Regisztráció  Belépés
ronix.blog.xfree.hu
"Ha élni akarsz, két karod legyen a híd, és szavad olyan, ami épít - de kell, hogy példa is légy hordozva mások terhét. Csapóné Ágoston Veronika
2008.06.27
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 6 
Szűcs Árpád festőművész, resta
  2011-11-03 21:40:20, csütörtök
 
  Szűcs Árpád festőművész bemutatkozik

Dióhéjban






,,Jártál szellőtől fényes csúcsokon,
s láttál, ha este jött, a hegyre töppedt
bokrok közt térdepelni egy jámbor őz-sutát;
láttál napfényben álló fatörzsön gyantacsöppet,
s mezítlen ifjú asszonyt folyóból partra lépni
s egyszer kezedre szállt egy nagy szarvasbogár..."
(Radnóti: Negyedik ecloga, Részlet)

Jól érzem magam ebben a világban. El tudnék képzelni, persze sokkal vidámabb, igazságosabb világot is, de amióta Káin odacsapott Ábelnak, s föltaláltatott az irigység és kapzsiság, tudomásul kell vennünk, hogy vannak akik a békét, szeretet és szépséget vallják, akik mindenáron meg akarják mutatni másoknak az üdvösséghez vezető utat, még ha a jámborok belegebednek is. Vannak aztán, akik a nagy tarkaságból csak a sötét tónusokat képesek észrevenni, míg mások meglátják a reménytelibb árnyalatokat is. Én, lelkialkatom következtében, szerencsére ezen utóbbi csoportba tartozom. E tekintetben nem elhanyagolható az ősöktől kapott útravaló sem, sőt, talán az a meghatározó. ha kívülről próbálom nézni, borzalmasnak tűnik az életem, tele negatív élménnyel. Kisgyerekkoromban jobb kezemet szétharapta a ló, fél testemen harmadfokú égési sérüléseket szenvedtem, magyar voltom miatt nem folytathattam a gimnáziumot ott, ahol elkezdtem, úgy kellett átszöknöm a határon, hogy magánvizsgákat tehessek. Édesapámat koncepciós perekbe hurcolták meg, deportálták, majd jött a határozat, és szüleimet, nagyszüleimet kitelepítették, ha a szülőfalumba akarok menni, elő kell vennem az útlevelemet. A felsőoktatási intézményekben, mihelyt meglátták az ,,apja foglalkozása" rovatban a református lelkészt, azonnal megszűnt minden kilátásom. S a káderlapom jódarabon elkísért. Nos, ennyi talán elég lett volna legalább egy mérsékelten pesszimista életérzés kialakulásához, azonban inkább az ellenkezője történt.

Gyerekkorom szép volt, és tudom, hogy nem az eltelt idő szépítette meg. Születésemtől fogva (Ipolypásztó, 1933) meleg családi szeretetben nőttem-cseperedtem húgommal és két öcsémmel együtt. A szülői házban megtanultuk, hogy a szerénység nem azonos a megalázkodással, s az öntudat sem a kivagyisággal. A toleráns magatartás, az egymásért érzett felelősség és az egymásra figyelés természetes légkörében éltünk. Nagyapám egyik szólása volt, hogy ,,ki oszt, ki választ", azaz úgy kell elosztani mindent, hogy az osztó se járjon rosszul az utolsó porcióval. Tőle különösen sokat tanultam a magaviseletről, a munkáról, a munka eredményének megbecsüléséről és a tartalmas emberi kapcsolatok szükségességéről.

A demokrácia, anélkül, hogy csak fogalmunk is lett volna e szóról, a testvérek, unokatestvérek és falubeli pajtások közösségében vált magától értetődő szemléletté számunkra. Miénk volt a nagy udvar, szérű, a tágas határ. Az Ipoly akkor még nem egy rossz csatorna volt, hanem kedves kis folyó, a falu alatt két szigettel. Kedvenc helyünk az alsó sziget volt. A játék mellett sokat olvastunk, s többek közt a May Károly és Cooper könyvek hősei voltak példaképeink. ok és cél nélkül egy gallyat le nem vágtunk, madarat, állatot nem bántottunk, s mindig úgy hagytuk el táborhelyünket, hogy az ,,ellenséges törzs" nyomunkat se lelhesse. Mostanában mindig sír a szívem az esztelen, felelőtlen természetrombolás láttán és képtelen vagyok megérteni, megszokni a fogyasztói társadalomnak ezt az önpusztító hulladéktermelését.

