Belépés
kohlinka.blog.xfree.hu
Lehet, hogy fentről többet látni, de a jajszó már nem hallatszik olyan élesen. Szendrei Klaudia
1958.03.07
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     2/4 oldal   Bejegyzések száma: 30 
Izrael Jézusa gyógyítani kezd
  2010-02-16 12:53:18, kedd
 
  Robert Graves: King Jesus
Cassel-London Seventh Edition Januáry 1966

Fordította: Terényi István
Gondolat Kiadó Budapest, 1969
Megjelent a Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Magyar Népköztársaság közös könyvkiadás egyezményének keretében a Madách Könyvkiadó (Bratislava) részére a Gondolat Könyvkiadó (Budapest) gondozásában.
Zrinyi Nyomda, Budapest, Bolgár Imre igazgató

Az Egyiptomiak Szerint Való Evengéliumban Sálom megkérdezte az Úrtól: ,,Meddig fog tartani a halál uralma?" Ő így felelt: ,,Ameddig ti, asszonyok gyermekeket fogtok szülni..." Sálom újabb kérdést intézett hozzá: ,,Akkor hát jól tettem, hogy nem szültem gyermekeket?" Ő ezt válaszolta: ,,Minden növényből egyetek, csak a keserűt ne egyétek..." Amikor pedig azt tudakolta Sálom, hogy mikor válnak ismeretessé azok a dolgok, amelyek felől kérdezősködött, imigyen felelt neki az Úr: ,,Amikor ti, asszonyok a szemérem köntösén tapodtok, és amikor a kettőből egy lesz, és amikor a hím és a nőstény viszonyában nem lesz többé sem hím, sem nőstény..." És ugyanazon Evangéliumban mondotta a Megváltó: ,,Én azért jöttem, hogy leromboljam a Nőstény műveit."

Alexandriai Kelemen
(Stromata, III.)

...Kommentátorok Edom gonosz királyságával kapcsolatban említik Jesu-ha-Nocrit (azaz Jézust, mivelhogy az volt az ő népe... Egy húsvét előestéjén felakasztották... Közel volt a királysághoz (ti. utódlás tekintetében).

Balaám, a Sánta (azaz Jézus) harminchárom esztendős volt, amikor Pintiasz, a Rabló (Pontius Pilátus) megölte... Úgy mondják, hogy anyja fejedelmektől és uralkodóktól származott, de ácsokkal keveredett.

Lexicon Talmudicum ,,Abarbanel"
Alatt és babiloni Talmud Zanhedrin 106b, 43a, 51a.


Huszadik fejezet A gyógyító


A vallási misztériumok szoros összefüggésben állnak ilyen vagy olyan csillagjóslatokkal. A khérisztianoszok misztériumai sem kivételesek. Jézus a téli napfordulón jött a világra, a Nap születésének napján, vagyis akkor, amikor a Nap eléri pályájának legdélibb, azaz jobb kéz felé eső levégső pontját. Jézus vízzel való megkeresztelése és felkenetése viszont az újjászületés rítusa volt, amelyre Áb hónap kilencedik napján került sor, amikor a Kutyacsillag (Sirius) napközelben kel fel. A zsidó apokaliptikus írók szerint Áb hónap kilencedik napja lesz a Messiás születésének napja, mivel az Ézsaiás próféciájában említett messiási csillag a Kutya-csillag. Dávid Házának kálebita jelvénye. Továbbá - úgyond - a Kutyacsillag felkelte határozza meg az ezernégyszázhatvan közönséges esztendőből álló Főnix-évet (vagy Szóthisz-évet), és a Messiást. Dávid Fiát a misztikusok az új Főnixnek nevezték. Mellesleg szólva figyelemre méltó körülmény, hogy Jézus a maga két születésnapját illetően hasonlóságot mutat Dionüszosz istennel, ,,a Kettős Kapu Gyermekével", akit először anyja, Szemelé, majd Zeusz atya hozott világra. És így tanítják a misztériumok vezetői az alexandriai egyház azon beavatottjait, amikor azok a Megismerés harmadik fokozatába lépnek.

Az egy hétig tartó mennyegzői ünnepség utolsó estéjén Jézus közölte udvarának előkelőivel, hogy mihelyt sérülése megengedi, elindul királyságának megtekintésére, ha a látottak megnyerik tetszését, ismét összehívja őket, és kiosztja a királyi rendelkezéseit. Addig mindenki térjen vissza otthonába, vigyázzon, és imádkozzék szüntelen.

Királynéjának pedig azt mondta:
- Én szerettem, nem vhetlek téged a házamba, jóllehet nyoszolyólányaid így ígérték neked. De lásd, nekem nincsn házam. Amíg el nem foglalhatok egy palotát, nincs szükségem állandó otthonra. A csillagos ég alatt fogok aludni, vagy elfogadok bármilyen szegényes hajlékot éjszakára, amelyet barátok vagy idegenek felajánlanak nekem. De ha el akarsz kísérni engem vándorlásaimban, ezt nem tagadhatom meg tőled.
- - Uram, ,,én szerettem"-nek nevezel engem, és azt mondod: ,,Ha el akarsz kísérni engem"? Úgy hallottam, neked egykor volt házad, meg egyéb javaid is voltak, de mindent odaadtál anyádnak, és amit azóta munkáddal megkerestél, azt is szétosztogattad. Ha majd ismét lesz házad, hívjál engem, és én elmegyek oda. Nem kérek én tőled palotát. Amikor felöltöttem magamra ezeket a ruhákat, és fejemre tettem ezt a koronát, hogyan sejthettem volna, hogy egy vándorló koldusnak leszek a felesége? Uram, vagy kívánd határozottan, hogy elkísérjelek, és a te szolgálód engedelmeskedni fog akaratodnak, vagy pedig engedd meg, hogy visszamenjek Bethániába, és ott várjam be türelmesen a jobb időket.
- Térj vissza békessséggel Bethániába, a bátyáddal, Lázárral, és ott várakozz rám.
- Amint az én uram kívánja.

Mária szíve nehéz volt, mint az ólom. Akarata ellenére megszerette Jézust, és örömmel követte volna a világ végére is, abban a reményben, hogy alázatos odaadásával elnyerheti szerelme viszonzását. Hiszen tudta, hogy minden elhamarkodott fogadalomból is lehet valamiféle kiutat találni. De női büszkesége - vagy talán így is lehetne mondani: Mikál hatalma - arra kényszerítette, hogy közömbösséget színleljen. Nővére, Márta helyeselte magatartását, s így biztatta:
- Meglásd, a szépséged mágnesként fogja vonzani, és végül kegyként kéri majd tőled azt, amihez joga van.

Amikor Jézus állapota annyira megjavult, hoegy már tudott járni, bár minden lépés nagy fájdalmat okozott neki, elküldött valakit Jánosért, aki azonnal visszatért hozzá. Jézust a tábori szent ligetben találta, ott üldögélt.
- Szüretelésnek mestere - kérdezte János -, előbb a nagy fürtöket szakítod-e le, vagy a kicsinyeket, vagy azokat, amelyek éppen a kezed ügyébe akadnak?
- Először a kicsiket. Azoknak van rám a legnagyobb szükségük.
- De az egész termést be kell takarítani. Az iskolák fejei meg a szanhedrin vezetői maradhatnak utoljára, de a szegények és a kitaszítottak nem várhatnak.
- Orcádat nem fordítod Jeruzsálem felé. Mondd meg nekem, melyik északi városba szándékozol menni, és én előkészítem az utadat.
- Láttam megírva: ,,Mily szépek a hegyeken az örömmondónak lábai, aki békességet hirdet..."
- És mit cselekedjem én azon a helyen?
- Válogass ki oszlopokat az én gilgálomhoz. Egy jó formájú oszlopot már adtál nekem.
- Milyen oszlopokra van szükséged: finoman csiszoltakra, vagy csak durván kinagyoltakra?
- Durván kinagyoltakra. A csiszolást legjobban saját kezűleg lehet elvégezni.

Így hát János előresietett, hogy előkészítse az utat. Jézus később szamárháton indult utána Júdással, aki gyalogszerrel baktatott mellette.

János Kapernaum felé igyekezett, mivel tudta, hogy ez a város Náhum próféta sírjáról kapta nevét, márpedig Jézus Náhum próféta Könyvéből idézte neki azokat a bizonyos szavakat. Kapernaum kis határváros a galileai tenger északi végénél, az Egyiptomból Damaszkuszba vezető főútvonalon, van egy vámháza, lakóinak egy része halak besózásával foglalkozik, környékén kiváló búzatermő földek terülnek el.

Amikor beért a városka piacterére, leült a földre egy fazekas bódéja mellett, és fürkészni kezdte az arrajárók arcát. Mivel egyik sem nyerte meg a tetszését, felkelt, és lement a kikötőhöz. Ott meglátott két halászt, éppen vitorláikat húzták el, hogy utolérjenek egy nagyobb halrajt, amelyet kissé távolabb a parttól észrevettek. Megismerte őket: mindkettőjüket néhány héttel azelőtt keresztelte meg Béth Arabánál.
- Jöjjetek ide tüstént! - kiáltotta oda nekik.

Azok a fehér teveszőr ruha láttára azonnal kiugrottak a bárkából, és kiúsztak a partra. Mind a kettő magas növésű, tagbaszakadt, lobbanékony természetű ember volt, nem lehetett róluk azt állítani, hogy nagyon jártasak lennének a Törvényben, sem azt, hogy megtartására aggályos pontossággal ügyelnének. De legalább egy jó hírű, köztiszteletnek örvendő zsinagóga tagjai voltak.
- Fiaim, oda nézzetek! - kiáltotta nekik János. - Amott közeleg a Húsvéti Bárány, fehér Anyajuh szülötte, arannyal koronázva, királyi pálcával a kezében. Parancsolom néktek, hogy kövessétek, és legyetek szolgálatára a palotájában!

Közben az út felé mutatott, ahol feltűnt a szamáron ülő Jézus alakja.

A halászok hüledezve hallgatták e furcsa, kusza, lázas szavakat. De hát János próféta, és egy próféta szavainak értelmét egyszerű észjárású ember nem egykönnyen tudja kihüvelyezni. Így hát minden ellenvetés vagy kérdezősködés nélkül elébe mentek Jézusnak, és mélyen meghajoltak előtte.
- Barátaim, mit kívántok tőlem? - kérdezte Jézus.
- Uram, hol a palotád? - mondják a halászok zavartan. - Azért küldtek minket, hogy szolgáljunk neked a palotádban.
- János tanítványai vagytok?

Körülnéztek. Jánost kereste a szemük, hogy segítse ki őket a zavarukból, de már nem látták sehol. Ekkor egyikük - mintegy a pillanat kényszerítő sugallatára - így felelt Jézus kérdésére:
- Uram, én mostantól fogva a te tanítványod vagyok. A nevem Simon, Jónás fia. De a görög halászok Péternek, a Sziklának neveznek. Ez meg itt a testvérem, Necer, őt András, a Bátor néven szokták emlegetni a görögök.
- A Szikla erős oszlopa lesz a gilgálomnak. Így hát Simon velem jön. Hát te, Bátor?

András az ujjait húzogatta zavarában:
- János azt parancsolta, hogy mind a ketten menjünk veled.
- Jól van. Megmutatom nektek a palotámat.

Kivezette őket a városból. A tópart közelében egy helyütt kis sziklahalom emelkedett, magas terebintusfa nőtt a tetején. Amikor odaértek, Jézus nagy kínnal-bajjal leszállt a szamaráról, meghagyta Júdásnak, hogy pányvázza ki az állatot, majd a két halászhoz fordult:
- Itt az én palotám, és ti vagytok az én megbecsült vendégeim. Látjátok, most együtt megyünk el a széles márványlépcsőkön a tölgyfából ácsolt nagy kapuhoz. Már itt is vagyunk. Megállunk, kopogtatunk, a kapu kitárul. Emelt fővel lépünk be, végigmegyünk a szerpentinnel és melachittal burkolt padlózaton. Jobbra-balra udvaroncaim és szolgáim nagy sokasága áll sorfalat. Valamennyien pompás ruhákat viselnek, és mély meghajlással köszöntenek bennünket.

Most hátraszólt Júdásnak:
- Hozz illatosított vizet, kamarás! Hozzál arany vizeskancsót és két ezüsttálat, hogy vendégeim lábát megmossák! Fel van-e tálalva már a lakoma? Hol vannak a vendégeim fejére való koszorúk, hol vannak az illatos olajak és kenőcsök?

Péter elnevette magát, András pedig megjegyezte:
- Uram, a jobb szememmel zöld fát látok egy sziklán, a bal szememmel meg azt a királyi pompát látom, amelyet most leírsz nekünk.
- Így van jól. Külön kell választani a két látványt, a jelent és a jövőt. Ti ugye halakat akartatok üldözőbe venni az imént?
- Igen, uram, de a halak türelmesek, nem veszik tőlünk rossz néven, ha később megyünk majd utánuk.
- Hagyjátok a halakat. Én megtanítlak titeket arra, hogyan lehet embereket halászni.
- Horoggal meg zsinórral?
- Néha egyet horoggal és zsinórral, néha százat hálóval.
- A te horgod már a szánkba akadt. Csáklyáddal már a partra ránthatsz bennünket.

Egész nap a fa alatt beszélgettek Jézussal, és estefelé együtt tértek vissza a kikötőbe. De még nem ismerték kilétét, csak annyit tudtak meg róla, hogy Jézus a neve, Názáretből való, és az esszénusoknál tanult.

Jézus az egyik kikötött ladikban két ismerős férfit pillantott meg. Éppen a hálójukat javítgatták. Még a nevüket is tudta: Jakabnak és Jánosnak hívták őket, testvérek voltak, a halász Zebedeus fiai. Félszeg, gyanakvó, de bátor embernek ismerte mind a kettőt. Egyszer a tavon át faanyagot szállítottak bátyjainak, Értük küldte Andrást. András, aki jól ismerte mindkettőjüket, odaszaladt a csónakjukhoz, és ezt kiáltotta:
- Gyertek gyorsan, testvérek! Megtaláltam őt.
- Kit találtál meg?
- Azt az embert, aki minden kérdésre meg tud felelni!

Jakab és János is felismerte Jézust, kiugrottak a partra, hogy üdvözöljék. Az a néhány egyszerű szó, amelyet Jézus első találkozásuk alkalmával mondott nekik, azóta is a szívükben égett, jóllehet akkor meglehetősen vonakodtak elismerni szavainak igazságát. Jézus akkor azt mondta nekik:
- A tudós Hillél, áldott legyen az emlékezete, bölcs megállapítást tett: ,,Olyan emberből, aki csak a mesterségével törődik, sohasem lehet bölcs." De én még hozzátenném: ,,Olyen ember, aki csak a mesterségével törődik, nem szeretheti Istent."

Most pedig ezekkel a szavakkal fogadta őket:
- Jakab és János, szükségem van rátok. Akartok-e velem jönni?

Azok először nem értették, mit kíván tőlük. De még az est leszállta előtt a tanítványai lettek,és kijelentették, hogy készek vele menni, bármerre vezeti őket. Az alexandriai khrésztianoszok, akik Jakabot és Jánost Kasztór és Polüdeukész görög héroszokkal próbálják azonosítani, azt állítják, hogy Jézus ,,a Villámlás Fiainak" nevezte el őket. Az igazság azonban az, hogy a Beni-Reém nevet adta nekik, aminek jelentése: ,,az Antilopbika Fiai." A név részint Jób Könyvének egyik passzusára utal, ahol egy gyanakvó természetű, merész antilopbikáról van szó, amelyet csak ige nehezen lehetett megszelídíteni, részint a mózesi áldás egyik versére, ahol Efraim és Manasse - József fiai - az antilopbika két szarvaként szerepelnek . Jézus ugyanis később tizenkét tanítványának mindegyikét Izrael valamelyik törzséről nevezte el.

A koronázás utáni szombaton jelent meg először egy gyülekezet nyilvánossága előtt, mivel a prófétikus hagyomány szerint a Messiás, Dávid Fia egy szombati napon mutatkozik meg először a népnek. Közeledését nem adták hírül sem rivallgó trombiták, sem örömmámorban úszó tömegek ujjongó kiáltásai. Júdás, az egyedüli jelenlevő, aki tudta, hogy Jézus király, meglehetősen közönségesnek, hétköznapinak és méltatlannak találta az alkalmat, de engedelmes tanítvány lévén, tartózkodott minden megjegyzéstől. Az alkalom pedig a következő volt: Jakab és János kérésére, akik elmondták mesterülrők, hogy ,,kiválóan ismeri a Törvényt és a Prófétákat", a legkisebb kapernaumi zsinagóga tagjai - a városban három zsinagóga volt - meghívták Jézust az úgynevezett Második Lecke megtartására. Jézus a gyülekezettel együtt vonult be a zsinagógába, szerényen helyet foglalt a padsorok közepe táján, és részt vett a közös imádkozásban.

Az a passzus, amelynek felolvasására és magyarázatára felkérték, Ézsaiás Könyve ötvennyolcadik részének eleje olt, ahol Jehova így beszél prófétájához:

Kiált teljes torokkal, ne kíméld, mint trom-
bita emeld fel hangodat, és hirdesd népem-
nek bűneiket és Jákob házának vétkeit.
Holott ők engem mindennap keresnek, és tudni
kívánják utaimat, mint oly nép, amely igaz-
ságot cselekedett és Istene törvényét el nem
hagyta, kérik tőlem az igazságnak ítéleteit,
és Istennek elközelgését kívánják.
Miért böjtölünk, és Te nem nézed, gyötörjük lel-
künket, és Te nem tudod? Imé, böjtöléstek
napján kedvtelésteket űzitek, és minden
robotosaitokat szorongatjátok.
Imé, perrel és versengéssel böjtöltök, és sújto-
tok a gazságnak öklével, nem úgy böjtöltök
mostan, hogy meghallassék szavatok a ma-
gasságban.
Hát ilyen a böjt, amelyet én kedvelek, és olyan
a nap, amelyen az ember lelkét gyötri?
Avagy ha mint káka lehajtja fejét, és zsákot
és hamvat terít maga alá, azt nevezed-é
böjtnek és az Úr előtt kedves napnak?
Hát nem ez-é a böjt, amit én kedvelek: hogy
megnyisd a gonoszságnak bilincseit, az igá-
nak kötelékeit megoldjad, és szabadon bocsásd
az elnyomottakat, és hogy minden igát szét-
tépjetek?
Nem az-é, hogy az éhezőnek megszegd kenye-
redet, és a szegény bujdosókatk házada be-
vigyed, ha meztelent látsz, felruházzad, és
tested előtt el ne rejtsd magadat?

Miután Jéus hangosan felolvasta a már alig érthető, régi héber nyelven írt verseket, hozzákezdett azok magyarázatához. Izrael istene - úgymond - rendelte el a böjtöket, de nem azért, hogy népét sanyargassa, amint az általában gondolják. A böjtnek három célja an: hogy megtisztítsa a testet azoktól a sűrű és ártalmas nedvektől, amelyeket a mértéktelen evés-ivás idéz elő, hogy emlékeztesse a böjtölőt az éhezés állapotára, hogy azt az ételt, amelyet máskülönben maga evett volna meg, odaadhassa a nála jobban rászorulóknak. Izrael Istene irgalmas, következésképpen téves és hálátlan az a felfogás, miszerint Isten a böjtöt sziigorúságának bizonyosságaként rendelte el, ily módon akarván sanyargatni azt a remek testet, amelyet éppen ő adott az embereknek.

Jézus kerülte az unalmas idézeteket, egyszer sem hivatkozott arra, hogy ez vagy az a rabbi ilyen meg olyan alkalomból miképp vélekedett a kérdésről, egyáltalán nem akarta elkápráztatni a hallgatóságot irodalmi jártásságával. Egyszerűen beszélt, meggyőzően, olyan modorban, amilyet vajmi ritkán hallottak ebben a zsinagógában. A jelenlevő férfiak és nők túlnyomó többsége - a falusi zsinagógákban ugyanis a két nem nincs elkülönítve - úgy érezte, intha lelkét erős horoggal és zsinórral húzta volna efl a szónok a tévelységek sötét és zavaros vizeiből. Mindenünnen a bűnbánat mély sóhajai hallatszottak, és majdnem mindenki megfogadta magában, hogy új életet kezd.

Jézus az alábbi szavakkal fejezte be prédikációját:
- Egy gazdag ember böjtöl Kapernaumban. A böjtölés nem tetszik neki, idegesíti, ingerli. Gyomra szarvaspástétom és jerikói datolyabor után kiáltozik, torka száraz, az ízes falatok gondolatára összefut a szájában a nyál. Belép hozá kánaáni szolgája, és jelenti: ,,Uram, vendégeid érkeztek Korazinból. Milyen ételt tegyek eléjük?" Ő erre szolgájának arcába köp, és ráförmed: ,,Mit bánom én, te kutya! Mondd meg nekik, hogy most böjtölök. Várniuk kell, amíg leszáll az este!" Bátyja, aki hallja ezt szemrehányást tesz neki: ,,Testvér, ezt nem cselekedted helyesen. A vendéget elutasítani annyi, mint megbántani Istent." A vita elmérgesedik, végül a gazdag ember legorombítja testvérét, bolondnak nevezi, és hátat fordít neki. A böjtjét megtartotta - de mi volt az ára? Mondjátok meg nekem: mit ér az effajta böjt a mi Istenünk szemében?

Ekkor egy gazdag gabonakereskedő, aki tagja volt a zsinagóga vezetőségének, magából kikelve felpattant a helyéről, s ujjával Jézus felé mutogatva dühösen odakiabálta neki:
- Minket hagyj békén, uram! Mi közöd van neked ahhoz, hogyan élünk mi itt Kapernaumban, és hogyan böjtölünk? Igaza van a mondásnak: ,,Názáretből nem jön semmi jó" - és te is onnan jöttél! Eredj vissza, és prédikálj csak a názáreti bűnösöknek!

Jézus azon nyomban válaszolt a sértegetésre. De nem magához az emberhez, hanem a beléje bújt gonosz démonhoz intézte szavait:
- Elhallgass, sátán! Jöjj ki abból az emberből!

A gabonakereskedő arca kékre-zöldre vált, és olyan vinnyogó-szűkülő hang tört elő torkából, mintha a gonosz szellem beszélne belőle:
- Ó, jaj, most látom, ki vagy te... Igen, tudom már, ki vagy. Istennek szentje vagy te. Olvasol titkos gondolatainkban. Meghallod, amit titokban beszélünk. Azért jöttél, hogy elpusztíts minket?
- Jöjj ki belőle, ha mondom!

Az ember farkasvonításhoz hasonló, elnyújtott üvöltést hallatott, majd dühöngési roham vett erőt rajta. Szomszédai lefogták, nehogy kárt tegyen magában, de ő lerázta őket magáról, és nagy erővel verdeste fejével a kemény padokat.
- Jöjj ki, és soha többé ne gyötörd ezt az embert!

A dühöngő lecsendesedett, görcsösen rángatózó tagjai elernyedtek, és végül visszanyerte saját hangját. Miközben az istentisztelet a maga előírt rendje szerint folytatódott, Jézus kivezette őt a zsinagógából, és négyszemközt beszélt vele. Látta, hogy kétségbeesett emberrel van dolga, aki bűneire nem is mer bocsánatot remélni. Amikor Jézus meggyőző szavakkal biztosította Isten kegyelméről, úgy érezte, mintha roppant szikla gördült volna le a szívéről. Amikor visszatértek a zsinagógába, az egész gyülekezet ámulva látta, hogy a közismerten morózus természetű kereskedő egész külső megjelenése, magatartása mennyire megváltozott.

Miután a befejező imák elmondásával véget ért az istentisztelet, Péter és András ebédre invitálták Jézust a bárkájukba, amely egyben a lakóházuk is volt. Péter anyósa a bárka hátsó kamrájának egyik sötét zugában feküdt, fejét egy kötélcsomón nyugtatva, és keservesen nyöszörgött. Péter elnézést kért a vendégtől a kellemetlenségért, s elmondta, hogy az öregasszonynak lázrohama van. Jézus odasietett hozzá, megfogta a kezét, és valamit suttogott a fülébe. Majd talpra segítette, és hangosan kijelentette:
- Asszony, a láz eltávozott belőled!

Jézus tüstént kitalálta az igazságot. Péter feleségét nyugtalanította, hogy Péter és András nem ment ki halászni azon a héten, és aggodalmaskodni kezdett: miből fognak megélni, ha ez így megy tovább? Férjének nem mert szemrehányást tenni, jól i smervén lobbanékonyságát, meg azt is látta, hogy Péter szívvel-lélekkel csüng új mesterén. Így hát anyjának mondta el aggodalmait, aki aztán nagy patáliát csapott. Szaggatott nyögéseiből Jézus megértette: nemcsak Péterre haragszik, hanem Jézusra is, mivel ő az oka Péter tétlenségének, sőt a tulajdon leányára is dühös, amiért bőséges ebédet főzött a vendég tiszteletére. Bosszúságában elhatározta, hogy erős lázat színlelve lefekszik, és ily módon elrontja az ünnepi ebéd hangulatát. Jézus akkor a következő szavakat suttogta a fülébe:
- Anya, ha üdvözülni akarsz, bocsáss meg fiadnak, tiszteld meg vendégeteket, ne hozd szégyenbe leányodat!

Péter és András elálmélkodott a látszólagos csodán, és a jó étvággyal evő-ivó öregasszony nem árulta el nekik, mi is történt valójában. Jézus iránt érzett ellenszenve elpárolgott, amikor látta, hogy a vendég oly nagy kedvességgel és tisztelettel beszél vele, amilyet veje részéről sohasem tapasztalt.

E két látványos gyógyulás híre a futótűz gyorsaságával terjedt tova, és amikor leszállt a hűvös este, amely hivatalosan a szombatnap végét jelentette, nagy számú beteget vittek Jézushoz a bárkára, hogy gyógyítsa meg őket. Jézust zavarba hozta az események ilyen fordulata, kijelentette: nem orvosként jött ő Kapernaumba. Elküldte a betegeket, de azok egyszerűen nem akartak elmenni, és váltig hangoztatták, hogy meg tudja gyógyítani őket, ha akarja. Többen közülük gyógyíthatatlan betegségben szenvedtek, az ilyeneknek csak vigasztaló szavakat nyújthatott. Másokat a gyógyulás reményével biztatott, feltéve, ha nem tesznek semmi olyat, ami állapotuk súlyosbodását idézné elő - ezeknél könnyen fel tudta ismerni, hogy bajukat szervezetük túlságos igénybevétele okozta. Két-három esetben pedig azonnal beaatkozott. E betegek testi erőtlensége valamiféle lelki zavar következménye volt, egyikük már régóta nem bírta mozgatni a lábát. Feloldotta a lelki eredetű bajokat, majd közölte a szenvedőkkel, hogy meggyógyultak, s azok valóban gyógyultan tértek haza.

A kapernaumi körzetben az volt a legnevezetesebb tette, hogy meggyógyított egy leprást - nem igazi leprást, hanem olyan embert, akinek a bőrpigmentáció eltűnése foltossá tette az arcát. Ez az ember felkereste, letérdelt előtte, és könyörögve kérlelte:
- Gyógyíts meg engem, uram. Tudom, hogy anyád fiának megvan hozzá a hatalma.

Jézus megérintette a torz arcot, varázsigét mormolt, majd hangosan azt mondta:
- Tisztulj meg!

Az öt tanítvány feszülten figyelte - s ám, a leprás orcájáról és homlokáról kezdtek eltünedezni a fehér foltok.
- Mózes Harmadik Könyvének tizennegyedik részében megtalálod a megtisztulásodra vonatkozó előírásokat - mondta Jézus az embernek. - Mutasd meg testedet a város papjának, és pontosan teljesítsd a parancsait. Amikor látod majd, hogy a folyóvíz fölött leölt madár vérébe mártja a majoránna-, kermtölgy és cédrusgallyakat s az élő madarat, és a folyadékkal meghint téged, jusson eszedbe: a lepra a bűnödre figyelmeztetett, mert te paráználkodtál bátyád feleségével. Vétked először alig emelkedett a talaj fölé, mint a majoránna, majd akkorára nőtt, mint a kermtölgy, s végül már eltakarta az eget, mint az óriás cédrus.
- - Uram, a cédrus kivágattatott, és én már látom az ég zafírját.
- A mi Atyánknak trónusa az. Most pedig távozz békével, és a papon kívül ne mondd el senkinek, ami történt.

Az ember megígérte, hogy hallgatni fog, és boldogan elrohant a paphoz, az azonban elterjesztette a csodálatos gyógyulás hírét. Ennek következtében Jézust valósággal megrohanták az igazi leprások, köztük olyanok is, akiknek arcát már megrothasztotta a borzalmas kór. Jézus nyájasan beszélt velük, de gyógyításukra nem vállalkozhatott. Szerfölött kellemetlen helyzetbe került, mert ha minden hozzá forduló beteggel foglalkozott volna, sem evésre, sem alvásra, sem imádkozásra, és elmélkedésre nem maradt volna ideje. Tanítványai valósággal kimerültek az ostrom elhárításában, egyébbel sem foglalkoztak, mint hogy elküldözgették a bárkához tóduló betegek szakadatlan áradatát, s mindenkinek ugyanazt hajtogatták:
- A mesterünk nem fogadhat senkit, nem ér rá.

Még az éjszaka óráiban sem volt nyugtuk, mert még olyankor is kopogtattak ajtajukon.

Egy este Jézus zárt ajtók mögött kezdett prédikálni abban a zsinagógában, amelyben a gabonakereskedőt meggyógyította. Odakünn zúgott, morajlott, lármázott a tömeg. Hirtelen fejszecsapások durva zaja törte meg a zsinagógában honoló áhitatos csendet. Kívülről felfeszítették a tető egy részét, és az így keletkezett nyíláson kötelekkel leeresztettek a zsinagóga közepére egy matracágyat, amelyben egy magatehetetlen, szélütött feküdt. Mindenki fel volt háborodva, csak Jézus nem, mosolygott, és szelíden így szólt a paraletikushoz:
- Fiam, a te bűneid meg vannak bocsátva.

A jelenlevő törvénytudóknak elállt a lélegzetük, s tátott szájjal bámultak Jézusra.

Jézus tudta, mit gondolnak. ,,Bűnöket egyedül csak Isten és a Messiás bocsáthat meg."
- Azt akarnátok talán - kérdezte tőlük -, hogy ennyit mondjak csak neki: ,,Göngyöld össze derékaljadat, és vidd el innen, te szégyentelen?" Meg tudná-e tenni? Szélütött, és bénaságát a bűntudat okozta. Ha meg nem tudja, hogy bűnei meg vannak bocsátva, itt fekszik továbbra is mozdulatlanul, mivel moccanni sem bír, és ha el akarjátok távolítani innen, saját vállatokon kell őt kicipelnetek. Nem azt mondtam neki: ,,Én megbocsátom bűneidet". Bűnöketnem bocsáthat meg senki, egyedül csak a mi Istenünk. Én csupán azt mondtam neki, aminek igazságát el kell hinnie - azt, hogy Isten megbocsátotta bűneit, miután szenvedéseinek mértékét elegendőnek ítélte. Mert - amint atyáink mondják nekünk - a ,,a fájdalom tisztítja a bűnt". Te pedig, uram, most tüstént göngyöld össze derékaljadat, és vidd el innen! Ez itt nem fekvő betegeknek való hely.

Az ember lekecmergett matracágyáról, összegöngyölte, és saját lábán járva kivitte - mintha mi sem történt volna - tovább folytatta prédikálását, de a gyülekezet tagjait annyira meghökkentette az imént lejátszódó jelenet, hogy már képtelenek voltak követni gondolatainak fonalát.

Másnap Jézus már napkelte előtt elhagyta Kapernaumot, hogy félrevonuljon a várostól. De utánament egy nagy csoport beteg ember, s ezek megzavarták ájtatoskodásában. Segített rajtuk, amennyire módjában állott, majd nagy kerülőt téve átkelt a Jordánon, és bement Bethsaida óvárosába, ahol felkérték: prédikáljon a zsinagógában.

Híre ugyanis már előtte járt, úgyhogy hatalmas tömeg várakozott rá a zsinagóga kapuja előtt. Amikor Jézus megpillantotta a rengeteg embert, sietve befordult egy fasorba, amely éppen a zsinagóga elnökének házához vezetett. Bement, de az utánatóduló zajongó tömeg körülfogta a házat, dörömbölt az ajtókon, ablakokon, és bebocsátást követelt. Hirtelen a mennyezet felől is dobogó lábak dübörgése hallatszott, mire a házigazda nagyon megrémült.
- Ezek leszaggatják a tetőt, ha meg nem akadályozod őket, és leprások tucatjai fognak leugrálni közénk, hogy beszennyezzenek minket.

Jézus egy felső ablakon kiszólt a tömegnek:
- Nyissatok utat, hogy kimehessek. De aki hozzám ér, saját veszélyére cselekszi.

A sokaság engedelmeskedett. Jézus kilépett a házból, lement a tóhoz, beszállt egy kis ladikba, azt ellökte a parttól, s onnan prédikált a népnek több órán keresztül.

Este így szólt az egyik tanítványához, Jánoshoz:
- A démon, aki azt az embert a zsinagógában megszállta, kihívó daccal felszólított, hogy menjek vissza Názáretbe. Olyan próbatétel ez, amely elől nem térhetek ki. Holnap útra kelünk.

Leeveztek a tavon egy elhagyatott helyen partra szálltak, és Názáret irányában mentek tovább. Azokban a városokban, amelyeken útközben áthaladtak, senki sem ismerte el őket, úgyhogy háborítatlanul érkeztek meg Názáretbe. Jézus Mária házában szállt meg.

Tamást, aki még mindig az ácsmesterséget gyakorolta, felszólította, legyen a hatodik tanítványa. Tamás elfogadta a meghívást:
- Veled megyek, persze, hogy veled megyek. Most hová-merre készülsz?
- Ádám Fiai előtt hosszú út áll. Fel kel mennie a hegyekbe, la kell szállnia a völgyekbe, át kell kelnie a vizeken, és keresztül kell haladnia a síkságokon. Olyan utazás ez, amely eltart jövő év húsvétjáig.
- És akkor hol lesz ő?
- Ahol Ádám útja véget ért.

A názáretiek hamar megtudták, hogy Jézusnak milyen rendkívüli sikerei voltak azon a vidéken, amelyet a Galilea Kertjének neveznek. A szomszédok ámuldoztak a híreken, és egyikük hitetlenkedve jelentette ki:
- Lehetetlen, hogy ugyanarról a Jézusról van szó, annak a Józsefnek, az ácsmesternek a fiáról, akit Egyiptomi József néven szoktunk emlegetni.

A másik így vélekedett:
- Ki tudja? Mindig volt valami különös benne. Mérges kígyókkal játszadozott, és azok nem bántották, máskor meg vadmadarak szálltak a vállára.
- Szerintem nagy megbecsülést szerzett a városunknak - mondta a harmadik. - Ha Kapernaumban gyógyított, miért ne gyógyííthatna itt nálunk is? Én a magam részéről őszintén remélem, hogy megszabadít a vállamat hasogató csúztól, amely minden télen pokolian meggyötör.

Mire az első megjegyezte:
- Én meg epeömlésben szenvedek, és ha Jézus meg tudná gyógyítani, fikarcnyit sem törődnék azzal, hogyan csinálja. Mert hát úgy beszélik, hogy varázseszközei agy módszerei nem állnak összhangban a Törvénnyel.

Aztán városszerte megindult a pletykák keringő áradata.
- Azt mondják, Egyiptomban sajátította el a mágiát, amikor ott tanult. A mágusok iskolájából sikerült kicsempésznie a titkos varázsigét, amely egy pergamendarabra volt írva.
- Hogy csinálta?
- Hát úgy, hogy bement oda, egy helyen felmetszette a koponyabőrét, és egy kis zsebecskét csúsztatott a bőr alá, abban rejtette el a darabka pergament. Mikor aztán kijött, a bejáratnál álló aranykutyák között megállt, és kivette.
- Elég hihetően hangzik. A mágia tíz mértékéből Egyiptom kilencet vett el magának.
- De merő kitalálás is lehet. Mert ne feledjük: meghívták őt, hogy magyarázza Ezsaiás prófétát a kapernaumi halászok zsinagógájában, ahol nagyon kitett magáért. Oktalanság lenne részünkről, ha mi nem kérnénk fel prédikációra. Ha gonosz szellem lakoznék benne, hozzá se merne nyúlni a szent tekercsekhez.

A zsinagógai előljárók hosszas tanakodás után megüzenték Jézusnak, hogy nagy megtiszteltetésben kívánják részesíteni: meghívják a Második Lecke megtartására a következő szombaton.

Péter, aki a ház előtt a kapus szerepét vállalta magára, közölte az üzenet hozójával, hogy a Mester most pihen, várnia kell a válaszra. Péter később kijött Jézus üzenetével:
- A Mester szívesen tesz eleget kéréseteknek.

Amikor beköszöntött a szombatnap, Jézus hat tanítványa kíséretében elment a zsinagógába. Anyja otthon maradt, még mindig neheztelt rá, amiért elküldte magától hites feleségét, Máriát, Kleopasz leányát.

A názáretiek megdöbbentek, amikor egykori ácsukatk és asztalosukat megpillantották: kínosan bicegve sántikált be a zsinagógába, egyik lábának izmai csomóvá duzzadtak csípőjénél, arca erősen lesoványodott a sok böjtöléstől, szenvedések nyomai látszottak rajta, és sápadtabb volt, mint valaha. Mormogás támadt, amelybe kuncogó hangok is vegyültek. Jézus nem szólt semmit, a többiekkel együtt mondta el a megnyitó imákat, majd figyelmesen hallgatta, amint hét előljáró vén egymást felváltva olvasta fel a mózesi Törvények aznapra rendelt részleteit, miközben a meturgeman - a tolmács - az ott honos arámi nyelvre fordította a szövegeket. Azután került sorra a Második Lecke. Jézus elkérte az Ézsaiás-tekercset, kikereste az előre megszabott szöveget, a hatvanegyedik részt, és fennhangon olvasta a három első verset:

Az Úr Isten lelke van énrajtam azért, mert föl-
kent engem az Úr, hogy a szegényeknek örö-
met mondjak, elküldött, hogy bekössem a
megtört szívűeket, hogy hirdessek a foglyok-
nak szabadulást és a megkötözötteknek meg-
oldást.
Hogy hirdessem az Úr jókedvének esztendejét
és Istenünk bosszúállása napját, megvigasz-
taljak minden gyászolót,
Hogy tegyek Sion gyászolóira, adjak nekik ékes-
séget a hamu helyett, örömnek kenetét a
gyász helyett, dicsőségnek palástját a csüg-
gedt lélek helyett, hogy igazság fáinak nevez-
tessenek, az Úr plántáinak, az Ő dicsőségére!

Prédikációját azzal kezdte, hogy az igazság fáiról beszélt, arról a hét fáról, amelyekből a bölcsesség felépítette a maga templomát. Sorjában megnevezte őket, elmondta tulajdonságaikat, meg hogy melyik arkangyal melyik fára vigyáz, elmagyarázta, hogy a hét minden napjának megvan a maga fája, az elsőé a rekettyefűz, és így tovább egészen a hetedikig, amely a gránátalma napja.
- Hol lehet megtalálni a bölcsességet? - tette fel a kérdést, és mindjárt válaszolt is rá: - A paradicsomfa alatt, vagyis az istenes elmélkedésben.
- Ennek gyümölcsein táplálkozzatok szívetekben - folytatta -. Mert valaki a ligetből elküldetett, hogy jó híreket hirdessen a szelídeknek és alázatosoknak, hogy bekötözze megtört szíveteket, hogy szabadulást hozzon közületek azoknak, akik bebörtönzöttek és foglyok. Nem látható láncokkal megkötözött foglyok, nem kőből épült börtönökbe zárt emberek - hozzájuk más hirnökök küldettek -, hanem olyan férfiak és asszonyok, akik saját bűnük béklyóiban sinylődnek, és saját szívük keménységébe vannak be bebörtönözve. A paradicsomfa alatt bűneikre bocsánatot lelnek,és ujjongva örvendeznek a fényben és a szabadságban.

Itt elhallgatott. Halk morajlás támadt, a türelmetlenség moraja, de senki sem merte hangosan kimondani azt, amire valamennyire gondoltak.

Jézus letette a tekercset.
- Ézsaiásnak ez a jövendölése ma beteljesedett - jelentette ki. - Mit akartok még kérdezni tőlem? Jól tudom, mi van a szívetekben. Két nappal ezelőtt hallottam, mit beszéltetek rólam ugyanitt, noha zárt ajtók mögött vitatkoztatok. Minden szót hallottam. Hát mít gondoltok ti egyáltalán? Egyiptomi mágiára van-e nekem szükségem, hogy Galileában véghezvigyek valamit? Az egyiptomi mágiának csak Egyiptom fölött van ereje. Izrael földjén egyedül a Úr hatalma segít. Meg én nem azért jöttem ide, hogy orvosi mesterséget folytassak, van már nektek orvosotok Názáretben. Azért jöttem-e én ide vissza, hogy elvegyem tőle a kenyerét? Fizessétek csak jól, és ő majd készít nektek gyógyszereket, amelyek enyhítik közvényes vállatok meg epegörcsöktől kínlódó hasatok fájdalmát - de megtört szívetekre nem tud gyógyírt. Ami engem illet: én egykor idegen voltam nektek. És most m ég idegenebb vagyok. Ti lenéztetek engem, amikor közöttetek éltem, most, hogy elmentem tőletek, gyűlöltök. Ránéztek nyomorék lábamra, és gúnyosan vigyorogtok: ,,Orvos, gyógyítsd meg saját magadat!" Ti szégyentelenek, nem a mi dicső ősünkből, Jákobból űztök-e csúfot azáltal, aki ugyanezt a sérülést szenvedte, miközben az Ellenséggel viaskodott Pénielben? Nem gúnyoljátok-e Mózest is, aki Jákob emlékének tiszteletére elrendelte, hogy a combhús szent porció legyen, és az is mind a mai napig? Azt kérdezitek: ,,Miért nem cselekszi meg Názáretben azt, amit megcselekedett Kapernaumban?" Azért, mert Kapernaumban hitet talált, és nemcsak a zsidók között. Egy szidóni rendőrszázados ezt kérte Ádám Fiától: ,,Gyógyítsd meg az én szolgámat, Sztephanoszt, mert derék, jóravaló ember, jeruzsálemi zsidó, de annyira beteg, hogy nem tud eljönni hozád." Ádám Fia így válaszolt neki: ,,Ha én Kapernaum minden házába elmennék betegeket gyógyítani, mikorra végezném el, amiért jöttem? Mert én mindenkihez, az egészhez jöttem!" Mire a százados azt felelte: ,,Csak egyetlen szót szólj, és meggyógyul a szolgám, így Sztphanosz felmentetett bűnei alól, és meggyógyult.

Jézus itt hirtelen elhallgatott, majd némi szünet után erősen felfokozta hangját:
- Atyámfiai, barátaim! Egyetlen prófétát sem fogadott el a saját népe mindaddig, amíg halála le nem verte irigy féltékenykedésüket, és azt dicsekvéssé nem változtatta. Ezért hadd mondjak el nektek egy történetet. Illés idejében, amikor három és fél esztendeig éhinség gyötörte egész Izraelt, sok-sok szegény éhező özvegyasszony volt Izraelben. És Illés egyikükhöz sem küldetett el az ő kifogyhatatlan olajoskorsójával és kifogyhatatlan lisztesedényével - egyedül csak ahhoz az özvegyhez küldetett el, aki a szidóni Sareptában lakott. És Elizeus idejében nagyon sok leprás volt Izrael fiai között- de ő csak a szír Naámánt gyógyította meg.

A zsinagóga előljáróit annyira feldühítették ezek a szavak, hogy a hat tanítvány komolyan aggódni kezdett Jézus életéért, miel Názáret hírhedt volt kegyetlen bíráskodásáról. Jeruzsálemben vagy a Kert nagy városaiban bárki a legvakmerőbb módon fejtegethette Isten természetére vonatkozó nézeteit, vagy olyan szabados felfogásban magyarázhatta Mózes valamelyik törvényét, hogy annak csupán az árnyéka maradt meg, vagy akár a próféciának is kiadhatta magát -m erészségével legfeljebb azt kockáztatta, hogy megdorgálják, letorkolják, legrosszabb esetben megverik. De Názáretben és Felső-Galilea sok hegyi községében még szigorúan ragaszkodtak a régi szokásokhoz. Názáret fölött egy meredek falú szirt emelkedett amelynek ez volt a neve: ,,A kotnyelesek Sziklája." A hagyomány megköetelte, hogy erről a szikláról le kell taszítani minden olyan személyt, aki veszedelmes új tanokat hirdet, mágiára adja a fejét, vagy illetéktelenül a nagy tanítómester szerepében akar tetszelegni.

Amikor az istentisztelet végeztével Jézus kilépett a zsinagógából, a falubeliek megrohanták, és az említett szikla felé kezdték vonszolni, taszigálni.

Jézus nyugodt hangon utasította tanítványait:
- Menjetek anyámhoz, és mondjátok meg neki, hogy én is hamarosan ott leszek.

Nem dulakodott támadóival, hanem közönyösen ment velük, amerre vonszolták. Azok kisvártatva elegengedték a karját, mivel ujjaikban görcsös merevséget éreztek. Jézus nyugodtan beszélt hozzájuk, merőben köznapi dolgokról - arról, hogy milyen termés várható az idén, milyen drágán vásárolta meg valaki azt a darab termőföldet, amelyen éppen áthaladtak, meg hogy milyen szokásai vannak a bibicmadárnak. Az emberek némán hallgatták, Jézus hangja pedig egyre erősebben és erősebben csengett, míg végül olyan harsogássá fokozódott, hogy szinte megrepedt a dobhártyájuk. Majd fokozatosan halkult, végül ismét olyan lett, mint a csendesen beszélgető emberé. Az emberek elvesztették felfogóképességüket, már egyáltalán nem is tudták figyelemmel kísérni Jézus szavait. Szédülés fogta el őket, egymás karjába kapaszkodtak, hogy el ne essenek. Jézus hangja szaggatott hullámokban csapódott a fülükbe, mint a távoli éneklés széltépte foszlányai. Az álmosság ólmos súlya nehezedett rájuk, szemhéjuk lecsukódott, amint tántorgó léptekkel botorkáltak felfelé. Minél közelebb értek a sziklához, annál kevésbé bírtak ellenállni az álmosság bódulatának, lábuk még mozgott, de már aludtak, mint a piaci taliga rúdjai között lépkedő fáradt, öreg öszvérek.

Hirtelen éles hang riasztotta fel őket:
- Álljatok meg, Názáret kotnyelesei, álljatok meg, különben a halál fiai vagytok valamennyien!

Engedelmeskedtek a parancsnak, és megálltak, úgy ahogyan voltak, egymásba kapaszkodva, hosszú láncot alkotva. Kinyílt szemük bamba rémülettel mered előre, ha még három lépést tesznek, valamennyien lezuhannak a sziklatetőről a mélybe. Azután jobb felől egy sűrű cserjésből ismét Jézus hangja szólalt meg, megparancsolta nekik, hogy térjenek haza békével.

Erre megfordultak, és olyan rémülten menekültek onnan, mintha ártó démonok, a Sédek üldöznék őket.
 
 
0 komment , kategória:  A sánta Jézus -Edom Talmud  
Babiloni zsidók démonjaiból
  2010-02-11 17:48:36, csütörtök
 
  Robert Graves: King Jesus
Cassel-London Seventh Edition Januáry 1966

Fordította: Terényi István
Gondolat Kiadó Budapest, 1969
Megjelent a Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Magyar Népköztársaság közös könyvkiadás egyezményének keretében a Madách Könyvkiadó (Bratislava) részére a Gondolat Könyvkiadó (Budapest) gondozásában.
Zrinyi Nyomda, Budapest, Bolgár Imre igazgató

Az Egyiptomiak Szerint Való Evengéliumban Sálom megkérdezte az Úrtól: ,,Meddig fog tartani a halál uralma?" Ő így felelt: ,,Ameddig ti, asszonyok gyermekeket fogtok szülni..." Sálom újabb kérdést intézett hozzá: ,,Akkor hát jól tettem, hogy nem szültem gyermekeket?" Ő ezt válaszolta: ,,Minden növényből egyetek, csak a keserűt ne egyétek..." Amikor pedig azt tudakolta Sálom, hogy mikor válnak ismeretessé azok a dolgok, amelyek felől kérdezősködött, imigyen felelt neki az Úr: ,,Amikor ti, asszonyok a szemérem köntösén tapodtok, és amikor a kettőből egy lesz, és amikor a hím és a nőstény viszonyában nem lesz többé sem hím, sem nőstény..." És ugyanazon Evangéliumban mondotta a Megváltó: ,,Én azért jöttem, hogy leromboljam a Nőstény műveit."

Alexandriai Kelemen
(Stromata, III.)

...Kommentátorok Edom gonosz királyságával kapcsolatban említik Jesu-ha-Nocrit (azaz Jézust, mivelhogy az volt az ő népe... Egy húsvét előestéjén felakasztották... Közel volt a királysághoz (ti. utódlás tekintetében).

Balaám, a Sánta (azaz Jézus) harminchárom esztendős volt, amikor Pintiasz, a Rabló (Pontius Pilátus) megölte... Úgy mondják, hogy anyja fejedelmektől és uralkodóktól származott, de ácsokkal keveredett.

Lexicon Talmudicum ,,Abarbanel"
Alatt és babiloni Talmud Zanhedrin 106b, 43a, 51a.

(E fejezetben olvashatunk Bodrogi Gyula viperának mondott démonjáról (Bodrogi segítsége a borsodiak téglaházaiban lakott, a rendszerváltást követően lassan költöztek el innen), Egerszegi egérformájúnak leírt démonjáról, a denevérköpenyesek református egyházbeli démonjáról, az epilepszia általam négy éve a Szentpéteri Kórházban megkapott démonukról, ekkor epilepszia és parkinsón kóros gyógyszert írtak, illetve adtak be nekem. A parkinsón kór neve alapján parabrutális, vagy parabestia névvel, vagy másféle parajelenséggel, ártóval függ össze. Itt a panel lakosság nagy részének bérházait denevérek lepték el, melyektől folyamatosan tisztulnak. Zobáb, másutt Zebúb a húslégy, vagy a döglégy démon népe közvetíti, hogy "lemásztak a falvédőről" Végh Antal Egyedül a kastélyban című regénye alapján a pusztában. Régebben ezek a démonok kihalt helyeken éltek a pusztákban, mint zsidó nép kíséretei. A fekete árnyékvilág testenyészetei, melyek az Időjelek rajzain árnyékként láthatóak, mint a kutyák népei (Deák Bill Gyula) együtt nagyobb az esély a megmaradásra jelszóval emelik születésem óta. Ők a pokol angyalaival is együtt vannak.)

Tizenkilencedik fejezet Ádám király

Mária, a Hajbodorító kiment a kőkerítésbe vágott ajtón, majd a Makpelá-barlang bejárata mellett elhaladva egy sziklás helyre vezette Jézust, amely tele volt szórva szeméttel és hulladékkal. A csontok és rothadt húsdarabok közt turkáló kóbor kutyák mihelyt észrevették az asszony közeledtét, egymás mellé leülve éktelen vonítással üdvözölték. A Hajbodorító rájuk parancsolt, hogy hallgassanak, erre az egész falka abbahagyta a vonítást, és csak egészen halkan vinnyogott. Az asszony keresztülgázolt a szeméthalmon, és a szikla falához érve valami engesztelő fohászt mondott. Jézus nem értette az előtte ismeretlen nyelvű szavakat, bár jól tudta, kinek szól az invokáció. Mária feszülten hallgatózott, mintha a sziklafalból várná a választ. Majd vállát a szikla egyik kiugró részének nyomta - mire egy nagy kőajtó gördült hátra. A besütő holdfényben kis méretű, négyszögletes szoba vált láthatóvá, ahonnan tekergő csigalépcső vezetett lefelé, a sötétségbe.

Miután beléptek a helyiségbe, a kőajtó bezárult mögöttük. Mária lámpást vont elő köpenye alól, és intett Jézusnak, hogy kövesse. A levegő kellemes volt. Jó ideig lépkedtek lefelé a csigalépcső alacsony, pontosan egymáshoz illeszkedő, simára faragott fokain. A lépcső aljával szemben ismét egy üres kőfal emelkedett. Mária elmondta ugyanazt az ismeretlen nyelvű invokációs formulát, figyelt, mintegy válaszra lesve, majd megismételte, és újra hallgatózott. Végül nekidőlt az egyik kőlapnak, amely szintén titkos ajtónak bizonyult, s az is megfordult sarkaiban.

Méhkas alakúra kiképett barlangba léptek,amelynek falait nagy, faragatlan mészkőlapok burkolták. A vörösre és okkersárgára színezett kőlapokra spirálok, kettős spirálok, szvasztikák,fordított szvasztiák és kétágú villámok voltak festve. A helyiség közepén phallosz alakú oszlop emelkedett, mellette két csontváz feküdt, zsugorított helyzetben, az egyiknek hiányzott a koponyája, a két csontváz között egy antilopbika aranyozott szarvai csillantak meg a lámpa fényében. A barlangból három helyiség nyílott. A jobb oldali üres volt, a bal oldaliban két recézett falú áldozati tálat, egy elefántcsontból faragott, háromlábú széket és egy sápadt, beesett, szakállas férfiarcot ábrázoló maszkot lehetett látni, a középsőben aranylemezekkel borított, felül arany kerubokkal díszített kis láda állott, oldalain karikákkal, hogy két rúdon hordozni lehessen. Szemközt hosszú, szűk folyosó torkollott a vaksötétbe. A barlang bejáratának közelében két keskeny kőtábla állt, az egyiket edomi kalcedonból, a másikat aranysárga numídiai márványból csiszolták. A táblák mindkét oldalát apró, vésett ábrák borították.

Az áldozati tálak fenekén alvadt vér feketéllett.
- Bikavér - mondta Jézus, és hangjában szigorú vád csengett.
- Az hát - felelte gúnyosan az asszony. - Nem olvastad-e, hogy Mózes tizenkét oszlopot állíttatott fel kör alakban, a kör közepében pedig egy tizenharmadikat oltár gyanánt, azon bikával áldozott, és ezekben a tálakban fogta el a kibuggyanó vért?
- Olvastam, amit olvastam. De ez a vér itt nem áldozati vér. Re azért jársz ide, hogy bikavért lefetyelj a tálakból, és jóslatokat mond a halotti maszk száján keresztül, amelybe Ádám állkapcsa van belefoglalva.
- Bármit teszek, az én Úrnőm parancsa szerint cselekszem.
- Harcra hívom és megtagadom őt a saját házában!
- Vigyázz a nyelvedre! Az ilyen beszédnek az lehet a következménye, hogy elüszkösödik a combod, és leprás l esz az ajkad!
- A te úrnődnek nincs hatalma fölöttem. Sohasem érintkeztem az ő leányai közül senkivel, és sohasem mondtam ki a nevét. Ezért ismét felszólítalak, segíts nekem az ő szeretője ellen.
- Erre nem vagyok hajlandó, te lázadó. Miért nem alázkodsz meg a Kerubok előtt? Nem ismered-e fel a Szövetség Szent Frigyládáját, amelyet Jeremiás próféta az én Úrnőm gondjaira bízott, mielőtt Egyiptomba menekült?
- Jeremiás próféta helyesen cselekedett, amikor eltávolította, hogy a gyülekezet ne láthassa többé. Igaz, szent volt az valamikor de Áron leányai undokságaikkal bemocskolták. A halál ládája lett, és Jeremiás jól tette, hogy a halál házába vitte.
- Fogd a lámpásomat, és jól nézd meg a két táblán, az aranyszínűn és a vörös színűn látható képeket. A táblák eredetileg a frigyládában voltak, azzal a kerek fekete mennykővel együtt, amelyet őseid ide-oda görgettek benne, amikor esőt akartak előidézni. Nézd, ott fekszik a kő is a frigyláda lábánál. Nem más az, mint Miriám csöpögő sziklája, amely - úgy mondják - Izraeellel együtt haladt görögve, és amelynek megütéséért Mózes az életével lakolt.

