Regisztráció  Belépés
marcyt.blog.xfree.hu
Napraforgó a legtöbb lány, ahogy a virág, a fényre vár.Megváltozott az új világ. Szív és lélek, háttérben áll.... forognak a nap felé, pedig felhős az ég. Jánoki Imre
1945.12.03
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 19 
Fodor József: Új utak
  2017-04-26 06:58:49, szerda
 
  Fodor József:

Új utak


Oh új utak, szabad határok,
S ha tetszik, vad víz, domb, vagy árok,
Hol lábam tovalép!
Új út szabadsága, enyém te,
Töltsd, hozd más, más csudád elémbe;
Ballagni, nézni szép.
Oh új s új zsákmánya a szemnek,
Tájak, amint víg-szállva tűnnek,
Tettel teljes napok!
Kéz, láb még friss készsége, ép szem,
Mindennel mindent és egészen!
Ér zeng, a szív lobog.
Oh tettek és szavak, s a térnek
Végtelenjei! Meddig érnek
Szárnyak, léptek s a vad
Képzelések, eszmék ragadnak:
Tájaknak, még nem volt szavaknak,
Hívó a tér, szabad!
Mint friss, ép árboccal, a Minden
Partján, indulni újra, menten,
Elem és vágy emel -
Míg lehető és lehetetlen
Fog még, percig, száz ismeretlen
Képzelt ízeivel!
 
 
0 komment , kategória:  Fodor József  
Fodor József: Viharelőtt
  2017-03-31 08:47:18, péntek
 
  Fodor József:

Viharelőtt


Micsoda mondhatatlan vajudás
Feszül a nem-látható-távolú térben,
Fel nem törhetőn, mint kit iszonyú kín
Elhamvasztó tébolya fojtogat,
S könnyítni terhein
Nem talál szavakat!

A fa reszketve csapkod, lefogott
Szájú kínzottnak karjaiként; az égnek
Mélye elfojtottan hörg és hevül,
S meggyötrött homlokáról cseppre csepp
Hull. Oh, átok rág a világon belül,
Szörnyű seb!

Ami iszony, ma mind benne sajog
A létben: s minden világ-ótai láz most
Megért s vemhét veti ! A végső idő
Készül. űvöltő port hasogat
A szél: s én kifehérült szájjal a halált lesem
A nyögő ég alatt.

Vigilia 1940.
 
 
0 komment , kategória:  Fodor József  
Fodor József: Óda a mindenekhez
  2017-03-30 06:35:26, csütörtök
 
  Fodor József:

Óda a mindenekhez


Egyetlen csodálatosságú, állj ma elém,
S ámultass ! túl a rejtő, szürkítő napokon,
Életnek örök, tiszta vonalai,
Teremtett és teremtődő, büszke világ!

Hegy, mely kiugrasz, völgy, ami andaIítón
Lejtesz, rengő fák, levelek és a föld
Édesillatú keble, puha avar,
S tovább, a gyér s nagyfüves, marhaiIIatú mezők.

Mezők, és arra túl, az ünnepi,
Döbbentő városok üteme, mély, szívremegtető
Harangok kongása, sűrített erők,
Emberlétek forró, drága közéle, dús áramok.

Városok, miknek ereje elfut a tengerekig,
Hol kontinenseket rengetve száll a hullám-elem,
Mint kikötött hajót ringat a víz: s fönt, mely befödi -
Rettenetes, egyforma, fényes, végtelen ég.

Ég, mi az emberi játékra ráterül,
Melyben születnek s elzajongnak a századok,
Mint istentisztelet rendje, s mely - mint templom ünnep után -
Ha elhal is az ember, ilyen lesz: hideg, nyugodt.

Végtelen, nevezhetetlen! és szemben vele: Te
Földi világ, erők múló formája: de nekünk
Minden: mert mi megjelenik, azt láthatja csupán,
Semmiben úszván, tárgyak bús deszkáit fogó szemünk.

Erők múló harca, tarka és édes világ,
Végtelen törekvés, hevek viszálya, rossz és a jó,
Öröm és bánat, földi törekvés, kicsi napok
Megszálltjai, s a Míndenbe néző, csöndes, nagy szellemek.

Te roppant játék, a mindennek vágya, kínja, öröme
A múló testben, kielégíthetetlen, forró-bolond-végtelen
Rohanás minden percben, s az új meg új,
Gazdagság villanása a létben, te, gyülölt és kívánt!

Egyetlen, nagy, és ámultató, büszke, örök,
Tettek önkívületét reszketve álmodó -
És fel-fel riadón nézve magad, furcsa-döbbenőn,
Eszméleted bús, nagy szemén: ki én vagyok!

Vigilia 1940.
 
