Regisztráció  Belépés
tataimelinda.blog.xfree.hu
"mert virágot adok,s nem örök tavaszt" Tatai Melinda
1977.09.04
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/7 oldal   Bejegyzések száma: 61 
Napocska
  2011-02-14 08:11:55, hétfő
 
  Napocska


Istent, Jézust nem sokat emlegetted.
Ha imádkoztál is: titokba tetted.
A holdtól féltél: megzavarta álmod.
Hidegen hagytak hűs csillagvilágok.
Az égen csak a "napocskát" szeretted.
Nem a Napot vad, izzó nyári hévvel,
Csak a napocskát ibolyalevéllel,
Csak a napocskát őszi sugárzással,
Szobán át támolygó téli verőfénnyel.
Anyám...
Fehérfürtös, napfényszomjas virág,
Úgy fordultál Te is a nap felé,
Mint sok-sok kedvenc pelargóniád.
Lelkedben elzengetlenül buzogtak
S számlálatlanul, szent nap-himnuszok, - -
Én most e téli nap-elégiával
Áldott, eltűnt kezedre borulok.
A reggeliző asztalunkon most is
Úgy bujdosik a tűnő téli fény,
Az abrosz ráncaiba úgy fogódzik,
Úgy csillan meg a csészék peremén,
Mint akkor... - -
Ó, hogy a tompa tárgyak megmaradnak,
A repedt pohár, csorba csésze is -
Visszaverői örök sugaraknak -
Csak Te mentél el fecske-érkezéssel,
Alig kisarjadt ibolyalevéllel. - -
De az az akkor sokkal azelőtt volt.
A reggeli-asztalnál ketten ültünk
Talán már februári reggelen,
És jött a napfény, az áldott "napocska",
Csillant abroszon, csészén, üvegen.
Te szóltál szokatlanul-komolyan:
"A túlvilág? Nem, azt nem hihetem,
Nem úgy...
De olvastam egy álmodó tudós
Elméletét, - az úgy tetszik nekem...
Azt mondja, hogy a szeretet erő,
Ha kihűl, visszasugárzik a napba, -
És szeretteink lelke érkezik
Sugárhajón
Mindennap reggeliző asztalunkra.
Látod, ez így nagyon tetszik nekem."
Elhallgattunk azután mind a ketten. - -
A reggeliző asztalunkon most is
Úgy bujdosik a tűnő téli fény,
Az abrosz ráncaiba úgy fogódzik,
Úgy csillan meg a csészék peremén,
Mint akkor...
Ó, Anyám, hogyha igazad lett volna,
Ha Te volnál e bujdosó napocska,
Az abrosz ráncaiba Te fogódznál;
Te csillannál a csészék peremén,
Kikötött sugárhajó, drága fény!
S a tompa tárgyak, akik megmaradtak,
A repedt pohár, csorba csésze is -:
Tükre lennének örök sugaradnak... - -

1931 december 4
 
 
0 komment , kategória:  Reményik Sándor versei  
Omnia mea mecum porto
  2011-02-09 11:07:25, szerda
 
  Omnia mea mecum porto

Hajós Ivánnénak

Mindenemet magammal hordozom.
És ami enyém volt, enyém marad
Innen is, túl is a csillagokon,
Mert lélek vagyok, végtelen, szabad.
Bennem elférnek mind, kik rámhajoltak,
A fák, s a lombok - s az aluvó rét,
Bennem elférnek az élők s a holtak.

Ki vehet el éntőlem valamit,
S szegényebbé ki tehet engemet?
Mindenemet magammal hordozom,
Ha nem vesztettem el a lelkemet!
Felidézem a hegyek szellemét
És a fűszálak kicsiny lelkeit,
S megkérdezem: hány nőtt azóta még.

Nem enyém tán a házam, ha leég,
Vagy véletlenül más foglalta el? -
A kémény most már bennem füstölög,
És illatot a kert bennem lehel.
Bennem hallik az eső kopogása,
Amint veri a hű öreg tetőt.
Bennem van mindennek igazabb mása.

Bennem van mindennek a mennyországa,
Aminek temetője lett az élet,
Bennem jár az angyal a harsonával,
És hirdeti az örök üdvösséget.
Mindenemet magammal hordozom,
És ami enyém volt, enyém marad
Innen is, túl is a csillagokon.

1922 szeptember
 
 
0 komment , kategória:  Reményik Sándor versei  
Régi nóta
  2011-01-21 09:56:16, péntek
 
  Régi nóta


Valamikor régesrégen,
Mesebeli erdőszélen,
Hogy hirtelen zápor szakadt:
Megbújtunk egy ernyő alatt.
Napsugárra nem is vártunk,
Napfény volt a mosolygásunk.
Egymás arcát derítettük,
Hogy borult: számba se vettük.
Mint fiatal fák a szélben,
Egymáshoz hajoltunk szépen,
Szűzi szívvel, tiszta szemmel,
Céltalan, szép szerelemmel.
S vert az eső, vert az áldás,
Tavasz volt. Tündérvirágzás.

