Regisztráció  Belépés
margit5.blog.xfree.hu
"Legyek én gyertya csendes eszköz, szolgája az égi fénynek, ne tudjam soha kiért és kikért égek" (ismeretlen) Imre Margit
1950.07.18
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 11 
A szellem él - megtörtént esem
  2011-01-22 21:40:50, szombat
 
 

Dr. Papp Lajos: A szellem él

Dr. Papp Lajos szívsebész, a Pécsi Tudományegyetem tanára, valamint PTE ÁOK Szívgyógyászati Klinika igazgatója. Széchenyi- és Magyar Örökség, Prima Primissima - , Pro Cultura- díjjal ismerték el. Alább nagyszerű előadásának kómáról szóló részét tesszük közzé.

"Egy hölgy olyan állapotba került egy budapesti kórházban, hogy a vezető professzor - aki egyébként jó barátom és nagy tapasztalatú ember - azt mondta róla, hogy nem is érdemes megkísérelni a műtétet. A professzor hazament, és fiatal tanítványa, beosztottja - aki engem egyébként jól ismert és tisztelt - felhívott, és részletesen elmondta az esetet. A hölgy az eszméletlenség határán volt, kínlódott az életéért. De ez a fiatal orvos hitt abban, hogy én tudok és merek segíteni ebben. Amikor a beteggel találkoztam, ha homályosan is, de eszméleténél volt. Leletei alapján már nem szabadott volna, hogy éljen. Mindennek ellenére az élet levegője ott vibrált a beteg körül. Én csak egyet kérdeztem tőle:
- hisz-e abban, hogy életben marad. Mondta, jelezte, hogy hisz. Abban a pillanatban eldöntöttem, hogy megoperálom. Ez nem egy racionális döntés volt, hanem inkább egy intuíció. A műtét után nem tért eszméletéhez. Hat napig eszméletlenül feküdt. Lélegeztetőgép tartotta életben. Ezt az állapotot hívják kómának. Én ennek ellenére mindennap többször is odamentem a beteghez, megfogtam a kezét, megsimogattam a fejét. És mivel nem akartam, hogy a többi kollégám megmosolyogjon, ezért egészen halkan a fülébe súgtam ezeket a mondatokat:

"Ugye megígérte nekem, hogy nem hagy cserben? Önnek élnie kell. Értse meg: van esélye. Nem szabad föladnia."
A beteg hat nap múlva eszméletére tért, és egy hónap múlva a körülményekhez képest gyógyultan távozott. Ami a döbbenetes, az most következik. A beteg azt mondta nekem, hogy köszöni a mondataimat. Elmondta percre pontosan, hogy kedden, szerdán, csütörtökön, pénteken mikor voltam nála, és miket suttogtam a fülébe. Utólag leellenőriztem, valóban akkor voltam ott, amikor ő mondta. Elmondta pontosan, hogy szerdán tizenegy óra húsz perckor megállt ez és ez az orvos az ágya végénél, és akkor őt ott halottnak nyilvánították.

Azt mondta a hölgy: "Szerettem volna nekik odaszólni, hogy ne temessenek el, mert nem haltam meg. Nagyon rossz érzés volt, hogy nem tudtam velük szemben védekezni."
Ez a nő mindent elmondott. Azt mondta:
"Alig vártam, hogy maga odajöjjön hozzám, és beszéljen az életről."
A beteg szemén a hat nap alatt végig egy nedves labdacs volt, nehogy a szemhártyája kiszáradjon. Életfunkciói nem voltak. Nyilvánvaló, hogy a szemével nem láthatott és a fülével nem hallhatott, hanem valami mással, amiről mi nem tudunk. Persze az, hogy valamiről mi pillanatnyilag nem tudunk - vagy nem tud még az orvostudomány -, nem azt jelenti, hogy az nincs is. Az biztos, hogy ezek után nekem már senki nem mondhatja azt, hogy a kóma állapotában lévő beteghez nem érdemes szólni, mert az úgyis meghalt. De számos más esetben is a betegek beszámolnak a műtét alatti élményeikről, pedig elvileg semmilyen élményük nem lehetne. A nagyobb szívműtéteknél megállítjuk a beteg szívét, és gép pótolja a keringést és a szívműködést. Megállítani a szívet nagyon könnyű, beindítani már nem annyira. Miután megoperáltuk a szívét, újraindítjuk. Az újraindítás számomra mindig egy katartikus pillanat. Sokszor a betegek a szív újraindításának élményéről pontosan beszámolnak. Ez azért döbbenetes, mert arról az időszakról,amelyről ő beszámol - nevezetesen a szív újraindításának élményéről - abban az állapotban ő a tudomány mai álláspontja szerint nemhogy nem érezhet semmit, de nem is élhet."
(szerzője ismeretlen, emailban kaptam)


 
 
0 komment , kategória:  Halálközeli élm.és megtört.es.  
2 film halálközeli élményekről
  2010-11-05 20:45:38, péntek
 
 

1. Film halálközeli élményről 9 perces

Link





2. film halálközeli élményről 7 pperces

Link
 
 
0 komment , kategória:  Halálközeli élm.és megtört.es.  
Tanítás
  2010-06-01 19:55:50, kedd
 
 

Tanítás

Minden ember éjszaka, mikor szelleme élvezi a test börtönének elhagyását, találkozik szellemtestvéreivel, tanító szellemével.
Álmaink egy részére emlékszünk, vannak olyan részek amikor csak a tudatalatti részben raktározódnak le a kapott információk és akkor kerülnek felszínre, amikor a legnagyobb szükség van rájuk.
Én is sokszor kaptam éjszaka tanítási céllal információkat, sokra emlékszem, sokat szinte ébredéskor elfelejtettem.

