Regisztráció  Belépés
lambert.blog.xfree.hu
Bár úgy tűnik ma, mintha csak a hamisak, a gazok és gonoszok számára gyümölcsözne az élet; ne irigyeld őket! Összeomlik alattuk a csalásra épült világ. A jövend... Ballán Mária
2006.07.04
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/51 oldal   Bejegyzések száma: 508 
Nyáry téveszméi Nyirőről
  2018-08-15 20:44:11, szerda
 
  Medvigy Endre: Hiába rágalmaz a Líra Könyv kreatívigazgatója

Nyírő (sic!) fekete öves nyilas volt, a nyilas parlament tagja - nyilatkozta Nyáry Krisztián, a Líra Könyv Zrt. kreatívigazgatója, Demszky Gábor egykori liberális főpolgármester kommunikációs igazgatója egy internetes portálnak adott hosszú interjúban. Vajon tényleg az volt? Medvigy Endre irodalomtörténész, Nyirő-kutató reagált.


A magát irodalomtörténésznek tituláló Nyáry Krisztián - aki az egyik írásában Kölcsey Ferencről azt állította, hogy homoszexuális volt - a meglehetősen hosszú interjúban Wass Albertet másodvonalú lektűrírónak minősíti, és azt sem felejti el hangsúlyozni, hogy Nyirő után sok antiszemita írás maradt. A régi és a kortárs irodalmat értékelő eszmefuttatásában a kreatívigazgató - aki nemrég szoftpornó olvasmányt ajánlott a középiskolásoknak - ismételten kifejti azt a nézetét is, miszerint nincsenek tehetséges írók a jobboldalon.

A nyilasozásról megkérdeztük Medvigy Endre irodalomtörténészt, Nyirő-kutatót. Medvigy Endre szerint Nyirő József írásaiban nincsenek antiszemita kitételek, ,,fekete öves nyilas" pedig végképp nem volt. Nyirő József soha nem volt tagja a Nyilaskeresztes Pártnak; mindössze két pártnak volt a tagja, a 40-es évek első felében az Erdélyi Pártnak, a húszas-harmincas években pedig a Magyar Pártnak. Az irodalomtörténész szerint igaz ugyan, hogy Nyirő 1944-ben tagja volt a Törvényhozók Nemzeti Szövetségének, de a nyilasokhoz soha nem lépett be, Nyáry Krisztián állításait pedig egyszerűen rágalomnak tekinti.

Medvigy Endre szerint Nyirő több okból maradt tagja az úgynevezett nyilas országgyűlésnek: erdélyi származású lévén attól félt, hogy a második világháború elvesztésével Erdély is újból elveszik, és ezt a katasztrófát minden áron el kell kerülni. Az irodalomtörténész szerint az író döntésének ez a félelem volt az oka.





Nyáry Krisztián úgy véli, Wass Albertet Erdélyben is az irodalmi másodvonalban tartották számon. Medvigy Endre ezzel szemben elmondta, hogy a Farkasverem című regényével Wass Albert szabályosan berobbant a magyar irodalomba, és ezért a könyvéért kapott Baumgarten-díjat, amelyről Babits Mihály döntött. Erdélyben, Magyarországon megjelent könyveiről nagyon jó recenziók jelentek meg - mint például a Jönnek - amely az erdélyi bevonulásról szól -, vagy A kastély árnyékában és a Mire a fák megnőnek című munkáiról.

Az irodalomtörténész szerint a nemzeti oldal kissé elfogult Wass Albert iránt, mert van, aki úgy gondolja, hogy az író mind a száz könyve remekmű, ami nyilván nem igaz, viszont azt el lehet mondani, hogy van tíz kiváló könyve, és ez nem kis teljesítmény egy nagy író esetében sem. Medvigy Endre szerint Amerikában A funtineli boszorkányra senki nem mondta azt, hogy fércmű lenne, még román nyelven is nagy sikere volt. Az Elvész a nyom regénye pedig azért érdekes, mert Thornton Wilder Szent Lajos király hídja című regényének a szerkezetét követi, amiből kitűnik Wass Albert világirodalmi műveltsége is.

Nyáry Krisztián szerint Erdélyi Józsefet és Sinka Istvánt is rehabilitálták a kommunizmusban, ami azt jelzi, hogy Wasst és Nyirőt menthetetlennek ítélték a vélt vagy valós bűneik miatt. Medvigy Endre úgy látja, hogy noha Erdélyi József 1954-ben visszatért az irodalomba az akkori kommunista vezetők döntése által, de volt és van egy máig aktívan tevékenykedő réteg, amely sohasem bocsátott meg neki, tehát lényegében úgy rehabilitálták, hogy elfeledték.

Az irodalomtörténész nagyon jelentős költőnek tartja Erdélyi Józsefet, emiatt sajnálattal veszi tudomásul, hogy ellendrukkerei elérték: egyre kevesebben olvassák a műveit, illetve őt magát is elfelejtik. Bár ő valóban a szélsőjobboldalhoz sorolható alkotó volt, Medvigy szerint soha nem parolázott a nyilasokkal, pedig ezzel néha őt is megvádolják.


Forrás: Link
 
 
0 komment , kategória:  IRODALOM/PRÓZA  
Használj magyar szavakat!
  2018-08-15 20:15:45, szerda
 
  Beszéljünk magyarul! - A zsidó szavak listája

Alább a magyar nyelvbe befurakodott, kerülendő jövevényszavak listája és valódi jelentése található.

Sajnos vannak olyanok, amik annyira beépültek a közbeszédbe, hogy napi szinten akár több tucatszor használja őket egy átlagos magyar. Például ilyenek meló, haver, balhé, srác. Ezeket tartjuk a legveszélyesebbnek a magyar néplélekre, mert a beszélő anélkül terjeszti a zsidó szellemiséget, hogy annak tudatában lenne. Teljesen értelmetlen ezeket a zsidó szavakat használni, hiszen a magyar megfelelőjük sokkal kifejezőbb. Másik példa. Miért mondjunk ki a roppant undorító hangzású 'córeszt' amikor a magyar 'baj' rövidebb, szebb, kifejezőbb. Vannak olyan szavak is a listában, amit nem tartunk túl veszélyesnek, pl. jubileum, kabala, kóser, kibic. Ez függ attól is, hogy a szó eredeti jelentése pozitív, vagy negatív, és hogy van-e kifejező magyar megfelelője. De végső soron ezek is zsidó eredetűek, így egy MNA tagtól elvárt, hogy mellőzze a használatukat.


A teljes cikk az alábbi linken olvasható:


Link
 
 
0 komment , kategória:  IRODALOM/PRÓZA  
A Kráter Műhely Egyesület 2019-es Wass Albert naptára
  2018-08-14 20:53:54, kedd
 
  A Kráter Műhely Egyesület levele:

Kedves Olvasónk!

Írófejedelmünk, Wass Albert 111. születésnapját szeretnénk azzal megtisztelni, hogy novemberig egy olyan 2019-es asztali naptárt készítünk el, amelynek mind az 53 hetéhez Wass Albert valamely bölcs gondolatát és egy erdélyi témakörű fényképet szerkesztünk, így 53 leválasztható képeslapból áll majd a naptár. Karácsonyi ajándéknak is kiváló!

