Regisztráció  Belépés
marcyt.blog.xfree.hu
Napraforgó a legtöbb lány, ahogy a virág, a fényre vár.Megváltozott az új világ. Szív és lélek, háttérben áll.... forognak a nap felé, pedig felhős az ég. Jánoki Imre
1945.12.03
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/11 oldal   Bejegyzések száma: 103 
Illyés Gyula: Szerelem .
  2017-10-05 03:19:09, csütörtök
 
  Illyés Gyula: Szerelem

1.

Amit már majdnem elfeledtél,
csendes rokonaid szavát tanuld meg ujra
a pohár friss viznél is jobban üditi
a fáradt megtérőt a szivélyes fogadj isten!
melyben tiszta jóság s baráti melegség gyöngyözik -

ime itt a zsellérek csoportjában, kik a heti fizetséget várják
ingasd te is fejed ha szólnak és csomós
mondatokkal bontogatják sorsuk,
nyomoruk okait,
szájuk nehéz rebbenésében
pihegő élet verdesi szárnyait.

Kaposváron egy fiatal utcában melynek még neve sincsen
Mindenszentek éjjén tüzet kért tőlem egy férfi - szél fútt,
egymáshoz szorultunk, egymásfölé vontuk kabátunkat
mint egy ölelésben,
a gyufa villanásánál arcába néztem
rám mosolygott
egy pillanatra szivünk egymásra ismert -

Kocsmában ültem máskor, öreg szabó kért helyet mellettem,
oly örömmel mintha az asztalra jó hazai ételt
csomagolt volna ki hogy megfelezzük
kibontotta előttem életét
előző héten kislánya született -

- ahány arc rádnyilik, reádsüt: a te arcod annál jobban
tisztul, költő, fénylik rejtett melegüktől!
ne szégyeld
hogy pillantásodban nagyanyád szemének
tekintetét érzed langyosulni
egy béresház előtt négykézláb mászó kisgyereket szemlélvén -
hogy szived pezsgett, mint boldog szamovár, forrt
midőn jó hirt mondhattál egy öreg kocsisnak
meleg pára csapta meg arcodat
dadogtál az örömtől.

Ez érdes szikkadt sziklás talajon falakon
kedved gyökerei apró repedéseken át
igy találnak az édes televényre
egy arc hirtelen mélyedésén át
mit villanó mosoly nyit,
egy szem pillanatra nyiló bogarán át,
ez a föld táplál majd! s dalod igy lesz hasonló
a mélygyökerü tölgyek lombsusogásához
a legfelső levelek szivdobogásához,
melyek a magasban nesztelenül csúszó
távoli szelek titkait kidalolják.

2.

Köszöntöm ezt a négy falat
mely őrzi ifjuságom
a patyolat mész illata
tisztitja emlékeim.

Gyerekálmaim melege
áramlik a sarokból
ahol annyiszor aludtam
kis kutyánk karjaiban.

Jó állatom teheneink
ha tudnátok mi lettem
bejönnétek a szobába
hogy megvigasztaljatok.

Itt vagyok ujra, alkonyi
habos fény önt el mint bor
a falakon a tányérok
rózsái kivirulnak.

E nagy asztalra görbedve
tanultam a betüket
mig kis néném a tüzhelynél
őrizte a vacsorát.

Oly mélyről jő ez az emlék
hogy fáradtan örökre
bennem marad mint szegény
forrás kis erdő-zúgban.

Az ablakon az alkonyi
nap meleg villanása:
anyánk szemének aggódó
tekintete mit egykor

felénk-felénk vetett amig
az udvar másik végén
etette a malacokat
az aranyszín fűz mellett.

3.

A határt jártam egész nap kutyánkkal,
A munka meleg fáradtságát hoztam
Két vállamon este, mint jó köpönyeget,
Beléburkolóztam, szívem melegült fel tőle.

Lent a lombok között csipogott a szegény
Falu, elülő fészekalj, nehéz lehelletét ahogy megéreztem,
Mintha hegedő seb indult volna meg hirtelenül bennem,
Meg kellett állanom - pirosszoknyás bokor karjaiba dűltem -

Itt éltem - szennyes ködben és mocsárban, tudjátok meg jövendő férfiai!
Jöttem a hajlongó nyírfák alatt este, hajamat káromló szél verte szemembe,
Hoztam a szeretet súlyos örökségét, valakinek át kellett hoznia e koron,
Vidéki kocsmák mélyében ültem, szavam tüzesítőbb volt, mint a forró bor.

