Regisztráció  Belépés
horvathnemagdi.blog.xfree.hu
Megtanultam, hogy a kincset a szívében hordozza az ember. /Móra Ferenc/ Horváthné Magdi Magdi néni
1945.02.28
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/803 oldal   Bejegyzések száma: 8025 
Tönkretetted.
  2018-02-21 08:20:26, szerda
 
 
,,Nyolcéves volt, amikor először hozzányúltál. Nyolc." - Nyílt levél A. megerőszakolójának

2018. február 19. | GySz

Vannak esetek, amelyekbe a sokat látott segítők (szociális munkások, pszichológusok, jogászok...) is beleremegnek. A. ügye ilyen. Egy rokona használta őt szexuális vágyai kielégítésére évekig. A férfi ügye már eljárás alatt van, a kislány viszont talán örökre ,,eltörött". A neki segítő egyik gyerekjogi szakember, a WMN szerzője, dr. Gyurkó Szilvia maga is dühös és megrendült. Nem a kislány helyett, hanem a saját jogán. ,,Ha lenne varázspálcám, kitörölném az életéből mindazt, ami történt. De nem tehetem meg" - írta. Ez az ő nyílt levele az elkövetőnek - minden elkövetőnek.

-

Te nem ismersz engem. Sosem találkoztunk személyesen, én mégis azt érzem, hogy ismerlek. Olvastalak a rendőrségi jegyzőkönyvekben, láttam a vallomásodat, és látlak akkor is, amikor találkozom A.-val.

Látom az aljas, gonosz és megbocsáthatatlan bűnödet minden egyes alkalommal, amikor A. szemébe nézek, és látom a mozdulataiban is. A. lehajtott fejében, összekulcsolt kezében, halk, alig érthető mondataiban. A. nem sír. Sosem láttam őt sírni. Csak néz és hallgat.

Egy nagyon szép kislány, akit szoborrá merevített az éveken keresztül tartó erőszak. Bezártad őt. Tönkretetted.

Elvetted a szüzességét, elvetted a felnőttekbe vetett bizalmát, megfosztottad a hangjától, és örökre beleégetted magad a testébe és a lelkébe. Borzalmas dolgot tettél minden egyes alkalommal, amikor arra kényszerítetted hogy levetkőzzön, és megtegye azt, amit te pornófilmekben láttál, és amit a feleségedtől nem mertél kérni. Egy kislányt használtál a szexre. A saját rokonodat. Aki vér a véredből. Aki megbízott benned, aki még évekkel az erőszak kezdete után sem hitte el igazán, hogy mindez valójában megtörténik vele.

Az egyik vallomásodban azt állítod, hogy A. szerelmes volt beléd. Volt pofád ezt mondani, és nem szakadt rád az ég, és nem égett ki a papír a szavaid nyomán. A. nyolcéves volt, amikor először hozzányúltál. Nyolc.

Mindig azt mondjuk, hogy akit szexuális erőszak ért, annak pszichológushoz kell járnia, de nem beszélünk arról, hogy mi van akkor, ha valaki nem akar pszichológushoz járni. Ha valaki, mint A. is, csak annyit akar, hogy hagyja végre mindenki békén. A. nem ment el pszichológushoz. A szakértői vizsgálatokat végigcsinálta, mert tudta, azt muszáj ahhoz, hogy téged elítéljenek. De azon túl nem hajlandó senkivel sem beszélni arról, hogy mi minden történt vele. Fogalmam sincs, hogy valaha az életben el fog-e menni pszichológushoz.

Nem tudom, mit mond neked az ügyvéded. Biztat-e azzal, hogy ezt megúszod. Remélem, nem. Merthogy nem fogod megúszni. Ott fogsz évekig rohadni a börtönben, ahol - ha kiderül, mit tettél ezzel a kislánnyal (ki fog derülni), akkor - téged is meg fognak erőszakolni. Ezt nem fenyegetésből írom. Semmi örömet nem okoz nekem, hogy tudom, mi fog történni veled.

Az egyik erőszak nem teszi meg nem történtté a másikat. A te szenvedésed nem fogja kitörölni A. életéből a szenvedést.

De azért akarom, hogy tudd. És akarom azt is, hogy fájjon neked az élet minden egyes elkövetkező pillanata. Akarom, hogy egyszer felfogd, mit tettél, és ha felfogtad, onnantól többé ne legyen íze az ételnek, amit a szádba veszel, és hogy soha többé ne legyen megnyugvásod.

Megvetlek, és nem tartalak embernek. De ezzel semmit nem segítek A.-nak, akinek úgy ért véget az élete, hogy igazából még el sem kezdődött. Tehetetlen dühöt érzek, és szívem minden erejével azt kívánom, hogy valami csoda folytán A. élete mégis kapjon egy újabb esélyt. De téged, téged nem tudlak nem gyűlölni.

Persze tudom, hogy nem olvasod a WMN-t. De valahogy mégis azt remélem, hogy eljut hozzád a levelem.

És eljut mindenki máshoz is, aki olyat tett, mint te. Mert üzenetem van nektek: Féljetek. Változik a világ. Nem fogtok tudni örökre rejtve maradni. Ki fog derülni, mit tettetek.

Dr. Gyurkó Szilvia
Ugrás a WMN.hu nyitóoldalára
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Az agyonkímélt gyermekek korát éljük
  2018-02-10 13:57:46, szombat
 
  Az agyonkímélt gyermekek korát éljük
Szerző: FM

Kényes mondat. Már-már bicskanyitogatóan hathat egyeseknek a fenti kijelentés. Pedig igaz. Sajnos. Hogy mi vezetett ide, mi a következménye és hol lehet a megoldás, most megpróbálom kibogozni.

Gyakorló szülő vagyok. Aki szintén hajlamos elbukni, majd felállni, majd ismét néha elhasalni egy-egy nevelési helyzet megélésekor, de hiszem, hogy a lényeg a küzdelem és az, hogy ne legyek rest. Na, de ne rohanjunk ennyire előre. Kezdem inkább összerendezni a gondolataimat arról, hogy miért látom a körülöttem lévő szülők jelentős részén, hogy nagy bajban vannak (néha ezt magam is érzem). Ennek ellenére általában elég optimistán állok a dolgokhoz, és nem szokásom a túlzott dramatizálás sem. Mégis azt érzem, hogy a mai modern gyereknevelés (ha egyáltalán tudatosan létezik ilyen a szülők fejében) nem jó irányba halad...

