|
 2/24 oldal 
|
Bejegyzések száma: 238
|
|
|
|
|
|
2019-07-29 06:04:27, hétfő
|
| |
| |
Ezt a házunk gondnoknője mondta nekem azután, hogy az egyik idős néni bezárta magát a lakásába, mert feledékeny szegény, és elkeverte a kulcsot. Azt is hozzátette: 'Az lesz a vége, hogy őt is mi fogjuk elvitetni az elfekvőbe.'
Úgy kezdődött, hogy álltam a kerekes bőröndömmel a kelenföldi vasútállomás peronján, amikor megszólalt a mobilom. Akkor értem haza a három napos jógatáborból, minden porcikám fájt, a szemem előtt csak egy forró fürdő lebegett. Nem túl lelkesen néztem az ismeretlen számot a kijelzőn, aztán mégis felvettem.
- Halló, jó estét, a fenti szomszéd, Margitka fia vagyok - szólt bele egy meglett férfihang. Tudtam, ki ő, öt év alatt, ha háromszor beszéltünk. Annyi információm volt róla, hogy valahol a belvárosban lakik. A 84 éves Margit néni, akit néha lehívtam magamhoz kávézni, biztonsági okokból megadta neki a számomat.
- Jó estét, csak nincs valami baj? - kérdeztem.
- Meg szeretném kérni, hogy menjen át anyámhoz, mert ma beszéltünk telefonon, és megígérte, hogy kikeresi a vízvezetékszerelőnk számát, de mire visszahívtam, már nem emlékezett semmire.
Nekitámasztottam a bőröndöt az aluljáró falának.
- De fizikailag jól van? Azt hittem, elesett, vagy ilyesmi...
- Ja, semmi baja, majd holnap én is átugrom, csak az utóbbi hónapokban egyre feledékenyebb, nézzen már rá, legyen szíves.
- Én nagyon szívesen, ha hazaértem, mert most szálltam le a vonatról, de ha nem lett rosszul, nincs vészhelyzet, csak az a probléma, hogy elfelejt dolgokat, akkor én most mit tudok tenni? Nem kellene inkább elvinni kivizsgáltatni?
Kis csönd a vonal végén.
- Jó, jó, persze, majd elvisszük, de azért csak nézze meg, kérem.
Letette a telefont. Kicsit furcsálltam a dolgot, de fél órával később becsülettel felcsöngettem Margit nénihez. Bent bömbölt a tévé, nem nyitotta ki (ez már többször is előfordult). Másnap délelőtt megint bekopogtam, akkor már kijött, szépen felöltözve, indult a rendelőbe a napi ízületi injekciójáért. Nem említettem neki a fia telefonját, csak beszélgettünk. Nevetgélt, kedves volt és összeszedett. Annyit azért megjegyzett: A fiam ígérte, hogy ma reggel átjön, de nem sikerült neki idetalálnia, mindegy, majd este talán felhív.
Lent, a postaládáknál futottam bele a gondnoknőbe. Nagyon kedves nő, segítőkész, jól ismeri Margitkát is. Elmeséltem neki, mi történt. A szeme tágra kerekedett, figyelmeztetően felemelte az ujját, és szabályosan rám rivallt:
- Jaj, ne engedd, hogy a nyakadba varrják! Itt van a fia egy köpésre, három unokája Pest környékén, családosok, kocsival, tele pénzzel, láttad már őket itt egyszer is? Le se sz...ják. Van képük téged hívogatni? Igen, szenilis egy kicsit, de imádni való a néni, tessék szépen a családjának gondoskodni róla.
És ekkor mesélte el a sztorit a másik néniről, aki még a múlt héten, egy nap délután kettőig rostokolt a lakásában, mert elkeverte a kulcsot. A szomszédok figyeltek fel a dörömbölésre, végül a közös képviselő hívatott egy lakatost. Ott se jelent meg egy családtag se, pedig a néni hívogatta őket. A gondnoknő arca elszürkült a dühtől:
- Ő is egyre rosszabbul van, de hogy nem én fogom elvitetni az elfekvőbe, az biztos. Tudod, hány öreget vitettem én már el innen? Elvileg családosokat? Ezért mondom neked is, hogy vigyázz, mert a végén majd te is így jársz Margitkával. Rokont te itt csak akkor fogsz látni, ha meghal, és lecsaphatnak az örökségre, mint a vércsék. Na, akkor jönnek, mint a huzat.
Rossz érzéssel bandukoltam a közért felé. Súlyos szavak, és még súlyosabb, ami mögöttük van. Nem láttam még ezt a mosolygós nőt ilyen dühösnek. Tényleg ez lenne?
