|
 3/10 oldal 
|
Bejegyzések száma: 98
|
|
|
|
|
|
2020-08-18 14:01:01, kedd
|
| |
| |
Sajóvölgy
Fotó: Boncsér Árpád szobrászművész |
|
| |
|
0 komment
, kategória: NYÁR |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2020-08-18 13:50:16, kedd
|
| |
| |
" Nincsen harang, aminek a nyelve csak az egyik oldalra leng ki.
Kis öröm, kis bánat, nagy öröm, nagy szomorúság mindig együtt jár."
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Idézet özön |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2020-08-18 13:47:24, kedd
|
| |
| |
" Ha a költészet nem arra való, hogy felpezsdüljön a vérem, hogy hirtelen ablakot nyisson arra, ami csupa titok, hogy segítsen felfedezni a világot, hogy árva szívemnek társa legyen a magányban és a szerelemben, az ünnepen és az elhagyatottságban, akkor mire való ? "
Gabriel García Márquez
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Idézet özön |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2020-08-18 13:44:07, kedd
|
| |
| |
A magányt kevesekkel lehet megosztani, csak olyanokkal, akik a legmélyebb bensőjükből tisztelik a másikat, akik megérzik a csend fontosságát.
(Sárosi István)
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Idézet özön |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2020-08-18 13:39:23, kedd
|
| |
| |
Amikor azt mondjuk, hogy nem akarunk beszélni valamiről, az azt jelenti, hogy nagyon el akarjuk mondani valakinek, csak nem akarunk sebezhetőek lenni.
Született szinglik c. film
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Idézet özön |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2020-08-18 13:34:12, kedd
|
| |
| |
A világ tele van gyönyörűséggel,
csak rajtad múlik, hogy ráakadjál
ezekre az örömökre, melyek
lépten-nyomon eléd kerülnek.
Egész egyszerű rájuk akadni:
alkalmazkodónak kell lenni.
Jean Webster
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Idézet özön |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2020-08-18 12:15:05, kedd
|
| |
| |
Okozz másoknak boldogságot,
mert amit adsz, azt is kapod.
Szeresd szebbé a nagy világot,
arcod tükrözze a napot.
Mosolyod bentről melegítsen,
szívedet béke járja át.
Hagyd, hogy ez jobb kedvre derítsen,
éld a lét szebbik oldalát! "
/Aranyosi Ervin: Éld a lét szebbik oldalát!, részlet /
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szerelem és szeretet |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2020-08-18 11:32:08, kedd
|
| |
| |
Fekete István - Kökény
Árokparton, poros útszélen,
zölden a nyárban és kéken a télben,
lapulva nézi a világot.
Őrzi a fészket és önmagát,
ingyen egy levelet oda nem ád,
sem vesszőt, sem virágot.
Szúr, amíg él, nem dísznövény.
Gébicsek laknak bokra ölén.
Ágán a gébics leskel, vigyáz,
hajnalban már kiül az ágra,
lecsap minden árva bogárra,
s a tücsök tovább nem citeráz.
Ilyen az élet - bólint a kökény -,
néha édes, de néha kemény,
ámbár tücsök is van elég.
Tavasszal nekem is volt virágom,
most bogyókkal teli minden ágam,
s majd meghalok a hóban.
Többet nem szól, mert vándor jön arra,
fáradtan zökken le a partra,
nyomában a déli álom.
Alszik az ember, alszik a kökény,
a fiókák a fészek ölén,
s a gébics őrködik az ágon.
(Keletkezési ideje ismeretlen)
Először a Tarka rét bővített, 1986-os kiadásában jelent meg. Tartalmazzák az Aranymálinkó (1998) és az Összegyűjtött versek (2008) c. kötetek is.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Fekete István |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2020-08-18 11:26:59, kedd
|
| |
| |
Fekete István - Augusztus
Poros utak felett álmos meleg. Lankadt akácok bóbiskolnak az utak mentén, valahol búg a cséplő, és a torony felett gólyák örvénylenek.
Tanítják a fiatalokat a hosszú útra.
Valamikor keselyűk kerenghettek így a csataterek vérpárás felhői felett, amikor már elszállt a kürtök rivalgása, és holló gubbasztott a zászlók törött nyelén.
De most békesség és csend ül az augusztusi tájon, csak a gólyamadár röpteti fiait a torony felett. Szikrázik a kereszt a messzeségben, és felette folyik a fárasztó torna, hogy a gólyanemzetség fiataljai fáradhatatlan szárnyakkal kelhessenek messze útra kisboldogasszony táján, amikor csendes, litániás ének zsong ki a templomból, és virágüzérek sóhajtják szomorú, halódó illatukat a kőkereszt omladozó párkányán.
