|
 3/16 oldal 
|
Bejegyzések száma: 150
|
|
|
|
|
|
2021-01-27 15:22:44, szerda
|
| |
| |
Hinni
Hinni szeretnék a kimondott szóban,
Hinni az emlékekben, egy régi fotóban.
Hinni szeretnék egy darabka kőben,
Egy száraz faágban, vagy épp zöldelőben.
Hinni szeretnék a könyv betűiben,
A madarak dalában, a tiszta levegőben,
Hinni a szóban, a segítő kézben,
Hinni szeretném, hogy van miben hinnem.
Szabó Magda
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: PNG képek 4. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2021-01-27 06:58:59, szerda
|
| |
| |
A pszichológusok figyelmeztetnek: ha feláldozod magadat a gyerekeidért, elveszíted a tiszteletüket
Természetes, hogy minden szülő a legjobbat akarja a gyerekének, és mindent megtesz annak érdekében, hogy a gyerek ne szenvedjen hiányt semmiben. De vannak olyan szülők, akik teljes mértékben feláldozzák magukat a gyerekük érdekében. A szakemberek szerint azonban ez nagy hiba, mert így megtörténhet, hogy elveszítik a gyerekeik tiszteletét - olvasható a twice.hu oldalán.
Ne szolgáld ki mindenben a gyerekeidet
A szakértők szerint az a legnagyobb hiba, ha a szülők megalázkodnak a gyerekeik előtt és kiszolgálják minden igényüket. Ha mindent megengedsz nekik, lassan elveszíted a neked kijáró tiszteletet - írja a twice.hu.
Nem normális, ha az életed szülőként csak abból áll, hogy a gyerekeid vágyaira és problémáira koncentrálsz, ahogy az sem, ha mindent megoldasz helyettük. A szakértők szerint az igazán boldog szülő képes arra, hogy időnként kimozduljon otthonról a barátaival, anélkül, hogy bűntudatot érezne amiatt, hogy otthon hagyta a gyerekét.
Ugyanakkor azzal sem teszünk jót, ha folyton azt ismételgetjük a gyereknek, hogy tanulnia kell. Elég, ha egyszer elmagyarázzuk neki. Csak akkor válhat felelősségteljes felnőtté, ha elsajátítjuk ezt a hozzáállást, és elkerülünk bizonyos gyakran elkövetett hibákat.
A gyerekek mindent megkapnak, amit csak akarnak, amikor akarják
Azzal, hogy folyamatosan háttérbe szorítjuk a saját igényeinket, a jövőre nézve csak ártunk a gyereknek. Boldoggá akarjuk tenni a gyerekeinket, de ezzel sajnos, csak a jelen pillanatban tesszük őket boldoggá, hosszú távon csak boldogtalanságot okozunk nekik.
Ha elhanyagoljuk a saját igényeinket, kénytelenek vagyunk stressz hatása alatt helyt állni. Mindeközben azonban a gyerekeink fokozatosan képtelenné válnak rá, hogy akár a legkisebb mértékű stresszel is megbirkózzanak, ami pedig a jövőben hatalmas akadályt jelent majd a számukra.
Gondoljunk csak bele, hányszor látunk követelőző, hisztis gyerekeket a bevásárlóközpontokban, éttermekben, játékboltokban, akik képtelenek elfogadni a nemleges választ, mert a szüleik ahhoz szoktatták őket, hogy mindent azonnal megkaphatnak.
Állandóan szórakoztatjuk őket
Létrehoztunk a gyerekeink számára egy mesterséges világot, amiben nem létezik az unalom. Amint úgy látjuk, hogy a gyereknek nincs mivel foglalkoznia, rohanunk, hogy szórakoztassuk, mert úgy érezzük, ha nem így tennénk, szülői kötelességünket mulasztanánk el.
Közben pedig két, teljesen különböző világban élünk: ők a saját kis világukban, ami csupa játék és szórakozás, mi pedig a munka világában.
Miért ne segítenének a gyerekek a házimunkában? Miért ne pakolnák el maguk után a játékaikat? Ezek egyszerű, repetitív feladatok, amik arra edzik az agyat, hogy az unalmas munka mellett is gondolkodni tudjon. Erre a képességre pedig majd az iskolában is szükségük lesz.
