Regisztráció  Belépés
zsokanita.blog.xfree.hu
Az élet olyan, mint egy keskeny híd. Az a legfontosabb, hogy ne legyen benned félelem,hogy végig kell rajta menned! (Arab mondás) Buktáné Erzsébet
2008.11.30
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/24 oldal   Bejegyzések száma: 235 
Itt van a szép, víg karácsony,
  2016-01-13 15:04:43, szerda
 
 

Itt van a szép, víg karácsony,
Élünk dión, friss kalácson:
mennyi fínom csemege!
Kicsi szíved remeg-e?
Karácsonyfa minden ága
csillog-villog: csupa drága,
szép mennyei üzenet:
Kis Jézuska született.
Jó gyermekek mind örülnek,
kályha mellett körben ülnek,
aranymese, áhitat
minden szívet átitat.
Pásztorjátszók be-bejönnek
és kántálva ráköszönnek
a családra. Fura nép,
de énekük csudaszép.
Tiszta öröm tüze átég
a szemeken, a harangjáték
szól, éjféli üzenet:
Kis Jézuska született!

Disda Jenő
 
 
0 komment , kategória:  Wass A. más és erdélyi nagyok  
Őszi hangulat
  2015-10-18 21:01:22, vasárnap
 
 


Őszi hangulat

Mikor a hervadás varázsa
megreszket minden őszi fán,
gyere velem a hervadásba
egy ilyen őszi délután!
Ahol az erdők holt avarján
kegyetlen őszi szél nevet,
egy itt felejtett nyár-mosollyal
szárítsuk fel a könnyeket!

Hirdessük, hogy a nyári álom
varázsintésre visszatér,
s a vére-vesztett őszi tájon
csak délibáb-varázs a vér!
Hirdessük, hogy még kék az égbolt,
ne lásson senki felleget,
hazudjuk azt, hogy ami rég volt,
valamikor még itt lehet!

Ha mi már nem tudunk remélni,
hadd tudjon hinni benne más;
hogy ezután is lehet, élne,
hogy tréfa csak az elmúlás!
A nyári álmok szemfedője
övezze át a lelkedet,
amíg a tölgyek temetője
hulló levéllel eltemet!

WASS Albert


 
 
0 komment , kategória:  Wass A. más és erdélyi nagyok  
Igazgyöngyök
  2015-07-08 19:28:44, szerda
 
 

Igazgyöngyök

Egyszer régen, mikor még nem volt bánat,
S a kék vizekben tündökölt a hold,
Tündér leány állott a tenger partján,
S a hab lágyan, szerelmesen dalolt...

De egy este... messze észak felől
Orkán hadával érkezett a tél,
A tündér sírt és fényes könnyeit
Zúgó tengerbe hullatta a szél...

Aztán elment... a tenger várta, várta,
És fodros habja többé nem dalolt.
Ködös, borongós, néma éjszakákon
Sötét vizén nem tündökölt a hold...

S a mélybe hullott tündér- könnyekből
Lettek a fényes igazgyöngy szemek..
. A gyöngyhalász néha megtalálja
A mélybe rejtett tündér-könnyeket...

Én is ilyen gyöngyhalász vagyok,
És verseim az igazgyöngyszemek...
Egyszer lelkembe zokogott egy tündér
S azóta néha gyöngyszemet lelek...

Wass Albert
 
 
0 komment , kategória:  Wass A. más és erdélyi nagyok  
Elég, ha lassan és kényelmesen haladsz
  2014-09-28 16:40:24, vasárnap
 
 


Elég, ha lassan és kényelmesen haladsz
És néha megállasz, hogy egy fát, egy virágot,
Vagy egy madarat megnézz.
Mert szépen süt a nap és a szellőnek
Kellemes virágszaga van.
Elég, ha örvendesz annak, hogy élsz és,hogy
szép a világ, amelyben élsz.