Itt van egy tizenöt emeletes ház, egy jó hírű, budai kerületben, és ő viteti el a halódó öregeket? Meg engem hív fel egy ereje teljében lévő, középkorú férfi, aki nem messze lakik, hogy figyeljek oda az anyjára, mert feledékeny? De másnap ő is elfelejt személyesen megjelenni, ha már annyira aggódik? Félreértés ne essék, szívesen segítek, de ez valóban az én dolgom? A szomszédé?
Azon merengtem, hogy vajon ez mennyire társadalmi szintű jelenség. Beugrott egy két évvel ezelőtti történet is, amikor az ugyanezen a lakótelepen élő anyám az ételhordó önkéntesekkel, meg a mentősökkel együtt törte rá az ajtót az ő szomszédjában lakó, öreg nénire, aki az előszoba kövén feküdt. Felül pulóverben, alul anyaszült meztelenül, magában össze-vissza motyogott, nem tudott felállni. Anyám csavarta be egy pléddel, hogy ne csúfoskodjon szegény félmeztelenül.
A mentősök elvitték, nem láttuk többet, pár hét múlva meghalt. Néhány napra rá megjelent egy férfi - állítólag az unokaöccse, nem volt más rokona - és elkezdte hirdetni a lakást. Anyám egyszer találkozott vele a lépcsőházban, a férfi csak annyit mondott, hogy ők örököltek a feleségével, de csak havonta egyszer látogatták, mert a nagynéni magának való volt. Anyám nem állta meg, hogy oda ne bökje: Nézze, én húsz éve lakom itt, de magukat még soha életemben nem láttam. Amikor a nagynénje rosszul lett, és elvitettük innen, akkor se.
Aztán eszembe jutott a nagyszüleim falujában élő Lajos bácsi, aki a felesége halála után eltartási szerződést kötött egy nagyon helyes, helybéli családdal. Azóta minden nap náluk ebédel, gondozzák, orvoshoz viszik, játszik a gyerekekkel, tényleg jól elvan. Egyszer megkérdeztem, mi van a saját unokáival (a gyerekei sajnos korán meghaltak).
Azt válaszolta: Azok kizárólag addig jöttek, amíg a feleségem pénzzel tömte őket. Szegénykém beígérte nekik telefonon a százezret, csak hogy jöjjenek, már másnap meg is jelentek kocsival. Amikor minden spórolt pénzünk elment, attól fogva évekig ránk se b...sztak. Az asszony halála után megfogadtam: a házunkból ezek egy fillért se fognak látni. Azok fognak utánam örökölni, akik legalább naponta adnak egy tál levest.
Ismétlem: nem tudom, mennyire társadalmi szintű ez a probléma. Biztos sok az ellenpélda is, távol álljon tőlem, hogy általánosítsak, vagy bárkit megbántsak. Csak kicsit sok ilyen szomorú történetet látok mostanában. Az én gyerekkoromban, a nagyszüleim falujában szokás volt “elgondozni" az öregeket, sőt, a tehetetlenebbeket magukhoz is költöztették a családok. Aki nem tette, azt megszólták. Tudom, ma már más a világ, kevés az idő, a pénz, az energia. Vagyis tényleg olyan kevés?
A kerületünkben sok a fiatal család, van óvoda, iskola is, rengeteg kisebb-nagyobb gyerek szaladgál az utcákon, a parkokban a szüleivel. Jó ruhákban, láthatóan nem olcsó biciklikkel, menő sisakokban, drága játékokkal. De öt éve, amióta itt lakom, bevallom: egy kezemen meg tudnám számolni, hányszor láttam idős embert EGYÜTT menni valahová egy fiatalabbal. Hogy a fia-lánya-unokája-akárkije kísérte volna az utcán, bevásárolni, orvoshoz, sétálni. Az öregeket szinte csak egyedül látom, pedig ők is sokan vannak. Azért ez elgondolkodtató.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Történetek az életből 1. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2019-07-28 17:33:14, vasárnap
|
| |
| |
Amikor izgalomtól remegve magára húzta a vőlegény az esküvői zakóját,
feltűnt neki, hogy egy összehajtott papírlap lapul a zakó zsebében.
Egy levél volt.
Drága Fiam!
Egy nő lehet, hogy jó feleség, egy másik nő pedig lehet, hogy jó anya.
Ha találsz egy olyan nőt, aki jó feleség és anya egyben, akkor bánj úgy
vele, mint egy királynővel. az ilyen nő igazi kincs!
Ahelyett, hogy tökéletes külsőre, és hosszú vékony lábakra költenéd a
pénzed, becsüld meg azt a nőt, aki mindig melletted áll!
Ne hagyd, hogy az összes házimunkát a nő végezze!! Nem ez a sorsa.
Segíts neki, amiben csak tudsz!
