Regisztráció  Belépés
dorotea55.blog.xfree.hu
"Széttéphetetlen kötelék a szeretet, mi köztünk él. Életünk szépség és küzdés, összeköt bennünket a hűség." Gy Marcsi
1954.01.30
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/6 oldal   Bejegyzések száma: 58 
Ne szóljatok
  2016-09-10 06:43:29, szombat
 
  Reményik Sándor
Ne szóljatok

Ne szóljatok, és ne mozduljatok,
Fojtsátok vissza lélekzetetek...
Nézzétek: fa vagyok,
Reszketnek rajtam a színes levelek.
Egy vékony, vékony tündér-cérnaszálon,
Életen túl, innen a halálon
Még tartja őket valami csoda...
Pedig elmult Halottak napja is,
Mi most nem hull le, nem hull le soha,

Ne szóljatok, és ne mozduljatok, -
Egy pillantás, egy sóhajtás elég:
És lehullnak a legutolsó álmok,
És meghalnak az utolsó mesék.
Ne szóljatok és ne mozduljatok,
Egy nesztelen lépést se tegyetek, -
Mi most nem hull le, nem hull le soha,
Hátha örökké tart ez a csoda,
Hátha nem hullnak le a levelek...




Link


 
 
0 komment , kategória:  Reményik Sándor  
Az Ige
  2016-03-18 06:12:20, péntek
 
  Link





Reményik Sándor: Az Ige

Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek,
És áhítattal ejtsétek a szót,
A nyelv ma néktek végső menedéktek,
A nyelv ma tündérvár és katakomba,
Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek!

E drága nyelvet porrá ne törjétek,
Ne nyúljon hozzá avatatlanul
Senki: ne szaggassátok szirmait
A rózsafának, mely hóban virul.
Úgy beszéljen ki-ki magyarul,
Mintha imádkozna,
Mintha aranyat, tömjént, myrrhát hozna!

És aki költő, az legyen király,
És pap és próféta és soha más.
Nem illik daróc főpapi talárhoz,
S királyi nyelvhez koldus-dadogás.

Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek,
Vigyázzatok: a nyelv ma szent kehely,
Ki borát issza: Élet borát issza,
Előre néz s csak néha-néha vissza -
S a kelyhet többé nem engedi el!
 
 
0 komment , kategória:  Reményik Sándor  
Ének anyámról
  2016-02-15 07:16:42, hétfő
 
 

Reményik Sándor
Ének anyámról

Ó, most adj erőt Isten, Istenem,
Hogy méltón zengjen árva énekem
Róla, ki csöndes mártír volt szegény,
S hang nem hatolt be két szegény fülén.
Meghalt a Hang - régen meghalt Neki -
Fülébe szóltak még gyermekei
Odatapasztva forró ajkukat -
Aztán e szalmaszál is elszakadt.
A betű maradt csak, a holt betű,
Élő hang helyett ó be keserű.
Aztán - szelíd, vigasztaló barát -
Szemén át jött el hozzá a világ.
Hogy csüggött e két drága szürke szem
Szánkon: mit mondunk: igen-e, vagy nem,
S próbálta kínlódva olvasni le,
Szemmel, mit fel nem fogott a füle.
Ki jót akart: mellé telepedett,
S írt neki - én nem írtam eleget.
Ifjan még sorsa ellen lázadó,
Később csupa bölcs rezignáció:
Virágot ápolgatott, olvasott,
Ha házi gondja olykor elfogyott.
A fecske megérkezett csicseregve.
S nem hallotta - ő, pedig úgy szerette.
Beethovent zongorázott a leánya -
Búsan támaszkodott a zongorára.
Tapsok közt olvasott fel a fia -
Nem tudta, milyen verse hangsúlya.
A rádiót - be jó - nem érte meg.
A mennydörgésre csak megremegett.
A nagy harang ha szólt Szilveszter-éjjen,
Ő ült akkor is fojtó csöndességben,
Fájtak benne madarak, gyermekek,
Csak a néma virág nem sebezett.

Ha van igazság, hallania kell
Most mindent, ami lelket fölemel.

Madarak ezerhangú kórusát
A tavaszodó mennyországon át.

Beethovent, amint maga dirigál
S zenekarában ezer angyal áll.

A konduló, mély, érchangú harangot,
Amit idelenn közelről se hallott.

A gyermekeit és az unokáit,
Ahogy hangjuk fölhat a mennyországig.

Itt örök csendre kárhozott füle
Ott örök muzsikával van tele.

S ha Isten van, meg nem szűnik soha
E mindent-kárpótló szimfónia.
1934 október 12


Link





Link
Forrás
 
 
0 komment , kategória:  Reményik Sándor  
Gyopár
  2016-02-01 07:09:12, hétfő
 
  Reményik Sándor
Gyopár

Azt mondta valaki:
A Korongyoson gyopár is terem.
Azóta vágyaimnak netovábbja
A Korongyos-tető.
Róla álmodom nappal-éjjel,
S a pici fehér csillagokról,
Mik szikráznak a vad kövek között.

