Regisztráció  Belépés
taltos1.blog.xfree.hu
Bármit tesznek ellenem, az a javamra fordul! Tatiosz: Ne kívánd mások balsorsát, mert a sors közös, és a jövő előre nem látható. Ossian: A ritka tisztes... Gábor Gabriella Táltos
1940.08.08
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/30 oldal   Bejegyzések száma: 296 
Az egó
  2018-02-10 23:38:05, szombat
 
  Az egó

Írta: Sri Chinmoy

Az egó az a valami, ami az élet minden területén korlátoz minket.


Isten gyermekei vagyunk. Egyek vagyunk Istennel. Az egó azonban azt érezteti velünk, hogy nem tartozunk Istenhez, hogy teljesen idegenek vagyunk a számára. Legjobb esetben is azt érezteti, hogy Istenhez megyünk, és nem azt, hogy Istenben vagyunk.

Az egó nem szereti azt érezni, hogy valaki másnak több képessége van, vagy hogy valaki meg tud tenni valamit, amit mi nem. Az egó egyszer azt érezteti velünk, hogy semmi sem vagyunk, máskor pedig azt, hogy minden vagyunk. Óvatosnak kell lennünk fontosságérzésünkkel és jelentéktelenségérzésünkkel egyaránt. Azt kell mondanunk, hogy ha Isten azt akarja, hogy semmik legyünk, akkor örömmel leszünk semmik. És ha Isten azt akarja, hogy minden legyünk, akkor örömmel leszünk minden. Feltétel nélkül és örömmel át kell adnunk magunkat Isten Akaratának. Ha azt akarja, hogy egyenrangúak legyünk Vele, azok leszünk. Ha azt akarja, hogy valódi földi képviselői legyünk, azok leszünk. ,,Legyen meg a Te Akaratod!"

Hogyan győzhetem le az egót?

Az egó elkülönülés és egyéniség. Az elkülönülés és az emberi egyéniség nem élhet az egység és az egyetemesség tengerében. Az egó csak a személlyel és az ő tulajdonával foglalkozik. Ha az egyetemes tudattal foglalkozunk, az egész világegyetemmé válunk. Ebben a tudatállapotban nem úgy viselkedünk, mint az apró egyén, aki csak saját magára formálhat jogot, és úgy érzi: ,,Ez az én tulajdonom. Ez az én képességem. Ez az én eredményem." Nem, ilyenkor azt mondjuk: ,,Minden eredmény az enyém. Semmi, sincs, amit ne tarthatnék teljesen a sajátomnak."

Az ego legyőzésének legkönnyebb módja, ha naponta öt percig hálát adsz Istennek. Akkor érezni fogod, hogy egy édes, illatos és szépséges virág növekszik benned. Ez az alázatosság virága. Ha hálát adsz Istennek, Ő valami nagyon szép dolgot ad neked, és ez az alázatosság. Ha az egó egyszer meglátta az alázatosság virágát, távozik, mert úgy érzi, valami jobbá válhat: egyetemes egységgé.

Az egó mindig megpróbál a saját maga számára birtokolni dolgokat. De amikor túllépünk az egón, mindent megpróbálunk Isten Elégedettségére, a világ elégedettségére és a lelkünk elégedettségére odaadni.
 
 
0 komment , kategória:  Írások  
Álom és ébrenlét közt... Más
  2018-02-09 23:41:18, péntek
 
  Álom és ébrenlét közt... Más


Akkor hirtelen semmi másra nem vágytam, csak a napsütésre és a természetre. Már nem éreztem azt az erős fájdalmat, próbáltam bebeszélni magamnak, hogy a fájdalom nem más, mint a patak csobogása és a habokkal együtt szépen "kifolydogál" a fejemből. Ez bejött.



Erősen koncentráltam és kis idő múlva már csak a kellemes nyugodtságot éreztem, így zavartalanul tudtam élvezni a meleget, a nap sugarait az arcomon. Próbáltam kikapcsolni az agyam, de aztán rájöttem, hiába erőltetem, úgysem tudok nem gondolni semmire, hagytam hát, hogy eltöltsön az ébredező természet kellemes hangja.
Percek voltak - talán csak másodpercek - de óráknak tűntek. Élveztem ezt a fajta a csendet, számoltam a hangokat, hogy melyiket hallom előbb, melyiket másodiknak és így tovább. Tudtam, ki kell élveznem a "szünet" minden percét, hisz ez csak átmenet, egy híd a két hullám közt.

