Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / Honoré de Balzac / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     2/8 oldal   Bejegyzések száma: 76 
A Szeretet ünnepe versekben - a legszebb karácsonyi versek
  2022-12-23 19:45:47, péntek
 
 










A SZERETET ÜNNEPE VERSEKBEN - A LEGSZEBB KARÁCSONYI VERSEK


"Karácsony készül, emberek! Szépek és tiszták legyetek! Súroljátok föl lelketek, csillogtassátok kedvetek, legyetek újra gyermekek, hogy emberek lehessetek!"
/ Wass Albert /

Évente egyszer, egy csodás téli éjjel, bűvös, titkos, álmok suhannak a szélben!
Mindenki házába boldogság költözik. Szívünk örömmel megtelik!

Nincs szebb ünnep, szerte-e világon, mint a havas, csillogó Karácsony!
Otthonokban terített asztalok, mosolyognak rájuk mennybéli angyalok















A karácsony tagadhatatlanul rendelkezik egy egyedi bájjal, ami a magyar irodalom legnagyobb alakjait is megihlette. A karácsony hálás téma a költők számára is, rengeteg vers született a szeretet ünnepéről.

A karácsony szent ünnepe a művészeket, költőket is épp ugyanúgy lázba tudja hozni, mint bárki mást. És, valljuk be, ők egy kicsit szebben, mélyebben meg tudják ragadni és visszaadni a világnak azt az érzést, ami bennünk is ott van az ünnepek kapcsán.

A közismert és kevésbé ismert karácsonyi versek között rengeteg gyöngyszemeket találni, amit jól bizonyít az ezekből a karácsonyi versekből készített alábbi gyűjtemény is, amelyek egytől egyig megidézik az ünnep varázslatos hangulatát, amelyek picit különlegesebbé tudják tenni számunkra az adventi időszakot és a szentestét.

Jöjjenek hát a legmeghatóbb karácsonyi versek, amelyek a lehető legszebb módon fogalmazzák meg a karácsony szépségét!














Ady Endre: KARÁCSONY


Karácsony

I.

Harang csendül,
Ének zendül,
Messze zsong a hálaének,
Az én kedves kis falumban
Karácsonykor
Magába száll minden lélek.

Minden ember
Szeretettel
Borul földre imádkozni,
Az én kedves kis falumba
A Messiás
Boldogságot szokott hozni.

A templomba
Hosszu sorba
Indulnak el ifjak, vének,
Az én kedves kis falumban
Hálát adnak
A magasság Istenének.

Mintha itt lenn
A nagy Isten
Szent kegyelme súgna, szállna,
Az én kedves kis falumban
Minden szívben
Csak szeretet lakik máma.

II.

Bántja lelkem a nagy város
Durva zaja,
De jó volna ünnepelni
Odahaza.
De jó volna tiszta szívből
- Úgy, mint régen -
Fohászkodni,
De jó volna megnyugodni.



De jó volna mindent, mindent
Elfeledni,
De jó volna játszadozó
Gyermek lenni.
Igaz hittel, gyermekszívvel
A világgal
Kibékülni,
Szeretetben üdvözülni.

III.

Ha ez a szép rege
Igaz hitté válna,
Óh, de nagy boldogság
Szállna a világra.
És a gyarló ember
Ember lenne újra,
Talizmánja lenne
A szomoru útra.
Golgota nem volna
Ez a földi élet,
Egy erő hatná át
A nagy mindenséget,
Nem volna más vallás,
Nem volna csak ennyi:
Imádni az Istent
És egymást szeretni...
Karácsonyi rege
Ha valóra válna,
Igazi boldogság
Szállna a világra...

Ady Endre - Karácsony (Szabó Gyula) - YouTube

Link








Ady Endre: KIS KARÁCSONYI ÉNEK


Tegnap harangoztak,
Holnap harangoznak,
Holnapután az angyalok
Gyémánt-havat hoznak.

Szeretném az Istent
Nagyosan dicsérni,
De én még kisfiú vagyok,
Csak most kezdek élni.

Isten-dicséretre
Mégiscsak kiállok,
De boldogok a pásztorok
S a három királyok.

Én is mennék, mennék,
Énekelni mennék,
Nagyok között kis Jézusért
Minden szépet tennék.

Új csizmám a sárban
Százszor bepiszkolnám,
Csak az Úrnak szerelmemet
Szépen igazolnám.







Andók Veronika: KARÁCSONY ELŐTT


Olvad az első hó, csupa sár minden,
A szánkó is még a padláson pihen,
De a téren reggeltől fenyőfa áll
És minden ága csillogó díszre vár.

Az ablakokban este gyertyák égnek,
S az emberek szemében titkos fények.
Szájukon mosoly, kezükben csomagok,
Emlékeik közt régi karácsonyok.

A faluban száncsengő hangja szálldos
És megszaporodtak a Mikulások,
A gyerekek is most egy kicsit jobbak
És aranyos-furcsa leveleket írnak.

Karácsony jön és bekopog csendesen,
Varázsától megváltozunk hirtelen
S olvadhat az első hó, minden csupa sár,
A szeretet mostmár a szívekben jár.







Aranyosi Ervin: KARÁCSONYI KÍVÁNSÁGOM


Amikor kigyúlnak a karácsonyi fények,
együtt kell dobbanni az emberek szívének.

Szóljon idén arról minden mese, ének:
- varázslata van a szív szeretetének.

minden ember legyen örömmel megáldott,
mosollyal vidíts fel, szóval, öleléssel,
tiszta érzésekkel, mit szívedbe vésel.

Teremts egy szeretőbb, élhetőbb világot,
amilyet az ember eddig még nem látott.

Megfagyott szíveket tölts meg szeretettel,
legyen a világon boldog minden ember!







Aranyosi Ervin: MI LENNE, HA A KARÁCSONY...


Mi lenne, ha a Karácsony, a szeretetről szólna?
Ha minden ember szívében egy apró gyertya volna?
Mi lenne, ha meggyújtanánk, s fénye mást elérne?
Mi lenne, ha a fény körül mindenki elférne?

Mi lenne, ha így, közösen, őriznénk a lángot,
szeretettel beragyognánk az egész világot?
Az ajándék, a szeretet, s a kedvesség lenne,
ha világunk Karácsonykor, újjá is születne.

Mi lenne, ha a Karácsony sosem érne véget?
Szeretetben és békében kezdenénk új évet?
Mi lenne, ha megváltoznánk, s emberibbé válnánk?
Mi lenne, ha meg is tennénk, nem csak megpróbálnánk?

Mi lenne, ha nem vennénk el, s megpróbálnánk adni,
s mindenkit, ki emberré lett, el tudnánk fogadni?
Mi lenne, ha megélhetnénk, mind a boldogságot,
s szeretettel jobbá tennénk az egész világot?







Áprily Lajos: KARÁCSONYI EST


Angyal zenéje, gyertyafény -
kincses kezem hogy lett szegény?

Nem adhattam ma semmi mást,
csak jó, meleg simogatást.

Mi győzött érdességemen?
Mitől csókolhat úgy kezem?

Simogatást mitől tanult?
Erembe Krisztus vére hullt?

Szemembe Krisztus-könny szökött? -
kinyúló kézzel kérdezem.

Áldott vagy a kezek között,
karácsonyi koldus-kezem










Babits Mihály: KARÁCSONYI ÉNEK


Mért fekszel jászolban, ég királya?
Visszasírsz az éhes barikára.
Zenghetnél, lenghetnél angyalok közt:
mégis itt rídogálsz, állatok közt.

Bölcs bocik szájának langy fuvalma
jobb tán mint csillag-ür szele volna?
Jobb talán a puha széna-alom,
mint a magas égi birodalom?

Istálló párája, jobb az neked,
mint gazdag nárdusok és kenetek?
Lábadhoz tömjén hullt és arany hullt:
kezed csak bús anyád melléért nyult...

Becsesnek láttad te e földi test
koldusruháját, hogy fölvetted ezt?
s nem vélted rossznak a zord életet?
te, kiről zengjük, hogy »megszületett«!

Szeress hát minket is, koldusokat!
Lelkünkben gyujts pici gyertyát sokat.
Csengess éjünkön át, s csillantsd elénk
törékeny játékunkat, a reményt.










B. Radó Lili: MIT ÜZEN AZ ERDŐ?


Víg ünnepre készülődünk,
esteledik már.
Szobánkban a szép fenyőfa
teljes díszben áll.
Zöld ágain kis csomókban
puha vattahó,
tűlevél közt víg aranyszál,
fel-felcsillanó.
Itt is csillog, ott is ragyog,
mint a napsugár,
s csilingelő csöpp csengettyű
édes hangja száll,
akárcsak az erdőben a
dalos kis madár.
Csitt csak! Figyeld mit is suttog
szép fenyőfánk most neked?
-Halló itt az erdő beszél!
Sürgős fontos üzenet:
Kívánunk ma mindenkinek
szép fenyőfa ünnepet!







Benkő Gabriella: KARÁCSONY


Ahol annyi a szomorú
És az elrontott élet,
Ahol annyi a háború,
És a hamis ítélet.
Ahol az irigység tombol,
És a pénz a hatalom,
Ahol a háború rombol,
Pusztul élet és vagyon.
Ahol a szellem, a tudás,
Egy eltévedt mozgalom
Ahol a jutalom busás,
Ha hazug vagy és barom.
Ott kell a szeretet napja,
jobban, mint akármi más,
Ott kell, hogy az ember kapja
Lélekben a gyógyulást.
A karácsony összefogja
a sok széthulló kezet.
A karácsony visszahozza
Az eltévedt lelkeket.
Legyen ez az ünnep nekünk
A szeretet virága.
A karácsony legyen lelkünk
Felébresztő harangja.
Ahogy a harang megszólal
Szent karácsony hajnalán,
Úgy szökjön fel a mély sóhaj







Csanádi Imre: KARÁCSONY FÁJA


A karácsony akkor szép,
hogyha fehér hóba lép,-
nem is sárba, latyakba...
Ropog a hó alatta.

Hegyek hátán zöld fenyő,
kis madárnak pihenő,-
búcsúzik a madártól,
őzikéktől elpártol.

Beszegődik, beáll csak
szép karácsony fájának;
derét-havát lerázza,
áll csillogva, szikrázva.

Ahány csengő: csendüljön,
ahány gyerek: örüljön,
ahány gyertya: mind égjen,
karácsonyi szépségben.













Dsida Jenő: ITT VAN A SZÉP KARÁCSONY


Itt van a szép, víg karácsony,
Élünk dión, friss kalácson:
mennyi fínom csemege!
Kicsi szíved remeg-e?

Karácsonyfa minden ága
csillog-villog: csupa drága,
szép mennyei üzenet:
Kis Jézuska született.

Jó gyermekek mind örülnek,
kályha mellett körben ülnek,
aranymese, áhitat
minden szívet átitat.

Pásztorjátszók be-bejönnek
és kántálva ráköszönnek
a családra. Fura nép,
de énekük csudaszép.

Tiszta öröm tüze átég
a szemeken, a harangjáték
szól, éjféli üzenet:
Kis Jézuska született!







Donászy Magda: KARÁCSONYFA, KARÁCSONY


Karácsonyfa. Karácsony!
Aranydió zöld ágon.
Csillagszóró, gyertyafény
ég a fenyő ünnepén.
Csilingel a csengettyű:
,,Szép vagy fenyő, gyönyörű!"
Karácsonyfa, karácsony!
Nincs is szebb a világon!
Csilingel a csengettyű:
,,Szép vagy fenyő, gyönyörű!"







Fésüs Éva: ÁLMODIK A FENYŐFÁCSKA


Álmodik a fenyőfácska
odakinn az erdőn.
Ragyogó lesz a ruhája,
ha az ünnep eljön.

Csillag röppen a hegyére,
gyertya lángja lobban,
dallal várják és örömmel
boldog otthonokban.

Legszebb álma mégis az, hogy
mindenki szívébe
költözzék be szent karácsony
ünnepén a béke







Gazdag Erzsi: KARÁCSONY


Szól a csengő, száll a dal
Itt van a karácsony.
Arany csillag tündöklik,
a fenyőfaágon.

Gyertya lobban, mennyi fény!
Mintha fa égne!
Ha nem volna karácsony
felszállna az égre.

Ott lobogna a fenyő
mint egy tüzes csillag,
amelyikről éjszaka
szikraesők hullnak.

Itt marad most a fenyő.
Itt marad minálunk.
S amíg itt lesz, mindnyájan
ünneplőben járunk.

Fényben rezeg a fenyő.
Lobognak a gyertyák
Ünnep van ma, Karácsony
látogatott hozzánk.







Heltai Jenő: KARÁCSONY


A szeretet nagy ünnepén,
Amikor minden csupa fény,
Amikor minden csupa pompa
És csillogó a karácsonyfa,
Mikor az angyal szárnya lebben
És békesség van szívekben,
Nagynak, kicsinynek gyönyörül,
Amikor gazdag és szegény örül,

A szeretet nagy ünnepén,
Mikor kiújul a remény,
Amikor testvér minden ember
És egy a másnak könnyes szemmel
Bocsátja meg sok vétkeit,
A dús a kolduson segít,
Mikor fehéren száll a béke árnya
Minden kunyhóra, minden palotára,

A szeretet nagy ünnepén,
Amikor annyi költemény
Hirdeti ékes mondatokban,
Hogy végre ismét karácsony van,
Mikor övéihez rohan
Mindenki meghatottan, boldogan,
Mikor mindenki egyetért,
Mindenki egyért, egy mindenkiért.







József Attila: BETLEHEMI KIRÁLYOK


Adjonisten, Jézusunk, Jézusunk!
Három király mi vagyunk.
Lángos csillag állt felettünk
gyalog jöttünk, mert siettünk
kisjuhocska mondta - biztos
itt lakik a Jézus Krisztus.
Menykárt király a nevem.
Segíts, édes Istenem.

Istenfia, jónapot, jónapot!
Nem vagyunk mi vén papok.
Úgy kallottuk megszülették
szegények királya lettél
Benéztünk hát kicsit hozzád,
üdvösségünk, égi ország!
Gáspár volnék afféle
földi király személye.

Adjonisten, Megváltó, Megváltó!
Jöttünk meleg orszából.
Főtt kolbászunk mind e fogyott,
fényes csizmánk is megrogyott,
hoztunk aranyat hat marékkal
tömjént egész vasfazékkal
Én vagyok a Boldizsár,
aki szerecsen király.

Irul-pirul Mária, Mária,
boldogságos kis mama.
Hulló könnye záporán át
alig fája Gézuskáját.
A sok pásztor mind muzsikál
Meg is kéne szoptatni már.
Kedves három királyok
jóéjszakát kívánok!







Juhász Gyula: BETLEHEM


Ó emberek, gondoljatok ma rá,
Ki Betlehemben született ez este,
A jászol almán, kis hajléktalan,
Szelíd barmok közt, édes bambino,
Kit csordapásztoroknak éneke
Köszöntött angyaloknak énekével.

Ó emberek, gondoljatok ma rá,
Hogy anyja az Úr szolgáló leánya
És apja ács volt, dolgozó szegény.
És nem találtak más födélt az éjjel
A városvégi istállón kivül.

Ó emberek, gondoljatok ma rá,
Kit a komor Sibillák megígértek,
Kit a szelíd Vergilius jövendölt
S akit rab népek vártak, szabadítót.

Ó emberek, gondoljatok ma rá,
A betlehemi kisded jászolára,
Amely fölött nagyobb fény tündökölt,
Mint minden földi paloták fölött.

Ó emberek, gondoljatok ma rá,
Augustus Caesar birodalma elmúlt,
Az ég és föld elmúlnak, de e jászol
Szelíd világa mindent túlragyog.

Ó emberek, gondoljatok ma rá,
Ki rómaihoz, barbárhoz, zsidóhoz,
A kerek föld mindegyik gyermekéhez
Egy üzenettel jött: Szeressetek!

Ó emberek, gondoljatok ma rá,
És hallgassátok meg az angyalok
És pásztorok koncertjét, mely e szent éj
Ezerkilencszázhuszonhároméves
Távolságából is szívünkbe zeng.

Ó emberek, gondoljatok ma rá,
S gondoljatok rá holnap és minden áldott
Napján e múló életnek s legyen
A betlehemi énekből öröm,
A karácsonyi álomból valóság
És békessége már az embereknek!










Juhász Gyula: KARÁCSONY FELÉ


Szép Tündérország támad föl szívemben
Ilyenkor decemberben.
A szeretetnek csillagára nézek,
Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,
Ilyenkor decemberben.

...Bizalmas szívvel járom a világot,
S amit az élet vágott,
Beheggesztem a sebet a szívemben,
És hiszek újra égi szeretetben,
Ilyenkor decemberben.

...És valahol csak kétkedő beszédet
Hallok, szomorún nézek,
A kis Jézuska itt van a közelben,
Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen,
S ne csak így decemberben.










Kosztolányi Dezső: KARÁCSONY


Ezüst esőben száll le a karácsony,
a kályha zúg, a hóesés sűrű;
a lámpafény aranylik a kalácson,
a kocka pörg, gőzöl a tejsűrű.

Kik messze voltak, most mind összejönnek
a percet édes szóval ütni el,
amíg a tél a megfagyott mezőket
karcolja éles, kék jégkörmivel.

Fenyőszagú a lég és a sarokba
ezüst tükörből bókol a rakott fa,
a jó barát boros korsóihoz von,

És zsong az ének áhítatba zöngve...
Csak a havas pusztán a néma csöndbe
sír föl az égbe egy-egy kósza mozdony.







Kun Magdolna: KARÁCSONY TÁJÉKÁN


Karácsony tájékán érzőbb lesz a lélek,
tüzet gyújt odabenn, nyári melegséget,
hogy napfénybe fonja a múlt emlékeket,
amik megsárgultan is színeket nyernek.
Karácsony táján minden szerettünk
büszkén lép velünk, büszkén mellettünk,
mert ilyenkor nincs határ ég és föld fölött,
ilyenkor szabad az út, élő s holt között.
Karácsony tájékán minden kis-harang
egy szebb világért csendít reményteli dalt,
egy olyan világért ahol minden ember tudja,
szeretni az élet legbecsesebb dolga.







Arlene Gay Levine: MIT ADNÉK KARÁCSONYRA


Amit idén karácsonyra szívesen adnék neked, nem lesz becsomagolva,
nem lesz rajta szalag sem, nem posta hozza, nem kerül egy fityingbe sem.
De a lista hosszú, és a szívemből jön, ahogy kitárom előtted.
Mit is adnék:
örömöt, ami hálából fakad, a bimbóból virággá hajló rózsa fenségét,
az igazi szenvedély tiszteletre méltó erejét, amit nem érdekel a világi siker,
szabadságot, hogy nem ítélsz meg senkit, még saját magadat sem,
békét, hogy te magad légy önnön legjobb barátod,
bölcsességet, hogy megértsd hibáidat,
és megbocsásd mások ballépéseit,
együttérzést, hogy magadhoz ölelhesd a világot úgy, ahogy van,
és nem úgy, ahogy te újraalkotnád a legszívesebben,
a magány meglepő örömeit,
erőt, hogy a sajnálkozást éppúgy elvethesd, mint a feszültséget,
és gyengéden élhess a jelennek,
hogy magad és mindenki mást a szív szemével láthass,
aminek csak a Szeretet számít.
És végül azt kívánom, hogy a Fény feltárja előtted,
hogy mindez az ajándék már benned él,
és arra vár,hogy kibontsd.







Ligeti János: KARÁCSONY ÉJSZAKÁJÁN...


Áldd meg, Isten, a magyart itthon és a világ minden táján!
Áldd meg, Isten, a magyart karácsony éjszakáján!
Engedd, hogy a harangszó, ha már mindenüvé elért,
Egymáshoz öleljen szülőt, barátot, testvért
És mindazokat, kiket a sors ma idegen fenyő alá állit,
De lélekben itthon vannak mind egy szálig!...
Kiket - mint tékozló gyermekeket - már elveszettnek hittünk.
Ma hazahozza őket az egyszerű jászolba vetett hitünk


És a magyar röghöz láncoló szeretet,
Mely legyőz minden távot, tengert, gyűlöletet,
Hogy öledbe hozza édes szülő a gyermekedet.
Hitvesnek a hitvest, testvérnek a testvért, barátnak a barátot..
Óh, színezüstben csillogó karácsonyfa, legyél érte áldott!
- Bár ne aludna ki fényed soha, mely lángol karácsony éjszakáján,
Áldd meg, Isten, a magyart itthon és a világ minden táján!

1958







Mentovics Éva: KARÁCSONY


Szikráznak az apró pelyhek,
csendül a víg ének.
Elérkezett már Karácsony,
vége van az évnek.
Messze földről indult hozzánk,
biztosan elfáradt.
Amíg végiglátogatott
minden egyes házat.
Pihenj most meg szép Karácsony,
nézd csak: lángok gyúlnak.
Egy év múlva új erővel
indulhatsz majd útnak.







Mentovics Éva: KARÁCSONYI JÓKÍVÁNSÁG


Szent karácsony beköszöntött,
pompázatos ruhát öltött.
Oly szaporán, mint a zápor,
ezer csillag hull a fáról.

Örömkönnyek hullnak egyre,
s pottyannak a kis kezekre.
Fenyőfánkat körbeálljuk,
és egymásnak azt kívánjuk:

E szép este minden fénye
adjon erőt az új évre.
Minden napja legyen ünnep,
melengesse kis szívünket.







Mészáros Sándor: KICSI JÁSZOL


Úgy szeretném, hogyha szívem
Kicsi jászol lenne,
Karácsonykor az Úr Jézus
Megszületne benne.

Befogadnám, betakarnám,
Illattal beszórnám,
Hideg széltől, deres csóktól
Szeretettel óvnám...

Elringatnám: szent álmait
rózsákkal behinteném,
S ránk borulna csillagostul
Csöndes, égi szent éj...

Jer, Uram, hát, várlak, jövel!
Szívemet kitárom...
Születésed áldott percét
Örömtelten várom...










Móra László: KARÁCSONY ÉDES ÜNNEPÉN


Legyen ma templom minden ember szíve,
Melyben a lélek szárnyat bontogat!
Karácsony édes ünnepén
Legyen imádság minden gondolat.

Legyen ma templom minden ember szíve,
S legyen a templom tiszta, szent fehér.
Karácsony édes ünnepén
Istennek tetsző legyen a kenyér.

Szálljon szívünkbe áldott akarat,
Ez kösse egybe mind a kezeket.
Karácsony édes ünnepén
Te légy vendégünk: Jóság, Szeretet!



Akinek könnyet osztogat az Élet
És kín a napja, kín az éjjele,
Karácsony édes ünnepén
Ne fuss előle! Óh beszélj vele!

Testét takard be s enyhítsd sok sebét!
Óh lásd meg, tudd meg: testvér ő veled.
Karácsony édes ünnepén
A szíved szépül, őt ha öleled.

Az emberszívek örökélő őre
Tegye ma össze mind a kezeket!
Karácsony édes ünnepén
Maradj vendégünk: Jóság, Szeretet!







Móra László: KARÁCSONYEST


Karácsonyestnek fénye hogyha följön,
Elolvad minden, minden bűn a földön
S a tisztaság szül hófehér virágot,
A csillag szór rá biztató világot,
S kik tegnap féltek, dideregtek, fáztak,
Kiket még tegnap százan megaláztak,
Ma elfelejtik tegnapunk vetését,
A fájdalomnak rajtuk nevetését
S szelíden néznek végig a kalácson,
És boldogok, mert megjött szent karácsony.

Felöltözött ma minden hófehérbe
S az emberek ma szépen összeférve,
Megtérőn várják csengő csendülését,
Fenyőgallyak titkos rezdülését
S mikor a gyertya fellobog a fákon,
Mikor a szívre ráborul az álom,
S a könnynek, jajnak megszokott helyére
Reáborul a boldogság vetése:
A lelkek fénye rezdül át a rácson...
A lelkek fényét várja szent karácsony.

Oly szép ma minden, minden itt a földön!
Ma templom lett a ház, kaszárnya, börtön.
Felöltözött ma minden hófehérbe,
S az emberem ma szépen összeférve,
Karácsonyestnek tiszta asztalánál
Sebet kötöznek szenvedőkön, árván.
Kitárulnak ma szívek, ablakok,
S a földre szálló gazdag angyalok
Megsimogatják mind a lelkeket:
Békesség néktek küzdő emberek!







Móra László: KARÁCSONY ESTE


Mikor szent karácsony csillagfénye árad,
Kevesebb a könnycsepp, kevesebb a bánat.
Akinek asztalán nincs kalács, csak kenyér,
Káromló szó helyett imát susog szegény,
Hisz karácsony este Isten jár a földön,
Hogy a nyitott sebre, fehér gyolcsot kössön.

Mikor szent karácsony ajtót nyit a szíven,
Súgja a gazdagnak, hogy máson segítsen!
Értse meg a könnycsepp kínzó kiáltását,
Nincstelen testvérek boldogtalanságát,
Hogy karácsony este: palota és börtön
Széppé szépüljön, ha Isten jár a földön!

Mikor szent karácsony angyalai szállnak,
Öröm a vendége minden magyar háznak.
Eltörpül ilyenkor a lárma, az árnyék
S megszépül a szívben mindmegannyi szándék,
Mert karácsony este Isten jár a földön,
Hogy templommá váljék palota és börtön!

Mikor szent karácsony csillagfénye árad,
Termő öle nyílik égi barázdáknak
S amíg száll a szikra a fenyőfa ágon:
Szóródik a sok mag szerte a világon.
A megszentelt földbe az Isten veteget.
Minden elvetett mag: szeretet! szeretet!










Móra László: KARÁCSONYI CSENGŐ


Csingilingi, cseng a csengő,
Száll a szánkó, mint a felhő,
Csaknem elszakad a gyeplő,
Csingilingi, cseng a csengő.

Égi szánkót hajt az angyal.
És mire az estihajnal
Megjön a szép fenyőgallyal,
Cseng a csengő, jő az angyal.

Itt a Jézus angyalkája,
Égben termett csodafája,
S mindent, mindent aggat rája
A kis Jézus angyalkája.

Arany diót, arany csengőt,


Ezüst lepkét, ringót rengőt,
Amilyen még földön nem nőtt,
S csilingelő arany csengőt.

Kérünk Jézus angyalkája,
Ahol sok a koldus, árva,
Hol jóságod legtöbb várja,
Ott pihenj meg legtovábbra.

Hozz örömet, békességet,
A szíveknek melegséget,
Karácsonyi szép meséket,
S az Istennek dicsőséget.







Móra László: KARÁCSONYI IMÁDSÁG


Ó, édes Jézuska,
Hallgasd meg szavunk!
Nagy országért síró
Bús magyarok vagyunk.

Szent karácsony estjén
Halld meg ezer jajunk...
Igaszágot kérő
Bús magyarok vagyunk.

Küldd le angyalkáid,
Tedd fényessé napunk!
Hiszen csak sötétben
Botorkálók vagyunk.

Széttépett Hazánkban
Nézd városunk, falunk!
Alig-alig élők
Meglopottak vagyunk.

Ne küldj sok játékot!
Karácsonyfát se adj!
Ó, csak azt tudhassuk,
Hogy most közöttünk vagy.

Hogy közibénk jöttél
S két áldott kezeddel
Földi csodát teszel
Síró nemzeteddel.

Ó, édes Jézuska
Hallgasd, amit kérünk:
Szent István országát
Adjad vissza nékünk!







Petőfi Sándor: KARÁCSONYKOR


Énhozzám is benézett a karácson,
Tán csak azért, hogy bús orcát is lásson
És rajta egy pár reszkető könyűt.

Menj el, karácson, menj innen sietve,
Hiszen családok ünnepnapja vagy te,
S én magam, egyes-egyedűl vagyok.

Meleg szobám e gondolattól elhül.
Miként a jégcsap függ a házereszrül,
Ugy függ szivemről ez a gondolat.

Hej, be nem igy volt, nem igy néhanapján!
Ez ünnep sokszor be vigan virradt rám
Apám, anyám és testvérem között!

Oh aki együtt látta e családot,
Nem mindennapi boldogságot látott!
Mi boldogok valánk, mert jók valánk.

Embert szerettünk és istent imádtunk;
Akármikor jött a szegény, minálunk
Vigasztalást és kenyeret kapott.

Mi lett a díj? rövid jólét multával
Hosszú nagy inség... tenger, melyen által
Majd a halálnak révéhez jutunk.

De a szegénység énnekem nem fájna,
Ha jó családom régi lombos fája
Ugy állna még, mint álla hajdanán.

Vész jött e fára, mely azt szétszaggatta;
Egy ág keletre, a másik nyugatra,
S éjszakra a törzs, az öreg szülők.

Lelkem szülőim, édes jó testvérem,
Ha én azt a kort újolag megérem,
Hol mind a négyünk egy asztalhoz űl?...

Eredj, reménység, menj, maradj magadnak,
Oly kedves vagy, hogy hinnem kell szavadnak,
Ámbár tudom, hogy mindig csak hazudsz...

Isten veled, te szép családi élet!
Ki van rám mondva a kemény itélet,
Hogy vágyam űzzön és ne érjen el.

Nem nap vagyok én, föld és hold körében;
Mint vészt jelentő üstökös az égen,
Magányos pályán búsan bujdosom.










Pilinszky János: A FÉNYESSÉGES ANGYAL IS

Emlékezés egy világháborús karácsonyra


Az égbolt elsötétedett.
S akár a végitélet
zord fellege tört volna ránk,
a föld is oly sötét lett.

Gyermekszívünk is oly nehéz!
A házak és a kertek,
az egész törékeny világ,
éreztük, velünk reszket.

Aztán a roppant csöndön át
puhán és észrevétlen,
a hangtalan meginduló
és puha hóesésben,
akár a fényes pelyhek is
vigyázva földet értek,
a fényességes angyal is,
ő is a földre lépett.







Pósa Lajos: KARÁCSONYKOR


Fényes égből, Mennyországból,
Szálljatok le, angyalok!
Zöld leveles, aranydiós
Karácsonyfát hozzatok!
Karácsonyfát, ragyogót,
Zörgő-börgő mogyorót,
Ezüstcsengős barikát,
Selyemszőrű paripát.

Fényes égből, Mennyországból,
Szálljatok le, angyalok!
Kis fiúknak, kis lányoknak
Egy-egy könyvet hozzatok!
Hadd kiáltsák: jaj de szép!
Legyen benne mese, kép,
A hazáért imádság,
Magyar érzés, szabadság.

Fényes égből, Mennyországból
Szálljatok le, angyalok!
A didergő szegényeknek
Meleg ruhát hozzatok!
Nagykabátot, nagy kendőt,
Vastagtalpú cipellőt.
Tüzelőfát, angyalok,
Azt is, azt is hozzatok!










Pósa Lajos: LEVÉL A KI JÉZUSKÁHOZ


Én édes Jézuskám,
Itt van a hideg tél.
Böskeékről valahogyan
El ne feledkezzél!

Hiszen, tudod, ott a
Város végin laknak...
Mint az övék, nincs több olyan
Jégvirágos ablak.

Házukban az idén
Tűz még nem égett:
Dideregve szenvedik át
A nagy hidegséget.

Mondd meg, én Jézuskám,
Minden angyalodnak:
Gondoljanak rájuk is, ha
Karácsonyfát hoznak.

Nem kell nekik olyan
Csillogó-ragyogó,
Csak egy kevés tüzelőfa,
Melegen lobogó.

Egy hát rőzsével is
Megelégednének...
Küldj is, édes kis Jézuskám,
Szegény Böskeéknek!







Siklós József: BETLEHEMI FÉNYES CSILLAG


Betlehemi fényes csillag
gyúlj ki már az égen,
árassz békét, szeretetet,
mint valaha régen.

Vágyakozunk életvízért
Betlehembe menni
a Megváltó bölcsőjénél
tisztességet tenni.

Hirdess nekünk örömhimnuszt,
Isteni kegyelmet,
lángolj fel ma minden szívben,
fényes égi jelnek.

Így lehessen nagyon boldog
a mi karácsonyunk,
Jó Istenünk, Krisztus által
ezért imádkozunk.







Szilágyi Domokos: KARÁCSONY


A puha hóban, csillagokban,
az ünnepi foszlós kalácson
láthatatlanul ott a jel,
hogy itt van újra a karácsony.

Mint szomjazónak a pohár víz,
úgy kell mindig e kis melegség,
hisz arra született az ember,
hogy szeressen és szeressék.

S hogy ne a hóban, csillagokban,
ne ünnepi foszlós kalácson,
ne díszített fákon, hanem
a szívekben legyen karácsony.







Tóthárpád Ferenc: UGYE, HALLOD SZAVAM?


Karácsony van! Kisjézusom,
ugye, hallod szavam?
Segíts nekem, hogy még jobban
ismerhessem magam!

Segíts, hogy a testvéremnek
jó testvére legyek,
szeretetem tőled kapjam,
és hogy szeressenek!

Segíts, hogy a szüleimnek
jó gyermeke legyek,
Megérthessem a világot
és az embereket!

Karácsony van, Kisjézusom!
Téged ünnepelünk.
Hit, a béke s a szeretet
legyen mindig velünk! Fel







Udud István: ÉG A GYERTYA


Ég a gyertya, ég,
el ne aludjék!
Karácsonyfa -
gyertya köré
mind ide gyűljék!

Ég a gyertya, ég,
el ne aludjék!
Csillagszóró
száz sziporka
mind ide hulljék!

Ég a gyertya, ég,
el ne aludjék!
Béke,
szeretet,
igazság
el sose múljék!








Újházy Irén: KARÁCSONYI IMA


Édes kis Jézuska,
gyermekek barátja,
hallgasd meg imánkat
fenn a mennyországban.

Születésed napján
bús sóhaj ne szálljon,
legyen áldás, béke
az egész világon.







Veniam: SZENTESTE


A világ elhallgat,
Mert csoda kezdődik,
A sok szép fa körül,
Varázsfény tündöklik.

Magától megszólal
Egy kis csengő hangja,
Így jelzi eljöttét
Közénk a Jézuska!

Talán most teljesül
Majd az összes álmunk!
Az, amit reméltünk,
S már nagyon kívántunk.

Itt van a szenteste,
A boldog karácsony.
Béke és szeretet,
Az Isten megáldjon!







Weöres Sándor: SZÁNCSENGŐ


Éj-mélyből fölzengő
- Csing-ling-ling-száncsengő.
Száncsengő -csing-ling-ling-
Tél öblén halkan ring.

Földobban két nagy ló,
- Kop-kop-kop- nyolc patkó.
Nyolc patkó -kop-kop-kop-
Csönd-zsákból hangot lop.

Szétmálló hangerdő
- Csing-ling-ling-száncsengő.
Száncsengő -csing-ling-ling-
Tél öblén halkan ring. Fel







Weöres Sándor: SZÉP A FENYŐ


Szép a fenyő télen-nyáron,
sose lepi dermedt álom:
míg az ágán jég szikrázik,
üde zöldje csak pompázik.

Nagykarácsony immár eljő,
érkezik az újesztendő.
Míg a mező dermed, fázik,
a zöld fenyves csak pompázik.







Zelk Zoltán: KARÁCSONYI ÉNEK


Nem alszik még kis Jézuska,
lágy szalmában fekszik ébren.
Három csillag áll fölötte
mosolyogva fönn az égen.

Szól egy csillag két társának:
"Nem mennénk le Jézuskához?
Melengessük, hátha fázik!...
Keljünk útra jászolához." Fel







Karácsonyi versek

Link



Karácsonyi versek

Link



Karácsonyi vers 1

Link



Karácsonyi vers 2

Link



Karácsonyi vers 3

Link



Karácsonyi vers 4

Link



Karácsonyi vers

Link



G portál

Link













 
 
0 komment , kategória:  Karácsony - Újév  
Arlene Gay Levine: Mit adnék Karácsonyra Neked?
  2022-12-22 21:15:21, csütörtök
 
 




Arlene Gay Levine: MIT ADNÉK KARÁCSONYRA NEKED?

BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!


Amit idén karácsonyra szívesen adnék neked, nem lesz becsomagolva,
nem lesz rajta szalag sem, nem a posta hozza, nem kerül egy fityingbe sem.
De a lista hosszú, és szívemből jön,
ahogy kitárom előtted.

Mit is adnék:
- örömöt, ami hálából fakad,
- a bimbóból virággá hajtó rózsa fenségét,
- az igazi szenvedély tiszteletre méltó erejét, amit nem érdekel a világi siker,
- szabadságot, hogy nem ítélsz meg senkit, még saját magadat sem,
- békét, hogy te maga légy önnön legjobb barátod,
- bölcsességet, hogy megértsd hibáidat, és megbocsásd mások ballépéseit,
- együttérzést, hogy magadhoz ölelhesd a világot úgy, ahogy van, és nem úgy, ahogy te újraalkotnád a legszívesebben,
- a magány meglepő örömeit,
- erőt, hogy a sajnálkozást éppúgy elvethesd, mint a feszültséget, és gyengéden élhess a jelennek, hogy magad is mindenki mást a szív szemével láthass, aminek csak a Szeretet számít.

És végül azt kívánom, hogy a Fény feltárja előtted,
hogy mindez az ajándék már benned él,
és csak arra vár,
hogy kibontsd.

(Arlene Gay Levine)







Mit adnék idén Karácsonyra Neked? Zene: Enya -The Spirit of Christmas Past

/Ezt a karácsonyi videót elsősorban Enya gyönyörű dala, a "The Spirit of Christmas Past" ihlette, és az a szándék, hogy a zene, néhány gondolat és a karácsonyi képek együttese szívet melengető érzéseket hozzon. /

Link



Mit adnék neked karácsonyra?

Link



SlidePlayer

Link








KARÁCSONY ÉJJELÉN


Elpihent a világ az áldott éjjelen,
Csak én virrasztok még merengőn, éberen.

Nincs drága kincsem, mit ajándékozhatok,
Mégis van valami, amit neked adok.

Neked adom a fenyő illatát,
A kis harang magasztos szózatát,

A Kiskarácsony kedves dallamát,
A Három Királyoknak imáját.

Neked adom a hold tiszta fényét,
A csillagszóró szép tündöklését,

Boldog kisgyermekek nevetését,
Szerető karoknak ölelését.

És Neked adom a csend nyugalmát,
A mézeskalács, a bor jó illatát,

Angyalokat, hogy álmod vigyázzák,
S a templomi orgona lágy szavát.

Neked adom az ág reccsenését,
Szerelmes vágy forró érintését,

Zárban az úgy várt kulcs csörrenését,
Égi csaták villámló zengését.

Neked adom a mesék varázsát,
Gyertyák magasba nyújtózó lángját,

A hóember fehér vidámságát,
Hideg reggel a nap sugárzását.

Neked adom a játék örömét,
A puha takaróknak melegét,

A havas hegyi lejtők szépségét,
Hulló hópelyhek néma zenéjét.

Elpihent a világ az áldott éjjelen,
Csak én virrasztok még merengőn, éberen.

Neked adom ezt a békés pillanatot,
És mellé még a jókívánságom!

Kiskarácsony, nagy karácsony,
angyal csókja rátok szálljon.

hozzon nektek minden jót,
Boldogságot, békességet,
szép jövőt, melegséget.

forrás: mozaik.bloglap.hu




























-







































 
 
0 komment , kategória:  Karácsony - Újév  
Karácsonyi történetek 2.
  2022-12-22 12:30:25, csütörtök
 
 







KARÁCSONYI TÖRTÉNETEK 2.




Néhány nap múlva itt a karácsony, így valószínűleg már az emberek többsége teljes ünnepi lázban ég. Akinél azonban még várat magára a karácsonyi hangulat, azoknak ezeket a történeteket ajánlom.














Jókai Mór: MELYIKET A KILENC KÖZÜL?




Élt egyszer egy szegény csizmadia itt ebben a nagy Pestvárosban, aki semmiképpen sem tudott a mesterségéből meggazdagodni.

Nem azért, mintha az emberek összebeszéltek volna, hogy ezentúl ne viseljenek csizmát, nem is azért, mintha a magisztrátus megparancsolta volna, hogy ezentúl a csizmákat fele áron kell adni, munkát is jót csinált a jámbor, maguk a vevők panaszolkodtak, hogy nem bírják elszaggatni, amit ő egyszer megvarr: volt is dolgoztatója elég, fizettek is becsülettel, egy sem szökött meg kifizetetlen árjegyzékkel, és János gazda mégis - mégis - nem tudott zöldágra jutni, ahogy németül mondják, sőt nem néha közel volt hozzá, hogy akármiféle száraz ágat jónak találjon arra, hogy onnan nézegessen le. - Hanem persze ez csak szóbeszéd volt nála; János gazda igaz keresztyén ember volt, s keresztyén ember nem akasztja fel magát, akármilyen szorongatott állapotban legyen is.

Azért nem tudott tudniillik semmi gazdagságra jutni János mester, mert másfelől az Isten olyan különösen megáldotta, hogy minden esztendőben rendszerint született neki egy gyermeke, hol egy fiú, hogy egy leány, és az olyan egészséges volt, mint a makk.

- Ó, én uram Istenem! - sóhajtozék gyakran János mester minden újabb számnál, amint lőn hat, lőn hét, lőn nyolc; mikor lesz már e hosszú sor után punktum? Egyszer azután eljöve a kilencedik; az asszony meghalt, és azután ott volt a punktum.

János mester egyedül maradt a kilenc gyermekkel a világon.

- Hej, sok van azzal mondva.

Kettő, három már iskolába járt, egyet, kettőt járni kellett tanítani, másikat ölben hordozni, kit etetni, kinek pépet főzni; emezt öltöztetni, amazt megmosdatni és valamennyire keresni! Bizony édes atyámfiai, ez nem csekély hivatal: próbálja csak meg valaki.

Mikor cipőt kellett szabni, egyszerre kilenc cipő! mikor kenyeret kellett szelni, egyszerre kilenc karéj! mikor ágyat kellett vetni, egyszerre az ajtótól az ablakig az egész szoba ágy, tömve, dugva apróbb, nagyobb, szöszke, barna, emberforma fejekkel!

- Ó, én uram és Istenem, de megáldottál engemet; - sóhajtozék magában elégszer a jámbor kézműves, mikor éjfélen is túl ott ütötte a mustával a talpat a tőkénél, hogy ennyi lélek testét táplálhassa, s hurítgatta hol egyiket, hol másikat, a ki álmában rosszul viselte magát. Kilenc biz ez, egész kerek kilences szám. No de hála érte az úristennek, még nincsen ok a panaszra; mind a kilenc egészséges, jó erkölcsű, szép is, jó is, épkézlábbal és gyomorral megáldva; s inkább kilenc darab kenyér, mint egy orvosságos üveg, inkább kilenc ágy egymás mellett, mint egy koporsó közötte; az úr Isten őrizzen meg tőle minden érzékeny apát, anyát, még akinek nyolc marad is, ha egyet elvesznek belőle.

Nem is volt János mester gyermekeinek semmiféle szándékuk a meghalásra; az már el volt végeztetve, hogy ők mind a kilencen keresztül dolgozzák magukat az életen, s nem engedik át helyüket senkinek; nem ártott azoknak sem az eső, sem a hó, sem a száraz kenyér.

Egy karácsonyestén János mester későn tért haza a nagy szaladgálásból, mindenféle kész munkákat vitt haza, kevés pénzecskét szedett be; ami ismét a mesterségéhez, meg a napi szükségek fedezésére kellett. Hazafelé futtában minden utcaszegleten látott aranyos, ezüstös báránykákkal, cukorbabákkal rakott asztalokat, amiket jámbor kofák árulgatnak olyan gyermekek számára, akik magukat jól viselik; meg is kérdik elébb, hogy a rossz gyermekeknek ne adjanak el belőle; János mester egy-egy helyen meg is állt: talán venni kellene belőle? micsoda? mind a kilencnek? Az sok volna. Egynek vegyen? Hogy a többi azután irigykedjék rá. Nem; majd ad ő nekik más karácsonyi ajándékot, szépet is, jót is, ami el sem törik, el sem kopik, s aminek valamennyi örülhet, mégsem veheti el a másiktól.

- No gyerekek: egy, kettő, három, négy; mind itt vagytok, - szólt, haza érkezve kilencfejű családja körébe. - Tudjátok-e azt, hogy ma van karácsonyestéje? Ünnep ám ez. Nagyon örvendetes ünnep. Ma este nem dolgozunk semmit, hanem örülünk valamennyien.

A gyerekek úgy örültek annak, hogy ma örülni kell, majd felvették a házat.

- Megálljatok csak, hát még ha megtanítalak benneteket arra a nagyon szép énekre, amit én tudok. Nagyon szép éneket tudok ám; erre a napra tartogattam, karácsonyi ajándéknak!

Az apróságok nagy zsivajjal kapaszkodtak apjuk ölébe, nyakába; majd lehúzták azért a szép énekért.

- No! mit mondtam! Ha jól viselitek magatokat. Aztán szépen sorba kell állni. Így ni, amelyik nagyobb, előbbre, amelyik kisebb, hátrább.

Úgy szépen sorba állította őket, mint az orgonasípokat. A két legkisebb az apa térdére és karjára jutott.

- Már most csendesség! Majd én előbb elénekelem: ti pedig majd aztán utánam.

Azzal komoly áhitatos képpel, levéve zöld sipkáját fejéről, elkezdé János mester azt a szép hangzatos éneket, ami így kezdődik:

,,Krisztus urunknak áldott születésén..."

A nagyobb fiúk és leánykák az első hallásra megtanulták a dallamot, több baj volt a kisebbekkel, azok mindig félrevitték a dalt, s ki-kimentek a taktusból, végre mindnyájan tudták azt, s az volt aztán a nagy öröm, mikor mind a kilenc egyszerre vékonyan és vékonyabban zengedezé azt a szép dalt, amit maguk az angyalok énekeltek azon az emlékezetes éjszakán, s talán még most is énekelnek, amidőn ilyen szép kilenc ártatlan lélek őszinte örömének harmóniás hangja kéri onnan felülről a visszhangot tőlük?

Bizonyára a gyermekek énekének örülnek ott fenn a mennyben.

Hanem annál kevésbé örülnek odafenn az első emeleten. Ott egy gazdag nőtelen úr lakik, egymaga kilenc szobában: egyikben ül, a másikban alszik, a harmadikban pipázik, a negyedikben ebédel; ki tudná, mire használja a többit?

Ennek sem felesége, sem gyermeke, hanem van annyi pénze, hogy maga sem tudja, mennyi?

Ez a gazdag úr éppen nyolcadik szobájában ült ez este, és azon gondolkozott, hogy miért nincs az ételnek íze? miért nincs a hirlapokban semmi érdekes? miért nincs e nagy szobákban elég levegő? miért nincs a ruganyos ágyban csendes álom? amidőn János mester földszinti szobájából elkezdett elébb lassan, aztán mindig erősebben hangzani föl hozzá ama vidámságra ösztönző ének.

Eleinte nem akart rá ügyelni, hogy majd vége szakad, hanem a mikor már tizedszer is újra kezdték, nem állhatta tovább a dolgot.

Összemorzsolta kialudt szivarát, s lement maga hálókabátban a csizmadia szállására.

Éppen végezték azok a verset, amint benyitott hozzájok, s János mester egész tisztelettel kelt fel a nagy úr előtt háromlábú székéről.

- Kend János mester a csizmadia, ugye? - kérdé tőle a gazdag úr.

- Igenis szolgálatjára, nagyságos uram, parancsol egy pár fénymázas topánkát?

- Nem azért jöttem. De sok gyermeke van kendnek.

- Van biz, nagyságos uram, kicsiny is, nagy is. Sok száj, mikor evésre kerül a dolog.

- Még több száj, mikor énekelnek. Hallja kend János mester, én kendet szerencsés emberré akarom tenni. Adjon nekem egyet ide a gyermekei közől, én azt fiammá fogadom, felneveltetem, eljár velem utazni külföldre, lesz belőle úr, a többieket is segítheti.

János mester szörnyű szemeket meresztett erre a mondásra; nagy szó volt az! egy gyermeket úrrá tenni. Kinek ne ütne ez szeget a fejébe?

- Hogyne adná? Persze, hogy odaadja! hiszen az nagy szerencse.

- No válasszon kend közőlök hamar egyet; aztán menjünk. - János mester hozzáfogott a választáshoz:

- Ez a Sándorka. No ezt nem adom. Ez jól tanul; ebből papnak kell lenni; a második: ez leány, leány nem kell a nagyságos úrnak; a Ferencke: ez már segít nekem a mesterségben, enélkül nem lehetek el; a Jánoska: lám, lám, ez meg a nevemre van keresztelve, nem adhatom oda; a kis Józsi: ez meg egészen az anyja formája, mintha csak őtet látnám, ez ne lenne többet a háznál? No most megint leány következik, ez semmi; azután itt van a Palika. Ez volt az anyjának legkedvesebbje; ó, szegény asszony, megfordulna a koporsójában, ha ezt idegennek adnám; no ez a kettő meg még nagyon kicsiny, mit csinálna velök a nagyságos úr?

Úgy járt, hogy már a végére ért, még sem tudott választani. Azután alulról kezdte felfelé; de csak az lett akkor is a vége, hogy ő bizony nem tudja melyiket adja oda, mert ő valamennyit szereti.

- No porontyok! válasszatok magatok; melyitek akar elmenni, nagy úr lenni, kocsiban járni? szóljatok no; álljon elő, aki akar.

A szegény csizmadia majd elfakadt már sírva, ahogy ezt mondta; a gyerekek azonban e biztatás alatt apródonkint mind a háta mögé huzódtak; ki kezét, ki lábát, ki bőrkötényét fogta meg apjának, úgy kapaszkodott bele, s bujt a nagy úr elől.

Utoljára János mester nem állhatta tovább, odaborult közéjök, átnyalábolta valamennyit, s elkezdett a fejükre sírni, azok pedig vele együtt.

- Nem lehet, nagyságos uram, nem lehet. Kérjen tőlem akármit a világon, de gyerekemet egyiket sem adhatom senkinek, ha már az úr Isten nekem adta őket.

A gazdag úr azt mondta rá, hogy ő lássa, hanem hát legalább annyit tegyen meg a kedvéért, hogy ne énekeljen többet gyermekeivel ide alant, s fogadjon el tőle ezer pengőt ezért az áldozatért.

János mester soha még csak kimondva sem hallotta ezt a szót ,,ezer pengő", és most a markába nyomva érzé.

A nagyságos úr megint felment a szobájába unatkozni, János mester pedig nagyot bámult azon az ismeretlen alakú ezer forintos banknótán, s azután elcsukta azt félelmesen ládájába, a kulcsot zsebébe tette és elhallgatott.

Hallgatott az apróság is. Nem volt szabad énekelni.

A nagyobb gyerekek mogorván kuporodtak le a székre, a kisebbeket csitítgatva, hogy nem szabad énekelni; a nagy úr odafenn meghallja.

Maga János mester hallgatva járt fel s alá a szobában, s gorombán kergette el magától azt a kis porontyot, aki feleségének kedvence volt, mikor odament hozzá, s arra kérte, hogy tanítsa meg őt újra a szép énekre, mert már elfelejtette.

- Nem szabad énekelni.

Azután leült duzzogva a tőkéhez, elkezdett buzgón szabdalni; addig faragott, addig szabdalt, míg egyszer azon vette észre magát, hogy maga is el kezd dudolni: ,,Krisztus urunknak áldott születésén".

Először a szájára ütött, hanem azután megharagudott, nagyot ütött a mustával a tőkére, kirugta maga alól a széket; kinyitotta a ládát, kivette az ezer forintost, s futott fel az emeletre a nagyságos úrhoz.

- Nagyságos jó uram! instálom alássan, vegye vissza a pénzt, hadd ne legyen enyim, hadd énekeljek én, mikor nekem tetszik; mert az több ezer forintnál.

Azzal letette az asztalra a bankót s nyargalt vissza az övéihez, sorba csókolta valamennyit, sorba állítá orgonasíp gyanánt, közéjük ült alacsony székére, s rákezdék tiszta szívből újra:

,,Krisztus urunknak áldott születésén."

S olyan-olyan jó kedvük volt, mintha övék volna az a nagy ház. Akié pedig volt az a nagy ház, nagy egyedül járt kilenc szobáján keresztül, s gondolkozott magában, hogy vajon mi örülni valót talál más ember ebben a nagy unalmas világban.

1856


Kedvenc filmjeim: Melyiket a kilenc közül? (1957)
/Kedves, torokszorító karácsonyi mese! Jókai Mór novellájának film változata, ami lehetne a mi Charles Dickens-féle Karácsonyi énekünk is!/

Link











KARÁCSONYI AJÁNDÉK



Szerelmes tánc a hóesésben
 

Az utcákon derékig ért a hó. A feldíszített kirakatokból áradó fény ezüstös csillogásba vonta a tájat. Valahonnan sült gesztenye illatot hozott a hűvös esti szél. Az egész várost valami végtelen nyugalom és békesség ülte meg. Ezen az estén senki sem sietett sehova - hisz ez az este karácsony este volt.
A fiú búcsúzásképpen csókot nyomott édesanyja arcára, aztán nyaka köré tekerte a sálát és kilépett az ajtón. A küszöbön túl a lépcsőház sejtelmes sötétje fogadta. Leszaladt az öreg, kopott márványlépcsőkön és kilépett a decemberi éjszakába.

Sietve indult a park felé, hisz ezen az estén még véletlenül sem akart elkésni. ,, Éjfélkor a nagy karácsonyfa alatt." A fiú nagyon izgatott volt. Kezével óvatosan megtapogatta a zsebében lapuló apró csomagot. Ettől egy kicsit megnyugodott. A csomag egy gyönyörű aranyláncot rejtett, amit csodaszép kövek és vésetek díszítettek.

A fiú az összes pénzét ráköltötte. Ezért vállalt munkát a nyáron, erre tette félre az összes uzsonnapénzét. Mégis nagyon örült, hogy sikerült megvennie, hisz tudta, akinek szánja régóta vágyik egy ilyen nyakláncra.

Messze, a lámpaoszlopokkal szegélyezett utca végén felsejlett a park kerítése. Sok mindent megéltek már a park öreg fái. Mesélhettek volna elfeledett szerelmekről, ki nem mondott vallomásokról és olyan dolgokról, melyek erősebbek, mint a vén fák gyökerei, és akkor is meglesznek még, mikor a park már rég eltűnt a történelem viharaiban.

Itt ismerkedtek meg ők is, egy éve egy langyos, holdfényes nyári estén. Jól emlékezett. Éppen hazafelé ballagott, mikor furcsa derengést látott a fák között. Arra irányította lépteit. A fák között kicsiny tisztás bújt meg. A tisztás közepén egy lány ült. A lány festett. A park fényeit festette. A hold halvány sugarai besütöttek a lombok között, és ezüstös csillogásba vonták alakját. Soha olyan szépet nem látott még.

A fiú sóhajtott, majd továbbindult, és arra gondolt, hogy ez életet legcsodálatosabb estéje.

A lány megborzolta Tappancs kutya fejét, mire az vidáman vakkantott kettőt, és ész veszejtve pörögni kezdett a tengelye körül. A lány hangosan nevetett. Aztán mindketten nekiiramodtak, és versenyt futottak a kapuig a hólepte virágoskerten keresztül. Persze megint Tappancs volt a gyorsabb. A lány megpaskolt a derék házőrző hátát, majd kilépett a kapun. Visszapillantva látta, hogy szülei az ablakból figyelik őt. Integetett nekik, mire apu és anyu visszaintegetett, aztán sietve indult el a park felé.

A sarkon túl lelassította lépteit és belenyúlt a zsebébe. Mikor kihúzta, egy kis, bársonybevonatú doboz volt a tenyerében. Felpattintotta a tetejét, és elmélyülten nézegetni kezdte tartalmát. A dobozban egy karóra volt. Pontosan olyan volt, mint amilyet ősszel láttak az órásüzlet kirakatában. Arra is pontosan emlékezett mennyire tetszett a fiúnak ez a furcsa formájú szerkezet. Akkor és ott elhatározta, hogy megveszi neki. Kevesebbet járt fodrászhoz, kevesebb új ruhát vett magának, még a megtakarított pénzéből is kivett valamennyit, de végül megvette. Anyuék azt mondták bolondság, de ő nagyon örült mikor végre a kezében tartotta, mert tudta, hogy örömet fog vele szerezni a fiúnak.
Felnézett az égre, és megkeresett egy csillagot. Azt a csillagot. Az ő csillagukat. Bármilyen távol is sodorta őket az élet, ez a csillag mindig emlékeztette őket egymásra. A lány még nézegette pár pillanatig az aprócska fénypontot, aztán továbbindult, és olyan boldognak érezte magát, mint még soha.

A nagy karácsonyfa a kis tisztás közepén állt. Égbe nyúló ágait sok ezer apró égő és dísz ékesítette.
A parkban egy lélek sem járt ezen a késői órán. A fiú és a lány szinte egyszerre értek a tisztás széléhez. Lépteiket megszaporázva indultak egymás felé. A lány nézte a közeledő fiút, és kimondhatatlanul szerencsésnek érezte magát. Aztán tekintete a fiú foltozott kabátjára siklott, és hirtelen bánni kezdte az egészet. Minek is vette azt a méregdrága órát? A fiú biztos nem tudott olyan drága ajándékot venni neki, és most szégyellni fogja magát emiatt. Lépései egyre lassabbak és bizonytalanabbak lettek. Mintha a sors rossz tréfája lett volna, a fiút is hasonló gondolatok kezdték gyötörni. Hiszen sosem szoktak ilyen nagy ajándékot adni egymásnak. Egy virág, vagy egy bonbon, és a tudat, hogy a másik gondolt rájuk, többet ért minden kincsnél. Erre ő beállít ezzel a méregdrága aranylánccal. A lány biztos valami apró kedvességet talált ki, és most ez az egész biztosan nagyon bántani fogja. Az ő léptei is lelassultak.

