Regisztráció  Belépés
lambert.blog.xfree.hu
Most tanultam meg, hogy nem arra kérem Istent, hogy teljesítse azt, amit én elterveztem, hanem hogy segítsen megérteni, mi az értelme annak, amit ő tesz velem. ... Ballán Mária
1957.12.09
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/102 oldal   Bejegyzések száma: 1011 
90 éve őrzik a magyarok emlékét egy szicíliai kisvárosban
  2017-08-19 19:52:26, szombat
 
  Kilencven éve őrzik a magyarok emlékét egy szicíliai kisvárosban





Hadifogolyként érkezett több ezer magyar katona Szicíliába, Vittoria városába az első világháború elején. A háború évei alatt azonban barátságot kötöttek az ott élő emberekkel. Dolgoztak ugyan a helyi családok földjein, de azért pénzt kaptak, és ellátást. Amikor vége lett a háborúnak, és a katonák hazamehettek, apró ajándéktárgyakat készítettek a szicíliai családoknak - így köszönték meg az emberséges bánásmódot. A járványok miatt viszont 118 magyar hadifogoly Vittoriában halt meg. Emlékük megőrzésére Magyarországon adománygyűjtés folyt, amelynek eredményeképp magyar pénzből építették fel 90 éve a Magyar Kápolnát. A katonák az épület alatti csontkamrában nyugszanak. Az ott meghalt hadifoglyok nevét a kápolna falán gránittáblák őrzik. Az Origo Vittoriában járt, amikor újraszentelték a Magyar Kápolnát. Számos érdekességet, izgalmas részleteket tudtunk meg az odahurcolt katonák történetéről, és arról, hogy a szicíliaiak hogyan és miért ápolták a magyarok emlékét azokban az évtizedekben is, amikor magyarok nem is járhattak Szicília földjén.

Ajándékokat készítettek a hadifoglyok




A magyarok emlékére állított kápolna Szicíliában

Giancarlo Francione szenvedélyes ember. A volt szicíliai banki alkalmazott gyerekkora óta ismerte az első világháborús magyar katonák történetét. A hadifoglyokét, akiket Vittoria városába hurcoltak a világháború elején. Aztán felnőttként is sokat beszélgetett a barátaival, ismerőseivel a történetről, és rendszeresen kimentek megkoszorúzni az 1927-ben felépített Magyar Kápolnát.




Giancarlo Francione

Érdeklődve hallgatta a családok történeteit, akiknél a magyar katonák dolgoztak. Az apák elmesélték a fiaiknak, azok az unokáiknak, hogy a magyar hadifoglyok a földeken dolgoztak, később a járványok megtizedelték őket, akik pedig életben maradtak, tovább dolgoztak egészen a háború végéig. Megtudta, hogy barátságok, sőt szerelmek szövődtek a katonákkal. Aztán felnőttként kutatni kezdte a több ezer magyar hadifogoly történetét.

1995 végén kezdtem el a munkát, amikor itt, Vittoria városában felavatták a magyar-olasz katonai múzeumot. Dolgoztam a múzeum anyagainak összegyűjtésén is, sőt a saját gyűjteményemet is felajánlottam a múzeumnak. Azokat a tárgyakat, amelyeket a családoktól kaptam, akiknél a magyar hadifoglyok dolgoztak
- mondta Giancarlo Francione az Origónak. - Az első világháborús katonák történetének kutatása azóta is a szenvedélyem" - tette hozzá.





Giancarlo Francione a beszédet mond a kápolna előtt

A Magyar Kápolna előtt állunk. A dél-szicíliai kisváros, Vittoria felett hidegfront halad át - június vége van, és ,,mindössze" 30-32 fok. Náluk ez ilyenkor szokatlan, Giancarlo Francione ingben, öltönyben, és egyáltalán nem panaszkodik a tűző napon. Rámutat a kápolna előtti virágokra - ezeket a város lakói hozták - mondja -, és nemcsak ma, hanem egész évben friss virágokat visznek a magyar katonák emlékhelyére.

,,Élő hagyomány ez a mai napig. Az itt élők gyertyákat gyújtanak, virágokat hoznak, és egy pillanatra mindig megállnak a Magyar Kápolna előtt, amely folyamatosan nyitva van.

Nemcsak idősek, hanem fiatalok is járnak ide, hiszen az édesapjuktól, nagyapjuktól megismerték a magyar katonák történetét, és fontosnak tartják az emlékezést.

A családok otthon még mindig őriznek olyan tárgyakat, amelyeket a magyarok készítettek akkor, száz évvel ezelőtt. Azok a hadifoglyok, akik túlélték a járványokat, és a háború végén hazamehettek, úgy köszönték meg az olasz családoknak az elhelyezést, a munkát és a jó bánásmódot, hogy különböző ajándéktárgyakat készítettek nekik: cigarettatartót vagy tojástartót fából."

Nyolcvan magyar katona nyugszik a kápolna alatt

,,Húsz évvel ezelőtt hallottam először arról, hogy első világháborús magyar katonákat hurcoltak el Szicíliába, Vittoria városába hadifogolyként" - mondta dr. Kovács Vilmos ezredes, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka.




Dr. Kovács Vilmos, a Hadtörténeti Intézet parancsnoka gyertyát gyújt a Magyar Kápolnában, Vittoriában

"Olvastam és hallottam a történetet, de amikor először Vittoriába látogattam, és megláttam az olaszok által emelt Magyar Kápolnát, nagyon megható volt. Kilencven éve szentelték fel az emlékhelyet, és most teljesen felújítottuk. Azt gondolom, hogy ez méltó nyughelyük a magyar katonáknak, akik a kápolna alatt, egy csontkamrában nyugszanak."

Kovács Vilmos már többször járt Szicíliában. Sokat tárgyalt, rengeteget dolgozott azon, hogy a legapróbb részleteit is megismerje a hadifoglyok történetének. Őt már régi jó ismerősként fogadták a vittoriaiak.




A parancsnokot régi, jó ismerősként fogadják Szicíliában

,,Az első világháború során, amikor Olaszország hadba lépett, és a nekik északi, nekünk déli arcvonalban megkezdődtek az első nagy összecsapások, a helyi véres veszteségek mellett rengeteg, több tízezer magyar katonát hurcoltak el hadifogságba.

Az olaszok, mint ahogyan a többi nemzet is, igyekeztek a lehető legtávolabb vinni a hadifoglyokat az arcvonaltól - legalábbis attól a vonaltól, ahol az ellenséges katonák érdekeltek voltak.

A cél az volt, hogy a hadifoglyok minél nehezebben tudjanak megszökni. Így több ezer magyar hadifogoly Szicíliába, Vittoria városába került.

Szicília egy sziget, innen valóban a legkisebb volt az esély a szökésre. Az is fontos volt, hogy ne kelljen hatalmas erővel őrizni a hadifoglyokat. A katonák hadifogolytáborokban éltek, de mégsem volt itt olyan nehéz az életük, mint mondjuk egy orosz táborban. Egyfelől Szicíliában egészen más időjárási viszonyok vannak, másfelől

az ide hurcolt magyar katonák kijárhattak dolgozni a környező mezőgazdasági területekre. Családoknak dolgoztak, és a munkájukért pénzt is kaptak.

A járványok viszont itt sem kímélték a katonákat. Spanyolnátha söpört végig a táboron. 118 magyar hadifogoly halt meg végül a járványban, és különböző más betegségekben. Azt gondoltuk, mindannyian itt nyugszanak, a kápolna alatt. Egészen mostanáig" - mondta a parancsnok.

Az idén tavasszal ugyanis felújították a kápolnát. Magyar restaurátor, szobrászművész dolgozott az épületen, és egy régész, hadisírokkal foglalkozó szakember a csontkamrát is feltárta.

Mostanra kiderült, hogy nyolcvan katonát temettek a kápolna alá. A falára pedig egy gránittáblára név szerint felírták, kik nyugszanak ott.




A kápolna falán gránittáblára írták fel a magyar katonák nevét

Az irattárakban még kutatjuk a hadifoglyok történetét, és remélem, jövőre pontosan tudjuk majd, hogy egyenként melyik alakulathoz tartoztak a katonák, és hogyan kerültek a kápolna alatti csontkamrába.
- mondta Kovács Vilmos.





A vittoriai Magyar Kápolna

Azt is elmondta, hogy amikor felszámolták a hadifogolytáborokat 1919 után, volt olyan magyar tiszt, aki visszatért, és megköszönte az emberséges bánásmódot, sőt visszaemlékezést írt a hadifogság körülményeiről. A parancsnok pedig vittoriai látogatásai során olyan idős emberekkel találkozott, akiknek az édesapja vagy nagyapja tevékenyen részt vett a kápolna építésében még 1927-ben. Az idős emberek azt is elmondták, hogy azokban az évtizedekben, amikor nem jöhettek magyarok - se katonák, se civilek - Szicíliába a két politikai rendszer különbsége miatt, akkor is ápolták a magyar katonák emlékhelyét.

Nemcsak a városok, hanem a nemzetek barátsága is erős

A Magyar Kápolna felújítását májusban fejezték be. A felújítás költségeit a Honvédelmi Minisztérium és Vittoria testvérvárosa, Mátészalka fizette.




Hanusi Péter, Mátészalka polgármestere

Hanusi Péter, Mátészalka polgármestere az Origónak elmondta, hogy tavaly Kovács Vilmos ezredessel járt először Vittoriában, és akkor tárgyaltak a felújításról. Bár húsz éve testvérváros Vittoria és Mátészalka, valójában nem volt élő kapcsolat a két település között.

Az volt a célom, hogy szorosabbá fűzzük a kapcsolatot Vittoria és Mátészalka között. Nemcsak a kápolna miatt, hanem azért is, mert ritka lehetőség, hogy két város barátsága a nemzetek közötti diplomáciai kapcsolatot is erősíti - hiszen a legmélyebb történelmi gyökereinket ápoljuk együtt a szicíliaiakkal."
- mondta.


Hanusi Péter azt is szeretné, ha a magyar-olasz katonai múzeumot is felújítanák. A múzeumot 20 éve a hadifogolytábor egyik barakkjában hozták létre, de az évek alatt az állapota leromlott. A polgármester azt reméli, hogy az első világháború végének századik évfordulójára megállapodás születhet a múzeum felújításáról is.




Tisztelgés az emlékhely előtt - a sorban Simicskó István honvédelmi miniszter.

A Magyar Kápolnát június 20-án szentelték újra. A temetőben nemcsak a magyar és az olasz hivatalos delegáció tagjai jöttek el, hanem a kisváros lakói is. Többen egy-egy szál virágot szorongattak a kezükben.