Néztem az asztalon elaludt kezeket, a búvó szemeket - ó ez a szegénység!
Mintha századok távolságából tekintett volna rám
A vén napszámos megvert pillantása: látod, semmi se változott...
Nahát változik majd! szökkent visszahajtott gallyként bennem a szó - susog a levél s átkozódva ömlik -

Zsellérek fia vagyok én, az vagyok, sose szégyenlettem, bennem forr örökre, mit emiatt nyeltem,
A visszafojtott hang erjedő melege nyílt abban a csókban mely életem adta, az ég a szívemben,
Igen! ez a félszeg mosoly az arcomon a vázáttörő cselédlány kezének ijedt rebbenése
S e pillantás a szolga rossz leselkedése, ki hátulról vágja urába a kést.

Egy költő szól itten népének nevében! kérdezetlenül bár
De ő tudja, szava a szél alatt hajló kalászok élő zsinatjából szakadt,
Egy elnyugvó zsellér falu lehébe nyujtja kezét és úgy esküszik hulltodra, bitor
Elnyomatás! -Tüze, úgy érzi, a földből futott fel szárnyasult szivébe.

- Soraim teljes hosszukban e földön feküsznek, belőle táplálkoznak:
Zöldelnek, szertehajolnak, pillantástok alatt, úgy érzem, meglebbennek, ágaik emelődnek,
Ápolatlan hajtottak nehéz fáradt földből, ó milyen szomjasak...!
Fiatal lány-szemek, örök tavasz-egek, öntözzétek meleg szerelemmel őket.

4.

Meleg habjaival nyári
alkony fürdeti a fákat,
füvek selyem hullámai
futnak - futnak át a szíven.

Halk csillogású, szélfutó
Jóság! ezüstlő levelek
remegő fényes csókjait
hozza szájamra a szellő.

Ez az az óra, amikor
úgy érzem, gondolataim közt
a Kapos gyerek-habjai
csillognak, sugdolózkodnak.

Futnak, futnak át a szíven,
mint gondolat száll rajtam át
lombsusogás, fürjek füttye,
bugyborékoló madárdal.

Szavak, szavak, kik úgy keltek
máskor, mint megdobott veréb-raj,
nesztelenül suhanjatok
az esti áhitat szelén.


Ússz el lobogó nap,
ússzatok el felhők,
hold szép gondolája,
ússzatok emlékek.

Kertünkben alattad
úgy fekszem, örök ég,
mint e vízállás, mely
napról-napra apad:

szikkadó talajon
tudja sorsát, némán
száll el - némán száll fel
mellemből a panasz.

Álmomban már felhő
voltam, elsuhantam,
árnyékom se bántsa,
akiket szerettem.

5.

Nem feledhetem én
Soha, honnan jöttem.
Szalonban is azt hiszem, hogy
kutyánk jár mögöttem.

Itt élek köztetek,
Hallgatok, beszélek
S úgy érzem, távolról néma
Népek, barmok néznek.

Csüggedés ha elfog,
Vágy lepi a lelket:
Must-ízű szénán aludni
Teheneink mellett.

Két karomban halt meg
Egy kis borjú hajdan,
Bús fejét ringató részvét
Él most is karomban.

Sose feledem már
Végső pillantását,
Megismertem, mi a szótlan,
Tiszta szomorúság!

Álmodom, beszélek,
S szívem körülállja
Kerek szemmel nagyapámnak
Hétszázhúsz birkája.

Ludakkal vitáztam,
Lovakkal beszéltem,
Szépérzékem ott finomult
Sörény-fésülésben.

Ha simogathatnám
Kedvesemnek képét,
Megérezné kezem madár-
Óvó melegségét.

6.

Itt élek köztetek,
Úgy nyomom a tollat,
Mint nemrég feles földünkbe
Nyomtam az ásómat.

Lassan közelg a dal -
Mint ki eke mögött
Lép dallal és szétver minden
Kiforduló rögöt.

Habzó új Csörsz-árkán
Erjedő vidékek
Boldog szülővérzése küld
Követnek felétek.

