|
 2/11 oldal 
|
Bejegyzések száma: 103
|
|
|
|
|
|
2018-02-10 12:15:33, szombat
|
| |
| |
Erhart Kaestner: Mire való a csönd?
A magányosan élő szerzetes remetéhez egyszer emberek jöttek. Megkérdezték tőle:
- Mire való, hogy életed nagy részét itt töltöd el csöndben és magányban?
A remete éppen azzal foglalatoskodott, hogy vizet mert egy ciszternából, az esővíz összegyűjtésére szolgáló mély kútból. Fölfigyelt a kérdésre, s munka közben odaszólt a látogatóknak:
- Nézzetek bele a ciszternába! Mit láttok?
Az emberek kíváncsian körülvették a szerzetest, és próbáltak beletekinteni a mély kútba:
Nem látunk semmit - mondták kisvártatva.
A remete abbahagyta a vízmerítést, pár pillanatnyi csöndet tartott. A látogatók feszülten figyeltek rá, mozdulni sem mertek:
- Most nézzetek bele a kútba egyenként, csöndesen. Mit láttok?
A látogatók érdeklődéssel hajoltak egyenként a kút fölé, s felkiáltottak:
- Saját arcunkat látjuk a kútban!
- Bizony, amíg zavartam a vizet - mondta a remete -, nem láttatok semmit. De a csöndben és a nyugalomban megismeritek önmagatokat.
A látogatók megértették a remete tanítását. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szép történetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2018-02-10 12:09:47, szombat
|
| |
| |
A kisfiú meg az üres virágcserép
(Koreai népmese)
Egyszer régen élt egy bölcs és boldog király. Egy bánata volt csupán: hogy nem születtek gyermekei. Sokat törte a fejét, hogyan segíthetne magán, míg egyszer remek ötlete támadt:
"Kiválasztom az ország legbecsületesebb gyermekét és örökbe fogadom." Nyomban megparancsolta a szolgáinak, hogy minden gyermeknek adjanak virágmagvakat, és kihirdette:
- Aki ezekből a magvakból a legszebb virágokat neveli, azt fiammá vagy lányommá fogadom!
A gyerekek buzgón nekiláttak az ültetésnek, öntözésnek, hiszen mindannyian szerettek volna a bölcs király fogadott gyermekeként élni. Szon Il is szorgalmasan öntözte a magvakat, de hiába teltek a hetek, bizony semmi eredmény nem mutatkozott: a magvak csak nem akartak kicsírázni.
"Milyen különös" - álmélkodott Szon Il, s végül az édesanyjához fordult segítségért.
- Mi lehet az oka, hogy nem csíráznak ki a magvaim? - kérdezte.
- Talán másik földbe kellene átültetned őket - tanácsolta anyja.
Szon Il átültette a magvakat, de ott sem indultak fejlődésnek. Hamarosan felvirradt a nap, amikor a királynak meg kellett tekintenie a virágokat. Díszbe öltözött az egész város, a sok-sok gyerek meg az utcára tódult, és szorongatták a szebbnél szebb virágokat. A király sorra elhaladt előttük, de bizony egy szikrányi öröm se látszott az arcán.
Az egyik ház előtt azonban megpillantotta a pityergő Szon Ilt, aki üres virágcseréppel álldogált az utcán. Halvány mosoly derült föl a király arcán, és maga elé hívatta a kisfiút:
- Hát te meg mit állsz itt ilyen búsan ezzel az üres virágcseréppel? - kérdezte tőle.
Szon Il hüppögve mesélte el, hogyan ültette el a magvakat, hogyan öntözte, gondozta, de azok mégsem indultak fejlődésnek.
A király ennek hallatára karjába kapta Szon Ilt, és boldogan kiáltotta:
- Ez az én becsületes kisfiam!
Az emberek értetlenül nézték, mi történik, és egyikük lármázni kezdett:
- Miért fogadod örökbe ezt a fiút az üres virágcseréppel?
A király ekkor így szólt:
- Minden virágmag, amit a gyermekeknek kiosztottam, főtt mag volt. Egy sem csírázhatott ki közülük.
Az emberek erre helyeslően bólogattak, a gyermekek pedig, akik a pompás virágokat szorongatták, igencsak elszégyellték magukat hiszen valamennyien más magvakat ültettek el. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szép történetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2018-02-10 12:08:00, szombat
|
| |
| |
Egyszer egy sasfióka kiesett a fészekből. Véletlenül arra járt egy paraszt, aki hazavitte, és a baromfiudvarban helyezte el. A sasfióka a tyúkok között nőtt fel.
A tyúkok eleinte bizalmatlanul tekintgettek az idegenre, aki vadul csapkodott a szárnyával, és ügyetlenül a levegőbe akart emelkedni. Miután a sas még fiatal és alkalmazkodóképes volt, gyorsan megtanulta, hogyan viselkedjék úgy, mint a tyúkok. Hamarosan már csak a külsejében különbözött a baromfiudvar lakóitól. Akárcsak a tyúkok, ő is kukacokat keresett a földön, magokat csípett fel az etetőedényből, és megpróbált tyúk módjára kotkodácsolni. Ahogy múlt az idő, egyre ügyesebbé vált mindebben.