A szicíliai magyar emlékhely újraszentelése

Vittoria polgármestere, Giovanni Moscato azt mondta: bár a harci árkokban egymással szemben álltak a két nép fiai, hadifogolyként a helyiekkel barátságot kötöttek. A cél most is az, hogy a két nép közötti kapcsolatot és kiváló viszonyt még jobban megerősítsék.




Főhajtás a kápolna előtt: elöl Vittoria polgármestere, mellette Simicskó István honvédelmi miniszter

A kápolnát Bíró László, a Honvédelmi Minisztérium katolikus tábori püspöke szentelte újra. Egy szicíliai pap is imát mondott, majd megáldotta az emlékhelyet.




Simicskó István magyar földet szór a szicíliai kápolna kertjébe

Simicskó István honvédelmi miniszter pedig magyar földet szórt a kápolna kertjébe, hogy az ott eltemetett katonák ne csak olasz, hanem magyar földben is nyugodhassanak.

Forrás: Link
 
 
0 komment , kategória:  MAGYAR TÖRTÉNELEM  
A magyar csecsemőket feldobták a levegőbe, úgy lőtték agyon
  2017-08-03 23:33:33, csütörtök
 
  A magyar csecsemőket feldobták a levegőbe, úgy lőtték agyon őket - interjú Grendel Lajossal

Az író, szerkesztő, a kortárs felvidéki magyar irodalom egyik legismertebb alakja, Kossuth-díjas szerző, 2011-ben Hazám-díjjal is kitüntették. A Pozsonyban és Budapesten is működő Kalligram Kiadó egyik alapítója. Nemrég megjelent Bukott angyalok című regénye az idei könyvhét sikerlistájának élmezőnyébe került. A 20. század egyik legszörnyűbb magyar történelmi tragédiáját dolgozta fel: a második világháború befejezése után, már békeidőben, a mai Pozsonyhoz tartozó Ligetfaluban a csehszlovák hadsereg tagjai magyar katonákat és civileket, köztük nőket, sőt, csecsemőket mészároltak le. Vajon lehet-e ennyi idő után beszélni az elhallgatott múltról? Grendel Lajos a 168 Órának azt is elmondta, ­miért készült húsz éven át erre a könyvére.

- A Bukott angyalok az 1945. júniu­­si ligetfalusi tömegmészárlásokról szól. Miért írt erről könyvet?


- Pozsonyban élő magyarként úgy tapasztaltam, a szlovákok és a magyarok 95 százaléka semmit nem tud arról, ami két hónappal a második világháború befejezése után a településünkön történt. A történelmi tragédiáról születtek ugyan tanulmányok az utóbbi időben, többek közt Dunajszky Géza közíró publikálta kutatásait, mindez valahogy mégsem vált a közbeszéd részévé. Pedig szerintem a múlttal - hetvenkét év után - végre szembe kellene nézni.





- Hol kezdjük a múltidézést?

- Talán ott, hogy a Pozsonyhoz tartozó Ligetfalu a második világháború alatt német megszállás alá került. A nácik gyűjtőtábort működtettek itt, rengeteg zsidót, szlovák ellenállót és civilt gyilkoltak meg. Majd 1945 áprilisában a szovjet hadsereg és a szlovák nemzeti felkelés kiszorították a német csapatokat az országból, 1945. április 4-én megalakult az ideiglenes csehszlovák kormány, és Csehszlovákia visszanyerte az 1938-as bécsi döntéssel elcsatolt területeit. Már béke volt, amikor Közép-Németországból a leszerelt magyar katonák elindultak hazafelé, többségük Magyarországra tartott. Júniusban érkeztek Pozsonyhoz, ott egy csehszlovák gyalogezred tagjai elfogták őket, s a foglyokat a volt náci haláltáborba hurcolták. A magyar leventék többsége kényszersorozott 16-18 éves srác volt. Boldogok voltak, hogy túlélték a háborút, és végre béke van. Nem sejtették, mi vár rájuk.

- Hadbírósági tárgyalások nélkül mindannyiukat agyonlőtték a csehszlovák kivégzőosztagok.

- Ez egy sorozatos tömeggyilkosság része volt, ugyanis néhány héttel korábban a cseh Přerov községnél is hasonló vérengzések zajlottak le. Az áldozatok között nemcsak leventék voltak, de felvidéki német és magyar civilek is. Nők és gyerekek. Gyanússá és ellenséggé minősítésükhöz elegendő indok volt, ha nem beszéltek szlovákul.

- Vagyis akik korábban ellenállóként a németek ellen harcoltak, maguk is gyilkossá váltak. Válogatás nélkül öltek ártatlanokat.

- Szemtanúk szerint a csecsemőket feldobták a levegőbe, úgy lőtték agyon őket. Önbíráskodással álltak bosszút a legyőzötteken. Akkoriban már érvényben volt a Beneš-dekrétum, amely etnikai alapon a németeket és a magyarokat kollektív bűnösnek nyilvánította, és megfosztotta őket az állampolgárságuktól is. Semmilyen jog nem védte már ezeket az embereket. Állítólag amikor Beneš értesült arról, mi folyik a ligetfalusi büntetőtáborban, azonnal leállítatta a kivégzéseket, noha

az internálótábor tovább működött, és a kegyetlenkedések is folytatódtak. A gyilkosságokról persze semmilyen dokumentum nem maradt.

- A ligetfalusi tábor két parancsnokát - más gyilkossági ügyek ­miatt - 1947 áprilisában letartóztatták és bíróság elé állították. A tárgyalásokra túlélőket, szemtanúkat is beidéztek. ,,A tanúk vallomásaikban beszámoltak a táborban történt szörnyűségekről, elmondták azt is, hogy a vizsgálat helyszínén még több százan fekszenek a földben, de a bíró vallomásaikat peren kívül helyezte, és így a tömeggyilkosságok ügyében nem indult vizsgálat" - írta a perről egyik tanulmányában Dunajszky Géza.


- Több mint ötszáz áldozatról tudunk eddig, de vannak, akik szerint

a számuk több ezerre is tehető. A tömegmészárlásokról évtizedeken át tilos volt beszélni, a megmaradt szlovákiai magyarság is hallgatott róla.

Ennek oka volt az is, hogy a lélekszámuk - épp a Beneš-dekrétumok következtében - jelentősen csökkent, aki csak tehette, Magyarországra vagy Nyugatra menekült. A magyarság drámai fogyását a népszámlálási adatok is bizonyítják. 1940-ben Pozsony lakosságának a fele volt szlovák, a másik fele magyar és német. 1945 után Pozsony tiszta szlovák város lett, a likvidáltak és száműzöttek helyére szlovákokat telepítettek be. Jelenleg a pozsonyiaknak mindössze négy százaléka magyar. Ilyen kisebbségbe szorulva honfitársaink vélhetően jobbnak látták, ha a múlt traumáiról többé nem beszélnek.





- Ön a Felvidéken, Léván született 1948-ban, de ötven éve Pozsonyban él. Mikor hallott először a ligetfalusi tragédiáról?

- 1998-ban, amikor egy író-olvasó találkozóra Budapestre jöttem. A Petőfi Irodalmi Múzeumban az azóta már elhunyt Balassa Péterrel közös irodalmi estet tartottunk. Egyszer csak a közönség soraiból felállt egy idős férfi, és megkérdezte tőlem, tudok-e valamit a pozsonyligetfalusi mészárlásokról. Döbbentem néztem rá, megböktem Pétert, de azt mondta, hagyjam, ez őrült. Egyikünk sem hitte el, hogy ilyen borzalom megtörténhetett. Mégis foglalkoztatott a dolog, és amikor visszatértem, Pozsonyban kérdezősködni kezdtem ottani magyaroktól. Kiderült, hogy amiről az öreg beszélt, az igaz. Nagyon megrázott az egész, s már akkor elhatároztam, hogy erről egyszer regényt írok. Húsz évig készültem rá.

- Miért várt ilyen sokáig? Talán ön sem akarta megtörni a csendet?

- Ez is benne volt egy darabig, úgy éreztem, a szlovák-magyar kapcsolatok még nem tartanak ott, hogy indulatok és vádaskodás nélkül beszéljünk a múltról. Ebben viszont már érzek oldódást. Mégis, a Bukott angyalokat elsősorban azért kezdtem el, mert nemsokára hetvenéves leszek, és nem tudom, mennyi időm van még az írásra. Öt évvel ezelőtt súlyos agyvérzést kaptam, újra kellett tanulnom járni, beszélni. Nem halogathattam tovább a regényt, s hogy húsz év után végre elkészültem vele, nagy elégtétel a számomra.

Egy kicsit még mindig tartok attól, hogyan fogadják majd, főleg, ha fél év múlva szlovákul is megjelenik.

Senki sem szereti, ha a régi bűneit előveszik.

- A regény 1945 júniusában, Ligetfaluban kezdődik, de a tömegmészárlások csak a háttérben zajlanak le. Meg akarta kímélni olvasóit a brutális részletektől?

- A véres jelenetek naturális ábrázolása sokkoló lehet, esetleg dagályossá, giccsessé teheti a szöveget. Íróként megtanultam, hogy minél inkább háttérben marad egy fontos esemény, annál inkább felkelti az érdeklődést. Ráadásul én nem dokumentumkönyvet akartam írni, hanem megmutatni azt, hogy a 20. századi történelmünkben mennyire bonyolult volt a bűnös-áldozat viszony. Ezért is tartott olyan sokáig, amíg el tudtam kezdeni az írást.

Kerestem azt a formát, amelyben hitelesen elmondható, hogy a hősök sokszor nem voltak igazán hősök, és az ártatlanok sem teljesen tiszták. Akik a ligetfalusi vérengzéseket elkövették, előzőleg végigélhették, ahogyan a nácik halomra ölték a bajtársaikat, a szlovák és cseh lakosságot.

A háború könyörtelen logikája szerint a túlélők sokszor úgy hitték: joguk van bosszúra halottaikért. De ez természetesen nem ad felmentést a gyilkosságokra.

- Művében a bűnös és áldozat ellentmondásos kapcsolatát dramatur­­giai csavarral ábrázolja: a ligetfalusi szlovák kivégzőosztag egyik tisztje, Janák úgy dönt, hogy megment egy fiatal magyar katonát, Tocsekot. Ő az egyetlen, aki túléli a vérengzést, úgy, hogy az életét a gyilkosok egyikének köszönheti.

