Belépés
yaskane.blog.xfree.hu
EZ AZ ÉV AZ ÉN ÉVEM. AMIRE VÁGYOM, AZT ELÉREM. SIKERES ÉS BOLDOG VAGYOK. A CSODÁK ÚTJÁN HALADOK. yaskane :)
2008.10.16
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/12 oldal   Bejegyzések száma: 113 
Azt bünteti, kit szeret
  2018-06-21 13:31:45, csütörtök
 
  Kányádi Sándor: Azt bünteti, kit szeret

mint pogrom után
a zsinagóga
veretlen maradt
öreg zsidója

nem hálálkodom
nem is kérdem
hogy őket miért
s engem miért nem

mert szeretsz Uram
szeretsz Te engem
és legközelebb
nem hagysz veretlen

1990
 
 
0 komment , kategória:  Irodalom - Írók műveiből  
Kányádi Sándor: Az én Miatyánkom ???
  2018-06-21 13:25:34, csütörtök
 
  Kányádi Sándor: Az én Miatyánkom

Mikor a szíved már csordultig tele,
Mikor nem csönget rád soha senkise,
Mikor sötét felhő borul életedre,
Mikor kiket szeretsz, nem jutsz eszükbe:
Ó, ,,Lélek", ne csüggedj! Ne pusztulj bele!
Nézz fel a magasba - reményteljesen,
S fohászkodj: Mi atyánk, Ki vagy a mennyekben.

Mikor a magányod ijesztően rád szakad,
Mikor kérdésedre választ a csend nem ad,
Mikor körülvesz a durva szók özöne,
Ó, ,,Lélek", ne csüggedj! Ne roppanj bele!
Nézz fel a magasba, és hittel rebegd:
Uram! Szenteltessék meg a Te neved!

Mikor mindenfelől forrong a ,,nagyvilág",
Mikor elnyomásban szenved az igazság,
Mikor szabadul a Pokol a Földre,
Népek homlokára Káin bélyege van sütve,
Ó ,,Lélek", ne csüggedj! Ne törjél bele!
Nézz fel a magasba, - hol örök fény ragyog,
S kérd: Uram! Jöjjön el a Te országod!

Mikor beléd sajdul a rideg valóság,
Mikor életednek nem látod a hasznát,
Mikor magad kínlódsz, láztól meggyötörve...
Ó, ,,Lélek", ne csüggedj! Ne keseredj bele!
Nézz fel a magasba, hajtsd meg a homlokod...
S mond: Uram! Legyen meg a Te akaratod!

Mikor a kisember fillérekben számol,
Mikor a drágaság az idegekben táncol,
Mikor a ,,gazdagság" milliót költ, hogy éljen,
Ó, ,,Lélek", nem csüggedj! Ne roskadj bele!
Nézz fel a magasba, tedd össze két kezed,
S kérd: Uram! Add meg a napi kenyerünket!

Mikor életedbe lassan belefáradsz,
Mikor hited gyöngül, sőt ellen támadsz,
Mikor lázad benned, hogy tagadd meg ,,Őt"...
Ó, ,,Lélek", ne csüggedj! Ne egyezz bele!
Nézz fel a magasba, s hívd Istenedet:
Uram! Segíts, s bocsásd meg vétkeimet!

Mikor hittél abban, hogy téged megbecsülnek,
Munkád elismerik, lakást is szereznek,
Mikor verítékig hajszoltad magadat,
S később rádöbbentél, hogy kihasználtak...
Ó, ,,Lélek", ne csüggedj! Ne ess kétségbe!
Nézz fel a magasba, sírd el teremtődnek:
Uram! Megbocsátok az ellenem vétkezőknek...

Mikor a ,,nagyhatalmak" a békét megtárgyalják,
Mikor a BÉKE sehol - csak egymást gyilkolják!
Azt kérded: Miért tűröd ezt?! Istenem! MIATYÁNK!
Ó, ,,Lélek", ne csüggedj! Ne pusztulj bele!
Nézz fel a magasba, s könyörögve szólj:
Lelkünket kikérte a ,,Rossz", támad, tombol!
Uram! Ments meg a kísértéstől! Ments meg a ,,Gonosztól"

AMEN

UTÓHANG

S akkor szólt a Mester, kemény szelíden:
Távozz, Sátán! Szűnj vihar! Béke, csend legyen!
Miért féltek ti, kicsinyhitűek?
Bízzatok! Hiszen Én megígértem nektek,
Pokoli hatalmak rajtatok erőt nem vesznek!...
Hűséges kis nyájam, Én Pásztorotok vagyok,
S a végső időkig Veletek maradok!