A ma éjszakai tanításra ébredéskor tisztán emlékeztem, megpróbálom összefoglalni a mondott szavakat.

Meg kell tanulni szeretni magunkat. Ha nem vagyunk képesek önmagunk szeretetére, akkor másokkal szemben még elvárásaink sem lehetnek, mert nem is tudunk adni nekik semmit magunkból. Saját magunk énjét csak akkor tudjuk átengedni a másiknak, ha azt méltónak találjuk az átadásra.
Meg kell tanulni szeretni magunkat, elfogadni olyannak, amilyen. Mi magunk választottuk ezt a testet, mert ilyennek terveztük, mert ez a test tudja a legjobban teljesíteni azt a célt, amit születésünk előtt elhatároztunk magunkban. Kicsinyesség azon gondolkozni, hogy a külső burka hogy néz ki. Ez olyan mint a hernyó burka, kimászik belőle, leveti és alatta egy gyönyörű pillangó szíve dobog és mikor elérkezett a döntő pillanat a pillangó kiszáll és megmutatja magát a világnak. Itt vagyok! Mi magunk is bebábozódva elbújunk magunkba és elrejtőzünk a külvilág elől. Meg kell tanulni elfogadni a hernyó állapotunkat. Van akinek szép ez az állapot, mert rájött, hogy nem tud és nem is akar változtatni rajta, elfogadja magát olyannak, amilyen.
Sok ember szenved a külső emberi alakjától, gátlásokkal tele, mert a kritikája magával szemben hatalmas, más akar lenni, mint amilyen. Azt hiszi, a külső alakja miatt nem tud kapcsolatokat teremteni, miközben teljesen tévúton jár. Mindig a belső értékek határozzák meg a külső kisugárzásunkat, kapcsolatunk minőségét, milyenségét. Természetesen az "ép testben ép lélek" érvényes, mert aki elhanyagolja fizikai testét, az lelkileg is tönkre megy, de a gyakorlat szempontjából ez pont fordítva van. Lelkileg ment először tönkre az az ember, aki elhanyagolja a testét és ezt a lelkületet vetíti ki magából.

Nagyon fontos sorrend:
- meg kell tanulnunk elfogadni magunkat olyannak, amilyenek vagyunk.
- meg kell tanulni megszeretni magunkat olyannak, amilyenek vagyunk
- ha magunkat megszerettük, akkor képesek vagyunk másokat is megszeretni, ki kell terjeszteni szeretetünket másokra.
- El kell tudni fogadni másokat olyannak, amilyenek, nem szabad őket megváltoztatni, mindenki saját magáért felelős egyedül (ez még a gyermekinkre is igaz egy bizonyos életkor felett)

- A saját magunk szeretetének elfogadása után ki kell terjeszteni szeretetünket a környezetünkre. Nem kell egyből nagy dolgokban gondolkozni és szeretni a világot! Szeressük meg először a mellettünk lévő embereket, hagy érezzék ők is a szeretetünk kisugárzását. Ez sokszor nagy lemondással, megaláztatással jár, de meg tanulni szeretni, ezért jöttünk a földre. Ez a legjobb alkalom a tanulásra, szellemi szinten kevesebb a lehetőség, itt vagyunk összezárva különböző emberekkel, akiknek különböző a gondolkodásmódja, akarata, összecsapnak az egoista érdekek, itt kell tisztának és szeretetteljesnek maradni. Ez a nehéz és kemény lecke!

Nem szabad kapukat állítani, amiket másik ember nem tud kinyitni. Ha nem fogadunk el magunkat és másokat, akkor hatalmas falat építünk magunk köré, mely falon keresztül senki nem tud bejutni hozzánk és az érzéseinkhez. Mi magunk ezen a falon keresztül nem tudunk másokhoz eljutni, mert nem látunk ki a falon. Jó lenne megkeresni azt a kiskaput, amin keresztül lehet közlekedni addig, míg a fal saját magától össze nem omlik. A magunknak felépített fallal elzárjuk magunkat a külvilágtól és hiába felelünk meg munkánk során a külvilágnak és tökéletesen látjuk el világi feladatainkat, ha szellemi munkákra ezáltal alkalmatlanok vagyunk. Odaát senki sem kérdezi meg, hogy mennyit kerestél, milyen beosztásod volt, mekkora földi sikert értél el? Megnézik a szellemi kincseskamrádat és megcsóválják a fejüket a sajnálattól. Ugyanis nem nekik gyűjtesz szellemi kincseket, hanem saját magadnak. Földi halálunk után, mikor átmegyünk, ezek a kincsek lesznek az összes vagyonunk, nem várnak betétkönyvek, melyekből baj esetén meríteni lehet.
Sokan nem tudják, hogy amikor szellem állapotban, megtisztulva a levetett emberi buroktól a másik világban állnak nem kapnak külön szellemi beavatást, kincseket, nagy dolgokat. Annyival tudnak többet, hogy megtanulják az öröklét fogalmát, mert megtapasztalták átélve azt. S miután a szellemek azonos szintű szellemekkel vannak összezárva, nem okoz gondot a kapcsolatteremtés társaikkal. De milyen társaikkal? Mélyedjünk magunkba és gondolkodjunk el saját magunkon, hogy milyen szinten állunk most és jó-e nekünk ha ezen a szinten maradunk a másik világban is?
Most van lehetőségünk tanulni, gyakorlatban alkalmazni az megszerzett elméleti tudást, finomítani, csiszolni.
Fel kell tudni ismerni azt, hogy mi az, amin nem tudunk változtatni, mi az amin tudunk és kell kérni a Teremtő erejét ahhoz, hogy a megváltoztathatót megváltoztassuk és bölcsen elfogadjuk a megváltozhatatlant.
Döntsük le egónk falait, mert ezek a falak nem védenek minket a külső támadások elől, hanem minket nem enged a többi embertársunk közé!
Az önismeret a legfontosabb dolog. Ha magunkat nem kritizáljuk, hanem szeretni fogjuk, akkor másokat sem fogunk kritizálni, hanem őket is szeretni fogjuk. Ilyen egyszerű ez a tanítás!
(Karsay István)