- A regényből nem derül ki, hogy Janák részt vett-e a mészárlásokban, de az biztos, hogy a bűnösök oldalán állt. Évekkel később azonban már ő válik áldozattá: Janák hithű kommunista és szlovák nacionalista is, 1952-ben saját elvtársai letartóztatják, koholt vádakkal, kémkedésért lecsukják. Közben Tocsek, a megmentett magyar fiú megpróbálja magában lezárni a múltat, elfelejteni a ligetfalusi rémtetteket. Azt reméli, a háború után új világ kezdődik. Karrierjét is Janáknak köszönheti, az ő titkára lesz. Majd - miközben megmentője a börtönben ül - őt egy nagyvállalat vezetőjének nevezik ki. Janák tíz év után szabadul, és a titkosszolgálathoz kerül. De az 1968-as fordulat, a szovjetek és csatlósaik csehszlovákiai bevonulása mindkettőjük számára az eszmékből való totális kiábrándulást és csalódást jelenti. A rendszerváltáskor találkoznak utoljára, s kiderül: a múlt kegyetlen szorításából egyikük sem menekülhet.

- Az 1945-ös vérengzések kutatása is jóval a rendszerváltás után kezdődött el. Az egykori ligetfalusi gyűjtőtábor helyén, a magyar és a német áldozatok tiszteletére emléktáblát avattak 2015-ben. Sokan voltak a megemlékezésen?

- Alig néhányan.

- A tömeggyilkosságokról esett szó a szlovák parlamentben?

- Egyáltalán nem.

- A felvidéki magyar szervezetek, pártok foglalkoztak vele?

- Eddig még nem. Talán úgy gondolták, nem érdekük ezzel a témával előjönni. Nem kell bolygatni a múltat.

- Önt megváltoztatta a történelmi tragédia feltárása? Másként látja a szlovák-magyar kapcsolatokat?


- Nem. Sok barátom van a szlovákok és a csehek között is, és nekik semmi közük az 1945-ös eseményekhez. A fiúk nemzedéke nem felelős az apák tetteiért. Ugyanakkor nem söpörhetjük örökké a szőnyeg alá, ami történt.

Beszélni kell a közös múltunkról, de ez már nem válhat a jelenünkké.


Forrás: Link
 
 
0 komment , kategória:  MAGYAR TÖRTÉNELEM  
Fejedelmi sír a Pilisben, amit eltűntetett az mta!
  2017-08-01 23:35:21, kedd
 
  Videó: Fejedelmi sír a Pilisben, amit eltűntetett az mta!


Link






Két régebbi bejegyzésem képekkel: Link

Link
 
 
0 komment , kategória:  MAGYAR TÖRTÉNELEM  
Szírek Arámiak azaz Szkíták
  2017-08-01 22:39:59, kedd
 
  Az ‘Aramaeos,Arameos', Plinius szerint a Szkíták régi neve volt, Strabo szerint az Aramaei-ek [Arimi, Arimaos, Arimos, Aramaeos, Aramos] a Szírek régi neve; volt egy olyan szkíta nép is hogy ‘Arimasp-ok'. [Otrokocsi Foris-nal azt írja hogy Strabonal ‘a Szírek mostani neve Armaeos‘ ; Sir Walter Raleigh-nel meg egyszerűen azt írja hogy Strabonal a Szírek neve Arameos vagy Armenios]

Plinius római történetíró (Kr. u. I. század): a Jaxart vizén túl ,,vannak a Scytha népek, , ezeket a Persák átalában Sákoknak nevezték a legközelebbi nemzettől, a régiek Aramae-oknak [Arameus]" (Plinius: Historiae naturalis, VI. könyv.)




Szír Arámi Népviselet

A szicíliai Diodórosz (Kr.e. 40 körül) írja: ,,Mert nagyon megsokasodott az a nép (a Szkíta), s nevezetes királyai voltak, kiktől némelyek a Szaka, mások a Masszagéta, ismét mások az Arimasp [Arameus] nevet kapták. Egy másikat, amely Médiából [Mada] a Don vidékére települt, Szarmatáknak [Szári-Mada] hívnak." (Diodórosz II. 45.)

Tehát a Scythák régi neve Aramae [Arámi/Arameus] vagy Aram.


A történelem adatai oda mutatnak, hogy a régibb időben a tulajdonképpeni Syria, Mesopotamia, sőt az alsó Euphrat és Tigris vidékei lakosai főtömegének nyelve és nemzetiségére más kifejezésök a keletieknek nem volt, mint az Aram,mely nevet ősidők óta széles kiterjedésű nagy nemzet viselt; s épen ide vezet bennünket a Sinar, Sennaar vagy Sinear helynév is, mely tartomány Babyloniának egy részét tette.

A Scythák e vidéken volt lakásának nyomaira mutatnak a régi térképeken feljegyzett Magyar-Scytha hangzatú nevek; jelesen: Mesopotamiában az Eufrat partján Zitha, Sitha, ezzel csaknem átellenben Sittace nevű városok, Assyria Sittacene tartománya, Persisben Sittac vize; nem messze Babylontól az Eufrat partján Cunaxa, Besechan, Abar, Dar, Sur, Zab, Vadas, Kurduch, Cadus parthus városok; Sarudsch, Tscharmellyk, Ur, Lycus, Zabar, Halus vagy Chalasar, Charax, Azar, Agar, Cannab, Carban, Halum, Philiscum stb.

Szelényi Imre a Pannon nép eredetéről írt értekezésében azt írja, hogy Árpád törzse az Orontes és Eufrates felső folyása közötti Arpaduból jött. Ettől délnyugatra volt Emese (Ma Homs, Szíria) városa.




Szíria - Arám - Arameus
Szíriában több éve háború zajlik. Egy kevéssé ismert információ a harcok során leggyakrabban említett két szíriai város, Aleppo és Homsz régmúltjáról.

Háromezer évvel ezelőtt, Kr.e. I. évezredben Aleppo városa az önálló ARPAD fejedelemséghez tartozott, állapítja meg a Cambridge Ancient History történelmi monográf sorozata. Az 1970-ben kiadott The New American Bible is, amelyhez VI. Pál pápa írt előszót, 909. oldalán megerősíti az önálló államisággal rendelkező Arpad fejedelemség létét. Az asszír haderő évekig ostromolta a fejedelemséget. Annak fővárosa azonban három évig ellenállt, míg végül Kr.e. 740-ben az asszír haderő a füstölgő romhalmazba bevonulva, ott már élő embert nem talált - tudósít az Aleppo városától északra húzódó Arpad fejedelemségről az Enyclopeadia Hungarica (Calgary, 1998).

Homsz városa mintegy félúton fekszik Damaszkusz és Aleppo között. Azt talán még kevesebben tudják, hogy mi volt Homsz városának régi neve. Amint arról az Ausztráliában kiadott angol nyelvű Syria című útikalauz 200. és 219. oldalán tudósít, Homsz városának régi neve EMESA volt. (Lonely Planet Publications Pty Ltd, Hawthorn, Victoria, 1999).

A zsidó teológia és a judaizmus történészei határozottan állítják és bizonyítják Jézusról:

Jochanan Ben Zakkaj rabbi által, hogy: ,,...az istentelen Nimród fiának fia. " volt. (Talmud, Pesachim 91, a lap, Rasi)

,,...az első ember arámi nyelven beszélt... eretnek volt... istentagadó volt." (Talmud, Sanhedrin 38 b. lap).

,,Sose imádkozzék az ember szükségleteiért arámi nyelven, ha valaki a szükségleteiért arámi nyelven imádkozik, akkor az angyalok nem csatlakoznak az ő imádságához, mert ők az arámi nyelvet nem értik."(Talmud, Sabbath 12 b. lap).

,,Az ember kívánságait ne adja elő arámi nyelven." (Talmud, Sota 33 a. lap)

Galileában Arámiul beszéltek! ,,Scythák regios neve Arám." (Plinius)

A rómaiak által Galileának nevezett [Kr. e. 63] tartományról az első században élt zsidó történetíró, Josephus Flavius művéből megtudjuk, hogy e föld neve valójában ,,Galil hag goyim", azaz a ,,nemzsidók földje" [idegenek földje], melyről így ír: ,,Skythopolis [Szkíták városa] mellett húzódik a Jordán-folyóig... igen kis terjedelmű és környékük nem zsidó." (Flavius, Josephus - A zsidó háború, ford.: Révay József)

Jézus az utolsó vacsorán, a kenyérre mondta: ez az én testem, a borra mondta: ez az én vérem... ezt cselekedjétek! A kenyér és bor = test és vér = testvér [vértestvér] Hun/Szkíta szokás szerint rendelte el, ami sok ezer éves múltra tekint vissza. Ennek folytonosságaként kötöttek vérszerződést hét kiváló magyar is, hogy visszaszerezzék Atilla királyunk örökségét.

Jézus magyar szokás szerint
, kenyér-bor áldozatot hozott és testét, vérét adta értünk, testvérünkké lett. Csak magyarul érthető a két szó Összes-s-Égében.




Pártus Szkíta Jézus

Akkor milyen nyelven beszélt Jézus? Milyen nép közé született le? ÉsTen? Arámi visszafelé Imára.


Forrás: Link
 
 
0 komment , kategória:  MAGYAR TÖRTÉNELEM  
A szatmárcsekei kopjafák rejtélye
  2017-07-30 12:26:15, vasárnap
 
  Kinyitom a vaskaput, és belépek a református, népi csónakos fejfás temetőbe, amely a Himnusz költőjének, Kölcsey Ferencnek is végső nyugvóhelye.





Friss földszag és zöld levelek illatát hozza a szél, a régi sírkert itt-ott már elvadult, és a fák derekára kapaszkodott borostyán is megkezdte pusztító munkáját. Megállok az egyik kopjafa előtt, beszívom a fű szagát, és arra gondolok, hogy ez a temető szó szerint lélegzik. Itt nem érzi az ember a szomorú elmúlást, csak a nyugalmat, a suhogó levelekbe és megfaragott fákba burkolt túlvilágot.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei temetőben, közel 1200, nyugat felé néző, tölgyfából készített, másfél-két méter magas, csónak alakú, ám sokak szerint emberi arcot ábrázoló fejfa jelöli a sírokat. A felül elkeskenyedő fejfák rejtélyét számos kutató próbálta már megfejteni, és magyarázatot találni arra, hogy mit szimbolizálnak, miért pont így faragták ki őket, de eddig senki nem járt sikerrel.

A sírok között sétálva hangokra, meg egy egész csoport biciklis ruhát viselő fiatalra leszek figyelmes. Mint kiderül, vezetőjük itt született, és a fővárosból indult 2 hetes túra egyik fő megállóhelyének Csekét, és a Kölcsey síremléket tette meg.

