Regisztráció  Belépés
anyu65.blog.xfree.hu
Félig él, az aki nem mer Kné N. Magdolna
1962.09.21
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/5 oldal   Bejegyzések száma: 45 
A kis herceg
  2017-03-16 22:43:58, csütörtök
 
 



- Isten veled - mondta a virágnak.
A virág azonban nem felelt.
- Isten veled - ismételte.
A virág köhintett. Ezúttal azonban nem azért, mintha megfázott volna.
- Ostoba voltam - mondta végül a kis hercegnek. - Kérlek, ne haragudjál rám. Próbálj meg boldog lenni.
A kis herceget meglepte, hogy nem kap semmiféle szemrehányást.
Tanácstalanul állt, kezében a burával. Sehogy sem értette a virágnak ezt a kedves szelídségét.
- Hát igen, szeretlek - mondta a virág. - Te persze még csak nem is sejtetted, de ebben én vagyok a hibás. Különben nem is fontos. Te azonban éppen olyan ostoba voltál, mint én. Próbálj meg boldog lenni... Hagyd békén azt a burát. Nem kell.
- De a szél...
- Egyáltalán nem vagyok olyan náthás... Virág vagyok: jót fog tenni az éjszaka hűs levegője.
- De az állatok...
- Két-három hernyót el kell tűrnöm, ha meg akarom ismerni a pillangókat. Állítólag olyan szépek. Meg aztán ki más látogatna meg? Mert ami téged illet, te messze leszel. A vadállatoktól pedig egy csöppet sem félek. Nekem is vannak karmaim.
És ártatlanul megmutatta a négy tövisét.
- Ne ácsorogj itt ilyen ügyefogyottan - tette hozzá. - Idegesítő... Elhatároztad, hogy elmégy. Hát menj.
Nem akarta, hogy a kis herceg sírni lássa. Kevély virág volt. "

(Antoine de Saint-Exupéry)
,
 
 
0 komment , kategória:  szép  
Ajándék
  2015-10-30 09:47:30, péntek
 
  MÁRAI SÁNDOR
AJÁNDÉK

És mégis, ma is, így is,
örökké mennyit ad az élet!
Csendesen adja, két kézzel,
a reggelt és a délutánt,
az alkonyt és a csillagokat,
a fák fülledt illatát,
a folyó zöld hullámát,
egy emberi szempár visszfényét,
a magányt és a lármát!
Mennyit ad, milyen gazdag vagyok,
minden napszakban,
minden pillanatban!
Ajándék ez,
csodálatos ajándék.
A földig hajolok,
úgy köszönöm meg.




 
 
0 komment , kategória:  szép  
Egy újszülött meséje
  2015-09-04 11:36:23, péntek
 
 
Amikor megszülettem, mindenki nagyon örült, csak én nem, mert régebben jó helyem volt anyukámnál. Egy burokban laktam anyukám hasában, a szíve közelében. Az egészben az volt a legjobb, hogy mindíg hallottam a szíve dobogását. Mindent együtt csináltunk: anyukám evett, és én is jóllaktam; ő szívta a friss levegőt, és nekem is jutott belőle. Csak kuporogtam ott a burokban, mint egy kifli és szunyókáltam, vagy éppen rugdalóztam, nyújtózkodtam. Ha kedvem támadt, akár fejre is állhattam, mert a burokban folyadék volt, így sohasem üthettem meg magam. Anyukám meg csak símogatta a hasát, annyira örült, ha én tornáztam.

Telt, múlt az idő, egyre nőttem, növekedtem; egyszer csak szűknek éreztem a rejtekhelyemet. Előbújtam.

De a világ, ahová megérkeztem, nagyon furcsa volt! Zajos, fényes és hideg. Meglepődtem, megijedtem: ordítottam, ahogy a torkomon kifért. És csodálkoztam, mert addíg sose sírtam, akkor meg egyszerre egészen jól tudtam sírni. Anyukám megdícsérte a hangomat, úgyhogy bőgtem tovább az ő kedvéért. De még azért is, mert az idegenek gorombáskodtak velem. Megfürdettek, bepólyáztak. Méricskéltek. Mondták, hogy erős, fejlett gyerek vagyok, de én nem törődtem velük. Hiányzott valami és félni kezdtem. Féltem, egyre csak féltem...

