Regisztráció  Belépés
bulac57.blog.xfree.hu
A tegnap történelem, a mai nap ajándék, a holnap pedig meglepetés! Bús László
1957.05.14
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/18 oldal   Bejegyzések száma: 176 
A törzsszámoktól...
  2010-02-19 13:58:19, péntek
 
  A törzsszámoktól az információelméletig

Alexander Bernát fél évszázadon keresztül fontos szerepet játszott a magyar szellemi életben, a világban szétszórt gyermekei öregbítették a magyar tudás iránti tiszteletet, egyik unokája pedig a magyar matematika szinte páratlan csillagává vált.

Szenvedélyes gondolkodó volt. Anynyira, hogy bokros teendői mellett még arra is jutott ideje, hogy filozófiai könyveket írjon. (Képarchívum)




Még azt is nehéz felsorolni, mi mindennel foglalkozott: hivatalosan filozófusnak számított, a világhírű budapesti bölcselettudomány egyik kimagasló alakja volt, de a tudományegyetem mellett előadott a színiakadémián is, irodalmi tanulmányokat írt, szerkesztette az Atheneum folyóiratot, de a természettudományokban és a matematikában is rendkívül jártas volt. Széles körű tevékenységéből egy-egy szeletet a gyermekei vittek tovább: Ferenc fia Freud tanítványa volt, fiatalabbik fia vegyészként találmányok garmadáját ontotta Angliában; legfiatalabb lánya filmszínésznő lett, aki később regényíróként vált ismertté. Erzsi lánya énekesőként aratott sikereket, Magdát a legjelentősebb holland művészettörténészek között tartják számon; egyedül Alexander Barbara maradt otthon, ő fővárosszerte ismert fényképészeti műtermet üzemeltetett. Ő adott életet 1921. március 20-án a magyar matematika egyik legnagyobb alakjának, Rényi Alfrédnak. A gyermek az otthon alkotó légkörében, nagyapja közelében viharos gyorsasággal fejlődött. A tehetségek egyik fontos gyűjtőhelye és tudásuk bizonyításának színtere az Eötvös Loránd Matematikai és Fizikai Társulat volt, amelynek országos versenyein Rényi Alfréd többször is az élmezőnyben végzett. Nem is volt kérdés emiatt számára, hogy a Pázmány Péter Tudományegyetemre iratkozott be, ahol a legjobb kezekbe került: Fejér Lipót - aki egykoron Neumann Jánost is felfedezte - lett a tanára. Közben munkaszolgálatra hurcolták, így csak 1946-ban tudta befejezni az egyetemet. A világháború után Szegeden a magyar matematika másik állócsillagánál, Riesz Frigyesnél tanult. Doktorátusát már Budapesten szerezte meg, ugyancsak Riesznél. Aspiránsi tanulmányait Leningrádban végezte, ahol Jurij Vlagyimirovics Linnyik és Ivan Matjevics Vinogradov, a számelmélet legjobb szaktekintélyei lettek a tanárai.

Bár a számelmélet a matematika legrégebbi ága - 2500 éves múltra tekint vissza -, napjainkig sok kérdés megválaszolatlan. Ezek egyike a törzsszámok (primszámok) - amelyek csak önmagukkal és eggyel oszthatók - kiválogatásának a módszere. Az első komoly eredményt az időszámításunk előtti 3. században Eratosztenész mutatta fel, ezt róla Eratosztenész-szitának nevezték el. Christian Goldbach, a szentpétervári egyetem tanára 1742-ben feltételezte - amit német kollégájának, Leonhard Eulernek is megírt, hogy minden, háromnál nagyobb pozitív egész szám előállítható három prímszám összegeként. Euler azzal válaszolt, hogy ehhez elegendő azt igazolni, hogy valamennyi páros szám kifejezhető két törzsszám összegeként. Viszont ezt a Goldbach-féle sejtést és Euler replikáját, az ún. kvázi Goldbach-sejtést egészen a 20. századig nem sikerült igazolni. Az áttörést Vinogradov 1937-ben közölt tanulmánya jelentette, aki igazolta, hogy egy ,,elég nagy" szám fölött minden páratlan szám előállítható legfeljebb három prímszám összegeként, amelyet a természetes logaritmus logaritmushatványaival fejezett ki. Rényi Alfréd Vinogradov mellett dolgozva 1947-ben megoldotta a kvázi Goldbach-sejtést, vagyis Euler replikáját. Csupán két évnek kellett eltelnie, hogy ezért a teljesítményéért megkapja a Kossuth-díjat. Kívülállók számára puszta filozofálgatásnak tűnhet mindez, viszont az alkalmazott matematika legfontosabb területén, a számítástechnikában és az információelmélet terén megvan a maga szerepe.

Rakétasebességgel emelkedett a tudományos pályán: 28 évesen rendes egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, megkapta első Kossuth-díját; a következő évben kinevezték az MTA Alkalmazott Matematikai Intézetének igazgatójává; 31 éves, amikor az Eötvös Loránd Tudományegyetem valószínűség-számítási tanszékének a vezetője lett. Ez utóbbi már új kutatási területének szól: 1949-től valószínűség-számítással és informatikával foglalkozott. A véletlenszerű események tudománya aránylag fiatal, mindössze 500 éves múltra tekint vissza, elsősorban a kockajátékokra fejlesztette ki Luca Pacioli olasz matematikus. A 17. században azonban komoly üzleti szerephez jutott: Edmund Halley, Newton híres művének, a Principiának a kiadója, a greenwichi csillagvizsgáló igazgatója már életjáradék-táblázatok összeállításához használta. A későbbiek folyamán a matematikusok krémje foglalkozott ezzel a kérdéssel, viszont csak a 20. században sikerült a matematika többi ágához hasonlóan axiómákra építeni a valószínűség-számítást. E huszárvágás Andrej Nyikolájevics Kolmogorov nevéhez fűződik. Az ő tevékenységét folytatta Jurij Vlagyimirovics Linnyik, aki kidolgozta a keverőhalmazoknál alkalmazható, róla elnevezett Linnyik-féle nagyszitát. Rényi nemcsak elleste Linnyik módszerét, hanem hamarosan be is bizonyította, hogy az eljárásnak van egy kifejezetten valószínűség-számítási módszere. Ebből születtek meg a Rényi-féle keverési tételek, amely a két tudományág, a számelmélet és a valószínűség-számítás összekapcsolását hozta magával. Rényi további dolgozataival betetőzte Kolmogorov elméletét, eljuttatva a valószínűség-számítást mai állapotába. Ezek után aligha csodálkozhatunk, hogy 33 évesen átvehette második Kossuth-díját. Alig volt az életnek területe, amelyet ne kutatott volna matematikai eszközökkel: az árrendszer torzulásainak helyrebillentésétől kezdve egészen a sejtek ingerátviteléig sok mindent kutatott, eredményeit a gyakorlat minden esetben igazolta.

Utolsó nagy kutatási területe az információelmélet volt. Hogy milyen fontos gyakorlati kérdésről van szó, arra a legjobb példa, hogy az elektronikus adatátvitelnél, legyen szó számítógépről, rádióról vagy tévéadásról, nem szükséges valamennyi adatot átvinni. A digitális tévé esetében akár az eredeti adatmennyiség huszada is elegendő megfelelő minőségű kép és hang biztosításához. Balatoni János kollégájával együtt kidolgozta a feltétlenül szükséges adatmennyiség elméletét, eközben olyan törvényeket állított fel, amely szerint az információ átalakításkor - dekódolás, transzformálás stb. - nem változik. Ezzel az energia-megmaradás elvéhez hasonlóan kimondta az információ megmaradásának az elvét. E tevékenysége közben dolgozta ki a kereséselméletet. Mai világunkban, amikor egyidejűleg többmilliárd információ áraszt el bennünket a világhálón keresztül, felbecsülhetetlen az a módszer, amelyet Rényi kidolgozott, hogy néhány lépésben eljussunk a keresett adathalmazhoz.