Szeretnénk, ha támogatná törekvésünket. A naptárak korlátozott száma miatt kérjük az előrendelését, féláron történő kedvezményes vásárlás lehetőséggel:
(Számlaszámunk: 10200885-32611094-00000000; a közlemény rovatba kérem írja be, hogy NAPTÁR, valamint a nevét és a címét):

5 példány megrendelése felett: 2000 Ft/db, ingyenes szállítással.

Egy kis ízelítő a naptárból:
Link














Tisztelettel:

Szutor Ágnes elnök
Kráter Műhely Egyesület és Könyvkiadó
2013 Pomáz, Búzavirág u. 2.
tel.: 06 209 153 234
fax: 06 26 328 491
e-levél:szutor@krater.hu
honlap:www.krater.hu
 
 
0 komment , kategória:  IRODALOM/PRÓZA  
Zetényi-Csukás FerencA FEKETE VAJDA RITKÁN HALLOTT TÖRTÉNETE
  2018-07-19 21:06:50, csütörtök
 
  A FEKETE VAJDA RITKÁN HALLOTT TÖRTÉNETE





A FEKETE VAJDA RITKÁN HALLOTT TÖRTÉNETE

/Bóta Apó mondája és Zsejke éneke/






A kun ember azonnal felismeri az idegent, majd egyetlen szempillantás s két-három kurta mondat után képes arról döntést hozni, hogy a tábortüzéhez engedi-e azt. Nem valami barátságtalan szokás vagy fellengzős kivagyiság készteti őket erre, hanem a tapasztalat. Hosszú évszázadok tanították meg a puszta emberét, hogy elsőre csak a Fennvalónak, majd csak másodszorra az embernek higgyen. Ámbátor, akit a bizalmukba, ne adj' isten a barátságukba fogadnak, azt a sírig védik, az utolsó rögig szeretik.

A kun barátság örökké tart.

Őket kerestem a lápi világban, ahol csak az idevalók ismerik a járást, más emberfia vagy belefulladna a vízbe, vagy a lápi lidérc vinné el. Legalábbis sok-sok éve így mesélte a nagymamám. Rövid időn belül a kunok nyomára bukkantam, nem felejtettem el a nyomolvasást, amit gyermekként megtanultam.

Gecse és Csöged fel sem nézett, amikor melléjük telepedtem a nagy eső után, hogy megszárítsam a megázott ruhám. A kivülálló talán azt gondolná, hogy számukra váratlan a megjelenésem, de a valóság az, hogy már akkor tudták, hogy én érkezem, amikor még a Kolon-tó túlsó partján voltam. Jó orruk, jó szemük van ehhez. A régi szokások szerint a köszönés után hallgatok, várom, hogy a legidősebb kun szólítsa meg a tüzükhöz kéredzkedőt.

Tőlem alig négy ölnyire csinos, széles csípőjű, begyes leány sündörködik. Mindjárt megismertem:

Zsejke mélybarna szeme éppúgy nevet, mint évtizeddel előbb, ahogyan a kezembe adja a forró birkagulyást. Felnőtt nő lett, mióta utoljára láttam. Férj kellene neki már!

Bóta Apó szólott hozzám legelőbb:

- Melegedj meg a tüzünknél, egyél az ételünkből, és mikor kedved úgy tartja, akkor menj tovább!

Hányszor, de hányszor hallottam ezt a mondatot gyermekkoromban, amikor az ugaron a ,,mieinkkel" találkoztunk a nagyapámmal. Az idők elejétől így köszönti a kun a testvérét, így jelzi a másiknak, hogy közéjük tartozik. Illő, nem illő, én elmosolyodtam. Tíz éve nem találkoztunk és az idős mégsem felejtette el egykori kicsi tanítványát.

-Ételeteket elfogadom, tüzeteknél megmelegszem, ma éjjelre veletek maradok!- mondtam, miközben Bóta tekintetét kerestem a lassan halványuló fényben.

Zsejke erre rögvest a nyakamba ugrott, de Gecse és Csöged sem maradt le. Emberesen megszorongattak.

Bóta, miután túl voltunk a ,,hivatalos fogadtatáson" arcon csókolt és megkönnyezte váratlan megjelenésemet.

Hosszasan vallattuk a múltat, sírtunk és nevettünk. Úgy örültek a sikereimnek, mint a sajátjuknak, és összes kudarcaimat is magukénak tudták. A kun ilyen! Szeretete végtelen.

Hazajutottam. Végre újra a véreim között voltam...

Mire majdnem mindent elmeséltünk egymásnak, öreg éjszaka lett. Még Zsejke énekelt nekünk, majd nagy nehezen mindenki lepihent. Csak Bóta és én maradtunk fent.

Ekkor jött a legérdekesebb...

Egy olyan csatáról mesélt nekem, amelyről soha nem hallottam:

Az Úr 1330-dik évében szembefordult egymással Magyarország királya, Károly Róbert és Basarab, havasalföldi fejedelem. Abban az időben még tudott volt, hogy Basarab jeles kun kánok leszármazottja és nem hajlik meg egyetlen más uralkodó akarata előtt sem. Az akkorra már közel száz esztendeje honunkban élő kunok - a király tudta nélkül - követségbe mentek a vérükből való fejedelemhez, hogy megakadályozzák a viszályt és a velejáró háborúskodást. Nyolc kun főúr járult hát a hatalmas Basarab elé:

-Hatalmas Kán, fogadd el Caroberto békéjét és egyesítsed újra a kunokat, immáron egyetlen hatalom alatt! Elöljáróink üzenetét hoztuk, mely szerint téged emelnek az összes kunok fölé, ha megtartod a békét a magyar királlyal. A testvérharc nem a fajtánkhoz méltó és mi nem kívánjuk ellened fordítani lovainkat, nem kívánjuk népedre kilőni nyilainkat. Fogadd meg szavunkat s légy bölcsebb mindőnknél!

A nagyúr miután meghallgatta a követeket, hosszasan elgondolkodott, gyönyörű barna arca elkomorult:

-Soha nem akartam a kun testvéreimmel a harcot, mindig a legnagyobb tisztelettel voltam a mieink iránt. Hajlandó vagyok a magyar királlyal tárgyalni a békességről!

Sietve indultak vissza a magyar-kunok, de elkéstek a megegyezéssel, Károly Róbert a seregei élén már Havasalföld ellen indult.

Harmincezer dalia - mint kés a vajban - haladtak Basarab fővárosa, Argyasudvarhely felé. A fejedelem ígéretéhez híven követséget küldött az ellene vonuló királyhoz, felajánlva fiát túsznak, a békéért.

Károly királynak nem kellett az egyezség, üzenete magáért beszélt:

,,Ezt mondjátok meg Basarabnak: Ő az én juhaim pásztora, búvóhelyéről szakállánál fogva fogom előrángatni!"

A fejedelem ennyit üzent vissza:

,,Csak, hogy térjetek vissza békében és óvakodjatok a veszélyektől, mert ha közelebb jöttök, azoktól meg nem szabadultok!"

A követei visszaérkezése után Basarab elkerült minden csatát, hiába égették fel a fővárosát. A ,,felégetett föld" módszerét alkalmazta a torkának feszülő magyarokkal szemben. Az éhség és a szomjúság nagyúr, így hát most Károly Róbert küldte el követeit Basarabnak a békéért.

