Regisztráció  Belépés
taltos1.blog.xfree.hu
Bármit tesznek ellenem, az a javamra fordul! Tatiosz: Ne kívánd mások balsorsát, mert a sors közös, és a jövő előre nem látható. Ossian: A ritka tisztes... Gábor Gabriella Táltos
1940.08.08
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/30 oldal   Bejegyzések száma: 292 
Megérzés nélkül
  2017-11-23 23:49:10, csütörtök
 
  Kassai Csilla: Megérzés nélkül

Az Élet olyan , mint egy nagy Folyó :
Csak árad , árad és hömpölyög.
A Lelkemben feléled a szó
És mélyről ébredő álmokat szövök.


Megérzés nélkül ...

Mikor fellázad bennem az Ég,
Akkor mellettem állnak az Angyalok,
Riadtan néznek szerteszét,
Mert a Mindenséget hallgatva hallgatok.
Hallgatok, mert a Szó, bár nekem szól,
Még sem maradhat csak az enyém!
Hallgatok, mert a könnyem kicsordul
Az Érzések Égi fellegén.
De a Lélek ébred! És szólni akar!
Mikor nem várjuk, leginkább akkor siet,
A Lélek a Halálba, a Halál a Lélekbe mar,
Örök fejlődésre késztetve az Életet.
A Lélek tudja, hogy mi következik!
Bár a balga Ember csak magára néz,
Nem érdekli, valóban hol van Ő és Ki lehet?
És miért van megannyi szenvedés?
Azt hiszi, a Világ magától létezik,
S ami van, arról Ő nem tehet!
Csak az Ész számít a Földön és nem a Szív,
S ezért vannak a "gyarló" Emberek!
De mikor kopogtat benne Valaki,
Aki szüntelen kedvesen szólogat,
A szívében megdobban valami,
S el kezdi hallani a hangokat!
Először úgy érzi, játék csupán,
S többnyire nem veszi komolyan,
Ám mikor magával ragadja az ár,
Hagyja magát sodorni boldogan!
És már érzi, hogy hallgatni kell
És figyelni a belső Életet,
Mert odakinn csak az létezik,
Mit belülről építenek az Emberek.
Megérzés nélkül élni bűntudat,
Mert mikor magára ismer majd a földi Én,
Nem talál mentségére szavakat,
S gyötrődik addigi Életén!
Lehet, hogy jó, de lehet, már késő.
Ébrednek az Életért sóvárgó halott szavak,
Elmeditál! Milyen földi Én is most ő?
Mert a Lélekre minden visszahat!
Egyszer mindannyian felébredünk!
Megértjük, késő sosem lehet,
Mert legfeljebb majd jobban éljük
Az életünk,
Mint a csak kívül létező Emberek!
Az Élet halni, a Halál élni akar!
A Körforgás örökkön át örök,
S ahogy az Ember Teste és Lelke között
Dúl a harc,
Úgy mindig az Ég győz a Föld fölött!
(Forrás: Ahogy érzed)



 
 
0 komment , kategória:  Írások  
Az Ablak (2. rész)
  2017-10-27 23:03:50, péntek
 
  Az Ablak (2. rész)

Kettejük titka lett a vásár, és a nő immár minden vasárnap reggel korán felkelt, hogy ott ülhessen a fotelben és az Ablakával várhassa a soron következő bohóc-trükköket, hegedűszólamokat, hallgathassák a nevetést. A nő rájött, hogy ha kinyitja az erkélyt, akkor minden behallatszik, sőt egyszer odáig merészkedett, hogy kilépett az erkélyre, és meglepetésére ott állt az éppen aktuális táj felett...

Az Ablak elkeseredett, mert azt várta, hogy innentől a nő odakintről figyeli a Temzét, a Louvre-t, a London Eyet, Bécs esti fényeit, Washingtont, a Japán nagyvárosok nyüzsgését vagy bármit, amit hajlandó megmutatni neki. Meglepetésére és megdöbbenésére a nőnek esze ágában sem volt elhagynia kedvenc helyét, továbbra is mindent együtt élveztek az ablak üvegtáblái mögül. Volt, hogy beszélgettek, illetve az Ablak esetében írtak, volt, hogy csak csendesen szemlélték a legfurcsább helyeket, hiszen akadtak még titkok, amik eddig rejtve maradtak még az Ablak előtt is. Így történt, hogy még a holdfényes sivatagra, de az Atlanti-óceán közepére (sőt: mélyére) is nyílhatott, ahol egyébként nem volt keresnivalója ablaknak. Igen, közös csoda volt minden, amit átéltek. Az Ablak másnak csupán a lakásból látható átlagos tájat mutatta, igaz, a nő sosem kérte, hogy ossza meg titkát szeretteivel. Egyszer az Ablak rákérdezett:
- Miért nem kérted soha, hogy mutassam meg a vendégeidnek a végtelent?
A mosoly, amit kapott származhatott volna egy ötéves gyermektől is, de a smaragdszín szemekben keserű bölcsesség pihent, amikor a nő így szólt:
- Te vagy az én álomvilágom, ahol nem vagyok bezárva. Egy csoda, amit nem szeretnék elveszíteni. A titkom, amit nem szeretnék megosztani másokkal. Tudod, a fantázia és a csoda távoli mentsvár azoknak, akik félnek a valóságtól.
- Félsz a valóságtól? - rajzolódott ki az Ablak üvegén.
- Rettenetesen. - suttogta a fiatal nő, majd elment, és az ablak csak annyit látott, hogy leül kint és felhív valakit telefonon. Úgy húsz perc beszélgetés után a nő letette a telefont és visszaindult a lakásába. Könnyű kabátját a fotelra dobva elfeküdt a kanapén, és csak a szeme sarkából pillantott az Ablakra. Mintha esett volna az eső a másik oldalon és egyetlen szó volt elolvasható az üvegen: Sajnálom...
- Tudom. - mondta a fiatal és elszundított a doboló eső hangját hallgatva.

