Belépés
kohlinka.blog.xfree.hu
Lehet, hogy fentről többet látni, de a jajszó már nem hallatszik olyan élesen. Szendrei Klaudia
1958.03.07
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/22 oldal   Bejegyzések száma: 213 
A bocsánatkérés öt nyelve
  2022-09-21 10:48:10, szerda
 
  "A bocsánatkérés öt nyelve:

-Fájdalmunk kifejezése: " sajnálom"
-A felelősség vállalása: "hibáztam"
-Kárpótlás: " Mivel tehetném jóvá a történteket?"
-Őszinte megbánás: " ígérem,nem fordul elő többé!"
-A megbocsátás kérése: " meg tudnál nekem bocsátani? "
Gary Chapman és Jennifer Thomas: Ha nem elég a sajnálom
 
 
0 komment , kategória:  Lélekemelő írások  
Ismeretlen: A bálna hálája
  2022-08-23 13:33:46, kedd
 
  A bálna hálája

Egy nőstény hosszúszárnyú bálna beleakadt a rákászhálókba. A több száz kilónyi háló húzta le a mélybe,
és küzdenie kellett a fennmaradásért. Sok száz méter zsinór is rátekeredett a testére, uszonyára,
még a szája köré is
Ez az ő hálájának története.
Egy halász vette észre a bálnát a Faralon Szigetektől keletre, és segítséget hívott rádión. Néhány óra múlva
megérkezett a mentőcsapat, és megállapították, hogy a bálna helyzete nagyon rossz. Az egyetlen mód, hogy megmentsék, ha alámerülnek, és késsel levagdossák róla, ami már kibogozhatatlanul rágabalyodott - és ez
egy nagyon veszélyes feladat. Elég egyetlen csapás az uszonyával, hogy megölje a megmentésén fáradozót.
A búvárok órákon keresztül dolgoztak a mélyben, görbe késekkel vagdosva róla a hálót és zsinórokat,
mire végül kiszabadult.
Amikor szabad lett, a búvárok elmondása szerint öröm-köröket rótt körülöttük. Majd ezután odaúszott
minden egyes búvárhoz, .... egyenként, .... és finoman megbökdöste őket köszönetként.
Azt mondták, ez volt életük leghihetetlenebb, és leggyönyörűbb élménye.
A búvár, aki a bálna szájára tekeredett zsinórt metélte el, azt mondta, a bálna végig követte őt a szemével,
amíg dolgozott, és, hogy ő többé már soha nem lesz ugyanaz az ember.
Kívánom, hogy legyél te is ilyen szerencsés!
Hogy olyan emberek vegyenek körül, akik segítenek kiszabadulni neked azokból a dolgokból,
amik megkötözve tartanak! Vagy Te segíthessél másoknak kiszabadulni az őket megkötözve
tartó dolgokból.
És kívánom, hogy mindig tapasztald meg a hála adásának és elfogadásának örömét!
/ Net/
 
 
0 komment , kategória:  Lélekemelő írások  
Fekete István - A szél és az erdő
  2022-08-08 17:50:20, hétfő
 