A Dialógusok a matematikáról című műve 1965-ben, A levelek a valószínűségről 1967-ben, a Naplójegyzetek az információelméletről 1970-ben jelent meg. A Dialógusok szereplői egykor élt személyek pl. Szókratrész és Hippokratész, Arkhimédész és Hierón király, Galileo Galilei és Evangelista Torricelli, akik egymással osztják meg gondolataikat. A levelek a valószínűségről Blaise Pascal és Pierre Fermat valóságos levélváltásának képzeletbeli folytatása, érdekes, izgalmas, érdekfeszítő munka.

Rényi Alfréd csak egy dologban nem hasonlított nagyapjára: két végén égette a gyertyát. Tréfásan azt vallotta, magára utalva: ,,A matematikus olyan gép, amely kávéból tételeket készít". Meg cigarettából. A túlfeszített munka, az egészségtelen, hajszás életmód lett a veszte: 1970. február 1-jén megállt a szíve. Még 49 éves sem volt.
 
 
0 komment , kategória:  Tudomány  
A csokoládé
  2009-11-20 10:18:54, péntek
 
  A csokoládé ugyanúgy tompítja a fájdalmat, mint a víz

Washington. A csokoládé olyan agyi területet aktivál, amely tompítja a fájdalmat, és megnehezíti az evés abbahagyását - közölték amerikai kutatók a Journal of Neuroscience című szaklap tegnapi számában.

A vízivásnak azonban ugyanilyen hatása van, ráadásul a víz nem hizlal - állítja Peggy Mason és Hayley Foo, a Chicago Egyetem munkatársa.

A kutatók csokoládét vagy vizet adtak a kísérleti patkányoknak, amikor azok felkapcsolták a ketrecükben lévő izzólámpát. A forró lámpa hatására a rágcsálók evés és ivás előtti állapotukban azonnal elkapták lábukat, ám csokievés vagy vízivás után tompult a fájdalomreakciójuk. Azt is megfigyelték a kutatók, hogy ilyenkor tovább ettek az állatok.

A vizsgálat eredményét azzal magyarázzák, hogy az evés az agynak egy olyan területét ingerli, amely a fájdalom tompításában is szerepet játszik.

Mason szerint ez a mechanizmus előnnyel járt az állatok és az ember számára akkor, amikor szűkében volt az élelem, hiszen amikor eledelhez jutottak, raktároztak is belőle.

A mostani bőségben azonban - nagy kalóriatartalmú ételekkel körülvéve -- túlevéshez, elhízáshoz vezet a tudattalan válaszreakció.

A fájdalom tompítása ugyanakkor az energiamentes víz hatására is bekövetkezik, ezért Mason ezt javasolja nassolás helyett. ,,Az evés-ivás fájdalomcsillapító, de nincs szükség ehhez cukorra, a víz is tompítja a fájdalmat" - mondta.
 
 
1 komment , kategória:  Tudomány  
Meghívom Önöket
  2009-10-01 00:47:45, csütörtök
 
  Meghívom Önöket, hogy lássák, hogyan forog a Föld"
Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása
2009. szeptember 16. szerda, 19:00 | Szerkesztőség

Sok legenda kering a legnagyobb tudósokról annak kapcsán, hogy diákkorukban rossz tanulók voltak. Persze hamar kiderül, csak arról van szó, hogy szuverén gondolkodásuk, zsenge korban kialakult véleményük nehezen volt összeegyeztethető a középszerre épülő iskolai oktatással. Az viszont kivételesnek számít, hogy egy világhírű, ráadásul szinte szenvedéllyel dolgozó kutató gyerekkorában lusta lett volna.




Foucault ingája

Ez a rendkívüli, nem túl rokonszenves tulajdonság jellemezte Jean Léon Foucault rövid életének csaknem felét. De aztán akkora lelkesedéssel vetette magát kutatásaiba, hogy a fizika több területén is maradandót alkotott.

A francia tudomány e különös alakja jómódú polgári család - édesapja könyvkiadó-tulajdonos volt - gyermekeként 1819. szeptember 18-án született Párizsban. Tízévesen lett a nagyhírű Stanislaw Leszczczyńskről elnevezett College Stanislas diákja. Csakhogy mivel elhanyagolta tanulói kötelességeit, tanárai egyszerűen közölték szüleivel, hogy fiukkal nem érdemes foglalkozni. Így aztán magántanítót kellett fogadni mellé. Az ő munkájának eredményességét bizonyítja, hogy a fiatal Léonnak sikerült bekerülnie a Sorbonne egyetem orvosi karára. De itt sem bírta sokáig. Állítólag idegei nem bírták a boncolást, irtózott a vér látványától, így hamarosan elszegődött egy optikus mellé segédnek. Mivel főnöke fénykísérleteket is végzett, alkalma volt belekóstolni a fizikai kérdésekbe, bár ekkor még álmában sem gondolta volna, hogy saját maga ezen a területen alapvető felfedezéseket tehet. Mivel megfogta őt a tudomány légköre, huszonöt évesen gondolt egy nagyot és elszegődött a neves, a francia forradalom lázas napjaiban, 1789-ben alapított Journal des débates című újsághoz tudományos tudósítónak. Ez a lap a lehető legmagasabbra tette a mércét: munkatársai között tudhatta a francia szellem legnagyobbjait: a zeneszerző Hector Berliozt, az író-filozófus Maurice Blanchot-ot, az író-politikus-diplomata Francois-René Chateaubriant valamint a francia irodalom talán két legnagyobb alakját, Alexander Dumas-t és Victor Hugót, hogy csak a legismertebbeket említsük. Ebbe az exkluzív társaságba bekerülni egy pelyhedző állú fiatalnak maga volt a megdicsőülés. Foucault élt is a felkínált lehetőséggel: a tudomány legkiválóbbjainak tevékenységével ismertette meg az olvasókat. Munkája közben került kapcsolatba Armand Fizeauval, aki ebben az időben a fény tulajdonságait kutatta. A tizenkilencedik század első felének egyik legnagyobb kihívása a fény sebességének meghatározása volt. Azt már tudták a fizikusok, hogy nagyon nagy értékről van szó, feltételezték, hogy ez akár kétszázezer kilométernél is több lehet másodpercenként, megmérni viszont nem tudták. Itt hasznosította először Foucault egykori optikussegéd tapasztalatait: olyan mérőműszert tervezett, amelyben a napsugarakat egy forgó fogaskerék fogain keresztül vezették. A szögsebesség növelésével sikerült abba az állapotba hozni a berendezést, amikor nem jutott át sugár a szemközti ernyőre, amiből egyszerű volt meghatározni a fény terjedési sebességét. A Foucault által meghatározott érték - háromszázezer kilométer másodpercenként - kevesebb mint egyszázalékos hibahatáron belül volt, ami szinte elképesztő pontosságúnak számít, tekintve, hogy a kísérletre 1850-ben az akkori műszaki lehetőségek között került sor. Foucault azt is feltételezte, hogy a sűrűbb közegben csökken a fénysebesség. Az ő érdeme annak megállapítása, hogy a terjedési sebességet miképp befolyásolja a közeg optikai törésmutatója. Foucault még ugyanebben az évben egy egészen más kérdésen kezdte törni a fejét: kísérletileg kívánta igazolni, hogy a Föld forog a saját tengelye körül. Igaz, hogy már több mint egy évszázada tudták, hogy a nappalok és éjszakák váltakozását ez okozza, viszont laboratóriumi körülmények között nem sikerült ezt a jelenséget igazolni. Foucault ötlete a legegyszerűbb, vagyis a legzseniálisabb volt: feltételezte, hogy a felfüggesztett inga lengés közben nem változtatja meg lengési síkját, viszont a Föld ,,kiforog" alóla, vagyis a megfigyelő számára úgy fog tűnni, mintha fokozatosan körforgásba kezdene. Ehhez viszont egy olyan ingát kellett szerkesztenie, amely akár órákig, sőt napokig is képes a kezdeti lengést megtartani, vagyis megfelelően hosszú zsinórra aránylag nagy súlyt kellett felfüggesztenie. Ezúttal újságírói tapasztalatait is latba vetette: a sajtóban közölte először a tudóstársakkal, majd a nagyközönséggel a kísérlet tervét az alábbi szavak kíséretében: ,,Meghívom Önöket, hogy lássák, hogyan forog a Föld". Az első bemutatóra a párizsi csillagvizsgálóban, a másodikra a Pantheonban került sor. Foucault a mennyezetre erősített, hatvanhét méter hosszú drótkötélre egy huszonnyolc kilogrammos súlyt függesztett fel. Ennek alján egy tűt helyezett el, amely a talajra szórt nedves homokrétegben rajzolta ki a lengés síkját. A működésbe hozott inga néhány órán belül megmutatta, amiről Foucault beszélt: látszólag elfordult eredeti helyzetéhez képest. Összesen harminc órára volt szükség ahhoz, hogy visszatérjen kezdeti lengési síkjába. Közben a feltaláló elmagyarázta: ha az északi vagy a déli sarkon lennének, akkor ez huszonnégy óra alatt következne be, így a kísérlettel az is igazolgató, hogy a Föld gömbölyű, mivel az eltérés a párizsi méréshez képest abból adódik, hogy az inga síkjának forgási sebessége arányos a szélességi fok szinuszával.