Aztán rámjött, hogy beszélgetni akarok. Egyedül, ugye, elég röhejes lett volna, de én mindenképp beszélgetni szerettem volna. A nap folyamatosan sütött, behunyott szemmel feléje fordulva kissé már égette az arcomat. Semmi mást nem akartam, csak ülni ott és beszélgetni. Aztán egyszercsak megjelent. Nem tudom honnan került oda, hisz semmi neszt nem hallottam, csak megéreztem, hogy ott áll. Oldalra fordítottam a fejem és kissé hunyorogva néztem balra, amikor megláttam a körvonalait és szemeim előtt fokozatosan tisztulni kezdett az arca.
Tudtam, hogy még sosem láttam, de mégis ismerem. Kifejezetten jóképű volt és eléggé meglepődtem, de tudtam, hogy miattam van itt. Nem szólt semmit, csak állt mellettem. Intettem, hogy foglaljon helyet, talán még arrébb is húzódtam, hogy helyet adjak magam mellett a földön, de nem nézett rám, nem vette figyelembe gesztusomat, továbbra is zavartalanul és szótlan álldogált.

Beszélgetni kezdtünk. Nem tudom miről, egyszerűen semmire nem emlékszem, csak azt tudom, hogy mennyire nyugtató volt jelenléte. Azt sem tudom mennyi idő telt el, órák talán, mi meg csak "beszélgettünk".
Időközben rájöttem, hogy jobban ismerem, mint saját magamat, pedig - eddig még - sosem találkoztunk. De tudtam, hogy nem ez volt az utolsó találkozás. Éreztem, hogy időnként muszáj lesz eljönnie, mikor már csak ő segíthet. Félni kezdtem, mert éreztem, hogy lassan menni fog, éreztem a visszatérő fájdalmat és tudtam, hogy időhúzás nincs, ennek lassan vége lesz. Próbáltam ilyen-olyan cselekkel visszatartani, de átlátott rajtam. Tudtam, hogy ő is tudja, de mégis, próbálkoztam. Minél erőszakosabb voltam, annál inkább erősödött a fájdalom, égette a nap az arcomat, hűvösebben fújt a szél és mikor kinyitottam a szemem, egyedül voltam.

Forrás: Ahogy érzed - Demény Ágnes




 
 
0 komment , kategória:  Írások  
Mondd...?
  2018-02-09 23:29:07, péntek
 
  Torma Judit: Mondd...?

Mondd, van olyan, hogy bocsánat-raktár?
Mondd, miért van, hogy nekem nem jut,
mikor te az előbb kaptál?
Mondd, van olyan, hogy elfogy a bocsánat?
Mondd, mit kap akkor az, aki csak
ennyit kér magának?
És mondd, van a bocsánatnak ára?
Meg tudja fizetni, akinek nem telik ruhára
cipőre, kenyérre, ételre, italra,
-mondd, az ilyennek meg lesz-e bocsátva?

És mondd, mennyi időre kapod, hogyha kéred?
Örökké tied lesz, vagy csak egy időre bérled?
És mondd, mi van, ha lejár az időd?
Hogy állsz meg akkor az emberek előtt?
Vagy, ha végtelen a bocsánat joga:
minden bűnöd meg van bocsátva?
Mondd, a bocsánatot kitől kell kérni?
És aki adja, mindenkinek
egyforma mértékkel méri?
Mondd, miért nehéz megbocsátani?
Mondd, kitől lehet az ilyet tanulni?
Mondd, a megbocsátást ő hol tanulta?
S mondd, nem felejthette el már
régen azóta?
Mondd, a bocsánatot elveszteni lehet?
S, ha találtam, továbbadhatom neked?
És, ha én valaha elvesztem, ha kaptam,
kérhetek megint, vagy örökre elhagytam?
Mondd, lehet-e több adagot kérni,
hogy, ha tőlem kérnek, én is tudjak adni?
Mondd, egy embernek hányszor jár bocsánat?
Mondd, a bocsánattal véget ér a bánat?

Mondd, - és bocsáss meg, hogy ennyit kérdezek -
ez tényleg ilyen nehéz, vagy én vagyok gyerek?
 
 
0 komment , kategória:  Írások  
Angyali csoda
  2018-01-14 00:19:59, vasárnap
 
  Angyali csoda


Mindig arra vágytam, hogy boldog családban éljek, legyen egy segítőkész férfi mellettem, aki tud gyengéd is lenni, de erős is mint egy oroszlán, aki mellett biztonságban vagyok, akihez hozzábújva minden rossz eltűnik. Ha egyáltalán van ilyen ember....


....én talán megtaláltam!!
Kicsit nehéz felismerni a boldogságot, hiszen rossz dolgokhoz szoktunk hozzá és olyan hihetetlen lehet a boldogság érzése é , hogy mindez velem is megtörténhet. Pedig megtörtént....
Találkoztunk és nem villámcsapás ért, hanem mint ahogy a tavaszi szél simogatja a fűszállakat úgy simogatott végig szívem szobáin. Nyugalommal töltötte el szívem és lelkem, hiszen megérkezett Ő és ezt tudam, éreztem...
És életem már nem az enyém volt, már ketten voltunk, a napok szebbek lettek, a virágok illatosabbak, a nap fényesebb és az életem boldogabb!!!

