Gebhardt Nóra versei,Hajas György versei,Elég a meghatározó médiák félretájékoztatásaiból!,Andróczky Lászlóné Etelka: Adósunk Európa,Juhász Gyula: Trianon,Jaj, a legyőzöttnek! - Trianon, 1920. június 4.,Magyarország az I. világháborúban,Prohászka Ottokár,Ártatlan a kínpadon: A magyar nemzet meghurcolásának történe,Palágyi Lajos versei, - menusgabor Blogja - Ábrányi Emil,Adamis Anna,Ady Endre,Ágai Ágnes ,Agytorna,Alföldi Géza ,Alhana,Ambrus Magdolna,Andók Veronika ,Andróczky Lászlóné ,Antoine de Saint-Exupery,Anyák napja - gyermeknap,Áprily Lajos,Arany János,Arany Viktor,Arany-Tóth Katalin ,Aranyosi Ervin,Artai Zsuzsanna,Árvai Attila & Emil,Átyim Lászlóné ,B. B. Nala,B. Huszta Irén,B. Radó Lili,Babits Mihály,Bagi Tibor,Bajza József ,Baktai Faragó Aranka ,Balassi Bálint,Balázs Béla,Balázs Sándor Turza /B.A.S.A./,Bálintffy Etelka,Balla Zsuzsanna,Balogh József,B,

Továbbiak »

Belépés

			menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / Honoré de Balzac /			Menus Gábor 1940.08.11 Offline