 
0 komment , kategória:  Fodor József  
Fodor József: Esti dal
  2016-12-13 07:28:53, kedd
 
  Fodor József:

Esti dal


Feltündökölnek a hold hómezői,
Hömpölyg a keserű illatú éj.
Fellángolnak a távoli világok
S tűzben ég szívem, fényüktől kevély.

A világ-vizeknek közepét ússzuk,
Táncol orrával nagy hajónk, a Föld,
Körül száz csillag: száz társgálya hadja -
Állj a fedélre, szívem, s üdvözöld!

Isten hajóraja világ hullámán!
Oh, hol lengünk, melyik tejút alatt?! -
S a domború tengernek messze mélyén
Lobogva úszik trónhajónk: a Nap.
 
 
0 komment , kategória:  Fodor József  
Fodor József: Évek
  2016-09-29 03:15:34, csütörtök
 
  Fodor József:

Évek


Évek, mik még előttem lengetek,
Talányos, s tán még iszonyú napok,
S mi még csudább: hogy száz őrületek
Után még itt botorkálok, vagyok.

Mint kit elfelejtett a büntetés
Vad tábora, s míg hulltak társaim
A vak tizedelésben, mily kevés,
Ki megmaradt s alig még valakim.

Csak e hüvely, melyben a lélek ég,
S bámul, mint őrült a zárt ablakon,
Szellem-magányban, mely jó menedék,
S hogy száz rossz hangtól magason lakom.

Így nézem az éveket, bús-nehéz
Szemmel, s mind csöndesebben, ami jön;
Engem nem öl már gúny, vak-buta vész,
Kinek, hogy él még, vad, nagy kegy, öröm.

Nagy, nagy csuda! Mint irtott törzse rút
Hulltával az utolsó mohikán,
Párral, ki még ott-itt sebezve fut,
Sunyi szóktól verten, vagy jobb csatán -

De tudva, értve, józanulva már,
Tanulsággal, mi kincsnek megmaradt -
S mit már el nem vehet, próbálja bár
Irigy s orv düh, vakság, rosszakarat!
 
 
0 komment , kategória:  Fodor József  
Fodor József: Falevelek sirverse
  2015-10-22 07:27:45, csütörtök
 
  Fodor József: 

Falevelek sirverse


Már látom az első hullt levelek
Sárga, fonnyadt, vén arcát; a szelek,
E lomb-halott-hordók, kocsijukon
Viszik, viszik - s légies nyomukon
Száraz hang száll: Hová? ki látta még
A temetőt, melyben e furcsa nép
Fekszik - s fölötte írásnak jele
Szólna: ennyi s ennyi nyár levele
Nyugszik itt? Úgy vesztek semmibe, mint
A multak: - miknek urnája sem int
A földön, s velük a töméntelen
Érzésnek sem, mindenkori jelen
Kincsének, lényének -: pedig be szép
Volna egy ily temető! Szerteszét
Ezer nagy piramis: s ott, év szerint,
Sírvers alatt, közösen fekve, mint
Hős katonák, s testvérek serege:
A világ összes hervadt levele.
Mert miért nem tudjuk, hol vannak ők,
A tegnapi lombok? hisz az időt
Megőrizzük években: s mennyi rossz,
Amit hoz! s emlékben él sok gonosz
A földön s minden sírt kap, ami van -
Csak a sárga levél mul nyomtalan.
Ha volna ily temető! A világ
Végén talán, a tengernél; a fák
Holt gyermekinek e sírhelye: hol
Örök hullámmal a tenger dalol
S sírhatná: Hisz méltón csak a meleg
Természet sírathat természetet!
S én elmennék a világ végire
Meglátogatni - s hantjuk füvire
Lehajolva mondanám: Levelek,
Aludjatok jól. Úgy szerettelek.
Ti, fák szívvérének hajtásai,
Be jó volt zúgásotok hallani
És színeteket nézni, a világ
Tikkasztásában: s frisseteken át
A földhöz visszaálmodni magam -
Melynek nyugalma tőlünk odavan!
Aztán várnék, míg év rendjén pereg
Ujra a sárga lomb: és versemet
Letenném sírjukba: ott muljon el
Velük együtt. - A költő énekel,
A lomb virít és hűs árnyékot ád
S eltapossák, ha lehull. A világ
Ne bánja, ki voltam: feledjen el.
 
 
0 komment , kategória:  Fodor József  
Fodor József: Szavak
  2015-10-06 06:19:45, kedd
 
  Fodor József:

Szavak


Szavak, édes, mézes szavak
Függnek fáimon:
Leszedem őket,
Neked küldöm -
Szavak, kövér, érett szavak,
Szívem melegétől
Majdnem szutykosak,
Szívem sugár-barna hevétől
Hasadt bőrű aranyosak.