Aztán így, pólyástól odatettek anyukám mellé. Újra hallottam a szívdobogását, megnyugodtam. És akkor történt valami, ami eddig még soha... anyukám megpuszilt.

Azóta én is örülök, hogy megszülettem.



 
 
0 komment , kategória:  szép  
Mert szép
  2015-07-25 22:49:45, szombat
 
 

 
 
0 komment , kategória:  szép  
Egy régmúlt szerelem története
  2015-07-21 22:49:14, kedd
 
  Egy forró júliusi hétvégén, vidéken, nagymamám kellemesen hideg, vályogból készült házának falai között hűsöltem.

Nagyi 86 éves. Gyerekkoromban sokszor voltam nála. Imádom az illatát, és a mai napig elvarázsolva hallgatom, amikor mesél. Nagypapám 3 éve meghalt. Azóta nagymamám csak árnyéka önmagának. Igazi társak voltak. Lelki társak. Ikerlelkek. Bár ők ezeket a szavakat sosem használták.

Ezen a forró délutánon Nagyi Tatáról mesélt. Nagymamám első házassága maga volt a pokol. Férje minden nap ütötte, verte. 23 éves volt, amikor úgy döntött, hogy ha szégyen a falu előtt, ha nem, ő bizony elválik. Ez nem élet. Írt az édesanyjának egy levelet, hogy fogadja vissza a szülői házba. Ha nem teszi, akkor világgá megy, de nem bír tovább így élni. Dédmamám -mi csak Mamácskának hívtuk- haza fogadta, a házasságból született kisfiával együtt.

Nagymamám megfogadta: soha többet nem megy férjhez. Fájó emlékeit, volt férje bántalmait képtelen volt felejteni.

Szorgalmas lány volt. Sokat dolgozott. Ahogy ő mondja: szerette a szépet és szeretett dolgozni, mert így tudtak csak haladni.

25 évesen a gyöngyösi vonatállomáson várta a vonatot, amikor az egyik begördülő vagonról fiatal katona szaladt oda hozzá és megszólította:

,,Ilyen szép fiatalasszonyt még nem láttam. Nem fél elengedni az ura egyedül, éjnek évadján?"


Nagymamám nem akarta elárulni, hogy nincs férje, így csak annyit felelt: ,,Nincs mitől félnem, vigyáznak rám. Viszontlátásra!"

A katona aztán visszaszállt a vonatra, de az ablakból sokáig nézte nagymamámat...



Pár hónappal később nagymamám oltványt vitt árulni a 150 km-el távolabb lévő Mezőtúrra. Ott beszédbe elegyedett egy mezőtúri idősebb asszonnyal. Az asszony, amikor megtudta, hogy Nagyi abasári, adott neki 15 forintot, és megkérte, hogy vegyen a fiának 10 krémest, aki az abasári laktanyában katona.

Nagymamám nem akarta elfogadni a pénzt, hiszen fiatal nőként tudta, hogy nem illik a laktanyához mennie. De aztán szavát adta. Végül kisfiával kézen fogva ment a laktanyához és hívatta a mezőtúri katonát, akiről csak annyit tudott, hogy a konyhán szakács.

Nemsokára jött is a fiatal katona, aki nem volt más, mint az a jóképű legény, aki hónapokkal korábban leugrott a vonatról, hogy nagymamámat megszólítsa.

Ő volt a Nagypapám.

A Nagypapám, aki meleg szeretetével, játékos természetével, szívből jövő mosolyával begyógyította nagymamám előző házasságból származó sebeit és boldoggá tette őt a szerelmével. Egy kislányuk született: Anyukám.


Sok mindent megéltek. Sok gondjuk volt. Veszekedtek is. De kitartottak egymás mellett. És az a meleg szeretet az utolsó pillanatig ott volt a pillantásukban, amikor egymásra néztek.

