|
 2/3 oldal 
|
Bejegyzések száma: 21
|
|
|
|
|
|
2019-08-12 21:45:29, hétfő
|
| |
| |
NAPI 86400 MÁSODPERC ÉLET...
"Hogy megértsd, mennyit ér EGY ÉV, kérdezd meg a diákot, akinek ismételnie kell.
Hogy megértsd, mennyit ér EGY HÓNAP, kérdezd meg az anyát, aki koraszülöttet hozott a világra.
Hogy megértsd, mennyit ér EGY HÉT, kérdezd meg a hetilap szerkesztőjét.
Hogy megértsd, mennyit ér EGY ÓRA, kérdezd meg szerelmest, aki a találkozóra vár.
Hogy megértsd, mennyit ér EGY PERC, kérdezd meg az utast, aki lekéste a vonatot.
Hogy megértsd, mennyit ér EGY MÁSODPERC, kérdezd meg az autóst, aki nem tudta elkerülni a balesetet.
Hogy megértsd, mennyit ér EGY TIZEDMÁSODPERC,kérdezd meg a sportolót, aki csak ezüstérmet nyert az Olimpián.
Minden pillanat kincs, ami a tiéd. És becsüld meg jobban, mert megoszthatod valakivel, akivel tökéletesen eltöltheted. És emlékezz, hogy az idő senkire sem vár.
A Tegnap történelem. A Holnap rejtelem. A Ma ajándék!"
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Életmód |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2019-08-11 19:00:32, vasárnap
|
| |
| |
LYS-NOIR (jelentése magyarul: fekete liliom) - GUTTMANN IRÉN
Kicsoda Lys-Noir, akinek különös kis verseit olvashatjuk most ebben a blogbejegyzésben. Mikor ezek megjelentek a múlt század elején a Hétben, még nem mondhatták meg az igazi nevét. Ő egy a gyönyörű szép asszony volt, aki mögéje bújt.
Költészete borong a múlton. Aki ilyen fiatal szemmel hátranéz: költő. Aki ifjú szíve gazdag érzését egy emléknek adja: kiváló egyéniség. Keze alatt sorra simulnak rímekbe a szavak. Mi a búja, bánata, azt nem mondja meg, ennélfogva muzsikál. Sohse hittem volna, hogy nő kezében a lant ennyire hangszer lehessen. Kicsi versek, ködös versek. Mindegyik egy-egy izgató kérdőjel; az esztétikus tán megrovásul mondaná: ezeknek a verseknek kommentár kell. Így csak az írhat, akinek élete mindenki előtt ismert.
Ma már elmondhatjuk, ő Guttmann Irén, Leopold Samu fiatal felesége. Leopold Samuról, illetve Guttmann Irénről elöljáróban csupán az mondható el - legalábbis ami a lexikonok, életrajzi adattárak szűkszavú szócikkeiben megtudható róluk -, hogy a századforduló időszakában előbbi történetírói tevékenységével, míg az utóbbi verseivel hívta fel magára a figyelmet.
Az alig 27 éves Leopold Samu tragikus, korai 1899. május 29-i halála következtében Guttmann Irén mindössze 19 évesen maradt özvegyen fél éves kisleányával.
Guttmann Irén egy-pár év leforgása alatt lett kamaszlányból ifjú özvegy, könnyen belátható, hogy igen rövid idő alatt számtalan élethelyzetet és lelkiállapotot kellett át- és megélnie. A mindössze 19-20 éves fiatalasszonynak meg kellett felelnie a gyászra vonatkozó szabályoknak, a környezet elvárásainak, napjainknál sokkal erősebben ható szokásrend és illemtan előírásainak. Ebben a helyzetben az érzések megvallása, versbe öltése egyfajta terápiaként is működhetett,úgy is mondhatnánk: versírásba temette bánatát. De azzal, hogy a nyilvánosság elé lépve, a Hétben 1900-tól megjelentek versei, - mi több a folyóirat azt nagyon elismerően fogadta - , egy újabb szerep, a költőnő szerepe osztatott Guttman Irénre. Nem kevesebbet állapított meg ugyanis a fővárosi irodalmi lap, mint hogy
"Ő lesz az újabb versköltészet legegyénibb s legművészibb költője".
Guttman Irén versei írói álnév alatt jelentek meg, itt az álnév adta védettségről lehet szó. Nemcsak az óvatosság vezethette költői álnév használatára, hanem az is, hogy versek megjelentetése egyáltalán nem tartozott a gyász szokásrendjébe - még ha azok az első időszakban témájukat illetően kapcsolódtak is ahhoz
Guttmann Irén első verse 1900. év derekán jelent meg A Hétben, amelyet még ebben az évben további három követett. Az 1901-ben megjelent öt verssel együtt Guttmann Irénnek összesen kilenc verse látott napvilágot a folyóiratban.
Guttmann Irén eddig feltárt verseinek sorában az utolsó, A kis falusi temetőben 1907 januárjában jelent meg a Tolnavármegyében. Verseit tudtommal sohasem adták ki külön kötetben. Ez a tény hozzájárulhatott ahhoz, hogy az utókor teljesen megfeledkezett Lys-Noir verseirôl.
Még nem késő, hogy megismerjük őt
Link
ARANYHAJJAL JÁTSZOM
Aranyhajjal játszom.
Kék szemekbe nézek;
Csengő kacagással
Száll reám igézet...
Pici gyermek kacsók,
Selyem simák, lágyak,
Elsimítnak minden
Beteg, fojtó vágyat.
S míg a rózsaorcák,
Hevülnek, pirulnak,
Visszatért mosolyát
Érezem a múltnak.
Becéző kis karok
Reám borulása...
Kicsordul a könnyem -
...Csak ő meg ne lássa.
(Tolnavármegye, 1903. február 15.
CSILLAGOM
Harmathullajtó titkos éjszakákon,
Ha elkerül a nyugasztaló álom,
Egy messze csillag fényét keresem.
Mélázó kedvem semmi sem zavarja,
Reám borul az indák gyenge karja,
S együtt virraszt egy sötét árny velem.
Miriád bolygó hinti szét sugárit,
Ezüstre bontja a fák koronáit,
Csak azt az egyet nem lelem sehol.
Elárvult helyed könnyes szemmel nézem,
Ki legszebb voltál a nagy mindenségben,
Én lehullt, kihűlt, forró csillagom.
(A Hét, 1900.)
ÉBREN...
Gondolat űzi a gondolatot.
Valami orvul megragadott,
Valami visz, - valami von
Nyílsebes röptű szárnyakon...
A csendnek, a nyugalomnak vége,
Ébredni kezdek és szenvedni végre.
Élek, óh élek és érzem a lelkem
Gyönyörbe fúltan, fájdalom telten!
(Tolnavármegye, 1903. január 4
FÉLHOMÁLY
Szomorún szűrődik szobámba.
A novemberi alkonyat.
Künn eső hull s hideg verejték
Borítja az ablakokat.
A szürkületnek lankadt szárnyán
Eljött a láz s ölembe ül.
Körülöttem a langyos lég már
Perzselő parázzsá hevül.
Forró fejem kezemre hajtom.
S borzongva összereszketek,
Egy lassan őrlő gondolatnak
Örökös betege leszek.
(Tolnavármegye, 1905. december 3.
GYENGE NÁDSZÁL...
Ingva hajladozik,
Ha átjárja a szél,
Titkos panasznyelven
Suttogó szava kél
Szegény, gyenge nádnak.
Ingovány neveltje
Mit sóhajt, mért remeg?
Meg tudjuk érteni
Mi balga emberek
Hangját a mocsárnak?
Selymes zöld testére
Iszap földje tapad.
Szomorú virága
Zavarosból fakad,
A mélység szülötte.
A messzi nádasban
Támaszra nem talál,
Néma éjszakákon
Csak kósza holdsugár
Bujdosik fölötte.
Szegény, gyenge nádszál,
Ha leszáll az este,
Mintha karja volna
Megnyúlna a teste -
A magasba vágyva.
Fehérarcú holdhoz
Esdő szavát küldi:
"Légy a szabadítóm,
Ne hagyj elmerülni
Puha iszapágyba!..."
KIS FALUSI TEMETŐBEN...
Kis falusi temetőben
Elhal a hang, minden néma,
Nincsen ottan semmi panasz
Oda járok néha-néha
Süppedt kereszt egy-egy dombon
Fonnyadt füzér, száraz rózsa,
Lehajló fűz rája borul
A porladó álmodóra.
Kis falusi temetőben
Rozmaring bokor aljába,
Örök álmát ott alussza
A falunak legszebb lánya,
A fonóban azt beszélik
suttogva, szinte félve,
Bűnös szerelmével együtt
Kárhozatra lett Ítélve.
Pedig hamvas violák közt
Édes lehet elpihenni.
Perzselő láng ha kilobbant,
Csend van akkor, nem fáj semmi.
Olykor borús alkony órán
Ősszel - napfénylemenőben,
Sápadt violák közt járok
Kis falusi temetőben . . .
1907 január
MESSZIRŐL...
Elvisz mellette a zúgó vonat...
Könnyek ködén át felragyogni látom,
Míg elborulsz a hamvas alkonyatba
'Én mindörökre elveszett világom.
S a vonat zúgva zakatol tovább,
Kiégett szemem fáradtan lezárom,
Míg tépett szárnnyal meglegyinti lelkem
Egy tovasuhant, eltemetett álom
(A Hét, 1900)
MI LESZ VELEM?
Kitépném ezt az izzó szilaj vágyat,
De újra megnőtt szárnya elragad;
Amerre bolygok hallom néma vádad:
"Mindennek oka csak te vagy magad".
Én magam elől futva, menekülve
Hová nyugtassam elkábult fejem?
Ziháló testem lángjától hevülve,
Vergődve kérdem: "Ó mi lesz velem?"
MINT A CSILLAGOK
Aranyfonál húzódik nyomdokukba;
Barázda amely izzva felsajog:
Mig kergetőzve forrón űzik egymást,
Az éjbe omló - hullócsillagok.
Kék árnyában megrezzenő füzeknek,
Ahol az út csillámlón felragyog,
Csak állok, állok vívódástok lesve,
Ti egymást hívó - hullócsillagok.
Ó szomjas vágyak néma forrongása:
Kigyúlt tűzálom, melytől tikkadok!
Általrobogni lázas vágtatással
A végtelenbe, - mint a csillagok!
MOSOLYGOK RAJT...
Mosolygok rajt, hogy piros volt az arcom
S a kacér szempár szikrákat vetett.
Míg könnyű lepkehad lebbent nyomomba,
Mosolygok rajt - mert nem szerettelek.
Mosolygok rajt, hogy halvány lett a színem
S könnyes szemembe lélek költözött.
Míg elmélázva hosszan nézek vissza
Egy világra - a két mosoly között.
(Tolnavármegye, 1904. október 2
NAPSUGÁR...
Vörös szikrákat szór hajamba
A meleg tavaszi sugár.
Merészen siklik homlokomra,
És hogy elűzzem, arra vár.
De én megállok; szembeszállva
A nappal, amely rám nevet,
Dacosan állom forró útját
S kitárom néki lelkemet.
Ne incselkedve jöjj el hozzám
Langyos fényárral, szelíden,
Alkonyóráknak napsugára
Mikor erőd már elpihen
Izzó kévékben hullj nyomomba,
Felajzva fáradt véremet;
Tűznyilaidnak pattanása
Égessen belém mély sebet.
Sebezz halálra, azt se bánom
Vakító fényű déli nap
Lánglövellésed ne kíméljen,
Csókod legyen még szilajabb.
Tégy vakmerővé harcaimban,
Legyen enyém a diadal;
Tengervilágod hintsd szívembe,
Míg lüktetése fiatal.
(Tolnavármegye, 1902. július 6.
NINCS A LELKEMBEN...
Nincs a lelkemben semmi, semmi vád,
Hogy forró szívem foszlányokra tépted;
Nagy szerelmed homályos szentélyében
Csak őrzöm tovább féltett bálványképed.
Rajongásomnak áldozó oltárán
Az örök tüzek sisteregve égnek;
Amíg könnyem tömjénként hull belé,
A felriadt láng szilajul csap égnek.
Én irgalmatlan pogány istenem!
Rabod vagyok és rombolásod áldom,
Míg hatalmadnak némán szentelem
Tengervágyam, szépségem, ifjúságom.
(Tolnavármegye, 1905. január 1
NOVEMBER
A hold hideg fénybe füröszti
Lefosztott fáknak fázó testét,
Hallom a szél mint hajtja-hozza
Felém az ólmos őszi estét.
Fáklyája fáradt emlékeknek
Fogadja félénk csüggedéssel,
Amint ólálkodva alább száll
S kémlelő árnyát veti széjjel.
Az óra kondul. Síri csöndben
Az elmúlás sejtelmét ontja,
S a tűnődésemen végig siklik
A holdvilágnak fakult foltja.
(Tolnavármegye, 1905. november 19.
NOVEMBER 1-ÉN
Enyésző lomb, rögös tarlók felett
Az őszi napfény félve elsuhan,
Könnyből szőtt fátylon rezeg át világa,
Halottak napja van.
A hervadásba omló alkonyat
Fonnyadt lelkemmel bánatos rokon,
Együtt bolygunk, bús árnyakat fakasztva
- A sírokon -
(Tolnavármegye, 1900. november 4
PRIMAVERA - Részlet
...Mintha szárnyam nőne
Úgy suhanok,
Felzsongó mindenség
Illatos homálya
Milyen szép az élet
S mily boldog vagyok!
Ittasan köszöntlek
Te szentelt mély vadon,
Mi keblem átjárja
Elhozom neked.
Ezt a sok repeső
Ujjongó remegést,
Az én hajnal hamvas
Nagy szépségemet!
Át - csapongó tánccal
Elfojtott dalokkal
Megújuló kedvvel -
Át a réteken
Lábam tovaszökken,
Fürtöm bomlik, széthull,
Hogy lüktet a szívem
S eped a szemem!
Egybehajló árnyak
Ahol összefolynak
A természet titkát
Lopva meglesem,
Istenem, mily szép is
A fiatal mámor
S hogy szeretem az én
Szép szerelmesem!"
SELLŐÉNEK...
Ezer éve alszom
Elátkozottan,
Mélységes vizekben
Rengô habokban,
Körülöttem ezüst
Csillogású halak,
Halvány vízirózsák
Némák, hangtalanak.
Lidérc tüze tévedt
Csillámbarlangomba,
Hosszú selyemhajam
A hínár befonta.
Szállnak a napok,
Telnek az évek;
Valamiért epedek,
Valamit remélek.
Valami csodára
Ezer éve várok; -
Álmodó testemrôl
Lefoszlik az átok.
Sóvár szikra lobog
Ébredő szememben;
Halkan szólít egy hang,
Utána kell mennem.- -
Felszállok a mélyből
Csillagfényes este,
Harasztföveny-parton
Elrejtőzöm lesbe.- -
Eljön, - szomjas csókja
Füröszti az arcom.- - -
Mélységes vizekben -
Még alszom, - még alszom.
(Tolnavármegye, 1902. május 25.
SZESZÉLY
Elfeledve a régi sápadt álmot.
Hozzátok szólok elsuhant napok,
Elringatom a legutolsó vágyat
Kacagva várom be a holnapot.
Elpihenek - nem engedem magamhoz,
A félhomály csendbontó árnyait,
És szaggatom, ameddig ég a vérem,
A pillanat szeszélyvirágait.
(A Hét, 1901.)
SZIRÉN...
Vadul száguld az éjszakának
Viharja át a tengeren,
Tobzódó hullám szilaj lánczát
Magányos partról kémlelem.
Körülöttem a sziklaszirten
Porrá zúzódnak a habok.
Kavargó áradatba nézek
S gyönyörtől felsikoltgatok.
Valami varázs tart lekötve.
Fürtöm zilált, szemem ragyog,
A fergeteg is azt sikoltja
Tördetlen, hogy szirén vagyok.
Lihegő ajkam öntudatlan
Szilaj búgással énekel
S zajgó vízen künn szaggatottan,
Egy viharvert sirály felel.
Lidérctűz villogását látom,
És tenger vagyok már magam.
Szédítő örvény minden álmom,
Szétomló hullám a hajam.
Víjjongó hangok hívnak, hívnak
És vágyam dagálya oly merész.
Minden elfojtott gondolatnak
Halála - egy hajótörés.
TAVASZFUVALLAT - Részlet
,,Valami vágy imbolyog át a légen,
Életre kelti a megdermedt fákat;
Valami hív, hogy szálljak messzi el,
De szárnyam fáradt..."
VIHAR ELŐTT
Egyedül járok - senki sincs velem
Fonnyadt levéllel befujt utakon,
Csendes lemondás pihen szívemen,
Míg lassan rám száll rövid nyugalom
Lázas napok után.
A szenvedély, - a szomjas vészmadár
Bevonja setét, tördelt szárnyait;
Meggyötört lelkem sejtve látja már
A hervadásnak hamvas árnyait,
Elomló illatát.
De villám vágtat át az éjszakán,
Míg lenn még csend van, lomb még nem suhog.
Fellegek közt mint lobogó talány
Egy szikra gyúl - s én elôle futok
Már-már lerogyva.
A pihenő föld nem tud semmiről,
Fáradt röge békés, - még nem zavart,
Csak én érzem meg - napkelet felől
A holnapi, - tomboló vihart,
Mely elragad.
(Tolnavármegye, 1900. október 14.)
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Lys Noir |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2019-08-10 21:15:17, szombat
|
| |
| |
,,A MAGYAROK NYILAITÓL MENTS MEG URAM MINKET!"
Szinte sokkolta a kalandozó magyarokat az augsburgi vereség
Jeki Gabriella 2019.08.10. 18:45
Pontosan 1064 évvel ezelőtt, 955. augusztus 10-én a magyarok súlyos vereséget szenvedtek német földön, Augsburg közelében, a Lech folyó mellett. A sorsdöntő csata jelentősége abban rejlik, hogy mintegy esszenciája az ezt megelőző évek, évtizedek problémáinak. A magyarok ugyanis nem számoltak a német királyi hatalom megerősödésével, a német tartományok és fejedelemségek közötti kiegyezésekkel. A vereség után azonban örökre megtanulták, hogy az egységesülő német állam ellen nem célszerű további kalandozó hadjáratot indítani.
,,A magyarok nyilaitól ments meg Uram minket!"
A kalandozó magyarok sikereiket elsősorban meglepő sztyeppei harcmodoruknak és ellenfeleik megosztottságának köszönhették. A magyarság az Urál vidékéről indulva, több mint háromezer kilométeres vándorútjának végén, feltehetőleg 895 táján telepedett meg a Kárpát-medence alföldi területein.
A magyarok kalandozását egész Európa rettegteForrás: commons.wikimedia.org
Harcias természetüktől akkoriban egész Európa rettegett; nem véletlenül vált szállóigévé, hogy ,,A magyarok nyilaitól ments meg Uram minket (Sagittis Hungarorum Libera nos, Domine!).
Kifogástalan lovaglási és íjászatkészségeiket gyakran kamatoztatták a harctéren, a fennmaradt források szerint mintegy 95 százalékos pontossággal találtak célba, ügyesen használták a szablyát, a fokost és a gerelyt, miközben a rendkívül sikeres sztyeppei harcmodort alkalmazva, eltökélten száguldottak céljuk felé.
