Regisztráció  Belépés
bubamama.blog.xfree.hu
" A fény, csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle." Hamvas Béla : A láthatatlan történet. Dr Buttyán Kornélné
1937.04.03
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/5 oldal   Bejegyzések száma: 49 
Fodor Á.: Sose bánd...
  2009-02-09 01:11:53, hétfő
 
  Sose bánd.....

" a hang, .....a hangot a csend szüli meg,
és észre talán csak úgy veszed,
ha már vele -száll, vele zeng
szíved.....
a fényt a szem fura mágusaként
úgy zárja keretbe a vaksötét,
hogy élesen álljon a kép
eléd!

Sose bánd
azt, hogy ilyen, amilyen ez a földi világ, -
csupa rész az egész,
bánat vagy nevetés, amíg élsz, -
de ha lenn, de ha fenn szívedet követed, - hazaérsz !
Míg hazaérsz,
itt ragyogunk, s vacogunk a csodák közepén,
vagy a lét peremén, hol a hang
meg a fény elenyész.
Sosem árt, ami ér, - sem a rossz
sem a jó
sose kész......
A csend ,.....a csendet a hang szüli meg,
és észre talán csak úgy veszed,
ha hozzásímulsz,
s veletart szíved.
Sose bánd
azt, hogy ilyen, amilyen ez a földi világ,
csupa rész az egész,
bánat vagy nevetés, amíg élsz, -
de ha lenn, de ha fenn szívedet követed, - hazaérsz !
Míg hazaérsz,
itt ragyogunk s vacogunk a csodák közepén,
vagy a lét peremén, hol a hang
meg a fény elenyész.
Sosem árt, ami ér, sem a rossz
sem a jó
sose kész.
Sose bánd
azt, hogy ilyen, amilyen ez a földi világ,
csupa rész az egész,
bánat vagy nevetés,
amig élsz, -
de ha lenn, de ha fenn, szívedet követed, - hazaérsz ! "

Fodor Ákos

 
 
0 komment , kategória:   KEDVENC VERSEK  
Tamkó Sirató Károly: Biztató..
  2009-01-05 20:50:39, hétfő
 
  Tamkó Sirató Károly

BIZTATÓ

"Ne ess kétségbe, érjen bármi!
Csak egy a törvény: - várni. Várni!
Ha reszket alattad a föld:
Csak önmagadat meg ne öld!
Ha egyetlen vagy, - mint a szálfa.
Felvirrad még magányod álma.
Minden beérik, - révbe fut:
És győzött az, ki várni tud...."

( Imre, ...Imre, Imre! De jó visszagondolni rá!...)
Gyerekkorunkban, velem együtt, fékezhetetlen rossz kölyök volt, így aztán jól megértettük egymást, akkor is, meg később is.
Sohasem gondoltuk, hogy pap lesz belőle, ha felnő, nem is annak indult. De, az lett. Méghozzá jó pap.
Tehetséges festőművész volt. Feszty Masa tanítványaként végzett, és korábban, soha meg se fordult a fejében, hogy pap legyen, hogy Istennek kötelezze el magát. Az öccse váratlan, - és máig tisztázatlan, - katonai balesete, ill halála miatt azonban, a nagynéném rákényszerítette Imrét, hogy az legyen. Pap legyen. Isten szolgája. Ő pedig, - vállalta.
Felbontotta az eljegyzését szerelmetes menyasszonyával, és elköltözött a falunkból. Mi mást tehetett volna?
Messzire került otthonról, de elmentünk, eljártunk utána. Nem hagytuk magára. Gyakorta látogattuk.
Soha, egyetlenegyszer nem beszélt arról senkinek, még nekem sem, hogy áldozat volt-e számára ez a véletlen, és szokatlan pályamódosítás. Elfogadta, mint Isten akaratát, -... pedig talán nem is az Istené volt az akarat, hanem a nagynénémé.
Ez az ember, ez a barát, ez az unokatestvér volt, - a tekenyei plébános.
Jó pap volt. Sodró erejű, magával ragadó, lelkes prédikációit, - gyakorta, sírva hallgattam végig a szentmiséin, - mert természetesen hozzá jártam misére, nem máshoz. Csak hozzá.
Szerettem hallgatni Őt.
Ilyenkor, őszintén megbántam minden bűnömet, - még azt is, amit soha el nem követtem,...de meglehet, hogy később majd mégiscsak megteszem, - ( ki tudja?...Ki tudja?...) mert szándékomban áll, ugye, ha rajtam múlik. Meg aztán, a bűnre vezető alkalom is, általában valamilyen formában állandóan ott leselkedik az ember körül, és bármikor jelentkezhet az ember életében. (Ezt ugye, előre sosem lehet tudni. Jöhet akármi, ugye,...ki tudja?...
Ki tudja? Ki tudja?...)
Ilyenkor, amikor Imre prédikált, elfelejtettem, hogy az unokatestvérem. Elfelejtettem azt is, hogy Ő, a nekem mindig mindent elnéző, és mindent megbocsátó drága rokonom, és a barátom.
Ilyenkor, Isten szolgája volt, és mélységesen tiszteltem.
Ahogy visszagondolok rá, úgy emlékszem, szép férfi volt, és papnak is az maradt.
Jól állt rajta a reverenda, mégis inkább, ha lehetett, civilben járt. Így járt a határba is, erdőre, mezőre, patakpartjára, - rajzmappával a kezében, festőállvánnyal a hóna alatt, - kikopott, rongyos, levágott szárú festékfoltos farmerben, feltűrt ujjú vászon ingben, kitaposott szandálban, zokni nélkül.
Ilyenkor, nem látszott papnak.
Ilyenkor festőművész volt, de annak is nagyon jó! Meg a rokonom. Meg a barátom, és annak is nagyon jó!
Sokszor voltam vele kint a határban, festeni. Ő festett, én meg gyönyörködtem. Beszélgettünk. A flancos ruháimban hasaltam mellette a fűben, és füvet rágcsálva, lábammal kalimpálva, meséltem neki.Volt mit, de soha nem unta meg hallgatni.
( Kérdés,... kérdés,... kérdés,... győz-e az, ki várni tud?)