Wass Albert


 
 
0 komment , kategória:  Wass A. más és erdélyi nagyok  
Wass Albert: ...... ........Őszi dal
  2014-09-13 17:38:46, szombat
 
 


Wass Albert:
...... ........Őszi dal

Elmentek már a madarak, a fecskék
Csak mi maradtunk itt: én és az ősz.
Szép álmomat a lelkemből kilesték
Csapongó vágyaim, hogy visszajössz.

De elmentél, veled a nyár, az álmok.
Csak szél süvölt, és halál bolyong a berken.
A hervadásban elmerülve állok,
És fáj az ősz, a bánatom, a lelkem.

Neked nagyon hideg volt itt az élet,
Nem jött bíborral már az alkonyat.
S megsemmisült sok délibáb-reményed
Csillagtalan nagy éjszakák alatt.

De érzem már: te vagy lelkemnek minden,
S nem kérek tőled semmi, semmi mást,
Csak jer vissza, s én rózsákkal behintem
Körülötted az őszi hervadást.
 
 
0 komment , kategória:  Wass A. más és erdélyi nagyok  
Kellemes szép napot kívánok sok szeretettel Piri
  2014-06-24 13:28:18, kedd
 
 

Kellemes szép napot kívánok sok szeretettel

Piri


Wass Albert

Gondolsz-rám

Mikor az est szellő-uszálya lebben,
S madár dalol a zöldellő ligetben,
Mikor az égen első csillag ég,
S a nyárfa lombja suttog halk mesét,
Bíborba nyíló álmod alkonyán
Gondolsz-e rám?
Ha lelked, mint egy mámoros madár
Az ég sötétkék bársonyára száll,
Mikor a fényt koszorúba fonod,
S azzal köríted tiszta homlokod,
Repeső vágyad tündér-hajnalán
Gondolsz-e rám?
Én minden este kis faludba szállok,
Hol most javában nyílnak a virágok,
S szívem egy titkos, halk ütemre dobban,
Ha látlak olykor állni ablakodban;
El-el merengsz... s úgy érzem, igazán
Gondolsz reám!
 
 
0 komment , kategória:  Wass A. más és erdélyi nagyok  
A nagy titok
  2014-01-23 13:49:12, csütörtök
 
  Wass AlbertT:...... ....... A NAGY TITOK

Valahol a hegyek között bagoly kiáltott. Tódornak, a szénégetőnek csontos, fekete markában megmozdult a hosszú hegymászóbot, s kormos vége beletúrt a zsarátnokba.
Szikrák pattannak.

- Ha bolondot járat velem, Istene ne legyen... - morogta sötéten, s szénporos, fekete arcában mélyek voltak a barázdák, s fenyegetőek. A másik kettő szótlanul ült mellette a rönkön. Nem volt más hely, ahova ülhettek volna a csatakos őszi erdőgerincen, így hát ott ültek szorosan egymás mellett az egyetlen rönkön, hogy valamennyiüket érhesse a tűz melege. Pedig legszívesebben külön húzódtak volna egymástól mind a hárman, amilyen távol csak lehetett volna. Bohanek, a csizmadia ráhúzta kopott báránybőrsapkáját kajla füleire, és hallgatott. De Demeter Jánosban nem állott meg a szó:

- Ha tudom, hogy magikat is idecsalta a vén bolond, el se jövök!

Keményen mondta ezt a nagydarab ember, s a másik kettő tudta, hogy igazat mond. Maguk is ilyenformán forrtak belül. Demeter Jánosnak száz hold földje volt lent a Füzes-dűlőben, s nyolc ökre, hat tehene. Jószágját, csűrjét, házát a románok dúlták föl ‘44-ben, s Tódor vezette volt oda őket. Földjét négy évre rá, amikor a kulákok ellen ment a hajsza, a kommunisták vették el erővel, s azoknak meg Bohanek parancsolt volt akkor a faluban. De azóta sok idő eltelt, és sok minden másként lett, mint ahogy elgondolták. Így hát hallgattak.