Linktáram, Blogom

Blogom,

Képtáram,

Videótáram,

Ismerőseim, Fecsegj

Fecsegj

2/3 oldal

Bejegyzések száma: 26

Gebhardt Nóra versei

2020-05-18 21:30:05, hétfő

	GEBHARDT NÓRA VERSEI Gebhardt Nóra (1989. november 27 - ) Öröm olvasni boldogságtól és fájdalomtól átitatott sorait, nagyon szép és érzelmes verseit. Igaz az élet kegyetlen, és harcolni kell szüntelen. Nagyon szép, igazi mély érzések, nagyon szép gyönyörű szerelmi vallomások és csalódások. A fiatal költőnő csodaszép gondolatokat, érzéseket fogalmaz meg ezekben a versekben. Szép szerelmes verseihez csak gratulálni tudok. Aki így tud írni, az megérdemli hogy Ámor lenyilazza! Az élet sokszor kegyetlen. Mindenkinek jut boldogság és szenvedés egyaránt. Egy költő rímekbe szedi mindezt és ez által maradandót alkot. Minden költőnek kell egy múzsa is, amely megihleti. Ez lehet egy személy, egy tárgy, illat, íz, érzés. Bármi, ami folyamatos inspirációt ad. Mindig más, pillanatnyi dolgok. Ha a költő valóban művész, felhasználja ezeket az elemeket, hozzáad egy darabot önmagából és megírja a verset. Egyiket a másik után. Bárhol, bármikor. Az igazi költő kezét nem az ész vezeti, hanem a szív. Érzések címmel kiadott verseskötete egy kis olvasnivaló karantén idejére. Hamarosan elkészül harmadik könyve is az Underground Kiadó jóvoltából. A több, mint 200 oldalas verseskötete az www.undergroundbolt.hu oldalon lesz rendelhető, ahol a korábbiak is kaphatók. Ti várjátok már? Versek Link Link AMIT ADTÁL Olyat adtál nekem, mint előtte senki más Őszinte törődést, szerelmet, odaadást Feltétel nélkül, önmagamért szeretsz S nem félek már attól, hogy egyszer elfeledsz Igaz szerelmet találtam melletted Lelkem visszatért belém, s ezt neked köszönhetem Ha veled vagyok, ragyogok és újra önmagam leszek Nem érzem többé, hogy a nagyvilágban elveszek Megszenvedtünk egymásért, harcoltunk a gonosszal Megküzdöttünk keményen az irigy rosszakarókkal Álltuk a sarat, tűrtük az előítéleteket Végül mi győztünk a harcban, mi hoztunk ítéletet Egymás mellett döntöttünk, nem törődve mással Irigyekkel, gonosz szavakkal, hamis vallomással Van, aki szeret minket, valakitől csak rosszat kaptunk Aki igazán fontos, az támogatja közös utunk A múlt eseményei mind el vannak felejtve Hiszem, hogy mi egymásnak vagyunk teremtve Tiszta lappal indulunk egy új élet felé Mindig és mindenhol fogjuk egymás kezét Most távol vagy, de érzem, hogy kitartunk Jobb élet vár ránk, együtt, ez a sorsunk Nem engedlek már el téged soha többé Szeretni foglak örökkön-örökké! ÁLMOMBAN Úgy ölelj, mintha jó volna Mintha minden igaz volna Mintha lelked megcsókolna S ereimben véred folyna Nézz rám úgy, hogy hazug ne legyen Tekinteteddel simíts végig lelkemen Fogd meg erősen s ne engedd soha Akkor sem, ha az élet mostoha Csókolj, mintha valóság lenne Mintha a homokóra nem peregne Hogy igaz vagy, hitesd el velem Hogy ha felébredek, szép legyen. ÁRNYÉKEMBER Árnyékember vagyok, önmagam árnyéka Sötétségben élek, lelkemnek nincs vigasza Elhagytak, bántottak, eldobtak Szívem bezártam örökre páncélba Nincs vigaszom, nincs már nekem senkim Nincs hitem, nincs mi fájdalmamon enyhít Nincs bánatom, nincs örömöm Nincs senki, aki nekem segít Így élem napjaim teljes sötétségben Csak élni szerettem volna békességben De csak önmagam árnyéka vagyok S elveszek a végtelenségben. BARÁTOK, BARÁTOK... Barátok, barátok, Most van szükségem rátok. Hol vagytok barátok? Meddig várjak még rátok? Összeomlottam teljesen, Mikor megpillantotta szemem, Hogy mást ölel a szerelmem. Túl sok volt ez nekem. Először örültem, hogy látom S azt gondoltam, ez csak álom. Szeretem! Akarom! Kívánom! Ő lesz egyszer az én párom. De szertefoszlott minden már, Mert feltűnt mellette az a lány. Majd elvakított a fény És tudatosult bennem a tény. Szertefoszlott az álmom, És már az egészet bánom. Mit akkor tettem nyáron, De már hiába szánom. Elvesztettem a szerelmem, Nincs már érzelem bennem. Mindent kiölt belőlem, S így élem majd le az életem. Gyűlölve szeretem, És szeretve gyűlölöm, Az érzelmeket végleg Magamból kiölöm. Összeomlott lelkem, Elvérzett a szívem, Barátaim hol vagytok, Mikor meghal mindenem? BÁLINT NAPRA /TVN cím + Képek törlése miatt újólag/ Névnapodra kívánok sok szépet Neked S köszönöm a sorsnak, hogy összehozott Veled. Nehezen ugyan, de egymásra találtunk Megleltük mindazt, mire régóta vágytunk. Boldogok vagyunk most végre mind a ketten Ennyire még soha senkit nem szerettem! Legyen továbbra is szép napod Édes kis szerelmem, boldog névnapot! BIZTATÁS Higgy, hogy benned is higgyenek! szeress, hogy viszontszeressenek! Mosolyogj, hogy mosolyogjanak rád, és tanuld meg elfogadni a hibát! Fogadd el mások hibáit, hiszen mindenki hibázik. Tanulj meg szívből szeretni, így tudsz csak boldoggá lenni. BÚCSÚZÁS Nincs jogom azt kérni, hogy örökké várj rám Így csak annyit mondok: soha ne felejts el! Ne felejtsd arcom, mely szerelmesen nézett rád Ne felejtsd a hangom, mely az égig emelt fel Ne felejtsd a mosolyom, mely téged elvarázsolt Ne felejtsd az érintést, mi úgy felkorbácsolt Ne felejtsd a szemeim, mik a lelkedbe néztek Ne felejtsd el kérlek, hogy most hogyan érzek Ne felejtsd a zenét, mi rám emlékeztet Ne felejtsd a tüzet, mi kettőnk közt égett Ne felejtsd az ölelést, mi oly meghitt volt Ne felejtsd az örömöt, mi miattam volt Ne felejtsd a csókot, mely az égbe repített Ne felejtsd a szenvedélyt, mit a vágy hevített Felejtsd el a szenvedést, a rengeteg rosszat Amit ez a kínzó elválás okozhat Felejtsd el a fájdalmat, mit neked én adtam S őrizd meg a szép emléket magadban De soha ne felejtsd el, még ha mást is fogsz keresni Hogy volt egy lány, ki téged nagyon tudott szeretni! B.Ú.É.K.! 2010. legutolsó napja van, estére már senki sem lesz józan. Lezárunk egy nagyon nehéz évet, kívánok jövőre neked minden szépet! Sikert, pénzt és boldogságot, mindenféle okosságot, egészséget és sok minden mást, de most már kezdd el végre a mulatást! Legyél ma éjjel részeg, mint egy állat, teljesüljön minden, mit ember kívánhat! EGYSZER... Egyetlen Férfit szerettem igazán. Egyszer vertek át, nem az én hibám. Egyszer tanultam meg feledni, s többé úgy nem fogok szeretni. Egyszer azt mondtam: Örökké, de nem fogok hazudni többé. Egyszer csalódtam, nagyon fájt, de megtanultam elfogadni a hibát. Egyszer meghaltam egy percre, tanultam belőle egy életre. Egyszer szerettem, mindig reméltem. Egyszer elmegyek, de boldogan éltem. EGY ÚJ ÉLET GONDOLATAI Két Férfi volt a szívemben, kivel leéltem volna az életem. Az egyik megkérte a kezem s csak később ismertem meg, milyen. Becsapott s hazudott nekem, majdnem elvette az életem. Sokáig fájt és szenvedtem, de ma már nem szeretem. A másik nem tudta, mit érzek, hogy nélküle szívemben vérzek. De egy hibát elkövettem, így őt is elvesztettem. Most egyedül vagyok, mégsem magányos, hisz mellettem állnak mindig a barátok. Támaszt ad ha kell a kicsi családom számíthatok rájuk bárhol, bármikor. Hívhatom őket, hogy ha baj van, velem vannak örömben, bajban. Együtt örülünk a jónak, hogyha végre jön egy jó nap. Férfi nélkül is létezik érzelem, hisz őket mindennél jobban szeretem. S ha el kell egyszer majd mennem, büszkén mondhatom: boldogan éltem! ESKÜVŐDRE Eljön hát a nagy nap Oltár elé állhatsz De a mai leánybúcsún még Az asztal alá mászhatsz. Kirúgunk a hámból Mi, csajok ma este, Mert holnaptól már "-né" leszel Egész életedre. Bekötik a fejecskéd Tilos lesz már pasizni S ha a gyerek sírós lesz Nem tudtok majd aludni, Háziasszonyi teendőid Lásd el szépen minden nap S ha néha ellustul, Neveld meg az uradat! Egészségben, betegségben Mindig mellette állj! S ha néha összevesztek Ő úgyis megbocsát. De azért a barátnőid Ne hanyagold el nagyon Hisz ránk mindig számíthatsz Ne csupán a nagy napon. Házasságod alkalmából Nem kívánunk egyebet: Sok boldogságot és még Annál is több gyereket! ÉDESANYÁMNAK Anyák napja alkalmából köszöntelek Téged, s köszönöm a sok jót, mit megtettél értem. Életemben védtél, óvtál mindenféle rossztól, tanítottál, hogy maradjak távol mindig a gonosztól. S ha néha nem is hallgattam Rád, belül mindig tudtam, hogy a legdrágább Édesanyám a földön nekem van! ÉLETEM SZERELMÉHEZ Az égboltra írnám felhőkkel, hogy mindenki tudja Vagy elrejteném mélyen, hogy csak a miénk legyen Fába vésném, hogy a természetnek legyen rá gondja Vagy erős betonba, ahol sohasem kopik el Tengerek korallzátonyaiból raknám ki, hogy az égből is lássák Pacsirták dalolnák el legszebb hangjukon Kalitkába zárva, hogy soha ne bántsák Dalolnák mennyei szólamon Szivárványszín pillangók repdesnének alakzatba Neked Násztáncukkal elmesélnék, hogy tisztán lásd Virágról virágra szállnának velem Hogy közvetítsék a legszebb szerelmi vallomást Éjjel a kövér telihold és a fénylő csillagok A fekete égboltról üzenik Neked: Én mindig mindenhol melletted vagyok Akkor is, ha éppen nem lehetek veled. A természet összes eleme arra nem elég Hogy kifejezzem Neked, őszintén mit érzek Világgá kürtölném, hogy tudja minden élőlény Ez a két szó is kevés: Téged szeretlek! FÁJ Fáj a két kezem mert nem fogtam kezedet. Fáj mindkét karom mert nem öleltelek. Fájnak ajkaim mert nem éreztem csókod. Fáj a két fülem mert nem hallottam bókod. Fáj a két szemem mert nem láttam az arcod. Fáj az én szívem mert feladtad a harcot. Fáj minden érintés mert nem éreztem bőröd. Fáj minden ébredés mert tudom: vissza nem jössz. Fáj az egész testem mert nem vagy többé velem. Várj rám a túlvilágon míg lehunyom a szemem. FEEL YOU When you look into my eyes This feeling is very nice When you touch my skin softly And quietly say a word to me I feel I'm in heaven And hell disappears FOHÁSZ Istenem, vezess a jó útra engem Hogy tudjam, mikor mit kell tennem S hogy amit teszek, helyes legyen Istenem, kérlek vezess engem! Mutass a sötétségből kiutat Ne érjen utol a kárhozat Elmémet a bűn le lepje el Hibákat többé ne kövessek el! Járjon utamon áldás és jóakarat Istenem, te mutass nekem utat! Ne hagyd, hogy akit szeretek, szenvedjen Istenem, könyörgöm segíts nekem! GYŰLÖLET Verseim mit sem érnek, ha nincs, aki ihlesse őket. Azt mondják, a bánat szüli a legszebb verseket, én mégsem érzem szépnek a szenvedésemet. Remélni, remélni, remélni, csak így érdemes élni. De ha már a remény is fáj, akkor sajnos nincs kiút már. Gyűlölök már remélni! Gyűlölök bizonytalanságban élni! Miért nem lehetek végre boldog? Rengeteg fájdalom az, amit hordok. Testem erős még, de lelkem elgyengült, ahogy az Egyetlen Férfi szerelme kihűlt. Hiába a Remény, hiába minden, a szenvedésemből kiút már nincsen! Átkozott Remény! Miért vagy még velem? Miért nincs helyetted velem a szerelmem? A pokolba mindenfajta érzéssel s ezzel a sok fájó kérdéssel! Gyűlölöm a világot! A kertben nyíló virágot! Gyűlölöm a gyermeket, ki boldogan s gondtalan nevet! Gyűlölöm az ízeket s a máskor oly szép színeket! Gyűlölöm az életet, mert nincs velem, kit szeretek! HIÁNY Mi ez a nyomás a mellkasomban, Maró érzés a zsigereimben? Ez a hiányod hogy nem vagy mellettem. Minden reggel erre ébredek s minden éjjel álmatlanul szenvedek Fáj hogy nem vagy itt velem. Ez a kellemes szenvedés ez a lágyan kínzó érzés Igen. Ez a szerelem. Hiányzol. S minél erősebben próbálom elrejteni annál jobban nem tudom kezelni hiányod teljesen felemészt. De mikor újra enyém leszel s ajkaimra csókokat lehelsz még a föld is megremeg. Érthetetlen számomra ez a vágy. Hogy érezzem bőröd illatát bármit megtennék. Mikor gyengéden hozzám bújsz s halk szavakat fülembe súgsz az maga a mennyország. Egymásba fonódik testünk felhők közt száll a lelkünk mintha megállna az idő. De a pillanat gyorsan elszáll búcsúzni kellene már. Nem akarom. Újra csak azt érzem hogy marja a hiány a szívem. Örökös ördögi kör. Kedvesem, csak azt kívánom Ne érjen véget soha ez az álom Légy velem az örökkévalóságig! HONVÁGY Többé már nem otthon az otthon. Itt vagyok, ahol lakom, de furcsa honvágyat érzek, s csak arra vágyom, hogy hozzád visszatérjek. Az otthon az a hely, ahol biztonságban érzed magad, s nem azt látod, hogy a hatalmas börtönfalak körbevesznek s nem engednek téged, nincsen kiút fogságban élek. A szobámban fekszem az ágyamon, vágyakozva a fényképed bámulom. A megszokott tárgyak oly idegennek tűnnek, ezt a helyet már nem érzem enyémnek. Egyedül hajtom ma álomra a fejem, megszakad a szívem, hogy nem vagy most velem. Ha itt lennél, ölelnélek, s nem engednélek el. Borzasztóan hiányzol, egyetlen szerelmem! Ha veled vagyok, az idő oly gyorsan miért fut el? S ha nem vagy itt, miért telik lassan minden perc? A búcsú miért annyira szívbemarkoló? Miért akad el torkomban a szó? Nehéz ez a végtelen várakozás, a látszólag örökké tartó vágyakozás, a fényéveknek tűnő távolság, a kilométerekben mérhető hiány. Az ember szüntelen keresi lelki társát, benned én megtaláltam életem párját. Mikor a szemembe nézel, hogy a lelkembe láss, az felülmúlja a legszebb szerelmi vallomást. Nem otthon többé már az otthon. Honvágyam van, lélekben már nem itt lakom. Ma még ezen a helyen hajtom álomra fejem, de azután hazatérek hozzád, egyetlenem. IHLET NÉLKÜL Szeretném kiírni magamból, hogy mennyire szeretem, de nem megy, egyszerűen nincs ihletem. Nincs erre betű, se hang, se szó hogy Vele lenni mennyire jó. Átjárja testem az érzelem, de még mindig nincs ihletem, hogy leírjam mindazt a szépet s jót, mit Ő jelent nekem. Az ágyamon fekszem és lehunyom a szemem. Itt hagyta illatát. Itt hagyta nekem. Azt képzelem, hogy mellettem pihen S erős kezével fogja két kezem. Úgy ölel ő át, mint még soha senki más, számomra ez a legszebb szerelmi vallomás mikor zöld szemeivel a szemeimbe néz, tér és idő hirtelen elvész, megáll a világ elakad a lélegzet, el sem hiszem, hogy ilyesmi létezhet. Hogy mit jelent Ő nekem? Egy szó: a Minden. Hogy kiírjam magamból, nincsen ihletem. KARÁCSONY Csillog már odakint a hófödte téli táj Az erdőben őzike, szarvas és nyúl ugrál. Szikrázik a jégcsap fent az ereszen Pirul már az ünnepi pulyka a sütőben. Vacsorára készül az egész család A karácsonyfa a szobában feldíszítve áll Mézeskalács egy tálban alatta Szaloncukor, ajándék, gyertya. Eláraszt mindent az öröm és a fény Karácsony áldott, szent ünnepén Legyen békesség és nyugalom ma este Teljen boldogságban ez a szép szenteste. Így fejezem ki én a szeretetem nektek S kívánok békés kellemes ünnepeket! KIK OTT FENT VAGYTOK Kik ott fent vagytok, a csillagok között Békében nyugszotok a felhők fölött Onnan figyeltek s vigyáztok reánk Figyelitek lépteinket a színfalak mögött A mennyországban oly sok elveszett lélek Én itt a földön örülök, hogy élek S ti juttok eszembe, kik itt hagytatok Valahányszor az égre felnézek Hozzátok szólok most, titeket hívlak Szeretteitek itt lent oly sokat sírnak Hiányoztok nekünk, oly sokat szenvedünk Ujjaim az írással szinte már nem is bírnak Csak egy szó lenne felétek, egy utolsó búcsú Egy meghitt ölelés, tényleg egy utolsó Hogy érezzétek, hogy szeretünk titeket KÍNLÓDÁS Hiányzol. Lelkünk is oly messze van egymástól. Fényévek hasítanak űrt közénk, s a boldogságot söprik mögénk. Bizonytalan a jelen s a jövő, nem tudom, még visszajön-e Ő, a Boldogság, mit veled átéltem, hogy jutottunk idáig, nem értem. Nemrég még boldogan öleltük egymást éjjel, szívünk tele volt tüzes szenvedéllyel. Most hideg ágyamban egyedül fekszem, nem ölelsz, nem csókolsz, nem vagy itt mellettem. Forgolódom éjjel, sehogy sem tudok aludni, rejtem érzelmeim, de magamnak nem tudok hazudni. Ha nem működik, el kell válnunk csendben, békével, de mindig szeretni foglak szívem szerelmével! KIVÉREZTEM Kivéreztem a szívemet, ahogyan az elejtett vad kivérzi sebét, s a fájdalomtól elveszti az eszét. Mikor kimondta, hogy vége, csak ültem, és néztem magam elé dermedten, abban a percben egész lényemben elvesztem. Testem hevesen, fájón remegett, magamtól kérdeztem: miért? Éreztem darabokra hulló szívemet, hogy alig pumpálja belém a vért. Szívverésem lelassult, erőm is lassan elhagy, testemet jéggé hűtötte a sokk, mint a sorsára hagyott állatkölyköt a téli fagy, mi akkor ért, mikor ő elhagyott. Kivéreztem a szívemet, ahogy sebét a háborúban meglőtt katona, kit bajtársai magára hagytak, s nincs többé otthona. Lelkem is elhagyott, azzal a szóval, mit hozzám intézett könyörtelen, szenvtelenül és durván, hogy érezzem: nincs kegyelem! Már nem keresem a miérteket kétségbeesve, már nem keresem őt sem, válaszra várva, már nem teszek semmit, mert nincs értelme, csak ülök az üres ágyon vigaszt találva. De a vigasz nem érkezik, helyette fájdalom honol, jéghideg szívembe éles tőrt szúrva. Így szenvedi meg, ki érzelmet tékozol. A halál angyala leheletét belém fújja Kivéreztem szívemet. Lelkem is a sírjában nyugszik már. Nem jön vissza többé ő, s szívem szép lassan megáll. KÖLTŐ VAGYOK Költő vagyok, magányos lélek Az emberek nagy része bizony nem ért meg Bonyolult érzelmi világ, amiben élek Fiatalon meggyötört már engem az élet Csak ontom magamból a verseket szüntelen Akkor is írok, ha az élet már színtelen Ha nem ragyog már napfény, és nem nyílnak a virágok Ha egymás ellen küzdenek a felbőszült országok Romlott világunkból, ha már nincsen menekvés Ha semmi más nem marad, csak a végtelen szenvedés Én akkor is írok, meg nem áll a tollam A költészet az, ami mindig velem van Ez az én mentsváram, hova menekülhetek A nyugalomszigetem, ahol megpihenhetek Egy kis világ, hova nem léphet be senki Itt élek addig, míg nem fognak eltemetni Fájdalom és csalódások, ez, ami inspirál Érzelmi válságban a tollam meg nem áll Az élet kegyetlen, de én tovább harcolok Ha a világ összedől, én akkor is költő maradok. LÁTHATATLAN AKAROK LENNI... Láthatatlan akarok lenni, hogy ne lásson meg senki. Láthatatlan akarok lenni, hogy ne lásson elmenni. Mert ha egyszer itthagyok mindent fájni fog ha látja, hiszen tudni fogja, hogy minden az ő hibája. LÁZÁLOM Ülök mereven, dermedten az ágyon az éjszaka közepén, és azt várom, hogy jöjjön végre szememre az álom, s ne kelljen rá órákig várnom, Hogy ellazuljon testem és ne remegjen, hogy megnyugodjon lelkem, s ne szenvedjen, a sötétben várom tördelve a kezem, hogy ne rémeket lássak, ahogy lehunyom a szemem, Mély álomba szenderüljek, békésen, nyugodtan, s ne csak üljek az ágy szélén meredten. Az éjszaka oly kegyetlen. Nem hagy nyugodni a vágy s a bűntudat, megnyugvásnak nem ad szabad utat a harag és a félelem. Valóban ez a végzetem? Hogy hibázzak újra és újra, mígnem úgy tekintsek az Úrra, hogy már nincs semmi hitem? Hogy már nincs semmi hitem. Lázálmok gyötörnek éjről éjre, rávilágítanak a szörnyű tényre, melyet nem akarok tudomásul venni, de nem tudok már ellene mit tenni. Nem hagy nyugodni a vágy s a bűntudat, lelki békémnek nem ad szabad utat a harag és a félelem. Ez lenne hát a végzetem? Hogy hibázzak újra és újra, mígnem úgy tekintsek az Úrra hogy már nincs semmi hitem? Hogy már nincs semmi hitem. Vártam a változást, de nem történt semmi. Hát nem tudok tovább már ébren lenni! Szemeim lecsukódnak, mély álomba merülök akkor is, ha ismét lázálomba kerülök. Majd reggel ismét arra ébredek, hogy talán minden egyszer szebb lehet, hiú ábrándjaim el nem engednek, apró reményeim velem együtt szenvednek. Elmúlik a nap, elmúlik az óra, s én most sem térek nyugovóra, tág pupillám és karikás szemem ismét nem csukódik le nekem. Nem hagy nyugodni a vágy s a bűntudat, lelki békémnek nem ad szabad utat a harag és a félelem. Ez lenne hát a végzetem? Hogy hibázzak újra és újra, mígnem úgy tekintsek az Úrra hogy már nincs semmi hitem? Hogy már nincs semmi hitem. Lázálmok sokasága nap mint nap gyötör, a bűntudat szele kegyetlenül elsöpör, pedig én mindent megtettem, bíztam, reméltem, hittem, szerettem, S lám nem volt elég, amit adtam, mert ugyanazt vissza nem kaptam. Most nem maradt más, csak hogy lehunyom a szemem, és magamat lázálmaim karjába vetem. LÉTKÜZDELEM A világ nélkülem is megy tovább, nem áll meg soha Akkor is küzdenem kell, ha az élet mostoha Harcolni, menni, tenni a dolgom Ahogy a katonák menetelnek a fronton Az élet nem áll meg, ha elvesztek egy-egy barátot S akkor is élni kell, ha már nem szeret a családom Ha a szerelmem is elhagy, s mindenem elvesztem Akkor sem szabad éreznem, hogy elvesztem Az utolsó lélegzetig talpon kell maradnom A hit kell, hogy vezéreljen, nem a haragom Bíznom kell, remélnem és mennem Egy jobb életért kell most tennem. MAMÁMHOZ Ezernyi kis csillag tündököl az égen, egy sem olyan fényes, mint a Te szíved. Sok rosszat megélt már megannyi év alatt, de a szeretet benne mindig megmaradt. Neveltél és védtél, néha leszidtál, ma már jól tudom: Te csak jót akartál. Meghálálom ahogy tudom mindazt, amit adtál s megköszönöm szeretettel Drága jó Mamám! MEGLOPTÁL Megloptál engem midőn a tolvaj elemeli az értéket hirtelen észrevétlenül, úgy loptad el árva szívem Figyeltél, vártál, kivártál ahogy a vadász becserkészi a vadat hogy utána ledönts körülöttem minden válaszfalat Váratlanul alattomosan a semmiből törtetve jöttél s Ámor nyilával pontosan rám lőttél Te lélekrabló! Ahogy a virágok a tavaszi réten, az út nyomán úgy nyíltam meg előtted nap nap után Tolvaj vagy! Elraboltad törékeny testem, hogy használd hagytad, hogy hatalmába kerítsen a vágy Varázsló vagy! Megbolondítottál megtévesztéssel hogy magadhoz láncolj szemfényvesztéssel Te szívrabló! Hát nincs neked szíved, hogy az enyém kell? Nem kell lopnod, felajánlom önként, vedd csak el! De vigyázz rá! Törékeny, akár egy vékony kristálypohár eldobták, elejtették, sokszor összetörték már Óvatosan fogd! Ne ejtsd el, de ne szorítsd erősen! Közel tartsd magadhoz, hadd legyen szívem a szívedben! MÉG UTOLJÁRA Én már nem akarok többet szenvedni! Nem akarok többé sírni! Nekem már nem maradt más, csak tenni, amit eddig, írni, írni, írni egy tönkrement élet történetét, egy elveszett lélek életét, egy összetört szív fájdalmát, egy örök vesztes bánatát. Én már nem akarok többé szenvedni! Fájó szívvel elengedni. Harcolni akarok, küzdeni érted! Hogy mennyire szeretlek, még mindig nem érted. És még mindig csak írok és írok, a fájdalomtól magamban sírok, áldatlan állapotban, összetörten gépelem, hogy hátrahagyjam az utókornak szomorú történetem. Szív és ész most ugyanazt sugallja, de ha egyoldalú az érzés, minden hiába, hiába szenvedek, hiába küszködök, minden törekvéssel csak falba ütközök. Én már nem akarok többé szenvedni! Állandó bizonytalanságban lenni, felemészt a hiány és a vágy, nincs másom, csak egy üres, hideg ágy. Hatalmas önmegtartóztatásban élek, hogy ne törjön ki belőlem hirtelen ordítás, őrjöngés a fájdalomtól, némán sikítva, egymagam szenvedek. Én már nem tudok többet szenvedni. Felemészt minden érzés, már nem tudok semminek örülni, hiszen nincsen már több lépés. Meghalt a szívem. Nincs több dobbanás, nincs több érzelem, nincs több könnyem, már sírni sem fogok, nincs több erőm, harcolni nem tudok, nem tudok többé már őszintén nevetni, s nem tudok többé már senki mást szeretni, hogy elfelejts engem, ne félj, nem hagyom, hogy mennyire szeretlek, talán megérted egy napon. Én már nem tudok többet szenvedni. Kivégzett az élet engem. Még teszek egy utolsó próbát, hogy ne kelljen végleg elmennem. Ha ismét kudarcot vallok, belátom, ezt érdemlem, de én már nem tudok többet szenvedni. Ha vége, nekem is végem. MIKOR MEGISMERTEM ŐT Ott állt az ajtófélfára támasztott kézzel S én fel sem tudtam fogni ésszel Hogy ily csodát látok. Csak ültem jéggé dermedve a széken És résnyire nyitott szájjal néztem Ahogy izmos testén feszült az ing. Csak annyit mondott: "Hello! " Semmi mást. De nekem e szó úgy hangzott, mint a legszebb szerelmi vallomás Csupán azért mert ő mondta. Szerelem volt első látásra S utána évekig nem gondoltam másra Csak gyönyörű barna szemeire, ahogy összeakadt tekintetünk. Most itt van megint, mégsem lehetek vele Másik lány mellett boldog az élete. De inkább szenvedek barátként, mint sehogy se. NEM Ő meghalt és én vele haltam. Nem vagyok már az, ki voltam Nem. Gyenge lelkét ápolgattam és én mindezt visszakaptam? Nem. Csókolgattam, ölelgettem, szerettem, de ő engem? Nem. Érték, amit tőle kaptam, de ott volt, mikor majd` meghaltam? Nem. Ő volt, kinek szívem adtam hogy becsapott nem tudhattam. Nem. Meghalt és én meggyászoltam. Nem az vagyok már, ki voltam. Nem. Nem. Nem. Nem. Új testben él, más ember már. Vissza többé nem kapom már. Nem. Ő volt, akit úgy szerettem, ő volt az én vőlegényem. Meghalt és én eltemettem s hogy ő volt az, én nem szégyellem Nem. Meghalt már és nem jön vissza, szívemben övé egy kripta. Hogy milyen volt, nem felejtem, de aki belőle lett, nem kell nekem. Nem! Kihűlt szerelem NE MENJ! Ne menj még kérlek, ne hagyj itt minket! Maradj még velünk, megadunk mindent! Drága Mama, kérlek, küzdj és ne add fel! Meggyógyulsz majd és újra erős leszel. Felneveltél engem, segítve anyának, A legfontosabb tagja te vagy a családnak. Legyőztél minden fájdalmat és kórt, Lassan elérted az öregkort. Sokat dolgoztál, gondoskodtál rólunk, Egyengetted, támogattad, segítetted sorsunk, Nevettél, sírtál, szerettél, tűrtél, Erős voltál akkor is, ha gyengének tűntél. Szeretetet kaptunk tőled, őszinte bizalmat, Mindent, amit egy szülő gyermekének adhat. Szeretni fogunk, míg meg nem áll a világ, Maradj velünk, kérlek, sokáig és még tovább! NÉVNAPOD ALKALMÁBÓL Névnapod alkalmából köszönetet mondok, És kívánom hogy szálljon el mindenféle gondod. Köszönöm, hogy találkoztunk s jó barátok lettünk, Így az idő nem fog csak úgy elröppenni felettünk. Kívánom, hogy életedben mindig boldog legyél, S ha csalódás vagy bánat ér, Cintikém, hát ne félj! Mert minden rossz után jó dolog történik, Egy idő után minden rossz hirtelen megszűnik. Fogadd szeretettel tőlem ezt a verset, A mai nap a te napod, én így köszöntelek. Legyen részed mindenkor, mindig csak a szépben, Drága barátnőm, azt kívánom: Isten éltessen! Újdonsült barátnőmhöz, Cintiához... NOSZTALGIA Egy éve én voltam a legboldogabb a világon s most azon töprengek: miért nincs barátom? Egy éve már, hogy menyasszony lettem, azt a szép napot soha nem felejtem. Ott állt előttem s mélyen a szemembe nézett, majd szerelmesen hozzám egy kérdést intézett. A boldogságtól könnyes lett a szemem, majd kisvártatva mondtam: Igen! Igen! Igen! Ez volt életem leggyönyörűbb napja, majd következett hét legszörnyűbb hónapja. Elment Ő, kit a legjobban szerettem, emlékét a sírig őrzöm a szívemben. Meg kellett tanulnom mindezt elfogadni, de soha nem fogok senkit úgy szeretni! RAGYOGÁS Rád találtam végre s már el nem engedlek Egyszer rossz döntést hoztam, nem fordul elő többet Akkor bizonytalan voltam, nem tudtam mit tegyek Most csak azt akarom, hogy veled legyek. Mikor megérintesz úgy érzem, a föld is megremeg A gyomromban színpompás pillangók repkednek Egész testemben megremegek én Melegség önt el, úgy érzem, kitör belőlem a fény. Boldog vagyok végre, rég éreztem ilyet Szerelmem, többé már el nem engedlek! REMÉNY Miért élünk, ha nem remélünk? Ha már elveszett minden reményünk. Mit érnek a hívó szavak, ha nem válaszol, csak egy alak? Mit a szemedben látok, de nem értem: Miért törted ketté gyenge szívem? Egyedül maradtam a sötétben. Vad csókod ízét még érzem ajkamon. Rád várok örökké, minden hajnalon, hogy visszatérj és magadhoz húzz, de a valóság néha visszahúz a jelenbe, mely oly kegyetlen. Te voltál, kit igazán szerettem, s most itt állok és remélek, csak az igazságtól félek. Tudom, nem lehetünk egészen egymásé, a szíved talán már másé, de az embernek kell remélni, ha nem remélünk, nem érdemes élni. RÉGI HELY Itt a régi hely, melyhez annyi minden köt. Fájdalom, emlékek, szenvedés, öröm. Ez az a hely, hova titkon jártam sírni, s ahol néha kedvet kaptam verseket írni. Csak néztem a Holdat és vártam egy jelet, egy hangot, egy érzést, mely utat mutat nekem. Itt töltöttem annyi időt, várva az égi jelet, de a rég várt jel nem érkezett meg. Most újra itt állok annyi év után, s csupán magamat kérdezem bután: Lehet az ember boldog teljesen? S gondolataimban máris elveszem. Furcsa érzések cikáznak szívemben, csak egyvalaki tartja a lelket bennem. Ő az, ki kitart mindig mellettem, Ő az, ki támogat, Ő, a szerelmem. Jövőmet előre nem tudhatom, de azt tudom, hogy bármi történjen, szeretni fogom! Ez az a hely, mely örömet s fájdalmat okozott, ez az a hely, melyet szeretek, mégis itthagyok. ROLAND Roland, büszkén mondom ki neved, s ahogy kimondom, már látom kéken csillogó szemed, ahogy szerelmesen rám tekint, mindenki más csak rám legyint, mert azt hiszik, te is csak egy vagy a sok közül, s szívem majd másnak is így örül. De nem. Roland, Te vagy a fény az életemben, az igaz érzelem a lényemben, az örök bizonyosság, a múlhatatlan biztonság, az igazi, őszinte érzelem, mit fel nem foghat semmilyen értelem, Te vagy. Roland, minden, amit szépnek látok, színek, felhők, nyíló virágok, szivárványok, napsugár és éjjel a csillagok, a kövér hold fénye, de még a szél is, és a viharok, miattad látom csak szépnek, csak miattad szép az élet. Csakis temiattad. Roland, megtöltöttél érzelemmel, igazi, valós szerelemmel, újraélesztetted halott lelkem, összeragasztottad törött szívem, mosolyt varázsoltál szomorú arcomra, segítesz az élettel vívott harcomban összeláncolva. Roland, mi már örökre összetartozunk, közös az életben hátralévő utunk, egymás kezét már soha el nem engedjük, kitartunk, és minden akadályt együtt legyőzünk, s ha ránc ül majd arcodon, és remegni fog kezed, Szerelmem, én akkor is ott leszek veled Mindörökké. SIRATÓ Magához szólított Téged a Jóisten, Magához vett, hogy többé szenvedned ne kelljen. Éltedben is harcoltál mindig, mindenért, Megküzdöttél keményen a végső nyugalomért. Szerető édesanya, gondoskodó nagymama, Testvér voltál és odaadó keresztanya, Mindenkinek őszinte szeretetet adtál, A bajban mindig segítőkész voltál. Gyerekeid, unokáid és az egész családod, Egykori kollégák és a kedves barátok, Mind Téged siratunk, hiányod éles tőr, De tudjuk, hogy fájdalom többé már nem gyötör. A mennyországból figyelsz minket, az angyalok között, Nyugalomban, békében szállsz a fellegek fölött, Nem haltál meg, egy fényes csillag lettél az égen, Nem haltál meg, örökké élsz a szívünkben, mélyen. SZAKÍTÁS UTÁN Felejtsétek el, mit mondtam, hazugság volt az éltem. Felejtsétek el, ki voltam, egy álarc mögött éltem. Holnap új nap kezdődik s idővel túllépek, de ma még sírok magamban s kicsit talán félek, hogy egy nap majd végleg elfelejtem Őt, igen, kit halálosan szerettem. De hamar rájövök: nem kell félnem, mert az Egyetlen Szerelmem sohasem felejtem! SZEMFÉNYVESZTÉS Egy álomkép vagy, gyönyörű illúzió Angyali szárnyakon repülő vízió Szivárványszínekben pompázó hallucináció Függőséget okozó tudatmódosító Csillagszemű angyal vagy, ki szívemet simogatja Vagy egy éjfekete vámpír, ki a véremet szívja? Ki vagy te, idegen hófehér ruhában? Ily gyönyörűséget még soha nem láttam. Valódi-e lényed, vagy csak szemfényvesztés? Angyali arcod vajon csak megtévesztés? Égi csengő hangod hallom-e még talán? Vagy azt is csak képzeltem? Nem tudom már. Félek, csak képzelet vagy és hirtelen köddé válsz Legyen enyém tőled még egy utolsó tánc Gyönyörű mosolyod soha nem felejtem én Emlékezni fogok rád, te csodás álomkép. SZERELMEM EMLÉKÉRE Egy fényes kis csillag lettél az égen s haláloddal kioltottad a fényem. Egyedül hagytál engem a nagyvilágban. Egyedül hagytál... egyedül, magányban. Egy angyal lettél, ki fentről figyel engem. Minden percben velem vagy, követed a léptem. A lelkem eladnám, hogy még szerethesselek Mindenem feláldoznám, csak egy percig ölelhesselek. Te voltál ki megtanított fájdalom után szeretni s most te vagy az aki megtanít: Soha nem szabad feledni. Mert kire emlékeznek, nem hal meg, alszik csupán s én majd emlékezek rád évtizedek után. Mert téged elfeledni nem lehet s azt sem hogy van egy lány, ki téged még most is nagyon szeret. S ha egyszer én is elmegyek, véget ér az élet nekem, a túlvilágon várj rám és én ott leszek, kedvesem. SZERELMEMNEK Minden egyes szívdobbanás Minden kis lopott pillantás Minden érzéki érintés Fellegekben repülés. Szerelmes pillantásod tüzében Elporladok a világegyetemben Érintésedre egy pillanatra megáll a szívem Majd újra verni kezd, érted dobban, Kedvesem! Mit irántad érzek, nincsen rá szó Kifejezni nem lehet, hogy mennyire jó Csak Veled lenni, tudni, hogy vagy nekem S elérem lelked, ha kinyújtom kezem. Zöld szemeid csillogó fénye Gyenge szívem utolsó reménye. Ugyanazt súgja szív és ész Szerelmem irántad soha el nem vész Tudom, sokat hibáztam és már bánom A bűneimet a föld mélyére elásom Megtanultam a leckét egy életre belőle S jóvá teszem, hogy együtt legyünk mindörökre. Fájdalmat többé nem okozok Neked Itt és most én fogadalmat teszek Szenvedés helyére a boldogság virága kerül S közös kertünkben gondozom majd rendületlenül Cserébe csupán egyet kérek Szeress úgy, ahogy én szeretlek Téged! Hogy boldogok legyünk, én mindent megteszek Az idők végezetéig melletted leszek. Mert mit érne a világ, ha nélküled élnék? Ha nem lennél más, csak egy nagyon szép emlék? Nem bírnék úgy élni, nem bírnám nélküled Az életemnek értelme csak így van, Veled. Hagyjuk a múltat magunk mögött, eltemetve Kezdjük tiszta lappal, a rosszat elfelejtve Számomra az érzés erős, hogy egymásnak vagyunk teremtve Nem is akarok mást, csak Téged egy életre. Önzőség, tudom, de csak magamnak akarlak Hisz az érzéseim felett csak Neked van hatalmad. Ameddig a szívem dobog, ameddig élek Az örökkévalóságig szeretlek Téged! SZERETLEK Szeretlek akkor is, ha nem vagy itt velem Talán jobban is szeretlek, ha hiányzol nekem Szeretlek este, mikor álomba ringatlak Szeretlek reggel, ha felkelni készül a nap. Szeretlek, ha itt vagy és szorosan átölelsz Szeretlek akkor is, ha még bízni nem mersz Szeretlek nappal, szeretlek éjjel Szeretlek a szívem tiszta szerelmével! SZÜLETÉSNAPI KÖSZÖNTŐ Édesanyám, köszöntelek születésed napján Újabb sor telt be életednek lapján. Kívánok e napon minden jót és szépet Ismét átvészeltél egy nagyon nehéz évet. Bár már elhagytad az ötvenet is rég Az arcod még mindig ugyanolyan szép. Ha meg is őszül hajad, vagy ráncok fedik arcod [ Az élet küzdelmében ne add fel a harcot! Légy mindig ilyen erős és kitartó Ne feledd, a gondok alól mindig van kibúvó. Ez a nap a Te napod, s én azt kívánom néked: Legyen a Tiéd egy boldog és egészséges élet! TE MEG ÉN Fogtuk egymás kezét Te meg én. Egymás szemébe néztünk őszintén. A tengerparton álltunk, néztük ahogy a sós víz mossa lábunk, szótlanul sétáltunk Te meg én. Jött egy hullám, mely nagyobb volt mindennél, egymásba kapaszkodtunk Te meg én. Úgy éreztem, egy percre elengedtél, majd újra egymásra találtunk Te meg én. Most megint ott állunk Te meg én s bár az idő megtörte szárnyunk könnyedén, kitartasz mellettem, ahogy melletted én, mindörökké egymásra vigyázunk Te meg én. TESTVÉR Túl korán elmentél, nem ismertelek A sors esélyt sem adott, hogy szerethesselek Nem láthattam angyalarcod, miként vidáman rám nevet Nem hallhattam lágy hangod, ahogy suttogod nevem Kimaradtak mind a testvéri veszekedések S a viták után az édes kibékülések Szeretetteljes ölelésedet nem érezhetem soha De erősnek kell lenni, ha az élet mostoha. Soha nem voltál velem, mégis mindig hiányzol. Fentről figyelsz az angyalok közül s rám vigyázol A halál túl gyorsan elragadott, nem láttad, milyen az élet De a szíved bennem lüktet, s vigyázok rá, amíg élek A mennyország kapujában nekem nyújtod majd kezed Addig a halandók közt élve a szereteted vezet Majd együtt szárnyalunk az öröklét fellegén. Szeretlek, s amíg élek, Te bennem tovább élsz! TE VOLTÁL Te voltál az egyetlen, kivel igazán tudtam nevetni S te voltál, ki megtanított újra szeretni Te voltál, ki akkor is hiányzott nekem Ha csak a másik szobában ültél, csendesen Te voltál, kivel minden este együtt feküdtem S reggel, mikor felkelt a nap, együtt ébredtem Te voltál, kiért egyszer mindenem feladtam Te voltál, kit jobban becsültem, mint önmagam Te vagy a minden, soha senkit így nem szerettem És soha senkiért ennyit nem szenvedtem Senkiért nem hullattam ennyit a könnyem Senki miatt nem fájt ennyire a szívem Te voltál, ki felvidított, ha szomorú voltam Te voltál, ki lenyugtatott, ha dühöngve tomboltam Te voltál, ki elviselt, akkor is, ha más nem Aki hibáimmal együtt elfogadott engem Te voltál, kit soha nem akartam bántani Hogy megtettem, nem tudom magamnak megbocsátani Te vagy, ki akkor is szeret, ha elkövetek száz vétket Te vagy az, akihez az életben egyszer még visszatérek TOLLAM A FEGYVEREM A dicsőség számomra nem játék Írói vénám ajándék Mit Isten a kezembe adott Valahányszor tollat ragadok Csak írok írok írok Miközben szörnyű harcokat vívok De a tollam az én igazi fegyverem Ha megjön az ihlet, nincsen kegyelem Ó, ha az én tollam beszélni tudna! Nem mesélne ő, inkább messzire futna Távol minden rossztól, kíntól, szenvedéstől Mit papírra vetett s nem puszta kedvtelésből De nem tud szaladni, sem beszélni a tollam Arra való, hogy ha jön az ihlet, megragadjam Szívemből kiszálljon kezemen át a fájdalom S végigcsorogjon tintaként a tollamon Ez az ő végzete, erre hivatott Hogy papírra vesse, mit szó ki nem mondhatott S valahányszor érzéseim papíron tintaként élnek tovább Együtt vívjuk a harcot tollammal, mi fegyveremmé vált. A TŰZ, AMIT GYÚJTOTTÁL Méregzöld szemeid tüzében égek el Tekinteted lángol bármikor rám nézel Bársony ajkaid csókjától égek el Ajkaim részecskéi puha szádon porladnak el Tűzforró érintésedtől égek el Bőröm izzó tested melegétől hamvad el Hangod selymes simogatásától égek el Várom az órát, percet, mikor enyém leszel Fénylő hajad puha tapintásától égek el Szíved erős dobbanásaira az enyém is hevesebben ver Bársony bőröd buja illatától elvesztem az eszem Bármire kérsz kedvesem, én örömmel megteszem. A szenvedély, mit érzek, csak a tiéd, senki nem veheti el A vágy, ami bennem él irántad soha nem múlik el Téged kívánlak, amíg az életem véget nem ér A tűz, amit bennem gyújtottál kettőnkben mindörökre ég. ÜRES Üres a szobám, mert nem vagy itt velem üres a lelkem, mert nem ölelsz kedvesem üres az ágyam, nélküled hideg mikor itt vagy, csak akkor oly tüzes. Várom, hogy hívj, de nem csöng a telefon csak az óra lassú ketyegését hallom nem telik az idő, nem múlik a perc csak azt várom, mikor újra átölelsz de most még üres a szobám, nélküled sötét üres a lelkem, a hiányod tépi szét úgy érzem vak vagyok, mert nem látom arcod süket vagyok én, mert nem hallom a hangod. Van az az érzés, mi egyszerre szép és fáj és néha nem bírod elviselni már de mégis élvezed, mert tudod, hogy jó neked hogy van az életben ki igazán szeret. VALAKI SZERELEMNEK HÍVJA Valaki szerelemnek hívja, én szenvedésnek valaki vonzalomnak, én szenvedélynek én megvetésnek, valaki oltalomnak én idegeket felőrlő borzalomnak valaki tud élni vele, valaki nem valaki örül neki, én csak elviselem valamikor képes megmozgatni ezreket s az emberek boldogok, de én csak szenvedek. Valaki szerelemnek hívja ezt a szörnyű terhet? Hát nincs nagyobb büntetés, mivel Isten embert verhet! Hiszen a történelem legnagyobb csatái is eme érzelemből indultak ki. Oly sok emberi szenvedés és halál történt már a szerelemnek okán mégis tudunk újra remélni mert szerelem nélkül nem érdemes élni. Nem érdemes, de én hogyan éljek ha már minden érzelemtől félek? Kihalt bennem minden, félek már nevetni félek újból igazán szívből szeretni Félek, hogy ismét - ahogy szoktam - hibázok félek, hogy újra valakit megbántok túl sok volt már a kín, érzelmi halott vagyok jobb lesz mindenkinek, ha egyedül maradok. VÁLTOZÁS Ha telepátiával tudnék üzenni, azt mondanám: légy boldog és tanulj meg szeretni! Mert az nem szeretet, mit nekem adtál, becsaptál, átvertél, hazudtál. Mit Tőled kaptam, elfelejteni nem tudom, emléked életem végéig hordom. De az, aki most vagy, nekem már nem kell! Éld le az életed másvalakivel! Az az ember, ki most te vagy, nekem nem kell többé! Az, aki voltál, nem jön vissza többé. Pár hónapja még a vőlegényem voltál, de jött egy változás s számomra meghaltál! Sosem felejtem el, mit velem tettél, de emléked szívemben örökké él. VÁRAKOZÁS Fülledt nyári éjszakákon feküdtem álmatlanul az ágyon s ábrándoztam. Több ilyen éjszaka is volt, mikor erősen fénylett a Hold s én Rád vágytam. Majd téli hideg reggeleken a kanapén ülve elmerengtem. 6 évig vártalak. Még mindig nem vagy mellettem, de lelked él a lelkemben. Arra vágyom, hogy átkaroljalak. Más utat járunk mindketten, nem fáj más csak a két kezem, mert nem fogtam kezedet. VŐLEGÉNYEMHEZ Egyetlen perc talán az Élet, s egyetlen szó, amit érzek. Tudom, hogy bármeddig is élek, örökké csak Téged szeretnélek! ÁLOM ÉS VALÓSÁG? (Novella) Segítség? - elmélkedtem magamban, hogy érdemes-e segítségért kiáltanom egy koromsötét szobában a semmi közepén, ahol nem lát és nem hall senki. És ha érdemes is és meghallják, tudnak-e vajon segíteni? Mindezek költői kérdések voltak számomra, mivel már tisztában voltam a válasszal: Nem! Rajtam már senki nem tud segíteni. Nincs menekvés. Életem utolsó perceit élem egy elhagyatott helyen, teljesen egyedül, magányosan. A sötét szobába hirtelen apró fénysugár világított be. Alig látható volt, talán az ember normális körülmények között észre sem vette volna. Már évek óta sötétségben éltem mozdulatlanul a szobában, amiben nem voltak bútorok, csak egy ajtaja volt, ami be volt zárva, és a kulcs valahol a tenger mélyén pihent. Évek óta nem láttam semmit, s éppen ezért olyan erősnek tűnt a fénye, hogy szinte elvakított. Évek óta nem hallottam hangokat, nem beszéltem én se, nem volt kihez, teljesen egyedül éltem egy bezárt szobában, egy ismeretlen helyen, ahonnan nem volt menekvés. Ahogy azon elmélkedtem talán századszorra, hogy kiáltsak-e segítségért, hirtelen mintha egy ismerős hangot hallottam volna. Néha komolyan úgy tűnt, mintha beszélnének hozzám, de mindig rájöttem, hogy csak a csönd ,,hangjait" hallom. Azonban ez a hang annyira valódinak tűnt, hogy éreztem, nem vagyok egyedül. Egyre hangosabban hallottam, ahogy a nevem suttogja, szinte már kiáltásként hangzott. Ekkor jöttem rá, hogy érdemes segítséget kérni, mert mindig akad valaki, aki segíteni tud. Az elmúlt években egy hangot sem szóltam, s kicsit rekedtesen ugyan, de kiáltani kezdtem: ,,Segítség!" Kis idő elteltével megismertem a hangot: a vőlegényem hangja volt. Kinyitottam a szemem, és a szeretett férfi aggódó arcát láttam, amint azt mondja: ,,Szívem, minden rendben? Kiabáltál." Megnyugodtam: csak egy álom volt... egy rossz álom. Ahogy feleszméltem és megnyugtattam kedvesem, az órára néztem. ,,El fogunk késni." - futott át az agyamon. Nem lett volna szerencsés a saját esküvőmről elkésni, így készülődni kezdtem. Ez a nap más, mint a többi. Ezen a napon az életem egy új szakaszba lép, egy boldogabb időszak következik. Összekötöm az életem azzal, akit szívből szeretek, és aki nélkül az életem nem tudom elképzelni. Örökké együtt leszünk, és nem választhat el minket senki és semmi földi hatalom. Szinte észre sem vettem és már ott álltam az oltár előtt, mellettem a Férfi, akinek az életem adtam, mögöttem a szeretett családom, a barátok, ismerősök. Mindenki eljött, aki számít. Soha nem éreztem ennyire magabiztosnak magam, tudtam, mit akarok, és most végre meg is valósul. Hihetetlenül boldog voltam. Mostmár semmi nem akadályozhatja meg, hogy igazán boldog legyek. Miután elhangzott a boldogító ,,igen", mindkettőnk ujjára felkerült a gyűrű. Mindenki minket ünnepelt, és mi tudtuk, hogy ez egy olyan erős kötelék köztünk, amit nem téphet el semmi. Egymás iránti szerelmünk egy világot tartott volna össze, annyira erős volt és hatalmas, tudtuk, hogy ez életünk végéig kísérni fog minket az immár közös úton. És bármi történik majd, mi összetartozunk mindörökre. Ezt csak mi tudtuk, és csak a miénk volt ez az érzés, ez tette olyan különlegessé. Olyan fényes és tiszta volt minden, a nap ragyogóan sütött. Ahogy kiléptünk az ajtón, a rokonok és ismerősök sorra jöttek gratulálni, olyanok voltunk, mint egy mesében a herceg és a hercegnő. Mindenki álompárként emlegetett minket. Néha féltem, hogy ez valóban csak egy szép álom és egyszer fel kell ébrednem, de a mai napon nem volt bennem egy csepp kétely sem ezzel kapcsolatban. Éreztem a szerelem kitartó erejét és szinte már természetfeletti volt, ahogy kötődtünk egymáshoz. Ő bármikor megérezte, ha valami baj volt velem, és én is mindig megéreztem, ha vele történt valami. Nem kellett látnunk egymást, éreztük, ha a másik a közelben volt. Nem kellett megszólalnunk, tudtuk, mire gondol a másik. Akár egyetlen mozdulatból megállapítottuk, hogy mit fog tenni a másik fél. Nem régóta ismertük egymást, de mikor először találkoztunk, éreztem valamit, amit akkor nem tudtam megmagyarázni. Talán ma sincs rá elfogadható magyarázat. Éreztem, hogy van benne valami, ami bennem is, és hiányzik belőlem az, ami benne megtalálható, kiegészít engem, kiegészítjük egymást. Éreztem, hogy ő az az ember, akit nekem teremtett az ég, és én is érte élek. Egymás életének részei vagyunk. És ha akkor nem találkozunk, akkor máshol, más időben, de mindenképp találkoztunk volna, mert nekünk találkoznunk kellett. Ez így volt elrendelve. Általa lett szebb az életem, és az ő életét is én tettem szebbé. Nem létezünk egymás nélkül. Eggyé vált az életünk, a mai napon véglegesen. Ott álltam kéz a kézben az újdonsült férjemmel, hófehér ruhában, ujjamon a köteléket jelképező gyűrű, szívem megtelve boldogsággal és rengeteg, mindent elsöprő szeretettel és szerelemmel. Úgy éreztem, mintha világítanék a boldogságtól, és semmi mást nem látnék, csak a fényt, benne minket. Mintha csak mi ketten lennénk a világon, miénk lenne az egész világegyetem. Szinte eltűntek az emberek, a hangzavart nyugodt csönd váltotta fel, mintha csak a mennyországban állnánk egy felhőn, csak mi ketten, békében. Egymással szemben álltunk, mozdulatlanul. Mélyen a szemébe néztem, pillantása ragyogott, és láttam a boldogságot, a békét, a szeretetet. De a fény még mindig vakított, már-már zavaróan, és egyre homályosabban láttam az arcát, majd hirtelen éreztem, hogy keze szorítása egyre gyengül. Próbáltam erősebben szorítani, nem elengedni, de minél erősebben szorítottam, annál halványabban éreztem kezeit. Mintha a felhőket akartam volna megmarkolni, amik egy pillanat alatt kicsúsznak kezeim közül. Minden erőmet belevetettem, de nem bírtam tovább tartani. Elengedtük egymás kezét. Eltűnt a szemem elől. Nem láttam arcát, nem éreztem érintését, nem hallottam hangját. Elveszítettem. Segítségért kiáltottam, de mintha szavaim elnyelte volna a végtelen. Kiáltani próbáltam, de nem jött ki hang a torkomon. Behunytam a szemem, azt remélve, hogy mikor újra kinyitom, ott lesz Ő, és ez csak egy pillanatnyi rossz álom volt, mint reggel. Erősen koncentráltam, hogy teljesüljön ez a kívánságom. Félve kinyitottam a szemem. Nem láttam semmit, csak sötétség mindenhol. Csönd és sötétség. Nem éreztem jelenlétét, nem hallottam hangokat, nem észleltem mozgást. Egyedül voltam egy ismeretlen helyen, mégis ahogy szemem kezdett hozzászokni a sötétséghez, egyre ismerősebbé vált minden. Egy szoba volt, amiben nem voltak bútorok, csak egy ajtó, ami zárva volt. Először megnyugodtam, hogy csak álmodom megint, és nemsokára meghallom férjem hangját, felébredek, megölelem, és nem engedem el többé. Azonban csak a csönd hangjait hallottam. Kezdtem megijedni, s kérdések sora merült fel bennem. Vajon miért álmodok ilyen sokáig? Miért nem hallom a hangját? Talán kómába estem? De hiszen ma van az esküvőm, nem lehetek beteg. Ekkor mintha, valami égi hatalom folytán hirtelen kitisztultak volna gondolataim, feleszméltem és egyszerre éreztem nyugodtságot, és egyszerre fojtogatta torkom a sírás. Lefeküdtem a földre, egy ideig néztem a sötét szoba ajtaját, majd behunytam szemem és soha többé nem nyitottam ki, mert megértettem mindent: Csak egy álom volt. CSODA Csoda. Azt gondoljuk, hogy e szó mögött valami természetfeletti rejlik. Minden nap, minden pillanatban keressük, várjuk, hogy betoppanjon az ajtónkon, és megváltoztassa az életünket. Pedig mi magunk vagyunk a Csoda. Mi alkotjuk a Csodát, a tetteinkkel, érzelmeinkkel. Valamikor a Csoda ott van a szemünk előtt, de nem vesszük észre, mert máshol keressük. Ott áll az ajtó előtt, bekopog, de mi nem nyitunk ajtót neki. Éppen ezért az is egy Csoda, ha valaki észreveszi, kitárja ajtaját, és beengedi szívébe a Csodát. Kiválasztottak vagyunk, és észre kell vennünk a rejtett Csodákat ebben az elfajult világban, különben az nem kopog be többé. Elmegy, és soha nem jön vissza. Minden alkalmat meg kell ragadnunk, hiszen ha elszalasszuk, nem lesz rá lehetőségünk...talán soha! És akkor hiába keressük életünk végéig, hogy hol a Csoda! AZ ELSŐ TALÁLKOZÁS Az asztalnál ültem az irodában és vártam, hogy megérkezzen az autó, amivel a nyári munkához szükséges orvosi vizsgálatra megyünk a leendő kollégáimmal. Unalmamban a mobiltelefonomat babráltam. Talán sms-t írtam a barátnőmnek, már nem emlékszem. Hello! - szólalt meg egy férfiasan kellemes hang, szinte belefúródva a fülemen keresztül az agyamba, végigfutva az egész testemen. Felkaptam a fejem és válaszoltam... volna. Egy hang sem jött ki a torkomon. Ott állt az ajtófélfára támaszkodva. Végignéztem rajta, de csak a szemem mozgott, mert a fejem mintha ólomból lett volna, mozdulni sem bírtam. Első látásra teljesen átlagos külsejű, úgy 175 magas barna hajú fiatal férfi. Látszott rajta, hogy nem veti meg a munkát, erős, kidolgozott testén enyhén feszült az ing. Épp amennyire kellett. A ruhája alól kissé kilátszott egyenletesen lebarnult mellkasa. Sötétített lencséjű szemüveget viselt. Soha sem kedveltem a szemüveges férfiakat, magamon sem viseltem el, pedig évek óta szükségem lenne rá, de nem bírtam megszokni. De őt valahogy még varázslatosabbá tette. Rossz látásom ellenére mégis tisztán láttam vonásait. Férfias volt és vonzó. Hihetetlenül vonzó. Éppen olyan, mint amilyen megálmodtam magamnak. Az ideálom. És ott állt előttem. Ahogy összeakadt a tekintetünk, mintha megállt volna a világ egy pillanatra. Résnyire nyitott szájjal, mozdulatlanul bámultam rá, szinte már zavaróan. A lélegzetem elakadt, a torkom kiszáradt. Az egész testemet kellemes, ugyanakkor leírhatatlan érzés öntötte el, a fejem tetejétől a lábujjhegyemig. Mintha hófehér habkönnyű felhőkön feküdtem volna, körülöttem rengeteg pillangó, megszámolni sem tudom, mindent eltakarnak. Nem látok, csak gyönyörűbbnél gyönyörűbb színekben pompázó pillangószárnyakat. Türkiz... sárga... piros... narancs... szinte már szédülök. De kellemes ez az érzés, bárcsak örökké tartana. Ekkor hirtelen mintha jeges vizet locsolnának az arcomba, eltűnik minden, a felhők, a pillangók, feleszmélek. A való világban vagyok, és még mindig ott áll előttem arra várva, hogy megszólaljak végre. Hirtelen nagy levegőt vettem, nyeltem egyet, majd a torkom kiszáradásától kissé rekedtes hangon csak annyit tudtam szólni: Hello! Ő rám mosolygott. Ahogy szép formás szája mögül kivillantak hófehér, szabályos fogai, úgy éreztem, ez a mosoly mélyen a szívembe hatolt és örökre belevéste magát. Próbáltam kierőszakolni magamból egy mosolygást, nehogy azt higgye, közömbös számomra, de a kellemes döbbenet csak egy kényszeredett vigyort csikart ki belőlem. Zavarban voltam. Sohasem találkoztunk azelőtt, nem is tudtuk a másikról, hogy létezik, mégis úgy éreztem, mintha évek óta ismernénk egymást. Azt hiszem, egész életemben arra vártam, hogy ez a találkozás bekövetkezzen. Csak nem tudtam róla. Ez volt az első találkozásunk, de tudtam, hogy hatalmas szerepe lesz az életemben. Igen, ott állt előttem az Igazi. És tudtam, együtt fogunk dolgozni. SZERTEFOSZLOTT ÁLOM (novella) Az ajtóban álltam elnehezült testtel. Úgy éreztem, mintha végtagjaim helyén súlyos ólomdarabok volnának, mozdulni sem tudtam. Fejemben kusza gondolatok cikáztak összefüggéstelenül. Velem szemben a Férfi, akire mindig is vágytam, akire hosszú évekig vártam, akiért az életem áldoztam volna. Tibi iránti érzelmeim nem lehetett mondatba foglalni, vagy versbe önteni. Nem volt rá szó vagy hang vagy bármiféle érzelemkifejező eszköz. Én éreztem és néha már szinte fájt, hogy ennyire szeretem. Főleg akkor, azon a napon, abban a pillanatban. Mélyen a szemébe néztem és hallgattam magyarázatát. Nem tudtam megszólalni. Mintha valami vagy valaki kitépte volna a hangszálaimat. Egyetlen hang sem jött ki a torkomon. Pedig annyi mindent el akartam mondani neki, hogy mennyire szeretem, hogy életem legszebb 8 hónapja volt, amit együtt megéltünk, hogy minden álmom teljesült, amikor a 18. születésnapomon megkérte a kezem. És hogy kimondhatatlanul sajnálom a történteket. De csak álltam szótlanul és néztem. Szinte fel sem fogtam, hogy ez nem csak egy egyszerű beszélgetés, most sokkal komolyabb a tét. Végig az járt a fejemben, hogy ha elveszíteném, akkor vele együtt az Életem veszne oda. Lepergett előttem az elmúlt 8 hónap, és szívemet egyszerre öntötte el kellemes melegség és keserű fájdalom. Hisz mélyen, legbelül tudtam, hogy nem lesz folytatás. Arra gondoltam, hogy nem szabad sírnom, hiszen minden elmúlik egyszer, és új nap jön, ami más, mint a többi. Mert minden nap más, mint a többi. Minden nap elvesztünk valamit, de minden nap kapunk is valami újat helyette. Az elmúlt évek alatt rámzúduló gondok és megpróbáltatások alatt megtanultam kellőképpen visszatartani a könnyeim. A torkomban éreztem a sírást, már a rosszullét határán voltam. De tudtam: nem szabad sírnom. Szerelmem hirtelen elhallgatott. Választ várt, vagy magyarázatot a történtekre, nem tudom. De én nem tudtam megszólalni. Mintha fojtogattak volna. Tudtam, hogy ha megszólalok, már nem lesz visszaút, nem fogok tudni megállj!-t parancsolni könnyeimnek. De ő kérdőn nézett rám, mélyen a szemembe, szinte égetett a tekintete. Közben a jegygyűrűmet forgattam az ujjamon. Akkor már biztosan tudtam, hogy nem sokáig viselhetem. Egyetlen mondatot tudtam csak mondani. Tudtam, hogy nem fog másként dönteni. Ha valamit eldönt, azt nem változtatja meg. Végigfutott az agyamon, hogy két nap múlva, a szalagavatómon együtt táncolunk majd, én menyasszonyi ruhában, ő szmokingban, pontosan, mint az ifjú pár az esküvőn... az esküvőnkön. Egyetlen mondatot mondtam: ,,Ha szakítani akarsz, most tedd meg és ne a szalagavató után." Látásom homályos lett, s éreztem, hogy egy könnycsepp végigcsorog az arcomon. ,,Nem szabad sírnom" - ez járt a fejemben, s már nem is figyeltem másra, csak hogy könnyeim visszatartsam, hogy azt lássa, hogy erős vagyok. Hallottam, hogy mit mondd, de nem értettem meg. Mintha valami idegen nyelven beszélt volna, egyetlen szót sem értettem, csak a sírás visszatartására figyeltem. Hirtelen minden megszűnt, az emberek, a külvilág, az élet mintha megállt volna egy másodpercre. Egyetlen mondat volt, de nekem egy életet jelentett: ,,Akkor legyen vége!" Mintha egy hatalmas légüres térben álltam volna, és egy óriási ólomdarabot ejtettek volna rám. Összetörtem. Megállt az idő. A lélegzetem elakadt, a testem megdermedt, s éreztem, hogy a szívem megáll egy pillanatra, majd olyan hevesen kezdett verni, hogy szinte éreztem a lüktetését a mellkasomon. Feleszméltem, s éreztem, hogy nem bírom tovább tartani a könnyeim. Mindkét szememből egyszerre szinte ömleni kezdtek. Elmém lassan kezdett kitisztulni, s kezdtem felfogni a mondat jelentését. Beletelt egy pár percbe, míg megértettem, hogy miről van szó. Levettem a jegygyűrűt az ujjamról és szó nélkül felényújtottam. Gyengéden megfogtam a kezét, beletettem és ráhajtottam ujjait. De ő visszanyújtotta. Nem értettem, miért, de elvettem. Felvettem ledobott táskámat a földről és elindultam. A szél az arcomra csapta az esőt, én mégis a könnyeimet éreztem többnek, mint a világ összes felhőjéből lezúduló csapadékot. Soha nem sírtam mások előtt. Könnyeimet otthon rejtegettem, bezárkózva a szobámba, ahol nem lát senki. Most mégsem érdekelt a sok ember az utcán, akik furcsán néztek rám, bár csak vörös szemeim láthatták, mivel könnyeim összemosódtak az esőcseppekkel az arcomon. Szerelmem mondatát hallottam újra meg újra. Olyan tisztán csengett a fülembe, mintha még mindig ott lett volna velem. Éreztem fejemben a lüktető fájdalmat, s testem újra elgyengült, lábaim ösztönösen vittek előre... nem volt bennem élet. Megérkeztem. Főpróba a szalagavató előtt. A tánctanár késett, így a többiek a dohányzóban voltak. Nem akartam emberek közé menni, de éreztem, hogy ők szeretnek, és velem vannak, ha segítségre van szükségem. De tudtam, hogy most senki nem tud segíteni. Letöröltem könnyeim, összeszedtem maradék kis erőmet, és kiléptem az ajtón. De újból elgyengültem. Legjobb barátnőm nyakába borultam és kitört belőlem a sírás. Csak annyit kérdezett: ,,Nóri, ugye nem?" Nem kellett szólnom, Betti tudta, hogy mi történt. Vigasztalni próbált, de abban a pillanatban számomra nem létezett semmilyen vigasz. Hagyta, hogy kisírjam magam, és végig mellettem volt. A következő másfél órában minden perc egy örökkévalóságnak tűnt, s miközben szerelmemmel kellett táncolnom, végig figyelnem kellett, hogy ne lássa a könnyeimet. Talán semmit nem vártam jobban azon a napon, csak hogy vége legyen és hazamenjek, ahol bezárkózok a szobámba és csak sírok. Végre eljött az idő, vége lett a táncnak, hazaindulhattunk, a többiek nevettek, mindenki jókedvű volt, csak én éreztem, hogy számomra megszűnt az élet. El akartam tűnni a világ elől, és főként magam elől. Magamat hibáztattam. És Tibi is engem hibáztatott. Nem tudtam másra gondolni, csak arra, hogy én voltam az, aki meghalt volna érte, annyira szerettem, és most én vagyok az, aki miatt el kell válnunk. Magamat emésztettem. Hazamentem, bezárkóztam a szobámba és próbáltam elviselni azt a fájdalmat, amit még soha nem éreztem, de majdnem belehaltam. Mintha a mellkasom megnyílna és a szívemből egy hatalmas darab lassan, fájdalmasan leszakadna, és a vér elöntené testemet. Ezt éreztem, és kibírhatatlanul fájt. Nem tudtam semmivel csillapítani ezt a fájdalmat, és tudtam, hogy együtt kell élnem vele, hozzá kell szoknom. Mert csak egy ember képes rá, hogy ezt megszüntesse, akit azon a napon elveszítettem, és már nem kaphatom vissza. Mégis azóta minden nap minden pillanatában reménykedek, s várom, hogy egyszer visszatérjen, megcsókoljon, magához öleljen, és a fülembe súgja: ,,Szeretlek kicsim!" Soha többé nem engedném el.