Imre volt az egyetlen, - Anyámon kívül, - aki tudott a titkomról, az imádott férfival való, hosszan tartó egyoldalú ,,viszonyomról". Ami persze, csak álom volt valójában, - egy soha, de soha meg nem valósuló, meg nem valósítható álom, nem ,,viszony". Sajnos.
Bárcsak az lett volna!
Elképzeltem, hogy szülnék neki, vagy nyolc gyereket. Aztán lealkudtam hétre, hátha annyi is elég, mert hátha lógni fog a cicim, és akkor majd nem fog szeretni engem, vagy megkívánni. Ugye? Szándékosan csak hét gyerekünk lesz, de azért, a nyolcadik meg jöhet akár váratlanul is, nem baj. Akkor is örülni fogunk neki, mert végülis, belátom, fontosabb egy gyerek, mint a cicim. Elmondtam ezt Imrének is, aki fejcsóválva sóhajtott fel:
- Istenem, te lány, te nem vagy normális....-
Persze, hogy nem voltam az. Szerelmes voltam. Szüntelenül.
Álom volt az, hogy szülnék neki nyolc gyereket, - vissza-visszatérő álom, - hiszen, soha az életben nem kerültem hozzá 5 méternél közelebb. Sajnos.
Csupán egyszer, - akkor se annyira! - egyetlenegyszer, amikor bemutattak neki.
Csakhát, kezet se fogott velem, tehát az érintését se ismerem. Nem éreztem se földrengést se villámcsapást akkor, csak később. Éreztem azonban valami furcsát. Éreztem a közelében a napfény melegét, és láttam a színes szivárvány színeit. Soha olyan szépet, soha olyan meleget. Szinte elmerültem benne. Pillanatokra, teljesen lebénultam, csak a lábam remegett, és libabőrős lett még a hátam is. Az ájulás határán álltam. Tél volt. Se napfény, se szivárvány.Hogyan érezhettem, és láthattam mégis? Nem tudom.
Döbbenten, bénán álltam. ( Aztán persze, azóta is kivétel nélkül mindig ugyanilyen béna vagyok, ha erre gondolok. )
Az csodálatos férfi, akihez - részben a beszélgetéseink, részben a gyónásaim alkalmával állandóan visszatértem, - szinte személyes ismerőse volt már Imrének, annyit beszéltem róla.
Nem bánta.
Ha visszatértem a témához, és gyakorta visszatértem, bármennyit meséltem róla, nem állított meg, nem unt meg hallgatni.
Viszont ezt a témát, - megértése ellenére mindig azzal zárta le:
- Jólvan, tudom. Ez egy ajándék, vedd úgy, - ne legyen több. Az is ajándék, hogy létezik egyáltalán ebben a romlott világban egy ilyen ember, - már, ha létezik?... Ugye? Mert az is lehet, hogy csak kitaláltad magadnak, és csupán a képzeletedben létezik. Az sem baj. Álmodozol. Mindegy. Ha azonban létezik, akkor se a tiéd, hát őrizd meg azt, amit kaptál tőle, őrizd meg a jó példát, és kész. Az se semmi, ugye? Ennyi volt. Ebben a romlott mai világban. Elégedj meg vele. Ha meg valóban igaz, akkor beleestél, mint ló a gödörbe. Ennyi. De szedd össze magad, mássz ki, és lépj tovább. Ne arról álmodj, ami nincs, ami nem is lehet, ami soha nem is volt. Jó férjed van, rendes ember, jó házasságban élsz, szép családod van. Becsüld meg. Másnak ennyi se jut. Mit akarsz még? Mit keresel? Mi a fenének kacsintgatsz te visszafelé? Ébredj fel. Becsüld meg azt, ami van, és örülj annak.
- Jól van. Jól van nnna, ne mondjad! Tudom én. Tudom. Tudom a kötelességemet is.
- Tudom, hogy tudod...
- Igen, ...de te egyszer azt mondtad nekem, hogy el fogom felejteni, és ez nem igaz. Aztán, azt is mondtad valamikor régen, hogy egyszer találkozom majd egy olyan férfival, akit imádni fogok, és viszont. És ez sem igaz. Azt is mondtad, hogy találkozom egy olyannal, aki majd megőrül értem. De ez sem igaz. Ez sem jött be. Ami meg a férjemet illeti, pontosan ismered, nem értem őrül meg, hanem tőlem, - és nem szeret engem, meg én se őt, csak elvagyunk egymással. Mégis féltékeny, mint az állat, de mindegy. Nem baj.
- Jól van. Jól van. Tudom. Zárjuk rövidre, azt mondom neked, amit anyád mondana, ha neki is el mertél volna mindent mondani. Kár volt neked olyan kocsi után futni, ami nem vett föl. Az a kocsi, ment a maga útján, onnan pedig téged nem is lehetett látni, - ...onnan teneked még csak nem is integettek. Nnnna. Kívánj neki jó utat, oszt ereszd el, hadd menjen...-
- Nem bírom...
- Akkor is. Nincs választásod, ez itt édes lányom, nem a paradicsomkert.
- Jajaaj, Paradicsomkert,... Imrus, paradicsomkert, de jó volna! De jó volna!! Annyira szeretnék,... mondjuk almát, egy édes almát, de igazán...-
- Nna,...nna, elég legyen.
- Almát. Vele. Pont vele. Igen. El tudod te képzelni, hogy?...-
- El, de elég volt, ... ne mondjad. El tudom képzelni, igen,...de ne mondjad. Pap vagyok, ha nem tudnád...-
- Jaaa, igen, látom. Pap vagy éppen,... lóg rajtad a cafrangos inged-gatyád farmered. Ja igen, pont úgy nézel ki, mint egy pap. Vegyelek komolyan? Igen, ... de akkor is Imrus,...Paradicsomkert, meg alma, de igazán, csak egyszer legalább az életben, egyetlenegyszer! Annyira szeretném megkóstolni, de annyira, ...de annyira...-
- Eszeden légy te lány, és elég legyen már...-
Hát, próbáltam. Próbáltam eszemen lenni.
(Paradicsomkert...paradicsomkert...)
Hallgattunk egy sort.
( Alma. Istenem, alma!....)
Később, amikor magamba szálltam, természetesen, pontosan tudtam, hogy se paradicsomkert, se alma. Nem is lesz soha. Nem járok utána. ( Bár azért, egyszer Svájcban, majdnem összejött. Rajtam múlt, hogy mégse. Sajnos, mégse. )
Ami meg a rajongásom tárgyát, illeti, azt se tudom, hol van, merre jár, mit csinál?
Alma?...Ugyan már.
Rég nem hallottam felőle. Amikor utoljára hallottam valamit, az csak annyi volt, hogy fiatal házas és boldog. Örülök De igazán. Sőt, boldog vagyok.
Akkor azonban, nem voltam az. Hiába állítottam.
Ha az ember kedvel valakit, - és itt azért többről van szó, - boldog, ha az, akit kedvel, - boldog. Én, őszintén, - egész szívemből hálás vagyok annak az asszonynak, - most, - aki boldoggá teszi Őt, és egész életemben az leszek. Hálás leszek. (Igen. Elhatároztam.)
Biztos vagyok benne, hogy szeretik és megérdemlik egymást. Hogy jók egymáshoz. Hogy nem pokol az életük, hanem öröm, egymás oldalán..Az is lehet, hogy van 6-7 gyerekük, és lesz majd egy fészekalja unokájuk. Biztosan boldogok.
Hogy én nem? Igyekszem nem gondolni rá.
És, éppen, javában, más örömöket keresek.
 