Ám, a mindössze tízezer főt számláló havasalföldi sereg nem kegyelmezett és csapdába csalta a királyi hadat, s négy napon át ölte és gyilkolta a magyart. Maga Károly Róbert is csak úgy tudott megmenekülni, hogy Dezső nevű vitéze páncélt cserélt vele, és míg azt gyilkolták, addig ő megfutott.

Futását a magyar seregben szolgáló kunok fedezték, sírva lőtték ki nyilaikat a rokonra, azok meg zokogva vissza. Utoljára a harctéren a mi kunjaink maradtak hátra, hogy hűségüket a magyarsághoz a legnehezebb pillanatokban is bizonyíthassák. Ott harcoltak a véres tusában mind a nyolc Basarabhoz járult kun-magyar főúr, egyként adták életüket a becsületükért.

Kunként éltek, kunként haltak!

Basarab valamennyi magyar katona holttestét eltemettette, a kunoknak a pedig kurgánt emeltetett. A ,,Negru-Vodă" lelke sírt, soha nem emelt volna fegyvert a rokon magyarra vagy a testvér kunra.

Mikoron idáig jutott a jó Bóta a történetében, szeméből kiáradt a könny. Szelíden megöleltem és magamhoz húztam, jó testvére a kun a kunnak...

Sokáig nem jött álom a szememre, újra és újra átértékeltem a halottakat, míg nem elnyomott a buzgóság. Álmomban ott voltam a hegyszorosban és Basarab ellen vívtam. Sokáig forgattuk a pengét, de eldöntetlen volt a küzdelmünk. Egyszer csak a Fekete Vajda a térdén eltörte fegyverét és a kezét nyújtotta felém...

Már éppen elfogadtam volna a békesség kézszorítását, amikor egy erős férfikéz böködte meg az oldalamat. Hirtelenjében reggel lett, Gecse ébresztgetett. A kunjaim már mind ébren voltak, reám vártak egyedül. Az álmom semmivé lett, talán igaz sem lehetett...

Egészen első földútig kísért a három férfi és Zsejke, majd nagy szeretettel búcsúztunk. Bóta Apóval fogtam kezet végül, de marka nem engedett. Fülembe súgva mondta:

-Fogadd el mindig a feléd nyúló kezet, akár békét kíván, akár segítséget kér! A gyűlölet helyett szeress, és élj jámbor életet! Az álmaidat pedig soha ne feledd, az álmaink által teremtjük meg a valóságot! A kunok beolvadtak a magyarságba, mindannyian először magyarok vagyunk, s ha a hazának szüksége lesz ránk, először halunk!

Zsejke elénekelte a búcsúzás dalát. Sokáig integettek utánam. Sokáig áldották a kun hagyományok szerint messzi utamat.

A hajnal volt a pusztán s én az égre néztem. A Hadak Útján magyar, sárga ujgur, kipcsák, besenyő, türk, hun, avar, szkíta, székely, palóc és jász harcosok lovainak patáitól szikrázott az ég. Eső közeledett és a villámok fényében még láttam, ahogyan Izsák felől Fülöpszállás felé szép egyenes libasorban kaptat a négy utolsó vándorkun.

Csendes eső esett le, talán a Jóisten könnyezett...

(Zetényi-Csukás Ferenc)


Forrás: Link
 
 
0 komment , kategória:  IRODALOM/PRÓZA  
Konzervatívnak lenni szexi, Esterházy és Spiró az ásatag
  2018-07-12 22:13:26, csütörtök
 
  Bárcsak így lenne ez mindig ezután!!!!!

Konzervatívnak lenni szexi, Esterházy és Spiró az ásatag múlt - MEHETNEK A LECSÓBA...





Békés Márton szerint meg kell változtatni a kulturális mércéket, amelyeket plebejusabb, népibb értékek alapján kell kijelölni. A rendszerváltás után a korszakváltást is végre kell hajtani, új konzervatív kulturális korszakot kell teremteni Magyarországon. Békés szerint a folyamat második lépése az, hogy a jobboldal használja a korábban a baloldali-liberális oldal által gyarmatosított művelődési intézményeket, tehát a Magyar Tudományos Akadémiát, az egyetemeket, színházakat, valamint a könyvkiadást, a zenei életet és a galériákat.

Békés Márton szerint meg kell változtatni a kulturális mércéket, amelyeket plebejusabb, népibb értékek alapján kell kijelölni. A rendszerváltás után a korszakváltást is végre kell hajtani, új konzervatív kulturális korszakot kell teremteni Magyarországon. Efelé az első lépés az "hogy a jobboldali, populista, nemzeti konzervatív közegnek dekolonizálnia kell a saját gondolkozását, és attól a sablontól, hogy az Esterházy a jó író, a liberális közegnek kell megfelelnie, az a fontos, amit a Magyar Narancs ír, meg kell szabadulnia" - egyebek mellett erről beszélt a Klubrádióban a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója. Békés Márton július 6-án.

Saját mércét kell teremteni címmel közölt hasonló tartalmú írást a kormánypárti Magyar Időkben.

Békés szerint a folyamat második lépése az, hogy a jobboldal használja a korábban a baloldali-liberális oldal által gyarmatosított művelődési intézményeket, tehát a Magyar Tudományos Akadémiát, az egyetemeket, színházakat, valamint a könyvkiadást, a zenei életet és a galériákat.

A kutatási igazgató szerint a Fidesznek a 2006-os önkormányzati választással kezdődött nagy győzelmi sorozata után egy széles társadalmi csoportot összefogó politikai rendszerre, politikai kultúrára van szükség. Szerinte a polgári Magyarország álma megmarad, ám ki kell egészíteni egy népi, plebejus, az egész országot felfogó Magyarország álmával. Az a baloldali-liberális konszenzus ugyanis, ami korábban a kultúrát keretbe foglalta, túl szűk a XXI. századi emelkedő Magyarországhoz.

Úgy látja, a választással jött példátlan felhatalmazás történelmi esélyt ad a kormánypártoknak arra, hogy azokat a kulturális mércéket, sztenderdeket, amelyeket többek között a baloldali, urbánus alkotók - így Spiró, Esterházy vagy Jancsó - lefektettek, megváltoztassák. Az új mércéket, sztenderdeket pedig a társadalom szélesebb köreit elérő mércék kell, hogy legyenek, plebejusabb, népibb értékek alapján kell kijelölni.

Arról is beszélt, úgy tűnik, hogy az elmúlt évtizedekben az urbánus írók "mentek volna tovább", nem pedig a népiek, ennek azonban az is az oka, hogy az olyan eseményeken, mint a frankfurti könyvvásár vagy a budapesti könyvfesztivál, még mindig érződik ezek helyzeti előnye. Szerinte azonban ma konzervatívnak, népinek, nemzetinek lenni nemcsak, hogy szexi és menő, hanem egyenesen ez a forradalmi. Az urbánus, liberális szerzők pedig az ásatag múlt".


Forrás: Link
 
 
0 komment , kategória:  IRODALOM/PRÓZA  
Pásztorné Földi Adrienne: Egyiptom rózsája
  2018-07-03 23:50:34, kedd
 
  Pásztorné Földi Adrienne: Egyiptom rózsája


Link


"Megjelent Pásztorné Földi Adrienne Egyiptom rózsája című regénye elektronikus formátumban.

