Regisztráció  Belépés
marcyt.blog.xfree.hu
Napraforgó a legtöbb lány, ahogy a virág, a fényre vár.Megváltozott az új világ. Szív és lélek, háttérben áll.... forognak a nap felé, pedig felhős az ég. Jánoki Imre
1945.12.03
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/11 oldal   Bejegyzések száma: 105 
Kassák Lajos: Jó így
  2018-02-09 08:43:05, péntek
 
  Kassák Lajos:

Jó így


Szegény vagyok
de nem úgy mint a koldusok.

Ez a szegénység
az én vagyonom
benne élek
mint csecsemő
a bölcsőben
mint tengerben a hal.

Jaj lenne nekem
ha egyszer elveszteném
szegénységem.

Jaj lenne nekem
ha elhagyna szegénységem
Ezerszeresen jaj
ha átúsztatna a túlsó partra
ha felépítené palotámat
ha ágyamba szüzeket hozna
ha kiütné kezemből a szerszámot
ha szolgákkal venne körül.

Jaj lenne
ezerszeresen jaj
ha dolgom végeztén kallódnék
palotám termeiben
ha mindenki irigykedne rám
ha visszhangtálanok lennének
a mahagóni fával bevont falak
ha egy napon fellázadnának
ellenem a tárgyak
ha észrevenném nincs többé árnyékom.

Ó én szegénységem
ne hagyj el engem
engedd hogy használhassam
körmeimet
fogaimat
ne oltsd el a lámpám
takarj be pelyheiddel.

Életünk, 1967.
 
 
0 komment , kategória:  Kassák Lajos  
Kassák Lajos: "Az eltünt idő nyomában"
  2018-01-19 08:00:25, péntek
 
  Kassák Lajos:

"Az eltünt idő nyomában"


Egyre lejjebb ereszkedik az este s én egyre balrább
térek az uton. A virágzó lóherén át
kedvesemhez megyek, aki ott lakik túl
messze innen, a folyó másik partján.

Izgalmak remegtetik térdeim és fáj
a két szemem, ahogyan belekémlelek a térbe
hátha meglátlak valahol a fénylő csillagok alatt?
Milyen tisztán emlékszem utolsó találkozónkra.
Kurta szoknyádban, guggolva gyomláltad a kertet
és hajladoztál, mintha a föld ringatott volna gyöngéden.
Ekkor egy növendék kis állathoz hasonlitottalak
egy állathoz, kedvesem s mikor felálltál
láttam, te is virágszál vagy a virágok között.
Csak álltam s szinte már nyomorultan szenvedtem
hogy ingerel fehér nyakad hajlása.

Milyen tisztán emlékszem utolsó találkozónkra
s oh, jaj, mégsem ismernék rád, ha most
találkoznék veled. A szinek és formák, szint és formát
váltanak mohó tekintetem előtt s az egyszer
elhangzott hangot sem ismerem meg többé soha.

Vak vagyok én és süket vagyok? - kérdezem.
Szivem és szived között, mint kemény falak között
hasztalan vergődik kiáltásom és hasztalan keresem
az utat, mely elvezetne hozzád
bánatom tengerén és multam romjain át.

Milyen tisztán emlékszem utolsó találkozónkra.

Nyugat. 1937.
 
 
0 komment , kategória:  Kassák Lajos  
Kassák Lajos: REQUIEM EGY ASSZONYÉRT
  2017-12-27 08:37:11, szerda
 
  Kassák Lajos:

REQUIEM EGY ASSZONYÉRT


Ő halt meg akit nagyon szerettem
igaz hogy
sosem vallottam meg neki.
Akkor csak a barátja voltam.
Egy másik férfival élt
három gyereke hites apjával.
Mindössze huszonkétéves
s a három gyerek mint a szegénység sápadt virágai.
Egyik még az anyja tején nevelődött
esténként a nagyanyjuk mosdatta le őket
a zománcát vesztett
zebracsíkos lavórban.
Igen ők a szegénység sápadt virágai voltak
a szomszéd gyárfalak árnyékában.
Sok volt a sírás
a kenyértelenség szomorúsága.
De jól birták a zűrös nappalokat hosszú éjszakákat
minthacsak kínpadra születtek volna
homlokukon a mártírium jegyével.
Ott csetlettem-botlottam közöttük
aztán én lettem egyetlen férfi a házban
a másik mintha füstté vált volna
többé sose láttuk.
1910
kemény télidő
sovány ígéretek
és egy ajtó
amit nem tudtam becsukni.
Az asszony hozománya három gyerek
három szánalomraméltó virágszál
és én már éreztem vállaim meghajolnak
a gondok súlya alatt.
Fiatal költő mindent súlyosabbnak éreztem
mindent sötétebbnek láttam a valóságnál
s csak testem élt köztük.
Nem holmi öttusa bajnoké volt ez a test
hanem az enyém
egy fiatal költő teste
amit gyakorta cserben hagyott a lélek.
Nem ezen a tájon volt igazi otthonom
más hegyek szerpentinjein
más vizek sodrában
más csillagok alatt
más végletek közt
éltem szinte láthatatlanul.
Nem törődtem a bírák szigorával
sem az adóhivatallal
orvosok nagyképével
vénasszonyok siralmaival.
Az a pénz nélküli úr voltam
aki önmaga húsával táplálkozik.
Rögeszmém volt a végtelen felmérése
és meg tudtam elégedni a semmivel.
Hasonló voltam azokhoz a hívőkhöz
akik a mennyek kapuin zörgetnek
feledve rongyaikat és sebeiket.
Nem ittam alkoholt
és a megrögzött iszákosokhoz hasonlítottam
behunyt szemmel bolyongtam
anélkül, hogy letértem volna egy egyenes útról.
Már tudtam
horgonyaimat a tenger mélyére vetettem
íme hát a sajkát
amit álmaim fénypontjaiból készítettem
semmi baj nem érheti
mert én magam vagyok a tenger
felette az ég
rajta az ezüstporral behintett
tejút is én vagyok.
Féltem a haláltól
s nagyobb biztonságban éltem minden halandónál
oldalamon már az asszonnyal
aki elhagyta értem három gyerekét.
Nálunk senki sem lehet boldogabb
mondtam őszintén és meghitten
s mégis ha megcsókoltuk egymást
a bűnösök szomorúsága
összeszorította torkunkat.
De ez már nem változtathatott a mérleg játékán.
Azt mondtam az enyém vagy
és ő is azt mondta
az enyém vagy.
Boldogan szavalta verseimet
gesztusok és szenvelgő grimaszok nélkül
úgy ahogyan megszülettek a mélyben
ahogyan a napvilágban kiteljesedtek
és én láttam őt a színpadon
Maeterlinck
Szent Antal csodájában.
Ó Isten Isten
hogyan múlik felettünk az idő
milyen elszabadultan forognak
sorsunk olajozatlan kerekei.
A színpadon
a nézők szemének kereszttüzében
ő volt a szegény együgyü szolgáló
mocskos zsákrongyával éppen a padlót mosta fel
mikor megjelent előtte
Szent Antal
fehér liliomszállal a kezében
ezüst glóriájában apró villanykörték égtek
s az együgyű szolgáló
nyitott szájjal bámult rá
összekulcsolt kezekkel
arcán a hervadó szüzesség pírjával
mint aki hisz a csodában
és mélyen megalázkodik előtte.
Láttam őt és nagyon szerettem
és ekkor született egy versem
az éjszaka drapériái közt anyámat idéztem meg
"aki ott sirdogált a nagy teknők előtt s a nehéz gőzökben néha megjelentek az angyalok.
Fügét datolyát és cseresnyét hoztak tiszta ingecskéjükben és
kövér kezecskéjükkel
elsimították a mosónő szeméből a hajakat."
Anyám és feleségem egyazon alagúton át
indultak a hajnal kapuja felé
én lámpással a kezemben
haladtam előttük
miközben könnyeztek a szemeim
s egy szebb jövőről énekeltem.
Azt hittem jó szóval gyengéd simítással
meg tudom váltani a világot.
Mértéktelen étvággyal verseket faltam
és verseket szültem anyai fájdalommal.