Link
 
 
0 komment , kategória:  Halálközeli élm.és megtört.es.  
Élet az élet után....
  2009-10-02 17:22:52, péntek
 
  Élet az élet után - halálközeli élmények

Az újraélesztési technika fejlődésével egyre több emberrel történik meg élete során, hogy "meghal" és "feltámad", így egyre több információ jut el hozzánk ezen élményekről. A halálközeli élmény fogalmát Raymond Moody amerikai pszichiáter alkotta meg 1975-ben. Ezek az élmények a klinikai halál állapotában jelentkeznek, és elgondolkodató, hogy az újraélesztéssel visszahozott emberek mennyire hasonló tapasztalatokról számolnak be.

Feltűnő hasonlóságok

A halálközeli élményeket mindenki a saját nézetrendszere szerint magyarázza: egyesek tudományosan, mások a transzcendencia segítségül hívásával. Ám a tudósok között is egyre többen vannak, akik úgy vélik, ezek az élmények nem magyarázhatók meg teljesen az ő eszköztárukkal. A téma sajátosságából fakad azonban, hogy valószínűleg soha nem fogunk végső bizonyítékot találni eme élmények tartalmának valós vagy valótlan voltára.
A klinikai halál állapotába kerülők mintegy 10 százaléka él át halálközeli élményt. Noha a beszámolók között nincs két teljesen egyforma, szinte mindegyikben találunk hasonló elemeket. Figyelemre méltó, hogy a különböző nemzetiségű, világnézetű és intellektusú emberek halálközeli tapasztalatai főbb vonásaik tekintetében mennyire egybehangzók. A leggyakrabban említett momentumok a következők: saját testük és a körülöttük történő események kívülről illetve felülről szemlélése; sötétség vagy sötét alagút és az azt követő fény; az életről alkotott morális ítélet, olykor az életesemények részletes visszaidézésével, életfilmmel kísérve; az élet értelmének felismerése; találkozás elhunyt szeretteikkel; békesség, öröm, megnyugvás.

A testen kívül

Az egyik legjellemzőbb momentum, hogy a halálközeli élményt átélő személyek öntudatra ébredésükkor saját fizikai testüket kívülről pillantják meg. Egy fiatalember például így vallott erről: ,,Két évvel ezelőtt a barátomat vittem haza kocsival. A belvárosban egy útkereszteződéshez értem, lassan hajtottam, jobbra-balra tekintettem és nem láttam jönni semmit. Továbbmentem, majd hallottam, amint a barátom velőtrázóan felordít, aztán hirtelen vakító fényt láttam - egy kocsi reflektorát, mely egyenesen felénk jött. Borzasztó csörömpölést hallottam; a kocsi oldalról nekünk rohant. Ekkor olyan pillanat következett, mintha sötétségen át, sötét, zárt termen keresztül rohannék. Mindez nagyon gyorsan játszódott le. Aztán a föld fölött lebegtem, talán másfél méterre a földtől, és mintegy öt méterre az autómtól. Még hallottam az összeütközés zaját elcsendesedni. Láttam, amint mindenfelől emberek szaladnak a kocsihoz. A barátom sokkos állapotban szállt ki a kocsiból. A roncsok között a saját testemet is láttam, és figyeltem, hogyan próbálják kiszabadítani. Lábaim kificamodtak és minden tele volt vérrel."
Itt egy traumatikus esemény történt, mások azonban teljes mértékben jóleső érzéssel élik át ezt a helyzetet: ,,Nagyon beteg voltam, és az orvos kórházba vitetett. Egy reggel sűrű, szürke köd felhősödött körülöttem és elhagytam a testemet. Lebegő érzésem volt. Amikor testemen kívül voltam, visszanéztem és láttam, hogyan fekszik a testem az ágyon. Nem éreztem félelmet, nyugalom, béke és csend volt. Cseppet se voltam izgatott, vagy rémült. Egyáltalán nem féltem. Minden a legnagyobb nyugalommal töltött el. Azt gondoltam, ha meghalnék és halott maradnék se szívesen mennék vissza a testembe."
(forrás: astronet.hu. L.Zs. felhasznált irodalom: Raymond A. MOODY. ÉLET AZ ÉLET UTÁN)





Link
 
 
0 komment , kategória:  Halálközeli élm.és megtört.es.  
Üzenet a halottól
  2009-07-26 21:47:27, vasárnap
 
  Üzenet a halottól

A szemlátomást ideges, de csinos, harmincas nő a kezét tördelte. A rendőrségi irodában sem nyugodott meg. Kapkodva vette a levegőt, mint aki futva jött idáig: Nézze, felügyelő úr, az a valaki nem tréfált. Már a harmadik éjszaka jelent meg nekem álmomban, és nagyon konkrét dolgokat mondott.