Tódor új fát lökött a tűzre. Az éjszaka nyirkos volt és hideg, s az eső újra szemerkélni kezdett. Hallgatva és sötéten ültek hárman a rönkön, a három ellenség, s vén bolond Jankóra gondoltak mind a hárman, aki odacsalta őket. Talán mégsem kellett volna a bolond vénember szavára hallgatni, ki örökösen csak a hegyek között él, akár a medve, egyébhez nem ért, csak a juhokhoz, nem tartozik senkihez és semmihez, és még a nagy osztozkodásokban sem vett részt soha. Még csak egy ócska pléhkanalat sem szerzett magának a nincstelenek jussán. Tisztára kótya az ilyen, kár volt valamit is adni a hívására.

Valahol lent a sziklák közt újra kiáltott a bagoly. Szél suhogott a fekete éjszakában, s hátuk megett a bozontos fenyvesben kísértetiesen nyikorgott egy fa. Az eső is egyre szaporábban hullott, s a sistergő zsarátnok keserű füstje marta a szemeket.

- Bolond az is, aki ilyen időben... - kezdte el Tódor a szénégető morogva megint, de nem fejezte be a mondatot. Valahol egy kő gurult, s a három ember a tűznél fölkapta a fejét. Az ösvény felé figyeltek. Az eső percegésén keresztül vizes bocskorok szortyogása hallatszott, ahogy valaki lassan közeledett.

Aztán egy mozgó, sötét alak vált ki a fekete éjszakából, s a tűz fénykörébe ért.