Hagyjuk, hogy a gyerekek irányítsák a világot
Milyen gyakran halljuk ezt a felnőttektől: Mióta hagyjuk, hogy a gyerekek döntsék el, hogy neveljük őket? Nos, ha hagyjuk nekik, hogy folyton az legyen, amit ők akarnak, pontosan ezt tesszük. Ha egy gyerek folyton azt ehet, amit csak akar, nem is enne egyebet, mint sajtos makarónit és érdességeket. Ha tehetné, folyton csak tévét nézne, a tableten játszana, és soha nem feküdne le aludni.
De azzal nem segítünk a gyereknek, ha mindig azt adjuk meg neki, amit akar, nem pedig azt, amire valójában szüksége van. Megfelelő táplálkozás és pihentető alvás nélkül a gyerekek fáradtan, nyűgösen érkeznek az iskolába, és nem tudnak odafigyelni az órán.
Ezzel a módszerrel rossz üzenetet közvetítünk feléjük. Ebből azt tanulják, hogy bármit megtehetnek, amit csak akarnak, és amihez nincs kedvük, azt egyszerűen nem kell megtenniük. Fogalmuk sem lesz arról, mit jelent az, hogy valamit ,,meg kell tenni", ,,el kell végezni".
Pedig ahhoz, hogy elérjünk bizonyos dolgokat az életben, néha muszáj olyan dolgokkal is foglalkoznunk, amikkel nem akarunk, nem tehetjük folyton csak azt, amihez kedvünk van.
Ha valaki egyetemet akar végezni, annak tanulnia kell, ha pedig focista szeretne lenni, akkor minden nap edzenie kell.
Lehet, hogy a gyerekeink tudják, mit akarnak, de nehezükre esik megtenni azt, ami szükséges, ahhoz, hogy elérjék a kitűzött célt. Így aztán vágyaik beteljesületlenek maradnak, és ettől frusztráltak lesznek.
Forrás: twice.hu
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Gyermekek 1. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2021-01-27 06:30:46, szerda
|
| |
| |
Ki-be járkálunk egymás lelkébe, határtalanul. Jó ideje figyelem, hogy hogyan öljük egymást, hogyan megyünk át emberi életeken, mint valami tranzitzónán.Telepakoljuk a bőröndünket mindenféle szeméttel a múltból, feldolgozatlan traumákkal, komplexusokkal, majd ledobjuk, ott hagyjuk őrizetlenül a másik emberben, kezdjen vele valamit. Alkalmanként számon is kérjük, hogy miért van még a kupac ott, ahol, miért nem takarította el, miért nem kezdett vele valamit, de leginkább a bűzölgő szemétből miért nem csinált még virágos, kispatakos sziklakertet? Vagy ami még rosszabb, megfogjuk, amire a másikból szükségünk van és elvesszük.
Az emberek jönnek és mennek. Ki lóháton érkezik, hogy hercegnek gondold, ki hintón jön, hogy királynak, ki pedig a végzet asszonyának álcázza magát. Olyan is van, aki utazó, szabad szellem, nem akar maradni az országodban, kicsit megpihen és már megy is tovább. Mások az égből közelítenek meg, hogy angyalnak hidd őket, de akad, aki felül a gyorsvonatra és elnevezi azt Feltétel Nélküli Szeretet Expressznek, hogy biztos legyél benne, jó vendéged érkezik.
Egy biztos, az érkezéskor fene sem tudja, hogy jó szándékú utazóval van dolgunk, vagy fosztogató, ingyenélő, romlott semmirekellővel. Sokáig engedtem, hogy mindenféle népek járjanak keresztül kasul lelkem ösvényein. És csak reméltem, ezúttal nem lesz baj.
Majd újra és újra néztem azt a háborús katasztrófa filmet a saját életemről, ahol bujkálni kellett, félni a támadásoktól és könyörögni egy-egy falat szeretetmorzsáért.
A fosztogatók időről időre elvonultak (mert egy fosztogatónak csak a zsákmány a lényeg, ha elvette kincseid és nincs már miből táplálkozni, továbbáll), maradtak a romok és a szemét. Ott áll az ember egymaga és nem érti hogyan történhetett ez. Hogyan rombolhatnak mindent földig, miféle élet ez, miféle emberiség?