Az alkalom csak elszaladt.
A pillanat csak elszakadt.
Mivé lett a régi erdő?
Hová lett a vén esernyő?
Az ég egyre csak feketült,
A záporba jég is vegyült.
Már ernyőt sem feszítettünk,
Jégnek puszta fejjel mentünk.
S külön bánat, külön zápor
Vert és sodort el egymástól.

Aztán, búsabb, mélyebb szívvel,
Ajakunkon vihar-ízzel
Megint csak egymásra leltünk
És kérdeztünk és feleltünk.
Véghetetlen béke-vággyal
Egymás lelkét fontuk átal.
A csalánból, ami éget
Szőttük a nagy csendességet.
Álltunk, mint valaha régen
Mesebeli erdőszélen.
Álltunk enyhe borulatban,
Ünnepesti alkonyatban.
Álltunk őszbe hajló nyárban,
Ritka másodvirágzásban.
S feszült fölénk árnyat ejtő,
Vak vihartól mosolyt rejtő
Tündér-gomba: régi ernyő.

1934 február 26
 
 
0 komment , kategória:  Reményik Sándor versei  
A rejtelmes virág
  2010-10-25 07:43:41, hétfő
 
  A rejtelmes virág


Assyriában, régen
Esett ez az eset,
Ropott legendák szólnak
Róla, de keveset.

Király kertjében egy nap,
Nem tudom a napot -
Egy idegen, csodás
Virág találtatott.

Szára magas, királyi,
A kelyhe néma, zárt,
Tán ma is lázba ejtne
Nem egy virágbazárt.

Kertész nem ösmeré.
Bár tudománya sok, -
Király parancsára
Jöttek a mágusok.

Vontak bűvkört köréje,
Fehéret, feketét.
Az idegen, csodás
Virágot nézdelék.

Csend volt, lehete hallni
Kísértet-lépteket,
Míg a legidősb mágus
Szólni merészkedett:

"E virág bimbajára
Uram, király, vigyázz!
Ettől jövend fajodra
És udvarodra gyász.

E virág csukott kelyhét
Figyeld: mikor hasad,
Akkor tipord le, vissza
Nem jő a pillanat.

Mert ha kinyílt egyszer
Szelíd, fehér ajka:
Arcod, uram takard el,
Nincs hatalmad rajta."

S állíták a virágot
Komor őrök közé,
Rá napfény nem mosolygott,
Harmat nem öntözé.

A zsarnok szólt: Hadd látom:
Hogy esnek a csodák!
S figyelték éjjel-nappal
Fegyveres katonák.

S csak néha borzadtak el
A zárt kehely előtt,
Sejtve a bennerejlő
Hallgatag ős-erőt.

Sejtve, hogy lehetetlent
Leső emberszemek,
A virág nyíltát lesve
Az Istent lesik meg.

S ő csak kész alkotást
Ád az embernek át,
S amíg benn dolgozik,
Nem mutatja magát.

Az elüldözött álom
Véresre marta fel
Az őr szemét. - Mosolygott
S aludt a zárt kehely.

Miatta minden talpig
Acélba öltözött,
Ő pihent: Isten álma
Tigris-fogak között.

S aztán - egy éjjel mégis
- Így esnek a csodák:
Az őrség szunnyadott el, -
S kinyílott a virág.

 
 
0 komment , kategória:  Reményik Sándor versei  
A szobor helyén
  2010-10-06 08:10:21, szerda
 
  A szobor helyén


Kerestem, s megtaláltam a helyet.
Már égre nem törtek nagy vonalak,
Csak áldozati illat lebegett.
Körül vasrács, és belül puszta gyep,
De a gyep közt gyöngyvirág-levelek.
A levelek közt egy-egy karcsú szár,
Hogy mennyi nőtt: én nem számláltam meg,
Csak hittel hiszem: éppen tizenhárom,
S tizenhárom gyöngy minden karcsú száron.
Hát ez maradt: túl szobron és időn,
Ércen, márványon, merev méltóságon,
Új viharon, új vértanúhalálon:
Tizenhárom gyöngy, tizenhárom száron.

Arad, 1929 május
 
 
0 komment , kategória:  Reményik Sándor versei  
"Idill" a magasságban
  2010-04-21 08:48:51, szerda
 
  "Idill" a magasságban


Vihar ment végig a hegyélen. - -
A gyökerei megmozdultak.
Az órjás, látva végzetét
Társa felé nyujtá kezét:
Tarts meg, - vagy téged is lezúzlak!
És tompa jajjal rázuhant.

Elállt a hegy lélekzete,
S egy percre a patak alant.

A másik meghajlott bele,
De felfogta és megtartotta őt.
Egyik a másikra támaszkodva:
Most így állnak a Teremtő előtt.

 
 
0 komment , kategória:  Reményik Sándor versei  
Meg van írva
  2010-04-08 07:50:20, csütörtök
 
  Meg van írva


Keményen nem beszéltem senkivel,
És szigorún sem szólottam soha.
Nem háborított fel a vétkes vétke
S nem ingerelt az ostoba.
És legkevésbbé az ügyefogyott,
Aki két balkézzel és két ballábbal
Csak csetlik-botlik a világon által.
Magamba néztem, s láttam magamat,
S tudtam, hogy minden elrendeltetés,
S csak mondvacsinált szó az akarat.
Alárendeltje senkinek se voltam,
És én sem parancsoltam senkinek,
S legrosszabb lettem volna nevelőnek,
Mert semmi nevelésben nem hiszek.