Ez a beszélgetés másnapra feledésbe is merült, hiszen mindketten várták a vasárnapot. Ezúttal még a szokásosnál is nagyobb volt a nyüzsgés a vásárban. A nő is és az Ablak is ámulva nézte a hatalmas ugráló várat, amit a terület szélén állítottak fel. A gyerekek nevetve mentek a bohóchoz, aki miután a szülők fizettek, felengedte őket a várba. A két kukucskáló jókedvűen szemlélte a virgonc rosszcsontokat, mígnem egy kislányra esett a pillantásuk. Szőke copfos, tündéri kisugárzású apróság volt, aki vágyakozva nézte a várat és a bohócot, ám kosztümös édesanyja türelmetlenül rángatta odébb, míg valakivel telefonon veszekedett. A kislány immár figyelmük középpontjába került, ugyanis elszökött édesanyjától (akinek ez fel sem tűnt), és a tömegen keresztülcikázva megállt a bohóc mellett. Nem törődtek vele... nem figyelt rá senki, még a bohóc sem vette észre az apróságot, végül egy magas fiú lépett a bohóchoz és pénzt nyomott a kezébe, majd a kislányhoz fordult, aki meglepetten nézett rá, és súgott neki valamit. A fiatal nő mosolyogva vette tudomásul, hogy a kislány hatalmas ölelést adott az ismeretlennek, ugrált a várban, majd türelmesen megvárta, amíg a fiú visszavezeti anyjához és búcsúzóul valamit mond neki, mire a kislány szája fülig szalad. Ekkorra az Ablak észrevette, hogy a leselkedő-társa figyelmét a magas fiú köti le, így követni kezdte az útját, mikor folytatta a vásárlást. A nő figyelmesebben is megfigyelhette a férfit, akit fiúnak hitt. Jobban szemügyre véve alig lehetett idősebb nála és jó ha két fejjel magasabb volt. Meleg barna szemei nevettek, tükrözték a szája körül játszó mosolyt, kusza, sötét haja homlokába lógott, nyakszirtjénél göndörödött. Halk sóhajtás hagyta el a nő száját, mire az Ablak üvegének sarkában feltűnt egy mosoly-jel. A fiatal felháborodott hangot hallatott, és így szólt:
- Ne vigyorogj! Egy ablak nem szokott vigyorogni.
- Te sem szoktál sóhajtozni idegenek után. - rajzolódott ki az ablakon, immár a normális panorámát mutatva a túloldalon.
- Khm... Csak azért sóhajtoztam, mert szeretném tudni, hogy mit mondott a kislánynak! - morgott a fiatal nő, miközben a teájába kortyolt.
- Én megmondhatom. Az kislány megkérdezte, hogy miért fizet helyette, erre a fiú...
- A férfi!
- A férfi azt válaszolta később, hogy: Láttam, mennyire szeretnéd kipróbálni. A szem az a kis ablak, amin a lelked néz ki.
A szoba csendjét ismét egy halk sóhaj törte meg, mire az Ablak ismét rajzolt egy gúnyos mosolyt a sarkába, de ezen a nő már csak kuncogott.

Aztán a nőhöz látogatók jöttek, a nappali megtelt, és ha nem is értették az új, mosolygósabb nőt, nem firtatták vidámságának okát. Régóta aggódtak érte... nem akart kimozdulni, belebetegedett a gondolatába is annak, hogy ki kelljen lépnie a lakásból a tömegbe. Persze nem tudhatták, hogy egy különleges Ablak házhoz hozza a tömeget számára.
Múltak a hetek és a nő egyre többet nevetett és merengett az Ablakban át látott dolgokon, csodákon. Kezdte úgy érezni, hogy húzza a szíve a kinti tájakra, már nem a szorongás ölelte át.