A következő évben újabb ötletével lepi meg tudóstársait: megszerkeszti a giroszkópot. A maga korában csupán játékszernek tűnt a Foucault által feltalált berendezés, amelyről hamarosan kiderült, hogy a hajókon iránytű helyett használható, de igazi felhasználási területe a huszadik században következett be: a repüléstechnikában és az űrhajózásban, ahol a helymeghatározásban alig vagy egyáltalán nem használható a földmágnességre épülő iránytű. Berendezésének alapja egy mindenki által ismert eszköz, a pörgettyű, ismertebb nevén a búgócsiga. Minden gyerek tudja, hogy megpörgetve megtartja eredeti helyzetét, sőt ha ebből megpróbáljuk eltéríteni, ,,visszaáll“. Foucault három, egymásra merőleges, független tengelyre szerelte fel a pörgettyűt. Foucault korának érdekes tudományos demonstrációja napjaink nélkülözhetetlen műszaki eszköze: nélküle aligha lennének stabilizálhatóak a műholdak műszerei, a helymeghatározásról nem is beszélve.

Jellemző módon az első nagy elismerés külföldről érkezett: a giroszkópért 1855-ben megkapta az angol tudományos akadémia, a Royal Society legrangosabb kitüntetését, a Copley-érmet. Ekkor hazájában is ,,kapcsoltak": kinevezték a párizsi obszervatórium fizikusának.

Optikusi múltjától a későbbiekben sem tudott szabadulni: 1859-ben módszert dolgozott ki a tükrös teleszkópok görbületi hibáinak megállapítására, amely olyannyira bevált, hogy az általa meghatározott módszer szerint készítik napjainkig a tükrös teleszkópokat.

Ugyancsak a Foucault által felismert törvényszerűségen működik napjaink egyik fontos mérőműszere, az elektromos fogyasztásmérő, vagyis a villanyóra.

Alig múlt negyvenéves, amikor utolérte őt a napjainkban is gyógyíthatatlan betegség, a sklerosis multiplex. Alkotó ereje egyre csökkent, a kór 1868. február 11-én végzett vele. Még negyvenkilenc éves sem volt. Sírja a párizsi Montmartre temetőben a tudomány tisztelőinek zarándokhelye. Rövid életében mindent elért, amire tudós vágyhat. Az utókor is méltón emlékezik rá: a Holdon krátert neveztek el róla.
 
 
0 komment , kategória:  Tudomány  
Búcsúznak a megszokott...
  2009-10-01 00:42:00, csütörtök
 
  Búcsúznak a megszokott csillagképek

Lassan, de biztosan vége a nyárnak, a csillagok állása is erről árulkodik. Ennek fő bizonyítéka a nyári háromszög lassú eltűnése az égboltról. Ezért vessünk még néhány utolsó pillantást az égi jelenségre. A nyár idején többek között három fényesebb csillag szokott világítani a fejünk felett. Ezek a Deneb, amely a Hattyú csillagkép szeme, a Vega, a Lant csillagép és a nyári égbolt legfényesebb csillaga, ill. az Altair a Sasból. Mind a három csillag a fehér fátyolszerű ködösség körül csoportosul, amelyet népiesen Tejútként ismerünk, és ha összekötjük őket, egy elnyúlt háromszöget kapunk. A nyári hónapok alatt a háromszög a fejünk felett áll, kora nyáron keletebbre, míg késő nyáron nyugatabbra.

Ha kora este kimegyünk a csillagos égbolt alá, és a délnyugati látóhatárra szabad kilátásunk nyílik, keressük meg a déli, délnyugati irányt és nézzünk fel a fejünk fölé. Keressük meg a térkép segítségével a három csillagot és azok csillagképeit. Vegyük figyelembe a Tejút fehéres fátylát is, amely csaknem kettészeli az égboltot és a délnyugati látóhatárnak támaszkodik neki szélesen. Ott található a nyári égbolt egyik leggazdagabb régiója, amely a Nyilas csillagkép fennhatósága alá tartozik. És nem hiába, mivel ebben az irányban fekszik csillagrendszerünk központja is, ahol óriási mennyiségű anyag sűrűsödik.

Mit értünk a csillagrendszerünk kifejezés alatt? A központi csillagunk, a Napunk körül 8 bolygó, köztük a Földünk is kering, továbbá azok holdjai, törpe bolygók, kisbolygók, üstökösök és egyéb apró törmelék. Ezt az együttest nevezzük Naprendszernek. A Napunk viszont egy óriási csillagrendszer, ill. csillagsziget egyik aprócska csillaga, amely e rendszer központja körül kering a szomszédos csillagok társaságában. Ezt a lapos és spirális karokkal rendelkező korongot, amelyben kb. 150 milliárd csillag van, a csillagászok Galaxisnak vagy Tejútnak nevezik, mint ahogy Tejútnak nevezzük az égen látható fátyolos ködösséget is. Pedig az nem is ködfolt, hanem a galaxisunk csillagmilliárdjai, amelyeket az óriási rendszer síkja mentén látunk. Mivel nagyon messze vannak tőlünk, így jóformán összemosódnak a szemünk előtt. A Napunk a központtól, ahol a tudósok egy óriási fekete lyukat gyanítanak, kb. 32 000 fényév távolságra fekszik (1 fényév kb. 10 milliárd kilométer), míg a galaxisunk átmérője kb. 100 000 fényév. A Nap 230 millió év alatt repüli körbe a centrumot, másodpercenként 250 km-t megtéve.
 