Rólam is lepattant a nevelés:
Pusztába síró hang, kőbe döfött kés.
S lepattogott a pattogó beszéd
Mint sziklafalról a rálőtt serét.
Egy-egy halk, szelíd szó - néha - talán,
Mint zefír zengése citerán -
Az is csak úgy, minden szándék híján.
Ember nem nevelt, - a Végzet csupán.
Én egyéb nevelésben nem hiszek.
A bárány béget, s a kígyó sziszeg,
S nincs hatalom, mely más hangra tanítsa,
S az Isten irgalmatlan dicsősége,
Hogy minden meg van írva.

1934 október 10
 
 
0 komment , kategória:  Reményik Sándor versei  
Zászlótartó leányok
  2010-03-25 07:51:57, csütörtök
 
  Zászlótartó leányok


Egy klub - s egy zászló.
Lányok zászlaja.
Nincs cifra ünnep,
Nincs zászló-anya.
Egyforma mind
Ki sereglik ide,
Nem hívság hozza,
Csupán a szíve.
A felszentelés
Egyszerű nagyon -
A Lélek szól:
Megáldom s átadom.
Oltalmazzátok
Lélek-követők:
Ti csendes harcra
Elszánt egri nők.
Oly átkozott
A férfiak keze,
Beletörik
A lobogó nyele.
A színét sár és
Vér itatja át -
Vigyétek hát Ti
A világon át!

Vegyétek hát Ti
A zászlót körül
Drága leányok -
Hátha sikerül - -
Zászló s leány:
Két messzeeső szó -
Álommá halkult
Vad trombitaszó...

Egy klub s egy zászló.
Lányok zászlaja.
Talán selyem -
S ha arra nem telik,
Vászon legyen.
De rajta hímzés
És arany betű:
Aki ide áll,
Az halálig hű.
Aki megáll
E szűz zászló alatt:
Isten leánya
És magyar marad.

1934 október 24
 
 
0 komment , kategória:  Reményik Sándor versei  
Legyen még valami!
  2010-03-02 07:12:15, kedd
 
  Legyen még valami!

György Ágnesnek

Oly édes, gazdag volt a nap,
Mint a málna s a méz
S bár régesrégen nyugta jött,
A nyughatatlan kis csapat
Pihenni mégse kész.
Állunk az erdészház előtt,
Kicsit tanácstalan,
Le kellene feküdni már:
Csak ez, mi hátra van.
Csak ez... Ámde szívünk szorul:
Mért ment le ez a nap?
Mikor jön vissza ez a nyár?
Oszlik az így összeszokott
Kicsiny testvér-csapat?
Körös-körül nő a homály,
A fenyves feketül -
Erőltetett a hangulat,
A csend ránknehezül.
S ekkor hirtelen kiszakad,
Hogy messze hallani,
Egy lány szívéből a sikoltás:
"Legyen még valami!"

Tudom, nem így volt, édes lányok,
Vagy mondjuk: nem így ép.
De engem már rég ez kísérget,
E kísértetibb kép.
Nevettünk akkor jólesőn
A furcsa mondaton,
S hogy nem tudtunk betelni semmikép
A lélekmézzel ama szép napon.
De most, de most, hogy feketül
Minden körös-körül,
S a csend lassan panasztalan
Szívemre nehezül,
S úgy érzem, nincsen hátra más:
Le kell feküdni már,
Elemlámpás fénykört nem ír,
Nem száll jánosbogár: - -
Szeretném, ha szívemből kiszakadna
Egy sikoltás, mit messze hallani:
Irgalmas Isten, napnyugta után is:
Legyen még valami!

1936
 
 
0 komment , kategória:  Reményik Sándor versei  
Csillag a víz alatt
  2010-01-15 11:17:19, péntek
 
  Csillag a víz alatt


Ott lenn, a víz alatt
Egy másik, mélyebb ég;
S hogy kisímult a tükör:
Ezernyi csillag ég,
Ragyogj, ragyogj,
Te vízalatti ég!

Ragyogj, ragyogj,
Te örök Ideál,
Tőled el nem választ
Sem élet, sem halál,
Ragyogj, ragyogj, örök-idegenül,
Fenn is, lenn is elérhetetlenül,
Ragyogj, ragyogj!

Ragyogj, ragyogj,
Örökkön tiszta kép
E lélek vízalatti, mély egén,
Én már tudom: Csak azt nem vesztem el.
A miről sose mondhatom: enyém.
Ragyogj, ragyogj
Éjféli Csillag, lelkem mély egén.

 
 
0 komment , kategória:  Reményik Sándor versei  
     1/7 oldal   Bejegyzések száma: 61 
2018.08 2018. Szeptember 2018.10
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 699 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 18
  • e Hét: 149
  • e Hónap: 605
  • e Év: 21813
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.