0 komment , kategória: Gebhardt Nóra

Hajas György versei

2020-05-17 20:00:27, vasárnap

	HAJAS GYÖRGY VERSEI ALTATÓ A kertben lassan elhal a madárdal, Csak néhány vad éji hegedűs zenél Itt-ott fortissimó szerelmi dalt nekünk, Miközben álomölelésem tart karomban Téged. Álmodd álmomat és képzeld tengerízű Öledbe csókom, és érezd szerelmem Teljességét, tárulj ki és felejtsd szemérmed! Szédült egekbe repítsen vágyunk Varázsa! Hagyd, hogy édes fáradtságod Elöntsön, ne öltsd magadra újra Szemérmed köntösét, engedj lelkedbe Engem mindörökre. Álmodd velem Kedves, Álmodat. AMERIKA Dalszöveg Ez az a hely, ahol minden eladó, Ez az az ország, ahol minden kapható, Ez az a föld, ahol dollárért árulják a boldogság kék madarát! Amerika, Amerika! Rám szól a reklám: Ma megkaphatod, (helló, helló) Szinte ajándék ez a dolog! Üvölt a reklám, és rohanok én, Nem számít, mibe van, csak legyen enyém! Délen az ég valótlan kék, Ragyog a nap, mélyzöld a rét. Cadillacen száguld a szél, Arany hídon, angyalok földjén. Rám szól a reklám: Ma megkaphatod, (helló, helló) Szinte ajándék ez a dolog! Üvölt a reklám, és rohanok én, Nem számít, mibe van, csak legyen enyém! Mosolyogj, mindig csak mosolyogj! Keep smiling! Mindig csak mosolyogj! (ez törvény) Mindig csak mosolyogj! Mindig lássák a mosolyod! Mert mindig van egy esély, hogy egyszer a csúcsra érj! Amerika! CSAK JÓ... Az álom is csak Téged rajzol fel, Pár vonal, karc, álmommal felel, Mint ablak porába húzott kusza ábra: Kileshetsz általa a fényes napvilágra. Így képzelheted a kinti világot, Százszínű szívárványt, fekete virágot, Kavargó lelkednek édes kínjait, Mik élővé festik buja, vad vágyaid. Bolondos táncot járnak apró, zöld najádok, Elménkbe feslett képet villantó tündérlányok, Vágyaink lámpását gyújtják meg nevetve, Lobbantva minket is, színes szerelemre. És nem lessük már, hogy nappal van, vagy éjjel, Eltelve egymással, szerelemmel, kéjjel. Kit érdekel, hogy álom, vagy valóság? Csak jó, hogy a miénk, e kábult, szép boldogság. A CSEND Dalszöveg A csend körül veszi őket És nem látnak át a falakon A panoptikum mosolyokra is örömmel felelnek, És bíznak mindenben vakon. Fázó vaságyaik közé leszállt az este, Lelkük egy foltot hagyott az ablakon, Ujjuk álomrajzokat húzott belé merengve, És tűnődtek el nem hangzott szavakon, El nem hangzott szavakon. A hűvös este sárga lámpa fényét, Hideg,sötét ölelésre kérték, Ketten is egyedül, akkor is egyedül, Ha sikerült gyönyört lopniuk... Olyan hideg ez az ölelés Olyan idegen, hideg az egész, Olyan ridegen hat az éj, Csak ez az est az övék, és az elszálló vágy... ELMENTÜNK EGYMÁS MELLETT Úgy éltünk egymás mellett, mint annyi más Nem tudtam rád találni, nem vagy hibás Szóltunk egymáshoz, hallottalak Mégsem értettem tiszta szavad Elmondtad szerelmes vagy, reménytelen Elmondtam, rég elhagyott szerelmesem Szóltunk egymáshoz, hallottalak Mégsem értettem tiszta szavad Újságban hirdetted, hogy társ kell neked Nem vettél észre engem, szemben veled Szóltunk egymáshoz, hallottalak Mégsem értettem tiszta szavad Úgy érzem fontosabb volt akkor nekünk Amit az életről mi elképzeltünk Szóltunk egymáshoz, hallottalak Mégsem értettem tiszta szavad Bántottuk néha egymást ártatlanul Elhagytuk vágyainkat nyomtalanul Szóltunk egymáshoz, hallottalak Mégsem értettem tiszta szavad Talán egy pillanatra volt még remény Sajnos a legrosszabbkor rád szóltam én Szóltunk egymáshoz, hallottalak Mégsem értettem tiszta szavad Elmentünk egymás mellett, mint annyi más Nem tudtam rád találni, nem vagy hibás Szóltunk egymáshoz, hallottalak Mégsem értettem tiszta szavad ÉDES OTTHON Dalszöveg Ha az ember édes otthonába sáros lábbal beront a világ, Kastélyának csendes magányába rádió, tv hoz politikát, Kikérem magamnak, mi közöm van hozzá? Inkább lássuk az újság sport rovatát! Refr.: Mert az otthon, édes otthon csöndjét őrzöm szüntelen. Összehoztam, benne élek védem, óvom éberen. Pénzem, autóm, kicsi telkem, rajta áll egy pici ház, Ha valaki hozzányúlna letörném a derekát. Ha a fiam rám tör feldúlt arcal, mert köszönni mindig elfelejt; Botrány volt ma bent az iskolában, csak egy stréber kapott jó jegyet. Jobb ha nem is hallom, mi közöm van hozzá? Inkább lássuk az újság sport rovatát! Ha a tolvaj egy nagy áruházból szemem előtt lop egy szép ruhát, Azután a szomszéd kabátjából kiemel egy tömött pénztárcát, Jobb ha nem is látom, mi közöm van hozzá? Inkább lássuk az újság sport rovatát! Refr.: Mert az otthon, édes otthon csöndjét őrzöm szüntelen, Összehoztam, benne élek védem, óvom éberen. Pénzem, autóm, kicsi telkem, rajta áll egy pici ház, Ha valaki hozzányúlna letörném a derekát! Ha az utcán egy garázda részeg kedvtelésből leüt valakit, vagy egy autó őrült száguldással egy asszonyt az aszfalthoz lapít, Jobb ha arrébb állok. Mi közöm van hozzá? Inkább lássuk az újság sport rovatát! Refr.: Mert az otthon, édes otthon csöndjét őrzöm szüntelen, Összehoztam, benne élek védem, óvom éberen. Pénzem, autóm kicsi telkem, rajta áll egy pici ház, Ha valaki hozzányúlna, letörném a derekát! ÉJSZAKAI REPÜLÉS Egyedül szálltam, mint a szél Mikor a földön útra kél Sehol sem várt rám jó barát Repülőgépem föld felett Elsuhant, mint a képzelet Körülölelte fenn az ég Egyedül szállt Sok hosszú-hosszú éven át Egyedül szállt Minden éjszínű tengeren át Egyedül szállt Mint a szél Egyszer egy évnek alkonyán Gépszíve fáradtan megállt Magához hívta lenn a föld Szárnyit törve porba hullt Sivatag mélyén meglapult Vágyamban mégis láttam én Messzire szállt Sok hosszú-hosszú éven át Messzire szállt Minden éjszínű tengeren át Messzire szállt Mint a szél Ivóvíz nélkül voltam én Feladtam már minden reményt Amikor jött egy jó barát Keresett forrást, friss vizet Kérdezte; értem mit tehet Azután sorsáról mesélt Messzire szállt Sok hosszú-hosszú éven át Messzire szállt Minden éjszínű tengeren át Messzire szállt Mint a szél Messzire szállt Sok hosszú-hosszú éven át Messzire szállt Minden éjszínű tengeren át Messzire szállt Mint a szél GYERE EL HOZZÁM Gyere, gyere el hozzám Gyere, gyere már, gyere Hogyha bánt a világ Feletted félelem kiált Arcod szél karmolja Felgyújt a nap tűzsugara Jöjj el, már várlak Gondolj rám, csakis rám, rám, rám, rám Ringass el, úgy mint régen Jöjj hát, bújjál hozzám Gyere, gyere el hozzám Gyere, gyere már, gyere (4x) Hallgass rám, ölelj át Némán dalol a boldogság Nekem szól, neked mesél Még eltakar, őriz az éj Jöjj el, már várlak Gondolj rám, csakis rám, rám, rám, rám És, ha jó együtt lennünk Minden könnyebb lesz már Gyere, gyere el hozzám Gyere, gyere már, gyere HAJNALI DAL Nézem mennyi arc, mindegyik a hajnalt járja Kéken áll egy busz, néha felberreg motorja Sárga lámpafény utat keres még a ködben Újságos fiú kézikocsit húz a csöndben Kirakatok gyúlnak mindenütt az utcán és szól egy rádió A földalatti jár, és új utasra vár Mosolyog egy reklám a nevesincs téren és álmokat kínál De, ha egyszer arra jársz, már semmit nem találsz Virágot tessék, hat forintért hóvirágot Itt a tavasz már, vegyen tőlem boldogságot A neonok fölött a virradó égen a szél új táncot jár A házak tűzfalán egy mondat fényre vár Lenézek a földre, a sárban előttem egy magazin-sztár hever A másik oldalon egy villamos megy el Én is indulok és egy kis dal jut eszembe Halkan dúdolom, alig hallom, olyan csendben Mmmm... MÁR SZEPTEMBER... Már szeptember szag van, és Fakó sárga lánggal ragyog a nap. Még úgy tűnik, hogy égnek, De már nem símogatnak, A sápadt, halvány fényű sugarak. Már szeptember íz van, Pedig augusztus kenyere javát Még nem ette meg a tékozló év. Dinnyék hűs, vörös húsába rejtve Őrzi a július arany hevét. Már szeptember szín van. Régvolt tintakék irkák emlékét Tükrözi vissza reggel a tó. Köd mossa tompává a távoli erdőt, Már sárgálló lombokra néz a folyó. Már szeptemberi dal zeng. Még távoli hang, de jaj, közelít! Halkul a léptek friss ropogása, mert Elhalt levelek színes varázsa Lepi el az ösvények fehér köveit. Már őszt ígér szeptember, És kéklő hegyeken túl rejtőzik még A harsány illatú új tavasz. Ölelj szívedre kedves, és őrizd a télre Szerelmes nyári vágyaimat. NÉHA HAZUDSZ Néha hazudsz, nem tudom mért jó neked az ami nekem nagyon fáj. Néha hazudsz, keresem mért teszed, értetlenül nézek rád. Egy őszinte szó hidd el mindig többe tér, mintha álmaid légváradba vinnél. Mert álomvilágban élni lehet szép és jó, de számomra többet jelent egy őszinte szó. Néha hazudsz, de nem bánom én, csak maradj mindig énvelem. Néha hazudsz, de szívből hiszen megváltozol mellettem. Egy őszinte szó hidd el mindig többe tér, mintha álmaid légváradba vinnél. Mert álomvilágban élni lehet szép és jó, de számomra többet jelent egy őszinte szó. Őszinte szó hidd el mindig többe tér, mintha álmaid légváradba vinnél. Mert álomvilágban élni lehet szép és jó, de számomra többet jelent egy őszinte szó. Egy őszinte szó... OKTÓBER Október reggel ezernyi színnel Búcsúzik a nyártól a fény, Vad felhők rongyán átküzdve lángját, Csillan a tó tört tükörén. Október eljött ónos esőkkel S szobámba kényszerít a szél, Elbúcsúzott a kedves ágtól, És sárba hullt egy falevél. Október itt van, hűvös a hajnal, Telet idéz a fagyos éj, A galagonya izzó ruháját, Pirosra csókolta a dér. Október estén sárgán világol Ablakok párás üvegén, Meleg otthonok szeretet-mécse. Csak kint van fagy, csak kint lesz tél. A TITOK Dalszöveg Korán ébred minden reggel Kitár ajtót, ablakot Szeméből az álom lassan elszáll Anyjától őrzött mosollyal Ébresztgeti gyermekét Amíg szeméről az éjjel elszáll Elmondanám, de fáj nagyon Hogy nincs onnan visszaút Ott nincs idő, nem fúj a szél És nincs ki onnan visszajut Szívszorongva lesi, várja kisfia kérdéseit Eltagadni rá a választ úgy fáj Tudja egyszer elmond mindent, hiszen olyan egyszerű Mégis fél, mert ez a pár szó úgy fáj Elmondanám, de fáj nagyon Hogy nincs többé visszaút Ott nincs idő, nem fúj a szél És nincs ki onnan visszajut Elmondanám, de fáj nagyon Hogy nincs többé visszaút Ott nincs idő, nem fúj a szél És nincs ki onnan visszajut

0 komment , kategória: Hajas György

Elég a meghatározó médiák félretájékoztatásaiból!

2020-05-16 19:00:33, szombat

	ELÉG A MEGHATÁROZÓ MÉDIÁK FÉLRETÁJÉKOZTATÁSÁBÓL Gestion de la crise sanitaire par Viktor Orban en Hongrie : halte à la désinformation des grands médias Orbán Victor és az egészségügyi válság kezelése Magyarországon: elég a meghatározó médiák félretájékoztatásaiból! Kein Bossuet történész professzor cikke. Megjelent a Valeurs Actuels 2020 április 30-i számában. / Jeudi 30 avril 2020 a 12:54 10429 19 Le Premier ministre hongrois Viktor Orban, lors d'une session de questions au gouvernement à la Diète de Budapest. Photo © Zoltan Mathe/AP/SIPA Pour le professeur d'histoire Kevin Bossuet, l'image que les médias français renvoient du Premier ministre hongrois Viktor Orban, régulièrement taxé de dictateur, est en réalité a mille lieues des faits. Kevin Bossuet történész professzor szerint a francia meghatározó médiák, amelyek rendszeresen diktátornak bélyegzik a magyar miniszterelnököt, ezer mérföldre járnak a tényektől. "Le Viktator" pour Les Echos, "la démocrature hongroise" " pour Libération," la méthode très militaire de Viktor Orban "pour Le Monde," Orban saigne la démocratie" pour L'Express: on ne compte plus dans les médias français le nombre d'articles insultants et diffamatoires à l'encontre du chef du gouvernement hongrois depuis que ce dernier a décidé de lutter de manière radicale contre le Covid-19. A Les Echos gazdasági napilap számára "a Viktátor ", a Liberation számára "a magyar demokratura (kvázi diktatúra)", a Le Monde számára "Orbán Viktor katonai diktatórikus módszerei", az Express számára : "Orbán kivérezteti a demokráciát", se szeri se száma a magyar kormány vezetőjét sértő, bántó, sőt gyalázó cikkeknek azóta, amióta a magyar miniszterelnök radikális harcot kezdett a Covid-19 járvány leküzdésére. Cette aversion de la presse française à l'égard du conservateur de l'Europe de l'Est ne date pas d'hier puisque ce dernier est devenu en mai 2010, date de sa nomination en tant que Premier ministre de la Hongrie, l'une des têtes de Turc préférées des fervents défenseurs de l'Europe de Bruxelles et autres hurluberlus de la mondialisation heureuse et du sans-frontiérisme sans foi ni loi. Nem tegnaptól datálódik azonban a francia sajtóban ez a gyűlölet a Kelet-Európai konzervatív vezető iránt, miután Ő 2010 májusától, Magyarország miniszterelnökévé választásától minden boldog globalista, a brüsszeli Európa buzgó védelmezői, nemzetlebontók és egyéb dilisek kedvenc céltáblája lett. En effet, souvenons-nous de la hargne avec laquelle, lors de son déplacement en Slovaquie, Emmanuel Macron a violemment pris à partie Viktor Orban en affirmant que c'est un « esprit fou » qui « ment à son peuple ». Rappelons-nous également de la manière dont le ministre luxembourgeois des Affaires étrangères, Jean Asselborn, a, en mai 2018, honteusement réagi lorsque le parti de Viktor Orban, le Fidesz, a triomphalement remporté les élections législatives. « Orban et compagnie ne sont pas des références pour l'Europe de nos enfants "avait-il alors déclaré tout en appelant ses partenaires européens à lutter énergiquement contre ce dernier en l'assimilant notamment à "une tumeur idéologique". Emlékezzünk csak arra a gyűlöletre, amellyel Emmanuel Macron szlovákiai látogatása során durván nekiment Orbán Viktortnak, akit bolondnak és hazugnak nevezett, aki becsapja a magyar népet. Had emlékeztessek arra a stílusra is, ahogyan Jean Asselborn, luxemburgi külügyminiszter reagált 2018 májusban, amikor Orbán Viktor pártja diadalmasan megnyerte a választásokat : "Orbán és társai nem referenciák Európa és gyermekeink számára" és felhívta európai partnereit és elvbarátait arra, hogy energikusan küzdjenek ez ellen az " ideológiai tumor ellen". La vérité est que si Viktor Orban est ainsi conspué, ce n'est pas parce qu'il serait "un dictateur en puissance" qui transformerait la Hongrie en un "Etat totalitaire" (ce qui est ridicule !), mais parce qu'il défend ardemment des idées et des valeurs qui indisposent tous ceux qui rêvent de transformer l'Europe en un laboratoire multiculturel du progressisme sociétal. Oui, il dérange car sa détermination à défendre vaillamment les racines chrétiennes de la Hongrie et de l'Europe en luttant ardemment contre l'immigration massive et le multiculturalisme débridé remet directement en cause l'idéologie d'une bonne partie des élites européennes. Az igazság az, hogy amiért Orbán Viktort ezzel a sértő, megvető hangnemmmel illetik, az nem azért van, mintha ő egy hatalmas diktátor lenne, aki Magyarországot totalitáriánus állammá akarja átalakítani, - ami egyébként egy nevetséges gondolat ! - hanem azért, mert határozottan védi azokat az eszméket és értékeket, amelyek szembe mennek az Európát egy multikultúrális laboratóriummá álmodókkal és gyengíti ezt a "haladónak" kikiáltott társadalmi eszményt. Igen, Orbán Viktor zavaró tényező, mert elkötelezettsége, határozottsága, hogy bátran megvédje Magyarország és Európa nemzeti és keresztény gyökereit, hogy megalkuvást nem ismerően küzdjön a tömeges, illegális migráció és a féktelen multikultúralizmus ellen, és mert közvetlenül megkérdőjelezi, kétségbe vonja az európai elit nagy részének ideológiáját. Sa vision illibérale de la société en fait incontestablement un bouillonnant opposant à toutes ces politiques libérales qui ont sacrifié, depuis des décennies, une partie des peuples européens sur l'autel du mondialisme déraciné et de la globalisation. Là où Viktor Orban parle de nation, de famille, de civilisation chrétienne ou encore d'identité populaire, ses plus fervents adversaires n'ont que les mots "libre-échange", "fédéralisme", "réussite individuelle" et "diversité culturelle" à la bouche. Viktor Orban irrite car il est assurément à contre-courant de toute cette bouillie idéologique que les apôtres de l'européisme nous servent quotidiennement à toutes les sauces. Az Ő illiberális társadalom koncepciója kétségtelenül erőteljes ellenféllé emeli azokkal a liberális politikusokkal szemben, aki évtizedek óta feláldozzák az európai népek egy részét a gyökértelen globalizmus oltárán.Ott, ahol Orbán Viktor nemzetről, családról, keresztény civilizációról, sőt népi identitásról beszél, fanatikus ellenségei a szabadkereskedelem, federalizmus, a kultúrális sokféleség és az egyéni boldogulás kifejezéseket használják. Orbán Viktor irritáló számukra, mert határozottan szembe megy azzal a ideológiai katyvasszal, amellyet az europaizmus felkent apostolai naponta tálalnak fel nekünk különféle szószokkal. Lorsque le 11 mars dernier, Viktor Orban a décrété l'état d'urgence sanitaire en Hongrie pour une durée de 15 jours, il n'est guère étonnant que tous ses ennemis se soient immédiatement bousculés au portillon pour épier ses moindres faits et gestes afin de trouver la moindre anicroche pour pouvoir démontrer ô combien il serait l'incarnation du diable. Or, malgré ce que nous racontent certains, Viktor Orban a parfaitement respecté les règles de la démocratie hongroise dans la mesure où il a, comme le prévoit la Constitution, sollicité le Parlement afin qu'il ratifie la prolongation de l'état d'urgence. Le 30 mars, le fameux projet de loi a été adopté par 137 députés, soit 68% (dont 4 qui n'appartiennent pas à la majorité présidentielle). Amikor 2020 március 11-én Orbán Viktor egészségügyi szükségállapotot hirdetett Magyarországon 15 napra, nem codálkozhatunk azon, hogy összes ellensége azonnal aktivizálódott, lesve a legkisebb alkalmat is arra, hogy bemutathassák, oh ! mennyire Ő az ördög megtestesülése. Ezzel szemben akárhogyan is állítják be egyesek, Orbán Viktor tökéletesen tiszteletben tartotta Magyarország demokratikus szabályait, miután - ahogyan azt az Alkotmány előírja - felkérte a Parlamentet ara, hogy ratifikálja a szükségállapot meghosszabbítását. Március 30-án a híres törvénytervezetet 137 képviselő elfogadta, vagyis a képviselők 68%-a (közöttük 4 olyan, akik nem tartoznak a kormánytöbbséghez.) Des mesures exceptionnelles, certes, mais comme en France, en Allemagne, en Autriche...( Kivételes intézkedések valóban, csakúgy, mint Franciaországban, Németországban, vagy Ausztriában....) Que dit concretement cette loi qui fait tant jaser le petit monde politico-journalistique français? Tout simplement que « pendant la période d'urgence sanitaire le gouvernement pourra, par décret, suspendre l'application de certaines lois ou déroger à leur application, et prendre toutes autres mesures appropriées dans le but d'assurer la protection de la vie, de la santé, des biens et des droits des citoyens ainsi que la stabilité de l'économie nationale". De plus, il est indiqué que "le gouvernement ne pourra exercer les pouvoirs conférés dans le but de prévenir, contrôler et éliminer la pandémie, prévenir et anticiper ses effets néfastes que dans la mesure nécessaire et proportionnée à l'atteinte de cet objectif » et qu'il ne pourra "faire usage des décrets "que « jusqu'à la fin de la période d'urgence sanitaire". Mit is mond ki ez a törvény, amelyen annyit csámcsogott a francia politikai újságírás zárt világa? Egészen egyszerűen azt, hogy « az egészségügyi szükségállapot ideje alatt a kormány dekrétummal felfüggesztheti bizonyos törvények alkalmazását, vagy módosíthatja alkalmazásukat, és más, a helyzetnek megfelelő intézkedéseket hozhat abból a célból, hogy az életet, az egészséget, a javakat oltalmazza, és az állampolgárok jogait, csakúgy, mint a nemzeti gazdaság stabilitását megvédje. "Ezen túl kimondja, hogy "a kormány a járvány nemkívánatos hatásainak megelőzésére, a járvány ellenőrzésére, kivédésére kapott felhatalmazást csak a szükséges méretekben és a cél elérésével arányos módon használhatja fel "és nem alkalmazhatja a dekrétumokkal való kormányzást az egészségügyi szükségállapotot követően. Comme, à l'instar d'Emmanuel Macron, de Sebastian Kurz ou encore d'Angela Merkel, Viktor Orban n'a fait que prendre des mesures exceptionnelles afin de surmonter une situation qui l'est tout autant. La Diète (l'Assemblée nationale hongroise) n'a absolument pas été mise sur la touche par cette loi. En effet, il est bien stipulé dans cette dernière que le Parlement « pourra révoquer l'habilitation donnée au gouvernement avant même la fin de la période d'urgence sanitaire » et que « la présente loi devra être révoquée par l'Assemblée nationale à la fin de la période d'urgence sanitaire ». D'ailleurs, il n'est pas anodin de souligner que depuis le début de l'état d'urgence et le vote de la loi, le Parlement siège et poursuit ses travaux, notamment ceux qui ne sont pas liés à la crise du Covid-19. De plus, comme dans toute démocratie parlementaire qui se respecte, il contrôle ce que fait le gouvernement. Quant aux décrets pris par Viktor Orban, ils sont naturellement soumis au contrôle des tribunaux et de la Cour constitutionnelle. Parler de « remise en cause de la démocratie » est par conséquent complètement stupide. Par ailleurs, ce que beaucoup reprochent au texte est de ne pas limiter dans le temps les pouvoirs exceptionnels octroyés au Premier ministre hongrois. Or, c'est totalement faux puisqu'il est mentionné noir sur blanc que la loi prendra fin au moment où la crise sanitaire se terminera. Il y a donc bien une date de fin. Qu'aurait dû faire à la place Viktor Orban ? Fixer une date calendaire tout en la repoussant régulièrement comme le font beaucoup de gouvernements européens ? Cessons d'être malhonnêtes, cela revient strictement au même! Hasonlóan Emmanuel Macronhoz, Sebastian Kurzhoz vagy akár Angela Merkelhez, Orbán Viktor is rendkívüli intézkedéseket alkalmaz annak érdekében, hogy megbírkózzon a helyzettel, amely szintén rendkívüli. A magyar Parlament egyáltalán nem lett kirekesztve ebből a folyamatból. Sőt, ahogyan említettük a Parlament "visszavonhatja a kormánynak adott felhatalmazást még az egészségügyi szükségállapot vége előtt" és a törvényt a periodus végén pedig a Parlament megszünteti. Egyébként érdemes megjegyezni, hogy a törvény megszavazását követően a Parlament rendben ülésezik és dolgozik, olyan ügyeken is, amelyek nem kapcsolódnak a járványhoz. Valamint ahogyan azt minden parlamenti demokrációban történik, a Parlament ellenőrzi a kormány tevékenységét. Az Orbán Viktor által javasolt dekrétumokat a bíróságok és különösen az Alkotmánybíróság is ellenőrzi. Következésképpen megkérdőjelezni Magyarországon a demokráciát teljes ostobaság. Amit sokszor felrónak még, az az, hogy a törvény szövege nem limitálja időben a magyar miniszterelnöknek adott felhatalmazást. Azonban ez teljesen téves, hiszen a törvény szövege feketén-fehéren kimondja, hogy a törvény megszünik az egészségügyi szükségállapot megszünésével. Tehát valójában van végső időpont. Mit kellett volna csinálni Orbán Viktor helyében? Meghatározni egy konkrét dátumot, amelyet azután rendszeresen tovább tolnak? Ahogyan több európai kormány is csinálja? Ne legyünk tiszeségtelenek. Kifejezetten ugyanarra az eredményre jutunk. Qu'y a-t-il de choquant à vouloir sanctionner ceux qui font consciemment échouer les mesures de confinement ? Alors oui, c'est vrai, il y a dans cette loi des mesures répressives. Effectivement, l'article 10 introduit dans le Code pénal le fait que « toute personne convaincue de faire entrave aux mesures de confinement obligatoire édictées dans le cadre de la prévention de l'introduction ou de la propagation d'une affection infectieuse ou d'une épidémie (...) sera passible d'un emprisonnement pouvant aller jusqu'à trois ans, ou jusqu'à cinq ans si l'infraction est commise par un groupe, ou de deux à huit ans si l'infraction a causé mort d'homme. » En outre, il est spécifié que « toute personne qui, en présence d'une situation de péril, déclare ou diffuse devant un large public tout fait inexact ou toute fausse interprétation d'un fait exact concernant le péril en question qui soit de nature à provoquer des perturbations ou des troubles dans un large groupe de personnes sera passible d'un emprisonnement pouvant aller jusqu'à trois ans. » Ez a bekezdés lényegében a törvénynek azt a 10-es cikkelyét idézi, hogy fel lehet lépni szankciókkal a karantént be nem tartók és a rémhírterjesztők ellen. Là encore, qu'y a-t-il de choquant à vouloir sanctionner ceux qui font consciemment échouer les mesures de confinement ou qui diffusent de fausses informations pouvant déboucher sur la mise en danger de la vie d'autrui ? Absolument rien ! Il est d'ailleurs assez drolatique de constater que ceux, en France, qui conspuent la « loi coronavirus » de Viktor Orban pour ce point précis sont aussi ceux qui ont soutenu « la loi contre la manipulation de l'information » d'Emmanuel Macron. Autant dire qu'au pays de la malhonnête intellectuelle et de l'hypocrisie ambiante, les macronistes sont rois! Ebben az esetben is...Mi a meglepő abban, hogy a rendelkezések szankcionálják azokat, akik tudatossan megszegik a karantén rendelkezéseit, vagy mások életét veszélybe sodró hamis információkat terjesztenek ? Egyáltalában semmi. Elég furcsa és mókás azt látni, hogy Franciaországban azok, akik ezen a ponton gyalázzák Orbán Viktor "koronavírus törvényét" nos ezek ugyanazok a személyek, akik támogatták Emmanuel Macron "információs manipuláció ellenes törvényét". Egyszóval a mi intellektuálisan tisszességtelen képmutató országunkban a makronisták viszik el a pálmát. La vérité est que toutes ces critiques visent davantage la personne de Viktor Orban que la loi en elle-même. En effet, comme le dit si bien Georges Károlyi, l'ambassadeur de Hongrie en France : « L'on voit que les accusations portées contre la Hongrie du fait de la proclamation de l'état d'urgence sanitaire reposent à la fois sur une connaissance lacunaire de ses conditions juridiques, sur une interprétation erronée de ses dispositions et, hélas, sur une incompréhensible volonté, exprimée souvent dans des termes d'une violence inouïe frisant le discours de haine, d'imputer les intentions les plus diaboliques au gouvernement de ce pays sur la base de considérations imaginaires qui n'ont plus rien à voir avec l'état d'urgence sanitaire et qui reprennent les vieux démons que nous entendons en boucle, toujours de la part des mêmes, depuis bientôt dix ans, depuis qu'un gouvernement conservateur a le malheur d'être au pouvoir en Hongrie. » Az igazság az, hogy mindezek a kritikák sokkal inkább Orbán Viktor személyét célozzák, semmint a válságkezelő törvényt. Károlyi György Magyarország párizsi nagykövete nagyon helyesen állapítja meg, hogy : "jól látható, hogy mindazok a vádak, amelyek Magyarországot az egészségügyi szükségállapot bevezetése miatt érik egyrészt a törvény jogi alapjainak hiányos ismeretén, a rendelkezések hibás értelmezésén, valamint sajnos szándékos értetlenségen, ferdítéseken alapszanak. Ezeket a vádakat pedig gyakran a gyűlölet beszédben használatos kifejezések túlzó indulatosságával hangoztatják, felróva ennek az ország kormányának a legördögibb szándékokat képzeletbeli meggyőződéseik alapján, amelyeknek semmi közük az egészségügyi vészhelyzethez. Ugyanezek ásnak elő múltbeli démonokat lassan tíz éve már, amióta egy konzervatív kormány van hatalmon Magyarországon. Il suffit en effet de se rendre dans ce pays pour s'apercevoir à quel point l'image de Viktor Orban que véhiculent la plupart des médias de l'Europe de l'Ouest est complètement erronée. Ce dernier n'est en effet ni « un homme d'extrême droite » ni « un homme antisémite » ; bien au contraire ! Il est effectivement amusant de noter que Viktor Orban est sans doute celui qui, en Hongrie, a le plus contribué, au cours de ces dernières années, à affaiblir la vraie extrême droite, et notamment le Jobbik (parti ultra-nationaliste et antisémite), en limitant considérablement son ascension politique. Elegendő csak elutazni Magyarországra, hogy valaki megértse, az a kép, amelyet Orbán Viktorról széles körben terjesztenek a nyugat-európai un. mérvadó médiák, mennyire téves. A magyar miniszterelnök sem nem szélsőjobbos, sem nem antiszemita, sőt ezek ellenkezője. Elég szórakoztató a valóságot megtudni, azt, hogy Orbán Viktor az az ember, aki a legtöbbet tette az utóbbi időben azért, hogy a valódi magyar szélsöjobb (a Jobbik nevű szelsőjobbos és antiszemita párt) meggyengüljön, jelentősen csökkentve politikai szerepüket és jelentőségüket. En outre, quand le Premier ministre hongrois s'en prend au milliardaire américain d'origine hongroise Georges Soros, il n'évoque jamais ses origines juives dont il se fiche éperdument. Peut-on encore critiquer une personne juive pour ses idées et ses valeurs sans être accusé d'antisémitisme ? Cette manière de voir de l'antisémitisme partout, même quand il n'y en n'a pas, n'est pas seulement un procédé malhonnête, c'est surtout une façon de contribuer à banaliser un mal qui doit, au contraire, être ardemment combattu. D'ailleurs, au lendemain de son élection, l'Association juive européenne (EJA), une organisation basée à Bruxelles qui fédère des communautés juives dans toute l'Europe, a chaleureusement félicité Viktor Orban. Benjamin Netanyahou, le Premier ministre israélien, a profité, quant à lui, de l'occasion pour le remercier pour son « soutien à Israël ». Továbbá, amikor a magyar miniszterelnők a magyar származású multi milliárdos spekuláns amerikai Georges Soros-t támadja, soha nem tesz megjegyzést ez utóbbi zsidó származására, ez nem is érdekli. Lehet-e még kritizálni egy zsidó személyiséget az általa képviselt ideológia és értékek miatt, annélkül, hogy az antiszemitizmus vádját meg ne kapná az illető ? Ez az antiszemitizmus ott is látni vélő magatartás, ahol nem is létezik nem csupán egy tiszteségtelen eljárás, hanem annak a bajnak az elleplezése, banalizálása, amely ellen határozottan küzdeni kellene. Egyébként a magyar miniszterelnök megválasztásának másnapján az Európai Zsidó Egyesület (EJA) gratulált Orbán Viktornak győzelméhez, Benjamin Netanyahou izraeli miniszterelnök pedig megköszönte neki azt a támogatást, amin a magyar miniszterelnök Izrael számára nyújt. En Hongrie, il n'y a aujourd'hui aucune pénurie de masques. Ebben az utolsó részben egy Magyarországon élő francia osztja meg a tapasztalatait arról, hogy a magyar adminisztráció milyen jól kezeli a járvány helyzetet. Van elegendő maszk, fertőtlenítő, amikor Franciaországban ez még ma is gond...... Benjamin Alquier, un jeune franco-hongrois de 27 ans, diplômé en droit international et en science politique, et vivant en Hongrie depuis 4 ans abonde dans ce sens : « Quand je lis la presse française, je me rends compte que tout est déformé. Depuis la crise du coronavirus, la démocratie n'a pas disparu en Hongrie. Viktor Orban a d'ailleurs fait remarquer à juste titre que tous ceux qui l'accusent avec cette loi d'avoir fait de la Hongrie une dictature sont les mêmes que ceux qui prétendent depuis 2010 qu'il a mis en place un régime dictatorial. Or, si la Hongrie est depuis un mois une dictature, c'est bien qu'elle était avant une démocratie, non ? » Il ajoute : « En Hongrie, les gens sont globalement satisfaits de la gestion de la crise sanitaire par le gouvernement. Depuis le 4 mars, date à laquelle deux étudiants ont été diagnostiqués positifs au Covid-19, tout est bien organisé. Le confinement est bien respecté. Pour ce qui est du matériel médical, Viktor Orban a commandé de nombreux masques et autres matériaux, notamment des respirateurs, à la Chine, l'Ouzbékistan et le Kazakhstan. Des hôpitaux de campagne ont été construits assez rapidement en amont de la crise pour désengorger les hôpitaux de Budapest en cas de pic épidémique. Le fait que tout ce matériel soit arrivé si vite est aussi le résultat de la politique étrangère de la Hongrie qui multiplie depuis 2010 ses partenariats avec de nombreux pays. Ce faisant, la Hongrie évite d'être totalement dépendante d'un “camp". Du coup, en Hongrie, il n'y a aujourd'hui aucune pénurie de masques. » Il surenchérit : « Quant à l'opposition, elle accompagne plutôt ce que fait Orban pour lutter contre le Covid-19. La coopération avec les élus locaux se déroule plutôt bien, y compris avec Gergely Karácsony, le maire de Budapest qui est de gauche. Or, malgré ce qu'on nous raconte en France, la liberté d'expression existe bien en Hongrie. Même si les amis d'Orban contrôlent la plupart des medias de masse, il est toujours possible de s'informer et de trouver des opinions et des analyses hostiles au gouvernement, notamment sur internet et à la radio. Ici, le droit de manifester est bien réel et la victoire de l'opposition à Budapest lors des dernières élections municipales ainsi que dans d'autres villes du pays prouve encore une fois que qualifier la Hongrie de dictature est inexact. » Bref, vous l'aurez compris, le traitement de l'immense majorité des médias français sur ce qui se passe en Hongrie est complètement partial et déformé. Viktor Orban n'est absolument pas un dictateur d'extrême droite mais un simple conservateur de droite qui gère son pays avec talent. S'il est aussi populaire dans l'opinion hongroise, c'est notamment parce qu'il a réussi à relever économiquement son pays tout en menant la politique pour laquelle il a été élu, particulièrement en matière d'immigration et de défense de l'identité hongroise. Par conséquent cessons de raconter n'importe quoi et respectons le peuple hongrois qui, depuis 10 ans, en son âme et conscience, donne une large majorité parlementaire à Viktor Orban afin de le conserver comme chef du gouvernement. Les Hongrois ne connaissent que trop bien ce qu'est une dictature pour ne pas retomber dans les travers d'un régime politique qui ne leur a apporté que du sang et des larmes. Par conséquent, il serait peut-être temps que certains cessent d'instrumentaliser la démocratie contre la démocratie et qu'ils respectent enfin la liberté des peuples à disposer d'eux-mêmes. Röviden : gondolom megértették, a franciaországi média túlnyomó többsége teljesen tévesen, részrehajlóan és az igazságot elferdítve tudósít Magyarországról. Orbán Viktor távolról sem szélsőjobboldali diktátor. Egyszerűen egy olyan konzervatív politikus, aki kiemelkedő tehetséggel kormányozza országát. Népszerű, mert sikerült az ország gazdaságát talpra állítania és felemelnie, megvédenie az országot ez ellenörizetlen illegális migrációtól és megóvnia a magyar identitást. Következésképpen hagyjuk abba az össze-vissza beszélést és inkább tiszteljük a magyar népet, amely immár tíz éve erős tudattal és lélekkel széles többséggel szavazza be Orbán Viktort és pártját a Parlamentbe. A magyarok túlon túl jól tudják, hogy mi a diktatúra, abból a szempontból, hogy visszatérjenek hozzá. Ideje lenne felhagyni azzal, hogy egyesek felhasználják a demokráciát a demokrácia ellenében és végre tiszteletben tartsák a népek döntését a saját szabadságukról. Fordította és összeálította: Dr Hevér György

