Belépés
kohlinka.blog.xfree.hu
Lehet, hogy fentről többet látni, de a jajszó már nem hallatszik olyan élesen. Szendrei Klaudia
1958.03.07
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     2/3 oldal   Bejegyzések száma: 29 
Heinrich Heine: Katharina
  2009-06-14 17:09:52, vasárnap
 
 

Zirkuli Péter válogatása: Katalin

Mohazöld bársonyborítású könyvecske

Helikon Kiadó 1986.


(Részlet a versciklusból)

Nem akarja, hogy bemutassam

"Nem akarja, hogy bemutassam?"
- a herczegnő így suttogott.
"Nem érzek oly erőt magamban!
Ránézek, s belekábulok."

Feldúl e gyönyörű teremtés!
Több ez, mint puszta sejtelem.
Jelenléte ujjáteremt és
új kint, s gyönyört játszik velem.

Úgy szorongok a közelében,
mégis heves vágy űz felé.
Vad csillagfény tüzel szemében,
jó sorsomé? rossz sorsomé?

Homloka tiszta. De a villám
mögötte már csattanni kész,
mely vihart kavarva lesújt rám,
hogy szívem mélyén dúl a vész!

Szája szelíd. De rémülettel
látom már a rózsák tövén
kígyóit: édes mérgeikkel,
hamis csókkal marnak belém.

De hajt a vér, egy vészes, édes,
helyhez mindjobban közelít.
S már hallom is: a hangja kérdez,
hallom csengő lángnyelveit:

"Monsieur, ki ez az énekesnő?
Ismeri a nevét talán?"
Két szót tudok dadogni, kettőt:
"Énekeltek egyáltalán?"

Tandori Dezső fordítása
 
 
0 komment , kategória:  Zirkuli Péter: Katalin  
Csokonai: Kata napra
  2009-06-14 17:04:04, vasárnap
 
 

Zirkuli Péter válogatása: Katalin

Mohazöld bársonyborítású könyvecske

Helikon Kiadó 1986.

Micsoda nagy vigság van itt a majorba,
Miért a sövény is úszkál itt a borba,
Hol vette az ennyi sok úri vendégét,
Kik dosztig locsolják a spongyia gégét?
Nem gondolhatják el a felső városba,
Micsoda trakta van itten a laposba.
Megholt-é valaki, vagy pedig született,
Hogy ennyi szép vendég egy házhoz gyülhetett?
Azt mondja egy hajdú kinn a pódiumon:
"Hát bizony, hogy Kata napján megjelentek
Sok úri vendégek, menjenek be kentek.
Lájék-é, megőltünk tyúkot, ludat, kappant,
Bor is vót, de abba a mi szemünk koppant."
Igy szóllott a hajdú. Itt vagyunk, s ha Kata
Nem bánja, elmondjuk mindjárt adcommata.
Sajnáljuk valóba, hogy ma még jó reggel
Nem jöhettünk ide éneklő sereggel.
De senki eránta semmit se jelentett,
Hogy még ma Katának tegyünk komlimentet.
Pedig olly jó szive van hozzánk őnéki,
Amellyért tisztelik a Múzsák vidéki.
Kár, hogy meg nem tudtuk elébb azt a napot,
Amellybe levegyük nála a kalapot.
Pedig Kata neve azt megérdemlené,
Hoegy a kalendárjom veressel festené.
Hogy igy, mint ünnepet, meg lehetne ülni,
S ne kellene illyen későn becsődülni.
De semmi, jó neven veszi talán Kata
At is, amit Múzsám Illy hamar írhata.
Nem cifra, de szives a mi tisztelésünk,
Csak tiszta lélekből mondjuk, úgy nem késünk.
Kivánjuk hát, éljen szerelmes párjával,
Éljen nevedékeny három nimfájával.
Éljen sok esztendőt gyönyörű napokkal
S vigadjon örökké fent az angyalokkal.
E rövid, de fontos áldásunk summája,
Légyen tiszteletünk örökös táblája.
Reggel is csak annyit tudtunk vólna tenni,
Nem szükség hát mindig kávén megjelenni.
Mi, mihelyt megtudtuk, versíráshoz fogtunk
És illy setét este idevánszorogtunk.
Mi vissza is megyünk, a többi maradjon,
Szalagja, mentéje kanapéhoz fagyjon.
Egyszóval, úr és pap, ifjasszony, kisasszon
... a major házhoz mintegy hozzá asszon.
Kinek kedve nem vót, vagy pedig nincs kedve,
Bakkantsa meg hazamentekor a medve.
Ezzel jó éjtszakát kívánunk és Katót
Instáljuk, hogy ő is kívánjon (adiót).
 
 
0 komment , kategória:  Zirkuli Péter: Katalin  
Vidáman ütök fogat gerebenbe
  2009-06-14 16:52:31, vasárnap
 
 

Zirkuli Péter válogatása: Katalin

Mohazöld bársonyborítású könyvecske

Helikon Kiadó 1986.


Robert Burns: Vidáman ütök fogat gerebenbe


Vidáman ütök fogat gerebenbe
és faragok vidáman kanalat,
üstöt foltozok és ha jön az este,
kedvemre csókolgatom Katimat.

Egész nap forgatom a kalapácsom,
csupadon-csupa fütty az életem,
éjjel babámmal élem a világom,
a király is cserélne tán velem.

Böjtöltem ám én keserű kenyéren,
míg Bessy jármát nyögte derekam:
de Szent Mihály lovát megülte régen,
madár dalol a sírján boldogan.

Gyere karomba, Katim, Katikám,
gyere karomba, hadd öleljelek!
Testem-lelkem a tiéd, Katikám,
amíg csak élek,áldom a neved!

Kormos István fordítása
 
 
0 komment , kategória:  Zirkuli Péter: Katalin  
Árva Bethlen Kata (1700-1759)
  2009-06-14 08:36:48, vasárnap
 
 

Zirkuli Péter válogatása: Katalin

Mohazöld bársonyborítású könyvecske

Helikon Kiadó 1986.


"Ő a protestáns szent. Ha derűsebb kedélye és több lírája lett volna, azt mondanám, ő az erdélyi Avilai Szent Teréz. Istenben élő, Istenben lehorgonyzott hajó ő, nincs vihar, mely fölfordíthatná, nincs hullám, mely pozdorjává törné. Ótestamentumi hatalmas igazságtevő az ő Istene, s ilyen az ő szolgálója is: ins, száraz, kérlelhetetlen (...) Kata hitének üldözöttje és női katonája. A néki jutott vagyonnak felelős gazdasszonya és gyarapítója. Juhainak gyapjából fonalat fonatott, pokrócokat, csergéket, ködmönöket készíttetett. Vendégfogadókat, üveghutát állíttatott fel, malmai, jószágai voltak. A befolyó pénzből templomot emelt, iskolát építtetett, a tanítónak illő fizetést állapított meg. Ha praktikus tevékenységét lebontjuk az év 365 napjára a "tángyérok és kandérok" beszerzésétől a szitálómalomba való szitálóvászonig mindennek utána járt." (Károlyi Amy)


Bod Péter: Magyar Athenas
(részlet)

BETHLEN KATA. Volt (...) Bethlen Jánosnak Sámuel fia által unokája, tudományokat igen szerető, nagy kegyességű, tudós úri asszony. Ez igen szép magyar bibliotékát állított volt fel mgának, mindenfelől egybeszedetvén oda Erdélyből és Magyarországból a jó magyar könyveket, melyet még életében általadott a n. enyedi kollégyiom könyvesházába. Vonatott kivált az orvosi tudományokra, tudta is azt a tudományt alkalmasint, megtanulván Köleséri Sámuel, Simoni Márton és Borosnyai Márton medicinae doktoroktól,nevezetesen a füveknek természetét, erejeket, hasznokat, melyekkel a szegényeknek felette sokat használt.

