Regisztráció  Belépés
marcyt.blog.xfree.hu
Napraforgó a legtöbb lány, ahogy a virág, a fényre vár.Megváltozott az új világ. Szív és lélek, háttérben áll.... forognak a nap felé, pedig felhős az ég. Jánoki Imre
1945.12.03
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/5 oldal   Bejegyzések száma: 41 
Berde Mária: Sapphó a sziklán.
  2018-08-03 07:20:00, péntek
 
  Berde Mária:

Sapphó a sziklán.


Reményik Sándornak.


,,Fehér gyapjú-ruhámon ma nincs öv, nincs aranycsat,
De remekbe redőzte legkönnyebb ujju lányom,
Hajamban nincs egy hajtű, koszorúd éke van csak,
Gyürütelen kezembe csak szerszámod ha szánom.
lm, az elárult asszony, megcsúfolt koldus úrnő,
Kinek tördelt kezekkel önszemét kéne verni,
Mint győztes hadvezér, színed elejbe úgy jő
- Lásd, palotám mögöttem idáig néz vakítva,
Illattal int a kertem, cselédim idesírnak,
A tengeren előttem a lopakvók ladikja,
Elérné őket éle hitványabb szolganyílnak.
De megcsókoltam immár a küszöböt és hátra
Nem nézek és előre nem küldök semmi átkot,
Két felszikkadt pillám kitágul igazlátva,
S csak téged lát kegyesnek szemem, a látva-látnok.
Nem mondom, rám is ömlött az Istenek szarúja,
Aphrodité is ejtett nehány késői rózsát,
De kincseken, ruhákon nem enyhült szívem búja
S a szerelem öléből mételyre vált a jóság.
De akit fényes Isten bölcsöm mellé te küldtél,
Az nem hamisan csókolt s hü csókja megfogamzott,
Neked legyen dicsőség, ki akkép könyörültél,
Hogy lelkemből az ének, mint tüzbokor kilangzott.
. . . S hogy lábamhoz lapultak dalomért földi szolgák,
Hogy érte szelíd lánynép rajként körül imádott,
Hogy habzó nektár mellé víg Istenek dalolták:
Ó, áldlak érte s mégis, másért légy százszor áldott.
Mert jaj, hamar fordulhat az Égiek szeszélye
S min embernép hevül, elszállhat, mint a pára,
És minden foly a földön, tüzek, vizek veszélye
Vetheti büszke igém örökös éjszakára.
Mely gyilokjárt szivén egy sóhajnyit se könnyit,
Nem kétes örökhírért buggyan ajkamra hála,
De jobb kegyelmedért dicséretem elömlik,
Hogy bő igéket adtál a magam vigaszára.
Légy áldva, Kegyelem. Fegyvertelen nememnek
Hogy mikor nem maradt más, csupán könnyhullatások
S egyenlőtlen csatáin az ádáz szerelemnek
Csak sóhajok vagy átkok és fogcsikorgatások...
Hogy mikor fájt a lét s a nemlét búja rágott,
S töprengtek néma kínban eszükféltőn a bölcsek,
Piros szivárványban ha ölelte a világot
Az égigérő mámor s kurjongók hoppra költek:
. . . Te küllőt adtál s lendült a négykézlábú bánat,
Te méltóságot adtál vinnyogó panaszomnak,
Kristályformát a könnynek, a kedvnek lepkeszárnyat,
Pacsirtasikkanást az üdvitatta szomjnak. -
Nyugalmas koronám, nem félős, hogy elorzzák,
Szelíd külön napom, melynek borulta nem jött,
Te jobb voltál kenyérnél, mert laktatott egy morzsád,
És hűbb voltál anyámnál, mert sírig ért az emlőd.
Az embersivatagban mikép vándor oázis
Kisértél engemet, elpörölhetlen Éden,
És tiszta lombjaid enyhítik szörnyű mám is,
Foltatlanná avatva ez utolsó beszédem.
Hogy mikor ajkamig ver a sóstkeserü tajték,
És Atropos kezében cserszenve nyíl az olló,
Imára fordítottam a végső árva jajt még,
S úgy indulok eléd most, jó Istenem, Apolló."


Napkelet - 1925. március
 
 
0 komment , kategória:  Berde Mária  
Berde Mária: Parton.
  2018-03-21 08:41:04, szerda
 
  Berde Mária:

Parton.


