Regisztráció  Belépés
marcyt.blog.xfree.hu
Napraforgó a legtöbb lány, ahogy a virág, a fényre vár.Megváltozott az új világ. Szív és lélek, háttérben áll.... forognak a nap felé, pedig felhős az ég. Jánoki Imre
1945.12.03
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/46 oldal   Bejegyzések száma: 454 
Versényi György: Sir az erdőszélen.
  2017-11-16 07:59:47, csütörtök
 
  Versényi György:

Sir az erdőszélen.


Susogó tölgyerdő szélén egy sírhalom,
Fejül nagy fekete karcsú kereszt vagyon.
Öreg pásztor nyugszik a sírhalom alatt,
Melyen tarka-barka sok szép virág fakad.

Forró nyárközepén kolompoló nyájat
Legeltetvén egyszer, nagy zivatar támadt,
Lecsapott a villám, szelére legottan
Jámbor öreg pásztor összerogyik holtan.

A hol összeesett, oda temették el,
Álmodik örökké rigó énekével,
Susogó falombbal, folyó zúgásával,
Aranyos napfénynyel, illatos virággal.

Oda lenn is hallja kolompját a nyájnak,
Mélázó pásztorok neki furulyáznak
Édes altató dalt lágyan furulyázva. -
De gyönyörű lehet csöndes síri álma !

kolozsvari_lapok_1899. június 18.
 
 
0 komment , kategória:  Belső kör  
Láng Margit: Melankólia
  2017-11-15 08:48:19, szerda
 
  Láng Margit:

Melankólia


Fent a felhők halottaskocsik,
sárgán száll a gesztenyelevél,
horkannak az ijedt boltredők,
toronyórán őszi álmosan
egykedvű, halk délután henyél.

Bent a kályha lemondást buzog,
életgondok sírnak ceruzán,
bútor roppan, kávészag terül,
árnyék libeg vastag falakon,
s krizantém ül halott zongorán.

Erdélyi Helikon 1933.
 
 
0 komment , kategória:  Belső kör  
Versényi György: Alkonyatban.
  2017-11-15 08:44:18, szerda
 
  Versényi György:

Alkonyatban.


Lemen ő nap utolsó sugára
Ide tűz a szobám ablakára,
Piros fénye az üvegen játszik.
Tárva-nyitva szélesen a másik

Orgonafa lilaszin virága
Illatot ont hallgatag szobámba ;
Édes illat kebelembe árad,
S kél szivemből zokogó búbánat.

Az én kedves orgonavirágom !
Az is, az is bút hoz rám immáron.
Eszembe jut anyám koporsója.
Orgonafa-virággal beszórva.

kolozsvari_lapok_1899. június 18.
 
 
0 komment , kategória:  Belső kör  
Kun István gróf: Hullámok.
  2017-11-14 07:07:28, kedd
 
  Kun István gróf:

Hullámok.


Boszusan zúg a tenger árja,
Felületén hab habra kél;
- Hullámait le- s felclobálja . . .
A matróz mégis útra kél.

Remény között az Óceánon
Hajók hasítják a habot . . .
En is talán a jobbat várom,
Én is merész hajós vagyok?

Oh a hajós a tengerekre
Ha száll, vagyont, kincset keres;
S bár a vihar hányta-vetette,
Új úttól nem riasztja ez.

Gyakran megtört kelő reményem,
Ne csüggedj, most új pálya int . . .
A hütelen múzsám én vélem
Nem fog kaczér lenni megint.

Zúgj hát felettem élet árja,
Ébredj szivemben fergeteg!
- Hol íájdalom vár csak reája;
S ha sebzett szive nem heged:
A költő álmát feltalálja.

kolozsvari_lapok_1899. június 18.
 
 
0 komment , kategória:  Belső kör  
Mányiné-Prigl Olga: Beszélő gyertyák.
  2017-11-13 06:56:04, hétfő
 
  Mányiné-Prigl Olga:

Beszélő gyertyák.


Kevélyen áll a pompás palota,
Fénylik, ragyog három sor ablaka,
A fogházőr ünnepre gyújtogat
S imádságra hivja a rabokat.

Homályos cella apró ablakán
Tenyérnyi folt a fényesség csupán,
Libbenő árnyék megtört sugara,
Mit odavet a szomszédház fala.

Két száraz szem mohon reá tapad
S nyomába hulló, forró köny fakad,
Kicsi halott gyermek sápadt képe
Reszket a halovány gyertyafénybe.