AMEN

*********************

"Olykor az Isten is hajléktalan", avagy Az én Miatyánkom
avagy a vers az, amit mondani kell
Pécsi Györgyi
2013. június
Link

Valószínű az utóbbi évek legnagyobb irodalmi sikere éppen az internetnek köszönhetően egy különleges vers, ima, Az én Miatyánkom. Szerzője hol dr. Papp Lajos szívsebész, hol Kányádi Sándor költő, hol meg Tánczos Katalin hajléktalan újságárus. Egy rövid időre szerzői joggal lett fölruházva egy iregszemcsei nyugdíjas tanítónő, egy salgótarjáni szociális otthonban gondozott néni, egy "az én nagymamám", de isten csudálatára még Tandori Dezső is.

A történet úgy kezdődött, hogy a Fedél Nélkül című hajléktalan lap közölte a verset, miután dr. Eőry Ajándok (a szegény emberek orvosa) - vagy mégis inkább Borszéki István? -1999. november 18-án lejegyezte Tánczos Katalin hajléktalan újságárus költeményét. A vers följutott az internetre, valami úton-módon dr. Papp Lajos szívsebész kezébe került, aki megszerette, elmondta, megjelentette a talált verset beszélgetőkönyvében (Jöjjön el a Te országod!, Kairosz, 2003). És a vers Papp Lajosnak lett tulajdonítva. De valami nem stimmelt, némelyek fölismerték, hogy a verset valójában Kányádi Sándor írta. A vita heve kipattintotta az igazságot: a verset Tánczos Katalin hajléktalan költő írta, és hogy egyszer s mindenkorra le legyen zárva a vita, és kimondassék az igazság, a Kairosz Kiadó 2010-ben megjelentette Tánczos Katalin verseskötetét Döb­rentei Kornél ajánlásával, majd a kötet nagy népszerűségének köszönhetően 2012-ben újra kiadta. A könyvborító szerint: ,,A szerző magát büszke magyar hajléktalannak vallja, aki a versírás tehetségét kapta - szinte semmi mást. Megalkuvást nem tűrő természete is oka ennek, sokszor szerencsétlen élethelyzetekbe sodorta, ám szenvedéseinek kohója a verseket élővé, maradandóvá tette. Lovagi segítői, a »máltaiak« és »Ajándék-doktor« (Eőry Aján­dok) nemcsak egészségi állapotán javítottak, hanem közreműködői voltak versei kötetbe szedésének. E kötettel egy félreértés is tisztázódik: a Papp Lajos szívsebésznek, kiadónk sikeres szerzőjének tulajdonított szépséges fohász - a kötet címadó verse - e tehetséges, hányatott életű költőnő alkotása."

Papp Lajos 2011. szeptember 25-én nyilatkozatban jelentette ki, hogy a vers gyönyörű, de nem ő írta. Annak rendje-módja szerint fölkerült nyilatkozata az internetre. Egyszer Kányádi Sándornak is megmutatták a költeményt, de ő is csak azt mondta, hogy nem ő a szerző. Végül 2011-ben a köztelevízió interjút készített Tánczos Katalinnal, aki elmesélte az életét, és a műsorban a versei is elhangzottak.

Gondolhatnánk, ennyi nyilatkozat, dokument jeszty elég, hogy örök időkre tisztázódjék, ki követte el a művet.

