Belépés
kohlinka.blog.xfree.hu
Lehet, hogy fentről többet látni, de a jajszó már nem hallatszik olyan élesen. Szendrei Klaudia
1958.03.07
Offline		 Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     2/3 oldal   Bejegyzések száma: 25 
A jégtündér ajándéka
  2010-01-30 10:42:54, szombat
 
  A jégtündér ajándéka
Balázs Éva meséje


Semmi sem olyan fehér és fekete, mint a téli éjszaka. És semmi sem olyan szomorú, mint a beteg gyermek szeme.

Erre gondol az anya, míg virraszt.

De a kislány megmozdul az ágyban, felnyitja szemét, és ránéz: - Virágot szeretnék az ablakomba ...

Aztán újra elalszik.

Az anya kilép a fagyos udvarba, végigsiet a csúszós úton, és bekopog a szomszéd tanyára.
- Virágot? Télen? Éjszaka? - csodálkozik a szomszéd. - Ha lenne is, megfagyna, elpusztulna az ablakban.
De az anya sorra járja, mindhiába, a kieső tanyákat.
- Talán kérj a Jégtündértől - mondja valaki.

Semmi sem olyan fehér és fekete, mint a téli éjszaka. De semmi sem olyan szomorú, mint a beteg gyermek szeme. Erre gondol az anya, míg megy. Hosszú út áll előtte. A Jégtündér, úgy mesélik, egy jeges tavon él. Mert látni még senki sem látta. S a tó messze van, túl az erdőn, túl a mezőn, még a hegyen is túl.

Az anya befordul az erdőbe. Egy hatalmas, csupasz tölgyfa haragosan teszi keresztbe előtte ágkarjait:
- Megállj ! Hogy merészeled zavarni téli álmunkat?
S az erdő egyszerre megelevenedik. Fák és bokrok, szúrós cserjék, csavarodó indák tépik az anya kendőjét, ruháját. De az anya csak megy, küszködve halad előre, s eléri mégis az erdőn át a mezőt.
A mezőn vad szél csap a szemébe: .
- Eredj innen, ez az én birodalmam! Télen én vagyok itt az úr!
De hiába zúdítja a havat az arcába, az anya sietve vág át a mezőn, és felhág mégis a hegyre.
A hegy ormán mogorva sziklák állnak őrt. Köveket gurítanak alá, amik keményen koppannak az anya lábán:
- Kőből vagy, hogy nem érzed ütésünk? Honnan van erőd szembeszegülni velünk?

Az anya futva éri el a lejtő alján a tavat, mely jéggé dermedt már. Semmi sem olyan fehér és fekete, mint a téli éjszaka. De semmi sem olyan szomorú, mint a beteg gyermek szeme. Erre gondol az anya, míg rálép a síkos jégre, és elindul a tó színén. Megy, megy, ki tudja, mióta, mikor meglátja a nagy tó közepén a Jégtündért. Táncol a Jégtündér a tavon, jégarany a haja, jégszürke a szeme, és csengő jégezüst a ruhája.
- Még senki sem jött ilyen messzire - csodálkozik a Jégtündér. - Mit kívánsz tőlem?
- Beteg a kislányom - sóhajtja az anya -, és virágot szeretne az ablakába...
A Jégtündér sokáig hallgat. Nézi az anyát, a havas haját, tépett ruháját, jeges cipőjét. Aztán bólint:
- Meglesz! Térj haza nyugodtan.

Siet haza az anya, s otthon újra leül az ágy mellé, és vár.

Hajnal felé megérkezik a Jégtündér. Benéz az ablakon. Látja az alvó kislányt és a virrasztó anyát. Ujjával rajzolni kezd az ablaküvegre: gyönge szirmokat, kecses szárakat, hajló bimbókat, szeszélyes formákat. Aztán rájuk lehel, zúzmarát lehelve, és ezüstösek lesznek tőle.

Mire a hajnal egészen elűzi az éjszakát, a kislány felnyitja szemét. A Jégtündér már messze jár, talán újra a tó színén táncol.
A kislány az ablakra pillant, és - oly hosszú idő után először - elmosolyodik.
- Virág - suttogja -, jégvirág!

Semmi sem olyan fehér és fekete, mint a téli éjszaka. Mégis abból fakad - mint szomorúságból a mosoly - hajnalban a jégvirág.



 
 
0 komment , kategória:  Gyermekeknek  
A kis herceg (részletek)
  2009-06-18 09:24:30, csütörtök
 
  Antoine de Saint-Exupéry:

A KIS HERCEG
(részletek)