Egy évvel később egy vasárnapi délelőttön az Ablak a vásárt szemlélte eleinte szomorúan, majd egyre jobb kedvvel. Az utca zsúfolásig megtelt azokkal az emberekkel, akik ahogy mindig most is eljöttek a vasárnapi vásárra. Színes forgatag volt, olyan, amit jól esik nézni, és húz a szíved, hogy közéjük vegyülj. Volt, aki a bohócnak öltözött idős urat figyelte, amint éppen belezuhan a mögötte lévő pocsolyába csak azért, hogy utána nevethessen magán a nézőivel együtt, majd különböző figurákat hajtogathasson lufiból a gyerekeknek. Volt, aki fekete ruhában, morogva figyelte a tömeget, de mivel dolga volt muszáj volt közéjük vegyülnie. Voltak családanyák, gyengéd tekintettel. Öltönyös férfiak és kosztümös nők fülükben headseat-tel, ajkukon keserű fintorral, arcukon gőggel. Volt, aki hegedült egy szökőkút előtt, volt, aki csak vásárolgatott vagy nézelődött a hatalmas területű vásáron. Az Ablak azonban egy fiatal nőt figyel, akinek gesztenyebarna haja az álláig ér, egyszerű farmerban és combközépig érő, narancsszínű blúzban is elegánsnak hat. Játékos mosoly jelenik meg az arcán, majd finoman megérinti beszélgetőtársa arcát és smaragdszín szemeivel körbejárja a férfi arcát. Megsimogatja a szája sarkában rejtőző mosoly által mélyülő ráncot, majd a sötét, kusza hajába túr és a meleg barna szemekbe nézve közelebb hajol egy futó csókra. A férfi hatalmas mosollyal hajol le a nőhöz egy repetára, majd kézen fogva elvegyülnek a vásár forgatagába. A nő egy pillanatra visszafordul és annyit suttog a levegőnek:
- Ne leskelődj! - és már fordul is vissza párjához.
Az Ablak szerencsére nem tud elvörösödni, bár úgy érzi magát, mint egy rajtakapott kukkoló. Ahogy egyre tovább figyeli a vásárolgató párost, annál inkább várja haza a barátnőjét, akinek immár nem kell rettegnie semmitől, főleg nem a tömegtől. Magában jót szórakozva idézi fel, amit az imént hallott a férfitól - Megvédelek, csak maradj mellettem! Csakis az ő kis lakótársa volt képes magán felülkerekedni és felkutatni azt, akit minden vasárnap kutattak a tömegben. Mindegy, ha hazajönnek, úgyis elmesél nekem mindent... végső soron én vezettem rá arra, hogy a valóság nem félelmetes, nem? - merengett el az Ablak.

Írta: Anitiger - Sándor Anita

Forrás: pozitivblog.ahogyerzed.hu
 
 
0 komment , kategória:  Írások  
Az Ablak (1. rész)
  2017-10-27 23:00:43, péntek
 
  Az Ablak (1. rész)

Egy fiatal nő, aki fél a világtól és egy ablak, aki elhozza neki a világot. Egyszerű kis történet, kevés valóságalappal, sok érzéssel.






Az utca zsúfolásig megtelt azokkal az emberekkel, akik ahogy mindig, most is eljöttek a vasárnapi vásárra. Színes forgatag volt, olyan, amit jól esik nézni. Volt, aki a bohócnak öltözött idős urat figyelte, amint éppen belezuhan a mögötte lévő pocsolyába csak azért, hogy utána nevethessen magán a nézőivel együtt, majd különböző figurákat hajtogathasson lufiból a gyerekeknek. Volt, aki fekete ruhában, morogva figyelte a tömeget, de mivel dolga volt muszáj volt közéjük vegyülnie. Voltak családanyák, gyengéd tekintettel. Öltönyös férfiak és kosztümös nők fülükben headseat-tel, ajkukon keserű fintorral, arcukon gőggel. Volt, aki hegedült egy szökőkút előtt, volt, aki csak vásárolgatott vagy nézelődött a hatalmas területű vásáron.
Természetesen nem a vásár napja vagy maga a vásár volt érdekes! Nem is a bohóc, a sok eladó és vásárló, netán a zenész. Történetünk középpontjában egy ablak áll, amely éppen erre a vásárra néz... legalábbis ebben a pillanatban. Az Ablak különleges volt, de csakis egy ember számára. Csak neki nyitott kilátást a Világra, és az Ő kedvétől függően az ablak hol a vásárt mutatta, hol egy játszóteret, néha a tenger hullámai voltak odaát és a sós permetet vitt be a szél a szobába, ahonnan ez a különleges Ablak nyílott.

Történetünk egy évvel ezelőtt a vasárnapi vásári nap előtt kezdődött, amikor egy fiatal nő sietett fel a másodikra új otthonába. Két karjában dobozokkal, amiket megpróbált nekitámasztani a falnak, hogy kinyithassa az ajtaját. Ha nem lenne nyilvánvaló a nő éppen beköltözni készült ebbe a régi lakásba, amely egykor családtagjáé volt. A dobozokat csak lerakta a nagy nappali közepére, és indult is a következő fordulóért. Főszereplőnk csak estére végzett mindennel, hiába jöttek közbe segíteni családja férfitagjai, akik a bútorokkal szenvedtek, egy teljesen üres lakást otthonná varázsolni nehéz munka... és időigényes.
Az Ablakot nem igazán érdekelte a fiatal nő, csak egy futó pillantást vetett rá. Tudomásul vette, hogy gesztenyebarna haja az álláig ér, nem túl magas, inkább alacsony termetű. Nem nézte meg, ahogy finom kezeivel füle mögé söpri a haját, kezeit a farmerja farzsebeibe süllyeszti, ahogy aztán kihúzza magát munkája végeztével, nem nézte, ahogy a piros blúzába belekap az erkélyen beáramló levegő. Zavarta a jelenléte!
Amikor Ő, a fiatal nő egy másik szobában volt, netán aludt, akkor békésen váltogatott a különböző tájak között a maga örömére. Aki képes meglátni a szépet, az pontosan tudja milyen, ha belebambul a távol fürkészésébe. Megpróbálja a retinájába égetni a pillanatot, a tájat, a mosolyokat, mindent. Egyszer így járt az Ablak is. Tudta, hogy veszélyes nem odafigyelnie a bentről jövő neszekre, hiszen az új lakója szinte alig hagyta el otthonát, mióta beköltözött, mégis megtörtént, hogy a nő belépett a szobába, és az Ablakon túli tájra esett a tekintete. Enyhén elnyílt szájjal és csodálkozásra tágult szemekkel hangtalanul az ablakhoz lépett, ám a megszokott csendes és lusta folyó képe helyett csodás napnyugta tárult a szeme elé, ami megszokott is lett volna, ha nem egy kisvárosban lakik, hanem Párizsban az Eiffel-toronyra néző panorámával. Döbbent nyögés hagyta el a száját, és mire egyet pislogott, ismét a már ismert folyó tekergőzött a távolba vizén megcsillogtatva a déli napsugarakat.