De nem! ... folytatás itt Link
 
 
0 komment , kategória:  Irodalom - Írók műveiből  
Szabó Magda: Az a szép, fényes nap
  2017-01-04 11:18:28, szerda
 
  Szabó Magda
Az a szép, fényes nap

Négy dráma

Az a szép, fényes nap
Történelmi játék két részben

SZEREPLŐK
GÉZA fejedelem
VAJK, a fia
GYULA, a fejedelem apósa
NÜRNBERGI HERMANN
TATA, a fejedelem fiának nevelője
BÖNGE, Gyula barátja
ADALBERT püspök
TAR
EMP
AZ ŐRSÉG PARANCSNOKA
A BORBÉLY
A LÁNY

Link
 
 
0 komment , kategória:  Irodalom - Írók műveiből  
Jókai Mór: Az atya nyilai
  2015-12-17 07:27:11, csütörtök
 
  Jókai Mór: Az atya nyilai

"Ki tudja, mi háborgatja a földet, mikor megrázkódik az élő városok alatt, hogy azok összeomlanak, mintha gyermekek építettek volna kártyából házakat?

Ki tudja, mi háborgatja a levegőt, mikor megindul a láthatatlan vihar, csataordításával, szellemrohamával, s kényszeríti a nagy, erdei szálfát koronástól földre hajolni előtte?

Ki tudja, mi háborgatja a vizet, mikor elhagyja rendes futását, s szétfeszítve partjait, tengerfeneket csinál az ékes mezőkből?

Ki tudja, mi háborgatja az eget, midőn a békés csillagok között véletlen, váratlan megjelenik az üstököscsillag: mint egy kilőtt nyíl, melynek ezüsttollát a hatalmas Isten ércidege oda felrepíté: óh, sírjanak, akiknek ez a nyíl szánva van!

Mi bántotta az eget, a földet, a folyót és a levegőt, hogy az emberek ijedelmére fölébredjenek, életük jelét adva ez élődi féregfajnak, mely azt képzeli, hogy a világon egyedül ő az Élő.

Attila halt meg, az ő halála borzongatja végig a világot. Akit Isten küldött saját bal keze helyett a világra, akinek Isten veté le az égből saját népirtó pallosát, hogy azt viselje, az ötödik félelmes elem szűnt meg élni, kitől a világ reszketett! Illő, hogy a többi négy meginduljon halálán.


Március tizenötödikén halt meg, Julius Caesar halála napján és a háromszáz Fabius halála napján, saját születése napján.

A görög császár, Theodosius császár azt álmodta ezen az éjszakán, hogy Attila kézíját kettétörni látta.

Nagy jajszó lett erre a hírre a hunok között: a hadak előkelői és a vitéz hadnagyok mind késsel hasítottak sebeket orcáikban, a nők levágták hajaikat, s a férfiak három nap, három éjjel ittak a bú miatt minden sátorban. Irtóztató ivás volt minden táborhelyen, s a hősök éles vasakat szurkáltak tagjaikba, úgy csorgatták a borba a vért, úgy köszönték azt egymásra.

Attila három fia pedig, amint atyjuk meghalt, elment a nemzet főtáltosához, aki tanácsokat szokott adni, és kérdést tőn nála a temetkezés felől: hogy történjék Attila eltemetése.

A vén táltos három napig bezárta magát egy sötét barlangba, meghallgatá az éjszakai farkasüvöltés titkait, kifürkészte a madarak fecsegésében és a felhők változásában rejtett tudásokat, s harmadnap megjelenve a királyfiak előtt, ilyen választ adott nekik azon kérdésre: hogy el Attilát.

- Föld alá, víz alá, napsugárba, holdsugárba, fekete éjszakába. Maga aki eltemette se mondhassa, hová temette!

A királyfiak nagyon meg voltak akadva a válasszal: egyik sem tudta, hogy abból mit kelljen érteni, hiába töprenkedtek rajta, pedig a főtáltos azt mondá, hogy amelyik közülük a mondás értelmét kitalálja, s a vezért aszerint eltemeti, annak lesz választása Attila javai közől.

Elmanzár elmondá a vezéreknek: Uzindur a gót druidákat hívta segítségre, de egyik sem bírt boldogulni a mondással. Csaba édesanyjához fohászkodott, aki ott nyugszik a sírban, nagy négyszögletű kő alatt, a Rika-hegy tövében.

És éjszaka, midőn aludt, megjelent előtte az alirumna, ezüsthajával, ezüstruhában, ezüst világossággal feje körül. Az álom elvette az emlékezet fájdalmát az ifjú szívéről, hogy ne tudná, miszerint anyja meghalt, hanem azt higgye, hogy azt most is élve látja.