Fordította: Rónay György
***

Csak a fölnőttek miatt mesélem el ezeket a részleteket a B-612-es kisbolygóról, és a számát is csak miattuk árultam el; a fölnőttek ugyanis szeretik a számokat. Ha egy új barátunkról beszélünk nekik, sosem a lényeges dolgok felől kérdezősködnek. Sosem azt kérdezik: "Milyen a hangja?" "Mik a kedves játékai?" "Szokott-e lepkét gyűjteni?" Ehelyett azt tudakolják: "Hány éves?" "Hány testvére van?" "Hány kiló?" "Mennyi jövedelme van a papájának?" És csak ezek után vélik úgy, hogy ismerik. Ha azt mondjuk a fölnőtteknek: "Láttam egy szép házat, rózsaszínű téglából épült, ablakában muskátli, tetején galambok..." - sehogy sem fogják tudni elképzelni ezt a házat. Azt kell mondani nekik: "Láttam egy százezer frankot érő házat." Erre aztán fölkiáltanak: "Ó, milyen szép!"
Ugyanígy, ha azt mondanánk nekik: "Íme a bizonyság arról, hogy a kis herceg létezett: elragadó teremtés volt, és nevetett, és egy bárányt akart; s ha valaki bárányt akar, akkor ez nyilvánvaló bizonyság rá, hogy létezik" - ha ezt mondanánk nekik, vállat vonnának, és gyereknek tartanák az embert. Ha ellenben azt mondjuk nekik: "A bolygó, ahonnét jött, a B-612-es kisbolygó" - ez meggyőzi őket, és békén hagynak a kérdéseikkel. Egyszerűen ilyenek; még csak haragudni sem kell rájuk miatta. A gyerekeknek nagyon elnézőknek kell lenniük a fölnőttek iránt.
***

- A virágok szavát sosem szabad meghallgatni. Nézni kell őket, beszívni az illatukat. Az enyém egész bolygómat elárasztotta az illatával, mégse tudtam örülni neki. Annyira bosszantott az a tigriskarom-história, holott inkább meg kellett volna hatódnom rajta...
Aztán:
- Bizony, nagyon értelmetlen voltam én akkor! A tetteiből kellett volna megítélnem, nem a szavaiból. Beburkolt az illatával, elborított a ragyogásával. Sosem lett volna szabad megszöknöm! Szegényes kis csalafintaságai mögött meg kellett volna éreznem gyöngéd szeretetét. Minden virág csupa ellentmondás. De én még sokkal fiatalabb voltam, semhogy szeretni tudtam volna!
***

- Jó napot! - mondták a rózsák.
A kis herceg csak nézte őket. Mind olyanok voltak, mint a virágja.
- Kik vagytok? - kérdezte meghökkenten.
- Rózsák vagyunk - felelték a rózsák.
- Ó! - mondta a kis herceg.
És nagyon boldogtalannak érezte magát. Neki a virágja azt mesélte, hogy sehol a világon nincsen párja; és most ott volt előtte ötezer, szakasztott ugyanolyan, egyetlen kertben!
"Hogy bosszankodnék, ha látná! - gondolta. - Iszonyatosan köhécselne, és úgy tenne, mint aki a halálán van, csak hogy nevetségessé ne váljék. Nekem pedig úgy kellene tennem, mintha ápolnám; különben még valóban meghalna, csak hogy megszégyenítsen..."
És utána még ezt gondolta: "Azt hittem, gazdag vagyok, van egy párjanincs virágom; és lám, nincs, csak egy közönséges rózsám. Ezzel meg a három térdig érő vulkánommal, melyek közül az egyik talán egyszer s mindenkorra kialudt, igazán nem vagyok valami híres nagy herceg..."
Lefeküdt a fűbe, és sírni kezdett.
***

- Te pillanatnyilag nem vagy számomra más, mint egy ugyanolyan kisfiú, mint a többi száz- meg százezer. És szükségem sincs rád. Ahogyan neked sincs énrám. Számodra én is csak ugyanolyan róka vagyok, mint a többi száz- meg százezer. De ha megszelídítesz, szükségünk lesz egymásra. Egyetlen leszel számomra a világon. És én is egyetlen leszek a te számodra...
- Kezdem érteni - mondta a kis herceg. - Van egy virág... az, azt hiszem, megszelídített engem...
- Lehet - mondta a róka. - Annyi minden megesik a Földön...
- Ó, ez nem a Földön volt - mondta a kis herceg.
A róka egyszeriben csupa kíváncsiság lett.
- Egy másik bolygón?
- Igen.
- Vannak azon a bolygón vadászok?
- Nincsenek.
- Lám, ez érdekes. Hát tyúkok?
- Nincsenek.
- Semmi sem tökéletes - sóhajtott a róka. De aztán visszatért a gondolatára: - Nekem bizony egyhangú az életem. Én tyúkokra vadászom, az emberek meg énrám vadásznak. Egyik tyúk olyan, mint a másik; és egyik ember is olyan, mint a másik. Így aztán meglehetősen unatkozom. De ha megszelídítesz, megfényesednék tőle az életem. Lépések neszét hallanám, amely az összes többi lépés neszétől különböznék. A többi lépés arra késztet, hogy a föld alá bújjak. A tiéd, mint valami muzsika, előcsalna a lyukamból. Aztán nézd csak! Látod ott azt a búzatáblát? Én nem eszem kenyeret. Nincs a búzára semmi szükségem. Nekem egy búzatábláról nem jut eszembe semmi. Tudod, milyen szomorú ez? De neked olyan szép aranyhajad van. Ha megszelídítesz, milyen nagyszerű lenne! Akkor az aranyos búzáról rád gondolhatnék. És hogy szeretném a búzában a szél susogását...
A róka elhallgatott, és sokáig nézte a kis herceget.
- Légy szíves, szelídíts meg! - mondta.
- Kész örömest - mondta a kis herceg -, de nem nagyon érek rá. Barátokat kell találnom, és annyi mindent meg kell ismernem!
- Az ember csak azt ismeri meg igazán, amit megszelídít - mondta a róka. - Az emberek nem érnek rá, hogy bármit is megismerjenek. Csupa kész holmit vásárolnak a kereskedőknél. De mivel barátkereskedők nem léteznek, az embereknek nincsenek is barátaik. Ha azt akarod, hogy barátod legyen, szelídíts meg engem.
- Jó, jó, de hogyan? - kérdezte a kis herceg.
- Sok-sok türelem kell hozzá - felelte a róka. - Először leülsz szép, tisztes távolba tőlem, úgy, ott a fűben. Én majd a szemem sarkából nézlek, te pedig nem szólsz semmit. A beszéd csak félreértések forrása. De minden áldott nap egy kicsit közelebb ülhetsz...
Másnap visszajött a kis herceg.
- Jobb lett volna, ha ugyanabban az időben jössz - mondta a róka. - Ha például délután négykor érkezel majd, én már háromkor elkezdek örülni. Minél előrébb halad az idő, annál boldogabb leszek. Négykor már tele leszek izgalommal és aggodalommal; fölfedezem, milyen drága kincs a boldogság. De ha csak úgy, akármikor jössz, sosem fogom tudni, hány órára öltöztessem díszbe a szívemet... Szükség van bizonyos szertartásokra is.
***