Az Ablak megrémült. Persze nem kezdett el remegni, hiszen még egy ilyen csodás ablak sem képes ilyesmire. Mindenesetre napokig nem mert kukucskálni másfelé. Rettenetesen unalmasnak találta a dolgot. Hogy képesek mások ennyire egyhangúan élni az életüket? Inkább a lakás új tulajdonosát kezdte el figyelni. Ő is unalmasnak tűnt. Nem ment el, ritkán látogatták meg. Órákig képes volt ülni az ablak melletti sarokban egy állólámpa fényénél olvasva vagy a kanapén elfeküdve szemlélni a tévét, miközben rejtvényt fejtett. Pár nap múlva az Ablak másképp kezdte el szemlélni új tulajdonosát, csendes áhítattal, mert rájött, hogy mióta a nő beköltözött sok minden megváltozott a lakásban. Békés, harmonikus színekkel már-már egy meleg otthonnak tűnt a régen sötétnek, sivárnak tűnő nappali. Az egész lakás olyan lett, mint egy sziget, ahol béke honol, a maga csendes és visszahúzódó módján. Eszébe jutott, hogyan is jött rá, hogy képes mást is mutatni és látni, mint amit kéne.
Régen egy zárkózott ember élt a lakásban, akihez soha nem jött senki. A lakás üresnek tűnt akkor is, ha lakója éppen ott volt. Súlyos és sötét függönyök zárták ki a napfényt, mélybarna szőnyegek fedték a padlót, de még a tulaj is mindig feketébe öltözött. Eszébe jutott, hogy szinte soha sem volt széthúzva a nehéz anyagú sötétítő és csak azt látta, aztán elkezdett kintre figyelni. A parton futkározó kutyákra, napozó családokra, horgászó öregekre. Ám egy napon, amikor téliesre fordult az idő és senki nem látogatta a partot, arra vágyott bárcsak láthatná milyen másutt ablaknak lenni. Így történt, hogy a táj, ami előtte volt összemosódott és megváltozott. Akkor látta először a vásárt... és idővel csalódottan jött rá, hogy csak hetente egyszer tartják. Türelmesen várta a következőt. Mindig. Félt, hogy elveszti ezt a látképet, a nyüzsgést, a színeket, a vicces, olykor morgós idegeneket. Hosszú hónapokba tellett neki, míg rájött minden titkára a kukucskálásnak, el is felejtette, hogy a zord férfi miatt talált rá a tudományára, aki soha nem engedett be fényt a lakásába.

Az Ablak megrendült most, hogy rájött miért is furcsa számára az új lakó! A nő újra beengedte a fényt az otthonába, egész nap fürösztötte benne a lakást, még estére sem húzta el a sötétítőt. Az Ablak jobban körülnézett az ismeretlen-ismerős helyen. A padlón puha, világos szőnyegek feküdtek, a bútorok is pasztellszínűek voltak, az új sötétítő bordó volt ugyan, de selyem és olybá tűnt csak dísznek tartja a fiatal. Ekkor tűnt fel az Ablaknak még valami, amitől mélyen megrendült - a fotel és a kanapé mind ő alatta feküdtek el, ami ezek szerint a nő kedvenc zuga volt a lakásban, és a puha, áttetsző függöny, ami narancssárga és citrom színekben pompázott, kikerülte őt. Elmerengve vette végig az elmúlt egy-két hónapot, mióta a nő végzett a berendezkedéssel és kelletlenül jött rá, hogy az új lakó még néha a könyvét is becsukva szokott a távolba bámulni rajta keresztül.
Milyen régen volt, hogy bárki kinézett volna rajta! Az Ablak várta, hogy a lány felkeljen és rájöhessen milyen is igazából. Már nem bánta, hogy csak lopott pillanatokban tudott hódolni hóbortjának, amikor a lakója nincs a nappaliban, sőt! Bűntudata volt, hogy elfelejtette, mi a dolga egy ablaknak.

