Regisztráció  Belépés
anyu65.blog.xfree.hu
Félig él, az aki nem mer Kné N. Magdolna
1962.09.21
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/19 oldal   Bejegyzések száma: 184 
Az első
  2018-01-23 09:58:29, kedd
 
  Mikor születtél, pici csomagként
féltőn mindig magammal vittelek.
Csak addig voltál egészen az enyém
míg megtetted az első lépteket.
Oly hamar megnőttél, vállamig érsz,
belém karolsz ha melletted megyek.
De egyre kevesebbet vagy velem,
már elvisznek tőlem a reggelek.
Iskolás vagy, "olyan sok a gondod".
Esténként, ha visszatérsz karomba,
s beszélgetünk, fontoskodva mondod:

"holnap irás, énekkar meg torna,
és képzeld el, tízpercben mi történt:
találtunk egy törtszárnyú verebet,
és elcseréltem az uzsonna körtém
szalvétáért. Szép? Odadom neked."
Beszélsz beszélsz. Nézlek, gondolkodom,
úgy megfognám a röppenő Időt.
Hová lett már a csöpp pólyásbaba?
De rég kinőtted első kiscipőd.
Tegnap még engem dajkált Nagyanyád,
ma én vezetlek az úttesten át
Holnap féltőn tán Te ölelsz körül,
s ringatod - mint gyermeket - megfáradt anyád.

Moretti Gemma
 
 
0 komment , kategória:  Vers  
Egyszer megérted fiam
  2018-01-10 09:32:23, szerda
 
 
Egyszer, ha már elérhetetlen
távolságban leszek tőled fiam
és vánszorgó lábnyomom is elfújja a szél,
nem hagyva magad körül porszemnyi
emléket sem, mi rólam mesél,
jusson eszedbe gyermekkorod
mosolygó napjai.
Láss magad előtt egy képet,
ahol ketten állunk, te meg én...
Talán hároméves lehettél,
mikor határozott szavakkal mondtad
- szeretlek-
S abban a pillanatban
valami leírhatatlanul jó érzés melengette
lelkemet
Hittem, hogy az életnek,
ennél boldogabb percei nincsenek,
nem lehetnek,
mert, aki így szeret, az soha
nem fájdíthat szíveket.

Emlékszel arra, mikor sírós szemeiddel
esdőn néztél rám
s én féltő mozdulattal hajoltam hozzád,
hogy karomba vegyelek,
mert, ha ölelhettelek,
feszáradtak arcunkról a könnyek
s napfénnyé változtak
az ereszekre lecsorgó, hulló esőcseppek.

Emlékszel, elengedtelek,
mikor szabadságra vágytál.
Repülhettél, mint a szárnyait kitáró sas,
mely, akkor is átszeli a tengert,
ha tajtékzó hullám sodorja...
De az a sas, az a sas, fiam,
a végtelenbe szállva is tudja,
honnan indult el, és hol van
régi otthona..

KunMagdolna
 
 
0 komment , kategória:  Vers  
A rabszolga
  2018-01-03 15:40:48, szerda
 
 

Túrtam és átkoztam a Földet
s egy Óriás lépett elém.
- Ki vagy? - mint vas, kongott a hangja. -
- Rabszolga, - válaszoltam én.

- Kinek a szolgája? - A Földé! -
mondtam vad gyűlölettel. Ő
erre fölvett a tenyerébe
és: - Ne félj, - súgta, - a jövő

majd megszabadít zsarnokodtól,
csak őrizd jól a titkomat:
népem, a Vas-Nép, lázadásra
készülődik a föld alatt! -

Ezt mondta a Vas-Óriás és
eltűnt... Én kínlódtam tovább,
túrtam a földet s átkozódtam
száz hosszú, hosszú éven át,

s reménykedve s csalódva néztem,
a lélektelen, lomha, vak
hadak hogy hevernek a földön,
kéz, láb s agy nélkül, a vasak,

láttam, hogy tűrnek, mint a hullák,
erősek, engedelmesek,
ekének, ásónak, kapának
mind ideadják testüket,

de láttam azt is, hogy maguktól
nem tudnak megmoccanni se,
láttam, e halott nép az élő
Földet nem győzi soha le.

Hívtam hát ujra a Vezért, az
Óriást, s elmondtam neki,
hogy mi kell még és hogy lehetne
a vén Földdel megküzdeni.

Az Óriás szemembe nézett
és, lassan, szólt: - Ha igazán
gyűlölöd, - (bólintottam), - akkor
mégis mi győzünk! - Azután

elmondta, hogy mi lesz a dolgom...
Elmondta... S én, a lázadó,
boldogan követtem parancsát
és tettem, ami neki jó:

cipeltem az égő pokolból,
föl, föl, cipeltem fekete
népét, tűzben nemesitettem,
szikrát lobbantottam bele,

fegyvert gyártottam és bilincset,
emeltem neki várakat,
megtanítottam szállni, úszni
a föld felett s a víz alatt,

szörnyű csodákra tanitottam
és szörnyű hatalomra őt, -
még száz év, és rettenve hátrált
a Föld az új isten előtt.

