Regisztráció  Belépés
eposz.blog.xfree.hu
Enneagram: 5-ös (Merkúr: Szűz: Föld) 6-os 8-as (Nap: Oroszlán: Tűz) 9-es Képes vagyok rá, ura vagyok a helyzetnek. Nem vitatkozok. Lauter Szabolcs
1987.09.04
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/43 oldal   Bejegyzések száma: 422 
Démon Király
  2018-02-22 22:40:58, csütörtök
 
 


The Cell (2000) - Demon King
Link

Eposz komment: asztrál-mentál sík, kagylóhéj világ
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Dinamit
  2018-02-22 21:27:21, csütörtök
 
 


Dinamit - Dinamit A Vérem
Dinamit - Tépd El Az Időt
Link

Country: Hungary
Genre: Hard Rock
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Róbert, a Bruce - Az Oroszlánkirály
  2018-02-01 00:20:40, csütörtök
 
 



Grave Digger - The Bruce (The Lion King)
Link

Ő a sötét éjszakából jött
Néhány emberrel az oldalán
Fekete Douglas* karja Bruce-nak
Ők nem tudnak feloldódni
Vörös Conym* leszúrva
Ő nem fog koronát viselni
Mi harcolni és ölni fogunk
Győzelem Loudon Hill-i csatában

Egy oroszlán szíve
A királyok vére
Egy kard mint mennydörgés
Ő halált fog hozni

[Refrén:]
Én vagyok A Bruce - A Király Az Oroszlán
Én vagyok A Bruce - A háború Mestere
Menetelés ellenük nékem - fizetség vérben
Én uralkodok mindörökké

Megkoronáztatott A Bruce Scone-nél
Ő dicsfényben ragyog
Mégis az angolok menetelnek
Találkozni fogunk velük Sterling-nél

Egy a háromhoz állunk *
Harcolj a földedért
A bannockburni csata
Egy leckét megtanultak

-------------------------------------------

He came in the dark night
Few men at his side
Black Douglas' arm for the Bruce
They could not loose
Stab Red Conym down
He won't wear a crown
Fight and kill we will
Win the Battle of Louden Hill

The heart of a lion
The blood of kings
A sword like thunder
Death he will bring

[Chorus:]
I am The Bruce - The King The Lion
I am The Bruce - The Master of war
March against me - pay in blood
I rule forevermore

The Bruce was crowned at Scone
His glory shone
Still the English are marching
We'll meet them at Sterling

One 'gainst three we stand
Fight for your land
The Battle of Bannockburn
A lesson they did learn

Grave Digger: Also known as "Digger" (1987)
Country: Germany
Genre: Heavy Metal
Album: Tunes Of War (1996)

* "Egy a háromhoz állunk": Az angol hadsereg háromszoros túlerőben van a skót hadsereghez képest. (Megjegyzés: Eposz)

Fordította: Eposz (Már amennyire ezt a magyar nyelvhez viszonyítva "primitív" nyelvet ha sikerült jól lefordítanom. Igyekeztem. Hangzásra sokszor tetszetős, de ha választás elé állítanának melyik legyen a kettő közül az anyanyelvem, nem az angol nyelvet választanám. Ebben biztos vagyok. Természetesen a magyar nyelvet választanám, bármelyik másik nyelv helyett.)

* Fekete Douglas: Egy skót klánnak a neve volt, egy illetőről kapta a nevét. Nagyjából ennyit "tudok" róluk, nem többet. Ha a fordításban jól fordítottam azt a szót amit "kar"-nak (arm) fordítottam, akkor sem világos számomra az a rész. Lehet hogy levágták a kezét, miután meggyilkolták az egyik Douglas-t? Vagy csak egy szimbólum? Talán lehetett volna úgy hogy "karja Bruce-t illeti" de így is zavaros, vagy esetleg hogy "fegyvere Bruce-t illeti", nem biztos hogy pontos lett volna. Egyszerűen a logikusabb kar szón kívül nem találtam rá jobbat ami más jelentéssel bírna ami illene is a szöveg témájához. A legtöbb angol kifejezés ami az "arm"-al kapcsolatos más-más szókapcsolattal kapnak egy "s" végződést, úgy már "arms" lesz, vagy esetleg más végződést kapnak mint például "army" vagy "armed", más ragozás. De az is lehet hogy a német srácoknak sem megy teljes mértékben az angol nyelv. Előfordul az ilyesmi zenészek köreiben is. A nyelvtan sosem volt az erősségem szóval, a szakzsargon szavakat és szabályokat most hanyagolnám. Bár tudom hogy sokszor emiatt is ütközök nehézségekbe. Gondolkoztam azon hogy esetleg "fegyver"-nek fordítom, de végül elvetettem. Az igazság az hogy nem találtam még történelmi leírást, amiből könnyebben tudnék következtetni. (Megjegyzés: Eposz)

* Vörös Conym (Red Conym): "A 12. század elején Skóciába érkezett Bruce család házasság révén került rokonságba a skót királyi házzal. Róbert, eredeti nevén VI. Robert de Bruce (elhunyt: 1295) e rokoni kapcsolatra hivatkozva tartott igényt az 1290-ben megüresedett trónra.

Az angol uralom elleni felkelések 1295-től tartó zavaros időszakában egy ideig a lázadó William Wallace támogatói között volt. Később pedig elnyerte az angol I. Edward bizalmát. Élete meghatározó eseménye volt John Comyn (a "Vörös") meggyilkoltatása (1306. február 10.). János skót király (John de Balliol) koronára esélyes unokaöccsének megölése azt sejtette, hogy Bruce már jóval korábban eldöntötte, hogy megszerzi a trónt. Egy hónap múlva Scone-ba sietett, ahol meg is koronázták.

I. Róbert skót király, vagyis VIII. Robert de Bruce vagy Robert the Bruce, magyarosan Róbert, a Bruce (1274. július 11. - 1329. június 7., Cardross, Dunbartonshire, Skócia), Skócia királya 1306-tól, miután győzelmet aratott a sorsdöntő bannockbruni csatában (1314), megszabadította Skóciát az angol uralomtól. A northamptoni szerződés (1328) biztosította és megszilárdította a skót függetlenséget."

Eposz megjegyzés: Nagyjából ennyit "tudok" ezekről a nevekről. Ha feltételezzük azt hogy ezek pontos információk (Wikipédia: honnét máshonnan?), akkor is igen gyér, sajnos. De a meglévővel kell beérni. Persze ezzel nem azt akarom írni hogy ne törekedjünk bizonyos dolgok terén a "többre". Olvasgattam külföldi leírásokat is. Például Észak-Koreában még ennyi sem adatik meg az ott élő embereknek. Hogy interneten ennyi mindent el tudjanak olvasgatni, persze van előnye is, és persze hátránya is. A fejük jóval kevesebb hülyeséggel van teli, abban biztos vagyok.

"megszabadította Skóciát az angol uralomtól" - Hm. Jól hangzik. Csak a valóság szerintem másabb. Sőt. Melyek azok az országok amelyeket gazdaságilag főleg, uralom alatt tartanak ők is? Ha a nácik világuralomra törekedtek akkor a britek sem pedig a "jenkik" vagy amcsik nem különbek, mármint ami a fejeseiket illeti. Így vannak és voltak programozva! Magasabb szellemi hatalmak által. Az ökölszabály szerint. A módszereik másabbak az igaz, de ha arra gondolok hány ember hal éhen például főleg napjainkban, ezen a "Sárgolyóbison" amit én is jelenleg magyar nyelven Föld bolygónak hívok, az is egyfajta "gyilkosság" csak sokkal személytelenebb. Ha arra gondolok hogy esetleg szellemcsalád szintjén közöttük is élnek entitások (tudatok-lelkek) csak különböző fizikális testekben (rasszok), akkor ilyen szemszögből ők is lehetnek "tesók". Persze az entitás szót is lehet másképpen is értelmezni. Én ezzel is tisztában vagyok. Rabszolgamunkára kell mennünk sokunknak, akarom írni dolgozni kell bejárnunk bizonyos helyekre. Amit sokunk nem szeret, sokszor nem is azzal lenne probléma hogy a többség nem szeret dolgozni, az sem mindegy hogy mit, hanem azzal hogy kinek vagy kinek is dolgozunk valójában. Mert amit megtermelünk abból mi majdnem csak annyit látunk hogy vegetálni tudjunk kis túlzással fogalmazva. Esetleg az hogy hány indiánt és színes bőrűt irtottak ki szó szerint például a britek egy részének a felmenői is? Spanyolok, britek, franciák, amcsik. Nem irigykedek rájuk. A fehér ember nem felejt! De, mindig a lényegesebb dolgok vannak elfeledve. Ezt ugye úgy szokták értelmezni, és arra használják ezt a szólást, ami tömören bosszút jelent. Persze, indián holokauszt sincs. Legalábbis reklámozva nincs. Jah igen, és ami fontosabb hogy napjainkban táborokon kívül történik mindez, például akár gettókban. Végül is azok is "táborok", mert a városnegyedek azon részeinek is vannak falai és határai, sok "ketrec" is van, panelház, felhőkarcoló. Sok ember nem érzi annyira kötöttnek tudatosan, hogy ők sem szabadok valójában, bizonyos "szintekről" szemlélve. A brit "Koronáról" annyit érdemes tudni hogy sokszor hangoztatták azt hogy a gyarmataik azok koronagyarmatok. Nos, a "Koronáról" annyit érdemes tudni hogy az nem a király "koronája", nem, nem bizony. Az egy titkos társaságnak a neve volt, még talán mai napig is, befolyásos embereké, bizony a profit legjava őhozzájuk áramlott már a régebbi időkben is. Forrás? Lenne egy Wiki izén gondolom ilyenkor ez a kérdés. Én csak annyit írnék erre, aki keres, az egy idő után talál is. Lehet éppenséggel nem legépelve lesz, hanem mondjuk egy előadáson hangzik el, persze azok az előadások nem nagy népszámúak, egy stadion nem telik meg, de még talán egy busz se telne meg a sokszor jelenlévők létszámával. Aztán miután sokunk ha eléri azt az idős kort hogy esetleg nyugdíjat is kap, sok ember annyira beteg lesz hogy az utolsó évek még nagyobb szenvedéssel telnek el. Én nem írom azt mi a "jó" és mi a "rossz", sokszor számomra nem léteznek ezek a fogalmak. Mert például aki a nagyobb szenvedések előtt hal meg emberként én nem látok benne semmi "rosszat". Mint egy kifacsart citrom, sok élet így múlik ki, ezen magunkban kell változtatni hogy ne így legyen. A tudatunkban. Például a fájdalomra sem érdemes úgy gondolni hogy az "rossz". Például nekem nap mint nap sokszor úgy fáj a fejem, nem kívülről hanem belülről, tulajdonképpen az agy, többnyire kialvatlanságtól, de én legalább tudom többnyire mitől fáj, hogyha nem figyelek rá akkor nem érzékelem. A "problémát" érzékelem, csak ugye ha mondjuk 24 órás szolgálatban vagyok akkor sokszor nincs annyi alvásra lehetőség. Ha van is akkor az szaggatott. De valamikor nincs is "kedvem" aludni. Oké, én választottam egyes dolgaimat, csak írtam egy példát. Én nem szoktam szenvedésnek értelmezni vagy annak fölfogni. A fizikális test ilyen, fájni szokott, még akkor is ha eddzük azt. Semmilyen fejfájást vagy fájást csillapító "gyógyszert" vagy méregszert, de ha azt írom hogy kábszer az is helyes, nem vagyok hajlandó beszedni. Én ilyen vagyok. Nem tartom magamat machohistának egyébként. Magyarországon még ha ez kicsit abszurd is, "nem halhatsz meg" ha az illető azt kéri, ha már annyira szenved hogy menne "haza" a szellemi síkokra inkább és elhagyná sokszor azt a roncs fizikális testét amiben szenved éppen. Tehát Magyarországon is például nincs eutanázia. Ha van elég ereje az illető lehet öngyilkos, de azt több okból sem javasolnám, ront a karmán. De ha az illető azt kéri hogy az ő életének egy másik ember vessen véget mondjuk egy injekcióval amiben olyan szer is van amitől elalszik, mert a halál olyasmi mint az alvás, nincs nagy átmenet a kettő közt, ha az illető kéri egy másik illetőtől akkor történik egyúttal egy feloldozás is, hiszen kérés történt. Nem az illető akarata ellenére történik meg az hogy meghaljon, nem erőszak történik. Nálunk is "itthon", az van hogy szépen megvárják hogy egyes illetők szenvedjenek addig amíg ki nem múlnak. Nem biztos hogy ezt "jónak" lehetne nevezni. Én majd ha elérem a határomat, akkor gyorsan szeretnék. A profik meg megoldják testkilépéssel.

Ami a töri könyvből kimaradt (HD)
The Battle of Stirling - Braveheart (5/9) Movie CLIP (1995) HD
Link
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Tündér Morgána
  2018-01-31 18:44:55, szerda
 
 



Grave Digger - Morgane Le Fay
Link

My ruby eyes can see
All secrets and stories never told
With shadows I dance
Sombre castle, Soul aglow
I have the power
I have the might
Morgane le Fay

When I felt my father's death
The Dragon put my mother in disgrace
Down by the fireplace
Sowed seed of my evil ways

Don't mess with me
Do not cross my way
Or you may play a part
In my malicious game

I am the devil in disguise
I bring the evil to your life
Listen, listen - listen what I say
My name is - Morgane le Fay

I spoil all happiness
I reveal unvarnished truth
Call me the Black Nun
I am invincible, I never lose

Don't mess with me
Do not cross my way
Or you may play a part
In my malicious game

I am the devil in disguise
I bring the evil to your life
Listen, listen - listen what I say
My name is - Morgane le Fay

Grave Digger: Also known as "Digger" (1987)
Country: Germany
Genre: Heavy Metal
Album: Excalibur (1999)

Kelta mitológia

"A kelta mitológiában szereplő jósok, sámánok látnoki képességekkel, bölcsességgel és gyógyító erővel bírtak. A természeti és a természetfölötti erők között szabadon járva-kelve közvetítettek az élők és a holtak országai, az emberi és a láthatatlan túlvilág, az árnyak és a tündérek birodalma között. Közülük a leghíresebb Merlin volt, Arthur király bölcs és varázsló tanácsadója. Merlin varázsereje oly nagy volt, hogy a középkori hagyomány szerint ő emelte az ősi időkből származó Stonehenge-et és állítólag ő készítette Arthur király híres Kerek Asztalát (, melynek másolata még ma is látható Winchesterben) is. Merlin születése és halála is kész mítosz:

A britek egy hatalmas erődítményt építettek Sonehenge közelében, a Salisbury melletti síkságon, amely állítólag csak akkor válhatott biztonságossá, ha körülötte a földet egy nem halandó apától született gyermek vérével itatják át. Ekkor jutott a tudomásukra, hogy egy szép leányt démon ejtett teherbe. A megszületett gyermek volt Merlin. Megkeresztelték, de megtartotta démon apjától örökölt varázslatos képességeit. Nem merték feláldozni, mert attól féltek, hogy tettükre valamiféle varázslattal válaszol. Később a Britanniát sikeresen elfoglaló Uther Pendragon mellé állt, és varázserejével úgy intézte, hogy a férj képében Igraine-nel, egy cornwalli nemes feleségével háljon. A megejtett asszony lett Arthur anyja. Így lett Merlin a gyerek Arthur, majd pedig a király bizalmasa, tanácsadója, aki előszeretettel bízta meg hírnöki feladatokkal, kihasználva azt, hogy Merlin mindig olyan alakot öltött, amilyet csak akart. Haláláról több monda kering. Az egyik változat szerint a varázsló elfelejtette, hogy a Kerek Asztal melletti Veszedelmek Székére csak Galahad ülhet le, az egyetlen lovag, aki méltó arra, hogy megláthassa a Szent Grált. Merlin elfoglalta a helyét, mire azon nyomban elnyelte a föld, hasonlóan azon bűnösökhöz, akik ugyanezt merészelték tenni.

Egy másik változat szerint Merlin a nőkhöz fűződő szerelmének csapdájába esett. Viviane, a Tó Hölgye teljesen megbabonázta őt szerelmével, aztán amikor kiszívta minden erejét és megszerezte összes tudását, nem volt már mit várnia Merlintől és örökre egy kőszikla alá zárta.

Merlin egyszer a következőképpen jellemezte magát: ,,Nagy balga vagyok én. A másikat jobban szeretem, mint magamat, megtanítottam rá, hogyan köthet örökre magához, és most senki sem tud kiszabadítani."

A kelta mitológia más avatott személyei különböző szerepet töltöttek be a társadalomban. Egyesek látnoki képességeiket kihasználva tanácsadók voltak királyok és klánok vezetői mellett, mások aszkétaként a természetbe visszavonulva éltek. Alapvetően a halandókat segítették, de volt köztük néhány sötétebb lelkületű varázsló is. Mint például Morgan Le Fay, aki a monda szerint Arthur király féltestvére, gyönyörű varázsló nő volt. Különös teremtménye ő e mondakörnek: gyógyító erővel rendelkezett, és ismerte a sötét mágia minden csínját-bínját. Arthur királynak életében rossz akarója, halálában kísérője volt.

Ő volt a sötétség, a halál és a tél istennője, a túlvilági Avalon királynője. Azonban gyakran ábrázolták gyönyörű tündérként, virágzó almaággal a kezében, mely a kelta társadalomban a béke és a bőség szimbóluma volt. Jellemének szebbik felét akkor ismerhették meg, amikor a haldokló Arthur királyt kísérte a fekete bárkán Avalon-ba, ,,Észak-Galis királynője" és a ,,Kopár Földek királynője" mellett.

Morgan Le Fay a gall Sir Accolon kedvese, aki állítólag egész életében Arthur kérlelhetetlen ellensége volt, és azon munkálkodott, hogy letaszítsa a királyt a trónról. Őt gyanúsították azzal, hogy elrabolta Arthur csodálatos kardját, az Excaliburt, majd odaadta Accolonnak, aki párviadalra hívta a királyt. Amikor a király felismerte a felédobott kardban az Excaliburt, a lovag bevallotta bűnét és megadta magát.

Mivel néhány sötétebb lelkű varázsló, mint például Nimue és Morgan Le Fay, arra használta fel természetfölötti képességeit, hogy megigézze és manipulálja az embereket, amíg csak bele nem pusztulnak, Tiberius, majd Claudius császár az I. században kitiltotta a druidákat Galliából, akik ekkor menekültek a brit-szigetekre és Írországba."

Forrás:

Nagy Ágnes Hannah: SZAVAKKAL - 2008 - 2018 - szavakkal.hupont.hu - Oldal: A Kelták mitológiája

Link

Moraine le Fee

"Arthur király legendája szerint Morgan, aki nemcsak elbűvölő, szépséges varázsló volt, de alakváltoztató is, istennői jelenségként a tündér jelzőt kapta. Angol neve a francia "Moraine le Fee"-ből jön, ahol a "Fee" tündért jelent, a "Moraine" pedig morénát, azaz jég által hagyott törmelékkúpot, amely a gleccsertől szállított kőzettörmelékből rakódik le. Olaszul a "Moraine le Fee" a fata morgana, azaz a különleges látvány, amely hideg és meleg légrétegek találkozása esetén előáll, így például a délibáb a Hortobágyon. "Moraine le Fee" vagyis Morgan, mint a sötétség istennője megszemélyesítette a hideg tél és a háború hatalmas erőit. Morgan a legenda egyes történetei szerint repülni is tudott és változtatni tudta alakját, megjelenését. Morgan alakja a breton lantosok és vándorénekesek Arthur királyról szóló dalaiban öltött irodalmi formát. A bretonok is kelták és rokonok a walesiekkel.

A legenda formálódása kezdetén Morgan még jó tündér. De részben a kereszténység hatására a legenda existennője egyre emberibbé válik és mivel szoros kapcsolatban áll a pogány erőkkel, egyre baljóslatúbbá. Noha Morgan le Fee Arthur király ellensége volt életében, de halál után a védelmezőjévé vált. Amikor a camlani csatában Arthur halálosan megsebesült, Morgan elvitte őt Avalonba mágikus hajóján, hogy meggyógyítsa és felkészüljön visszatérésére, amikor országának megint szüksége lesz rá."