  Fekete István - A szél és az erdő

- Béküljünk ki - suttogta -béküljünk ki, erdő!
- Nem vagyunk már erdő - zsongtak a fák -, csak emlék vagyunk.
- Jóváteszek mindent - suttogta a szél.
- Tedd jóvá!
- Akkor a régi lesz minden?
- Akkor a régi lesz minden.
Elsuhant a szél, és a vén fák nyújtózkodva kitárták karjukat. - Talán lesz valami - suttogták.
A szél pedig megkopogtatta az ablakokat, és megpattantotta az ajtókat.
- Nincs erdő - búgott a kéményben -, nincs eső...
Az emberek felébredtek, aztán megfordultak, tovább akartak aludni.
- Nincs patak, nincs virágos rét, nincs selyemkendő és nincs pénz se.
Erre már az emberek újra kinyitották a szemüket. - Bizony nincs - gondolták. - De miért nincs? A szél jajgatva dúdolt a kéményben:
- Nincs legelő, nincs tej, és nincsenek kis csizmák: mert nincs erdő, mert nincs erdő.
Az emberek számolni kezdtek. Egy év, két év ... igaz, azóta van a sok baj, mióta nincs erdő, s most már nem mondták, hogy okos dolog volt az erdőt kivágni; csak néztek a sötétségbe, és hallgatták, mond-e még valamit a szél, de a szél már nem mondott semmit. Kilendült a kopár domboldalakra, és megült a vén hagyásfák koronájában.
- Én már elhintettem a magot, hintsétek ti is...
És amikor a nap felkelt, csillogó kapákon csúsztak el első sugarai, egy locsogó szarka csicseregve vitte meg a hírt az erdei népnek.
- Cserr! - kiáltotta. - Halljátok? Ültetik az erdőt.
A bagoly álmosan hunyorgott az idegen erdő odvában.
- Beszélj értelmesen! Ki ülteti és hol?
- Az ember, az ember; amit kivágott.
- Majd megnézem magam is, te összevissza cserregsz minden ostobaságot.
Amikor leszállt az est, a bagoly elimbolyodott a vén tölgyhöz.
- Igaz?
- Igaz. Most várom a szelet, hogy mirólunk is lerázza a makkot. Nem tudom, hol csavarog.
- Itt vagyok, itt vagyok - zendült meg a szél, - Nem akartam üres kézzel jönni. A régi barátságot meg kell ünnepelni... ma, felhőcskék... - szólt bátran - csak szép lassan...
A régi avar halkan kopogni kezdett, mert eleredt az eső; a szél megrázta a fákat, hullott a makk, suhogtak a megmaradt fák, itta a hegyoldal a vizet, életre ébredtek a csírák, és a völgyben csattogva énekelt a patak.......
 
 
0 komment , kategória:  Lélekemelő írások  
Ismeretlen: A KOVÁCS
  2022-07-15 09:46:45, péntek
 
  Egy fiatalember jelentkezett állásra egy nyomtatással foglalkozó nagy cégnél. Már túl volt az első meghallgatáson és most az igazgatóval kellett találkoznia. Az igazgató átnézte a róla szóló jegyzetet, amely kiváló volt. Majd megkérdezte:
- Volt-e ösztöndíjad az iskolához?
- Nem - válaszolt a fiú.
- Édesapád fizette az iskolád?
- Igen - válaszolta.
- Mit dolgozik édesapád?
- Édesapám kovács.
Az igazgató megkérte, hogy mutassa meg a kezeit. A fiatalember megmutatta a kezeit amelyek hibátlanok és finomak voltak.
- Segítettél valamikor szüleidnek a munkájukban?
- Sohasem, mert szüleim mindig azt akarták, hogy tanuljak és többet olvassak. Sőt még a munkájukat is jobban el tudták végezni mint én.
Az igazgató így szólt:
- Van egy kérésem. Ma, ha majd hazaértél, mosd meg édesapád kezeit és holnap gyere vissza hozzám.
A fiatalember úgy érezte, hogy minden bizonnyal övé lesz az állás. Amikor hazaért megkérte édesapját, hogy engedje meg, hogy megmossa kezeit.
Az apa furcsán érezte magát. Boldog volt, de nagyon zavart is ahogy megmutatta kezeit fiának. A gyermek aprólékosan megmosta kezeit. Most először figyelt fel apja kezeinek nagyon ráncos voltára és sok sebhelyére. Némely sérülése annyira érzékeny volt, hogy a bőr összerándult mikor hozzáért.
Most értette meg mit jelentett a munka ezeknek a kezeknek, hogy fizethessék iskoláját. A kéz sérülései volt az ára tanulmányainak és jövőjének.
Miután megmosta apja kezeit, a fiatalember egy darabig szótlanul állt, majd elkezdett rendet rakni a műhelyben és kitakarítani azt. Ezen az éjszakán sokáig beszélgettek egymással.
Másnap visszament az igazgatóhoz, aki felfigyelt a könnycseppre a szemében, amikor megkérdezte tőle:
- Mit csináltál és tanultál meg tegnap este?
- Megmostam apám kezeit és miután végeztem vele kitakarítottam a műhelyt. Most már tudom mit jelent értékelni szüleimet és hogy nélkülük nem lennék az aki ma vagyok. Miközben segítettem édesapámnak rájöttem, hogy csak önmagunkra hagyatkozva mennyire nehéz bármit is tenni. Felismertem, hogy milyen sokat jelent a család és hogy mennyire fontos egymás segítése.
- Pontosan erre van szükség a munkásaim között is - mondta az igazgató. - Olyan valakit akartam alkalmazni, aki fontosnak tartja egymás segítését, aki elismeri a másik kemény munkáját és akinek nem a pénz jelenti az egyedüli életcélt.
 