 
0 komment , kategória:   KEDVENC VERSEK  
Karácsonyi versek...
  2008-12-23 16:46:25, kedd
 
  Karácsonyi versek, énekek


Wass Albert: Karácsonyi versek I.
Bajorerdő. Zimánkós fenyvesekből
előoson a téli szürkület.
Gunnyasztó házak ködrongyokba bújva
koldus szatyorban gondot gyűjtenek.

Egy vonat sípol messze valahol.
Fulladtan vész el fák között a hang.
Sóhajt az erdő. Csönd. Valahol messze
kísértethangon fölsír egy harang.

Olyan este ez is csak, mint a többi:
olyan a színe, nyirkos ködszaga.
Pedig valahol szent titokpalástban
csodát takargat ez az éjszaka...!

Angyalok húznak a világ fölött.
Hírét hozzák, hogy földre szállt a béke!
Megszületett az Igazság, a Jóság,
akit úgy vártunk: megszületett végre!

Keresik régen bölcsek és királyok,
papok, költők és koldusok.
Világmegváltó konferenciák
várják jöttét és fényes trónusok!

Megérkezett. Bámulják bamba szemmel
barmok, cselédek, pásztorok.
Talán van olyan is, aki letérdel
s valami együgyű imát motyog.

A jászol fölött fölragyog egy csillag,
néhány angyal és gyermek énekel...
Szelíden száll az ének és a pára
szurtos ólból a fényes égre fel...

Aztán a barmokat itatni hajtják.
A hajnal megnyergeli rőt lovát
és robotos nyomán a szürke élet
megy úgy, mind eddig, megy tovább.

Mintha nem történt volna semmi sem.
Meresztgetik szemeiket a kandik:
királyok, bölcsek, költők, hadvezérek...
amíg lassan a csillag is kialszik.

A zord-sötét zimankós fenyvesekből
előoson a téli virradat.
Ködrongyokban gunnyasztanak a házak
s vacognak vedlő gondjaik alatt...

Plarnhof, 1945. Karácsony

Wass Albert: Karácsonyi versek II.
Elindul újra a mese!
Fényt porzik gyémánt szekere!
Minden csillag egy kereke!
Ezeregy angyal száll vele!
Jön, emberek, jön, jön az égből
Isten szekerén a mese!

Karácsony készül, emberek!
Szépek és tiszták legyetek!
Súroljátok föl lelketek,
csillogtassátok kedvetek,
legyetek újra gyermekek,
hogy emberek lehessetek!

Vigyázzatok! Ez a mese
már nem is egészen mese.
Belőle az Isten szeme
tekint a földre lefele.
Vigyázzatok hát emberek,
Titeket keres a szeme!

Olyan jó néha angyalt lesni
s angyalt lesve a csillagok közt
Isten szekerét megkeresni.
Ünneplőben elébe menni,
mesék tavában megferedni
s mesék tavában mélyen, mélyen
ezt a világot elfeledni.

Mert rút a világ, fekete.
Vak gyűlölettől fekete.
Vak, mint az emberek szeme:
az égig sem látnak vele.
Pedig az égből lefele
porzik már Isten szekere!

Minden csillag egy kereke,
ezeregy angyal száll vele,
az Isten maga száll vele
és csillagtükröt nyujt felénk,
mesetükröt, a keze.

Szent tükrébe végre egyszer
Pillantsatok tiszta szemmel,
tiszta szemmel, Istenszemmel
milyen szép is minden ember!
Minden ember szépségtenger
s mint a tenger csillagszemmel
telve vagytok szeretettel...!

Tagadjátok...? Restellitek...?
Elfordulnak fejeitek...?
Megvakultak szemeitek...?
Szépségteket, jóságtokat
nem érzitek, nem hiszitek...?
Csillaggyertyák fénye mellett
Isten elé nem viszitek...?

Akkor bizony rútak vagytok,
szégenyek és vakok vagytok,
ha szépek lenni nem akartok.
De még így is, szegényen is,
rútan, vakon, mégis, mégis
Isten gyermekei vagytok!

Rátok süti fényes szemét,
elindítja fényszekerét,
jó emberek játékszerét.
Milyen kár, hogy áldó kezét
nem érzitek, nem nézitek
s nem hiszitek már a mesét.

A rút világnak gondja van,
minden embernek gondja van,
a sok angyalnak mind gondja van
s az Istennek is gondja van,
mert mindenekre gondja van.
S így múlik el a szép s a jó
az ember mellől, nyomtalan.