Attól félek, hogy ha rövidesen nem kezdünk el változtatni, akkor a ránk bízott gyerekekből türelmetlen, önző felnőttek lesznek. És ez nem az ő hibájuk - nagyon is a miénk!
Problémák - ahogy én látom őket:

A "szegény kisfiam/kislányom" faktor

Sajnáljuk a gyerekeinket. Rendszeresen. Szegénynek fel kell kelnie, szegénynek iskolában kell sínylődnie, szegénynek tanulnia kell, szegénynek házi feladata van, szegénynek unalmas tárgyai vannak, szegény leterhelt és szegénynek nem mókából és kacagásból áll a teljes élete. Először is javasolnám, hogy amennyiben a gyerek ép és egészséges kezdjünk el felhagyni az állandó sajnálatával és megkímélésével, mert az élettől nem gombnyomásra fogja megkapni a dolgokat. Sőt! Ahogy az iskolarendszerbe bekerül, a gyereknek nyilván el kell kezdenie belenőni abba a világba, amiben felnőttként majd évtizedeken át helyt kell állnia (ha elvégzem a munkám, megbecsülnek és megkapom a fizetésem, ha nem, hát kirúgnak előbb-utóbb). A szülőnek nem az a dolga, hogy ellensúlyozza az iskola "kemény-rideg", teljesítményen alapuló rendszerét (ugye, ha kisfiam figyelt az órán és megtanulta a leckét, akkor jó esetben jó jegyet kap, ha konkréten nem érdekelte, hogy mi folyik az órán körülötte és nem tanult, hát nem kap jó jegyet), és mint ellenpólus kímélje a gyereket otthon minden elvégzendő feladattól és egy személyben szórakoztató centrumként üzemeltesse a családi életet, ami persze a gyerek körül forog, "ofkorsz".

Szóval, amit itt sugallni szeretnék, hagyjunk fel azzal, hogy felmentjük a gyereket. Nem kell, és szerintem nem is szabad. Ha megértetjük vele, hogy neki mi a dolga a hétköznapokon, és azt ő igyekszik elvégezni, akkor jöhet a jól megérdemelt móka és kacagás. De csak akkor! (Nem világmegváltás: iskolába járni és megtanulni, amit meg kell, mi is tudtuk ezt csinálni anno, akkor a saját gyerekünk miért ne lenne rá képes?)

És itt jön be a második hibafaktor: kedves anyu és apu, legyetek következetesek!

Igen, olyan könnyű mondani. Tudom, néha pokoli nehéz, de nem csak a szülői szív engedékenysége miatt, hanem (és itt van a kutya elásva) a következetesség (vagy nevezhetjük akár igazságos szigornak is) kitartó embert kíván. Tehát például két app nyomkodása közben, amikor a gyerek bepróbálkozik valamivel, és a mi figyelmünk inkább a messenger csevejnél marad, nem megy a dolog. A következetes nevelés, teljes figyelmet és nem rest szülőt kíván. Ez van, ilyen pofon egyszerű és egyben marha nehéz. Az pedig, szerintem nem is kérdés, hogy a következetesség igenis kell a gyereknek, mert a határok lefektetése, biztonságérzetet ad a fiatal kis lelküknek, hogy tudják merre és meddig lehet elmenni, hogy nem a gyerek felelősségére bízzuk, hogy kapásból tudja mi a jó és mi nem. Ha nem vagyunk következetesek, akkor magára hagyjuk a gyereket, és később hiába kérjük számon rajta, hogy miért nem cselekedtél helyesen.

Alacsonyan rezgő léc

Avagy alacsonyak az elvárásaink gyerekeinkkel szemben. Miért mondom? Mert ez így van. Hogy mi miatt? Talán túlterheltek vagyunk, talán nincs türelmünk, de az biztos, hogy a neveletlen gyerek pont ezt tükrözi. Amikor a gyerek rosszul viselkedik (otthon vagy éppen plénum előtt) és elintézzük egy laza vállrándítással, mondván, hát gyerek és a gyerekek ilyenek. Nos, a rossz hír az: nem, nem ilyenek. A gyerekek sokkal többre képesek, mint ahogy azt a szülők általában elvárják tőlük, s ez éppúgy érvényes az elvárt viselkedésre, az idősek tiszteletére, a házimunkára, a nagylelkűségre vagy az önkontrollra. Az egyetlen, amiért nem viselkednek illendően, az az, hogy nem mutatták meg nekik, miként kell azt csinálni! Ez ilyen egyszerű. Rakd magasabbra a lécet, és a gyermek felnő a feladathoz.

A gyerekem "tökéletes" faktor

Régebben a társadalom családon kívüli résztvevői, mint például a boltos, a buszvezető, a tanár vagy az újságárus néha rászólt a gyerekre, ha az valamit illetlenül csinált (pl. rumlit a boltban, vagy rohangált a buszon). Lett belőle balhé? Nem, mert anya/apa tudta, hogy segítenek neki és a gyerek érdekében figyelnek/figyelmeztetnek. Ma viszont a mi szent és sérthetetlen csemeténk tökéletes. Mert annak akarjuk látni, és ezt persze erősítjük is benne. Nos, nem az. Egyáltalán nem tökéletes (de ettől még értékes). Sajnos minél inkább erősítjük benne a tökéletesség és különlegesség faktort (általában érdemtelenül), annál inkább - a benne lakozó nagyszerű személyiség helyett- egy majmocskát nevelünk belőle, akit a környezet bizony annak lát ami: egy elkényeztetett, kellemetlen kölöknek. A másik, a "csak nekem van jogom a gyerekemre rászólni magatartás" sem kifizetődő. Ha igazságos a kritika csemeténkkel szemben, fogadjuk, és a gyerekkel is fogadtassuk el. Így felnőtt korában, ha építő kritika éri, a sértődékeny, mindent jobban tudó ember helyett, igazi csapatjátékos is válhat még belőle.

Jajj, csak nehogy hisztizni kezdjen - a félelem faktor

Hát, kérem, miért ne? Hadd hisztizzen, ha nem úgy történik valami, ahogy ő akarja. Boruljon ki. És akkor mi van? Nem kell megkímélni és a kedvére tenni mindenben, mert azt hisszük, hogy így megóvhatjuk a békés közeget. Nem lehet, nem szabad félni a gyerektől. Meg kell hogy tanulja a nem szó jelentését is, higgyétek el, a legjobb, ha ez még gyerekkorban megtörténik. Tipikus nálunk, amikor a nagyi kérdezi, hogy mit csináljon imádott unokájának ebédre. A gyerek kinyögi (nagy nehezen, szinte szívességet téve ezzel), az amúgy isteni fogás (vagy gyakran fogások) elkészülnek és amikor az asztalon a gyerekem előtt hever, kitalálja, hogy mégse ez kell neki. A nagyi már ugrana, de nekem kinyílik a bicska a zsebemben, és felülírom a helyzetet: ezt kérted gyerek, ezt kaptad, ezt kell megenned. Pont! Pici hisztipiszti, de nem enyhülök, a végén még ízlik is neki. Szóval ne félj a gyerekedtől. És ne vállalj pluszmunkát, csak azért, hogy a gyerek kedvében járj - s ami még fontosabb, gondolj arra, mit tanítasz neki azzal, hogy a kénye-kedve szerint ugrálsz a hisztijétől való félelmedben.

