Regisztráció  Belépés
lambert.blog.xfree.hu
Bár úgy tűnik ma, mintha csak a hamisak, a gazok és gonoszok számára gyümölcsözne az élet; ne irigyeld őket! Összeomlik alattuk a csalásra épült világ. A jövend... Ballán Mária
2006.07.04
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/112 oldal   Bejegyzések száma: 1116 
Kiáltványban tiltakozik az értelmiség
  2018-07-14 17:02:20, szombat
 
  Kiáltványban tiltakozik az értelmiség

A Magyar Idők július 7-i számában Kinek a kulturális diktatúrája? IX. címmel megjelent írásra a héten rengeteg észrevételt kaptunk a konzervatív értelmiség köreiből. Közülük többen tiltakozást fogalmaztak meg az 1919-es Tanácsköztársaságot propagáló tárlat és a hozzá kapcsolódó könyv megjelenése és állami finanszírozása miatt. Az alábbiakban az egyik értelmiségi csoport kiáltványát közöljük.


Nem kérünk a Tanácsköztársaságból!

Alulírottak meglepetéssel és megdöbbenéssel olvastuk a Magyar Idők szombati, július 7-i számában Szakács Árpád tényfeltáró írását. Kiderült, 2018-ban előfordulhat, hogy egy magyar közintézmény anyagi és erkölcsi támogatásával a kommunista diktatúrát mentegető, relativizáló kiállítást rendeznek, és - mint ahogy a hivatalos kiadványból is kiderül - történeti igényű, kielégítő szakmai magyarázat nélkül, alig leplezetten, példaként állítják a közönség elé az 1919-es bolsevik hatalomátvételt. A budapesti kommün 1919-ben modellezte azt a népirtást, amit a későbbiekben újra hatalomra kerülve meg is valósított, világszerte pedig létrehozta minden idők legszörnyűbb rémuralmát.

Határozottan visszautasítjuk a véres és gyilkos Tanácsköztársaság politikai és esztétikai igazolási kísérletét. Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a magyar polgári-nemzeti gondolatot félfeudálisnak és maradinak minősítsék, a vörös diktatúráról pedig a progresszió, a haladás képét sugalmazzák. Különösen érthetetlennek és szomorúnak tartjuk, hogy felelős kiadóként a közpénzből gazdálkodó Petőfi Irodalmi Múzeum vezetője, Prőhle Gergely támogatja ezt a történelemhamisítást.

A Tanácsköztársaságról már ítélt a történelem. Mi, az aláírók, a magyar nemzet túlnyomó többségével együtt valljuk, hogy Kun Béla és Szamuely Tibor örökségét semmilyen módon nem szabad népszerűsíteni és igazolni Magyarországon.


Ambrózy Áron újságíró, Pesti Srácok,

Apáti Bence, főmunkatárs, Magyar Idők

Bán János, író

Bayer Zsolt, főmunkatárs, Magyar Idők

Bencsik András, főszerkesztő, Magyar Demokrata

Borbély Zsolt Attila, politológus

Domonkos László, író, újságíró

Döbrentei Kornél, költő

Eperjes Károly, színművész

Fricz Tamás, politológus

Gulyás László, történész

Huth Gergely, főszerkesztő, Pesti Srácok

Nagy Ervin, filozófus, főszerkesztő, Polgár Portál

Medvigy Endre, irodalomtörténész

Petrás Mária, népdalénekes, keramikus

Pozsonyi Ádám, író, képzőművész

Raffay Ernő, történész

Szentesi Zöldi László, főmunkatárs, Magyar Demokrata

Szidiropulosz Archimédesz, szociológus, főszerkesztő, Trianoni Szemle

Takaró Mihály, irodalomtörténész

Tóth Gy. László, politológus

Tőkés László, képviselő, Európai Parlament

Vésey Kovács László, újságíró, Pesti Srácok

Vincze Gábor, történész


Forrás: Link
 
 
0 komment , kategória:  MAGYAR TÖRTÉNELEM  
A Turul nemzetség
  2018-07-08 15:15:19, vasárnap
 
  Az Árpádok elődei
Az Árpád-ház családfája
A Turul nemzetség


Nimród és Ankira nemzette Hunort és Magort,
Hunor nemzette Bort,
Bor nemzetségéből származott Dama,
Dama nemzetségéből származott Keled,
Keled nemzetségéből származott Kear (Kér),
Kér nemzetségéből származott Belér,
Belér nemzetségéből származott Kedár,
Kedár nemzetségéből származott Otumor,
Otumor nemzetségéből származott Tarkas,
Tarkas nemzetségéből származott Bendefard,
Bendefard nemzetségéből származott Bokány,
Bokány nemzetségéből származott Csanád,
Csanád nemzetségéből származott Buda,
Buda nemzetségéből származott Beztur,
Beztur nemzetségéből származott Mike,
Mike nemzetségéből származott Mikes,
Mikes nemzetségéből származott Ombud,
Ombud nemzetségéből származott Kölcse,
Kölcse nemzetségéből származott Levente,
Levente nemzetségéből származott Lél,
Lél nemzetségéből származott Zámur,
Zámur nemzetségéből származott Zombur,
Zombur nemzetségéből származott Balug,
Balug nemzetségéből származott Bulcsu,
Bulcsu nemzetségéből származott Zulta,
Zulta nemzetségéből származott Berend,
Berend nemzetségéből származott Kadicsa,
Kadicsa nemzetségéből származott Upas,
Upas nemzetségéből származott Ethei,
Ethei nemzetségéből származott Szemény,
Szemény nemzetségéből származott Torda,
Torda nemzetségéből származott Bendeguz,
Bendeguz (Bende-khus) nemzette Etelét, azaz Atila királyt,
Atila király nemzette Csaba királyfit,
Csaba (Chabad meghalt 514-ben) fiai Ogurd és Muagyer,
Ogurd uralkodott 514-től haláláig 518-ig,
Muagyer uralkodott 519-től, meghalt 568 körül,
Balug (Balakh) uralkodott 570-től, meghalt 610 körül,
Upas, Muagyer dédunokája, uralkodott 710-től, meghalt 750 körül,
Csaba (Upas fia) uralkodott 750-től, meghalt 782 körül, fiai:
Ed (kvorezni nőtől) uralkodott 784-től, meghalt 790 körül,
Edemen uralkodott 790-től, meghalt 809-ben,
Ügek uralkodott 810-től, meghalt 844 körül, fiai:
Előd (Eleud) uralkodott 845-től, meghalt 861 körül, fia Emesétől:
Álmos, született 819-ben, uralkodott 862-től, meghalt 893-ban, fia:
Árpád, a honvisszafoglaló, született 840 körül, uralkodott 892-től, meghalt 907-ben,
Árpád fiai: Levente, Tarhos, Üllő, Jutas, Zolta,
Zoltán fejedelem nemzette Taksonyt,
Taksonytól származott Géza (Geysa) fejedelem,
Géza Gyula leányával, Sarolt-tal nemzette Vajk fiát,
Akit Istvánnak kereszteltek át, és 1000-ben keresztény királlyá koronázták.






A Turul nemzetség eredete


Link
 
 
0 komment , kategória:  MAGYAR TÖRTÉNELEM  
111 évvel ezelőtt megérttettük Nyugat-Európával
  2018-07-08 15:04:34, vasárnap
 
  Dr. Papp Attila: 111 évvel ezelőtt megérttettük Nyugat-Európával: a Kárpát-medence a magyaroké I. rész

1111 esztendővel ezelőtt, ezekben a napokban zajlott az úgynevezett ,,pozsonyi" csata: a magyarok a mai Pozsony térségében tönkreverték a hatalmas, nyugat-európai - elsősorban bajorokból álló - sereget. A csata tulajdonképpen Pannónia, azaz a dunántúli térség birtoklásáért folyt, de a magyar győzelem jelentősége már túlmutatott ezen. 907. július elején eldőlt, hogy nemcsak az egykori Pannónia, hanem bizony az egész Kárpát-medence Árpád népéé, akik új hazára leltek a Duna és Tisza mentén, a Balaton partvidékén. 1111 év telt el azóta, de a magyarságot senki nem űzhette el innen: ez a föld a miénk...





Etelközben fordult először őseink figyelme ,,Nyugat" felé. A magyarok a 870-es esztendők tájékán lépték át komolyabb haderővel a Kárpátok hegyláncát, és kezdtek el beavatkozni a tőlük segítséget kérő szláv és frank fejedelmek háborúiba, hol az egyik, hol a másik oldalon. Ami bizonyos, hogy a magyar csapatok 862-ben jelentek meg először a Keleti - Frank Birodalomban. Ekkor a magyarság, a magyarok törzsszövetsége hét törzsből állt: Megyer, Kürt-Gyarmat, Tarján, Jenő, Kér, Keszi és Nyék. A magyarokhoz a katonai segédnépnek számító kabar törzs csatlakozott. Jelentős katonai erővel rendelkeztünk, eleink 20 ezer lovassal vonultak hadba. Bölcs Leó bizánci császár, aki a magyarokat a bolgárok fejedelme, Simeon ellen hívta harcba, így írt rólunk: ,,az előkelő emberek lovai elől vassal vagy nemezzel vértezettek". A köznépet ,,rettegtetéssel tartják féken, bűnöseiket a főnökök szigorú és súlyos büntetéseknek vetik alá". A hét magyar törzs vezérei voltak: Gyula, Kont, Szabolcs, Eörs, Leel, Botond és Verbölcs. A nagyvezérek Álmos, majd Árpád voltak.





