Belépés
jupiter21.blog.xfree.hu
" Elég, ha megértjük, hogy mindannyian valamilyen célból vagyunk itt, és elég, ha elkötelezzük magunkat ennek a célnak. " Paulo Coelho "Né... Keller Istvánné
1946.04.10
Offline		 Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     2/2 oldal   Bejegyzések száma: 19 
MÁR ISKOLÁS VAGYOK (részlet)
  2013-03-07 18:57:10, csütörtök
 
 
Érdekes, de amióta iskolába járok, a felnőtteket egyetlen dolog érdekli. Mindenki megkérdezi tőlem:
- Aztán szeretsz-e iskolába járni?
Én először azt válaszoltam, hogy nem tudom.
Akinek ezt válaszoltam, az összecsapta a kezét és egészen odavolt. Hogy miért nem szeretek iskolába járni? Talán nem szeretem a tanító nénit? Pedig nem azt mondtam, hogy nem szeretek iskolába járni, csak azt, hogy nem tudom. Mert ez az igazság.
Van, amikor szeretek iskolába járni, és van, amikor nem.
Amikor reggel kijövök a kapun és végigmegyek az utcán az iskolatáskával, és mindenki látja rajtam, hogy én már iskolás vagyok, akkor szeretek iskolába járni.
Amikor Klári néni olyat kérdez, amire senki sem tud felelni, csak én, akkor szeretek iskolába járni.
Amikor Panni néni engem kér meg, hogy énekeljem el a többieknek a Bújj, bújj zöldág-ot, akkor szeretek iskolába járni.
Ha én hajítom legmesszebbre a kislabdát, és a Magdi néni azt mondja, ejha!, akkor szeretek iskolába járni.
És akkor is jó, amikor a folyosón találkozunk az Attilával, akivel sajnos nem egy osztályba járunk, és ilyenkor odakiabálunk egymásnak, hogy szia kifli, szia bödön, és ezen csak mi ketten nevetünk, mert a többiek nem értik, akkor is jó iskolába járni.
Persze Pöszke, ha itt volna, értené, mert az óvodában nekem a kifli volt a jelem, az Attiláé meg a bögre, de ő mindig összetévesztette a bödönnel.
És akkor is szeretek iskolába járni, mikor a Klári néni felemeli a füzetemet és megmutatja többieknek, hogy nézzétek, így kell ezt ügyesen megcsinálni!
Szóval sokszor szeretek iskolába járni, de van, amikor nem szeretek.


Janikovszky Éva



  
 
0 komment , kategória:  Író -Janikovszky Éva   
Amikor apukám azt mondja.............
  2013-03-07 18:55:25, csütörtök
 
 
Amikor apukám azt mondja, hogy gyere csak ide, kisfiam, beszélni akarok veled, akkor már biztos, hogy baj van. Mert ha nincs baj, akkor nem mondja, hogy beszélni akar velem, hanem mindjárt beszél.

Janikovszky Éva
  
 
0 komment , kategória:  Író -Janikovszky Éva   
Ha az ember boldogtalan
  2013-03-07 18:53:51, csütörtök
 
 
Ha az ember boldogtalan, akkor mindig tudja, hogy miért az. De hogy mi mindenből tevődik össze az a boldogság, ami könnyet csal az ember szemébe - ezt már sokkal nehezebb felsorolni."

Janikovszky Éva

  
 
0 komment , kategória:  Író -Janikovszky Éva   
Janikovszky Éva verscímek
  2013-03-07 18:52:29, csütörtök
 
 
1.1957 - Csip-Csup (Kispál Éva néven)
2.1960 - Szalmaláng (regény)
3.1962 - Aranyeső (regény)
4.1962 - Te is tudod?
5.1965 - Ha én felnőtt volnék
6.1966 - Akár hiszed, akár nem
7.1967 - Jó nekem
8.1968 - Felelj szépen, ha kérdeznek
9.1969 - Bertalan és Barnabás
10.1970 - Málnaszörp és szalmaszál
11.1972 - Velem mindig történik valami
12.1974 - Kire ütött ez a gyerek?
13.1975 - Már óvodás vagyok
14.1976 - A nagy zuhé
15.1978 - A lemez két oldala (felnőtteknek)
16.1978 - Már megint
17.1980 - Az úgy volt...
18.1983 - Már iskolás vagyok
19.1983 - Örülj, hogy fiú! (felnőtteknek)
20.1983 - Örülj, hogy lány! (felnőtteknek)
21.1985 - A Hét bőr
22.1991 - My Own Budapest Guide, Mit mir in Budapest (ifjúsági útikönyv)
23.1997 - Felnőtteknek írtam
24.1998 - Mosolyogni tessék! (felnőtteknek)
25.1999 - Cvikkedli
26.2000 - Ájlávjú (felnőtteknek)
27.2001 -De szép ez az élet! (felnőtteknek)
28.2002 - Ráadás (felnőtteknek)

..		  
 