...amikor közeledett a búcsú órája:
- Ó! - mondta a róka. - Sírnom kell majd.
- Te vagy a hibás - mondta a kis herceg. - Én igazán nem akartam neked semmi rosszat. Te erősködtél, hogy szelídítselek meg.
- Igaz, igaz - mondta a róka.
- Mégis sírni fogsz! - mondta a kis herceg.
- Igaz, igaz - mondta a róka.
- Akkor semmit sem nyertél az egésszel.
- De nyertem - mondta a róka. - A búza színe miatt. - Majd hozzáfűzte: - Nézd meg újra a rózsákat. Meg fogod érteni, hogy a tiéd az egyetlen a világon. Aztán gyere vissza elbúcsúzni, s akkor majd ajándékul elárulok neked egy titkot.
A kis herceg elment, hogy újra megnézze a rózsákat.
- Egyáltalán nem vagytok hasonlók a rózsámhoz - mondta nekik. - Ti még nem vagytok semmi. Nem szelídített meg benneteket senki, és ti sem szelídítettetek meg senkit. Olyanok vagytok, mint a rókám volt. Ugyanolyan közönséges róka volt, mint a többi száz- meg százezer. De én a barátommá tettem, és most már egyetlen az egész világon.
A rózsák csak feszengtek, ő pedig folytatta:
- Szépek vagytok, de üresek. Nem lehet meghalni értetek. Persze egy akármilyen járókelő az én rózsámra is azt mondhatná, hogy ugyanolyan, mint ti. Holott az az igazság, hogy ő egymaga többet ér, mint ti valamennyien, mert ő az, akit öntözgettem. Mert ő az, akire burát tettem. Mert ő az, akit szélfogó mögött óvtam. Mert róla öldöstem le a hernyókat (kivéve azt a kettőt-hármat, a lepkék miatt). Mert őt hallottam panaszkodni meg dicsekedni, sőt néha hallgatni is. Mert ő az én rózsám.
Azzal visszament a rókához.
- Isten veled - mondta.
- Isten veled - mondta a róka. - Tessék, itt a titkom. Nagyon egyszerű: jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.
- Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan - ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.
- Az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat.
- Az idő, amit a rózsámra vesztegettem... - ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.
- Az emberek elfelejtették ezt az igazságot - mondta a róka. - Neked azonban nem szabad elfelejtened. Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél. Felelős vagy a rózsádért...
- Felelős vagyok a rózsámért - ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.
***

És mert elaludt, a karomba vettem, és úgy folytattam utamat. Meghatottságot éreztem: mintha törékeny kincset vittem volna. Sőt, mintha törékenyebb dolog egyáltalán nem is lett volna a Földön. Néztem a holdvilágban ezt a sápadt homlokot, ezt a csukott szempárt, ezeket a szélben meg-megrezdülő aranyfürtöket, és azt gondoltam magamban: "Amit látok, az csak a kéreg. Ami a legfontosabb, az láthatatlan..."
S mivel nyitott ajkai körül valami mosolyféle derengett, még ezt is gondoltam: "Ebben az alvó kis hercegben a legjobban a virágjához való hűsége hat meg: egy rózsa képe, mely akkor is úgy ragyog benne, mint egy lámpa lángja, amikor alszik..." És ettől még törékenyebbnek tűnt a szememben. A lámpákra nagyon kell vigyázni: elég egy hirtelen kis szél, hogy kioltsa őket...
***

