Regisztráció  Belépés
marcyt.blog.xfree.hu
Napraforgó a legtöbb lány, ahogy a virág, a fényre vár.Megváltozott az új világ. Szív és lélek, háttérben áll.... forognak a nap felé, pedig felhős az ég. Jánoki Imre
1945.12.03
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/7 oldal   Bejegyzések száma: 61 
Bartalis János: Ki mondja meg?
  2017-11-21 07:38:17, kedd
 
  Bartalis János:

Ki mondja meg?


Éjjeli zápor. Utána kikandikálnak a csillagok.
Kocsin megyek a friss tócsákon. A kerekek nyomot hagynak
a sárban. Aki utánam jönne, végig kisérhetne
utamon. Követhetne. Mint a csillagok.

Ah, hogy érzik a bodza illata. Nyújtózkodnak a
cseresznyeágak. Lélekzik a fü. Ah, arasznyit nőtt a lucerna, -
május van. Éjjel virágba csendül minden almafa.

Reggel kinyitom ablakom. Szivembe szúr a sok virág.
A megmosdott hegyek zölden kacagnak. A napfényben
hallelujáznak. Csak a szívek, - ah, a szivek, melyek
magukba fogadják, nem változnak.
Szorongó érzések el nem múlnak.

Mikép? Hogyan? Meddig ? - Ki mondja meg?
Hova torkolnak a láthatatlan sugarak? Sas-suhogás
hova emel? Merre viszik láz álmainkat fekete szárnyak?
Május van, - ah! Ki mondja meg?

Magyar Minerva 1930.
 
 
0 komment , kategória:  Bartalis János  
Bartalis János: Ősz. milyen szép vagy!
  2017-11-20 08:04:12, hétfő
 
 

 
 
0 komment , kategória:  Bartalis János  
Bartalis János: Az ősi házban
  2017-10-29 06:49:22, vasárnap
 
  Bartalis János:

Az ősi házban


Isten. Teremtőm. Atya.
Ezerfélekép próbálom. Forgatom.
Nagy a magányom.
Érzem jelenléted e régi házban,
mint levendula s zsálya illatot,
mit bús szívemre szívok.
Betöltőd a füstös gerendák közét.
E ház mindig suttogás és ima helye volt,
a szent istenfél.elemé.
írva vagyon:
,,Itt élt és halt Lászlóffy Miklós
ki e lakot építé Kosályon."
A nagy ős.
,,Szerette az Istent."
Majd utána egy táblabíró következett:
Murát Sándor.
Ki visszajött egy komor élet álmával
az ősökhöz meghalni.
Pár bús évet élt itt.
Járkált a temetőben ibolyát szedni.
Mint bús fáklya kilobbant:
,,sokat imádkozott."
Utána Bartalis János következett.
(Halvány csillag élete párja.)
Költősors. . . Bús vihar . . . Kálvária . ,,
S az ősi házban szép szent virág nyílott.
S most nem tudom -
ha én elmegyek, utánam ki jő,
a sorban ki következik?
A nagy világégés kivetett ide,
a nagy vihar elsodort ide, mint
falevelet.
S én megakadtam e régi hajlékban,
ez istendícsérő sziklaárbocban.
És most próbálom, ezerfélekép próbálom.
Forgatom.
,,Isten." ,,Teremtő." ,,Atya."


Magyar Minerva 1934.
 
 
0 komment , kategória:  Bartalis János  
Bartalis János: Sírnak a katonák . . .
  2017-10-27 06:58:24, péntek
 
  Bartalis János:

Sírnak a katonák . . .


Összébb húzom a köpenyt vállamon.
Kint annyi szomorú katona ázik, fázik.
Puskára támaszkodva hideg őszi éjben
annyian sírnak, - nem is sejtik.

Feléjük megyek. Egy, kettő . . .
A sötétben is katonásan lépek.
Megszoktam, mint sok mindent
a hosszú év alatt. A vér úgy folyt, mint patak.

Őrség! Készültség!
Ma minden ember puskával jár.
Ma minden ember kint él, vadász.
Maga elé néz, árkokat ás.

Összébb húzom a köpenyt vállamon.
Szorosan a szívem köré csavarom.
Vad őszi szélben éppúgy sírnak a katonák,
mint akkor egy tetőn - Uzsoknál.

Magyar Minerva 1933.
 
 
0 komment , kategória:  Bartalis János  
Bartalis János: Isten kezében.
  2017-10-09 08:24:00, hétfő
 
  Bartalis János:

Isten kezében.


Jött villámcsapás, jött fegyver.
Jött fergeteg.
Jött emberek hálátlansága.
Jött kegyetlenség, jött bűn.
Jött éhség és szomorúság.
Jött megalázás.
Jött üldözés és megpróbáltatás.
Jött bujdosás lélek-pusztában
és nem volt hová lehajtani fejet.
Jött kínszenvedés, Krisztus hét szenvedése.
Jött korbácsütés testen és lelken.
Jött börtön . . .
Nagy bajomban mindig csak azt mondtam:
"Isten kezében vagyunk
és ott vagyunk a legjobb helyen."

