Belépés
kohlinka.blog.xfree.hu
Lehet, hogy fentről többet látni, de a jajszó már nem hallatszik olyan élesen. Szendrei Klaudia
1958.03.07
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     2/2 oldal   Bejegyzések száma: 18 
Ferenczy Noémi: Beszélgetései.
  2009-06-25 09:11:10, csütörtök
 
 
Tünemény suhant át Erdély felett

Ecsetvonások a magyar Baskircsev Mária portréjához

Szerkesztette: Erdélyi Lili/Ada
Szerkesztésért felelős: Benamy Sándor
Készült a Szegedi Nyomdában 1988-ban

"Az voltál-e, aki vagy?"
"Nem voltam az, aki vagyok, de mindig az akartam lenni és nem tudtam (Ti, bírái előtt, Kr.e.2700-ban.)

Művész volt...
Nemzedékek sorsa nemzetfölötti értelemben tudatosodik benne. Benedek Marcell

"Mindenütt Golgota van, ahol valaki új gondolatot mond ki." Heinrich Heine



Ferenczy Noémi: Beszélgetései Nagy Karolával


A kilencszázhuszas-harmincas évek fordulóján Brassóban élt a világhíres gobelinművésznő: Ferenczy Noémi. A sétányszerű Postarét villái egyikének emeleti, tágas, sivár lakó-műtermében dolgozott. Vaságy, ablak alá ácsolt hosszú örökké alágyújtott szamovár, mindig teli hamutartó.

Uralkodó: Hatalmas szövőszéke.

Otthon Noémi sötétkék vagy vasporszínű kínaias, nyakig gombolt, vászonnnadrág-zubbony munkásruhában dolgozott.

Vékony termete, szürke pikkelyes, hosszúkás arca, hirtelen felfordulása - gyík képzetét keltette.

De - kiragyogó szem, bugyborékoló kacaj.

És - azonosak mily furcsa vonzódása! Hasonló testi jellegzetességű, nyúlt alakú, arcú, repedezett bőrű, ugyancsak nagybányai, román-szász szülőjű, bányamessterivadék, Kőrösi-Krizsán Sándor, a "Brassói Lapok" külpolitikai rovatvezetője, lett itt Brassóban Noémi élettársa, talán férje. Sedülőkori játszótársak, iskolatársak.

És - képzet ez is - mintha fejükön hordozták volna a nagybányai festőiskola késői doyenje, Torma János gyászos, fekete lakk-műterempadlóját.

Nagy Karola ritkán járt társaságba. Lapzártakor, kollégáival le-lejött uzsonnakávéra a Korona-kávéházba. Ám inkább "riportanyagcserekor" ügetett jókedvűen a két bukaresti demokratikus napilap, az Udeverul és a Dimineata helybeli tudósítóival, Iordachéval és Canarachéval törvényszékre.

A "Konstadler Zeitung" munkatársait alig ismertük. Csak Hana Eder festőművész hívta meg a "Brassói Laok"-at édesapja házának kapualjából kialakított, saját freskóival diszített, félhomályos, barlang-kávéházának megnyitására.

Weisz Ilona, neves, helybeli zongoraművésznő játszott egyszer Nagy Karolának. Ő kissé mereven, hallgatagon figyelt. Idegen, talán "exotikum" lehetett számára e komoly, súlyos, sötétes diófa bútorokkal berendezett "családi" otthon.

Félénken fülelt a szászok hűvösen előkelő Honterus Aulájának koncertjeire is.

Közvetlenebbnek érezte az olaszos, lendületes, hol halk, hol legtöbbször fisztulás hanglejtésű, akkori baráti románokat.

Ferenczy Noémival hamar, meleg barátságba került. Árva lélek volt mindkettő. Gyakran járt fel hozzá. Közel is laktak egymáshoz. Beszélgettek, teáztak, cigarettáztak.
- Hát mi bajod tulajdonképpen?
- Színésznő, vagy író legyek?
- Haha! Shakespeare színész is volt, Petőfi színész is volt és Kurt Götz mostani osztrák vígjátékíró színész is. Színészben színdarabíró, színdarabíróban színész mozog.
- Te simán kerültél a pályádra?
- "Pályámra"? Nálunk ez hivatás volt. Aoám, fivéreim...És ahol éltünk, Nagybánya, maga is erre predestinált. Jártál ott?
- Csak Szatmáron. De ott megint csak zárda. Vincentina nővér, Pakocs Károly püspöki iskolai titkár. Igaz, költő is.
- Kár, hogy nem voltál legalább egyszer Nagybányán. Kis Thüringia. Weimaar, Erfurt vagy Eisenach. Festőkolónia, "Fokhagymás"-nak nevezett kirándulóhely, vízgyógyintézet, intim cukrászda, valóságos társalgási szalon, a "Bergeráj", tulajdonosa neve után. (Hát ilyen idők voltak!) Oda járt minden művész. Az aranyos medvebocs Jándy Dávid, talán a legtehetségesebb? Tudod, hogy itt Brassóban is van egy nagyméretű festménye? Kék, zöld, sárga színekben asszimetriában álló, fekvő, ülő meztelen nők, férfiak, paradicsomi idill.
- Itt, Brassóban?!
- Mégpedig épp egy szerkesztőségi kollegádnál, nővére egyik aktmodellje volt. Haza, édesanyjával él, nem merte vinni.

Noémi előszeretettel idézte Napóleont:
"Ha az istenek megszabadítnák az embereket a szerelemtől, nagy jótéteményt gyakorolnának vele.

- Vigyázz a szépségeddel, visszaélhetnek vele. Nekem szerencsém volt, meglehetősen nőietlennek, fiúsnak, férfiasnak születtem. Kamaszlánykoromban szenvedélyesen lovagoltam. Apám le is festett a nyeregben. Szerelmem: ez a szövőszék.
- Akkor könnyű neked.
- Könnyű? Tudod, mennyi bajom, harcom volt! A magyar állam megrendelte tőlem Szent István a magyarok és a jövevények között témájú nagyméretű történelmi gobelint, de nem vette át: "Szent István olyan rajta, mint egy vénasszony, tanácsadói, mint a koldusok". A kultuszkormány azt kívánta: "Világosan felismerhető legyen, kik a magyarok és kik a jövevények"..."Fahordó" című gobelinemről le kellett fejtenem a sarló-kalapács bordűrt... Egy gyáros kért: "Szőjjön már nekem valami szép gobelint!" Megszőttem a "Piros korsós szőllőmunkásnő"t. "Csak nem képzeli, hogy munkásnőt akasztok az úriszobámba!" "Szatmáron én is többször jártam. Meg Nagykárolyban. Bementem abba a patikába, ahol -be-bejöve Érmindszentreől - Ady Endre apja kaszinózott. Ott jöttek össze a doktor, egyéb urak, a környéki kisbirtokosok. Likör, pálinka, konyak éppúgy sorban álltak, mint a fehérporcelán, gömbölyded gyógyszer tégelyek.
- Markovits Rodionnal nem találkoztál arrafelé? Szatmáron volt ügyvéd, mikor én ott laktam.
- Nem. De tudok a világhíréről. A "Gernizon"-t olvastam.
-Nemrég itt járt. Kézdivásárhelyt rendeztünk, neki estélyt. Én szavaltam volna Adyt. De képzeld! elémterem egy bárdolatlan hatósági alak, fizessük meg a versért a szerzői jogdíjat! Hallottál illyet? A budapesti szerzői jogvédő irodának még ilyen istenhátamögötti helyen is van megbízottja. Sosem bocsásstom meg az estély rendezőjének, a Brassói Lapok kiadóhivatali tisztviselőjének, sem Rodionnak, legkevésbé a velünk jött szerkesztőségi kollégámnak, aki pedig tudta, mennyire szeretek szavalni, hogy nem fizették ki azt a vacak összeget. A meglepődéstől talán váratlanul agyrövidzárlatot kaptak, nem hihetek mást. Mikor kis autodragacsunkon éjszaka visszaindultunk Brassóba, Rodion azzal vigasztalt: "Gondolja el, hogy a Föld élete 1 perc. Ebből 59 másodpercet a hüllők töltenek ki. Most kérdem magácskától, tudja, ki volt a főhüllő?" És emlékbe gyorsan néhány sort írt nekem:
"Mély fájdalommal tölt el, Karolám, hogy nem a szívemet kérted tőlem. Mert ilyen szerény vagy, meg kell elégednem vele, héogy csak azt adjam, amit kértél, Kedves, egy autogrammot. Ugyan...Markovits Rodion, a gyönyörű Kézdivásárhelyen, 1931. XII. 9."

(Azután vége mindennek, vége lett. Noémi Pestre költözött, a Vilmos császár-út elején többemeletes ház manzárdján rendezte be új műtermét. Nagy Karola meghalt. Kőrösi-Krizsán Sándort - fellövelt anyai német vére - a Vasgárda nyomására betiltott demokratikus Brassói Lapoktól a feltehetően Hitler-irányította Pester Lloydhoz, majd onnan a háború végeztével, Gedeon Sándor néven, ugyancsak külpolitikusként a müncheni Szabad Európához - dobta.

"Welche Wendung durch Gottes Fügung!" kiáltott fel Bismarck egy korabeli történelmi saltonál, "Mily fordulat, Isten rendeléséből!".... Vajh csakugyan Isetn rendeléséből?!

Ferenczy Noémi még visszavárta kedvesét. Elment Révay József akkori művelődési miniszterhez: hívja, engedje haza. "Ne is beszéljen róla!" volt a miniszter rövid válasza.

Dehát, Kőrösi-Krizsán ekkorra már amúgyis egy német bárónőhöz szegődött.
 
 
0 komment , kategória:  A Nagy Karola-rejtély  
Csire Gabriella: Karola hétköz
  2009-06-24 15:38:20, szerda
 
 
Tünemény suhant át Erdély felett

Ecsetvonások a magyar Baskircsev Mária portréjához

Szerkesztette: Erdélyi Lili/Ada
Szerkesztésért felelős: Benamy Sándor
Készült a Szegedi Nyomdában 1988-ban

"Az voltál-e, aki vagy?"
"Nem voltam az, aki vagyok, de mindig az akartam lenni és nem tudtam (Ti, bírái előtt, Kr.e.2700-ban.)