Jézus átvette a lámpást, és szemügyre vette a táblákat.
- Mit számítanak ezek nekem, boszorkány? - jegyezte meg közönyösen. - Nem olvastam-e a Szentírást? Itt Izrael királyainak, fejedelmeinek és prófétáinak krónikája van képekben ábrázolva, rendetlen összevisszaságban.
- A kuszaság a saját szívedben van. Itt csupán egyetlen történet van ábrázolva. Egyetlenegy, nem több. Busztrophédon, azaz ökörfurdulós módon van ide róva: vagyis olyan mint a szántó ökör által vont barázda, amely egyszer jobbra, majd visszakanyarodva balra halad, és így tovább. Ami az aranytáblán van, annak folytatása a vörös táblán következik. A régi szövetség történetét tartalmazza, amelyről a frigyláda kapta a nevét. Azt a régi szövetséget az én Úrnőm és Hebron két ikerkirálya kötötte. Úrnőm esküvel fogadta, hogy egyenlő mértékben osztja meg szeretetét kettejük között mindaddig, amíg engedelmeskednek az akaratának. Itt kezdődik.

Átvette Jézustól a lámpást, és ujjával mutogatni kezdte a képekből álló sorokat.

A képek értelmezése körül nagy vita támadt Mária és Jézus között, és egyikük sem fogyott ki az ellenérvekből.

- Nézd -mondta Mária -, itt ül az én Úrnőm, az Első Éva a szülőszéken, a pálmafa alatt. Az emberek nagy eseményt várnak, mert rájött a vajúdás.
- Nem, boszorkány, ez itt nem az Első Éva, hanem Debora amint éppen bíráskodik Izrael fiainak peres ügyeiben, a róla elnevezett pálmafa alatt. Mert így van ez megírva a szent könyvekben.
- Nem jól tudod. Mert ezen a képen ül az én Úrnőm, ikreket szült, akiket különböző apák nemzettek. Az egyik iker Ádám, a Terebintus fia, amásik Azázel, a Kerm-tölgy fia. Úrnőm vörös fonalat köt Azázel csuklójára, hogy meg tudja különböztetni Ádámtól.
- Nem úgy van, Thámár ez, Júda enye, aki fattyú ikreket szült, Zerákhot és Pérecet. Zerákh csuklójára köti a vörös fonalat. Így van megírva.
- Nem úgy van. Mert itt a csecsemő Azázelt megmutatják apjának, a királynak. Itt pedig Ádámot fűzfavesszőkből és kákából font kosárba fektetik, és az Eskol patak vizére bocsátják, hogy a király el ne pusztíthassa.
- Nem. Itt a csecsemő Sámuelt mutatják meg Élinek a silói szentélyben, és a csecsemő Mózest teszik ki a Nílus vizére. Így van megírva.
- Nem, mert itt a juhász felesége magához veszi, és megszoptatja Ádámot, miközben az én Úrnőm, az Eső Éva némi távolságból figyeli a jelenetet.
- Dehogy! Ez itt a fáraó leánya, amint megtalálja Mózest a sás között, és Jókebed gondjaira bízza, aki Mózes szülőanyja. Így van megírva.
- Nem úgy van! Mert ezen a képen az én Úrnőm, az Első Éva megfürdik a hebroni halastóban, miáltal visszanyeri szüzességét.
- Nem, ez a kép azt ábrázolja, amint Dávid király jeruzsálemi palotája tetejéről nézi a hettita Uriás fürdőző feleségét, és parázna vágyat érez iránta. Így van megírva.
- Nem úegy van, ezen a képen Ádám története folytatódik. Az ifjúvá serdült Ádám éppen leterít egy oroszlánt meg egy medvét, amelyek megtámadták nyáját. Itt pedig a király áll, aki nem tudja, hogy ő Ádám nagybátyja.
- Ne, ez az ifjú Dávid, Isai fia, a király pedig Saul. Így van megírva.
- Nem úgy! Mert a király kívánságára Ádám itt megfojt egy rettenetes kígyót, amely tüzes leheletével ezreket pusztított el a király népéből. Látod, itt Ádám felmutatja a népnek a megölt hüllőt.
- Mást ábrázol a kép: Mózes a pusztában felemeli a réz szeráfot, hogy megállítsa a dögvész terjedését. Így van megírva.
- Nincs igazad. Mert lám, itt a király befogadta családjába Ádámot, aki testvérével, Azáellel szerető egyetértésben élt egy ideig.
- Nem Ádám és Azázel az, hanem Dávid és Jonathán, Saul fia, akik édestestvérekké váltak. Így van megírva.
- Szó sincs róla! Sámgár ez, Anat fia, aki az ösztökét forgatja fegyverként a filiszteusok ellen. Így van megírva.
- Rosszul mondod. Ez itt Dávid, amint megöli a filiszteus Góliátot. Így van megírva.
- Nem lehet az: mert itt Ádám Mamré tölgyligetében gyászolja és siratja a nagybátyját.
- Nem, hanem Dávid siratja itt ellenfelét, Abnert. Így van megírva.
- De hát nézd csak: itt Ádám a királyságra készül, egy királyi rekettyefűz alatt fekszik, hogy lelkét előkészítse a virrasztásra.
- Illés pihen a fa alatt. Így van megírva.
- De az nem lehetséges: hiszen ezen a képen láthatod, hogy a virrasztó Ádám vadállatokat szelidít meg, amelyek föl akarták falni.
- Nem, a kép azt ábrázolja, amint Ádám az Édenkertben sorra neveket ad az állatoknak. Így van megírva.
- Helytelenül értelmezed. Mert itt Ádámot Hebron királyává kenik.
- Sámuel keni Dávidot Izrael királyává. Így van megírva.
- Nem úgy van: itt látható, hogyan készülnek arra a lakomára, amellyel Ádám és az én Úrnőm, a Második Éva mennyegzőjét fogják majd megünnepelni.
- Amit itt látsz, a sok búza, árpa, liszt, bab, méz, vaj, birkahús, sajt, marhahús, amelyeket Dávid kapott Mahanáimban. Így van megírva.
- De nem, ha mondom: itt viszik a még hiányzó élelmet Ádám lakodalmára.
- Dehogy: ez itt Ciba, Méfibóset szolgája aki kenyeret, gyümölcsöt és bort visz Dávidnak. Így van megírva.
- Nem igaz: ezen a képen látható a kérők versengése. Ádám egész éjjel birkózott ellenfeleivel, míg meg nem sántult. Hajnaltájt kimarjult a jobb combja, attól fogva úgy lépett, mint a bika.
- Nem, hanem a mi Jákob atyánk viaskodik Peniélben egy angyallal egész éjjel, neki lett az a baja. Így van megírva.
- Dehogy: ez a kép Béth-Hoglát, a Bicegő mennyezői lugasát ábrázolja. Bikahangon bömbölő bohócok hívogatják Ádámot, a vőlegényt, hogy szaladjon oda a bikalábával.
- Nem, hanem Baál papjai, a Kármel hegyén táncolják a maguk bicegő pészaehját, közben késekkel sebeket ejtenek testükön, és Baált szólogatják, de hiába. Így van megírva.
- De nem: itt jön futva Ádám az ő menyasszonyához, az én Úrnőmhöz, a Második Évához, aki ötven leányával táncol a nádassal szegélyezett halastó mellett.
- Nem, hanem Miriám és szolgálóleányai lejtenek diadalmi táncot a Nádas-tenger mellett, miután a fáraó seregét elnyelte a víz, és Áron, a fivére is velük táncol. Így van megírva.
- De nem így van: itt látni, hogy a mennyegzői lakoma már megkezdődött, és itt ül Ádám az asztalnál, sánta lábát egy zsámolyon nyugtatva.
- A sánta Meéfibóset az, akit Dávid király meghívott az asztalához. Így van megírva.
- De itt láthatod, hogy a lakoma végeztével Ádám nyilvánosan szeretkezik az én Úrnőmmel, a Második Évával, és az én Úrnőm ötven leányával.
- Nem, ez itt a lázadó Absolon, aki nyilvánosan szeretkezik a kármeli Abigaillal és atyjának, Dávidnak többi feleségével meg ágyasával. Így van megírva.
- Az aranytáblának itt a vége, az aranykirály diadalmoskodott. Itt kezdődik a vörös tábla és a vörös király győzelme. Nézd, itt van Ádám, a lant feltalálója, dallamokat játszik és dalokat énekel a saját dicsőítésére. Ikertestvére, Azázel, a meggyilkolt király fia, izzó gyűlölettel nézi, bosszúra készül, dárdát tart a kezében.
- Dehogy! Dávid az, aki zenél és zsoltárokat énekel, hogy felvidítsa a búskomor Sault. Így van megírva.
- Nem úgy van. Mert itt Azázel táncol meztelenül a frigyláda előtt, könyörögve az én Úrnőmnek, hogy maradjon hűséges hozzá Úrnőm, aki szarvas holdat ábrázoló fejdíszét viseli, biztatóan mosolyog rá.
- Nem, hanem Dávid táncol a frigyláda előtt, és felesége, Mikl, más nevén Egla, ,,az üsző", gúnyosan nevet rajta egy ablakrácsozat mögött. Így van megírva.
- De nem, mert ezen a képen az én Úrnőm, a Második Éva ágyába hívja Azázelt.
- Nem, ez itt Amnon, aki megerőszakolja nővérét, Thámárt. Így van megírva.
- De itt az én Úrnőm a mennyezetes ágy oszlopához kötteti Ádám haját, hogy Azázel lenyírja.
- A kép azt ábrázolja, amint az álnok Delila férjének, Sámsonnak a haját odakötözi egy szövőszék gerendájához. Így van megírva.
- De nem,mert itt Azázel megy be ollóval Ádám szobájába, hogy szentelt haját lenyírja.
- Dávid az aki Saul királyt álomba merülten találja meg egy barlangban, de megkíméli az életét, csupán köntösének szélét vágja le. Így van megírva.
- De nézd: itt Ádám haja már le van vágva, öt rojttal díszített ruhaszegélyével együtt. És emitt Azázel meg a barátai gyalázzák és sértegetik őt, amikor felmegy a hegyre, hogy meghaljon.
- Nem, hanem Sémei meg a cimborái sértegetik és gyalázzák Dávidot Behurimban. Így van megírva.
- De nem: ezen a képen láthatod Ádámot, akit Azázel megvakított.
- Sámsont vakították meg a filiszteusok Gázában. Így van megírva.
- Nem igaz. Itt Azázel a hebroni fűzről metszett zöld vesszőkkel a hebroni terebintushoz kötözi Ádámot, és megfosztja férfiasságától.
- Dehogy! Ez itt Ai királya, akit Józsua Aiban felakasztatott egy fára. Így van megírva.
- Nem úgy van. Mert ezen a képen Azázelt látod, amint tizenkét oszlopot állít fel körben, közepén a tizenharmadik oszlopot oltárul szánja, hogy azon az én Úrnőm, a Második Éva tiszteletére feláldozza Ádámot. Itt vannak a vér felfogására szolgáló recézett tálak is.
- Nem, itt Mózes emel tizenkét oszlopot a Sinai, vagyis a Hóreb lábánál, Izrael mindegyik törzsének egyet. A tálak pedig arra szolgálnak, hogy felfogják bennük a leölt tulkok vérét. Így van megírva.
- De nem: itt sántikál be a körbe a megcsonkított Ádám, és itt meg már darabokra van vagdalva.
- Egészen mást ábrázol a kép: Agág király pipiskedő léptekkel bemegy a gilgáli körbe, ahol Sámuel próféta felkoncolja. Így van megírva.
- De itt tizenkét hebroni ember lakomázik Ádám húsából, és a vállizületét félreteszik,hogy azt Azázel egye meg.
- Ne, ez itt a miepái lakomát ábrázolja, Sámuel az ökör vállizületét teszi félre Saul király számára. Így van megírva.
- De nem, mert ezen a képen hirnök jő az én Úrnőmhöz, a Második Évához, hogy jelentse: ,,A dolog elvégeztett." Ő elfátyoloza magát, és a Harmadik Évává válik, kutyával, bagollyal és tevével.
- Rebeka az, aki leszáll a tevéjéről, és elfátyolozza az arcát, amikor megpillantja Izsák atyánkat, aki közeledik feléje, hogy feleségül kérje. Így van megírva.
- De nem úgy van:mert itt Hebron népe siratja Ádámot. Te ostoba, nem tudod, hol állsz most? Ez a Makpelá-barlang legbelső helyisége. Jósiás, az a gonosz király befalaztatta a bejáratát, de mi, kéniták, megőriztük a másik bejárat titkait. Nézd, ezen a képen az én Úrnőm, a Harmadik Éva ebbe a barlangba hozza el Ádám csontjait, hogy koporsóba tegye.
- Nem, itt Izrael fiai gyászolják Mózest Piszgában, és az Úristen, aki elfátyolozta magát, hogy senki emberfia meg ne lássa az arcát, titokban eltemeti őt Moáb egyik völgyében. Így van megírva.
- De ha megnézed ezt a képet, erre már nem találhatsz cáfoló szavakat. Mert itt végre a maga Háromságában látod az én Úrnőmet. Úrnőm, az Első Éva fehér, mint a leprás, Úrnőm a Második Éva, fekete, mint az én népem sátrai, Úrnőm, a Harmadik Éva, irgalmasan eltakarja az ő halálfejét. Nézd, Ádám szelleme leborul az én Hármas Úrnőm előtt, és kérleli a szövetség megtartására, Azázel pedig megdöbbenve nézi.
- De igenis, hogy meg tudlak cáfolni! Itt Mózes látható amint panaszkodik az Úrnak nővérére, Miriámra és fivérére, Áronra, amiért azok kigúnyolták az ő etiópiai feleségét. Áron leborul az Úr előtt, aki leprával bünteti Miriámot. Így van megírva.
- Mellébeszélsz, köntörfalazásod nem használ semmit. Mert nézd csak, itt az én Úrnőm meghallgatta Ádám könyörgését, Ádám szelleme kiemelkedik a koporsóban fekvő száraz csontokból, megfenyegeti Azázelt, és ismét visszatér az élet kerekéhez. Újra meg fog születni az én Úrnőmnek, mint saját fia és Azázel fiának ikertestvére.
- Megcáfolalk. Ezen a képen Saul király tanácskozik az endori boszorkánnyal, aki Sámuel száraz csontjaiból felidézi Sámuel szellemét. Így van megírva.
- Nem győztél meg. Elmondtam mindent, az Anya nevében. Itt véget ér a vörös tábla, é az aranytábla újra kezdi a történetet azzal, hogy az én Úrnőm, az Első Éva, ott vajúdik a pálmafája alatt..
- Megkaptad válaszaimat. Mi szükség van rá, hogy elismételjem azokat?
- Válaszaid elfogadhatatlanok az én Hármas Úrnőm számára.
- Az Élő Isten, akiben én hiszek, mérhetetlenül erősebb, mint a te őrnőd. Létezőt tud teremteni a nem létezőből. Ami volt, azt meg úgy tudja megsemmisíteni mintha sohasem létezett volna. Úrnőd régi tábláin fel van jegyezve a halál szövetsége, de ezt az Úr feldöntötte, és félretette Kádes kőtjánál, amikor új szövetséget esküdött az ő szolgájának, Mózesnek - az élet szövetségét. Mózes könyvei tartalmazzák ezt a szövetséget, és Mózes könyveit minden zsinagógában őrzik, a szent ládában, és szavai be vannak vésve minden igaz szív tábláira.
- De bármilyen erős a te Élő Istened, ki tud-e menteni téged a Halál házából, amely a Halál Völgyében fekszik? Senki emberfia nem szabadult innen élve, aki Úrnőmmel dacolni mert a saját házában. Minden vakmerő bolond, aki ide merészkedett, itt lelte pusztulását. Az a betömött alagút tele van a csontjaikkal.
- Meg van írva: ,,Még a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert Te velem vagy." Következésképpen a sorsom úgy alakul, amint az Atya rendeli, nem pedig úgy, ahogy a te úrnőd akarja.Én felszabadultam a Nőstény ítélkezése alól, azért jöttem, hogy leromboljam az ő műveit.

Mária, a Hajbodorító elefáncsont fésűvel fésülni kezdte hosszú fehér haját, s közben egymás után idézte az ősi gonosz erőket, hogy támadjanak Jézusra. Hívta a pikkelyes lábú Sédeket, a hosszú orrú Ruachokat, a Mazzikokat, az Ártókat, a Szeireket, a hegyormok kecske alakú démonjait, a homoksivatagokban lakozó, szamártomporú Lilitheket, hívta Sabirit, a vakság démonát, aki a be nem fedett vízmedencékben kísért, Ruach Zalachtát, a merevkór, a katalepszia démonát, Ben Nefiimet, az epilepszia démonát, Ruach Kezaritot, a lidércnyomások démonát, Ruach Tegazitot, a delírium démonát, Ruach Kardejakót, a melankólia démonát Sibbetát, a görcsök démonát, Ruach Zenunimot, a nemi téboly démonát, Debert, a dögvész démonát, végül Purát, a nemtörődömség és feledékenység alattomos démonát, akitől a vallásos zsidók a leginkább rettegnek.

És mindezek a gonosz démonok megjelentek, acsarkodva, rémületes zúgással, süvítéssel táncolták körül Jézust, és megpróbálták leszakítani ruhájáról a szent rojtokat, karjáról meg homlokáról az imaszijakat. Ő azonban nyugodt maradt, szívét nem szállta meg a rémüelt, ajka határozottan ismételgette a ,,Halljad Izrael"-t- háromszor az Első Éva ellen, háromszor a Második Éva ellen, háromszor a Harmadik Éva ellen. Majd erős hangon megparancsolta:
- Izrael Mindenható Istenének nevében, aki áldott legyen, távozzatok innen, éjszaka és halál démonai, menjetek vissza azokra az elhagyatott helyerkre, amelyeket a Mindenek Ura jelölt ki számotokra!

Azok pedig zagyva makogással egymás után eltüntek.

Mária felsikoltott:
- Megismertelek, Úrnőm Ellensége! Hát eljöttél végre, Dávid Fia, hitehagyott Ádám?

Jézus ráparancsolt, hogy hallgasson, de az sszony befogta a fülét, hogy ne hallja Jézust, és tovább rikácsolta a magáét:
- A hitehagyottat kiűzték az Édenből, ami nem más, mint Hebron. Kiűzték, hogy vándorként bolyongjon a Földön. De megjövendeltetett, egkor majd visszatér Hebronba, hogy elvégezze számadását a Nagy Istennővel. A hitehagyott megtagadhatja anyját, az Első Évát, elvetheti magától feleségét,a Második Évát, de a harmadik Éva, a nagyanyja kérlelhetetlenül magának fogja követelni őt.
- Ha az Első Éva megtagadtatik az Élő Isten szerelméért, a Második Éva pedig szintén az Élő Isten szerelméért vettetik el, talál-e majd a Harmadik Éva csontokat, amelyeket eltemethethe?

Mária ajkához emelte az elsókarját, belevájta kutyafogait, és mohón felszívta a vércsöppeket. Majd besietett abba a benyílóba, ahol az Ó-Ádám halotti maszkja függöt,leakasztotta a szegről, fejére illesztette,és vékony, sípoló hangon szavait hevenyészett hexameterekbe foglalva, jövendölést mondott:

Nagy terebintustól nemzett Ádám, az egyetlen,
Év holtakor kit szült a világra a zöldszemű Miriám.
És kit a hebroni nyájak vándorló terelői
Mentettek meg Azázel elől, ki halálra kereste,
Első tetetidet a csodák országa dicséri.
Bölcs vaey, akár Salamon, nagy titkodat senki se sejti.
Hóreben negyven nap, szelídítvén szörnyek erőit.
Visszajön újra a próféta, aki ifjú örökké,
Eljő, hogy felkeljen, s te király légy ujjai által.
Földnek urává léséz, Ádám nyomait köeted majd,
És e szövetség tábláit te sem törheted össze,
Míg végül felakasztanak, így leled szörnyű halálod,
Fűzvesszők kötik tagjaidat a terebintusi fához,
Ott szenvedsz méltán iszonyú gyötrelmeket, Ádám.
Lesz tizenkét pásztor, aki majd a véredet issza,
Testedből is eszik. A mi Éva anyánk kacag akkor,
S álom képében papnőjét így utasítja:
Szedje fel Áron csontjait, és vigye arra a helyre,
Hol már rég nyugszik Ádám koponyája a földben.

Amint vészjósló hangon elkárogta az utolsó sor verslábait, a lámpás lángja sercegni és imbolyogni kezdett. A barlang boltozatáról ragacsos csöpp hullott Jézus lábára, majd kisvártatva még egy.
- Mi dolgom nekem az Ó-Ádámmal, aki a porból suttog? - szólt Jézus. - Egy Új-Ádám jön el a Legmagasztosabb nevében, hogy végezzen a Nősténnyel, hogy megkötözze őt a saját hosszú hajával, hogy gyémántbilincsekbe verje Isten Ellenségét. Az Ó-Ádámban mindenki meghal, az Új-Ádámban mindenki élni fog.
- Vigyázz! Négy állat lépett abba a körbe, amelyet a hórebi csipkebokor alatt vontál. Hármat megszelídítettél, de a negyedik külön tapodta a földet. Nem így volt?
- Uram!- fohászkodott remegve Jézus. - Kicsida érthet meg saját tévelygéseit? Könyörögve kérlek, tisztíts meg engem titkos hibáimtól!

Mária félretette a maszkot, gúnyosan vihogott, és káromolta Jehovát. Jézus megragadta a hajánál fogva, jóllehet az asszony foggal-körömmel dulakodott vele, mint egy dühödt hiéna.
- Annak nevében, aki a magasságok és a mélységek Ura, parancsolom nektek, hogy jöjjetek ki ebből a nőszemélyből! - kiáltotta erős, csengő hangon.

És a tisztátalan szellemek, bár vonakodva, egymás után jöttek elő az asszony szájából. Jézus nevén nevezte mindegyiket, és megtiltotta nekik, hogy valaha is Máriába költözzenek. Az első volt Aluka, a Pióca, a második Zobáb, a Húslégy, a harmadik Akbar, az Egér, a negyedik Atalléf, a Denevér, az ötödik Tinsemeth, a Gyík, a hatodik Arnebhet, a Mezei nyúl, és a hetedik, az utolsó Sáfán, az Üregi nyúl. Egy-egy démon kiűzése után egyre erőtlenebbé vált az asszony viaskodása s mikor már az utolsó is eltávozott belőle, egész testében reszketve, erőtlenül és immár minden hatalomtól megfosztva állt ott, szájával hangtalanul tátogva.

Jézus ekkor elengedte, és a béke szavaival így szólt hozzá:
- Jöjj, Mária! Térjünk vissza az élet országába. Mostantól fogva fordíts hátat minden gonoszságnak.

Az asszony kinyitotta az ajtót, és előtte ment fel a csigalépcsőn, bizonytalan léptekkel, jobbra-balra támolyogva, mint aki szédül. Amikor kinyitotta a külső sziklaajtót, a betóduló éjjeli szél kioltotta a lámpását. Együtt léptek ki a szabadba, csak a csillagok világítottak, mert a Holdat felhő takarta.

Mária kis darabig Jézussal ment a Jeruzsálembe vezető úton, aztán leroskadt az útszélen, és szeméből kövér könnyek peregtek le az arcán. Elhaló hangon szólt a továbbhaladó Jézus után:
- Uram, azért még a vég hátra van, és ha majd az Anya figyelmeztet a kötelességemre, nem fogom őt cserbenhagyni.
- A vég olyan lesz, amilyennek az Élő Isten akarja!

Már alig volt néhány nap hátra a nyári napfordulóig. Jézus a Felső-Jordán egyik gázlójában érkezett: azon a helyen szélesen hömpölygött a folyó, meredek szirtfalak között. Jézus fehér ruháját derékig feltűrve, ott állt a folyó közepén a gázló túlsó partján kilenc tanú várakozott.
- Jöjj uram - kiáltotta János mihelyt megpillantotta Jézust. - Mert meg van írva, hogy az Úr lelke szálljon rád, és te más emberré változz.

Jézus mezítelenre vetkőzött, és belépett a vízbe. János két korsót merített a folyóba, az egyik aranyból volt, a másik fehér agyagból, amelyet csavaros formájúvá alakított ki a fazekasmester keze. Mindkét korsó tartalmát Jézus fejére és testére öntötte, majd elénekelte azt az ősrégi formulát, amelynek szövege szinte változatlanul megmaradt a második zsoltárban:

Törvényül hirdetem: Az Úr mondá nékem:
Fiam, felültettelek téged az én fellegváramra
Szin vadonában,
Én fiam vagy, én ma nemzettelek téged.
Kérjed tőlem, és odaadom néked a pogányokat
örökségül és birtokodul a föld határait.
Össztöröd őket vasvesszővel, széjjelzúzod őket,
mint cserépedényt.

Majd az eksztázis lázas kiáltása tört ki belőle:
- Tekints fel, uram, mert a te szellemed száll most rád galamb képében!

Jézus felpillantott. A Nap éppen akkor emelkedett a keleti szirtfal fölé, és sugarai tündöklő ragyogással tűztek a víz szinére. Megtisztult lélekkel lábolt ki a vízből a túlsó partra. János követte. Amikor már mindketten a parton álltak, elővett egy kis edényben terebintusolajat:
- A mi urunknak, Izrael Istenének nevében egész Izrael királyává kenlek téged!

Az egybegyűlt tanúk némelyike trombitát hozott magával, s most azt fújta harsányan, a többiek pedig örömrivlgásba törtek ki.
- Isten oltalmazza a királyt!

Majd a koriothi Júdás képett elő, kezében szegély nélküli vászonruhával, amilyent csak a főpapok viselhettek:
- Előbbi mesterem halála előtt meghagyta nekem, hogy ezt adjam rád, amikor eljő királlyá kenetésed ideje.

És felöltöztette a vászonruhába. János ezután fedett gyaloghintóba ültette Jézust és a kilenc tanú egymást váltogatva vitte a gyaloghintót észak felé, Galileába. A második napon megérkeztek a Tábor hegyének meredek lejtőihez. János előrement a kerm-tölgyből, terebintusból, mirtuszcserjéből és hegyi olajfából álló sűrű erdőkön keresztül, az arra kószáló vadállatok riadtan ugráltak félre lépteinek neszére. Végül felért a hegytetőre. A régebbi időben három törzs - Issakhár, Zebulon, Nafthali - járt ide portékákat cserélni, és közös szentélyük is ebben a városban állt.

A bírák korában Atabürionban gyülekeztek a három törzs harcosai Bárák és Dobora, a papnő vezetésével, mielőtt rárontottak Sisera harciszekereire a Kison völgyében. Később az aranyborjúkat - ,,a félrevezetett emberek megfogására szánt hálókat", ahogyan Hóseás próféta nevezte ezeket - itt szentelték Atabüriosznak,a hegy istenének. A Tábor-hegy lakói Atabürioszt Jehovával azonosítják, a görög mítoszkoltők szerint Atabüriosz egyike a Telkhineknek, agyis a pelaszgok egyik istene, az esszénusok számára pedig Atabüriosz az ő Mózes félistenük egyik címe vagy neve. Ugyanezen istenségnek Rodosz szigetén is van egy hegyi szentélye, Atabürisz, két rézből öntött ika áll benne, amelyek állítólag hangos bőgéssel jelzik, ha valami rendkívüli esemény fog a közeljövőben történni. Atabürioszról azt tartja a néphiedelem, hogy tetszése szerint bármilyen alakot tud ölteni, mint Dionüszosz vagy a pelaszgok Próteusza, vagy Hóreb hegyének istensége, aki a kádesi csipkebokorban jelent meg Mózesnek, s így nevezte meg magát: ,,Vagyok, aki vagyok."

Az ősi időkben nem a Tábor volt az egyedüli szentélye Izraelben: az Efraim-hegyén állott Atabüriosz Terebintusa, és koronázási körútja során Saul király ott is megfordult. A Tábor hegyén manapság is vásárt tartanak minden évben. Jézus idejében a hazafias érzelmű galileiak ,,Zebulon Urának" nevezték Jehovát, és így vélekedtek:
- Semmi akadálya nem volt annak, hogy a Szent Város a Tábor hegyén épüljön meg. Csak hát az Úrnak másként tetszett.
,,Semmi akadálya nem volt" - ez persze erős túlzás a galieleiak részéről. Tudniillik a Tábor hegyén egyetlen forrás sem akad és a lakosság teljesen a ciszternákban felfogott esővízre van utalva.

János elment a Tábor esszénus Őrzőjének házába. Az esszénust, akinek Nikki, azaz Nikanór volt a neve, álmából keltette fel:
- Jön a király, Őrző, hallod? Jön a király! Mikál egyetlen fia, és az apja is király volt!

Nikanór álomittasan motyogta:
- Vadakat beszélsz, te ember... Eredj innen, hagyj aludni!
- János vagyok, Én-Rimmonból, a próféta. Én kentem őt királlyá, és ünnepélyesen kijelentem neked, hogy Királyságra született. Kisded korában megmenekült Arkhelaosz kardjától a judeai Betlehemben, és Rékáb fiainak segítségével Egyiptomban talált biztos menedéket.
- Megvannak rajta a királyság jelei?
- Csupán a nyolcadik hiányzik még. Már kiállta a virrasztási próbát, és megszelídítette Hóreb fenevadjait. Mikál új ökökösnője már a Szegeletkőhöz idéztetett. A király és az örökösnő gyámja, a bethániai Lázár között már megvan a szerződés pecséttel ellátva, tanúk által hitelesítve.
- Hol ez a király?
- Utánam jön, nemsokára itt lesz.
- Veiesd őt a szent ligethez, és majd meglátjuk, hogyan viselkedik.

Éppen hajlanodott, amikor János a gyaloghinta hordozóit a szent berekhez vezette, amely az erdő egyik tisztázának közepén állott. Nikanór már várta őket. A gyaloghintót letették a földre, s Jézus kilépett belőle.

Hét fa nőtt ott egy tengeri homokkal felszórt, kör alakú helyen: rekettye, fűz, kerm-tölgy, mandula, terebintus, birslmafa, gránátalmafa. Jézus körbejárta a ligetecskét, sorban egymás után megáldva mindegyik fát. Nikanór élesen figyelte mozdulatait, és hallgatta az áldás szövegét:

Áldott legyen a Teremtő nevében a Nap és a hét első napja, amely Rafael angyalé. Áldott legyen az ő nevében a királyi rekettye, amely alatt Illés próféta megpihent és tápláltatott.
Áldott legyen a Teremtő nevében a Hold és a hét második napja, amely Gabriel angyalé. Áldott legyen az ő nevében a fűz, amelynek vízkedvelő lombjai ékesítik a Nagy Oltárt a Fűzfák Napján.
Áldott legyen a Teremtő nevében a Nergal planéta és a hét harmadik napja, amely Szamáel angyalé. Áldott legyen az ő nevében a kerm-tölgy, amelynek skarlátja megfesti a felkent király ruháit, varázsszerül az Asszony, a Leprás ellen.
Áldott legyen a Teremtő nevében a Nabú planéta és a hét középső napja, amely Mikháel angyalé. Áldott legyen az ő nevében a mndulafa, amelynek ága kivirágzott a bölcs Áronnak,s amelynek gyümölcse kehelyként fedi a hétágú gyertyatartó mindegyik lámpását.
Áldott legyen a Teremtő nevében a Marduk planéta és a hét ötödik napja, amely Izidkiel angyalé. Áldott legyen az ő nevében a terebintus, amelynek árnyékában Ábrahámnak és feleségének, Sárának megígértetttt, hogy annyi ivadékuk lesz, mint a tenger fövenye.
Áldott legyen a Teremtő nevében az Istár planéta és a hét hatodik napja, amely Hanael angyalé. Áldott legyenaz ő nevében a birsalmafa, amelynek szép gyümölcse megédesíti a sátorok ünnepét.
Áldott legyen a Teremtő nevében a Ninib planéta és a hét hetedik napja, amely Kefarel angyalé. Áldott legyen az ő nevében a gránátalmafa, amelynek ágából készül a nyárs, amelyre a húsvéti bárány felnyársaltatik, s amelynek gyümölcse az egyetlen, amelyet az Élő Isten szine elé szabad vinni.
Mindenekfölött áldassék minden dolgok Teremtője, aki e hét lámpásnak a gyertyája, aki az ő bölcsességvével kelyhet formál föléjük, aki elültette az élet hétágú fáját.
A Napnak adassék a hatalom, hogy melegítsen, vagy égessen.
A Holdnak adassék a hatalom, hogy tápláljon, vagy fonnyasszon.
A Nergal planétának adassék hatalom, hogy erősítsen, vagy gyöngítsen.
A Nabú planétának adassék a hatalom, hogy bölccsé vagy ostobává tegyen.
A Marduk planétának adassék a hatalom, hogy termővé vagy meddővé tegyen.
Az Istár planétának adassék a hatalom, hogy teljesítse, vagy megtagadja a szív kívánságát.
A Ninib platénátának adassék a hatalom, hogy megszenteltté vagy átkozottá tegyen.
Áldassék a hatalmak Rendezője, a Szombat Ura. Egyedül Őt imádom én.

Nikanór figyelte, hoegy Jézus a hét fa közül melyik alá fog leülni. Csodálkozva látta, hogy tartózkodott a királyi fenség fájától, a mágia fájától, a hatalom fájától, a bölcsesség fájától, a gazdagság és jólét fájától, a szentség fájától, de alázatosan térdre ereszkedett a szerelem fája alatt.
Jézus, aki olvasott a gondolataiban, így szólt hozzá:
- Bölcs Salamon az Énekek Énekében, amelyben Istennek Izrael iránti szerelmét énekli meg allegorikus formában, nem erről a fáról mondta-e: ,,Az ő árnyékában felette igen kívánok ülni... és zászló fölöttem szerelme"?

Nikanór mélyen meghajolt előtte:
- Uram, felkészültél-e mindazok elszenvedésére, amik a királysághoz szükségesek? Felkészültél-e az elcsúfításra?
- Felkészültem. Meg vagyon írva: ,,Ímé, jó szerencsés lesz szolgám, magasságos, fenséges és dicső lesz nagyon. Miképpen eliszonyodtak tőled sokan, oly rút, nem emberi volt ábrázatja, és alakja sem ember fiaié volt: Akképpen ejt ámulatba sok népeket, fölötte a királyok befogják szájokat, mert amit nékik nem beszéltek volt, azt látják, és amit nem hallottak volt, arra figyelnek."

A harmadik napon, még hajnalhasadás előtt, imbolygó fáklyafényben elvezették Jézust a Szegeletkőhöz, amely valaha egy gilgálnak - kövekből rakott körnek - a keleti oltára volt, a gilgál többi része már eltűnt. A kő egyik oldalánt állt a betahaniai Mária, a Kleopasznak neveztetett Jószé igen szép leánya, Jézus anyjának rokona, mellette Jézus anyja, majd egy harmadik nő jött elő az erdő sötétjéből, elfátyolozott arccal, s csatlakozott a másik kettőhöz, de nem szólt semmit.
Nikanór Jézus vállára erősítette a rituális galambszárnyakat.
- Ne félj semmit, Nagyúr- biztatta -, mert a mi Istenünk angyalának gondjaira biz téged, hogy szent lábad neki ne ütődjön egy sziklának.

Amikor megvirradt, Jézus felhágott a kőre, és Kleopasz leánya, Mária elkiáltotta magát:
- Repülj, Galambol Galambja, repülj!

Erre a jelre a kéniták követtek, husángokkal, göröngyökkel, mocsokkal kezdték hajigálni Jézust. Az erős zúzódások vérző sebekkel torzították el az arcát, Jézus mozdulatlanul trte a gyötrelmeket. Végül előredőlt, és lezuhant a kőről, mint az égből lebukó szárnyas Ikarosz azon a képen,amelyet Zeuxisz, a híres festő festet. De a sziklaoltár alatt ott állt hét előkelő férfiú Tábrból, akik az arkangyalok - Rarael, Gábriel, Szamáel, Mikháel, Izidkiel, Hanael, Kefarel - rituális szerepét töltötték be. Ezek felfogták a zuhanó tstet, mielőtt lába a földet érinthette volna.

Olvastam én már arról, hogy amikor Babilónia nagykirályát koronázták, az előírt szertartás szerint tűrnie kellett egy pap ököscsapásait. Azt is olvastam, hogy amikor Heródes a zsidók királyává koronáztatta magát, szintén alávetette magát ennek a megaláztatásnak - azoknak a prófétai ütéseknek az emlékére, amelyeket még gyerekkorában kapott Borában az esszénus Menahem atyától. De Jézus király meggyögyörtetése sokkal régibb és kegyetlenebb rituális aktus volt, amelyet több mint ezer esztendő után most hajtottak végre először, mivel csak most teljesedett be a próféciák jövendölése.

A hát táborita, miután estében felfogta Jézust, dulakodni kezdett vele.Heten egy ellen. Maguk alá gyűrték, majd arra kényszerítették, hogy szétterpesztett lábbal térdelő helyzetet foglaljon el. Akkor a legnagyobb testű kénita felmászott a kőtömb tetejére, és onnan nagy lendülettel ráugrott a térdelő Jézusra.
Ezzel az erőszakos cselekménnyel ért véget a meggyötörtetés, Jézus bal combja kimarjult, a csont vége kimozdult természetes helyzetéből és a comb izmai közé fúródott, bal lába emiatt mintegy kicsavarodott, úgyhogy attól fogva bicegett. Olyan járással járt, ameleyet ,,szent sántaságnak" szoktak nevezni. Ily módon kapta meg a királyság nyolcadik jelét. Egyetlenegyszer sem kiáltott fel fájdalmában, egyetlen panasz sem hagyta el az ajkát. A két Mária vérző szívvel nézte, és mindketten keserves könnyeket hullattak. A mellettük álló magas, idős nő hirtelen félrevonta fátyolát, megcsókolta a fiatalabbik Mária mindkét orcáját, ijesztően felnevetett, majd eltűnaz erdőben, ahonnan jött.

A kéniták gyöngéden karjukra emelték Jézust, és bocsánatáért könyörögtek. Megmosták az arcát, gyógyírral bekenték sebeit, és estefelé gyaloghintóban elvitték egy cédrus- és fenyőgallyakból készített tágas sátorba, amelyet Nikanór kertjében állítottak fel. Ott várakozott az egész gyülekezet, amelynek tagjai szent hallgatást esküdtek. Amikor Jézus belépett, mindenki felkelt helyéről.

A sátor nyugati végében trónus állott, amely fölé bíbor baldachin volt kifeszítve. Már rajta ült Mária, Kleopasz leánya, arannyal átszőtt ruhában, mint egy királynő: borostyánból és fésűskagylóból összeállított nyakláncot viselt, fejét csillagokat ábrázoló diadém ékesítette. A hét előkelő férfiú előlépett, hogy elvégezze a szertartás további műveleteit. Kefarel Jézus lábára húzta a magasított aranysarkú, bíborszínű királyi cipőt, a hierarchiában utána következő négy arkangyal ráadta a szent ruhákat, Rarael fejére illesztette az aranykoronát, Gábriel átnyújtotta neki a nádból készített királyi pálcát.

Amikor Jézus már teljes királyi díszben állt ott, a királyné kedvesen rámosolygott, lassú, ünnepélyes mozdulatokkal lelépett a trónról, és kezét nyújtotta neki. Jézus nagy kínnal hágott fel a három lépcsőfokon, és leült Mária mellé a trónra. Mert a koronázás azt jelenti, hogy a királlyá választott férfi feleségül veszi az ország örökösnőjét.

Kosszarvból készült tülkök harsantak fel, az egybegyűltek lelkesen éljeneztek, és megkezdődött a mennyezői lakoma. Makulátlan fehér tulkot vágtak le a királyi pár tiszteletére. A társaság már éhesen várta a pecsenyét - egy éjjel és egy nap tartott a teljes böjt -, mindenki leste, mikor ízleli meg Jézus a királyt megillető szent részt, a lapockát, és ezzel megkezdődjék a vidám lakoma.

Jézus azonban félretolta a maga királyi részét.
- Akik szeretnek engem -mondotta -, azok velem együtt megtartóztatják magukat. Ennek a szokásnak vége.

Senki sem mert enni, s a sült ökröt úgy, ahogy behozták, ki is vitték, hogy elássák valahol. Egy kupa, názáreti vörös bort mégis hajlandó volt elfogadni Jézus. A Tábor hegyének szentélyéhez épített Borok Házából hozták, s Jézus megosztotta királynéjával. Ezúttal a kéniták is bort ittak, mivel a nazireus tilalmat most az egyszer nem kellett megtartaniuk. Jézus még kenyeret is elfogadott a galileai Betlehemből, a régi Kenyér Házából, s az utolsó morzsáig megosztotta királynéjával.

Azután sipok, fuvolák és dobok hangja mellett a kéniták elénekelték Ráchelnek Izraelre mondott áldását. Ez az ő szent évük misztikus éneke, tartalmazza az eredeti tizennégy törzs nevét - köztük Dinát is - kezdve Rúbennel és végezve Benjminnnal:

Nézd a Fiút, hajója vizen úszik,
Milyen erő feszül karjában,
Meg-megpihen két hősi tett közt,
Hajósát megfizette jjól,
Gályája biztos lakhelye,
Amíg a szél majd hazahajtja.
Oroszlánként harsog a hangja,
Magasztalják fivérei,
Szeme piros Eskol borától,
Tejtől fehérek fogai.

Boldogan él: kenyere bőven,
Asztalán ízes falatok.
Igaz, hogy rablók fosztogatják,
De egyszer leszámol velük.
Testvéreitől elkülönül majd,
És Kánaánnak királynője
Lesz az ő hites asszonya.
A szava éles, haragja lángol,
Egész világ lesi parancsát.
Tettei dús gyümölcsöt hoznak,
Szaporodik a nép majd boldogan,
Mint csendes vízben nyüzsgő halrajok.
Ivadékai megsokasodnak.
Elfeledteti, mi a fájdalom.
Okos és csatlahtatlan, mint a kígyó,
Viperamarás minden ítélete.
A trón előtt nem mer pisszegni senki,
Mikor ítélkezik királyi párja mellett.
Vitatkozó ellenfelét az érvek fegyverével
Teríti le, s az megsemmisülve
Hajnalban szédült fővel támolyog ki -
Nézzétek Jobb Kezem dicső Fiát,
Ki bölcsen osztja szét az éji zsákmányt.

Azután a vőfélyek szerepét betöltő előkelők elénekelték a negyvenötödik zsoltár első felét, Dávid királyi mennyegzői himnuszát, övezze fel kardját, induljon csatába, mivel Isten örökre megszilárdította trónját, az igazság jogarát adta kezébe, és megkente az öröm olajával.

Mária nőrokonai - nővérének, Mártának a vezetésével ők töltötték be a nyoszolyólányok szerepét - elénekelték a zsoltár második feléből az alábbi verseket:

Királyok leányai a te ékességeid, jobb kezed
felől királyné áll ofiri aranyban.
Halld csak, leány, nézd csak, hajtasd ide füledet!
Feledd el népedet és atyád házát.
Szépségedet a király kívánja, hiszen urad ő, hódolj
hát neki!...
Csupa ékesség a király leánya bent, vont aranyból
van a ruhája.
Hímes öltözetben viszik a királyhoz, szüzek vonulnak
utána, az ő társnői, néked hozzák őket.

Majd madaraknak meg egyéb állatoknak öltözött maskarák tódultak be, és táncoltak,s mindenféle bohóságot műveltek, mí el nem érkezett az ideje annak, hogy Jézus és Mária visszavonuljona nászszobába, amelyet függöny választott el a lugas többi részétől. Ekkor azonban Jézus olyan szavakkal fordult a királynéjához, amelyek még jobban megdöbbentették a jelenlevőket, mint a királyt megillető húsadag visszautasítása. Jézus ugyanis tisztán csengő hangon kijelentette Máriának:
- A királyod vagyok, és nem azért jöttem, hogy megújítsalak, hanem, hogy véget vessek. Én kedvesem, ne műveljük a sötétség cselekedetét, amely a halál cselekedete. Te a nővérem vagy! A nővérem vagy! A nővérem vagy!

E szavakkal tagadta meg a szüzi tisztasággal a házasság testi kapcsolatait. A megdöbbent gyülekezet halálos csendben fogadta kijelentését. A királyné arca elpirult, majd elfehéredett.

A másik Mária, Jézus anyja törte meg a kínos csendet. Felállt, és szigorú hangon kérdezte:
- Fiam hát így akarsz bánni szűz feleségeddel? Mi lett volna, ha atyád, a király szégyenletes módon ugyanígy cselekedett volna?
- Asszony - felelte Jézus -, Mikál hatalma elhagyott téged, és nőrokonodra szállott át. A dolog most már csak őrá és rám tartozik.

Az esszénus Lázár, a királyné bátyja és egyben gyámja, amióta apjuk, Jószé Kleopasz meghalt, így vígasztalta húgát:
- Férjed, a király bölcsen tette, hogy rátaposott a szégyen köntösére. Csakis ezen az úton haldhatunk együtt tiszta szerelemben. Szárítsd fel könnyeidet, Mária. Szárítsd fel könnyeidet az Élő Isten szeretetéért.
- Bölcsebb-e az én uram, a király, mint Salamon király, akinek nővére egyben a hitvese is volt? - felelte erre a húga. - Mert Salamon a galamb szelíd epekedésével töltötte az egész éjszakát felesége keblén, tágas lugasok zöld nyoszolyáján, és mint a galamb, fürkészte ki a szilahasadékokat. De hát ki vagyok én, hogy bíró lehessek ebben a dologban? Felfedem arcomat a királynak, és az ő szava az én törvényem.

 
 
0 komment , kategória:  A sánta Jézus -Edom Talmud  
Edom - A terebintus vásár
  2010-02-10 20:33:17, szerda
 
  Robert Graves: King Jesus
Cassel-London Seventh Edition Januáry 1966

Fordította: Terényi István
Gondolat Kiadó Budapest, 1969
Megjelent a Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Magyar Népköztársaság közös könyvkiadás egyezményének keretében a Madách Könyvkiadó (Bratislava) részére a Gondolat Könyvkiadó (Budapest) gondozásában.
Zrinyi Nyomda, Budapest, Bolgár Imre igazgató

Az Egyiptomiak Szerint Való Evengéliumban Sálom megkérdezte az Úrtól: ,,Meddig fog tartani a halál uralma?" Ő így felelt: ,,Ameddig ti, asszonyok gyermekeket fogtok szülni..." Sálom újabb kérdést intézett hozzá: ,,Akkor hát jól tettem, hogy nem szültem gyermekeket?" Ő ezt válaszolta: ,,Minden növényből egyetek, csak a keserűt ne egyétek..." Amikor pedig azt tudakolta Sálom, hogy mikor válnak ismeretessé azok a dolgok, amelyek felől kérdezősködött, imigyen felelt neki az Úr: ,,Amikor ti, asszonyok a szemérem köntösén tapodtok, és amikor a kettőből egy lesz, és amikor a hím és a nőstény viszonyában nem lesz többé sem hím, sem nőstény..." És ugyanazon Evangéliumban mondotta a Megváltó: ,,Én azért jöttem, hogy leromboljam a Nőstény műveit."

Alexandriai Kelemen
(Stromata, III.)

...Kommentátorok Edom gonosz királyságával kapcsolatban említik Jesu-ha-Nocrit (azaz Jézust, mivelhogy az volt az ő népe... Egy húsvét előestéjén felakasztották... Közel volt a királysághoz (ti. utódlás tekintetében).

Balaám, a Sánta (azaz Jézus) harminchárom esztendős volt, amikor Pintiasz, a Rabló (Pontius Pilátus) megölte... Úgy mondják, hogy anyja fejedelmektől és uralkodóktól származott, de ácsokkal keveredett.

Lexicon Talmudicum ,,Abarbanel"
Alatt és babiloni Talmud Zanhedrin 106b, 43a, 51a.


Simont a Hóreb hegyének egyik sziklahasadékában temették el, utána János visszatért Béth Arabába. Jézus a keriothi Júdás ápolása nyomán lassanként visszanyerte erejét. Tíz nappal később a tekervényes akrabbimi kaptatón elindult Hebron felé, amely északi irányban ötven mérföldnyire volt a hegytől.

Júdás, aki a Hebron környéki Kerioth faluban született, Jézus tanítványául szegődött, és elkísérte. Okos, nemes lelkű, tanult ember volt, azelőtt sózott hallal kereskedő nagybátyjánál üzlettársaként dolgozott, de aztán megundorodott a világtól, és beállt az ebjoniták közé. Lelki meghasonlását tragikus események váltották ki: ellenségei azt a hazug pletykát terjesztették róla, hogy vérfertőző viszont folytat nagybátyja fiatal feleségével, és amikor a női becsületében gyalázatosan megrágalmazott asszony ezt megtudta, kétségbeesésében felakasztotta magát. Júdás a későbbiek folyamán nagy szolgálatokat tett Jézusnak,mert tízesztendős üzleti tevékenysége során alaposan kitapasztalta, hogyan kezelik a rómaiak görög és szír kreatúráikat, és megtanulta, hogyan kell udvariasan,de önérzetes méltósággal érintkezni magistratusokkal, zsinagógiai előljárókkal, városi írnokokkal, és egyéb hivatalos személyekkel. Az ebjoniták között eltöltött hét év alatt pedig a szegények és a kitaszítottak érzés- és gondolatvilágát is alaposan megismerte, s a z ő nyelvükön szintén tudott beszélni.

Az út egyik összeszűkölő szakaszán utolértek egy népes csapatot. Azon az elhagyatott vidéken, ahol útonálló haramiák gyakran megtámadták az utasembereket, csak csoportosan volt biztonságos az utazás. A társaság többsége edomitákból meg sinai-félszigeti arabokból,kisebb része föniciai kereskedőkből állott, és két görög is akadt köztük,aki a filozófusok szürke köpönyegét viselte.

Júdás udvariasan köszöntötte az utóvédcsapat szerepét betöltő csoport vezetőjét, egy arabot, s megkérdezte: miért hord az egész csoport gyászruhát? Valami általános, mindenkit érintő csapás miatt, amelyről ő eddig még nem hallott?
- Zarándokok vagyunk - felelte az arab -, Hebronba megyünk, hogy ott gyászszertartással áldozzunk Ábrahám ősünk emlékének. Nem tudod, hogy holnapután kezdődik a terebintus vásár? Karavánunkban kétszáz szamár és teve értékes portékákat visz oda.
- Kegyes engedelmeddel hadd csatlakozzak a karavánhoz. Mi is Ábrahám fiai vagyunk.
- Melyik néphez tartoztok?
- Zsidók vagyunk. Ő a mesterem, szent ember, én a tanítványa vagyok.

Éjszaka a tövisbokor ágaiból rakott tábortűz mellett üldögélve, egy csoport művelt zarándok Hebron régi történetéről beszélgetett.

Mózes Első Könyve szerint ebben a termékeny, hűös és védett völgyben, amely négyezer lábbak fekszik magasabban a Földközi-tenger szintjénél, Ábrahám Jehova tiszteletére szent ligetet ültetett - az úgynevezett mamréi tölgyest -, és kutat is ásott. A közeli Makpelá-barlangban temették el, amelyet Efróntól, Kheth egyik ivadékától vásárolt meg, hogy ott helyezze örök nyugalomra nővérét, Sárát, aki a felesége is volt. A feljegyzések szerint Izsák és Jákob patriarchát, valamint azok feleségét, Rebekát és Leát is ugyanabban a barlangban temették el.

Egy petrai kereskedő azonban kijelentette, hogy a bibliai közlés nem felel meg a valóságnak:
- Amit a zsidók Mamré tölgyesének neveznek, azt mi, patraiak, Miriám tölgyese néven ismerjük. Hagyományaink szerint Miriám, Mózes félisten testvérhúga azoknak a kálebitáknak volt az istennője, akik a zsidókkal együtt délről jöttek, és az ananákoktól, az óriásoktól elvették Hebront. A mindenféle istennőtől viszolygó zsidók azonban elhallgatják az igazságot, és a Miriám szó átírásával úgy tüntetik fel a dolgot, hogy az a hely az amorita Mamréról, Eskol fivéréről kapta a nevét. Pedig Miriám képmása még most is ott látható a szent barlangban: halfarkú szerelemistennő, olyan, mint a ioppei Aphrodité. A hebroniak persze azt állítják, hogy Sárát, Ábrahám feleségét ábrázolja.

Erre az idősebbik görög filozófus, egy spártai, aki fiával utazgatott a világban, hogy gyarapítsa földrajzi ismereteit, meglepetten kiáltott fel:
- Azt mondod, Miriám a neve? Akkor nem lehet más, mint Müriné, a frígek ősi tengeristennője. Az ő nevét viseli Lémnosz legnaegyobb városa, és Homérosz szerint ő volt a trójai dardanoszok ősanyja. Némely kommentátor Thetisz vagy Téthüsz Égei-tenger melléki tengeristennővel azonosítja, akit a mítoszköltők Péleusz hérosszal hoznak kapcsolatba. Hátha Kheth fiai az Égei-tenger mellől valók, és Thetisz ivadékai? Hátha Makpelá valamikor a mágus Péleusz vagy a látnok Péleusz jós-szentélye volt?
- Úgy gondolod, apám - kérdezte a fia -, hogy a zsidók meg a kálebiták, akiknek Ábrahám volt az ősük, saját istennőjük, Sára kedvéért kiűzték a szentélyből Thetiszt?
- Nem. Inkább úgy lehetett, hogy Káleb nemzetsége kiszorította Efrón nemzetségét. Thetiszt azonban továbbra is tisztelték, csak éppen a nevét változtatták meg Sárára. Van köztetek olyan, aki tud valamit erről a Sáráról?
- Nem sok feljegyzés van róla - mondta a petrai kereskedő. - Tulajdonképpen csak annyi, hogy kinevetett egy angyalt, aki arról biztosította Ábrahámot, hogy Sára ivadékai annyian lesznek,mint a tengerparti föveny homokszemei, sőt még többen.
- Ez jól beleillik a képbe - mondta az idősebbik görög. - Most már biztosra vehető, hogy megilleti a halfarok, és hogy Thetisz, Miriám meg Sára egy és ugyanazon istenség. A tengerpart említése elegendő bizonyíték,a nevetés pedig még jobban alátámasztja. A tengeristennők, akik egyúttal mindig a szerelem istennői is, híresek a kacagásukról. Szeretném hangsúlyozni, uraim, hogy nekem meg a fiamnak ez a kérdés jóval többet jelent, mint egy érdekes téma akadémikus jellegű megvitatását. A mi két zsidó útitársunk bizonyára egyet fog érteni velem, ha kijelentem: mi, spártaiak, dórok lévén, szintén Ábrahám fiai vagyunk.