,,A temető korát nem lehet biztosan meghatározni - hallom, ahogy magyarázza a fiatal férfi többieknek -, de az valószínűsíthető, hogy a 19. században létesítették, viszont a fejfák többsége régebben készült. A ránk maradt írásos emlékekből kiderül, hogy a szatmárcsekeiek a tölgyfát még életükben kiválasztották, és a portájukon szárították, hogy haláluk után a hozzátartozóknak ezzel se legyen gondjuk. A faragást helybeli ácsok vagy kerékgyártók végezték. A fejfa mérete mindig a rönk formájától, magasságától függött, átlagosan nyolcórányi munkát igényelt a fejszével történő nagyolásától kezdve a fejrész majd a lábak kifaragása. Fizetséget a mesterek nem kértek, a hozzátartozók különféle természetbeli juttatásokkal (szalonnával, kolbásszal és az elmaradhatatlan pálinkával) honorálták a fáradozást." A mezőről hazafelé igyekvő férfiak zavarják meg a beszédet, mosolyogva ránk köszönnek, rég megszokták már az itt bóklászó idegeneket, hisz a sírkert naponta látogatott zarándokhely.




A kopjafak lefektetve tagadhatatlanul ladiknak tunnek

Bár azt ma már biztosan tudjuk, milyen technikával is készültek ezek a különös fejfák, azok eredetéről meggyőző magyarázat a mai napig nem született. Sem a korábbi néprajzkutatók (Solymossy Sándor vagy Nyárády Mihály), sem a helybeli tanítók, sem pedig a közelmúltban megjelent, eddigi legalaposabb összefoglalást készítő kötet szerzője, Amedeo Boros nem tudott megnyugtató választ adni az eddig felmerült kérdésekre.

A sírkert bejáratára kifüggesztett tábla szerint ez a mód az ősi ugar kori temetkezési szokás emléke lehet, míg mások úgy vélik, hogy pusztán a település elhelyezkedéséből adódott. Szatmárcseke ugyanis Tisza-parti falu, így az emberek megélhetését sokáig a folyó biztosította, a víz volt számukra a legnagyobb kincs. Ráadásul a Csekét körülvevő vizek áradásakor a halottakat csak csónakban vihették a temetőbe, így a bárkás, félbárkás és deszkás temetés vált hagyományossá. A szertartás után pedig a ladikot egyszerűen a sírra állították, így jelölve meg annak a helyet.

Ezeknek a romantikus magyarázatoknak ellentmond azonban a levéltárban fellelhető nagyon is reális feltételezés: a XIX. század közepe táján megnyitott temető fejfái sem alakjukra, sem díszítésükre nézve nem egységesek, homlokzati bevágásaik sem az emberi arcot formázzák, hanem a barokkból jól ismert, s más tárgyakon is megjelenő ,,magyar bajusz" motívumot viselik. Ha a fejfákat közelebbről megvizsgáljuk, jól látszik, hogy azok bár nagyon hasonlóak, mégis magukon viselik faragójuk keze nyomát. Így a szatmárcsekei kopjafáknak csónakhoz való hasonlósága nem a lakosok temetkezési módjával, hanem csupán a fejfák tetejének és írásos részének a korhadás elleni megvédésével függ össze. Akárhogy is, de a földbe ásott, mesterien faragott tölgyfák igazi különlegességek.




Kolcsey Ferenc sirhelye

Kölcsey síremléke a temető legmagasabb helyére épült, arra veszem én is az irányt. Már a bejárattól is jól láthatóan, kiemelkedő dombon áll a fehér márványoszlopokból készült klasszicista síremlék. A költő 23 évig lakott a községben, életművének nagy részét Csekén alkotta: 1823. január 22-én itt írta a Himnuszt, valamint Zrínyi dalát, Zrínyi második énekét, de a Parainesis Kölcsey Kálmánhoz c. szellemi végrendeletét is. Itt is hunyt el 1838-ban. Bár a hivatalos közlemény szerint megfázott, akkoriban azt beszélték, hogy Bécs mérgeztette meg, mert Kossuth útját egyengette. Ez utóbbit támasztja alá az a tény is, hogy a költő halála után két évvel a faluba érkezett 24 vasas német, akik a sírt kihantolták, de a koporsóban nem találtak felségsértést, hazaárulást bizonyító iratokat.

1856-ban valószínűleg közadakozásból, a nagyari Luby család kezdeményezésére egyszerű, derékba tört oszlopot emeltek a sír fölé, ami a költő életének tragikus végét jelképezte.

1936-ban a hantot aztán ismét felbontatta a végrendeletet kereső Kölcsey- rokonság, csak két évvel később talált végre nyugalomra az életében és holtában is hányatott sorsú költő: halálának 100. évfordulóján a mátészalkai Kölcsey Társaság exhumáltatta a földi maradványokat, és a fehér márványból készült, klasszicista síremlék kriptájában helyezte örök nyugalomra. Ma három kis diófa koporsó van a boltozatos betonkriptában: Kölcsey Ádámé, Kölcsey Ádámnéé és a költőé. Kölcsey Ferenc koporsójában légmentesen lezárt üvegben helyezték el az exhumálás körülményeit tartalmazó kutyabőr iratot.




Megvárom, míg a biciklis társaság elhagyja a temetőt, és újra csend lesz, majd leülök az egyik kőrisfa árnyékában a sírok közé. Körbenézek, a düledező, kisebb-nagyobb, vékonyabb vagy robusztusabb kopjafák hullámzó egymásmellettisége különös, élettel teli hangulatot áraszt. Hátradőlök, és elolvasom az aranyfeliratot a velem szemközti fejfán: ,,Itt nyugszik Szűcs Béla. Élt 47 évet. Párosan Kovács Terézia nejével 16 évet élt boldog házasságban."

Az Országos Műemlékvédelmi Hivatal 1970-es években védettség alá helyezte a sírkertet, így a Kölcsey család néhány márvány fejfájától eltekintve - csak fa sírjelek találhatók, csupán ezt engedélyezik a hatóságok. Szerencse, hisz ennek hiányában ma a csekei temető is ugyanolyan lenne, mint a környező településekéi: műköves és művirágos, elhanyagolt és gondozott részekkel.

Írta és fényképezte: Balogh Boglárka


Forrás: Link
 
 
0 komment , kategória:  MAGYAR TÖRTÉNELEM  
Mélymagyar a Horthy-korszakról 2.rész
  2017-07-15 18:13:43, szombat
 
  Mélymagyar: Hogyan lett újra életképes a megcsonkított ország? (2017-07-14) - Echo Tv


Link


Hogyan lett Horthy Miklós, Magyarország kormányzója; Szó esik a trianoni békeszerződésről és annak negatív következményeiről hazánkra nézve; Hogyan lett Magyarország újra életképes, miután megcsonkították?

Bayer Zsolt vendége: Szakály Sándor történész.




 
 
0 komment , kategória:  MAGYAR TÖRTÉNELEM  
Minden krónikánk elmondja:Atilla a magyarok első királya
  2017-07-14 17:40:20, péntek
 
  Minden krónikánk elmondja: "Atilla a magyarok első királya"





Atilla önmérséklete Róma kapujában olyan szellemi fölényt takar, amivel az óta sem tudott a nyugati történetírás megbirkózni. Jutalmul barbár fenevadként tartják számon és a kisgyerekeket riogatják vele. Ők nem tudják, neki Róma csak egy állomás volt az egységes magyar Európa megteremtésének útján. Azóta sem volt igazi európai politikus, aki hozzá mérhető lenne.

Szakrális királyaink égben fogant végtelen hatalma, melyet népükért használtak, fényévnyi távolságokra volt a barbár nyugatiak Róma romjaiba kapaszkodó hatalomőrületétől. Ma már körvonalazódni látszik az is, hogy a Római Birodalmat úton-útfélen segítő hunok Atillával sokkal messzebbre néztek, mint ahogy azt ma tanítják.

Aki most legyinteni akar, halassza későbbre: bizony mindkét Római Birodalom adófizetője volt Atillának, mégpedig igen nagy tételben, ugyanakkor a hunok élelmezték őket. Ez úgy volt lehetséges, hogy az eurázsiai búzatermő öv mind a hunoké volt, hatalmas hajóparkjuk pedig e termény szállításával foglalkozott.

Badiny Jós Ferenc ez utóbbi megállapításainak természetesen megsemmisítően romboló hatása van az eddig hangoztatott, nomád - értsd: primitív és barbár- életmóddal fémjelzett előtörténeti elképzelésekre. Hogyan is tudhatnának primitív barbárok kontinensnyi méretekben búzát termelni és szállítani? Pedig ezt tették.

Ami itt a legdöntőbb érvnek tekinthető a szkíták-hunok-avarok, Atilla, Baján és később Árpád mozgalma körül, az a felismerés, hogy a Kr. e. 1200 táján indult hun háborúk Kínától Rómáig a rabszolgatartó társadalmak szétzúzását célozták. A rabszolgatartók borzalmas irtást végeztek Európa magyari földműves őslakói között.

Felszabadítottak szinte minden (rokon) népet Eurázsiában és egyúttal felszámolták a nagy ókori rabszolgatartó társadalmakat. Hogy miért tettek volna ilyet? Mert ők tudták, hogy egész Európa földművesei, az őslakók, a Kárpát-medenceiek, a kelták nyugaton és a szkíták-szarmaták keleten mind az ő népük és a reájuk telepedők nyomása alatt nyelvüket és nemzetüket készültek elveszíteni.

A harcias nagyállattartók, a rettenthetetlen katonák jöttek felszabadítóként vissza földműves testvéreik hívására, és a nagy munkát el is végezték. A ,,szlávokat" sem ajándékképpen szabadították fel, hisz köztük is rengeteg őshonos földművelő készült felszívódni és elveszíteni nyelvét. Nem csoda hát, hogy a ,,horror történelem" - (a tanított köztörténet) - írói minden hunban, de legfőképpen Atillában szörnyeteget szeretnének láttatni, hisz az ő népeik jólétét tönkretette Atilla.

Nekik valóban a Flagellum Dei, Isten ostora csapott végig a hátukon. Nekünk viszont Atilla első nagy királyunk, népünk megmentője és újraegyesítője. Európának pedig akár Catalaunummal, akár nélküle, döntő változásokat hozott. Az addigra megváltozott tudatú nyugat-európai magyari leszármazottakat nemzetünkbe visszahozni már nem tudta, de a földrésznek e részét is felszabadította. Különös módon az akkor felszabadult Nyugat-Európa, amely akkor frank név alatt kezdett új életet és egyesítette nyers erőit, a bukott Római Birodalom eszménye helyett nem talált jobbat. Még különösebb az, hogy szinte Bismarckig tovább élt a Birodalom iránti vágyódás ezen a tájon. Hogy ez Róma ,,zsenialitását", vagy az utódok gondolati sivárságát bizonyítja-e inkább, majd megválaszolja valaki az eljövő generációkból.