Férjhez ment volt nem annyira maga, mint édesanyja tetszéséből római valláson való úrfihoz, gróf Haller Lászlóhoz. Ez nemsokára elhalván pestisben, negyedfél esztendei özvegysége után a római sz. birodalombéli gróf Széki Teleki Jósef Úrhoz, ezzel is csak tíz esztendőket töltvén, özvegységre maradott 1732-dik eszt.,amelyben töltött el szép hírrel-névvel s mindeneke előtt való kedvességgel XXVII esztendőket. Udvara olyan volt, mintegy jól rendelt klastrom. Élete mások előtt példa és világos tükör. Töltöttem el mellette papi terhes hivatalban lelkemnek felette nagy s ki nem írható gyönyörűségével hat esztendőket, amelyekben csak hat szóból való megbántódásom sem volt, úgyhogy sokan mondanák azt,akik életemet,miben álljon, látták, hogy csak az angyalok élnek jobban az égben. Töltvén özvegyi idejét sz.elmélkedésekben, írt is afféléket. Leírta a maga bajoskodásait, s kisérteteit, melyeket ki is nyomtattatott ily titulussal: Védelmező erős pais, mellyek a kísérteteknek tüzes nyilai e világból terhes nyavalyái után nagy Istenhez való bizodalommal és Kristus érdeméhez való ragaszkodással 1759-dik eszt.,életének is ötvenkilencedik esztendejében.

Árva Bethlen Kata

Önéletírása

(részlet)

LIII

Felszabadulván a helységek az Isten kemény ítélete alól a pestis megszűnése által, én is 1720. esztend. pünkösd havában Fejéregyházára mentem, hogy megholt férjemet eltemettessem, amint hogy el is temettem Szent Iván havában.

LIV

Mikor már a temetésre készülnék, az elsőszülött fiam, Sámuel betegségbe esék. Szerettem volna ezt a gyermekemet felette nagy indulattal úgy, hogy anyának gyermekéhez való nagyobb szeretetét kigondolni sem lehet, de szeretetem mindenkor Istenhez való felfohászkodással volt, hogy az én Istenem nem végye el énelőlem, minekelőtte a jó és gonosz között választást nem tudna tenni, s ne engedje, hogy e világgal megmocskolja lelkét.

IV

Volt ez a gyermek ábrázatjában igen szép, kellemetes, vidám tekéntetű, mindenek előtt, akik látták, kedves, ideje felvett való szelíd, engedelmes, noha még két esztendős nem volt, mikor az Isten magához vette, de sok oly jelek voltak benne, amelyek által reménséget vettem, hogy őiránta az Isten engemet meghallgatott. A pápista papokat el nem szenvedhette, hanem erősen félt és írtózott tőlük. Megpróbálták az atyjafiai, képet, olvasót adtak kezébe, azt mindjárt, ha tűz volt a házban, oda igyekezék vetni, ha pedig tűz nem volt, a szék alá hányta.

LVI

Egy versen Besztercén lévén, Haller György uram kívánta látni a gyermekeket, kiket oda is küldöttem, adtak akkor is hasonlóképpen képeket és olvasót a gyermekeknek: Sámuel akképpen cselekedett azúttal is, melyet látván Haller György uram, így szólott sokaknak hallásokra: vigyázzanak reá, az a gyermek vagy meghal kicsiny korában, vagy ha él, soha igaz pápista nem lészen,mert ebben egészen az anyja vére vagyon. Pál olyan kicsiny korában is mindenben ellenkezőképpen viselte magát, a képeket minden mondás nélkül megcsókolta, szerette, kiről is azt mondották, hogy mindenben édesatyja fia.

LVII

Megbetegülvén ezen kis Sámuel fiam egy vasárnap, másfél hétre az én jó Istenem iránta való keserves anyai szívből származott kívánságomat megteljesítette, mert őtet ő magához vette. Melyért is szent neve dicsőíttessék mindörökké. Szintén következőleg lévén az atyja temetése, azzal együtt Fejéregyházán eltemettettem.

LVIII

Nagy örömem volt azon, hogy Isten engemet ebben meghalgatott, hogy az én kedves gyermekemet magához vévén, nem engedte, hogy vallásommal ellenkező vallásban nevelkedjék fel. A leányom felől kétségben sem hoztam azt, hogy igaz hitemben és apostoli vallásomban ne nevelhetném fel. Mindenképpen jó volt állapotom: mert az én uramtól tisztességes jószágban maradtam volt, ifjúi erőben lévén, egészségem igen jó járt, megholt férjem lévén gróf Haller Gábor úr, aki igen barátságos, igazságot szerető jó ember volt és Haller János uram, aki ismét szelíd természetű volt, úgyhogy engemet egész özvegységemben legkisebbel is meg nem szomorítottak. Melyért Isten maradékjogokkal is tégyen jót.

LIX

Igazán írhatom azt, hogy eddig elfolyt életemnek ezen özvegységben való életem legkönnyebb és majd minden kereszt nélkül való része volt. Áldom is az én jó Istenemet, ki azt az irgalmasságot cselekedte énvelem, hogy az idegen vallású atyafiak között is oly csendes és minden megszomoríttatás nélkül való életet parancsolt és nem engedte, hogy a gonosz nyelveknek mérgek engemet megsérthessenek.
 
 
0 komment , kategória:  Zirkuli Péter: Katalin  
Petrőczi Kata Szidónia
  2009-06-14 07:56:52, vasárnap
 
 

Zirkuli Péter válogatása: Katalin

Mohazöld bársonyborítású könyvecske

Helikon Kiadó 1986.


Petrőczi Kata Szidónia (1644-1708) "... szerelmi líráját az teszi különlegessé, majdnem példátlanná, hogy vágyódásnak, örömnek, gyöngeségnek alig van nyoma benne, csupa kínlódó féltékenység, komoran követelő hűség, szenvedélyesen lobogó szemrehányás-özön, máskor hűvösen tárgyilagos nyomozás, végül a változás reménye nélkül zokogó panasz-áradat, halál-várás."(Weöres Sándor)


Jaj, szivem gyötrelmi

Jaj, szivem gyötrelmi, sebeim fájdalmi
Vajon de mikor szűnnek?
Sűrű könnyhullásim, gyakor sóhajtásim
Naponkint im mint nőnek,
Bánatim sebembe, elbágyadt szivembe
Újabb nyilakkal lőnek.

Látom, hogy már soha nem vidul, mert moha,
Mint rút köd, bús szivemet,
Szomorúságimnak,méltó siralmimnak
Elborítá elmémet,
Felhőt szaporitok sóhajtásimmal, ó
Fogyatom életemet.

Szánjatok, kősziklák! erdők, kies puszták
Bánkódjatok énrajtam!
Szánjatok meg, kérlek, mert jaj, búban élek
S íme,mire jutottam.
Mezők szép virági, vizek friss folyási,
Könnyezzetek énrajtam!

Erdei vadak, repülő madarak,
Sok jajszómat halljátok!
Te is, csendes Ekhó, hallod, hogy gyakran ó
Jön ki számon, s tudjátok
Okát bánatimnak, gyakor panaszimnak.
Miért, hogy meg nem szántok?

Ó, könyörületlen, kemény és kegyetlen
Tigrisek és sárkányok!
Méltó siralmimon, szörnyű fájdalmimon
Néktek is, oroszlánok,
Essék meg szivetek! áradjon könnyetek
Mérges viperakigyók!

Tengernek habjai, cet és más halai,
Értsétek meg jajszómat!
Kérlek, megszánjatok, bár csak sóhajtsatok
S enyhítsétek kinomat,
Azzal, mert már nékem nincsen reménységem,
Hogy elfelejtsem búmat.