 
0 komment , kategória:  Tudomány  
Emberi hajból napelem
  2009-10-01 00:39:09, csütörtök
 
  Forradalmasíthatja a megújuló energiaforrásokat nepáli iskolásfiúk találmánya - írja a The Daily Mail: Milan Karki és társai napelemeket vizsgáltak és úgy döntöttek: a szilikon helyett használhatnának egy kevésbé költséges nyersanyagot is - az emberi hajat. Karki és társai azt állítják: ötletük kulcsa a hajszálakban rejlő melanin, ami egyúttal fényérzékeny és vezetőként is hasznosítható, valamint a szilikonhoz képest sokkal olcsóbb is. Minden egyes 96 négyzetcentiméteres panel 9 voltnyi energiát generál és 38 dollárból állítható elő. A fiú abban reménykedik, találmánya kereskedelmi forgalomba is kerülhet. Először otthonában, majd falujában akarja biztosítani a zavartalan áramellátást, ugyanis a koldusszegény Nepálban még az elektromos vezetékhez kötött otthonokban is gyakran 16 órás áramkimaradások vannak.  
 
0 komment , kategória:  Tudomány  
Valósággá vált a csoda
  2009-07-24 04:17:18, péntek
 
  Meleg nyári estéken, jól behűtött zöld veltelinit iszogatva aligha gondol az ember arra, hogy a világ egyik legzamatosabb, legízesebb, legillatosabb boráról híres vidékén került sor a nagy áttörésre.




Nem katonai alakulatok álltak szemben a svájci Alpok déli nyúlványánál elterülő festői szépségű völgy fölötti lejtőkön: a technikatörténet egyik nevezetes csatája zajlott le itt, amelyben fényes diadalt aratott a villamos vontatás a gőzvasút fölött. Számunkra különösen érdekes, hogy a győztes ,,csapat" vezére egy fiatal, pelyhedző állú magyar mérnök, Kandó Kálmán volt.

A német megnevezés szerinti Veltlin, olaszul Valtellina vasúttársasága vezetőségének amiatt főtt a feje, hogy túl meredekre sikerült a völgyet átszelő vasúti pálya, annyira, hogy egyes szakaszokon csak három mozdony segítségével tudták átvontatni a szerelvényeket, sőt arra is volt példa, hogy csak többszöri nekifutásra tudtak felkapaszkodni a kaptatón. Cselekedni kellett: olyan pályázatot írtak ki, amely más módon oldja meg a fogas kérdést. Nem tülekedtek a vállalkozók: bár sokan azt vallották, hogy villamos vontatást kellene bevezetni, azt viszont senki sem garantálta, hogy az új vontatóeszköz ereje felülmúlja három gőzmozdonyét. Csak egy legény akadt a gáton, aki ezt habozás nélkül elvállalta: Kandó Kálmán, aki huszonnyolc évének minden idealizmusával, lelkesedésével, optimizmusával meg volt győződve arról, hogy minden nehézségen úrrá képes lenni. Sokan csak mosolyogtak az ötletén, különösen azok, akik nem tudták, hogy sok mérnök egy élet munkájával szerzi meg azt a tudást, amelynek ő ily fiatalon a birtokában volt.

A Pesten 1869. július 10-én született Kandó Kálmán a világ talán két legjobb középiskolájában végezte gimnáziumi tanulmányait: a fasori evangélikus gimnáziumban kezdett - ahol a későbbiekben Wigner Jenő, Neumann János és Stein Aurél is tanult -, majd a tantermek túlzsúfoltsága miatt átlépett a Kármán Mór alapította Mintagimnáziumba (itt Kármán Tódor, a szuperszonikus repülés- és a rakétatechnika megalapozója tanult), ahol 1888-ban tette le érettségi vizsgáját. Amiatt csak 19 évesen, mivel a Mintagimnázium csak kétévenként indított új osztályokat, így Kandó a hatodik osztályt kétszer végezte el. A budapesti Műegyetemre iratkozott be, ahol 1892-ben kitűnő minősítésű gépészmérnöki oklevelet szerzett. Katonai szolgálata letöltése után a franciaországi Compagnie de Fives-Lille villamos gyárában kezd dolgozni, ahol hamarosan bebizonyítja rátermettségét: az indukciós motorok méretezésére új számítási módszert dolgoz ki, amellyel a gyártásuk jóval olcsóbbá, a teljesítményük nagyobbá válik.

Nem véletlenül tartják Mechwart Andrást minden idők legjobb magyar menedzserének: nemcsak ő volt az első a világon, aki egy gépgyáron belül megalapította a villamos részleget, aki kiválasztotta magának Zipernowszky Károlyt, a zárt vasmagú transzformátor későbbi egyik megszerkesztőjét, hanem sasszemét nem kerüli el Kandó munkássága, így egy csapásra megszerzi magának a mindössze 25 éves mérnököt. Kandó gőzerővel lát munkához, két év alatt egy egész indukciós motorcsalád tervei kerülnek ki a keze alól. A Ganz gyár szerte a világon tarol velük. Közben Mechwartnak arra is van gondja, hogy munkatársait tovább képezze, 1897-ben Kandót kiküldi Amerikába, hogy tanulmányozza a Baltimore-Ohio vasutat. Ezt 600 V feszültségű, egyenáramú motorokkal ellátott mozdonyokkal üzemeltetik, akárcsak az ebben az időben már világszerte elterjedt városi villamosokat. Csakhogy az egyenáramú motornak van egy jelentős hiányossága: nagy terhelés hatására fordulatszáma, ezzel együtt hatásfoka csökken, ami egészen a leállásig fajulhat. Eközben a keletkező örvényáramok akár rövidzárlatot is okozhatnak. Kandó azzal a meggyőződéssel tér vissza a tengerentúlról, hogy a megoldást csakis a háromfázisú áramrendszer hozhatja meg, ráadásul az eddigieknél jóval nagyobb feszültség alkalmazására van szükség. Persze Mechwart zöld utat ad a kezdeményezésnek, ennek eredményeként építik meg a nevezetes svájci üdülőhelyen, Evianban az első, 300 m hosszú, 20 m emelkedésű kisvasutat, amelyet 1898-ban adnak át. Időközben a valtellini vasúttársaság kiírja a már említett pályázatát. Mechwart magához hívatja Kandót, hogy reális-e a kérdés megoldása. A fiatal mérnök persze igennel felel, hozzátéve, hogy ehhez viszont háromezer voltos motort kell kifejleszteni. Hogy mennyire elképesztő a javaslata, akkor érthetjük meg, hogy a 19. század végén még nem voltak villamos hálózatok, minden fogyasztó maga gyártotta a gépeihez szükséges áramot. Ez kizárólag gőzgépekkel meghajtott dinamók szolgáltatta egyenáram volt, ahol a megtermelt 600 voltot nem lehetett magasabbra állítani. A váltakozó áram feszültsége viszont változtatható - le- és feltranszformálható -, ami egyrészt lehetővé tette a fantasztikusnak tűnő nagyfeszültség alkalmazását, ráadásul a háromfázisú áramrendszer bevezetésével a húzóerő megnövelését. Mechwart bízik Kandóban, így elvállalja az őrültnek tűnő terv kivitelezését. A szakma szerte a világon kaján örömmel lesi, hogyan buknak meg a magyarok. Csakhogy egy dologgal nem számolnak: Kandó komoly terepfelmérési munkákat végzett, amelyek során megállapította, hogy a közeli Alpokból lezúduló folyók bőven szolgáltatnak energiát a villamos generátorok számára. Elképesztő energiával, éjt nappallá téve, szinte az utolsó szögig mindent maga tervezett meg: az összes pályaszakaszt, a mozdonyokat és persze az erőművet is. Harminchárom éves volt mindössze, amikor 1902-ben látványos külsőségek között megnyitották a Valtellina vasutat. Szenzációszámba ment, hiszen ez volt Európa első villamos vasúti fővonala, a világ legelső váltakozó áramú vasútja. A csoda valósággá vált: Kandó mozdonya láthatóan nagyobb megerőltetés nélkül vontatta át a legmeredekebb szakaszokon is a szerelvényt, amellyel a három gőzmozdony csak nagy nehézségek árán bírt. Az olasz kormány a kedvező tapasztalatok hatására 1907-ben elrendelte további kétezer kilométeres villamos vasút megépítését, amelyhez megvásárolták Kandó szabadalmát. Amerikai tőkével részvénytársaságot hoztak létre Societa Italiana Westinghouse néven vasúti szerelvények és mozdonyok gyártására, sőt odáig mentek, hogy a Ganz-Kandó rendszert elnevezték ,,Sistema Italiana"-nak! E megmosolyogtató pofátlansággal szemben ugyanebben az időben Magyarországon sokkal súlyosabb dolgok történtek: a Ganz részvényeinek többségét birtokló Hitelbank urai leállíttatták a villamos vasútfejlesztési munkálatokat, perspektívátlannak ítélve azokat. Több se kellett a szemfüles olaszoknak: Kandót meghívták Vado-Liguerben épp átadott gyárukba igazgatónak. A rövidlátó, szűkkeblű bankári döntés miatt így a mozdony továbbfejlesztése Itáliában folytatódott. Hétszáz mozdonyt építettek a közreműködésével, amelyek közül 500 - a második világháború pusztításai ellenére - még 50 év múltán is üzemben volt. Az olasz kormány megfelelően kifejezte háláját a magyar mérnökzseninek: a Koronarend parancsnoki (Commedatore) fokozatával tüntette ki. Nyolc évig tevékenykedett Itáliában. Ezután is csak amiatt jött haza, mivel 1915-ben behívóparancsot kapott. A bécsi hadügyminisztériumban a monarchia vasútjainak szénellátását bízták rá. Ő e mélyen képességei alatti feladat közben sem tétlenkedett: kidolgozott egy tervezetet a gőzvasutak villamosítására, amit átadott a minisztériumnak. A világon az elsők között javasolta az 50 periódusú távvezetékek kiépítését, egy egységes, országos villamos hálózat kialakítását, amely a kisfogyasztóktól a villamos mozdonyokig mindenkit képes kiszolgálni.