Pásztorné Földi Adrienne regényei egyszerű emberekről szólnak. Talán ezért is állhatnak közel szívünkhöz főszereplői. Első regényében, a Számkivetettekben Gabó, a társadalomból kitaszított fiú sorsát követhettük nyomon. Akkor egy kis történelmi utazást is tehettünk, hiszen a történet a XVIII. században zajlott. Mostani szereplőnk élete a jelenkorban játszódik. Gina egy miskolci lány, aki szeret segíteni az embereken. Ez a személyiségvonása olykor nagy szerencséhez juttatja, máskor azonban visszaélnek jóhiszeműségével. Ugyanúgy küzd céljaiért és az életben maradásért mint anno Gabó, az olvasó folyamatosan drukkol neki, hogy a viszontagságok ellenére megtalálja a boldogságot. Gabó és Gina életében is fontos szerepet játszik a család és a családi háttér, ami olykor segít, más esetben viszont hátráltatja hőseink előrehaladását, boldogulását. Mert hiszen az ember élete a saját kezében van. Rokonok, barátok segíthetik vagy irányt mutathatnak, a döntéseket azonban mindenkinek magának kell meghoznia. Gina tudja ezt és azért küzd tűzön-vízen át, hogy meg tudja valósítani álmait.

Pásztorné Földi Adrienne emberi mintákat és példákat állít elénk. Semmiből építkezni tudó, bátor embereket. Közben pedig ismeretterjesztést is folytat. Ebben a regényben az afrikai és arab népek kultúrájáról, szokásaiból is kapunk egy kis ízelítőt, ami tovább színesíti az amúgy sem unalmas történéseket.

Kellemes szórakozást kívánnak a regény olvasásához az Irodalmi Rádió szerkesztői:

Zsoldos Árpád és Adrienn

A teljes regény ide kattintva letölthető pdf formátumban."



PDF változat: Link







Forrás: Link
 
 
0 komment , kategória:  IRODALOM/PRÓZA  
Wass Albert: Mese az éjjeli pávaszemről
  2018-06-09 21:04:16, szombat
 
 


Szerkesztett képemet itt nagyobb méretben is megtekinthetik: Link

Persze, te még nem tudod, hogy miképpen van ez a dolog a pillangókkal.