...Ha szeretsz egy virágot, valahol egy csillagon, jólesik éjszaka fölnézned az égre. Minden csillagon van egy virág.
- Persze...
- És a vízzel is így van. Amit innom adtál, olyan volt, mint a muzsika, a csiga meg a kötél miatt... Emlékszel?... Nagyon jó volt.
- Persze...
- Éjszaka majd fölnézel a csillagokra. Az enyém sokkal kisebb, semhogy megmutathatnám, hol van. De jobb is így. Számodra az én csillagom egy lesz valamerre a többi csillag közt. Így aztán minden csillagot szívesen nézel majd... Mind a barátod lesz. Azonfölül egy ajándékot is adok neked.
Megint nevetett.
- Ó, kedves kis barátom, hogy szeretem hallani a nevetésedet!
- Éppen ez lesz az ajándékom... olyasforma, mint a víz...
- Mit akarsz ezzel mondani?
- Az embereknek nem ugyanazt jelentik a csillagaik. Akik úton járnak, azoknak vezetőül szolgálnak a csillagok. Másoknak nem egyebek csöppnyi kis fényeknél. Ismét mások, a tudósok számára problémák. Az üzletemberem szemében aranyból voltak. A csillagok viszont mind-mind hallgatnak. De neked olyan csillagaid lesznek, amilyenek senki másnak...
- Hogyhogy?
- Mert én ott lakom majd valamelyiken, és ott nevetek majd valamelyiken: ha éjszakánként fölnézel az égre, olyan lesz számodra, mintha minden csillag nevetne. Neked, egyedül neked, olyan csillagaid lesznek, amik nevetni tudnak!
És megint nevetett.
- S ha majd megvigasztalódtál (mert végül is mindig megvigasztalódik az ember), örülni fogsz neki, hogy megismerkedtél velem. Mindig is a barátom leszel. És szívesen fogsz együtt nevetni velem. És néha kinyitod majd az ablakodat, csak úgy, kedvtelésből... És a barátaid nagyot néznek majd, ha látják, hogy nevetsz, amikor fölnézel az égre. Te meg majd azt mondod nekik: "Igen, engem a csillagok mindig megnevettetnek!" Erre azt hiszik majd, hogy meghibbantál. Szép kis tréfa lesz...
És nevetett újra.
- Mintha a csillagok helyett egy csomó kacagni tudó csengettyűt kaptál volna tőlem...
***

- Tudod... a virágom... felelős vagyok érte. Hiszen olyan gyönge! És olyan gyanútlan. Egyebe sincs, mint négy semmi kis tövise, hogy a világtól védekezzék...
Leültem én is, mert nem bírtam tovább állva maradni.
- Hát igen - mondta. - Ennyi az egész.
Egy kicsit még tétovázott, aztán fölállt. Lépett egyet. Én moccanni se bírtam.
Csak ennyi volt: egy sárga villanás a bokájánál. Egy pillanatig mozdulatlanul állt. Nem kiáltott. Szelíden dőlt el, ahogyan a fák. Még csak zajt sem keltett, a homok miatt.
***

És ennek bizony immár hat éve. S én még soha senkinek sem meséltem el ezt a történetet. Bajtársaim, mikor viszontláttak, örültek, hogy élve látnak. Én szomorú voltam, de azt mondtam: "Azért, mert nagyon fáradt vagyok..."
Most már egy kicsit megvigasztalódtam. Azaz... mégsem egészen. De tudom, hogy visszatért a bolygójára, mert mikor fölkelt a nap, nem találtam ott a testét. Annyira mégsem volt nehéz... És szeretem a csillagokat hallgatni éjszakánként. Mintha ötszázmillió csengettyű volna...
De lám csak, van itt egy rendkívüli kérdés! A szájkosárról, amit a kis hercegnek rajzoltam, lefelejtettem a bőrszíjat! Sose tudhatja fölcsatolni a bárányára. S én azt kérdezem magamban: "Mi történt a bolygón? Lehet, hogy a bárány megette a virágot..."
Egyszer azt gondolom: "Nem, semmiképpen sem! A kis herceg mindig üvegbura alá teszi éjszakára a virágját, és éberen vigyáz a bárányára..." Ilyenkor boldog vagyok, és a csillagok mind kedvesen nevetnek.
Másszor meg ezt gondolom: "Az ember olykor-olykor figyelmetlen, és máris kész a baj! Egy este elfelejti föltenni az üvegburát, vagy éjszaka nesztelenül kiszökik a bárány..." És ilyenkor a csengettyűk mind csupa könnyé változnak.
Nagy rejtelem ez. Mert ti szeretitek a kis herceget, nektek se mindegy, mint ahogy nem mindegy nekem sem, hogy valahol a mindenségben, ki tudja, hol, ki tudja, merre, egy bárány, akit nem is ismerünk, lelegelt-e egy rózsát, vagy sem...
Nézzetek föl az égre. És tegyétek föl a kérdést: megette vagy nem ette meg a virágot a bárány? S aszerint, igen vagy nem, meglátjátok, egyszerre megváltozik minden...
És soha, egyetlen fölnőtt sem fogja megérteni, hogy ez milyen rettentően fontos!
***

