Regisztráció  Belépés
marcyt.blog.xfree.hu
Napraforgó a legtöbb lány, ahogy a virág, a fényre vár.Megváltozott az új világ. Szív és lélek, háttérben áll.... forognak a nap felé, pedig felhős az ég. Jánoki Imre
1945.12.03
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 22 
Bárd Oszkár: A fenyők mellett
  2017-05-06 06:48:02, szombat
 
  Bárd Oszkár:

A fenyők mellett


A mandulafa hófehér virágát
fenyőid mellé, lelkem, ne kívánd:
a mi sötét, nehézkes, furcsa klímánk
halálos, fojtó alvilági pánt,
melytől lefagy a délszaki szirom.

Mi megszoktuk hónát a hűvös lángnak,
az északi fényt, titkos fjordokat,
de értsük meg, ha mást e komor mámor
- mert meg nem érti - kínoz, fojtogat
s csak a pálmák istenét ismeri.

A mandulafa hófehér virága
pompázzon csak az izzó nap alatt,
s mi nékünk minden volt, legyen előtte
egy árnyék csak, mi álmán áthaladt,
de nyugtalanná percre sem teszi.

Eltépni lentről s virágházba zárni,
áldozat néki s nékünk gyötrelem,
és mindig több, ha ép emléket hoztam,
minthogyha holt valóság jött velem,
hisz az ép emlék majdnem félcsoda.

Az ezertitkú szigetecskék várnak
s fenséggel bólint rám ezer fenyő:
az északi fény zordon balzsamától
a leikünkön a mély seb majd benő,
hisz erőszakolt csoda úgyse kell.

A mandulafa hófehér virágát
nincs szörnyűbb, mintha elfedi a hó,
a mandulafa hófehér virága
a rejtelmes Északra nem való,
fenyőid mellé őt hát ne kivánd:

Fenyőid mellett állj fenyő gyanánt.

Erdélyi Helikon 1929.
 
 
0 komment , kategória:  Bárd Oszkár  
Bárd Oszkár: Tisztelet
  2017-03-07 05:50:01, kedd
 
  Bárd Oszkár:

Tisztelet


Hozzátok szólok, világ ifjúsága,
kik gyűlölködni tudtok csak sután
s kik azt hiszitek, mi hibánk, ha földünk
kopárrá lett a jégverés után.
Szólok: Hát jó, ítéljetek el minket,
de van még tenger, sarkfény, dolomit,
nem fontos az, hogy mi legyünk a bálvány,
csak tiszteljetek végre valamit!

Úgy felnőni, hogy mindent lebecsültök
és mindenről azt érezni: komisz,
oly sivárságot jelent, ami végül
kivédhetetlen pusztulásba visz;
élni, hogy soha meg nem illetődtök
attól, mit könny és halk szépség tanit,
oly szörnyűség, hogy könyörögni késztet:
ó, tiszteljetek végre valamit!

Ha nem tudtok közös pontot találni
velem, vele, vagy akár bárkivel,
csak úgy nem baj, ha van a szívetekben
olyan szentség, mely mindent átivel.
De hol van, hol van bennetek csodához
kellő rajongás, szűzi, tiszta hit?
és hol van, hol van bennetek a szándék,
hogy tiszteljetek végre valamit?!

Mindegy, hogy mit, de olyan tűzzel, melyben
egy varázsos, tág törekvés pezseg,
mindegy, hogy mit, de úgy, hogy, ha kell, érte
meghalni is legyetek képesek;
tiszteljétek a napot, vagy a holdat,
ásványt, növényt, a tenger halait,
mindegy, hogy mit, egy zengő porszemet bár,
csak tiszteljetek végre valamit!

Mért rombolni a legszebb palotánkat,
míg nincs kész terv egy szebbhez bennetek,
s a lelkeinket mért kell megtagadni,
míg nem sikerül jobbá lennetek?
Míg nem tudjátok, mi a felelősség
s nem békít tenger, sarkfény, dolomit,
míg elég nektek az, ha gyűlölködtök,
hogy' tiszteljünk bennetek valamit?! . . .