Fokozatosan elhalványult benne az a különös vágy, hogy a levegőbe emelkedjék. Időnként, amikor egy árnyék siklott a baromfiudvar fölé, és valamennyi tyúk hisztérikusan kotkodácsolva bokrok és fák alatt keresett menedéket, a kis sas volt az egyetlen aki felnézett az árnyékra, és furcsa vágy fogta el. Miután azonban nem tudott magyarázatot találni ezekre az érzésekre, és valamennyi tyúk értetlenül nézett rá, amikor beszélni akart velük erről, elfojtotta magában ezt a vágyat. És amikor a következő alkalommal árnyék jelent meg a baromfiudvar felett, ő is behúzta a fejét, akárcsak a többiek, és egy bokor védelmébe menekült velük.
Évekkel később egy vándor ment el a baromfiudvar mellett. Amikor megpillantotta a sast, megkérdezte a parasztot:
"Hogyan lehetséges, hogy te egy sast tartasz a baromfiudvarban? Nem tudod, hogy ő egészen más életre van szánva?"
A paraszt elmesélte neki, hogyan találta meg annak idején a sasfiókát, és mivel nem volt más ötlete, a baromfiudvarban helyezte el.
"És amint látod, jól érzi magát a tyúkok között. Ő is egy közülük."
A vándor csóválta a fejét, és arra kérte a parasztot, hadd vigye magával a sast egy sétára. A parasztnak nem volt ellene kifogása, így a vándor felemelte a sast, a karjára ültette, és kiment vele az udvarból.
Lassan, kényelmesen sétált a sassal a dombok felé. A sas leereszkedett szárnnyal és behúzott fejjel ült a karján, és csak időnként kockáztatta meg, hogy félve végigtekintsen az idegen környezeten. A vándor felsétált vele egy dombra, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a tájra, de a sas csak keveset látott mindebből.
Este a vándor visszavitte a sast a baromfiudvarba. A madár megkönnyebbülten reppent le a földre, és szorgalmasan elkezdett kukacokat keresni. Nagyon örült, hogy ismét a társai között lehet.
A vándor néhány nappal később visszatért, ismét a karjára ültette a sast, és elindult vele a messzi dombok felé. A sas ezúttal kíváncsian nézett körül. Amikor elérkeztek egy magas domb tetejére, a vándor felemelte a levegőbe a karján ülő sast. A sas csapkodott a szárnyával, hogy visszanyerje az egyensúlyát, és közben legnagyobb csodálkozására felemelkedett a levegőbe. Csodálatos érzés volt ugyan a szabad lebegés, de a sas megijedt, és ismét belekapaszkodott a vándor biztonságot jelentő karjaiba. A vándor nevetett, ismét lesétált a madárral a dombról, és visszavitte a baromfiudvarba.
A sas továbbra is úgy viselkedett, mint egy tyúk, de közben alig várta, hogy megérkezzék a vándor. Amikor a férfi a következő alkalommal eljött, a sas magától értetődően a karjára röppent, büszkén felszegte a fejét, és látszott, hogy alig várja, hogy elinduljanak.
Ismét felmentek a magas hegytetőre. Csodálatos nyári nap volt, langyos szellő simogatta a fákat, az égen fehér felhők lebegtek, és körös-körül csodálatos, messze nyúló táj húzódott, zöld erdőkkel és termékeny földekkel. A vándor felemelte a karját, és óvatosan egy ívet húzott a levegőben. A sas eleinte félve kapaszkodott a karjába, izgatottan csapkodott a szárnyával, de aztán ösztönösen kiterjesztette a szárnyát, és a szél egyre magasabbra emelte a levegőben.
Hirtelen hangos, győzedelmes kiáltást hallatott, és eleinte szűk, majd egyre nagyobb köröket írt le a levegőben. Szinte súlytalanul repült a végtelen felé.
Mint egy király a birodalmában. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szép történetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2018-01-31 09:59:12, szerda
|
| |
| |
Wass Albert: Nagyapám tanítása
- Idefigyelj - mondta komoran -, ha egyszer megígérted valakinek, hogy ekkor és ekkor itt vagy amott leszel, és nem vagy ott időben, csak két mentséged lehet: meghaltál, vagy olyan beteg vagy, hogy mozdulni se tudsz! Hogy nem haltál meg, azt látom. Nos, mi a betegség, hadd hívjam a doktort?!
Elmondtam neki szorongva ott a sötétben, hogy mi történt. Nagyapám szó nélkül végighallgatott. Mikor aztán kifogytam a szóból, megszólalt. Súlyos, lassú beszéddel.
- Idefigyelj - mondta. - Vannak emberek ezen a földön, akik úgy dobálják ide-oda a szavakat, meg az ígéreteket, hogy azoknak semmi értékük nincsen többé. Mi, Wassok nem ezek közé tartozunk. Ha mi mondunk valamit, az áll, mint a sziklakő. Ha mi a szavunkat adjuk, azt tartjuk is, ha belepusztulunk is! Érted?
- Értem - hebegtem megrendülve.
- Dehogyis érted - csapott le reám a szava -, de elmagyarázom úgy, hogy megértsed. Látod itt a mellényem zsebében az aranyórát? Nagyapámtól kaptam, amikor leérettségiztem. Amikor leérettségizel, a tied lesz. Ez az óra számomra minden csecsebecsénél értékesebb. De ellophatod. Visszaadhatod, vagy megtérítheted az árát. Ellophatod valakinek a lovát, a tehenét, ökrét, vadászpuskáját. Mindenét ellophatod és visszaadhatod megint, vagy megtérítheted az árát. Csak egy valamit, ha ellopsz valakitől, nem térítheted meg soha. S ez az idő! Ha valakinek az idejét lopod, azt úgy megloptad, hogy soha jóvá nem teheted. A várakozásban eltelt időt semmi hatalom a földön nem hozhatja vissza. Nincs, eltelt, vége. Örökre elveszett, és te voltál az, aki a jóvátehetetlen veszteséget okoztad. Érted?