Számomra ez itt a világ legszebb és legszomorúbb tája. Ugyanaz a táj, mint az előző lapon, de még egyszer lerajzoltam, hogy jól lássátok. Itt jelent meg a Földön, s aztán itt tűnt el róla a kis herceg. Tanulmányozzátok figyelmesen, hogy biztosan ráismerjetek, ha egyszer Afrikában utaztok, a sivatagban. S ha netalán arra visz az utatok, kérve kérlek, ne siessetek, időzzetek el egy kicsit ott, pontosan a csillag alatt. Ha akkor egy gyerek lép hozzátok, és nevet, és aranyhaja van, és nem felel, ha kérdezik: nyilván kitaláljátok, ki az. S akkor aztán legyetek kedvesek, és ne hagyjátok, hogy tovább szomorkodjam: írjátok meg nekem, hogy visszajött...

Link		  
 
0 komment , kategória:  Gyermekeknek  
La Fontaine:A holló meg a róka
  2009-06-05 18:51:02, péntek
 
 
Holló úr ült a fatetőn
Csőrébe sajt volt, jókora,
S kit a jóillat csalt oda,
A róka szólt hízelkedőn:
"Á, jónapot, te drága holló!
Mi szép vagy! nincsen is hozzád hasonló!
Nem tódítok, de hogyha hangod
Olyan, mint rajtad ez a toll, ó
Akkor a madarak között első a rangod."
A holló erre rendkívül örül,
Torkán egy hangot köszörül,
Kitátja csőrét, földre hull a sajtja
A róka felveszi és egyre hajtja.
"A hizelgő, akármi fajta,
Azokból él, akiknek hízeleg:
Felér a sajttal ez a lecke - vedd."
A holló ámul, pironkodva, végre
Megesküszik, hogy nem megy soha jégre.

Kosztolányi Dezső 		 
 
0 komment , kategória:  Gyermekeknek  
Legyetek jók, ha tudtok
  2009-02-08 15:50:13, vasárnap
 
  Link





A Néri Szent Fülöp életét feldolgozó családi film az 1500-as évek Rómájában játszódik. Fülöp atya (Johnny Dorelli) elhagyott gyermekeket nevel. Magához fogadja a kis tolvaj Cirifischiót (Roberto Farris), az éles eszű, melegszívű fiút. Amikor a pap a gyerekkel egy este koldulni indul, egy fiatal bíborossal találkoznak, aki durván és nagyképűen bánik velük. A bíboros kíséretében egy szép arcú fiatal apród is van, aki durván félrelöki őket, ezért Cirifischio bosszút esküszik. Árvagyerek társaival együtt egy kertben megtámadja az apródot, akiről kiderül, hogy igazából kislány, Leonetta (Federica Mastroianni), és a bíboros szeretője. Fülöp atyát teljesen megrázza a tény, ezért megzsarolja a bíborost, hogy a pápa tudomására juttatja életmódját, majd magával viszi a kislányt. Leonetta először a jezsuiták katonai szigorral vezetett iskolájába kerül, de Cirifischio nemsokára megpróbálja őt megszöktetni egy üstkovács (Renzo Montagnani) segítségével, aki igazából maga az ördög. Fülöp atya egy vödör szenteltvízzel ártalmatlanná teszi az ördögöt; Loyolai Szent Ignác (Philippe Leroy), a jezsuiták vezetője szabadon engedi a két gyermeket, akik Fülöp atyánál nőnek föl.

Telnek az évek, Leonetta (Eurilla Del Bona) és Cirifischio (Rodolfo Bigotti) szép fiatal felnőttekké serdültek. Éppen eljegyzésükre készülődnek, amikor az ördög egy seprűkötő asszony (Flora Carabella) alakjában egy kocsmába küldi Cirifischiót, aki ott újból találkozik a bíborossal. A gazdag úr kötekedni kezd vele, mire a fiatalember leszúrja. Közben Fülöp atya az eljegyzési lakomára illusztris személyiségeket vonultatott fel: Loyolai Szent Ignác mellett Avilai Szent Teréz, Keresztes Szent János, Xavéri Szent Ferenc és Borromeo Szent Károly jött el vendégségbe. Éppen kezdődne a lakoma, mikor Cirifischio beesik az ajtón: megölte a bíborost, menekülnie kell.

Újból telnek az évek, Fülöp atya egyre öregszik. Egy nap egy apáca érkezik hozzá látogatóba: Leonetta az, aki zárdába vonult és ott imádkozik Cirifischióért, akiből időközben híres rablóvezér lett. Közben az ördög egy szép mór nő (Iris Peynado) alakjában jelenik meg megint, és elcsábít, majd megöl egy fiatal nemesfiút. Fülöp atya egy csoport gyerekkel behatol a mór nő házába, akinek a tűzhelyéből elkárhozott lelkek jajai hangzanak. A nő alakja megjelenik a tűzben és megpróbálja elcsábítani a papot, de az visszautasítja, majd a kisfiúkkal lepisilteti a tüzet, mire az elalszik.