Aztán ül a múltja darabjai felett, nézi, el-el sírja magát, majd egy napon, ha már eleget kesergett, feláll.
Felálltam én is és lassan építettem újra az országot, az országomat, a belső vidékeket, szépítgettem a tájakat, elhordtam a lomot, ültetgettem tudásmagokat, dolgoztam. Sok kemény munka árán újraindult a lelki gazda(g)ság. És amikor az ember saját két kezével, tíz körmével, tégláról téglára rakja össze önmagát, akkor egy napon ráébred és fogadalmat tesz önmagának: ide csak az jön be, akit én beengedek!
És akkor határokat állít.
Most, amikor kint is, a világban fokozott figyelmet kapott a határok átlépése, álljunk meg egy pillanatra és nézzünk rá belső határainkra. Kit engedünk be? Milyen embereket engedünk közel magunkhoz, a családunkhoz? Honnan tudhatjuk, hogy valaki ártani fog-e nekünk vagy békével érkezett? Elég erősek vagyunk-e megvédeni magunkat és lelki egészségünket, szellemi épségünket? Egyre nagyobb kihívás hasonszőrű, azonos értékrendű, jóakaratú társakat találni és egyre erőteljesebben kell odafigyelni a saját határátkelőink megerősítésére.
Nem jöhet, aki bánt.
Nem jöhet, aki veszélyeztet.
Nem jöhet, aki uralkodni akar.
Nem jöhet, aki kihasznál.
Ha az én váram az én házam, akkor az én lelkem az én telkem. Azt engedek be, akit szeretnék.
Mindenki olyan szabályokat hozhat a belépésre vonatkozóan, ami őt biztonságban tartja, testi, lelki és szellemi értelemben egyaránt. És mindenkinek joga van megtagadni a belépést azokkal szemben, akik ezt semmibe veszik. Mindenkinek joga van tiszteletben tartatni a saját határait és kötelessége ugyanezt tenni a többi ember határaival.
Kellenek a határok. Szükségszerű nemet mondani, ahhoz, hogy az igen az valóban igen tudjon lenni.
És ahogyan ez létjogosultságot nyert bennem és ráláttam saját kis vidékemre, úgy kezdtem én is tisztelni a többi ember határait. Jó polgár lenni ott, ahova beengednek és elsétálni, nem erőszakoskodni ott, ahol elutasítanak.
Az én határaimnál az útlevél most már a bizalom és a letelepedési feltétel a kölcsönös szeretet.
Lőrinczi Emese
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Lelkünk titkai 2. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2021-01-27 06:12:56, szerda
|
| |
| |
Moldova György: Lefelé a lejtőn
Egy még fiatalos, a gondokban megszőkült ötvenhét éves asszony meséli:
- Mikor nyugdíjba mentem, úgy éreztem, kinyílt előttem a világ. Se kutyám,
se macskám, csak magammal kellett foglalkoznom, megvalósítottam életem
két nagy vágyát: vettem egy piros kalapot és megtanultam síelni. A piros
kalapot aztán elraktam a szekrény mélyére, mert a barátnőim ,,hamis
kártyásnak" kezdtek becézni, tudniillik hogy tökre pirosat teszek, de a síelés
fokozatosan a szenvedélyemmé vált.
A Normafa laposabb lejtőin kezdtem, a trénerem eleinte nem sokat várt tőlem,
azt ajánlotta, hogy vegyek néhány erős edzést, és hagyjam abba, de én
kitartottam, egyre meredekebb lejtőkre is kimerészkedtem, végül tavaly úgy
döntöttem, hogy kimegyek Ausztriába, és megpróbálkozom a nagy alpesi
pályákkal. Befizettem egy kilencnapos tiroli útra, és vettem kéz alatt egy
csodálatos egybeszabott kék síoverált, csupa zseb, csupa cipzár, térdben
párnázva, bokában raffolva, mit mondjak, gyönyörű darab volt. És este - mert
azért nem akartam túl sok szemtanút, ott álltam a tubenthali pályán. Istenem,
én, Kovács Valéria a Népszínház utcából, hátsó udvar, csigalépcső, vettem
egy mély lélegzetet, aztán elindultam. Az első szakasz simán ment, a nagy
meredek előtt egy kis pihenőrészen megálltam egyet lihegni. De nemcsak
lihegni kellett, hanem egyebet is, úgy látszik, felfázhattam, mivel a dolog igen
sürgősnek látszott, már nem tudtam volna visszamenni a szállásunkra, körül
néztem és nem láttam senkit, lekuporodtam. Egy baj volt, a szuper overálomat
nem lehetett szétkapcsolni, csak egyben húzhattam le, a pulóvert a nyakamba,
így válltól bokáig teljes natúr szépségemben mutatkoztam.
