Regisztráció  Belépés
marcyt.blog.xfree.hu
Napraforgó a legtöbb lány, ahogy a virág, a fényre vár.Megváltozott az új világ. Szív és lélek, háttérben áll.... forognak a nap felé, pedig felhős az ég. Jánoki Imre
1945.12.03
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/6 oldal   Bejegyzések száma: 51 
Arany János: Ez az élet . . .
  2017-11-21 07:36:02, kedd
 
  Arany János:

Ez az élet . . .


Ez az élet egy tivornya:
Inni kell, ha rád jön sorja,
Az örömbül, búbánatból,
Karcos borbul, kéj-zamatból.
Inni hosszut és körömre,
Kedvet búra, bút örömre;
Sok megissza vad-őszintén:
Egy-kettő vigyázva, mint én.

Kivel egykor én mulattam,
Többnyire már pad alatt van:
Én, ki a mámort kerűltem,
Helyt maradék, hol leűltem.

De, ha végignézek romján:
Oly sivár, dúlt e tivornyám!
Mért nem ittam úgy, hogy jó-rég
Én is a pad alatt volnék?...

(1878. március 23.)
 
 
0 komment , kategória:  Arany János  
Arany János: A vándor cipó
  2017-08-19 09:08:33, szombat
 
  Arany János:

A vándor cipó


Kinek nyúlfarknyi a reménye
S többé se kér se vár sokat:
A multban él, ez ócska lom közt
Tesz-vesz, keresgél, rakogat.
Emlékeimmel olykor én is,
- Mint rongya közt egy vén szipó -
Elbíbelődöm: ilyen emlék
Ama fentírt vándor cipó.

A tékozló fiú regéjét
Sokan csináltuk újra már:
Én nem vagyont, kincset pazarlék,
(Apámnak is lett volna bár!)
Hanem jövendőt, biztos állást,
Meg ami erre útnyitó,
Légvárak-, ábránd- s délibábért...
Tanulság: egy vándor cipó.

Hogy aztán a goromba élet
Jeges zuhannyal önte le:
"Megyek - kiáltám - vészes út ez,
Vissza megint bölcsőm fele!"
Ma fizetés-nap; húsz forintra
Jut húsz krajcár "proporció":
Harminc gyalog mérföldre abból
Kifutja... egy vándor cipó.

Mondám s tevém; - a dél-ebéd már
A nagy országuton lele;
Sebaj! kinek hátán a háza
És kebelén a kenyere.
De majd az estve!... hátha rablók...
Eh! nincs velem sok földi jó:
Egy zsebkendőbe minden elfért:
A gárdrob és vándor cipó.

Egy bot talán jó volna mégis -
Ahol egy tört "lógó"-darab!
Ettől ugyan valódi medve
Nem fél; de képzelt megszalad.
Most éjszakára fel, a "bércnek!"
Előttem rónaszéki só
Megy sok szekéren: biztosabb már
A vándor és vándor cipó.

Kérdik: ki és mi? hova mászkál?
Hang csúfos, a nyelv idegen;
Szepeg biz ő, s azt mondja: dászkál.
Most haza indult betegen.
Bükkös tetőn éjjel kifognak,
Pór-élc megöklel, mint tinó:
De tűznél, mit kazalba raknak,
Jólesik a vándor cipó.

Hűs hajnalon (még mind üressen
Lógtak ki a járom-szegek)
Bucsút köhintve, megiramlva -
S a késő hajnalig, megyek.
Ott száraz ágból, korcsma végin,
Lombsátor a közös "ivó":
Ott deszka-pad lapít deszkává,
S párnám csak a vándor cipó.

Hanem a szép táj bűvöl így is,
Oh, ifju könnyedvérüség!
Ím ott dülőnkint a hegyoldal
Harmat-szivárvány színben ég;
Lent, sziklavölgyben, fakupával
Csurgó kinál, oly csábitó!
Az útas keble megtelik... de
Bezzeg fogy a vándor cipó!