Órákig le tudta kötni figyelmemet a szarvasbogarak viadala, egy sündisznó szorgoskodása, a pompázatos színű pillangók kiszámíthatatlan röpködése egy pocsolya körül. Kilestem, amikor a nyakatekercs etette hosszú nyakukkal mulatságosan kígyózó fiókáit, s azt is, amikor a jégmadár egy szemvillanás alatt víz alá bukva fogta meg a halat. El tudott bűvölni gyerekként is a párás hajnalok káprázata, a közeli-távoli Börzsöny napszakos és évszakos színváltása, az ősz igéző sárga-barna-vörös koloritja.

A szép iránti érzékenység és vonzalom belémoltódott. Édesapám szépen rajzolt, korrekt tájképeket festett és jól hegedült. A hegedűt velem is annyira megszerettette, hogy gimnazista koromban képes voltam egy teljes nyári szünetet igen keményen végigdolgozni, hogy megvehessek egy hegedűt. Dédapám gyönyörű inda-, rózsa-, és tulipán-motívumokkal faragta tele a gerendákat és oszlopokat, amikből a lábasólat összeállította. Azt mondták, szebb házat épített a disznainak, mint sok ember magának. Nagyanyáim szebbnél szebb szőttesei, faragott, díszes ládák, szuszékok élnek emlékezetemben. Gazda Szűcs András még a simító szekercéjének vasába is tulipánokat pontozott.

Tanítóim, tanáraim közül is többekre gondolok szívesen és hálával. Harmadik elemibe édesapám szülőfalujában, Kissáróban jártam. Ottani tanító nénim, Jancsó Miklósné akkor hitette el velem, hogy ,,többre vagyok képes". Az ő lelki injekciói sokszor motiválták későbbi döntéseimet. Nagyon fájlalom, hogy ezt soha nem mondhattam és köszönhettem meg neki. Mint ahogyan Gödör Kapisztrán János ipolysági katolikus paptanárnak sem, hogy kamaszkorom kajla vadhajtásait olyan tapintatos szeretettel nyesegette. Voltak jó és bölcs tanáraim, de akik jellemem formálásában igazán szerepet játszottak, nagyon kevesen. Engem talán egy esztendeig sem tanított, mégis máig ható nyomokat hagyott bennem dr. Körtvélyessy László. Valahogyan az akaraterő, az önlegyőzés megtestesítőjévé vált szememben.

Mindaddig, amíg Szegedre nem kerültem, eléggé cikkcakkos volt életem útja. Édesapám először Szutorban, egy Rimaszombat környéki faluban volt lelkész, életem első éveit ott töltöttem. Születni Ipolypásztón születtem, mert amikor elérkezett az ideje, édesanyám hazautazott, hogy engem is az öreg szülői házban hozzon világra. öt éves koromban édesapám Ipolypásztón kapott állást: odaköltöztünk s ott éltünk az áttelepítésig. A gimnáziumot a negyedik elemi után Ipolyságon kezdtem, de a háború, illetve Trianon következményei miatt Hódmezővásárhelyen folyattam, majd Pápán fejeztem be 1951-ben. Sem az érettségit adó református gimnázium, sem a vallásos családi háttér nem volt jó ajánlólevél az ötvenes években. Műszaki rajzot tanultam, ennek révén kaptam munkát Budapesten a Mávagban. Onnan kerültem le Sztálinvárosba, ahol néhány igen tanulságos esztendőt töltöttem, miközben egyre reménytelenebbül döngettem az egyetemek, főiskolák kapuit. Nemcsak nagykohó volt, de nagy kohó is. Találkozhattam ott vasat rakodó operaénekessel, malteros filmrendezővel, a szocializmust fölöttébb elszántan építő lányokkal és sok derék alkoholistával. Máig csodálom, hogy közöttük én nem váltam azzá.

Végül, miután pedagógusképzésre akkoriban kevesen jelentkeztek, a szegedi főiskolán kötöttem ki. A rajz tanszéken Vinkler László tanársegédje volt Kováts Margit, s most már tudom, hogy ez a két ember határozta meg életem további folyásának irányát. Kováts Margit bő négy évtizeden át, mint feleség, mint két lányunk édesanyja, bajtárs, játszótárs és legszigorúbb kritikus építgette, ápolgatta lelkemet. Vinkler László - aki ugyan egy generációval előttem járt - fokozatosan barátságába fogadott és okos, felszabadító útmutatásaival kerestette meg velem a számomra járható ösvényeket.