Árpád fejedelem portréja Feszty Árpád "A magyarok bejövetele" című monumentális körképérőlForrás: Wikimedia Commons
Taktikus harcmodort fejlesztettek ki, és gyakran szimuláltak visszavonulást egy nagyobb támadás előtt.
Egy-egy kalandozás során több száz vagy akár több ezer kilométert is megtettek, és bebizonyították kivételes katonai, szervezési készségeiket.
A történelem mintegy ötven magyar inváziós hadjáratot jegyez 862 és 970 között, amelyek főként nyugatra, majd később a kelet, Bizánc felé irányultak.
Három irányba indultak kalandozni
A kalandozó magyarok az első komolyabb vereséget 933. március 15-én szenvedték el I. Henrik (más néven a 919-936 között uralkodó Madarász Henrik) német királytól a merseburgi csatában, ahol Lehel és Bulcsú magyar hadvezérek seregei lélektani kudarcot vallottak. Ez volt ugyanis az első jele annak, hogy Nyugat-Európa felkészült a magyarok elleni harcra.
I. Henrik felkészült a harcraForrás: Wikimedia Commons
Henrik már évekkel korában nagy erőfeszítéseket tett a belviszályok lecsendesítésére és a magyarok elleni védelem biztosítására.
Utóbbi céljából nehézlovas katonaság kiképzését sürgette, és 924-ben rendszeres évi adó fejében kilencévnyi békét vásárolt.
Ez idő alatt gondos tervezéssel készült fel egy esetleges támadás visszaverésére.
I. Henrik csatája a magyarokkal Merseburgnál, illusztráció, a Sächsische Weltchronik kódexbőlForrás: Wikimedia Commons
A merseburgi vereség ellenére a kalandozó hadjáratok megsokasodtak a 940-es évektől kezdve. A portyázó csapatok északi irányban a fehér horvátok ellen indítottak támadásokat, a déli irányú portyázásokat pedig Bizáncra összpontosították, miközben a megújuló nyugati irányú harcok is folytatódtak.
A hódítások évtizedei alatt a nyugati népek azonban egyre többet megismertek az ősmagyarok harci technikájából, így egy vereség szinte elkerülhetetlenné vált.
Nem tudtak belenyugodni a vereségbe
A magyarok ellen győzelmet arató I. Henrik német király 936-ban meghalt, és a trónra fia, a medvét és vadkant lándzsával elejtő I. Ottó lépett.
A magyarok az új királytól is ki akarták csikarni annak a rendszeres évi adónak a fizetését, amelyet Henriktől sok éven át élveztek.
Aethelflaed királynő és I. Ottó német-római császárForrás: Wikimedia Commons
A frank hagyományokat folytató uralkodó ezt visszautasította, ezért szinte azonnal szembe kellett néznie a Szászországra törő kalandozó magyar törzsekkel.
Próbálkozásuk azonban súlyos kudarcba fulladt, és néhány történelmi forrás szerint a király egészen Metzig üldözte a magyarokat, akik nem tudtak belenyugodni a vereségbe, és a következő évben ismét Szászország ellen támadtak, de ismét kemény leckét kaptak. Néhány évnyi szünet után, 947 végén ennek ellenére ismét felújították a hódító hadjáratokat.
Taksony Josef Kriehuber színezett litográfiájánForrás: Wikimedia Commons
A magyar sereget Taksony vezette, amely Itáliába indult, és ahol II. Berengár királytól a béke fejében sikerült kicsikarnia bizonyos mennyiségű pénzt. Amikor meghalt a magyarok ellen győztes Berchtold herceg,
a portyázók 948-ban ismét megtámadták Bajorországot, de nem sikerült nekik mélyen behatolni német területre.
Honfoglaláskori harcos rekonstrukciójaForrás: László Gyula
Ottó király három év múlva kiterjesztette fennhatóságát Észak-Itáliára, ami tragikus következményekkel járt a nyugati irányú magyar potyázások számára. A nyugati utak ezzel ugyanis lezárultak a kalandozó törzsek előtt.
Mindenfelé pusztítást hagytak maguk után[/i
A 953-as évben azonban belső lázadás tört ki a központosító politikát folytató uralkodó ellen, amit saját fia, Liudolf sváb herceg és veje, Vörös Konrád lotaringiai herceg robbantott ki.
Az összeesküvők saját haderejük mellé a magyarokat is segítségül hívták.
A nomád törzsek Karintián át vonultak Bajorországba, majd Frankoniába, és mindenütt nagy pusztítást hagytak maguk után.
A honfoglalás után számos földvárat építettek a magyar törzsekForrás: x-default/
A király gyors fellépésének köszönhetően a felkelés még azelőtt megbukott, hogy a Bulcsú vezette kalandozók átlépték volna a határt. Nem fordultak azonban vissza, és a mai Belgium, illetve Franciaország területén portyáztak:
útjukat feldúlt templomok, hosszú és kemény ostromok, valamint gazdag zsákmány övezte.
Riccardus fráter a pápának írt jelentésében rendkívül harcias és vitéz, de pogány népként írta le a keleti magyarokatForrás: Kurultáj
Az ellenfeleik gyakran nem vállalták a nyílt összecsapást, és egy alkalommal elfogták Bulcsú unokatestvérét, akit lefejeztek.
A magyarok válaszul az összes foglyukat megölték.
Bár a csaták és betegségek megtizedelték őket, végül Itálián át hazatértek, amellyel véget ért az utolsó sikeres nyugati hadjáratuk.
A belviszályok is segítették a bevonulást
Szászországban 955-re lassan rendeződött a belső helyzet, amikor a kalandozó magyarok újra mozgósítani kezdték seregeiket egy újabb támadásra készülve.
Talán arra számítottak, hogy a német belviszályok ezúttal is megteremtik számukra egy bevonulás eshetőségét, de a korábbi évi gazdag zsákmányszerzés is motiválhatta őket.
Meddig jutottak el a kalandozó magyarok?Forrás: Wikimedia Commons
Ráadásul látták, hogy az ország szorult helyzetben van, és a korábbi vereséget is szerették volna Ottóval szemben törleszteni.
A magyar seregek július közepén törtek be Bajorországba, Bulcsú, Lehel és Súr vezetésével, majd az egész bajor térségen áthaladva átkeltek a Lech folyón és Augsburg mellett elvonulva Svábföldre léptek.
Híresek voltak a lovaglási technikájukról, és ügyesen bántak az íjjalForrás: Wikimedia Commons
Nyomukban ezúttal is a pusztítás járt.
A portyázó seregek Augsburgnál gyülekeztek augusztus elején, hogy ostrom alá vegyék a környék legjelentősebb városát.
Bár a csatáról megemlékező német krónikás, Augsburgi Gerhard szerzetes - aki Ottó dicsősége érdekében igyekeztek minél hatalmasabbnak feltüntetni a legyőzött magyar sereget - százezres nagyságrendű hordákról írt, a magyar törzsek feltételezett 25 ezer lovasa is elég tekintélyes haderőnek minősült.
Napokig ostromolták a várost
A magyarok még a tényleges ostrom előtt folyamatos rohamokkal, lerohanásokkal kísérelték meg bevenni a várost.
Ennek sikertelenségét látva taktikát változtattak, és megpróbáltak egy tömeges támadással áttörni a védőkön augusztus 8-án.
A kalandozó magyarok bejárták a 10. században egész EurópátForrás: Wikimedia Commons
A védelem szervezésében azonban élenjárt Augsburg püspöke, Ulrich, aki kivette részét a birodalmi ügyekből is. Katonái a kapu előtt vitézül harcolva ellenálltak a magyarok támadásának, akik végül kénytelenek voltak visszavonulni.
A következő nap az ostrom döntő napjaként indult, amikor az éjszaka leple alatt a magyarok minden oldalról teljes ostromgyűrűbe fogták a várost, ismét egy teljesen új harcmodort alkalmazva.
A portyázó magyar csapatok egyik vezére Lehel voltForrás: Wikimedia Commons
Felállították az ostromgépeket, és íjakkal, nyilakkal, szablyákkal, valamint gerelyekkel felfegyverkezve felkészültek a döntő támadásra.
Ekkor érkezett a hír, hogy a német király bajor, frank, szász és cseh csapatokból álló seregével együtt a város felé tart.
Ennek hallatán a magyarok abbahagyták az ostromot, és felkészültek a csatára. I. Ottó úgy döntött, hogy ezúttal bármi áron elfogja az országában garázdálkodó csapatokat.
Kénytelenek voltak közelharcba bocsátkozni
A felderítés után végül a magyarok augusztus 10-én a meghatározó létszámfölényük miatt óriási önbizalommal vágtak bele a csatába.
Váratlanul úgy döntöttek, hogy késlekedés nélkül átkelnek a Lech folyón, és megkerülve a német had derekát, nyilaikkal a hátvédre támadnak.
Az augsburgi csata Hektor Mülich (1415-1490) illusztrációján, Sigmund Meisterlin Nürnberg város történetét leíró, 1457-ben készült munkájában (Staatsbibliothek Augsburg)Forrás: commons.wikimedia.org
Hasonló módon rontottak rá a német sereg más részeire is, akiket megfutamítottak. A király ennek hírére odaküldte Vörös Konrádot egy erős lovas csapattal, aki kiszabadította a foglyokat, és visszaszerezte a zsákmányt.
A hadrend ekkor felbomlott, és a magyarok kénytelenek voltak a számukra kedvezőtlen közelharcba, kézitusákba bocsátkozni, ami a nehézfegyverzetű német seregnek jelentett komoly előnyt.
Az augsburgi csata Balthasar Riepp 1744-es freskójánForrás: commons.wikimedia.org
A magyar harcmodor és fegyverzet egyszerűen alkalmatlan volt az ember ember elleni küzdelem eredményes megvívására, a páncélos német katonákkal szemben.
Bár a németek is sok embert vesztettek (köztük volt Konrád herceg ), augusztus 10.-e I. Ottó seregeinek teljes győzelmével ért véget. A csata pontos mozzanatait nem ismerjük, de annyi bizonyos, hogy a vereség után a magyarok igyekeztek minél gyorsabban elhagyni az országot.
Kivégezték a magyar vezéreket
A király csapatai azonban a megvert és megfutamított magyarok további üldözésére, menekülési útjaik elzárására és megsemmisítésére készültek. Szomorú sors jutott osztályrészül a magyarok elfogott vezéreinek:
Mindhárom magyar vezér, Lehel, Bulcsú és Súr a regensburgi bitófán végezte néhány nap múlva.
Ez jelentette a kalandozások történetének legnagyobb csapását.
Az augsburgi vereség vetett véget a nyugat-európai portyázásoknakForrás: Ethil Ally Challenged
Az elfogott magyar vezérek kivégzése valósággal sokkolta a kalandozások vezetőit. I. Ottó tudatosan folyamodott ehhez a kemény büntetéshez, mert azt remélte, hogy ezzel elrettenti a magyarokat a további akcióktól.
Az uralkodó győzelmét az ,,isteni erőnek" tulajdonította, a híradások szerint már a harcmezőn kitüntették őt a császári, imperator címmel, bár a császárrá koronázását csak később, 962-ben tartották meg.
A 955-ben szerzett tapasztalatok mégis arról győzték meg a kalandozókat örökre, hogy az egységesülő német állam ellen nem célszerű rablóhadjáratot indítaniForrás: Wikimedia Commons
A regensburgi kivégzés nemcsak a három legtapasztaltabb hadvezértől fosztotta meg a magyar harcosokat, hanem meglehetősen kockázatossá tette a nyugati portyákat.
Ezért volt ez a magyarok utolsó, kalandozó, nyugati hadjárata.
Link
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Hazánk - otthonunk |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2019-08-07 22:00:03, szerda
|
| |
| |
LAMPÉRT GÉZA VERSEI - Válogatás
Dr. Lampérth Géza (Mencshely, 1873. október 23. - Budapest, 1934. november 18.) költő, író, színpadi szerző. Az Országos Levéltár tisztviselője, a Petőfi Társaság főtitkára.
Az első verse negyedik osztályos diák korában jelent meg Tihanyi álnév alatt a Vasárnapi Ujságban (1890), amelynek attól kezdve munkatársa volt. Sokat írt a Pápai Lapokba és egy évig mint főmunkatárs szerkesztette a Pápai Független Hírlapot. Később szinte az összes számottevő fővárosi szépirodalmi lapnak dolgozott. Tárcákat írt a Budapesti Hírlapba és a Magyar Újságba, történelmi rajzokat és elbeszéléseket a Magyar Leányokba, rendszeres krónikákat a Politikai Ujdonságokba.
A századelő egyik népszerű írójaként a hivatalos ízlést követő hazafias verseket, elbeszéléseket, regényeket, népszínműveket írt.
Nemzeti szellemű, hagyományos stílusú költő volt. A nagyváros rajongóival szemben a falu világát dicsőítette. Idealizált szellemben szólt a magyarság ezeréves múltjáról; különösen a kurucvilág, a negyvennyolcas idők és a trianoni megalázás emlékein merengett el.
ASSZONYOK
Ahogy én egyik szememmel látom:
De nem esnék meg a szép világon
Sok szomorú és csúf dolog -
Ha nem volnának itt csupa vágyból,
Hiuságból és csapodárságból
Alkotott - démonasszonyok.
De ahogy másik szememmel látom:
Bizony megesnék e szép világon
Még több szomorú csúf dolog -
Ha nem volnának csupa türésből,
Egyszerüségből, hitből, hűségből
Alkotott - angyalasszonyok.
A BALATON PARTJÁN
Itt állok a parton. Borongó az éjjel...
A lehajló nád-szál bokrétás fejével
Habjai a tónak,
Mint szerelmes párok, zsongva csókolóznak.
Hallgatom, hallgatom a habok zsongását,
És lelkemet édes érzések hatják át;
Az elmúlt időnek
Kedves emlékei mind, mind elém jönnek.
S míg így elmerengek, kiderül fönn az ég,
Fejem fölött ezer kis csillag-lámpa ég -
Ezer kis szövétnek,
S az égi világnál magam körülnézek...
Ki bántotta Bacchus fölszentelt bérczeit?!
Vagy tán eltévedtem, idegen hely ez
Nem, nem hisz' jól látom
Vén diófáinkat amott a dombháton.
Az öreg diófák épp olyanok, mint rég',
De hol a lugas és a kedvtermő tőkék?
Puszta oldal s tető,
Ezt eke hasgatja, ott árvalány haj nő.
Elborul a lelkem... s fájdalmas jajára
Megzendül "Tihanynak riiadó lánya";
Olyan bús az ének:
"Sujtó keze jár itt ég s föld Istenének".
1890
BORHIDAI MIKLÓS EVANGÉLIKUS PRÉDIKÁTOR EMLÉKTÁBLÁJA
",,Kinek nevét kemény kőbe véstük itten:
Isten szolgája volt, nagy, erős a hitben.
Szenvedett hitéért gyötrelmes rabságot,
De halálig híven, rendületlen állott.
Földi porsátora roskadott csak össze,
Lelke példát adva él köztünk örökre!""
Forrás: Orbán Róbert facebook-oldala
DAL A ZÁSZLÓRÓL
Háromszínű magyar zászlónk
Mikor látjuk lengeni:
Szívünk tűzzel és a lelkünk
Imádsággal van teli...
Mint nemzeti szentség előtt
Levesszük a kalapunk'
És érezzük: e szent jelben
Egyek - magyarok vagyunk!
Háromszínű lobogónkon
A piros szín mi nekünk?
Hősi vérünk, amit bőven
Hullatott itt nemzetünk.
Tenger vérünk hullt e földért
Hosszú ezer év alatt...
A piros szín azt lobogja:
- Miénk e föld s az marad!
Háromszínű lobogónkon
A fehér szín mi nekünk?
Minden harcban makulátlan
Lovagi becsületünk.
Gázolhattunk vérbe, sárba -
Poklok minden undorát,
Becsületünk, mint a kócsag,
Fehéren szárnyalta át!...
Háromszínű lobogónknak
Üde zöldje mi nekünk?
Minden gyászos hervadásban
Zsendülő kikeletünk.
Reménységünk örökzöldje,
Mely nem ismer zord telet.
Ha megtépik, újra zsendít
Egy helyett száz levelet!
Háromszínű lobogónkat
Cserkoszorú övezi.
Hívására álltak talpra
Nagy időknek hősei,
Véle szálltak, hogy megvédjék
Ezt az ősi szent hazát
S vagy meghaltak, vagy kivívták
Szabadságát, igazát.
Háromszínű magyar zászlónk,
Mikor látjuk lengeni:
Szívünk tüzel és a lelkünk
Imádsággal van teli...
Mint nemzeti szentség előtt
Levesszük a kalapunk'
S esküszünk, hogy e szent jelben
Vagy győzünk, vagy meghalunk.
DALOK A SZILVÁSBÓL
I.
Itt, a kis ,,hétszilvafás"-ban,
A zúgó Bakony aljában,
Zsongó Balaton felett -
Napsütésen hanyattfekve
Szép iratos vadfüvekre
Hajtom fáradt fejemet.
A szivemből dalok zsonganak...
- Fájó szív, ha bánatodnak
Egy-egy írt, nyugalmat ád:
E helyet áldd, itt születtek,
Szép iratos vadfüveknek
Érzed bennük balzsamát.
II.
Felettem bólongó öreg szilvafák ti,
Arczom simogató illatos virágok,
Emlékezve sok itt elsirt szenvedésre:
Ugy-e, csudálkoztok, hogy engem is végre
-Nyugtalan, bús vándort - megpihenni láttok,
Víg-boldognak láttok?
Kérditek titkát az édes változásnak.
Hol a bűvös dal, mely méltón zengené el?
- Várjatok....Majd egyszer jön velem Valaki,
S minden dalnál szebben el fogja mondani:
Dobogó szivemen dobogó szivével,
Szerelmes szivével...
ÉJJEL.
Hányan vagyunk, testvér, hányan:
E zord téli éjszakákban,
Kiket elkerül az álom.
S hánykolódva gyűrött ágyon
Ráz a láz - meleg-hideg
S megfeszül minden ideg.
Es sóhajtunk és nyöszörgünk,
Imádkozunk, átkot dörgünk.
És enyhülést nem bír adni
És nem akar megvirradni
Gyehennás zord éjjelünk.
Este holt fáradtan fekszünk
S még fáradtabb lelkűnk-testünk
Reggel, mikor fölkelünk.
S hány testvérünk, oh jaj, hány van:
E zord téli éjszakákban
Fejét lehajtani hova.
Kinek nincs már otthona.
Egyik búvóhelyet keres,
Mást kínoz bot és deres.
Egyik börtön vackán senyved.
Mást emberszörny-dúvad kerget.
Egyik lelki-gúzsba kötve,
Másik szembe-szívbe köpve.
Egyik - harmatos lánysága
Bimbójában törve sárba.
Másik - anya. Toll nem bírja
Pokla kínját hogy leírja.
Behunyjuk könnyes szemünket,
Csitítjuk lázas szívünket.