S ekkor, csak ekkor vettem észre,
csak ekkor vettem észre, hogy
mialatt a régit levertem,
a Vas új igába fogott:

én vagyok az ő keze, lába,
velem nyúl a világon át,
velem rakatja emeletekké,
gépgyártó gépekké magát,

s szemem s agyam, mit kölcsön adtam,
már csak egy műszere neki,
már beszél: azt mondja: az embert
magának ő gondolta ki,

ő az élet, munkába már ő
szervez, kereskedik, kifoszt,
ő akar s az én szerepem csak
az, amit érdeke kioszt:

az anyag él és háborúkat
indít föld alatt, föld felett, -
a bilincs rámcsap és maguktól
dolgoznak a gépfegyverek.

Félve, s lázongva, megidéztem
harmadszor is az Óriást.
Megjött. Féllába Moszkva földjén,
a másik meg Newyorkon állt.

Most volt csak óriás! Kezébe
vett újra és szólt: - No, mi kell? -
- Becsaptál! - és elpanaszoltam,
hogy népe hogy bánt velem el.

Átkoztam a földet, a gépet,
a régi és új zsarnokot.
- Akié a gép, azé az ember! -
dühöngtem és ő kacagott.

Arcába vágtam: - Azt hiszed, hogy
most a te rabszolgád leszek?
- Te mondád! - felelt ő nyugodtan
és elfújt, mint egy porszemet."
Zseniális, ugye?

Szabó Lőrinc: A rabszolga

Túrtam és átkoztam a Földet
s egy Óriás lépett elém.
- Ki vagy? - mint vas, kongott a hangja. -
- Rabszolga, - válaszoltam én.

- Kinek a szolgája? - A Földé! -
mondtam vad gyűlölettel. Ő
erre fölvett a tenyerébe
és: - Ne félj, - súgta, - a jövő

majd megszabadít zsarnokodtól,
csak őrizd jól a titkomat:
népem, a Vas-Nép, lázadásra
készülődik a föld alatt! -

Ezt mondta a Vas-Óriás és
eltűnt... Én kínlódtam tovább,
túrtam a földet s átkozódtam
száz hosszú, hosszú éven át,

s reménykedve s csalódva néztem,
a lélektelen, lomha, vak
hadak hogy hevernek a földön,
kéz, láb s agy nélkül, a vasak,

láttam, hogy tűrnek, mint a hullák,
erősek, engedelmesek,
ekének, ásónak, kapának
mind ideadják testüket,

de láttam azt is, hogy maguktól
nem tudnak megmoccanni se,
láttam, e halott nép az élő
Földet nem győzi soha le.

Hívtam hát ujra a Vezért, az
Óriást, s elmondtam neki,
hogy mi kell még és hogy lehetne
a vén Földdel megküzdeni.

Az Óriás szemembe nézett
és, lassan, szólt: - Ha igazán
gyűlölöd, - (bólintottam), - akkor
mégis mi győzünk! - Azután

elmondta, hogy mi lesz a dolgom...
Elmondta... S én, a lázadó,
boldogan követtem parancsát
és tettem, ami neki jó:

cipeltem az égő pokolból,
föl, föl, cipeltem fekete
népét, tűzben nemesitettem,
szikrát lobbantottam bele,

fegyvert gyártottam és bilincset,
emeltem neki várakat,
megtanítottam szállni, úszni
a föld felett s a víz alatt,

szörnyű csodákra tanitottam
és szörnyű hatalomra őt, -
még száz év, és rettenve hátrált
a Föld az új isten előtt.

S ekkor, csak ekkor vettem észre,
csak ekkor vettem észre, hogy
mialatt a régit levertem,
a Vas új igába fogott:

én vagyok az ő keze, lába,
velem nyúl a világon át,
velem rakatja emeletekké,
gépgyártó gépekké magát,

s szemem s agyam, mit kölcsön adtam,
már csak egy műszere neki,
már beszél: azt mondja: az embert
magának ő gondolta ki,

ő az élet, munkába már ő
szervez, kereskedik, kifoszt,
ő akar s az én szerepem csak
az, amit érdeke kioszt:

az anyag él és háborúkat
indít föld alatt, föld felett, -
a bilincs rámcsap és maguktól
dolgoznak a gépfegyverek.

Félve, s lázongva, megidéztem
harmadszor is az Óriást.
Megjött. Féllába Moszkva földjén,
a másik meg Newyorkon állt.