Szerencsére a hadsereg vezetői ugyan szűklátókörűek voltak, de teljesen ostobák azért nem, így aztán 1917-ben eleget tettek a Ganz gyár kérésének, Kandót leszerelték. Visszatért a Ganz vállalathoz, ahol újabb mozdonyok fejlesztésébe kezdett. Nagy megnyugvást jelenthetett számára, hogy 1924-ben az első londoni energia-világkonferencián az 50 Hz-es váltakozó áramot nyilvánították a vasút számára a jövő energiaforrásának.

A háború után karrierje meredeken ívelt felfelé: először kinevezték a Ganz gyár műszaki-, majd vezérigazgatójának. Helyében mindenki örömmel üldögélt volna a jól fizető bársonyszékben. De Kandót nem ilyen fából faragták: 1922-ben benyújtotta felmentési kérelmét, hogy műszaki tanácsadóként dolgozhasson. Mondani sem kell, hogy ez a megbízatás villamos mozdonyok tervezését jelentette. Már a következő évben világszenzációval rukkolt elő: elkészítette a 2500 lóerős, fázisváltós mozdonyt. Ez utóbbi fogalom azt jelzi, hogy a vezetékbe egyfázisú áramot vezettek, amivel rengeteg költséget takarítottak meg, maga a Kandó-motor alakította át ezt háromfázisú árammá. A nagyszerű kísérleti eredmények láttán határozta el a MÁV a Budapest-Hegyeshalom vasútvonal villamosítását.

A húszas évek folyamán két új mozdonytípust fejlesztett ki, külön a személy- és külön a teherforgalomra. Közben külföldi megrendelésektől sem zárkózott el: az olasz Saronnói gyár, valamint a Párizs- Orleans vasútvonal számára tervezett mozdonyt. Igazi munkamániás, mai fogalommal élve workoholista volt: minden erejét a mozdonyaira pazarolta, ez is okozta a vesztét: bokros teendői mellett elfogadta az amerikai Westinghouse gyár ajánlatát különleges feladatok megoldására. A megfeszített munka annyira felőrölte erejét, hogy 62 éves korában, 1931. január 13-án Budapesten elhunyt.

Magyarországon és szerte a világon 70 szabadalmát alkalmazták. Az elismerést is megérte: a budapesti Műegyetem 1922-ben a műszaki tudományok doktorává avatta. Az MTA 1927-ben levelező tagnak választotta, közvetlenül halála előtt, 1930-ban Corvin-koszorúval tüntették ki. A budapesti közlekedésügyi főiskola az ő nevét viseli. Külföldi általános elismerésére 20 évvel a halála után került sor, amikor az 1951-es annacyi nemzetközi konferencián kiemelték múlhatatlan érdemeit a vasút villamosítása és a háromfázisú áramrendszer bevezetése terén.
 
 
0 komment , kategória:  Tudomány  
A benzinporlasztótól
  2009-06-11 00:27:48, csütörtök
 
  A benzinporlasztótól a légkalapácson át a vízturbináig

Napjainkban az ENSZ egyik, a fejlődő országok energiaellátásának megoldására készült tanulmánya Bánki Donát vízturbináját javasolja a kisebb energiaszükséglet gyors, hatékony és olcsó fedezésére. Ki gondolta volna, hogy épp ez a találmánya lesz a jövő egyik kulcsa, holott életében a világhírnevet a benzinporlasztóval, ismertebb nevén a karburátorral szerezte meg. Bánki Donát éppen 150 éve született.



Ebbe a veterán gépkocsiba még a Bánki elvén működő benzinporlasztó van beszerelve

A múlt homályába vész az a boldog korszak, amikor egy-egy találmányt akár évszázadokon keresztül is használtak. A világcsúcstartó ezen a téren Arkhimédesz, a szirakúzai zseni, akinek hajítógépeit 1400 éven át alkalmazták, Thomas Newcomen sem panaszkodhat, tekintve, hogy az általa szerkesztett gőzgép másfél évszázadon át szivattyúzta a bányavizet és még napjainkban, csaknem három évszázad múltán is meggyőződhetnek működőképességéről a kensingtoni múzeum látogatói. Korunk nem ilyen kegyes a feltalálókkal szemben: szinte évente jelennek meg a piacon a legújabb termékek, ami egyben azt is jelenti, hogy tiszavirág életű a legtöbb találmány.

Most is jó a vízturbinája

Bár néha akad kivétel: napjainkban az ENSZ egyik, a fejlődő országok energiaellátásának megoldására készült tanulmánya Bánki Donát vízturbináját javasolja a kisebb energiaszükséglet gyors, hatékony és olcsó fedezésére. Ki gondolta volna, hogy épp ez a találmánya lesz a jövő egyik kulcsa, holott életében a világhírnevet egy egészen másikkal, a benzinporlasztóval, ismertebb nevén a karburátorral szerezte meg. Bár ezzel sem volt igazán szerencséje: ugyan hazájában szabadalommal védte le, ez viszont nem akadályozta meg Wilhelm Maybachot abban, hogy ő ugyanezt fél évvel később Németországban megtegye. Tekintve, hogy ez utóbbi ország vált autó-nagyhatalommá, ennek megfelelően a német mérnök aratta le a találmány anyagi sikerét. Nekünk meg marad a vigasz, hogy mégiscsak Bánki és jó barátja, Csonka János volt az első.

