Regisztráció  Belépés
marcyt.blog.xfree.hu
Napraforgó a legtöbb lány, ahogy a virág, a fényre vár.Megváltozott az új világ. Szív és lélek, háttérben áll.... forognak a nap felé, pedig felhős az ég. Jánoki Imre
1945.12.03
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/4 oldal   Bejegyzések száma: 39 
Berde Mária: Meghallgatatlan
  2017-08-22 08:11:22, kedd
 
  Berde Mária:

Meghallgatatlan


Ma reggel rám jött egy bohó ima:
Uram, szeretnék boldog lenni ma.
S álmos szobám egyszerre felderült
Jó tündérek játsztak terülj-terüljt.
A napsugár a szőnyegekre szállt,
Minden színfolt rózsalevélre vált;
Mint visszafojtott lélegzésű ajk,
Az óra csendes lett, álomnyi, halk.
A ciklámen illattal áldozott,
Az ágy fehér oltárrá változott,
Az utcalárma szent zsinatra vált,
És minden egy nagy pillanatra várt . . .

Bágyadt szemem mohó lett, messzi, tág,
Mint hajnalváró fényes két virág.
Bő köntösöm elomlott bódítón,
Mint ihletett papnőn a hó-khitón;
És leborultam, mint egy szent cseléd,
És vártam, hogy az istenség belép.
Elébe reszkettem - - - - - - - - - - - -
- - - - - - - - - Most este jő,
Lehull az égből mélygyász-keszkenő.
Most levetkeztetem szegény szobám:
A szőnyeg elfakul lábam nyomán,
Az óra rémült szív gyanánt ketyeg,
A ciklámen sápadt, mint nagybeteg;
Fekete pókháló nő mindenen,
Ruhám elhervadt, s el a két szemem.
. . . S feltündököl az ágy töretlenül,
Mint ravatal fehér-kegyetlenül.
 
 
0 komment , kategória:  Berde Mária  
Berde Mária: Búcsúztató.
  2017-08-08 08:10:54, kedd
 
  R. Berde Mária:

Búcsúztató.


A nagytemplomba nem jártál soha.
Ha felöltöztél néha feketébe,
Kertek alatt Felenyedig lopóztál

S falusi nép közt, hátul, meglapulva
Alázkodtál "a. kálvinista Isten
Nagy szigora előtt a bűnödért,
Hogy földi uraddal hitetlen élve
öt-versen hoztál gyermeket világra,
Mostál, vasaltál, főztél rá s az ötre,
S esketlen is tűrted, ha részegen
Ütött, bár sérved volt a sok szüléstől.

Én ezt nem láttam. Én az eget láttam,
Hogy milyen kék vasárnap délután,
És milyen zöld az erdő fent a ponkon . . .
Hogy kötöd már a surcot, keszkenyőt
Kis alsóházunk pitvarküszöbén.
Te tudtad, hol visz árokút a ponkra,
Barátnéd volt minden vidám bokor:
Ez itt kökény, az ott galagonya,
Baraboly nő a vérvesszők alatt . . .
Az árkon túl jön a Kisasszonypuszta,
Ott eper búj a fűben s elfelejtett
Kázsiabokrok és jézsaminák
Pattantak júniustájon virágba -
(Nem jött eszembe, hogy az iskolában
Loncnak tanultam és jázminnak őket.)
Én azt láttam, hogy vesszőt törsz az erdőn,
A végét bogba kötve megtanítsz rá,
Hogy fűzzem rá a hiribit, csiperkét,
És hol keressem a harangvirágot,
Mely magasabb, mint én s kékebb a mennynél.

. . . Csiperke és harangvirág alatt
Tavaszidőn te egrest és cseresznyét,
Nyáron almát, körtét, ősszel diót
És koránérő muskotálygerezdet
Cipeltél haza a gyékényszotyorban.
(Hogy a mezőpásztorral szót cseréltél
Fersingzsebedből krajcáros dohányt
Lopván markába - nem hallottam én.)