Sárga tarlóban kolomp kondul, és lógó nyelvvel ballag a pumi. A juhásznak kétszer is kell mondani, ha tereltetni akar. Meleg van. A tarlókon apró kék virágok fakulnak, az utakon és legelőkön pedig sudár virágjában pompázik a királygyertya. Csupa ragyogás a határ, csupa útra készülő pompa.
Gerlék és örvösök szemezgetnek a vadmohar kihullott magján, és csapatosan rebbennek fel, ha árnyék suhan el felettük. A fecskék alacsonyan szállnak, és csak akkor vágódnak fel, ha megjelenik görbe szárnyú örök ellenségük, a kabasólyom. Szidják a fekete fejő hóhért, mely ritkán megy el üres kézzel. Hiába hajtják, hiába vagdosnak feléje. Karmai közt aléltan vergődik a kis idei fecskemadár, aztán elereszti szárnyait, és nem fecske már többé, csak - élelem.
Az augusztusi párában mindenütt madárrajok mozognak, mégis néma a határ. Nem búg a vadgalamb, nem kurrog a gerle, s az erdők tavaszi visszhangossága, fészket rejtő álmodozása oda van.
Ki törődik most a fészekkel? Nincs szükség rá. Buksi gébicsek ülnek körülötte, és levágnak néha az aszott fűszálak közé, ha szöcskék vetődnek arra.
A puszták körül már új kazlak nőttek. Friss szalmaszag leng a szérűkben, és a maggal megrakott szekér nehéz zökkenőkkel ballag a magtár felé.
Alkonyattal a por lehúzódik a völgyekbe. Vörösen hunyorog a nap, lángol a horizonton, és ilyenkor bíborba öltöznek a jegenyék.
A vidéki házak bolthajtásos, öreg pipázóiban az augusztusi délután árnyai járnak, és felkúsznak a fegyvertáblákra, melyek felett kitömött madarak néznek mérgesen az ablak felé, pedig jobb szeretnének lefelé, a puskákra vetni gyilkos pillantásokat, mert azok az okai, hogy nekik éveken át kell kiterjesztve tartani szárnyaikat, ami nagyon fárasztó lenne, ha a kitömő nem használt volna jóféle drótot...
A puskák ilyenkor még csak ásítoznak, és titkon odahallgatnak, hogy mit mondanak az urak, amikor tarokk közben szivarfüst foszlányozik a levegőben, és a kadarka nyomán csillogóvá válnak a gondolatok, mint az ősz végi napsugár, mely tüzet és szívet kölcsönzött a bornak, hogy derüljenek néha és megtalálják szívüket az emberek.
Ilyenkor tudódott ki az is, hogy az öreg Kirnert a fiú kapja meg ebben az évben, hiszen:
- Én is boldogult apámtól kaptam - mondta a házigazda -, szebb ajándékot úgysem adhatnék neki.
Az öreg Kirnert meghatotta a dicséret, de el is szomorította.
- Nem sok jót nézek ki a gyerekből - súgta a rátarti húszasnak -, múltkor úgy forgatta ezt a nyomorult flóbertot, mint a béres a lőcsöt. Hát csak engem fogjon meg olyan hányavetin: úgy pofon rúgom, hogy a Fiastyúkot meglátja fényes nappal!
A kis húszas kajánul és diszkréten ásított.
- Attól a negyed kiló portól rúghatsz is, bátyám... Csodálom, hogy rosszul nem leszel tőle...
- De lövök is, öcsém! Lövök is! Még ma is. Láthattad. Mint a ménkű. Ha zörögnek is a csontjaim...
- Csend legyen odafent! - mordult mérgesen egy rozsdás elöltöltő, melynek kétujjnyi torka papírvékonyra volt már kilőve. - Ki mer itt öregségről szólni? Jövő héten kimegyünk gazdámmal, az alispánnal fogolyra. Egy marék por, egy kis csepű, két marék aprógöbecs, megint egy kis csepű. Jól leverve. Felszáll a fogoly, mint a felhő, közibük vágom a göbecset... aztán már csak szedni kell e tömérdek madarat. Így szoktuk ezt mi. Én meg az alispán. Mindenütt minket néztek. Mondta is a királyi fiskus a gazdámnak:
,,Válassz a négyesemből egy szürkét, Pista, odaadom a puskádért."
,,Nem válok én ettől meg, amíg élek!"- mondta az alispán. Hát nem is váltunk. De már régen nem láttam. Persze temérdek a dolga. Követválasztások...nagy diéták... nem ér rá. Talán a jövő héten mégiscsak elmegyünk fogolyra... Addig meg csak aludjatok odafent.