Messze, kék ködök fátylába takarva,
Fellegpárnában szunnyad a vihar ma.
A tenger lágyan fodrosodva kékül,
Két ős ellen ma, Tüz és Viz kibékül;
A nap öléből hull a sugárrózsa,
Lepereg a vizre, lágyan csókolózva . . .
Kékölü tenger nagy gyönyörbe reszket
S a hullámok melódiákba kezdnek,
Pogány, ujjongó dallamokba törnek,
Az örök egyedül üdvözítőnek,
Az örök újnak, örök szépnek zengnek,
Kiért jobb halni, mint nélküle élni:
A Szerelemnek . . .

Száz évbe egyszer fölszinre vetődni,
Akkor kaczagni, napfényben fürödni,
Aztán lesiklani ismét a mélybe,
Az örök csendbe, az örök sötétbe!
- A szent könnyelműséget szítva szítják,
Kifecsegik a holdas éjek titkát:
Pirosszáju lányokkal ring a csolnak,
Akik ölelnek, akiket csókolnak.

Királynők mind a hulló holdpalástban !
- Koldulni, görnyedezni térnek holnap . . .
Hej, igy szép és csak igy élet az élet!
Jaj, kik örök egyforma módra élnek!
- Jaj, kik örök egyforma módra élnek . . .
Észak halovány, szomorú leánya
Utánuk mondja, megvonaglik szája
S a forrongó, dalos, pogány özönbe
Lassan pereg le lázadozó könnye . . .

het_1910. aug. 28.
 
 
0 komment , kategória:  Berde Mária  
Berde Mária: Meghallgatatlan
  2017-08-22 08:11:22, kedd
 
  Berde Mária:

Meghallgatatlan


Ma reggel rám jött egy bohó ima:
Uram, szeretnék boldog lenni ma.
S álmos szobám egyszerre felderült
Jó tündérek játsztak terülj-terüljt.
A napsugár a szőnyegekre szállt,
Minden színfolt rózsalevélre vált;
Mint visszafojtott lélegzésű ajk,
Az óra csendes lett, álomnyi, halk.
A ciklámen illattal áldozott,
Az ágy fehér oltárrá változott,
Az utcalárma szent zsinatra vált,
És minden egy nagy pillanatra várt . . .

Bágyadt szemem mohó lett, messzi, tág,
Mint hajnalváró fényes két virág.
Bő köntösöm elomlott bódítón,
Mint ihletett papnőn a hó-khitón;
És leborultam, mint egy szent cseléd,
És vártam, hogy az istenség belép.
Elébe reszkettem - - - - - - - - - - - -
- - - - - - - - - Most este jő,
Lehull az égből mélygyász-keszkenő.
Most levetkeztetem szegény szobám:
A szőnyeg elfakul lábam nyomán,
Az óra rémült szív gyanánt ketyeg,
A ciklámen sápadt, mint nagybeteg;
Fekete pókháló nő mindenen,
Ruhám elhervadt, s el a két szemem.
. . . S feltündököl az ágy töretlenül,
Mint ravatal fehér-kegyetlenül.
 
 
0 komment , kategória:  Berde Mária  
Berde Mária: Búcsúztató.
  2017-08-08 08:10:54, kedd
 
  R. Berde Mária:

Búcsúztató.


A nagytemplomba nem jártál soha.
Ha felöltöztél néha feketébe,
Kertek alatt Felenyedig lopóztál

S falusi nép közt, hátul, meglapulva
Alázkodtál "a. kálvinista Isten
Nagy szigora előtt a bűnödért,
Hogy földi uraddal hitetlen élve
öt-versen hoztál gyermeket világra,
Mostál, vasaltál, főztél rá s az ötre,
S esketlen is tűrted, ha részegen
Ütött, bár sérved volt a sok szüléstől.