Forrás:

Drábik János: Világzsákutca: Új világrend?
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Brutal Doom
  2018-01-19 00:32:44, péntek
 
 






Clint Mansell - First Person Shooter (Doom Soundtrack)
Link

Brutal Doom Install:

Brutal Doom Steps (Zandronum)

1. Have Doom purchased through Steam.
2. Download the latest version of Brutal Doom (version 20 currently)
3. Download the lastest version of Zandronum (version 2.1 currently)
4. Install Doom then locate the folder in explorer (Steam/steamapps/common/(Doom)
5. Open the Zandronum 2.1 installer, select the "Portable Installation" option, then install.
6. Open /base folder (if you are in the Master Levels of Doom folder you will not see a /base folder.
That's ok, just apply the following steps below in that folder - as if you are treating it like it's a /base folder)
7. In another window, locate where you've installed Zandronum 2.1
8. Copy all files from the Zandronum 2.1 installation folder to your Steam Doom /base folder
9. Delete dosbox.exe, then rename zandronum.exe to dosbox.exe
10. Open the brutalv20.zip (your downloaded Brutal Doom Mod)
11. Copy and paste all contents within brutalv20.zip over to the 'skins' folder located within the /base doom steam folder
12. Rinse and repeat for however many Doom games you want to apply this to (The Ulitmate Doom, Doom II, Final Doom, and Master Levels of Doom)
13. "Play" Doom through Steam and you will have Brutal Doom automatically loaded
14. Enjoy

Brutal Doom Config:

Open the following files with a text editor:

Steam\steamapps\common\Doom 2\base\doom2.conf
Steam\steamapps\common\Doom 2\base\doom2m.conf

And change the following lines with the desired resolution:

fullresolution=1920x1080
windowresolution=1920x1080

Also, make sure you have the following setup:

[sdl]
output=ddraw
[render]
aspect=true
scaler=normal2x

But for overall better performance and graphics I recommend using a source port.

Link

Brutal Doom v21 - OPEN BETA Trailer
DOOM Retroworld #1 | DOOM 1 & 2
Link
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Killing Floor 2: Eposz
  2018-01-03 19:43:53, szerda
 
 



Killswitch Engage - Temple From The Within
Link

Make me feel serenity when all is revealed
So easy to look back in life
And question but I must seek the strength to push forward, forward, forward
I want to see what's so beautiful inside
As we drink of life
Absolve me through your suffering

Make me feel serenity when all is revealed
So easy to look back in life
And question but I must seek the strength to push forward, forward, forward
You teach me to inscribe
These words upon my heart
You cover me with the shadow of your hand

Everything that tears us down
I will not loose myself in everything that tears us down
Because you stand by me
No one to blame, no one to blame for my transgressions

You teach me to inscribe
These words upon my heart
You cover...

Country: USA
Genre: Melodic Metalcore






























































































































 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Pogány Úr (Pagan Lord)
  2017-12-28 10:39:11, csütörtök
 
 


Inquisition - Visions of the Pagan Lord
Inquisition - Summoning the Black Dimensions in the Farallones
Link

Country: Colombia (original), USA (current)
Genre: Black Metal

Kép: Cernunnos (Mr Bultitude) Tags cernunnos pagan lord god mystic nature fractal mandelbulb
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Nem Én - Killing Floor 2 OST + Bonus Track
  2017-12-28 09:24:26, csütörtök
 
 



Demon Hunter - Not I (Killing Floor 2 OST Instrumental)
Demon Hunter - Not I
Link

So now you're suffering the fallacy of what you said
When you uncover the depression from where you've tread
Breathe over the glass you wrote on
Swallow all that you waste your throat on
You wear the mark and wave the banner they made with sin
Revealing every single lie that you've been breeding within
Wash over the skin you've broken
Think over the tone you spoke in

So lost in your affliction / addiction
The solemn comfort of your grave
If you close your eyes the light can't take it away

Not I - I won't conform to what I see in you
Not I - I won't surrender what I am
Not I - And even if it was a part of me
Not I - I'll never be that way again

The blind will follow on the path that you created in vain
No guiding light, but just the shadow of the dead will remain
Dig open the pain you're hiding
Give your hand to the faith you're fighting
The void you suffer is a curse forever bleeding inside
Now you embrace the fatal sickness you should despise
Remember the day you lost that
Where is the shame that will bring your soul back

So lost in your affliction / addiction
The solemn comfort of your grave
If you close your eyes the light can't take it away

Not I - I won't conform to what I see in you
Not I - I won't surrender what I am
Not I - And even if it was a part of me
Not I - I'll never be that way again

Reach back behind your pride
And pull the thorn from the burning pain in your side

Sing me a new song
A broken song of redemption and regret
Sing me a new song
And beg for all the mercy you can get

Not I - I won't conform to what I see in you
Not I - I won't surrender what I am
Not I - And even if it was a part of me
Not I - I'll never be that way again

Demon Hunter - Died In My Sleep
Link

I see now
We're all that's left
I can't begin to hold my breath
For something else
We gave in
Gave up on hope
We left them length enough in rope
To free themselves

Then I woke to find you here
I felt the light
Saw you take the fire inside
Break the silence wide

I thought I died
Died in my sleep
How can this be?
Died
Died in my sleep
How can this be?

No witness
No means to end
We cannot wait to keep this in
To free ourselves

Country: USA
Genres: Christian/Alternative/Groove/Nu Metal, Metalcore
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Karácsony a Fény ünnepe!
  2017-12-28 08:55:19, csütörtök
 
  Rudolf Steiner: Az év körforgása - Az antropozófia és az ember lelkülete

Az év körforgása, mint a Föld lélegzésének folyamata és a négy nagy ünnepi időszak

1.

[Az év körforgása mint a Föld lélegzésének folyamata, és az ezzel kapcsolatos ünnepek. A téli napforduló, belélegzés: Jézus születése. Régi misztériumok Húsvét: a kilélegzés kezdete, a húsvét ünnepének kitűzése. János-nap: kilélegzés. Mihály-nap: a belélegzés kezdete. Michael harca a sárkánnyal. Szeptember 29. Michael ünnepe.]

Dornach, Nagyszombat, 1923. március 31.

Amikor az év nagy ünnepnapjai közelednek lelkünkhöz, helyes, ha az ünnepek értelmét mindig újra a szellemi kozmikus összefüggések ismeretéből idézzük fel. Ezt úgy szeretném ma kifejteni, hogy a Föld egész alkatából értsük meg azt az ünnepi évet, amelyet hosszú időszakok során szellemi megismerés alapján állapítottak meg. Tisztában kell lennünk azonban azzal, hogy ha ilyen összefüggésben beszélünk a földi tényekről, akkor nem szabad, hogy az ásványtan és a geológia megállapításai szerint a Földet pusztán ásványok és kőzetek halmazának fogjuk fel, hanem élő, lélekkel áthatott szervezetnek kell tekintenünk, amely belső erőiből hozza felszínre a növényeket, állatokat, és a fizikai embert. Ma a Földről egy meghatározott szempontból fogok beszélni, úgy, hogy minden Földön található élőlényt és lélekkel áthatott testet a Föld lényéhez tartozónak tekintek. Fejtegetéseim így fognak kiteljesedni.

Tudjuk, hogy a Föld a valamennyi hozzátartozó lénnyel együtt teljesen megváltoztatja alakzatát az év folyamán - nézzék csak meg a Föld növénytakaróját -, megváltoztatja egész arculatát, amellyel kitekint a kozmikus térbe. A Föld egy év múltán nagyjából ugyanoda érkezik, ahol külsőleg egy évvel ezelőtt tartott. Gondoljanak csak arra, hogy az időjárási viszonyok, a növények és állatok megjelenése 1923. március végén a fejlődésnek megint ahhoz a pontjához érkezett, ahol 1922 márciusának végén volt.

Ezt a földi körfolyamatot ma olyan nagy lélegzésnek fogjuk tekinteni, amelyet a Föld kozmikus környezetéhez viszonyítva hajt végre. A Földön és a Föld körül lejátszódó egyéb folyamatokat is valamilyen lélegzési folyamatnak foghatjuk fel. Beszélhetünk a Föld naponta végbemenő lélegzéséről is. Ma azonban az év teljes lefolyását vesszük hatalmas lélegzési folyamatként figyelembe. Ennek során a Föld nem levegőt lélegzik be és ki, hanem azokat az erőket, amelyek például a növények növekedésében működnek. Tavasszal ezek az erők hozzák felszínre a földből a növényeket, ősszel újra visszahúzódnak, elhervasztják a zöld növényi részeket és végül a növekedést is leállítják. Tehát, mint mondtam, nem a levegő lélegzéséről van szó, hanem olyan erők ki- és belélegzéséről, amelyekről részben úgy alkothatunk valamilyen fogalmat, ha követjük a növény növekedését az év folyamán. Ma a Föld évi lélegzési folyamatát tárjuk lelkünk elé.

Tekintsünk először a Föld úgynevezett téli napfordulójának időszakára. Mai időszámításunk szerint ez december utolsó harmadába esik. Ilyenkor olyannak kell tekintenünk a Föld légzési folyamatát, mint az emberi tüdőlélegzésnél bekövetkezett belégzést, amikor az ember a levegőt bent tartja és feldolgozza, vagyis magában tartja a lélegzetét. Így a Föld is magában hordja azokat az erőket, amelyekre vonatkozóan most be- és kilégzésről beszélek. December végén magában tartja ezeket az erőket. Vázlatosan a következőképpen rajzolhatom fel azt, hogy mi is történik ilyenkor a Földdel. Képzeljük el a Földet (lásd a vázlatot). A lélegzésre vonatkozóan mindig csak a Föld egy részét vehetjük tekintetbe, azt a részt, ahol mi lakunk, hiszen a Föld ellenkező oldalán ellentétes feltételek uralkodnak. A Föld lélegzését úgy kell elképzelnünk, hogy egyik területén (oldalán) kilégzést végez, az ellenkezőn belégzést, de erre most nem kell tekintettel lennünk.




Képzeljük el a decemberi időszakot. Amit sárga színnel jelölök, az a mi vidékünkön visszatartott lélegzet. A Föld teljesen belélegzett, magában tartja az előbb említett erőket. Az évnek ebben a pillanatában azt mondhatjuk, hogy a Föld magában tartja a lelkiségét. Lelkiségét teljesen felszívta, mert az említett erők a Föld lelki mivoltát jelentik. A Föld december végén tehát teljesen magában tartja a lelkiségét. Teljesen felszívta, mint ahogy belégzéskor az ember is magában tartja a levegőt. Jézus születését helyesen tették erre az időszakra, mert a Föld ilyenkor van teljes lelki erejének belső birtokában. Jézus ebben az időpontban olyan földi erőből születik, amely a Föld egész lelkiségét magában hordozza. Azok a beavatottak, akik a Golgotai Misztérium idején még - mondhatnám - méltóak voltak a régi beavatásra, látták annak a szemléletnek a mélységes értelmét, amelyet Jézusnak, a földi belégzés lélegzet-visszatartás időszakában történt születéséről alakítottak ki.

Ezek a beavatottak mintegy a következőket mondták. Amikor a régi időkben a káldeai és az egyiptomi kultúrában még fennálltak a beavatási helyek, a magasztos Napszellemről beszéltek, és tudni akarták, hogy ez a magasztos Napszellem hogyan szól a földi emberekhez, akkor erről ezt a szemléletet alakították ki. A napfény szellemiségét nem közvetlenül figyelték meg, hanem ahogyan a Hold visszatükrözi. Tekintetüket a Hold felé fordítva, régi szellemi látó lelki pillantásuk a holdfény áramlásával a világmindenség szellemének megnyilatkozását látta meg. Ennek a megnyilatkozásnak az értelme külsődlegesebb módon abból adódott, hogy megfigyelték a Holdnak az állócsillagképekhez és a bolygókhoz viszonyuló konstellációját.

A káldeai, és különösen az egyiptomi misztériumokban így figyelték meg az éjszakai órákban a csillagok állását, különösen az odaáramló holdfény vonatkozásában. Ahogyan az ember a papírlapokra írt betűkből megérti az olvasott szöveg értelmét, úgy nézték a Kos, a Bika, vagy a Vénusz, a Nap és a többi csillagkép és bolygó viszonyát az áramló holdfényhez. A csillagképek és a csillagok egymáshoz való viszonyulásából és különösen az áramló holdfény irányító hatásából leolvasták, amit az Ég mondott el a Földnek. Ezt szavakba foglalták. A régi beavatottak keresték annak az értelmét, amit így szavakba foglaltak. Azt keresték, hogy mi a később Krisztusnak nevezett lény mondanivalója a földi ember számára. Ezek a régi beavatottak arra tekintettek, amit a csillagok a Holdhoz fűződő viszonyukkal mondhattak a földi életnek.

A Golgotai Misztérium közeledtével azonban - mondhatnám - nagy szellemi-lelki metamorfózis vonult végig minden misztériumon. Ekkor a legidősebb beavatottak így szóltak tanítványaikhoz: Most olyan kor következik, amikor a csillagok konstellációját már nem vonatkoztathatjuk az áramló holdfényre. A jövőben a világmindenség másképpen szól a földi emberekhez. A Nap fényét közvetlenül kell megfigyelnünk. A szellemi megismerés tekintetét el kell fordítanunk a Hold megnyilatkozásaitól a Nap megnyilatkozásaira.

Ami akkoriban először a misztériumok tanítása volt, az óriási benyomást tett azokra az emberekre, akik a Golgotai Misztérium korában még a régebbi korok beavatottjaihoz tartoztak. Ezek a beavatottak ebből a nézőpontból ítélték meg a Golgotai Misztériumot. Azt mondták: olyasmi kerül a földi történésbe, ami a holdszerűtől a napszerűbe való átmenetet idézi elő. - Így jutottak el Jézus születésének kozmikus jelentőségéhez. Jézus születését úgy tekintették, hogy impulzust adott a Földről ahhoz, hogy ezentúl ne a Hold legyen az égi jelenségek kormányzója, hanem maga a Nap. Azt mondták magukban, hogy különleges jellegű eseménynek kellett történnie. Ez pedig a következő módon adódott számukra: december utolsó harmadában kezdték megérteni ennek a földi történésnek a belső értelmét. Abban az időben kezdték ezt megérteni, amelyet most karácsony idejének nevezünk. Azt mondták magukban: mindent a Napra kell vonatkoztatnunk. A Nap azonban csak akkor gyakorolhat hatalmat a Földre, amikor a Föld kilélegezte az erőit. Karácsony idején belélegzett, visszatartja lélegzetét. Ha Jézus ekkor születik, olyan időben születik meg, amikor a Föld mintegy nem beszél az Éggel, hanem teljesen visszahúzódik saját lényébe. Így Jézus olyan időszakban születik, amikor a Föld magányosan kering a kozmikus térben, nem bocsátja ki lélegzetét, hogy a Nap ereje és fénye áthullámozzék rajta. A Föld ebben az időben nem ajánlja fel lelkiségét a kozmosznak, visszavonja, beszívja magába. Jézus olyan időszakban születik meg a Földön, amikor a Föld magára marad a kozmoszban. - Érezzék át ezt a kozmikus érzületet, amely az ilyen számítás alapját képezi!

Kövessük most tovább a Földet az év folyamán. Kövessük addig a pontig, ahol éppen most vagyunk, körülbelül a tavaszi napfordulóig, március végéig. Ezt vázlatosan, így kell felrajzolnunk: A Föld (a vázlaton piros színnel) éppen kilélegzett, a lélek félig még a Földben van, de a Föld kilélegezte lelkét, áramló lelki erői kiáradnak a Kozmoszba. A Krisztus-impulzus ereje december óta bensőségesen kapcsolódik a Földhöz, a Föld lelkiségéhez, most pedig azt találjuk, hogy a Krisztus-impulzus a kiáramló lelkiséggel kezdi körülragyogni a Földet (a rajzon nyilakkal van jelölve). A Krisztussal áthatott földi lelkiség kiáramlik a szellemi-kozmikus térbe, és most találkozik a napfény saját erejével.




így most azt mondhatjuk, hogy Krisztus, aki decemberben lelkileg a Föld belsejébe húzódott vissza, kezd elszigetelődni a kozmikus hatásoktól, mert a Föld kilélegzésével maga is kilélegezteti erőit a feléje sugárzó napszerű fogadására. Vázlatunk úgy lesz helyes, ha megrajzoljuk Krisztus Földről kisugárzó erejének a napszerű jelleggel való egyesülését (sárga).

Krisztus húsvét idején kezd a napszerűvel együttműködni. Húsvét ideje tehát a Föld kilélegzésének időszakára esik. Ezt a történést nem szabad a visszaáramló holdfényre vonatkoztatnunk, hanem a napszerű jellegre.

Ez az eredete annak, hogy a húsvét ünnepét a tavaszi napfordulót követő holdtölte utáni vasárnapra tették. Az embernek, ha ezt átéli, húsvét idején azt kellene mondania: ha egyesültem Krisztus erejével, lelkem is kiárad a Föld lelkének kilélegző erejével a kozmikus messzeségekbe, és befogadja a Nap erejét, amit Krisztus most a Földről vezet az emberi lelkekhez, mint ahogy a Golgotai Misztérium előtt a kozmoszból hozta el nekik.

Ezzel azonban még valami más is bekövetkezik. Az ünnepek idejét egykor olyan korokban állapították meg, amikor minden lényegeset az áramló holdfényre vonatkoztattak. Ezeket ekkor csakis térbeli megfigyelések szerint állapították meg: a Holdnak a csillagokhoz viszonyított helyzetéből. Az ünnepek idejének megállapítására annak az értelmét betűzték ki, amit a Logosz írt be a térbe. Ha a mi húsvéti ünnepünk megállapítására tekintenek, azt látják, hogy térbeli kitűzése bizonyos pontig terjed, erről mondhatjuk, hogy a tavasz kezdetén bekövetkező holdtölte. Eddig tehát minden térbeli. Most azonban, kijutunk a térből: a tavaszi holdtölte után következő vasárnapra. A vasárnapot nem a térben tűzik ki, hanem az év körforgásának ciklusában, ahogy a hétköznapok szombattól szombatig követik egymást, mindig körben járva. Amikor a Hold konstellációjának térbeli megállapításától áttérünk a vasárnapoknak az év ciklusában történő tisztán időbeli megjelenésére, kilépünk a térből.

A régi misztériumokban azt is átérezték, hogy a régi megállapítások a kozmikus térre vonatkoztak, de a Golgotai Misztériummal kiléptek a kozmikus térből az időbe, és ezt már nem a kozmikus térre vonatkoztatták. Ami a szellemre vonatkozott, azt mintegy elszakították a tisztán térbelitől. Ez az emberiségnek nagy lendületet adott a szellem felé.

Ha az év során továbbhaladunk, mintegy a Föld lélegzésében, úgy júniusban a Föld harmadik állapotával találkozunk. Azon a helyen, amelyet most megfigyelünk, a Föld teljesen kilélegzett. Egész lelkisége kiáradt a kozmikus térbe, egész lelkiségét átadta a kozmikus térnek. A Föld lelkisége átitatódik a Nap és a csillagok erejével. Krisztus összekapcsolódott a Föld lelkiségével, egyesíti erejét a csillagok és a Nap erőivel, amelyek ott áramlanak a Föld lelkiségében, amit a kozmikus mindenségnek átadott. János napjának ideje van. A Föld teljesen kilélegzett. A Föld külső arculata kitekint a világmindenségbe és nem a saját erejét mutatja, mint a téli napforduló idején, hanem a csillagok, a Nap visszaverődő erejét, minden rajta kívül eső kozmikus erőét.

A régi beavatottak - különösen Európa északi vidékein - igen elevenen érezték ennek az időnek - a mi júniusunknak - belső értelmét és szellemét. Úgy érezték, hogy a Föld lelkével ilyenkor saját lelkük is átadja magát a kozmikus messzeségeknek. Úgy érezték, hogy nem a földi térben élnek, hanem a kozmikus messzeségekben. Azt mondták: lelkünkkel a kozmikus messzeségekben élünk. Együtt élünk a Nappal és a csillagokkal. Amikor visszatekintünk a Földre, amelyet a sarjadó, viruló növényekben, a színesen kibontakozó és ragyogó virágokban, az ide-oda cikázó rovarokban és a levegőt átszelő tarkatollú madarakban látunk, annak a visszatükröződését látjuk, amit a Föld elhagyásakor a Föld kiáradó lélegzetével egyesülve fogadunk be lelkünkbe, hogy kozmikusan és ne földi módon éljünk. Ami azonban ezerszámra színesen, sarjadva, virulva, a földből kihajtva jelenik meg a kozmikus térben, az ugyanilyen jellegű. Csak éppen tükrözött, visszavert erő, míg a közvetlen erőt emberi lelkünkben hordozzuk. - Így érezték magukat azok az emberek, akiket a beavatási helyek inspiráltak, és különösen a nyári napforduló ünnepét értették meg. Így látjuk, hogy a János-nap ünnepe beilleszkedik abba a nagy lélegzetbe, amelyet a Föld vesz a kozmosz irányában.




