|
 2/2 oldal 
|
Bejegyzések száma: 17
|
|
|
|
|
|
2019-08-11 13:40:52, vasárnap
|
| |
| |
Videó Link
Én még mit sem tudtam rólad,Te már akkor szerettél,
Anyám méhétől fogva, rám gondot viseltél.
A magam útját jártam, mikor szelíden hívtál,
A szívemre beszéltél, és megváltoztattál.
Jézus, Te vagy minden álmom, éjszakám és nappalom,
Te vagy igaz szó a számban, az én hajnalcsillagom,
Jézus, Te vagy minden kincsem, sokat jelentesz nekem,
Köszönöm, hogy minden nap megtart a kegyelem!
Engedd meg, hogy mindig itt maradjak lábaid előtt,
Hogy nézhesselek Téged, és nyerjek új erőt.
Meggyógyul a lelkem, megváltozik életem,
Ha jelenlétedben ruhádat megérinthetem.
Jézus, Te vagy minden álmom, éjszakám és nappalom,
Te vagy igaz szó a számban, az én hajnalcsillagom,
Jézus, Te vagy minden kincsem, sokat jelentesz nekem,
Köszönöm, hogy minden nap megtart a kegyelem!
Pintér Béla videója Link |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Dal szövegek és videó |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2019-08-11 13:36:51, vasárnap
|
| |
| |
P. Hesz Árpád Attila misézett.
Videó Link |
|
| |
|
0 komment
, kategória: vallás |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2019-08-11 13:31:35, vasárnap
|
| |
| |
Gondolatok az olvasmányokhoz (Bölcs 18,6-9; Zsid 11,1-2.8-19; Lk 12,32-48)
Az évközi 19. vasárnapon az evangéliumban az éberségre, a várakozás ébren tartására int Jézus. Különleges hangulatot ad ennek, hogy e szakasszal leginkább az adventi időben szoktunk találkozni. Mint az adventi időszak fő üzenetét megfogalmazó kép áll előttünk az urukra váró szolgák képe. De vajon miért épp most, a liturgikus év évközi időszakának a felén túl, a nyár közepén, távol minden ünneptől? Mi üzen ez nekünk?
Talán épp arra hívja fel a figyelmet, hogy milyen könnyű elveszíteni az éberség lelkületét, mennyire könnyű belekényelmesedni a nap nap utáni körforgásba, az évközi időszak eseménytelenségébe.
Az éberségre való figyelmeztetés ebben az időszakban új lelkesedést akar adni, figyelmeztetni bennünket arra, hogy ne vétsük el életünk célját. A Lukács-evangéliumban ugyanez a szakasz vetíti elénk a termésének csűröket építő és a jólét illúziójában elkényelmesedett ember képét is. Mert - különösen a fogyasztói társadalomban - nagyon könnyen, szinte észrevétlenül megtörténhet az emberrel, hogy a vagyon, a földi javak megszerzésének és birtoklásának biztonsága kerül az élete központjába.
Bizonyára éppen emiatt állít elénk a többi olvasmány is olyan embereket, csoportokat, helyzeteket, akik, illetve amelyek arra mutatnak rá, hogy az anyagi biztonság, a komfortos élet nem lehet az elsődleges az életünkben, hiszen akkor a birtoklás, a szerzés jut központi szerephez, és nem a hit.
Ábrahám, Sára vagy épp a kivonulásra váró választott nép példájában az olvasmányok a hit jelentőségét emelik ki. Az Istenbe vetett élő hit szerepének több aspektusára is ráláthatunk általuk. Például arra, hogy a hit képes túlemelni az alapvetően komfortos, mégis valahogy szűkös és hamis életen. Ezt Ábrahám példáján látjuk, aki nem szűkölködik, megvannak a szükséges javai, mégis vágyik egy másik életre. Így az Úrtól kapott ígéret nyomába ered, és otthagyja a biztonságot jelentő földjét egy bizonytalan ígéret miatt.