0 komment , kategória: Média

Andróczky Lászlóné Etelka: Adósunk Európa

2020-05-09 21:00:14, szombat

	Andróczky Lászlóné, Etelka: ADÓSUNK EURÓPA "Lelkileg megsebzetten, hideg borzongással állapítottam meg: hogy, mint hajdan Nagy-Magyarországra, most az Adósunk Európa c. versemre, ,,ráéheztek mások"! Ez a vers, Magyar nemzetem szenvedésének magjából csírázott ki. A nemzetem iránti szeretetből, a szívemből fakadt és született: 1991. április 21-re, Topolyán. Napvilágot látott: Szabadkán, a VMDK évi közgyűlésén, ahol személyes előadásomban, 4000 résztvevő előtt szavaltam el. Akkor ott, több ezer számozott és számozatlan példányban saját kezű aláírásommal lett szétosztva. Ez igazolja a vers eredetét és hitelességét! Valaha a bácskai búzából készült kenyér táplálta Nagy-Magyarország lakosságát, most nyújtson lelki táplálékot e Délvidéken termett vers mindazoknak, akik igénylik." Andróczky Lászlóné Etelka, az Adósunk Európa című vers szerzője, Topolya Andróczky Lászlóné, Etelka: ADÓSUNK EURÓPA Volt egyszer egy ország, ahol élt a magyar, A Kárpátok védték, ha jött a zivatar. Az idők folyamán ráéheztek mások, Széjjeldarabolták Nagy-Magyarországot. Ki akarta? Ma élők, tehetünk mi róla? Felelős mindezért a vén Európa! Széttépték országunk, és sok millió szívet, Kisebbség nemzetünk öt országban így lett. Ki kérdez meg minket, jó nektek így élni? Kinek van jogában szíveinket tépni? Trianont sínyli hat ország magyarja, Köztük sem sok akad, aki így akarja. Fel is sorolhatom: a szép Kárpátalja Lakossága magát ősmagyarnak vallja. Ott nyílt meg számunkra a Kárpát-medence, Ontotta a magyart az áldott Verecke. Ezeréves múltat biztosított nekünk, S mi erre a múltra mindég büszkék leszünk! De megjelent Trianon és sorsokkal játszva, Csodás országunk darabokra vágta! Ekkor szlovák, végül orosz lett Verecke, Ez a magyarságnak mindenkorra lecke! De mindegy ki hogy számol, összead vagy szoroz, Ha magyar a magyar, nem lesz abból orosz! És így van ma Bánát, Baranya és Bácska Hetven év óta lenn Jugoszláviában. Ezért román Erdély, szlovák a Felvidék. Nagy-Magyarországot eképpen vágták szét. És Szlovákiában még elvárnák e néptől: Váljon meg örökre a múlt emlékétől. A szlovák a magyartól - fájdalom - irígyli, Ha Felvidéket mond, őt még az is sérti. Az erdélyieknek sem fényesebb a sorsa Értük is felelős marad Európa! Ők azok, kiket a sors kevésbé kényeztet, De annál gazdagabbak: szeretnek, éreznek. Ott vasvillával, bottal erőltetnék rájuk, Hogy a magyarokból legyenek románok! Ebből kifolyólag békétlenség zajlik, De az igaz magyar, nincs amiért hajlik! Így nem csak minket súlyt a Trianoni átok, Kik bennünket tipornak, azokra is szállott. Számukra sem hozhat eszményi boldogságot Míg más üldözöttként éli a világot. Ausztriában sem mindenkinek mindegy Ha jól is megy sora, mégsem cserél szívet. Van ki nem feledi, honnan jön, hová tart, Nem hagyja kiölni magából a magyart! Nézem így sorjában, mi maradt még hátra, Sok-sok széjjelőzött magyar a világba. Fontosnak tartom, hogy még Bácskáról meséljek Mert születésemtől e vidéken élek. Ennek a porában játszottam, mint gyerek, Ez oltotta belém, hogy mindig magyar legyek! Ez tanított arra, hogy ami nekünk sóhaj, Más nemzeteknek az ne legyen óhaj! Erről a síkságról látni a végtelent, Ez tár fel számunkra múltat, jövőt, jelent. A magyar nem kér mást, nem a régi földet, Egy, amit nem ad fel, hogy értsék végre őket! Lássa be a világ a békétlenség okát: E nép azért harcol, ne vegyék el jogát! Ne legyen a magyar mások keze-lába, Ne, ne alattvaló saját hazájában! Beszélhesse nyelvét, úgy, ahogy tanulta, Hisz ő tekinthet vissza a leggazdagabb múltra. Soknak nem tetszik, ha mi ezt kimondjuk, De ÉL AZ IGAZSÁG, akárhogy titkoljuk! Együvé tartoznak, de büntetnek azóta, E hét évtizedért, a vádlott Európa! Topolya, 1991 Adósunk Európa Trianon megemlékezés: Enyed Gabriella, Marosvásárhely szülötte szavalta a Délvidéken élő Andróczky Lászlóné, Etelka néni versét Link Enyed Gabriella - Adósunk Európa/Videó/ Link ADÓSUNK EURÓPA ANDRÓCZKY LÁSZLÓNÉ MIHI 2014 - Előadó: Enyed Gabriella: Marosvásárhely Link ADÓSUNK EURÓPA - 1920 június 4. - Magyarok Gyásznapja Link SlidePlayer Link

0 komment , kategória: Andróczky Lászlóné

Juhász Gyula: Trianon

2020-05-09 20:15:24, szombat

	Juhász Gyula. TRIANON Nem kell beszélni róla sohasem, De mindig, mindig gondoljunk reá. Mert nem lehet feledni, nem, soha, Amíg magyar lesz és emlékezet, Jog és igazság, becsület, remény, Hogy volt nekünk egy országunk e földön, Melyet magyar erő szerzett vitézül, S magyar szív és ész tartott meg bizony. Egy ezer évnek vére, könnye és Verejtékes munkája adta meg Szent jussunkat e drága hagyatékhoz. És nem lehet feledni, nem, soha, Hogy a mienk volt a kedves Pozsony, Hol királyokat koronáztak egykor, S a legnagyobb magyar hirdette hévvel, Nem volt, de lesz még egyszer Magyarország! És nem lehet feledni, nem, soha, Hogy a mienk volt legszebb koszorúja Európának, a Kárpátok éke, És mienk volt a legszebb kék szalag, Az Adriának gyöngyös pártadísze! És nem lehet feledni, nem, soha, Hogy a mienk volt Nagybánya, ahol Ferenczy festett, mestereknek álma Napfényes műveken föltündökölt, S egész világra árasztott derűt. És nem lehet feledni, nem soha, Hogy Váradon egy Ady énekelt, És holnapot hirdettek magyarok És nem lehet feledni, nem, soha A bölcsőket és sírokat nekünk, Magyar bölcsőket, magyar sírokat, Dicsőség és gyász örök fészkeit. És ki feledné, hogy erdélyi síkon Tűnt a dicsőség nem múló egébe Az ifjú és szabad Petőfi Sándor! Ő egymaga a diadalmas élet, Út és igazság csillaga nekünk, Ha őt fogod követni gyászban, árnyban, Balsorsban és kétségben, ó, magyar, A pokol kapuin is győzni fogsz, S a földön föltalálod már a mennyet! S tudnád feledni a szelíd Szalontát, Hol Arany Jánost ringatá a dajka? Mernéd feledni a kincses Kolozsvárt, Hol Corvin Mátyást ringatá a bölcső, Bírnád feledni Kassa szent halottját? S lehet feledni az aradi őskert Tizenhárom magasztos álmodóját, Kik mind, mind várnak egy föltámadásra? Trianon gyászos napján, magyarok, Testvéreim, ti szerencsétlen, átkos, Rossz csillagok alatt virrasztva járók, Ó, nézzetek egymás szemébe nyíltan S őszintén, s a nagy, nagy sír fölött Ma fogjatok kezet, s esküdjetek Némán, csupán a szív veréseivel S a jövendő hitével egy nagy esküt, Mely az örök életre kötelez, A munkát és a küzdést hirdeti, És elvisz a boldog föltámadásra. Nem kell beszélni róla sohasem De mindig, mindig gondoljunk reá! Juhász Gyula - TRIANON Link Link Fricz Tamás. TRIANON TÉZISEK Juhász Gyula annak idején azt írta versében, "Nem kell róla beszélni sohasem, de mindig, mindig gondoljunk reá." Igen, mindig gondoljunk reá - de beszéljünk, írjunk is róla. Jómagam hét tézisben teszem meg ezt, a múltra emlékezve, de a jövő felé fordulva. Mert: mi itt maradunk. 1. Legnagyobb történelmi dilemmánk: sokáig középhatalom voltunk, de Mohács után elvesztettük az önállóságunkat; a Monarchia alatt újra középhatalommá váltunk, ám immáron igazi függetlenség nélkül. Paradox módon Trianon hozta el nekünk a függetlenséget, de ekkor már mint területe kétharmadát vesztett ország váltunk szuverén nemzetállammá. Tehát: középhatalmi státus függetlenség nélkül - 1920 után pedig lecsökkent területű ország független státussal. Ennek a lelki feldolgozása zajlik száz éve, viszont úgy érzem, mára már tisztában vagyunk a saját magunk erejével és lehetőségeivel Európa közepén. Rátaláltunk újra önmagunkra, nincs sem kisebbségi érzésünk, sem túlzott ,,nagyságtudatunk", reálisan látjuk a geopolitikai helyzetünket is. Ez lehet a kiindulópont ahhoz, hogy ,,mindig emlékezzünk rá", de jussunk is túl rajta, cselekedjünk magabízóan és szuverén módon, nem a múltra, hanem a jövőre orientáltan. 2. Trianon traumája tehát sokáig azért nem oldódott meg, mert a magyar lélek - érthetően - hánykolódott az ,,óriások vagyunk" és az ,,elveszett, szerencsétlen kis nemzet vagyunk" dilemmája között. A Szovjetunió négy évtizedes elnyomása korszakában ezeket a kérdéseket háttérbe szorították a kommunisták, sőt a komparatív előny a többi kommunista országhoz képest sokakat megnyugtatott. A rendszerváltás után éltek a reményeink, a 2004-es EU-ba való belépés után néhány évvel azonban kiderült, hogy újra függetlenségi problémák vannak, az EU nem egyenrangú országként tekint ránk, ezért jött 2012-ben a békemenet, a Nem leszünk gyarmat! felkiáltás. Tehát a kisállam-dilemma után megjelent a függetlenségdilemma is, s ez újra a nemzetállami szuverenitásunk alapkérdéseit veti fel, immáron az Európai Unió és hazánk viszonyában. 3. Emellett a volt bizottsági elnök, Jean-Claude Junker Orbánnak adott ,,taslija", mint afféle negatív szimbolikus mozzanat fénytörésében újra és újra felmerül a kérdés: mennyiben ismernek el bennünket Európában európainak? Miért van az, hogy újra és újra érvényesül velünk szemben a kettős mérce, miért csak minket - és még Lengyelországot - érnek összehangolt politikai támadások? S innen visszafelé Trianon is úgy jelenhet meg, mint hogy Magyarországot nyelve és mássága miatt nem tartja a Nyugat európai országnak, hanem ázsiainak, hiszen már Edvard Beneš is arra hivatkozott 1919-ben, hogy a magyarok mongol jellege egyértelmű. Sőt, egészen visszamehetünk a honfoglalás utáni korszakra, a pozsonyi (907), majd az augsburgi csatára (955), ahol egyesített európai seregek akartak kinyírni bennünket, de legalábbis elűzni, mint valamiféle ,,gyüttmenteket". Tehát, még bizonyos fokig a mai napig is az elismertetés és elfogadtatás kérdéseivel nézünk szembe. 4. A balliberálisok véleménye szerint Trianon problémája már megoldódott. Ezt azok mondják, akik szerint az EU-ba való belépésünkkel a határok kérdése másodlagossá vált, azok légiesítése, a határok könnyű átjárása, az emberek szabad mozgása lehetővé teszi a nemzetegyesítést. Szerintük ugyanis a nemzet egyesítése elsődlegesen individuális kérdés, tehát ha a határon túli magyarok szabadon utazhatnak és állampolgári jogaik vannak, akkor már megoldódott a probléma. Holott ez tévedés: a nemzeti kisebbségek szuverenitása, a nemzetegyesítés csakis kollektív jogokkal, autonómiákkal érhető el, az egyenkénti átköltözés nem megoldás, hanem az, ha a magyar közösségek helyben élhetnek szabadon, a nemzeti autonómia minden jogával a birtokukban. Természetesen a történelmi és politikai realitások figyelembevétele elkerülhetetlen, a határrevízió a mai Európában elképzelhetetlen, ezért reálpolitikát kell folytatni: a kulturális autonómiák mellett a közigazgatási autonómiák létrejöttét kell támogatni, harcolni kell a kettős állampolgárság elfogadtatásáért, a jogsértések megszüntetéséért az európai színtereken, az unióban és már a nemzetközi szervezeteknél. Más kérdés, hogy a történelem bizonyította, hogy soha ne mondjuk azt, hogy soha. Szovjetunió, Jugoszlávia és Csehszlovákia felbomlott, a jaltai határok átalakultak, tehát mindig lehetnek olyan történelmi, vis maior állapotok, amikor nem agresszív módon kialakított, de különleges alkalmak támadnak, amelyeket kihasználhatunk. 5. Ismerjük a mondást, hogy ,,magyar az, akinek fáj Trianon". Ebben nemcsak egy elvesztett középhatalmi státus feletti szomorkodás jelenhet meg, hanem az a tény, hogy a békeszerződés diktátum volt és a velejéig igazságtalan, amelyet Magyarország nem érdemelt meg, s amely valóban értelmetlen, irracionális és ostoba területelszakításokhoz vezetett, magában hordozta az újabb konfliktusok kirobbanását nemzetek és nemzetek között. Egy országot igazságtalanul csonkítottak meg, téptek szét - megszegve mind a történelmi, mind az etnikai, mind a wilsoni önrendelkezési elveket -, és ezért, ha valakit hidegen hagy Trianon, az vélhetően híján van a magyar nemzettudatnak, hazaszeretetnek. Tehát inkább úgy fogalmaznék: ,,patrióta az, akinek fáj Trianon." Vagyis lehet még valaki magyar akkor is, ha ma nem fáj neki Trianon, viszont nem lehet patrióta, azaz hazafi. Vélhetően Szilágyi Ákosnak, a liberális esztétának sem nem fáj Trianon, aki azt írta néhány évvel korábban, hogy Trianon valójában nagy lehetőség volt a magyarságnak, hiszen végre megvalósult a várva várt függetlenség, és a polgárosodás, modernizáció útjára lehetett lépni. Tipikusan liberális megközelítés, mely képtelen figyelembe venni, hogy a magyar nemzet ekkor nemzeti büszkeségében, öntudatában mint érzelmi közösség sérült meg, tört meg, és a legnagyobb energiák a helyzet korrigálására és a régi határok visszaállítására mentek el. Szilágyi nem fogta fel a trianoni sérelem és igazságtalanság nagyságát, mert nem volt ,,antennája" a nemzeti identitás, egyszerűbben szólva a hazaszeretet mint érzelmi motívum szempontjaira. Pontosan ez jellemzi azóta is a baloldaliakat és a liberálisokat. 6. A fentiekből is következik, hogy Magyarországon két világlátás, két értékrend, két társadalomkép alakult ki már a dualizmus korában, és ez jelent meg az első világháború végén a Károlyi-Jászi-, majd a Kun Béla-féle hatalomátvételben. Kettős társadalomelméletről van itt szó: hagyományosan létezett a rendi-arisztokratikus társadalom, főleg vidéken, illetve, másfelől kialakult - elsősorban német és zsidó részvétellel - a polgári társadalom a városokban, döntően a fővárosban. Ez vezetett a népi-urbánus vitához, illetve az akkori magyar-zsidó ellentéthez is. A polgári társadalomban jöttek létre a kozmopolita, világias, internacionalista értékek, amelyeknek a nemzet önmagában nem érték; ezzel szemben a konzervatívok, illetve a népiek körében a nemzet az elsődleges kiindulópont, és ez két gyökeresen eltérő álláspont, amire nem is volt igazán példa Európában. (Más kérdés, hogy a mai globalista liberalizmus gyökeresen szembekerült a nemzettudattal és egyáltalán a nemzetekkel mint identitásformákkal.) A két oldal közötti gyökeres, radikális eltérés a mai napig megvan, amelyet azonban ma már nem magyar-zsidó ellentétként lehet értelmezni, mert ez szerencsére elhalványult, hanem a nemzeti érzés és a kozmopolitizmus néz farkasszemet egymással, és természetesen így a Trianon-kérdésben is gyökeresen eltérnek egymástól az álláspontok, nincs egyetértés. 7. Nem kellene és nem jó az, hogy kizárólag a nemzeti, konzervatív, keresztény oldal témája Trianon, de ez - mint fentebb jeleztem - sajnos így alakult. Más országokban egy olyan fajsúlyú történelmi trauma, mint Trianon, nem osztaná meg a politikai erőket, hanem összetartaná, nálunk viszont ez is megosztó téma a századik évfordulón is. Ez azt mutatja sajnos, hogy a történelmi kérdésekben sincs egyetértés (miért itt lenne?), két Magyarország van két történelemmel, két világlátással és értékrenddel, és ez a jövőre nézve sem túl biztató. Biztató viszont az, hogy mára azok a patrióták alakítják Magyarország sorsát, akiknek fáj Trianon, de akik ettől nem elcsüggednek, ellenkezőleg, erőt merítenek abból, hogy száz év után is itt vagyunk, és egy sikeres, helyét tudó, szuverén XXI. századi Magyarországot építenek fel - az Európai Unión belül, vagy ha elkerülhetetlen, az unión kívül. SlidePlayer Link Titkolt tények Trianonról - Világ Figyelő 2018.10.08 Link Trianon a Rothschild ház által inditott parancs volt? Link

0 komment , kategória: Juhász Gyula

Jaj, a legyőzöttnek! - Trianon, 1920. június 4.