Éjszakai vándorlásai során Fülöp atya egy titokzatos szerzetesbe botlik, aki igazából nem más, mint V. Sixtus pápa (Mario Adorf). A pap magával viszi a szerzetest a Colosseumban tanyázó rablókhoz, ahol egy gyermeket fog megkeresztelni. A rablók vezére Cirifischio, aki egyben a kisbaba keresztapja is. A keresztelő után a ,,szerzetes" által hívott katonák mindenkit elfognak.

Cirifischiót halálra ítélik. Fülöp atya meglátogatja a börtönben; a rabló eldicsekszik neki élményeivel, gazdagságával és hódításaival. Leonettát is megemlíti: biztos ,,egy koldushoz" ment feleségül, mondja, amire Fülöp atya rábólint. Végül Cirifischio megmutatja a papnak legszebb hódításának arcképét: a szép mór nő az. Fülöp atya tűzbe dobja a képet, mire az felrobban. Ekkor döbben rá Cirifischio, hogy összes élvezete és gazdagsága csak az ördög ajándéka volt. Végül megjelenik Leonetta, apácaruhában. A rabló rájön, hogy Leonetta férje, a ,,koldus" - Jézus.

Fülöp atya elmegy kegyelmet kérni Sixtus pápához, ahol rá kell jönnie, hogy az azonos az éjjeli szerzetessel. A pápa nagy tisztelettel viseltetik a pap iránt, bíborossá akarja tenni - de kegyelmi kérvényét elutasítja. Cirifischiót fölakasztják; az immáron megtért férfi nagy összeszedettséggel és reménnyel megy a halálba.

Végül megjelenik Fülöp atyánál a pápa szabója (aki újból az ördög emberi alakban) és bíborosi ruhát ad rá. A pap bemutatja a bíborruhát védenceinek, de azok alig akarják így felismerni - erre ő leveti a cifra ruhát és visszavedlik egyszerû ,,Fülöp atyává". A film egy kislány arcával és a "LAUS DEO" (dicséret Istennek) szavakkal végződik.

Forrás: Wikipédia		  
 
0 komment , kategória:  Gyermekeknek  
A Tenkes kapitánya
  2009-02-05 19:42:59, csütörtök
 
  Link






BERKI GÉZA - BRAND ISTVÁN


És akkor jött...


MRT Gyermekkórusa, Énekel : Ella István


Az úgy volt az országban dúlt a labanc,

az ország tönkre ment ez a tv-ben is ment,

csak üldözte a labanc az árva magyart,

sanyargatta zsarolta a népet.
S akkor jött, A Tenkes Kapitánya

ő odacsap, hol sanyargatni lát.

Emiatt, az ember úgy imádja,

ezt az írtó klasz kapitányt...


Úgy szurkoltam multkor egy harca alatt,

hogy sajnos emiatt egyik lecke elmaradt,

és azt álmodtam éjjel, hogy hív a tanár

s az ellenörző füzetemet kéri...

S akkor jött, A Tenkes Kapitánya,

ő odacsap, hol sanyargatni lát.

Semiatt az ember úgy imádja,

ezt az írtó klasz kapitányt....


Ha nagy leszek én veszem át szerepét,

én leszek a hős aki mindenkit csak véd.

Ha Terit apja veri és sír a Teri

én megvédem és így terjed a hírem...

S akkor jött, A Tenkes Kapitánya,

ő odacsap, hol sanyargatni lát.

S emiatt az ember úgy imádja,

ezt az írtó klasz kapitányt..		  
 
0 komment , kategória:  Gyermekeknek  
Kodály: Menjünk az iskolába...
  2009-02-03 21:53:03, kedd
 
 

Menjünk az iskolába dalunknak szárnyán,
nálunk a tanulás a fő,
tábla és tintatartó ne várjon árván,
bennünk a tudás egyre nő.

Hogyha tíz percre csilingel a csengő,
labda röppen a nagy udvaron át,
a mi osztályunk mindenben az első
és a többieknek jó példákat ád.

Menjünk az iskolába dalunknak szárnyán
hű könyvünk minden elkísér,
fönn ragyog nagy betűkkel írva a táblán:
nálunk a tudás a cél!		  
 
0 komment , kategória:  Gyermekeknek  
Óz: Túl a szivárványon
  2009-02-03 21:25:51, kedd
 
  Link




Óz, a nagy varázsló (musical)


Túl a szivárványon
Néha a Föld, mint egy párás dzsungel, Szótlan fák közt zord eső szitál,
Lentről felnézek - s ott a fény!
Lebben a felhő, mint egy függöny nyílik, És a felhőn túl - szép szivárvány;
Nézd, csak nézd az ablakból! Odalátsz a Nap mögé;
Csak egy lépés, Lásd, az ég!

Távol - túl a szivárvány hét hídján;
Épp úgy, mint a mesékben áll; Ott a csodatáj!

Távol - szivárvány fényén; kéklő ég,
Téged hív, álmodsz gyermekként, Úgy, mint egykor rég!

