Regisztráció  Belépés
marcyt.blog.xfree.hu
Napraforgó a legtöbb lány, ahogy a virág, a fényre vár.Megváltozott az új világ. Szív és lélek, háttérben áll.... forognak a nap felé, pedig felhős az ég. Jánoki Imre
1945.12.03
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/5 oldal   Bejegyzések száma: 41 
Keresztury Dezső: A kedves karjaiban
  2015-12-15 08:31:38, kedd
 
  Keresztury Dezső:

A kedves karjaiban


Fölém hajolsz; a csókod szívemig
Sajog s te vígan játszol e céltalan
Szerelmes perccel. Azt hiszed tiéd
Vagyok, pedig a vágy buvó tüze
S a néked idegen gond keserű
Dacot vegyít szivembe: <Nem ülök
Szoknyádon egyre!> Felneszel nyitott
Szemmel szendergő féltésed: ölelsz
Szomjas karokkal, harcolsz, követelsz:
<Jogos jószágom vagy!> Ha elmegyek
Követsz mint tompa éhség; szívemet
Szorítja bánatod és visszatérek.

Mind fellegesebb sorsod s egyre jobban
Tapadsz a földhöz mégis, egyre mélyebb
Parancsra ver szived, véred mohó
Játéka elcsitul, a tűzhelyen
Őrzöd a lángot: <Nőjön a gyerek,
S a jeges csillag alatt kint ne érje
A férfit a karácsony.>
Elborulva
Nézlek. Bennem ne bizz. Az a jeges
Csillag igéz, az méri birtokom
Határát s megyek, bár tudom, halálos
Gonddal szednél fel, hogyha az uton
Meglelnél vérbe fagyva. Mint anyám,
Olyan vagy nékem s mint az üldözött
Szarvas futok szép, híves patakodra.

S elpihenek, a forrás és a hűs
Árnyék párába fürdet, rámhajol
A lomb s a földnek ősi, dús erői
Vérembe átkeringenek. Ki vagy
Te halkan ringató? Anyám vagy-e,
Vagy kedvesem, vagy az örök szülő,
A vég s a kezdet? Mért támad behunyt
Szemem elé a régi, titkos éj
S mért álmodom oly éber-nyugtalan
Szívvel, mint erdők mélyein a vad?
Arcom estharmat fürdeti, de álmom
Őrzi és vár az országjelző csillag.
 
 
0 komment , kategória:  Keresztúri Dezső  
Keresztury Dezső: Önarckép egy korszak hátterében
  2015-02-15 05:06:24, vasárnap
 
  Keresztury Dezső:

Önarckép egy korszak hátterében


A tükörből összegyűrt arc néz vissza,
de ráncain nyugodt kedv sejlik át,
csak visszamosolyog bár: derűs, tiszta
a jövőbe tekintő ifjúság,
valami hit, hogy nem remény-kulissza
volt a magabiztos modern világ,

mely korfordító, komoly tudománnyal
járja a külső, belső-végtelent,
képzelete időt, teret beszárnyal,
kutat s hozzá módot, eszközt teremt,
bár édessége mélyén fanyarság van:
a savas aggódás, hogy lépre ment.

Ezt énekli a költészet is: dúltan,
süketen szól, akár cserépre tört
edény, dadog mint sok megháborúlt tan,
mig tollát vérbe mártja, mint a tőrt,
vagy tiszta, szép látszatokba vonúltan
zárja magára az ördögi kört,

hisz kaoszból szűrt rendje vérhabot forr,
mint Leviathant szülő óceán;
lám: testvér farkasa az ember, sokszor
fáj a földnek gaztettei után,
szép álmán s művein átsüt a horror,
mert mindenen uralkodni kiván.

Homlokom mögött ott van kicsi Földünk
egésze, szépsége és szörnyeteg
Gorgó arca; a hűlő magma meggyűrt
héján szirtek zárják a völgyeket,
s ha ózon-pajzsunk hártyányira gyengült,
párává forrhatnak a tengerek.

