Regisztráció  Belépés
marcyt.blog.xfree.hu
Napraforgó a legtöbb lány, ahogy a virág, a fényre vár.Megváltozott az új világ. Szív és lélek, háttérben áll.... forognak a nap felé, pedig felhős az ég. Jánoki Imre
1945.12.03
Online
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 28 
Garay János: Ütött az óra
  2017-08-16 07:21:45, szerda
 
  Garay János:

Ütött az óra


Ütött az óra ; Kárpátok tetőit;
Szomjazzák Alföld áldott téreit,
Téged vitéz Kunság, Bánát kalászit,
Ménes, Tokajnak szőlőhegyeit,
Szomjazzák a' magyarnak szép honát,
Egy ezredévi ősi birtokát.

Téged kívánnak Árpád szent hazája,
E' drága földet, négy folyónk között,
Mellyet vérökkel szerzettek apáink,
A' hív utód vérével öntözött;
Mellyen apáink sírja hamvadoz,
Hol gyermekink bölcsője ringadoz.

Téged kívánnak gazdag aranyoddal,
Szép hölgyeiddel dús magyar hazánk !
Vad szenvedélylyel köszörülik a" tőrt,
Uszítják egymást ellenink reánk;
Sem kevesebb, sem több a' mit akarnak,
Mint vég és irtó harczot a' magyarnak !

'S te hagynád ezt, Árpádnak ivadéka?
A' négy folyónak áldott téreit?
Kunságodat' s a' délibáb hazáját,
Ménes, Tokajnak szőlőhegyeit?
Te hagynád nékik imádott honod,
Melly ezredévi ősi birtokod?

Fel, fel, magyar nép, ősi szép hazádért,
Fel hölgyedért, fel gyermekedért!
Kelhetsz-e szebbért, vívhatsz-e nagyobbért,
Mint mikor értök ontasz hősi vért?
Fel, fel magyar nép, boszuló csatára!
Hazád' s szabadságod lesz harczod ára!

Koczkán hazád, koczkán a' szent szabadság,
Vészben oltárod' s házi tűzhelyed !
Van-e mid, a' mit föl ne áldozz értök?
Hazádé vagy a' vészé mindened. .
Le ujjaidról a' mátkagyürüdet,
Az ország abból hadipénzt veret.

Le köntösödről az aranyt, a' gyöngyöt,
Ötvös helyett csiszárok kellenek ;
Ezüst, arany helyett kemény aczélból
És vasból kardot , fegyvert verjenek ;
Miért aranylánczon zsebedben óra?
Veszélyben szív az óramutatója!

Gazdag, szegény, öregje, ifja indúl,
A' férfi fegyvert ölt, életovót;
A' nő menyasszony köntöséből varrja
'S kitűzi a' buzdító lobogót ;
Ágyúvá lészen a' torony harangja,
Előbb , mint a' hon temetését kongja.

Egy mindnyájunkért , és mindnyájan egyért !
A' jelszó áll : vagy élet vagy halál!
Halál az árulásnak 's szolgaságnak ,
Neked szabadság szent oltárod áll !
Körötted élet és halálra készen,
Az áldozó: Árpádnak népe lészen !

Ti akarátok , hogy csatára keljen ,
Ti, hogy véres legyen az áldozat!
Reszkessetek, mert harcza szörnyű lészen ,
Az igaz ügy szent diadalt arat!
És mint a' phőnix hamvadó porából
Kelend ki a' magyar nép e' csatából!

Életképek_1848. julius 2.
 
 
0 komment , kategória:  Garay János  
Garay János: Az Árpádok-ból
  2016-01-27 06:05:47, szerda
 
  Garay János:

Az Árpádok-ból

Vezérhang


Sötét enyészet néma éjjelében
Temetve fekszik a hajdan kora;
A bajnok alszik a föld mély ölében,
Ki tudja merre hamvad hűlt pora?
Sírjára, mert nem tudja senki hol van,
Nem hull a bánat könyje szent titokban.