Bérc elmaradt; tölgyes lapályon
Visz útam, napja már negyed;
Tölgy sincs azontúl, - visszanézve
Látom csak a kéklő hegyet.
Posványiban, mint lomha sertés,
Ferdőzik az ecsedi tó;
Rekkent a hév nap, útas izzad,
Bár könnyű a vándor cipó.

Egy híd megől hajdú behajszol,
Gazdája kérdi: "Útlevél?"
Az nincs bizony, - de iskolából
Van bizonyítvány, még kevély.
Az isten áldja! elbocsátott,
Lévén maga, mint neve, Jó:
Így szabadult a "fogdmeg-eddmeg"
Körmébül vándor és cipó.

Égő homokban, itt a "város, -
Amott a nagy kollégyiom
Hátall ki, mint szamár a nyájból:
Maradj te, zárt paradicsom!
Hogy szem ne lásson, félre csaptam
Egy útcán (neve is "Csapó");
Pénz nincs, kerűlöm a "kenyér-sort":
Pedig hol a vándor cipó!?...

Az elfogyott, erőm is elfogy;
Már útban egy egész hetem; -
Itt pap lakik, tán könyörűl is:
Bezörgetek - nem tűrhetem!
Elborzadék... ha rám rivallna:
"Pusztulj, csavargó, naplopó!"
S lekaptam újjom' a kilincsről:
"Adj lelket még, vándor cipó!"

Elérem végre a szülőhont;
Fedd és gunyol rokon; barát,
Csak egy nem: az anyai szívnek
Érzém üdítő sugarát.
Ezt nem felejtém soha, ámbár
Lettem suhancból nagyapó,
Ezért méltattalak dalomra
Téged, szerény vándor cipó.

1877 aug. 11.

magyar_lélek 1943. március.
 
 
0 komment , kategória:  Arany János  
Arany János: Az örök zsidó
  2017-05-26 06:04:53, péntek
 
  Arany János:

z örök zsidó


Pihenni már. - Nem, nem lehet:
Vész és vihar hajt engemet,
Alattam a föld nem szilárd,
Fejem fölött kétélű bárd . . . .
Tovább ! tovább !

Rettent a perc, a létező,
S teher minden következő;
Új léptem új kigyón tápod:
Gyűlölöm a mát s holnapot . . . .
Tovább! tovább ?

Éhes vagyok: ennem iszony ;
Láng az ital, midőn iszom;
Álmam szilaj fölrettenés,
Kárpit megöl szívembe kés . . . .
Tovább ! tovább !

S melyet hazud a sivatag,
Mind délibáb : tó és patak;
Gyümölcs unszol, friss balzsamú :
Kívül arany, belül hamu . . . .
Tovább ! tovább !

Rohannom kell - s a földi boly
Mellettem gyorsan visszafoly:
Ködfátyol-kép az emberek:
Én egy arcot sem ismerek . . . .
Tovább! tovább !

Oh, mily tömeg! s én egyedül,
Utam habár közé vegyül;
Érzem, mint csónak a habot,
Hogy átmenet mind rám csapott . . . .
Tovább! tovább!

Az üstökös meg' visszatér,
Kiröppent nyíl oda is ér,
Az eldobott kő megpihen:
Én céltalan, én szüntelen . . . .
Tovább ! tovább !

Pusztán folyam mért nem vagyok,
Hogy inna fel aszú homok!
Mért nem futó, veszett vihar,
Mely ormokon egyszer kihal . . . .
Tovább! tovább!

Irigylem az ágrólszakadt
Levélkét: hisz majd fennakad;
Irigylem az ördögszekért:
Árokba hull: céljához ért . . . .
Tovább! tovább!

Szegény zsidó . . . szegény szívem:
Elébb utóbb majd megpihen.
Az irgalom nagy és örök,
Megszán s átkom nem mennydörög:
Tovább! tovább!

Hölgyfutár 1863.
 