2020-05-08 20:00:30, péntek

	JAJ, A LEGYŐZÖTTNEK! - . . . . . . . . . TRIANON, 1920. JÚNIUS 4. . . . . . . . . . . . Nem a vesztés a bukás, hanem a lemondás. (Delcasse) A trianoni békediktátum előzményei. Ami a kulisszák mögött történt. A magyarság mióta visszatért a Kárpát-medencébe útjában állt és áll a világnak, több politikai érdekcsoportnak, ezért elhatároztatott, el kell tűnnie, vagy legalábbis életképtelenné kell zsugorodnia. El kellett tűrnie, hogy az I. világháborút lezáró trianoni békediktátummal elvegyék területének 2/3-át és népességének 3/5-ét. Nagy-Magyarország nemzetiségei a hazánk testéből kiszakított területeket nem harccal, hanem cselvetéssel, hazugságokkal, a történelmi tények hamisításával szerezték meg, és adták a kezére az alig 100 éves államiságra visszatekintő országaiknak. S ehhez a I. világháború un. győztes hatalmai (USA, Anglia, Franciaország és Olaszország...) hozzájárultak. Az alábbi összeállítás /Marton Veronika/ bemutatja a trianoni ,,békeszerződés" előzményeinek kulisszatitkait, továbbá rávilágít az I. vh. állítólagos győzteseinek, és a ,,dédelgetett" nemzetiségeknek magyar pusztító törekvéseire, csalásaira, hamisításaira, melynek eredménye hazánk megcsonkítása lett. Juhász Gyula: Trianon Link A történelmi Magyarország, a Kárpátok övezte föld, Európa közepe. Minden oldalról jól védhető, természetes határokkal övezett. Tökéletes földrajzi és gazdasági egység. Sokak szerint Magyarország határait nem is az emberek húzták meg, hanem maga az Úristen alkotta. A magyarok hiszik ezt, és tudván tudják, hogy 1920-ban a Trianonban erőszakkal és csalással létrehozott békediktátum érvénytelen: Pár éve Romániában, az Ojtozi-szorosnál egy nénikével beszélgettem. Ott lakott a hágón: ,,Tudja kedveském, amíg világ a világ, a magyar határ mindig itt lesz a Kárpátok gerincén." 1. A feldarabolt Mo._2.png - A feldarabolt Magyarország Magyarország nemzetiségei Magyarország évszázadokon keresztül védelmezte Nyugatot, óvta az európai kultúrát a tatárdúlástól, a török pusztítástól. Végül keserűen kellett tapasztalnia, hogy saját magyar halottjai helyét a szerbek, a románok és a tótok foglalták el. Európa meg az I. világháborút lezáró békekötéskor ,,hálából" e népeknek ajándékozta azokat a területeket, melyekért a magyarok a véröket ontották. Magyarországot ,,megbüntették", mert elhanyagolta az egyesítést, és hagyta a saját földjén a nemzetiségeit szabadon fejlődni. Ha valóban elnyomta volna őket, mint ahogy állítják a szomszédaink, nem lennének trianoni határok, s oly nagy lenne hazánk, mint pl. Franciaország. Magyarországnak az idegenekkel való bánásmódját I. István király határozta meg: *"A vendégnek és az idegennek adj helyt országodban! Hagyd meg nyelvöket, szokásaikat, mert gyenge és törékeny az ország, amelynek csak egy nyelve és azonos szokásai vannak!"* István király ültette el azt a magot, amely ezer év múltán Trianon fájává terebélyesedett, mert a menekültként érkezett és befogadott nemzetiségek az I. világháború után ádáz dühvel vetették magukat hazánkra. A románok a XII. századtól a török elől menekülve húzódtak Erdélybe. A szerbek a XV. századtól kezdődően szintén a török elől menekültek A szlovákok őseit, a tótokat az avarok határőrnépként telepítették az Északi Kárpátokba, s csak a jobb megélhetés kedvéért húzódtak a magyar Alföldre. Az erdélyi szászokat II. Géza (1141-1161) magyar király hívta be. A svábok a török kiűzése után a XVIII. században érkeztek. Horvátország a XII. században örökségként került a Magyar Koronához. A ruténok a XII. században keletről menekültek Magyarországra. A muraközi vendek erőszakkal soroltatnak a horvátokhoz. Hivatalosan nem is külön nemzetiség, pedig sokan azt tartják magukról, hogy a XIV. században betelepült franciák (templomosok) leszármazottjai. A zsidók csak mostanság kezdik magukat nemzetiségnek érezni. Első csoportjuk Géza fejedelem idején érkezett. A XIX. század végétől tömegesen vándoroltak be Galíciából. A történelmi Magyarországon számuk kb. egymillió volt, ma is ennyien élnek a trianoni határokon belül! Idegenszívű kormányaink jóvoltából jelenleg is jönnek, jönnek, folyamatosan jönnek A magyaroktól sem fajilag, sem nyelvileg nem különböző szkítafajú népek a kunok, a jászok, az úzok, a besenyők a magyarságot gyarapították. Későbbi csatlakozásukról csak a népnevük árulkodik. Nem is tekinthetők nemzetiségnek. A Magyar Szent Korona magába foglalja a nemzet hagyományos szabadságjogait fajra, nyelvre, nemzetiségre való korlátozás nélkül. A nemzetiségeink mindegyike századokig teljes egyetértésben élt a magyarokkal, s csak osztrák hatásra lettek ellenségek (Divide et impera!). A török uralom elmúltával a Magyarországon soha nem üldözött, s lassan-lassan nemzetté érlelődött nemzetiségi csoportok mindenáron igyekeztek létrehozni saját nemzeti államaikat. A szlovák nemzeti mozgalom, a Slovenská matica a XIX. század derekán Pesten kezdődött. Emiatt a szlovákok Pestet fővárosukként emlegetik. A századforduló román értelmisége a debreceni egyetemen anyanyelvi oktatásban részesült. 1544-ben Kolozsvárt nyomtatták az első román nyelvű könyvet. A szerb nemzeti mozgalom és a szerb irodalmi műhelyek is Pesten szerveződtek a XIX. században. E nemzetiségek a Magyarország testéből kiszakított területeket nem harccal, hanem cselvetéssel, hazugságokkal, a történelmi tények hamisításával szerezték meg, és adták a kezére az alig 100 éves államiságra visszatekintő országaiknak. S ehhez a I. világháború un. győztes hatalmai (USA, Anglia, Franciaország és Olaszország...) hozzájárultak. Nagyon kevesen tudják manapság, hogy mi történt az I. világháborút követő békekötésen. Még kevesebben tudják, miért lett Magyarország bűnös nemzet, miért kellett eltűrnie, hogy elvegyék területének 2/3-át és népességének 3/5-ét. Az 1980-as években cseh ismerősömmel vonaton jöttünk Budapestről. A komáromi hídnál a túloldalra mutattam: Nekünk, magyaroknak mindig összeszorul a szívünk, ha átnézünk a Dunán. Fáj, hogy elveszítettük. Miért mondom ezt? - kérdezte az ismerősöm, hisz a magyar bűnös nemzet, megérdemelte. Egyébként is, ha valamelyik szlovákiai magyarnak nem tetszik, jöjjön Magyarországra, senki nem tiltja. A beszélgetés során kiderült, hogy minden holmiját, házát, szívét hagyja ott, csak menjen el. Nem értettünk egyet. Ha egy cseh értelmiségeinek néhány évtizeddel a trianoni békekötés után is ez a véleménye, és ezt komolyan is gondolja, akkor semmi segítséget nem várhatunk a világtól, de könyörületet sem. A magunk erejéből kell talpraállni! Magyarország az I. világháború befejeződése után Németországgal, Ausztriával, Törökországgal és Bulgáriával együtt vesztes maradt. Mindenik országot területcsonkítással büntették meg, de a legnagyobb veszteség Magyarországot érte. Magyarország útjában állt és áll a világnak, az egyes érdekcsoportoknak, ezért elhatároztatott, el kell tűnnie, vagy legalábbis életképtelenné kell zsugorodnia. Az I. világháború és előzményei Oroszország a XIX-XX. század fordulóján többször próbálkozott a háború kirobbantásával, de mindig sikerült diplomáciai úton elodázni. Az oroszok célja az volt, hogy egy egységes szláv államot hozzanak létre Európában. E terv egyedüli akadályozója az Osztrák-Magyar Monarchia, főleg Magyarország volt. Az oroszok megtalálták szövetségeseiket a Monarchia kis szláv népecskéiben a csehekben, a szerbekben és a tótokban. Segítőjük a háttérben Franciaország, ill. Románia volt. 2. Masaryk és Benes.png - Tomas Garrugie Masaryk (1918) és Eduard Benes (1921) Masaryk és Benes, a két cseh értelmiségi vállalta az un. pánszláv mozgalom vezetését, és mesterien kiszolgálták az orosz megbízóikat. Osztrák-magyar állampolgárságuk dacára ők ártottak a legtöbbet Magyarországnak. Kiváló diplomáciai érzékkel számos szláv és nem szláv, főleg szabadkőműves politikust, nemzetközi újságírót nyertek meg a pánszláv eszmének. A századforduló elejére az Osztrák-Magyar Monarchia megérett a változásokra. Ennek szükségét a Monarchia vezetői is felismerték: Ferenc Ferdinánd osztrák trónörökös Horvátország és Szlavónia részvételével (Magyarország ellenében) katolikus szláv uniót akart létrehozni. Oroszország és Szerbia nem nézte jó szemmel e tervet. Ezért *1914. június 28-án Gavrilo Princip szerb diák meggyilkolta Ferenc Ferdinándot és feleségét.* A szerb konfliktust az Osztrák-Magyar Monarchia békésen akarta rendezni, de orosz utasításra Szerbia minden békés kezdeményezést visszautasított. Így a Monarchia *1914. július 23-án kénytelen volt ultimátumot küldeni Szerbiának.* 3. Ferenc Ferdinánd s Chotek Zsófia_1.png - Gavrilo Princip szerb diák meggyilkolja Ferenc Ferdinándot és a feleségét, Chotek Zsófiát (1914. VI. 28.) A közvélemény úgy tudja, a háborút Ausztria-Magyarország robbantotta ki, mégpedig gr. Tisza István magyar miniszterelnök ösztönzésére. Ma már köztudott, hogy Tisza volt az egyedüli a Monarchia kormányában, aki ellenezte Magyarország hadbalépését. 4. Gavrilo Princop elfogása.png - Gavrilo Princip elfogása (Bosznia, Szarajevo) A franciák, legalábbis a hivatalos körök ádáz ellenségeink lettek, mert az *1871-es francia-porosz háborúban* Magyarország nem az oldalukon harcolt. Franciaország és Oroszország szövetséges volt; s a magyarok úgy tartottak az oroszoktól, hogy még a franciákat sem támogatták. Inkább az osztrákokkal együtt a németekkel szövetkeztek, ennek ellenére a háború idején nem volt magyar katona a francia fronton. 5. Gr. Tisza István.png - Gróf Tisza István (1861-1918) A politikai erőviszonyok már a XIX. században körvonalazódtak: - A Központi Hatalmak Szövetsége: *1879-ben létrejött a német-osztrák-magyar kettős szövetség,* ehhez később Olaszország majd Bulgária és Törökország is csatlakozott *(Az olaszok a háború kitörésekor kiléptek).* - *Entente Szövetség:* A Központi Hatalmak ellensúlyozására l892-ben *Oroszország, Franciaország, Anglia ... és az USA* hozta létre. A világ két ellenséges táborra szakadt, s csak az erőpróba, a háború volt hátra. Az *1914. július 24-i orosz mozgósítást* a franciák elől két napig sikerült eltitkolni, akik csak az erre fel elrendelt német mozgósításról szereztek tudomást. Az oroszok mégis úgy tájékoztatták Franciaországot, hogy az orosz háborús intézkedés a német mozgósítás következménye. 6. Magyar bakák a Szávánál.png - Magyar haderő a Szávánál (korabeli képeslap) *Masaryk 1916-ban állt elő a már l904-ben megszerkesztett követeléseivel,* miszerint a ,,cseh nép független, önálló alkotmánnyal bíró cseh államot követel, Magvát *a cseh-morva-sziléziai tartományok és a hozzácsatolt magyar Felvidék képezné.* (Ekkor még nem használták a Szlovákia elnevezést!) Követelték, hogy az így létrejött Csehországot Magyarország testéből kihasított, *nyugati folyosó* kösse össze a szerb és a horvát néppel, hogy könnyebbé váljon a cseh ipari állam és a szerb agrár-állam közötti összeköttetés. A cseheknek pedig kijutásuk legyen a tengerhez. ,,Kinyilvánította, hogy az *,,új cseh állam Oroszországhoz köti sorsát.* A csehek és az oroszok osztoznak a Felvidéken. A *csehek megkapják a Ruténföldet, Munkácsot, Ungvárt és Mármarosszigetet.* "A cseh nép akarata, hogy az új cseh államnak, mint királyságnak orosz nagyherceg legyen a királya". Az orosz cár bukása után Masaryk elejtette a korábbi gazdáival való közösködést. *1924-ben Masaryk,* az egyetemi tanár maga *árulta el,* hogyan fáradozott egy *,,jó" béke megteremtésén.* Már 10 évvel a szarajevói merénylet előtt a *pánszláviszmusra nevelte,* buzdította a szláv ifjúságot, anélkül, hogy összeütközésbe került volna a Monarchia hatóságaival. A csehek nem harcoltak a háborúban, mégis ők kapták a zsákmány oroszlánrészét. Amikor Clemenceau végre tisztán kezdett látni a *,,győzelem sakáljai"-nak nevezte őket. A pánszlávistákkal megdolgozott közvélemény egyengette a bizalmas tárgyalások menetét, így mire a békekonferencia összeült, már megvolt a döntés: Magyarországnak pusztulnia kell!* Erősen közrejátszott Magyarország könyörtelen feldarabolásában az a körülmény, hogy először megnyirbálták, majd a háború után betiltották a szabadkőművességet. A *románok 1916-ban megváltak osztrák szövetségesüktől, csatlakoztak az Entente-hez, s hadat indítottak a Monarchia ellen,* azaz megtámadták Erdélyt. Árulásukért Franciaország odaígérte nekik Erdélyt és a Partiumot. *1916-ban a Monarchia támadásai elől az egész szerb hadsereget Korfu szigetére menekítették,* számítván arra, hogy a háború befejeztével, a békekötéskor jó hasznukat veszik. *1917-ben, az orosz-osztrák különbéke felmerülésének idején Franciaország magyar területeket ígért a cseheknek,* akik orosz és ukrán területeket is kértek, mondván csak addig, amíg Oroszország vissza nem nyeri erejét, vagyis a bolsevizmus bukásáig. A békekötéskor mind a románoknak mind a cseheknek tett ígéreteket teljesítették. A fegyverszüneti egyezmény 1918-ra hadviselő feleknek elegük lett a háborúból; csak az alkalomra vártak, hogy befejezhessék. Kapóra jött *Wilson* amerikai elnök *1918* elején közzétett un. *14 pontja,* amely kimondja a Monarchia népeinek önrendelkezési jogát, s hogy e jogot tiszteletben fogják tartani. Bízván ez ígéretben, az Osztrák-Magyar Monarchia hadserege letette a fegyvert. 7. A világ urai.png - A világ urai: Lloyd Georges, David (1863-1945), Clemenceau, Georges (1841-1929), Wilson, Thomas Woodrow (1856-1924) (Érdekes Újság) *1918. november 3-án Páduában Weber tábornok Ausztria részéről aláírta a fegyverszüneti egyezményt,* amely kimondja, hogy Ausztria és Magyarország területe mentes legyen minden katonai megszállástól. A francia kormány *alig egy hónappal a fegyverszünet megkötése után elvetette a wilsoni 14 pontot,* és elfogadtatta az annexió elvét. Magyarország a fegyverszünettől a békekötésig A trianoni területrablás nemcsak a pánszlávisták és a békekötő hatalmak bűne, akarva-akaratlanul kivette belőle részét a korabeli magyar vezetés is. *Az 1918. októberében Budapesten létrejött Magyar Nemzeti Tanács* első ténykedése gr. Tisza István miniszterelnök meggyilkoltatása volt. 8. Tisza-villa.png - Tisza István villája (Budapest, Hermina út 45.) Az új, Károlyi-féle kormányban a legfontosabb posztokat a kommunisták foglalták el. 9. A Kállay-kormány bemuttkozása.png - Károlyi-kormány bemutatkozása - középen Linder Béla, Hock János és Károlyi Mihály (1918.nov.16.) A kommunista *Linder Béla kijelentette: Nem akarok több katonát látni, csak a kaszárnyákban!* Így a Károlyi kormány beleegyezésével a teljesen ép és sértetlen magyar hadsereg harc- és védelemképes részét leszerelték és szélnek eresztették, lehetetlenné téve az ország védelmét. Katonailag légüres tér jött létre Magyarországon. Ezt az intézkedést az Internacionálé is szentesítette, ha nem éppen a sugallatára történt! 10. Linder Béla felhívása.png - Linder Béla felhívása - 1,5 millió katonát szereltetett le A *Károlyi kormány* egy nappal a páduai fegyverszünet megkötése után, *1918. nov. 4-én, Belgrádban békét akart kötni d'Espery tábornokkal,* a társult hatalmak balkáni hadseregének vezetőjével. Mivel egy hadsereg tábornokával nem lehet békét kötni, katonai egyezmény lett belőle, amit *1918. nov. 13-án éjjel 1/2 12-kor írtak alá.* Ebben a magyar kormány hozzájárult, hogy a szövetséges és a társult hatalmak (csehek, szerbek, románok) csapatai egy esetleges német támadás elhárítására előrenyomulhassanak a Maros-Szabadka-Pécs vonaláig. Ostoba lépés volt, mert egy nappal korábban, *1918. nov. 11-én* már létrejött a román-német különbéke, és a 300 ezer fős német hadsereg kivonulóban volt Romániából. 11. A frontról hazatérő magyar bakák.png - A frontról hazatérő magyar bakák Sajnos a román-német különbéke megkötése után Károlyi nem hatálytalaníttatta a ,,Belgrádi egyezmény"-t, ezért a *román csapatok* erre hivatkozva, a franciák jóváhagyásával, a kivonuló németek után *megszállták Erdélyt a Szatmár-Nagyvárad-Beszterce vonaláig.* 12. A székely hadosztály katonái átkelnek egy patakon.png - A Székely Hadosztály katonái átkelnek egy patakon, Erdély, 1919. A magyar kormánynak a fegyverszüneti egyezmény értelmében jogában állt volna fegyverrel védekeznie, de nem volt hadserege. Egyedül a *Kratochwill* vezette Székely Hadosztály állt ellen. Nem sokáig védthette Erdélyt, mert Kún Béla hatalomra kerülése után nem kapott utánpótlást. A román túlerővel szemben megadta magát. 13. Kratohwill Károly.png - Kratochwill Károly, ezredes, a Székely Hadosztály parancsnoka A román hadsereg erdélyi előrenyomulásának alig ismert oka, hogy a franciák Oroszországban milliárdokat ruháztak be, amit csak a szovjet megsemmisítése révén tudtak volna visszaszerezni. *Clemenceau l918 októberében megbízta Foch marsallt, hogy a románok bevonásával készítse elő a szovjet elleni hadműveletet.* Mivel Románia nem támadta meg a szovjetet, a franciáknak ki kellett üríteni az elfoglalt dél-orosz területeket, pl. Ogyesszát. Közben Magyarországon *Károlyi átadta a kommunistáknak a hatalmat* (Kún/Kohn Béla). A románok ezt arra használták fel, hogy elhitessék a nagyhatalmakkal, Európa számára sokkal nagyobb veszélyt jelent egy kommunista Magyarország, mint a távoli szovjet. Így, Bratianu román miniszterelnök kérésére engedélyezték, hogy Románia a Foch-terv végrehajtása helyett Magyarországot szállja meg. Sőt, az Ukrajnában harcoló nyugati intervenciósok helyzetének megnehezítésére a *magyarországi kommunista kormány megnyitotta Budapestet a román hadsereg előtt.* A szerbek pedig *még a német-román fegyverszünet megkötése előtt megszállták a védtelenül hagyott Délvidéket és Baranyát.* Az utódállamok megalakulása *Wilson 1918. október 23-án ismerte el a rutén nép önállóságát.* Erre *Masaryk 1918. október 25-én írásos szerződést* kötött néhány Amerikába kivándorolt ruténnal, akik a *rutén nép nevében csatlakoztak a leendő Csehországhoz.* Az Ungváron megalakult *Rutén Nemzeti Tanács meg a Magyarországgal való unió mellett foglalt állást...,* de Ungvár messze esik Párizstól. *1918. december 1-én Gyulafehérvárt,* a magyarokat mellőzve a románok a szászokkal egyetemben *kimondták a Romániához való csatlakozást.* A szerbek a magyarok részvétele nélkül kimondták a *Délvidék Szerbiához való csatlakozását,* amelyre a franciák áldásukat adták. *1918. december 21-én alakult meg Jugoszlávia,* amit Wilson 1919. február 5-én ismert el. Ekkor megkapták Bácskát és Dél-Baranyát, és a horvátok megkérdezése nélkül Horvátországot. A *Muraköz* megszerzése nehézségekkel járt, mivel soha nem tartozott Horvátországhoz. *A szerbek megkísérelték elfoglalni, de a helyi vend lakosság elzavarta őket.* Később, a békekonferencián sikerült megszerezni. A békekonferencián elismerték ugyan Magyarország jogát a Muraközre, de valószínűleg cseh kívánságra Tardieu, a békekonferencia elnöke éjszaka a jegyzőkönyvet a szerbek javára meghamisította. Így került Muraköz a szerbekhez. *Fiumét 1918. október 29-én horvát csapatok* szállták meg. A lakosság Olaszországhoz akart csatlakozni, de a szerbekhez csatolták őket. Csak *1920-ban, a Rapallói egyezmény* után lett szabad királyi város, majd *csatlakozott Olaszországhoz.* *1919. július 19-én Ausztria kapta meg a magyar Őrvidéket, Burgenlandot.* Masaryk Nyugat-Magyarországot szláv korridorrá akarta tenni. Ezt a franciák támogatták, hogy egy esetleges másik háború esetén itt vonulhassanak fel a németek ellen. Ezt a béketárgyaláson elvetették, ekkor Ausztria kérte e terv saját javára való módosítását, és megkapta. *Túrócszentmártonban* párszáz tót, minden felhatalmazás nélkül *1918. október 30-án kimondta a magyar Felvidék csatlakozását ahhoz a Csehországhoz,* amelynek első elnökét, Masarykot csak 1918. november 12-én választják meg. *A magyarbarát tótok Kassán megalakították a Szlovák Nemzeti Tanácsot és a Csehországhoz való csatlakozás ellen tiltakoztak.* Kramarz, Csehország külügyminisztere nem ismerte el egyik határozatot sem, és az olasz tisztek vezette cseh hadsereggel elfoglaltatta a Felvidéket. *Benes* a londoni Times-nak nyilatkozott, hogy *Budapesten kommunista uralom van, és Magyarország megszállása európai érdek.* Ezzel a cseh megszállás legálissá vált. Majd 1918-ban, a békekötő hatalmakhoz intézett beadványában, *hamisított népességi adatok alapján területet igényelt a cseheknek.* 14. A Vörös-hadsereg bevonul Kassára.png - A magyar Vörös Hadsereg bevonul Kassára (1919. jún.6.) *Stromfeld Aurél,* k.u.k. tiszt, majd Károlyi honvédelmi államtitkára emlékirataiban leírta azt a *katonai koncepciót,* amelynek vége *Magyarország teljes felszabadítása* lett volna: A Vörös Hadsereg által a csehektől visszafoglalja a Felvidéket, nyugat felé kiűzi a cseheket, utána keletre fordul a románok majd délre a szerbek ellen. E tervnek megvolt a valós alapja, a 12-14 magyar hadosztály és a székelyek. (Írta, még az ördöggel is cimborált volna, hogy megszabadítsa Magyarországot az idegen megszállástól.) A *szövetségesek felszólították* a magyar kormányt *ürítse ki a magyarok felszabadította Felvidéket,* sőt nem csupán a cseh, hanem a *román és a szerb határszakaszon fegyvermentes övezetet* hozzon létre. Sajnos az akkori kormány mondván, bízik a békekonferencia igazságos döntésében, e kívánságokat maradéktalanul teljesítette. *Stromfeld Aurél erre lemondott.* Alig vonult ki a Magyar Hadsereg a Felvidékről, bevonultak a csehek. A szerb és a román csapatok nemcsak a demarkációs sávot foglalták el, hanem mélyen benyomultak a magyar területekre. - A románok átlépték a Tiszát, bevonultak Budapestre. - A csehek elfoglalták Salgótarjánt, bevonultak Budapestre. - A szerbek berendezkedtek Baranyában. - Budapestet angol és francia csapatok is megszállták. A magyar kormány, hadserege nem lévén, nem tudta megvédeni hazánkat az idegen megszállástól. Így a katonai területrablást már csak politikailag kellett szentesíteni. 15. Brandholtz ezredes irata.jpg - Bandholtz, angol ezredes zárolta a Magyar Nemzeti Múzeumot a román rablók elől (1919. okt.5.) *Törökországot éppúgy fel akarták darabolni, mint Magyarországot, de a török kormány az épen maradt hadseregét nem oszlatta fel, hanem Kemal Atatürk vezetésével a nagyhatalmak minden ellenkezése dacára megvédte az ország etnikai határait. Az 1920. augusztus 10-i békeszerződés nagy területeket csatolt le Törökországról, de ezek az ország központjától messze estek, és a lakosságuk sem volt török. Az utódállamok, ,,a győzelem fogadott gyermekei", a letűnt uralom leghűségesebb kiszolgálói ,,azokat gyűlölik, akiknek ártottak"* (Tacitus). Magyarországgal szembeni gyűlöletük rossz lelkiismeretükből fakad, s ez az érzés Trianon után sem hagyta el őket, sőt mindmáig tart... A béketárgyalásokra való meghívás A szövetségesek a Tanácsköztársaság bukása után, a megszállt Magyarországon olyan kormány(oka)t hoztak létre, amely maradéktalanul beleegyezett a békefeltételekbe. *Friedrich István* ötnapos kormányzása idején a király *Horthy Miklóst fővezérré nevezte ki,* majd az ultimátummal eltávolított román csapatok kivonulása után *1919. december 1-én megalakult Huszár kormány kapta meg a békeparancs átvételére,* nem pedig a megtárgyalására idéző levelet. *Clemenceau 1919. május 1-én egyszerre hívta meg a béketárgyalásokra Ausztria és Magyarország képviselőit.* Csak az osztrákok tudtak elmenni, mert Magyarországon akkor már kommunista uralom volt. Így Ausztria jobb helyzetből tárgyalhatott, és méltányosabb békekötésben is részesült. Az *1919. szeptember 10-én Saint Germaine-i békeszerződés biztosította Ausztria függetlenségét.* A béketárgyalások alatt törvényessé vált az igazság elferdítése és a gyűlölet felkorbácsolása. A kis, társult államok egymással vetekedtek a magyar területek megszerzéséért, és nem átallottak tisztességtelenebbnél tisztességtelenebb eszközöket felhasználni. A béketárgyalások Románia mind Ausztriával mind Franciaországgal szemben gyáván és hitszegően viselkedett, ezért Clemenceau a román-német különbéke és szovjet elleni meghiúsult támadás miatt oly keményen rótta meg *Berthelot* tábornokot, hogy sírva fakadt. Ennek ellenére remélte, hogy némi ügyességgel és pénzzel visszaszerezheti az elveszített előnyöket. - Ionescunak és Bratianunak ördögi ötlete támadt: Párizsba hívták a bukaresti társaságbeli szépasszonyokat. A cél Románia hitelének visszaállítása volt; addig ostromolták a konferencia politikusait, diplomatáit és szakértőit, amíg nem álltak Románia pártjára. - A szerbek sem maradtak tétlenül. A szerb diplomaták amerikai feleségei és a barátnőik teljesen feldúlták a tanácskozás résztvevőinek lelkivilágát. - A csehek a hivatásosokat vetették be: a kis Doriát, a 72-es vöröshajú ügynököt Brünnből, madame Alexandre-t stb. A szállodai szobákban, a mulatók páholyaiban, a irodák titokzatos mélyén ezek az asszonyok többet ártottak Magyarországnak mint a tárgyalások résztvevői. *A szerbek tevékenysége arra irányult, hogy meghiúsítsák a horvátok és a szlovének független államának létrehozását.* Történelmi jogokra sem átallottak hivatkozni, amikor bemutattak egy *1853-as osztrák térképet,* állítván, a Vajdaság mindig szerb terület volt, s a wilsoni elvek alapján joguk van rá. Azt elfelejtették közölni, hogy az 1848-49-es magyar szabadságharc után a Délvidéket Vajdaság néven az osztrákok szakították le a magyar államtestről. Dél-Baranyát azért tudták megszerezni, hogy Belgrád a magyar határtól lőtávolon kívül essen. *Vita alakult ki a Bánát megosztásáról* a szerbek és a románok között, ezért Clemenceau azt mondta: Legyen népszavazás! *Tardieu* ekkor hirtelen berekesztette az ülést. Másnap mindkét fél bejelentette, hogy megegyeztek, ezért eltekintettek a népszavazástól. Clemenceau még csak nem is tiltakozott. *A csehek azért kapták meg az Ipolysarkot,* hogy a cseh ágyuk lőtávolán belül legyen Budapest. A Felvidéket történelmi jogokra való hivatkozással lett az övék, mondván, joguk van a magyar Felvidékre, mert *Szlovákia mindig is Csehországhoz tartozott,* s csak az l867-es osztrák-magyar kiegyezéskor vették el a magyarok és Kassa cseh város. Az angolok ezt sehogy sem akarták elhinni, ezért semleges szakértőket küldtek Kassára Kamev és Karmazin személyében. A két újsütetű amerikai állampolgár Benes gyermekkori barátja, iskolatársa volt. Kassán a cseh megyefőnök fogadta őket, és Hanzalik cseh rendőr kíséretében egy hétig a konferencia pénzén kocsmában mulatoztak. A szállodában írták meg a békekonferencia fontos dokumentumát, miszerint Kassa cseh város. Ennek alapján a színmagyar Kassát Csehszlovákiához csatolták. Románia szintén történelmi jogokra hivatkozott. Bratianu miniszterelnök mély részvétet keltett, amikor kijelentette, *hogy Románia határai egykor a Tiszáig húzódtak, és a magyarok fegyveres erővel telepedtek közéjük, nyomták el őket.* Előterjesztésében azt mondta, hogy a kért *területen 2,3 millió román mellett csak l millió magyar él.* Orlando, olasz küldött felszólalt, hogy a *román delegáció előterjesztésében 2 millióval több volt:* ,,A román hadsereg talán kiirtotta őket?" Újra csak *Tardieu* mentette meg helyzetet, mondván a román előterjesztés nem a jelenlegi, hanem az 1916-os román követelésekre vonatkozott. E csalárd választ a konferencia elfogadta. A székelyeket nem számították a magyarok közé, mondván a székely a román egyik nyelvjárása (Romániában ma is erre hivatkoznak!). A kisantant létrejötte Ha továbbra is hagyjuk, hogy a szlovákok, a románok és a szerbek a magyar történelmet ellopva építsék ki saját történelmecskéjüket, és igazunkat tudván még csak nem is tiltakozunk ellene, akkor valósággá válik *Bratianu,* román miniszterelnök *l920. július l-én* elhangzott óhaja: Nem nyughatunk addig, amíg a magyar népet gazdaságilag és katonailag tönkre nem tesszük, mert mindaddig, amíg Magyarországon az életképesség csírája megvan, mi magunkat biztonságban nem érezhetjük! 16. Korabelil képeslap.jpg - Készenlétben a Kisantant (korabeli képeslap) A békeszerződés aláírása után alig egy hónappal, a bűntudat mondatta ezt vele, mert Magyarországot életképtelenségével és csonkaságával együtt még mindig félelmetes ellenségnek tartotta. Szomszédaink még ma is félnek tőlünk. *1920-21-ben Jugoszlávia, Csehszlovákia és Románia létrehozták az un. ,,kis entente" szövetséget Magyarország ellen.* Alaptétele a következő: *,,Ha a három ország közül bármelyiket külső támadás éri, még akkor is megszállják Magyarországot, ha a magyarok semlegesnek is nyilvánítanák magukat."* E megállapodást *1939-ben megújították és még ma is érvényes.* Nem akarok kassandrai jóslatokba bocsátkozni, de nemzeti hadsereg hiányában sem külső támadás, sem belső zavargás ellen nem tudnók megvédeni a hazánkat, megvédeni a magyarokat. Ezt igazolták a *2006-os, államilag vezérelt események.* A belső, mesterségesen szított bomlasztás immár kezelhetetlen. Csakis saját magunkra támaszkodhatunk! *A magyar hadsereget nem leépíteni, hanem fejleszteni, erősíteni kell!* A trianoni békediktátum *Gr. Apponyi Albert 1920. január 15-én vette át a békefeltételeket,* és engedélyt kapott arra, hogy másnap (!) egy órás előterjesztésben észrevételeket tegyen. És amit az utolsó szó jogán mondott, semmivel sem volt kisebb jelentőségű, mint Kossuth megajánlási beszéde, ám Magyarország védőbeszédét a magyar iskolákban nem tanítják, a magyarok nem ismerik. 17. Gr. Apponyi Albert.jpg - Gróf Apponyi Albert a béketárgyaláson A magyar küldöttség tagjai: Gr. Apponyi Albert, politikus, miniszter, nagybirtokos, az MTA tagja, 1911-32 közt ötször jelölték Nóbel díjra, de nem kapta meg. Gr. Teleki Pál, miniszterelnök, földrajztudós, egyetemi tanár, földbirtokos, politikus, az MTA tagja, Gr. Bethlen István, jogász, mezőgazdász, politikus, Gr. Csáky Imre, diplomata, külügyminiszter. 1921-22 közt magyar részről a határmegállapító vegyes-bizottság vezetője, Gr.Csákí István, diplomata, külügyminiszter. 1919-től külügyi szolgálatot töltött be. Somsich Tibor, Popovics Sándor, pénzügyminiszter, az MNB elnöke, az MTA tagja. Báró Lers Vilmos, nemzetközi jogi író, államtitkár. Pranovszky István, Katonai szakértő: Láng Boldizsár, ezredes és Konek sorhajókapitány. A kísérőkkel együtt összesen 73 személy. Apponyi beszéde oly nagy hatást tett a békekonferencia tagjaira, hogy Clemenceau minden ellenkezése dacára vita kerekedett. Majd Apponyi Teleki Pál térképe alapján ismertette Magyarország nemzetiségi viszonyait és politikáját. Pitti, az olasz kormány nevében a békefeltételeket elfogadhatatlannak minősítette, mondván Magyarország szétdarabolása esetén a szláv túlsúly ellen nem lát semmiféle ellenerőt. Hivatkozott arra, hogy Olaszország a Monarchiával háborúzott, nem pedig Magyarországgal. A csehek ezt előre sejthették, mert a január elején megérkezett magyar küldöttséget szigorú háziőrizetben tartatták a franciákkal. Csak Apponyinak engedték meg, hogy idős korára való tekintettel, rendőri kísérettel egészségügyi sétákat tegyen. Féltek, hogy a magyarok megneszelik a tárgyalás kimenetelét és ellenakciót kezdeményeznek, s akkor kiderül, hogy a tárgyalások hazug alapokra épültek. *A szabadkőmíves Tardieu felelős a Magyarország ellen elkövetett sok csalásért, hamisításért,* hiszen mindenről tudott, mindent irányított és ellenőrzött. Mindvégig hű maradt cseh, szerb és román megbízóihoz. Clemenceau szabad kezet adott neki, mert nem tudott a személyes érzelmein úrrá lenni: Fia minden ellenkezése dacára magyar nőt, az érsekújvári Muzsnai Idát vette feleségül; s a házaspár állítólag éppen ez idő alatt lett öngyilkos. Ezért egy ország büntettetett meg. Clemenceau kijelentette: *Magyarország számára nincs könyörület. Választani kell a népszavazás, vagy Csehszlovákia megteremtése között! ... és választottak.* Apponyi gróf hiába kérte a *népszavazást:* Magyarország fejet hajt, bármi lesz is az eredmény. Ne vegyék el a színtiszta magyar, határmenti területeket, és a történelmi városainkat'! Ne bánjanak úgy e néppel, mint egy nyájjal....! A kérést Renner, osztrák küldött javaslatára elutasították. Népszavazás két helyen Kismartonban és Sopronban volt. Állítólag az eredmények hamisítottak. Seaton Watson megfenyegette a magyarokat, ha nem írják alá a békefeltételeket, gazdasági blokádot emelnek Magyarország ellen. A blokádot a kommunisták által piedesztálra emelt szabadkőmíves Jászi Oszkár is támogatta a Benes sugallatára Bécsben megjelentetett cikkében. Ekkoriban fogalmazódott meg *Millerand* francia külügyminiszter *levele,* melyben a szövetséges hatalmak nevében biztosítja Magyarországot, hogy a békeszerződés sérelmes rendelkezéseit a határmegállapító bizottságok orvosolják. E levél 15 napos határidőt adott a szerződés elfogadására. Apponyi gróf nem vállalta a békediktátum aláírását, mert a népszavazásra tett előterjesztését nem fogadták el. De úgy nyilatkozott, hogy bízik a Millerand levélben megfogalmazott hivatalos francia ígéretben, s nem ellenzi Magyarország jóváhagyását. Millerand a békeszerződés aláírása után három héttel a határmegállapító bizottságokat körlevélben értesítette, hogy a nagyhatalmak nevében vállalt hivatalos kötelezettségek érvénytelenek. A Paleologue, a becsületes francia minisztériumi főtitkár megerősítette a revíziós kijelentéseket, ám ezért eltávolítottak a külügyminisztériumból. *A magyarokat újra becsapták, kijátszották, mert valahol valakik eldöntötték, hogy Magyarország területe nem maradhat a magyarok hazája.* Az aláírást a magyar kormány egyetlen tagja sem akarta vállalni, ezért sorsot húztak és 1920 június 4-én, délután fél négykor Trianonban Drasche Lázár Alfréd kíséretében dr. Bénárd Ágoston népjóléti miniszter könnyezve és reszkető kézzel írta alá Magyarország nevében a békediktátumot. S ekkor Burgenlandtól a Székelyföldig, Szepességtől Fiuméig *megszólaltak a harangok.* Gyászoltak, sírtak, átkozódtak a magyarok: Magyarország elveszett! ...és megkezdődött a határokon túlra szorult magyarok kálváriája, és a csonka Magyarország élet-halál harca a megmaradásért. 18. Hiszek Magyarroszág feltámadásában.jpg Megjegyzés: Sem Franciaország parlamentje, sem az Amerikai Egyesült Államok kongresszusa a mai napig sem ismerte el a trianoni békeszerződést, a hamisítások és diktátum volta miatt pedig jogtalan és érvénytelen. E cikk a "Jaj, a legyőzöttnek! - Vae victis! c. előadásom rövídített, kivonatos változata. Felhasznált irodalom Badiny Jós Ferenc: Trianon és a harmadik világháború. Ősi Gyökér. Buenos Aires, 1984. Daruvár, de Yves: Trianon. 1920. június 4. - A feldarabolt Magyarország. Balogh J. Kiadása, Svájc, Luzern, Familienlexikon, 1-5. k., Isis Verlag, Chur-Schweiz, 1992. Petit Larousse en coleurs, Librarie Larousse, Paris 1980. Pethő Sándor: Világostól Trianonig, Enciklopédia R-t. kiadása, Bp., 1925. Pozzi, Henri: Századunk bűnösei. Dr. Marjai Frigyes kiadása. 1936. Raffay Ernő: Trianon titkai, avagy hogyan bántak el országunkkal, Tornado Danenija Kvk. Bp. 1990. Révai Nagylexikona, 1-20. kötet. Révai Kvk. Bp.,1911-1927. 1921. XXXIII. törvénycikk =...az 1920. évi június 4. napján Trianonban kötött békeszerződés becikkelyezése. (Országos Törvénytár, 1921. júl. 31.) A világháború története, Franklin Kvk. Bp., (1927?) Marton Veronika Link Mi lenne ha Nagy-Magyarország újra megalakulna? \| Trianoni békeszerződés 100. évfordulója Link Senki ne ugasson Nyugaton Link Link

0 komment , kategória: Történelem

Magyarország az I. világháborúban

2020-05-07 21:30:51, csütörtök

	MAGYARORSZÁG AZ I. VILÁGHÁBORÚBAN - 2 RÉSZBEN KÉPEKBEN Az első világháború vagy I. világháború (a második világháború előtt egyszerűen csak világháború, ,,nagy háború" vagy ,,a háború, amely véget vet minden háborúnak") néven illetett háború egy 1914 és 1918 között, négy éven át tartó, Európából induló globális háború volt, amely összesen több,mint 10 millió ember halálát okozta, és amely öldöklő küzdelem a korabeli gyarmati- és érdekeltségrendszer újrafelosztásával végződött. A háború közvetlen ürügye a szarajevói merénylet volt, de kitörésének valós okairól ma is vitatkoznak még a történészek. Link Magyarok az első világháborúban Link Versengés a gyarmatokért. Az első világháború kirobbanása Link Az I Világháború Elejétől a végéig1 Link A legszívszaggatóbb képek az 1. Világháborúból 1., 2. Link Link Sorscédulák a nagy háborúból Link 1. rész: ELŐZMÉNYEK Képgaléria 1 Magyarország az I. világháborúban A Kiskunfélegyházi Közgazdasági Szakközépiskola Kiskunok csapatának prezentációja 2 A Monarchia 3 Emelkedő életszínvonal Ismét kedvelt a tengeri fürdőzés az Északi- és a Keleti-tengernél. Martin Frost festőművész egy forró nyári napot örökített meg. 4 Balatoni fürdőzés A déli part vasútvonalának elkészülte után sorra épületek a nyaralók, amelyek kapujából szinte a vízbe lehet lépni. 5 Állat- és Növénykert Kós Károly tervezte madárház - Az állatkert főbejárata 6 Stockholmi olimpiai játékok A magyar csapat bevonulása - az addigi legnagyobb számú versenyzővel 7 Ezen az olimpián is aranyérmes Fuchs Jenő kardvívásban Olimpiai bajnokunk Ezen az olimpián is aranyérmes Fuchs Jenő kardvívásban 8 Megnyitják a Széchenyi fürdőt 9 Ferenc József 10 Ferenc Ferdinánd és felesége - Ferenc Ferdinánd főherceg feleségével a merénylet előtt 11 Ferenc Ferdinánd megérkezik Szarajevóba 12 A merénylet előtt Az osztrák trónörökös pár, Ferenc Ferdinánd és Zsófia főhercegnő a merénylet előtt Szarajevóban (a gépjármű hátsó ülésén) 13 A merénylet A drámai szarajevói események egykorú ábrázolása. A trónörökös pár lövéstől találva hanyatlik le az autóban. 14 A meggyilkolt Ferenc Ferdinánd főherceg vérrel átitatott ruhája Az áldozat ruhája A meggyilkolt Ferenc Ferdinánd főherceg vérrel átitatott ruhája 15 A gyilkos elfogása A tett elkövetése után letartóztatják a 19 éves szerb merénylőt, Gavrilo Principet. 16 Ferenc Ferdinánd temetése 17 Szent X. Pius pápa ( ) ,,Jön a háború"- mondta nagyon gondterhelten. ,,Ó, ez a háború! Érzem, ez a háború a halálom." ,,Én nem a fegyvereket, hanem a békét áldom meg." 18 ,,Mindent meggondoltam, mindent megfontoltam" Ferenc József és a háború (plakát 1914) SlidePlayer Link 2. rész: MAGYAR KATONÁK AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚBAN Képgaléria 1. MAGYAR KATONÁK AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚBAN 2 Mikor a Monarchia Szerbiának hadat üzent, Magyarországnak katonája szolgált a közös hadsereg magyar felében és a honvédségben és alkotta egyben a néphadsereg szerény keretét. A mozgósítás elrendelésekor Magyarország területéről főnyi tömeg vonult a zászlók alá. Ennek nagyobb része a kereteket töltötte ki, illetve emelte hadiállományra, kisebb része pedig másodrendű katonai feladatokra szánt új csapatok megszervezésére szolgált. 3 NE SÍRJATOK MAGYAR LÁNYOK... Csatába induló kiskatona... 4 Ilyen új csapatként alakult és azonnal a harctérre vonult: a magyar gyalogságnál 97 menetzászlóalj, mint a hadrakelt seregnél kéznél levő pótlás, 32 népfölkelő ezred, mint mellékesebb hadifeladatok megoldására még alkalmazható csapat. 6 A lovasságnál 48 század hasonló célból alakult... 8 A négy éves háború ideje alatt a Monarchia területéről összesen 9 millió katonát szereltek fel - 3,4 milliót Magyarország és Horvátország területéről. A 3,4 milliós embertömegből 530 ezer veszett oda, 1,4 millió sebesült meg és több mint 830 ezer esett fogságba. 9 HADIROKKANTAK 10 Az első világháborúban ( ), az orosz fronton 1917 októberéig több mint félmillió magyar katona esett fogságba. Legtöbbjüket Szibériában és Közép-Ázsiában - akkori nevén Turkesztánban - őrizték, de sokan még a Bajkálon túlra is elsodródtak. Ahol munkalehetőség adódott: bányában, az iparban és a mezőgazdaságban is foglalkoztatták őket. 11 ,,A HADISÍROK A BÉKE KÖVETEI." - A. SCHWEITZER NE FELEJTSÜK! ,,A HADISÍROK A BÉKE KÖVETEI." - A. SCHWEITZER Egy egész nemzedék került fakeresztek alá, az egész magyar nemzet fogyatkozott meg... 12 Magyarország végeredményben a világháborúban közel katonát adott. Ennek a nagy tömegnek még a fele sem úszta meg simán a világháborút. 14 Összesen mintegy százezerre teszik az internacionalisták soraiban küzdött magyarok számát, közülük harmincezren el is estek a frontokon. Sok hadifogoly azonban el sem jutott addig, hiszen az éhség, a sokféle járvány már a táborokban megtizedelte soraikat. 15 ZITA KIRÁLYNÉ PARANCSÁRA... Az országgyűlés törvénybe foglalta a hősökről szóló megemlékezést... 16 VÉGE SlidePlayer Link