Csak a süvöltő vésznek orgonája
Zúg el fölöttük néha sírdalul;
Vagy a Regének tünde szép nymphája
Szakaszt virágot sírjok hantirúl.
Melyből susogva csergedő pataknál
Füzért kötözget méla holdvilágnál. -

Megjártam a hont, ősim temetőjét,
Andalogtam a hősök dicső porán;
Hallám a vésznek rejtélyes zenéjét,
Melyet süvöltött gyászos éjszakán;
Hoztam virágokat, mik a Regények
Tündér kezétől sírjokon növének.

S mint áldozó pap bor s kenyér színében
Buzgón magához vészi Istenét:
Lelkembe vettem hagyomány jelében
E szent ereklyéknek mind kettejét.
S mentem, miként pap Isten trónusához,
Az ősz Történet gyémánt csarnokához.

Kapuja megnyílt zörgető hívének, -
Egy ezredév nyitá meg kebelét,
S az ős vezérek mint napok kelének,
Lerázva sírjok korhadt födelét;
Hosszú sorokban koronás királyok
Mint annyi üstökös szállván utánok.

Árpád apánktól Endréig fűződik
Az ősi árnyak hosszú láncszeme;
Mindegyikének arcán tükröződik:
Mi volt éltében sorsa, érdeme;
Ennek borostyán, annak pálmafája,
Másnak tövisből volt a koronája.

De mindegyiknek fény ragyog nevéről,
S mindegyikének nyertem válaszát, -
S kinek tettéről nem, dallok híréről,
Amint adák Történet s Monda át.
Múlt és jövő közt hídul áll az ének
Közötte a valónak és mesének. -

Az elnyugodt nap bíbor fellegében
Elvész a fény vakító aranya,
A félhomály bájt hint el a vidéken,
S szebben ragyog fel a táj alkonya:
Ekképp a múltnak tisztes fátyolában
Saját varázsban szebb, saját világ van!

A fény ragyog, de nem vakít tüzével,
A seb bíborfolt, vére megszűnik;
Nagyság, erény, úgy a bűn és a tévely,
Sallang és cifra nélkül feltűnik.
S a képre, mint szelíd hold éjszakára,
Leng kegyelt s emlékezet sugára.

Avagy ha már az ő nevök se gyullaszt
A legdicsőbb múlt annyi szent neve?
Melyekkel és melyekben nemzetegység
Volt nemzetnagyságunknak talpköve:
Mid van, mi még, hazám! mi lelkesíthet?
Mi e kuszált jelenben egyesíthet?

Csak törpe nép felejthet ős nagyságot,
Csak elfajult kor hős elődöket;
A lelkes eljár ősei sírlakához,
S gyújt régi fénynél új szövetneket.
S ha a jelennek halványul sugára:
A régi fény ragyogjon fel honára!
 
 
0 komment , kategória:  Garay János  
Garay János: Szegszárdi bordal
  2014-07-14 06:59:55, hétfő
 
  Garay János:

Szegszárdi bordal


Már ha aztán bor: legyen bor,
Hegyi bor, ne szilvalé!
Még a vízből is csak az a jó,
Mely hegyekből zúg elé!
A lapályra béka menjen,
Igya meg a bűzös tavát;
Hegyre hág fel a szegszárdi,
Onnan hozza tűzborát.

Mint a legszebb kék leányszem,
Mint a nyájas, őszi ég,
A szegszárdi szőlőfürtnek
Szeme olyan tiszta kék;
S hogyha már szőlőkorában
Ily varázsjátékot űz:
Hogy ne volna hát borában
Hogy ne volna égi tűz!