Kiszikkadt földem úgy
Várja énekemet,
Mint nyári estéken messze
Úszó fellegeket.

Hosszú gondolatim
Lobogva feléje
Szállnak vissza, mint vásárra
Vert csorda bőgése.

Itt élek, itt élek,
De hogyan feledjem
Gyermekként hány kuss-paraszt-ot,
Bugris-t kellett nyelnem.

Hej szép gyerekkorom,
Fonom soraimat,
Mint pántlikát, mint sallangós
Fényes ustorokat.

A zsíros barázdán
Mit dalolva vágok
Utánam bugyborékoló
Vad víz tör hozzátok.

7.

Cece és Sáregres közt fekszik ez a magányos kocsma
A malom mellett; ide jöttem be estefelé én.
Kifárasztott az út, szünetlen fecsegtem
Az útszéli verebekkel s szárnyas gondolataimmal.

- Mit jöttök egyre vissza! hagyjatok engem, repüljetek el,
Ha hideg is az ég!... Szivem nem lesz örökös fészketek -
Hess tovább! De ők visszaszálltak, lármáztak, csiripeltek,
Zsibongó madársereggel nyitottam be az ajtón.

Egyedül ültem a félhomályban - madaraim
Lángoló szárnyuk verdesték, égtek, rikoltoztak,
De hogy megitattam őket három pohár friss aranyszín borral,
Elaludtak sorra, tüzük sorra kialudt.

Sokáig őriztem őket mozdulatlanul merengve a sötétbe,
A csend engem is elaltatott néha
S ekkor elvétve, mint alvó gyerek gügyögésre,
Halk csipogásra neszeltem, elfojtott zokogásra.

8.

Hárman könyököltünk a pudvás asztalon,
Háromfelől jöttünk; a kocsma előtt
Három út találkozik. Estefelé
El-elcserélik sorsukat, életük irányát.

Mellettem vén béres hörpintgette borát,
Kémlelte jövőjét pohara fenekén,
Szemben egy molnár várta vacsoráját.
Az üvegek fölött egy percre összenéztünk,

Amikor a lámpa hirtelen kialudt.

Nyitott szemünkből a kigomolygó álmok
A gyors sötétségben összekeveredtek.

Hármunk jövendője, szilfa három ága
Lengette lombjait, susogott felettünk,
Három ikertestvér hallgattuk csak messzi
hangját, mintha még meg sem születtünk volna.

Elmenet sokáig álltam a ház előtt,
Ott, ahol a három út egymásba szakad.
Elindított végre a gúnyos szél, mentem,
Mintha csak most jöttem volna a világra.
 
 
0 komment , kategória:  Illyés Gyula  
Illyés Gyula: Hullaevők
  2017-08-27 07:50:15, vasárnap
 
  Illyés Gyula:

Hullaevők


Kiért maradt ott Szabadi
ezért a szorgos kopaszért?
És Kiss és Tóth és mind, aki
ha élt is, épp csak éldegélt?
Beh otthonosan csillog már a fény
a márványtáblán, az új hősökén!
Beh otthonosan nyüzsög a csapat
vendég a Fehér ló fái alatt.
Melyiknek kispörköltjét védve
halt meg Beke és Fekete?
Melyik söréért fagyott jégbe
Fábján füle, Kovács keze?
Csillogva cikáz, mint a villám,
kés-villa-pár a csirkehullán;
a szép hölgyért, hogy így ehessen;
melyik Nagy halt meg Voronyezsben?
Mert ha van képzeletben mérték,
a finom ujjak szét most vágják
az ezüst tálon Takács térdét
Kántás karját, Pordán bokáját.
Nincs ehetnékem. Itt keringek
a téren félórája már,
Vérszínű borához melyiknek
tálal föl engem a halál.

1943.
 
 
0 komment , kategória:  Illyés Gyula  
Illyés Gyula: Hársfák
  2017-06-16 07:20:30, péntek
 
  Illyés Gyula:

Hársfák


Hosszu boros-pincét idéz
ez a tavaszi hársfasor,
hová az alkony határán a
végsőt lobbanó ég alól
befordultam és enyhülést,
vígaszt keresve, elmerülve
lépegetek magányosan
egyre szagosabb sötétségbe.

