Regisztráció  Belépés
1vargaildyko.blog.xfree.hu
...Légy, amivé legszebb hajlamaid által válhatsz - de elsősorban maradj ember. (Tatiosz) Tücsök Ildykó
1901.01.01
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/54 oldal   Bejegyzések száma: 536 
LAO-CE: A tan lényege
  2014-02-10 11:47:02, hétfő
 
 




Az őszinte szó nem mindig kellemes.
A kellemesen hangzó beszéd nem mindig őszinte.
A Taot követő ember nem vitatkozik.
Aki vitatkozik, az nem Tao-követő.
A Tao-követő nem tudálékos.
Aki tudálékos, az nem ismeri a Taot.
A bölcs ember nem gyüjt kincseket.
Minél többet tesz másokért,
annál többje van neki.
Minél többet ad másoknak,
annál gazdagabb.
Az ég törvénye az, hogy áld
anélkül, hogy ártana.
A bölcs ember törvénye az,
hogy a természet rendje szerint él és cselekszik.








 
 
0 komment , kategória:  ~Mesék és Történetek!  
A Thaing és a Wangwu hegység...
  2014-01-06 12:40:08, hétfő
 
 

A Thaing és a Wangwu hegység vagy 700 li átmérőjű és sok ezer láb magas lehet. A hegy északi oldalán lakott egy öreg ember, közel járt már a kilencvenedik évéhez, és mindenki úgy hívta: a Bolond.

Mivel a ház bejárata a hegyre nézett, minden alkalommal kerülőt kellett tennie, akár elment hazulról, akár hazament. Ezt módfelett kényelmetlennek találta, egy napon hát összehívta családját, hogy megbeszéljék, mit is tehetnének.

- Mit szólnátok hozzá, ha elhordanánk a két hegyet? - kérdezte. - Akkor utat nyithatunk délre, a Han folyó partjához.

Valamennyien egyetértettek vele, csak a felesége aggodalmaskodott:

- Annyi erőd sincs, hogy egy dombocskát elhordj! Hogy tudnád elhordani a két hatalmas hegyet? Aztán meg hová tennétek a kihányt földet és sziklát?

- Belehajítjuk a tengerbe - hangzott a válasz.

A Bolond a fiával meg az unokájával elkezdte ásni a földet, és kosárba rakva cipelték a tengerhez. Élt a szomszédságukban egy Jing nevű özvegyasszony, meg annak a hétéves fia, ők is elhatározták, segítenek elhordani a hegyeket. Hetekbe tellett, míg egyszer-egyszer megjárták az utat.

Lakott a Han folyó partján még egy nagyon öreg ember, akit mindenki úgy nevezett: a Bölcs. Látva fáradozásukat, jót kacagott, s megpróbálta lebeszélni őket a munkáról.

- Elég legyen az értelmetlen ostobaságból! - kiáltotta. - Hisz öreg vagy és gyenge, nem tudod elhordani picinyke részét sem a hegynek. Hogy tudnád elhordani azt a rengeteg földet meg sziklát?

A Bolond hosszan tartó pillantást vetett rá. - Milyen ostoba és együgyű vagy - felelte. - Annyi eszed sincs, mint az özvegy kisfiának. Ha meghalok, itt marad utánam a fiam, aztán meg a fiam fia, és így tovább nemzedékről nemzedékre. Mivel pedig a hegy nem nő, idővel miért ne tudnánk elhordani?

A Bölcs erre nem tudott mit mondani.



Link





 
 
0 komment , kategória:  ~Mesék és Történetek!  
Így szólt az Úr Noéhoz:
  2013-08-31 10:45:14, szombat
 
 


Így szólt az Úr Noéhoz:
"Fél év múlva megnyitom az ég csatornáit és addig fog esni, míg a Földet el
nem lepi a víz.

De szeretnék megmenteni néhány jó embert és minden állatfajból egy párt,
ezért építs bárkát!"

Egy villámlás után a tervrajz ott feküdt a földön.

Fél év múlva elkezdett esni az eső, de az Úr legnagyobb megdöbbenésére Noé
csak ült szomorúan a kertjében, bárka sehol.

- De Noé, hol a bárka? - kérdezte felháborodva.

- Uram, bocsásd meg nekem, de felmerült néhány igen nagy probléma:

1. A hajóépítéshez engedélyt kellett kérnem, mert a terveidet nem fogadta el
a Hajóépítési Hivatal Műszaki Osztálya, ezért több mérnököt is fogadnom
kellett az áttervezéshez.