Ha tovább követjük ezt a lélegzetet, úgy végül ahhoz az állapothoz jutunk, amely szeptember végén következik be. A kilélegzett erők ismét visszaindulnak, a Föld újra elkezdi belégzését. A Föld kozmoszba kiáradt lelke ismét visszahúzódik a Föld belsejébe. Az emberi lelkek nem tudatosan, vagy szellemi látó benyomásaikban, saját lelkük folyamatának észlelik a Föld lelkiségének belélegzését. Azok az emberek, akiket ilyesmiről a beavatási megismerés inspirált, azt mondhatták szeptember végén: amit a kozmosztól kaptunk, és a Krisztus-impulzus által kapcsolódott saját lelki erőnkhöz, azt újra visszaáramoltatjuk a Földnek, amely egész nyáron át a Földön kívüli kozmosz tükrözésére szolgált.




Egy tükörre az jellemző, hogy semmit sem enged át abból, ami előtte áll. Mivel a Föld nyáron a kozmosz tükre, ezért bensejében mintegy átlátszatlan, nem ereszti át a kozmikus jelenségeket, nem ereszti át a Krisztus-impulzust nyár idején. A Krisztus-impulzusnak mintegy a kilélegzésben kell élnie; maga a Föld nem ereszti át a Krisztus-impulzust. Az ahrimáni erők befészkelik magukat a Krisztus-impulzust át nem eresztő Földbe. Amikor az ember újra visszatér azokkal az erőkkel, amelyeket a Föld erőinek kilélegzése révén vett fel saját lelkébe és a krisztusi erőket is felvette, akkor az ahrimanizált Földbe merül. De Föld-fejlődésünk mostani korszakában, a XIX. század utolsó harmada óta Michael ereje siet a szellemi magasságokból a lemerülő emberi lélek segítségére, és leküzdi a Föld lélegzetének a Földbe való visszaáramlásakor az ahrimáni sárkányt.

Ezt mintegy prófétikusan látták előre azok, akik már a régi misztériumokban szellemi módon értették az év körforgását. Tudták, hogy az ő korukhoz még nem érkezett el az a titok, hogy Michael ereje a lemerülő emberi lélek segítségére siet. Tudták azonban, hogy ha a lelkek mindig újra meg fognak születni, megjelenik Michael ereje, és megsegíti a földi emberek lelkét. Ilyen értelemben tekintettek az év körforgására. Ezért a régi bölcsességnek megfelelően a naptárban Michael ünnepét, a Mihály-napot szeptember 29-én találhatjuk meg, néhány nappal az őszi napéjegyenlőség után. Mihály napja éppen az egyszerű vidéki emberek számára rendkívül fontos időszak.

Mihály napja azonban, az év körforgásába való beilleszkedése révén azoknak is fontos időszak, akik megértik Földünk jelenlegi korszakának egész értelmét. Hiszen, ha megfelelő tudattal akarunk mai korunkba illeszkedni, meg kell értenünk, hogy Michael ereje a XIX. század utolsó harmadában úgy veszi fel a harcot a sárkánnyal - az ahrimáni hatalmakkal -, ahogy az a mi korunkban szükséges. Hiszen nekünk is bele kell illeszkednünk a Föld és az emberiség fejlődésének értelmébe, amennyiben saját tudatunkkal helyesen veszünk részt ebben a kozmikus-szellemi küzdelemben.

A Mihály-nap eddig paraszti ünnep volt. Tudják, hogy ehhez milyen értelmet fűzök: az egyszerű emberek ünnepe volt. Arra volt hivatott, hogy az évi földi-kozmikus légzés egész értelmének belátásából egyre jobban kialakítsa a húsvét kiegészítő ünnepét. Mert a földi életet újra szellemi értelemben felfogó emberiségnek egykor így kellett gondolkodnia.

A Föld ahrimanizálódott mialatt a nyári kilégzés végbement. Iszonyú volna, ha Jézus születése ebbe az ahrimanizált Földbe történne meg! A Földet szellemi erőknek kell a sárkánytól, az ahrimáni erőktől megtisztítaniuk, mielőtt még befejeződik a körforgás, és eljön a december, amely meghozza a Krisztus-impulzus születését a lélekkel áthatott Földben. Michael tisztító, az ahrimáni gonoszságot legyőző erejének egyesülnie kell a Föld szeptembertől decemberig tartó lélegzésével, hogy karácsony ünnepének érkezése és a Krisztusimpulzus megszületése a megfelelő módon történhessen meg. Ez tovább érlelődik azután a kilégzés kezdetéig, húsvét idejéig.

Így tehát azt mondhatjuk: a Föld a karácsonyi időszakban felvette magába lelkiségét az évi nagy lélegzetvétel során. A Krisztus-impulzus a Föld felvett lelkiségében, a Föld belsejében születik meg. Tavasz felé a Föld kilélegzésével kiáramlik a kozmoszba. Találkozik a csillag-szubsztanciákkal és kölcsönhatásba lép velük, de már nemcsak térbeli, hanem időbeli kapcsolatba is, úgy, hogy az időbeliség a térbeliből kerül ki.

A húsvét a tavaszi holdtöltét követő első vasárnapra esik. Az ember felemelkedik lelkületével a teljes kilélegzés idején a kozmikus létbe, átitatja, és áthatja magát a csillag-szubsztanciákkal, a kozmosz lélegzetét egyesíti a Föld lélegzetével, és áthatja magát a húsvét lényegével. János-nap idején merül el legintenzívebben abban, ami húsvétkor kezdte áthatni. Azután vissza kell térnie a Föld lelkével és saját lelkiségével a Földbe, de Michael segítségére van utalva, hogy helyesen hatolhasson a földiségbe, miután Michael erői legyőzték az ahrimáni jelleget.

A Föld lelkisége egyre jobban visszahúzódik a beszívott lélegzet erejével a földiségbe, míg elérkezik karácsony ideje, és ezt az időszakot az ünnepli ma helyesen, aki arra gondol, hogy Michael azért tisztította meg a Földet, hogy karácsony idejében Krisztus impulzusa a megfelelő módon születhessék meg. Ezután újra végbemegy a kozmikus régióba való kiáramlás. Krisztus, ekkor ennél a kiáramlásnál magával viszi Michaelt, hogy Michael a földi-ahrimáni jelleg ellen vívott küzdelmében elhasznált erőit a kozmoszból újra pótolhassa. Húsvétkor Michael is újra kezd belemerülni a kozmosz mivoltába, és legintenzívebben János-nap idején itatódik át vele. Aki ma megfelelő értelemben fogja fel azt, ami emberi mivoltát a földiséghez köti, az azt mondja: olyan korszak kezdődik, amelyben a Krisztus-impulzust csak akkor értjük meg helyesen, ha figyelembe vesszük, hogy azt Michael megfelelő erővel kíséri az év körforgása során. Mintegy Krisztus vándorútját látjuk, amint a földi és a kozmikus régióba áramlik, Michael kíséri megfelelőképpen, aki a Földön harcol, és a kozmikus messzeségekben szerzi meg az erejét ehhez a küzdelemhez (lásd a lemniszkátát).




Így a húsvét gondolatát is akkor fogjuk fel korunknak megfelelő értelemben, ha megértjük, hogy a földi létet megvilágosító hatalmas képhez, a sírból feltámadó, halálon győzedelmeskedő Krisztus képéhez ma Michael lényét fűzzük hozzá Jézus Krisztus jobbján, amint az évi körforgás földi lélegzése során Krisztus erejével szövi át a Föld lélegzésének az erejét.

Ha a Krisztus-gondolatot az évnek mind a négy nagy ünnepi időszakában, tehát húsvétkor is meg tudjuk magunkban eleveníteni, úgy ma olyan értelemben tesszük élővé, ahogyan akkor kell megelevenednie, ha mint földi emberek teljes megértéssel tudjuk jelenkorunkban elhelyezni. Akik a Krisztus-impulzust, egészen a mi korunkig helyesen fogták fel, azokat lelkileg áthatotta az a reménység, hogy Michael a Krisztus-erő szolgálata érdekében jött el.

Különösen mai korunkban kötelességünk az, hogy a michaeli gondolat értelmében hassuk át magunkat Krisztus impulzusával. Akkor hatjuk át magunkat vele helyesen, ha a feltámadás eszméjét úgy tudjuk Michael hatékony gondolatával összekapcsolni, ahogyan a már többször kifejtett módon beleilleszkedett az emberiség fejlődésébe.

2.

[A húsvéti gondolat lényege. Az év folyamata mint a Föld lelki-szellemiségének be- és kilélegzése. Karácsony, a lélegzés visszatartása. Alvilági misztériumok. A Hold-erők. Az ahrimáni erők működése. János- nap: kilélegzés. A Föld alatti és a Föld feletti. Húsvét: a Golgotai Misztérium. A János-nap gondolata a karácsonyi gondolat ellenpólusa, a michaeli gondolat a húsvét gondolatának ellenpólusa. Michael ünnepe mint őszi ünnep.]

Dornach, Húsvét vasárnap, 1923. április 1.

Tegnap a húsvéti gondolat ezoterikus szempontjából próbáltam arról beszélni, hogy a természet folyamatához úgy kell a szellemtől áthatott módon kapcsolódnunk, hogy az év ünnepei közé egy őszi ünnepet veszünk fel. Ez az őszi ünnep Michael ünnepe, és az őszi napfordulóval ahhoz hasonlóan kellene egybeesnie, ahogy a karácsony a téli napfordulóval, a húsvét a tavaszival, és a János-nap a nyárival esik egybe.

Ma a korunknak megfelelő húsvét gondolatának inkább az érzelmi tartalmát szeretném közelebbről kifejteni, holnap pedig, ennek a szemléletnek a jelentőségét mutatnám meg.

Amikor ma megünnepeljük a húsvétot, korunk emberiségének tudatát figyelembe véve be kell ismernünk - ha saját emberi mivoltunkhoz őszinték vagyunk -, hogy a húsvéti gondolat ma az emberiség nagy részénél kevéssé világos. Mitől függ a húsvéti gondolat igazsága? Ez az igazság attól függ, hogy az ember mennyire tud képzetet alkotni arról, hogy a Krisztus-lény átélte és legyőzte a halált, átélte a feltámadást, és halálának, feltámadásának átélése után úgy kapcsolódott az emberiséghez, hogy kinyilatkoztatást adhatott azoknak, akik előzőleg apostolok és tanítványok voltak.

A feltámadás gondolata azonban egyre halványabb lett. A kereszténység keletkezésének kezdetén olyan eleven volt, ahogy ebből a korszakból Pál szavai szólnak hozzánk: ,,Ha pedig Krisztus nem támadott fel, akkor hiábavaló a ti hitetek." Pál a húsvéti gondolathoz, vagyis a feltámadás gondolatához fűzte a kereszténységet. Akik felvették a mai kor műveltségét, azok csodának nevezik a feltámadást, és mint csodát utasítják el a valóság létének, lehetőégének területéről. A többi keresztény ünnephez hasonlóan már a húsvét ünnepe is voltaképpen csak régi szokás mindazoknak, akik a feltámadás gondolatát nem látják már át.

Ezt az évek során a legkülönbözőbb szempontokból említettük. Először megint arra lesz szükség, hogy magának a szellemi világnak a megismerése kerüljön közelebb az emberiséghez, hogy megértse azokat a történéseket, amelyek nem tartoznak az érzéki világ területére. Ilyen ténynek kell tekintenünk a feltámadás gondolatával kapcsolatos jelenségeket is. Így a húsvéti gondolat is újra valóban elevenné válhat. Ez a gondolat nem lehet élő az olyan ember számára, aki a feltámadást a nem valóságos csodák birodalmába helyezi. Hiszen a húsvét gondolata az emberiség olyan korszakában jött létre, amikor még megvoltak a szellemi világ régi, eredeti emberi megismerésének a maradványai.

Tudjuk, hogy az ember földi fejlődésének kiindulópontján az emberek bizonyos mértékben ösztönös szellemi látással rendelkeztek, ezáltal bepillantást nyerhettek a szellemi világba, és azt úgy szemlélték, hogy egyenértékű volt számukra, a fizikai-érzéki világgal. A földi emberiség az idők folyamán elveszítette eredeti, ösztönös szellemi látását. A kereszténység fejlődésének első három évszázadában azonban ennek még legalább az utolsó maradványai megvoltak. Így ezekben az első századokban helyet kapott még a húsvéti gondolat bizonyos, a régi emberi belátáson alapuló megértése. Ez a megértés a IV. században bénult meg, ekkor készült elő az, hogy az emberek elvont, halott gondolatokban kezdtek élni. Ez a XV. század első harmada óta jelent meg teljes mértékben, ahogyan azt már többször kifejtettem. A húsvéti gondolatnak is el kellett halnia az olyan elvont gondolatok között, amelyek a természettudományt naggyá tették.

Ma elérkezett annak az ideje, amikor ennek a húsvéti gondolatnak újra eleven gondolattá kell válnia. Ehhez azonban át kell mennie a halál állapotából az elevenség állapotába. Az elevenséget az jellemzi, hogy további elevenséget sarjaszt ki magából. Amikor a húsvét gondolata az első keresztény századok folyamán elterjedt a kereszténységben, a lelkek befogadóképessége elegendő volt még ahhoz, hogy Krisztus sírjának, és a belőle felkelő, most már az emberiséghez kapcsolódó lényének a meglátása, hatalmas belső élmény lehessen. Az emberek lelke elé táruló hatalmas kép intenzív, belső élmény lehetett. Ez a belső élmény az ember lelki életének realitása volt. Az ember lelki életében csak az a reális, ami valóban úgy ragadja meg ezt az emberi lelket, ahogy egyébként az érzéki külső világ az érzékszerveket. Az emberek úgy érezték, hogy megváltoztak, amikor Krisztus halálának és feltámadásának történését látták. Ennek látása révén, olyan lelki változást éreztek, mint ahogyan az embert földi élete során a fizikai események változtatják meg.

Az embert hét éves kora körül a fogváltás változtatja meg, tizennégy-tizenöt éves kora körül pedig, a nemi érés. Ezek testi változások. Az első keresztények belső, lelki változást éreztek, amikor a húsvéti gondolat hatott rájuk. Úgy érezték, hogy kiemeli őket emberi mivoltuk bizonyos állapotából, és egy másik állapotba kerülnek.

A húsvét gondolata elveszítette az idők folyamán ezt az erejét, hatalmát. Csak akkor kaphatja vissza, ha a feltámadás ismét realitáshoz jut egy olyan tudományban, amely felfogja a szellemiséget, hiszen az természeti törvények révén nem látható be. Amit azonban szellemi módon értettünk meg, csak úgy válhat realitássá, ha a szellemiséget nem csupán elvont gondolatokkal fogjuk fel, hanem az érzékek elé táruló világgal való eleven összefüggésében is megértjük.

Aki a szellemiséget csak elvont állapotban akarja megtartani, és például azt mondja, hogy ne húzzuk le azt a fizikai-érzéki világba, az akár abból a gondolatból is kiindulhatna, hogy az isteni lényt eltorzítja, ha neki tulajdonítják a világ teremtését. Hiszen az istenséget csak úgy foghatjuk fel egész nagyságában és hatalmában, ha nem helyezzük az érzékeken túlra, hanem olyan erőt tulajdonítunk neki, amely benne működik az érzéki világban, és teremtően át is hatja azt. Lealacsonyítja az istenséget, ha mintegy elvont magasságokba, a felhők távolába akarjuk őt helyezni. Ha a szellemiséget elvontan fogjuk fel, és nem tudjuk a világ egész elénk táruló folyamatával összefüggésbe hozni, akkor soha nem élünk szellemi realitásban.

Hiszen a világ folyamata úgy jelenik meg földi életünkben, hogy életünk bizonyos számú évet foglal magában, és ezek bizonyos történések visszatérő, szabályos ritmusát jelentik, ahogyan arra már tegnap utaltam. Egy év múltán térünk vissza az időjárásnak, a Nap állásának és a természeti eseményeknek hozzávetőleg azonos történéseihez. Az év lefolyása, mintegy ritmikusan illeszkedik bele földi életünkbe. Láttuk tegnap, hogy az év lefolyása a Föld lelki-szellemi ki- és belégzését jelenti. Ha még egyszer felidézzük a Föld lélegzési folyamatának négy fő pontját - ahogyan tegnap lelkünk elé tártuk -, úgy azt kell mondanunk: a karácsony ünnepi időszakában a Föld visszatartja lélegzetét, teljesen felszívja szellemi-lelkiségét. Amit a Föld nyár idején azért bontakoztatott ki, hogy a kozmosz megihlethesse, az bent nyugszik a Föld mélyén. Ami nyáron feltárult, és átadta magát a kozmikus erőknek, azt karácsony idején a Föld felszívja, és bent nyugszik a Föld mélyén. Hiszen az ember nem a földi mélységekben él fizikailag, hanem a Föld felszínén. De szellemileg-lelkileg sem a Föld mélyén él, hanem voltaképpen a Föld környezetében, a Földet körülvevő atmoszférában.

Az ezoterikus tudomány ezért midig felismerte, hogy a téli napfordulónál - karácsony idején - a Föld lényege elrejtőzik, az átlagos emberi megismerés erői nem látják át, ez a misztériumok ezotérikus területére tartozik. Minden régebbi kornak volt a mai karácsonyhoz hasonló ünnepe, és úgy tartották, hogy a Föld karácsonykor lejátszódó történése, csak a misztériumi tudásba való beavatás révén érthető meg, Görögországban ezeket alvilági misztériumoknak nevezték. Az ember a misztériumi tudásba való beavatása révén annyira elidegenedett a Föld környezetétől, ahol tulajdonképpen mindennapi tudatával él, hogy abba a szellemi-lelkiségbe merült bele, amelybe fizikailag nem tudott belemerülni: így olyannak ismerte meg a Földet, amilyenné azáltal alakult, hogy télen szellemi-lelkiségét felszívta. Az ember a misztériumokba való beavatás révén tudta meg, hogy a Föld a téli napforduló idején különösen fogékonnyá válik a holderők behatolása iránt. A régi misztériumok titka az volt - modern értelemben karácsonyi titoknak nevezhetem -, hogy karácsony idején megismerjük, hogy a Föld lelki-szellemiségével átitatva, áthatva, különösen fogékonnyá válik arra, hogy a holderők a bensejében működjenek.

Egyes régi korokban például senkiről sem tételeztek fel gyógyító ismereteket, akit nem avattak be a tél titkaiba, és nem értette, hogy a Föld lélegzetének visszatartása révén, különösen fogékony a bensejében működő holderők iránt. Ebben az időben ez különösen a növényeket hatja át gyógyító erőkkel, és egészen átformálja a növényvilágot, de főleg az alacsonyabb rendű állatok világát.

A karácsonyi beavatást az emberek a Föld mélységeibe való leszállásként élték át. Ezzel azonban valami mást is összekapcsoltak, amit az ember lényére bizonyos értelemben veszélyesnek éreztek. Azt mondták, hogy ha igazán szeretettel néznek a Földben karácsonykor élő holderőkre, és ez betölti a tudatukat, olyan tudatállapotba kerülnek, amelyben nagyon sok belső erőre van szükség az ahrimáni hatalmak mindenfelől érkező támadásainak elviseléséhez, mivel ezek éppen a Hold működésének felvétele révén élnek a Földben. Ezeknek az erőknek az ellenállását, csak a lelki-szellemi mivoltukban kifejlesztett erővel törhetik meg, és csak ebben az erőben látták annak a lehetőségét, hogy az ember tartósan elviselje földi életét.

A misztériumtanítók azután kevéssel a karácsonyi misztériumok ünnepe után, összegyűjtötték tanítványaikat, és mintegy kinyilatkoztatásképpen a következőt közölték velük. Azt mondták, hogy a beavatás révén teljesen tudatosan át lehet látni azt, ami a téli napforduló idején a Föld belsejében hat. De különösen tavasz közeledtével az is felszáll a növekedő növényvilággal a Föld mélyéről, amit ott az ahrimáni hatalmak okoznak, és ez áthatja az egész növekedést, sarjadást, és magát az embert is.