Alig pár lépésre voltak egymástól, mikor megálltak. Egymást nézték. Borzasztóan érezték magukat. Mindketten úgy érezték, végleg tönkretették ezt a csodálatos estét. A tisztáson jeges szél söpört végig. A hideg egészen lelkükig hatolt. A fák ágai vadul csapkodtak a szélben. A fiú és a lány csak álltak egymással szemben. Már mindketten arra gondoltak, bár sose ismerték volna meg a másikat. Akkor most nem okoznának neki fájdalmat.

És akkor eleredt a hó. És hatalmas fehér pelyhek ezrei szálltak alá lomhán az égből. A karácsonyfa színes égőinek fénye szivárványszín tündöklésbe vonta a hófüggönyt, és a tisztáson földöntúli ragyogás áradt szét. Pont olyan volt, mint akkor régen. Emlékek kavarogtak a kövér pelyhek között. Közös örömök, közös csalódások, közös séták közös beszélgetések. Az egymással töltött idő Mindketten a fára néztek, aztán újra egymásra. A fiú mosolygott, a lány szemében pedig ott volt az a furcsa csillogás. Egymáshoz léptek és megcsókolták egymást. Boldog karácsonyt - mondta a fiú. Boldog karácsonyt - válaszolta a lány.

Nem számított már a nyaklánc meg a karóra, csak ők ketten. Azon az estén egymást kapták ajándékba. A lány a fiút, a fiú a lányt. A Sorstól, Istentől, az Élettől.

Egymástól.







KARÁCSONYI CSILLAGVIRÁG



 
Karácsony a messzi Amerikában*, Mexikóvárosban is nagy ünnep. Különleges ételekkel-italokkal rakják meg az ünnepi asztalt, szép új ruhákat öltenek, és leleményes ajándékokkal lepik meg egymást.

Élnek azonban Mexikóban nagyon sokan olyanok is, akik az ilyen ünneplést nem engedhetik meg maguknak.Közülük is talán a legszegényebbet Ineznek hívják. Bájos kicsi indián lány, fekete szemekkel sötét arcocskáján.

Még Karácsony előestéjén is a nyüzsgő piacon bóklászott mezitláb, s bámulta a kirakott gyümölcsöket, süteményeket, sült pulykákat, virágokat...

Inez egyetlen vagyona a mosolya volt, amellyel meg tudta lágyítani az eladók szívét, és ők mindig megajándékozták valamivel. Anyukája jókora zsebeket varrt szoknyájára, hogy sok minden elférjen benne.

Szentestén a zsebek a szokásosnál is jobban megteltek. Örült, hogy ezen az estén beteg édesanyja és testvérkéi is ünnepelhetnek.

Inez boldogsága mégsem volt teljes. Mexikóban volt egy kedves hagyomány, miszerint Karácsony éjszakáján minden gyerek virágot vitt a gyermek Jézusnak a templomhoz. Inez is szeretett volna virágot vinni.

Néha még arról is álmodozott, egyszer majd ő, a kis indiánlány nyújtja át a legszebbet. De hogyan juthatna virághoz? Az árusok pultjáról, a kerítések mögül kilógó virágokból nem vehetett el, lopott virággal nem köszöntheti Jézuskát!

Kezdett szürkülni, haza kellene már indulnia, hiszen bizonyára türelmetlenül várják otthon. Ő azonban tovább bolyongott nyugtalanul, virág után kutatva. Már majdnem elhagyta a remény, amikor egy romos ház sarkánál meglátott egy bokrot, amelynek zöld levelei éppen úgy terültek szét, mint egy virág szirmai. Gyorsan letépte az ágakat, ügyesen kis csokrot formált belőlük. Valami azonban még hiányzott! Nagyot sóhajtva levette a legszebb valamit, amije csak volt: a haját összefogó piros szalagot, s masnit kötött a zöld ágak köré. Elégedetten nézte művét:

- Jézuskának biztosan tetszeni fognak zöld virágaim a piros masnimmal.

Besötétedett, hazafelé vette az irányt. Elhaladt a templom előtt, a főkapu tárva volt. Hirtelen arra gondolt, hogy így, vacsora időben biztosan senki sincs odabent. Belopakodott hát, gyümölcsöktől maszatos ruhájában. Árnyként osont a hajó oszlopai között a fényes fülke felé, ahol jászolbölcsőjében már ott volt a gyermek Jézus szobra, mellette Mária és József. Inez könnyes szemekkel nézett a zöld ágakból való csokorra, majd a Jézuskához fordult:

- Nem tudok eljönni később, a többi gyerekkel. Túlságosan szégyellném magamat. Most hagyom itt ezt a kis csokrot. Remélem, Neked így is tetszik.

Csodálkozó sóhajtásoktól rezzent össze. Emberek vették körül, s mind csodálattal nézték a csokrot, amit a kezében szorongatott:

- Milyen szép virágok!...Hol találtad őket?...Sose láttam még ilyen virágokat!

Inez lepillantott a csokorra, és a meglepetéstől elállt a lélegzete. A levelek élénkvörössé változtak, középen pedig a bogyók aranyszívet alkottak.

A kislány félénken a Jézuska-szobor kezéhez tette a csokrot, és boldogan szaladt haza. Most már tudta, hogy Jézuska kegyesen fogadta ajándékát, és az egyszerű leveleket Mexikó legszebb virágává változtatta, melynek Karácsonyi csillagvirág a neve. Az arany szív és a piros csillagok Karácsonykor még ma is a szegény kis indiánlány hitének csodájára emlékeztetnek.

/mexikói legenda/







KARÁCSONY ELŐTT



 
Karácsony előtti utolsó napon a szupermarketbe siettem megvenni a maradék ajándékokat, amiket korábban nem tudtam.

Amikor megláttam a sok embert, panaszkodni kezdtem magamban: " Egy örökkévalóságig fogok itt várni és még annyi más helyre kell mennem. Karácsony kezd egyre idegesítőbbé válni minden egyes évvel. Mennyire szeretnék csak lefeküdni és átaludni az egészet.

Végül is át tudtam magam fúrni a játékosztályra és el is kezdtem átkozni az árakat, azon tűnődve hogy a gyerekek tényleg játszani is fognak ezekkel a drága játékokkal? Amíg nézelődtem a játékosztályon,észrevettem egy kisfiút, aki olyan ötévesforma lehetett, egy babát szorítva a mellkasához.

Csak a haját simogatta a babának és olyan szomorúan nézett. Aztán a kisfiú odafordult a mellette álló idős hölgyhöz:

- Nagyi, biztos vagy benne, hogy nincs elég pénzem,hogy megvegyem ezt a babát?
Az idős hölgy ezt felelte:

- Tudod te is: nincs elég pénzed, hogy megvedd ezt a babát, kedveském

Aztán megkérte a fiút, hogy várjon meg itt öt percet, amíg ô elmegy szétnézni. Hamar el is ment. A kisfiúnak még mindig a kezében volt a baba. Végül, elindultam felé, és megkérdeztem tőle, kinek szeretné adni ezt a babát? 

 - Ezt a babát szerette a húgom leginkább és ezt akarta a legjobban most Karácsonyra. Nagyon biztos volt benne hogy a Télapó elhozza neki.

Azt válaszoltam, hogy talán télapó tényleg el is viszi neki, de a kisfiú sajnálkozva mondta:

- Nem, Télapó nem viheti oda neki, ahol most ő van. Oda kell ahhoz adnom anyukámnak, és így ő odaadhatja a húgocskámnak amikor odamegy.

A szemei olyan szomorúak voltak, amikor ezt mondta.

 - A húgom Istenhez ment, hogy vele legyen. Apa az mondja, hogy Anya is el fog menni Istenhez hamarosan, úgyhogy azt gondoltam, el tudná így vinni a húgomhoz.

Megkértem a kisfiút hogy várjon meg, míg visszajövök az üzletből. Ezután mutatott egy nagyon kedves kis fotót magáról, amelyen éppen nevetett. Aztán azt mondta nekem:

- És meg azt is akarom, hogy Anya elvigye neki ezt a képet is, így soha nem fog engem elfelejteni.Szeretem anyukámat, és azt kívánom, bárcsak ne kellene elhagynia engem, de apa azt mondja, hogy el kell mennie, hogy a húgommal legyen.

Aztán ismét a babára nézett a szomorú szemeivel, nagyon csendesen. Gyorsan a pénztárcámhoz nyúltam, és kivettem belőle pár papírpénzt és megkérdeztem a fiút:

- Mi lenne, ha megszámolnánk a pénzed, hátha mégis lenne elég?"

- Oké - mondta. - Remélem, van elég. - Én hozzáadtam némi pénzt a fiúéhoz, anélkül hogy látta volna, majd elkezdtük a számolást. Elég pénz volt a babára, még egy kicsivel több is.

A fiú ezt mondta:

- Köszönöm Istenem, hogy adtál elég pénzt.

Aztán rám nézett és hozzátette:

- Megkértem tegnap Istent mielőtt lefeküdtem aludni, hogy segítsen, legyen elég pénzem, hogy megvehessem ezt a babát, így anyukám neki tudná adni a húgomnak. Meghallgatott! Még szerettem volna annyi pénzt is, hogy vehessek egy szál fehér rózsát anyukámnak, de azért ezt már nem mertem kérni Istentől. De ô mégis adott nekem eleget, hogy megvehessem a babát és a fehér rózsát. Tudod, anyukám szereti a fehér rózsát.

Pár perc múlva az idős hölgy visszajött, majd távoztak.

Teljesen más hangulatban fejeztem be a bevásárlást, mint ahogy elkezdtem. Sehogy se tudtam kiverni a kisfiút a fejemből

 Aztán eszembe jutott egy helyi újság cikke két nappal ezelőttről, amelyik említett egy részeg embert, aki ütközött egy másik kocsival, amelyben egy fiatal nő és egy kislány volt. A kislány azonnal meghalt, az anya kritikus állapotban van. A családnak el kellett határoznia, hogy kikapcsolják-e az életfunkciók fenntartását szolgáló gépet, mert a fiatal hölgy soha sem tudna felkelni a kómából, amibe esett.

Ez a család lenne a kisfiú családja? Két nappal azután, hogy találkoztam a kisfiúval, megakadt a szemem egy újságcikken, amely arról tudósított, hogy a fiatalasszony elhunyt.

Nem tudtam megállítani magam, hogy ne vegyek egy csokor fehér rózsát, majd ezzel a ravatalozóba mentem, ahol a fiatalasszony ki volt téve a látogatóknak, akik így megtehették az utolsó búcsújukat a temetés előtt. Ott feküdt, a koporsóban, egy csokor fehér rózsát tartva a kezében a fotóval, a baba a mellkasára volt helyezve. Sírva hagytam el a helyet, úgy érezve, hogy az életem örökre megváltozott. 

Az a szeretet, amit ez a kisfiú érzett az anyukájáért és a húgáért - még a mai napig is nehéz elképzelnem.







KARÁCSONY ESTI FELISMERÉS



CICÁK A HÓBAN


Havas karácsony este volt. A meleg házban vidáman ragyogtak a karácsonyfa fényei, alatta ott sorakozott tucatnyi ajándék.

Az anya és a gyerekek ünneplőbe öltözve készülődtek a templomba.

- Gyere velünk- kérték az apát, mert nagyon szerették.

- Én aztán nem - csattant fel. - Én nem hiszem el ezt a sok vallásos szemetet.

A felesége évek óta próbált neki Jézus Krisztusról és az általa felkínált üdvösségről beszélni. Arról, hogy Isten Fia hogyan lett emberré, hogy megmutassa nekünk az utat a Mennybe.

- Ostobaság - mondta erre mindig a férfi.

A család elindult a templomba, és a férfi egyedül maradt kényelmes kis vidéki házukban. Egy pillantást vetett az ablakon át a hideg havas tájra. Aztán a tűz felé fordult, hogy melegedjen. Ahogy azonban elfordult, szeme sarkából valami mozgást észlelt kinn a hóban. Újra odapillantott. Cicák! Három kiscica sétált el lassan az ablaka előtt.

- Az ostobák! - gondolta - Meg fognak fagyni!

Felvette kalapját és kabátját, és kinyitotta az ajtót. A jeges téli szél megborzongatta.

- Gyertek ide, cicuskák! Gyertek be ide, ahol meleg és étel vár benneteket! Odakinn elpusztultok.

A cicák azonban elfutottak, megijedve az ajtóban álló idegentől. Ő kiment.

- Gyertek vissza! Ne féljetek! Meg akarlak menteni titeket!

A cicák azonban eltűntek. Túl késő volt.

- Nos, én minden tőlem telhetőt megtettem értük - motyogta magában a férfi. - Mit tehettem volna még? Nekem is macskává kellene válnom ahhoz, hogy elérjem és megmentsem őket. Ha macskává válnék, elmondhatnám és megmutathatnám nekik. Akkor hinniük kellene nekem, hacsak nem bolondok.

Ahogy visszaért az ajtóhoz, a távolban megkondultak a harangok. A férfi egy pillanatra megállt és hallgatózott. Aztán bement a tűzhöz, letérdelt, és sírva fakadt.

Pontosan erről szól a karácsonyi történet. A világmindenség teremtője annyira szeretett bennünket, hogy lejött a Földre ember alakban megmutatni nekünk, hogyan menekülhetünk meg. És ha hallgatunk Rá, és követjük Őt, akkor nem fogunk elkárhozni, hanem örök életet kapunk

Pálóczyné S. Tünde küldte ezt a történetet, mintegy igazolva, hogy bennünk van a vágy, hogy hallgassunk az Úrra és cselekedjünk. Ez az ember is miközben érthetetlenül szemlélte a kiscicák menekülési reakcióját akkor döbbent rá arra, hogy saját maga is menekül az Úr kegyelme elől.


***


Ennek a karácsonyi történetnek van egy másik változata, melyet megosztok, A szerző ismeretlen.






 
MIÉRT ALACSONYÍTANÁ LE MAGÁT ISTEN?




Élt egy ember, aki nem hitt Istenben és soha nem habozott, hogy mások tudtára adja, mit gondol az Istenbe vetett hitről és a vallási ünnepekről, köztük természetesen a Karácsonnyal. Felesége viszont hívő volt és gyerekeit is Istenbe és Jézusba vetett hit szerint nevelte, férje rendszeres bántó megjegyzései ellenére. Egy havas Karácsony estén a feleség és a gyerekek a falusi gyülekezet karácsonyi Istentiszteletére készülődtek. Hívták az apát, de ő persze hallani sem akart arról, hogy elkísérje őket.

- Ez a történet csak egy mese - mondta - miért alacsonyítaná le magát Isten, hogy emberként jöjjön a Földre? Teljesen nevetséges! Hogyan hihetnek ebben ennyien?!

A feleség és a gyerekek így nélküle indultak útnak. Kint esett már a hó.

Kicsit később felerősödött a szél és a hóesésből hóvihar lett. A férfi az ablakon kinézve csak vakító fehérséget látott. Leült a kandalló elé és elégedetten nézte a csendesen égő tüzet. Néhány perc elteltével egy nagy puffanást hallott odakintről. Valami nekiment az ablaknak. A hang megismétlődött. Kinézett, de még egy méterre is alig lehetett ellátni. Amikor a vihar alábbhagyott egy kicsit, kimerészkedett, hogy megnézze mi adhatta a furcsa hangot az ablak közelében. A ház melletti mezőn egy csapat vadludat látott. A jelek szerint a ludak délre igyekezhettek a téli hideg elől, de a hóvihar miatt nem tudták folytatni útjukat. Eltévedtek és végül a farmon kötöttek ki, étel és menedék nélkül. Ijedten csapkodtak szárnyaikkal, körbe-körbe repkedve a mező felett, vakon és céltalanul. Bizonyára némelyik madár nekirepült az ablaknak. Ezt hallhatta korábban.

A férfi megsajnálta az állatokat és segíteni akart rajtuk. Az istálló tökéletes hely lenne nekik, gondolta. Meleg és biztonságos. Ott tölthetnék az éjszakát és biztonságban megvárhatnák a vihar végét. Miután ezt kigondolta, odament az istállóhoz és tágra nyitotta az ajtaját. Megállt és figyelt, azt remélve, hogy a madarak észreveszik az istállót és bemennek. A ludak azonban csak ide-oda repkedtek céltalanul és úgy tűnt, egyáltalán nem vették észre az istállót, illetve, hogy mit jelenthet az épület számukra. A férfi megpróbálta magára terelni a madarak figyelmét, de ettől csak megijedtek és messzebbre húzódtak. Ekkor bement a házba egy kis kenyérért. Morzsává szaggatta és egy csíkban elszórta a bejáratig. Még mindig nem értették meg, mit akar. Most már kezdett elfogyni a türelme. A madarak mögé lopódzott és megpróbálta az istálló felé terelni őket, de csak még jobban megijedtek és a szélrózsa minden irányába repültek, csak éppen az istálló felé nem. Akármit tett, egyszerűen nem tudta elérni, hogy az istállóba terelje őket, ahol melegben és biztonságban lehettek volna.

- Miért nem követnek engem? - morfondírozott magában türelmetlenül. - Nem látják, hogy ez az egyetlen hely, ahol átvészelhetik a vihart?"

Addig törte a fejét, míg rájött, hogy a madarak soha nem követnének egy embert.

- Ha én is lúd lennék, meg tudnám menteni az életüket. - mondta ki hangosan. Ekkor eszébe jutott valami. Bement az istállóba és kihozta egyik saját libáját és óvatosan a vadlúdcsapat mögé ment vele. Amikor elengedte, saját libája átrepült a madárcsapaton, egyenes be a meleg épületbe. A vadludak egyenként követték.

A férfi megállt és hirtelen eszébe ötlöttek néhány perccel korábban kimondott saját szavai: ,,Ha én is lúd lennék, meg tudnám menteni az életüket!" Azután a feleségére és a köztük korábban lezajlott párbeszédre gondolt. ,,Miért akarna Isten olyanná válni, mint mi? Ez nevetséges!" Hirtelen minden világos lett. Pontosan ezt tette Isten. Mi emberek vagyunk a vadlibák. Vakon bolyongva, elveszetten bukdácsolunk a halál felé. Isten olyanná tette a Fiát, mint mi, hogy megmutassa az utat és megmentsen.
Mikor ezt felismerte, hangos zokogás tört fel belőle. Térdre esett a friss hóban és elmondta élete első imáját:

- Köszönöm Istenem, hogy emberként eljöttél, hogy kivezess a viharból!

Ahogy a szél és a hóvihar csendesedni kezdett, úgy csendesedett és nyugodott meg lelke is, miközben ezeket a csodálatos gondolatokat forgatta fejében. Végre rájött, hogy miről szól a Karácsony és miért jött el Krisztus. Hosszú évek kételyei és hitetlensége, mint a múló vihar, szertefoszlottak egy pillanat alatt.







KARÁCSONYI GONDOLATOK - Egy gondoktól mentes karácsony!

 
"Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgéstekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt." (Filippi 4:6)

Lehet-e valóban egy vidám karácsonyod akkor is, ha ezeregy nyomás nehezedik rád? Igen, lehet - és ennek megvalósításához nem kell messzire menned. Függetlenül attól, hogy a problémák, amelyekkel szembenézel, mennyire erőteljesek, vagy esetleg mennyire jelentéktelenek, mégis ez a karácsony lehet a legcsodálatosabb, és leginkább gondmentes időszak, amely valaha is volt az életedben, és ezt már ma elkezdheted. 

Valószínűleg neked is, mint hívőnek már megszokottan hangzik az Igerész, amely kijelenti, hogy semmiért ne aggodalmaskodjatok. De vetted-e ezt már annyira komolyan, hogy működésbe, gyakorlatba is helyezted? Valószínűleg azért nem vetted komolyan, mert nem értetted meg, hogy az aggodalmaskodás mennyire veszélyes lehet. Talán nem fogtad fel, hogy az aggodalom, az ördög ellened irányuló halálos fegyvereinek fontos összetevője.

Ez így igaz. Az aggódás az egyik fő fegyvere az ördög hadviselésének. Ha nálad el tudja érni, hogy aggodalmaskodj, akkor az anyagi feszültségeket, családi feszültségeket és az ütemezett problémákat fogja felhasználni, - melyek csupán a mindennapi élet "természetes" velejárói, - hogy téged lenyomjon, és olyan sok gondba rángasson bele, amennyit el sem tudsz képzelni, hogy lehetséges. 

Az orvostudomány állítja, hogy az Egyesült Államokban a kórházi ellátásra szorult emberek magas százaléka az aggódás- és feszültség okozta betegségektől szenvednek. Mindennek ellenére sok hívő aggódik anélkül, hogy ebbe belegondolna. Azért aggódnak, hogy túl alacsonyak, vagy túl soványak. Izgulnak emiatt, és fel sem fogják, hogy bűnt követnek el.

"Micsoda, ez bűn lenne, Copeland testvér?"

Igen! Egy újjászületett, Szellemmel betöltött hívőnek, akinek van egy Bibliája - az aggódás bűn. Tehát, még akkor se aggodalmaskodj, ha a karácsonyi üdvözlőlapok elkéstek, és 45 ember fog hozzád jönni karácsonyi vacsorára.

Ehelyett tedd azt, amit a Biblia mond, hogy tenned kell. Imádkozz, és a kérésedet tárd Isten elé... ezután dicsérd Őt a feleletért! Békességed lesz. 

Most gyerünk, és legyen egy igazi vidám karácsonyod, te gondok nélküli ember!

"Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, és mit igyatok, se testetekért, hogy mivel ruházkodjatok. Nem több-e az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál?Nézzétek meg az égi madarakat: nem vetnek, nem is aratnak, csűrbe sem takarnak, és mennyei Atyátok eltartja őket. Nem vagytok-e ti sokkal értékesebbek náluk?Aggódásával pedig ki tudná közületek meghosszabbítani életét csak egy arasznyival is?Mit aggódtok a ruházatért is? Figyeljétek meg a mezei liliomokat, hogyan növekednek: nem fáradoznak, és nem fonnak,de mondom nektek, hogy Salamon teljes dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül akár csak egy is.Ha pedig a mező füvét, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, így öltözteti az Isten, nem sokkal inkább titeket, kicsinyhitűek?""Ne aggódjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? - vagy: Mit igyunk? - vagy: Mit öltsünk magunkra?Mindezt a pogányok kérdezgetik; a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre.De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek.Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja."
Máté 6:25-34.







KARÁCSONYI KÍVÁNSÁG




A kislány nem örül a karácsonyi ajándékoknak, mert ő azt kérte, hogy beteg testvére gyógyuljon meg. Úgy érzi, hogy ez a vágya nem teljesült. Karácsony éjjelén azonban csoda történt ...

 
Karácsonyi kívánság


Odakint a hó apró csillagszemei, mint egy selyemfüggöny hullottak a jeges útra. Alig volt valaki az utcán, mindenki a szoba kellemes melegéből figyelte az ide-oda ingázó hatalmas pelyheket. De talán nem is meglepő hogy senki nincs az utcán. Karácsony este van.

Mindenki a fenyőillattal körüllengett szobákban beszélget, üldögél, kinek mihez van kedve. A hatalmas masnival és szalaggal átkötött színes dobozok már a fa alatt hirdették az este közeledtét, az ajándékbontás idejét, s a másik ember megajándékozását egy kis szeretettel, amit egész évben gyűjtögettünk, hogy ezen a napon kicsit többet adjunk, mint máskor.

Az egyik ablakon betekintve az utcáról egy nagyobb családi kört láttam, akik felszabadultan és vidáman beszélgettek. A gyerekek a fa körül igyekeztek kitalálni vajon kié lesz a nagyobb doboz, kié a kisebb, és vajon mi lapulhat a színes csomagolók alatt, ami már önmagában is magára vonta a figyelmet.

Mindenki ámulva nézte a karácsonyfa színes égőinek kellemes villódzását, nem gyorsan váltakozott, csak éppen úgy, hogy az ember lelkét jó érzéssel, szépséggel töltse el ne pedig kellemetlen zavaró fényjáték legyen az egész.

Egy apró kislány ült a fa alatt alig lehetett 4 talán 5 éves s potyogtak a könnyei. Édesanyja odalépett hozzá és megkérdezte:

- Mi a baj Lili?

A kislány csak tovább pityergett s könnyeivel eláztatta a kezében lévő zsebkendőt. Halkan szipogva mondta:

- Anya hozzám miért nem jön soha a Jézuska?

Az édesanya gyengéden simogatta a kislány hosszú barna haját és okos kis buksiját.

- De hiszen már itt járt! Nézd, ő hozta ezt a rengeteg ajándékot! - Ne pityeregj Lilikém!

- Nem, nem járhatott itt! Mert én nem ezt kértem karácsonyra! Amit én kértem nem lehet becsomagolni! Én azt kértem, hogy Peti gyógyuljon meg!

Az anya lelke zavarodottságában igyekezett megnyugtatni a kislányt, de ott belül tudta, hogy mindez igaz.

- De hiszen Petinek semmi baja. Honnan vetted ezt?

- Az apuval erről beszéltetek a múltkor, hogy be kell vinni a kórházba.

- Akkor nem arról beszéltünk! Nyugodj meg Lilikém!

A kislány lassan-lassan elhitte édesanya szavait s a sírást is abbahagyta. Peti is a fa előtt ült. Figyelte az égők fényjátékát. Ő már 15 éves volt. Képes volt felfogni mindazt, ami vele történik. Tudta hogy rákos... tudta és nagyon félt de a testvéreit meg akarta óvni mindentől. Nem akarta hogy tudják, hiszen úgysem értenék meg. A legidősebb is 4 évvel fiatalabb nála. Csendben tűrte odabent a fájdalmat. Néha elfeledkezett róla, és szinte felhőtlenül kacagott a többi gyerekkel, de odabenn a szívéből szinte vércseppekként hullottak a könnyei.

Liliben ott élt a szorongás. Nem értette mi történik körülötte, mégis most is minden erejével imádkozott.

- Drága jó Istenem! Én azt kérem karácsonyra, hogy Péter gyógyuljon meg!

S apró kezei mellkasa előtt összekulcsolódva pihentek. Szinte görcsösen fonódtak egybe apró kis ujjai. Imádkozott szinte egész este, s nézte a hópelyheket az ablakon át.

Nemsokára hazaindultak a vendégek és a gyerekek is aludni tértek. Mindenkinek külön szobája volt, ám Lili aznap úgy döntött Péterrel szeretne aludni. A kislány odabújt a bátyjához s egyre erősebben mormolgatta magában az imát.

Álomba szenderült ám ajkai akkor is suttogták az imát, a kívánságot. Éjjel egy apró csillag hullott az égből. Az ablakon át bekopogott. A kislány kinyitotta az ablakot s a csillagból kitörő fény a fiú testére irányult. Csendesen aludt tovább s a kislány is visszafeküdt. 

Reggelre már csak álomnak tűnt az egész. A kislány tettét azonban a nyitott ablak nyikorgó hangja bizonyította. Mire felébredt már a szülők nem voltak ott, s Pétert sem találta sehol. Amikor hazaértek az anya arcán felcsillant a boldogság. Odament a kislányhoz s a fülébe súgta:

- Itt járt a Jézuska, teljesült, amit kívántál!

A kislány rohant a bátyjához s hamar az ölébe ugrott, s boldogan nézte az egész család a karácsonyfát. S most már felhőtlen volt az öröm.

Nem várom el, hogy bárki is elhiggye a történetemet. De ha valaki bele tud gondolni, és egy picit el is vonatkoztat, megértheti, miről szól. A testvéri szeretet mekkora erővel bír. Nem feltétlenül így történik ez meg a mindennapokban, de a kislány példája, mennyire szerette testvérét... talán példát mutat mindenki számára. Mert akár igaz is lehetne...







KISLÁNY A BÖRTÖNBEN




Hat évvel ezelőtt, december 24-én be kellett mennem dolgozni. Ahelyett, hogy a Karácsony estét a feleségemmel és a kislányommal otthon töltöttem volna, a börtönben az igazgatói teendőimmel voltam elfoglalva.

Másnap reggel a börtönből kijövet a munka után hazasiettem. A csípős hidegben az utcán egy kislányt láttam, aki vékony ruhában harisnya nélkül, lyukas cipőben volt felöltözve. A kislány a kezében egy toalett papírba csavart kis csomagot tartott. Azon gondolkodtam, hogy ki lehet ez a kis teremtés, de a fáradság miatt nem álltam meg érdeklődni, hanem inkább továbbsiettem. Mivel a hátam mögött valamit hallottam, megálltam. Amikor megfordultam, ugyanazt a kislányt láttam magam előtt.

- Mit akarsz? - kérdeztem.

- Uram, Ön a börtön igazgatója? Nincs otthonom, az anyukám két héttel ezelőtt halt meg. A halála előtt azt mondta, hogy az apukám a börtönben van és talán látni szeretné a kislányát. Kérem, engedje meg, hogy meglátogathassam az apukámat. Ma karácsony van és meg szeretném ajándékozni ezzel a kis csomaggal.

- Nem lehet, nem engedhetem meg. - válaszoltam és elkezdtem tovább menni. Alig tettem néhány lépést, azt éreztem, hogy valaki meghúzta a kabátomat és esdeklő hangon azt mondta:

- Kérem, legyen szíves megengedni! - Nagy könnycseppek voltak a szemében és elérzékenyülve a kis ajka remegett. - Uram, - mondta -, ha Önnek egy kislánya lenne, akinek a mamája meghalt volna és Ön a börtönben lenne és a kislányának nem lenne hová menni és senki se szeretné, nem gondolja, hogy a kislánya találkozni szeretne az apukájával?

Torkomat addigra a sírás szorongatta és a szemeim könnyekkel teltek meg.

- De igen, én is szeretném és találkozni fogsz az apukáddal!

Amikor visszamentünk az irodámba, akkor megkértem a fegyőrt, hogy hozza fel a 37-es zárkából a foglyot. Ahogy a fogoly az irodámba lépett és meglátta a kislányát erélyes hangon azt kérdezte:

- Nelli, mit csinálsz itt? Mit akarsz? Menj haza az anyádhoz!

- Kérlek apukám, ne haragudj! - mondta sírva a kislány. - Anyuka meghalt és a halála előtt megkért, hogy gondoskodjak a kis Jimmyről, mert te nagyon szeretted. Ő is szeretett téged.

Ezután zokogva elcsukló hangon azt mondta:

- De Jimmy is meghalt!

Azután a toalettpapírba tekert kis csomagot kibontotta, amiből kivett egy kis göndör hajfürtöt, amit az apukája kezébe tett, majd ezt mondta:

- Mielőtt Jimmyt eltemették volna, ezt vágtam le a hajáról.

Addigra a 37-es zárka foglya, mint egy gyerek, velem együtt zokogott.

Majd a kislányát felemelte, mialatt a meghatódottságtól magát visszatartva az egész teste remegett. Ekkor az irodámból kimentem. Kb. egy órával később, amikor visszamentem a 37-es zárka foglya a börtön kabátját levette és azt mondta:

- Börtönigazgató úr, kérem engedje meg, hogy ezzel a kabáttal a kislányt betakarhassam. - Közben a kemény férfi arcáról könnyek peregtek.

- Nem. - mondtam. - A kabátot tartsa meg, a kislánya többé nem fog fázni. Elviszem magammal az otthonomba és gondot viselek róla.

- Az Isten áldja meg! - mondta zokogva a fogoly.

A kislányt hazavittem és sok éven át nálunk lakott.

Később az Úr Jézus Krisztust hit által a szívébe fogadta és komoly hívő lett belőle. Idővel a 37-es zárka foglya is átadta szívét a Megváltónak és az életében történt változás miatt kegyelemben részesült. Utána szabadon engedték. Most becsületes emberként a lányával lakik, akinek a kis karácsonyi ajándéka a megkeményedett bűnös szívét megtörte.










Könyves Tóth Kálmán: KARÁCSONY ANGYALA




- Apjuk- szólítá meg Réthi Márton tanító urat az ő kedves élete párja -, mondanék én valamit, csak azt ne mondja felőlem, hogy nagyralátó vagyok.

- Na hát! - viszonzá a tanító úr -, ha annyira beszélhetnéked van, csak ki vele, úgy is kifúrná az oldalamat.

- Holnapután karácsony szombatja lesz - kezdé az asszony.

A tanító úr jó izűt nevetett.

- De jó, hogy eltaláltad, hallod, asszony, ezt a te nagy bölcsességedet megírom a komáromi kalendárium csinálónak.

Aztán még jobban nevetett.

- Hallgasson hát a végére - mondá neje durcásan -, hát hiszen nem csak azt akartam én mondani, mást akarok én abból kihozni...

- Azt, úgy-e - nevetett Márton úr -, hogy utána következő másnap meg karácsony ünnepe lesz. Lásd, asszony, ezt meg én találtam ki. Milyen bölcsek is vagyunk mi így kettecskén, de kár, hogy a puskaport már feltalálták előttünk!

- Ugyan ne peregjen már a nyelved - pattant fel az asszony -, hagyj már egyszer kibeszélni...ne is szakits félbe. Karácsony szombatjára karácsonyfát állítok föl az én kis bogaraimnak, már meg is rendeltem a fenyőt, aranyos diót, czukros süteményt...

De már erre meg nem állhatta a tanító úr, hogy közbe ne vágjon.

- Nem szeretem az ilyen módizást - mondá komolyan, uraknak való az, nem ilyen szegény tanítónak, ki négyszáz forintocskából hetedmagával éldegél. Beérhetjük mi azzal is, ha az iskolás gyermekek beköszöntenek hozzánk s eléneklik a betlehemi dalt, sütsz egy kis kalácsot, jól lakunk... de az a karácsonyfa csak uraknak való.

- Ne félj, nem kerítettem én azt sokba - mentegette magát a feleség -, a fenyőt az uraság kertésze ingyen adta, dióm volt, a czukros süteményeket a kisasszony küldte, téged csak arra kérnélek, hogy Miskának egy kis képes könyvet, Jancsinak egy falovat, Piroskának egy bábut...

- Ugyan hagyd el már - intett kezével Réthi uram -, nagyon szeretem a gyermekeimet, de ösmerem anyagi állásomat is, alig van öt-hat forintom: ilyesmire nem telik. Majd ha megnyerjük a nagy lutrit, de addig szó se legyen képes könyvről, falóról, meg bábukról. Punktum. Értetted, asszony?

Az asszony szemeiből kicsorduló könnyek szó nélkül is tudatták Mártonnal, hogy megértette kegyetlen határozatát.

A könnyek egy kissé meglágyították a tanító kemény szívét s vigasztalni igyekezett nejét.

- Azért ne sírdogálj, anyjukom, ki-ki addig takaródzik, a meddig a takarója ér. Érjék be a czukrossal, aranyos dióval, majd ha jut másra is, kipótoljuk máskor.

A dolog annyiban maradt: de ez nem késleltette a szombat közelségét. Márton felesége, kit minden iskolás gyermek Erzsi néninek hívott, már kora délután hozzá kezdett a karácsonyfa földiszítéséhez. Aranyos papírt, nemzeti-szín pántlikát, kis viaszgyertyákat lehetett kapni a zsidó boltban is. Előre örült a lelke, a mint elképzelte, minő meglepetést szerez gyermekeinek, kik közül a legidősebb csak most töltötte be a hetedik évet, a legkisebb pedig még csak négykézláb mászkált.

Már beesteledett. A kis gyermekek türelmetlenül zajongtak a másik szobában, várva, hogy a Jézuska mikor hozza már az ajándékokat. Erzsi be akarta férjét várni, hogy ez is tanúja legyen a kicsikék ártatlan örömeinek. El is küldött érte a tisztelendő úrhoz, de azt hozták hírül, hogy ott nincs. Várt még egy ideig, de ha ő türelmetlen volt s minduntalan ki-kiszaladt az utcza-ajtóhoz: a kisgyermekek még türelmetlenebbek voltak. Már nehezteltek is a Jézuskára, hogy miért jön oly soká: majd sírásra fogták a dolgot: hátha megesik rajtok a szíve.

Tovább már nem lehetett halasztani. Meggyújtotta a gyertyákat, kinyitotta az ajtót, s a kicsikék ámulva szemlélték a fényözönt, mely az egész szobát elárasztá. Soha ilyen örömet! Először csak messziről bámulták a csillogó diókat, a ragyogó czukor-süteményeket, majd közelebbről szemlélték, de a világért se mertek volna hozzá nyúlni. E pillanatban lépett be a tanító. Nagy bundája alatt valamit tartogatott. Neje rögtön észrevette, hozzá lépve kérdezte:

- Hát te hová késtél, talán valami meglepetésben részesítesz bennünket?

- Abban ám - mondá Márton, szétvetve bundáját -, nézd, minő karácsonyi ajándékot hoztam.

S ezzel egy didergő lánykát tett le a földre. Szegényke igazán koldus-rongyokba volt burkolva. Összes batyuja egy zsebkendőbe volt kötve.

- Hát te mit akarsz? - kiáltott rá neje meglepetve -, honnan szedted fel e szegény koldusleánykát?

- Először ültesd a meleg mellé, aztán szegj neki meg egy kalácsot, hadd lakjék jól szegény, lásd, mint didereg, s két napja már, hogy meleg étel nem volt a szájában - utasítá nejét a tanító.

A nő készségesen engedelmeskedett a férjének. Odavezette a didergő lánykát a meleg kályhához, a megszegett kalácsból egy jó nagy darabot adott a kezébe. A kicsiny lányka mohón kapta el, s evett, a mint a száján befért.

- No - fordult férjéhez Erzsi - most már szeretném tudni, mi járatban van itt ez az idegen poronty?

- Azt, kedves párom - mondá a tanító - röviden elmondhatom. Hát tegnap itt hált meg a fogadóban egy vándor komédiás-társulat. A mint a fogadóstól hallottam, ezelőtt pár nappal temették e lányka édes anyját. A fogadósnak nem tudtak fizetni, elszöktek s ezt a lánykát ott hagyták nála zálogba. De neki ez a zálog nem tetszett, mert enni kért. Épen akkor dobta ki a hideg kőre, mikor véletlenül arra vetődtem. Ott nyöszörgött, mint egy eltaposott féreg. Kérdeztem kicsoda, micsoda: németül gagyogott egy pár szót, de én bizony abból egy mukkot sem értettem. De elég volt annyit tudnom, hogy emberi ábrázatot visel, továbbá azt, hogy elhagyott árva. Ekkor jutott eszembe az írásnak eme nevezetes igéje:" aki egy ilyennek gondját fölveszi az én nevemben, engemet fogad be." Asszony! ezt Idvezítőnk mondá: továbbá azt is az írásból tudom, hogy " némelyek nem tudva, angyalokat fogadnak szállásokra." Elhatároztam, hogy ezt a kis árvát, mint karácsony angyalát, én is befogadom házamhoz: a hol heten megélnek, jut ott a nyolczadiknak is.

- Itt van ni! - sandalított neje az új vendég felé - saját gyermekeinek nem tud ajándékot venni karácsonyra s egy idegen kenyérpusztítót hoz a házhoz. Még ilyen felfordult világot nem értem.

Jó sok időbe került, míg a szegény Márton kibékíthette duzzogó feleségét. A többi gyermekek is úgy húzódtak a jövevénytől, nemcsak mert rongyos volt, de azért is, mert nem tudott velök beszélni.

Egy szóval, Márton úr karácsonyi meglepetése nem szerzett valami nagy örömöt a kis családnak.

Egy hét múlva azonban a környéken mindenki elösmerőleg nyilatkozott a tanító nemes tettéről, a ki maga is olyan szegény s magának is annyi gyereke van, s midőn Gárday József földesúr felesége meghallotta, hogy a fogadott kis árva egy szót sem tud magyarul, rögtön meglátogatta a tanítót s kérte őt, hogy adná át neki a kis német leányt, hogy az az ő kislányával németül társaloghasson: s jutalmul mindjárt egy ötvenessel kínálta meg a szegény tanítót.

Gárday sok jóval volt a tanító családja iránt s kérelmét nem utasíthatták vissza. A kis német lány pár nap múlva átköltözött az úri kastélyba. Mikor Emi kisasszony egyik viselt ruhájába felöltöztették, olyan szépen nézett ki, hogy mindenki megkedvelte volna.

A kisasszony nagyon megszerette a kis társalgó leánykát. Megtudták tőle, hogy Máriának hívják s hogy Németország Berlin fővárosából való volt az édes anyja.

- Látod - szólt Réthi úr megmutatva nejének az ötvenest -, Krisztus küldötte hozzánk azt az árva kis koldust, hogy megajándékozzon bennünket: íme ajándékából szépen felruházhatom gyermekeimet és te mégis panaszkodtál.

- Márton - kérlelte neje - beösmerem hibámat, engedj meg, most már látom, hogy a jótét által gazdagít Isten.

Most át kell ugranunk öt évet. Előzőleg megemlítjük, hogy a kis Mária Emi kisasszony társaságában mindent tanult. Szépen fejlődött. A nagyságos asszony nem úgy tekintette, mint fogadott cselédet, hanem mint lánya barátnőjét. Tíz éves korában került Gárdayékhoz s évről-évre kedvesebbé vált. A tanító is évről-évre mindig kikapta karácsonykor az ötvenest s hozzá még több ajándékot. Mari nem feledte el soha, hogy a jó tanító úrnak mennyit köszönhet. Ha ott hagyja a hideg kövön, meglehet, megfagy, vagy ha tovább vánszorog is, koldus-botra szorul s nyomorult élete lesz. Nem is mulasztott el semmi alkalmat, hogy kifejezze iránta háláját. Minden karácsony szombatján meghívták a tanító családját Gárdayékhoz s mindegyik gyermek számára fényes meglepetés várt.

Mintegy négy évre azon karácsony után, mikor Mari Gárdayékhoz került, véletlenül az a kis batyu, melyet magával hozott s a tanító felesége a padlásra vitt föl, előkerült. A tanító úr, mint valami régi emléket, elvitte azt Marihoz. Ebben volt keresztlevele: azonkívül egy pár levél, melyet anyjához intéztek szülei, hogy hagyjon fel a kósza élettel, térjen vissza szülei hajlékába, mindent elnéznek, mindent megbocsátanak.

Mari könnyezett és megmutatta a levelet Gárday úrnak, ki rögtön intézkedett, hogy Mari nagyszüleinek viszonyairól biztos tudomást szerezzen. Két hét múlva meg is jött a válasz. Nagyon meglepő volt ez. Mari nagyapja és nagyanyja pár év előtt haltak el. A tudósításban meg volt említve, hogy leányuk, Mari anyja, a háztól egy színésszel elszökött, titkon házasságra léptek s úgy vándoroltak országról országra. Volt még e nőnek két testvére: ezekre szállott az összes örökség, de a végrendelet kötelességökké tette, hogy nővérük, ha valamikor hazakerül, vagy annak a gyermeke, tízezer tallért kapjon.

A szerencsétlen komédiás-asszony esküvőlevele Mari birtokában volt, anyja halott-levelét a szomszéd városból megkerítették s Gárday Marival személyesen ment el Berlinbe, hogy a gazdag örökséget kézhez vegyék.

Így lett az árva koldusleányból egyszerre gazdag kisasszony: de nemcsak gazdag, nemcsak szép, hanem mi fő, nagyon jó is volt. Gárdaynak egy ifjú rokona, Terebesy Dezső fővárosi ügyvéd nagyon megszerette Marit s tizenhét éves korában oltárhoz is vezette.

Ki volt boldogabb most, mint Réthi Márton?, mert Mari kikötötte, hogy az ő násznagya csak Márton bácsi lesz. Volt is olyan lakodalom, hogy hetedhét országra szólott a híre s mikor a tisztelendő úr ebéd alkalmával hosszas beszédben elősorolta, hogy Mari miért választotta násznagyául azt a jó, egyszerű tanítót: mindenkinek könnyek csillogtak a szemében s Mari odahagyva egy pillanatra vőlegényét, Márton bácsihoz ment, gyermeki szeretettel átölelte s össze-vissza csókolta. Márton bácsi csak törülgette a szemét, sehogy sem akart sírni, de utoljára is azon vette észre magát, hogy a kis menyasszonnyal együtt ő is zokogott. Sírtak ott többen is. Az örömnek könnyzápora hullott.

A kis menyasszonyt a fővárosba vitték. Egy pár hét múlva Márton bácsi is fölkerült Pestre, Miska fia betöltötte tizenkettedik évét: szegény fiú nagyon szeretett volna tanulni, de apjának nem volt tehetsége rá, hogy taníttassa. Rászánták magokat, hogy beadják asztalos inasnak.

- Már csak ha bevetődtem ide a fővárosba, - e szavakkal üdvözölte Terebesynét - nem mulaszthattam el, hogy a nagyságos asszonyt meg ne látogassam. Miska! Csókolj kezet!

- Ejnye, Márton bácsi, - feddőzött az ifjú nő - hát ezt érdemeltem én attól, a kit apám gyanánt tisztelek? Merjen csak nagyságolni majd bepöröltetem a férjemmel.

Ekkor aztán elkezdtek egyről-másról beszélgetni. Szó szóra jött s Réthi uram fölhozta, hogy Miska sehogy se szereti a mesterséget, inkább óhajtana tanuló lenni, de biz abból semmi sem lehet, mert nem adja ki a költség.

- Hát csak ez a baj? - kérdezte Mari. - Azt nem engedhetem meg, hogy az én kis testvérem olyan pályára menjen, amelyhez hajlama nincs. Itt marad nálam, kitaníttatom én. Egy szót se tegyen ellene, ne is hálálkodjék Márton bácsi, én többel tartozom önnek: életemmel, boldogságommal, ön nekem édes apám, Miska testvérem, a mit teszek, nem szívesség, de kötelesség.

- Óh áldott karácsony! - kiáltott elfogultan a tanító -, áldott Jézus! te küldted koldusruhában hozzám ezt az angyalt, hogy boldogítson s gazdagítson engem és szegény családomat.

Miskát ott kellett hagynia. Szerette volna, ha szárnya van, hogy repülhessen nejéhez s minél hamarább közölje vele az örömhirt. S mikor végre hazaért, s neje átölelte, ajkán megfagyott a szó, csak sírt, zokogott s bele került egy negyed órába, míg közölhette vele szíve örömét.

- Látod, asszony! - szólt végre mikor egészen nyugodttá lett. - Jól mondtam én azt, a mire az írás tanított:" némelyek nem tudva, angyalt fogadnak szállásukra" - s gyakran a koldusnak üres tarisznyájában rejlik Istennek gazdag áldása!

- Igazad van, Márton - mondá a nő -, legyen áldott a nagy Isten, hogy jót tenni téged megtanított!







Mentovics Éva: MIÓTA VAN CSILLAG A KARÁCSONYFA CSÚCSÁN


Egyszer, réges régen, egy teliholdas decemberi éjszakán, amikor milliónyi csillag ragyogott az égen, néhány egészen apró kis csillagocska pajkosan játszadozott az öreg Hold mellett. Remekül érezték magukat. Huncutkodtak, viháncoltak, csintalankodtak. Addig-addig rosszalkodtak, amíg az egyik kis csillagot valamelyik társa véletlenül alaposan oldalba lökte.

- Bocsánat, nem volt szándékos! - mentegetőzött a kis rosszaság.

- Segítség! Kapjon el valaki! - kiáltotta ijedten a szegény pórul járt csillagocska. De sajnos már senki sem tudott utána nyúlni.

Elveszítette az egyensúlyát, és elkezdett zuhanni lefelé. Zuhant, zuhant egyenesen a Föld felé. A társai egyre távolabb kerültek tőle. Ő pedig rettenetesen félt, mert ilyen még soha sem történt vele.
Lehet-e még annál is rosszabb, hogy lepottyant, és elveszítette a társait?

Hosszú ideig csak zuhant, zuhant lefelé, ám egyszer csak valami érdekes dolog történt. Mintha valaki kinyújtotta volna érte a karját. Egy enyhén szúrós, zöld valami alányúlt, és elkapta.

A kis csillagocskának fogalma sem volt róla, hogy mi történt? Éppen egy fenyves erdőbe pottyant le. Az enyhén szúrós zöld valami pedig egy hatalmasra nőtt fenyőfa volt.

- Nem tudom, hogy ki vagy, de kérlek, segíts nekem, hogy vissza tudjak menni a barátaim közé! - könyörgött a kis csillagocska, és olyan kedvesen mosolygott, amennyire csak tudott a történtek után.

- Én vagyok az erdő legöregebb fenyőfája. - recsegte kedvesen az öreg fenyő. Már nagyon sok mindent megértem. Évtizedek óta csodállak benneteket, hogy télen - nyáron milyen ragyogóan, fényesen tündököltök


ott az égbolton. Szóval sok mindent megértem, de ilyen még soha sem történt velem, hogy egyikőtök az ölembe pottyant volna. De ha már így esett, nagyon szívesen megpróbálok neked segíteni, hogy visszakerülj az égboltra.

- Előre is nagyon köszönöm neked, kedves fenyő! - hálálkodott a kis csillag.

- Még ne köszönj semmit sem! Megteszek minden tőlem telhetőt, de biztosat nem ígérhetek. - mormogta kedvesen a fenyőfa.

Középső ágai egyikével megfogta a kis csillagocskát, és jó nagy lendületet vett... A kis csillag szállt, szállt egy ideig felfelé, majd lelassult, ... és visszapottyant a fenyő ágai közé.
A vén fenyő még jó néhány kísérletet tett, hogy visszahajítsa a pórul járt csillagocskát, de sajnos nem járt sikerrel.

- Látod, te árva kis csillagocska, nem tudok rajtad segíteni. Annyit azonban megtehetek, hogy felültetlek a legmagasabb ágam hegyére, úgy talán egy kicsit közelebb leszel a barátaidhoz.

- Jól van. - szólt búslakodva a kis csillagocska. - Mindenesetre köszönöm, hogy megpróbáltál segíteni.

Az öreg fenyő pedig gyengéden megfogta, és feltette a csúcsára.

A kis csillagocska egy ideig búslakodott, majd lassan beletörődött a sorsába, és elkezdett ugyanolyan fényesen, szikrázóan világítani, mint ott fenn, az égbolton. Amikor az égből a társai megpillantották, hogy milyen csodálatosan mutat a kis csillagocska ott lent a havas tájon, a hatalmas fenyőfa csúcsán, nyomban irigykedni kezdtek rá.

- Nézzétek csak, milyen jól fest a mi kis barátunk ott, azon a szép, zöld fenyőfán! Mennyivel jobb helye lehet ott neki, mint itt nekünk! Talán még a fénye is sokkal szikrázóbb, mint amilyen korábban volt!

Addig-addig csodálták a kis csillagocskát ott lent, a havas fenyőfán, mígnem elhatározták, hogy ők is leugranak.

Azon az éjszakán rengeteg csillag hullott alá az égből, hogy egy-egy szép, zöld fenyőfa csúcsán folytathassa a ragyogását.

Néhány nap múlva favágók érkeztek az erdőbe. Nagyon elcsodálkoztak a látottakon, de egyben örültek is, mert ilyen fenyőfákkal még soha sem találkoztak. Ki is vágták mindegyiket, hogy majd feldíszítve karácsonyfaként pompázhassanak a házakban. Az égbolton tündöklő csillagok pedig ámuldozva figyelték, hogy mi történik a falu széli fenyves erdőben?

Elérkezett a karácsony. Minden házban fények gyúltak, és igazi ünnepi hangulat költözött az otthonokba. Az égen ragyogó csillagok kíváncsiskodva tekintettek be az ablakokon. Azonban amit ott láttak minden várakozásukat felülmúlta.

A csillag-barátaik már nem csak egy egyszerű zöld fenyőfa csúcsát díszítették, hanem egy-egy pompásan, csillogóan feldíszített karácsonyfán ragyogtak. Az emberek körbeállták, csodálták, és énekszóval köszöntötték őket.

Az égen tündöklő csillagok ekkor határozták el, hogy minden karácsony előtt leugranak egy- egy fenyőfára, hogy nekik is részük lehessen ebben a pompában, és szeretetteljes fogadtatásban. Azt pedig, hogy kit érjen ez a megtiszteltetés, minden decemberben sorshúzással döntik el.

Azóta díszíti csillag a karácsonyfák csúcsait.







M.Sárközy Tünde Rita: KARÁCSONYI TÖRTÉNET




Karácsony van. A kandallóban méltóság teljesen lobog a tűz, és ahogy nézem a vörös lángokat, ahogy vígan táncolnak ide-oda, eszembe jut gyermekkorom legvarázslatosabb karácsonya.

Karácsony hetében jártunk már, hét elején. Emlékszem, szüleimmel lázasan készültünk a karácsonyra. Nem voltunk gazdagok, de annál nagyobb örömmel készítettük együtt édesanyámmal a szaloncukrot és más díszeket a fára. Persze a szaloncukor nálunk úgy készült, hogy kockacukrokat csomagoltunk be fényes papír darabkákba. A díszeket szintén papírból készítettük, csillagokat vágtunk ki és fűztük fel a cérnára. Diókat csomagoltunk be szintén fényes ezüst papírba. Csodálatosan szépek lettek! Igaz némelyik csillag nem igazán sikerült nekem szép formásra, de édesanyám mindig boldogan megcsókolt és azt mondta: - Tudod kislányom, ez a legszebb csillag amit valaha is láttam! Persze tudtam, hogy ezt szeretetből mondja, hiszen annyira szeret mint senki más-e földön.

Aztán szerda délután mikor éppen a kalács sütésében segédkeztem, egyszer csak édesanyám egy nagyot sóhajtott az asztal fölé hajolva és úgy omlott össze ájultan mint egy virágszál ami hirtelen lekókad. Nagyon megijedtem, oda szaladtam, fölé hajoltam és szólítgattam sírva, könnyekkel hadakozva.

- Édesanyám! Édesanyám! Kérlek kelj fel! Mi bajod?! - Majd hangosan édesapámért kiáltottam.

Utána már gyorsan pörögtek az események. Édesapám felkapta majd bevitte a kórházba. Addig én otthon egyedül elraktam a süteményt és rendet raktam, hogyha édesanyám vissza jön had örüljön neki. De édesapám egyedül jött haza. Fejét lógatva, szomorúan a szemembe nézett és azt mondta:

- Kislányom, annyira sajnálom de édesanyád nincs jól, és kórházban kell maradnia , de ne félj hamar haza jön meglásd! De szeretnélek megkérni valamire. Édesanyád mellett szeretnék lenni, szeretném ha a karácsonyt nagyszüleidnél töltenéd Erdélyben. Ugye megérted? - kérdezte majd könnyek csordultak le arcán.

Hát amit akkor éreztem a mai napig nem fogom elfelejteni! Szívembe mintha ezernyi kést vájtak volna! A lelkem meg kiabált, és nagyon fájt! De hát itt a karácsony mindjárt, és a diók meg a csillagok, meg a közös karácsony...édesanyám! Kérlek gyere haza! - ilyen gondolatok száguldoztak gyermeki fejemben .

- Jól van édesapám, megértem.- mondtam tele fájdalommal és piros kisírt szemekkel.

Még aznap este útnak indultunk nagyszüleimhez. Egész úton szinte nem is szóltunk semmit. Elég volt érezni azt amit éreztünk.

Másnap reggel mikor édesapám vissza indult megígérte, hogy ha édesanyám jól lesz együtt jönnek ide a nagyiékhoz. Majd átölelt és gyorsan útnak indult. Én körbe néztem, néztem a házat, hiszen szép házikó volt, nagyiék nem voltak olyan szegények mint mi. De valahogy egyáltalán nem örültem még a látványnak sem, csak a mi kis otthonunkat láttam a mi kis karácsonyfánkat és a hatalmas szeretetet ami nálunk lakozott.. A következő egy-két napban nem is volt mit csinálnom, hiszen nagyiéknál már kész díszek voltak és csokival töltött szaloncukrok. Azt a pár napot szinte csak a szobámban töltöttem, az ablaknál ahol lestem az utat hátha meglátom édesanyámékat jönni. De semmi, nem jöttek.

Aztán eljött Ádám-Éva napja. Nagyon szomorú voltam. Ültem az ablaknál és csak néztem-néztem az utat. Egyszer csak hatalmas pelyhekben elkezdett hullni a hó. De olyan nagyon hullott hogy még az utat sem lehetett látni! Fehér karácsony lesz! De szép! Csak éppen azok nem lesznek velem akiket a legjobban szeretek?

Eljött az este. Hívtak menjek le vacsorázni, de én nem akartam. Édesanyám és édesapám nélkül menjek? Nem akarok!- dühöngött gyermeki lelkem. Majd fogtam magam és zseblámpával a kezemben, kabátomat magamra kaptam és kiszaladtam az útra. De nem láttam senkit. Csak a hó csillogott a holdfényben. Az erdő felé néztem és olyan vágyat éreztem , hogy bemenjek mintha hívogatott volna. A fák és a bokrok gyönyörű fehéren világítottak a sötétben. Csábítóan hívogatott az erdő és én nem tudtam ellenállni, s bánatosan elindultam az erdőbe. Lehajtott fejjel mentem csak mentem míg egyszer csak valamit megláttam megcsillanni a szemem sarkából. Felemeltem a fejem és arra néztem. Vajon mi lehet ez ami így csillog itt az erdőben?- gondoltam magamban. Elindultam felé. Az ágakról apró hópelyhek hullottak a kabátomra és a sapkámra. Aztán oda értem és mintha csak egy mesében találtam volna magamat! Egy apró kis tisztás volt amit hatalmas fák vettek körbe és pont a közepére világított be a Hold! Annyira szép volt, hogy teljesen elbűvölt! A fák ágain néhol jégcsapok lógtak és olyan volt ahogy a holdfény táncolt rajta, mintha angyalok táncolnának benne vidáman és örömmel a kis Jézus születését ünnepelve. Volt egy ami talán még jobban csillogott mint a többi! Oda mentem és a fény csodás képet tárt elém benne! Nem tudom, talán a képzelet játszott velem, talán nem, de úgy láttam , hogy egy nagyon szép angyalka lejti benne táncát. Letérdeltem a hóba, éppen elé és imádkozni kezdtem.