Leszedem őket, zöld levél között
Ne virítsanak
És a sárga kerti mohára,
Kék pázsitra ne hulljanak,
Ha nagy bottal jár a szél
S: üti őket és kacag.

A félbolond, esetlen, hosszú szél
Ne prédáljon rajtuk a kertben,
Mikor zűrzavart támaszt a
Vér- s borpecsétes abrosz-színű
Levelekben -
Felfújja őket s kidomborítja,
Mint a 
Hajnalszín hullámokat, e leveleket,
Kidugja fejét köztük
S almafőket ránk dobálva nevet, nevet!

Lelkem méhes kertjében
Van még: láng-szín cseresznye, meggy, -
Ezer izzó, izzó gondolat, -
Méla bú-árnyalat mogyorói
Nyugalom-körte, mit a darazsak
Akár ki is furhatnak húsáért -
De a legszebbek
S a kertnek
Sűrített-szó-szólói
A tömött, vörheny alma-szavak.

Nedvük mézesen ragad
Fájukhoz, hogy kezem rátapad!
Inyem vonaglik számban,
Ha kövér szemük rám kacag.
De leszedem s elküldöm: arcodba
Kosárból ragyogjanak,
A büszkék ragyogjanak -
S almánál szebb, finomabb, kerekebb
Húsú arcodtól a büszke-aranyosak
Irigyen meghasadjanak!
 
 
0 komment , kategória:  Fodor József  
Fodor József: Gúnyoros, gyönyörű
  2015-08-12 06:44:37, szerda
 
  Fodor József:

Gúnyoros, gyönyörű


Gúnyoros, gyönyörű, gyürt kicsi, unt szád 
Olyan, mint a túlápolt kertivirágok,
Kik félbetegen, telten csücsörödve, 
Unják már az ájult kert-boldogságot, 
A kényes palánta sorban, megrogyva, 
Mit akarjanak még, már nem is tudják, 
Ásítnak és biggyednek: semmi minden, 
Valami újat vágynak, őrült-furcsát.

Ahogy látom ily túlfinomult-untan,
Oly bóditó érzés csap rám a szádból, 
Beteg s túlfűlt érzés, ami már fél-
Mállásból érződik, túlápoltságból. 
Lehetetlen, hová fejlődött ajkad
A sok finom íz-, szépség-beoltásban, 
Annyifélekép görbül, hogy kockázat, 
Eltörés veszély ez anyagvilágban.

S lelked mily új dolgokra lehet éhes,
Hogy mutatja ájult, finom, unt ajkad,
Ki a fejlés egész lehető hosszát
Izlelésben, test-szívben megfutottad,
S most fojtva érzed mindenen túl nyílás
Foszló, édes, kínnal árnyult érzését,
S tárod a kis lehetőségű földre
Gyönyörű szád gúnyos, unt biggyedtségét.
 
 
0 komment , kategória:  Fodor József  
Fodor József: Ősz hegyormok
  2014-12-18 07:37:26, csütörtök
 
  Fodor József:

hegyormok


Óh, távolba hunyó ősz hegyormok
Ottan lehetnék, elrejtve, boldog,
Völgyetek a szakadásitok között,
Hírem s nevemet elnyelné a köd.

Mindenestül eltűnve, mi voltam,
A világra már elveszve, holtan,
S mint, ki homályos álmot emleget,
Idézném eddigi életemet.

Hegyek és sziklák közt ködbefúlva,
S mind mélyebb, mélyebb éjbe vonulva,
Mint ki nagy rémtől fut, az üldözött,
Mind jobban elveszve a hegy között.

Sebesen, lihegve és szüntelen,
Embertelen, múlttalan s jövőtlen,
Mint a levegő, a fák és a vad,
Csak az ős szálhoz fűzve magamat.

Mint lázképet, őrült ízű szendert,
Őrizve, mi volt, a múltat, embert,
Kába napoknak rémtörténetét,
Mint nyomást, mi úgy foly reggelre szét.

Futva, sebzetten, szirttel hasítva,
Forrást ad odú s mohát a szikla,
És beborítnak a zöld levelek,
S dús földszaggal hűl hevem, a beteg.

Forradásos fák éjszínű csendjén
Elrejti utam hosszú fű, repkény,
S duzzadt zölddel falasul a bozót,
Világtól elzárva a bujdosót.

A bujdosót, kinek lelke ég még
Sebtől, láztól: de már veti végképp,
S áll vágytalan, harctalan, múlttalan,
S mindennel gazdagabb, mi odavan.

Mint eszeveszett, gyűlölt kalandból,
Futva mindenből, régi magamból,
Hűs erdők, lápok, nedves csalitok
Elfedik a nyomor, hol haladok.