Jézus hallgatott, mert némi gúnyt érzett ki a görög hangjából, de Júdás udvariasan válaszolta:
- Így van. A Makkabeusok Első Könyvének történetírója idéz egy levelet, amelyet a ti Areusz királyotok küldött Óniás jeruzsálemi főpapnak, nem sokkal Nagy Sándor halála után. Azt írta benne, hogy a két nép rokonságban áll egymással, mivel mind a kettő Ábrahámtól származik. Másfél évszszázaddal később pedig Makkabeus Simon küldött levelet a spártaiaknak, s ebben elismerte a rokonságot. Mindazonáltal nem hinném, hogy ti, dórok, Sára révén vagytok Ábrahám ivadékai. Inkább úgy gondolom, hogy Ábrahám másik felesége, Ketura, agy pedig Hágár az ősanyátok.

A görög elnézően mosolygott:
- Hát ami azt illeti, lehet, hogy a spártai Areusznak igaza volt, de az is lehetséges, hogy Ábrahámot összetévesztette Héreaklésszal. Hiszen mindkét héroszról köztudomású, hogy késznek mutatkozott elpusztítani saját fiát. Én azonba, aki egész életemben behatóan tanulmányoztam a mítoszokat, inkább azon a véleményen vagyok, hogy valamelyik ősünk egykor a ti őseitekkel közösen imádta ugyanazt a tengeristennőt Mamré tölgyligeteiben. Persze, a hebroni legendák szálai nagyon összekuszálódtak, így hát nem állíthatom teljes bizonyossággal, hogy Kheth azonos volt Thetisszel. Lehetett Hathor is, a Türkiz Úrnője, akinek neve annyit tesz, mint a ,,Napisten hajléka", vagyis a tenger. És az is elképzelhető, hogy Pela a pulustuk vagy filiszteusok névadó őse lehetett.
- Véleményed szerint ki vagy mi volt hát akkor Ábrahám, tudós görög férfiú?
- A megfejtés kulcsa a nevében rejlik. A ti hagyományotok úgy tartja, hogy eredetileg Ábrámnak hívták, és akkor lett Ábrahám, amikor megérkezett Hebronba. Érdeklődtem néhány tudóstoknál, akik magabiztosan közölték, hogy a név jelentése: ,,Isten szeret". Mások azonban kevésbé magabiztosak. Én annak a híres alexandriai tudósnak a véleményét fogadtam el, aki szerint az eredeti név nem Ábrám volt, hanem Aburamu, ami annyit tesz, mint ,,az atya a legmagasztosabb". Ebből lett Abrahab, ennek a jelentése: ,,Ráháb fia", vagy ,,Ráháb választottja". No mármost, Ráháb általános elnevezése a tengeristennőnek, akit a zsidók falánk tengeri sárkánynak képzelnek el. Ugyanakkor szimbolikus neve Egyiptomnak is, amely mintegy elnyelte Izraelt, de az kitört a gyomrából. Az alexandriai tudósnak az a véleménye, hogy az Ábrahám eredeti nevében levő ,,Ráháb" szót később a ,,Raham" szóval cserélték ki. Így hívták Hebron héroszának egyik állítólagos unokáját. A névváltoztatás azt a célt szolgálta, hogy Ábrahám ne függjön többé Ráháb istennőtől. Ha tehát te azt kérdezed tőlem: ,,Ki vagy mi volt Ábrahám?", én így felelek a kérdésedre: ,,Hebron királyainak címe, miután az arameusok elfoglalták a Szentélyt."

Júdás vitába szállt vele:
- Tudós görög férfiú, neked igazad van, amikor arameusnak mondod Ábrahámot, mert a zsengék áldozati ünnepén a ritus egyik mondata így hangzik: ,,Vándorló arameus volt az atyám." De ha Ábrahám sírjára hivatkozva azt állítod, hogy Ábrahám a régi hebroni királyok címe volt, Abnerról is elmondhatnád ugyanezt. Tudniillik Abnernak, Nér fiának a síremléke is ott látható a közelben. És ha Ábrahám nevének jeletésén vitatkozni lehet, Abner nevének jelentéséhez sem férhet semmi kétség. Azt jelenti: ,,Isten az én lámpásom." És a mi Istenünk kultuszában Mózes óta szerepel a lámpás.
- Mit tudsz Abnerról? Hogyan halt meg?
- Törzsi fejedelem volt, tőle kérte feleségül Dávid király a hebroni Mikált. Dávid szolgái ölték meg Hebronban. Dávid haladt a gyászmenet élén.
- Akkor nyilván Hebron királya volt, akit Dávid megfosztott királyi hatalmától. De hadd jegyezzem meg, hogy az Abner név jelentése így is értelmezhető: ,,Néreisz választottja". Néreisz pedig másik címe ugyanazon tengeristennőnek, tőle kapták nevüket a Néreidák. Egyébiránt bizonyosra vehető, hogy a Káleb szintén királyi titulus volt itt. Mi a név jelentése? Nem vagyok a héber nyelv szakértője.
- Kutyát jelent - mageyarázta a petrai kereskedő. - Bajosan hihető, hogy királyi cím lett volna.
- Ugyan, miért ne lehetett voln? - ellenkezett a görög, aki nagy élvezetét lelte a vitatkozásban. - Miért ne lehettek volna a kábebiták a Kutyacsillag, vagyis a Sírius fiai? Nem gondolnám, hogy a makpelái jósbarlang különbözne mindazoktól az ősi barlan-orákulumoktól, amelyeket a fiammal ugazgatásaink során eddig már meglátogattunk. Mindegyikben azt láttuk, hogy a jóslatokat sugalmazó Nagy Istennő egyúttal kutya is. Kutya azért, mert a szabad szeretkezést hirdeti, és azért is, mert hullákat eszik. Azok a beavatott hívei, akik mint a bájos Íziszt vagy Astartét tisztelik, kutya-álarcot öltenek titkos ünnepein, akik pedig mint Hekatét vagy Brimót imádják, hármas útkereszteződéseken kutyákat áldoznak neki. A Kutyacsillag abban az évszakban ragyog az égbolton, amelyben legerősebben pusztít a dögvész. És a Nagy Istennő birodalmát a halottak országát mindig is kutyák őrizték. Gondoljunk például Kerberoszra és az egyiptomi Anubiszra, a Nyugati Paradicsom őrzőjére. És nincs-e kapcsolat Káleb és Kapüpszó istennő, az ógüiai paradicsomi sziget királynője között, aki a költők szerint Ókeanosz és Téthüsz vagy Nereusz, vaegy Atlasz Telamón leánya? És ,,a Kutya hatalma" a héber költészetben nem a halál szinonimája-e? Ezt onnen tudom, mert görög fordításban olvastam Dávid zsoltárait.
- A barlang már régóta nem jóshely - mondta Júdás. - Jósiás, a ,,jó király" befalaztatta azt a járatot, amely a harmadik, legbelső helyiségbe vezetett. Mózes idején ott kapta meg Káleb Ádám orákulumát. Most már csak két helyiségbe lehet bemenni. A belsőben van a három patriarchának és feleségüknek a sírja.
- Ádám orákuluma? Nem Ábrahámé? Én Ádámot ősrégi kaldeus hérosznak vélem.
- A mi ebjonita hagyományunk úgy mondja, hogy Ádám Hebronban teremtetett, és ott is temették el. Micháel arkangyal egy misztikus körvonalon belül formálta meg öt porból, amelyet keletről, nyugatról, délről és északról kapart össze. Amikor Ádámot és feleségét,a Második Évát, Isten Ellensége rávette az isteni paradicsomok megszegésére, Ádám hosszú ideig vezekelt bűnéért (nyakig ült a Jordán vizében nagyon sokáig), de ott maradt Hebronban. Persze az Édenkerten kívül kellett élnie, mert annak bejáratát szeráfok őrizték. Sok-sok esztendővel később ott is halt meg Hebronban, és a Makpelá-barlangban temették el.
- Mikháel arkangyalt mondtál? - szólt közbe most élénken a petrai kereskedő. - Azt hiszem, tévedsz. Ádám Mikál nimfának, más néven Miriámnak a fia, akit anyja szüzen szült. Az egy dologban kell megcáfolnom állításodat, ebjonita férfiú! Az orákulum nem szűnt meg, ahogyan te mondod. Még működik. Egy Mária nevű nő végzi a jóspapnői funkciót. Mellesleg merőben világi foglalkozást űz, hajbodorítás a mestersége.
- No és kinek a nevében mond jóslatokat az az asszony? - érdeklődött a görög.
- Az Anya nevében. És Ádám állkapcsából jósol.
- Már hegy volna ez lehetséges? - ellenkezett Júdás. - Hiszen iratainkban fel van jegyezve, hogy Dávid király hét esztendeig Hebronban lakott, de azután Jeruzsálembe helyezte át királyi székhelyét és a frigyládát abban a szérűskertben állította fel, amely korábban Araunának volt szentelve. Nos, akkor Ádám koponyáját is magával vitte, és a városon kívülegy keresztútnál eltemettette, hogy varázserejével oltalmazza az új királyi székhelyet. Jeruzsálem ilyesformán Hebron kolóniája lett. Ahogy Ezékiel próféta írja: ,,Atyád az emoreus (feltételezhetően mamréra célzott Ezékiel) és anyád hitteus asszony" (Kheth leszármazottja).
- Csakhogy Dávid Hebronban hagyta az állkapcsot meg a csontvázat! Hiába rázod a fejedet, úgy van, ahogy mondom! Saját testvérbátyám, aki azóta már meghalt, maga is kért orákulumot a papnőtől! Nekem elmesélte az egészet, és szavaiból úgy vettem ki, hogy ez a Mária fölöttébb félelmetes személy.

Így folyt még tovább a társalgás, de Jézus egyetlenegyszer sem szólalt meg.
- Érdekes - jegyezte meg később az idősebb görög -, hogy ez a hebroni vásár egybeesik az Athénban és Rómában szokásos gyászidőszakkal. Ott a május a tisztulás, a purifikáció ideje. Kákából, szittyóból font, bűnöket jelképező bábukat hajítanak a folyóvízbe, a nemi közösülés még házaspárok között is tilos, a templomokat kitakarítják, a szent szobrokat tisztára sikálják, a gyümölcsfákra fáklyákat meg lámpásokat aggatnak, hogy elűzzék az ártó szellemeket, az emberek szennyes ruhákban járnak, és senki sem nevet. Úgy mondták nekem, hogy Mamré tölgyligetében is majdnem pontosan ugyanilyenek a szokások az ünnep idején. Dea vidám folytatás elmarad. A megtisztulást szolgáló rituális gyász meg a nemi érintkezésre vonatkozó vallási jellegű tilalom normális körülmények között azzal a következménnyel jár, hogy a tilalmak feloldását szexuális orgiák követik, és a szenvedélyes életöröm szertelen jókevvé fokozódik. De itt, úgy mondják, semmi ilyesféle nem történik.

A fegyveres kíséret arab parancsnoka felnevezetet:
- Ó, Hebron már rég nem olyan, mint akkoriban volt, amikor Absolon, Dávid lázadó fia, a palota tetején az egész nép szeme láttára szeretkezett apja háremének húsz vagy még több asszonyával. Mindamellett nem teljesen felel meg a valóságnak, hogy - amint te mondod - , ,,semmi ilyesféle nem történik". Mi, arabok, Hebronba szoktuk hozni meddő asszonyainkat, hogy a Kerm-király által termékennyé váljanak. De az ilyen ritusok meg az a lovaglási ritus is, amelyben a jebuzeus hajadonok a Kerm-király révén elvesztik szüzességüket, a város határain kívüla hegyen túl zajlanak le, amikor már vége a vásárnak.
- Ki a csuda ez a Kerm-király? - kérdezte az ifjabbik görög.
- Annak a Terebintus-királynak a gyilkosa, akit ezen az ünnepen siratunk és gyászolunk, és ugyanakkor ő maga a fő gyászoló.
- Így hát Ábrahám atya a Terebintus-király?
- A szent liget - magyarázta a petrai kereskedő - kétfajta tölgyből áll: kerm- és terebintus tölgyből. A Terebintus-király meg a Kerm-király ikrek és egymásnak vetélytársai. Éppen úgy, mint Alijan - a Sinai Ozirisz - és a fivére, Mot. Egyformán megosztják maguk között az évet és a Királynő kegyeit. A meggyilkolt Terebintus-király fia a szeptemberi iújévkor élvezi a bosszú elégtételét, amikor megöli nagybátyját, a Kerm-királyt, meggyászolja, és átveszi a királyságot.
- Igen - mondta az arab -, mi Ábrahámnak hívjuk a Terebintus-királyt. A zsidóknak azonban ez nincs innyükre, mert majd hamarosan meg fogod látni, miféle patriarcha ez az Ábrahám, és milyen gyönyörű az ő halfarkú felesége.

Itt helyénvalónak tartom néhány magyarázó mondat közbeiktatását. A terebintust, vagy pisztáciát Palesztinában nagyra becsülik édes belű és értékes olajat adó, csonthéjas termése miatt, no meg azért is, mert nyáron kellemes, sűrű árnyékot nyújt. Becsét tekintve megfelel annak a királyi tölgynek, amely Görögországban Zeusz Itáliában Jupiter, Galliában pedig a kelta Héraklész szent fája. Ahogyan a királyi tölgy faanyagát majdnem kizárólag nyugati istenek szobrainak kifaragására használják fel, ugyanúgy Palesztinában terebintusból készítik el a nekik megfelelő rusztikus istenek képmásait. Jellemző, hogy a héber nyelvben a ,,terebintus" és a ,,szobor" szinonim szavak.
A kerm-tölgy - magyalnak és bíbortölgynek is szokták nevezni- örökzöld levélzetű, bogyóterméséből készítik a szent bíborfestéket, amelynek előállításával nagy hírnevet szerzett magának Hebron. Némely növénytudós a kerm-bogyót nem tekinti gyümölcsnek, illetve termésnek, arra hivatkozva, hogy a a makkokat is terem. Szerintük a bogyó valamiféle lomha nőstényrovar, ezt a véleményüket azzal indokolják, hogy gyakran kering körülötte valami sajátságos légyfajta, amely talán a hím. Külsejét tekintve mindenesetre bogyó zamatos, bő nedvű bogyó, amelynek erős szerelemgerjesztő hatást tulajdonítanak.
- Szavamra mondom - jegyezte meg a görög -, lassanként kezdem megérteni a hebroni mitológia egész szövevényét. Talán itt lehet keresni az aiol kettős királyság eredetét, amilyen Spártában, Argoszban és Korinthoszban volt. És itt lehetne kibogozni Romulus és Remus, Idasz és Lünkeusz, Kalaisz és Zétész, Péliosz és Néleusz, Proitsz és Akrisziosz, akik már anyjuk méhében civakodtak az elsőbbségért, továbbá azét a sok királyi ikerpárét, akikkel tele van Apollódorosz mitológiai szótára. No de ha Ádám, Ábrahám, Abner egy és ugyanaz, akkor mit kezdjünk Izsák meg Jákob héroszokkal, akik állítólag szintén Hebronban vannak eltemetve?
- Izsák Ábrahám fia volt, Jákob meg az unokája - mondta Júdás. - Izsákot, akinek Sára volt az anyja, mi ebjoniták, a Nevetés Fiának nevezzük. Kádes közelében lakott, Beér Lahai Rói mellett, ami annyit tesz, mint ,,az antilopbika állkapcsának forrása". Vagy ötven mérföldre van innen, déli irányban.
- Aha! Akkor nyilván a bubalosz, vagyis az antilopbika volt a szent állata, a forráskútnak pedig jóshelynek kellett lennie. És mivel a nevető Sára volt az anyja,a nevető Izsák minden bizonnyal Hebron egyik királya volt. És Jákob?
Júdás kínos zavarában adós maradt a válasszal. Nagyon kellemetlenül érintette, hogy a beszélgetés ilyen szabados fordulatott vett. A petrai kereskedő azonban készségesen felelt a görögnek:
- Mi Petrában Jah Akebnek, a szent sarok félistenének nevezzük. A bírkózásban kificamodott a jobb comja, emiatt görcs húzta össze a lábát, úgyhogy járás közben a sarka nem érintette a földet. Ez megvédte őt a skorpió, áspiskígyó meg vaddisznósörbe ellen, amelyet ellenségei helyeztek el azokon a helyeken, ahol megfordult. Ezért mifelénk nem gúnyolják a nyomorékokat, mert a csúfolódó nagy bajt okozhat magának.

Az idősebbik görög bólogatott:
- A mi nyugati isteneink között is van kettő, aki sánta: Héphaisztosz és Vulcanus. Az egyiptomi Ptah szintén biceg.
- Nemcsak ez a három - tette hozzá a fia. - A sziciliaiak szerint Dionüszosz neve nem azt jelenti, hogy ",, nüszai Zeusz"" amint azt általában gondolják, hanem azt, hogy ",,eusz, a Sánta"" Dionüszoszt úgy szokták ábrázolni, hogy feltűnően magas talpú koturnust visel. Hátha valamiféle comb-, vagy csípőhibát korrigálnak ezek a magasított talpú lábbelik, éppúgy, mint Héphaisztosz aranycipői, amelyeket Homérosz említ? Dionüszosz egyik neve Mérotraphész, amit így lehetne fordítani: ,,Aki gondosan vigyáz a combjára." És az imént említetted Argosz királyát, apám. Erről eszembe jut, hogy az egyik argoszi király, az argonauta Naupliosz szintén sánta volt, és magas talpú cipőt viselt. No mármost: ha Hebron királyát azért választották királlyá, mert sánta volt, vagy ha megválasztása után rituális szertartás keretében sántává tették - nos, akkor feltételezhető, hogy Jákob is dinasztikus cím, nem pedig egy történelmi személy neve.

Apja megdicsérte, amiért ilyen ötletesen kapcsolta össze a logikai láncszemeket.
- Hát én nem ismerem a ti görög isteneiteket, és őszintén szólva nem is érdekelnek - vette át a szót a kereskedő. - De valami egyebet tudok nektek mondani Jákobról. Peniélben ficamodott ki a combja a lakodalmi játékokon, amikor felvette feleségének, Ráchelnek a nevét, s lett belőle Is-Rachel, vagyis Izrael. Ezzel mintegy megszentelődött a combja, és attól fogva a zsidók nem eszik meg az áldozati álaltok combhúsát. És amikor Jákob valamire meg akarta esketni Józsefet,a fiát, felszólította, hogy tegye kezét az ő megszentelődött comja alá, úgy mondjaj el az eskü szavait. Ez igen érdekes, mert Ábrahámon kívül senkiről sem jegyezte fel a Szentírás, hogy ilyen formában követeljen esküvel erősített fogadalmat.
- És mit jelent a Ráchel név? - kérdezte az idősebbik görög.
- Anyajuhot.
- Ez végleg eldönti a kérdést. Ugyanis a ciprusi galambistennő, akinek, amint azt Kinürasz és Adónisz mítoszából tudjuk, Palesztinában volt egy hasonmása, nemcsak galambistennő, hanem anyajuhistennő is. Nem kétséges, hogy Jákob a Hebron királynőjével kötött házasságot.

A jelenlevők már jó ideje nem bírták követni a vitatkozók szövevényes, fölöttébb bonyolult érveinek logikai összefüggéseit - Jézust kivéve. Ő azonban mélyen hallgatott, és egyetlen helyeslő, vagy bíráló megjegyzést sem fűzött a hallottakhoz.

A karaván végül megérkezett Hebronba, ahol csak úgy nyüzsögtek a zarándokok. A vásárt a városon kívül rendezték meg, vagy egy mérföldnyire Jeruzsálem irányában. Jól karbantartott, kőkockákkal burkolt út vezetett oda, Eskol terjedelmes szőlőültetvényei között. Amikor Mózes a vidék kikémlelésére küldte ki Józsuát meg Kálebet, innen vitték magukkal azokat az óriási fürtöket, amelyekkel Kánaán gazdagságát bizonyították. Az úttól balra egy hegyen, amelynek mesterségesen kiképzett teraszain olajfák virultak, két hatalmas kőtömb állott: valaha még a történelem előtti korban nyilván kultikus célokra szolgáltak. Láttukra az idősebbik görög nem tudta megállni, hogy meg ne jegyezze:
- Csodálom, hogy ez a két szent baitülosz még itt áll, s valamelyik reformer-királyotok nem vitette el őket az egyik királyi olajmalomba őrlőhengernek.
- Tévedsz uram - mondta Júdás -. Nem baitüloszok ezek hanem Gáza régi városkapuinak tartóoszlopai. Egyik szenti iratunkból, a Bírák Könyvéből tudjuk, hogy roppant erejű hősünk, Sámson, haragjában kiemelte az ellenséges filiszteus város kapuját mindenestül és idehozta, méghozzá egymaga.
- Nos - válaszolta a görög -, én mégis úgy gondolom, hogy ezek baitüloszok, nem holmi városkapu oszlopai. Minden bizonnyal e hely istennőjének tiszteletére állították fel őket. És ennek az istennőnek különböző nevei voltak az idők folyamán. Ezzel a szentéllyel is úgy lehetett, mint a delphoival, amely kezdetbenBrimó meg a Fúriák Püthón-papnőjének volt a jóshelye, később aztán Apollón foglalta el hüperboreus anyja, Latona kedvéért, akinek szent fája a pálma. Némelyik szerint Kübelé, a méhistennő is birtokoljta a szentélyt egy ideig. De most Delphoi egyedüli gazdája Apollón, aki sokféle isten és démon elhalványult árnyait egyesíti magában. Minden dombon vagy hegyen álló magányos szentély,amelyben nyílások, repedések futnak lefelé, a Hadész felé, természetes adottságú hely különféle misztériumok számára. Az ilyen misztériumokat az efféle szentélyekben Szibilláknak nevezett papnők vezetik. Ádáz harcok folynake szentélyekért: törzsek pusztítják el egymást, hogy megszerezzék azokat, és saját jós-héroszoaik csontjait elhelyezhessék a már ott nyugvó csontok mellé. Hogy a tengeristennőnek itt Hebronban is kultusza volt, első pillantásra különösnek tűnik. Az ember nem várná, hogy ide is felkapaszkodott, erre a hegyre, amely oly távol esik természetes elemétől. De hát Hebron olyan magaslaton fekszik, amely három tenger - a Holt-tenger, a Vörös-tenger és a Földközi-tenger - között terül el. És persze, meg kell különböztetni a tengeristennőt, aki a szerelem istennője, két másik énjétől, a születés istennőjétől és a halál istennőjétől.

Felment fiával a hegyre, hogey közelről is szemügyre vegyék a köveket. Amikor visszajöttek, nem győzték magasztalni azt a pompás panorámát, amely nyugati irányban tárult szemük elé: át lehetett tekinteni Judea hegyvidékének nagy részét és a hajdani Philistaaeának jókora darabját. Ez volt ugyanis a Negeb-hegylánc legmagasabb pontja, a közbeeső csipképzett hegyormok között és azokon túl el lehetett látni a tengerparti síkságig, sőt negyven vagy még több mérfölddel távolabb is, a híres városok soráig: Gázáig, Asdódig, Jamniáig, meg a mögöttük húzódó széles tengersávig.
- Ha a ti Sámsonotok Gázából cipelte ide ezeket a kőoszlopokat- tréfálkozott a két görög -, akkor a mi Héraklészünket úgy dughatta volna a tarisznyájába, mint a juhász szokta iszákjába dugni az elkóborolt bárányt, hogy visszavigye a nyájhoz.

Aztán megérkeztek Mamré tölgyligetéhez meg Ábrahám Kútjához, amely a liget közvetlen közelében volt. Néhány régi kőház állt ott, azok körül verték fel a zarándokok ezrei a sátraikat, úgyhogy valóságos sátorváros nőtt ki a földből. Ábrahám fiai legkopottabb ruháikat öltötték magukra, asszonyaik és leányaik ellenben legdíszesebb ünneplőjüket. Vegyes, tarka-barka, zsibongó sokaságot alkottak: voltak köztük arabok, edomiták, izmaeliták, midianiták, zsidók, galileiak, föniciaiak, dóraiak és a Jordánon túl lakók. A tábor közepén kőoltár állott, azt a helyet jelölte,ahol az angyal közölte Ábrahámmal, hogy nemsokára megszületik fia, Izsák. A helyet tizenhat terebintus árnyékolta be - az egyikakkora faóriás, amekkorát sehol másutt nem látott még senki, azt mondták róla, olyan öreg, mint maga a világ. A többi terebintus kisebb és fiatalabb volt nála, de ezek is terebélyes példányok. A fatörzseket fogadalmi kendőkkel és egyéb ruhadarabokkal kötözték körül az ágakra pedig rengeteg lámpást aggattak,amelyek az est leszálltával világítóbogarak módjára szórták szerte pislogó fényüket. A faragatlan kövekből rakott oltárt vörösesbarnára festette a rajta feláldozott állatok - főleg kakasok, kosok, bikák - vére, amely vályukba csorgott alá, az így összegyűjtött vérrel később meghintették a környék gyümölcsösfáit és szőlőit, hogy dúsabb termést hozzanak.

Hangos és állandó gyászmoraj zsongott Ábrahám Oziriszhez hasonló, phallikus szobra körül, amely fekvő helyzetben ábrázolta, s az oltár mellett várta, hogy ünnepi menetben a kúthoz vigyék, s ott megmossák. Erre nem sokkal az után került sor hogy Jézus és útitársai megérkeztek. Miután ez megtörtént, az aranyozott arcú, kosszarvakkal ékített fejű, türkézkék szemű képmást éktelen jajveszékelés közepette bőségesen megkenték terebintusolajjal, majd koporsóba fektették. Közben tömjént égettek, hogy elriasszák a rossz szellemeket, és bort locsoltak a földre, hoegy a halottnak legyen mit innia. A koporsót azután ünnepélyes gyászmenetben a Makpelá-barlangba vitték, s elhelyezték a belső üregben, hogy ott őrizzék az őszi újévig.

A gyászmenetet - amint az arab előre megmondta - maga a gyilkos, a Kern-király vezette, egy kecskefejű, skarlátvörös arcú, achátszemű, phallikus bálvány, amelyet egyenesen álló helyzetben vittek. A két görög utazó kijelentette, hogy ez a mamréi király hajszálpontosan olyan, mint az eldugott latin falvak Mamurius-bálványai meg az arkadiai Hermész-bálványok. Királynéja széles ülepű, hatalmas keblű, halfarkú istennő-szobor volt, bíbor palástban, amelyből messzire áradt a nárdusillat, arcát malachittal zöldre festették, mert ilyen arc illik a szerelem istennőjéhez, nyakát ékkövekből és tengeri kagylóhéjból összeállított füzérek övezték. Egyik kezében delfint, másik kezében galambot tartott. Az idősebbik görögnek eszébe jutott, hogy a ciprusi tengeristennőnek szentelt terebintusligetben pontosan ilyen ünnepi felvonulást látott egyszer, annak a ligetnek - mondotta - Trementhosz volt a neve, ami ciprusi nyelven terebintust jelent.

A zsidók és edomiták, akik üzletkötési célokból mentek el a vásárba, gondosan ügyeltek arra, hogy rá se nézzenek a királyi képmásra, s be ne szennyezzék magukat efféle bálványimádással. Igaz, ők is együtt jajveszékeltek a többiekkel, de - mint mondották - csupán azon siránkoznak,hogy mások áldozatokat mutatnak be egy ocsmány fadarabnak, semmi máséret. A jeruzsálemi templomi hatóságok már rég megtiltották azokat a nyilvános orgiákat, amelyekkel korábban az ünnepség befejeződött. A bálványképek eltávolításától azonban tartózkodtak, mert attól féltek, hogy az ilyen intézkedés erősen csökkentené a vásár látogatottságát, s ennek a kereskedelem vallaná a kárát. Mert nagy és jelentős vásár volt ez. A kör alakban felállított árusítóbódék zsúfolva voltak a legkülönfélébb, nagy értékű portékákkal - gyanták, fűszerek, illatszerek szerepeltek a legértékesebb külföldi árucikkel listáján - , és a vásár annyira köztiszteletben állott, hogy senki sem vitt oda magával fegyvert. Mindenki nyugodt lehetett afelől, hogy ott semmi bántódása nem eshet. Vallási okokból a zarándokoknak megtiltották, hogy a gyászünnepség napjaiban a kút vizéből igyanak. Azt azonban egengedték nekik, hogy arany és ezüst pénzdarabokat dobhassanak a kúrba.

Jézus egyiptomi gyermekévei alatt hozzászokott a bálványimádás látványához, de most mélységesen elszomorította, hogy ezen a szent helyen is virágzik. Idegenek vallási dolgaiba nem akart ugyan beleavatkozni - ezek nyilvános megbélyegzését nem tartotta kötelességének -, de azt szilárdan eltökélte magában, hogy felméri, majd leküzdi a Nőstény hatalmát. Ezért megkereste a petrai kereskedőt, és megkérdezte tőle, hol találhatná meg Máriát, a hajbodorítót.
A kereskedő elmosolyodott:
- Sok prostituált csődül ide a vásár idején. Bármelyik megmondja neked, hol találod meg Máriát. Mind ott tanyáznak a hegyen túl, egy olajfaligetben, és várják, hogy felkeresik őket Ábrahám fiai közül azok, akik a gyászünnepséget nem veszik olyan komolyan, mint a többiek. Mária az ő királynőjük. Minden hájjal megkent nőstény. Fésüli, bodorítja a hajukat, halott nők fejéről levágott tincsekkel teszi dúsabbá fürtjeiket, ő az orgazdájuk, megveszi tőlük azokat az ékszereket, amelyeket férfi vendégeiktől ellopnak, ő szabja meg melyik ringyó mennyiért aja oda magát, ellátja őket varázsszerekkel, szerelmi bájitalokkal, főzetekkel, és ha meghalnak, felravatalozza őket. Maga már öreg ahhoz, hogy testét áruba bocsássa, de a többieken korlátlanul uralkodik, és azok valósággal rettegnek tőle.
- Milyen nemzetiségű?
- Kénita. A nők többsége is az. De hadd adjak neked egy jó tanácsot: ne kezdj ki vele, mert megjárod. Az a fajta ő akiről azt szokták mondani, hogy hét bőrt tud lenyúzni egy rókáról.

Jézus megköszönte a felvilágosítást, Júdást egy időre elbocsátotta, s egyedül vágott neki a hegynek, hogy megkeresse az olajfaligetet. Mire odaért, beesteledett s éppen akkor kelt fel a Hold. A prostituáltak csörgődobok és fuvolák hangjaira táncoltak, sóvár férfiak kört formáltak körülöttük. Amikor Jézus odaért, egy fiatal arabokból álló csoport nagy hahotában tört ki:
- Ohó, ohó! Nézzétek csak, egy zsidó! Méghozzá egy szent zsidó! Azok nyírják a szakállukat!

Jézus megállapította, hogy a nők körül legyeskedő férfiak tőlnyomó többsége arab. Igaz hát a mondás, hogy a bujaságnak abból a tíz mértékéből, amely a világnak adatott, Arábia kilencet vett el.

Két-három kénita lány, aki nem vett részt a táncban, odafutott Jézushoz. Ő nyájasan így szólt hozzájuk:
- Leányaim, én nem azért jöttem, hogy vásároljak tőletek. Fogadalmak kötnek. Kérlek, mondjátok meg nekem, hol találom a királynőtöket?

Erre azok még hangosabb hahotára fakadtak, mint a férfiak. Akkora ribilliót csaptak, hogy a fuvolások abbahagyták a zenélést, és feléjük fordultak, nem tudván, mi történt. A tánc félbeszakadt. Hamarosan kiváncsiskodó csődület keletkezett Jézus körül.
- Mit akarsz Máriától, szép fiú? - faggatták a nők. - Szerelmi bájitalt? Nem? Akkor talán jóslatot? Azt sem? Átoktáblácskát, hogy elásd ellenséged kapuja alá? Vagy egy kis fiola mérget, hogy örökre elhallgattasd egy beteg feleség nyögéseit?
- Nem vásárolni jöttem, mondtam már, ti tolakodó nőszemélyek - felelte Jézus.
- Akkor hát eladnivalód van? - kérdezte az a prostituált, aki eddig a táncot vezette. Ruhájából és kiejtéséből ítélve galileai lehetett, kihívóan riszálgatta magát, miközben a bokájára csatolt, apró csengettyűket rázogatta. - Aha, kitaláltam a titkodat% Hegyes végű ujjak! Tolvajujjak! Te vagy az az ügyes fickó, aki az őrséget kijátszva levágtad annak az Obadasz nevű rablónak az ujjait meg az orrát,akit a rómaiak a múlt héten feszítettek keresztre a betlehemi tavak mellett. De akármilyen fortélyos vagy, fiacskám, kerüld el Hajbodorítót, várt be a reggelt% Okos ember nem tárgyal vele máskor, csak fényes nappal, akkor is úgy, hogy megbízható barátot visz magával. Három évvel ezelőtt egy elővigyázatlan alak egy akasztott ember kezét akarta neki eladni. Éjjel, holdfénynél találkoztak, Sámsom oszlopai alatt. A Hajbodorító megragadta a fickó csuklóját, berántotta az oszlopok közé, lassan mozgatni kezdte arca előtt a kezét, amely úgy lengedezett, mint imbolygó vizinövény a patak sodrában, aztán ráparancsolt, hogy feküdjön le, és aludjon el. Az ember mély álomba merült. Mire felébredt, egyedül találta magát, és persze az akasztott ember keze is eltűnt. De ez még semmi! Amikor az a szerencsétlen flótás eltüsszentette magát, leesett az orra! Mirt a Hajbodorító azt is elvette tőle, és viaszból való orrot ragasztott az arcába.
- Nincs eladnivalóm, Izrael leánya.
- Hát akkor igazán nem tudom kitalálni,mit akarsz tőle. Még nappal is csak azért keresik fel, hogy vegyenek tőle valamit, vagy eladjanak neki valamit. Aki más miatt akar vele beszélni, az csak bolond lehet.
- Nem vagyok hajlandó elárulni, mi járatban vagyok.
- Hát akkor mondj rám áldást, de ne legyen ám benne semmi a visszájára fordítva, és én elvezetlek oda, ahol megtalálod őt. De előre figyelmeztetlek, ne számíts barátságos fogadtatásra. Ezen az éjszakán virraszt a nagy fűzfa odvában.
- Valóban áldást kívánsz?
- Melyikünk ne kívánna? Szent emberek áldásához nehéz hozzájutni.
- Hát akkor az Úr áldjon meg, és irgalma jeléül hirtelen repessze meg a csörgődobodat!

A nő csúfondárosan nyelvet öntött reá, visszatért a táncolók körébe, és verni kezdte a dobját. Jézus követte őt a tekintetével. Mihelyt a prostituált el akarta kezdeni a ,,nagy piócának" nevezett buja táncot, abban a pillanatban kettéhasadt a dobja. A nő megtorpant, majd elvágódott a földön,és rángatózva sikoltozott. Társnői kicipelték ak örből, és vízzel locsolgatták, lassan lecsillapodott, de azon az éjszakán nem táncolt többet.
- No, te szent ünneprontó- mondta egy kénita örömlány Jézusnak -, majd én elvezetlek a Hajborodító Máriához, és elmesélem neki a megrepedt dob históriáját.
- Fogadd köszönetemet.

A nő a hegyen át visszavezette a városba. Amikor ahhoz a kerítéssel körülvett tóhoz értek, amelyben valamikor a szent halakat tartották, a nő átmászott a kőkerítésen, és intett Jézusnak, hogy kövesse a példáját. Kisvártatva ott álltak a tó partján, egy nádas felé hajló terebélyes fűzfa mellett. A kénita lány hirtelen megrémült, otthagyta Jézust a holdfényben fürdő vízparton. Futtában csak ennyit mondott neki:
- Odabent van a nagy fűzfa odvában. Kopogtass be, ha van hozzá bátorságod!

Jézus méltatlannak érezte, hogy kopogtasson. Parancsoló hangon megszólalt:
- Hebron fűzfája, halál fája! Szalmonért és Szalmáért, és az erős Sámsonért, aki elszakította zöld gúzsbilincseidet - add ki azt a boszorkányt, aki törzsed üregében rejtőzködik!

A Hajbodorító Mária (aki a khrésztianoszok könyveiben a magdalai Mária néven szerepel) felbőszülten lépett ki. Magas termetű, kék szemű, karalyorrú satrafa volt.
- Ki merészel zavarni virrasztásomban?!
- Nézz meg engem!
- Nem látok semmit.
- Csukva van a szemed. Nyisd ki, és látni fogsz.
- Ki ad nekem parancsokat?
- Nyisd ki a füledet, süket vipera, és hallani fogsz.
- Uram, mit akarsz tőlem? - kérdezte meghökkenve az asszony.
- A segítségedet, Isten Ellensége ellen!
- Az én Úrnőm bajnoka ellen?
- Igen, ellene!
- Kövess engem Úrnőm házába, te őrült, és ott merészeld megismételni kívánságodat!
- Menjünk!
 
 
0 komment , kategória:  A sánta Jézus -Edom Talmud  
Az edomita Jézus próbatétele
  2010-02-09 20:08:39, kedd
 
  Robert Graves: King Jesus
Cassel-London Seventh Edition Januáry 1966

Fordította: Terényi István
Gondolat Kiadó Budapest, 1969
Megjelent a Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Magyar Népköztársaság közös könyvkiadás egyezményének keretében a Madách Könyvkiadó (Bratislava) részére a Gondolat Könyvkiadó (Budapest) gondozásában.
Zrinyi Nyomda, Budapest, Bolgár Imre igazgató

Az Egyiptomiak Szerint Való Evengéliumban Sálom megkérdezte az Úrtól: ,,Meddig fog tartani a halál uralma?" Ő így felelt: ,,Ameddig ti, asszonyok gyermekeket fogtok szülni..." Sálom újabb kérdést intézett hozzá: ,,Akkor hát jól tettem, hogy nem szültem gyermekeket?" Ő ezt válaszolta: ,,Minden növényből egyetek, csak a keserűt ne egyétek..." Amikor pedig azt tudakolta Sálom, hogy mikor válnak ismeretessé azok a dolgok, amelyek felől kérdezősködött, imigyen felelt neki az Úr: ,,Amikor ti, asszonyok a szemérem köntösén tapodtok, és amikor a kettőből egy lesz, és amikor a hím és a nőstény viszonyában nem lesz többé sem hím, sem nőstény..." És ugyanazon Evangéliumban mondotta a Megváltó: ,,Én azért jöttem, hogy leromboljam a Nőstény műveit."

Alexandriai Kelemen
(Stromata, III.)

...Kommentátorok Edom gonosz királyságával kapcsolatban említik Jesu-ha-Nocrit (azaz Jézust, mivelhogy az volt az ő népe... Egy húsvét előestéjén felakasztották... Közel volt a királysághoz (ti. utódlás tekintetében).

Balaám, a Sánta (azaz Jézus) harminchárom esztendős volt, amikor Pintiasz, a Rabló (Pontius Pilátus) megölte... Úgy mondják, hogy anyja fejedelmektől és uralkodóktól származott, de ácsokkal keveredett.

Lexicon Talmudicum ,,Abarbanel"
Alatt és babiloni Talmud Zanhedrin 106b, 43a, 51a.


Tizenhetedik fejezet A hórebi négy állat


Názáretben Jézus egészségben találta anyját, és nála lakott egy ideig. Mária nem kérdezősködött, ő meg nem sokat mondott el neki egyiptomi élményeiről. Anyjától megtudta, hogy egyik bátyja, Jószé, szépen fellendítette épületfa-vállalatát Betlehem mellett, Jakab azonban teljesen megcsömörlött a hívságos világ dolgaitól, és csatlakozott egy peraeni aszkéta közösséghez, amelynek tagjai ebjonitáknak,vagyis ,,szegény embereknek" nevezték magukat. Az ebjoniták tulajdonképpen az esszénusok egyik válfaját alkották, főleg abban különböztek tőlük, hogy nem foglalkoztak asztrológiával, nem nyiratkoztak, bort nem ittak, és nem különültek el zárt kolóniába. Azt a célt tűzték maguk elé, hogy bűnbánatra buzdítják az embereket, és imádkoztak értük. Undorodtak a véres áldozatoktól, és a húsvétot a régi módon ülték meg, nem is tartották be Mózes Második Könyvének azt a szakaszát, amelynek értelmében minden hithű zsidó családnak rituális körülmények között, Jeruzsálemben kell elköltenie a húsvéti bárányt. Mózes könyveinek sok már passzusát is elutasították. Mózes Ötödik Könyvéből például csupán néhány verset fogadtak el, ezt a könyvet ugyanis először Jósiás, a ,,jó király" uralkodása idején publikálták, ami a régiség látszatát keltette, és mintegy isteni rendelkezésnek tűntette fel a templomi kultusz gyakorlatát. Az ebjoniták alamizsnából éltek, de nem kéregetnek, nem erőszakoskodtak, beérték azzal, amit az emberek önként adtak nekik. A Jordánon túliak szívesen támogatták az ilyen szent embereket, akiknek térdén a folytonos imádkozástól teljesen megkérgesedett a bőr.

Jézus egy kapornaumi áccsal lépett társas viszonyba. Ennek Júdás volt a neve, és magasságra, testalkatra, hajszínre nézve nagyon hasonlított hozzá. Az emberek elnézték őket, amint kétnyelű fűrésszel pontosan egyforma mozdulatokkal fűrészelgettek egy-egy fatörzset, és hamarosan megszületett Júdás ragadványneve - ő lett a"az Iker", vagy számi nyelven ,,Tamás". Názáretben ugyanis minden harmadik embert Júdásnak hívtak, és mindegyik kapott valamilyen megkülönböztető nevet.

Jézus rendszeresen eljárt a zsinagógába, és ha rákerült a sor, ő nyújtotta át a szent tekercseket felolvasás végett a zsinagóga előljáróinak, majd a felolvasás végeztével visszatette azokat szent ládába. Néha ő volt az előimádkozó, de a Törvényt sohasem magyarázta, és azokkal a nagy erőkkel sem élt, amelyeket Egyiptomban szerzett. Türelmesen várt -valami jelre várt. Így telt el újabb két esztendő. Ez alatt Tamás házában lakott, és keresetének java részét a szegényeknek adta, megszívlelvén Tóbiás szavait: ,,Az alamizsna megszabadítja az embert a haláltól."

Végre megjött a várva várt jel. Ez akkor történt, amikor meglátogatta őt két bátyja, Júda és Simon. Ők akkor ismét Kánában laktak. Az üdvözlések után jóformán ezek voltak Júda első szavai:
- Jézus testvér, nem akarsz velünk jönni Béth Arabába, hogy megtisztulj vétkeidtől?

Jézus meghökkenve válaszolta:
- Hálás vagyok, testvér, hogy ennyire törődsz velem. De milyen vétkeimtől kellene megszabadulnom? Nyilván te neheztelsz rám valamiért.
- Ki mondhatja el magáról, hogy nincsenek bűnei? Már azzal is az elbizakodottság vétkébe estél, hogy megkérdezted tőlem: ,,Milyen vétkektől kellene megtisztulnom!"
- Ha vétkeztem, az Úr bocsássa meg nekem! Jószé testvérünket is hívtátok, hogy tartson veletek?
- Nem hívtuk. Ő mos haragban van velünk egy jelentéktelen dolog, egy eltört járom miatt.
- Ha eltörik a járom, a testvéri köteléknek is kell szakadnia? De mondjátok csak, testvérek, ki az, aki engem megtisztíthat bűneimtől? A bűnök lemosásának hatalma csak kivételesen nagy lelkeknek adatik meg.
- Hogyan? Hát nem hallottál azokról a csodatettekről, amelyeket János, a te én-rimmoni rokonod művel? Ő minden bizonnyal ama kivételesen nagy lelkek egyike! Szájából tüzesen áradnak a szavak, bűnbánatot prédikál a világ négy égtája felé, és a hozzá sereglő bűnbánókat megmártja a Jordán sebes folyású vizében. Amikor kijönnek a folyóból, újjászületett emberekké válnak.
- Mondjatok még többet erről a vízbe mártóról. Ha tetszésemre lesz, amit hallok, talán veletek megyek.
- Hét esztendőt töltött Kallirhoéban, az istenes esszénusok között, de azután felmentést kapott tőlük, és megengedték neki, hogy a világban járjon-keljen. Először Én-Rimmonban keresztelt, de most Béth Arábiában működik. Magas, sovány ember. Sáska és erdei méz a tápláléka, víz az itala. Széles bőrövet és teveszőrből szőtt fehér köpenyt visel.
- Teveszőrből? Az esszénusok azt tartják, hogy aki teveszőr ruházatot hord, az vagy bolond, vagy bűnös, vagy maga Illés?
- Hogyhogy?
- A tisztátalan állatok húsának evését tiltó Törvényben a tevehús fogyasztásának tilalma áll az első helyen. A teve nem kevésbé tisztátalan, mint a nyúl vagy a sertés. Igaz, Ábrahám atyánk elfogadta a fáraó által neki ajándékozott tevéket, de arról nincs semmiféle feljegyzés hogy azokat a tevéket megérintette volna, vagy a hátukon utazott volna. Az írásokból tudjuk, hogy Lábánnak, Jákób apósának volt egy tevéje, vagy legalábbis egy tevenyerge, csakhogy Lábán nem Ábrahám ágyékából származott. Dávid királynak is voltak tevéi, de azokat nem zsidó ember gondozta, hanem egy izmaelita, málhás állatoknak használták őket a Damaszkusszal és Babilonnal folytatott kereskedelemben. Úz földje, ahol Jób lakott, nincs Izrael határai között, és így kétségkívül uzziták gondozták a tevéit. Testvérek, higgyétek el nekem, hogy a teve veszedelmes jószág, mert ha egyetlen szőrszál belekeveredik az ételbe, attól máris tisztátalanná válik az étel elfogyasztója. Hát akkor János hogyan kerülheti el a tisztátalanná válást, ha állandóan teveszőrből szőtt köpönyeget visel a testén?
- No de a teveszőr mégiscsak más, mint a tevehús!
- Ha ti egy disznósörtét találtok a levesetekben, nem fog-e el benneteket a rosszullét, és nem öntitek-e ki tüstént az egész tálat? Ha tehát János sem nem bolond, sem nem bűnös, és mégis teveszőrt mer viselni, bízván abban, hogy az angyalok távol tartják szájától a szőrszálakat, akkor bátor ember.
- A jeruzsálemi főtörvényszéktől tekintélyes törvénytudó mesterek mentek el hozzá, hogy kikérdezzék. Tiltakoztak az ellen, hogy Illésnek tartsák. Azt állítja, hogy ő az a próféta, akit Ésaiás megjövendölt: bűnbánatban prédikálva készíti elő az utat a Király számára.
- Ugyanazt a megbánást hirdeti, amelyet minden próféta prédikált, amióta létezik a prófétálás?
- Azt mondja, nekünk, zsidóknak, nem elég az, hogy így dicsekszünk: ,,Ábrahám a mi atyánk", mert a mi Istenünk a sivatagi kövekből is támaszthat fiakat, ha úgy tetszik neki. Azt is mondja, hogy eljöttek a próbatétel napjai, meg hogy a fejsze már rávettetett minden meddő fa gyökerére. És most, amikor a Főnix ösvénye keresztezte a Galamb ösvényét - őszintén szólva ez a kijelentése nagyon homályos -, előkészíti az utat valakinek, aki nagyobb nála.

Jézus szíves megdobbant: itt a várva várt jel - a Főnix és a Galamb! De uralkodott magán, és nyugodt hangon kérdezte:
- Mi inkább úgy hisszük, hogy a Dániel próféta által megjövendölt Ember Fiára gondol,aki majd az égnek felhőiben vonul Jeruzsálembe. Azt mondja: ,,Akinek szórólapát van az ő kezében, és megtisztítja az ő szérűjét, és az ő gabonáját a csűrbe takarítja, a polyvát pedig megégeti olthatatlan tűzzel."
- Tetszik, amit mondtatok róla. Kész vagyok veletek menni, hogy lássam, próféta-e a rokonom, vagy elmeháborodott, vagy olyan színlelő, amilyen Anthrongész volt. De előbb, kérlek, béküljetek ki Jószéval.
- Mi nem kezdjük a békülést. Az ő hibája volt.
- Ő meg azt mondja, hogy a tiétek.
- Hazudik.
- Veletek megyek közvetítőnek, és a hibát Isten Ellenségére hárítom.

Hárman együtt mentek Jószé betlehemi fatelepére. Ott aztán megegyeztek abban, hogy a pörlekedést Isten Ellensége idézte elő. Kibékültek, összecsókolóztak. A törött járom helyett azonban Jézusnak kellett egy újat készítenie, mert egyikük sem akart károsodni.

Jószé is hajlandónak mutatkozott a víz által való megtisztulásra, így aztán másnap mind anégyen útra keltek Béth Araba elé. Ez a komor és sivár hely a Jordán alsó szakaszának szurdokvölgyében fekszik, majdnem ott, ahol a folyó a Holt-tengerbe ömlik. Fölötte roppant sziklák tornyosulnak. A testvérek már meglehetősen nagy tömeget találtak ott, nőket, férfiakat, sokan még gyermekeiket is magukkal hozták. János szétterpesztett lábakkal állt a folyó közepén, mint birkanyíráskor a juhászok, és a víz alá nyomott mindenkit, aki odagázolt hozzá. Közben hangosan imádkozott fölöttük. A megtértek csuklások és köpködések közepette kikászálódtak a partra, és mihelyt magukhoz tértek, nevetni, kiabálni, táncolni kezdtek, dicsőítvén az Urat, amiért megnyitotta előttük a szentség új távlatait.

Jézus és bátyjai a partról figyelték a történteket. János hirtelen felkiáltott:
- Én ugyan vízzel keresztelek, de aki utánam jő, tűzzel keresztel majd titeket. Azokat a bűnöket, amelyeket én nem tudtam lemosni, ő majd tűzzel emészti fel. Fehér hamuvá és salakká égeti, én mondom nektek!

Jószé, Júda és Simon türelmetlenül belegázolt a vízbe. Nem várták be, míg rájuk kerül a sor, félretaszigálták az előttük várakozókat. János megkeresztelte őket, felmagasztosulva mentek ki a partra, s a többiekkel együtt táncoltak, ugrándoztak, kurjongattak, jóllehet komoly, józan, megfontolt embereknek ismerte őket mindenki. Odakiáltottak Jézusnak, aki a tömegtől távolabb, egy fatönkön ülve szemlélődött:
- Eredj már, te lusta, tisztulj meg te is! Majd meglátod, micsoda boldogító érzés megszabadulni a hátadat nyomó tehertől! Eredj be, testvér, szabadulj meg feketére kérgesedett bűneidtől! Mit piszmogsz ott?
- Várom, hogy rám kerüljön a sor.
- Jól van, hát csak várj, ha úgy tetszik. De mi elfoglalt emberek vagyunk, nem érünk rá, azonnal vissza kell térnünk. A bűntelenség öröme szárnyakat ad lépteinknek!

Ezzel nagy vidáman eltávoztak. Jézus megvárta, amíg mindenki átesett a vízkeresztségen. Amikor a tömeg már szerteszéledt, elindult János felé. Rokona sietve kigázolt a folyóból, megölelte, és úgy kiáltott fel:
- Végre! Végre!
- Testvéreim unszolására jöttem ide, hogy megkeresztelj.
- Várj vele addig, amíg engesztelő tisztulásul szolgál, ha majd királlyá kenlek.
- Ki adta szádba a ,,király" szót?
- A Hegy Őrzője, a te egykori tanítómestered, Simon.
- A Hóreb hegyéről beszélsz, a föld köldökéről?
- Arról.

Átgázoltak a Jordánon, és a Holt-tenger keleti partja mentén mentek tovább. Elhaladtak Kalirrhoé és Makhairüsz mellett (az utóbbi Jeruzsálem után az ország legjobban erődített helysége volt), majd az Arnon patakon átkelve Moáb földjére léptek. Ott előnyugatnak fordultak, s miután elhagyták azokat a helyeket, ahol valaha Szodoma és Gomora városa állott, felfelé kezdtek kapaszkodni a Szeir hegyi vadonának előhegyein. Alaposan kifáraradtak, mire feljutottak az Akrabbin nevű kaptatóra, erre a kanyargó ösvényre, amely Petrát és Hebront kötötte össze. Fölöttük ott tornyosult a Madara lenyűgöző szépségű mészkőcsúcsa, amely Mózes Második Könyvében Hóreb (,,az izzó Nap hegye"), vagey Hor néven szerepel, mint Jehova szent lakhelye. A cádokiták tagadták, hogy Madara volna Hóreb hegye, mert Madara nem izraeli, hanem edomi területen emelkedik. Mivel - úgymond - Mózes a Vörös-tengernél vezette ki népét Egyiptomból, nem pedig a Nádas-tengernél (vagyis a Pélusziontól keletre elterülő lagúnánál), Hóreg csakis a Sinai-hegy lehet, amelynek roppant töemege a Poszaidón-fok fölött tornyosul az ég felé, a Vörös-tenger két ága között. Az esszénusok azonban híven ragaszkodtak az eredeti hagyományhoz. Kádes-Barnea, amely a pusztai vándorlás utolsó időszakában Izrael fiainak törzsi központja volt, egynapi járásra fekszik Hóreb hegyétől, nyugati irányban, ott jelent meg Jehova először Mózesnek.

Amikor keresztülmentek a hágón, János ezt indítványozta:
- Pihenj le ennek a rekettyének a tövébe, és aludd jól ki magad, mert fárasztó napok és éjszakák állnak előtted.

Jézus leheveredett, és csakhamar mély álomba merült. Amikor felébredt, egy korsó vizet meg egy parázson sütött, még meleg cipót talált maga mellett. És hallotta János hangját:
- Egyél-igyál, aztán aludj tovább. Erőt kell gyűjtened, mert mint mondottam, fárasztó napok és éjszakák állnak előtted.

Jézus evett-ivott, majd ismét elaludt. Amikor estefelé felébredt, megint víz és kenyér volt odakészítve melléje.
- Egyél-igyál, azután aludjál még egypár órát - biztatta János -, másként nagyon nehéznek fogod érezni a próbatételt.

Jézus megint evett-ivott, majd tovább aludt.

Azalatt János a holdfényben felkapaszkodott a Hóreb fehérlő szirtjére, míglen eljutott egy őrtoronyhoz, amelyet az esszénusok építettek az Őrző számára.

Simon, Boéthosz fia, aki most már nagyon öreg ember volt, izgatottságtól reszkető hangon kérdezte Jánostól:
- Jó hírt hoztál?
- Jót.
- Eljön?
- Most Illés fája alatt szunnyad, de holnap itt lesz a próbatételre.
- Hány éve várok erre a napra!

Reggel János elvezette Jézust Simonhoz. Csókkal üdvözölték egymást, majd Simon feltette a kérdést.
- Uram, felkészültél?
- Felkészültem.