A magyar technikatörténet egyik legjelesebb alakja Bakonybánkon született 1859. június 6-án. Mivel a közelben nem volt megfelelő színvonalú iskola, orvos édesapja tanította, az egyes évfolyamvizsgákat Pápán tette le. Még középiskolai tanulmányainak nagy részét is magántanulóként végezte, az érettségi vizsgát a budapesti, V. kerületi főreáliskolában szerezte meg. Ebben az időben már egyre nagyobb hírnevet tudhatott magáénak a budapesti Műegyetem, így az ifjú Bánki Donát számára kézenfekvőnek látszott, hogy hazájában folytatja felsőfokú tanulmányait. Tehetségére, gyakorlati érzékére hamarosan felfigyelt Horváth Ignác mechanikaprofesszor, aki már diákkorában maga mellé vette tanársegédnek. Egyetemi tanulmányait ugyan 1880-ban befejezte, majd különféle mérnöki beosztásokban dolgozott, emiatt is rejtély, hogy oklevelét miért csak 13 évvel később kapta meg.

Ganz: ötletek tárháza

1881-től egy éven át a Magyar Királyi Vasutak alkalmazottja, itt figyelt rá az éles szemű Mechwart András, a Ganz gyár vezérigazgatója, aki átcsábítja őt saját cégéhez. Bánki a világhírű vállalatnál a legérdekesebb, legizgalmasabb feladatokat kapja: tervez gabonaelevátort (amely talán napjainkig működőképes lenne, ha nem pusztul el a második világháborúban), forgóekét, vasúti váltót és fordítókorongot, tetőszerkezetet, valamint különféle gázmotorokat. Mechwart menedzseri zsenialitására jellemző, hogy 1878-ban megalapítja a Ganz villamossági osztályát, valamint úgy látja, érdemes beszállni a gáz- és robbanómotor gyártásba. Meg is vásárol ehhez egy tönkrement vállalatot, amelyben tucatszám állnak a használhatatlan motorok. Ezek üzemképessé tételével és az új motorok kifejlesztésével Bánkit bízza meg. Már említett sasszemére jellemző, hogy a fiatal mérnököt nem hagyja magára. Mivel már korábban felfigyelt a Műegyetem tanműhelye vezetőjének, Csonka Jánosnak a tevékenységére, aki ebben az időben már ugyancsak több gázmotor szabadalommal rendelkezett, felkéri őt az együttműködésre. Csonka maga is gyáralapításon töri a fejét, emiatt szívesen fogadja ugyan az ajánlatot, de nem lép be a Ganz kötelékébe. Az aranykezű mesterember és a nála hét évvel fiatalabb, nagy felkészültségű mérnök szimbiózisa heteken belül meghozza első gyümölcsét: feltárják az elfuserált gázmotorok szerkesztési hibáit, így az ócskavasként megvett berendezések extrahasznot hajtanak a Ganz gyárnak.

Megszületett a karburátor

A két feltaláló gyors egymásutánban öt szabadalmat jelent be, amely a gáz-, és petróleum motorok működésének tökéletesítését érinti. Ezek közé tartozik a világ első légkalapácsának leírása is. Az 1893-ban megszerzett, ,,Újítások petróleum motorokon" néven bejegyzett szabadalmuk tartalmazza elsőként a porlasztót. Ezt Bánki hamarosan továbbfejlesztette, megalkotva a ma ismert ,,karburátort". A beszűkülő csőben felgyorsuló levegő elvét ugyan a korabeli tudósok jól ismerték, hiszen ezt Bernoulli tétele már egy évszázaddal korábban tisztázta, viszont Bánkin kívül senki nem gondolt az üzemanyag gazdaságos felhasználására. Egyenletes befecskendezésre csak akkor kerülhet sor, ha a kamrában állandó az üzemanyagszint. Bánki ezt zseniális egyszerűséggel oldotta meg: megszerkesztette a tűszabályozós, úszódobos, féklevegő-bevezetéses, pillangószelepes, fúvókás porlasztót, amelynél a benzinszintet az úszódob tűszelepje milliméter pontossággal tartja ugyanazon a szinten. Ezt a találmányát napjainkban is alkalmazzák, csupán a legmodernebb, befecskendezéses módszer haladta meg napjaink magasabb kategóriájú autói esetében.

A Bánki-Csonka motorokat a Ganz vállalat évtizedeken keresztül változatlan formában gyártotta, ezek nem kis mértékben járultak hozzá a magyar ipar világhírűvé válásához. Közben Bánki saját szabadalmakat is bejelentett. Ezek egyike a nagynyomású robbanómotor, amelynél a hatásfokot vízpára befecskendezésével növelte. Egy évtizeden át a toplista élén állt ez a termék, csupán a dieselmotorok megjelenése szakította meg karrierjét. Ezt követően motorkerékpárra, elsőkerék-meghajtású autóra és turbinára szerez szabadalmat. Tekintve, hogy szabadalmait tudományos kutatásaival támasztotta alá, amelyeket nyilvánosságra is hozott, a Magyar Mérnök- és Építész Egylet kutatási eredményeiért többször is Hollán-díjban részesítette.

Alapos elméleti felkészültsége eleve predesztinálta arra, hogy a jövő mérnökeinek adja át tapasztalatait. Így az egyetemi karrier sem maradt el: 1899-ben kinevezték a gépelemek és emelőgépek tanszékének tanárává, egy évvel később pedig a hidrogépek tanszéke vezetőjének. Az új tudományterületen oly gyorsan otthon találta magát, hogy 1903-ban már szivattyúszelep-szabadalmat jelentett be. Azt követően, hogy a Liége-i kongresszuson bemutatta gőzturbina elméletét, beválasztották a kor legjelentősebb kiadványa, a ,,Zeitschrift für das Turbinenwesen" szerkesztőbizottságába.

Évente tanulmányutakat tett az iparilag legfejlettebb országokban, ahol a legújabb műszaki megoldásokat tanulmányozta. Érdemes megemlíteni, egy ízben meglátogatta a nagyhírű müncheni ,,Deutsches Museumot" is. Aligha sejtette, hogy halála után 3 találmánya is állandó kiállítási tárgyként kerül be az intézmény falai közé. Jelentős tevékenységét a szakmai, tudományos körök is elismerték: 1909-ben megválasztották a Magyar Mérnök- és Építész Egyesület gépészeti szakosztályának elnökévé, két évvel később a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává.

Máig működnek a gépei

1916-ban jelentette meg legjelentősebb művét, Energiaátalakulások folyadékokban címmel, amely több kiadást is megért, idehaza díjakkal halmozták el, ezt követően németre is lefordítva Európa minden részén egyetemi tankönyvvé vált. Ezen elméleti alapokon jutott el a közepes szintkülönbségekre és -vízhozamra kialakított Bánki-féle turbina szabadalmaztatásához 1916-ban, amely saját korában nagy sikert aratott, az országban több száz törpeerőmű számára szállította a Ganz-gyár, sőt néhány közülük még ma is termeli az áramot! A későbbiekben a nagy erőművek kiszorították ugyan a használatból, de épp napjainkban ébred fel tetszhalálából: a fejlődő országok egyik reménysugarát jelenti az energiaínséges időkben. Bánki közvetlenül halála előtt tette közzé turbinája magas hatásfokát igazoló elméleti számításait, amelyért az Magyar Tudományos Akadémia 1927-ben posztumusz nagyjutalomban részesítette.

A magyar technikatörténet egyik legjelentősebb alakja 1922. augusztus 1-én hunyt el Budapesten. Az utókor méltóképp ápolja emlékét: a budapesti Műszaki Főiskola róla nevezte el Gépész- és Biztonságtechnikai Mérnöki karát, a nevét viseli a fővárosi Közlekedésgépészeti, az ajkai, dunaújvárosi, miskolci, pécsi és oroszlányi szakközépiskola. Szülőfalujában emlékparkot létesítettek a tiszteletére, a Bánki Donát Műszaki Egylet ápolja az emlékét. Szobra a Műegyetem aulájában fogadja a látogatót. Az égre feltekintve, megfelelő erősségű távcsővel megláthatjuk a róla elnevezett, 131763. számú, Bánki Donát kisbolygót.
 