Másnap reggel a fiatal nő szokása szerint felkelt, majd egy lenge köpenyt és mamuszt magára kapva kiment a konyhába a kávéjáért, majd bögrével a kezében belekucorodott a kedvenc foteljába az Ablakhoz. Bánatos félmosollyal szemlélte az ébredező tájat, a hajókat, amik a lusta folyón mentek útjukra.
- Bárcsak ott lehetnék. - suttogta magának, majd keserűen elfintorodott - Csodás. Most, hogy egyedül élek már a kutyára se foghatom, ha magamban beszélek.
Az Ablak elcsodálkozott, mert a szavai mégsem voltak keserűek, inkább vidámak voltak. - Elég hóbortos, annyi biztos - gondolta, majd eszébe ötlött valami. Az Ablak, ha tudott volna, nevetni kezdett volna képtelen ötletén, ám a gondolatot tett valósította meg. A nő megdöbbenésére a táj elhomályosult egy üres piac képe vetült ki rá, ahol ott állt egy üres körhinta, egy egymagának tündöklő szökőkút. A nő nem szólalt meg és az Ablak sem változtatta vissza a képet, így lassan jöttek az árusok, elkezdték kipakolni a portékáikat, jött a zenész, jöttek az emberek... és lassan eltelt az egész délelőtt.
A nő néha kiszaladt a konyhába valami ennivalóért, de a visszatértekor a kép mindig megmaradt. Amikor elcsendesült a vásár a kezét finoman az Ablak üvegére simította és halkan csak ennyit mondott: - Köszönöm. Az Ablak magán is meglepődve enyhén bepárásította üvegét, amin jól olvashatóan ennyi állt: Szívesen!

Folyt. köv.

Írta: Anitiger - Sándor Anita

Forrás: pozitivblog.ahogyerzed.hu
 
 
0 komment , kategória:  Írások  
Ismerjük főbenjáró hibánkat...
  2017-10-19 23:17:48, csütörtök
 
  Baltasar Gracián: Ismerjük főbenjáró hibánkat...





Ismerjük főbenjáró hibánkat. Nincs a világon, akiben ne ellensúlyozná valami rossz a fényes tulajdonságokat, s ha a hajlam is támogatja, zsarnoki módon eluralkodhat rajta. Kezdjük meg ellene a harcot avval, hogy csatasorba állítjuk a figyelmet, és első haditettünk az legyen, hogy nyilvánvalóvá tesszük, mert ha már ismerjük, hamar le is győzzük. Kivált ha érdekelt létünkre ugyanolyan pontosan látjuk, mint a kívülállók. Aki ura akar lenni magának, felülről nézze magát. És ha legfőbb tökéletlenségünkön erőt vettünk, a többivel már hamar végzünk.

(Baltasar Gracián: Az életbölcsesség kézikönyve)
 
 
0 komment , kategória:  Írások  
A lélek bája
  2017-10-19 23:11:38, csütörtök
 
  Baltasar Gracián: A lélek bája

A léleknek is van bája, mely a szív ékessége, a szellem ünnepe.
Ám nem mindenki rendelkezhet vele, mert feltétele a belső nagyság. Első lépés, jót mondani ellenségünkről; a második, jót tenni vele.
A bosszú lehetőségét kihasználatlanul hagyni; a győzelem pillanatát nagylelkűséggé változtatni.
Az erény sohasem színlel, nem ölt magára díszes ruhát, nem ármánykodik, és nem aláz meg senkit, az élet legegyszerűbb és legbonyolultabb pillanataiban is az marad ami volt: erény.
 
 
0 komment , kategória:  Írások  
Rakd le a lélek terhét
  2017-10-19 23:10:54, csütörtök
 