Most újra megváltozott az életem...megérkezett szerelmünk gyümölcse és a szürkévé vált napok újra napfényesek lettek, és akkor is mosolygunk, ha a szívünkben magány van, mert az ő szívébe a szeretet és öröm palántáját akarjuk elültetni, hogy mindig sugározzon és bearanyozza az életét!!!!!!
(Forrás: Ahogy érzed - Ildi)



 
 
0 komment , kategória:  Írások  
Megérzés nélkül
  2017-11-23 23:49:10, csütörtök
 
  Kassai Csilla: Megérzés nélkül

Az Élet olyan , mint egy nagy Folyó :
Csak árad , árad és hömpölyög.
A Lelkemben feléled a szó
És mélyről ébredő álmokat szövök.


Megérzés nélkül ...

Mikor fellázad bennem az Ég,
Akkor mellettem állnak az Angyalok,
Riadtan néznek szerteszét,
Mert a Mindenséget hallgatva hallgatok.
Hallgatok, mert a Szó, bár nekem szól,
Még sem maradhat csak az enyém!
Hallgatok, mert a könnyem kicsordul
Az Érzések Égi fellegén.
De a Lélek ébred! És szólni akar!
Mikor nem várjuk, leginkább akkor siet,
A Lélek a Halálba, a Halál a Lélekbe mar,
Örök fejlődésre késztetve az Életet.
A Lélek tudja, hogy mi következik!
Bár a balga Ember csak magára néz,
Nem érdekli, valóban hol van Ő és Ki lehet?
És miért van megannyi szenvedés?
Azt hiszi, a Világ magától létezik,
S ami van, arról Ő nem tehet!
Csak az Ész számít a Földön és nem a Szív,
S ezért vannak a "gyarló" Emberek!
De mikor kopogtat benne Valaki,
Aki szüntelen kedvesen szólogat,
A szívében megdobban valami,
S el kezdi hallani a hangokat!
Először úgy érzi, játék csupán,
S többnyire nem veszi komolyan,
Ám mikor magával ragadja az ár,
Hagyja magát sodorni boldogan!
És már érzi, hogy hallgatni kell
És figyelni a belső Életet,
Mert odakinn csak az létezik,
Mit belülről építenek az Emberek.
Megérzés nélkül élni bűntudat,
Mert mikor magára ismer majd a földi Én,
Nem talál mentségére szavakat,
S gyötrődik addigi Életén!
Lehet, hogy jó, de lehet, már késő.
Ébrednek az Életért sóvárgó halott szavak,
Elmeditál! Milyen földi Én is most ő?
Mert a Lélekre minden visszahat!
Egyszer mindannyian felébredünk!
Megértjük, késő sosem lehet,
Mert legfeljebb majd jobban éljük
Az életünk,
Mint a csak kívül létező Emberek!
Az Élet halni, a Halál élni akar!
A Körforgás örökkön át örök,
S ahogy az Ember Teste és Lelke között
Dúl a harc,
Úgy mindig az Ég győz a Föld fölött!
(Forrás: Ahogy érzed)



 
 
0 komment , kategória:  Írások  
Az Ablak (2. rész)
  2017-10-27 23:03:50, péntek
 
  Az Ablak (2. rész)

Kettejük titka lett a vásár, és a nő immár minden vasárnap reggel korán felkelt, hogy ott ülhessen a fotelben és az Ablakával várhassa a soron következő bohóc-trükköket, hegedűszólamokat, hallgathassák a nevetést. A nő rájött, hogy ha kinyitja az erkélyt, akkor minden behallatszik, sőt egyszer odáig merészkedett, hogy kilépett az erkélyre, és meglepetésére ott állt az éppen aktuális táj felett...

Az Ablak elkeseredett, mert azt várta, hogy innentől a nő odakintről figyeli a Temzét, a Louvre-t, a London Eyet, Bécs esti fényeit, Washingtont, a Japán nagyvárosok nyüzsgését vagy bármit, amit hajlandó megmutatni neki. Meglepetésére és megdöbbenésére a nőnek esze ágában sem volt elhagynia kedvenc helyét, továbbra is mindent együtt élveztek az ablak üvegtáblái mögül. Volt, hogy beszélgettek, illetve az Ablak esetében írtak, volt, hogy csak csendesen szemlélték a legfurcsább helyeket, hiszen akadtak még titkok, amik eddig rejtve maradtak még az Ablak előtt is. Így történt, hogy még a holdfényes sivatagra, de az Atlanti-óceán közepére (sőt: mélyére) is nyílhatott, ahol egyébként nem volt keresnivalója ablaknak. Igen, közös csoda volt minden, amit átéltek. Az Ablak másnak csupán a lakásból látható átlagos tájat mutatta, igaz, a nő sosem kérte, hogy ossza meg titkát szeretteivel. Egyszer az Ablak rákérdezett:
- Miért nem kérted soha, hogy mutassam meg a vendégeidnek a végtelent?
A mosoly, amit kapott származhatott volna egy ötéves gyermektől is, de a smaragdszín szemekben keserű bölcsesség pihent, amikor a nő így szólt:
- Te vagy az én álomvilágom, ahol nem vagyok bezárva. Egy csoda, amit nem szeretnék elveszíteni. A titkom, amit nem szeretnék megosztani másokkal. Tudod, a fantázia és a csoda távoli mentsvár azoknak, akik félnek a valóságtól.
- Félsz a valóságtól? - rajzolódott ki az Ablak üvegén.
- Rettenetesen. - suttogta a fiatal nő, majd elment, és az ablak csak annyit látott, hogy leül kint és felhív valakit telefonon. Úgy húsz perc beszélgetés után a nő letette a telefont és visszaindult a lakásába. Könnyű kabátját a fotelra dobva elfeküdt a kanapén, és csak a szeme sarkából pillantott az Ablakra. Mintha esett volna az eső a másik oldalon és egyetlen szó volt elolvasható az üvegen: Sajnálom...
- Tudom. - mondta a fiatal és elszundított a doboló eső hangját hallgatva.