- Drága angyalka! Tudod nem szoktam én sokat kérni soha, hiszen a szüleim szegények, de ezt Te is tudhatod. Viszont most nagy kérésem lenne hozzád! Most az egyszer, kérlek, hiszen mást nem is kérek! Kérlek téged hozd haza édesanyám és édesapám, hogy együtt lehessünk ezen a szép estén! Kérlek angyalka, segíts! Szeretném őket átölelni és szeretném érezni a szeretetüket, nagyon hiányoznak!

Mondtam miközben már a könnyeimmel is küszködtem. De egy könnycsepp mégis csak lecsordult, és pont rá arra a fényes jégcsapra amiben az angyalka táncolt. És ekkor a könnycsepp ráfagyott és a holdsugár fénye most még jobban táncot járt rajta! Aztán felálltam, megtöröltem szemem és elindultam hazafelé. Furcsa és meseszerű volt, hiszen nem tévedtem el, mert úgy tünt mintha a holdsugár mutatná az utat merre menjek.

Mikor kiértem az erdőből az első dolgom az volt, hogy az út felé nézzek. De semmi, senkit nem láttam. Felnéztem az égre és ahogy néztem a csillagokat, egyszer csak ezt hallom:

- Kislányom! Merre vagy? Kérlek gyere haza! - Édesanyám hangja volt!

Szinte szárnyra kaptam úgy repültem a ház felé és édesanyám karjaiba! Átöleltem és szorítottam magamhoz nehogy megint elveszítsem és ez csak egy álom legyen! De nem az volt. Édesapám is oda jött és átölelt mindkettőnket. Mennyire boldog vagyok! Szavakba önteni sem lehet! Ettől szebb ajándék nem is kell nekem, hogy itt vannak Ők!

Csodálatos volt ez a karácsony! A legcsodálatosabb ami gyermekkoromban megtörténhetett karácsonykor!

Ma sem felejtem el a jégcsapot a táncoló angyalkával benne. Köszönöm neked angyalka ezt a csodás karácsonyi ajándékot!

Hát ez bizony így esett meg velem gyermekkoromban Erdélyben , az egyik mesés erdőben, hiszen Erdélyben varázzsal teli erdők vannak, ha nem hiszed, menj el az egyik erdőbe és tapasztald meg önmagad. Már felnőtt vagyok, de mai napig hiszem, hogy akkor ott, nem a gyermeki képzeletem játszott velem.







NAGYAPA TÁNYÉRJA




Egyszer volt egy jómódú család, ahol anya, apa, nagypapa, és egy gyerek élt együtt egy fedél alatt. A családi étkezések mindig közösen, az asztalnál zajlottak. Karácsonykor mindig szép terítő, friss virág, és drága étkészlet került az asztalra, úgy, ahogy illik.

A nagypapa már öreg volt, reszketett a keze, sokat betegeskedett. Ezért kilötyögtette az ételt a drága asztalterítőre. Rossz szemmel nézte ezt a menye, és ezért korholta az idős embert. Karácsonykor azonban megelégelte a dolgot, és nem engedte a családi asztalhoz ülni. Így a nagypapa a sarokban ült le egy sámlira, ölbe vette a tányérját, és úgy evett.

Egy óvatlan pillanatban azonban kiesett az öléből a gyönyörű tányér, és tartalmával együtt leesett a konyha kövére, ami darabokra tört. Nagyon mérges lett az asszony, és a férje is, hogy a drága étkészletből eltört egy tányér, amit nagyon sajnáltak. Rá is ripakodtak az idős emberre az ügyetlensége miatt. Ezért karácsony másnapján elővettek egy csorba, megkopott cserépedényt, és az volt a nagypapa tányérja.

Ő nem ellenkezett, beletörődött a sorsába, és elfogadta az ócska holmit. Finom vacsora került bele, a nagypapa pedig könnyes szemmel evett. Szeretett volna ő is az asztalnál ülni a családjával. Újra megismétlődött az eset. Ez a kopott kis cserépedény is kiesett a nagypapa remegő kezéből, és ripityára tört össze a konyha kövén.

Az anya már készült, hogy ismét leszidja a nagypapát, amikor felugrott az asztaltól a gyermekük, és odasietett a cserepekhez. Elkezdte összeszedegetni óvatosan, egyenként. Erre az apja ráripakodott, hogy üljön le.

A gyerek ránézett, és azt felelte.

- Nem ülök le. Összeszedem, és összeragasztom a cserepeket, hogy amikor ti lesztek öregek, akkor ti is ebből a tányérból egyetek!







SZERETETHIMNUSZ KARÁCSONYRA (Pál apostol alapján)

 
Ha a házamat fenyőágakkal, gyertyákkal, égőkkel és csilingelő harangocskákkal díszítem fel, de a családom felé nincs bennem szeretet, nem vagyok egyéb, mint díszlettervező. 
 
Ha a konyhában fáradozom, karácsonyi süteményeket sütök kilószámra, ízletes ételeket főzök, és az evéshez csodálatosan megterített asztalt készítek elő, de a családom felé nincs benne szeretet, nem vagyok egyéb, mint szakácsnő. 

Ha a szegénykonyhában segédkezem, az öregek otthonában karácsonyi énekeket, és minden vagyonomat segélyként elajándékozom, de a családom felé nincs bennem szeretet, mindez semmit nem használ nekem.

Ha a karácsonyfát csillogó angyalkákkal és horgolt hópelyhekkel díszítem fel, ezernyi ünnepen veszek részt, a templomi kórusban énekelek, de Jézus Krisztus nincs a szívemben, akkor nem értettem meg, miről is szól a karácsony. 

A szeretet félbeszakítja a sütést, hogy a gyermekét megölelje. 

A szeretet hagyja a lakásdíszítést, és megcsókolja a házastársát.
 
A szeretet barátságos az idő szűke ellenére is. 
 
A szeretet nem irigyel másokat házukért, amiben jól kiválasztott karácsonyi porcelán és odaillő asztalterítő van. 
 
A szeretet nem kiált rá a gyerekekre, hogy menjenek már az útból, hanem hálás érte, hogy vannak, és útban tudnak lenni. 
 
A szeretet nem csak azoknak ad, akiktől kap is valamit, hanem örömmel ajándékozza meg épp azokat, akik ezt nem tudják viszonozni. 
 
A szeretet mindent elvisel, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. 

A videojátékok tönkre mennek, a gyöngysorok elvesznek, a számítógépek elavulnak, de a szeretet ajándéka megmarad. 
 

A szeretet soha el nem múlik.

 
Áldott karácsonyi készülődést!







Lev Tolsztoj: PÁNOV BÁCSI KARÁCSONYA




Élt egyszer, valamikor réges-régen, egy messzi orosz falucskában egy öreg cipészmester.
Pánov volt a neve, ám senki sem nevezte Pánovnak, vagy Pánov úrnak, de még csak Pánov cipésznek sem. Bárkivel találkozott, mindenki egyszerűen Pánov bácsinak szólította. Pánov bácsi nem volt túl gazdag. Egyetlenegy piciny kis szobával rendelkezett, melynek ablaka az utcára nézett. Ebben a szobácskában élt, és itt készítette, foltozgatta, javítgatta szorgalmasan a cipőket.

Azonban azt sem állíthatjuk róla, hogy szegénységben élt, hisz voltak szerszámai, volt egy ütött-kopott tűzhelye, amelyen megfőzhette ebédjét, amely mellett melengethette meggémberedett tagjait; egy nagy fonott széke, melyben néha-néha megpihent, sőt olykor el is szundikált; egy jó erős ágya férctakaróval, na meg egy kis olajlámpája, amelyet akkor gyújtott meg, amikor ráköszöntött az esti sötétség. És az emberek állandóan jöttek hozzá. Hol új cipőt rendeltek nála, hol foltozni, talpalni, esetleg új sarkat rakatni hozták régi lábbelijüket. Így aztán Pánov bácsinak mindig volt elegendő pénze, hogy kenyeret vásároljon a péknél, kávét vegyen a szatócsnál, vagy beszerezze a káposztát kedvenc leveséhez.

Az öreg cipészmester boldog volt. Kicsiny, kerek szemüvege mögött megbújt szeméből mindig vidám fény sugárzott. Szeretett énekelni, szívesen fütyörészett, és az utcán mindig jókedvűen köszöntötte ismerőseit.

Ezen a napon azonban másként alakultak a dolgok. Pánov bácsi szomorúan állt szobácskájának ablakánál. Elhunyt felesége jutott az eszébe, meg a fiai és lányai, akik rég elhagyták a családi fészket. Karácsony előestéje volt, családi ünnep, amikor együtt van a család, csak neki kell egyedül töltenie ezt az estét. Nézte a szomszédos, gyertyák és lámpák fényétől világos ablakokat, amelyek mögött néhol feldíszített karácsonyfákat is megpillantott. Az utcáról játszadozó gyermekek ricsaja, felszabadult kacagása hallatszott be szobájába, ajtaja repedésein keresztül pedig a karácsonyi sült hús orrcsiklandozó illata lopta be magát a kicsiny cipészműhelybe.

,,Istenem, Istenem" - mondta szomorúan, fejét csóválva Pánov bácsi.
,,Istenem, Istenem" - ismételgette, miközben szemében kialudt a vidám fény.

Aztán egy nagyot sóhajtott, meggyújtotta az olajlámpát, oda-sétált a magas polchoz, és leemelt róla egy régi, megsárgult könyvet.

Lesöpörte munkaasztaláról az ott maradt kis bőrdarabokat, kávét tett föl a tűzhelyre, majd kényelmesen helyet foglalva nagy fonott székében olvasáshoz kezdett. Mivel soha életében nem járt iskolába, csak nagyon-nagyon lassan tudott olvasni. Ujjával gondosan kísérte a sorokat, s minden egyes szótagot hangosan mondott ki.

A történet karácsonyról szólt. Arról, hogy egy Jézus nevű kisfiú nem meleg szobában született, hanem istállóban, mivel szülei nem kaptak szállást a vendégfogadóban.

,,Lám, lám" - dünnyögte Pánov bácsi a bajszát pödörgetve. ,,Ha ide jöttek volna, nálam megalhattak volna. Betakartam volna a kisgyermeket fércpaplanommal, és eljátszadoztam volna vele."

Pánov bácsi fölkelt székéből, és megpiszkálta a tüzet. Odakint sűrűbbé vált a köd, a szobára is vastagabb sötétség borult, így hát felerősítette egy kicsit a lámpáját. Töltött magának egy bögre kávét, majd visszatért a könyvhöz.

Most a három gazdag emberről olvasott, akik sivatagokon keresztül utazva vitték ajándékaikat - aranyat és illatos fűszereket - a kisded Jézusnak.

,,Édes Istenem... - tört fel belőle a szó -, de hisz ha eljönne hozzám Jézus, nem tudnék mit adni neki!" Aztán hirtelen elmosolyodott, szemében ismét ott bújkált a vidám fény, fölkelt az asztaltól, odalépett a magas polchoz, és leemelt róla egy spárgával át-kötözött, poros dobozt. Felnyitotta s kivett belőle egy pár apró cipőt. Ez a két kis cipő volt élete legjobb munkája.

,,Ezeket adnám neki, ha eljönne hozzám látogatóba" - mondta határozottan, majd visszahelyezte őket a polcra, ő maga pedig ismét helyet foglalt fonott székében, és sóhajtva hajolt könyve fölé.
Talán azért, mert a szoba kellemes melege elbágyasztotta, vagy talán, mert későre járt már, Pánov bácsi csontos ujja lecsúszott a könyv lapjáról, és kis, kerek szemüvege az orrára ereszkedett. Álomtündér szállt a szemére.
Odakint egyre sűrűbb köd ülte meg a
tájat. Homályba vesző ár-nyak haladtak el az ablak előtt. De az öreg cipész nem látta őket. Halkan hortyogva aludt székében.

Egyszerre csak egy hang hallatszott a szobában:

,,Pánov bácsi!"

Az öregember felpattant székéből. Szürke bajsza remegett, amikor megkérdezte: ,,Ki az? Ki van itt?" Senkit sem látott, mégis úgy érezte, rajta kívül még valaki van a szobában.

,,Pánov bácsi" - szólt ismét a hang. ,,Azt szeretnéd, hogy meglátogassalak. Ajándékot akarsz adni nekem. Holnap erre fogok járni. Figyeld hát az utcát hajnalhasadástól szürkületig, és találkozni fogsz velem! De vigyázz! Nem fogom megmondani, ki vagyok! Neked kell felismerned engem!"

Ismét csend telepedett a szobára. Pánov bácsi a szemét dörzsölgette, de nem látott senkit. A faszén lassan égett a tűzhelyben, az olajlámpa már alig pislákolt. Kintről harangszó hallatszott: megérkezett a karácsony.

,,Ez csak Ő lehetett" - dünnyögte bajsza alatt az öreg cipészmester. ,,Ez Jézus volt. És ha csupán álom volt az egész? Akkor is... Egész nap várni fogom és remélni, hogy meglátogat engem. De hogyan ismerem majd fel? Hisz nem maradt mindörökre kisded. Férfi lett belőle, király. Azt mondják, Isten volt."

Az öregember lehajtotta fejét, s elmélázott: ,,Nagyon jól kell megfigyelnem az utcát, nehogy észre-vétlenül elmenjen mellettem!"

Pánov bácsi nem feküdt le ezen az éjszakán. Fonott székében ült, szemben az ablakkal. Éberen figyelte, mikor köszönt be a hajnal.

Lassan megjelentek az első nap-sugarak a domb felett, és bevilágították a hosszú, kanyargós, macska-köves utcát. Járókelő azonban még nem jelent meg a házak között.

,,Készítek magamnak egy csésze finom kávét karácsonyi reggelimhez" - gondolta jókedvűen Pánov bácsi. Befűtött a tűzhelybe, föltette a jókora adag kávét, de fél szemmel állandóan az ablakot figyelte, nehogy a várva várt látogatója észrevétlenül továbbmenjen.

Végre megjelent valaki. Egy közeledő emberalak volt kivehető az utca végén. Pánov bácsi dobogó szívvel a jégvirágos ablaküveghez szorította orrát. Talán éppen Jézus érkezik, gondolta magában izgatottan. Aztán kiábrándulva visszalépett az ablaktól. Nem Jézus volt az, csak a minden héten errefelé járó öreg utcaseprő haladt háztól házig talicskájával és seprűjével.

Pánov bácsi rosszkedvűen bámult ki az utcára. Aztán elfordult az ablaktól. Fontosabb dolgom van nekem, gondolta magában, semhogy egy öreg utcaseprőt figyeljek. Fontos vendégre várok: Istenre, a királyok királyára, Jézusra. Csak akkor fordult vissza, amikor már úgy vélte, az utca-seprő elhaladt a ház előtt. De az öregember még mindig ott volt az utca szemközti oldalán. Talicskája mellett átfagyott kezét dörzsölgetve fázósan toporgott a hidegben. Pánov bácsi hirtelen megsajnálta: a szerencsétlen ember szemmel láthatóan nagyon fázott, és ráadásul éppen karácsony napján kellett dolgoznia.

Kikopogott neki az ablakon, de mivel az utcaseprő nem reagált, kinyitotta hát az ajtót, és onnan szólította:

,,Hé! Barátom!" Az utcaseprő félve emelte fel tekintetét - az emberek gyakran durván bántak vele munkája miatt -, ám megnyugodott, amikor észrevette Pánov bácsi arcán a széles mosolyt.

,,Gyere, térj be hozzám egy csésze kávéra!" - invitálta barátságosan a cipészmester. ,,Úgy látom, csontig átjárt a hideg."

Az utcaseprő otthagyta talicskáját, és belépett az öreg műhelyébe. ,,Köszönöm" - mondta. ,,Nagyon kedves tőled. Igazán nagyon kedves."

Pánov bácsi megkeverte a tűz-helyen levő edényben a kávét.

,,Ez a legkevesebb, amit tehetek" - mondta anélkül, hogy megfordult volna. ,,Utóvégre karácsony van."

Az utcaseprő szipákolva válaszolta: ,,Ez minden, amit én a karácsonytól kaptam." Átvette Pánov bácsitól a csésze kávét, majd odacsoszogott a tűzhelyhez, hogy egy kicsit felmelegedjen. Nyirkos ruhájából fanyar illatot terjesztő pára szállt fel.

Pánov bácsi visszasétált az ablakhoz, és az utcát bámulta.

,,Vendéget vársz?" - kérdezte az utcaseprő komoran. ,,Úgy értem, rendeset, nem olyant, mint én vagyok."

Pánov bácsi lehajtotta fejét: ,,Hát... Hogy is mondjam? Hallottál Jézusról?" - kérdezte.

,,Jézus ugyanaz, mint Isten. Nem?"

,,Nos, Őt várom ma" - mondta Pánov bácsi.

Az utcaseprő meglepődve pillantott fel, aztán lassan beletörölte orrát kabátja ujjába. Pánov bácsi ekkor elmondta neki az egész történetet.

,,Ezért lesem állandóan az utcát" - fejezte be. ,,Várom, mikor érkezik meg."

Az utcaseprő a tűzhely szélére helyezte kávés-csészéjét. ,,Hát akkor, sok szerencsét" - mondta, és már indult is az ajtó felé. ,,Egyébként... köszönöm a kávét" - fordult vissza, miközben arcán első ízben jelent meg mosoly. Odakint fogta a talicskáját, és tovább indulva folytatta munkáját.

Pánov bácsi addig nézett utána műhelye ajtajából, amíg alakját elnyelte a messzeség.
A téli napsütés szokatlanul erős volt, fényessé varázsolta az utcát, s még egy kis meleget is adott, amely felolvasztotta a jeget az ablakokon és az utca kövein.

Megjelentek az első járókelők. Néhány részeg az éjszakai mulatozás után támolyogva kereste az utat otthona felé, ünneplő ruhába öltözött családok indultak rokonaik meglátogatására. Sokan udvarias főhajtással köszöntek Pánov bácsinak, aki cipészműhelye ajtajában állt.

,,Boldog karácsonyt, Pánov bácsi!" - mondták neki. Az öreg nyájasan viszonozta a köszöntést, azonban senkit sem állított meg. Hisz mindannyiukat ismerte. Akire ő várt, az nem falubelije.
Éppen vissza akart térni szobácskájába, amikor valaki fölkeltette a figyelmét. Egy fiatalasszony botorkált a házak tövében. Sovány volt, arca fáradt, ruhája kopottas. Karjaiban kisgyermeket tartott.
Éppen vissza akart térni szobácskájába, amikor valaki fölkeltette a figyelmét. Egy fiatalasszony botorkált a házak tövében. Sovány volt, arca fáradt, ruhája kopottas, karjaiban kisgyermeket tartott.
Már-már elhaladt a cipészmű-hely előtt, amikor Pánov bácsi megszólította:

,,Jó napot, fiatalasszony! Gyertek be, melegedjetek fel egy kicsit nálam!" Az asszony ijedten rezzent össze a hangra, s indult is volna tovább, csakhogy a jóindulatú fény Pánov bácsi szemében bizalmat ébresztett benne az öreg iránt.

,,Köszönöm, nagyon kedves magától" - mondta a fiatalasszonyka, miközben belépett a cipészműhelybe.

Pánov bácsi azonban csak vállat vont. ,,Semmiség" - felelte. ,,Úgy látom, alaposan átfáztatok. Messzire mentek?"

,,A szomszédos faluba" - válaszolt nyíltan a fiatalasszony. ,,Négy mérföldet kell még gyalogolnunk. Ott lakik a rokonom, akit meg szeretnék kérni, hogy fogadjon be bennünket. Ahol eddig laktam, nem maradhatok, mert nem tudom fizetni a lakbért. Ugyanis férjem elhagyott."

Pánov bácsi közelebb lépett hozzá. ,,Van kenyerem, főzök levest, és megebédelünk, jó?" Ám a fiatalasszony büszkén megrázta a fejét.

,,Rendben van, de ennek a kicsinek azért adunk egy kis meleg tejet" - mondta az öreg, és azzal máris kivette a kisgyermeket édes-anyja kezéből. ,,Ne aggódj, nekem is voltak gyermekeim!" - tette hozzá csillogó tekintettel. Melegített egy fazék tejet, majd megetette a kisdedet, aki egész idő alatt vidáman gőgicsélt, és jókedvűen rugdalózott az öregember ölében.

,,Ni csak!" - kiáltott fel Pánov bácsi. ,,Hát nincs neki cipője!"

,,Nem volt miből venni neki" - tört fel a keserűség a fiatalasszonyból.

És Pánov bácsi agyát erősen ostromolni kezdte egy gondolat. Megpróbált nem figyelni rá, de a gondolat csak nem hagyta békén. Végül is felállt, s megint levette a polcról azt a dobozt, amelyben élete legszebb művét - a két kis gyermekcipőt - tartotta. Felpróbálta őket a kisded lábacskájára, és azok furcsa módon tökéletesen megfeleltek neki.

,,Hát akkor, használja őket egészséggel!" - mondta gyengéden. A fiatalasszony nem tudta elrejteni örömét. ,,Hogyan hálálhatnám meg jóságát?" - kérdezte örömtől reszkető hangon.

Pánov bácsi azonban nem is figyelt rá. Megint az ablaknál állt, s az utcát nézte árgus szemmel. Remélem, gondolta, nem haladt el Jézus, miközben én a gyermeket etettem.

,,Történt valami?" - kérdezte a fiatalasszony.

,,Hallottál Jézusról, aki karácsonykor született?" - fordult vissza hozzá az öreg cipészmester.
A fiatalasszony bólintott.

,,Őt várom" - mondta Pánov bácsi. ,,Megígérte, hogy ma meg fog látogatni."
És elmesélte neki álmát, ha egyáltalán álom volt az, ami az éjjel történt vele.
A fiatalasszony figyelmesen végighallgatta. Aztán, bár tekintetéből látszott, nem veszi komolyan az egészet, kedvesen megérintette az öreg kezét, és így szólt hozzá: ,,Remélem, az álom valóra fog válni! Megérdemli, hogy valóra váljon, már csak azért is, amiért ilyen jó volt hozzám és gyermekemhez."

És ezzel ő is folytatta útját.

Pánov bácsi becsukta utánuk az ajtót, nagy tál káposztalevest főzött magának ebédre, majd visszatért az ablakhoz.

Múltak az órák, az emberek jöttek-mentek az utcán. Pánov bácsi figyelmesen fürkészte az arcokat, ám Jézus nem volt közöttük.

Lassan szorongás vett erőt rajta. Lehet, hogy Jézus már elhaladt erre, csak ő nem ismerte fel! Lehet, hogy éppen akkor haladt el az ablak előtt, amikor ő egy pillanatra elfordította tekintetét, vagy fölkelt megpiszkálni a tüzet! Nem volt türelme a fonott székében ülni, fölkelt, megint kiállt az ajtó elé.
Különféle emberek jártak az utcán: gyermekek és öregek, koldusok és nagymamák, jókedvű és komor arcú emberek. Egyesekre Pánov bácsi rámosolygott, másoknak biccentett, a koldusoknak pénzt vagy kenyérszeletet adott.

De Jézus csak nem érkezett meg.

Amikor beesteledett, Pánov bácsi elveszítette minden reményét. Sűrű decemberi köd ereszkedett alá, a járókelők ritkulni kezdtek, és felismerhetetlen, homályos árnyakká váltak.

Az öreg cipészmester szomorúan gyújtotta meg lámpáját, rakott a tűzre, és készített magának vacsorát.

Utána elővette könyvét, beletelepedett nagy fonott székébe, de szíve túlságosan bánatos volt, szeme túl fáradt ahhoz, hogy olvasni tudjon.

,,Csak álom volt az egész" - motyogta bánatosan. ,,Pedig nagyon akartam hinni benne. Nagyon szerettem volna, hogy meglátogasson engem!"

Szemüvege mögött két nagy könnycsepp homályosította el tekintetét.

Egyszerre, mintha megváltozott volna a szoba. Könnyein át Pánov bácsi menetelő ember-áradatot vélt felfedezni kicsiny műhelyében.

Ott voltak: az utcaseprő, a fiatalasszony a gyermekével és mind a többiek, akiket aznap látott, mindenki, akit aznap köszöntött. S ahogy elhaladtak mellette, ezt suttogták neki: ,,Hát nem láttál engem? Tényleg nem láttál engem, Pánov bácsi?"

,,Kik vagytok?" - kiáltott az öreg cipészmester. ,,Mondjátok meg, kik vagytok!"

Egyszerre ugyanaz a hang töltötte be a szobát, amelyet előző éjszaka is hallott, de hogy merről jött, azt Pánov bácsi most sem tudta megfejteni.

,,Éhes voltam, és adtál ennem. Szomjas voltam, és adtál innom. Nem volt ruhám, és felruháztál. Amikor ma segítettél az embereken, nemcsak rajtuk segítettél, velem is jót tettél."

És megint csend telepedett Pánov bácsi szobácskájára.

Szemében a könnycseppek felszáradtak. Tiszta tekintettel szétnézett, ám senkit sem látott.

,,Lám, lám" - szólt akkor csendesen, hosszú, szürke bajszát pödörgetve. ,,Szóval mégis itt volt."

Elgondolkodva csóválgatta a fejét, majd elmosolyodott, és kicsiny, kerek szemüvege mögött megbújt szemében ismét felvillant a megszokott, vidám fény.







Wass Albert: KARÁCSONYI MESE




Nagyapánk ott ült szokott helyén a kandalló mellett, s olykor egy-egy bükkfahasábot vetett a sziporkázó tűzre. A szűzdohány füstje kék felhőbe burkolta pipázó alakját ott a nagyszoba végiben, s ezüstös szakállán olykor megcsillant a láng.

Mi gyermekek a mennyezetig érő, gyertyafényben izzó karácsonyfa körül álltunk elfogódottan, és izgalomtól elmeredt szemmel, és sóvár pillantásokat vetve a karácsonyfa alatt fölhalmozott ajándékokra, hűségesen elénekeltük a Mennyből az angyal összes verseit.

Ének után apám fölolvasta a betlehemi csillag történetét a Bibliából, elmondtuk közösen a karácsonyi imádságot, s azzal nekiestünk a játékoknak, akár karámba szorított birkanyájnak az éhes farkascsorda.

Kis idő múltával nagyapánk megszólalt ott a kandalló mellett a maga érdes vénemberhangján:

- Aztán tudjátok-é - kérdezte -, hogy miképpen keletkezett tulajdonképpen a karácsony?

- Akkor született a Jézus Krisztus - felelte Margit húgom okosan új babaháza előtt térdepelve, s nagyapánk bólintott rá.

- Ez igaz - mondta -, mert hogy ő volt az Úristen legnagyobb karácsonyi ajándéka az emberi világ számára. De maga a karácsony már régen megvolt akkor. Ha ideültök mellém a tűzhöz, elmondom, hogyan keletkezett.

Köréje gyűltünk a szőnyegre, mindegyikünk valami új játékot cipelve magával, s figyelmesen lestük a száját, mert nagyapánk nagyon szép és érdekes meséket tudott ám.

- Hát az úgy volt - kezdte el, miután nagyot szippantott a pipájából -, hogy réges-régen, amikor Noé apánk unokái megépítették volt a Bábel tornyát, s annak ledölte után nem tudták megérteni egymást többé, mert az önzés összezavarta a nyelvüket, az irigység és az elfogultság egyre jobban és jobban kezdett elhatalmasodni ezen a földön. Aki nem volt olyan ügyes, mint a szomszédja, azt ölte az irigység, hogy a másiknak szebb háza van.
Aki rest volt megművelni a földjét, az irigyelte azt, akinek szebb búzája termett, s mikor az irigykedés már igen-igen elhatalmasodott az embereken, akkor megszületett benne a gonoszság. A rest lopni kezdett, a tolvaj gyilkolni, s a kéregető rágyújtotta jótevőjére a házat.
Addig-addig, hogy egy napon aztán az Úristen odafönt az égben megsokallotta az emberek gonoszságát, s rájok szabadította a sötétséget és a hideget.
A nap eltűnt az égről, a vizek befagytak, s a rablógyilkos számára nem termett többé semmi az elrablott földön. Nagy fázás, éhezés és pusztulás következett ebből az egész emberi világra. Mikor pedig már közeledett erősen az idő, mikor minden emberi életnek el kellett volna pusztulnia a földön, az Úristen odaintette maga mellé kedvenc angyalát, a Világosságot, és ezt mondta neki: "Eridj le, hű szolgám, s nézz körül a földön, melyet gonoszsága miatt pusztulásra ítéltem. Vizsgálj meg minden embert, asszonyt és gyermeket, s akinek még megtalálod egy csöpp kis nyomát a jóságnak, annak gyújtsál gyertyát a szívében. Én pedig majd az utolsó előtti napon alánézek a földre, s ha csak egy kicsike világosságot is látok rajta, megkönyörülök az emberi világon, s megváltoztatom az ítéletet, amit kiróttam rája."

Ezt mondta az Úristen, s a Világosság angyala alászállott a földre, hogy teljesítse a parancsot.

A föld sötét volt és hideg. Mint a csillagtalan, zimankós téli éjszaka, olyan. Az emberek tapogatózva jártak az utcákon, s akinek még volt egy darabka száraz, fagyott kenyere, az elbújt vele a pincék mélyére, hogy ne kelljen megossza mással. Egy birkabőr bundáért meggyilkolta apját a fiú, s akinek még tűz égett a kemencéjében, az fegyverrel őrizte szobája melegét a megfagyóktól. Az angyal nagyon-nagyon elszomorodott, hogy hasztalan járta az emberi világot, mert nem talált benne sehol egy fikarcnyi jóságot sem.

Lassanként kiért a városból, s ahogy a dűlőúton haladt fölfele a hegyek irányába, egyszerre csak összetalálkozott a sötétben egy emberrel, aki egy döntött fát vonszolt magával kínlódva.

Kiéhezett, sovány ember volt, s csak szakadt rongyok borították a testét, de mégis húzta,
vonszolta magával a terhet, bár majdnem összeroskadt a gyöngeségtől.

"Minek kínlódsz ezzel a fával? - kérdezte meg az angyal. - Hiszen ha tüzet gyújtanál belőle magadnak itt, ahol állsz, megmelegedhetnél mellette."

"Jaj, lelkem, nem tehetem én azt - felelte az ember. - Asszonyom, s kicsi fiacskám van otthon, kik fagynak meg, s olyan gyöngék már, hogy idáig nem jöhetnének el. Haza kell vigyem nekik ezt a fát, ha bele is pusztulok."

Az angyal megsajnálta az embert, és segített neki a fával, s mivel az angyaloknak csodálatos nagy erejük van, egyszerre csak odaértek vele a sárból rakott kunyhóhoz, ahol a szegény ember élt.

Az ember tüzet rakott a kemencében, s egyszeriben meleg lett tőle a kicsi ház, s míg egy sápadtra éhezett asszony s egy didergő kisfiú odahúzódtak a tűz mellé melegedni, az angyal meggyújtott egy gyertyát az ember szívében, mert jóságot talált abban.

"Édesanyám, éhes vagyok..." - nyöszörögte a gyermek, s az asszony benyúlt a rongyai közé, elővett egy darab száraz kenyeret, letörte az egyik sarkát, s odanyújtotta a gyermeknek.

"Miért nem eszed meg magad a többit? - kérdezte az angyal. - Hiszen magad is olyan éhes vagy, hogy maholnap meghalsz."

"Az nem baj, ha én meghalok - felelte az asszony -, csak legyen mit egyék a kicsi fiam."

S az angyal ott nyomban meggyújtotta a második gyertyát is, és odahelyezte az asszony szívébe.
A gyermek leharapott egy kis darabot a kenyér sarkából, aztán megszólalt:

"Édesanyám, elhozhatom két kis játszótársamat a szomszédból? Ők is éhesek, s nincs tűz a házukban. Megosztanám velük ezt a kis kenyeret, meg a helyet a tűznél!"

Az angyal pedig meggyújtotta a harmadik gyertyát is, és odaadta a kisfiúnak, aki boldogan szaladt ki a gyertyával a sötét éjszakába, hogy fénye mellett odavezesse kis társait a tűzhöz és a kenyérhez.
S pontosan ekkor érkezett el az utolsó előtti nap, és az Úristen alánézett a földre, s a nagy-nagy sötétségben meglátott három kis pislákoló gyertyalángot. És úgy megörvendett annak, hogy az angyal mégis talált jóságot a földön, ha nem is többet, csak hármat, hogy azon nyomban megszüntette a sötétséget, visszaparancsolta a napot az égre, s megkegyelmezett az emberi világnak.

S azóta minden esztendőnek a vége felé az Úristen emlékeztetni akarja az embereket arra, hogy a gonoszság útja hova vezet, s ezért ősszel a napok rövidülni kezdenek, a sötétség minden este korábban szakad alá, és minden reggel későbben távozik, hideg támad, és befagynak a vizek, s a sötétség uralma lassan elkezdi megfojtani a világot. Mi emberek pedig megijedünk, s eszünkbe jut mindaz a sok rossz, amit elkövettünk az esztendő alatt, és amikor eljön a legrövidebb nap, és a Világosság angyala alászáll közénk jóságot keresni, egyszerre mind meggyújtjuk a karácsonyfák gyertyáit, hogy az Úristen ha alátekint, fényt lásson a földön, s megbocsássa a bennünk lévő jó miatt a bennünk lévő rosszat.

- Ez a karácsony igazi meséje - fejezte be nagyapánk ott a kandalló mellett azon a régi-régi karácsonyestén -, én pedig azért mondtam el nektek, gyerekek, hogy megjegyezzétek jól, és emlékezzetek reá. Mert ez a mi emberi világunk újra építeni kezdi a Bábel tornyát, melyben egyik ember nem értheti meg a másikat, jelszavakból, hamisságokból, elfogultságokból és előítéletekből, s jönni fog hamarosan az irigység is, a rosszindulat, meg a gonoszság, melyek miatt az Úristen újra pusztulásra ítéli majd az embert. Tolvajlás és gyilkosság fog uralkodni a földön, s ha a nyomorúság és a nagy sötétség rátok szakad majd, akarom, hogy emlékezzetek: csak a szívetekben égő gyertya menthet meg egyedül a pusztulástól.







Zempléni P. Gyula: KARÁCSONY UTÁN




Karácsony után! Édes emlékek, üdvös boldogság visszhangja!


A szobákban még megérzik a fenyőgally tűleveleinek és az édes, cukros süteményeknek illata. A szekrények és állványok újabb kincsekkel teltek meg, a ragyogó aranyozott kötésű könyvek egészen új történeteket regélnek, a fényes katonák meg ép testtel és szép sorban állanak és az új, habszerű, finom csipkeágyacskákból kék szemű, szőke hajú babák kandikálnak, almavirághoz hasonló üde, rózsás arccal.

Minden oly új és szép és a gyermekek valósággal elábrándoznak, még alig tudnak magukhoz térni az édes bámulattól, mely osztályrészükül jutott: mert "oly szép, mint most", tudvalevőleg "ezelőtt sohasem volt".

Ezt mondották ezúttal is Vedrey gyógyszerésznek gyermekekkel bőven megáldott házában és a fiúk és a leányok nyolc szempárja közül hét pár még ma is ragyogott, az ünnep harmadnapján, éppoly fényesen, mint ama boldog este, amikor még száz és száz tarka gyertyácska fénye tükröződött bennük.

A nyolcadik szempár, a szende, okos, sötétkék szempár, mely egy simára fésült, szőke hajú, karcsú lánykáé volt, nem osztozott a többiek örömében. A kis Bözsike a játszó testvérkéktől lekülönítve, egyedül ült az alacsony, hímzett zsámolyon anyuska szobájában, ölében fehér atlaszba öltözött, remek szép babát - egy fekete selyem harisnyás, apró, sárga cipős, előkelő csöppséget tartva: de minden szépségnek dacára, épp e babalányka volt az, ki a kismamát megszomorította! Mert szelíd szép szemei folyton és eléggé fájdalmas, bánatos kifejezéssel csüggtek a hófehér gyermeken, és e tekintet, a Bözsike kötőjére potyogó könnycseppek, a virágoktól illatos szobában uralkodó sajátságos, zavartalan csend tisztára bizonyította, hogy kettőjük közt nem volt minden rendben.

Hogy a baba mit követhetett el a kismama ellen, azt igazán képzelni sem lehetett: mert barátságos, jámbor nagy szemeivel kedves módon bámult a világba: legfölebb talán a szépségére fektetett valamivel nagyobb súlyt, mind amennyi rendén lett volna: piciny szája, melyből csak félig kilátszó ragyogó fogacskák kandikáltak ki, azt látszott kérdezni: van-e még nálamnál bájosabb valami e földön?

Hosszú, nyomasztó hallgatás után a kismama mégiscsak felemelte a mosolygó babát: óvatosan, gyengéden, mintegy kísérletképp karjaiba fektette, megfordította, úgy, hogy szemeit behunyta, aztán ismét felállította, mire megint felnyitotta azokat: de a szép gyermek csakhamar újra visszatette régi helyére és mélyen megszomorodva rebegte: "Nem, nem! Ez egészen más valami. Nem a szépség teszi. Oh, ha csak egy napra, ha csak még egyszer itt lenne az én régi Mádikám!"

Ez okozta a kislány fájdalmát. Roppantul vágyott a régi, kedves viaszbaba után, több hosszú év során át az ő egyetlen szeretett gyermeke volt. Olyan szép, mint az új baba, a régi Mádika persze a rég elmúlt napokban sem volt sohasem: de nagyon kedélyes, kedves baba volt. Miután nagyon halvány és gyenge szervezetű volt, gondos ápolásban kellett részesíteni és épp ez fűzte a mamát és a babát még szorosabban egymáshoz. Bözsike tucatszámra varrta neki a ruhácskákat és hálóköntöskéket és büszkeségét képezte, hogy a kicsikét minden este, egyszerű bár, de tiszta vászonból készült ingecskében fektethette le az ágyba. A legszebb meséket mondogatta el Mádikának, kicsiny főzőgépén pedig naponta újabb, erősítő italt főzött neki: Mádika csendesen ült, amikor ő iskolai feladatát készítette és nem zavarta egy cseppet sem. Bözsike összes barátnői ismerték és szerették Mádikát, Mádika valósággal a család tagja volt: ha a szobalány hozzá is nyúlt némelykor, ezt mindig gyengéd tisztelettel tette és még a fiúk is tisztelték a mama és Mádika közt fönnálló viszonyt és nagyra becsülték Mádikát, akivel a kismama olyan okosan tudott bánni.

És most az anya és a gyermek el voltak választva egymástól! Ha Mádika a járdára estében összetörte volna magát, vagy beleesett volna a vízbe, talán jobb lett volna? De Bözsike elajándékozta az ő saját, drága gyermekét! Hosszú, nehéz küzdelem után és ingadozva a sajnálkozás és az anyai szeretet között, végre elajándékozta, hogy az áldozatkész társnők között ne legyen ő az egyetlen keményszívű és önző.

Négy hét előtt elhatározták az iskolában, hogy megajándékozzák majd a szegény gyermekeket.

A nyomor igen nagy volt a városban, nagyon kemény és hideg volt a tél, amely korán vette kezdetét és a szegény emberek sokat fáztak és éheztek. Az igazgatóné megható szavakban tudta felkelteni a gyermekek részvétét: nem szólította fel őket arra, hogy adjanak, de nagyon komolyan és szomorúan beszélt a szegények szenvedéseiről és oly sok könyörületet hintett a fiatal szívekbe, hogy a nagyobb leányok maguktól elhatározták, hogy engedélyt kérnek egy karácsonyi ajándékozásra, melyet majd az egész iskola elősegít.

A jó kisasszony szívesen beleegyezett és most a szünetek alatt, a nagy leányok lementek a kicsik osztályaiba és meleg, szeretetteljes szavakkal felszólították őket, hogy dolgozzanak a szegény gyermekek részére és adjanak annyit, amennyi tőlük telik.

- Minden bizonnyal van otthon egy ócska babátok, szólt a legnagyobb, a bájos Molnár Jolánka, kiért az egész iskola rajongott. Hozzátok már útban van a Jézuska és bizonyosan hoz mindnyájatoknak egy új, remek babát. Kísértsétek meg, meg tudnátok-e válni a régitől? Új ruhákat majd varrunk mi az ócska viaszbabáknak: még azt se restelljétek, ha egy kicsit piszkos, vagy kuszált hajú lenne is, rendbe szedünk mindent és csodálkozni fogtok, milyen szépek lesznek majd, mire a karácsonyfa alá kerülnek.

Másnap reggel már majdnem minden leányka hozott egy titokzatos batyut: mindnyájan titokban akartak adakozni és titkon vitték be ajándékaikat a nagy kézimunka terembe, ahol a nagyok átvették azokat: lassanként persze mégiscsak kiszivárgott, hogy Varga Mariska odaadta gyönyörű viaszbabáját és a kis Együd Lórika szőke, nagy pólyás babáját hozta el: majd mindenik adott egy babát, míg a szülők meleg ruhákat és hasznos holmikat ajándékoztak: valóságos áldozatkészség vett erőt a gyermekeken, egyik sem akart mögötte maradni a másiknak és mindenik örömmel és vidáman vált meg "gyermekétől".

De Bözsike három délután ült otthon és titkon keserves könnyeket sírt, mielőtt meg tudott volna válni szíve kedvencétől: éppen mert egy kicsit "különös" volt, sohasem akart más bábut, mint ezt, mintha attól tartott volna, hogy a sápadt Mádika talán csak fél szeretetben részesülne. Ez a sápadt "gyermek" most már nagyon odanőtt a szívéhez: lehetetlenségnek tartotta, hogy ezt a kedvencét elajándékozza, kitaszítsa a világba és átengedje egy idegen, talán vigyázatlan, vad gyermeknek, ki nem ismerte a baba betegeskedését és durván, gondtalanul bánik majd vele, oh hiszen tudjuk, hogy sok gyermek mily rosszul bánik a babájával. És mégis megszólalt Bözsike szíve, határozottan követelte tőle az áldozatot és éjjel-nappal nem hagyta nyugton! Nem volt menekvés: még anyuska is azt mondta, hogy az elhatározást teljesen lánykájára bízza és szemeiből is mintha ilyenformát olvasott volna:

- Remélem jó szíved győzedelmeskedik majd!

Három nappal karácsony előtt a nagy küzdelemnek vége volt és Bözsike teljesen tisztába öltöztette babáját, ráadta világoskék köpenykéjét és sapkáját, s azután elvitte az iskolába. Óriási csomag tartalmazta a kedvenc babáját, a sok ruhát, melyt Bözsike lassanként készített és a fehérneműt, melyek tucatszámra voltak összerakva és keskeny, piros szalagokkal összekötve.

A nagy leány, aki átvette a kicsinyek ajándékát, elragadtatásában összecsapta a kezét, mikor meglátta a sok ingecskét, zsebkendőt, szoknyácskát és kabátkát.

- Derék anyóka lesz majd belőled! Jaj, de szép új babát hoz majd neked a Jézuska! És örömében a nagy lány nem látta, mily szomorúan nyújtotta ki Bözsike a kezét még egyszer az ő kedves babája után, hogy utoljára elbúcsúzzék tőle.

A nagy lány sietve vette el a babát és odatette a többihez, a nagy kosárba.

Azon pedig ne csodálkozzék senki, hogy a máskor oly szorgalmas Bözsike ma kissé szórakozott volt az iskolában és szemeit majdnem mindig lesütötte. Oly sok gondja volt. El fogom-e felejteni az én édes, kedves Mádikámat? Vajon milyen lesz a sorsa? Viszontlátom-e majd holnap, mikor a szegényeket megajándékozzák?

Az utolsó gondolat némileg megvigasztalta. Tény az, hogy sokkal izgatottabban várta a szegények megajándékozását, mely ott folyt le az iskola nagy termében, mint másnap a saját ajándékait.

Húsz karácsonyfa gyertyája ünnepélyesen világította meg a jószívű ajándékozókat és a sápadt, boldogan mosolygó, szegény gyermekek arcát. Gyönyörű ünnepély volt és az öröm rendkívüli! Roppant sok ajándék gyűlt egybe, melyek szépen elrendezve és szétrakva ott feküdtek egy nagy asztalon. Boldog örömmel vette át mindenik gyermek a maga ajándékát.

Már az ünnepély kezdetén meglátta Bözsike az ő Mádikáját a karácsonyfa alatt. Két meleg cipő között ott ült egy szép kockás ruhán, körülvéve mindenféle szép és hasznos ajándékkal. Előtte egy sovány, fekete hajú nagy leányka állott, hátat fordítva Bözsikének.

- Hogy örül majd, gondolta magában a kismama és amint vége volt az ünnepi éneknek és a gyermekek megkapták arra nézve az engedélyt, Bözsike szomorú, lemondás teljes mosollyal odasietett az idegen lánykához, hogy annak örömén átmelengesse a saját kicsi szívét és sietve elmondjon neki egyet-mást a Mádika szokásairól, életmódjáról.

De mikor odaért a fekete hajú leányhoz, egyszerre eltűnt minden bátorsága. A sápadt, sötét arcon az örömnek vagy boldogságnak legkisebb nyoma sem látszott. Gondteljes tekintettel vizsgálták a nagy, barna szemek a szétrakott ajándékokat és leghosszabban pihentek szemei a meleg cipőkön és egy meleg, kötött szoknyán: - a babára alig figyelt és a szekrényke, mely magában foglalta a bábu fehérnemű készletét, még a csalódásnak egy különös tekintetét csalta ki a szemeiből.

Túlságos nagy sietséggel összenyalábolta sovány kezeivel az összes karácsonyi ajándékokat és ezzel együtt a gyenge Mádikát is. Míg a többi gyermek még bámult és ujjongott, a leányka már ott állott az igazgatónő előtt és komoly tekintettel sietve mondott köszönetet. Mintha aggodalom és gond űznék, úgy sietett a fényes, meleg díszteremből ki, a jéghideg téli estébe.

Mielőtt Bözsike még feleszmélhetett volna, a leány már eltűnt. Kinevetitek-e majd a kedves, hű kis teremtést, ha elmondom, hogy míg a többi gyermek ujjongott a holnapi ajándékok reményében, ő egyedül, összekulcsolt kezekkel ült a gyerekszoba egy sötét zugában, egy üres, barna babaágy előtt?

Másnap az aranyfényű karácsonyfa előtt a szép, fehér selyembe öltöztetett baba ott feküdt Bözsike helyén. Valódi párizsi gyermek volt, a legdrágább és legértékesebb, mely a városban kapható volt. De hogy szép volt-e vagy csúnya - az egy ilyen mintaszerű anyánál mellékes. Bözsikére nézve a kis szépség idegen gyermek volt és mennél egészségesebben és vidámabban mosolygott a világba, annál szívszaggatóbb volt vágya az elvesztett után. Az új gyermek félelmetes volt az anyának tökéletességében, azt nem kellett ápolni vagy kímélni: a fehér selyem ruha jó erősen oda volt varrva és hogy is merte volna a változatosság kedvéért egy tarka, házi vagy egy kényelmes éjjeli köntössel felcserélni?

Így élte át a derék babamama szomorúan a szép és kedves karácsonyi ünnepet. Kicsiny szíve szinte beteg volt a vágytól és amellett szégyellte magát és meg volt törve, hogy nem tudta jó szívvel elviselni a saját jótéteményét. A testvérek előtt rejtélyes volt a leányka hallgatagsága és magába zárkózottsága, és apuska meg éppenséggel haragudott reá, amiért egy cseppet sem örült a szép ajándékoknak. Csak az édes anya értette meg leánykájának anyai fájdalmát, de még neki is úgy tetszett, hogy a balga gyermekes szív nagyon is eltúlozza a bánatot, és ahányszor arra ment, dédelgetve és vigasztalólag megsimogatta a szőke fejecskét, és bátorítólag tette hozzá:"Bözsi, Bözsi, nem kell oly túlzottnak lenned!"

***

Idővel a kismama erőt vett magán. Ismét fürgén és vidáman tett eleget kötelességeinek, szépen és tisztán megcsinálta a feladatait, tanulta meg a leckéit és segített anyuskájának a főzésnél és takarításnál. Az új babát és többi szép ajándékait betette játékszekrénykéjébe, mely olyan szépen volt berendezve, mint egy múzeum. Hogy játsszék is vele, arra nem tudta rászánni magát. Úgy látszott, hogy egyáltalán megszűnt a babajátékhoz való kedve. Látogatóba jött a nénikéje, ki megtudta Bözsike áldozatának és fájdalmának egész történetét. A néni érteni látszott azt, hogy a fehér selyemruhás, divatos bábu, nem pótolhatta Mádikát: öt fényes ezüst forintot adott hát neki, hogy vegyen magának ezért kedvére való babát, ha megtetszik neki valamelyik kirakatban. Ezzel a kincsével járta be Bözsike néhányszor a várost és sokáig gondolkozva is állott a játéküzlet kirakatai előtt. De mindenkor megrázta fejecskéjét és tovább ment és megint csak üres kézzel jött haza. Nem, inkább sohasem játszik többé babával!

Így volt aztán vége a karácsonyi szünidőnek és Bözsike ismét szorgalmasan járt az iskolába és szorgalmasan tanult, mint az első napon. Pontosabb és szorgalmasabb növendék nem is volt az iskolában.

Annál nagyobb csodálkozásra adott hát okot, hogy egyszer, szerda délután, amikor a gyerekeknek kézimunkájuk volt, az iskolai óra már a hármat is elverte és Bözsike mégsem jött el. Néhány iskolatársnője látta elmenni táskájával, így tehát nem volt beteg s más ok sem tartotta otthon.

Hogy Bözsike eljátszott volna az úton, az még sohasem történt meg.

Pedig ma mégis ez történt: - míg a leánykák folyton azon tanakodtak, hogy hol lehet Bözsike, megtörtént az, ami szinte hihetetlen és amit én elárulok nektek: Bözsike letért az iskolába vezető útról és égő arccal bolyongott egész idegen utcákon keresztül, anélkül, hogy csak egyetlen egyszer is gondolt volna arra, hogy az iskolába menetel ideje elérkezett.

Valami nagy meglepetés érte: - meglátta a főtéren a fekete hajú leánykát, akinél az ő Mádikája volt. Boldogító remény vett rajta erőt, most már nevetségesnek tartotta, hogy megfélemlítesse magát a sötét tekintetű, komoly lányka által és minden gondolkodás nélkül utána futott, hogy megkérje, hadd nézhesse meg még egyszer, az ő Mádikáját.

Mielőtt azonban elérte volna az idegen leányt, az eltűnt egy gyógyszertárban.

- Várok, gondolta magában Bözsike és az izgatottságtól remegve megállott a kirakat előtt. A következő percben a leány már kirohant a gyógyszertárból: arca szinte kétségbeesést árult el, sötét szemeiből nehéz könnycseppek gördültek sovány arcára. Néhány gyors lépéssel Bözsike ott termett mellette.

- Kérlek, várj egy keveset, szólt lelkendezve, szeretném, nagyon kérlek, kérlek, hallgass meg!

A nagy lány megállott és barátságtalanul nézett a szépen öltözött idegen gyermekre.

- Mit akarsz, kérdé röviden. Siess, nincs időm!

Bözsike nem tudta oly gyorsan és szavakban kifejezni azt, amit akart. Kérte, engedné meg neki, hogy viszontláthassa az ő Mádikáját, de az idegen leány nyilván nem is sejtette, hogy ő kit ért ez alatt. Rövid vállvonogatással elfordult és nagy sietve folytatta útját. De Bözsike nem mondott le reményéről. Gyors elhatározással a leány után futott utcákon és tereken keresztül, mindig tovább-tovább, míg a szép magas házsorok eltűntek és keskeny, sötét, szegényes házsorok következtek. Egy párszor közel ért a kicsike a nagy lányhoz, akkor mindig újra kérni kezdte, és a nagy lány mindig zavarodottan és csodálkozva nézett reá, és röviden és türelmetlenül így szólt:

- Hagyj békében, nem látod, hogy sietek?

- Hallgass meg, kérlek, adok neked valamit kiáltott hirtelen Bözsike s izgatottan, mikor meglátta, hogy a nagy leány befordulva egy nagyon szűk és szegényes udvarba, még jobban kezdett sietni. Bánatában eszébe jutott most Bözsikének, hogy táskájában van a piros bársony tárca, abban az öt ezüst forint. "Adok neked pénzt - egy forintot , - két forintot -, nem, öt forintot, ha akarod: csak hadd lássam még egyszer az én babámat".

A nagy lány egyszerre megállott, s bevárta Bözsikét, míg az egészen melléje került és azután gyorsan és erősen megragadva a kezét, így szólt: "Pénzt adsz? Hát igazán van neked pénzed? És adhatsz belőle nekem is? Oh, Istenem, hiszen akkor jól van minden! Ha tudnád, mily nagy szükségünk van a pénzre!"

- Ide adod-e aztán kis babámat, ha már a pénzt megkaptad?, kérdezte félénken, míg az ezüst forintosokat kivette a tárcájából.Miután oly sok pénzt adok neked, szólt ismét, talán leszel olyan jó és néhány napra kölcsön adod nekem a Mádikát, ugye?

A nagy lány még csak nem is látszott megérteni a dolgot. "Ej, a bábut gondolod, amelyet karácsonyi ajándékul kaptam", szólt Bözsikéhez, és arcán különös, szomorú mosoly vonult végig.

- Ugye, te adtad azt a babát, megváltál tőle s most sajnálod? Oh, bátran megtarthattad volna! Mert, oh Istenem! - a gond és szükség közepette nem nagy kedve van az embernek a babajátékhoz. Jer velem, itt lakom és én szívesen odaadom neked.

Az utolsó szavaknál kézen fogta Bözsikét, és bevezette egy homályos, szegényes, nedves szobácskába.

- Anyám, kiáltott remegő hangon a szobába: a gyógyszertárban nem akarták pénz nélkül ideadni a gyógyszert: de az imént találkoztam egy leánykával, ki öt ezüst forintot adott nekem. Most már hívok orvost. Igen-igen, most már gazdagok vagyunk!

Hangja mindinkább elcsendesült és végre zokogásba halt el. Kitárva karjait, rádőlt a fal mellett álló ágyra és Bözsike látta, hogy a párnákból kiemelkedik egy viaszsárga, szenvedő arc és a leány feje fölé hajlik. Egy percig csak halk lélegzés és sírás hangzott a szobában, azután felugrott a leány, Bözsikét odahúzta az ágyhoz és sietve szólt: "Nézd, anyám, ez az a kislány! Képzeld anyám, ő adta azt a babát, melyet a karácsonyi ajándékokkal kaptam. Vissza szeretné kapni és ezért ad annyi pénzt érte.

- Csak kölcsön kérem a babát, szólt Bözsike.

Hogy is ne, felelt a leány és egyszerre csak halkan elnevette magát. Nézz csak ide, még mindig úgy fekszik itt, mint ahogy akkor este elhoztam. A cipőkre, a meleg szoknyára szükségem volt és a tarka ruhát eladtam. Csak a babával nem tudtam mit kezdjek. Íme vedd! A pénzt nagyon köszönöm és most jer! Te ott lakol a főtéren? Együtt mehetünk hát a gyógyszertárig.

Kézen fogták egymást és úgy haladtak a keskeny utcákon keresztül a gazdagok városrésze felé. A nagy leány vitte Bözsike táskáját és a baba holmijait tartalmazó szekrényt, a kicsike meg jobb kezével átkarolva tartotta visszanyert gyermekét. Az övé volt! Mily bájosan mosolyog, mint tündököl orcája! Soha, soha többé nem kell megválnia tőle!

Dacára minden boldogságának, szemeiben mégis könnyek úsztak és mély, fájdalmas érzés vett erőt szívén. Még sohasem látta a betegséget és a keserű szegénységet ily közelről és mindaz, amit az idegen leány elmondott neki a szükségről és a szenvedésről, oly egészen másképp hangzott, oly sokkal igazabb és borzasztóbb volt, mint az, amit az iskolában erről elmondtak neki.

Mikor ismét odaértek a főtérre, már háromnegyed négy volt. Az iskolának most már nemsokára vége és Bözsike tudta magában, hogy hallatlan dolgot művelt. De ami megtörtént, azon változtatni nem lehetett és mint egy bátor kisleányhoz illik, elhatározta, hogy félelem nélkül fog szembenézni az elkerülhetetlennek, és mindent elmond előbb apuskának és anyuskának és azután majd tanítónőjének is.

Szüleit ott találta a meleg ebédlőben, már uzsonnáztak a kisebb gyermekekkel. Mikor Bözsike bejött karján Mádikával, a kicsinyek olyan lármát csaptak, hogy az ember a saját szavát sem értette meg. Nagyon sok időbe tellett, míg a kislány sírás és nevetés között elmondhatta ügyét-baját. Apus nagyon komoly volt és olyannak látszott, mintha egy kicsit pörölni akarna: de, amikor hallotta, hogy segéde, anélkül hogy őt megkérdezte volna, egyszerűen csak elküldte azt a szegény lányt, annyira izgatott lett, hogy leányát még egy szóval sem bántotta, hanem azonnal lement a gyógyszertárba, hogy ez ügyben felvilágosítást nyerjen.

Mikor rövid idő múlva visszajött, felhozta az idegen leánykát is és míg ez felfrissült egy kissé a meleg kávé mellett, apus és anyus ott álltak az ablaknál és sokáig halkan beszélgettek egymással.

- Majd menj oda magad és győződjél meg a dolgok állásáról, szólt apus a a beszélgetés befejeztével.

A jószívű hölgy ezt nem mondatta magának kétszer.

Közel két óra hosszat volt távol: mikor visszajött, szép és jóságos arca abban a fényben tündökölt, melyet a gazdag és titkos jótétemények a jó emberek arcán elő szoktak idézni.

A gyógyszerész úrnak ismét dolga akadt fenn a lakásban, de nem kérdezte nejét részletesen, hogy mit látott és hallott és nem is mesélt erről sokat. Mindketten csak kezet fogtak egymással és a nő szilárd, bizalmat gerjesztő modorában így szólt:" Magamra vállalom. Mindenesetre segítve lesz rajtuk."