Vesztésre áll már a népvándorlás elméletének ügye is, Atilla nem lehetett egyszerre a dominósor két végén, amikor valójában ki sem mozdult Európából. A rómaiak és görögök-bizánciak Atilla csapásait meglehet, egy számukra végtelennek tűnő népözöntől elszenvedett csapássorozatként élték meg. Úgy tűnik, hiába írtak eddig már könyvtárakat tele a hunokról és Atilláról, mert csak azon tények alapján is, amit itt sikerül felemlíteni, az ő történetüket is újra kell írni. A rabszolgaság felszámolása helyreállította a népek valódi egyenjogúságát. Hogy ez mennyire így van, arra fényes bizonyíték a perzsa, arab, itáliai és görög pompázatos világbirodalmak romjain maradt egykori vezérnépek utódainak eljelentéktelenedése, elszürkülése.

Arra mindenesetre maradt energiájuk, hogy egykori ,,dicsőséges" történelmüket úgy írják meg, hogy abból ne derüljön ki a valóságos ókori történelem és saját bűneikért a sommásan barbárnak nevezett népeket tegyék felelőssé. A ,,barbárok" istene, műveltsége, tudása ma is fénylik. Többek közt mi magunk is emiatt lettünk ,,betolakodók" saját őshazánkban, ez a ,,jutalom" kijárt Atilla örököseinek. A nyugaton felszívódott hunokban már nem keresnek ellenséget, onnét nézve megszűntek létezni. Ami pedig Buda halálát illeti, nemcsak a történeti tények cáfolják, de a magyar szellemiség sem engedte meg ilyen tett elkövetését sem Atillának, sem másnak. És ha ilyen szörnyűség elkövetését csak az erkölcsük nem engedte, akkor azt nem is tette meg senki, akár van erre ,,írott" forrás, akár nincs.

A hun kérdéskör tárgyalásába a németek már eddig is nagy energiát fektettek, valószínűleg nem véletlenül, ők a hunok ,,indogermánságából" kiindulva szeretnének a Régi Kelettel azonosulni. E szándék megléte azt mutatná, nem is olyan rossz a hunok származása.

Szerintem azonban rossz úton járnak, ha a hunok ,,indogermanizálásán" munkálkodnak, mert az Atillával és a hun névvel kapcsolatos németországi helynevek azokra a területekre összpontosulnak, ahol valóságos hun letelepedés volt: Bajorországban és Svájcban, ez pedig nem indok arra, hogy a fehér hunokat - akik Ammianus Marcellinus szerint tényleg fehérek és szőkések lettek volna, mint az alánok - egyszerűen germánnak jelentsék ki. E kérdések megválaszolását bízzuk azokra, akik ezt felvetették.

Ami azonban mindenki számára megfontolandó lehet, az éppen az a kívánság, hogy mindenki a saját történelmére lehessen büszke, akármilyen volt is az, pusztán azért, mert az a sajátja. Nyugodtan felszámolhatjuk tehát a kis nép - kis történelem, nagy nép - nagy történelem téveszmét most így együtt, mindannyian.

Magyar Nemzeti Kártya Nemzetegyesítő Közössége


Forrás: Link


 
 
0 komment , kategória:  MAGYAR TÖRTÉNELEM  
Mélymagyar a Horthy-korszakról
  2017-07-10 23:10:32, hétfő
 
  Videó: Mélymagyar a Horthy-korszakról


Link


Eljöhet-e egy olyan idő, amikor a XX. századot nem kizárólag - az amúgy létező és megkerülhetetlen - zsidó szenvedéstörténeten keresztül fogjuk látni és értelmezni? Szakály Sándor történész volt a Mélymagyar vendége annak apropóján, hogy a miniszterelnök egy avatóbeszédben azt találta mondani: Horthy Miklós nagy államférfi volt. Ahogy az várható volt, amint Horthy Miklós kormányzó munkássága, életműve előkerül, az mindig óriási vitát generál. Beszélgetés a vörös terrorról és a kialakult antiszemitizmus közötti összefüggésről, a numerus claususról, valamint a korszak szereplőinek megítélésről.




 
 
0 komment , kategória:  MAGYAR TÖRTÉNELEM  
Izrael magyar történelmet hamisít- Szijjártó magyarázkodik
  2017-07-05 22:53:24, szerda
 
 



Izrael véleménye szerint fontos tisztázást jelent a magyar külgazdasági és külügyminiszter közlése Horthy Miklós szerepéről - tudatta a zsidó állam budapesti nagykövetsége szombaton.

A külképviselet közleménye szerint Izrael úgy véli, hogy a Horthy Miklós által a magyar zsidók ellen elkövetett bűnök elismerésének fontos tisztázása az, amit a magyar külgazdasági és külügyminiszter közölt Izrael budapesti nagykövetével.

“Mindig emlékezni fogunk az 564 500 magyar zsidó testvérünkre, akiket a holokauszt alatt gyilkoltak meg" - olvasható a nagykövetség kommünikéjében.
Szijjártó Péter szombaton telefonon biztosította Izrael budapesti nagykövetét, hogy a magyar kormány zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmussal szemben.
A külgazdasági és külügyminiszter elmondta: Jószéf Amranival tudatta, Horthy Miklós kormányzó tevékenységéhez pozitív és kiemelkedően negatív időszakok is tartoznak.

A miniszter közölte: a nagykövetnek elmondta, hogy amikor Orbán Viktor kormányfő Horthy Miklóssal kapcsolatos álláspontját ismertette, akkor világosan fogalmazott.
A miniszterelnök június 21-én a megújult Klebelsberg-kastély ünnepélyes átadásán többi között azt mondta, néhány kivételes államférfiúnak, köztük Horthy Miklósnak köszönhető, hogy az elvesztett világháború, a vörös terror 133 napja és a trianoni diktátum roppant súlya alatt “mégsem temetett maga alá minket a történelem".

A történelmi tényeket tiszteletben kell tartani. Márpedig a történelmi tények úgy szólnak, hogy Horthy Miklós tevékenységéhez pozitív és ugyanakkor kiemelkedően negatív időszakok is tartoznak - mondta Szijjártó Péter.

A külügyminiszter “kétségtelenül pozitív" momentumnak nevezte Horthy Miklós munkásságában azt, hogy érdemeket szerzett Magyarország talpra állításában az első világháború után.
Ugyanakkor a kiemelkedően negatív és a történelmi bűn kategóriájába tartozik, hogy esküjével ellentétben nem védte meg a magyar nemzet részét képező magyar zsidóságot.

Ennek az állításnak ellentmond 2016-os írásunk, melynek címe: Akik megmentették a budapesti zsidóságot , itt: Link

A történelmi bűn kategóriájába tartozik, hogy hivatali ideje alatt a magyar zsidóságot diszkrimináló jogszabályok születtek, és több százezer magyar zsidó vált a holokauszt áldozatává - mondta Szijjártó Péter.

A miniszter kijelentette: ezek olyan történelmi bűnök, amelyeket relativizálni nem lehet.


Forrás: Link
--------------------------------------------------------------------------------- ------

Zetényi Csukás Ferenc: "Ha jó ügyet védesz, mitől is félhetsz? Mi is történhetik veled? Letepernek, megrágalmaznak kirabolnak, meggyaláznak? Vádakkal fordulnak ellened, hamisan ítélnek?
Mindez nem változtat azon, hogy az ügy, melyet védtél, jó volt, és ezért jó volt az is amit csináltál, mikor a jó ügy védelmére szegődtél. Ilyenkor ne törődj senkivel és semmivel, csak az üggyel. Az ügy igazával, mert meg kell védened. Végül is tehetetlenek az igazsággal szemben. Letiporhatnak, de meg nem győzhetnek. Vádolhatnak, de meg nem hazudtolhatnak. Elvehetik életed, de nem vehetik el igazságod. Csak akkor nem vagy magányos az életben, ha jó ügyet szolgálsz. Nincs fizetség és jutalom az ilyen perben. De nincs alku sem. Ezért soha ne félj kimondani azt, amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz." ( Márai Sándor )

A SÁNTA KUTYA UTOLÉRÉSE

-Az igazság felszabadít-

A Tett és Védelem Alapítvány oldalán megjelent cikk, "Zsidózás a Horthy-szobor avatáson" címmel -a tudósító nevének elhallgatásával- jellegzetes példája a hamis beszámolónak és a valótlanságok állításának, ill a tájékozatlanságnak.. A szerző egészen bizonyosan nem volt jelen az eseményen -az interneten megjelent HunTV felvételéből tájékozódott, és a cikkéhez felhasznált képet is a világhálóról vette- és kitalált történések sorát osztja meg olvasóival. Íme, a cikk cáfolata és az állításom bizonyítása:

Állítás:
"Bár magánterületen történt az avatás, ahová csak olyanokat engedtek be az Új Magyar Gárda egyenruhájában feszítő őrök, akiket megbízhatónak találtak, alapítványunk munkatársa mégis élőben tudta végigkövetni az eseményeket." (TEV)

Cáfolat:
Bárki bejöhetett a rendezvényre, aki be akart jönni, nem volt lehetőségünk "megbízhatósági tesztekre", sőt a szoborállítás ellen tüntető -15.30h-ra megmaradt 5-7 főjét- magam invitáltam az esemény megtekintésére. Amennyiben a TEV-munkatársa valóban élőben tudta végigkövetni az eseményeket, akkor nyilvánvaló és szemérmetlen minden további hazugsága.

Állítás:
"A két órás késéssel kezdődő avatás kezdetére várva a kordon mögötti biztonságban azon nevetgéltek a bocskaiba öltözött avatók, hogy a tüntetők saját törvényeiket sem tartják be, mert szombat délután eljöttek a véleményüket kifejezni. Az egyik bocskais még hozzátette: "ebből is látszik, hogy nem végeztünk alapos munkát... vagyis az elődeink". (TEV)

Cáfolat:
Nem volt két órás késés, minden résztvevőt és érdeklődőt tájékoztattunk a 16h-ás időpontról, amelyre nem "csalfa összeesküvés" vezetett bennünket, hanem a nyári meleg miatti újragondolás. Végig az őrök között voltam-az esemény megkezdéséig-, senkinek sem jutott eszébe a Sabbath, és becstelen állítás az "ebből is látszik, hogy nem végeztünk alapos munkát... vagyis az elődeink". Amennyiben ilyen kijelentések hangzottak volna el, akkor azonnali hatállyal elküldtem volna azt, aki így nyilatkozott volna meg.