 
0 komment , kategória:  Arany János  
Arany János: Válasz Petőfinek
  2017-03-15 18:14:09, szerda
 
  Arany János:

Válasz Petőfinek


Zavarva lelkem, mint a bomlott cimbalom;
Örűl a szívem és mégis sajog belé,
Hányja veti a hab: mért e nagy jutalom?
Petőfit barátul mégsem érdemelé.
Hiszen pályadíjul ez nem volt kitűzve...
Szerencse, isteni jó szerencse nékem!
Máskép szerény művem vetém vala tűzbe,
Mert hogyan lett volna nyerni reménységem?

És mily sokat nyerék! Pusztán a pályabér
Majd elhomályosít, midőn felém ragyog:
De hát a ráadás!... Lelkem lelkéig ér,
Hogy drága jobbkezed osztályosa vagyok.

S mi vagyok én, kérded. Egy népi sarjadék,
Ki törzsömnek élek, érette, általa;
Sorsa az én sorsom s ha dalra olvadék,
Otthon leli magát ajakimon dala.

Akartam köréből el-kivándorolni:
Jött a sors kereke és útfélre vágott,
S midőn visszafelé bujdokolnék, holmi
Tüske közől szedtem egynehány virágot.

Jöttek a búgondok úti cimborának,
Összebarátkoztunk, összeszoktunk szépen;
Én koszorút fűztem, ők hamiskodának,
Eltépték füzérem félelkészültében.

Végre kincset leltem: házi boldogságot,
Mely annál becsesb, mert nem szükség őrzeni,
És az Iza partján ama hű barátot...
Nem is mertem volna többet reményleni.

Most, mintha üstökös csapna szűk lakomba,
Éget és világít lelkemben leveled:
Oh mondd meg nevemmel, ha felkeres Tompa,
Mily igen szeretlek Téged s őt is veled.

(1847. febr. 11.)
 
 
0 komment , kategória:  Arany János  
Arany János: Testhalom
  2016-05-13 15:27:53, péntek
 
  Arany János:

Testhalom

elbeszélés

Fűzes Tiszaparttól Biharig egy róna.
Mintha sebes árviz meggyalulta volna;
S ha Belényes ormán fölkel a nap reggel:
Végignézhet rajta, még álmos szemekkel.

Nines azon hegy és völgy; itt-ott egy fa törzse;
Távol rengetegek szétszórt előőrse:
Vagy kerek erdőcske messzi láthatáron,
Mely alá kiönt niég a dél vize nyáron.

Nincs halom a téren, vagy csak eltévedve.
Mintha olykor a föld buborékot vetne;
Azt is emberi kéz ásta-véste, látszik,
Hogy alá temette egyikét a másik.

Hova lőn hajléka? vármüve? temploma? ... .
Csak temetőjének maradt reánk nyoma.
Hol vigadt? hol küzdött? imádta Istenét? ... .
Csak sirhalma látszik, mely őrzi tetemét.

Szántogat a gazda, síró füttye hallik.
Barázdája a domb oldalán felhajlik,
Csak, hová tinói már nehezen másznak,
Tetejét hagyá meg a botos juhásznak.

Ugaron a bojtár legelteti nyáját,
S dombtetőn ríkatja gyenge furulyáját.
Maga pedig hozzá keservesen mormol:
Nem tudja, mi leli odafent az ormon.

Nem tudja, hogy a hely, hová lábát teszi,
Hány derék vitéznek csontjait fedezi;
Nem tudja, hogy emlék minden legkisebb hely:
Hogy a Haza teste mindenütt egy sebhely ... .

Nyugodj, vén dalia! becsülettel nyugszol. -
Én pedig kijártam, és én ültem sokszor
A kis domb süvegjén, ott az ér-oldalon,
Melynek neve ma is, mint régen, Testhalom.

Oda járt ki hozzám a beszédes Monda,
Melylyel már bölcsőmet ringatá Szalonta;
Méltó-e, hogy a lant elzöngje? Miért nem? ... .
Alacsony az ember, de magas az érdem.