Mikor a fellegek feltornyosultak
és a hullámok összecsaptak fejünk felett.
Mikor a templomok leomlottak
és meghasadott a hegy.
Mikor sötétség borult a világra,
végtelen sötétség
és az égre nem jöttek fel a csillagok,
- mikor a Halál örvényénél álltunk . . .
Mikor az utolsó kiáltás is elhangzott
Krisztus ajakáról - függve a keresztfán,
utolsót lehelve lelke:
Éli, Éli! Lama Sabaktani!
Ó, népem, drága népem!
E szörnyű ítéletben,
ez elveszejtő nehéz időben
mindig hitted:
"Isten kezében vagyunk
és ott vagyunk a legbiztosabb helyen."

Mikor Ég-Föld megszakadt,
Folyók-Tengerek kiöntötték,
végig nyargalván sós hullámaikkal
a veszett világon,
mikor megpecsételtetett minden
teremtett állatoknak sorsa -
Ó, Uram!
mi: árva néped,
árva magyar néped
Tebenned bíztunk eleitől fogva.

Erdélyi Helikon 1941.
 
 
0 komment , kategória:  Bartalis János  
Bartalis János: Kereslek
  2017-01-09 05:33:12, hétfő
 
  Bartalis János:

Kereslek


Kereslek, Isten, a földben, a virágban, a fákban
és mindenütt megtalállak.
Ez az én Istenkereső időm.

Kereslek a fényes tavaszban,
az erdők virágos feje int: itt vagy.
Kereslek az esőben, a szomjas
vetések susogják: jelen vagy.
Kereslek a fűben: érezlek, tapogatlak.
Ez az én boldog Istentaláló időm.

A hegy azt riogja: Im, megtaláltad te az Uradat,
A vizek azt harsogják: Nem vagyok többé árva.
Most már nyugodtan hajthatom szemem álomra.
Eljött az én Istenem.
Érzem szívem melegét, érzem hátam borzongását.
Hallom a fellegek suhanását,
Nem vagyok többé egyedül.
Reggel köszöntenek a virágok: Ember társam!
Este köszöntenek elfáradt állatok: Élet sorsomos!
S ha az emberek köszöntés nélkül haladnak el mellettem,
már az sem baj.
Ha káromolnak: akkor sem haragszom.
Mert én megtaláltam az én Istenemet.
Ó, halleluja! Halleluja!
 
 
0 komment , kategória:  Bartalis János  
Bartalis János: Erdők vezeklése
  2016-08-28 03:33:04, vasárnap
 
  Bartalis János:

Erdők vezeklése


Eljön Ő.
Fehér-ködös útakon gyakorta eljön Ő.

Eljön Ő.
És Erdők vezekelnek és csupasz térdét csókolják.

Eljön Ő.
És lelkemnek nyugta nincs. Eltemetett Temetők
sírnak föl és Mezők borulnak fekete gyászba.

Eljön Ő.
Idők végtelen ködén előnéz Ő.
És nincs erőm, hogy egy zöld galyat letépjek áldozatul.

Eljön Ő.
Tövises úton, mezitláb mindegyre eljön Ő.

Eljön Ő.
És nem tudom, hogy mi tévő legyek. Csodálatom
elragadja Gondolatom szekerét, ha egyszerűen,
mezitláb, mint Ember jön el Ő.

Eljön Ő
a hír szárnyán és a fénytől elkáprázik a szemem
és megbódul a lelkem.

Eljön Ő.
Erdők nyögésében, Levelek álmában eljön Ő.

Eljön Ő
hogy megbocsásson Nekik, mert számonkérésére
feleletet adni nem tudnak.

Ostor helyett üdvözlettel jön el Ő azok közé,
kik megtagadták, körükből kizárták és ezzel
fölmagasztalva, lekicsinyelték.

Eljön Ő.
Mert az Emberek ezen tettéért nem tudnak eleget
vezekelni az Erdők és eleget zokogni az árvák.

Eljön Ő.
Én pedig hiába keresem a megértést, nem találom,
mint egy szomorú kutya arculatjában a szenvedés okát.

De eljön Ő.
Szeliden, mosolyogva és magyarázatot nem kér.

Eljön Ő.
S hiába szól a dicséret és tetteinek magasztalása, ha
úgy hirdetik, nem Ember, hanem Istennek Fia tette azt.
Hiába beszélnek akkor, mégsem hiszem el, hogy nagy
cselekedet volt és Neki megtennie nehéz lett volna.

De eljön Ő
a fényes káprázat, a hatalmas illúzió.

És újra eljön Ő.
De én arcom eltakarom, esténként, ha fájó
nyögésben Erdők vezekelnek.
S Erdők vezeklése, ha kopár útszélen egy szegény,
éhes zsidó fiút kisér, amint álmodozva megy:
Nincsen szükségem semmi beszédre s mégis belátom:
Ha ez Istenné tud lenni, az a legnagyobb tett.