Töltsd pohárba, és csodát látsz!
Színe mint a bikavér,
S mégis a gyöngy, mely belőle
Fölragyog, mint hó, fehér.
És a tőke, melyen termett
Nemde, oly zöld, mint a rét?
Hol leled föl szebben együtt

Szép hazánk háromszínét?
Ha sürűn tölt a szegszárdi,
Hát ne bánja senki se!
Mert hazája színeivel
Honszerelmét szíjja be!
Ha szegszárdi borral élne
Minden ember, mint te s én;
Nem rágódnék annyi hernyó
Nemzetünk szent törzsökén.

Már apáink ős korában
Hét országra szólt e bor:
Mert különben hegytövén nem
Épült volna kolostor...
Béla a dicső király is
Itt szűrt legjobb borokat,
Kit ma még minden tavasszal
Minden tőke megsirat.Béla király idejében
Még magyar volt a magyar;
Most ezerfelé szakadva,
Tudja isten mit akar!
Még a bort sem issza most úgy,
Mint az ősök idején;
Sört iszik vagy kávélével
Töltözik most ifjú, vén.

De borunkhoz hűk vagyunk mi,
S hűk legyünk szegszárdiak!
Míg fölöttünk e mosolygó
Sorhegyek virítanak,
Melyeket ha csúcsra szednénk,
Égig érne Bartinánk
S mi az égi csillagokkal
Poharat koccintanánk.

Ide hát, te bazsarózsa!
Poharunkba, bikavér!
Hadd igyuk az áldomást meg,
Legelőbb is magadér!
Jó barátért másod ízben,
Szép leányért azután,
Ki e háromért nem érez,

Kutyafejű, vad pogány!
S most le, társak, a kalappal,
Végre hagytuk a javát:
Isten éltesse hazánkat
A dicső magyar hazát,
Melybe min gyűrűbe minden
Hazafit befoglalunk,
Folyjon érte, hogy ha vér kell!
Mint foly érte itt borunk.

Folyjon a bor, folyjon a vér,
Hol dicsőség folynia!
Volt, van és leszen Szegszárdnak
Még elég hazafia!
Volt, van és leszen Szegszárdnak
Míg le nem dől Bartina,
Mellyel honját felköszöntse,
Egy pohárka jó bora.
 
 
0 komment , kategória:  Garay János  
Garay János: Az obsitos
  2014-03-03 07:40:21, hétfő
 
  Garay János:

Az obsitos
/Az obsitos látogatása Ferenc császárnál/


Nagy, derék vitéz kend, vitéz Háry János,
A sereg kend nélkül bizony nagy hiányos.

Vajh! sokat beszélt el sok vitéz dologról,
Amit ember nem hall hetvenhét országról,

Elbeszélte nekünk: Franciaországban,
A tengernek partján hogy járt Padovában,

Látván ő nagy partján óriási rákot,
Ollójával felvett egy lovas kozákot.

És midőn bejárta szép Tirolországot,
A stájer hegyekben oly magasra hágott:

Hogy haját a napnak lángja meg ne kapja,
A hegyet végiglen, csak hason mászhatta.

Máskor Mantovában kedvre táborozván,
Hétfejű sárkánnyal vitt, mint egy oroszlán.

És ki tudná végét, és ki tudna mindent,
Vitéz Háry János, vajmi nagy vitéz kend.

De ha még ezerszer oly vitézlő volna,
Mint amekkorának tudja kendet Tolna,

Azt nem engedjük meg, ily jó kedvben lévén,
Hogy ne mondatnók el e vidám tor végén:

Mint s hogyan járt el kend Bécsnek városában,
Király őfelsége látogatásában.

És az obsitos hős, társin eltekintvén,
Megsodorja bajszát, kettőt is köhintvén,

Kémlelődve, nincs-e tán diák körötte,
Aki elprüsszentse jó magát fölötte.

De diák ez egyszer nem volt a bokorban,
Mind igaz hívő vett részt az éji torban.

S vitéz Háry János isten-igazában,
Elveté a sulykot ő bátorságában.