Simonnak egyetlen tanítványa volt ott, a keriothi Júdás. Ezt utasította most:
- Vezesd az én uramat arra a helyre!

Júdás elvezette Jézust a hegycsúcs közelében lévő kis kiugró platóra, amely fölött tüskés bozót húzódott, s ott magára hagyta.

Éppen dél volt. Jézus mutatóujjával kört rajzolt maga körül a porba, háromszor fordulván meg saját tengelye körül, a Nap járásának irányában. Utána keresztvonallal négy egyenlő részre osztotta a kör területét, majd leült a déli körnegyedben, amely a Vörös-tengerre és Arábia sivatagos területeire nézett.

Tíz nap, tíz éjjel várt ott a tüskebozót alatt türelmesen, étlen-szomjan, alvás nélkül, csak a virrasztásra osszpontosítva minden figyelmét. Érverése, légzése lelassult. A tizedik nap reggelén amikor a Nap felkelt Élám felől, vad ordítás ütötte meg a fülét, s úgy tűnt, hogy a Nap szeméből véres állkapcsú, rőt színű nagy oroszlán ugrott volna a körbe, hogy felfalja őt.

Szelíden így szólt a fenevadhoz:
- Jöjj be békével, Isten teretménye! Ketten is elférünk ebben a körben.

Eszébe jutott, hogy egykoron Jehova angyalt küldött Dániel segítségére, az angyal betömte az oroszlánok száját, amikor azok fel akarták falni a prófétát.

Az oroszlán dühödten bömbölt, bojtos farkával csapkodott, de Jézusnak mit sem árthatott, mivel a keresztvonal arra kényszerítette, hogy a kör keleti negyedében maradjon.

Újabb tíz nap és éj múlt el. A huszadik napon délben úgy tűnt Jézusnak, hogy hátulról egyszarvú vad kecskebak ugrott a körbe. Az oroszlán volt a Düh, a kecskebak volt a Bujaság. Jézus megfordult, és így szólt a bakhoz:
- Jöjj be békével, Isten teretménye! Hárman is elférünk ebben a körben.

A kecskebak hatalmas testű állat volt, buján ugrándozott, forgatta szemét, és a levegőt döfködte szarvával, üzekedésének szaga olyan átható volt, mint az ámbráé.

Jézus ismét Dániel próféta könyvére gondolt, ahol meg van írva: ,,A kecskebak pedig igen naggyá lőn, de amikor elhatalmasodék, eltörék a nagy szarv." A bakkecske nem árthatott Jézusnak, mivel a kör északi negyedéből nem léphetett ki. Így az oroszlán és a bakkecske ott maradt mellette még tíz napig.

A virrasztás utolsó napján, napnyugtakor,még borzalmasabb szörnyeteg jelent meg a kör nyugati negyedében, egy szeráf. A félelmetes fogú tüzes kígyó sziszegve csörgette rézpikkelyeit. Az oroszlán ereje a Düh volt, a kecskebaké a Bujaság, a szeráfé pedig a Rettegés. Jézus a szeráfnak is azt mondta:
- Jöjj be békével, Isten teretménye! Négyen is elférünk ebben a körben.

Kimondta a Szeretetnek azt a szavát is, amelyet még Egyiptomban tanult meg a kígyókkal barátkozó sivatagi embertől. De ennek ellenére a szeráf napnyugtától éjfélig állandón csak sziszegett, és a fejét nyújtogatta feléje. Ez volt a legkeményebb próba. De Jézus a Jó Ezékiás királyra gondoolt, aki darabokra törte azt a szeráfot, amely rettegésben tartotta Jeruzsálem népét, s aztán így kiáltott fel: ,,Nézzétek! Csak rézdarabok!" A szeráf nem árthatott Jézusnak, mivel nem hagyhatta el a kör nyugati negyedét.

Majd- hajnal felé - úgy tűnt Jézusnak, hogy a három állat egyetlen furcsa lénnyé egyesült, amelynek oroszlánfeje, kecsketeste és lába, meg szeráffarka volt. A szörnyalakban felismerte a kariaiak khimairáját, amely az ő három évszakuk jelképe - nem számítják bele a maguk szent évébe. Az oroszlán a növekvő Nap nyárközépi aspektusa, a szeráf a hanyatló Nap őszi aspektusa... ,,És én a tél fehér bikájának gyermeke vagyok" - gondolta. Hirtelen észrevette, hogy egy nagy fehér bika hever a bal oldalán, a körnek ugyanabban a déli negyedében, ahol maga is ült. Biztosan érezte, hogy az állat egész idő alatt ott volt mellette. Mihelyt azonban tanulmányozni akarta volna, miben áll hatalma, a bika eltűnt. ,,Ez az állat megosztotta velem a déli körnegyedet - mondta magában -. - Talán az én titkos hibám? Isten óvjon meg a hatalmától!"

Délben véget ért a harminc nappalból és éjszakából álló hónap. Jézus akkor kilépett a körből, az újra önálló lényekké különült oroszlán, kecskebak és szeráf engedelmes alázatossággal ment a nyomában. Attól fogva Jézusnak korlátlan hatalma volt e három erő - a Düh, a Bujaság, a Rettegés - fölött. De valahányszor a fehér bikára gondolt, rendkívül nagy nyugtalanság lett úrrá a lelkén.

Simon mint a Próbatételek Mestere elébe ment, és boldog örömmel üdvözölte:
- Uram, jól megálltad a virrasztás próbáját. A három állat alázatosan kullog a sarkadban. De most már ideje, hogy véget vess a böjtölésnek. Itt a frissen sült kenyér meg a madarai csermelyből merített friss ivóvíz.
- Ne ámíts engem! Jól tudod te is, hogy még tíz napot és éjszakát kell kiállnom. Mózestől és Illéstől negyven nap kívántatott meg ugyanezen a hegyen, és ők egész idő alatt nem ettek egy falat kenyeret sem, nem ittak egy korty vizet.
- Mózes próféta volt, Illés is próféta volt. De te nem vagy-e több egy prófétánál? Hogyan kötnélek téged olyan jelentéktelen dolgok, amilyen a napok számolgatása?

A víz hűvös tisztasága és a friss kenyér illata minden más éhes és szomjas embernek a gyönyör netovábbját jelentette volna. Jézus azonban kezébe vette a kenyeret, széttördelte, darabjait szerteszórta a madaraknak, a vízzel pedig megmosta tenyerét és ujjait, hogy eltávolítsa az esetleg rájuk tapadt morzsákat.
- Derék tett volt, uram - mondta Simon. - De miért nem változtatod ezeket a köveket kenyerekké, és ezt a homokot vízzé? Mert akkor, bár követ ennél, nem kenyeret, és homokot innál, nem vizet gyötrelmeid könnyebbek lennének.
- Meg van írva, hogy nem csak kenyérrel él az ember, hanem Isten igéjével is. Az én lelkem harminc napig ette Betlehem kenyerét, és itta Betlehem vizét.

Ebben a pillanatban úgy tűnt Simonnak, hogy egy vaddisznó ugrott fel arról a helyről, ahová az egyik eldobott kenyérdarab esett, és engedelmesen csatlakozott Jézus nyomába szegődött másik három állathoz. Ez a vadkan a Mohóság volt.
- Derék tett volt, uram - ismételte meg Simon. - És most lássad a jutalmadat.

Felvezette Jézust a hegy legmagasabb ormára, és felszólította, hogy tekintsen körül minden irányban: keletre és nyugatra, északra és délre.
- Csodálatos kilátás, nemde? Nyugatra a Földközi-tenger és az ősi Egyiptom, keletre Moáb és Élám, délre Arábia, északra pedig ... ó, északra Izrael szent földje húzódik egészen a Hermónig, amelynek hóborította csúcsa oly hívogatóan csillog felénk. És mégis, mindezek a tájak terjedelmüket tekintve semmiségek azokhoz képest, amelyeket egykor majd a magadénak mondhatsz. Arábián túl fekszik Etiópia, Ofir és a Tömjén Országa, Egyiptomon túl Líbia és Mauretania, Élámon túl India, Izraelen túl Szíria, Ázsia és a Fekete-tenger, a Földközi-tengeren túl Hellasz, Itália, Hispania és a hüperboreusok országa. Fegyvereid erejével elkergeted a rómaiakat minden földről, amelyet leigáztak, térdre kényszeríted a Dél és Kelet királyait, megalapítod a mi Istenünk birodalmát a világ százötvenhárom népe fölött, és te leszel a Királyok Királya, a legnagyobb, aki valaha is uralkodott. Nagy Sándor jelentéktelen rabló törzsfőnökké törpül melletted!
- A történetírók feljegyezték, hogy a nagy Caesar egymillió embert ölt meg, Pompeius a Nagy, kétmilliót, Nagy Sándor hárommilliót. És a te szolgád öljön meg tízmilliót vagy még többet, hogy megszerezze magának a ,,legnagyobb" nevet? Hogy volna ez lehetséges? Fegyverforgató harcos-e a te szolgád? Az-e a hivatása, hogy vért ontson, és jogar helyett karddal kormányozzon? És nem íratott-e meg a parancsolat: ,,Ne ölj"?
- Ősöd, Dávid király, sohasem öltött páncélt, mégis rá szállott az Úr szelleme Élá völgyében, és két hadsereg szeme láttára megölte Góliátot, a fiiszteusok bajnokát, akinek hat könyök és egy arasz volt a magassága, s ezzel a hősi tettével megmentette népét az elnyomatástól. Visszaborzadsz a csata gondolatától? Nem úgy szól-e a jövendölés, hogy Dávid Fia erős kézzel szabadítja meg az ő népét, véres csatában diadalt arat, és ezer esztendőre békét szerez Izraelnek?
- Válasszák csak mások a hódítás útját, és vágják szét kardjukkal türelmetlenül a titkok csomóját, ahogyan Nagy Sándor tette Gordionban. Nekem inkább az adassék meg, hogy újra összefonjam azt a szent csomót, aranyszálakkal, és az díszítse trónom baldachinját. Emlékezz csak rá, mit mondott a bölcs Hillél, amikor egy tóba fojtott hulla fejét látta feléje sodródni a vizen: ,,...mert (mást) vízbe fullasztottál, vízbe fullasztottalak, de égül megfullasztóid is megfulladnak." Így hát én azt mondom: ,,A kard most nem hoz végleges döntést, csak zavart támaszt, és aki kard által él, annak kard által kell elpusztulnia." Az ütközetet másfajta csatában kell megvívni.
- Jól szóltál, uram. Válassz tehát olyan csatateret, amilyent jónak látsz. Csak az a fontos, hogy kormányozd és szabadítsd meg népedet. Légy a római birodalom ura e hegy Urának nevében akinek képmását aranyborjú alakjában itt, ezen a helyen állították fel, amikor a törzsek kijöttek Egyiptomból. Nézz oda, a jelenés még ott ragyog tündökölve. Ő a gyönyörű és kegyes bikaborjú, akit Lea, a Tehén szült (másként Libna, a Fehér), az egyetemes Anya, akit a görögök Ió, az egyiptomiak Ízisz vagy Hathor néven tisztelnek. Imádd a bikát, amint megérdemli, és akkor tiéd lesz az egész világ, amelyet anyja bekóborolt!
- Azt kívánod tőlem, hogy egy aranyborjút imádjak?
- Nem imádta-e Salamon is, minden emberek legbölcsebbike?
- El innen, Isten Ellensége! Nincs-e megírva, hogy csak a te Uradat, Istenedet imádd, és egyedül neki szolgálj!

E szavak hallatára úgy tűnt Simonnak, hogy egy szikla mögött egy elefánt bukkant elő, hátán aranyozott toronnyal, és engedelmes cammogással csatlakozott a Jézus nyomába szegődött négy másik, alázatossá vált állathoz. Ez volt a Büszkeség hatalma.
- Jól beszéltél, Uram! - kiáltott fel Simon. - Már attól féltem, hogy ugyanazt választod, mint nagyapád, Heródes választott Dórában- Heródes, akinek anyja a nabateus Al-Lát örökösnőjej volt, és akit Dórisz, az edomita Dóra örökösnőjét vette feleségül. Felajánlottak neki a Salamonénál nagyobb királyságot minden uralkodói dicsőséggel és pompával, ha térdet hajt a dórai Baál előtt. És ő lenyelte a csalétket. Ezzel méltatlanná vált arra a nagyobb királyságra, amelyet most te választottál. Ez a nagyobb átkot választotta, hosszú boldog élet jutott neki, és a katasztrófa csak a legvégén következett be. De a te hajód összezúzódik a sziklákon, mielőtt elérhetnéd életed virágkorát.
- Nem újság számomra, hogy Heródes az Arany Vadszamárnak hódolt. Inkább a legidősebb fiáról beszélj nekem, akit királyságra emelt az, hogy Káleb volt az őse, és feleségül vette Mikál örökösnőjét.
- Uralkodott, de csak mint apjának fia. Mivel visszariadt attól, hogy fegyvert ragadjon az apja ellen, dicstelen véget ért.
- Nem dicstelent, dicsőségest. Álmomban láttam őt, amint a Nyugati Paradicsomban ült egy ezüst virágdíszben pompázó almafa alatt.

Letelt a negyvenedik éjszaka is. Délben Jézus abbahagyta a böjtölést. De csak egy kevéske árpakását evett, meg egy almát szagolgatott, amelyet János vitt neki.

Simon pedig magasztaló énekbe kezdett, amelyet a khésztianoszok manapság is szoktak énekelni bár valódi értelmét és összefüggését csak néhány beavatott ismeri:
- Mostan bocsásd el Uram, a te szolgádat, a te beszéded szerint, békességben: Mert látták az én szemeim a Te üdvösségedet. Amelyet készítettél minden népeknek szeme láttára, Világosságul a pogányok megvilágosítására és a Te népednek, az Izraelnek dicsőségére.

Ott halt meg, ugyanazon a hegycsúcson, ahol Áron, a legelső főpap kilehelte lelkét, miután élete művét elvégezte.
 
 
0 komment , kategória:  A sánta Jézus -Edom Talmud  
Ezékiel kerekei-Jákin és Boáz
  2010-02-08 22:18:41, hétfő
 
  Robert Graves: King Jesus
Cassel-London Seventh Edition Januáry 1966

Fordította: Terényi István
Gondolat Kiadó Budapest, 1969
Megjelent a Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Magyar Népköztársaság közös könyvkiadás egyezményének keretében a Madách Könyvkiadó (Bratislava) részére a Gondolat Könyvkiadó (Budapest) gondozásában.
Zrinyi Nyomda, Budapest, Bolgár Imre igazgató

Az Egyiptomiak Szerint Való Evengéliumban Sálom megkérdezte az Úrtól: ,,Meddig fog tartani a halál uralma?" Ő így felelt: ,,Ameddig ti, asszonyok gyermekeket fogtok szülni..." Sálom újabb kérdést intézett hozzá: ,,Akkor hát jól tettem, hogy nem szültem gyermekeket?" Ő ezt válaszolta: ,,Minden növényből egyetek, csak a keserűt ne egyétek..." Amikor pedig azt tudakolta Sálom, hogy mikor válnak ismeretessé azok a dolgok, amelyek felől kérdezősködött, imigyen felelt neki az Úr: ,,Amikor ti, asszonyok a szemérem köntösén tapodtok, és amikor a kettőből egy lesz, és amikor a hím és a nőstény viszonyában nem lesz többé sem hím, sem nőstény..." És ugyanazon Evangéliumban mondotta a Megváltó: ,,Én azért jöttem, hogy leromboljam a Nőstény műveit."

Alexandriai Kelemen
(Stromata, III.)

...Kommentátorok Edom gonosz királyságával kapcsolatban említik Jesu-ha-Nocrit (azaz Jézust, mivelhogy az volt az ő népe... Egy húsvét előestéjén felakasztották... Közel volt a királysághoz (ti. utódlás tekintetében).

Balaám, a Sánta (azaz Jézus) harminchárom esztendős volt, amikor Pintiasz, a Rabló (Pontius Pilátus) megölte... Úgy mondják, hogy anyja fejedelmektől és uralkodóktól származott, de ácsokkal keveredett.

Lexicon Talmudicum ,,Abarbanel"
Alatt és babiloni Talmud Zanhedrin 106b, 43a, 51a.


Tizenhatodik fejezet Nyíl és cserép


Kallirhodban Jézus az első két hónapot azzal töltötte, hogy az újoncok mesterének irányításával a szent iratokat tanulmányozta. Egyelőre Mózes könyveit kellett szóról szóra bemagolnia. Közben a mesterségét is gyakorolta: a főác koporsókészítésbe fogta be. Cellatársa történetesen a rokona volt, az énrimmoni János, akivel itt találkozott először.
Amikor az újoncok mestere meggyőződött róla, hogy mindketten tökéletesen ismerik a mózesi könyveket, újabb feladatott szabott elébük: tanulják meg Ezékielnek, az esszénus rend feltételezett alapítójának próféciáit. A két rokon munkához látott. Megbeszélték, hogy egy-egy részt felválta elmondanak egymásnak, ily módon ellenőrizve, mennyire haladtak a tanulásban. Amikor János hibátlanul elmondta az első részt, Jézus megkérdezte:
- Hogyan értelmezed ezt a részt?
- Hát én csak bevágtam a szöveget, nemigen figyeltem a jelentésére.
- Nem tiszteletlenség-e ez Ezékiellel szemben?
- Gerson, a tanítóm arra figyelmeztetett, hogy a jelentés fontolgatása veszedelmes. Szerinte csakis egyetlen kiválasztott tanítvány tárhatja fel annak a résznek a jelentésé egy olyan nagy mester, aki azt ismeri. És nem minden törvénytudósnak adatott meg a megismerés kiváltsága.
- Én viszont Simontól, a tanítómtól nem kaptam ilyen figyelmeztetést. És mivel nekem megadatott, hogy megértsem azt a részt, elmagyarázom neked, ha akarod. Olyan szövegekkel kell-e megterhelnünk az emlékezetünket, amelyeknek nincs jelentésük?
- Hát jó, mondd el. De óvakodj az elhamarkodott véleményalkotástól.
- Itt, Kallirrhoéban, mi nem a Naphoz imádkozunk, hanem az Örökkévalóhoz, akit a Nap alakjában imádunk. A lapátkáinkat sem a Nap iránti tiszteletből használjuk, hanem az Örökkévaló miatt, akit a Nap képében imádunk. Most pedig jól figyelj!

És elmondta Ezékiel próféta könyvének első részéből az alábbi verseket:

És látám, és ímé forgószél jött északról, nagy felhő, egymást érő villámlással, amely körül fényesség vala, közepéből pedig mintha izzó érc látszott volna ki, tudniillik a villámlás közepéből.
És belőle négy lelket állat formája tetszék ki, és ez vala ábrázatjok: emberi formájok vala.
És mindeniknek négy orcája vala, és négy szárnya mindenikőjöknek,
És lábaik egyenes lábak, és lábaik talpa mint a borjú lábának talpa, és szikráznak vala, mint a simított érc színe.
Továbbá emberi kezek valának szárnyaik alatt négy oldalukon. Mind a négyőjüknek orcái és szárnyai.
Szárnyaik egymást mellé lévén szerkesztve, nem fordultak meg jártukban, mindenik az ő orcája irányában megy vala.
És orcájuk formája vala emberi orca, továbbá oroszlán-orca mind a négynek jobb felől, és bika-orca mind a négynek bal felől, és sas-orca mind a négynek hátul,
És ezek az ő orcáik. És szárnyaik felül kiterjesztve valának, mindeniknél két szárny összeér vala, kettő pedig fedezé testöket.
És mindenik az ő orcája irányában megy vala, ahova a lélek vala menendő, oda mennek vala, meg nem fordulván jártukban.
És a lelkes álaltok közt látszék, mint egy égő üszög, amely lángolt, mint a fáklyák, ide s tova futkározva a lelkes állatok közt, és a tűznek fényessége vala, és a tűzből villámlás jöve ki.
És a lelkes álaltok ide s tova mozognak vala, mint a villámlás cikázás.
És mikor ránéztem a lelkes állatokra, ímé, egy-egy kerék vala a földön az állatok mellett mind az ő négy orcájuk felől.
A kerekek mintha tarsiskőből készültek volna, és mind a négyüknek ugyanazon egy formája vala, és úgy látszának egybeszerkesztve, mintha egyik kerék a másik kerék közepében volna.
Jártukban négy oldaluk felé mentek vala, meg nem fordulnak vala jártukban.
És talpaik magasak valának és félelmetesek, és e talpak rakva valának szemekkel körös-körül mind a négynél.
És mikor járnak vala a lelkes állatok, járnak vala a kerekek is mellettök, és mikor fölemelkednek vala az állatok a földről, fölemelkednek vala a kerekek is.
Ahová a lélek vala menendő, mennek vala, ahová tudniillik a lélek vala menendő, és a kerekek fölemelkednek vala mellettök, mert a lelkes állatok lelke vala a kerekekben.
Ha azok mentek, ezek is mennek vala, és ha azok álltak, ezek is állnak vala, és ha fölemelkednek a földről, fölemelkednek vala a kerekek is mellettök, mert a lelkes állatok lelke vala a kerekekben.
És vala mintegy mennyezet az állatok feje fölött, olyan, mint a csodálatos kristály, kiterjesztve felül fejök felett.
És a mennyezet alatt szárnyaik egyenesek valának, egyik a másikkal összeérvén, mindegyiknek kettő vala, amelyek befedik vala innen, és mindegyiknek kettő vala, amelyek befedik valal amonnan az ő testöket.
És hallám szárnyaik zúgását, mint sok vizeknek zúgását, úgy mint a Mindenhatónak hangját, mikor járnak vala, zúgás hangját, mint valami tábornak zúgását, mikor állának, leeresztik vala szárnyaikat.
És lőn kiáltás a mennyezeten felül, amely vala fejök felett, és ők megállván, leeresztik vala szárnyaikat.
És a mennyezeten felül, amely fejök felett vala, látszék, mintn valami zafirkő, királyi széknek formáka,és a királyi széknek formáján látszék mint egy ember formája azon felül.
És látám izzó ércként ragyogni, amelyet mintha tűz vett volna körül derekának alakjától fogva és fölfelé, és derekának alakjától fogva és lefelé látám, mintha tűz volna. És fényesség vala körülötte.
Mint amilyen a szivárány, mely a felhőben szokott lenni esős időben, olyan vala a fényesség körös-körül. Ilyen vala az Úr dicsőségének formája, és látám, és orcámra esém, és hallám egy szólónak szavát.

Majd így magyarázta az idézett szöveget:
- Köztudomású, hogy a tizenkét hónapos időszakban négy újév van: az őszi napéjegyenlőségkor, a tavaszi napjegyenlőségkor, a téli napfordulókon és a nyári napfordulón. Én úgy értelmezem Ezékielnek ezt a látomását, hogy mindegyik kerub négyküllöjű kerék, és mindegyik küllő egy-egy újév. Mindegyik küllőnek arca van, amely a kerékagy része, erről lehet megkülönböztetni az egyes újévet. A bika jelenti az újszüött téli Napot és a Ninib planétát, az oroszlán az ifjú tavaszi Napot és a Nergal planétát, az ember a tapasztalt őszi Napot és a Nabú planétát. Mindegyik küllő egy-egy borjúlábbal van beleerősítve a keréktalpba, úgyhogy mindegyik kerék egy négylábú borjú. Mindegyik kerub tehát a négy évszakból álló év gördülése, és mindegyik év egy négykerekű kocsi egyik kereke, amely egyenesen, minden irányváltoztatás nélkül halad előre. A kerekeken levő sok szem mindegyike egy-egy nap, hiszen a Napot a nappal szemének szokták nevezni. Mindegyik kerék egy négy évet jelentő keréken belül forog a dolgok kezdetétől a végükig fut (a görögök a négyévenként rendezendő olümpiai versenyjátékok szerint számítják az időt). A trónuson ülő emberalak a mi Istenünk kisugárzása, de nem maga Isten. A kocsi elé nincsenek állatok fogva, mivel maguk a kerekek az állatok, és - mint mondottam - mindegyik kerék egy aranyborjú négy lábán fut. Ezek a kerekek annak a szekérnek a tüzes ménjei, amely Énókh és Illés prófétát felvitte az égbe. Ezékiel azonban elhallgatja előlünk látomásának egy részét: mert a nyári napforduló állata valóban sasszárnyú kecskebak, az ősz állata pedig valójában emberarcú szeráf vagy tüzes kígyó. Ilyenformán tehát mindegyik borjú váltakozva négy állat: oroszlán, kecske, szeráf és bika. Sőt még ember is meg sas is. Ezért mondják a görögök, meg a krétaiak, akik ugyanabból a forrásból ittak, mint mi: ,,A borjúnak sok változata van."
- Óvakodj az elhamarkodott véleményalkotástól! - figyelmeztette újra János.
- Az aranyborjú nem bálvány, ameddig nem imádják istenként - folytatta Jézus. - Akik a Hóreb hegyén az aranyborjút imádták, azt mondták: ,,Ez hozott ki minket Egyiptomból!" Hazudtak, mert egyedül a mi Istenünk hatalma hozta ki őket onnan. Ami pedig az Ezékiel látomásában szereplő forgószelet meg a tüzet illeti, véleményem szerint ezek Isten jelképes jelenlétét jelentik, mivel forgószél és tűz jelezte Isten jelenlétét a Kármel hegyén is, amikor egy belső hang szólt Illéshez. De ez csak jelkép, mert meg vaegyon írva: ,,...az Úr nem vala abban a szélben, de nem volt az Úr a tűzben sem." A forgószél északról jött, tehát arról az égtájról, ahonnan sohasem süt a nap. Ebből megtudjuk, hogy a mi Istenünk még a Napot is felülmúlja, mivel hatalmának nincsenek határai. (Ezért van az, hogy amikor a jeruzsálemi templomban állatokat áldoznak, azok fejét a pap mindig északi irányba fordítja.) Isten szellem, és a lángoló tüzek az ő szolgái. Az atűz, amelyet Mózes látott a bokorban, amely égett és nem aludt ki, nem Isten volt, hanem szolgáinak fényessége. Ugyanezt kell mondani a Hóreb hegyén cikázó villámokról: nem Isten volt azokban, hanem az ő szolgái. És Ezékiel szivárványt látott a Mindenható trónusa fölött, bár a viharfelhőből kicsapó villám a bosszúálló haragot jelenti, a szivárvány az irgalom ragyogása. De látomásának egy részét itt is elhallgatja Ezékiel. Miért nem szól a másik három égi hatalomról - a Napról, a Holdról és a Szerelem planétájáról? Nem látta-e ezt a tüzes háromságot keringeni a trónus körül? De most menjünk tovább. El fogom magyarázni neked az aranyborjút, akit a beavatottak Mózesnak neveznek.
- Vigyázz a nyelvedre, nehogy az istenkáromlás bűnébe essél!
- Távol legyen ajkamtól minden tisztátalan beszéd! Ismered azoknak a köröknek a nevét, amelyeket itt a telepen a kunyhók alkotnak?
- Ismerem. A külső gyűrűben levő körök neve: BÁBEL, LÓT, EFRÓN, SZALMA, NE-ESZTHAN (az utóbbi a szeráf, akit Mózes zászlajává tett a pusztaságban), azután HÚR, DÁVID, TELMEN, KOHATH, KÁLEB, MÓRIJA, GATH, GOMER, JETHRÓ, RÉU. A belső gyűrű körei: JÁKOB, JÓSZÉ, JERA, JÉSUA, JÁKBIN.
- Mit gondolsz, miért választották ezeket a neveket?
- Ez hétpecsétes titok,csak a rend vénei ismerhetik.
- Nos, én megfejtettem. A külső gyűrű nevei helyesen olvasva kiadják az aranyborjú kalendárium-történetét, az aranyborjúét, amely bikává növekedik, és amelynek húsából azok esznek, akiket titkos szertartásokkal beavatnak. Itt vannak a szavak görög nyelven, a rend alapítói valószínűleg a kenóboszi görögöktől tanulták meg, és a titkot úgy rejtették el,hogy a szavakat olyan nevekké változtatták át, amelyek hasonlítanak a mi Szentírásunkban található nevekhez:

BOIBALION LOTO-PHORAMENON SZALOOIMAI NEOSZTEHENARON.
URIOSZ DAFIZO, TLAMON KAIOMAI, KALÜPTOMAI.
MOIRAO, GATHEO GNORIMOSZ, IDRÜOMAI, RHEO.

A szöveg jelentése a következő:

Én, a bikaborjú, a kék lótuszon vitettem át sziklától szikláig, új erőre kapván.
Én, a jó szándékú, fát hasogatok, szenvedve elemésztetem tűz által, elrejtőzöm.
Én, a dicsőséges, osztogatok, boldoggá teszek, alapítok, elvisz a víz.

Mindegyik név három nyolcasból álló sorozatot jelent, ez összesen háromszázhatvan napot tesz ki. A többi szó pedig azt az öt szent napot jelenti, amely még hátra van az évből: AKHAIFA, OSSZA (erről kapta nevét ebben a rendben a beavatás három foka körül a legalsó), URANIA, HÉSZÜKHIA, IAKHÉMA, vagyis a Fonó, a Hírnév, az Égi Királynő, a Pihenés, a Jajgatás. Az arábiai nabateusok a bikaborjút Uri-talnak, Jóságos Szenvedőnek nevezik, Al-Lát istennő fiának tartják, és utálatos ritusokkal tisztelik. Szamáriában Egli-jahu néven imádták, ami annyit tesz, mint ,,az Úr egy Borjú", addig imádták, míglen a mi Istenünk féltékeny keze darabokra zúzta a várost.
- De hát akkor ki a bikaborjú, akiről e szent telep kunyhói nevüket nyerték, hanem Uri-tal, nem Héraklész, nem Egli-jahu?
- A napév életének és a bűnbeesés óta az ember életének elfogadható jelképe. E bikaborjú tisztelete bálványimádás, mert aki hódol előtte, ezáltal tagadja az időtlen Egyedülvaló Isten hatalmát. A Nőstény tisztelete ez, akinek öt télközépi napja (ez az öt nap egyúttel az esztendő öt egyenlő időszakát is jelenti) sűrítve magában foglalja a bűnbeesett emberiségnek és az évnek is a sorsát.
- És a beavatás két magasabb foka?
- A sámsoniánusok Sámson tiszteletére kapták nevüket, mivel Sámson életét tették meg a napév ellegóriájává. A helikánusokat pedig beavatják Hélixnek, azaz a Kozmikus Keréknek misztikus tanába.
- Mond még valamit a Nőstényről!
- Háromszoros női démon, aki a bűnbeesett embernek anyja, felesége és hullamosója. Az öt nap közül az elsőn megfonja a férfi életének fonalát, a másodikon a dicsőség reményével legyezi a hiúságát, a harmadikon megrontja őt bujálkodásával, a negyediken halálos álomba ringatja, az ötödiken megsiratja holttestét. A görögök háromságként tisztelik, mint Három Párkát - a Fonót, a Sorsot Osztót és az Elmetszőt.
- De hát rendünk vénei miért nevezik Mózest a bikaborjúnak?
- A Mózes név annyit jelent, hogy minden év tavaszán életet húznak ki a megáradt vízből, mint ahogyan Mózest, a mi törvényhozónkat csecsemőkorában a Nílusból húzták ki, és hgy minden gyermek vízben úszik, mielőtt megszületik. A bikaborjút, amely csupán jelkép, tulajdonképpen nem is lehet káromlással gyalázni, ugyanígy Mózest sem, hiszen ő nem Isten. Ember volt, megszületett, megházasodott, gyermekeket nemzett, véres tetteket vitt végbe, meghalt, és eltemették. Mégis soha el nem múló tiszteletünket érdemelte ki, mert Isten neki adta át a Törvényt. És azért is, mert amikor a bűnös nép az arany bikaborjút imádta a Hóreb hegyén, Mózes porrá zúzta a bálványt, és kényszerítette az embereket, hogy az aranyport vízzel keverve igyák meg. És amint a bölcs Ariszteasz írja: ,,Mózes megtanított arra, hogy egy az Isten, hogy hatalma megnyilvánul mindenben, felsége minden helyet megtölt, és hogy nem marad előtte rejtve semmi, amit az emberek a földön titokban cselekednek, mivel ő minden elkövetett és szándékolt cselekedetet ismer." Ariszteasz más helyütt kimutatja, hogy csak a mi népünk imád egyetlen Istent, nem hódolván sokféle istenségnek, és hogy ezt Mózesnek köszönhetjük,mert ő adta nekünk a Törvényt.
- De ha Mózes csak ember volt, következésképpen személyével kapcsolatban a káromlás bűne is lehetséges, rendünk vénei miért tiltják nekünk, hogy káromoljuk őt?
- Ezt még nem tudtam megérteni, mivel nem hihetem, hogy ezek az istenfélő, ájtatos emberek bálványimádók volnának.
- És kicsoda Ezékiel látomásában a trónuson ülő emberalak, ha sem nem a bikaborjú, sem nem maga Isten?
- Ugyanaz az Ember Fia,akiről Dániel prófétának adatott látomás. Az Ember Fia mindenki előtt meg fog jelenni azon a napon, amelyen végre vereséget szenved a Nőstény. Nem Isten,és nem ember, Istennek képmása, amelyre az ember először teremtetett, és amely akkor megújul majd az Istennek emberek iránti, az emberek Isten iránti tiszta szeretetében.
- Adná az Űr, hogy a Szekér gyorsan gördüljön velünk ahhoz a paphoz!

Ebben a pillanatban kívülről hangok hallatszottak, és Menahem meg Simon kíséretében a felügyelő sietett be.
- Az egész kolónia lángokban áll! - kiáltotta izgatottan.
- De Istennek hála, nem pusztult el semmi. A tűz ennek a kunyhónak a tetejéről harapózott el. Józsué, Abjátár fia! Johanán, Zakariás fia! Valljátok be, hogy a Ma"asze Merkábá =a Szekér Műve) misztériumával foglalkoztatok? Nem tudjátok-e, hogy ez szigorúan tilos? Csak olyan kiváló tudósok tanulmányozhatják, akik valamely tudós iskola vezetői!
- Nekem nem tiltotta meg senki. Sem te, sem a tanítómesterem. És ki akadályozhatná meg, hogy amit be kell magolnom, azt meg is értsem? És amit megértettem, miképpen tarthatnám magamban, amikor a ti jelenlétetekben meg kellett fogadnom, hogy nem hallgatok el semmit?
- Vigyázz, nagyon vigyázz! Atyám idejében volt egy Kádes-Barneából való fiú, aki e rész egyetlenegy versének értelmét ismerte fel. És tudod-e, mi töretént vele? Tűz emésztette el!
- De engem nem emésztett el! És ismerem a mondást: ,,Ha tűz száll alá az égből, amely ég, de nem pusztít, akkor el kell énekelni a Magasztalás Himnuszát."
- A felügyelődet, a lelki vezetődet akarod te oktatni?
- Ha kívánod.
- Hát azt nem hallottad-e, hogy aki dőre elmével azokról a dolgokról beszél, amelyek elől, hátul, fent és lent vannak - vagyis a Merkábá titkait feszegeti - , annak jobb lett volna meg sem születnie?
- Hallottam ilyen vélekedést. De azt is hallottam, hogy Ezékiel újra eljön, és akkor majd felnyitja Izrael előtt a Merkábá titkos szobáit. De hátha éppen ma jött el, és ma tárta fel azokat?
- Józsué ben Abjátár! - mondta a felügyelő. - Ez a hely nem tarthat itt téged, mert te szétfeszíted a rácsait. Fogd a szerszámos zsákodat, és távozz innen békességgel ugyanazon a kapun, amelyen bejöttél. De hadd figyelmeztesselek valamire. Illésről, aki az Áldottak Földjén az őket megillető helyre kalauzolja a szellemeket, feljegyezték, hogy az Úr engedelmével egy napot a földön tölthetett. Elment az egyik jeruzsálemi tudós iskolába, ahol a törvénytudók éppen arról a tüzes szekérről vitatkoztak, amely Illést felvitte a mennybe. Amikor látta, hogy hasztalan rágódnak a kérdésen, közbeszólt, és elmagyarázta nekik, miképpen történt az egész. Ám amikor visszatért az égbe, igen szigorú dorgálást kapott attól, aki mindent lát.
- Ki volt az, aki rosszindulatúan feltárta előtted, hogy Illés emiatt bajba került? Talán Isten Ellensége? Most, hogy feloldoztál engedelmességi fogadalmam alól, és úgy beszélhetek veled, mint egyik ember a másikkal, hadd mondjam el neked a véleményemet. Ti, akik itt vagytok, elmenekültetek a világból, de nincs az az ünnepélyes tisztasági fogadalom, amely egy gáva lelkületű embert meg tudna védeni a bűntől, mint ahogyan nem képes erre sem ennek a kolóniának elreteszelt kapuja, sem a köréje vont fal, sem a fal tetején húzódó tövisbokor-sövény, sem a borjúbőr védőöv, sem a rend ezernyi szigorú szabálya. Nem, semmi sem tudja távol tartani Isten Ellenségét, amikor a kísértések oly dúsan megrakott asztalát rakjátok eléje.
- Az Úr tisztítsa meg szívünket a titkos bűnöktől, mert csak egyedül benne van a mi erőnk! Most pedig távozz, merész fiú, és emlékezz ránk szeretettel, ha meg elfoglalod a királyságot.

Egy hónappal később Jézus Ón-Héliopolisz piacterén sétálgatott, és közben Jeruzsálem sorsa foglalkoztatta elméjét. Eszébe jutott, amit egykor Jehova mondott Ezékiel prófétának: ,,És te, embernek fia, végy magadnak egy cserepet, tedd az elődbe, és véss reá egy várost, Jeruzsálemet." Lába a porban beleütközött egy vörös cserépdarabba. Felvette, leült egy kőre, és egy darab faszénnel rajzolni kezdett a cserépre. Archaikus stílusban vázolta fel a várost, a Templomnak csupán a homlokzatát jelezte, köréje egy falat rajzolt, azon belül egy bikát meg egy oroszlánt, föléje egy csillagot. Amikor elkészült vele, mereven nézte, és szívéből felbuggyant na kérdés:
- Milyen ítélet vár Jeruzsálemre? Megmaradhat? Vagy össze kell omolnia?

Egy billegő mérleg képe jelent meg lelki szemei előtt, és egy belső hang azt mondta neki:
- Valamivel több ebbe a serpenyőbe, valamivel több a másikba. Az ítélet még nem hozatott meg.

Letette a cserepet. Egy emberhez, aki a háta mögött figyelte, hátra sem fordulva így szólt görögül:
- Ha értesz a tanításhoz, taníts. Ha nem, eredj tovább.

Az ember eléje lépett, s megkérdezte:
- Te vagy az a héber, akit keresek?
- Tudod, hogy én vagyok, máskülönben nem kérdeztél volna meg.

Magas, sápadt arcú, kék szemű férfi volt, búzaszínű haját hosszúra növesztve viselte. Kezében aranyozott nyílvesszőt tartott. Fehér vászonköntöst és fehér vászonnadrágot viselt, hat színben tarkálló köpenyét nagy aranyfibula fogta össze.
- Engedd meg, hogy a cserepeden hegyesre fenjem a nyilamat - mondta.
- Ahhoz olaj is kellene.
- Hordok magamnál ebben a csavart formájú kulacsban.
- De tiszta-e az olajad az én cserepemhez? Nem vagey te körülmetéletlen, aki disznót meg nyulat eszik?
- Galileai vagyok, a távoli nyugatról jöttem. Mi ott ugyanazon isteni parancsolatok szerint élünk, mint ti. Jáfet ivadékaitól származunk. Jómagam pedig orvos vagyok, meg kovács is.
- Néped nem imádja az Égi Királynőt?
- Már nem. Mifelénk az a történet járja, hogy a mi Istenünk - aki először a héberek Istene volt - aranynyíllal megölte a világmindenség legnagyobb nősténymedvéjét. Kérlek, magyarázd meg, mit jelent ez az oroszlán itt a rajzodon.
- Szívesen. Ez adta a város nevét.
- Leontopoliszét?
- Nem, Arielét, ezt a nevet adta Dávid király Jeruzsálemnek.
- Pálmafákat rajzoltál a Templom tetejére.
- Salamon, Dávid király fia, aranyláncokkal feldíszített pálmafákat helyezett el az általa épített Templom tetőzetén. A mennyezet dúsan aranyozott fenyőfából készült.
- Hallottam erről a Salamon királyról. Ázsia minden titkár elhozta Bübloszból.
- Mi Gabalnak nevezzük azt a helyet. Egyik könyvünkben, a Királyok Könyvében meg van írva, hogy Gebal mesteremberei segítettek felépíteni Salamon templomát.
- Ti azt állítjátok róla, hogy értett a fák nyelvén. Mert szent Fa-ábécénkben, amelyet mi is Bübloszból hoztunk, az ott Adónisznak szentelt fenyő neve Alef. A pálmáé meg Kettős Alef. Az Alef Alefje pedig a Nagy Istennek a címe, akinek mi boldog örömmel hódolunk. Annyit tesz, mint Örökkévaló.
- Taníts engem erre az ábécére.
- Majd alkalomadtán. De mondd csak,miért rajzoltál az oroszlán mellé bikát?
- A bika az eljövendő királynak, József Fiának a jelképe. A csillag pedig a jövetelét hirdeti.
- Hogy mondják héberül a bikát?
- Alefnek.
Mindketten elnevették magukat.
- Hát akkor most megfenem a nyilamat a cserepeden - mondta a gadeliai, és munkához látott. A beszélgetés azonban nem akadt el.
- Fel van—e jegyezve, mekkora volt Salamon temploma?
- Fel.
- Először is azt mondd meg nekem, hogy Salamon két nagy oszlopot állíttatott-e fel előtte, egy zöldet meg egy arany színűt?
- Két oszlopot, igen. De a könyveinkben nincs feljegyezve, hogy milyen színűek voltak.
- Mi volt a két oszlop neve?
- Jákin és Boáz. De az igazi nevük feledésbe merült. Csak annyi ismeretes, hogy Boáz úgy viszonylik Jákinhoz, mint a Garizim hegye az Ebál hegyéhez (ezek az ikerhegyek a sekhemi völgyet szelik át), vagyis mint az áldás az átokhoz.
- Magyarázd ezt meg.
- Meg van írva: ,,Áldás legyen a Garizimon azoknak, akik engedelmeskednek az Úrnak, átok legyen az Ebálon azoknak, akik elfordulnak az Úrtól."
- Én meg tudom mondani az oszlopok igazi nevét. De még a párkányzatét is. Milyen magasak voltak az oszlopok?
- Előbb te mondd meg Boáz eredeti, igazi nevét, mert nekem is van egy megfenni való nyilam.
- Abolloneusz a neve.
- Miért?
- Ugyanazon Fa-ábécé mássalhangzói miatt, amelyek ilyen sorrendben következnek egymás után: B.L.N.F.S. Magánghangzókat illesztünk közéjük.
- A harmadik betűnek nem az ötödik helyen kellene lennie?
- A Bikaborjú és a Lótusz kanonikus ábécéjében úgy van. De az akherusziai Fa-ábécében, amely a régebbi, olyan a betűk sorrendje, ahogy mondtam.
Jézus most felelt az idegen korábbi kérdésére:
- A két oszlop magassága harmincöt könyök volt.
- Hogyan értelmezed ezt a számot?
- Hét lustrumot tesz ki, vagyis hét ötéves periódust: az ember életkorának felét.
- A Boáz nevű oszlop a növekedést, a Jákin nevű oszlop a hanyatlást jelképezte.
- Akkor Boáz volt a zöld, Jákin pedig a bágyadt aranyszínű.
- Jól mondod. De úgy hallottam, a legszerencsésebbek közöttetek száztíz esztendős kort élnek meg.
- Igen, József patriarcha, aki először vitte népemet Egyiptomba, ennyit élt. Tehát betöltötte a teljes életkört.
- Látom már hogy te vagy az én emberem, akit keresek. Ugye, a ti Isteneteknek van egy szent frigyládája?
- Jeremiás próféta elrejtette tizenyolc emberöltővel ezelőtt. De hogy hová, nem tudja senki.
- Fel vannak jegyezve a méretei?
- Hossza két és fél könyök, magassága másfél, szélessége ugyanannyi.
- Ez annyi, mint negyvenöt négyzetkönyök egynyolcada. Pontosan megfelel egy olyan láda térfogatának,amelynek hoosszúsága öt könyök, magassága és szélessége - három könyök.
- Helyesen számoltál. Éppen ekkora koporsókat csináltam, amikor az esszénusok között éltem. Hogyan értelmezed ezeket a méreteket?
- Naptári misztérium rejlik mögöttük. A nagy frigyládának öt könyök volt la hossza, három a szélessége, miel a Szent Ében tizenöt évszak van, magassága pedig három könyök volt, mert mindegyik évszak három, egyenként nyolc napból álló hétre van osztva. A nagy frigyládának negyvenöt négyzetkönyök a felülete. A kis frigyláda felülete ennek egynyolcada, mivel csecsemőkortól a viruló korig nyolc nappal növekedik meg az esztendő.
- Úgy látom, ugyanazokat a barázdákat szántottad, mint én. Salamon libanoni palotájában szintén negyvenöt volt az oszlopok száma, három sort alkottak, mindegyikben tizenöt oszlop állott. Egy-egy oszlop nyolc napos hetet jelentett. Ily módon a háromszázhatvan nap után még fennmaradt öt nap, ezeket mint szent napokat külön tartottak számon. Hogyan folytatódik a Fa-ábécé?
- SS.H.D.T.C. - majd megint CC.M.G.NG.R.
- Miért van kétszer az S meg a C?
- Hogy tizenöt betű legyen, mert a tizenhárom szerencsétlen szám.
- A mássalhangzók tehát hónapokat jelentenek, mindegyik hónapban négy hét van.
- Hát ezt hogy találtad ki?
- Nem volt nehéz. Ezékiel próféta egyik víziójában fákat látott a Gyógyítás Folyójának partján, amely Isten Házától keletre folyik az Égi Királyságban. A fák éltető gyümölcsei és gyógyító erejű levelei nem fonnyadnak el soha és hatásukat az esztendő hónapjai szerint számítják. Izrael tizenhárom törzse fogja örökölni a folyó által öntözött földet, mindegyik törzs olyan sávot kap belőle, amely kelettől nyugatra húzódik, a Dél Hegyétől az Észak Hegyéig. Mindegyik törzs egy hónap, mindegyik hónap egy fa. Milyen mássalhangzók vannak ebben a Fa-ábécében?
- A.O.U.E.I.
- Két betűt elhallgattál előlem - mondja Jézus szemrehányóan. - A kettős idodot meg a kettős alefot, amelyről már beszéltél. Mert ebben az ábécében huszonkét betűnek kell lennie, ebből hét a magánhangzó.
- Látom már, hogy semmit sem hallgathatunk el egymás előtt, még a legnagyobb titkot sem. Szakállad színe olyan, mint a homokviharé, vagy a vörhenyesben játszó, érett gabonáé, bal kézzel írsz, orrod horgas, mint a sas csőre, arcod halovány, szemed tengerzöld és csillogó fényű, homlokodon az erek egy kék Üpszilon betűt formáznak. De hol a királyi felség hetedik jele?
- Ruhám alatt. A jobb vállam olyan színű, mint az elefántcsont.
- Mifelénk otthon ez a mondás járja:
Három felséges van a földön,
Poéta, liget és király.
Jómagam a költészet mestere vagyok. Te kirly vagy. A liget pedig azt a hét szent fát jelenti, amely menedéket nyújt a bölcsesség fehér szarvasünőjének.
- A mi héber költőink egyike azt mondta: ,,A bölcsesség hét oszloppal építette fel az ő hajlákát."
- Jól mondta. A hét fa közül melyiket szeretik legjobban az emberek?
- A halhatatlanság vadalmafáját.
- Nálunk is. Az almafa betűjele a kettős C (C a bölcsesség diófája). Ezt a betűt a latinok Q-nak, a görögök K-nak írják. A kettős S pedig Z. Az S a könyörtelen fűzfa, a Z a kegyetlen galagonya. Mind a kettő balszerencsét hozó növény.
- Nálunk is a diófa a bölcsesség fája. A mi szent gyertyatartónk,amely az isteni bölcsesség szimbóluma. Áron főpap mandulafa botját utánozza, amely hét rügyet hajtott. Mindegyik rügy egy fény, és a hét égi hatalom egyikét jelképezi. A gyertyatartó nyele maga a bot.
- Akkor a negyedik, vagyis a középső fény Nabú bolygót szimbolizálja, a bölcsesség hatalmát?
- A teremtés negyedik napján a mi Istenünk azt mondta: ,,Legyenek világító testek az ég mennyezetén", és megalkotta ezeket az égi erőket.
- A mi hagyományunk is így tartja. Hét betűjelük a Fa-ábécében: B.S.T.C.D.CC.F.
- Hogyan mondjátok ki? Ugyanezekkel a betűkkel kezdődik az esszénusok hajnali imádsága.
- Ha gadeliai nyelven mondanám el, nem értenéd meg, de elmondom latinra fordítva, hiszen valószínűleg értesz latinul: Benignissime Solo Tibi Cordis Devotionem Quotidianam Facio - ,,Legjóságosabb, egyedül neked ajánlom fel minden nap szívem hódolatát."
- Ugyanaz a fohász.

Így beszélgettek tovább, kölcsönösen kérdezgetve, s igen rokonszenvesnek találták egymást. Amiket beszélgetésükből itt feljegyeztem, az avatatlanok minden bizonnyal furcsának és érthetetlennek találják. De én a hozzáértők számára írtam le mindezt. Ők meg fogják érteni, miképpen következett Jézus a galileai által említett száztizes számból arra, hogy az ábécé ősrégi matematikai titkot rejt magában - a kör átmérőjének arányát a kör kerületéhez, amely annyi, mint hét lustrum aránya a huszonkettőhöz. Azt is meg fogják érteni, miért figyelt fel arra, hogy a gadeliai elhallgatta a két kettős betűt, az A-t, meg az I-t. Akkor jött rá, hogy a hét magánhangzó a nap járásának irányában olvasva egy szent nevet formál. Ez a név: II.I.E.U.O.A.AA, ami latin betűkkel írva JIEVOAA.

Csodálatos felfedezés volt. Jézus tüstént felismerte, hogy a hét betűből álló név, az ősi nagy titok, amelyre a gadileai hivatkozott, a Frigyláda Istenének neve, sok olyan nép imádja, amelyeket vérségi kötelék fűz össze. A héberek, akikről elismerték, hogy ennek az Istennek választott népe, Ádám valamennyi ivadékának szellemi mentorai, Jehovának nevezik,ami a névnek szándékosan megtévesztő formája. De nagy ünnepeken a szent kosszarvtülkök zenei hangjai a valódi, az igazi nevet harsogják. Úgy mondják, ennek a névnek a rivalgására dőltek össze Jerikó falai, amikor Józsua ostromolta a várost. A régi frigek ismerték a nevet, és annak betűit csomózták a híres gordioni ökörjáromra, de Nagy Sándor érzéketlen kardja szétvágta a kötélcsomót. A gadileiak még most is őrzik a nevet, de csak legnagyobb költőik ismerhetik. Jézus a saját népe között sohasem tudhatta volna meg, mivel Izrael egyetlen fiát sem tanították meg rá. Egyedül a főpap ismerte, és továbbadta kiválasztott utódjának. És leírni sem volt szabad, a főpap egyetlen egyszer suttoghatta el minden évben, amikor belépett a Szentek Szentjébe. Elődjétől sem úgy tanulta meg, hogy az élőszóban közölte volna vele. Nem. A közlés úgy történt, hogy hét szent tárgyat rakott elébe, olyan sorrendben, hogy a tárgyak kezdőbetűi kiadták a szent nevet. Roppant hatalma volt a névnek: a zsidók szerint Mózes e név erejével bocsátotta a csapásokat Egyiptomra, és Illés meg Elizeus szintén általa támasztott fel halottakat.
- A Név első és hetedik betűje nélkül - mondja Jézus a gadeliainak - a bikaborjú (vagyis a Férfi) nem menekülhet meg a kozmikus keréktől, amelyet a Nőstény forgat: nincs kezdete és nincs vége. De a kettős iod és a kettős alef együtt halhatatlanságot ád neki. Ahogyan Dávid mondja egyik zsoltárában: ,,Dicsérd őt az ő JAH nevében." Amikor a Nőstény öt napja egy héttó hosszabbodik meg, akkor a Férfi az első napon valódi eredetét ünnepli, és a hetedik napon tökéletes véget ér el: együtt van Istennel,akinek nevével összekapcsolódik az ő neve a szent kerékben. Nyilván ebben reménykednek az esszénusok, akik a hétnek első és utolsó napját is megünneplik, és tiltják az általuk Mózesnek nevezett bikaborjú káromlását.
- De ki fogja a bikaborjút Istennel egyesíteni?
- Isten Szenvedő Szolgája, az elrendelt Messiás, akinek jelképe az alef. Ő fogja legyőzni a halált.
- Hogyan lehet legyőzni a halált?
- A hamis kezdetek és hamis végek tagadásával.
- Ki hozta ezt a hamisságot a földre?
- Isten Ellensége, akit a görögök Koszmokratórnak, a csalóka anyagi világegyetem urának neveznek. Elcsábította az asszonyt, és általa elidegenítette a férfit Istentől, aki őt megalkotta. Ez az ősellenség, aki ellen az esszénusok borjúbőr-övvel védekeznek.

Jézus az új ismeretek birtokában azoknak a drágaköveknek a titkát is meg tudta fejteni, amelyek a főpap mellre való táblácskáját (hósen) díszítik. Türosz királya valaha ugyanilyen drágakövekkel kirakott melldíszt viselt. Mind a kettőt jövendölésre használták.A drágaköveket aranylemezbe foglalták, mögöttük pörgethető kerék rejlett, a kerék egyik pontja foszforral volt bekenve, amely világított a sötét jóshelyiségben, s ha valamelyik homorúra csiszolt drágakő mögött megállt a kerék foszforeszkáló pontja, a kő villogó fényt lövellt ki magából. Mindegyik drágakő más színben ragyogott, s a kerék pörgetése révén szavak álltak össze - bár magánhangzók nélkül - mivel minden egyes drágakő az akherusziai Fa-ábécé valamelyik mássalhangzóját jelentette. Azonkívül mindegyik drágakőbe bevésték Izrael egy-egy eredeti törzsének nevét, Józsefét kétszer. A sorozat barnásvörös edomi kalcedonnal kezdődött, amely Rúben törzsét jelentette, utolsó darabja a Benjámint jelentő borostyánkő volt. Mert Rúbennek, Izrael elsőszülött fiának neve azt jelenti: ,,Nézd a Fiút", Benjáminnak, Izrael legkisebb fiának neve pedig így fordítható le: ,,Az én Jobb Kezem Fia."

