|
 2/4 oldal 
|
Bejegyzések száma: 39
|
|
|
|
|
|
2020-03-03 18:26:52, kedd
|
| |
| |
Millei Lajos
A születés szimfóniája
Sétálsz éppen, vagy a kocsidat mosod,
átszellemülten a kávéd kortyolod,
játszol a kutyáddal, hogy szereti kezed,
százszor is megnyalja, s amíg élvezed,
a fejedben mocorogni kezd egy gondolat.
Nem figyelsz fel rá, csak teszed a dolgodat,
a fázós madaraknak szórsz magot,
majd a macskát hívod be, megsimogatod,
de az agyad egyre csak kattog,
csilingel, csikorog, pattog.
Mint, mikor színházban függönyt húznak szét,
hogy te lásd a színpad minden szegletét,
hogy fényben ússzon a díszlet és a fal,
és az árokban az áldott zenekar
a legszebb nyitányra zendít rá.
Ó, ekkor már mindent abbahagysz,
s lelkedben virul a tavasz,
mint puha fészek, melyben kis fióka ül,
a gondolat úgy vesz most körül.
A csipogás lassan ütemre talál,
dallammá serdül, kezdődhet a bál.
A karmester feláll, mélyen meghajol,
s a kezedben ott van már a toll.
Röppennek, szállnak a szavak,
zúg, bugyog mind, mint megáradt patak,
de a vonósok csendre intenek,
lágy húrú, méla ingerek
ringnak most puhán a habon,
míg átölel e békés hatalom.
Ám legyőzve az álomittas űrt
rikoltva rázendít a kürt,
pereg a dob, a trombita felnevet,
s harsona harsogja: "Csendben ezt nem lehet!"
Elő a hangerőt, hulljon hát, ki csenevész,
maradandót játszik most minden zenész.
Bódul az elme, dalol az agy,
írd bátran a szavakat, csak közvetítő vagy.
Majd pihensz akkor, ha a fióka kirepül,
s tépelődhetsz rajta, mért hagyott egyedül.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Millei Lajos |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2020-02-23 19:21:18, vasárnap
|
| |
| |
Millei Lajos
Csak itt vagyok
Csak letörölném szemedről a könnyet,
nem segít, de tudom, hogy úgy könnyebb.
Csak vigasztalni akarlak, mert látom,
sírás feszül egy mosolygó, szép szájon.
Én elmondanám, hogy jobb kedvre derüljél,
több vagy nekem felvillanó fénynél.
Ragyognod kell, mert sugaradból élek,
el sem megyek, és mégis visszatérek.
Csak ne hidd azt, hogy egyedül kell élned,
csodát rejt el akkor a csúf élet.
Kezem s kezed egymásra ér úgyis,
szorítjuk majd az életen túl is.
Csak sírj, ha kell, de a vállamon tedd ezt,
így nem fáj úgy, hogy mennyire szenvedsz.
Csak mosolyogj, ha a könnytől nem is látod,
mily szép is lesz egyszer majd az álmod.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Millei Lajos |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2020-01-26 19:24:57, vasárnap
|
| |
| |
Kép: Leonid Afremov
Millei Lajos
Könyörgő
Boldogság várj meg! Ne fuss el, kérlek,
ha így rohansz mindig, utol sem érlek.
Láttalak tegnap, Rád mosolyogtam,
ölelő vággyal csak árnyékod fogtam.
Ezt teszed folyton, illanva eltűnsz,
ha fellobog fényed, a szerelemtűz.
Csapdádat érzem, mégis rálépek,
én ostoba, naiv, álmodó lélek.
Boldogság állj meg! Mesélj most szépet,
ülj az ölembe, míg hallgatlak Téged.
Lássam az arcod, hangod daloljon,
bennem bizsergő, bús muzsika szóljon.
Simulj hát rám, mint angyali arckrém,
hitesd el velem, hogy ölel még Napfény.