Erdélyi Helikon 1932.
 
 
0 komment , kategória:  Bárd Oszkár  
Bárd Oszkár: Bosszú.
  2016-08-01 08:22:32, hétfő
 
  Bárd Oszkár:

Bosszú.


Mostan például mi sem sikerül
s a dolgok olyan gúnnyal vigyorognak,
hogy a lélekzet tőle elakad.
Rést keresőn, kis nyílást hajszolóan
körüljárod a falakat,
de semmi mód:
mostan például mi sem sikerül.
A dolgok ilyenkor talán bosszút állnak
a fölényért, mellyel észre se vesszük
zsörtölődésük, kritikájuk, neszük
s ilyenkor adják nekünk vissza tán,
hogy oly kevéssé respektálja ember
fontosságuk a lét ezer viszonylatán.
Holnap bizonnyal minden rendbe jön
s gőggel nézhetünk újra szembe vélük
s majd nem értjük, honnan volt annyi élük,
hogy oly csúnyán összesebeztek.
De ma maradjunk mozdulatlan, veszteg,
mert jaj nekünk, ha nem enged a bosszú:
pamlagunk rövid lesz s a verkli túlhosszú
dalokat játszik lent ablakunk alatt,
vacsoránkban nem lesz egyetlen jó falat,
óránk megáll
s kellemetlen holmi százszor kézbeakad,
ám nem nyílik ki a rendesen jó lakat!
Ügyeljetek: harag s dac mit se használ,
meg kell állnunk az egyetlen vígasznál:
tudni, hogy holnap minden rendbe jön
s hogy uralkodunk rajtuk örökkön.

De holnapig itt övék a világ:
nekik szűk, mi szűk és nekik tág, mi tág,
hiába minden panaszok, viták,
mert mostan bizony mi sem sikerül.

És holnap is
bosszút állni nem helyes senkinek:
ezek itt új, ismeretlen sínek
s ki tudja, rajtuk ki megy és hova,
új szikra ez s ismeretlen kova,
mikkel - mindegy: tagadtam?, hittem-e? -
ki tudja', milyen tüzet készül gyújtani
a Dolgok ismeretlen istene?!

Egy biztos: mostan mi sem sikerül...

Erdélyi Helikon 1931.
 
 
0 komment , kategória:  Bárd Oszkár  
Bárd Oszkár: Amit egy rusnya macskától tanultam .
  2016-07-29 05:49:35, péntek
 
  Bárd Oszkár:

Amit egy rusnya macskától tanultam .


Egy szelíd élmény tölti be a lelkem,
engedjétek meg, hadd meséljem el,
arról szól, hogy a nagy Jelenség rusnya
kis macskán át is tanít és nevel.

A történetke olyan semmitmondó
és többet mondhat mégis, mint teli,
dús könyvespolc: papírlap, mely, mint térkép,
a nagy, komoly Mindent képviseli.

Volt egy fiatal, ostoba kis macskánk,
gyámoltalan s nehézkesen, bután
lézengett köztünk, mindentől ijedve
és unva magát minden délután.

S mi macskák között elég ritka látvány,
ügyetlen is volt: szekrények megett
a megfogott egérkét elvesztette,
de meglehet, attól is remegett.

Sem barátja, sem pedig barátnője,
tán azt se tudta, miképp kezdje el
s hogy jómodorú, udvarias macska
a kérdésekre miket is felel?

Csak ődöngött az udvaron, a kertben,
egész napokat lustán aludt át
s ha kisétált, nagy ívben kikerülte
borzolt szőrrel a leláncolt kutyát.

A hangja is csak élhetetlen, nyafka,
halk nyekkentés volt, szánalmas, ijedt.
A kandúrunkat idegessé tette
s látszott, hogy utál hallgatni ilyet.

Teltek a hetek, hónapok s nem tudni,
ily előzmények után hogy esett,
nagy inség volt tán? Mindegy. Holdvilág volt.
Megtörtént a nem példátlan eset.