Ki szült s nevelt föl? Ő, ,,a büszke század",
a torkig iszonnyal telt huszadik:
a teljes terror, legvégső gyalázat
ideje, - üdvözül s elkárhozik.
De, hogy nem adja föl bár holtra fárad
az ember s küzd, - szól szememből a hit.
 
 
0 komment , kategória:  Keresztúri Dezső  
Keresztury Dezső: A töprenkedő
  2014-07-09 08:42:17, szerda
 
  Keresztury Dezső:

A töprenkedő


Nyarat játszik a nap, szemem harapva süt, de
ferdén hull sugár, fénye törik, kihűl,
halmok ölén sűrű pára szitál homályt
szélnemjárta gyümölcsöskertek bíborarany
lombjaira: elizzik az ősz.
Mi is így
díszítünk koszorúinkkal ravatalt, ha érzés,
érdek így kívánja.
Ostoba párhuzam! Nem temet
a természet, csak az évszak váltja tenyészetét.
Erre tanítson a hosszúra nyúlt évad. Mi is így
éljünk, tudván: életet élet táplál és a halál
nem megsemmisülés: új élet kezdete.
Jó még
félbénán, korosan, de tűnődve is kíváncsian
élni; mi félbemaradt, ha lehet befejezni;
tevékenykedni, ha csak rágcsálóként fogat
koptatva is.
Nem félek az eljövendő
kaszástól, sem a fáklyát oltó szűz mosolyától: -
bízd csak az emlékezőkre a holtakat!
De kire
bízzam az élve maradt gazokat, akik összetörték
mind mi egész volt? - az elégült bírót,
ki büszkén hordja gonosz ítéletei rossz hírét
s él bő nyugdíjban; a kis fejedelmeket, kik
- mondják - nagy eszmét szolgáltak a parancsot
túlteljesítvén. Térdre ki hullt a föl sem
állított mártíremlékek előtt? Ki kért itt
bocsánatot, megvallva s bánva bűnét?! Ki
adott elégtételt, ha nem azért, hogy magát emelje?
(Midőn ezt írtam, lelkünk mint a vak
ég sötét volt, hulltak színváltó csillagok;
aztán a hóhért áldozatával szinte egyidőben
temették díszes sírba, bocsánatot kért
az új hatalom és posztumusz díjt osztogatott
kétértelmű fölénnyel, igazságtevőként).
Most csönd van: a magban csíra, ág, gyökér: -
gazdátlan sarjad a bozót s vele mi is?
Ki, mi hajszol hát, ki, mi hajszolódik
bennünk s mi célra? Külön szakadhat-e
természet s ember: az feled, ez nem? Jön már
az üvöltő szél, a hideg, hosszú eső, a köd,
hullt lomb, korhadás évada, visszahúzódik
ágba, gyökérbe kitelelni a nedv, s hó,
jég födi el a lenti, gyökérzeti birkózást.
Így
hull végleg az én virágom is; agyag hús
mélyén kel ki húsomban a pondró, romlik a bőr,
bomlik a szerves forma; agyam is talajvíz
oldja a földbe; lehet: atomjaiért majd
lenyúl egy-egy gyökér s virágba oltja.
Ezért
nézem ifjú titánok nagyra szabott élet-
terveit némán. Nincs jól rendezett hagyatékom;
csupán
sarjadtam; szél, föld, nap, eső nevelt;
tervtelen éltem... S mégse vagyok csak hullt lom.
Választottam s tetteimért felelek, bár
sokszor úgy éreztem: valami Isten dönt helyettem.
Rossz csupán, hogy a test romlása elűzi a lelket: -
számot adni?, bolyongni?, a semmibe tünni? Énem
elvillan, vagy úgy őrzi az emlék, mint a kivágott
fát helye: hiánya ha szólhat.
Megmarad minden erő:
az emberi alkotás is. De átalakulhat.
Át lehet értelmezni, s ki tudja hogyan.
Jobb volna talán mégis hazatérni a roppant
körforgásba. Hogy újraszülessünk!
Újraszülessünk?
Kik? A halálba csak egyedül léphetünk, de
újraszületnünk mások közt kell, - s
fölnevelődünk
társakkal: anya szül, ház, kert, falu, város
ád, ha ád, otthont, célt, értelmet; magunkban
tűnünk el. Szó, tett, tét, keresés, hír
támad az életben, s pergő lantként elenyészik.
Ezért is serkenjen mindig az ifjúság: ő legyen
az újrakezdés, a hódító erőszak: ez illik
hozzá! Vágynék még én is szólni, cselekedni;
de jobb annak, ki figyelhet már csak: az otthonosság.
 