S szedrek és málnák s mogyorósok ti,
Hol az áfonyák bújnak bogyózni,
Kék csurgó-táj, melytől fagyos a lég,
Kristály, dús, szívtisztító menedék.

S vadon, hol éj, nap zölden foly egybe,
Róka és farkas s lágyléptű medve,
S szárnyasok a fák zord magasin -
Világfutó vadak, óh, társaim!
 
 
0 komment , kategória:  Fodor József  
Fodor József: Versek az "én"-ről
  2013-04-25 19:02:16, csütörtök
 
  Fodor József:

Versek az "én"-ről


Nincs igazad: elég! Amin vitád van,
Nem elvi jó, csak az Én vad, konok
Uralmi gőgje. Jó megvan magában,
Dühvel törtetnek az akarnokok.
Mind hatalmaskodnék csak a világban,
Mondván: erő s igazság egy dolog -
És feljebb kúszva: gőze mámorában
Magában már nem férve tántorog.
És még tovább: a maga-részegült én,
Emberi mértéken túl istenültén,
Törvénynek írja en-vad-dolgait!
S kit - útban tán - karmai el nem érnek,
Hogy ússzon akár árjában a vérnek,
Mindig készen a gaz s a szolga itt.

II
Nincs igazad, nincs! Arra nem vagyok vak,
Hogy ne tudnám, ki vagy; már ismerem,
Óh én! és azt, hogy ha törik, szakad, csak
Te vagy, s rajtad kívül nincs senki sem.
Mint fő, feszítsz a földi cirkuszoknak
Terén, felfújt, agytalan, esztelen;
A csillagok körülötted forognak, -
Igazad volna? Fordítottja sem.
Mint itt érezlek, ágaskodva bennem,
S mindenre képesen, egy halk, merev nem
Szólal meg itt benn, reszketve: ,,Gyötörd!"
És: ,,Fogd nagyon! Benne a legkisebb rész
Baj, ha túlteng - s legelsőbb ellened kész -
S az ember ellensége. Győzd le, törd!"

III
Senkiben sem bízom. Benned se, itt bent,
Képmutató! Minden csak alkalom,
S az ember: ember, kész felrúgni mindent;
S ,,nagy szándék"? Hagyd! Jellem sem oltalom -
Hajlítható, mint szók, végsőkig elment
Vitában, mely - bújtan - a hatalom
Párharca, hol az én a lehetetlent
Próbálja s döng dühös dac s érv-halom.
S vitázva, bőszen már asztalt-verő: csak
Fínomabb-eszközű zsarnok erőszak
Mása, hol szó még kényszerűn pereg;
S melynek megfelelőn - csak mód s a perc kell -
Mint legvégső érv immár, dönt a fegyver,
Vagy toppra ugró martalóc-sereg.

IV
Óh én! Te vagy lényünk tartója mégis,
Por-sorsunkba nem hajló nyugtalan,
Te, kiben érzem, hogy vagyok - s te: vég is,
Veled szűnvén, s te büszke: általam.
E Mindenben, hol se kezdet, se vég: kis
Sejttől az Orionig nincs olyan
Hatalmas tény! Nap, mely az űrbe fényt visz,
Csak mivel én itt tudok róla: van.
Világ öntudata! Mint óriás, mérsz,
Élsz mindent, mint e vak rendben varázs-Ész
Központja: - s mely olykor vad arcot ölt -
S akkor magát s mást tipró, szörny, kegyetlen,
Mitől erkölcs reng, ész s jog rendje retten,
Mintha csillaggal ütközne a Föld!

V
Karolva foglak, itt benn tartva mélyen
Magamban: egyetlen a föld terén,
Ki el nem hagyhatsz, míg sors adja élnem,
Gonosz, vagy jó? Te mindenképpen: Én!
S már dobott volna, únva, szenvedélyem,
Tőlem-választhatlan, társ-csuda, rém;
Szöknék tőled és nincsen mód cserélnem,
Szíved, lélegzésed, sorsod: enyém.
S hogy elhagynálak, érzem, játék is csak,
Gyűlöllek, únlak, rágalmazva szidlak
Rádfogva száz bűnt, mit csak lel az ész,
És tetszelgőn, hogy tűrsz, rendíthetetlen,
Nyugodtan: Míg szemünk - kaján-kegyetlen
Vádaim közt - mosolygva összenéz.
 
 
0 komment , kategória:  Fodor József  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 19 
2017.04 2017. Május 2017.06
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 9 db bejegyzés
e hónap: 271 db bejegyzés
e év: 1401 db bejegyzés
Összes: 27837 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 2701
  • e Hét: 15477
  • e Hónap: 144083
  • e Év: 623550
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.