Én ezt nem láttam. Én az eget láttam,
Hogy milyen kék vasárnap délután,
És milyen zöld az erdő fent a ponkon . . .
Hogy kötöd már a surcot, keszkenyőt
Kis alsóházunk pitvarküszöbén.
Te tudtad, hol visz árokút a ponkra,
Barátnéd volt minden vidám bokor:
Ez itt kökény, az ott galagonya,
Baraboly nő a vérvesszők alatt . . .
Az árkon túl jön a Kisasszonypuszta,
Ott eper búj a fűben s elfelejtett
Kázsiabokrok és jézsaminák
Pattantak júniustájon virágba -
(Nem jött eszembe, hogy az iskolában
Loncnak tanultam és jázminnak őket.)
Én azt láttam, hogy vesszőt törsz az erdőn,
A végét bogba kötve megtanítsz rá,
Hogy fűzzem rá a hiribit, csiperkét,
És hol keressem a harangvirágot,
Mely magasabb, mint én s kékebb a mennynél.

. . . Csiperke és harangvirág alatt
Tavaszidőn te egrest és cseresznyét,
Nyáron almát, körtét, ősszel diót
És koránérő muskotálygerezdet
Cipeltél haza a gyékényszotyorban.
(Hogy a mezőpásztorral szót cseréltél
Fersingzsebedből krajcáros dohányt
Lopván markába - nem hallottam én.)

Én nem hallottam csak meséidet,
Melyekről esküdtél, hogy nem mesék.
"Igaziból volt egy királyleány,
Akit az anyja hóhérkézbe szánt,
S szegről a földre hulltanak ruhái,
S virági tőből elhervadtanak,
így gyászolák meg őt, mikor vivék . . . "


Akit az anyja hóhérkézbe szánt,
S szegről a földre hulltanak ruhái,
S virági tőből elhervadtanak,
így gyászolák meg őt, mikor vivék . . . "

. . . Szalmalócádon télidőn s esőkor
Néha a számon kikívánkozott
Kis tudományom, hogy helyt áll a nap
Forog a föld s nincs széle a világnak -
Te csóváltad fejed, s a faggyúgyertyát
Meg-megkoppantva Juditról beszéltél
S Hollófernesről, (két 1-lel kiejtve
Feketébbnek tűnt a gonosz vezér,)
S a béketűrő Jobb-ról. "így nevezték,
Mert jobb volt ő szegény mindenki másnál."

És egyszer úgy hajoltam a mesédbe,
Hogy láng kapott a gyertyából hajamba,
S aláhulló sötét fürtöm helyett
Felcsapó sárga láng övezte arcom -
Ó, ki gyújtott meg engem azután
Valaha úgy, mint a te faggyúgyertyád,
Meséid, melyeket oly furcsa szókkal
Szőttél, azt mondván: ,,Ürikak, zsidókak",
,,Alacsany", az neked hitványt jelentett,
A lábikrát vértőgynek mondtad és
Facsart román szót kevertél avas,
Bibliában felejtkezett igékkel.
S a hullott szókban úgy járkált a lelked,
Mint félretaposott, divatjamúlt
Elhányt cipőkben a szegények lába.

Szavad járása engem sohse bántott,
Tudattalan topogtam el nyomodban
Akkor is, ha szenesvizet vetettél
Vagy felszedted legények lábnyomát,
Megsóztad a sarát és tűzbe szórtad,
Hogy lányküszöbre fusson az igézett -
Ha rozsdás sarlóval, ráolvasással
Árpát arattál a dagadt szemekről -
Vagy elmondtad, gúnyád hogy tépte meg
A prikulics, s mikor ünnepnapon
Kalácsot s bort vittél a temetőbe
halottaidnak, úgy szólván felőlük,
Akárha élnének, csak egy kicsit
Tovább költöztek volna, mint a szomszéd.
S azért jönnek álomlátásban is
Ritkán, de akkor nem csak szóbeszédre,

Hanem sorsot, jövendőt mondani.
Mert üzenet az álom mindig is,
A tűz: harag, vér: hirtelen dolog,
Eskünni: halál, füsülődni: gond,
Templom: búbánat, gyöngy: könnyhullatás-

Anyám azt mondta néha: "Régidőben
Az ilyen asszonyt kalodába zárták
És borsószalmán pergelték halálra."

S én mégis, búcsúztatlak tiszta szívből,
Erdőért, gombáért, harangvirágért,
Prikulicsért, szegről hulló ruhákért,
Számkivetett szókért, álmok, halottak
És babonák világáért köszönvén.
Ha tudnám, merre húzták rád a hantot:
Sírodra bort vinnék ki és kalácsot,
Fejfádra kázsiából koszorút.
S tán késő könnyem is reád peregne
Faggyúgyertyáid lángjáért cserébe.

