Regisztráció  Belépés
dorotea55.blog.xfree.hu
"Széttéphetetlen kötelék a szeretet, mi köztünk él. Életünk szépség és küzdés, összeköt bennünket a hűség." Gy Marcsi
1954.01.30
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/7 oldal   Bejegyzések száma: 65 
Havasi feszület
  2018-02-08 12:07:05, csütörtök
 
 

Reményik Sándor
Havasi feszület

Halványpiros hegyi virág
Öleli lábát a keresztnek.
Távolról a sötét fenyők:
Titoktudó konok erők
Feléje gyökeret eresztnek.
És ölelik a föld alatt.
Így rejtik el imádatuk.

Olyan szép itt és oly szabad!
Alatta kanyarog az út
És még mélyebben a patak.

Szent arcán kín - s örök remény.
A zúgó vízbe letekint, -
S mosolyg a vad patak dühén.




Link


 
 
0 komment , kategória:  Reményik Sándor  
Hangszerek
  2018-02-01 14:28:14, csütörtök
 
 
Reményik Sándor
Hangszerek

Van költő, kinek lelke hegedű
És játszik rajt' egy lány,
A hegedűt kis álla alá tartja,
És játszik rajta, ahogy kedve tartja,
Van költő, kinek lelke hegedű
És játszik rajt' egy lány.

Van költő, kinek lelke kürt
És riadót az Idő fúj bele,
És hangját szikla-lelkek verik vissza,
És hangjával egy ország lesz tele,
Van költő, kinek lelke kürt.

S van költő, kinek lelke aeolhárfa,
És nem nyúl hozzá kéz,
Csupán a szél, mely végtelenből jő,
És végtelenbe vész.
Van költő, kinek lelke aeolhárfa.



Link


 
 
0 komment , kategória:  Reményik Sándor  
Nem kérdezem már
  2017-07-13 14:54:09, csütörtök
 
 
Reményik Sándor: Nem kérdezem már

Szomorú Testvérem, én megpróbálom
Nem kérdezni többé tőled, miért vagy szomorú.
Nem hessegetem s nem riasztgatom többé
Tapintatos, vagy akár tapintatlan szóval
Az árnyékodat, mely csupán tied,
Tied, megoszthatatlanul.
Szerény vagyok én, vigasztalni vágyó testvéred,
Azt kívánom csupán,
Lássalak úgy, ahogy láttalak utoljára:
Ajkad körül nyoma sincs dacnak, keserűségnek,
Fájdalmas, kemény, szigorú önuralomnak sem,
Áttetsző orcádon kifinomult, éteri virág a bánat,
Ha földi gyökere volt e drága virágnak,
A gyökeret mintha elmetszette volna kegyesen arany olló.
Két szomorú szemed két nyugtató fényű lámpás.
Fényük már a szelíd öröm távoli rokona talán.
Az Ő szomorúságának fénye visszfénylik bennük,
Ki maga mondta: Szomorú az én lelkem mindhalálig.
Szomorú Testvérem, látod,
Így is fáj, fáj,
De nem nyugtalanít már úgy a szomorúságod.

Szomorúak a szemeid, ezek a csendes csillagok?
Magadba nézel, s nézel magad köré:
Tiszta szemed hogy ne volna hát szomorú csillag?
Látó ember szeme lehet-e más, mint szomorú?
S elvehetem-e én szemedből ezt a szomorúságot?
Hiszen, ha felnézek az égre, érzem:
Millió szelíd, szomorú csillagszemével,
Valami legmagasabb, éteri szomorúsággal
Néz a világ éjjelébe az Isten is.
Az Isten is.

1937



Link


 
 
0 komment , kategória:  Reményik Sándor  
Mi mindig búcsúzunk
  2017-07-13 14:42:36, csütörtök
 
 
Reményik Sándor
Mi mindig búcsúzunk

Mondom néktek: mi mindig búcsúzunk.
Az éjtől reggel, a nappaltól este,
A színektől, ha szürke por belepte,
A csöndtől, mikor hang zavarta fel,
A hangtól, mikor csendbe halkul el,
Minden szótól, amit kimond a szánk,
Minden mosolytól, mely sugárzott ránk,
Minden sebtől, mely fájt és égetett,
Minden képtől, mely belénk mélyedett,
Az álmainktól, mik nem teljesültek,
A lángjainktól, mik lassan kihűltek,
A tűnő tájtól, mit vonatról láttunk,
A kemény rögtől, min megállt a lábunk.

Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz,
Mert minden csönd más, - minden könny, - vigasz,
Elfut a perc, az örök Idő várja,
Lelkünk, mint fehér kendő, leng utána,
Sokszor könnyünk se hull, szívünk se fáj.
Hidegen hagy az elhagyott táj, -
Hogy eltemettük: róla nem tudunk.
És mégis mondom néktek:
Valamitől mi mindig búcsúzunk.
 
 
0 komment , kategória:  Reményik Sándor  
Margaréta
  2017-06-18 19:23:51, vasárnap
 
  Reményik Sándor
Margaréta

A bükki rét, - a margarétás rét.

Én nem kérdeztem: szeret-nem-szeret
A margarétától soha.
Nem kellett más,
Csak fehér virágszirom-mosolya.
Mely úgy lengett az alvó rét felett,
Mint egy sóhajtás, mint egy lehelet.
Én nem kérdeztem: szeret, nem szeret
A margarétától soha.


Link


 
 
0 komment , kategória:  Reményik Sándor  
A régi határkő
  2017-06-04 06:34:49, vasárnap
 
  Reményik Sándor A régi határkő

(Csíkszeredából indulva, a Gyimesi hágón átutazva és néhány "Gyimes" kezdetű falun átkecmeregve lehet megközelíteni Erdély határát, amely 895-től a Trianoni békeszerződésig Magyarország határa volt. A baktreház előtt egy koszorúkkal és magyar zászlókkal díszített, Magyar Korona alakú határkő hirdeti: ez a hely (lélekben legalábbis) magyar terület.)
"A Nagykőhavason
Egy kicsi kőhalom.

Ez emberkézre vall
Simára csiszolt oldalaival.

S mért, mért nem: ez még áll.
Határkő. Elment tőle a határ.

S tulajdonkép minek
Ezen akadni meg?

Megakadnak a vándorfellegek?
Ledülnek töprengeni a szelek?

Mi lehet, mi e magasban is fáj?
Innen s túl egy az ég és egy a táj.

Innen s túl egyformán szegényesen
Gyalogfenyő és boróka terem.

A Nagykőhavason
Egy kicsi kőhalom.

Egy kicsi kőhalom.
Egy kicsi sírhalom.

Alatta mégis egy világ pihen.
Láttam, ahogy valaki ráborult
És sírt keservesen. "
 
 
0 komment , kategória:  Reményik Sándor  
Ne szóljatok
  2016-09-10 06:43:29, szombat
 
  Reményik Sándor
Ne szóljatok

Ne szóljatok, és ne mozduljatok,
Fojtsátok vissza lélekzetetek...
Nézzétek: fa vagyok,
Reszketnek rajtam a színes levelek.
Egy vékony, vékony tündér-cérnaszálon,
Életen túl, innen a halálon
Még tartja őket valami csoda...
Pedig elmult Halottak napja is,
Mi most nem hull le, nem hull le soha,

Ne szóljatok, és ne mozduljatok, -
Egy pillantás, egy sóhajtás elég:
És lehullnak a legutolsó álmok,
És meghalnak az utolsó mesék.
Ne szóljatok és ne mozduljatok,
Egy nesztelen lépést se tegyetek, -
Mi most nem hull le, nem hull le soha,
Hátha örökké tart ez a csoda,
Hátha nem hullnak le a levelek...




Link


 
 
0 komment , kategória:  Reményik Sándor  
Az Ige
  2016-03-18 06:12:20, péntek
 
  Link





Reményik Sándor: Az Ige

Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek,
És áhítattal ejtsétek a szót,
A nyelv ma néktek végső menedéktek,
A nyelv ma tündérvár és katakomba,
Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek!

E drága nyelvet porrá ne törjétek,
Ne nyúljon hozzá avatatlanul
Senki: ne szaggassátok szirmait
A rózsafának, mely hóban virul.
Úgy beszéljen ki-ki magyarul,
Mintha imádkozna,
Mintha aranyat, tömjént, myrrhát hozna!

