Regisztráció  Belépés
naca1022.blog.xfree.hu
"..Leginkább a pillangóhoz hasonlítok. Ha megpróbálsz birtokolni, kisiklok a kezeid közül. Ám ha szabadon engedsz, örökké hozzád repülök majd.." . Naca
1969.10.22
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/4 oldal   Bejegyzések száma: 39 
Emlékek...
  2010-06-26 08:41:14, szombat
 
  "Emlékszem, hogy dobogott a szívem, amikor először láttalak mosolyogni.
Milyen nehéz volt a szemedbe néznem anélkül, hogy rögtön fülig beléd
szeressek.Emlékszem, hogy féltem szeretni mielőtt megismertelek, hogy
sajogtak a múlt sebei...de te begyógyítottad őket.."





 
 
0 komment , kategória:  Érzelmek....  
Bánat
  2010-06-05 22:02:49, szombat
 
  Miért követsz, te mocskos bánat, miért lépsz be előttem a szobába, miért fekszel be előttem az ágyba, ahol az öröm vagy a nyugalom várna nélküled, miért érzem nyomodat minden tárgyon, melyet megérintek, minden poháron, melyből inni akarok, minden szájon, amely fölé hajolok? Nem ápollak bánat, nem melengetlek, nem ünneplem árnyaidat. Ordítva tagadlak, kiabálva követelem az önfeledt és könnyű örömet, nem cifrázlak szép, nemes szavakkal, nem hiszem, hogy te vagy az igazság. Csak azt tudom, hogy vagy. Utállak.
/Márai S./



 
 
0 komment , kategória:  Érzelmek....  
Bánat...
  2010-05-31 08:56:58, hétfő
 
 




"...a Szeretet, mely nem múlik el soha. Mert túl van téren és időn.

Mindegy, hol, vagy mikor látlak. Ha életemben csak egyszer, akkor is szeretlek.

Nem kell veled élnem, nem kell naponta látni, érinteni, ölelni, simogatni téged.

Elég, ha megpillantalak a vonatablakban.

Vagy még annyi se kell...Csak tudni, hogy vagy. "

(Müller Péter)
 
 
0 komment , kategória:  Érzelmek....  
Kapcsolatok
  2009-09-12 19:02:15, szombat
 
  Két év, hat hónap és 25 nap



Lakonikus egyszerűséggel megfogalmazva, eddig tart egy párkapcsolatban a valódi románc időszaka. Sokan rettegve várják házasságuk hétéves évfordulóját, amikor a közhiedelem szerint elválik, hogy együtt maradnak-e a párok vagy sem, de úgy tűnik, ennél hamarabb is elkezdhetünk aggódni.

Az átlagos (házas)pár esetében ugyanis két év, hat hónap és 25 nap után, ha nem is hal meg a szerelem, mindenesetre intenzív osztályra kerül súlyos tünetekkel. Ez az az időszak, amikor a férjek már kinyúlt ülepű mackónadrágot vesznek fel hétvégén, a feleségek pedig a legcsekélyebb erőfeszítést sem teszik, hogy mindig vonzóak legyenek a párjuk számára.

Egy brit kutatás szerint a harmadik házassági évforduló után a megkérdezettek 83 százaléka mondta azt, hogy már nem tartja fontosnak ennek a napnak a megünneplését! Az 5000, legalább 10 éve házas pár vizsgálatából kiderült, hogy a férjek és feleségek fele úgy érzi, az az ember, akivel együtt él, nem becsüli meg őt.

Tízből hét férfi annyira belekényelmesedett a kapcsolatába, hogy minden szégyenkezés nélkül széthagyja a koszos alsóneműjét a lakásban. 79 százalékuk soha nem hajtja vissza a vécéülőkét. A nők sem különbek: kétharmaduk nem törődik azzal, hogy a férje mindig szépen és csinosan lássa, hazaérve azonnal praktikus melegítőbe bújnak, és otthon sosem viselnek sminket.

A házasságok első néhány hónapjában az emberek 83 százaléka mindig megfogta a társa kezét az utcán, tíz év után már csak 38 százalékukról mondható el ugyanez. Kevesebbszer is ölelik meg egymást a régi házasok, és 60 százalékuk mondta azt, hogy a házasságkötés óta soha nem volt a párjával egy romantikus vacsorán.

Úgy tűnik, sok házasságban az a furcsa helyzet állt elő, hogy szeretik ugyan egymást a partnerek, de egy kicsit túlságosan is elengedik magukat a másik társaságában, hiszen a férjük-feleségük már úgyis az ,,övék". A kutatást irányító pszichológus szerint egészségesebb egyensúlyt kellene találni a két érzelem között, hogy hosszú távon is élő és izgalmas legyen a párkapcsolat.
 