Hiszek majd én, csak nézz a szemembe,
ringasd a mámort édes végtelenbe.
Boldogság kérlek, maradj, ne menj el,
adj nekem hitet biztató kezekkel.
S hogy kerüljön már engem a bánat,
szórd tele szirommal lélekszobámat.
Boldogság várj! Ne rohanj előlem,
ha kézen-fogsz, bármit kérhetsz Te tőlem.
Hű szolgád leszek, miséző papod,
csak mellettem éld minden áldott napod.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Millei Lajos |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2019-11-24 21:29:38, vasárnap
|
| |
| |
A nagy út előtt
Csak elül a sarokban,
mint a három napos por,
nem hisz már szólamokban,
bölccsé érlelte a kor.
A lemondó száz mosoly,
csakis önmagának szól,
lehet a test rab, fogoly,
ha a lelke még dalol.
Csak szárnyra kél, s átszeli
az Atlanti Óceánt,
vagy vágyódva öleli
azt az egykor szép leányt.
Az élet, mint gyorsvonat,
csak futott vele, szaladt.
Keresztezett sorsokat,
de csak magára maradt.
Száján nem sír panaszdal,
csak erőt gyűjt az úthoz.
Naponta egy arasszal
ér közelebb az Úrhoz.
Millei Lajos |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Millei Lajos |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2019-10-27 19:21:47, vasárnap
|
| |
| |
Millei Lajos
Őszvarázs
Álmos, öreg reggelünknek
ködfoltos a teste,
ásít egyet, nyújtózkodik,
s beéri az este.
Vén tölgyfán a szél is gubbaszt,
elfekszik az ágán,
unatkozó nyugalommal
bámul körbe kábán.
Bambán süt a napsugár is,
nem perzsel már vágyat,
csiklandozó fénytüskéi
keresik az árnyat.
Egy-egy madár füttye hallik,
a nyár után sírnak,
fecskét, gólyát és vadlibát
vissza-vissza hívnak.
Korosodó patak partján
szárad már a kender,
lopva csobog kristályvize,
áradni már nem mer.
Hajlott hátú, agg, Őszapó
a körútját járja,
s belenyugvó, bús csendesség
telepszik a tájra.
Zsuppon Orsolya: Őszi ragyogás |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Millei Lajos |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2019-10-15 18:55:27, kedd
|
| |
| |
Millei Lajos
Elillant meséken túl
Jó ideje már, hogy mellékhatásként
kezelnek ott fönt az égiek.
Önfejű daccal, tíz éves koromtól,
kicsorbult mesékben nem hiszek.
"Majd virul az élet, eljön a jóság."
Hallottam mindig e szép mesét,
de amerre néztem, akikkel éltem,
csak ették a kínok kenyerét.
Csorbult életben a mese is csorba,
a bizakodás már mit sem ér,
hófehér paripán nem jön a herceg,
e belátás néha kincset ér.
Temetni kellene mindent, mi csorba,
lelkünk sírgödrébe hulljon hát.
Temetni ábrándot, gúnyrúzsos csókot,
és leereszkedő parolát.
Temetni képzelgést, merengő mámort,
tévhitet, víziót, babonát,
hogy születhessenek valódi célok,
a tettvágy nem tűr több zabolát.
Misézni nem kell, csak hantolni bátran,
hamis fényt fedjen csak gyászlepel,
csorba, csúf életnek lehet még éle,
ha mesékben többé nem hiszel.
Napjaid értelmét adja a küzdés,
felelj meg naponta magadnak,
oroszlán hitedet ne marják mesék,
azok a gyengékre maradnak.
Millei Lajos
Október 10., 10:50
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Millei Lajos |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2018-11-17 17:16:09, szombat
|
| |
| |
Millei Lajos
Óhatatlan
Kapaszkodom, nézek fel a szirtre,
lábamat a múlt indája marja,
kötelednek telik még a hitre,
de csak megtart, húzni nem akarja.