 
0 komment , kategória:  Lélekemelő írások  
Ismeretlen: A ceruza értékei
  2022-06-29 14:16:29, szerda
 
  A gyermek nézte a nagyapját amint levelet ír. Egy adott pillanatban megkérdezte tőle:
- Olyan mesét írsz, ami velünk megtörtént? Vagy talán egy rólam szóló történetet írsz?
Nagyapja, félbe hagyta az írást, és mosolyogva ezt mondta unokájának:
- Igaz, rólad írok. Azonban a szavaknál fontosabb a ceruza, amivel írok.
Szeretném, ha ilyen lennél te is, amikor megnősz.
A gyermek értetlenkedve nézte a ceruzát, mivel semmi különöset nem látott rajta.
- De ez olyan, mint az összes többi ceruza, amit életemben láttam!
- Minden attól függ, hogyan nézed a dolgokat. A ceruzának öt értéke van, amit ha sikerül megtartanunk, olyan emberré válunk, aki egész életében békében fog élni a világgal.
Első érték: Tehetsz nagy dolgokat, de soha nem feledd, hogy létezik, egy lépteinket vezető Kéz. Ezt a kezet Istennek nevezzük, és Ő vezet mindig kívánsága szerint minket.
A második érték: Időnként abba kell hagynom az írást, hogy meghegyezzem a ceruzát. Ez kevés fájdalmat okoz a ceruzának, azonban végül élesebb lesz. Tehát el kell tudnod viselni a fájdalmakat, mivel ezek tesznek jobbá téged.
A harmadik érték: A ceruza megengedi nekünk a radír használatát, hogy kitörüljük azt, ami téves. Meg kell értened azt, hogy kijavítani egy dolgot, nem jelent feltétlenül rosszat, a legfontosabb az, hogy megmaradjunk az igaz/egyenes úton.
A negyedik érték: A ceruzának nem a fája vagy külső formája a fontos, hanem a benne lévő grafit. Ugyanígy gondozd azt, ami benned történik.
És végül, az ötödik érték: mindig nyomot hagy. Neked is tudnod kell, hogy bármit teszel is életedben, nyomokat fog hagyni, ezért meg kell próbálnod minden tettedet tudatosítani.
 
 
0 komment , kategória:  Lélekemelő írások  
Ismeretlen: Életadó virág
  2022-03-06 12:00:51, vasárnap
 