0 komment , kategória:  Író -Janikovszky Éva   
Mi van a könyvekben ?
  2013-03-07 18:50:14, csütörtök
 
 

Mi van a könyvekben? Ezen törtem a fejemet, amíg ott kuporogtam három-négy éves koromban nagyszüleim boltjában egy kis sámlin. A pénztárban nagymamám ült, a pult mögött anyám várta a vevőket. Mögötte mennyezetig érő könyvespolcok, és egy nagy létra, amely két kampóval egy vasrúdra függesztve siklott jobbra-balra, hogy elérhetők legyenek a legfelső polcon sorakozó könyvek is.
Ne gondoljátok, hogy unatkoztam! Ha bejött egy vevő a boltba, azt próbáltam kitalálni, hogy vajon az alsó polcokról kér-e könyvet, vagy a magasban lévők érdeklik. Az én fiatal, fürge, okos anyukám minden könyvnek tudta a helyét, s ha kellett, felmászott a létrára, hogy lehozza a kék, vörös, lila kötésű könyvet a legfelő polcról is, és a vevő elé tegye. Büszke voltam anyámra, és egyre jobban izgatott, hogy mi lehet a könyvekben? Hiszen az alsó sorokban is volt kék, vörös, lila, tele apró fekete betűkkel - szép színes rajz, mint az én könyveimben, pedig egyikben sem volt!

Otthon nálunk mindenki olvasott. Anyám is, apám is, nagyszüleim is. Ahogy elnéztem az arcukat, amint a könyv fölé hajolva hol elmosolyodnak, hol elkomorodnak, hol meg feszült izgalommal lapoznak egyet, azon gondolkoztam: hol járnak? Meg se hallják, ha szólok hozzájuk, s ha végre rám figyelnek, mintha visszajöttek volna valahonnan. Miért nem visznek engem is magukkal?
Mi van a könyvekben, mi az a titok, amit nem osztanak meg velem?
Aztán megtanultam olvasni. És megtudtam, mi a könyvek titka. Az, hogy minden bennük van. Nemcsak a tündérek, a manók, királykisasszonyok, a gonosz boszorkányok, hanem én is meg te is, örömeinkkel, gondjainkkal, vágyainkkal, bánatunkkal, benne van a jó meg a rossz, az igaz és a hamis, a természet, a világmindenség; ez mind, mind elfér a könyvekben.
Nyisd ki a könyvet! Megosztja veled minden titkát

Janikovszky Éva
  
 
0 komment , kategória:  Író -Janikovszky Éva   
Janikovszky Éva
  2013-03-07 18:47:02, csütörtök
 
 
Janikovszky Éva (született Kucses Éva) (Szeged, 1926. április 23. - Budapest, 2003. július 14.) író, költő, szerkesztő, Kossuth-díjas gyermek- és ifjúsági könyvek írója.

1944-1948-ig a Szegedi Tudományegyetemen filozófia, néprajz, magyar és német szakon folytatta tanulmányait. Ezt még kiegészítette 1948-1950 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem filozófia, pszichológia és politikai gazdaságtan szakokkal. 1950-ben tanári oklevelet szerzett.

Első munkahelyén 1950-tól 1953-ig dolgozott: a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium tankönyvosztályának főelőadója volt, majd 1953 - 1957-ig az Ifjúsági (később Móra) Könyvkiadó lektora lett, majd főszerkesztője. Sokáig dolgozott ebben a munkakörben, 1964-től egészen 1987-ig. Eközben a Minerva Kiadó szerkesztői munkakörét is ellátta 1981-1982-ben. 1987-ben vonult nyugdíjba, de továbbra is munkatársa, igazgatósági tagja volt a Móra Kiadónak. 1999-től a Hölgyvilág című hetilapban is jelentek meg írásai.