0 komment , kategória: Történelem

Prohászka Ottokár

2020-05-06 22:15:07, szerda

	PROHÁSZKA OTTOKÁR Prohászka Ottokár (Nyitra, 1858. október 10.- Budapest, 1927. április 2.) magyar római katolikus pap, író, filozófus, politikus, teológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, országgyűlési képviselő, Székesfehérvár tizenötödik megyés püspöke. A magyar keresztényszocializmus legjelentősebb képviselője, az 1920-as évek Magyarországának egyik legbefolyásosabb embere, a magyar egyháztörténet egyik legismertebb alakja, egyben a 20. századi magyar történelem egyik legvitatottabb személyisége is. 1905-ben kapta meg Székesfehérvár püspöki székét. Már főpapi beiktatásakor a magyar közélet egyik legtiszteltebb egyénisége, aki a liberalizmus és az egyház összefonódásának filozófiáját és annak fontosságát hirdette. Székesfehérvár fejlődésének nagy pártolója, az egyházmegye puritán, közvetlen, tevékeny, mecénás és adakozó püspöke. Ezzel szemben nyílt antiszemita, a numerus clausus-törvények magyarországi beiktatásának vezéregyénisége. 1927-ben bekövetkezett hirtelen halála megrendítette a magyar közéletet. Püspöki székvárosában gyorsan kultusza alakult ki: szobra és emlékműve is áll a városban, park és utca őrzi nevét, sírtemploma, a Prohászka Ottokár-emléktemplom Magyarország egyik legnagyobb egyházi épülete. Halálakor Sík Sándor így fogalmazott: "Mindnyájan árvák lettünk. A legnagyobb magyar ember, Magyarország apostola, Székesfehérvár próféta-püspöke, mindnyájunk édesapja meghalt." Prohászka Ottokár Link Prohászka Ottokár Összegyűjtött munkái Link Válogatás Prohászka Ottokár közszerepléseiből, 1919-1927.(Cikkek, interjúk, beszédek) Link Aki morzsákkal beérni nem tudja, és egy kardért mindenről lemondani nem tud, annak nincs missziója az igazságnak szolgálatára! Prohászka Ottokár Azért én azokat a jóembereket, kik a munkáson segíteni akarnak, de a keresztény elveket nem akarják; nem értem és sajnálom. Sajnálom, hogy cérnaszálakkal dolgoznak ott, ahol minden szakad, kivéve azt a kötelet és köteléket, melyet Krisztus Urunk sodort. Ezzel kötjük mi össze a repedező világot. Ezzel kötjük ki hajónkat egy jobb jövőnek révpartjához. De a keresztény elvek csak az anyagot nyújtják, csak a követ és a maltert adják; azon az alapon és abból az anyagból kell építeni. S mit építünk? A szövetkezést építjük ki, s a munka és munkás jogainak védelmét. Teljesen egyetértünk azokkal, kik azt mondják: a társadalmat gazdasági téren kell megreformálni. Ez legyen a jelszó, mellyel a munkásnép elé állunk. Jobb sorsot kell számára biztosítanunk, s egyelőre azt nem lehet másképp, mint a szövetkezetek által. Tehát minél több hitelszövetkezetet, fogyasztási szövetkezetet, takarékmagtárt, munkásegyletet. A legnagyobb izgató a rettenetes szegénység, mely terjed, ezt a szegénységet kell megkötnünk erényes, józan, mértékletes élet által, s azután gazdasági érdekeinknek biztosítása által a szövetkezetek révén. (Iránytű, 43. l.) Világhy Zoltán (szerk.): Idézetek Prohászka püspök szövetkezeti gondolataiból ... azt mondják, eddig is volt kereszténység, s nem segített rajtunk! Jóakaró ellenfelem hallgas rám; volt, igen, megvolt a kereszténység, de elfordultak tőle, s az aranyborjúnak áldoztak; túl-licitálták szép szavakkal, szabadsággal, liberalizmussal; gebulyát ettek, s megvesztek; de most látjuk, hogy bolondját járták, s azért vissza akarunk térni a testvéri szövetkezés mezejére, s ennek a szövetkezésnek az alapjait, az elveit seholsem találjuk meg oly erősen és érvényben, mint éppen a kereszténységben. (Iránytű, 41. l.) Világhy Zoltán (szerk.): Idézetek Prohászka püspök szövetkezeti gondolataiból ,,A beszéd is valami, de a léleknek édesfia mégis csak a nemes tett. A fascista példából, mely a nemzetellenes elemek lehetetlenné tételét oly fényesen viszi keresztül, mindenesetre sokat tanulhatnak az ébredő magyarok a nemzeti érzés megvédelmezése tekintetében. Őket nem lehet jogrendre és légnemű elvekre való hivatkozással elcsitítani. Én az erőszakot nem védem, és nem istápolom, de az erőszaknak is vannak néha történelmi föladatai. A fontos az, hogy az ébredők vezetését továbbra is nagyhitű és fennkölt gondolkodású emberek tartsák a kezükben." Prohászka Ottokár: Interju 1922 Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért Ne higgye valaki, hogy a vallással átitatott középkorban nem kellett üldözést szenvedni az igazságért. Kellett, legfeljebb a forma, a hivatkozás volt más, mert mindig voltak és lesznek kiemelkedő tanúság tevők. A mi korunkban talán azt jelenti a nyolcadik boldogság, hogy Isten felé tartunk egy olyan világban, ahol sokan tudni sem akarnak Istenről. Legszívesebben kiiktatnák a hívő embereket az olyan világból, ahol nem kell az Isten, mert más dolgokat imádnak helyette. A nyolcadik boldogság viszont azt jelenti, hogy a végtelen felé vágyakozunk, mert bennünk is van valami végtelen. Virágvasárnap Áldott az Úr nevében érkező Király !-kiáltozták. Békesség a mennyben és dicsőség a magasságban Lk.19,38 A keresztény nép az örök élet pálmáját tartja kezében, azt lengeti, s azzal vonul végig a világ történelemben. Prohászka Ottokár "Dum spiro, spero. - Amíg élek, remélek. " Prohászka Ottokár Egy szép imádság Prohászka Ottokártól, Égi Édesanyánkhoz. Akinek te vagy az anyja - Prohászka Ottokár imája Szent Szűz, akinek te vagy anyja, annak hite legyen az ereje! Ha velem van az Isten, ha egymagam állok is, mindig többségben vagyok. S akinek édesanyja te vagy, Boldogságos Szűz Mária, az nem érzi magát elhagyatva, hiszen a te anyai oltalmad mindenhová kíséri. Fordítsd reám szemeidet, irgalmas Szűz Anyám! A haza nem föld, melyet nomád népek sátorfái mérnek, nyájaik patái föltúrnak; a haza oly föld, mely otthonunk lett, melyhez életünk tapadt. A nemzet nem néptömeg, hanem egyetérző, rokon nép; egy érzés, egy élet. Hosszú századokon át lett azzá!... A magyar nép nemzeti eszményei mind a kereszténységből valók. Minden, ami szent, nemzeti lett; s minden, ami nemzeti volt, szent lett. Prohászka Ottokár: Iránytű a magyar ifjúság számára ,,Hála Istennek, hogy a választójog megszűkítését a kormány tervbe vette, hála Istennek, hogy ebből a frázisos, ostobán demokrata - mert nem is igazán demokrata - lázból kifelé megyünk. [...] A választójogot igen is meg kell szűkítenünk addig a mértékig, hogy a megbízható és felelősséget érző néprétegek kezébe legyen letéve a legnagyobb érdek, az ország érdeke." Prohászka Ottokár: Interju 1922 Hiszek a Szent Szívben és szeretetében! Hiszek a lelkek szent közösségében. Hiszek a szeretet végső győzelmében! Prohászka Ottokár: SZERETETHIMNUSZ A KÉT SZENT SZÍV TISZTELETE Az Úr Jézus és Szűz Mária Szentlélekben egyesült két Szent Szívének A Szűzanya tanította a látnoknak a következő fohászokat: Jézusom, átadom magamat Neked Szűz Mária Fájdalmas és Szeplőtelen Szíve által, hogy mindenkor vigasztaljam Szent Szívedet! Jézus Szentséges Szíve, jöjjön el a Te országod Szűz Mária Fájdalmas és Szeplőtelen Szíve által! Története A franciaországi Kérizi-nenben a Szűzanya már 1955-ben kérte a világ felajánlását a két Szent Szívnek, hogy megmentse a válságba került népeket: 'Családjaitokat, nemzeteiteket, az egész világot fel kell ajánlani, de most ugyanabban a felajánlásban Jézus Szentséges és Irgalmas Szívének az én Fájdalmas és Szeplőtelen Szívemnek, a Szentlélekben egyesült Szívünknek! ... Mert az engesztelő szeretetből fakadó felajánlás átalakítja Szívünk sebeit az élet forrásává ... E két Szív, amelyet ugyanaz a szenvedés kötött össze, diadalmaskodni fog ugyanabban a királyi uralomban. Ez azonban csak akkor valósul meg egyetemesen, ha már előbb a szívetekben létezik. Bensőtökben, lelketek titkos szentélyében akarjuk lerakni isteni királyságunk alapjait: az irgalmasság, a világosság és a szeretet uralmát, amely elhozza a földre a kimondhatatlan égi béke szellőjét.' Kérizinen, 1955. október 1. 'A világ, miután felajánlották, elkerüli a pusztulást és az Isten áldásának fog örvendeni ... Mert meg kell menteni a világot, de megmentője nem az erőszak, hanem a Szentlélek és a mi Szívünk!' 1956. június 1. A SZŰZANYA SZAVAI 'Jézus az első helyet akarja elfoglalni szívetekben, de meghagyja szabadságotokat, hogy ti magatok adhassátok meg Neki az első helyet ... A Szentatya példájára menjetek, keressétek fel azokat a lelkeket, akik várnak valakit, hogy ismét beszéljen nekik Isten szeretetéről. Senki ne kételkedjék abban,hogy így lassan kibontakozik a lelkek egysége, a szeretet csodálatos jele, ami felemeli világotokat'. 1964. február 25. 'A szenvedést és a halált nem Isten teremtette, hanem az ember okozta bűnével. Isten az élet, Isten visszautasítása pedig bűn. De mily csodálatos az Úr szeretetének gondoskodása, hogy a szenvedést, a bűn természetes gyümölcsét az üdvösség eszközévé alakítja át ... Mert Krisztus óta a szenvedés értelme már nem aggasztó kérdés vagy nehézség, hanem egyszerűen Krisztushoz való hasonlóság és megdöbbentő kiváltság ... Szenvedni hallatlan hatalmat jelent, mely nektek megadatott: nem csonkítás, nem kudarc, hanem győzelem, mert Krisztus Teste vagytok immár ... A szenvedésből fakadó érdem nemcsak a szenvedőnek fenntartott jó. A szeretet gyümölcse Krisztus egész Testének használ. Így a szeretetből elfogadott szenvedésnek megváltó ereje van. A lelkek segítségben, támogatásban részesülnek, s üdvözülnek, mert valamikor valaki imádkozott és szenvedett értük.' 1964. március 14. "Ideálizmus nélkül nem ér az élet semmit. A zsidó fajban ez az ideálizmus nincs meg, és belőlünk is cinikus blazírtsággal ki akarja ölni. A zsidó degenerált faj és legalkalmasabb a miazmák befogadására. Ezek ellen a miazmák ellen kell nekünk védekezni a kereszténység ősi ellenálló erejével." Prohászka Ottokár: Szeged 1921 ,,A jogegyenlőség egy szép elv, de mi elveken tönkremenni nem akarunk. Az elvek nem arra valók, hogy mi húzzuk a rövidebbet, hanem annyit a jóból, amennyit az élet körülményei elviselnek. [...] A mi harcunk az önvédelem. Igenis a zsidósággal, a szabadkőművesekkel, a nemzetköziséggel szemben állunk, ezt lehetetlen letagadni, szépíteni, elmázolni. Hiába beszélnek az emberi jogok egyenlőségéről, minket frázisokkal meg nem tévesztenek." Prohászka Ottokár: 1922. január Kelet hatalma a mi domború mellkasunkon tört meg, Nyugat civilizációja széles hátunk mögött indult virágzásnak. Prohászka Ottokár - dézi: Zachar József - Egy ezredévi szenvedés KŐ AZ ÚTON Gondolod, kerül életed útjába Egyetlen gátló kő is hiába? Lehet otromba, lehet kicsike, Hidd el, ahol van, ott kell lennie. De nem azért, hogy visszatartson téged, S lohassza kedved, merészséged. Jóságos kéz utadba azért tette, Hogy te megállj mellette. Nézd meg a követ, aztán kezdj el Beszélgetni róla Isteneddel. Őt kérdezd meg, milyen üzenetet Küld azzal az akadállyal neked. S ha lelked Istennel találkozott, Utadban minden kő áldást hozott. Csak utóbb derült ki, hogy a ,,Kő az úton" nem is Prohászka Ottokár, hanem egy német költőnő verse. (Elisabeth Fesche verse - Fordította Kempelen Attila.) Kő az úton... - Videó Link Légy olyan, mint a madár, Mely alól, ha kivágják a fát, Nem zuhan le, hanem Még magasabbra repül. Prohászka Ottokár Mi a liberális garázdálkodásnak és embernyúzásnak az alapja? Az önzés, a szeretetlenség, az igazságtalanság; egymást agyon versenyezni, legázolni, eltaposni, elnyomni. Ebből a lyukból fúj az a büdös, mételyes szél és szélvész, mely az emberiséget jelenleg nyomorgatja. Világhy Zoltán (szerk.): Idézetek Prohászka püspök szövetkezeti gondolataiból ,,Milyennek látom a parlament színvonalát? Hát talán nem csodálkozik rajta, hogy mélységes pesszimizmussal vagyok nemcsak a nemzetgyűléssel, de a parlamentarizmus egész intézményével szemben. Ez az új bábeli torony, ahol hovatovább két ember sem fogja érteni egymást. A szociáldemokrácia és a zsidódemokrácia [sic!] egyébként lényegi egység, nem különös tehát, hogy most taktikából és ökonómiából is együtt vannak." Prohászka Ottokár: 1923 Nem síró szemek, hanem mosolygó lelkek hozzák a legnagyszerűbb áldozatokat. Prohászka Ottokár: 1914 Nincs feltámadás és élet a nép hazafiságában s honszeretetében, nincs feltámadás a nép idealizmusában, míg gazdasági létünk meg nem erősödik, s míg a falu, mint kultúrtényező, nem üli meg feltámadását... Prohászka Ottokár ,,Az olaszokat irigylem Mussolinitól. Az a példátlan egység, amellyel az olasz nemzet Mussolini jóindulatában és jó szándékaiban bízik, egyenesen megrendítő. Hallatlan tanulságok kínálkoznak megszívlelésre, teszem azt, hogy csak nemzeti formában képzelhető el a modern állam, s hogy a szociáldemokráciát ki kell kapcsolni az állami szervezet tényezői közül. Csodálatos és örvendetes felébredés ez. Mussolini nagyon jól tudja, mit kell tartania a szláv veszedelem miatt. A francia és az angol egyaránt nem látja ezt, csupán a bűvös politikai lángelme: Mussolini, aki azonban a mi szempontunkból eddig mégiscsak titokzatos Maia istennő, lefátyolozott arcú, nem tudni, kicsoda néz föl alóla." Prohászka Ottokár: Olasz példa Ó ISTENEM szeretlek téged forrón, mélyen, nem mert kárhozatos szörnyű éjjen örök tűzbe vetsz, ha elhagylak; vagy mert egednek ékességét, szent örömben úszó angyali zenéjét ígéred nékem szárnyaid alatt. Hanem mert a kereszten karjaid kitártad, emberi szívemet, Szívedre vártad, rútul kiszögezve, jaj, felém hajoltál, vérfutotta arcod, forró tüzes oltár! Bűnömért viselt el szörnyű ékességet. Meg nem állottál a gyötrelmek mezsgyéjén: átmentél az éjjek szörnyűséges éjjén, gyalázat és szitok, lélekhóhérok és gyötrelemkárpitok födtek, kísértek, jaj, az utolsó szóig! Rettentő mértékkel méred szeretésed! Ó hadd legyek, én legyek könnyező vetésed, Ó hadd legyek, én legyek a te aratásod, míg gyötrelmeiddel lelkem földjét ásod. Szeretlek, szeretlek, nem mert megmentettél, hanem mert a vérig, halálig szerettél. S amint te szerettél szeretlek most téged, életem és lelkem felkínálom néked. Szeretlek, szeretlek, te vagy a Királyom, Istenem, Mindenem, örök Mennyországom. Szeress nagyon, szeress áldozattal, szeress kifogyhatatlanul! Ne hagyd magad legyőzetni a nehézségekkel, közönnyel, sikertelenséggel. Prohászka Ottokár A szociáldemokrácia az ő osztályharcával embereket, öntudatos embereket akar a küzdőtérre állítani, de az osztályharcnak, a gyűlölségnek etikájával. A szövetkezetek ellenben szintén embereket akarnak állítani a gazdasági mérkőzésnek porondjára, de nem a gyűlölségnek, hanem a szeretetnek szellemében. S aztán nemcsak embereket akarnak a szövetkezetek nevelni, hanem a szövetkezés a testvérülésnek, a testvériségnek is akar iskolája lenni. A régi kereszténység egy szív, egy lélek, a szeretés gyülekezete volt, melyben mindenki megtörte testvérjével a kenyeret Prohászka Ottokár Új tavaszt, új magokkal; új növekvést, új illatokkal. Ezeknek nincs nevük, mert semmihez sem hasonlítanak. Nincs alakjuk, mert nem voltak itt még soha. Nincs hangjuk, mert azt nem lehet megmondani, hogy mi az a föltámadt új élet. Arról fölösleges is beszélni. Mert akiben megvan, az tudja, hogy az micsoda; míg ellenben, akiben nincs, annak hiába beszélnek róla. A beszédből meg nem érti, mert az élet olyasmi, amit élni s nem elgondolni kell. S ez az izgalom s ez a mély lélegzetvétel s ez a szomjas sóhajtás s ez az ingerkedő új életakarás kell belénk is, hogy húsvétunk legyen. Prohászka Ottokár ,,A zsidóság valamennyi európai és egyéb országból a nemzeti típust akarja száműzni, következőleg helyesnek tartom, hogy a szemitizmust mint közös gyökérproblémát ugyancsak az erők egyesítésével intézzék el. Megéri, hogy a szent cél [sic!] érdekében más-más államok, fajták fiai találkozót adjanak egymásnak." Prohászka Ottokár 1925 ősz

0 komment , kategória: Prohászka Ottokár

Ártatlan a kínpadon: A magyar nemzet meghurcolásának történe

2020-05-06 20:00:35, szerda

	ÁRTATLAN KÍNPADON: A MAGYAR NEMZET MEGHURCOLÁSÁNAK TÖRTÉNETE Hogyan csinálj elnyomót az elnyomottból, ártatlant a bűnrészesből? Avagy a politikai boszorkánykonyha rövid elbeszélése Kezdjük azzal, hogy amikor a Habsburgok Magyarországon hatalomra kerültek, megszenvedték azt, hogy egy náluk magasabb szinten lévő népet akartak bekebelezni. Meg is sínylették mindezt, de az akkor még kapaszkodónak használt Magyarországról és magyar népről nem tudtak lemondani. A kincses birodalom volt az egyenes út a gazdagsághoz és a Habsburgok útja a világpolitika porondjára lépéséhez. Az akkor még a magyar néphez képest jócskán elmaradottabb Habsburg gyülekezet mindent bevetett hogy uralma alá tudja hajtani a Magyar államot. Tudták, hogy az akkor még kulturálisan is elmaradottabb Ausztria vagyis Habsburg állammal szemben a magyarok nem fogják könnyen adni magukat. Kiváló lenyomatot képez a történelem későbbi időszakaiban a magyarság szabadságharcai. Persze a Habsburg hatalomnak kiválóan meg tudott ágyazni az ország török hadjáratok miatti meggyengülése. Csak ezután tudtak rést vágni az addig sziklaként álló magyar birodalom testén. A török által kivéreztetett ország kiváló alapot adott a megszállásra, ha még ekkor csak egy részére is. Bár még ekkor nem volt lebetonozva a Habsburg hatalma Magyarországon, de ütközőzónának tökéletes volt a török elleni harcokban. Védve ezzel az osztrák tartományokat a harcoktól, s egyben gyengítve a magyar területeket. A török harcok elmúlása után a Habsburg hatalmi rendszer teljes befolyás alá akarta vonni Magyarországot, mely ellen a magyarság természetesen védekezni próbált. A XVIII. századra már mind kulturálisan mind gazdaságilag megelőzte a Habsburg állam Magyarországot így gondolkozhatott a teljes bekebelezésen. Az ekkorra már lenézett magyar nép ,,rebellis" lázongása ellen mindent be kellett vetni. Magyarország mind népességben mind anyagilag kimerült, a több részre szakadt állam újraegyesített tartományként sem tudta utolérni önmagát így könnyű prédának gondolták, de a folyamatos ,,lázongás" nehezítette a Habsburgok dolgát. A magyar állam, mint a Habsburg birodalom egyik kiváló alappillére, a birodalom részét kellett, hogy képezze a folyamatos nyersanyag és anyagi források miatt. A kivéreztetett magyar nemzetre ekkor már kimondták a halálos ítéletet, és tervben volt, hogy szépen fokozatosan beolvadjon a birodalomba. A magyar állam népessége ekkorra már a töredékére zsugorodott, lakatlan területek sokasága hevert parlagon. A Habsburgok nem engedhették meg, hogy a magyarok ötven vagy száz év alatt visszanyerjék erejüket és az elnéptelenedett magyar területek újra benépesüljenek. Legalábbis magyarral biztos nem. A ,,rebellis" magyarokat, ha már nem tudták meghunyászkodó alattvalóvá tenni, akkor mindent meg kellett tenniük, hogy a magyar kisebbségbe kerüljön a magyar állam területén, és ha lehet, szorítsák vissza a magyar népességet ott ahol csak tudják, ezzel is gyengíteni a régi büszke nép erejét. csanki_dezso_magyarorszag_tortenelmi_foldrajza_a_hunyadiak_koraban.jpg Ezzel elkezdődött a XVIII. században ismert tömeges betelepítések ideje. Ez volt az utolsó előtti lépés a magyarság megszüntetése felé vezető úton. Ebben az időszakban változott meg erőteljesen a magyar haza, vagyis a kárpát-medence népi arculata. Még a Mátyás király korabeli Magyarországon a teljes Kárpát-medence lakosságának több mint 90%-a magyar nemzetiségű volt, a XVIII. század végére sikerült ezt az arányt 50% alá vinni. Az idegen betelepítés csak a belső területeken egy tömbben élő magyarságánál nem tudott nagyobb hatást kiváltani, bár az erre irányuló folyamatok a XIX. század elején ott is megkezdődtek. A reformkor és a magyar újjászületés tudta csak a magyar népesség saját hazájában történő szisztematikus beolvasztására való kísérletet lelassítani. Az 1848-49-es szabadságharc katonai leverése után még mindig nem volt teljes a Habsburg mű. A XVIII. században megkezdett elnémetesítés nem volt teljes, viszont az idegenek Magyarországra való betelepítése kiválóan működött. De ez még nem volt tökéletes. Sok új betelepült lakos szimpatizált a Magyarsággal, ahogy ezt láthatjuk a szabadságharc története esetén is. Ekkor jött az utolsó lökés, vagy mondhatnánk a tőr az állam testébe, mely után a lavina nem volt megállítható és mind a mai napig érezteti hatását. Ez volt az újonnan betelepített népek és az őshonos magyarság között szított ellenségeskedés magvának elhintése. Az ellenségeskedés szítása nem volt nehéz, könnyen el lehetett hitetni, hogy a magyarok elvennék a többi néptől az újonnan megkapott területet, persze ami nem volt igaz. De ha a félelem magvát elhintik, nagy károkat tud okozni. Ebben az időben talán ezen új népek nem is tudták, hogy a magyar ember ellenében lettek betelepítve és magyar területre. Ők ekkor még azt hihették, hogy a jóságos Habsburgok a Habsburg birodalom területén telepítették le őket, mely csak részben volt igaz. Ezért is lehetett félelmetes nekik az a gondolat, ha a Habsburg helyett a magyar lesz az úr, akkor az el fogja venni tőlük az általuk lakott területeket. A suttogó propaganda könnyen kialakította azt a máig ható gondolkodásmódot, hogy a valójában áldozat magyar nemzet a betelepülők szemében egy elnyomó figurává váljon és az időben visszamenőlegesen is elnyomó hatalmat vizionáljon a valóság ellenében. A XX. századra mindez odáig fajult, hogy a valójában évszázadokon keresztül elnyomott és irtott magyarságból sikerült egy elnyomó ,,figurát" kialakítani a környező népek szemében. A magyarság ellen elkövetett bűntetteket meg csak legyintve azzal elhessegetni, hogy ,,ez nekik jogos büntetés az évszázados elnyomásért". Így alakult ki az, hogy az egyébként is több sebből vérző magyar nemzetet sikerült bűnbakká tenni s ezzel láthatjuk azt, hogy mind a mai napig elnyomót kiált az elnyomó, s üti, vágja a magyart. trianon.jpg A magyar nemzet kivégzésének gondolata ekkor már önálló életre kelt, nem kellett már megtámogatni. Lavinaszerűen megindult és senki sem tudhatta megáll-e valaha. Utólag tudjuk, hogy bár hatalmas veszteségeket okozott, de a terv nem vált teljesen valóra. Népünk túlélte az évszázados borzalmakat, az elnyomatást, a kivégzésének tervét. Még a legnehezebbet is sikerült túlélni, egy tisztességes nép befeketítését, besározását sem lehetett örökké folytatni. Évszázadokkal vetette vissza a magyar fejlődést a fentebb leírt pusztítások sorozata, de a magyar nép örökké kihajt, és mindig újra kezdi, mert ,,eltemettek, de nem tudták, hogy magok vagyunk" így kihajtottunk újra. Link "Irtsátok ki a magyarokat" - Teljes fim Link A farkas és a bárány - Tanmese /Mintha csak ma lenne, vagy Nagy István a jövőbe is belelátott?/ Link Nagy Lajos birodalma Nagy Lajos éa Mátyás birodalma A Magyar Birodalom országai Magyarország a XX században Magyarország 1938-1945 Magyarország ma