Ön nevezheti kísértetnek, vagy ahogyan akarja. De az a halott, mert halott, ugye? nagyon komolyan beszélt hozzám. Nem akart megijeszteni, inkább olyan érzésem volt, hogy a segítségemre számít.

Pascal felügyelő töprengve nézte a nőt, aki mellesleg tetszett neki. Ő is harmincöt felé járt, elvált, se kutyája, se macskája. Néha ordítani tudott volna a magánytól. Közben persze az ügyről sem feledkezett meg. Valami élénken mozdult a fantáziájában. No igen, azok a gyermekkori kalandok Dél-Amerikában. A szülei ott dolgoztak, ő pedig naphosszat varázslók és vajákosok, szellemidézők és csodatévők között ténfergett. Elleste, amit elleshetett.
- Szóval, a szellem mondta önnek, hogy a veje ölte meg?
- Igen. Nem ismerem a nevét, sohasem láttam azelőtt. Tényleg halott lenne? És miért engem zavar éjszakánként?
Pascal fényképeket vett elő. Madame Gilbert habozás nélkül rámutatott az egyikre:
- Ő az. A vejét emlegette, hogy meg akarta szerezni az üzletét. A veje örökölte a vállalatot.
- Így van. Duchamel úr, a textilgyáros Pascal még a jegyzeteibe nézett. De a mi szakértőink azt jelentették, hogy az öreget infarktus vitte el, azért nem is lett bűnügy.
- Nekem azt mondta, a veje éjjel megijesztette, ettől esett össze és halt meg.
- Nehéz lenne ezt az ön tanúvallomásával bizonyítani mondta Pascal gyorsan.
- Mit gondol, ha fölkeresem Duchamel vejét és elmondom neki, mit tudok, valahogyan reagál majd? kérdezte a nő. Ha sikerül csapdába csalnunk, ön lecsaphatna rá.
Pascal már tudta is a módját.

A halott vejével való nagy találkozásra a cég háza előtt került sor. Pascal és emberei a kocsiban, a lehallgatóberendezések mellett ültek. A mikrofon Gilbert asszony ruhája alatt rejtőzött.
Amikor végre a vő nagydarab, brutális arcú férfi kijött az épületből és a luxuskocsijához ment, mintha az aszfaltból nőtt volna ki előtte a törékeny, sápadt nő.
- Az apósa azt üzeni, hogy várja önt odaát. Ezt küldi és fölmutatta a halott ingét, amit azon az éjszakán viselt.
A férfi döbbenten nézte, miközben az asszony tovább beszélt:
- Minden éjjel eljön hozzám, és elmondta már, ön hogyan okozta a halálát. Biztos benne, hogy hamarosan találkoznak. Az az éjszakai ijesztés igazán nem volt szép dolog öntől, uram.
A vő csak tátogott, végre megjött a hangja:
- Kicsoda ön és mit akar?
- Hiszen mondtam, ő küldött magáért. Arra kéri, majd vegye föl az ingét, amikor eljön önért. Az is nagy ijesztés lesz, és ön is itt hagyja ezt a világot.
A férfi ekkor nem bírta tovább, megragadta Gilbert asszony vállát és ordítani kezdett:
- Hagyjanak békén! Még most is látom a szemét! Úgy nézett, de úgy pedig akkor már üveges lett a szeme, mintha vádolna. Minden éjjel elém áll, ebben az ingben. Üvöltve ébredek és verejtékben úszom.Nem bírom tovább! Miért is tettem meg, istenem, miért?
Pascal felügyelő lassan kiszállt az autóból. Nem sietett. Mire odaért a síró férfihoz, már kezében volt a bilincs.

Az asszony tiszta arccal, felhőtlenül mosolygott a férfira:
- Senki más nem hitt volna nekem, ha azzal állítok be a rendőrségre, hogy éjjelente egy kísértettel társalgok.
- Én hittem, mert én olyan vagyok. Pascal szerényen mosolygott. De ami azt illeti, az öreg Duchamel is tudta, kihez kell mennie. Örökké hálás lehetek neki, hogy összehozott bennünket mondta és poharát koccintásra emelte.
(forrás: nana.hu)




Link
 
 
0 komment , kategória:  Halálközeli élm.és megtört.es.  
Kómáról...
  2009-06-24 21:59:10, szerda
 
  Kóma

Kaptam egy érdekes levelet, amiben egy baleset miatt kómába esett fiatalember miatt egy hozzátartozó érdeklődött a kóma állapotáról.

A kóma érdekes dolog, mert ilyenkor több dolog történik a lélekkel.

A lélek nem akar elmenni sok esetben, és nem tudja, hogy mit tegyen.
Sok esetben nem szakadnak el azok a fluidikus kötelékek, melyek összekapcsolják a lelket a testtel, így a fizikai test éterikus (élet) energiái további táplálást kapnak.
Ilyenkor csak a fizikai test működik, mert a lélek nem kapcsolódik be, mint irányító a fizikai testhez, és ezért is "működésképtelen" a test.