VI. Leó a magyarokat ,,türkök"-nek nevezte, kik ,,sok gondot fordítanak a harcrendre". ,,Népük férfiakban gazdag és szabad, az ellenséggel szemben vitézül viselkednek. A kemény büntetésekkel fegyelmezett nép jól tűri a fáradalmakat, hőséget, fagyot, nélkülözést. Nem kézitusában, hanem hadicsellel szeretnek győzni. Hadjárataikba sok állatot visznek magukkal, seregük élelmezése céljából, és azért is, hogy létszámuk nagyobbnak tűnjék.Körülárkolt tábort nem használnak. A nemzetségek és a törzsek a csata napjáig külön-külön élve, a lovaikat legeltetik. Egymástól nagy távolságra előőrsöket állítanak fel, hogy az ellenség éjjel meg ne lephesse őket. A csatarendjüket éjjel állítják fel. Nem három csatarendben állnak, mint a rómaiak, hanem egymástól kis térközzel elválasztott osztagokban, így az egész egyetlen harcrendnek látszik. A harcrend mélysége nagy, arcéle egyenes. E harcrenden kívül, gyakran mögötte tartalék haderőt állítanak fel. Feladata az ellenség figyelése, hogy amikor kell, a harcoló sereg valamelyik részének segítségére siethessen. Poggyászuk a harcrend mögött van, egészen közel, őrzését kisebb osztagra bízzák. Legjobban szeretik a távolból való harcot és a cselvetést, az ellenség bekerítését, a színleges meghátrálást, a visszafordulást, az ellenfél csatarendjének megbontását. Amikor az ellenség menekül, kíméletlenül üldözik, amíg sorai teljesen fel nem bomlanak. Háború közben a legnagyobb csapás rájuk nézve a legelő hiánya, mert sok állatot visznek magukkal. Csatában a rendezett gyalogoscsapatok tudnak bennük a legnagyobb kárt tenni. Ezeket nem szeretik, mert ők lovas nép, és harc közben sosem szállnak le lovukról. Lóháton nevelkedtek, gyalog nem is tudják megállni a helyüket. Nem szeretik a kézitusát, és azt sem, ha éjszaka ütnek rajtuk. Nem szeretik a lapos és kopár területeket, sem pedig a zárt és sűrű sorokban üldöző lovasságot." - írta rólunk Leó bizánci császár. Fő fegyverünk az íj volt, de a lovasok többségének kopja, illetve a lóháton is jól forgatható, görbe, nomád kard is a rendelkezésére állt. Szükség esetén a harcosaink megsegítésére az állatcsodákat terelő, a lovasokhoz hasonló fegyverzetű, gyalogos nomád pásztornép is harcba tudott bocsátkozni.





Hazánk, a Kárpát-medence 568 és 796 között az avarok birodalmának része volt, akiknek területe, a legnagyobb kiterjedésük idején Bécs térségétől a Donig terjedt. Az Avar Birodalom bukása a bolgárok, de főként a frankok ellen vívott háborúk miatt következett be: a döntő csapást a frank-avar küzdelembe beavatkozó Krum bolgár kán mérte rájuk, aki lerohanta őket, és elfoglalta a Dunától keletre eső területeiket, az avar kagáni székhellyel együtt. Ekkor a Dunántúlon harcoló avarok abbahagyták a frankok elleni háborút, és 803-ban Nagy Károly császár védelme alá helyezték magukat.





A frank uralom alá került Dunántúlon a bajor őrgrófok a megritkult avar népességet főként betelepített szlávokkal egészítették ki, de a katonailag fontos pontokra mindig bajorokat telepítettek. A térségben 830 után, néhány évtizedig Pribina és Kocel szláv fejedelmek uralkodtak, bajor (lényegében frank) fennhatóság alatt. 870 után a Dunántúl délnyugati részére frank csapatok nyomultak be, és a magyarok érkezéséig nem is távoztak: Mosaburg, vagyis Zalavár térsége még 896-ban is frank kézen volt. Ugyanakkor a Duna-Tisza közét, a Tiszántúlt, Erdélyt és a Szerémséget a bolgár törzsek tartották uralmuk alatt, akik a Dunántúlra is megpróbáltak betörni, de a frankok ezt rendre megakadályozták a 800-as évek közepén.





Ebben az időszakban, a Kárpát-medence északnyugati részén létezett néhány évtizedig egy morva fejedelemség is, Nagy Morávia. A fejedelme, Szvatopluk egyesítette a cseheket és a morvákat, uralma alá vonva a mai Szlovákia nyugati részét, egészen a Garam-folyó vonaláig. Szvatopluk 894-es halála, és a magyar nép Kárpát-medencébe költözése megpecsételte a morva fejedelemség sorsát. A magyarok már a 860-as esztendők óta folyamatos felderítés alatt tartották a Kárpát-medencét, amelynek elfoglalásáról a 890-es évek legelején döntöttek. Ekkortól lett új hazánk a dús legelőkkel rendelkező, halban gazdag folyókkal, vadban bővelkedő erdőkkel és jó minőségű termőföldekkel megáldott, északról és keletről a Kárpátok hegycsúcsai által védett, hatalmas térség. A magyar honfoglaláshoz kedvező pozíciókat tulajdonképpen a 894-ben, Bizánc és a bolgárok között kirobbanó háború teremtett, de kedvező volt az ugyanekkor kitörő morva-frank viszály is. A magyaroktól mind Bizánc, mind pedig Szvatopluk segítséget kért, mi pedig jöttünk, és elözönlöttük a Kárpát-medencét. Valamikor 894 ősze, és 895 tavasza között érkezett meg Árpád a magyar törzsszövetség főerőivel a Vereckei hágón át, előkészítve a magyarság érkezését.





Ez időközben elodázhatatlanná is vált, hiszen a kazárokkal szövetkezett úzok megtámadták a besenyőket, akik pedig nyugat felé kényszerültek mozdulni, így betörtek a magyarok etelközi szállásterületeire. A besenyőkkel szemben csak az egész magyar sereg vehette volna fel a harcot, de az Árpád vezetésével már a Duna és Tisza tájékán járt, így a hátramaradt magyarság felkerekedett, és átkelt a Kárpátokon, elfoglalva az új hazát. És ekkor már hiába kötöttek békét a morvák és a frankok, bizánciak és bolgárok: Simeon bolgár fejedelem egész hadereje sem tudta Árpád népének útját állni. 895 végére miénk volt Erdély, a magyar törzsek szállásterülete a Tisza és a Zagyva vonaláig ért, a határt ekkor a Duna jelentette. A Dunántúlt - a rómaiak Pannóniáját - ekkor még nem vettük birtokba. Arnulf keleti frank király volt az, aki a 890-es évek második felében a magyarokat kérte fel segítségül hadjárataihoz: ekkor léptük át a Duna vonalát, majd a következő években Észak-Olaszországban hadakoztunk. 899 szeptemberének végén a Brenta folyó mellett hatalmas vereséget mértünk Itália királyának, Berengárnak a hadaira, miután a híres, megfutamodást színlelő taktikánkkal az általunk kiszemelt terepre csaltuk őket. A háromszoros túlerő ellen kivívott győzelem a kalandozó hadjáratok első jelentős sikere volt, melyet Észak-Itália felprédálása követett.





A megsemmisítő erejű csapást követően a kalandozók gyakorlatilag Észak-Itália urai lettek, a győzelmet pedig újabb rablásokkal próbálták meg kiaknázni. A magyar harcosok a telet a félszigeten töltötték, és Vercelli, Modena, majd a nonantolai kolostor kifosztása mellett Velence bevételére is kísérletet tettek. 900 tavaszán a kalandozó vezérek úgy döntöttek, visszatérnek a Kárpát-medencébe. Miután pedig Arnulf 899. december 8. napján életét vesztette, a vele kötött szövetséget érvénytelennek nyilvánították, és a hazaút során végleg elfoglalták Pannóniát a keleti frankoktól.900-ban a magyarok elfoglalták Morávia Nyitra-vidéki területeit, és 900 őszén betörtek Bajorországba. Nagy-Morávia 902-ben esett el a folyamatos magyar csapásoktól, de a győzelmeink ellenére Gyermek Lajos, az új keleti frank király nem akart lemondani Pannóniáról. Tulajdonképpen a Dunántúl visszaszerzéséért indították meg a bajorok végzetes hadjáratukat 907-ben, amellyel titkon azt remélték, hogy majd kiűzik a magyarokat a Kárpát-medencéből. Ha Luitpold, a bajor Nordgau, Ostmark és Karintia grófságainak seregeit egyesítő őrgróf tudta volna, mi vár rá és a hatalmas bajor hadra, sosem indult volna meg 907 tavaszán kelet felé, a Kárpátok hegyláncai irányába...


Forrás: Link


Dr. Papp Attila: 1111 évvel ezelőtt megérttettük Nyugat-Európával: a Kárpát-medence a magyaroké - II. rész

1111 esztendővel ezelőtt, ezekben a napokban zajlott az úgynevezett ,,pozsonyi" csata: a magyarok a mai Pozsony térségében tönkreverték a hatalmas, nyugat-európai - elsősorban bajorokból álló - sereget. A csata tulajdonképpen Pannónia, azaz a dunántúli térség birtoklásáért folyt, de a magyar győzelem jelentősége már túlmutatott ezen. 907. július elején eldőlt, hogy nemcsak az egykori Pannónia, hanem bizony az egész Kárpát-medence Árpád népéé, akik új hazára leltek a Duna és Tisza mentén, a Balaton partvidékén, Erdély hatalmas erdőségei és fennsíkjai között. 1111 év telt el azóta, de a magyarságot senki nem űzhette el innen: ez a föld a miénk...