Ha Orpheust régen hallgattátok hiven,
Hogy kesergett lantjával,
Sőt még Prosperina, Poklok királynéja
Megszánta, s bánatjával
Lágyitotta szivét, Euridikéjét
Megnyerte nótájával.

Méltán engemet is szánhattok, mert én is
Kesergek, jaj, szüntelen!
Mind éjjel és nappal bús óráim jajjal
Múlnak s abban vételen,
Mint mély örvényébe, tenger mélységébe
Merültem reménytelen.
 
 
0 komment , kategória:  Zirkuli Péter: Katalin  
Grúz Katalin királynő szenvedé
  2009-06-14 07:44:38, vasárnap
 
 

Zirkuli Péter válogatása: Katalin

Mohazöld bársonyborítású könyvecske

Helikon Kiadó 1986.


A szent életű Katalinok felbukkannak a barokk költészetben is. Andreas Gryphiust, a nagy német barokk poétát (1616-1664) az 1624-ben kivégzett Grúz Katalin királynő mártírharlála ihlette meg. A költő 1649-ben szomorújátékot írt róla Grúz Katalin, avagy A megőrzött állhatatosság címmel, amelyben a politikai ármányt (Abbasz perzsa sah Katalint hitszegő módon elfogja, s miután az nem hajlandó feleségül menni hozzá, sem pedig mohamedán hitre térni, s fenyegetések és gyötrelmek közepette is állhatatos marad, Abbasz válogatott kínzásokkal megöleti.) Gryphius a sztoikus bölcselemmel és keresztény üdvtannal szembesíti a tüzes fogókkal szétszaggatott Katalin Krisztus jegyeseként és az örökkévalóság várományosaként megdicsőül. Gryphius néhány évvel később egy epigrammikus tömörségű költeményben foglalta össze drámája gondolatmenetét. Kortársát, az ausztráliai Katharina Regina von Greiffenberget, a XVII. század egyik legnagyobb női költőegyéniségét (1633-1694) hasonló megdicsőülés vágya inspirálta, mesterien formált szonettjeiben a bensőséges áhitat misztikus élményét mélyíti el.


Andreas Gryphius: Grúz Katalin királynő szenvedéseiről


Valóságos csoda! Szépséges nőalak!
Koronás asszonyok között fénylő igézet,
ki a tüzes fogót meg nem borzadva nézed!
Lelked a Sah kegyén s vad haragján kacag!

A Sah kínálta trónt kívánja Perzsia,
de nem kellett neked. Egész Perzsia reszket,
mikor a kínhalált bátran szenvedni kezded,
melynek húsod (s Te nem) jutott szaggatnia.

A ragyogó arany hév parázzsal dacol:
bár egy fejedelem mindenkinek parancsol,
neked mégsem. Dühén, mely téged összeroncsol
(azt, aki még Te vagy), diadalmaskodol.

Márton László fordítása


Katharina Regina von Greiffenberg: Isten szépséges és csodálatos kormányzásáról

Ki bölcsesség tejét adod a csillagoknak,
akikből jön a Sors - de másként is lehet
beteljesíteni magas Végzetedet,
amely előtt az Ég erői meghajolnak -,

jogarod fényitől minden Jók felragyognak:
bámulod szüntelen, amint a Szeretet
vigyáz Holdat, Napot és kicsiny verebet,
nem ér hív Lelkedig láng-esze angyaloknak.

Ezer szálból szövöd a Szerencse lépteit:
minden csillagkörön s földi helyeken által
valóság legyen az, amit jónak találtál,

akaratod utat és tért szeretve nyit.
Húzd meg a szíveink összekötő zsinórját,
s a Vágy és a Való között ledől a korlát.

Márton László fordítása
 
 
0 komment , kategória:  Zirkuli Péter: Katalin  
Katalin-csúfolók
  2009-06-14 07:30:00, vasárnap
 
 

Zirkuli Péter válogatása: Katalin

Mohazöld bársonyborítású könyvecske

Helikon Kiadó 1986.


A XVI. század közepétől kezdve ismeretesek különféle csúfolók, azaz olyan versezetek,amelyek lányokat-vénlányokat, férfiakat és mesterségeket, hiteket és házasságot, valamely helyet, vagy mesterséget szólítanak meg, többnyire felsorolásszerűen, előszámlálva név szerint az érintetteket. Az asszonycsúfolók például valóságos seregszemlét tartanak a Margitok, Ilonák, Borbálák és i.t. fölött, s amit róluk mondanak, az az ezerhétszázas évektől válik mind vaskosabbá, oly trágár gúnyolódássá, melyben ki-ki megkapja a magáét. "Nem szólok én senkiről,/Csak az asszonynépekről,/Magok viseléséről,/Írok természetekről" - kezdi a XVII. század végi Cantio ludicra, hol olyasféle hangnemben éri szó a Katákat, Katusákat is, mint az ún. pajkos énekekben.

Alia optima

=A.M.: Más legjobb (ének), 1604. körül
(részlet)

Egyszer vala életemben
Sok szeretőm én szerelmemben,
Kikkel életemben
Éltem erőltem igyemben.

Az egyiknek neve Margita,
Ki magához utat megnyita
Megharagita
Busita, csak mégsem tágita.

Másodiknak neve Ilona,
Fogad: Isten hoza jó vóna,
Lőn zenebona,
Ott jól jára szegin katona.

Harmadiknak neve Katusa,
Gyenge fel(h)ír szép sima husa,
Bátor meg ne fussa,
Azkinek ott leszen jussa.

Cantio ludicra

(A, M.: Szórakoztató ének, 1677 után)
(részlet)

Kata urát gyűlöli,
Tanácsát nem kedveli,
A kontyát félre teszi,
A farát nem kíméli.

Két pajkos ének

Katonának hívnak engem...

Katonának hívnak engem,
Hasam végin a fegyverem,
S mikor én azt billegtetem,
Akkor szeret Katus engem.

Ha én őtet leterítem,
S kopjámat megemlítem,
Pisztolyomtúl nem irtózik,
Inkább benne megfogódzik.

Töri Kati a lencsét...


Töri Kati a lencsét,
Várja a jó szerencsét,
Mikor viszik a padra,
Recseg a nád alatta.

 
 
0 komment , kategória:  Zirkuli Péter: Katalin  
A makrancos hölgy
  2009-06-13 17:43:02, szombat
 
 

Zirkuli Péter válogatása: Katalin

Mohazöld bársonyborítású könyvecske

Helikon Kiadó 1986.

Charles és Mary Lamb: A makrancos hölgy
(Filmben játszotta az asztrológiai -halakra jellemző leírással született Elizabeth Taylor, aki hízásra volt hajlamos)


Katalin, a makrancos hölgy Bapfistának, egy gazdag páduai úrnak legnagyobb lánya volt. Olyan fékezetlen szellemű, olyan vad és indulatos, kotnyeles és csípős nyelvű hölgy volt, hogy egész Páduában nem ismerték más néven, csak Makrancos Katának. Igen kétesnek, sőt valójában lehetetlennek látszott, hogy valaha is akadjon olyan úriember, aki feleségül merje venni ezt a lányt, ezért hát sokan kárhoztatták Bapfistát, amiért visszautasított sok nagyszerű ajánlatot, amely Katalin szelíd húgát, Biancát illette. Bapfista azzal utasította el Bianca kérőit, hogy majd ha az idősebb nővért illendően férjhez adja, csak akkor nyernek szabadságot arra, hogy Biancát megkérhessék.

