Regisztráció  Belépés
marcyt.blog.xfree.hu
Napraforgó a legtöbb lány, ahogy a virág, a fényre vár.Megváltozott az új világ. Szív és lélek, háttérben áll.... forognak a nap felé, pedig felhős az ég. Jánoki Imre
1945.12.03
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 28 
Bárd Oszkár: Az igazság napfogyatkozása
  2017-10-27 06:56:20, péntek
 
  Bárd Oszkár:

Az igazság napfogyatkozása


A fény elé egy szörnyű árnyék állott,
áthatolhatlan ijesztő tömeg
és pernye hull s a vészes éjtszakában
a jó útat senki sem látja meg.

Ez az igazság napfogyatkozása,
ki tudja, hol és merre süt a nap
s a sötétben a döbbent csillagászok
tehetetlenül, némán állanak.

Magyar Minerva 1933.
 
 
0 komment , kategória:  Bárd Oszkár  
Bárd Oszkár: Negyvennégy év
  2017-09-29 07:31:08, péntek
 
  Bárd Oszkár:

Negyvennégy év


Negyvennégy év és nem történt még semmi,
negyvennégy év és minden elszaladt,
és mégis, mégis, mindennek dacára
jó itt lenni a végtelen alatt.

Mert olykor furcsán megremeg egy fűszál,
egy alkonyból szent varázslat pereg
s az üdvösség chorálja zeng, ha olykor
összedobbannak igaz emberek.

Miként a kertben annyi mély aromát
hirdet a málna s óriáseper,
elrejtve mélyen, dacok s könnyek alján
titokzatos ezer nagy íz hever.

A romantikus vádirat a sorsról
pihenjen el egy halk verdikt mögött
és lássuk be, hogy túligény, ha szívünk
tulsokszor sérült s vágyunk felnyögött.

Hogyan ne legyen támadó az élet,
ha üldözöttet játszunk szüntelen!
Negyvennégy év. Ideje észrevennem,
a végtelen már békülget velem.

Erdélyi Helikon 1937.
 
 
0 komment , kategória:  Bárd Oszkár  
Bárd Oszkár: Christophor
  2017-09-17 07:19:39, vasárnap
 
  Bárd Oszkár:

Christophor


Csüggedtségem hogy skandálja a csendet!
s oly vágytalan, monoton, elesett,
hogy mindhiába hitetem a vérem,
nem tudok már kiáltni heveset;
mint láthatatlan uszály, szerteporzik
mögöttünk terv, cél, álom, tiszta hit:
csoda segít csak, ám csodára várni
csak szomorú önkínzás volna itt.

Tudom, jönnek majd víg, rózsásabb percek
ég, föld gyötrelmes titka kisimul,
csak nyiltszívűt, útitársaimul,
tudom, Isten se rendelhet mást mellém,
de szeizmográfom nemcsak belső harcot,
külső bajt is oly könnyezőn jegyez,
hogy nem csoda, ha megtépdesi kedvünk
a kor: korunk: a gond seprője ez.

Gránátverte, vérrelborított réten
hogy keressen az ember kankalint?
szép életem ki hogyan elégítsen,
mikor gyalázat tombol odakint?
Vádol a tér is, ha kacagni mernénk
s szemrehányóan int a föld sebe:
küldetése meleg, zengő csodáját
az ember itt most hogyan töltse be?!

Engedjük hát elpusztulni a békénk
belső zenéjét, mert kint vész veszejt?
Nem!: a megoldás sejtekből áll össze,
az én békém ne lehetne e sejt?
Jöjjön, ki hinni vakmerő még most is,
kinek szivén a világ kínja forr:
minden igazi ember máma szentelt
és glóriásan-fontos Christofor!

Erdélyi Helikon 1929.
 
 
0 komment , kategória:  Bárd Oszkár  
Bárd Oszkár: A Golgota meséje. 
  2017-08-15 07:19:40, kedd
 
  Bárd Oszkár: 

A Golgota meséje. 


Riad a Csönd. Reszkető lépteknek 
Nesze támad a véres rögökön . . . 