2. A szomszédom feljelentett, hogy nem a rendezési tervben megengedett
tevékenységet akarok folytatni a kertemben.

3. Nem tudtam fát szerezni, mert a fülesbagoly életterének megőrzése
érdekében fakivágási tilalmat rendeltek el.

4. Ahogy elkezdtem begyűjteni az állatokat, beperelt egy állatvédő
egyesület.

5. A Katasztrófavédelem közölte, hogy nem építhetem meg a bárkát, amíg nem
készíttetek egy hatástanulmányt az özönvízről.

6. Ezután konfliktusba kerültem az Esélyegyenlőségi Hivatallal az ügyben,
hogy mennyi hátrányos helyzetű kisebbségi etnikumot viszek magammal. Ennek
az lett a vége, hogy lefoglalták a félkész bárkát.

7. Amikor el akartam hagyni az országot, közölték velem, hogy adótartozásom
van, így nem mehetek sehová.

Most úgy ítélem meg Uram, hogy körülbelül még 100 év kell a bárka
elkészítéséhez.

Ekkor elállt az eső, és kisütött a nap.

- Úgy döntöttél Uram, hogy mégsem pusztítod el a Földet? - kérdezte Noé
bizakodva.

- Nincs rá szükség, - mondta az Úr. - Megoldjátok magatok!




























HERBERTNÉ KATÓNAK

 
 
0 komment , kategória:  ~Mesék és Történetek!  
Egy nap a diák megkérdezte a tanártól, hogy
  2013-08-10 10:16:27, szombat
 
 

Egy nap a diák megkérdezte a tanártól, hogy ,,Mi az a szerelem?"
,,Ahhoz, hogy meg tudjam válaszolni a kérdésed, menj ki a mezőre és válaszd ki a legnagyobb búzát, amit csak találsz,
és hozd el nekem." - válaszolta a tanár.
,,A szabály az, hogy a mezőn csak egyszer mehetsz keresztül, és nem fordulhatsz vissza egy olyan búzáért, amit már
elhagytál." - tette hozzá.
A diák felöltözött és kiment a mezőre. Az első soron haladva, talált egy nagy növényt, de úgy gondolta, hátha lesz még
ettől is nagyobb a többi sorban, ami csak rá vár. Aztán meglátott egy másik példányt, ez még nagyobb volt. Viszont még
mindig úgy gondolta, hogy talán beljebb a sorok között lesz egy hatalmas, ezért ezt sem szakította le.
Telt az idő és már lassan túl volt a búzatábla felén, amikor azt vette észre, hogy az itt található növények meg se
közelítik méretben azokat, amiket eddig látott. Elgondolkodott és már bánta, hogy nem szakított le egyet közülük.
Amikor a végére ért, visszaindult az iskolába a tanárhoz üres kézzel. ,,Ez a szerelem!" - mondta rögvest a tanárnő.
,,Mindig kutatsz egy jobb után, és csak később jössz rá, hogy az igazit már elmulasztottad."

,,Akkor mi a házasság tanárnő?" - kérdezte a tanuló.
,,Ahhoz, hogy tudjak válaszolni neked erre a kérdésre, menj ki a kukoricamezőre, válaszd ki a legnagyobb kukoricát, és
hozd ide nekem." - felelte.
,,A szabály ugyanaz. Nem fordulhatsz vissza sosem." - tette hozzá.
A diák kiment a kukoricásba. Most már tapasztalattal a háta mögött, nem akarta elkövetni az előbbi hibáját. A
kukoricás közepén leszakított egy közepes nagyságú kukoricát, és visszaindult vele az iskolába.
,,Ezúttal, hoztál nekem kukoricát." - fogadta a tanárnő.
,,Kerestél egyet ami szép, és hittél benne, hogy ez lesz a legjobb választásod, mind közül." - tette hozzá.
,,Ez a házasság!"





Link


 
 
0 komment , kategória:  ~Mesék és Történetek!  
Ma gyönyörű élményben volt részem...
  2013-07-19 13:28:56, péntek
 
 