Én nem hallottam csak meséidet,
Melyekről esküdtél, hogy nem mesék.
"Igaziból volt egy királyleány,
Akit az anyja hóhérkézbe szánt,
S szegről a földre hulltanak ruhái,
S virági tőből elhervadtanak,
így gyászolák meg őt, mikor vivék . . . "


Akit az anyja hóhérkézbe szánt,
S szegről a földre hulltanak ruhái,
S virági tőből elhervadtanak,
így gyászolák meg őt, mikor vivék . . . "

. . . Szalmalócádon télidőn s esőkor
Néha a számon kikívánkozott
Kis tudományom, hogy helyt áll a nap
Forog a föld s nincs széle a világnak -
Te csóváltad fejed, s a faggyúgyertyát
Meg-megkoppantva Juditról beszéltél
S Hollófernesről, (két 1-lel kiejtve
Feketébbnek tűnt a gonosz vezér,)
S a béketűrő Jobb-ról. "így nevezték,
Mert jobb volt ő szegény mindenki másnál."

És egyszer úgy hajoltam a mesédbe,
Hogy láng kapott a gyertyából hajamba,
S aláhulló sötét fürtöm helyett
Felcsapó sárga láng övezte arcom -
Ó, ki gyújtott meg engem azután
Valaha úgy, mint a te faggyúgyertyád,
Meséid, melyeket oly furcsa szókkal
Szőttél, azt mondván: ,,Ürikak, zsidókak",
,,Alacsany", az neked hitványt jelentett,
A lábikrát vértőgynek mondtad és
Facsart román szót kevertél avas,
Bibliában felejtkezett igékkel.
S a hullott szókban úgy járkált a lelked,
Mint félretaposott, divatjamúlt
Elhányt cipőkben a szegények lába.

Szavad járása engem sohse bántott,
Tudattalan topogtam el nyomodban
Akkor is, ha szenesvizet vetettél
Vagy felszedted legények lábnyomát,
Megsóztad a sarát és tűzbe szórtad,
Hogy lányküszöbre fusson az igézett -
Ha rozsdás sarlóval, ráolvasással
Árpát arattál a dagadt szemekről -
Vagy elmondtad, gúnyád hogy tépte meg
A prikulics, s mikor ünnepnapon
Kalácsot s bort vittél a temetőbe
halottaidnak, úgy szólván felőlük,
Akárha élnének, csak egy kicsit
Tovább költöztek volna, mint a szomszéd.
S azért jönnek álomlátásban is
Ritkán, de akkor nem csak szóbeszédre,

Hanem sorsot, jövendőt mondani.
Mert üzenet az álom mindig is,
A tűz: harag, vér: hirtelen dolog,
Eskünni: halál, füsülődni: gond,
Templom: búbánat, gyöngy: könnyhullatás-

Anyám azt mondta néha: "Régidőben
Az ilyen asszonyt kalodába zárták
És borsószalmán pergelték halálra."

S én mégis, búcsúztatlak tiszta szívből,
Erdőért, gombáért, harangvirágért,
Prikulicsért, szegről hulló ruhákért,
Számkivetett szókért, álmok, halottak
És babonák világáért köszönvén.
Ha tudnám, merre húzták rád a hantot:
Sírodra bort vinnék ki és kalácsot,
Fejfádra kázsiából koszorút.
S tán késő könnyem is reád peregne
Faggyúgyertyáid lángjáért cserébe.

Erdélyi Helikon 1928.
 