Hát figyelj ide.
Az emberek nem mind jók.
Nem bizony.
Vannak, akik rosszat követnek el.
Nagyon sok rosszat.
Mondhatnám így is: az emberek sokkal több rosszat cselekszenek, mint jót.
Nézz körül a világban.
Ami hibát találsz benne, az mind az emberek rosszaságának a nyoma.
Ami csúnyát látsz benne, az is mind az emberek rosszaságának a nyoma.
Az emberek rosszasága néha embertelenül megnövekszik, és ilyenkor csúnya lesz a világ a városokban és mindenütt, ahol sok ember lakozik együtt, olyan borzalmasan csúnya, hogy ha nem lennének erdők a világon, nem is lehetne azt a rengeteg csúnyaságot elviselni. Ez pedig azért van így, mivel minden rossz cselekedetnek nyoma marad ezen a földön. Ez már így van. A Jóisten rendelte így. Az emberek rosszaságának a nyomán csalán nő és egyéb gyom. Manapság sokszor látni se lehet ezeket a gonosz gyomokat, mert az emberek cementtel és aszfalttal falazták be maguk alatt a földet, hogy ne nő hessenek ki belőle ezek a gyomok. De azért ott vannak, hidd el, az aszfalt alatt is. Érezni lehet őket, valahányszor rossz emberek közelébe tévedünk. Így volt ez bizony, kezdettől fogva. És az Erdő Jó Szelleme szomorúan látta, hogy sokasodik a földön a csalán és a gyom, sokasodik a sok csúnyaság, amit az emberek rosszasága okozott. Fölszállt hát a Jóistenhez, arra a nagy, csillogó, fehér felhőre, és azt mondta:
- Édes Jó Istenem, megbocsáss szolgádnak, de ez nem jól van így!
Ha megengedted, hogy minden emberi rosszaság valami csúnya gyomot hagyjon maga mögött ezen a földön, úgy engedd meg azt is, hogy a jócselekedetnek is emléke maradjon!
A Jóisten mosolygott, és ezt felelte:
- Legyen hát, amint kívánod. Eredj és teremts valami emléket a jótettek számára is.
Az Erdő Jó Szelleme megköszönte az isteni ajándékot, és visszaszállt vele a földre.
Az erdő szélén megállt, és eltűnődve nézte az embereket, akik a mezőn dolgoztak.
Egyszerre csak meglátott egy csapat vásott, rossz gyereket, kik azzal mulattak, hogy kiszedték fészkéből a varjú fiát, és kínozták. Szárnyait tépdesték, szorongatták, dobálták a levegőbe, és kacagtak a kínlódásán.
Szegény varjúfiú sírt és jajgatott, szülei pedig kétségbeesetten keringtek fölötte, de hiába kérlelték a rossz gyerekeket, azok csak tovább gyötörték a kis varjúfiút.
Az Erdő Jó Szelleme nagyon elszomorodott ezen, mert látta, hogy rosszaságuk nyomán mindenütt tüskés, mérges gyomok bújtak elő a földből, s látta előre azt is, hogy amikor ezek a gyerekek felnőnek, csupa rosszaságot követnek el azután is, és megtöltik gyomokkal a világot. Nem nézhette tovább.
Intett az erdőnek, és a fák haragosan zúgni kezdtek. Intett a felhőknek, s a felhők dobálni kezdték villámaikat. Morajlottak haragjukban a hegyek, süvöltött a szél, s a fák kinyújtották karmaikat a gonosz gyerekek felé.
Azok ijedt sikoltozásokkal futottak haza. A megkínzott varjúfiút pedig ott hagyták a mezőn.
Egyetlen gyermek maradt csak a közelben.
Ez nem játszott a többivel, hanem apjának, anyjának segített pityókát kapálni. Mikor a gonosz kölykök elszaladtak, odament az eldobott varjúfiúhoz, fölvette, megsimogatta, enni adott neki, és megitatta friss forrásvízzel. Az erdő már nem zúgott akkor. Figyelt.
A gyerek pedig fölmászott a fára és visszatette a varjúfiút a fészekbe, ahonnan kiesett. Boldogan károgott a két öreg varjú, a fák mosolyogva bólogattak, és abban a pillanatban, amikor a gyermek visszahúzta a kezét a fészekből, ott ült a tenyerén egy szép, hófehér pillangó. A gyerek elbűvölten nézte. Ez volt az első pillangó a világon. Meglibbentette a szárnyait, és fölszállt a levegőbe. Olyan szép volt, hogy a gyerek mosolyogva tekintett utána, és mosolygott az erdő is, a kék égbolt, és a nagy, csillogó felhőn a Jóisten maga. Azóta is, valahányszor valaki jót cselekszik ezen a világon, egy új pillangó száll föl a levegőbe, s viszi a hírt a Jóistenhez. Mert a pillangót az Erdő Jó Szelleme teremtette, s teremti azóta is, hogy nyoma maradjon a jóságnak. Bizony ezen a világon sok a csalán és a gyom. De láthatod azért: pillangók is vannak. Fehérek, sárgák, mindenféle színűek. Mert van jóság is az emberekben, s a sok kicsi pillangó sok kicsi jótett hírét hordozza. És vannak szép, nagy, ritka szépségű pillangók is: ezek a ritka nagy jócselekedetek emlékei. Minél szebb és nagyobb jót teszel: annál szebb, nagyobb és színesebb pillangó száll föl tetted nyomán. Igyekezz hát, hogy amerre csak jársz, sok pillangó legyen! Vedd föl a fészekből kiesett rigófiút, simogasd meg, és tedd vissza a fészkébe,ügyesen. S valahonnan fölrepül majd egy pillangó, és tudni fogják a fák, a hegyek, hogy mit tettél a rigó fiával. Ne lépj reá a csigára, hanem tedd félre az útból, hogy más se léphessen reá, és ettől újra megszületik egy pillangó.
Bárki, ha bajban van, segítesz rajta, ugye? Nem baj, ha az emberektől nem kapsz érte hálát.
Minden jótettedet egy pillangó hírül viszi, és tudni fog róla az erdő, és a Jóisten, aki a csillogó, fehér felhőn ül, és örvend a pillangóknak.
Most pedig hadd mondjam el, hogy miképpen született meg az egyik legszebb és legnagyobb pillangó: a nagy éjjeli pávaszem.
Élt egyszer valahol az erdő szélén egy szegény asszony. A nagy szegénységen kívül egyebe se volt, csak két kicsi kecskéje és kilenc gyermeke. A két kicsi kecske naphosszat az erdőn legelt, és csak estére tért haza, hogy megfejhesse őket a szegény asszony, és megvacsoráztassa tejükből kilenc gyermekét. Hát bizony egy este nem jött haza a két kicsi kecske. Hiába várta őket a szegény asszony, hiába hívta őket, bizony csak nem jöttek. Sötét volt már, sírni kezdett a kilenc éhes gyerek, és nem volt mit enni adjon nekik, mert lám a két kicsi kecske nem volt sehol, hogy megfejhette volna őket. Elindult hát az asszony egyedül, be a nagy, sötét erdőbe, hogy megkeresse a két kicsi kecskét. Ment, ment, szólítgatta őket, és hát egyszerre csak meghallja mekegésüket, jó messzire bent, a legnagyobb sűrűség közepén. Nosza, indult is nagy sietve a mekegés felé. Egyszerre csak útját állta a bükkfa.
- Ne menj a kecskéid után, szegény asszony - mondta a bükkfa -, elfogta azokat a gonosz sánta boszorkány, és nem adja vissza úgysem!
- Eressz tovább, jó bükkfa - felelte a szegény asszony -, haza kell vigyem ám a két kicsi kecskémet, meg kell fejjem őket, hadd vacsorázhassanak a gyermekeim!
- Eridj hát - sóhajtott a bükkfa -, és próbáld meg, de nem hiszem, hogy odaadja őket a vén gonosz boszorkány! Azzal félreállt az útból. Ment, ment a szegény asszony tovább a sötét, sűrű erdőben, amerre a mekegést hallotta. Útját állta a fenyőfa.
- Fordulj vissza, szegény asszony, ne menj a gonosz boszorkányhoz. Baj leszabból, tudom!
- Nem fordulhatok én vissza, jó fenyőfa, miképpen fordulhatnék ? - felelte a szegény asszony.- Haza kell vigyem a két kicsi kecskémet, meg kell fejjem őket, hadd vacsorázhassanak a gyermekeim!
- Eredj hát - sóhajtott a fenyő
-, de baj lesz abból, bizony érzem! Ment, kapaszkodott a szegény asszony a meredek sűrűségben. Sötét is volt már nagyon. Mégis csak ment, amerre mekegni hallotta a két kicsi kecskét. Elébe állott a kőszikla.
- Tapodtat se menj tovább, te szegény asszony! Bajt forral a vén gonosz boszorkány!
- Mennem kell akkor is, jó kőszikla, mennem kell bizony - felelte újra a szegény asszony -, haza kell vigyem a két kicsi kecskémet, meg kell fejjem őket, hadd vacsorázhassanak éhes gyermekeim. Nem bánom én, akármit is forral az a vén gonosz boszorkány!
Félreállt a sziklakő nagy szomorúan, s kapaszkodott tovább a szegény asszony, fölfelé a meredek sűrűségben. Egy sűrű katlanból elébe kúszott a köd.
- Gyere, gyere, szegény asszony, itt vannak a kecskéid, gyere...
S ment a szegény asszony, amerre a köd vezette, ment a sűrű, sötét sziklakatlanba. Nyirkos moha tapadt a fákhoz. Dohos penészszag ülte a levegőt.Denevérek surrantak a sötétben. De a szegény asszony csak ment, ment, amerre a köd vezette volt. S hát egyszerre csak egy nagy, mohos barlang szájában megpillantott egy kicsike tüzet s a tűz mellett az öreg boszorkányt. A boszorkány mögött, megkötözve, a két kicsi kecskét. Reszketni kezdett a szegény asszony a félelemtől, mert csúnya gonosz ábrázata volt ám a vén sánta boszorkánynak. De azért csak odament a barlang elé.
- Kérlek szépen, jó boszorkány, add vissza a kecskéimet! Haza kell vigyem őket, meg kell fejjem őket, hadd vacsorázhassanak éhes gyermekeim! Nagyot kacagott erre a vén boszorkány ott a barlang szájában, a tűznél.Vicsorogva, gonoszul kacagott.
- Mit gondolsz, te bolond asszony? Azért fogtam el a kecskéidet, hogy csak úgy visszaadjam? Hihihihihi! Váltságot kell fizetned ám értük! - Szánj meg engem, jó boszorkány - kérlelte a szegény asszony -, kilenc gyermekem vár otthon éhesen, és egyebem sincs ezen a világon, csak ez a két kicsi kecske. Miből fizethetnék váltságot neked? Kegyetlenül vigyorgott a vén boszorkány, egyetlen nagy foga kimeredt a szájából.
- Nem kell nekem egyéb - mondta -, adj ide kettőt a gyermekeid közül. Akkor viheted a kecskéidet.
Elkezdett erre sírni a szegény asszony, keservesen. Hogyan adhatna oda kettőt a gyermekei közül, mikor úgy szereti valamennyit? De a gonosz boszorkány nem tágított.
- Két gyermeket akarok, vagy itt maradnak a kecskék!
Hanem aztán addig-addig könyörgött a szegény asszony, hogy nem csak a kősziklák lágyultak meg körülötte, de még a vén boszorkány is engedett.
- Jól van na, nem bánom - morogta végül is -, hozd el hát két kisebbik gyermekednek egy-egy szemét, azzal is megelégszem. De most aztán eridj, mert ha tovább lábatlankodol itt, rád uszítom a mérges kígyóimat! -
Indult hát nagy szomorúan a szegény asszony hazafele, és töprengett, töprengett, hogy mit is tegyen. Hagyta volna szívesen a két kicsi kecskét, de akkor honnan szerez tejet a gyermekek számára, miből főz vacsorát? Gondolt egyet szegény feje, és megállt a sötét erdőben. Kivette a saját két szemét, úgy indult vissza a boszorkányhoz. Tapogatódzott a fák között, tapogatódzott a sziklák között, mert bizony már nem látott szegény semmit, hiszen nem volt szeme. Hiába tapogatódzott, nem lelte az ösvényt. Arra járt a szellő, megkérdezte.
- Mit keresel itt, szegény asszony? Hova lett a két szemed?
- Jaj, ne is kérdezd, jó szellő - felelte a szegény asszony -, elhajtotta két kicsi kecskémet a vén gonosz boszorkány, és nem adja vissza, csak ha elviszem neki a két kisebb gyermekem egy-egy szemét.
Jaj Istenem, hogyan tehetném azt? Pedig ha nem viszem haza a kecskéket, nem tudok enni adni a gyermekeimnek. Így hát inkább kivettem a magam két szemét, és azt viszem neki. Csak nem lelem az ösvényt, így vakon. Megsajnálta a szellő a szegény asszonyt nagyon.
- Gyere - súgta a fülébe -, majd én elvezetlek.
És vezette is szép ügyesen a szegény asszonyt, vissza a boszorkány barlangjához.
- De hamar megjártad! - álmélkodott a vén gonosz boszorkány. - Elhoztad-e a gyermekeid szemét?
- Itt vannak - nyújtotta ki tenyerét a szegény asszony.
Elvigyorodott a vén boszorkány. Átvette a két szemet, és bedobta őket a tűzbe. S abban a pillanatban egy nagy, sötét pillangó rebbent föl a tűzből. Két nagy kék szem ragyogott éjfekete szárnyain. Hessegette a vén boszorkány, de a csodálatos pillangó leszállt a szegény asszony vállára, és nem ment el onnan.
- Jó na, viheted a kecskéidet - vigyorgott gyanakodva a vén gonosz -, ha megmondod nekem, hogy milyen színe van a lángnak?
- Kék - súgta a pillangó a szegény vak asszony fülébe.
- Kék - mondta a szegény asszony.
- Ezt eltaláltad - dörmögött bosszúsan a boszorkány -, mégsem csapsz bé, hallod-e! Hány kányacsont van a kezemben?
- Három - súgta a pillangó.
- Három - mondotta a szegény asszony.
- Na, viheted a kecskéidet! De gyere be értük, és oldozd el magad!
Megijedt ám a szegény asszony, hogy most bizony észreveszi a boszorkány a csalást, ha elkezd tapogatódzni a kecskék felé. De abban a szempillanatban megiramodott a szellő, felkapott a tűzből egy marékra való parazsat, és rádobta a vén boszorkányra. Sivalkodott is őkelme kegyetlenül, kapkodott a parazsak után, arcát-kezét jól összeégette, és ezalatt a nagy, sötét pillangó megsúgta a szegény asszonynak, hogy merre forduljon, hova nyúljon, és percek alatt szabad volt a két kicsi kecske. Iramodtak is hazafele, ész nélkül, nyomukban a szegény vak asszony. Ahogy ment, félreálltak útjából a fák, félregurultak a kövek. S ott szállott előtte a nagy, sötét pillangó, szárnyán a két ragyogó kék szemmel. A földkerekség legszebb pillangója: a nagy éjjeli pávaszem.
Hazaérve megfejte a szegény vak asszony a kecskéket, megvacsoráztatta kilenc gyermekét, és aztán valamennyien aludni tértek. S amíg aludtak, a szép nagy pillangó felszállott a Jóistenhez, és elmondta neki, hogy mit tett a szegény asszony. A Jóisten meghallgatta, aztán félrefordult egy pillanatra, hogy ne láthassa senki, amikor egy könnycseppet kitörölt a szeméből. Majd benyúlt a zsebébe, és elővett onnan két gyönyörű szép, vadonatúj szemet. Odanyújtotta őket a pillangónak.
Másnap reggel, amikor a szegény asszony fölébredt és fölnyitotta a szemét, csodálkozva nézett körül.
Látott!
Szemeihez nyúlt... bizony ott voltak a helyükön!
- Mi van veled, édesanyánk? - kérdezték a gyermekek.
- Miért nézel olyan csodálkozva?
- Semmi, szívecskéim, semmi - felelte a szegény asszony mosolyogva, és megcsóválta a fejét -, valami csúnyát álmodtam az éjszaka, ennyi az egész...
És amikor ezt mondta, abban a szent pillanatban egy nagy, gyönyörű szép, sötét szárnyú pillangó szállt ki a nyitott ablakon a kicsi házból, s eltűnt az erdőben. Különösen ritka, szép pillangó volt.
A világ legszebb pillangója: a nagy éjjeli pávaszem.