Ma gyönyörű élményben volt részem. Hazafelé jövet, a Krisztina körúton arra lettem figyelmes, hogy a hátam mögött valaki hangosan magyaráz. Hátranézve egy hatvanas nőt láttam, aki karon fogva vezetett egy hajlott hátú, talán nyolcvannál is idősebb asszonyt. Közben hevesen győzködte. "Minden nap ki kell mozdulni valahová. Én bizony megyek, ha hívnak, ha van kedvem, ha nem, nem lehet folyton egyedül otthon ülni. Olyan gyorsan elmúlik ez az egész, aztán az ember ott van, hogy nem élt semmit, csak vége." A kis öregasszony bizonytalanul bólogatva követte, majd félénken megkérdezte. "Most hová megyünk?" "A közértbe! Veszünk pezsgőt, beletöltjük azokba a nagy talpas poharakban és megisszuk. Hallottam, hogy van most gyümölcs pezsgő, abban alig van alkohol. Megkóstoljuk."
Olyan melegséget éreztem a szívemben, hogy legszívesebben odamentem volna megölelni a nőt. Arra vágytam, hogy én is adhassak így valakinek. Aztán hamarosan adtam is, de azt már nem mesélem el.

SÁNDOR ANIKÓ





Link


 
 
0 komment , kategória:  ~Mesék és Történetek!  
FER-KAI: Az elnémult harang
  2013-07-18 08:18:43, csütörtök
 
 