1978-tól, megalakulásától 1995-ig elnöke volt az IBBY (Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa) magyar bizottságának. Elnökségi tagja volt az UNICEF Magyar Bizottságának, 1991-től elnöke volt a Staféta Alapítvány kuratóriumának (a hátrányos helyzetű gyerekek továbbtanulásának biztosításáért), 1996-tól elnöke volt az Írószövetség Gyermekirodalmi szakosztályának.
2003. július 14-én hunyt el.

Első kötetét 1957-ben adták ki. Ezt a kötetet Kispál Évaként jegyezte. A könyvet 32 mű követte, melyek 35 nyelven jelentek meg. Témája a felnőtt-gyermek kapcsolat, sajátosan mindennapi élményeivel és konfliktusaival. Műveivel összekapcsolódtak Réber László illusztrációi. Írt filmforgatókönyvet, dolgozott hetilapoknak, folyóiratoknak, gyakran szerepelt a televízióban, rádióban. Több könyvéből készült rajzfilm, több gyermekeknek szóló tévéjátékát sugározták. 1960-ban, a Szalmaláng című regényén szerepelt először a Janikovszky Éva név. Mire az évtized a végére ért, Janikovszky Éva jelenség lett.

Hangja, ábrázolásmódja, világa összetéveszthetetlen másokéval. Írói világában fontos helyet kap az őszinteség, a barátság, a közösség, a munka, a játék. Még akkor is, ha nem gyerekeknek, hanem felnőtteknek, illetve az idősebb korosztály tagjainak kíván szavaival kellemes perceket szerezni. Kimeríthetetlen témája a felnőtt-gyerek kapcsolat, a mindennapi élet - sajátosan mindennapi élményeivel és konfliktusaival. Nála a lemeznek (vagy ha jobban tetszik, az éremnek) mindig két oldala van, ezért minden esetben foglalkozik a gyerek és a felnőtt problémáival is.
Janikovszky Éva szövegei elválaszthatatlanok Réber László rajzaitól. Amíg Janikovszky Éva kevés szóval ír, Réber László egyetlen vonallal rajzol. Ezzel a módszerrel leegyszerűsítik, modellszerűvé teszik a világot, és rengeteg teret hagynak a szabad asszociációnak.






Janikovszky Éva sírja Budapesten. Farkasréti temető: 12/1-1-107.		  
 
0 komment , kategória:  Író -Janikovszky Éva   
Mosolyogni tessék !
  2013-03-07 18:43:14, csütörtök
 
 
"Mosolyogni tessék! Persze nem szüntelenül, nem reggeltől estig.
De bujkáljon bennünk a mosoly - minden eshetőségre készen -, hogy bármikor felragyoghasson. Mert a mosoly, meggyőződésem szerint, mindig egy kis fényt hoz az életünkbe, meg a máséba is. Kicsike fényt, de sok kicsi, mint tudjuk, sokra megy."

Janikovszky Éva
  
 
0 komment , kategória:  Író -Janikovszky Éva   
ÖRÜLJ, hogy FIÚ !
  2013-03-07 18:40:12, csütörtök
 
 
Van, amit az ember előre megérez.
Különösen akkor, ha nemsokára anya lesz.
Biztos voltam benne, hogy nekem csak kislányom lehet.
A fiúk szemtelenek, durvák és csúnyán beszélnek.
A lányok szépek, kedvesek és szeretik a mamájukat.

Nekem lányom lesz.
Szőke hajú és kék szemű.
Angyalka, Tünde vagy Virág.

Vagy fekete hajú és sötét szemű.
Akkor meg Réka, Klaudia vagy Dorottya.
Esetleg Seherezádé.

Persze lehet vöröses hajú és zöld szemű:
Rebeka, Mónika vagy Kleopátra,
s ha gesztenyebarna lesz, szürkés-kékes-zöld szemmel: Kinga, Georgina vagy Gyöngyvér.

Már eljött az ideje,
és én még mindig nem döntöttem.
Mert az apja is mondott neveket,
és ezzel csak megzavart.
Végül úgy határoztam, hogy előbb majd
megnézem, hogy milyen színű a haja meg a szeme, és attól függően lesz Amanda, Imola vagy ruzsina.
Úgyis tőlem kérdik, hogy mi legyen a neve, ha már megszületett.
Hát valóban tőlem kérdezték, csak előbb annyit mondtak:
GRATULÁLUNK, ANYUKA! KISFIÚ!