"Bécsbe - kezdé - Bécsbe, hát no hébe-hóba,
Kedvem szottyan menni kis látogatóba.

Sok barátom él ott, s nem egy generális,
Sőt valót beszélve, maga a király is.

Kinek ő felségét a halál torkából
Én mentettem meg, nem messze Padovától.

Mentem mendegéltem - vagy mit is beszélek?
Gyors fakóm vitt hátán, mint igaz, hogy élek.

Hej ha élne, most sem látná senki párját,
S mint a szél, elértem rajta Bécsnek várát.

És hogy a hajnallal a városba értem,
A király házára mindjárt ráismértem

Kétfejű sasáról, mely a háztetőn űl,
S mindennap egy tulkot költ el egy ebédűl.

Ott fakó lovamról kényesen leszöktem,
A sövény fájához, mint illik kötöttem.

Magam végig mentem az isterázsákot,
Egytől-egyig ismert, régi jó barátot.

Végre eljutottam a tornác végére,
Kezem egy ajtónak tevén kilincsére.

Vasból volt az ajtó, de nem nyilt szobába,
Szép fehér ezüstből másik nyilt nyomába.

Az ezüst után a harmadikba buktam,
Tiszta szinaranyból, ott be is nyitottam.

Hát nem is hogy én, de amint rám tekinte,
Maga ő felsége szólt s magához inte.

"Isten hozta kendet, régi jó barátom,
Nos, hogy állunk - kérdé - frissen amint látom."

"Hála Isten - mondám - megvagyok biz ott még!
Még a régi bőrben, mint láthatja fölség.

Jó fakóm is, az no, melyen ő felségét
Egykor megmentettem; járja, de a végét."

S jó, hogy említettem a szegény páráját,
Mert legott a jó úr igy kezdé mondását:


"Hát ugyan hol hagytad a szegényt? azonnal
Istállóba vele, parádés lovammal:

Egyazon jászolból kapjon eleséget,
Még pedig aranyból" - s küldte a cselédet.

"Hát te már ettél-e?" kérdezé jósággal.
"Nem bizony még, felség, kérem átossággal."

"Semmi no, csak ülj le - mondá és leültem, -
Van még vacsoráról egy darabka sültem."

S asztala fiából egyben ki is vette,
S egy fehér cipóval én elém letette.

Erre bekiálta a mellék szobába,
"Van-e még, hej anyjuk, a slivovicába?"

"Nincs bizony, felséges férjem és királyom,
Most kapá utolsó kortyát a lakájom!"

Szólott a királyné. "Ej no, küldjön el hát,
A zsidóhoz át, itt a pénz, egy gárdistát!"

Dictum factum, úgy lett, hej de nem hiába,
Hogy királynak hozta, gyorsan is járt lába.

S Mózsi, nem hiába, hogy királynak mérte.
Fínomul kitellett, mondhatom, mértéke.

És amint ekképen ittunk, eddegéltünk,
Régi harcainkról jóizün beszéltünk:

Hát köröttünk egyszer oly sikoltozás van,
Mint mikor két tábor van hadakozásban.

A királyi urfik (most látám őket meg)
Cifra tarsolyomért összeverekedtek.

"Gyermekek! - kiálta rájok édes apjok -
Hát ki van a háznál, hogy ti hajbakaptok?

Hát az angyalát is, vitéz Háry bácsit
Egy sem látja? mindjárt parolát és pácsit."

Dictum factum, a kis urfik rendre jöttek,
Vas markomba pompás parolát ütöttek,

Én pedig benyultam cifra tarsolyomba,
S egy-egy karajcárkát vettem a markomba.


"Nem, barátom, ezt nem engedem neked meg,
- Szólott a király - pénz nem való gyermeknek.

Pénzre több szükséged van neked, vitézem."
Mire markomat már tömve, dugva érzem.

