Belépés
marcyt.blog.xfree.hu
Megváltozott az új világ. Szív és lélek, háttérben áll . . . . ! ! ! Jánoki Imre
1945.12.03
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 24 
Fodor András: Kegyelem
  2018-07-13 08:13:19, péntek
 
  Fodor András:

Kegyelem


Ha lépcsőn föl vezetve
fogtad már apró gyerek kezét,
érezted, gyönge, összegyüremlő
tenyerében hogy mozognak a csontok,

válladhoz hogyha vontad egyszer is
futkosó kicsiny lány fejét,
s megcsapta orrodat a haj, a bőr
meleg madárfészek szaga,

ha láttál a vonat ablakában
csimpaszkodó fiút
esengeni a mezőkre gurult
olajzöld tollú madarak után,

ha láttad ugyanőt a küszöbön
két lábfejét egymásra gyürögetve,
felpuhult, nedves arccal szipogni,
mert kobakjába szúrt a méh,

ha szemhéjad alatt is őrzöd
egész testében ujjongva, kinyílva
száz-galambszárnyként repeső-fehéren,
hogy szalad vissza anyjához az élet,

tudod mért kap kegyelmet újra,
annyi keserves szégyen után is
a folytatódás.


Innen és túl
Versek az Isten-kereső emberről
1935.
 
 
0 komment , kategória:  Fodor András  
Fodor András: Szorongás
  2018-07-01 07:07:41, vasárnap
 
  Fodor András:

Szorongás


Tavasz a kórházkerítés előtt.
Várakozók lefojtott zsibogása.
Orgona, szegfű, rózsa.
Akárcsak akkor, huszonnégy éve . . .
Néném tudja az ablakot is:
alvó apámról - szétnyitolt
laza kezét a levegőre ejtve -
ott mondta ki az orvos,
tele van szórva minden csontja
a pusztulás ocsujával.

Betegünk szomjas. Küldenek sörért.
Kopár vasajtók, pilledt fasorok.
Kockakövek sivatagán
idegen ismerősök.
Fásult, ünneplő vonulásuk
nem ismeri meg bennem
a hajdani rokont.

Ujjam a jeges üvegen.
Torkomban újra feltolult szorongás.
Félrehullt arcom keretében
hordoztam már e szomorúságot.
Homlokomon a megbillent világ
gyönyöre, fenyegetése:
tilalmak, kínok, szerelem.

Sikos veszélyek héjába takarva
a megígért gyümölcs,
a titkos rendelés, hogy itt
a feledésbe átkozottak
között meg kell maradnom élve.

Megyek az utcán, keserű győztes,
jutalmam iszonyatával.
Sövényen, kerten, járdaszegélyen
orgona, szegfű, rózsa.
S kirakatok virága: könyv.
Borítóján a szárnyas pegazus.
Néném adott rá négy pengőt. Kezemben
az első választott kötet. A költő,
kit holtából is föltaszít a ló.

Akárcsak akkor, huszonnégy éve,
készül az új beteg fölött is
a hulló kéz szentenciája.
Megyek a kórház-udvaron át
fakó arccal, a tehetetlenség
lecsüggő zászlajával.
És gémberült ujjam hegyében,
a szűkölő eszmélet nyiladékán
megint a gyötrelmes remény,
a pusztulásra írt ígéret,
tilalmak görcse közt is szerelem.

Életünk, 1968.
 
 
0 komment , kategória:  Fodor András  
Fodor András: Egynémely hadakozóra
  2018-04-18 07:09:15, szerda
 
  Fodor András:

Egynémely hadakozóra


Kiáll az óltetőre,
kinyomja tapogatóit,
vihart orront a csiga.
Hurrá! Ezek az én villámaim!
Szarvát düllesztve rettenetesen
kaszabol, mint egy igazi bika.
Aztán, amikor megered a zápor,
mártírrá dermed és
dühödten húzza be szarvát.
Méghogy őrá is visszaüt a vész ?
Micsoda gazság !

Életünk, 1964.
 
 
0 komment , kategória:  Fodor András  
Fodor András: Az ember
  2018-04-16 06:49:25, hétfő
 
  Fodor András:

Az ember


Mindenre ő a mérték. Úgy szeretjük,
mint megtalált apát az árva gyermek.
Van otthonunk, mert van ki megmutassa
az emberit, a dolgokban a lelket.
Nem a tanár ő, nem csupán a mester,
magáról szól, de bűvölő szavára
érzékeinkben él a gazdag élet,
a teljes ember pezsdítő varázsa.

A kupolák árnyéka homlokán,
a tiszta déli ég derül szemére,
ha újul benne mind a régi szépség,
az érző szellem első döbbenése:
ahogy kitárult lent az ősi város,
a földi élők égbe-nőtt világa,
amint a fény csodákat gyújtva zúdult
a katedrális színes ablakára.