Mert úgy látszik, néha még egy anya is tévedhet a megérzéseiben.
És az az érdekes, hogy amikor meghallottam, hogy én most már igazán anyuka vagyok, és isfiam van, eszembe se jutott, hogy lányt akartam, csak annak örültem, hogy végre megszületett s egészséges, és amikor fölsírt, tudtam, hogy csak ő lehet a mi gyerekünk,

Hogyan is lett volna lány, mikor fiú!

És amikor megkérdezték, hogy mi legyen a neve,
mindjárt kettőt is mondtam,
pedig nem is gondolkoztam rajta,
csak egyszerűen tudtam, hogy úgy hívják.
Különben is, nehéz lett volna eldöntenem,
hogy melyik név illik jobban hozzá, mert kicsit kopasz volt, és nem nyitotta ki a szemét.

De amikor mellém fektették,
és azt mondtam neki, hogy drága kisfiam,
láttam, hogy megérti,
és ő is szeretné nekem azt mondani, hogy drága anyukám.
Persze erre még várnunk kell egy kicsit.
Én az első perctől fogva örültem a fiamnak,
csak akkor még nem tudtam, hogy másnak is akkora öröm,
hogy nekem fiam született.
Hogy örült az apja!
Sose mondta, hogy ő fiút szeretne,
de valószínűleg így van,
mert egyre csak azt kiabálta, hogy
fiam született, fiam született, fiam született,
amíg fel nem világosítottam, hogy nekem is.

Én igazán az első perctől fogva örültem a fiamnak,
és annak is örültem,
hogy az apja annyira örül a fiának,
pedig akkor még nem is gondoltam arra,
hogy egy fiú az sokkal jobb, mint egy lány.
Aztán meggyőztek róla.

Örülj, hogy fiú! mondta az anyám,
egy fiúnak mindig könnyebb az élete!
És ő csak tudja, hiszen lánynak született.

Örülj, hogy fiú! mondta az apám,
egy lánnyal mindig sokkal több baj van!
És ő csak tudja, hiszen neki is lánya van.

Örülj, hogy fiú! mondta a bátyám,
így nem fog annyit bőgni, mint te, kiskorodban!
És neki is igaza volt, mert én tényleg sokat bőgtem, amikor ő húzta a hajamat.

Örüljön, hogy fiú, mondta a nővérke is, amikor haza készültünk,
és a kezembe nyomta a kisfiamat.
Igaz, hogy ő nem mondott többet,
mert szaladt vissza a többi kisbabához, aki mind bőgött valamiért,
de biztosan neki is megvolt az oka, hogy ezt mondta.

Amikor már otthon voltunk,
és megjelentek a rokonok, a szomszédok és a barátaink gyereknézőbe,
ők világosan meg is mondták, hogy miért jobb egy kisfiú, mint egy kislány.

Örülj, hogy fiú, mondták a rokonok,
a szomszédok és a barátaink mind.

A lányok nyafkák,
kényeskedők
és semmi se jó nekik.

Bezzeg a fiúk!
Egy fiú
az
okos
és
erős
és
bátor!

Tinka néni még azt is hozzátette,
hogy egy fiú
az mindenhez ért,
egy fiú az kész ezermester!
S azt hiszem, ez mind így igaz.

Mert ahogy elnézem a fiamat,
már most látszik rajta, hogy milyen okos.
Ha megnő,
biztosan tudni fogja,
hogy kik lövöldöznek a tévéhíradóban és mért,
hogy a nyilvános vitákban, amikor minden érv olyan meggyőző,
végül is kinek van igaza,
és nemcsak jelentkezik majd minden vetélkedőre,
hanem meg is nyeri.

Ahogy elnézem a fiamat,
már most látszik rajta az is, hogy milyen erős
Ha megnő,
biztosan egyből kinyitja nekem a csavaros tetejű üvegeket,
könnyen feldobja a koffereket a csomagtartóba,
és egyedül megemeli az ágyat, ha alá kell tenni a szőnyeget.

Ahogy elnézem a fiamat,
már most látszik rajta az is, hogy milyen bátor.
Ha megnő, biztosan kikergeti az ablakon
a nagy zümmögő bogarat,
ha villámlik és dörög az ég, azt mondja majd:
ugyan már, csak egy kis zivatar,
és nem ijed meg attól sem, ha bennragad a liftben a kilencedik és a tizedik között.