Művész volt...
Nemzedékek sorsa nemzetfölötti értelemben tudatosodik benne. Benedek Marcell

"Mindenütt Golgota van, ahol valaki új gondolatot mond ki." Heinrich Heine


Csire Gabriella: Karola hétköznapjai
Így mondták el nekem kortársai


A "Brassói Lapok" szerkesztőségének első kis helyiségében tulajdonképpen egy előszobában dolgozott, ott csak az ő íróasztala volt. Mindig nagyon csendesen jött, sokszor csak azt láttuk, hogy már ott ül. Néha feltűnően szomorúan. Középnagyságú, barna aktatáskában vitte haza például Ifjúsági Rovatának postáját, - amikor azt szerkesztette - otthon is foglalkozhatott az érkezett levelekkel.

Nagyriportjait, társadalmi témájú, színes hírfejeit rendszerint bent írta.

Szerkesztőség után olykor lement, kollegáival, a közeli Korona-kávéházba, ott jól érezte magát, tréfálkozott, kedvesen kacagott.

Könnyed volt, máskor meg súlyosan levert.

Ruhái közül emlékszünk egy rövid, fekete csikóbundájára, azután utolsó telén kapott férjétől egy bordó szövet télikabátot, hosszút, azt nem szerette, nem is igen hordta. Akkoriban olyan testhez tapadó trikóruhákat viseltek. Volt neki fehér és drapp színű.
Néha elment egy-egy családos kollegához, vagy más ismerőshöz, mindig olyan szerényen ült le, holott már külső megjelenésével is ráirányult a figyelem. Sose volt hangos, nem hallották vitatkozni, bár látszott, hogy mindent megfigyel - nem szándékosan -, de maguktól beléivódtak a jelenségek.

A rendszeres szórakozás a mozi volt, akkoriban lett hangos. Lakása mellett, a Hosszú utca elején volt az Astra mozi, ott az erkélypápolysor elején ült. Néha előbb jött, néha késve - ahogy a munkája, családja engedte - ide is csendben. Huszan-harmincan ha voltak összesen a nézőtéren. szomszédos Hosszúfalun is volt mozi, de ott még nem hangos és mert a lakosság már hallott a hangosfilmekről, egy ideig ez volt a becsalogató: "Hangos film némába vetítve."

Előadás után mindig az "I-lo-na...! dalt gramofonozták, bánatosan kongott, minden olyan üres volt körülötte, gyengeöltözékű emberek, hiszen épp akkor volt az a nagy, gazdasági világválság.

A kolozsvári Magyar Színház, dr Janovics Jenő hírneves igazgató társulata vendégszerepelt nyaranta, a "Mosoly országát"-t is játszották, a fő férfiszerepet egy temesvári patikus, amatőr operaénekes énekelte, ezt az előadást azonban nem láthatta, otthon kellett maradnia - holott ez az előadás is az Astrában, a szomszédságában volt, mégsem jöhetett át.

Senki sem segítette írói megnyilatkozását. Annak idején egy gimnáziumi dolgozatáról - az "Ember tragédiája" Tower-jelenetéről - ezt jegyezte mellé piros ceruzával irodalomtanára, akit pedig nagyrabecsült, dr. Waszilkievits: "Kissé túlzottan egyéni, szubjektív, de azért színes, szép leírás. Jeles." - pedig nem történt semmi egyéb, mint amit Claude Lorraine vallott: "A művészet: az Élet, az egyéniségen keresztülszűrva." Épp hallucinációja lehetett a dolgozat fő értéke.

Később riportjaiban, hírfejeiben is mindig volt valami egyéni, mély, elgondolkoztató, ha csak a végén néhány sor is, amelyben feltárta világszemléletét, eredeti látásmódját. Ilyenek például: "Egy szánkó és egy gyermekélet" (1931. február 15, bár az újság az oldalakon az évszámot sosem jelezte, de ez az esztendő lehetett), azután a "Mikulás" (1930. december 6), továbbá "Kicsiny magyarok karácsonyi álma: kenyér!" (1920 karácsonyi szám), majd "Megfeledkeztek egy új békenapról" és "Advent". Leginkább egy új világháború lehetősége és a nyomor foglalkoztatta.

Valószínűleg nem is tudták róla (talán egyetlen beavatott kivételével), hogy író is, drámaíró.

Vidéki letargia feküdt mindenre. A Pest felé való gravitáció - ma már világosan látható - átok. Ha képes az ember rá, bárhol lehet írni, jót írni. Bizonyítja Nagy Karola.

Más volt a helyzet az olyan írókkal, akik a székelység lelkét szólaltatják meg és akik után politikai okokból is szívesen kaptak akkoriban a magyar fővárosban. Szerencse, hogy olyan író is született, iletve érvényesült így megérdemelten, mint Tamási Áron és a politika útvesztőiben később, sajnos, eltévedt Nyírő József.

Hányszor kérte a szerkesztőséget: "Rendezzetek nekem estélyt! - hogy szavalhassa kedvenc költőit, elsősorban Adt. De hog y Markovits Rodion, a "Szibériai Garnizon" akkori sztárírójának előadását "színesítse". Ott meg a Szerzői Jogvédő Hivatal megbizottja (kiderült, minden kis helyen is van ilyen) nem engedte szavalni, ma sem tudjuk, pénzt akart vagy valóban volt ilyen tilalom. talán politikai.

Forgács Sándor, az akkori kolozsvári színház nagytehetségű drámai művésze )a deportáló vagonban megőrült) meghallgatta: "Kiváló, nagy tehetség".

Haláláig élt is benne a kérdés: irodalom, vagy színészet?

Sokat, ceruzával és szétszórtan jegyzetelt. Néha füzetbe, máskor szerkesztőségi "kutyanyelv"-re, azokra az olykor majdnem térdigérő kéziratpapírokra. Még férje adóhivatali nyomtatványainak szélére is.

Magával a regénytrilógia-tervvel csak későn kezdett komolyabban foglalkozni (a színpad jobban érdekelte) és csupán néhány héttel halála előtt írta fel egy rózsaszínű dossziéra a megírandó regény címét: "Amíg egy asszony dolgozni kezd."

Hordozható kis kék Erika írógépéből - férjétől kapta ajándékba - kerültek ki kész munkái.

Egyszer meghívott magukhoz - a maga módján férje is művelt, talán irodalom-kedvelő is volt - egy fiatal román költőt, akit akkor még csak szűk körben ismertek: Eugen Jebeleanut. A magyar szerkesztőségből is többen hallgatták. Talán férje baráti köréhet tartozott, vagy csupán hallott tehetségéről.

Nagy Karola nagyon komolyan, gondosan dolgozott a lapnál, előbb a Brassói Lapoknál, majd a Népújságnál. Utóbbiból megmaradt olyan szám, az 1932 . március 18-i példány, amelyben tizennégy, egy másikban, az 1932. április 18-i számban öt cikke van, kisebb-nagyobb, de mind önálló című, egy és kéthasábos. Riportjai reálisak, sallangnélküliek voltak, aminőket vidéken ritkán olvashattunk akkoriban. Interjúiban már olvashattunk közvetlenhangú dialogizáló képessége.

Később lanyhult újságírói munkája ...írói alkotásaira összpontosított, de okozta ezt az elvágyakozás, a folytonos tervezgetés, az "álomkép: Pest" is. Miért is vágyik el az ember ifjúsága színhelyéről, amikor öregségére oly fájdalmasan visszavágyik oda!

Még néhány adat: Segesvárott a Bajor utca 113. számú házban, a "Zimmermann udvarban" született, később a Híd utca 5. alatt laktak, majd férjével Medgyesen a farkas utca 27 szám alatt.

(27: tragikus, mágikus szám - Carlo Lévy: "Az óra".) És 27-én halt meg.


A bukaresti padlásszoba címe, (ahol öngyilkosságot kísérelt meg) ismeretlen.

Dolgozott a Brassói Lapoknál egy ideig még egy újságírónő, Dénes Kató, a szatmári "Szamos" című napilap főszerkesztőjének és kiadójának, Dénes Sándornak a lánya, aki azután visszament Szatmárra. Nagy Karika váratlan halálhírére ezt a levelet írta onnan volt brassói szerkesztőségének:

"Minden fáj, ami az ő halálával végleg lezárult a mi életünkben. Megcsúfolása volt ez mindennek, ami nagy és szép az ember életében: minden tervezgetésnek, minden érzésnek, minden hitnek és várakozásnak. Forgács Sándor, aki a kolozsvári társulatnál most itt vendégszerepel néhány napig, rettentően odavolt. A kis Mihályi, égy másik színész, úgy sírt, mint egy gyerek. Anyám nem is ismerte, maga is elkezdett sírni. Jaj, azt mondtam, hogy csak pillanatnyilag olyan kedves nekünk ez az utca és néhány év múlva épp úgy kiesik az emlékezetünkből, mint akármelyik más város, vagy lakás. Sajnos azonban ez a hely örökre bevésődött - a lelkünkbe."

Még abban az évben, 1933 augusztusában meghalt Nagy Karola férje is, Bukarestben az Antoniu Szanatóriumban.

Meghalt a férje, meghalt Karola, meghalt a gyermekük, Bébyke.

Fiatalon.

Az egész, kis család...
 
 
0 komment , kategória:  A Nagy Karola-rejtély  
Csáky Szonja:Valamiképp sorstá
  2009-06-24 14:56:31, szerda
 
 

Tünemény suhant át Erdély felett

Ecsetvonások a magyar Baskircsev Mária portréjához

Szerkesztette: Erdélyi Lili/Ada
Szerkesztésért felelős: Benamy Sándor
Készült a Szegedi Nyomdában 1988-ban

"Az voltál-e, aki vagy?"
"Nem voltam az, aki vagyok, de mindig az akartam lenni és nem tudtam (Ti, bírái előtt, Kr.e.2700-ban.)

Művész volt...
Nemzedékek sorsa nemzetfölötti értelemben tudatosodik benne. Benedek Marcell

"Mindenütt Golgota van, ahol valaki új gondolatot mond ki." Heinrich Heine


Csáky Szonja (volt grófnő): Valamiképp sorstárs


Csáky Szonja, akinek édesapja a két világháború között Magyarország törökországi, amerikai képviseletének nagykövetségi tanácsosa volt és ő maga is élete egy részét ott töltötte, személyesen nem ismerte Nagy Karolát. De írói hagyatékának első kiadása ("Itt voltam", 1934) később már itthon, Pesten a kezébe került.