Idézünk földet, eget,
Kiáltunk a süket éjbe:
Van-e Isten még az égbe'
S földön emberbecsület?
És nincs, nincs, nincs felelet.
(1919. február.)
HAZAFELÉ
Mögöttem a dús, kulturás Nyugat,
Tartok vissza Keletnek.
Nyár tüzében csilló aczélutak
Hazám felé vezetnek.
Uti táskám' kövérre új írások
Szellemkincse dagasztja,
Lelkemben új látások, új tudások
Fénye lobog magasra.
Ha kinézek a kocsim ablakán,
Bús fia én Keletnek-
Kémény-erdős nagy városok kaján
Gúnynyal felém nevetnek.
Könyves táskámba talán belelátnak
S a lelkem műhelyébe?
És - úgy hallom, -hogy reám kiabálnak,
Keleti bús légényre:
Miért jövel? - És már ha itt valál,
Miért igyekszel vissza?
Mi vár Nyugat szellemkohóinál
Fellobbant lángjaidra
Ott, hol a szikes, törpe rónaságon
Még olajmécsek égnek?...
Nem lesz nyugtod... sóvár nyugati álom
Örökké üldöz téged!
Összehuzódom... Szivem megremeg
E gőgös fölény súlyán.
...Távol kalászos mezők intenek,
Rétek illata hull rám...
--Dobáljatok csak, büszke kultur-várak
Gőzzel, villámmal, fénynyel,
Hazám rónái majd visszadobálnak
Borral, hússal, kenyérrel.
*
HEIMWARTS
Hinter mir der westliche Kulturland,
bin unterwegs nach Osten.
In Sommerhitze blitzt der Schienenstrang,
und die Telegraph Pfosten.
Die Reisetasche ist voll frischen Schriften,
voll gebauscht von Geistesschatz,
die Seel‘ ist voll mit neuen, hellen Ansichten,
und in der Höhe entfacht.
Wenn ich an Wagenfenster rausschaue,
trübseliger Sohn der Osten, --
mit Kaminwäldern volle Grossstädte,
die mit Hohn, an mich Lachen.
Vielleicht blicken sie in volle Mappe rein,
in Werkstatt meiner Seele?
Und - höre es, -- als wäre ich das Ziel sein,
der Ostmensch, ohne Strähne:
Warum bist gekommen? -- ‘d wenn schon da bist,
warum gehst wieder zurück?
Was wartet nach Westens aktiven Dienst
entfachtes grosses Werkstück,
dort, auf, dem winzig salzige Ebene,
wo noch Öllampen brennen?
Findest keine Ruhe, wo die Westliche Träume,
dich immer plagen werden.
Ich riss mich zusammen ... das Herz zittert,
von dieser Überheblichkeit.
... dort weitab die Ährenfelder winket,
Wiesenbriese spüre von Weit ...
werft nach mir, ihr stolzer Kulturbürge,
mit Dämpfen, Blitzern und Lichtern,
was die Heimat euch zurückwerfen würde,
Wein, Fleisch ‘d Brot vom reichen Ernten.
Fordította Mucsi Antal - Tóni
KARÁCSONY ESTE
Karácsony este, gyertya-gyujtásra
Csituljon el a köznapi lárma.
Szenderüljön el bú s gond a sziven.
A csüggedt lélek tekintsen égre,
Hol betlehemi csillagok fénye
Ragyog szelíden.
Karácsony este, gyertya-gyujtáskor
Közelebb hozzánk az ég, mint máskor.
S áldó angyali titkon lejőnek.
Érkezésüket csendben virraszszuk,
Durva lármával el ne riaszszuk
Valahogy őket...
A MAGYAR FÖLD NÉPÉHEZ
...Ős rögödből minden éltet
Munkád hoz elő
Te vagy az ős magyar lélek
S magyar őserő...
Áldom, míg tart szívverésem,
Kaszád és ekéd.
Testvér, forró köszöntésem
Kiáltom feléd.
NEM LEHET!
Orvok cselén tőrbe estünk,
S vérzik bár a lelkünk-testünk,
Föl a szívvel, magyarok!
Föl a szívvel, föl a fejjel,
Csecsemő az anyatejjel,
Aggastyán lecsukló fejjel
Reményt egyék és dacot!
Férfi minden korty borában,
Nászünnepén, gyásztorában
Azt igyék!
Pap, ne hirdess más igét!
Ne zendíts mást, dal s ima
Az ég magasaiba...
Verejtékünk, vérünk, könnyünk,
Kaszánk, ekénk, kardunk, könyvünk,
Hegedű és zongora,
Tárogató, orgona -
Egy szent magyar harsona -
Harsogja be a világot:
- Igazságot! Igazságot:
Szabadságot, boldogságot.
Fényt, napot és életet!...
Ezer harcba, ezer vészbe
Kit egy csillag tiszta fénye:
Honszerelme vezetett,
Keleten volt Nyugat vértje,
Éltét, vérét nem kímélte,
Orvul tőrt sohsem vetett,
Szent jogáért, igazáért,
A hitért, s a szabadságért,
Csak vérzett, csak szenvedett...
Mert elárult, mert védtelen,
Mert elárvult, testvértelen,
Elesett -
Széjjeltépni, megöletni,
Bitor kézre koncul vetni
Nem lehet egy ezeréves
Nemes népet, dicsőséges
Nemzetet...
Nem lehet! Nem lehet!
Lampérth Géza: A toborzók
Link
NÉGY KIS EZÜSTSARKANTYÚ
- Az abszolutizmus korából -
Iglódyné nagyasszonyom
Él csöndesen, szelíd búban.
Nem is leli kedvét másban:
Olvasásban... Imádságban...
S négy kis ezüstsarkantyúban.
Van egy kedves ládikája
Cédrusfából, rózsafából,
Benn - egy eltűnt álomvilág:
Sárgult levél... hervadt virág
Ifjúsága tavaszából...
A négy ezüstsarkantyút is
Abban őrzi, tartogatja,
S ha feltárul a kis láda,
Akármi van a naptárba':
Az a nap - az ünnepnapja!
El-elnézi... nézegeti
Fájó, mégis kedves búval...
S elmerengve - múltba lengve
Oly édesen mulat lelke
A négy kicsiny sarkantyúval.
Ilyenkor kis unokái
Körülveszik szépen csendbe -
S mesélni kezd a nagyasszony,
Mintha tiszta ezüsthangon
A négy kis sarkantyú csengne...
*
Egyszer volt, gyermekeim, nem is olyan rég volt,
Volt egy árva nemzet... A ragyogó égbolt
Alighogy derengett, elborult fölötte,
Virágos kertjeit, kalászos mezeit
Ősz dere megeste, tél hava befödte...
Megdermedt az ország, mint ki meg van halva.
Gőgös idegen had csörtető hatalma
Tiport, gázolt végig síkot, völgyet, bércet -
S azt hívé nagy balgán: diadalmas kardján
A nemzet szíve is, lelke is elvérzett!
Pedig, - kis fiaim, ezt jól megértsétek -:
Ha hű s rendületlen az a szív és lélek.
Hogy egy nemzet szívét, lelkét is megölje:
Nem kis armádiák, - de a kerek világ
Csörtető hatalma gyönge ahhoz s törpe!
Akkor sem ölte meg. - A hű szív megdobbant,
És a rendületlen lélek lángralobbant!
- Nosza, rá is estek, ahogy észrevették,
S ahol egy dobogott, ahol egy lobogott:
Némulni, hamvadni börtönbe vetették.
Furcsa idő volt az... szomorú is, víg is.
Kacag a lelkem, ha idézem, de sír is.
- Kik még nemrég büszkén mentek vésznek, tűznek:
Vitézi kard helyett most, óh mily fegyverek
Ellenében s milyen fegyverekkel küzdtek!
Hinnétek-e? - Állig vasfegyveres haddal
Szemközt álltak: hetyke, pörge kis kalappal,
Attila-dolmánnyal, sarkantyús csizmával -
S gúnyt ha szórtak rájuk, - összeszorult szájuk
S nem feleltek, csak a sarkantyú szavával.
Ám a sarkantyúban, ha így összepengett:
Az eltiport nemzet élő lelke zengett!
Azt zengte: láttunk már egyebet is, mást is,
Több fegyvert, több vasat, több deret, több havat,
Csörtetőbb hatalmat, nagyobb borulást is!
Azt zengte: fegyveren, vason majd kifogunk.
Szent vértünk védelmez: igazságunk s jogunk!
Azt zengte: megvirrad még ez a sötétség,
Dér, hó eltűn innen s kizsendíti Isten
Kertjeink virágát, mezeink vetését!...
- S ezt a dacos, bízó sarkantyú-beszédet
Rémülve hallották a gyászos vitézek.
- Akik így beszéltek, le is csaptak rájok.
Így jutott börtönbe s ott hervadt örökre
Én boldogságom is - szegény nagyapátok...
Amit bírtak, értek, elkobozták tőle,
De két sarkantyúját elrejtém előre.
A két nagyból - kicsiny hamarosan négy lett
S az apjáé helyett - a kis Bandi gyerek
Csizmáján mind a négy dacosan ott fénylett!
*
Darutollas, hetyke, pörge kis kalapja,
Attila-dolmánya is volt Bandikának.
Mindenki azt mondta: - olyan, mint az apja!
Sohasem éreztem oly büszke boldogságot:
A négy kis sarkantyú pengése enyhíté
Szívem sebét, mit rajt az a rablánc vágott.
Bandika napestig az utcán bolyongott,
S pengő sarkantyúja büszkén tovább mondta,
Amit az apjáé... még többet is mondott:
Kettőt elnémíttok? - Jó! - hozzá ezt tette -
Négy beszél helyette!
Nézték a kis vitézt a vasas pribékek:
»Törvényre még zsönge - rabbilincsre gyönge«
Háborgott bennük a tehetetlen méreg...
Mit tegyenek vele? - Végre nagy barbárul
Megragadták ketten a gyönge fiúcskát
S pengő sarkantyúit letépték sarkárul.
De Bandi a jussát egykönnyen nem adta:
Rúgott és harapott... s a két hős darabont
Gyenge fehér testét kékre tapogatta.
Ám az anyacsóktól - ez volt ír a sebre -
Meggyógyult reggelre.
Pörge kis kalapját megint csak föltette,
Attila-dolmányát, szép rámás csizmáját
Nagy bátoran másnap megint csak fölvette.
Sarkán ott fénylett már négy kis sarkantyúja.
/Egy nemes katona este visszaküldte,
Én meg azon frissen mind fölvertem újra!/
És pengette megint - halálra is készen,
Pengette keményen az utcán, a téren.
Az én szőkefürtű édes kis vitézem!
Az én kis vitézem... no, hisz már tudjátok:
Az édes apátok.
...Négy ezüst sarkantyúm adom most tinéktek,
S szerető szívemmel szívetekre kötöm:
Jól megőrizzétek, jól megbecsüljétek!
Ki tudja: mint virrad holnapi napotok?
Hátha egyszerre csak tinektek is lesz majd
Darutollas, hetyke, pörge kalapotok.
Attila-dolmánytok, szép rámás csizmátok -
S akkor majd ráveri a kis sarkantyúkat
Úgy, amint én tettem - az édesanyátok.
Ti meg pengessétek, ahogy csak bírjátok,
Úgy, mint az apátok!
NYOMORULTAK A KENYÉROSZTOGATÁSNÁL
Néztem: a mint sorjába fölvonulta
A kenyér nélkűl tengő nyomorultak.
Csupa ráncz arczunk, csupa rongy ruhájuk-
Bú, szánalom volt nézni rájuk.
Láttam: mohó gyönyörrel hogyan kaptak
Utána a kis irgalom-falatnak
S kínzó éhségük hogy oszlatták széjjel
Egy-két sovány karaj kenyérrel.
Láttam: a mint elmentek telt gyomorral
Kibékülve búval, gonddal, nyomorral.
S azon járt elmém, míg tovavonúltak:
- Ők - é az igaz nyomorultak?
Nem azok-e` vaj` a nyomorultabbak:
A kik örökké éhesen maradtak,
Bár örömmel elébök szórják, hintsék
Dárius király minden kincsét?...
AZ ÖREG ZSOLTÁROSRÓL
Kis templomunk üres padjában
Kopott zsoltár búsul magában.
Reménykedve várja csak várja:
Mikor jő már öreg gazdája.
Csudálkozik egyre felette:
Hogy por is már-már belepte.
Vasárnapra múlik vasárnap
S híre nyoma sincs a gazdának.
Pedig szólt a harang szava,
A legelső mindig ő vala,
Téli fagyba a nyári melegbe
Az éneklést mindig ő kezdte.
Kopott zsoltárját csak felcsapta,
S mint a szarvas híves patakra:
Óhajtozott lelke az égbe...
S egy mosolygó nyári estelen
El-fel is szállt szépen, csendesen...
S ott hol nem kell többé a zsoltár...
Az égi kórusban dalol már.
Itt a földön mimást se hagyott,
Csak zsoltárját s az üres padot.
Sopánkodott is a szóbeszéd:
-elénekelé szegény mindenét...
Szánják , mondják szegénynek mások,
-mi tudjuk csak, dalos pajtások ,
s a kopott könyv s az árva pad:
ő volt szegény a leggazdagabb!
PÉTER-PÁL ESTÉJÉN
Ültünk a tornácon édes anyám és én.
Merengve távoli mezőink vetésén.
A rozs már fehérlett, a búza sárgállott
Péter-Pál estéje szelíden ránk szállott.
És szólt édes anyám az alkonyi csöndbe:
- Ím, eltűnik lassan tavasz minden zöldje,
Megérik a kalász, a fejét lehajtja,
Kasza suhintását szinte megóhajtja...
Felelni akartam, nem jött szó a számra,
Csak néztem, csak néztem az édes anyámra.
Fekete hajában a sok fehér szálra -
Harmat a virágra... könny hullt az orcámra...
SZERELMI INTŐ
Szerelmesek - vigyázzatok.
Még akkor is, ha játszatok!
Vigyázzatok minden lépésre!
- Ti bűvös álomkertben jártok,
Hol szunnyadnak csodás virágok,
Várva: két szív hő egyverése
Keltse őket szent ébredésre.
Vigyázzatok oh, minden szóra!
- Nem kell épen nagy sorvasztó fagy
A zsendülő gyenge bimbónak.
Elég egy hűvös negyedóra;
És - sohsem lesz belőle rózsa...
Még akkor is, ha játszatok,
Szerelmesek - vigyázzatok!
TAVASZI KÖNYÖRGÉS
Nap, tavasz napja, soha-soha még
Így nem epedtünk szíved melegét!
Csak most ne hagyj oh, cserbe' minket.
Fényes orcádat tőlünk most ne rejtsd el,
Csókold végig szelíden minden reggel
A kertjeinket, mezeinket...
Felhők, tavaszi könnyű fellegek,
Langy esőket most permetezzetek
Minden bimbóra és virágra.
Zsendítsetek minden parányt dús-naggyá
Teljesüljön érett gyümölccsé, maggá
Az élet minden kis csírája.
És Te, ki földeríted a napot,
Felhők útját is aki megszabod,
Ki látod népünk hulló vérit:
Add, hogy erdőink minden cserje, tölgye
Lombjával diadalunkat köszöntse,
Mire vetésünk csűrbe érik!
TÚL AZ ÓCEÁNON...
Túl az Oceánon,
A tiszai tájon
Most reszket a harmat
A buzakalászon,
Kék buzavirágon...
A tiszai tájon,
Árva nyoszolyádon
Most térsz pihenőre
Én elhagyott párom,
Kékszemű virágom...
Most térsz pihenőre
Pacsirta dalával,
Most száll imádságod
Estharang szavával,
Síró furulyával...
Tudom: engem keres
Álmod fehér szárnya...
De hiába keres:
Elrabolt a bánya,
A fekete tárna!
Ördög rabja vagyok,
De, ha rád gondolok:
Pokol tornácán is
Imádságba fogok -
Sirok és zokogok...
ÚJ ÉV - Ó ÉV
Jő mint szép leány: csupa élet,
Csupa bű-báj és igézet,
Rád mosolyog, rád nevet
S édes szóval, mézes szóval
Minden széppel, minden jóval
Hitegeti szívedet.
S mire üt a végső óra
Távozóra, búcsúzóra,
De nagyon megváltozik:
Mint egy fonnyadt, elvirágzott,
ígéretét be nem váltott
Bús anyóka távozik...
ÚJ KATONA-NÓTÁK
I.
(A Kossuth-nóta dallamára.)
Letiporva vérbe, sárba,
Árva voltál, szegény árva...
Nem vagy már az édes hazánk,
Van már nekünk édes apánk.
(Éljen a magyar szabadság,
Éljen a haza!)
Ránk szakadt a sötét éjjel
Siralommal, könnyel, vérrel...
De virrad már bús éjszakánk,
Földeríti Horthy apánk.
(Éljen a magyar szabadság,
Éljen a haza!)
Tiszántul a szülőföldje,
Dunántul nőtt a szívünkbe.
Áldva áldja egész hazánk,
Éljen, éljen Horthy apánk.
(Éljen a magyar szabadság,
Éljen a haza!)
1920
A VADMAGYAR
Egyszer volt, hol nem volt...Hopp! De nem mese az, amit most itt el akarok mondani. Való igaz történet. Kezdjük hát másképpen.
A mi magyar nemzetünknek, mióta itt a Kárpátok-koszoruzta, Duna-Tisza-öntözte, aranykalász-ékesítette szép hazában lakik, mindig sok volt az irigye. Idegen népek és nemzetek irigyelték és el akarták venni tőle ezt a drága, szép földet, amelyet pedig, mint Attilától rászállt jogos örökséget foglalt el, több mint ezer éve. És századokon keresztül vérelle-verejtékkel védett és művelt. Sőt, mint vitéz keleti őrség, Nyugat-Európának is védőpajzsa és bástyája volt.
De az irigykedők, a prédára éhesek ezt nem ismerték el és nem méltányolták. Még azok sem, akiket a magyar öntestével védett s akiket jószivvel és vendégbarátsággal befogadott, mikor régi hazájukból az ellenség kikergette őket.
Fegyverrel és nyiltan nem mertek szembeszállni, mert a magyar katona vitézsége is irigységük és félelmük tárgya volt, mindenféle alattomos eszközökkel igyekeztek hát a magyarnak ártani, azt rontani, gyengiteni.
Ilyen eszköz volt sokak kezében a hazugság és rágalmazás.
Azt hazudozták mindenfelé a magyarokról, hogy azok müveletlenek, barbárok, sőt emberevők...Gúnynéven csak ugy emlegették őket - a vadmagyarok!
Ha megtudták, hogy valaki a müvelt nemzetek fiai közül ide akar utazni, hogy személyesen ismerje meg ezt az országot és népet, azt mindenféle badar rémmesével igyekeztek visszatartani.
A nyugatmagyarországi utazó a régi időben is többnyire Bécsen keresztül igyekezett Magyarországba. Ott hirdették tehát különösen a badar rémmeséket a magyarokról.
Történt pedig egyszer - több, mint jó száz éve már, - hogy két előkelő angol lord érkezett Bécsbe.
Ők is sokat hallottak már a magyarokról. Badar hazugságot és igazságot vegyest. Elhatározták tehát, hogy személyesen győzödnek meg róla: mi a hazugság és mi az igazság.