 
0 komment , kategória:  Érzelmek....  
Idézetek
  2009-08-24 16:35:07, hétfő
 
  Ha nem az igazihoz kötődsz,magányosabb leszel,mintha egyedül lennél...





Jobb éhezni, mint egyedül lenni. Mert amikor egyedül vagy - és nem a választott magányról beszélek, hanem amikor kénytelenek vagyunk elfogadni, hogy egyedül vagyunk -, az olyan, mintha már nem is lennél az emberiség része.

(Coelho)



Amikor te egyedül vagy, akkor nem egyszerűen egyedül vagy - te magányos vagy. A magány és az egyedüllét között pedig óriási különbség van. Amikor magányos vagy, akkor a másikra gondolsz, hiányolod a másikat. A magányosság egy negatív állapot. Úgy érzed, jobb lenne, ha a másik - a barátod, a feleséged, az anyád, a szerelmed, a férjed - ott lenne. Jobb lenne, ha a másik ott lenne veled... de nincs ott. A magány a másik hiánya. Az egyedüllét viszont önmagunk jelenléte. Az egyedüllét nagyon pozitív; egy jelenlét, egy túlcsorduló jelenlét. Annyira szétárad a jelenléted, hogy betöltheted vele az egész világegyetemet, és senki másra nincs szükséged.

(Osho)





Várlak, hogy elmondhassam: légy nyugodt, vagyok és leszek Neked. Meleget kell egymásra fújnunk. Szeretetkötelekkel kell összekötnünk magunkat. Hideg a világ. Kihunynak a tüzek. Kell a tűz. Kell a fény. Kellünk egymáshoz. Hajtson egymáshoz a vihar. Kergessen egymáshoz a csend. Ne engedjük kihűlni magunk. Mert egyedül, egyedül olyan iszonyatos.
- Latinovits Zoltán -



 
 
0 komment , kategória:  Érzelmek....  
Párkapcsolat...
  2009-06-28 07:09:53, vasárnap
 
  Te vagy a börtönöm





Ha épp nincs olyan ember körülöttünk, akibe szerelmesek lehetnénk, hihetetlen hiányérzetünk lehet. Keresgélünk, ismerkedünk, várjuk a csodát, aztán vannak időszakok, amikor már teljes lemondásba menekülünk, csak ne frusztráljon már az érzés, hogy nincs érzés! Aztán egyszer csak, amikor már tényleg abszolút nem számítunk rá, beüt a mennykő. Találkozunk valakivel, aki levesz a lábunkról, nincsenek játszmák, szerelem van, harmónia, randevúk tömkelege, mindig együtt vagyunk, majd elérkezünk oda, hogy összekötjük az életünket. Izgalmas időszak ez, udvarlás, kedves randevúk, szex és még több szex, majd lakás keresgélés, tervezgetés, összeköltözés, együttélés, mindennapok, számlák, meló, stressz, pénz, szokások, hobbik, összeegyeztetések, kompromisszumok, konfliktusok, drámák, kérdések.



Mostanában sokat foglalkozom azzal a kérdéssel, hogy vajon a boldog párkapcsolat egyenes folyománya a szabadság elvesztése? Normális érzés az, ha néha ránk tör a menekülhetnénk? Egyáltalán normális dolog egy csomó mindent feláldozni azért, hogy párkapcsolatban, a társadalom által normálisnak vélt párkapcsolatban éljünk? Persze nem néhány hónap után jelentkeznek ezek a gyötrő kérdések. Hosszú évek, rengeteg hétköznap telik el addig, míg az ember néha úgy érzi, elég volt. Könnyebb volt, míg szabad voltam, független. Rengeteg kérdés, kétség, félelem jelenhet meg bennünk, mielőtt a végleges igent kimondjuk, úgy döntünk, hogy egy életre összekötjük az életünket valakivel. Igyekszünk jól csinálni, alkalmazkodni, néha megpróbálunk nyomást gyakorolni a másikra, versengünk, erőt próbálunk. Néha kifejezetten fojtogató tud lenni, amit a másik elvár, amit teljesíteni kell, igen kell, különben vége a békének. Nem egy olyan pajtásom van, akik kizárólag a párjukkal tudnak megjelenni egy-egy baráti csevejen, ha nem is ugyanannál az asztalnál ül a szerelme, de ott van, ahol mi és néha odajön, puszil, odébbáll, de jelzik, hogy mi bizony együtt vagyunk. Nem mondom, hogy nem fordulhat elő, hogy ugyanazon a szórakozóhelyen töltsük el a szabadidőnket, külön, de mégis együtt, viszont ne kelljen már azt figyelni, hogy mikor jelenik meg a delikvens és jaj, nehogy olyan témában legyünk éppen, ami rá egyáltalán nem tartozik. Pszichológus szerint a párkapcsolatok nagyon sok esetben mennek azért tönkre, mert az egyik vagy a másik fél nem ad bizalmat a társának, és nem engedi szabadon cselekedni, állandó balhék vannak, ha nélküle akar elmenni bulizni, vagy épp egy kicsit egyedül akar lenni, mert hiába is vagyunk társas lények, néha csak úgy önmagunkkal lenni is jó, szükséges.