Nem csak az, kit a hír untalan emleget,
Hajta végre dics bajnoki tetteket:
Sok tudott honáért élni, halni olyan,
Ki felejtve nyugszik egy hitvány zugolyban.

Szalontánál csaptak össze,
Folyt piros vér alkonyatig;
Megszakadt Rákóczi népe,
Meg sem állott Nagy-Váradig.

E miatt kemény haragban
Rágja nyelvét Győri Jakab,
Hadnagyok közt a legkisebb,
Hajdúság közt legderekabb.

Vesz török csuhát magára
(Volt elég a csatamezőn);
Kontyot is köt: tarka turbánt
Patyolatból piros fezén.

Harcsaszáju pisztoly kettő
S hosszú handsár öve megett;
Ajakán bitang török szó
- Hamis pénz, de jól penegett.

Táboron igy ló-keresni
Egy kantárral végig halad ;
Hét ezerre, úgy, mint egyre,
Becsüli a pogány hadat.

S hét ezerből három százra . .
Mennyi is jut csak egy felé? -
Látja, hogy ma győzelemre
Nincs egyéb út, mint a cselé.

Ott a Kender ér, bizonyság,
Rajta innen a Testhalom:
Ott fehérlett Áli szerdár
Sátora, az éroldalon.

Közelében egy lefordult
Csónak - szellős tábori pad ;
Csónakon ült a bölcs díván
És - alatta Győri Jakab.

Váltig mondja Bethlen István,
Ősz hajára emlegeti:
Rákóczinak e csatával
Hogy' lement a becsületi;

Váltig mondja, hogy az ország
Fejedelmet másat kiván:
Rázza kontyát Áli szerdár,
Keveset szól a bölcs díván.

"Majd bizony, e légy csípéssel
Úgy megszédült! alig, alig . . .
Csak az éjjel ránk ne üssön,
Fel ne verjen fris hajnalig!"

Hallja, mint fél a pogányság,
S visszaoson Győri Jakab :
Szalontára, a hajdúkhoz,
Megviszi a hallottakat.

"Fürge hajdúk, jó vitézek!
Csöndes, álmos az éjszaka;
Jól behallik, a mint ágyuz
Réteken a bölönbika.

Nem süt a hold, gyér a csillag,"
Ködbe hamvad parázs tűzök;
Előálmot alszik ottlenn
A fölebb nem szított üszök :

Nossza, hajrá ! a törökre!
Nem hibázhat merész cselünk;
Én vezetlek: ti utánam
Mint az árnyék. Jézus velünk! "

A futásról én nem egyszer
Hallgatám a nép öregét:
Ifjú lelkem szomjan itta,
Tej gyanánt, az édes regét.

Kilencz helység - (már ma puszta
Szalontai zsíros határ):
Népe gyakran messze züllött,
Míg elölte török-tatár.

Keszi, Kéza, két Vásári,
Gyarak, Vímer, Simonkerék,
Kölesér, Panasz - hol minden
Templomhelyet jól ösmerék.

És, hamikor futni kellett,
A nép kincse: kapa, kasza
Mind a várban lelte helyét;
Ekkor is volt nagy halmaza.

E kaszákból sok szekérrel
Győri gyorsan alávitet;
Messze a tart megkerülik, -
Gyöpös az út, az éj siket.

Sok vizes rét, sok mocsár van
A pogány had háta megett:
Szerinszerte mind kaszával
Telehányják az ereket.

A sás kardja, buzogánya
Rejt halálos, fényes aczélt; -
Nem kérdezik a kik teszik,
Maga Győri tudja a czélt. -

Már sötétlik pitymalatra
Hajnal előtt, éjfél után:
Lóra szálltak, lesbe álltak
Győri és az öt kapitány.

Osztva ketté kis csapatjok
A török két szárnya felől:
Százötven ló, - s gyalog, a mi
Benszorult a pogány elől.