Értettem. Úgy megértettem, hogy attól a naptól kezdve, ha valakinek szavamat adom, hogy ekkor és ekkor itt vagy amott leszek - akkor már ott vagyok öt perccel azelőtt, még ha vénasszonyok esnek is az égből, ahogy drága jó nagyapám szokta volt mondani. Erre neveltem gyermekeimet és unokáimat is. Nem azért, mert késni neveletlenség, hanem mert több annál. Aki öt percet késik, az öt percet ellop valakinek az életéből, amit nem tehet jóvá soha.
- A megbízható embert még ellensége is tiszteli - mondta volt nagyapám -, mert a megbízható ember a társadalom sziklaköve, amire országot lehet építeni. A többi szemét, amit elfú a szél..."
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szép történetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2018-01-28 14:06:15, vasárnap
|
| |
| |
Megdöbbentő felismerés...
...nem azért kell meghalnom, mert vétkeztem, hanem
azért, mert visszautasítottam a kegyelmet 😞
Egy fiatalember, aki életében először volt részeg, a kocsmában verekedés közben embert ölt. Letartóztatták és halálra ítélték. Az egész falu nagyon sajnálta ezt a fiút, hisz addig nagyon rendes életet élt.
Egy kérvényt írtak az uralkodóhoz és az egész falu aláírta. Leírták, hogy ez a fiú mindig nagyon rendes volt, soha nem tett semmi rosszat, most történt vele először ilyen. Kérték a királyt, ha lehet, adjon neki kegyelmet. A király amikor kezébe vette ezt a kérvényt, nagyon meghatódott. Milyen lehet az az ember, aki mellett az egész falu bizonyságot tesz, és annyi ember kér kegyelmet. Azt mondta, kegyelmet adok neki, de én magam fogom elvinni, hadd lássam azt az embert.
Abban az országban a bíró fekete talárban járt és ebben az öltözékben ment be az uralkodó az elítélt cellájába. A fiú felemelte a fejét és ránézett arra aki bejött, azt gondolta, itt a pap. Persze holnap meghalok, küldik a papot. Az uralkodó azt mondta: Fiatalember, jó hirt hoztam magának. - Köszönöm, nem kell a maguk jó híre, holnap úgyis meghalok - nem érdekel a jó hír. - De fiatalember az életéről van szó, a kegyelmet hoztam. - Nem kell a kegyelmük, tartsák meg maguknak. A király tanácstalanul állt ott, és kérte: legalább hallgasson meg engem. - Senkit nem hallgatok meg, ha azonnal el nem hagyja a cellám hívom az őrt és kidobatom.
A király megrántotta a vállát és elment. Azonnal utána kíváncsian jött a börtönőr - na, itt volt a király, mit hozott, kegyelmet? - Jaj nem tudtam - hát a király volt itt? Azonnal adjanak papírt ceruzát, írni akarok a királynak. És írta: Felség, bocsánat, nem tudtam - kell a kegyelem!
Gyorsfutár vitte a levelet. A király egyetlen mozdulattal széttépte. - Ez az ügy nem érdekel tovább.
A következő hajnalon kivégezték a fiút. Ahogy ott állt a bitófa alatt kérte, hagyjanak szólni, az utolsó szó jogán mondani akarok valamit. Aztán belekiáltott a tömegbe: Emberek, nem azért halok meg, mert öltem, én nem a bűneimért halok meg, azért halok meg, mert visszautasítottam a kegyelmet.
Hadd mondjam meg nektek ezen az utolsó estén ebben a templomban, senki nem azért fog meghalni, mert vétkezett, hanem azért, mert Isten felajánlotta a kegyelmet és neked nem kellett!
Elhangzott a szó, hogy elvégeztetett, Jézus Krisztus semmivé akarja tenni az egész múltadat, eltörölni minden bűnödet ingyen. De ha neked nem kell, több szava nincs.
Mindenség Királya Jézus Krisztus is lejöhetett volna mennyei dicsőségben királyként, hogy hirdesse a jó hírt ," aki benne hisz annak örök élete legyen", és csak rajta keresztül lehet menni az Atyához. Királyként jött le a földre ,és mint a történetben a király, ő sem vette fel a királyi ruháját ,hogy az igazat lássa
2000 ezer éve hirdeti a jó hírt, sokan nem hisznek benne,nem fogadják el a kegyelmet. Nem erőszakos ami Istenünk , ma is felajánlja a kegyelmet mindenki számára,van lehetőség hogy elfogadd. " Jézus mondja : Amelyik ajtót bezárom azt senki ki nem nyitja, és amelyik ajtót kinyitom ,azt senki be nem zárja.
Még most nyitva van az ajtó a kegyelemre, mikor eljön mennyei dicsőségben ,be fogja zárni az ajtót ,és azt senki ki nem nyitja !!! Mert övé a hatalom,mennyen és földön.
Azt a napot és órát azonban nem tudja senki, az ég angyalai sem, a Fiú sem, csak az Atya. Legyetek hát éberek, mert nem tudjátok, melyik órában jön el Uratok. Gondoljatok erre: Ha a ház ura tudná, hogy melyik órában jön a tolvaj, bizonyára virrasztana, és nem engedné, hogy házába betörjön. Legyetek hát készen, mert az Emberfia abban az órában jön el, amelyikben nem is gondoljátok!