1946





Szappanos Márta Mária: Karácsony éjjelén
Meg-nyilt az Ég!
Pehelyspórákban hullt a szeretet-fény,
Millió lámpa gyult
A sötétség titkos éjjelén.

Testet öltött s emberré lett
Az üdvöt sugárzó isteni lény,
S fehér gyolcsokban piheg, mint halvány
Rozsaszirom: a Szűz kebelén.

S gyult millió lámpatűz a sötétség éjjelén
S a föld minden zugába betört a lámpa-fény.
Ugy lángol azóta s patakzik szerteszet
Hogy kétezer év sem olthatta el forró sziv-tüzét.

E forró lávafényből
Harangot öntött a szeretet,
E harang zugástól megittasult a föld,
A szikla megrepedt,

S meg-megkondul ember szivednek
Elrejtett zugában, halkan, csendesen,
S igy szálldogál Karácsony éjjelen
A béke, s megszentelt szeretet.



Szabolcska Mihály: Karácsony
Egy nap meg egy este
Minden esztendőben:
Szeretném, ha király
Lehetne belőlem!

Ha nem is, ha nem is
Valami sokáig:
Karácsony estétől
Karácsony napjáig.

Karácsony estéjén,
Hogy a csillag támad:
Kinyitnám aranyos
Gyöngyös palotámat.

Minden elhagyottat
Oda gyűjtögetnék,
Sápadozó árvát
Szárnyam alá vennék.

Ha koldus, ha bűnös:
Nagy birodalmamba'
Szerető szó nélkül
Senki sem maradna.

Könnyet ahol látnék:
El azt sem kerülném,
Szép selyem kendőmmel
Szépen letörülném!

... Karácsony estéjén
Minden esztendőben,
Szeretném, ha király
Lehetne belőlem!




Bojtorján : A fenyőfa
A domb oldalán egy kis fenyőfa állt
Ott nevelkedett, ahol senkise járt
Dús tűlevél nőtt karcsú ágain
S néha elcsodálkozott az álmain.

Hogy egy napon, ha itt van már a tél
Eljönnek érte, s ő útrakél
Egy kisgyerek álmélkodva néz fel reá
Beszívva mélyen csodás illatát

Évről évre újabb ágacskát nevelt
És egyre mélyebb zöld színt remekelt
Az ég felé nyújtotta karjait
S az élet követte álmait

Mert egy napon megérkezett a tél
Eljöttek érte, s ő útrakélt
Egy kisgyerek elbámulva nézett fel reá
Beszívva mélyen csodás illatát

Egy fényes házban talpára állt
Ágai hordtak sok csillogó csodát
Pár héttel később elszállott a fény
S félredobva újra álmodik szegény

Hogy egy napon, ha újra itt a tél
Eljönnek ismét, s ő útrakél
Egy kisgyerek álmélkodva néz fel reá
Beszívva mélyen csodás illatát.




Juhász Gyula: Karácsonyi köszöntés
A Makón pihenő katonáknak

Betlehemi csillag
Szelíd fénye mellett
Ma az égen és a földön
Angyalok lebegnek
Isten hírvivői
Könnyezve dalolnak
Békességet, boldogságot
Földi vándoroknak.

Harcos katonák is
Fölnéznek az égre
S rágondolnak álmodozva
A testvériségre.
Bujdosó raboknak
Idegen párnákon
Kedveseik szelíd arcát
Ringatja az álom.

Fáradt katonák ti,
Pihenjetek szépen
Karácsonyfák lángja körül
A mi szent esténken.
Gondoljatok hittel
Zsolozsmát dalolva
Eljövendő boldogságos
Szent karácsonyokra!

Csukaszürke köntös
Kopott, tépett szárnya
Megváltó nagy békességet
Hoz most a világra.
Győzelmes örömmé
Válik majd a bánat,
Lesz még otthon víg karácsony
Magyar katonáknak!

1916





Pohárnok Jenő: Karácsonyfa alatt
Eljött a nap, mit várva-vártunk,
Az égen csillagfény ragyog,
Jézuska fáját ím' elhozták
A halkan szálló angyalok.

Köszönjük neked, édes Jézus,
Hogy szíved minket így szeret,
S az angyalok dalával együtt
Dicsőítjük ma szent neved!

S ha elmúlik majd a karácsony,
Te akkor is maradj velünk,
Míg élünk, ezt a kis családot
Szeresd, ó édes Istenünk!




Ismeretlen szerző: Karácsonyi himnusz
Fordította: Sík Sándor

Égi kertek permeteltek
Mámorító harmatot.
Mind a mennyek daltól zengnek,
Ujjongnak az angyalok.

Köszöntsétek, szántók, rétek,
Kik most kizöldeltetek,
Fürge csorgó s ti mosolygó
Nagy hegyek, a Kisdedet.

Sírva nézi, úgy becézi
Egyszülöttét Mária,
Néz ragyogva, mosolyogva
Szűz Anyjára szent Fia.

Jön a pásztor barikástól:
Jézus szentebb aklot ád.
A Fiúnak sípot fúnak
S énekelnek eklogát.

Még a néma ócska széna,
Még a jászol is nevet,
Úgy karolja, úgy ápolja
A megváltó Kisdedet.

Ottan állván, édes álmán
Jó barmok virrasztanak,
Ráhajolnak, udvarolnak
És fel-felsóhajtanak.

A kis házra havat rázva
Rárohannak a szelek.
Jaj puhácska kis babácska
Testecskéje didereg!

Édesanyja rácsavarja
Durva pólyarongyait,
Avval ójja Alkotója
Ázó-fázó tagjait.

Lelkem vágya: Krisztus ágya
Szívem immár hadd legyen,
Testem szalma, jászol alma
S istállója kebelem.


 
 
0 komment , kategória:   KEDVENC VERSEK  
Weöres S.: Nől a dér...
  2008-12-06 16:48:47, szombat
 
  Weöres Sándor: Nől a dér, álom jár.....

Nől a dér, álom jár,
hó kering az ág közt.
Karácsonynak ünnepe
lépeget a fák közt.

Én is ládd, én is ládd,
hóban lépegetnék,
ha a jeges táj fölött
karácsony lehetnék.