Történt azonban, hogy egy Petruchio nevű nemesember érkezett Páduába azzal a céllal, hogy feleséget keressen: az ő bátorságát nem vették el Katalin indulatáról szóló hírek, s amikor hallotta, milyen gazdag és csinos lány, elhatározta, hogy feleségül veszi ezt a hírhedt páriát, s majd szende, kezes asszonnyá zabolázza. És az már igaz, hogy senki sem volt olyan alkalmas erre a herkulesi munkára, mint Petruchio, akinek természete éppolyan fenhéjázó volt, mint Kataliné, de volt szelleme, jókedve és humora is, továbbá okos, helyes ítéletű férfi is volt, értett hozzá, hogyan kell szenvedélyes, tomboló dühöt tettetni, amikor pedig nyugodt volt a kedélye, hogy ő maga is vidáman tudott nevetni saját színlelt haragján, mivel természettől gondtalan és könnyed férfi volt. Az a szilaj viselkedés tehát, amelyet akkor alkalmazott, amikor Katalin férje lett, merő játék volt csupán, vagy pontosabban szólva, bölcsen belátta: ez a tettetés az egyedüli módja annak, hogy saját területén kerüljön fölébe a dühöngő Katalin szenvedélyességének.

Petruchio nekiindult tehát, hogy a makrancos Katalinnak udvaroljon, de mindenekelőtt apját, Bapfistát kereste föl, engedélyt akart kérni, hogy megnyerhesse lányát, a szelíd Katalint - mert így nevezte Petruchio -, s huncutul azt mondta, hallott már szemérmes szerénységéről, nyájas viselkedéséről, s azért jött el Veronából, hogy szerelméért versengjen.

Az apa szerette volna férjhez adni lányát, de azért kénytelen volt bevallani, hogy Katalin nemigen felel meg ennek a jellemzésnek és csakhamar ki is tűnt, milyen szelíd anyagból faragták Katalint, mert berontott a szobába zenetanárja és panaszkodott, hogy növendéke, a szelíd Katalin betörte a fejét lantjával, mert a mester hibát merészelt találni játékában. Amikor ezt Petrurchio hallotta, így szólt:
- Derék egy leányzó, jobban szeretem, mint valaha és epedek, hogy végre cseveghessek vele. - Aztán határozott válaszért sürgette az öregurat és így szólt: - Az én ügyem sürgős, signor Bapfista, nem jöhetek naponta udvarolni. Ismerted atyámat: meghalt már, s minden javának, birtokának én vagyok az örököse. Mondd meg hát, ha megnyerem lányod szerelmét, milyen hozományt adsz vele?

Bapfista úgy gondolta, kérő létére kissé nyers a modora, de örült, hogy férjhez adhatja Katalint, s ezéret azt felelte, húszezer tallér hozományt ad vele, halála után pedig fele birtokát: úgyhogy gyorsan elrendezték ezt a furcsa házasságot, s Bapfista elment, hírül adni makrancos lányának szerelmese szándékát, aztán beküldte őt Petruchióhoz, hogy meghallgassa udvarlását.

Közben Petruchio azon gondolkozott, hogyan próbálja megnyerni szerelmét és így szólt magában:
- Amint belép, elkezdek neki mulatságosan udvarolni: ha gúnyolódik, azt mondom neki, olyan édesen énekel, mint a csalogány, ha ha szemöldökét ráncolja, azt mondom neki, olyan derüs az arca, mint a harmattal frissen mosott rózsák, ha egy szót sem szól, ékesszólását dicsérem majd, s ha azt mondja, hagyjam magára, úgy köszönöm meg, mintha arra kért volna, maradjak vele egy hétig.

Katalin ekkor méltóságteljesen belépett, s Petruchio így szólította meg:
-Jó reggelt, Kata, hallom, ez a neved.
Katalinnak nem tetszett ez az egyszerű üdvözlés, ezért megvetően így szólt:
- Aki velem beszél, Katalinnak nevez.
- Hazudsz - felelte a szerelmes -, a te neved egyszerűen Kata, helyre Kata, néha makrancos Kata, de annyi bizonyos, Kata, hogy te vagy a legcsinosabb Kata az egész keresztény világon és ezért Kata, mivel szelídségedet dicsérik minden városban, eljöttem, hogy megkérjelek, légy a feleségem.

Annyi bizonyos, hogy ezek ketten furcsa lánykérést rendeztek. A lány hangosan és dühösen bizonygatta a fiúnak, hogy méltán jutott a makrancos névhez, a fiú azonban továbbra is Katalin édes, udvarias szavait magasztalta, végül pedig - mert olyan rövidre akarta fogni az udvarlást, amennyire csak lehet -, amikor hallotta, hogy közeledik a lány apja, így szólt:
- Édes Katalin, hagyjuk már ezt a hiábavaló fecsegést, apád úgyis beleegyezett, hogy a feleségem légy, már a hozományban is megállapodtunk és akár akarod, akár nem, elveszlek.

Ekkor belépett Bapfista, Petruchio pedig azt mondta neki, hogy a lánya kedvesen fogadta őt, s megígérte, hogy jövő vasárnap férjhez megy hozzá. Katalin tagadta, azt mondta, inkább lássa vasárnap Petruchiót felkötve, s szemrehányásokat tett apjának, amiért azt kívánja tőle, hogy ilyen kelekótya csirkefogóhoz menjen, amilyen Petruchio. Petruchio arra kérte az apját, ne is hallgasson lánya dühös szavaira, mert ők ketten megbeszélték, hogy Katalin majd vonakodni fog az apja előtt, de amikor egyedül voltak, igen gyöngédnek és szeretetteljesnek találta. Végül is így szólt a lányhoz:
Add a kezedet, Kata! Velencébe megyek és mindenféle szép holmit hozok neked esküvőnk napjára. Gondoskodj az ünnepségről, apám és hívd meg a násznépet. Nyugodtak lehettek, hozok gyűrűket, mindenféle cicomát, gazdag ruhákat, hadd legyen szép az én Katalinom, most pedig csókolj meg, Kata, mert vasárnap megesküszünk.

Vasárnap összegyűlt az egész násznép, de sokáig kellett várniok, amíg Petruchio megjelent, úgyhogy Katalin már zokogott bosszúságában, ha arra gondolt, hogy Petruchio csak csúfot űzött belőle. Végül mégis megjelent, de semmit sem hozott el a Katalinnak ígért mennyegzői cicomából, ő maga sem volt vőlegénynek öltözve, hanem furcsa, rendetlen ruhát viselt, mintha csak gúnyt akarna űzni abból a komoly ügyből, amiért voltaképpen eljött: még a szolgáját, sőt lovasait is ugyanilyen hitvány és hóbortos módon szerelte föl.
Petruchiót nem lehetett rábeszélni, hogy ruhát váltson, azt mondta, Katalin hozzá jön feleségül, nem pedig az öltözékéhez, amikor aztán látták, hogy hiába okoskodnak vele, elmentek a templomba, de ott is ugyanolyan bolondul viselkedett, mert amikor a pap megkérdezte Petruchiót, akarja-e Katalint feleségül, olyan hangos káromkodás kíséretében mondta ki az akaromot, hogy mindnyájan megriadtak, a pap leejtette a könyvét é amikor lehajolt, hogy fölvegye, a hóbortos vőlegény akkorát vágott rá, hogy a pap is, a könyve is földre pottyant. És amíg csak az esküvői szertaretás folyt, Petruchio úgy toporzékolt és káromkodott, hogy a szilaj Katalin csak úgy reszketett félelmében. Amint véget ért a szertartás, még ott helyben, a templomban már bort kért, hangosan felköszöntötte a társaságot, a borba mártott süteményt a sekrestyés arcába vágta és furcsa tettét nem is indokolta mással, mint hogy a sekrestyésnek gyér, éhenkórász szakálla van és mialatt ő ivott, mintha kinézte volna szájából azt a süteményt. Annyi bizonyos, hogy soha még ilyen őrült házasságot nem kötöttek, de Petruchio azért öltötte magára ezt a vadságot, hog annál inkább sikerüljön a makrancos felesége megzabolására kieszelt terve.