Eljön Ő.
Csak tövises úton, mezitláb, mint Ember jön el Ő.
És nekem mindig csak úgy jön el Ő.
És újra, meg újra csak úgy jön el Ő.
Mert akkor csodálatomban nem tudom, hogy mi tévő legyek.
Illatos, tavaszi fűbe temetem arcom
és sajnálom magamtól a füvek illatát,
mert egyedül csak Ő érdemli meg. Dicsőség Neki!

Nyugat 1916.
 
 
0 komment , kategória:  Bartalis János  
Bartalis János: A Pilisek alól . . .
  2016-08-24 08:51:45, szerda
 
  Bartalis János:

A Pilisek alól . . .


A hegy holdfényben szikrázik.
Jegenyesor mögött hallgat az állomás.
Kis házak sora nem latszik.
Nyugszik az éjben sok kicsi gond-lakás.

Állok a tetőn és messze nézek.
Múlt évek, kínok pokoltüze ég.
Itt mégegyszer a magasba érek,
még mielőtt este lesz, este rég.

Szép erdők, Szamos-táj.
Szőlők és zúgó Hargiták.
Ti örökkön éltek!
Bús dombjaitokon
fű nő
és gulya legel.
S a kertekben
virág nyit ezer.

Én sötét halálba leromlók.
Világnak téréin gázolok.
Lábamnak nyoma futóhomok.
(Meddig élnek apró verssorok?)

De te élsz és örökkön ragyogsz.
Könnyarccal a napba mosolyogsz.
S a vészes tájt, merre jár fiaid,
Mosollyal behinted az utat.


Erdélyi Helikon: 1937.
 
 
0 komment , kategória:  Bartalis János  
Bartalis János: Kihagyott percekben . . .
  2016-07-29 05:41:09, péntek
 
  Bartalis János:

Kihagyott percekben . . .


Lankadtan, újra, elborulnak sötét erőim.
Kihagynak szent lobogásim,
melyek az őrület éjébe visznek.
Egy röpke perc... Elpusztul minden...
Hol van fényes koronám? - kérdem.
Porban gurul... A büszke fej lehanyatlik.
Immár sírfák nőnek... nőnek...
és a pusztaságon zeng... zeng... az enyészet.

Hol vagytok most magamhoz-ölelt milliók,
nehéz földtestvéreim?
Föld-párnára lehajtom fejem.
Búza-kalász-tövisen heverészek.
véres leszek...
A nap lement... és a sötétség fantomjai
előre nyúlnak hideg kezükkel szívemért.

Ős népek!
Nagy, föltámasztó erőtökkel jöjjetek most újra értem.
Kizökkent utamról
Vezessetek vissza birodalmatokba.
Gigászi öleléssel
tartsatok karotokban örökre... megkötözve.

A lélek huncut!
Lám, hegy-vastag láncokkal
hiába nyügözitek.
Kiszökik napbarnított körötökből,
hogy egészségtelen világban kóboroljon.

Pedig ez nekem nem kell.
Minek a céltalan bolyongás?
a mérhetetlen messzesége,
nagy c s i l l a g - k i a l v á s, -
ködbeveszett erőtlen partokon?

Még Isten sem kell.
Csak itt maradok.
...Ezen a könnyáztatott, föltámasztó, véres
szomorú földön.

Erdélyi Helikon 1929.

 
 
0 komment , kategória:  Bartalis János  
Bartalis János: Boldog emléket hagyva . . .
  2016-07-04 04:39:29, hétfő
 
  Bartalis János:

Boldog emléket hagyva . . .


Mégegyszer aranyba-vérbe borul
s azután csók sem marad.
Csak a kopasz ágak.
Őszi falevél!
Kosályi bús fák!
Zörög lábam alatt
a fájó haraszt.
S én búsan megyek.
Keresem szemed csillogását.

A kertben a körtefa oly furcsán
vérzik.
Vérrel festett minden levele.
A hegy rőt színben virágzik.
A rét már kikericcsel tele.
Halálos vérző őszben
égő szerelmed tűnt emléke kisér:
halk szavad, mély szemed, puha öled,
mely ellángolt rég az időben.
Kicsi lányunk,
álmunk csemetéje,
mint aranyi a,
áll itt most helyettünk,
sudáran, tündökölve,
kit kézenfogva vittünk.
Virágtalan fáink alatt
most tele az élete virággal.
Az irigy időn így kifogtunk,
boldog emléket hagyva magunknak.
Mosolyt az őszben,
mely el nem hervad.
Aranynapsugárt,
mely kacagva táncol,
ahol mi sírunk,
halálos lombok alatt.

Erdélyi Helikon 1942.
 
 
0 komment , kategória:  Bartalis János  
     1/7 oldal   Bejegyzések száma: 61 
2017.10 2017. November 2017.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 10 db bejegyzés
e hónap: 229 db bejegyzés
e év: 3086 db bejegyzés
Összes: 29515 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 3879
  • e Hét: 32948
  • e Hónap: 149782
  • e Év: 1725607
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.