 
0 komment , kategória:  Berde Mária  
Berde Mária: Késői szonett
  2016-10-19 08:22:18, szerda
 
  Berde Mária:

Késői szonett

A szív, a kérgesülve, elárvultan felejtő,
Ha visszarévedez még a múltba: ó, be ritkán
Mereng pirost-virágzó, nagy földi láza titkán.
Pedig fényben lihegve, átizzó rózsaerdő

Se nyithat több bimbót, mint velünk nyittatta hajdan
E nyári erjedés dús kedvvel
A csókot, mely kihajtott bolond fővel ezerszer.
S mégis, ha erre tér most szívem: csak mély avarban

Gázol. Más táj, hová ma mindig s mindegyre jobban,
Hontalanul s örök hű honvágyban visszadobban:
Órákba, hol pár csendes, hótiszta szót cserélve

Talált kezünk - két hűvös kapocs - egymás kezére.
S csak most tudom, hogy akkor egymásban megfogóztunk,
Csak most hiszem: mi egymás kezével imádkoztunk.
 
 
0 komment , kategória:  Berde Mária  
Berde Mária: Várakozás.
  2016-08-19 07:06:04, péntek
 
  Berde Mária:

Várakozás.


Ma megkapom a levelét.
Ma meg. Óh istenem, beh szép:
A nap a ritka rácson át
Aranyba verte a szobát.
Oly szép ma a piros ruhám
És piros csokros kalapom.
A rózsák nyílnak lenn buján
És ott, a titkos kőpadon,
Ott olvasom a levelet
Ha délelőtt megjönne tán.
És délután:
Sebaj; talán ha este lett
Vagy mikor még csak alkonyul
S a tóra lent álom simul
Elsápad fenn a tiszta ég -
Van egy ruhácskám, lilakék
S hozzá egy halvány szalagom,
Azt a hajamba elfonom:
Oly szép lesz, ilyen alkonyon
Csak sejteni minden sorát.
Vagy este lesz, egész sötét.
Akkor kapom meg levelét.
Igaz: nem olvashatom át,
Mert meglátnák a többiek.
- Nem, nem mutatnám senkinek! -
Csak fölveszem fehér ruhám
Hajam már elbomlott puhán
A tóra lenn egész sereg
Aranyszemű csillag pereg
És lassan fölsiklik a hold.
Hol a fűz mélyen meghajolt
A lomb alatt, a víz felett
Ott csókolom a levelet.
Igen, de most már este lett.
Késő - - Egy, kettő tizenegy -
Most már aludni küldenek.
Mért nem jövél te kis madár, arany levél, arany sugár
Álmos vagyok. "Én istenem,
Jöjj ágyamhoz, zárd be szemem
Oh hátha majd azt álmodom:
Hogy a levelet megkapom ..."

uj_egyetem_1911.
 
 
0 komment , kategória:  Berde Mária  
Berde Mária: A Laresekhez
  2016-01-31 08:27:55, vasárnap
 
  R. Berde Mária:

A Laresekhez


Akikről nagyanyám emlékezett,
Mind boldog, tiszta asszonyok valának,
Tömjénkép elkísérte éltüket
Illatköre a kék levendulának.

Mind hajnallal kelt, estével feküdt,
Fénylett a háza, káprázott a kertje,
A munkát mindennapi köntösül,
A gyermeket mint ékszert, úgy viselte.

Vasárnapkint templomra áhított,
Zsoltározott s a textust megjegyezte,
Beteg zsellérhez nézett délután
És Kisfaludyt könnyezgette este.

Vagy kézbe vette a csokros gitárt,
S az Árva Rózsát ábrándozva játszta,
Kendőt vett olykor, lámpást gyujttatott
S épülni indult a teátrumházba.

A férfinép megfordult mind után,
És báját gond híján egyik se hagyta,
De egyért himződött a cifra váll
S csak egyért vert az égő szív alatta.

Őrizték büszkén özvegyfátyoluk,
S ha ők mentek korábban mindörökre,
Dicsőséges igéket vésetett
A férji hála hószín sírkövökre.

... Így néznek rám a távol ősanyák
Képről, albumból anyai regéből,
És jól tudom, vigyázták eskümet
A holtig-hívek égi seregéből.

Kísértek, mint nyoszolyó-asszonyok
Szárnyán a fényes napsugárfogatnak,
Megnézni háztájam s erkölcsömet:
Amíg csak élek, meg-meglátogatnak.