Bapfista bőséges lakodalmat készített elő, de amikor visszatértek a templomból, Petruchio kézen fogta Katalint és kijelentette, az a szándéka, hogy azonnal hazaviszi feleségét és sem apósának tiltakozása, sem a feldühödött Katalin mérges szavai nem változtattak akaratán. Ragaszkodott ahhoz a férfi jogához, hogy úgy rendelkezzék feleségével, ahogy neki tetszik, s magával is hurcolta Katalint, mert olyan hetykének és eltökéltnek mutatkozott, hogy senki sem merészelt ujjat húzni vele.

Petruchio a feleségét egy nyomorúságos, ösztövér, csont és bőr gebére ültette, amit külön e célra szemelt ki, de őneki magának és szolgájának sem volt különb lova: sáros, göröngyös utakon át haladtak és valahányszor Katalin lova megbotlott, szidta, átkozta a szegény terhe alatt alig vánszorgó rozzant párát, mintha csak a legvadabb ember lett volna, aki valaha is élt ezen a földön. Végre fárasztó utazás után, miközben Katalin egyebet sem hallott, mint Petruchio dühös veszekedését a szolgákkal és a lovakkal, hazaértek. Petruchio nyájasan üdvözölte otthonában, de eltökélte, hogy Katalin se nyugalomhoz, se ennivalóhoz nem jut ezen az éjszakán. Az asztalokat megterítették, a vacsorát hamarosan felszolgálták, de Petruchio azzal az ürüggyel, hogy minden fogásban hibát talált, földhöz csapta az ételt és megparancsolta a szolgáknak, hogy vigyék ki, s mindezt úgy mondta, merő szeretetből teszi Katalin iránt, nehogy rosszul elkészített ételt egyen. S amikor Katalin fáradtan és vacsora nélkül visszavonult lenyugodni, Petruchio ugyanígy hibát talált felesége ágyában, a földre hajigálta a párnákat és takarókat, úgyhogy Katalin kénytelen volt egész éjszaka egy székben ülni, de ha már-már sikerült elszundítania, azonnal felébresztette férjének harsány hangja, amint szolgáira viharzott, amiért rosszul vetették meg felesége mennyegzői ágyát.
Másnap Petrucho folytatta ezt az eljárást és továbbra is kedvesen beszélt Katalinnal, de amikor Katalin megpróbált enni, férje hibát talált mindenben, amit eléje tettek.
A reggelit éppen úgy földhöz vágta, mint a vacsorát, úgyhogy Katalin, a gőgös Katalin kénytelen volt könyörögni a cselédeknek, hozzanak neki titokban egy morzsa ételt, de azokat Petruchio kitanította, s így azt felelték, semmit sem mernek adni Katalinnak uruk tudta nélkül.
- Ó - mondta Katalin -, csak azért vett el, hogy kiéheztessen? A koldusok, akik apám kapujához jöttek, azok is kaptak enni! De én, aki soha nem tudtam, mit jelent az, bármit is kérni, éhezem, mert nem kapok enni, szédülök, mert nem alhatom el, káromkodással tartanak ébren, ordítozással táplálnak és az egészben az bosszant legjobban, hogy mindezt a tökéletes szerelem ürügyén műveli és úgy tesz, mintha rögtön meg kéne halnom, amint alszom, vagy eszem.

Itt a magányos elmélkedés félbeszakadt, mert Petruchio belépett, nem az volt a célja, hogy Katalin a végletekig éhezzen, ezért hát valami kis húst hozott neki és így szólt hozzá:
-Hogy van az én édes Katám? Látod, szerelmem, milyen buzgó férj vagyok? Én magam készítettem el az ételedet. Remélem, jóságom hálát érdemel? Hogyan! Egy szót sem szólsz? Akkor nem ízlik neked az étel és hiábavaló volt minden fáradozásom.
Parancsot adott hát a szolgának, vigye ki a tálat. A rendkívüli éhség megtörte már Katalin gőgjét és ilyen szókra bírta, bármilyen dühöt is érzett szíve mélyén:
- Kérlek, hadd maradjon.
De nem ez volt minden, amit Petruchio el akart nála érni, s ezért így felelt:
- A leghitványabb szolgálatot is köszönettel szokás fizetni, az enyémnek is ez jár, mielőtt az ételhez nyúlsz.
Mire Katalin tétovázva kinyögte:
- Köszönöm, uram.
Erre aztán megengedte Petruchio, hogy felesége hozzálásson a szegényes ételhez és így szólt:
- Váljék egészségedre, szelíd szívem, Katám. De gyorsan egyél. Most pedig, édes szerelmem, visszatérünk apád házába, ott aztán kedvünkre kimulatjuk magunkat, selyemruhákban, szép kalapokkal, aranygyűrűkkel, fodrokkal, szalagokkal, legyezőkkel, két rend csipkeruhával -, s hogy elhitesse vele, mennyire igazán az a szándéka, hogy megajándékozza ilyen örvendetes holmival, behívott egy szabót és egy divatárust, azok behoztak néhány új ruhát, amelyet ő rendelt meg Katalin számára, aztán leszedette az edényt az inassal, még mielőtt Katalin elverhette volna éhségét és így szólt hozzá:
- Mi az, már meg is ebédeltél?
A divatárus átnyújtott egy kalapot e szavakkal:
- Itt az a kalap, amit méltóságoddal megbeszéltünk!
Petruchio erre újra elkezdett viharozni, kijelentette, hogy a kalapot úgy szabták ki, mint a bögrét, de nem nagyobb, mint egy dióhéj, vagy csigaház és azt mondta a divatárusnak, vigye el és nagyobbítsa meg. Katalin közbeszólt:
- Nekem ez kell, ma minden úrinő ilyen kalapot hord.
- Ha majd te is olyan finom leszel, mint egy úrinő - felelte Petruchio -, akkor te is kapsz egyet, addig nem.

Az étel, melyet Katalin elfogyasztott, kissé életet öntött csüggedt lelkébe, s ezért így szólt:
- Uram, remélem, szabad beszélnem, márpedig beszélni akarok. Nem vagyok kisbaba, sem gyerek, nálad különbek is eltűrték, hogy kimondjam, ami a lelkemet nyomta, ha pedig te nem tudod eltűrni, jobb, ha betömöd a füledet.