907 tavaszán Gyermek Lajos, keleti frank király úgy gondolta: ha elég nagy sereget tud összegyűjteni, egyetlen támadással kiszoríthatja a magyarokat a Kárpátokon túlra, vissza, az Etelközbe. Enns várába és térségébe hirdetett hát gyülekezőt: ide özönlöttek heteken keresztül a frank, sváb, szász és bajor katonák, de küldött nehézfegyverzetű lovagokat a német egyház, sőt, a pápa is. Ennsburg környékén 907 júniusára hatalmas, egyes források szerint 80 - 100 ezer fős német sereg gyűlt össze. Három napon keresztül miséztek Isten kegyelméért, és segítségéért a keletről jött veszedelem ellen, majd megindultak a magyarok szállásterületei felé. A németek két hadoszlopa 907. június 17-én indult el az Enns folyó partján fekvő vártól, de a magyar gyepűelve őrei erről csak 10 nappal később szerezhettek tudomást. A magyar törzsszövetség élén Álmos fia, Árpád fejedelem állt. Az ő feladata volt a német invázió megállítása. A hadjáratról csupán a bajor évkönyvekből, illetve a küzdelem során elesett német előkelőségek nekrológjai alapján van tudomása az utókornak, magyar krónikák ebben az időszakban még nem léteztek.





,,Egybehívták mind a férfiakat, és hadat üzentek a magyaroknak. A Duna mindkét partján megindultak a bajor előkelők harcra kész és támadó seregei. A hadvezérek a csapatokat három részre tagolták. Luitpold őrgróf, az osztrák határ parancsnoka az északi parton, Thietmar salzburgi érsek pedig a délin vonult. A Dunán a bajor urak hajóhada haladt előre, amely folyami hajók egyrészt a bajor katonákat, másrészt az élelmet szállították. De a magyarok sem maradtak tétlenek és gondtalanok. Jó előre felkészültek, és mindent, mi hasznukra lehetett - élelmet, katonákat, fegyvereket, lovakat - jó előre készenlétbe helyeztek, s mivel már nem is a dicsőségért, hanem az életükért harcoltak, keményen ellenálltak."





Miután egyes német előkelőségek halálát a nekrológok június utolsó napjaira teszik, feltételezhető, hogy a gyepűt védő harcosok már felvonulás közben is zaklatták Thietmar érsek csapatait, hogy időt nyerhessenek a magyar főseregek összegyűjtésére. A magyar hadat becslések szerint 40 000 főnyi könnyűlovas alkotta.A portyázók állandó zaklatásaikkal kifárasztották a Duna déli partján haladó bajor sereget, miközben színlelt megfutásaikkal folyamatosan maguk után csalták Thietmar érsek erőit. A magyarok cselvetése eredményes volt: Pozsony térségében a portyázó előőrsök bevezették a német támadókat egy völgybe, majd a környező magaslatokról már a magyar fősereg támadt rájuk: tömegével nyilazták, majd vágták le a német harcosokat. A 907. július 4. napi, első csatában az egyházfők seregeinek java része elpusztult, miközben az utánpótlást szállító Sieghart hajóiból néhány szintén a magyar - tüzes - nyilak áldozatául esett. Így írtak erről a bajor krónikások:





,,Közben néhány katonájukat a bajor csapatok harcba csalogatására küldik. Mindkét királyuk a rendelkezésre álló legnagyobb számú lovassággal a püspökök oszlopára támad. Mintha csak fürge lovaikkal át akarnák törni az arcvonalat, nagy erővel támadnak, és hatalmas nyílfelhőt bocsátanak ki. A bajorokat a szaruíjakból kilőtt nyílvesszőkkel borítják el, majd ismét hátrálnak. Gyorsabbak nehézfegyverekkel felszerelt seregünknél, s amikor még azt hisszük, távol vannak, már ott is teremtek, s amilyen gyorsan jönnek, ugyanolyan gyorsan el is tűnnek. Amikor már azt hiszed, hogy győztél, a legnagyobb veszélyben találod magad. A megfáradt bajor sereget támadják, fölébük kerekednek, eltiporják, legyilkolják őket."





Persze nem csak a német csapatoknak voltak veszteségeik. A történetírók szerint, a csata forgatagában Árpád vezér is halálos sebet kapott. Az összeszokott nomád sereg azonban, vezére nélkül is megállta a helyét, és szó szerint tönkreverte a német hadat: ,,Augusztus idusának az ötödik napján a magyarok, éjjel a Dunán, titkon átúsztattak. Gyermek Lajos legátusát, Luitpoldot, Izangrim étekfogó mestert egész csapatával, 15 vezérrel együtt a táborban megölték. A rákövetkező napon azokkal végeztek hasonló módon, könnyedén és erőfeszítés nélkül, kik az eseményeket látva, halálra váltan a hajókon tartózkodtak. Három napon át folyamatosan dúlt a harc az égiek haragvásának közepette. A bajor nemesség legnagyobbrészt elpusztult, a köznépet számolás nélkül vágták le a magyarok. Luitpold, Bajorország keleti részének vezére, a bajor fejedelmek nemzetségének ősatyja három püspökkel, három apáttal, 19 bajor előkelővel együtt életét vesztette."





,,A magyarok nagy győzelmet arattak, zsákmánnyal teli táborokat kaparintottak meg, majd a menekülők nyomába eredtek. Megfékezésükre Gyermek Lajos a sereg szétszéledt katonáit egybegyűjtötte, és újabb csapatokkal egészítette ki a mellette maradt tartalékból, nem tudván az ellenség által előkészített cselvetésről. A magyarok a mezővel szomszédos erdőben rejtették el a sereg egy részét, ahonnan szemmel lehetett tartani az ütközetet. A magyarok menekülést színleltek, a mieink pedig elkeseredetten üldözni kezdték őket, ám ettől alakzataik felbomlottak, a csatarend szétesett. A látszatra menekülő magyarok a lesvetés helyére vezették a katonáinkat: ahogy elhaladtak az erdő mellett, az ott rejtőzködők kiáltozva, váratlanul rárontottak a mieinkre. A mindenfelől körbefogott bajorokat legyilkolták, Lajos király Passauba menekült."





A korabeli sváb évkönyvben ilyen bejegyzést is találni: ,,907. (év) A bajorok kilátástalan háborúja a magyarokkal, Liutpold herceget megölték, övéinek féktelen kevélységét letörték, és a keresztények alig néhányan menekültek meg, a püspökök és grófok többségét meggyilkolták." ,,907. (év) A bajorok teljes seregét megsemmisítették a magyarok." A salzburgi évkönyv is hasonlóan emlékezik meg a csatáról: ,,907. (év) Nagyon szerencsétlen harc folyt Braslavespurchnál július Nonae-je 4. napján."A magyar törzsszövetség ezzel a csatával biztosította nyugati határait, és három emberöltőn keresztül, kalandozásokkal tartotta rettegésben a keresztény világot, amely évtizedek alatt sokszor miséztek úgy a nyugat-európai templomokban: ,,A magyarok nyilaitól ments meg Uram minket!"...


Forrás: Link


Dr. Papp Attila: 1111 évvel ezelőtt megérttettük Nyugat-Európával: a Kárpát-medence a magyaroké - III. rész

1111 esztendővel ezelőtt, ezekben a napokban zajlott az úgynevezett ,,pozsonyi" csata: a magyarok a mai Pozsony térségében tönkreverték a hatalmas, nyugat-európai - elsősorban bajorokból álló - sereget. A csata tulajdonképpen Pannónia, azaz a dunántúli térség birtoklásáért folyt, de a magyar győzelem jelentősége már túlmutatott ezen. 907. július elején eldőlt, hogy nemcsak az egykori Pannónia, hanem bizony az egész Kárpát-medence Árpád népéé, akik új hazára leltek a Duna és Tisza mentén, a Balaton partvidékén, Erdély hatalmas erdőségei és fennsíkjai között. 1111 év telt el azóta, de a magyarságot senki nem űzhette el innen: ez a föld a miénk...





A magyarok a győztes pozsonyi csatát követően sorozatosan, szinte évenként törtek be a bajor, szász, sváb területekre és ,,Frankföldre", valamint Thüringiába is. Azonban Berengár király - a magyar ,,veszedelemtől" való félelmében -, még 904-ben szövetséget kötött velük, így Itáliába nem vezettek hadat. Mikor 907-ben meghalt Árpád, fia, Zoltán választatott fővezérré. A magyarok folytatták a germánok háborgatását, a területeikre való betöréseiket, ezért, no meg a tehetetlen német csapatok miatt,Arnulf bajor herceg 9 évi fegyverszünetet volt kénytelen kötni a Kárpát-medence uraival, és szabad átvonulást is biztosított a földjén át,a nyugati irányba kalandozó magyar seregeknek.





Így 917 és 919 között a magyarok már Baselig, Brémáig, Metzig és Reimsig hatoltak. Majd 921-ben Berengár segítséget kért tőlük a saját alattvalói ellen, így az érkező magyar csapatok végigrabolhatták egész Itáliát. 924-ben újra betörtünk Itáliába, majd az Alpokon átkelő magyarok egészen a Toulouse grófságig nyomultak előre, a Rhone völgyén át. 926-ban a magyar támadások kétirányúak: egyrészt Augsburg, Lotharingia és Reims felé, másrészt Lombardia és Róma felé irányulnak. Ekkor foglalják el őseink a Sankt Gallen-i bencés kolostort is.