Örökké való Isten áldjon meg mindenkit .
(Ismeretlen szerző)
Köszönöm szépen Ani!
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szép történetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2018-01-28 13:56:43, vasárnap
|
| |
| |
Az Élet olyan, mint egy vonatutazás...
Gyakran beszállunk, kiszállunk, vannak balesetek, néhány megállónál kellemes meglepetésekkel találkozunk, míg mély szomorúsággal a másiknál. Amikor megszületünk és felszállunk a vonatra, olyan emberekkel találkozunk, akikről azt hisszük, hogy egész utunkon elkísérnek: a szüleinkkel. Sajnos a valóság más...
Ők kiszállnak egy állomáson, s mi ott maraduk nélkülözvén szeretetüket, együttérzésüket, társaságukat.Ilyen az utazás, telve kívánalmakkal, vággyal, fantáziálással, reménnyel és csalódással... és visszafordulni soha sem lehet. Tegyük tehát a lehető legjobbá utazásunkat!
Próbáljuk a velünk utazók jó oldalát nézni és keressük mindenkinek a legjobb tulajdonságait...
Jusson eszünkbe, hogy bármely szakaszon találkozhatunk szenvedőkkel, akiknek szükségük van a segítségünkre.
Mi is lehetünk gyakran elhagyatottak, s ez annak is megadathat, aki jelen helyzetét tekintve rajtunk segíthet.
Az utazás nagy talánya, hogy nem tudjuk, mikor szállunk ki végleg s azt sem, hogy az útitársaink mikor, nem szólván arról, aki közvetlen mellettünk foglal helyet. Úgy érzem, vigasztalan leszek, amikor örökre kiszállok a vonatból...
Azt hiszem, igen. Néhány barát elvesztése, akikkel az utazás során találkoztam fájdalmas. A gyermekeimet egyedül hagyni nagyon szomorú lesz. De a remény bennem él, hogy valamikor a központi pályaudvarra érünk és érzem, látni fogom őket jönni olyan csomaggal, ami addig még nem volt nekik...
Ami boldoggá tesz, az a gondolat, hogy segítettem ezt a csomagot teljesebbé, értékesebbé tenni.
Barátaim, tegyünk úgy hogy jó utunk legyen és a végén azt mondhassuk, hogy megérte a fáradozást!
Próbáljunk meg a kiszállásnál olyan üres helyet hagyni maguk után, ami szeretetet és szép emlékeket hagy hátra a továbbutazókban.
Azoknak, akik az én vonatom utasai, kívánok: Jó utazást!
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szép történetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2017-12-25 19:01:57, hétfő
|
| |
| |
Mit adnék idén Karácsonyra?
"Amit idén karácsonyra szívesen adnék Neked, nem lesz becsomagolva, nem lesz rajta szalag sem, nem a posta hozza, nem kerül egy fityingbe sem.
A lista hosszú, és szívemből jön, ahogy kitárom előtted.
Mit is adnék:
örömöt, ami hálából fakad,
a bimbóból virággá hajtó rózsa fenségét,
az igazi szenvedély tiszteletre méltó erejét, amit nem érdekel a világi siker,
szabadságot, hogy nem ítélsz meg senkit, még sajátmagadat sem,
békét, hogy te magad légy önnön legjobb barátod,
bölcsességet, hogy megértsd hibáidat, és megbocsásd mások ballépéseit,
együttérzést, hogy magadhoz ölelhesd a világot úgy, ahogy van,és nem úgy, ahogy te újraalkotnád a legszívesebben,
a magány meglepő örömeit,
erőt, hogy a sajnálkozást éppúgy elvethesd, mint a feszültséget, és gyengéden élhess a jelennek, hogy magad is mindenki mást a szív szemével láthass, aminek csak a Szeretet számít.
És végül azt kívánom, hogy a Fény feltárja előtted, hogy mindez az ajándék már benned él, csak arra vár, hogy kibontsd."
(Arlene Gay Levine)
Köszönöm szépen Ani!
|
|
| |
|
1 komment
, kategória: Szép történetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2017-12-25 14:01:15, hétfő
|
| |
| |
Karácsonyi történet - George
Hideg karácsonyeste volt Chicagóban. Az öregember benn ült az autószerelő műhelyében. Mióta a felesége meghalt, nem ment sehova ilyenkor. Nem díszítette fel a műhelyt, nem volt karácsonyfája, nem gyújtott ünnepi fényeket. Ugyanolyan nap volt számára, mint a többi. Nem gyűlölte a karácsonyestét, csak nem talált okot az ünneplésre. Gyermekei nem voltak. A felesége elment.
Üldögélt az ablaknál, nézte a havazást, ami egy órája tartott már, s az életén töprengett, amikor kinyílt az ajtó, és egy hajléktalan oldalgott be rajta.
Az Öreg George, ahogy a kliensei nevezték, ránézett, s ahelyett, hogy elküldte volna, beljebb invitálta a tűzhely mellé, hogy melegedjen egy kicsit.
- Köszönöm, de nem akarom zavarni, - mondta az idegen. - Látom, még nyitva a műhely, szusszanok egy kicsit, ha megengedi, aztán megyek tovább.
- Majd megy, ha már került valami meleg étel a gyomrába, - fordult George a kredenchez. Lecsavarta egy ételhordó termosz tetejét, s egy kanállal együtt odaadta az edényt az idegennek. - - Nem sok maradt, de még meleg és finom. Pörkölt. Én csináltam. Utána majd iszik egy kávét, az is forró még, az előbb lett kész.