Volt egyszer egy templom, mely dombtetőn állt egy zegzugos utcákkal tarkított kisváros közepén. Hosszú lépcsősor vezetett fel hozzá, háta mögött pedig egy parányi temető húzódott meg a terméskő falak ölelésében. Régi sírkövek düledeztek itt az árnyas fák alatt; új temetést már csak kivételes esetben engedélyeztek. A domb körül vörösesbarna háztetők virítottak, mint pipacsok a városszéli mezőn.
A templom kicsit várra emlékeztetett a hozzátoldott épületekkel, tornya karcsú bástyaként tört a magasba. A nem túl díszes épületben is volt valami erő, ami figyelemre méltóvá tette, de a messzi földről érkező látogatók nem a templom, hanem a tornyában lakó harang miatt zarándokoltak el ide. Ennek a harangnak olyan különös, mennybéli hangzása volt, hogy nem akadt párja a világon. Úgy tartották, közönséges halandó nem is tud ilyet készíteni - a legenda szerint hét angyal hozta el az égből. És valóban, a harang oldalán hét angyal domborműve látszott, amelyek olyan szépen voltak kidolgozva, hogy szinte megszólaltak. Az angyalok karjaikat egymásba fonva kört alkottak, szárnyaik széle is egymáshoz ért. Az égi eredetűnek vélt harangot mindenki csak úgy emlegette, hogy az ,,Angyalos harang". Azt rebesgették, hogy az évszázadok során időnként elnémult, ha nem akadt gazdája, akit elfogadott magának.
Történt egyszer, hogy meghalt a harangozó, aki már több mint ötven éve szolgált a toronyban. Naponta többször felkapaszkodott csengő hangú barátjához a legfelső emeletre, és megkondította, ahányszor csak kellett. Utána portörlés ürügyén egy puha kendővel megsimogatta - a rajta lévő angyalokat is. Az utóbbi napokban egyszer így szólt a haranghoz:
- Egyre nehezebben megy már nekem a munka. Úgy érzem, földi életem lassan véget ér, és harangozó nélkül fogsz maradni, kedves barátom! De mostanában minden éjjel ugyanazt álmodom, hogy amikor én már nem leszek, eljön hozzád egy angyal. Meghúzza a köteled, és te olyan hangon szólalsz meg, amilyet még tőled sem hallott a világ!
A vasárnapi mise után eltűnt a harangozó. Sokáig nem kereste senki, mert nem volt családja, és barátja sem igazán a harangon kívül. Élt ugyan a húga, aki az ország túlsó részén lakott felnőtt lányával és egyetlen unokájával, Angélával, de ők is csak néha-néha látogattak el hozzá. A harangozó hallgatag ember volt. Ritkán szólalt meg, de akkor érces hangján olyan gondolatokat mondott ki, amivel telibe találta az emberek szívét - ebben is öreg barátjára, az Angyalos harangra hasonlított. Néhányan bölcsnek gondolták, ám a legtöbben - köztük a templom papja és annak elöljárója - együgyű vénembernek tartották.
Amikor elmaradt a vasárnap esti harangszó, az emberek rosszat sejtve indultak az öreg megkeresésére. Nem kellett sokáig kutakodniuk: a harang alatt feküdt élettelenül, kezében az elmaradhatatlan törlőkendővel.
Az Angyalos harang ettől kezdve elnémult. Hiába próbálták megszólaltatni, senkinek sem sikerült - még csak meg se mozdult. Akkor aztán jött a pap, utána pedig a nagyméltóságú püspök úr, ám ők is hiába próbálkoztak. Egymást váltva imádkoztak és ráncigálták a kötelét, de sikertelenül. Hacsak azt nem tekintjük eredménynek, hogy az Angyalos harang egy kicsit kilengett, ám továbbra is hallgatott. A püspök úr ördögöt emlegetett, de aztán - talán saját maga megnyugtatására is - kisütötte, hogy a harang egyszerűen elromlott, használhatatlanná vált.
A halálesetet követő hetedik napra, vasárnap délre tűzték ki a temetést. A harangozó végrendeletében az állt, hogy távoli unokahúgára hagyja a lakását, ami a templomdombon kanyargó egyik utcácskában épült. Továbbá azt kérte, hogy hamvait szórják szét a régi temetőben. De a püspök úr is hozott egy rendeletet: a temetést követő hétfőn le kell szerelni az elnémult harangot. Megbízott egy neves harangöntőt, hogy olvassza be és öntsön belőle egy újat, ami működik. A mester vonakodott elfogadni a megbízást, hiszen tudta, hogy képtelen ilyen csodálatos hangú harangot önteni, de a püspök úr addig hízelgett neki, mígnem kötélnek állt. Végül is az övé legalább szólni fog...
Futótűzként terjedt el a hír, hogy az Angyalos harang elnémult. Sokan elszomorodtak, amikor megtudták, milyen sors vár rá. Sokan pedig helyeselték, mert egyre kevesebben hittek már a legenda igazában. Megmosolyogták azokat, akik szerint az Angyalos harang kiválasztja a neki megfelelő harangozót. Hogyan is lehetne így, amikor annyian próbálkoztak, köztük olyan tiszteletreméltó, szentéletű emberek is, mint a püspök úr, és mégsem sikerült senkinek... A harang végleg elromlott, kell egy új és kész! Hogy pont akkor némult el, amikor a gazdája meghalt, csupán egy különös véletlen.
A harangszó nélkül maradt városba nemsokára megérkezett a harangozó unokahúga a hétéves Angélával. Nemcsak a temetés miatt jöttek, hanem a frissen örökölt lakást is megnézni, mert felvetődött, hogy esetleg ideköltöznének.
Angéla gyönyörű kislány volt. Hosszú szőke hajával, ragyogó kék szemével és légies alakjával úgy festett, mint egy igazi angyal. Angélát mindenkinél fájdalmasabban érintette a harangozó halálának és a harang elnémulásának a híre. Azt pedig egyszerűen nem tudta elhinni, hogy a harangot beolvaszthatják, mielőtt gazdát találna magának!