Milyen is hát valóban az a ,,vadmagyar", akiről különösen Bécsben hallottak ismét cifra dolgokat.
Volt Bécsben egy főuri ismerősük, akivel még Londonban ismerkedtek össze, mikor az ott járt. Akkor azt is hallották róla, hogy magyar főur volt az illető, de ebben egy kicsit kételkedtek. Merthogy tökéletes angol nyelven beszélt velük és németül is tökéletesen tudott. Inkább németnek vélték, mert különben miért is laknék Bécsben?
Azt persze ők nem tudhatták, hogy sok magyar főurnak az volt akkor a rossz szokása, hogy idegenben s különösen Bécsben élt és ott költötte el magyarföld-adta dús jövedelmét.
A lord urak bécsi ismerőse: Esterházy Miklós herceg volt, ő nem éppen uri kedvtelésből lakott Bécsben. Magas hivatalt is viselt ott az udvarnál. A magyar nemes testőrség, a magyar gárda kapitánya volt.
A két lord ezt csak Bécsben tudta meg és nagyon megörült a hirnek. Mégis csak magyar lesz, - gondolták - legalább ugy félig. Azok a magyar gárdisták pedig bizonyosan egészen magyarok. Láthatnak hát már Bécsben eleven magyart!
Felkeresték Esterházyt s kérték, hogy mutassa be nekik a magyar testőröket. Esterházy elvezette őket a testőrök lakására, a gárda-palotába.
Bekopogtatott a legelső ajtón. A lordok feszült kiváncsisággal vártak. Csend. Semmi felelet. A lordok összenéztek:
- Valami udvariatlan fickó lehet. Nem is válaszol a kopogtatásra. Afféle ,,vadmagyar".
A kapitány ujra kopogtatott, most már erősebben.
- Bujj be, ki vagy? - kiáltott a bentlévő gárdista kedélyesen, azt hivén, hogy valamelyik bajtársa jött látogatóba.
Esterházy kapitány kissé megütődött a nem éppen udvarias hangon és még jobban, amikor előkelő vendégeivel belépett a szobába.
Az ifju gárdista ingujjra vetközve ült iróasztalánál. Az asztalra hajolva, hosszuszáru selmeci pipájából erősen fujta a füstöt. Oda se nézett, csak hátra kiáltott:
- Ülj le és várj, amig szólok!
Esterházy az első pillanatban zavarba esett, szinte meghökkent.
- Vége a magyar becsületnek! - cikázott át agyán. - Ezek a finnyás angolok ugyancsak szép hirét viszik majd a ,,vadmagyarnak", aki így fogadja őket...
A lordok nagy szemet meresztettek. Az erős dohányfüsttől köhögve, valamit mondtak is, talán ezt:
- No, ez csakugyan olyan ,,vadmagyar"...
Esterházy kapitány a következő pillanatban kemény vezénylő hangon kiáltott:
- Kisfaludy gárdista!
A gárdista fölugrott s majd kőbálvánnyá vált, mikor a gomolygó füstfelhőben megpillantotta kapitányát és a két előkelő idegent. De hamarosan feltalálta magát. Magára kapta attiláját, ezüst sarkantyúját összecsapva, katonásan tisztelgett.
- Bocsánat, kapitány uram - mondotta, - nagyon elmerültem a munkába.
A lordok könyveket, papirost, tollat, tintát pillantottak meg az asztalon. Megint összenéztek. De most már látszott rajtuk, hogy a vadmagyarról való véleményük szelidülni kezd.
Esterházy három nyelven szólt a gárdistához: magyarul, németül, latinul. A gárdista mind a három nyelven hibátlanul, értelmesen felelt, a lordok egyre növekvő csodálkozására.
- Mit dolgozott most? - kérdezte Esterházy francia nyelven.
- - Tassót, a nagy olasz költőt forditgattam hazánk nyelvére, kapitány uram! - válaszolt ugyancsak franciául a gárdista.
Ezt a lordok is megértették, de egy kicsit alighanem kételkedtek benne. Odaléptek az asztalhoz, vizsgálgatták a könyveket, irásokat. Saját szemükkel is meggyöződhettek, hogy valóban Tasso művei vannak az asztalon.
- Sajnálom, hogy az urak nem tudnak magyarul, - mondta most a gárdista, - én pedig nem tudok angolul. De francia nyelven ugy látom, megértjük egymást.
És nyomban leforditotta Tasso néhány versét olaszból franciára. Egyben szivesen meghivta a nemes lordokat az őszre Badacsonyba szüretre, ahova ő is hazamegy.
- Én is elkisérem az urakat, - mondotta most már teljesen megnyugodva és derülten Esterházy kapitány. - Ott majd megismerik a többi ,,vadmagyart ,, is.
A lordok melegen kezet szoritva vettek bucsut - a viszontlátásra Badacsonyban! - a vadmagyarnak vélt ifju gárdistától, Kisfaludy Sándortól, aki igy Bécsben is megmentette a magyar becsületet és később is annyi dicsőséget szerzett nagy müveltségével és nemes magyar költészetével magának és a nemzetnek.
A VILLAMOSBAN
A villamosba két baka ült be,
Nagy szomorúság támadt körülte...
Begöngyölgetve fehér pólyába
Egyiknek keze, másiknak lába.
"Honnan lelkeim?" - egy néni siránkol.
Felel az egyik: "Galíciából."
Rábólint büszkén a másik szittya:
"Két kurta hét - oszt' megyünk is vissza!"
Forrás: www.eternus.hu - Klasszikus versek
A VITÉZ
Nincsen szebb név, nincsen dicsőbb,
Mint a ,,vitéz" nevezet.
Akit illet: sírjában is
Övezze hű kegyelet!
Édesanya, édesatya,
Hitves, testvér és rokon,
Kinek fájó könnye omlott
Hős katonasírokon;
Kinek szívét megsebezte
Egy golyó vagy kardcsapás,
S reménysége zöld vetését
Megdúlta a zöld kaszás, -
Gyászotok bús éjszakáján
Egy fénysugár ragyog át:
Élnek, kik a honért haltak,
A hős magyar katonák!
Földi részük - közös sorsunk
Porlad bár a föld alatt:
Hírük - nevük, dicsőségük
Mindörökre fennmarad!
Hős szellemük a mennyégről
Bíztatva ragyog le ránk:
Azt ragyogja: kihullt vérünk
Nyomán sarjad szent reményünk.
- Nagy s boldog lesz még Hazánk.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Lampert Géza |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2019-08-06 20:30:13, kedd
|
| |
| |
A JOBB ÉLET REMÉNYÉBEN...
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Életmód |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2019-08-05 21:30:30, hétfő
|
| |
| |
A TAVASZ ÉS AZ ŐSZ KONTRASZTJA GYÖNYÖRŰ FOTÓKON
Tavasz, nyár, ősz és tél: a négy évszak, amivel az anyatermészet megáld minket minden évben. Az évszakok enyhítik az idő monotóniáját, a világ egyes pontjain pedig azok változása sokkal észrevehetőbbek, mint bárhol máshol.
Ősszel, amikor egyre kevesebb a napsütés és csökken a hőmérséklet, a fák felkészülnek a télre. A zöld levelek sárgára, vörösre változnak, majd lehullanak. A színváltozást a levelek pigmentjeinek változása idézi elő.
Nem számít, hol laksz, sárga, vörös, barna és narancssárga levelek kelnek életre minden ősszel. Sajnos a nagy hajtásban sokszor elfelejtjük észrevenni a szépet, ami körülöttünk történik. Pedig a táj teljesen megváltozik, a Boredpanda gyűjtése is ezt igazolja.
Kilchurn-kastély, Skócia
Fotó: unicorn81/flickr & g7preson/flickr
Gapstow híd, New York, USA
Fotó: Jessica Jenney & BooRad0859/flickr
Egy épület homlokzata
Fotó: imgur
Michigani világítótorony, USA
Fotó: Jim Liestman @ Ajay Thakur
Erdei tó, Lengyelország
Fotó: Kacper Kowalski
Visegrád
Fotó: Hotel Silvanus
Capital Creek, USA
Fotó: Wayne Boland
Glenfinnan viadukt, Skócia
Fotó: Martin Molcan & Andrew Shaland
Költők sétánya, Central Park, USA
Fotó:Eddie Crimmins & Vivienne Gucwa
Sziget a tavon, Lengyelország
Fotó: Kacper Kowalski
Japán juhar
Fotó: Kadek Susanto & Pete Wongkongkathep
Hitachi Seaside Park, Japán
Fotó: nipomen2/flickr &
Link
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Évszakok |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2019-08-04 22:45:10, vasárnap
|
| |
| |
A BOLDOGSÁG ELÉRÉSÉNEK KULCSA
Szabályok, amelyek szó szerint elhozzák a boldogságot az életedbe! Hát ezért sújtott
eddig a kudarc és a szegénység...
Megbetegedtél, mert előző nap heves veszekedésbe bocsátkoztál valakivel. Nagyon
fáradtnak érzed magad, mert az egyik családtagod folyamatosan megbánt. Megijedtél
és félsz belekezdeni a legegyszerűbb dolgokba is, mert biztos vagy benne, hogy nem
vagy képes megoldani. Gyenge vagy, a lelked állandó nyomás alatt van, úgy érzed,
hogy kicsúszott alólad a talaj. Miért?
Minden betegséged, bánatod és szerencsétlenséged, rossz közérzeted, haragod és az életuntságod csak a következményei a gondolataidnak és cselekedeteidnek! Gyakran
elfelejtjük a legfontosabbakat, illetve kicseréljük az anyagiakra, pedig valójában a
legfontosabb dolog az, hogy tökéletes harmóniában éljünk magunkkal.
Egy bölcs öreg azt mondta,
hogy mindössze 3 dolog van, amelyre az egész életünk épül. A ,,3" az a szám,
amelynek jelentése szent a világ szinte minden vallásában és kultúrájában.
A ,,három dolog aranyszabálya" feltárja az örök értékek titkát, ezek azok, amelyeket
világunk esszenciájának tekintenek. Amennyiben betartod ezeket, feltárul előtted a
boldogság titka, és meglátod, hogy az életed fokozatosan javulni fog!
Keleti bölcsességek
A ,,három dolog szabálya"
1. Három dolog nem jön vissza: idő, szó, lehetőség.
2. Három dolgot nem szabad elveszíteni: nyugalom, remény, becsület.
3. Az életben az alábbi három dolog a legértékesebb: a szeretet, a meggyőződés,
és a bizalom.
4. Az életben az alábbi három dolog a legkevésbé kiszámítható: a hatalom, a
szerencse, és a vagyon.
5. Három dolog határozza meg a személyt: a munka, a becsületesség, és az elért
eredmények.
6. Három dolog pusztíthat el egy személyt: a bor, a büszkeség, és a harag.
7. Három dolog, amit a legnehezebb mondani: "szeretlek", ,,Bocsáss meg!", ,,Kérlek,
segíts nekem!".
Oszd meg ezt a felbecsülhetetlen bölcsességet családtagjaiddal és barátaiddal is!
A boldogság elérésének kulcsa az, ahogy te viszonyulsz magadhoz és a körülötted
lévőkhöz. Ne hagyd, hogy ezek a kulcsok berozsdásodjanak!
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Életmód |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2019-08-03 19:00:20, szombat
|
| |
| |
JÓNÁS TAMÁS VERSEI 
Jónás Tamás (Ózd, 1973. március 14. - ) magyar nyelven alkotó roma származású költő, író, programozó.
Nehéz gyermekkora volt. 16 éves kora óta jelennek meg versei. Több kötet szerkesztője. Eddig 10 verseskötete jelent meg. Az Amaro Drom és a Rádió C munkatársa volt. 22 évesen, 1997-ben adta ki Cigányidők címmel írt önéletrajzi regényét, melyben a kora gyermekkora történéseit próbálja feldolgozni.
" Nem szeretek cigány lenni, mert olyan, mint egy gyógyíthatatlan betegség. Amikor verset írok vagy költészetet csinálok, ideg-óráig sikerül erről a géntényről megfeledkeznem. Úgy érzem, műveletlen és izgága vagyok. Mindkettő hasznos dolog. Amikor az emberek magukról írnak, általában a sikereiket emlegetik. Én nem érzem magam azonosnak a sikereimmel. Van viszont két kudarcom, azokra büszke vagyok, mindkettő fiú. Irigylem is őket, mert ők úgy tudnak szeretni, ahogy én szerettem volna egész életemben. Úgy érzem, a világ a szeretet története."
"Költő vagyok, azzá lettem. 42 év alatt a költészet mellékes, állandó örömforrássá vált. Kezelem a szavakat, mint irányító a váltókat. Nem vagyok valóságos, de szigorúan őszinte a verseimben. Sikeresnek is mondanak. De bármilyen mindenséggel mérem össze magam, én ezt nem látom. Kudarcaimból igyekszem építkezni. Két fiút, sűrű múltat és tágas jövőt. Többnyire nincstelen vagyok, és többnyire nem is tervezek mást. Amire vágytam, amit terveztem, a költészettel, az írással megkaptam, véghez vittem. Most olyan dolgokon van a sor, amelyekhez nem fűz sem vágy, sem undor. Egyre gyakrabban örülök. Egyre gyakrabban akárminek. Izgága vágyaimból egyetlen maradt: a kereszténységet felszámolni."
Jónás Tamás
Link
Jónás Tamás portréja
Link
ALAPETŐFI
Mit tagadjam? Kocsma vagyok.
Füstös mind a két szemem.
Magyar. Cigány. Ki tudja, mi.
Értelem és érzelem.
Húros ütőhangszer vagyok.
Én vagyok a zongora.
Ütik-verik, mégis muszáj
szépen megszólalnia.
ANYU, UTOLJÁRA
Ne lepődjön meg, anyám, hogy magázom.
Nem tudom, anyám-e még azon a másik világon.
Tudom, hogy mindent lezárni csak nagyon kevesen,
de azért gyötör, hogy nem tudtunk mindent mi sem.
Talán emlékszik rá, amikor tavaly megfogtam a kezét,
maga fázott, nyár volt, nekem meg nem ment a beszéd.
Féltem, hogy valami sutaságot mondok.
A halottak is ilyen szégyenlős bolondok?
A kezét, amikor megcsókoltam, féltem,
mert valami rémületet láttam utána a szemében.
Ha nem kezdett volna el akkor sírni, lehet,
hogy meg is szólalok, s ma kevésbé szenvedek.
Elegáns ez a hallgatás. Nevetséges a beszéd.
Tudja, nem tudom elfelejteni a fehér pulóverét.
Nem állt jól magán. Már szinte semmilyen ruhadarab.
Az arcát elfelejthetem, de az a pulóver megmarad.
Elnézést, anyám, hogy így el-elkalandozok.
Szégyenletes nekem, mint a halála, az ok.
Most már nem maga miatt mondom, de hát
engem még itthagyott küzdeni: szerettem magát.
S hogy Egy volt (akik olyan kevesen): anyám.
Még a magáé vagyok. És maga már nem az enyém.
APOKRIF TANÚVALLOMÁS
És megmaradt a férfinemiszerve,
mint minden más is, feleslegesen.
Némák tekintetének tűzkeresztje,
mint tüskés bokor, szúrt, a semmilyen.
Ki nőnek látta, megmenthette volna.
Ki hősnek látta, cserbenhagyta csak.
Azért, hogy ne legyen senki halottja,
a meg nem ismert istené maradt.
Kövekbe járatot vájt volna vére.
A sós vízből, az ecetből már nem kért.
Mert rákiáltott végül is az égre:
a megfordítva megtelt tó szemerkélt.
ÁLARCOK
az ablaknyitásban. ó, nem csak a nyár van.
pár igaz vallomás is harcol az igazsággal.
meg az a dobbanás is. szavak le nem fedik.
a redőny mögött az élet. Ha le is engedik.
egy arcban nem csak az ember. a mindenség, tudod.
az utca, platánfa, köd, fal. mind az otthonod.
pihennek benned múltak. álmodnak vén kezek.
ha behunyod, valójában kinyitod két szemed.
a kezedben nem sors van. van benne pusztulás.
a pocsolyákban nap, Hold, kis cipős gázolás.
erdőkben felhők, mélyen, torz bokrok között.
már nem tudom, hogy a hang zavar, vagy a csend örök.
és nem múlik el minden. semmi keletkezik.
az emberen át vezet út embertelen istenig.
a paplanok fehérek. mintájuk cifra tánc.
nem a tiéd a vers sem. pedig nem írta más.
ÁLOM
Átszalad a folyón a híd.
Látom mozdulni tagjaid.
Zörög a villamos, megáll.
Ott vársz a híd túloldalán.
Szaladok most a hídon át.
Átfutottam a fél Dunát.
Egyszerű, nyári kis ruha.
Nem érinthetlek meg soha.
*
Nem elég csak mosolyognod:
meg kell lopnod, kirabolnod.
Nem elég csak jónak lenned!
Engedd, hogy csalódjam benned!
Túl-sok-szépséged sem elég:
hadd ússzak s fulladjak beléd.
Nem elég, ha tudod nevem:
feledkezz meg rólam velem!
BARÁTSÁGOK MARGÓJÁRA
(K. L.-nak)
Bánom egy kicsit,
hogy nem titkoltuk el.
Azt is bánom már,
hogy nem tudom, mi az.
Annyit tudok, hogy mind-
kettőnket érdekel.
Udvar, kutya, kocsi.
A fény őszre hajaz.
Mellékes, hogy a csend
vagy a kimondott szavak.
Az is lehet, persze,
hogy valami más miatt.
Feléltük lassan (együtt?)
a megbízásokat.
Büszke is lehetnék,
hogy jó pár év alatt.
Bánom már nagyon,
hogy nem titkoltuk el.
Lehettünk volna végleg
barátok és fiúk.
Eltitkoltuk végül,
amit titkolni kell?
Egy biztos: voltunk
egymásnak valamikor kiút.
BOLDOGAN
mint kút amiben kút vagyok
és annak mélyéről ragyog
egy újabb kút gyűrűje fel
fény a sötét sűrűben
a mai nappal úgy vagyok:
nem baj ha meghalok
és nem kell semmi isteni
bátor légy csendre inteni
a csodák szürkék: járdaszél
egy váll egy másik vállhoz ér
fűtőtest langyosan szuszog
csodálok minden ablakot
az öröm ló és felnyerít
s lehet hogy elvágtat megint
de barna izzadása nem
veszendőben van mindenem
és mégis mint a csönd ülök
a halott örömök fölött:
boldogan
BOLONDOS
Változni vagy -tatni nem igazán tudtam.
Házam sem épült, de megházasodtam.
Hátra vagy előre nem néztem. Hazudnék
valami bölcset, hogy miért, hogyha tudnék.
Alig is tanultam. Amit tudok, tudtam.
Vagyis dehogy: sokat - mégiscsak hazudtam.
Vagyis mégse: merthogy magamtól tanultam.
Vagyis attól, aki bennem él vagy hagyott
abból a tudásból egy jó nagy adagot,
ami örök tudás, más szavam most nincs rá.
Nem kincs vagyok tehát, legfölebb ha kincstár.