Különösen az ötvenes években, miután mi a grófi rangunkat elvesztettük és én szinte mindjárt köműveslánynak mentem, többször elolvastam Nagy Karola könyvét.

Nem volt nekem semmi okvetlenkedő panaszom, munkatársnőim, társaim igazán mondhatom, megszerettek, lelkiismeretesen hordtam a téglát, maltert, egyengettem, vakoltam, csupán a keresztnevem, Szonja, nem tetszett nekik. "Nézd, értsd meg, egy magyar munkáslányt nem hívhatnak így. Legyél te Kati." Már nyelvemen volt, hogy magyarázzam meg, ez orosz név most éppenhogy "aktuális" és Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés legszerencsétlenebb, ugyanilyen nevű nőalakjának az eléje térdeplő Raszkolnyikov diák így hódol: "Nem te előtted borulok le, hanem az egész világ szenvedése előtt"... nem tettem ellenvetést, elfogadtam a kívánságukat, maradtam köztük Kati.

Nos, Nagy Karola nem volt grófnő, csak amolyan erdélyi középnemes leszármazott, mindenesetre volt családi, koronás címere, melyet végképp nem használt, csak ilyan névjegyét látta valaki. De Naplójából, egy-egy jegyzetéből, sőt "Claire" című drámájának hősnőjéből is sorsomra ismertem.Vagyis arra: nem a származás, hanem csakis a lélek, a jellem, a tudás a fontos. Ahogy a darabban ezt a félig-meddig maga is arisztokrata hölgy megszégyeníti az öntelt báró kérőjét, amiért ez nem ért meg egy Szép Ernő verset..."Lelkedben érzel egy néma foglyot, Fel s alá járni fejér kulcsolt kézzel?" és pusztán ítélete nagyon-nagyon tetszik. Grófi rangomat rég elfeledtem, de szívembe zártam a szinte kérgeskezűen születetteket, barátnőimmé, barátaimmá váltak. Nagy Karola bárójának vizsgáztatása kötelező lehetne minden embernél? mi van legbelül, az agyban, a kebelben? .... mert csak ez a döntő"

(Csáky Szonja később férjhez ment a bankigazgató-fi dr. Székely Gábor matematikushoz, a Magyar Tudományos Akadémia munkatársához (brassói eredete még közelebb hozta mindkettőjükhöz Nagy Karolát)...szomorú, hogy e rendkívül rokonszenes, új államrendszerünkbe oly őszintén beilleszkedő házaspár - előbb Szonja, majd Gábor - aránylag fiatalon távozott az élők sorából.)
 
 
0 komment , kategória:  A Nagy Karola-rejtély  
Dt. Czeizel Endre:Egy orvos...
  2009-06-24 07:39:41, szerda
 
 

Tünemény suhant át Erdély felett

Ecsetvonások a magyar Baskircsev Mária portréjához

Szerkesztette: Erdélyi Lili/Ada
Szerkesztésért felelős: Benamy Sándor
Készült a Szegedi Nyomdában 1988-ban

"Az voltál-e, aki vagy?"
"Nem voltam az, aki vagyok, de mindig az akartam lenni és nem tudtam (Ti, bírái előtt, Kr.e.2700-ban.)

Művész volt...
Nemzedékek sorsa nemzetfölötti értelemben tudatosodik benne. Benedek Marcell

"Mindenütt Golgota van, ahol valaki új gondolatot mond ki." Heinrich Heine



Dr. Czeizel Endre: Egy orvosgenetikus tisztelgése Nagy Karola emléke előtt


A biológia és ezen belül a genetik elsősorban két adottságcsoporttal magyarázza az ember kiemelkedését az élővilágból. Az egyik: tulajdonságaink sokszínűsége, amely képessé tett minket magasszintű társadalmi munkamegosztásra. A másik: közösségalkotó tehetségünk. E két emberré tevő sajátosságunk leginkább a férfi-nő kapcsolatán érhető tetten. A társadalmon belüli nemi feladatmegosztás csakúgy erre vezethető vissza, mint a legfontosabb emberi közösség, a család létrejötte. Mindezek sikeressége a két fél-ember: a férfi és nő önként vállalt társadalmai szövetségén nyugszik. (Az viszont már a nemi szerepek társadalmi alakulásának visszásságát jelzi, hogy ez az egymás adottságait kiegészítő kapcsolat már csak a női szerep: a "fele"-ség megjelölésében nyilvánul meg.) A férfi és nő viszonya az egyén boldogulása és a társadalom jövője szempontjából meghatározó. Hinnünk kell abban, hogy az emberré válásunk még nem fejeződött be. Ennek beteljesülése jórészt a legtermészetesebb emberi viszonytól, a férfi és nő egymásrautaltságától függ. Mindezt azért is érdemes hangsúlyoznunk, mivel a múlt hordalékai ezt a köteléket is gyakorta megrontják, de legalábbis elsekélyesítik. Vessünk egy pillantást gyökereinkre.

A kétneműség a természetes kiválogatás eredménye és egyben további forrása is. A biológiai lényből társadalmi személyiséggé emelkedő ember képessé vált a természet erőinek korlátozására, majd saját céljainak megfelelő alakítására. A kétneműség biológiai következményei némi egyszerűsítéssel arra utalnak, hogy a társadalmi munkamegosztás során a fajfenntartás: a reprodukció, tehát a gyermekvállalás feladata döntően a nőkre hárul, míg a fokozott testi erőt és a harciasságot igénylő létfenntartás, a produkció inkább a férfiak jussává vált. Ez a biológiai adottságon nyugvó természetes feladatmegosztás lett azután az osztálytársadalmakban a nők "eredendő átkává" és másságukból adódó alávetettségük okává. S ebben kell keresnünk a nagy női alkotók ritka előfordulásának magyarázatát is. Hiszen a múltban a nők csak ritkán és csupán speciális területen (színésznő, táncosnő, énekesnő, esetleg író, vagy költőnő) találhatták meg önmegvalósulási lehetőségeiket. Emiatt mind ez ideig az emberiség felének az értékei ilyen szempontból kihasználatlanok maradtak. S ezáltal nemcsak mennyiségben szenvedtünk hiányt, de minőségileg mástól estünk el.

A nők évezredes hátrányos helyzete ellen szervezett harc csak az elmúlt században kezdődött meg. S ahogy lenni szokott, az egyoldalúságra egyoldalúság volt a válasz. A nőmozgalom mindenáron a női nemnek a férfiakkal való egyenlőségét próbálta bizonyítani, összekeverve a biológiai különbozőség és a társadalmi egyenrangúság fogalomkörét.

Nem véletlen, hogy Nagy Karola megismerése éppen a két nem harmonikus társadalmi viszonyának fontosságára emlékeztet. Természetesen Nagy Karola rövid, csupán 27 évet megengedő élete az orvosgenetikusban más irányokban is gondolatáramlást keltett. Az egyik csapás: személyisége, családi környezete és betegsége, amelyek okozói lettek "egy lélek lángolásának és elhamvadásának". A másik: tehetségének eredete, tehát az öröklődés. Hiszen maga is felismerte saját küldetésén töprengve a művészi tehetség halmozódását családjukban: "Milyen furcsa, hogy szinte minden testvérem költői hajlamú. A tanítónő Ilonka, Magda, Piroska. Ki lát bele a lélekbe, a génekbe, hogy mi akadályozza és mi fejleszti ki". Mégis, engem most a harmadik gondolatkör, e század első harmadában élt művész-asszony útkeresése ragad meg leginkább. Hiszen a női küldetés két egyenrangú és egymást kiegészítő kihívását akkortájt még kevesen fogalmazták meg ilyen őszintén és egyértelműen. "Életem legfájdalmasabb csalódása volna, ha a szerelmem nem volna boldog, ha terveim nem sikerülnének. Akkor igazán nincs szabad akarat. Két dolgot akarok: Téged és a munkám eredményét." "Óh, nem, nem hiszem, hogy az élet oly kegyetlen legyen, hogy ne hagyja beteljesülni vágyamat. Hisz nem légvár - csak - én legalább így képzelem - vágy,óhaj, egy földi paradicsom után, mely tettel, s akarattal, kitartással, megelégedettséggel elérhető, s boldogató:" S később, amikor élete nem reményei szerint alakult, saját keserű tapasztalataierősítik meg. "Azért rossz a legtöbb házasság, mert a szerelemmel indul és csak arra alapoz. Akarni kell valamit. Valami közös, nemes célt." Éppen ezért mindig és mindennel szemben a hasznos társadalmi tevékenységhez menekült. "Dolgozni fogok. Semmi sem elégített ki soha. Hiányzott a plusz - a munka." ..."Ó, csak már dolgozni tudnék megint!... Nem lehet így. Változtatni kell. Narkotikum kell. Az élet ellen. A halál ellen és ez szomorú, mert nem tudom kiírni magamból, amit érzek."