A Föld kezdeti korában az ember még isteni erőket hozott magával, és eredeti isteni öröksége révén elviselte az ahrimáni hatalmak támadását, amely ilyen módon szakadt rá az emberiségre a téli holdhatás idején. De elérkezik majd az emberiség olyan kora - mondták tanítványaiknak a beavatottak -, amikor a Föld télen felvett holderői mintegy elkábítják az embereket a szellemiséggel szemben. A tavaszi növekedés és sarjadás, mintegy megrészegíti az emberiséget a szellemmel szemben, és megfosztja a szellemiség létezésének tudatától. Ha az emberiség nem lesz képes ekkor ezeknek a mámorító erőknek ellenállni, úgy áldozatul esik a Földnek, és nem tud vele együtt a Föld-fejlődés más, eljövendő, magasabb rendű állapotaihoz tovább fejlődni. - A beavatottak sötét színekkel festették le a XV. századdal kezdődő korszakot, amikor az emberiség elvont, halott gondolatokban kiváló lesz ugyan, de a szellem befogadására csak azáltal válhat újra alkalmassá, ha új erőre tesz szert a Földből felszálló mámor legyőzésére, mégpedig az emberiség saját, kifejlesztett szellemi ereje révén.

Ha ilyen képzeteket alkotunk, akkor nagyjából belehelyezkedünk az év természetes lefolyásának szellemi összefüggéseibe. Az egyébként elvont fontolgatásokat összekapcsoljuk azzal a természetes érzéki folyamattal, amely például az évszakokban tárul elénk.

A karácsonyi misztérium ellentéte a nyári napforduló János-napi misztériuma. Ilyenkor a Föld teljesen kilélegzett. A Föld teljesen átadja szellemi-lelkiségét a Földön túli kozmikus hatalmaknak, és felvesz magába mindent, ami a Földön kívül van. A régi beavatottak, a karácsonyi misztériumokhoz hasonlóan, a János-napi misztériumokról is azt mondták - a kifejezések természetesen modernek, de a misztériumoknak mindig megvoltak a régi formái is -, hogy a János-nap misztériumtitkainak, vagyis az Egek titkainak átérzéséhez beavatás elérésére van szükség. Mert az ember a Föld környezetéhez tartozik; földi emberként nem tartozik sem a Föld bensejéhez, sem pedig az Egekhez. Ahhoz, hogy a Földön túli titkokat megismerhesse, be kell avatni a Föld alatti titkokba.

A húsvét és az őszi Mihály-nap misztériumát mintegy a Földön túli és a Föld alatti dolgok egyensúlyának tekintették, ennek azonban, mint mondtam, a mi korunkhoz képest, csak az eljövendő korban lesz igazán jelentősége.

A húsvét misztériuma a Golgota titka révén jelent meg teljes nagyságában az emberiség fejlődésében. Mint már mondtam, abban a korban értették meg, amikor megvoltak még a régi szellemi látás maradványai. Az emberek ekkor még fel tudtak emelkedni érzületükkel a feltámadott Krisztushoz. Ezért vonták be a húsvét misztériumát abba a kultuszba, amely nem volt beavatási kultusz, hanem az emberiség általános kultusza lett: a mise kultuszába, a mise cselekményének kultuszába. A régi primitív szellemi látás visszahúzódásával azonban a húsvéti misztérium megértése is odaveszett. Hiszen akkor kezdenek csak valamiről vitatkozni, amikor már nem értik. Az első keresztény századokban kezdődött el a húsvéti misztérium felfogásának megvitatása, és ez már abból eredt, hogy nem tudták közvetlen elementáris megértésükbe befogadni.

Az antropozófus szellemtudomány eredményeit sokszor alkalmaztuk már a húsvéti gondolatra is. A lényeges az, hogy az antropozófus szellemtudomány olyan életformákra utal, amelyek nem merülnek ki az érzéki világban létrejövő születés és halál között, és az érzékek által kutatható jelenségekkel is szembeállítja a szellemi módon kutathatókat. Érthetővé teszi, hogy Krisztus, fizikai testének elporladása után is érintkezhetett a tanítványaival. A szellemi kutatás fényében a feltámadás gondolata is újra elevenné válik. A feltámadás gondolata csak akkor válik azonban teljesen érthetővé, ha összekapcsoljuk az ellentétes pólussal.

Mit jelent hát valójában a feltámadás gondolata? A Krisztus-lény szellemi magasságokból szállt le a Földre, belehúzódott Jézus testébe, és benne élt. Így, mintegy Földöntúli erőket hozott a Földszférába. Ezáltal ezek a földöntúli erők ettől az időponttól, a Golgotai Misztérium időpontjától fogva, összekapcsolódtak az emberiség fejlődésének erőivel. Azóta élhetjük át a földi emberiség fejlődésében azt, amit a régi korban az emberek csak odakint a kozmikus messzeségekben láthattak. Krisztus a feltámadás után összekapcsolódott az emberiséggel, és attól kezdve nemcsak a földöntúli magasságokban él, hanem a földi életben, az emberiség fejlődésének áramlatában is.

Ezt a történést mindenekelőtt nemcsak földi szempontból kell szemlélnünk, hanem földön kívüli szempontból is. Azt mondhatjuk, hogy ne csak úgy tekintsünk Krisztusra, ahogyan égi messzeségekből a Földre érkezik és emberré válik, vagyis az embereké lesz, hanem úgy is, ahogyan a szellemi világból a Földre távozik. - Az emberek, mintegy saját területükön látták Krisztus érkezését. Az istenek pedig azt látták, hogy Krisztus elhagyja az égi világot, és elmerül az emberiségben. Az embereknek megjelent, de bizonyos szellemi körökből eltűnt. Ahogy áthaladt a feltámadáson, bizonyos Földön kívül élő szellemi lényeknek a Földről kiragyogó csillagnak tűnt, amely most a Földről sugárzik a szellemi világba. A szellemi lények úgy jellemzik a Golgotai Misztériumot, hogy egy csillag kezdett a Földről a szellemi birodalomba beragyogni. Rendkívül lényegesnek érezték a szellemi világ számára, hogy Krisztus emberi testbe merült, és emberi testben élte át a halált. Mivel ugyanis emberi testben élte át a halált, így közvetlenül halála után olyasmit vihetett véghez, amelyre régebbi isteni társai nem vállalkozhattak.

Régebbi istentársaival olyan ellenséges világ állt ugyanis szemben a Földön, amelyet a régebbi korokban pokolnak neveztek. De ezeknek a szellemi lényeknek a tevékenysége lényegében határához is ért a pokol kapujánál. Ezek a szellemi lények hatottak az emberre. Az ember erői belenyúlnak a pokolba is, és ez nem más, mint az ember nem-tudatos, tudatalatti belenyúlása az ahrimáni erőkbe a téli időszakban, valamint ezeknek az ahrimáni erőknek a felszállása tavasz idején. Az isteni-szellemi lények mindezt egy velük szembenálló világnak érezték. Látták ezeknek az erőknek a Földből való felszállását, és ezt így egy rendkívül nehéz, súlyos világnak érezték; ezzel a világgal ők csak az ember kerülőútján voltak kapcsolatban, bizonyos tekintetben csak a szemlélésére voltak képesek. Krisztus alászállott a Földre, és maga is emberré lett, ezáltal vált képessé alámerülni az ahrimáni erők birodalmába, csak így győzhette le őket. Ezt fejezi ki a pokolra szálás hitbeli megfogalmazása is.

Ez megadja a feltámadás másik pólusát. Krisztus azt vitte véghez az emberiségért, hogy az isteni magasságokból leereszkedve emberi alakot öltött, és így valóban le tudott szállni az embert fenyegető veszélyek régiójába. Ide régebben nem szállhattak le azok az istenek, akik nem vállalták az emberi halált. Krisztus ezzel győzte le a maga módján a halált, és így a szellemi világba való felemelkedés, mint a pokolra szállás másik pólusa járult hozzá ehhez, holott itt maradt a Földön: Krisztus úgy egyesült az emberiséggel, hogy leereszkedett az emberiséget fenyegető veszélyhez. A téli és tavaszi időszakban uralma alá vonta az emberek számára azt a Földön túli régiókból eredő hatást, amely Já- nos-naptól egészen őszig jut a Földbe. Így a húsvéti gondolatban azt látjuk, hogy a pokol régiójába való leszállás mintegy egyesül az égi régiónak e leszállás útján történő meghódításával az emberiség további fejlődése érdekében.

Mindez hozzátartozik a húsvéti gondolat helyes megértéséhez. De mi is lenne a húsvéti gondolat, ha az nem elevenedhetne meg! A régi korokban csak azáltal fűzhettek megfelelő érzést a téli napforduló gondolatához, hogy megvolt a János-nap gondolata. Vázlatosan felrajzolva: a mélyen elrejtőzött, téli jellegű (narancsszínnel jelölve) földiséghez az tartozott, ami nyáron, a Földön kívüli környezetben jelent meg (narancsszínnel jelölve). Mind a kettőt, csak beavatással érhették el, ami azonban ezeket összetartotta, az ott volt a földi, atmoszférikus környezetben (zöld színnel rajzolva).




A karácsony a János-napot igényli, a János-nap pedig a karácsonyt. Az ember megmerevedne az ahrimáni hatalmak hatására, ha nem volna kitéve a feloldó luciferi hatalmaknak, akiknek révén gondolatai újra szárnyakat kapnak. Így nem kell megmerevednie, a fény hatására újra felengedhet.

Az emberiség fejlődésének, először csak az egyik pólusa van meg, a húsvéti pólusa, és ez a pólus, megbénult. A húsvét ünnepének nincs már belső elevensége. Ezt akkor kapja vissza, ha a következőképpen tudunk rágondolni, és azt mondhatjuk: a pokolra szállás jelképes kifejezése valójában - amit feltámadásnak értelmezhetünk - ellensúlyt adott az embernek a szellemi szemlélet lebénulása, a földi életben szükségszerűen bekövetkező elhalás ellen. - Jézus Krisztus szükségképpen prófétikusan elejét akarta venni a következőknek: annak, hogy az ember születése és halála közti földi életében annyira megfeledkezzék a Földön túli szellemiségről, hogy mintegy elhaljon a szellemiség számára. A húsvéti gondolat a Földön kívüli életnek a földi élet felett kivívott győzelmét jelenti, és szembeszegül az ember földi életében bekövetkező elhalásával.

Az ember egyfelől születése előtti életéből száll alá. De a XV. század első felével olyan korszak kezdődött el, amikor az ember ebben a földi életében mindjobban megfeledkezik földöntúli eredetéről, és lelki mivolta mintegy elhal benne. Másfelől azonban volt egy olyan égi szellemi lény, aki az Egekből hatott a Földre, és ezáltal az ellentétes képet állította az ember elé: ez a szellemi lény emberi testbe szállt alá, és feltámadásában, saját lénye révén hozta el a Földön túli szellemiséget a földi emberek közé. Ennek emlékezetére tárja a húsvét ünnepe Jézus Krisztus sírba tételét és feltámadásának képét az emberiség elé.

A kozmikus bölcsességekbe illeszkedő húsvéti gondolat szerint sírba tették és azután feltámadt. Ember tekints önmagadra: földön túli világokból szállsz le, és az a veszély fenyeget, hogy lelki mivoltod elhal ebben a földi életben. Ekkor megjelenik Krisztus, és szemed elé tárja, hogy a halált az a Földön túli szellemiség győzi le, amelytől te is származol. Ez az emberiség elé táruló legnagyobb képben áll előtted: Jézus Krisztus sírba tételében és feltámadásában. Sírba tették, feltámadt sírjából, és megjelent azoknak, akik megláthatták.

Ez a kép nem elevenedhet meg, ha a lelkierők megbénultak. Hol válhat mindez elevenné mai bénult lelki erőinknél? Az ember a hagyományos hitben tekinthet még a húsvéti ünnep adományaira: a sírba tétel és a feltámadás hatalmas képére. Belső lelki erejéből semmit sem tud már önállóan a húsvéti gondolathoz, a sírba tétel és feltámadás gondolatához kapcsolni. A szellemi megismerésből kiindulva kell valamit újra hozzáfűznie. Mégpedig csakis ezt: az ember magához engedheti a szellemi megismerést, és megérthet még valami mást is. Ezt a másik dolgot tárjuk önmagunk elé, hogy az mélyen a lelkünkbe vésődjék!

A húsvéti gondolat: sírba tették, feltámadt. Most tárjuk azt a másik gondolatot magunk elé, amelynek el kell érnie az emberiséghez: feltámadt, és megnyugodva sírba tehetjük. - A húsvét gondolata: sírba tették feltámadt. Michael ünnepének gondolata: feltámadt, és megnyugodva sírba tehetjük.

Az első a húsvéti gondolat Krisztusra vonatkozik, a második gondolat pedig arra az emberre, aki éppen a húsvéti gondolat erejét érti meg: amikor belépett korunk földi életébe, lelki-szellemisége elhal, lelkét a szellemi megismerés feltámaszthatja, így elevenedhet meg születése és halála között, így válhat bensőleg elevenné ebben a földi életben. Ezt a benső feltámadást, feleszmélést kell az embernek a szellemtudomány által megértenie, akkor megnyugodva teszik sírjába. Különben sírja révén az ember azoknak a hatalmaknak kellene, hogy martalékul essen, akik ahrimáni hatalmakként működnek a Föld régiójában a téli napforduló időszakában.

A másik ünnep gondolata: feltámadt, és megnyugodva sírba tehetjük. Ennek az ünnepnek, arra az időszakra kell esnie, amikor a levelek sárgulni kezdenek és lehullnak a fákról, érnek a gyümölcsök, és a Nap hatalma megérleli a tavaszi sarjadást, rügyezést, növekedést, de el is hervasztja, és újra a Föld belseje felé tereli. Ilyenkor a sír jelképe lesz mindaz, ami a Földön fejlődik.

A húsvét ünnepét olyan időszakra tesszük, amikor az élet sarjadni, rügyezni kezd, és a növekedés erői a legmagasabbra szökkennek. A

másik ünnepet - amelynek tartalma: feltámadt, és megnyugodva tehetjük a sírba - arra az időszakra helyezhetjük, amikor a földi természet hervadásnak indul, síri hangulat terjed szét benne, és az ember lelke előtt megjelenik a sír jelképe. Ekkor Michael gondolata mozdul meg az emberben: ennek azonban a gondolat az alapja, nem a szemlélés, mint az első keresztény századok húsvéti gondolatának. Az első keresztény századokban a szemlélés, a sírba tett és feltámadt Krisztus felé fordult. A lelket ennek szemlélése töltötte be a legnagyobb erővel: megerősödött. Az őszi napforduló ünnepi gondolatánál a léleknek nem a szemléléssel, hanem az akaratával összefüggésben kell az erejét éreznie: fogadd be az ahrimáni hatalmakat legyőző michaeli gondolatot, ez a gondolat ad erőt, hogy megszerezd a Földön azt a szellemi megismerést, amellyel legyőzheted a halál hatalmait.

Ahogy a húsvéti gondolat a szemlélethez, úgy ez a gondolat az akarat hatalmához fordul: a michaeli erők felvétele azt jelenti, hogy a szellemi megismerés erejét felvesszük az akarat erőibe. Így elevenedhet meg a húsvét gondolata, és közvetlenül eljuthat az ember lelki-szellemiségéhez. Ahogyan a János-nap gondolatát a karácsonyi gondolat ellenpólusának érezték, úgy Michael őszi ünnepének gondolatát, a michaeli gondolatot is polárisan ellentétesnek érezzük a húsvéti gondolattal. Ahogy a karácsonyi gondolat belső elevenségével fél év

múlva kisarjasztotta a János-nap gondolatát, úgy kell kisarjasztania a húsvéti gondolatnak Michael gondolatát. Az emberiségnek olyan ezoterikus érettségre kell szert tennie, hogy absztrakt jellegű gondolkodása konkréttá váljék, és így újra képes legyen az ünnepek megalkotására. Akkor az érzéki jelenségek folyamatait megint összekapcsolhatja valamilyen szellemiséggel.

Gondolataink elvontak maradnak. Ha azonban elvontak maradnak, bármennyire nagyszerűek és szellemesek is, nem képesek áthatni az életet. Az emberiség ma azon gondolkodik, hogy a húsvét ünnepét ne a csillagok konstellációinak megfelelően, hanem valamilyen elvont napra helyezze át. Mára már minden magasabb megismerés elhomályosult, veszendőbe ment a morális-szellemi, és a természetes-fizikai erők összefüggésének megértése. Ma ismét olyan erőnek kell ébrednie az emberben, hogy a világ érzéki jelenségét közvetlenül valamilyen szellemiséghez kapcsolhassa.

Miben is állt az embernek az a szellemi ereje, amivel az évi jelenségek folyamatának megfelelő ünnepeket alkotott az év során? Ez az eredeti szellemi erőből állt. Az emberek ma régi hagyományos szokások szerint folytatják az ünnepek megülését, de az emberiségnek ismét olyan ezoterikus erőre kell szert tennie, hogy önállóan, a természet folyamatainak megfelelően szólhasson a természethez. Meg kell találnia annak a lehetőségét, hogy Michael őszi gondolatát a húsvéti gondolat kivirágzásának fogja fel. Míg a húsvét gondolata az érzéki virágzásból ered, a húsvét gondolatának kivirágzását - a michaeli gondolatot - a fizikai hervadás következményeként kell az év folyamatába iktatnunk.

Az embereknek újra meg kell tanulniuk, hogy összekapcsolják gondolkodásukban a szellemiséget a természeti folyamatokkal. Az emberek ma, nemcsak elmélkedhetnek az ezoterika terén, hanem az is szükséges, hogy cselekedjenek. Erre azonban csak akkor képesek, ha gondolataikat olyan konkrétan, elevenen alakítják ki, hogy gondolkodásukban nem húzódnak vissza minden történéstől, hanem együtt gondolkodnak ezek lefolyásával. Michaeli módon gondolkodnak együtt a hervadó levelekkel, az érlelődő gyümölcsökkel, úgy, mint ahogyan a húsvét mivoltával tudtak a virágzó, rügyező növényekkel, sarjadó virágokkal együtt gondolkodni.

Amikor majd együtt tudunk gondolkodni az év folyamatával, gondolatainkba olyan erők vegyülhetnek, amelyek révén az ember, újra párbeszédet folytathat a csillagokból megnyilatkozó isteni-szellemi erőkkel. Az emberek, a csillagokból hozták le a belső emberi érvénnyel bíró ünnepek megalapozásának az erőit. Az ünnepeket az embereknek belső, ezotérikus erővel kell megalapozniuk. Akkor a hervadó, érlelődő növényekkel, az elhaló Földdel folytatott párbeszéd révén, újra párbeszédet folytathatnak az istenekkel is, és hozzákapcsolhatják az emberi életet az isteni léthez, hogyha megtalálják ehhez a helyes, belső ünnepi hangulatot. Akkor újra megjelenik a húsvét igazi gondolata is, és olyan elevenné válik, hogy kisarjaszthatja magából a michaeli gondolatot.

3.

[Az év folyamatával való régebbi együttélés. Középkor: húsvéti gondolat, sírba tétel és feltámadás. Skolasztika: csak modern természettudomány keletkezett belőle. Jövő: a szociális élet megújítása a michaeli gondolat révén. Az elementáris lények az év folyamatában. A hármas tagozódás impulzusa, mint természeti szellemi impulzus.]

Dornach, Húsvét hétfő, 1923. április 2.

Értékelnünk kell annak jelentőségét, hogy az emberiség figyelmet fordít az év valamelyik ünnepi időszakára. Jelenkorunkban inkább csak megszokássá vált a vallásos ünnepek megtartása, ez azonban nem volt mindig így, olyan korok is léteztek, amelyekben az emberek tudata hozzákötődött az egész év folyamatához. Az év elején úgy bele tudtak helyezkedni az idő folyamatába, hogy azt mondták: kialakult valamilyen hideg vagy meleg időjárás, kialakultak bizonyos időjárási viszonyok, a növények és állatok növekedésének vagy visszamaradásának bizonyos körülményei. Az emberek együtt éltek a természet fokozatos változásaival, metamorfózisaival. De úgy éltek ezzel együtt, hogy tudatuk összekapcsolódott a természet egyes jelenségeivel és bizonyos ünnepi időszakra irányult, az év elején például a tél elmúlásával kapcsolatos különböző érzelmeket átélve a húsvét idejére, ősszel pedig, az élet hervadásával a karácsonyi időszakra. A lelket ekkor olyan érzelmek töltötték be, amelyek az ünnephez fűződő különleges viszonyukban fejeződtek ki.