Jézus és a gadieai elhatározták, hogy közös szállást bérelnek, és együtt fognak dolgozni, a gadileai, aki ügyes kovács és lakatos, majd zárral és forgópántokkal szereli fel azokat a finom művű szekrényeket, amelyeket Jézus mostanában készített. A gadeliai igyekezett rábeszélni, hogy menjenek el együtt a galatai Gordionba, ahol Nagy Sándor a híres csomót kettévágta, a kisázsiai Epheszoszba, Akherusziába és Hispániába, ahola turdetanusok laknak, a bithüniai Arkheruszia-fokra, a szküthiai Olbiába, a krétai Hierapütnába és az arkadiai Luszoiba - mindama helyekre, ahol a tudás ősi forrásai lappanganak.
- Nem - mondta Jézus -, mert itt a malomkő, ide hozzák őrlésre a tudás minden gabonáját. Itt találkoztunk mi ketten is, akik a tudást keressük. Várj türelmesen, és idejön hozzánk minden ismeret, amelyre szükségünk van.

Jézusnak igaza volt. Minden évben találkoztak olyan személyekkel, akik fontosak voltak számukra. Mert sokan zarándokoltak Ón-Héliopoliszba, Egyiptom legősibb városába, jöttek tudást keresni Perzsiából, Liguriából, Galatiából, Föniciából, Indiából, a Káspi-tenger mellékéről, Görögországból, Armeniából, Iberából, Szküthiából. Ily módon bővítették a világra vonatkozó ismereteiket, de a zarándokokkal folytatott beszélgetésekből mindig a halhatatlanság utáni sóvár vágy és ugyanaz a keserű panasz csendült ki:
- A népek szét vannak szórva, nem fűzi őket egymáshoz semmi - keseregtek az idegenek. - Mikor hangzik el végre az üdvözülés szava, amely mindenkit egyesítene? Elzarándokoltunk ide Ónba, hogy világosságot és teljessséget keressünk, de csak sötét ürességet találtunk.

Jézus vigasztalta őket:
- A halhatatlanság a bölcsesség jutalma, a bölcsesség pedig a keresés és a szenvedés jutalma. Keresni és szenvedni annyit jelent, mint szeretni az Istent. De csak egy Isten van, Izrael Istene. Forduljatok hozzá, és meg fogjátok hallani az üdvösség szavát.
- És hogy kell vélekedni az asszonyról? - kérdezte egyszer egy szidóni zarándok.
- Egyetlen férfi sem szeretheti egyszerre Istent úgy, amint az Úr kívánja, és az asszonyt úgy, amint az asszony kívánja. Választani kell az Örök Atya és a halfarkú Égi Királynő között.

Jézus később ezt bővebben is kifejtette Sálómnak, a bábaasszonynak.
Sálóm ugyanis egy alkalommal megkérdezte tőle:
- Uram, meddig fog tartani a halál uralma?
- Ameddig az asszonyok gyermekeket szülnek.
- Akkor hát én jól tettem, hogy egyet sem hoztam a világra.
- Mivel meddőségedet nem magad választottad, elkerültél egy keserű füvet, de csak azért, hogy megegyél egy másikat. Halljad, mit mondok én neked: amíg a két nemből nem válik egy, amíg a hím és a nőstény viszonyában nem lesz többé sem hím, sem nőstény -, addig Isten Ellensége széltében-hosszában garázdálkodik majd.
- És te magad? Nem vagy-e te is igazi férfi?
- Én azért jöttem, hogy leromboljam a Nőstény műveit!
- Lerombolnád saját anyádnak művét?
- Én anyámul csak Isten szent lelkét ismerem el, amely a vizek felszínen lebegett a teremtés előtt. A Nőstény a Bujaság, az Első Éva, aki késlelteti a tökéletessé válás óráját.
- És ellen tudsz-e állni az asszonyi népségnek? Állhatatosabb szívű vagy-e Ádám apánknál?
- Taln megadatik nekem, hogy eloszlassam azt az átkot, amelyről Szira Fia,a Prédikátor így ír:

,,Súlyos iga rendeltett Ádám fiainak attól a naptól fogva, amelyen kijönnek anyjuk méhéből, egészen addig a napig,amelyen visszatérnek minden dolgok anyjához - akár kék selyemköntöst és koronát viselnek, akár egyszerű vászonban járnak. Harag, düh, gyűlölködés, zavar és nyugtalanság, kérlelhetetlenség, dac, viszálykodás és a haláltól való félelem az ő osztályrészük."

Mert az Első Évának vagy Akkónak, vagy Lilithnek, vagy a Fonónak - magyarázta Jézus -, akit Salamon király piócának, a Prédikátor pedig a mi egyetemes anyánknak nevez, két leánya van: Az Anyaméh és a Sír. ,,Adjatok, adjatok!" - kiáltozza szüntelen. De a tökéletessé válás órájában végre megadatik.

Jézus öt esztendeig élt együtt a gadileiaival. Az ötödik év egyik reggelén meztelen, sebektől vérző emberre bukkantak, aki eszméletlenül hevert a szállásuk közelében húzódó fasorban. Bevitték magukhoz, s bár életben maradásához nem sok remény volt, bekötözték sebeit, ruhát adtak rá, gyengéd gondossággal ápolták. Amikor betegük ismét erőre kapott, megkérdezte tőlük:
- Uraim, hogyan háláljam meg, amit értem tettetek?
- Elég jutalom nekünk, hogy életben maradtál - felelte Jézus.
- De uram, te zsidó vagy, és a ti törvényetek szerint én tisztátalan vagyok, mivel patkányt és gyíkot eszem.
- Minden élet értékes.
- Uram, végtelen hálával tartozom neked.
- Szorítsunk kezet és távozz békével.
- Megszégyenítesz, ha olyan fösvénynek gondolsz, hogy még az életem megmentésért sem adnék valamit viszonzásul.
- Hát akkor adj, hogy könnyebb legyen a szíved. De, barátom, ugyan mit tudnál adni? Hiszen semmid nincsen.
- Egy szót.
- Örömmel vesszük, ha jó.
- Varázsszó, amelynek hatalma van a mérges kígyók fölött. Tudnod kell ugyanis, hogy én a Nagy Szürtiszről jöttem, a pszüllosz törzs fia vagyok.
- Egy líbiai démon neve talán? Ne mondd meg akkor. Nem akarunk élni vele.
- Nem, uram. Azt a szót a kígyók használják maguk között. Ha meghallják, akkor nem bántják egymást. A szó jelentése: szeretet. E szó erejével minden kígyót szeliddé tehetsz, nem kell félned attól, hogy bármelyik is megmarna.
- A szeretet szó, ha szeretettel mondják ki, a világ minden nyelvén gyönyörű.
A galideiai hitetlenkedve szólt közbe:
- Egy pszülloszon vagy egy sötét bőrű induson kívül ugyan ki tudna szeretettel szólni a mérges kígyóhoz? Ha másvalaki próbálná meg, a kígyó tüstént megmarná. Okos a kígyó, nem lehet rászedni.
- Tegyünk próbát - javasolta az ember.

Hármasban kimentek egy mérföldnyire a sivatagba. Egy helyen a pszüllosz lekuporodott, és valami furcsa, brekegéshez hasonló hangokat hallatott. Kisvártatva fekete kígyók meg áspisok kúsztak sziszegve a homokon feléje. Az ember föléjük hajolt, egyiket a másik után felemelte, lágyan duruzsolt nekik, és így szólt Jézushoz, aki a félelem legcsekélyebb jele nélkül állt mellette:
- Nézd csak, hát nem gyönyörű ez? Meg ez? Vagy akár ez itten? Milyen hegyes fehér méregfogak, milyen ragyogó fényű szemek, milyen pompás rajzolatú pikkelyek, milyen hajlékony és fürge test? Uram, én most majd kimondom a ,,szeretet" szót. Mondd utánam.

Lágy hangon, szinte leheletszerűen ejtette ki a szót, mire a kígyók békésen összetekeredve megbújták ruhája öblében.

Jézus utánamondta a szót, majd felemelt egy áspist, és cirógatni ezdte.
- Tekerd a nyakad köré, uram - bíztatta a sivatagi ember.
Jézus megtette. A pszüllosz pedig kioktatta a hüllőt:
- Testvér, menj utadra és mondd el társaidnak, hogy mostantól fogva új barátjuk van, egy héber!

Az áspis elsiklott onnét, s hamarosan eltűnt a sivatag homokjában. És Jézusnak attól a naptól fogva hatalma volt a kígyókon. Nem sokkal keresztre feszítése előtt közölte tanítványaival a bűvös erejű szót, amelyet attól a sivatagi embertől tanult.

A gadileiai azonban nem követte Jézus példáját.
- Nem sok hasznát vehetem én a bűvös erejű szónak. Az én hazánban nincsenek kígyók, mert az ősöm, Gadelosz varázsvesszőjével elűzte valamennyit - mondta.

Amikor Jézus és a gadeliai végleg elváltak, szeretetük jeléül megajándékozták egymást. A gadeliai Afrika felé vette útját. Jézus pedig visszatért Názáretbe, hogy ott folytassa mesterségét, és közben elmélkedjék a tanultakon. De még mielőbb elbúcsúztak volna, megállapodtak abban, hogy ha valamelyikük netán menekülni kényszerülne országából, akkor a másik hazájában keres menedéket.
 
 
2 komment , kategória:  A sánta Jézus -Edom Talmud  
Esszénusok - Mózes története
  2010-02-07 18:07:15, vasárnap
 
  Robert Graves: King Jesus
Cassel-London Seventh Edition Januáry 1966

Fordította: Terényi István
Gondolat Kiadó Budapest, 1969
Megjelent a Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Magyar Népköztársaság közös könyvkiadás egyezményének keretében a Madách Könyvkiadó (Bratislava) részére a Gondolat Könyvkiadó (Budapest) gondozásában.
Zrinyi Nyomda, Budapest, Bolgár Imre igazgató

Az Egyiptomiak Szerint Való Evengéliumban Sálom megkérdezte az Úrtól: ,,Meddig fog tartani a halál uralma?" Ő így felelt: ,,Ameddig ti, asszonyok gyermekeket fogtok szülni..." Sálom újabb kérdést intézett hozzá: ,,Akkor hát jól tettem, hogy nem szültem gyermekeket?" Ő ezt válaszolta: ,,Minden növényből egyetek, csak a keserűt ne egyétek..." Amikor pedig azt tudakolta Sálom, hogy mikor válnak ismeretessé azok a dolgok, amelyek felől kérdezősködött, imigyen felelt neki az Úr: ,,Amikor ti, asszonyok a szemérem köntösén tapodtok, és amikor a kettőből egy lesz, és amikor a hím és a nőstény viszonyában nem lesz többé sem hím, sem nőstény..." És ugyanazon Evangéliumban mondotta a Megváltó: ,,Én azért jöttem, hogy leromboljam a Nőstény műveit."

Alexandriai Kelemen
(Stromata, III.)

...Kommentátorok Edom gonosz királyságával kapcsolatban említik Jesu-ha-Nocrit (azaz Jézust, mivelhogy az volt az ő népe... Egy húsvét előestéjén felakasztották... Közel volt a királysághoz (ti. utódlás tekintetében).

Balaám, a Sánta (azaz Jézus) harminchárom esztendős volt, amikor Pintiasz, a Rabló (Pontius Pilátus) megölte... Úgy mondják, hogy anyja fejedelmektől és uralkodóktól származott, de ácsokkal keveredett.

Lexicon Talmudicum ,,Abarbanel"
Alatt és babiloni Talmud Zanhedrin 106b, 43a, 51a.



Tizenötödik rész A megszégyenítés


A következő húsvétra Jézus ismét felment szüleivel Jeruzsálembe. Ezúttal József megengedte neki, hogy az ünnepek után még a városban maradhasson, és részt vehessen a nyilvános vitákon meg előadásokon.

Jézus a kapukon kívülre kísérte hazafelé induló családját, ott elbúcsúzott, majd felment a Templom hegyére. Egy csipás szemű ember, aki a Templom keleti kapujában guggolt, felismerte, és hízelgő mosollyal megszólította:
- Jó, hogy találkoztunk, tudós názáreti Jézus! Már vártalak, számítottam rá, hogy ma eljössz. Meghívást kell átadnom. Két pártfogóm szeretné, ha pártatlan ítéleteddel eldöntenéd vitájukat. A Törvény kényes pontjának értelmezésében nem tudnak megegyezni. Még fogadást is kötöttek.
- Az ilyen fogadás helytelen. Meg aztán nem vagyok én a Törvény tanítómestere.
- De hát magában a vitatkozásban nincs semmi kivetnivaló. Ami pedig téged illet, te már azon az úton haladsz, hogy tudós mester váljon belőled.
- Ha az Úr kegyelme velem lesz - tette hozzá sietve Jézus. - Kik a vitatkozó felek?
- Egy tudós iskola tanítói.
- Kérjék fel döntőbírónak az iskola fejét.
- Pártfogóim meghagyták nekem, hogy lesselek meg itt a kapunál. Szerintük te vagy az egyetlen, aki el tudja dönteni a vitájukat.

Jézusnak valami belső hang azt súgta, hogy ne hallgasson az öregre, sunyi gonoszságot érzett a hangjában, egész magatartásában. De aztán eszébe jutott, hogy a tudós Hillél mindig türelmesen engedett, valahányszor vitás kérdésekben kérték fel döntőbírónak, már egészén jelentéktelen dolgokban is, sőt még fogadásokat is eldöntött.
- Hát jó, megteszem, amit kérsz tőlem - mondta végül, legyőzve belső vonakodását..

A csipás öreg komor teremhez vezette, amely a Pogányok Udvarára nézett. Egy magas termetű, ostoba képű lévita bámult ki az ablakon. Az öreg odaszólt neki:
- Tartsd itt ezt a fiút, barátom, mindjárt hozom a két személyt, akiről beszéltem neked.

Jézus méltatlankodva kérdezte:
- Nem adtam-e a szavamat, hogy vállalom a döntőbíráskodást?

De az öreg már eltűnt.
Jézus ekkor a lévitához fordult:
- Uram, az öltözékedből ítélve a templomőrséghez tartozó lévita vagy. Ez talán az őrszoba?

A lévita nem szólt semmit, csak bólintott.
- Furcsa hely egy vita eldöntéséhez.

A lévita megint csak bólintott, majd hosszú szünet után szóval is megismételte:
- Nagyon furcsa!

Még hosszabb hallgatás után további nyilatkozatra szánta rá magát:
- Meg kell majd mondanod az igazat, hallod? Jobb lesz, ha mindent őszintén bevallasz, és visszaadod, amit elemeltél. Meglátod, az őrség parancsnoka nem lesz nagyon szigorú. Kedveli a fiúkat, tudod.
- Semmit sem értek az egészből.. Ki az a mosolygós képű öreg, aki idehozott engem?
- Ő? Hofni, a Varangy. Ha egyszer látott egy arcot, soha nem felejti el. Te vagy az a fiú, akit majdnem elcsíptek a sátoros ünnepkor, nem igaz? Te loptad meg Meleagroszt, a pénzáltót, aztán kilógtál a kapun, és elvegyültél a tömegben. He?

Jézus felnevetett:
- A sátoros ünnep alatt nem is voltam Jeruzsálemben.
- No ne mondd! Hát akkor mi a bűnöd?
- Nem vádolnak engem semmilyen bűnnel. Valaki ízetlen tréfát eszelt ki a rovásomra. Kérlek, engedj utamra!
- Az a parancsom, hogy itt tartsalak.

Az őrjárat éppen akkor tért vissza reggeli körútjáról.
- Ki ez a fiú? - kérdezte a parancsnok.
- Hofni hozta be, uram.

A parancsnok összevonta szemöldökét, és Jézushoz fordult:
- Nem az emmauszi József fia vagy te?
- Atyám régebben Emmauszban lakott. A neve József, Héli fia.. Most mint galileai Názáret lakosa szerepel a nyilvántartásban.
- Igen, ez egyezik. Nos, sajnálattal kell közölnöm, hogy le vagy tartóztatva.
- Uram, itt jön Hofni a tanúkkal - jelentette a lévita.

Az első és a második törvénytudó lépett be, egy fiatalabb ember kíséretében, akinek övéről írószerszámok lógtak. Az első törvénytudó négy drachmát csúsztatott Hofni tenyerébe, aki elégedett kuncogással távozott, hogy ismét elfoglalja helyét a Templom kapujában.

A második törvénytudó, aki szemlátomást kellemetlenül érezte magát, így szólt a parancsnokhoz:
- Megérted, ugye, hogy kerülni akarjuk a nyilvánosságot. Semmi botrány! Visszavonulhatnánk a magánszobádba?
- Rendelkezéséstekre áll, tudós mesterek.

Amikor Jézust beszólították a parancsnok magánszobájába, a második törvénytudó nyájas hangon fordult hozzá:
- Nem vagy többé gyermek. Már értesz egyet-mást a Törvényből, igaz?

Jézus némán meghajolt.
- Te Jézusnak nevezed magad, s azt állítod, hogy a korábban Emmanuszban, jelenleg Názáretben lakó Józsefnek és feleségének, Miriámnak vagy a fia.
- Az is vagyok.
- Mindig velük éltél?
- Születésem óta. Én az efratai Betlehemben születtem.
- Meg tudnád mondani, miért ott születtél?
- Atyám Betlehembe vitte anyámat, amikor közeledett a szülés ideje. Atyám Dávid házából származik, ezért úgy kívánta, hogy őseinek földjén lássam meg a napvilágot. Ez Heródes király halálának évében volt, talán úgy négy hónappal a halála előtt.
- Kik voltak anyád szülei?
- Atyja Dávid leszármazottja volt, a kochebai Joákim, aki végül szegénységben halt meg. Anyám nem nevelkedett otthon, hanem a templomi szüzek között.
- Tudsz-e folyékonyan olvasni?
- Annak segítségével, aki alkotott engem.
- Olvasd!

A templomkincstár számviteli könyvéből kiemelt lap volt az. Házassági szerződés állott rajta. A szerződő felek: egyfelől az emmauszi születésű József, Héli fia, Dávid házából és Júda törzséből, másfelől Simon főpap, Boéthosz fia, mint gyámja Miriám templomi szűznek, akinek atyja a kochebai Joákim, Dávid leszármazttja, anyja pedig Joákim törvényes hitvese, Hanna. Az okmányt Jézus születése előtt tíz hónappal keltezték, de a tíz sékel befizetését csak négy hónappal később jegyezték be, és egészen apró, halvány betűkkel ezt a néhány szót fűzték hozzá: ,,Fél sékel még hiányzik."

Az írnok kijelentette:
- Az apró betűs bejegyzés a főpap kezétől származik. Egészen rendkívüli eset. Végigböngésztem minden bejegyzést, mire megtaláltam a hiányzó fél sékel befizetésének igazolását. Az elismervényt a főpap küldte Alexandriából, miután Heródes király már elmozdította hivatalából. A nyugtát itt nálunk egy hátrább lévő lapra ragasztották be. Egyébként egy hónappal a király halála után.

Jézus arca elfehéredett.
- Ugy gondoljátokk - kérdezte remegő hangon -, hogy atyám, József, csak akkor vette feleségül anyámat, mikor már teherbe ejtette?
- Vagy ő, vagy másvalaki - mondta a parancsnok. - Magányomozást folytattam ez ügyben, és olyasmit hallottam, hogy közvetlenül a szerződés megfogalmazása után rablók hurcolták el anyádat, és három hónapig maguknál tartották. Ez a körülmény hihető magyarázattal szolgálhat arra, hogy József miért nem akarta eleinte befizetni a szerződéses összegből a még hiányzó fél sékelt. Nézd fiam, én nem akarlak elszomorítani, de el kell magyaráznom, mit mond a Törvény. Van egy szabály, amelyet Mózes rendelt el, nem én, de nekem az a kötelességem, hogy érvényt szerezzek a parancsnak. Arról van szó, hogy aki házasságon kívül született, nem teheti be a lábát a Templom megszentelt udvaraiba. A rendelkezés megszegéséért halálbűntetés jár. Te tudatlanságból cselekedtél - tudom én azt -, ezért nem készítek írásbeli jelentést az ügyről, mert nem akarom, hogy gyalázat érje a családodat. Annás főpapot azonban kénytelen leszek tájékoztatni. De addig, amíg hitelt érdemlő módon be nem tudod bizonyítani, hogy születésed időpontját illetően tévedtél, hogy törvényes házasságból születtél - addig nem léphetsz be a Templom területére. Ezt meg kell tiltanom neked, de nem tehetek egyebet. Értsd meg jól nem nevezlek fattyúnak, és nem is nevezhetlek annak, mivel születésed időpontját illetően nincsenek világos bizonyítékaim.

- Bár saját számmal ítélem el magamat - mondta Jézus -, biztosan tudom, hogy Heródes király halála előtt négy hónappal születtem. A téli napfordulón. Anyám gyakran elmondeta nekem.

A második törvénytudó mérgesen mondta az elsőnek, aki diadalittasan mosolygott:
- Nesze, itt az új hímzett köpenyem. Megnyerted a fogadást. Vigyorogj, mint egy kutya, és szaladgálj benne a városban. De én inkább fagyjak meg, mintsem hogy cserébe elfogadjam a tiédet. Mert bizony mondom néked: rosszabbat cselekedtél, mint gondolnád. És hadd mondjam meg: ha nem látom többé az arcodat, nem nagyon fogok búsulni.

Majd Jézushoz fordult:
- Jöjj velem, fiam, maradj a vendégem, amíg vissza nem térsz a szüleidhez Galileába. Mert derék fiú vagy te, és nagyon helyesen mondotta a tudós Hillél - áldott legyen az emléke: ,,Az okos fattyú jobb a tudatlan főpapnál."

Jézus azonban a földre zuhant, tagjai megmerevedtek, arcát eltorzította a kín. Iszonyatos kiáltás visszhangja verte fel az épületet.

Másnap Jézus bágyadtan így szólt a második törvénytudóhoz, aki bűntudatos gondossággal ápolta:
- Tudós férfiú, kérlek, tégy meg nekem egy szívességet. Küldd el valamelyik szolgádat, hogy hozzon nekem valahonnét egy olajfa tuskót, egy vésőt, meg egy fakalapácsot.
- Minek az neked, fiam?
- Látni akarom, nem felejtette-e még el a kezem azt a munkát, amelyből ezentúl élnem kell. Mert hát törvénytudó, úgy látszik, nem lesz belőle soha. Tegnap nagy fehér köd ereszkedett az elmémre, és most még olyan szentírási szövegekre sem tudok visszaemlékezni, amelyekről azt gondoltam, hogy mélyen belevésődtek az agyamba. Vésőt, kalapácsot, fatuskót kérnék.

A házigazda teljesítette kérését. Amikor Jézus tapasztalta, hogy még szakszerűen tudja kezelni a szerszámokat, hálát adott Istennek. Majd újra kéréssel állt elő:
- Tudós férfiú, tetézd meg jóságodat azzal, hogy adj mellém egy szolgát, aki egy darabig elkísérne. Mert nem vagyok benne biztos, hogy emlékszem-e a hazafelé vezető útra.
- Elkísér egészen hazáig, ha kívánod.

A szolga ment vele Galileába, és csak akkor fordult vissza, amikor Jézus felismerte a házukat.

Otthon semmit sem szólt a történtekről. Nem bírta rászánni magát. Továbbra is eljárt a zsinagógába, mivel ismerte az általános szabályt: senkit sem szabad kirekeszteni vallási közösségből őseinek vagy szüleinek vétke miatt. Lelki nyugtalansága külsőleg abban jutott kifejezésre, hogy a Szentírásból az egyes napokra előírt szövegeknél nem olvasott többet, és azokról nem vitatkozott többé senkivel. Annál nagyobb szorgalommal dolgozott a műhelyben, és az idősebbek iránt m ég szertartásosabb udvariasságot tanúsított, mint azelőtt. Hamarosan mindenki észrevette, hogy megváltozott. A názáretiek meg a betlehemiek megkönnyebbülve vették tudomásul, hogy a csodagyerekből egyszerű ácsinas lett. Nem szerették benne a mohó tudásvágyat, önálló gondolkodását és éles kritikai szellemét, amelyet gyakran félelmetesnek találtak.
- Láttunk mi már ilyesmit - mondták az öregek - A serdülőkor meghozza a változást. A gyermellélekben ideiglenesen tanyát vert a szellemi elszáll, hogy soha többé ne térjen vissza. Nagyapáink idején Kánában volt egy issakhárita fiú, aki fantasztikus tudásával meghökkentette a gadarai tudós iskola görög asztronómia- és matematika professzorait. A számok úgy szolgáltak neki, akár egy varázslónak a szellemek! De a serdülőkorban a hallatlan szellemi képesség elszállt belőle, a fiú búskomor lett, és atyja házára iszonyú szégyent hozott azzal, hogy önkezével vetett véget életének.

Négy esztendő telt el. Valahányszor közeledett a húsvét meg a sátoros ünnep, Jézus mindig azt mondta Jószénak és Jakabnak:
- Menjetek csak nélkülem Jeruzsálembe, és az Úr lelke legyen veletek! Én vagyok a legfiatalabb, majd itthon maradok, és gondozom az állatokat. Talán jövőre én is felmegyek.

A második esztendő húsvétján történt, hogy éjjel szamaritánusok törtek be a jeruzsálemi Templom területére, és emberi csontokkal szórták tele a Papok Udvarát, hogy azt tisztátalanná tegyék. Ezért a szamaritánusokat nyilvánosan megátkozták a zsinagógákban, és örökre kitiltottak minden szamaritánust a Pogányok Udvarából.

Az ötödik évben meghalt József. Jézus nagyon megsiratta, és három teljes napig böjtölt. Később Mária félrevonta:
- Amíg élt, nem mondhattam el neked származásod titkát. Jogod van rá, hogy megtudjad. De félek, ezentúl másként gondolsz majd rá. Még most is vonakodom elmondani, mert tudom, bánatot okozok majd neked.
- Anyám, nem tudsz te nekem most bánatot okozni, mert a halott miatt akkora fájdalom van bennem, hogy érzékeim teljesen eltompultak. Meg kell mondanom: rettenetes csapás ért engem öt évvel ezelőtt, amikor a templomi feljegyzésekben egy bizonyos házassági szerződésről olvastam. Olyan sebet kaptam akkor, amelyben még most is benne van a kés. Te az anyám vagy, akit tisztelni tartozom, és én tisztellek is valóban. Tisztellek, bár tudom, hogy az, akit atyámnak neveztem, nem volt vér szerinti atyám. És nem kevésbé tisztelem az ő emlékét, mert mindig szeretett fiának tekintett. Így hát anyám, mit mondhatsz még nekem? Jeruzsálemben faggyúnak könyveltek el engem téged pedig azzal vádoltak, hogy megcsaltad atyámat két időpont között - az egyik időpont az a nap volt, amelyen elhatározta a házasságkötést, a másik pedig az a nap, amelyen el akart vinni téged a házába. Miért nem mondtad el nekem már jóval előbb, hogy baj van törvényes származásom körül? Reményekkel tápláltál, tudós rabbikhoz járattál, rábeszélted atyámat, hogy vezessen be a názáreti zsinagógába. Gondolom, azért tetted mindezt, mert úgy hitted, hogy az igazság sohasem kerül napvilágra. Még a jeruzsálemi Templomba is el mertél vinni, hogy ott metéljenek körül. Nyolcnapos koromban bűntársaddá tettél a Törvény megszegésében. És József? Miként tudta összeegyeztetni a lelkiismeretével, hogy megengedje neked? De hagyjuk ezt. A szeretett halottat nem merem vádolni...
- Kisfiam - mondta szelíden Mária -, hát olyan asszonynak gondolsz te engem, akinek szíve hajiik a bűnre? Nem nézek-e nyugodtan a szemedbe? Látod-e orcámon a bűntudat szégyenpírját?
- Amióta a templomőrség parancsnoka megmutatta a hivatalos bejegyzést, és figyelmeztetett, hogy amíg be nem tudom bizonyítani törvényes származásomat, nem léphetek a Templom belső udvaraiba - azóta valami nehéz felhő üli meg az agyamat. Olyan kérdések, amilyeneket azelőtt gyorsan meg bírtam oldani, most megfejthetetlen rejtvényekké váltak. És megoldhatatlan ellentétet látok a te ártatlan tekinteted és szégyened írásban rögzített dokumentuma között. Ha fel tudnám oldani az ellentmondást, ha össze tudnám egyeztetni a kettőt, talán felszállna az elmémet borító ködfelhő. Mert tudd meg, hogey ez a kérdés éjjel-nappal saskeselyű módjára marcangolja lelkemet. Még most is egész szívemmel szeretem az Urat, de korábbi tanulmányaim foszlányai között komor zászlóként leng Sammáj mondása: ,,Minden élő emberre áll az az igazság, hogy jobb lett volna meg sem születnie". Ezt az állítást Hillél igyekezett megcáfolni, de ez egyszer Sammáj győzött a vitában. Minden ember - mondotta Sammáj - szükségképpen arra születik, hogy minduntalan tévedjen, a tévedés bűnre vezet, a bűn az Úr haragját idézi fel, ha pedig valakire megharagszik a Teremtője, akkor az illetőnek jobb lett volna meg sem születnie. Valamennyien Ádám örökösei vagyunk, és Ádám vétkéért meg kell fizetnünk. Anyám, én gyermekkoromban törvénytudónak, prófétának, királynak láttam magam - hiányzott belőlem az alázat, és Isten bizonyára azért büntetett most engem.
- Meg van írva: ,,... akit szeret az Úr, megdorgálja." Fiam, jól figyelj most rám. Az élő Istenre esküszöm neked hogy én soha életemben férfival nem vétkeztem, sem szándékosan, sem kényszerből. Esküszöm, hogy nem vagy törvénytelen gyermek hanem királyi házasságból születtél. Csak akkor mentem feleségül a nemes lelkű Józsefhez, amikor törvényes királyi férjem már nem élt. És második házasságom csak forma szerint volt az. De meg kellett kötni, mert így menthettem meg az életedet ellenségeidtől.

Mária elhallgatott, figyelmesen nézett Jézus arcába, s nyugodtan várta, mit fog erre mondani.
Fia is hallgatott, vonásai leírhatatlan zavarról meghökkenésről és különös sejtelmekről árulkodtak.
- Hát ki vagyok én, anyám? - tört ki belőle végül a kérdés.
- Te vagy a zsidók koronázatlan királya, annak a trónnak titkos örököse, amely Heródes király halála óta üresen áll.

Jézus rémülettől dermedten, hitetlenkedve meredt rá.
- Úgy értsem, hogy.... - kezdte, de elakadt a hangja.
- Folytasd, fiacskám. Mit akartál kérdezni?
- Inkább vállalnám a fattyúságot, mint ezt...- nyögte ki Jézus. - Úgy értsem,anyám, hogy a te Gonosz Heródes titkos felesége voltál?
- Az Úr fordítsa el tőled ezt a gondolatot! - kiáltott fel Mária. - Atyád a legnemesebb, a legjobb és legszerencsétlenebb fejedelmi sarj volt népünk egész történetében.

A köd lassan szertefoszlott, kisütött a nap. Ahogy Mária elmondta Jézusnak születése körülményeit,az ifjú érezte, hogy eltűnt szellemi erői visszatérnek, semmi sem veszett el, semmi sem csökkent mindabból, ami azelőtt lakozott benne. Sőt, most már olyan gondolkodási képességet érzett, amilyenről addig sejtelme sem volt. Nem szokott sírni, de most megeredtek a könnyei:
- Anyám, anyám, ha ezt már előbb elmondtad volna! Még József életében, hogy a lábához borulva megköszönhettem volna az ő nagy szeretetét!
- Gyengéd, szerető fia voltál mindig - vigasztalta az anyja.

Máriának még volt mondanivalója. Elmesélte a három asztrológus hódolatát, a betlehemi vérfürdőt, meg azt, hogy Kéna unokaöccse miként kísérte biztonságosan a sivatagon keresztül Ón-Héllopoliszig.
- És még valamit meg kell tudnod - folytatta. - A tudós Simon, aki Matarióban tanított téged, sem volt ám nyugalomba vonult iskolamester, akinek hitték. Simon volt, Boéthosz fia, atyád barátja, az egykori főpap. Két hónappal az után, hogy Heródes megfosztotta méltóságától, egy évre nazireusi fogadalmat tett, és kiment az arab sivatagba, s ott remeteéletet élt. Amikor visszatért, senki sem ismerte fel, annyira lesoványodott, és bőrét valósággal kicserzette a perzselő nap. Nem ment vissza Alexandriába, ahol pompás, gazdagon berendezett háza volt, hanem Matariéban bérelt szerény szállást. Így került össze Józseffel. Mint a te szellemi gyámod, kötelességének érezte, hogy őrködjék fölötted a sanyarúság és a veszedelem napjaiban, és elhivatottságodhoz méltó nevelést adjon neked.
- Honnan tudta, hogy mi Leontopoliszban laktunk akkor?
- József meg én, alighogy megérkeztünk Egyiptomba, elvittünk téged Alexandriába. Simon ekkor még nem ment el Arábiába. Tulajdonképpen azért kerestük fel, hogy megfizessük azt a fél sékelt, ami félbemaradt házassági szerződésünket teljessé tette. József azonban nem mert Alexandria zsidó negyedében mutatkozni Heródes ügynökei miatt, akik akkoriban Arkhelaosz nagybátyádnak, Judea ethnarkhosszának szolgálatában tevékenykedtek. Így hát én vittem el a pénzt Simonnak, és közöltem vele, hol telepedtünk le. Józsefnek azonban nem szóltam erről, úgyhogy ő sohasem sejtette Simon valódi kilétét. Azt hitte, hogy Simon, a főpap a sivatagban lelte halálát.
- És él még?
- Igen. Kallirrhoéban van, az esszénusoknál. Évente egyszer üzenni szokott nekem.
- És mi lett azzal az aranykoronával, amelyet a három asztrológus hozott nekem a betlehemi istállóba?
- Én-Rimmonban van, Erzsébet nagynénéd őrzi. Egyszer majd viselni fogod.
- Viselni? Én? Hiszen tudod, hogy a császár megszüntette a zsidó monarchiát.
- Nem szüntette meg. Csak megtagadta a királyi címet a méltatlan és gyilkos igénylőktől. A római törvény szerint téged illet a trón, mert te vagy atyád egyetlen élő örököse. Heródes királynak az a végrendelete, amely a trónt rád ruházza, a Vesta-szüzeknél van letétbe helyezve, és azt sem érvényteleníteni, sem megmásítani nem lehet.
- Irtózom attól a gondolattól, hogy a rómaiak kegyéből viseljek koronát, és Izrael fiai gyűlöljenek azért, mert legádázabb ellenségeiket támogatom.
- Nemes atyád római koronát viselt.
- Ő a maga jogán volt király, és nagyobb áldás volna az emlékén, ha azt a koronát letette volna a fejéről.
- Hát milyen koronát fogadnál el?
- Olyat, amelyet saját népem tenne a fejemre.
- Mit beszélsz? A rómaiak ellenére? Háborúba vinnéd a népedet?
- Nem, nem háborúba. A bűnbánathoz és a szeretethez vezérelném. Jövendölésnek fogom fel szavaidat. Az Úr kegyelméből egy napon majd viselni fogom azt a koronát.
- Hozzon neked boldogságot és békét, népednek pedig szabadságot!

Sokáig beszélgettek, késő éjjel volt már, mire nyugovóra tértek. Reggel Jézus közölte nagy elhatározással: elmegy hazulról, hogy Simonnak, Boéthosz fiának vezetésével felkészüljön a királyságra. Anyjának adta mindazt, amit Józseftől örökölt, a saját megtakarított pénzével együtt. Mária Názáretben maradt, s magához vette a rehobóthi Sálómot, aki időközben özvegységre jutott.

Jézus anyja áldását kérte, majd vállára vette a szerszámos zsákot, az elemózsiás iszákot - gabona, asztalt gyümölcs meg ivóvíz volt benne - , és elindult a legközelebbi gázló felé, hogy átkeljen a Jordánon. A folyó túlsó partjára érve dél felé tartott, Peraeán keresztül a Holt-tengerig, majd annak partja mentén igyekezett Kallirrhoé felé. Az esszénus kolónia némi tálvolságra feküdt egy várostól. Kerek fakunyhói kör alakban helyezkedtek el egy tágas területen, amelyet földhányás vett körül, a földsáncot kövek szegélyezték, tetejét tüskebokrok alkotta élősövény tette magasabbá. Amint Jézus kopogtatott a kapun, és bebocsátást kért, magát Simont látta szembejönni a homokos talajon. Gyengéd szeretettel csókolták meg egymást.

Simon fehér ruhát és fehér kötényt viselt. Derekát bőröv fogta körül - bűvös erejű talizmán a Gonosz ellen. Fából faragott lapátka volt az övébe tűzve. Az esszénusok mind ilyen lapátkát hordtak magukkal, mint annak idején Izrael fiai, amikor vándorlásuk közben Szin pusztaságában tanyáztak.
- Hívjad ide Menahem atyát - mondta a kapusnak.

A kapus elment, és némi idő múltán visszatért egy szikár, égő szemű esszézussal. Ez megfogta Jézus jobb kezét, majd mindkettőjük meglepetésére két erős ütést mért a fejére.
- Nem haragból tettem - sietett megmagyarázni -, hanem azért, hogy ne felejtsd el Menahem atyát!

Azzal megölelte Jézust, és elvezette a felügyelőhöz.
A felügyelő, aki gondját viselte a négyszázötven testvérből és noviciusból álló közösségnek, nagyon öreg ember volt. Amikor Jézus belépett hozzá, felállt.
- Jelölt szeretne lenni?
- Simon felet meg helyette:
- - Igen.
- A neve?
- Józsué, Abjátár fia.

Nem azt mondta, hogy ,,Jézus, Antipatrosz fia", mert az esszzénusok között nem volt szokásban a görög nevek használata.
- Törvényes születésű?
- Törvényes.
- Melyik törzsből való?
- Júda törzséből.
- Milyen a természete, a jelleme?
- A lehető legjobb.
- Mestersége?
- Ács, amint látod.
- Ismeri a Törvényt?
- Magam tanítottam.
- Jó, akkor leteheti a fogadalmat.

Menahem atya Jézushoz fordulva magyarázni kezdett:
- A fogadalom egy évi szolgálatra szól. Ha az év leteltével méltónak találtatsz arra, hogy további haladást érhess el a mi rendünkben, részesülsz még a megtisztulás vizében, és mint noviciusnak újabb fogadalmat kell tenned. Ha két év után a rend teljes jogú tagja kívánsz lenni, és nem találtatik benned hiba, akkor részese leszel a Szentséges Egynek, és leteszed az utolsó, egész életedre szóló fogadalmat...
- Én nem azért jöttem, hogy noviciusi felvételemet kérjem, hanem azért, hogy köszöntsem tanítómat, és folytassam tanulmányaimat. De ha ez csak úgy lehetséges, hogy előbb novicius legyek, belenyugszom. Milyen fogadalmat kell tennem?
- Az Élő Istenre fogadod, hogy feltétlenül, habozás nélkül engedelmeskedsz rendünk felügyelőjének, valamint azoknak a gyóntatóknak és tanítóknak, akiket ő rendel föléd, szigorúan megtartod a rend szabályait, úgy, mint tanítják, jámbor alázattal imádod az Urat, és igazságos leszel az emberekhez, segíted az igazakat, és gyűlölöd a gonoszokat, nem ártasz senkinek, megfedded a hazugokat, takarékosan bánsz a szavakkal, nem mondasz elhamarkodott ítéletet, tartózkodsz a nőktől, illatszerektől, kenőcsöktől, tisztátalanságtól, tojástól és babtól, embernek, madárnak, négylábú állatnak vérét nem ontod, szereted az igazságot, és megtartod a Tízparancsolatot, rendünk titkairól soha nem beszélsz senkinek, gyóntadóid előtt nem titkolsz el semmit, semmiféle más esküt vagy fogadalmat nem teszel addig, amíg ezek a fogadalmaid érvényben vannak. Nos, vállalod?
- A titkok megvallására vonatkozó részen kívül igen. Mert én nem fedhetek fel gyóntatóim előtt olyan titkokat, amelyeket mások bíztak rám.
- Azokat a titkokat, amelyek nem a saját titkaid, nem kell elmondanod gyóntatódnak.
- Akkor készen állok a fogadalomtételre.

Adtak neki egy lótuszkék ruhát, egy fehér kötényt, egy borjúbőrből hasított övet meg egy falapátkát.
- Simon atya - mondta a felügyelő -, tanítsd meg a fiút a lapátka használatára. Menahem atya, te maradj még itt.

Amikor becsukódott az ajtó, a felügyelő így szólt Manehemhez:
- Az ablakomból láttam, hogy kétszer ráütöttél a fiú fejére!
- Jogosan tettem.
- Mint elődöd elődje Heródesra, az edomitára?
- A fiú királyi jegyeket visel magán.
- Látod a sorsát? Milyen lesz?
- Didőcséges, majd nyomorult, végül ismét dicsőséges.
- Viseld gondját, de részrehajlás nélkül!

A fenti párbeszéd megértéséhez el kell mondanom az alábbi történetet. Amikor Heródes még gyermekéveit töltötte Bocrában, ahol akkor ez az esszénus közösség élt, a ,,Menahem" titulust viselő esszénus atya a kolónia kapujánál megpillantotta az arra haladó fiút, aki éppen az iskolába igyekezett. Intett neki, hogy jöjjön közelebb. Amikor Heródes odalépett, Menahem két erős ütést mért a fejére, majd azt mondta neki:
- Nem haragból tettem, hanem azért, hogy ne felejtsd el Menahem atyát!

Heródest elfutotta a pulykaméreg, arca kivörösödött,de Mehanem nyájasan folytatta:
- Ha majd a zsidók királya leszel, jusson eszedbe a bocrai Menahem atya, aki úgy ütött a fejedre, ahogyan az anyamedve szokta megbubolni a bocsait: szeretetből, mert jót akar nekik.
- Összetévesztesz valakivel - mondta erre Heródes. - Én nem zsidó vagyok, hanem edomita.
- Mindegy - felelte Menahem. - Akkor is úgy lesz, ahogyan mondtam. Dicső király válik belőled, országod nagyobb lesz Salamon királyénál. De azt is megmondom neked, hogy bár szándékaid jámborak lesznek, rettentő bűnöket fogsz elkövetni!

Heródes sohasem felejtette el Menahemet, és élete végéig pártfogolta az esszénusokat. Jeruzsálem egyik kapuját tiszteletükre ,,Esszénusok Kapujának" nevezte el, jóllehet azok sohasem keresték fel a Templomot, hogy ott imádkozzanak.

A közösség első szabályaként Jézus azt tanulta meg, hogy mások jelenlétében tilos a köpés. Aki köpési ingert érez, vonuljon félre, és bal felé köpjön, mivelhogy az a rossznak és tisztátalan dolgoknak az oldala, nem pedig jobb felé, amely a jónak és a tiszta dolgoknak az oldala, azután a lapátkával szedjen fel homokot, és szórja rá a köpetre, hogy annak nyoma se maradjon. A második szabály így szólt: aki szükségét akarja végezni, az vonuljon egy félreeső helyre, lapátkájával ásson kis gödröt, majd ruhájával takarja el magát, hogy a Nap szemét meg ne botránkoztassa, dolgának végeztével pedig a lapátkával kaparja be a gödröt, ahogy az oroszlán szokta a mancsaival. A harmadik szabály: mindig hajnal előtt kell felkelnie, és mindaddig egyetlen szót sem szabad szólni senkihez, amíg bizonyos ősi imádságokkal nem fohászkodik Jehovához, hogy a Nap jelenjen meg az égbolton. Az esszénusok nem imádják istenként a Napot, hanem Jehovát imádják, aki a Napot megalkotta, és amíg csak fennállott a jeruzsálemi Templom, egyszer sem mentek oda, hogy részt vegyenek a kultuszban. Ennek részben az volt az oka, hogy Ámos prófétához hasonlóan írtóztak a véres áldozatoktól. De a fő ok másban rejlett: a papság nem engedte meg nekik, hogy őseik szokásához híven napkeltekor a keleti kapunál állva és a Nap felé fordulva imádkozzanak, nem pedig a Szentély felé fordulva, mint a többi zsidó tette. Heródes azt tervezte, hogy a Templomot annak megtisztogatása után az esszénusok gondjaira bízza, és unokatestvérét, Áchiábot nevezte ki főpappá, akit az esszénusok nagyon tiszteltek, s aki maga is Kallirrhoéban nevelkedett.

Az esszénusok Mózes Törvényei szerint élnek, és aki Mózest káromolja, halállal lakol, mintha magát Jehovát káromolná. Ezt a többi zsidó nem tudja megérteni, kivéve az ebjonita meg a therepeuta szektákat, amelyek szövetségesi viszonyban állnak az esszénusokkal. Az utóbbiaknak ugyanis van egy titkuk: Mózest Jehova mulandó megjelenéséhez tartják. Jehova - úgymond - az életnek, a világosságnak és az igazságnak isteni principiuma, Mózes pedig ennek a princípiumnak megtestesülése. Olvasóim közül azok, akik részt vesznek bizonyos görög misztériumokban, meg fogják érteni, mire gondolok, ha a Mózes-mítoszt a misztériumok vezetői által előadott és elmagyarázott mítoszokhoz hasonlítom. Az esszénusok szájhagyománya szerint, amely sok vonatkozásban eltér a Mózes Második Könyvében foglalt elbeszéléstől, Mózes a fáraó leányának gyermeke volt. Nem férfi nemzette, hanem egy mandulából született, amelyet Jehovának, Izrael Istenének angyala vitt el a leánynak titokban Ón-Héliopoliszba. A fáraó gyilkosokat küldött, hogy öljék meg a gyermeket, akinek Ozarszif volt az eredeti neve. A bábaasszony azonban, aki Izrael népéből való volt, elrejtette egy aratókosárban, és a kosarat a Nílus vizére bocsátotta. Jókebed, egy Amrám nevű góseni pásztorember felesége akadt rá a nádasban. A csecsemőt elnevezte Mózesnek - ami annyit tesz, mint ,,kihúzott" -, hazavitte és felnevelte. Amikor Mózes fiatal férfivá serdült, visszament Ón-Hélipoliszba, s ott roppant testi erejével és bámulatos értelmével magára vonta nagyapjának, a fáraónak figyelmét, aki természetesen nem sejtette kilétét. Mózes ezután a fáraó hadainak élén diadalmas háborút viselt az etiópok ellen. Mivel azonban a tömegek lelkesen ünnepelték, a fáraó féltékeny lett rá, és el akarta tenni őt láb alól. Akkor Mózes Jehova parancsára mandulafából faragott varázsbotja segítségével tíz csapást mért Egyiptomra, és megszabadította Jehova kiválasztott népét, amely Péluszionnál a rabszolgaság sanyarú kenyerén tengődött. A fáraó üldözőbe vette, de a Nádas-tengernél a futóhomok eltemette őt seregével együtt. Mózes törvényeket adott Izrael Sinai-félszigetén vándorló fiainak, és amikor már megpillantották az Ígéret Földjét, Isten Ellensége egy skorpiót küldött, s az megmarta Mózes sarkát. Mózes ekkor máglyát rakatott, és elégettette magát. Hamvait titkos sírba temették, lelke sas alakjában felrepült az égbe, szelleme azonban Hecronnál a tengerbe szállott, ahová három kísértet-királynő ment érte csónakon. Magukkal vitték messze nyugatra, az óceánon túlra, az Almafák Szigetére, ahol soha nem esik hó, nem perzsel a hőség, nem dúlnak a viharok, hanem állandóan lágy, frissítő nyugati szellő fújdogál a tenger felől.


Ilyenformán tehát Mózes élete és halála ugyanolyan kettős értelmet nyert az esszénusok szemében, mint Dionüszosz, vagy Ozirisz, vagy Héreklész élete és halála a misztériumok vezetői számára. Mózes egyfelől régi király és törvényhozó - másfelől az esztendő állandóan visszatérő megszületésének, kiteljesedésének és elmúlásának szimbóluma. Az esszénusok hisznek a lélek feltámadásában, szerintük a lélek be van zárva a testbe, mint valami börtönbe, s mihelyt megszabadul a bús bilincseitől, felszáll a többi tündöklő lélek közé, amelyek a Nap csodálatosan izzó fényességét adják. A szellemet azonban megkülönböztetik a lélektől, szerintük a szellem hasonló a testhez, már ami az alakját illeti, s a halál után ezt a szellemet Illés vagy valamelyik angyal a paradicsomba vezeti, amelyet Mózes kormányoz. Ott a szellemek boldogan élnek együtt egy üvegpalotában, amelynek kapuinál fénylő tűzkerekek forognak örökkön örökké. Ezt a tant az esszénusok a püthagoreseuktól vették át, a püthagoreusok pedig a hüperboreus Abarisztól kölcsönözték, ám az esszénusok azt állítják, hogy a hüperboreus papság eredetileg magától Mózestől vette át. Bárhogyan áll a dolog, annyi bizonyos, hogy az esszénus filozófiában számos perzsa és kaldeus elem is fellelhető.

Az esszénusok közül sokan értenek a gyógyításhoz, és figyelemre méltó eredményeket érnek el kezelési módszereikkel, gyógyítanak kézrátevéssel, főzetekkel, forrásvízzel, szentelt olajjal, szent énekekkel, különféle drágakövekkel, agyaggal kevert nyállal. Démonoktól megszállott személyeket is gyógyítanak, ilyen esetekben Rafaelt hívják segítségül és más angyali hatalmakat is, de ezek nevét titokban tartják, Mózes félistent szintén szólongatják, annak húsz, évszak szerinti neve és címe szerint, főképpen Jésua vagy Jézus néven kérik gyógyító közbenjárását. Mások nagy jártasságra tettek szert az álomfejtésben és a csillagjóslásban. Ha egy esszénus magába mélyedve elmélkedni akar, fejét bebugyolálva leül egy általa vont körbe, körös-körül bizonyos betűket meg ábrákat rajzol, amelyek Isten keges pártfogását vannak hivatva biztosítani. Aztán ott ül a körben napokig mozdulatlanul, étlen-szomjan. Néha abból a célból ülnek ilyen körbe, hogy legyőzzék az őket háborgató rossz szellemeket, vagy hogy kiengeszteljék Isten haragját. Az esszénus szent emberek között egy Hóni nevezetű volt a leghíresebb, aki az utolsó Makkabeusok korában élt, s akit ezért is magasztaltak, mert éles elmével, világos okfejtéssel tudta megmagyarázni a mózesi Törvényeket. A néphit azt tartja róla, hogy egyszer súlyos aszálynak vetett véget - addig ült teljes böjtöt tartva egy körben, amíg Isten megsajnálta, és esőt küldött a szomjazó földre. Állítólag hetven esztendeig elkerülte a halált azáltal, hogy egy másik körben üldögélt egész idő alatt, egy véletlenül kimondott szó által szabadult ki önként vállalt fogságából, amikor Arhkhelaosz száműzetésbe ment. Amikor megtudta, hogy időközben minden barátja és társa elköltözött már az élők sorából, könyörgött Istenhez, hogy vegye el az ő életét is. De ez csupán legenda. A Makkabeus Hürkanosz katonái kövezték halálra, mert Jeruzsálem ostromának idején nem volt hajlandó megátkozni a Templom papságát.

Nők nem léphetnek az esszénusok kolóniájának területére - még öregasszonyok sem - , és gyermekek sem tehetik be a lábukat oda. Az esszénusok nem viselhetnek fegyvert, fegyverkészítéssel sem foglalkozhatnak, nevetniük sem szabad, csupán olyankor, amikor Istenük jóságán örvendeznek. Az idősebb beavatottak gyakran mosolyogva járnak-kelnek, de a fiatalabbak többsége nagyon mogorva. A Holt-tenger körül csoportosuló három fő közösségen kívül egyéb, lazább jellegű esszézus telepek is vannak Judea különböző részeiben. Ezekben megengedett a házasság, de csakis gyermeknemzés céljából, beavatottjaik, mivel nem élnek zárt kolóniákban, ,,szabad esszénusok" néven ismeretesek. Az egyik ilyen közösség - amely ma már nincs meg - Bethánia faluban volt, Jeruzsálem közelében.



-
 
 
0 komment , kategória:  A sánta Jézus -Edom Talmud  
A Parázna pénze,Hillél halála
  2010-02-05 18:42:33, péntek
 
  Robert Graves: King Jesus
Cassel-London Seventh Edition Januáry 1966

Fordította: Terényi István
Gondolat Kiadó Budapest, 1969
Megjelent a Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Magyar Népköztársaság közös könyvkiadás egyezményének keretében a Madách Könyvkiadó (Bratislava) részére a Gondolat Könyvkiadó (Budapest) gondozásában.
Zrinyi Nyomda, Budapest, Bolgár Imre igazgató

Az Egyiptomiak Szerint Való Evengéliumban Sálom megkérdezte az Úrtól: ,,Meddig fog tartani a halál uralma?" Ő így felelt: ,,Ameddig ti, asszonyok gyermekeket fogtok szülni..." Sálom újabb kérdést intézett hozzá: ,,Akkor hát jól tettem, hogy nem szültem gyermekeket?" Ő ezt válaszolta: ,,Minden növényből egyetek, csak a keserűt ne egyétek..." Amikor pedig azt tudakolta Sálom, hogy mikor válnak ismeretessé azok a dolgok, amelyek felől kérdezősködött, imigyen felelt neki az Úr: ,,Amikor ti, asszonyok a szemérem köntösén tapodtok, és amikor a kettőből egy lesz, és amikor a hím és a nőstény viszonyában nem lesz többé sem hím, sem nőstény..." És ugyanazon Evangéliumban mondotta a Megváltó: ,,Én azért jöttem, hogy leromboljam a Nőstény műveit."

Alexandriai Kelemen
(Stromata, III.)

...Kommentátorok Edom gonosz királyságával kapcsolatban említik Jesu-ha-Nocrit (azaz Jézust, mivelhogy az volt az ő népe... Egy húsvét előestéjén felakasztották... Közel volt a királysághoz (ti. utódlás tekintetében).

Balaám, a Sánta (azaz Jézus) harminchárom esztendős volt, amikor Pintiasz, a Rabló (Pontius Pilátus) megölte... Úgy mondják, hogy anyja fejedelmektől és uralkodóktól származott, de ácsokkal keveredett.

Lexicon Talmudicum ,,Abarbanel"
Alatt és babiloni Talmud Zanhedrin 106b, 43a, 51a.


Tizennegyedik fejezet A törvénytudók


A következő tavaszon Jézus a szüleivel és bátyjaival felment Jeruzsálembe a húsvéti ünnepekre. Kellemes utazás volt - a dús gabonavetésektől zöldellő nagy síkságon át Sunemig és Jezréelig, onnan a Szamárián keresztül vezető hegyi úton Judeába. Minden egyes helyen, ahol megpihentek, szinte megelevenedett a Szentírás egy vagy több fejezete. A Kis Hermón délnyugati lankáin terül el Sunem, amely éppoly híres viruló kertjeiről és gyümölcsöseiről, mint szép leányairól és asszonyairól. Abiságot, Izrael legszebb leányát Sunemből vitték a királyi udvarba, hogy Dávid öreg csontjait melengesse a hideg judeai télben - ez volt az az Abiság, aki miatt Dávid legidősebb fia, Adónia elvesztette trónutódlási jogát. Sunemban élt az a gazdag asszony, aki megvendégelte Elizeust, és Sunemből származott az a gyönyörű nő is, akihez Salamon hres szerelmi énekei szóltak. A hegyi út Én-Gannim - ,,kertek forráskútja" - határvároskánál kezdődik. Ez a helység is olyan, mint Sunem: gazdag gránátalmafa, fügefa- és birsalmafa-ligetei vannak, s száz patakra ágazó hegyi folyó fut rajta keresztül, Salamon ehhez a helyhez hasonlította a sunamita asszonyt. József és családja itt töltötte az éjszakát.