Ez a beszélgetés másnapra feledésbe is merült, hiszen mindketten várták a vasárnapot. Ezúttal még a szokásosnál is nagyobb volt a nyüzsgés a vásárban. A nő is és az Ablak is ámulva nézte a hatalmas ugráló várat, amit a terület szélén állítottak fel. A gyerekek nevetve mentek a bohóchoz, aki miután a szülők fizettek, felengedte őket a várba. A két kukucskáló jókedvűen szemlélte a virgonc rosszcsontokat, mígnem egy kislányra esett a pillantásuk. Szőke copfos, tündéri kisugárzású apróság volt, aki vágyakozva nézte a várat és a bohócot, ám kosztümös édesanyja türelmetlenül rángatta odébb, míg valakivel telefonon veszekedett. A kislány immár figyelmük középpontjába került, ugyanis elszökött édesanyjától (akinek ez fel sem tűnt), és a tömegen keresztülcikázva megállt a bohóc mellett. Nem törődtek vele... nem figyelt rá senki, még a bohóc sem vette észre az apróságot, végül egy magas fiú lépett a bohóchoz és pénzt nyomott a kezébe, majd a kislányhoz fordult, aki meglepetten nézett rá, és súgott neki valamit. A fiatal nő mosolyogva vette tudomásul, hogy a kislány hatalmas ölelést adott az ismeretlennek, ugrált a várban, majd türelmesen megvárta, amíg a fiú visszavezeti anyjához és búcsúzóul valamit mond neki, mire a kislány szája fülig szalad. Ekkorra az Ablak észrevette, hogy a leselkedő-társa figyelmét a magas fiú köti le, így követni kezdte az útját, mikor folytatta a vásárlást. A nő figyelmesebben is megfigyelhette a férfit, akit fiúnak hitt. Jobban szemügyre véve alig lehetett idősebb nála és jó ha két fejjel magasabb volt. Meleg barna szemei nevettek, tükrözték a szája körül játszó mosolyt, kusza, sötét haja homlokába lógott, nyakszirtjénél göndörödött. Halk sóhajtás hagyta el a nő száját, mire az Ablak üvegének sarkában feltűnt egy mosoly-jel. A fiatal felháborodott hangot hallatott, és így szólt:
- Ne vigyorogj! Egy ablak nem szokott vigyorogni.
- Te sem szoktál sóhajtozni idegenek után. - rajzolódott ki az ablakon, immár a normális panorámát mutatva a túloldalon.
- Khm... Csak azért sóhajtoztam, mert szeretném tudni, hogy mit mondott a kislánynak! - morgott a fiatal nő, miközben a teájába kortyolt.
- Én megmondhatom. Az kislány megkérdezte, hogy miért fizet helyette, erre a fiú...
- A férfi!
- A férfi azt válaszolta később, hogy: Láttam, mennyire szeretnéd kipróbálni. A szem az a kis ablak, amin a lelked néz ki.
A szoba csendjét ismét egy halk sóhaj törte meg, mire az Ablak ismét rajzolt egy gúnyos mosolyt a sarkába, de ezen a nő már csak kuncogott.

Aztán a nőhöz látogatók jöttek, a nappali megtelt, és ha nem is értették az új, mosolygósabb nőt, nem firtatták vidámságának okát. Régóta aggódtak érte... nem akart kimozdulni, belebetegedett a gondolatába is annak, hogy ki kelljen lépnie a lakásból a tömegbe. Persze nem tudhatták, hogy egy különleges Ablak házhoz hozza a tömeget számára.
Múltak a hetek és a nő egyre többet nevetett és merengett az Ablakban át látott dolgokon, csodákon. Kezdte úgy érezni, hogy húzza a szíve a kinti tájakra, már nem a szorongás ölelte át.