A 924 - 925. évi hadjárat Szászország ellen folyt, ahol az egyik magyar fővezér fogságba is esett. I. /Madarász/ Henrik (919 - 936) szász herceg és német király a fővezér szabadon bocsátása és éves adó fizetése fejében 9 évnyi békét kötött a magyarokkal. A leleményes I. Henrik a béke éveiben egyébként állami feladattá tette a várépítést, mert nyilvánvalóvá vált, hogy a magyarok elleni védekezésben ez a leghatásosabb eszköz. A hadsereget is átalakította, és a fő fegyvernemmé immár a páncéllal, vérttel és fémpajzzsal is védett, pallossal és hosszú lándzsával felszerelt nehézlovasságot tette.I. Henrik 932-re már elég erősnek érezte csapatait ahhoz, hogy megtagadja a magyaroknak fizetendő éves adót. Őseink erre, 933 kora tavaszán betörtek Szászországba. A portyázó magyar csapatok egyikét megsemmisítették a nehézlovassággal is rendelkező, szász és thüringiai fegyveresek. A magyar fősereg 933. március 15-én találkozott a német haddal az Unstrut folyó mentén, Riadénál. A zárt rendben közeledő német nehézlovasság a magyar cseles hátrálásra nem bomlott föl, és nem kezdett üldözésbe, így a magyarok nem bírhattak velük, és elszenvedték az első, komolyabb vereségüket a németektől.





Így, 933 után elsősorban Franciaországba, Bizáncba és Itáliába ütöttek be zsákmányolni a magyar kalandozók, de 934-ben elérték Attikát és Konstantinápolyt, ,,megfordultak" Capuában, Otrantóban, majd Aquitániánál pedig elérték az Atlanti-óceánt is. 938-ban a magyarok ismét német földre támadnak, de megint vereséget szenvednek. Visszavonultukban őseink, dühükben kegyetlen módon mészárolták le az eléjük kerülő germán lakosságot, egy városban például 120 papot és apácát öltek meg. Ekkorra már egyértelműen látszik Madarász Henrik előrelátásának és újító hadsereg-politikájának a gyümölcse. A kalandozó magyarok 943-ban ismét - kisebb - vereséget szenvednek Bajorországban, majd aztán újfent a Balkánt dúlják, amiért Bulgária és Bizánc is adófizetőivé lesz a magyaroknak, 15 esztendőn át. 948-ban Itáliában rabolnak, azonban a 950. évben Henrik bajor herceg betör a Dunántúlra, és egészen a Rábáig dúlja az ekkor már magyar vidéket.





952 körül az erdélyi Gyula,valamint Verbulcs Bizáncban felvette a keresztséget, és Hierotheosszal, Turkia missziós püspökével tértek vissza. Annyi bizonyos, hogy 952-ben II. Berengár itáliai király hűbérurául ismerte el I. /Nagy/ Ottó (936 - 973) német királyt, és a veronai, valamint az aquileiai őrgrófságokat átengedte Henrik bajor hercegnek. Azonban 954-ben, Berengárnak az Ottó ellen fellázadó fia, Ludolf sváb herceg és veje, Konrád lotharingiai herceg szövetséget kötött a magyarokkal. Bulcsu és Lél (Lehel) vezérek a szövetségeseik kérésére, még ez évben ismét Nyugat-Európát dúlták: Köln, Maastricht, Cambrai, Laon, Reims és Chalons vidékét. Majd 955 tavaszán, a még mindig lázadó bajorok biztatására, ismét támadásra gyülekeztek a magyar seregek. Eközben meghalt Zoltán, és a helyébe Taksony lépett a magyar fővezéri ,,poszton".





955 nyarának elejére Bulcsu és Lél az addigi legnagyobb, támadó magyar sereget gyűjtötték össze, majd június végén adófizetésre szólították fel Ottót. Ezt ő megtagadta, de jelezte békeszándékát egy csekély ajándék ,,kíséretében". Ezt a magyarok gyengeségnek vélve, 955. július végén betörtek Bajorországba, de szabadon raboltak a sváb területeken is. Ostrom alá vették Augsburg városát, amit Udalrik püspök és fivére, Dietpold, a püspöki haderő parancsnoka védett. A magyar támadók nem bírtak a várral, és 955. augusztus 8. napján még az egyik magyar alvezér is elesett a heves ostrom közben. Eközben Ottó,Ulmban nagy sereget gyűjtött, és megindult Augsburg felé. Szász csapatokat csak kis részben tudott maga mellé állítani, mert eközben az elbai szlávokkal is folyt a germánok területvédő háborúja.





A magyar csatavesztés hírére, 958-ban a bolgárok és Bizánc is megtagadta az adófizetést. A magyarok ezért folyamatosan hadjáratokat vezettek e területekre, 959-től egészen 968-ig (959, 961, 964, 965, 967, 968). Majd 970-ben Szvjatoszlav kijevi nagyfejedelem orosz, varég, bolgár és besenyő seregekkel lerohanta és elfoglalta a dunai bolgár államot, majd magyar segédcsapatok támogatásával megtámadta a Bizánci Birodalmat is, de az egyesített, támadó seregek az arkadiupolisi csatában vereséget szenvedtek a bizánci légióktól. Ez a hadjárat volt az utolsó, ,,kalandozó" magyar hadi vállalkozás. Három évtized múlva I. Szent István megalapította a keresztény Magyar Királyságot, amely évszázadokig Közép-Kelet Európa meghatározó királyságává vált, majd pedig a délről jövő török veszedelem megállításáért folyt a drága magyar vér. Ezer esztendőnél is több telt el azóta, hogy Árpád vezér a Vereckei-hágón átkelve, új hazát talált a magyaroknak. Az évszázadok során sokan szerették volna megkaparintani tőlünk a Kárpát-medencét, de senki nem járt sikerrel. Mert ez a föld a miénk...

Dr. Papp Attila


Forrás: Link
 
 
0 komment , kategória:  MAGYAR TÖRTÉNELEM  
A honmegtartó pozsonyi csata-a legfényesebb magyar győzelem
  2018-07-05 23:27:01, csütörtök
 
  A honmegtartó pozsonyi csata - a legfényesebb magyar győzelem





A 907-ben történt sorsdöntő ütközet szilárdan biztosította helyünket Európa közepén, sőt a X. század legerősebb katonai hatalmává tette hazánkat a kontinensen. A győztes csata lehetővé tette a későbbi erős magyar királyság kialakulását, a kelet-európai hegemóniánk megteremtését, majd a virágzó Árpádkor után, a magyar nagyhatalom megszületését. Ezt jelentette ez az ütközet, melyről iskoláinkban nem nagyon beszélnek, elhallgatják, nem ismerik, nem törődnek vele.

907-ben ezekben a napokban (az adatok szerint július 4 és 7 között) zajlott le magyarság egyik legfontosabb katonai ütközete a pozsonyi csata. Ebben a fényes győzelemben a keleti frank hadat semmisítette meg a magyar hadvezetés. A nyugati sereg nagy része megsemmisült (egy herceg, három püspök, tizenkilenc gróf is életét vesztette). A bajorok által vezetett egyesült sereg, a Kárpát-medencében új hazát alapított magyarok megsemmisítésére készült, miként annak idején az avarok elleni nagy frank hadjáratokban. A pozsonyi csata alighanem a legfontosabb legfontosabb hadtörténelmi eseményünk. Kiváló vezetéssel elsöprő győzelmet arattak őseink a nagy túlerőben lévő ellenséges seregen.

Jellemző módon a beteges atmoszférájú (a szocializmusból itt ragadt szolga szellemű) hivatalos történelemszemléletünk egyszerűen átsiklik a pozsonyi csata ténye felett. Helyette az általános iskolából kikerülő gyerekeink álmukból felébredve fújják a két sötét dátumot: 933 Merseburg, 955 Augsburg. Ezt mindenki tudja, a két vesztes csata dátuma beleivódott a mai nemzedékbe. A csaknem félszáz győztes honbiztosító hadjáratunkból (lekicsinylően sokan ,,kalandozásként" nevezik) pont a két vesztesnek titulált csata ment át a köztudatba. Pedig a korábbi merseburgi csatában még csak ütközet sem történt! A magyar csapatok összecsapás nélkül, egyszerűen visszavonultak. A 955-ös második augsburgi csata (az első csata természetesen győztes ütközet volt, de mily' meglepő, ezt sem tanítják!) valóban, egy nagyobb ütközet volt, de csak annyi történt, hogy ez után már nem indultak nyugatra komolyabb hadjáratok.

Az egész népünk sorsát meghatározó - sőt kimondhatjuk, a magyarság létét biztosító - pozsonyi csatáról nem beszélnek. Miért nem ez a honvédelem napja? Miért nem nemzeti emléknap ez a nap? A rendszerváltás után negyed évszázaddal, ideje lenne átírni a dohos kipárolgású, szovjet mintájú történelemkönyveinket, a valós és felemelő győzelmeinkről megemlékezni, kultúránk alapjává (vissza) helyezni azokat. Az nem járható út egy nemzet életében, hogy mindig a vesztes, sötét eseményekre emlékezzenek, mintegy önostorozásként. Ilyet csak beteg szellemiségű, zavart tudatú egyének és népek tehetnek. Mi magyarok nem! Vannak kiemelkedő, világra szóló teljesítményeink, amelyek ráadásul egész jövőnket befolyásolták. Ezek az igazi ünnepeink, melyek fénylő csillagként ragyognak múltunk egén, mi magyar hagyományőrzők ezeket ünnepeljük. Ünneplünk, és emlékezünk a hagyományőrző rendezvényeken, az Ősök Napján, a Kurultájon, és szeretnénk, ha a kulturális életünket meghatározó vezető értelmiségiek (köztük történészek is!) észrevennék a fától az erdőt. Végre szakítanának a berögződött szocialista dogmával a ,,merjünk kicsik lenni" gúzsba kötő gondolatbéklyójával. Rázzuk le magunkról az évtizedekig belénk nevelt “kicsi és bűnös nép" téves képzetét. Mert ez az út nem vezet sehová. A valós tényeken alapuló, felemelő és meghatározó győzelmeinket, dicsőségünket kell ünnepelnünk, hiszen így lehet fejlődni és a jövőbe lépni. Rázzuk le a múlt béklyóit!