Most volt csak óriás! Kezébe
vett újra és szólt: - No, mi kell? -
- Becsaptál! - és elpanaszoltam,
hogy népe hogy bánt velem el.

Átkoztam a földet, a gépet,
a régi és új zsarnokot.
- Akié a gép, azé az ember! -
dühöngtem és ő kacagott.

Arcába vágtam: - Azt hiszed, hogy
most a te rabszolgád leszek?
- Te mondád! - felelt ő nyugodtan
és elfújt, mint egy porszemet.

Szabó Lőrinc: A rabszolga
 
 
0 komment , kategória:  Vers  
újesztendei szép kívánság
  2017-12-31 21:19:57, vasárnap
 
 



Kormosan, de tiszta szívvel,
A füst barna fiai
Beköszönünk ma hozzátok,
Házak boldog urai.
És kívánunk, és óhajtunk
Újnál újabb esztendőt,
Szerencsével rakodottat,
Nem is egyet, sem kettőt,
Hanem igen, igen sokat,
Annyit, mint a kis világ,
Mennyi csillag van az égen,
Régi fákon mennyi ág.
De talán az sok is volna;
Semmiből sem jó a sok;
Éljetek míg kedvetek tart,
Éljen úri házatok,
Míg a szép leány kapós lesz,
S kedves a bor, és kenyér,
Míg szomszédba a magyarnak
Nem kell futni ezekért,
Míg szívetek, mint a gyertya
Oly vidámon égdegel,
Szemetekben az örömtűz,
És az erő nem hal el.
Vörösmarty Mihály
 
 
0 komment , kategória:  Vers  
A hídon
  2017-11-19 21:56:44, vasárnap
 
  Húsz éves voltam és egy éjjel
tíz óra tájt, színház után
a nyári csillagokra nézve
haladtam által a Dunán,
köröttem minden oly csodás volt,
a híd, hegy tűzzáporba lángolt,
alant zokogtak a habok,
s egy téveteg hajó a vízben
hintázva ballagott.

És én megálltam álmodozva
a lüktető mélység felett,
fejem a hídkarfára nyomtam,
szájam sírástól reszketett.
Szellő bujálkodott a habbal,
beszélt a víz susogva, halkan,
titokzatos, bús volt az éj,
s a selymes és szagos víz árja
hullámos, tiszta, mély.

Ma is emlékezem az éjre,
üres vágyódással tele,
egy céltalan nap tompa éjén
bámultam a vizekre le.
Jöttek hajók zord lángtaréjjal,
hullám feszült fel, mint setét fal,
eltűnt a hab, el a hajó,
sóhaj vonaglott a setétben:
a perc oly illanó.

S miért, miért nem? sírni kezdtem,
agyamba nyílalt, hogyha majd
egyszer letörve, elfakulva,
az aggkor nyugalomra hajt,
gondolok-e a titkos éjre,
s elém tűnik-e majd igézve
e híd, e hab, e tűz-virág,
s az éj, amelyre a sugár szőtt
vörös lángpántlikát?

S hogy érzem akkor ezt az éjet?
megrogyva, búsan, társtalan?
S mint látom a híd-bolton álló
húszéves ifjút, én magam?
Sirok, avagy csak ámulok tán
a könnyű perc hamar lefolytán?
Vagy tördelem eres kezem,
s a habzenére, lángözönre
nem is emlékezem?

Ki tudja... Mostan is gyakorta
úgy rémlik, mint egy költemény
az én sírásos, nyári éjem,
az én könnyes álom-regém.
Olyan, mint egy ezüstös álom,
mely ifjan hull a sírba le,
s ma sem tudom, hogy az az ifjú
Én voltam-e?...
#KosztolányiDezső:
 
 
0 komment , kategória:  Vers  
Azt hiszem
  2017-09-20 09:27:17, szerda
 
  Link

Pilinszky János: Azt hiszem

Azt hiszem, hogy szeretlek;
lehúnyt szemmel sírok azon, hogy élsz.
De láthatod, az istenek,
a por, meg az idő
mégis oly súlyos buckákat emel
közéd-közém,
hogy olykor elfog a
szeretet tériszonya és
kicsinyes aggodalma.

Ilyenkor ágyba bújva félek,
mint a természet éjfél idején,
hangtalanúl és jelzés nélkül.

Azután
újra hiszem, hogy összetartozunk,
hogy kezemet kezedbe tettem.



 
 
0 komment , kategória:  Vers  
Anna napra
  2017-07-26 11:52:03, szerda
 
  Anna örök

Az évek jöttek, mentek, elmaradtál
emlékeimből lassan, elfakult
arcképed a szívemben, elmosódott
a vállaidnak íve, elsuhant
a hangod és én nem mentem utánad
az élet egyre mélyebb erdejében.

Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,
ma már nem reszketek tekintetedre,
ma már tudom, hogy egy voltál a sokból,
hogy ifjúság bolondság, ó de mégis
ne hidd szivem, hogy ez hiába volt
és hogy egészen elmúlt, ó ne hidd!

Mert benne élsz te minden félrecsúszott
nyakkendőmben és elvétett szavamban
és minden eltévesztett köszönésben
és minden összetépett levelemben
és egész elhibázott életemben
élsz és uralkodol örökkön. Amen.

Juhász Gyula
 
 
0 komment , kategória:  Vers  
Canzone - feleségemnek
  2017-02-25 22:19:22, szombat
 
  Weöres Sándor: Canzone - feleségemnek
Még nem tudom, hogy mennyi vagy nekem,
ó, hallgat még felőled benn a lélek,
mely fátylat von köréd, szerelmesem,
s még nem tudom hogy néked mennyit érek,
jósorsodat hozom, vagy tán halálom
arany s gyémánt díszét, még nem tudom:
új, mézes fájdalom
indái közt nehéz utat találnom.
Csak azt tudom, hogy társra sose várt
az én szívem s lettél egyszerre társa,
elvéve tőle életet s halált,
hogy visszaadd másféle ragyogásra;
hol bennem erdő volt: dúvad- s madár-had
hazátlan csörtet villámtűz elől;
és kunyhóm összedől,
ha benne otthonod meg nem találtad.
Csak azt tudom, hogy hajlós testeden
szinte öröktől ismerős a testem,
fejemnek fészke ott a kebleden,
s nem szégyen, ha előtted könnybe estem,
semmit se titkolok s ős-ismerősen
jársz vad, töretlen Tibet-tájamon,
imbolygó szánalom,
vagy éji égen csillagkérdező szem.
A megtépett ideg, e rossz kuvik,
szemed nyugodt kék mécsét megtalálja;
kicsinyke úrnő, térdedhez búvik
s elszunnyad az érzékiség kutyája;
és benn a Fénykirály, az örök ember,
még hallgat, tán nem tudja szép neved,
s nem mond ítéletet,
így vár piros ruhában, szerelemben.
Weöres Sándor

Link
 
 
0 komment , kategória:  Vers  
Szél hozott szél visz el
  2016-10-06 12:02:28, csütörtök
 
  Köd előttem, köd mögöttem,
isten tudja, honnan jöttem,
szél hozott, szél visz el,
minek kérdjem: mért visz el?
Sose néztem, merre jártam,
a felhőknek kiabáltam,
erdő jött: jaj, be szép!
- megcibáltam üstökét.
Jött az erdő: nekivágtam,
a bozótban őzet láttam,
kergettem, ott maradt,
cirógattam, elszaladt.
Ha elszaladt, hadd szaladjon,
csak szeretőm megmaradjon,
szeretőm: a titok,
ő se tudja, ki vagyok.
Isten tudja, honnan jöttem,
köd előttem, köd mögöttem,
szél hozott, szél visz el,
bolond kérdi, mért visz el?
#SzabóLőrinc



 
 
0 komment , kategória:  Vers  
Szeptember végén
  2016-09-30 11:07:29, péntek
 
  Nem vagyok Petőfi rajongó, de ez még mindig az egyik legszebb őszi vers szerintem

Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
Még zöldel a nyárfa az ablak előtt,
De látod amottan a téli világot?
Már hó takará el a bérci tetőt.
Még ifju szivemben a lángsugarú nyár
S még benne virít az egész kikelet,
De íme sötét hajam őszbe vegyûl már,
A tél dere már megüté fejemet.

Elhull a virág, eliramlik az élet...
Ûlj, hitvesem, ûlj az ölembe ide!
Ki most fejedet kebelemre tevéd le,
Holnap nem omolsz-e sirom fölibe?
Oh mondd: ha előbb halok el, tetemimre
Könnyezve borítasz-e szemfödelet?
S rábírhat-e majdan egy ifju szerelme,
Hogy elhagyod érte az én nevemet?

Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt,
Fejfámra sötét lobogóul akaszd,
Én feljövök érte a síri világból
Az éj közepén, s oda leviszem azt,
Letörleni véle könyûimet érted,
Ki könnyeden elfeledéd hivedet,
S e szív sebeit bekötözni, ki téged
Még akkor is, ott is, örökre szeret!

(Koltó, 1847. szeptember)

És hogy lássátok nyitott vagyok az újra
bár nem vagyok Pilvaker rajongó sem
Link
 
 
0 komment , kategória:  Vers  
     1/19 oldal   Bejegyzések száma: 184 
2017.12 2018. Január 2018.02
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 30 db bejegyzés
e év: 30 db bejegyzés
Összes: 6488 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 536
  • e Hét: 4237
  • e Hónap: 25479
  • e Év: 25479
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.