Szépen megköszöntem, rája elbúcsúztam,
Jóllakott fakómat aklából kihoztam.

S a királyi abrak nem is volt hiába,
Mert alig került be huszonnégy órába,

S Bécsből itthon voltam, megcsinált gavallér,
Mert a pénz ezüst volt, s mind megannyi tallér.

Tallér, az angyalát! még pedig lázsiás,
Hej, hogy elfogyának, mint ezernyi sok más!

De azért az Isten tartsa meg királyom,
Soh' se lesz nekem több olyan jó barátom."


1843.
 
 
0 komment , kategória:  Garay János  
Garay János: A Balaton
  2013-08-10 16:03:13, szombat
 
  Garay János:

A Balaton

I
Megteremté isten
A kerek világot,
Közepébe tette
Szép Magyarországot.
Bérczekkel, folyókkal
Feldiszesitette,
A malaszt tömlőjét
Kiönté felette.
S a mi szép s dicső volt
A kerek világon,
Kis tükörben együtt
Lőn Magyarországon.
És a mint lenézett
Csodaszép müvére,
Kéje érzetében
Köny tolúlt szemére.
A könyű lecseppent
A legszebb vidéken;
A föld meg nem itta,
Megtartotta épen.
Tükre lőn az égnek,
S szép Magyarországnak...
Nevezik e könyet
Balaton tavának.


II.
Úszik hajóm feletted,
Vitorlám fenn lobog,
Keblem feszűl örömtől,
Szívem ver és dobog,
Egy új világban állok
Magas hullámidon,
Hazámnak tókirálya,
Tündéri Balaton!
Mint gondolat repűlök
Vized hullámain,
Veszprém, Somogy, Zalának,
Merengek partjain;
Köszöntnek és köszöntöm
E szép hegyek sorát,
A várromokkal ékes
Csobánczot, Tátikát.
S előttem áll hazámnak
Regényes hajdana,
Mint vérlepel borul rá
A napnak alkonya;
Felém csendűl a széllel
A költő éneke,
A régi szép időkből
Egy régi, szép rege!
Uszszál szívem hajója!
Ringassatok habok!
A Balatonnak tükrén
Két ég között vagyok:
Majd fölfelé a kék ég
Felé kivánkozom;
Majd mélyen zöld öledbe,
Hullámzó Balaton!


III.
Messze körben csendes a táj,
Fenn a kék ég mosolyog:
Mégis zajlik, habzik e viz,
-A Balaton háborog!-
Mily varázsnak bűv-hatalma
Ostorozza e vizet?
A nép ezt igy magyarázza:
-A szélvész belé veszett!-
Ekkép zajlik kebelemnek
Néma rejtekén a szív!
Mig kivűl az ész, nyugalmat
És derűt arczomra vív.
Csak midőn nehéz tusáját
Nem birván meg a kebel,
Pilláimmal, egy hivatlan
Könyücseppet zúzok el:
Riadok fel álmaimból,
S hogy mi volt ez? kérdezem...
-Reményimhez új halott szállt!-
Ettől mozdúlt meg szivem.


IV.
Ottan álltam Badacsonnak
Lejtőjén a szent helyen,
Hol a regék dalnokának
Áll hajléka a hegyen.
Ittam a forrás vizéből.
Mely csörögve serked itt;
Hippokrene bű-vizének
Véltem inni cseppjeit.
A diófa, mely alatt ült,
S melytől zengett szép dala,
Terebélyes sátorával
Szent hüsébe csal vala.
S széttekinték a vidéken
Kéjgyönyörtől ittason,
Lenn, előttem játszva zúgott
A tündéri Balaton.
S im, kibukkan sima tükrén
Háromszínű lobogó,
Mint egy óriási hattyú
Tör felém a gőzhajó.
Mintha a költőnek lelkét
Látnám jőni a vizen...
Kél a szellő s ajkaimról
Hozzá üdvözlést viszen.
Ő tovább száll, végig úszsza
Balatonnak árjait,
Megmosolygja partja hosszant
Hegyeit, várromjait.
Melyeket, mig élt közöttünk,
Megdicsőjtett szép dala -
Én pedig szívembe irom,
A miket láttam vala.