Látomásaim szövevényei közt
az apokalipszis lovait hajszoltam
keresztben átúsztam az idő folyását
elvesztem a térben
aztán megint a feleségem karján találtam meg magam.
Hallottuk a három gyerek távoli sírását
s csak mentünk
mentünk
keserű ízekkel a szánkban
vérünk forróságától gyötörten.
Éreztem valamikor én is
síró az anyja után kiáltozó gyerek voltam
s íme most egyedül kell magasba emelnem
a gyűlölet és a szeretet zászlaját.
Nem voltak megbocsájthatatlan bűneim.
De tudtam
mindazért amit tettem és nem tettem
a saját tüzemben kell elégnem.
Aludj aludj én csöppségem
dúdolta anyám a bölcsőm felett.
A mécses vérző lángja
megvilágította a falakat
amiken fekete árnyak imbolyogtak
nyitvatartották a szemem
és bekúsztak a szívembe.
Menekülni szerettem volna
s a permetező korom
elzárt előlem minden utat.
Ilyen volt gyerekkorom
s most három elhagyott gyerek sírt utánunk.
És mi csak mentünk
mentünk.
Háborúkkal és forradalmakkal találkoztunk
úgy sejtettük
egy kiengesztelhetetlen szörnyeteg
él valahol a sárga ködök megett
és tüskefogaival
fekete holdas körmeivel
gyötör bennünket folyvást.
Megkínzottak és meggyalázottak lettünk
mint Dosztojevszkij regényalakjai.
Feleségem volt az én áldozatra kész Szonjám
aki elkísért pokoljárásomban
remélvén hogy egyszer kisüt felettünk a nap
s az emberek leveszik előttünk kalapjukat.
Nagy a világ mégsem tudtunk nyomtalanul elveszni benne.
Leróttuk tegnapi adósságainkat
ma újabb kölcsönökért esdekeltünk
s mint az ökrök
húztuk minden haszon nélküli igánkat
a síkság forró homokján
vagy eltévedtünk egy erdőben
féltünk a mély csendtől
a láthatatlan nyüzsgéstől
a kígyósziszegéstől.
Fogadalmaink hínárjába gabalyodtunk
de ismét kitörtünk
folytattuk azt amit nem akartunk folytatni
és mi mást tehetnénk
megöleljük egymást
a jobb remények szédületében.
Egy beigért tragédia szálait
szőjük
vakon
és jó képet vágunk hozzá.
Hány éjszakát virrasztottunk át
egymás előtt is szégyenkezőn
hányszor fordítottuk el tekintetünket
az utcák járókelőiről.
Valami féreg rághatta szivünket
vagy talán a láthatatlan angyal
űzött bennünket láthatatlan kardjával
nagy sötétségeken át
az irreális térben.
És hányszor ültünk
összefont kezekkel
akár a siralomházban.
Sóhajokat küldtünk a táj felé
ahol a hajnal születik meg
harangok és gyárkürtők lármájával.
Mérhetetlen volt bennünk
az élet vágya
és a halál tudata.
Anyám ha sejtette volna
mi lesz belőlem
így könyörgök
szakíts le elapadt melledről
dobj a kút fenekére.
Nem egyszer gondoltam apámra is
akitől úgy szakadtam el
ahogyan a férges gyümölcs
elszakad fájától.
Mea culpa ó mea culpa.
Játszom testetlen játékszereimmel
mint aki a nagy
katedrális
helyreállításán dolgozik.
De már tudom
saját árnyékomat kergetem
fürkészem a semmi mélységét
elundorodom ha saját képmásomat látom a
folyó tükrében.
Milyen kegyetlenül egyedül lennék
ha az asszony nem menetelne oldalamon.
Végtelen hála
és dicséret
a szerelméért.
Olyan volt ő
mint a jótétemény maga
mint egy virágos kert illata
mint az a valótlan kéz
amely olykor olykor
mély álomba merített
mint az az ajándék
amit nem kértem soha
és boldoggá tett ha megérkezett.
Mindenét megkívántam
és mindenét nekem adta.
Aztán elindult a hosszú magányos útra.
Ki tudja hol járhat most
átokverte tájakon bolyong tán
vagy éppen a Paradicsomkert kapujában áll
bebocsájtásra várakozón
vagy a legmagasabb hegy csúcsán ül
és kedves szoprán hangján énekel
vagy talán igazánból már nincs sehol
elvesztette súlyát
átlátszóvá vált mint a levegő
s csak a szörnyű kis ballada őrzi emlékét.
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
"Enyém volt ő s engemet mint rózsát viselt kebelén
s maga is egy rózsa volt szegény.
Ki érti meg súlyos bánatát
virágot szedett a réten egy nyárvégi nap alkonyán
aztán sírt és megölte magát."