- Íme, ha egy folyóvizet medréből kiszorítasz, és annak fenekén sírt ásasz, reá pedig a vizet ismét lebocsátod, nemde föld alatt és víz alatt fog lenni az eltemetett? Ha csináltatsz neki koporsót, egyet aranyból, az lesz a napsugár, másikat ezüstből, az lesz a holdsugár, harmadikat kemény vasból, az lesz a sötét éjszaka, és Attila azokban fog nyugodni. Hogy még az se mondhassa, aki eltemette, hová temette el, keress elő hitvány rabszolgákat Attila cselédei közül, akik őt nem szerették, és azután egy szabad férfit, aki őt nagyon szerette, ha el van temetve a vezér, a szabad férfi ölje meg a rabszolgá(ka)t, s ha szerette a királyt, önmagát is tudja megölni érte.

Csaba megcsókolta édesanyja arcát - és az csak a puszta levegő volt, amit csókolt.

A tündér pedig folytatá:

- Így téve, te lész a győztes Attila fiai fölött: téged illet a választás a nagy király hagyatékából. De jól vigyázz, midőn az osztályvetésre kerül a sor, ne nézz arra, ami fényes, ne nézz arra, ami becses: hagyd meg azt a bátyáid számára: te maradj annál, ami egyiknek sem kell. Uzindur a koronát óhajtja, gyűlölne, ha elvennéd tőle: pedig ti ne gyűlöljétek egymást, úgysem sok időtök volna gyűlöletre. Elmanzár a kardra vágyik, amit az Élő Úr hajított alá az égből, melyet áldozatok alatt a máglyára szoktak kitűzni, s melyet csaták alkalmával maga a nagy király viselt: te ne nyúlj ehhez, engedd a kardot a bátyádnak. Te vedd azt, amire senki sem vetné szemeit. Attila tigrispalástján függ egy kézíj, övére akasztva a puzdra, abban van három ezüsttollú nyílvessző. Te válaszd magadnak a puzdrát és a nyilakat, hadd nevessenek rajtad mások, akik azokat nem ismerik: te pedig tudd meg, hogy bűbájos erő van azon nyilaknak adva. Mert az én anyám, Orila, aki tündér volt, jándékozá azokat Attilának, és ilyen igézet van azokban: ha a feszített idegre fekteted a tollas nyílvesszőt s mondod:"menj nyilam, atyám nyila, Isten nyila, ahova én most küldelek", elmegy az, és célba talál, s ha csillagot akarnál vele lőni, odáig menne, s ha száz meg száz mérföldnyire volna hatalmas ellenséged, akit elérni nem bírsz, szívébe találna annak. Attila sohasem használta azokat. Sohasem volt előtte oly magas való, amit szíve kigondolt, hogy keze el ne érte volna. Neki nem volt szüksége e nyilakra, több szükséged lesz teneked. De jól meggondold, mikor vegyed hasznát, mert egy nyíllal csak egyszer lőhetsz, azért az igézetet hasztalanul el ne vesztegesd.

Míg az alirumna beszélt, Csaba csodálkozva látta, hogy a tündérnő kezei és lábai meg vannak karcolva, s a hosszú, vékony sebekből egy-egy vércsepp esik alá, piros gyöngye végigfut a fehér alakon.

- Anyám, te vérzel! - szólt Csaba - mi bántotta kezeidet?

- Megkarcoltam a rózsabokorban, midőn síromból fölkeltem.

- Lábaid is véreznek, mi bántott anyám?

- Midőn idáig szálltam a légben, megsértettem magas fa sudarában.

- Anyám, anyám, kedves anyám. Rózsa karcolása nem ilyen mély, ág-bog sértése nem ily éles, ki bántott téged?

Ekkor az alirumna odaborult fia keblére, s megölelve őt suttogá:

- Koporsómba nyilakat lőttek, azért lőtték, hogy föl ne keljek onnan. Valahányszor te felköltesz, mindig összesértenek a síromban lévő nyilak, azért csak nagy szükségedben szólj énhozzám, mert az énnékem kínos kín.

Csaba fájdalommal ölelte át édesanyját, és az megint csak a puszta levegő volt. Künn a puszta mezőn aludt, s amint fölnyitá szemeit, nem látta többé a tüneményt, csak azt látta, mint mozdulnak meg a fák levelei a csendes éjben, a holdvilágban, mintha valami elröpülne felettük, s szellőköntösével meglegyintené lombjaikat, mindig tovább, mindig odább, kelet felé.