Majd jön egy nap; a felhők futnak, Megszépül a föld, s a tél
Majd elszáll!
A bánat csak egy citromcsepp, A kéményfüst is táncot lejt,
S a fény úgy csábít!

Távol - hétszín szivárvány, énrám vár! Ott, hol kék madár szárnyán
Csillog a fény, míg száll!

Ha eléri szivárványt A sok kis madár;
Én... miért nem? Mondd, miért?		  
 
0 komment , kategória:  Gyermekeknek  
100 Folk Celsius: Miki manó
  2009-01-31 17:45:17, szombat
 
  Link




Sűrű kerek erdő mélyén ici-pici tó
Abban lakik réges-régen az álommanó
Minden gyerek ismeri, ki álmodott már
Miki manó zöld sapkában türelmesen vár

Miki manó, az álommanó szép álmot hoz neked
Miki manó, az álommanó, te már biztos ismered

Néha egész gyereksereg táncolja körül
Minden régi ismerősnek nagyon megörül
Minden éjjel elénekli altatódalát
A gyerekek tátott szájjal lesik minden szavát


Miki manó, az álommanó szép álmot hoz neked
Miki manó, az álommanó, te már biztos ismered
Miki manó, az álommanó szép álmot hoz neked
Miki manó, az álommanó, te már biztos ismered

Te sokszor járhatsz nála még, de én már sohasem
Régóta nem találom, bárhol keresem
Felnőttkorban nem ismerik már az emberek
Néha egy-egy könnyet ejt, ha felnő egy gyerek

Miki manó, az álommanó...		  
 
0 komment , kategória:  Gyermekeknek  
Óz, a csodák csodája
  2008-11-24 00:10:44, hétfő
 
  Link





Az Óz, a csodák csodája című film L. Frank Baum népszerű meseregényének filmváltozata. (Az eredeti mű magyarul azonos és Óz, a Nagy Varázsló címmel is megjelent, eltérő fordításban.)
Judy Garland, mint Dorothy

A film 1939-ben készült, Judy Garland, Ray Bolger, Bert Larh és Jack Haley főszereplésével. Victor Fleming alkotása az Óz-könyv legsikeresebb filmváltozata. A két Oscar-díjjal jutalmazott film világhírűvé tette az akkor még csak 17 éves Judy Garlandot. A film sok mindenben eltér a könyvtől, sok benne az újítás.

A film adatai

* Rendezte: Victor Fleming
* Forgatókönyv: Noel Langley
* Gyártó: Metro-Goldwyn-Mayer

Szereplők

*Dorothy: Judy Garland

*Toto: Terry

*Óz/Kocsis/Kapuőr: Frank Morgan

* Madárijesztő: Ray Bolger

*Bádogember: Jack Haley

*Gyáva Oroszlán: Bert Lahr

*Henry bácsi: Charley Garapewin

*Em néni: Clara Blandick

*Miss Glunch/Nyugati Boszorkány/Keleti Boszorkány: Margaret Hamilton

*Glinda: Billie Bruke

A történet

Dorothyt egy forgószél Óz birodalmába repíti, ahol Glinda, a Jó Boszorkány adja tudtára, hogy elpusztította a Gonosz Keleti Boszorkányt. Dorothy a Jó Boszorkánytól megkapja a Gonosz Boszorkány Piros Cipellőjét, ám a Nyugati Boszorkány (A Keleti Boszorkány húga) megharagszik a lányra, s meg akarja szerezni tőle a varázscipőket. A Sárgaköves Úton Dorothy elindul Smaragdvárosba, hogy Óz, a nagy varázsló hazarepítse a fekete-fehér Kansasba. Útközben találkozik a Madárijesztővel, a Bádogemberrel és a Gyáva Oroszlánnal, akiknek ész, szív és bátorság kell. Ők is Dorothyval mennek. Útközben a Nyugati Boszorkány elrabolja a lányt, de ő a barátai segítségével legyőzi a gonosz boszorkányt, aki elolvad. A nagy Ózról pedig kiderül, hogy csak egy közönséges szélhámos, de Glinda segítségével mindenki megkapja, amit akar, Dorothy pedig végre hazajut, azaz felébred.

Forrás: Wikipédia		  
 
0 komment , kategória:  Gyermekeknek  
A baba és a fehér rózsa
  2008-11-23 08:30:14, vasárnap
 
 