Szíve mélyén őrzött egy régi emléket. Hároméves korában hallgatag rokona felvezette őt a torony legfelső emeletére, a legendás haranghoz. Csak arra emlékezett, hogy hatalmas volt és leírhatatlanul szép, de ő megszeppenve kapaszkodott a harangozó kezébe. Akkor aztán kicsit lejjebb ereszkedtek, ahová a kötél vége ért. Pontosan dél volt. Az öreg meghúzta a kötelet, mire odafönt megszólalt az Angyalos harang. Zengett a hatalmas bimm és bamm, miközben Angéla is húzhatta a kötelet, amibe ha belecsimpaszkodott, újra meg újra felvonta őt a magasba. Úgy nevetett, úgy sikongott, hogy a könnye is kicsordult! A harangozó arcán derűs mosolyba rendeződtek a ráncok, szeme pedig úgy világított, mint a felhőtlen égbolt. Angéla akkor azt kívánta, bárcsak így maradna minden. De a harangozó nincs már többé, felköltözött a változatlanul fénylő örök kékségbe. A kislánynak nagyon hiányzott a hallgatag, de csupa szív rokon, és persze a harangszó. Nélkülük mintha visszahúzódott volna az élet ebből a kisvárosból. Hiába volt mozgás és zajongás az utcákon, Angéla úgy érezte, mintha egy elhagyatott temető sírkövei között járkálna.
A temetésig hátralévő időben Angéla és édesanyja a harangozótól örökölt lakást rendezgették. Nagy tisztaság volt benne, csupán néhány öreg bútor álldogált az ütött-kopott deszkapadlón. Egyetlen szobadíszként aprócska harang függött a bejárati ajtó fölött. Gazdája úgy helyezte el, hogy a kinyíló vagy becsukódó ajtó teteje megszólaltassa, így minden érkezést és távozást vidám csengettyűszó kísért. A csöppnyi lakásban, melyből a lakója örökre elköltözött, nem érződött elhagyatottság - minden talpalatnyi részét eleven élet hatotta át. A szoba ablaka éppen a templomtoronyra nézett. Amikor egyedül volt, Angéla gyakran felejtette tekintetét a torony ablakán, ahol a sötétség mélyén látni vélte az elnémult harangot.
- Nem lehet, hogy többé ne szólalj meg, te csodálatos égi harang! - gondolta. - Nélküled mindannyian árvák leszünk, még akkor is, ha sokan ezt nem tudják. Nem bírnám elviselni, hogy elvigyenek téged és örökre elnémítsanak! - tette hozzá a könnyeivel küszködve.
Ám ekkor anélkül, hogy kinyílt volna a bejárati ajtó, megszólalt a kis harang, és a lakás megtelt láthatatlan jelenléttel, derűs világossággal. Angéla könnyeit feledve mosolygott. Teljes bizonyossággal tudta, hogy ha eljön az ideje, az angyalos harang ismét megszólal.
Vasárnap délelőtt halkan gyülekeztek a fekete ruhába öltözött vendégek a gyászmisére. Angéla az első sorban ült édesanyja mellett, onnan hallgatta a püspök úr szavait, melyek üresen kongtak a templom belsejében. A mise végén elmaradt a szokásos harangszó; az Angyalos harang továbbra is hallgatott. Hogyan is szólalt volna meg, amikor Angéla kivételével már mindenki lemondott róla, és a püspök úr után senki se merte kipróbálni, hogy megkongassa!
A gyászoló vendégek a misét követően kivonultak a temetőbe, ahol hamarosan kezdetét vette a temetési szertartás. A nagy sürgés-forgásban Angéla egyszer csak elkeveredett az édesanyja mellől, aki aggódó tekintettel próbálta lányát megtalálni a tömegben. De csakhamar feladni kényszerült, mert a templomi kórus hangjaira ünnepélyesen kihozták a lepellel borított urnát az elhunyt hamvaival.
Angéla eközben felszaladt a torony csigalépcsőjén a legfelső emeletig. A lépcső tetején kicsit megállt, hogy kifújja magát. A szíve még akkor is szaporán vert az izgalomtól, amikor bátran belépett a nyikorgó ajtón, és megállt az óriási harang előtt. Minden maradék félelme elpárolgott, amikor tekintetét az angyalokra emelte, akik védelmezően körülfogták a harangot, és úgy mosolyogtak a kislányra, hogy minden, ami történt, csak egy rossz álomnak tűnt. Angéla álmélkodva körüljárta a harangot. Megszámolta a rajta lévő angyalokat, akik valóban heten voltak; olyan szépek és kecsesek, hogy az emberi szóval le sem írható! A kislány levette kendőjét, és letörölgette vele a port, ami finoman belepte a harangot az elmúlt hét során.
Egyszer csak hangokat hallott, mintha az angyalok súgták volna neki:
- Eljött az idő, most már menned kell, Angéla! A harang szólni készül. Menj a kötél végéhez, és tedd azt, amire az öreg harangozó megtanított!
Odalent eközben a templomtorony közelébe gyűlt a nép. Amikor ünnepélyesen szórni kezdték a hamvakat, langyos szél söpört végig a dombtetőn, és e pillanatban megkondult az Angyalos harang. Az emberek dermedten álltak, vagy térdre omlottak. A püspök úr nem akart hinni a fülének, majd lassan-lassan szégyenpír öntötte el az arcát. De az emberek nem figyeltek rá. Tekintetüket a torony ablakára emelték, és csodálattal hallgatták az újra megszólaló harang mennyei szózatát. A már ismert hangzásba új árnyalat keveredett: mintha egy földöntúli kórus tagjai között egy angyali gyermek kristálytiszta hangja csendült volna fel.
Körös-körül, a láthatár felett hét szivárvány íve derengett. Fénykapuk nyíltak mindenfelé, és az ég úgy mosolygott, mint az újra megszólaló harang legendás hét angyala.