Véletlenek sora, hogy találkoztak. Nem volt akkor telefon, facebook... mégis egymásra találtak. Mert a Jóisten így rendelte. Talán ez az, ami hiányzik a világból: a hit. Hit abban, hogy ami elrendeltetett az úgyis megtörténik. Akit a sors nekünk szánt, az úgyis a miénk lesz. Sokkal hamarabb, ha nem keressük. Akkor megtalál minket. A Jóisten tudja, hogy rendezze a szálakat, hogyan írja a történetet. Engedjük át neki az irányítást és bízzunk meg benne...a legjobbat hozza majd nekünk!



 
 
0 komment , kategória:  szép  
Nagyapa csillaga
  2014-11-29 09:03:46, szombat
 
  Korán jött az őszi alkonyat. Mire nagyapa kifogta kocsija elől a lovakat és lecsutakolva az istállóba vezette őket, szinte teljesen sötét lett. Unokája, Ferkó, már ott türelmetlenkedett az istálló ajtajában. Szép csillagos este
volt. Ilyenkor mindig csillaglesre indult nagyapa és unokája. Különös örömet jelentett számukra a csillagok nézése.
- Mondd csak, nagyapa, tényleg igaz, amit a múltkor mondtál: minden embernek van külön, saját csillaga ?
- De még mennyire - válaszolt hamiskás mosollyal nagyapa-, ám csak annak a csillaga ragyog oly fényesen ott fenn az égen, aki itt a földön is sugárzó életet élt, és fényt árasztott maga körül.
- Fényt árasztani ? Úgy mint a szentjánosbogarak ? - csodálkozott az unoka.
- Nem egészen. Az ember tettei által válhat sugárzóvá, azzal, hogy másokat is hasonló cselekedetekre ösztönöz. Tudod, Ferkó, csillagnak lenni az Isten egén, ez a legnagyszerűbb dolog ezen a teremtett világon. A csillagok
nappal magukba szívják a nap fényét, melegét, hogy aztán éjszaka kicsiny mécsesekként mindet a földre szórják.
Tulajdonképpen nekünk, embereknek is hasonló a dolgunk: Isten fényét felragyogtatni földi életünk során.
Míg nagyapa beszélt, tekintete izzott; mint a parázs, mintha két fénylő csillag ült volna szemében. Aztán hirtelen elhallgatott - most egész másra gondolt-, megfogta unokája kezét és csendesen csak ennyit mondott:
- Gyere, induljunk, hideg már az este.
Már jó ideje egyre rövidebbek lettek ezek az esti séták. Valahányszor Ferkó ezt megjegyezte, a válasz mindig így hangzott:
- Hiába, egyre fáradtabbak a lovak, már nem úgy húzzák a kocsit, mint régen.
Egyszer aztán nagyapa szokatlanul korán jött haza. Még a lovak csutakolása is elmaradt, pedig. erre Ferkó emlékezete óta nem volt példa. Az alkony nagyapát már az ágyban találta. Arca lázban égett, szemei fényesen ragyogtak. Hamarosan megérkezett az orvos is, őt követte a tisztelendő úr. Nagyanya gyertyát gyújtott, mindenki csendben suttogott. Amikor a tisztelendő úr is elment, Ferkó észrevétlenül besurrant a szobába és az ágy szélére telepedett.
- Nagyapa, mi lesz a csillagokkal ?
- Én már csak egy karnyújtásnyira vagyok tőlük. De hadd lám, tudod-e még, hogy mi a csillag dolga ? - kérdezte suttogó hangon nagyapa.
- Hogy magába szívja a nap fényét és éjszaka a földre szórja.
- És az emberé ?
- Hogy Isten szeretetét szívja magába, és mint égen a csillag, itt a földön mások felé sugározza.
- Úgy van. Látom, jól megtanultad. Ne feledd sohasem! Minden ember Isten csillaga. Úgy élj itt a földön, hogy egyszer majd az örökkévalóság egén ragyoghass - hangzott nagyapa utolsó tanítása a csillagokról .
Azzal lehunyta szemét és elaludt. Hajnalban már nem kelt fel, hogy friss abrakot tegyen lovai elé, s közben megbámulja a csillagokat. Csak aludt, aludt... végtelen álomba merülten; csendben, békén, csillagmosollyal az arcán.
Ferkó szívén átsuhant a keserű fájdalom. Hosszú hetekig nem találta helyét. De aztán újra eszébe jutottak a csillagok és nagyapa szavai. Most már az ó csillaga is ott fenn ragyog, a földről égi pályára lépve.
Felnézett a csillagos égboltra. Néhány pillanatig kétségbeesetten keresgélt, már-már sírásra görbülő szájjal. Egyszer csak meglelte, amit keresett. Rátalált nagyapa csillagára, közvetlenül a Göncölszekér felett: ott ült a bakon, ostorral kezében...
Kovács András