Kellett a pénz és nincs nehéz lakat,
Mit fel nem tör a zajgó indulat,
A fájdalom lett úr az ész felett -
S ő lopott pénzből vett szemfödelet

Másik ökölbe fogja a kezét,
Úgy átkozza meg azt a gyertyafényt,
Az áruló ! - vonaglik ajaka
S előtte van a rémes éjszaka.

A harmadik szúrós tekintete
Merőn, dacosan néz a lángba be,
Mélyen barázdált, sápadt homlokán
Ott egy örök, megfejthetlen talány . . .

És igy a többi, és igy mindahány,
Lázas arca a cella ablakán,
Amin túl vágyat keltve száll tova
Szabad mezők sejtelmes illata.

Kevélyen áll a pompás palota,
Fénylik, ragyog ezernyi ablaka,
Az utcán künn zsibongva jár a nép,
S tapsol a gyermek: nézd anyám mi szép !

Békésmegyei közlöny, 1910.október 23.
 
 
0 komment , kategória:  Belső kör  
Ifj. Téglás Gábor: Fehér dalok
  2017-11-11 05:43:45, szombat
 
  Ifj. Téglás Gábor:

Fehér dalok

I.

Ne higyj nekem, ha azt mesélem néked,
Szivem hogy boldog végtelen,
Ha boldogságról szólok olykor véled:
Ne higyj nekem!

Ó higyj nekem, ha kis kezed szorítva
Rejtett könnyektől ég szemem,
Ha lelkemet gond s fájdalom borítja:
Ó higyj nekem !

II.

A társaság már egybegyűlt a zsúrra,
Szendén mosolyg a sok szép rózsaszál,
A gavallérok hévvel udvarolnak,
Mig gondolatom messze-messze száll . .

Egy szőke lány lép most a zongorához
És szól a konczert; egy úr hegedűl,
Rágondolok, ki nincsen itt s úgy érzem,
Még sohse voltam ilyen egyedül!

III.

A boldogságnak fényes hintójába
Üljön be mellém, angyalom,
Ábránd s remény kocsinkat messzi vonják
Rózsákkal hintett útakon.

Ha akadály kerül elénk, meglássa :
Elhárítom majd hirtelen,
Egymást szeretve, együtt mindörökké
Áthajtatunk az életen.

IV.

Ha egykor nem tudsz már szeretni,
Temesd szivembe lelked álmait,
Simulj hozzám még egyszer, utoljára
S fonjad nyakamba drága karjaid.

Tedd ajkaimra édes, meleg ajkad,
Én átölellek forrón, lángolón,
S az első mámort, elszállt boldogságot
Hideg szivedbe visszacsókolom.

kolozsvari_lapok_1899.
 
 
0 komment , kategória:  Belső kör  
Versényi György: Emlékezés.
  2017-11-11 05:39:52, szombat
 
  Versényi György:

Emlékezés.


Gyászban volt a nemzet, sötét, nehéz gyászban,
Halottat sirattak sok ezer családban,
Ki ki magáét s a magyar szabadságot.
Hej, ennek vad önkény mélységes sirt ásott!

Elhulltak a hösök, vagy bitófán vesztek,
A kik megmaradtak, kétségbeesettek.
Erdők vadonába, idegen országba',
Szerencsétlen fejők adták bujdosásra.

Vagy penészes börtön mélyein senyvedtek,
Remegvén átkától szörnyű őrületnek.
Mintha Magyarország egy fájó szív volna,
Egy irtózatos nagy bánat marczangolja.

S égő könnyeik csak titokban folyhatnak,
Rejtekén a feldúlt, kormos ősi laknak.
Szivök sebéről csak suttogva beszéltek,
Fojtott zokogás közt. Sírni, szólni vétek!

Akkor születtem én, kínra, gyötrelemre,
Bölcsömben fájdalmak fiául jegyezve.
Óh, egy pár évtizzel, - vágy fakad szivemben -
Egy pár évtizzel hogy előbb nem születtem!

Szabadság zászlói szent lobogására
Hadd mentem volna a hősökkel csatába !
Ifjú lelkesedés hadd vezetett volna
Szuronyok elébe, a golyózáporba!

Hogy a gyilkos lándzsa segesvári téren
Nem őt, oh nem őt, de engem, engem érjen!
Ügy temettek vón' el egy jeltelen sírba.
Utánam senki sem sóhajtana, sirna.

Ő meg Iángszavával uj harczra tüzelne,
Lelkesítvén ujabb fényes győzelemre.
Oh, ő tudta volna ! . . . Dala, honszerelme
Satnya korunkban is csodákat művelne !

kolozsvari_lapok_1899.
 