Petruchio úgy tett, mintha nem hallotta volna ezeket a haragos szavakat, mert szerencsére rájött, hogy az érvekkel való felesélgetésnél sokkal jobb módja is van annak, hogy feleségével elbánjon, ezért mindössze ez volt a válasza:
- Úgy van, igazad van, vacak egy kalap ez és nagyon szeretlek, amiért nem tetszik neked.
- Szeretsz vagy nem szeretsz - mondta Katalin -, nekem tetszik ez a kalap és nekem ez a kalap kell, vagy semmilyen.
- Azt mondod, látni akarod a ruhát - mondta Petruchio, aki még mindig úgy tett, mintha félreértené.
Előrelépett hát a szabó és megmutatott Katalinnak egy szép ruhát, amelyet neki készített. Petruchiónak azonban az volt a szándéka, hogy se a kalapot, se a ruhát ne kapja meg, s ezért ebben éppen annyi hibát talált.
- Ó, Uram irgalmazz! - mondta. - Micsoda rongy ez, hát erre te azt mondod, ruhaujj? Olyan ez, mint egy ágyucső. Úgy föl van szeletelve, mint egy almáslepény.
A szabó azt mondta:
- Méltóságod mondta, hogy a mai divat szerint készítsem!
Katalin közbevetette, hogy sohasem látott még jobban szabott ruhát. Ez elég is volt Petruchiónak: elrendelte, hogy titokban fizessék meg ezeknek az embereknek az áruikat és kérjék elnézésüket, amiért látszólag ilyen furcsán bánt velük, nyíltan azonban goromba szavakkal és dühöngő mozdulatokkal kikergette a szobából a szabót és a divatárust, aztán Katalinhoz fordult és így szólt:
- Akkor hát jöjj, Katám, inkább elmegyünk apádhoz ilyen szegényesen, ahogy most vagyunk öltözve.
Aztán lovait nyergeltette és erősködött, hogy ebédidőre odaérnek Bapfista házához, mert még csak hét óra. Csakhogy amikor ezt mondta, nem kora reggel volt, hanem éppen délidő, ezért Katalin meg merte kockáztatni - bár szerényen, mert már csaknem behódolt férje erőszakos modorának - ezt az állítást:
- De uram, hiszen már két óra, úgyhogy vacsorára sem érkezhetünk meg.
Petruchio azonban csak akkor akarta Katalint elvinni apjához, ha már olyan feltétlenül alárendelte magát az ő akaratának, hogy helyesel mindent, amit férje mond, ezért hát, mintha csak a napnak is ura lenne és megparancsolhatta az óráknak, azt mondta, annyi legyen az idő, amennyi neki tetszik, csak aztán indulhatnak el.
- Mert - folytatta - bármit is mondok, te mindig vitázol velem. Nem is megyek ma, hanem csak akkor, amikor annyi lesz az idő, amennyit én mondok.

Katalin kénytelen volt még egy napig gyakorolni ezt az újdonsült engedelmességét, s csak amikor Petruchio már tökéletesen leigázta büszke lelkét és emlékezni sem mert arra, hogy létezik olyan szó is, mint "ellentmondó" -csak akkor engedte meg Petruchio, hogy meglátogassa apját, de még útközben is az a veszély fenyegette Katalint, hogy visszafordulnak és pusztán azért, mert olyasmire célzott, hogy a nap süt, amikor pedig Petruchio azt erősítgette, hogy telihold ragyog délután.
- De hát az anyám fiára mondom - vágta rá Petruchio -, az pedig én magam vagyok, az legyen, amit én akarok, a hold, vagy a csillagok, mielőtt tovább megyek veled apád házába.
Ekkor úgy tett, mintha megint csak vissza akarna menni, de Katalin, csakhogy már nem a makrancos Kata, hanem az engedelmes feleség, így szólt:
-Menjünk hát előre, kérlek, moset, amikor már ilyen messzire eljöttünk és legyen a nap, vagy a hold, vagy ami neked tetszik és ha neked úgy tetszik ezentúl, hogy faggyúgyertya, esküszöm, nekem is az lesz.

De Petruchio el volt rá tökélve, hogy ezt ki is próbálja és ezért megint csak ezt mondta:
- Mondom, hogy a hold.
- Tudom, hogy a hold - felelte Katalin.
Hazudsz, hiszen azaz áldott nap - mondta Petruchio.
Akkor hát az áldott nap - felelte Katalin -, de nem a nap, ha te azt mondod rá, hogy nem az. Aminek nevezni akarod, az lesz és örökre az lesz Katalinnak.

Erre már Petruchio megengedte, hogy Katalin folytassa útját, de hogy további próbát tegyen, vajon tartós lesz-e ez az engedékeny kedve, úgy szólított meg egy öreg urat, akivel az úton találkoztak, mintha fiatal nő lett volna.
- Jó reggelt, nemes úrhögy. - És megkérdezte Katalint, látott-e valaha ennél szebb kisasszonyt, dicsérte az öregember piros és fehér színét, a szemét két ragyogó csillaghoz hasonlította és megint csak így szólította meg: - Gyönyörű szép leányzó, még egyszer jó napot kívánok neked! - És azt mondta a feleségének: - Édes Kata, csókold meg őt a szépségéért.

A végképpen legyőzött Katalin gyorsan magáévá tette férje véleményét és hasonló módon intézte szavait az öregúrhoz:
- Te ifjú, bimbózó hajadon, szép vagy, üde és édes! Hová mégy? Merre van lakóhelyed? Boldogok az ilyen szép kislány szülei.
- No de Kata, remélem, nem őrültél meg! Ez egy férfi, öreg, ráncos, aszott és ernyedt, nem pedig hajadon, ahogy te mondod
Mire Katalin így szólt:
- Bocsáss meg, öregúr, a nap annyira elkápráztatta a szememet, hogy mindent zsengének és üdének láttam, amire csak ránéztem. Most már felismerem, hogy tiszteletre méltó apó vagy, remélem, megbocsátod sajnálatos tévedésemet.
-Kérlek, bocsáss meg neki, derék öregúr - mondta Petruchio - és mondd meg nekünk, merre utazol. Nagyon örülnénk megtisztelő társaságodnak, hogy egy úton haladsz velünk.
Az öregúr így felelt:
- Kedves uram, te is, vidám úrhögy, furcsa köszöntésetek nagy csodálatba ejtett. Nevem Vincento és fiamat megyek meglátogatni, Páduában lakik.
Petruchio ekkor felismerte, hogy az öregúr Lucentio apja, egy fiatal nemesemberé, aki Bapfista kisebbik lányát, Biankát készült elvenni, mire Petruchio nagy örömet okozott Vincentiónak, amikor elmondta, milyen gazdag lányt vesz el feleségül a fia. Erre aztán mindnyájan jókedvűen együtt utaztak, amíg elértek Bapfista házához, ahol nagy társaság gyűlt össze, hogy megünnepeljék Bianca és Lucentio esküvőjét, miután Bapfista, mikor már kiházasította Katalint, örömmel belegyezett Bianca házasságába is.

Beléptek a házba és Bapfista meghívta őket a lakodalomba, ahol jelen volt még egy másik újdonsült házaspár is.
Lucentio, Bianca férje és Hortensio, egy másik ifjú férj nem állhatták meg, hogy ravasz tréfákkal ne célozgassanak Petruchio feleségének makrancos természetére, mivel e gyöngéd ifjú férjek láthatóan rendkívüli elégedettek voltak választott hölgyeik szelídségével és nevettek Petrurchio kevésbé szerencsés választásán. Petruchio nem sokat törődött tréfáikkal, mindaddig, amíg ebéd után a hölgyek vissza nem vonultak, de aztán észrevette, hogy maga Bapfista is együtt nevet a többiekkel az ő rovására és amikor Petruchio azt állította, hogy az ő felesége a engedelmesebb lesz, mint az övék, Katalin apja így szólt:
- Nem, igazán sajnálom, Petruchio fiam, de félek, te kaptad a legmakrancosabbat valamennyitek közül.
- Nohát - felelte Petrurchio - én meg azt mondom, nem és lássuk meg, igazat beszélek-e. Hivassa ide mindegyikünk a feleségét és akinek a felesége a legszófogadóbb és legelőször jelenik meg a hívásra, az nyeri meg a fogadást, már amiben megállapodunk.