Emlékezzünk hát büszkén a legfényesebb magyar hadtörténelmi eseményre, a pozsonyi csatára! A Kurultaj - Magyar Törzsi Gyűlésen álljunk ki a legjelentősebb magyar honvédő csatánk emléke mellett. Mutassuk meg együtt, hogy a magyar hagyományőrzők és hagyományéltetők a legnagyobb ünnepeink közé szeretnénk beemelni a pozsonyi csata emlékét! Csakúgy, mint a honalapító Árpád nagyfejedelemnek és a magyar múlthoz ezer szállal köthető Atillának, Isten Ostorának tiszteletét. A Kurultaj és az Ősök Napja ünnepek emléket állítanak a magyar nemzettudat kiemelkedő hőseinek és hősi küzdelmeinek.


Forrás: Link
 
 
0 komment , kategória:  MAGYAR TÖRTÉNELEM  
Horthy Miklós kultusz és ellenkultusz között
  2018-07-03 23:18:26, kedd
 
  Százötven éve született (vitéz nagybányai) Horthy Miklós (Kenderes, 1868. június 18. -Estoril, Portugália, 1957. február 9.), a 20. századi magyar történelem meghatározó alakja.




Horthy Miklós kormányzó éppen százötven éve született - Fotó: Babucs Zoltán hadtörténész

gyűjteményéből Mind születése, mind halála időpontja jelképesnek értelmezhető. Egy esztendővel az osztrák-magyar kiegyezést követően jött a világra - és egy héttel a magyar-horvát kiegyezés előtt -, élete zömét a fél évszázados Monarchia időszaka töltötte ki, amihez később közel negyedszázados kormányzóság társult. Egy évtizednél hosszabbra nyúló időskori száműzetése a reményt keltő ötvenhatos forradalom leverése után néhány hónappal annak kudarca okán véglegesen megfáradva ért véget. Keresztyén lelkülettel elfogadva ugyan a sorsot, de bele nem nyugodva abba a sok igazságtalanságba, amit hazájára és személy szerint őreá mért.

Koszorú egy holokauszt-túlélőtől

orthy megítélése napjainkban is komoly vita tárgya, pályafutásának egyes szakaszait erősen túlzó vádak érték itthon és külföl­dön egyaránt.

A politikai helyzet kedvezett ellenkultusza kialakításának, ennek megfelelően minden érdemét elvitatták, és a Horthy-rendszert, az ,,első pillanattól kezdve fasiszta rendszert" a magyar történelem mélypontjaként mutatták be.

Fasisztoidnak, diktatórikusnak és népnyúzónak minősítették, felelőssé tették a zsidóság deportálásáért. A nyolcvankilences rendszerváltás után a magyarországi történetírás szakított a korábbi szemlélettel, aminek köszönhetően egy jóval objektívabb Horthy-kép kezdett kialakulni. A helyes megítélést azonban lényegesen megnehezítik a korábbi előítéletek, a politikai kulturálatlanság, a kormányzó által (is) képviselt értékek tagadási kényszere.

A rendszerváltást követően politikai szerepet is felvállaló Jeszenszky Géza történész véleménye szerint ,,megítélésekor ma is indulatok csapnak össze, és hiába születik akár a legalaposabb, minden elfogultságtól mentes életrajz, monográfia, nem fogja meggyőzni azokat, akiknek nagyon jó vagy nagyon rossz véleményük van".

Valóban bonyolult és nehéz feladat Horthy Miklóst méltatni. Erre nem vállalkozom, nem vagyok történész. Jelenkori európai, magyar, ráadásul az igazság iránt kiemelten érzékeny kisebbségi értelmiségiként azonban szükségesnek tartok hangsúlyozni néhány tényt, a magam módján megtenni néhány megállapítást, és pár kérdést feltenni. Arról a számos területen példát nyújtó, egykori és mai értékeket a maga korában felvállaló, a sors nyújtotta szerencse és balszerencse között vergődő személyiségről, akiről sok mindent és sokfélét el lehet mondani, de elfeledni nem szabad.

Meggyőződéses keresztyénként ő maga is tisztában volt azzal, hogy minden ember vétkezik és hibázik, miközben egyenruhásként a kitűzött harc következetes szolgálatába szegődött.

A TELJES CIKKET AZ ALÁBBI LINKEN OLVASHATJÁK:


Link
 
 
0 komment , kategória:  MAGYAR TÖRTÉNELEM  
Trianon és H.G.Wells
  2018-07-02 23:19:34, hétfő
 
  Kilencvennyolc év telt el a minket olyan emészthetetlenül szigorúan sújtó diktátum aláírása óta. Hová tart az ember, és hová Európa? Ma milyenek az esélyeink? Vajon bármi jobbá lett azóta?

Kötődünk a földhöz, amelyen élünk. Nevet adunk hegyeinek, völgyeinek, folyóinak. Közhely, hogy ha egy nép elfelejti nagy hegyei és vizei nevét, akkor az a nép megszűnt létezni, feloldódott valami másban. A pásztorkodó, vándorló népek ugyanolyan szeretettel beszélnek a fűtengerről, mint más népek az erdeikről. A sivatagi emberek, a tevéikkel és juhaikkal Boldog Arábiától Marokkóig vándorló beduinok, a birkáikkal hegyekben nomadizáló kurdok, a marháikat terelő afrikai maszájok éppúgy ragaszkodnak megszokott földjükhöz, mint mi.

Trianon nekünk, magyaroknak olyan traumát jelent, amit máig sem dolgoztunk fel. Elveszítettük országunk kétharmadát. Nem a gyarmatbirodalmunk hullott szét, nem meghódított tartományaink rázták le az igát, hanem az országunkat verték szét. ,,Hogy történhetett ez?" - kérdezzük azóta is. Pedig tudjuk a választ. ,,Georges Clemenceau francia miniszterelnök magyar menye a hibás!" Marhaság. A harcsabajszú ,,Tigris" állítólag jobban kijött a fiatal Michnay Idával, mint a saját fiával.

A valóság az, hogy nem törődtek velünk. A franciák legocsmányabb (felőlük nézve csak a leghasznosabbnak tűnő) terve valósult meg: szétverni a Monarchiát, mindenütt gyöngíteni a vetélytárs német erőket, és Franciaországnak hálás kisebb államok sorát létrehozni Közép-Európában.

A hálához ajándékok is kellettek. A mi földjeink, erdeink, városaink és falvaink, kastélyaink, templomaink, hegyeink és folyóink, vasútjaink és gyáraink volt az ajándék. Ráadásnak hárommillió magyar. Ennyi az egész. Ezt kéne egyszer, ilyen kiábrándító és közönyös egyszerűségében felfognunk.

Nincs világméretű, magyarellenes összeesküvés, Habsburg-ármány, szabadkőműves aknamunka, nincsenek gonosz ufók és marslakók. Érdekek vannak. Kőkeményen képviselt érdekek. (Vagy amit - akár nagyokat tévedve - annak hisznek. De az mindegy.) Félreértés ne essék, nem vagyok hülye, létezik a népek közti ellenszenv - és minket kevés szomszédunk imád és imádott -, van diplomácia és titkos diplomácia, meg mohóság és bosszúszomj is, de mindez csak színezék: a lényeg az érdek és az erő.

Mi általában a régi Magyarország egészét siratjuk ugyan, de amitől megnyugodni nem tudunk, az igazából a magyarok lakta területek elrablása. Némi habozás után írtam le a rablás szót, mert vannak témák, helyzetek, amikor nem szeretek használni bizonyos kifejezéseket - ,,véres", ,,kegyetlen", ,,alattomos", ,,embertelen" -, mert ha nyakló nélkül használjuk őket, akkor vagy elkopnak, kiürülnek (és érdektelenül fut át a szövegünkön az olvasó szeme), vagy állandósult szókapcsolattá lesznek (és nem az eszünkre, hanem az indulatainkra, érzelmeinkre hatnak).

Ismétlem, némi hezitálás után hagyom a rablás szót. Így egyszerűen. Nem gyöngítem a kifejezés tiszta jelentését jelzőkkel, mint mondjuk ,,pofátlan rablás", ,,mohó rablás", ,,galád, szörnyű vagy igazságtalan". Rablás. Az volt. Ilyen egyszerűen. De hát ilyen az ember: rabol.

És ilyen a történelem: kis és nagy rablások sorozata. Lehangoló, de igaz. Ha csak innen nézem. Mert akad azért más is. Mesék és legendák, teremtés, hit, művészet, kultúra. Ez is igaz. De a rideg tény az, hogy nagyon sok olyan falut és várost raboltak el tőlünk, melyek elcsatolásuk pillanatában tökéletesen magyar városok voltak. És minden harmadik magyar ember a maradék Magyarország határán kívülre került.

Töröm a fejem, és azon töröm, hogy miért ezen töröm.

Nincs nekem dolgom?

És ha most épp ez a dolgom? Rágódni politikán, érdekeken.

A történelmen, ami ugye örök mozgás. Persze minden az. A hegyek is mozognak. Sőt vándorolnak. És ha képzeletben fölébük emelkedünk, akkor mit látunk? Foszladozó nagy párákat, felhőörvényeket, óceánokat. Európa szakadozott csipketerítőjét. Innen nem látszanak a határok, csak a zöld és sárga síkok, hegyek, folyók, nagy vizek. Nem látszanak a falvak, városok sem. De tudjuk, hogy ott lent emberek vannak.