Mert úgy lehet:
Egy hullócsillag szállt alá oda,
Ép a Korongyos tetejére.
Honnan indult: ki tudja azt?
Talán egy nagyváros felett
Látta útrakelni egy ifjú pár,
Sikoltó ívét elkísérték szemmel,
Míg legörbült a sötét horizontra.
Találgatták: vajjon hol nyugszik meg?
Hát ide hullt.
Ide, a Korongyos-tetőre.
Ezer darabra hullott széjjel,
De üdvösségét megtalálta.
S minden kis része csillagalakú lett:
Így született a havasi gyopár.





Link


 
 
0 komment , kategória:  Reményik Sándor  
A szépség próbája
  2015-06-02 06:39:54, kedd
 
  Reményik Sándor
A szépség próbája

Egy könnycsepp szállt fel valaki szemébe,
Mint aranyfelleg alkonyati égre.

Mert dal szállt fel egy másik szív tövéből,
Örvényes, néma, feneketlen mélyről.

A dal kérdezett: igaz dal vagyok?!
A könnycsepp igazolt és ragyogott.

Úgy ragyogott, mint egy gyémánt-pecsét,
Átragyogta a költő kételyét.

A költeményen és a könnyön át
A Szépség találta meg önmagát.
 
 
0 komment , kategória:  Reményik Sándor  
Úgy fáj már minden
  2015-01-28 20:23:54, szerda
 
 
Reményik Sándor
Úgy fáj már minden...

Úgy fáj már minden, minden idebenn:
A szó, s a mozdulat, s a csend is fáj,
Minden, mi általreszket szívemen,
Legyen az ember, muzsika, vagy táj,
Úgy fáj már minden, minden idebenn.

De néha egy-egy halk szó símogat,
S rejtekúton a szívembe talál,
S álomba ringatja a kínokat,
Elaltatja a multat, s a jövőt.
Pedig be nehéz megtalálni már
Az ösvényt, a szívembe vezetőt.

Gyom és gaz benőtte az utakat,
Ördögpalánták ágaskodnak rajtok:
Száraz kórók és keserű füvek,
Minden, mi beteg szívemből kihajtott.

Mártír a szó, mely jó hozzám ez úton,
És szent a szív, mely küldi őt ezen,
S mely liliomok magvát hinti el
Ott, hol különben csak bogáncs terem.

Áldott az óra és áldott a szél,
Mely liliomok messze magvát hozza,
Magot, melyből a békesség kikél.





Link


 
 
0 komment , kategória:  Reményik Sándor  
Havasi feszület
  2014-12-08 16:23:23, hétfő
 
 
Link

Reményik Sándor
Havasi feszület

Halványpiros hegyi virág
Öleli lábát a keresztnek.
Távolról a sötét fenyők:
Titoktudó konok erők
Feléje gyökeret eresztnek.
És ölelik a föld alatt.
Így rejtik el imádatuk.

Olyan szép itt és oly szabad!
Alatta kanyarog az út
És még mélyebben a patak.

Szent arcán kín - s örök remény.
A zúgó vízbe letekint, -
S mosolyog a vad patak dühén.





Link


 
 
0 komment , kategória:  Reményik Sándor  
Kövek zsoltára
  2014-12-05 06:15:53, péntek
 
 
Reményik Sándor:
Kövek zsoltára

(A kolozsvári evangélikus templom centenáriumán Liedemann Márton
templom-építő lelkész emlékének)

Elhalkult, és elhalt az orgona...
De új nesz kél most a templomfalakból.
Nem halljátok? Itt körül a falakban

Dobognak a beépített kövek.
Külön dobban meg minden kicsi kő,
És mégis, mégis egy ütemre vernek,
Egy óriási templom-dobbanással.
Isten, ha akarja, a köveket
Dobogtatja meg a szívek helyett.

Kő-nehéz szívvel, dallamtalanul,
Lehajtott, fáradt fejjel figyelek.
Szeretném, ha szívem megállana,
S csak a százéves templom kövei
Dobognának tovább...

Dobognak... dobbanásuk lassan áthat,
Felmelegíti dermedt véremet,
Lassan megértem a beszédjüket:
"Mi kövek voltunk, rossz, rideg kövek,
Kemény kövek és haszontalanok,
Nehezek, otrombák, formátlanok,
Tehetetlenek, tompák, elesettek,
Mozdíthatatlanok.

Hevertünk hét országban szerteszéjjel,
Utak mentén, száraz patakmederben,
Omlásokban, elhagyott kőtörőkben.
Vad éleinkbe ütközött a nap,
Horzsoltuk az éjszaka bársonyát,
Véresre törtük vándor lábait,
Hevertünk külön-külön szerteszéjjel,
Egymásról alig tudtunk valamit,
És nem álmodtunk templomról soha.
De jött egy ember, törékeny, beteg,
A lelke égett, szíve dobogott,
Az az ember templomról álmodott.