Állítás:
"A beszédekből sem hiányzott antiszemita felhang. Az első szónok, Patrubány Miklós egy furcsa, nehezen követhető összeesküvés-elméletében azt állította, hogy Magyarország kilépését a háborúból 1943-ban a Zsidó Világkongresszus akadályozta meg annak érdekében, hogy így védje meg a 800 ezer magyarországi zsidót..." (TEV)

Cáfolat:
Nem volt a beszédekben antiszemitizmus. A Magyarok Világ Szövetségének elnöke konkrét tényt/ tényeket állított, az általa elmondottakra való bizonyító erejű dokumentum másolata a birtokomban van:
"A.W. S. Randall leírása szerint. "Namier professzor a zsidó képviselettől (agency) tegnap közölte velem, hogy az ő emberei nagyon aggódnak, ha netán a magyar kormány idő előtt cserbenhagyná Németországot, ami Magyarország megszállását eredményezné, és veszélyeztetné az ott élő 800.000 zsidót, akik jelenleg viszonylagos biztonságban vannak. A zsidók itt - mondta ő - úgy vélik, hogy Németország nem engedi a magyarok háborúból való kilépését mindaddig, amíg a német hadsereg azt megtudja akadályozni, sőt nyomban megszállná Magyarországot, amely a legnagyobb számú Európában még meglévő zsidóság megsemmisítését eredményezné.
Azt mondtam, hogy a lehetőség már elő lett terjesztve (lásd a Tablet legutóbbi cikkét) mint ok, amiért Magyarország ne kezdeményezzen korai átállást a Szövetségesek oldalára. "Namier professzor azt mondta, hogy az egyetlen remény, ahogy a zsidóság látja, ha a magyarok nem mozdulnak, amíg gyakorlatilag biztosítva nem lesz, hogy a németek már nem tudnak visszavágni." (Kézírás) "E kérdést megkülönböztetett figyelemmel kísérjük, és nem követeljük a magyaroktól, hogy nyíltan álljanak ki a németek ellen, amely a német megszállást eredményezné. Úgy véljük, hogy e kockázat jelenleg kicsi."(A fenti angol külügyminiszteri jegyzék részben megjelent Juhász Gyula: Magyar Brit Titkos Tárgyalások,1943. Ez a bizonyíték 1943. október 14-idátummal C12035 szám-jelzéssel, és 1943. október 15, F.O.371/34498 számmal van nyilvántartva.)"

Állítás:
"A következő szónok Kubinyi Tamás volt...(TEV)

Cáfolat:
Ezt nem tudom megcáfolni, mert valóban Kubinyi (helyesen: Kubínyi) Tamás következett és a mellékelt videón mindenki meghallgathatja a beszédét.

Állítás:
"A meghívottak között volt a Horthy-család két tagja, Bethlen István és Raffay Ernő, akik a meghívó szövegével ellentétben mégsem mondtak beszédet."(TEV)

Cáfolat:
Mind Raffay Ernő, mind Bethlen István mondott beszédet, csak a TEV-munkatársa, aki "valóban élőben tudta végigkövetni az eseményeket" bizonyosan elaludhatott, ill ott sem volt a rendezvényen, csak a netes videót láthatta.

Állítás:
az eseményen ott volt: "...dr. Gaudi-Nagy Tamás volt jobbikos országgyűlési képviselő, Szabó Ferenc, a Jobbik III. kerületi elnöke, Döbrentei Kornél költő és Petrás Mária népdalénekes, a Magyar Művészeti Akadémia tagjai, illetve Gonda László, a "Kossuth téri néptribün" (sic!) is." (TEV)

Cáfolat:
Nem volt ott Gaudi Tamás, Döbrentei Kornél és Petrás Mária, egyedül Gonda László volt jelen a felsoroltak közül.

Itt a cáfolatok végén nem mondok már semmit sem mondani, csak azt, hogy a szoboravatáson egy roma és egy zsidó ember is nyilvánosan méltatta Horthy Miklós emlékét.

Egy kérdés, azért bennem maradt.

Vajon egyszer eljutunk - e odáig, hogy a magyar történelem vitatott kérdéseinek eldöntését a szakemberekre bízzuk és nem az érzelmeinkre?

Lesz - e idő, mikor érdek nélkül, de felelősséggel tudunk szembe nézni a múltunkkal?

Nem tudom.

A lehetőség bennünk van, a többi rajtunk múlik...
Mert nem a bőrszín vagy a vallás tesz különbséget ember - ember közt, hanem a tettek és a lélek. A cselekedet és a lélek az, amely igazán emberré tesz.
Így legyen, és békesség lesz!

Isten áldja Magyarországot!

Zetényi-Csukás Ferenc
Horthy Miklós Társaság
elnöke

GYALÁZATOS ÁLLÍTÁS- Köves Slomó: Horthy nem volt államférfi

Köves Slomó szerint a volt kormányzó munkássága nem felel meg a kivételes államférfi kritériumának.


Yossi Amrani, Izrael Állam magyarországi nagykövete a tegnapi napon holokauszt megemlékezésen vett részt Veszprémben, ahol az első világháború utáni magyar vezetés felelősségére utalva kijelentette: a deportálással végződő tragikus folyamat Magyarországon az egyetemista zsidók megkülönböztetésével kezdődött az 1920-as évek elején.

Amrani nagykövet elmondta, hogy a két világháború között Európa-szerte zsidóellenes és rasszista törvényeket hoztak, miközben sokan azt gondolták, a legrosszabb nem történhet meg, és hátat fordítottak a történelemnek. Hangsúlyozta, hogy ezért egyes történelmi személyiségeket, mint például Horthy Miklóst, komoly felelősség terhel a holokauszttal kapcsolatban, e felelősség alól pedig senki, semmilyen okból nem mentesülhet. A nagykövet figyelmeztetett: ahhoz, hogy ne történhessen meg újra hasonló, mások szenvedése is olyan fontos kell, hogy legyen, mint a sajátunk. Hozzátette továbbá, hogy a holokausztra való emlékezés elmulasztása a korábbi és a jövő nemzedékeivel szembeni bűn lenne.

A nagykövet ezekkel a kijelentésekkel nyilvánvalóan Orbán Viktor múlt hét szerdai beszédére is reagált. Mint ismeretes, a magyar miniszterelnök a felújított Klebelsberg-kastély átadó ünnepségén úgy fogalmazott, hogy ,,A XX. század második és harmadik évtizede a magyarság történetének súlyos próbaköve volt. Hogy az elvesztett világháború, a vörös terror 133 napja és a trianoni diktátum roppant súlya alatt mégsem temetett maga alá minket a történelem, nos, ezt néhány kivételes államférfiúnak köszönhetjük. Horthy Miklós kormányzónak, Bethlen István miniszterelnöknek és Klebelsberg Kuno miniszternek. Kormányzó nélkül nincs miniszterelnök, miniszterelnök nélkül nincs miniszter, és ezt a tényt nem vonhatja kétségbe Magyarország II. világháborús, gyászos szerepvállalása sem."

Orbán Viktor nagy vihart kavaró kijelentésével kapcsolatban a Népszava megkérdezte Köves Slomót. A lapnak nyilatkozva az EMIH vezető rabbija leszögezte, hogy az igazi államférfi a definíció szerint szilárd elvek mentén cselekszik, befolyásolhatatlan és nagyfokú felelősségvállaló képességgel rendelkezik. Történeti perspektívából - folytatta a rabbi - nehéz Horthynak a munkásságát megfeleltetni ezeknek a kívánalmaknak: úgy hogy személyes és osztálya önös érdekeitől vezérelve ,,három millió koldus Magyarországának" volt büszke kormányzója, a teljességgel irracionális németbarát politika végrehajtója, a háborúba való belépés támogatója, a Don-kanyari katasztrófa felelőse, nem utolsósorban pedig nagy- és dédszüleim jogfosztásának, majd családjaik megsemmisítésének - legkevesebb - passzív szemlélője.

Forrás: Link

HORTHY MIKLÓS KIUGRÁSI KÍSÉRLETE

MOTTÓ: "Nem az a baj az emberekkel, hogy nem tudnak, hanem sok mindent tudnak, ami nem úgy van."

"1943 nyarán az akkori magyar kormány, kéréssel fordult az angolszász nagyhatalmakhoz, hogy tegyék lehetővé Magyarország kiugrását a tengelyhatalmi blokkból."

A napokban ismét tetőfokára hágtak az indulatok vitéz nagybányai Horthy Miklós mellszobrának avatása kapcsán. A papír mindent elbírt, a lelkem nem. Hiszem azt, hogy az "igazság felszabadít."

Modellezhetjük a múltat, és bölcs eszenciákat gyárthatunk, de attól az elmúlt idő nem változik.

A második világégést követően, azért vagyunk szerencsésebb helyzetben, mert lehetőségünk van az idő távlatából tudományos munkák, dolgozatok, források és visszaemlékezések segítségével állást foglalni a "történelmi vádak" valóságtartalmáról. Tulajdonképpen kötelességünk is! A múltunk kötelez. Engem és téged a lelkiismeret:

1943 nyarán az akkori magyar kormány, kéréssel fordult az angolszász nagyhatalmakhoz, hogy tegyék lehetővé Magyarország kiugrását a tengelyhatalmi blokkból. Ennek tárgyalása során megjelent a Zsidó Képviselettől Haimer professzor, aki a zsidó nagytanács azon kérelmét adta elő, hogy a magyar kérelem teljesítése miatt aggódnak, mert ez, a Magyarországon viszonylagos biztonságban élő nyolcszázezer zsidó megsemmisítését eredményezné.

A vétó után dr. Randall az angol megbízott referens a következőt írta saját kezűleg a dokumentumra:

"E kérdést megkülönböztetett figyelemmel kísérjük, és nem követeljük a magyaroktól, hogy nyíltan álljanak ki a németek ellen, amely a német megszállást eredményezné. Úgy véljük, hogy e kockázat jelenleg kicsi."
(Ezen dokumentum a F.O. 371/34498 JC. 120351 sz. alatt található az Angol Levéltárban.)

Koncként és mások érdeke szerint odadobtak bennünket az ellenérdekelt feleknek, és mi nem tanultunk a problémákból. Sőt! Mostanra eljutottunk arra a szégyenletes szintre, hogy magyar nem egyezik a magyarral. Összefordítanak minket, kijátszanak bennünket... mert, ha így is van kedves barátom, akkor azért tehetik, mert hagyjuk! Ezen kell, hogy együtt változtassunk!

Tisztelettel kérem a fentieket terjeszteni! Az igazság felszabadít.
/ZCSF/





"Horthy és a magyar katonák akciója volt a Hitler által megszállt Európában az egyetlen eset, ahol egy Németországgal szövetséges ország reguláris hadseregét arra használták fel, hogy megmentsék a zsidókat. Ilyesmit képtelenségnek tartottam; azt hittem, téves jelentésről van szó, vagy álmodom - de néhány héttel később Lakatos Géza kitiltott engem Magyarországról." (Adolf Eichmann náci vezető vallomása 1961-es jeruzsálemi perében)

AZ IGAZSÁG SZÍNE ÉS VISSZÁJA

-Kovács György Antal alelnök úrnak ajánlva!-

Koszorús Ferenc fiának, egy budapesti kávézóban mutattak be néhány esztendeje. Kézfogásunk után újraéledt bennem a múlt, megelevenedett előttem egy hetvennél is több esztendővel ezelőtti esemény, amikor Koszorús Ferenc vezérkari ezredes 1944. július 5-6-án, Horthy Miklós kormányzó parancsára Európában egyedüliként reguláris haderőt vetett be a németekkel és kiszolgálóikkal szemben, amelynek eredménye 250 ezer magyar-zsidó polgár megmentése volt.