H. G. Wells úgy száz éve azt írta, hogy aki a XVI. század elején alaposan szemügyre vette a világot, csakis arra a következtetésre juthatott, hogy annak néhány nemzedék múltán muzulmánná kell válnia. Igaza van, tényleg hihetőnek látszott.

A török hatalom már a Mátyás-kortárs II. Mehmed idején is óriási erejű és kiterjedésű volt. A birodalom határai a Dunától az Eufráteszig nyúltak. Benne Bosznia, Szerbia, Havasalföld, Bulgária, Albánia, Görögország, az egykori Konstantinápoly, Anatólia, a Krími Kánság. Területe majdnem egymillió négyzetkilométer. Már akkor is könnyedén képes volt kiállítani százezer reguláris katonát, szpáhit és janicsárt s emellett sok tízezer főnyi irreguláris alakulatot.

És csak aztán jött Mehmed unokája, Kegyetlen Szelim, aki 1514-ben Perzsia, Örményország, Azerbajdzsán ellen fordult, s két-három éven belül övé volt Mezopotámia, Szíria, Palesztina, a mameluk Egyiptom. Európa, szerencsére, nem érdekelte. Halála előtt az aleppói nagymecsetben a két szent város, Mekka és Medina védnökévé és urává lett. A birodalom olyan erős volt, mint még soha.

És még mindig csak eztán, 1520-ban lépett a színre a fia, Szulejmán. A Nagy. Aki apja halálakor huszonhat éves volt. Tehetséges, erőszakos. Uralkodása alatt az Oszmán Birodalom az akkor ismert világ legnagyobb és legerősebb hatalmává lett. Innen kezdve már a kisiskolásaink is tudják a folytatást. Mohács, Buda, Szigetvár, Eger, csatatéren elesettek, falvukban felkoncoltak, rabszolgaságba hurcoltak tíz- és százezrei, évről évre, sok-sok emberöltőn át...

Hogy évtizedek óta június első napjaiban miért jut mindig eszembe az angol író, aki száz évvel ezelőtt egy vaskos világtörténelmi összefoglalóval is előrukkolt? A magyarázat gyerekes, a kölyökkoromba nyúlik vissza. Amikor átrágtam magam A világtörténet alapvonalain, az író egyetlen állítása lepett meg: az, hogy aki az 1500-as évek elején a földabroszokat vizslatta, csakis arra a következtetésre juthatott, hogy Európának muzulmánná kell válnia.

Wells akkortájt írta művét, amikor a trianoni magyar békeszerződést is szövegezték, és valahonnan azt is tudtam, hogy a világ leghatalmasabb birodalmának magja, VIII. Henrik Angliája ugyanakkora és ugyanolyan gazdag - sőt talán valamivel kisebb lélekszámú és csöppet szegényebb - volt, mint a Mohács előtti Magyarország.



Forrás: Link
 
 
0 komment , kategória:  MAGYAR TÖRTÉNELEM  
Magyarnak születtél, ezt soha ne feledd!
  2018-07-02 22:10:26, hétfő
 
  "Magyarnak születtél, ezt soha ne feledd!"

Amit, valahogy elfelejtettek tanítani...






Mily furcsa, hogy míg a 933-as merseburgi ütközetet vagy a 955-ben való augsburgi csatát - melyeket csalfa módon a magyarság legnagyobb vereségének mondanak - még kicsiny gyermekkorunkban üstökünkbe verik, addig megfeledkeznek egyetlen szót is ejteni, mondjuk a 954-es győztes "kalandozásunkról".

,,Kalandozás"

A szó, amely őseink hadjárataira ismeretlen fogalom volt egészen a XIX- századig. A katonai és politikai szövetségeink megcsúfolása ez a szó, amely magyar ember szájába nem való. Mindazonáltal az alábbi írásból az is ki fog derülni, hogy az előre megszervezett, stratégiai és hadi vállalkozásaink még ezeken a jeles szempontokon is túlmutatnak...

Munkámhoz Padányi Viktor (1906-1963) történészeti munkáját hívjuk segítségül, melynek forrásanyaga mind magyar, mind külhoni hivatkozások és adatok sokaságát használja fel kiváló dolgozatához:

A magyar hadak 954 tavaszán indultak meg az őket támogató bolgár és besenyő harcosokkal. Főseregükhöz csatlakozott Boleszláv cseh herceg, uszkve négyezer harcosával. A kontingens lélekszáma 35 ezer főre rúgott, hozzávetőlegesen annyira, amely létszámmal atyáik vették fel a harcot egykoron Pozsony mellett, majd ötven esztendővel előbb.

A félelmetes sereget Bulcsú horka és Lehel törzsfő vezette (mindketten keresztények), céljuk Arnulf bajor herceg (Bulcsú horka nővérének férje), Vörös Konrád és Ludolf sváb herceg megsegítése a központi uralomra törő ,,Nagy" Ottó német király (későbbi német-római császár) és hűbéresei ellen.

A magyarok serege elébb a szövetséges bajor és sváb tartományokon vonultak keresztül-általuk támogatva- majd a Rajna vonaláig a frankok három-Ottóval szövetséges- grófságát dúlja fel. A folyón átkelvén, Lotharingiában Brúnó hadát semmisítik meg és adják vissza Vörös Konrádnak jogos jussát; Lotharingiát.

Ezt követően Köln és Maastricht területeinek elfoglalása után Brabantba (mai Belgium), Lobbesben mutatják meg a magyarok a fajtájuk vitézségét, hogy a későbbiekben Cambray városát ostromolhassák. Az égi Hadúr, - kit az újhitűek Istennek mondanak - 945. évében, a szelek havának hatodik napján Bulcsú horka félelmetes hadai a frankföldi Cambray város alá érkeztek. Innen Észak-Franciaországba, Burgundiába térnek, amelyet árulásukért méltóképpen megbüntetnek. A Riviérán át Itália földjére mennek a bátrak és napokon belül Friult, Veronát, Aquielát hódoltatták meg a magyar fegyverek előtt.

"A magyarok egymást nem hagyták el, hanem mindenképpen rajta voltak, hogy a veszedelemben maradt résznek segítségére legyenek. Mint sebzett oroszlánok, úgy rohantak a fegyverek közé, s legyőzni is csak nagy veszteségek árán lehetett őket. Magyarjaink készek voltak inkább meghalni a csatában, mint diadalt elveszíteni." (Anonymus)

Miután politikai és hadi céljaikat elérték a szövetségesek, úgy hét hónap után, ötezer kilométert maguk mögött hagyva - öt folyót átlépve; Enns, Rajna, Rhone, kétszer a Pó- tértek haza Hunniába a dicső magyarok...

A hadjárat, melyet ,,kalandozásnak", ,,rablásnak" mondanak a maiak, a valóságban a két sógor; Bulcsú horka és Arnulf herceg szövetsége és akarata volt, amellett, hogy koruknak legnagyobb haditettét vitték végre.

Szóval akkor Bulcsú vezér keresztény volt, és az egyik legerősebb keresztény király sógora?

Igen, de még húsz esztendőt hozzátéve az időhöz:

,,Magyarországon a lakosság nagyobbik része keresztény"-írta papírra 974-ben Piligrim püspök. Pedig a vastag lexikonok másról beszélnek: ,,974-ben a magyarok még pogányok, akiket majd a későbbi Szent István király térít meg Rómának..."

Ugye, mennyi és mennyi kérdés maradt még bennünk?

Bízzunk abban, hogy rövidesen eljön az idő, amikor a teljes igazság kiderül!
Mert az igazságot és az időt nem lehet megállítani.

Így legyen!

Zetényi Csukás Ferenc



Forrás: Link
 
 
0 komment , kategória:  MAGYAR TÖRTÉNELEM  
A parasztpolgárság kiirtása volt a cél – a kuláküldözé
  2018-06-29 23:39:54, péntek
 
  A parasztpolgárság kiirtása volt a cél - a kuláküldözés áldozataira emlékezünk





2012. március 26-a óta a kuláküldözés emléknapja június 29., Péter-Pál napja, amely a hagyomány szerint a betakarítás kezdete, a parasztság ünnepe volt. Az Országgyűlési határozat elítélte a kommunista diktatúra idején a magyar középparasztsággal szemben tanúsított kegyetlen üldöztetést és megkülönböztetést. Volt, aki nem bírta elviselni a zaklatásokat, és öngyilkosságot követett el, másokat otthonukban vertek agyon vagy a börtönben elszenvedett testi bántalmazások következtében vesztették életüket.

Az Országgyűlés javasolta, hogy a kuláküldözés történetéről, körülményeiről méltó módon, rendszeresen emlékezzenek meg, hogy a fiatal nemzedékek megismerhessék a magyar középparaszti réteg szenvedését.

A parasztpolgárság kiirtása volt a cél

A sztálinista Rákosi-rezsim kíméletlen harcot indított a magyar agrártársadalom ellen, minden eszközzel arra törekedtek, hogy lerombolják a hagyományos paraszti életformát. A támadások célkeresztjébe - a szovjet mintának megfelelően - a kuláknak bélyegzett nagygazdák kerültek, akiket a felvilágosultan gondolkodó politikusok már a két világháború között parasztpolgárnak neveztek. A kulák orosz eredetű szó, jelentése ököl, illetve gazdag paraszt.