Másnap reggel Szamária területére léptek. Estefelé áthaladtak az Ebál mg a Garizim hegyek között, s megitatták szamaraikat Jákob kútjánál. Sekhem szent városa mellett, aholmost szamaritánusok laknak. Gilgálban pihentek meg éjszakára. Ezen a helyen vertek először tábort Izraeel fiai, miután Józsua vezérletével átkeltek a Jordánon, a Kánaán földjén először itt ünnepelték meg a húsvétot. Azt a kőből rakott félkört azonban, amelyről a hely a nevét kapta, már századokkal előbb lebontották, és elhordták, ez még Jósiás, a ,,jó király" reformjai idején történt, mivel ott különféle ritusokat végeztek Asera Istennő tiszleletére. Ugyanazon októl írtatta ki Jósiás király Móré ősi terebintusligetét, ahol egykor Ábrahám, majd Jákob mutatott be áldozatot, Efraim egyik leghíresebb szentélye állt itt, de már csak a neve maradt fenn, semmi más.

Másnap Béthelbe értek. Itt is szentély állt valamikor, amelyről gúnyosan írta Ámos próféta: ,,Menjetek Béthelbe, és vétkezzetek, szaporítsátok a vétkeket Gilgálban!" Itt látta álmában Jákob patriarcha azt a lajtorját, amelyen angyalok jártak fel-alá, s itt emelt oltárt Jehovának. De Jósiás, a ,,jó király", ezt a helyet is felkereste, leromboltatta az oltárt, és kivágatta a vén terebintustölgyet, amely alatt egykor Debora papnő bíráskodott Izrael fölött. Valaha királyi város volt Béthel, Jeroboám király varázsolta széppé, és itt állította fel az aranyborjakat. Szentélye fészek, amelynek piactere sincs, éppoly szegény, mint a többi helység Benjámin terméketlen területén. Jézus sehol sem látott még olyan satnya gabonavetéseket, mint itt. Meg is kérdezte Józseftől, miért vesződnek a parasztok, hiszen ezek a földek jóformán semmi termést nem hoznak:
- Azért fáradoznak, hogy legalább a jövő évre való vetőmagjuk meglegyen - magyarázta József. - Jó esztendőben azért megterem itt annyi gabona, amennyiből meg tudnak élni.

Jézus bátyjai Betlehemből egy nyaláb búzakalászt hoztak magukkal, hogy hálaadó áldozatként felajánlják a templomban. Azok bezzeg más kalászok voltak - mindegyiken vagy száz kövér szem duzzadt.

Ünneplőbe öltözött sokaság lepte el az utakat, amelyeken elértek Rámába. Ettől a helytől már csak négy mérföld Jeruzsálem. A helybeliek Ráchel sírját mutogatják az idegeneknek, s űgy tesznek, mintha sohasem hallottak volna arról, hoegy a judeai Betlehemben is látható Ráchel sírja. Ha valaki ezt szóba hozza előttük, indulatosan tagadják a betlehemi síremlék valódiságát. Az az igazság, hogy Ráchel kánaánita istennő volt, nem pedig halandó asszony. És amit most Ráchel síremlékének neveznek, az ennek az istennőnek egyik oltára volt, mert sokfelé hódoltak neki.

Így érkeztek meg végül is Jeruzsálembe, amely immár az egyedüli olyan hely volt, ahol húsvéti bárányt az előírt ritusok szerint levághatták, és elfogyaszthatták. Józsefék Lüsziának - József leányának - házában költötték el az ünnepi lakomát, a hagyományos szokás szerint sietve, ahogyan utazás közben esznek az emberek. A bárányt egészben kellett megsütni, a pecsenyéhez endivia-salátát meg édes mártásba mártogatott, kovásztalan tésztából sütött lepényt ettek, előtte megittak egy kupa édes bort, amelyet József megáldott.

Mivel Jézus volt a legfiatalabb fiú, a hagyomány szerint neki kellett megkérdeznie Józseftől, mit jelent ez az ünnep. Az ugyancsak hagyományos válasz így hangzott:
- Ez az áldozat az Úr áthaladásának emlékére van. Mert az Úr Egyiptomban áthaladt Izrael fiainak házai fölött, amikor elpusztította az egyiptomiak elsőszülötteit, de megkímélte a mi házainkat.

József ezután felolvasta Mózes Második Könyvéből azt a passzust, amely intézményesítette a húsvéti ünnepet. Valójában csak szinlelte az olvasást, hiszen fejből tudta az egészet, szóról szóra. Utána két Dávid-zsoltárt énekeltek el: a Dicsérjétek az Urat és a Mikor Izrael népe kijöve Egyiptomból kezdetűeket. Majd megitták a második kupa boret, s ezzel a lakoma véget ért. A kevés megmaradt húst félretették, hogy később elégessék. Az asztali áldás elmondása után következett a harmadik, majd a negyedik kupa bor, kortyolgatás közben újabb négy Dávid-zsoltárt énekeltek, a Nem nékünk, Uram, nem nékünk, hanem a te nevednek adj dicsőséget, Szeretem az Urat, Dicsérjétek az Urat mint ti pogányok, Magasztaljátok az Urat, mert jó kezdetűeket.
Jézust csodálatos érzés töltötte el, amikor arra gondolt, hogy lám, ő is elhagyta Egyiptomot, a ,,szolgaság házát", és most Jeruzsálemben ünnepelheti a húsvégot, a Városban, ahová Izrael minden fiának szíve vágyódik. Majd töprengeni kezdett a ceremónia részletein, és fivéreit olyan kérdésekkel ostromolta, amelyekre azok nemigen tudtak válaszolni. József erélyesen rászólt: leyen csendben, úgy látszik, fejébe szállt a bor. Jézus azonban nem tudott nyugton maradni. Szeretne - űgymond - végighallgatni egy nyilvános vitát a Templomban, nem vinné el őt József oda?
- Fiatal vagy te még ahhoz.
- Mikor leszek elég idős?
- Ha majd férfi leszel. Még nem vagy férfi, bár férfimunkát végzel a műhelyben. A következő húsvétra sem leszel még az. Most még nem volna illő nyilvános vitákra járnod, még akkor sem, ha engedélyt kapnál rá.

Eltelt egy esztendő, utána a másik. Egy napon József ágynak dőlt, heves torokfájás kínozta, és nagyon nehezére esett a beszéd. Megengedte, hogy Jézus olvassa fel helyette a kis családnak a napi könyörgéseket. Attól fogva felnőttnek számított, és magára ölthette az imaköpenyt, amely ugyanazt jelképezi a zsidóknál, mint a ,,toga virilis" a rómaiaknál. Nagy pillanat egy anya életében, amikor férjének nem tartozik többé felelősséggel a gyermek épségéért és magaviseletéért - mert most már gyermeke tartozik felelősséggel őérte az apjának. A zsidók azonban ezt a változást nem jelzik nyilvános formaságokkal, mint más népek szokták. Mindössze annyi történt, hogy Jézus letérdelt szülei előtt, mire azok külön-külön megáldották és homlokon csókolták. József utána megkérdezte tőle, nem akar-e ,,önkéntes áldozatot" bemutatni a Templomban? Talán egy kecskét?

Tanítómestere, Simon - válaszolta Jézus - nem helyesli az olyan áldozatokat, amelyeket a Törvény határozottan nem ír elő. Idézte az ötvenedik zsoltárt:

Ha megéhezném, nem mondanám meg neked,
mert enyém a világ és ennek mindene.
Avagy eszem-é én a bikák húsát, és a bakok-
nak vérét iszom-é?
Hálával áldozzál az Istennek, és
teljesítsd a felségesnek fogadását!

Amikor ismét felmentek húsvétra Jeruzsálembe, Jézus az ünnepi hét elteltével nem indult haza a családdal, hanem a városban maradt. József és Mária abban a hiszemben voltak, hogy bátyjaival tartott, akik előttük keltek útra. Amikor az első nap végén utolérték őket, derült csak ki, hogy Jézus nincs velük. Visszamentek érte Jeruzsálembe, de nem találták sem Lüszia házában, sem másik nővérénél, Lüdiánál, senki sem tudott róla.

Az történt ugyanis, hogy Jézus engedélyt kért és kapott egy nyilvános vitasorozat meghallgatására. Ezeket a vitákat híres törvénytudó mesterek tartották a templomkörzetben, abból a célból, hogy a Szentírás tanulmányozásával foglalkozó vidékiek okuljanak belőlük. A bejáratot őrző kapus mulatságosnak találta az apró legényke tudásszomját. Feltett neki néhány kérdést, hogy lássa, valóban érdemes-e a fiú a bebocsátásra. Jézus mindenre megfelelt. Erre barátságosan vállon veregette:
- Jól van, fiam. Az Úr növelje meg bölcsességedet!

Az első két napon ki sem nyitotta a száját, csak figyelt, figyelt, és a szíve valósággal repdesett örömében, valahányszor ilyeneket mondott egyik vagy másik bölcs írástudó:
- Igaz, a tudós Sammáj valóban így meg így nyilatkozott erről meg arról. De lássuk, miként vélekedett ugyanerről a tárgyról a nem kevésbé kíváló elméjű Hillél?


Gyakran elsuttogta magában Hillél szóban forgó véleményét, hiszen Simon mindenre megtanította. Úgy érezte, hogy a vitatott kérdésekben mindig Hillélnek van igaza. Hillél még élt akkor, és Jézus nagyon vágyott arra, hogy beszélgessen vele. Vágya azonban nem teljesült, mert Hillél nem jelent meg a vitákon, gyenge, törékeny aggastyán volt már, sohasem mozdult ki hazulról.

A harmadik napon két híres tudós vitájára került sor az Asszonyok Udvarának árnyékos felében. Nagyon sokan jöttek elő, és a sok széles váll miatt Jézus nem láthatta a vitatkozó feleket. A disputa tárgya a következő kérdés volt: miért parancsolja a Törvény, hogy a húsvéti bárányt a hónap tizedik napján kell kiválasztani, és a tizennegyedik nap estéje előtt nem szabad levágni?

Az első törvénytudó fejtegetése így hangzott:
- A dolog olyan világos, akár a nap, amely a templomudvarra süt. A tizes szám a teljesség száma. Nincs a világon olyan ember, akinek tíznél több ujja lenne a kezén és a lábán, leszámítva a Dávid háborúinak leírásában említett filiszteus szörnyet, és tíznél kevesebb sincs senkinek, hacsak valami baleset nem érte. Tíz ember alkot egy gyülekezetet. Legalább tíz személynek kell az asztalnál ülnie a húsvéti bárány elköltéséhez. A tízhúrú hárfa zenéje maga a tökéletesség. Az Úr tíz csapással töltötte ki egész haragját az egyiptomiakon. Tíz nemzedék volt Ádám és Noé között, ugyanakkor Noé és Ábrahám között. Sőt: az Úr tíz parancs szavával teremtette a világot. És az első pénteknek, a teremtés utolsó napjának alkonyi szürkületében alkotta meg azt a tíz nagyszerű dolgot, amelyek között - mint ti is tudjátok - ott van a szivárvány, az írótoll, a csípőfogó, a Törvény két táblája...

Itt megállt, hogy kifújja magát. Ekkor egyik tanítványa engedélyt kért tőle, hadd mondja el A bölcsesség tíz mértéke című éneket, amely szintén a tizes szám hagyományos teljességét biztosít, mire a tanítvány gyászos hangon recitálni kezdte:

Bölcsességnek tíz mértéke
Adatott meg a világnak...

Egy másik tanítvány rávágta a következő sort:

Kilencet vett el Izrael...

Mire valamennyien kórusban fejezték be a strófát:

A többi elvett egyet.

És ugyanígy folytatódott az ének:

Gazdagságnak tíz mértéke
Adatott meg a világnak.
Kilencet vett el Róma,
A többi elvett egyet.

Szegénységnek tíz mértéke
Adatott meg a világnak.
Kilencet vett el Babilon,
A többi elvett egyet.

Büszkeségnek tíz mértéke
Adatott meg a világnak.
Kilencett vett el Elám,
A többi elvett egyet.

Bátorságnak tíz mértéke
Adatott meg a világnak.
Kilencet vett el Perzsia,
A többi elvett egyet.

Mágiának tíz mértéke
Adatott meg a világnak.
Kilencet vett el Egyiptom,
A többi elvett egyet.

Bujaságnak tíz mértéke
Adatott meg a világnak.
Kilencet vett el Arabföld,
A többi elvett egyet.

Bolondságnak tíz mértéke
Adatott meg a világnak.
Kilencet vett el Hellasz,
A többi elvett egyet.

Részegségnek tíz mértéke
Adatott meg a világnak.
Kilencet vett el Etiópföld,
A többi elvett egyet.

Tisztességnek tíz mértéke
Adatott meg a világnak.
Kilencet vett el Média,
A többi elvett egyet.

Az első törvénytudó így folytatta fejtegetéseit:
- De főleg és legelsősorban, amint a Szent Könyvben olvasom, a bárányt a Tízparancsolat tiszteletére kell ama tizedik napon kiválasztani. A jámbor ember a tíz nap alatt sorra veszi a parancsolatokat, mindennap egyet, elmélkedik azokon, és a tizedik napon világosan látja, mi a kötelessége Isten és felebarátja iránt. Megszentelődik, úgyhogy tiszta szívvel és szemmel választhatja ki a makulátlan bárányt. Ez a gyakorlat az én házamban, és mi azt tartjuk, hogy másképpen nem is lehet illendően a húsvétot megünnepelni. Most pedig lássam, meri-e valaki kétségbe vonni szavaimat?

A hallgatóság a kihívást csak efféle szónoki fogásnak tekintette, és nem szólt semmit. A csöndet Jézus törte meg, aki már nem tudta tűrtőztetni magát:
- Tudós férfiú, mondd meg, kérlek, hogy a te törvénytekercsed fejezetei ugyanabban a sorrendben következnek-e, mint abban a tekercsben amely a Másolók Termében van kifüggesztve?

Mindenki meglepődve nézett a hang irányába, s amikor látták, hogy egy fiú a közbeszóló, a csodálkozás még nagyobb lett.
- Ki tette fel ezt az arcátlan kérdést? - mondta szemöldökét összevonva a tudós. - Lépjen előre, legyen mersze megmutatni magát. Akkor majd válaszolok neki.

Jézus átsurrant a tömegen, és megállt előtte.
- No, te sápadt képű, vörös tincsű kis teremtmény - szólt oda a törvénytudó -, mondd meg nekem miért tetted fel szemtelen kérdésedet, és akkor megkapod a feleletet. Mert meg vagyok írva, hogy ne forduljunk el azoktól, akik hallani akarnak. Ám az is meg vagyon írva, hogy feddjük meg a bolondokat, és pálcával kenegessük a hátukat.
- - Tudós tanítómester - mondta Jézus -, dehogy akarok én arcátlankodni. Csak hát idegen lévén Jeruzsálemben, lehetségesnek véltem, hogy a te tekercsed különbözik azoktól,amelyeket másutt tanulmányoztam. Mert én úgy olvastam, hogy a húsvétot már a Tízparancsolat kiadása előtt is megünnepelték. Tudom, erre azt lehet mondani, hogy a Tízparancsolat már a teremtés hatodik napja óta létezik, mivel megvolt a Mindenható elméjében- ha igaz, hogy akkor teremtette az ábécét meg a két törvénytáblát. De a parancsolatokat még nem írta rá a táblákra. A Tízparancsolatot tartalmazó kőtáblákat akkor adta Mózesnek, amikor az már Egyiptomból a Sinai-félszigetre vezette ki Izrael fiait. Egészen addig az időig - én így veszem ki a Szent-írásból - az Úr nem adott általános jellegű parancsolatokat az embereknek. Csupán különleges parancsolatokat adott. Például az első emberpárnak adta azt, hogy ne egyék a jó és a rossz tudásának fájáról. Noénak azt, hogy építsen bárkát, és vigyen bele állatokat, vagy azt a most szóban forgó parancsolatot, amely a húsvéti bárányevésre vonatkozik. Hogy az Úr egy különleges lakoma elköltését parancsolta, nem pedig egy áldozati ünnepet rendelt el, világosan megerősíti Jeremiás próféta, aki az Úr nevében azt mondja: ,,Mert nem szóltam az atyáitokkal és nem rendelkeztem velök, amikor kihoztam őket Egyiptom földéről, az égőáldozat és véresáldozat felől."

A másik törvénytudó, nem akarván, hogy egy ilyen gyerekember zavarba hozza tudós társát, most közbeszólt:
- Nem értesz te ezekhez a dolgokhoz. Ha ez a nagy tudományú férfiú úgy vélekedik, hogy a tíz napot az Úr a Tízparancsolat előjeleként rendelte el, miért akadékoskodsz?
- Az zavar engem- mondta Jézus -, hogy szerinte az első húsvétot nem helyesen, nem illő módon ülték meg. Mert amikor Izrael fiai Egyiptomban voltak, miképpen elmélkedhettek volna olyan parancsolatokon, amelyek még le sem voltak írva, és egyedül az Úr elméjében léteztek?

Többet is mondott volna, de a második törvénytudó ismét a szavába vágott:
- Az én véleményem szerint azért kell a bárányt a tizedik napon kiválasztani, mert a dézsma, vagyis a tized, az Úrnak van szentelve. Nem pedig azért, mert a tizes szám a teljességet j elenti. Hiszen magától értetődik, hogy a hetes még teljesebb szám, mint a tizes. Igaz, hogy az Úr tíz parancsszóval hozta létre a világot, de a teremtés befejeztével a hetedik napot szentelte meg. A szent gyertyatartónak hét ága van, hét tiszta állatot vitt Noé a bárkába, hétszer hét nap választja el a húsvétot a pünkösdtől, hétszer hét esztendő után következik a Jubileum Éve - mindezt fel lehet hozni példaképpen, de hol a tökéletesség, hol a teljesség, ha nem a szentséges, egyedülvaló Úristenben? És az ő kimondhatatlan neve hét elemből áll. A dézsma már Mózes előtt intézményes szokás volt. Ábrahám atyánk tizedet adott Melkhisédeknek, Sálem királyának, a magasságos Isten papjának, Jákob atyánk utánozta nagyatyja jámborságát, amikor tizedet ígért az Úrnak mindabból, amit majd Mezopotámiában szerez magának, és később Mózes ennek a földnek minden terméséből tizedet rendelt el . Lássuk, ki mer ezzel vitába szállni?

Ismét Jézus szólalt meg:
- Tudós tanítómester, tizedet adni üdvös dolog valóban, de hogyan lehet tizednek tekinteni a húsvéti bárányt? Ha valakinek tíz báránya van, akkor egyet kiválaszthat, hogy tizedként az Úrnak áldozza. De miként lehet egy bárány tizedrész, ha valakinek öt bárány van, vagy húsz? És hol van az megírva, hogy a tizedeket a hónap tizedik napján kell begyűjteni?

A jelenlevők mind elcsodálkoztak Jézus érvelésének merészségén és könnyedségén. A második írástudó odaszólt az elsőnek:
- Testvér, mit csináljunk ezzel a gyermekkel?? Küldjük el?
- Addig nem - felelte az nyersen -, amíg nem válaszoltál az érvelésére, amely itt mindenkinek a nyelvén lebegett már. Én nem találom különösnek, hogy egy gyermek adott neki hangot.

A második írástudót elöntötte az indulat, s Jézuson akarta kitölteni mérgét:
- Ama galileai hamariák közül való agy te, akik elvágják az áldozataik torkát, és ott hagyják őket vérükben fetrengeni? Ama galileai rablók közé tartozol, akik mindig csak rombolnak, de sohasem építenek?
- Nem. Én szüleimmel Galileában élek ugyan, de Judeában születtem. És ha te meggondolatlan szavakkal elvágtad a saját torkodat, kérlek, ne engem vádolj a gyilkossággal. Ha pedig tőlem akarod megkérdezni, miért kell a bárányt a tizedik napon kiválasztani, hát megmondom. Izrael fiai a hónap tizenegyedik napján szándékoztak útrakelni Egyiptomból, amikor telihold volt, hogy minél messzebbre juthassanak a fáraó hadaitól. Bárányaik közül kiválasztottak és elkülönítettek egyet, mintha meg akarnák hizlalni. Ezt azért tették, hogy megtévesszék az egyiptomiakat. Mivel a bárányhizlalás egy hónapig, vagy még tovább is eltart, az egyiptomiak közül senki sem gyanította, hogy Izrael fiai már négy nappal később levágják és megeszik ezeket a bárányokat. A szóban forgó tíz napnak nincs nagyobb jelentősége, Izrael fiai az egyiptomi szolgaság idején tíznapos egységekben mérték az időt, aminek az a magyarázata, hogy az egyiptomiaknál tíz napból állott a hét, most is annyiból áll. Mózes tíz napot adott Izrael fiainak ügyeik intézésére, és a bárányok kiválogatása volt az utolsó előkészület a meneküléshez. A lakomát este költötték el, és mire befejezték, az egyiptomiak már aludtak. Akkor jóllakottan, és az elfogyasztott bortól bátorságra kapva kilopózkodtak azon a keskeny, őrizet nélkül hagyott ösvényen, amely a Nádas-tengert megkerüli. A Philistaea felé vezető országúton ugyanis nem mehettek, mivel azt az egyiptomiak erősen őrizték. A tíz napból álló egyiptomi hét, az aszor,még ma is használatos Izraelben. Az Engesztelés Napját egy aszor utolsó napján szokták megülni. És hogy egy kevésbé szent példát is mondjak: Dániel és három társa nem tíz napig éltek a hüvelyeseken meg vizen?

A második törvénytudó diadalmasan mosolygott:
- Homokra építetted a házadat, te pöttöm törvénytudó! A mi Izraelita hónapunkról képletesen szólva el lehet ugyan mondani, hogy dekádokra van osztva, ám ezek a dekádok önmagukban nem léteznek. Te még nem vagy elég tanult ahhoz, hogy tudjad. Így hát megmondom neked: az aszor nem jelenti magát a dekádot. Egy dekádnak a tizedik napját jelenti. A hónapból is tizedet adunk, mert minden tizedik napnak megvan a maga szentsége - nem akkora szentség, mint a hetedik napé, de mégis szentség -, s ez arra figyelmeztet bennünket, hogy mindenből tizedet adjunk az Úrnak.
- Igaz, nagy tanítómester, hogy az aszor szó a tizedik napot jelenti. De jelenti a dekádot is. Mert Mózes Első Könyvének huszonnegyedik részében Rebeka bátyja és anyja ezt mondta Izsák atyánk szolgájának: ,,Maradjon velünk a leány még vaegy egy aszorig" - vaegyis egy tíznapos hétig.

Erre a csodálkozás moraja futott végig a galileai látogatók között, akik együtt ültek az egyik oldalon. Valahogy olyan volt ez a jelenet, mint amikor a vívóiskolában egy újonc ügyes mozdulatokkal nemcsak sorra elhárítja a vívómester vágásait, hanem villámgyors csuklófordulattal kiveri kezéből a kardot, amely pörögve repül a terem túlsó sarkáig, a fegyvertelenül maradt mester pedig bambán pislog maga elé. Hogy tapsolnak olyankor a körülállók! A galileaiak megfeledkeztek az illendőségről, örömükben zajosan tapsoltak, hangosan nevettek, sőt valamelyikük elrikkantotta magát:
- Egy második Dávid, aki leterítette a maga oroszlánját, medvéjét!

Az illetlen lármától felháborodott két törvénytudó egy emberként ugrott fel. Gyorsan elhadarták a szokásos vitazáró imádságot, elbocsátották tanítványaikat, és sértődötten távoztak.

Az első törvénytudó bosszúságtól remegő hangon így szólt a másodikhoz:
- Hallatlanul pimasz az a fiú. A szülei nem tudták arra nevelni, hogy fogja be a száját, és tisztelettel hallgassa azokat, akiktől csak tanulhat? Ugyan ki fia-borja lehet? Biztosan valami fattyú. Meg lehet ismerni ezeket a cammogó járásukról, meg arról, hogy nem akarnak köszönni az idősebbeknek.
- Nem hinném, hogy az. Aki ennyire járatos a Törvényben, mint ő, nyilván tudja, hogy csak olyan embereket engednek ide, akik törvényes házasságból születtek, és őseik között sem volt fattyú a tizedik nemzedékig visszamenőleg. Meg aztán tiszteletteljesen köszönt nekünk, amikor eltávoztunk. És miből gondolod, hogy cammogó a járása? Nem láttad őt járni?
- Talán még nem tudja, hogy fattyú. De én meg agyok róla győződve, hogy az.
- Kizártnak tartom. Ha fatyú volna, a tanítói tudnák azt, még akkor is, ha a gyerek előtt tapintatból elhallgatnák. És akkor nem oktatták volna ki olyan alaposan a Szentírás ismeretére. Mert - kérdem én - mi értelme volna egy fattyút megtanítani olyasmire, ami csak a gyülekezet teljes jogú tagjainak hasznos?
- Menjünk vissza, tudjuk meg a fiú nevét, aztán majd részletesebb információkat szerezhetünk róla.

Vissza is tértek, de akkorra már más vitatkozó csoportot találtak ott, amely az udvar napsütötte részéből telepedett át az árnyékos oldalra. Jézust nem látták sehol, de azért megálltak, hogy figyeljék a vitát. Voltaképpen nem is vita volt az, hanem tiltakozó gyűlés. Bizonyos farizeusok vettek rajta részt, és a Törény megsértésével vádolták a főpapot, aki egy zsidó prostituálttól adományt fogadott el a templomkincstár számára. Az illető nő megbánta bűnös életmódját, és bűnbánata jeléül az Úrnak ajánlotta fel mindazt a pénzt, amelyet testének áruba bocsátásával keresett. A farizeusok szerint ilyen eredetű pénzt nem kezelhet papi személy, legkevésbé a főpap, az efféle adományt ki kell osztani a szegények között, de nem szabad hozzácsatolni a templomkincstár pénzalapjaihoz. Hivatkoztak Mózes Ötödik Könyvére, amelynek huszonharmadik részében félreérthetetlenül ki van mondva a tilalom: ,,Ne vidd be a parázna nő bérét... az Úrnak, a te Istenednek házába...

Mellesleg szólva, ezt a tiltó rendelkezést általában Mózesnek tulajdonítják, de valójában Jósiás királytól származik. Ő vetett véget annak a régi jebuzeus szokásnak, hogy Jeruzsálem leányai a város kapuinál idegen férfiaknak kínálgatták magukat, és a tőlük kapott pénzt Anatnak, Jehova feleségének ajánlották fel.

A felszólalók egymást túllicitálva bélyegezték meg a főpap helytelen eljárását. Miután mindenki elmondta a magáét, a gyűlés elnöke feltette a kérdést:
- Van-e Izrael fiai között valaki, aki másként merne vélekedni?

Jézus felállt, és engedélyt kért az elnöktől, hogy kérdezhessen valamit.
- Aha, hát mégis itt van a fiú! - mondta az első törvénytudó a másodiknak.

Az elnök megadta az engedélyt:
- Kérdezz csak, te bátor fiú!
- A városban hallottam beszélni erről az adományról. Úgy tudom, a főpap arra fordította a pénzt, hogy illemhelyet építtessen ahhoz a különálló szobához, ahol az Engesztelés Napját megelőző hetet kell visszavonultságban eltölteni. Így van?
- Igen. Csakhogy az a szoba minden kétséget kizáró módon a Templomhoz tartozik.
- Nekem mégis az a véleményem, hogy a pénzt jól használta fel.
- Hogyan? Mi az? Mit beszél ez a Béliál gyermek? - morajlott fel mindenfelől a felháborodás.
- Nincs-e megírva - folytatta Jézus - Mikeás próféta könyvének első részében, a hetedik versben:"...mert paráznaság béréből gyűjtötte azokat, azért ismét paráznaság bérévé legyenek"? Ezt a szöveget a tudós Hillél úgy értelmezte, hogy amiképpen a tiszta dolgok természetüknél fogva tisztákkal párosulnak, úgy a tisztátalanok tisztátalanokkal társulnak. Ki háborodna fel, ha látná, hogy egy disznópásztort, aki malacot dédelget? Senki. Csak akkor szörnyűlködhetne, ha a disznópásztor Izrael egy hithű fiának gyermekét dajkálná, vagy ez a gyermek malaccal játszadoznék. Hasonlók érintkeznek hasonlókkal. Egy illemhely tisztátalan. A tisztátalanságnak különálló szigete a tiszta Templomban. De nem tekinthető a Templom részének. Ha az a parázna nő megbánta vétkeit, egész Izraelnek örvendeznie kell, és a főpap nem utasíthatja vissza az adományát, amely bűnbánatának biztos jele. Az illemhely, noha tisztátalan, szükséges valami: következésképpen nem tiszta, hanem tisztátalan pénzből kell megépíteni.
- Azt mondod hasonlónak hasonlóval kell társulnia. Ezek szerint a paráznaság is törvényszerű? - kérdezte gúnyosan a törvénytudó.
- A parázna szükségből vétkezik. Saját elhatározásából Izrael egyetlen leánya sem adja magát paráznaságra, mivel nem akarja, hogy elveszítse családját és barátait. Az éhség és nyomor kényszeríti rá, hogy testét áruba bocsássa. Tanítómesterem, a tudós alexandriai Simon úgy mondta nekem, hogy Izraelben minden parázna nő azért lett azzá, mert valaki elcsábította, és a szüzességétől megfosztott leányt a családja kitaszította. Ebből arra következtetek, hogy amíg álnok férfiak szüzeket csábítanak el, és amíg lesznek olyan ostoba férfiak, akik nem tudnak meglenni ringyók nélkül - addig a prostitúció szükségszerű. És hasonlóképpen: amíg az Engesztelés Napjára a főpap nem böjtöléssel készül fel, addig illemhelyre is szüksége lesz.

Senki sem tudott mit válaszolni erre az érvelésre, amely minden tekintetben megfelelt a farizeusi elveknek: nemes lelkű volt, gyakorlatias, jól megalapozott.
- Nagyon jó - mormogta a második törvénytudó, és társának a közismert mondást idézte: - Ne a kancsót nézd, hanem azt, hogy mi van benne. Némelyik új kancsóban nemes óbor rejlik, és fordítva.

Jézus pedig nagy bátran felszólította a hallgatóságot:
- Cáfoljon meg, aki tud!

Ebben a pillanatban mozgolódás támadt, és a tömeg széléről egy hang kiáltotta feléje:
-Végre, végre megtaláltunk! Fiam, fiam! Már azt hittük, hogy elvesztél!

Jézus odament, és tisztelettel köszöntötte Máriát meg Józsefet.
- Három nap óta le sem hunytuk a szemünket, annyira aggódtunk miattad - mondta Mária. - Miért nem szóltál, hogy még Jeruzsálemben maradsz? Nem gondoltál anyádra?
- Nem tartozom többé számot adni anyámnak útjaimról. Én most már az Atya dolgaival foglalkozom. De azért kérlek, bocsáss meg, amiért szomorúságot okoztam neked. Megüzentem az unokafivéremmel, Paltival, hogy hol vagyok, nyilván nem találkozott veletek.

Az első írástudó félrevonta a másodikat, és halkan azt mondta neki:
- Most már láthatod, hogy igazam volt. Ha az az ember ott a fiú apja lenne, nem engedte volna, hogy az asszony beszéljen helyette. Emlékezz csak Salamon király ítéletére: a veszedelem pillanataiban derült ki, hogy ki az igazi szülő.
- Különös - jegyezte meg a második törvénytudó. - Felismerem azt az embert, bár nagyon megöregedette, amióta utoljára találkoztam vele, a szakállát is más formájúra nyírja, meg a ruházata is szegényesebb. Józsefnek hívják. Dávid nemzetségéből való, apjának Héli volt a neve. Mindenki azt hitte, hogy a betlehemi mészárláskor őt is megölték, de egy évvel ezelőtt felbukkant Galileában.
- József? Csak nem az emmanuszi József? Aki épületfával kereskedett?
- De az.
- Emlékszem, úgy tíz éve, vagy talán még régebben olyasmit beszéltek róla, hogy feleségül vette Dávid egyik sarjának, az öreg Joákimnak a leányát. Arra a Joákimra gondolok, aki oly nyomorultul pusztult el, amikor Anthrongész az utolsó elkeseredett ellenállást tanúsította Kochebában. A házasságkötés körülményeire már nem emlékszem pontosan, de azt tudom, hogy merőben szokatlanok voltak. Mire a férfi megérkezett a mátkapénzzel, addigra a lányt elrabolták. Arra azonban már nem emlékszem, hogy végül is visszakapta-e menyasszonyát. Én akkor nem voltam Jeruzsálemben, de fogadni mernék, hogy a rablók elcsábították a lányt, és az öreg József tette tisztességes asszonnyá. Tudom, mennyire emberséges lelkületű. Nos, fogadjunk? Ha megnyerem, enyém az új köpenyeged, te meg viseled ezt az öreg ruhadarabot.
- Tartom a fogadást. Nem lehet úgy, ahogyan te állítod, József sohasem engedné a fiút belépni a Templomba, ha tudná róla, hogy zabigyerek.
- Nem Nos, akkor talán éppen azért engedte, hogy a fiú anyja beszéljen helyette. Mert ő maga fel volt háborodva, amiért itt találta a gyermeket.
- Jó, majd meglátjuk.
- De hogyan? A Dáid-nemzetség családi feljegyzéseit a Gonosz meg a fia mind megsemmisítette.
- A fiú anyja, ha feltevésem helyes - vagyis ha azonos az annak idején elrabolt leánnyal -, atemplomi szüz volt, márpedig akkor a mátkapénz befizetésének nyoma kell legyen a Templom gazdasági könyveiben. A fiam főhivatalnok ott. Most mindjárt menjünk hozzá!

A fekvő beteg Hillélnek tanítványai elmondták Jézus felszólalását a prostituált adományával kapcsolatos vitában. Hillél helyeselte, s így fogalmazta meg véleményét, amely egyike volt utolsó bölcs mondásainak: ,,A nemes szív mindig talál kinyitható ajtót azoknak, akik az Urat keresik, a zsugori szív mindig talál reteszt az ajtón, hogy kívül tartsa őket." Ezt később elmondták Jézusnak, s ő oly büszke volt rá, mint egy római katona a vitézségéért kapott polgári koszorúra, a ,,corona civicá"-ra.

Hillél még annak az évnek a telén elhunyt. A zsidó nép történetében magánember halálát még soha nem gyászolták meg annyira, mint az övét. Judea és Galilea minden helységében, a diszpóra valamennyi zsinagógájában Gadestól Marakandáig, a Tanaisz (Don) folyó torkolatvizétől a nílusi vízesésekig - könnyben úsztak a szemek, zokogástól remegtek a vállak, nem érintettek sem ételt, sem italt az ajkak.
- Hillél meghalt, Hillél nincs többé! - búsongott a nép. - Hillél halott! A bölcs Hillél, aki először tanította szeretetre Izraelt.

Valóban Hillél volt az, aki a ,,teremtmények" főnevet először kapcsolta össze a ,,szeretni" igével. Szívének túláradó jóságában nemcsak azt hirdette, hogy Izrael fiainak kell szeretniük egymást, hanem Ádám minden fiát, tehát az egész emberiséget is a szeretet kötelékének kell egyesítenie. Sőt, szeretni kell minden élő teremtményt, tisztát és tisztátalant egyaránt. Ezt a látszólagos képtelenséget a zsoltárokkal indokolta, amelyek felszólítanak minden létező teremtményt - beleértve a cethalakat, vadállatokat, madarakat, csúszómászókat -, hogy magasztalják az Urat. A bölcs halála még a szadduceusokat is megrendítette.
- Mindig a békesség mellett emelt szót - bólogattak elismerően.

Názáretben Mária is szelíd könnyekkel adózott Hillél emlékének, s így szólt Jézushoz:
- Fiam, bár megadatnék neked, hogy emikor eljő halálod órája, te is magad után hagyj valamit abból az illatból, amely Hillél nevéből árad mostantól fogva örökké.
- Bárcsak mindig megengedtetnék nekem, anyám, hogy megtaláljam és feltépjem azt az ajtót, amelyről ő beszélt!





 
 
0 komment , kategória:  A sánta Jézus -Edom Talmud  
Visszatérés Egyiptomból
  2010-02-04 17:35:38, csütörtök
 
  Robert Graves: King Jesus
Cassel-London Seventh Edition Januáry 1966

Fordította: Terényi István
Gondolat Kiadó Budapest, 1969
Megjelent a Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Magyar Népköztársaság közös könyvkiadás egyezményének keretében a Madách Könyvkiadó (Bratislava) részére a Gondolat Könyvkiadó (Budapest) gondozásában.
Zrinyi Nyomda, Budapest, Bolgár Imre igazgató

Az Egyiptomiak Szerint Való Evengéliumban Sálom megkérdezte az Úrtól: ,,Meddig fog tartani a halál uralma?" Ő így felelt: ,,Ameddig ti, asszonyok gyermekeket fogtok szülni..." Sálom újabb kérdést intézett hozzá: ,,Akkor hát jól tettem, hogy nem szültem gyermekeket?" Ő ezt válaszolta: ,,Minden növényből egyetek, csak a keserűt ne egyétek..." Amikor pedig azt tudakolta Sálom, hogy mikor válnak ismeretessé azok a dolgok, amelyek felől kérdezősködött, imigyen felelt neki az Úr: ,,Amikor ti, asszonyok a szemérem köntösén tapodtok, és amikor a kettőből egy lesz, és amikor a hím és a nőstény viszonyában nem lesz többé sem hím, sem nőstény..." És ugyanazon Evangéliumban mondotta a Megváltó: ,,Én azért jöttem, hogy leromboljam a Nőstény műveit."

Alexandriai Kelemen
(Stromata, III.)

...Kommentátorok Edom gonosz királyságával kapcsolatban említik Jesu-ha-Nocrit (azaz Jézust, mivelhogy az volt az ő népe... Egy húsvét előestéjén felakasztották... Közel volt a királysághoz (ti. utódlás tekintetében).

Balaám, a Sánta (azaz Jézus) harminchárom esztendős volt, amikor Pintiasz, a Rabló (Pontius Pilátus) megölte... Úgy mondják, hogy anyja fejedelmektől és uralkodóktól származott, de ácsokkal keveredett.

Lexicon Talmudicum ,,Abarbanel"
Alatt és babiloni Talmud Zanhedrin 106b, 43a, 51a.


Tihenharmadik fejezet Visszatérés Egyiptomból

Egy nyugalomba vonult alexandriai iskolamester, aki néha egénybe vette József szolgálatait, megkedvelte Jézust, és önként elvállalta oktatását. Simonnak hívták a magányosan éldegélő tudós öreget. Mint mondotta, egy egész csoport tanítására már nem futja erejéből, de szívesen foglalkozik Jézussal, aki az átlagosnál nagyobb tehetséget árul el. Simon nem Leontopoliszban lakott, hanem a néhány mérföldre fekvő Matarie községben, amely híres volt szép fügefáiról.

József örömmel fogadta az ajánlatot, és elhatározta, hogy műhelyét átrendezi Matariéba, ahol egy kis zsinagóga is volt. Amikor megtudta, hogy Simonnak nemrégiben meghalt a felesége, felajánlotta: lakjon náluk. Így aztán közös fedél alatt éltek, Jézus Simonnal tanult napkeltétől késő délelőttig, a nap többi részét pedig József műhelyében töltötte, csak a hűsítő alkonyatban pihent meg egy órácskára. Simontól három év alatt annyit tanult, amennyit tíz esztendő alatt is csak kevesen sajátítanak el azok közül, akik nyilvános iskolába járnak. Egy nagy létszámú csoportban ugyanis mindig az történik, hogy a buta fiúk visszaélnének azzal a nyájassággal, amely csak a jó magaviseletűekkel szemben helyénvaló. Kénytelen minden tanítványának egyforma figyelmet szentelni és valamennyivel egyforma szigorral bánni,ha el akarja kerülni, hogy féltékenyebb szülők részrehajlással vádolják. De olyan csoportban, amely egyetlen lelkes tanítványból áll, csodával határos eredményeket tud elérni.

Simon igen egyéni módszerrel tanított. Nem mondta például: ,,Ennek a szövegnek ez meg ez a jelentése. Hanem azt mondta: ,,Ezt a szöveget a szadduceusok így meg így értelmezik, viszont a Sammáj rabbi iskolájához tartozó farizeusok szerint ez meg ez az értelme, Hillél rabbi iskolájának követői megint másként magyarázzák, így meg így, az esszénusok pedig azt mondják, hogy..."

Mivel József nem bírta úgy a munkát, mint azelőtt, Jézus egyre többet vállalt magára a műhely gondjaiból. De munka közben mindig ott volt a keze ügyében a Szentírás valamelyik fejezete, hogy tanulmányozza, vagy betűről betűre emlékezetébe vésse. Megbízhatóan dolgozott, és formás munkadarabok kerültek ki a keze alól, csupán a jármok és ekék finomabb hajlatait bízta József színlőgyalujára és ráspolyára, mert az ilyen görbületek szakszerű megmunkálásához csak az a mester ért igazán, aki sok-sok évet töltött el a gyalupad mellett.

Boldog évek voltak ezek Mária számára. Szívesen ott maradt volna egész életére kedves kis házacskában Józseffel, Jézussal, meg Simonnal. Igaz, néha bántotta az a gondolat, hogy József miatta hagyta ott a családját. Valamiképpen módot kellene találnia arra, hogy férje legalább még egyszer viszontláthassa övéit, mielőtt meghal - mondogatta magában. József azonban szemmel láthatóan nem nagyon nélkülözte fiait, és nemegyszer hangoztatta, hogy életének ezek az utolsó évei a legboldogabbak. De Jézus... Jézussal merőben másként áll a dolog. Neki teljesítenie kell királyi küldetését. Ő maga is készül rá. Egy napon elhagyja Egyiptomot, és visszatér Jeruzsálembe, a Városba, amely Mária szemében a világ központja. Jézus csak egyszer volt ott, csecsemőkorában, amikor anyja magával vitte a Templomba, hogy a szerencsés szülés után lerója a szokásos hálaáldozatokat, és akkor megmutatta Annának, Fánuel leányának is.

Egy délután, amikor Jézus nem tartózkodott a közelben, Simon így szólt Máriához:
- Jó gyerek, nagyon jó gyerek a fiad. Szerény, jámbor lelkű, bátor, hallatlanul szorgalmas és értelmes. De van egy súlyos hibája.
- Ugyan, Simon, miféle hiba lehet az? - kérdezte meglepődve Mária. Ő tökéletesnek hitte a fiát.
- Végtelen jószívűsége mindig arrafelé hajtja, ahol lelke a legtöbb sebet kapja.
- És az hiba?
- Tudod-e, hol jár esténként munkája végeztével?
- Jak, mit titkol anyja és apja előtt? - kiáltott fel Mária szorongó aggodalommal.
- Minden este kimegy arra a helyre, amelyet Izrael Szégyenének, vagy másként az Elveszett Lelkek Táborának neveznek.
- Nem tudom elhinni!

Mária már hallott erről a táborról, egy csomó undorítóan mocskos viskóból állott a sivatag szélén. Olyan emberek laktak bennük, akiket a leontopoliszi meg a környékbeli zsidó közösségek kitaszítottak magukból - tolvajok, koldusok, őrültek, elnyűtt prostituáltak, szégyenérzetükből kivetkőzött férfiak és nők. Mindenféle undorító betegségben szenvedtek, varjakkal, patkányokkal, gyíkokkal táplálkoznak, és puszta létezésük is bántó volt, mert ha zsidók buknak el, mélyebbre sülyednek a mocsárba, mint bármely más nép fiai - gondolom azért, mert előzőleg magasabban álltak.
- Pedig úgy van, ahogy mondom. Tegnap este utána mentem.
- De hát mondd, Simon, miért jár oda, arra az iszonyatos helyre?
- Meg akarja győzni az elveszett lelkeket, hogy az Úr irgalma még ott is rájuk találhat. Egyik kezében Szentírás-tekercset tart, a másikban botot. Egy homokbucka tetejéről prédikál nekik, és ők figyelnek rá, ámbár egyedül az Úr a megmondhatója, mit értenek meg a beszédéből. Tegnap este kimerészkedtem oda, hogy meglessem őt. Elbújtam egy faomladék mögött. A rongyos, bűnös tömeg félkört formált körülötte, ő meg felolvasott nekik Jób Könyvéből. Olyan Jézus állt ott, akit eddig nem ismertem. Minden jólelkűsége ellenére nem vigasztalta őket szelíd szavakkal, hanem a Rám-nemzetségből való Elihut idézve, keményen rájuk olvasta, hogy konok és megátalkodott szívűek. Felszólította őket, hogy könnyes bűnbánattal térjenek vissza Teremtőjükhöz, amíg nem késő. Azok hunyorogva pislogtak fel rá, némelyik dühödten, némelyik félelemmel, volt, aki fenyegetéseket morgott, volt, aki istánkáromló szavakkal köpködött, volt, a ki oda sem figyelve alamizsnáért vinnyogott. De mindegyiküket ott tartotta valamilyen erő, amely Jézusból áradt, s amelynek a természetével magam sem vagyok tisztában. Amint prédikált, hirtelen egy őrült ugrott neki, ő azonban a fejére ütött a bottal, mire a mániákus borzalmas üvöltésbe kezdett, és eltántorgott onnan. Jézus könnyezett, de folytatta a prédikálást. Én pedig megnyugodva jöttem el arról a helyről.
- Aggódom érte. Tudom, hogy nincs rá oko, mégis félek, nem tehetek róla.
- Megértem. A fiú még nagyon fiatal ahhoz, hogy ilyen nagy lelki terheket vegyen magára.
- Megmondtad neki, hogy az Elveszett Lelkek Tábora nem neki való hely?
- Ma reggel megmondtam neki, mire azt kérdezte: ,,Vajon a Rám-nemzetségbeli Elihu hibát követett el, amikor odaállt vitatkozni az istenkáromló szavakat kiáltozó, kelevényekkel borított Jóbbal?" ,,Elihu felnőtt ember volt, te pedig gyermek vagy - feleltem. Még azt a kort sem érted el, amikor a Tövény megengedi a fiúgyermeknek, hogy atyja távollégében elmondhassa az előírt imákat, és te arra vállakozol, hogy azoknak a farkasoknak meg hiénáknak prédikálj?" Azt mondta erre: ,,Ha önteltségből vétkeztem, bocsáttassék meg nekem. S hacsak meg nem tiltod, továbbra is végzem a magam elé tűzött feladatot, mivel más leontopoliszizsidó nem hajlandó azt vállani." Nem tilthattam meg neki, hogy eljárjon arra a helyre. Úgy éreztem, szavaiban megérdemelt szemrehányás rejlik. Mert bizony, az Úr bocsássa meg nekem, Izrael Szégyenének prédikálni olyan efladat, amelytől magam is visszaborzadok.

Amikor Jézus tizenkét esztendős volt, József egy reggel, amint felébredt álmából, így szólt:
- Egyszer, Emmauszban, mielőtt elutaztunk Betlehembe, azt álmodta, ohgy egy pap Mózes Második Könyvében kibontott tekercsét tartja elém. Csak annyit olvashattam el: ,,Eredj, térj vissza Egyiptomba..." A többit eltakarta a pap ujja. Most éjjel álmomban ugyanazt a erset láttam, de ezúttal a pap ujja az elejét takarta le, úgyhogy most a folytatást olvashattam el: ,,... mert meghaltak mindazok a férfiak, akik téged halálra kerestek ala." Bizonyos vagyok benne, hoegy hamarosan híreket hallunk.

Néhány nap elteltével valóban megjött a hír. Igaz, nem Arkhelaosz haláláról szólt - az álmok nem mindig pontosak -, hanem arról, hogy Arkhelaoszt a császár letette hivataláról, és Judea Szamariával római császári provincia lett. Arkhelaosz rosszul választott, amikor testvérével megosztozott Heródes királyságán. Judea helyett meg kellett volna elégednie azzal a résszel, amelyet Philipposznak adott: a Jordánon túli terület északi részével. Philipposznak ott nem kellett olyan bonyolult politikai problémákkal viaskodnia, mint Arkhelaosznak Judeában. Judeát ugyanis évente háromszor idegenből jött zarándokok hadai lepték el, köztük szilaj és büszke edomiták meg lobbanékony természetű peraeai és galileai törzsek fiai, akik kést rejtegettek köntösük ujjaiban. Ezekben a napokban egész Judea megtelt nyugtalansággal, és olyan lett, akár egy fortyogó fazék. Philipposz tetrarkhiájában viszont a görögök és szírek száma jóval meghaladta a zsidókét, és Philipposz meg azt is megengedhette magának, hogy saját arcképével díszített aprópénzt veressen.

Arkhelaosz számára minden balul ütött ki már kezdettől fogva: először zavargások törtek ki húsvétkor Jeruzsálemben, azután megmérgezték szamáriai származású anyját, majd, mialatt Rómába igyekezett megvásárolni a vezető szenátoroknak, császári titkároknak és Lívia udvarhölgyeinek jóindulatát, s a legnagyobb alázatossággal próbálta megnyerni a császárné támogatását, lázadás robbant ki az egész országban. A zendüléseket közvetlenül az a h ír váltotta ki, hogy a főtörvényszék üres kézzel tért haza Rómából - javaslatukat Augustus elutasította. Varus előre látta, hogy bajok lesznek, ezért Antiochiából hadsereget irányított Judeába. Sajnos, a sereg parancsnoka olyan erőszakos módszerekkel akarta megfélemlíteni a polgári lakosságot, amelyek más, közvetlenül római kormányzás alatt álló provinciákban megengedettek voltak: kifosztotta a középületeket, s pár hét leforgása alatt hatalmas értékeket halmozott össze, Pünkösdkor, amelyet ötven nappal húsvét után ünnepelnek, teljesen váratlanul három nagy fegyveres csoport támadta meg a jeruzsálemi római helyőrséget. Ezek a fegyveresek, akik a provinciákból jött zarándokokból toborozódtak, körülzárták a rómaiak által megszállt Fázael-erődöt, amely a Heródes-palotához tartozott. Jeruzsálem lakói közül csak kevesen vettek részt a felkelésben, mivel nekik több okuk volt a megtorlástól félni, mint a zarándokoknak. A római katonák azonban nem tettek különbséget fővárosi meg provinciabeli zsidók között, és valaháhányszor ki-kitörtek az erődből, igen sok ártatlan embert megöltek. A Templom kincstárából is óriási összeget zsákmányoltak - ezer tálantumot vagy még többet -, és ez csak olaj volt a tűzre, mert a felkelők úgy vélekedtek, hogy a rómaiak magát Jehovát rabolták meg. Azok a dúsan aranyozott, gyönyörű fedett árkádok, amelyek a templom külső pitvarait ölelték körül, porig égtek, és igen sok zsidó a lángok martaléka lett.

Heródes egykori magánhadserege átállt a rómaiakhoz. Háromezren a királyi palotába vették be magukat, megosztva ezzel a felkelők erőit, úgyhogy mind a rómaiak, mind a heródiánusok ki tudtak tartani, amíg megérkezett Varus Antiochiából két reguláris osztaggal és nagy látszámú segédcsapatokkal. Útközben két lázadást fojtott el: az egyiket a galileai Szepphoriszban - a várost a harcok során lerombolták -, a másikat a Jeruzsálemtől nyugatra húzódó judeai dombvidéken. Mire Varus előőrsei elérték a fővárost, a judeai felkelők tábort bontottak és elmenekültek. A rómaiak üldözőbe vették őket, és sokat elfogtak közülük. Varus mintegy kétezer foglyot keresztre feszíttetett. Csapatai, amelyeknek túlnyomó többsége bérütoszi szírekből és görögökből, valamint a keleti sivatagban lakó arabokból állott, rendkívül barbár módon és fegyelmezetlenül viselkedtek, tucatszámra perzselték fel és rabolták ki a falvakat, tanyákat. Varust utálattal töltötte el a csürhe népség, s mihely lehetett, feloszlatta ezeket az irreguláris alakulatokat.

Amikor Akrhelaosz visszatért ethnarkhiájába, valóságos káoszt talált ott. A római katonák nemcsak a templomi kincstárt rabolták ki, hanem Heródes több kincstárát is - Heródes ugyanis hatalmas vagyonát ládákba csomagoltatta és különböző erődjeiben őriztette. Ami pénz megmaradt, abból Arkhelaosz kifizette a hagyatékot Augustusnak, Líiának, Salóménak meg a többi örökösnek. Neki jóformán semmi sem maradt. Ráadásul palotái részben romokban hevertek, részben megrongálódtak, magánhadserege fellázadt, féltestvérével, Antipasszal ellenséges viszonyba került, a zsidók gyűlölték., Judeában majdnem minden hegyi falut haramiák tartottak megszállva, s a banditák némelyike jelentős erőkkel rendelkezett. A legtöbb zavart egy Simon nevű, Jordánon túli zsidó okozta, Heródes egykori helyőrségének tagja, aki merészségében odáig ment, hogy a zsidók királyának koronáztatta magát. Pár hónapig tartotta magát, míg végül egy portyázó római lovassági alakulat katonái rajtaütöttek, és megölték. Egy Anthongész nevű zsidó pásztor, aki a Makkabeusok szűkebb hazájának, Modeinnak a közelében lakott, szintén királlyá koronáztatta magát. Anthrongész még Simonnál is veszedelmesebb volt, mivel Messiásnak, Dávid Fiának adta ki magát. Nem lehetett rábizonyítani, hogy nem Dávid nemzetségéből való, mert a betlehemi vérfürdő idején Arkhelaosz a vendégfogadó udvarán máglyát rakatott a Dávid-ház lajtstromaiból meg egyéb okmányaiból, amelyet a családfők vittek magukkal. Ezt persze most már nagyon sajnálta. Athrongész meg a fivérei három vagy négy évig teljesen hatalmukban tartották a Jeruzsálemtől nyugatra elterülő dombvidék nagy részét, vámot szedtek minden keresztül szállított áruból, és leöldösték az idegeneket. Több alkalommal sikeres csatározást folytattak a rómaiakkal, és ha jámbor, művelt emberek lettek volna, talán az egész népet egyesíthették volna zászlaik alatt, miként az valamikor a négy Makkabeus-fivérnek sikerült. De csak közönséges rablók voltak, és Arkhelaoszt nem annyira vallási, mint inkább katonai jellegű probléma elé állították.

Arkhelaosz helyzetén csupán két körülmény könnyített: a szamaritánusok mindvégig nyugton maradtak, és Augustus a Heródestől örökölt hatalmas kincs tememes részét nagylelkűen neki ajándékozta, a többit Antiposz és Philipposz tartotta kapta. Katonai igazgatás alá helyezte egész Judeát, és ily módon több mint kilenc évig úgy-ahogy fenn tudta tartani uralmát. Akkor azonban elkövette azt az oktalanságot, hogy ujjat húzott a főtörvényszékkel. A főtörvényszék ugyanis jóváhagyta a templomőrség parancsnokának utasítását, amely szerint Arkhelaoszt nem szabad beengedni a Templomba, mivel feleségül vette fivére, Alexandrosz özvegyét, Glaphürát, s ezáltal rituális értelemben tisztátalanná vált. Ez a házasság a levirátus-törvény alapján kötelessége lett volna, ha Alexandrosz gyermektelenül halt volna meg. Csakhogy Glaphüra gyermekeket szült neki, miáltal az új házasság vérfertőzésnek minősült. Arkhelaosz nem volt hajlandó elválni, s ennek meglepő hatása lett: a zsidók meg a szamaritánusok átmenetileg összefogtak ellene. Közös küldöttséget menesztettek Rómába, és éppen e követség megjelenése adta az ösztönzést Augustusnak, hogy Arkhelaoszt száműzze. Megfogadta Lívia intelmét: ha a zsidók meg a szamaritánusok ugyanazt akarják, akkor a zsidókérdéssel már nagy bajok vannak.