Egy évvel később egy vasárnapi délelőttön az Ablak a vásárt szemlélte eleinte szomorúan, majd egyre jobb kedvvel. Az utca zsúfolásig megtelt azokkal az emberekkel, akik ahogy mindig most is eljöttek a vasárnapi vásárra. Színes forgatag volt, olyan, amit jól esik nézni, és húz a szíved, hogy közéjük vegyülj. Volt, aki a bohócnak öltözött idős urat figyelte, amint éppen belezuhan a mögötte lévő pocsolyába csak azért, hogy utána nevethessen magán a nézőivel együtt, majd különböző figurákat hajtogathasson lufiból a gyerekeknek. Volt, aki fekete ruhában, morogva figyelte a tömeget, de mivel dolga volt muszáj volt közéjük vegyülnie. Voltak családanyák, gyengéd tekintettel. Öltönyös férfiak és kosztümös nők fülükben headseat-tel, ajkukon keserű fintorral, arcukon gőggel. Volt, aki hegedült egy szökőkút előtt, volt, aki csak vásárolgatott vagy nézelődött a hatalmas területű vásáron. Az Ablak azonban egy fiatal nőt figyel, akinek gesztenyebarna haja az álláig ér, egyszerű farmerban és combközépig érő, narancsszínű blúzban is elegánsnak hat. Játékos mosoly jelenik meg az arcán, majd finoman megérinti beszélgetőtársa arcát és smaragdszín szemeivel körbejárja a férfi arcát. Megsimogatja a szája sarkában rejtőző mosoly által mélyülő ráncot, majd a sötét, kusza hajába túr és a meleg barna szemekbe nézve közelebb hajol egy futó csókra. A férfi hatalmas mosollyal hajol le a nőhöz egy repetára, majd kézen fogva elvegyülnek a vásár forgatagába. A nő egy pillanatra visszafordul és annyit suttog a levegőnek:
- Ne leskelődj! - és már fordul is vissza párjához.
Az Ablak szerencsére nem tud elvörösödni, bár úgy érzi magát, mint egy rajtakapott kukkoló. Ahogy egyre tovább figyeli a vásárolgató párost, annál inkább várja haza a barátnőjét, akinek immár nem kell rettegnie semmitől, főleg nem a tömegtől. Magában jót szórakozva idézi fel, amit az imént hallott a férfitól - Megvédelek, csak maradj mellettem! Csakis az ő kis lakótársa volt képes magán felülkerekedni és felkutatni azt, akit minden vasárnap kutattak a tömegben. Mindegy, ha hazajönnek, úgyis elmesél nekem mindent... végső soron én vezettem rá arra, hogy a valóság nem félelmetes, nem? - merengett el az Ablak.

Írta: Anitiger - Sándor Anita

Forrás: pozitivblog.ahogyerzed.hu
 
 
0 komment , kategória:  Írások  
Az Ablak (1. rész)
  2017-10-27 23:00:43, péntek
 
  Az Ablak (1. rész)

Egy fiatal nő, aki fél a világtól és egy ablak, aki elhozza neki a világot. Egyszerű kis történet, kevés valóságalappal, sok érzéssel.






Az utca zsúfolásig megtelt azokkal az emberekkel, akik ahogy mindig, most is eljöttek a vasárnapi vásárra. Színes forgatag volt, olyan, amit jól esik nézni. Volt, aki a bohócnak öltözött idős urat figyelte, amint éppen belezuhan a mögötte lévő pocsolyába csak azért, hogy utána nevethessen magán a nézőivel együtt, majd különböző figurákat hajtogathasson lufiból a gyerekeknek. Volt, aki fekete ruhában, morogva figyelte a tömeget, de mivel dolga volt muszáj volt közéjük vegyülnie. Voltak családanyák, gyengéd tekintettel. Öltönyös férfiak és kosztümös nők fülükben headseat-tel, ajkukon keserű fintorral, arcukon gőggel. Volt, aki hegedült egy szökőkút előtt, volt, aki csak vásárolgatott vagy nézelődött a hatalmas területű vásáron.
Természetesen nem a vásár napja vagy maga a vásár volt érdekes! Nem is a bohóc, a sok eladó és vásárló, netán a zenész. Történetünk középpontjában egy ablak áll, amely éppen erre a vásárra néz... legalábbis ebben a pillanatban. Az Ablak különleges volt, de csakis egy ember számára. Csak neki nyitott kilátást a Világra, és az Ő kedvétől függően az ablak hol a vásárt mutatta, hol egy játszóteret, néha a tenger hullámai voltak odaát és a sós permetet vitt be a szél a szobába, ahonnan ez a különleges Ablak nyílott.