A másik két férj szívesen ráállt erre, mert meg voltak róla győződve, hogy az ő szelíd feleségük engedelmeskedebb lesz a nyakas Katalinnál, s ezért húsz tallér fogadást ajánlottak, de Petruchio jókedvűen azt felelte, hogy ennyit tenne a sólymára, vagy a kutyájára, de húzszor ennyit a feleségére. Lucentio és Hortensio felemelték a fogadást száz tallérra és először Lucentio küldte el a szolgáját Biancához azzal a kéréssel, hogy jöjjön hozzá. De a szolga e szavakkal tért vissza:
- Uram,úrnőm azt üzeni, el van foglalva, nem jöhet.
- Hogyan - kérdezte Petruchio -, at mondja, el van foglalva, nem jöhet? Hát így válaszol egy feleség?
A többiek jót nevettek Petrurchio szavain é s azt mondták, örülhet majd, ha Katalin nem rosszabb választ küld neki. Most aztán Hortensio volt soron, hogy feleségét hívassa, s ezért így szólt inasának:
- Menj, mondd meg a feleségemnek, hogy kéretem, jöjjön ide!
-Hohó, te kéreted? - mondta Petruchió. - Akkor persze, hogy eljön.
- Félek, uram - mondta Hortensio -, a te feleséged kérésre sem jön.
De ez az udvarias férj csakhamar kissé csalódottan nézett szolgájára, amikor úrnője nélkül tért vissza. Meg is kérdezte inasát:
- Mi az, hol a feleségem?
- Uram -felelte a szolga -, úrnőm azt mondta, bizonyára valami tréfán töröd a fejedet, ezért nem is jön. Azt mondja, ment te hozzá.
- No, ez egyre cifrább lesz - mondta Petruchio, aztán e szavakkal küldte el szolgáját: - Menj el fickó az úrnődhöz, mondd meg neki, azt parancsolom, jöjjön ide.
A társaságnak alig volt ideje azt gondolni, hogy úgysem engedelmeskedik e hívásnak, amikor Bapfista egészen elámulva felkiáltott:
- Szentséges szűzanyám, itt jön Katalin!
Katalin pedig belépette és szelíden így szólt Petruchióhoz:
- Mit kívánsz uram, miért hívattál?
- Hol a húgod és Hortensio felesége? - kérdezte Petruchio.
Katalin azt felelte:
- A fogadószobában a kandallónál beszélgetnek.
- Menj és hozd őket ide! -mondotta Petruchio.
Katalin szó nélkül elment,hogy végrehajtsa férje parancsát.
- Ha vannak csodák, akkor ez csoda a javából - mondta Lucentio.
- Úgy van -mondta Hortensio - , csoda ez és nem is tudom, mi lesz ebből.
-Hát mi lenne belőle? - mondta Petrurchio. Béke,szerelem,nyugodt élet, helyes felsőbbség, egyszóval mindaz, ami szép és jó a házasságban.
Katalin apja nem tudott hova lenni örömében, amikor lányának e megjavulását látta és így szólt:
- No, hát szerencsét kívánok neked, Petruchio fiam! Megnyerted a fogadást, én pedig még húszezer tallért hozzáteszek a hozományhoz, mintha egy másik lányomat is hozzád adnám,mert úgy megváltozott, mintha egészen más nő lett volna belőle.
- Én meg -mondta Petrurchio -, még jobban kiérdemlem a fogadást és több jelét is mutatom újonnan szerzett erényének és engedelmességének. - S amikor Katalin a két másik hölggyel belépett, így folytatta:- Látjátok, ott jön és hozza akaratos feleségeiteket, mint női rábeszélésnek foglyait. Katalin, ez a fejdísz nem illik hozzád, le azzal a limlommal és tiporj rá.
Katalin azonnal lekapta fejdíszét és földhöz vágta.
- Úristen - mondta Hortensio felesége -, csak addig ne legyen okom sóhajra, míg ilyen ostobán nem viselkedem.
És Bianca is azt mondta:
- Fuj, micsoda ostoba szófogadás ez!
Bianca férje azonban így szólt feleségéhez:
- Bárcsak a te szófogadásod is ilyen ostoba volna. A te bölcs szófogadatlanságod, szép Bianca, ebéd óta száz talléromba került.
- Elég ostoba volt tőled -mondta Bianca -, ha az én szófogadásomra tettél.
- Katalin - mondta Petrurchio -, meghagyom neked, mondd meg ezeknek a nyakas asszonyoknak, milyen engedelmességgel tartoznak uruknak és férjüknek.

S a megjavult makrancos hölgy valamennyi jelenlevő nagy csodálatára olyan ékesszólóan magasztalta a feleséghez illő szófogadást és engedelmességet, mint ahogy az imént gyakorolta is, készségesen alávetve magát Petrurchio akaratának. És Katalin újra híres lett Páduában, de nem úgy, ahogy eddig, mint makrancos Kata, hanem, mint Katalin, a legszófogadóbb, a legengedelmesebb feleség.

Vas István fordítása


Shakespeare: A makrancos hölgy

(részlet)

PETRUCHIO: Katám, mondd el a fölyfös asszonyoknak,
Mivel tartoznak férjöknek és uruknak.
ÖZVEGY: Ejha! Kicsúfol! Nem kérünk belőle.
PETRURCHIO: Gyújts rá Katám, s mindjárt őrajta kezdd!
ÖZVEGY: Csak hagyjuk!
PETRURCHIO: Halljuk, ha mondom, s rögtön rajta kezdd!
KATALIN: Simiíts ki, pfuj morcos szemöldököd,
S dühödt szikrát ne hányjon szemed,
Hogy bántsd velük urad s parancsolód,
Bájod fonnyasztja, mint mezőt a fagy,
Híred megtépi, mint a bimbót a vihar,
S nem illendő, nem kedves semmiképpen.
A morcos nő,mint poshadt vizű forrás:
Iszapos, nyálkás, s csín nélkül való,
S amért ilyen, nem akad szomju férfi,
Aki hörpintsen abból egy cseppet is,
Urad, gazdád és életed a férjed,
Uralkodód, fejed, gondviselőd.
Ki téged eltartandó, szánja testét,
Nehéz munkára szárazon-vizen,
Virraszt éj viharán, fagyos napon,
Míg otthon kellemes melegben ülsz,
S egyéb viszonzást nem vár tőled el,
Csupán jó szót, szófogadást, szerelmet:
Szerény fizetség ily szolgálatért!
Asszony a férjének avval tartozik,
Mivel urának alattvalója.
S ha csökönyös, durcás, dacos, rideg
És tisztes óhajára nem hajol:
Mi más, mint ha nem megkergült lázadó,
Áldott urának durva árulója -
Botrány, hogy balba nők harcot szereznek,
S nem térden állva békét esdenek!
Úrehatnámság, rang, dölyf az istenük,
S nem jóság, hűség, önfeláldozás!
A testünk mért törékeny, lágy, sima,
Világi kínra-bajra nem való,
Ha nem, hogy külső alkatunk szerint
Legyen szelíd bennünk a lélek is?
Bizony, bizony, makrancos bestiák!
Kevély volt nemrég az én lelkem is,
Szívem dacos volt, elmém hajlamos
Szót szóval, gúnyt gúnnyal torolni meg,
De most belátom:dárdánk szalmaszál,
Erőnk erőtlenség, testünkre mért,
S hiú küzdelem e csalfa látszatért.
Törj meg tehát! Ki ellenáll, veszített,
Kezed urad talpa elébe tedd:
Ha ő kívánja, én is megteszem,
S mit meg nem tenne érte a kezem!
PETRURCIO: Ez már asszony! Jer, csókolj meg, Katám!
LUCENTIO: Öreg fiu, ezt megtörted, meg ám!
VICENTIO: Be szép dolog a jóság és alázat!
PETRURCHIO: Aludni most, Katám.
Hárman nősültünk- kettő túlkorán.
Nyertem - bár a fehérbe az ő nyila talált.
Lucentióra:
S mint győzets mondok itt vidám jóéjszakát.

Petrurchio és Katalin el.

HORTENSIO: Hogy megy vele megtört makrancos!
LUCENTIO: Bocsáss meg, ez valóságos csoda!