Tudta, kövek hevernek szerteszéjjel
Tehetetlenül, haszontalanul,
Vadul, otrombán és formátlanul, -
Elindult a köveket megkeresni.
Omlásokban, elhagyott kőtörőkben,
Utak mentén, száraz patakmederben,
Barangolt hetedhétországon át,
Hol éleinkbe ütközött a nap,
Horzsoltuk az éjszaka bársonyát
S véresre törtük az ő lábait.
Az az ember keresett, s megtalált.
És azt mondta nekünk: Ti templom lesztek.

Falakká fogtok összeállani,
És visszaveritek az Ige hangját,
És visszazengitek az orgonát, -
Az imádkozó nagy nyomorúságot
S az áhítat szárnyaló énekét
Szent nyugalommal veszitek körül.
Halkan dobogni fogtok a falakban,
Külön dobban meg minden kicsi kő,
És mégis-mégis egy ütemre vertek,
Egy óriási templom-dobbanással.
Isten, ha akarja, a köveket
Dobogtatja meg a szívek helyett.
Így szólt hozzánk a templom-építő."

Így beszélnek ma hozzánk a kövek.

1929 december 1

Link


 
 
0 komment , kategória:  Reményik Sándor  
Egy lélek állt...
  2014-08-30 07:18:47, szombat
 
  Reményik Sándor:
Egy lélek állt...

Egy lélek állt az Isten közelébe'
S az örök napsugárban reszketett
És fázva félt,
Mert érezte, hogy vonzza már a föld,
És keserűn kelt ajkán a "miért",
Mikor az Isten intett neki: "Készülj!

Valaki ott lenn meg akar születni,
Neked szőtték e színes porhüvelyt:
Pici kezeket, pici lábakat;
És most hiába, le kell szállanod,
Öröktől fogva te vagy kiszemelve,
Hogy e testet betöltsd,
Mint bor a kelyhet, ampolnát a láng.
Menj és ne kérdezz, ennek meg kell lenni!"

S szólt a lélek: "Én nem akarok menni!
Én boldog vagyok Veled, Istenem;
Mit vétettem, hogy egedből kivetsz?
Mit vétettem, hogy le kell szállanom,
S elhagynom búsan és reménytelen
Az angyalokat, testvéreimet?
Mit vétettem, hogy le kell szállanom,
S felöltenem a gyötrő Nessus-inget,

A meghasonlás örök köntösét,
A nekem szabott hitvány rongy-ruhát?
Ki bor vagyok: a Végtelennek vére,
S láng, mely üveg alól is égig ér:
Mit vétettem, hogy bezársz engemet
Kehelybe, amely megrozsdásodik,
S ampolnába, mely romlandó cserép?!"

És szólt az Isten szigorún: "Elég!
A törvény ellen nincsen lázadás!
Ha milliók mentek panasztalan,
Talán te légy kivétel?
Mint a fiókát az atyamadár:
Kivetlek. Tanulj meg jobban repülni,
S jobban becsülni meg az örök fészket!"

S az Ige alatt meggörnyedt a lélek.
Szomorún indult a kapu felé,
De onnan visszafordult: "Ó Uram,
Egy vágyam, egy utolsó volna még;
Egy angyalt, testvér-lelket hagytam itt,
Szerettük egymást véghetetlenül,
Tisztán, ahogy csak a mennyben lehet,
Szeretném viszontlátni odalenn,
Ha csak egy percre, ha csak mint egy álmot."
S felelt az Úr:
"Menj és keresd! Lehet, hogy megtalálod."
 
 
0 komment , kategória:  Reményik Sándor  
A szépség próbája
  2014-06-17 21:43:58, kedd
 
  Reményik Sándor:
A szépség próbája
.
Egy könnycsepp szállt fel valaki szemébe,
Mint aranyfelleg alkonyati égre.
.
Mert dal szállt fel egy másik szív tövéből,
Örvényes, néma, feneketlen mélyről.
.
A dal kérdezett: igaz dal vagyok?!
A könnycsepp igazolt és ragyogott.
.
Úgy ragyogott, mint egy gyémánt-pecsét,
Átragyogta a költő kételyét.
.
A költeményen és a könnyön át
A Szépség találta meg önmagát.
1922. április 8.
 
 
0 komment , kategória:  Reményik Sándor  
     1/6 oldal   Bejegyzések száma: 58 
2017.04 2017. Május 2017.06
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 1 db bejegyzés
e hónap: 60 db bejegyzés
e év: 327 db bejegyzés
Összes: 8852 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 2030
  • e Hét: 9815
  • e Hónap: 45181
  • e Év: 221032
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.