 
 
0 komment , kategória:  IRODALOM/PRÓZA  
Mészáros László: A csíkszentdomokosi vonatfütty
  2018-05-21 22:27:41, hétfő
 
  Egy rövidke történet összetartozásról, nemzeti érzésről, az egy és oszthatatlan magyar nemzetről, a szabadságról, meg a turul-madárról...

Van ám olyan is, hogy személyesen találkozunk a szabadsággal, vagy az együvé tartozással, sőt az is megeshet, persze csak igen ritkán, hogy egyszerre mindkettővel.

Ha az ember lelkében egyébként mindkettő honos - s ha olyan szerencsés, mint amilyenek mi voltunk édesanyátokkal, amikor a Gyergyóból Szeredába vezető, csíkszentdomokosi műúton haladtunk -, még ez is megeshet vele.

A magyarokat leginkább elnyomó kommunista, diktatúra idején, a nyolcvanas évek elején egy hófehér, havas, igazi csikorgós csíki hideg estén autóztunk utunkon, mellyel párhuzamosan ötven-száz méteres távolságra fut a még a ,,magyar világban" épített vasúti pálya.

Lassan vezettem, hiszen jeges volt az út. Egyszerre csak mellénk zakatolt egy teherszerelvény, hatalmas csattogással. Oldalra nézvén láttam, hogy integet a masiniszta.

Észrevette, hogy magyarországi autóval van dolga, s csókot dobott, majd két kézzel mutatta a szeretetét irántunk. Lelkesen visszaintegettünk, mint jó testvérhez illik, s hasonlatosan az övéhez, megtelt lelkünk iránta való szeretettel, így, ismeretlenül is.

Beálltunk azonos sebességre, és egymás mellett haladhattunk kilométereken keresztül, mígnem szinte mindketten egyszerre kezdtük el gépeink tülkét nyomni.

Úgy szólt az ő hatalmas, levegőt megrezgető mozdonyfüttye s Dáciánk éles kürtje hosszú perceken át, hogy olyat még nem hallott a csíki haza.

Eggyé váltunk a nagy, havas, székely éjszakában, s olyan erőssé lettünk, hogy még a mit sem sejtő diktatúra is beleremegett volna - ha vonatunk nem ,,kényszerpályán" zakatol.

Dánfalvához értünk ugyanis, ahol eltávolodik s más irányt vesz a vasúti pálya. Így kényszerűen elváltunk egymástól, de még sokáig hallottuk az egyre halkuló, de nem szűnő vonatfüttyöt.

Fizikailag eltérítette őt tőlünk a sínpálya, de lélekben örökre eggyé lettünk.

Ez a pár perc, ez a pillanatnyi idő szinte egy életre erőt adott. Tudom, hogy belül ő is így érezhet. Ő, akivel ott, a csíki fagyos hidegben, a diktatúra kellős közepén is olyan szabadok voltunk, mint a turulmadár.