Egyszóval lekuporodtam és a költővel szólva a munka éppen dandárjában volt,
mikor legnagyobb megdöbbenésemre a síléc megindult alattam - úgy látszik,
rosszul vágtam le a hóekehelyzetet. Először csak szép lassan csúsztam, aztán
felgyorsultam és kísérteties sebességgel vágtattam lefelé a meredek lejtőn. Ha
nem akartam kitörni a nyakam, fel kellett állnom és felvennem a szabályszerű
testtartást, a pulóverem a nyakamban, a bugyi, az overál a bokámon.
Mit mondjak, voltam már boldogabb is, végig azt hajtogattam magamban:
- Istenem, ha túlélem, adok ezer forintot az új Nemzeti Színházra.
Végül megcéloztam egy bokrot, a bokor már nem tudott kitérni, kificamítottam a
csuklóm, de az ép kezemmel végre fel tudtam húzni a bugyimat. A hegyi mentők
értem jöttek, és lekísértek az elsősegélyhelyre. A bőrkanapén egy öregfiú feküdt
ideiglenes kötéssel a törött lábán, síléce roncsaival akkor gyújtottak be a kályhába.
Míg az orvosra vártunk, beszélgetésbe elegyedtünk.
- Ön szintén kezdő, uram?
- Én, nagyságos asszonyom? Negyven éve síelek. Alsó-Ausztria többszörös
lesiklóbajnoka vagyok és most először sérültem meg.
- Mi történt?
- Ez maga volt a pokol, asszonyom. Siklok lefelé a pályán a magam nyugodt
ritmusában, mikor mögülem felbukkan egy boszorkány, a pulóverje a nyakában,
az overálja a bokáján, egyébként teljesen meztelen, még a vakbél-operációjának
a helye is látszott, egyébről nem is beszélve. Üvöltve, teljes sebességgel elvágtatott
mellettem, annyira megdöbbentem, hogy nekimentem egy fának. De csak kerüljön
a kezembe ez a boszorkány. Ön is az ő áldozata volt, asszonyom?
- Én is - mondom, és eltöprengtem, hogy mennyi levonással adnák vissza a nyolcnapi
üdülési díjat.
Link |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Linktár |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2021-01-26 07:36:52, kedd
|
| |
| |
Ne várj nagy dolgot életedbe,
Kis hópelyhek az örömök,
Szitáló, halk szirom-csodák.
Rajtuk át Isten szól: jövök.
Reményik Sándor
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Tél van 1. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2021-01-25 16:46:43, hétfő
|
| |
| |
Az életünket ajándékba kaptuk, becsüljük meg jobban,
mert csupán ez az egy van, soha nem lehet másik, és
cserélni se tudunk életet másokkal.
Mindenkinek a sajátját kell élnie..és ez így van jól.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: PNG képek 5. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2021-01-25 16:24:31, hétfő
|
| |
| |
Szent-Györgyi Albert - Ima a gyermekekért
Uram, mentsd meg a gyermekeinket.
Mentsd meg értelmüket, hogy
romlottságunk ne rontsa meg őket.
.
Mentsd meg életüket, hogy fegyverek,
melyeket mások ellen kovácsolunk,
ne őket pusztítsák,
.
hogy jobbak lehessenek szüleiknél,
hogy építhessék önnön világukat,
a szépség, tisztesség, összhang, jóakarat
és méltányosság világát,
melyet a béke és a szeretet kormányoz.
Mindörökké.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Gyermekek 1. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
3/16 oldal
|
Bejegyzések száma: 150
|
|
|
|
2021. Január
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
150 db bejegyzés |
| e év: |
1418 db bejegyzés |
| Összes: |
34577 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 272
- e Hét: 10514
- e Hónap: 19898
- e Év: 152452
|
|
|
Offline