Nem lehet meghatódás nélkül olvasni a női érzékenység, tisztaság és érzelmi mélység megnyilvánulásait írásaiban. Azt a nőiességből adódó pluszt, amely a férfi-nő egymásra találásának, egymás megismerésének és közös boldogságának egyik nélkülözhetetlen feltétele. "Hol kezdődik a szerelem? "Tartozni valakihez, boldogan." ..."ezen a nyáron nem néztem soha másra, az asszonyoknak azt a kis boldogságát nem szürcsöltem, hogy még, lám másoknak is tetszünk, - nem mosolyogtam senkire, nem akartam más égő tekintetével bepiszkoni magam."
"Szeretnék beleomlani egy kézfogásba." "Annyira szeretlek, hogy megint vallásos lettem." "A szemed hűs, zöld, nyugtalanító, mint az őszben itt késlekedő fák. A homlokod fehéren borul agyad tekervényeire, amelyek között bújkálva lihegek, annyi sok, volt és eljövendő asszony között." A szerelem totalitás igényéből táplálkozó féltékenység azonban kétoldalú:"Az idők legelejétől az enyém voltál. Bocsáss meg mindenért, ami volt". Már e század első évtizedeiben szembe mert nézni házassága zátonyra futásával:"fiatalon, túl fiatalon mentem férjhez és hamar elértem ahhoz a rettenetes fordulóhoz, ahonnan a fájdalmak útja nyílik..." "Pedig tudom, értékes ember, de nem egészítjük ki egymást, két bolygó, amely bár egymás körül forog, más-más centrumból kapja törvényeit, fényét. Szeretnék nagyon elválni..." S volt bátorsága leírni a női vágy érzékletes megnyilvánulásait: "Ha közel jössz hozzám, kezed megérinti a ruhám, kis ringó örömök vibrálnak végig az ölemből a térdemig, onnan megint fel a derekamig, a mellem kifeszül, a szám csöppet kinyílik, mintha az állkapocs megmerevedne..." "Minden asszony szent és ringyó. És minden ringyó szent. Annyi bennük a szép után vágyás, a teljes harmónia utáni nosztalgia, a monogámia, a csók egyférjé-levés és annak a férfinak az örök szerelme, szent őrülete, hogy ha ezt nem kapják meg, ezerben keresik ennek az egy érzésnek a teljességét. Vajon csak az idegenség, csak a nemismerés forralja az ember vérét? Forróbb csókot adhat-e egy idegen férfi egy idegen nőnek, egy idegen asszony egy idegen férfinak csak azért, mert nem ismeri?"

Az önmaga útját kereső művész azonban nem kerülhette el az asszonysors rontását, gyermekének korai elvesztése, munkalehetőségeinek mindenkori alárendeltsége férje pályaalakulásának, a menekülés kilátástalansága a sikertelenné váló házasságból, a kétszeri öngyilkossági kísérlet,a hatékony fogamzásgátlás akkori megoldatlansága, amelynek következményeire gyanakodhatunk korai halálában is. Mégis, Ő bizonyára egyetértett volna a nálánál egy évvel idősebb és a halálba őt négy évvel később követő József Attila hitvallásával: "...mi férfiak férfiak maradjunk és a nők a nők- szabadok, kedvesek, s mind ember."

Az 1984-ben kiadott posthumusz kötetnek címében ugyanazt kéri: "Ne nézz utánam", késői olvasónak mégis joga van és kötelessége megismerni, tisztelni és megszeretni Nagy Karolát, a művészt és az asszonyt. Mert olyat tud nekünk elmondani, amire -tehetségének, művészetének és nemének köszönhetően - csak Ő képes.




 
 
0 komment , kategória:  A Nagy Karola-rejtély  
Benedek Marcell: Részlet...
  2009-06-23 20:48:49, kedd
 
 

Tünemény suhant át Erdély felett

Ecsetvonások a magyar Baskircsev Mária portréjához

Szerkesztette: Erdélyi Lili/Ada
Szerkesztésért felelős: Benamy Sándor
Készült a Szegedi Nyomdában 1988-ban

"Az voltál-e, aki vagy?"
"Nem voltam az, aki vagyok, de mindig az akartam lenni és nem tudtam (Ti, bírái előtt, Kr.e.2700-ban.)

Művész volt...
Nemzedékek sorsa nemzetfölötti értelemben tudatosodik benne. Benedek Marcell

"Mindenütt Golgota van, ahol valaki új gondolatot mond ki." Heinrich Heine



Benedek Marcell: Részlet a Nagy Karola hagyatékhoz írt előszavából


Erdély, 1920 és 1933 között. Külön csoda itt minden "karrier" - a karrier szót csak idézőjelben értve, mert furcsán mosolyogna a legismertebb, legnépszerűbb erdélyi író is, ha megkérdeznék tőle, megél-e írói munkájából.

Nagy Karolának, az ő sajátos családi és egyéb körülményei közt, a legnagyobb csodára lett volna szüksége, hogy "beérkezzék". Nem tudta kivárni a csodát.

Elégedetlenség környezetével, keservesen kiharcolt testi-lelki kultúrája jogán, elvágyakozás és legfőképp vidék, vidék, vidék. A vidék maga is tragédia. Valami furcsa ízt ad a nehezen megszerzett kultúrának, eltorzítja az arányokat.

Lelki és kenyérgondok között vergődik, városról-városra, nyugtalanul, örökösen egy másik életet élve magában. És közben kezd kibontakozni a művész.

Elsősorban önmagát látja, elemzi, írja. Följegyzései ebből a szempontból végtelenül érdekesek. Nemcsak az, amit megír, de legtöbbször az is, ahogyan írja: sokkal több nyersanyagnál, megmunkált matéria ez már. Asszony, aki őszinte és írni is tud. Ritkaság még ma is, ha őszintesége és beteges exhibicionizmus közt különbséget teszünk.

Tovább is lát önmagánál. Nemzedékének sorsa nemzetfölötti értelemben tudatosodott benne, - ezt bizonyítják színdarabjai. A dialógus mind a kettőben tökéletesen drámai. Kisregényének prózája is annyira kialakult, hogy ez ebben a korban még ritkaság. Közhely, hogy verset hamarabb tudunk írni,mint prózát Nagy Karola esetében itt sietett a sors - érett stílussal - ajándékozott meg fiatalon. Ezért mondhattam az imént, hogy írásai többet jelentenek értékes nyersanyagnál. Nemcsak tanulmányozni érdemes, hanem olvasni is.

Művész volt.

Busásan adta vissza azt a keveset, amit az élettől kapott.
 
 
0 komment , kategória:  A Nagy Karola-rejtély  
Benamy Sándor: Erdély-Akkor
  2009-06-22 21:47:27, hétfő
 
  Tünemény suhant át Erdély felett

Ecsetvonások a magyar Baskircsev Mária portréjához

Szerkesztette: Erdélyi Lili/Ada
Szerkesztésért felelős: Benamy Sándor
Készült a Szegedi Nyomdában 1988-ban

"Az voltál-e, aki vagy?"
"Nem voltam az, aki vagyok, de mindig az akartam lenni és nem tudtam (Ti, bírái előtt, Kr.e.2700-ban.)

Művész volt...
Nemzedékek sorsa nemzetfölötti értelemben tudatosodik benne. Benedek Marcell

"Mindenütt Golgota van, ahol valaki új gondolatot mond ki." Heinrich Heine


Az igazi Erdély Királyhágónál, úgy körülbelül a vízeséses Rév falunál, még inkább Csucsinál kezdődik és befelé Brassóig sűrűsödik.

Királyhágó! Kőrösvidék! Partium!

Fehér Rezső, a "Nagyváradi Napló" kiadója, főszerkesztője innen nyújtotta atyai kezét - előlegként a halhatatlanságra - a Szilágyságból hozzácsöppent fiatal Ady Endrének.

Öregedő, bizonytalan léptű, révedezve is kutató tekintetű, utcán is elgondolkodó. Lapzártakor elindult "slapajaival" - ifjú riportereivel, fejedelmi kíséretével - hörpölje kapucinerét - tejjel enyhült feketéjét - a Bémer-téri Emke-kávéházba. Ott - közben is oktatva tanoncait - mesélt Tisza Istvánról, a képviselőválasztáskor ellene fellépő és ennek győzelme érdekében elemi iskolai egyensapkám mellé magam is piros-fehér-zöld nemzeti kokárdát tűző demokrata Juszth Gyuláról, a bihari, haladó szellemi dzsentri Lovassyakról, Hlatkyakról, Bölöniekről, a Szigligeti Színházban vendégszereplő Pálmay Ilkáról, a Rédey-kerti Szabad Színpadon kisfiúként még engem is lenyűgöző démonként deszkaemelvényre robbant Jászai Mari-Elektráról.

Megitta kapucinerét, felkelt székéről és még beszélve-beszélve, már át is ment süvölvényeivel a szomszéd sarki Pannóniába.

Hosszabb, folytatólagos beszédéből újólag felemelkedve, "Fizetek!" és itt fizette ki, amit előbb az Emkében fogyasztott.

Átszelve azután a Bémer-teret, a kocogó konflisok között sem ejtve el mese-mesketéje vonalát, végül a harmadik kávéházba, a Kőrös közeli Royalba- építőjéről még leginkább Rimanóczynak emlegetett harmadik kávéházba telepedve folyt élete alkonyától immár meg-megremegő ajkáról tovább a szó. Hirtelen, az előző kávéházban a főpincértől visszakapott és még markán tartott aprópénzt kotorászva, az itteni Fizető felé kiáltott: "Haloo, Főúr, maga kevesebbet adott vissza!"

Szórakozottságában néha elvitt a kávéházakból egy-egy idegen esernyőt, a pincérek tudták már, hol keressék. Cseng szerkesztőségi asztalán a telefon, az esernyő ott feküdt szemei előtt, a "hallo, ez az?, emelte a kagylóhoz.
(Forrásmunkája Adyról: "Ha hív az acélhegyű ördög.")

Dr. Turnowszky Sándor ügyvéd, szociológus, ifjan, a budapesti Galilei Kör titkára, volt Nagyvárad másik, jellegzetes alakja. Nagyon megnézte a pénzt, ezért "Szűkmarx"-nak hívtuk. (Társadalomtudományi előadóterem és Törvényszék egymás szoros közelében volt a Széchenyi téren. Felszabadulás után, ha tárgyalása volt és ugyanakkor éppen előadása is a Pártban, csak bedobta a nevet: "Sztálin!", kezdődött a taps, ő átsietett a Törvényszékre, elhadarta néhányperces védelmét, mire visszajött, még mindig tapsoltak, folytathatta szónoklatát.)

Magas intellektusú, szűzi magyarajkú románjaink voltak! Ismerőseit szivélyes szóra megállító, szálfaegyenes, fekete képű dr. Pelle János, a finomlelkű, remek muzsikus dr. Ciaclan Virgil, de mindenekfölött dr. Zigre Aurél, a "Holnaposok" hőskori barátja, kiről - e varázsos idők múltán - majdan így emlékezik, fájdalmasan merengve Emőd Tamás, e költői kör akkortájt legfiatalabb tagja:

Ha körültekintek, ki halt meg, ki él,
Nekem ma is él Zigre Aurél.
Nekem nem volt se magyar, se román,
Csak jó cimborám, kedves egy komám.

Ahogy járok a régi flaszteren,
Szinte ma is várom, hogy itt terem.
Kacagva néz, harsányan rámrivall:
"Tudok egy jó bort, jer el Adyval!"