És aki költő, az legyen király,
És pap és próféta és soha más.
Nem illik daróc főpapi talárhoz,
S királyi nyelvhez koldus-dadogás.

Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek,
Vigyázzatok: a nyelv ma szent kehely,
Ki borát issza: Élet borát issza,
Előre néz s csak néha-néha vissza -
S a kelyhet többé nem engedi el!
 
 
0 komment , kategória:  Reményik Sándor  
Ének anyámról
  2016-02-15 07:16:42, hétfő
 
 

Reményik Sándor
Ének anyámról

Ó, most adj erőt Isten, Istenem,
Hogy méltón zengjen árva énekem
Róla, ki csöndes mártír volt szegény,
S hang nem hatolt be két szegény fülén.
Meghalt a Hang - régen meghalt Neki -
Fülébe szóltak még gyermekei
Odatapasztva forró ajkukat -
Aztán e szalmaszál is elszakadt.
A betű maradt csak, a holt betű,
Élő hang helyett ó be keserű.
Aztán - szelíd, vigasztaló barát -
Szemén át jött el hozzá a világ.
Hogy csüggött e két drága szürke szem
Szánkon: mit mondunk: igen-e, vagy nem,
S próbálta kínlódva olvasni le,
Szemmel, mit fel nem fogott a füle.
Ki jót akart: mellé telepedett,
S írt neki - én nem írtam eleget.
Ifjan még sorsa ellen lázadó,
Később csupa bölcs rezignáció:
Virágot ápolgatott, olvasott,
Ha házi gondja olykor elfogyott.
A fecske megérkezett csicseregve.
S nem hallotta - ő, pedig úgy szerette.
Beethovent zongorázott a leánya -
Búsan támaszkodott a zongorára.
Tapsok közt olvasott fel a fia -
Nem tudta, milyen verse hangsúlya.
A rádiót - be jó - nem érte meg.
A mennydörgésre csak megremegett.
A nagy harang ha szólt Szilveszter-éjjen,
Ő ült akkor is fojtó csöndességben,
Fájtak benne madarak, gyermekek,
Csak a néma virág nem sebezett.

Ha van igazság, hallania kell
Most mindent, ami lelket fölemel.

Madarak ezerhangú kórusát
A tavaszodó mennyországon át.

Beethovent, amint maga dirigál
S zenekarában ezer angyal áll.

A konduló, mély, érchangú harangot,
Amit idelenn közelről se hallott.

A gyermekeit és az unokáit,
Ahogy hangjuk fölhat a mennyországig.

Itt örök csendre kárhozott füle
Ott örök muzsikával van tele.

S ha Isten van, meg nem szűnik soha
E mindent-kárpótló szimfónia.
1934 október 12


Link





Link
Forrás
 
 
0 komment , kategória:  Reményik Sándor  
Gyopár
  2016-02-01 07:09:12, hétfő
 
  Reményik Sándor
Gyopár

Azt mondta valaki:
A Korongyoson gyopár is terem.
Azóta vágyaimnak netovábbja
A Korongyos-tető.
Róla álmodom nappal-éjjel,
S a pici fehér csillagokról,
Mik szikráznak a vad kövek között.

Mert úgy lehet:
Egy hullócsillag szállt alá oda,
Ép a Korongyos tetejére.
Honnan indult: ki tudja azt?
Talán egy nagyváros felett
Látta útrakelni egy ifjú pár,
Sikoltó ívét elkísérték szemmel,
Míg legörbült a sötét horizontra.
Találgatták: vajjon hol nyugszik meg?
Hát ide hullt.
Ide, a Korongyos-tetőre.
Ezer darabra hullott széjjel,
De üdvösségét megtalálta.
S minden kis része csillagalakú lett:
Így született a havasi gyopár.





Link


 
 
0 komment , kategória:  Reményik Sándor  
     1/7 oldal   Bejegyzések száma: 65 
2018.01 2018. Február 2018.03
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 160 db bejegyzés
e év: 286 db bejegyzés
Összes: 9407 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 679
  • e Hét: 15458
  • e Hónap: 54908
  • e Év: 121767
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.