S mert okosabb és ügyesebb cicák sem
tudják még, mi a modern tudomány,
a kis rusnya is - finoman hogy mondjam?
mind kevésbé lett szilfid és sovány.

A macskabába címét nem találtuk,
maga keresett vackot és helyet,
s egy éjszaka, kis nyaffantások közben,
négy egészséges kicsi kölyke lett.

Mindaz, ami e perctől kezdve történt,
oly mély élményem, olyan szent dolog,
hogy, nem restellem megvallani, mindig
nagyon meghat, ha erre gondolok.

Sőt több is van: a rusnya kis macskának
egy jelenséget sikerült, ami
az életben idegesített, kínzott,
megértetni és megtanítani.

A jelentéktelen kis macska - más lett,
buta szemében értelem helyett
egy annál talán hasznosabb és édes
sugárzó ösztön foglalt most helyet.

Az ügyetlen és unatkozó állat
csupa gondosság, éber tetterő,
csöppségeit napokig el nem hagyja
s még ha hívják, akkor sem jön elő.

A nemtörődöm, álmos közönyösség
állandó, heves figyelem, pedig
a lábait oly lehetetlen pózban
tartja, hogy félek, meggémberedik.

A lefekvése és a felállása
akrobatikus, nehéz művelet,
hogy egy kölykét se nyomja meg s baj nélkül
nyújtózhassék pondró-testük felett.

Nem érdekli az ital, sem az étel
s ki annyit aludt, mint egy mormota,
nagy, sárga szeme éjjel-nappal tártan
lesi, ki közelg s mért közelg oda?

A rusnya, csúf kis macska életébe,
mely oly szürke volt, most ha benyitok,
megindultan be kell látnom, nemessé
avatta azt a szent anya-titok,

az a titok, amelynek mágiája
butaságból is csodát alakít
s képes dicsfényre méltóvá szentelni
egy hétköznapi üres valakit.

Az élhetetlen, mihaszna kis jószág,
a mindig ijedt, remegő, szamár,
a hatalmas farkaskutyát, ahányszor
bemerészkedett, kipofozta már:

minden töprengés, megfontolás nélkül
fejére ugrott, úgy kergette ki;
oly vállalkozás, mint hogyha az ember
jövő mozdonynak rontana neki!

Türelmetlen dühvel utáltam mindig
a műveletlen s főleg buta nőt,
de most jó hosszan el kellett méláznom
a rusnya cica csodái előtt,

és alázatos lélekkel belátom,
szamárság minden fölényeskedés:
a macskák és az élet sok titkához
amit tudunk, oly koldusin kevés.

Vannak dolgok, mit képtelen elérni
tudás, eszesség, vágy és akarat
s csak egyet int az Élet és a lélek,
bár mit sem vetett, legendát arat.

A nagyrabecsült képességeken túl
rejtélyek vannak, forrók, melegek,
melyeknek szárnyán kopott életünkbe
az üdvösség varázsa belebeg.

Erdélyi Helikon 1940.
 
 
0 komment , kategória:  Bárd Oszkár  
Bárd Oszkár: Tavaszi lecke.
  2016-07-10 08:03:35, vasárnap
 
  Bárd Oszkár:

Tavaszi lecke.


A rügyek most bomolnak,
vizek vígabban folynak,
csak én maradok egyedül
halálosan komolynak?

Valamit elhibáztam,
eléggé nem vigyáztam,
tulmélyen elmerültem tán
a röpke földi gyászban?

Vagy minden jobbra fordult
s elmúlt a jaj, komor múlt,
csak szívem észre mitse vett
s a sorsra visszamordult?

Tavaszi ízek zsongnak
s a magába fúlt gondnak
behizelgőn, duruzsolón
ilyenféléket mondnak:

>A súlyos lélek - semmi,
vígan komolynak lenni,
ez a titok, a szent tavasz:
teremni kell, teremni!

Lásd, bennünk száz lét lendül,
gyökerünk mellyen lent ül:
nincs időnk megriadni sem
csip-csup veszedelemtül.