Ahogy azt az elején már említettem, tartok attól, hogy "agyonkíméljük" a gyerekeinket és túlmisztifikáljuk az "óvjuk a széltől is" jelenségét. Ugyanakkor gyakran az is megesik, hogy egyszerűen nem neveljük őket, mert mi magunk vagyunk túlterhelve. Szóval a végletek között csapongunk, de nincs kitartó koncepciónk, és ami a legfontosabb: nincs valós figyelem a gyerek felé, és gyakran a szülők egymás felé sem tanúsítanak kellő odafigyelést. Mindezek olyan felnőtteket teremtenek majd, akikre -ha idegenként ismernénk meg őket-, azt mondanánk, hogy önző, érzéketlen, egocentrikus és türelmetlen. Persze nagy ívből elkerülnénk az ilyen fazont, ugye? Akkor a saját utódunkból miért nevelnénk ilyet? Miért gondoljuk azt, hogy a problémás helyzetektől való megkímélés segít a gyereknek? Miért lenne jobb huszonéves felnőttként szembesülni azzal a problémával, vagy konfliktussal először, amit már tinikorban az ember megugorhatott volna? Miért hisszük, hogy a "szegény gyerek" feladatoktól, helyzetektől való megkímélése majd boldog felnőttet eredményez? Mikor kezdtük el azt gondolni, hogy tökéletes csemeténknek mindig mindenből a legjobb jár, feltétel nélkül? És miért gondoljuk, hogy teljesítmény nélkül a gyerekünk majd sikeres lehet?

Ezért kérlek: merj többet elvárni! Merj nagyobbat kérni! Valós legyen a figyelmed, és vedd észre, ha őszinte veled, ahogyan azt is, amikor visszaél egy helyzettel! Oszd meg a gyerekeddel a küzdelmeidet! Adj kevesebbet, hogy amit kap, mindig megbecsülje!

Hagyd küzdeni a gyerekedet!
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
.Te mit írnál a lapra?....
  2018-02-02 15:31:28, péntek
 
  .Te mit írnál a lapra?....

" Egy napon azt kérte az osztálytól a tanárnő, hogy minden osztálytársuk nevét írják föl egy lapra úgy, hogy a nevek mellett maradjon egy kis üres hely.
Gondolják meg, mi a legjobb, amit mondani tudnak a társaikról, és azt írják a nevek mellé. Egy teljes órába telt, mire mindenki elkészült és mielőtt elhagyták az osztálytermet, a lapot átadták a tanárnőnek.
Hétvégén a tanárnő minden diák nevét fölírta egy papírlapra és mellé a kedves megjegyzéseket, amelyeket a tanulótársak írtak róla.
Hétfőn minden tanuló megkapta a listáját. Már kis idő múlva mindegyik nevetett. "Tényleg?" - hallatszott a suttogás. "Nem is tudtam, hogy én valakinek is jelentek valamit!" - és "Nem tudtam, hogy a többiek ennyire kedvelnek" -szóltak a megjegyzések.
Ezután senki nem emlegette többé a listát. A tanárnő nem tudta, hogy a diákok egymás közt, vagy esetleg a szüleikkel beszéltek-e róla, de nem is törődött vele.
A feladat elérte a célját. A tanulók elégedettek voltak magukkal és a társaikkal.
Néhány évvel később az egyik fiú elesett Vietnamban, és a tanárnő elment a tanítványa temetésére.
A templomot megtöltötte a sok barát.
Egyik a másik után - akik szerették vagy ismerték a fiatalembert - odamentek a koporsóhoz, és lerótták utolsó kegyeletüket.
A tanárnő a sor végén lépett oda és imádkozott a koporsó mellett. Ahogyan ott állt, az egyik koporsóvivő katona megszólította: " Ön a matematika tanárnője volt Mark-nak?" Ő igent bólintott. Erre a fiú azt mondta: "Mark nagyon gyakran beszélt magáról." A temetés után összegyűltek Mark régi osztálytársai. Mark szülei is ott voltak és szemmel láthatóan alig várták, hogy beszélhessenek a tanárnővel.
" Valamit szeretnénk mutatni " - mondta az apa és előhúzott egy pénztárcát a zsebéből. " Ezt találták, amikor a fiunk elesett. Úgy gondoltuk, Ön meg fogja ismerni."
A pénztárcából előhúzott egy erősen gyűrött lapot, amelyet nyilván összeragasztottak, sokszor összehajtogattak és széthajtottak már.
A tanárnő - anélkül, hogy odanézett volna - tudta, hogy ez egyike volt azoknak a lapoknak, amelyeken a kedves tulajdonságok álltak, amelyeket az osztálytársak írtak Markról.
" Nagyon szeretnénk Önnek megköszönni, hogy ezt a feladatot adta az osztálynak " - mondta Mark anyja. " Amint látja, Mark nagyon megbecsülte."
A többi régi tanítvány is összegyűlt a tanárnő körül.
Charlie elmosolyodott és azt mondta: " Nekem is megvan még a listám. Az íróasztalom felső fiókjában őrzöm."
Chuck felesége, pedig így szólt: " Chuck megkért, hogy a listát ragasszam be az esküvői albumba." "Az enyém is megvan még " - mondta Marily. " A naplómban tartom".
Ekkor Vicki egy másik osztálytársuk, a zsebnaptárát vette elő, és megmutatta a használattól megkopott és foszladozó listát a többieknek.
" Mindig magamnál hordom' - mondta Vicki, és hozzátette: Meg vagyok győződve, hogy mindnyájan megőriztük azt a listát."

" .......Embertársainkkal való együttélésünkben gyakran elfeledkezünk arról, hogy minden élet véget ér egy napon, és senki sem tudja mikor jön el ez a nap. Ezért kellene megmondanunk azoknak az embereknek, akiket szeretünk, és akikért aggódunk, hogy fontosak a számunkra. Addig kell ezt megmondani, amíg nem késő. "
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Tallóztam
  2018-01-20 19:55:44, szombat
 