Hó fölött, ég alatt
nagy könyvből dalolnék
fehér ingben, mezítláb,
ha karácsony volnék.

Viasz-szín, kén-sárga
mennybolt alatt járnék,
körülvenne kék-eres
halvány téli árnyék.

Kis ágat öntöznék
fönn a messze Holdban.
Fagyott cinkék helyébe
lefeküdnék holtan.

Csak sírnék, csak rínék,
ha karácsony volnék,
vagy legalább az utolsó
fia-lánya volnék.

 
 
0 komment , kategória:   KEDVENC VERSEK  
Erdődi S.: Hajók találkozása..
  2008-12-06 16:01:27, szombat
 
  Erdődi Sándor: Hajók találkozása

Éjjel, ha tengeren
két gálya
egymás mellett elmegyen:
Árbóclámpájuk rögtön felrepül,
Köszöntik egymást ismeretlenül,-
Ott künn a tengeren.

Sötéten, hallgatag
Bolyongjuk át a földi útakat;
Van fájó szívünk,
könnyező szemünk,
És egymás mellett
mégis elmegyünk
Sötéten, hallgatag...

Gondolatok, a találkozásokról...

Úgy tűnt,. elbűvöltem a házigazdát is, aki, a nap hátralévő részében már nem igen mozdult el mellőlem. Azonnal meghívott, hogy járjak hozzá lovagolni, amikor csak kedvem van. Bármikor.
Ránéztem. Aztán már nem, is láttam mást,- és elhűlten éreztem, hogy ebben a tekintetben el lehet veszni
Szívem szerint, kapásból, azonnal igent mondtam volna, - ...mert annyira szerettem a lovakat! És, ha belegondolok, a puszta óta, legfeljebb a szódás lovát láttam néha, a kertes házak utcájában. Meg a szódást.
Szóval, kapásból igent mondtam volna, - anyósom is lelkesen bíztatott, sőt, felajánlotta, hogy szívesen elkísér. Én pedig ránéztem a férjemre, akinek a földön lógott az orra, - és akkor szépen megköszöntem, - de nemet mondtam.
Fájó szívvel, - igaz, - de nemet mondtam, mert nem tehettem mást.

A házigazda, - a lovasember, - nagyon jó képű volt, nagyon jóképű, - sőt, nagyon, de nagyon jóképű, - és hasonló korú, mint én.
Ismeretlen fények villantak a tekintetében, és már a nézésétől, remegni kezdett a lábam.
Ismertem ezt az érzést. Valaha, egyszer rég, csak ránéztem egy csodálatos, különleges emberre, egy férfira, egy igazi férfira, és akkor is remegni kezdett a lábam. Abban a pillanatban átölelt a Napfény, és beborított a színes Szivárvány. Az, akkor, a soha el nem múló ,,egypillanatos" szerelem volt.
Akkor, ott, - úgy tűnt, hogy egy pillanatra, - csak egy pillanatra, megtorpantam, és ,,visszaröppentem" a magam életébe, a múltba.
A nem is olyan nagyon messzi múltba.
A ,,lovasember" felidézett bennem valamit. Egy érzést, egy különleges érzést. A szívemben egyszer, egy pillanat alatt fellobbant, de soha el nem tűnt szerelmet.
Istenem, szerelem....-
Szerelem?...-
A szerelemről mindig Ő, ( ki más???)...csakis Ő jutott eszembe.
Szerelem?...- Szerelem?... Szerelem?!...-
Talán lehetne most egy új szerelem? ...Istenem!- Jaj, ...Lehet, hogy éppen most. Lehet, hogy éppen itt?...Lehet!....Lehet...- Lehet, hogy éppen a ,,lovasember az"?...
Igen. Még az is lehet.
És akkor, ...- hát akkor,...akkor ránéztem a férjemre, - pedig nem kellett volna. Az álom ugyanis, a reménnyel együtt azonnal elröppent, szertefoszlott.
Egész, eddigi életemben, csak Őt szerettem, a valamikori főnökömet. - és évről évre reménykedtem benne, - ahogy ma is, egy évtized multával is reménykedem, - hogy találkozom majd egyszer, egy ugyanolyannal. Pont ugyanolyannal. Egy férfival. Egy igazi férfival.
Jaj, ...Lehet, hogy éppen most. Lehet!....Lehet?...-
Lehet, hogy éppen a ,,lovasember az"?...
Igen.
És akkor, ...- hát akkor,...akkor ránéztem megint a férjemre. Az álom pedig, a reménnyel együtt azonnal elröppent, szertefoszlott. Én pedig lehervadtam.
Amikor hazaértünk, és végre egyedül maradtam, - újból eszembe
jutott a múlt. A nem is olyan régi múlt, - és Ő. Igen.
Ő, - akire gondolnom sem lett volna szabad.
Egészen különleges ember volt. Az első döbbenetes találkozás után, amikor megfogott, és (fogva tartott) a személyes kisugárzása, rájöttem, hogy mennyi mindent érzek iránta.
Szerelmet, hálát, mélységes tiszteletet, és végtelen csodálatot.
Visszaadott nekem egy világot, amit akkoriban veszítettem el, s akkor úgy tűnt, hogy végleg, és egészen.
Ez az ember, biztonságot, védettséget, nyugalmat, békességet, - és élhető, emberi életet adott. Talajt, a lábam alá, tetőt a fejem fölé, - és kenyeret a kezembe. Tőle tanultam meg dolgozni, - és élni. Újra, emberi módon élni.
Példát mutatott, példát adott arra, hogy így is lehet, - majd arra is, hogy csak így szabad, csakis így érdemes élni.
Nem ismertem hozzá hasonló embert, soha, senkit. Se előtte, se utána.
Megdobbant a szívem, ha valahol megláttam, - mégis, messze ívben elkerültem, ha lehetett. Titkoltam, - és szégyelltem, még magam előtt is akkoriban az érzéseimet.
Nem tudhatott róla senki. Olyan valaki volt, akit nem szerethettem. Nem szerethettem volna,... - de mégis megtörtént.
Amolyan ,,első pillanatos" szerelem volt. Anno...- Csak álltam előtte, és nem bírtam megszólalni. Teljesen elvesztem. Még azt is elfelejtettem, hogy hívnak.
Egyoldalú szerelem volt. Álom csupán.
Sohasem fogtam vele kezet, soha rám se nézett, s a közel 3 év alatt, amíg a Főnököm volt, egyetlenegyszer sem beszéltem vele. Természetesen sohasem tudta meg, hogy mit éreztem iránta, s hogy mit jelentett nekem anno, - s mit jelent ma is.
Sohasem kerestem vele kapcsolatot.
Telt az idő. Éltem az életemet, - miközben gyakran gondoltam rá, - bár ez, nem akadályozott meg abban, hogy házasságot kössek.
( Más dolog a szerelem, és más a házasság....)
A kiválóan működő házasságom pedig, - a csodálatos férjemmel, - nem a szerelemről szólt. Sohasem szólt arról, - így, nem volt bűntudatom miatta és az álomszerelem miatt.