Most már tudta a férfiú, hogy hányadán van. Mikor a szobák során keresztül ismét a csigalépcső felé haladt, mely levezetett az üzlethelyiségbe, elment a gyermekek játékszobája mellett is. A lámpa halvány, rózsaszín fénye mellett megpillantotta szőke hajú leánykáját, egy tisztán áthúzott babaágy mellett. kedvencére éppen most adta egyik éjjeli köntösét és halk, édes hangon bájos altató dalt dalolt neki.

Az apa jó ideig nézete a függöny mögül gyermekét. Azután nesztelenül tovább indult és így suttogott magában:"Hű kis lélek! Te is olyan nő leszel majd, mint anyád, akiben megbizhatik az ember!"







VILÁGOSSÁG A VILÁGTALANNAK

ÚJRA LÁSSAK  - JÖJJ KÖZELEBB!

 
Karácsony volt. Egy küzdelmes, nyomorúságos év állt mögöttem a vak kisfiammal együtt. Féltem az ünnepektől, nagy családban éltem, mégis egyedül éreztem magam. Mindenki arra figyelt leginkább, hogy én boldog legyek. A legfárasztóbb az volt, hogy ezt elhitessem velük. Össze voltunk zárva a ,,nagy boldogságban", de senki sem érezte magához közel. Nem gondoltam, hogy ebben bárki is hibás lenne.

Bennem nagy feszültség lett úrrá. Mikor lesz vége, mikor bújhatunk újra össze a bánatunkban a kisfiammal, elrejtőzve a világ elől, hibáinkkal és korlátainkkal? Az emberek inkább csak sajnálnak és kerülnek, mert segíteni nem tudnak. Én is tehetetlen voltam.

Karácsony volt. A kisfiam már egy éve nem látott semmit. Se fényt, se árnyékot, se engem. Az én életem eddig a látványra volt felépítve, ceruzával a kezemben éltem. Mit adjak át ennek a csöppségnek a világból és hogyan? Még ha nem is tudja majd, hogy mit veszít, hogy jelenjen meg neki az én világom? Rajtam keresztül kellett volna fölfedeznie mindent.

Késő este volt. Magamra maradtam a gondolataimmal, a kétségbeesésemmel. Úgy éreztem hatalmas erőre van szükségem, mert néha még a beszéd is belém szorult, és a dal, amit a kisfiam annyira szeretett.

Ültem az éjszakába nyúló ünnepi műsor előtt, mert valaminek történnie kellett körülöttem, hogy vigyázzon rám, lefoglaljon, ha tud, visszarántson, ha kell. Tudatosan törekedtem egy idő után, hogy a figyelmem másra terelődjön: Jézus életére. Úgy sem ismerem igazán- tűnődtem. Hagytam hatni, nyitott szívvel figyeltem, benne éltem a kétezer évvel ezelőtti eseményekben. Tudva, hogy mindenki alszik, átadtam magam az élményeknek... nem kérhetik számon a könnyeimet, és így nem is szomoríthatom meg vele őket.

Belső szemeim előtt Jézus a templom lépcsőjén járt, és ott ült a vak koldus, akiről beszélgettek az emberek, hogy kinek a vétkeiért is bűnhődik... És Ő meggyógyította.
 
Belőlem kitört a zokogás. ,,Miért nem gyógyítod meg az enyémet is?! Tessék, itt az alkalom, bebizonyíthatod, mit tudsz! Csak tedd meg! És én is hiszek neked, mindent elhiszek!" - kiabáltam bele hangtalanul az éjszakába. Sírva aludtam el és hatalmas fájdalommal. Még most is alig bírok a szívdobogásommal, ha erre visszagondolok.
 
Másnap a kisfiam megfogta a kezemet, ahogy a fény előtt elhúztam előtte. Kétszer is. Egy darabig földbe gyökerezett a lábam, aztán gyorsan elhessegettem a gondolatot, mert csodák ugye, nincsenek. De a szívemben legbelül megőriztem az éjszakát és a talányt. És márciusra, ha pár centiként haladt is, de a kisfiam már kezdte felfedezni az asztalon elé rakott tárgyakat. Ki meri nekem azt mondani, hogy ez nem maga a csoda!?
 
Ma már látom, hogy a hitemhez hasonló ez a gyógyulás. Ahogy én fejlődöm lélekben, vagy ahogy toporgok néha egy helyben, úgy áll meg vagy fejlődik az én kisfiam egészsége is. Sokáig nem mertem ezt elmondani senkinek, mert féltem, hogy kinevetnek. Még most is sokszor csak elnéző mosolygást kapok. Ezért, ha az emberektől félek is, a sok-sok gondtól, bajtól, betegségtől már nem, mert tudom, mindennek célja van az életünkben. És Ő, ha egyedül maradunk is, velünk van. Segít a lelkünkön és a testünkön is, ha szükséges.
 
A kisfiam már 12 éves. Azt tapasztalom, hogy mindent megnézhet, amit csak akar, csupán közelebb kell mennie hozzá... mint nekem az Úr Jézushoz.. és követte Őt az úton.

Jézus megkérdezte tőle: "Mit kívánsz, mit tegyek veled?" A vak ezt mondta: "Mester, hogy újra lássak." Jézus ekkor így szólt hozzá: "Menj el, a hited megtartott téged." És azonnal újra látott, és követte őt az úton."

(Márk 10, 51-52)







TELIS TELE PUSZIVAL!


Az alábbi történet bármikor és bárkivel megeshet...

Egy férfi megbüntette 5 éves kislányát, mert elveszített egy értékes tárgyat. Akkor kevés pénzük volt. Karácsony volt és másnap a kislány egy ajándékot adott át az apjának ezekkel a szavakkal:

- Ez a tied!

Az apa először zavarba jött azután mérgelődött, mikor meglátta, hogy semmi nincs a csomagban.
Kemény hangon megkérdezte:

- Nem tudod, hogyha ajándékot készítesz, valaminek lennie kell a csomagban?

A kislány könnyes szemmel nézett rá és ezt mondta:

- Nem üres! Tele van a puszijaimmal!

Az apa nagyon elszégyellte magát, térdre ereszkedett, átölelte gyermekét és elnézést kért tőle. Attól fogva az apa az ágya alatt őrizte a csomagot.

Ha valami rosszul ment vagy bátorságra volt szüksége, kinyitotta a csomagot és kivett belőle egy puszit.

Mindegyikünknek van egy ilyen szeretettel teli csomagja! Semmi sem fontosabb, mint amit az ember, szeretetből kaphat!

Minden kedves Barátomnak, Ismerősömnek, és azoknak, akik belátogatnak hozzám, akik szeretik egymást, kívánom, hogy legyen ilyen csomagja telis tele puszival!!!


PÁL APOSTOL SORAIVAL KÍVÁNOK MINDENKINEK BOLDOG, BÉKÉS,
MEGHITT KARÁCSONYI ÜNNEPEKET ÉS BOLDOG ÚJ ÉVET!













 
 
0 komment , kategória:  Karácsony - Újév  
Karácsonyi történetek
  2022-12-21 19:30:33, szerda
 
 







KARÁCSONYI TÖRTÉNETEK




Néhány nap múlva itt a karácsony, így valószínűleg már az emberek többsége teljes ünnepi lázban ég. Akinél azonban még várat magára a karácsonyi hangulat, azoknak ezeket a történeteket ajánlom.










A NAGYPAPA TÁNYÉRJA - Karácsonyi tantörténet


Egyszer volt egy család, ahol anya, apa, nagypapa, és egy gyerek élt együtt egy fedél alatt. A családi étkezések mindig közösen, az asztalnál zajlottak. Karácsonykor mindig szép terítő, friss virág, és drága étkészlet került az asztalra, úgy, ahogy illik.

A nagypapa már öreg volt, reszketett a keze, sokat betegeskedett. Ezért kilötyögtette az ételt a drága asztalterítőre. Rossz szemmel nézte ezt a menye, és ezért rendszeresen korholta az idős embert.
Karácsonykor azonban megelégelte a dolgot, és nem engedte a családi asztalhoz ülni. Így a nagypapa a sarokban ült le egy sámlira, ölbe vette a tányérját, és úgy evett. Egy óvatlan pillanatban azonban kiesett az öléből a gyönyörű tányér, és tartalmával együtt leesett a konyha kövére, ami darabokra tört.

Nagyon mérges lett az asszony, és a férje is, hogy a drága étkészletből eltört egy tányér, amit nagyon sajnáltak. Rá is ripakodtak az idős emberre az ügyetlensége miatt.

Ezért karácsony másnapján elővettek egy csorba, megkopott cserépedényt, és az volt a nagypapa tányérja. Ő nem ellenkezett, beletörődött a sorsába, és elfogadta az ócska holmit.

Finom vacsora került bele, a nagypapa pedig könnyes szemmel evett. Szeretett volna ő is az asztalnál ülni a családjával. Ráadásul újra megismétlődött az eset. Ez a kopott kis cserépedény is kiesett a nagypapa remegő kezéből, és ripityára tört össze a konyha kövén.

Az anya már készült, hogy ismét leszidja a nagypapát, amikor felugrott az asztaltól a gyermekük, és odasietett a cserepekhez. Elkezdte összeszedegetni óvatosan, egyenként.

Erre az apja ráripakodott, hogy üljön le. A gyerek ránézett, és azt felelte:

- Nem ülök le. Összeszedem, és összeragasztom a cserepeket, hogy amikor ti lesztek öregek, akkor ti is ebből a tányérból egyetek!







ADVENTI TÖRTÉNET: PAPPY ÉS A CSENGETTYŰ




Pappy kedves öregember volt, akire nagyon jó volt ránézni. Mindig gondosan megfésült haja nem is lehetett volna fehérebb. Szépen tudott fütyülni, s minden nap boldogan fütyörészve tisztogatta, törölgette a zálogboltját. Az ügyfelei többnyire visszajöttek zálogba adott holmijukért, és Pappy alig keresett az üzleten. Nem bánta, számára a bolt inkább kellemes időtöltés volt, mint megélhetési forrás.

Egyik nap, miközben újonnan összerakott lámpását fényesítgette, megszólalt a bejárat fölötti csengettyű. Ez a különösen szép hangú csengő évszázadok óta a családjáé volt. Nagyon a szívéhez nőtt, és szívesen osztotta meg csilingelését bárkivel, aki belépett a boltjába.

Először észre sem vette a vendéget. A kislány selymes fényű hajjal borított fejebúbja alig érte el a pult szélét.

- Miben segíthetek, kis hölgyem? - szólalt meg Pappy kedvesen.

- Jó napot, uram. - A kislány szinte suttogva beszélt. - Szeretnék venni egy ajándékot - mondta félénken.

- Lássuk csak,- szólt Pappy, - kinek lesz az ajándék?

- Nagyapámnak. De nem tudom, mit vehetnék.

Pappy megpróbált ötleteket adni.

- Ezt a zsebórát? Jó állapotban van, én magam állítottam be, büszkélkedett.

A kislány nem felelt. Odament az ajtóhoz, és megfogta. Óvatosan mozdított rajta, hogy megszólaljon a csengettyű. Pappy arcán szomorúság suhant át, ahogy meglátta a kislány felragyogó mosolyát.

- Ez éppen jó lesz, - repesett a gyermek. - Anya mondta, hogy nagyapa szereti a zenét.

Pappy elkomorodott. Nem akarta megbántani a kislányt, igyekezett a legkedvesebb hangján mondani:

- Sajnálom, kisasszonykám. A csengettyű nem eladó.

Igyekezetében, hogy megértesse magát, Pappy elmesélte a kislánynak a csengettyű történetét, azt, hogy milyen régóta van már a család birtokában, s hogy ezért nem válhat meg tőle.

A kislány felnézett rá, s egy nagy könnycseppel a szemében ennyit mondott:

- Azt hiszem, értem. Mindenesetre köszönöm.

Hirtelen Pappynak az a gondolata támadt, hogy a család többi tagja már mind itt hagyta a földi létet. Egy tőle eltávolodott lánya él még messze valahol, akit már több mint tíz éve nem látott. Miért is ne? Miért ne adja oda a csengettyűt valakinek, aki örömöt akar szerezni vele.

- Várjon csak kis hölgyem, - szólalt meg épp, mikor a kislány ki akart lépni az ajtón, s megszólalt a csengettyű. - Mégiscsak eladom a csengőt.

A kicsi lány tapsolni kezdett.

- Ó, nagyon köszönöm, uram. Nagyapa olyan boldog lesz!

Este, mialatt készült bezárni a boltot, Pappy a csengettyűre gondolt. Azt már eldöntötte, hogy nem tesz fel újat az ajtóra. Pappynak úgy rémlett, hogy hallja a csengettyűt. Odafordult az ajtóhoz, és lám, ott állt a kislány. Boldogan rázta a csengőt, és kedves mosoly ült az arcán. Pappy nem értette a dolgot, odalépett hozzá.

- Mi történt kis hölgyem? Meggondolta magát?

- Nem, - mosolygott a kislány. - Anya azt mondta, hogy öné az ajándék.

Mielőtt Pappy megszólalhatott volna, a kislány félreállt az útból, és belépett a boltba az édesanyja. Könnyes szemmel mondta:

- Szia, apa.

 





AMIKOR A REMÉNY A LEGJOBB GYÓGYSZER




/Karácsonyi történet a reményről, amelyet egy hivatásos télapó személyesít és hoz meg, miután meglátogatja a leukémiában szenvedő halálos beteg kislányt./

 
Az Amerikai Egyesült Államokban található Wisconsinban élő Mark R. Leonard hosszú évekig dolgozott hivatásos Télapóként. A bevásárlóközpontban gyerekek tucatjai álltak sorba, hogy találkozzanak vele, közöttük egyik évben egy kisfiú, aki egy fényképet szorongatva várta, hogy végre kettesben lehessen a Télapóval. Amint beszédbe elegyedtek, a kisfiú szomorúan mesélte, hogy a fényképen a testvére, Sarah látható, aki nagyon szeretett volna találkozni a Télapóval, csakhogy súlyos beteg, és jelenleg kórházban fekszik, így nem tudta elkísérni őket.

A kisfiú a nagymamájával érkezett, akitől Mark megtudta, Sarah súlyos leukémiában szenved, és szinte biztos, hogy már az ünnepeket sem éri meg. Nem kérnek hát mást, csupán annyit, hogy látogassa meg őt a kórházban, hogy, ha utoljára is, Sarah legalább egyszer találkozhasson a Télapóval.

Mark sosem vállalt korábban hasonló feladatot, ezúttal azonban, látva a nagymama szemében a könnyeket és a kisfiú szomorú arcocskáját, valamint kezében a kis fényképet, kivételt tett. Még aznap délután felkereste a kórházat, ahol Sarah feküdt. A kislányt az ágyában találta, sápadtan és legyengülve.

Sarah észre sem vette Markot, csak akkor figyelt fel rá, amikor Mark könnyekkel a szemében, vidám arckifejezést erőltetve köszöntötte a Télapó jól megszokott köszönésével.
A Télapó és Sarah órákig beszélgettek kettesben a szobában, kéz a kézben, majd mielőtt Mark távozott volna, megígérte Sarah-nak: megkéri az angyalokat, hogy vigyázzanak rá.

Miután Mark távozott a kórházból, nem hallott többet a kislányról - egészen a következő év karácsonyáig, amikor is a bevásárlóközpontban a gyerekek között egyszer csak feltűnt egy szőke, erős, vidám kislány, hatalmas mosollyal az arcán. Sarah volt az, makkegészségesen, akin nyoma sem volt annak, hogy valaha a halállal kellett küzdenie.










Baksa Lívia: A HÓFALVI GYERTYÁK KONFERENCIÁJA



 
Kedves, csendes este volt Hófalván. Az ezüst holdacska kíváncsian kukucskált be a kicsiny városka művelődési házának ablakán. Vele tartottak a ragyogó csillagok is, akik örömükben táncot jártak az égbolton.

Bent nagy volt a sürgés-forgás, a karácsonyi ünnepekre készülődtek.

Az aulában díszes fenyő üdvözölte a vendégeket. Ágain csilingelő csengettyűk, színes gömbök, világító égők s ízletes szaloncukrok roskadoztak. Csúcsán pedig egy arany csillagocska díszelgett, s nyújtogatta karjait, hogy neki is kijusson a csodálkozó tekintetekből. 

A színházteremben pedig rengeteg gyertya gyűlt össze arra a konferenciára, amelyet Hit, Remény és Szeretet nevű gyertyák rendeztek. Hármójuk fénye bevilágította az egész termet. Sokkal ragyogóbb és vakítóbb volt a lángjuk, mint bármelyik gyertyácskának a teremben.

A sok-sok gyertya csak ámult, s kíváncsian várta, hogy elkezdődjön a karácsonyi konferencia.

Elsőként a Szeretet gyertyája kapott szót. Szeretettel üdvözölte társait, majd mesélni kezdett.

-,,Tudjátok, rég történt, amit most elmesélek.Réges-régen, több mint kétezer éve élt valaki, akiről ma is sokat beszélnek, s beszélni is kell. Őt Jézusnak hívták. Jézus bemutatta életével, hogy hogyan kell élnie az embereknek a földön. Legfontosabbnak azt tartotta, hogy az emberek szeressék egymást. Isten, az ő apukája küldte el Őt erre a bűnös világra, hogy meghaljon minden emberért. Annyira szerette az embereket, hogy Jézust, a fiát feláldozta értük, hogy ők megmenekülhessenek. Én pedig azt a feladatot kaptam, hogy égjek a szeretetért, s lángom soha se aludjon ki! Azt szeretném, hogy ti is égjetek velem együtt a szeretetért, s remélem minél több ember szívében lángra lobban ennek a szeretetnek lángocskája. Ez az a szeretet, amire mindenkinek szüksége van. Nem számít kicsoda az ember, s honnan jött, mit tett, mert szüksége van erre a lángra. Ez a szeretet az egyetlen eszköze annak, hogy a világban a jó kibontakoztathassa törékeny szárnyait."

A kicsi gyertyácskák meghatottan hallgattak, majd azt vették észre, hogy lángjukat körbefonja a szeretet, s egyre jobban ragyognak, utat törvén a magasba.

Majd a Hit gyertyája következett.

-,,Tudjátok, nekem is az a feladatom, hogy a szeretettel együtt égjek. Kell, hogy az emberi szívekben ott legyen az a hit, amelyért égnem kell. Nem aludhat ki a hit lángja, mert ez az egyetlen, ami megmentheti az embereket, s örök életet, boldogságot adhat nekik. De tudjátok, sokak szívében még szunnyad ez a láng, alszik. Ám a legfontosabb dolog, hogy feléledjen álmából bennük a hit.Ez az a hit, amelyet Jézusba kell helyezni. Aki hisz abban, hogy Ő meghalt a bűnökért, de fel is támadt s ma is él, s elfogadja Jézust Úrnak, Megváltónak, az örök életet kap ezért a hitért. Ez Isten legtökéletesebb ajándéka az embereknek. Annyira csodálatos, hogy nem kell érte semmit tenni, csak egyszerűen el kell fogadni, s lángra kell lobbantani a hitet a szívekben, s hagyni, hogy mindig égjen, tündököljön." 

A remény gyertyája beszélt utoljára.



-,,Nekem pedig az a feladatom, hogy a reményért égjek, a hittel, szeretettel együtt. Mi együtt, így hárman nagyon erősek vagyunk, s ez az erő, ami miatt mindennél fényesebb lánggal ragyoghatunk. Tehát kell, hogy az én lángom is ott ragyogjon a szívekben, hogy soha senki se szégyenülhessen meg.
Hit és szeretet már mesélt nektek Jézusról. De azért én is szólnék róla pár szót. Ő adja azt a reménységet, melyért érdemes égni. Azok, akik benne reménykednek, nem szégyenülnek meg. Mert akik hisznek és remélnek, és szeretettel vannak, minden szükségük betöltetik, s egész életüket áldás kíséri. Azok, akiknek szívében e három láng ott lobog, Isten gyermekeinek neveztetnek, s mint gyermekek, bátran kérhetnek, mert Szerető Mennyei Édesatyjuk gondoskodik róluk.

Kedves gyertyák! Gyertek és kövessetek minket! Égjetek velünk a hitért, a szeretetért és a reményért! Mi nem akarunk többek lenni, mint Ti, nem akarjuk, hogy a mi lángunk fényesebb legyen a Tiéteknél, mert mi veletek együtt akarunk ragyogni!"

A gyertyák felálltak, s hangosan kiáltották ,,égni fogunk, égni fogunk veletek!"

Az aulában lévő fenyő beszaladt a hangos kiáltozásra, s olyan látvány tárult elé, amelynél szebbet sohasem látott. Elszégyellte magát, hogy mindig a középpontban akart lenni, s azt szerette volna, hogy minél többen megcsodálják, majd kiállt a gyertyák elé és szót kért.

Megköszönte a gyertyáknak, hogy rávilágítottak, mi a lényeg, majd így szólt: -,,Tudjátok, én már sok karácsonyt töltöttem el az emberekkel. Mindig tetszeni szerettem volna nekik, s szépségemmel akartam boldoggá tenni őket. Akkor voltam boldog, ha fényképeztek, s alattam minél több ajándék roskadozott. Amikor nem raktak alám semmit, akkor szomorú voltam. De most értettem meg, miről kell szólnia a karácsonynak. Az ünnepnek valóban a szeretetről kell szólnia, s arról a Jézusról, aki meghalt az emberekért, szenvedett értük, hogy nekik ne keljen! Megmutattátok nekem, hogy a szeretetet nem ajándékokban mérik, s a karácsonynak nem az ajándékozásról kell szólnia, hanem egymásról, a szeretetről, s a Megváltóról. Innentől kezdve azt szeretném, ha nem csak bennem gyönyörködnének majd az emberek, hanem egymásban és az Úr Jézusban, aki megmutatta, mi az igazi, tiszta szeretet!"

A gyertyák meghatódottan ennyit szóltak: Így legyen, így legyen, s hadd vegyék észre ezt az emberek is, s jussanak hitre, szeretetre, reménységre egymásban, de legfőképpen Benne!

A történetnek vége, váljon áldássá eme mese!







BOHÓCKÖNNYEK





A církuszban a gyerekek harsányan kacagnak a bohócon, csak egy kislány nem nevet. Ő nem látja a bohócot csak hallja. Vak. A bohóc elmegy hozzá a lakásukra, hogy megnevettesse a kislányt...
 
- Gyerekek, gyerekek! Az volt csak az előadás! A karácsonyeste előtti napon. Mint annak lennie kell, mély hóba süppedt az egész vidék, minden ereszen csillogó jégcsapok lógtak, de a sátorban kellemes meleg volt, s nemcsak a megszokott bőr - és istállószag terjengett, hanem sütemény -, szaloncukor- és mogyoróillat keveredett egymással.
- Háromszázhuszonhét gyerek jött el szüleivel az előadásra. A kisfiúk és kislányok ezen a délutánon a gyárnak a vendégei voltak, ahol a papák dolgoztak. Már novemberben azt mondta az igazgató:
- Ez mindnyájunknak jó év volt. Éppen ezért különleges karácsonyt akarok, egy rendhagyót. Azt javaslom, menjünk el együtt a cirkuszba. Akinek van gyereke, hozza el magával. Én is jövök mind a hárommal!
- S most ott ül a két kislány és a kicsi fiú a szülei mellett háromszázhuszonnégy másik gyerek között. Megkezdődött a rég áhított karácsonyi ünnep.
- Először csokoládét, süteményt osztottak, azután limonádé és bonbon következett, majd sok-sok ajándék. A kislányok babákat, színes csomagokat, finom nyalókákat kaptak, a kisfiúk érdekes könyveket, aranyozott tolltartókat és izgalmas összerakós játékokat.

Aztán kezdődött az előadás.

Ezt élvezték igazán csak a gyerekek! Átszellemülten ültek az óriási sátorban és figyelték, hogyan táncolnak a fekete pónik; borzongtak, ha az ezüstruhás lányok a magas trapézról a levegőbe vetették magukat.
Ó, és aztán jött a bohóc!
Már amikor a porondra botladozott, egyetlen csilingelő kacagásba olvadt a háromszázhuszonhét elragadtatott hangocska. Attól kezdve már a saját hangját se hallotta az ember. A gyermekek úgy nevettek, hogy megremegett a sátor. A szemük is könnyezett, és sokan rosszul lettek a nevetéstől.
Bizony, nagyszerű is volt a bohóc! A viccek oly csodálatosak voltak, hogy még a felnőttek, sőt az igazgató is levegő után kapkodtak. És őt még senki sem látta levegő után kapkodni. A bohóc egyáltalán nem beszélt, nem volt szüksége szavakra, hogy vicces legyen. Némán játszotta el a gyerekeknek, amit látni akartak. Egy malacot utánzott, egy krokodilt és három táncoló medvét. A legmulatságosabb az volt, amikor a nyulat játszotta el. Ekkor jött az a pillanat, amikor a nagy öreg bohóc ideges kezdett lenni. Ez volt az a pillanat, amikor felfedezte azt a kislányt, akinek piros masni volt a hajában. A kislány a szülei között ült az első sorban, egészen a manézs közelében. Aranyos kislány volt, okos, keskeny arcú, ünnepélyes kék ruhában. Az apja nevetett. Az anyja nevetett. Csak a piros masnis kislány nem nevetett.
Az öreg bohóc azt gondolta magában: Lássuk csak, kedvesem, hogy sikerül-e téged is nevetésre bírni! És úgyszólván csak a kislánynak játszott.
Az öreg bohóc olyan volt, mint még soha.
De... semmi sem segített. A kislány egészen komoly maradt. Egészen komolyan nézte, nagy, merev szemekkel a bohócot, anélkül, hogy csak a száját is elhúzta volna. Aranyos kislány volt, egyike a legcsinosabbaknak. Csak éppen nem nevetett.
A bohóc egyre sejtelmesebbnek találta a dolgot. Minden tréfájában egy csomó munka és hetekig tartó gondolkodás volt, mindig pontosan figyelte, hogyan reagálnak a nézők, mikor kezd nevetni az egyik, mikor hagyja abba a másik. Mindig eszerint dolgozott. Ezt nevezte a közönséggel való kapcsolatnak. Ezen az előadáson sem esett nehezére, hogy kapcsolatot teremtsen, a gyereksereg mindig hálás közönség volt. Csak a kislány nem.
Egyszerre csak a nyúlutánzás közben mérhetetlen szomorúság és szörnyű tanácstalanság töltötte el az öreg bohócot. Legszívesebben félbeszakította volna az előadást. Úgy érezte, képtelen tovább játszani, ha az első sorban ülő kislány továbbra is így nézi. Épp ezért valami szokatlant tett.
Odalépett a kislányhoz és udvariasan megkérdezte:
- Mondd csak, nem tetszik neked az előadás?
A kislány mereven ránézett és barátságosan válaszolt:
- Ó, dehogynem, nagyon tetszik!
- Dehát akkor miért nem nevetsz, mint a többi gyermek? - kérdezte a bohóc.
- Ugyan, min nevessek?
- Nos - mondta a bohóc -, rajtam például.
A kislány apja mondani akart valamit, de a bohóc intett: Azt szeretné, ha a kislány maga válaszolna.
- Bocsáss meg - mondta amaz -, nem akarlak megbántani, de nem tudok rajtad nevetni.
- És miért nem?
- Mert nem látlak - mondta a kislány. Én vak vagyok.
Erre halott csend lett az óriási sátorban. A kislány barátságosan ült az öreg bohóc előtt, aki nem tudta, mit mondjon. Soká tartott, míg szóhoz jutott.
Eközben az anya elmagyarázta, hogy Erika még soha sem volt cirkuszban.
- Mindig csak meséltünk neki róla. - És ez alkalommal mindenképpen tudni akarta, milyen igazában a cirkusz - mondta az apa.
Az apa mester volt a gyárban. Nagyon szerette a feleségét és a kislányát. Azok is szerették őt. Boldogok voltak együtt. A bohóc elszorult hangon kérdezte.
- És tudod már, milyen egy cirkusz a valóságban, Erika?
- Ó, igen - válaszolt Erika vidáman -, természetesen tudok már mindent!
Anyu és apu elmagyarázták. Hallottam, hogyan üvöltenek az oroszlánok és hogyan nyerítenek a pónik. Tulajdonképpen már mindent el tudok képzelni, csak egyet nem.
- És az mi? - kérdezte a bohóc, pedig már tudta a választ.
- Hogy miért vagy te mulatságos - mondta a piros masnis Erika. - Miért kell rajtad nevetni? Ez az egyetlen, amit egyáltalán nem tudok elképzelni.
- Hm - mondta a nagy bohóc. Újra halott csönd lett a cirkuszban. És akkor valami nagyon kedveset csinált a bohóc. Előrehajolt és így szólt:
- Figyelj, Erika, teszek neked egy javaslatot.
- Igen, mi az?
- De csak ha tényleg tudni akarod, miért nevet rajtam a többi gyerek.
- Persze, hogy tudni szeretném!
- Na jó. Akkor, ha a szüleidnek is megfelel, eljövök hozzád holnap délután.
- Hozzánk, a lakásunkba? - kérdezte Erika izgatottan.
- Igen, oda. És meg fogom neked mutatni, hogy mi rajtam a mulatságos. Akarod?
Erika fellelkesülve bólintott és összecsapta a kezét:
- Jaj de jó! Apu, anyu, eljön hozzánk a bohóc!
- Nagyon kedves öntől, uram, - mondta halkan az apa, az anya pedig még csendesebben fűzte hozzá: - Nagyon köszönjük Önnek.
- Kérem, semmiség... - mondta az öreg bohóc -, hol laknak? Meghallgatta a címet és bólintott.
- Rendben van, mondjuk hatkor?
- Hatkor - mondta Erika -, ó, máris úgy örülök.
A bohóc megsimogatta a haját, mélyet lélegzett, és úgy érezte magát, mint akinek kő esett le a szívéről.
- Az előadás folytatódik, hölgyeim és uraim - szólt.
A többi gyerek tapsolt. Ebben a pillanatban mindnyájan irigyelték a vak kislányt, akit a csodálatos bohóc személyesen fog meglátogatni.

Azon az éjjelen havazott. Másnap is. Egyre csak havazott. Fél hatkor kezdődött Erikáéknál a karácsonyi ünnep. A gyertyák világítottak a karácsonyfán, és a kislány végigtapogatta az asztalon fekvő összes ajándékot. Megcsókolta a szüleit és egyre csak azt kérdezte:
- Gondoljátok, hogy eljön? Tényleg eljön?
- Biztosan - mondta az anyja -, hiszen megígérte. Persze pontosan érkezett. A rádió kórusa éppen egy dalt énekelt a földi békéről, amikor megszólalt a csöngő. Erika maga szaladt ki ajtót nyitni.
A folyosón az öreg bohóc állt. Télikabát volt rajta és alatta sötét öltöny; ősz volt a haja és az arca sápadt. De ezt Erika természetesen nem láthatta. Kezet nyújtott neki és izgalomtól akadozó hangon mondta:
- Ez... ez... igazán szép tőled, hogy valóban eljöttél.
- Nahát, mit gondoltál! - mondta a bohóc. Azután üdvözölte a szülőket, és átnyújtotta Erikának az ajándékokat: három könyvet, melyek úgy voltak nyomtatva, hogy vakok is olvashassák. Erika olvasott már néhány ilyen könyvet, és nagyon örült a három újnak. De azután jött csak az igazi ajándék!
- Ha kaphatnék egy kis konyakot - mondta az öreg bohóc. Kapott és nem is keveset.
Miután megitta, kézen fogta Erikát és a karácsonyfa előtt álló fotelhoz vezette. A szülők némán nézték, amint az öreg bohóc a karosszékbe ültette Erikát, megfogta a kezét és letérdepelt elé.
- Símogasd meg az arcomat - és nyakamat. És a vállamat. És a karomat, meg a lábamat. Ez ugyanis az első. Pontosan tudnod kell, hogy nézek ki.
Álarc és kosztüm nélkül egyáltalán nem látszott mulatságosnak a bohóc. Ezt ő is tudta. Nem is volt olyan egyszerű ez a kísérlet, amire vállalkozott. (Ezért is kért konyakot.)
- Kész? - kérdezte végül.
- Hm - mondta Erika.
- Tudod, hogy nézek ki?
- Pontosan.
- Akkor kezdhetjük - mondta a bohóc. - De kérlek, ne vedd le rólam a kezed!
Állandóan tapogatnod kell, hogy meg is értsd, amit csinálok.
- Persze - mondta Erika.
És az öreg bohóc elkezdett játszani. Még egyszer csinálta mindazt, amit a cirkuszban. A szülők az ajtónál álltak, egymás kezét fogták és figyeltek.
- Most jön a táncoló medve - mondta az öreg bohóc.
Erika finom, vékony ujjai vándoroltak rajta, amint a medvét utánozta. Még komoly volt az arca. A bohóc rendületlenül folytatta, noha ez volt élete legnehezebb előadása. A krokodilt utánozta, azután a malacot. Erika ujjai egyre gyorsabban és gyorsabban siklottak az arca fölött és vállain, nyugtalanul lélegzett és a száját kinyitotta. A szülőket is elfogta az izgalom.
Úgy tetszett, mintha Erika valóban látná kis kezével, amit a többi gyerek a szemével, mert egyszerre csak kuncogni kezdett. Vékonyan és rövid ideig. De kuncogott. Méghozzá a malacnál.
A nagy, öreg bohóc megduplázta erejét. Ekkor kezdett el Erika nevetni.
- És most jön a nyúl - szólt a bohóc és elkezdte a legpompásabb mutatványát. Erika egyre hangosabban nevetett. Meg is csuklott a hangja a lelkesedéstől.
- Még egyszer! - mondta lelkesen -, kérlek, még egyszer!
Az öreg bohóc még egyszer eljátszotta a nyulat és még egyszer. És megint. Erikának ez sem volt elég. A szülők egymásra néztek. Erika még soha életében nem nevetett így. Végül egészen elakadt a lélegzete. Így kiáltott:
- Anyu, apu! Most már tudom, milyen egy bohóc. Most már mindent tudok! Ez a világ legszebb karácsonya! Arcocskája kipirult. Kis ujjai még mindig az előtte térdelő öreg ember arcán siklottak ide-oda.
És Erika hirtelen megijedt egy kicsit. Megérezte, hogy a nagy bohóc sír.

Johannes Mario Simmel (Fordította: Fodor Tamás)







Borsai Mária: A VARÁZSKATONA




Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kislány, kit Magduskának hívtak. Ez a kislány mindig jókedvű volt, kedves, vidám hangocskájával, szép táncával sok örömet szerzett szüleinek és ismerőseinek.

...A hó nagy pelyhekben hullott alá a szürkéskék égből: bizonyosan Hópihe asszonyság rázogatta óriási dunyháit. A gyermekek az utcán , pirosra csípett arccal hógolyóztak, hóembert építettek.

Közeledett a várva-várt karácsony! És az apró emberek estére elcsöndesedtek, jól viselték magukat és áhítattal bámultak ki a hóval borított utcára. Tudták, ilyenkor járnak az angyalok a jó gyermekek nevét felírni, akiknek majd karácsonyra ajándékot visznek.

Magduska különösen jól viselkedett - hej, nagy oka volt rá: roppant kívánságot rejtegetett kis szívében. Magduska hallotta, hogy réges-régen, talán száz évvel ezelőtt, élt egy kislány, aki jósága és szelídsége jutalmául az angyaloktól egy kis ezüst koronát kapott. De ez nem közönséges korona volt, különös varázslattal bírt, tulajdonosának minden kívánságát teljesítette.

Magduskának nem ment ki a fejéből a varázskorona története és elhatározta, hogy jó lesz, igen jó lesz, hogy kiérdemelje az angyaloktól a koronát. Minden este , mikor lefeküdt, azért imádkozott, hogy az angyalok teljesítsék kívánságát. Anyuska is alig ismert rá kislányára, olyan csendes, olyan szófogadó lett.

Közben eljött a karácsony este. Magduskával egész nap nem lehetett bírni, türelmetlenségében ide-oda ugrált, folyton az órát nézte - nem győzte már kivárni, hogy az angyalka csengessen. Na, de végre mégis eljött a perc, amikor az angyalkák csengettek - a szalonajtó kitárult s a szoba közepén ott pompázott a gyönyörű, csillogó karácsonyfa.

Magduska egy pillanatig elámulva nézte a fát - azután megnézte a játékokat. Volt ott sok minden. Gyönyörű nagy hajas baba, valódi hosszú hajjal és szempillákkal, s ha megnyomott egy gombot a baba hátán, még beszélt is, és szép kis zongora, amin kottatartó is volt , szép piros szánkó és sok meséskönyv. Magduska igazán nem is képzelte, hogy ennyi ajándékot kap s boldogan nézegette őket. De egyszer csak eszébe jutott a "Varázskorona". Félig reménykedve kutatta át az egész karácsonyfát, de amit keresett, azt nem találta meg.

Magduska csalódott - Talán nem volt elég jó, vagy talán nem kérte elég szépen az angyalokat, hogy azok nem teljesítették kérését?!

Sírásra görbült szájjal ült le a vacsorához, s a máskor oly nevetős, vidám kislánynak a hangját sem lehetett hallani. Hiába kérdezte anyuskája, hogy mi bántja? Magduska nem felelt, csak némán, durcásan intett a fejével. Anyukája nem tudta mi lelte a kislányát, gondolta, hogy álmos, s így korán lefektette az ágyba. Magduska mielőtt elaludt volna, gondolkodott, hogy imádkozzék-e az angyalokhoz vagy sem, de mivel haragudott rájuk, a fal felé fordult és imádkozás nélkül aludt el.

Már javában aludt, mikor hallja, hogy az ablakon kopogtatnak. Kiszáll az ágyból, lábujjhegyen az ablakhoz lopódzik s látja, hogy az ablakpárkányon három kis angyalka didereg. Hamar kinyitotta az ablakot és beengedte az angyalokat. Aztán visszafeküdt az ágyba, az angyalok pedig leültek mellé, s a legnagyobb így szólt a kislányhoz:

- Magduska, ugye már azt hitted, hogy rólad elfelejtkeztünk, s nem hozzuk el neked, amit kértél. Látod ezt a kis ezüst skatulyát? Ebben van az ezüst korona az ezüst lánccal. Mi elhoztuk neked, amit kértél, de mielőtt átadnánk, szeretnénk neked valamit elmesélni.

Messze, messze innen van egy nagy-nagy város, és abban szebbnél szebb, csillogó paloták. Ezeknek a palotáknak a fénye úgy elkápráztatja az emberek szemét, hogy a paloták mellett húzódó nyomorult viskókat nem látják meg. Az egyik kunyhóban, amely talán az összes közt a legnyomorultabb, él egy szegény, beteg, özvegyasszony egyetlen gyermekével, a jó kis Klárikával. Most, hogy az édesanyja beteg, nem járhat napszámba, Klárika keresi meg a mindennapi kenyerüket. Újságot, virágot árul, de a pénz, amit ezzel keres, oly csekély, hogy alig elég édesanyja orvosságára. Étellel a szomszédok segítik őket, de így is nagy nyomorban élnek.

Ebben az évben ketten voltatok Klárikával, akik a varázskoronára vágytatok, ketten imádkoztatok - de Varázskorona kettőtök közül csak az egyiké lehet. Eljöttünk hát előbb hozzád, hogy megkérdezzük: a varázskoronával mitévők legyünk? Melyiké legyen?

Az angyalka elhallgatott és Magduskára nézett, aki elgondolkodva feküdt ágyikójában. Magduska maga előtt látta Klárikát, aki szegényes ruhájában, esőben, szélben, kékre fázott, kifújt kezecskéjével újságot s virágot árul. Aztán látta a szegényes lakást a beteg édesanyával: majd tekintete saját fehér, puha ágyikójára és játékaira esett, s így kiáltott fel:

- Nem, nem, angyalkák, nekem nem kell a varázskorona! Vigyétek el a Klárikához, akinek nagy szüksége van rá: aki jobb, sokkal jobb, mint én, tűr, szenved, dolgozik édesanyjáért. Hadd teljesüljenek a kívánságai, nekem varázskorona nélkül is majdnem mind teljesítik a szüleim. És édes angyalkám, minden játékomat, amit ma este kaptam, oda akarom adni Klárikának, nekem még úgyis marad elég.

- Magduskám - szólt az angyal -, ezt vártam tőled, ilyen kislánynak ismertelek meg, tudtam, hogy nem kell csalódnom benned. Most már megyünk is, csak még azt mondom, hogy mindig ilyen legyen a szívecskéd, mint most, s akkor sem a jó Isten, sem mi nem fogunk elhagyni soha.

Azzal az angyalkák elbúcsúztak és elrepültek Klárikához.

Másnap reggel, mikor Magduska felébredt, olyan furcsa, zavaros volt a feje. Először azt hitte, hogy csak álmodott, s álmában beszélt az angyalkákkal, de érezte, hogy a szíve meleg érzésekkel van tele, s a tegnap esti duzzogásnak nyoma sincs. Akkor tudta, hogy amit átélt, nem álom volt.

Eszébe jutott Klárika - hamar kiugrott az ágyból, átszaladt édesanyáék szobájába, ott az anyukája nyakába borulva így könyörgött:

- Anyuskám, drágám, bocsáss meg, hogy tegnap olyan csúf, morcos és hálátlan voltam és nem örültem a szép ajándékoknak, de ígérem, hogy soha többet nem leszek olyan!

Anyuska nem tudta mire vélni Magduska szavait, de szeretettel ölelte magához. Magduska ezután soha nem volt elégedetlen bármily csekélységet is kapott ajándékba. Ha elégedetlen lett volna egy kicsit, mindjárt eszébe jutott Klárika, s mindjárt boldog lett, hogy ő a szüleivel együtt lehet.

És nehogy azt higgyétek, hogy a varázskorona semmit sem adott Magduskának. Kapott olyan tiszta színarany szívet, amivel a világ minden kincse sem ér fel.

Link








EZT LÁTJÁK A KARÁCSONYI ANGYALOK


Karácsonykor angyalok szállnak át a városok felett, belesnek a kéményeken és az ablakokon. Hópelyheken utaznak és gomolygó felhőkön. Aranyszínű a hajuk, piros az arcuk és fehér habos a ruhájuk.

Sok-sok angyalka repül, ilyenkor már kora délután elindulnak távoli, mesés lakóhelyükről, hogy karácsony titkokkal teli, varázslatos éjszakáján megérkezzenek az emberekhez. Vannak olyan angyalkák, akik az ajándékokat hozzák a gyerekeknek, mások egyszerűen csak a vidámságot és a szeretetet hozzák. Mialatt ők fenn röpködnek az égben, az emberek házaikban a karácsonyi vacsorához készülődnek, vagy áhítattal állják körül a fenyőfát.

Sok család van, ahol nem telik pulykasültre és kalácsra, az angyalok beröppennek ezekhez a családokhoz, és szeretettel erősítik meg az emberi szíveket. Ezért érzi mindenki karácsony estéjén a nyugalmat és a békességet.

Sok ember van, aki egyedül ünnepel, gyertyát gyújt és csillagszórót, és szomorúan gondol szeretteire, akik messze kerültek tőle. A karácsonyi angyalkák hozzájuk is elmennek, és egy pillanatra legalább örömet és mosolyt varázsolnak a magányos
emberek arcára. 



 Ha karácsony estéjén megzörren az ablakotok vagy befütyül a szél a kéményeteken, gondoljatok a karácsonyi angyalkákra, mert biztosan ők járnak közöttetek. Legyetek ti magatok is olyanok, mint az angyalok, vigyetek boldogságot nagyszüleiteknek, családotoknak.

A szeretethez és békességhez néha nagyon kevés kell. Gondoljatok erre, ha kavarognak a karácsonyi hópelyhek, de akkor se feledjétek ezt, ha majd meleg nyár lesz!







Fekete István (1949) Roráte - KARÁCSONYI NOVELLA


Olyanok ilyenkor a csillagok, mint az álmos gyerek szeme. Kicsit hunyorognak. És még nem tudják: sírásra vagy nevetésre nyíljanak-e, avagy aludjanak tovább. Hát, csak pislognak. 
Enyhe az idő, a szél csak a kerítések mellett lézeng, ámbár elég hűvösen. Az ablakok néhol nézik már a hajnalt, néhol nem, és a csizmák nem kopognak a gyalogjárón, inkább csak cuppognak. 
Néhol egy halk szó, néhol az se. Néhol csak árnyak járnak. Néhol kis lámpások imbolyognak és mutatják, hova kell lépni. Ámbár hiszen sár van mindenütt. 
Az ég még sötét. A tegnap gondja, mintha még aludna, a mai még nem ébredt fel. S a falu csak tiszta önmagát viszi a hajnali misére. 
Ajtó nem csattanik, kiáltás nincs. 
A külső mozgás bekúszik a templomba s megnyugszik. Suttog egy kicsit, vár, s amikor már a gyertyák lángja is meggyúlik a várakozástól, felkiált az időtlen vágy: ,,Harmatozzatok égi Magasok"

Mise végére egészen bemelegedett a templom, szinte otthonos lett. Legalább is így érezte ezt Baka Máté az alszegből, de így érezte ezt Hosszú Illés is ugyanonnan. Ámbár, ha tudták volna, hogy most egy véleményen vannak, aligha érezték volna, nagy harag volt ugyanis a két öreg között. Kitartó, régi harag. Formája sem volt már, nem is emlékeztek, ló volt-e az oka vagy asszony, mindenesetre ragaszkodtak hozzá, mint beteg szilva a fához.
 
És most bóbiskolva várják, hogy kiürüljön a templom. Az ajtóban még mozgás, hát csak ülnek tovább, sőt Illés a lábát is kinyújtja, mert úgy kényelmesebb. Illés nem szereti a tolongást. De egyébként is ráér. Félszemmel odapislant Mátéra, hogy alszik-e már, mozdul-e már, de Máté nem mozdul. Amilyen kutya, konok ember volt világéletében, azt várja - gondolja Illés - hogy én menjek előbb. De abból nem eszel! Pedig már a gyertyát is eloltotta a dékán. Azaz a harangozó, szóval a sekrestyés. 

Azután: csend.

Illés gondol erre, gondol arra, állát behúzza a meleg nyakravalóba és a szeme szép lassan lecsukódik.

- Nem! - ijed meg. - ezt igazán nem szabad - s Mátéra néz, aki úgy látszik elaludt. 
Hö-hö-hö. Ez hát a híres? - mosolyodik el magában. Pedig három évvel fiatalabb. Nem nagy idő, az igaz, de mégis csak fiatalabb. Aztán meg, milyen sárgák a fülei. Na, akár a halotté.
Uram Isten! Csak nem lett vele valami? 
Harag ide, harag oda - a rothadt szilva is lepottyanik egyszer a fáról - csendben odamegy Mátéhoz, és kicsit borzongva megérinti a vállát.
- Hallod-e, te! Máté!
Máté felhorkan:
- Hö?! Mi? - és néz Illésre, mint a csodára.
- Te vagy az, Illés?
- Én hát. Hát mondok megnézlek, mert olyanformán ültél, hogy ... 
És nézi egymást a két öreg.
A templomban meleg csend, a kőszentek elmosolyodnak.
- Kicsit megszédültem - hazudja Máté. De áhítattal. Mert tele van a szíve. Szereti most Illést így közel látni. Már elmúlott. 
- Há no! Hál Istennek, akko menjünk. 
És egymás mellett kicsoszognak a templomból.
Mi volt ez, Szentatyám? - néz fel egy pufók kis angyal Szent Péterre, ahogy az ajtó becsukódott. Olyan meleg lett a szívem egyszerre. 
Két ember kibékült - mondja a főszent. És melegen sóhajt. 
- Hjaj! Csoda! - suttogja a kis angyal. 
- Hát bizony. A mai világban ...
- És most mit csinálnak?
- Nézz utánuk, fiam. 
A két öreg közben Illés háza elé ér. Az utca üres, a kémények lágy selymet füstölnek a reggelnek, s a kertekben puhán békét álmodnak a fák. 
- Gyere be, Máté, rég voltál nálunk - mondja Illés. Lángost sütött a lányom...

A kis angyal kérdőn néz a főszentre:
- Mi az a ,,lángos", Szentatyám?

A toronyban ekkor hetet ütött az óra. S e földi hangtól megmerevedtek újra a szobrok, de a mosolygás mintha ott maradt volna az arcukon







Johan Frisel: AZ ÜZENET




A kisváros lelkesen készült a karácsonyi színdarab bemutatójára. A darab rendezésére sikerült megnyerniük a TV egyik befutott fiatal rendezőjét, Weis Lukácsot. Nem könnyen állt rá, aztán meg különböző feltételeket szabott:

- Ragaszkodom a jó megvilágításhoz, és a legfontosabb a jó hangosítás, hogy a terem leghátsó sorában is értsék, ami a színpadon elhangzik. Ezenkívül korhű kosztűmök kellenek. Nem akarok öreg lepedőkből összetákolt felismerhetetlen remekműveket! Sokkal jobbnak kell lenni mindennek, mint az előző években. Olyan karácsonyi színdarabot akarok, amelynek ÜZENETE van, ami megszólít.

Mivel a szervezők is pont ezt akarták, készséggel teljesítették minden kívánságát.
Hanem, amikor a gyermek-szereplőkkel elkezdett próbálni, majdnem inába szállt a bátorsága. A 40 fiú és lány olyan lármát csapott, hogy az ember azt hitte, kitört a forradalom. Szerencsére ott volt János bácsi, aki az énekeket tanította be a gyerekeknek, és zongorán kísérte őket. Rá hallgattak a gyerekek, könnyen lecsendesítette őket. Lukács legszívesebben a gyerekek felét rögtön hazaküldte volna, de János bácsi erélyesen tiltakozott ez ellen:

- Minden gyereknek játszania kell!

Nagy nehezen sikerült elosztania a szerepeket. Azok, akiknek már semilyen szerepecske sem jutott, az angyalok kórusában énekelhettek. Sajnos, az egyik fiúcska, a kis Máté olyan hamisan énekelt, hogy Lukács kénytelen volt pásztort csinálni belőle.

Lukács nagy lelkesdéssel látott munkához. Elmagyarázta, hogy mit vár a szereplőktől, mi a darab jelentése. Gyakran elismételte:

- Olyan karácsonyi darabot akarok, amelynek ÜZENETE van! Azt akarom, hogy úgy énekeljetek és játszatok, hogy megértsék a nézők, miért jött el az Úr Jézus ebbe a világba.

A gyerekek átvették Lukács lelkesedését, a próbák egyre jobban sikerültek. Csak egy gyermek okozott gondot, a kis Máté. Csak két szót kellett volna elmondania: "Nézzétek, világosodik!" Értelmes fiú volt , de mire rá került a sor úgy elkalandoztak gondolatai, hogy sosem jutott eszébe egy szó sem. Lukács már rég el akarta venni tőle a szerepet, de János bácsi nem engedte, mondván: Ha becsúszik valami baki, a többiek majd tovább játszanak. Ettől még nem szenved csorbát az előadás ÜZENETE.

Az előadás előtt egy héttel Máté megbetegedett. Lukács kissé fellélegzett, s gyorsan egy másik fiúnak adta oda a szerepét, aki a fogadóst játszotta. Mátét édesanyja nem engedte betegen a próbákra, így aztán csak vágyakozva gondolt arra, hogy amikor János bácsi zongorázott, a kórus énekelt, úgy érezte mindig, mintha igazi pásztorok és angyalok között lenne Betlehemben, és az Úr Jézusra gondolt. Ezért, amikor hírtelen meg kellett volna szólalnia, nem tudott gyorsan visszaemlékezni a szövegére. No, de majd az előadáson menni fog! Annyira szerette volna jól csinálni, hogy minden néző megértse, miért jött az Úr Jézus a világba. Számára ez teljesen világos volt: mindannyiunkért. Erről szóltak az énekek, erről beszélt nekik János bácsi is: Az Úr Jézus azért jött, hogy az emberek szívében lakjon. De a legtöbben nem akarják befogadni Őt.Csak egy istállóban talált helyet.

De ő be akarja fogadni!

János bácsi mondta, hogy ha valaki szereti az Úr Jézust, akkor kérje meg Őt, hogy költözzön a szívébe. Ezt Jézus meg is teszi, és mindig benne marad. 

Ez a karácsonyi színdarab ÜZENETE.

Az idő gyorsan szaladt, s elérkezett az előadás napja. Már özönlöttek is a terembe a várakozásteljes nézők. 

Lukács rettenetesen ideges volt, s a gyerekek is, alig győzte nyugtatni őket. Egyszercsak ott állt előtte a kis Máté, s nagy, várakozásteli szemekkel nézett Lukácsra:

- Meggyógyultam.

- Örülök, de a szerepedet oda kellett adnom másnak. Ülj le szépen a nézők közé! 

Máté szemei megteltek könnyel, s mielőtt még teljesen összeomlott volna, János bácsi ismét visszaszerezte számára a rendezőúr bizalmát:

- No, nem bánom- szólt Lukács,- szerepelhetsz, de nem pásztorként, mert ezt Andrástól most már nem vehetjük el. Viszont átveheted az ő másik szerepét, a fogadóst. Amikor jön József Máriával és megkérdik tőled, hogy lenne-e szállás, semmit sem kell mondanod, csak rázod a fejed, hogy nincs. Érted?

Máté elsápadt, de Lukács már ott sem volt, hiszen perceken belül indítania kell az előadást. 
Pontban 8 órakor felgördült a függöny. A díszletek olyan valósághűek voltak, hogy úgy érezte az ember, mintha 2000 évvel ezelőtt Betlehem utcáin járna. A hangosítással is minden rendben volt, a legvékonyabb gyerekhangot is tökéletesen lehetett hallani a teremben. A gyerekek kitűnően játszottak, az angyalok csodásan énekeltek. Olajozottan folyt az előadás. Mária és József megérkeztek Betlehembe. Valóban olyan fáradtnak látszottak, mint akik napok óta úton vannak. Bekopognak a fogadóba, mire kilép a vendéglős a feleségével. József megszólal:

- Messziről jöttünk, és nagyon elfáradtunk. A feleségem ráadásul gyermeket vár. Nem lenne egy kis helyük, ahol meghúzhatnánk magunkat éjszakára?

Máté megkövülten állt előttük, szemei tágra nyíltak döbbenetében. Nyitotta a száját, mintha mondani akarna valamit, de nem jött ki hang a torkán. A nézők körében nőtt a feszültség.

Hiába súgták neki, mit tegyen, Máté csak állt, bámulta Máriát és Józsefet, és patakzottak a könnyei. A vendéglősné mentette meg a helyzetet: a kelleténél is kicsit hangosabban "nem"-et mondott, megragadta Máté karját, behúzta a házikóba, és becsapta maguk mögött az ajtót. Odabentről azonban szívettépő sírás hangzott fel:

- Nem hagyhatom kint őket!.... Nem akarom az Úr Jézust elküldeni!- zokogta Máté.

Lukács magán kívül volt dühében. Tudta előre, hogy ez a kis ügyefogyott elrontja az egészet. És ez a tökéletes hangosítás! Így mindenki hallotta a fiú bömbölését. Tajtékozva fordult János bácsi felé: "Tönkretette az egész munkámat..."- akarta mondani, de torkán akadt a szó, amikor meglátta az öreg könnyes szemeit.

- Azt akartad, hogy legyen a karácsonyi darabnak ÜZENETE. Teljesült a kívánságod.- súgta János bácsi a rendezőnek.

Lukács csak ekkor vette észre, hogy milyen mély csönd van a teremben.







Garay András: KARÁCSONYI TÖRTÉNET

 
Mi, gyerekek, nagyon vártuk az első havat. Karácsonytájt érkeztek meg nyugat felől a szürke fellegek, s letették terhüket a hegyek koszorúja övezte völgyben, de nem olyan városias, hosszú szállingózás módján, hanem vastag bunda alá került a táj, a falu. Az iskolának akkor egyszeribe vége szakadt, a szünidő kezdetét nem a kalendárium betűi, hanem az első hó jelentette. Mi már december eleje óta a reggeli felkelés után azonnal az ablakhoz siettünk, hogy ledörzsölve a jégvirágokat, megláthassuk az első havat, szabadságunk kezdetét.

Idén sem kellett csalódnunk. Már november végén megjelentek a fellegek, András-napra már hósipka borította a Kömöge tetejét, s december közepén egy éjszaka két arasznyi hó hullott, beterített mindent, s mesevilágot varázsolt a környékre. Hurrá! - rohantunk vissza az ablaktól, s sarokba dobva az iskolatáskát, lázasan kezdtük szőni a szünidei terveket. Kertünk vége a hegyek lábáig nyúlott, s kukoricacsutkát cipőnkre kötve vígan siklottunk a havon. Csúszkálással, ródlizással telt az idő, s este, mikor a konyhában egybegyűlt a család, hallgattuk az öregek szavát, apám, Márton tréfálkozásait, a világ gondját, s körülfogott bennünket anyám szerető gondoskodása. Kezdetét vette a sütés-főzés, a készülődés.

Hamarosan itt a karácsony. S mikor apánk egy este azt mondta, hogy másnap levágjuk a disznót, tudtuk, már csak napok vannak hátra, s esténként leszakítva a leveles naptár lapjait, mi, gyerekek, lestük azt az egyre közelebb kerülő piros betűs számot. Már a szánkózás sem volt az igazi, s amíg a férfiak az udvarban tettek-vettek az állatok körül, mi néztük a konyhaasztal köré kuporodva az anyám keze alól kikerülő mézes figurákat, cukordíszeket, apró meglepetéseket.

Titkolózni nemigen lehetett, nem is volt rá szükség. Őszinte világ volt a miénk, tiszta szándékú, egyszerű szavú. Úgy mondták otthon: karácsonykor Jézust várjuk, hogy eljöjjön hozzánk, készülünk, hogy méltónak találjon minket. S az igazi ajándékok ezek az esték voltak, amikor a család összehajolva, gyerekek és szülők közös izgalmával, tréfálkozással az eljövendő nap örömében készülgetett.