Karácsony előtti utolsó napon a szupermarketbe siettem megvenni a maradék ajándékokat, amiket korábban nem tudtam. Amikor megláttam a sok embert, panaszkodni kezdtem magamnak:
" Egy örökkévalóságig fogok itt rostokolni és még annyi más helyre kell mennem"
"Karácsony kezd egyre idegesítőbbé válni minden egyes évvel Mennyire szeretnék csak lefeküdni és átaludni az egészet."
Végül is át tudtam magam fúrni a játékosztályra és el is kezdtem átkozni az árakat, azon tűnődve hogy a gyerekek tényleg játszani is fognak ezekkel a drága játékokkal? Amíg nézelődtem a játékosztályon, észrevettem egy kisfiút, aki olyan ötévesforma lehetett, egy babát szorítva a mellkasához.
Csak a haját simogatta a babának és olyan szomorúan nézett.
Aztán a kisfiú odafordult a mellette álló idős hölgyhöz: "Nagyi, biztos vagy benne, hogy nincs elég pénzem, hogy megvegyem ezt a babát?"
Az idős hölgy ezt felelte:
"Tudod te is: nincs elég pénzed hogy megvedd ezt a babát, kedveském"
Aztán megkérte a fiút, hogy várjon meg itt öt percet, amíg ô elmegy szétnézni. Hamar el is ment. A kisfiúnak még mindig a kezében volt a baba.
Végül, elindultam felé, és megkérdeztem tőle, kinek szeretné adni ezt a babát? "Ezt a babát szerette a húgom leginkább és ezt akarta a legjobban most Karácsonyra. Nagyon biztos volt benne hogy a Télapó elhozza neki."
Azt válaszoltam, hogy talán télapó tényleg el is viszi neki, de a kisfiú sajnálkozva válaszolt.
"Nem, Télapó nem viheti oda neki, ahol most ő van. Oda kell ahhoz adnom anyukámnak, és így ő odaadhatja a húgocskámnak, amikor odamegy. " A szemei olyan szomorúak voltak, amikor ezt mondta. "A húgom Istenhez ment, hogy vele legyen. "Apa az mondja, hogy Anya is el fog menni Istenhez hamarosan, úgyhogy azt gondoltam, el tudná így vinni a húgomhoz."
Megkértem a kisfiút hogy várjon meg, míg visszajövök az üzletből. Ezután mutatott egy nagyon kedves kis fotót magáról, amelyen éppen nevetett. Aztán azt mondta nekem: "És még azt is akarom, hogy Anya elvigye neki ezt a képet is, így soha nem fog engem elfelejteni."
"Szeretem anyukámat, és azt kívánom, bárcsak ne kellene elhagynia engem, de apa azt mondja, hogy el kell mennie, hogy a húgommal legyen." Aztán ismét a babára nézett a szomorú szemeivel, nagyon csendesen. Gyorsan a pénztárcámhoz nyúltam, és kivettem belőle pár papírpénzt és megkérdeztem a fiút: "Mi lenne, ha megszámolnánk a pénzed, hátha mégis lenne elég?"
Oké - mondta. "Remélem, van elég." Én hozzáadtam némi pénzt a fiúéhoz, anélkül, hogy látta volna, majd elkezdtük a számolást. Elég pénz volt a babára, még egy kicsivel több is.
A fiú ezt mondta: "Köszönöm Istenem, hogy adtál elég pénzt." Aztán rám nézett és hozzátette: "Megkértem tegnap Istent mielőtt lefeküdtem aludni, hogy segítsen, legyen elég pénzem, hogy megvehessem ezt a babát, így anyukám neki tudná adni a húgomnak. Meghallgatott! Még szerettem volna annyi pénzt is, hogy vehessek egy szál fehér rózsát anyukámnak, de azért ezt már nem mertem kérni Istentől.
"De ő mégis adott nekem eleget, hogy megvehessem a babát és a fehér rózsát. Tudod, anyukám szereti a fehér rózsát." Pár perc múlva az idős hölgy visszajött, majd távoztak. Teljesen más hangulatban fejeztem be a bevásárlást, mint ahogy elkezdtem. Sehogy se tudtam
keverni a kisfiút a fejemből.
Aztán eszembe jutott egy helyi újság cikke két nappal ezelőttről, amelyik említett egy részeg embert, aki ütközött egy másik kocsival, amelyben egy fiatal nő és egy kislány volt. A kislány azonnal meghalt, az anya kritikus állapotban van.
A családnak el kellett határoznia, hogy kikapcsolják-e az életfunkciók fenntartását szolgáló gépet, mert a fiatal hölgy soha sem tudna felkelni a kómából, amibe esett.
Ez a család lenne a kisfiú családja?
Két nappal azután, hogy találkoztam a kisfiúval, megakadt a szemem egy újságcikken, amely arról tudósított, hogy a fiatalasszony elhunyt.
Nem tudtam megállítani magam, hogy ne vegyek egy csokor fehér rózsát, majd ezzel a ravatalozóba mentem, ahol a fiatalasszony ki volt téve a látgatóknak, akik így megtehették az utolsó búcsújukat a temetés előtt.
Ott feküdt, a koporsóban, egy csokor fehér rózsát tartva a kezében a fotóval, a baba a mellkasára volt helyezve. Sírva hagytam el a helyet, úgy érezve, hogy az életem örökre megváltozott.
Az a szeretet, amit ez a kisfiú érzett az anyukájáért és a húgáért - még a mai napig is nehéz elképzelnem.
És a másodperc törtrésze alatt mindezt egy részeg ember elvette tőle.
  
 
0 komment , kategória:  Gyermekeknek  
     2/3 oldal   Bejegyzések száma: 25 
2020.04 2020. Május 2020.06
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
Blog kereső
Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 1 db bejegyzés
e év: 29 db bejegyzés
Összes: 7244 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 153
  • e Hét: 2040
  • e Hónap: 4399
  • e Év: 56665
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.