Karácsony éjszakája van.

Szólnak a harangok.
 
 
0 komment , kategória:  Kassák Lajos  
Kassák Lajos: Visszatérő motívum
  2017-10-22 07:17:27, vasárnap
 
  Kassák Lajos:

Visszatérő motívum


Elhagytam a várost. Fájdalom nélküli intettem bucsut
templomainak, szinházainak és zenetermeinek,
ahogyan a mühelyeket és szerszámokat elhagytam,
mikor szembe fordultam apámmal és azt hittem
a szabadság csak a részegeké és csavargóké.

Hangok, melyek a hegedük hurjai között sirtak,
melyek a zongorák öbleiben viháncoltak.
Hangok, melyek a fekete koncerténekesnő
torkából szálltak fel és kárhozatba csalták
a fiatal diákok légióit.

Elég volt a zörejből, az áriákból és szimfóniákból,
megfertőzték álmaim és elsodorták szeretőim.
Hajnal hasadtán a vonat ablakából
tekintek szét a tájon, mint egyszerü utas
mély álom után, mely átsegitett a váltóőrök
tévedésein és a karambolok telhetetlen örvényein.

Köszöntelek, hajnal, örökszép, kedvesem.
Oh, bájos leányzó, ahogyan kiléptél az erdőből
s harmatos karjaiddal tereled a nyájat.
Oh, rózsaszín angyal, amint elindulsz a város felé,
hogy csókot lehelj az alvó gyermekek szemére
benned csendül össze minden zene és minden ének.

Nyugat 1937.
 
 
0 komment , kategória:  Kassák Lajos  
Kassák Lajos: Hegedűszó
  2017-10-12 08:21:17, csütörtök
 
  Kassák Lajos:

Hegedűszó


Hogyan modjam el, hogy szeretlek igaz szerelemmel
úgy, mint király a koronáját, szegény a kenyerét
szeretlek úgy, hogy beteg és szomorú vagyok tőle
s óvnám magam, ha lehetnék még valaki nélküled.

Én vagyok az árnyék és te a fény, vagy fordítva tán
két karom kitárom feléd s íme a kör bezárul
és benne állsz akkor is, ha talpig kívülmaradtál
halk nevetésedre emlékszem tengereken túlról.

Merre lehet a város, ahol először láttalak
a liget árnyas oldalán öntözted virágaid
egy madár ült a kőrisen s vérző szívvel énekelt
éreztem, hogy tőled búcsúztat el most mindörökre.

S újra itt vagy, mert élek s nélküled nem élhetek
hiába szállsz fel a tenyeremből, visszatérsz megint
a pillanat játszik csak velünk s a végtelen idő
láncokkal és titkokkal kötötte össze szívünket.
 
 
0 komment , kategória:  Kassák Lajos  
Kassák Lajos: Gyarló varázslat
  2017-06-14 06:02:10, szerda
 
  Kassák Lajos:

Gyarló varázslat


Napok ragyognak álmaimban
napok és csillagok, melyek nyugaton tünnek fel
és kelet felé vándorolnak
tintás felhőrongyok között.

Ó távoli emlék, évtizedekkel ezelőtt
igy vándoroltam fiatal kedvesemmel a hires Ruhr-vidéken
salakos utakon, a fekete kémények árnyékában.

S ó hol vagyok most magányosságomban
a csillagoktól s ama lánytól, akit Marjuskának neveztek
aki idegen nyelven szólított s én megbujtam mellette
idegen ágyak melegében, mint fehér testvérkéje mellett
a fekete bárány, akire gyerekkoromból emlékszem.

Ilyen fekete bárány voltam én akkor
kedves és megkedvelt pajtás a vidéki népek társaságában.
Majd vándorolni indultam Nyugat felé
itt-ott munkát vállaltam, gyakorta cseréltem szeretőt
és fütyörésztem és komisz italokat fogyasztottam miközben 47 éves lettem
s ime, most itt ülök az Andrásszy-uti kávéház terraszán
az őszi ég alatt egy lányra gondolok
aki néha, mint nap és néha mint csillag
ragyog fel álmaimban.

Nyugat 1933.
 
 
0 komment , kategória:  Kassák Lajos  
Kassák Lajos: Magam örömére
  2017-06-08 07:54:29, csütörtök
 
  Kassák Lajos:

Magam örömére


Kint jártam a hegyen s a kosaram teleszedtem gyümölccsel
mire hazaértem a felét úton-útfélen elhullattam.

Hogy körülültük az asztalt, mindenkit jószívből kinálgattam
egy zöld héju alma maradt utoljára, gondoltam ez az enyém lesz.

Alig hogy nyultam utána, egy másik kéz is kinyult a tál fölé
idegen kéz volt, de hogy érintettem, árnyék suhant át a szívemen.

A gyümölcsből nem maradt nekem semmi, de sohse felejtem ezt az estét
tizen ültünk az asztalnál s egy lány, mintha gonoszul incselkedett volna velem.

Aztán felébredtem, mert mindez csak álmomban történt ilyen gyönyörűen
egyedül álltam a reggelben és éreztem, hiába is vágyakozom
a lány után, akit nem ismerek s aki talán engem se ismer.
 