A hit másik aspektusát mutatja Sára története, akit épp a gyermektelenség fájdalma vezet el arra a hitre, amely minden emberi logikának és racionalitásnak ellene mond.
Az éberségre való figyelmeztetést, az urukra kitartóan váró szolgák képét tehát fontos időről időre magunk elé állítanunk. Életünk nehézségei, krízisei épp arra figyelmeztetnek bennünket, hogy bármennyire is bízunk a tudomány, a technika, az anyagiak, a jólét vívmányaiban, mindig lesz az életünknek egy olyan része, ami nem tervezhető, nem uralható. És paradox módon épp ezen a területen tudnak valóra válni a legirracionálisabbnak látszó ígéretek is.
Az éberség fontosságára mutat rá az is, hogy ,,az elég jó" élet talán mégsem elég jó, hiszen a hit hívása olyan földekre vezethet bennünket, amelyekért érdemes elhagynunk a megszokottat, ismertet, komfortosat, jól berendezettet...
Végső soron ezzel a kérdéssel érdemes időről időre szembenéznünk: a mindig új kalandokra hívó Úr-e az, aki a hitem középpontjában áll, vagy a magam építette bálványok, amelyekkel a biztonságom hamis illúzióját megteremtettem magamnak?!
Kondé Lajos
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: vallás |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2019-08-11 13:29:10, vasárnap
|
| |
| |
Ha az ember az ismerősével találkozik az utcán, és megkérdezi tőle, hová megy, és az ismerős erre azt válaszolja, hogy ,,nem tudom", bizonyára azt gondolnánk, valami baj történt vele, hogy csak így bolyong. ,,Elmentek otthonról" - ahogy mondani szokták.
A szentleckében hallottuk, hogy Ábrahám nem tudta, hová megy. Csak ment, vonult, Isten szavára otthagyta az ismert környezetet, és kivált rokoni környezetéből; feleségével, Sárával, szolgáival meg jószágaival elindult egy úton, amit nem ismert. Vakon engedelmeskedett az Úrnak - szoktuk mondani, mert a vak emberre a bizalma a legkifejezőbb szó, amivel ráhagyatkozik arra, aki őt vezeti. A hit nem az elért cél, hanem az út hozzá. A hit előfeltétele a bizalom.
A bizalmatlan ember nem tud hinni. És aki iránt nincs bizalmunk, abban sem tudunk hinni. Mert a hit élethosszig tartó út valakihez, akit még nem láttunk eddig, de tudjuk, hogy van. Ezért bízunk abban, hogy amit teszünk, az értelmes, és eljutunk a célhoz.
Amikor az utolsó vacsorán Jézus elbúcsúzik a tanítványoktól, és azt mondja nekik, tudjátok, hová megyek, és ismeritek az utat is oda, Tamás apostol az, aki meg mer szólalni, és kifejezi a kétségét: Uram, azt sem tudjuk, hová mégy, hogyan ismerhetnénk az utat? S ekkor Jézus ezt mondja nekik: én vagyok az út...
Az evangéliumban hallott történet éppen ezt a helyzetet taglalja, hogy tudniillik akit szeretünk, az elmegy, mi pedig itt vagyunk, és várjuk vissza. Nagy baj, ha az a valaki, akit megbízott, hogy vigyázzon a házra, és a ház népére - elszemtelenedik, zsarnok lesz. Vigyázni és virrasztani is bizalom kérdése.