 
0 komment , kategória:  Keresztúri Dezső  
Keresztury Dezső: Idős néni
  2014-05-29 07:46:43, csütörtök
 
 

 
 
0 komment , kategória:  Keresztúri Dezső  
Keresztury Dezső: Enigma
  2014-02-07 08:02:41, péntek
 
 

 
 
0 komment , kategória:  Keresztúri Dezső  
Keresztury Dezső: Ennyi maradt
  2012-09-18 13:00:16, kedd
 
  Keresztury Dezső:

Ennyi maradt


Megtanultál hallgatni, meg én is;
felhorgadnunk nem szabad.
Leszálltunk a legmélyebb sötétig,
őrizzük, mi megmaradt.
Az a Mont-Blanc-fény csak a sötétség
mélységbe veszti régi fényét.

Talán a szív, melyben a csend
beszédes némasága zeng
magába zár
és együtt hallgatva megint
feledjük a városi kínt,
percekre bár.

A kert kertünk: lankás orom,
az ősz nap opál ködbe von,
hajad ragyog,
körülöttünk tündérzene,
fölöttünk ég: világ tere
s a csillagok.

Ha azt hiszed, csak áldozat
vagy: háborodj fel, védd magad:
van mihez mérned!
Kaptál, adj tovább valamit,
magányodon csak az segít;
nézd az egészet!
 
 
0 komment , kategória:  Keresztúri Dezső  
Keresztury Dezső: Dunántúli hexameterek
  2012-09-17 12:00:06, hétfő
 
  Keresztury Dezső:

Dunántúli hexameterek
XIII.

Még alig itta a nap fel a hajnali harmatot és kint
jártunk már a füzes parton a nádas alatt.
Méntás pázsiton át, a sekély part lágy fövenyén, hűs
vízben gázoltunk s úszva elértük a mélyt.
Mint a síkos halak, úgy játszottunk, lengve a selymes
hullám karjaiban, ringva vidám ütemén.
Labda repült aztán, ragyogó cseppel beporozta
bronzszínű bőrünket visszacsapódva a víz.
Kagylót, szép kavicsot szedtünk, ívelt csigaházat,
szikkasztott forró, sima kezével a szél:
lustán elheveredve a fűben néztük a kéken
lengő túlsó part integető hegyeit,
néztük, mint úszik el lebegő ösvényen a felhő
s ingó hab tükrén mint suhan át a sugár.
Áldott pillanat! Állt az idő elszótalanodva:
álltunk, s ránk zuhogott nyári tüzével a dél.
Jó volt kint a vízen, ég s föld közt ringva, de így még
jobb, ha a fáradt test várja pihenni az éjt.
Lassan lépsz már, izmaidon szétárad az édes
bágyadtság és hív lágy takaróval az ágy.
Most a karomba hajolva lezárod könnyű, mosolygó
csókkal két szememet s felnyitod ajkaimat.
Testedből a nap és a víz élő jóize árad
s mint halk esti szél sóhaja, nedves a szád.
Csendben szólsz és mintha a fűzfa beszélne susogva:
halk pihegésedben vadkapor illata száll:
oldódó hajadat mint friss füvet érzi az ujjam:
bőröd bársonya hűs, hullámmosta fövény:
melled s könnyű csípőd játékos, szép vonalában
visszaidézem a táj lejtve szökő hegyeit.
Összefonódunk, mint két felhő úszik a tónak
gyöngyházfényű egén s hangtalan egybevegyül:
szállunk már, lebegő ösvényen lenget az álom
és betakar tikkadt csillagos éggel a nyár.
 