Kúszni kéne foggal és körömmel,
megfogódzni, hisz a kötél várja,
felmászni, és élvezni örömmel,
ahogy harsog az élet fanfárja.
Mosolyodtól reményem megszédül,
százszor halt el már a biztatása.
Minek álom, ha úgyis megvénül?
Minden életnek halál a társa. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Millei Lajos |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2018-10-15 22:24:52, hétfő
|
| |
| |
Millei Lajos
Nélküled
Nézd, a fák élénkzöld lombjain
feltűrt ingujjú szellő zongorázik,
meztelenre vetkőzött a nyár,
a lelkem mégis fázik.
Valami nincs, valami fáj,
valami őrülten hiányzik.
Kövérre hízik minden percem,
mégsem dajkálom őket, unottan
kísérem sírba az elmenőket,
hogy szenvtelen, fásult arccal
fogadhassam az érkezőket.
Hiába pumpál újult vért az élet,
hiába a szavak szívbizsergető bája,
tüzem melege immár semmivé lett,
elnyűtt, viharvert a kedvem artériája.
Nézd, aranyruhát öltött köröttünk a táj,
a tó tükrén pár habfelhő csónakázik,
fodrot karcol rá néhány szomjas fecskeszáj,
de a levetkőzött lelkem még mindig fázik.
Valami elhagyott, valami nincs, valami fáj,
valami áldott kín őrülten hiányzik.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Millei Lajos |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2018-08-28 21:04:34, kedd
|
| |
| |
Millei Lajos
Nélküled
Nézd, a fák élénkzöld lombjain
feltűrt ingujjú szellő zongorázik,
meztelenre vetkőzött a nyár,
a lelkem mégis fázik.
Valami nincs, valami fáj,
valami őrülten hiányzik.
Kövérre hízik minden percem,
mégsem dajkálom őket, unottan
kísérem sírba az elmenőket,
hogy szenvtelen, fásult arccal
fogadhassam az érkezőket.
Hiába pumpál újult vért az élet,
hiába a szavak szívbizsergető bája,
tüzem melege immár semmivé lett,
elnyűtt, viharvert a kedvem artériája.
Nézd, aranyruhát öltött köröttünk a táj,
a tó tükrén pár habfelhő csónakázik,
fodrot karcol rá néhány szomjas fecskeszáj,
de a levetkőzött lelkem még mindig fázik.
Valami elhagyott, valami nincs, valami fáj,
valami áldott kín őrülten hiányzik.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Millei Lajos |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2018-05-23 22:03:56, szerda
|
| |
| |
Millei Lajos
Mondd, kell-e még?
Kell-e még az álmom, hogy együtt éljük át
a fénytől izzó lelkünk szikra bíborát?
Kell-e még a hitem, mely marva simogat
benned botladozó bolondos álmokat?
Kell-e a karom, a fásultan gyengülő?
Kell-e ráncos arcom, az egyre vénülő?
Kell-e madárdal, mely a szívemben terem,
s trillázva bukdácsol egy süket életen?
Vágyak gyötrő kínja, ó, mondd csak, kell-e még,
s ha örökkön élnénk, akkor is kellenék?
Vért pumpáló szíved adna-e meleget,
ha remegő kézzel lelném meg kezedet?
Talpunk alatt az út sorstüskéktől vérzik,
konok, dacos lábunk abban gázol térdig,
mégis megyünk tovább, megállni nem lehet,
ostorcsapásként űz a lelkiismeret.
A pusztító idő tán megszán majd minket,
és erénnyé gyúrja elhalt vétkeinket,
s ha csonkig égő gyertyám pislogva fullad,
lánglelked hevétől ismét tűzre gyúlhat
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Millei Lajos |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2/4 oldal
|
Bejegyzések száma: 39
|
|
|
|
2022. Május
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
179 db bejegyzés |
| e év: |
1500 db bejegyzés |
| Összes: |
8973 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 297
- e Hét: 673
- e Hónap: 3767
- e Év: 71532
|
|
|
Offline