Mi is volt, amíg nem volt ő? Mindennapok, akárcsak most, csak épp nem kellett időre odaérnünk, senki nem kérdezte, hogy hova megyünk munka után, mikor érkezünk haza és mi lesz a vacsora, nem kellett mindennap ugyanazokra kérdésekre válaszolni, nem kellett időről időre ugyanazokkal a problémákkal szembe nézni, minden más volt. Ami baromi izgalmas, főleg egy párkapcsolat biztonságos, kényelmes pehelypaplanjai közül visszatekintve, az. És a párkapcsolat, amikor már tuti minden, és látjuk, hogy a tervek azonosak, az út is egy irányba megy, hát bizony nagyon be lehet ijedni attól, hogy akkor most ez egy kispolgári lét, amire épp berendezkedünk? Mi ez a fojtogató érzés, amit semmi más nem generál mint, hogy el kell tudni számolnunk az időnkkel.

A legnagyobb félelmem, hogy az életünk kispolgári lesz. Reggel meló, este hazafelé telepakoljuk a cekkert, főzés, mosás, takarítás, lehet egy-két gyerek, aztán reggel megint meló és minden megy ugyanúgy, szökő évente egy-egy dugás, aztán lassan már az sem, de hát a szex az jó, és jönnek a szeretők. Néha egy-egy hatalmas dráma, lelkiismeret furdalás, egymás idegeinek a felőrlése. Vagy lehet ezt másként is? Van fényes jövő? Egészen az aranylakodalomig? Megszeretjük egymást, vagyunk ilyenek, vagy olyanok, és nem kell feltétlenül ráunni, hogy minden áldott nap ugyanaz a figura néz vissza, amikor felébredünk?Érezhetjük a szabadságot függetlenül attól, hogy mi most már tényleg együtt, örökre?

Sokan félünk a szürkeségtől, a hétköznapok lassú gyilkosságától. Mit tehetünk, hogy ne süllyedjünk a kispolgári létbe, vagy mit tehetünk, ha nekünk ez tényleg nem kell?! Amikor még nincs kapcsolatunk, szerelem, konzervált párkapcsolatunk, jól elvagyunk, mégis vágyunk rá, aztán mikor ott van hajlamosak vagyunk megbolondulni, jó másfél évre le is foglal ez minket. Azt mondják ugyanis a nagyokosok, hogy a szerelem érzése - amit kizárólag az agyunk generál -, megközelítőleg ennyi ideig termeli azt a hormont, ami kicsapja a biztosítékot. Utána jönnének a szürke hétköznapok? Amikor azt kezdjük el érezni, hogy jaj, ne most hadd menjek el néhány napra egyedül, érezni akarom, hogy hiányzik. Amikor nem akarsz házimunkázni, amikor ő nem akar romantikázni, inkább lövöldözne a paintball pályán a barátaival, majd berúgna eszméletlenül, és az sem lenne baj, ha másnap délben érne csak haza, eközben te elmennél vidékre, olvasgatni, vagy épp ájultra mókáznád magad a régi haverokkal. Miért érezzük időről, időre azt, hogy szabadok akarunk lenni? Paul Géraldy Szerelem című művében azt mondja, hogy "A szerelmed elmúlt. Minden elmúlik! Minden véget ér. Hogy jól vagy rosszul végződik: mindegy. Szeretni - rendben van. Nem szeretni többé - ez is rendben van. Nem érzed, mily szabad most a tér körülötted? A szerelem börtön volt! Az élet nagyobb, mint a szerelem. Az élet célja nem a szerelem. Cél nincs. A cél: az út." Ezzel semmi mást nem mond Géraldy, hogy legyen egy élettervünk, ami független, attól, hogy házasodni akarunk, és főleg attól, hogy egy bizonyos emberhez akarjunk hozzámenni. Ez a terv vonatkozzon saját egzisztenciális, lelki, és spirituális önmegvalósításunkra, amellyel meg tudjuk őrizni a szabadságunkat. Ha megvannak az életünknek azon pontjai, amelyek megmutatják a saját érdeklődésünket, a saját értékeinket, a képességeinket, azt az utat, amelyet be akarunk járni, és ezekhez tartjuk magunkat, akkor elkerülhetjük az érzelmi rabszolgaságot, megőrizhetjük a szabadságunkat. Persze ehhez feltétlenül partnerre van szükségünk, aki szintén rendben van önmagával, akinek a bizalma határtalan, és saját magán kívül minket is individuumnak tekint, nem egy pár egyik tagjának.