Erdélyi Helikon 1928.
 
 
0 komment , kategória:  Berde Mária  
Berde Mária: Késői szonett
  2016-10-19 08:22:18, szerda
 
  Berde Mária:

Késői szonett

A szív, a kérgesülve, elárvultan felejtő,
Ha visszarévedez még a múltba: ó, be ritkán
Mereng pirost-virágzó, nagy földi láza titkán.
Pedig fényben lihegve, átizzó rózsaerdő

Se nyithat több bimbót, mint velünk nyittatta hajdan
E nyári erjedés dús kedvvel
A csókot, mely kihajtott bolond fővel ezerszer.
S mégis, ha erre tér most szívem: csak mély avarban

Gázol. Más táj, hová ma mindig s mindegyre jobban,
Hontalanul s örök hű honvágyban visszadobban:
Órákba, hol pár csendes, hótiszta szót cserélve

Talált kezünk - két hűvös kapocs - egymás kezére.
S csak most tudom, hogy akkor egymásban megfogóztunk,
Csak most hiszem: mi egymás kezével imádkoztunk.
 
 
0 komment , kategória:  Berde Mária  
Berde Mária: Várakozás.
  2016-08-19 07:06:04, péntek
 
  Berde Mária:

Várakozás.


Ma megkapom a levelét.
Ma meg. Óh istenem, beh szép:
A nap a ritka rácson át
Aranyba verte a szobát.
Oly szép ma a piros ruhám
És piros csokros kalapom.
A rózsák nyílnak lenn buján
És ott, a titkos kőpadon,
Ott olvasom a levelet
Ha délelőtt megjönne tán.
És délután:
Sebaj; talán ha este lett
Vagy mikor még csak alkonyul
S a tóra lent álom simul
Elsápad fenn a tiszta ég -
Van egy ruhácskám, lilakék
S hozzá egy halvány szalagom,
Azt a hajamba elfonom:
Oly szép lesz, ilyen alkonyon
Csak sejteni minden sorát.
Vagy este lesz, egész sötét.
Akkor kapom meg levelét.
Igaz: nem olvashatom át,
Mert meglátnák a többiek.
- Nem, nem mutatnám senkinek! -
Csak fölveszem fehér ruhám
Hajam már elbomlott puhán
A tóra lenn egész sereg
Aranyszemű csillag pereg
És lassan fölsiklik a hold.
Hol a fűz mélyen meghajolt
A lomb alatt, a víz felett
Ott csókolom a levelet.
Igen, de most már este lett.
Késő - - Egy, kettő tizenegy -
Most már aludni küldenek.
Mért nem jövél te kis madár, arany levél, arany sugár
Álmos vagyok. "Én istenem,
Jöjj ágyamhoz, zárd be szemem
Oh hátha majd azt álmodom:
Hogy a levelet megkapom ..."

uj_egyetem_1911.
 
 
0 komment , kategória:  Berde Mária  
Berde Mária: A Laresekhez
  2016-01-31 08:27:55, vasárnap
 
  R. Berde Mária:

A Laresekhez


Akikről nagyanyám emlékezett,
Mind boldog, tiszta asszonyok valának,
Tömjénkép elkísérte éltüket
Illatköre a kék levendulának.

Mind hajnallal kelt, estével feküdt,
Fénylett a háza, káprázott a kertje,
A munkát mindennapi köntösül,
A gyermeket mint ékszert, úgy viselte.

Vasárnapkint templomra áhított,
Zsoltározott s a textust megjegyezte,
Beteg zsellérhez nézett délután
És Kisfaludyt könnyezgette este.

Vagy kézbe vette a csokros gitárt,
S az Árva Rózsát ábrándozva játszta,
Kendőt vett olykor, lámpást gyujttatott
S épülni indult a teátrumházba.

A férfinép megfordult mind után,
És báját gond híján egyik se hagyta,
De egyért himződött a cifra váll
S csak egyért vert az égő szív alatta.

Őrizték büszkén özvegyfátyoluk,
S ha ők mentek korábban mindörökre,
Dicsőséges igéket vésetett
A férji hála hószín sírkövökre.