Évekkel ezelőtt szomszédom volt egy család. Meglepődve tapasztaltam, hogy lakásuk bejárati ajtajához csak egy kulcsuk van. Ha elmentek otthonról, eldugták egy megbeszélt helyre, de ha valaki otthon volt, mikor eljött az este, belülről ráfordította a kulcsot, és ha megjött egy családtag, csak megkocogtatta az ablakot, és máris fölkelt - rendszerint az asszony -, és beengedte a hazatérőt. Bármikor jött. Ha hajnalban, akkor hajnalban. Ismeretségünk elején kérdeztem, miért nem csináltatnak annyi kulcsot, hogy legyen mindenkinek. Csak mosolyogtak, és azt mondták: jól van ez így. Ma már értem: ez az a bizalom és a várakozás, amiről az Úr beszél az evangéliumban. Bármikor megjöhet, tényleg bármikor - és valaki ajtót nyit neki. Köszön, fogadja, megkérdezi, mi újság, kérsz-e valamit - aztán visszafekszik.
Jézus az evangéliumban a virrasztó és gazdájukat hazaváró szolgákról beszél. Korunkra a ,,szolga" kifejezés pejoratív hangzást kapott. Ám ha nem szolgákról, hanem szolgálatról beszélünk, minden egészen más összefüggésbe kerül. Mert valóban úgy lehet - és talán úgy is kell - tekintenünk arra, amit az Úr ránk bízott ezen a világon, mint az emberiség szolgálatát. A teremtett világ védelmétől egészen a felebaráti szeretet kötelezettségéig. A mai evangélium fölveti azt a kérdést is: Kié ez a föld? Kinek gyümölcsözik? Annak-e, aki műveli vagy annak, aki művelteti? Lehet-e néhány gazdag kezében a javak túlnyomó többsége - vagy pedig érdemes megküzdeni nemcsak a klímaváltozás hatásaival, hanem azok előidézőivel is? A világot csak kölcsönkaptuk és használjuk! |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Útravaló_Adoremus |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2019-08-11 13:27:19, vasárnap
|
| |
| |
OLVASMÁNY a Bölcsesség könyvéből
Isten előre jelezte választott népének az egyiptomi rabságból való szabadulás éjszakáját. Izrael népe így felkészülten várta a kivonulás óráját.
Az Egyiptomból való kivonulás éjszakája nem érte váratlanul atyáinkat, mert hittek, Uram, a te esküvel megerősített ígéreteidnek. Így bátran néztek az események elébe. Bizalommal várta néped az igazak szabadulását és a gonosz ellenség vesztét.
Amivel ugyanis az ellenséget sújtottad, azzal minket felmagasztaltál, amikor hívtál bennünket. Mert titokban áldozták fel a bárányt a dicső atyák buzgó fiai, és egy szívvel-lélekkel kötelezték el magukat az isteni törvénynek, hogy szent őseink egyformán osztoznak a közös javakban és a közös veszélyekben, s már előre rázendítettek az atyák hálaénekeire.
Ez az Isten igéje. Bölcs 18,6-9
SZENTLECKE a Zsidókhoz írt levélből
A hit hősei abba az országba vágyódtak amelyet nem emberkéz épített.
Testvéreim!
A hit szilárd bizalom abban, amit remélünk, meggyőződés arról, amit nem látunk. Őseink ebből merítettek bizonyosságot.
Ábrahám hitből engedelmeskedett a hívásnak, hogy költözzék arra a vidékre, amelyet örökségül kellett kapnia. Elindult anélkül, hogy tudta volna, hová megy.
Hittel telepedett le az ígéret földjén, idegen országban. Sátorban lakott Izsákkal és Jákobbal, akik ugyanazt az ígéretet örökölték. Várta ugyanis azt a szilárd alapokon nyugvó várost, amelyet majd az Isten tervez és épít.
Sára is a hitében kapta az erőt, hogy előrehaladott kora ellenére anya lehessen, mert hűségesnek tartotta azt, aki az ígéretet tette. Ezért ettől az egytől, noha már nem volt fiatal, annyian származnak, mint az égen a csillag vagy mint a tengerpart megszámlálhatatlan fövenye.
*
Hitben hunytak el ők mind, de anélkül, hogy az ígéret teljesedését megérték volna; csak messziről látták és üdvözölték, elismerve, hogy vándorok és jövevények a földön. Akik így beszélnek, megvallják, hogy hazát keresnek.