 
Emberek, akiktől könnyen hányingered lehet

Nemcsak az ételek között van olyan, amit nem vesz be a gyomrunk; bizonyos emberi jellemvonások is kiválthatnak hányingert abból, akit egyenességre és őszinteségre neveltek. Mert aki életének minden megpróbáltatása, minden kihívása és negatív hatása ellenére megőrizte a gerincét, az sokszor nem tud mit kezdeni ugyanúgy két lábon járó, ám gerinccel nem rendelkező társaival. Azokkal, akik a szemébe vigyorognak, a háta mögött viszont vicsorognak. A képmutatókkal.
Tudod, mit szeretek abban, ha valaki nyíltan utál engem? A letisztult egyszerűséget, amivel a kapcsolatunk a helyére kerül, és ott is marad: a kukában. Nincs kérdés, nincs találgatás, nincs áskálódás, nincs manipuláció. Őszintén kifejezi az érzéseit, és ha nem vagyunk egymással kompatibilisek, akkor a kapcsolatunk le is zárul békében. Részemről mindenképpen békében, ő pedig ha cipelni kívánja a terhét, akkor cipeli tovább egymaga.
Ezért van az, hogy még a nyíltan gyűlölködőket is jobban tisztelem, mint azokat, akik látszat életet élnek. Pedig ennek a kategóriának is akad szép számmal képviselője.
Belülről rohadó mintapolgárok
Vannak ezek a ,,jó emberek" mindenfelé - valószínűleg a Te életedben is bőven akadnak -, akik baromira megfelelnek minden társadalmi elvárásnak: gondos szülők vagy erkölcsös fiatalok, rendesen végzik a dolgukat, és igazán nem lehet senkinek sem oka arra, hogy bármiért is megszólja őket. Legalábbis a kép, amit mutatnak magukról, az ilyen.
A valóság azonban ennél összetettebb. Hiába teszik ugyanis a szépet akkor, ha érdekük épp úgy kívánja, mert amint a szélirány változik, már egészen más ,,értékrendet" képviselnek. Hiába kedvesek veled szemtől szemben, mert amint megfordulsz, már nem tudhatod, hogy mire számíts tőlük. Hiába vallják magukat a társadalom becsületes mintapolgárainak, mert a sumákolás, az áskálódás és a képmutatás mindennapi eszköztáruk elengedhetetlen elemei. És hiába mutatják magukat kifelé boldognak, belül mélyen nagy üresség tátong a lelkükben.
Barátok, akik gondolnak rád, ha épp kellesz nekik, de nagy ívben leszarnak, amikor neked lenne szükséged rájuk. Összeszokott társaságok, amiket semmi más nem tart össze, mint jelentéktelen eseményeknek és mások életének kibeszélése. Párok, akik kifelé példaértékű kapcsolatot mutatnak, miközben csalják egymást, és a másik szemébe hazudnak. Családtagok, akik egymást nyírják pénz, örökség vagy más közös ügy miatt, aztán mosolyogva összeülnek az ünnepi asztal köré, hogy bájosan elcsevegjenek, majd másnap ugyanúgy folytatják az aknamunkát egymás ellen. Munkatársak, akik fals mosollyal üdvözlik egymást nap mint nap, miközben azon ügyködnek, hogyan túrhatnák ki a másikat.
Emberek, akik viselkedésükkel hányingert keltenek - mégsem ezért olyan veszélyesek.
Az idegrendszered lassú halála
Jó érzésű emberként teljesen természetes, ha nem veszi be a gyomrod mások egy-egy gusztustalan megnyilvánulását. De míg látszólag a hányinger és a belőled időnként előtörő bosszúság jelentik a legnagyobb gondot, amit ezek az emberek okoznak számodra, valójában sokkal súlyosabb a kár, amit elszenvedsz - csak azért nem tűnik fel, mert ezt rövidtávon nem érzékeled, később pedig lehet, hogy már nem tudod összekapcsolni szenvedésedet annak valódi okával.
Tudod, mi a legveszélyesebb abban, ha alattomos, képmutató emberek vannak tartósan a környezetedben? Az, hogy megszokod. Ez válik a valóságoddá, és alkalmazkodsz. Abban pedig egész jók vagyunk, mi emberek: idővel alapállapottá tud válni számunkra az, ami újonnan teljesen természetellenes volt. Gondolj csak bele, milyen hamar meg tudod szokni a bűzt, ha tartósan egy WC-ben ücsörögsz, vagy milyen gyorsan reagál a tested a hidegre, a túlhevültségre, a vírusfertőzésre, vagy akár egy egyszerű fáradtságra.
Ugyanígy hozzá lehet szokni egy képmutató élethez is. Boldog nem leszel tőle, viszont beletörődsz, hogy ez van: vívod a saját kis harcaidat, örülsz az apró sikereidnek (ami sokszor csak annyi, hogy épp nem Te vagy a mocskolódás célpontja), és siratod a kudarcaidat. Reménykedsz, amikor jót kapsz (mert ez is előfordulhat néha), aztán visszasüllyedsz, amikor újra Téged dobálnak.
Így válnak a saját moslékukban ücsörgők veszélyesebbé, mint a nyíltan támadó ellenségek. Mert ezek az emberek szép lassan mérgezik meg a lelkedet - és az egész életedet. Egy olyan szubkultúrába rángatnak bele, ahol nem az emberi értékek jelentik az összetartó erőt, hanem a közös ellenség kibeszélése és kicsinálása. Egészen addig, amíg egyszer a közös ellenség szerepét Te kapod meg.
Még hosszú évekkel ezelőtt volt egy nagyjából egy évig tartó időszak az életemben, amikor mindennapos fejfájással küzdöttem. Nem előjött újra és újra, ahogy sokaknak szokott, hanem folyamatosan fennállt, és gyakorlatilag nem volt olyan pillanat, hogy ne éreztem volna. Egy nagyon erős migrénes fejfájással kezdődött - egy intenzív, nyílt támadással (ami persze a saját támadásom volt önmagam ellen), amit nehéz volt ugyan átvészelni, de viszonylag hamar vége lett. Az igazi harc viszont csak ezután kezdődött.
Fennmaradt ugyanis egy már nem olyan erős, de folyamatosan feszítő fájdalom a fejemben, és hiába teltek el napok, hetek, aztán hónapok, a helyzet picit sem lett jobb. Ellenben egy idő után eljutottam arra a pontra, hogy már a folyamatos fejfájás vált a valóságommá, és el sem tudtam képzelni, milyen lehet az élet nélküle.
Kezdtem elveszíteni a hitemet. Kezdtem beletörődni abba, hogy nekem már így kell leélnem az életemet. Folyamatosan feszítő fájdalommal a fejemben, ami hol enyhébb, hol erősebb, de mindig jelen van. Hiába erőlködöm, nem tudok megszabadulni tőle; ellehetetleníti a hatékony munkavégzést, a boldog pillanatok teljes megélését, de még a pihenést és a regenerációt is. Egy újabb fejfájásos nap telik el, majd egy újabb hétnek lesz vége, és már nem tudok haladni az életemben, csak vánszorgok.
Ilyen hatással van az életedre a képmutató emberek közelsége is. Túl nagy kárt nem feltétlenül okoznak egy-egy akciójukkal, de a veszélyük pont abban rejlik, hogy mint egy parazita, folyamatosan szívják a véredet. Körülfolynak Téged a mérgező gondolataikkal, a kicsinyes játszmáikkal, a panaszkodásaikkal, az álszent megnyilvánulásaikkal és az én-központú életszemléletükkel, és mire észbe kapsz, már fürdesz velük a mocsárban.