  Életadó virág

Az ember egykedvűen ballagott haza az orvostól. Kezeit zsebre vágva, nem nézett se jobbra, se balra, csak maga elé meredt szomorúan. Egyedül volt, nem tartozott senkihez, nem tartozott felelősséggel senki iránt. Ezért vette tudomásul olyan lakonikus nyugalommal a diagnózist: nem gyógyítható.
Nem fájt neki semmi, csak rótta az utcákat, a szemerkélő esőben, hideg, alattomos szélben. Épp csak a komfortérzet miatt hajtotta fel a gallérját. Vagy tán csak megszokásból. Hiszen már úgysem számított semmi. Gondolatai sem voltak... már nem.
Befordult az ismerős sarkon, gépiesen, megszokott módon. Semmi nem változott reggel óta, amikor elindult. Szürkeség, beton, pocsolyák....ahogy mindig is. Nem mindig volt ilyen. Ó dehogy. Valamikor régen szebb volt számára minden. Voltak érzelmei, boldog napjai, nevetés...béke, nyugalom. Ez már egy ideje a múlté...megfakult, ő meg belefásult.
Nem is izgatta magát a kialakult helyzet miatt, hiszen vesztenivalója nem volt már egy ideje. Tudomásul vette az állapotát, küzdeni nem akart, nem volt ereje hozzá. Persze nem dobja el az életét, azért bolond nem volt sosem, de megbékélt valahogy. Ment, lassan, fejét lehajtva, szemben a széllel. Szürke-szürke-szürke. Lépésre-lépés.
Hirtelen megállt...valami megbontotta a sötét egyhangúságot. Mivel eddig is a földet bámulta a lába előtt, észre kellett hogy vegye. A virágot..... Azt a virágot. Ami még reggel nem volt sehol. Hogy is lett volna, hiszen csupa beton minden. Kicsi volt, és nap sárga. Hihetetlen módon vakított a szürkeség közepén. Meglepődött...nagyon régen nem látott ilyen szépet. Pedig semmi különös, csak egy nap sárga kis foltocska... egy betonrepedésben. Hogyan? Mióta? Miért? Kérdések sorjáztak a fejében, miközben szinte megbabonázva nézte az árva kis életet. Közben pillanatonként meghökkent saját magán is. Régóta nem érdekelte szinte semmi, és most egyszerre itt áll, és nézi ezt a pici csodát...És kérdések fogalmazódnak meg benne. Furcsa érzés volt...megint érezni. Érdeklődni valami iránt, szépnek látni valamit. Már el is felejtette szinte hogy milyen az. Nem tudott szabadulni. A virág tisztasága, léte, kisugárzása fogva tartotta. Lehajtotta a gallérját, leguggolt a növényke elé...észre sem vette hogy az eső már elállt. Úgy általában semmit nem érzékelt most maga körül. De talán mégis: melegedett. Amit még nem tudott az az, hogy nem az idő, hanem ott bent valami. Kinyújtotta az ujjait, óvatosan megérintette a virág szirmait, nem tudta miért teszi, csak érezte hogy meg kell tennie. Puha volt és meleg. Meglepően szokatlan ez egy virágtól. És ez a melegség lassan felkúszott a férfi kezén. Nem értette mi történik. Egy virág csak, nem is valami ritkaság vagy bódító illatú csoda...és mégis más. Megállította, mozdulatra, gondolatokra kényszerítette...és nem eresztette tovább. Úgy érezte tennie kell valamit, mert a növényke itt menthetetlenül elpusztul, lehet hogy még ma. Nem tudta volna megmagyarázni hogy miért teszi, hogy mit akar, csak vitte valami sosem volt érzés...a virág élni akarása teljesen letaglózta, magával ragadta. Pár lépésre volt csak otthonról, mégis rohant. Szerszámok, kapkodás...aggódás, türelmetlenség...már arra sem volt ideje hogy meglepődjön önmagán. Kimelegedett, megcsillant a szeme, arcába új szín költözött. Félt hogy elkésik, pedig a virágnak szüksége van rá! Honnan ez a bolondság? Mit csinálok? Ötlött fel benne egy pillanatra. De már futtában csak. Vitték a lábai, a szíve...azok az érzések amiket már rég eltemetett magában.
Lélekszakadva ért vissza az utcára...a virág várta. Kinyílva, ragyogóbban mint valaha. Mintha mosolyogna...gondolta a férfi. És visszamosolygott. Fogta a szerszámait, és óvatosan nagy figyelemmel kiszabadította a növényt a beton fogságából. Az arca elé emelte, és a virág hálásan hozzá hajolt. Felvitte a lakásba, és helyet, meg fészket csinált neki egy régi cserépben, amiben eddig a tollait, ceruzáit tartotta. Holnap veszek egy szebbet, gondolta, de valahogy érezte hogy a virágnak ez egy csöppet sem fontos. Elrendezte a földet, óvatosan beletette a növénykét és helyet csinált az ablakban egy védett helyen. Érje a nap, de a szél ne bántsa...gondosan, óvatosan. Ha már itt volt, rendet csinált. Pedig ki tudja már mikor utoljára. De most kellett, mégsem láthatod ezt nap mint nap....motyogta magában. Széthúzta a függönyt teljesen...beáramlott a fény. A virág felragyogott...ahogy még soha egyetlen virág sem amit eddig a férfi életében látott. Odaszögezte a férfi tekintetét...és ő végtelen nyugalommal és szeretettel nézte a kisnövényt. Órákon át. Beszélgettek, szavak, hangok nélkül, csak az érzékek nyelvén. Estére a virág nevet is kapott....Évának nevezte a férfi, mint az első nőt a földön, hiszen legalább akkora jelentőséggel bírt már az életében...mint Éva az emberiség történetében. És valahogy illett is Hozzá. És úgy is érezte hogy Ő az első... Az ember hosszú-hosszú évek óta nyugodtan és pihentetően aludt. Elkerülték a rémei, a fájdalmai. Reggel kipattant a szeme és a virágot kereste a tekintetével...ami nem volt nehéz, hiszen még elalvás előtt abba az irányba fordította az ágyát. Igen!! Ott volt...várta hogy a férfi felkeljen, és addig a reggeli napfényben illegette a szirmait...szerette a napot. A férfi megnyugodott...elmosolyodott és a székhez lépett ahová este a ruháit hajtogatta. Végigkutatta a zsebeit és megtalálta a gyűrött papírt amit még tegnap adtak neki az orvosnál...Kisimitgatta, elolvasta újra.. egy név és egy telefonszám...egy új lehetőség, egy komolyabb esély....
Felemelte a telefont...tárcsázott.....
Most már élni akart....volt kiért...
 