 
 
0 komment , kategória:  szép  
Van, amikor nem gondolkodik az ember
  2014-11-17 10:52:14, hétfő
 
  Itt a fia - mondta a nővér az idős embernek. Többször elismételte a mondatot, mire a férfi kinyitotta a szemeit. Alaposan lenyugtatózták és csak részben volt eszméleténél az előző éjszakai súlyos szívrohama után.
Halványan ki tudta venni a fiatalember körvonalait, aki haditengerészeti egyenruhában álldogált az ágya mellett. Az idős ember kinyújtotta a kezét.
A tengerész az öreg erőtlen keze köré fonta kérges ujjait, és gyengéden megszorította. A nővér széket hozott, és a fáradt katona leüt az ágy mellé.
Egész éjszaka ott ült a sápadt fényben a kórteremben, fogta az öregember kezét, és vigasztalta. A haldokló egy szót sem szólt, de mindvégig erőtlenül kapaszkodott a fiatalember kezébe. Nem törődve az oxigéntartály zajával, a többi beteg nyögéseivel, az éjszakai személyzet jövés-menésével, a tengerész kitartott az öreg oldalán. Az éjszakás nővér időnként bejött ellenőrizni a betegeit, és mindannyiszor hallotta, hogy a katona megnyugtató szavakat suttog az idős ember fülébe. Az éjszaka folyamán a nővér többször javasolta a fiatalembernek, hogy menjen és pihenjen egy kicsit, de az mindannyiszor visszautasította.
Hajnal felé az öreg meghalt. A tengerész az ágyra fektette a halott kezét, majd elindult megkeresni a nővért. Kivárta, amíg a nővér elvitte az öreget és elintézte a szükséges teendőket. Amikor visszatért, együttérzését fejezte ki a katonának, de az félbeszakította.
Ki volt ez az ember? - kérdezte
A nővér döbbenten felelt:

- a maga apja
- nem - mondta a fiatalember. Soha életemben nem láttam
- Miért nem szólt amikor bekísértem hozzá:
- Tudtam hogy tévedés történt, amikor családi okra hivatkozva szabadságoltak. Ketten vagyunk ugyanazzal a vezetéknévvel, egy városból jöttünk, ráadásul még a számunk is hasonló. Tévedésből küldtek engem- magyarázta a fiatalember- Tudtam hogy szüksége van a fiára aki nincs itt. Láttam hogy túl betegahhoz, hogy megismerjen. Amikor szrevettem, hogy mennyire vágyik rá, hogy valaki vele legyen, úgy döntöttem maradok.

Van, amikor nem gondolkodik az ember, csak teszi, amit tennie kell...
 