"Mester! Szelid, szép Mesterem ! 
Én vagyok Júdás, lopva jöttem, 
A-vádak zajongnak köröttem 
S pert kezdek önmagammal. 
Bocsáss meg nékem, a lelkemet hoztam, 
Űzötten kóboroltam kietlen tájon, 
Most pedig körmömet-szivembe vájom, 
Hogy sugárban szökjön hűtlen, gonosz vérem . . . 

Krisztus! megbocsátasz valaha nékem ? . . . 

. . . Szőke, selymes lányom három mértföldnyire 
Halállal küzködött, 
Szépséges hótestét betegség kinozta, 
A Görög bor kellett és illatos fűszerek, 
Hogy épüljön újra szerelmes csókra. 

Bocsáss meg nékem, mert nagyon szerettem . . . 

Olyan volt a lelke, mint a tanításod 
S a szemébe titkot sok ezredév ásott, 
Karcsúbb volt Libanon minden czédrusánál, 
Keletnek meséi zenéltek benne 
S mintha önmagának buja álma lenne, 
Összerezzent, hogyha szine volt a szónak, 
S ringott a teste, mint Níluson a csónak ! . . . 
Szerettem, Krisztus, s ott sorvadt előttem, 
Kábult, zajos fővel a városba jöttem 
S kellett Pilátus harmincz pénze . . . 

Kellett Pilátus harmincz pénze, 
Görög bor s fűszer ott erőt igért; 
Eladtam egyik lelkem a másikért . . . 

Láttam, amint, a bűnöm vért terem, 
Láttam Golgotádat s a szitkos arczokat, 
De hívott az ut; a végtelen, 
Szaladtam remegve a beteg felé. 

Gyors volt a vádnak üldözése, 
De mégis előttem járt a hir, 
Gyűlölt a föld, amerre léptem, 
Átkot lihegett rám a rét 
S riadtan menekült minden madár. 
Mentem. Küldött a lázas szenvedély: 
Nem lesz beteg többé a kincsem! 
S nagy akarásomnak végső erejével 
Rántottam egyet a rozzant kilincsen. 

Selymes, szőke, lányom készült a nagy útra, 
Tudott mindent és - elfordult tőlem, 
Innen is szaladni kellett, de tépett, 
Fülembe zúgott búcsúja: 
"Júdás! Júdás! 
Krisztusa árán hozna gyógyulást!!" . . . 

. . . Krisztus ! nincs senkim kívüled, 
Csörgött a vérdíj, elszórtam az uton 
S most itt-vagyok, 
Testem és lelkem véresre sebzett, 
Önnön tüzemben megfagyok . . . 

Krisztus ! . . . Krisztus ! . . . " 

. . . Átvette a zengést a hegy, a szél, 
Riad a Csönd, a Megváltó beszél: 

"Júdás, a szenvedésem ne fájjon néked, 
Sokat futottál, pihenj meg nálam, 
Engem elárulni: küldetés, nem vétek. 
Csak harmincz ezüstöd mért szórtad széjjel ? 
Adhattad volna nyomorult szegénynek . . . 
Sokat futottál, pihenj meg nálam, 
Nyugodj meg, Júdás, ne érezz vádat, 
Te is Krisztus voltál, ütöttek, téptek, 
Megjártad te is a Golgotádat . . . " 

. . . Riad a Csönd. Reszkető könyekből. 
Zene támad a véres rögökön . . . 

a_het_1913.
 
 
0 komment , kategória:  Bárd Oszkár  
Bárd Oszkár: Az igazság napfogyatkozása
  2017-06-19 07:44:56, hétfő
 
  Bárd Oszkár:

Az igazság napfogyatkozása


A fény elé egy szörnyű árnyék állott,
áthatolhatlan ijesztő tömeg
és pernye hull s a vészes éjszakában
a jó utat senki sem látja meg.

Ez az igazság napfogyatkozása,
ki tudja, hol és merre süt a nap?
s a sötétben a döbbent csillagászok
tehetetlenül, némán állanak.

Erdélyi Helikon. 1932.
 