Ebben a pillanatban megszólalt a kapucsengő.
- Elnézést, ki kell mennem, jövök mindjárt, - szólt George, és indult, hogy megnézze, kinek van szüksége a munkájára.
A kapu előtt egy öreg 53-as Chevy állt. Gőz áramlott ki a motorházból. A vezetője kétségbeesve ragadta meg George kabátujját.
- Uram, segítsen! - mondta erős spanyol akcentussal. - Az asszony vajúdik, most vinném a kórházba, de lerobbant az autóm.
George felnyitotta a motorház fedelét. Úgy tűnt, a motorblokk megrepedt a hidegtől. A kocsinak annyi.
- Hát ezzel nem fognak menni sehova egyelőre,- morogta.
- Az nem lehet, könyörgöm, segítsen, - nyöszörgött a férfi. George megfordult, és bement az irodába. A tábláról leemelte öreg járgányának a kulcsát, s visszament az udvarra. Hátrakerült a garázshoz, beindította az autót, kigurult vele az útra, s megállt a házaspár mellett.
- Itt van, menjenek ezzel, - mondta. - Nem valami szép látvány, de nagyon jól megy.- Segített az asszonyt átültetni a lerobbant autóból, majd hosszan nézett utánuk, ahogy tovahajtottak az éjszakába. Megfordult, és visszament a házba.
- Örülök, hogy oda tudtam adni az autót. A kerekeik is nagyon kopottak voltak. Az én öreg járgányomon új gumik vannak... - George ekkor vette észre, hogy magában beszél. Mialatt kint volt, a hajléktalan elment. Az edény az asztalon állt üresen, mellette egy használt kávéscsésze.
- Legalább került bele valami, ki tudja, mióta nem evett, - gondolta az öreg. Visszament az utcára, megpróbálta beindítani a Chevyt. Többszöri nekirugaszkodásra beindult a motor. Úgy látszik, mégsem az ment tönkre. Bevitte az autót a garázsba az öreg járgány helyére. Gondolta, megbütyköli, legalább csinál valamit. Karácsony este úgysem jönnek kuncsaftok. Ahogy megvizsgálta, kiderült, hogy tényleg nem a motor ment szét, hanem a hűtés alsó csöve repedt el.
- No, ezt ki is tudom cserélni azonnal,- gondolta, s úgy is tett. - Ezekkel a gumikkal nem húzták volna ki a tél végéig.- Leszedte a védőhuzatot felesége régi Lincolnjáról. Gondolta, kicseréli a kerekeket, ezek egészen újnak látszanak, s úgysem akarta használni az autót.
Mialatt dolgozott, lövést hallott. Nem volt szokatlan a környéken, de azért lecsapva a kezében lévő dolgokat, kirohant az utcára. Egy rendőrautó állt az úton, mellette a földön egy sebesült, egyenruhás férfi feküdt. Mikor meglátta az öreget, megszólalt, és segítséget kért. George megpróbálta felidézni emlékezetében a hadseregben tanultakat a sebesültek ellátásáról, felsegítette a férfit, bevezette a házba, és lefektette. Tudta, hogy sürgősen el kell látni a sebet.
- Nyomókötést alkalmazunk, hogy elálljon a vérzés, - gondolta. Aznap reggel hozták el a tiszta ruhát a mosodából, előszedett egy törülközőt, azzal meg ragasztószalaggal kötözte be a sebet.
- Azt mondják, a ragasztószalag mindenre jó, - próbálta felvidítani a rendőrt. ,,Valami fájdalomcsillapító is kellene", gondolta. Előszedett egy pirulát, amit hátfájásra használt.
- Ez jó lesz", mondta, - s egy pohár vízzel odaadta a rendőrnek. - Maradjon így, amíg hívok egy mentőt. - Hiába próbálkozott, nem volt vonal. ,,Majd beszólok a központba a rendőrautó adóvevőjén", jutott eszébe, és kiment.
Kiderült, hogy a golyó a rádióban állt meg, használhatatlanná téve azt. Mikor visszament a házba, a rendőr már felült.
- Mindent köszönök, - mondta. - Ott is hagyhatott volna, hisz a támadóm nem mehetett messzire, magára is rálőhetett volna.
George leült mellé.
- Sosem hagytam cserben egy sebesültet a hadseregben, nem fogom most sem. - mondta egyszerűen. Benézett a kötés alá, hogy ellenőrizze a vérzést.
- Rosszabbnak tűnt, mint amilyen valójában, - mondta. - Átment magán a golyó, de semmi fontos dolgot nem ért. Ha a seb begyógyul, olyan lesz a válla, mint újkorában.- Felállt, és töltött egy csésze kávét.
- Jöhet? - kérdezte.
- Nem, köszönöm,- mondta a rendőr.
- Márpedig meg fogja inni. Az én kávém legjobb a környéken. Fánkot sajnos nem tudok hozzá adni.
A rendőr elnevette magát, s elvette a csészét. Ebben a pillanatban kivágódott az ajtó, s egy fiatalember ugrott be az irodába, lövésre kész fegyverrel a kezében.
- Adja ide a pénzt! Azonnal, vagy lövök! - üvöltötte. A fegyver remegett a kezében, s George biztos volt benne, hogy ez a szerencsétlen még sosem fogott pisztolyt senkire.
- Ez az alak lőtt rám!, - kiáltotta a rendőr.
- Fiam, mire jó ez? - kérdezte nyugodtan az öreg. -Tedd el azt a pisztolyt, még megint megsebesítesz valakit.