 
0 komment , kategória:  szép  
Telihold
  2014-03-24 08:34:35, hétfő
 
  A félévi bizonyítványát remegő gyomorral vette át. Amitől régóta félt, most valósággá vált: két tantárgyból is elégtelent kapott. Hetek óta tartott otthon a fejmosás: ,,Mert nem tanulsz! Mert folyton csavarogsz! Addig nem fekhetsz le, amíg fel nem mondod a másnapi leckét az első betűtől az utolsóig! Nem tévézhetsz, nem számítógépezhetsz, nem telefonálhatsz, nem találkozhatsz a barátaiddal, nem kapsz zsebpénzt, nem ehetsz édességet, nem utazhatsz a nagyihoz! - MERT TANULNOD KELL MIHASZNA KÖLYKE!" De hiába görnyedt a könyvek felett órákig, hiába fújta hibátlanul a definíciókat, és oldotta meg a bonyolult számításokat - az iskolában mintha valami köd ereszkedett volna az agyára: a világon semmi nem jutott az eszébe.

Feleléskor patakokban ömlött róla a víz, és az ájulás környékezte - ,,Már megint nem tanultál semmit Kovács! Elégtelen! ,,- dörögte a tanára, és ő legszívesebben ott helyben elsüllyedt volna szégyenében. Igen. Jobb lenne eltűnni, kiszállni ebből az ördögi körből. Nem lesz képes elviselni szülei vádló tekintetét, a várható büntetéseket, a megalázó kérdőre vonást. NEM MEHET HAZA - bárhol jobb lesz, mint otthon - zakatoltak gondolatai, miközben az ellenkező irányba induló buszra szállt fel. El innen, minél messzebb, örökre.

Nézte a mellette elsuhanó tájat, s minél messzebb jutott, annál jegesebb rémülettel gondolt a rá váró ismeretlenre. Hol fog aludni? Mit fog enni? Mi lesz, ha megbetegszik? Ki vigyázza az álmát? Ki mossa ki a ruháit? Honnan szerez pénzt? Elhessegette a gyötrő gondolatokat, már a feje is belefájdult az egészbe. Bántotta a fény, lehunyta szemeit - és kisvártatva elaludt. Álmában éppen a diplomaosztóján a pulpitushoz szólították:

- Dr. Kovács. Gratulálok az eredményeihez. Ön volt a legjobb tanítványom. Fényes jövő vár Önre a matematika terén. Csak így tovább.

Ő megdicsőülten állt a tapsoló tömeg előtt, édesanyja apja vállára borulva zokogott a büszkeségtől, nővérei virágcsokorral köszöntötték, a nagymamája pedig veregette a vállát.

- Hé! Ébredj! Nem hallod, hogy már percek óta csörög a telefonod? - rázta meg a vállát a mellette ülő lány felháborodottan.

Álmosan nézett körbe. Igen. Jellemző. Ez itt a valóság. Felvette az egyre hangosabban rikoltozó telefont.

- Igen anya?
- Hol vagy már? Elhűl a vacsorád... a kedvencedet - Bolognai spagettit készítettem - legalább megünnepeljük, hogy csak két tárgyból vágtak meg.
- Te ezt tudtad? - csodálkozott rá az anyjára.
- Persze. Ahogy azt is, hogy szökni akarsz. Itt várlak a buszvárónál - légy szíves szállj le.

És valóban: ott állt az édesanyja a szomszéd kisváros első buszmegállójában, kezeit tördelve az aggodalomtól.

- Gyere kis bukott szamaram - ölelte szorosan magához.

Boldogan szállt be az autóba: az anyja nem haragszik, a kedvence várja otthon, és még a matematika sem fog ezen túl gondot okozni. Hisz aznap pont telihold volt - s mint tudjuk, ekkor az álmok valóra válnak.




 
 
0 komment , kategória:  szép  
Egy rákos férfi megható üzenete
  2014-03-06 23:40:44, csütörtök
 
  Link



 
 
0 komment , kategória:  szép  
Nagyon szép történet
  2014-03-01 23:13:09, szombat
 
 

 
 
0 komment , kategória:  szép  
     1/5 oldal   Bejegyzések száma: 45 
2017.07 2017. Augusztus 2017.09
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 18 db bejegyzés
e év: 224 db bejegyzés
Összes: 6310 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 548
  • e Hét: 5116
  • e Hónap: 17462
  • e Év: 207900
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.