 
0 komment , kategória:  Bárd Oszkár  
Bárd Oszkár: Lidérces titok
  2017-06-13 06:05:16, kedd
 
  Bárd Oszkár:

Lidérces titok


Tél közeleg, a havasokról
dermesztő, éles szél süvölt,
s ijesztő, mély titoktól nyögve
már-már szinte megreng a föld.

Belenézek a dermedetbe
könnyesen, dúltan, hevesen,
s a föld s a lelkem kínja nyitját
döbbenten, égőn keresem:

miért e borzalmas szorongás,
mely a Mindennel egybefűz?
Mi történik? Lidérc mért kerget?
Mi ez a könnyes furcsa tűz?

Vad víziók mért száguldoznak?
A mélyben lennt mi fuldokol?
A csontunkig mért mar a szélvész?
Mi ez a bírhatatlan pokol?

A verejtékes, ájult földre
véresen hullok. S szól a táj:
"Nézz fel, a hegyek tetején még
ott áll a sok drótakadály!"

Értem, értem és hull a könnyem,
havasainkról jön a tél
és megrázza a lelkeinket
és számonkér és elitél . . .


Erdélyi Helikon. 1932.
 
 
0 komment , kategória:  Bárd Oszkár  
Bárd Oszkár: A fenyők mellett
  2017-05-06 06:48:02, szombat
 
  Bárd Oszkár:

A fenyők mellett


A mandulafa hófehér virágát
fenyőid mellé, lelkem, ne kívánd:
a mi sötét, nehézkes, furcsa klímánk
halálos, fojtó alvilági pánt,
melytől lefagy a délszaki szirom.

Mi megszoktuk hónát a hűvös lángnak,
az északi fényt, titkos fjordokat,
de értsük meg, ha mást e komor mámor
- mert meg nem érti - kínoz, fojtogat
s csak a pálmák istenét ismeri.

A mandulafa hófehér virága
pompázzon csak az izzó nap alatt,
s mi nékünk minden volt, legyen előtte
egy árnyék csak, mi álmán áthaladt,
de nyugtalanná percre sem teszi.

Eltépni lentről s virágházba zárni,
áldozat néki s nékünk gyötrelem,
és mindig több, ha ép emléket hoztam,
minthogyha holt valóság jött velem,
hisz az ép emlék majdnem félcsoda.

Az ezertitkú szigetecskék várnak
s fenséggel bólint rám ezer fenyő:
az északi fény zordon balzsamától
a leikünkön a mély seb majd benő,
hisz erőszakolt csoda úgyse kell.

A mandulafa hófehér virágát
nincs szörnyűbb, mintha elfedi a hó,
a mandulafa hófehér virága
a rejtelmes Északra nem való,
fenyőid mellé őt hát ne kivánd:

Fenyőid mellett állj fenyő gyanánt.

Erdélyi Helikon 1929.
 
 
0 komment , kategória:  Bárd Oszkár  
Bárd Oszkár: Tisztelet
  2017-03-07 05:50:01, kedd
 
  Bárd Oszkár:

Tisztelet


Hozzátok szólok, világ ifjúsága,
kik gyűlölködni tudtok csak sután
s kik azt hiszitek, mi hibánk, ha földünk
kopárrá lett a jégverés után.
Szólok: Hát jó, ítéljetek el minket,
de van még tenger, sarkfény, dolomit,
nem fontos az, hogy mi legyünk a bálvány,
csak tiszteljetek végre valamit!

Úgy felnőni, hogy mindent lebecsültök
és mindenről azt érezni: komisz,
oly sivárságot jelent, ami végül
kivédhetetlen pusztulásba visz;
élni, hogy soha meg nem illetődtök
attól, mit könny és halk szépség tanit,
oly szörnyűség, hogy könyörögni késztet:
ó, tiszteljetek végre valamit!

Ha nem tudtok közös pontot találni
velem, vele, vagy akár bárkivel,
csak úgy nem baj, ha van a szívetekben
olyan szentség, mely mindent átivel.
De hol van, hol van bennetek csodához
kellő rajongás, szűzi, tiszta hit?
és hol van, hol van bennetek a szándék,
hogy tiszteljetek végre valamit?!