Telerajzoltam én már kisgyerekkoromban is minden alkalmas felületet és a középiskolai rajz-szakköröket is lelkesen látogattam, ám legalább ilyen intenzitással fordultam a zene felé is és a a kamaszkori versírás időszakában az irodalmi pályát sem tartottam járhatatlan területnek. A humaniórák világában éreztem magam otthonosabban, mégis, egy időben - jóval azután, hogy kocsis, kalauz és huszár akartam lenni - kacérkodtam a gondolattal, hogy építész leszek. A dolog lényege, mégha röstelkednem kellene is miatta, hogy én még húsz éves koromban sem éreztem azt a komoly elhivatottságot a festészet iránt, amire a legtöbb művészember hivatkozni szokott. Jónás sem tudta, hogy neki el kell mennie Ninivébe.

Szüleim hitre épülő szilárd lelki habitusa bizonyára bennem is munkált valamilyen transzformált minőségben. Vinkler László talán ezt kitapintva terelgetett, felvillantva az önkifejezés számtalan módját és lehetőségét. Megerősítette bennem, hogy a különböző képzőművészeti stílusok és technikák körülbelül annyit számítanak a festészetben, mint a zenében a hangszerek. A melódia akármelyiken előadható. Azonban a zeneszerzőnek tudnia kell, hogy mondanivalójához, kompozíciójához mi az adekvát hangszer.

Ahogy az indulás nem volt könnyű, úgy a folytatás sem. Általánosságban a szocialista realizmus, Szeged környékén pedig a vásárhelyi iskola eszméjének, igényeinek kellett volna megfelelni. Én azok közé tartoztam, név szerint is nemegyszer említve, akik ,,...nem vallják ugyan az alföldi realizmus hagyományain épülő piktúra kritériumait, de köztünk élnek és dolgoznak. ha nem is értünk egyet velük, jó látni munkásságukat, véleményt formálni festői világukról" - írta a IX. Délalföldi Tárlat kapcsán a kritikus (Csongrád Megyei Hírlap, 1973. május 11.). A véleményformálásnak egyik fájdalmasan jellemző példája volt, amikor ötünk - Vinkler László, Lehet István, Kováts Margit, Veres Mihály és jómagam - teljesen előkészített kiállítását az utolsó pillanatban letiltották. Volt, aki ezt csak sokára heverte ki. - Lehel István véglegesen belerokkant, hamarosan bekövetkező haláláig már nem is festett többet.

Nem tagadom sem a nemzeti sem a lokális, iskolákhoz kötődő művészeti hagyományokat, de Goethével együtt azt vallom, hogy ,,... nincs hazafias művészet, sem hazafias tudomány. Mindkettő csakúgy mint minden, ami magasztos és fennkölt, az egész világ egyetemes tulajdona..." Mert ha nem, akkor minden bizonnyal hazafiasnak is gyenge. Ha magyar létemből eredő magyar érzelmi és gondolati világom nem tettenérhető a képeimen, akkor hiába is választok akármilyen nemzeties témát. A téma amúgy is csupán ürügy, hogy elmondhasson az ember egyet s mást a világról, a világhoz való viszonyáról, emócióiról, mentalitásáról. A világ kibillentésére alkalmas fix pontot ugyan nem találhatom meg én sem, de keresem a konstans elemeket, viszonyítási lehetőségeket, amelyekhez igazodni lehet és igazodni érdemes. A napi elvárásokra nem nagyon ügyeltem. Festő világom egyéniségemnek megfelelően alakult ki ugyanazzal a spontaneitással, mint előadásmódom. A pointillizmust soha nem tekintettem célnak, még csak stílusnak sem, hanem egyszerűen technikának, amit megszerettem és magamhoz szelídítettem.

Egyszer egy barátom az mondta, hogy ő sajnos nem zseni, mert ha az lenne, beszélgetésünk helyett is megszállottan alkotna. Természetesen nem kenyérkereső foglalkozásaimra, azaz a tanításra, illetve a múzeumi restaurátori munkámra gondolok, de az én életemben is előfordultak üresjáratok, olyasfajta tevékenységek, amelyek korántsem tartoztak a piktúrához. Azokat is életem építőkockáiként kezelem, azokkal együtt tekintem teljesnek az életemet. Úgy gondolom, hogy a barátokkal töltött idő javarésze a lelki és szellemi töltekezést szolgálja. Még a poharazgatások során is. Jóleső érzés, hogy fiatal korom óta olyan embereknek - nőknek és férfiaknak - lehettem és lehetek barátja, akik nélkül sokkal szegényebb lenne az életem. Sosem voltak sokan, fogytak is, de kézszorításuk mindig megsokszorozza erőimet. Valamilyen formában minden hatás, minden tapasztalás beépül az emberbe, alakít személyiségén. S mindez a munkában, a munka eredményében is tükröződik. Én azt szeretném, ha a felmenőimtől örökölt lelki derű visszacsillanna festményeimen. Arra törekszem, hogy az ember jobbik énjébe vetett bizalom, a félelmetesen bonyolult világ kuszaságában is mindig föllelhető szépség és harmóniára törekvés határozza meg képeim tónusát, hangvételét.