Sok estben azonban - és erre sok gyakorlati példa is van más lélek fog visszajönni a fizikai testbe, akinek már nem kell megtapasztalni a születés gyötrelmeit, hanem egy előre elkészített testet kap "ajándékba", és innen folytatja munkáját.
Ezzel kapcsolatban is van komoly szellemi irodalom, de inkább én a gyakorlati részét nézem, én magam beszéltem sok olyan emberrel akivel ez megtörtént, pontosabban olyannal, akinek a szeretettje került ilyen helyzetbe, és egyértelmű volt utána, hogy nem az jött vissza a fizikai testbe.
Van, amikor ugyanaz a lélek jön vissza, de egy másik része a léleknek.
Na, ez mit is jelent?
Amikor a fizikai síkra leszületünk a lelkünknek az a darabkája születik le, amelyiknek éppen valamit meg kell tapasztalnia. A lélek többi része az asztrálsíkon várakozik. Hacsak nem született le egy másik fizikai testbe, ugyanis ezekben az időkben a karma feltorlódások miatt az is lehetséges, hogy egyidőben mind a hét lélekdarabkánk leszületik külön külön egy fizikai testbe, ami azt jelenti, hogy akár egy időben mondjuk hét "karsaypisti" van jelen
(duál - felenként). Így az is lehetséges, hogy egy másik lélek cseréje történik kómás esetben.

A balesetek például lehetnek figyelmeztető, karmikus jellegűek, de bármilyen hihetetlen, lehetnek véletlenek is! Egy háborúban se áll minden golyó mellett egy angyal, aki vigyázz ránk, ez képtelenség.

A változások világában, ahol élünk sok minden megtörténik, aminek nem kellene megtörténnie, és sok minden nem történik meg, aminek meg kellene történnie.

Ha a baleset nem volt betervezett, akkor nagy eszmecsere folyik a "láthatatlan világban", hogy mi történjen a lélekkel, vissza tud-e térni, vagy lehetőséget kap egy másik " szinte azonnali " visszaszületésre, vagy más fog visszatérni a meglévő, esetleg roncsolt fizikai testbe megtapasztalni.

A kóma ideje alatt születik a döntés, de azt is figyelembe kell venni, hogy sok esetben a lélek már régen elment volna a fizikai síkról, de az orvosok erőszakosan modern eszközökkel életben tartják a testet! És ebben az esetben a lélek már régen elment az asztrálsíkra, de a test működik. Vannak esetek, amikor évek múlva magához tér a beteg, és ezek azok a csodák, amik életben tartják a reményt a hozzátartozókban, de ilyenkor már nagy esetben más jön vissza.

A visszajött embernek vannak régi emlékei, de észre lehet venni, hogy ha más jön vissza, akkor csak történésekre emlékszik (persze ha az agy, a szellemi "antenna" nem sérült), mert a fizikai síkon történt emlékek az asztráltestben tárolódnak, és ahhoz minden szellemi lény hozzáférhet, olyan, mint egy nyitott könyv, az érzelmi történések a mentál testbe kerülnek, erre a másik lélek nem tud rákapcsolódni. Így ha nem emlékszik a kómából visszatért emberi lény a kedves szavakra, az érzelmi dolgokra amit kapott életében, akkor nagy eséllyel más jött vissza helyette.

Ami még fontos dolog olyan esetben, amikor másik lény jön vissza, hogy egy idő után átíródnak a fizikai testre a másik lélek tulajdonságai, más lesz a jelleme, viselkedése, sőt még a fizikai teste is képes átváltozni! (Hasonlóan, mint egy erősebb megszállottság esetén)
(Karsay István)

 
 
0 komment , kategória:  Halálközeli élm.és megtört.es.  
Megtörtént esemény
  2009-06-12 15:41:31, péntek
 
  Ron Cohen története

Csak egy szokásos nap volt. Hatodikos voltam és siettem haza az iskolából, leszálltam az iskolabuszról, átöltöztem, ittam egy korty tejet és kirohantam az ajtón. Siettem átjutni az utcán, hogy találkozhassam barátaimmal.

Jellegzetes zsidó családban nőttem fel Huntingtonban, Long Islandon. Mivel Cohenek voltunk, édesapám a rabbinikus szabályok szerint élt, sőt egy ideig még kósernek is számított. Gyermekkorom mégis messze volt a szabályostól. A Woolsey Street mögött az erdőben volt egy tisztás, ahol ástam egy gödröt és farönkökkel vettem körül, hogy le lehessen rájuk ülni. Ott szoktam várni a barátaimat.
Fiatal srác koromban nagyon sok barátom volt. Összejártunk és beszélgettünk. Ismertek engem, és én is ismertem őket. Az egyedüli probléma csak az volt, hogy barátaimnak nem volt hús-vér testük! Szellemek voltak.
Attól kezdve, hogy először jelentek meg kicsiny ragyogó formát öltött fényekként, valamivel több, mint egy év telt el, mire végre "személyekként" tudtam őket azonosítani. Nevükön szólíthattam őket, beszélhettem velük és ők is velem. Sok éven át velem maradtak. New York Cityben, amikor médium voltam, ezek a "barátaim" más emberek életéről adtak információkat.