V.
Két tündér szózata csábít
A hold s a kies Balaton;
A hold egy ezüsthaju hárfás,
A másik egy szép hajadon.
Csolnakra, lapátra, barátim!
Az est oly tiszta, oly hűs,
Hab habbal ölelkezik, a szél
Pajkos játékokat űz.
Dalt mondjatok a Balatonnak,
Dalt kedvel az éjjeli hold,
Dalnok vala ő is a hárfás,
Mig ifju s szerelmes volt.
Mit suttog e játszi szellő?
Mért olyan csendes az ár?
Szerelmet vall Balatonnak
Méz ajkival a csapodár.
Légy üdvöz, ezüsthaju hárfás!
S te pajkos, hűs fuvalom!
Szépen köszönjük a tánczot,
Te kékszemü szép hajadon!


VI.
Gyógyúlni jöttem én ide,
A Balaton tavára!
Talán megenyhít gyógyvize,
Felüdít szép határa.
Beteg vagyok, testemnek ír,
Balzsam kell a kebelnek;
Itt már a lég is, a vidék
Enyhületet lehelnek.
Adj gyógyvizedből egy italt,
Fürednek szép tündére!
S te ál barát, ejts egy kigyó-
Könyűt habzó vizére.
Adj hozzá csókot, kedvesem;
- Mind hárman megcsalátok -
Ha ettől meg nem gyógyulok,
Sirom megáshatjátok!
 
 
0 komment , kategória:  Garay János  
Garay János: Tavszi dal
  2013-04-06 13:31:14, szombat
 
 

 
 
0 komment , kategória:  Garay János  
Garay János: Hit remény és szeretet
  2012-04-08 15:47:18, vasárnap
 
  Garay János:

Hit remény és szeretet


Téged hiszünk nagy Isten,
Mindenható király!
Ki földön és az égen
Örökké vagy s valál,
Ki térben és időben
Megfoghatatlanúl,
Mult és jelen s jövendőn
Áldásként átvonúl.
Benned remélünk Isten!
Mert nyilatkoztatád,
Hogy úgy imádhatunk mint
Kegyes szelíd atyát,
Ki szent gondviseléssel
Fejünk felett virraszt,
Ki tévedőknek is nyújt
Szelíd, kegyes vigaszt.
Téged merünk szeretni
Fiadnak általa,
Ki szent, dicső tanával,
Mely szeretet vala,
Az isten és ember közt
Szent híd gyanánt felállt,
S ki által így az ég s föld
Egy szép egésszé vált!
Téged hiszünk, nagy Isten,
Ég, föld dicső ura,
Benned remélünk, Isten!
Szelíd, kegyes atya.
Téged mertünk szeretni
Fiadnak általa:
Mert te vagy a szeretet
Legtisztább hajnala!
 
 
0 komment , kategória:  Garay János  
Garay János: Szózat
  2012-02-09 19:18:29, csütörtök
 
  Garay János:

Szózat


Polgárok vagytok, a hazának
Jó s hű polgárai!
Ha a "polgár" névre büszke volt a
Hatalma római:
Miért ne verne hangosabban
E névre kebletek,
Midőn hazáért és királyért
Benn lángot éreztek?

S magyar ifijak vagytok fejenként
S magyar had összesen;
Csákótokon kócsag-tolú leng
Negédes-kényesen,
Vitéz magyar szabás a testen,
Kard férfi oldalon, Honvédő fegyver a kezekben-
Künn álltok Rákoson.

Rákos mezőt dicső, nagy ősök
Árnyéka lengi át,
Nagy és dicső emlékek őrzik
Évszázados portát:
Itt esküvétek ti is esküt,
Hallá az égi bolt,
Zászlótokon lágy szél suhant el-
A hon nemtője volt.