 
0 komment , kategória:  Tudomány  
Az ősanyag nyomán
  2009-06-11 00:23:01, csütörtök
 
  Az ősanyag nyomán, avagy keresik az isteni részecskét

A jövő héten a nyolcvanadik születésnapját ünneplő Peter Higgs korunk egyik legnagyobb élő fizikusa, mégsem kapott Nobel-díjat. Pedig megérdemli, ahhoz kétség se fér, hiszen - Albert Einsteint leszámítva - senkit sem idéznek oly gyakran a szakirodalomban, mint épp őt.



Peter Higgs fizikus. Elméletének helyességét a világ legkorszerűbb részecskegyorsítója bizonyíthatja

Az ókor egyik legjelentősebb politikusáról, az idősebb Catóról terjedt el az a történet, amely szerint egyszer megkérdezték tőle, miként lehetséges, hogy még nem állítottak neki szobrot Rómában. Ő a rá jellemző kesernyés humorral válaszolt: Mindig jobb, ha a nép azt kérdezi, miért nincs Catónak szobra, mintha azt kérdezné, miért van? Korunk egyik legnagyobb tudósa, a 80. születésnapját ünneplő Peter Higgs egészen hasonló választ adhat, ha felvetik neki, ez idáig miért nem kapta meg a fizikai Nobel-díjat. Mert hogy megérdemli, ahhoz kétség se fér, hiszen - Albert Einsteint leszámítva - senkit sem idéztek-idéznek oly gyakran a szakirodalomban, mint épp őt. De vajon mitől ilyen népszerű és mi az oka a díjkiosztó bizottság tamáskodásának? Legfőképp az, hogy bár elméletét mindenki hibátlannak találja, az általa feltételezett részecskét a fizikusok a mai napig nem találták meg. Vagy ha ráakadtak, nem vették észre, hogy felbukkant a szemük előtt. Pedig e skót tudós a világon egyedülálló rekorddal büszkélkedhet: soha senki elméletének igazolásába annyi pénzt nem fektettek, mint az általa megjósolt Higgs-bozon - a fizikusok egy része isteni részecskének is nevezi - megtalálásába, hiszen a szó szoros értelmében milliárdokba került a bataviai Fermilab gyorsítójának szupravezető mágnesekkel való felszerelése és a genfi CERN nagy hadron-gyorsítójának modernizálása. Mindkét kutatóintézet fő céljának tekinti e rejtőző részecske megtalálását. Mindkettőnek esélye is van rá, mivel ütközési teljesítménye jóval meghaladja a Higgs által megjósolt tartományt. Bár pillanatnyilag az amerikaiak helyzeti előnyben vannak, az európai CERN gyorsítója csak jövőre kerül üzemképes állapotba.

Peter Higgs 1929. május 29-én született a skóciai Newcastle-ban. Mivel gyermekkorától súlyos asztma kínozta, magántanuló volt, így édesapjától, a BBC hangmérnökétől sajátította el az alapismereteket és a matematika, valamint a fizika szeretetét. Tizenhét évesen lesz a londoni Kings College tanulója, majd a londoni egyetemen végez matematika-fizika szakon. 1960-ban visszatér szülőföldjére, az edinburghi egyetem tanára lesz. Ettől az időtől kezdve folyamatosan a világ keletkezésének és felépítésének alapvető kérdéseivel foglalkozik. Az alapproblémát George Gamow 1948-ban létrehozott ősrobbanás elmélete jelenti, ami Big Bang néven vált híressé. E szerint világunk eredetileg egy ősmassza volt, amely nagyon kicsi - gombostűnyinél is kisebb - térben foglalt helyet és a robbanás pillanatában keletkezett. Ekkor a pillanat tört része alatt hihetetlen folyamatok játszódtak le, például az anyag és az antianyag kölcsönösen megsemmisítette egymást, viszont mivel az előbbiből nagyjából 0,1 százalékkal több volt, ez alkotja ma azt, amit világegyetemnek hívunk. Az elméletben Higgs találta meg a fő hiányosságot: matematikailag nem igazolható, hogy az ősrobbanás előtti állapotban már volt tömeg, sőt szerinte a Big Bang utáni töredék másodpercben egy mező alakította ki. Ezt azóta Higgs-mezőként taglalja a szakirodalom. Lett is volna e merész elméletből nagy botrány, ha éppen nem adott volna magyarázatot arra a kérdésre is, hogy amikor a részecskegyorsítókban az atomot aprítják, egy bizonyos határon túl miért nem tűnik el a szétrombolt részecske tömege. Higgs elméletét mindössze harmincöt évesen, 1964-ben hozta nyilvánosságra, megjósolva, hogy a világegyetemet néhány apró kis részecske alkotja, ezek közül a legkisebb, róla elnevezett Higgs-bozon tömegét is megadta: 117 GeV (gigaelektronvolt, milliárd elektronvolt) és 251 GeV ütközési energia között kell keresni.

A fizikusok egy része persze nem fogadta el az elméletet, csakhogy időközben felfedezték a W és a Z bozont, mindkettőjük esetében csak úgy magyarázható, hogy tömegük van, ha elfogadjuk, azt a Higgs-mezőtől kapják. Ezzel párhuzamosan sorban találták meg az eleminek nevezett részecskéket.

Eredetileg az abdérai zseni, Démokritosz úgy gondolta, hogy az anyag darabolása (tomosz) közben el kell jutni egy olyan állapothoz, amikor már további osztás nem lehet (a-tomosz), ebből alakult ki az atomelmélet. A 19. század folyamán a fizikusok a vegyi elemekben vélték megtalálni az atomokat, az ő megnevezésük nyomán használjuk ma is az atomfizika kifejezést. Csakhogy még a század vége előtt kiderült, hogy az atomok kisebb részecskékből állnak, így aztán egyrészt elkezdtek magfizikáról beszélni, másrészt pedig elemi részecskéknek keresztelték el a démokritoszi a-tomoszokat. Rögtön az első körben találtak is kettőt: a fényt szállító fotont és az elektromosság jelenségéért ludas elektront. Ezt követően viszont kiderült, hogy a többi részecske tovább darabolható, olyannyira, hogy ma már családokba rendezik őket, összesen kétszáznál is többet találtak belőlük. Így aztán felvetődött a logikus kérdés: ezek nagy része nem darabolható tovább? Vagyis a világot esetleg csak néhány, sőt talán egyetlen részecske - az isteni részecske - alkotja, minden többi - az atomok, molekulák, látható tárgyak, bolygónk és az egész világegyetem - ebből épül fel. Mivel egyre több bizonyíték halmozódott fel Higgs elméletének helyességére, a nyolcvanas években a Fermilab akkori igazgatója, Leon Lederman (1988-as fizikai Nobel-díjas) meggyőzte Ronald Reagan amerikai elnököt, hogy építsék fel az általa szupercsűrlőnek elkeresztelt, száz kilométeres gyűrűjű gyorsítót az új-mexikói sivatagban. A munkálatok el is kezdődtek, csakhogy a következő elnök feleslegesnek tartotta ezt a kérdést, így a szupergyorsító soha sem készült el. Óriási szerencsére viszont a szupravezető mágnesek technikája oly mértékű fejlődésen ment át, hogy ezzel annyira meg tudták növelni a Fermilab Tevatron nevű gyorsítójának a teljesítményét (1,96 TeV-ra, azaz billió elektronvolt), amellyel már eredményesen vadászhattak a Higgs-bozonra. Több olyan ütközést is észleltek, ami a Higgs-bozon jelenlétére utal, nagy csinnadrattával be is jelentették, csakhogy az ellenkísérletek mindig bebizonyították tévedésüket. A tudományos eredmény oly csábítónak látszott, hogy az ezredforduló táján elhatározták, a genfi CERN nagy gyorsítójának kibővítését, ami a keresztségben a Nagy Hadronütküztető (LHC - Large Hadron Collider) nevet kapta. Szinte alig akad tévénéző, aki nem látta, hogy a múlt év őszén milyen látványos körülmények között adták át az európai szupergyorsítót. Amely mellékesen utcahossznyi előnnyel indult, hiszen a bataviai berendezéshez hasonlóan proton és antiproton nyalábokkal működik, ezek egymással ellentétes irányban keringenek, majd a csaknem fénysebességen haladó részecskék az ősrobbanást szimuláló ütközésben semmisülnek meg illetve néhány részecsketörmeléket produkálnak, csakhogy míg a Fermilab körgyűrűje alig 6 kilométer, addig a CERN-é 24 km. Ez a teljesítményükben is megnyilvánul: az amerikaiak 1,96 TeV-jával szemben az LHC 14,0 TeV ütközési energiát produkál. Emiatt is meglehetősen kínos, hogy pillanatnyilag nem működik, annál is inkább, mivel 2009 nyarára ígérték a Higgs-bozon megtalálását. A határidő nem véletlen: ha ezzel a meglepetéssel tudnának kedveskedni a skót zseninek, akkor Higgstől még a jóisten sem venné el a rég megszolgált Nobel-díjat. Ráadásul az üzemzavarral újabb esélyt adtak amerikai konkurenseiknek, hogy ráakadjanak a kis hamisra.