Egy este, hogy apám elfújta a lámpást, Dorka húgom odasúgta anyjának: Anya, ugye a Mennyországban is így telnek az esték? Anyám igenére már tudtuk, eljön ő hozzánk, mint tavaly, tavalyelőtt, s amióta csak az eszemet tudom. Aznap szépet álmodtam, angyalok seperték a havat a behavazott utcán. Egy meglepetés azonban mindig volt. A fa. Ezt mindig apám hozta, de oly észrevétlen, hogy mi, gyerekek sehogy sem értettük, hogyan kerül oda az asztalra, csak lenyűgözve álltuk körül este a gyertyafényben alakot öltő karácsonyfát.

A várt reggelen apám szokás szerint fogta a fejszéjét, felvette hótaposó csizmáját, s mikorra mi előkászálódtunk a meleg dunyhák alól, már csak imbolygó alakját láttuk a hegynek tartva a fehér hómezőben. A fát még az ősszel kinézte. Igaz, kicsit messze kellett mennie fel a hegyekbe, de ezt az utat minden évben megtette, talán neki is le kellett tenni a gondokat, kóborolni a csendes, behavazott tájon.

A hó érintetlen volt, nehezen haladt előre. Itt-ott állatnyomokat látott. A fagy megdermesztette a fákat, bokrokat, s tündérvirággá varázsolta az erdőt. A Kömöge alatt vitt az útja, aztán fel egy dombtetőre, majd végig a gerincen. Megismerte a helyet. Az ősszel itt kaszáltak egy réten, s már akkor látott egy kis fenyőfát. Arányos termete, dús ágai, tömött levelei, szürkészöld színe rögtön feltűnt neki, s képzeletében már látta is felöltöztetve a szoba sarkában. Ott is volt a fa egy kis beszögellésben, évszázados fenyők oltalmában. Két csapásra kivágta, majd kicsit megpihenve belakmározott tarisznyájából, amelyet anyám varrt neki, s elindult visszafelé. A megindult hóesés betemette a nyomokat, s bizony iparkodnia kellett, hogy sötétedésre visszaérjen. Baljós zúgással feltámadt a szél. Hóna alatt a fenyőfával ugyancsak különös látvány lehetett. De ismerte a tájat, hiszen itt gyerekeskedett, s a falut is alig hagyta el. S mikor arról beszélt az unszolásunkra, hogy volt egyszer Pesten is, teljes bizonyossággal gondoltuk, hogy apánk világlátott ember.

Leért a völgybe, s már erőst szürkült az idő, mikor elérte a falu első házait. A hegyek alatt, a forrásnál - hova együtt jártunk a nyáron a többi gyerekkel vízért -, kis ház állott. Egy öreg juhászé volt, kit, mivel nem csizmában járt, hanem bakancsban - mindenki Bakancsos Pista bácsinak szólított. Rossz érzés fogta el apámat a behavazott udvar, a setét ablakok láttán. Megnyitotta a kertajtót, letámasztotta a fát a tornácra és benyitott a házba. Pista bácsi az ágyban feküdt. Mi van magával? - kérdé apám, ahogy meggyújtotta a világot. Beteg vagyok, Márton - mondta az öreg. A kályha hideg volt. - Mindjárt befűtök. Zsófi majd holnap hoz meleg levest meg kóstolót.

Kiment a fészerbe, fát keresett. De csak a hó alatt talált nyirkos, korhadt fadarabokat, így a feladat reménytelennek látszott. Aztán pillantása az ajtónál lévő fára esett. A tuskóra tette a kis fenyőt, s nagyot fohászkodva apróra hasította. Lassan pattogni kezdett a tűz, s fenyőillat töltötte be a kicsi házat. Pista bácsi megkönnyebbedett. Akkor holnap - mondta apám búcsúzóul. Már nagyon vártuk őt. Nehéz lépteit hallva izgalom vett rajtunk erőt. Végre mindannyian együtt vagyunk idehaza. Mikor pillantásunk fehér arcára esett, csak annyit gondoltunk, milyen hideg lehet, s újra átadtuk magunkat a várakozás bódító érzésének. Anyám néhány szót váltott apámmal, majd ünneplőbe öltözve ültünk le a konyhában, s kezdődött, amit úgy vártunk.

Apám ölbe vett bennünket, s szokásunk szerint mesélni kezdett egy idegen országról, egy házaspárról, a születendő kisgyermekről, emberekről, hatalmasokról és szegényekről. Beszélt a rokonokról, a barátokról, a nélkülözőkről, s percek alatt odavarázsolta elénk a falut, a múltat és jövőt, az egész világot. Aztán énekelni kezdtünk, s mikor a kis csengő megszólalt, nagy izgalommal nyitottuk ki a szobaajtót. Az asztalon egy tányérban ott voltak a mézes és cukrozott díszek, égtek a gyertyák a tartókban, de a fa, a fa nem volt sehol. Könnyes szemmel, kérdőn néztünk apánkra. A sarokban állt, anyával egymáshoz hajoltak, szemükben megcsillant a gyertyák fénye. Találkoztam az úton Vele, elkérte a fát, én meg odaadtam neki, hiszen nem illik egy kérést Tőle megtagadni. Szavai megnyugtatóan csengtek. Anyám, hogy a csend feszültségét feloldja, az ünnepi asztalhoz invitált bennünket.

Boldog karácsonyt mindenkinek - mondta, és behozta a gőzölgő levest.







George - KARÁCSONYI TÖRTÉNET


 

Hideg karácsonyeste volt Chicagóban. Az öregember benn ült az autószerelő műhelyében. Mióta a felesége meghalt, nem ment sehova ilyenkor. Nem díszítette fel a műhelyt, nem volt karácsonyfája, nem gyújtott ünnepi fényeket. Ugyanolyan nap volt számára, mint a többi. Nem gyűlölte a karácsonyestét, csak nem talált okot az ünneplésre. Gyermekei nem voltak. A felesége elment.
Üldögélt az ablaknál, nézte a havazást, ami egy órája tartott már, s az életén töprengett, amikor kinyílt az ajtó, és egy hajléktalan oldalgott be rajta. 
Az Öreg George, ahogy a kliensei nevezték, ránézett, s ahelyett, hogy elküldte volna, beljebb invitálta a tűzhely mellé, hogy melegedjen egy kicsit.
- Köszönöm, de nem akarom zavarni, - mondta az idegen. - Látom, még nyitva a műhely, szusszanok egy kicsit, ha megengedi, aztán megyek tovább.
- Majd megy, ha már került valami meleg étel a gyomrába, - fordult George a kredenchez. Lecsavarta egy ételhordó termosz tetejét, s egy kanállal együtt odaadta az edényt az idegennek. - - Nem sok maradt, de még meleg és finom. Pörkölt. Én csináltam. Utána majd iszik egy kávét, az is forró még, az előbb lett kész.
Ebben a pillanatban megszólalt a kapucsengő.
- Elnézést, ki kell mennem, jövök mindjárt, - szólt George, és indult, hogy megnézze, kinek van szüksége a munkájára.
A kapu előtt egy öreg 53-as Chevy állt. Gőz áramlott ki a motorházból. A vezetője kétségbeesve ragadta meg George kabátujját.
- Uram, segítsen! - mondta erős spanyol akcentussal. - Az asszony vajúdik, most vinném a kórházba, de lerobbant az autóm.
George felnyitotta a motorház fedelét. Úgy tűnt, a motorblokk megrepedt a hidegtől. A kocsinak annyi.
- Hát ezzel nem fognak menni sehova egyelőre,- morogta.
- Az nem lehet, könyörgöm, segítsen, - nyöszörgött a férfi. George megfordult, és bement az irodába. A tábláról leemelte öreg járgányának a kulcsát, s visszament az udvarra. Hátrakerült a garázshoz, beindította az autót, kigurult vele az útra, s megállt a házaspár mellett.
- Itt van, menjenek ezzel, - mondta. - Nem valami szép látvány, de nagyon jól megy.- Segített az asszonyt átültetni a lerobbant autóból, majd hosszan nézett utánuk, ahogy tovahajtottak az éjszakába. Megfordult, és visszament a házba.
- Örülök, hogy oda tudtam adni az autót. A kerekeik is nagyon kopottak voltak. Az én öreg járgányomon új gumik vannak... - George ekkor vette észre, hogy magában beszél. Mialatt kint volt, a hajléktalan elment. Az edény az asztalon állt üresen, mellette egy használt kávéscsésze.
- Legalább került bele valami, ki tudja, mióta nem evett, - gondolta az öreg. Visszament az utcára, megpróbálta beindítani a Chevyt. Többszöri nekirugaszkodásra beindult a motor. Úgy látszik, mégsem az ment tönkre. Bevitte az autót a garázsba az öreg járgány helyére. Gondolta, megbütyköli, legalább csinál valamit. Karácsony este úgysem jönnek kuncsaftok. Ahogy megvizsgálta, kiderült, hogy tényleg nem a motor ment szét, hanem a hűtés alsó csöve repedt el.
- No, ezt ki is tudom cserélni azonnal,- gondolta, s úgy is tett. - Ezekkel a gumikkal nem húzták volna ki a tél végéig.- Leszedte a védőhuzatot felesége régi Lincolnjáról. Gondolta, kicseréli a kerekeket, ezek egészen újnak látszanak, s úgysem akarta használni az autót. 
Mialatt dolgozott, lövést hallott. Nem volt szokatlan a környéken, de azért lecsapva a kezében lévő dolgokat, kirohant az utcára. Egy rendőrautó állt az úton, mellette a földön egy sebesült, egyenruhás férfi feküdt. Mikor meglátta az öreget, megszólalt, és segítséget kért. George megpróbálta felidézni emlékezetében a hadseregben tanultakat a sebesültek ellátásáról, felsegítette a férfit, bevezette a házba, és lefektette. Tudta, hogy sürgősen el kell látni a sebet.
- Nyomókötést alkalmazunk, hogy elálljon a vérzés, - gondolta. Aznap reggel hozták el a tiszta ruhát a mosodából, előszedett egy törülközőt, azzal meg ragasztószalaggal kötözte be a sebet.
- Azt mondják, a ragasztószalag mindenre jó, - próbálta felvidítani a rendőrt. ,,Valami fájdalomcsillapító is kellene", gondolta. Előszedett egy pirulát, amit hátfájásra használt.
- Ez jó lesz", mondta, - s egy pohár vízzel odaadta a rendőrnek. - Maradjon így, amíg hívok egy mentőt. - Hiába próbálkozott, nem volt vonal. ,,Majd beszólok a központba a rendőrautó adóvevőjén", jutott eszébe, és kiment.
Kiderült, hogy a golyó a rádióban állt meg, használhatatlanná téve azt. Mikor visszament a házba, a rendőr már felült.
- Mindent köszönök, - mondta. - Ott is hagyhatott volna, hisz a támadóm nem mehetett messzire, magára is rálőhetett volna.
George leült mellé.
- Sosem hagytam cserben egy sebesültet a hadseregben, nem fogom most sem. - mondta egyszerűen. Benézett a kötés alá, hogy ellenőrizze a vérzést.
- Rosszabbnak tűnt, mint amilyen valójában, - mondta. - Átment magán a golyó, de semmi fontos dolgot nem ért. Ha a seb begyógyul, olyan lesz a válla, mint újkorában.- Felállt, és töltött egy csésze kávét.
- Jöhet? - kérdezte.
- Nem, köszönöm,- mondta a rendőr.
- Márpedig meg fogja inni. Az én kávém legjobb a környéken. Fánkot sajnos nem tudok hozzá adni.
A rendőr elnevette magát, s elvette a csészét. Ebben a pillanatban kivágódott az ajtó, s egy fiatalember ugrott be az irodába, lövésre kész fegyverrel a kezében.
- Adja ide a pénzt! Azonnal, vagy lövök! - üvöltötte. A fegyver remegett a kezében, s George biztos volt benne, hogy ez a szerencsétlen még sosem fogott pisztolyt senkire.
- Ez az alak lőtt rám!, - kiáltotta a rendőr.
- Fiam, mire jó ez? - kérdezte nyugodtan az öreg. -Tedd el azt a pisztolyt, még megint megsebesítesz valakit.
A fiatalember összezavarodott.
- Fogja be, öreg, mert lelövöm. Adja ide a pénzt!
A rendőr a saját fegyveréért nyúlt.
- Hagyja csak, - szólt rá George. - Már így is a kelleténél több fegyver van ebben a szobában. - Majd odafordult a fiatalemberhez. - Fiam, karácsonyeste van. Ha pénzre van szükséged, tessék, itt van. Nem sok, de nekem is csak ennyi van. Tedd már el azt a pisztolyt. - Kivett a zsebéből 150 dollárt, és átnyújtotta a férfinak, mialatt a másik kezével elvette tőle a fegyvert.
A fiatalember eleresztette a pisztolyt, a földre rogyott, és sírni kezdett.
- Erre sem vagyok jó, mi? Nem akartam én semmi rosszat, csak venni valamit a feleségemnek meg a gyereknek, - zokogta. - Kirúgtak a munkahelyemről. Nem tudom kifizetni a lakbérünket. Az autómat már elvitték múlt héten...
George átadta a fegyvert a rendőrnek.
- Fiam, mind kerülünk szorult helyzetbe olykor. De nem így kell megoldani a bajainkat.
Felemelte a síró embert, és lenyomta egy székre a rendőrrel szemben.
- Persze, néha csinálunk hülyeségeket. - Neki is odanyújtott egy csésze kávét.
- Attól vagyunk emberek. De betörni ide egy fegyverrel, az nem old meg semmit. Most pihenj egy kicsit, csillapodj le, s hátha kitalálunk valamit.
A fiatalember abbahagyta a sírást. Ránézett a rendőrre.
- Elnézést kérek, nem akartam meglőni. Elsült a pisztoly. Kérem, ne haragudjon.
- Fogja be, és igya meg a kávéját, - mondta neki a rendőr.
Elsőnek George hallotta meg a szirénázást. Egy rendőrautó és egy mentő állt meg a ház előtt az utcán. Két rendőr lépett be az ajtón pisztollyal a kezében.
- Chuck! Jól vagy?, - kérdezte egyikük a sebesültet. - Ahhoz képest, hogy meglőttek, egész jól.
- Hogy találtatok rám?
- A kocsid GPS-e jelzett. Az utóbbi idők legjobb találmánya. Ki lőtt rád? - kérdezte a másik rendőr, s odalépett a fiatalemberhez. Chuck nem késlekedett a válasszal.
- Fogalmam sincs. Elnyelte a sötét. Eldobta a pisztolyát, s elrohant.
George és a fiatalember a cipőjük orrát bámulták.
- Ez a kölyök itt dolgozik? - kérdezte a sebesült George-ot.
- Igen, - válaszolta az öreg.- Ma reggel fogadtam fel. Elvesztette az állását, szegény.
Közben a mentősök is bejöttek, hordágyra tették Chuck-ot. A fiatalember közel hajolt hozzá, s ezt suttogta:
- Miért...?
- Boldog karácsonyt, kölyök..., mondta Chuck. - S magának is, George. Köszönök mindent."
- Hát ezt megúsztad. Egy gonddal kevesebb,- szólt George, miután a többiek elmentek. Bement a hátsó szobába, és egy dobozzal tért vissza. Kivett belőle egy ékszeres dobozt, és kinyitotta.
- Ezt vidd el az asszonykádnak. Szerintem Martha se bánná. Azt mondta, jól jön majd egyszer. És lám.
A fiatalember odanézett, s egy gyönyörű briliánsgyűrűt látott a dobozban.
- Ezt nem vihetem el, - mondta elfogódottan. - Magának sokat jelentett.
- Most meg neked jelent sokat, - vágott vissza George. - Nekem megmaradnak az emlékeim. Másra nincs is szükségem.- Aztán újra benyúlt a nagyobbik dobozba. Egy játékrepülőt és egy kisautót vett ki belőle. Az olajtársaság hagyta nála eladásra. - Ezt meg elviszed a kölyöknek.
A fiatalember újra elsírta magát, és odanyújtotta az öregnek a 150 dollárt, amit korábban kapott tőle.
- És mégis miből veszed meg a karácsonyi ebédrevalót? Tedd csak el azt is, - mondta George. - Most meg indulás haza a családhoz!
Az ajtóból a fiatalember visszafordult.
- Reggel itt leszek, ha komolyan vehetem, hogy felvett dolgozni.
- Szó sincs róla. Karácsonykor zárva tartok, - válaszolta George. - De holnapután itt legyél nyitáskor!
Kikísérte a fiatalembert, s mikor visszafordult, lám a hajléktalan újra a szobában volt, visszajött.
- Hát maga honnan került elő? Azt hittem elment már.
- Itt voltam végig. Mindig itt vagyok, - válaszolt az idegen. - Azt mondja, nem szokta megünnepelni a Karácsonyt. Miért nem?
- Hát, mióta az asszony itt hagyott, minek törjem magam. Karácsonyfa állítás, meg minden, kár azért a kis fenyőfáért. Süssek süteményeket, mint annak idején Marthával? Egyedül már nem ugyanaz. Meg különben is kezdek pocakosodni.
Az idegen George vállára tette a kezét.
- Pedig megtartod az ünnepet, George. Enni és inni adtál, mikor éhes voltam, meleget adtál, mikor fáztam. A vajúdó asszony fiút fog szülni, aki felnőtt korában neves orvos lesz. A rendőr, akit elláttál 19 ember életét fogja megmenteni a terroristáktól. A fiú, aki ki akart rabolni, gazdaggá tesz majd téged a munkájával. Az ünnep szellemisége a fontos, és azt te ugyanúgy megtartod, mint bárki más.
George meghökkent mindattól, amit az idegen mondott.
- Honnan veszi mindezeket?, - kérdezte.
- Bízzál bennem, George. Megérzem ezeket a dolgokat. Azt is tudom, hogy mikor lejárnak életed napjai, találkozni fogsz Marthával, és újra együtt lesztek. Azzal az idegen az ajtó felé indult.
- Bocsáss meg, George, de mennem kell. Haza kell érnem az ünnepségre, amit nekem rendeznek.
Ahogy nézte, George szeme előtt az ósdi bőrkabát és a kopott nadrág lassan vakító fehér köntössé változott. Aranyfény töltötte be a szobát.
- Tudod, George, ma van a születésnapom. Boldog Karácsonyt.
- Boldog születésnapot, Uram, - válaszolta George meghatódva.

Provided by Free Christian Content.org







O. Henry: HÁROMKIRÁLYOK AJÁNDÉKA
The Gift of the Magi, 1905


Egy dollár nyolcvanhét cent. Ez minden vagyona. És ebből is hatvan cent csupa pennyben. Egy- meg kétpennynként rakosgatta félre, úgyhogy már rettegett tőle a fűszeres, a zöldséges meg a hentes, ha belépett a boltba - neki meg égett az arca szégyenében, mert érezte, hogy magukban fukarnak tartják a kicsinyes alkudozása miatt. Della háromszor is megszámlálta. Egy dollár nyolcvanhét cent. És holnap karácsony napja.

Most már világos, nem tehet egyebet, mint hogy lehuppan a kopott díványra, és jól kibőgi magát. Della ezt valóban meg is tette. Ami azt a filozófiai megállapítást váltja ki az emberből, hogy az élet csak zokogásból, szipogásból meg mosolygásból áll, de főként szipogásból.

Míg a ház asszonya a zokogás első stádiumából fokozatosan a másodikba csendesül, nézzünk körül az otthonában. Bútorozott szoba, heti bére nyolc dollár. Koldustanyának éppen nem mondható, de a kolduskataszteren dolgozó közegek bizony könnyen rásüthetnék ezt a minősítést.

Lent a lépcsőházban van egy levélszekrény, amelybe nem fér be a levél, egy villanycsengő, amelyből a látogató egyetlen hangot sem bír kicsikarni, valamint egy névjegy a következő névvel: ,,Mr. James Dillingham Young".

A Dillingham név kiírása még a jómódnak abból az idejéből származik, amikor viselőjének heti harminc dollár volt a fizetése. Most, hogy jövedelme húsz dollárra zsugorodott, a Dillingham név betűi is annyira elmosódtak, mintha feltett szándékuk volna, hogy egyetlen szerény és igénytelen D-vé húzódjanak össze. Amikor azonban Mr. James Dillingham Young hazajön, és belép a lakásba, Mrs. Dillingham Young, a felesége, akit Della néven már bemutattunk az olvasónak, csak Jimnek szólítja, és a nyakába borul. Ez pedig igen jó dolog.

Della kibőgte magát, aztán a púderpamaccsal eltüntette arcáról a sírás nyomait. Az ablakhoz állt, és szomorúan kitekintett; a kilátás egy szürke macskára nyílt: a macska a szürke udvar szürke fala alatt sétált. Holnap lesz karácsony napja, s neki összesen 1,87 dollárja van Jim ajándékára. Hónapok óta félrerak minden pennyt, s ez az eredmény. Heti húsz dollárból nem futja sokra. A kiadások nagyobbak, mint számította. Ez örökösen így van. 1,87 dollárja van mindössze, ennyiből vehet Jimnek ajándékot. Az ő Jimjének. Pedig hány boldog órát töltött azzal, hogy kitervelte, mi szépet vegyen neki. Valami finom, különleges, igazán értékes holmit - ami egy icipicit méltó a megtiszteltetésre, hogy Jim tulajdona legyen.

A szoba két ablaka között volt egy állótükör. Az olvasó talán látott már állótükröt nyolcdolláros bútorozott szobákban. Ha egy nagyon sovány s igen fürge mozgású személy nézi benne hosszanti irányú csíkos, gyors egymásutánban megjelenő tükörképét, többé-kevésbé pontos fogalmat alkothat magának a külsejéről. Minthogy Della karcsú volt, megtanulta, hogyan kell megnéznie magát a tükörben.

Egyszer csak elperdült az ablaktól, s a tükör elé állt. A szeme ugyan ragyogott, de az arca húsz másodperc leforgása alatt egészen elszíntelenedett. Gyors mozdulatokkal kibontotta a haját a tükör előtt, s teljes hosszában leengedte.

James Dillingham Youngéknak összesen két kincsük volt: roppant büszkék voltak rájuk mind a ketten. Az egyik: Jim aranyórája, amely még az apjától maradt rá. Ő is az apjától örökölte. A másik Della haja. Ha Sába királynőjének történetesen a szellőztetőaknával szemben volna a lakosztálya, holtbiztos, hogy Della hajmosás után az ablakon lógatná ki a haját, csakis azért, hogy lepipálja Őfelsége ékszereit. S ha Salamon király lenne náluk a házmester, s kincsei az alagsorban lennének felhalmozva. Jim mindig megnézné az óráját, valahányszor elmenne mellette, csakis azért, hogy az öreg a szakállát tépje irigységében.

Mint mondtam, Della leeresztette gyönyörű haját: térden alul ért csillogó, hullámzó, rőt barna hajzuhatag, s mint valami palást, beburkolta egész alakját. Aztán gyorsan, idegesen megint feltűzte fürtjeit. A keze közben tétovázva megállt egy percre, s egy-két könnycsepp gördült le a szeméből a kopott piros szőnyegre.

Magára kapta elnyűtt barna kabátját, feltette a régi barna kalapját. Perdült egyet, s a szeme még mindig csillogott, amikor kiröppent az ajtón, s lefutott a lépcsőn, ki az utcára.

Meg sem állt, míg egy cégtábla elé nem ért, amelyen ez volt látható: ,,Madame Sofronie. Vendéghaj nagy választékban." Della felrohant az emeletre, majd pihegve megállt, hogy összeszedje az erejét.

A Madame magas, sápadt, rideg asszony volt, külseje rácáfolt szép nevére.

- Megveszi a hajamat? - kérdezte Della.

- Attól függ - mondta az asszony. - Vegye le a kalapját, hadd látom, milyen.

Della vállán leomlott a barna hajzuhatag.

- Húsz dollár - mondta az asszony, szakértő mozdulattal megemelve a nehéz fürtöket.

- Adja ide a pénzt, de gyorsan - mondta Della.

Rózsaszín lepkeszárnyon repült el a következő két óra. Della végigjárta az áruházakat. Ajándékot keresett Jimnek.

Nagy sokára talált is valamit; mintha egyenesen Jim számára készült volna, csakis neki, és senki másnak. Átkutatta az áruházak egész készletét, de egyikben sem talált hozzá hasonlót. Platina óralánc volt, mintázata nemesen egyszerű, értékét csupán az anyaga hirdette, s nem holmi cikornyás, talmi minta - bár ilyen egyszerű volna minden, ami jó! A lánc valóban méltó volt az Órához. Mihelyt Della meglátta, rögtön tudta, hogy ezt pedig Jim fogja viselni. Olyan ez a lánc, mint a férje. Szerénységgel párosult nemesség, ez az, ami Jimre és a láncra egyaránt jellemző.

Huszonegy dollárt kértek érte, s Dellának nyolcvanhét cent maradt a zsebében, mikor hazasietett. Ennek az óraláncnak a birtokában Jim most már bízvást megnézheti bármely társaságban, mennyi az idő. A pompás órára ugyanis ez ideig olykor csak lopva pillanthatott, mert lánc helyett csupán egy ócska bőrszíjra volt felerősítve.

Hazatérve Della mámoros örömén némileg fölülkerekedett az óvatos, józan megfontolás. Elővette a sütővasat, meggyújtotta a gázt, s hozzálátott, hogy helyrehozza a nagylelkűséggel párosult szerelem romlását. Márpedig, kedves barátaim, az efféle romlást helyrehozni minden esetben roppantul nehéz feladat, mondhatni óriási feladat.

Negyven perc múlva Della fejére apró, tömött fürtöcskék simultak: egészen olyan lett, mint egy huncut iskolás fiú. Della hosszan, gondosan, kritikus szemmel szemlélte tükörképét.

- Ha Jim menten meg nem öl, ahogy meglát - gondolta magában -, akkor biztosan azt mondja majd, hogy olyan vagyok, mint egy Coney Island-i kóristalány. De mihez kezdtem volna egy dollár nyolcvanhét centtel?

Hét órára kész volt a kávé, a hirtelen sült borjúszeletekhez pedig a kályha szélén állt a forró serpenyő.

Jim pontosan járt haza. Della a markában szorított óralánccal az asztal sarkán ült, az ajtó mellett, amelyen a férje majd belép. Aztán egyszerre csak meghallotta Jim lépteit a lépcsőházban, lent az első emeleten, s erre hirtelen elsápadt. Della gyakran fohászkodott magában egészen egyszerű, mindennapi dolgokért, s most azt rebegte: Édes Istenem, add, hogy Jim így is szépnek találjon!

Kinyílt az ajtó, Jim belépett, s az ajtót betette maga mögött. Sovány, magas, az arca komoly. Szegény fiú, mindössze huszonkét éves, és már családfenntartó. Új felöltőre lett volna szüksége, és nem volt kesztyűje.

Jim megállt az ajtónál, mozdulatlanul, mint a vizsla, mikor fürjet szimatol. Dellára szegezte tekintetét, de az asszonyka nem tudott kiolvasni a szeméből semmit, és megrettent. Jim pillantásában nem volt sem harag, sem meglepődés, sem rosszallás, sem iszonyat, sem valamilyen más érzés, amelyre Della felkészült. Jim csak bámult rá mereven, furcsa, kifejezéstelen arccal.

Della leugrott az asztalról, és elébe állt.

- Jim drágám - kiáltotta -, ne nézz így rám! Levágtam a hajamat, és eladtam. Itt a karácsony, és nem akartam, hogy úgy múljon el, hogy meg ne ajándékozzalak. A hajam majd kinő megint, mondd, ugye, nem haragszol? Muszáj volt megtennem. Az én hajam nagyon gyorsan nő. Szólalj hát meg, Jim, mondd, hogy: Boldog karácsonyi ünnepeket!, és örüljünk egymásnak. Ha tudnád, milyen szép, milyen gyönyörű ajándékot vettem neked!

- Levágtad a hajad? - kérdezte Jim nehezen forgó nyelvvel, mintha a legkeményebb szellemi megerőltetéssel sem bírta volna ezt a nyilván való lényt megérteni.

- Levágtam és eladtam - mondta Della. - Hát így már nem tetszem neked? Pedig az vagyok, aki voltam, a hajam nélkül is, nem igaz?

Jim furcsán körüljáratta tekintetét a szobában.

- Azt mondod, nincs meg a hajad? - szólt szinte bárgyú arccal.

- Hát aztán - válaszolt Della. - Mondom, hogy eladtam. Volt, nincs, vége. Karácsonyeste van, kisfiam. S most légy kedves hozzám, hiszen miattad vágtam le. A hajamat szálanként megszámolhatták - folytatta az asszonyka, hirtelen elkomolyodva, édes-melegen -, de ki méri fel, hogy én téged mennyire szeretlek?!... Süthetem már a húst, Jim?

Jim hamar magához tért különös révületéből. Karjába kapta asszonykáját. S mi most tíz másodpercre fordítsuk el tapintatosan a tekintetünket, vegyük figyelmesen szemügyre valamely jelentéktelen tárgyat a szobában. Heti nyolc dollár vagy évi egymillió - hát nem mindegy? A matematikusok vagy más okos emberek bizonyára helytelenül válaszolnák meg ezt a kérdést. A három napkeleti bölcs értékes ajándékokat hozott, de ilyen kincs nem volt a kincseik között. A továbbiakban majd fény derül e homályos célzásra.

Jim kihúzott a zsebéből egy csomagot, s az asztalra dobta.

- Nehogy félreérts, Dell - mondta. - Felőlem levághatod, leborotválhatod vagy megmoshatod a hajad, attól még én éppúgy foglak szeretni. De bontsd csak ki ezt a csomagot, és tüstént meglátod, miért voltam úgy oda az első pillanatban.

A fürge fehér ujjak sietve letépték a spárgát meg a papírt. Aztán elragadtatott örömsikoly hangzott fel, majd sajnos nőies hirtelenséggel keserves zokogás és jajveszékelés, úgyhogy a ház urának minden rendelkezésre álló eszközt latba kellett vetnie, hogy megvigasztalja az asszonyát.

A csomag ugyanis a Fésűket tartalmazta, azt a fésűkészletet, amely már régóta Della csodálatának tárgya volt, egy broadwayi üzlet kirakatában. Gyönyörű fésűk voltak, tiszta teknőcből, a szélük ékkővel kirakva, pontosan az az árnyalat, amely az ő hajdani szép hajához illett volna. A fésűk sokba kerültek, Della szíve mégis majd elepedt értük, pedig semmi reménye sem volt rá, hogy ez a készlet valaha is az övé legyen. S íme, most mégis az övé lett, s az áhított ékességnél is gyönyörűbb hajfonat... nincs többé!

Della kebléhez szorította a fésűket, s végre mégis ráemelte tekintetét a férjére. Könnyben úszó szemmel, mosolyogva mondta:

- Az én hajam ám nagyon gyorsan nő!

Aztán mintegy leperzselt szőrű kismacska, hirtelen felszökkent, s felkiáltott:

- Jaj!

Jim még nem látta az ő ajándékát. Della mohó várakozással nyújtotta felé a nyitott tenyerén. A tompa fényű nemesfém szikrázva csillant meg az asszonyka szenvedélyes szerelmének fényében.

- Ugye, csodálatos ez a lánc, Jim? Bejártam érte az egész várost. No, most aztán napjában százszor is megnézheted, mennyi az idő. Add csak ide az órád, hadd lássam, milyen rajta.

De Jim ahelyett, hogy engedelmeskedett volna, ledőlt a díványra, kezét a tarkója alá tette, és csak mosolygott.

- Della - mondta -, rakjuk el a karácsonyi ajándékokat, őrizzük csak egyelőre a szekrényben. Túlságosan szépek, semhogy pillanatnyilag használhassuk őket. Eladtam az órámat, abból vettem neked a fésűket. Süsd ki azt a húst, kérlek.

A háromkirályok, akik ajándékokat hoztak a jászolban fekvő kisdednek, mint tudjuk, bölcsek voltak, nagyon bölcsek. Ők találták ki a karácsonyi ajándékozás szép szokását. S minthogy bölcsek voltak, bölcsesség volt bizonyára az ajándékaikban is; nyilván minden ajándékuk különleges ajándék volt, ki lehetett cserélni, ha történetesen más is ugyanazt hozta volna. Én itt bárdolatlan szavakkal egy jelentéktelen történetet mondtam el két bolondos gyerekről, akik hónapos szobában laktak, s balga módon feláldozták egymásért legdrágább kincsüket. Befejezésül hadd mondjam meg mégis napjaink bölcseinek, hogy minden ajándékozó közül ők ketten voltak a legbölcsebbek. Az ilyenek a legbölcsebbek mindazok közül, akik ajándékokat adnak, és akiket megajándékoznak. Mindenütt ők a legbölcsebbek. Bizony mondom, ők a napkeleti királyok.







Herczeg Ferenc: AZ ARANY TROMBITA
 

Már alkonyodott, de az utcai lámpákat még nem gyújtották meg. A kihalt, keskeny Boldog-asszony-utca szürkületén egy férfi ment végig. Talpig érő bundát viselt, amelynek két szárnya a lábszárát csapkodta és égő szivart tartott fogai között.

A Boldogasszony kis temploma előtt egy fiúcska toppant eléje és újságlapot kínált neki. Valami elkésett kis rikkancsgyerek volt. Vékonyan öltözött, vézna fiúcska. A paraszti ruháján látszott, hogy valami felvidéki kis faluból szakadt ide a nagy városba. Kopott báránybőr süvegét a fülére húzta és annyira didergett, hogy valóságos rezgős táncot járt a kövezeten. 

A férfi bosszúsan morgott valamit s tovább sietett. A templom ajtaja előtt megemelte a süvegét és ekkor megint hallotta maga mellett a gyermek cipőjének kopogását.

Most megállt és pénzt vett ki zsebéből. Egy ideig keresgélt a krajcárok között, de aztán hirtelen meggondolta magát s egy ezüst forintot adott a fiúnak.

- Nesze, legyen neked is jó karácsonyod. 

A kis fiú szinte ijedten nézte a forintot, majd sarkon fordult és szó nélkül szaladni kezdett. A Boldogasszony-utca szó nélkül szaladni kezdett. A Boldogasszony-utca túlsó végében, az ezer lámpa fényében ragyogó Nagykörút sarkán kövér, öreg asszony várta. 

- Kaptál valamit, Jóska? - kérdezte. 

A gyerek szó nélkül odaadta az ezüstforintot. Az öreg asszony örömében hangosan elkacagta magát, azután eltette a pénzt, kézen fogta a gyereket és megindult vele a távoli külváros felé. Oly sebesen ment, hogy a kis fiú csak futva tarthatott vele lépést. Egy pálinkamérés ajtaja előtt megállott az asszony. Láthatólag habozott, hogy bemenjen-e vagy ne. A habozás hamar véget ért. Egy krajcárt adott a kis Jóskának és így szólt hozzá:

- Ez a tied, vehetsz magadnak, amit akarsz. Aztán várj meg a rendes helyen, a Boldogasszony-utcában. Félóra múlva érted megyek és adok vacsorát is. 

Azzal magára hagyta a gyereket és bement a boltba. Jóska egy ideig utána nézett a jégvirágos ablakon át, majd lassan megindult a Boldogasszony-utca felé. Útközben meg-megállott egy boltkirakat előtt és azon tanakodott, hogy mit vegyen a krajcárért. Legszívesebben trombitát vett volna. Ilyenre fájt a foga, amióta eszét tudta. Azonban a trombiták, amelyeket egyik-másik kirakatban látott, nem voltak elég szépek. Jóska okos kis ember volt és tudta, hogy holnap is lesz nap... 

A Boldogasszony-templomának sötét kapuja előtt megint jó ideig járta a didergő táncot. Amikor már nagyon elfáradt, leült a kapu lépcsőjére. A nagy hópelyheket nézte, amelyek hullani kezdtek. Álmos szeme előtt mind nagyobb hópelyhek röpködtek; egyik-másik akkora is volt már, mint a papírsárkány.

Egyszerre azon vette észre magát, hogy nincs egyedül. A legfelsőbb lépcsőn egy koldusasszony ült, kis gyermekkel az ölében. Amikor Jóska a koldusasszony felé fordult, az könyörögve kinyújtotta a kezét. És Jóska a krajcárját, amely már egészen meleg volt a keze szorításától, beletette a koldusasszony tenyerébe. Aztán fölkelt és el akart szaladni, mert szégyellte a tulajdon nagylelkűségét. 

A koldusasszony azonban a nevén szólította: 

- Jóska! 

A hangja olyan szelíden és édesen zengett, mint a hárfa. A fiú most már megismerte. Maga a Boldogasszony volt. A gyermek pedig, amelyet a karján tartott, a kis Jézus. A Boldogasszony mosolyogva tekintett a rikkancsra. 

- Jóska, gyere velem! - szólt a Boldogasszony.

A templom kapujának mind a két szárnya megnyílott előttük. Odabenn ezer gyertya égett. A két padsor között komoly arcú, fehér ruhás, szép angyal-ifjak állottak sorfalat. Amikor a Boldogasszony a kis Jézust a karján vive, Jóskát pedig a kezén vezetve, végighaladt a sorokon, valamennyien olyan mélyen meghajoltak, mint a ministráns-gyerekek a szentség előtt. A kis fiú boldog alázatossággal tipegett a Szűzanya oldalán. Egyébként azonban nagyon fázott; a templomban dermesztő hideg volt és a szent asszony keze is olyan volt, mint a jégcsap. 

Az oltárhoz lépett. Az aranykeretbe, hol különben a Boldogasszony képe szokott ragyogni, most ezüstpántos ajtó volt. Ez az ajtó is megnyílott előttük és ekkor kiléptek a szabad ég alá.

A Boldogasszony nem szólt Jóskához, csak vezette magával és olykor szelíden lemosolygott reá. A kis fiú meg, persze nem mert szólani. Házat sehol se látott. Egy behavazott úton jártak, melyet jobbról-balról hosszú dombok szegélyeztek. A vidék egészen olyan volt, mint Jóska szülőföldje. A fehér dombok fölött tisztán világított a telihold. Olykor egy-egy farkascsaláddal találkoztak és az ordasok alázatosan lekonyították fejüket, fülüket a vándorok előtt. Előttük nesztelen szárnyakon baglyok szállottak, olyan sietve, mintha valakinek hírt akarnának vinni a Boldogasszony érkezéséről. 

Végül valami piros világosságot láttak a dombon. Egy karácsonyfa volt, mely magában tündökölt a havas pusztaságban. Száz gyertya égett rajta és az ágai csak úgy hajladoztak a sok tarka drágaság súlya alatt. Távolabb még néhány karácsonyfa fénylett, aztán mindig több.

Fölértek a dombra és ekkor megállottak egy pillanatra. 

- Ez a karácsonyfa-erdő! - mondta halkan a Boldogasszony.

Alattuk, ameddig a szem elért, hatalmas rengeteg terült el, csupa tündöklő karácsonyfából. Az erdőszélen kisebb fák állottak, beljebb hatalmas faóriások. A millió viaszgyertyácska fényétől piros volt az égboltozat is. A fák a tövüktől a csucsig ragyogtak az arany-ezüstékességtől. Óriási gyémántcsillagok, amelyek a galyakon himbálóztak, ezerszeresen verték vissza a különben is szemkápráztató fényességet. Annyi tarka édesség volt rajtuk, mintha napokon át hó helyett cukorsüteményt ontottak volna a felhők. És annyi és oly sokféle, kimondhatatlanul szép és kedves gyermekjáték, hogy a kis Jóskának elállott a szíve verése.

Útjuk a karácsonyfa-erdőn át vezetett. Jóska nagyon fázott és a nagy fáradtságtól ár alig tudta emelni a lábát. Erősen megkapaszkodott a Boldogasszony jéghideg kezébe és káprázó szemét le-lehunyva vezettette magát előre. Egyre hallotta az égő viaszgyertyák halk sercegését és érezte a megpörkölt fenyőgally édes illatát.

Nagy sokára a tüzes erdőben egy kerek tisztásra értek. A tisztás közepén magános kis karácsonyfa állott. Egyetlen ajándék függött csak rajta: egy aranytrombita.

- Ez a tied, - mondta a Szűzanya. - Ilyen trombitája egy gyereknek sincsen. Kívánj magadnak valamit, aztán fujj bele. Bármit kívánsz, minden meglesz.

Jóska dermedt ujjacskáit kinyújtotta a trombita után. A trombita is jéghideg volt. Gondolkozni kezdett. Mit kívánhatna még, ha már van trombitája? Aztán eszébe jutott hogy mi volna neki jó.

- Azt szeretném, hogy ne fázzak többet. És, hogy ne legyek éhes soha. És, hogy a néném ne verjen meg, ha kevés pénzt viszek neki.

- Fújd meg a trombitát és minden úgy lesz,- szólalt mosolyogva a Szűzanya.

Jóska megfújta az aranytrombitát... Trara, trara! Olyan szépen szólt, hogy hallgatni is gyönyörűség volt. A Boldogasszony ekkor lehajolt és az ajkával megérintette Jóska homlokát. A tüzes erdő lángot vetett és Jóska minden tagjában édes melegség zsibongott, a szívét pedig mámoros boldogság járta át. Most már érezte, hogy nem lesz többé semmi baja. 

A Boldogasszony templomának sekrestyése, miután az éjféli misére kinyitotta a templom kapuját, elszaladt a Nagykörút sarkáig és ott megszólította a rendőrt.

- Biztos úr, egy kis fiú fekszik a templom küszöbén. Azt hiszem, hogy megfagyott. Újságárus gyerek. Ismerem, mert mindig ott lappangott a templom körül.

- Meghalt? - kérdezte a rendőr. 

- Meg. Egy krajcárt szorongat a kezében. 

A rendőr nem válaszolt semmit, hanem bement a sarki kávéházba, hogy a mentőknek telefonáljon.

/Forrás.: Cimbora 1924.dec./







Hugh Oliver: A KARÁCSONYI AJÁNDÉK




Egész álló nap havazott, sűrű hópelyhek lepték be az ajtókat, ablakokat, fehér kárpittal vonták be a mezőket, és valahol a kanadai préri egyik magányos farmján egy gyermek készült erre a világra jönni.

John, az apa nyugtalanul járkált fel-alá a nappali szobában. Jessie a felesége, harmadik órája vajúdott első gyermekükkel. Nem volt már éppen fiatal, de nagyon akarta ezt a gyermeket.

- Remélem a Doktor időben ideér - gondolta John - csak ez a sok hó ne esett volna!

Később így morfondírozott:

- Aggodalomra semmi ok, évezredek óta így történik és Jessie anyja is fenn van, hogy segítsen neki, ha kell!

Odakinn a sötét csendben, csak a hópelyhek halk suttogása hallatszott és csak néha jajdult fel egy-egy fa jeges terhe alatt. John a fahasábokat nyaldosó lángokat nézte elmélyülten, amikor kopogtattak. Gondolta a Doktor érkezett meg, de meglepetésére, egy idegen állt az ajtóban.

- Bejöhetek? - kérdezte. John habozott kis ideig, de látva átfagyott, szomorú ábrázatát, és a haját, melyben jégcsapokká állt össze a ráolvadt hó - beengedte. Havas ruháit lesegítette és helyet készített a tűz előtt, ahol az éjszakát tölthette a jövevény. Vacsorát is adott, amiért nagyon hálás volt az idegen.

- Mit kerestél odakinn ilyen havas éjszakában? - kérdezte John.

- Nagyon sok dolgom van - felelte az idegen - Nagyon sok helyre kell mennem.

- De hát hová kell menned ilyen időben?

- Bárhová, - mondta a különös idegen - mindenhová elmegyek ezen a világon, ahol szívesen látnak. John nem igazán értette mit beszél, de nem faggatta tovább, az idegen pedig csendben melegedett tovább a tűz előtt. Később John elmondta, hogy felesége éppen most ad életet első gyermeküknek.

- Tudom - felelte az idegen.

- De hát honnan tudod?

- Már odakinn hallottam a sírást.

John nem értette, hiszen ő semmit sem hallott.

Hajnal kettő volt, mire megszületett, élettelenül. Jessie kimerülten mély álomba zuhant. Az anyja, - aki végig mellette volt - tette a halott csecsemőt a bölcsőbe, csak ez után ment le elmondani, hogy mi történt. Johnon dermedt kétségbeesés lett úrrá. Látva az asztalt borító ajándékokat, a történtek után már nem volt képes hinni a karácsonyi csodában.

- Lány volt, vagy fiú?

- Fiú. - felelte Jessie anyja- Akarod látni?

- Igen. Aztán elviszem, nem akarom, hogy Jessie így lássa.

John szeretettel nézett a sápadt, mély álomban lévő feleségére. Hálás volt Istennek, hogy legalább őt meghagyta neki. Majd pár pillanatig meredten nézte a szánalmas kis testet a bölcsőben, aztán óvatosan karjaiba vette és lement vele a lépcsőn. Ahogy állt, csendben tartva a gyermeket, végtelen bánat fogta marokra a lelkét. Az idegen törte meg a csendet, kérte, hogy foghassa meg a fiút. John szó nélkül átadta. Karjába véve, ringatni kezdte és megcsókolta a fiúcska homlokát.

- Miért csinálja ezt, hiszen halott? - kérdezte Jessie anyja.

- Meleg kell neki!

- De hát meghalt! - mondta, szinte kiabálva a nagymama.

Az idegen azonban, csak mosolygott és tovább ringatta a gyermeket. John arra lett figyelmes, hogy a kicsi fiú szeme kinyílik, és halkan sírdogálni kezd.

- Csoda! Hiszen csodát tettél! - kiabált John - Visszahoztad a halálból a fiamat!

- Nem volt halott. - válaszolt a férfi - Nem halhat meg, aki még nem is élt!

A nagyanyja karjaiba tette a gyereket: - Gyorsan, tegye az anyja mellé, mielőtt felébredne! Azután Johnhoz fordult: - Mennem kell tovább.

John azt sem tudta hirtelen mit is tegyen, sírjon, nevessen, vagy csókolja össze az idegent?

- Maradnod kell, maradj velünk, kérlek - örökre!

De az idegen vette a kabátját és már az ajtóban állt.

- Akkor legalább a Karácsonyt töltsd velünk! - kérlelte John - Nézd teli az asztal mindenféle jóval, szívesen megosztjuk veled! Hiszen a legnagyobb ajándékot tőled kaptuk.

Az idegen azonban nem maradhatott. Megköszönte a szíves marasztalást, de mennie kellett. Halkan becsukta maga mögött az ajtót és lassan elindult a friss havon.

Elállt a hóesés. John állt az ajtóban és nézte-nézte, a vendéget, amíg eltűnt a messzeségben. Befelé indulva döbbent rá, hogy a távolodó idegen léptei nem hagytak nyomot a frissen esett hóban.

forrás: http://jazsoli5.freeblog.hu







A KARÁCSONYI POFON


Juli akkor 8 éves volt, és, mint a legtöbb gyermek ebben a korban, valahol félúton a Jézuska ajándékába vetett hitben és a gyanakvás között, hogy azért a dolgok valahogy másképp történhetnek.

Persze ez nem zavarta abban, hogy nagyon várja a Jézuskát, és egyáltalán mindent, ami Karácsonykor történni szokott. Várta magát a várakozást és azt a finom nyüzsgést, ami megtöltötte a pici lakást. És egyszerűen imádta a Szenteste illatát. Nem volt sok pénzük, de szülei mindig gondoskodtak arról, hogy legyen pár szem narancs a fa melletti kis asztalon, amitől aztán a fenyő szobát kitöltő illata teljessé vált. Amikor később, felnőttként visszaemlékezett gyermekkora Karácsonyaira, mindig ott érezte ezt a Szentestéhez hozzánőtt ígéretes illatot az orrában.

Aznap valami más volt. A gyermekek finom antennájával megérezte, hogy a szülei mások, mint tavaly ilyenkor. Valami vibrált körülöttük, köztük, és az a valami nem volt jó.

Anyja szemében egész nap ott látott valami furcsa szomorúságot, apja pedig botladozóan nem találta a helyét és a tekintetéből hiányzott az a fény, amitől mindig olyan biztonságban érezte magát.

Tizenhat évvel később, 2004-ben, Szenteste ünnepi asztalánál, ahol férjével az első közös Karácsonyukat ünnepelték, éppen szájához emelte a villán a falatot, amikor önmagát is meglepve a dolog váratlanságától, megértette: annak a szomorúságnak az anyja szemében aznap, köze lehetett ahhoz, hogy apja két év múlva, sok betegeskedés után végleg elment közülük. Valahogy nem tudott mit kezdeni a felismeréssel.

Akkor délután, 1998-ban a Jézuska már meghozta a fát. Utóbbi két évben az erkélyre hozta, és megengedte neki hogy ő díszíthesse nővérével és anyjával. Azóta ez volt számára az est egyik legfontosabb eseménye; vetekedett az ajándékok felfedezésével. Jó volt válogatni a díszeket, jó volt csicseregni a fa körüli hajlongásban, és jó volt az érzés, amikor minden dísz fent volt, és bekapcsolták az égőket...

Most is ezt csinálták, anyja, nővére és ő. Valahogy minden csendesebb volt aznap. Válogatták a díszeket, de hiányzott belőle az a hármukat összetartó izgalom, amit tavaly és tavalyelőtt érzett.
Éppen lehajolt egy piros gömbdíszért, amikor nővére véletlenül meglökte és kezében a dísszel anyjának esett, aki épp' a fenyőfa csúcsára próbálta felrakni a csillagot.

Anyja nekidőlt a fának és csak nővére jó reflexének köszönhették, hogy a fa nem dőlt fel az összes gondosan felrakott dísszel együtt.

Anyja visszanyerte az egyensúlyát, egy pillanatra maga elé meredt, majd vörös arccal felé fordult és szemében villogó haraggal, olyan lendülettel, ami csak egy felnőttnek szólhat, pofon vágta. Nem akármilyen pofon volt ez; benne volt valami mélyebbről gyökeredző bánat és keserűség, és a tehetetlenség dühének gyilkos ereje.

Juli fel sem fogta mi történik, csak érezte, hogy valami meleg folyik az orrából, és csodálkozva látta, anyja szemében a rémületet, és messziről hallotta, ahogy nővére odaugrik anyjához, átöleli a derekát, mintha le akarná őt fékezni és ezt kiabálja:

- Anya, ne! Nem tehet róla!

Akkor már érezte a fájdalmat is, és megértette: anyja megütötte őt. Erőből. Bántani akarta, úgy ahogy a kegyetlen, gyermekeiket nem szerető anyák bántják a tévében a gyermekeiket.
Akkor, ott, egyszerűen eltört benne valami. A pofon haragja és dühe minden sejtjét átjárta, és még hozzá adódott az elveszített bizonyosság minden döbbenete, hogy a jó anyák nem bántják a gyermekeiket.

A pofon beleégett a lelkébe. És tudta: nem bocsátja ezt meg anyjának.

Attól a pillanattól kezdve megváltozott a Karácsony. Már nem volt olyan színes a fa, nem volt olyan finom a húsleves, és a beszélő baba, amit ajándékba kapott, puszta tárgyként, barátságtalanul és bénultan bámult rá. Soha, egyszer sem játszott vele.

Ez volt Juli búcsúzása attól az addig megrendíthetetlen hittől, hogy a Karácsony a legjobb dolog a világon.

Juli, harminchat évesen, jónak mondható házasságban élt későbbi férjével, és elhivatott anyaként nevelte az öt éves Danit és a nyolc éves Lilit.

Szülei már nem éltek, anyja is meghalt tavalyelőtt, egészen váratlanul, egy influenza szövődményeként kialakult tüdőgyulladásban.

A 2014-es Karácsony úgy indult, mint bármelyik eddig, gyermekei születése óta. Mivel két helyen is dolgozott, hétvégenként örült, hogy nem kell kimozdulnia otthonról így ebben az évben is az utolsó hétre maradt a legtöbb elintézni való dolog.

Ahogy a gyerekek nőttek megszaporodtak a teendők, épp úgy, mint gyerekei körül a tanítók, tanárok, edzők, barátok , és ijesztően hosszú listával a kezében indult útnak, hogy beszerezze az összes ajándékot, amit felírt.

A szíve mélyén érezte, hogy ezzel így valami nincs rendben, de valami mindig elhallgattatta benne a csendes tiltakozást, és tette azt, amit legtöbben ilyenkor. Végig verekedte magát pici autójával a csúcsforgalmak őrületén, lenyelte, amikor egy mögötte szemmel láthatóan siető autóból valaki az öklét rázva lehülyekurvázta, mert a zebrán átengedett egy gyalogost, és megpróbálta a fejében száguldó gondolatokat rendbe szedni, hogy a gyomrában ne érezze azt a csomót, amitől hazaérve enni sem tudott.

Szenteste előtti este még átnézte az étkészletet, hogy minden első ünnepre meghívott vendégnek van-e kés, villa és egyéb dolgok, majd egy fejbiccentéssel nyugtázta, hogy mostanra mindent elintézett, amit tervezett. Még a napközis tanító néninek is megvette utolsó pillanatban az ajándékot, amit, nem is értette, hogyan felejthetett el, mert fent volt a listán, ahogy a dadusé, óvó nénié és mindenki másé, akik a gyermekei életének fontos szereplői voltak.

Szenteste délutánján már olyan fáradt volt, hogy amikor kisfia szeméből áradó várakozást észrevette egyszerűen nem volt ereje megosztani vele ezt az érzést. Elkapta a tekintetét Dani csillogó tekintetéről, és a feladatra koncentrált. Elküldte férjét a kisfiúval sétálni, hogy nyugodtan díszíthesse a fát Lilivel. Megkérte a lányát, hogy hozza be a díszeket és a kislány boldogan szaladt, mert tudta, hogy közeledik a pillanat, amikor az ajándékok megérkeznek és majd szétfeszítette a kíváncsiság, hogy köztük lesz-e a rózsaszín mobiltelefon, amiért már olyan régen könyörgött.
Juli hálás volt a lányának a segítségért, aki mindig nagyon anyja kedvében akart járni, mert látta, hogy esténként olyan fáradt. A kislány sokszor érezte azt, hogy talán ő tehet róla, és csendes, visszafogott gyermekké vált az évek során.

Férje már felállította a fát a szokott helyre, a nappali egyik sarkába, így már csak a díszek felrakása maradt, amit Lili zavarba ejtően nagyobb lelkesedéssel csinált, mint ő.
Lánya gondosan, szín szerint kiválogatta a díszeket, eltervezte, hogy mit hova tegyenek, és tőle szokatlan felszabadultsággal csacsogott miközben guggolva adogatta anyjának a földön lévő dobozból a csillogó darabokat.

Az egyik díszt éppen nyújtotta, hogy anyja vegye el tőle, de valahogy gyorsabban húzta vissza a kezét, mint kellett volna, és az aranyszínű gömb kicsúszott a kezükből. Ahogy Juli ösztönösen előre hajolva utána kapott a gömbdísznek, elvesztette az egyensúlyát és másik kezével, ugyanilyen ösztönösen egy faágba kapaszkodott, ami elég volt ahhoz, hogy a fa megbillenjen. Utolsó pillanatban tudta megállítani a fát, de addigra több dísz leesett és összetört.

Nem gondolkodott, amikor a keze előre lendült. Úgy jött belőle a mozdulat, ahogy a vulkán tör ki hosszú várakozás után, amit a természet rendje erőszakolt rá. Lili arcocskáján nagyot csattant a pofon, a gyermek szinte megingott bele.

Juli látta lánya szemében a rémületet, és egyszerre olyan ismerős lett számára ez a helyzet. Dermedten meredt lányára és hirtelen elkezdett vele forogni a világ. Kitántorgott a konyhába, leroskadt egy székre, és kitört belőle a zokogás. Olyan mélyről, amiről nem is tudta, hogy létezik.
Nem tudta felmérni, hogy milyen hosszú ideig ült ott, amikor csendben nyílt az ajtó, és a nyílásban meglátta kislánya ijedten aggódó arcát, ahogy őt keresi.

Lili odaszaladt hozzá, és az ölébe hajtotta a fejét. Amikor felemelte a fejecskéjét és megszólalt, valami különös fény áradt a szeméből.

- Anya! Nem haragszom! Szeretlek, anyukám!

Juli ránézett nyolc éves gyermekére, és olyan érzés járta át az egész testét, ami ismeretlen volt számára. Ez a minden sejtjét átható érzés, mintha feloldozta volna valami alól. Nem tudta megfogalmazni, hogy mi alól, de mintha közel harminc év terhe gördült volna le róla. Megfogta kicsi lánya mindkét kezét, gyengéden megpuszilta először az egyiket, aztán a másikat, majd a kedves arcocskát, és halkan ezt mondta gyermekének.

- Köszönöm, kicsim! Én is nagyon-nagyon szeretlek!

És arra gondolt, hogy, hogy EZ a karácsony. Ha a Karácsony ünnepe arról szól, hogy Valaki egykor a földre érkezett, hogy megváltsa az embereket, akkor ez a valami , ami a lánya szeméből felé árad, EZ a Karácsony.

Szelíden megfogta Lili kezecskéjét és odament vele a nappali polcán lévő fotóhoz. Édesanyja arcképe volt rajta.
Kezébe vette a fotót, belenézett Édesanyja szemébe és megosztotta vele azt, amit a lányától most kapott. Szinte érezte, ahogy áradt a testéből-lelkéből a kép felé valami, és hogy ez az áradás elér ahhoz a szomorú tekintetű asszonyhoz, aki az ő Édesanyja volt.
Meg mert volna esküdni, hogy a fényképből visszanéző szemekben könny csillant meg.
Meg mert volna esküdni, hogy hallotta, ahogy az anyja ezt suttogja a fotóból:

"Köszönöm, kicsim! Én is nagyon-nagyon szeretlek!"

Alig láthatóan lebbent meg a nappali fehér függönye, és egyszerre minden dísz fényesebben ragyogott a fán.

Írta: Endrei-Horváth Ágnes







A HÁROM FENYŐ




Három fenyőfa állt egy dombtetőn.

A legnagyobbik fa szép és egyenes volt, erős, messze nyúló ágai voltak. A kisebbik fenyő nem volt olyan terebélyes, de napról napra fejlődött és növekedett. A harmadik fenyő azonban igazán kicsi volt, vékony törzsű és egészen alacsony.