Ó, hullatnák bár életembe majd
- Meghintve asztalt, ágyat és ruhákat -
A boldog, tiszta asszonyok füvét,
Szent házi tömjént, kék levendulákat.

1924.
 
 
0 komment , kategória:  Berde Mária  
Berde Mária: Hiába
  2016-01-27 06:07:08, szerda
 
 

 
 
0 komment , kategória:  Berde Mária  
Berde Mária: Kőtalány
  2015-10-17 08:21:35, szombat
 
  Berde Mária:

Kőtalány


Ahol mi laktunk, nem volt promenád,
Kertünk fölé a temető sötétlett...
Borostyánsürűn, kőrisfátylon át
Néhány kikezdett kriptahomlok kétlett.
Kék íriszek közt, zengő méhezajban
Örökzölddel setét sírok során,
Ott játszadoztam későn vagy korán
A kert felett, a fűbefult hegyaljban.

Ismertem minden dombot és keresztet
Faragott fejfát, ormos oszlopot.
Tudtam, a kőhalálfej hol ijeszthet,
Ha alkony jött s rá tűzlepelt lopott.
Egy márványlaptól - mélyen volt bedőlve
Két vasperec rajt', rozsdamart sötét -
Ó, féltem, mintha ajtó vón a földbe,
S találgattam titkon történetét.

Mikor a nap, mint óriási kanna,
A földre gyémántzáport öntözött,
Surrantam, mintha gyenge gyík suhanna
Virágos, arcigérő fű között.
A márványajtót úgy el-elcsudáltam,
Míg ujjam írásán betűzve járt...
A kőn se év, se név, csak ennyi állt:
Amit kerestem, azt sohsem találtam.

Nem tudta senki már, kié a kő,
Virág se, könny se áldozott felette.
Nem tudták azt se, férfi volt-e, nő,
Ki földi ajtajára ezt verette,
Nem tudta senki, mit jelent a szó,
Nem is próbálta, hogy nyitját találja, -
És útrakeltem, lettem bujdosó
És nem gondoltam többet én se rája.

...Húsz év után: Halk őszi alkonyat.
Fejem fölött tovanyilalló fecskék.
Fák halántékán őszült lombfonat,
Elnyúló árnyak szövik már az estét.
A kőhalálfej izzó glóriában.
Én Istenem, ha félnék tőle még!
... Van nála rosszabb, szívem tudja rég,
Köszöntöm némán, meg se ing a lábam,

Tovább. Fejem csendben szegül a földre,
Járatlan fűtenger borul alám.
Egyszerre - elmohulva rozsdazöldbe,
Rámnéz az elfelejtett kőtalány.
Ó nem talány... bús értelemre váltan
Szívemre döbbenetként rávirrad,
Hogy jó lesz nékem is e sirirat:
- Amit kerestem, azt sohsem találtam. -
 
 
0 komment , kategória:  Berde Mária  
Berde Mária: Ki tudja...
  2015-09-25 07:20:11, péntek
 
  Berde Mária:

Ki tudja...


Ki tudja, egyszer megriad a tél,
És akkor utat száraszt még a szél.

Ki tudja, egyszer feltisztul az ég,
S meglátod majd, hogy még a régi kék.

Ki tudja, egyszer a rügy is dagad,
És újultán nem sírod el magad.

Ki tudja, egy rögért ujjad lenyúl,
És érzed: forró. Érzed: porhanyul.

S aztán szívedre hullatod kezed,
S hogy indul, mint a rög, megérezed.
 
 
0 komment , kategória:  Berde Mária  
Berde Mária: Katonasír
  2015-07-26 05:24:36, vasárnap
 
  Berde Mária:

Katonasír


Csoma Feri unokaöcsém emlékének
írtam a Békás szorosban, 1925. V. 26.