Egy a fontos: s hidd el, mondanám, ha tudnám.
Lehet persze az is, több dolog is fontos.
Vagy ha mégis egy, hát, lehet, hogy bolondos:
s folyton alakot és színt, ruhát, nevet vált.
Kinevet. A végén. Vagy visszanevet rád.
Hiába hiszed, hogy elég ránevetni.
Nem tudod: futni kell tőle vagy követni.
BŰVÖLŐ
Tükör, folyó. Hazudni jó. Haladni jó.
Édesapám
éveken át
estimesélt.
Szamóca, só. Szagolni jó. Szaladni jó.
Vannak idők,
tavak vagy fák.
És nincs tovább.
Sziget, hajó. Remegni jó. Nyugodni jó.
Forma szakad,
szandál, szalag.
Maradj, maradj!
- Gyere az ölembe, csepp fiam.
Akkor még oda ültem.
- Gyere, ülj, ide, Tamás, az ágyam szélére.
Akkor már nem. Pedig tudtam, hogy az utolsó hívásai egyike az.
- Énekeljük el a kék az ég és zöld a fűt!
Elénekeltük.
- Apád már rám se néz... - úgy panaszkodott, hogy nem nézett a szemembe, nem vagyok benne biztos, hogy tudta, mit mond. Akart ugyan valamit közölni, próbáltam helyesen érteni a szavait. Talán azt jelentette, hogy megértette, egész életében szerette aput.
Alacsony szobában lakott akkor már. Aminek már a romjai sincsenek meg. A Rózsa úton. Csernelyben. De a Lenin úti ház sincs már sehol. A Jáki úti sincs. Becsületes, szegény sorsú a családunk: nem hagyunk magunk után semmit. Talán csak én. Talán csak én vagyok az egyetlen áruló. A kérkedő kéregető. Aki néha könyörög. Gádzsóknak. Legtöbbször figyelemért, szeretetért. Magányos büszkeségem, hogy családtagnak nem könyörögtem soha. Még bátyámnak, Árpinak sem, az életemért, amikor párnába akart fojtani.
Most vörösre festi egész testem a szégyen: mégis könyörögtem. Marinak. El ne hagyjon többet.
Vannak bölcs erdők, amelyek mindig szívesen fogadnak be, és engedik, hogy eltévedjek bennük. Leülhetek akkor egy fa tövébe, hangyabolyok mellé, és nem sírok, nem emlékezem, csak engedem magam eggyé válni a csendetlen csenddel. Hagyom megjelenni aput, hátratett kezekkel lépeget, az avar alól kidomborodó gombákat bottal piszkálja: mérges, ehető?
- Merre mész, apu?
De nem vesz észre, ott se vagyok. Vagyis ott vagyok. Szaladok utána. Kezemben tinóru, lángol az arcom az örömtől.
- Ez nem tinóru! - mondja apu, a szeme ragyog. - Azok ott, azok.
- Hol?
Messze, ahová még ellátni sem lehet, tényleg, csoportban az értékes, finom gombák.
- Honnan tudtad?
Talán nem tudta, de sokat sejtetően mosolyog.
- Ne menjetek még el!
Szerencsére nem mondom ki. Hagyom, hogy az ötödik, hatodik levél is a hasamra hulljon. Évek óta ősz van. Ugyanis.
Ha megütnek, megvernek, elárulnak, nagy bajba kerülsz. A téged bántó olyan tereidbe jut be, amit csak gyerekeidet ölelve, álmodban vagy imádkozva nyitsz meg. És részeddé válik az, aki bánt téged. Kegyetlen munka vár rád. Önműtét. Saját szerveidet, gondolataidat, érzéseidet és hitedet kell kigyomlálnod, hogy megszabadulj a benned élősködő, a szereteted templomába betörő idegentől. Egy idő után már nem tudod, ki is ez az idegen. Csak fájdalmasan sziszegsz, amikor el-eldobsz magadból egy-egy kivésett részt. És az élni akarásod, az optimizmusod mosolyra kényszerít véres padlójú műtőtermed közepén állva. Nincs erőd haragudni már magadra, se másra. Könnyebb lenne minden, ha letérdelhetnél. Veszélyes kés van a kezedben: az önismereted.
CSAK ESTE
Leoltom a csendet.
Kitakar a sötét.
Áthallom a falon
az esti nyögdösést.
Kilihegi a nyár
a tomboló napot.
Tizenegy óra van.
És nyitott ablakok.
Valamire nagyon
emlékeznem kéne.
Elkezdődött-e, vagy
most van éppen vége.
ELÉG!
Nem elég úgy növekedni, ahogy a fák.
Mint kötetlen elektronok a testen,
a történelmen nem elegendő úgy vonulni át.
Nem elég egyedül megfizetni, vagy felesben.
Nem csak megérkezni kell, menni kell odább.
Kik lehetnek olyan fásult, lusta ostobák,
hogy így szóljanak: igen, valaha szerettem?
Ülni egy emlékben ügyesen: a világ ügyetlen?
Szétszóródni a hírben, mint konyhában a mák.
Ringani lágyan a nincsben, üres gondolák.
Sebet kell ejteni minden hanyag türelmen!
Ki kell törni a harácsoló száj fogát!
Semmire, senkire se hasonlítani tovább!
Nem elég szelíden növekedni, ahogy a fák.
Embertelent kell keresni minden emberben.
Jég alá karcolni a gyilkos korcsolyát!
A minden egy sokaságában lenni az egyetlen!
Félreérteni a ködöket lélekző táj szagát!
Nem elegek a börtönök és az iskolák!
Nem elég az évezred vagy a szeptember.
A mindennel több kell, vagyis a minden kell.
Semmire, senkire se hasonlítani tovább.
Magunktól követelni meg a renovált csodát.
EL NE
Ki munkájának rabja, borzaszt,
és borzasztó, ki lusta, leng,
és megvetem a hórihorgast,
ki lent lépked, de orra fent.
Ruháját az, ki válogatja,
köszöntésre sem érdemes,
s kinek egyetlen drága rongya
sincsen, szememben nem nemes.
Ki hangos dalra járja táncát,
a feltűnően viszketeg,
de annál sincsen senki árvább,
ki nem fúj folyvást éneket.
Unott a bölcs, és meg se szólal?
Csendjét kacagva fújom el.
Vagy folyvást röfög, mint az ólban
az éhes disznó? Bújjon el!
Nekem, virágom, nincs, ki tetszik.
Tükörképem milyen ramaty!
S bár rábeszélnélek napestig,
hogy hagyj magamra, el ne hagyj!
FALFORDULÁS
Gyűlnek, egyre többen, néznek-mosolygnak ránk
az önmagukat fényképezők. Kicsit alulról,
eltartott gépükbe néző magányosai a technikának,
fiatalok, betegek és szépek, jobb kedvet
hazudva könyörögnek értünk, némaságban
fuldokló szégyentelenek, akik még a gépeknek
sem mernek meztelenre vetkőzni, igyekeznek
megtéveszteni az objektívet, mert már eleget
tudnak ízlésről, magányról, zsák a foltjátról:
talán éppen te leszel, akinek beragyogom majd
magányát, vagy akit különösebb büntetés
nélkül unottá használhatok, és talán te is engem
az üzleti korrektség nem vitatható szellemében,
s még az is lehet, történetekké sűrűsödnek az alkuk,
s egybe terel minket a kialkudott múlt
az elkerülhetetlen végső falfordulásban,
s talán megérti Isten is, miért vigyorgunk
akkor csapatostul, hiénái a szeretetnek,
nem térdenállva, nem könyörögve, de felbátorodva,
miért nem imát, miért csak mondókát vinnyogunk:
aki múlt, aki nem, jövő!
Gyűlnek és gyűlölnek.
FACÉR
Szakadtál, atomról az új elektron,
bármit tehetsz, és ez mindig földúlt,
királynak ilyen a túl meleg trón,
vándornak az elgazosult földút,
a szabadság, rossz értelemben
szakadt rád, mint apád kabátja,
nem áll jól rajtad a gyorsétteremben,
Apátról kerültél lapátra,
szétszaggat a sok vélemény,
mért vagy nagy, pókféle lény,
a legyet és a hálót is unod már,
sík udvarán a kis urad vár.
Az okok gyűlnek, a célok fogynak.
Kacér facér, hogy vagy?
FÉRFIDAL
"És visszajöttem. Védeni a nőket.
Hogy nő voltam vagy férfi, nem tudom.
A szelíd féltékenység egyre csönget
a szívemben: surranó alkalom,
hogy többet tudhassak, és egyre többet,
tirólatok, kik nők vagytok talán"
GENEZIS:
Megteremtette akkor az embert,
nyugtalan-reménytelen szívűt,
legyen, aki túléli, és ha kell,
legyen, aki számon tartja őt.
S látta, hogy magányos úgy az ember,
elpusztíthatja a szenvedés -
növényt, állatot és vizet teremtett,
és látta, hogy még ez is mind kevés.
Az ember szeme csukva volt a Földön,
mint sebesült, ki tüdőlövést kapott,
csak hörgött, szája habzott, és vonaglott -
és ő fölé rakott Holdat és Napot.
Megmozdult az ember, szíve dobbant,
remegő teste feltápászkodott,
sírni kezdett, hangosan zokogni,
sírt hat éjszakát és hat napot.
A hetedik nap megvigasztalódott,
eldőlt egy ifjú almafa alatt,
aludni kezdett, súlyos, néma álma
teremtője előtt titok maradt.
Az vihart küldött rá, de fel nem ébredt,
nappal hiába szárította ki,
vadállat testét fel hiába tépte,
nem hagyta titokzatos álmait.
Az Úr attól tartott, hogy már nem élő,
és megpróbálta visszacsalni őt,
fejéről hajszálat tépett, s teremtett,
hogy legyen kivel beszélnie, nőt.
És felébredt az ember, látta mását,
és átkarolta, vele vacogott.
Átkozódni kezdtek, és estére
elhagyták a paradicsomot.
HALLGATÁS HELYETT
Én nem sokat tudok rólad, de te
se tudhatsz rólam sokat. Nemde?
De. Vagy kértem én, hogy olvasóm legyél?
Hagyd abba most, jobb még az elején.
Ma verset írtam. Hallgatás helyett.
Így pár mondatnak küldetése lett.
De nem érdeklődik, nem is üzen.
Ha majd akar, rögtön befejezem.
Ki verset ír, ölhetne is akár.
Ki tudja, melyikkel nagyobb a kár.
Hogy rossz ez így neked? Na, ja. Tudom.
És unod. Nem nagy ügy. Én is unom.
És nem is tudsz vele mit kezdeni.
Ki kezdje, én vagy te, szégyenleni?
A felnőtt ember egyet megtanul:
mindene régi, csak a sorsa új.
A sorsa, amin osztoznia kell,
nem ő rendezte, s nem ő hiszi el.
HAVEROM, JÉZUS
Tudom, hogy nem látsz, no para.
Talán még úton vagy haza.
Nincsen erő, mi kényszerít,
csak saját igényem szerint
fordulok hozzád, úgy talán,
mint római, tudod, a Golgotán,
közönyösen, te jól tudod,
hogy ezzel jóra gondolok,
megértve végre (nem ma, rég),
mitől vagy itt, és mégse még,
mondanám, töltök némi bort,
éjjel-nappali itt a bolt,
s hoznék neked mekis kaját,
hát, megfogott, mint az Ararát
Noé bácsit, a kor, a most,
láthatnál nálunk villamost,
épül a metró, van kütyünk,
érzelmeket küldözgetünk,
ilyen-olyan, min?, drótokon,
a fél világ lóg a fészbúkon,
sok a modern, a régi fogy,
unom. Én hozzád fordulok.
Nem az vagyok, ki rád kacsint.
Beteg lettem, s hát nem kicsit.
De ne hidd, hogy ezért írok, én,
engem csak zaklat a remény,
akarok tőled valamit.
Zavar azért, hogy nem vagy itt.
Figyelj: elég a bujdosás.
Szeretkezzünk, mint senki más.
Költői képet ne keress.
Csókolj, szívem, szájon, szeress.
Lépj velem túl határokon.
Ne számítson, hogy két rokon.
Valóság vagy. Tudom. Hiszem.
Mert nem valós itt senki sem.
Nem tudlak máshogy hívni, ím:
felajánlom az álmaim.
A HERCEG BALLADÁJA
Költő Urak, a verseny véget ért.
Fáradt vagyok, aludni lenne kedvem.
Hálás vagyok a szép szeméremért,
s tetszik minden, ami szemérmetlen.
Rongyos ruhák, díszes cipők között
mondataitok friss eleganciája,
látjátok, szívembe, szemembe költözött.
Versből áll lelkem kálváriája.
Szeretőm elhagyott, hagytam, de fájt,
hogy hűsége vergődő madár.
Hadd engedjek el már minden más muszájt,
Benneteket bőséges lakoma vár.
Soraitok párnaként nyomják fejemet,
pihenni mégse tudok, a nyugalom is fájna,
van a szépségben valami olcsó rettenet,
versekből áll lelkem kálváriája.
Dicsőség a nyelvnek, ringó csónakok a szavak,
tengerre készülök ócska hajómmal,
cseppenként iszom a pillanatokat.
Nem lehetek mindenkivel jóban.
Törvényeim felett ma tort ülök magányban.
Fájdalmakat szövök szentenciákba.
Rímek flörtölnek nemesi hallgatással.
Versekből áll lelkem kálváriája.
ajánlás
Pihenni kiváltság, ti írjatok, fecsegjetek.
Istenek kíváncsiak e hercegi bálra.
Többet mondott beszédes csendetek,
mint némelyetek mézes, hízelgő szája.
Már nem tudom, mi fontos és mi súlyos.
Lehet, versenyünk bája a gőgös hiába.
Szokjunk hozzá a zsörtölődő újhoz!
Versekből áll lelkünk kálváriája.
HEVENY
Jártam. Malom. Borravaló. Meg.
Meg-megtetszettem Istennek.
Mosolyogtam az erős pofonokon.
Csupa ajándék, ismerős rokon.
Édesapám, hogyan tehetted ezt velem?
Higanyként folyik belőlem a szerelem.
Lehajtott fejem virág, szirma hull.
A fiad hűséges: semmit nem tanul.
Anyám, mit tettél velünk magaddal?
Ésszel küzdök a romlandó anyaggal.
Kézen álló csodák: kézenfekvő árulások.
Szeretek. Szeretek. Nem utálok. Nem utálok.
HUZAKODÓ
(Móra Ferenc Zengő ábécé című verse után, az ABC tanítására)
Alatta ég, felette föld,
árnyéka fény, a pírja zöld,
bal oldalán a jobb fele,
cifra szív a címere,
csacsog a fiú, és a lány
derűs, donog az oldalán,
elég volt, pisszent, szájra ujj,
énekelni kell, tanulj:
fellegek, ha szállnak el,
gólyának, ha szárnya kel,
gyöngyeső, ha földre hull,
ha engem veszel társadul,
irigyed lesz a fél világ,
ízes lesz a férfiszád,
jóra ébredsz, jóra fekszel,
kőnél lassabban öregszel,
lányunk, fiunk lesz nekünk,
lyukas garas lesz, messze tűnt,
magányod, sírig viszlek én,
na, válaszolj, legyél legény!
Nyár a szád, szemed szüret,
odvas szívem nélküled
óriásnyira dagad,
öntözött esőpatak,
ősszel szédül így az ember,
pislantásod a szememben
rózsaszirom pocsolyában,
senki nincs a sokaságban
szebb tenálad, televény,
téged választalak én.
Tyúkbeszéd! Kuncog a lány.
Untat ez a csalogány.
Úgy mondjad, hogy el is higgyem,
ügyesen, vagy eriggy innen!
Űzött szarvas, éhen-szomjan,
vad vagyok az udvarodban,
zárj öledbe, hadd pihenjek!
Zsivaja vagy életemnek!
IMA
Halállal illendő távozni, a testet
hátrahagyni gyásznak, tanulságnak, földnek;
kitölteni, mint a víz, az anyafajta medret,
s nem úgy, mint a gőz, szabadon szökni el;
okos dolog hinni: nem forró, nem hideg
mediterrán-szívvel remélni a jobbat;
nem fésületlenül, álmatag szemekkel
kiállni az útra, az udvarra; riasztó
erőtlenségünkkel nem hencegni; éjjel,
ha már elkerülhetetlen a magányos séta,
a törvények gyenge kerítéseit nem ugrani át;
kereskedni illik megszakítás nélkül;
felesleges rímeknek látni az árakat;
szükség és bőség látszatát feledve
illendő romlani, rafináltan, lassan
-- de lelkünkbe illendő más világot zárni,
ahol véletlen szabályok között ragyognak
a csodák, mik két apró babáján a szemnek,
ha beléjük néz bárki, kisugárzanak.
ISTEN MONOLÓGJA
Olyasmit keresek, ami nem én vagyok.
Amit nem láthatok meg, annyira más, mint én.
És szeretném olyannak hagyni, amilyen.
Gyanakodnék magamra, ha megérteném.
Próbálnék nem figyelni rá, ne zavarjam őt.
Próbálnám érezni, érezhetetlenül.
Elhagyni, nyomot se hagyni magam után.
De megpróbálnám nem elveszíteni őt.
Nem akarnám szeretni, mert talán rosszul tudok.
Nem kérnék, nem várnék tőle semmit.
Adni se adnék, mert csak magamat tudnám,
amivel legszentebb szándékom tenném tönkre:
hagyni önmagában létezőnek őt.
És ha azt látnám, hogy magányos és fél,
csak sírnék, távol tőle, idétlenül, jeltelenül.
KELL-TETŐ
(sámándal)
Ez is sárga, de unom. Ami sárga, de finom.
Egész ajtós kulcslyukon: magam kiadom.
Ez is piros, de finom. Ami piros, unalom.
Ki-kilépek rossz emléknek háromszárnyas ablakon.
Ami jégkék, hatalom. Túl kék vagyok, uralom.
Megtapadok a szívekben, pókháló a falakon.
Ami lila, csupa nyom. Én is lila, tagadom.
Kohászok a fémet Ózdon, forró vérem folyatom.
A fekete irgalom. Fehér vagyok, nyurga gyom.
Behunyom és kikapcsolom, kel a nyugalom.
KERESZTÉNYEK ALKONYA
Az vesse rám az utolsó követ,
az szedje rólam le a szemfedőt,
az olajozza be a testemet,
az szívja ki belőlem az erőt,
az csókolja meg árulásból arcom,
az vihogjon a sikeres kudarcon,
az tagadja, hogy ez az Armageddon,
az ne higgye, hogy őszinte a pardon,
az hazudja, hogy menny ez a pokol,
az mocskosítson be, ki leporol,
az integessen minden állomáson,
az nevesse ki minden vallomásom,
az köpje le a bódult szenteket,
ki tagadja, hogy fél, mert nem szeret.
2.
Ki tagadja, hogy fél, mert nem szeret,
vagy szereti az urát, mégse fél,
kiben nem hervad soha a remény,
kiben végleg elpusztult a gyerek,
vagy nem átkozta el soha az anyját,
vagy aki a halálban csupán bajt lát,
ki nem kutatott kincs után a sírban,
ki nem hencegett soha még a kínnal,
ki paptól eddig még nem rettegett,
vagy kívánja az örök életet,
ki nem érti a vidám Ábrahámot,
ki Salamonra és nem Jóbra vágyott,
azt meztelenre szaggassa a szél,
a pántlikáját leszaggatom én.