 
0 komment , kategória:  Lélekemelő írások  
Ismeretlen: Milyen színű...?
  2022-03-06 11:56:04, vasárnap
 
  "Milyen színű a boldogság?
A Hold színe...
Milyen színű a szomorúság?
- kérdezte a csillag
a cseresznyefát,
és megbotlott egy felhőfoszlányban, amely gyorsan tovább szaladt. -
Hallod?
Azt kérdeztem, milyen színű a szomorúság?
- Mint a tenger, amikor magához öleli a napot.
Haragosan kék.
- Az álmoknak is van színe?
- Az álmoknak?
Azok alkonyszínűek.
- Milyen színű az öröm?
- Fényes, kis barátom.
- És a magány?
- A magány az ibolya színét viseli.
- Mennyire szépek ezek a színek!
Küldök majd neked egy szivárványt, hogy magadra teríthesd, ha fázol.
A csillag behunyta a szemét,
és a végtelennek támaszkodott.
Egy ideig így maradt,
hogy kipihenje magát.
- És a szeretet?
Elfelejtettem megkérdezni,
milyen színű a szeretet?
- Pont olyan, mint az Isten szeme - válaszolt a fa.
- Na és a szerelem?
- A szerelem színe a telihold.
- Vagy úgy.
A szerelem színe megegyezik a holdéval!
- mondta a csillag.
Majd, messze az űrbe bámult.
És könnyezett. "
 
 
0 komment , kategória:  Lélekemelő írások  
Ismeretlen: Az utolsó út
  2022-03-05 21:23:31, szombat
 
 
Az utolsó út....