Levél gyermekeimnek és későbbi utódaimnak című írás részlete


Forrás: Link

Mészáros László: Örökségül - Levél utódaimnak

Egy rövidke levélrészlet összetartozásról, nemzeti érzésről, az egy és oszthatatlan magyar nemzetről, a szabadságról, meg a turul-madárról - II. rész

Részlet, Mészáros László: Összetartozunk című kötetének, Örökségül című írásából.


Drága Gyermekeim!

Büszke vagyok, mert magyarnak születtem. Magyarnak lenni jó. S a magyar hazát szeretni tudni - leírhatatlan, fennkölt érzés. A honszeretet, mint minden szeretet, a legbensőségesebb érzések egyike.

Talán a gyermeki vagy anyai szeretethez, illetve a szerelemhez hasonlítható. Sőt, még szubjektívebb is - mert míg azok ,,tárgyai" kézzelfoghatóak, hús-vér személyek, addig a honszeretet tárgya - vagyis maga a haza - a lelkünkben lakozik.

S ha sokunk, nagyon sokunk lelkének ama szeglete, amelyet a Teremtő a honszerelemnek rendelt, nem üres, akkor létezik a haza, s ahol a haza van, ott a nemzet.
S ha ne adj' Isten, e szeglet kiüresedne a lelkünkben, megszűnne az összetartó erőnk, mely a mai napig a történelem viharain át megtartott bennünket - elvesznénk mindahányan, feloldódnánk a népek kárpáti kohójában.

Szándékom szerint e levél - melyet örökségül szánok Nektek - éppen ezekről az érzésekről, élményekről s azokról a hagyományokról szól, melyeket magam is a szüleimtől, nagyszüleimtől kaptam örökségül.

Szeretném, ha Ti is átérezhetnétek azt a pontosan meg nem fogalmazható, fenséges, de mégis egyszerű, önzetlen érzést, ami a haza feltétel nélküli szeretetére, a magyar nemzethez való tartozás mindennapi és mégis magasztos megélésére tesz képessé bennünket.

De mi is valójában a nemzet, a haza, a hazaszeretet?

Tudjátok, a haza például azt jelenti, amikor estefelé - gépkocsinkkal vagy éppen lovasszekérrel - ereszkedünk le a Hargitáról, az erdőről, s körös-körül, a Hargita alján a kaszálók végtelen ívei között, balkéz felől egyszerre csak megpillantjuk a lenyugvó nap bágyadt sugaraiban a csíkszenttamási csonkatorony távolban kirajzolódó körvonalait.

Bizsergető a bizonyosság, hogy időtlennek tűnően ott áll, s én megint láthatom. Valami tulajdonosi jó érzés lesz mindig úrrá rajtam, amikor ez rendre tudatosul bennem.

Ott áll az óriási tájban eltörpülő alakjával, és mégis felkiáltójelként őrzi a magyar vidéket, vigyázza a holtakat, az ősöket, s figyelmezi az élőket: állj, székely, a strázsán, őrizd a nyelved, mert az is a hazád, s ha a nyelved él, akkor néhány kilométerrel lennebb, a csíki medencében, a kanyargó Olt mentén is további évezredekre otthonra lelsz.

De ha nem, te is csak a tájba illő csonka rom lehetsz. És emlékezzetek: ahogy egyre lejjebb haladunk, micsoda gyönyörűségben, szemet, lelket elkápráztató csodában van részünk,amint elérkezünk Madicsa után a karcfalvi "hátissó" kőkereszthez. Micsoda mesés látvány tárul elénk!

Lenéz az ember, s egyben látja az egész felcsíki medencét - és arra gondol: ez maga a csoda. Léteznek, s jómagam is láttam hasonlóan szép tájakat, vidékeket Görögországban, Japánban, Spanyolországban vagy akár Hollandiában, de van-e bárhol is egy olyan kőkereszt, ahonnan a kilátás olyan volna, hogy ennyi gyönyörűséggel töltse el magyar szívemet, mint ott, Karcfalva fölött, az ,,én kőkeresztemnél"?!

Annál a kőkeresztnél, ahol úgy el tudsz érzékenyülni, mint egy kisgyermek, aki megpillantja régen látott és már nagyon hiányzó édesanyját. Lehet, hogy a svájci legelők az Alpokban még zöldebbek. S valószínűleg a svájciaknak az a táj a legszebb, s számukra az a legmegindítóbb, amikor az ,,ő kőkeresztjük" mellől tekintenek le a saját falujukra, vidékükre.

S így van ez jól. Kinek-kinek megvan a maga kőkeresztje.

Jómagam is minél többször látom azt a kőkeresztes hargitai tájat, annál kevésbé tudok betelni vele. Mindahányszor ott állok, úgy érzem, most nagyon itthon vagyok, birtokosa e vidéknek, büszke vagyok rá, és megszakadna a szívem, ha elveszíteném.

Domokostól egészen Csíkrákosig kirajzolódnak a kicsiny székely házak, s falvakká verődnek. Központjuk helyét jellegzetes templomtornyaik jelzik. S mindez - mint egy épületfolyam az Olt szalagja mentén, beszorítva északról dél felé a Hargita és a Csíki-havasok közé - megindítóan szép.

Észak felé, vagy negyven kilométerre innen, mégis teljesen tiszta rajzolattal - fehérlenek az óriás gyergyói hegyek megdöbbentően szépséges sziklái a lenyugvó napsugárban: a Nagyhagymás, az egyetlenként kiemelkedő Egyeskő, az Öcsém, majd a Terkő. Mintegy ránehezedve a medencére őrzik hatalmas láncolatukkal északról a tájat, vigyáznak az enyéimre, véreimre.

Ezt csupán látni és érezni lehet, pontosan leírni képtelenség. Itt szembesülünk a valósággal: mily kicsinykék is vagyunk. Szemközt látjuk a hosszan elnyúló Csíki-havasok méltóságteljes karéját, mely kelet felől öleli át a felcsíki székely világot, előtte a Kőd szintén hatalmas, de lankásabb, lustább vonulata.

Még ez a hosszú, s a tenger szintje felett hatszáz méter magasan fekvő medence is mily picinyke az óriás hegyek szorításában!

Körbenézel, és érzed, mi a haza. Nem kell sután próbálkoznod, hogy esetlen szavakkal meghatározd. Ott rájössz, s megtanulod egy életre.

Állsz a keresztnél székely barátaiddal, ők mesélik a ,,régiségeket", a táj szájról szájra fennmaradt, ma is élő történeteit, az elnevezések eredetét, a mondákat, és már el is képzelheted: ott a távolban repül egy turul, a szabad magyarság szent madara, már pásztázza is vitorlányi szárnyaival az óriáshegyek által közrefogott csíki eget, védelmezi a székelyeket.

Gyermekeim! Ismertek, s tudjátok: amikor leírom e sorokat, lelkem oly mértékben telítődik ezzel a szépséggel, a megélt honszeretettel, hogy legszívesebben azonnal indulnék, rohannék a kőkereszthez, a mesébe illő csíkkarcfalvi erődtemplom fölé, a Hargita oldalába.


Forrás: Link





ÖSSZETARTOZUNK! - így hangzott 2004-ben a december 5-ei népszavazás mögött álló polgári oldal jelszava. Akkor, amikor az egyébként is megrendített társadalmi kohéziót, az egymás iránti felelősségvállalás maradékát rombolta le az akkori kormánypárti politika.