Az emberek együtt éltek tehát az év folyamatával, és együttélésükkel alapjában véve azt hatották át szellemiséggel, amit nemcsak láttak és hallottak maguk körül, de egész emberi mivoltukkal át is éltek. Az év folyamatát organikus élet lefolyásaként élték át, úgy, mint ahogyan az ember gyermekkorában a gyermeki lélek megnyilvánulásait összefüggésbe hozzák ügyetlen gyermeki mozdulataival, tökéletlen beszédmódjával. A külső természeti viszonyok változásaiban olyannak látták a szellemiség működését és mozgását, mint ahogyan egyes lelki élményeket a fogváltással, másokat a test későbbi változásaival hoznak összefüggésbe. Növekedés és csökkenés.

Ez azonban összefügg azzal, hogy az ember hogyan is érzi magát a világban, egész földi emberi mivoltában. Azt mondhatjuk, hogy időszámításunk kezdetének korában, amikor a golgotai történés emlékezetét, a későbbi húsvétot kezdték ünnepelni, még elevenen átérezték a húsvétot az év során, és az év folyamatával a jellemzett módon éltek együtt. Ekkor az emberek úgy érezték, hogy saját életüket lényegében átadták a külső szellemi-fizikai világnak. Érezték, hogy életük kiteljesedéséhez szükségük van a sírba tétel és a feltámadás szemlélésére, a golgotai történés hatalmas képére.

Az ilyen módon betöltött tudatból azonban inspirációk indulnak ki az emberekhez. Ezek az inspirációk nem mindig tudatosodnak az emberekben, de az emberiség fejlődésének az az egyik titka, hogy a világ jelenségeihez fűződő vallásos beállítottságokból az egész élethez inspirációk indulnak ki. Először is azzal kell tisztában lennünk, hogy bizonyos korokban, a középkorban például, a papok irányították a szellemi életet, és ők foglalkoztak mindenekelőtt az ünnepek elrendezésével is, hangadók voltak az ünnepek megtartásában. Az emberiségben, a papi testület adta át az embereknek, a laikusoknak az ünnepeket, és megadta ezek tartalmát is. Ezzel a papi testület különösen át- érezte az ünnepek tartalmát. Az ünnepek inspiráló hatása révén kialakult lelkiállapot kifejezésre jutott a lelkiélet egész mivoltában.

A középkorban nem jött volna létre az úgynevezett skolasztika, Aquinói Tamás, Albertus Magnus és a többiek skolasztikus filozófiája, ha ezt a filozófiát, ezt a világszemléletet, és ennek szociális következményeit nem a legfontosabb egyházi gondolat, a húsvét gondolata inspirálta volna. A leszálló, és az emberben ideiglenesen földi életet folytató, majd feltámadását átélő Krisztus szemlélésében kapták meg azt a lelki impulzust, amely elvezetett a hit és a tudás, a megismerés és a kinyilatkoztatás sajátságos viszonyához, amely éppen a skolasztikára jellemző. A karácsonyi gondolathoz kapcsolódó húsvéti gondolat határozta meg lényegében azt, hogy az ember által csak az érzéki világ megismeréséhez juthatunk el, és minden érzékfeletti világra vonatkozó jelenséget a kinyilatkozatás révén kell megkapnunk.

Sokszor kifejtettem, hogy a mai természettudományos eszmék világa voltaképpen teljesen a skolasztika eredménye. Ezért kell azt mondanunk, hogy bár jelenkorunk természettudományos megismerése nincs ezzel tisztában, a természettudomány lényegében mégis a húsvéti gondolat valóságos lenyomata, úgy ahogy a korai középkorban uralkodott, míg a későbbi középkorban és az újabb korban az ember szellemi fejlődése során ezt megbénították. Nézzük meg a természettudomány mai népszerű, és egész kultúránkon uralkodó eszméit és ezek alkalmazását: mindezt a halott természetre alkalmazza, úgy véli, hogy nem emelkedhet a halott természet fölé. Ez annak az inspirációnak a következménye, amelyet a sírba tétel szemlélése ihletett meg. Amíg a sírba tételhez a feltámadás szemléletét is hozzá tudták fűzni, addig a pusztán külső érzéki megismeréshez is hozzáfűzték az érzékfelettiség kinyilatkoztatását. Amikor egyre inkább megjelent az a szemlélet, amely a feltámadást megmagyarázhatatlan - és így jogosulatlan - csodának állította be, elhagyták a kinyilatkoztatást, vagyis az érzékfeletti világot. A mai természettudományos szemléletet csak a nagypénteki szemlélet inspirálja, nem a húsvétvasárnapi.

Fel kell ismernünk ezt a belső összefüggést: valamennyi ünnepi hangulatban, mindig az inspirált jelenségeket éljük együtt a természettel. Fel kell ismernünk az inspiráló elem összefüggését azzal, ami minden emberi életben kifejeződik. Ha belátjuk azt a bensőséges összefüggést, amely az év folyamatának átélése és az emberek gondolkodása, érzése és akarata között fennáll, akkor, az őszi Michael-ünnep realizálásának jelentőségét is felismerjük. Ha Michael őszi ünnepét a szellemi, ezoterikus alapokból valóban olyanná sikerülne alakítanunk, ami átmegy az emberek tudatába és ismét inspirálóan hat, a húsvét gondolata azáltal kapná meg a színezetét, hogy a sírba tétel és feltámadás húsvéti gondolatához hozzáfűződne a másik emberi gondolat: feltámadott, és sírba tehetjük anélkül, hogy elpusztulna. Milyen óriási lehetősége lehetne egy ilyen eseménynek, a michaeli gondolat megelevenedésének, az emberek minden élményében, érzésében és akaratában! Mennyire beleilleszkedhetne az emberiség egész szociális összefüggésébe!

A szociális életnek az emberek által remélt megújulását nem a viták, és a külső érzéki jelenségeket érintő intézmények hozzák meg, hanem csakis az, ha az emberiséget egy hatalmas inspiráció gondolata hatja át és ragadja meg, és ennek révén újra megérzik és átélik a morális szellemiség és a természetes érzékletesség összefüggését. Az emberek ma, mondhatnám, úgy keresik a napfényt, mint a Föld alatt élő giliszták, holott a napfényre éppen a Föld felszínére kibújva találhatnak rá. A mai rendelkezésekkel és reformeszmékkel valójában nincs mit kezdeni, csak a szellemből merített gondolati impulzus hatalmas erejével érhetünk el valamit. Tisztában kell lennünk azzal, hogy a húsvéti gondolat éppen azáltal kapna új színezetet, ha azt a michaeli gondolat kiegészítené.

Tekintsük meg közelebbről ezt a michaeli gondolatot. Ha a húsvéti gondolatra pillantunk, figyelembe kell vennünk, hogy a húsvét a sarjadó és rügyező tavaszi élet idejére esik. A Föld ilyenkor kilélegzi lelki erőit, hogy ezek a lelki erők áthassák magukat a Föld környezetében lévő asztralitással, a Földön kívüli kozmikus elemmel. A Föld kilélegzi lelkét. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy bizonyos elementáris lények, akik éppúgy jelen vannak a Föld környezetében, mint a levegő vagy a növényi növekedés erői, összekötik saját lényüket a Föld kilélegzett lelkével, azokon a vidékeken, ahol éppen tavasz van. Ezek a lények elúsznak és ellebegnek a Föld kilélegzett lelkével. Elveszítik individualitásukat, individualitásuk feloldódik az általános földi lelkiségben. Éppen húsvét körül, tavasszal látunk sok olyan elementáris lényt, akik a téli individuális létüknek végső stádiumából felhőszerűen elúszva oldódnak fel az általános földi lelkiségben.




Azt lehet mondani, hogy ezek az elementáris lények télen a Föld lelkiségében voltak, és itt individualizálódtak (lásd a rajzot, sárga zölddel). Húsvét előtt még rendelkeznek bizonyos individualitással, bizonyos tekintetben individuális lényekként szállnak és lebegnek. Húsvét idején azt látják, hogy mintegy felhő formában gyűlnek össze, és közös tömeget alkotnak a Föld lelkében (zöld a sárgában).




Ezek az elementáris lények azonban ezáltal bizonyos mértékben elvesztik a tudatukat. Valamilyen alváshoz hasonló állapotba kerülnek. Egyes állatok téli álmot alszanak, ezek az elementáris lények viszont nyári álmot. Ez János-nap idején a legintenzívebb, ilyenkor teljesen alszanak. Ezután ismét elkezdenek individualizálódni és a Föld belélegzésének idején, Mihály-napkor, szeptember végén, már különálló lényekként látjuk őket.

Az embernek azonban szüksége van ezekre az elementáris lényekre. Ha nem is tudatosan, de szüksége van rájuk, hogy egyesüljön velük jövőjének előkészítéséhez. Az ember akkor egyesülhet ezekkel az elementáris lényekkel, ha a szeptember végére eső ünnep idején különös belső lelki elevenséggel érzi át a természet ősz felé létrejövő változását. Ha át- érzi az állati-növényi élet visszahúzódását, amikor egyes állatok, védelmet nyújtó helyet keresnek télire, a növények levélzete őszi színezetet ölt, és az egész természet hervad. Bizonyos, hogy a tavasz szép, és az emberi lélek szép vonása, hogy átérzi a tavasz szépségét, növekvő, sarjadó, rügyező életét. De ősszel a szellem átérzésének kellene áthatnia az ember lelkét, hogy amikor a levelek elhalványulnak, felöltik őszi színezetüket, amikor az állatok elbújnak, átérezhesse, hogy az érzékelhető világ elhalása útján csillogó, ragyogó szellemi-lelkiség jön létre. Átérezhesse, hogy a levelek sárgulásával lehanyatlik ugyan a sarjadó rügyező élet, de érzéki mivolta azért sárgul, hogy a sárgulásban szellemiség élhessen, és a levelek hullásában létrejöhessen a szellem felemelkedése, a szellemiség pedig az elhamvadó érzéki világgal ellentétes megnyilatkozás. Így készül fel megfelelő módon karácsony idejére.

Az antropozófus szellemtudomány révén, éppen annak az igazságnak kellene áthatnia az embert, hogy az ember szellemi élete a Földön összefügg a fizikai élet hanyatlásával. Hiszen gondolkodásunkkal fizikai anyag pusztul el az idegekben. A gondolat a pusztuló anyagból küzdi fel magát. Az ember akaratának az adhat erősítő impulzust, ami az akarat szellemmel való áthatására indítja. Azáltal, hogy gondolata önmagában jön létre, hogy emberi lelkében ideák ragyognak fel, és egész organizmusában rokonságot érez a sárguló levelekkel, a növények hervadó lombjával és elszáradásával, emberi szelleme rokonságot érez a természet szellemi létével.

Az ember azonban azáltal lesz Michael földi működésének társa, hogy akaratát szellemiséggel hatja át. Ha ősz felé ilyen módon él együtt a természettel, és ezt az együttélést megfelelő ünnepi tartalommal fejezi ki, úgy valóban átérezheti a húsvéti hangulat kiegészítését. Ezáltal azonban még valami más is tisztázódik. Hiszen amit az ember ma gondol, érez és akar, azt a húsvét egyoldalú, méghozzá bénult hangulata inspirálja. Ez a húsvéti hangulat lényegében a rügyező, sarjadó élet eredménye, ami mindent valamilyen panteista egységbe olvaszt. Az ember átadja magát a természet egységének, és általában a világ egységének. Hiszen mai szellemi életünk szövedéke is ilyen. Mindent az egységre akarnak visszavezetni. Az ember ma spirituális monista, az általános szellemiség híve, vagy materialista monista, az általános természet híve. Mindent belefoglalnak egy bizonytalan, általános egységbe. Ez lényegében a tavaszi hangulat.




Ha az őszi hangulat felszálló, szabaddá váló szellemiségébe tekintünk (sárga), azt mondhatnám, amikor a lecsepegő hervadó érzéki jellegűre (piros) tekintünk, akkor magára a szellemire és az érzékire tekintünk ki.

A tavaszi sarjadó növény növekedésében és rügyezésében benne van a szellemiség. A szellemi keveredik az érzéki jellegűvel, lényegében egységet alkot vele. A hervadó növény elhullajtja levelét, és felszáll a szellem: láthatatlan érzékfeletti szellem, és elkülönülő anyag van jelen. Ez olyan, mintha egy edényben először egy egységes folyadék volna, amelyben valami feloldódott, azután valamilyen eljárással elérjük, hogy a folyadékból zavarosan kiváló üledék csapódjék ki. Ekkor elkülönítettük azt a két dolgot, amely egymáshoz kötődve egységet alkotott.

A tavasz alkalmas mindennek az összeszövésé- re, mindennek differenciálatlan, általános egységbe való összekeverésére. Ha a megfelelő őszi szemléletet helyesen szembeállítjuk a tavaszi szemlélettel, ez felhívja figyelmünket arra, hogy itt egyfelől a szellem hat, másfelől a fizikai-materiális. Természetesen nem szabad egyoldalúan az egyiknél vagy másiknál kikötni. Hiszen a húsvéti gondolat nem veszít az értékéből, ha hozzáfűzzük a michaeli gondolatot. Egyfelől itt a húsvéti gondolat, ahol, mondhatnám, minden valamilyen panteista keveredésben, egységben jelenik meg. Azután elkülönülnek, de ez az elkülönülés nem valamilyen rendszertelen, kaotikus módon történik, hanem nagyon is rendszeresen. Gondoljuk csak el ezt a ciklikus folyamatot: összeilleszkedés, elvegyülés, egységgé válás, közbülső állapot, ahol megtörténik az elkülönülés, teljes elkülönülés; azután újra egységbe olvadó differenciálódás, és így tovább. E két állapoton kívül, mindig találunk egy harmadikat is: a differenciálódás és a differenciálatlanság közti ritmust, mintegy az elkülönülés belélegzését és kilélegzését. Ritmust, közbülső állapotot látunk, a fizikai-materiális és a szellemi egymásra hatását: lelkiséget. Meglátjuk, ahogy a természeti folyamatban az ősi hármasság: az anyagi, a szellemi és a lelki áthatja a természetet.

Az a fontos azonban, hogy ne maradjunk meg annál az általános emberi álmodozásnál, hogy mindent egyetlen egységre kell visszavezetnünk. Ezáltal ugyanis mindent egy kozmikus éjszaka bizonytalanságába vezetnénk vissza, akár spirituális ez az egység, akár materiális. Éjszaka minden tehén fekete, a spirituális és a materiális monizmusban egyaránt szürke minden idea. Ezek csak érzelmi eltérések. A magasabb szemlélet nem ezen múlik. Azon múlik, hogy emberi mivoltunkat úgy kapcsolhassuk össze a világ folyamataival, hogy követni tudjuk az egységnek a hármasságba történő eleven átmenetét, és a hármasságnak az egységbe való visszatérését. Ha a húsvéti gondolatot ilyen módon egészítjük ki a michaeli gondolattal, úgy minden létben helyesen át tudjuk érezni az ősi hármasságot, és egész lelki alkatunkba befogadjuk azt. Akkor azt is belátjuk, hogy valóban minden élet ősi hármasságok tevékenységén és egymásra-

hatásán alapul. Ha Michael ünnepéből olyan szemlélet inspirációját kapjuk, mint ahogy az egyoldalú húsvéti ünnep inspirálta a létrejött szemléleteket, úgy olyan inspirációt, olyan természeti-szellemi impulzust kapunk, hogy minden megfigyelésre és kialakításra váró életbe bevezessük a hármas tagozódást, a hármas tagozódás impulzusát. Végül is egyes-egyedül ennek az impulzusnak a bevezetésétől függ, hogy az emberi fejlődés hanyatló erőit ismét a felemelkedés erőivé tudjuk változtatni.

Azt mondhatnánk, hogy amikor a szociális élet hármas tagozódásának impulzusáról beszéltünk, ez mintegy annak a próbatétele volt, hogy a michaeli gondolat elég erős-e már ahhoz, hogy megérezhessék ennek az impulzusnak közvetlen, korformáló erejét. Megvizsgáltuk az emberi lelket, hogy számos emberben elég erős-e a michaeli gondolat. A próba negatív eredménnyel járt. A michaeli gondolat, még csekély számú emberben sem elég erős ahhoz, hogy megérezzék egész korformáló erejét és intenzitását. Az emberi lelkeket aligha lehet megfelelőképpen új felemelkedésük lendülete végett ősi kozmikus formáló erőkhöz kapcsolni, ha Michael ünnepének inspirációja nem jut érvényre, így tehát nem érkezhet megújító impulzus az ezoterikus élet mélyéről.

Ha az Antropozófiai Társaság passzív tagjai helyett csak egy kevés aktív tag volna, akkor mérlegelhetnénk egy ilyen gondolatot. Hiszen az Antropozófiai Társaság lényege éppen az, hogy indítékokat éljenek ugyan át benne, de a tagok főképpen arra helyezzék a hangsúlyt, hogy részt vegyenek a lejátszódó eseményekben. Szemlélődő lelki erőik az események felé fordulnak, de saját lelkük aktivitása nem kötődik a kort átható impulzushoz. Így az antropozófiai mozgalom mostani állapotában természetesen nem lehet szó arról, hogy amit ilyen módon, mint ezoterikus impulzust mondunk ki, azt aktivitásában is mérlegelhessük. Pedig mégiscsak meg kell értenünk az emberiség fejlődésének valóságos menetét és azt, hogy kozmikus fejlődésének nagy hordozó erői nem abból származnak, amit külsőleg, felületes szavakkal mondunk ki, hanem mondhatnám, egészen máshonnan erednek.

A régi korok ezt eredeti, elementáris emberi szellemi látásuk révén mindig is tudták. A régi korok fiatalsága például nem úgy tanult, hogy hetvenöt kémiai elem van, ha még egyet felfedeznek lesz hetvenhat, ha még egyet lesz hetvenhét. Beláthatatlan, hogy még hányat fedezhetnek fel. Véletlenül mindig hozzájárul még egy. A közölt számoknál nincs belső lényeg. És ez mindenhol így van. Kit is érdekel ma, hogy mit nyilatkoztatna meg valamilyen hármasság például, a növényrendszertanban! Rendszerek és fajták egymásutánját fedezik fel. Úgy számolgatnak, ahogy a véletlenszerűen odadobott babszemeket vagy kavicsokat megszámolják. Pedig a számok működése lényszerűségen alapul a világban, és ezt át kell látnunk.

Emlékezzenek csak arra, hogy nem is olyan régen hármasságra vezették vissza az anyagok megismerését: a sószerű, higanyszerű, foszforszerű jellegre. Itt ősi erők hármasságát látták, és minden egyes elemet a három ősi erő valamelyikébe kellett beilleszteni. Ez annál inkább így volt, minél régebbi korokba tekintünk vissza, ahol ezeket a meglátásokat egyébként az emberi kultúra helyzete is megkönnyítette, mert a keleti kultúrák a melegebb égöv felé hajlottak, és ez jobban kedvezett a régebbi elementáris szellemi látásnak. A mérsékelt égövön ma szabad, egzakt szellemi látással juthatunk ezekhez a jelenségekhez, de hiszen vissza akarnak térni a régi kultúrákhoz! Akkor nem különböztették meg a tavaszt, a nyarat, az őszt és a telet. Ez a megkülönböztetés megtévesztő, mert a négyes szám szerepel benne, és puszta felsorolás. Az ó-indiai kultúrában például teljesen lehetetlen lett volna az év folyamatán uralkodó négyesség, mert ebben nem rejlik semmilyen működés ősi alakja.

Amikor ,,A világ és az ember" című könyvemet írtam, nem sorolhattam fel egyszerűen egymás után: fizikai test, étertest, asztráltest, és én, ahogyan összefoglalhatók, amikor már jelen vannak és bensőleg átláthatók. Ekkor hármasság szerint kellett az ember részeit elrendeznem: fizikai test, étertest, érzőtest; első hármasság. Az ezzel összeszőtt hármasság: érzőlélek, értelmi-lélek, tudati-lélek; majd az ezzel összeszőtt hármasság: szellemén, életszellem, szellemember. Három-három van egymással összeszövődve (lásd a vázlatot), így lesz hét. De, ez a hét az egymásba összeszövődött háromszor három. A négy csak akkor jön ki, ha az emberiség fejlődésének jelenlegi állapotára tekintünk, mert alapjában véve, voltaképpen másodlagos szám.