Történetünk egy évvel ezelőtt a vasárnapi vásári nap előtt kezdődött, amikor egy fiatal nő sietett fel a másodikra új otthonába. Két karjában dobozokkal, amiket megpróbált nekitámasztani a falnak, hogy kinyithassa az ajtaját. Ha nem lenne nyilvánvaló a nő éppen beköltözni készült ebbe a régi lakásba, amely egykor családtagjáé volt. A dobozokat csak lerakta a nagy nappali közepére, és indult is a következő fordulóért. Főszereplőnk csak estére végzett mindennel, hiába jöttek közbe segíteni családja férfitagjai, akik a bútorokkal szenvedtek, egy teljesen üres lakást otthonná varázsolni nehéz munka... és időigényes.
Az Ablakot nem igazán érdekelte a fiatal nő, csak egy futó pillantást vetett rá. Tudomásul vette, hogy gesztenyebarna haja az álláig ér, nem túl magas, inkább alacsony termetű. Nem nézte meg, ahogy finom kezeivel füle mögé söpri a haját, kezeit a farmerja farzsebeibe süllyeszti, ahogy aztán kihúzza magát munkája végeztével, nem nézte, ahogy a piros blúzába belekap az erkélyen beáramló levegő. Zavarta a jelenléte!
Amikor Ő, a fiatal nő egy másik szobában volt, netán aludt, akkor békésen váltogatott a különböző tájak között a maga örömére. Aki képes meglátni a szépet, az pontosan tudja milyen, ha belebambul a távol fürkészésébe. Megpróbálja a retinájába égetni a pillanatot, a tájat, a mosolyokat, mindent. Egyszer így járt az Ablak is. Tudta, hogy veszélyes nem odafigyelnie a bentről jövő neszekre, hiszen az új lakója szinte alig hagyta el otthonát, mióta beköltözött, mégis megtörtént, hogy a nő belépett a szobába, és az Ablakon túli tájra esett a tekintete. Enyhén elnyílt szájjal és csodálkozásra tágult szemekkel hangtalanul az ablakhoz lépett, ám a megszokott csendes és lusta folyó képe helyett csodás napnyugta tárult a szeme elé, ami megszokott is lett volna, ha nem egy kisvárosban lakik, hanem Párizsban az Eiffel-toronyra néző panorámával. Döbbent nyögés hagyta el a száját, és mire egyet pislogott, ismét a már ismert folyó tekergőzött a távolba vizén megcsillogtatva a déli napsugarakat.

Az Ablak megrémült. Persze nem kezdett el remegni, hiszen még egy ilyen csodás ablak sem képes ilyesmire. Mindenesetre napokig nem mert kukucskálni másfelé. Rettenetesen unalmasnak találta a dolgot. Hogy képesek mások ennyire egyhangúan élni az életüket? Inkább a lakás új tulajdonosát kezdte el figyelni. Ő is unalmasnak tűnt. Nem ment el, ritkán látogatták meg. Órákig képes volt ülni az ablak melletti sarokban egy állólámpa fényénél olvasva vagy a kanapén elfeküdve szemlélni a tévét, miközben rejtvényt fejtett. Pár nap múlva az Ablak másképp kezdte el szemlélni új tulajdonosát, csendes áhítattal, mert rájött, hogy mióta a nő beköltözött sok minden megváltozott a lakásban. Békés, harmonikus színekkel már-már egy meleg otthonnak tűnt a régen sötétnek, sivárnak tűnő nappali. Az egész lakás olyan lett, mint egy sziget, ahol béke honol, a maga csendes és visszahúzódó módján. Eszébe jutott, hogyan is jött rá, hogy képes mást is mutatni és látni, mint amit kéne.
Régen egy zárkózott ember élt a lakásban, akihez soha nem jött senki. A lakás üresnek tűnt akkor is, ha lakója éppen ott volt. Súlyos és sötét függönyök zárták ki a napfényt, mélybarna szőnyegek fedték a padlót, de még a tulaj is mindig feketébe öltözött. Eszébe jutott, hogy szinte soha sem volt széthúzva a nehéz anyagú sötétítő és csak azt látta, aztán elkezdett kintre figyelni. A parton futkározó kutyákra, napozó családokra, horgászó öregekre. Ám egy napon, amikor téliesre fordult az idő és senki nem látogatta a partot, arra vágyott bárcsak láthatná milyen másutt ablaknak lenni. Így történt, hogy a táj, ami előtte volt összemosódott és megváltozott. Akkor látta először a vásárt... és idővel csalódottan jött rá, hogy csak hetente egyszer tartják. Türelmesen várta a következőt. Mindig. Félt, hogy elveszti ezt a látképet, a nyüzsgést, a színeket, a vicces, olykor morgós idegeneket. Hosszú hónapokba tellett neki, míg rájött minden titkára a kukucskálásnak, el is felejtette, hogy a zord férfi miatt talált rá a tudományára, aki soha nem engedett be fényt a lakásába.