Rá kellett jönnünk, nem az volt a mélypont - többek között erről is olvashatunk MÉSZÁROS G. LÁSZLÓ ezen kötetében.

Az írások nemzetről, hazáról, magyarságról, az édes anyanyelvről, vagyis a létünket meghatározó fogalmakról, jelképekről, életünk lenyomatairól szólnak.

A könyvben szó esik:
- az értelmiség felelősségéről, amelyről felelőtlenül igyekszik megfeledkezni,
- az ellopott sajtószabadságról, amely valaha a demokrácia alappillére volt,
- a Polgári Gondoláról, vagyis arról a hajóról, mely immár másfél évtizede évről évre útnak indul, a fedélzetén közismert személyiségekkel és a magukkal hozott változatos szellemi rakománnyal.

De szó esik a szabadságról is, ami pedig - ahogyan Wass Albert mondja - nem koldusok tarisznyájába való alamizsna.

- Vajon mi képesek vagyunk - e arra, hogy visszaszerezzük elorozott értékeinket?
- Képesek vagyunk-e az új államépítésre, az összefogásra?

A hazát ugyanis el lehet veszejteni, és el lehet veszíteni. Meg kell fognunk hát egymás kezét és a változások élére kell állnunk, hisz - ÖSSZETARTOZUNK!

*
Az ,,ÖSSZETARTOZUNK" című ezen kiadványt azoknak az olvasóinknak ajánljuk, akik ebben a kötetben a nemzetről, a hazáról, a magyarságról, az édes anyanyelvről, vagyis a létünket meghatározó fogalmakról, jelképekről, életünk lenyomatairól kívánnak olvasmányélményt szerezni.
*

Forrás: Link
 
 
0 komment , kategória:  IRODALOM/PRÓZA  
Palindrom (azaz oda-vissza olvasva ugyanaz)
  2018-05-14 22:48:21, hétfő
 
  Nagyon nehéz, de a csodálatos és játékos magyar nyelvvel ez is lehetséges!

Indul a görög aludni

Marad a madaram

Sima haja hamis

A kirakó karika

A sah kerek hasa

A tari pap irata

Csak a mama makacs

Csáp alakú kalapács

Edit nem ment ide

Életem Etelé

Kegyelmes sem legyek?

Kelemen nem Elek

Kis Elek elesik

Régi görög ígér

Sokáig él légi Ákos

Te mező, neveled eleven őzemet

Te pék, láttál képet?

E teke fekete

Géza kék az ég

Goromba rab morog

Ígérete régi

Márta halad, s dala hat rám

És a csúcs:

Kis erek mentén, láp sík ölén oda van a bánya rabja: Jaj, Baranyában a vadon élő Kis Pálnét nem keresik.
(Nem hiszem, hogy van más nyelv amelyben ez lehetséges...)
 
 
0 komment , kategória:  IRODALOM/PRÓZA  
Herman Ottó: A bükkerdő
  2018-05-10 09:36:28, csütörtök
 
 



"Gyermekéveim legszebb emlékei bükkerdőből mosolyognak felém. Hányszor osontam ki a házból, mélyedtem be a bükkösbe, az egyetlen templomba, amelybe igazán szívesen és eszem szerint tudok ájtatos lenni.

És milyen is ez a templom! Földjét haloványsárga levelek borítják, oly szépen, mintha nem is a szél, hanem gondos kéz hintette volna el. A sudarak oly egyenesen , oly merészen állnak, mint a gót templom oszlopai, de nem oly komoran, mert kérgök szép világosszürke, fehírrel átfutott, s a márványozást a moha végzi rajtok. A koronák is úgy érnek össze, mint a gót bolthajtás ívezte: de a bükkerdő bolthajtása kacagó zöld s mesterlyukain nem a padlás szennye, hanem a tiszta kék ég nézeget be, belopódzik rajtuk a napsugár, mely a rezgő levelek árnyékával játékot űz a sudarakon, s ha forrásra talál, mint a tükörről, úgy pattan vissza róla, hogy valamelyik sudar derekára titokzatos Máriákat rajzoljon.

Fenn az ágas-bogas karzaton ekkor megszólal az aranybegy. Hangja oly mélázó, mint a furulya szava, valóságos ének - akár a Mozart miseszólója. A csepp fitisz-madár szólama úgy avatkozik belé, mint a ministráns felelete. A csuszkák, cinegék, légykapók, rigók hívogatása adja e közösség énekét. Most egyszerre megszólal a pintyőke, a templom csengettyűje, mintha igazán leborulásra intene.

Azalatt az apácapillangó torzomborz bundájába vonva fejét, úgy szundikál, mint az olvasózó vénasszony. A satyrus-pille sudarról sudarra szállva pajkoskodik, mint a rakoncátlan oskolásgyerek. Az Iris-pille pedig szárnyait nyitogatva, úgy kényeskedik, mint az újruhás kisleány, kit csak a ruhája vitt a templomba. A bükkfagomba is úgy áll a fa derekán, mint a szenteltvíztartó a gót oszlopon. A kis sziklatömb, moha és folyóka díszítésével, az oltár, a korhadó törzsök, melynek redveső kérgét, az ifjú sarjak zöldje fedezgeti, a keresztelő medence.

De imádkozni mégsem lehet, mert nem engedi az erdő lármás pogánya, a mátyás, ki vár ,,mátyást" kiált, mégis voltaképpen azt mondja: ,,jön valami, vigyázzatok!". A feketerigó rögtön megérti s csattogó hangra fakad. - Mély csend!

Ekkor finom nesz hallatszik - talán egér futott végig a száraz leveleken? Nem az, mert egyszerre megingott a forrásőrző aljafa gallya, s egy véghetetlenül szelíd, szinte mélabús tekintetű, sötét szempár néz feléd, s egy pici fekete orr, magasra tartva, kérdést intéz a fuvalomhoz, s megkapja a feleletet: ,,Nincsen semmi baj." És ismét zörög a levél, a fej eltűnt, hogy pár perc múlva ismét megjelenjék: kilép az anyaőz két kicsi gidójával, melynek sima köntöse oly kedvesen csillagos. Azok a finom csülkök oly ügyesen csúsznak a levelek közé, hogy alig okoznak valami zajt.

Míg az anya lehajlik, hogy a hűs forrásban oltsa szomjúságát, az egyik gidó pajkosan cibálja a gally hegyét, a másik nagyokat döföget az anya tőgyén.

Ismét megszólal a madárdal. Mintha gúnyolná a bolond mátyást, hogy már a szelíd jó baráttól is megijed, s hebehurgyán ráijeszt másra is, avval az ő rekedt, intő hangjával.

Leszáll a pintyőke, előkerül a rigó: ők is isznak egyet, ügyelve, nehogy a köntös vizet fogjon. Szépen bemártják a csőrt, egy kicsikét szopogatnak, aztán magasra emelik a fejet csőröstül. Egy keveset hunyorítanak a szemmel, mert hát oly pompás ital az a forrásvíz..."



 
 
0 komment , kategória:  IRODALOM/PRÓZA  
     1/51 oldal   Bejegyzések száma: 508 
2018.07 2018. Augusztus 2018.09
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 38 db bejegyzés
e év: 958 db bejegyzés
Összes: 23899 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1299
  • e Hét: 26904
  • e Hónap: 71108
  • e Év: 1507702
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.