Hiszünk szavának, láttam: Bach zenéje
őhozzá szólt, az embert ünnepelte,
s láttuk utána kocsma zsivajában
átszellemülten zsoltárt énekelve.

Konok jász-arcán hunyorgó titkok:
így vallatott meg vénséges szüléket.
Révült szavából hallani, hogy éjjel
a holt pajtában pásztorok mesélnek.

Beszél, karját szép ívben hátravetve.
Antik szobor mozdulna így, ha élne.
Hozzánk beszél, de mintha Európa
tárult falakként nyílana köréje.

Csak úgy érdemes élni, ahogy ő él,
a teljeset, az igazit keresve,
e vad világban embernek maradni, -
ezt hagyta ránk, késői gyermekekre.

Szárnyal velünk a csendes, nyári éjjel,
figyeljük őt a bölcset önfeledten, -
és pillanatra meghökkenve hallom:
cirregnek kinn az őszikék a kertben.

Életünk, 1964.
 
 
0 komment , kategória:  Fodor András  
Fodor András: Asszonyok
  2017-12-06 07:53:02, szerda
 
  Fodor András:

Asszonyok


Azon a nyáron két
magára maradt asszonyt
kellett meglátogatnom.
Az egyik virágos ruhában,
ágya széléről, bogár szeme páros
delejét rám- gerjesztve ült.
Köztünk az asztal.
- Rábízhatok magára
egy nagy baráti titkot?
Akkora csend lett, mintha
kiszívták volna köröttünk
az ijedt levegőt.
- De csakugyan megőrzi?
Bólintottam s a terítő sodort
rojtjait újrafontam,
szétbogoztam.
- Hát...
Akkor majd elmondom egyszer.

*

A másik, pajkos-kedvesen
engem vizsgáztatott a titkokról.
A többszobás lakásban ő is
nyári magányban tengett.
Kínált szüntelenül, palackok
sudarából húzva ki kényes
léptem alá a feszes kötelet.
Vigyáztam, le ne essek.
Ne mondjak semmit, ami sebez.
Már jóval elmúlt éjfél.
Kint vastagon rázendített
a fekete eső.
Aludj itt!- mondta testvériesen.
Ágyat bontott, a kétszárnyú ajtót
behúzta, de a rézkilincs
nyelvét nem kattintotta be.
Búcsuzkodón a küszöbön
arcomat innen-onnan
megsimítva
még visszafordult:
Ugye nem haragszol?

Ezüst híd 1914..
 
 
0 komment , kategória:  Fodor András  
Fodor András: Szerelem
  2017-04-15 07:10:03, szombat
 
  Fodor András:

Szerelem


Mentünk a templomdomb karéján.
Vastag, esőtől vemhes ég
csüngött az orgonás felett.
A kerékpár nikkelvasát szorítva,
gyanútlan ült kezed.
Odanyúltam.
A rebbenő madárszárny
menekülő vak riadalommal
cikázott, hullt a mélybe.
Szakító, visszaránduló
mozdulatában egymásba csapódott
az igen, a mégse.
Aztán csend.
Alig mertem odanézni
a kék esőköpeny alól
felém tapintó szemekig.
Csak a villámok erei, az ágak
írták tovább a zuhanás
kísértet jeleit.
 
 
0 komment , kategória:  Fodor András  
Fodor András: A hűség bűnei
  2017-03-06 09:48:35, hétfő
 
  Fodor András:

A hűség bűnei


Mementóként, hogy ne feledjem,
nekifeszítve a szoba falának,
szavad pengéit körémdobáltad:
,,- Idefigyelj,
te
jobb vagy,
mint amilyen
az ember
egyáltalán
lehet!"

S én, mint aki megszégyenül,
de mégse rezdülve belül,
mit is mondhattam volna újra?
Hogy megmenekülésem,
körüldobált épségem
csupa látszat.
Nem én lettem különb,
a késdobáló félelem,
a világ lett silányabb.

Mit mondhatnék?
Végtére is
veletek együtt bukom el.
Nem véd se irgalom, se hit.
Hisz még az Isten fia se tudta
megváltani a hűség bűneit.
 
 
0 komment , kategória:  Fodor András  
Fodor András: Itt vagy
  2016-12-10 04:03:02, szombat
 
  Fodor András:

Itt vagy


Hogyha a hajnal bejön a szobámba,
már te is itt vagy, megjelensz előttem.
Csillogva bujkálsz pillám sűrűjében,
égszemű gyermek.