Az emberek a rönkön nem mozdultak. A tűzbe néztek konokul, mogorván. Magos, sovány vénember lépett elő lassú csoszogással, s megállt szemközt a várakozókkal. Köztük ott volt a senyvedő zsarátnok, s ezüstös fényt csillantott a vénember eső verte, fehér szakállán.
- Adjon az Isten, emberek!
A hang rekedt volt és öregesen reszkető. A három ember egyszerre nézett föl.
De csak a csizmadiából tört ki a türelmetlen szó:
- Na! Hát mi a baj?
Az öreg juhász savószínű szemei kifejezéstelenül néztek a haragvó emberre. Sovány, szakállas arcán a barázdák mély árnyékot vetettek. Hosszú botját leszúrta maga elé a vizes földbe, s rátámasztotta az állát, mint aki nagy utat tett meg, s pihenni vágyik. Széles karimájú fekete kalapjáról kövér cseppekben csurgott alá a meggyülemlett esővíz.
- Baj? Van elég az is. De most nem arról van szó.
- Hát miről?
Az öregember levette fejéről a kalapot, s lerázta róla a vizet. Vállig érő gyér, fehér haját meglengette a hideg,ősz végi szél. Aztán lassan visszatette a kalapot a fejére.
- Arról van szó - mondta lassan, - hogy elérkezett az idő, amikor a nagy titkot át kell adjam valakinek. Mert eddig csak én őriztem egyedül, de az én nyomom bármikor véget érhet már ebben a földi világban. S én benneteket választottalak.
- Miféle titkot? - mordul föl Tódor gyanakodva. De az öregember mintha nem is hallotta volna a kérdést.
- Tüteket választottalak - folytatta lassan, rekedtesen - hármatokat a faluból. Téged, Demeter János, aki azok közül voltál, aki először emeltél kezet a zsidókra, s szekérrel vitted haza a holmit, ami nem volt a tiéd. S téged, Tódor, aki ott voltál vasvillával a kezedben, amikor a román katonák a magyarok házait dúlták, s meggazdagodtak a dúlásban. S téged, Bohanek, aki végül is a muszkák fegyvereivel a hátad megett mindenkinek a házára rámentél, s a kommunizmus neviben elvetted mindenkitől, amije még volt...
A csizmadia fölpattant ültéből.
- Ha csak azért hívtál ide, vén bolond, hogy ezeket megmondjad, akkor vigyen el az ördög! Vigyen el, de most.
A másik kettő is fölállt. Az arcok kemények voltak, sötétek és ellenségesek.
De az öregember mindezzel nem törődött. Lassan, nyugodtan mondta tovább:
- Végül aztán tőled is elvették a hatalmat, Bohanek, miután a gyalázatos munkát elvégezted helyettük, s visszalöktek szegény embernek a többi kifosztott közé. Meghurcoltak, úgy éppen, ahogy te meghurcoltál másokat, s most itt vagy hat gyerekeddel, akiknek azt sem tudod, mit adsz enniök holnap.
Hát ezért mondom, hogy elérkezett az idő. S ezért hívattalak ide éppen benneteket.
Mert tük voltatok azok, akik elrontottátok a békességet lent a faluban,
s tük kell legyetek azok, akik helyreigazítják megint.
- Szótlanul állt a három ember a tűz mellett, s a fejek lehajoltak.
- Gyertek! - mondta az öreg, és megindult.
Lassan, csoszogva botorkált előre a sötét, szeles őszi éjszakában, s a három ember némán követte. Senki se beszélt. Csak a szél nyögött a fák között, s az eső verte az arcokat.
Egy ideig a gerincen haladtak, aztán az öreg letért egy oldalcsapásra, s meredek sziklakatlanba ereszkedtek alá. Ott a sziklák között még sötétebb és nyomasztóbb volt az éjszaka. Fekete odúkban szél fütyölt, babonásan nyögött a vadon, mintha kísértetek seregét ostorral verte volna egy láthatatlan kéz.
Vén Jankó hirtelen megállott.
- Vigyázva, emberek - szólt hátra halkan, - csak lassan...
Sziklafalba fogódzva, szederindával küszködve törtek át a sűrű bozóton. Lábuk alatt néha egy-egy kő megindult, s hallani lehetett, ahogy egyre sebesebben gördült egy láthatatlan mélység felé, s aztán valahol nagyot koppanva megállt. A szél egyre sűrűbben verte szembe az esőt. Aztán egyszerre csak az öregember eltűnt valahol elöl a feketeségben. Lépteit sem lehetett hallani többet. Tódor, a szénégető, aki mögötte volt, tanácstalanul állt meg. A többiek is megtorpantak.
- Mi van? - kérdezte Bohanek leghátul súgva, mintha attól félne, hogy a kísértetek meghallják a szavát.
- Nem tudom - morogta a szénégető.
- Néhány másodpercig álltak így. Csönd volt, csak az eső hallatszott s a szél.
- Gondoljátok, hogy?... - kérdezte Bohanek egy idő múlva ott hátul, és a fogai mintha összeverődtek volna, talán a hidegtől, talán valami mástól. Nem mondta ki egészen a kérdést, de a másik kettő megértette így is, és még a lélegzet is beléjük fagyott. A gyanakvás egyszerre rémséges valósággá vált bennük, mint üldözött vadban, amikor hirtelen csapdát érez maga körül. A bosszú! Mindazért, ami történt a múltban! S már érezték magosan a fejük fölött mozdulni a lesben álló sziklát, mely talán a következő pillanatban porrá morzsolja őket. Egy szempillantásnak a századrésze alatt arcok jelentek meg mind a három ember szemei előtt, arcok, akiknek okuk lehetne fölbérelni egy ravasz vén juhászt...
Hirtelen kicsike fény csillant meg valahol bent a sötétség mélyén. Pislákolt egy darabig, majd erőre kapott, és sárgásfehér fényt vetett egy barlang víztől csöpögő, penészes sziklafalaira. Az öregember ócska istállólámpást tartott a kezében.
- Erre! - mondta, és megindult befele a barlangba.
A három ember egy pillanatra összenézett. A szemekben még ott izzott a rémület démona, s a sápadtra vált homlokokon jéghideg verejték gyöngyözött. Aztán félrefordították a fejüket, és lassan, egymás után beléptek az ásító üregbe.
Az odú keskeny hasadékká szűkült, s a hasadékban víz csorgott alá a nyakukba, ahogy átpréselték magukat a lámpás fényét követve. Néhány lépés után tágasodott megint. Aztán ott álltak egy nagy, száraz barlangüregben, melynek falain salétrom csillogott kísérteties fehére.