 
0 komment , kategória:  Keresztúri Dezső  
Keresztury Dezső: A kedves után
  2012-07-30 10:58:15, hétfő
 
  Keresztury Dezső:

A kedves után


A szó, a szó elszáll. Megcsendül >Szeretsz-e
Kedvesem?> <Szeretlek csacsogó
Aranymáringóm>, s elhal, mint a sóhaj.

A csók, a csók elfoszlik: érzem még epedő
Ajkamon ajkaid melegét, de szomjas
Szél jön s felissza párás nyomukat.

Nem erre,
Nem szóra, nem csókra: nyakamba fonódó
Karodra, simuló testedre, szeméremmel mohó
Szerelmedre; szóba nem, csókba nem fogható;
Szivembe, szemembe, számba és vérembe
Égetett valódra emlékezik testem.
Véremben bujdosik hűs csókod s szemeid
Mosolygó derűje s zsong a szív...

Futok a tavaszba s estébe boruló
Erdőn. Hűs lomb hajlik homlokomba, néma
Árnyék maraszt: nyúljak végig a pázsiton
S elpihent lélekkel érezzem a kelő
Éj komoly békéjét; édes csobbanással
Hív a víz s elfed a fátyolos őszi köd.

Vérem nyugtalanul kering, mint izgatott
Falvakban a népek a bujdosó király
Visszajöttét várják és a kaszárnyákban
Megperdül egy-egy dob.

Miért vagy hát messze, mért nem szállsz karomra
Mint a galamb? Mért nem nyílsz ki karjaimban
Mint a virág, hogyha kezeimben tartom
S rálehelek: <Nyílj ki, amíg a fiatal
Rügyekben fakadoz a mosolygó tavasz
S tüzesen süt a nap>...
 
 
0 komment , kategória:  Keresztúri Dezső  
Keresztury Dezső: Rimek
  2012-05-17 22:17:45, csütörtök
 
  Keresztury Dezső:

Rimek


Te voltál a táj
mit szemem meg nem únt még;
te vagy a szabály,
melytől nem szabadúlnék;

te voltál az éj,
amelyben megmaradtam,
te vagy a veszély,
mely áldássá lett rajtam;

te voltál a kín,
amit örömmel vártam,
te vagy a kinin,
mely meggyógyítja lázam;

te voltál a szó,
mely megoldotta nyelvem.
te vagy a biró,
kit igaznak ismertem;

te voltál a kút,
mely mindig újraéled,
te vagy a kiút,
ha bekerít az élet;

te voltál a vad,
mely hozzám szelidült csak,
te vagy a szabad
szél, mely, ha tetszik, elhagy;

te voltál a seb,
mely elfolyatta vérem,
te vagy erősebb,
ha nincs ki megsegéljen;

te voltál a kör,
mely izzó fegyelembe,
te vagy a gyönyör.
mely kötöz szerelemre;

te voltál a tű,
mely sebeim bevarrta,
s te leszel a fű,
mely nyomom eltakarja.
 
 
0 komment , kategória:  Keresztúri Dezső  
Keresztury Dezső: Hozzám tartozol
  2012-05-16 19:46:47, szerda
 
 

 
 
0 komment , kategória:  Keresztúri Dezső  
     1/5 oldal   Bejegyzések száma: 41 
2017.07 2017. Augusztus 2017.09
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 9 db bejegyzés
e hónap: 219 db bejegyzés
e év: 2192 db bejegyzés
Összes: 28623 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 5723
  • e Hét: 22555
  • e Hónap: 130716
  • e Év: 1177608
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.