Teremni kell: az élet
örökké újraéled,
ha úgy érzi, hogy érdemes
csodát kezdeni véled!<

A rügyek most bomolnak,
vizek vígabban folynak
s én most növök meg igazán
mosolyosan komolynak.

Erdélyi Helikon 1937.
 
 
0 komment , kategória:  Bárd Oszkár  
Bárd Oszkár: Szent makacsság.
  2016-06-16 05:55:17, csütörtök
 
  Bárd Oszkár:

Szent makacsság.


A makacsságot dicsérem most néktek,
a makacsságot, amely jót akar,
a gesztust, mellyel holtában is fogja
a felrobbant gép kormányát a kar,
a céltalanig feszülő csodákat,
a ,,csakazértis"-t, száz reménytelent,
zsugori éter morgását a titkos
zajon, mit Ömlő csillagfény teremt.

A szorgalom s a jámborság a talpkő,
amin egy ország felépül - talán,
de szent makacsság nélkül nem szikrázik
soha fénysugár tornyon s kupolán,
szobrok nem néznek, képek nem mozognak
s a vallásban nincs lélek-tartalom;
ó, mit ér minden, mi adódik nékünk,
a lehetetlent ha nem sarkalom?!

Makacs szívünkből zengjen hát az ének,
követeljük az élet titkait:
csak nem lesz elég az a konc, mit sorsunk
könyörületből időnkint hajit!
Ha százszor eltolnak, százegyszer menjünk,
Ügy hív a cél, el kell jutnunk oda:
Bábel óta kötelesség álmodni
s jogos örökség minden tág csoda!

Erdélyi Helikon 1929.
 
 
0 komment , kategória:  Bárd Oszkár  
Bárd Oszkár: Évforduló
  2016-04-21 06:00:27, csütörtök
 
  Bárd Oszkár:

Évforduló

Mint minden élet, ez is szép s nehéz volt,
gyönyörű kép, de méltatlan keret,
s a nehézséget mind-mind én okoztam
s a szépség mind-mind Tetőled eredt.

A nagy titok, a holnapunk mély titka
abban a csepp kis hangsúlyban kering,
hogy múltunkból a szépben, vagy nehézben
kapaszkodnak-e meg a lelkeink?

Hiszek bennünk, mert megtanultam Tőled
- áldott, ki halkan hinni kényszerít! -
hogy alapjában minden, minden élet
szebbülni vágyó, biztató s szelíd

Erdélyi Helikon, 1936.
 
 
0 komment , kategória:  Bárd Oszkár  
Bárd Oszkár: Orvos a falun.
  2016-04-17 07:59:09, vasárnap
 
  Bárd Oszkár:

Orvos a falun.


Vörhenyjárvány van. Járom a falut,
mely, míg a világ fejlődött, aludt.

Hova az ember kutatón benéz,
trágyáié minden, piszok és penész.

Vályogfalak közt ember, állatok
s oly bűz, hogy csak perceket állhatok.

Itt borjú böffent, ott gyerek hörög,
mint száz év előtt. Minden tárgy örök.

Szemük csipás, féligmeddig vakok,
de nem csoda: tenyérnyi ablakok.

Egy ágyban olykor két-három beteg,
oly kép, hogy náluk jobban szenvedek.

S ha valakit kórházba utalunk,
morog és szid és fenyeget falunk.

Szénakazal, istálló, kas, >hiju<
mélyén rejtőzik lázas lány, fiú.

S ha temetnek is négyet egy napon,
csak legyintenek orvoson, papon.

A lelkük olyan makacs és fukar,
hiába ingyen kórház és fuvar.

Amit az állam áldoz, egy vagyon,
de nem értik s így célja sincs nagyon:

a járvány terjed és a doktorok
verejtéke oly hiába csorog,

megy házról házra, térdig sároson,
körötte szitkok árnya jár, oson.

A járvány terjed vadul, vészesen,
s ha megáll, abban nincs csepp része sem

a munkánknak: be kell ismerni azt,
hogy véletlen csak, irgalom, malaszt.