Nem biztos, hogy átveszed tőlük ezt az értékrendet, mert ha elég erős a személyiséged, és nem hagyod, hogy visszafejlődjön a gerinced, akkor meg tudod őrizni emberi értékeidet. Csak tudod, ettől még a mocsárban vagy Te is. Ettől még nem tudod felhőtlenül élvezni az életedet, és nem tudsz hatékonyan haladni a céljaid felé sem, mert az energiád jelentős része arra megy el, hogy elviseld a környezetedet, és hogy ne húzzanak le magukkal egyre mélyebbre.
Ezért nagyon fontos az, hogy milyen emberek közt éled le az életedet. Mert a virágot is locsolhatod lelkesen, de ha nem jó a talaj, akkor nem fog fejlődni benne. És hosszútávon a túlélése is kérdéses.
A gyökérség gyökerei
Mindezek után teljesen jogosan merülhet fel benned a kérdés, hogy mégis hogyan történik ez? Hogyan válik valaki ilyen kicsinyes, mások életén csámcsogó, kifelé példás jellemet mutató, belül azonban a saját moslékában ücsörgő, torzult személyiségű emberré, aki szemtől szemben teszi neked a szépet, de ha megfordulsz, már Te vagy a célpontja? Magyarul hogyan válhat valaki ekkora gyökérré annak ellenére, hogy látszólag hasonló életet él, mint gerinces társai?
A rövid válasz ennyi: úgy, hogy csak látszólag él hasonló életet. Csak látszólag kapott hasonló értékrendet, és az is csak látszat, hogy minden őt ért negatív hatást jól feldolgozott. Valójában az ilyen emberek súlyos lelki terhet cipelnek. Belül mélyen ők is érzik, hogy mind evolúciós, mind társadalmi szempontból jelentéktelen életet élnek - hacsak nem zárkóztak be annyira, hogy nem találkoztak még egyetlen őszinte, másokon nem csámcsogó, saját céljai felé haladó emberrel sem. Ez azonban a 21. században már nehezen elképzelhető, hiszen a társadalmon belüli hatékony információáramlásnak köszönhetően mindannyiunkat érnek a negatív impulzusok mellett pozitívak is szép számmal. Ha valakiről ezek lepattannak, az már a személyes döntésének az eredménye.
De több oka is van annak, hogy egy legalább minimális intelligenciával rendelkező emberi lény így tesz. Az első és legfontosabb az, hogy ilyenné nevelték őt. Vagy úgy, hogy szülei közvetlenül a képmutató, sunyi jellemvonásokat adták át neki, vagy pedig úgy, hogy a szülők erős megfelelési kényszerben szenvedtek, ezért saját és gyermekük érdekeit háttérbe szorítva egy másoknak tetsző, folyamatosan az aktuális szélirány szerint lavírozó, frusztrált életet éltek - és tudatosan vagy tudat alatt erre kényszerítették gyermeküket is.
Így válik a gyermek maga is egy frusztrált felnőtté, aki mások életén csámcsog, kihasználja a környezetét, és saját értékét úgy próbálja bizonygatni, hogy mindenkit, aki jobb nála valamiben, megpróbál maga alá húzni - ahelyett, hogy ő maga fejlődne és felemelkedne. Kerüli a nyílt konfliktusokat, de amint valakinek már nem az arcát, hanem a hátát látja, áskálódásainak célpontjává teszi.
A másik oka a gerinctelen életvitelnek az, hogy az ilyen embereknek többnyire rendkívül tartalmatlan az élete. Nincsen eléggé fontos céljuk, túlságosan jelentéktelen életet élnek, ezért foglalkoznak másokéval. Nem köti le őket az, hogy önmagukat fejlesztve eljussanak valahová, ezért bárki mást, aki mellettük elhalad, megpróbálnak visszarántani. Az a legnagyobb szórakozásuk, hogy a saját kis moslékukból milyen golyót gyúrjanak, amivel embertársaikat megdobálhatják.
Azonban fontos, hogy megértsd: nem eredendően gonosz ember az ilyen, hanem gyenge. Gyenge, mert gyengévé nevelték, később pedig ő maga nem tudott változtatni ezen. Vagy azért, mert nem volt megfelelő eszköztára hozzá, vagy azért, mert nem akart. És ha nem akar, akkor nem is fog változtatni soha. Pedig ha azt a rengeteg energiát, amit látszat-életének fenntartására szán, önmaga fejlesztésébe fektetné, akkor élhetne ő is minőségi, másokon nem keresztülgyalogoló, saját céljai felé haladó, teljes életet. De ha máshogy dönt, akkor Te ez ellen semmit nem tehetsz.
Ne várd, hogy őszintén bármit is megbeszélhetsz az ilyen emberrel. Egyetértően bólogat majd neked, vagy sértődötten távozik, de elgondolkodni jó eséllyel nem fog. Vannak persze kivételek. Nem sokan, de vannak. Előfordul, hogy valaki, aki korábban gerinctelen életformában működött, egy súlyos tragédia vagy egy hosszú önfejlesztési folyamat eredményeként hajlandó tükörbe nézni, de az emberek jelentős része ezt élete végéig nem teszi meg. Mindenkinek érdemes megadnod rá az esélyt, azonban ha nincsen jele a változásnak, akkor jó eséllyel teljesen fölösleges várnod rá. Jobban teszed, ha továbblépsz.
Embernek maradni
Ha lehúzó, mások életén csámcsogó, irigy, áskálódó emberek vesznek körül - vagy akár csak egy ilyen is van a közvetlen családi, baráti vagy munkahelyi környezetedben -, akkor szép feladatot kaptál az élettől. Mert nem kell, hogy tragédia legyen ez számodra; lehet egyszerűen egy megoldandó feladat is. A megoldás pedig általában az, hogy a saját lelki békéd érdekében elengeded az ilyen embert. Nem számít, milyen közel áll hozzád, mert ha úgy dönt, hogy a mocsárban dagonyázik tovább, akkor csak úgy lehetnél jó fej a szemében, ha Te is bent ragadnál vele. Ennek viszont pontosan tudod, hogy mi az ára...
Ha mégis ilyen környezetben vagy kénytelen élni átmenetileg, akkor próbáld kialakítani benne a saját mikrokörnyezetedet, ahová nem engeded be a pusztítást, amit a körülötted lévők okoznak. Olyan ez, mint amikor víz és pokróc nélkül nézed az erdőtüzet: eloltani nem tudod, ezért a legtöbb, amit tehetsz, az az, hogy nem táplálod. Ha már ott vagy, akkor legalább ne égesd meg magad.
Amikor újabb gerinctelen megnyilvánulást tapasztalsz, próbálj kimaradni belőle: válts témát, hagyd el a helyszínt, vagy ha ezt nem tudod épp megtenni, akkor kösd le az agyadat valami egészen más dologgal. Idézd fel a kedvenc versedet, gondolkozz a céljaidon, vagy keresd meg, hogy mit tudsz tanulni gerinctelen embertársadtól.
Mert tanulni mindenkitől lehet. Van, akitől azt, hogy mit ne tegyél, vagy éppen azt, hogy hogyan tudsz megfelelően reagálni, amikor épp rád önti a saját szemetét. Hosszútávon azonban jobb, ha nem ragadsz bele egy ilyen környezetbe. Annál sokkal értékesebb és rövidebb az életed, mintsem hogy fölösleges szardobálásra pazarold el. Vannak céljaid, vannak álmaid, vannak vágyaid, és van egy saját elképzelésed arról, hogy mit szeretnél kihozni abból a rövid időből, amit itt töltesz. Hozd ki belőle a legtöbbet.
És ne feledd: ami annak látszik, ami, az nagyon gyakran az is, ami. Úgyhogy ha már mások hazudnak neked, legalább Te ne hazudj Önmagadnak.
Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Segíts eljuttatni hozzájuk is!
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Tallóztam
  2018-01-19 22:28:01, péntek
 