Emlékszem, hogy reggelente, amikor felébredtem, a torkomon át gyakran elhagytam a testemet, átrepültem a lakóépületek felett, majd le a parkolóházhoz, ahol a gyerekek játszottak. Miután megnéztem, hogy mit csinálnak és milyen ruha van rajtuk, visszacsúsztam a testembe. Ezután felkeltem, felöltözködtem és csatlakoztam hozzájuk. Mindig mindent úgy találtam, ahogy előzőleg láttam.
12 éves koromban egy olyan természetfeletti élményben volt részem, amely meghatározta a jövőmet. Délután öt óra lehetett egy szép, forró, júniusi napon. Kisétáltam lakásunk bejárati ajtaján, és észrevettem, hogy kb. 7 méterre bal kezem felől egy ember áll egy domb tetején, és engem néz. Hosszú barna haja volt és erőteljes tekintete. Hosszú, fehér ruhát viselt és karjait széttárta. Emlékszem, hogy vöröslő lyukakat láttam kezein. Ösztönösen tudtam, hogy Jézus az. Nem látomás volt ez, hanem valóságos jelenés.
Mivel a hagyományokhoz erősen ragaszkodó zsidó családból származom, nem sokat tudtam Jézusról, amit pedig tudtam, az mind negatív volt. Ám abban a pillanatban két hatalmas dolog történt velem.
Először is túláradó vágyat éreztem, hogy valóságosan megtaláljam ezt az embert - nem egy vallásban, hagyományban vagy épületben, hanem, hogy megtaláljam a valódi Jézust.
A másik egy belső felismerés, kijelentés volt arról, hogy a csodák világa valóságos. Valahogy belülről tudtam, hogy annak, aki ismeri Jézust, adott a lehetőség, hogy felnyúljon a szellemvilágba, és átvegyen egy csodát az életébe!
Ez volt tizenhat éves kutatásom kezdete!
(forrás:Istentisztelet.hu)




Link
 
 
0 komment , kategória:  Halálközeli élm.és megtört.es.  
Megtörtént esemény
  2009-05-25 21:30:31, hétfő
 
  Testelhagyás

Sok évvel ezelőtt, amikor egyszer hazaértem az iskolából, nagyon fáradtnak éreztem magam, és úgy döntöttem, lepihenek egy kicsit. Ahogy a szobámban feküdtem, olyan kimerültnek és nehéznek éreztem magam, hogy képtelen voltam ébren maradni.

Közvetlenül azelőtt, hogy teljesen elaludtam volna, "éreztem", hogy kijövök a testemből. A legjobban úgy tudnám leírni ezt az érzést, hogy "ki lettem porszívózva" belőle.

Fájdalommentes volt. Azonnal tudatára ébredtem annak, hogy felszálltam a mennyezetig, és most a testemre nézek le. Kicsit össze voltam zavarodva emiatt, de nem sokáig. Ráébredtem, hogy tökéletes tudással rendelkezem az egész létezésről. A lehető legmagasztosabb szeretet sugárzott át rajtam, és elterelte gondolataimat az ágyon fekvő testről. Nem én voltam az már még ha tudtam is, hogy valaha én voltam.

Nem volt idő nem volt félelem.

Éreztem, hogy "mások" kommunikálnak velem bár nem láttam senkit. De nem is használtam itt szemeket. Nem is hallottam senkit. De nem is használtam itt füleket. Egy elmémben lévő tudatosság révén voltak jelen ezek a lények. Mentálisan kommunikáltunk egymással. Mindannyian tudtuk, hogy mit gondol és érez a másik.

Azért voltak ott, hogy irányítsanak, vezessenek engem. Egy szívdobbanásnyi idő alatt, már ha egyáltalán volt idő, egész "előző" életem lepergett előttem, mint egy film. Amellett, hogy tudatában voltam a körülöttem zajló történéseknek, tudatában voltam azoknak is, akikkel kapcsolatban álltam korábban az életemben, sőt személyesen éreztem az érzelmeiket. Volt néhány, amire nem voltam büszke. De megbocsátást nyertem. Ajándékként ért a kegyelem.

Eszembe jutott a családom úgy éreztem, nagyon zaklatottak lennének, ha itt maradnék ezen a szép helyen. Nem értenék meg az örömömet. Bár ez még a jövő volt abban az életben, amit most ismerünk, láttam apámat, amint siratja a halálomat. Úgy ítéltem, vissza kell jönnöm.
Mielőtt visszatértem volna a testbe, amit ismerek, a segítők megnyugtattak, hogy minden rendben lesz vissza fogok térni. És majd ha legközelebb meghalok, akkor maradok. Nagy örömmel töltött el ez a tudás.


A visszatérés már korántsem volt olyan kényelmes a testbe, mint az elhagyása. Bárcsak megfelelő szavakat tudnék találni erre a visszatérésre olyan volt, mintha "visszavágódtam" volna. Levegőért kapkodtam, és börtönben éreztem magam a testben, ami az enyém volt. Fokozatosan kezdtem kényelmesebben érezni magam.

Megrendített a történtek valóságossága. Ugyanakkor mégis a béke érzése töltött el. Úgy gondoltam, nem oszthatom meg másokkal ezt a tapasztalatot, mert nem értenék.

A tapasztalat után azonnal megváltozott az életem. Békességet éreztem. Azóta nem félek a haláltól. Sőt, valójában már alig várom! A kapcsolataim is megváltoztak. Nagyon "tájékozott" ember lettem. Tudom, mit mondanak mások, mielőtt kimondanák. Érzem félelmeiket és bánataikat örömeikkel együtt. Ha közvetlenül nézek valakinek a szemébe, ismerem a lelkét. Csak egyetlen személynek meséltem eddig ezekről a képességekről.