0 komment , kategória: Történelem

Palágyi Lajos versei

2020-05-04 20:15:21, hétfő

	PALÁGYI LAJOS VERSEI Palágyi Lajos (Óbecse, 1866. április 15. - Budapest, 1933. március 7.) zsidó származású magyar költő, állami tanítóképző-intézeti tanár, Palágyi Menyhért testvéröccse. Költői munkássága kezdetén a szocialista eszméket szólaltatta meg, ám hamar elvesztette érdeklődését a társadalmi problémák iránt. A Horthy-rendszerben támadásoknak volt kitéve korábbi szocialista állásfoglalása miatt. Utolsó éveiben visszavonultan élt. Palágyi Lajos úgy lépett az irodalom porondjára, mint "az első magyar szocialista költő". Ezért kellett bűnhődnie évtizedekkel később, amikor már réges-rég nem volt szocialista, sőt nem is hitt a szocializmus megvalósíthatóságában, csupán emberi részvéte állította a világ minden nyomorgója és megalázottja mellé. Amikor hatvanhét éves korában meghalt, már rég nem kellett a polgári világnak, mert szocialista "volt", és rég nem kellett a szocialistáknak, mert elfordult ifjúságának hitétől; nem kellett a konzervatívoknak többé-kevésbé mégis haladó eszmevilágáért, de nem kellett a Nyugatnak sem, mivel forma- és kifejezésvilága túlontúl a XIX. század örökségéhez kötötte. Magányosan, nyomorúságban, már életében szinte elfeledve halt meg, noha az irodalom néhány értője akkor is tudta, ma is tudja, hogy egyéni hangú, tétovázásai közt is mindig becsületes szándékú, néhány versében igazi jó költő, és élete korábbi szakaszában fontos irodalomtörténeti jelenség volt. Élete nyomorral kezdődött, nyomorral végződött; ami közötte volt, az is örökös küzdelem a szerény kenyérért, hiszen társadalmi "karrierjének" csúcsa a tanítóképzői tanárság volt, és azt már a legrégebbiek is tudván hirdették, hogy "quem dii odere - paedagogum fecere", vagyis, akit az istenek gyűlölnek, abból pedagógust csinálnak. Palágyi Lajos pedig még költészetének jó részében is pedagógus, a nép nevelője és oktatója akart lenni. Link PALÁGYI LAJOS KÖLTEMÉNYEI Link AZ ARADI VÉRTANÚK Óda a vértanúk szobrának leleplezésére. Szabadságharczunk letűnt napvilága ! Te vakító nap e század delén, Nem pazaroltad sugarad hiába, Bár vak sötétbe halt az égi fény ; Eszméiden nem győzött az enyészet, Örökbe hagytad halhatatlan részed', Fényeddel fényt hint késő századokra A tizenhárom vértanú alakja. Ki a homályból te ragadtad őket, Dicssugárt rájuk dicsfényed vetett, Az eszmény nélkül tespedő erőknek Te adtad a rajongó ihletet. S midőn napod már a nagy éjbe dőlt rég, Világosságod bennünk tündökölt még ; S haláluk is azért volt, hogy mi abban Azt lássuk, a mi benned halhatatlan. Haláluk ! Fagyos rémülettől dermedt Egy ország lelke, látva ily halált ; Bár milljó sebből vérezett a nemzet, Milljó tekintet a bitókra szállt ; Lesujtva, némán és kővémeredten, Vad iszonyattal csüngtünk ama tetten, S a bősz sikoltás, mely keblünkből tört ki, Ajkunkra fagyva, nem tudott kitörni. S mártír-haláluk végig kelle néznünk ; S hogy mit jelent ez, látnunk kelle jól : Az o haláluk, a mi csúfos végünk, A végítélet egy nemzetre szól ; Jöhet új tavasz, új kor fakadása, E népnek nem lesz már föltámadása, A vértanúkkal ott pihen egy sírba, Népek sorából kitörülve, — irtva. Majd az iszonyt zokogó gyász követte, És sírva-sírt hantjuknál a haza ; Majd egész nemzet lobbant gyűlöletre, Szívében tombolt bosszú vihara ; A bosszúállás rettentő igéje Egy nemzedéknek volt gyönyöre, kéje, Fojtott harag a szívek mélyin lázadt, Tűréstől égett arczokon gyalázat. Enyhet nyújt a legégőbb fájdalomnak, Vigaszt reménytelennek az idő ; A vad keserv, a szenvedély elhamvadt, Sírjukhoz már zarándokol hívo, S nem a halálnak borzalmára gondol : Lelkesedést merít a sírhalomból, Fölidéz múltat, régi nagy időket, S úgy érzi lelke, hogy nem haltak ok meg. Nem haltak ok meg! Ha az eszme él még, Melyért ok éltek s éltük áldozák. Nem haltak ok meg! Hogyha lelkük fényét Tisztán, tündöklőn örökül hagyák. Nem haltak ok meg ! Csak ha már nem lüktet Szívünkben heve az ő hős szívüknek, Ha ama nagy czél csak bolygó kísértet, Akkor meghaltak s oh hiába éltek ! Mert mint a költő lénye él a dalban, Midőn a test már régen hamu, por ; Mint mesterműben lángol halhatatlan Ihlett művészed lelke : régi kor : Úgy szabadsághős halhatatlansága, Ha utódokban ég tovább a lángja, Tett mestere, szent küzdelem mártírja Halhatlanságát más szívekbe írja. Klió hiába jegyzi fel a tettet, Ha meg nem őrzi élő köztudat, De a mi ott él, mélyén a szíveknek, Nem semmisült meg, mert mindegyre hat. Oh áldott harcznak áldott vértanúi, Századok fognak tőletek tanulni. S dicsőt, nagyot ha tesznek egykor mások, Az is, dicsők, a ti nagy alkotástok ! Férfiak, kikben nincs önzés, önérdek, A kikben ember-méltóság lobog, Kik fölemelnek porba süllyedt népet, Hazát hódítnak s szent ember-jogot, Kik mindent, mindent a világnak adnak, Kincset, gyönyört maguktól megtagadnak S vállalnak büszkén vértanú-keresztet, Az ő példájuk követői lesznek. És lesznek, mert a történet nem áll meg, Idonek méhe meddo nem lehet ; És lesznek, mert kitör, a mit homály fed, Mit nemesek, jók szíve rejteget. És lesznek, míg hí az a czél, a végso, Elaggott fajra ifja nemzedék jo, Viharral, vészszel bátran megdaczolhat S mi még ma ábránd, azt kivívja holnap. S ok élni fognak, élni mindörökkön, Szent lesz, örökké szent a sírgödör, A míg az eszmény ki nem hal e földön, Míg a magyar szellem magasba tör ; Az igét, melyért éltet áldozának, Szívébe írták az egész hazának ; Utódtól fogja hű utód tanulni, Hogyan kell élni s hogyan kell meghalni ! A CSÖNDESEK Némán suhannak, lengenek A sugarak, az árnyak - És hangtalan gyülemlenek Kétség- és bánat-fellegek, Vágyak, mik messze szállnak - És múlt idők, tűnt emberek, Jövők, mik majd szülemlenek, Eszmék, mik tettre várnak - S akik lakják a mennyeket, A csillagok és szellemek, Mind hangtalan, hangtalan járnak. Nyugat, 1931. / 3. szám DÉLVIDÉKI TEMETŐBEN Járok tengerpartján a délnek, S babér- és czipruskertbe térek. Alatta zúgó habok árja, Fölötte csend, holtak hazája. Mélázva lépek sírról sírra: Mi áll sok díszes kőre írva? Idegen név, frank avagy talján, Sok furcsa mondás gúla alján. Amint tétova szétpillantok, Hol elsímultak már a hantok, Hol viharzúzta, esőverte Düledt fejfák hevernek szerte. Szemembe hirtelen mi ötlik? Egy uj kereszt hajolva földig. S egy magyar ember neve rajta. Betűzgetem mélán, sóhajtva. Férfi volt, idegenbe tévedt, Idegen földben talált révet. Sírját hazátlan tenger mossa, Hajléktalan vihar csapdossa. Honából egy göröngy se hullt rá, Magyar szív sírva nem borult rá. Ki vagy te, síron túl is árva, Hogyan vetődtél eme tájra? Rejtett ölébe sziget-végnek, Hová utas csak néha téved? Talán babérnak, hírnek szomja Csalt, csábított idegen honba? Haj, akit elcsal távol csillag, Annak más földön sírja nyíl csak. S ha nyer babért késő idővel, Az is lám sírkertjében nő fel. Vagy tán gyógyulni vágytál messze, A déli légben írt keresve? Ah hasztalan az enyhe tájék, A régi seb itt jobban fáj még. S ha honn nincs írja a kebelnek, Gyógyulást sír ölén se lelhet. Ládd, ide jöttél tévedt árva, Hol zúg a sívár tenger árja. Altató dala is kietlen, Dermesztőn visszhangzik szivedben, Bujdosó szelek vad rivajja Velőd és csontod átnyilallja. S föltámadás ha van az égen, Te ott se lészsz társid körében. Isten veled, eltévedt testvér, Ki tőlünk olyan távol estél. Ha más nem járul e göröngyhöz, Ládd, az én szemem könnye öntöz. Talán megérzed lent a sírba'. Hű honfitársad szíve sírta. A DICSŐSÉG POHARÁBÓL A dicsőség poharából Adtak innom néhány csöppet, Azt mondották: "Elég néked, Nem adunk mi ennél többet." De én többet követeltem, Hiszen másnak még elég jut, Vágyam gyujtja, kínom nyujtja Az ő fösvény ajándékuk. Végre is csak elfogadtam Azt a csöppnyi édességet. Ekkor láttam, hogy ez is csak Keserű volt, mint a méreg, Mert utólag azt a csöppet Megmérgezték nagy titokban. - De én ekkor kínt feledve, A szemük közé kaczagtam. A fösvények megmentettek, Mert nem adtak többet innom. Csak egy csöpp volt ajándékuk, Csak egy perczig tartott kínom. AZ ELÁTKOZOTT VÖLGY Amerre nézek, hegykoszorú Fellegit küldi a völgybe, Azért e tájék oly szomorú, A vihar mind ide tör be. Hegyszakadékok rejtekiben Szél-fiak egymásra únnak, Ide ásítnak zord hidegen, - Rózsáink ezektől húllnak. Fagy ül az ormon, hó-takaró, Télen is, nyáron is végig, Dermesztve szágúld onnan a hó, - Gyümölcsünk azért nem érik. Későn jön ide a fecske-madár És korán indul el innen, Mert hideg börtön e bús határ, A hegyek rabja itt minden. Még a szivünk is szomorú rab, Rajta ül árnya sok hegynek, Azoktól lessük, süt-e ma nap? S örvendünk néha a kegynek. Nyomasztó gondban, mély boru közt Álmodunk hangtalan, titkon Égről, mely forró fénybe füröszt Végtelen és szabad síkon. EZEREGY ÉJSZAKA Élt távol Perzsiában Több ezer éve már Egy fejedelmi zsarnok Vérszomjas sehriár. Házában minden este Ujjongva szólt a nász És minden reggel aztán Zokogva sírt a gyász. Uj asszonyt hoztak néki Mindennap, estelen, Egy éjen át ölelte, Csókolta kegyesen. De ha a reggel virradt, Hóhérnak adta át. Hadd veszszen, soha hűtlen Ne csalja meg urát. Ezer szép ifju asszony Így halt meg nász után, Legszebbjeit siratta A puszta tartomány. Rémület ül sok szíven, Sok ajk remegve szól: Ki menti meg hazánkat A gyilkos nász alól? A nagyvezér leánya, A bús Seherezád, Töprengve ül magában Sok méla éjen át. Míg szőnyeget sző házán A többi perzsa nő, Ő álmodó fejében Uj tervet tervre sző. Ebből lesz ozt' a szőnyeg Mesékből szőtt remek, Hímez belé sok sóhajt És pergő könnyeket. Ah bűvös mese-szőnyeg, Félálom, félvaló, Megannyi rózsa benne A dús pompáju szó. Szól a vezérhez lánya, A bús Seherezád: "Hadd töltök a királynál Egyetlen éjszakát. Amit soha nem ér el Lázongó hatalom, Én dallal és mesével Megmentem majd honom". - "Oh jaj neked, leányom, Én legszebb gyermekem, Kit élő mosolyúl a Mennyég küldött nekem. A dal szent adományát Fegyvernek sohse véld S a szörnyű zsarnok szívét Meghatni ne reméld. "Oh jaj neked leányom, Szívem szép gyermeke, Te gyönge, mint a bárány, Szelid, mint őzike, Hogy győzhetnéd le szókkal E buja vérebet! Gonosz lehével is már Széttép ő tégedet. "Oh jaj neked, leányom, Ha od'adod magad, Majd kétszeres halállal Lakolsz egy nap alatt, Szűz lelked, tested egykép Ölik könyörtelen, A király alkonyatkor, A hóhér reggelen." - "Atyám, hiába intesz, Ez az én végzetem! Hugom, jer vélem este, És óvd meg életem! Ha véget ér a nászunk, Testvéredet te védd! Könyörgve kérj majd engem, Hogy mondjak egy mesét..." És indul a királyhoz A bús Seherezád, Mint holdsugár úgy surran Sok komor termen át, Vagy mint az édes álom Szerelmes szív felett, Vagy mint a zengő dallam A légen át lebeg. - "Nászunknak vége immár, Meghalsz ma, hitvesem..." - "Uram, királyom, érted Meghalok szívesen. Csupán egy kegyre kérlek, Hugom, jó Dunjasád, Hadd jőjjön, búcsu-csókom Illesse ajakát." - "Hadd jőjjön." A terembe A kis leány belép. Búcsúznak. - "Drága néném Oh mondj egy szép mesét." - "Megengeded, királyom?" S ez szól: "Megengedem, Csak azt ne hidd, hogy csellel Kivívhatod kegyem'. "Meghallgatom mesédet, De szándokom kemény És meg nem indít engem Szép szó, se költemény. A királyt s hóhért dallal Legyőzni ne akard, Csak addig él a költő, Amíg meséje tart." - - ...El kezd mesélni halkan A bús Seherezád. Ámulj most, zsarnok, ámulj, Hallgassad a csodát! Akit imént öleltél, Nem földi asszony ez, Kigyúlt szeme a fénylő Égbolton révedez. Mesél a nő, csak omlik Ajkáról a zene És mintha mindenik szó Ütemre lejtene. Mind mi a tömeg ajkán Zagyván, kuszán kering, Előlejt bűvös rendben Egy szép törvény szerint. Meséje, alig kezdi, Csodás és érdekes, Kíváncsi a király is, A vége hogy mi lesz, De végire sem ért még, Künn már dereng a táj, Kopogtat már a hóhér S fölrezzen a király. Szól a nagy úr: "A végét Majd holnap mondjad el, De ne hidd, hogy elámít Effajta női csel. Nem élet, csak halasztás, Mit műveddel nyerél, Tovább élsz bár egy nappal, De kínod veled él." Másnap megszólal ujra A bús Seherezád, Tovább szövi meséje És élte fonalát. Oh gyászos munka, melylyel Éltünk is véget ér! Hálátlan földi munka, Melyért halál a bér! Mesél a nő, az élet Meséjét mondja ő, Örök jelennek látszik A múlt és a jövő, Örök jelenvalónak, Mi fent él s ami lent, Egy perczben és helyben Láthadd a végtelent. Meséli múló pályánk Csodás esélyeit, Emberek szenvedélyét, A sors szeszélyeit, A lét hullámjátékit Élők szilárd hitét, Megbűvölt, elvarázsolt Szivek történetét. Koldusok és királyok, Tündérek, szellemek, Az ég, a föld, a sír is Elébünk lengenek, Törpék és óriások Ezer bűn és erény Kápráztató özönben Jelen meg a mesén. Az életet meséli És mégis mily csoda, Mit ő dalában elzeng, Nem történt meg soha. Mi az életben rejtély, A műben érthető, S mi megtörténve rút volt, Azt széppé teszi ő. Mi az életben részlet, Azt ím egészbe' ládd, S mit valóságnak hittél, Álommá olvad át. Az emlék fogható lesz, Való a sejtelem, Játékot űz szivünkkel A költő-képzelem. Úgy szövi ő meséjét, Hogy vége ne legyen, Egy rege át a másba Fonódjék szüntelen S hirtelen megszakadjon, Midőn dereng a táj, S kopogtat már a hóhér S fölrezzen a király. Másnap megszólal ujra A bús Seherezád, Tovább szövi meséje És élte fonalát. Így szövi éjről-éjre És lesi, várja hőn, Hogy a királynak szíve Gyúljon ki résztvevőn. De a király kegyetlen És részvétlen marad, Meg nem indítja lelkét Érzés, sem gondolat. Ajka körül két mély ráncz Húzódik lefele, Hideg könyörtelenség És buja vágy jele. Kíváncsi a mesére, Hallgatja szótlanul, De rejtett tanuságán Ő sohasem okul, És vissza sohse gondol, Előre, csak tova! És amit tegnap hallott, Azt elfelejti ma. Csak várja, érjen véget A mese-szövedék S halasztja napról-napra Halálítéletét. Így tart az éjről-éjre, Már ezer éjen át És haloványul egyre A bús Seherezád. Kétségbeesve látja, Hogy mindhiába vár, Képzelme csoda-kútját Kimerítette már, Elzengte immár minden Meséjét és dalát S a hideg zsarnok arczán Mosolyt ő mégse lát. - "Hát mégis meg kell halnom, Nagy munkám hasztalan! Hát itt hagyom hazámat Búsan, vígasztalan! Testemmel és lelkemmel Bármennyit tűrtem itt, A meggyalázott népen Áldozat sem segít?! "De nem! utolsó próbám Utolsó éjszakám." És lelke felviharzik, Mint a nagy óczeán - "Hadd zengem néki egyszer Szivemnek viharát, Hadd lássa és hadd hallja A legnagyobb csodát!" S mindazt, mit ezer éjen Képzelme alkotott, Egyetlenegy mesében Egyszerre hallhatod, Ezer tett egy nagy tettben, Ezer dal egy dalon, Hogy gyászol, ujjong, tombol Az őrült fájdalom. Nem mese már, amit mond; - Való, megrendítő, A nagyvilágnak búja E dalból tör elő. Vélnéd, zokogni hallod A mindenség szivét, Vélnéd, hogy maga isten Siratja nagy mivét. A legszebb dalnak vége. Fölnéz Seherezád. A király sápadt arczán Hajnalpír vonul át. Sugár-e, avagy könycsepp, Ami szemén rezeg? És szól: "Te bűvös asszony, Irgalmazok neked! "Megmentéd a hazát és Megmentéd magadat, Nem állhat néked ellent, Ki hallja dalodat. A közöny is megindul, Az elmulás megáll És fegyverét lerakja Előtted a halál!«... Rohan már hitveséhez, Ölelni derekát. De nem lát, nem hall többet Szegény Seherezád. Dallá lehelte lelkét, Ah megtört tűz-szeme És vánkosára omlik Hideg hóteteme. EZT A LANTOT... Ezt a lantot, gyűlölt lantot, De régóta verem már, Hogy ne adjon többé hangot, Darabokra töröm már. Vén költő én, a bolondját Hej nem járom már tovább, Lantverésnek gyűlölt gondját Ifjabb népnek adom át. Megvert engem a nagy isten, Ki áldást és átkul oszt, Amióta járok itt lenn, Uti társam e koboz, Miatta nincs pihenésem, Zaklat, hajszol a csalárd: Hajrá, hajrá! dalra készen! Szebb dalt, jobb dalt, büszke bárd! Örömömet elemészti, Sugván: Öntsed dalba azt. Bánatomat még tetézi, Dalra birván a panaszt. Álmaimban, lázas éjben Ezer dallammal zavar És ha járok nappal ébren, Egyre zengőbb dalt akar. Elmém szívja, vérem issza, Elsorvasztja a velőm. - Uram, vedd e hangszert vissza, Nincsen hozzá már erőm! Hisz nem élek, semmi élvet E világon nem lelek, Örök daltól már e lélek Önmagáé nem lehet. Hogyha adtál ember-testet, Vért és vágyat én nekem, Hadd, hogy emberré lehessek És élvezzem életem' S ne csupán testetlen, dalban, Csüngve csalfa hangokon. - Gonosz hangszer, átkos hajlam, Veszsz el, ádáz zsarnokom. Ezt a lantot, gyűlölt lantot, De régóta verem már, Hogy ne adjon többé hangot, Darabokra töröm már. Vén ellenség, porba véled, Nem ölöd már életem. Hej, ezentúl élek, élek S más dalol majd én nekem! ÉJJEL A HAJÓN Sötét, idomtalan tömeg Halad hajónk a nedves éjben. Egy-két alak fent didereg, A nap fölkeltét várva ébren. Az ég s a tenger egybefoly, Mint roppant sírbolt feketéllik. Hol kél a nap föl, merre, hol? Keressük az ég halvány szélit. De mindenütt feketeség, Elaludt a lét minden lángja, Csak e hajó őrmécse ég, Miként kriptában síri lámpa. Hogy van még élet idefent, Nem látja ember, már csak hallja. Szél egyhangú síráma zeng S csapzó hullám dermesztő jajja. S szívembe száll egy sejtelem! Sejteni vélem a mély titkot, Hogy az egész nagy végtelen Csak feneketlen puszta sírbolt. A mindenség kihalt, kihült, Az égi test mind síri-lámpa, A mérhetetlen kripta-ürt Nem hatja által gyönge lángja. Mint itt hajónk az éjjelen Várván, a hajnal mikor virrad: Ekkép bolyong a végtelen Tátongó ürben mint a csillag. Egyik se lát fényt vígaszul, A vak sötétben csak azt hallja, Hogy a nagy ür viharja dúl S zokogva sír az idő jajja. AZ ÉN KOSZORÚM Rőt, forró szikla tenger partja mellett, Kopár, kiégett déli szigeten. Ember nem él itt, állat nem legelhet, Virág, gyümölcsfa itt meg nem terem. Csak a borostyán kúszik rajta végig, A forró kőbe hogy kapaszkodik! Kemény indája, hogy kúszszék az égig, A napos szirtbe vájja karmait. Sziklából is szív ő tápláló nedvet És szomját oltja égi háborún. - Szivem, te e borostyánt érdemelted, Ebből fonjátok majdan koszorúm! A FEHÉR FAJ Hatalmas faj vagy, tudós és merész, Te nagy fehér faj, a fél-föld tied. Fiad tengeren át hajózni kész, Tudást terjesztve és igaz hitet. Szent hivatás az, mit betöltenél, Tudatlant öntudatra keltve föl! De tőled mégis mind remegve fél És téged mégis mind vadul gyűlöl. Előled menekült a réz-szinű, Ősrengetegben húzta meg magát, S a szerecseny, a jámbor együgyü Halálig védi ősei honát. Nyomodban inség, romlás, gyűlölet, A többi fajnak fojtott bosszuja, Átkozza mind nagy szellem-művedet, Csak rabszolgád lesz, ám híved soha. Mert csalfaság a büszke hivatás, A hit, mely vadat öntudatra költ, Te telhetetlen kapzsi óriás Csak földet kívánsz, kincset és gyönyört. Kevély fehér faj, tudni vágysz sokat, Hogy rátehesd mindenre rabigád. Megzabolázod a villámokat S a szélvész a te büszke paripád. A természetnek minden elemét Te megaláznád, hogy szolgád legyen, Ostromlod dölyffel az ég istenét, Hogy te légy úr a földön és egen. S kifosztva mindent, mi utadban áll, Nagy haramják és tudósok faja, Már vágyad itthon kincset nem talál S világgá széled gyilkosid raja. Felfegyverkezve ég villámival Te megjelensz a többi faj között, Ajkadon a hit szent malasztival, Buja pogány, aki rabolni jött. Fehér a színed, síma a szavad, Gonosz a tetted, istent gúnyoló, De bár istenként szerepelsz magad, Él még az égen a nagy bosszuló. Mitől ma reszket az egész világ, Mi hódítóvá avat tégedet, A telhetetlen élvszomj, kapzsiság Okozza majdan a te végedet. Bírvágyra szítod tennen gyermeked, S Tennéped tör majd rád, a gyülevész, S ha kiirtottál minden nemzetet, Saját magadnak kiirtója lészsz. FELTÁMADT ÓRA Az az óra, vidám óra, Feltámadt sötét valóra És örökké itt marad... Vígan voltam. Hittem, jól vagy, Meg is feledkeztem rólad S nem sejtettem azalatt, Hogy te távol város végén, Betegeknek menedékén Vívod végső harcodat. Míg utolsó könnyed pergett És utolsót hörgött melled, Rossz tréfán nevettem én S kacagásom nem némult el, Arcom percig sem borult el, Árnyék nem lengett felém, - Nesz nem jött a messzeségből, Szózat sem morajlott égből, Villám sem csapott belém. Az időnek nem volt lelke, Hogy halálodat hírlelje. Némán szelte át az űrt, Pedig itt is, ott is éppen Az az óra szállt sötéten. Rád is, rám is az terült. S hogy ne kösse lelkünk' össze, Hogy sejtés se szóljon közbe, Maga nyomban elmerült. Csak utóbb, holtod bevárva, Szállt rám vissza gonosz árnya, Tört rám vádlón a setét... Oh az óra, vidám óra Csak ha eltünt, veti, szórja Gyász emlékét szerte-szét S arról ád hírt s azzal gyilkol, Mit előbb ő maga titkol, Azzal büntet, amit vét. Hát csak büntess, gonosz óra, Sose keljek jobb valóra, Ha már néki vége van. Nyugodt többé ne lehessek, Soha többé ne nevessek És ha mégis jösz vígan, Lássam, távol város végén, Betegeknek menedékén, Hogyan haldoklik fiam. HISZEK Hiszesz-e még a régi hitben, Szent-é előtted még a múlt? Vagy, ami egykor élt szivedben, Már mind elkorhadt, megfakult? A büszke dal, ha ujra zendűl Megdobogtatja-é szived? Érzem, a könny hogy perg szemembűl, Hiszek. Hiszesz-e az emberiségben, Hogy van nagy hivatása még? S mit el nem ért sok ezer éven, Kivívja egy uj nemzedék? Kimul a szolgaság, a vakhit, Bilincset törnek nemzetek? - Érzem, szememből villám csap ki, Hiszek. Mondd, hiszesz-é a földi létben, Hogy méltó küzdelemre még? Hogy nem bolygunk örök sötétben S jóságos a hatalmas ég? Hogy a tátongó sírral szemben Sem kell feladnunk a hitet? Sugár ragyog könnyes szememben, Hiszek. A HONSZERZÉS Kit napi harczok elvakitanak ma, Eszmélj egy percre, gondsujtott jelen, Oh szállj magadba, ébredj öntudatra, Hisz egy évezred benned van jelen, Gyúljon ki lelked egy szent pillanatra, Nagy küldetésed fogd föl, nemzetem, Te szent elődök művének hivője, S te hű utódok hős zászlóvivője. Az ősök lelke ihlesse meg lelked, Nem múló bérre áhitoztak ők, Távol hazából midőn útra keltek, Választva a bizonytalan jövőt, Maguk számára ők hazát nem leltek, Utódaikért haltanak meg ők, Elfolyt a nagy honalapítók vére, Áldást esengvén Árpád nemzetére. Oh csakis annak műve maradandó, Aki ihlettel a jövőbe lát, Aki felejtve mindazt, mi mulandó, Egy örök célnak szenteli magát. Pártos tusák közt, a tünő, elhangzó Zsivajban látja már a szebb hazát, Sző elméjében halhatatlan tervet S jövő számára gyűjt jelenben serget. Fenséges példát hagytak ők e honra, Minőt nem látott többet a világ. - Mózes népével hontalan bolyongva, Nem tett nagy útján ilyen nagy csodát, Nappal előtte füstfelhő boronga, Éjjel követte a láng oszlopát. Árpád útjára az Úr nem világla S ő elért mégis a magyar hazába. Elért ide és itt hazát teremtett, Melyet erő tartott egy ezredig, - S ha méltó lészsz ő hozzá, hősi nemzet, Örök időkig áll fenn honod itt, S ha nemcsak erő, - szent hit is lesz benned, Saját elmédből sarjadt égi hit S az Úr világol - néked a sötétben, Világ vezére lészsz még, ifju népem! Oh szállj magadba uj kor küzdelmében Honalapítás művét ujra kezdd! Magyar megváltó, várva-várunk régen, Szivünk s elménket igazra vezesd, A gondolatnak világversenyében A magyar szellem győzelmét szerezd, Népek csodálva kövessék nyomunkat, - Eszmék harcában vívjuk ki honunkat! IDEGEN HONBAN... Idegen honban járva-kelve, Nézem sok tarka nép szokásit. Más itt az ember, más a nyelve, A szín, a hang, a mód beh más itt. Szorongó szívvel, elfogódva Törtetek népek sergin által, Miként távol csillag lakója, Kinek nincs kapcsa e világgal. S érzem, hogy szívem miként dermed, Bár déli nap tüzében járok, Nem lelve sehol értő lelket, Fagyos, lelketlen kővé válok. A földön így, elkárhozottan, Nyüzsgő tömegben néma árnyék: Az égre nézek, hátha ottan Egy honi ismerőst találnék. S im ott fenn fényét ragyogtatja Az ég tűzkeblü jövevénye. Köszöntelek, hazámnak napja, Te olthatatlan, örök fénye! Körülte felleg-raj, gyülemlő, Az ég sok czéltalan lakója. Köszöntelek, te honi felhő, A mi nagy búnknak hírhozója! Oh fény, te vigaszontó áldott, S te árny, vigasztalan borongva, Rokonaim ti, onnan szálltok, Vagy oda tértek szép honomba. S fölenged dermedt lelkem búja, Otthon vagyok az ősi házban, Hazámmal egyesültem ujra Az örök fényben, örök gyászban. AZ IFJÚ KÖLTŐKHÖZ Magányomból gyakorta Ki a köztérre mék, Hivén, költők csoportja Ismét versenyben ég. De mindhiába várok Uj lelkes dalnokot. Hol vagytok, merre jártok, Ti ifju dalnokok? Zendűl még itt-ott ének, Van most is hegedős, De én úgy látom, vének, Mind régi ösmerős. Szivem uj dalt sovárog, Melyből új hit buzog. Hol vagytok, merre jártok, Ti ifjú dalnokok? Ez régi szerelemrűl, Tűnt hitről szól amaz, Csüggedten, halkan zendűl A rég elnyűtt panasz. Itt hideg könny szivárog, Halk sóhaj száll amott. Hol vagytok, merre jártok, Ti ifjú dalnokok? A csüggedtek helyébe Néhány ujabb ha gyűl, A dalnak versenyébe Mily sértő hang vegyűl, Síp, dob, minőt vásárok Zajában hallhatok. Hol vagytok, merre jártok, Ti ifju dalnokok? A vad zsivajra emlék Mély búja száll reám, Mily verseny volt itt nem rég, Ah én még hallhatám A dalt, az égbe szállót, Mit mester alkotott. - Hol vagytok, merre jártok, Ti ifju dalnokok? Nem volt még soha népnek Ily költő-serege. A hon daluktól ébredt S dicső lőn reggele, Mit milljó szív sovárgott, Ők hoztak szebb napot. Hol vagytok, merre jártok, Ti ifju dalnokok? Mért lőn daluknak vége? Mért tünt el a sereg? Uj mért nem jő helyébe, Ébresztve nemzetet? Nincsenek többé álmok Eszmék, halhatlanok? Hol vagytok, merre jártok, Ti ifju dalnokok? Vagy most is még javában Daloltok szent hitet, Csak a piacz zajában Nem hallunk titeket. Tán bús magányban vártok Szebb, áldóbb korszakot? Hol vagytok, merre jártok, Ti ifju dalnokok? Oh jertek már, esengve Várom, hogy jőjjetek, Koszorúval kezembe', Diszítni fejetek. Mig rátok nem találok, Én meg nem halhatok, Oh jertek, ti sóvárgott, Uj lelkes dalnokok? KATONANÉ THURÁNSZKY IRÉN JUBILEUMÁRA Uj ifjúság jött évről-évre, Amig a régi távozott, Nemzedék tünt így nemzedékre. Isten veled! Isten hozott! Te fogadád hivő örömmel Édes hazánk leányait, S küldéd áldással, búcsu-könnyel Világgá tanítványaid. Igy szállt el évre év, de ime Minő káprázat, mily csoda! Most itt van - látod színről-színre - Távozott lányaid sora. A múlt emléke mind feltámad Előtted áll miként jelen, Körülmosolyg egy negyed század Ragyog rád ünnepélyesen. S mig hála kél minden kebelben, Egy kérdést csöndben rejteget: Te szép, te nemes női szellem, Vajjon mi ád erőt neked? Mily kimeríthetetlen forrás Fakad szivedben szüntelen? Hogy annyi jót tudsz tenni folyvást És nem merülsz ki sohasem. Mi ád erőt, hogy mindig ujra A régi jósággal fogadd Hű szeretetben megujulva A gyenge, ifjú sarjakat? Anyai szív szelid türelme S csodás jósága is vele Rég kiapadna, kimerülne Így osztván lelkét százfele. Mi ád erőt, hogy mind szeressed, Oltalmazd, gondozd és tanítsd A tévelygőt jóhoz vezessed A sorsűzöttet gyámolítsd? Mi tartja fenn véget nem érő Mindég virrasztó gondodat? Mint lángot, amely örök égő, Fentart a buzgó áhitat! S mi ád erőt, hogy elvezéreld Segítő társid táborát. Vezérként nyugodt terved érleld Irányítsd férfiak sorát S amilyet ritka férfi bír el Oly nagy munkát végezz dicsőn És hozzá érző női szívvel Szeliden, gyöngéden hivőn!? E szent erő, e tiszta forrás Mely soh'sem fogyva csak telik S kiapadhatlan buzog folyvást Ez lelked legmélyén a hit. Nem földi vágy, mi abban gerjed S ahova tör, nem földi út. Azért tud úgy szeretni lelked, Mert olyan mélyen hinni tud. E mély, igaz hitet dicsérem Amelyhez kétely soh'se fér Bölcsek kutatják földön-égen De szilárd hithez vajh' ki ér? Te néked soh'sem kell keresned A legdicsőbb nagy adományt Mert az ott lelked mélyén termett Te kaptad égi kegy gyanánt. Ez ama hit a jóban, szépben, Hogy van e létnek czélja, van, Az igaz nem jár örök éjben És az erény nem hasztalan Ki e hazában hűn betölti Tisztét ezernyi gond között, Jut annak díj, amely nem földi Jut annak üdv, amely örök. KÉSŐN . . . . I. Halk zörrenés az ajtón. Fölrezzen: Vajh' ki ez? Tán szél zörrent sóhajtón? Tán élőtől e nesz? De im kopognak ujra, Ember kopogtatott. Ki az, kit vándor útja E ház elé hozott? Álmok közt ült merengve A férfi s fölriadt. Az éjben kint esengve Hall női hangokat. Azt véli, hogy már hallá E hangot egykoron S szívébe úgy nyilall rá A régi fájdalom. Míg ajtaját kitárja S fagyos szél békaczag, Házába lép egy árva Magányos nő-alak. Rongygyal borítva teste, Az arcza halovány, Sötét szeme beesve Széjjel néz tétován. Majd szól a nő könyörgve: "Mindenki elhagyott, Szegényen, összetörve, Barátom, itt vagyok. Az egyetlen, ki jó volt, Önzetlen igazán, Ki nem bájamnak hódolt, Szívet kért hajdanán. Egyetlen, kit becsültem, Szülőm, atyám helyett, S kit mégis elkerültem, Mert híven szeretett. Egyetlen, kiben hittem S kit mégis ámiték, Te vagy, barátom, itten A végső menedék." ...A férfiú szelíden Szemét reá veti, Ápolja nyájas híven Egy szót se mond neki. Pattogó tűzhelyéhez Ülteti gonddal őt, Párolgó estebédhez Úgy hívja ozt' a nőt. Elköltik az ebédet, Immár a férfi szól: "Mi ért? mi bántott téged? Mily nagy bú ért utól? Oh, mondd el, édes gyermek, Szívtépő bánatod', Ha hallom nagy keserved, Tán írt találhatok..." Most hosszan keseregve Beszél a tört alak, Míg könnyei peregve Patakként omlanak. Hogy' űzte őt az élet, Mily sarat szórt reá, Hogy' hagyta el a lélek, Mert hívét elhagyá. Milyen nehéz a lánynak Tisztán maradni ott, Hol tapsolnak silánynak S babért kap a bukott. Szenvedve, nélkülözve, Mily messze bujdokolt, S hogyan dőlt hite össze, Mert tőle messze volt. Hogy' sírta szíve vissza A hű barát szivét, S hogy' maradt lelke tiszta, Igen! ő tiszta még. Bár nyelve a gyanúnak Gyalázta eleget, Ő esküszik s tanúnak Szólítja az eget. Irigyek ráfogása, Hogy ő rá szenny tapadt, - Mert jobb volt, mint sok társa, Mind őt gyalázta csak. S szakadozottan törve Beszélt tovább, tovább, Hogyan csalá őt tőrbe Ama festett világ. És minden vád, gyalázat Reá hogyan tapadt S ellene szól a látszat, A csalfa és a vak. De higyjen néki, higyjen, Ha ma is szereti, - A férfiú szeliden Szemét reá veti. A külszínt általjáró Biztos lélekbuvár, A szív mélyébe szálló E nyugodt szemsugár. Az asszony megzavarva Néz ide és oda, Beszélni is akarna, Csak hallgat tétova. Szemét a földre szegzi, Többé egy szót se mond, De majd a férfi kezdi És így beszél viszont: "Mindent tudok és mindent Rám bízhatsz, gyermekem, Én áldom a jó istent, Hogy elhozott nekem. Szerény padlás-lakomba, Hol nincs dísz, kényelem, És nincsen czifra pompa, Maradj eztán velem. Munka az én táplálóm, Lemondás támaszom. Társam sok égi álom, Az isten vigaszom. Az életharcz megedzett, Te se csüggedj bele, Mindennek, amit szerzek, Tiéd lesz a fele. Vedd biztos menedékül E ház tulsó felét, Itt élhetsz bú, gond nélkül, Mig uj kedv száll beléd. Ha szennyét múlt időnek Feledni akarod, A tiszta szép jövőnek Reményén andalogj. S ha a jövendőt rútnak, Szennyesnek képzeled, Ah szűzi tiszta múltad Emlékén édelegj. S ha újra - hogy kiszálljon - Lelkednek kedve kél, Mehetsz - az isten áldjon - Békén, ahogy jövél. De hogyha sírig folyton Maradnál itt velem, Maradhatsz - isten óvjon - Szomszédom szüntelen..." Szomszédom! Elpirúlva Csak hallgatott a nő S kamrájába vonúlva Pihenni tére ő. II. Ott éltek együtt ketten Két kis padlás-szobán, De tiszta, érintetlen Irén, mint hajdanán. És bár sok estét együtt Tölthettek gondtalan, Még sem tért vissza kedvük Csak ültek szótalan. Kenyerüket kereste A férfi nappal ott, De ha leszállt az este, Magának dolgozott. A jelené volt napja, Jövőé éjjele, Az ihlet-láz ragadta, Szebb honba szállt vele. Asztalánál suttogva Csak olvasott, csak írt, Mig a padlás-sarokba' Irén magába' sírt. Mindegyre föltekintett, S a férfiút lesé: Nem hull-e egy tekintet, Egy jó szó ő felé? Nem hagyja abba mívét? - Oly fárasztó az éj! - Nem járja-é át szívét A régi szenvedély? Nem tör ki vádló szóban Sok régi sérelem? Meghalt-e hát valóban Az ifju szerelem? Oh, bármit szólna, tenne, Sújtaná bosszulón, Csak oly szótlan ne lenne, Oly zárkózott ne vón!... Szállnak némán a perczek A kis padlás-szobán, Bent csak az óra perczeg, Kint a szél búg csupán. A székesegyház tornya Kondúl, nyugvóra int, A férfi fölzavarva Irén felé tekint. És így szól: »Drága gyermek, Még itt ülsz éberen! Látom, hogy könnyed pergett, Mi bántott, édesem?