  Seneca: Rakd le a lélek terhét





Seneca: 28. erkölcsi levél

Azt hiszed, veled történt meg egyedül, és csodálkozol rajta, mint valami szokatlan dolgon, hogy hosszú utazásod s a sokféle vidék változatossága sem oszlatta el kedélyed nyomasztó bánatát? Szívet kell cserélned, nem égboltot.
Kelj át a roppant tengeren, legyen, mint Vergiliusunk mondja, hogy föld, városok elmaradoznak - akárhová kerülsz, nyomon követnek bűneid. Valakihez, aki ugyanezt panaszolta, Szókratész így szólt: "Miért csodálkozol, hogy utazásaid nem válnak hasznodra? Hiszen magadat hordozod körbe." Ugyanaz fojtogat, ami messzire űzött. Mi gyönyörűséget lelhetsz a tájak újdonságában? A vidékek, városok megismerésében? Ez a hányódás a semmibe visz. Kérded, miért nem könnyít rajtad ez a menekülés? Te is magaddal menekülsz.
Le kell rakni a lélek terhét, előbb semmilyen vidék sem fog tetszeni. Gondold, hogy most olyan állapotban vagy, mint a már felindult és izgalomba jött látnok, megtelve a nem önmagából támadó ihlettel. Vergiliusunk így mutatta be Tombol a látnok: vajha ki tudná tépni szívéből azt a nagy istent!
Ide-oda futkosol, hogy lerázzad a rád telepedő súlyt, pedig az éppen a hányódás során válik egyre terhesebbé, ahogyan a hajón is kisebb nyomást fejt ki a mozdulatlan rakomány, de ha egyenetlenül görög, hamarabb meríti le azt az oldalt, ahova nehezedik. Bármit teszel, magad ellen teszed, és éppen a mozgással ártasz magadnak: hiszen beteget rázol összevissza. Ámde miután megszabadulsz a bajtól, minden helyváltoztatás kellemes lesz: elvetődhetsz a legtávolibb földre, megtelepedhetsz barbár országok bármely zugában, mindenféle lakhelyet vendégszeretőnek fogsz találni. Fontosabb, hogy milyen állapotban érkezel, mint az, hogy hova, és ezért nem kell egyetlen helyhez sem kötni lelkünket. E meggyőződés szerint kell élnünk: "Nem egyetlen zugocska számára születtem, hazám az egész világ." Ha ez világossá vált előtted, már nem csodálkozol, hogy nem segítenek rajtad a változatos vidékek, ahová sorban elvándorolsz, mert meguntad az előbbieket. Hiszen mindegyik tetszett volna, ha a magadénak tekintetted volna. Most nem utazol, hanem bolyongsz, hányódsz, egyik helyet cseréled fel a másikkal, pedig amit keresel, a boldog élet, minden helyen megtalálható. Mi lehet lármásabb a fórumnál? És ott is élhetsz nyugalomban, ha szükséges.
De ha szabad volna rendelkezni magunk fölött, a fórum látványát és környékét is messze kerülném. Mert ahogyan a fertőző helyek még a legkicsattanóbb egészséget is próbára teszik, úgy a még nem tökéletes, lábadozó helyes gondolkozás számára is vannak kevéssé üdvös dolgok. Nem osztom azoknak a nézetét, akik beúsznak a folyó közepére és a háborgó életben lelve örömöt, naponta bátran birkóznak meg a nehézségekkel. A bölcs elviseli azokat, de nem választja, s inkább él békében, mint harcban. Nem sokat ér, hogy bűneinket messzire hányjuk, ha civakodnunk kell másokkal.
"Harminc zsarnok állta körül Szókratészt - mondod -, s nem tudták lelkét megtörni." Mit számít, mennyi az úr? Szolgaság csak egy van. Ha ezt megvetetted, az urak akármekkora falkájában is szabad maradsz. Ideje abbahagyni, de előbb kezedbe olvasom a rézpénzt.
"Az egészség a hiba felismerésével kezdődik." Szerintem ezt kitűnően mondta Epikurosz; mert aki nem tudja, hogy hibázik, megjavulni sem akar; az kell, hogy kárhoztasd vétkedet, mielőtt lefaragnád.
Egyesek dicsekednek bűneikkel; azt képzeled, töri valamennyire is fejét orvosságon, aki fogyatkozásait erényei közé sorolja? Így hát tőled telhetően emelj vádat, indíts nyomozást magad ellen, először az ügyész szerepében működj, azután a bíróéban, legvégül a védőügyvédében. Alkalomadtán légy kérlelhetetlen magadhoz.
Élj egészségben!
 
 
0 komment , kategória:  Írások  
A csend hangjai
  2017-10-19 22:49:08, csütörtök
 
  A csend hangjai.


Ahogy gondolom:

A csend oly összetett, oly sok ágú-bogú, sokoldalú, mert az élet egésze sűrűsödik benne; a földi és az azon túli élet egésze.
Soha ily nagy ínsége nem volt még a csendnek az ember életében, mint a XXI. század hajnalán élőknek. Mindig kellett a csend, de most nagyon. Csöndhiányos kor ez!!!


Üzenet:

A csend összetett valami. A csend szintézis, a benső én szintézise, ahol a béke, a rend, a harmónia kialakul. A benső én csendjében teremtődik meg, (ahogy Michelangelo bensőségessége, halksága miatt óriás). A csönd nem üresség, nem sivatag. Nem nyílik meg mindjárt. Az ember birodalma bent van, önmagában. A sivatag se homokból és berberekből és fegyveres mórokból áll.....!
Ami lényeges, láthatatlan. Nem látni semmit, nem hallani semmit, mégis valami sugárzik. "Nem lát semmit. Nem hall semmit. Valami mégis csöndesen sugárzik..."
("On ne voit rien. On nentend rien. Et cependant quelqne chose rayounne en silence..." Antoine de Saint Exupéry: A kisherceg.)
A csönd gazdagság, a lélek fényűzése. Az igazán igaz ember nem lehet nélküle. A csönd és a közösség egymás nélkül elképzelhetetlen.
A világot, melynek rendjében élünk, nem lehet megérteni, csak akkor, ha magunk maradunk vele.
A csend küzdelmekből született harmónia, küzdelmekről született béke. A csend mérkőzés. A csend a küzdelem eredménye. Az ember akkor fedezi föl amikor megmérkőzik az akadállyal.
A csend titok: Minden embernek megvan a maga titka, egy hangsúly, egy mozdulat, egy csönd. A csendben születik meg a védtelen remény.
Amit keresünk életünk folyamán, a dolgok mögött rejlenek a csendben.
A csend ad otthont a szellemnek. A tiszta logika szétrombolja a szellem életét. A megismerés útja nem a szétbontás, nem a magyarázat. Hanem a látás. A csend látható. A csend hallható.
A csend láthatatlanul is látható, hallhatatlanul is hallható.
A csend szeretet. Az Isten szeretet és aki szeret Isten életét éli. Az igazi szeretetre megtanít a Szentlélek, ha csendet teremtünk a szívünkben. A Szentlélek gyümölcse pedig a "szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás" (Gal 5,22).
Benső erőforrás ez, mely erőforrás nélkül lehetetlen lenne, főleg a mai világban élni.
A csendnek méltósága van. A csend emlékezés: rang és rangsor nélkül ezért időtálló. A sok hamis hang között a csend az a valami, ahol az igazság megnyilvánul. A csend a küzdelmes harmónia, a lélek küzdelme, a testetlen valóság örökös. Nem múlik el az emberekkel, nem múlik el az évszázadokkal, nem múló mint az idő, hanem olyan mint a szépség, jóság, igazság, szeretet. Örök. (A Szép Igaz, s az Igaz Szép, Keats.)
Az igazság meg a szeretet nem ember alkotása. Az ember részesedik az igazságban és a szeretetben. Igazság és szeretet: ajándék.
"...... ......az idő múlhat, a szépség és jóság, a szeretet és az igazság nem múlik el az évszázadokkal, nem múlik el az emberekkel, hanem örökös, mint a testetlen valóság, s ezekből annyit kap mindenki, amennyit megérdemel..." Fekete István: Tüskevár.
A lélek lelkesül, ha árnyékban is van, ezért lélek. A csend csendesül, ha zajban van is, ezért csend...
A virág is csöndesen növekszik, nem csinál lármát. A szépség is csendes alapokon mendegél, akár a bölcsesség, ez őrzi meg a szerencsét és az igaz hősiességet. A lármával telt világ tele hamis hősiességgel, hamis szerencsével, hamis bölcselkedéssel és igaztalan szépséggel.
"Az örökkévalóság szava, csak a csendben szólal meg"
(Das ewige Wort wird nur in der Stille laut. - Meister Echart)