Szeged, 2000. március 26.

Szűcs Árpád

Forrás:
Napfényben gyantacsöpp
Szűcs Árpád festészete








 
 
0 komment , kategória:  Festő barátainktól  
Elhunyt Szűcs Árpád festőművés
  2011-11-03 21:12:37, csütörtök
 
  Elhunyt Szűcs Árpád festőművész
Szeged - 78 éves korában szerdán elhunyt Szűcs Árpád festőművész.






1933. március 26-án született Ipolypásztón, református lelkipásztori családban. A Szegedi Tanárképző Főiskolán szerzett biológia és rajz szakos tanári diplomát. Tanárként majd a Móra Ferenc Múzeumban restaurátorként dolgozott. A múzeumban 1965-ben nyílt első kiállítása. Munkásságára egykori tanára, mestere Vinkler László, valamint felesége, Kováts Margit festőművész gyakorolt legnagyobb hatást. Jellegzetes, egyéni stílusú alkotásaiban kísérletet tett a fényélmények képi megfogalmazására. Több tárlata volt Szegeden és Vásárhelyen, kiállított Csongrádon, Szentesen, Jászberényben, Sárváron, Szekszárdon, Gyulán, Nyíregyházán és Budapesten.


...... .....



Szomorú hírt ma kaptuk...több évtizedes ismeretség után fájó szívvel búcsúzunk Árpádtól!
Nyugodj békében!
 
 
0 komment , kategória:  Festő barátainktól  
Donnán Gizuskától kaptam...
  2009-06-01 23:42:54, hétfő
 
 


SUGÁROZZ

Küldj egy mosolyt fel az égre,
Mert a nap tovább küldi az emberiségnek.
Mosolyod borítson be minden lelket,
A szivárvány színei ragyogjon be Téged.

Sugározd a szeretet fényét,
Szívből áradó melegségét.
Sugározd a boldogság erejét,
Küld el mindenkinek ezt az ereklyét.

Sugározd a szeretet szíved mélyébe,
A boldogság járja át minden testrészed.
Örömödben kiálts fel az égre,
Hogy mindenki hallja,boldog vagy végre.






ADD TOVÁBB!

Ha van valamid, ami jó,
Ami barátaiddal megosztható,
Legyen bár csak egy apróság:
Hozhatja Isten áldását.
Add tovább!

Lehet, hogy csak egy dal, mely vidám,
De segít megharcolni egy-egy csatát.
Lehet, hogy egy könyv, mely érdekes,
Egy kép vagy pillantás, mely kellemes.
Add tovább!

Ne feledd a másik fájdalmát!
Te kell, hogy segítsd az úton tovább.
Egy kedves szó vagy egy mosoly
Áldás lehet a másikon.
Add tovább!

Ha tudsz egy kedves történetet,
Vagy hallottál az utcán jó híreket,
Vagy jó könyvet rejt a szobád,
Mely segít elűzni a másik bánatát,
Add tovább!

Ne légy önző a szívedben,
De viselkedj a legnemesebben.
Tedd a közösbe kenyered,
Hogy társaid is egyenek.
Add tovább!

Ha az Isten meghallgatta imád,
S az égből áldást küldött le rád,
Ne tartsd meg csak magadnak,
Míg mások sírnak, jajgatnak.
Add tovább!






Link
LinkKormorán - Egy Csepp Emberség
Link






Gizi

Köszönöm Gizuskám!
 
 
0 komment , kategória:  Festő barátainktól  
Barátság emléke...
  2009-03-05 23:36:31, csütörtök
 
 



Amikor a neten kötött barátság személyes találkozás lesz, hoz ilyen meglepetést.
Így marad örök emlék a barátság.
 
 
1 komment , kategória:  Festő barátainktól  
Barátaink festményeiből...
  2008-11-20 15:39:21, csütörtök
 
  Szűcs Árpád festményei:









 
 
0 komment , kategória:  Festő barátainktól  
Barátaink festményeiből...
  2008-11-20 15:34:10, csütörtök
 
  dr Apró Ferencné Ilike festményeiből:










 
 
0 komment , kategória:  Festő barátainktól  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 6 
2017.09 2017. Október 2017.11
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 209 db bejegyzés
e év: 4015 db bejegyzés
Összes: 31383 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 2185
  • e Hét: 5977
  • e Hónap: 80793
  • e Év: 931782
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.