És most?....
Most, lehetett volna valami. Talán szerelem. Annyi év után végre, egy valódi, egy igazi szerelem. A lovas-ember tüzes tekintete bizony, megérintett. Nagyon is.
Ez ellen, - nincs az ember felvértezve. Legfeljebb a jó nevelés tartja vissza, - ha visszatartja, - de az se nagy örömmel.
- Istenem, ...először, utoljára és soha többet,... - alkudoztam magammal. Aztán ránéztem a férjemre. Féltékeny volt anélkül is. Igen. Minek tetéztem volna?
És aztán, megint ránéztem a férjemre.
És aztán megint.
Aztán, már le se vettem róla a szememet. A francba!
Közben pedig a szerelmemre gondoltam, az egyetlen igazi szerelmemre.
Talán, ilyen lett volna, ilyen lehetett volna, - pont ilyen, ha csak egyszer, életemben egyetlenegyszer is láttam volna, hogy tüzek gyúlnak a tekintetében, ha rám néz.
Ő, azonban soha nem nézett rám így, - talán nem is tudta, hogy létezem. Átnézett felettem, és tovább lépett.
Elszomorodtam akkor amikor erre gondoltam. Visszarántott a múlt.
Igaz, később azért, a szomorúságom ellenére, mégis ránéztem egyszer-kétszer a jóképű lovasemberre, meg a lovakra is.
- Istenem, - gondoltam, - de gyönyörű dolog lehet, a paradicsomban, szabadon, ...almát kóstolgatni, amikor kedvünk tartja.
Azzal, akivel kedvünk tartja.
És, most, be kell vallanom, lett volna kedvem hozzá. Igencsak.
- Istenem....-
De, ...- de nem voltam szabad. Kötött a múlt, - és kötött a férjem.
- Nem baj, - gondoltam, - nem baj. Nem lovagolok, - nem. Nézem majd megint a szódás lovát, ha lovat akarok látni. Olyan, amilyen, de az is ló.
- A Paradicsomról meg szó nem lehet.... Alma?...Alma?...Istenem, alma!!!....- és akkor aztán, ...- hamuban járhatnék nyakig, az életem végéig, de lehet, hogy az se segítene.
- Alma. Istenem, alma,...de nem lehet.
Hát,... - sóhajtottam, - felejtsük az almát, meg a lovas embert, a tüzekkel a szemében. A lovat, - azt nem muszáj feledni.

A látogatás után, az anyósom magatartása, hirtelen megváltozott velem szemben, - mindezidáig, csak azt híresztelte rólam, hogy a Balkánról jöttem, méghozzá a vasfüggöny mögül, most meg büszke volt rám, hogy: igen, onnan, de, ...- de micsoda családból, ha ilyen nevelést kaptam, ha ilyen lovam volt, és ha így tudok lovagolni.
Ezután már másképpen nézett, - és büszke volt rám.
Sokat beszélgettünk később, - és onnantól, ha valami mulatságosat mondtam, nem a száját biggyesztette, hanem jóízűen nevetett.
A férjem viszont, - akinek elmeséltem, hogy a háború után, a pusztán ismertem és szerettem meg a lovakat, a pusztán, ahol a papám a lóistállóban volt éjjeliőr, és amikor már nőttem egy kicsit, a későbbi vőlegényem tanított meg lovagolni.
Férjem, - határozottan elszomorodott.
Féltékeny volt az életemnek arra a részére, amikor mással voltam, máshol voltam, másként éltem, - és azt, ráadásul, megőriztem az emlékeimben.
- Ne beszélj anyámnak erről. Ne beszélj. Nem kell. Ne beszélj a családodról, a szegénységetekről, és arról se, hogy ki tanított lovagolni. Nálunk nem szokás férjhez menni a lovas oktatóhoz...-
- Ajjaj !...a francba!...- gondoltam.
Aztán, bevillant, Ali arca, mint... - lovas oktató. Hát, ugye, - nemcsak az volt, - de az anyósom sohasem tudhatta meg.
Majd' elkönnyeztem magam! ...- de csendes és fegyelmezett maradtam. Alkalmazkodó feleség voltam már, elég régóta.
Rég lemondtam a szerelemről. A régit el kellett felejtenem, - újat meg nem kereshettem.
Szerelem? Ugyan minek?
A szerelem alapvetően bukásra van ítélve. Szép, kellemes, amíg tart, de egy idő után eltűnik, - már csak vágyunk rá legfeljebb, - és akkor jobb, ha győz az ész, ugye...- nyugtattam magamat.

Évek jöttek, évek mentek. Aztán történt valami. Autóbalesetben meghalt a férjem. Hirtelen veszítettem el, és hosszan és mélyen gyászoltam. Sokáig, - képtelen voltam belenyugodni a halálába.
Aztán, mégis eljött a megnyugvás ideje.
--------------------------------------------------------------------------------- ----

Most egymagamban, éppen kint ülök a verandán, nézek ki a fejemből és dúdolgatok magamban.
Mégpedig azért, hogy ne veszítsem el a fejem, - Legfőképpen azért, igen, ....- meg még azért is, hogy valahogy el ne veszítsem a fejemet. Igen.
Még jól jön az, ha megmarad,, kellhet, igen, - szükségem lehet rá. Pláne, ebben a mai világban.
Ebben a mai lezüllesztett, megnyomorított világban.