A Dancurás felett gyopárt kerestem -
Szemem elbotlott törpe léckereszten,
A léc körül sok sárgalángu kosbor,
S nefelejtsbársony, ezercsillagostól.
Egy bádogszám s két dátum állt a lécen,
S egy név, nekem oly idegen egészen.
- Franz Zrim. - Nehézkes akcentusban csengett,
Azt sem tudom, merről, miféle nemzet.
S azért mégis: döbbent szívvel megálltam,
Találkozónál, mit nem hive vártam.
... Lelkembe csókolt hirtelen az emlék:
Tizenkilenc lehettem s ő tizennégy.
Nagy meghittség a függönyzött szobákon.
Az öregeken délutáni álom.
Félszeg mosoly közt ajkán szók osontak:
- Mért születtél nagyobbnak és rokonnak? -
... Sok év ... a fehérvári állomáson...
Zászlók ... zöld ágak ... ember, egy a máson.
Magát a földhözverő asszonynépség.
Egy ifjú arcon nagy, kietlen kétség...
Mozdonysikoly ... szeme szemünkbe szánt még:
Sohase láttok ... visszanézi ránk még.
Hat hét múlva, céltalan, buta harcon ... -
Pár sziklatömb a sírja fönt a Karszton.
S akik sírjánál valaha elmennek,
Ily árvának nézik, ily idegennek.
De az ő lábát jól be sem fedhették,
Két hű kezét tán keselyük sebhették,
Zápor szapul a feje szőke selymén.
Összeesném, sírját ha így meglelném.
- S itt ezt a sírt az Isten bevetette,
Arany sleppet húz át a nap felette,
A patak idesír az örök estig
Oly megbékült, oly boldog sírnak tetszik.
Tán vigaszul hozza elém ma Isten,
Hogy torz sejtésre szép kendőt terítsen,
Egy árva sírért árva sírt mutatva,
Takaratlan az idegent se hagyta.
Hogy az a másik épígy alhatik.
Isten gondján, az ítéletnapig.
 
 
0 komment , kategória:  Berde Mária  
Berde Mária: A vinnavári lakoma
  2015-04-20 07:54:37, hétfő
 
  Berde Mária:

A vinnavári lakoma*


Voltatok-é, voltatok-é a vinnavári lakomán?
Megkondult szivem, mint harang s indultam a harang nyomán;
Tavasz volt, ütközött a fű, Szentgyörgyvirág nyílt és kökény,
És megvillant a csipkevár szédítő sziklafok szögén.
A vár alatt egy gyönge lány harmattal rózsát öntözött.
Megszólítám és ő felelt s a szava gyöngyként gyöngyözött:
Hangiától muzsikált az ég, mint megpendült kristálybura,
És szólt: ,,az ottan Vinnavár, és vár rád Vinnavár ura "
Alig kongattam a kaput, már szárnyat nyittatlanba tárt,
És fürge szolgálattevők hozták az enyhitő pohárt;
Álomzenével üdvözölt a táruló márványterem,
Arany volt ott minden kehely, és minden öltözék selyem.
Szóló szőlő könnyével forrt a rózsaszín kristály palack,
Mosolygó alma kacagott, csengetett a csengő barack.
És körbe röpke ifjú raj zsongott, mint méz körül a méh,
Orcáikon szebb mámor ült, mint szerit malaszt ha hintené.
... S fején tiarás glória, testén lobogó lángruha,
Szemében örök hatalom, ott dőzsölt Vinnavár ura.
Szemében egyetlen sugár, minek is több avagy tovább?
Felé röpült a balga szív, elébe tört a gyenge láb . . .
Rebegtem: ,,Üdvözöllek én, mint az örökkön egy királyt!"
S ő felölelt, ölére vett, aranykelyhéből megkínált.
Ittam mohón, ettem mohón, és elhittem az éneket:
,,Örök vasárnap a világ, itt sohse érünk pénteket!"
Erembe tűz, agyamba tűz s két karba ájult két karom,
Jaj, megfogott, mint rabbilincs, a vinnavári hatalom ...
- - - És mindig új tál, új pohár, és mindig új étel, ital,
Új dal és új vendégsereg, és mindje első-fiatal,
És mindig új tánc, új zene, és mindig forróbb ölelés,
És mindig új éh-szomjúság, és minden ájult csók kevés -
Gyöngyös kacajban jár körül közöttünk Vinnavár ura,
Körötte száz apródfiú, mosollyuk oly aranyfura,
És mindje vékákat cipel, a véka színig színarany,
Fölkacag Vinnavár ura: ,,Ide boldog, boldogtalan!
Töltsétek színig zsákotok, kötényt, zsebet és zsebruhát,
Sirig megemlegessétek, az örök Vinnavár urát!
Kakas kiált, az ég fakul, csillag vakul, siessetek!
Az éj lejárt, de itt a kincs, örökkön emlegessetek!"
És térdre hullt a balga nép, és balgán térdre hulltam éri.
És minden ajkon hála kelt és könnycsepp mindünk két szemén.
,,Szegényen s éhesen jövénk, lakottan s rakottan megyünk,
Hozsánna, Vinnavár ura! Urunk, királyunk, istenünk!"
Kacagott Vinnavár ura, kacajja csengett, mint a kés:
,,Másé az új nap, új öröm, s ujfent a vendégeskedés."
De míg a kapu ránk szakadt, ajkunkról hála gyöngyözött,
Lent egy szipirtyó vihogott és vérrel tüskét öntözött.
Hihi.. . hogy szolgált Vinnavár? Fogatlan ínnyel vigyorog.
Hangjára felnyög fent az ég, mint messzi mennydörgés morog.
Megyünk, de tagunk mint ólom, bár mintha könnyebb vón batyunk,
A szívünkön nagy szívfogás, de hallgatunk, még hallgatunk...
... Együnk sóhajt most s lopva néz, a másik félénken kitör:
,,Annyi arannykehely után, s oly égedelmes szomj gyötör..
A harmadik: ,,Ha két napon nem ettem vón, úgy éhezem..
S a negyedik: ,,Lábam nehéz, mindjárt letör a két kezem..
És görcsbe rándul minden ajk és minden orca torzra ráng,
Falat kenyérért, korty vízért esd száraz ínyünk, szomjú szánk.
S kibontva könnyülő batyunk, ó szemfényvesztés, iszonyú,
Minden arany kopott kavics, és minden drágakő hamu...
Gyomrunk üres, batyunk üres, s üres szívünk majd meghasad.
És fenntről Vinnavár ura tombolva, őrjöngőn kacag,
S kiált: ,,Bohók, bohók, bohók, bénulva kong a szívetek,
Kiloptam onnan egy rúgót, amíg ölemben ültetek..."
S nyittatja újra a kaput, toborzza az új híveket,
S mi hasztalan lelkendezünk: szemük vakult, fülük siket.
Mert írva van: Mindenkinek terítnek egyszer Vinnavárt,
Megnyitják érte a kaput, megtöltik érte a pohárt,
Fölbúg szívében a harang s tapossa a harang nyomát,
Hogy végiglakja és lakolja a vinnavári lakomát.


* Vinnaváráról tartja az ungmegyei nép, hogy annak ördöngös ura vendégeit pompás
lakomával, ajándékokkal halmozta el. De a várat elhagyva, a vendégek szörnyű éhséget éreztek és kincseik hamura váltak, mert minden, amit kaptak és élveztek, szemfényvesztő csalás volt,ördögi praktika.
 
 
0 komment , kategória:  Berde Mária  
     1/4 oldal   Bejegyzések száma: 39 
2017.08 2017. Szeptember 2017.10
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 9 db bejegyzés
e hónap: 213 db bejegyzés
e év: 2474 db bejegyzés
Összes: 28903 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 2327
  • e Hét: 31374
  • e Hónap: 111567
  • e Év: 1335772
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.