  Ezzel a kemény mondattal üzent Pécsi Ildikó

Ezt mindenki érteni fogja.

Sem Pécsi Ildikó, sem Pártos Csilla nem tudták megkönnyebbülve kezdeni az új évet. Az évek óta húzódó jogi procedúra neheze még hátravan. Egyikőjük sem enged követeléséből, addig folytatják a pereskedést, míg a bíróság jogerős határozatot nem hoz.

Sokan kíváncsiak arra, hogy valaha lehet-e még békülés anyós és volt menye között, hiszen egykor imádták egymást és büszkén szerepeltek együtt. Nem szívesen nyilatkoznak az ügyről, de Csilla szavaiból azt lehetett kivenni, ha úgy alakulna a helyzet, békülne is egykori anyósával és volt családjával. Az ünnepek alatt Csilla úgy érezte, az ajtaja mindenki előtt nyitva áll. Nagyon pozitívan tekint a jövőbe, és élete legnehezebb pillanataiban sem adja fel a harcot, mindig megtalálja a megoldást, hogy túlélje a nehéz helyzeteket. Spirituális beállítottságú, hisz abban, hogy egyszer minden jóra fordul.

Csilla elmesélte egy ismerősének, az fáj neki, hogy miután fia édesapja elhagyta a családját más nőért, a nagyszülők falat emeltek maguk köré és megszakadt a kapcsolatuk az unokájukkal is. Ám a Kossuth-díjas színésznő úgy érzi, az unokája tehet mindenről: feléjük sem nézett már vagy öt éve. De ennél jóval nagyobb a lelki fájdalma: úgy érzi, sem az unokájával, sem a volt menyével nem ülne már le egy asztalhoz.

- A kapcsolat megromlása visszafordíthatatlan a mi életünkben, erről már beszélni sem akarok. Nagyon sok valótlanságot állított rólam ez a nő (mert menyemnek nem nevezem), és sokszor megbántott. Nem foglalkozom már a sok sérelemmel, hogy ki mit gondol rólam különböző cikkek alapján, csak az számít, hogy a közvetlen környezetem tudja az igazságot, hogy nem vagyok én gonosz nagymama, aki ellehetetleníti az ő életüket. Már nem érdekel, hogyan élik a mindennapjaikat, de soha nem nehezíteném meg a helyzetüket, csupán ragaszkodom ahhoz, ami az enyém. Már nem léteznek az életemben.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
A rák
  2018-01-03 11:13:00, szerda
 
  A rák nagyon gyakori betegség napjainkban - a statisztikák szerint 3-ból 1 ember élete egy bizonyos pontján megkapja. Azonban sokak számára, akik egészséges életmódot folytatnak, továbbra is megválaszolatlan a kérdés: Hogyhogy én?

Dr. Vishal Rao, onkológus és fej- és nyaki sebésznek dolga volt egy beteggel, aki nem dohányzott, nem ivott, egészségesen táplálkozott és mégis diagnosztizálták nála rákot. Egy olyan beteg, aki olyan egészségesen élt, amennyire csak lehet, mégis felütötte a fejét a hiba a rendszerben. Amikor a páciens megkérdezte az orvost, hogy “miért én?", az egy pillanatig szótlan maradt. Dr. Rao azonban megemlítette, hogy a halálos rákkeltő anyagok nem csak a dohánytermékekben vannak jelen. Sok olyan tényező van jelen az életünkben, ami szintén rákhoz vezethet.

Rovarirtók

A földművelők számára, a peszticidek elengedhetetlenek, mivel ezek védik a növényeket a kártevő rovaroktól. De mindig fennáll a kockázata a peszticid mérgezésének, sőt a rák kialakulásának. Természetesen nem az a megoldás, hogy ezentúl kerüljük a gyümölcsöket és a zöldségeket, hanem inkább az organikus termékek irányába kellene elindulnunk.

Tartósítószerek

A tartósítószereket hosszú ideig biztonságosnak és ehetőnek tartották. Néhány tartósító, mint a só, a cukor és a növényi olaj, nem tűnik olyan ártalmasnak igaz? Nemcsak tartósítják az élelmiszert, hanem tápanyagot biztosítanak a szervezetnek, ha szükséges mennyiségben fogyasztják őket.

Azonban a gyorsan fejlődő technológiával a vállalatok áttértek a szintetikus konzerválószerekre, amelyek hosszú ideig tartósítják és védik az élelmiszereket a romlástól. Azonban azt nem jelenti, hogy biztonságban is tartja azokat, mivel ezek az új szerek károsítanak minket. Tanulmányok szerint a szintetikus élelmiszer-tartósítószerek, mint a nátrium-benzoát és a nátrium-nitrit, gyomorrákot okozhatnak.

Szennyezőanyagok

Egy másik megtévesztő vegyi anyag, amely a fogyasztható élelmiszerekre vonatkozik, az élelmiszer-színezékek. A természetes élelmiszer-színezékek, mint például a tiszta répa / gránátalma, a sárgarépalé, a spenótpor, a petrezselyemlé, a kurkuma, az áfonyalé és a kakaópor, ártalmatlanok. De mivel az eltarthatóságuk alacsony, alig használják őket.

Az élelmiszeripar olyan színezékeket kezdett használni, amelyeket krétaporból, fűrészporból, nem megengedett színezékekből, kőszénkátrányokból állítanak elő. A vállalatok emellett szintetikus élelmiszer színezékeket is használnak, mint, még akkor is, ha tudják, hogy hosszú távú egészségügyi problémákat okoznak.