...másfél hét után:

"1944. július 18-án Horthy Miklós kezdeményezésére a magyar kormány ajánlatot tett a nem deportált zsidó származású magyarok (különösen a gyermekek) külföldre történő kitelepítése érdekében (főként Palesztinába és Svédországba). A nemzetközi segélyszervezeteket, a koncentrációs táborokba irányuló segélyszállítmányok küldésére, ösztönözte Svájc budapesti külképviseleténél. A kezdeményezés elbukott, mivel az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság politikai okokból sokáig késlekedett a döntéssel és így a hadi helyzet változása miatt végül nem kerülhetett sor az akcióra."

Szóval a Szövetségesek késlekedése miatt bukott el 40 ezer zsidó kisgyermek megmenekítése! Ám, mit mondott évekkel ezelőtt Horthy Miklós felajánlásáról a legnagyobb zsidó szervezet:

A Jad Vasem (Holokauszt Áldozatainak és Hőseinek Izraeli Emlékhatósága) szerint:
"A kudarc ellenére a Horthy-ajánlat jelentős hatással volt a magyarországi zsidómentő tevékenységre."
Azután ez a kijelentés is átalakult...

...amíg a presszóból az autómig sétáltam, csendesen esni kezdett az eső, és rájöttem, hogy nincs semmi, ami jobban változna-mindig az aktuális érdekek szerint-mint a múlt.
Már nem is ismétlem, hogy Magyarország kormányzóját a háborús bűnösök nürnbergi perében meg sem vádolták, csupán tanúként hallgatták ki.

Az eső esett, s én bízva-bíztam abban, hogy előbb vagy utóbb, de lemossa a hamisságokat. Évek teltek el, és mi Koszorús Ferenc emléktáblája előtt tiszteleghetünk.
Lassan, de biztosan, haladunk az igazság felé:

S, akkor a Budai Várban vitéz nagybányai Horthy Miklós egész alakos, lovasszobrát avatjuk majd, ahol velem együtt, te is ott leszel az utolsó sorok egyikében. Nem mondunk mi semmit, csak örömmel összenézünk, de a szoboravatást követő fogadáson már nem veszünk részt. Egymásba karolva megyünk le a meredek budai úton, és úgy, mint egykor; Koszorús Ferenc fiával, vagy Horthy Miklós menyével, csak kezet fogunk...

..és élvezzük majd, ahogyan a hátunkat veri az eső...
...tiszta, áztató eső...

Isten áldja Horthy Miklós és Koszorús Ferenc emlékét!

Zetényi-Csukás Ferenc




 
 
0 komment , kategória:  MAGYAR TÖRTÉNELEM  
A pozsonyi csata
  2017-07-04 21:04:42, kedd
 
 


Horváth István szobra Vecsésen a pozsonyi csata emlékére

A pozsonyi csata történelemírásunk egyik méltatlanul elfeledett csatája. Nem őrizte meg jelentőségéhez mérten méltóképpen a magyar történelmi emlékezet, pedig mind méreténél, mind pedig jelentőségénél fogva a magyar történelem egyik legkiemelkedőbb eseménye, legnagyobb diadala volt.

Jelentősége felmérhetetlen, hiszen a Kárpát-medencében végleg megtelepedő őseink napjainkig kiható tettet hajtottak végre 907-ben Pozsony alatt. Legyőzték Gyermek Lajos király (900-911) hatalmas hadát, mely a 900-906 között elfoglalt bajor területek visszaszerzésével döntő csapást akart mérni eleinkre.

A magyarok hatalmas győzelmével végződött csata biztosította számunkra a Kárpát-medence teljes birtokbavételét. Ezután a nyugati határ az Enns folyóig kitolódott, és csaknem száz éven át ez lett nemzetünk nyugati védvonala. A Magyar Nagyfejedelemség megmutatta, hogy képes határait bármilyen komoly támadó erő ellen is megvédelmezni. Tudatosította a szomszédos népekkel, hogy a Kárpát-medence jogos örökösei lettünk és maradunk, míg "magyar vér" folyik ereinkben.

A pozsonyi csata a Kárpát-medencében hazára lelő magyarság korai történetének első olyan hadi eseménye, melynek tükrében összefüggéseiben ragadható meg a honfoglaló törzsszövetség hadügyének néhány fontos kérdése, mint a katonai felderítő tevékenység, a békében fegyverben tartott csapatok bevethetősége, a haderő mozgósításának kérdése, a gyepűelve rendeltetése és tagozódása, a határvédelem és a könnyűlovascsapatok alkalmazása.

A haderő mellett a győzelem a magyar állam gazdagságát, fejlett iparát és szervezettségét is bizonyította. A győzelemben a katonákon kívül az egész nemzet derekasan kivette a részét. Volt ki fegyverrel a harcmezőn, míg mások a kohók, kovácsműhelyek füstjében, a bányagödrökben görnyedezve, vagy a szántóföldeken izzadva, hogy a harcosnak is meglegyen a mindennapi kenyere.

Előzmények

895-től kezdve honalapító őseink fokozatosan szállták meg a Kárpát-medence akkoriban lakható területeit. A törzsek végleges letelepedésével párhuzamosan Árpád fejedelem megszervezte és kiépítette a gyepűrendszeren alapuló határvédelmi hálózatot is, miközben a 895-907 közötti évek alatt kilenc hadjáratban még tágították is érdekterületüket nyugati irányban.

900-ban végleg elfoglalták a Dunántúl területét, amelyet korábban, a római kortól kezdődően Pannóniának neveztek. Ez a támadás egészen Linzig jutott előre, de itt a bajor seregek megállásra késztették a magyar hadat. Az új határt a Fischa folyó jelölte ki.

Déli irányban elfoglalták a Bánság, Bácska, a Temesköz és a Szerémség területét, 906-ra a Dráva-Száva közét is.

Északon 902-906 között a magyarok véglegesen felszámolták a Morva Fejedelemséget és Moráviát elszakították a Keleti Frank Királyságtól.

A németség jól látta, hogy érdekeit milyen módon veszélyezteti, ha egy ilyen jelentős katonai erőt képviselő nép ver gyökeret a Kárpát-medencében, mint Árpád népe. Ezért akart a Keleti Frank Királyság döntő csapást mérni a magyarokra, hogy megsemmisítse, vagy legalább jelentősen visszaszorítsa őket a korábbi frank területekről, a Morva Birodalom és Pannónia területéről. 904-ben Árpád társuralkodóját, a béketárgyalásra Altenburgba meghívott Kurszánt, a lakoma során a bajorok megölték. A császárutód IV. (Gyermek) Lajos tanácsadói egy megelőző háborút ajánlottak a királynak. A háború céljaként Lajos király (Ludovicus Rex Germaniae) elrendeli: "decretum... Ugros eliminandos esse", vagyis rendeljük, hogy a magyarok kiirtassanak" írja az annalium Boiarum, egyértelműsítve, hogy a pozsonyi csata is csak egy láncszem a sorban.

A csata leírása

A pozsonyi csata döntő összecsapása 907. július 4. és 7. közé tehetően zajlott a mai Pozsony (korabeli írásokban: Braslavespurch vagy Brezalauspurc) alatt.


A kora középkor egyik legjelentősebb ütközetéről van szó, ugyanis a korhoz mérten hatalmas hadseregek csaptak össze. Sem a bajor, sem pedig a magyar sereg méretére vonatkozólag nincs megbízható számadat, egyes nézetetek szerint a bajor sereg mérete 100 000 fő, a magyar hadseregé 40 000 fő lehetett. A támadó csapatok nagy létszámát egyes írások azzal magyarázzák, hogy nemzetközi, tehát több nyugati ország katonáiból állt össze. Erre vonatkozóan más országokban írásos bizonyíték, utalás nem lelhető fel. Ha nem is fogadjuk el ezeket a számokat pontos adatnak, a bajor erők akkor is valószínűleg többszörös túlerőben kezdhették meg a csatát.

A csatáról nem maradt fenn, illetve nem készült részletes leírás. Magyar nyelven egyáltalán nem, német nyelven pedig csak néhány szűkszavú évkönyvi bejegyzés maradt ránk, melyek fekete betűvel íródtak és fekete vasárnapként említik a csata napját. Ami ismerettel rendelkezünk, az a korabeli német évkönyvekből (Sváb, Salzburgi és Fuldai évkönyv) és nekrológiumokból (halottas könyvek) származó apró morzsák.

,,907. (év) A bajorok kilátástalan háborúja a magyarokkal, Luitpold herceget (bajor határőrgróf) megölték, övéinek féktelen kevélységét letörték, és a keresztények alig néhányan menekültek meg, a püspökök és grófok többségét meggyilkolták." (Sváb évkönyv)

,,907. (év) A bajorok teljes seregét megsemmisítették a magyarok." (Sváb évkönyv)

,,907. (év) Nagyon szerencsétlen harc folyt Braslavespurchnál (Pozsony) július Nonae-je 4. napján (július 4-én) ..." (Salzburgi évkönyv)

A csatáról szóló rövid híradásokat Aventinus bajor történetíró kibővítette és a ,,Bajor évkönyvek" című 1554-ben megjelent művében adta meg az esemény korszakos jelentőségét. Ezen kiindulva, és ahol az adatok hiányoznak, ott logikus gondolkodással szerkesztette meg összeállítását a csatáról Tóth Sándor. Ennek mentén haladunk mi is.

A bajor hadvezetés - mint egykoron nagy Károly az avarok ellen intézett hadjáratában - a sereget három részre osztotta. Két hadoszlopban indították a támadást a Duna két oldalán, arra számítva, hogy így a támadás megosztja, és zavarba hozza a magyar hadvezetést. A két szárazföldi hadoszlop között a gyors felvonulás érdekében a Dunán szállították a nehéz ostromszereket és a páncélos, lassan mozgó gyalogság nagy részét. Az északi (bal oldali) erősebb sereg vezére maga a fővezér, Luitpold ( Liutpold, Luitbald, modern formában Leopold, magyarosítva Lipót)lett, a délié pedig Ditmár/Theotmár érsek. A párhuzamosan haladó hadak között úszott lefelé az utánpótlást biztosító flotta Sieghardt parancsnokságával. A terv megalkotói minden bizonnyal nem ismerték a magyar csapatok a vidéken jól tájékozódó, a lesvetésben, tőrbecsalásban járatos, nomád taktikáját. A különböző helyekről verbuvált csapatrészeknek eltérő hosszúságú utat kellett megtenniük, ami a kiváló felderítő képességekkel rendelkező őseink sikerét legalábbis megkönnyíthette.