Hát csak egyszer, jeladásra,
Perdül a dob, rézkürt riad ;
Mintha ég-föld leszakadna
Tomboló zaj, sívás miatt.

"Rajta, Rajta ! Hozzá, Hozzá!
Jézus segits! Jézus ne hagyj! "
De helyéből, a sötétben,
Nem mozdul a maroknyi had.

Csattog a kard, puska durrog
Mintha folyna bősz viadal:
Kézre hurkolt vad lovának
Vonszolásán ébred a tar.

"Allah! Allah! itt az ellen !
A derék had, Rákóczival! -"
Hát megöl most nagy-sok sűrű
Daru rebben, vadlúd rivall.

"Merre fussunk, hogy kijussunk ?
Földön is kard , vízben is kard!
Allah! Allah! már fejűnkre
Égből szórja le a magyart! "

Ekkor aztán: rajta ! vágni!
Mint a vetést, egymás után,
Szigetenkint, és egyenkint
Győri és az öt kapitány.

Szigetenkint, lápon, éren
Másnap is még, sőt hetekig,
Ügy vadászták, úgy halászták,
Élve, halva, mérföldekig.

Sok, szájában ki zöldellő
Árpaszemmel, éhenveszett; -
Szalontánál a háromszáz
Hajdú dolga ekkép esett.

Budapesti Szemle. 1873.
 
 
0 komment , kategória:  Arany János  
Arany János: Feléd, feléd . . .
  2015-07-19 07:20:22, vasárnap
 
  Arany János:

Feléd, feléd . . .


Feléd, feléd, te drága lélek,
Repülnek bús fohászaim,
Magányomban veled beszélek,
Ölelve képed' karjaim.
Unalmas század minden óra,
Mely nem körödben röppen el
Haj, nem talál más nyugtatóra
Kivűled e vérző kebel.

Ha dallok, gyászos a víg ének;
Sértik szivem lágy hangjai;
Érzem: víg-percim eltelének,
Közelgnek a bú napjai.
Mérföldek nyúlnak el közöttünk,
Eltilt idő és messzeség:
Oh -... a frigy; mit kötöttünk
Fog-é, fog-é majd élni még?

Ha majd derült élet körében
Neked kedv és öröm virúl,
Ha majd kiesb táj édenében
Feléd vidám hajnal pirúl,
Ha boldogságodat tetézni
Ifjak szerelmért esdenek:
Fogsz-é a multra visszanézni,
Hol oly csekélyek mindenek?

Ha élte rózsa-hajnalában
Imádód majd előtted áll
S forró szerelme lángzatában
Szivével szívedért kinál,
S tűz és erő, kedv és reménység
Dereng az ifju arcain -
Gondolsz-e vissza egyszer csak még -
Andalgva a mult kinjain?

A társas élet víg körében
A víg májusi esteken,
Járván az alkony hűs csendjében
Árnyas, virító kerteken:
Ah, mily könnyű lész elfeledni
Egy oly kietlen, bús telet,
Hol csak tüskét lehete szedni,
Hol elfagy a lángképzelet!

Ah, összevetve majd a multat
A víg jelennek bájival, -
A bánatost, ködbe borultat
Az új öröm rózsáival:
Ki fog vádolni, Lányka, hogyha
Felejted az örömtelent: -
S kezed kinyujtod a rózsára,
Éldelve a kedves jelent?

Én nem vádollak: csak szivemnek
Emésztő lángját vádolom:
És égi üdvét egy telemnek
Öröklő télben gyászolom.
Tavasz, nyár, ősz, - mit ér nekem már, -
Volt egy telem: szebb, mint tavasz.
Ősznél kiesb, forróbb, mint a nyár,
Ah - volt, - de többé nincsen az!
 
 
0 komment , kategória:  Arany János  
Arany János: A tölgyek alatt
  2015-04-16 07:20:43, csütörtök
 
  Arany János:

A tölgyek alatt

Margitsziget.