Link


 
 
0 komment , kategória:  ~Mesék és Történetek!  
JOSEPH PRINCE: A tények változnak, de Isten Igéje ugyanaz...
  2013-02-01 12:42:25, péntek
 
 

A tények változnak, de Isten Igéje ugyanaz marad

János 8:32
Megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz titeket.

Fontold meg a kemény, rideg tényeket, amikkel ennek a három embernek szembesülnie kellett:
Egy hölgy nagynénje számára a gyülekezetünkből a röntgenfelvétel azt mutatta, hogy két veséje közül az egyik elrákosodott. Egy pár a gyülekezetünkből arról kapott orvosi jelentést, hogy soha nem lehet gyermekük. Egy hölgy a gyülekezetünkből, aki biztosítóként ténykedett oda jutott, hogy a pénzügyi cég felszólította őt 34 millió Singapure dollár kifizetésére. Amikor hasonló helyzetek vágnak mellbe minket és megengedjük a tényeknek, hogy leterheljék a szívünket, a végén úgy fogjuk érezni magunkat, hogy nagy bajba kerültünk.

De amikor megengedjük Isten Igéje igazságának, hogy elrendezze bennünk az egész dolgot, érzékelni fogjuk, hogy Szent Szellem bizonyságot tesz arról az igazságról, hogy hitben vagyunk. Ő az igazság Szelleme. (Jn 16:13)
Ő nem a tények szelleme és nem tesz bizonyságot a tényekről. Tény lehet az, hogy beteg vagy. Az orvosok azt mondják, hogy beteg vagy. A röntgenfelvétel azt mutatja, hogy beteg vagy. De Isten Igéje azt mondja, hogy Jézus sebeivel meggyógyultál. (Ésa53:5) Ez az igazság, ami a helyzetedre vonatkozik. Mi a különbség a tény és az igazság között? A tények változnak, de Isten Igéje változatlan marad!
Amikor Isten emberei azt választják, hogy dacolva a tényekkel az Ő igazságában járnak, amely a helyzetükre vonatkozik, Szent Szellem bennük bizonyságot fog tenni arról az igazságról, hogy ők hitben vannak.
A hölgy a rákos veséjével műtétnek vetette alá magát, hogy eltávolítsák a beteg szervet. De dicsőség Istennek természetfeletti helyreállításban volt része, később a röntgenkép 2 egészséges vesét mutatott egy helyett! Isten egy új vesét alkotott a számára!
A gyermektelen pár 7 év után kapta meg csodálatos ajándékát. Ma ők büszke szülei nem egy, hanem négy gyermeknek!
A gyülekezeti tag a 34 millió dolláros adóssággal megmondta a pénzügyi cégnek, hogy ez nem volt tisztességes vele szemben és hogy Isten meg fogja védeni őt. A cég igazgatósága csodálatos módon elhatározta, hogy eltörli az adósságát!
Legközelebb, amikor zavaró tényekkel találod szembe magad, engedd, hogy Isten Igéje az igazságot munkálja ki benned a helyzeteddel kapcsolatosan. És amint Szent Szellem bizonyságot tesz arról az igazságról benned, hogy hitben vagy, a tények meg fognak változni és megkapod a csodádat!









 
 
0 komment , kategória:  ~Mesék és Történetek!  
A kosár víz
  2013-01-31 11:56:43, csütörtök
 
 

A történet egy öregemberről szól, aki Kentucky hegyei közt élt fiatal unokájával.
Minden reggel a nagyapa korán kint ült a konyhában, és olvasta régi, megviselt Bibliáját.
Az unokája, aki ugyanolyan szeretett volna lenni, mint ő, mindenben utánozni igyekezett a nagyapját. Egyik nap megkérdezte, "Papa, én is próbálom olvasni a Bibliát úgy, mint te, de nem értem azt, és amit értek, azt is elfelejtem, amint becsukom. Mire jó a bibliaolvasás?"
A nagyapa, aki közben szenet tett a tűzre, csendesen odafordult hozzá, és azt mondta: "Fogd meg ezt a szenes kosarat, menj le a folyóhoz, és hozz egy kosár vizet!" A fiú úgy tett, ahogy mondták neki, bár az összes víz kicsurgott a kosárból, mielőtt visszaért volna a házhoz.
A nagyapa nevetett, és azt mondta, "A következő alkalommal egy kicsit jobban szedd a lábad!", és visszaküldte azzal, hogy próbálja újra. Ezúttal a fiú gyorsan futott, de a kosár csak üres volt, mire hazaért. A szuszból kifogyva mondta nagyapjának, hogy lehetetlen a kosárban vizet hozni, és elindult, hogy vödröt kerítsen a kosár helyett. Az öregember ezt mondta, "Nem akarom, hogy vödörrel hozd a vizet; én egy kosár vizet kérek. Meg tudod te azt csinálni, csak nem igyekszel eléggé", ezzel el is indult, nyilvánvalóan azzal a szándékkal, hogy megnézi, hogyan sikerül a következő forduló. Bár a fiú tudta, hogy lehetetlen, most már csak azért törte magát, hogy lássa a nagyapja az igyekezetét. Megmerítette a kosarat, és futott, ahogy csak tőle telt.
Természetesen sokkal azelőtt, hogy elérte volna a nagyapját, a kosár már üres volt.
Alig bírt beszélni, "Látod, papa, nincs értelme, ugye te is így gondolod?". Az öregember azt mondta: "Nézd meg a kosarat!". A fiú ránézett, és a kosár másmilyen volt. A régi, piszkos szenes kosár helyett egy tiszta kosár volt.
"Fiam, ez történik akkor is, amikor a Bibliát olvasod. Lehet, hogy nem érted, vagy nem emlékszel mindenre, de amikor olvasod, az kívül-belül megváltoztat. Ez Isten munkája az életünkben. Ez az, amit csak Isten tud elvégezni, átalakítani bennünket kívül-belül, és lassan Krisztushoz, a Fiához hasonlók leszünk..."
Szánj időt, hogy elolvass Isten szavából valamennyit mindennap! Élj egyszerűen, szeress nagyvonalúan, törődj őszintén, beszélj kedvesen, a többit hagyd Istenre.