3.
A pántlikáját leszaggatom én,
de vetkőzze le ő a szép ruháit,
és tudja jól, a bőr ruhának számít,
és buggyanjon vér csinos köldökén,
dobja az ékszereit latrinába,
meneküljön, s tudja, hogy hiába,
sorolja bűneit, mint más a leckét,
és húzzon úgy, akár a hetyke fecskék
az égen át, határt a boldogságnak,
a fog felesleges dísze a szájnak,
hát köpje ki a nyelvét is a gaz,
és nincstelensége sem lesz vigasz,
tanulja meg, mitől szenvedek én:
a szegény henceg, gazdag a szerény.
4.
A szegény henceg, gazdag a szerény.
Hasznos lehet, de egyik sem erény.
A hallgatás is hatalmas hiba.
Beleszólni egymás dolgaiba.
Kételkedés a ló, és hit a kengyel.
Fogad vagy nem fogad, de senki nem nyer.
Lázárt siratom, kátrányos baba.
Terjeng belőlem ismerős szaga.
Az ember végül felismeri magát.
Felette az ég, alul az Ararát.
Mindent, mindenkit menteni akar,
a szív nem bírja végül, nem a kar.
Másnak köt sorsot, önmagának nem mert
kötött pályát, mint nagymamák a szvettert.
5.
Kötött pályát, mint nagymamák a szvettert,
vesztett hitelt, bolond vállalkozó,
az élete, mert önmagával eltelt,
mocskosabb, mint a márciusi hó.
Ámossal, Péterrel a sorsa egy lett.
Bevallhatom, mindenki én vagyok.
Most Izsákként vágok neki a hegynek.
S keleti bölcsként űzök csillagot.
Veronikát keresem, ég az arcom.
Nagy árja-jel neonfényből az ajtón.
Gonosz bolondok csinos szégyenét
én hordozom, mert nem hordja a nép.
Hiénáknak szép szemeimből ételt
ajándéknak adok. A szívem megtelt.
6.
Ajándéknak adok, a szívem megtelt,
ajándékozottat karácsonyért.
Szegény vagy nyomorult, aki nem ért.
Krisztust riasztom, árnyékvölgyi felcsert.
Költő vagyok, jaj, mindent költök, el, ki.
A sírból próbálok kiénekelni.
A sírból próbálok kiénekelni
halottakat, de egy se fog kikelni.
Már nem válik borrá a víz, van új drog.
Már senkiből sem lesz se szent, se boldog.
Minaretek, sztúpák, templomok árnya
némaságot vet fehérlő számra.
Már nem férek hozzá a csillagokhoz.
Részeg postás a szél, rossz illatot hoz.
7.
Részeg postás a szél, rossz illatot hoz.
Fehér színű az újraszövött kozmosz.
Engedékeny lett az Isten, álmos.
A túlvilág ijesztő, túl világos.
Megkapta mindenki, amire vágyott.
Királyfiakat a királyleányok.
Még több hatalmat a hatalmasok.
A szomorúak szép kijáratot.
És végül is szép ez a tág üresség.
Lakatlan szigeten legelő kecskék.
Szárnyas farkasok üldöznek galambot.
S táncolnak még a nyelvetlen harangok.
Ragaszkodom hozzád, gyerek a koszhoz:
még hajlamom van bújni hajlatodhoz.
8.
Még hajlamom van bújni hajlatodhoz.
Legyen megint a te akaratod!
Békén hagy minket, sejtem, aki gondoz.
Erős vagyok, tudom, fiad vagyok.
Pereg a homok, gazdag minden órám.
Bár rogyadozom kincseid alatt,
bármim veszett, mindenem megmaradt.
A rossz dolgaid mindegyike jó rám.
Dicsőségedre köpködtem, hörögtem.
Kezekre találtam a sűrű ködben.
Zuhanásom orgazmusait már
számontartja az emberi kincstár.
Most boldogtalan mind, aki merész.
Rettegni rangadó, ha győz az ész.
9.
Rettegni rangadó, ha győz az ész.
A szív, ha győz, hát úgy leszek nemes.
A világodban bármit érdemes.
Csak nem létezőt fal fel a penész.
Dicsőségeden osztoznod muszáj.
Mert én keresem azt, ki nem vagyok.
Egy világűrben sétálok gyalog.
Ha kulcs vagy, akkor én vagyok a zár.
Ha zár vagy, akkor én vagyok a kulcs.
Minden kétségem mélyén te lapulsz.
S bár végtelen vagy, s véges vagyok én,
felfogni téged egyetlen remény.
De tudnod kell: bár szükség az egész,
bőségben élni is nagyon kevés.
10.
Bőségben élni is nagyon kevés
az ember, akinek megadatott.
Én mégis elégedetlen vagyok.
Túl sok a tánc, és nincs elég zenész.
Most béke van vagy háború? Vigyázz!
Istent is éget az emberi láz.
Mert nincs ugyan elszámolnod kinek,
de bűntelenséged nem érti meg
rajtunk kívül se szellem, sem anyag.
Ha nem szeretünk, te szeresd magad!
Ma részeg, és még holnap másnapos,
de végezetül józan lesz az ember.
Mert minden úr egyformaképpen rendel:
kis csikkeket a láb, ha eltapos.
11.
Kis csikkeket a láb, ha eltapos,
még érezhet egy pillanatra rosszat:
S lehet vigasz: kaján öröm a hosszabb.
De olyan a kín, mint ruhán a kosz.
Vagy cseppnyi méreg nagy pohárnyi vízben.
Kevés elég, hogy folyton hadakozz
az ízzel vagy az örök utóízzel.
Van a jó, a semleges, a rossz.
Örök elmúlást csak a tiszta szív nyer.
Szövetségeseid fájdalma fáj.
Bár elnémulhat végül ez a száj,
de velünk együtt el-elnémul minden.
Nekünk, ne légy, Urunk, ránk haragos,
vigasznak jó, a talpunk, hogy lapos.
12.
Vigasznak jó, a talpunk, hogy lapos.
Lapos vigasz. Igaz. És nem is az.
Gyümölcs a gyümölcs, így jó, gaz a gaz,
és alakoskodik az alakos.
Ezért, hiszek, Uram, benned, mert nem vagy.
A hitem nagy. Kérded, miért? A csend nagy.
Nem véletlen a hiány. Kijelöl.
S ha menekülsz is, vajon ki elől?
Előlünk, tehát fontosak vagyunk.
Csak felforrósít téged a fagyunk.
Nem tudhatjuk, hogy mi az, ami nincsen.
Rólad tudunk. Térdelve fenyegetlek.
Nyomot hagyok rajtad, én így szeretlek.
Mint izzadt tenyérnyom a rézkilincsen.
13.
Mint izzadt tenyérnyom a rézkilincsen,
az arcomon még csókod nyoma ég.
Beteljesült. Micsoda veszteség!
Jaj, maradhattál volna még bilincsem.
Szörnyed vagyok. Szörnyethalok. Aludtam.
Pompás, de megvisel az ébredés.
Ez is milyen kevély, milyen kevés!
Csak förgeteges porvihar a lyukban.
Csodát izzadtam, bárányok harangját
csengettem, folyattam égről azúrt.
S te leszúrtad a csendes trubadúrt,
mint ifjú Szent György szúrja le a sárkányt.
A jelen idő az egyetlen kincsem.
Még ott vagyok, s már nem vagyok a nincsben.
14.
Még ott vagyok, s már nem vagyok a nincsben,
a szádon, épp most mondod ki nevem.
Emberen túli ez a szerelem.
Már nem maradt kívüled miben hinnem.
Hitetlen hirdetlek tehát tovább.
Nem ígérek helyetted én csodát.
Bár rügyeit az emberekben látom.
Haragvó csönd maradok lila szádon.
Házat remélek. Családot és békét.
Anélkül, hogy bármikor is kérnék.
Kicsinyes vágyak ezek, meglehet.
Csak bőrke, kéreg, földi ékezet.
Ki nélkülözni tudja az eget,
az vesse rám az utolsó követ.
MESTER, SZONETT!
Az vesse rám az utolsó követ,
ki tagadja, mert fél, hogy nem szeret.
A pántlikáját leszaggatom én.
A szegény henceg, gazdag a szerény.
Kötött pályát, mint nagymamák a szvettert,
ajándéknak adok, a szívem megtelt.
Részeg postás a szél, rossz illatot hoz.
Még hajlamom van bújni hajlatodhoz.
Rettegni rangadó, ha győz az ész.
Bőségben élni is nagyon kevés.
Kis csikkeket a láb, ha eltapos,
vigasznak jó, a talpunk, hogy lapos.
Mint izzadt tenyérnyom a rézkilincsen,
még ott vagyok, s már nem vagyok a nincsben.
KINT VAGYOK
Elkezdtem érteni. Tudatom a nyájjal,
nem vigyáz rá senki. Alkony van, üres.
Mától minden ember egyenragú lesz.
Érteni tudatom. Minden versem várfal.
Magány van itt, tudtuk. Hófehér a bánat.
Lassított teremtést narrál a jó Isten.
Étel, ital bőven. Csak éppen só nincsen.
Sok lelkem van. Pár napja kiszállnak
mélyálmos testemből. Fényűző ájulás.
Ha nem a lélek sárgul, megsárgulna más.
Félelmetes, ahogy folyton létezni kívánnak
a szenvedők. A sminkelt könnyek utcabálja
folyik. Keresztbe kasulás. És nem minden hiába.
Fejemet ráhajtom a pocsolyák kútjára.
Készítik már nekem a kegyelmi ozsonnát.
A szívemen néhány utolsó remény oson át.
KISÍRT SZEMEK ATLANTISZA
ideje van a költészetnek
ideje lejárt a túltudásnak
repülésük van a fészkeknek
repedése van minden tojásnak
aki most hallgat belehalhat
aki nem táncol az pórul járhat
ürülése van a szívnek és
a borral teletöltött pohárnak
szabad most ostyát tépni az égből
tüzet vizet ki szabadon enged
koronát kap az kőből és kénből
megdicsőül most aki szenved
aki az időt most leállítja
aki a múltjának lombot enged
megnyílik annak majd a sírja
s atlantisza a kisírt szemnek
kitüremkedik homlokára
gondolatai szétrebbennek
kezében megáll a homokóra
s kitüntetik azt ma szép embernek
aki az időt most felgyorsítja
szörnyek ölében megpihenhet
vaskapuit a földnek nyitja
nyugalma sebe lesz ő a csendnek
akinek torkából kígyó csusszan
ő lesz az áldozó s áldozat egyben
szeretni fog az szépen hosszan
s telvén az idő egyre szebben
ideje van a pusztulásnak
sírásnak rívásnak nincsen semmi
lehajtott fejű tátikákon
érdemes most még elmerengni
halakat vetnek partra a habok
s partokon ágyat vetnek a halak
arcukat tépik a hallgatagok
de alatta újabb arcuk marad
ideje van a szerelemnek
ideje nedves szűk barlangnak
ideje van minden háznak
bezárt ajtónak reteszelt ablaknak
ideje gátnak és szakadásnak
ideje van hogy a régen vének
meghaljanak végre és suhancok
örüljenek a vérörvénynek
ideje van az imádkozásnak
adni egymásnak sorsot kulcsot
ideje van a pazarlásnak
hitből és istenből van most túl sok
ideje térdnek és harangozásnak
de legfőképpen a büszkeségnek:
láng van! meleg van! mert a máglyán
büdösen bár de testeink égnek!
KONSTRUKCIÓ
Persze, megvan énbennem is az a tapasztalat,
a vágy, ha nem talál alanyt, halálig megmarad,
s bár létezik csomag, amit cipelni érdemes,
már nem vagy elég vagyonos, hogy a terheken nevess.
Alhasadnál mohásodik a belső épület,
ezüstkirályok énekelnek fejedben nélküled,
mint megváltó gyökér, fatörzs a lábszár és a talp,
megírt verseid, közönyösen, már senkinek szavald.
Jutalmad körbeírhatatlan, s név nélkül való.
Mint hízott, napos pillangók, eloldalog a szó.
Karcolatnyi fényözönben jóságtól ázva állsz.
A vágyak fénytányérjairól sztorikat kajálsz.
LÉNYEGES
Ne csak azzal, aki megérdemli,
legyek figyelmes, jó és biztonságos,
ne csak akkor, amikor más nem
legyek elérhető a csatornákban,
ne csak ott, ahol éppen senki
jelenjek meg csak úgy megjelenni!
Érintsem meg a végső lényeget:
megérdemlem-e én, hogy jó legyek.
MEDITÁCIÓ
Nem az enyém az Adria. Nem az enyém a múlt.
Valami mégis fogva tart. Vagyonom súlya sújt.
Nem az enyém az örömöm. Nem az enyém, ami új.
Szabad-e, aki nincstelen. Szabad-e, aki úr.
Vagyok-e, mikor nem vagyok. Vagyok-e én, ha te.
Gyakori-e az áldozat. Soha se. Néha se.
MI A VERS NEKTEK?
mit neveztek ti takarításnak? én a felejtést.
nem a törlést, az barbár, gyilkos munka.
az új forma beleitatását a háttérbe:
a felejtés építkezés, rafinált összemosás,
hogy ha valaki közelről figyeli, könnyen
észrevehesse, miből is hizlaltuk a falunk.
a falat közönségesen úgy hívjuk: én.
sok baj van vele. például, hogy nincsen. de hat.
működik, emlegeti magát, kínálja, rejti, dicséri,
különös tükör: magának hisz mindent, amit mutat.
dacos. ő például nem hajlandó felejteni.
mindent megőrizve pusztítja múltját és utait.
mit neveztek ti versnek?
ami felpofoz, rád csörrent, átszab vagy megír?
én a felejtést nevezem versnek, és tanulom.
MONDÓKA
Nem ebben a világban
Csillagsúlyos hibám van
Nem ebben az időben
Túl sok volt már belőlem
Túl sok, túl sok,
Kényes embernek öltözök
S mint a patak a fák között
Bújok, bújok
Csak ebben a világban
Csont-bőr apám-anyám van
Jó időben, rossz időben
Csordogál a könny belőlem
Szánom-bánom
Innen sincsen menekülés
Vigasz van csak: ami kevés
Dinom-dánom
Sírom várom
Menetelek a hegyeken
Ha elfárad a lábam
Fa tövében szenderedem
Sose fázom ha nyár van
Hogyha kezem, lában fázik
Kibírom egy vendégházig
Kibírom a halálig
NEM SZERETEM A LÁNYOKAT
Nem szeretem a lányokat
Ha szépek, szentek, csendesek
Mert szép és rossz és nagy dumás
kéne legyek - de nem leszek
Nekik az utca kirakat
A férfi ráérős vevő
Mindenre kaphatók ha van
Legyőzni őket túlerő
Nem szeretem a lányokat
Ha cserfesek, ha kis rimák
Bár értem én: kevés a méh
S a nagy mezőn sok a virág
A színes száj, a szem ragyog
Villan a comb, a tanga vág
Még kérned sem kell, megkapod
S ha megkaptad, mennél tovább
De szeretem a lányokat
Kiket szédít a pillanat
Mert tudják pontosan mit ad
És mit vesz el ha elmarad
Kiknek titkuk van, s nem a test
Szomorúak és boldogok
Előttem vetkőznek hiszen
Fák ők s én szelíd ősz vagyok
A NÉMASÁGRÓL
a némaság még otthonos
szobái vannak nagy lakás
jónástamásvershezablaka nincs de tengerre
néz belőle a kiábrándulás
padlója recseg boldogan
ha sétára indulsz ágyadig
a szép fehér falak között
tizenkét ember álmodik
alszik a kisfiú nyitott
száján az álma elcsorog
finnyásan kóstolgatják a
felzümmögő angyalok
alszik a férfi karja lóg
erős lenne de nincs kinek
lerúg párnát és takarót
a levegőért is megfizet
szipog az anya a teste vas
bőre zománc öklendezik
nagy a pocak de üres a has
megszüli magát ha engedik
alszik egy vadász nem szuszog
nem rettent embert sem vadat
ha mozog az ágy vele mozog
jó halott vagy jó hallgatag
alszik egy lány is túl fehér
a plafon benne gyönyörködik
vakolatszirmokat szitál
mellbimbótól köldökig
alszik a hazug olvasó
a költő él nem a verse benne
kötetet szorít mellkasára
dedikáltat mint a naplemente
alszik a gazdag semmi gondja
álmát a pénz nem teszi tönkre
a megváltáson töpreng hogyan
kamatoztathatná örökre
alszik a szegény szegény csak alszik
semmi sem különös rajta úgy
szuszogva alszik minden perce
zsákutca egy se válaszút
alszik a tűzoltó a rendőr
alszik a bíró a fenevad
nem tudnak semmit már a csendről
mindegyik szerepe marad
a némaságban így pihen
mindenki meg vagy ki vagy el
se másra és se önmagára
senki sem lát és nem figyel
A NÉVTELEN
Szerepet játszik az életemben egy ténylegember.
Szerepe szerint gyakran megint. De tényleg engem.
Nem figyel, érez. Istenként ért a büntetéshez.
Szavai cellák. Napfényes manzárd. Kényelemben.
Ostora holdfény, szeretetzsoldért összevérez.
Arctalan mester, nem büszke, restell. Úri angyal.
Már értelmemen és érzelmeimen túli hanggal
hallgat. Vagy kacsint. Alkalmasint lágy igennel
terel, mint nyájat. Néha várat. Vagy várat épít
a fájdalomból. Szárnyakat gombol, száraz égig,
azokon szállít a végállomásig. Nem messze innen.
ÖNÉRDEK NÉLKÜL
Nincsenek gonosz népek,
Megírt jövő vagy rontás,
Lélek van, néha téved,
Mesét koldul, ha nincs más,
Gyíkot nagyít az elme,
Sárkány minek is lenne,
Sorsot karmol az agyba,
Mért ne, ha karmolhatja.
Nincsenek manók, egy se,
Bűbáj sincs, csak rögeszme,
Nincsen gonoszság, jóság,
Csak véletlen, s hajlandóság,
Persze, csodák még vannak,
De titokban maradnak,
S nincsen működő rendszer,
Mire hatnának egyszer.
Bűn sincs régen, csak bűnös.
Senki senkit nem üldöz.
Csak megbízottak vannak.
És zsoldok. Seggek, talpak.
De van valami érdek,
Féltik vagy tőle félnek.
És szellemi nomádok
Zaklatják ezt a stábot.
De vannak tündérek. Vannak.
Szagosak, mint a hajlakk.
Közöttünk élnek. Itt-ott.
Isten előtt is titkok.
Minek élnek, ki tudja.
Hasznuk kereken nulla.
Érzékenyek és félnek.
Figyelnek. Vannak. Végleg.
ajánlás
Hercegem, tudnod muszáj:
Hazudtam. A semmi fáj.
Tündérből sincsen egy se,
Se dongót és legyet se,
Se kolibrit, se lepkét
Ne fogj meg és ne szedj szét.