A tudomány szempontjából nem csak arról van szó, hogy megtalálják a talán legkisebb részecskét, hanem arról is, hogy az milyen energiatartományban bukkan fel: ha ugyanis nem nagyobb a tömege 117 GeV-nál, Higgs elmélete tökéletes. Ha viszont meghaladja 251 GeV-ot, akkor alapos korrekcióra szorul. Hogy mekkorára, az ma még nem tudható. Mindenesetre a tudományos világ lélegzetvisszafojtva várja a híreket. Közben azért Peter Higgs sem maradt hoppon: egymás után kapja a tudományos kitüntetéseket. Az elsőt, a Dirac-érmet 1997-ben ítélték oda neki, ezt követte az Európai Fizikai Társaság díja, majd 2004-ben az alternatív Nobel-díjként számon tartott Wolf-díj. Magánéletében is rendkívül sikeres: Chris fia nemzetközileg elismert számítógépes szakember, Johnny pedig híres
 
 
0 komment , kategória:  Tudomány  
A kávé védhet a szájráktól
  2009-04-23 00:36:42, csütörtök
 
  New York. A kávéivás csökkenti a szájüregi- és a torokrák kialakulásának kockázatát, legalábbis a japán lakosok körében - állítja egy nemrégiben megjelent tanulmány.

Toru Naganuma, a Tohoku Egyetem munkatársa és csoportja egy 38 000 résztvevőre kiterjesztett, a japán népesség adatait tartalmazó tanulmányt elemzett, amely az egészségügyi állapot mellett az életvitelre, étkezésre vonatkozó információkat is tartalmaz. A 40 és 64 év közötti résztvevők körében a követéses vizsgálat 13 éve alatt 157 esetben alakult ki a száj, a garat vagy a nyelőcső rákja. Azoknak az embereknek, akik naponta legalább egy csésze kávét ittak, fele akkora kockázata volt ezeknek a ráktípusoknak a kialakulására, mint azoknak, akik egyáltalán nem fogyasztottak kávét - írta Naganuma kutatócsoportja az American Journal of Epidemiology című szakfolyóiratban. A kutatók elemzése szerint a kockázat csökkenése még azokra is kiterjedt, akik egyébként az erőteljesebben veszélyeztetett csoportokba, a nagyivók vagy a dohányosok közé tartoztak. Naganuma elmondta: a kutatás során őket is meglepte a kávéfogyasztás ilyen jellegű hatása. ,,Bár az alkoholfogyasztás és a cigarettázás megszüntetése a jelenleg ismert legjobb módszer e ráktípusok kockázatának csökkentésére, a kávé védőtényező lehet mind a kis, mind a nagy kockázatú lakossági csoportokban" - összegezték megállapításaikat a kutatók.
 
 
0 komment , kategória:  Tudomány  
Őssejtek előállítása
  2009-04-23 00:17:46, csütörtök
 
  Őssejtek előállításának eddigi legbiztonságosabb módja

London. Az eddigieknél biztonságosabb módszert dolgoztak ki brit és kanadai kutatók arra, hogy közönséges bőrsejtekből sokat tudó őssejteket állítsanak elő, ezzel hamarosan kiküszöbölhetik az embrionális őssejtek iránti igényt - közölte online kiadásában a brit Nature tudományos magazin.

Először sikerült a tudósoknak vírusok alkalmazása nélkül átalakítaniuk a felnőtt testi sejteket embrionális őssejtekhez hasonlóan változásképes, pluripotens őssejtekké. A módszer azt is lehetővé teszi, hogy az átalakulási folyamat végén a sejtek újraprogramozását végző beékelődött géneket eltávolítsák.

Az őssejtek a test mestersejtjei, amelyekből sokféle funkciójú testi sejt, szövet és szerv alakul ki. Az embrionális őssejtek az igazi ,,mindentudó" sejtek, mert bármilyen irányban elindulhat az átalakulásuk, orvosi célú alkalmazásukat azonban világszerte etikai vita kíséri. ,,Amikor már betegségeket tudunk gyógyítani e terület eredményeivel, akkor minden valószínűség szerint azok az országok is alkalmazni kívánják, amelyek most nem engedélyezik a kutatásokat" - mondta el korábban Nagy András, a kanadai csoport vezetője, aki az EU humán embrionális őssejtkutató hálózatának tanácsadójaként a társaság júniusi budapesti konferenciáján vett részt. Az embrionális őssejtek körüli etikai problémák miatt több kutatócsoport próbálkozik évek óta azzal, hogy bőrsejteket bírjon rá gének segítségével: alakuljanak pluripotens őssejtté (iPS). Ehhez korábban szállítóeszközként vírusokat kellett használniuk, melyek genetikai állományukat beépítették abba a sejtbe, amelyet megfertőztek, ami még akkor is rákot okozhat, ha egyébként ártalmatlanított vírust használnak.

A most közzétett, gyökeresen új megközelítést az Edinburghi Regeneratív Orvosi Központ és a Torontói Egyetem tudósai Keisuke Kaji, illetve Nagy András vezetésével alkalmazták elsőként. A gének szállítására ők nem vírusokat használtak, hanem a DNS mozgékony, rövid szakaszait, az ún. transzpozonokat. Ezek az ,,ugráló géneknek" is nevezett darabok maguk tudnak új helyre beépülni a DNS-szálon belül, és képesek potyautas géneket is magukkal vinni. E tulajdonságukat használták ki a kutatók, hogy bejuttassák a bőrsejtbe azt a négy gént, amelyekről már korábban bebizonyosodott, hogy visszaállítják a sejt belső óráját, vagyis újraprogramozzák azt. Az eljárás végén ráadásul kiiktatható a transzpozon, ezért az így előállított pluripotens őssejt biztonságosan alkalmazható arra, hogy az emberi test bármely sejttípusát, majd szövetét előállíthassák belőle.
 
 
0 komment , kategória:  Tudomány  
     1/18 oldal   Bejegyzések száma: 176 
2017.11 2017. December 2018.01
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 7056 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1016
  • e Hét: 5897
  • e Hónap: 21616
  • e Év: 569309
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.