S most fölkenetti a fegyvernek,
Megemlékezzétek:
Mi tiszt köt a király- s hazához,
Mi Pesthez bennetek!
Dicső magyar hazánk kebelén
Pestünk az élő szív,
Ki köztetek ne lenne hozzá,
Mint önmagához hív?

Népek tekintenek s nemzetek rá,
S tekintetenek reánk,
Nem, nem lehet, hogy megmaradjunk,
Miként eddig valánk!
Fenleng a zászló, ébredésre,
A őrtűz lánggal ég,
Kimondva harsan szét a jelszó,
S ez: -a nemzetiség!

E pajzs alá fogtok vonulni
A béke napjain,
(nélküle nincs fény, nincsen áldán,
A hon polgárain,)
És büszke verseny szép tüzében
Kőt kőre hordani,
S fog a magyar magyarvilága,
Pest felvirágzani!

S ha tán nehéz napok borultán
Ellenség törne ránk,
A házi tűzhely hű magányát
Fölváltja a harci láng:
Mint egykor Köszeg és Eger
Polgári keltenek:
E láng vigyen győző csatára
S e jelszó bennetek!

Polgárok vagytok! a hazának
Jó s hű polgárai!
Magyar fiak, a hon szívének
Esküdt őrhadai.
Fel, feldobogjon, hangosan fel
E névre kebletek!
Ti amagyar nemzet ''szívének''
Őrhadjai lettetek!
 
 
0 komment , kategória:  Garay János  
Garay János: Menyasszonyomhoz
  2011-12-27 16:58:08, kedd
 
  Garay János:

Menyasszonyomhoz


Ölelve tartlak,
Ölelve végre!
Te hév szerelmem
Tündéri bére!

Enyém e szép szem,
E nyilt mennyország,
A melybe nézni
Őrök boldogság;

Enyém e szácska,
E bájbeszédes,
E csókolásban
Szerelmes édes,

Enyém e tündér-
Hazáju hó mell,
Magasra szépre
Gyult érzetével:

S mely szép szemedből
Szemembe lángol;
A melyet ajkad
Ajkamra csókol;

A melynek üdvét
Melledbe rejted,
Enyém, oh hölgyem,
Enyém szerelmed!

S e szerelemben
Egész egy éden,
Hol a boldogság
Virágzik nékem.

Oh hölgy, ez érzés
Oly édes, oly nagy!
Nem, oh nem álom!
Te hitvesem vagy!
 
 
0 komment , kategória:  Garay János  
Garay János: Az én dalom
  2011-12-17 20:53:28, szombat
 
  Garay János:

Az én dalom


Költő ábránd álma nélkül
Életem mi lenne?
Ha nem álmot, e sovárgó
Sziv, mi mást ölelne?

Költő szive mint az Aethna,
Lángelem' hazája;
Csak az élet jégfuvalma
Hót ne fúna rája!

Költő szíve mint a tenger,
Fél világra folyna;
Csak az ember szikla szíve
Benne gát ne volna!

Költő szíve mint a kék ég,
Csak malasztra nyilnék;
De a földön nincs meleg szív,
Mily vele betelnék!

Álmodom egy szebb világról,
Mint ez itt köröttem,
Melyben a föld még virágzóbb,
Szebb a nap fölöttem.

Sem szerelmem, sem hazám ez,
A hogy itt találom,
Élet álma, álmok élte
Te vagy én világom!
 
 
0 komment , kategória:  Garay János  
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 28 
2017.08 2017. Szeptember 2017.10
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 3 db bejegyzés
e hónap: 209 db bejegyzés
e év: 2468 db bejegyzés
Összes: 28903 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1771
  • e Hét: 30818
  • e Hónap: 111011
  • e Év: 1335216
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.