Költőd e verssel elhagy:
Jó hercegem, te sem vagy.
Ő
"Tamás vagyok.
Jónás vagyok.
Cigány vagyok...
Provokatív vagyok,
kerek arcú, szenvedélyes
vagyok, fekete hajú vagyok,
idegösszeomlásra, önzésre,
elkeseredésre hajlamos
vagyok. Őszinte vagyok,
bántóan, mint a vakítóan
ragyogó nap..."
PORTRÉ
Új nyelve van. Önfenntartó, hiszen
nem bízhat senkiben és semmiben.
Ukász. Magának adta ki. Talán.
Nem szokott elgondolkodni a feladatán.
Bizonyos szempontból bizonyos révbe ért.
Nagyon kevés dolog van, mit nem ért.
Kevés dolog van, ami érteni érdemes.
Új nyelve van. Szabályos és rendellenes.
Gerince öröklött tartóoszlopa.
Egy másik szempontból meg zongora.
Lehetne ellensége is, de hinni jött.
Nem érti senki: felnőttet keres gyerekek között.
REMEGŐ
nyisd ki az ajtót
félve eressz be
szólni se kell csak
nézz a szemembe
zárd be az ajtót
vesd meg az ágyat
oltsd el a villanyt
dobd le ruhádat
jöjj közelebb és
lassan ölelj át
mintha te is re-
megve kívánnád
RÉGI TAVASZ ÉN
Látod, az égen hány kék máz van?
Látod a Holdat a fénycsapdában?
Harminc éve az égbolt más volt:
pajtában ragyogó szem a Hold.
Lódobogások a déli harangok,
enyhe lökések a lusta szelek.
Villanydrót pengette a hangot
kátrányhólyagos utca felett.
Sapkákkal labdáztak a srácok,
padra csücsültek a házak előtt
bácsik, nénik, a csitri virágok,
s vén fákat maszatolt be a zöld.
Villamosok csöngetnek az égen,
messzire szöknek a fémrepülők.
Én vagyok itt, aki csak mint régen
hangyát nézni a földre ülök.
RÖVID SZÖVEGES ÜZENET
Nem őrzök fotókat, lassan, szépen
változik rólad az emlékképem,
változol te is, így minden rendben,
most, hogy már nem muszáj mindig lennem,
beszélek hozzád és rólad este,
reggel az álmaim elemezve
csodálom tenyerem, közös tenyér,
hiába más az idő és a tér,
ami még számít, az csak összeér,
szakadunk, változunk mindannyian,
hiányzol, hiányzol, fiam, fiam.
SANZON
Számolgattam, elszámoltam.
Kék a szégyen, éget.
Gyakran volt, hogy tévesztettem
önmagammal téged.
Pedig a szem zöld és barna.
Megelőzted bűnöm.
Dzsungelből a sivatagba
lakótelep-űrön.
Vállalások. Vállak nélkül.
Bárcsak lenne szépség,
szívemhez, mi hozzá kékül.
S kéne, hogy ne értsék.
Minden verseny, mérőeszköz
hiányában két fa
jó lenne, ha összedőlne
viharokban néha.
Appendix:
Simuló, lágy nemmel
kellett ma ébrednem.
Ormótlan igen volt
akkor a szívemben.
Fogadtam magammal.
Vesztettem örömmel.
Félek nyugalomban.
Szememben örök-nem.
Elnyúztam már egy csomó cipőt. Lefogadom, ha nagyon töröm a fejem, emlékezni tudok az első cipőmre. De szívesebben emlékszem azokra, akiket kedvelek. A koldusokra, a bűnösökre, azokra, akik félnek. A magányosokra, az öregekre, a megcsonkítottakra, a hajléktalanokra, a rossz szagú emberekre, a csúnyákra, a szegényekre, a hangoskodókra, a gyerekekre, az özvegyekre, a sikertelenekre, a megalázottakra, a becsapottakra, a tanulatlanokra, az elítéltekre, a némákra, vakokra.
Szerelmesekre, drogosokra, alkoholistákra, a munkásokra, a betegekre, az őrültekre, a megvertekre, a kurvákra, az árvákra, a önző emberekre, a dadogósokra, a cigányokra, a kínaiakra, a hazugokra, a nyertesekre, a sikeres emberekre, az önteltekre, a céltalanokra, a büszkékre, az öngyilkosokra, a rettegőkre, a tolvajokra, a zsidókra, a költőkre, a színtévesztőkre, a kegyetlenekre, a homokosokra, a szökevényekre, a száműzöttekre, az autistákra, a prófétákra, a megszállottakra, a halottakra, az éhezőkre és a szomjazókra.
Nem szeretek emlékezni magamra. Azt szeretem, ha helyettem emlékeznek rám.
SENKI SEM ÁRVA
Ne féljek! Van elkülönített szabadság.
Gondoskodik rólad az isteni hanyagság.
A pompás havazásban nem az esés a fontos.
Különös zuhanás emel a magasba.
SENKI SEM ÁRVA
Gondos az Isten. A csillagokat ki-kihordja az égre.
Festi az ég alját, feketét szelídít puha kékre.
Szép nap ez. Ülnek a fák a tavaszban, a nyárban.
Szív, szem, kéz! Társat keresünk valahányan.
Lassul a fény, beleolvad a szembe. S könny, ha kicsordul.
Jó kacagás ez, nem szomorúság. Látszik a béke:
kék lufi-hadsereg érkezik és pukkad ki a szívben.
Mézmeleg édességétől elalélnak a földön, a vízen.
Csók a családnak, s jó sütemény a barátnak.
Tárd szét két karodat! Verdess! Ma kinőnek a szárnyak!
A kezdetek legfőbb baja, hogy végük van. A folytatással meg az, hogy nem létezik, mert azonos a kezdettel, ezek együtt valamik, külön-külön nem léteznek. Viszont a dolgoknak van végük. A megszűnésük utáni hiányban ugyan karakterük szerint nem felismerhetőek. De vajon akad valaki, akinek olyankor eszébe jutna keresni, ami akkor már nincs sehol, emlékezetben sem?
A gondolat, hogy nincs mindenre szükség, hol elszomorító, hogy felszabadító. A remény aritmiája azonban fárasztó. A mozdulatlansággá merevedő okosság pedig kiábrándító. Vakmerőségük, butaságuk miatt így lesznek hétköznapjaink főszereplői a tolvajok és az erőszakosok -- a hagyománytisztelők és az erősek helyett.
Végül is lemondok minden reményről. Nagy ívű lírák tájékoztatnak, hogy nem lehet senki javára. Függöny.
SOK NI (fülszövegre)
Hosszasan, lassan írni arról, mi a jó. Tömören és gyorsan írni arról, mi a szép.
Elbeszélgetni azokkal, akik a közelemben vannak, parttalanul, de mély tartalommal.
Felfedezni az embert, először csak a figyelemmel, aztán az átadással: megélni az ő igazságait, és megmutatni neki a magaméit.
Bizalommal kezdeni, s megtartani a bizalmat. Dolgozni a közelségért, kínálni alkalmakat és tereket magamból. Kivárni, amíg igazít magán a másik, abban a ritmusban, ahogy neki kényelmes, és nem sürgetni semmilyen változást. Elfelejteni, amit el kell. Tudni, hogy mit kell elfelejteni. Meghallani minden kopogtatást. Nem késni a válaszokkal, megérteni a kérdésekben lévő állításokat. Ismerni magam, a határaimat, és nem figyelmeztetni senkit a saját határaira. Erőm szerint vállalkozni új dolgokra. A régi dolgokat becsülettel, kitartó figyelemmel és azonos minőségű odaadással fenntartani.
A gyerekek közelében maradni.
Egyre pontosabban fogalmazni meg, s nem szabadon repülni hagyni a gondolatokat. Megörökíteni valamit abból, amit a szívem mélyén fontosnak érzek. Megmaradni a megérzéseknél. Bátor lenni, hogy irracionálisnak tűnő dolgok is engedtessenek megtörténni. Az lenni, aminek látszódom, és annak látszódni, ami vagyok. Jelen lenni. Tudni, hogy múlt vagyok. Felesleges reményekkel nem terhelni sem mást, sem magam. Néha megtébolyodni, s mindig visszatalálni. Kimondani, amit nehéz, és elhallgatni, amit könnyű lenne kimondani. Igényesnek lenni. Igénytelennek lenni. Elkezdeni, és befejezni.
SZENT KUDARC
Először jött az eszmélet. Eszméletlen volt. Aztán a lelkesedés. Az büszke öntudatlanság. Aztán nem jött hadüzenet. Háború jött, és csapások. Nevetni akartam, de mindenki túl komoly volt. S most, amikor én vagyok az, mindenki mosolyog. Rozsdássá sírtam a szemem. Még mindig nem szeretett senki újra. Elkezdtem magamat én. De más az ízlésem. Másokat szerettem. De cirkusz volt. Amikor igazán tudtam szeretni, már láthatatlanul tettem, mert az az igazi. És most itt ez a szakadék. Szép neve van. Története. Hisznek benne. És arra biztat mindenki, hogy ne ugorjak bele. Csak sikítani tudok. Csak nem magaménak kiáltani, Isten! Nincs már erőm, hogy tovább tagadjalak.
a szépséget elmesélni még szépen sem lehet.
pár szó, persze, kimondható:
rémisztő, gondos, döbbenet.
de mindez csupán a kudarc és a szó
önmutogatása.
csak magára való a szépség, semmi másra.
engem elnémít. csak dacból írom a verset.
dolgos hiányokat teremtek.
ritkán,
talán
sikerül felzaklatni a kegyelmet.
Pár napja álmodtam, most, fürdés (vö. baptisták) közben jutott eszembe. Az egyetlen, igaz keresztény emberről szól nekem és szerintem:
Kórházban vagyunk. A vesénket kell kivenni. Nyugodt, gyanútlan délelőtt. Beállít a főorvos a kórterembe, s megszólítja a 40 körüli férfit.
- Rossz hírem van. Már csak egy órája van hátra.
A férfi nem akarja elhinni, még meg se műtötték. Amúgy is, csak egy veseeltávolítás lett volna. Viccelődve válaszol:
- Akkor kérek egy Bibliát, hadd beszélgessek Istennel.
A főorvos zsebre tett kézzel áll, kényelmetlenül érzi magát.
- Komolyan mondtam, amit mondtam.
A férfi mosolyogva néz a többiekre, micsoda ugratás ez. A többiek is nevetnek. Én nem, tudom, érzem, hogy komoly a helyzet.
- Akkor Buddha Tűzbeszédeit kérem!
Már senki nem nevet. A csend valóssá, hihetővé teszi a hírt. A halál előtt álló férfi végre elhiszi, amit az orvosa közölt vele. Maga elé mered egy ideig.
- Akkor a Koránt kérem.
A főorvos bólint, és kimegy.
A SZERELEMRŐL
Most valami olyasmit szívesen mondanék, hogy
jó a láz, de a nyugalomnál semmi sem jobb.
Vagy: az az ég, ami szégyenkezve lángolt,
meteort sírt, igaz, de távol volt, és tárgy volt.
Vagy: minden szereplő, végül is, felcserélhető,
s ilyen sztorit szül bármelyik hely és bármelyik idő.
A lány se szép, se csúnya, a fiú alig erősebb,
és mindig lesz kultúra, ki érti-félti őket.
Tíz év múlva vége, ha most nem is múlt el még,
és akkor lesz majd forró a most csak langyos emlék.
És mondanám még azt is, hogy épp az a szép benne,
hogy akkor múlna el, ha vége sose lenne.
De ez se igaz, az se igaz, egy valós: hogy fájnak.
S szerelemből, nem a csendből születnek a tárgyak.
TAVASZ-ŐSZ-PÁRHUZAM
Együtt szaladnak, távolságuk bántó.
Különböző a hosszuk, persze, mindig.
Kevésbé szerencsések, mint az átló.
Kellő távolságból egynek tekintik.
A perspektíva megtanítja őket
hangos hálára, némított halálra.
Tavasz közepi undorító ősz lett:
esős csendet vágnak egymás szavába.
A TE AKARATOD
Maradt még egy vagy két esély.
Újra kell hangolni éveket.
Nagyon is lehet, hogy tévedek,
s nem úgy érzem, hogy nincs veszély,
azt teszem én is, mint bárki más,
mondjuk, tóparton, ég delel,
először sír, de lepihen,
változás, mondja, csak változás.
Az a pár dolog, mi torkomat
kiszárítja, és nem ereszt,
s fojtogatással bontogat,
maradjon súlytalan kereszt.
TÉL
1.
Ha nincs más ötleted, legyél sikeres.
Másolni kezdjed a bamba fákat.
A boldogság, nincs mese, hátba támad,
s rádtalál zajodban az, aki keres.
Börtönbe juttat a lakásigény.
Verseket ír, aki vadászni vén.
Szeretni szabad-e mindent, mit lehet.
Az erkölcsök pocakos közjegyzőire
daloljon rá a szívből a fülemüle:
csak látszat az égbolt és a tisztelet.
Zajlik a szívben a vadászidény.
Verseket olvas a vadászni vén.
2.
Hogyha nálam lenne szomorú a vendég,
bizony mondom néktek, a kedvére tennék.
Az lenne nekem a kisebbik áldozat:
kurválkodni küldném legszebbik lányomat,
etetném-itatnám, beszéltetném, míg nem
az övével együtt nem verne a szívem,
az lenne házamban az utolsó vacsora,
bánatos vendégem nem eresztném haza.
És ha nem derülne jókedvére mégsem,
kilépne az ajtón, s megölne a szégyen.
TÖRZS
Nekem csak ez az egy fotó, nekem csak ez az egy van.
Karácsony, Advent, Télapó nekem ebben van egyben.
Megvan vagy ötven éve már, s csak három része tiszta:
háromszemnyi fénysugár, ez a fotó nagy titka.
És úgy teszek, mint dzsentri, kin nem fog hiány, betegség.
Akár mellékes dolgaim, csak úgy nem dobtam el még.
De éjszaka, ha rettegek, mert rettegésem késik,
s már nyögdécselni sem merek, futok eddig a képig.
És nézem, mint a büszke, nagy cseresznyefát gyerekként.
Anyám, apám, jaj, merre vagy -- jajongom, mint a refrént.
Ez lennék én, kis papgyerek. Hasas matróz, kerek fej.
Miért is nem szerettetek? És milyen szeretettel?
Mint számmá kódolt képeket, úgy bámulom a múltam.
Mint szárnya-vágott képzelet rángok anyum-apumban.
TÚL SŰRŰ
Maradék se maradhat,
belőled, mint a levegő
tüdőből, testből száll a hő,
süveges Hold, kalapnap,
szív a szívbe belenő,
kitaposott út magadnak,
házhoz hívott szerelő,
hangot szögez a szavaknak
(az igazi férfi fele nő),
némaságot csapolnak,
igetér és igeidő,
kik verset írnak, magolnak,
megtestesült színeiből
új tegnap lesz maholnap
emlékszel, de: mire, miről?
TŰZ, FÖLD, VÍZ
Kocka a jég, és gömb a humusz.
Ketten a lusta melegben.
Hajnali csókkal a számba hazudsz.
Álmokat áldoz a reggel.
Lázas a tested, elég a vadon,
alkarom izzik az alkarodon.
Porzik a felszáradt pocsolya,
kontyos eső nem itatja.
Egybe ragasztva a két kaloda,
nincs kegyelem, mi kinyitja.
Majd, ha fehérre fagyasztja a tél,
összeragadhat a két falevél.
ÚJ REMÉNY
Izmos a szívem, mint egy távfutóé.
Szálkás a testem, és barna, nemes.
Sérült, s nem tudja, mire érdemes.
Nézzetek ennek a vadnak a szemébe!
Én vagyok a jövő reménye.
Végtelen szemem van: időm nemesacél.
A lélek hol, mint a gomb, hol mint a sztyeppék.
Nem mérgesítették bűnök, rozsdás eszmék.
Itt áll kiöltözve, de hol a büszkesége?
Én vagyok a jövő reménye.
Semmi más nem: csak ember.
Se kereskedő, sem írnok nem leszek.
A közelemben langyosodnak az istenek.
Finomodjon-e tovább, hogy senki se értse?
Én vagyok a jövő reménye.
Amit most teszek, mások fogják.
Eresedik tőlem is ez a szegény ország.
A költő jött ide, hogy belekérdjen a szemébe
minden olvasónak: a szíved megért-e?
Én vagyok a jövő reménye.
VARÁZSNE
Ne féljek! Van virág. Részegen megélnek.
Remegés ellen az emlékek. Kellékek.
Ne remélj, reménykedj. Párolgó boldogság
térdel a melleden. Teérted imádkozik.
Minden mindig ugyanúgy elváltozik.
Ne féljek! Van elkülönített szabadság.
Gondoskodik rólad az isteni hanyagság.
A pompás havazásban nem az esés a fontos.
Különös zuhanás emel a magasba.
Tegnap van ma. Holnap van ma. Ma van ma.
Mondatokat kényszerítek egy-egy szavamra.
Ne féljek! Én maradok én, ha el is cserélnek.
Van ének. A hangzavarban kis tavasz van.
Ne féljek!
Van, hogy az ember büdösen, zaklatottan, remegve áll ki a többiek elé, pedig nem lenne muszáj. És rettegve áll, és elveszít mindent. A méltóságán túl közöny jön, majd részvét. És szeretni kezdi azokat, akik undorodnak tőle.
VÉGKÉPP MÁSNAK
Ez is a tél. Mutatom. Lehet hó az utakon. Fekete utcák.
Varjak. Csendek. Lehetnek. Itt-ott füst. Vagy berregés.
Mozgás. Kevés. Nehéz kabátok. Néha bátran, lobogó hajjal
átszaladhat egy-egy szerelmes nő a tájban. Gyerekek,
ritkán. Bennük nyár van. Suttog az idő a változással.
Süket és néma. Szétfolyt tejföl az ég maszatja. Állsz alatta.
Egymásnak dőlnek házak, ifjak. A vének isznak. Falu lesz
minden város újra. Fázik a srácok ujja. Szemek és szívek
gombnyi lángja itt-ott. Éjszaka ébrednek a vágyak. Szűk
kis ágyak. Pislog az éjszaka nyugalma. A kozmosz alja
átfagy, fekete ujja a Földet túrja. Titkot babrál tavaszig.
Ilyen a tél. Sokat remél. Van, hogy fehér. Sok a gazdag,
több a szegény, aki örül, ha már havazik.
VIGASZ
Sebesen sikló sérült kígyó az idő
Átszalad kátrányos réteken
Szétszórja a vágy a kincsből
Amiről nem tud a szerelem
Béna a halál nincsen lába
Kertnyi az Isten királysága
Kozmosznyi benne a türelem
Lábujjhegyen álló margaréták
Között morog a világ fája
Tartja a szél a földes létrát
Korhadt út amin menni kell
Szirmot hullat a szél hiába
Nem múlik soha semmi el
Nyugodj meg halott nyugtalanságom
Látlak és várlak a semmiben
Jó éjt!
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Jónás Tamás |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2019-08-01 20:31:06, csütörtök
|
| |
| |
Idézetek: A SZÍV SZAVAI 19. 