Sokszor vonzódnak hozzám emberek, akiket nem is ismerek. Főleg a gyermekek. Odajönnek hozzám, és azt akarják, hogy vegyem fel őket. Amikor a szüleik megpróbálják elvinni őket tőlem, a gyerekek ellenállnak, sőt még sírnak is, miközben felém nyújtják a kezüket.

Vegyes érzelmeim vannak jelenleg az életemet illetően. Először is, nagyon vágyom arra, hogy visszatérjek "haza". Másodszor, kívülállónak érzem magam másoktól nagyon különbözőnek. Még ha olykor frusztráltnak érzem is magam a legtöbb ember tudatlansága miatt (ami nem az ő hibájuk nem tudnak jobb utat), jól boldogulok ebben az életben.

Úgy tűnik, minél több idő telik el a tapasztalat óta, annál kevésbé tudom elérni a soha véget nem érő élet tudatát és a tökéletes szeretet élményét. Hogy "emlékezzek", meg kell osztanom másokkal. A legbecsesebb ajándékot kell odaadnom.
(Sirak)
Forrás:Lélelkvándor.hu)




Link
 
 
0 komment , kategória:  Halálközeli élm.és megtört.es.  
Halálközeli élmény
  2009-05-19 08:51:47, kedd
 
  Halálközeli Élmény

1989-90 években történt egy motorbalesetem. Főútvonalon közlekedtem a belvárosban, a barátom lemaradva mögöttem jött. Egy lámpánál szokás szerint "kilőttem" és száguldottam az úton. Szerintem 80 km-es sebességgel mehettem, amikor jobbról egy zárt Zsuk típusú autó nem adott elsőbbséget és féktávolságon belül elém vágott. Érdekes módon utólag nem emlékeztem semmire, az egész olyan volt, mintha már a baleset előtt egy másodperccel nem lettem volna a testemben. Nem éreztem a csattanást, pedig belefejeltem az autó falába. Szerencsére volt rajtam bukósisak. A következő emlékem az volt, hogy a testem fölött lebegek. Láttam, ahogy a tömeg körbeállt és a mentősök szóltak nekik, hogy menjenek messzebb. Láttam, ahogy fölém hajolva valamit csináltak velem, gondolom élesztgettek, de eltakarták a testem. Ezzel szinte egy időben halottam, hogy egy öreg néni imádkozik értem.
Érdekes volt fentről szemlélni az eseményeket, de azt, hogy mennyi ideig tartott az egész, azt szinte nem is érzékeltem. A második emeleti ablakból is kihajolt egy ember, az volt a furcsa benne, hogy szinte derékig kilógott az ablakból és nem vette észre, hogy mellette vagyok.

A következő emlékem az az volt, hogy betesznek a mentőautóba és egy sötét helyre kerülök. A sötétben egy maghatározhatatlan kedves hang megszólalt: "nem jött el még a te időd. Ez egy véletlen baleset volt. Kelj fel, nincs semmi bajod, meg vagy gyógyulva".

A mentőautóban magamhoz tértem fel akartam ülni a hordágyon. A mentősök visszafektettek mosolyogva a kezükkel, hogy azért ezt nem kellene csinálni, az előbb még meg akartam halni. Közöltem velük, hogy semmi bajom. Mikor megérkezett a mentő és kinyitották az ajtaját, felkeltem minden tiltakozásuk ellenére. Fájt és sajgott minden porcikám, az ő segítségükkel szálltam ki a mentőautóból, elutasítottam a hordágyat.
Az orvos nagyon meglepődött és beültetett egy kezelőbe. Pár perc múlva teljesen magamhoz tértem. A tiszta tudatommal és beszédemmel annyira megzavartam az orvost, hogy olyan egyszerű az alapvető vizsgálatokat is elmulasztotta, mint koponyaröntgen. Csak annyit látott, hogy jól vagyok. Közölte, hogy megfigyelésre bent kellene maradni egy pár napig. A gyerekkori mandulaműtétem kivételével és a látogatásokat leszámítva soha sem voltam kórházban, most sem akartam ott maradni.

Kérdeztem az orvost, hogy miképpen tudnám ezt elkerülni. Rám mosolygott és rámutatott a hátsó kijáratra. Közölte, hogy most valamiért fel kell mennie az emeletre, he én közben eltűnök a rendelőből akkor ő már nem tehet semmit. Elbúcsúztunk egymástól és én véletlenül eltűntem a hátsó kijáraton. A mögöttem jövő motoros barátom közben végig szemlélte a balesetet. A motorom roncsait a közelben lévő irodám mellett lévő garázsba tolta, majd miután a mentősöktől megtudta, hogy hol vagyok értesítette a családomat, majd üdítőkkel felfegyverkezve bejött hozzám a korházba, ahol közölték a legnagyobb meglepetésre, hogy eltűntem.

Visszajött az irodába, ahol megtalálta a nyomaimat, majd rövid gondolkodás után a sarki kocsmába bement, ahol éppen magamban ünnepeltem egy nagy korsó sör társaságában a fura balesetet.
Az élményeimről nem beszéltem senkinek, legalább nyolc év telt el, mire el mertem mondani, pontosabban leírni és beszélni mertem róla, de addigra már olvastam a témáról könyvet és a helyére tudtam tenni az eseményeket. Annyi még hozzá tartozik a dologhoz, hogy a évek múlva álmomban "levetítették" a balesetet és szinte minden szögből végig kísérhettem az egész eseményt.