 
0 komment , kategória:  Belső kör  
Tűz Tamás: Hét sóhaj a hegyen.
  2017-11-08 09:37:05, szerda
 
  Tűz Tamás:

Hét sóhaj a hegyen.

I.

Egy parkon keresztül kell hozzád mennem,
melyet te alkottál és én is.
A füveken még ott remeg utolsó érintésed
s a fák tövén a hűség újra sarjad.
Meggondoltalan felhőket lobogtatnak az ágak
s én nem tudom, hogy kihez is tartozom.
Szeretnék megvilágosodni, mint azok a porszemek,
melyek mindig csak napod tüzében égnek.
Meg kellene ölni magamban mindent,
ami fényedtől visszatarthat.
Meg kellene ölnöm talán magamat is.
Lehet, hogy én vagyok közöttük az égig érő hegység.
Közelíthetek-e hozzád olyan nesztelenül, mint a lepkék
s bámulhatok-e rád olyan tökéletes tisztasággal,
mint a kristályok, a napraforgók és a tengerszemek?
Nehéz lesz levetkőznöm az éjszakák köpenyét
s messze dobnom csalfa csillagok ékszereit.
Még szórakoztat a visszhang, amelyet én keltettem
a világban.
Mikor találsz visszhangra bennem te, aki teremtettél
legalább annyira, mint a madarak énekében?

II.

Csipkebokor-tavaszoddal ejtesz lázba mindig,
ha vadászni indulok a rejtelmes mezőkön.
Tüzes leveleiden akadnak el szépen kiröpített nyílvesszőim
és suttogást hallok a barlangok felől.
Tünemény-mivoltodban foghatlak-e föl csupán
vagy úgy, ahogyan létezel?
Hogyan szippanthatnálak föl az íriszek koszorújából?
Hogyan hozhatnálak ki a lángok közül, amikor ég a város
és tornyok dőlnek halomra pillantásodtól?
Nem az én erőmhöz méretett ez az iszonyú feladat.
Pedig ha osszeroskadok, magamba temetek mindent.
Csak egy ösveny választ el tőled,
egy elbámészkodó, gyermeteg patak,
de sarkamon négy égtáj átka dőzsöl
és szempillámon ős nyugalmuk ásít.

III.

Magányom kivirágzik az érdes köveken
s a város füstje zászlóként fonódik körém.
A távolban a tavak derengő síkjaira
íbiszek és flamingók ábráit rajzolja javíthatatlan
képzeletem.
Ez hát az ítélet.
Mindent nekem adtál, csak éppen magadat nem.
A táj Veronika-kendőjén halványan parázslik az arcod
s én lehunyom szememet keserű szégyenemben,
mert szereteted által vagyok ily távol tőled.
Miért nem fosztasz meg mindenemtől,
hogy hamarább hozzád jussak?
Vedd el szemeimtől a pázsitos távolokat,
a hegyek kék ugrókötelét,
mely gyermekes szédületem okozója.
Túl sok játékszerrel akarsz magadhoz édesgetni
s nem számolsz azzal, hogy örökre rajtuk feledkezem.
Meddig kell várnom még a pillanatra,
mely kíméletlenül magamhoz térít?
Keresztedért is úgy kell tülekednem.
Ha megbotlom, csak akkor bukkanok rá.
Add nekem magadat egészen!
Töviskoszorúddal együtt.

IV.

Találkozásunk rettenetes lesz.
A sötét égen villámok nyargalásznak majd
fékezhetetlenül.
Patkójuk acélja vadul sziporkázik a hegyeken,
s a riadt csillagok aklukba húzódnak vissza.
Mértani ábrává egyszerűsödve állok majd akkor ott,
hogy beteljesedjék rajtam utolsó számításod.
Szögeim s oldalaim, melyek e korlátolt világban
törpévé zsugorodtak,
emberi képzeletet meghaladó nagyszerű arányokat
öltenek.
Egymásra zúduló elemek dübörgése nem verte föl még
úgy a világűrt,
mint ahogyan a mi örömünk visszhangzik majd
templomod boltozatán.
Mohósagomat bocsásd meg akkor,
mert annyit akarok belőled,
amennyit lélegzetem és szívdobbanásom csak elbír.

V.