A kétoldalról összehajló
nyirkos hűs boltozat alatt
ingerlő, síkos ízek úsznak,
mint pincék nyers fala alatt.
A görbe ágak, mint a dongák,
minden lépésnél új zamat,
fortyogó, sűrű illatukkal
emlékek állnak sorfalat . . .

Mintha kétfelöl a homályban
nagyhasu hordók ontanák
elmult nyarak hivogató
hevének tiszta illatát.
Mintha kétfelöl mindegyik fa
törzséből csepegő csapok
nyúlnának, várnák, hogy nyikorgó
nyakukat ha megcsavarod:

hadd öntsék lelkesülve, mint a
néma, ki megleli szavát
a föld, a hűtlen évszakoknak
hizelgő édes vigaszát.
Vigaszt a szívnek és ha kell, hát
mámort, hogy annyi tél alól
fényre vezet, Tavaszra mégis
ez a hajlongó folyosó . . .

Más napra, égre, - mosolyogva
magamra mér úgy figyelek,
oly megbocsátón, mint a csöndes
csecsemő-léptű részegek.
Úgy távolodok a városból,
mint titkos alaguton át,
hagyom, reméld te árva lélek,
lesz még egy más, egy jobb világ . . .

Nyugat 1932.
 
 
0 komment , kategória:  Illyés Gyula  
Illyés Gyula: Hajnal.
  2017-06-13 06:09:44, kedd
 
  Illyés Gyula:

Hajnal.


Csorg vissza már az éj, fut ablakrésen, ajtón -
emelkedik velünk szobám
súlyosan és aranylón,
akár a tengeraljból
egy ezredév után
kiemelt bárka -
Ébredj szép áldozat, meséld el,
kalandodat a sűrű örökléttel.
Mit kóstáltál, hogy szem-lezárva
lefordultál az édes pusztulásba?

Mit kaptál ott kiváncsi? Mutasd, mit karcolt ma
foglaló jelként odalent
az alvilág arcodra?
Hogy jussom elharcolja
a szörny-had mit üzent
veled, mily átkot?
(Míg önnön szobrunkként, mint márvány
sírboltra vésett királyfi-királylány,
mi kéz-kézben, mosolyba vásott
szájjal romoltunk, csaltuk a világot.)

Gyűlölöm én az éjt. Mindent, mi volt! Az álom
torz akvárium-tájait,
az árnyakat e tájon,
kik egykor a világon
mi voltunk és akik
levonnak, húznak -
Már nem vagyunk ők! Nem, nem! Ha az éj le:
fölránt a hajnal is egy öröklétbe!
Én vagyok honn. Higyjed. Vagy ne szólj, csak
kövess, Eurydicé, talán kihozlak.

Nyugat 1939
 
 
0 komment , kategória:  Illyés Gyula  
Illyés Gyula: Mint a harmat
  2017-06-12 04:53:44, hétfő
 
  Illyés Gyula:

Mint a harmat

1

Reádcsapódnék mint a harmat,
Mint folyóvíz átfolynék rajtad,
Gondolataim lágy szellőjét
Két kezeden megérezhetnéd.

Kezem úgy simul, mint hű állat,
Pilláim alá takarnálak,
Fektetnélek szép egem alá és
Jövendőm gyönyörű rétjére.

Hogy mondjam el? Midőn karodban
Legeslegelőször aludtam,
Álmomban gyerekkorom társa
Egy kis kutya nyalt a fülembe.

Búvok melléd s karolván védlek,
Győzelmi zászlómnak tűznélek;
Mint egykor anyámnak térdére
S borulnék úgy is rád, mint sírra.

2

Kacagásod fodrain még megcsillant a lebukó nap,
Pilláit mégegyszer reádnyitotta,
Azután buzogó örömödtől megittasulva elaludt
A puha dombok ölén.

Milyen nyüzsögés támadt a szürkületben!
Aztán mély tehénbőgések s kolompcsörgés között
Ömölni kezdett
Hegyeinkről az est,
Színig töltötte a völgyet,
Pezsegő tavunkból a halak már az almafák
Ágai között kergetőztek.
Aztán elaludtam én is
Karjaid közt a szegénység
Tápláló melegén, Annám!