Ha a bensőleg működő, formálódó jelenségre akarunk rátekinteni, a hármasság értelmében kell a kialakítást szemlélnünk. A régi hindu szemlélet szerint a forró évszak körülbelül a mi április, május, júniusunkat foglalná magában; a nedves évszak körülbelül az augusztust, szeptembert, októbert, novembert, és a hideg évszak a mi december, január, február, március hónapunkat fogná át. Itt, a határoknak nem kell szorosan a hónapokhoz kötődniük, csak megközelítően. Eltolódás is lehetséges. De az év menetét hármasságban gondolták el. Így az ember olyan hajlammal hatná át lelki alkatát, hogy minden működésben és mozgásban ezt az ősi hármasságot figyelje meg, és ezáltal ezt szője bele minden emberi tevékenységbe és szervezetbe. Azt mondhatjuk, hogy a szabad szellemi életről, a jogi életről, és a szociális-gazdasági életről akkor lehetnek csak tiszta ideáink, ha mélységében átlátjuk a kozmikus hatás hármas jellegét, amelynek az ember működését is át kell járnia.

Ma mindent babonaszerűnek tartanak, ami ilyesmire hivatkozik, magasztos bölcsességnek az egyszerű számolást tartják: egy meg egy az kettő, azután három, és így tovább. A természet azonban nem így jár el. Ha szemléletünk csakis arra szorítkozik, hogy olyasmire tekintsünk, amiben minden összeszövődik, például, csak a tavaszi jellegre - amelyre természetesen rá kell tekintenünk, hogy lássuk ezt a szövődést -, úgy nem adhatjuk vissza ezt a hármasságot. Az év egész folyamatát végigkövetve meglátjuk azonban ennek a hármasságnak a tagolódását, a szellemiség és a fizikai-materiális élet kettősségét, harmadiknak pedig ezek ritmikus összefonódását. Így észlelhetjük az egyben a hármat, háromban az egyet és felismerjük, hogy az ember maga is beleilleszkedhet ebbe a kozmikus működésbe: három az egyhez, egy a háromhoz.

Az ember világot átható, világokkal szövetkező lelki alkata az volna, ha a michaeli gondolat úgy éledhetne fel ünnepi gondolatként, hogy a húsvét ünnepéhez szeptember második felében valóban Michael ünnepe csatlakoznék, és az Isten halál utáni feltámadásának gondolatához hozzáfűzhetnénk az ember halálából Michael erejével történt feltámadásának gondolatát. Így az ember Krisztus feltámadása által találna erőt a Krisztusban való halálhoz, vagyis ahhoz, hogy felvegye lelkébe földi életében a feltámadott Krisztust, hogy őbenne halhasson meg, vagyis nem holtan, de élő módon halhasson meg.

Ilyen belső tudat származik Michael szolgálatának inspiráló hatásából. Nagyon is belátható, hogy az ilyesmi mennyire távol esik materialista, teljesen nyárspolgári korunktól. Persze semmit sem várhatunk ettől, ha élettelen és elvont marad. Akkor tud inspirálóan hatni, ha ünnepeinket ismét olyan lelkesedéssel alakítjuk ki, ahogyan egykor az emberiség vezetői bevezették az ünnepeket a világba, amikor kialakításukhoz megvolt még az erejük. Akkor azonban inspiráló hatásuk lesz egész szellemi és szociális életünkre. Akkor benne lesz az életünkben az, amire szükségünk van: nem az elvont szellem egyfelől és a szellemnélküli természet másfelől, hanem a szellemmel áthatott természet és a vele egységet alkotó, természeti formáló szellem. Ezek a vallást, a tudományt és a művészetet is újra össze fogják szőni, mert Michael gondolatának értelmében megértik a hármasság vallásban, tudományban és művészetben való felfogását, hogy helyesen egyesíthessék ezeket a húsvéti gondolatban, az antropozófus törekvésben, amely a vallás, a művészet megismerési jellegével működhet, de a vallás és megismerés szerint differenciálni is képes. Így az antropozófiai impulzus voltaképpen abban állhat, hogy húsvétkor átérezzük a tudomány, a vallás és a művészet egységét; Michael-nap idején pedig azt érezzük át, hogy ez a három - amelynek anyja egy és ugyanaz, a húsvét -, mint három testvér áll egymás mellett, de egymást kölcsönösen kiegészítik. Ha Michael gondolata ünnepi elevenséget kapna az év folyamatában, inspiráló hatása volna az egész emberi életre.

Ezek a jelenségek teljesen hozzátartoznak az ezoterikus realitáshoz, és először legalább megismerő módon kellene áthatniuk bennünket. Ha elérkezik egyszer egy olyan kor, amikor aktívan működő személyiségeink vannak, úgy ez valóban impulzussá alakulhatna, hiszen az emberiség mostani állapotában egyes-egyedül ez változtathatja át a hanyatlás erőit ismét a felemelkedés erőivé.

4.

[A régi korok nyár derekán és tél mélyén megtartott ünnepeinek összefüggése a misztériumok lényegével. Nyár: körtáncok, költészet, zene. A madárdal lényege. Tél: rejtvények megoldása, formázás, állatalakok, az emberi alak átélése.]

Dornach, 1923. április 7.

Az utóbbi időben többször kellett utalnom az év folyamatának az emberi körülményekkel való valamilyen összefüggésére, hiszen a húsvéti napokban rámutattam az év lefolyásának az emberi ünnepek megtartásával való kapcsolatára. Ma nagyon régi korokba szeretnék visszamenni, hogy éppen az emberiség misztériumaival összefüggésben mondjak el valamit az év folyamatának az emberi ünnepekkel való kapcsolatáról. Ez egyik-másik vonatkozásban talán elmélyítheti az eddig elmondottakat.

Az igen régi földkorszakok embereinek az év ünnepei valójában egész életük részét jelentették. Tudjuk, hogy az emberi tudat egészen másképpen működött ezekben a régi korokban, mint később. Ennek a régi tudatnak valamilyen álomszerű jelleget tulajdoníthatunk. Ebből az álomszerűségből származnak az emberi tudatnak, emberi léleknek azok a tapasztalatai, amelyek azután mitikus alakot öltöttek, és mitológiává alakultak. Az emberek ezzel az álomszerű, mondhatnánk, ösztönös szellemi látó tudattal mélyebben beleláttak környezetük szellemiségébe. Ilyen módon intenzívebben részt vettek a szellemi történésekben - nemcsak a természet érzékletes működésében, ahogyan ma történik -, és éppen ezáltal jobban átadták magukat az év során fellépő jelenségeknek, a természet tavasszal és ősszel megjelenő eltérő működésének. Erre éppen, a legutóbbi időben utaltam.

Ma viszont arról mondok el még néhány dolgot, hogy hogyan tartották meg a misztériumok régi tanításaival kapcsolatban különösen a nyár derekának ünnepét, amely azután a mi János-na- punkká alakult, és a karácsony ünnepévé vált téli ünnepet. Azzal mindenesetre tisztában kell lennünk, hogy a Föld régebbi korainak emberisége nem jutott a maihoz hasonló teljes én-tudathoz. Az álomszerű tudatban nem rejlik teljes én-tudat, és ha ez hiányzik, az emberek azt sem észlelik, amire éppen korunkban annyira büszkék. Annak a kornak az emberei nem észlelték azt, ami a holt ásványi természetben él.

Szögezzük le, hogy tudatuk nem elvont gondolatokban, hanem képekben, álomszerűen élt. Ezáltal az emberek a maiaknál sokkal jobban beleélték magukat például tavasszal a sarjadó, rügyező növényi életbe, növényi létbe. Azt mondhatjuk, hogy ősszel is átérezték a levelek hervadását, lehullását, a növényvilág egész elhalását. Az állatvilág változásait is mélyen átérezték az év során, és az egész emberi környezetet másnak érezték, ha a levegőben pillangók röpködtek, bogarak zümmögtek. Mintegy együtt érezték saját emberi mozgásukat a növényi-állati lét mozgásával és életével. A külső holt ásványiság iránt nem érdeklődtek, de erről valójában tudatuk sem volt. Ez volt ennek a régi emberi tudatnak az egyik oldala.

A másik az, hogy ez a régi emberiség általában az ember alakja iránt sem érdeklődött. Ma igen nehéz az emberi érzület ilyen jellegét elképzelni, de általában nem igen érdeklődtek az emberi alak térbeli formája iránt. Intenzíven érdekelte őket azonban az ember faji jellege. Mennél jobban visszamegyünk a régi kultúrákba, annál kevésbé érdeklődnek az átlagos tudatú emberek az emberi alak iránt, viszont a bőr színe, a faji temperamentum érdekli őket. Erre tekintenek az emberek. Tehát, nem érdeklődnek egyfelől a holt ásványiság, másfelől az ember alakja iránt. Mint mondtam, a fajiság érdekelte őket, de az általános emberi mivolt és a külső alak iránt nem érdeklődtek.

Ezt a misztériumok nagy tanítói tényként fogadták el. Rajzban fejtem ki, hogy erről mit gondoltak. Azt mondták: az emberek tudata álomszerű; ezáltal jutnak a környezet növényi életének éles felfogásához. Hiszen az emberek álomképeik révén éltek együtt a növényi élettel, de az ásványi- ság felfogásához ez nem volt elegendő. Így a misztériumtanítók azt mondták: az emberi tudat egyfelől az álomszerűen átélt növényszerűségig terjed (lásd a vázlatot), de az ásványszerűséget nem éri el, ez kívül esik rajta. Az ember másfelől azt a faji jelleget érzi magában, amely még az állatszerűséghez kapcsolja (lásd a vázlatot). Kívül esik azonban az emberi tudaton az, ami az embert felegyenesedett alakja, lényének térbeli formája révén voltaképpen emberré teszi.




Tehát a valójában emberi kívül esik azon, ami ezeknek a régi koroknak az embereit érdekelte. Az emberi tudatot úgy jellemezhetjük, hogy a régi emberiség értelmében erre a területre bezárva képzeljük el (lásd a vázlaton a két vonal közti részt), míg az ásványiság és a tulajdonképpeni emberi kívül esett azon a területen, amelyről a misztériumokon kívül élő régi emberiség alapjában véve tudott valamit.

Amit azonban most kimondtam, az csak általánosságban érvényes. Az ember saját erejéből, saját lényének átélése révén, nem juthatott túl ezen a területen, egyfelől az ásványisághoz, másfelől az emberihez. Voltak azonban olyan misztériumokból kiinduló eljárások, amelyek az év folyamán legalább megközelítően elhozták az embereknek egyfelől az emberi én-tudatot, másfelől az általános ásványiság szemléletét. Bármilyen különösen hangzik is ez korunk emberének, mégis úgy van, hogy a régi misztériumpapok olyan ünnepeket hoztak létre, amelyeknek különleges cselekményei révén az emberek felemelkedtek a növényi jellegtől az ásványihoz, és e régi korokban ezáltal bizonyos évszakban felvillant az énjük. Olyan volt ez, mintha az énjük bevilágított volna álomszerű tudatukba. Tudják, hogy még a mai emberek is meglátják olykor álmaikban saját énjüket, amely az álmok egy részét alkotja.

Így a nyár derekán, János-nap ünnepén olyan cselekmények révén ragyogott be az én-tudat, amelyeket az emberiség ebben részesülni kívánó részének rendezték. Az emberek nyár derekán legalább annyira észlelték az ásványiságot, hogy az ásványok észlelésének segítségével, valamilyen én-tudathoz jutottak, bár énjük olyannak tűnt, mintha kívülről érkezett volna az álmaikba. Ezt úgy érték el, hogy a nyár derekának legrégibb ünnepén, a nyári napforduló ünnepén, amely később a mi János-na- punkká alakult, egyfajta zenei-költői elem kibontakoztatására indították a résztvevőket, énekkel kísért, szoros ritmusba rendezett körtáncokkal. Bizonyos előadásokat és bemutatókat különös zenei recitativókkal, primitív hangszerekkel kísértek. Ezt az ünnepet teljesen átitatta a zenés költőiség. Az ember álomtudatának tartalmát zenés, énekes, táncos jelleggel árasztotta ki a kozmoszba.

A modern ember nem értheti meg közvetlenül azt, amit akkoriban a misztériumok irányítása alatt álló emberek tettek a zene és az éneklés terén e régi korok hatalmas, széles körben elterjedt népi ünnepeinek vezetésében. Mert a későbbi zene és költészet igen távol áll attól a primitív, elementáris, egyszerű zenei költészettől, amelyet a régi korokban a misztériumok irányítása mellett bontakoztattak ki a nyár derekán. Minden arra irányult, hogy míg az emberek énekkel és primitív költői előadásokkal kísért körtáncukat járják, olyan hangulatba kerüljenek, amelyeknek révén, mint mondtam, megtörtént az énnek az emberi szférába való beragyogása.

De ha ezeket a régi vezető embereket megkérdezték volna: hogyan is tudnak olyan énekeket és táncokat kialakítani, amelyek révén ilyesmi létrejöhet, akkor megint csak a modern ember számára, roppant paradoxnak tűnő feleletet adtak volna. Például azt mondták volna: sok mindent hagytak ránk, van sok egyéb is, amit még régebben hoztak létre! - Egyes régi korokban azonban azt mondták volna: ezt ma is meg lehet még tanulni mindenféle hagyomány nélkül, csak a megnyilatkozást kell továbbfejleszteni. A primitív hangszerek kezelését, a táncok kialakítását, az énekhang képzését ma is meg lehet tanulni. - A régi emberek paradox mondása pedig az volt, hogy ezt az énekesmadaraktól tanulják. De mélyen megértették az énekesmadarak énekének egész értelmét.

Hiszen, az emberiség réges-régen elfelejtette, hogy az énekesmadarak miért is énekelnek. Az emberek abban a korban is megőrizték az énekművészetet és a költészetet, amikor mindenen az értelem uralkodik, és az emberek intellektuális lényekké váltak, de ebben az intellektuális korban elfelejtették az éneknek az egész világmindenséggel való összefüggését. Míg az, aki lelkesedik a múzsák művészetéért, és minden banális emberségnél többre becsüli, az is a későbbi intellektuális korszaknak megfelelően mondja:

Én úgy zengem az éneket,
Mint a madár a lombban.
S aranynál drágább húrt lelek,
Dalom ha zeng - dalomban.

(Goethe: A dalnok. Somlyó György fordítása)

Igen, ezt egy bizonyos korszak embere mondja. A madár ugyanis sohasem mondaná: ,,s aranynál drágább húrt lelek, dalom ha zeng - dalomban" - és a misztériumok régi tanítványa éppoly kevéssé. Mert amikor egy bizonyos évszakban megszólal a pacsirta és a fülemile, akkor kialakított énekük nem a levegőn hatol át, hanem az éter elemén rezdül ki a kozmoszba valamilyen határig. Ami azután visszarezeg a Földre, azt az állatvilág fogadja be, de ekkor már hozzákötődött a kozmosz isteni-szellemisége. Így a fülemilék és pacsirták hangjukat a világmindenségbe (piros színnel jelölve) viszik, s amit kiküldtek, az éterikusan tér vissza hozzájuk (sárga színnel jelölve), akkor, amikor nem énekelnek, de már áthatotta őket az isteni-szellemi tartalom. A pacsirták kiküldik hangjukat a világba, és az állati lét kialakításában, egész megformálásában résztvevő isteni szellemiség annak a hullámain áramlik vissza a Földre, ami a pacsirták és fülemilék kiáradó énekéből visszaáramlik.




Ha tehát nem az intellektuális korszak szerint beszélünk, hanem a valóságos, mindent átfogó emberi tudat alapján, úgy voltaképpen nem mondhatjuk: ,,Én úgy zengem az éneket, mint a madár a lombban, s aranynál drágább húrt lelek, dalom ha zeng - dalomban". Azt kellene mondanunk: én úgy éneklek, mint az ágakon élő madár; az ének kiáramlik a torkomból a kozmikus messzeségekbe, áldásként tér vissza a Földre, és megtermékenyíti a földi életet az isteni-szellemiség impulzusaival. Ezek hatnak azután tovább a madárvilágban, és csak azért tudnak a Föld madárvilágában működni, mert idevezető útjukra a kozmoszba kiénekelt dalok hullámain találnak rá.

Nos, nem minden állat fülemile és pacsirta; nem is énekel így természetesen mindegyik, de az egész állatvilágból kiindul azért valami hasonló a kozmoszba, még ha nem is olyan szép. Ezt megértették azokban a régi korokban, és ezért indították a misztériumiskolák tanítványait olyan énekek és táncok tanulására, amelyeket előadhattak János ünnepén, ha modern kifejezéssel élhetek. Az emberek kiküldték ezt a kozmoszba, természetesen nem állati, hanem emberi formában, tovább alakítva azt, amit az állatok küldenek a kozmikus térbe.

Ezekhez az ünnepekhez hozzátartozott még valami egyéb: nemcsak a táncok, a zeneiség és az ének, hanem utána a figyelmes meghallgatás is. Először az ünnepet adták aktívan elő, azután rávezették az embereket annak meghallgatására, ami visszatért hozzájuk. Táncukkal, énekükkel előadott költészetükkel nagy kérdéseket intéztek a kozmosz isteni szellemiségéhez. Ez mintegy felszállt a kozmosz messzeségébe, akárcsak a földi víz, amely felhőket képez, és eső alakjában hullik le újra. Az emberi ünnepek cselekményeinek hatásai is így emelkedtek fel és természetesen nem eső alakjában tértek vissza, hanem az én erejével nyilatkoztak meg az embernek. Az emberek finoman érzékelték azt a sajátságos átváltozást, ami éppen a János-ünnep táján megy végbe a Föld körüli levegőben és melegben.

A mai intellektuális kor embere ezen természetesen átsiklik. Más dolga van, mint a régi korok embereinek. Ugyanúgy délutáni teára, kávéra, színházba kell sietnie, mint egyébként. Olyasmivel foglalkozik, ami nem függ az évszaktól. Mindezek mellett elfelejti azt a finom átalakulást, ami a Föld atmoszférikus környezetében végbemegy.

A régi kor emberei érezték ugyanis, hogy János-nap körül, a nyár derekán, megváltozik a levegő és a meleg, valamilyen növényszerű jelleget ölt. Gondolják csak el ezt az átérzést: a növényvilág folyamatainak finom megérzését. Tegyük fel, hogy ez itt a Föld, mindenütt növények bújnak ki belőle. Az emberek ekkor finoman átérezték mindazt, ami a növénnyel kibontakozik és benne él. Tavasszal a természetet általánosságban éljük át, ezt most már legfeljebb csak a nyelv foglalja magában. Goethe ,,Faust"-jában találják a ,,zöldellni" kifejezést. Ki veszi ma észre, amikor ,,zöldell", hogy tavasszal a földből előbújó zöld átleng és áthullámzik a levegőn? Ki veszi észre, amikor a természet zöldell és virágzik? Az emberek persze ma is látják. Tetszik nekik a virágzás pirossága, sárgasága, de nem veszik észre, hogy a levegő ilyenkor teljesen megváltozik, különösen a növények beérésekor. Intellektuális korunk elveszítette a növényvilággal való együttélést. Azoknál az embereknél viszont még megvolt. Így azt is megérezték, amikor a zöldellés, virágzás, érlelődés most nem a földből jött elő, hanem a levegőből, a levegő és a meleg árasztott ki fentről (vonalkázott rész) valamilyen növényi jelleget. A levegő és a meleg növényszerűvé válása helyezte tudatukat abba a szférába, ahol azután az én érkezett le zenei-költői módon a kozmoszba felküldött kérdésükre adott válaszként.




Ezeknek az ünnepeknek tehát csodálatosan bensőséges emberi tartalma volt. Kérdést intéztek az isteni-szellemi világmindenséghez. A felelet is megjött, mert ahogy megérezzük a Föld érlelődő, virágzó, zöldellő mivoltát, úgy érezték át az egyébként csak ásványi levegőből felülről leáramló növényszerű jelleget. Ezáltal lépett be régi álomszerű tudatukba, az élet álmába még az én álma is.