- Bárcsak olyan nagy és erős lennék, mint a Legnagyobb fenyő. - sóhajtotta ez a kicsike fa. Nagyon hideg tél volt ebben az esztendőben. A földet belepte a hó. Karácsony közeledett.

- Bárcsak eljönne értem Télapó, és elvinne karácsonyfának! - sóhajtott a Legnagyobb fenyő.

- Bárcsak engem vinne! - mondta a Kisebbik fenyő.

- Bárcsak engem választana! - kívánta a Harmadik Fácska.

Egy napon fázós kismadár jött szökdécselve feléjük. Megsérült a szárnya, s ezért nem tudott repülni.

- Kérlek Legnagyobb fenyő, itt maradhatnék az ágaid közt? - szólította meg félénken a kismadár a fát.

- Nem lehet! - mondta a Legnagyobb fenyő - Nem használhatok madarakat az ágaim közt, mert éppen karácsonyfának készülök.

- Pedig úgy fázom - panaszolta a kismadár, a Legnagyobb fenyő azonban nem is válaszolt. Így hát a törött szárnyú kismadár odább ugrált a Kisebbik fenyőhöz.

- Kedves Kisebbik fenyő megengednéd, hogy itt maradjak az ágaid között? - kérdezte.

- Nem! - felelte a Kisebbik fenyő. - Nem ringathatok semmiféle madarat az ágaim között, mert hátha éppen most vinne el valaki karácsonyfának.

Ekkor szegény didergő kismadár tovább ugrált a Harmadik Fácskához.

- Drága kicsi fenyő, itt maradhatnék az ágaid között? - kérdezte.

- Hogyne maradhatnál kismadár - felelte a Harmadik Fácska. - Búj csak egészen hozzám. Majd megmelegítelek, amennyire csak tőlem telik.

A kismadár felugrott a Harmadik Fácska ágai közé, ott nyomban el is aludt. Hosszú idő múlva a Harmadik Fácska édes, halk csengettyűszót hallott. A hangok egyre közeledtek, már egészen ott hallatszottak a dombon. Elhagyták a Legnagyobb fenyőt, elhaladtak a Kisebbik fenyő előtt is, de amikor a Harmadik Fácska elé értek, elhallgattak. Mind a három fácska látta az apró csengettyűket. Egy rénszarvas húzta szép, kicsi szánkón csüngtek, amelyből most kiszállott az utasa.

- Télapó vagyok - mondta - karácsonyfát keresek egy nagyon kedves kicsi gyermek számára...

- Vigyél engem! - kiáltotta a Legnagyobb fenyő.

- Engem vígy! - ágaskodott a Kisebbik fenyő.

A Harmadik Fácska azonban meg sem szólalt.

- Te nem szeretnél eljönni? - kérdezte tőle a Télapó.

- Dehogynem! Nagyon szeretnék - felelte a Harmadik Fácska - De hát itt kell maradnom, hogy vigyázzak erre a beteg kismadárra. Éppen elaludt.

- Kicsike fa - mondta a Télapó - te vagy a legszebb fácska a világon! Téged viszlek magammal.

Azzal gyöngéden kiemelte őt a földből, olyan óvatosan, hogy az ágai közt megbúvó kismadár fel sem ébredt. Aztán szánkójába állította a csöpp fenyőt a kis madárkával együtt, majd maga is beült mögéjük. És a kicsi szánkó ezüstös csengettyűszóval tovasuhant velük a karácsonyi havon...

forrás: canadahun.com (ponilany bejegyzés










Tunyogi Csapó Gábor: A SZENTESTE TÖRTÉNETE


- Papa, papa, ugye elmeséled megint, hogy is volt azon a szentestén? - A kis Bori rövidszoknyás forgószélként rohant át a tágas lakószobán, és átölelte az apját, aki éppen az utolsó csillagszórókat tekerte rá az embermagasságú fenyő legfelsőbb ágára.

- Naná, hogy elmondja - kiabálta Feri, aki alig maradt el húga mögött. Ő már persze méltóságán alulinak tartotta volna, hogy átölelje apját. - Ugye elmondod, apu? A szentestén a szenteste történetét... Muszáj elmondani.

- Ugyan, gyerekek! - intette le őket az apjuk, ami persze álszent képmutatás volt, hiszen titokban nagyon büszke volt arra, hogy felcseperedő gyermekei - Feri már tizenkét éves volt, Bori már kilenc - még mindig nagyra becsülték a papa meséjét. - Hányszor hallottátok már? Hiszen kívülről tudjátok! Tanultátok az iskolában is...

- Ugyan, apu! Az iskolában! Süket duma! - Feri fölényesen legyintett. - Senki nem tudja olyan szépen, mint te! Senki!

- Csodálatosan szép éjszaka volt - kezdte Bori ragyogó szemmel. - Természetesen hó nélkül, ott akkor sem volt hó, ma sincsen, az az éjszaka mégis fehérebb volt és fényesebb, mint nálunk a legtisztább téli éj... Nem, papi, igazán! Senki nem tudja ilyen szépen!

- Te lány, hiszen kívülről tudod az egészet!

- Na és? Baj az? - Bori hangja könyörgőre fordult.

- Pont ez a hecc benne - tódította Feri.

- Jó, jó, ha mindenáron akarjátok, - adta meg magát elégedetten az apa. A két gyermek ujjongva futott a széles fotelhez, amelyen még mindig kényelmesen elfértek mindketten, illedelmesen leültek s apjuk arcára függesztették tekintetüket, amikor az helyet foglalt velük szemben, a másik fotelben.

- No hát... - kezdte az apa. - Csodálatosan szép éjszaka volt, természetesen hó nélkül, ott akkor sem volt hó, ma sincsen, az az éjszaka mégis fehérebb volt és fényesebb, mint nálunk a legtisztább téli éj. Az izzó csillagok között magasan lebegett a telihold, az egész eget földöntúli fény töltötte be, amilyet sem azelőtt, sem azóta nem látott emberfia. A Betlehem nevű városkában azonban ezt nem vette észre senki, az emberek sajnos mindig hajlottak a vakságra, s ezen bizony nem változtatott az utolsó ezerkilencszázkilencvenhat esztendő sem. A városka szűk, tekervényes utcáin fiatal emberpár botorkált küszöbről küszöbre, szállást keresve. Mindenki láthatta, hogy alig állnak a lábukon, de...

- Mindenki láthatta volna, papa, - igazította helyre Bori az elbeszélés menetét. Az apa mosolyogva bólintott.

- Mindenki láthatta volna, igazad van, Bori, de senki nem akarta látni. Mindenütt elutasították őket, mert az emberek...

- Buták és önzők - mondta a két gyerek egy hangon.

- Úgy van, és sajnos ezen sem változott semmi azóta - folytatta bólogatva az apjuk.

- Ó, ha tudták volna... - suttogta Bori kellemes borzongással.

- Hülyeség - oktatta ki a bátyja. - Akkor állatian unalmas lenne az egész.

- Hogy beszélsz? Szégyelld magad! - háborodott fel Bori.

- Hogy beszélek? Így beszélek! Talán nincs igazam, apu?

- Na, na... Amit mondtál, bizonyos szempontból igaz, de ahogy mondtad...

- Na látod! - kiáltott egymásra a két gyerek azonos szavakkal, mert mindkettő úgy érezte, az apa neki adott igazat.

- Szóval, az ifjú párt mindenütt elutasították - folytatta gyorsan az apa, meg akarván előzni a csírázó veszekedés kifejlődését. - Pedig szegény asszony már csaknem összeesett. De hiába, akárhol kopogtattak is, minden ajtó zárva maradt. Támolyogtak hát tovább és...

Ezúttal a lakásajtó elektromos gongjának dallamos zengése szakította félbe az elbeszélést. Az apa bosszúsan ráncolta a szemöldökét, az anya idegesen szaladt be a konyhából.

- Hát ez meg mi - támadt neki szokott idegességével a férjének -, vársz valakit?

- Dehogy várok - védekezett a férfi. - Nem is tudom, ki az ör...

Az elektromos gong újra megszólalt.

- Nahát, ez aztán! - Az anya összecsapta a kezét. - Ilyen nincs! Hát már a szentestén sincs nyugta az embernek?

- Te, nem lehet, hogy... - suttogta Bori a bátyja fülébe. - Te, az lehet, hogy...

- Hülyeség - mordult rá halkan Feri. Rövid megfontolás után meg is ismételte. - Hülyeség.

A gong hangja harmadszor zengett végig a lakáson. Az anya idegesen összerándult. Az apa gyámoltalanul megemelte a vállát, torkát köszörülte, megigazította a nyakkendőjét, és az ajtó felé indult. A gyerekek követni akarták volna, de az anya visszatartott őket a lakószobában.

A lakásajtó közvetlenül a kertre nyílt, amint az gyakran előfordul földszintes családi házaknál. A kinyíló ajtó keretét ezüstös fényt árasztó köd töltötte be, s e titokzatos sugárzás közepén két árnykép állott, egy vézna férfi, fáradtan lecsüggő vállal, s egy elformátlanodott asszonyi alak.

- Bocsásson meg, uram... - A fáradtságtól rekedt hang szinte csak suttogott. - Bocsásson meg, de fényt láttam... Legalábbis azt hiszem... És gondoltam... Ha megkérhetném... Ha tudnának szállást adni... Az asszonyom már összeesik... Hiszen látja, ebben az állapotban... Csak erre az egyetlen éjszakára...

- De ilyet... Ki hallott már ilyet? - A megzavarodott apa hangjából határtalan elképedés beszélt.

- Itt vannak! Ők azok! - suttogta Bori. Ki akart surranni az előszobába, de anyja a karjánál fogva visszahúzta.

- Ha csak pár órára is - könyörgött tovább a rekedt hang. - Hogy kicsit megpihenjen szegény. Hiszen már lépni sem tud.

- De hát... Hogy jut egyáltalán erre a gondolatra, ember? - tört ki az apa. - Attól félek, eltévesztette az ajtót. Ez nem hotel vagy fogadó, hanem magánlakás. Érti? Menjen...

- Nincs nekünk pénzünk, uram. Semmink sincs, nem tudnánk fizetni - suttogta végképp megtörve a hang.

- Ó hát ez... Ezt igazán sajnálom... De hát... Igazán nem tudom... - Az apa érezhetően elbizonytalanodott.

- Engedd be őket, papi, engedd be őket! - Bori hangja tisztán csengett, mint az üvegharang.

- Fogd be a szád! - kiáltott rá az anyja, s visszalökte a gyereket a lakószobába. - Maguk pedig menjenek az állomási misszióhoz, vagy az üdvhadsereghez! - kiabált az ajtó felé. - Mit képzelnek? Egyszerűen berontani vadidegen emberekhez, még hozzá éppen szentestén! Csukd be az ajtót, Ferenc, azonnal csukd be!

- Nagyon sajnálom. - Az apa a vállát vonogatta, bizonytalanságát mintha elfújták volna. - Igazán lehetetlent kívánnak, be kell látniok maguknak is. - Becsapta az ajtót, de rövid megfontolás után újra fölrántotta. - Próbálják meg a rendőrőrszobán - kiabált, pedig már nem is látott senkit. - Ott biztosan kapnak valami segítséget. Jobbra a második utca.

A titokzatos, áthatolhatatlanul fénylő ködből válasz érkezett; ez azonban egészen más hang volt, tisztán és mélyen kondult, de hidegen és keményen.

- Mégse volt fény az, amit látni véltem.

Az ajtó végképp becsukódott. Az apa ezúttal beakasztotta a biztosító láncot is, kétszer ráfordította a kulcsot, aztán visszatért a lakószobába, ahol az anya a hangosan zokogó Borit korholta.

- Ne csinálj cirkuszt, Bori! Mit tudod te, miféle emberek voltak? Hajléktalanok, csavargók, talán bűnözők is! Kinek jutna egyéként eszébe így bekéredzkedni egy idegen otthonba? Álmunkban még a torkunkat is elvághatták volna! Ó, a kalács! Te jó ég, a kalács!

Megfordult, és kiszaladt a konyhába. Bori sírt még egy sort, Feri mély gondolatokba merülve bámult maga elé, mintha a perzsaszőnyeg mintáit tanulmányozta volna. Az apa le-föl járkált a szobában, megigazított néhány állítólag ferdén lógó képet a falon, aztán a szobájukba küldte a gyerekeket, hogy elrendezhesse az ajándékokat a gazdagon díszített karácsonyfa alatt.

A szenteste története befejezetlenül maradt. Nem is esett szó róla, soha többé...

forrás: http://andre.glap.hu/







Wass Albert: ANGYALKA




Feketén készülődött a karácsony. Reggel óta szünet nélkül csorgott az eső, s a kisváros csatakos utcáin hideg köd tapadt a házfalakhoz. Az emberek föltűrt gallérral, morcosan siettek, s ázott, ócska ruháikban még soványabbaknak és éhesebbeknek látszottak, mint máskor.

A rendőrség épületében rosszkedvű homály uralkodott. A főnök indulatosan csapkodta az ajtókat egész nap, s az írnok behúzott nyakkal hajolt az asztala fölé, csak lopva mert néha a faliórára pislogni. Iszonyú lassan mászott az idő.

Öt perccel négy előtt a főnök kilépett a belső irodából. Kabát volt rajta és kalap.

- Kimegyek levegőzni, Krájnik - mordult rá az írnokra. - ha ötig nem jövök vissza, hazamehet. Jelentés?

A sovány írnok buzgó igyekezettel szökött fel székéről.

- Semmi fontos főnök úr. Az öreg Garami két hete nem jelentkezett...

A hatalmas rendőrfőnök hangja úgy csattant a nyaka közé, mint a mennydörgés.

- És ezt csak most jelenti? Behozatni a vén bitangot! Büntetőcellába vele! Tán azt hiszi a vén semmirevaló, hogy amiért törvényszéki bíró volt annak idején, most nem kell engedelmeskedjék a törvénynek? Majd megtanítjuk! Ahelyett, hogy hálás lenne, amiért kiengedték a munkatáborból, s megúszta annyival, hogy hetenként egyszer jelentkeznie kell! Most már az is sok neki! Mihelyt bejön a járőr, küldje ki utána! Érti?

- Igenis - hebegte az írnok, s a főnök haragtól fújtatva kidübörgött az irodából.

Az ajtót döngve csapta be maga után.

Kint esett az eső. A hatalmas úr föltűrte kabátján a gallért, s lassú léptekkel megindult az utcán. A ködszagú, nyirkos levegő jólesett, s ahogy zsebre dugott kezekkel, maga elé bámulva haladt, megpróbált nem gondolni semmire. Arra sem, hogy karácsony van. A múltra sem. Semmire. De a léptei súlyosak voltak, s vállait valami nyomta láthatatlanul.

Ázott kis olcsó ruhában sovány leányka haladt előtte az utcán, vállán karácsonyfát cipelt.

Alig lehetett több tíz esztendősnél. Nagy volt számára a fenyő, s nehéz, alig vonszolta magát alatta. Harisnyátlan, vörösre fázott lábán, nagy elnyűtt munkásbakancsot viselt.

Időnként megállt, letette a fát, és kékre fagyott kezeit szájához emelte. A rendőrfőnök lassan utolérte, és megállt mellette.

- Kinek viszed azt a fát? - kérdezte haragosan.

A leányka ijedt szemekkel nézett föl reá. Szemei kékek voltak és nagyok.

- Haza, nagyapóhoz rebegte félénken. - Nagyapó beteg. A temető szélén vágtam. Nem szabad?

- Miért ne lenne szabad... - morogta a főnök bosszúsan.

Valami furcsa, megmagyarázhatatlan érzés fogta el, ahogy azokba a kék szemekbe nézett.

- Hol laktok?

-A Rigó utcában.

A hatalmas ember körülnézett. Üres volt az utca, és félig már sötét. Hirtelen lehajolt és megmarkolta a fát.

- Majd én viszem - dünnyögte valami furcsa szégyenkezéssel a hangjában - nehéz neked.

A kislány ámulva nézett föl reá, a szeme ragyogott.

- Milyen jó ember maga!

- Gyere! - morogta a főnök, és megindult a Rigó utca felé, vállán a fenyővel. Szó nem esett közöttük egész úton. Egy ház előtt a leányka megállt.

- Itt lakunk - mondta - hátul...

A főnök is megállt, és a fenyőt letette maga mellé a falnak támasztva. Szótlanul nézték egymást egy pillanatig.

- Köszönöm, hogy olyan jó volt... - kezdte a leányka bizonytalanul, de a rendőrfőnök legyintett. Szinte gorombán mondta:

- Ne köszönj semmit. Csak emlékeztettél valakire, ennyi az egész. Nekem is volt egyszer egy kislányom, olyan, mint te...

A goromba hang furcsán ellágyult, s a leányka csodálkozva nézett föl a nagy erős emberre.

- Hol van most?

- Meghalt.

Csönd volt a szó után, mély és sötét csönd. csak az esőt lehetett hallani, ahogy alácsorgott a háztetőről.

- Akkor az égben van - szólalt meg a kislány tárgyilagosan.

- Ott van az én apukám is, meg anyukám is. Biztosan együtt vannak ott most, és az ő kislányuk, a maga kislánya ott fönt... Nem jön be? - kérdezte hirtelen. - nagyapó örvendene, s én is...

Segíthetne nekem földíszíteni a karácsonyfát... Aztán énekelnénk egy kicsit, ahogy karácsonykor szokás...

A nagydarab ember lehajtotta a fejét, és egy pillanatra félrefordult. Mintha egy könnycseppet törölt volna ki a szeméből.

Aztán lehajolt a fenyőfáért.

- Gyerünk hát! - mondta, és a hangja furcsa volt, mély és halk, és egészen más, mint azelőtt...

A leányka kinyitotta a kaput, és előrement. Megkerülték a házat.

- Még azt sem tudom, hogy mi a neved - szólalt meg a rendőrfőnök, mikor a hátsó ajtóhoz értek.

- Angyalka - felelte a kislány, és kezét rátette a kopott kilincsre.

- Így szólítanak az emberek. Egyébként Rozi a nevem, csúnya név, ugye? Legyünk csöndesen, hátha nagyapó alszik...

Óvatosan kinyitotta az ajtót és belesett. - Jöjjön! - suttogta halkan. Aztán elakadt a szava és egy pillanatig döbbenve nézett.

- Valami baj van? Beteg talán? A rendőrfőnök halálos sápadt volt, és reszketett. S a szemei... a szemei olyanok voltak, mint aki kísértetet lát.

- Beteg? - ismételte meg a leányka ijedten a kérdést. A rendőrfőnök megrázta a fejét, és szótlanul belépett a nyitott ajtón, vállán a karácsonyfával. A szegényesen berendezett szűk kis szobában egy árva villanykörte égett, fénye hideg volt és kietlen. A szoba sarkában ócska vaságyon, fehér hajú, sovány öregember aludt a falnak fordulva.

A főnök odatámasztotta a fenyőfát a fal mellé.

- Nincs tűzrevalótok, - kérdezte dörmögve, és állával a sarokban álló pléhkályha felé bökött. A leányka betette az ajtót.

- Van egy kevés, de takarékoskodni kell vele - súgta. A szekrény alól előhúzott egy fából készült karácsonyfatalpat, és az asztalra tette.

- Ide tesszük a karácsonyfát, jó?

A főnök föltette a fenyőfát a talpra. A leányka kinyitotta a szekrényt, és elővett egy papírdobozt.

- Amíg nagyapó alszik, földíszítjük a fát - súgta és odatette a dobozt az asztalra. Használt karácsonyfadísz volt benne. A szekrényajtó nyikorgására az öregember ott az ágyon megmozdult, köhögni kezdett, majd nehézkesen átfordult a másik oldalára. Szemei lassan megnyíltak és keresve tapogatták végig a szobát. Aztán megakadtak a rendőrfőnökön és nem mozdultak többet.

Nagyapó - újságolta a kislány lelkendezve - ez a jó bácsi segített nekem hazahozni a fát!

Nagyon jó bácsi, nagyapó, neki is van egy leánykája fönt az égben, ahol anyuék vannak, és én behívtam, hogy legyen velünk karácsony estéjén... Ugye jól tettem nagyapó?

- Jól tetted, Angyalka - felelte az öregember halkan, anélkül, hogy levette volna szemét a rendőrfőnök arcáról. - tessék leülni rendőrfőnök úr...

Köhögés rázta meg, görcsös, csúnya köhögés.

A rendőrfőnök néhány pillanatig döbbenve nézte hamuszürke arccal. Aztán lassan odament az ágyhoz.

- Nem tudtuk, hogy beteg, Garami úr - mondta halkan. - Hívatott orvost?

A volt törvényszéki bíró megrázta a fejét a gyűrött párnákon.

Kár nekem az orvos - hörögte - tudom én azt. Az idő eltelt fölöttem. Mindannyiunk fölött eltelik egyszer.

Ebben az egyben nincs különbség közöttünk...

A köhögés miatt alig lehetett megérteni a szavait. A rendőrfőnök lassan leült az ágy melletti székre és arcát a tenyereibe hajtotta. Csönd volt, csak a beteg ziháló hörgése hallatszott, s az ezüstpapír-láncocskák halk nesze, ahogy a kislány ott az asztal mellett egymás után aggatta őket a karácsonyfára.

- Három gyertyavégem is van még! - szólalt meg boldog, csilingelő hangon, mikor befejezte a díszítést.

- Csak átszaladok Sánta nénihez gyufáért, s aztán boldog karácsony lesz, és énekelünk!

Alig csukódott be az ajtó, a beteg megszólalt megint. Rekedten, akadozva:

- Meghalni... nem rossz... az olyannak, mint én vagyok... csak... azt tudnám...Angyalkával mi lesz? Mi lehet belőle a maguk világában... rendőrfőnök úr? ... Az Angyalkákból?...

A rendőrfőnök néhány percig hallgatott. Amikor megszólalt a hangja komoly volt és szelíd:

- Nekem is volt egy leánykám - mondta. Angyalkának hívtuk őt is. Ekkora volt éppen, amikor... amikor meghalt. A háború vitte el...

- Sok mindent elvitt a háború - felelte a beteg.

- A családomat - mondta a főnök, és a hangja keserű volt.

- Az enyémet is... csak ő maradt. Angyalka. Kinek maradt? - tette hozzá a kérdést zihálva. - nekem, aki elmegyek?...

Aztán csönd volt a két magányos ember körül a szobában. Az emlékek árnyéka ránehezedett a csöndre, sötét, fekete, vérbe fagyott árnyékok, s az asztal közepén álló árva kis karácsonyfán didergett az ócska ezüstdísz. Könnyű, futó léptek hallatszottak kint, s a rendőrfőnök hirtelen fölkapta a fejét.

- Miatta ne aggódjon, Garami úr - mondta sebesen, s a hangja rekedt volt és fojtott.

- Angyalka az én leányom lesz, örökbe fogadom...

Az ajtó megnyílt.

- Itt a gyufa! - csilingelte örömtől lelkesen a kislány.

- Most meggyújtom a gyertyákat, nézzék!

A csöndben hallani lehetett a gyufa sercegését. Az öregember feje lassan megmozdult, s egy kép felé fordult a falon. Katonatisztet ábrázolt a kép.

- Ez volt az apja - motyogta halkan.

- A rendőrfőnök ránézett a képre, aztán lehajtotta a fejét.

- Magának ellensége volt... - suttogta a beteg lázas szája.

A három kis gyertyacsonk apró, sárga lánggal égett a karácsonyfán.

Félénk, szomorú kis lángok voltak, de égtek mégis.

- Most énekeljünk! - szólalt meg a kislány a karácsonyfa mellett.

A rendőrfőnök fölállt.

- Kezdd el, Angyalka! - mondta szelíden.

Mikor a rendőrjárőr durván berúgta a Garami-lakás ajtaját, döbbenve torpant meg a küszöbön.

A hatalmas és félelmetes rendőrfőnök ott állt összetett kezekkel egy olcsó kis karácsonyfa előtt, mellette egy vézna, csillogó szemű leányka, és együtt énekelték a karácsonyi dalt. Az ének elakadt, a leányka szeme nagyra nyílt, ijedtre, az egyenruhák gombjai hidegen csillogtak.

- Tegyétek be az ajtót! - mordult rá a rendőrfőnök az őrjáratra. - nem látjátok, hogy karácsony van?

- Aztán intett. - Énekeljetek!

Ezüstös tiszta csengéssel emelkedett föl Angyalka hangja a fűtetlen, szegényes szobából, föl, föl a magasságos ég felé, s néhány pillanatig egyedül szálldosott, mint egy árva, Istenhez menekülő galamb. De aztán lassan, tompán, mintha mély és sötét pincéből jött volna, követni kezdte énekét a férfiak dörmögő hangja is, s a dal hömpölygött, áradt, nőtt, emelkedett, míg végül is egyetlen hatalmas zsoltárrá forrva betöltötte a szobát s az egész sötét, hideg világot.

S a három kis pislákoló gyertyavég fénye szelíden csillant meg a marcona férfiak megkönnyesedő szemeiben. A beteg vénember ott hátul az ágyban lehunyta a szemeit.

Valami mégis megmaradt - suttogta halkan -, az emberi szív.

Köszönöm, Isten...

forrás: jazsoli5.freeblog.hu/categories/Karacsonyi_mesek/

















 
 
0 komment , kategória:  Karácsony - Újév  
A karácsony nemcsak egy nap,hanem egy érzés:aSzeretet érzése
  2022-12-17 14:30:33, szombat
 
 








A KARÁCSONY NEM CSAK EGY NAP, HANEM EGY ÉLETÉRZÉS - A SZERETET ÉRZÉSE


Boldog Karácsonyt! Ez az év legcsodálatosabb ideje. Az ünnep legédesebb pillanatai mindannyiunk számára kissé eltérőek, de a hagyományoktól függetlenül egy dolog soha sem változik: a szeretet, amely körülvesz minket és az öröm, amely kitölti a szívünket. Szánj egy kis időt arra, hogy ez az alábbi néhány idézet feltöltse a szíved és a lelked a karácsony szellemével.

A karácsony nem csak egy nap, hanem egy életérzés. - A szeretet érzése.

Olyan sokan feledkeznek meg a karácsony igazi jelentéséről. Ma már csak a rohanásról és a költekezésről szól az ünnep, nem ritka, hogy csak úgy "beesünk" a fa alá, mindenféle ünnepi hangulat nélkül. De hol van a szívekben az ünnep?

Karácsonyfa, karácsony!
Nincs is szebb a világon!

Én merem remélni, hogy a TVN is elgondolkozik azon, hogy miért kell az itteni ilyen tartalmú blogbejegyzéseinket rendszeresen törölni? Legalább a Szeretet napját kíméljék - persze a többieknél is jogos a kérésünk!








"Adjonisten, Jézusunk, Jézusunk!
Három király mi vagyunk.
Lángos csillag állt felettünk,
gyalog jöttünk, mert siettünk,
kis juhocska mondta - biztos
itt lakik a Jézus Krisztus.
Menyhárt király a nevem.
Segíts, édes Istenem!

Istenfia, jónapot, jónapot!
Nem vagyunk mi vén papok.
ůgy hallottuk, megszülettél,
szegények királya lettél.
Benéztünk hát kicsit hozzád,
Üdvösségünk, égi ország!
Gáspár volnék, afféle
földi király személye.

Adjonisten, Megváltó, Megváltó!
Jöttünk meleg országból.
Főtt kolbászunk mind elfogyott,
fényes csizmánk is megrogyott,
hoztunk aranyat hat marékkal,
tömjént egész vasfazékkal.
Én vagyok a Boldizsár,
aki szerecseny király.

Irul-pirul Mária, Mária,
boldogságos kis mama.
Hulló könnye záporán át
alig látja Jézuskáját.
A sok pásztor mind muzsikál.
Meg is kéne szoptatni már.
Kedves három királyok,
jóéjszakát kívánok!"

József Attila: BETLEHEMI KIRÁLYOK







"Ahol annyi a szomorú
És az elrontott élet,
Ahol annyi a háború,
És a hamis ítélet.
Ahol az irigység tombol,
És a pénz a hatalom,
Ahol a háború rombol,
Pusztul élet és vagyon.
Ahol a szellem, a tudás,
Egy eltévedt mozgalom
Ahol a jutalom busás,
Ha hazug vagy és barom.
Ott kell a szeretet napja,
jobban, mint akármi más,
Ott kell, hogy az ember kapja
Lélekben a gyógyulást.
A karácsony összefogja
a sok széthulló kezet.
A karácsony visszahozza
Az eltévedt lelkeket.
Legyen ez az ünnep nekünk
A szeretet virága.
A karácsony legyen lelkünk
Felébresztő harangja.
Ahogy a harang megszólal
Szent karácsony hajnalán,
Úgy szökjön fel a mély sóhaj
A családok asztalán
Csengjen össze az emberek
Karácsonyi fohásza,
Hozzon reményt, szeretetet
és békét a világra."

Benkő Gabriella: Karácsony







"Akinek nincs a szívében a karácsony,
az nem találja meg egy fa alatt sem."

Roy L. Smith







"Akkor szép a karácsonyunk,
Ha tiszta fényt varázsolunk!
Karácsonyfán csillag égjen
És alája odaférjen
A szeretet drága kincse,
Mely az élet szent bilincse!"







"Angyal zenéje, gyertyafény -
kincses kezem hogy lett szegény?
Nem adhattam ma semmi mást,
csak jó, meleg simogatást."

Áprily Lajos: Karácsony-est










"Angyalok húznak a világ fölött.
Hírét hozzák, hogy földre szállt a béke!
Megszületett az Igazság, a Jóság,
akit úgy vártunk: megszületett végre!"

Wass Albert







"Ahelyett, hogy vennék neked valamit, amit szeretnél, valami olyat adok neked, ami az enyém, ami tényleg az enyém. Egy ajándékot. Valamit, ami jelzi, hogy tisztelem azt az embert, aki itt ül velem szemben, és arra kérem, hogy értse meg, mennyire fontos, hogy vele lehetek. Most már van valamije, ami egy kicsit én vagyok, van belőlem egy darabkája."

Paulo Coelho: Tizenegy perc







"Áldás szálljon házatokra, meghitt béke lengje be,
boldogságnak légy forrása, szóljon erről Szenteste!"







"Bántja lelkem a nagy város
Durva zaja,
De jó volna ünnepelni
Odahaza.
De jó volna tiszta szívből
- Úgy mint régen -
Fohászkodni,
De jó volna megnyugodni.
De jó volna mindent, mindent
Elfeledni,
De jó volna játszadozó
Gyermek lenni.
Igaz hittel, gyermek szívvel
A világgal
Kibékülni,
Szeretetben üdvözülni."

(Ady Endre: Karácsony.Részlet)







Becsomagoltam egy szép dobozba,
cseppnyi szívem szeretetét.
Ezt adom idén a világnak,
s szórom belőle szerte szét.
Neked is jut, csak tárd ki szíved,
a szeretet, az végtelen.
Ha úgy érzed, te is szeretnél,
hát szeress együtt én velem...

(Aranyosi Ervin)







"Betlehemi csillag
Szelíd fénye mellett
Ma az égen és a földön
Angyalok lebegnek.
Isten hírvivői
Könnyezve dalolnak
Békességet, boldogságot
Földi vándoroknak."

Juhász Gyula: Karácsonyi köszöntés c. vers







,,A béke a földön eljön, hogy maradjon,
ha minden nap karácsonyt élünk."

Helen Steiner Rice







"Béke szálljon minden házra,
Kis családra, nagy családra!
Karácsonyfa fenyőága,
Hintsél békét a világra!"

Kis karácsony, nagy karácsony - zeneszöveg







"Csend és éjszaka!
Puhán von be mindent az ég hava,
Istenem, bár el soh'se múlna,
E csodás, szent Karácsony éjszaka!"

Miskolczy Kálmán: Magyar Karácsony







" Csillagszóró szórja fényét,
Kíván melegséget, békét.
Angyalka száll házatok felett,
hogy hozzon egy üzenetet;
Békés, Boldog Karácsonyt
Kívánok, Nektek."







"Díszes város tündöklik a csillogó fényben,
szeretet és megértés repül szét a szélben.
Jégkristályos tájon meghitt, ünnepi csend ül,
karácsonyi énekhang vidámságtól csendül.

Szívünket mind örömmel, boldogan kitárjuk,
szeretetnek ünnepét meghatottan várjuk.
Gyerekek arca ragyog napsugártól szebben,
angyalkák serege a fejük fölé lebben.

Betlehemet csodálja szemük csillogása,
orcájuknak tündöklő boldog ragyogása.
Karácsonykor Földnek apraja és nagyja
szeretet örömét ontja a világra."

Farkas Anna: Szeretet ünnepén







-





"Egy pillanatnyi igazság megszépítheti, és meg is fogja szépíteni a világot.
Egy pillanatnyi béke megmentheti, és meg is fogja menteni a világot.
Egy pillanatnyi szeretet tökéletessé teheti, és tökéletessé is fogja tenni a világot."

Sri Chinmoy







"Elindul újra a mese!
Fényt porzik gyémánt szekere!
Minden csillag egy kereke!
Ezeregy angyal száll vele!
Jön, emberek, jön, jön az égből
Isten szekerén a mese!

Karácsony készül, emberek!
Szépek és tiszták legyetek!
Súroljátok föl lelketek,
csillogtassátok kedvetek,
legyetek ujra gyermekek
hogy emberek lehessetek!"

Wass Albert







"Eljön a karácsony és a sok szép lapok,
Miket bizony több világrészből kapok,
S a könyv-ajándék, mit a hazai jóság
Küld: egytől-egyig megfogható valóság.
Majd az új esztendő is gyorsan beköszönt,
- Kapunk jókívánságot, akár egy özönt -
Imánkban hisszük: az Isten halhatatlan,
És a jövő,... a holnap... megfoghatatlan!"

Borsiczky Imre - Karácsony - újév







"Eljött a nap, mit várva-vártunk,
Az égen csillagfény ragyog,
Jézuska fáját ím' elhozták
A halkan szálló angyalok.

Köszönjük neked, édes Jézus,
Hogy szíved minket így szeret,
S az angyalok dalával együtt
Dicsőítjük ma szent neved!

S ha elmúlik majd a karácsony,
Te akkor is maradj velünk,
Míg élünk, ezt a kis családot
Szeresd, ó édes Istenünk!"

Pohárnok Jenő: Karácsonyfa alatt







" Az emberi szív szeretetből áll össze .
Adj ma egy darabot másoknak belőle .
Ne félj, hogy elfogy , hisz neked is adnak ,
ezért van értelme e gyönyörű napnak .
Adj belőle bátran, így lesz szép az álom,
legyen neked csodaszép e mesés karácsony!







"Az ember sosem tudja, mi is az a karácsony, amíg egy idegen országban el nem veszíti."

Ernest Hemingway: Karácsony Párizsban







"Engedd lelkedbe az ünnepet
Engedd érintsen meg a szeretet
Engedd közeledbe a kisdedeket
Engedd, hogy öleljen át a szeretet
Engedd melléd a szegény embereket
Engedd, hogy most Ők ünnepeljenek
Engedd, mindnyájan veled legyenek
Engedd, hogy gyertyát gyújtsanak
Engedd, hogy fényt láthassanak
Engedd, hogy örvendezzenek
Engedd Őket megmelegedni
Engedd őket boldogan élni
Engedd, Őket hálát adni
Kisjézuskát hazavárni
Színed előtt leborulni
A csodát átélni"

Pénzár Miklós: Engedd lelkedbe










"Este mikor kigyúlnak a karácsonyi fények,
a gyermekkori álmok egy percre visszatérnek.
Ekkor a szemekben a szeretet fénye lángol,
s a gyertyafényénél még a csillag is táncol.

Mikor a fenyö illata megérinti szívünk,
ezen az estén, kicsit az álmokban is hiszünk.
Nem szeretnénk mást, csak boldogok lenni,
és másokért a szokottnál is többet tenni.

A rohanó világban megkoptak a fények,
halványak a hitek, és halványak a remények.
Nem szeretnénk mást, csak hinni a szóban,
őszintén szeretni, és bízni a jóban.

Őrizzük meg a karácsonyunk fényét,
S őrizzük a szeretetben való hitünk reményét.
Hisz ma este mink is gyermekek vagyunk,
s gyermeteg vágyainknak ma határt nem szabhatunk."

Ismeretlen













"Édes kis Jézuska,
Gyermekek barátja,
Hallgasd meg imánkat
Fenn a mennyországban.

Születésed napján
Bús sóhaj ne szálljon,
Legyen áldás, béke
Az egész világon. “

/ Újházy Irén/







"Az elképzelésem a karácsonyról nagyon egyszerű: szeretni a másikat."

Bob Hope







"Az égből az angyalok
úgy néznek majd reád
megszületett ím prófétájuk
az új Ember-király.
Ha kérdésedre nincsen válasz,
nincsen felelet,
Egyszerű, csak arra gondolj:
Legyen szeretet."

Kormorán: Legyen szeretet







"Fehér Karácsony!
Tündököl az alvó házakon,
A Béke halk harmóniája
Ömlik be minden ablakon.
Csend és éjszaka!
Puhán von be mindent az ég hava,
Istenem, bár el soh'se múlna,
E csodás, szent Karácsony éjszaka!"

Miskolczy Kálmán







"Fényben rezeg a fenyő.
Lobognak a gyertyák.
Ünnep van ma, Karácsony
látogatott hozzánk."

Gazdag Erzsi







"Fú a szellő, hull a hó,
a karácsony nagyon jó,
te velem, és én veled:
foghatom a két kezed!
Nem kell nekem ajándék -
csak a kezem szorítsd még!"







"Halld a csengő szép szavát,
Mily vidáman száll!
Fényes titkok ajtaját
Nyitja, nyitja már,

Tárul ajtó, tárul szív,
Zendül a szoba:
Tündökölve ott virít
A karácsonyfa!"

Elek István













"Harang csendül,
Ének zendül,
Messze zsong a hálaének
Az én kedves kis falumban
Karácsonykor
Magába száll minden lélek.

Minden ember
Szeretettel
Borul földre imádkozni,
Az én kedves kis falumban
A Messiás
Boldogságot szokott hozni.

A templomba
Hosszú sorba'
Indulnak el ifjak, vének,
Az én kedves kis falumban
Hálát adnak
A magasság Istenének.

Mintha itt lenn
A nagy Isten
Szent kegyelme súgna, szállna,
Az én kedves kis falumban
Minden szívben
Csak szeretet lakik máma."

Ady Endre: Karácsony







"Ha valakit szeretsz, olyannak látod, akár egy angyalt.
A mosolya bearanyozza a napod. Ez az érzés semmihez se fogható."

Youn In-Wan: Árnybíró







"A házak ablakában távoli fények,
Átölelik hóarcát a didergő télnek,
Csillagszóró szórja nevető sugarát,
Szikrázik tőle a kristályos jégvirág.
Fenyőkből árad a reménység illata,
Bútok és gondotok ne legyen már soha!
Mézízű üzenet az ünnepi kalácson:
Szép legyen, jó legyen az idei karácsony!

(Simon Ágnes: Karácsonyi képeslap)







"A házakban mindenhol kalács illatozzon,
Fenyőfák alatt gyertyaláng ragyogjon.
Szívekbe költözzék nyugalom, s szeretet,
Hozzon a Karácsony békét és örömet!"

Ismeretlen







“Háztól házig, szívtől szívig,
az egyik helytől a másikig -
a karácsony melege és élvezete
mindannyiunkat közelebb
hoz egymáshoz."

(Emily Matthews/







"Higgy abban amit belül érzel
engedd szabadra álmaid. Repüljenek.
Mindened adott, ami ehhez kell.
Hisz csak annyi kell, hogy higgy."

Josh Groban: Believe c. dalszövegének fordítása










"A hó alatt alszanak a házak,
az egész világ csupa varázslat,
s mint valami tündérálom,
jön el hozzánk a békés, szent Karácsony."










"Hóban ébred majd az ünnep,
Minden percben nevet ránk.
Tud-e bármi szebbet adni,
Mint a békés nagyvilág?"

Csondor Kata: Dalszöveg







"Hózuhatagban angyalok szállnak
Hold ezüst hídján hozzád találnak
Tompán suhogó csillogó szárnyak
Rabul ejtő szavak titkolt vágyak

Gyermeki álmok tágra nyílt szemmel
Valóra válnak karácsony éjjel
Ünneplő ruha lágy puha fények
Könnyező szemek áhított ének

Ölelő karok kitárult szívek
Régen feledett ünnepi díszek
Felszakadt sóhaj szívünkből éled
Angyalok szállnak őriznek téged"

Angyalok szállnak










"Itt van a szép, víg karácsony,
Élünk dión, friss kalácson:
mennyi fínom csemege!
Kicsi szíved remeg-e?
 
Karácsonyfa minden ága
csillog-villog: csupa drága,
szép mennyei üzenet:
Kis Jézuska született.
 
Jó gyermekek mind örülnek,
kályha mellett körben ülnek,
aranymese, áhitat
minden szívet átitat.
 
Pásztorjátszók be-bejönnek
és kántálva ráköszönnek
a családra. Fura nép,
de énekük csudaszép.
 
Tiszta öröm tüze átég
a szemeken, a harangjáték
szól, éjféli üzenet:
Kis Jézuska született!"

Dsida Jenő: Itt van a szép karácsony







"Jászolban fekszik, de a világot tartja fent
Emlőkből táplálkozik, de a mindenségről gondoskodik.
Pólyába takarják, pedig a halhatatlanság ruháját viseli.
Tejjel tartják, de imádás illeti.
Nincs szállása, de templomot épít hívei szívében."

Szent Ágoston







"Jeles ünnep, szép zöld fenyő,
csengő csilingel a fákon,-
legyen békés, boldog ünnepetek,
szívemből kívánom!"

SMS







"Jer, jer szép karácsony,
Ó, de régen várunk,
ragyogtasd be hit, reménnyel
a családi házunk.

Enyhítsed és vigasztaljad
a csüggedt lelkeket,
hozzál nekünk békességet
s igaz szeretetet."







"Jégvirág költözzön mindegyik ablakba,
Gőzölgő kalácsból jusson az asztalra.
Legyen sok ajándék szívemből kívánom,
S hogy gazdagon, örömökben teljen a Karácsony!"







"A karácsony akkor igazán karácsony, ha azokat töltjük meg szeretettel,
akiknek a leginkább szükségük van rá.

Ruth Carter Stapleton







"A Karácsony akkor szép,
hogyha fehér hóba lép-
nem is sárba, latyakba...
Ropog a hó alatta."

Csanádi Imre: Karácsony fája







"A karácsony azt üzeni (...):
szeretni és szeretve lenni a legcsodálatosabb és legvarázslatosabb dolog a világon."

Vermes Balázs: lovasíjász







"Karácsonyi csillag fénye
Gyúlj ki ma az égen,
Árassz békét, szeretetet
Mindenki szívébe!

Hirdess nekünk örömhimnuszt,
Isteni szeretet,
Lángoljon fel minden szívben
Az emberi szeretet!

Így lehessen boldog
A mi karácsonyunk,
Jó Istenünk, Édes Atyánk,
Ezért imádkozunk."







"Karácsony estnek fénye hogyha följön,
Elolvad minden, minden bűn a földön
S a tisztaság szül hófehér virágot,
A csillag szór rá biztató világot,
S kik tegnap féltek, dideregtek, fáztak,
Kiket még tegnap százan megaláztak,
Ma elfelejtik tegnapunk vetését,
A fájdalomnak rajtuk nevetését
S szelíden néznek végig a kalácson,
És boldogok, mert megjött szent karácsony."

Móra László: Karácsonyest







"Karácsony éjjel
Angyalok szárnyán jön a békesség közénk,
Csillagok fényét ma a gyertya szórja szét.
Kint bárhogy fúj a téli szél,
Bent az otthon vára véd,
Ma a szívünk összeér."

Szekeres Adrienn: Angyalok szárnyán Dalszöveg







"Karácsonyfa minden ága
csillog-villog: csupa drága
szép mennyei üzenet:
Kis Jézuska született."

Dsida Jenő - Itt van a szép karácsony







"Karácsony fénylő csillaga,
Szikrázva ragyog reánk
Az Úr küldte le hozzánk,
Első szülött fiát.
Ragyogj kicsi csillag!
Szórj ránk szeretetet!
Fényesítsd belülről,
kihűlő szívünket.
Legyen áldott véled,
A szent Karácsony Éj!
Mert a kisded személyében,
Megszületett a Remény."

Jakab Anikó: KARÁCSONYI CSILLAG







"Karácsonyi csillag fénye
gyúlj ki ma az égen,
árassz békét, szeretetet
mindenki szívében
Hirdess nekünk öröm himnuszt
isteni szeretet,
lángoljon fel minden szívben
az emberi szeretet!
Így lehessen nagyon boldog
a mi Karácsonyunk.
Jó Istenünk, Édes Atyánk,
ezért imádkozunk."







,,A karácsony mindig addig tart,
amíg szívvel-szívvel és kéz a kézben állunk."

Dr. Seuss







,,A karácsony nem egy évszak. Ez egy érzés."

Edna Ferber







"A karácsonyi szeretet, amit szívből kaptál, nem maradt benne a jókívánságokban. Az életre kelt, beléd költözött, és minden nap veled lesz. Nem vagy egyedül. Ez a szeretet minden ébredésnél vár, megfogja a kezed, elkísér az utcán, vásárol veled a boltban, és veled együtt dolgozik, végzi a feladatokat. Így a hétköznapok, bármit is hoznak, bármit is teszel, ünnepnapokká válnak. "

Csitáry-Hock Tamás










"Karácsonyi rege,
ha valóra válna,
igazi boldogság
szállna a világra"

Ady Endre: Karácsonyi rege







"Karácsony készül, emberek!
Szépek és tiszták legyetek!
Súroljátok föl lelketek,
csillogtassátok kedvetek,
legyetek újra gyermekek,
hogy emberek lehessetek!"

Wass Albert







"Karácsonykor:
Angyalok szállnak,
Híradást hoznak,
Béke jegyében,
Élet fényében,
Szentség lelkében,
Hívők hitében,
Krisztus képében
Földön jár az Isten.
 
Karácsonykor:
Harangok zúgnak,
Szent igék szólnak,
Imádság szárnyán,
Szíveknek vágyán,
Zsoltárok hangján,
Szeretet hídján,
Bocsánat útján
Mennyben jár az ember."

Dömötör Tibor: Karácsony







"Karácsonykor az angyalok az égről a földre szállnak.
Térjenek be hozzád, s maradjanak nálad!
Boldog karácsonyt!"

sms







"Karácsonykor csillag gyúlt ki Betlehem felett,
Betlehemi istállóban Jézus született.
Karácsonykor szívetekben legyen szeretet,
Jézus útján járjatok, mert Istenhez vezet"







"Karácsonykor az ember mindig hisz egy kissé a csodában,
nemcsak te és én, hanem az egész világ, az emberiség,
amint mondják, hiszen ezért van az ünnep, mert nem lehet a csoda nélkül élni."

Márai Sándor: Az igazi







"Karácsonykor varázsütésre csodák hulláma járja be a világot.
Minden tisztább és szebb lesz ilyenkor."

Norman Vincent Peale







"Karácsony közeleg Adventi csendben,
haloványan lobbanó gyertyafényben.
Hozza a jó hírt a decemberi szél,
jön felénk, Akit vár, Kit a szív remél.

Készülj ember, fogadd Őt nyitott szívvel!
Királyod, Ki jön hozzád szeretettel.
Öltözzön lelked tiszta hófehérbe,
ragyogjon fel benne karácsony fénye!"

Schvalm Rózsa







"Karácsony közeleg... Ünneplőbe öltözött utcákkal, szépen díszített fával, sok-sok finomsággal, talán szeretettel, békességgel, töltődéssel. És ajándékokkal. Sok-sok ajándékkal... de nekem csak egy kell. Egy ajándék. Az igazi. Aki nem ünneptől függ, nem karácsonytól, húsvéttól, születésnaptól. Mert amikor megkapom, az a nap karácsony, húsvét, születésnap. Ünnep. A legcsodásabb ünnep. Az Ajándéktól. Az Igazitól. Tőled."

Csitáry-Hock Tamás: Kicsikincsem







"A karácsony nem az ajándékok,
sokkal inkább a szívünk kinyitásáról szól!"

Janice Maeditere







"Karácsony nem az ész, hanem a szív ünnepe.
És a szív érzi, hogy azok is ott állnak veled a karácsonyfa körül,
akiket a szemeddel nem látsz, és az eszeddel nem hiszel."

Müller Péter: a Life c. magazin Advent oldala







"A karácsony nem csak egy nap, nem lehet csak egy nap,
nem múlik a huszonnegyedik óra leteltével.
Mert a karácsony egy érzés. A szeretet érzése."

Csitáry-Hock Tamás: Mosolyvarázs










"Karácsony a szereteté,
a szeretet mindenkié.
Minden ember boldogsága,
boldog szemek ragyogása
ragyog most a fenyőfára.

A fenyőfa meleg fénye,
fénye lett az ünnep éke,
éke legyen békessége.
Béke, boldogság, szeretet,
töltse be az ünnepedet!"

Lengyel Jolán







"A karácsonyt a szívem mélyén ünneplem és megpróbálom egész évben hordozni magammal."

Charles Dickens







"Karácsony táján - a magányos szobák még magányosabbak (...),
de az emlékek élőbbek és kedvesebbek, olyanok,
mint az elmúlt idők és elmúlt barátok halk, puha ölelése."

Fekete István: Régi karácsony







"Karácsony tájékán sokakban felmerül a vágy,
hogy az ajándékozás kényszere nélkül,
a tárgyak árában mért szeretet helyett
milyen jó volna csak a szívünk melegét adni."

Papp Lajos: Verbum cordis - A szív szava













"Karácsony ünnepén
az a kívánságom.
Legyen boldog mindenki
ezen a világon.
Itt is, ott is mindenütt
legyen olyan béke,
mint amilyen bent lakik
az emberek szívébe."

Pálfalvi Nándor - Karácsony







"Karácsony ünnepén, mindenhol kigyúl a fény,
Minden kéz láthatatlan összeér.
Karácsony ünnepén az egész Föld tekén
Még a könnycsepp is a szeretetről mesél."

100 Folk Celsius - Karácsony ünnepén - Dalszöveg







"Karácsony van! Kisjézusom,
ugye, hallod szavam?
Segíts nekem, hogy még jobban
ismerhessem magam!

Segíts, hogy a testvéremnek
jó testvére legyek,
szeretetem tőled kapjam,
és hogy szeressenek!

Segíts, hogy a szüleimnek
jó gyermeke legyek,
Megérthessem a világot
és az embereket!

Karácsony van, Kisjézusom!
Téged ünnepelünk.
Hit, a béke s a szeretet
legyen mindig velünk!"

Tóthárpád Ferenc: Ugye, hallod szavam?







"A karácsony üzenete: sose vagyunk egyedül."

Taylor Caldwell







Kicsi gyertyák, lobogjatok föl,
Bóduljunk tömjénnek szagán!...
Szép dolog ez!... Így kell csinálni
Minden karácsony-éjszakán...

Ady Endre: Békesség ünnepén







"Kiskarácsony, nagykarácsony, angyal csókja rátok szálljon.
hozzon nektek minden jót, ne csak almát, mogyorót.
Boldogságot, békességet, szép jövőt, melegséget."

Ismeretlen







"Ki szeret, s kit szeretnek, az szegény nem lehet.
Szeretteidre gondolj, s töltsd boldogan az igaz ünnepet!"







"Kívánd, hogy mindaz, amit ma éjjel gondoltál,
ugyanúgy igaz legyen holnap s holnapután!
Kívánj igazi ünnepet, kívánj igazabb életet,
békés karácsonyt mindenkinek!"

Piramis: Kívánj igazi ünnepet!







"A legjobb ajándék bármely karácsonyfa körül: egy boldog család jelenléte."

Burton Hills.










"Legyen veled Karácsony Angyala,
legyen áldás és ünnep az Ünnep,
szeretet simítsa lelkedet,
mikor a csengők megcsendülnek."

Ara Rauch: Angyalfény c. vers







"Lehalkul a város zaja karácsony estére.
Melengeti a lelkünket a kis gyertyák fénye.
Megszületett a szeretet lelkünkben e napon.
Hogy a fáradt embereknek hitet, reményt adjon."







"A legkedvesebb ajándékok nincsenek a fa alatt
Senki nem láthatja őket, nincsen rajtuk díszszalag.
De a fényben, csomagok közt, mindenkinek ott van már
A legkedvesebb ajándék, amit a karácsonytól vár.
Az emberek szívében égő béke és szeretet:
A jóakarat és az ünnep jelentik a legtöbbet."

Virginia Katherina Oliver







Menj el, karácson, menj innen sietve,
Hiszen családok ünnepnapja vagy te,
S én magam, egyes-egyedűl vagyok.

Petőfi Sándor







"Mi lenne, ha a Karácsony sosem érne véget?
Szeretetben és békében kezdenénk új évet?
Mi lenne, ha megváltoznánk, s emberibbé válnánk?
Mi lenne, ha meg is tennénk, nem csak megpróbálnánk?"

Aranyosi Ervin: Mi lenne...







Mikor szent karácsony angyalai szállnak,
öröm a vendége, minden igaz háznak.
Eltörpül ilyenkor a lárma, az árnyék,
s megszépül a szivben minden igaz szándék.

Mert Karácsony este Isten jár a földön,
hogy templomává váljék palota és börtön.
Mikor szent Karácsony csillagfénye árad,
termo öle nyilik minden barázdának.

S mig száll a szikra a fenyő ágon,
szóródik a sok mag szerte a világon.
A megszentelt földbe az Isten veteget,
s minden elvetett mag szeretetet terem.

/ Karácsonyi szeretet /







"Mikor szent karácsony csillagfénye árad,
Kevesebb a könnycsepp, kevesebb a bánat.
Akinek asztalán nincs kalács, csak kenyér,
Káromló szó helyett imát susog szegény,
Hisz karácsony este Isten jár a földön,
Hogy a nyitott sebre, fehér gyolcsot kössön.

Mikor szent karácsony ajtót nyit a szíven,
Súgja a gazdagnak, hogy máson segítsen!
Értse meg a könnycsepp kínzó kiáltását,
Nincstelen testvérek boldogtalanságát,
Hogy karácsony este: palota és börtön
Széppé szépüljön, ha Isten jár a földön!

Mikor szent karácsony angyalai szállnak,
Öröm a vendége minden magyar háznak.
Eltörpül ilyenkor a lárma, az árnyék
S megszépül a szívben mindmegannyi szándék,
Mert karácsony este Isten jár a földön,
Hogy templommá váljék palota és börtön!

Mikor szent karácsony csillagfénye árad,
Termő öle nyílik égi barázdáknak
S amíg száll a szikra a fenyőfa ágon:
Szóródik a sok mag szerte a világon.
A megszentelt földbe az Isten veteget.
Minden elvetett mag: szeretet! szeretet!"

Móra László: Karácsony este







"Minden szívből szóló karácsonyi énekben, a kandalló ropogásában és melegében, az ünnepi ebéd közben, a beszélgetésben és nevetésben, minden képeslapban, amit egy barát vagy a család küldött, minden, amit ebből meghallunk, és ami elgondolkodtat bennünket, az maga a szeretet."

Noreen Braman










"Mint mikor hó esik,
sűrű nagy pelyhekbe,
úgy hintem szeretetem
én is Mindenkire.
Nem teszek kivételt,
eljút mindenhova,
ez az ajándékom,
nem fogyhat el soha.
Lelkem lángja lobogva
gyújtsa a fényeket,
így kívánok Mindenkinek
Boldog ünnepeket!"

Lengyel Jolán







"Mosolyogjanak az angyalok
Édes kis hazánkra,
Szórjanak szeretet a hópihékkel
Az egész országra.
Égjen gyertya, legyen kalács
Minden magyar házban,
És legyen békesség végre
A magyar hazában."

Bálintné Miklós Éva










"Ne a hóban, csillagokban,
Ne ünnepi foszlós kalácson,
Ne díszített fákon, hanem
A szívekben legyen karácsony!"

Szilágyi Domokos: Karácsony c. vers










"Ne feledd, ha a karácsony hiányzik a szívedből, akkor a fa alatt sem találsz rá!"

Charlotte Carpenter







"Nem az ajándék értéke számít, hanem a szeretet az ember szívében."

A farm, ahol élünk c. film






 
"Nem hallod-e? kopogtat valaki ...
Told hátra, édes anyjok, a reteszt!
Setét van künn s erősen fú, esik ...
Ereszd be a szegény utast, ereszd!"

Tompa Mihály: Karácson estéjén







"Nem időpont vagy időszak a karácsony, hanem lelkiállapot.
Békességben, jóakaratúan és könyörületesen élni -
ez a karácsony igazi szelleme."

Calvin Coolidge






 
"Nem látni őt, nem hallani,
nem szólni és nem vallani,
imádni híven, nem feledni,
folyton szeretni.
 
A két karunk felé kitárni,
a semmiségbe nézni, várni,
s ha nem jön, úgy is rámeredni,
mindig szeretni.
 
Szenvedni s bírni, egyre bírni,
nem érni el és sírni, sírni,
elhullani, könnyben feredni,
mindig szeretni.
 
Nem látni őt, nem hallani,
nem szólni és nem vallani,
de láztól és vágytól veretni
s mindig szeretni."
 
Armand Sully-Prudhomme: Sóhaj - Ford Kosztolányi Dezső







"Nem veszekednénk többé, nem ócsárolnánk, nem gáncsolnánk egymást, családon, közösségen, nemzeten belül békét kötnénk egymással, és úgy haladnánk együtt, ahogy testvérekhez illik, egy szebb jövendő felé.

Megbocsátanánk az ellenünk vétkezőknek, úgy viselkednénk magyar testvéreinkkel szemben, mint ahogy tőlük elvárjuk, hogy velünk szemben viselkedjenek
Hibakeresés helyett megértéssel közelednénk egymáshoz, gyanakvás helyett bizalommal, gyűlölet helyett szeretettel.