A fiatalember összezavarodott.
- Fogja be, öreg, mert lelövöm. Adja ide a pénzt!
A rendőr a saját fegyveréért nyúlt.
- Hagyja csak, - szólt rá George. - Már így is a kelleténél több fegyver van ebben a szobában. - Majd odafordult a fiatalemberhez. - Fiam, karácsonyeste van. Ha pénzre van szükséged, tessék, itt van. Nem sok, de nekem is csak ennyi van. Tedd már el azt a pisztolyt. - Kivett a zsebéből 150 dollárt, és átnyújtotta a férfinak, mialatt a másik kezével elvette tőle a fegyvert.
A fiatalember eleresztette a pisztolyt, a földre rogyott, és sírni kezdett.
- Erre sem vagyok jó, mi? Nem akartam én semmi rosszat, csak venni valamit a feleségemnek meg a gyereknek, - zokogta. - Kirúgtak a munkahelyemről. Nem tudom kifizetni a lakbérünket. Az autómat már elvitték múlt héten...
George átadta a fegyvert a rendőrnek.
- Fiam, mind kerülünk szorult helyzetbe olykor. De nem így kell megoldani a bajainkat.
Felemelte a síró embert, és lenyomta egy székre a rendőrrel szemben.
- Persze, néha csinálunk hülyeségeket. - Neki is odanyújtott egy csésze kávét.
- Attól vagyunk emberek. De betörni ide egy fegyverrel, az nem old meg semmit. Most pihenj egy kicsit, csillapodj le, s hátha kitalálunk valamit.
A fiatalember abbahagyta a sírást. Ránézett a rendőrre.
- Elnézést kérek, nem akartam meglőni. Elsült a pisztoly. Kérem, ne haragudjon.
- Fogja be, és igya meg a kávéját, - mondta neki a rendőr.
Elsőnek George hallotta meg a szirénázást. Egy rendőrautó és egy mentő állt meg a ház előtt az utcán. Két rendőr lépett be az ajtón pisztollyal a kezében.
- Chuck! Jól vagy?, - kérdezte egyikük a sebesültet. - Ahhoz képest, hogy meglőttek, egész jól.
- Hogy találtatok rám?
- A kocsid GPS-e jelzett. Az utóbbi idők legjobb találmánya. Ki lőtt rád? - kérdezte a másik rendőr, s odalépett a fiatalemberhez. Chuck nem késlekedett a válasszal.
- Fogalmam sincs. Elnyelte a sötét. Eldobta a pisztolyát, s elrohant.
George és a fiatalember a cipőjük orrát bámulták.
- Ez a kölyök itt dolgozik? - kérdezte a sebesült George-ot.
- Igen, - válaszolta az öreg.- Ma reggel fogadtam fel. Elvesztette az állását, szegény.
Közben a mentősök is bejöttek, hordágyra tették Chuck-ot. A fiatalember közel hajolt hozzá, s ezt suttogta:
- Miért...?
- Boldog karácsonyt, kölyök..., mondta Chuck. - S magának is, George. Köszönök mindent."
- Hát ezt megúsztad. Egy gonddal kevesebb,- szólt George, miután a többiek elmentek. Bement a hátsó szobába, és egy dobozzal tért vissza. Kivett belőle egy ékszeres dobozt, és kinyitotta.
- Ezt vidd el az asszonykádnak. Szerintem Martha se bánná. Azt mondta, jól jön majd egyszer. És lám.
A fiatalember odanézett, s egy gyönyörű briliánsgyűrűt látott a dobozban.
- Ezt nem vihetem el, - mondta elfogódottan. - Magának sokat jelentett.
- Most meg neked jelent sokat, - vágott vissza George. - Nekem megmaradnak az emlékeim. Másra nincs is szükségem.- Aztán újra benyúlt a nagyobbik dobozba. Egy játékrepülőt és egy kisautót vett ki belőle. Az olajtársaság hagyta nála eladásra. - Ezt meg elviszed a kölyöknek.
A fiatalember újra elsírta magát, és odanyújtotta az öregnek a 150 dollárt, amit korábban kapott tőle.
- És mégis miből veszed meg a karácsonyi ebédrevalót? Tedd csak el azt is, - mondta George. - Most meg indulás haza a családhoz!
Az ajtóból a fiatalember visszafordult.
- Reggel itt leszek, ha komolyan vehetem, hogy felvett dolgozni.
- Szó sincs róla. Karácsonykor zárva tartok, - válaszolta George. - De holnapután itt legyél nyitáskor!
Kikísérte a fiatalembert, s mikor visszafordult, lám a hajléktalan újra a szobában volt, visszajött.
- Hát maga honnan került elő? Azt hittem elment már.
- Itt voltam végig. Mindig itt vagyok, - válaszolt az idegen. - Azt mondja, nem szokta megünnepelni a Karácsonyt. Miért nem?
- Hát, mióta az asszony itt hagyott, minek törjem magam. Karácsonyfa állítás, meg minden, kár azért a kis fenyőfáért. Süssek süteményeket, mint annak idején Marthával? Egyedül már nem ugyanaz. Meg különben is kezdek pocakosodni.
Az idegen George vállára tette a kezét.
- Pedig megtartod az ünnepet, George. Enni és inni adtál, mikor éhes voltam, meleget adtál, mikor fáztam. A vajúdó asszony fiút fog szülni, aki felnőtt korában neves orvos lesz. A rendőr, akit elláttál 19 ember életét fogja megmenteni a terroristáktól. A fiú, aki ki akart rabolni, gazdaggá tesz majd téged a munkájával. Az ünnep szellemisége a fontos, és azt te ugyanúgy megtartod, mint bárki más.