Ahogy elnézem a fiamat,
azt hiszem, Tinka néninek is igaza van,
mert már most látszik rajta, hogy milyen ügyes.

Nem azért, mert az én fiam, de ritkaság, hogy egy gyerek
már kéthetes korában felemelje a fejét,
és még inkább, hogy kéthónapos korában
a hasáról a hátára forduljon, és vissza.

Arról nem is beszélve,
hogy tegnap megfogta a bögrét!

Nem vagyok ábrándos természet,
de amikor láttam, hogy megfogja a bögrét,
mégis elábrándoztam.

Ha nagy lesz a fiam,
megjavítja a redőnyt, ha megakad,
a csapot, ha csöpög,
a fregolit, ha leszakad,
a rádiót, ha röcsög,
a tévét, ha fut a kép,
a frizsidert, ha nem hűt,
a mosógép kerekét,
s a kályhát, ha nem fűt,
a vasalót, ha zárlatos,
a kvarcórát,
a porszívót,
a cipzárat,
a szárítót,
s mindez nem is csodálatos,
hisz egy fiú mindenhez ért.

És fölkaptam a fiamat a kiságyból
és összevissza pusziltam örömömben.

Este megkértem az apját, hogy csinálja meg
a kiságy oldalát, mert egy léc kilazult,
és elmondtam neki is,
hogy milyen ezermester lesz a mi fiunk.

Ennek az apja is nagyon örült, és mondta, hogy
addig is inkább szóljak a szomszédék Jóskájának,
mert ő, sajnos, nem ért az asztalosmunkához.

Sokszor felemelem a kisfiamat a magasba,
mert úgy szeretném, ha nagyobb lenne!

De most még kicsi.
És amíg kicsi, hagyom ugyan megnőni azt a gyönyörű szöszke haját,
de világoskékbe öltöztetem, hogy mindenki lássa: kisfiú,
és senki se mondja, hogy jaj, de aranyos kislány,
csak azért, mert olyan szép.

Ha már nagyobb lesz,
akkor majd levágatom a haját fiúsra,
és veszek neki
kis farmernadrágot
meg csíkos trikót
meg tornacipőt,
hogy olyan legyen, mint egy nagyfiú kicsiben.

És amikor már valóban nagyfiú lesz,
és ő maga növeszti meg a haját,
és nem akar mást hordani,
csak farmernadrágot
meg trikót
meg tornacipőt,
akkor veszek neki szép sötétkék öltönyt
fehér inggel
és nyakkendővel,
és elviszem borbélyhoz
és levágatom a haját,
hogy olyan legyen,
mint egy kisfiú nagyban.

Ha én meg a nagyfiam végigmegyünk az utcán,
biztos, hogy mindenki utánunk fordul.
A lányok majd azért fordulnak utánunk, hogy
megnézzék a fiamat,
aki magas
és izmos
és jóképű,
az idősebbek meg azért,
hogy megnézzék azt az igazán fiatal anyukát,
akinek ilyen figyelmes és jól nevelt fia van.
Mert ez is látszani fog rajta.

Az én fiam olyan figyelmes lesz, ha megnő,
hogy magától megáll minden cipőbolt kirakata előtt, ha együtt sétálunk,
mindig otthon marad köszönni, ha meghívom a barátnőimet egy kis beszélgetésre,
és sose kérdi meg, hogy melyik is a kedvenc kölnim, mielőtt meglep vele, mert tudja.

Az én fiam olyan jól nevelt lesz,
hogy csak azért ül le elsőnek a buszban,
hogy aztán átadhassa a helyét másnak,
az öreg néniktől és bácsiktól nemcsak megkérdezi,
hogy hogy tetszik lenni, hanem azt is végighallgatja,
ha netán elmondják,
és senkinek sem felejt el üdvözlő lapot küldeni a nyaralásból.
Én meg csak hallgathatom, amikor az ismerősök és a szomszédok elújságolják:
nahát, milyen aranyos ez a fiú,
még nekem sem felejtett el üdvözlő lapot küldeni a nyaralásból!

Elnézem a fiamat,
hát mindez most még nem látszik rajta,
mert még kicsi,
és csak ezután fogom jól nevelni.
Egyelőre ugyanis felveszem, ha sír, mert
most még én vagyok hozzá gyöngéd és figyelmes.