Ellenségképet kreáltak a kommunisták

Rákosi Mátyás, az állampárt, a Magyar Dolgozók Pártjának főtitkára 1948. augusztus 20-án kecskeméti beszédében hirdette meg a ,,kuláküldözést" mint a szocializmus építésének, a mezőgazdaság kollektivizálásának fontos eszközét. A kulákokat a kapitalista rendszer utolsó maradványainak, a mezőgazdaság szocialista átszervezése fő akadályozóinak minősítették, a ,,dolgozó nép" ellenségének kiáltották ki.

Országosan mintegy 71 ezer kulákcsaládot tartottak nyilván, kuláknak az minősült, akinek 25 hold vagy annál több szántója, öt hold vagy annál több szőlője volt, ide sorolták továbbá a cséplőgép-tulajdonosokat és a malmot üzemeltetőket. A gyakorlatban a helyi pártvezetőség döntött arról, ki kerüljön fel a kuláklistára.

Nem válogattak a módszerekben

Megindult a módosabb parasztok módszeres üldözése, a kulákokat különösen sújtotta a beszolgáltatás, a valószerűtlenül magas adó feletti teher, amely teljesen ellehetetlenítette őket. Sok kulákká minősített embert a lakásából melléképületbe költöztettek ki, a házába pedig helyi pártfunkcionáriusok telepedtek be.

Volt, aki nem bírta elviselni a zaklatásokat, és öngyilkosságot követett el, másokat otthonukban vertek agyon vagy a börtönben elszenvedett testi bántalmazások következtében vesztették életüket. Nem csoda, hogy a gazdák tömegesen ajánlották fel ,,önként" földjüket az államnak.

Több generációra szólt a megbélyegzés

A kulákokat megbélyegezték, igazolványukban ott virított a nagy K betű, amely iskolás gyermekeik neve mellett is szerepelt az osztálynaplóban. Gyerekeiket középiskolába nem vagy csak lakóhelyüktől távoli intézménybe vették fel, felsőoktatási intézménybe pedig még a legjobbak sem kerülhettek. Nagykorúságuk elérése után ezért sokan költöztek a városokba, mert ha munkásként dolgoztak, néhány év múlva már bejutottak az egyetemre, főiskolára.

Sztálin halála után is tovább élt a kulák elleni gyűlöletszítás

Az 1953 júniusában, Sztálin halála után megalakult Nagy Imre-kormány számos korrekciós intézkedést hozott, a kulákok számára az amnesztiarendelet és a kuláklista eltörlése bizonyult a legfontosabbnak. A ,,kulákkérdés" azonban nem került le a napirendről, a pártvezetés Rákosi vezette sztálinista szárnya mindent megtett azért, hogy a kulákokkal szembeni gyűlöletet tovább szítsa. A kulákokat tették felelőssé a kényszerrel létrehozott termelőszövetkezetek felbomlásáért, de azért is, ha a téeszek gyenge eredményt értek el.

Megkésve ismerték fel a magyar parasztság tudásának szükségét

Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után a Kádár-rendszer már inkább a kiegyezésre törekedett a parasztsággal. 1959 tavaszán törvényerejű rendelet szabályozta a mezőgazdasági termelőszövetkezetek, csoportok alakításának feltételeit és működési módját, lehetővé téve nemcsak a volt ,,kizsákmányolók" belépését, hanem azt is, hogy két év után a vezetőségbe is bekerülhessenek. Ezzel a kádári rendszer elismerte, hogy szükség van e réteg szaktudására, szorgalmára, és lehetőséget adott arra, hogy a korábban kuláknak bélyegzettek a helyi társadalomban visszaszerezzék elvesztett helyüket.

Az első emléknapon, 2012. június 29-én Kecskemét főterén emlékművet állítottak a kuláküldözést elszenvedett embereknek, 2014. június 22-én pedig emléktáblát avattak az üldözött, megalázott és kifosztott hazai kulákoknak Csömörön, a kommunizmus áldozatainak tiszteletére létrehozott emlékhelyen.


Forrás: Link
 
 
0 komment , kategória:  MAGYAR TÖRTÉNELEM  
A hunok táborában, ahol nem jár végrehajtó és állami
  2018-06-29 23:36:54, péntek
 
  A hunok táborában, ahol nem jár végrehajtó és állami tisztségviselő, de állandó vendég a szabadság





Catalaunum előtt és után, egy regény tükrében. A tisztelt olvasók, és a szerkesztőség visszajelzései egy kis elmélkedésre késztettek. Az izgalmas téma mellett, az érdeklődés sokkal nagyobb volt, mint azt vártuk. Attila, a hunok, és Róma térdre kényszerítése valóban érdekes kérdéskör. Az előző íráshoz kapcsolódóan Gárdonyi Géza láthatatlan ember c. regényét felhasználva próbálom meg az olvasókat bevezetni a hunok, és az író gondolatvilágába.

A hunok táborában

,,Az embernek csak az arca ismerhető, de az arca nem ő. Ő az arca mögött van. Láthatatlan."

A láthatatlan embert 1901 nyarán kezdte folytatásokban közölni a Budapesti Hírlap. Ekkor már kifogyóban volt a könyvesboltokban Az én falum két kötetre duzzadt elbeszélés-gyűjteményének harmadik kiadása, Gárdonyi írói nevét magasra emelte legjobb történelmi regénye, az Egri csillagok.

Gárdonyi sokat foglalkozott a magyar történelemmel. E témák felé fordulásának az okát a millenáris megnyitására visszaemlékezve így mondja el: ,,Elkezdődött az ünnep. Az ötvenkettedik magyar király megjelent a pompás emelvényen, s alant a zenekarok rázendítették a Gotterhaltét. Elég volt. E nap elhatározása termelte a rákövetkező években az Egri Csillagok, a láthatatlan ember, A kék szemű Dávidkáné regényeimet és más apró magyarvérű munkáimat. ,,

Gárdonyi történelmi kutatásokba kezd, s a forrásmunkák tanulmányozása közben rájön, hogy a korabeli történelemkönyvek meghamisítják a magyar múltat. Először a török korban búvárkodik, majd a nagy festőfejedelem, Munkácsy gyászpompás temetése Attila felé fordítja figyelmét. A források közül különösen megragadja a fantáziáját Attila kortársának és személyes ismerőjének, Priszkosz rétornak az írása. Hozzálát az anyaggyűjtéshez, régészeti néprajzi tanulmányokat olvasgat, szálkás betűivel kartonlapra írja a meghódolt népek neveit, öltözetüket és harcmodorukat, s a legfontosabb alakokat lerajzolja színes krétával, hogy a mese szövése közben össze ne tévessze őket. Meglátogatja a catalaunumi csatamezőt, képzeletében visszapörgeti a nagy összecsapást, látja a harcolókat a holtakat a holdfénynél, s meggyőződéssé érlelődik benne, hogy Jordanes tévedett, s a csatát nem a hunok vesztették el. Elgondolásait papírra is veti, s a Budapesti Hírlapban megjelenteti a hunok győzelmét bizonygató cikkét. Arra számított, hogy tudományos vita kerekedik belőle, amelynek eredményeit felhasználhatja regénye írásánál. De Gárdonyi cikkét hozzájárulásnak tekintették a millennium magyarkodó hangulatához, s nem akadt vitapartnere. Pedig Gárdonyinak nem holmi magyarkodás miatt volt olyannyira szüksége a hunok győzelmére.

Gárdonyi a hunok győzelmét bizonygatja a fejlett kereskedelemmel és kézműiparral rendelkező, műveltebb Kelet-Római Birodalom, valamint a hatalmas hadászati erőt képviselő Nyugat-Római Birodalom felett. Szívvel-lélekkel a hunok mellett foglal állást. Igaz, ő még hisz a csodaszarvas legendában, a hun-magyar rokonságban, s nem fogadja el a történészektől, hogy a magyarok elődei éppúgy a meghódítottak közé tartoztak, mint a török vagy bolgár törzsek. Még vitatkozik, s nem akarja elismerni, hogy a hunokkal való rokonságunk nem több az uralkodó és a meghódolt népek természetes keveredéséből származó rokonságnál, de a regény olvasása közben mégis érezzük: nem ez az igazi oka, hogy a hunok pártjára áll. Gárdonyi emberi romlatlanságukat, becsületességüket dicséri, ezt vési az olvasó emlékezetébe. A hunoknál nincs például adó, ott nem zsákmányolják ki az embereket, nem száll a hatalom apáról fiúra, hanem mindenkinek magának kell bizonyítania a rátermettségét.

Erre a legjobb példát a regény egyik szereplője a Szabad Görög adja meg. ,, - Hát én hun vagyok - feleli az ember, a bajusza két ágát megtapintva. - De az is igaz, hogy görögül születtem. A nevem most Szabad Görög, mivelhogy Görögnek neveztek rabszolgakoromban. És könnyedén sóhajtott:

-Bizony atyámfia, görbe az útja némelyik életnek. Sose tudhatjuk, hová jutunk vénségünkre.

S elmondta, hogy olajkereskedő volt Isztriában. De a hunok oda is betörtek és a vagyonát elrabolták. Őt magát láncra verték. A fővezérnek lett a rabja, mert a gazdag embereket a főurak maguknak tartják meg.

-Hát bizony - sóhajtott Priszkosz -, a civilizáció van idehurcolva és láncra kötve. A civilizáció szolgája itten a barbárságnak!

A görög-hun vállat vont:

-Hát... ha nem váltott ki a rokonságom, kiváltott maga a jó Isten. A gazdám magával vitt a kazár háborúba. Vitézül küzdöttem mellette: nagy zsákmány lett a jutalmam. Azzal a zsákmánnyal váltottam ki magamat. Azután hun nőt vettem feleségül. Gyerekeim is vannak. Látnád micsoda életrevaló gyerekek! Aztán hát a fővezérrel egy asztalnál ülök. Azelőtt úgy szólított, hogy Te barom! - most meg azt mondja: Pajtás! Jó barátom. Bizony azt mondom: Hála Istennek, hogy olyan szerencsétlenül jártam Isztriában.