Másnap felhívtam telefonon a barátomat és elmeséltem az álombeli eseményeket. Megdöbbenve hallgatta, mert olyan dolgokat mondtam el, amit csak egy kívülálló láthatott. Fontos momentum az is és itt volt jelentősége az elmaradt koponyaröntgennek, hogy egy év után megfájdult a bölcsességfogam, megröntgenezték, és kiderült, hogy az elmúlt időszakban volt egy álkapocs repedésem és nem vettem észre.
Ez most fontos volt, mert a bölcsességfogam a balesetben hosszában kettétört és nehéz volt kivésni, mert fent állt a veszély, hogy újra eltörik, így fogsebészeti eljárás keretén belül óvatosan véste ki egy orvos barátom azzal a lehetőséggel, hogy esetleg egy rossz ütés miatt össze kell drótozni az állkapcsom. Szerencsére nem kellett.
(Karsay István)




 
 
0 komment , kategória:  Halálközeli élm.és megtört.es.  
Halálközeli élmény
  2009-05-15 21:25:58, péntek
 
  Halálközeli élmény

Előzni kezdtem és eleinte szinte biztos voltam benne, hogy megcsinálom. Mikor a pótkocsis teherautó mellé értem úgy középtájra, észrevettem, hogy a szembejövő személykocsi túl gyorsan közeledik felém. A francba - gondoltam és padlóig nyomtam a gázpedált. Megcsinálom, megcsinálom! - mondogattam egyre hangosabban. Gyerünk, gyerünk, te szemét, gyorsulj, te ócskavas! Villogni kezdett a szembejövő kocsi, de már nem volt visszaút.

Rémülten ezt kiáltottam: Isten most segíts! Jézus segíts rajtam! - ordítottam most már torkom szakadtából. Halálfélelmem volt. Innentől kezdve gyorsan történtek a dolgok, egy mozdulattal balra kaptam a kormányt, arra számítva, hogy kisiklok majd a szántóföldre és megúszom valahogy. Pechemre a szembejövő is ugyanezt gondolhatta, mert ugyanarra táncolt ki az autója, amint az enyém és ennek az lett az eredménye, hogy a két autó frontálisan ütközött egymással.

Óriási csattanás és rápördültem az útra, úgy forogtam, mint a ringlispíl. A jobb első tetőtartó oszlop úgy rácsuklott a fejemre, mint a tangóharmonika. Időm sem volt felfogni, mi történik velem, mert mire egyet gondolhattam volna, már valahol máshol szálltam a kocsi felett. Alattam még hömpölygött az autóm, de én mintha már nem is lettem volna benne.
Csak szálltam-szálltam, úgy öt méterre a roncs felett. Mikor átvillant az agyamon, mi is történik valójában velem, azt gondoltam: Úristen, most meghaltam, vagy álmodok? Az előbb még nagyon is fenn voltam!?... Mennyire más volt onnan nézni a történteket!

Azt gondoltam: Hogy van ez? Az előbb még vezettem a kocsimat, most meg itt dekkolok öt méter magasságban, és nézem a saját halálomat. Mi a franc történik itt?! Aztán észrevettem, hogy oda szállok, ahová csak akarok. Közben megálltak az utánam jövő autók és sietve odaszaladtak a roncshoz, mivel az én kocsim sokkal rosszabbul járt, mint a szembejövő autó. De mint később kiderült, ez csak a látszat volt, mert a másik autó vezetője kikerült a szélvédőn, és haldoklott az úttest szélén.

Körbevették őt is és a roncsot is, amiben én voltam. Ami ez után következett, az nagyon meglepett. Láttam, hogy az a másik férfi kiszáll a testéből, és odaszáll hozzám.

Azt mondta: Látod mit csináltál? Én nagyon zavarba jöttem és azt feleltem: Látom, de kérem, ne haragudjon rám. Erre ő: Nem haragszom rád, mert ennek így kellett lennie, most megyek, de te még visszamehetsz, mert érted imádkoznak ott lent.
Valóban - gondoltam, mert lent egy nénike imádkozni kezdett a roncs felett, hogy ne haljak meg ilyen szörnyű módon, hiszen olyan fiatal vagyok még. Érdekes módon nem hallottam az ő hangját, inkább csak valahogy éreztem a gondolatait, melyek őszinték voltak.

A férfi egyre távolabb került a baleset helyszínétől, nem láttam, csak éreztem, mint ahogy azt is éreztem, hogy valami húz a roncshoz engem és a következő pillanatban, mintha lezuhantam volna, egyenesen a roncsba. A pillanatnyi emlékem a fájdalom és a még szörnyűbb fájdalom volt. Amikor elmondták nekem, hogy a másik autó sofőrje meghalt, akkor én már ezt rég tudtam.
Árvai Attila: Halálközeli élmények magyar földön
Forrás:http://osero.hu/erdekes



 
 
0 komment , kategória:  Halálközeli élm.és megtört.es.  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 11 
2017.10 2017. November 2017.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 987 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 127
  • e Hét: 1493
  • e Hónap: 6429
  • e Év: 76360
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.