"Taxis vagyok. Egyik éjjel megérkeztem a megadott címre és dudáltam. Néhány perc várakozás után megint megnyomtam a dudát. Ez volt aznapra az utolsó fuvarom, úgyhogy már azon voltam, hogy inkább hazaindulok.
De aztán mégis kiszálltam, elsétáltam az ajtóig és becsöngettem.
- Egy pillanat! - válaszolt egy törékeny, idős hang odabentről. Kisvártatva kinyílt az ajtó. Kilencvenéves-forma, aprócska asszony állt előttem. Kartonruhát viselt és kis kalapot. Úgy nézett ki, mintha egy régi, fekete-fehér filmből lépett volna ki. Mellette egy kis bőrönd pihent. Körülnéztem. A bútorokat fehér lepedőkkel terítették le. A sarokban egy kartondoboz árválkodott, mindenfélével teletömve.
-Kivinné a bőröndömet a kocsihoz? Szeretnék néhány percre egyedül maradni. Aztán, ha Ön is úgy gondolja, visszajöhetne értem, hogy lekísérjen az autójáig. Nem vagyok valami jó erőben.
Miután beraktam a bőröndöt a csomagtartóba és visszaértem, belém karolt. Lassan, nagyon lassan odasétáltunk a taximhoz. Közben végig a kedvességemért hálálkodott.
- Semmiség - feleltem. Minden utasommal úgy bánok, ahogyan mástól is elvárnám, hogy az édesanyámmal bánjon.
- Milyen jó fiú maga! - mondta, ahogy beült a hátsó ülésre. Odaadta a címet, aztán megkérdezte: Mehetnénk esetleg a belvároson keresztül?
- Nem az a legrövidebb út - vágtam rá gyorsan.
- Ó, azt egyáltalán nem bánom - mondta. - Egy hospice-házba tartok.
Belenéztem a visszapillantó tükörbe. A szemeiben könnycseppek csillogtak.
- Nincs már családom. Mindenki meghalt. - Nagyon csendesen beszélt. - A doktor úr szerint nekem sincs túl sok hátra.
Csendben a műszerfalhoz nyúltam és kikapcsoltam az órát.
- Mit szeretne, merre menjünk?
A következő két órában bebarangoltuk a várost.
Megmutatta nekem azt az épületet, ahol réges-régen liftes kisasszonyként dolgozott. Aztán elmentünk abba a városrészbe, ahová új házasként a férjével költöztek. Egy picit megálltunk egy bútorraktár előtt. Azt mondta, lány korában az még bálterem volt, és a többiekkel odajártak táncolni.
Néha megkért, hogy álljak meg egy-egy sarkon vagy egy épület előtt. Nem mondott semmit, csak maga elé révedt.
Ahogy a hajnal első sugarai megjelentek a horizonton, azt monda:
-Most már mehetünk. Elfáradtam.
Szótlanul haladtunk a megadott címig.
Két alkalmazott jelent meg, ahogy megérkeztünk az ajtó elé. Profi udvariassággal segítették. Kinyitottam a csomagtartót, és elvittem a bőröndöt az ajtóig. Az utasomat már beültették egy kerekesszékbe.
- Mennyivel tartozom? - kérdezte és benyúlt a retiküljébe a pénztárcájáért.
- Semmivel - feleltem.
- Magának is meg kell élnie valamiből - mondta.
- Vannak más utasaim is - szereltem le.
Aztán, egy hirtelen ötlettől vezérelve lehajoltam és megöleltem. Meglepő erővel szorított magához.
- Nagy örömöt okozott egy kis öregasszonynak - mondta végül. -Köszönöm.
Megszorítottam mindkét kezét és visszasétáltam a kocsihoz. Hallottam, ahogy mögöttem becsukódik a ház ajtaja.
Egy életre zárták rá az ajtót.
Aznap csak vezettem, céltalanul.
Nem vittem utasokat. Nem volt kedvem beszélgetni.
Egyre csak az járt az eszemben, mi lett volna, ha az asszony egy dühös sofőrt fog ki? Vagy valakit, aki türelmetlen? Vagy mi lett volna, ha én magam vagyok türelmetlen és elhajtok kopogás nélkül?
Lassan megértettem, hogy egész életemben nem tettem még fontosabb dolgot, mint előző éjszaka.
Egész életünkben a nagy dolgokra várunk.
És a nagy dolgok néha meglepő álruhában érkeznek: úgy vannak csomagolva, hogy aki nem figyel, az észre sem veszi, mennyire fontos lehetőséget mulasztott el..."

Forrás: Internet
 
 
0 komment , kategória:  Lélekemelő írások  
Franz Kafka és a kislány
  2022-02-07 15:46:23, hétfő
 
  "Franz Kafka, aki egyébként sosem nősült meg és nem is voltak saját gyerekei, egyszer Berlinben találkozott az utcán egy zokogó kislánnyal. Odalépett hozzá és megkérdezte tőle, hogy miért sír. A kislány azt válaszolta, azért, mert elvesztette kedvenc babáját. Kafka és a lány elkezdték együtt keresni a környéken a játékot, de sajnos nem jártak sikerrel. Kafka azt mondta, találkozzanak másnap is és folytassák a keresést.
Másnap, amikor továbbra sem találták a babát, Kafka elővett a zsebéből egy levelet, amiről azt mondta, a baba üzenete. Ez állt benne: "Kérlek, ne sírj, elmentem világot látni. Minden nap írok neked és beszámolok a kalandjaimról."
Kafka élete végéig minden áldott nap találkozott a lánnyal és újra meg újra felolvasott neki egy-egy levelet, amelyben a baba "beszámolt" a kalandjairól. A kislány nagyon boldog volt és izgalommal várta mindig a találkozást és a híreket szeretett babájától.
Aztán egy nap Kafka egy babával érkezett a találkozóra, amit egy levél kíséretében átadott a kislánynak. A levélben pedig az állt: "Megérkeztem".
A lány azt mondta, ez nem az ő babája, az ő babája másképp nézett ki. Kafka átadott egy másik levelet is: "Az utazásaim megváltoztattak engem."- A kislány átölelte a babát szeretettel és hazavitte.
Évekkel később, amikor lányból nő lett, a babában talált elrejtve egy levelet. Az aprócska papíron Kafka kézírásával ez szerepelt: "Van, hogy amit nagyon szeretünk elveszítjük, de a végén a szeretet mindig visszatér, csak másként vagy más képében."