(Részlet: Szatlóczkyné Gajdóczi Zsuzsa munkájából)
 
 
0 komment , kategória:  Írások  
A béka és a kagyló
  2017-09-28 23:35:21, csütörtök
 
  A béka és a kagyló.


A tó fenekén egy kagyló élt csendben, békésen. Minden éjjel előrehaladt egy keveset. Szeretett gyönyörködni a finom színekben, amelyet a Hold fénye a vízre rajzolt, ezer meg ezer színárnyalatra bontva.
Ugyanebben a tóban élt egy béka is, aki nem kevéssé volt büszke ugró-és énekesi képességére. Sokáig rá se hederített a kagylóra. Amikor azonban egyszer a kagyló elhaladt mellette, megkérdezte tőle: - Mit csinálsz itt. Te néma csúnyaság?
Kíváncsian figyelte a kagyló barna héját és széles lábait. - Milyen csúnya színed van - folytatta.
- Nézd, én milyen szép zöld vagyok - Hát igen, nem vagyok szép - mondta a kagyló - de szeretem a víz ezernyi színét.
Mit csinálsz itt, mozdulatlanul egész nap a tó fenekén? - Figyelek - válaszolta a kagyló.
- Mit figyelsz? - kérdezte elképedve a béka.
- Nincs itt a homályos vízben semmi különös.
- A Hold csillogását figyelem. Boldogan megtanulnék festeni, úgy, ahogyan a Hold festi színeit a vízre. És Te mit csinálsz kedves béka?

- Ó - mondta a béka miközben kicsit felfújta magát - én nem vagyok a vízhez kötve, és nem kell egész nap figyelnem. Nekem saját hangom van. Én énekelek, híres művész vagyok. Még az emberek is csendben maradnak, hogy csodás hangomat hallgassák.
A kagyló megcsodálta a békát. - Tehát híres vagy - mondta elismerően. - Nekem nincs hangom, és nem ismer senki, rejtőzködve élek itt. Tanulni szeretnék, addig szeretném a víz csodálatos színeit szemlélni, míg le nem tudom festeni őket.
- Te meg a buta szemlélődésed - mondta a béka türelmetlenül - Nincs itt semmi látnivaló. Túl unalmas nekem itt - mondta a béka, és egy jókora ugrással kint is volt a vízből.
Keresett magának egy nagy pocsolyát, és rákezdett brekegésre. Úgy elmerült saját hangjában, hogy nem vette észre a felé közeledő nagy vörös lábakat és a piros, hegyes csőrt, amely megragadta. Látnotok kellett volna ekkor a békát, hogy kapálózott! Még egyszer visszahullott a fűre, és sikerült neki utolsó erejével, élete leghatalmasabb ugrásával a tóba ugrani, le egészen a fenekére, ahol pont a kagyló mellett találta magát.
- Vége van a koncertnek? - kérdezte BARÁTSÁGosan a kagyló. A béka azonban nem tudott válaszolni. Elakadt a szava.
Így éldegélt a kagyló és a béka a csendes tóban még sokáig, hasonló párbeszédeket folytatva egymással.
A kagyló azonban fáradhatatlanul figyelt. És amikor halála után felnyitották, belsejében láthatóvá vált az ezerszínű gyöngy ház, amelyet senki se láthatott, míg a kagyló élt. A gyöngy házban ezüst gyöngy csillogott, amely olyan volt, mint az éjszakai égbolton világító EZÜST HOLD képmása.