- Anyám, anyám, kedves anyám! sóhajta utána a királyfi, s csak a hasadó hajnalkor vette észre, hogy egy piros vércsepp ottan maradt fehér köntösén, ahol az alirumna megölelte."

 
 
0 komment , kategória:  Irodalom - Írók műveiből  
A teljesség felé
  2014-10-13 07:09:58, hétfő
 
  A Föld a hazugság tisztítótüze; itt minden hazug körülöttünk: a tér ál-végtelenje, a dolgok ál-valósága, önmagunk ál-sokasága. S az ember-agyban még az igazság is táncol: egyszerre minden igaz és egyszerre semmi sem igaz. A hazugság-áradatból az egyetlen kivezető út éppen az, amely leghazugabbnak látszik: a képzelet. A sok ál-valóság közt képzeletedre van bízva az igazi valóság helyreállítása. Nem a hegy és nem a völgy a valódi, hanem a szépség, melyet képzeleted a hegyek-völgyek formáin élvez; és a jelenség világ ál-végtelenjéből képzeleteden át vezet az út a benned rejlő igazi végtelenbe.
Más a képzelet és más a képzelődés, ahogy más a beszéd és más a fecsegés. A képzelődés az élet törvénye szerint működik és az éhen maradt vágyakat köddel eteti; a képzelet a lét törvénye szerint
működik és amit megteremt, műalkotást, tettet, gondolatot: valódi és igaz.
A Földön mindaz, ami keletkezik és elmúlik, valóságnak neveztetik; csak éppen a képzelet tűnik olyannak, mintha teremtményeit a semmiből húzkodná elő. Az ál-semmi, ahonnét a képzelet merít: a valóság; s a sok külön-lévő ál-valóságban csak az a valódi, ami bennük semminek, képzeltnek rémlik: érzékelhetetlen, közös lényegük, a változó megnyilvánulások mögötti változatlan létezés.
(Weöres Sándor: A TELJESSÉG FELÉ)

 
 
0 komment , kategória:  Irodalom - Írók műveiből  
Üzenet haza
  2014-01-08 09:19:15, szerda
 
 

 
 
0 komment , kategória:  Irodalom - Írók műveiből  
Sorstársak - Aranylakodalom …
  2013-11-27 15:52:52, szerda
 
  Ha sikerül egy szerelmespárnak egymás mellett jól megöregedni, rádöbbennek arra, hogy ami összekapcsolja őket, az nem a két test egymást kívánása, nem is a férfiúi és női lélekvonzalma és taszítása, hanem egy mély sorsközösség, mely több, mint szerelem, több, mint szeretkezés, több, mint barátság.
Már nem a nemiségük szerepét játsszák. Ők sorstársak.
Egyek - ketten.

(Müller Péter: Férfiélet, női sors - részlet)
 
 
0 komment , kategória:  Irodalom - Írók műveiből  
Jó tanács …. Müller Pétertől
  2013-11-27 13:39:28, szerda
 
  Ha egy férfi nem tudja elviselni az igazságot, tanácsolom, ne házasodjon. Mert lesz egy ember a közelében, aki szüntelenül ott van mellette. Bármerre megy, és bármerre fordul, mindig a szemébe néz. Nagyon kellemetlen. Ha alszik, ott van mellette, ha fölébred, ott ébred mellette, ha elutazik, jön vele, és lényének minden jó és rossz sugárzását visszaveri. Mindenki elől elrejthetjük igazi lényünket, erényeinket és hitványságunkat, csak a feleségünk elől nem. Ez az intimitás nagy kockázata, nem lehet előle sehová sem elbújni. Mindig ott van. Olyan, mint a fociban a szoros emberfogás. ........
Az egymásról táplált illúziókat, amik a szerelmet éltetik, hamar eloszlatja a valóság. Ahhoz, hogy egy házasság működjön, nagyon kell szeretni valakit.
Különben nem lehet kibírni.
(Müller Péter: Férfiélet, női sors - részlet)
 
 
0 komment , kategória:  Irodalom - Írók műveiből  
Örökkék ég a felhők mögött
  2013-11-27 08:34:32, szerda
 