A tölgyek alatt
Szeretek pihenni,
Hova el nem hat
Város zaja semmi.
Zöld lomb közein
,,Áttörve" az égbolt
S a rét mezein
Vegyül árny- és fényfolt.

A tölgyek alatt
Oly otthonos itten!
Évem leapadt:
Ime, gyermek lettem,
Mint mikor a tölgy
Sudarát megmásztam,
Hol seregély költ -
S vígan madarásztam.

A tölgyek alatt
Több egykoru társsal
Madárfiakat
Kifeszíténk nyárssal;
Jó tűz lobog ott,
Zizeg a kis bogrács -
S ha bealkonyodott,
Haza már egy ugrás.

A tölgyek alatt
Örömest valék én,
Bár a madarat
Hagytam utóbb békén;
Gyermeki önző
Korom' ifju ábránd
Veszi ösztönző
Szárnyára, s tovább ránt...

De tölgyek alatt,
Valamerre jártam,
Szűlőhonomat
- Csakis ott - találtam;
S hol tengve, tunyán
Hajt, s nem virul a tölgy:
Volt bár Kanaán,
Nem lett honom a föld. -

A tölgyek alatt
Még most is el-űlök;
Bűv-kép csalogat,
Ábrándba merűlök;
Hajó-kerekek
Zubogását hallom...
,,Hajrá, gyerekek:
A vízi malom!"

A tölgyek alatt
Im, meglep az alkony,
Hűsebb fuvalat
Zörög át a parkon;
Felhők szeme rebben:
Haza sietek,
Jobb ott, melegebben,
Ki vén, ki beteg...

A tölgyek alatt
Vágynám lenyugodni,
Ha csontjaimat
Meg kelletik adni;
De, akárhol vár
A pihenő hely rám:
Egyszerüen, bár
Tölgy lenne a fejfám!

(1877. augusztus 5.)
 
 
0 komment , kategória:  Arany János  
Arany János: J. . . . - hoz.
  2015-03-30 03:38:55, hétfő
 
 

 
 
0 komment , kategória:  Arany János  
Arany János: Haj, ne hátra, haj előre!
  2015-03-15 09:26:28, vasárnap
 
 

 
 
0 komment , kategória:  Arany János  
Arany János: A vén gulyás temetése
  2015-02-10 05:31:33, kedd
 
  Arany János:

A vén gulyás temetése
(Génre.)

Viszik Marczi bácsit, nem is hozzák vissza,
Hova ő most indul, nem csekély út lesz a,

Nincs is benne mod, hogy gyalog odaérjen:
Mint urat kell vinni fekete szekéren.

Harrainczhat ökör van fogva a járomba...
Majd csak bevontatják a paradicsomba.

Hát még a kiséret! az egyszer a fényes:
Előtte a gulya, utána a ménes;

S a lágyszívű barmok, mintha búsulnának,
Mind ollyan ostoba képeket csinálnak.

De az néki mindegy: ő már deszkát árul:
Vagy tud, vagy nem is tud e komédiárul.

A gulyát sem kérdi: hever-e? szalad-e?
Csak egyszer se' mondja: tala te! tala te!

Csöndesen nyújtózik hátán a szekérnek;
Már nincs messze a hely, tüstént odaérnek.

Ott örök búcsút vesz tőle ménes, gulya:
Mögötte bezárul más világ kapuja.

De kiséri két pap, - két egyház imája:
No, hisz valamellyik majd csak eltalálja!

S a mit száz esztendő nyílt kérdésül hagyott,
E szegény bitang juh fölleli itt, vagy ott.

Lelje is fel nyáját, lelki üdvösségét;
Béke fedje hamvát, ... fátyol az emlékét!

1856
 
 
0 komment , kategória:  Arany János  
     1/6 oldal   Bejegyzések száma: 51 
2017.10 2017. November 2017.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 10 db bejegyzés
e hónap: 209 db bejegyzés
e év: 3066 db bejegyzés
Összes: 29495 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 5223
  • e Hét: 20649
  • e Hónap: 137483
  • e Év: 1713308
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.