Ó, mennyi képpé alakít az emlék,
hányféleképpen váltogat az álom!
Káprázat ez, de mégis a valóság:
íly eleven vagy

Kis puha arcod moccanása, érzem,
mint meleg áram rezdül itt is, ott is.
Tiszta szemedből leskelődve csap rám
fürge figyelmed.

Ez csak a hajnal, félálomban fekszem,
de most a reggel sem viszi el álmom.
Nem ébredek fel, nem veszítlek el, mert
nappal is itt vagy.
 
 
0 komment , kategória:  Fodor András  
Fodor András: A vízrenéző
  2015-01-18 09:04:09, vasárnap
 
  Fodor András:

A vízrenéző

Egry József emlékére

Selymes, gyöngyház-színü tó
tapad a partok sarlójába.
Inog, remeg a víz szinén
a tükröződő hegyek árnya.
Az égig ér a tisztaság,
s az ég a csendnek boltozatja.
Az illat könnyű páraként
lebeg a szürkülő magasba.

És ő csak ül, a vízre néz,
a tó ringatja ráncos arcát,
de átható tekintetét
a víz redői sem takarják;
és zöld tükrében látja ő
a háttal elfödött világot,
hallja a föld neszét, amint
a nádasok közt átszivárog.

Akár a nyugalom köve,
a Badacsony úgy áll a parton,
szőlői közt bujkál az alkony,
s a lejtők forró útjain,
a fák lomját ezüstbe mártva,
a házak, pincék résein
folyik a fény, az égi láva.

És látja, ott a hegy mögött
a zöld öböl átlép a rétbe,
hegyek bocsátják hajlatuk
táruló, sima szőnyegére;
vonat kigyóz a síkon át,
szalad az út fehér szalagja,
s az Aranykagyló-völgy felett
a messzi víz hunyorog a napba.

Barázdált arca vízre néz,
de szeme egyre érzi, látja,
ahogy körötte tündököl,
csodákat ír a fény, a pára.
És tudja: nincs szilárd világ,
a föld, a hegy se mozdulatlan,
valami lelkes lendület
feszeng a sok nehéz anyagban.

Nem értik őt az emberek,
de ő az embert is megérti.
A kaptatón zihálva még
helyettük áll meg látni, nézni,
hogy milyen szép az őszi táj,
a szinek érett tarkasága,
a sárga fák, a barna nád,
a tóviz ónos csillogása.

Botjára támaszkodva áll
a kapunál. Utólszor látom.
Köhög, az arca csupa kín,
de pilláján a dac világol.
És szúr az éles-szürke szem,
a csontos kéz biztatva markol:
-- ,,Lehet, hogy elmegyek, de ti
nem tértek el az én utamról!" -

Elment. A nyári tó szinén
Gazdátlan ingnak most a fények.
De az az éles szürke szem
még vízre néz, még napba réved,
előtte újra tündököl
a teljes égbolt tisztasága,
s kitárul földön és vizen
az ember elveszett világa.
 
 
0 komment , kategória:  Fodor András  
Fodor András: Zsoltár
  2014-12-29 07:37:11, hétfő
 
  Fodor András:

Zsoltár


Igen, tudom, az orgonát
szétroncsolta a háború.
Nem nézem meg, mi lett belőle.
Hadd szóljon bennem úgy, ahogy rég;
hullámzó, kettős billentyűsorok,
fogantyúk porcelán gombái mellett jobbra, balra
ott állunk: Papp Jóska meg én.

Felröptetve a kotta vakírását,
túlharsogva a sípok lihegését
fújjuk a dallamot előre,
két stiglic-torkú kerub.
hangunk meredeken vetődő szárnya közt
lehunyt pillákkal imbolyog,
száll
Mesterünk feje.

Igen, tudom, a háború!
Elakadt melle fujtatója...

Elmentek mind a számrakók,
a karzat kórusa.
Szemközt,
bársonypalástját bal karjára csapva,
fejár falból nem lép ki többé
a Nagytiszteletű.

De mi csak fújjuk rendületlen,
csikaró szesz gőzében állva,
szövetkezeti irodában,
kopár bútorok ijedt zavarában, -
volt urasági udvar
homokjában tipródó lábak,
csuromvíz ingek,
egy-nyári táncok
csörgése fölött.

Fújjuk, hogy amit akkor
két harsány hang zenéje
egymást röpítő szárnyon írt
az égre,
Lantban, hegedűben,
Cimbalmi zengésben
Magasztaltassék.
 
 
0 komment , kategória:  Fodor András  
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 24 
2018.09 2018. Október 2018.11
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 2 db bejegyzés
e év: 2470 db bejegyzés
Összes: 32366 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1170
  • e Hét: 20791
  • e Hónap: 105372
  • e Év: 1783871
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.