George meghökkent mindattól, amit az idegen mondott.
- Honnan veszi mindezeket?, - kérdezte.
- Bízzál bennem, George. Megérzem ezeket a dolgokat. Azt is tudom, hogy mikor lejárnak életed napjai, találkozni fogsz Marthával, és újra együtt lesztek. Azzal az idegen az ajtó felé indult.
- Bocsáss meg, George, de mennem kell. Haza kell érnem az ünnepségre, amit nekem rendeznek.
Ahogy nézte, George szeme előtt az ósdi bőrkabát és a kopott nadrág lassan vakító fehér köntössé változott. Aranyfény töltötte be a szobát.
- Tudod, George, ma van a születésnapom. Boldog Karácsonyt.
- Boldog születésnapot, Uram, - válaszolta George meghatódva.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szép történetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2017-12-25 13:45:46, hétfő
|
| |
| |
Johan Frisel: Az üzenet
A kisváros lelkesen készült a karácsonyi színdarab bemutatójára. A darab rendezésére sikerült megnyerniük a TV egyik befutott fiatal rendezőjét, Weis Lukácsot. Nem könnyen állt rá, aztán meg különböző feltételeket szabott:
-Ragaszkodom a jó megvilágításhoz, és a legfontosabb a jó hangosítás, hogy a terem leghátsó sorában is értsék, ami a színpadon elhangzik. Ezenkívül korhű kosztűmök kellenek. Nem akarok öreg lepedőkből összetákolt felismerhetetlen remekműveket! Sokkal jobbnak kell lenni mindennek, mint az előző években. Olyan karácsonyi színdarabot akarok, amelynek ÜZENETE van, ami megszólít.
Mivel a szervezők is pont ezt akarták, készséggel teljesítették minden kívánságát.
Hanem, amikor a gyermek-szereplőkkel elkezdett próbálni, majdnem inába szállt a bátorsága. A 40 fiú és lány olyan lármát csapott, hogy az ember azt hitte, kitört a forradalom. Szerencsére ott volt János bácsi, aki az énekeket tanította be a gyerekeknek, és zongorán kísérte őket. Rá hallgattak a gyerekek, könnyen lecsendesítette őket. Lukács legszívesebben a gyerekek felét rögtön hazaküldte volna, de János bácsi erélyesen tiltakozott ez ellen:
- Minden gyereknek játszania kell!
Nagy nehezen sikerült elosztania a szerepeket. Azok, akiknek már semilyen szerepecske sem jutott, az angyalok kórusában énekelhettek. Sajnos, az egyik fiúcska, a kis Máté olyan hamisan énekelt, hogy Lukács kénytelen volt pásztort csinálni belőle.
Lukács nagy lelkesdéssel látott munkához. Elmagyarázta, hogy mit vár a szereplőktől, mi a darab jelentése. Gyakran elismételte:
- Olyan karácsonyi darabot akarok, amelynek ÜZENETE van! Azt akarom, hogy úgy énekeljetek és játszatok, hogy megértsék a nézők, miért jött el az Úr Jézus ebbe a világba.
A gyerekek átvették Lukács lelkesedését, a próbák egyre jobban sikerültek. Csak egy gyermek okozott gondot, a kis Máté. Csak két szót kellett volna elmondania: "Nézzétek, világosodik!" Értelmes fiú volt , de mire rá került a sor úgy elkalandoztak gondolatai, hogy sosem jutott eszébe egy szó sem. Lukács már rég el akarta venni tőle a szerepet, de János bácsi nem engedte, mondván: Ha becsúszik valami baki, a többiek majd tovább játszanak. Ettől még nem szenved csorbát az előadás ÜZENETE.
Az előadás előtt egy héttel Máté megbetegedett. Lukács kissé fellélegzett, s gyorsan egy másik fiúnak adta oda a szerepét, aki a fogadóst játszotta. Mátét édesanyja nem engedte betegen a próbákra, így aztán csak vágyakozva gondolt arra, hogy amikor János bácsi zongorázott, a kórus énekelt, úgy érezte mindig, mintha igazi pásztorok és angyalok között lenne Betlehemben, és az Úr Jézusra gondolt. Ezért, amikor hírtelen meg kellett volna szólalnia, nem tudott gyorsan visszaemlékezni a szövegére. No, de majd az előadáson menni fog! Annyira szerette volna jól csinálni, hogy minden néző megértse, miért jött az Úr Jézus a világba. Számára ez teljesen világos volt: mindannyiunkért. Erről szóltak az énekek, erről beszélt nekik János bácsi is: Az Úr Jézus azért jött, hogy az emberek szívében lakjon. De a legtöbben nem akarják befogadni Őt.Csak egy istállóban talált helyet.
De ő be akarja fogadni!
János bácsi mondta, hogy ha valaki szereti az Úr Jézust, akkor kérje meg Őt, hogy költözzön a szívébe. Ezt Jézus meg is teszi, és mindig benne marad.
Ez a karácsonyi színdarab ÜZENETE.
Az idő gyorsan szaladt, s elérkezett az előadás napja. Már özönlöttek is a terembe a várakozásteljes nézők.
Lukács rettenetesen ideges volt, s a gyerekek is, alig győzte nyugtatni őket. Egyszercsak ott állt előtte a kis Máté, s nagy, várakozásteli szemekkel nézett Lukácsra:
- Meggyógyultam.