Az Ablak megrendült most, hogy rájött miért is furcsa számára az új lakó! A nő újra beengedte a fényt az otthonába, egész nap fürösztötte benne a lakást, még estére sem húzta el a sötétítőt. Az Ablak jobban körülnézett az ismeretlen-ismerős helyen. A padlón puha, világos szőnyegek feküdtek, a bútorok is pasztellszínűek voltak, az új sötétítő bordó volt ugyan, de selyem és olybá tűnt csak dísznek tartja a fiatal. Ekkor tűnt fel az Ablaknak még valami, amitől mélyen megrendült - a fotel és a kanapé mind ő alatta feküdtek el, ami ezek szerint a nő kedvenc zuga volt a lakásban, és a puha, áttetsző függöny, ami narancssárga és citrom színekben pompázott, kikerülte őt. Elmerengve vette végig az elmúlt egy-két hónapot, mióta a nő végzett a berendezkedéssel és kelletlenül jött rá, hogy az új lakó még néha a könyvét is becsukva szokott a távolba bámulni rajta keresztül.
Milyen régen volt, hogy bárki kinézett volna rajta! Az Ablak várta, hogy a lány felkeljen és rájöhessen milyen is igazából. Már nem bánta, hogy csak lopott pillanatokban tudott hódolni hóbortjának, amikor a lakója nincs a nappaliban, sőt! Bűntudata volt, hogy elfelejtette, mi a dolga egy ablaknak.

Másnap reggel a fiatal nő szokása szerint felkelt, majd egy lenge köpenyt és mamuszt magára kapva kiment a konyhába a kávéjáért, majd bögrével a kezében belekucorodott a kedvenc foteljába az Ablakhoz. Bánatos félmosollyal szemlélte az ébredező tájat, a hajókat, amik a lusta folyón mentek útjukra.
- Bárcsak ott lehetnék. - suttogta magának, majd keserűen elfintorodott - Csodás. Most, hogy egyedül élek már a kutyára se foghatom, ha magamban beszélek.
Az Ablak elcsodálkozott, mert a szavai mégsem voltak keserűek, inkább vidámak voltak. - Elég hóbortos, annyi biztos - gondolta, majd eszébe ötlött valami. Az Ablak, ha tudott volna, nevetni kezdett volna képtelen ötletén, ám a gondolatot tett valósította meg. A nő megdöbbenésére a táj elhomályosult egy üres piac képe vetült ki rá, ahol ott állt egy üres körhinta, egy egymagának tündöklő szökőkút. A nő nem szólalt meg és az Ablak sem változtatta vissza a képet, így lassan jöttek az árusok, elkezdték kipakolni a portékáikat, jött a zenész, jöttek az emberek... és lassan eltelt az egész délelőtt.
A nő néha kiszaladt a konyhába valami ennivalóért, de a visszatértekor a kép mindig megmaradt. Amikor elcsendesült a vásár a kezét finoman az Ablak üvegére simította és halkan csak ennyit mondott: - Köszönöm. Az Ablak magán is meglepődve enyhén bepárásította üvegét, amin jól olvashatóan ennyi állt: Szívesen!

Folyt. köv.

Írta: Anitiger - Sándor Anita

Forrás: pozitivblog.ahogyerzed.hu
 
 
0 komment , kategória:  Írások  
Ismerjük főbenjáró hibánkat...
  2017-10-19 23:17:48, csütörtök
 
  Baltasar Gracián: Ismerjük főbenjáró hibánkat...





Ismerjük főbenjáró hibánkat. Nincs a világon, akiben ne ellensúlyozná valami rossz a fényes tulajdonságokat, s ha a hajlam is támogatja, zsarnoki módon eluralkodhat rajta. Kezdjük meg ellene a harcot avval, hogy csatasorba állítjuk a figyelmet, és első haditettünk az legyen, hogy nyilvánvalóvá tesszük, mert ha már ismerjük, hamar le is győzzük. Kivált ha érdekelt létünkre ugyanolyan pontosan látjuk, mint a kívülállók. Aki ura akar lenni magának, felülről nézze magát. És ha legfőbb tökéletlenségünkön erőt vettünk, a többivel már hamar végzünk.

(Baltasar Gracián: Az életbölcsesség kézikönyve)
 
 
0 komment , kategória:  Írások  
A lélek bája
  2017-10-19 23:11:38, csütörtök
 
  Baltasar Gracián: A lélek bája

A léleknek is van bája, mely a szív ékessége, a szellem ünnepe.
Ám nem mindenki rendelkezhet vele, mert feltétele a belső nagyság. Első lépés, jót mondani ellenségünkről; a második, jót tenni vele.
A bosszú lehetőségét kihasználatlanul hagyni; a győzelem pillanatát nagylelkűséggé változtatni.
Az erény sohasem színlel, nem ölt magára díszes ruhát, nem ármánykodik, és nem aláz meg senkit, az élet legegyszerűbb és legbonyolultabb pillanataiban is az marad ami volt: erény.
 