(Ötödik felvonás 2. szín)

Jékely Zoltán fordítása




 
 
0 komment , kategória:  Zirkuli Péter: Katalin  
Névtelen szerző: Virágének
  2009-06-13 17:33:57, szombat
 
 

Zirkuli Péter válogatása: Katalin

Mohazöld bársonyborítású könyvecske

Helikon Kiadó 1986.


(részlet)

Lölköm Kata, mit cselekszel, szívem Kata?
Valljon ez változást ki gondolhatta?
Szerencsétlenségem ha hozta,
Soha szívem ezt nem vádolta.

Lölköm Kata, úgy lévén, szívem Kata,
Mondgyad: lölkem, lölköd már megunta,
Mert lölköd ezt megtalálta,
Szíved kit kíván régulta.

Lölköm Kata, csak eszedben, szívem Kata,
Jussak néha, bátor ne gyakorta,
Tudod, mint ohajtotta
Szívem szíved, két keziben tartotta.
 
 
0 komment , kategória:  Zirkuli Péter: Katalin  
Kisvárdai Telegdi Kata levele
  2009-06-13 09:55:40, szombat
 
  Zirkuli Péter válogatása: Katalin

Mohazöld bársonyborítású könyvecske

Helikon Kiadó 1986.
(Kisvárda többszörös emelkedést hajtott végre a Katalin egykori pusztai nép nevéhez megírott történelemmel, beleértve az összes Katalin nevű nőt, köztük a cigányságot, Mariannákat...Katalinka piros ász kártya alapján..A megye a könyvek alapján került berendezésre apokrífen, miután egy-egy utcába költöznek a lakók, s befejezik a nevükkel kiadott könyvet, elköltöznek jobb körülmények közé.)

A kisvárdai arisztokrata asszony egyik nőrokonának (1956 előtt) intézett levele kivált a beléje foglalt verses részek miatt érdemel figyelmet. "Mosoly-egyszerűségű" , mondja némely sorairól ("mikor kertecskémbe stb." Weöres Sándor: Báj és kacérság van benne, ahogy kép-szerűen megjeleníti önmagát: kis kertje környezetében a nőalak."

Szolgálatomat írom kegyelmednek, mint szerelmes Asszonyomnak Ányomnak. Istentűl minden jókat kívánok kegyelmednek megadatni az kegyelmed javain örülökkel egyetemben. Magam állapatja felől, szerelmes Asszonyom, azt írhatom, Istennek hála, mind Erzsókkal öszve jó egészségben vagyok, de uram űkegyelme (Szokoly Miklós) igen beteges, most mégis jobbadon vagyon.

Szerelmes Asszonyom,
az kegyelmed megtersígesen gondolt, jó akaratjából formált és bölcsessígesen írt leveleit megolvasom, kiben úgy gyönyörködöm,

mint az gyöngyhalászok,
mikor ű hálójok
gazdag prédával
megtelik gyöngyökkel,
azok között alig
hiszi örömiben,
mellyiket kaphassa,
tegye kebeliben.
Az vagy mint az szép parlagon sétáló kis nyulakat
kik nagy mulatsággal
vadásszák ebekkel,
mikor félisekben
egynéhányat látnak,
vííletlen találnak,
ű nagy örömökben
nem tudják hamarban,
mellyiket költhessék,
indítsák űzésben.

Avagy csak házunknál
(tudom,voltál annál),
mikor kertecskémbe,
megyek be kedvembe,
hogyha megtekintem,
mellyeket két kezem
ültetett vagy vetett
az sovány homokban,
nem tudom mellyiket
szakasszam elébben.

Így én az kegyelmed gyönyörűséggel, hozzám való jóakaró szeretettel megrakom levelit olvastatván, ugyan nem tudom, mellyik ríszibe gyönyörködtessem szegíny hon lakos szívemet, vagy mellyik ríszit vegyem elő, kire választ írjak kegyelmednek. Gondolván azt is, hogy

paraszt embernek Rómába menni,
bölcsek közt bolondnak vetekedni,
az bölcsessígnek istenasszonyi, Pallas és
Minerva oltalma alatt lívőkkel válasz-
szal igyekezni:
nem különben, mint jó táncost ingerleni
azvagy ugrásra kecskét tanítani.

Látom, szerelmes Asszonyom, és értem, hogy immár kegyelmed Pallas és Minerva istenasszonynak (az szegíny Diana asszont vadászó seregivel hátrahagyá) kedvít talála

szíp csergő patakú,
gyönyörű folyású,
minden szíp füvekkel,
fákkal, virágokkal,
zúó csorgó folyás
mellett sok szép szavú,
kiterjedt szép ágú
és gyönyörködtető
fákon negy ékesen
szóló madarakkal
megékesíttetett
forrással, szép kúttal,
mint egy áldozattal,
holott fíredjenek,
tisztelvín szép barlanggal,

kiknek tudom, hogy az kegyelmed énhozzám való szeretetért kegyelmed engem is ismeretibe, kedvibe juttat,

Noha az szíp forrás,
füredís, tisztaság,
erdei szép barlang,
hegyeken, völgyeken
múlatság, nyájasság
Nem Pallast, Minervát,
Hanem csak Dianát
illeti mint asszonyát.
Mert Pallas, Minerva
ezt minden jól tudja,
kulcsos városokat
laknak szíp várakat,
erdőket, hegyeket,
völgyeket, mezőket
nem járnak, bújdosnak,
hanem Dianának
mint nagy fű vadásznak
az ű seregivel
Hamadri Nimphákkal
engidtek lakóul,
mint atyjjokfiának.

Nem fílek azért, hogy azok az istenasszonyok ott, az kegyelmed csinálta forrás kt mellett találtassanak, kiknek lakóhelyek az szép kulcsos városok, királyok, urak házai, palotái, annál inkább, hogy kegyelmetekírt (?) énnekem választ tehessenek, csak azt lássa meg inkább meg kegyelmed, Szerelmes Asszonyom, hogy az a kegyelmed csinálta forrás mellett Dianát, az erdőknek, hegyeknek, forrásoknak istenasszonyát úgy ne találja kegyelmed, mint írják, hogy egy Acteon nevű ember találta volt. De ezeket az köztünk való mulatság kedvéért írám csak, hogy az kegyelmed secretairusa is, kinek az Úreistentűl kegyelmeddel egyetemben hosszú életet, minden jót kívánok, ne alítsa, hogy csak forrás mellett laknak az poéták. Mert sütnek az homokba is néha tyúknyomat, noha csak ritkán azért. Mert én orosz poétát Tivadarnál, szentet Ricnél, orosz vitézt sem hallottam többet Ignátenál, kiket tudom, hogy egyik sem ivott az kegyelmed forrásábul.

Ím kegyelmednek, szerelmes Asszonyom, az vont aranyat is elküldöttem, de az én életemben, az Isten látja, soha rosszabbal nem volt igyem, ím az mint megtekerhettem, elküldöttem kegyelmednek. Ezzel a jó Istennek ajánlom kegyelmedet mind az kegyelmed javain örülőkkel egyetemben.

Írtam Kis Várdában, ma pínteken,
Kegyelmednek szívbűl szolgál:

Telegdi Kata

Kegyelmed az levelet senki kezibe ne adja.

(Oldalt:) A leányasszonyokat kegyelmed én szómmal mind fejelnként szolgálatomat mondja. A leányim is kegyelmednek mint szerelmes asszonyoknak és mind az leányasszonyoknak szolgálatokat ajánlják.

 
 
0 komment , kategória:  Zirkuli Péter: Katalin  
     2/3 oldal   Bejegyzések száma: 29 
2021.03 2021. április 2021.05
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 2 db bejegyzés
e év: 76 db bejegyzés
Összes: 7228 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 298
  • e Hét: 569
  • e Hónap: 3411
  • e Év: 42412
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.