Be sokért nem adnám most, Aurél,
Ha elmehetnék ezért a borér,
Ha megihatnánk, mint hajdanán.
Hármasban együtt, Aurél komám,
Ha dalolgatnánk hajnalig,
Míg a vén Váradra hajnallik.

A húszas évek komor Kolozsvárát az ide vetődött 19-es magyar emigráció sugározta be: szigorú arcvonásai közül ki-kibugyborékoló kacajú Gaál Gábor, (a budapesti Ludovika Katonai Akadémia volt politikai megbízottja, itt azután a ... "Korunk" prezumtív szerkesztője..., a kincses várost szelíd mosolyával behintő, törékeny dr. Dienes László (volt budapesti fővárosi népbiztos, a "Korunk" alapítója, később moszkvai lakos, hol feleségét, dr. Götz Irént, az ugyancsak szinte lehelletfújta, vékonyka vegyésznőt, a koncepciós perek során kivégezték)...hústorony-nejével a Monostori-úti Újságíró Klubban szenvedélyesen mahjangozó, tömzsi, krreol örmény dr. Láday István, volt kommünbeli igazságügyi népbiztoshelyettes, most román alkotmány-kodifikátor... dr. Pártos Zoltán, nagyothallóként is kiváló diagnoszta gyermekorvos (A Kommünben a népegészségügy egyik irányítója)...dr Darvas Simon (A Galilei kör másodtitkára)... dr. Kádár Imre (komáromi derektóriumi tag), utóbbiak itt a haladó polgári "keleti Újság" szerkesztői...Aradi Viktor, a kis zöldfüzetes "A Jövő Társadalma" című folyóirat megindítója innen a Szovjetúnióba kerülve ugyancsak kivégezték, egykor a hírhedt máramarosi skizma-per szereplője...Kaczér Illés, Újvári Péter írók, három-négy gyerekkel (sőt Pártos doktor hat,kurta "orgonasíppal").

Legtöbbjük tengődött-vergődött.

Farkas utcai közös albérletükben ekkor írta a fejét minden gyöngéden oldalt hajtó röneszansz Kuncz Aladár (az erdélyi arisztokrácia napilapja, az "Ellenzék" irodalmi rovatvezetője), a "Fekete kolostor"-t...a bőrén szinte átsütő, délceg Hunyady Sándor (ugyaneme lap színes hírfejírója) első színdarabját, a "Júliusi éjszaká"t. Ők ketten családilag idekötődő "visszavándorlottak" voltak.

Őserdélyi volt nagyléptű, csontos Gyallay Domokos (kiváló regénye a "Vaskenyér")... és a Szentegyház utcai "Pásztortűz" szerkesztőségéhez közeleső Ferdinánd kávéházban remekmívű verssorait költő, szinte átlátszó aszpiktestű Dsida Jenő.

Meg a borbélyoskodó Kibédi Sándor, az örökbeteg Sztojka László. Hogy fájt a szívem e két, vergődő poétáért.

(Csehszlovákiában a sarlós mozgalommal már nagy gyakorlatot és nevet szerzett "Hídverő" Balogh Edgár csak később került Erdélybe.)

Négyféle nép harmonikus együttéléséért méltán illette meg az akkori Erdélyt - talán még példaképénél jobban - a Keleti Svájc jelző.

Visszagondolva, oly históriai csodának is lehettünk tanúi: dávidcsillagos, kis kék perselyek függtek szinte minden erdélyi zsidó család lakása falán ...hihette-e volna akkor valaki, hogy e kis perselyekből állam - Izrael - sőt: katonai állam nő ki ...holott nem akart az lenni, csupán a szellem, a tudás országa.

Szocialista-szimpatizáns arisztokratáink is voltak: gróf Teleki Ádám, báró Kemény János, utóbbi kitűnő író, a marosvécsi Helikon megteremtője: Mágnásokkal, földesurakkal, bankárokkal egyenest szembenálló, lázongó ifjú is megjelenhetett ott: a makulátlan erkölcsű Kacsó Sándor. ("Nincs dolgom a pénz uraival, ne is legyen!")

És mily különös: az Állambiztonsági Hivatal erdélyi vezérfelügyelője, fiatal korában a bécsi "Neue Freie Presse" tárcaírója, dr. Bianu Jenő 23. kiugrásban, jó viszonyban volt Gaál Gáborral, támogatta a "Korunk"-at, magyar színésznő barátnője volt, Karácsonyi Ily. Gyűlöletes intézmény élén állt, de hogy az ő számlájára irandó-e Chaja Lipschitz éhségsztrájkhalála, nem hinném. Ellenkezőleg: a baloldalt támogatta az irrendentizmussal szemben. Ahogy a zsidókat a magyarságról fajilag céltudatosan leválasztották.

Micsoda nagyszerű román demokratákat ismertem: Mille Constantint és vejét, N.D. Coceát, dr, Ion Gheorghe Mauert és aki utaztában, Bukarest és Kolozsvár között, a vonaton is agitált, dr. Aurel Dobrescu orvost: "Demokráciát! Még több demokráciát! Mindig demokráciát!" Ügyvédek, egyetemi tanárok, írók, művészek, publicisták, minden volt köztük.

Sajnálatos viszont, hogy a kolozsvári magyar egyetem Szegedre költözésével oly nagyhírű orvosprofesszor, mint Apáthy István anatómus, eltávozott és sorban otthagyni kényszerült katedráját der. Purjesz belgyógyásztanár, Kelemen Lajos történész és a Munkás Otthon épületében lakó, lengő, barna szakállú óriás Jancsó Benedek, a nemzetiségi kérdés legfőbb tudora.

Talán vigasztalásul is jöttek le Pestről vendégszínésznők, színészek, írók, közöttük Móricz Zsigmond, szinte izzó szoborként állt hófehér, kemény ingmellben, fekete frakkban a színpadon a sétatéri színkör közönségének tomboló tapsorkánja közepette. Izgett-mozgott is idegességében a proszcénium páholyban Emil Isaac színházi főfelügyelő, Ady Endre barátja és fordítója, maga is kiváló költő, jóindulatú, szeszélyes, bicegő ember. ("Fűzze már be a cipőmet, fiam", vagy "Szaladjon már át nekem egy szivarért, fiam", mondta Bartha Miklós utcai lakásán egy-egy hozzálátogató fiatal magyar színésznek.)

Móricz Zsigmond ezt írta haza estélyéről:
"Ha zsidók nem jöttek volna el, fél ház se lett volna." (Olvasható leánya könyvében.) Így igaz. Neveltetésével, szívével az erdélyi zsidóság szerves része volt a magyar kultúrának. Színház - és hangversenylátogatója, könyvvásárlója. És mi volt a hála?

Oly sok humor is derítette életünket! Eredeti, kávébarna mundérjában, piros csákójában élt még néhány 48-as honvéd-aggastyán Kolozsvárott. Egyszer egyiküket széttépte egy vaddisznó a Hója-erdőben. Elmagyarosodott, kedves, román származású riporter, Gredinár Aurél, vitet be gyorsan kanyarított tudósítást szerkesztőjének, Olajos Domokos, kiebrudalt, egykori telekkönyvvezetőnek: "48-as honvédet marcangolt szét egy vaddisznó!"..."Fiam! mondta Domokos "ilyen rendkívüli esemény is ilyen szürke cím! Haggya csak az asztalomon, majd én átcímzem." És másnap a tudósítás így jelent meg: "Vaddisznótól felfalt Nagy Idők Tanúja!"

Még élt Szentgyörgyi István, a kolozsvári Magyar Színház örökös tagja, a nagy Tiborcok egyike. Vállán kapával, gereblyével bandukolt Donáth-úti szőllőcskéjébe. Évente megünnepelhette 90 éves jutalomjátékát. Utoljára már nélküle, de javára. Tompa Pufi és Kemény Laci (majdan mindkettő híres pesti színész) vitte házhoz neki a bevételt, kis felköszöntőt rögtönözve: "Elhoztuk a közönség szívével együtt", "Köszönöm." ...és Janovits igazgató úr meleg üdvözletével" "Sokan voltak?" :Telt ház." Közben számolgatta a markába tett pénzt:"Csak azért kérdem, mert mintha ez nem telt ház bevétele volna."

Dayka Margit Váradon a Teleki-utca egyik nedves pincelakásában cseperedett helyi színésznővé, vágya azonban a patinás kolozsvári színház volt. Meg is kérte mamája Bíró Eleket, a "Nagyváradi Napló" színkritikusát, ajánlja be Janovicsnál és "ha sikerül", mondta, "Szerkesztő úr mindig ingyen akaszthatja a kabátját a ruhatárba." A Szigligeti Színház ruhatárosnője volt ugyanis a mama. Lexi át is vitte Margitkát Kolozsvárra, megszálltak a már Petőfi idejében is létezett Biasini-szállóban és Margitkának egyelőre csupán az volt a kívánsága, Lexi hozzon fel neki a legközelebbi bodegából néhány ruszlit (orosz halat), jó sok hagymával. Azután tisztességesen lepihentek, Margitka az ágyba, Lexi a diványra, álmodva a holnapi bemutatkozásról. "Hát adjon elő valamit, kisasszony" mondta Janovics, egymaga ülve a nézőtéren és szokása szerint, a hatalms WC-kulcsot forgatva. Margitka énekelt, szavalt, ugrabugrált. "Rendben" szólt Janovics "karkötelezettséggel szerződtetem."

Nagy Karolá-ról akkor itt még szinte semmit sem tudtunk, csak olykor találkoztunk a nevével a katolikus "Erdélyi Tudósító"-ban, egy-egy vers alatt, odaírva: "VI. gimn. tanuló", meg hogy itt vagy ott szavalt dicsérettel. (Fent is maradt egy távirat valahonnan, ahova szavalni hívták.)