Higiénia

Mindannyian szeretjük az utcán árusított ételeket. Akár ízletes hot dogról, friss sült krumpliról vagy ízletes hamburgerről van szó, élvezzük a hangulatot. Vannak azonban olyan egészségügyi kockázatok, amelyek az utcai árusoktól származnak, mint például a közlekedésből származó szennyező anyagok és a levegő szennyezettsége.

Érésgyorsítók

Amint azt már korábban említettük, hosszú időn keresztül nem tudjuk megőrizni zöldségeket és gyümölcsüket. Tehát amikor betakarítják őket, érlelő anyagokkal, például kalcium-karbiddal és etilénnel kezelik. Mi pedig tudatlanul fogyasztjuk ezeket, csökkentve a várható élettartamunkat.

Tehát most, hogy ismered az úgynevezett “egészséges ételek" veszélyeit, felteheted a kérdést, hogy “hogyan jutottunk el erre a pontra?" Nos, ez egyszerű, az emberiség mindenhol azonnali szolgáltatást igényel. Függetlenül attól, hogy kávé vagy hamburger, azonnali kiszolgálásra van szükség. Az élelmiszeriparnak meg kellett találnia a módját, hogy ezt az igényt kielégítse. Ehhez meg kellett találni a módját, hogy meghosszabbítsa a tárolt termékek élettartamát.

Ha Te is hasznosnak találtad ezt a cikket, oszd meg az ismerőseiddel, hogy ők is tájékozódjanak az élelmiszerek lehetséges veszélyeiről.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Tallóztam
  2017-12-27 03:44:07, szerda
 
 


1. Gránátalma

A gránátalma antioxidánsokban gazdag, így például egy pohár gránátalmalé elfogyasztása hozzájárul a szabad gyökök, és a rossz koleszterin visszaszorításához - állítja egy amerikai tanulmány. Egy másik kutatás szerint a gránátalmalé fogyasztása fokozza a vérkeringést a szívben, így segít olyan esetekben, amikor a szív oxigénellátása nehézkesebb egy elzáródott artériának köszönhetően.

2. Sötétzöld levelű zöldségek

Az ilyen zöldségek, mint például a spenót, sóska, vagy a kelkáposzta éppen télen növekednek. Ezek a növények gazdagok A-, C- és K-vitaminban, így segítik az immunrendszert és a bőr egészségét, de például a mustárfű és az endíviasaláta gazdag folsavforrás, melynek fogyasztása a nők terhessége alatt fontos.

3. Citrusfélék

A citrom, lime, narancs és grépfrút a télen fogyasztott gyümölcsök közé tartoznak. Nagy mennyiségben tartalmaznak C-vitamint és flavonoidokat, utóbbi esetén is hesperidin-ből a legtöbbet, amely növeli a jó, és csökkenti a rossz koleszterin-, és triglicerid-szintet a szervezetben.



4. Burgonya

Szegény" burgonyát néha a rizs és a fehér kenyér nem kívánatos fogyasztási csoportjában emlegetik, pedig számos egészséges tápanyagot tartalmaz. Kiváló forrása a C-, és B6-vitaminoknak, de folsavat és nagy számban rostot is tartalmaz. A vörös burgonya ezeken kívül anthocyanin-ban is gazdag: ez egy antioxidáns, mely a daganat és szívbetegségek kockázatát csökkenti.

5. Sütőtök

Amellett, hogy a sütőtök kalóriában szegény, A-, és C-vitaminban gazdag, de megtalálható benne a B6- és K-vitamin, valamint kálium és folsav is.



Link
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Tallóztam
  2017-12-26 06:01:05, kedd
 
 
Az a másodperc!

Az a másodperc, amikor igazán szeretünk, életünk egyetlen valóságos pillanata. A többi nem az. A többi boldogtalan varázslat. Ôrület. Teli félelemmel és szomjúsággal. Mi persze éppen fordítva gondoljuk. Mi azt hisszük, hogy az a "valóság", amikor egyedül, kővé dermedt, magányos lélekkel élünk. Valóság a hétköznap, a közöny, az egoizmus, az én, az enyém, a pénzkereset. Valóság a tévé, a robot, a rohanás, a vásárlás, az aszfalt, a "senkihez sincs közöm" életérzése. És a szerelemről véljük, hogy káprázat, mámor. Amikor valóban szeretünk, mondják ránk az emberek, hogy "Te el vagy varázsolva, öregem! Te megőrültél!" - miközben egy tévedhetetlen hang lelkünk mélyéről azt mondja: "Itt akarok maradni, mert mindig ide vágytam! Itt akarok élni, örökké!" Amikor szeretjük egymást: kijózanodunk. Felébredünk. Életünk valóságos állapota az, amikor szeretünk. Ezt a csodát rendszerint akkor érjük el, amikor föladjuk a görcsös önvédelmünket, és elkezdünk egymásban, egymásért élni.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Tallóztam
  2017-12-21 11:21:03, csütörtök
 
 
A szaloncukorka

De ezúttal nem sikerült, a sztaniolpapír középen kettőbe hasadt. Talán azért, mert most nehezebb a kezem, de nemcsak az, mert ilyenkor, Karácsony táján az emlékeim a lelkemet is igen nehézzé teszik.

A Karácsony nemcsak egy ünnep, életünk része, olyan, mint egy égi király, akitől a gonosz földi kiskirályok félnek, és akitől a jók, a türelmesek, az igaz lelkűek jutalmukat várják, és minden Karácsony bebizonyította, hogy meg is kapták.

Én nem örvendek annak, hogy országom nagyobbik része a választottjaival az élen félt a Karácsonytól, mert édesanyám és mi gyermekek éppen ezért kellett simítgassuk a körmünk hátával minden Adventban a sztaniolpapírt, hogy minél jobban hasonlíthasson az igazihoz, a magyarországi szaloncukorkához. Csak a gonosz és a gonosz ember félhet a nagy igazságszolgáltatótól, a názáreti kis Jézustól, és a legnagyobb baj az, hogy az a nagy lopós éppen engemet, szülőföldemet, őseim sírját és a Karácsonyaimat lopta el.

Valamikor azt kívántam, hogy intézzék a felnőttek az ők dolgukat, és a Karácsonyt hagyják meg nekünk, gyermekeknek, hogy a kenyérbéllel töltött szaloncukorkának is örvendhessünk. De a zsarnokság griffmadara rászállt a gyermeki lélekre is, mert a hetedikes Ferkó az éjféli miséről hazafelé jövet már nem hitte el nekem, hogy a kis Jézus megszületett, ő azt mondta, hogy fogjam be a számat, hiszen a Jézuska már egy éves, mert igazából most egy éve született Karácsonykor.