Forrás: Alkonyzóna facebook
 
 
0 komment , kategória:  Lélekemelő írások  
Mikszáth Kálmán: Madárfészek
  2022-01-18 18:29:25, kedd
 
  A nap lement. Az alkony ráborította fátyolát az egész vidékre. Benépesült a levegő zümmögő bogárral.

A göröngyös, kátyús úton egy szekér ballag csöndesen. De egyszerre csak nagyot zökken, s a rajta ülők felriadnak.

- Hophó! Eltört a tengely! - hangzott az egyik utas szava.

A másik leugrott, csakugyan leült a szekér hátulsó fele.

- Nagy baj - dörmögte fejét vakarva. - Megroppant biz az, kátyúba estünk. Most már mit csináljunk?

- Ha legalább valami fa volna, valami husáng, hogy átköthetnők vele.

- Van is itt! Furcsa tartomány ez erre!

- Nem nő itt meg fa, csak a nadragulya!

- Haj, haj. Mihez fogjunk, mihez?

- Emelem én a szekeret - ajánlkozott az egyik -, föl is tartom addig, míg fát érünk. Kend pedig vezesse a lovakat.

Bizony jó darabon kellett vinni a szekér hátulját, s fa még sehol sem volt. Mind a ketten lihegtek a fáradtságtól.

- Ahol ni! - kiált fel egyikök. - Ott bólingat egy kis vékony nyárfa. Nekünk való éppen.

Csakugyan egy karcsú fának az árnyéka feküdt, táncoló fekete csíknak, a szántóföldön, mindjárt az út mellett. A hold éppen most bújt ki, s meg lehetett látni a tájat. Több fa sem volt annál.

- No, hát ne legyen ez az egy sem ... Kiváglak, hogy ne búsulj itt magadban - dörmögött a haragosabbik.

Előkereste a fejszét, s átugorván az útszéli garádot, nekivágott a növendék fának.

Az összerázkódott, recsegve, hajladozva. Rásírta törzsére harmatkönnyeit leveléről. Gallyai is megropogtak a fejsze csapásai alatt. Egy madár felszállt megriadva, s kétségbeesve röpködte körül a növendék fa koronáját. Madárfiak síró csipogása felelgetett a fölkergetett öreg madárnak.

- Jó lesz-e tengelydorongnak? - türelmetlenkedett a másik.

- Jó biz az - szólt a fejszés atyafi kedvetlenül -, csakhogy baj van.

- Már megint?

- Hát izé ... fészek van rajta.

- No és aztán?

- Ej, lánchordta! Hát csak nem vághatom ki! Mi lenne az apróságból? Nem hallja kend, milyen szomorúan csipognak?

- De bizony hallom szegénykéket. Csakhogy aztán velünk mi lesz?

- Mi lesz? Hát mi lenne? - felelte a fejszés atyafi. - Majd tolom én még a szekeret egy darabon.

Úgy is volt. Haragudott ugyan egy kicsit, amint megint a tengelyt fogta kétrét görbülve. De csak tolta a szekeret körül-körülnézve, hogy egy élő fát nem lát-e valahol. A madarak szomorú csipogása fülébe hangzott mindig. S valami azt súgta a lelkében: mégiscsak jól tette, hogy azt a madárfészkes növendék fát ki nem vágta.

Nadragulya - erős szárú, bogyótermésű, mérgező növény harang alakú virággal

Garád - felhányt földből és sövényből álló kerítés
 
 
0 komment , kategória:  Lélekemelő írások  
     1/22 oldal   Bejegyzések száma: 213 
2022.08 2022. Szeptember 2022.10
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 4 db bejegyzés
e év: 70 db bejegyzés
Összes: 7096 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 24
  • e Hét: 2341
  • e Hónap: 15114
  • e Év: 161493
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2022 TVN.HU Kft.