Mottó:
"Az életünk idézetek nélkül nem teljes"
"Az élethez három dolog szükséges:
a Nap, a Hold, és Te.
A Nap a szép napokra,
a Hold a szép estékre,
Te pedig mindörökre!
103
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Idézetek birodalma |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2019-08-01 20:15:20, csütörtök
|
| |
| |
HÍRMORZSÁK - AUGUSZTUS
Mottó
"Mindig, mindent adjál oda hazádnak.
A világnak nincs semmiféle értelme hazád nélkül.
Ne várj jót a hazától, s ne sopánkodj, ha megbántanak
a haza nevében. Mindez érdektelen. Egyáltalán semmit
ne várj a hazádtól. Csak adjál azt, ami legjobb életedben.
Ez a legfőbb parancs. Bitang, aki ezt a parancsot nem ismeri."
(Márai Sándor, Füveskert
"A gonosz diadalához csak annyi kell, hogy a jók tétlenek maradjanak."
(Burke)
Napi migráns minden nap: Olvasd - terjeszd!
A migránsáradatról mindennap - Klikk a Linkre
Link
Hirkereső
Link
1Gréczy Zsolt szerint a 4 millio éhező fogja leváltani a Fideszt
Link
Erkölcsi mélyrepülésben az ellenzék
Link
A momentumos Berg elismerte, hogy nem is a CEU, hanem "az amerikai értékek" miatt tüntetgettek Budapesten
Link
Link
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Média |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2/3 oldal
|
Bejegyzések száma: 21
|
|
|
|
2019. Augusztus
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
21 db bejegyzés |
| e év: |
253 db bejegyzés |
| Összes: |
4840 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Általános (22)
- Belső kör (0)
- Család (22)
- Munka (14)
- Haverok (0)
- Iskola (20)
- Ábrányi Emil (4)
- Adamis Anna (1)
- Ady Endre (16)
- Ágai Ágnes (1)
- Agytorna (29)
- Alföldi Géza (2)
- Alhana (1)
- Ambrus Magdolna (1)
- Andók Veronika (1)
- Andróczky Lászlóné (3)
- Antoine de Saint-Exupery (3)
- Anyák napja - gyermeknap (32)
- Áprily Lajos (3)
- Arany János (11)
- Arany Viktor (1)
- Arany-Tóth Katalin (1)
- Aranyosi Ervin (19)
- Artai Zsuzsanna (2)
- Árvai Attila & Emil (3)
- Átyim Lászlóné (1)
- B. B. Nala (1)
- B. Huszta Irén (1)
- B. Radó Lili (1)
- Babits Mihály (5)
- Bagi Tibor (1)
- Bajza József (1)
- Baktai Faragó Aranka (2)
- Balassi Bálint (1)
- Balázs Béla (1)
- Balázs Sándor Turza /B.A.S.A./ (2)
- Bálintffy Etelka (1)
- Balla Zsuzsanna (2)
- Balogh József (2)
- Baranyai Mária (1)
- Baranyi Ferenc (2)
- Barsy Irma (2)
- Bartalis János (1)
- Bartis Ferenc (2)
- Bartos Erika (2)
- Bella István (1)
- Bencze Marianna (1)
- Benedek Elek (3)
- Berde Mária (1)
- Bertók László (1)
- Berzsenyi Dániel (1)
- Bíró Melinda (1)
- Birtalan Ferenc ( (1)
- Boda Magdolna (1)
- Bódás János (2)
- Bodnár Éva (3)
- Bodó János (1)
- Bodor Aladár (1)
- Bodré Anikó (1)
- Bogár Lilla (1)
- Bogdán András & Bogdán László (2)
- Bognár Barnabás (1)
- Bonifert Ádám (1)
- Buda Ferenc (1)
- Budai Zolka (1)
- Bulvár (52)
- Bölcsességek és gondolatok. (139)
- Börzsönyi Erika (1)
- Coelho Paulo (1)
- Csabai Andrea (1)
- Csabai Lajos (2)
- Csapó Lajos (2)
- Csatári Édua Éva ( (1)
- Cseffán Zsolt (2)
- Cseke Erika (1)
- Cseppely Zsuzsanna (1)
- Cserényi Zsuzsanna (1)
- Csiki András (1)
- Csitáry-Hock Tamás ( (1)
- Csokonai Vitéz Mihály (1)
- Csoóri Sándor (1)
- Csorba Győző (1)
- Csukás István (1)
- Csuray Zsófia (1)
- Czóbel Minka (1)
- Dáma Lovag Erdős Anna (1)
- Dapsy Gizella (1)
- Deák Erika (2)
- Devecseri Gábor (1)
- Dévényi Erika (3)
- Dienes Eszter (1)
- Dobos Hajnal (1)
- Dobrosi Andrea (1)
- Dobszai Károly (2)
- Dóczi Lajos (1)
- Domahidi Klára (1)
- Domonkos Jolán (1)
- Donászy Magda (2)
- Dorys May (0)
- Dr. Gyökössy Endre (2)
- Dsida Jenő (7)
- Duduj Szilvia (1)
- Dugasz István (2)
- Dutka Ákos (2)
- Dylan D Tides (1)
- Ecsedi Éva (1)
- Egészségünk érdekében... (146)
- Egyed Emese (1)
- Elekes Tímea Izabella (1)
- Életképek (99)
- Életmód (91)
- Endrődi Sándor (1)
- Erdei Éva (1)
- Erdélyi József (1)
- Erdős Olga /Luna Piena/ (2)
- Erdős Renée (1)
- Eszenyi Matula István (1)
- Évszakok (122)
- Falcsik Mari (1)
- Falu Tamás (1)
- Farkas Anna&Árpád&Éva&Imre (6)
- Fáy Ferenc (1)
- Fazekas István (1)
- Fazekas Miklós (1)
- Fecske Csaba (2)
- Fehér Miklós (1)
- Fekete Lajos (1)
- Fellner Isrván (1)
- Fenyő László (1)
- Ferenczi Csilla (1)
- Fésűs Éva (2)
- Ficzura Ferenc (1)
- Film - színház (54)
- Flammerné Molnár Edit (1)
- Fodor Ákos& Emese&József (2)
- Fonyó Tamás (3)
- Fortune Brana (2)
- Fuchs Éva (1)
- Füle Lajos (6)
- Földeáki-Horváth Anna (1)
- Gabriel Garcia Márquez (4)
- Gál Éva Emese (1)
- Galyasi Miklós (1)
- Gámenczy Eduárd (1)
- Garai Gábor&János&Katalin (3)
- Gárdonyi Géza (6)
- Gaudi Éva Molly (1)
- Gebhardt Nóra (3)
- Geisz László (2)
- Gere Irén (1)
- Gergely Ágnes & István (2)
- Gligorics Teréz (3)
- Goethe (5)
- Gősi Vali (1)
- Gr. Vay Sándor (0)
- Grigó Zoltán (1)
- Gulyás Pál (1)
- Gutási Éva (1)
- Gyimóthy Gábor (2)
- Gyóni Géza (2)
- Győrfi-Deák Éva (3)
- Gyulai Pál (5)
- Gyurkovics Tibor (2)
- Gyöngy (1)
- Gyönyörű virágok&idézetek (37)
- György László (2)
- H. Kohut Katalin (1)
- H.Gábor Erzsébet (0)
- Hajas György (1)
- Hajdú Levente (1)
- Hajdu Mária&Saci (2)
- Hajnal Anna (2)
- Hámori István Péter & Zsóka (2)
- Hamza Anikó (2)
- Harcos Katalin (4)
- Hatos Márta (1)
- Havas Éva (1)
- Hazafias versek (18)
- Hazánk - otthonunk (180)
- Heine (3)
- Heiner Ágnes (1)
- Héja (1)
- Helen Bereg (3)
- Helena (1)
- Heltai Jenő (10)
- Hemingway (2)
- Hepp Béla (1)
- Hervay Gizella (1)
- Híres emberek-jeles napok-évfo (150)
- Hirth Éva (1)
- Hóbor Hajnalka (1)
- Hock Éva Etelka (1)
- Hollósy-Tóth Klára (1)
- Horváth Ilona & Horváth István (1)
- Horváth M. Zsuzsanna (1)
- Horváth Piroska (1)
- Hosszú Bettina (1)
- Humor (241)
- Húsvét - Pünkösd (33)
- Idézetek birodalma (145)
- Ignotus (1)
- Ilianne (2)
- Illés Judit & Gábor (2)
- Illyés Gyula (2)
- Imre Flóra (1)
- Irodalom - Próza (102)
- Ismeretlen szerzők (1)
- Jagos István (1)
- Jakos Kata (1)
- Jatzkó Béla (1)
- Jékely Zoltán (1)
- Jobbágy Károly (2)
- Jókai Mór (4)
- Jolie Taylor (1)
- Jónás Tamás (1)
- Jószay Magdolna (1)
- József Attila (9)
- Juhász Gyula (6)
- Juhász Magda & Juhász Szilvia (3)
- Juhászné Bérces Anikó (2)
- K. László Szilvia (1)
- Kacsa Zsóka (2)
- Kaffka Margit (1)
- Káli László (1)
- Kálnoky László (1)
- Kamarás Klára (2)
- Kamenitzky Antal (1)
- Kányádi Sándor (2)
- Karácsony - Újév (76)
- Karai Gábor (1)
- Karinthy Frigyes (4)
- Károlyi Ami (1)
- Kárpáti Tibor (1)
- Kassák Lajos (1)
- Kaszás Zoltán (1)
- Katerina Forest (1)
- Katona Bálint & Andrea (3)
- Katona József (0)
- Kecskés Beatrix (2)
- Kelemen Évi (1)
- Keller Boglárka (1)
- Kerecsényi Éva (1)
- Kerekes László (1)
- Kereszti Hajnalka (1)
- Keresztury Dezső (1)
- Kerner Mariann (1)
- Kertünk - házunk - otthonunk (53)
- Kijacsek Erzsébet (2)
- Kincses Zoltán (2)
- KisJenő,József,Judit,Irma,Rea (6)
- Kocsis Dániel (1)
- Koltay Gergely (6)
- Komáromi János (2)
- Komjáthy Jenő (2)
- Komróczki Zoltán (0)
- Konda Bartal Piroska (2)
- Kondra Katalin (1)
- Koós Attila (2)
- Koosán Ildikó (1)
- Kormányos Sándor (1)
- Koszpek Ferenc (1)
- Kosztolányi Dezső (7)
- Kotsy Krisztina (1)
- Kovács Daniela & Anikó & Erika (4)
- Kun Magdolna (4)
- Kustra Ferenc (1)
- Kölcsey Ferenc (4)
- Lackfi János (2)
- Ladányi Mihály (1)
- Lady Moon (1)
- Lampert Géza (1)
- Lányi Sarolta (2)
- Laren Dorr (2)
- László Andrea, & Ilona, &Noémi (3)
- László Ilona (1)
- Lelkem szirmai (73)
- Lengyel Jolán (2)
- Lengyel Károly (1)
- Lesznai Anna (1)
- Lévay József&Lévay László (3)
- Ligeti Éva (2)
- Linda Dillow (1)
- Lindák Mihály (1)
- Linn Márton (1)
- Lippai Marianna (1)
- Lithvay Viktória (1)
- Lőrinczi L. Anna (1)
- Losonci Léna (2)
- Lupsánné Kovács Eta (2)
- Lys Noir (1)
- Lyza (1)
- M. (0)
- M. Laurens (1)
- Maczkó Edit (1)
- Madách Imre (2)
- Magyar sorsot - magyar kézbe! (88)
- Major Gabriella&Majoros Gabrie (2)
- Majtényi Erik (1)
- Majthényi Flóra (2)
- Márai Sándor (7)
- Mardi Miriam (1)
- Marschalkó Lajos (1)
- Marton Pál (2)
- Maryam /Moldován Mné (1)
- Maszong József (1)
- Máté Péter (2)
- Matos Maja (1)
- Mécs László (1)
- Média (413)
- Meggyesi Éva (1)
- Mentovics Éva (2)
- Metzger Zsuzsanna (1)
- Mikodi Bianka (1)
- Minden, ami szép (8)
- Mindenszentek, halottak napja (10)
- Mirian (2)
- Monok Zsuzsanna (1)
- Móra Ferenc (4)
- Móra László (3)
- Moretti Gemma (1)
- Móricz Eszter (1)
- Művészet (58)
- Müller Péter (2)
- Mysty Kata (1)
- N. (0)
- Nadányi Zoltán (1)
- Nagy István Attila & Bálint (3)
- Nagy Krisztina (1)
- Nagy László & Ilona (4)
- Nemes Nagy Ágnes (1)
- Némethné Mohácsi Bernadett (1)
- Nemzeti ünnep (59)
- Névnap- szülinap (48)
- Nőnapra & Farsang (10)
- Nyakó Zita (1)
- O, Ó (0)
- Ó. Kovács Ibolya (1)
- Oláh Gábor (1)
- OMNYE (58)
- Orbán Balázs&Orbán Hajnalka (3)
- Őri István (3)
- Orosz költők (3)
- Orth László (3)
- Osho (4)
- P. Geraldy (1)
- P. Pálffy Julianna (1)
- P. Tóth Irén (1)
- Pajzán történetek&mondák (46)
- Palágyi Lajos (1)
- Pálvölgyi Attiláné (1)
- Papp Váry Elemérné (2)
- Pásztor Piroska & Klaudia (2)
- Paudits Zoltán (1)
- Paula S. Tizzis (1)
- Pecznyík Pál (2)
- Pej Erika (1)
- Pénzár Miklós Csaba (1)
- Péter Erika (1)
- Pethes Mária (1)
- Petőfi Sándor (13)
- Pilinszky János (2)
- Piszár Éva (1)
- Pogány Zoltán (1)
- Politika (24)
- Poller Ildikó (3)
- Popper Péter (2)
- Pósa Lajos (11)
- Posztós Lenke (1)
- Prohászka Ottokár (1)
- Puskin (3)
- Rab Zsuzsa (1)
- Rabindranath Tagore (1)
- Radnóti Miklós (4)
- Rajki Miklós (3)
- Rajzó Eszter (1)
- Rasztik Edit Emese (1)
- Ratkó József (1)
- Reichard Piroska (1)
- Rejtő Jenő (0)
- Rejtő Jenő (2)
- Reményik Sándor (25)
- Reviczky Gyula (3)
- Riersch Zoltán (1)
- Rónay György (1)
- Rózsa Amarilla (1)
- Rudnyánszky Gyula (1)
- S. Farkas Zsuzsanna (1)
- Sajó Sándor (6)
- Sándor Gyula (2)
- Sango Villagren (1)
- Sárándí Szilvia (1)
- Sárhelyi Erika (2)
- Sarkadi Sándor (1)
- Sárközi György (2)
- Sarlós Erzsébet (1)
- Scheffer János (1)
- Schrenk Éva (1)
- Schvalm Rózsa (1)
- Schwartz Léda (1)
- Serfőző Attila (1)
- Shakespeare (1)
- Shelley (2)
- Sík Sándor (2)
- Siklós József (1)
- Simon Ágnes & István (2)
- Simonyi Imre (1)
- Sipos Julianna (1)
- Sohonyai Attila (1)
- Somlyó Zoltán&Somlyó György (3)
- Somogyváry Gyula (3)
- Sonkoly Éva (1)
- Soóky Melinda (1)
- Sport (83)
- Steph McGrieff (2)
- Süssünk - Főzzünk (13)
- Szabados István (3)
- Szabó Éva, ...Gitta, ...Ila (3)
- Szabó Kila Margit (1)
- Szabó Lőrinc (3)
- Szabó Magda (1)
- Szabolcsi Erzsébet (1)
- Szabolcska MIhály (1)
- Szádeczky-Kardoss György (1)
- Szakáli Anna (1)
- Szalai Fruzsina (1)
- Szász Károly (1)
- Szatmári Delina (1)
- Szebenyi Judit (3)
- Szécsi Margit (1)
- Szeicz János dr. (2)
- Székely János (1)
- Szeleczky Zita (3)
- Széles Kinga (1)
- Szemlér Ferenc (1)
- Szent Gály Kata (1)
- Szentirmai Jenő (2)
- Szép Ernő (3)
- Szép versek és idézetek (84)
- Szépek szépei (21)
- Szerencsés János & Tünde (2)
- Szilágyi Anita&Viktória (2)
- Szilágyi Domokos (1)
- Szilágyi Hajnalka (1)
- Szilas Ildikó (1)
- Szilveszter Levente (2)
- Szőke István Attila (3)
- Szőllösi Dávid (0)
- Szőnyi Bartalos Mária (1)
- Szuhanics Albert (6)
- T. Fiser Ildikó (1)
- Takács Dezső (1)
- Tamás István (2)
- Tánczos Katalin (2)
- Tarsoly Beke Tamás (1)
- Tasnádi Bernadett (1)
- Tatiosz (1)
- Taygate (4)
- Telekes Béla (1)
- Természet (21)
- Thalis Silvenier (1)
- Tobai Rózsa (1)
- Tóbiás Tünde (1)
- Tokaji Márton (2)
- Tompa Mihály (2)
- Torday Teodóra (2)
- Torma Judit (1)
- Tormay Cécile (1)
- Tornay András (2)
- Tóth Anett, Juli, Julianna (3)
- Tóth Árpád (5)
- Tóth Attila & János (3)
- Tragédiák - katasztrófák (154)
- Tudod-e? (17)
- Tudomány - technika (67)
- Túri A. Zsuzsa (1)
- Túrmezei Erzsébet (3)
- Turza Sándor (0)
- Törő Zsóka (1)
- Történelem (164)
- Ujvári Lajos (2)
- Utassy József (1)
- V. Hugó (2)
- Váci Mihály (2)
- Vajda János (4)
- Vallás (68)
- Válóczy Szilvia (1)
- Vámosi Nóra (1)
- Varga János Veniam (1)
- Varga József (1)
- Varga Patrícia & Gyula (1)
- Vargáné Éva (1)
- Vargha Gyula (1)
- Varjú Zoltán (2)
- Várnai Zseni (8)
- Varró Dániel (2)
- Vas István (1)
- Vasas Mihály (1)
- Vázsonyi Judit (1)
- Végh Mária (1)
- Venyercsán László (1)
- Vesze László (1)
- Vészi Endre (1)
- Víg Éva (1)
- Világirodalom (19)
- Világirodalom: Burns (4)
- Világjárók (218)
- Virág Aliz (1)
- Vitó Zoltán (1)
- Vogelweide (2)
- Vona Erzsébet Cecilia (2)
- Vörös judit (2)
- Vörösmarty Mihály (3)
- Wass Albert (75)
- Weöres Sándor (4)
- Z. Konkoly Juci (1)
- Zágorec-Csuka Judit (1)
- Zagyi G. Ilona (1)
- Zas Lóránt (2)
- Zelk Zoltán (2)
- Zene, zene, zene... (122)
- Zeneszöveg (20)
- Zimonyi Zita (1)
- Zsefy Zsanett (3)
- Zsigai Klára (1)
- Zsóka Mariann (1)
- Örökzöld dallamok (40)
|
|
|
| |
- Ma: 1811
- e Hét: 12889
- e Hónap: 35377
- e Év: 213252
|
|
|
Offline