3

A szomszédleány -
Egy fiatal parasztleány a kedvesem, mit tagadjam,
Hátán hátrakötött kendőben lép el ablakom előtt, hordja a vizet
S rámnevet együgyűn, mint ez a téli nap,
Dió-szemében ökreim bizalma,
Barna, szelíd arca maga a föld, szülőföldem derűs folyóival.

Ő tetszik nékem, néki tetszem én,
Estelente elüldögélünk az istálló küszöbén,
Fecseg, rám-rámnéz, fürkészi arcom, én hallgatok,
Mit is mondhatnék neki a hánytorgó hegyekről, melyeket megjártam.
Pislog, karomba hajlik, bárányfogai közt jóízűn ropog a nyers sárgarépa.

Hallgatok hát, hallgatom s hallgatom hogy süllyed
Bennem egy vidék, lebuknak a tornyok, serceg, kihuny a gőg.
Mit is akartam én, mit míveltem, amit elmondhatnék
Világosan mint a patak, érthetően mint a kasza suhogása -
Hallgatok, köröttünk átmelegszik a csend.

Szerencse, hogy kemény legény vagyok mégis, megpörgetem a kút kerekét,
Hányom az almot, elbirkózok a béresekkel, Anna híg kacagása
Itatja izmaim, fehér szoknyájával megtörli homlokom,
Leheletétől kivirágzik álmomban egy kert,
Míg friss mellein fejem elpihen, mint egy állat.

4

Ablakom előtt a karcsú torony, rajta a forgó kakas,
a nyújtózó felhő, a lármázó patak,
egy vidám kurjantás, e lekváros kenyér a kezemben,
a fürge fény, a dal:
mindez kedvesemre emlékeztet engem!

Barna leány ő, énértem született,
anyját elfeledte,
reményeit, multját,
szemlátomást nő a növekvő nappal,
este látjuk egymást, addig énekel
panaszos dalától míg bealkonyodik.

A homlok szelíd kemencéje süt,
melegít a tájnak olthatatlanul;
ha belétekintek, a két szem
micsoda tájra mutat,
lengő erős vidék,
jövendőm,
békésen legel a domboldalon a nyáj,
pásztortalanul.

Pezseg az egész test, zajlik, nyüzsög, forr,
szája mint víg madár csapkodja színes szárnyait,
álmában is rebben, hogy kezemben alszik:
fülébe jár hálni a legfínomabb
tengeri szellő sikos dallama,

szívében lassan mint a gyöngy érik
az opálos fényű
kisded-szeretet.

5

Mint meleg állat-lehelet
Érte jóság a szívemet,
Jöttem egy lánnyal a fasorba,
S hirtelen sírni mertem volna.

Völgyi falunkból úgy szállt, oszlott
A jó vasárnap, mint egy boldog
Gondolat a szegény fejéből.
Szállt az élet, a gőz a rétről.

Dalolt a lány és szállt remegve
Tekintete, mint az egekbe
Lágy áldozati füst, foszló jajjal,
Szállt az ifjúság szánkból a dallal.

Rongyszoknyás nyárfáim az árok
Partján mint meggyalázott lányok
Forogtak, sírtak, águkkal bután
Kapkodtak bukó levelük után.

Suhant a tájon a rőt elmúlás
Kedvesem dala mint sziromhullás
Lobogott -, mellemre vontam a tört
Fejet mint fázó rózsafőt a föld.
 
 
0 komment , kategória:  Illyés Gyula  
Illyés Gyula: Ajándék
  2017-02-10 06:43:38, péntek
 
  Illyés Gyula:

Ajándék


Tudom, mi szolgának a jó szó,
fogolynak séta, nap,
egy kézfogás a hontalannak,
egy korty, szíves falat,
sokat próbáltam. Köszönöm,
hogy megtaláltalak.


Se jobb, se rosszabb, csak a rossztól
tán jobban szenvedett,
hálás vagyok csak és köszönni
véletlent is merek,
szerelmet, ezt az éjt, szerelmed;
ne bánjad sose meg.


Egy szót se szóltam, ajkaidra
nyomtam öt ujjamat
lefogni győztesen megindult
boldog sikolyodat:
őrizd egy életre, mit eztán
ad még e pillanat.