Arkhelaoszt a császár a galileai Viennába száműzte. József azonban még ekkor sem tartotta biztonságosnak a Judeába való visszatérést. Menekültektől megtudta, hogy emmanuszi bortoka egy rablóbanda tanyája lett, és a rómaiak amikor kifüstölték onnan a zsiványokat, porig égették az épületeket,kivágták a gyümölcsfákat, kiirtották a szőlőtőkéket, összetörték a ciszternákat, betemették a kutakat. József azt remélte, hogy két fiának sikerült elmenekülnie, valószínűleg Galileába mentek, másik két testvérükhöz. Úgy gondolta, hogy valamennyit együtt találja egységben, egészségben a galileiai Kánában, ahol a családi fűrésztelep volt.

Simont is hívta, hogy tartson velük Galileába, ő azonban sajnálkozva elhárította a szíves ajánlatot: túlságosan öreg már ahhoz, meg aztán - ahogy mondani szokás -új bor nem való öreg tömlőcbe.
- Nélkületek nagyon magányos leszek, drága barátaim. De majd elmegyek a Holt-tenger mellé, Kallirrhoéba, az esszénusok közé, vezetőjük régi ismerősöm. Tagja leszek annak az istenfélő gyülekezetnek, ott barátokra lelek, akik majd lezárják a szemem, ha meghalok.

József előnyösen eladta műhelyét, és a család elbúcsúzott a barátoktól, szomszédoktól. Amikor Jézus utoljára végigjárta a községet, hogy behajtsa szerény összegű követeléseiket, és kifizesse ugyancsak szerény tartozásaikat, minden háznál ugyanazt mondták neki:
- Talán még találkozunk. Aki egyszer ivott a Nílus vizéből, visszavágyik...

Valóban. Egyiptom olyan királynőhöz hasonlított, akinek szépsége mindenkit lenyűgöz. A pusztában vándorló izraeliek is epekedve gondoltak vissza a viruló kertekre, ahol oly pompás póréhagyma, uborka, fokhagyma terem, és közben megfeledkeznek arról, hogy az egyiptomi munkafelügyelők milyen kegyetlenül sanyargatták őket.

Bárkán utaztak Alexandriáig, onnan postagályán akarták folytatni útjukat. A gálya egy hét múlva indult Türoszba, és útba ejtett minden közbeeső tengeri kikötőt, hogy lerakja az oda irányított postaküldeményeket. József úgy vélekedett, hogy a tengeri utazás nem lesz annyira fárasztó, emellett nem kerül többe, mint ha szárazföldön utaznának, és így magukkal vihetik a szerszámokat, ruhaneműket, könyveket, háztartási eszközöket, amelyeket igazán kár lenne elkótyavetyélni. Azonkívül célszerűnek tartotta, ha nem mind judeai menekült, hanem mint egyiptomi zsidó bevándorló lép Antiposz fejedelemségének területére. Mindenesetre bátor elhatározás volt, mivel a zsidók, akárcsak az egyiptomiak, ösztönösen rettegtek a tengertől. A legtöbben inkább vállalkoznak ötszáz mérföldes útra homokviharban vagy őserdőn keresztül, mint hogy ötven mérföldet hajózzanak, akármilyen derült is az idő. A tengert örök ellenségnek tekintik, és a hajózást szinte a legmegvetettebb foglalkozásnak tartják. Ennek azonban az az oka, hogy a zsidók a Nagy Istennő erotikus alakjával, Ráhábbal, a Szajhával társítják gondolatban a tengert - Ráháb viszont nem más, mint Ioppéban, Bérütoszban, Askalonban tisztelt Halfarkú Aphrodité.

De Jézus számára a tenger, amelyet akkor látott életében először, gyönyörű élmény volt. Jobban lenyűgözte, mint Alexandria valamennyi csodája. Pedig abban az időben Róma után Alexandria volt a világ legelső városa. Jézus megtekintette a kikötőket, a Királyi Könyvtárat, a filozófusok oszlopcsarnokat, figyelte a hippodronból kiözönlő roppant tömeget, amely tüstént vad verekedésbe kezdett - a kékpártiak és a zöldpártiak követtek meg bunkósbottal támadtak egymásra. Véletlenül összeakadtak Józsefnek egy régi üzletfelével, s az kieszközölte, hogy Jézus felmehessen a Pharosz szigetén épült világítótoronyba. Még látható volt benne Ktészibiosz híres találmánya, bár már nem használták. A torony felső részében megcsodálta azt az optikai eszközt, amely lehetővé tette, hogy a figyelők már húsz mérföld távolságról is pontosan láthassák a hajókat. Mindez valóban csodálatos és nagyszerű volt. De a tenger, a sós víz maga, a napnyugta a vizek fölött, amelyről úgy vélte, fenségesebb színekben pompázik, mint a sivatagi naplemente, a hirtelen támadó parti szél, amikor kigyúlnak a csillagok, a nyugati égbolton tündöklő Vénusz planéta - mindez rendkívüli módon felbolygatta a lelkét.

A szél feléjük sodorta a város zaját, fehér taréjú hullámok fodroztak a zátonyok körül, az égbolt ragyogása elenyészett, majd a vizekből lassan kiemelkedett a Hold. Jézus halkan idézte azt a zsoltárt, amelyben Dávid magasztalja Istent,a miért megteremtette a végtelen tengert - amelynek mélyében a halak sokasága él, felszínén pedig büszke hajók és bálnák úszkálnak. Kinyújtotta kezét Mária felé, és abban a pillanatban mindketten pontosan tudták, hogy ugyanazt gondolják: ,,A tenger a mi anyánk. A világ teremtésekor úgy született meg a föld a tengerből, mint ahogyan a gyermek születik meg az anyaméhből. Milyen gyönyörű a mi anyánk arca!"

De az öreg József szorosabbra vonta köpönyegét, és borzongva nézte a kietlen víztömeget.

Másnap reggel szálltak hajóra, derűs, felhőtlen időben.
- Nemsokára megpillantjuk az Ígéret Földjét - mondta József. - Úgy, ahogyan Mózes láthatta a Piszga hegyéről.

Egyenlőre azonban a Delta közelében maradtak, s olyan tengerszakaszokon hajóztak át, amelyeket zavarossá tett a nílusi iszap, mivel a folyam áradása már megkezdődött. Egymás után maradt el mögöttük a Nílus hét fő torkolata: a kanóbuszi, a bolhitiméi, a szebenmütoszi, a phatniküszoszi, a mendeszi, a tániszi, a péluszioni. Azon a zestén horgonyt vetetttek Péluszionban, korábbi nevén Avariszban. Ez a város volt Egyiptom kapuja, Izrael fiai is innen indultak el Mózes vezetésével az Ígéret Földje felé. Másnap, miután a rakodómunkások nyersvászon-hálákat cipeltek fel a hajóra, tovább haladtak egy keskeny földnyelv mellett, amely a Nádas-tengert választotta el a tengertől. Ott akadtak el a Mózesi üldöző egyiptomiak, amikor egy hirtelen támadt északkeleti szél következtében víz alá került az út. Sokakat pedig eltemetett a futóhomok, amely még ma is uralkodik a vidéken.

Azután az evezősök léptek munkába, mert veszedelmes szakasz következett: alacsony, homokos partvonulat mentén kellett óvatosan menőverezni, mert sok zátony lappangott a víz színe alatt. A fehér homokdombok között messze, délkeleti irányban látni lehetett a Szeirt, Edom nagy hegyét, majd menetirányban feltűnt a judeai dombok-hegyek kékes párába burkolt hosszú karcolata. Estére kikötöttek Rhinokolura mellett. ,,Egyiptom Folyóvizének" torkolatánál, ez a folyó a határ Kánaán és Egyiptom között, de csak télen meg tavasszal van benne víz. Jézus engedélyt kért, hogy kiúszhasson a partra, és életében először atyái földjére léphessen. Józsua Könyvének tizenötödik része ugyanis ezt a folyót említi Judea déli határaként. A kapitány megengedte, Jézus a partra úszott, ott imádkozott, majd ágacskát szakított egy rozmaringbokorról, s visszament a hajóhoz, a rozmaringágacskát odaadta anyjának.

Másnap a kapitány partra vitette a Gázába címzett postaküldeményeket. A hajóról nem lehetett látni a várost, amelynek kapuit egykor Sámson kiemelte sarkaiból, és elvitte. Én-Rimmon és Beérseba a parttól mindössze egynapi járásra volt. Azután elhajóztak Philiseae termékeny síksága mellett. Mintegy tíz mérfölddel beljebb falvakkal telehintett szolid lankák emelkedtek. Hamarosan elérték Askalont, a Heródesek korábbi székhelyét. Ez a görög stílusban épült szép város olyan volt, mint egy óriási színház, amely a tenger felé lejt, a félkör két vége meredek sziklafalakhoz kapcsolódott, a tengerparton két pompás templom állott: az egyik Aphrodité istennőjé, a másik Héraklész - Melkart istené (ennek volt a papja Heródes nagyapja). A következő napon elérték az erős falakkal övezett kúp alakú dombon épült Ioppét, amely szintén Aphoridité és Héraklész kultuszhelye volt. A példabeszéd szerint itt szállt hajóra Jónás, aki Tarsisba akart utazni, de végül egy cethal gyomrában találta magát. Ioppe volt a Jeruzsálemhez legközelebb fekvő kikötőváros. A hajóról tisztán lehetett látni Micpá hegyének csúcsát. A hegy négy mérföldre fekszik Jeruzsálemtől, északi irányban. Csak nagy üggyel-bajjal tudtak itt kikötni, az erős hullámzás miatt. Majd tovább menve elhaladtak a Sáron-síkságot határoló vörös szikklák mellett, amelyek mögött az efraimi hegyek emelkedtek. József megmutatta Ebál meg Garizim hegyét:
- E kettő között fekszik Sekhem.

Majd kolosszális férfiszobor tűnt a szemükbe az északi parton, lábánál épületek fehérlettek. Mária némán könnyezett, amikor megtudta, hogy az a város ott Caesaea, ahol Antipatrosz királyt elfogták, amikor Rómából visszatért. Elhajóztak a Manasse-törzs ősi területe mellett, és kirajzolódott a Kármel nagy táblahegysége. József a hegység délkeleti csúcsára mutatott:
- Illés csúcsa. Ott győzte le Baál prófétáit.

Nem sokkal később horgonyt vetettek Szikmona kikötőiben, nem messze a Kison-patak torkolatánál. József kifizette az útiszámlát, majd partra szálltak, vásároltak egy szamarat meg egy kordét, felrakták a poggyászukat, és a dúsan termő gránátalma ligeteken keresztül keleti irányban folytatták az útjukat.

Felső Galilea tulajdonképpen széles hegyvonulat, amely a Libanonból nyúlik ki dél felé. Alsó-Galilea ugyanennek a hegyvonulatnak a folytatása, a lakosság mégis megkülönbözteti a kettőt, mivel Felső-Galileában megterem az egyiptomi fügefa, a szikomórfa, és olajbogyói jobb minőségűek. De hát az olajfának olyan a természete, hogy a nem köves, kövér talajon buján nő, viszont csak kevés olajat ad, a szikomórfügét pedig zamatát illetően nem lehet az igazi fügéhez mérni. Felső-Galileának azonban nincs más egyebe, amivel dicsekedhetne, hacsak még az nem, hogy igen gazdag a vadállománya. Az öreg Heródes éppen azért szerettte Felső-Galileát, mert keleti részeinek csipkézett hegyei és mély szurdokai kitűnő vadászterepnek bizonyultak, Gerellyel és íjjal rengeteg vadat ejtett el - párducot, leopárdot, medvét, farkast, sakált, hiénát, vaddisznót és gazellát. A hegyvonulat tetején egyenetlen fennsík húzódik, e dús legelő valaha a kénitáké volt, de vagy ezeer éve Nafthali törzse elvette tőlük. Áser olajfában gazdag földjétől nyugatra a hegység leereszkedik, ott terül el az Akra-síkság, azon keresztül igyekezett most József, családjával, Alsó-Galilea felé.

Alsó-Galilea magyal tölggyel borított hegyei lankásan lejtenek, és tágas völgyeiben jó minőségű búza terem. Jézus, aki Egyiptomban a piramisoknál nagyobb magasságokat nem látott, eleinte felhőknek nézte a távoli magas hegyeket, eltartott egy idei, mire szeme megszokta a látványt, s felismerte a roppant föld- és sziklatömegeket. Az erdőségek is csodálkozásra késztették, hiszen addig csak emberkéz ültette fákat, ligeteket látott, alig-alig tudta elhinni Józsefnek, hogy ezeket a sűrű erdőségeket egyedül Isten keze ültette.

Rátértek egy forgalmas útra, amely a húsz mérföldnyire fekvő Szepphorisz felé vezetett. Ezt a várost annak idején Varus feldúlta, de azóta újjáépült, és szebb lett, mint valaha. Képletesen szólva, bízvást el lehetett mondani, hogy ,,tejjel-mézzel folyó", áldott bőségű tájon jártak. A Kison-völgy rétjein kövér marhák legelésztek, s teraszosan kiképzett lejtőkön szőlők virultak, hosszú mérföldeken át. Egy ízben épületfával megrakott szekérkaravánnal találkoztak, amely éppen pihenőt tartott az út szélén. Szóba elegyedtek a szállítmányt kísérő kereskedővel, akiről kiderült, hogy ismeri József fiait. Elmondta, hogy Júda és Simon eladták a kánai fűrészmalmot, és hogy az Emmauszból elmenekült két másik testvér náluk keresett menedéket. A kereskedő utoljára hat hónapja tallálkozott velük, akkor Gergeszában laktak, Philipposz fejedelemségének területén.

Tovább mentek az úton,amely a legfontosabb közlekedési vonal volt Egyiptom és Damaszkusz között. Egyszerre egy szűk szurdokon keresztül hegyek közé értek. Az egyiken állt a Hattin nevű ősi erőd, amely a környék fölé magasodott. Mária és József itt pillantotta meg életében először a nagy, édesvízű galileai tengert vagy Genezáret tavát, amelyen a Jordán keresztülfolyik. A tó nyugati partján húzódó lejtők éppolyl sűrűn lakottak,mint a Nápolyi-öböl partjai, és még azoknál is termékenyebbek. Egymsást érik a városok, és némelyik falu oly nagy, mint a kevésbé gazdag tartományok fővárosa. Ez a körzet, amelyet Galilea Kertjének szoktak mondani, soha nincs gyümölcs nélkül: abban a két hónapban, amikor nem lehet fügét szüretelni, éppen beérik a gránátalma. Nagy igazság van ebben a mondásban: ,,Egy hold judeai föld el tud tartani egy gyermeket, de egy hold galileai föld el tud tartani egy egész ezred katonát."

Rátértek a Genezáret tava mentén vezető északi útra, keresztülmentek Kapernaum és Korazin városán, majd egy gázlóhelyen átkeltek a Jordánon, Philipposz területére, ahol vámszedő állomás volt. Genezáret tavának keleti oldalán a hegyek meredekek, és azon a tájon gyérebben helyezkednek el a falvak. József Gergeszában megtalálta Júdát és Simont. Fiai nagyon meglepődtek, hiszen apjuk tizenkét év óta egyetlen sort sem írt nekik, de úgy ment el, hogy a még szokásos atyai áldást sem adta rájuk. Azt hitték, már nem is él. Szegényebbek voltak, mint József várta, mert nemrégiben a legnagyobb faraktáruk tűzvész martaléka lett. Tisztelettel, de nem valami nagy szívélyességgel fogadták. Úgy látszik - gondolta József -, nem örülnek annak a gondolatnak, hogy befogadják hármójukat, főleg azért nem,mert akkor Mária vezetné a háztartást, hiszen a mostohaanyjuk. Talán az is bántja őket, hogy most majd Jézussal is osztozkodniuk kell, pedig ők már maguk között felosztották az apai örökséget.

Erről azonban természetesen nem beszéltek. Csupán annyit mondtak,hogy nemrég nagy költségekbe verték magukat, önállósították két másik testvérüket, Jószét és Jakabot, akik támogatásukkal önálló vállalkozásba kezdtek Betlehemben. A kevéssé ismert galileai Betlehemről van szó, amely néhány mérföldnyire fekszik a szepphoriszi országúttól délre.

József megnyugtatta őket, hogy csak rövid ideig marad náluk Gergeszában. Majd elmegy Betlehembe, ott próbál lakást szerezni, Jézus ügyesen forgatja a szerszámokat, ők ketten szépen elboldogulnak, hiszen már Egyiptomban is együtt dolgoztak. Ami az örökséget illeti, Jézusra csak azt a kevéske pénzt fogja hagyni, amit a vagyon felosztása óta kuporgatott össze, és ha majd örökre lehunyja a szemét, abban a megnyugtató tudatban tér meg atyáihoz, hogy Jézus gondját viseli anyjának.

Miután Jézus körülnézett Galilea kertjében, amelynek lakossága zsidókból, görögökből, föníciaiakból, arabokból, szírekből, perzsákból és babilóniakból álló keveréknép, Józseffel és Máriával visszatért nyugatra, Betlehem városába. Betlehemről azt szokták mondani, hogy ott csak a halottak laknak kőházakban. A mondás találó, mert a betlehemi házakat mind fából építik, betapasztják, a tetőt pedig náddal fedik be. De a hegy nyugati részén néhány régi kősír áll. Az egyikbe temették el Ibsánt, a híres zsidó törvénytudót, aki bevezette azt az újítást, hogy a családi vagyont a fiúk örököljék, ne a leányok.

József fiai egy tölgyerdő közepén levő kis tisztáson éltek. Jószé és Jakab favágással foglalkoztak, a fákat gerendává faragták, és eladták a szepphoriszi építkezési vállalkozóknak. Kedvesebben fogadták apjukat, mint másik két testvérük, József mégsem akart a terhükre lenni, mert látta, mennyire szegények. A fiúk tudtak egy eladó házat Názáretben, öt mérföldre keleti irányban, mögötte van egy barlang, az jól megfelelne pincének meg raktárnak. József megvette a házat - elég olcsón jutott hozzá -, és két héttel később már az új műhelyben dolgozott Jézussa.

Jézust később úgy emlegették, mint Názáret szülöttét. Elmondom, mi volt ennek az oka. Quirinus, Szíria új főkormányzója, abban az évben népszámlálást rendelt el, és Jézust nem sokkal a család letelepedése után így jegyezték be az összeírási lajtsromba: ,,Lakóhelye Názárat, a galileai Betlehem kerületében, a szintén ott lakó József ács fia, született Betlehemben, jelenleg tizenkét éves." Az összeírást végző hivatalnokok természetesen úgy hitték, hogy a két Betlehem azonos, és így Jézust nem judeainak, hanem galileinak tüntették fel. Ez a népszámlálás egyébiránt arról emlékezetes, hogy meglehetősen nagy zűrzavart okozott. A galileai parasztság hevesen ellenszegült - nem annyira azért, mert csekély összegű fejadó kivetésével járt, hanem inkább azért, mert egy régi zsidó babona szerint a zsidók összeírása balszerencsét hoz, ha azt nem maga Jehova rendeli el. Fel van jegyezve - mondogatták -, hogy amikor Isten Ellenségének provikációjára Dávid király a tizenkét törzs összeírására adott parancsot a vonakodó Joábnak, Jehova haragra gerjedt, és hetvenezer embert pusztított el, döghalált bocsátva rájuk. A názáreti zsinagóga előljárói felkeresték Józsefet, és arra kérték, ne jelenjen meg az összeíró bizottság előtt, mint ahogy ők maguk sem szándékoznak eleget tenni az idézésnek. József válasza így hangzott: ha az összeírásnak az lenne a célja, hogy számba vegye a világon élő összes zsidót, de csakis a zsidókat, akkor kötelességének tartaná a távolmaradást, mivel azonban csupán Szíria lakóinak összeírásáról van szó, zsidóknak és pogányoknak együtt, és az összeírás nem érinti azokat a zsidókat, akik a római birodalmon kívül, Babilóniában és másutt élnek, nem gondolja, hogy bármiféle baj származhatna belőle. A zsinagóga előljáróit bosszantotta József érvelése, de nem tagadhatták, hogy logikusan hangzik. Úgy határoztak, hogy nem szerveznek ugyan fegyveres ellenállást,de igyekeznek minél nagyobb mértékben félrevezetni az összeíró bizottságot.

Jézus minden reggel felkapaszkodott a názáreti mészkőhegy csúcsára, hogy friss forrásvizet vigyen haza. Tavasszal nagyon messzire el lehetett látni onnan. Déli irányban terült el Eszdraedon nagy síksága, mögötte húzódtak a szamáriai hegyek, kelet felé, talán hat mérföldnyire, Tábor szent hegyének roppant tömege magasodott, északra Szepphorisz házai és templomai fehérlettek, s a városon túl a messzi távolban a Hermón hóborította csúcsai csillogtak. Jézus csak itt, Názáretben kezdte megérteni a Szentírás bizonyos részeit, amelyek Leontopoliszban felfoghatatlanok maradtak előtte. Mert Egyiptom a kezdet és az elmúlás lapos földje, de ez itt az élet és szerelem hegyes-völgyes országa. Itt nem lehet végigdöcögni a sima homokon, itt mindig vaegy felfelé kell kapaszkodni, vagy lefelé kell ereszkedni. Jézus lábizmai eleinte bizony nagyon sajogtak, de még egy esztendő sem telt bele, könnyedén futott lefelé, szikláról sziklára szökkenve, akár a vadkecske.

Most is szívós buzgalommal tanulmányozta a Szentírást, de sok mindent új megvilágításban látott. Mintha a környező táj magyarázó kommentátorokat fűzött volna a szent szövegekhez. Jézus ellátogatott a harósethi csatatérre, ahl Sisera harckocsijai elakadtak a Kison-völgyben, majd egy hirtelen áradás elsöpörte valamennyit, felkereste Gilboát, ahol Saul király megütközött a filiszteusokkal, járt Jezréelben (vagy Eszdraelonban), ahol Akháb palotája állott, megtekintette Nábót szőlejét, amelyet Akháb megkívánt, s ahol a bitorló Jéhu találkozott Jézabellel, Akháb kicicomázott özvegyével.

Szeretett volna felmenni a Tábor-hegyre is, amelyet a görögök Atabürionnak neveznek, de anyja még bátyjaival sem engedte el.
- Veszedelmes hely - mondta. - Veszedelmes azoknak, akik nem félnek a vadállatoktól, és azoknak is, akik félnek.
- Mi van a tetején?
- Egy város, amelyet el kell kerülni, csupasz sziklák, gonosz szellemek, meg egy ingó szikla, amelyet Szegeletkőnek neveznek.
- Miért nevezik Szegeletkőnek?
- Nem gyermekeknek való történet!




 
 
0 komment , kategória:  A sánta Jézus -Edom Talmud  
Jézus rabbi tanítói
  2010-02-02 19:23:07, kedd
 
  Robert Graves: King Jesus
Cassel-London Seventh Edition Januáry 1966

Fordította: Terényi István
Gondolat Kiadó Budapest, 1969
Megjelent a Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Magyar Népköztársaság közös könyvkiadás egyezményének keretében a Madách Könyvkiadó (Bratislava) részére a Gondolat Könyvkiadó (Budapest) gondozásában.
Zrinyi Nyomda, Budapest, Bolgár Imre igazgató

Az Egyiptomiak Szerint Való Evengéliumban Sálom megkérdezte az Úrtól: ,,Meddig fog tartani a halál uralma?" Ő így felelt: ,,Ameddig ti, asszonyok gyermekeket fogtok szülni..." Sálom újabb kérdést intézett hozzá: ,,Akkor hát jól tettem, hogy nem szültem gyermekeket?" Ő ezt válaszolta: ,,Minden növényből egyetek, csak a keserűt ne egyétek..." Amikor pedig azt tudakolta Sálom, hogy mikor válnak ismeretessé azok a dolgok, amelyek felől kérdezősködött, imigyen felelt neki az Úr: ,,Amikor ti, asszonyok a szemérem köntösén tapodtok, és amikor a kettőből egy lesz, és amikor a hím és a nőstény viszonyában nem lesz többé sem hím, sem nőstény..." És ugyanazon Evangéliumban mondotta a Megváltó: ,,Én azért jöttem, hogy leromboljam a Nőstény műveit."

Alexandriai Kelemen
(Stromata, III.)

...Kommentátorok Edom gonosz királyságával kapcsolatban említik Jesu-ha-Nocrit (azaz Jézust, mivelhogy az volt az ő népe... Egy húsvét előestéjén felakasztották... Közel volt a királysághoz (ti. utódlás tekintetében).

Balaám, a Sánta (azaz Jézus) harminchárom esztendős volt, amikor Pintiasz, a Rabló (Pontius Pilátus) megölte... Úgy mondják, hogy anyja fejedelmektől és uralkodóktól származott, de ácsokkal keveredett.

Lexicon Talmudicum ,,Abarbanel"
Alatt és babiloni Talmud Zanhedrin 106b, 43a, 51a.

Tizenkettedik fejezet Leontopoliszban

Heródest rengetegen kísérték el utolsó útjára: illendően síró-rívó rokonok, barátok, szabadosok és rabszolgák, annak a sok görög és szír közösségnek a képviselői, amellyel barátságos viszonyban állott, edomiták és nabateusok százai, a hivatásos siratók nagy csapata mellett, magánhadseregének katonái, akik hosszú éveken át hűségesen szolgálták. De a hithű jeruzsálemi zsidók között szájról szájra járt a jelszó, azon a napon senki se gyászoljon, még akkor se, ha történetesen a saját családjában történt haláleset. És amikor véget ért a temetés, tüntetők nagy ellenprocessziója vonult fel a Templomban, hogy megsirassa azokat az ifjakat,akiket rabbijaikkal együtt Heródes elevenen megégettetett, amiért a Templom keleti kapujáról leverték az aranysast. A gyászoló tüntetők iszonyatos lármát csaptak, és éjjel-nappal folyt a siratás. Végül Arkhelaosz elvesztette türelmét, és utasította a jeruzsálemi helyőrség főtisztjét, keresse meg Karmit, a templomőrség parancsnokát, és mondja meg neki, hogy azonnal vessen véget a tűrhetetlen zenebonának. Karmit felismerték, amint a Templom felé tartott, és a tüntetők valóságos kőzáporral fogadták, úgyhogy kénytelen volt visszavonulni. A siratás pedig még hevesebben folytatódott.

Időközben a hitbuzgó zsidók szokásos áradata özönlött fel Jeruzsálembe, a húsvéti ünnepekre. Megérkezésük alkalmat szolgáltatott arra, hogy három templomudvarban tömeggyűlést rendezzenek. Két követelést hangoztattak: le kell tenni a távollevő új főpapot, akit Heródes nem sokkal halála előtt nevezett ki, s aki közismerten feslett erkölcsű ember volt, továbbá el kell kergetni az összes idegent, akik Jeruzsálem falai között telepedtek meg. Az utóbbi követelés nem nacionalista idegengyűlöletből fakadt, mivel Júda népe vendégszerető hajlandósággal viseltetett az idegen letelepültek iránt, és a Törvény is arra kötelezte, hogy sohase feledje el azt az időt, amikor maga is vendég volt az egyiptomiak földjén. Más rugója volt ennek a követelésnek. Nem akarták tovább tűrni a kelta és a galata katonákat, akik oly brutálisan viselkedtek a hippodron-ügyben, sem a trákokat, akik a betlehemi mészárlást végrehajtották. Az is felháborította őket, hogy a palotában lakik Arkhelaosz anyja, a szamáriai származású Malthaké, aki - mint mondották - Heródes rossz szelleme volt élete utolsó időszakában. A szamaritánusokról ugyanis meg kell jegyeznem, hogy bár dicséretes pontossággal teljesítik a mózesi Törvények előírásait, a zsidók még az idegeneknél is idegenebbeknek tekintik őket. Asszír - szerintük ciprusi - bevándoroltaktól származnak, akik sok évszázaddal azelőtt telepedtek le Sekhemben, miután a város efraimita lakosságát az asszírok fogságba hurcolták. Az új telepesek felvették az izraelita vallást, hogy kiengeszteljék azt az istent, akinek városát és szentélyét elfoglalták. Abban az időben ugyanis sok oroszlán garázdálkodott azon a vidéken. A zsidók meg a szamaritánusok között akkor kezdődött az engesztelhetetlen gyűlölség, a mikor a szamáriai papok meg akarták akadályozni, hogy Nehemiás újra felépítse a jeruzsálemi Templomot. Azzel érveltek, hogy a vallási kultusznak Jeruzsálembe centralizálása - amelyre a mózesi könyvekben egyébiránt sem lehet igazolást találni - meg nem érdemelt politikai hatalmat adna a zsidóknak Szamária felett, és a zsidók minden bizonnyal visszaélnének ezzel a hatalommal. A zsidók természetesen rossz néven vették a szamaritánusok beavatkozását. Amikor újjáéledt a templomi kultusz, és az efraimita parasztság Jeruzsálembe kezdte hordani áldozati ajándékait, a szamáriai papság a Garizim hegyén rivális templomot emeltetett. Ezt később a Makkabeus Hürkanosz János leromboltatta mint bálványimádó helyet: a szamaritánusok ugyanis Jehova mellett tovább tisztelték Jehova egykori társát is, Aseerát, a galambistennőt. Azóta a szamaritánusok nem látogathatták a jeruzsálemi Templomot, még a Pogányok Udvarába sem tehették be a lábukat. A zsidó-szamaritánus viszonyt jól jellemezte ez az ortodox mondás: ,,Szamaritánus kenyeret enni annyi, mint disznóhúst enni."

Ha Arkhelaosz józanul gondolkodik, akkor vagy egyszerűen nem vesz tudomást a tömeg tiltakozásáról, vagy pedig figyelmezteti a népet, hogy tartsa tiszteletben az idegenek megszerzett jogait. De egyiket sem cselekedte, hanem kivezényelte kelta katonáit, hogy kergessék szét a gyűlést. A kelták sok embert lemészároltak, sokat a pánikba esett tömeg taposott agyon. Mintegy háromezren pusztultak el. Ezért történhetett meg, hogy amikor Arkhelaosz néhány nappal később nagy kísérettel elindult Rómába, hogy az ország tervezett felosztásához a császár jóváhagyását kérje, egy másik hajón a tőtörvényszék ötventagú küldöttsége is a birodalom fővárosába utazott. Ők arra akarták rábeszélni Augustust, hogy az egész királyságot alakítsa át egyetlen császári provinciává, ha ezt a provinciát egy általuk választott főpap kormányozná a főtörvényszékre, a naegy szanhedrinre, valamint a görög városok képviselőiből álló tanácsra támaszkodva, akkor megszűnne mindaz a bonyodalom, amelyet Augustus egyik legutóbbi szenátusi beszédében ,,a zsidó probléma" megjelöléssel foglalt össze. Ezek a követek ugyanaznap érkeztek meg Rómába, mint a heródiánusok. Amikor másnap reggel mindkét társaság a palotába ment, hogy tisztelegjen a császárnál, három-négyezer zsidó kereskedő meg írnok csődült össze asszonyostul-gyerekestül az úton. Bátorító kiáltásokkal fogadták a főtörvényszék delegációját, Arkhelaoszt viszont szidalmazták és lehurrogták.

Philipposz herceg mint királyság ideiglenes ügyintézője, Jeruzsálemben maradt., Varus szíriai főkormányzó erőteljes védelme alatt. Antipasz és Salóme elkísérte Arkhelaoszt, de amikor látta, hogy a római zsidóság mily barátságtalan ogadtatásban részesítette, kezdte megbánni, hogy egyezségre lépett vele. Valamiféle kompromisszum természetesen jobb lett volna, mint az a javaslat, amelyet a főtörvényszéki delegáció hozott magával, de idegesítette őket, hogy Akkhelaosz miatt veszélyben forog a tervük. Antipasz kiügyeskedte, hogy a nyilvános audencia előtt egy órával a császár magánkihallgatáson fogadja. Ki akarta játszani testvéreit. Arra kérte Augustust, hogy Heródesnek azt a végrendeletét hagyja jóvá, amely akkor készült, amikor Arkhalaosz és Philipposz kegyvesztett volt. Megmutatta az okmány hitelesített másolatát, és kijelentette: mostanáig nem tudott erről a végrendeletről, amelyben atyja őt tette meg a királyság egyedüli örökösévé, másként semmi szín alatt sem egyezett volna bele törvényes örökségének felosztásába.

Lívia tanácsára - mert ő is jelen volt a kihallgatáson - Augustus figyelmeztette Antipaszt, hogy nem helyes felrúgni egy esküvel megerősített egyezséget, még akkor sem, ha azt valaki ilyen vagy olyan körülményektől nem tudva kötötte meg. Határozottan kijelentette, hogy kizárólag annak az egyetlen eredeti végrendeletnek van törvényes ereje, amelyet a Vesta-szüzek őriznek. Éppen ennek a végrendeletnek az alapján - mondotta - kívánja jóváhagyni a legutolsó, aláírás nélküli végrendeletben foglalt utólagos rendelkezéseket, amelyekben az elhunyt bizonyos összegeket és vagyontárgyakat hagyományozott Lívia Úrnőre, őrá és családja némely tagjaira. Az Antipasz által felmutatott végrendelet megfogalmazása ugyanis - folytatta - a sietség, a kapkodás határozott jeleit mutatja, a másikban felsorolt hagyományozások egy része hiányzik belőle, ennélfogva ő nem hajlandó törvényes erejűnek nyilvánítani, ugyanis az okmány azt a benyomást kelti, hogy az örökhagyó nem volt szellemi képességeinek teljes birtokában, amikor aláírta. Mivel azonban az eredeti végrendeletben megnevezett főörökösök - név szerint Antipatrosz király, Heródes Philipposz herceg, valamint örököseik - vagy nem élnek már, vagy lemondtak örökösi igényeikről, s mivel ilyen esetre a végrendelet nem tartalmaz intézkedéseket, nos, az aláírás nélküli végrendelet-fogalmazványt kell mérvadónak tekinteni arra vonatkozólag, hogy Heródesnek közvetlenül halála előtt mi volt a végakarata.
- Csupán egy dologban vagyok hajlandó bizonyos engedményt tenni neked - fűzte fejtegetéseihez a császár. - Mivel Antipatrosz után nem maradt örökös (és itt hadd jegyezzem meg, hogy mélységes szomorúsággal értesültem az ifjabbik Antipatrosz rejtélyes meggyilkolásáról), a trón egyelőre maradjon betöltetlenül. Így hát nem kell rám neheztelned, mert Arkhelaosz fivéred sem kapja meg tőlem a királyi címet. Meg kell elégednie azzal, hogy ethnarkhosz lesz.

Az ethnarkhosz afféle kisebb cím volt, így hívták azt a tisztviselőt, aki Alexandriában a zsidók ügyeivel foglalkozott.

Lívia állítólag Salóme unszolására vette rá Augustust, hogy így döntsön. Mint már említettem, Salóme egy apró királyságot - más néven toparkhiát - kapott a fililszteusok majdani területén. Most megígérte Líviának, hogy ezt végrendeletileg rátestálja, ha gyakorolhatja a haszonélvezeti jogot arra az egy-két esztendőre, ami még hátra van életéből. Salóme ugyanis betegeskedett.

A magánkihallgatás végeztével Augustus nyilvános kihallgatáson fogadta a két testvért, és megismételte döntését. Utána azonban négyszemközt közölte Arkhelaosszal:
- Tíz éven belül neked adom a királyi címet, ha kiérdemled.

Majd a főtörvényszék küldötteit bocsátotta maga elé. Azok éles szavakkal keltek ki Arkhelaosz ellen, és kifejtették, hogy Heródes királyságából provinciát kell szervezni, amelyet egy képviseleti alapon választott testület kormányozna. Olyan nyomós érvekkel támasztották alá előterjesztésüket, hogy Augustust majdnem sikerült meggyőzniük. Már-már arra gondolt, hogy megmásítja előbbi döntését. A követekhez intézett válaszában elismerte, hogy Arkhelaosz húsvét hetében sajnálatos módon elragadtatta magát, és meggondolatlanul cselekedett. Beszédét mégis így fejezte be:
- Tudós zsidó férfiak, nem teljesíthetem a kérelmeteket. Őszintén megmondom, főképpen ama sok ezer hittestvéretek miatt, akik most elözönlötték a palotámhoz vezető utakat, és olyan ügybe avatkoznak bele, amely a legcsekélyebb mértékben sem tartozik rájuk. Ti azt kívánjátok, hogy a senatustól kérjek politikai anatómiát Palesztina számára...
- A birodalom keretein belül, Caesar! - szólt közbe a delegáció vezetője.
- Igen, ez magától értetődik. De ezek a tüntetők nem palesztinai születésűek, vagy közülük csak igen kevesen születtek ott. Mai megmozdulásuk arra int engem, hogy ne növeljem meg a ti főpapotok világi hatalmát, ami egyben vallási hatalmának megnövekedését is maga után vonná. Honnan tudhatom én azt, hogy ha kérelmeteket teljesítem, nem válik-e Jeruzsálem a mi római hegemóniánk ellen irányuló, az egész világra kiterjedő zsidó összeesküvés fókuszává? Mindenütt élnek zsidók, valamennyien jómódúak, és üzleti ügyekben nagyon összetartanak.
- Jaj, Caesar, nagy tévedésben vagy, ha azt hiszed, hogy a zsidók mind jómódúak és összetartók. Te csak az itáliai, a kisázsiai meg az egyiptomi zsidó kereskedő-kolóniákat ismered. Az egész világon sok százezer szegény zsidó él, és magában Palesztinában is számos szakadár tan bontja meg vallásunk egységét. Világméretű összeesküvéstől tartasz? Biztosíthatlak, Caesar, hogy mi, jeruzsálemiek, békés emberek vagyunk, és egyáltalán nem kívánjuk kiterjeszteni vallási befolyásunkat. Már azt is bánjuk, hogy a Makkabeus-királyok erőszakkal a judaizmusra térítették az edomitákat. Annak sem örülünk, hogy újabban sok görög tér át a mi hitünkre önként, mert többnyire nem vallási meggyőződésből, hanem üzleti számításból csatlakoznak hozzánk. A világban szanaszét élő zsidók pedig éppoly békés természetűek, mint mi, és nincs köztük egy sem, aki fegyverforgatásból élne.
- A damaszkuszi Nikolaosz nem így beszél. Tőle tudom, hogy szent költőitek valami hódító Messiást ígértek nektek, aki majd megdönti a mi hatalmunkat. És ti mindennap várjátok ezt a Messiást. Megengedem, hogy ennek a városnak a zsidói túlnyomó többségükben kereskedők, könyvelők meg effélék, nem pedig katonák. De ez nem jelent semmit. Gazdag embereknek manapság nincs szükségük arra, hogy maguk menjenek el harcolni, amikor zsoldoscsapatokat is bérelhetnek.
- Őszinte voltál, Caesar, mi is őszinték leszünk. Valóban keringenek közöttünk bizonyos próféciák egy királyról, aki majd megszabadít minket az idegen elnyomatástól, mint ahogyan egy Dávid nevű király megszabadította őseinket a filiszteusoktól, vagy háromszáz esztendővel Róma alapítása előtt. De ezek a jövendölések nem tartalmaznak határozott időpontot. Némely teológusunk szerint már be is teljesedtek, ötven évvel a római köztársaság megalapítása előtt, Kürosz perzsa király személyében, aki felszabadította népünket a méd Daraiosz király elnyomása alól. Ha eleget teszel kérelmünknek, senki sem fogja várni többé ezt a feltételezett királyt, márcsak azért sem, mert nem lesz idegen elnyomatás, amely alól fel kellene szabadulnunk. Népünk becsületével teljesen összhangban áll, hogy megmaradjunk Róma kliens-országának - mint ahogyan a régi időkben kliensei voltunk Asszíriának, Perzsiának, Egyiptomnak. Számunkra csak az a fontos, hogy békében élhessünk és megtarthassuk ősi intézényeinket. Ha teljesíted kérésünket, bőségesen viszonozzuk majd a nekünk nyújtott katonai és tengeri védelmet.

Augustus azonban attól félt, hogy Lívia megsértődik, ha tovább hallgatja a követeket. Ezért udvarias szavakkal elbocsátotta őket:
- Tudós férfiak, remélem, egyszer majd szakítok időt a ti szent irodalmatok tanulmányozására, bár úgy hallom, nem egykönnyen lehet elsajátítani.

Joákim, Mária apja, aki a küldöttség egyik vezetője volt, alázatosan megjegyezte:
- Caesar, én immár hatvanöt esztendeje tanulmányozom a szent iratokat, de jó néhány rendkívül fontos vallási kérdést mind a mai napig nem bírtam elmémmel felfogni.

Ha a császár történetesen azt mondja akkor Joákimnak: soroljon fel néhány ilyen bonyolult problémát, a felsorolásból aligha maradt volna ki a Messiás eljövetelének kérdése. Úgy vélem, ezen a helyen a lehető legpontosabban tisztáznom kell a ,,Messiás" fogalmát, mert ellenkező esetben Jézus életének története veszítene tiszta szépségéből.

A héber Messiás szó megfelel a görög ,,Khrisztosz"-nak, jelentése ,,A Felkent". Következésképpen csak felkent királyra vonatkoztatható, más személyekre nem, bármilyen nagy dicsőséget szereztek is akár szellemi képességeik, akár haditetteik révén. A szorgalmasan búvárkodó Zakariás, Joákim sógora, ak igyekezett összeegyeztetni a messiási próféciákat, befejezetlenül maradt tanulmányában öt Messiát különböztetett meg: Dávid Fiát, József Fiát, az Ember Fiát, a Nagy Főpapot és a Szenvedő Szolgát. Zakariás - kora legtöbb intelligens teológusához hasonlóan - azt próbálta kideríteni, hogy valóban öt különböző Messiásról van-e szó. Hátha négy van - vagy három, vagy kettő - vagy éppenséggel csak egy, akire elfogadható módon rá lehet ruházni a másik négy ember címét és sajátosságait.

Az öt közül Dávid Fia volt a legnépszerűbb koncepció. Ez a Messiás - úgymond - egyeduralkodó lesz a szó köznapi értelmében, ugyanazon a területen, amelyen egykor Dávid uralkodott. Ő lesz az a Pásztorkirály, akit megjövendölt Ezékiel próféta, s a tizenhetedik és tizennyolcadik zsoltár szerzője, Zakariás és Malakiás próféta, Ézsaiás Könyve második részének szerzője, a Szibilla Orákulumai, Salamon Zsoltárainak szerzője, Esdrás és még sokan mások. Szűz anyától fog megszületni a judeiai Betlehemben - az efratai Betlehemben - egy háborúkkal, éhinségekkel és természeti csapásokkal teli időszak, az úgynevezett Messiás Gyötrelmei után, amikor a zsidók a nyomorúság mocsarában fetrengenek. Ismeretlen, szegényes hajlékból szólítja el és keni majd királlyá az örökifjú Illés próféta, akiről ezt írta Ben-Szira, a Prédikátor: ,,Te vagy az, aki készen áll az Időre, amint megjövendeltetett, hogy az emberek haragját lecsillapítsa az Úr tüzes haragja előtt, az apák szívét gyermekeik felé fordítsa, és helyreállítsa Izrael törzseit." Illés fogja előkészíteni az utat a Messiás számára, aki azután majd fiatal szamáron diadalmasan bevonul Jeruzsálembe. Ez lesz a jel egy véres háborúra, amelyet Izrael elnyomói indítanak Jeruzsálem ellen: elfoglalják a várost, és lakosságának kétharmadát lemészárolják. A Messiás azonban, akit isteni csodajelek bátorítanak, az Olajfák Hegyén összegyűjti és végső diadalra vezérli megmaradt híveit. A győzelem után újra egyesíti a szétszórodott törzseket, és békén uralkodik négyszáz, vagy mások szerint ezer esztendeig, és Egyiptom, Asszíria meg a többi ország uralkodói hódolva járulnak trónja elé, Jeruzsálem újjászentelt városában. Az lesz a Mennyek Országa, az Égi Királyság, a soha nem látott bőség birodalma, az új aranykor.

József Fia vagy Efraim Fia is harcos Messiás: győzelme után szintén az egyetemes béke jegyében fog uralkodni. Ő is a judeiai Betlehemben, ősanyjának, Ráchelnak a lakóhelyén szüetik, de főleg az északi tíz törzs uralkodója lesz, amelyek elszakadtak Roboámtól, egész Izrael utolsó királyától. Mivel Sekhemet a szamaritánusok beszennyezték, némelyek szerint ez a Messiás Galilea szent hegyén, a Tábor-hegyen fogja magát kinyilatkoztatni, mások viszont úgy vélekedtek, hogy visszatér Sekhembe, megtisztítja azt, és ott fejti ki tevékenységét.

József Fia tehát ellentétes elképzelés volt Dávid Fiával szemben, akinek kultusza Jeruzsálemben összpontosult. Az északiak ugyanis azon a véleményem voltak, hogy Jákob áldása, amelyet Mózes Első Könyve szerint mondott a fiaira, nem jogosította fel Júdát - akiről a zsidókat elnevezték - az Izrael fölötti állandó hegemóniára. A jákobi áldásnak vagy inkább próféciának ez a meglehetősen homályos passzusa így hangzik:

Nem múlik el Júdától a fejedelmi bot, sem a vezéri
pálca térdei közül, míg eljő az, aki ezeket birtokolja,
és a népek néki engednek.

Amikor ez bekövetkezik - vélekedtek az északiak -, akkor Júda a királyi jogart meg a vezéri pálcát átadja a Messiásnak, aki szükségképpen József ivadéka lesz, hiszen Jákob megjövendölte, hogy Józseftől származik majd Izrael Pásztora. Kősziklája és a rá váró áldások ,,meghaladják az őshegyek áldásait, az örök halmok kiességeit". Ezzel a harcos József Fával egy bűnbánatra felszólító igehírdető alakja kapcsolódott egybe - talán Illés.

De mit jelentett az, hogy ,,Józse"? Talán Izrael egész szent nemzetségét, amelyet Mózes vezetett ki Egyiptomból, nem pedig Efraim és Manasse két törzsét, amelyet később József nevével jelöltek, és amelynek tagjait - kevés kivétellel - hétszáz esztendőben korábban fogolyként Asszíriába hurcolták, ahonnan soha többé nem tért vissza. Ebben az esetben Dávid Fia azonos lehet József Fiával, és a Júdának szóló áldás azt jelentheti, hogy Júdának meg kell tartania a törzsi szuvarenitását, s majd amikor eljön az ideje, hegemóniáját kiterjeszti egész Izraelre.

Hogy a harcos Messiáson Dávid Fiát kell-e érteni, vagy József Fiát, sehogy sem tudták eldönteni. Volt ezzel kapcsolatban még egy talányos prófécia. Ézsaiás jövendölése szerint a Messiás Edomból fog jönni, amely Ézsaiás idején nem volt zsidó terület - pontosabban Bocrából, bíborszínű ruhákban öltözötten. Bocra viszont az edomiták fővárosa, eszerint a Messiás egy edomita herceg lesz. Mások nem fogadták el ezt a magyarázatot, szerintük a Perzsa-öböl partján fekvő Bosztráról van szó, ahol már évszázadok óta foglalkoznak bíbor festék előállításával.

A harmadik Messiás az Ember Fia. Ez a prófécia azonban meglehetősen bizonytalan hagyomány, Dániel apokaliptikus könyvének hetedik részéből merítették, ahol Dániel lát egy bizonyos Ember Fiát,akinek az ősz hajú Napok Öregje örök hatalmat ad a világ valamennyi népe, országa, és nyelve fölött. Dániel szerint az Ember Fia nem földi király, és nem szamáron, hanem viharfelhőn ülve vonul majd be Jeruzsálembe. Mindamellett úgy lehet felfogni, mint az első két Messiás valamelyikének szellemét vagy annak kisugárzását,aki az égben hajtja végre azt,amit ugyanakkor a földön hajt végre a testet öltött Messiás.

A negyedik Messiás pap-király, akit egy judeai fővezér szolgál. Céljainak, törekvéseinek tanulmányozására a legalkalmasabb szöveg Lévi Testamentuma, e a költői szépségű, bár nem kanonikus mű. Ennek a Messiásnak, mivel főpap lesz, szükségképpen Lévi törzséből kell származnia, nem lehet sem Júda, sem József ivadéka. Szentesíti majd fővezérének hódításait, egyetemes békét teremt, megreformálja a naptárt, felülvizsgálja a kánonba felvett szent iratokat, és megtisztítja bűneiktől az embereket. Ezt a Messiás-koncepciót vajmi bajosan lehetett összeegyeztetni a többivel. De Zakariás, hűséges cádokita lévén, nem ejthette el, mint ahogy kereken elutasította azt a farizeusi nézetet, hogy az ezer esztendő elteltével mindenki feltámad halottaiból, és a végítélet napján Jehova bírói széke elé kerül minden lélek, aki valaha élt.

A listát a Szenvedő Szolga koncepciója zárta be. A farizeusok egy kis létszámú, pesszimista beállítottságú csoportja igen behatóan tanulmányozta ezt a kérdést, és úgy vélekedett, hogy a Szenvedő Szolga az igazi Messiás. Véleményüket Ézsaiás Könyvének ötvenharmadik részére alapozták. Ez a Messiás nem lesz dicsőséges hódító, mint Dávid Fia vagy József Fia, hanem meggyötört, csúnya, megvetett ember, a nép bűnbakja, bűnösnek tartják, becstelen halálra ítélik, némán áll vádlói előtt, akik a sírba taszítják, de halála után mégis diadalt arat. Zakariás próféta Könyvének tizenkettedik részében olvashatók az alábbi szavak, amelyek e Messiás halálára utalnak: ,,És reám tekintenek, akit átszegeztek, és siratják őt, amint siratják az egyetlen fiút, és keseregnek utána, amint keseregnek az elsőszülött után." A cádokita Zakariás azonban az elutasított próféta tipusának fogta fel a Szenvedő Szolgát, s nem tekintette a szó igazi értelmében vett Messiásnak - azért sem, mert csak a halála után nyeri el a királyságot, márpedig a halál utáni királyság fogalmi ellentmondás. Mindazonáltal úgy gondolta, hogy a teljesség kedvéért beveszi értekezésébe a Szenvedő Szolgára vonatkozó szövegeket is, más, idevágó kommentárral együtt. Az utóbbiak között voltak olyanok, amelyek arra emlékeztettek, hogy amiképpen Illés próféta feltámasztotta a sareptai özvegyasszony fiát, vagy Elizeus próféta a sunamita asszony fiát, úgy ez a Messiás is meghal ugyan, de Jehova feltámasztja.

Igen figyelemre méltó volt az a feltétel, hogy a Messiásnak királyi örökösnek kell lennie, akit egy próféta majd elszólít szegényes otthonából, és királlyá ken. Ezt azért kell hangsúlyozni, mert egy királyi örökös vagy pompás palotában lakik, ahol rangjának kijáró tisztelet övezi, vagy pedig valamelyik trónbitorló vetélytársa legerősebb várának tömlőcébe záratja, ahová semmiféle próféta nem juthet be, hogy a hagyományos módon királlyá nyilvánítsa, és a szentelt olajjal királlyá kenje. Jézus esetében mégis úgy adódott, hogy a szegényes otthon, az ismeretlenség feltétele pontosan beteljesült. Alig néhányan tudtak a létezéséről, és Márián, Józsefen meg a volt főpapon, Simomon kívül senki sem ismerte származásának titkát. Ő maga - jóllehet már gyermekkorában észrevette, hogy bizonyos belső erőkkel rendelkezik, amelyek nincsenek meg pajtásaiban, s bár néha hirtelen révületben tisztán látta eljövendő sorsát - serdülőkoráig mit sem sejtett kilétéről. Akkor anyja elmondott neki mindent, de ő még bizalmas barátainak sem árulta el a titkot, egészen addig, amíg be nem töltötte életének harmincadik esztendejét.

Hétéves korában egy csoport kisfiú vezetője volt. Ezek zsidó kofaasszonyok gyerekei voltak, s ott szoktak játszadozni a leontopoliszi piactér bódéi meg sátrai között. Jézus korához képest alacsony növésű, de izmos, széles vállú fiucska volt, sápadt arcából mélyen ülő, csillogó szempár világított, hajának színe vörösesfeketébe játszott. A gyerekek többnyire azzal szórakoztak, hogy dramatizált jeleneteket adtak elő a régi zsidó történelemből. A jeleneteket gondos megtervezés után, nagy pontosságra törekedve játszották el, mert Jézus tekintélye révén teljes fegyelmet követelt tőlük, s ők félve, de ugyanakkor boldog örömmel engedelmeskedtek neki. Mint Mózes, ő vezette ki őket zsákmánnyal megrakodva Egyiptomból a pusztába, mint Gedeon kelepcébe csalta a midianitákat, és a Jordánon átkelve, kétszáz mérföldnyire üldözte az ellenséget, mint Dávid elmenekült a mániákus gyilkos, Saul király udvarából, és titokban tanácskozott Saul fiával, Jonathánnal, aki neki szinte testvére volt. Játszótársaiban mindig fel tudta keltenia valóság illúzióját, mert olyan szuggesztív erővel magyarázott el minden egyes jelenetet, hogy végül teljes átéléssel az események igazi résztvevőinek érezték magukat.

Egy napon valamelyik játszópajtásának húgocskája szemére vetette, hogy nem akar esküvőt, temetést meg általában olyasmit játszani,amivel a többi gyerek szokott szórakozni a piactéren.
- Furulyáztunk, de te nem táncoltál. Gyászoltunk, de te nem sírtál velünk.

A szemrehányásra csak ezt tudta felelni:
- Az én játékaim jobbak.

Végül megsajnálta a kislányt, és megkérdezte tőle:
- Hát mit szeretnél most játszani velem, Dorkasz?
- Tudod mit? Játsszunk Noé bárkáját, meg azt, amikor a galamb kirepült a bárkából, hogy szárazföldet keressen.

A fiúcska leült, és sárból meg kis náddarabkákból bárkát formált, majd nekilátott, hogy állatfigurákat gyúrjon, s azokat párosával vagy hetesével berakta a bárkába.
- Nem ilyen játékbárkát gondoltam - mondta duzzogó hangon a kislány. - Hanem igazi bárkát, amibe mi magunk is beszállhatunk.
- Türelem, Dorkasz. Előbb hadd legyenek készek a madarak meg a többi állat.