,,Élj a jelenben ! - mondta a néhai férjem, és még az is lehet, hogy igaza volt....- mert nincs más idő, csupán a pillanat. Az élet csodája benned van, - itt és most, nem máshol...."
És akkor, szép csendesen elkezdtek hullani, majd ömleni a könnyeim
- Van valami a levegőben. Igen. Van.
A régmúlton kívül is, igen. Határozottan érzem. Ezért aztán, képtelen vagyok abbahagyni a sírást.
Füstszag lenne? Hagyma? Vagy a lányom tormát reszel?...
Vagy, mi a franc lehet? Az emlékek talán? Hát, nem is tudom. Nem is tudom.
------------------------------------------------------------------------------

Csak egy számít.
Az, hogy ez a pillanat, ez az egy pillanat most még az enyém. Csak az enyém. Élek, jól vagyok. Ez a pillanat, tényleg az enyém.
Én nem keresem a boldogságot, - mert megvan. Élek.
Végülis, az a legnagyobb boldogság. Minden más, csak ráadás, - ha van, - jó, ha nincs, úgyis jó.
De ezt az érzést, csak az élheti meg teljes mélységében, aki már állt a halál kapujában, - de kegyelmet kapott, - és időt.
Élni, ...- ez, - a boldogság. Nemcsak nekem, másnak is.

 
 
0 komment , kategória:   KEDVENC VERSEK  
Heltai J.: Szabadság....
  2008-11-06 17:07:02, csütörtök
 
 
Heltai Jenő: Szabadság

Tudd meg: szabad csak az, akit
Szó nem butít, fény nem vakít,
Se rang, se kincs nem veszteget meg,
Az, aki nyíltan gyűlölhet, szerethet,
A látszatot lenézi, meg nem óvja,
Nincs letagadni, titkolni valója.

Tudd meg: szabad csak az, kinek
Ajkát hazugság nem fertőzi meg,
Aki üres jelszókat nem visít,
Nem áltat, nem ígér, nem hamisít,
Nem alkuszik meg, hű becsületéhez.
Bátran kimondja, mit gondol, mit érez.
Nem nézi azt, hogy tetszetős-e,
Sem azt, kinek ki volt és volt-e őse,
Nem bámul görnyedőn a kutyabőrre,
S embernek nézi azt is, aki pőre.

Tudd meg: szabad csak az, aki
Ha neve nincs is, mégis valaki,
Vagy forró, vagy hideg, de sose langyos,
Tüzet fölöslegesen nem harangoz,
Van mindene, ha nincs is semmije,
Mert nem szorul rá soha senkire.
Nem áll szemére húzott vaskalappal,
Mindég kevélyen szembenéz a Nappal,
Vállalja azt, mit jó társa vállal
És győzi szívvel, győzi vállal,
Helyét megállja mindég, mindenütt,
Többször cirógat, mint ahányszor üt,
De megmutatja olykor, hogy van ökle...
Szabad akar maradni mindörökre.

Szabadság! Ezt a megszentel nevet
Könnyelműn, ingyen ajkadra ne vedd!
Tudd meg: szabad csak az, aki
Oly áhítattal mondja ki,
Mint istenének szent nevét a jó pap.
Szabad csak az, kit nem rettent a holnap.
Ínség, veszély, kín meg nem tántorít
És lelki béklyó többé nem szorít.
Hiába őrzi porkoláb s lakat,
Az sose rab, ki lélekben szabad.
Az akkor is, ha koldus, nincstelen,
Gazdag, hatalmas, mert bilincstelen.
Ez nem ajándék. Ingyen ezt nem adják,
Hol áldozat nincs, nincs szabadság.
Ott van csupán, ahol szavát megértve
Meghalni tudnak s élni mernek érte.

De nem azért dúlt érte harc,
Hogy azt csináld, amit akarsz,
S mindazt, miért más robotolt,
Magad javára letarold,
Mert szabadabb szeretnél lenni másnál.
A szabadság nem perzsavásár.
Nem a te árud. Milliók kincse az,
Mint a reménység, napsugár, tavasz,
Mint a virág, mely dús kelyhét kitárva
Ráönti illatát a szomjazó virágra,
Hogy abból jótestvéri jusson
Minden szegénynek ugyanannyi jusson.
Míg több jut egynek, másnak kevesebb,
Nincs még szabadság, éget még a seb.
Amíg te is csak másnál szabadabb vagy,
Te sem vagy még szabad, te is csak
gyáva rab vagy.
 
 
0 komment , kategória:   KEDVENC VERSEK  
Várnai Zseni: Csodák csodája..
  2008-05-06 20:10:36, kedd
 
 
Csodák csodája
"
Tavasszal mindíg arra gondolok,
hogy a fűszálak milyen boldogok:
újjászületnek, és a bogarak,
azok is mindíg zsonganak,
a madárdal is mindíg ugyanaz,
újjáteremti őket a tavasz.

A tél nekik csak álom semmi más,
minden tavasz csodás megujhodás,
a fajta él s örökre megmarad,
a föld őrzi az életmagvakat,
s a nap kikelti,minden újra él:
fű, fa ,virág,bogár és falevél.

Ha bölcsebb lennék,mint milyen vagyok, -
innám a fényt ameddig rámragyog,
a nap felé fordítanám arcomat, -
s feledném minden búmat,harcomat,
élném időmet amíg élhetem, -
hiszen csupán egy perc az életem.

Az, ami volt,már elmúlt,már nem él, -
hol volt, hol nem nem volt, elvitette a szél,
s a holnapom ? Azt meg kell élni még, -
csillag mécsem kitudja meddig él ?!
de most e tündöklő sugár
még rámragyogy s ölel az illatár !

Bár volna rá szavam,vagy hangjegyem,
hogy éreztessem ahogy érezem
ez illatot, e fényt,e nagy zenét,
a tavaszi varázslat ihletét, -
mely mindíg új és mindíg ugyanaz:
csodák csodája: létezés , tavasz ! ...."