De ez nem ártott meg az én örömömnek, mert úgy is tudtam, hogy a Jézuska most született meg a szomszéd falu zárdatemplomának jászolában és minden templomban, de még valahol délebbre is, ahol nem is hull a hó. Ez már azért is jó, mert már azon a szent éjszakán szakíthattam szaloncukrot a karácsonyfáról, még akkor is, ha az legtöbbször kenyérbeles volt, de az alma, a piros jonathán alma, az igazi volt.

Pedig szaloncukorkának való cukorrépát kapáltunk éppen eleget. De egy legfelsőbb szintű párthatározat következményeként nem csak a szaloncukorka gyártást, hanem forgalmazását is szigorú törvények tiltották, mert úgy ítélték meg, hogy a Karácsony a hangulatával és kellékeivel igen veszélyes a kigömbölyödött ország átmeneti formájára nézve. Kevesen merték kimondani, ha meggondolták is, hogy a Karácsony, az megmarad és a zsarnok veszni fog. Már akkor is a Karácsony Erdély szerte, tehát Székelyföldön is szent volt, mint István, mint Szent István, és mint annak országa, Magyarország.

A magyar történelem oktatás teljes hiánya mellett vagy éppen annak köszönhetően a Szent István-i Magyarországot lelkünkben őrizgettük, amely nem volt nagy, csak rendes, amilyen régebben volt, amilyen akkor még nem volt, de amilyen lenni fog. Megesett, hogy a félkilónyi szaloncukorkát az országba becsempészni próbáló személyektől elkobozták, és még az útlevelüket is visszavonták. Ennél is tovább mentek, még a gyermekek és lovak által annyira kedvelt kockacukrot is betiltották, mert Erdély szerte Karácsonyra azt kezdték csomagolni a sztaniolpapírba.

Az igazi, magyarországi szaloncukorka mégis megjelent a székelyföldi karácsonyfákon, még ha csak négy-öt darab is, mert az élelmesebbek már nyáron behozták, akkor nem figyeltek oda annyira a vámosok. A karácsonyfára fölrakott egy-néhány Magyarországról becsempészett igazi szaloncukor számomra felér egy nagy december 5-i igennel.

Akkor mi igen szépnek, mesebelien szépnek képzeltük azt az országot, ahol igazi, rendes magyarok élnek, templomba járhatnak, és ahol még a rádió és a televízió is magyarul beszél. Azt beszélték a faluban, hogy ott, abban az országban, Magyarországon csak minden második szaloncukorka van kenyérbélből, de olyan vélemények is voltak, hogy Budapesten egy karácsonyfán sincsen kenyérbeles szaloncukorka, mindenik igazi. Házszentelés után azt a kevés igazit is kibonthattuk, és meg is ehettük és még ki sem kaptunk érte, hogyha a szép színes sztaniolpapírt gondosan a körmünk hátával az asztal sarkán kisimítgattuk, hogy jövőben újra, természetesen kenyérbéllel megtölthessék.

Mert azt tudni lehetett, hogy a következő sok-sok Karácsony is kenyérbeles lesz, mert Ceausescu erős volt, pártolták őt az oroszok, az amerikaiak, a franciák, kínaiak és majdnem az egész világ és még az angol királynő is a rendkívüli érdemeiért lorddá ütötte őt, mint a Beatles-eket. Azóta is keresem, de nem találom a közös értéket a nagy együttes és a Ceausescu páros között.

Szervezkedni és erővel szembeállni a zsarnokkal reménytelen lett volna, mert a székelyföldi emberek tudták, hogy az '56-os magyar véráldozatot is úgy nézték a világ nagyhatalmai, mintha egy vastag üvegfallal elválasztott színházi páholyban ültek volna.

Ezért hát Háromszéken a sztaniolpapír simítgatás szakmai rangra emelkedett és mi gyermekek versenyeztünk, hogy ki tudja simábbra kisimítani. Még a tavaly is, úgy Karácsony előtt a karácsonyfadíszek között találtam egy kenyérbeles karácsonyfa cukorkát, amelyik talán abból a kenyérből volt megtöltve, amelyiket édesanyám 1965-ben sütött. Egy kísértés fogott el és megpróbáltam újra kisimítani a gyűrött sztaniolpapírt, mert emlékeztem, hogy ez a művelet valamikor nekem nagyon jól ment.

De ezúttal nem sikerült, a sztaniolpapír középen kettőbe hasadt. Talán azért, mert most nehezebb a kezem, de nemcsak az, mert ilyenkor, Karácsony táján az emlékeim a lelkemet is igen nehézzé teszik.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Történt egyszer
  2017-12-21 11:19:00, csütörtök
 
  Az év 365 napjára küldöm,minden kedves ismerősömnek!Magdi-Magdinéni.

Történt egyszer, hogy egy indián sétált egy nagy amerikai városban a nem indián barátjával. A New York-i Times Square környékén jártak.
Éppen csúcsidő volt, tehát sokan nyüzsögtek az utcákon. Az autósok nyomták a dudákat, a taxisok csikorogva fordultak be az utcasarkokon, a város zaja szinte süketítő volt.
Egyszer csak megszólalt az indián:
- Hallok egy tücsköt.
- Az nem lehet - mondta a barátja. Ekkora zajban hogy lehetne meghallani egy tücsköt?!
- Biztos vagyok benne, hallottam egy tücsköt!
- Ez őrültség! - mondta a barátja.
Az indián viszont egy kis ideig türelmesen figyelt, majd elindult az utca másik oldalára, ahol néhány bokor nőtt. Az ágak között megtalálta a tücsköt.
A barátja álla leesett.
-Ez lehetetlen! Neked természetfölötti hallásod van.
- Nem - válaszolt a bennszülött -az én fülem semmiben sem különbözik a tiédtől.
A dolog csak azon múlik, hogy mire figyelsz jobban.
- Ez lehetetlen, én soha nem hallanék meg egy tücsköt ekkora zajban!
- Nem, az egész csak azon múlik, hogy mi a legfontosabb neked.
Figyelj! Bemutatom.
- Az indián kivett a zsebéből néhány érmét, majd a földre ejtette őket. Harminc méteres körzetben mindenki megfordult, hogy vajon az érme, ami leesett, nem az övék-e.
- Látod már, mire gondoltam?
Az egész csak azon múlik, hogy mi az, ami fontos számodra.

Megjegyzés: Figyelj a percre, mert az a legfontosabb.
Az ,,élés" nem évekből, hanem percekből áll.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
     1/803 oldal   Bejegyzések száma: 8025 
2018.01 2018. Február 2018.03
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 157 db bejegyzés
e év: 402 db bejegyzés
Összes: 39844 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1084
  • e Hét: 26397
  • e Hónap: 140116
  • e Év: 354847
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.