 
0 komment , kategória:  Kassák Lajos  
Kassák Lajos: Mandulafa
  2017-05-24 05:50:20, szerda
 
  Kassák Lajos:

Mandulafa


Micsoda tér ez és micsoda szelek
látni amint fekete seprűikkel átjönnek a hegyeken
s mészport kénszagot és zöld sáskákat hurcolnak tölcséreikben
az emberek bezárják házuk kapuját
ablakaikra leeresztik a vasredőnyöket
kuckóikban üldögélvén várják
hogy elvonuljon fölöttük ez a rettenetes óra

mert rettenetes ez az óra s már szinte elbirhatatlan
ki hitte volna hogy a gyermek aki tegnap bíbor szárnyakon jött meg
ma fehérebb a párnánál melynek csipkéi között fekszik
kis öklei összezsugorodtak s a két szemecskéje sötétebb mint az éjszaka
ki hitte volna hogy a fekete bivaly ott áll az udvar közepén a vályú előtt
lehet hogy nemsokára elhull a szomjúságtól s égő nyelvét nem meri megmeríteni a hűs vízben
s egyáltalában ki hitte volna hogy az égen ahol eddig csillagos kertek és naparany rétek hevertek
most szennyes rosszillatú vásznakat lobogtat a szél

ó ki hitte volna hogy eljön egy óra mikor mi valamennyien
együtt leszünk az asztalnál nyomorúságunk láncain a négy fal között
gyilkos kezeinket zsebre dugjuk az idegen tekintetek elől
kialudt pipa lóg az ajkaink közül
s a gyermek ott fekszik előttünk holtan és anélkül
hogy valamelyikünk vállára merné emelni halványkék koporsóját

micsoda tér hát ez és micsoda szelek
látni amint fekete seprűikkel átjönnek a hegyeken
a emberek guggolva ülnek fészkeikben
s egy roppant kés lóg a fejük fölött

Nyugat 1930.
 
 
0 komment , kategória:  Kassák Lajos  
Kassák Lajos: A virágnak árnyéka van
  2017-04-11 07:55:44, kedd
 
  Kassák Lajos:

A virágnak árnyéka van


A virágnak árnyéka van a felhőnek aranyból koronája
minden a te szemeidtől függ s attól az acélcilindertől
ami a domboldalon ketyeg
senki se int feléd feküdj le reggel
sokkal tisztábban láthatod a dolgok arcát
gyapjúmedencében aludni szeretnél akár a bepólyázott gyermek
vagy elvonulni a harcosokkal idegen tájakra
ismerem szemeid villanását és részeg vagyok tőle
íme a zsilipek felszakadtak
a köteleket elmetélték s a katonák fegyverei csörögnek mögöttem
egy férfi kihirdeti a téren el kell mennem innen
nem védekezem és nem félek
derék ember az aki a parancs ellenkezőjét teljesíti gondolom
vörös ceruza van a kezemben
szóljak még valamit ne szóljak
távol vagy
a szél egyre magasabbra emelkedik a várossal
de azért lehet hogy elérlek.
 
 
0 komment , kategória:  Kassák Lajos  
Kassák Lajos: Szerelem, szerelem
  2017-03-26 09:17:19, vasárnap
 
  Kassák Lajos:

Szerelem, szerelem


Vártalak, kislány, nyitott kapuval és égő lámpával vártalak.
Ülj hát le, galambom, úgy mint otthon,
még otthonosabban, mert apanélküli és anyanélküli ez a ház
és ez a ház, melyről hosszú álmaidban álmodni szoktál.
Te állsz a tükör előtt, te hinted be illattal a levegőt
és te lármázod föl a csöndet a homályos sarkokból.
Egész nap dolgoztam és lásd, most a tiéd vagyok.
Szelíden kérdezem: jószívvel ülsz le mellém az asztalhoz?
Nagyon szelíden kérdezem: le mernéd vetni előttem állig gombolt
blúzodat,
bő szoknyádat és vastag, téli harisnyádat?
De ne is felelj. Ha eljöttél, akkor itt vagy
s ha itt vagy, akkor az enyém vagy, kedvesem!

Nyugat 1933.
 
 
0 komment , kategória:  Kassák Lajos  
     1/11 oldal   Bejegyzések száma: 105 
2018.03 2018. április 2018.05
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 10 db bejegyzés
e hónap: 190 db bejegyzés
e év: 1093 db bejegyzés
Összes: 30990 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 9010
  • e Hét: 38621
  • e Hónap: 146442
  • e Év: 729864
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.