De nekünk, kolozsváriaknak, Erdély fővárosbelijeinek, a többi város "vidék" volt. Mindenki hozzánk vágyakozott. Még a "Nagyjóska", a Kossuth Lajos-utcai kapualji grádicsvendéglő is egy költő-patikus, S. Nagy Laci apjáé volt - fatányérról lecsüngő flekken, isteni delavári bor... közvetlen szomszédságában a 13. számú, ugyancsak kapualjból nyíló, kis előteres albérleti szobában a "Korunk" szerkesztősége, Gaál Gábor kézirattal teli asztala, falhoz simuló puritán heverője, gyakran volt meghűlve, de mindig akadt gondozója. A Layda-cukrászdában sűrű, szinte vajsárga tejszínhab... a Széchenyi-téri Piacon marha-, sertés-, bárányhús, szárnyas, illatos, üde vaj, mócokhozta nagykerek gomolya, zöldség- és gyümölcshalom... és mind e felett békés, barátságos légkör.

Még francia hugenottáink is voltak, a "de a Gerando leányintézet", Grandpierre, (Károlyi-rezsimben kormánybiztos, az író, Emil apja), Grois László (tulajdonképp Groá, de mi grojsz-ra könnyítettük, az "Ellenzék" főszerkesztője (felszabadulás után szolnoki városi ügyész, e tovatűnt Kolozsvár iránt nosztalgiájában nyakamba borult ottjártamkor, a szolnoki színházhoz került Kaszab Annát, volt kolozsvári, nagyszerű színésznőt, a "Kajüt" című drámám főszereplőjét látogattam meg.)

De a bukolikus Erdélyben mindig valami búskomorság is sejlett, sötétlett: nemes viselkedés a társadalmi, anyagi visszáságokból végeredményben, lényegében, nem oldott meg semmit.

És ha a költő Ligeti Ernőt nem is ez bántotta - apolitikus természet volt, hiába a "Keleti újság" külpolitikai rovatvezetője - valamiféle nehézkedési törvény súlyosabban húzta le, mint a fantáziátlanabb, egyszerű embert.

Íme, verse erről, dr. Lukács Hugónak, Ady Endre csucsai háziorvosának, ajánlva:

Kolozsvár

Sors, csalás és sok szegénység
álmainkat mind odamosták
gyűlölt sáncod alá: Hóstát,
nincsen hinni: hit, reménység,
hogy innen elszakadhassunk.

Hol a Csipkerózsika, akiért
a város ezer éve alszik,
vezekli a kisujjon a vért,
nem mozdul, míg végig nem viharzik
boszorka átok és a szél.

Papok, tanárok, katonák
őrzik a város rezzenését,
jaj annak, aki ébred, aki lát,
aki a hegyről messze néz szét,
szívében érzi az erát.

Fa, virág félig ha nő meg,
itt minden élet megtörik,
városában a temetőnek
a vágyakat is leölik,
szomorú, szomorú hely ez.

Új tüzek sohase gyúlnak,
a régi már melege-vesztett
sebek azok, amelyek újak
s egy-egy árva lelke reszket
minden lámpa fényiben.

Másutt szikrázó kék az ég,
de engem megkötött magához
a Hóstát: bűbájverte város,
lezárta vágyaim szemét,
megfojtja torkomban a szót.

"Sikerült" is végül - de mikor?! ...1944-ben, feleségével, a szép, szőke Szántó Manyival, egy vágújhelyi tanár leányával és fiukkal, Károllyal Budapestre - de hova egy Pozsonyi - úti svéd "védett" házba jutnia ám, ki tudja, miért, szemet szúrt - mondják - egy közeli patikusnak, - néhány órára szabad kijáráskor talán receptet vitt be - feljelentette, úgy, ahogy voltak, hálóingben elhurcolták, a metsző decemberi fagyban Liszt Ferenc-térig maguk előtt kergették, ott mindhármukat agyonlőtték. Azaz, valami csoda történt. A fiú nem halt meg, a golyók elkerülték nemesebb szerveit, szülei holtteste mellett feküdt egész éjszaka, halottnak tettetve magát. Elfojthatatlan, olykor feltörő nyöszörgésére a már kietlen, néptelen hajnalon egy nyilas karszallagos - ellenálló! - "járőr" felfigyelt, bevitte a Wesselényi-utcai gettókórházba... - és Ligeti Károly örök, lelki sebével, borzalmas emlékével, ma az Egyesült Államokban él (Ligeti Ernőnek tehát, Erdély ideiglenes visszatértekor gyorsan megírt "Súly alatt a pálma" című könyvében kár volt megtagadnia 19-es emigráns kartársait, barátait, kikkel hosszú esztendőkön át együtt dolgozott a kolozsvári "Keleti újság"-nál.)

A sajátos erdélyi melankólia el-elborított másokat is. Guncser Nándor, kiváló festőművész és grafikus, a kolozsvári Majális-utca elején - ahol albérletben éldegélt - esténként letelepedett a kis, öreg, földszintes ház utcai grádicsára és gitárját pengetve énekelte érzelmesen, olaszul: "Vorei morire".."Meg akarok halni."

Nagy Karola hátrahagyott Naplójában is találunk ilyen sort: "Csak el, el Brassóból!"

Pedig hát alkotni mindenütt lehet. És különösen a frissítő, szinte ujjal tapintható, erdélyi levegőben. Dolgoztak ott nagyszerűen dr. Hirschler József apátplébános, európai hírű művészettörténész, Ferenc József unitárius, tudós, püspök, ki, nyolcvan éven talán már túl is, könyvtára felső polcain keresve egy kötetet, létráról leesve halt meg, dr. Eisler Mátyás zsidó főpap, Bibliakutató (leánya, a szinte néger, tüzelő nőstény, Klári, Pestre került röntgenesnő, majdan József Attila egyik szerelme), a nagy testű Galui Farkas bibliográfus, könyvtárigazgató, Keresztes Viktor (Victor Cherestesiu) a nagy Román-Magyar szótár megalkotója, Kós Károly sztánai saját kis nyomdájával, Tessitori Nóra, egy Erdélybe került olasz építőmester szavalóművésznő lánya (Szentegyház-utcai otthonában sajátjából felhajlófejpárnás, antik római fa-rekamién aludt, nappal peplonban, tógában járt) és - kiket még ismerhettem - a múlt század végi Jékey Aladár költő é Sebesi Samu novellista.

Hogy sajnálom, hogy az egyik legnagyobb, legdrámaibb elbeszélőt, Petelei Istvánt már nem láthattam, 1910-ben halt meg.

Nem, nem, akárhogy, akárminő körülmények között, akármi is történt és történne - nem feledve, meg nem bocsátva népírtást, brutalitást, jogfosztást, emberségből kivetkőzést...

...Erdély, varázsos, szívbe lopódzó tájával, az eredendő erdélyi humánum, szívesség, kedvesség, segítőkészség, lelkünk darabjává vált és marad.


Brassó! Katlanváros. Cenk, Pojána, Nagykőhavas, Délkárpátok.
Mezőre egyetlen nyiladék: Barcaság.
Kemény kőzeg.
Borostyánba szorult különleges, gyönyörű pille: Nagy Karola.

Máig is bánt: a kis előtérből nem hívtuk be a belső, egyetlen szerkesztőségi szobába, én, Kacsó, Krizsán, Finta, holott férfiak valánk és ő hölgy.A néhány rozoga falépcsőn a valaha szénapadlásba ki belépett hihette: titkárnő, eligazítónő. Soha nem kérte, beljebb jöhessen. Lélekben talán nem is volt ott. És talán jobban is érezhette magát odakint egyedül.

És hiába jegyezte fel magáról öncsúfondárosan: "tudom, csapnivaló újságíró vagyok", még riportjaiban is sajátos, súlyos veretű. Különben hogyan is dicsérte volna meg külön hosszú levélben Campianu ottani, neves sebészprofesszor, amiért egy műtétjét, amelynél asszisztálhatott, orvosnál is pontosabban, íróilag, drámaian tudósította...,
Mégis, az újságírást csak kenyérkeresetnek szánta. Nagyobb tervek foglalkoztatták.

Szűk, sivár szerkesztőség. A segédszerkesztő - dr. Füzi Bertalan - deszkafülkéjében valaha gazdasági szerszámokat, gereblyét, lapátot, létrát, vödröket tarthattak. Forgatandó, kallantyús, verkli-szerű telefon vékony lécajtócskával behajtott ketrecben. Itt "vettem" az akkori pesti magántávirati iroda a "Dunaposta" jelentéseit és egy ízben (előző este a helyi Astra-moziban egy Lon Chaney-filmet látva), a híreket jegyezve, hirtelen átfutott az agyamon, mi lenne, ha most azt mondaná be: "Lon Chaney meghalt." És - íme. Mi volt ez? elektromos gondolatátvitel? légen érkezett agyhullám? "Hollywoodból jelentik: Lon Chaney, a világhírű drámai filmszínész ma hajnalban váratlanul meghalt." Borzongva szorongtam székemen, hiszen szinte még felállni, megfordulni sem lehetett abban a szűk "telefonfülkében".

Mily érdekes, sajátos elődök dolgoztak itt! Móricz Zsigmond fivére, Móricz Miklós közgazdász, Halász Gyula főreáliskolai tanár, vezércikkíró, (vele még magam is együtt dolgozhattam), századik évéig élt, a fiatalon Párisba vetődött világhírű fotoművész, Brassai (polgári nevén mga is Halász Gyula) Picasso benső barátjának apja, Horváth Henrik, egykori nagyváradi francia szakos kereskedelmi iskolai tanár, magyar költők remekmívű német, francia tolmácsolója, brassói szerkesztőségi időm egyik legbizarrabb tréfájának felröppentője a helybéli hatalmas termetű borbélyulajdonos ugyanis - nem sejtvén ily érzelmi gyöngéjét - amatőr költő volt. Bajön egy nap, Tórahosszúságú tekerccsel, egyenest Horváth Henrikhez tartva: "Szerkesztő úr, hoztam egy époszt, szeretném, ha lefordítaná németre. Szerkesztő úr úgyis jár hozzánk, gondoltam a lányokkal majd lekvittelem." Henrik bácsi ekkor túl járhatott a hatvanon. Kigöngyöli a tekercset, nézi-nézi, alja már-már a padót súrolja...majd lassan, rezignáltan így szól a borbélyos-poétához: "Kedves barátom, ilyen alapon én már csak epigrammákat vállalok". (Horváth Henrik később Medgyaszay Vilma férje lett.)