Egyszerre csak megszűnne minden pártoskodás, minden széthúzás, rágalmazás, irigység, káröröm és önző elfogultság.
Valóban egy nemzet fiaivá válnánk, testvérekké egymás szeretetében és nemzetünk szolgálatában."

Wass Albert: Karácsonyi levél







"Nem volna más vallás,
Nem volna csak ennyi:
Imádni az Istent
És egymást szeretni...
Karácsonyi rege
Ha valóra válna,
Igazi boldogság
Szállna a világra..."

Ady Endre: Karácsony c. vers







"Néha a legapróbb családi hagyományok szülik a legdrágább emléket."

Nicole Wise







"Nől a dér, álom jár,
hó kering az ág közt.
Karácsonynak ünnepe
lépeget a fák közt.

Én is, ládd, én is, ládd,
hóban lépegetnék,
ha a jeges táj fölött
karácsony lehetnék."

Weöres Sándor: Nől a dér, álom jár










"Segítettem díszíteni,
s azt mondtad, hogy szép vagyok!
Úgy döntöttem, Karácsonykor,
itt a fádon maradok.
Én leszek a legszebb díszed,
s szívemben a szeretet.
A fenyő, s a többi díszek,
adnak hozzám keretet..."

Aranyosi Ervin: A legszebb dísz a fán







"Szálljatok le, szálljatok le
karácsonyi angyalok!
Zörgessetek máma este
minden piciny ablakot!
Palotába és kunyhóba
nagy örömet vigyetek,
Boldogságos ünnepet!"

Gryllus Vilmos: Szálljatok le.. Dalszöveg







"A szeretet akkor él, ha minden nap igaz,
néhány szép pillanat az évekre nem vigasz.
Akit sokszor megbántottál, talán ma megbocsát,
de ha elfújtad a gyertyát, őrizd meg a fényt tovább!"

Berkes Gábor







"Szeretet ünnepe,
Ragyogó karácsony,
Nincs nálad áldottabb
Ünnep a világon!
Míg örömláng gyúl ki
Zöld fenyőid árnyán:
Ringatózik lelkünk
Boldog béke szárnyán."

Endrődi Sándor










"Szép Tündérország támad föl szívemben
Ilyenkor decemberben.
A szeretetnek csillagára nézek,
Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,
Ilyenkor decemberben."

Juhász Gyula: KARÁCSONY FELÉ







"Tudod karácsonykor az ember mindig hisz egy kissé a csodában,
nemcsak te és én, hanem az egész világ, az emberiség,
amint mondják, hiszen ezért van az ünnep, mert nem lehet a csoda nélkül élni."

Márai Sándor







"Az Úr Jézus, látva a bonyodalmat, maga vette föl a csengőt s megrázta jó erősen, amitől nyomban szélesre tárultak a kapuk, s a nép betódulhatott az égi kupolaterembe. Jézus parancsára széles kört hagytak szabadon a karácsonyfa körül az égi magyarok számára, akik utolsónak vonultak be, ünnepélyes elfogódottsággal, hogy elfoglalják a megtisztelő helyet. Mikor aztán mindenki együtt volt, az Úr Jézus megadja a jelt: gyúljanak hát ki az emlékezésnek lángjai a magyar karácsonyfán!

Elsőnek az ősz István király lépett a fához s néma méltósággal gyújtotta rajta az első gyertyát. Sorra követték az Árpád-ház tagjai, Hunyadiak, Zrínyiek, Rákócziak s a többiek mind, hosszú, hosszú sorban. ,,Pro libertate", suttogta a nagyságos fejedelem, s Petőfi Sándor keze reszketett, amikor kinyúlt a márciusi ifjak emlékének gyertyája felé. S rendbe kigyúlt az egész magyar történelem, s ott ragyogott pazar fényben a mennyei palota közepén, egész világ csodálatára. S mikor már minden gyertya égett a karácsonyfán, előlépett öreg Csikay Gyuri, esett vállú hajdani kolozsvári cigányprímás, állához emelte kopott hegedűjét, s felsírt a húrokon a magyar ,,Mennyből az angyal..." De olyan szépen, olyan szívfájdítóan, hogy még az Úr Jézusnak is megkönnyesedett tőle a szeme, s ártatlan kicsi angyalkák a háttérben csupa gyönggyel sírták tele a padlót."

Wass Albert: Magyar karácsony az égben







"Ünnepe a szeretetnek,
Isten hozott szép karácsony,
Boldogságot, békét árassz,
Szerteszét a nagyvilágon.
Fényes szárnyú égi angyal,
Itt a földön hányan várnak,
Hogy berepülj hozzánk is,
Félve-várva ajtót tárnak.
Hozd meg azt mindenkinek,
Miért küzdött, mire vágyott,
S hol nem lángol szeretet,
Minden szívbe gyújts világot"







"Van a csoda... Karácsony csodája. Amire várunk. És ami teljesedik. De ez a csoda nem a színes szalagokkal átkötött dobozokban rejlik. Nem a feldíszített zöld fenyő alatt találod. Ezt a csodát másutt kell keresni, másutt lehet megtalálni. Ez a csoda a kedves szavakban, őszinte, szívből jövő kívánságokban, szerető érzésben érkezik. És kell ennél nagyobb ajándék? A következő háromszázhatvanöt napban ezek kísérnek, ezek adnak erőt. Nem a csomagokban lapuló tárgyak, hanem csakis ezek. Csak ezek... Ez a karácsony csodája."

Csitáry-Hock Tamás: Mosolyhíd







Van-e érzés, mely forróbban és sejtelmesebben megdobogtatja az emberi szívet, mint az ünnep és a várakozás izgalma?

Márai Sándor: Vendégjáték Bolzanóban







"Víg ünnepre készülődünk,
esteledik már.
Szobánkban a szép fenyőfa
teljes díszben áll.
Zöld ágain kis csomókban
puha vattahó,
tűlevél közt víg aranyszál,
fel-felcsillanó.
Itt is csillog, ott is ragyog,
mint a napsugár,
s csilingelő csöpp csengettyű
édes hangja száll,
akárcsak az erdőben a
dalos kis madár.
Csitt csak! Figyeld mit is suttog
szép fenyőfánk most neked?
- Halló itt az erdő beszél!
Sürgős fontos üzenet:
Kívánunk ma mindenkinek
szép fenyőfa ünnepet!"

B. Radó Lili: Mit üzen az erdő?







"A világ elhallgat,
Mert csoda kezdődik,
A sok szép fa körül,
Varázsfény tündöklik.

Magától megszólal
Egy kis csengő hangja,
Így jelzi eljöttét
Közénk a Jézuska!

Talán most teljesül
Majd az összes álmunk!
Az, amit reméltünk,
S már nagyon kívántunk.

Itt van a szenteste,
A boldog karácsony.
Béke és szeretet,
Az Isten megáldjon!"

Veniam: Szenteste

















 
 
0 komment , kategória:  Karácsony - Újév  
[Advent angyalai
  2022-12-16 19:15:33, péntek
 
 





ADVENT ANGYALAI


SlidePlayer

Link








Az első vasárnap angyala

Négy héttel karácsony előtt valami nagyon fontos dolog történik: egy angyal kék köpenybe öltözve leszáll az égből, hogy közelebb húzódjon az emberekhez. Azok, akik jól figyelnek, meghallják a hangját. Ma van az első napja, hogy az angyal először szól, s keresni kezdik azokat, akik meg tudják és meg akarják hallgatni őt.







A második vasárnapi angyala

A második adventi vasárnapon piros palástba öltözött angyal száll le a mennyekből, kezében egy nagy serleget hoz. Az angyal észrevétlen végigmegy a világ összes házán és lakásán, mert valamit keres. Tiszta szeretetet minden ember szívében. Ezt a szeretetet teszi a serlegébe, s viszi majd vissza a mennybe. Mindazok. akik a mennyben élnek, fogják ezt a szeretetet, s fényt készítenek belőle a csillagoknak. Ezért olyan jó felnézni a hunyorgó, ragyogó csillagokra.







A harmadik vasárnap angyala

Advent harmadik vasárnapján egy fehér ragyogó angyal jön le a földre. Jobb kezében egy fénysugarat tart, amelynek csodálatos ereje van. Odamegy mindenkihez, akinek tiszta szeretet lakik a szívében, s megérinti fénysugarával. Azután a fény ragyogni kezd az emberek szemében, s elér a kezükhöz, lábukhoz és egész testükhöz. Így még az, aki a legszegényebb, legszerencsétlenebb az emberek között, az is átalakul, s megszállja a béke, a tiszta szeretet és a boldogság érzése.







A negyedik vasárnap angyala

A karácsony előtti utolsó vasárnap egy nagy, lila lepelbe öltözött angyal jelenik meg a mennybolton, és járja be az egész Földet. Kezében lantot tart, és azt pengeti. Közben szépen énekel hozzá. Ahhoz, hogy meghallhassuk, jól kell figyelnünk, s szívünknek tisztának kell lennie. A béke dalát énekli. Sok kis angyal kíséri, s együtt énekelnek. Daluktól valamennyi mag, amely a földben szunnyad, felébred, így lesz majd új élet tavasszal a Földön.






...és a karácsony












 
 
0 komment , kategória:  Karácsony - Újév  
Advent
  2022-11-27 19:00:44, vasárnap
 
 













ADVENT




Amikor azt hallja, már csak 4 hét van karácsonyig, rögtön a lázas készülődés és a karácsonyi ajándékok vásárlása jut eszébe. Az advent jelentése azonban eredetileg egészen más.

Az advent valódi jelentése - a várakozás, a nyugalom, az elmélkedés, az adakozás és megnyugvás időszaka. Az advent a karácsony napját megelőző negyedik vasárnaptól számított időszak. A legtöbb ember számára ez a rohanás, az ajándékok beszerzésének, a takarítás, a kalácssütés és a készülődés időszaka. Nem szabad megfeledkeznünk azonban az advent valódi, fő küldetéséről.

Amikor várakozunk, sosem magunkra gondolunk közben, hanem arra, akit várunk. Törekedjünk ezért rendületlen arra, hogy az adventi időszakban létrejöjjön maga a találkozás ember és az ő Istene között!







Alszol? Ember! Ébredj gyorsan,
De ne csak ébredj, kelj föl nyomban!
Vagy nem tudod tán mi történik?
Eljő újra a Megváltó.
Ne légy hát rest, mert az időt nem tudhatod,
Talán már holnap megláthatod.


Az advent szó latin eredetű. Az "adventus" jelentése "eljövetel" és a Megváltó eljövetelére utal. Advent tehát a keresztények számára a Megváltó eljövetelére levő várakozás jegyében és a karácsonyra történő lelki felkészülés jegyében telik. Korábban advent alatt szokás volt böjtöt tartani, miután karácsony estéjén naplemente után kezdődött az ünnepi karácsonyi időszak.

Az advent az egyházi, vagyis a liturgikus év első időszaka és 4 hétig tart. A negyedik adventi vasárnapot december 25-én Jézus Krisztus születésének ünnepe követi. Az első adventi vasárnap lehet a november 27. és december 3. közötti napok valamelyike, így az utolsó vasárnap akár december 24.-re is eshet.

Az advent története

Feljegyzésekből tudomásunk van már az 5. században Ravenne-ben és a 6. században Rómában tartott adventi istentiszteletekről. Sok helyen gyakran eltérő volt a vasárnapok száma, mivel a karácsony előtti advent 4, illetve 6 hétig is tartott. Végül VII. Gergely pápa négyben határozta meg az adventi vasárnapok számát. Minden adventi vasárnapnak, az első kivételével, megvolt a maga népies elnevezése: bronz-, ezüst- és aranyvasárnap. Az adventi időszakhoz számtalan hagyomány és szokás kapcsolódik.

Az ünnepi várakozás jelképe az adventi koszorú. Ezen kívül a gyerekek adventi naptárral szokták számolgatni a karácsonyig hátralevő napokat. Az utcai fényeket és a lakóházak díszkivilágítását advent első napján szokták beüzemelni.

Advent jellegzetes szimbóluma az adventi koszorú, melyen 4 gyertya van. Minden héten egy gyertyával többet gyújtunk meg rajta. Három gyertya kék, vagy lila színű, egy pedig rózsaszínű. A lila szín jelképezi a bűnbánatot és a megtérést, a rózsaszínű gyertya az öröm és a boldogság szimbóluma.

Az első adventi vasárnapon az első lila gyertyát gyújtják meg, mely tulajdonképpen Jézus Krisztus megszületését jövendölő próféták emlékének gyertyája.
A második adventi vasárnapon a második lila gyertyát, az ún. betlehemi gyertyát gyújtják meg, mely a szeretetet és Jézus jászolát jelképezi.
A harmadik adventi vasárnapon a rózsaszínű, az ún. pásztorgyertyát gyújtjuk meg, mely az örömet és a böjti időszak végét jelképezi.
A negyedik adventi vasárnapon az utolsó lila gyertyát, az ún. angyali gyertyát gyújtják meg, mely a békesség és nyugalom szimbóluma.







ADVENT


Valaki jön - de te nem veszed észre!
Valaki közeledik hozzád - de te bezárkózol!
Valaki kopog nálad - de te átalszod látogatását!
Valaki belép hozzád - de te házon kívül vagy!
Valaki nálad lakik - de te kidobod őt!
Valaki feltárulkozik - de te a szavába vágsz!
Valaki vár rád - de te hátat fordítasz neki!
Valaki segítséget kér - de te megkeményíted szívedet!
Valaki ajándékot ad neked - de te elásod azt!
Valaki végtelenül ráér - de veled sosem lehet beszélni.
Valaki nyugalmat hoz - de te szétszórt vagy!
Valaki jön - de te csak magadat látod!
Amíg csak jön - mindig megváltozhatsz!

Forrás: Publik-Forum Extra, Barmherzigkeit,







ADVENTI CSENDBEN


Adventi csend van.
Nincs hang, csak lélek-beszéd.
Adventi csendben
Lehullok, Uram, eléd.
Adventi csendben
Csak hitem kis mécse ég;
Adventi csend van.
Köröttem mély a sötét.

Adventi csend van...
Készül-e, mond, a szíved?
Adventi csendben
Gyümölcsöt hoz-e hited?
Adventi csendben
Szunnyadsz tán? Lámpád nem ég?
Adventi csend van...
Krisztus vár éretted még.

Almási Mihályné










ADVENTI HÍRNÖK, FRISS FENYŐÁG
Dallam: H. Rohr
Szöveg: M. Fresch nyomán Hamar István


1. Adventi hírnök, friss fenyőág.
Lobog az első gyertyaláng!
Karácsonyt várva lázban a föld,
Isteni gyermeket köszönt.
Ujjong a szívünk, dalra gyúl,
Nincs már messze az Úr!

2. Adventi hírnök, friss fenyőág,
Lobog már két kis gyertyaláng!
Ha zörget Jézus, jól figyelj ám,
Betér a szívünk ajtaján!


Ujjong a szívünk, dalra gyúl,
Nincs már messze az Úr!

3. Adventi hírnök, friss fenyőág,
Lobog már három gyertyaláng!
Múlnak az évek, életünk száll,
De utunk végén Jézus vár!
Ujjong a szívünk, dalra gyúl,
Nincs már messze az Úr!

4. Adventi hírnök, friss fenyőág,
Lobog már négy kis gyertyaláng!
Azt mondta Jézus: visszajön még,
Újjá lesz akkor föld és ég!
Ujjong a szívünk, dalra gyúl,
Nincs már messze az Úr!

Adventi hírnök - Videó

Link

Link







Advent, advent,
egy kis gyertya ég.
Először egy, aztán kettő,
majd három, és négy.
És a kis Krisztus megszületett!
És a kis Krisztus megszületett!







ADVENTI GYERTYÁK

Meggyulladt az első gyertyám
Ádvent első vasárnapján.
Hosszú percekig néztem a lángját,
Eszembe juttatta az Úr Jézus jászlát.
Ott jártam gondolatban én is,
Hallottam róla, de meglepett mégis.
Az a kép, amit itt láttam,
Nem volt olyan, mint vártam.

Meggyulladt a második gyertyám
Ádvent második vasárnapján.
Hosszú percekig néztem a fényét,
Eszembe juttatta a csillag tündöklését.
Messze-messze elmentem,
Hogy láthassam végre Mesterem.
Csillag fénye hosszan vezetett,
Siettem, hogy megleljem a gyermeket.

Meggyulladt a harmadik gyertyám
Ádvent harmadik vasárnapján.
Megéreztem kellemes melegét,
Eszembe juttatta az Isten szeretetét.
Az Isten elküldte a Megváltót.
Mégsem nyitottak Neki ajtót.
Az Isten lealázta hozzánk magát,
Elküldte egyetlen szeretett Fiát.

Meggyulladt a negyedik gyertyám
Ádvent negyedik vasárnapján.
S ahogy a gyertya szélén folyt le a viasz,
Eszembe jutott az egyetlen vigasz.
Hogy nekem is megszületett a Megváltó,
Szívemen nyitva van neki az ajtó.
Ádventkor született meg nekem,
Most már Uram és Mesterem.







ADVENT ANGYALAI







AZ ELSŐ VASÁRNAP ANGYALA


Négy héttel karácsony előtt jelenik meg az első adventi angyal. Egy angyal, kék köpönyegbe öltözve, leszáll az égből, hogy közelebb húzódjon az emberekhez. A legtöbb ember ezt észre sem veszi, mert túlságosan el van foglalva mással. De azok, akik jól figyelnek, meghallhatják a hangját Ma van az első napja, hogy az angyal először szól, s keresni kezdik azokat, akik meg tudják és meg akarják hallgatni őt







A MÁSODIK VASÁRNAP ANGYALA

A második adventi vasárnapon piros palástba öltözött angyal száll le a mennyekből, kezében egy nagy serleget hoz. Az angyal észrevétlen végigmegy a világ összes házán és lakásán, mert valamit keres. Tiszta szeretetet minden ember szívében. Ezt a szeretetet teszi a serlegébe, s viszi majd vissza a mennybe. Mindazok, akik a mennyben élnek, fogják ezt a szeretetet, s fényt készítenek belőle a csillagoknak. Ezért olyan jó felnézni a hunyorgó, ragyogó csillagokra. 







A HARMADIK VASÁRNAP ANGYALA

Advent harmadik vasárnapján egy fehéren ragyogó angyal jön le a Földre. Jobb kezében egy fénysugarat tart, amelynek csodálatos ereje van. Odamegy mindenkihez, akinek tiszta szeretet lakozik a szívében, és megérinti a fénysugarával. Azután ez a fény ragyogni kezd az emberek szemében, és elér a kezükhöz, lábukhoz, egész testükhöz. Így, még aki a legszegényebb, legszerencsétlenebb az emberek között, az is átalakul, és hasonlítani kezd az angyalokhoz, feltéve, hogy tiszta szeretet lakozik a szívében.







A NEGYEDIK VASÁRNAP ANGYALA

A karácsony előtti utolsó vasárnap egy nagy, halványlila lepelbe öltözött angyal jelenik meg az égbolton, és járja be az egész Földet. Kezében lantot tart, azt pengeti, és közben szépen énekel hozzá. De ahhoz, hogy meghallhassuk, szívünk tiszta kell, hogy legyen, és jól kell figyelnünk. A Béke nagyszerű dalát énekli. Sok kis angyal kíséri, s együtt énekelnek. Daluktól valamennyi mag, amely a földben szunnyad, felébred, így lesz majd új élet tavasszal a Földön.







Albert Ferenc: ADVENT KOSZORÚJA


Dér didereg alvó fákon,
fehér éjben advent kopog;
gyarló lelkünk készen álljon,
s az áldás is ránk találjon,
színes gyertyák fénye lobog.
Fenyőgyanta friss illata
tölti be a meleg otthont;
világol egy lila gyertya,
embereknek hitet adva,
Krisztusunk megváltást hozzon.
Kopog a második vasárnap;
egy pár lila gyertya fénylik;
reményt nyújtva a családnak,
kik csak Messiásra várnak;
s fények kúsznak magas égig.
Lobban három gyertya lángja,
egy rózsaszín, s öröm e hír.
Dicsértessék Szűz Mária,
néhány nap és áldott álma:
jászlában a Kisded felsír.
Ünnep előtt vasárnapon
lángoljon négy gyertya fénye,
fényük szeretetet ontson!
Áldott legyen a karácsony,
s a Megváltó születése!







Aranyosi Ervin: ADVENT - ELSŐ GYERTYA


Advent első vasárnapján
felgyullad egy gyertya fénye.
Melegítse át szívedet,
legyen fénylő eredménye.

Kezdődik a csodavárás,
ahogy egykor Jézust várták:
szeretettel, bizalommal,
a tűz lángját körül állták.



A megváltó tiszta fényt hoz,
szeretetet, ami éltet.
Felemel a puszta földről,
Isten fiává fogad téged.

Szeretettel tárd ki lelked,
öleld át a nagyvilágot,
kívánd azt, hogy minden ember
itt a Földön, legyen áldott!







Ágh Tihamér: ADVENTKOR


Ködös hajnal-órák, tejszínű reggelek,
a földön sárguló, elkínzott levelek.
Az ég hólyagszemén nem tör át a nap
sugárnyalábja felhőtlen megakad.
Az ősz lassan lépked, majd télbe borul
és ahogy megvirrad, be is alkonyul...
Este tompa fények remegnek az utcán,
megtörnek a tócsák fodródzó foltján.
De a hétköznapok bágyadt szürkesége
nem törheti meg azt, ami bennünk béke.
Lelkünkben reménység, a szívünkben áldás:
Ránk köszöntött advent,
boldog Jézus-várás.







Babits Mihály: ADVENTI KÖD (részlet)


...És lesz-e még
hogy fölfakad
a borulat,
s küld-e a nap
egy sugarat,
mint vért a seb,
vagy megfuladt
a köd alatt?


És lesz-e még
lángja elég
hevítni, mint
valaha rég
e földi lét
fagyát s az ember
vak életét
valaha még?





Benkő Gabriella: A NÉGY GYERTYA


December reszket az éjben,
 Fehér hó, a sötétségben.
 A négy gyertya gyújtva, készen,
 Karácsonykor ünnep lészen.
 
 Én vagyok a béke lángja,
 Szól az egyik, s meg is bánja.
 Béke úgy sincs. Miért égjek?
 Elaludt, csak füstje kéklett.

 Másik így szól és meglobban.
 hit a lelkekben alig van.
 nem kell a hit lángja többet
 Elhagyhatjuk ezt a földet.

Most a harmadik gyertyácska
Szólt csendesen, önmagába.
A szeretet lángja vagyok,
Hideg földön most meghalok.

Csak az utolsó kis gyertya,
Lángja remeg, fel nem adja,
A remény sugara vagyok
Soha, soha meg nem halok.

Aztán áthajolt kecsesen,
Lángjával lobbantott hiten.
Majd a szeretethez fordult,
S titokban könnye kicsordult.

Meggyújtotta annak lángját,
S a fény vitte angyal szárnyát,
megérintve béke csonkját,
Lángra lobbantva a gyertyát.

Minden karácsonykor súgja,
Ez az égő kicsi gyertya:
Én a remény lángja vagyok,
Soha, soha meg nem halok.







Bedő Gábor: CSENDES AZ ADVENT


Csendes az Advent, várakozunk,
Csendes az Advent, vágyakozunk,
Kicsit elmerülünk, kicsit belülről nézzük magunk,
Kik is vagyunk mi, lényünkből másnak mit adhatunk,
Mert bizony adni kell, adni folyton,
Minden jótett csillaggá válik az égbolton,
Aztán este gyönyörködik bennük,


Emlékezni, elmélkedni, jótettünk ragyog bennük,
Csendes az Advent, gyülekeznek az égen a csillagok,
Így szép az Advent:
Te adhatsz,
Ő adhat,
Mi adhatunk,
Mindannyian, bizony mindannyian:
Valakinek Angyala Vagyunk.







Benkő Gabriella: A NÉGY GYERTYA


December reszket az éjben,
Fehér hó, a sötétségben.
A négy gyertya gyújtva, készen,
Karácsonykor ünnep lészen.

Én vagyok a béke lángja,
Szól az egyik, s meg is bánja.
Béke úgy sincs. Miért égjek?
Elaludt, csak füstje kéklett.

Másik így szól és meglobban.
hit a lelkekben alig van.
nem kell a hit lángja többet
Elhagyhatjuk ezt a földet.

Most a harmadik gyertyácska
Szólt csendesen, önmagába.
A szeretet lángja vagyok,
Hideg földön most meghalok.

Csak az utolsó kis gyertya,
Lángja remeg, fel nem adja,
A remény sugara vagyok
Soha, soha meg nem halok.

Aztán áthajolt kecsesen,
Lángjával lobbantott hiten.
Majd a szeretethez fordult,
S titokban könnye kicsordult.

Meggyújtotta annak lángját,
S a fény vitte angyal szárnyát,
megérintve béke csonkját,
Lángra lobbantva a gyertyát.

Minden karácsonykor súgja,
Ez az égő kicsi gyertya:
Én a remény lángja vagyok,
Soha, soha meg nem halok.







Csata Ernő: ADVENT


Jöjj el, várva várt
lelkek vigasza,
szeretni vágyás,
konok szívekbe
irgalom, megbocsátás.
Jöjj el közénk,
magasztos égi áldás,
ajkakon viruló
örömkiáltás.
Sűrű ködbe burkolt,
gyűlölet,
sötét vakság,
ne kisérts,
most
a gyertyaláng
értünk, bennünk,
velünk lobog,
amíg,
millió szív
a nagy csodáért
dobog.







Demján Irén: ADVENT


Dér-csipkés hajnalok
harangkondulása.
Surrangó lépések nesze.
Áhított születés gyermeki
Csodája.
Lelkekben szeretet tüze.

Ó, jöjj el, várunk
Ünnepek-ünnepe...







Dömötör Ilona: ADVENTI ESTÉN


A sárra köd terül, vékonyka fátyol.
Sötétkék égen aranyhold világol.
A köd nem ér az égig.

A szívre gond borul, aggasztó, könnyes.
A kézhez bűn tapad, bomlasztó, szennyes.
A lélek az ég felé tör.







Dsida Jenő: KÖZELEG AZ EMBERFIA


Tudom, hogy közeleg már a jó ember fia,
aki nem tőlem és nem tőled kap életet.
Néhány pásztornak, akik sohasem öltek
nyulat, nem hordoznak emberölő
szerszámot, megjelenik az angyal és
megjelenik a csillag és tele lesz dallal
a decemberi hegyoldal. Csak ránézünk a kisdedre
és tudni fogjuk, hogy Ô az.
Eljönnek az acéltrösztök fejedelmei,
a petroleumbányák frakkos császárai
s könnyel a szemükben letérdelnek elé.
Mert Ô lesz, akinek legtisztább kék a szeme,
legerősebb lészen a karja és szelid arcáról ragyog
az örök épitők acélos vidámsága.
Ô megmutatja minden vándornak az útat,
minden töprengőnek az igazságot, minden
haldoklónak az életet. Ô megmagyarázza
nekünk a gépek dalának igazi értelmét,
megmagyarázza és megáldja a fáradt költőt
legsajgóbb szavait és mosolyogni fog és kék
fehér galamb fog ülni a vállán kétfelől.
Ô nem ad országot nekünk, hanem otthont,
nem ad fegyvert, hanem kenyeret.
Ma még sirunk,
mert a mosolygás nem én vagyok.
Ma még sötét
van, mert nem jöttem világosságnak,
hanem hogy bizonyosságot tegyek a világosságról.
Már közeledik az éj, mely szüli a Hajnalt.
Eljön Ô, minden bizonnyal eljön.







Fejes Ádám: ADVENTI ÖRVENDEZÉS


Utaidat vágyva kerestem,
S utaid megtaláltak engem.
Csodáidat látni akartam,
S ámulok rajtuk szakadatlan.

Titkaidat bogoztam egyre,
S most, mint gyermek az egyszeregyre,
úgy nézek rájuk, dicsekedvén,
ujjong szívem kegyelmed kedvén;
mert szereteted egyszerűség,


irgalmasságod csupa hűség,
s egy értelme van a keresztnek:
hogy megkerestek és szeretnek!
Hát hirdetem, hogy útja száz van
minden szívhez a nagyvilágban,
keresni kell és rátalálni ma,
akinek Ő a vágya álma;
kinek batyuja az a ,,nincsen",
megtalálja a gazdag Isten.







Filipszky Baran Ilona: ADVENTI KÖSZÖNTŐ


Harmatozzatok ti Égi magasok.
Mindenki lelkét, tisztára mossátok!
Legyen minden ember, szíve hófehér,
Így majd a szeretet mindenkit elér.

Földön az emberek békében élhetnek,
A tiszta lelkek hozzád igyekeznek.
Én édes Istenem, legyél mindig velünk,
Így a Szent lelked, mindig érezhetjük.

Add Uram békédet és tiszta szívedet,
Hogy az emberek közt szeretet legyen.
Hogyha reánk nézel, örömöd leljed,
Minden ember boldogan élhessen.

A szeretet szárnyán repülni veled,
Így a mi életünk boldogabb lehet.
Te hozzád Istenem, én felsóhajtok,
Imádkozom, és nyugalmat kapok.

Adventnek ünnepén téged köszöntelek,
Szűzanyám, hogy fiad megszülessen.
A szép zöld fenyőfák ontják illatukat,
Az emberek várják, megváltójukat.







Guti Tünde: ADVENT


Nekem mit jelent az advent?
Nem a gyertyák fényét,
hanem messiási díszben
Jézus visszatértét.

Nekem mit jelent az advent?
Nem meleg kalácsot,
hanem égi szeretettel
érkező világot.

Nekem mit jelent az advent?
Szívben várakozást.
Lelkem vágyik látni Jézust,
boldog találkozást.

Nekem mit jelent az advent?
Minden teljesedik!
Mit próféták megígértek,
Krisztus megjelenik!

Nekem mit jelent az advent?
Nem a versfaragást,
de az Úr jelenlétében
csendes megmaradást.

S neked mit jelent az advent?
Illatos koszorút?
Látsz-e gyertyafényen túlra?
Várod-e a Fiút?







Haluszka Margit: A MEZŐK IS PRÉDIKÁLNAK


November végi fáradt, szürke tájon -
az elmúlásnak síró dala kél.
Fönt mozdulatlan felhőóriások;
ólomlepellel közeleg a tél.

Lelkem, szívem száz marok szorítja,
sóhaj rezdül át egész lényemen:
bútól s gondtól kavaró életemben
ó adj egy biztató jelt, Istenem!

s a jelre várva nézem, egyre nézem
a hervadást mint lassú temetést,
s meglátom hirtelen a messze nyúló,
zölden zsendülő őszi új vetést.

S az Isten szól a fűszálon keresztül:
,, Miért gyötörnek régi s új sebek?
Ádventi zöld van minden szürkeségben,
miért nem látod, s miért nem keresed?"

Megértem, amit a mező üzent most,
s míg elnézem a zsenge, új vetést:
megköszönöm szívem mélyén a néma
s oly sokatmondó igehirdetést!







Jószay Magdolna: ADVENT


Pelyhedzik a friss hó, ezüstös fák, új tél
tisztít, hűsít, frissít, új álmokat ígér.
Megváltó születik, közeleg a szent éj,
Emberszívekbe költözik a remény.

Éveink fogynak, ám szívünk fiatal...
Ahogy roppan a hó, lelkünkben szól a dal.
Remény és tisztaság, élet és jóság,
Hozd mindezt el nekem, fényes úr-angyal!










Juhászné Bérces Anikó: ADVENTI FÉNYEK


Advent első vasárnapján
fellobban egy gyertyaláng,
REMÉNY-t hoz a szürkeségbe,
mikor fénye ránk talál.

Három társa lángra várva
az adventi koszorún,
bennük rejlő fény-üzenet
átsugárzik a borún.

Hét nap múlva párban lobog,
kis fáklyaként világít,
s erőre kap lelkekben az
égiektől táplált HIT.

ÖRÖM-ünnep közelg` hozzánk,
hirdeti a harmadik,
lélek húrján zenét sugall,
óda hangja hallatszik.

Gyertya-kvartett fény tündököl,
küszöbön a karácsony,
legfontosabb, hogy SZERETET
áradjon a világon.










Juhász Gyula: KARÁCSONY FELÉ


Szép Tündérország támad föl szívemben 
                              Ilyenkor decemberben.
A szeretetnek csillagára nézek,
Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,
Ilyenkor decemberben.

...Bizalmas szívvel járom a világot,
S amit az élet vágott,
Beheggesztem a sebet a szívemben,
És hiszek újra égi szeretetben,
Ilyenkor decemberben.

...És valahol csak kétkedő beszédet
Hallok, szomorún nézek,
A kis Jézuska itt van a közelben,

Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen, 
                             S ne csak így decemberben.







Juhász Gyula: RORATE


A kéklő félhomályban
Az örökmécs ragyog,
Mosolygón álmodoznak
A barokk angyalok.

A gyertyák rendre gyúlnak,
A ministráns gyerek,
Mint bárány a mezőben
Csenget. Az árny dereng.

Hideg kövön anyókák
Térdelnek. Ifjú pap
Magasba fölmutatja
Szelíden az Urat.

Derűs hit tűnt malasztját
Könnyezve keresem.
Ó gyönyörű gyerekség,
Ó boldog Betlehem!







Karácsonyi Lászlóné: ADVENTI GYERTYA


Árva volt a gyertya,
Aprócska kis fáklya,
Fohászkodva röppent
Fölfelé a lángja.

Fellobbant a párja,
Táncot lejt nevetve,
Most már ketten néznek
A fényes egekbe.

A tündöklő csillag
Glóriát sző rájuk,
Száll-száll a magasba,
Szentséges imájuk.

Száll a boldogságért
S hogy béke legyen végre,
Dícsősség költözzék
Mindenki szívébe!







Kassák Lajos: ADVENT IDEJÉN


Advent van, s átjárja lelkem
a szeretet és az emlékezés.
Rájövök ismét tán ezredszer,
Hogy szépen élni gyakran túl kevés.
Szeretni szóban és tettekben,
hinni, remélni szüntelen.
Táplálni kell mosollyal, öleléssel,
hogy emléked hibátlan legyen.

Most visszaröpülök gondolatban
gyermeki önmagamba újra.
Látom amint kályha mellett
Nagymamám fagyos lábujjamat gyúrja.
Hársfa teát tölt poharamba
Idd meg! Nem fogsz fázni majd!
Átmelegedett testem valóban
S én azt hittem a tea tette azt.

Ma már tudom, tőle volt a meleg.
Ölelés, szeretet, gondoskodás
ezek voltak mitől az a jó
a testem és lelkem járta át.
Ez adta azt a boldog érzést,
mi ma is rám tör, ha a múltba révedek.
Hiánya így advent idején
fájón kéri vissza az elmúlt éveket.

Emlékszem a finom illatokra
ami a konyhát járta át,
mikor sült a mézes
és a lágyan foszló mákos kalács.


Arca piros volt az izgalomtól,
mikor a szobába engedett
csilingelt egy üvegpohár szélén.
Itt az angyalka! Megjelent!

Futottunk mind a fenyő köré
ámultunk örültünk nagyon.
Ezt a boldog érzést gyerekeimnek
minden karácsonykor átadom.
Már sokszor töltöttük el nélküle
a karácsony szent ünnepét,
de lelkemben ott mosolyog képe
ahogy átöleli a gyermekét.

Mert az ünnep attól sokkal szebb lesz
ha gyertya fényben rá emlékezünk.
S tudom onnan fentről ő is nézi.
Ugye mindenkit szeretünk?
Jusson szép szóból bárkinek!
Simogató, ölelő kezekből,
mosolytól csillogó szemekből,
áradó tűz gyújtson fényeket!

Muzsika szálljon a gyermek kacajból,
áhítat járja át a lelkeket!
A szeretetet, mit tőle tanultunk
naponta adjuk át mindenkinek.







Kiss István Mihály: ADVENT


Távoli csillag
úgy csalogat,
ihleti verssé
kis dalomat.

Várakozásnak
terhe alatt
álmodozásban
múlik a nap.

Bűn kötelékben
senyved a nép,
botladoz egyre
lába, ha lép.

Napkelet útján
kis csapat áll,
csillaga fénye
messzire száll.



Távoli ország
hű fiait
inti az úton,
hívja a hit.

Kis csapat indul,
csillan a fény,
kisbaba mellett
hő ima kél.

Mária térdén
fekszik a ded,
lába elé majd
omlik a hegy.

Bús szivek éjén
gyúlt a vigasz,
Golgota fénye
járja be azt







Kovács András: ADVENT


meggyötörten állni
a decemberi
fagyos ködben

csodát várni
a csillagtalan
néma csöndben

titkot lesni
a lélek ablakára karcolt
jégvirágban

eltűnődni
zúzmarás hajnalok
szívet melengető homályában

próféciák nyomán
hitre cserélni
a kételyt

csillagjelet
látni a legsötétebb
éjben

és hinni

hinni
a szívekben születő
Fényben







Nagy Zsuzsanna: ADVENT


Méla télben fekete varjúraj
Zengi fel a mattfehér eget,
Meggyötört fák zúzmarás karjukkal
Karmolják a szürke felleget.

Városunk felett a néhány komor
Torony furcsa árnya lengedez,
Piros sziluett az utcasoron:
Valaki csoszogva lépeget.

Ünnepi hangulat a szívünkbe,
Cukorka csillan a kezünkben,
Szomorú szemünkbe öröm tolul.

Lassú léptünk szaporává válva,
Lelkünkben a tél muzsikája
Adventi harangokkal megkondul.








Péter Erika: ADVENT - gyermekvers


András után vasárnap
új dísze van a háznak.
A karácsonyt várva várod,
advent kincsét megtalálod.

Fagyöngyből vagy lisztgyurmából
készül, s kalács fonatú,
fenyőágból, szalmaszálból
gyönyörű a koszorú.

Advent neve: készülődés,
kezdődhet a sütés-főzés.
Karácsonyra minden ragyog.
Fényesebbek a csillagok.







Pilinszky János: ÁDVENT


"Ádvent: a várakozás megszentelése. Rokona annak a gyönyörű gondolatnak, hogy ,,meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk".

Gyermekkorunkban éltünk így. Vágyakoztunk arra - ami biztosan megjött. Télen: az első hóesésre. És várakozásunk ettől semmivel sem volt kisebb, erőtlenebb. Ellenkezőleg: nincs nagyobb kaland, mint hazaérkezni, hazatalálni - beteljesíteni és fölfedezni azt, ami a miénk. És nincs gyengébb és ,,jogosabb" birtoklás se, mint szeretnünk azt, akit szeretünk és aki szeret minket. Csak a szeretetben, csak az ismerősben születhet valódi ,,meglepetés", lehetséges végeérhetetlenül várakoznunk és megérkeznünk, szakadatlanul utaznunk és szakadatlanul hazatalálnunk.

Minden egyéb kaland, minden egyéb megismerés és minden egyéb várakozás véges és kérdéses. Így értem azt, hogy a karácsony a szeretet, és ádvent a várakozás megszentelése.

Az a gyerek, aki az első hóesésre vár - jól várakozik, s már várakozása is felér egy hosszú-hosszú hóeséssel. Az, aki hazakészül, már készülődésében otthon van. Az, aki szeretni tudja azt, ami az övé - szabad, és mentes a birtoklás minden görcsétől, kielégíthetetlen éhétől-szomjától. Aki pedig jól várakozik, az időből épp azt váltja meg, ami a leggépiesebb és legelviselhetetlenebb: a hetek, órák percek kattogó, szenvtelen vonulását. Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, amire vár."







Rainer Maria Rilke: ÁDVENT


Havat terel a szél az erdőn,
mint pehely-nyájat pásztora.
S néhány fenyő már érzi sejtőn,
miként lesz áldott-fényű fa,
és hallgatózik. Szűz utakra
feszül sok ága, tűhegye, -
szelet fog, - készül, nő magasba,
az egyetlen szent éj fele.

(Fodor András fordítása)







Rónay György: ADVENT ELSŐ VASÁRNAPJA


Amikor a fák gyümölcsöt teremnek,
tudhatjátok, hogy közel van a nyár.
Tűzre dobhatsz, Kertész, mert nem terem meg
korcs ágaimon más, mint a halál?
Amikor jelek lepik el a mennyet,
álmunkból kelni itt az óra már.
De ha hozzám jössz, pedig megüzented,
angyalod mégis álomban talál.
Meg akartál rajtam teremni, rossz fán;
Nem voltál rest naponta jönni hozzám.
Ajtóm bezártam. Ágam levetett.
Éjszakámból feléd fordítom orcám:
boríts be, Bőség! Irgalom, hajolj rám!
Szüless meg a szívemben, Szeretet!







Simola Teréz Csilla: ADVENT

Első angyal

Az égből leszáll az angyal,
Hozzánk szól csengő, szép hanggal.
Figyelj az angyal szavára,
Szívedben legyen alázat.

Égszínkék ruhájú angyal.
Elbűvölően szép arccal.
Ez már az első vasárnap,
Adventnek csendes havában.







Szabó Kila Margit: ADVENTI REMÉNY


Advent van, itt a titokzatos várakozás.
A kegyelem napjainak áldása csodás.
Ködös esti fények édes csöndje ölel át.
Jön a tiszta lélek, ölelés, megbocsátás.

Jöjj hit, jöjj szeretet, jöjj áldás, szív reménye!
Örök békesség, csoda szálljon a szívünkbe!
Hajnal szárnyán igaz, buzgó fohász fakad
Üdvös imánk vigaszt, reménységet akar.

Szunnyadó nemzetünk bűnben hervadó virág
Segíts minket Messiás, szebb lesz a világ!
Mécsesek gyúlnak, és száll a hálaima.
Béke, hit, remény, szeretet! Jön Isten Fia!







Szabó Kila Margit: ADVENTI VÁRAKOZÁS


Fényesen tündöklik Názáretnek hajnala,
Ragyog felettünk hitünk diadala.
Az Úr Jézusunknak eljövetelét várjuk.
Tiszta szívvel, szeretettel fogadjuk.

Mennyből a földre leszállott az Úr Angyala,
S megfogantatott Istennek Szent Fia.
A szeretet csillaga fényesen szikrázik.
Kis Jézuska jászolya már világít.

Advent a béke, epedés, ima, szeretet,
Mely a Kis Jézuska jászolyához vezet.
Ilyenkor adventi koszorút fonunk
Négy színes gyertyáját teszünk rá, és meggyújtjuk.

Jelképe: a béke, hit, szeretet, és remény,
Karácsonyig a négy szüntelenül ég.
Szeretet csillaga fényes, ragyog már.
Advent ünnep után, karácsony szent napja vár.






Szoby Zsolt: ADVENTI GYERTYAFÉNY


Adventi gyertyák ragyognak fénylő csillagként;
egy, kettő, három, négy,
hajad lágy selymén táncol a lobogó fény.
Csitt! Ne szólj, csak ülj ide mellém,
hiszen most szívünk beszél;
kezedet fogva a szeretet árad szét.
Kérlek, ne szólj - csak ölelj, míg e láng ég!
S ha kialszik mind a négy,
szenteste gyúl helyettük ünnepi fény...
És nem kell, csupán egyetlen ajándék,
mit szívem karácsonyon úgy remél:
láthassam szemedben csillogni még,
sokáig e szépséges, adventi gyertyafényt.







Ürögdi Ferenc: ADVENTI CSENDBEN


Advent! Csend van.
Nincs hang, csak lélek-beszéd.
Adventi csendben
Lehullok Uram eléd.

Adventi csendben
Csak hitem kis mécse ég,
Adventi csend van
Körülöttem mély a sötét.

Adventi csend van
Készül-e mondd a szíved?
Adventi csendben
Gyümölcsöt hoz-e a hited?

Adventi csendben
Szunnyadsz tán?
Lámpád sem ég?
Adventi csend van
Ébredj! Jön a remény!










Ürögdi Ferenc: MINDEN ADVENT


Minden advent kegyelem:
vétkem jóvátehetem.
 
Minden advent vígalom:
Isten Úr a viharon!
 
Minden advent alkalom
győzhetsz saját magadon!
 
Minden advent ítélet:
így kellene - s így élek!
 
Minden advent remegés:
Isten felé epedés!
 
Minden advent ima is:
Uram, fogadj be ma is!
 
Minden advent szeretet:
Betlehembe vezetett.
 
Köszönd meg hát a csodát:
 a világ karácsonyát!







ZAY IGNÁC: EZ KARÁCSONY HAVA MÁR

Ez Karácsony hava már,
az időknek nagy kereke duhog
s ím a lélek kapuján át
angyalszárny suhog.

Fenyőillat és béke-
a csodára várunk itt benn,
gyermekként remélve
hozzánk hajol hófehérbe

S küld az Úr jeleket,
ragyog, mint ama csillag!
szívetekhez elvezet

a mindent legyőző szeretet,
és lábatok elé rak
tömjént, mirhát, aranyat







A négy gyertya története / Az Adventi gyertyák meséje -Videó

Link



Advent I. vasárnapja - Videó

Link


Kassák Lajos: Advent vant - Videó

Link


Adventi hírnök - Videó

Link


Csákány Marianna - Advent - Videó

Link












 
 
0 komment , kategória:  Karácsony - Újév  
Szilveszter 2021 - BUÉK 2022
  2021-12-31 13:30:33, péntek
 
 










SZILVESZTER 2021 - B U É K 2022!







ÓÉV BÚCSÚZTATÓ - 2021


Néhány óra múlva pukkannak a pezsgők, és száll a konfetti. Minden ember az új évet köszönti, és búcsúztatja az előzőt. Nehéz elköszönni számomra ettől az évtől is, hisz sok jó dolog történt, és megannyi rossz is, mikből lehet/lehetne tanulni. Vaj' mi várhat ránk 2022-ben. Vannak, akik a jobbat várják és vannak, akik kevésbé optimisták. Bárhogy is legyen, alázattal s tisztelettel, búcsúztassuk az Ó ÉV-et, kívánjunk együtt egy nagyon boldogságos ÚJ ÉV-et!







Ismét egy esztendő hanyatlik a sírba,
nézhetünk utána nevetve, vagy sírva.
Sokan bár örömmel búcsúznak el tőle,
azt várják, hogy különb lesz a követője.
Itt állok magam is,azt óhajtom éppen,
jobb időket érjünk, mint az elmúlt évben!


A mezőkön áldást, a hazában békét,
az emberek szívében boldog egyetértést.
Ezért fohászkodunk, ezért ver a szívünk,
adjon az Úr Boldog Új Esztendőt nekünk!







Angyal szál az égből, ruhája hófehér
Csillagokon lépdel, míg a földre le ér.
Jobbjában az új év, még fátyol borítja,
De az ó esztendőnek készen már a sírja.

Angyal édes angyal,


lebbentsd föl a fátylat,
Hogy az új esztendőben ne érjen sok bánat.
Hozz reánk örömet, áldást, békességet,
Hogy melegebben süssön a nap a házunk felett.







Lackfi János: ÚJÉVI KÉREGETŐ


Adjon az, kit kérve kérek,
Öreg évnél újabb évet,
Igazságot, hozzá érvet,
Sok örömöt, kevés mérget,
A szívekre vékony kérget,
Az almákba sovány férget,
Jusson és maradjon étek,
Felvágottból dupla réteg,
Elkerüljön vaskos vétek,
Ne károgjon varjú néktek,
Ne járjon rosszkedv felétek,


Se finánc az adó végett,
Legyen szesz és vágy, mely éget,
Az öröm ne érjen véget,
Legyen kisbárány, mely béget,
Kívánok szép festett képet,
Égboltból mindig csak kéket,
Szövetből végtelen véget,
Bort, búzát és békességet,
Bölömbikát, banyát, béget,
Halom betűt, nem csak béket,
S még sok mást, mit én nem kérek...







M. Laurens: ÓÉV BÚCSÚZTATÓ


Sántikál az Óév,
az utolsókat rúgja,
vén már szegény,
mint az országok útja.

Batyuját felkapva,
görnyedve cipelve,
megáll az útján,
egy utolsó percre.

Várja már a váltást,
az Újév pelenkását,
azt, ki most születik:


a szakasztott mását.

S eljő majd az éjfél,
felsír az újdonsült,
Ó-papi megnyugszik,
Ó-mami ismét szült.

S kezdődik minden
újra, megint elölről,
majd a friss Újév is,
végül mindent felőröl.











B U É K 2 0 2 2 !


Karácsony fényei halványabban égnek,
Elmúlnak az órák , s lassan eltelnek az évek.
Minden év végén valami újat s jobbat várunk,
S szeretnénk ha teljesülne a legféltettebb vágyunk..
Lecseng egy esztendő és összekoccan a sok pezsgős pohár,
És az ember valami megváltó csodára vár.
Hát úgy legyen, minden álmunk váljon hát valóra,
Miután éjfélt üt a falióra.
Boldog új évet kívánok én is neked,
Ki olvasod most e percben ezen üzenetet!










B U É K 2 0 2 2 !




B U É K - M A G Y A R O R S Z Á G !


Minden kedves Barátomnak, Ismerősömnek, Blogtársamnak

és azoknak, akik ide belátogatnak hozzám


SZÍVEM SZERETETÉVEL kívánok BÉKÉS ÉS BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT!

BÁRHOL LEGYENEK A VILÁGON - HATÁRON INNEN, VAGY HATÁRON TÚL!












Várnai Zseni: BOLDOG ÚJ ÉVET!


Álmodtál egy boldog évről
Reménykedtél, igaz szívből.
A remény mára tovaszállt,
Az álmod is már messze járt,
de vár az Újév ismét téged,
Reményt hoz és büszkeséget.
Vágyat ébreszt, s újra éltet,
Boldogabbá tehet téged.
Életed, még meseszép lehet
Boldog Újévet kívánok neked!



Te Új Világ, jóra törekvő,
bár te lennél az a régvárt,
békét hozó, csodás esztendő,
mely az Idők méhében érik
talán már évmilliók óta...
s most a mi Századunk tüzében,
most válik nagy...; igaz valóra...,
Boldog új évet, emberek!







Csondor Kata: Fényből szőtt új világ - Videó

Link



BUÉK - 2022
/Zene: Andre Rieu - Carneval De Venise G./

Link



Boldog Új Évet - 2022. /Happy New Year!/




/Ezzel a videóval kívánok Boldog Új Évet / Happy New Year! Glückliches Neues Jahr! - C novum gоdom! /fonetikus ejtés/ - Feliz Ano Nuevo!/ minden kedves barátomnak és látogatómnak. A világ bármely részén élsz és bárki vagy szeretném, hogy légy egy kicsit boldogabb! Kívánj igazabb ünnepet, kívánj igazabb életet, ahogyan én Neked! A lelkedbe boldogság, a szívedbe béke, ezt kívánom Neked az Új Esztendőre!

Az öröm lábujjhegyen jár. Alig vesszük észre, ha belép szívünkbe. Szívesen ott lakik, ha nem űzzük el erőszakkal. Az öröm kisimogatja szomorú álmaink görcseit. Letörli arcunkról a könnyeket. Összeköti hétköznapjainkat legszebb álmainkkal. Váljanak valóra az álmok 2019 évben!
Zene: Liszt - Hungarian Rhapsody No.2 • Cologne New Philharmonic Orchestra. /The video was uploaded only for entertainment and language learning purposes and no money was earned from it! This video is not commercial./

Áldást Adjon az Úr kenyeret sokat asztalodra, hozzon neked meleget, hitet a házadba, éltessen, hogy élni tudj, veszni sose hagyjon, öltöztetve szívedet vendéged maradjon. Adjon az Úr égi fényt, reményt a lelkedbe, szeretettel öleljen reggel, délben, este. Ott legyen ha elesel, ébresszen, hogy felkelj, tüze vigyen utadon mindörökké. Ámen."/ Mezei Marianna /

Link



Boldog Új Évet - Happy New Year 2021-22

Link

Link








Kedves Barátaim, Ismerőseim!


Nagyon Boldog - magyar vágyakat, reményeket beváltó! - békét, nyugalmat, megértést és egymás iránti tiszteletet, egészséget, békességet, szeretetet, derűt és bőséget hozó Új Esztendőt kívánok!

Tiszta szívemből kívánom nektek hogy a 2022 - es év hozza el számotokra mindazt, amire vágytok . Legyen annyi szeretet bennetek, hogy tudjatok adni másoknak is belőle. Egy ölelésre soha ne sajnáljátok az időt az Új évben sem, mert mint tudjátok az ölelés többet mondd minden szónál! Szeressetek ITT és MOST, mert a holnap mindig bizonytalan.

Én köszönöm hogy helyet kaptam a szívetekben 2021-ban is, remélem, hogy az elkövetkezendő 365 napban is ott maradhatok !

Szeretettel ölellek benneteket és kívánom, az elkövetkezendő évetek legyen békés és boldog!

Szeretlek titeket.


B Ú É K Mindenkinek!




"Új jót hozzon,
régi jóktól meg ne fosszon,
de ha az új jót nem is hozhat,
vigye el a régi rosszat!"


KÍVÁNOM, HOGY AZ ÚJ ÉVBEN NAPONTA MOLESZTÁLJON A SZERENCSE,
AZ EGÉSZSÉG VEGYEN ÜLDÖZŐBE, MENJEN AZ AGYADRA A GAZDAGSÁG,
S NE HAGYJON NYUGTON A BOLDOGSÁG!



"Mit kívánjak én
Szilveszter éjjelén?
Sikert hivatásban,
Szeretetet a családban,
Sok igaz, hű barátot,"

Boldog Új Évet az oldal minden tagjának!














 
 
0 komment , kategória:  Karácsony - Újév  
Karácsony ünnepe
  2020-12-21 21:00:57, hétfő
 
 







KARÁCSONY ÜNNEPE . . . .




Karácsony a kereszténység jelentős ünnepe, Jézus születésnapja. Napjainkra családi vonatkozása felerősödött, a szeretet, az összetartozás, az ajándékozás ünnepe lett.


A karácsony előzményei

Amióta az emberiség földműveléssel, állattartással foglalkozik a napfénynek, a meleg tavaszi és nyári hónapoknak óriási szerepük van az emberi társadalmak életében. Az emberek táplálékukat a meleg időszakokban tudták megtermelni, ilyenkor bőség és jólét jellemezte a közösség életét, szemben a hideg téli napokkal, amikor az éhezés, a hideg és a sötét kerítette hatalmába az embereket.
Érthető tehát, ha az ókori népek hálaadó, köszöntő rítusokkal ünnepelték a téli napfordulót, amely időponttól kezdve a nappalok egyre hosszabbodnak, átvitt értelemben a fény győzedelmeskedik a sötét éjszaka felett. Ezeknek a rítusoknak az is a szerepük volt, hogy az elcsigázott emberekbe reménységet, hitet öntsenek, hogy könnyebben viseljék azt az időt, ami a tavasz beköszöntéig hátravan.

Az ókori Rómában a december 17 - 24. közötti időszakban tartották a Szaturnália ünepeket. Szaturnusz a földművelés, a paraszti munkák istene a római hitvilágban. Az emberek nagy lakomákkal, ivászatokkal, tánccal, zenével ünnepelték Szaturnuszt, szokásban volt a szolgák megajándékozása, és bizonyos munkák tiltva voltak. A házaikat örökzöld borostyánágakkal díszítették. A naptárreformig a Római Birodalomban az új év kezdete is ekkorra esett.

A mai értelemben vett, keresztény karácsonyról a IV. század óta emlékezünk meg, eredetileg december 25-e Jézus születésnapja, az előző este karácsony vigíliája, más szóval karácsony böjtje vagy Szenteste, 26-a pedig az ünnep második napja.










December 24.

Karácsony vigíliája


Hagyományosan ezen a napon állítjuk fel a karácsonyfát és ezen az estén ajándékozzák meg egymást a családtagok Magyarországon. Az ajándékozás szokásának eredete bizonyos elméletek szerint a Napkeleti Bölcsek történetére vezethető vissza, akik a csecsemő Jézusnak ajándékokkal hódoltak Betlehemben. Karácsony megünneplése a kereszténység terjedésével az egész világon elterjedt, bár vannak természetesen különbségek az egyes országok szokásai között.

A karácsonyban épp az a szép, a megejtő, hogy nem változik, hogy ugyanaz mindig. Háborúban és békében, egészségben és járványhelyzetben, gyerekként és felnőttként, itthon és a távolban, jó- és balsorsban, mindig a gyermek Jézus, a Megváltó születését ünnepeljük.













Karácsony csodája




A karácsony éj varázslatát valószínűleg mindnyájan ismerjük. Bár napjainkra az ajándékozás rendkívül fontos momentuma lett az ünnepnek, mégis a karácsony éj misztikuma, csodája nem múlt el. Ez az ünnep, melynek valódi tartalma a legelevenebben él ma is. Karácsony este minden elcsendesedik, a közlekedés leáll, és ha olyan szerencsénk van, hogy hó is esett, a csend még teljesebb. Míg advent a reményteli várakozás ideje, a Szenteste maga a megvalósult és beteljesedett csoda, a Megváltó születésének napja. A képzőművészetben, a zenében talán a legtöbbször feldolgozott téma.







Jézus születésének története

Anyja, Mária, Józsefnek a názáreti ácsnak a jegyese volt, de még mielőtt egybekeltek volna, Mária gyermeket fogant a Szentlélek erejéből. József a judeai Betlehembe ment Máriával, mert Augusztusz császár rendelete szerint összeírás volt. Ott tartózkodásuk alatt jött el a szülés ideje, de mivel szállást nem kaptak, Mária egy jászolban hozta világra gyermekét. A pásztoroknak , akik a pusztán legeltették a nyájat, megjelent az Úr angyala, és tudatta velük, hogy megszületett a Megváltó. A pásztorok meg is találták Betlehemben Máriát és a Kisdedet, hódolatukat fejezték ki az Isten fiának. (Más változatban a Napkeleti bölcsek kaptak jelet Jézus születéséről, ők keresték fel a kisdedet, és ajándékokat vittek neki.)