Ha arra a földre gondoltak volna, ahonnan kijöttek, lett volna alkalmuk a visszatérésre. De egy jobb haza után vágyódtak, a mennyei után. Ezért az Isten sem szégyelli, hogy Istenüknek hívják, hiszen hazát készített nekik.
Ábrahám hittel áldozta fel Izsákot, amikor az Isten próbára tette. Kész volt feláldozni egyszülöttjét, ő, aki ígéretképpen kapta, és hallotta: ,,Izsák által lesznek utódaid." Biztosra vette, hogy az Isten képes a halottakat is feltámasztani. Ezért vissza is kapta, mintegy előképül.
Ez az Isten igéje.
Vagy rövidebb forma a *-ig Zsid 11,1-2.8-12 Zsid 11,1-2.8-19
...... .......
EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Mindig álljunk készen a végső számadásra, bármikor szólít is az Úr!
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:
(* ,,Ne félj, te kisded nyáj, hisz Atyátok úgy látta jónak, hogy nektek adja az országot.
Adjátok el, amitek van, és osszátok ki a rászorulóknak. Készítsetek magatoknak kimeríthetetlen erszényt, kifogyhatatlan kincset a mennyben, ahol tolvaj nem fér hozzá, és a moly nem rágja szét. Ahol a kincsetek, ott a szívetek is. *)
Csípőtök legyen felövezve, kezetekben pedig égő gyertya legyen. Hasonlítsatok az olyan emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és zörget, rögtön ajtót nyissanak neki.
Boldogok azok a szolgák, akiket uruk megérkezésekor ébren talál. Bizony mondom nektek, felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, körüljár és felszolgál nekik. És ha a második vagy a harmadik őrváltáskor érkezve is így találja őket, boldogok azok a szolgák.
Gondoljátok meg: ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné betörni házába. Éberen várjátok tehát az Emberfiát, mert eljön abban az órában, amikor nem is gondoljátok." (* Péter megkérdezte: ,,Uram, csak nekünk mondod ezt a példabeszédet, vagy mindenkinek?"
Az Úr így válaszolt: ,,Ki a hű és okos sáfár, akit ura szolgái fölé rendel, hogy ha eljön az ideje, kiadja részüket az élelemből?
Boldog az a szolga, akit hazatérő ura ebben a tevékenységben talál. Bizony mondom nektek, hogy minden vagyonát rábízza. De ha a szolga azt mondja magában: Uram bizonyára késni fog, és elkezdi verni a többi szolgát és szolgálót, eszik-iszik meg részegeskedik, akkor ennek a szolgának az ura megérkezik olyan napon, amikor nem is várja, és olyan órában, amikor nem gondolja. Kegyetlenül megbünteti, és a hűtlenek sorsára juttatja.
Az a szolga, aki ismeri ura akaratát, de nem áll készen, hogy akarata szerint járjon el, sok verést kap. Aki azonban nem ismeri, s így tesz olyat, amiért büntetést érdemel, csak kevés verést kap.
Mert aki sokat kapott, attól sokat követelnek, és akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon." *)
Ezek az evangélium igéi.
Vagy rövidebb forma a *-ok közötti rész kimarad Lk 12,35-40 Lk 12,32-48
Imádság
Urunk, Jézus Krisztus! Senki nem tudhatja előre második eljöveteled időpontját, de szavaid alapján biztosak vagyunk benne, hogy egyszer bekövetkezik. Taníts minket készenlétre, fokozott figyelemre és türelmes várakozásra! Annak érdekében, hogy ne érjen minket váratlanul a te érkezésed, lelkünket szeretnénk felkészíteni, hogy mindig készen legyen a veled való találkozásra! Élj bennünk, hogy jelenléted fénye világosság legyen a világ számára! A hit, a remény és a szeretet a mi lelkünk égő mécsei, amelynek lángját őriznünk kell. Segíts minket ébernek maradnunk, hogy soha ne aludjon ki bennünk jelenléted lángja!