Az öregember egészen a barlang bütüjéig haladt, ott lehajolt, és fölemelt valamit, ami olyannak látszott, mint egy nagy, ócska cséplőgépponyva. Félrehúzta, és oldalra lökte. Majd magosra emelte a lámpást.
- Idenézzetek!
A három ember kimeredt szemmel, babonázottan bámult oda. A lámpa fénye tompán és titokzatosan verődött vissza arany- és ezüsttárgyakról, idő barnította sötét fáról.
- Mi a súly?... - hörgött föl Bohanek, a csizmadia fojtottan.
- Gyertek közelebb! - parancsolta az öreg.
Csak egyet léptek, s megálltak megint
. Mintha félelem ragasztotta volna le a lábukat a sziklakőre. Az öreg lentebb eresztette a lámpást, hogy jobban láthassanak. Három döbbent, szinte rémült arc meredt a sápadtan csillogó tárgyakra. S az öregember szavai lassan, egyenként hullottak bele a dermesztő csöndbe, mint éjféli óraütések egy temetőkertben.

- Igen, jól látjátok. S te is jól látod, Demeter János. Ez itt a zsidók templomából való szent láda, amit kilöktetek az árokpartra, amikor osztozkodtatok az elhurcoltak vagyonán.
S az ott, Tódor, a magyarok úrvacsorai kelyhe, amit csúffá tettetek, amikor rátörtétek az ajtót a templomba menekült asszonynépre, s a papot halálra tapostátok a küszöbön
. S amaz ott a románok oltára, Bohanek, amit egy öregasszony mentett meg a kendője alatt, amíg a te kommunistáid istállót csináltak az Istenek házából.
Csönd volt...... ...... Rettenetes csönd.

Tódor a szénégető mozdult meg elsőnek. Lassan levette fejéről a kucsmát, s másik kezével esetlenül félve keresztet vetett magára. Aztán nagyon lassan térdre ereszkedett. Demeter János is levette fejéről a kalapot. Dacos, kemény nyaka megtört, arca árnyékba borult. Bohanek mozdulatlanul állt egy darabig még, aztán lassan elfordult, a barlang nyirkos, hideg sziklafalának dőlt, s arcát elrejtette két nehéz, csontos kezében. Vállai megrázkódtak. Sírt.
Hosszú idő múltán Demeter János szólalt meg elsőnek. Hangja nehéz volt, és fátylas:
- Ez hát a titok, Jankó bá', amit őrzött. Isten talán megfizeti magának.

- Nem, János! - Az öregember szava keményen csengett. - Nem ez a titok. Ez csak a hűség. A titok több ennél. - Közelebb lépett a kincsekhez, s a lámpást sorra odatartotta mindenik fölé. Zsidók Istene, magyarok Istene, románok Istene. Szűk, kicsi helyen, egymás mellett.
Ez a nagy titok, emberek!

Nézték, bámultak rá meredten, még nem értették tisztán a szavak mélységét, de mégis valami hatalmasan szép érzés kezdett el növekedni bennük, s a szemük megkönnyesedett tőle.
- Ez a nagy titok, emberek. Egymás mellett, békességben.
Nincs háromféle Isten, csak egyféle van. Övé a zsidók ládája, a magyarok kelyhe s a románok oltára. Nincs háromféle ember, csak egyféle van.
Az öregember hangja fölemelkedett a magosba, mintha szárnya nőtt volna. Mintha nem is egy bolondos vén havasi juhpásztor, hanem maga az Isten szólott volna valahonnan a sziklabarlang sötét éjszakájából:

- Ez a nagy titok, emberek, a világ békességének a titka
. Én megőriztem eddig, s most rajtatok a sor.

Menjetek, s kezdjétek el dönteni a fát! Kezdjétek el lerakni az alapot kemény sziklakőből a falu közepén! Ti hárman, együtt. S ha az emberek kérdik, hogy mit csináltok, mondjátok nekik, hogy újfajta templomot építetek egy újféle világnak.
S ha megérkezik az idő, és elkészültök vele, akkor gyertek föl ide újból, s vigyetek le mindent, amit itt találtok. S állítsatok be mindent így, ahogy itt van, szorosan együtt, az új templom kellős közepébe!
S legyen a templomnak annyi ajtaja, ahány nyelven az Istent dicsérik, hogy mindenki a maga ajtaján át járulhasson az egy közös Istenhez!