 
 
0 komment , kategória:  Írások  
Pozitív gondolkodás...
  2017-09-04 22:40:36, hétfő
 
  Pozitív gondolkodás + Pozitív érzés


Állandóan azt olvasom, és hallom, hogy a pozitív gondolkodás elegendő ahhoz, hogy a személyiségünket, és az életünket megváltoztassuk. Nem. Elfelejtkeznek sokan arról, vagy nem tudják, hogy a pozitív gondolkodás mellé nélkülözhetetlen a pozitív érzés.


Nagyon fontos a negatív gondolatainkat átalakítani pozitívvá. Természetesen először is észre kell vennünk, hogy átformáljuk. Meg kell tanulni figyelni önmagunkat, ez sok időt igényel. A legtöbben nem tudják, hogy a negatív érzéseket is át kell alakítani. Az érzés a lényeg. Minden, ami körbevesz minket él, és érzéseket közvetít felénk.

Mivel már eonok óta itt tartózkodunk a földön, sok életet éltünk, az előző életeinkben átélt éréseket hordozzuk magunkban, és azokat is, amiket a mostaniban éltünk meg. Az érzéseinkben ott vannak, bármikor bekapcsolódhatnak bizonyos események által. Ha észrevesszük, hogy ránk ül egy negatív érzés, az nem a miénk, vagy előző életbeli egyik aspektusunk okozza, vagy magunkra vettük más valaki érzését.

Ezt az érzést, ha észrevettük, át kell ölelni szeretettel, és el kell engedni.






Ha folyamatosan alkalmazzuk az átölelő érzés technikát, szépen megválunk az eonok óta hordozott negatív érzésektől. Csak ezt követően tudjuk megtölteni a szívünket a sok pozitív, és gyönyörű érzésekkel, akkor tudjuk észrevenni a sok szépséget, melyek körbevesznek. Addig is látunk és érzünk, de csak a töredékét mindannak, ami a valóság, az illúzióban és a dualitásban élünk. Sok olyan érzés van a szívünkben, amit a felszínre sem merünk hozni, mert félünk, de olyanok is ott vannak, amik az igazi boldogságot, és a szeretetet tartalmazzák.





Mert a szív a mindentudás és a szenvedély lakhelye. A pozitív gondolkodás csak a pozitív érzésekkel tud eredményt hozni a számunkra. A kettő együtt a teremtés kulcsa! Nagyon fontos lenne, ha ezt is tanítanák, hiszen ez a kulcs a tudatos létezéshez. A pozitív gondolkodás magában kevés, csak a fele annak, ami szükséges az igazi változáshoz, pozitív érzések nélkül nem lehetséges. Ha mind a kettő egyszerre van alkalmazva, akkor a testi, lelki egészség és energikusabb létezés megvalósul. Ennek a használata hozhat valódi eredményt.

A pozitív gondolkodás + pozitív érzés = Boldog, szeretetteli, egészséges Élet!

Szeretettel: Aprilcsillag
(Forrás: Ahogy érzed)
 
 
0 komment , kategória:  Írások  
Érzés az alapja a tudatosságnak
  2017-09-04 22:33:35, hétfő
 
  Érzés az alapja a tudatosságnak


Az érzés az alapja a tudatosságban való fejlődésnek. A legtöbb ember azt hiszi, hogy érez. Igen valóban, de mennyire van nyitva a szíve az érzékelésekre?


Érzünk sok mindent jót és rosszat, ezt minden nap tapasztaljuk, már abban a pillanatban amikor megszülettünk. Egészen kicsi korban a gyerekek önfeledten játszanak, és mondják el mindig mit éreznek.Viszont jönnek olyan pillanatok, amikor fájdalom éri őket, néha szükséges rossz azért, hogy testi épségüket megtanulják védeni.

Van olyan is, amikor váratlanul megsérül az ő kis belső világuk és valójában nem szolgáltak rá okot, ekkor kezdődik a bezárkózás. Elkezdődik a bizonyos fal felépítése. A védelem. Inkább nem akarnak érezni, ezért (érzelmi blokkokat) a falat felállítják.

Ezen mindenki keresztül megy. Igen ez így történik, mindenki emlékszik olyan eseményre a gyermekkorából amikor ok nélkül leszidták vagy kikapott. Vannak, akik úgy gondolják erre szükség van, a jó és a rossz megkülönböztetésére. Ma már tudom nincsen jó és rossz, csak történések, érzések vannak. Valójában a jó a világosság, a rossz a sötétség, egymás nélkül nem létezik. Mind a kettőt érezni kell, mert csak akkor tudjuk elengedni, tudatosítani, hogy nem szolgálja már a fejlődésünket. Amikor valami jó vagy rossz történik velünk, azonosulunk a történéssel, ezért érezzük sajátunknak.

Eljön az az idő, amikor tudatosan választjuk majd ki, mit akarunk érezni, és mit nem. Ehhez szükséges igazán megtanulni érezni. Bátorság és kitartás, mert nem mindig kellemes az, amit érzünk, de az elengedés csak akkor működik, ha merünk érezni mindent.
(Forrás: Ahogy érzed - Aprilcsillag)
 
 
0 komment , kategória:  Írások  
     1/30 oldal   Bejegyzések száma: 292 
2017.10 2017. November 2017.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 191 db bejegyzés
e év: 3964 db bejegyzés
Összes: 29623 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 2565
  • e Hét: 33623
  • e Hónap: 119427
  • e Év: 1387409
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.