Idelátogató világhíres "riportalanyok" rokonszenvvel adóztak Nagy Karola lelkiismeretes újságírói munkájának, szépségének. Az albán származású, krokodil arcbőrű, szegletes Alexander Moissi, a salburgi "Jedermann" már a harmincas évek legelején új világháborúért aggódott: "Félév múlva, legkésőbb egy év múlva. Nincs kiút. Megakadályozhatnánk. Ellébevághatnának. Nem akarják, nem akarják. Nem értem az egészet." Erdélyi impresszáriója, Forrai, lépett Korona-kávéházi asztalához. Moissi első kérdése volt hozzá: elküldte-e "Pygmalion"-ért Bernard Shaw ügynökének a bécsi Eirich Verlagnak a szerzői százalékot. "Előre ki kellett fizetnem. Előadásonként száz schillinget." "De hát honnan tudta előre, mennyi lesz a bevétel?" "Ez pausálirozva van. Shaw örül, ha kap valamit." Az impresszárió távozott és Moissi visszatért az emberiség sorsa feletti töprengéséhez. "Hát nem tudja kiszakítani magát a világ ügyeiből?" "Hiszen a művészt éppen az teszi, hogy nyakig benne áll minden nyavalyában."

A meszelőrúd Conrd Veidt azon siránkozott, hogy a filmgyártóktól csak démonszerepeket kap. "Egy ilyenben volt első sikerem és most az istennek se engednek ki ebből a körből. Holott én is színész vagyok."
Valóban, Savoir "Ö" című vígjátékában láttuk az Astra-mozi szegényes színpadán. Remek volt. Hajlékony, figurázó. Megnevettette a nehézkes brassói közönséget. "Ez az egész filmügy!" Szállodai szobájában átkozta égnek emelve kezét. "Fut egy bekapcsolt énem öt kontinens vetítővásznán és én otthon ülök egyedül. Kell nekem is a taps, nekem is kell! Ide is a tapsért jöttem."
Az öntöttvas szobor leszállt talapzatáról és járkálni kezdett.

Nem kellett feltétlenül külföldi vendégekre várni művészi élményért. Itt élt Brassóban Adolf Meschendörfer - polgári életében a szász Honterus Gimnázium igazgatója, nagyformátumú íróművész. ("Stadt im Osten", magyar kiadásban "Corona" és a csak Sudermann "Volt egyszer" című műve fülledtségéhez hasonlítható "Leonora" kisregény szerzője.) Templomhajók hűvöse és - lávaként zúduló szenvedély.

Belterjes, öntörvényű szászok! Mária Terézia telepítette ide őket.

A mai nemzedék már nem ismeri, talán sose látta a Monarchia egykori kerekperec Magyarországának térképét.Nos, induljunk csak el Soprontól fel Pozsonyon át félkörívben a Szepességig, majd kanyarodjunk le Beszterce felé, onnan Nagyszebenbe, azután Temesvárig: - burgenlandiak zipszerek, szászok, svábok fogták közre a magyarságot. Jól elgondolta ezt a termetes osztrák császárnő, Hitlernek volt mire hivatkoznia.

Ravaszul, régen kitervelték a teljes bekebelezést. Magyarországra nem "Heil" (ÜdvÖ lett volna, hanem átok. Egey "Gau" a többi között. Ebben biztosak lehetnek. A történelem legnagyobb középeurópai becsapottjai.

A Brassói Hosszú-utca legvégén (melynek elején, a 9-es számú,egyemeletes, sápadt sárga ház szegényes földszinti lakásában Nagy Karola élt), volt a szinte örökösen kis pipáját szívó, szikár másik nagy szász, Mattis-Teutsch János szobrászművész műterme. A Kiepenheuer Verlagnál megjelent látási elméletével, ("Kunstideologie"), világhírűvé vált: "Az emberi szem teljesen dolgozatlan szervünk, tulajdonképp vakon élünk. Az ember, egyszerűen, nem akar látni. Befelé fordult szemmel éli világát. Végeredményben az anyaméhben marad egész életén át. Ez társadalmi bajaink alapvető oka."

Nagy Karola hiába élt nyílt szemmel, hasztalan nyújtogatta szellemi csápjait a "Nagy, Fénylő, Élet" felé. Örömnek, jókedvnek csupán percei adattak.

A "Brassói Lapok" másodlapjához, a Népújsághoz Szatmárról hozattak szerkesztőt, a fanyar Kertész Lászlót. Egy ízben vacsorára hívta meg mindkét lap munkatársait. Karola meg akkor épp a Népújsághoz tartozott. Kertész előzőleg apáca felesége szenvedélyes, szakácskodó hírében állt.

Hatféle hús, hatféle körítés, túróscsusza, borok. "Milyen apáca voltál te? ott így éltetek? Bizony, én csak koplaló zárdanövendék voltam a Grfaft-pataknál." Legszerényebb, otthoni koszthoz kényszerülten, mihamr torkig jóllakva, nem győzött tovább egy falatot, egy kortyot sem. Felkelt helyéről és kiment a levegőre, fulladozását enyhítse. Kertész László megsértődött, azontúl komisz lett hozzá.

Bezzeg felengedett Karola, amikor Tamási Áron tiszteletére (az "Ábel a rengetegben" a Brassói Lapokban jelent meg először) lakomát rendeztünk a Hatvany-étteremben. (Kedves, sántító, mindig komor vendéglős volt ez a Hatvany ,gyakorta egymagam vacsoráztam ott, szinte mindig tonhalat tartárral.) Karola késve érkezett, már nem volt üres szék, de láttára, Áronka rögtön odaintette magához. "Csak nem ülhetek az ölébe!" pajzánkodott Karola. Azután helyretalált, lehuppant. A kollégák igyekeztek elrejteni feleségüket, a nagy nőcsábász elől. Áronka mégis talált magának valakit: közénk telepedett idősecske ügyvéd író-rajongó, vérbő nejét. Harmadnap láttuk Áronkát, amint csontig-velőig kifacsarva bandukolt az állomáshoz.

Nagy Karola életéről, tragikus sorsáról,munkásságáról részletesen olvashatunk e kötet záró-biográfiájában.

Halála: ördögi kör. Szellemi továbbélése: angyali üvözlet.

 
 
0 komment , kategória:  A Nagy Karola-rejtély  
Balogh Edgár: Írói feltámadás
  2009-06-22 17:56:24, hétfő
 
  Tünemény suhant át Erdély felett

Ecsetvonások a magyar Baskircsev Mária portréjához

Szerkesztette: Erdélyi Lili/Ada
Szerkesztésért felelős: Benamy Sándor
Készült a Szegedi Nyomdában 1988-ban

"Az voltál-e, aki vagy?"
"Nem voltam az, aki vagyok, de mindig az akartam lenni és nem tudtam (Ti, bírái előtt, Kr.e.2700-ban.)

Művész volt...
Nemzedékek sorsa nemzetfölötti értelemben tudatosodik benne. Benedek Marcell

"Mindenütt Golgota van, ahol valaki új gondolatot mond ki." Heinrich Heine


Balogh Edgár: Írói feltámadás



Mint ódon amfóra megőrzött csodálatos illata, úgy kerengett még körülöttem a híre, amikor 1937-ben a Vásárhelyi Találkozó népfronti egységet hirdető napjai után a Brassói Lapok szerkesztőségébe kerültem. Valami különös Délsziget volt ez a szerkesztőség a Cenk alatt, eszmei áramlatok gyüldéje, világba tekintő nemzetiségi őrállomás a Székelyföld szélén, de sugárzásában vállalva és átmelegítve az egész romániai magyarság közéletét. Itt hallottam először Nagy Karoláról, a feltűnően szép újságírónőről, írók, politikusok, művészek megszólaltatójáról, akit családi megpróbáltatásai közepette fiatalon ragadott el a halál, de hangja ott zengett, alakja ott ragyogott még az emlékezésben.

Ennyi az egész? Szépség és mulandóság szorosan együtt jár és Kacsó Sándor, a lap főszerkesztője is csak erről tud és ír emlékiratában. Igaz, hozzá teszi, hogy Karola, a lap belső munkatársa "irodalmi vágyainak kiélésében keres kárpótlást elrontott életéért." Lexikonszerkesztés során készítettem - immár öregedő fejjel - névmutatót a Kacsó-memoárról, ott Nagy Karoláról ennyit találtam és újabb évtizednek kellett eltelnie, hogy emlékiratban is említett Benamy Sándornak, a Brassói Lapoknak ugyancsak előttem járt munkatársának gondozásában megjelent posztumusz írásokra felfigyeljek. S megtudjam, hogy az elfelejtett kartársnő valójában elfelejtett író, méghozzá jelentős, igazi, feltámadó. Egy közzétett levélkéje maga így vall önmagáról: "...csapnivalóan rossz újságíró vagyok,megbocsátom ezt magamnak és nekem is meg kell bocsátanod, mert remélem, annál jobb író leszek. (Így. Nem nagyképűsködöm.)"

S egyszerre felszakadt a feledés köre. Hiszen Nagy Karola két hátrahagyott színdarabját Benedek Marcell és Ligeti Ernő is méltatta már, sőt életében Pakocs Károly, a szatmári költő-pap bátorította, a jóval az írónő halála után született marosújvári Csire Gabriella pedig regényt is szerzett róla (igaz, hogy az nem jelent meg.) Mintegy varázsütésre: előkerült Gaál Gábor egy Nagy Karola írásaival kapcsolatos levele és hogy teljesebb legyen az írónő tragédiája, fény derül arra is, hogy két színdarabját Háborús nemzedék címen annak idején meghirdette ugyan a kolozsvári Magyar Színház, erről értesítette is a szerzőt Janovics Jenő, a színházigazgató, de az előadást a román királyi cenzúra az utolsó pillanatban nem engedélyezte. A bemutató dátumát közlő levél megérkezése után hat nappal az írónő meghalt. A tragédia-lánc máig folytatódik. A két színdarab új feltűnése után z 1932-ben írt A fiú című drámát első bemutatásra tűzte ki a kolozsvári színház, de a kisebbségi helyzetben beállott mai változások ezt már nem tették lehetővé. A premier másodszor is elmaradt. A feledés köre újra leereszkedett.