Az öreg Kirner integetett a kis húszasnak, hogy ne szóljon közbe. Még kikottyantaná, hogy az alispán fehér kezeit rég összetették már a díszes mentecsat felett, s azok a kemény kezek nem fognak már időtlen időkig mást, mint egy búcsújárta rózsafüzért...
Így aztán csend lett az öreg szobában, hol az emlékek alkonyodó árnyékában tétován megáll az idő.
A jegenyéken verebek csiripelik esti mondanivalójukat, és búcsúztatják a napot, mely véres világot vet az öreg ház ablakaira, mintha fáklyák lobognának bent, kivont kardú, merev hajdúk között, kik utoljára vigyáznak gazdájukra, az alispánra...
Aztán elhamvadnak a tüzes ablakszemek, s a nap lehúzza magát a kukoricás mögé, mely rejtelmesen súg-búg, ha az est arra száll apró szelek nyomán, melyek az erdő hűvöséből jöttek. A tarlókra ilyenkor kibaktat a nyúl, kisurrannak a foglyok, s a barázdában sietve oson a róka.
Valahol még dohog, búg a gép, valahol meg dalolnak.
Túl a dombon feketén hallgat az erdő. Lomb se rezdül, ág se hajlik, a tunya melegre némaság kapaszkodik, és már rég felragyogtak a csillagok az ég örökös végtelenségében, amikor elpattanik egy-egy gally, és halkan törik az avar valamely legelőre vagy vízre igyekvő vad lábai alatt. Halk neszek szöszmötölnek az éjszaka fekete takarója alatt. Megállnak néha, hallgatóznak, és újból megindul a zörgés.
Egyforma, szabályos léptekkel jön az őz, összefolyó iramban a róka, és a baktató huppanásokkal a nyúl. Az erős törés szarvast jelent, és ha koca jön malacaival: mintha gereblyét húznának a levelesen. A malacnépség nagy igyekezettel megy a kukorica felé, és megfeledkezik a köteles óvatosságról. Egy-egy nyikkanás azonban azt bizonyítja, hogy az öreg emse oldalba csípte a rendetlenkedőt. Utána csend. Aztán újból megindul a soklábú gereblye.
Az erdőszélen megint elcsendesedik a család, s aztán már csak azt hallani, amikor itt is, ott is roppan a kukorica.
Hűsül az est. A csillagok még szebben ragyognak, a Tejút selyme kifehéredett a mindenség boltozatán, és titkos hívogatások, messze hangzó madárkiáltások szólnak a levegőben. Néha szárnyak suhognak a fel-fellobbanó tüzek felett.
Augusztus van. A nappal még tündöklő és forró, a természet terített asztalán még nyüzsög az élet és eleség, de a vándormadár már megindult a messze évezredes út jeltelen országútjain.
A természet örök naptárlapjain bizonyára fel van jegyezve, mikor kell indulni a fecskének, mikor a gólyának és mikor a többieknek. Eljön az idő: mennek. Most még csak a legkorábbiak utaznak, a legóvatosabbak, és ijedten libbennek magasabbra, ha alattuk az őrtüzek lobbot vetnek, és durran a puska.
A suttogó, lopakodó neszek most már befelé húzódnak az erdőbe.
Elmúlt éjfél.
Az öreg emse jóllakottan vezeti vissza fiait a sűrűbe, aztán már csend van a kukoricásban.
Ködök kelnek a völgyek alján, ónos harmat száll a sás levelére. A keleti ég alján világos csík mutatja, hogy egy éjszaka megint lehullt az idő soha vissza nem forduló kerekéről. Álmosan kiált a hajnalban ébredő csóka, és hangjában - amint az végigvág az alvó erdőn - benne van, hogy közelget immár a nyár végi utak foltos ruhájában is ragyogó vándora, a furulyaszavú szeptember.
Forrás: Facebook, Fekete István rajongói oldala |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Fekete István |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2020-08-15 22:24:22, szombat
|
| |
| |
Kedves TVN lakók szép jó éjszakát kívánok mindenkinek.
Pilinszky János : Kegyelem
Bogarak szántják a sötétet
és csillagok az éjszakát.
Van időnk hosszan üldögélni
az asztalon pihenő lámpafényben.
Megadatott a kegyelem:
miközben minden áll és hallgat,
egyedül az öröklét működik.
Fotó: Boncsér Árpád szobrászművész
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Pilinszky János |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
3/10 oldal
|
Bejegyzések száma: 98
|
|
|
|
2020. Augusztus
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
98 db bejegyzés |
| e év: |
988 db bejegyzés |
| Összes: |
2289 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 33
- e Hét: 33
- e Hónap: 14692
- e Év: 119094
|
|
|
Offline