 
 
0 komment , kategória:  ~Mesék és Történetek!  
A két születésre váró kisember...
  2012-12-27 10:20:12, csütörtök
 
 

A két születésre váró kisember nagyon szerette egymást a maga világában - szívük csordultig telt a szeretet fényével.
- Így fogjuk szeretni egymást ott is? - kérdezte az aggódó a földre mutatva.
- Ó, igen, bárcsak megnyugtathatnálak...
- Nem félek nagyon, hiszen velem leszel te is... és ez erőt ad mindenhez - vigasztalta magát az aggódó.
- Jól van - fordult feléjük az útra bocsátó -, tudjuk, ismerjük ezt az érzést, ami most a szíveteket nyomja... Hogyne félnétek a bizonytalantól, hiszen emberek vagytok... Az emberi lét titka a bizonytalanság: senki nem tudhatja, mi történik vele a következő pillanatban. Ám mint mindennek, a titkoknak és a bizonytalanságnak is van ellenszere a földön...
- Ellenszer? - kérdezte a két kisember egyszerre. - Az valami jó dolog?
- Ó, igen - szólt a tanító -, ám a földön az emberek mindennek kitalálták a pótszerét: a valódi boldogság helyett az anyagi biztonságot, az egymáshoz tartozás helyett az egymás mellett élést, a szeretet helyett az akaratot. - És... és? - kíváncsiskodott az aggódó.
- A pótszereknek is van ellenszere - válaszolt szelíden az útra bocsátó. - Pótszerekre csak azoknak van szükségük, akik csukott szemmel járnak a világban, és nem tudják, hogy az igazit semmivel nem pótolhatják, mivel az továbbra is hiányozni fog. A valódi értékeket nem lehet tárgyakkal és ámítással megváltani...
- Értjük, értjük... - döbbentek rá egyszerre. - A valódi értékeket kell megtalálnunk... Csak az a kérdés, hogyan...
- Nos, éppen ez a feladat, ám hogy könynyebben menjen, rá kell jönnötök, mit is szeretnek egymásban az emberek - válaszolta a tanító.
- Bárcsak tudnánk - mondták a kicsik egyszerre.
- Ugyan, tudjátok ti, hiszen a földi ember ugyanarra vágyik, mint mi valamennyien: kedvességre, derűre, békére és megértésre.
- Ennyi volna a földi szeretet csupán? - csodálkozott az aggódó.
- Bizony, és ez nem kevés... Sokkal több és nagyobb annál, mint amilyennek látszik, mert a földön mindenki mást akar minden pillanatban. Az ott élők csak a saját életükkel törődnek, megfeledkezve itteni fogadalmukról.
- Milyen képtelenségnek hangzik!
- Pedig így megy ez időtlen idők óta, és így fog történni egészen addig, amíg a földi emberek elfeledik feledékenységüket - mosolygott az útra bocsátó. - Van még valami más is: a feltétlenség. De erre csupán azok vágynak, akiket összekötöttünk egymással, ahogy veletek is tettük...
- Akkor a mienk a legszebb szeretet - örvendeztek a születésre várók.
- A legszebb szeretet az életet adó anyai szeretet, amely akkor is világít, ha minden összegabalyodik körülötte.
- Ugye, amire most tanítottál minket, nem fogjuk elfelejteni a születésünk után sem? - aggódtak a kicsik.
- Hát igen... minden születésre váró megkérdezi tőlünk ezt, remélve, hogy velük másként történik majd. Mi pedig mindig elmondjuk nekik: kérünk benneteket, vigyétek magatokkal az igazi szeretet hírét a földi világba, amely nem más, mint a helyesen élt élet. A legtökéletesebbnek tűnő élet is alig több a semminél szeretet nélkül.