... Így néznek rám a távol ősanyák
Képről, albumból anyai regéből,
És jól tudom, vigyázták eskümet
A holtig-hívek égi seregéből.

Kísértek, mint nyoszolyó-asszonyok
Szárnyán a fényes napsugárfogatnak,
Megnézni háztájam s erkölcsömet:
Amíg csak élek, meg-meglátogatnak.

Ó, hullatnák bár életembe majd
- Meghintve asztalt, ágyat és ruhákat -
A boldog, tiszta asszonyok füvét,
Szent házi tömjént, kék levendulákat.

1924.
 
 
0 komment , kategória:  Berde Mária  
Berde Mária: Hiába
  2016-01-27 06:07:08, szerda
 
 

 
 
0 komment , kategória:  Berde Mária  
Berde Mária: Kőtalány
  2015-10-17 08:21:35, szombat
 
  Berde Mária:

Kőtalány


Ahol mi laktunk, nem volt promenád,
Kertünk fölé a temető sötétlett...
Borostyánsürűn, kőrisfátylon át
Néhány kikezdett kriptahomlok kétlett.
Kék íriszek közt, zengő méhezajban
Örökzölddel setét sírok során,
Ott játszadoztam későn vagy korán
A kert felett, a fűbefult hegyaljban.

Ismertem minden dombot és keresztet
Faragott fejfát, ormos oszlopot.
Tudtam, a kőhalálfej hol ijeszthet,
Ha alkony jött s rá tűzlepelt lopott.
Egy márványlaptól - mélyen volt bedőlve
Két vasperec rajt', rozsdamart sötét -
Ó, féltem, mintha ajtó vón a földbe,
S találgattam titkon történetét.

Mikor a nap, mint óriási kanna,
A földre gyémántzáport öntözött,
Surrantam, mintha gyenge gyík suhanna
Virágos, arcigérő fű között.
A márványajtót úgy el-elcsudáltam,
Míg ujjam írásán betűzve járt...
A kőn se év, se név, csak ennyi állt:
Amit kerestem, azt sohsem találtam.

Nem tudta senki már, kié a kő,
Virág se, könny se áldozott felette.
Nem tudták azt se, férfi volt-e, nő,
Ki földi ajtajára ezt verette,
Nem tudta senki, mit jelent a szó,
Nem is próbálta, hogy nyitját találja, -
És útrakeltem, lettem bujdosó
És nem gondoltam többet én se rája.

...Húsz év után: Halk őszi alkonyat.
Fejem fölött tovanyilalló fecskék.
Fák halántékán őszült lombfonat,
Elnyúló árnyak szövik már az estét.
A kőhalálfej izzó glóriában.
Én Istenem, ha félnék tőle még!
... Van nála rosszabb, szívem tudja rég,
Köszöntöm némán, meg se ing a lábam,

Tovább. Fejem csendben szegül a földre,
Járatlan fűtenger borul alám.
Egyszerre - elmohulva rozsdazöldbe,
Rámnéz az elfelejtett kőtalány.
Ó nem talány... bús értelemre váltan
Szívemre döbbenetként rávirrad,
Hogy jó lesz nékem is e sirirat:
- Amit kerestem, azt sohsem találtam. -
 
 
0 komment , kategória:  Berde Mária  
Berde Mária: Ki tudja...
  2015-09-25 07:20:11, péntek
 
  Berde Mária:

Ki tudja...


Ki tudja, egyszer megriad a tél,
És akkor utat száraszt még a szél.

Ki tudja, egyszer feltisztul az ég,
S meglátod majd, hogy még a régi kék.

Ki tudja, egyszer a rügy is dagad,
És újultán nem sírod el magad.

Ki tudja, egy rögért ujjad lenyúl,
És érzed: forró. Érzed: porhanyul.

S aztán szívedre hullatod kezed,
S hogy indul, mint a rög, megérezed.
 
 
0 komment , kategória:  Berde Mária  
     1/5 oldal   Bejegyzések száma: 41 
2018.07 2018. Augusztus 2018.09
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 10 db bejegyzés
e hónap: 160 db bejegyzés
e év: 2285 db bejegyzés
Összes: 32182 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 3207
  • e Hét: 21094
  • e Hónap: 73327
  • e Év: 1444403
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.