Márpedig ennek a darabnak színre kell kerülnie, mert társadalomrajzával, egy elmúlt világban mozgó alakjaival, a két világháború közének feszültségeivel és a leromló osztályából kilépő "fiú" hallgatásba rejtett sokatmondásával az erdélyi magyar irodalom klasszikus kincse. Igazi író mindig akkor ismerszik meg, ha eredeti valóságélményéből jelez, dob át, alakít új művészi valóságot, s a ma már rendelkezésre álló irodalmi hagyaték tanúsága szerint Nagy Karola mindig saját életéből, a maga szűk világának táguló gondolatvilágából merítette akár színdarabjai, akár egy ugyancsak előkerült kisregénye (Kisvárosi szerelem) tipusait, szorongásait, kor-bírálatát és szívbeli lüktetéseit. Jegyzeteiben gyötrelmes gyermekkorára hivatkozik. Bevallom, mint magam is egy leroskadó, szétmálló középosztály gyermeke különös figyelemmel merültem bele az annyi évtized - fél évszázad! - távolából elém táruló művészi jelenség átélésébe és nem csodálkoztam, amikor kiderült, hogy a fiatal írónő komisz apjának és tizenhárom gyermekét egyedül nevelő anyjának segesvári nyomora egyben egy régi nemesi család züllése is, az a társadalmi leroskadás, amely álmokat visz a szegénységbe, hogy onnan álmaival törjön újra fel. "Ki lát bele a lélekbe, a génekbe, hogy mi akadályozza és mi fejleszti ki" - olvasom Nagy Karola naplójegyzetében és nem tartom olvasmányokkal beszívott fikciónak mindazt, mivel A fiú című darabban mindazokra üt, akik átélték a magyar társadalom egykori úri rétegeinek családi ellentmondásait és - mind a dráma hőse - a bukás örvényéből kimászmálódva népünk mellett döntenek, akár szüleikkel szemben. Ezt a középosztály-tragédiát vitte színpadra Nagy István is, neki sikerült az Erdélyi Helikon pályázatán díjat nyert Özönvíz előtt című életképét - hosszas huzavona után - már a 30-as évek végén színpadra vinnie, majd Harag György nagyszerű felújításában a mára megváltozott idők igényeibe is beillesztenie. Ez nem sikerült Nagy Karolának. Őt is, darabját is elsodorta többszörös balsorsa.

Bandi, a tönkrement földbirtokos-család Párizsból váratlanul hazatérő diákfia, aki - előkelő pályafutás és házasság elől kitérve- meggyőződése szerint zsellérek, cselédek pártját fogja, míg csendőrkézre nem kerül, színpadon nehezen szerepeltethető. Rendezői és színészi bravúr kell hozzá. Mert ez a fiú az alakokkal nyüzsgő, helyzetekkel bonyolódó darabban mindvégig mélységesen hallgat. Istenem, ha ezt a darabot láthattuk volna a régi világban, egy új szocialista irodalom kezdeteit üdvözölhettük volna benne. Igaz viszont, hogy egy proletkultos következő korszak is vajmi nehezen fogadta volna, hiszen ekkorra a szavalás, az agitációs jelszó-darálás vált divattá, s ebbe sem illett volna bele a Marxot olvasó és egész társaságával szembefordult, csöndesen és közvetlenül cselekvő "úrifiú". Nem felejtettem el, hogy Móricz Zsigmond nagyszerű darabja, a Csibe csak úgy kerülhetett - meghamisítva - nyomtatás alá, hogy a proletár leánykába szerelmes ifjú grófnak szakítani kellett kedvesével, éppen ellenkező módon, mint ahogyan ezt az író megírta...Talán-talán most jön el az ideje a Nagy Karola-dráma első bemutatásának, amikor a szocialista fejlődés kinő gyermekbetegségeiből.

És a másik darab, a még 1930-ból való A lány szakértők szerint dramaturgiailag kerekebb, tematikailag is eleve mai tömegsikert biztosítva. Claire, az ugyancsak Párizsban tanuló festőművésznövendék, tárgyként bánik a bűvkörébe kerülő ifjú sofőralkalmazottal és hamar fel is áldozza. Kegyetlen és élveteg mivoltában egy mindenkor visszatérő hetéra-tipus, akinek a szerelmi lázban elsuttogott "falu"! meg "fűszag!" jelzőszavai szintén elidegenedést árulnak el osztályától. Itt is elutasításban részesül egy kínálkozó bárói házasság, ez az eltávolodás azonban nem a falu, a népsors vállalása, hanem önző művészi világképe torzulás... Nos, egy naplójegyzete szerint Nagy Karola ezt a Claire-szerepet maga szerette volna eljátszani, mint ahogyan nem állott tőle távol semmi sem, ami nehéz életkörülményei, szerelmi csalódásai, ismételt éhezései és rossz emlékei (...lábam ájultan vitt a forró kövön. A szakadt cipőtalpon keresztül sütött az út") helyébe csodálatosan modern lakberendezés, ház, kert, boldog, családi kép ábrándjait lopták képzeletébe, menekülésül. Írásainak a Ne nézz utánam címmel 1984-ben Budapesten megjelent gyűjteményében, minden sor Nagy Karola helyzetéből, személyi élményeiből és kérdéseiből, sőt legendássá vált szépségéből fakadó közvetlen vallomás, vagyis eredeti művészi teljesítmény.

Ott a Cenk alatt olyan mély és sokoldalú barátság alakult ki a jól válogatott szerkesztők között, olyannyira meghitt volt a kartársi szellem és fefelős a világnézetek, társadalmi különbségek fölé emelkedő "kisebbségi humánum" (Kacsó Sándor szavai), hogy bátran következtethetek arra: Nagy Karolának, akit már nem ismerhettem, ugyanez lehetett az éltető írói atmoszférája, szabad gondolkozási kerete, mint amelybe négy évvel halála után én is két évre beilleszkedhettem. Most, hogy egészében találkozhattam vele hátrahagyott írásai révén, kimondhatom, mennyire örvendek, hogy vele egy kulturális levegőt szívhattam abban a városban, ahol akkor még mintaszerűen találkozott a magyar szellemiség a román és szász kultúrával. Szívesen gondolok arra, hogy Nagy Karola légkörében élhettem a Brassói Lapoknál, ahol az írónő szép emléke a halált legyőzve él.


 
 
0 komment , kategória:  A Nagy Karola-rejtély  
A Nagy Karola-rejtély
  2009-06-22 17:05:50, hétfő
 
  Tünemény suhant át Erdély felett

Ecsetvonások a magyar Baskircsev Mária portréjához

Szerkesztette: Erdélyi Lili/Ada
Szerkesztésért felelős: Benamy Sándor
Készült a Szegedi Nyomdában 1988-ban

"Az voltál-e, aki vagy?"
"Nem voltam az, aki vagyok, de mindig az akartam lenni és nem tudtam (Ti, bírái előtt, Kr.e.2700-ban.)

Művész volt...
Nemzedékek sorsa nemzetfölötti értelemben tudatosodik benne. Benedek Marcell

"Mindenütt Golgota van, ahol valaki új gondolatot mond ki." Heinrich Heine


Belépés egy titokba

A Nagy Karola-rejtély

Tünemény suhant át Erdély felett

Aki e könyvet kezébe veszi, ne lepődjék meg: neves irodalomtörténészek, társadalomtudósok, gyökeréig nyúló orvos-genetikus igyekeznek egy rendkívüli lényt fénykévébe állítani.

Hiába írta a "Népszava", 1935. január elsejei számában: "Meztelenebbül kevés író mutatta meg magát, hogy ily mélyre mutasson", hiába forgatják-olvassák "Ne nézz utánam" című írói hagyatékát félszázaddal halála után is, hiába érdeklődnek levélben, telefonon személye után, hiába jelentek meg Róla kisebb kötetnyi tanulmányok, hiába írta Róla az akkori nagytekintélyű "Bács-megyei Napló", Csáth Géza, Sinkó Ervin napilapfóruma: "Olyan gyönyörűségesen szép munkatársuk: Gergely Boriska, maga is írónő), - máig is megfejthetetlen rejtély.

Zárdából indítva, koronás címerrel, élelmet csempész "felforgatók" cellájába, utána már mint a "Brassói Lapok" kiküldött tudósítója, nemzetközi pilótatalálkán Bukarestben Miklós herceg csókol kezet neki, vasgárdista támadás ellene kiadójuk-emeltette Kapu utcai védőfalon ő lép ki, hogy magyar anyanyelvével jól megférő zengzetes román beszédével lecsillapítsa indulatukat.

De talán nem rejtély, hogy a zárdai légkör elsőként egy szerzetes ágyába dobta. Mégis, mily tiszta ez az érzelem! Pillantása fel-felszökken a felettük feszülő keresztre: "Bűnözőm és bűnhődnöm kell!" E "mene tékel" rémíthette halálos ágyán a szemközti fehér falról a sivár Marezescukórházban is.

Családi leszegényedettségükben hogyan is őrizhette meg nemesi finomultságát, bódító testiségét, barna szemei csillogását, holott sorsa iszapossá zavarhatta volna.

Találkozásunk - lelkemben, történéseink azonos pontjaiban - sorsszerű ráismerés arra a lényre, ki, már "ismeretségünk" előtt is (ha arc és név nélkül is),sejtjeimben élt. Közös érzelmivilágunk múltat, jelent eggyé olvasztó, fantasztikus repülés.

Nagy Karola megajándékozott mindannyiunkat az egyéniségéből áradó totális és négy dimenziós szépség élményével.

Pedig ma sem tudjuk, ki volt. Hogyan jutott szerzetesi imazsámolytól parlagi pamlagra, "hunyadi" kutyabőrtől forradalmi hevületi drámáig.

Megélt huszonhét évével többet tudott és adott, mint sokan hetvennel. A brassói postaréti római katolikus temetőben csak csontjai porladnak. Őmaga: egyben, egészben, még mindig titokzatos szfinxként meredezik, akárcsak kúszált XX. századunk valamennyi teremtménye.

Erdélyi Lili/Ada
 
 
0 komment , kategória:  A Nagy Karola-rejtély  
     2/2 oldal   Bejegyzések száma: 18 
2019.04 2019. Május 2019.06
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 3 db bejegyzés
e év: 60 db bejegyzés
Összes: 7233 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 111
  • e Hét: 873
  • e Hónap: 12578
  • e Év: 51579
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.