Tudom, szegénynek percnyi jókedv
örök nagyon lehet,
engem melenget, hogyha rád ím
mosolyt melengetek,
játékom, díjam, büszkeségem,
hogy fényesítelek.


Szerelem volt ez? Azt tudom csak,
hogy mi a meggyötört
szívnek a munka elbutító
két ocsmány napja közt
emberré válni s bár egy éjre
vállalni a jövőt.


Dől künn a hó, végy két harisnyát,
elmentem, dolgozom,
ha csöngve felriaszt az óra,
derítsen kis dalom,
itt rögtönöztem, itt hagyom
az asztalon.
 
 
0 komment , kategória:  Illyés Gyula  
Illyés Gyula: Micsoda alkony
  2016-12-16 07:30:08, péntek
 
  Illyés Gyula:

Micsoda alkony


Ahogy köröttük minden szó, tekintet
és vigyor után egyre közelebb
kúszott, szorult a förtelmes halál: -
mi szorult, szűkölt bennem is, riadtan?

S mi kényszerített, hogy én a rettegő
boldogságommal és jó napjaimmal gyáva
velük lenni kívánjak, én a gyáva
osztozni szörnyű végzetükben?

Hogy iszonyodva, öklendezve is
egymás vállára dőlve vélük álljam
a szitkozódó arcok, a gúny s röhej
szédítő szennyes kavargását - ott fent?

Micsoda alkony volt az! Mint hurok
bujt az az est a kerek láthatárról, - durva
ölelésével az antik, örök éjjel!
Ó fuldokló szív, te minden hír után

rémülten föl-fölkapkodó, milyen
vonzalom, milyen testvér kapcsolat
rándult körötted, duzzasztott, csavart
ájultan végre elhanyatlani?

Elhanyatlani s éledni mégis aztán
egy szörnyű éj, vad meggyaláztatás
révületével, mindörökre árván,
a régi rokon földön, mely üres váz lett
barbár kísértetek, farkasok tanyája.
 
 
0 komment , kategória:  Illyés Gyula  
Illyés Gyula: Tizedelés
  2016-11-19 07:04:26, szombat
 
  Illyés Gyula:

Tizedelés


Beborult s így lesz már örökké,
ezt gondolom s nem ad vigaszt,
hogy még megérem - hisz megértem
kerek ötvenszer - a tavaszt.

Ez a vigasz mind ösztövérebb.
Elhiszi a százéves agg,
hogy mert oly soká élt a földön,
most már örökre itt marad?

Holott úgy volna logikus! De
nincs logika, nincs józan érv.
Emberi faj, rádtör, legázol
és megtizedel minden év!
 
 
0 komment , kategória:  Illyés Gyula  
Illyés Gyula: Győzelem
  2016-11-11 07:02:57, péntek
 
  Illyés Gyula:

Győzelem

Én sem állhatok ki a sorból.
Készítgetem is már magam,
hogy méltón ahhoz, aki voltam,
kiegyenesítsem nyakam,

ha majd a nagy kiszámolás, mely
nevemen addig átszaladt,
rajtam áll meg, s a rettentő ujj
- ,,Most ezen a sor!" - rám mutat;

készülök, hogy épp azt a percet
álljam emberként, győztesen,
teljes erőmmel, mely után egy
pondró nem cserélne velem!
 
 
0 komment , kategória:  Illyés Gyula  
Illyés Gyula: Vita
  2016-11-10 07:59:02, csütörtök
 
  Illyés Gyula:

Vita


,,Egészen nem hal senki meg..." - Csak
önáltatást ne: félvigaszt!
,,Valami több mindig marad." - Mi?
ha a pondró is elfogyaszt?

,,Az, amit tettél! Mért ragadt el
legjobban mindenféle láz
közt a munkáé? Mert a munka
a legjobb léleknyugtatás?

Valamit készítünk magunkból
egy tartósabb, egy igazabb
létet, mely örökre megőrzi..."
- Hogyne. A kudarcaimat!
 
 
0 komment , kategória:  Illyés Gyula  
     1/11 oldal   Bejegyzések száma: 103 
2017.10 2017. November 2017.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 199 db bejegyzés
e év: 3056 db bejegyzés
Összes: 29485 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1385
  • e Hét: 16811
  • e Hónap: 133645
  • e Év: 1709470
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.