Most menjetek!...... ...... ..... S járjatok békével!
A három sötét, néma ember összenézett. Aztán lehajtották a fejüket, lassan, szó nélkül megfordultak, kucsmájukat a fejükbe húzták, s mentek.
De nem egymás nyomában többé, ahogy jöttek volt, hanem egymás mellett, mint az apostolok.
Imbolygó alakjukat, lépteik csoszogását lassan elnyelte a hajnalt váró fekete éjszaka.
 
 
0 komment , kategória:  Wass A. más és erdélyi nagyok  
.Én és a világ........
  2014-01-09 13:35:31, csütörtök
 
 

.........Én és a világ........
(Vas Albert.)
Az ember jár-kel a
világban,...
és valamit keres.
De alighogy megtalálja,
már hasznot akar belőle,
és ezzel el is rontja
a dolgokat.

Mert a világ nem arra való,
hogy hasznot hozzon
valakinek.
A világ arra való, hogy szép
legyen, békés legyen,
jó legyen.
Hogy élni lehessen benne,
fáradsággal, de
haszon nélkül.

Mert az élet értelme
a szép.
És a haszon a
leghaszontalanabb szó,
amit az ember valaha is
kitalált.

Pedig ma már
annyira van vele, hogy
ha valami szépet meglát,
nyomban arra gondol:
mi hasznom lehetne ebből?

S ezért van az,
hogy amit ilyen céllal
fölépít, az hamarosan
le is dől.

Legtöbbször egy másik
ember dönti le,
aki irigyli a hasznot,...
 
 
0 komment , kategória:  Wass A. más és erdélyi nagyok  
Wass Albert: Megnémultam
  2014-01-05 14:39:22, vasárnap
 
 

Wass Albert: Megnémultam

Megnémultam... elszakadt a húr,
Nem szólal lantom többé senkinek.
A tölgy-rengeteg hulló sátorában
A természettel együtt temetek...

Lelkem szikláin meghalt az echó,
Elhallgattak a harsogó habok,
Lombok között már nem susog a szellő
s a zord hegyekről eltűnt a titok...

Hiába küldi sírva vagy nevetve
Halk csobogását egy messzi patak,
Többé nem láttok könnyet a szememben,
A kék havasról több dal nem fakad...

Megnémultam... elszakadt a húr
Nem szólal lantom többé senkinek
Hanem ott bent, lelkem sziklái közt
Halkan zúgnak tovább a vadvizek...

Drága Zsókám! Szeretettel köszöntelek 2014 első hétvégéjén.
Kívánok szeretettel kellemes, boldog napokat.
Puszi; Zsuzso
 
 
0 komment , kategória:  Wass A. más és erdélyi nagyok  
Gondolsz-e rám? Wass Albert:
  2013-12-14 18:24:45, szombat
 
  Gondolsz-e rám?
Wass Albert:

Mikor az est szellő-uszálya lebben,
S madár dalol a zöldellő ligetben,
Mikor az égen első csillag ég,
S a nyárfa lombja suttog halk mesét,
Bíborba nyíló álmod alkonyán
Gondolsz-e rám?

Ha lelked, mint egy mámoros madár
Az ég sötétkék bársonyára száll,
Mikor a fényt koszorúba fonod,
S azzal köríted tiszta homlokod,
Repeső vágyad tündér-hajnalán
Gondolsz-e rám?

Én minden este kis faludba szállok,
Hol most javában nyílnak a virágok,
S szívem egy titkos, halk ütemre dobban,
Ha látlak olykor állni ablakodban;
El-el merengsz... s úgy érzem, igazán
Gondolsz reám!

 
 
0 komment , kategória:  Wass A. más és erdélyi nagyok  
     1/24 oldal   Bejegyzések száma: 235 
2017.03 2017. április 2017.05
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 61474 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 286
  • e Hét: 4378
  • e Hónap: 46890
  • e Év: 212091
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.