Azután elmúlt a János-ünnep, eljött a július és az augusztus, amikor az emberek azt érezték: van énünk, de fent maradt az Égben, csak János-nap idején szól hozzánk. Így vesszük észre, hogy kapcsolat fűz minket az Éghez, védelmébe vette az énünket. János-nap idején mutatja meg nekünk, amikor kitárja az Ég nagy ablakát! De erre meg kell kérnünk. Úgy kérjük, hogy előadjuk János- nap idejének ünnepi tevékenységét, beleéljük magunkat hihetetlenül meghitt, bensőséges zenei költői készülődésünkbe. Ezek a régi ünnepek tehát

megteremtették a földiség kapcsolatát az égivel. Átérzik, ugye, kedves barátaim, hogy az egész ünnepet zeneiség itatta át, zenei költészet, az ősi emberek egyszerű településein néhány napra hirtelen minden költői lett a nyár derekán - ezt azonban a misztériumok jól előkészítették. Az egész szociális életet ez a zenei-költői elem itatta át. Az emberek hittek abban, hogy az év során zajló életükhöz éppen olyan szükségük van erre a táncos-zenés költői hangulatra, mint a mindennapi táplálékra, mert így hozták létre a kozmosz isteni-szellemi hatalmaihoz fűződő kapcsolatukat. Ebből az ünnepből maradt fenn a későbbi korban, hogy a költő például így szólt: ,,Istennő, haragot zengj, Péleidész Akhilleuszét" (Devecseri Gábor fordítása), mert még emlékeztek rá, hogy egykor feltették a nagy kérdést az isteneknek, és azoknak felelniük kellett az emberek kérdésére.

A János-nap idejének ünnepeit gondosan előkészítették, hogy feltegyék nagy kérdésüket a kozmosznak, és a kozmosz tanúsítsa az embernek, hogy van énje, de ezt az Ég vette oltalmába. Ugyanilyen módon készítették elő a téli napforduló ünnepét is, a legmélyebb tél ünnepét, amely most a mi karácsonyunk lett. Ahogyan azonban János-nap idején mindent zenei- költői- táncos elem itatott át, úgy a mélységes tél idejét úgy készítették elő, hogy az emberek tudták: el kell csendesedni, szemlélődőbb élethez kell eljutniuk. Ekkor felidézték mindazt, ami ezekben a régi korokban - amelyekről a történelem nem számol be, csak a szellemtudomány révén tudhatunk felőlük - nyár idején képszerű, megformázott elemekben, táncos zenés ünnepekben érte el tetőfokát, mint előbb elmondtam. Ezalatt mintegy kihúzódott önmagából ez a régi emberiség, hogy énjével az Egekkel egyesüljön, nem törődött azzal, amit ekkor tanultak. Hiszen az ünnepen kívül gondoskodni kellett még mindarról, amit a természetben kellett elvégezni az ember ellátására. A tanulás a téli hónapokra esett, és ez a téli napfordulón ért tetőfokához, ünnepi kifejezéséhez a mélységes téli időben, karácsony idején.

Ekkor a misztériumtanítványok vezetése alatt álló embereket olyan szellemi tevékenységre kezdték felkészíteni, amelyeket nyáron nem végeztek el. Mai kifejezésekkel nehéz leírni, hogy az emberek a szeptemberi, októberi időszakuktól, a mi karácsonyunkig, mivel is foglalkoztak, mert hiszen mindezek nagyon eltértek mai cselekvéseinktől. Arra indították őket, amit ma rejtvényfejtésnek, kérdések megoldásának neveznek. Ezeket valamilyen burkolt alakban tették fel, hogy értelmüket a megadott jelből találják ki. A misztériumtanítványok például valamilyen jelkép értelmezését adták fel azoknak, akiknek ilyesmit kellett tanulniuk. Vagy a mi elnevezésünk szerint rejtvények megfejtését adták fel nekik. A varázsmondás tartalmát a természetre kellett vonatkoztatniuk, ez volt a megoldás. Különös gonddal készítették el azt, ami az egyes népeknél különféle alakot öltött, így az északi országokban később, mint a rúnapálcikák kivetése jött létre, és az így létrejött formákat fejtették meg. A mélységes tél idején foglalkoztak ilyesmivel, és ezek a régi primitív alakban művelt tevékenységek vezettek bizonyos primitív szobrászathoz.

A mai ember paradox jelenségnek találja, hogy ezeknél a régi tudatformáknál a következő sajátságos helyzet állt fenn: október közeledtével olyasmi érvényesült az emberi végtagokban, ami valamilyen tevékenységre törekedett. Nyáron az emberi végtagok mozgását a szántóföld követelményei szabták meg; kezét, az ekére kellett tennie, különféle tevékenységeket kellett folytatnia. Alkalmazkodnia kellett a külső világhoz. Aratás után végtagjai megpihentek, és igényük támadt valamilyen tevékenységre, formázásra kezdtek vágyakozni. Különleges örömet leltek mindenféle plasztikus alak megformálásában. Ahogy János-nap idején felmerült bennük a tánc és a zene intenzív ösztöne, úgy merült fel karácsony felé mindenféle létező lágy anyag gyúrása, alakítása a természetes anyagok felhasználása. Különösen ahhoz volt finom érzékük, ahogy például a víz elkezd jéggé fagyni. Ehhez egészen különös impulzusokat adtak, amikor a jeget valamilyen irányban szétvágták. Ettől a vízben képződött jég sajátságos alakot nyert, elérték, hogy amikor kezüket a vízben tartva, megdermedő kézzel formákat írtak le, a felvert hullámok alatt megfagyó víz a legkülönfélébb művészi formákat öltötte, amelyek aztán természetesen újra elolvadtak.

Az intellektuális korszakban mindebből semmi sem maradt meg, legfeljebb a szilveszter éjszakai ólomöntés. Ilyenkor ólmot öntenek a vízbe, és a keletkezett formákat kell megfejteni. Ez már az utolsó, elvont maradványa a belső emberi ösztönös erő csodálatos természeti tevékenységének, amely például úgy nyilvánult meg, ahogyan leírtam: az ember beledugta a kezét a már megfagyó vízbe, a keze megdermedt, és a vizet hullámokba rendezve próbálta ki, hogy a megfagyó víz milyen csodálatos formákkal reagál.

Az embernek ilyen módon kérdései támadtak, amelyeket a Földhöz intézett. Nyár derekán a zene és a költészet révén fordult kérdéseivel az Egekhez, ezek válaszul az én-érzését küldték álmodó tudatába. A mélységes téli időben, ha meg akart tudni valamit, nem fordult kifelé az Egekhez, hanem a földi elem felé, és kipróbálta, hogy milyen formákat hozhat létre. Ezeken azt vette észre, hogy a keletkezett formák bizonyos módon a bogarakat, lepkéket alkotó formákhoz hasonlóan viselkednek. A Föld természeti működéséből merített plasztikus formákból az a szemlélete adódott, hogy a különböző állati formák általában a földi elemből alakulnak ki. Az ember karácsonykor megértette az állati formákat. Amikor pedig dolgozott, a végtagjait erőltette, még vízbe is ugrott, bizonyos lábmozgásokat végzett, majd kiugrott, és kipróbálta, hogy a megszilárduló víz hogyan reagál, akkor azt vette észre a külső világon, hogy milyen is saját emberi alakja. Ez azonban csak karácsony idején volt így, máskor nem; egyébként csak az állatihoz, a faji jelleghez volt érzéke. Karácsony idején jutott el azután az emberi alak átéléséhez is.

Ahogyan tehát a misztériumok régi korszakaiban az én-tudat közvetítését az Egekből kapták, úgy az emberi alak átérzésének a Föld volt a közvetítője. Karácsonykor az ember megismerte a Föld formáló, plasztikusan alakító erejét, és felismerte, hogy János-napkor, a nyár derekán a szférák harmóniái zengték bele az énjét álmodó tudatába. Így tágították ki a régi misztériumok az ember lényét a különleges ünnepek idején. Egyfelől a Föld környezete nőtt fel az Égbe, hogy az ember megtudhassa, hogy énjét az Egek veszik védelmükbe, énje bennük nyugszik. Karácsony idején, a misztériumok tanítói a plasztikus formálás révén késztették a Földet az emberek kérdésének megválaszolására, hogy az emberben lassanként érdeklődés ébredjen az emberi alak, az összes állati formának az ember alakjában való egyesülése iránt. Az ember a nyár derekán ben- sőleg, énjének megfelelően ismerte meg önmagát, a mélységes tél idején pedig külsőleg tanulta meg emberi alkatának az átérzését. Saját lényének átélését, tulajdonképpeni közérzetét, nemcsak egyszerűen emberi mivoltával, hanem, az év folyamatával való együttélésével szerezte meg. Úgy juthatott én-tudathoz, hogy az Egek kitárták ablakaikat, emberi alakjának tudatáért pedig a Föld bontakoztatta ki titkait. Az ember olyan bensőséges intim módon kötődött az év folyamatához, hogy azt kellett mondania: emberi mivoltomat csakis akkor ismerem, ha nem élek eltompult módon, hanem nyáron az Egekbe emelnek fel, télen pedig belemerítenek a Föld misztériumaiba, a földi titkokba.

Látják, hogy az ünnepi időszakok cselekményeit egykor az emberi élethez tartozónak tekintették. Az ember nemcsak földi lénynek, hanem az egész világhoz tartozó lénynek érezte magát, aki az egész világ polgára. Olyan kevéssé érezte magát földi lénynek, hogy az ünnepek révén kellett a figyelmét felhívni arra, hogy a Föld által jött létre. Ezeket az ünnepeket csak egy bizonyos évszakban tarthatták meg, mert az év folyamatával többé- kevésbé együtt élő emberek nem is tudták volna mindezt más évszakban átélni. Amit az ünnepek révén tapasztalhattak és átélhettek, az a megfelelő évszakhoz kötődött.

Az intellektuális korszakban az ember megszerezte a szabadságát, és már nem élhet úgy együtt a kozmosszal, mint egykor a primitív korban. De mai alkatával is eljuthat ehhez, ha a szellemiséghez kapcsolódik. Az emberiségnek már régóta megvan az én-tudata, és ebbe olyasmi költözött, amit régebben csak a nyári Ég ablakán keresztül szerezhetett meg. Az embernek éppen ezért a kozmosz megértésével kell még valami mást is elsajátítania, és ez túl van az énjén.

Az ember ma természetesnek találja, hogy általánosságban beszéljen emberi alakjáról. Aki belépett az intellektuális korba, már nem érzi olyan intenzíven az állati, faji jelleget. Régebben olyan erő és impulzus érte az embert, amelyet csak a Földből kiindulva kereshetett meg, ma viszont a Föld megértése révén kell a pusztán emberi alaktól eltérő elemhez jutnia, de ezt a megértést nem geológiai és ásványtani, hanem csak szellemi módon kaphatja meg.




Az emberi alakra tekintve, azt mondhatjuk: az igen régi korokban az ember úgy érezte magát ebben az alakban, hogy csak a vérében rejlő külső faji jelleget érezte át, érzései a bőréig már nem jutottak el (a rajzon piros színnel jelölve); a határra nem figyelt. Ma eljutott oda, hogy figyel erre a körül- határoltságra. Ezt érzi az alakján igazán emberinek (kék színnel). Az embernek azonban túl kell jutnia önmagán. Meg kell ismernie az önmagán kívül eső éteriséget és asztralitást. Ez csak szellemtudományos elmélyedéssel lehetséges.

Látjuk tehát, hogy jelenlegi tudatunk annak rovására jött létre, hogy a kozmosszal való összefüggésünk tudatából sok mindent elveszítettünk. Miután azonban az ember szabadságának és gondolatvilágának átéléséhez eljutott, ismét el kell jutnia ahhoz is, hogy a kozmoszt is átélhesse. Éppen ezt akarja az antropozófia, amikor az ünnepek megújításáról beszél, sőt olyan ünnep létrehozásáról, mint Michael őszi ünnepe, amelyről nemrég volt szó. Ismét belülről kell megértenünk, hogy mit is jelenthet az embernek ilyen vonatkozásban az év folyamata. És magasabb rendűvé is válhat, mint egykor volt, ahogy ezt ábrázoltuk.

5.

[Együttélés a természet folyamataival a régi misztériumokban. Nyár dereka: fogadd be a fényt. Ősz: nézz körül. Tél: óvakodj a gonosztól. Tavasz: ismerd meg önmagad. Michael ünnepének a lelki bátorság ünnepévé történő megújítása.]

Dornach, 1923. április 8.

Tegnap azt a kapcsolatot vizsgáltam, amely a régi korokban a misztériumok hatására alakult ki az ember és a természeti folyamatok között. Ezt ma szélesebb látókörre szeretném kiterjeszteni, ezért azzal fogok foglalkozni, hogy mit hittek ezekben a régi korokban mindarról, amit az ember a természeti folyamatok révén kapott a világmindenségtől. Hiszen a tegnapi előadásból megérthették - talán arra is visszaemlékezve, amit a legutóbbi karácsony táján kifejthettem ezekről a témákról, még a tőlünk azóta elragadott Goetheanumban -, hogy az év lefolyásának jelenségeit életfolyamatként érezték át, és ezt még ma is így érezhetjük. Ez a külső folyamat tehát éppen úgy egy mögötte rejlő élőlény kifejeződése, ahogyan az emberi organizmus megnyilvánulásai is egy lénynek, az emberi léleknek a megnyilatkozásai.

Emlékezzünk vissza arra, hogy az emberek a nyár derekán, a mai János-nap idején bizonyos énjükhöz fűződő kapcsolatot éreztek a misztériumok hatására. Ezt az ént ekkor nem tulajdonították azonban kizárólag önmaguknak, hanem az isteni-szellemiség ölébe helyezték. Úgy hitték, hogy a nyár derekán az összes leírt cselekmény révén közelebb jutnak az énjükhöz, amely az év során különben rejtve marad előlük. Az emberek természetesen úgy gondolták, hogy egész lényük az isteni-szellemiség ölében nyugszik. De míg az év háromnegyed részében a hozzájuk tartozó én egyáltalán nem nyilatkozott meg számukra, addig egy negyedében, a János-nap idején kulmináló időszakban, olyan ablakon keresztül nyilvánult meg saját énjük, amely az isteni-szellemiségből jött létre.

Az isteni-szellemi világban megnyilatkozó énjüket azonban nem olyan semleges, közömbös, mondhatnánk, flegmatikus megismerési úton gondolták el, mint ma. Hiszen a mai ember az énről szólva alig gondol voltaképpen valamilyen valóságos kapcsolatra, amely a világhoz fűzi. Mintegy olyan pontnak képzeli az ént, amelyből a tettei kisugároznak, és ahová a megismerései belesugárzanak. Énjéről ma teljesen flegmatikus érzést táplál. Még azt sem mondhatjuk, hogy a tulajdonképpeni egoizmust énjében érezné át, holott éppen ez az ego; mert ha őszinte akar lenni, még azt sem mondhatja, hogy nagyon szereti. Szereti a testét, az ösztöneit, egyik-másik élményét. Az én viszont csak egy kis pontnak érzett szó, amelyben az utóbbiakat többé-kevésbé összefoglalja. Amikor ünnepélyesen megülték még az énhez való közeledést és hosszantartó előkészületeket tettek, hogy énjükkel a világmindenségben találkozzanak, azután azt is átérezték, ahogyan ez az én lassanként visszahúzódik, és magára hagyja az ember testi-lelki lényét - ma fizikai-éteri-asztrális lénynek nevezzük -, ebben a korban valóban átérezték az énnek az egész kozmoszhoz, az egész világhoz fűződő kapcsolatát.

Az énnek a világhoz fűződő viszonyát semmi esetre sem érezték azonban semlegesnek, ha a mai kifejezést használjuk, nemcsak külső jelenségnek fogták fel, hanem lényegében a régi, ősrégi morális világszemlélet középpontjának számított. Nem azt tételezték fel, hogy az embernek a természet nagy titkai nyilatkoznak meg ebben az időszakban. Mint tegnap elmondtuk, az ember elsősorban nem is ilyen természeti titkokra figyelt, hanem úgy érezte, hogy nyár derekán, amikor a fény és a meleg tetőfokára ér, mindenekelőtt azok a morális impulzusok nyilatkoznak meg, amelyeket be kell fogadnia. Ezt az időszakot az isteni moralitás megvilágosodásának érezte. Az akkori zenés, költői, táncos előadások révén mindenekelőtt olyan feleletet akartak az Egektől kapni, amely teljes komolysággal megnyilatkoztatja, hogy mit várnak el morális tekintetben az emberektől.

Amikor a tegnap leírt cselekmények során megtörtént, hogy a rekkenő nyári időben megtartott ünnepeknél villámlás és menydörgés kíséretében hatalmas vihar tört ki, akkor ebben éppen az Egeknek a földi emberiséghez intézett morális intelmét érezték. Ezekből a régi korokból maradt fent a Zeuszról alkotott szemlélet, hogy ő a villámokkal rendelkező menydörgés istene. Ehhez hasonló fűződik a németek Donar istenéhez is. Egyfelől tehát ez volt a helyzet, másfelől pedig a következő.

A nappal telített, meleg, ragyogó természetét, még éjszaka is átérezték, és csak annyiban tettek különbséget, hogy nappal a meleg és a fény eleme telíti a levegőt. Ekkor azok a szellemi követek élnek és mozognak a meleg és a fény elemében, akik révén a magasabb isteni lények hírt akarnak adni magukról, és morális impulzusokkal akarják az embereket felruházni. Ezek a magasabb rendű szellemi lények éjszaka visszahúzódnak, követeik maradnak itt, és a maguk módján nyilatkoznak meg. Különösen nyár derekán érezték így a természet működését és mozgását, a nyári éjszakákon és estéken. Valamilyen valóságban átélt nyári álomként élték át, és általuk különösen megközelítették az isteni-szellemi világot. Ennél a nyári álomnál az volt a meggyőződésük, hogy a természeti jelenségek egyúttal az istenek morális szavai, de különféle elementáris lények is működnek, és a maguk módján mutatkoznak meg az embereknek.

Később a Szent Iván-éji álomnak, a nyári éjszaka álmának felékesítése maradt meg azokból a csodálatos képződményekből, amelyeket az emberi imagináció egykor a nyár derekát szellemileg, lelkileg átszövő jelenségeiből alakított ki. Ezeket azonban a kozmosznak az emberekhez intézett isteni-szellemi-morális erő kisebb-nagyobb megnyilatkozásainak fogták fel. Azt mondhatjuk, hogy ennek a következő elképzelés volt az alapja: nyár derekán az isteni-szellemi világ olyan morális impulzusokkal nyilatkozott meg, amelyeket megvilágosodásuk állapotában oltottak be az emberekbe (lásd a vázlatot). Az emberek a rájuk gyakorolt hatások folytán különösen azt érezték, hogy az emberi viszonyokba valamilyen emberfeletti elem hatolt be. Az ember az ünnepségek átéléséből tudta, hogy ebben az időben önmaga fölé, az emberfelettihez emelték fel, az istenség mintegy elfogadta az ember ilyenkor feléje nyújtott kezét. Minden isteni-szellemi adományt a János-nap megnyilatkozásának tulajdonítottak.

Amikor vége volt a nyárnak és megjött az ősz, hervadtak a levelek, beért a vetés, elhalványult a nyár teljes viruló élete, lecsupaszodtak a fák, az emberek érzéseikbe beleáradt a misztériumok megismerése: az isteni-szellemi világ újra visszahúzódik az embertől, aki érzi, hogy önmagára van utalva, mintegy belenövekszik a szellemből a természetbe. Az ember tehát, amikor az őszbe beleélte magát, úgy érezte, hogy a szellemiségből a természetbe jut. A falevelek ásványivá válnak, a vetés kiszárad, ásványi jellegű lesz. Minden a természet évi elhalása felé közeledik.

Úgy érezték, hogy maga az ember is összefonódik a természettel, amikor a Földön és környezetében, minden ásványi jelleget ölt. Az ember ekkor a belső átélés tekintetében közelebb állt még a külső történésekhez. Úgy is gondolkodott, olyan értelemben is elmélkedett, ahogyan a természettel való összefonódását megélte. Egész gondolkodása ilyen jelleget öltött. Mai nyelvünkön kifejezve, a következőt kellene mondanunk az embernek az ősz közeledtével felmerülő érzéseiről. Kérem, fogják ezt fel úgy, hogy mai kifejezésekkel élek, akkoriban természetesen nem tudtak volna így beszélni. Hiszen akkoriban minden teljesen érzelmi jellegű volt, nem a gondolkodással jellemezték a dolgokat. Mai kifejezéseinkkel, a mi szavainkkal azt kellene mondanunk, hogy az ember úgy érezte át ezt az átmenetet, hogy gondolkodásának iránya, érzelmi színezete megtalálta az átmenetet a szellemi megismerésből a természet megismeréséhez.