 
 
0 komment , kategória:  ~Mesék és Történetek!  
Az isteni Gyermek születése után...
  2012-12-25 12:13:51, kedd
 
 

Az isteni Gyermek születése után nyolcadnapra
kapta a Jézus nevét. Mikor pedig a kis Jézus 40 napos lett, Mária Józseffel együtt fölvitte őt a templomba, hogy a törvény rendelése szerint bemutassák s fölajánlják az Úrnak. A templomba jött ekkor egy istenfélő öregember: Simeon, aki igen vágyakozott a Megváltó után, és akinek a Szentlélek kijelentette, hogy amíg az Úr Fölkentjét meg nem látta, addig meg nem hal. És íme, Simeon a karjaira vette a kis Jézust s örvendezve, mondotta:
- Már most, Uram, bocsásd el a Te szolgádat békességben, mert szemeim meglátták az Üdvözítőt.

Midőn a kis jézus született,
egy ragyogó fényes csillag jelent meg az égen. Messze földön, amerről a nap fölkél, élt három bölcs király. Mikor ezek meglátták a csillagot, mindjárt tudták, hogy megszületett a Megváltó. Mert már régi jövendölés volt az, hogy ha a Megváltó születik, egy fényes csillag fog feltűnni az égen. A három bölcs tehát útnak indult, hogy fölkeressék a kis Jézust. Arra mentek, amerre a csillag volt. Addig mentek, míg Jeruzsálembe, a zsidóknak fővárosába érkeztek, melyben Heródes, a zsidók királya lakott. A bölcsek így kérdezősködtek:
- Hol van a zsidóknak most született királya? Mikor Heródes ezt meghallotta, nagyon megijedt, mert azt hitte, hogy Jézus az ő országában lesz király (pedig Jézus az Isten országának királya). De Heródes sem tudta, hogy hol született a Megváltó. Azért rögtön összehívta a papokat és írástudókat és megkérdezte őket. Ezek elővették a Szentírást, és azt olvasták benne, hogy a Megváltó Betlehemben születik.
Heródes ekkor magához hívatta a bölcseket és így szólt hozzájuk: - Menjetek Betlehembe, és ha megtaláltátok a gyermeket, üzenjétek meg, hogy én is elmenjek őt imádni. A gonosz Heródes azonban hazudott, mert ő nem imádni, hanem megölni akarta a kis Jézust. A három bölcs elindult Betlehem felé. Midőn odaérkeztek, a csillag éppen a szent család lakóhelye fölött ragyogott. Bementek, és csakugyan ott találták a kis Jézust édesanyja ölében. Leborultak tehát, átadták ajándékaikat (tömjént, aranyat és mirhát) és imádták az isteni Gyermeket.

Múltak a napok, és Heródes
várva-várta, mikor jönnek már vissza a bölcsek. De azok nem jöttek, mert az Úristen álmukban megparancsolta nekik, hogy ne menjenek vissza Heródeshez. ők tehát más úton mentek haza.

Mikor végre a gonosz Heródesnek
elfogyott a türelme, katonákat küldött Betlehembe, hogy öljenek meg minden fiút, aki még nem kétéves. Azt gondolta, hogy köztük lesz a Jézuska is. A katonák csakugyan meg is ölték a szegény, kis ártatlanokat. De a kis Jézus nem volt közöttük, mert Józsefnek már előbb egy angyal jelent meg álmában és így szólt:
- Kelj föl! Vedd a Gyermeket és Anyját és fuss velük Egyiptomba.

József rögtön engedelmeskedett, és a szent család Egyiptomba menekült.

Heródes halála után
Jézus és szülei megint visszajöttek, de nem Betlehembe, hanem Názáretbe. Názáretben a kis Jézus csöndesen elvonulva élt szüleivel. Szelíd, kedves és jó gyermek volt; engedelmes és jámbor magaviseletével példát adott a város többi gyermekeinek, és mindenki nagyon szerette őt.





 
 
0 komment , kategória:  ~Mesék és Történetek!  
     1/54 oldal   Bejegyzések száma: 536 
2017.04 2017. Május 2017.06
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 20 db bejegyzés
e év: 160 db bejegyzés
Összes: 103780 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 2322
  • e Hét: 2322
  • e Hónap: 178322
  • e Év: 796223
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.