« Felel a nő remegve: ..."Ah rossz néven ne vedd, Régóta gyötri egyre Egy kérdés lelkemet. Emiatt öl a bánat, Emiatt perg e könny: Hogy van-e bűnbocsánat? Feledted-e bünöm?" Szól társa: ..."Oh te balga, Ez búsított tehát! Ki esdő szódat hallja, Még vétket fog reád. Az bocsásson meg néked, Ki elébb elitél. De hisz te olyan vétket Még el nem követél." ..."Ne így, ne így, barátom, Szivem választ kíván. Oh tudsz-e bűnbocsátón Gondolni én reám?" Felel békén a férfi: ..."Ne gyalázd Istenünk! Az ő tisztje itélni És megbocsájtni bűnt. Ha lelked bűnös volna S én megbocsájtanék, A bűn alól feloldva Lelked nem volna még. Tekints saját szivedbe, Az isten ott lakik És bizd itéletedre, - Ha vannak - bűneid. Se jót, se rosszat véled Nem tehet soha más, Szivedben az itélet És a feloldozás!..." Eseng a nő: ..."Örökké Nyomorúlt legyek én!? Hát soha, soha többé Nincs vigasz, nincs remény!? Hát soha már e létben Barátom nem lehetsz!? Nem lángolsz többé értem, Hát többé nem szeretsz!?..." Felel a férfi halkan, Mig ajaka remeg: "Hát oly felfoghatatlan Az emberszív neked? Hát soha, tévedt gyermek, Nem érted semmikép, Hogy szeretetre termett A szív, a tiszta ép. Törvénye az, hogy híven Szeresse társait, Hisz minden ember-szívben Az egy isten lakik. S törvénye, hogy múltjához Örökké hű legyen, Mert hogyha hű magához, Hű máshoz, gyermekem. Ne bántson hát a bánat, Élj gondtalan, vigan, Szülőd leszek és gyámod, Én árva jó fiam..." Oly gyöngéd volt a hangja, Hisz ott fakadt szivén S mégis, midőn ezt hallja, Sápad, pirúl Irén. Oh hisz hiába kérdi E büszke nagy szivet, És soha ez a férfi - A nőt nem érti meg. III. Reménytelen sovárgva És megértetlenül Élt ott a tévedt árva Kettesben - egyedül. És minden újabb nappal Próbálta ujolag, Hogy fölidézze szókkal A rég múlt napokat. Ha tán egy halvány emlék Egy kép a múlt időn A férfiúnak lelkét Átjárná éltetőn. Sok czélzás a tavaszra, Elűzné a telet, S szívben, mely béhavazva, Támadna kikelet. S Irén idézte folyvást A nyári kis lakot, A kertet, rózsa bokrát, A lugast, a padot; Az ifjukori tréfát, Bohó pajzánkodást, A nyári esti sétát, Az első vallomást; Közönynyel hogyan gyötré Az igaz szeretőt! De már ezentul többé Sohsem kinozza őt. - - Hiába, mindhiába! Magát bármint töré: Kétségbeesve látja, E férfi nem övé. Hát följajong magában, Fölsír reménytelen: ..."Mért maradok e házban? Itt nincs többé helyem. Ki büszkén, gőggel állva Daczoltam vészeket, Szánandó koldus-pára Én többé nem leszek. Bár gyöngéd szívvel adja, Mint soha senki más, Megfullaszt a falatja, Megfojt e kis lakás! Inkább utczára vetne A fösvény nyomorúlt, Gyűlölne vagy szeretne, Oh csak ne szánna úgy..." S keservtől, láztól égve Önmegfeledkezőn, Zokogva húllt elébe És ekkép esde hőn: ..."Szeretlek, óh gyülöllek, Te esdett s rettegett, Úgy fél a lelkem tőled S úgy szomjaz tégedet. Te irgalmas, kegyetlen, Te nyájas, te kevély, Te nyilt napfényes szellem, Te titokteli éj. Nyiljon meg szived, ember, Mit gondolsz, mondd ki, mondd: Rabnődet szerelemmel Szereted-é viszont? Én föl nem kelek innen, Mig ajkad nem felel. Szemérem, dölyf, ah minden Veszszen örökre el. Egy vallomás ez ajkon, Egy édes csók csupán, S boldogan kisóhajtom Lelkemet azután..." Kábúltan áll a férfi A térdelő előtt, Egyszerre - ezt nem érti - Hév, láz fogá el őt. Ugyan mi lelte lelkét? Mitől e hiuság? Mi remegteti mellét? Kevélység, gyávaság? De egy pillantat mulva Már nyugodt és erős, S aztán elkomorúlva, Feddé magát a hős: ..."Szivem, óh hiú szív te, Te most is ingatag, Ki mást tanítasz hitre, Elszédülnél magad!?" És lehajol Irénhez, Sok vigasz-szót rebeg: "Gyermekem, kedves, édes, Beteg vagy, lázbeteg. Hisz mint atyád, szeretlek És sohsem hagylak el, És őrködöm feletted, Ápollak is, ha kell. Hát térj magadhoz, gyermek, Hát ne kinozd magad, Ne követelj szerelmet, Mely csak önként fakad. S amit a szív, ha lázad, Nem vív ki sohasem, Kivívja az alázat S a tűrés, édesem. Csak próba ez az élet, Szebb lét próbája ám, S mindent elér a lélek, Mely úrrá lesz magán. Épp azt kell eltipornod, A vágyat, szilajat, Mitől nem lehetsz boldog, Mi bűn felé ragad. Alázatot tanúlva, Majd lesz, ki fölemel, Ember csak porba hullva, Szállhat az égbe fel." IV. A nőt karjába vette, Miként ha lánya vón, Párnák közzé fektette, Beczézte altatón. Tréfálva, mosolyogva Tündér mesét sugott, Mig sírva, felzokogva Az asszony hallgatott. Zilált haja kibontva, A válla meztelen, De társa féltő gondja Befödte nesztelen. A férfi szólt: "Hajnalra Erős lészsz és vidám." A nő szólt: "Ravatalra Fektetnek ezután." A férfi szólt: »Ne féljed A lázt, te kis beteg!« A nő szólt: "Isten véled, Én holnap elmegyek. Utólszor alszom itten E bús födél alatt S hálálja meg az isten A te jóságodat. És soha bú ne érjen, Se önvád, öldöső S legyen ki néked éljen, Oly t i s z t a m u l t u nő. S ha boldogít egy szebb kor Szelid család ölén, Jusson eszedbe egykor A bujdosó Irén. Ki szeretett halálig És áldást kért reád, Kit holnap nem lelsz már itt. Menj, menj! Jó éjszakát." A férfi ment. Az ajtón Megállt. Ozt' ment megint. A szél nyögött sohajtón Az utczán odakint. Az ablaktábla zörrent És valami zuhant... Ki sikitott, mi csörrent? Ki fekszik ott alant? A ház sötét kövére Zuhant szegény leány, Ott foly patakban vére A nagy ház udvarán. Hozzák. A félholt gyermek Meghalni tér ide. Csak áll a férfi, dermedt Iszonytól a szive. Egyszerre vajh mi lelte? Ez volt imént erős? Úgy összeroppan lelke, Térdére rogy a hős. Mi benne tulfeszítve, A zordon akarat, Uralmát elveszítve, Vad könnyekre fakad. Áztatja könnypatakkal Az asszony tetemét, A félholt suttog halkal, Ráveti tört szemét. A férfi őrült lázba, Remegve így beszél: "Mit tettem, óh én gyáva? S te hős szív, mit tevél? Jaj meg nem érthetélek, Jaj fel nem foghatál, Halálba üldözélek, Ki életem valál. Te szeretett, te áldott, Te hőn esengve várt, Te visszasírt, sóvárgott, Te végre megtalált... Nem lehet az, hogy végkép Szivemtől elszakadj. Reám dől a sötétség, Óh maradj, óh maradj! Sok esztendőn át folyvást Azért szenvedtem én, S tanúltam a lemondást, Hogy birjalak, Irén. Hazugság, ámítás volt A nagy önuralom, Bőszűlt vihart palástolt A gonosz nyugalom. Te rab módjára sinylett, Fékezett szív, szivem, Törd széjjel rabbilincsed, Lázadj föl ellenem! Oh dúlj te vágy, te titkos, Tombold ki magadat! Sülyedj pokolba, gyilkos Kegyetlen akarat!..." S zokog ajkán a vesztett, A tört életremény: "Szeretlek, nem eresztlek! Utánad halok én!" Erőtlenül mosolygva Még egy szót súg a lány: "Szeretsz-e?" - haldokolva E szó leng ajakán. Még egyszer ott bevallá A síró férfi azt, A lány még egyszer hallá Az esdekelt vigaszt. És egymásba fogódzva Két szív egygyé tapadt Egy tiszta örök csókba Olvadt a két ajak. Meghalt. - A végső harczon Irén már átesett. De még a sápadt arczon Mennyei üdv lebeg. KI A NEMZETKÖZI? Magyar, ki honát megveti És mindent, ami nemzeti, Mindegyre szid, mindegyre mar: Ó, az még nem nemzetközi, Csak rossz magyar. KÖLTŐK ÉS MŰÉRTŐK Poéta az van itt temérdek, Csak műértő kevés e honban. Volna csak sok műértő lélek, Kevés poéta volna nyomban. KÖLTŐ-TÁRSHOZ Szivedben dicsvágy, olthatatlan. S ah el nem ismer a világ, Mely dúslakodva álnagyokban, Tekintetet sem vet reád. De költő, keserűség mérge Ne rontsa el hő szivedet. - Vonúlj a nagy világtól félre S alkosd meg legjobb művedet. Tudom, nehéz ott tűrni, várni, Hol győzedelmet ül a rossz, Napszomjas szívvel éjben járni, Mig fényben fürdik a gonosz. Nem ád vigaszt a hívő álma, Az esdett túlvilági bér, Sem mit utókor nyújt, a pálma, Sem mit magad fonsz, a babér. Oh hogy is kárpótolna mindez Sok évnek gyötrelmeiért, Munkáért, melytől nem pihenhetsz, Díjért, mit szived el nem ért?! És mit ha végül el is érne, Szived csak vérzene nyomán. - Hiszen csak gúny a percznek bére Sok évi szenvedés után. De épp ezért te, hiu ember, Vonúlj magányba csöndesen, Mért törnöd égő gyötrelemmel Oly czélra, mely uj kínt terem? Oh öld meg a szív sebző vágyát, Mit kebled táplál, mint kigyót, Tipord el élted hiuságát, Önzéstelen szolgáld a jót. Az emberektől félreállván, Mellőztetéssel ne törődj, Hálát se kérj, díjat se várj ám! Hiszen mit adhatnának ők? Kiknek szive szegényen sínylik, Mit adhatnának ők neked? De te, mint gazdag szívhez illik, Add nékik legjobb művedet. A LEGJOBB TÁRSASÁGBAN Valamikor - no ezt elzengem, Hisz ez az emlék dalra érdemes - Oly társaságba hívtak engem, Hol együtt volt sok igazi jeles. Lelkem magányban elvonúltan Mindég eszméit, álmait szövé, Biz én hát roppant elfogúltan Mentem a múltnak nagyjai közé. Hol sok szív csillog érdemjellel, Hol babér díszlik minden fej fölött, Helyem lesz-é födetlen fejjel, Jeltelen szívvel jelesek között? Nem leszek-é körükben félszeg, Ki Muzsám mellett is félénk vagyok? Vagy nem hisznek-e túlmerésznek, S nem néznek-é le a kevély nagyok? Elvégre is csak bényítottam, S hallám, hogy dobban szivem hangosan - De mily csalódás ére ottan! Biz egyse várt feszelgve, rangosan. Nyájas szerényen üdvözöltek Oly biztatón kinálták helyüket, És ők, kik legmagasbra törtek, Legmélyebben hajták meg fejüket. Kiknek nagy volt szellem-hatalmuk, Nem éreztették vélem a dicsők, Akiknek égből vala rangjuk, Nem ismerének földi rangot ők. És édes érzet szállt e szívbe: E körbe jutva, im itthon vagyok! Ah rossz csak a halandók szive És jók csupán a halhatatlanok! LIVIA Én néma lányom, titokzatos szépem, Bús idegen a többi lány között, Magányos hattyú elzárt tó vizében, Bűvös dal, melynek szárnya megtörött, Fénylő szivárvány könnyek özönében, Hallgatag tündér, földre száműzött: Te vagy utolsó, síró reménységem, A végső bánat, amely ide köt. MESE A TÜNDÉRSÍPRÓL Volt, hol nem volt egy szép ország, Gazdag, áldott volt a földje. Egy szem konkoly ha ott elhúllt, Kalász-tenger nőtt nyomában. Ami jó van e világon, Kézzel fogható üdvösség Mind együtt volt e hazában. Hej, csak egy nem terme ottan: Édes ének, zene hangja Sohsem zengett ama földön. Némán állott minden erdő, Rigó sohasem fütytyentett. A mezőn nem szólt pacsirta, Dalnokoknak égi serge Félve elhuzódott onnan És az embereknek ajkán Nem szólt soha bűvös ének. Átok sujtá azt a földet, Daltalanság szörnyü átka. Zord, sívár volt hát a népe, Zord, kevély volt a királya. Kincseiben bizakodva Gőggel járt ő palotáján, Mint egy vésszel terhes felhő, De mint napsugár a felhő Mély ködétől elborítva, Úgy élt a királyi várban Egy tűzlelkü szép királyfi. Szép királyfi, aranyfürtü Szomorúan járt a várban. Nyughatatlan vad sovárgás Csak epeszté szomjas lelkét, Tenni, hatni, nagyot merni Akart volna szilaj hévvel. De maga sem tudta, hogy mi Bántja lelkét, csak vívódott, Lehorgasztott fejjel járt ott, Mintha valamit keresne. Mibe fogjon? mibe kezdjen? Minek éljen e bús várban? Ahol nincsen igaz lélek, Hol napestig más se hangzik, Csak láncz-csörgés, fegyver-zörgés S poharak csörömpölése. Aranyfürtü szép királyfi Szomorúan járt a kertben, Egyre beljebb a sűrűbe... Ott a tónak partja mellett A harmatos bársony fűben Valami csillámlott, fénylett, Aranyos kis pálca-féle, Amilyent még sohsem látott. Fölemelte... jól megnézte... Biz az egy szép aranysíp volt. "Arany-pálcza, mondd, kié vagy? Ki dobott el? S ezt a nyilást Vajh' ki fúrta végig rajtad? Szép játékszer, haza viszlek!" Véletlenül csak úgy játszva Belefútt az arany-sípba. Hát egyszer csak felmorajlott, Felzúgott a tónak habja, S ködruhában, pára-hajjal A hajában harmat-gyöngygyel Megjelent a vízi tündér. "Szép királyfi, minek hívtál? Szép királyfi, mi bajod van?" Álmélkodva, de nem félve Felelt erre a királyfi: "Hát te ki vagy, csoda-tündér, Akaratlan, akit hívtam? És mi ez a fényes játék, Mely oly bűvös hangon szólal?" "Én vagyok a tó tündére, Lent születtem a mélységben, De nagy néha ki-kiszállok Embereknek vigaszára. És e fényes arany-játék, Nem játéka - gyermekeknek. Tündérsíp ez, csodaszerszám, Titkok-titka lakik benne. Vajmi ritka földi lélek Tudja nyitját, érti módját, Hogyan kell e sípot fúni. De ki egyszer megtanúlta, Üdvösségét leli benne. Elröppenő dallamával A bú is elszáll szivéből És a dalba omlott bánat Mint hüs szellő leng körülte, Simogatva égő arczát." Felelt erre a királyfi: "Oh taníts meg sípot fúni." És a tündér, a jóságos, Megtanítá sípot fúni. Este hazatért a gyermek S boldogságtól fénylő szemmel Zengte, zengte szép danáját. Meghallotta a vár népe, Összecsődült mind a szolga A szokatlan zengő hangra. "Vajh' mi lelte a királyfit? Isten látja, nincs eszénél. Valami bolondos játék Megzavarta épp elméjét. Reggel, este sípját fújja, Furcsa zajjal, vad rivajjal Veri föl az ősi házat. Elfelejti komoly dolgát, Lakomákra sincsen gondja, No, ez sípjának bolondja." Hírül vitték a királynak És haragra gyúlt a zsarnok. "Nehogy ezt a sípot halljam! Bosszant ez a dőre játék! Sem atyám, sem annak atyja, Sem egész hős nemzetségünk Nem tett soha ilyen csúfot. Soha sípot itt nem fújtak." Szomorúan ment az ifjú Ki a kertbe, ki a tóhoz, Hogy utólszor dalt zenegjen És a tóba vesse kincsét. Zengett a dal utóljára, Olyan búsan, szivet-tépőn... Hát egyszer csak fölmorajlott, Felzúgott a tónak habja S megjelent a vízi tündér. "Szép királyfi, minek hívtál? Szép királyfi, mi bajod van?" Felelt erre a királyfi: "Oh te tündér, mért tanítál Sípot fúni, dalt zenegni? Mit ér nékem ajándékod, Hogyha mások nem becsülik, Palotában meg nem tűrik? Oh vedd vissza csalfa kincsed." "Drága fiam, hát csak ez bánt? Hadd segítek rajtad nyomban! Adsza ide azt a sípot, Belemártom a habokba. Bűvös tóba - varázs-szóra A te nagy búd fordul jóra. Elvarázslom ezt a sípot, Fúhatod majd reggel, este, Senki más nem látja, hallja..." Belemártá a habokba... Este hazatért az ifjú S boldogságtól fénylő szemmel Zengte, zengte szép danáját. Láthatlanná, hallatlanná Lőn a hangszer s büvös hangja. De mit ér a dal zenéje, Ha nem hallja rokonlélek? S meg nem érti soha senki? Ha dalának nincs tanúja, Önmagának minek fújja? Hisz a dalnak épp az czélja, Hogy meghallja más is néha. Ujra bús lett a királyfi, Ujra kiment az erdőbe Belefútt a tündérsípba. Hát egyszer csak fölmorajlott, Felzúgott a tónak habja S megjelent a vízi tündér. "Szép királyfi, minek hívtál? Szép királyfi, mi bajod van?" Felelt erre a királyfi: "Oh te tündér, mit ér nékem A te drága ajándékod, Ha a legszebb dalnak hangját Soha senki nem hallhatja? Vágyra gyúlva, láztól égve, Minek zengjek puszta légbe? Oh vedd vissza csalfa kincsed." "Drága fiam, hát csak ez bánt? Hadd segítek rajtad nyomban. Adsza ide azt a sípot, Belemártom a habokba. Bűvös tóba - varázs-szóra A te nagy búd fordul jóra. Elvarázslom azt a sípot, Majd a dal, mit bele zengesz, Benmarad a tündérsípban, Beledermed a hangszerbe És száz évig marad ottan, Mig majd új nép jön e földre, Új nép, amely dalért buzdul És majd akkor mind a dallam, Amit zengtél hajdanában Önmagától kirepül majd, Vágytól égve száll a légbe, Érző emberek szivébe." Este hazatért az ifjú S boldogságtól fénylő szemmel, Zengte, zengte szép danáját. Boldog volt, mert tudta, hitte, Hogy majd hosszu száz év múlva Lesz a dalnak hallgatója. El is zengte minden búját, Minden vágyát és reményét, Minden dalát eldalolta, Beleönté a szép sípba, Hogy száz évig fenmaradjon... De mit ér majd a jövendő? Száz év mulva nem él ő már. Majd akárki meghallhatja, Csak ő maga sohsem hallja Énekének diadalmát! Ujra bús lett a királyfi, Ujra kiment az erdőbe. Tanakodott, vajjon híjja, Vagy ne híjja a jó tündért? Kitől annyi jót kapott már, Mit is kérjen attól ujra? Mégis hívta, de utólszor. Hát egyszer csak fölmorajlott, Felzúgott a tónak habja S megjelent a vízi tündér. "Szép királyfi, minek hívtál? Szép királyfi, mi bajod van?" Felelt erre a királyfi: "Minden dalom eldaloltam, Száz év mulva meghallgatják. Minek élek én még itten? Száz év mulva óh hadd éljek." "Drága fiam, hát csak ez bánt? Hadd segítek rajtad nyomban. Jere vélem le a tóba, Le a tündér-palotába. Nádnak, sásnak gyökerénél, Vízi liljom-ágyon fekszel, Hableányok, hű cselédim, Gyöngyöt fűznek a hajadba. Nyitott szemmel alszol ottan S majd meghallod száz év mulva Arany-sípod zengedezve." "Vezess, vezess!" szólt az ifjú... Átölelte hullám-karja, Lent a tóban pihen halva. MI A BAJ? Sír szíved, hogy e honban Sok elv van forgalomban. Más a baj. Nincs rá mentség: Sok itt az elvtelenség. MI TARTJA? Mi tartja a nagy ürbe' A csillag-miriádot, Hogy alá nem merülve, Még másnak hint világot? Irányt, erőt, bizalmat Lelkükbe mi lehel, Hogy össze nem omolnak S nem tévelyednek el? Mi tartja ezt a földet A sivár végtelenben, Hogy nem veszt útat, kedvet Örökös félelemben? Miként gazdátlan sajka Csak leng bizonytalan. A fölszínen mi tartja, Hogy éjbe nem zuhan? Mi tartja itt a földnek Kérgén a milljó éltet, Hogy éjükből föltörnek S indulnak újabb éjnek? Föld sása, nádja, lombja, Mind-mind támasz nekül, Sok vadja a vadonba' Hogy áll meg egyedül? És jaj, az ember-lelket Mi tartsa bizalomban, Ahol irányt nem lelhet, Iránytalan vadonban? Mi tartsa őt meg hitben, A kivert kétkedőt, Honnan, miből merítsen Vigaszt, eszmét, erőt? MONDD, TE KÖLTŐ... Mondd, te költő, dalod árja Szüntelen miért fakad? Hisz a dal az ürbe szállva, Még csak visszhangot sem ad. Mért dalolsz hát puszta légbe, Mely hideg, részvéttelen? Azt hiszed, hogy megtel végre Daloddal a végtelen? Oh, mily vakmerő hiúság, Gyarló emberi merény: Járni isteneknek útját Itt a földiség terén! Telezengni, óh teremtő, Mérhetlen világodat, Telezengni a szülemlő, Eljövendő korokat! Túlharsogni ember-hanggal A menybéli vészeket És túlélni múló dallal Az örök enyészetet! A percz hatalmát lerontva Dallal, mit a percz teremt, Náddal várat ostromolva, Vívni ki a végtelent! Kiserkenő köny-forrással E világot zugni bé, Elröppenő sóhajtással Hidat verni ég felé! Ész-szikrával, mely kipattan, Fényt gyújtani sír ürén, Élni is, de halhatatlan, Oh, mily őrült e merény! Mondd hát, költő, dalod árja Czéltalan miért fakad? Hisz a dal az ürbe szállva, Még csak visszhangot sem ad. A MUNKÁS VASÁRNAPJA Egész világ künn a szabadban, A város csöndes, néptelen; Sötét lebujban, egy sarokban Ülök görnyedten idebenn. A kikelet nem csal ki engem, Sem zöld liget, sem nyári lak, Sem az erkélyen vélem szemben Felém mosolygó nőalak. Így kimerülve, tehetetlen Nincs semmi vágyam, óhajom; A műhely zaja zúg fülemben, A gép visszhangját hallgatom. Kábult fejemben úgy zsibong még A tegnap lázas gondja mind, És lebilincselt rab vagyok még, Hallom: a gép hogy hí megint. Szivemben - érzem - nincsen semmi, Agyamban tompán kavarog; Érzem: megszüntem ember lenni, S kereket hajtó kéz vagyok. MŰVÉSZI VIRÁGZÁS Új kikelet, sok új fecske, Új piac, sok új müvész, Új irány és új elvecske, Új vezér, ki harcra kész. Új művészi csoportocska, Új találkozási hely, Új kávéház és új kocsma, Új findzsa és új meszely... S föllendül rá csakhamar A müvészet, gondolom... Nem! Csak a kávés-ipar, Csak a kocsma-forgalom. 1911. RÓMAI DIADALÍV Római diadalív ez, romba dőlve, A régi nagyság bús emlékjele. Kinek emelték? Hír se szól felőle, Porát szétfújta a múlás szele. Csak még egy oszlop nyúl föl a magasba, Az is rom immár, repedt, süppedő. Az idő súlyos léptivel tapossa, Ember nagyságát nem kíméli ő. Amint ezt nézem, messze szárnyal lelkem, Látom, hazám, sok uj nagy mívedet. Majd a jövőbe szállok bánattelten, Siratom új diadalívedet. Nem vagy te nagy, mint hajdanában Róma, Nincs légiód, világot leverő. A pusztulástól hát ugyan mi óvna? Ha Rómát sem óvhatta meg erő. Ez ívet itt hódító nagyság vonta, Hadi dicsőség jellel kérkedett. Nálad, hazám, csak külszin az a pompa, Leplezni a te szolga-létedet. Oh én hazám, tündöklő palotáid, Sok oszlopod és diadalived, Mind gúnyol téged, lelkem jobbat áhít, Mi megőrizze örök híredet. Ha szellem-munkát alkothatna szíved, Hogy birodalmak vesztét élje túl: Nem állna itten a te vándor híved, Mint e tört oszlop, vígasztalanul! SZEDERFÁNK Lombritkító ősz szállt alá a tájra És piros-sárgán hullt a falevél. De ellentállott kertünk szederfája, Sűrű, zöld lombját bárhogy tépte szél. Csodálva néztük virradatkor ébren, Hogy áll még zölden, bár dérrel tele, A fojtó ködben, nyirkos, hideg légben Az éjszakát kibirta levele. Erős, daczos fa, tűrj, az éjnek vége, Közelg a nap már, önti sugarát, Hogy felüdítsen, azért jön az égre S zöldelsz még egy-két őszi napon át. S ím jött a nap... A fára hull sugára, Ezer levél megborzong kéjesen, Átjárja mindet édes, meleg árja, Zizeg, rezeg, pompázik fényesen. De haj, a dér s a jég már odafagyva S már áthatolt zöldjén a dermedés, Napfény életre már nem csókolgatja, Utolsó álma ez az ébredés. A ráfagyott jég hirtelen megolvad, Megroppan, míg gyönyörtől ittasul. A nap letörte... Sűrü lomb te, hol vagy? Az egész dísz egyszerre földre hull. Lehullott lomb, irigyen nézem véged, Mindvégig zölden álltál, díszesen, A pusztulás egyszerre sujtott téged S egy fényes súgár ölt meg hirtelen. TENGERPARTI TEMETŐBEN... Tengerparti temetőben Sziklába vájt sír ölén Itt szeretném átaludni Örök álmaimat én. Hallgatódznám, a tengernek Lázas szíve, hogy dobog S halk morajként hatolnának Hozzám a nagy viharok. Hullám-zúgás gerlebúgás Lenne nékem idelenn, Szél-sikongás mint méh-dongás Andalítna szüntelen. Nyugtom lenne, óh de mégis Sejthetném a harczokat S örök harczról örök békét Álmodnám a szirt alatt. A TŰNŐ PERCZ Megragadnám a tűnő perczet Te tiszta üdv, el nem eresztlek! De még vágyammal el sem érem S már újabb perczczel kell beérnem. Megállanék. Mily szép az élet, A nap ragyog boltján az égnek, Fényárban fürdik rengő sajkám, Babérliget int tenger partján. Mostan lehetne álmot szőnöm, A lét gondjával nem törődnöm, Iramló kéjen, percznyi üdvön Mint gyermek anyja keblén csüggnöm. De nem szabad. Az idő száguld, Percz föl se bukkant, már aláhullt, Egymást hajszolja, mint a hullám, Az én sajkámra ráborulván. Nincs sehol pihenő, megállás, Csak örök múlás, tova szállás, A nap is alig láthatóan Jár már az égen lehunyóban. Habokból hűvös szellő ásít, Suttogja üdvök elmúlásit. Felhő az égen csak azt súgja, Hogy menni kell a vándor-útra. Hát sehol, sehol merre nézek, Nincs szilárd támasz, biztos fészek, Nincs pontja a futó időnek, Hol horgonyt vessek vagy kikössek? És remegőn magamba térek, Tán bent szívemben partot érek? Bent percz születhet, percz elmulhat, Örök lényemhez sohsem nyulhat?! ÚJ TÖRTÉNETÍRÓK Királyt, vezért, hőst újraértékelnek, Gyalázva mind, kik előtt leborultunk. Ha még sokáig írnak történelmet, Lesz könyv a multról, haj, de nem lesz multunk. VAN-E MÉG? Van-e még fájdalom, Melyet nem kellett végigállanom? Tart-e számomra még Valami új, nagy sors-csapást az ég? Van-é lelkembe rés, Ahová még hatolhat szenvedés? Maradt-e birtokom, Amelynek vesztét majd sirathatom? ...Rémület száll belém. Van a világon, van mi még enyém: Leányom, hitvesem... Előled óh, hogy rejtsem, istenem?! Palágyi Lajos aláírása VAJDA JÁNOS SÍRJA A temetőbe vitt utam. Hisz ott van Mind a jeles, ki társul fogadott, A temetőben alszik megnyugodtan, Ki honfi-hitből nékem részt adott. Ah, holtak országában kell keresnem Hazám, a te leghívebb fiadat, Aki élők közt már kétségbeestem, A holt tán nékem újra hitet ad... És járok sírról-sírra tétovázva, Hány emlékmű, megannyi palota, Alkusz vezérek büszke síri háza, Kétszínű bölcsek márvány-csarnoka. Csupán a költő sírját nem találom, Nincs rajta emlék, messze csillogó, Tart az irigység túl a bús halálon S feltámadást sem várhat már a jó. Immár e lét kéjével be nem éri, Kié ma minden földi jutalom, A holtak dicsőségét is kibérli Magának a telhetlen hatalom. Hogy túl a síron se enyészszen fénye Annak, ki földön rangban fényeleg: Álljon jel nélkül a nagyok erénye, Késő kegyelet se találja meg. Oh költő, én hitért jövék ki hozzád S még fájóbb kétség támad szivemen. Lám a jövő, melynek zászlóját hordád, Ledérebb, mint volt egykor a jelen. Egy vigaszod volt, mig a földön éltél, Hogy a halál majdan jutalmat ad, S lám, gyarlóbb a kor, mit javítni véltél, Élőt száműz, halottat megtagad. Mi adjon hát erőt, hitet szivemnek? Hogy' járjam meg utam másik felét? Jeltelen sírját látva mesteremnek És álnagyok hivalgó sírjelét. Mi vigasztaljon, oh mi bátorítson? Körültekintek... Dermedt téli táj... Nincs fény az égen, nincs virág a síron. Egykép kietlen élet és halál. De ime hallom, lelkem dermedt csendjén Egyhangún hogy döng, mint az óra-mű: Nyugodj meg, ember, bús hazádnak rendjén, Halál után sem vár díjat, ki hű. Csak halad útján semmit sem remélve S mégis szünetlen a tökély felé, Megy egyenest, mert nem tud lépni félre S mert komor végzet ekkép rendelé. VALLOMÁS Szivem mindig dicsőségért sóvárgott, De nem kerestem ál-utakon járva, Kivántam ünnepeltetést, virágot, Csak lelkem hite ne legyen az ára. A tömeg tapsa - óh mily édes dallam, De a tömegnek nem hizelgék érte; Forró sóvárgás űzött, hogy azt halljam, De ajkam soha senkitől sem kérte. Bírák tetszése, - boldogító szózat, De kedvükért máskép nem zeng az ének. Nagyok kegyelme - oh tudom, mi jót ad, De milljók búját el nem fojtom értek. Szerelmes az én szivem véghetetlen A dicsőségbe, miként szűz arába. Őt tisztán bírni, csak azért epedtem, Hisz nincs rajt' szép más, csak a tisztasága. Esdett dicsőség! hogyha el sem érlek, Egy mosolyod már rám hullt boldogítva S szivemben hordom a te bűvös képed' És álmodom majd rólad lent a sírba'. A VÁDASKODÓK Szegény hazám, örök panaszszal Halmoznak el rossz gyermekid, Tőled mind ujabb jót kivánnak, Neveznek fösvény mostohának, Mert kincs, gyönyör nem jut nekik. S már szitok, vád is kél szivükből, Már pártos terven fő fejük, Már idegenben is megszólnak, Világgá azt kiáltva rólad, Hogy itt a jóknak nincs helyük. S te jó hazám, mindnyájunk anyja, Ki mindig gyámolunk valál, Megvéded még a vádolót is, Megáldod még az átkozót is S a rossznak is jót nyujtanál. De magad is ezer csapástól Még föl sem is épülhetél, Fájdalmas szivű istenasszony, Ki szenvedél sok véres harczon, Kincs-garmadát nem gyűjthetél. S még így is, bár magad vivódol, Táplálod ezt, segíted azt, Mi mult időkből maradt néked, Szétosztod kincsed, gyöngyöd, éked, Hogy elnémitsad a panaszt. Emitt kezed könnyet törül le, Ott verejtékes homlokot, Ezt mult hűségért gyámolítod, Azt a jövőért kitanítod, S adsz mindegyiknek hajlokot. S ha több jut egynek, mint a másnak, Jó szived arról nem tehet, S ha törtetők, önzők, ledérek Szent bizalmaddal visszaélnek, Mást érjen vád, ne tégedet. S ne csak mást vádoljon zajongva, Ki nem találja itt helyét, - Eszmélve és magába szállva, Saját szivében megtalálja Balsorsa, búja kútfejét. A kapzsi vágy az ott szivében, Mely vérét hajtja, kergeti, Vágyódva ujabb s ujabb élvre, Küzdő honától mindent kérne És mit sem adna meg neki. Óh én hazám, mindnyájunk anyja, Azt várja sok rossz gyermeked: Te munkálj, fáradj ő helyettük, Tedd jóvá sok könnyelmü tettük, S csak baj, gond jusson teneked. S van sok, ki már halottnak képzel, Akit csak eltemetni kell, És már-már fosztogatva téged, Eladnád azt az örökséget, Mit szerzél hősök vérivel. Telhetlen bűnös gyermekek ti, Még él és élni fog anyánk, Ki minden fiát őrzi, védi! S nem venni tőle, adni néki, E hivatás szállott reánk. Óh, emlékezzünk a nagyokra, Honuktól mit se kértenek, Od'adtak érte rangot, kincset, Viseltek érte rabbilincset, Áldoztak vért és életet. Im ő, fejdelmek fenkölt sarja, Élhetett dúsan, gondtalan, S mert meghatá egy nép keserve, Jogar helytt vándorbotot nyerve, Honáért meghalt hontalan. S a nagy, ki szellemének fényét Addig árasztá szerteszét, Mig újkor virradt a hazára És amig ő reá magára Szakadt az örök vak sötét. S a hős, ki ifjú hitvesétől És Muzsájától elszakadt, Hogy egy küzdővel több legyen még, És több sír légyen jeltelen még S honáért még több áldozat. S a hősök, vértanuknak serge S az ismeretlen milliók! Óh, én szülő hazám, teérted Mind tűrt, mind szenvedett és vérzett És nem kért tőled földi jót. És mert nem kérték, megtalálták A jót, miért hű szív eseng, A szent összhangot önmagukban, Eszméjük győzelmét honukban S az örök éltet odafent. VÁNDORÚT Fönt a magasban vándorolva Néztem alá a ködgomolyra S a mélyben nyüzsgő hangyabolyra. Ormok, tetők ragyogtak napban, Tanyák is tüntek föl alattam, Míg én magamban elhaladtam. Olykor közelebb érve hantot, Hallottam egy-egy édes hangot, Falusi nyájas estharangot. Vagy láttam, lent virágok nyílnak, Meg is csapott a vágy, az illat, De tovább vont egy fényes csillag. S most úgy érzem, hogy nem is éltem, Nagyon is messzi útra tértem S csak eltünök majd észrevétlen. Nem vagyok én, csak bolygó vendég, Mögöttem űr, előttem nemlét, Sem út, sem mult, sem vágy, sem emlék. VIGYÁZZ... Vigyázz, vigyázz, én jó hazám, Jog és szabadság ősi menedéke, Ki állsz sok véres harcz után, Csak le ne döntsön ez a szolga béke. Vigyázz, ne bízd el magadat Hatalmas urak pártfogó kegyében! Oh csak kegyencz vagy, - nem szabad, Van szabadalmad, - jogod nincsen, népem. Honszerző hősök fegyverét Kezedből réges-régen kicsavarták, Helyébe adták a cseléd, Az udvaroncz szép czifra díszü kardját. Nem hatalom, - dísz az csupán, S dísz sem magadnak, - hej csupán uradnak, Vezér ki voltál hajdanán, Ah mivé lettek? zsoldos szolgahadnak. S még azt is, szolga-köntösöd, Csak addig tűrik uraid te rajtad, Mig hű vagy mindenek fölött, Mindenre kész, vak engedelmes fajzat. S mig szolgálsz, egyre vész erőd És egyre többet követelnek tőled. Oh én hazám, féld a jövőt! Elámított nép, óh mi lesz belőled? Ha többé nem szolgálhatod S föl sem használhat minden czélra téged, A pártfogó majd félredob, Keres magának alkalmasb cselédet. S te haj! nem is tudsz igazán Szolgálni úgy, mint annyi szolgalélek, Szabadnak születtél, hazám, És nem lehet, hogy megtagadjad véred. Csak elkábított az a kegy, De föltámadsz még, öntudatra gyulva! A czifra díszt még leveted, S honszerző kardod fénylik, villog ujra! (1890) A VITORLÁS Mit kivánsz még, csónakos? Nyájas kék a tenger, A táj ragyogó napos, Rajta szellő leng el. Lebke-szárnyú vitorlád Enyhe szél feszíti, S ha kell, ott van a lapát Izmos kar meríti. Édes víz és eleség Elég van hajódon, Melletted kis feleség, Rajtad csüng aggódón. Elvonúlt már mögötted Múltad ezer vésze, - Az esdett rév előtted, S utad kisebb része. Jó pajtások, emberek Nincsenek bár itten: - Elég immár teneked Tenger, ég és isten. Tenger lágyan dajkáljon! Az ég csókolgasson! Kis vitorlás sajkádon Az isten virraszszon!

0 komment , kategória: Palágyi Lajos