  Babits Mihály: Örökkék ég a felhők mögött
(Vallomás helyett hitvallás)

Az első könyvem első oldalára a "soha-meg-nem-elégedés" himnuszát írtam be. Nincs jogom hát panaszkodni, ha ma is elégedetlenül futok még, sokat szereztem, sokat el is dobtam, egy vállrándítással, gesztusaim idegesek voltak és türelmetlenek, soha le nem ültem egy pillanatra sem, gazdagságomban szegénynek éreztem magamat és fáradtságomban nyughatatlannak, nemcsak a könyvemben, homlokomra is fel van írva a "soha-meg-nem-elégedés. Futottam hősen, szüntelen, lélekzetlen, olykor szinte elbukni látszottam, s hasonlítottam ahhoz a fához, melynek koronáját földig csapja a szél... Mi tart fönn, mi a gyökér, amely nem szakad el, mely elpusztíthatatlan táplál valami kimeríthetetlen erővel? "A hit az élet ereje, az ember, ha egyszer él, akkor valamiben hisz. Ha nem hinné, hogy valamiért élnie kell, akkor nem élne" Ezek a szavak, Tolsztoj szavai, járnak az eszemben, s vizsgálom, mit hiszek? Óh örökkék ég minden felhők mögött, kiirthatatlan optimizmus!

Hiszek abban, hogy élni érdemes. Talán nincsen célja és értelme, mert "cél és értelem" emberi fogalmak: a világnak nincs rájuk szüksége. A világ több mint minden emberi, hiszek a világban, mert eszem el nem éri.

S mégis hiszek, az észben, hogy ameddig ér, hűséges szolgája annak a Valaminek amit el nem ér... Építse életünket, s ahogy egy vers jobb lesz és nem rosszabb, ha az ész építi (csak ott álljon az építész mögött a gazda is!) - akként legyen már egyszer jobb életünk. Esztelen iszonyokon ment át Európa (esztelen volt az én életem is): jöjjön most már az Ész!

Én hiszek a harcban, az ész harcában a vak erők ellen, melyek, a világ vak erői, vagy az én lelkem csüggedései és indulatai. Igaz, ezek a vak erők hozzátartoznak ahhoz a minden észnél magasabb Valamihez, amiben végre is meg kell nyugodnom, de a harc is hozzátartozik, s az is hogy eszem a saját törvényeit kövesse, s aszerint vezessen. Magunk is része vagyunk talán a vak erőknek, de ezt bízzuk csak a vak erőkre.

Vallom azonban a bölcsességet is: harcom nem megy túl a józanság vonalán: magamban is érzem ami ellen küzdök s tudom, hogy minden rombolás engem rombol. Nem is rombolni akarok, inkább építeni: az ész halkan hasson a tényekre, mint a delej: nem ellensége az erőknek, hanem egy erő a többi közt, együtt építve velük. Az erők a múlt, az ész a jövő: egymásba kapaszkodó fogaskerék.

Magyar vagyok: lelkem, érzésem örökséget kapott, melyet nem dobok el: a világot nem szegényíteni kell, hanem gazdagítani. Hogy szolgálhatom az emberiséget, ha meg nem őrzök magamban minden színt, minden kincset, ami az emberiséget gazdagíthatja? A magyarság színét, a magyarság kincsét! De mily balga volnék, ha ugyanakkor más színt, más kincset el akarnék venni vagy meggyengíteni!

Én hiszek a testvériségben, a színek együtt adják ki a képet, a hangok együtt adják a koncertet. Nemzet ne a nemzet ellen harcoljon, hanem az ellen ami minden nemzet nagy veszélye: az elnyomás és a rombolás szelleme ellen! Micsoda leckét kaptunk ebből éppen mi, magyarok! És micsoda hiba, másnak tenni, amit magunknak nem kívánunk - holott már avval, hogy másnak megtettük, ajtót nyitottunk neki, hogy velünk is megtörténhessék.

Én katolikus vagyok, azaz hiszek a nemzeteken felülálló, egész világnak szóló, katolikus igazságban! Más szóval: hiszek igazságban, mely túl van a politikán, életünk helyi és pillanatnyi szükségletein: az én egyházam nem nemzeti egyház! Nem vagyok puritán: az én üdvösségemnek nem elégséges az ami szükséges: ami itt és most szükséges.