De tudom, hogy mi olyan jóban leszünk a fiammal,
hogy mindig nekem mutatja meg először
a térdét, ha felhorzsolta,
a léggömbjét, ha kipukkasztotta,
és a fagylaltját, ha leejtette.

És ha megnő,
nekem mutatja meg először
a bizonyítványát,
a jogosítványát,
és a kislányt, akit el akar venni.

Micsoda szerencse, hogy fiam született!

Örülök, hogy fiú,
mert így
lesz, akit az apja elvihet
a focimeccsre, s akit utána haza is kell hozni,
lesz, akivel az apja itthon is
kártyázhat,
sakkozhat,
bélyegezhet,
és lesz, akivel megbeszélheti, hogy szerinte mi baja a karburátornak.

Arról nem is beszélve,
hogy lesz, aki magától
leszalad a sportújságért,
és sosem felejti el bedobni a lottószelvényt.

Örülök, hogy fiú, mert majd megmutatja az apjának,
hogy egy fiú is szívesen kuktáskodik a konyhán,
hogy egy fiúnak is eszébe juthat, hogy a nagymamának másnap lesz a nevenapja,
és hogy egy fiú is észreveheti,
ha az anyja fodrásznál volt.

Örülök, hogy fiú, mert egy fiúból minden lehet,
még hajóskapitány,
karmester vagy sarkkutató is,
de azért jobban szeretném,
ha öttusabajnok,
vagy feltaláló lenne,
vagy valamilyen televíziós személyiség,
és ha majd a gyermekkoráról faggatja a riporter a tévében,
akkor elmondaná, hogy tulajdonképpen mindent
a szülői háznak köszönhet.
És ha netán meg akarják mutatni az édesanyja fényképét is,
akkor azt a nyári képemet adom oda,
a pöttyös ruhásat, a fűzfa alatt.

Elnézem a fiamat és arra gondolok,
milyen büszke leszek majd rá,
ha ballag az óvodában,
az iskolában,
ha jutalomkönyvet kap, és az osztályfőnöke megsúgja,
hogy ilyen kivételes tehetséggel még nem volt dolga,
ha ifjúsági sportbajnokként áll a dobogón,
ha doktorrá fogadják és kitüntetik,
ha a fiatalok az ő képét viselik a trikójukon.

Elnézem a fiamat, és arra gondolok,
hogy fogok majd örülni,
ha leszerel,
ha hazalátogat,
ha földet ér.

Elnézem a fiamat a kiságyban,
és a fiam visszanéz rám.
Örülök, hogy fiú vagy, mondom neki,
bár kislányt szerettem volna,
de akkor még nem ismertelek.
És úgy látszik, a fiam is örül, mert rám mosolyog.
Talán arra gondol, hogy
lesz neki még egy húga.
Vagy ha nem lesz,
akkor majd hoz ő
egy kislányt a házhoz.
Persze szépet, kedveset,
olyat, aki szereti a mamáját.
Nemcsak a sajátját,
hanem engem is.

Janikovszky Éva




  
 
0 komment , kategória:  Író -Janikovszky Éva   
Egy kamasz monológja
  2013-03-07 18:36:04, csütörtök
 
 




Janikovszky Éva (született Kucses Éva) (Szeged, 1926. április 23. - Budapest, 2003. július 14.) író, költő, szerkesztő, Kossuth-díjas gyermek- és ifjúsági könyvek írója. A Bajza utca lakója volt.

Pocsék vagyok, fantasztikusan pocsék. Hiába bámulom magam a tükörben, ez napról napra csak rosszabb lesz. A legfantasztikusabb az, hogy észre sem vettem, mikor lettem ilyen pocsék. Mert tavaly még egész normális srác voltam, az tuti, arra még emlékszem. Nem is néztem én akkor sose tükörbe, csak ha véletlenül nekimentem.


Janikovszky Éva: A tükör előtt
Egy kamasz monológja


Link..



 
 
0 komment , kategória:  Író -Janikovszky Éva   
     2/2 oldal   Bejegyzések száma: 19 
2020.06 2020. Július 2020.08
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031 
Blog kereső
Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 5 db bejegyzés
Összes: 26968 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 512
  • e Hét: 2900
  • e Hónap: 7306
  • e Év: 63239
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.