- Örülök, de a szerepedet oda kellett adnom másnak. Ülj le szépen a nézők közé!
Máté szemei megteltek könnyel, s mielőtt még teljesen összeomlott volna, János bácsi ismét visszaszerezte számára a rendezőúr bizalmát:
- No, nem bánom- szólt Lukács,- szerepelhetsz, de nem pásztorként, mert ezt Andrástól most már nem vehetjük el. Viszont átveheted az ő másik szerepét, a fogadóst. Amikor jön József Máriával és megkérdik tőled, hogy lenne-e szállás, semmit sem kell mondanod, csak rázod a fejed, hogy nincs. Érted?
Máté elsápadt, de Lukács már ott sem volt, hiszen perceken belül indítania kell az előadást.
Pontban 8 órakor felgördült a függöny. A díszletek olyan valósághűek voltak, hogy úgy érezte az ember, mintha 2000 évvel ezelőtt Betlehem utcáin járna. A hangosítással is minden rendben volt, a legvékonyabb gyerekhangot is tökéletesen lehetett hallani a teremben. A gyerekek kitűnően játszottak, az angyalok csodásan énekeltek. Olajozottan folyt az előadás. Mária és József megérkeztek Betlehembe. Valóban olyan fáradtnak látszottak, mint akik napok óta úton vannak. Bekopognak a fogadóba, mire kilép a vendéglős a feleségével. József megszólal:
- Messziről jöttünk, és nagyon elfáradtunk. A feleségem ráadásul gyermeket vár. Nem lenne egy kis helyük, ahol meghúzhatnánk magunkat éjszakára?
Máté megkövülten állt előttük, szemei tágra nyíltak döbbenetében. Nyitotta a száját, mintha mondani akarna valamit, de nem jött ki hang a torkán. A nézők körében nőtt a feszültség.
Hiába súgták neki, mit tegyen, Máté csak állt, bámulta Máriát és Józsefet, és patakzottak a könnyei. A vendéglősné mentette meg a helyzetet: a kelleténél is kicsit hangosabban "nem"-et mondott, megragadta Máté karját, behúzta a házikóba, és becsapta maguk mögött az ajtót. Odabentről azonban szívettépő sírás hangzott fel:
- Nem hagyhatom kint őket!.... Nem akarom az Úr Jézust elküldeni!- zokogta Máté.
Lukács magán kívül volt dühében. Tudta előre, hogy ez a kis ügyefogyott elrontja az egészet. És ez a tökéletes hangosítás! Így mindenki hallotta a fiú bömbölését. Tajtékozva fordult János bácsi felé: "Tönkretette az egész munkámat..."- akarta mondani, de torkán akadt a szó, amikor meglátta az öreg könnyes szemeit.
- Azt akartad, hogy legyen a karácsonyi darabnak ÜZENETE. Teljesült a kívánságod.- súgta János bácsi a rendezőnek.
Lukács csak ekkor vette észre, hogy milyen mély csönd van a teremben.
Forrás: Link
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szép történetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2017-12-25 13:33:55, hétfő
|
| |
| |
Ezt látják a karácsonyi angyalok
Karácsonyi angyal
Karácsonykor angyalok szállnak át a városok felett, belesnek a kéményeken és az ablakokon. Hópelyheken utaznak és gomolygó felhőkön. Aranyszínű a hajuk, piros az arcuk és fehér habos a ruhájuk.
Sok-sok angyalka repül, ilyenkor már kora délután elindulnak távoli, mesés lakóhelyükről, hogy karácsony titkokkal teli, varázslatos éjszakáján megérkezzenek az emberekhez. Vannak olyan angyalkák, akik az ajándékokat hozzák a gyerekeknek, mások egyszerűen csak a vidámságot és a szeretetet hozzák. Mialatt ők fenn röpködnek az égben, az emberek házaikban a karácsonyi vacsorához készülődnek, vagy áhítattal állják körül a fenyőfát.
Sok család van, ahol nem telik pulykasültre és kalácsra, az angyalok beröppennek ezekhez a családokhoz, és szeretettel erősítik meg az emberi szíveket. Ezért érzi mindenki karácsony estéjén a nyugalmat és a békességet.
Sok ember van, aki egyedül ünnepel, gyertyát gyújt és csillagszórót, és szomorúan gondol szeretteire, akik messze kerültek tőle. A karácsonyi angyalkák hozzájuk is elmennek, és egy pillanatra legalább örömet és mosolyt
varázsolnak a magányos emberek arcára.
Ha karácsony estéjén megzörren az ablakotok vagy befütyül a szél a kéményeteken, gondoljatok a karácsonyi angyalkákra, mert biztosan ők járnak közöttetek. Legyetek ti magatok is olyanok, mint az angyalok, vigyetek boldogságot nagyszüleiteknek, családotoknak.
A szeretethez és békességhez néha nagyon kevés kell. Gondoljatok erre, ha kavarognak a karácsonyi hópelyhek, de akkor se feledjétek ezt, ha majd meleg nyár lesz!
Forrás: Link
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szép történetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2/11 oldal
|
Bejegyzések száma: 103
|
|
|
|
2022. Május
| | Hét | Ked | Sze | Csü | Pén | Szo | Vas | |
| | 1 | |
| 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | |
| 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | |
| 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | |
| 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | |
| 30 | 31 | |
| |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
0 db bejegyzés |
| e év: |
0 db bejegyzés |
| Összes: |
18436 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 244
- e Hét: 3416
- e Hónap: 8072
- e Év: 55665
|
|
|
Offline