 
0 komment , kategória:  Írások  
Rakd le a lélek terhét
  2017-10-19 23:10:54, csütörtök
 
  Seneca: Rakd le a lélek terhét





Seneca: 28. erkölcsi levél

Azt hiszed, veled történt meg egyedül, és csodálkozol rajta, mint valami szokatlan dolgon, hogy hosszú utazásod s a sokféle vidék változatossága sem oszlatta el kedélyed nyomasztó bánatát? Szívet kell cserélned, nem égboltot.
Kelj át a roppant tengeren, legyen, mint Vergiliusunk mondja, hogy föld, városok elmaradoznak - akárhová kerülsz, nyomon követnek bűneid. Valakihez, aki ugyanezt panaszolta, Szókratész így szólt: "Miért csodálkozol, hogy utazásaid nem válnak hasznodra? Hiszen magadat hordozod körbe." Ugyanaz fojtogat, ami messzire űzött. Mi gyönyörűséget lelhetsz a tájak újdonságában? A vidékek, városok megismerésében? Ez a hányódás a semmibe visz. Kérded, miért nem könnyít rajtad ez a menekülés? Te is magaddal menekülsz.
Le kell rakni a lélek terhét, előbb semmilyen vidék sem fog tetszeni. Gondold, hogy most olyan állapotban vagy, mint a már felindult és izgalomba jött látnok, megtelve a nem önmagából támadó ihlettel. Vergiliusunk így mutatta be Tombol a látnok: vajha ki tudná tépni szívéből azt a nagy istent!
Ide-oda futkosol, hogy lerázzad a rád telepedő súlyt, pedig az éppen a hányódás során válik egyre terhesebbé, ahogyan a hajón is kisebb nyomást fejt ki a mozdulatlan rakomány, de ha egyenetlenül görög, hamarabb meríti le azt az oldalt, ahova nehezedik. Bármit teszel, magad ellen teszed, és éppen a mozgással ártasz magadnak: hiszen beteget rázol összevissza. Ámde miután megszabadulsz a bajtól, minden helyváltoztatás kellemes lesz: elvetődhetsz a legtávolibb földre, megtelepedhetsz barbár országok bármely zugában, mindenféle lakhelyet vendégszeretőnek fogsz találni. Fontosabb, hogy milyen állapotban érkezel, mint az, hogy hova, és ezért nem kell egyetlen helyhez sem kötni lelkünket. E meggyőződés szerint kell élnünk: "Nem egyetlen zugocska számára születtem, hazám az egész világ." Ha ez világossá vált előtted, már nem csodálkozol, hogy nem segítenek rajtad a változatos vidékek, ahová sorban elvándorolsz, mert meguntad az előbbieket. Hiszen mindegyik tetszett volna, ha a magadénak tekintetted volna. Most nem utazol, hanem bolyongsz, hányódsz, egyik helyet cseréled fel a másikkal, pedig amit keresel, a boldog élet, minden helyen megtalálható. Mi lehet lármásabb a fórumnál? És ott is élhetsz nyugalomban, ha szükséges.
De ha szabad volna rendelkezni magunk fölött, a fórum látványát és környékét is messze kerülném. Mert ahogyan a fertőző helyek még a legkicsattanóbb egészséget is próbára teszik, úgy a még nem tökéletes, lábadozó helyes gondolkozás számára is vannak kevéssé üdvös dolgok. Nem osztom azoknak a nézetét, akik beúsznak a folyó közepére és a háborgó életben lelve örömöt, naponta bátran birkóznak meg a nehézségekkel. A bölcs elviseli azokat, de nem választja, s inkább él békében, mint harcban. Nem sokat ér, hogy bűneinket messzire hányjuk, ha civakodnunk kell másokkal.
"Harminc zsarnok állta körül Szókratészt - mondod -, s nem tudták lelkét megtörni." Mit számít, mennyi az úr? Szolgaság csak egy van. Ha ezt megvetetted, az urak akármekkora falkájában is szabad maradsz. Ideje abbahagyni, de előbb kezedbe olvasom a rézpénzt.
"Az egészség a hiba felismerésével kezdődik." Szerintem ezt kitűnően mondta Epikurosz; mert aki nem tudja, hogy hibázik, megjavulni sem akar; az kell, hogy kárhoztasd vétkedet, mielőtt lefaragnád.
Egyesek dicsekednek bűneikkel; azt képzeled, töri valamennyire is fejét orvosságon, aki fogyatkozásait erényei közé sorolja? Így hát tőled telhetően emelj vádat, indíts nyomozást magad ellen, először az ügyész szerepében működj, azután a bíróéban, legvégül a védőügyvédében. Alkalomadtán légy kérlelhetetlen magadhoz.
Élj egészségben!
 
 
0 komment , kategória:  Írások  
     1/30 oldal   Bejegyzések száma: 296 
2018.01 2018. Február 2018.03
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 4 db bejegyzés
e hónap: 311 db bejegyzés
e év: 671 db bejegyzés
Összes: 30716 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1356
  • e Hét: 1356
  • e Hónap: 126322
  • e Év: 293894
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.