A sereg egyik része május hónapban Ennsburg térségében gyülekezett. Az időpont egybeesett az előző években is megtartott rendszeres éves májusi seregszemle időpontjával. Ez a választás nyilvánvalóan a hadjárat valódi céljának leplezésére szolgált. Céljuk ezzel éppen a felderítés, de legalábbis a döntéshozók megtévesztése volt, azaz azt elérni, hogy minél később derüljön fény támadó szándékukra. Ha a felderítés észleli is a bajor fegyveresek gyülekezését Enns körzetében, úgy értékelhesse, hogy csak az éves rutintevékenységről van szó. A fősereg Passau környékén gyülekezett Liutpold őrgróf vezetésével. Ennek az északi seregnek az volt a feladata, hogy átkelve a Morván, foglalja el a kulcsfontosságú Dévényi-kaput és vonjon ostromzárat Pozsony köré. Ez a sereg a viszonylag jó földrajzi lehetőségek miatt hamar elérhette a Morva folyót. Ezért ezt a csapatot később indították, mint a déli sereget, hogy lehetőség szerint egyszerre érjenek célba.

A csata kimenetele egyértelműen bizonyítja, hogy őseinket nem érte váratlanul a bajorok támadása. Árpád gyepűőrzői még idejében tudatták a nagy sereg készülődését, így a magyar hadvezetés időben értesült a szokatlanul nagy csapatmozgásokról, a hajóhad felszereléséről, valamint felderítették az északi seregek gyülekezését is. Így a nyugati határvédelem felkészülten várta a támadó ellenség harcmozdulatait. A lovas tyumenek/tömények időben összegyülekeztek. A fővezér maga Árpád lett, s fiai, a 43 éves Tarhos, 41 éves Üllő és 35 éves Jutas vezették a hadosztályokat. Árpád célja az volt, hogy a számbeli túlerőben levő, de megosztott ellenség ne egyesülhessen egy döntő csapásmérésre.

A magyarok a gyepűelvének a határfolyótól nyugatra eső sávját biztonsági zónának tekintették. A gyepű szerepe az idegen csapatmozgások korai felderítésében és a határvédelmi erők időben történő riasztásában volt. A második vonalon már megszűrték az ellenséges erők támadását, és ellentámadásba lendülhettek. A gyepűsávban a magyar könnyűlovasság a látszólagos megfutamodás taktikáját alkalmazva lelassította az ellenség előnyomulását, állandó zaklatással veszteségeket okozott, fárasztotta a támadókat, majd a megfelelő időben döntő csapást mért a betolakodó ellenségre.

Az évkönyvek alapján egyértelműen mondhatjuk, hogy a déli római hadiúton vonuló, az egyházi méltóságok által vezetett sereggel ütközött meg elsőként honvédő seregünk, és aratott fényes diadalt. A Duna déli partján húzódó római hadiút viszonylag könnyen járható, ám ezen az útvonalon haladva a német csapatok sehol nem lehettek biztonságban, hiszen számtalan hely volt alkalmas arra, hogy csapataink rajtaüssenek a menetelőkön. A magyarok nem akadályozták az előnyomulást egészen a mai Bécstől keletre eső és délről a Dunába ömlő Fischa folyócskáig. Ezt a támadók számbeli fölénye indokolta, valamint az a tény, hogy a seregével június 18-án Fehérvárról indult Árpád fejedelem még nem érkezett meg a helyszínre. A rajtaütés a Bécsi erdő után egyre sűrűbb lett, majd június 26-án a magyar határvédelmi erők nyíltan felvették a harcot Theotmar érsek seregeivel. Ettől a naptól fogva állandóan zaklatták, lassították a német sereg felvonulását Pozsony alá. A bajorok állandó harckészültségben kellett, hogy álljanak a támadások visszaverésére. A magyarok hol innen, hol onnan nyilaikkal lövöldözték, bőszítették az ellenséget, majd azonnal visszavonultak. Az évkönyvek az első nagy csatát június 28-ra datálják. A Merseburgi évkönyv szerint ebben a csatában elesett a fővezér Theotmar salzburgi érsek, Ottó és Zakariás püspökök. Így a zömében egyházi méltóságok által vezetett frank sereg ezen a napon érzékeny veszteséget szenvedett, de a csata után is folytatták útjukat Pozsony felé.

Július 3-ára érkeztek Pozsony alá, ahol táborba szállottak. Ez a hely valahol a mai Hundsheim és Wolfsthal között lehetett. Másnap Árpád a négy töménnyel a déli seregtestet zárta körül, mellyel nagyjából azonos létszámú volt (kb. 40000 fő). A csata történetének mozzanatait nem ismerjük, de a Salzburgi, Freisingi évkönyvek gyászosan számolnak be a katasztrofális vereségről. A döntő csatában és a korábbi összecsapásokban teljesen felőrlődött a támadó sereg. Csak azok maradhattak életben, akik még időben elmenekültek. Gyors lovaikon száguldó magyarok kíméletlenül üldözőbe vették a menekülőket, de mert tudták, hogy a támadók másik két hadtestével másnap fel kell venni a harcot.




Rotes Kreuz emlékhely

A csata helyszínét mind a mai napig kereszt jelöli, a Rotes Kreuz, az úgynevezett Vörös Kereszt nevű emlékhely. De ez sem a győztes csatánk előtti tisztelgés, a kereszt itt is a vesztesnek állít emléket, az osztrákok állították Theotmar érsekre gondolva.

A következő feladat a hajóhad megsemmisítése volt, ugyanis Pozsony városának felmentését csak a túlpartról lehetett megkísérelni. A flotta hajóinak számáról nem írnak az évkönyvek. Tízezer hajóssal és katonával számítva legalább 100 hajónak kellett lenni. Mivel a magyaroknak sem hajói, sem vízi jártasságban tapasztalt emberei nem voltak, a legkiválóbb íjászokat vetették be, akik csepűvel, olajos kóccal, izzó taplóval becsapódó nyilaikkal felgyújtották a hajókat. Ehhez viszont még mai tudásunkkal is szinte hihetetlen nyilakra és nyilas képességekre volt szükség, hiszen itt a Duna legalább 250 m széles. Mégis a a támadásban az összes hajó oda veszett. Tehát még azok is, amelyeknek sekélyebb merülésük miatt volt arra lehetőségük, hogy közelebb ússzanak a pozsonyi parthoz. Sieghardt is csak néhányad magával menekült meg (a tízezerből), s vitte a hírt a királynak Ennsburgba.

A flotta elvesztése igen súlyos helyzetbe hozta az északi parton Pozsony ostromára sorakozó németeket. Éjszaka a teljes sereg átúsztatott a túlpartra, szerencsére az ilyen titkos, folyami átkelés nem volt ismeretlen a pusztai népek harci stratégiájában.

A hajnali három órakor indított támadás során megsemmisítették a Luitpold vezette ötvenezer fős sereget is. A váratlan támadás következtében általános lett a zavarodottság az ellenség soraiban és a németek létszámfölénye ellenére a magyarok lassan felőrölték, elszigetelték egymástól az ellenállási gócokat, és sorra leölték a bajor lovagi sereg színe javát. Maga a fővezér, Liutpold őrgróf is halálosan megsebesülve zuhant le lováról. Halálának hírét a Bajor királyi diplomák őrizték meg az utókor számára.

Az elesett grófok és főnemesek halálának pontos körülményei nem ismeretesek. Talán sokan nem is a csatatéren, hanem az azt követő fejvesztett menekülés közben lelték halálukat. A csata áldozataiként név szerint megemlített grófok Iring, Gumpold, Megiwald, Papo és Isengrim lovagok. Továbbá, szám szerint 29 főnemes halálhírét közlik a korabeli híradások. A bajorok anyagi vesztesége is hatalmas volt.

A magyaroknál természetesen a megnyert csaták után, vagy éppen ezek hatására még nagy volt a harci kedv. Mivel veszteségeik lehetővé tették, tovább folyt a menekülő bajorok üldözése egészen Ennsburgig. Így került sor Ennsburg ostromára, melynek vára a Pozsony melletti hajóhad sorsára jutott, a magyarok a vár őrségét és a király tartalék seregét is megsemmisítik. A várat védő Gyermek Lajos, a birodalom királya legfontosabb híveivel és szolgáival együtt a vár közelében, a Dunán horgonyzó hajóján elmenekült és nagy nehezen jutott csak el Passauig. Ezután a krónikák már csak azt adhatják hírül, hogy Ennsburgot a magyarok lerombolták és felperzselték.

A nyugati ország tudomásul vette, hogy ,,védőpajzsuk" a pozsonyi csatában megsemmisült. Magyar gyepűvé, felvonulási területté vált a Noricum/ Avaricum/ Ostmark/ Avarische Mark néven nevezett terület az Enns - Salzach, illetve a Fischa - Lajta - Bécsi-erdő által határolt területen.

A győzelem megerősítette a magyar törzsszövetség helyzetét a Kárpát-medencében, határait kitolta az Enns folyóig.

A bajorok veresége oly megsemmisítő volt, hogy a németek legközelebb 123 év múlva, 1030-ban indítanak újból támadást a Magyar Királyság ellen. A magyarok újabb területeket nyertek az Enns folyóig, mely 955-ig a magyar mezsgye határa lett. A honfoglalás e sorsdöntő csatával fejeződött be. A Hon-visszafoglalást, a hazajövetelt oly remek stratégiával végrehajtó Árpád nagyfejedelem az ősi Hazának alapkövét tette le akkor, amikor az európai seregek központosított erejének támadásával szemben megóvta népét a pusztítástól és legyőzte Európa egyesült seregeit. A Nyugat katonai nagyhatalmának legyőzésével évszázadokra átalakul Közép-Európa politikai térképe.

Az írást teljes terjedelmében az alábbi forráshelyen tekintheti meg:
turul.info/magyarok/pozsonyicsata Link

Árpád nagyfejedelem fiai a pozsonyi csata idején, Árpád az azt követő időszakban - feltehetően a csatában szerzett súlyos sebesülés következtében - vesztette életét.


Forrás: Link




 
 
0 komment , kategória:  MAGYAR TÖRTÉNELEM  
     1/102 oldal   Bejegyzések száma: 1011 
2017.07 2017. Augusztus 2017.09
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 2 db bejegyzés
e hónap: 69 db bejegyzés
e év: 1013 db bejegyzés
Összes: 22461 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 4596
  • e Hét: 4596
  • e Hónap: 135859
  • e Év: 1394037
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.