Mindegy, hogy mit, de olyan tűzzel, melyben
egy varázsos, tág törekvés pezseg,
mindegy, hogy mit, de úgy, hogy, ha kell, érte
meghalni is legyetek képesek;
tiszteljétek a napot, vagy a holdat,
ásványt, növényt, a tenger halait,
mindegy, hogy mit, egy zengő porszemet bár,
csak tiszteljetek végre valamit!

Mért rombolni a legszebb palotánkat,
míg nincs kész terv egy szebbhez bennetek,
s a lelkeinket mért kell megtagadni,
míg nem sikerül jobbá lennetek?
Míg nem tudjátok, mi a felelősség
s nem békít tenger, sarkfény, dolomit,
míg elég nektek az, ha gyűlölködtök,
hogy' tiszteljünk bennetek valamit?! . . .

Erdélyi Helikon 1932.
 
 
0 komment , kategória:  Bárd Oszkár  
Bárd Oszkár: Bosszú.
  2016-08-01 08:22:32, hétfő
 
  Bárd Oszkár:

Bosszú.


Mostan például mi sem sikerül
s a dolgok olyan gúnnyal vigyorognak,
hogy a lélekzet tőle elakad.
Rést keresőn, kis nyílást hajszolóan
körüljárod a falakat,
de semmi mód:
mostan például mi sem sikerül.
A dolgok ilyenkor talán bosszút állnak
a fölényért, mellyel észre se vesszük
zsörtölődésük, kritikájuk, neszük
s ilyenkor adják nekünk vissza tán,
hogy oly kevéssé respektálja ember
fontosságuk a lét ezer viszonylatán.
Holnap bizonnyal minden rendbe jön
s gőggel nézhetünk újra szembe vélük
s majd nem értjük, honnan volt annyi élük,
hogy oly csúnyán összesebeztek.
De ma maradjunk mozdulatlan, veszteg,
mert jaj nekünk, ha nem enged a bosszú:
pamlagunk rövid lesz s a verkli túlhosszú
dalokat játszik lent ablakunk alatt,
vacsoránkban nem lesz egyetlen jó falat,
óránk megáll
s kellemetlen holmi százszor kézbeakad,
ám nem nyílik ki a rendesen jó lakat!
Ügyeljetek: harag s dac mit se használ,
meg kell állnunk az egyetlen vígasznál:
tudni, hogy holnap minden rendbe jön
s hogy uralkodunk rajtuk örökkön.

De holnapig itt övék a világ:
nekik szűk, mi szűk és nekik tág, mi tág,
hiába minden panaszok, viták,
mert mostan bizony mi sem sikerül.

És holnap is
bosszút állni nem helyes senkinek:
ezek itt új, ismeretlen sínek
s ki tudja, rajtuk ki megy és hova,
új szikra ez s ismeretlen kova,
mikkel - mindegy: tagadtam?, hittem-e? -
ki tudja', milyen tüzet készül gyújtani
a Dolgok ismeretlen istene?!

Egy biztos: mostan mi sem sikerül...

Erdélyi Helikon 1931.
 
 
0 komment , kategória:  Bárd Oszkár  
Bárd Oszkár: Amit egy rusnya macskától tanultam .
  2016-07-29 05:49:35, péntek
 
  Bárd Oszkár:

Amit egy rusnya macskától tanultam .


Egy szelíd élmény tölti be a lelkem,
engedjétek meg, hadd meséljem el,
arról szól, hogy a nagy Jelenség rusnya
kis macskán át is tanít és nevel.

A történetke olyan semmitmondó
és többet mondhat mégis, mint teli,
dús könyvespolc: papírlap, mely, mint térkép,
a nagy, komoly Mindent képviseli.

Volt egy fiatal, ostoba kis macskánk,
gyámoltalan s nehézkesen, bután
lézengett köztünk, mindentől ijedve
és unva magát minden délután.

S mi macskák között elég ritka látvány,
ügyetlen is volt: szekrények megett
a megfogott egérkét elvesztette,
de meglehet, attól is remegett.