Hogy mire is gondolok konkrétan? Vannak olyan tipikusnak mondható helyzetek, amelyeket sok pár nagyon nehezen kezel. Legyen ez mondjuk egy szerelmes pár egyik tagjának hosszabb külföldön tartózkodása, amikor a saját álmait akarja megvalósítani, és ezt a másik nélkül teszi, elmegy mondjuk fél évre Brüsszelbe, vagy az ausztrál bennszülöttek közé, didgeridoozni tanulni. Ilyenkor nagyon sokan úgy érzik, hogy elveszítik a másikat holott, ha egy kapcsolat két tagja érett arra a viszonyra, akkor elveszítésről semmiképpen nincsen szó. A legfontosabb, hogy magunkkal legyünk annyira tisztába, hogy képesek legyünk örülni a másik álmainak a megvalósításának, még akkor is, ha abban a szakaszban épp nem vagyunk benne. Ha folyton folyvást a másikon lógunk, óhatatlanul és törvényszerűen feltámad a szabadságvágy abban a személyben, aki korlátozva, ellenőrizve, számon kérve érzi magát. A fojtogatás meghozza az eltávolodást, minél inkább szorítunk valakit, az annál inkább menekülne, ez egy teljesen természetes reakció az embereknél. Nehéz közel lennünk a másikhoz úgy, hogy ő a függetlenségét is meg tudja őrizni. Olyan ez, mint a tánc, egymás mellett lenni, de nem rátaposni a másikra. Nehéz? Amennyiben rendben vagyunk önmagunkkal, ismerjük, szeretjük magunkat, akkor fel sem kell, hogy merüljön bennük, hogy a másikat láncra kell verni, hiszen tudjuk, hogy ott marad a közelünkben, mellettünk, társként.




 
 
0 komment , kategória:  Érzelmek....  
Fájdalom:(
  2009-06-16 18:45:21, kedd
 
 
A boldogság emléke már nem boldogság, de a fájdalom emléke még fájdalom.
Lord Byron


Te olyan furcsa kártyás vagy... valaki, aki kártya helyett szenvedélyekkel és emberekkel játszik. Én voltam az egyik dáma a játszmában. Aztán felálltál, és odább mentél... miért? Mert meguntad.
Márai Sándor
 
 
0 komment , kategória:  Érzelmek....  
Nincs Cím
  2009-06-07 23:09:21, vasárnap
 
  "Aztán egy szép napon arra ébredek, hogy nem ő jár a fejemben, és rájövök, hogy túl vagyok a nehezén. A szívem súlyos sebet kapott, de majd begyógyul, és akkor majd újra tudok örülni az élet szépségeinek. Történt már velem ilyen, és fog is még történni, ebben biztos vagyok. Ha valaki elmegy, az azért van, mert jönni fog helyette valaki más - és újra rám talál a szerelem."

Paulo Coelho
 
 
0 komment , kategória:  Érzelmek....  
Egy este...:(
  2009-06-07 22:28:58, vasárnap
 
 
"Nem érthetjük meg a másik ember problémáját, ha nincs bennünk szeretet. Együttérzés nem létezik szeretet nélkül. Aki elfelejtkezik mások szívéről, a saját szívét veszíti el. Senkinek sincs joga belenyugodni egy másik ember szenvedésébe. Ez olyan, mintha ő okozná a szenvedést. Aki szeret, elenged, felejt és megbocsát. Aki mindezt elvárja másoktól, csupán önmagát szereti. Önmagunk elvesztésének legbiztosabb módja: a szeretet elvárása. A szeretet elvárása: önzés - legalább annyira, mint a szeretet elutasítása." /Tatiosz/




 
 
0 komment , kategória:  Érzelmek....  
Nincs Cím
  2009-06-07 08:11:03, vasárnap
 
  Az igazi kincset nem keresni, hanem észrevenni kell, és akkor lesz a te igazi kincsed, ha vigyázol rá, és méltó helyet tudsz neki biztosítani a szívedben.



 
 
0 komment , kategória:  Érzelmek....  
     1/4 oldal   Bejegyzések száma: 39 
2017.10 2017. November 2017.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 474 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 72
  • e Hét: 818
  • e Hónap: 2942
  • e Év: 33989
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.