Elmélkedés
Isten szavára várva
Isten hozzánk érkezése, ránk találása sokszor úgy mutatkozik meg, hogy megszólal, elmondja üzenetét, ismerteti velünk akaratát és szándékát. Ez a megszólalás sok esetben hosszabb vagy rövidebb hallgatás, némaság után következik be. Életünk bizonyos helyzeteiben Istenhez fordulunk, tőle várunk útmutatást és megoldást, de a válasz nem jön azonnal. Imánkban, kérésünkben nem lankadunk, fohászkodunk és panaszkodunk, de Isten még nem szólal meg, pedig mi már nagyon várjuk, szükségünk volna segítségére. Az emberi lélek sötét napjai, időszakai ezek, melyek próbára teszik hitünket, Istenbe és az imádság erejébe vetett bizalmunkat.
Tapasztalatom szerint a világosság közeledtét, Isten megszólalását sokszor bizony a magunk ügyetlensége késlelteti. Azt hangoztatjuk, hogy Istentől várjuk ügyünk megoldását, de valójában mi akarjuk azokat megoldani. Terveket készítünk, határozott elgondolások vannak a fejünkben, úgy gondoljuk, hogy amit kitaláltunk, az a lehető legjobb megoldás lenne. Látjuk, hogy a feladat messze meghaladja erőinket, de mi kitartóan próbálkozunk, továbbra is ragaszkodunk az igazunkhoz. Ilyenkor valójában magunkkal foglalkozunk és nem Istenre figyelünk. A problémánk lebeg szüntelenül a szemünk előtt, és éppen ez takarja el előlünk a közeledő Istent. Képesek vagyunk arra, hogy vég nélkül rágódjunk a problémáinkon, semmiféle okoskodásunk nem visz minket előbbre, de tovább küzdünk. Mindez teljesen lefoglalja figyelmünket, leköti gondolatainkat és felemészti erőnket. Közben bölcsességnek tűnő ostobasággal erősítjük magunkat: ,,Ha meg tudom oldani ezt a helyzetet, utána minden rendbe fog jönni." Aztán mégsem jön rendbe semmi, a gondok és megoldatlan helyzetek tovább szaporodnak. Irányítani szeretnénk ügyeinket, nem akarjuk a vezetést átengedni senkinek, Istennek sem.
Ne csodálkozzunk azon, ha Isten hallgat ilyen helyzetekben. Miért is szólalna meg, ha mi azt okoskodásnak tartanánk? Miért is lépne be életünkbe, ha mi akarjuk irányítani őt? Áttörést csak az hozhat számunkra, ha elnémulunk, letesszük emberi eszközeinket, félretesszük a mi ,,tervrajzunkat", amit eddigre már annyiszor átrajzoltunk, hogy magunk sem igazodunk ki rajta. Elhallgatunk, elcsendesedünk, átengedjük Istennek a terepet, most már tényleg tőle várjuk a megoldást. Átengedni neki az irányítást olykor bizony fájdalmas, de megéri. Beismerni, hogy nem mi vagyunk életünk ura, alázatot kíván. Ezen a lelki úton nincs biztosíték és garancia, nincs teljes bizonyosság, itt csak bizalom van és ráhagyatkozás arra, akinek életünket köszönhetjük. Ha valóban így fordulunk Isten felé, akkor valami megváltozik az életünkben, bekövetkezik, amire vártunk: Isten eljön, megszólal, megmutatja arcát. Várjuk türelemmel ezt a pillanatot!
C. Horváth István Sándor |
|
| |
|
0 komment
, kategória: vallás |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2/2 oldal
|
Bejegyzések száma: 17
|
|
|
|
2019. Augusztus
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
400 db bejegyzés |
| e év: |
4631 db bejegyzés |
| Összes: |
47466 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 0
- e Hét: 5801
- e Hónap: 38955
- e Év: 272702
|
|
|
Offline