Hiszek a feleslegben. Abban mi túl van családon és fajon, abban ami túl van a meszelt falakon. Elvégre lehet élni meszelt falak közt is, de ez nem katolikus élet. A fal véd, de zár is. Én képeket akarok látni a falakon, hogy újra kinyissák elém a világot...

Hiszek a művészetben, mely kinyitja elénk a világot, mely kiröpít a pontból és a pillanatból, mely katolikussá és a kozmosz polgárává avat, l'art pour l'art ez, és mégsem l'art pour l'art: mert éppen az, hogy nem helyi és pillanatnyi célért harcol, éppen az teszi egy nagyobb ügynek harcosává. Hiszek a művészetben, mely nem tagad meg semmit, sem a l'art pour l'art-ot, sem a naturalizmust, de túlnő mindeniken, mert nem rabja semminek. Hiszem, hogy érdemes...

Hiszek a lélekben, mely szereti a világot, annyira szereti, hogy újra csinálja, annyira szereti, hogy meg sem elégszik vele. Ha érdemes a világ, érdemes szeretni is, érdemes másolni, érdemes a fantáziának folytatni is. Hiszek az alkotásban, mely a lélek nyelve, nem mindenkié, csak a magasabb lelkeké, mint a nyelv sem minden állaté. Hiszek a munkában...

Calepa ta cala. Ami szép, az nehéz: az anyag ellenáll, s az én lelkem csüggedései és indulatai. Hiszem, hogy ez a nehézség is hozzátartozik a szépséghez, mint a harc és szenvedés a világhoz. Hiszek a harcban, mely szüli a vágyat a békére.

S hiszek a békében. Hiszek a harmóniában, melyre vágy a lélek, a szépségben, melyért kiáltoz az anyag, a szeretetben, melyért epednek a népek. Hiszek a nehézben, hogy nem lehetetlen! Ha nem hinnék benne, magam tenném lehetetlenné. Oly bűn, melyre nincsen föloldozás. Csak a hit teheti lehetségessé.

Ember vagyok, s hiszek az emberben. Nem is az emberben. Az ember vakon botorkál, de a világ nyitja és súgja útjait. Az ember primitív lény, de az állat még primitívebb. Nem állatot kívánok, nem is embert! Többet!

S ha néha elfáradok s az állatot és anyagot irigylem: ez nem hitem megtörése, csak erőmé, mely nem semmi, de nem minden. Derék erő, s majd megnyugszik egyszer, de nem fogy el. Hiszem... Nyugodt kinccsé lesz és örök haszonná.
 
 
0 komment , kategória:  Irodalom - Írók műveiből  
Gondold meg, hogy csak az ember olvas
  2013-10-26 20:03:52, szombat
 
  "Erővel olvasni. Néha nagyobb erővel olvasni, mint amilyen erővel az írás készült, melyet olvasol. Áhítattal, szenvedéllyel, figyelemmel és kérlelhetetlenül olvasni. Az író fecseghet; de te olvass szűkszavúan. Minden szót, egymás után, előre és hátra hallgatózva a könyvben, látva a nyomokat, melyek a sűrűbe vezetnek, figyelni a titkos jeladásokra, melyeket a könyv írója talán elmulasztott észlelni, mikor előrehaladt műve rengetegében. Soha nem olvasni fitymálva, mellékesen, mint akit egy isteni lakomára hívtak, s csak a villa hegyével turkál az ételekben. Elegánsan olvasni, nagylelkűen. Úgy olvasni, mintha siralomházban olvasnád az utolsó könyvet, melyet még beadott celládba a porkoláb. Életre-halálra olvasni, mert ez a legnagyobb emberi ajándék. Gondold meg, hogy csak az ember olvas."
(Márai Sándor - Az olvasásról)



 
 
0 komment , kategória:  Irodalom - Írók műveiből  
     1/12 oldal   Bejegyzések száma: 113 
2018.09 2018. Október 2018.11
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 1 db bejegyzés
e év: 304 db bejegyzés
Összes: 8092 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1227
  • e Hét: 10259
  • e Hónap: 29143
  • e Év: 618962
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.