Karácsonyfa állítás


A karácsonyfa előzménye a pogány hagyományokban a termőág, zöldág házba vitele, illetve a ház és a ház környékének örökzöld ágakkal díszítése. A szokást ismerték a kelták, náluk a fagyöngy, a magyal és egyéb örökzöldek játszották a főszerepet. Magyarországon a zöldág általában rozmaring ágacska, nyárfa vagy kökénybokor ága. A gerendára függesztették fel, aranyozott dióval, piros almával, mézesbábbal, szalmafigurákkal díszítették. A diónak rontást űző erőt tulajdonítottak, a gyümölcs a bőség, egészség jelképe, a szalma pedig a betlehemi jászolra emlékeztet. A karácsonyi ág később fejlődött kis fácskává, amit szintén a házba vittek, és különféle módon díszítettek. Feljegyzések szerint az első hagyományosnak mondható karácsonyfát freiburgi pékinasok állították a város kórházában a XV. században. Átvitt jelentése a hagyományosan pirossal ékesített fenyőnek az életfa, a természet évről-évre megújulása, körforgása. A fán látható girland (vagy boa!) a paradicsomi rosszra csábító kígyót jelképezi, az alma a tudás fájáról szakasztott gyümölcsre emlékeztet (ennek mintájára alakultak ki később a piros, arannyal díszített üveggömbök), a gyertyák pedig a fény, a nap, keresztény felfogás szerint Jézus szimbólumai.

A manapság megszokott díszes, üveggömbökkel, szaloncukorral felállított fa német protestáns hatásra terjedt el bécsi közvetítéssel, kezdetben az arisztokrácia és a városi polgárság körében. A feljegyzések szerint először Brunswick Teréz martonvásári grófnő állított karácsonyfát. magyar paraszti életben a mai értelemben vett karácsonyfa állítás szokása, házilag főzött szaloncukorral, a fa alá helyezett betlehemmel csak a XX. században terjedt el. A szegény paraszti családokban a II. világháború végéig megmaradt a zöldág állítás szokása, sőt volt ahol a jó szaporulat reményében az istállóba is vittek belőle. A karácsonyfát hagyományosan Vízkeresztkor (január 6.) bontják le.







Karácsonyi ünnepi vacsora

A karácsonyi asztal a néphagyományban fontos szerepet játszott az ünnepkor. Mind az asztal díszítésének, mind az étkezésnek szigorú rendje volt. A feltálalt fogásoknak mágikus erőt tulajdonítottak. A karácsonyi abroszt az év során még általában vetőabrosznak használták (ebből vetették az első gabonamagvakat, hogy bő termés legyen.) Az asztalra gabonamagvakat helyeztek, ebből adtak a baromfiaknak, hogy jól tojjanak, az asztal alá pedig szalmát tettek, annak emlékére, hogy Jézus jászolban született. Később ezt a szalmát a jószág alá tették, hogy egészséges legyen, de volt ahol a gyümölcsfákra is kötöztek belőle, jó termést remélve.
A szigorú rituálékhoz tartozott, hogy a gazdaasszony nem állhatott fel vacsora közben az asztaltól, hogy jól tojó tyúkjai legyenek. Az ételek közül előnyben részesítették azokat, amelyek bőséget, jó termést ígértek a háziaknak. Innen a bab, borsó, lencse, mák, dió, hal a (halpikkely miatt) megjelenése a karácsonyi asztalon. A fokhagyma az egészséget, a méz (mézesbáb) az élet édességét jelképezte. A kalácsból, almából az első falatokat szétosztották egymás között, hogy a család mindig összetartson. A karácsonyi morzsát összeszedték, és az állatoknak adták, hogy termékenyek legyenek, de jó volt betegek gyógyítására, rontás elűzésére is. Sok helyen este az asztalt nem szedték le, hogy a betérő kis Jézus ne maradjon éhes.

A paraszti étkezési szokások alapjai ma is megtalálhatók karácsonyi étrendünkben. Gyakoriak a halból készült ételek, de angolszász befolyásra elterjedt a pulyka is. A borleves egyértelműen a nagypolgári étkezési kultúra része, a mákosguba viszont a paraszti hagyományból ered, csakúgy, mint az elmaradhatatlan beigli (a diós, mákos kalács).










Karácsonyi népszokások

Regölés


A regölés a téli napforduló ősi, pogánykori szokása. Férfiak jártak házról-házra és bőség, termékenységvarázsló rigmusokkal köszöntötték a háziakat. Általában karácsony másnapján, 26-án került rá sor. A néprajzkutatók a regölés dallam és prozódiai sajátosságaiban finnugor eredetet mutatnak ki ( a kutatás szerint a sámánénekkel van összefüggésben). Különféle népi hangszerekkel (duda, dob, csengő...) is kísérték a regölést, a szereplők kifordított báránybőr bundát viseltek. A regösök a házhoz való megérkezéskor a házigazdától engedélyt kérnek, hogy elmondhassák az éneket, ezután beköszöntőt mondanak, majd gyakori a csodaszarvas legenda valamely változatának elmondása, ezután következnek a jókívánságok a háziaknak és az adománykérés. Állandó szövegrész a refrén: " Haj, regö rejtem, azt is megengedte az a nagyúristen."


Betlehemezés

A betlehemezés a magyar paraszti hagyomány egyik legismertebb és legnépszerűbb, többszereplős, dramatikus népszokása a karácsonyi ünnepkörben. Tulajdonképpen pásztorjáték, azt a történetet meséli el, melyben Jézus születésekor a pásztorok vagy a "három királyok" ( a napkeleti bölcsek) meglátogatják a jászolban, barmok közt fekvő kisdedet és Máriát. A betlehemezők, általában férfiak, legények vagy gyerekek betlehemet visznek magukkal. Ez fából, papírból készült jászol, melyben a szent család figuráit és a jászolban fekvő állatokat ábrázolják. A dramatikus játék részei a bekéredzkedés, a háziak köszöntése, a születéstörténet felolvasása vagy előadása, adománygyűjtés. Állandó szereplők a pásztorok (külön megemlítendő az öreg pásztor) és egy angyal, illetve bizonyos vidékeken Heródes. Az erdélyi betlehemes hosszabb terjedelmű misztériumjáték, több szereplővel. Általában megjelenítik Szűz Máriát, Szent Józsefet is.

A magyar népi hagyományban Szenteste napján csak a ház körül szabadott dolgozni, a mezőn tilos volt tevékenykedni. Szintén nem volt szabad kölcsönadni, mert ez elvitte a szerencsét. Ezen az éjjelen merítették az ún. aranyos vizet vagy életvizet, melynek egészségvarázsló szerepet tulajdonítottak. Az éjféli mise alatt a pásztorok egyes vidékeken körbejárták a templomot, és zajkeltéssel (ostorcsattogtatás, kürtölés...) igyekeztek a gonoszt távol tartani. A mise után a gazdák megrázták a gyümölcsfákat, hogy bő termés legyen, illetve az állatoknak is különféle mágikus erővel bíró ételeket adtak (pl. szentelt ostyát, piros almát...), hogy egészségesek maradjanak.

A karácsonyi ünnepkör népszokásai a palócoknál. Olvassa el itt!





Link








Más népek karácsonyi szokásai


Anglia

Nagy Britanniában Christmas, azaz Karácsony az év legfontosabb ünnepe. Az utcák, terek fényárban úsznak, turistalátványosság a Harrods áruház kirakata, amelyet több ezer világító gömbbel díszítenek. A Trafalgar Square- en megcsodálható a hatalmas, díszes fenyőfa, mely a norvég nép ajándéka a briteknek, II. világháborús segítségükért.
A Christmas Eve (24-e) munkanap, de rövidebb, általában ilyenkor tartják a nagy munkahelyi évbúcsúztató partikat. Ezen az estén otthon barátokat fogadnak, isznak egy jót, pl. behűtött citromlikőrt, sherryt, a gyerekek pedig készülnek a másnapra, amikor a Father Christmas (tképp. a Mikulás, szó szerint Karácsony Apó) telerakja ajándékkal a stocking-ot. Ez a zoknira emlékeztető képződmény az utóbbi években nálunk is kapható, bár Magyarországon december 6-án játszik fontos szerepet. Father Christmas egyébként a kéményen keresztül érkezik, hagyományosan egyenesen a kandallóba pottyan. A gyerekek ajándékkérő leveleket írnak neki, amit a kandalló tüzébe dobnak, hogy így jusson el az Északi- sarkra. Katolikus hatásra egyébként Angliában is elterjedt az éjféli mise, de az igazán vallásos anglikánok inkább a másnap reggeli protestáns istentiszteletet látogatják.
December 25-e a Christmas Day, ez az ajándékozás napja (reggel bontják ki a csomagokat), ilyenkor jön össze a család is, és ekkor eszik a hagyományos karácsonyi ebédet, a Christmas dinner-t. A karácsonyi ebéd sült, töltött pulykából vagy valamilyen szárnyasból sült krumplival, kelbimbóval, Christmas pudingból, aprósüteményből áll. A pudingot brandyvel flambírozva tálalják. A pudingba kerülő, alkoholba áztatott gyümölcsöket már hónapokkal karácsony előtt elkészítik, és így érlelik. Elmaradhatatlan eseménye még ennek a napnak a királynő hagyományos karácsonyi beszéde, melyet a televízió közvetít, s mely az angolok szerint meglehetősen unalmas, mégis mindenki megnézi.
A családi körben eltöltött karácsony, illetve a faállítás szokása Viktória királynő idején (XIX. század közepe) terjedt el a britteknél német mintára. Ezzel (na meg az angolok hagyomány-imádatával) magyarázható, hogy a viktoriánus figuráknak, mintáknak, díszeknek nagy a keresletje manapság is.
December 26-a a Boxing Day, Karácsony másnapja, ilyenkor hagyományosan a személyzetet ajándékozták meg. Neve arra utal, hogy ezen a napon nyitották fel a templomi perselyt, tartalmát a szegények között osztották szét.

Finnország

A finneknél a karácsony december 23-án kezdődik, még nem ünnepléssel, hanem munkával. Este miután a gyerekek lefeküdtek, a szülők előkészítik a másnapi ételeket, rendet, tisztaságot varázsolnak mindenhová.
24-én reggelinél a család körbeüli az asztalt. Hagyományosan fahéjas tejberizs a reggeli, amelybe egy szem mandulát rejtenek. Aki ezt megtalálja, nagyon szerencsés lesz a jövő évben, ha fiatal lány az illető, akkor közeli férjhezmenetelre számíthat.
A finnek természetközelisége és mély humánuma mutatkozik meg abban a szép szokásban, hogy karácsony napján megvendégelik a velük élő háziállatokat, illetve megetetik a fészkelő madarakat. A karácsonyi vacsorára ők is nagy gonddal készülődnek. Miközben a gyerekek türelmetlenkednek, a felnőttek glöggöt (fűszeres forralt bor) isznak, amelyben mazsola és mandula is rejtőzik. Régi hagyomány szerint 24-én délben Turkuban, Finnország korábbi fővárosában kihirdetik a karácsonyi békét, amit a rádió is közvetít. Természetesen ezen a napon sem hagyják ki a szaunát.
A karácsonyi vacsora tradicionális északi ételekből áll: A heringet üvegfúvó módra általában rozskenyérben sült sonka követi, sült krumplikásával. Mézes, gyömbéres süteményekkel zárják az étkezést. Finnországban az asztalt éjszakára nem szedik le, hogy a karácsonyi manók is jóllakhassanak, ha épp arra járnak. Karácsony első napja szigorúan a családé, ilyenkor nem illik szomszédolni, de még telefonálni sem. A rokonlátogatásokra, barátok köszöntésére 25-én kerítenek sort.


Görögország

Görögországban a Karácsony 12 napot felölelő folyamatos ünnep. A december 25-től január 6-ig terjedő időszakot Dodekameronak nevezik (jelentése 12 nap). Ebben benne foglaltatik mindhárom ünnep, a karácsony, az új év és a Vízkereszt.
A görögöknél a karácsonyi ünnepkörhöz nagyon sok legenda, mese, babona kötődik. Azt tartják, a Föld mélyén gonosz manók élnek - nevük kalikandzarosz - akik azzal foglalatoskodnak év közben, hogy a Földet tartó fa törzsét elfűrészeljék. Karácsonykor azonban felhagynak ezzel a bosszantó foglalatossággal, hogy a földre jöjjenek, most már az embereket bosszantani. A házban aztán szörnyű ramazurit csapnak, törnek - zúznak, eleszik az emberek elől az ennivalót. Ezért távol kell őket tartani a háztól, és mivel a tűztől nagyon félnek, a házi tűzhelyben a láng soha nem aludhat ki. Vízkeresztkor aztán a pap által megszentelt víz bűvös ereje visszaűzi óket oda ahonnan jöttek, a Föld gyomrába.

A karácsonyi ünnepkör népszokásai a görögöknél is arra szolgálnak, hogy az eljövendő évre bő termést, egészséget, gazdagságot hozzanak a családoknak. A manók elűzésére szolgáló tűz hamuja varázserővel bír, ebből a földekre szórnak, bő termés reményében. Ekkor sütik a vaszilopitát, egy kenyér félét, amibe fémpénzt rejtenek, aki megtalálja, szerencsés lesz. A kenyeret szépen fel is díszítik, Krétán még kenyérhímző aszzonyok is vannak, akik tésztából cifra rajzokat kanyarítanak a kenyérre. Szokás a kenyeret felszeletelni úgy, hogy minden családtagnak jusson egy szelet belőle, és ezt az asztalnál ülve, közösen elfogyasztani.

A fiatal lányok karácsony reggelén a patakhoz mennek vízért, ebből iszik az egész család. Bizonyos vidékeken a forrást " meg is etetik", azaz ételeket tesznek a partjára.
Fontos, hogy karácsonykor az egész család, de még a házi állatok is jó és bőséges táplálékot kapjanak. A görögöknél a szerencsét hozó bűvös gyümölcs a gránátalma, mely a jólétet szimbolizálja.
A bőségvarázsló, adománygyűjtő népszokások közül a legfontosabb Görögországban a kalanda. Énekesek járnak házról-házra, egészséget, szerencsét kívánnak a háziaknak, cserébe sonkát, vajat, bort kapnak.

Olaszország

Olaszországban a karácsonyi időszakban gyakran rendeznek dudás fesztiválokat. Különösen a déli tartományokban kedvelt ez a szokás, amikor a "zampognarik", a hegyi pásztor dudások leereszkednek a hegyekből és dudaszóval köszöntik a közelgő ünnepet, Jézus születésének napját. A karácsony is erről kapta nevét "Natale", azaz születés. Nagyon kedveltek Olaszországban a betlehemi jászol különféle ábrázolásai. Nápolyban és a déli régiókban az emberek 24-én éjjel templomról templomra járnak, csak hogy láthassák a kis Jézust. A karácsony esti vacsora az olaszoknál hagyományosan hal, amelyből többféle is kerül az asztalra. Rómában például az angolna a legkedveltebb. A vacsorát mindig a híres "panettone", a karácsonyi kalács zárja.
Olaszországban a mi Mikulás-napunknak megfelelő ünnep január 6-ra, azaz vízkereszt napjára esik. Az ajándékokat az olasz gyerekek nem a cipőjükbe, hanem zokniba, harisnyába vagy ezt utánzó színes zacskóba kapják. A Mikulás olasz kollégája a rossz gyerekeknek nem virgácsot, hanem széndarabkákat hoz. Persze ez a gyakorlatban sohasem fordul elő, hiszen rossz gyerek nincs. Van azonban "szén" cukorból, ezt már találnak a harisnyákban.
Az ajándékokat egy jóságos boszorkány a kötényéből osztogatja, a neve Befana, és bizony asszonyság. A gyerekek előző este tejeskávét és süteményt készítenek a szobába, hogy Befana jól lakhasson, ha arra jár. Ezt általában a szülők szokták suttyomban elfogyasztani. Január 6-án reggelre pedig megjönnek az ajándékok is, amelyek általában finom csoki és karamella.

Lengyelország

Lengyelországban a karácsony elsősorban keresztény (katolikus) ünnep, de természetesen családi jellege is igen erős.
Egy nagyon szép szokással kezdődik a karácsonyi ünnepkör a lengyeleknél. 24-én este az eget kémlelik kicsik és nagyok, arra várva, hogy meglássák az első csillagot. Ez Lengyelországban a Betlehemi csillagot jelképezi, melyet ők Gwiazdkának neveznek. Aki először észreveszi a legelső csillagot, ezt kiáltja, ekkor a családtagok köszöntik karácsony ünnepét és egymást.

A karácsonyi böjt szellemében karácsony vigiliáján, azaz 24-én éjfélig nem esznek húst. Az ünnepi asztal alá szalmát és szénát terítenek, arra emlékeztetve, hogy a kis Jézus jászolban született. Érdekes babona, hogy a karácsonyi asztalnál páros számú embernek kell ülni, ellenkező esetben szerencsétlen lesz valaki közülük. A hagyományos ételek közül nagyon kedvelt a céklaleves, a mákos kalács és a hal. Készítenek erre az alkalomra kompótot is 12 féle gyümölcsből, megemlékezve Jézus 12 apostoláról (tanítványáról). Ha befejezték a vacsorát még maradnak az asztalnál a házigazda jelére várva, hogy egyszerre álljanak fel, ugyanis aki először kel fel az asztaltól, az fog a jövő évben a legelőbb meghalni, tartja a babona.
Karácsonyfát a lengyelek is állítanak természetesen, a népművészetben gyakorta mogyoróval, almával, papír- vagy tojáshéj díszekkel ékesítik.

Karácsonykor énekesek járnak házról-házra, szerencsét kívánva a háziaknak, akik megvendégelik őket. Az éjféli misére együtt megy a család. Nagy a hagyománya a templomokban a betlehemi jászol, a szopka ábrázolásának.


Írország

Az írek karácsonya hagyományosan ötvözi az ír katolikus szokásokat, a kelta pogány valamint az anglikán protestáns hagyományokat. Az írek lakásaikat az ünnep közeledtével gondosan feldíszítik. Az ablakba örökzöldekkel ékesített gyertyákat állítanak, általában hármat. A gyertyák a szent családnak mutatják az utat az éjszakában, a hármas szám pedig a szentháromságra (atya, fiú, szentlélek ) utal. Az asztalra karácsony előestéjén kenyeret, tejet készítenek, az ajtót pedig nem zárják be. Ezzel fejezik ki vendégszeretetüket. Mária, József a kisdeddel bármikor betérhetnek, ha elfáradtak és megéheztek a hosszú úton.
A gyerekek nagy izgalommal forgatják az adventi naptárakat, a felnőttek pedig szorgosan készülődnek a karácsonyi vacsorára. Fenyőfát az írek is állítanak, annál is inkább mert a téli napéjegyenlőség alkalmával szakrális szerepet játszó örökzöldeket a kelták terjesztették el. A gyerekeknek Írországban is Christmas Father hozza az ajándékot karácsony éjjelén a zoknijukba. Az írek katolikus szokás szerint éjféli misére is mennek.
A karácsonyi vacsora angol beütéseket mutat. Az asztalra általában pulyka, sonka, áfonya szósz és lángoló, brandyvel bolondított plum puding kerül.
25-én István napján aztán kezdetét veszik a nagy utcai népünnepélyek. Ilyenkor az emberek, főleg a fiatalok maskarába öltöznek, és különféle tradicionális szereplőkkel vidám jeleneteket adnak elő.











 
 
0 komment , kategória:  Karácsony - Újév  
Az én Mikulásom
  2020-12-05 15:30:42, szombat
 
 













AZ ÉN MIKULÁSOM . . . . . . .




Mindenki várja a Mikulást! Teljesen mindegy, hogy ki mit mond, de legbelül várja és akkor is, amikor már elmúlt 10 éves.
Az én Mikulásom puttonyából az alábbi csomagocskákat választhatjátok:
odaadás, egészség, barátság, boldogság, szeretet, kedvesség, egymás segítése, békesség és sok szép vers.

Készítsd a csizmádat, küldőm a Mikulást!


Egyben Miklós napon táncos lábú lányokkal köszöntünk minden Miklóst az oldalon!

Legyen szép napotok!


Rockin Around the Christmas Tree | La Portella tanček dance

Link








Aranyosi Ervin: MIKULÁS, KARÁCSONY, HÓEMBER


Mikor eljön a tél, hó száll a világra,
kíváncsi kis szemek nyílnak nagyra, tágra.
Ablak mögül lesik, jön-e a Mikulás,
az a szánkón ülő, sapkás, piros ruhás,
hófehér szakállú, kedves öreg ember,
ki miatt sok gyerek rosszalkodni sem mer.
Lesik, alig várják az öreg Télapót,
ajándékot hozót, finomságot adót.

Aztán elszáll az éj, s elrepül a szánja,
és a sok kisgyerek a Jézuskát várja.
Díszes karácsonyfát, rég várt ajándékot,
szeretet ünnepét szebbítő szándékot.
Csillagszórós estét, közös énekléssel,
családi programot, mit szívedbe vésel,
és ha hó is esik - jobb mulatság nem kell -,
lassan életre kel hóból a hóember.

E könyv azoknak szól, kik még mernek hinni,
kik a mesekútból vizet mernek inni.
Kik a szeretetet komolyan veszik még,
féltve őrzött kincsük az ezernyi emlék.
Kik a lelkük mélyén gyermekek maradnak,
akik kérés nélkül, önzetlenül adnak.
Ajánlom e könyvet minden kis gyereknek
és minden felnőttnek, kik szívből szeretnek!







Aranyosi Ervin: ITT JÁRT A TÉLAPÓ


Nagy-nagy jövés-menés volt itt tegnap este.
Sok csillogó szempár a Télapót leste.
Milyen ajándékkal lesz tele a csizma,
- Vajon az lesz benne, mit kértem álmaimba\'?
Sok kis szempár lesi, sok kis szív sóvárog,
- látom a télapót, vagy hiába várok?
Hallom a sok csengőt, csilingel a szánon?
Fenn tudok maradni, vagy elnyom az álom?
Nem esett a hó sem, így a szán nem csúszik,
- Jön majd a télapó! - anyu így búcsúzik.
Álom varázs kúszik sóvárgó szemekre,
s reggel sok ajándék vár a sok gyerekre.







Bornemisza Endre: MIKULÁS


Fehér varázs: hóhullás,
Havat hoz a Mikulás.
Havat hoz, vagy sarat hoz,
Fő, hogy ajándékot hoz.
A gyerekek körülállják,
Szót se szólnak, úgy csodálják.

Nem kérdezi, kitalálja,
Mi a szívük álma, vágya:
Játékautó, kisszekér,
-egy zsák dió belefér-
Jóskának és Katának
Ropogós, piros csomag,
Mesekönyv, vagy kis maci,
Vágyuk szerint húzza ki,


S amíg osztja, amíg járja,
Hangulat bűvös varázsa
Árad szét, s ő megy tovább,
Hátán hordja a csodát:
Csodálatos puttonyát.

Éjjel is megy, meg sem állhat
Ha már sötétek a házak,
Átlát tetőn, falakon.
Puttonyába nyúl, nem időzik,
Gyerekek fényes cipőit
Ajándékkal tölti meg.
Sok ház várja, megy, siet,
Nem látni a lábnyomát,
Szárnyra kap,
És száll tovább
S mire virrad reggelig
Minden cipő megtelik.
Akkor megtér otthonába
Fáradtan dől
Le az ágyba
S nyomban elszenderedik.







Czeglédy Gabriella: TÉLAPÓ AZ ÚTON


Szarvas húzza szélsebesen
Télapóka szánkóját.
Száguld a nagy hómezőkön,
el is hagy már hét határt.

Ajándékok szépen, sorban
a hatalmas zsákokban.
Télapóka becsempészi
a cipőkbe suttyomban.

Sietős az útja nagyon,
rövid már az éjszaka.
Várja őt az ablakokban
még sok üres kis csizma







Csányi György: TÉLAPÓ KINCSEI


"Télapó! Télapó!
Hol van a te házad?
Ki adta? Ki varrta
báránybőr subádat?

Meleg, jó szívednek
honnan van a kincse?
Zimankós hidegben
van, ki melegítse?"

Szánomat szélsebes
három pejkó húzza,
kucsmás fenyők között
kanyarog az útja.

Nagy piros szívemnek
jóság a kilincse,
s édesanyák mosolygása
a legdrágább kincse.

Hidegben nem fázom
egyetlenegyszer sem:
az ő bársony pillantásuk
átmelenget engem.







Devecsery László: JÖN A MIKULÁS


A Mikulás gyorsan eljő
feje felett nagy hófelhő.
Rénszarvasok húzzák szánját,
hó csipkézi a bundáját.

Kövér puttony van a vállán,
hópihe ül a szakállán.


Mikor hozzád megérkezik,
cipőd sok-sok jóval telik.

Hull a hó, nézd, odakint,
a Mikulás néked int







Devecsery László: MIKULÁS-JÁTÉK


- Megérkeztem! Itt vagyok!
Ők meg pici krampuszok!
Eljöttem én hozzátok:
vidámságot kívánok!

Ajándékot kínálok,
nyissátok ki a szátok!
Kedves dallal köszöntsetek,
hisz itt vagyok közöttetek!

Ajándékom osztogatom,
jó gyereknek odaadom!
Visszatérek jövőre:
éppen egy esztendőre!

Szánkómra most visszaszállok:
rénszarvasok reám várnak.
Hópihékkel repülünk,
csengőszóval csendülünk.







Donászy Magda: TÉLAPÓ


Télapóka öreg bácsi,
hóhegyeken éldegél.
Hóból van a palotája,
kilenc tornya égig ér.

Miklós-napkor minden évben
tele tömi puttonyát,
mézes-mázos ajándékkal
szánkázik az úton át







Donászi Magda: TÉLAPÓ ÉRKEZÉSE


Megérkeztem Télországból,
kisgyerekek: - Jó napot!
Tudom, nagyon vártátok már,
hogy múljanak a napok.
Siettem is tihozzátok
csengős szánon, szaporán.
Szikrát szórt a szarvas talpa,
úgy suhant az út porán.
Fürge lába belefáradt.
Messzi van a mesevár.
Túl az ezer jéghegyerdőn,
hová sosem ér a nyár.

Ott van az én széllel-bélelt,
hóból épült palotám.
A kemény fagy jégvirágot
zúzmaráz az ablakán.
Van egy kicsiny toronyszobám.
Benne furcsa műszerek.
Vílághírű messzelátóm
jég-üvegén hókeret.
Ha én abba betekintek,
-higgyétek el nem csoda-
akármilyen messze laktok,
mégis ellátok oda.

Hol, mit láttam, nagy könyvembe
minden este beírom.
Megtelt könyvem sok-sok lapja,
elfogyott a papírom.
Tudjátok, hogy rádiómnak
a világon párja nincs?
Csönddel bélelt palotámban
valóságos drága kincs.
Ha gyermekek énekelnek,
a szívemhez szól a dal,
s úgy érzem, hogy nem vagyok vén,
hanem újra fiatal.

Tip-top, tip-top! Körbejárok


az üveghegy tetején,
amikor a messzeségből
víg dalotok száll felém.
Ha a táncban elfáradtam,
megpödröm a bajuszom,
bebújok a hóágyamba,
nyújtózkodom, aluszom.
Mikor aztán felébredek,
ajándékot keresek
Pirosalmát, aranydiót,
feketemák-szemeket.

Feneketlen zsákom mélyin
citrom-narancs is akad,
osszátok szét gerezdenként,
veszekedni nem szabad!
Kedvetekért jövőre is
telitömöm zsákomat,
ezer évig megtartom még
ezt a jószokásomat.
Búcsúzóul daloljatok.
Integessen kezetek.
Hószarvasom az udvaron
pihenhetett eleget.

Holnap már a mesehegyről
tekint ide Télapó!
Küldjek erre hófelhőket?
Örültök, ha hull a hó?
Frissen esett pihehóban
hócsatázni sem tilos.
Attól lesz majd jobb az étvágy,
s az arcotok szép piros.
Na most rajta! Repülj szánom!
Hószarvasom! Hoppla-hopp!
Kisgyerekek jóétvágyat,
mindenkinek jó napot







Donászy Magda: TÉLAPÓHOZ


Szívünk rég ide vár,
Télapó gyere már!
Jöjj el éljen a tél!
Tőled senki sem fél.

Halkan reccsen az ág,
Öltöztesd fel a fát,
Hulljon rá pihe hó,
Szánkón siklani jó!

Évi és Peti vár,
Télapó, gyere már!
Nyíljon már ki a zsák:
Alma, szép aranyág.

Szívünk rég ide vár,
Télapó gyere már!
Jöjj el éljen a tél!
Tőled senki sem fél.







Donászi Magda: TÉLAPÓ ÜNNEPÉN


Tipp-topp, tipp-topp,
Ki jön a nagy hóban?
Kipp-kopp, kipp-kopp,
Ki van az ajtóban?

Itt van már a
nagyszakállú
Télapó!Csupa hó!
Puttonyában dió, mogyoró!

Csitt-csatt, csitt-csatt,
örül a sok gyermek.
Hipp-hopp, hipp-hopp,
Télapó itt termett.

Mit hozott a
nagyszakállú
Télapó?Csupa jó!
Puttonyában dió, mogyoró!







Donkó László: LESELKEDŐ


A Mikulást egy este
a sok gyerek megleste.
Megleste. És mit látott?
Csinálta a virgácsot,
s belerakta puttonyba.
Jaj, csak tán nem azt hozza!

Nagy csizmáját krémezte,
azután meg fényezte.
Mit tett még a puttonyba,
a sok gyerek megtudta,
cipőjében mind benne
lesz is holnap reggelre.

Lesz ott minden földi jó:
arany alma, zöld dió,
csokiból lesz valahány,
a sok gyerek várja már.
Azért titkon egy este,
a Mikulást megleste.







Dsida Jenő: MIT HOZ A MIKULÁS?


Nagy-izgatottan tettem ki a vágyam
a jégvirágos ablakok mögé -:
Talán ma győz a mese-hit, varázs,
s ha csak egy nagyon kicsit is jó voltam,
valami szépet hoz a Mikulás.

Kavargó pelyhek szitáltak az égből,
mint kérdéseink fehér másai:
lesz valaha jobb, lesz valaha más? -
És kigyúlt szemmel, merengve susogtam.
Régi kisgyerek... régi Mikulás...

Álmaim vannak, mind-mind olyan régi:
tavasz várása, csókos szerelem,
kevesebb küzdés, több boldogulás,
örökös nóta csengése a számon -
Elhozza holnap mind a Mikulás!

... És reggel, - reggel üres volt az ablak,
hóval párnázott hideg, befagyott,
- és megértettem: meghalt a varázs...
A kisírt-szemű bús, nagy gyerekeknek
semmit sem hoz a régi Mikulás.







Gazdag Erzsi: MEGJÖTT A TÉLAPÓ


Szánon jött. A hegyeken
fenyők búcsúztatták.
Zsákját tükrös hegyi tón
vízilányok varrták.

Medvék mézet gyűjtöttek
nyár derekán néki.
S egy kosárban áfonyát
küldött az ősz néni.

Pirosszemű mókusok
mogyorója csörren.
S megcsendül a kicsi szán
csengője a csöndben.

Itt van már az udvaron.
Toporog a hóban.
Teli zsákja a tiéd,
dúskálhatsz a jóban.







G. Szabó László: TÉLAPÓ-VÁRÁS

Eső szitál, hull a hó-
hol késel még, Télapó?
Lásd, együtt a sok gyerek,
várja, lesi léptedet.

A melegben ülni jó -
átfázhattál, Télapó!
Érezd otthon itt magad,
jöjj be, rakd le zsákodat!

Csevegj velünk, jót pihenj!
Mi könnyítünk terheden:
hagyd itt, amit rejt a zsák,
komótosan menj tovább!







Gyurkovics Tibor: VERS A MIKULÁSHOZ


Miki, Miki, Mikulás,
hova bújsz, hova állsz,
mennyi aranyat találsz
a csomagban?

Vár rád a gyerekcsapat,
ide add, oda add
a cukrot, a kosarat,
gyere gyorsan!

Azt hiszed, nem láttalak
a jegenyefák alatt?
Lopództál egy nagy halom
dióval a válladon!

Bármily csendben lépeget
bakancsod a rét felett,
minden gyerek észrevett
az ablakból tégedet!

Olyan ember vagy te, mint mi,
csak az ég ruhádra hinti
a havat, és ezüst,
csillogó hajad a füst.

Felhőből van a szakállad,
szél tömi meg a pipádat,
rókaprémből van a bundád,
szeretettel gondolunk rád!



Kitesszük az ablakunkba
a csizmát, a cipőt,
mi meg addig elbújunk a
sutban, hogy legyen időd

hozni mindenféle jót,
mazsolát, mogyorót,
s mikulások, gyerekek,
cinkostársak legyenek!

Megcsörren a mogyoró
puttonyodban, csuda jó!
Mi már tudjuk, hogy te jössz,
kócnadrágod csupa szösz!

Itt állunk megilletődve,
míg a lábad törlöd le,
jól tudod te, illik ez
a mikulás-emberhez!

A kezedben alma, keksz,
bezörögsz, bejöhetsz,
tapsolunk, ámulunk,
soha el nem árulunk!

Minden este feldíszíti
csillagfény a homlokod,
olyan ember vagy te, mint mi,
csak pirosabb és nagyobb!







Horváth P. Pál: TÉLAPÓ


Pilinkélnek kósza pelyhek,
betakarnak rétet berket,
mindent beföd puha hó,
készülődhet Télapó.

Csengettyűs szán vígan csusszan,
hat rénszarvas nagyot szusszan,
s fölröppen, mint víg rigó,
útnak indul Télapó.







HULL A PELYHES

Dalszöveg


Hull a pelyhes fehér hó, jöjj el kedves Télapó!
Minden gyermek várva vár, vidám ének hangja száll.
Van zsákodban minden jó, piros alma, mogyoró,
Jöjj el hozzánk, várunk rád, kedves öreg Télapó.

Nagy szakállú Télapó jó gyermek barátja.
Cukrot,diót, mogyorót rejteget a zsákja.
Amerre jár reggelig kis cipőcske megtelik,
megtölti a Télapó, ha üresen látja!

Hull a pelyhes fehér hó - Videó

Link








Juhász Magda: TÉLAPÓ HÍVOGATÓ


Kiszakadt egy felhő,
hullik már a hó.
Jégcsap tűvel varrja
a jó Télapó.
Akárhogy is varrja,
csak nagyobb lesz rajta
az a szakadás,
meg is unja egykettőre
a foltozgatást.
Letekint a földre,
ó milyen csodás,
a sok gyerek boldog,
zeng a kacagás.
Felhangzik egy strófa,
hívogató nóta:
- Kedves Télapó,
gyere velünk hógolyózni,
hali, hali, hó!
Röstelkedve mondja
a jó Télapó:
- Hógolyózni nékem
bizony nem való.
Mindhiába mondja,
a sok gyerek hívja:
- Kedves Télapó,
gyere velünk hógolyózni,
hali, hali, hó!
Elmegyek hozzátok,
- szól a Télapó -
lesz ajándék nálam,
cukor, mogyoró,
megtöltöm a zsákom,
aztán nem is bánom,
hali, hali, hó,
essen a hó és repüljön
a sok hógolyó.







Kanizsa József: TÉLAPÓ


Sűrű pelyhekben hull a hó
Csiszeg-csoszog Télapó.
Nehéz puttony de nehéz,
Van benne alma, méz.

Virgács és játék ezernyi,
Télapó nem bírja elvinni.
Szánra teszi -hej halihó,
így folytatja Télapó.







Kormos István: TÉLAPÓ MUNKÁBAN


Erdőben csöpp ház,
elbújva szinte.
Előtte sétál
három szén-cinke,
tetes teteje
nagy piros kucsma!
Micsoda ház ez?
Biza nem kocsma!
Télapó lakik
magában ottan -
Nézzünk be loppal,
Micsinál mostan?

Abban a házban,
a nagy szobában
Télapó ül egy
sámlin magában,
kicsi a sámli,
de nagy a gondja,
mert kinn a zord szél
a havat hordja,
és Télapónak
indulni kéne -
Ki mondaná meg,
ugyan mi végre?

Hát Télapónak
azért kell menni,
mert ma estére
várja mindenki.
Dugig a zsákja,
hátára kapja,
fejébe nyomva
már a kalapja,
kezében névsor,
sok-sok gyerekkel,
kiket a Télapó
igencsak kedvel.

Udvarán csöpp szán,
csöpp szánon játék,
mennyi, de mennyi
tenger ajándék,
szán elé fogva
tüzes lovacska,
Télapó hoppsza!
felszáll a bakra.
Hiába zord szél,
hó keringelhet,
indulni gyorsan
Télapó csenget.

Száll a pici szánja
Által az erdőn,
fut alovacska
úton, tekrgőn,
Télapó nógat,
suhog az ostor,
ha oda vág is,
sohase rosszkor,
havas fák sorban
elmaradoznak,
látni már fényét
csöpp ablakoknak.

Szembe a szánnal
szalad a város,
jő egy ház, kettő,
tíz, ötven, számos,
széles az utca,
akár a tenger,
Télapó szánját
nézi sok ember,
lovacska kop-kop,
fut csuda trappban,
fehér hó szállong,
hull szakadatlan.

Télapó végül
szánról leszállva
piciny lovának
"Hőha!" -kiáltja,
hátána nagy zsákja,
lábán nagy csizma!
(Ebben a házban
lesz öröm itt ma!)
Kapun bedobban,
egy ajtó koppan,
nagy kesztyűjében
kilincs elroppan.



Lép egy szobába,
de nem gyújt villanyt,
hogy körülnézzen
gyufát sem villant,
mert a kucsmáján
akkora csillag,
és az a csillag
csudásan villog,
s gondol csak egyet
és a subából
szoba-középre
fenyőt varázsol.

A fenyőfára
fuvint egy cseppet,
fenyőfa ága
ím belereszket;
még egy fuvintás,
s még egy (ez három):
szaloncukor függ
mindegyik ágon,
aranydió is,
szép, ringatózó,
s gyújtásra váró
sok csillagszóró.

Áll a fenyőfa,
mint amesében,
Télapó nézi,
szoba-középen,
zsákjából gyorsan
előhalászgat
piros labdákat,
hajasbabákat,
kisautót, könyvet,
hintalovacskát,
és egy ugráló
picinyke macskát.

Az a csöpp macska
nyávog vidáman,
s nagy hajcihő lesz
ím a szobában:
három gyerek fut
lélekszakadva,
becsalta őket
az a csöpp macska.
No, ha futottak,
hamar megállnak,
amit csak látnak,
körbecsudálnak.

Télapó menne
tovább a háztól,
de a gyerek mind
körötte táncol:
"Maradj kicsit még,
Télapó nálunk,
ülj le, míg mindent
meg nem csodálunk!
Mert temiattad
szép a karácsony:
valóra váltva
annyi sok álom!"

Mert maradásra
úgy kérincsélik,
s víg nevetésük
ér aszívéig,
Télapó székre
huppan egy percre,
a már ének röppen
magosba zengve:
gyerekhang szárnyal,
brummog utána:
gyúl csillagszóró,
szikrákat hányva.

Aztán a szánhoz!
Indulj, lovacska!
Téplapó fölszáll
megint a bakra.
Mert még ma este
várja sok gyermek,
a függöny résén
elébe lesnek.
Fut a lovacska,
csengő csilingel,
vastag pelyhekben
a hó keringel.







Mentovics Éva: MIKULÁS-KÖSZÖNTŐ


Édes, kedves Mikulás,
köszöntünk most téged.
Eljöttél az idén is,
ahogy megígérted.

Látjuk, hogy a tartásod
teli zsáktól görnyedt.
Rakd le nehéz puttonyod,
pihenj meg egy csöppet!

Sok-sok színes ajándék
nyomja fáradt vállad.
Tudjuk, hogy a Világot
több százszor bejártad.

Tudjuk, hogy a szánoddal
tovasiklasz újra.
Néhány darab sütivel
gyűjts erőt az útra







Mentovics Éva: TÉLAPÓ AZ OVIBAN


Tavaly télen az oviban
nálunk járt a Télapó.
Arca kedves és mosolygós,
haja fehér, mint a hó.

Egymás után minden ovis
a térdére ülhetett.
Nagyon meg voltunk hatódva,
s úgy mondtuk a verseket.

Télapóka mesélt nekünk,
s készült rólunk egy fotó.
Mivel nekem nagyon kedves,
szobám falán látható.

Amikor a képre nézek
eszembe jut, mit mondott:
- Egy év múlva újra jövök,
s hozok nektek csomagot.

Eltelt egy év, december van,
s készülünk az oviban:
verseket és dalt tanulunk,
s előadjuk majd vígan.

Ha betoppan, dallal várjuk
kedves öreg Télapót.
Reméljük, hogy úgy, mint tavaly,
most is hoz majd minden jót.







Molnár Gyula: TÉLAPÓ


Üstököm, ha megrázom,
dér csillog a faágon.
Szakállamból hull a hó,
én vagyok a Télapó.

Puttony van a hátamon,
nehéz terhét vállalom.
Figyeljetek gyerekek,
mennyi mindent cipelek.

Hét zacskóban mosolyt hoztam,
szép gondosan csomagoltam,
csengő, bongó furulyaszó
kísér, mint víg útravaló.

Hoztam nektek fiúk, lányok
bő zsákokban boldogságot,
bátorságot, békességet
- jó sokáig élvezzétek!

Kaptok tőlem ráadásul
Télapónak tarsolyából
csokit, fügét, cukrot, kekszet,
mind elhoztam, ami termett.

Fellegűző palástom
szétterítem vállamon.
Szakállamból hull a hó,
megérkezett Télapó.







Nagy Renáta: TÉLAPÓ ÚTJA


Szemben velem üveghegyek,
a tetejük cukorsüveg.
Tejfehér a határ,
Télapó erre jár!

Lába nyomán zúzmara,
havas, jeges az útja.
Kíséri a förgeteg,
meghozza az ünnepet.







Osváth Erzsébet: BÚCSÚZIK TÉLAPÓ


Csomagol
Télapó,
Lejárt az ideje.
Tenger sok
a dolga,
kapkod, fő a feje.
Maradt egy kis
hó még,
jól becsomagolja:
- No, most már
indulok -
Csendesen mormolja.
Messzire
kísérik
a szarkák, verebek.
Cserregik,
csipogják
- Télapó, ég veled!







Pete László Miklós: MIKULÁS


Lehet szél vagy hófúvás,
Hófelhő-átvonulás,
Amikor jön a Mikulás,
Ragyognak a kicsi szemek,
Vár a sok-sok kicsi gyerek,
Ne törődj a hófúvással,
Hófelhő-átvonulással,
Gyere hozzánk, Mikulás!

Van ám nagy-nagy izgulás,
Suttogás meg pirulás,
Hogy jön-e a Mikulás.
Ragyog a hó, mint a prizma,
Ablakban a sok kis csizma,
Sokan várnak kipirulva,
Csacsogva, bízva, izgulva,
Gyere hozzánk, Mikulás!

Jégvirág az ablakokon,
Csizma ropog a friss havon,
Jön már, jön a Mikulás!
Sosem várják őt hiába,
Mindig elhozza a szánja,
Várja őt apraja-nagyja,
S őket cserben sose hagyja,
Itt van már a Mikulás!







Pintér Petra: VÁRJUK A MIKULÁST!


Jó mikulás bácsit jaj, de nagyon várom!
Nemsokára eljön csilingelő szánon.
Almával, dióval teli van a zsákja,
bőven mér belőle minden topánkába.
Kis cipőmet kitisztítom fényesre,
kiteszem az ablakomba ma este.
Ha erre jár a Mikulás, meglátja,
tudom benyúl jó mélyre a zsákjába!
Nincs ott híjja a diónak, fügének...
Színig tölti mind a két kis cipőmet.
Azt hiszem, hogy virgácsot most nem kapok:
a Mikulás tudja ám, hogy jó kislány vagyok!







Pósa Lajos: MIKULÁS

Öreg Mikulásnak
Van egy nagy csizmája,
Benne a világot
Egy éjjel bejárja.
Amikor egyet lép,
Száz mérföldet halad:
Meg-megáll csöndesen
Minden ablak alatt.
Öreg Mikulásnak
Van egy tarisznyája:
Mindenféle jónak
Az a kincsestára.
Van benne könyv, puska,
Trombita, kard, fa-ló..
Mikulás azt mondja:


Jó fiúknak való.
Van benne kis edény,
Baba, cukor, dió...
Mikulás azt mondja:
Jó lányoknak való.
Csizmát meg cipellőt
Tesznek az ablakba:
Kedves ajándékait
Sorra belerakja.
Reggel az ablakról
Tudják is mindjárt,
Hogy a jó Mikulás
Az éjszaka itt járt.
Laci oda se néz,
Tudja már előre,
Hogy suhogó virgács
Van a cipellőbe!







Sarkady Sándor: TÉLAPÓ


Hegyen, völgyön
Mély a hó,
Lassan lépked
Télapó.

Ősz szakállán
Dér rezeg,
Messzi földről
Érkezett.

Kampós botja
Imbolyog-
Puttonyában
Mit hozott?

Mindenféle
Földi jót;
Dundi diót,
Mogyorót.

Lassan lépked,
Mély a hó-
Siess jobban
Télapó!







Sógor Béla: KÍVÁNSÁG


Apró gyermek, óriás szemek,
félig-nyújtott, bizonytalan kezek;
az alig nyíló ajkakon rebegnek
a halk szavak: hozzám is eljöttél,
Télapó?, csokit, játékot kérni
volna jó; s erősödik lassan a szó,
s már határozott: ne nyisd ki
piros zsákodat, nem kérek csokit
és játékokat, s ígérem, mégis
mindig jó leszek, csak segítsd
anyu és apu szeméről felszárítani
a könnyeket, meggyógyulni
régóta beteg, kis testvéremet.
Ó, kedves Télapó, a kis fenyő
alatt is - ajándékok helyett -
vége mosolyt látni volna jó.











Szabadi Lívia: AZ ÉN MIKULÁSOM


Lélek voltam, tiszta szívű,
csillag voltam, fehér ívű,
karácsonyi égbolt felett
megpihenve egy fellegen,
vártam már a szánnak zaját,
csilingelő halk moraját.
Lopva néztem kis csizmákra,
mivel telik csöppnyi szára,
mit rak bele a Mikulás,
őszes hajú, piros ruhás.

Majd amikor megszülettem,
pici lelkem lánnyá vedlett.
Hittem én a szép meséket,
írtam listát, miket kérek:
babákat és ruhát, szépet,
könyvet, finom édességet...
Hatodikán hajnaltájban
a csodákra nagyon vártam
csinosított cipellővel,
tisztítása ment nagy gőzzel.

Elmúltak a gyermekévek,
virgácsos lett ez az élet.
Listám most már másról írom,
gyerekkorom visszasírom.
Tiszta cipőm polcon pihen,
Télapó már nem tölti meg,
de a csodában még hiszek,
ajándékot most én viszek:
Jó szándékot, szeretetet,
mosolyokat virgács helyett!







Szent Miklós a hulló hóban puttonyával körbejár.
Bekopogtat minden házba, minden szegényt megtalál.
Mosoly ül az öreg arcán, merre ő megy hull a hó,
röpíti szél, szánkó.
Nálunk hagyja a szívét, reánk szórja örömét,
nekünk adja jókedvét.

Ajándékát hátán hordja, szíve csupa szeretet.
Sose nézi, jó vagy, rossz vagy? Szeret minden gyereket.
Mosoly ül az öreg arcán, merre ő megy hull a hó,
röpíti szél, szánkó.
Nálunk hagyja a szívét, reánk szórja örömét,
nekünk adja jókedvét.

Ajándéka nem az arany, nem is hamis földi kincs.
Szeretetet, víg örömet, olyat hoz, mi nekünk nincs!
Mosoly ül az öreg arcán, merre ő megy hull a hó,
röpíti szél, szánkó.
Nálunk hagyja a szívét, reánk szórja örömét,
nekünk adja jókedvét.

Ezen a szép téli estén kövessük a példáját,
vidám, boldog nevetéssel ünnepeljük Mikulást.
Mosoly ül az öreg arcán, merre ő megy hull a hó,
röpíti szél, szánkó.
Nálunk hagyja a szívét, reánk szórja örömét,
nekünk adja jókedvét.







Szepesi Attila: TÉLAPÓ ÉNEKE


Hipp-hopp fut a szán,
siklik szaporán.
Dobrokol a havon
szélvész paripám.

Hejhó ügyesen
vágtat tüzesen,
húzza a teli szánt
fénylő hegyeken.

Hipp-hopp fut a szán
villám-paripán,
végtelen utakon
dobban szaporán.







Szilágyi Anita: KOPP, KOPP, KI KOPOG?


Kopp, kopp, ki kopog?
Talán a Télapó csoszog?
Hahó, ki jár a kertek alatt?
Mesebeli lény szórja a havat.

Zsákja csörög hét határon,
Gyorsan suhan berken-árkon,
Puttonyát megrakta földi jóval,
Cukorral, dióval, mogyoróval.

Konfetti-felhőkön színes rolók,
Édes, marcipános csillagok,
Ma a világ olyan csodaszép,
Sok kis csizma egyszerre lép.

Öreg Urunk csiszeg-csoszog,


Hószakálla libeg-lobog,
Örömének szól téli éjben,
Gyerektaps harsog csendességben.

Kopp, kopp, ki kopog?
Télapó ajtóban topog,
Jókívánságot mond a gyerkőcöknek,
Kicsi kezek csomaggal megtelnek.

Télapó szép mesét olvas.
Figyel rá minden kis okos,
Angyalka száll ártatlanságokra,
Békesség átsugárzik a királykákra.







Szilágyi Anita: LEVÉL A MIKULÁSHOZ


Kedves Mikulás!

Remélem, megkapod rövidke levelem,
Messzi Lappföldre érkezik idejében,
Télapóka, kérnék tőled egy ajándékot,
Nem kérek nagy dolgot tőled, Mikulás,
Csak egy icike-picike kívánságot,
Csokit sem kérek, sem édes cukrot,
Szeretetet hozzál, egy nagy adagot!
Tudod, anyu és apu olyan sokszor vitáznak,
Szeretném, ha soha többé nem kiabálnának,
Zsákodba tégy egy nagy adag szeretetet,


Aztán éjjel majd a kéményen át leengeded,
Cipőcskémet sem teszem ki az ablakba,
Nem kell nekem tömött csomag csizmámba,
Csak azt hozd el, amit kértem: szeretetet, emberséget,
Sietek is az ablakhoz, figyelem a szánod, mikor érkezel,
Könnycseppem legurul arcomon, de kérlek, ne késs el!
Ha elhozod házunkba a nagy zsákot szeretettel,
Az én ünnepem is vidáman telik majd el,
Várlak akkor, Kedves Mikulás!
Figyelem a szarvasokkal suhanó fényszánod házunknál...







Szuhanics Albert: JÖN A TÉLAPÓ


Kastély áll a messzi északon,
Télapó néz ki az ablakon.
Minden ablak mesés fényben áll,
mi lehet itt, talán áll a bál?

Készül ezer mikulás csomag,
előállt a rénszarvas-fogat.
Rudolf szarvas piros orra ég,
körülötte nincsen már sötét!

Már a málha a szánt terheli,
pelyhes hó hull, csöndes ünnepi...
Télapó a bakon üldögél,
és a fogat vígan útra kél!

Fut a krampusz, szánra ugrik fel,
árulkodik, hogyha rossz leszel!
Amit hozott virgácsot..., lehet,
hogy azokból nem jut te neked!

Szalad a szán, kevés az idő,
ablakban már a sok kiscipő!
Abban mindben ajándék legyen,
azon a szép, havas reggelen!

Szaladj Rudolf, húzzad szánomat!
A krampuszom csengőt rázogat.
Én vagyok a boldog Mikulás,
éneklem a Télapó dalát!







Szuhanics Albert: SZÁNCSENGŐ HANGJA ZENÉL


Álmodó, hó-puha éj,
száncsengő hangja zenél.
Csilingel amerre megy,
táncol a völgy és a hegy.

Hó-ha-hó! - szól Télapó,
"így utazni csoda jó!
Vágtat a rénszarvasom,
gyors az én szánom nagyon!

Kéményfüst száll..., égi jel;
sok gyermek él itt közel.
Ám tőlem egyik se' fél,
szívükben szeretet él!"

Nagy puttony, fehér szakáll,
Télapó, jöjj! Gyere már!
Száncsengő csilingeli,
rád vár sok kis lábbeli!

Telve van csizma, cipő,
gyermekek, gyertek elő!
Teljesült nagy vágyatok,
Télapó járt nálatok!









Tóthárpád Ferenc: ERRE CSÖRÖG A DIÓ


Felhőt szánt a szánkó talpa,
piros ruhás ember rajta.
Mögötte nagy zsákokban
csokoládé s virgács van.

Előtte a szarvasok,
fölötte a csillagok,
alatta a föld forog:
kertek, házak, ablakok...

Ablakokban csizma ásít,
itt egy cipő, ott egy másik.
"Erre csörög a dió,
arra meg a mogyoró!"

"Mind-mind kapnak csomagot,
a kicsik és a nagyok."
A Mikulás mindent tud,
lesz, akinek virgács jut!







Utassy József: HULL A HÓ


Zirr, zurr, zurrogó!
Sziszeg a szél, hull a hó.
Zirr, zurr, zurrogó!
Ragyog a sok hógolyó.

Zirr, zurr, zurrogó!
Játszani jaj de jó!
Zirr, zurr, zurrogó!
állj be közénk Télapó!







Veress Miklós: MESE A MIKULÁSRÓL


Hókastélyban jéglakás:
Ott lakik a Mikulás.
Szél a szánja - mégse fázik,
Úgy röpül egy messzi házig.

Csengője a hópehely.
Szánkójának énekelj,
Mintha dallal idehúznád,
S tedd ki ablakba a csizmád.

Ne lesd meg a Mikulást,
Rajta varázs a palást:
Leshetsz reggelig magadban,
Mert ha eljön, láthatatlan.

Hogyha tudnád, hol lakik,
S odaérnél hajnalig,
Jutnál mesebeli tájra -
Elolvadna palotája.

Megriadna és tova -
Röpítené fagylova,
A helyén meg, idenézz csak,
Sírdogálna ezer jégcsap.

Ne lesd meg a Mikulást,
Hadd suhogjon a palást,
Jöjjön, jöjjön láthatatlan
Éjszakában és havakban.

Táncolj, örülj, énekelj,
Mint kerengő hópehely.
Csengőjüket fenyők rázzák,
Telis-teli cipőd, csizmád.







Weöres Sándor: SUTTOG A FENYVES


Suttog a fenyves, zöld erdő,
Télapó is már eljő.

Csendül a fürge száncsengő,
Véget ér az esztendő.

Tél szele hóval, faggyal jő,
Elkel most a nagykendő.

Libben a tarka nagykendő,
Húzza-rázza hűs szellő.

Suttog a fenyves, zöld erdő,
Rászitál a hófelhő.

Végire jár az esztendő,
Cseng a fürge száncsengő.

Suttog a fenyves... - Videó

Link








Zelk Zoltán: MIKULÁS


Égi úton fúj szél,
hulldogál a hó.
Nem bánja azt, útra kél
Mikulás apó.

Vállán meleg köpönyeg,
Fújhat már a szél,
Nem fagy meg a jó öreg,
míg a földre ér.

Lent a földön dalba fog
száz és száz harang,
Jó hogy itt vagy Mikulás,
gilingi-galang.

Ablakba tett kiscipők,
várják már jöttödet,
Hoztál cukrot, mogyorót,
jóságos Öreg?!

-Hoztam bizony, hoztam én,
hisz itt az idő.
Nem marad ma üresen
egyetlen cipő.

Hajnalodik. Csillagok
szaladnak elé.
Amint ballag Mikulás
már hazafelé.







Zelk Zoltán: TÉLAPÓ ÉS A HÓEMBER




Én egy csókától hallottam,
csóka a toronytól,
a torony meg tavaly télen
hallotta a holdtól,
ha igazat mondanak a
csókák és a tornyok,
akkor én is ti néktek most
színigazat mondok.

Így kezdte a hold, a torony,
a csóka is így szólt:
az udvaron egy hóember
mit gondolt, nem gondolt,
azt gondolta, dehogy fog ő
egész télen állni,
ő lesz az első hóember,
ki megtanul járni.

Ennyit gondolt a hóember
egy szóval se többet,
s indulna már, mikor hallja,
jóestét köszönnek,
ő is köszön, ő is mondja:
"Jó estét kívánok!"
s látja, hogy egy piros csizmás
öreg ember áll ott.

Jó, hogy jöttél, öregember,
épp ebben a percben
gondoltam, hogy útra kelek,
induljunk hát ketten.
Látom, nagyon öreg lehetsz,


fehér a szakállad,
Lehet, hogy a világot már
kétszer is bejártad."

"Körül bizony kétszer, százszor
és még százezerszer-
feleli nagy nevetve a
piros ruhás ember-,
de nem gyalog, úgy nem győzném,
hanem szánon járok-
úgy nézzél rám, te hóember,
a Télapót látod!"

Így történt, hogy akkor este -
- látta aki látta -
együtt szállt fel a hóember
s Télapó a szánra,
együtt vittek ajándékot
házról házra járva,
míg csak üres nem lett végül
a Télapó zsákja.

Ahány házba csak bementek,
ahányból kijöttek,
lett a répaorrú vándor
egyre-egyre könnyebb,
várták őket minden házban
kályhával, meleggel,
így olvadt el reggelre az
útra kelt hóember!


Miklós napon táncos lábú lányokkal köszöntök minden Miklóst az oldalamon!
Legyen szép napotok!

Köszöntő ITT:

Link
























 
 
0 komment , kategória:  Karácsony - Újév  
     2/8 oldal   Bejegyzések száma: 76 
2021.04 2021. Május 2021.06
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 25 db bejegyzés
e év: 320 db bejegyzés
Összes: 4830 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1322
  • e Hét: 7666
  • e Hónap: 34289
  • e Év: 171661
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.