Ujjai fürgén dolgoztak, a kislány figyelmesen nézte. Amikor az utolsó állatfigura is elkésézült, Jézus felállt, ünnepélyes komolysággal meghajolt a lányka előtt, majd így szólt:
- Mindjárt megnyílnak az égnek csatornái, Dorkasz. Gyere, szálljunk be a bárkába! Én vagyok Noé, te pedig a feleségem vagy. Fiaink és asszonyaink mögöttünk jönnek az állatokkal. Jöjj be velem!

Megfogta a kezét. Úgy tette, mintha beszállnának, Dorkasz ujjai görcsösen fonódtak az övéire, valóban úgy érezte, hogy most igazi bárkába lép, amelynek három fedélzete van, mint annak a bárkának, amelyről Mózes Első Könyvében esik szó, a bárka tetején vadul dobol az eső, odalent bőgnek, ordítanak, visítoznak, bégetnek az állatok. Végre elállt az eső, odapillantott arra a sárból formált galambfigurára, amelyet Jézus a másik kezéen tartott - ó, a galambnak tollai nőttek, mozog, illegeti magát, majd huss! Kirepül a bárka ablakán...Dorkasz rémülten felsikoltott, a fiú elengedte a kezét - abban a pillanatban megszűnté a varázs. A bárka visszaváltozott nílusi iszapból fabrikált játékhajóvá, a galamb pedig szárnyatörötten hevert a földön.
- Dorkasz, Dorkasz, hát nem tudtad megvárni az oaljfalevelet? - mondta sajnálkozva Jézus.

Valamiféle látnoki képesség is lappangott benne. Egy egyiptomi fiú egy napon ,,elszabadult tevét" játszott, és teljes erejéből nekirohant Jézusnak, úgyhogy mind a ketten a földre estek. Jézus feltápászkodott, és csak annyit mondott:
- Ó jaj, ez a teve sohasem fejezi be a futását.

És valóban így is lett. Az egyiptomi fiú továbbfolytatta a játékot, és nagyokat bőgve berontott a kipányvázott málhás állatok közé, azok megriadva eltaposták, és egy öszvér úgy megrúgta, hogy szörnyethalt.

Máskor meg ,,Jerikó kikémlelését" játszották annak a háznak a lapos tetején, amelyben József lakást bérelt. Jézus volt Káleb, egy Zénó nevű fiú a társa, azt játszották, hogy mint kémek elrejtőznek a Ráháb házának tetején száradó lenszalmában, majd a Ráháb szerepét játszó kislány kötélen leengedi őket a földre. Zénó lába azonban megcsúszott, mielőtt a kötelet jól megfogta volna, és húsz lábnyi magasból lezuhant, s fejét beverte egy kőbe. A jerikóiakat megszemélyesítő fiúk rémülten felkiáltottak:
- Meghalt! Meghalt!

És valamennyien elfutottak onnan. Jézus ott maradt a tetőn, lábát lógatva ült a szélén, s mélyen elmerült gondolataiban. A szerencsétlenül járt fiú szülei kirohantak a szemközti házból, és hangos jajveszékelésbe törtek ki. Az anyja felmutatott Jézusra, és ezt kiabálta az összecsődült szomszédoknak:
- Nézzétek, szomszédok, nézzétek! Ott ül a fiam gyilkosa, az ács fia. Ő taszította le az én ártatlan gyermekemet a tetőről. Az én fiam a második áldozata. Az első az egyiptomi fiú volt, akit megátkozott, amiért játék közben feldöntötte.

Jézus erre leugrott a tetőről, s egy homokrakásra huppant. Méltatlankodva mondta Zénó anyjának:
- Asszony, én nem taszítottam le a fiadat, és nem átkoztam meg az egyiptomi fiút!

Félretolva az embereket, odalépett a játszótársához, akinek olyan fehér volt az arca, akár a mész. Megfogta a kezét, s rákiáltott:
- Zénó! Zénó! Felelj nekem! Letaszítottalak?

És a holtnak vélt fiú azonnal válaszolt:
- Nem, Káleb. Megcsúszott a lábam. De most menjünk, rejtőzzünk el a hegyekben, és három nap múlva térjünk vissza a mi urunkhoz, Józsuához!

Ezzel talpra ugrott, épen, egészségesen, és orcájára visszatért az élet színe.

Jézust akkoriban kezdte József iskolába járatni a legközelebb lakó rabbihoz. Nem is sejtette, hogy a fiú már tud héberül meg görögül olvasni. A piacon ezen a két nyelven érintkeztek egymással az emberek, volt ott egy hivatásos levélíró, akinek Jézus apró szívességeket tett, s az viszonzásul megtanította írni-olvasni. Jézus csodagyermek volt, amilyen gyakran akad a zsidók között: amit egyszer hallott vagy olvasott, azt többé nem felejtette el.

Reggel korán, még a többi tanuló előtt érkezett meg az iskolába. A rabbi megsimogatta a fejét, és idézett a Szentírásból:
- Meg vagyon írva: ,,Én bölcsesség lakozom az eszességben, és a megfontolás tudományát megnyerem... Énáltalam uralkodnak a királyok, és az uralkodók végeznek igazságot...Én az engem szeretőket szeretem, és akik engem szorgalmasan keresnek, megtalálnak." És te valóban szorgalmas vagy, korán jöttél, fiam.
- Majd kurta fohászt mondott: - Áldott vagy te, Urunk és Istenünk, a világ királya, aki megparancsoltad nekünk, hogy foglalkozzunk a Törvény igéivel.

Jézus tudta, mit kell válaszolnia, mert József megtanította rá:
- És legyen az Úrnak, a mi Istenünknek szépsége mirajtunk, és áldd meg a mi kezünk munkáját.
- Mit gondolsz fiam - kérdezte azután a rabbi -, milyen tudományra vonatkoznak Salamon szavai?
- Gondolom, hogy mindenekelőtt az ábécére.
- Jól mondtad - dicsérte meg a rabbi. - Hát akkor lássunk hozzá iziben. Megtanítlak az ábécére.

Volt egy doboza, abban tartotta a fából készült faragott betűmintákat.
Kivette az egyiket, és rányomta egy agyagtáblára.
- Látod, ez az első betű. Alef a neve. Mondd te is: alef.
- Alef - ismételte engedelmesen Jézus.
- Jól nézd meg. Ez az alef. Ismételd meg a nevét.
- Alef.
- No még egyszer!
- Alef.
- Nagyon jól van. Most rátárhetünk a következő betűre, amelynek béth a neve.
- De rabbi - kiáltott fel Jézus csalódottan -, még nem tanítottál meg az alefre. Mi a jelentése ennek a betűnek? A piaci levélíró azt mondta, te tudod.

A tanítómester meglepődött:
- Alef alefot jelent, vagyis ökröt.
- Igen, rabbi. Tudom, hogy az alef ökröt jelent. De miért olyan a formája, amilyen? Hasonlít egy, nyakán jármot hordó örör fejéhez, az igaz. De miért hajlik meg furcsa szögben?

A rabbi elmosolyodott:
- Türelem, fiam, türelem. Előbb tanuld meg a betűk felismerését, azután eltöprenghetsz a formájukon, ha kedved van hozzá. De alefről elmondok neked valamit. Feljegyezték, hogy réges-régen, még az idők kezdetén, civakodás támadt az ábécé betűi között. Mindegyik többre tartotta magát a többinél. Az Úr elé járultak, és hosszasan bizonygatták a maguk vélt igazát. Csak az alef nem szólt, nem követelt semmit. Az Úrnak tetszett ez, és megígérte az alefnak, hogy vele fogja kezdeni a Tízparancsolatot. És így is lett, mert a Tízparancsolat így kezdődik: ANOKHI ADONAI - ,,Én, az Úr, vagyok a te Istened". Megszívlelendő lecke ez, fiam, a szerénységről. Nos, menjünk tovább. Ez a béth. Mondjad utánam: béth.
- Ha parancsolod, hát mondom: béth. De én már ismerem az ábácé huszonhat betűjét, és le is tudom írni mindegyiket a megfelelő sorrendben. Mégpedig kétféleképpen: régi és új formájukban. Kérlek, nem felelnél arra, amit az alefről kérdeztem? Mert ha az ábécé valóban elmés találmány, bizonyára minden betűjéhez fűződik egy-egy igazság, nem? Vajon az ökör türelmetlenül bökdös a fejével? Vagy talán holtan rogyott össze útközben?

A rabbi felsóhajtott, majd határozott hangon kijelentette:
- Eredj haza békével az apádhoz, kis Jézus, még mielőtt megjönnének a többiek. Mondd meg neki: azt üzenem, küdjön téged olyan tanítóhoz, aki többet tud nálam.

Jézus szomorúan ment haza, és átadta az üzenetet, József nem tudta mire vélni a dolgot.
- De hát csak most voltál először nála. Miért küldött mindjárt vissza?
- Azért, mert megkérdeztem tőle, miért olyan az alef alakja amilyen, és ő nem tudta megmondani.

József megtanácskozta a dolgot Máriával. Úgy döntöttek, hogy Jézust egy másik, tudományáról híres rabbinál fogják taníttatni, aki a város túlsó végében lakott.

Másnap Jézus elment hozzá. Ez a rabbi történetesen már tudott arról, miket kérdezett a fiú első mesterétől, mert az elmesélte neki. Elhatározta, hogy ő bizony nem engedi meg a tanítás kialakult gyakorlatának megbolygatását, s nem tűr el semmiféle szemtelen kérdezősködést.
- A napnál is világosabb, hogy a gyerek csak ugratott téged - mondta az első iskolamesternek. - Biztosan a semmirekellő levélíró biztatta fel.
- Talán igazad van. De nagyon eredeti észjárású gyermeknek látszik, és nem tudok róla ilyen rosszaságot feltételezni.

Jézus belépett az iskolaterembe, tisztelettel köszöntötte új mesterét,a többi fiúval kórusban felelt az áldásra, majd keresztbe vetett lábakkal ő is leült a szőnyegre. A rabbi éles hangon rászólt, hogy álljon fel.
Felállt.
- Tanulni jöttél hozzám?
- Igen, rabbi.
- Előbbi tanítódtól, a tudós Hóseás rabbitól úgy hallottam, hogy te már ismered az ábécét.
- Így is van, rabbi.
- Hiszen akkor te kész tudós vagy! Talán már a szent irodalmat is tudod magyarázni, he?
- Isten kegyelméből megtettem az első lépést, rabbi.
- Hogyhogy az első lépést?
- Az alef betűvel kezdtem.
- Csodálatos, csodálatos! És minden bizonnyal ki is találtad, miért olyan a formája, amilyen?
- Egész éjjel imádkozva gondolkoztam a kérdésen, rabbi, és reggel megadatott nekem a felelet.
- Kegyeskedjél megvilágítani elménket a te csodálatos bölcsességed fényével.

Jézus elgondolkodva ráncolta a homlokát, majd így szólt:
- Megmondom, rabbi. Az alef az ábécé első betűje, és az alef szó ökröt ejelent. Az ökör pedig az ember legelső és legbecsesebb négylábú jószága.
- Bizonyítsd be állításodat. Miért nem a szamár a legbecsesebb?
- A szemmelverést tiltó parancsolat az ökröt a szamár előtt említi.
- Szemtelenség! És miért nem birka? Gondoltál-e a birkára?
- Gondoltam bár a birkát nem említi a parancsolat. De nyilvánvaló, hogy az ökör értékesebb amit Jákob két házasságának jelképes példázata is bizonyít. Mert Jákob előbb Leát vette feleségül, ami tehenet, és csak azután Ráchelt, ami anyajuhot jelent.

A tanítómester lenyelte egyre növekvő mérgét.
- Folytasd, türoszi Hirám! Biztatta.
- Én úgy gondolom, hogy az alef egy fekvő ökör, amelyet feláldoztak, és amelynek a nykában még ott a járom. Ez annyit jelent, hogy az irodalom tanulmányozását áldozattal kell kezdeni. Fel kell ajánlanunk az Úrnak a mi legelső és legbecsesebb birtokunkat, amelyet a járomba fogott ökör jelképez - vagyis kötelességtudó munkánkat. Addig kell fáradoznunk, amíg holtan le nem roskadunk. Ez a felelet adatott nekem.
- Mondd csak, milyen minőségben jöttél te ebbe az iskolába? Mint tanuló, vagy mint törvénytudó bölcs? - kérdezte a rabbi azzal a csöndes iróniával, amelytől a tanítványai jobban féltek, mint dühös ordítozásától.
- Hallottam egy mondást: ,,Pazarolj, ahol gyűjtesz, gyűjtsél, ahol pazarolsz" - felelte nyugodtan Jézus. - Te megkérdezted tőlem, hogy az ábécé első betűjének miért olyan a formája, amilyen. És én elmondtam neked ezt a magyarázatot, amely fohászkodásomra adatott. Ez volt az én pazarlásom. Ha most te viszonzásképpen hajlandó vagy pazarolni, úgy azt szeretném megtudni tőled, hogy az ábécé utolsó betűjének miért olyan a formája, amilyen?

A rabbi megragadta a pálcáját, és fenyegetően megindult Jézus felé. Arca a dühtől egészen elsápadt:
- Az ábécé utolsó betűje! A tav betűt gondolod, Jézus rabbi?
- Nem én vagyok a rabbi, te vagy a rabbi. Igen,a tav betűt gondolom.
- A tav az utolsó betű, és formájának okát nem kell messze keresni. Mert a tav olyan, mint a kereszt, és a keresztre feszítés gyalázata vár az olyan szégyentelen tanulókra, akik vitatkozni merészelnek tanítóikkal. Jézus, az ács fia, vigyázz, mert a kereszt árnyéka már rávetődik az utadra!
- Igazán sajnálom, ha megbántottalak volna - hebegte Jézus. - Majd megkérem atyámat, küldjön engem más iskolába.
- De elébb még kiverem belőled a bolondságot. Mert meg vagyon írva: ,,Bolondság lakozik a gyermek szívében, de a javító pálca kihajtja belőle." A bolondos és arcátlen gyermekhez nincs türelmem, az okos gyermek pedig fél a pálcámtól.

Jézus nem hátrált meg:
- Rabbi, fontold meg jól, mit beszélsz. Jusson eszedbe a tudós Hillél figyelmeztetése: ,,Az indulatos mester nem tud tanítani, és a megfélemlített gyermek nem tud tanulni."

A rabbi most már képtelen volt uralkodni magán. Teljes erejéből lesújtott Jézus fejére, úgyhogy a pálcája eltörött.

Jézus nem tért ki az ütés elől, nem is védekezett, tekintetét mereven a feldühödött emberre szegezte. A rabbi visszament a helyére, és megpróbálta folytatni a tanítást. De egyszerre csak a szívéhez kapott, és holtan fordult le a székéről.

Jézus iskoláztatása egy időre abbamaradt, mert Leontopoliszban nem akadt rabbi, aki a tanítását elvállalta volna. A járókelők még hónapok múltán is mutogattak rá, és fejcsóválva mondogatták egymásnak:
- Ez az a fiú, aki arcátlan kérdéseivel megölte tanítómesterét! A tudós rabbi haldokolva megjósolta neki, hogy kereszten fogja végezni életét.


 
 
0 komment , kategória:  A sánta Jézus -Edom Talmud  
A gyermek Jézus köszöntése
  2010-01-31 20:52:08, vasárnap
 
  Robert Graves: King Jesus
Cassel-London Seventh Edition Januáry 1966

Fordította: Terényi István
Gondolat Kiadó Budapest, 1969
Megjelent a Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Magyar Népköztársaság közös könyvkiadás egyezményének keretében a Madách Könyvkiadó (Bratislava) részére a Gondolat Könyvkiadó (Budapest) gondozásában.
Zrinyi Nyomda, Budapest, Bolgár Imre igazgató

Az Egyiptomiak Szerint Való Evengéliumban Sálom megkérdezte az Úrtól: ,,Meddig fog tartani a halál uralma?" Ő így felelt: ,,Ameddig ti, asszonyok gyermekeket fogtok szülni..." Sálom újabb kérdést intézett hozzá: ,,Akkor hát jól tettem, hogy nem szültem gyermekeket?" Ő ezt válaszolta: ,,Minden növényből egyetek, csak a keserűt ne egyétek..." Amikor pedig azt tudakolta Sálom, hogy mikor válnak ismeretessé azok a dolgok, amelyek felől kérdezősködött, imigyen felelt neki az Úr: ,,Amikor ti, asszonyok a szemérem köntösén tapodtok, és amikor a kettőből egy lesz, és amikor a hím és a nőstény viszonyában nem lesz többé sem hím, sem nőstény..." És ugyanazon Evangéliumban mondotta a Megváltó: ,,Én azért jöttem, hogy leromboljam a Nőstény műveit."

Alexandriai Kelemen
(Stromata, III.)

...Kommentátorok Edom gonosz királyságával kapcsolatban említik Jesu-ha-Nocrit (azaz Jézust, mivelhogy az volt az ő népe... Egy húsvét előestéjén felakasztották... Közel volt a királysághoz (ti. utódlás tekintetében).

Balaám, a Sánta (azaz Jézus) harminchárom esztendős volt, amikor Pintiasz, a Rabló (Pontius Pilátus) megölte... Úgy mondják, hogy anyja fejedelmektől és uralkodóktól származott, de ácsokkal keveredett.

Lexicon Talmudicum ,,Abarbanel"
Alatt és babiloni Talmud Zanhedrin 106b, 43a, 51a.


Tizenegyedik fejezet Menekülés Egyiptomba

Heródes egész hosszú életén keresztül nagy figyelemmel tanulmányozta a csillagok járását, és aszerint irányította politikáját. Születését a Jupiter és Saturnus bolygók konjukciója előre jelezte, amikor ötvennyolc éves korában megismétlődött ez a ritka jelenség, biztos volt benne, hogy a türelmes előkészítés esztendei lezárultak, és most a merész cselekvése időszaka kezdődik. A következő három év folyamatosan megvalósította kezdeti lépéseknek szánt terveit, amelyek később a Zakariás előtt megrendezett jelenésben és Antipatrosz halálra ítélésében csúcsosodott ki. Most pedig közeledett az ötödik évrezred és a harmadik Főnix-korszak hajnala, a szabadulás órája, e rég várt szabadulásé, amelyet egykor még Izsák patriarcha ígért meg fiának, Ézsaunak, vagyis Edomnak. Szinte harsány trombitaszóval hirdette ezt az égi jel: a teljes holdfogyatkozás. Végre itt az idő, amikor megvalósíthatja a nagy tervet de gyorsan kell cselekednie, amíg nem késő. Fájdalmai és viszketései most már elviselhetetelenné fokozódtak, sokszor olyan dühroham vett erőt rajta, hogy még leghűségsebb szolgái sem mertek a közelébe menni. Türelmetlenségét csak fokozta egy bizalmas levél, amelyet a császár keleti ügyekkel foglalkozó titkárától kapott. A titkár figyelmeztette: Arkhelaosz és Philipposz hercegek titokban sereget toboroztak Szamáriában (anyjuk onnan származott), és a szándékuk, hogy Antipatrosz kivégzése után megszerzik maguknak a trónt. A levelet a titkár a császárné sugalmazására írta. Lívia nem tudott ellenállni a csábításnak, hogy még jobban összekuszálja a helyzetet Jeruzsálemben. A római birodalom egész rendszere az ,,oszd meg és uralkodj" politika elvére épült - ,,támassz meghasonlást szomszédod országában, és a viszálykodásokat úgy használd ki, hogy magad vehesd át az uralmat". Heródes nem hitte el a vádat, de azért nyugtalanította a levél.

Sietve kiadott egy rendeletet a következő vasárnap, halálbűntetés terhe alatt, jerikói palotája udvarán jelenjenek meg a magas rangú jeruzsálemi papok, valamint az egész ország lévita törvénytudói. Mintegy tizenötezren engedelmeskedtek a parancsnak. Nem minden félelem nélkül, de bízva abban, hogy ekkora tömegben nem érheti baj őket.

A megjelölt napon ez a rengeteg ember ott szorongott a jerikói palota előtti óriási téren, ahol díszfelvonulásokat szoktak rendezni. Estefelé a palota egyik erkélyén megjelent Heródes, és némán nevetett az egybegyűltekre, de szólni nem bírt, annyira száraz volt a torka. Átnyújtott egy írást a kamarásnak, Ptolemaiosznak s a harsány hangon, tenyeréből tölcsért formálva a szája köré, az alábbi szöveget olvasta felé:

Felséges uralkodótoknak, Heródesnek, a zsidók királyának szavai:

Izrael papjai és törvénytudói! Egy új hét kezdetére gyűltetek össze, egy nagy hét kezdetére, olyan hetére, amelyre gyermekeitek és azok ivadékai mindörökké emlékezni fognak. Rafael arkangyal a védnöke ennek a napnak, amely a Nap nevét viseli. Akik közületek járatosak az angyalokról szóló feltámadásokban, igazat adnak nekem, amikor kijelentem: erre az arkangyalra vár az a feladat, hogy végre meggyógyítsa Efraimot - ami alatt az északi tíz törzset szokták érteni -, meghosszabbítván azt immár hosszú ideje tartó méltánytalan helyzetétől. De hadd gyakorolja Rafael az ő gyógyító tudományát előbb rajtatok, akik azzal dicsekedtek, hogy Lévi fiai vagytok - annak a törzsnek a tagjai, amely végszomusága miatt ama régi időben talpalatnyi földet nem kapott, hanem szétszóratott egész Izraelben. Mondom, gyógyítson meg benneteket Rafael ama tüzes Valakinek a sugaraival, akinek szolgál.

Azért hivattalak ide titeket, ti lázadók, hogy emlékezetetekbe idézzek eredeti formájába egy ősi zsoltárt, Dávid szerezte, Isai fia, aki egyik elődöm volt ebben a nyugtalan királyságban. Így kezdi benne a Teremtő magasztalását:

Messze keleten a Napnak istállót
Készített az Úr, ahonnan rikoltva
Ugrik ki a vérvörös Titán,
Miként a vőlegény
Az ő kenetektől illatozó szobájából,
És örvendezve száguld keresztül kocsiba fogva az égbolton.

A ti jámbor őseitek valamikor fehér lovakat tartottak istállókban a Templon hegyén, azokat minden reggel aranyos kocsik elé fogták, s kivágtattak, hogy fogadják a felkelő Napot. Ki parancsolta nektek, hogy fordítsatok hátat a Napnak, amikor imádkoztok? Ki vezetett félre benneteket? Talán Babilon bűnös mocsaraiból kotorták elő ezt az istentelen szokást?

Tii süket viperák, ti vakondokok! Gyönyörű lóversenypályát építettem a jeruzsálemi Templom alatt, márványból, aranyozott korona kapukkal és korlátokkal, kényelmes padsorokkal, pompás díszítésű sajnával - ahogyan a futópálya által bezárt középső részt nevezik -, úgyhogy a legnagyobb és leggazdagabb görög városok is megirigyelhetnék. És vajon miért építtettem? Ti babonás konokságból sohasem látogatjátok azt a csodálatosan szép helyet. Szemeteket behunyjátok, hogy ne lássátok, ünnepnapokon finnyásan bedugjátok fületeket, hogy ne halljátok a padsorok felől áradó örömrivalgást, amikor az ellipszis alakú pályán gyönyörű lovak röpítik előre a pirossal, fehérrel, kékkel és zölddel díszített versenykocsikat. A fogatok keletnek indulnak el, ama legfelsőbb lény tiszteletére, amelynek számára az Úristen - Dávid tanúbizonysága szerint - versenypályát létesített az égen és rózsaszínű istállót az égbolt keleti sarkában. A kocsik színe megfelel a négy fő évszak színeinek, és mindegyik kocsit állva hajtja az elszánt versenyző.

Nss, ti csökönyös, betűrágó tökfilkók, most pedig el veletek a hippodromba, abba a másik csodálatos hippodromba, amelyet itt Jerikóban építtettem! Eredjetek,mint ama haszontalan kölykök, akiket elvisznek, hogy életükben először lássanak négert, rab oroszlánt, vagy először pillantsák meg a tenger fénylő tükrét. Azt akarom, hogy egész éjszaka gondolkozzatok azon a zsoltárversen, amelyet idéztem nektek, mert holnaptól fogva új megvilágosultság állapotában kell élnetek. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy holnap fogatok fognak egymással küzdeni a ti szórakoztatásotokra, hanem mivel a cirkusznak nincs tetőtere, sem ponyvafedele,akár tetszik, akár nem, látni fogjátok azt a tüzes Titánt, akit boldog örömmel tisztel az egész civilizált világ, csak ti nem. Holnap nem lesz egyéb dolgotok, mint az, hogy lelkiismeretesen figyeljétek pályáját hajnaltól délig, déltől alkonyatig. És ugyanezt az egyszerű feladatot kell elvégeznetek holnapután meg azután - mindaddig, amíg alaposan meg nem tanultátok a leckéteket.

Salamon király a Nap tiszleletére állíotta fel azokat az oszlopokat és ültette azokat a ligeteket, amelyeket ti szívetek kisszerűségében és értelmetek sötétségében bálványimádó dolgoknak bélyegeztek - Salamon, Dávid fia, akit még ti is a legbölcsebb embernek neveztek! Miért van az, ti hitehagyottak, hogy a mi Istenünket a tolvaj Hold képében imádjátok, hogy havonta trombitaszóval köszöntitek azt a hitvány ezüstös vacakot, amely sem meleget, sem világosságot nem ád az emberiségnek? Minek nevezte Jónás próféta Jeruzsálemet? Béth-Szinnek-e, a minden jóravaló embertől gyűlölt, állhatatlan Szin holdisten hajlékának, vagy Ninivének, ahol Nimród, a napév ragyogó fényességű ura lakozik?

Most pedig menjetek, siessetek, ti holdkóros bolondok, mert már várnak a katonáim, hogy ama gyógyító épülethez kísérjenek benneteket, amelyről beszéltem!"


Kivont karddal, döfésre emelt lándzsával katonák fogták körül a palotakertet. A nagy tömeg pedig - megzavarodva, tehetetlenül, vezető nélkül - megindult lefelé a lejtőn, a hippodron felé. A katonák minden ösvényt elálltak, hogy senki se szökhessen meg, és rúgásokkal, ökölcsapásokkal noszogatták az elmaradottakat.

Nem sok idő múltán a tisztek jelentették Heródesnek, hogy a templomi szolgálatot ellátó személyek kivételével az egész papságot beterelték az üres hippodronba, és a kapuikat bezárták. Heródese ekkor újabb rendeletet adott ki: Metthiaszt letette a főpapi hivatalról, és helyébe Matthiasz sógorát nevezte ki, aki akkor Ciprus szigetén tartózkodott.

Ugyanazon a napon Jeruzsálemben Karmi a Pogányok Udvarába hivatta a Templomban tartózkodó papokat, azzal az ürüggyel, hogy valami sürgős közölnivalója van. Csak három-négy papot hagyott a helyén, hogy a ritusok ne szakadjanak félbe. A többieket letartóztatta, de katonai fedezettel Jerikóba kísértette, ahol behajtották őket is a hippodronba. Ily módon tisztította meg Heródes a terepet, hogy másnap az égőáldozatok oltárán zavartalanul hajthassa végre az emberáldozat borzalmas ritusát.

Azon az éjjelen Isakhár törzséből való három damaszkuszi zsidó jelent meg a jerikói palotában, és kihallgatást kért a királytól. Azt mondták, hogy asztrológusok. Heródes hajlandó volt fogadni őket. Mint kiderült, az úgynevezett ,,Szövetség Gyülezeteté"-hez tartoztak. A gyülekezet tagjai azt állították, hogy új szövetséget kötöttek Istennel. Azt mondták, hogy az a szellem hamarosan el fog jönni, emberi formát öltve. A három damaszkuszi együgyű, vakbuzgó ember volt, vezetőjük a következő szavakat intézte Heródeshez:
- Felség, neved örök dicsőségben fog ragyogni, mert a csillagok azt mondják nekünk, hogy a te jóságos uralkodásod alatt végre megszületett az Igazság Fejedelme, ő lesz az örökösöd, és ezer esztendeig uralkodik majd egész Izrael fölött. Tudjuk, magad is tisztában vagy azzal, mily nagy tisztesség és ajándék ez számodra az Úrtól, mert olyan pénzt vetettél, amelyen hatágú csillag ragyog a szent hegytető fölött.

Heródes bátorító mosollyal nézett rájuk:
- És mit gondoltok, tudós damaszkuszi férfiak, kinek a fiaként született meg ez a fejedelem?

Azok mélyen meghajoltak, és vezetőjük így válaszolt:
- Tudatlan emberek vagyunk, mivel azonban lesz a zsidók királya, úgy gondoljuk, hogy egyik fiadról vagy unokádról van szó. Mi nem hiszünk abban, hogy az Eljövendő egyenes ágon Dávid sarja, mivel egyik tanítómesterünk megmondta: ,,Dávidnak fog hivatni még akkor is, ha nem Dávid véréből való." Hát igen, végre megszületett. A csillagok nem hazudnak.
- Nem, nem hazudnak, de gyakran félrevezetnek. Mit gondoltok, mikor született meg ez a gyermek?
- Számításunk szerint most, a téli napfurdulón.
- És hol?
- Azt nem tudjuk, de feltehetően az efratai Betlehemben. Mint felséged is tudja, Mikeás próféta világosan megírta: ,,De te, Efratának Betleheme, bár kicsiny vagy a Júda ezrei között, belőled származik az, aki uralkodni fog Izraelben..."
- Felismernétek a gyermeket?
- Minden bizonnyal! A királyi fenség jegyeit viseli magán.
- Megengedem, jó emberek, hogy felkutassátok őt Betlehemben. Ha megtaláljátok, tudassátok velem, s én is elmegyek, és hódolok előtte. Egy dologban azonban tévedtek: a gyermek sem fiam, sem unokám.
- Örökké élj, Fenség! Akkor mi most tüstént útra kelünk.

Heródes elcsodálkozott a véletlen körülmények összejátszásán: ugyanis Betlehemben éppen másnpra volt kitűzve a Dávid-nemzetség tagjainak összeírása.

A damaszkusziak távozása után Heródes előbb azon töprengett, rábízhatja-e Arkhelaoszra a gyermek meggyilkolását, majd arra gondolt, hátha nem is született semmiféle gyermek abban a barlangban. Talán Arkhelaosz találta ki az egészet, hogy katonákat kaphasson, és lázadást szíthasson? Talán az ő cinkosai azok a damaszkusziak? Talán Betlehemben akarja kibontani a lázadás zászlaját?

Egyik kétely szülte a másikat, és végül a bizonytalanságok egész halmazával viaskodott. Most már unokatestvérének, az edomita Áchiábnak a hűségében sem volt biztos. Áchiáb volt az egyetlen ember, akit teljesen beavatott nagy tervébe, magával vitte, amikor behatolt Salamon és Dávid sírkamráiba, és őt akarta megtenni a megreformált vallás főpapjává.

Elkezdett nyögni, jajgatni, panaszkodott,hogy beleiben újra szörnyű fájdalmat érez, majd siránkozva arra kérte a mellette ülő Áchiábot, hozzon egy almát, hogy enyhítse torka szárazságát, meg egy kést, hogy a gyümölcsöt meghámozhassa. Áchiáb odavitte neki. Ekkor Heródes úgy tett, mintha fájdalma hirtelen oly őrjító lenne, hogy egy percig sem akar tovább élni - maga felé fordította a kés hegyét. Mit fog most csinálni Áchiáb? Ha lefogja a kezét, akkor bizonyosságát adja szeretetének és hűségének. Ha meg sem mozdul, akkor ellenség...

Áchiáb igyekezett kezéből kicsavarni a kést, és felkiáltott:
- Segítség! Segítség!

Berohantak a szolgák, s látván a két ember dulakodását, azt hitték, hogy Áchiáb meg akarja gyilkolni a királyt. Nagy zűrzavar, fejetlen kapkodás, kiabálás támadt, és a palotát villámgyorsan felverte a hír:
- Az Oroszlánnak vége!

Heródestől annyira rettegett mindenki, hogy kisvártatva a város minden részét ordítozás verte fel: az emberek ily módon igyekezték elriasztani a bűnös gonosz lelkét borzalmas vétkeinek színhelyéről.

A félelmetes lárma és Heródes halálának híre eljutott a királyi börtönbe is, ahol Antipatrosz várta sorsának beteljesedését. Egy fürge őszjárású, fiatal őr berontott a cellájába, leverte bilincseit, és a kapu felé támogatta a botladozó embert. A kapu azonban zárva volt, a mogorva kapuőr pedig nem akarta kinyitni. Mielőtt sikerült volna őt meggyőzni, előjött a börtönfelügyelő, aki gazdag ajándékokat kapott Arkhelaosztól, és Antipatroszt visszaparancsolta a cellájába. Archelaosznak pedig sürgős üzenetet küldött Heródes haláláról, de elsőként gratulált neki a trónhoz. A börtönőrök azonban köréje csődültek, és kiabálva követelték:
-Bocsásd szabadon Antipatrosz királyt! Engedd ki! Ártatlan! Ő a mi igazi királyunk! Gazdagon meg fog jutalmazni minket!

A felügyelő gyorsan döntött. Két megbízható emberét beküldte Antipatroszhoz, aki térden állva imádkozott. Hátulról leütötték és megölték.

Így történt, hogy Heródes túlzásba vitt ravaszkodásával elszámította magát, és Jeruzsálem ősi istensége nem kapta meg a neki szánt égőáldozatot.

A hírek másnap este jutottak el Emmauszba. Amikor Mára meghallotta, hogy Antipatroszt megölték, forgott vele a világ, de uralkodnia kellett magán, nem sírhatott nyíltan, még a hűséges Sálom előtt sem önthette ki szívének fájdalmát. Csak a gyermekének suttogta, akit Jézusnak nevezett el:
- Fiam, ó, fiam, ő halott! Kicsi fiam, hallod? Meghalt.... Nincs többé...

A gyernel feksírt, Anyja fátyolos szemmel meredt rá. Mivel már az egész világot jelenti számára ez a gyermek - az élet gyermeke, és egyben az utolsó. Ringatni kezdte, csitítgatta, de mesélt neki:
- Holnap reggel utazunk. Elmegyünk arra a helyre, ahol születtél, Betlehembe, bizony... Én majd vigyázok rád, te meg rám vigyázol, az Úr pedig mindkettőnkre gondot visel, és a jó öreg József is velünk jön.

A kisded elmosolyodott. Mária most látta először mosolyogni. Gyengéd csókot lehelt rá:
- Aludj most szépen, kisfiam, mert hosszú, fáradságos utazás előtt állunk.

Maga sem sejthette, hogy milyen hosszú és milyen fáradságos utazás lesz az.

Útközben megsántult az egyik szamaruk, úgyhogy már éjfél is elmúlt, mire eljutottak Betlehembe. A városban lakott egy kereskedő, akivel József régebben üzleti kapcsolatban állott, de éjnek idején nem akarta felzörgetni. A lesántult szamarat bekötötte a kereskedő háza mögött levő istállóba, azután továbbmentek felfelé, a fogadó irányába. Mária, a másik szamáron ült a gyermekkel. József mellette lépkedett, és a kötőféket tartotta. A fogadót zsúfolásig megtöltötték az összeírás végett odaérkezett Dávid ivadékok. Még a kapualjban és a tornácon is emberek aludtak takarókba burkolózva, oly szorosan feküdtek egymás mellett, hogy József be sem tudott volna menni anélkül, hogy valamelyikükre rá ne lépjen. Az éjszaka hideg volt, eső szemerkélt. József a pajtában szeretett volna menedéket keresni,, de azt isi zsúfolva találta, be sem engedték, és valaki belülről becsapta előtte az ajtót.

A házból éppen akkor lépett ki a fogadós lámpással a kezében. Végigmustrálta Józsefet, majd így szólt hozzá:
- Uram, nem ismerlek, de látom, hogy idős ember vagy, és hogy feleséged apró gyermeket tart a karjain. Felajánlok egy szállás lehetőséget, igaz, nagyon szegényes szállás lesz, de jobbal nem szolgálhatok. Itt a közelben, mindjárt a domb pereme fölötti tisztáson áll egy csűrféle, ahol egyik fiam az állatait tartja. Oda kísérlek titeket. Szűk és rossz szagú hely, az igaz, de legalább meleg és száraz.

Köszönettel elfogadták az ajánlatot. A fogadós a latyakos úton elvezette őket a csűrhöz, s azzal bűcsűzott el tőlük, hogy reggel majd benéz hozzájuk. József és Mária lefeküdt a szalmára, és reggelig aludt.

Reggel Mária a csűr egyik sarkában egy agyagedényt talált, s nekilátott, hogy reggelit készítsen. Közben József bement a faluba, hogy utánanézzen lesántult szamarának.
- Meg van írva, hogy a könyörületes embernek az állataival is törődnie kell - mondta Máriának.

Miközben leereszkedett a dombon, eszébe jutott, hogy nyomasztó álma volt az éjjel. Próbált rá visszaemlékezni, de hiába, mindenesetre rossz álomnak kellett lennie, mert lelkében szorongó félelmet keltett, amelytől még most sem bírt megszabadulni. Kereskedő ismerősét nem találta otthon, így hát kivezette az istállóból a szamarat, és elindult vele, hogy keressen valakit, aki ért az állatok gyógyításához. Amint az utcasarkon tétovázva megállott, felfigyelt három zsidóra. Öltözékükből ítélve gazdag damaszkusziak lehettek. Egy kénitával beszélgettek. József hallotta a kénita szavait:
- Higgyétek el, derék kalmárok, hogy nem hazudok. Az élő Istenre mondom, hogy így volt. A madár lomha szárnyalással húzott el a völgy fölött, hirtelen megállt, és olyan mozdulattal függött a levegőben, mintha egerésző ölyv lett volna. És ahogy figyeltem, egyszerre csak éreztem, hogy eláll a szívverésem. Amikor a barlang felé pillantottam, nagy-nagy fénykoszorút láttam ragyogni fölötte...

József gyorsan továbbindult, mivel felismerte a kénitát, s nem akarta, hogy észrevegye. De az ember felkiáltott:
- No nézd csak! Akárhová legyek, ha nem ő az akiről beszéltem nektek! Nem hiába vagyok gyógykovács, ráismerek a nőstény szamaráról. Egyszer már kezeltem ennek az állatnak az egyik mellső lábát. Úgy látom, most a hátsóra sántult meg.

A kénita József után iramodott, s megszólította:
- Uram,bízd ezt a nőstény szamárt az én gondjaimra. Ha az Úr is úgy akarja, három hét múlva versenyfutásban is részt vehet.
- Köszönöm,de nem várhatok három hétig.
- Akkor cserébe odaadom az én szamaramat.
- Ugyan miféle ember vagy te, hogy egy remek fiatal fehér szamarat kínálsz az én öreg és sánta vörös szamaramért! Szavamra mondom, nem sok üzleti szellem szorult beléd.
- Miért? Három hónappal ezelőtt nem ezen a szamáron ült-e a várandós feleséged, amikor Betlehembe jöttetek? No, ugye. Hát én levágom ennek a szamárnak a farkát,szálaiból fonalakat csinálok, és mint szerencsét hozó talizmánt eladom törzsbelijeemnek. Egy-egy vonatért megadnak öt sékelt, és meg örülnek is, hogy jó vásárt csináltak. A szamarat pedig megtartom magamnak.
- Nos, hát akkor fogadd az öreg szamarat, és add ide a tiedet, mert valami belső hang azt súgja nekem, hogy szükségem lesz egy megfelelő állatra, mielőtt véget ér ez a nap. Az Úr áldása legyen veled. De még egyet kérek tőled: meg ne mondd senkinek, hogy itt vagyok Betlehemben. Amíg nemzetségünk összeírása be nem fejeződik, és családommal el nem indulok hazafelé, addig hallgass róla, hogy találkoztunk.

József kezdte leszerszámozni a szamarat, de a kénita tiltakozott:
- Nem, nem, a nyereg velejár mindegyik szamárral. Nem elég szép-e az enyém? Nézd, ezüstcsengőcskék meg zöld bojtok vannak rajta, bizonyára tetszenek majd az asszonyodnak meg a gyermeknek. Nekem pedig add ide ezt a nyerget, hadd őrizzem meg, mert drága terhet hordozott. Értékes örökség lesz a gyermekeim számára, aki majd tovább adják ivadékaiknak.

A három damaszkuszi zsidó némán figyelte a beszélgetésüket. Amikor József felült az új szamárra, és elkocogott, sietve a nyomába szegődtek, és meglesték, hová igyekszik. Majd visszatértek szállásukra, megmosdottak, beillatosították magukat, felöltötték pompás díszruhájukat. Úgy festett mind a három, mintha király lett volna. Amikor elkészültek, előszedték a magukkal hozott ajándékokat, és elindultak.

Mária éppen a kisdedet szoptatta, amikor megjelentek a csűr ajtaja előtt. Riadtan nézett fel rájuk. Ők azonban a béke jelével köszöntötték Józsefet, majd leborultak a döngölt agyagpadlón, amelyet Mária nemrég söpört tisztára, és néma áhitattal hódoltak a gyermek előtt. Egyikük tizenkét ágú aranykoronát helyezett a lábához - mindegyik ágnn egy-egy drágakő: a tizenkét törzs jelképe -, és suttogva mondta:
- Királyi méltóságod jeléül, Magasztos!

A második mirhával teli alabástrom szelencét tett a korona mellé balra, és azt mondta:
- Szereteted jeléül, Magasztos!

A harmadik tömjénnel teli elefántcsont ládikát tett a korona mellé jobbra, és azt mondta:
- Halhatatlanságod jeléül, Magasztos!

Mária könnyekre fakadva, ünnepélyes komolysággal mondott nekik köszönetet::
- Köszönöm, jó urak, köszönöm a fiam nevében. Ajándékaitokat jól választottátok meg. Isten áldása legyen veletek!

Egy zsoltárt énekelve mentek el, amelynek szövege találóbb és odaillőbb már nem is lehetett volna:

Imé, hallottunk róla Efratában, rátaláltunk Jaar tér-
ségein: Hadd menjünk be az ő hajlékaiba, boruljunk le
lábainak zsámolyánhoz!

József úgy tett, mintha nem hallott és nem látott volna semmit, nem myúlt az ajándékokhoz. Mária elrakta a kincseket. Azután szótlanul megreggeliztek. Később József átment a fogadóba, hogy megtudakolja, mikor kezdődik az összeírás. Szerette volna, ha hamar végeznek, és mielőbb elindulhatnak hazafelé. Amikor azonban a pajta mellett elhaladva be akart fordulni a fogadóba, kiáltozást hallott:
- Katonák jönnek! Nézzétek! Egy egész század lovasság! A király katonái!

Józsefnek abban a pillanatban eszébe jutott az álma. Igen, az is ugyanilyen kiabálással kezdődött... Homlokára kiültek a rémület verejtékcsöppjei. Sarkon fordult, és ahogy csak bírta a lába, sietett vissza Máriához.
- Gyorsan, gyorsan! - suttogta rekedten. - Egyetlen pillanatig se késlekedjél.. Halál van a levegőben. Csomagolj össze mindent, én addig megnyergelem a szamarakat.
- Az Úr kezében vagyunk - mondta nyugodtan Mária. - Engedelmeddel előbb megfürösztöm és felöltöztetem a kicsit-
- De siess!

Akrhelosz herceg egy század trák lovas katona élén belovagolt Betlehembe, és tisztjeinek parancsokat osztogatott: egy tucatnyi katona állja el a mélységből kivezető utakat, és tartóztasson fel mindenkit, a többiek pedig tereljék össze Dávid sarjait, családostul.
- Mindent halkan csináljatok: lehetőleg kerüljétek az erőszakot. Az öldöklést csak akkor szabad elkezdeni, ha Dávid fiait már elkülönítettétek a helybeli lakosoktól. El ne feledjétek: csakis az apró fiúgyermeket kell megölni. Felnőtt személyeket sem szabad megölni, sem az idősebb fiakat és leányokat. Az a baljós teremtmény, akit a király parancsára el kell pusztítanunk, még négyhónapos sincs, tehát csecsemő. De hogy biztosak legyünk a dolgunkban, meg kell ölnünk minden két éven aludi fiúgyermeket. Igy szól Heródes király parancsa.

A kénita gyógykovács néhány törzsbelijével az erdő szélén várakozott Józsefre.
- Gyorsan, uram, siessetek! - sürgették. - A halál lovagolt most be Betlehembe... Vesd le színes kalmárköpönyegedet, és öltsd magadra ezt a vedlettet. A katonákkal el kell hitetni, hogy rékábiták vagytok.

József megfogadta a tanácsot. Utána együtt lementek a legelőre, a kéniták összeterelték birkáikat, és megindultak a Jordán felé vezető úton. A vámháznál egy szakasz trák katona állt őrséget, de parancsnokuk szó nélkül átengedte a nomádokat. Lassan bandukoltak tovább, egyszerre csak borzalmas ordítást, sikoltozást sodort feléjük a szél.
- Uram és úrnőm - mondá a gyógykovács -, most hagyjatok el minket. Vágjatok keresztül a hegyeken, menjetek el addig a tölgyesig, amelyet a csipkézett oromzatú szirtfal alatt láttok. Barátokat találtok ott, akik majd biztonságos helyre vezetnek. Velünk nem maradhattok tovább, az veszedelmes volna. Ne féljetek. Az Úr megoltalmazza azt, ami az övé.

A tölgyesben tűz mellett üldögélő juhászt találtak. Mogorván pislogott rájuk. Inkább rablógyilkosnak látszott, mint békés pásztorembernek. Övében három hosszú pengéjű kés volt. József zavartan bámult rá, nem tudta, hogyan szólítsa meg. De Mária nyájasan fordult az ijesztő külsejű emberhez:
- Sátorfüggöny nemes fia! Ráháb nevében kérlek, hagyd most a nyájat legényeid gondjára, és vezess el minket Kénához, a te uradhoz!

Kéna délnyugatra, mintegy tíz mérföld távolságban táborozott akkor, egy Béth-Sur nevű helyen. Nagy örömmel fogadta Máriát és a gyermeket, s kedvükért József iránt is tiszteletteljes magatartást tanúsított.

Három napot töltöttek a nomád táborhelyen, s miután kipihenték magukat, elhatározták, hogy továbbmennek. Kéna megkérdezte Józseftől, hogy hová igyekeznek.
- Egyiptomba - válaszolta József -, hogy megfizessük tartozásunkat Simonnak, Boéthosz fiának, a volt főpapnak.
- Sok az a pénz? Az Egyiptomba vezető út nem elég biztonságos ahhoz, hogy fegyveres kíséret nélkül utazók nagy értékeket vigyenek magukkal.
- Nem, nem sok. Mindössze fél sékel, ami két alexandriai drachmának felel meg. De becsületbeli tartozás, okvetlenül ki kell egyenlítenem.
- A testvérhúgom fia majd veletek tart, akkor nem kell félnetek semmitől. Zenéjével még el is szórakoztat benneteket útközben.

Így hát Kéna unokaöccsének társaságában keltek útra Egyiptom felé. Amikor Hebronba értek, megtudták, hogy Heródes meghalt, és hogy a hippodromba zárt zsidók kiszabadultak. Amikor Heródes érezte, hogy immár ütött végórája, meg akarta öletni valamennyit, és ki is adta a parancsot, de nővére, Salóme elejét vette a vérfürdőnek.

A halálhír hallatára Kéna unokaöccse sírva fakadt, majd gyászéneket rögtönzött, amelyben az elveszett reményeket siratta, s azon kesergett, hogy megint csak Jákob diadalmaskodott. Ézsau ismét lebukott a feneketlen sötétségbe. Elrévült tekintetét egy növényre szegezte, amely magányosan zöldelt egy kis homokfolt közepén, és gyűlölettől ízzó hangon kiáltotta:
- Átkozzon meg az Úristen, gonosz növény azért a rosszért, amit cselekedtél!
- Barátom - kérdezte csodálkozva József -, miért átkozod azt a növényt?
- A vaduborkát átkozom. Nem ismered a vaduborkát?

Józsefnek ekkor eszébe jutott Elizeus meg a levesesfazék története. Egy városi ember tudatlanságból kerti uborka helyett vaduborkát aprított a levesbe. Amikor egyik vendége szájához emelte a kanalat, rémülten kiáltott fel: ,,Halál van a fazékban, Isten Embere!" Elizeus csodát művelt, és valamennyiüket megmentette a biztos haláltól.
- Ez vajon most kinek a fazekába aprították bele a halált? - kérdezte József.
- A király daganatos betegségben szenvedett, de nem attól halt meg. Én törzsem orvosa vagyok, ismerem valamennyi sivatagi növény értékét, tulajdonságait. Csakis a vaduborka okozhatta a torok szárazságát, a bűzös leheletet, a viszketegséget, az állandó hasmenést. Legyen átkozott ez a gyilkos növény, mert miatta halasztódott el a leszámolás napja!
- De gondolj arra, hogy Ézsau megbocsátott testvérének, Jákobnak, pedig elpusztíthatta volna, amikor az Szukkóth felé igyekezett. És az ő nagylelkűségét mi, Izrael fiai, nem felejtettük el. Számadást sohasem lehet karddal elintézni, Kéna, nemes unokaöccse. Inkább zengj dicsérő éneket a vaduborkáról, amely tizenötezer ember életét mentette meg.
- És minden valószínűség szerint egy gyermekét is - tette hozzá Mária -, aki mind Ézsau, mint Jákob számára a békesség reménye lehet.

Némi kerülővel ellátogattak Én-Rimmonba, hogy felkeressék Erzsébetet. A két anya bánatos büszkeséggel mutatta egymásnak a maga apátlan gyermekét. Majd tovább utaztak Beérsebába, ahol a jeruzsálemi események újabb fejleményeiről értesültek. Heródes fiai között már-már polgárháború tört ki, de az utolsó pillanatban mégis megegyeztek. Amikor Heródes halálának álhíre elterjedt, Philipposz herceg elmenekült, mihelyt azonban megjött a második halálhír - a valódi -, Jeruzsálembe sietett, és a pártján levő belga kelta zsoldosok segítségével elfoglalta a palotát, Arkdhelaosz csatlakozott hozzá a maga trák katonáival. Antipasz erre békeüzenetet küldött mindkettőjüknek a galileai Szepphoriszból, ahol ötven mérföldes körzetben minden város helyőrségét sikerült megnyernie. A három herceg a nagynéni, Salóme jelenlétében találkozott - ő volt a békeközvetítő -, és megegyezett a királyság három tetrarkhiára való felosztásában, amennyiben a császár hozzájárul. Ptolemalosz kamarás segítségével, akire Heródes a pecsétnyomóját bízta, megállapodásukat hitelesítendő, megfogalmaztak egy álvégrendeletet. A alódi végrendeletnek azokat a passzusait változtatás nélkül másolták át, amelyekben Heródes nagy summákat haegyományozott a császárra, a császárnéra és Salóméra (az utóbbi fémillió ezüstdrachmát örökölt tőle). A következő felosztásban egyeztek meg: Arkhelaosz kapja a judeai királyságot Edommal és Szamáriával, Antipasz Gelieát és Peraeát, Philipposz Batanaeát, Auranitiszt és Trakhónitiszt a Hermón-hegységig, Salóme - közvetítésee fejében - egy külön kis országocskát kap azon a területen, amely valaha a filiszteusok földje volt. Heródes Philipposz herceg - ugyancsak az álvégrendelet szerint - nem örökölt területet, de ha eskü alatt lemond minden ilyen igényéről, akkor Arkhelaosz, Philipposz és Antipasz együtt köteles neki évjáradékot fizetni. Ami Antipatrosz király fiát, az ifjabbik Antipatroszt illeti, őt Philipposz ügynökei Alexandriában meggyilkolták, és testét a tengerbe dobták, ezt egy kereskedő mesélte, aki éppen abból a városból jött.

A hírek nem tudták eltéríteni Józsefet attól az elhatározásától, hogy Egyiptomba kell vinnie Máriát meg a gyermeket. Megsejtette ugyanis Mária titkát. Nyilvánvaló volt előtte, hogy kizárólag Heródes eredeti végrendelete érvényes, az, amelyet Augustus jóváhagyott, s amely a következő sorrendben szabta meg a trónutódlás jogát: először Antipatrosz, ha Antipatrosz Heródes előtt hal meg, Heródes Philipposz, végül Antipatrosz örökösei. Mivel Heródes Philipposz lemondott a trónigényről, az ifjabbik Antipatrosz pedig halott - a törvényes örökös Jézus, Antipatrosznak titkos házasságából született gyermeke. Lehetséges, hoegy Augustus jóváhagyja Heródes fiainak megállapodását, de az eredeti végrendelet jogilag akkor is érvényes, nyilván ezért gyilkoltatták meg a hercegek az ifjabbik Antipatroszt, s ezért egyeztek ki Heródes Phhilipposszal. József tehát Mária érdekében nem tartotta tanácsosnak, hogy visszatérjen Emmauszba, ameddig Ardkhelaosz a király, mert ha Jézus kilétének titka kiszivárogna - ami könnyen elképzelhető -, akkor Arkhelaosz bérgyilkosokat küldene, hogy a gyermeket eltegyék láb alól.

Rehobóthból megüzente fiainak, hogy jól van, de hosszú útra indul, és már most vegyék át örökségüket, ne várjanak addig, amíg halálának híre eljut hozzájuk.
- Ez az utazás újra célt ad az életemnek - mondta Máriának. - Már tehetetlen aggastyánnak kezdtem érezni magam, és napról napra jobban erőt vett rajtam a tunyaság. Alexandriában majd visszatérek régi mesterségemhez. Valaha híres voltam arról, hogy jó ökörjármot meg faekéhez való csoroszlyát tudok csinálni. Nem megerőltető munka. Ügyesség kell hozzá, nem erő. Meglátod, ha Isten is úgy akarja, hamarosan jólmenő műhelyem lesz, és eljön az idő, amikor a te fiad lesz a segédem.

Ón-Héllopolisz ősi városánál Kéna unokaöccse búcsút vett tőlük. A városkapu előtt, a folyóban Mária kimosta a gyermek pólyáját, ruhácskáit, s amíg azok a napon száradtak, lepihent egy öreg olajfa árnyékában. Másnap azután továbbmentek Leontopolisz városába, amely onnan csak néhány mérföldre volt, észak-nyugati irányban. Ezt a várost a görögök nevezték el Leontopolisznak, azaz Oroszlánvárosnak, mert egykor az oroszlánfejű Baszt egyiptomi istennő kultuszhelye volt. József ott eladta a fehér szamarat meg a díszes nyerget, és az értük kapott pénz egy részén asztalosszerszámokat vásárolt egy egyiptomitól, aki abbahagyta a mesterséget. Azután elindultak szállást keresni, találtak is megfelelőt nem messze a zsidó templomtól, amelyet Óniás főpap alapított két emberöltővel ezelőtt. Itt végre hálát adhattak az Úrnak, hogy szerencsésen megmenekültek a veszedelemből.

Simonnak mindjárt megfizették a tartozást, és Mária most már József felesége lett. Mivel József az asztalosmunkával nem sokat keresett, Mária egy ismerős kertész terményeit árulta a piacon. Olyankor a gyermek mellette játszadozott a porban.



 
 
0 komment , kategória:  A sánta Jézus -Edom Talmud  
     2/4 oldal   Bejegyzések száma: 30 
2020.04 2020. Május 2020.06
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 1 db bejegyzés
e év: 29 db bejegyzés
Összes: 7233 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 44
  • e Hét: 452
  • e Hónap: 12157
  • e Év: 51158
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.