Elenyészek benned hiánytalanul.
Kár is volna valamibe fogódzkodnom,
valamit is visszahoznom a múltból.
Átcsap fölöttem az idő,
pedig azt mondják, hogy egyedül mi tudjuk mérni
verslábaink ütemével és ihletésünk sugallatával.
Nyelvem hegyén az idegek kihaltak,
süket és vaksi lettem,
de új érzékszerv született bennem,
mely egyedül a te fölfogásodra teremtetett.
Új tér és új idő, amelybe hajlékunk beleillik,
mert te vagy már az én életem
s a régi dimenziók számunkra elavultak.
Hogyan keressek új szavakat ahhoz,
amit frisssiben el kell mondanom?
Akad-e számomra szín még,
hogy felülmúlhatatlan ragyogásodban szemléltethesselek,
hang, hogy világgá kiálthassalak
és gondolat, mely hozzád méltó?

VI.

Titokzatos ködein a bokrok rengetegének,
tisztások szembekötösdi szédületén,
régi kövek bujócska-hívogató zeg-zúgain
jössz szaporán, hogy a mókusok ugranak immár
nagy fark-lobogással szökellve a sűrű falombba.
Boldog vagyok megbélyegzésem biztos tudatában
s homlokomon a pecsét kimondhatatlan örömmel tölt el.
Odaszorítom fejem a kereszthez,
mely eséseimben is hűséges kísérőm.
Láthatatlanul és mindig könnyedebben ringsz ott
sajkáddal az ezüst vizeken.
Rádfeledkezésem sűrű hálójából nem tudsz kibújni már,
belém kell pillantanod, hogy indulataim hullámain
földerengjen előtted gondolatvilágod sokszínű tükörképe.
A Senki Szigete vagyok én,
hol zavartalanul köthetsz ki üdvözítő vágyaiddal.
Partjaim készen állanak, hogy az elhagyatott vidékek
repeső örömével hódoljanak dagadó vitorláid előtt.

VII.

Zenével itatszt át mindent, dallal mámorítasz.
Apró futamok siklanak át a levegőn
s egy pirostollú idegen madár libben le a harmatos fűbe.
Talán te küldted hozzám szárnyas gyors futárként?
Kérdezzem-e tőle, honnét jött s hová tér?
Alig vet hullámot bennem a látható világ.
Csak jelkép már a föl nem foghatónak,
melyben valószínűtlenül szép anemónák
utalnak hűvösen az el nem érhetőre.
Szép vagy! - beborít egészen ez a sejtelem
mint a lapályból fölfelé gomolygó tejszínű köd.
Milyen jó volna itt az avarból és a zöld mohából
rakott puha szőnyegen
téged fürkészni mindig,
eszmélkedésedet szimatolni
s naphosszat lesni szépséged kaptárából
merre rajzanak a méhek.
Aztán fölkelnék hatalmasan,
megittasodva a fűszeres szelektől,
izmaim rostjai közt bújkáló napsugarakkal
és teli tüdővel, fölszabadultan magasodnék beléd,
míg el nem nyelne visszavonhatalanul
a kéklő végtelenség.

Nyugati Magyar Költôk Antológiája 1980.
 
 
0 komment , kategória:  Belső kör  
Sea Miller: Csitri nyár
  2017-11-08 09:36:19, szerda
 
  Sea Miller:

Csitri nyár


Egy naplemente víg estébe szelídült,
orgonaillat szállt pihekönnyű tüllként,
elfogyó Hold halkan a mennyboltra kiült,
az éjszaka fölénk borult pettyes üstként.

Volt ott más is rajtunk kívül, részegítő,
csitriskedő érzés - a széllel futkosott,
apró, korallszín magok mellkast feszítő
szárba szökkenése - mint a virág-kokott.

Amire hajnal-mámoros lett a határ,
elpirult sok levél az öreg jegenyén,
ölelkezésünkre felfutott a vad nyár.
Így idéztük meg a szerelmet: te meg én.
 
 
0 komment , kategória:  Belső kör  
Pozsonyi Anna: Vigasz
  2017-11-07 06:43:56, kedd
 
  Pozsonyi Anna:

Vigasz


Talán nem is lesz olyan keserű.
Feletted borzolódik zölden a fű,
s lehullva rólad sallang, szócafat,
lehajolsz gyökérnek oda, honnét gyökér fakad.
Suttogva ünnepelnek virágok, fák, füvek.
Suttognak és köszöntik megtért testvérüket.

1941.

Magyar költőnők antológiája. 1997.
 
 
0 komment , kategória:  Belső kör  
     1/46 oldal   Bejegyzések száma: 454 
2017.10 2017. November 2017.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 169 db bejegyzés
e év: 3026 db bejegyzés
Összes: 29455 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 0
  • e Hét: 39755
  • e Hónap: 110063
  • e Év: 1685888
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.