Sem barátja, sem pedig barátnője,
tán azt se tudta, miképp kezdje el
s hogy jómodorú, udvarias macska
a kérdésekre miket is felel?

Csak ődöngött az udvaron, a kertben,
egész napokat lustán aludt át
s ha kisétált, nagy ívben kikerülte
borzolt szőrrel a leláncolt kutyát.

A hangja is csak élhetetlen, nyafka,
halk nyekkentés volt, szánalmas, ijedt.
A kandúrunkat idegessé tette
s látszott, hogy utál hallgatni ilyet.

Teltek a hetek, hónapok s nem tudni,
ily előzmények után hogy esett,
nagy inség volt tán? Mindegy. Holdvilág volt.
Megtörtént a nem példátlan eset.

S mert okosabb és ügyesebb cicák sem
tudják még, mi a modern tudomány,
a kis rusnya is - finoman hogy mondjam?
mind kevésbé lett szilfid és sovány.

A macskabába címét nem találtuk,
maga keresett vackot és helyet,
s egy éjszaka, kis nyaffantások közben,
négy egészséges kicsi kölyke lett.

Mindaz, ami e perctől kezdve történt,
oly mély élményem, olyan szent dolog,
hogy, nem restellem megvallani, mindig
nagyon meghat, ha erre gondolok.

Sőt több is van: a rusnya kis macskának
egy jelenséget sikerült, ami
az életben idegesített, kínzott,
megértetni és megtanítani.

A jelentéktelen kis macska - más lett,
buta szemében értelem helyett
egy annál talán hasznosabb és édes
sugárzó ösztön foglalt most helyet.

Az ügyetlen és unatkozó állat
csupa gondosság, éber tetterő,
csöppségeit napokig el nem hagyja
s még ha hívják, akkor sem jön elő.

A nemtörődöm, álmos közönyösség
állandó, heves figyelem, pedig
a lábait oly lehetetlen pózban
tartja, hogy félek, meggémberedik.

A lefekvése és a felállása
akrobatikus, nehéz művelet,
hogy egy kölykét se nyomja meg s baj nélkül
nyújtózhassék pondró-testük felett.

Nem érdekli az ital, sem az étel
s ki annyit aludt, mint egy mormota,
nagy, sárga szeme éjjel-nappal tártan
lesi, ki közelg s mért közelg oda?

A rusnya, csúf kis macska életébe,
mely oly szürke volt, most ha benyitok,
megindultan be kell látnom, nemessé
avatta azt a szent anya-titok,

az a titok, amelynek mágiája
butaságból is csodát alakít
s képes dicsfényre méltóvá szentelni
egy hétköznapi üres valakit.

Az élhetetlen, mihaszna kis jószág,
a mindig ijedt, remegő, szamár,
a hatalmas farkaskutyát, ahányszor
bemerészkedett, kipofozta már:

minden töprengés, megfontolás nélkül
fejére ugrott, úgy kergette ki;
oly vállalkozás, mint hogyha az ember
jövő mozdonynak rontana neki!

Türelmetlen dühvel utáltam mindig
a műveletlen s főleg buta nőt,
de most jó hosszan el kellett méláznom
a rusnya cica csodái előtt,

és alázatos lélekkel belátom,
szamárság minden fölényeskedés:
a macskák és az élet sok titkához
amit tudunk, oly koldusin kevés.

Vannak dolgok, mit képtelen elérni
tudás, eszesség, vágy és akarat
s csak egyet int az Élet és a lélek,
bár mit sem vetett, legendát arat.

A nagyrabecsült képességeken túl
rejtélyek vannak, forrók, melegek,
melyeknek szárnyán kopott életünkbe
az üdvösség varázsa belebeg.

Erdélyi Helikon 1940.
 
 
0 komment , kategória:  Bárd Oszkár  
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 28 
2017.10 2017. November 2017.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 10 db bejegyzés
e hónap: 229 db bejegyzés
e év: 3086 db bejegyzés
Összes: 29515 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 3879
  • e Hét: 32948
  • e Hónap: 149782
  • e Év: 1725607
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.