Az ember úgy érezte, hogy ősszel nem a szellem megismerésében él, az ősz azt kívánta tőle, hogy ismerje meg a természetet. Az őszbe fordulás idején nincsenek már morális impulzusaink, hanem a természet megismerése kerül előtérbe. Az ember gondolkodni kezd a természetről.

Ez abban a korban is így volt, amikor számításba vették, hogy az ember a kozmoszban élő teremtmény. Ekkor ostobaságnak tartották volna, hogy a természetismeretet, akkori alakjában, nyáron közöljék az emberrel. A nyár dereka arra való, hogy az embert kapcsolatba hozza a világ szellemiségével. Amikor elkezdődött a michaeli időszaknak nevezett periódus, akkor azt mondták, hogy az embert a természet megismerésére ösztönzi mindaz, amit az erdőkben, a fákban, a növényekben maga körül érez. Ez volt az ideje annak, amikor az embernek megismeréssel, töprengéssel kellett foglalkoznia. Ezt ilyenkor a külső élet körülményei is lehetővé tették. Az emberi élet átment tehát a megvilágosodásból a megismerésbe. Ez az egyre fokozódó megismerés időszaka volt.

A misztériumtanítók tanítványaik tanításakor olyan mondásokat közöltek velük, amelyekhez hasonlókat a görög bölcsek mondásaiban találunk. De a hét görög bölcs hét mondása nem azonos az eredeti misztériumokéval. Az eredeti misztériumokban nyár derekára ez a mondás volt érvényben: Fogadd be a fényt!

És a fénnyel voltaképpen azt a szellemi bölcsességet jellemezték, amelyben saját emberi énjük ragyogott.

Őszre olyan mondást alakítottak ki a misztéiumokban, amely arra intett, amit a lelkeknek meg kellene tenni:

Nézz körül!

Közeledett az év kibontakozása, ezzel együtt az is, amit az ember önmagáról, az évvel való kapcsolatáról érzett, közeledett a tél ideje. Belejutunk a téli időszakba, amely magában foglalja a mi karácsonyunkat. Ahogyan az ember nyár derekán úgy érezte, hogy önmaga fölé emelkedik, a kozmosz isteni-szellemi létéhez, úgy a mélységes téli időben mintegy önmagánál alacsonyabban álló fejlődést érzett. Mintha körülmosták volna a földi erők, és őt is magukkal sodornák. Úgy érezte, mintha akarati ösztönös természetét a Földben lévő nehézkedési, romboló erők és egyebek szőtték volna át. Az ember átérezte ezekben a régi korokban, hogy a Földből télen felszálló erők saját lényével egyesülnek, nem hozzánk hasonlóan érzett, amikor csak fázunk és felhúzzuk a csizmát. Érezte a tikkasztó fényes elemmel ellentétes fagyos elem kibontakozását. A fagyosságot ma is érezzük még, mert a testiségre vonatkozik, a régi ember lelkileg érezte át a fagyot kísérő sötétség jelenségét. Mintegy azt érezte, hogy bármerre jár, sötétség száll fel a Földből, és felhő- szerűen magába zárja, csak derékig ugyan, de mégis így érezte. Megint újabb kifejezésekkel jellemezve, azt mondta magában: a nyár derekán a megvilágosodás tárult elém, földi világunkba beáramlott az égi, a földöntúli, most a földi jelleg tör fel.

De a földiséget az őszi forduló idején is átélte, átérezte már némiképpen. Ekkor mégis olyasmit élt és érzett át, ami bizonyos mértékig még a földi természet vele megegyező eleme volt, aminek még köze volt hozzá. Azt is mondhatnánk, hogy az ember lelkületében, érzésvilágában érezte a természeti létet az őszi forduló idején. Most azonban úgy érezte, hogy a földi erők igénybe veszik, behálózzák akarati természetét. Ezt a morális világrend ellentétének érezte. A felhőszerűen beburkoló sötétséggel együtt a moralitással ellentétes erők behálózását is érezte. Rátekeredő kígyónak érezte a Földből felszálló sötétséget, de ugyanakkor még mást is érzett. Már az ősz folyamán is megérezte, hogy megmozdul valami, ma ezt értelemnek nevezzük. Nyáron az értelem kipárolog, és a morális bölcsesség kívülről érkezik, ősszel viszont megszilárdul. A tél közepén valami kígyószerű megnyilatkozást éreztek, ugyanakkor azonban az okosság, a megfontoltság megszilárdulását, megerősödését is. Ez ravasszá és furfangossá tette az embert, és arra ösztönözte, hogy az életben a hasznosság elveit kövesse. Mindezt így érezték. Ahogy ősszel lassanként előjött a természet megismerése, úgy a tél közepén a pokol csábítása, a Gonosz kísértése közeledett az emberhez. Ezt így érezték át. Ha ide azt írjuk: morális impulzus, oda a természet megismerése (lásd az előző rajzot), akkor a mélységes tél idején azt kell írnunk: a Gonosz csábítása.

Ez volt annak az ideje, amikor az embernek ki kellett bontakoztatnia az értelmet, a ravaszságot, a fortélyt, a hasznosságra törekvést, mert ezek amúgy is természetszerűleg egymáshoz kötődtek benne; mindezt megfontoltságával kellett legyőznie. A megvilágosodás idején a régi misztériumbölcsesség értelmében a bölcsesség iránti nyitottságot kívánták meg az embertől, ebben az időben viszont nem ezt kellett kibontakoztatnia. Az ember éppen akkor érezhetett megfelelő ellenállást a Gonosszal szemben, amikor a Gonosz az említett módon nyilatkozott meg: ilyenkor megfontolttá kellett válnia. A megvilágosodástól a megismeréshez, a szellemi megismeréstől a természet megismeréséhez vezető fordulat átélése után most mindenekelőtt át kellett térnie a természet megismerésétől a Gonosz szemlélésére. Ezt így fogták fel. A misztériumtanítványoknak olyan tanításokat akartak adni, amelyek vezérfonalat nyújthattak nekik, így a nyár derekán azt mondták: Fogadd be a fényt - ősszel pedig azt: Nézz körül. A tél közepén ezt mondták:

Óvakodj a Gonosztól!

Arra számítottak, hogy az emberek a megfontoltság, a Gonosztól való óvakodás révén olyan önismerethez jutnak, amely elvezeti őket annak belátásához, hogy az év folyamán eltértek a morális impulzusoktól.

Éppen a tél közepét követő időszakban kellett tudatosulnia az emberben, hogy a Gonosz szemlélése révén eltért a morális impulzusoktól, és ezt megfontoltsággal küzdheti le. Ezért vittek be a bölcsességbe olyasmit, ami vezeklésre vezette rá az embert, amikor belátta, hogy eltért a megvilágosodástól kapott morális impulzusoktól.

Közeledünk a tavaszhoz, a tavaszi fordulathoz. A vázlaton (nyár dereka, ősz, tél közepe) itt van a megvilágosodás, a megismerés, a megfontoltság, és a tavaszba való forduláskor a vezeklés érzése. A megismerés, illetve a Gonosz csábításának helyére, most az úgynevezett megtérés került, az ember a vezeklés révén újra magasabb rendű természete felé fordult. Ha ott azt írtuk: megvilágosodás, megismerés, megfontoltság - itt azt kell írnunk: az emberi természet felé fordulás.

Ha még egyszer visszapillantanak a Gonosznak a tél közepén bekövetkezett csábítására, azt kell mondaniuk: az ember mintegy a Föld szakadékaiba süllyesztve érezte magát, mintha behálózta volna a földi sötétség. Ahogy a nyár derekán mintegy kiszakították önmagából, lelkiségét önmaga fölé emelték, ilyenkor lelki mivolta bensőleg szabaddá tette magát, hogy a Gonosz be ne hálózza a tél közepén. Ezáltal, mondhatnám, a nyár derekával ellentétes kép jelent meg ebben a mélységes télben.

A nyár derekán a természet jelenségei szellemi módon szólaltak meg. Különösen a villámlásban, és mennydörgésben keresték az égi beszédet. A természet jelenségeire tekintettek, de szellemi nyelvüket keresték. János-nap idején még az apróságokban is az elementáris lények szellemi nyelvét keresték odakint. Mintegy az emberen kívül álmodtak.

A tél közepén önmagukba merültek, és az emberen belül álmodtak. A Föld behálózásától elszakadva az emberen belül álmodtak, ha el tudták oldani lelki mivoltukat. Ebből maradt fenn az, ami a téli napforduló után következő tizenhárom éjszaka belső látomásához kapcsolódik. Mindenütt fennmaradt ennek a régi kornak az emlékezete. A norvég Olaf-éneket úgy tekinthetik, mint a régi idők intenzív jelenségeinek későbbi kialakítását.

Ezután a tavasz közeledett. Ez ma eltávolodott valamennyire; a tavasz ideje akkor jobban a tél felé hajlott. Az egészet az év három periódusára osztva szemlélték. Ezek a dolgok össze is tolódtak, de azért azt tanították, amit elmondok. Ahogy a nyár derekán azt mondták: Fogadd be a fényt - ősszel, Mihály- nap idején: Nézz körül - a téli időszakban, amikor a mi karácsonyunk van: Óvakodj a Gonosztól - úgy a megtérés idejére olyan mondásuk volt, amelyet csak erre az időszakra tartottak hatásosnak:

Ismerd meg önmagad!

Ezt éppen a természet megismerésével állították szembe.

Óvakodj a Gonosztól - ezt így is mondhatnánk: óvakodj, hőkölj vissza a Föld sötétségétől. De nem ezt mondták. Míg a nyár derekán a fény külső természeti megjelenését bölcsességnek tekintették, tehát mintegy természeti módon beszéltek, télen már nem ezt mondták volna: Óvakodj a sötétségtől - hanem ennek morális értelmezését: Óvakodj a Gonosztól.

Mindenütt megmaradt ezeknek az ünnepeknek a visszhangja, amennyire csak értették ezeket a jelenségeket. Természetesen, minden megváltozott, amikor bekövetkezett a Golgota nagy eseménye.

Jézus születése az ember megkísértésének legintenzívebb időszakára, a téli időszakra esett. Arra az időre, amikor az embert körülfogták a földi hatalmak, és mintegy belesüllyedt a Föld szakadékaiba. A Jézus születéséhez kapcsolódó mondák egyike azt mondja, hogy Jézus barlangban jött a világra, ezzel a legrégebbi misztériumokban átélt bölcsességre utal: hogy az ember rátalálhat arra, amit keresnie kell, bárhogy körülfogta azt a földi sötétség, amely miatt áldozatul eshet a Gonosznak. Ennek a visszhangja volt aztán, hogy a vezeklést a tavasz közeledésének idejére tették.

A nyár derekának ünnepét az emberek természetesen még sokkal kevésbé értik, mint az év többi ünnepét. Mennél jobban betört az emberiségbe a materializmus, annál kevésbé vonzódtak a megvilágosodáshoz, és ehhez hasonlókhoz. A mai emberiség számára rendkívül fontos az az időszak, amely elvezet az emberekben még tudat alatt maradó megvilágosodástól az őszi időhöz. Ez az a pont, ahol az embernek be kell jutnia a természet ismeretébe, hogy megragadja benne az isteni szellem megismerésének a képmását. Ennek legjobb emlékünnepe a Mihály-napi ünnep. Ha helyesen ünneplik meg, úgy a következő kérdés általános emberi felfogása indul ki belőle: hogyan találják meg jelenkorunk dicsőséges természetismeretében a szellemi megismerést, hogyan alakítják az ember természetismeretét szellemi megismeréssé? Más szavakkal, hogyan győzhető le az, ami önmagában véve ember alatti jelleggel hálózná be az embert?

Fordulatnak kell bekövetkeznie. A Mihály-napi ünnepnek meghatározott értelmet kell nyernie. Ez akkor jön létre, ha át tudjuk érezni a következőket. A természettudomány a világ fejlődésének egyik oldalával ismertette meg az embert. Például azzal, hogy az alacsonyabb rendű állati organizmusokból az idők folyamán, magasabb rendű, tökéletesebb szervezetek jöttek létre, egészen az emberig, vagy pedig azzal, hogy az ember embrionális fejlődése során egymásután állati formákat ölt fel az anyaméhben. Ez csak az egyik oldal. A másik akkor tárul lelkünk elé, amikor azt mondjuk: az embernek eredeti isteni-emberi alapokról kellett kibontakoznia. Ez az eredeti emberi kiindulás (a rajzon világos vonalkázás), az embernek ebből kellett mai kibontakozásához eljutnia. Először le kellett lassanként vetnie magáról az alacsonyrendű állatokat, majd fokozatosan az összes többi állati formát. Leküzdötte, kiválasztotta, levetette ezeket (sötét vonalkázás). Ezáltal jutott eredeti rendeltetéséhez.




Ez az embrionális fejlődésnél is így van. Lassanként levetjük mindazt, aminek nem kell jelen lennie. Ezáltal nem kapjuk meg azonban a mai természetismeret valóságos értelmét. Mi a mai természetismeret értelme? Ez benne van ebben a mondatban: a természetismeret azt mutatja meg, amit az emberismeretből ki kell zárni. Miért van ez így? Ez azt jelenti, hogy ma az embernek tanulmányoznia kell a természettudományt. Miért? Amikor belenéz a mikroszkópba, tudja, hogy itt nincs szellemiség. Ha távcsövön át tekint a világtér messzeségébe, az nyilatkozik meg számára, ami szintén nem szellemi. Ha fizikai-kémiai laboratóriumban kísérletezik valamiképpen, ugyancsak az nyilatkozik meg számára, ami nem szellemi.

A régi korok emberei még meglátták a szellem átcsillanását a mai természet szemlélésekor. Ma azért kell a természetet megismernünk, hogy azt mondhassuk: mindez nem szellem, ez a téli bölcsesség. A nyári bölcsességnek más alakra van szüksége. Az embernek a szellemnélküliséget, a szellemelleneset is meg kell ismernie, hogy indítékot, szellemi impulzust kapjon. Azt is be kell látnunk, amit ma még senki sem ismer el. Ma például, mindenki azt mondja: ha van egy kis szabad szemmel nem látható élőlény, akkor mikroszkóp alá helyezem, és így már látom. Be kell látnunk azonban, hogy ez a nagyság hazug; kitágítottam az élőlényt, és már nem is ez van itt, hanem a kísértete. Már nem a valóságot látom. Hazugságot tettem a valóság helyére! A mai szemlélet ezt őrültségnek tartja, pedig éppen ez az igazság. Amikor belátjuk, hogy a természettudományra azért van szükség, hogy az igazsággal ellentétes képből indítékot kapjunk az igazságra, akkor fogunk olyan erőt kifejleszteni, amelyre jelképesen Michael sárkányon aratott győzelmével utalhatunk.

Ami ehhez tartozik, az, mondhatnám, szellemi módon voltaképpen már az Annalesben is megvan, de az emberre vonatkoztatták, amikor már nemigen sejtették, hogy mi él az év folyamatában. Ekkor a bölcsesség fogalmát hozzáfűzték ahhoz, ami a megvilágosodáshoz vezet, a bátorság fogalmát pedig ahhoz, ami a megismeréshez vezet. A megfontoltság maradt (lásd a vázlatot) az igazságosság fogalmát pedig ahhoz fűzték, ami a vezeklésnek felelt meg. Ez a négy plátói erény fogalma: bölcsesség, bátorság, megfontoltság, igazságosság. Amit az ember azelőtt az év lefolyásának életéből kapott, azt bevették az emberbe. Ez a Mihály-nap ünnepén jön majd egészen különösen tekintetbe: az emberi bátorság tiszteletének, a michaeli bátorság emberi megnyilatkozásának ünnepévé kell válnia. Mi tartja vissza a mai embert a szellemi megismeréstől? Lelki bátortalanság, hogy ne mondjuk, lelki gyávaság. Az ember mindent passzív módon akar befogadni, úgy akar a világ elé ülni, mint valami moziba, hogy mindent a mikroszkóp és távcső mondjon el neki. Nem saját szellemét és lelkét akarja aktívan eszközzé edzeni. Nem akar Michael követője lenni. Ehhez belső bátorságra van szükség. Michael ünnepének a belső bátorság ünnepévé kell válnia. Akkor a bátorságnak, az emberi lélek belső bátorságának ünnepi kisugárzása az év többi ünnepének is megfelelő tartalmat fog adni.

Folytatnunk is kell ezt az utat: ami azelőtt kívül volt, azt be kell fogadnunk az emberi természetbe. Ma már nem az a helyzet, hogy az ember csak ősszel bontakoztathatja ki a természet megismerését. Az ember csak azáltal tudja a szabadságát kibontakoztatni, hogy minden összeilleszkedik benne. Mégis úgy van, hogy bár megváltozott értelemben, de újra szükség van az ünnepek megtartására. Régen az istenek megajándékozták ilyenkor a földieket, az ember közvetlenül megkapta ezeken az ünnepeken az égi hatalmak adományait. Ma képességeit magában hordozza, az ünnepi gondolat változása révén ezek az emlékezés ünnepeivé váltak. Így az ember beleírja a lelkébe, hogy mit kell önmagában véghezvinnie.

Így az lenne a legjobb, ha a Mihály-nap, amit az ősz kezdetén ünnepelünk, a legintenzívebb hatású emlékünnep lenne, mert ilyenkor az egész természet jelentős kozmikus nyelven beszél. A fák lecsupaszodnak, a levelek elhervadnak. A lepkék egész nyáron átröpködték a levegőt, a bogarak telezümmögték, de most minden állat visszahúzódik. Sok állat téli álomba merül. Minden megbénul. A természet tavasszal és nyáron saját működésével segítette az embert, de most visszavonul. Az ember önmagára van utalva. A természet most elhagyja, ezért lelki bátorságának kell most felébrednie. Ez arra utal, hogy Michael ünnepét a lelki bátorság, erő és aktivitás ünnepének foghatjuk fel.

Ez az ünnepi gondolatnak lassanként megadja az emlékezés jellegét, erre már egy hatalmas felszólítás is utalt, rámutatva arra, hogy a jövőben az adományozás ünnepei emlékünnepek lesznek, vagy legyenek. Ez a hatalmas felszólítás legyen az alapja minden ünnepi gondolatnak, a még újra létrejövő ünnepeké is: ,,Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre". Ez az emlékezés felé forduló ünnepi gondolat.

Ahogy a Krisztus-impulzus tartalmának elevenen kell tovább hatnia, alakot öltenie, és nem maradhat holt termék, úgy annak a gondolatnak is érzés- és gondolatkeltő módon kell tovább hatnia, amelyhez visszatekintünk. Meg kell értenünk, hogy az ünnepeknek fenn kell maradniuk, még ha az ember meg is változik, és ezért az ünnepeknek is változniuk kell.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
A Sosem Volt Szovjet Űrhajós
  2017-10-23 10:10:28, hétfő
 
 


Nemere István: Gagarin = kozmikus hazugság?

A maga idejében és később is nagy visszhangot kapott könyvben a szerző azt állítja és próbálja bizonyítani, hogy 1961-ben az első szovjet "űrhajós", Gagarin sohasem járt az űrben, mindez csupán propaganda-fogás volt. A rendkívül érdekes fejtegetésnek a külföldi sajtó is hitelt adott. A mű több nyelven megjelent.

,,Iljusin azonban olyan állapotban volt, hogy a rendezők tudták: jobb őt senkinek sem mutogatni, el kell zárni a világtól is évekre, vagy talán egész életére...Más űrhajós után kellett nézni, csak az volt a bökkenő, hogy a kísérletet nem lehetett megismételni. Nem volt több Vosztok űrhajó, és mivel az ügy híre kiszivárgott, nem várhattak hetekig, hogy felkészüljenek egy újabb repülésre. Hiszen az amerikaiak a sarkukban lihegtek... Az egyik változat szerint tehát ezért kényszerültek a szovjetek eljátszani egy másik emberrel Iljusin szerepét, elhitetni a világgal, hogy csak április 12-én indult el az első ember, aki vissza is jött épségben, és őt Gagarinnak hívják."









 
 
0 komment , kategória:  Általános  
     1/43 oldal   Bejegyzések száma: 422 
2018.01 2018. Február 2018.03
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 3 db bejegyzés
e év: 6 db bejegyzés
Összes: 422 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 60
  • e Hét: 570
  • e Hónap: 1800
  • e Év: 5423
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.