Fiam, soha ne egy olyan világra vágyj, amiben a pénz az úr. Ha azt mondod,
hogy te vagy a családfő, ne a pénzedre gondolj, amit megkeresel. Gondolj a
feleséged arcára, hogy milyen büszke mosollyal néz fel rád!
Soha ne emelj kezet egyetlen nőre sem! De a lelkét se bántsd!
A testi fájdalom semmi ahhoz képest, amekkora sebet ejthetsz a szívén.
Nincs annál szebb az életben, mint, amikor fáradtan hazaérsz a munkából
és a mosolygós, gyengéd feleséged meg a vidám kisgyereked fogad téged
szerető szívvel!
Amikor fiatalok voltunk, apád kaviccsal dobálta az ablakomat, hogy kimenjek
egy pillanatra. Nagyon hiányoztam neki, látni akart!
Fiam, a feleségedet soha ne hasonlítsd össze más nőkkel!! Gondolj arra,
hogy számos férfival találkozik ő is, de mégsem hasonlít össze téged
egyikkel sem!
Apád és én mindig együtt oldottuk meg a problémáinkat és soha nem hagytuk,
hogy közénk álljanak!!
Fiam, tanuld meg, hogy mindig ott kell állj a feleséged mellett, hogy a válladon
bármikor kisírhassa magát, ha arra van szüksége!
Fiam, mindig is emlékezz rám és az apádra. Ezután is, hogy családot alapítasz!
Sok felnőtt elfelejti a szüleit.
Édesanyád
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Romantikus |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2019-07-28 17:31:52, vasárnap
|
| |
| |
Az önzés süketté és némává tesz bennünket.
II. János Pál aláírása
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Vallás 3. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2019-07-28 17:27:10, vasárnap
|
| |
| |
Az ember mindig vár valamire. Sokáig. Egyszer csak rájön,
hogy nem volt elég várni, mert a dolgok nem maguktól jönnek.
Azokért minden nap valamit tenni kell. Ma is és holnap is.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Jó kívánságok 2. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2019-07-28 15:38:32, vasárnap
|
| |
| |
Kétféle embert ismerek: jó embert és tévedő embert,
mert ő sem rossz, csak téved. Lehet, hogy nem helyes,
de én nem tudok emberekre haragudni azért,
mert másképpen gondolkodnak. Sőt, fiatal koromtól
kezdve érdekel azok véleménye, felfogása, akik
másképpen vélekednek, mint én, mert úgy érdekes
és szép az élet, ha többféle szín jelenik meg benne.
A mezőn is sokféle virág pompázik, a Jóisten sem
egyformára teremtette őket, mint ahogy az állatokat
sem. Össze kell hangolódni a szeretetben.
Ez a titok. Addig nem lesz egyetlen ember sem jó,
amíg nem néz szembe önmagával, és fel nem fedezi
önmagában a rosszat, s nem próbálja kiszedni a tüskét.
Nem a tömeg, hanem az egyes ember teheti szebbé
a világot.
Fésűs Éva
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Festmények 1. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2019-07-28 15:36:50, vasárnap
|
| |
| |
Chiricuta József
Fiam, ha én már egyszer nem leszek,
Téged mindig haza vár az ősi fészek,
Itt, hol az első szavak elhagyták ajkad,
Hol első lépteid, magad mögött hagytad.
Várni fog a kert, becsülettel műveld azt,
Ne hagyd benne eluralkodni a fránya gazt.
A te világodba nem nehéz már elfáradni,
Olyankor gyere haza fiam, megpihenni.
Az udvaron nevelj virágot is, mint régen,
Sétálj néha az erdő közt az illatos réten.
Ne feledd, ahogy ráfeküdtél két karomra,
Ugye hozol egy szál rózsát a síromra?
És ne feledd a gyümölcsfákat oltogatni,
A szőlős kádat hideg vízben mosogatni,
Ősszel élvezd éves munkád gyümölcsét,
Őrizd a vén eperfa felszínre tört gyökerét.
És ha majd egyszer a fiad megkérdi tőled,
Apa, miért van az, hogy ezt a fészket félted?
Tanítsd meg fiam neki, szeretni az ősi földet,
Hogy érezze Ő is, az eredete ide visszavezet.
Soha ne feledd el fiam, mire tanítottalak régen,
Járhatsz a világ bármely táján, nyáron vagy télen,
Igazán akkor leszel itthon, ha a lelked itt hagyod,
És ha végleg haza tértél, itthon majd visszakapod.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Festmények 1. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2/24 oldal
|
Bejegyzések száma: 238
|
|
|
|
2019. Július
| | |
|
|
| ma: |
1 db bejegyzés |
| e hónap: |
238 db bejegyzés |
| e év: |
4376 db bejegyzés |
| Összes: |
34593 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 3529
- e Hét: 11100
- e Hónap: 33367
- e Év: 165921
|
|
|
Online