Várnai Zseni verse
 
 
0 komment , kategória:   KEDVENC VERSEK  
Dr Papp L.: Az én Miatyánkom..
  2008-02-27 12:22:21, szerda
 
  Az én Miatyánkom.....
"
Mikor a szíved már csordultig tele,
Mikor nem csönget rád, soha senki se,
Mikor sötét felhő borul életedre,
Mikor kiket szeretsz, nem jutsz az eszükbe.
Ó "lélek", ne csüggedj! Ne pusztulj bele!
Nézz fel a magasba, reményteljesen,
S fohászkodj:MIATYÁNK, KI VAGY A MENNYEKBEN!

Mikor a magányod ijesztőn rád szakad,
Mikor kérdésedre választ a csend nem ad,
Mikor körül vesz a durva szók özöne,
Átkozódik, a "rossz", - erre van Istene!
Ó "lélek", ne csüggedj! Ne roppanj bele!
Nézz fel a magasba, és hittel rebegd:
Uram!SZENTELTESSÉK MEG A TE NEVED!

Mikor mindenfelől forrong a "nagyvilág",
Mikor elnyomásban szenved az igazság,
Mikor szabadul a Pokol a Földre,
Népek homlokára Káin bélyege van sütve,
Ó "lélek", ne csüggedj! Ne törjél bele!
Nézz fel a magasba, - hol örök fény ragyog,
S kérd: Uram!JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD!

Mikor beléd sajdul a rideg valóság,
Mikor életednek nem látod a hasznát,
Mikor magad kínlódsz, láztól gyötörve,
Hisz bajban nincs barát, ki veled törődne!
Ó "lélek", ne csüggedj! Ne keseredj bele!
Nézz fel a magasba, - hajtsd meg homlokod,
S mondd: URAM, LEGYEN MEG A TE AKARATOD!

Mikor a "kisember" fillérekben számol,
Mikor a drágaság az idegekben táncol,
Mikor a "gazdag" milliót költ, hogy "éljen",
S millió szegény a "nincstől" hal éhen,
Ó "lélek", ne csüggedj! Ne roskadj bele!
Nézz fel a magasba, - tedd össze két kezed,
S kérd:URAM, ADD MEG A NAPI KENYERÜNKET!

Mikor életedbe lassan bele fáradsz,
Mikor hited gyöngül, - sőt - ellene támadsz,
Mikor: hogy imádkozz, nincs kedved, sem erőd,
Minden lázad benned, hogy - tagadd meg "ÕT",
Ó "lélek", ne csüggedj! Ne egyezz bele!
Nézz fel a magasba, s hívd Istenedet!
Uram! Segíts!S BOCSÁSD MEG VÉTKEIMET!

Mikor hittél abban, hogy téged megbecsülnek,
Munkád elismerik, lakást is szereznek,
Mikor verítékig hajszoltad magad,
Később rádöbbentél, hogy csak ki használtak...!
Ó "lélek", ne csüggedj! Ne ess kétségbe!
Nézz fel a magasba, sírd el Teremtődnek:
Uram!MEGBOCSÁTOK AZ ELLENEM VÉT

KEZÕKNEK!Mikor a "nagyhatalmak" a BÉKÉT TÁRGYALJÁK,
MIKOR A BÉKE SEHOL! csak egymást gyilkolják,
Mikor népeket a vesztükbe hajtják,
S kérded: miért tűröd ezt: ISTENEM MI ATYÁNK?!
Ó "lélek", ne csüggedj! Ne pusztulj bele!
Nézz fel a magasba, s könyörögve szólj!
Lelkünket kikérte a "rossz", támad, s tombol!

URAM! MENTS MEG A KÍSÉRTÉSTÕL!
MENTS MEG A GONOSZTÓL! ....

AMEN

UTÓHANG:
S akkor megszólal a MESTER, keményen - szelíden,
Távozz Sátán - szűnj vihar!
BÉKE, s CSEND legyen!
Miért féltek kicsinyhitűek?
BÍZZATOK! Hisz' én megígértem Nektek!
Pokoli hatalmak rajtatok erőt nem vesznek!
Hűséges kis nyájam, ÉN PÁSZTOROTOK vagyok,
S a végső időkig - VELETEK MARADOK!......"


Dr Papp Lajos szívsebész professzor verse


 
 
2 komment , kategória:   KEDVENC VERSEK  
Remenyik S.: Teljesüljön....
  2008-02-27 10:05:45, szerda
 
 
Teljesüljön a Te akaratod....
"
Teljesüljön a Te akaratod:
A Miatyánkból ezt tudom már csak.
Bimbóban nem marad meg a virág, -
És visszafele nem foly a patak.

Teljesüljön a Te akaratod:
Be fölösleges minden más beszéd...
Az én kezem, e vézna, gyönge kéz, -
Hogy tartaná fel az Isten kezét?

Minden léleknek csak egy útja van
És csak ezen az egy úton mehet.
És nem lépheti által önmagát, -
És öntörvénye ellen nem tehet.

Bizonnyal minden úgy van jól, ahogy van.
És ez az eszme megnyugvást is ád:
Ki sorsával vív, alája kerül, -
És győz, ki néki megadja magát..."

Remenyik Sándor verse


 
 
1 komment , kategória:   KEDVENC VERSEK  
Hajnal Anna : Ma....
  2008-02-10 15:20:26, vasárnap
 
 
Ma..

Ez a ma a béke napja volt,
s a málnaízű csendé.
A nap, - ma egész nap sütött, -
s az est , most hűvös szentély.

Szívem, - ma, - csak a magamé. -
s egyedül lenni legszebb.
Pillám alvó sásain, -
elálmosul a könnycsepp.

Hajnal Anna verse

 
 
1 komment , kategória:   KEDVENC VERSEK  
     1/5 oldal   Bejegyzések száma: 49 
2018.03 2018. április 2018.05
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 5 db bejegyzés
Összes: 350 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 14
  • e Hét: 846
  • e Hónap: 3833
  • e Év: 14116
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.