Csődöt mond tudás, akarat: a nép
a barázdából ki sohase lép,

mit őse vágott sokszáz év előtt;
a sors hiába sodorta el őt

a Doberdóra s lengyel földre fel,
az élménytömlő valahol szelel

s elszáll évezrek vad súlya alatt
a négy éven át nyert tapasztalat.

Hova az ember kutatón benéz,
trágyalé minden, piszok és penész

s mind kínálhatjuk szánó leikeink,
itt más ritmus, itt más áram kering

s bár sajog értük minden idegem,
úgy járunk köztük, kilátástalan,
mint idetévedt néma idegen .. .

Erdélyi H. 1938.
 
 
0 komment , kategória:  Bárd Oszkár  
Bárd Oszkár: A költő
  2016-04-16 06:33:53, szombat
 
  Bárd Oszkár:

A költő


Hogy meg ne lássék száz Achilles-pontja,
a költő álmát garmadával ontja.

Ki látja meg, hogy minden, minden tettünk
rejtegetés, valamit elvesztettünk?

S mert mindörökre mindenről lekésünk,
ezért a dráma- s verslegénykedésünk.

Önhittségünk: szerénység, melynek rongyát
nem jutalmazták s dacok gőgbe rontják

s lettünk, mert más mindent a földön ér el,
végtelennel hadonászó krakéler.

Lettünk díszes pózoknak meztelenje,
hogy csodáját az ember megteremje.

Lettünk, kikre lelke hollója károg:
lelketlen-fáradt lélekidomárok.

Lettünk költő, ki míg egy csöpp parányban
megérzi, bent mily óriás árny van,

hogy meg ne lássék száz Achilles-pontja:
a Mindent kis rímes sorokba bontja.
 
 
0 komment , kategória:  Bárd Oszkár  
Bárd Osztkár: L'ART POUR L'ART
  2016-04-11 07:22:34, hétfő
 
  Bárd Osztkár:

L'ART POUR L'ART


Ma is vallom: az igaz művészeknek
most is csak a l'art pour l'art lehető
s nem bűne, ha művétől nem fog szikrát
az aktuális, fojtó levegő.

Minden igaz írás elektromosság,
az a némaság s az a moccanás,
s milyen szegénység azért elitélni
valakit, mert a hullámhossza más.

Mily szegénység egy ötvös-remekművet
napi aranyértékkel mérni fel
s mily hideg öröm megálmodott csúcsot
metronómmal a kézben érni el.

Ostobaság vadul megálljt kiáltni
a világ örök, szent meséinek
s szemtelenség a naptól azt kivánni,
csak a pártklubot világítsa meg.

De azt is vallom: bármily >elvont< művész
művében - bár ez sohsem látszana -
ott vergődik, ott szepeg, hadonászik
az őrült rém, az őrült tánc: a ma.

A szonett mélyén ott lapul, mint árnyék
s a humort vérrel úgy mérgezi meg,
hogy forradalom lesz a pásztorjáték
s akasztottól feszül a báb-zsineg.

Az elefántcsonttorony folyosóján
ott settenkedik gúnnyal, bíborul
s a bűvészpálca víg koppanására
a cilinderből kinő, kiborul.

Analizáld tájképek levegőjét,
rímekből csurgó cukrozott levet,
s rájössz: a művész egyre fut a mától,
de elkerülni azt sohsem lehet.

Vallom ma is: a művész mindörökké
l'art pour l'art alkot s kérdés az csupán,
a tömeg vajjon meg tudja-e látni
a ma árnyát a végtelen csudán?

A költő megy, örök dalokat dúdol,
de az örökben ott lakik a ma
s nem lehet tudni, melyik l'art pour l'art-ból
nő ki a ma s a holnap dallama?!. ..

1936.
 
 
0 komment , kategória:  Bárd Oszkár  
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 22 
2017.04 2017. Május 2017.06
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 10 db bejegyzés
e hónap: 262 db bejegyzés
e év: 1392 db bejegyzés
Összes: 27828 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 2124
  • e Hét: 8506
  • e Hónap: 137112
  • e Év: 616579
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.