Priszkosz a fejét rázta.

-Ha már egyszer szabad ember lettél, szabad lett volna hazatérned is.

-Akármikor.

-Miért maradtál akkor a barbárok között?

-Barbárok? Hm. Csak ti mondjátok őket barbároknak. Különb nép ez valamennyinél. Mert amikor háború nincsen, itt mindenki zavartalanul élhet a házában, vagyonában. Azt cselekszem, amit akarok. Adót nem fizetek. Hozzám nem tolakodik be semmiféle állami tisztviselő, se törvényszolga, se végrehajtó.

-Örökösen háborúskodtok.

-Akkor is, nálunk nem rongy az ember élete, mint a rómaiaknál. A ti birodalmatokban mindig folyik a vér. Ha nem hadak ellen küzdötök, a rablókkal bajoskodtok. S ha a rablók se bolygatnak, bolygatnak a hivatalos rablók: a végrehajtók, meg az állami tisztviselők. A római birodalomban a hatalmasnak és a gazdagnak mindent szabad. Az igazságot pénzért szolgáltatják s a végletekig nyúló perekben az ügyvéd meg a bíró kizsarolja a feleket.

Priszkosz védte a rómaiakat, amire a hun csak bólogatott-legyintett:

-Legyen a te szavad igaz. De azért az is igaz, hogy ahol a fejedelem isten, ott a nép sorsa pokoli." Ugye milyen igaz ez ma is? Mennyire is ráismer a mai ember a nyomorúságos sorsára: végrehajtók, semmirekellő törvények, tolakodó állami tisztségviselők, s a rabság...

Mára történelmünk rehabilitációja elkerülhetetlenné vált. A tudomány alapja a kérlelhetetlen igazságkeresés kell hogy legyen. A tudomány nem lehet a politika prostituáltja. A történelmi tényeket mindenképpen tiszteletben kell tartani, akkor is, ha nem szolgálják az aktuális politikai érdekeket. A meghamisított történelemből nem lehet tanulni, megérteni a jelent, tervezni a jövőt. Alkalmatlan a “historia est magistra vitae" elv megvalósítására. És akkor a legfontosabbról, a közös történelem ország - és nemzetmegtartó jelentőségéről - a sikerekből merített erőről és a kudarcokból származó tapasztalatokról - még nem is beszéltünk.

Gárdonyi ezeket a tendenciákat látta meg már bő száz évvel ezelőtt. E szabad életet szerető ember azonban - Zéta főhőséhez hasonlóan - önkéntes rabságot vállalt és bezárkózott dolgozószobájába az egri várhegyen. Azt hitte az íráshoz csak nyugalom kell. De tévedett, mert a harc - a múlt eltörlése - kint már javában dúlt, és dúl ma is. Az író tolla alatt igazi hús-vér embereket ismerhetünk meg a regényeiben. Gárdonyi történelmet írt, egy régen letűnt dicsőséges kort elevenít meg, tiszta erkölcsű embereket ábrázol, ezért a láthatatlan embert a legnagyobb regényei között illik számon tartanunk.

Videó- Vágtázó Halottkémek (VHK) - Hunok Csatája Link

Forrás:
Tóth László: Gárdonyi Géza láthatatlan ember utószó. Móra Ferenc Könyvkiadó Budapest 1966.
Gárdonyi Géza: a szerző hagyatékában talált jegyzetek.
Julianus barátai.blog/ a magyar történelem meghamisítása

(Nyitray György - Puskaporos szaru - Szent Korona Rádió)


Forrás: Link
 
 
0 komment , kategória:  MAGYAR TÖRTÉNELEM  
A harangok csak értünk szólnak
  2018-06-29 23:27:39, péntek
 
 



1456. június 29. - III. Callixtus pápa elrendeli a déli harangszót

1456. június 29-én rendelte el III. Callixtus pápa, hogy a katolikus templomokban minden nap kondítsák meg a harangokat, és imádkozzanak a török támadásra készülő magyarok győzelme érdekében. A pápai bulla a köztudatban úgy maradt meg, mint a ,,déli harangszóra" való felhívás, ez azonban nem felel meg teljesen a valóságnak.

Már csak egy kérdést kell megválaszolnunk: hogyan alakult ki a déli harangozás szokása, ha Callixtus azt a délutáni órákra rendelte el? Mindenekelőtt le kell szögeznünk, hogy annak születése semmiképpen sem a nándorfehérvári eseményekhez köthető: a konstanzi zsinat határozata szerint ugyanis péntek délben - Jézus szenvedésének emlékére - már több évtized óta rendszeresen megszólaltak a harangok. A két szokást az 1500-as szentév alkalmával kiadott pápai bulla kapcsolta össze, miután VI. Sándor - a növekvő török veszély okán - megerősítette elődje 1456-os rendelkezését, és minden napra elrendelte a déli harangozást. Ez a szokás azután szinte mindenhol elterjedt; 1500 óta a húsvéti nagyhét utolsó napjainak kivételével - mivel ekkor ,,Rómába mennek" - a harangok minden délben a magyar történelem egyik legjelentősebb győzelmére emlékeztetik a keresztény világot.

Egy kis történelem

III. Callixtus személyében 1455-ben olyan egyházfő nyerte el a tiarát, aki középkori elődeihez hasonló kitartással hirdette a keresztes háború eszméit - ő azonban már nem a Szentföld felszabadítására, hanem a keresztény Európa védelmére szólította fel híveit. Ebben az időben úgy tűnt, az Oszmán Birodalom terjeszkedésének már semmi sem szabhat gátat, 1453-ban ugyanis II. Mehmed szultán (ur. 1451-1481) kezére került a ,,keleti Róma", vagyis Konstantinápoly, az ortodox kereszténység központja, a középkor legnépesebb városa. Ezzel a győzelemmel a törökök hatalmas energiát szabadíthattak fel, amit Európa és elsősorban Magyarország meghódítására akartak fordítani: II. Mehmed Bizánc megszerzése után nyíltan Nándorfehérvár és Buda elfoglalását tűzte ki céljául.

Bár Hunyadi János erdélyi vajda az oszmánok elleni védekezés során sikeres hadvezérnek bizonyult, az 1444-es várnai, 1448-as rigómezei ütközet megmutatta, hogy ez az egyetlen ország képtelen lesz ellenállni a török támadásnak, ráadásul a magyar trónon ülő V. László (ur. 1453-1457) - elődeivel ellentétben - csak a magyar koronát birtokolta. Az oszmán előkészületek már két évvel a hadjárat előtt megkezdődtek, ezért a Rómába küldött királyi követek már 1454-ben közölték V. Miklós pápával, hogy Magyarország ebben a helyzetben kénytelen lesz békét kötni a törökkel.

Mivel az új pápa, Callixtus attól tartott, hogy a béke az oszmán csapatok Itáliába kalauzolását jelentené, kitartó szervezésbe kezdett, és a német, francia, angol és itáliai udvarokban próbált segítséget szerezni, de hiába: mióta 1396-ban Nikápolynál a keresztes lovagsereg döntő vereséget szenvedett, egy hasonló vállalkozás nem élvezett túl nagy népszerűséget. III. Callixtus végül jobb híján, isteni csodában bízva rendelte el 1456. június 29-én, hogy a hívek imádkozzanak a kereszténység megmeneküléséért, és kondítsák meg a harangokat.

A callixtusi bullával kapcsolatban máig számos tévhit él a köztudatban: a legismertebb, hogy a pápa a Nándorfehérvárnál kivívott magyar győzelem emlékére rendelte el a harangok megszólalását. Ezt a hiedelmet azonban az események kronológiája is cáfolja: II. Mehmed hadai ugyanis csak három nappal a pápa felhívása után, július 2-án kezdte meg Nándorfehérvár ostromát. A másik tévhit - melyet még többen tartanak valódinak - az, hogy III. Callixtus 1456-ban a déli harangszó megtartását rendelte el. Ennek maga a pápai bulla mond ellent, mely úgy fogalmaz: délután 3 és 6 óra között félóránként kondítsák meg - háromszor - a templomok harangjait, és közben - ugyancsak háromszor - imádkozzák el a hívek az Úrangyala nevű imádságfüzért.

Callixtus nem tudhatta, de a sorsdöntő ütközet három nappal később már meg is kezdődött, melynek végén Hunyadi János, Szilágyi Mihály, és Kapisztrán János ferences szerzetes vezetésével július 22-én a védők győzedelmeskedtek. Ez idő alatt a bullát még Itália földjén sem hirdették ki, tehát az Európa nagy részére a győzelem hírével egy időben, vagy azután érkezett meg. Ennek tulajdonítható, hogy a harangszót sokan mindmáig a nándorfehérvári diadal jelének tartják. Később egyébként maga III. Callixtus is korrigálta rendeletét, és a kiszabott imádságokat már nem könyörgésként, hanem hálaadásként mondatta el a katolikus egyház híveivel. A pápai udvarba augusztus 6-án jutott el Hunyadiék győzelmének híre, ezért a pápa hálából beiktatta az Úr színeváltozásának napját a katolikus egyház hivatalos ünnepnapjai közé.



Forrás: Link
 
 
0 komment , kategória:  MAGYAR TÖRTÉNELEM  
     1/112 oldal   Bejegyzések száma: 1116 
2018.06 2018. Július 2018.08
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 83 db bejegyzés
e év: 898 db bejegyzés
Összes: 23839 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 2746
  • e Hét: 31247
  • e Hónap: 107420
  • e Év: 1392375
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.