Regisztráció  Belépés
marcyt.blog.xfree.hu
Napraforgó a legtöbb lány, ahogy a virág, a fényre vár.Megváltozott az új világ. Szív és lélek, háttérben áll.... forognak a nap felé, pedig felhős az ég. Jánoki Imre
1945.12.03
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 15 
Juhász Ferenc: Vallomás
  2016-04-08 09:24:52, péntek
 
  Juhász Ferenc:

Vallomás

Sorsomnak rabja vagyok, amíg élek!
Testemben a szív a lámpa, az áram, a lélek.

Testemben hordom születésem sorsát,
földedet tapossa, Te szegény Magyarország!

Földedben heverek, hogyha már nem élek,
nem leszek se hús, csak föld és semmi lélek.

Fekete a dolgok árnya,
akárcsak a varjú szárnya.

"Hass, alkoss, gyarapíts,
s a haza fényre derül."

Ha sikerül?
Ne legyen kezedben fokos,
bölcs legyél, derűs és okos.

Csak a harag
mar és harap.

Legyen úgy, mint régen volt:
mindig élô, sose holt
 
 
0 komment , kategória:  Juhász Ferenc  
Juhász Ferenc: Babonák napja, csütörtök: amikor a legnehezeb
  2014-09-22 08:13:13, hétfő
 
  Juhász Ferenc:

Babonák napja, csütörtök: amikor a legnehezebb


A harmadik napon a legnehezebb, a harmadikon.

Ácsorgok mélázva e kő-villany-szigeten:
az Oktogonon.
Csütörtök este van.
Nem átkozom magam.
Nem siratom.

Kék, sárga, zöld, piros eső zuhog,
Lábamnál olaj-szivárvány-patakok
és föltorlódott esőhólyagok.
Mint mozgékony-bőrű kaméleonok
agyag-csipkekorsó szeme forog
a nyüzsgő buborék-állatok
vízhártya-szeme.
Csillámbársony-bőrük gyűrődik, mozog,
színét cseréli szín után.
Egymáson másznak a piros-taréjú eső-gyíkok.
Ez a tér a virágzó kő-magány
Galapagos-szigete.

Magam vagyok.

A tér, mint kivilágított óriáskerék forog,
hajói: taxik, autóbuszok, villamosok,
ablakai: a kirakatok,
ringyói: a födetlen ivarszervű gladióluszok.

Kék, sárga, zöld, piros eső zuhog.

Kiáltoznak az újságárusok.
Hallgatnak a virágárusok.

Fák, tetők, kémények fölé fémvázak emelik
a csönd állatfényvirágait,
az éj pillanat-lényeit,
elektromosság-szörnyeit.

Szívem az égre feszítve látja sorsát:
mint óriás szines agyvelő,
villany-térkép vibrál fölöttem:
Magyarország.

A fénypont-falvak, városok,
mint agysejtek, velő-dúcok,
a villanygolyók: a kék erek,
tekervényei fénylenek.

Jaj, emberek!

A harmadik napon a legnehezebb, a harmadikon.

Nem átkozom magam.
Nem siratom.

S itt is, ott is az esőben kivirágzik
a tető, a fal, az ég:
fénypókhálóban fénypókocska,
s fény-sejttódulással mozogva
a hirdetések mimóza-levele
nyílik, elfordúl, összehúzódik,
mint mélytengerí rózsa-állat feje,
ha ringatózik,
tapogatózik.

Segíts, meg, emberiség!

S az eső kristály-páfrányai alatt,
mint celofán-ősállatok:
nylon-köpenyek, gumikabátok,
átlátszó műanyag-zsákok
zizegnek, zörögnek, izzanak.

Gyíkbőrbe bújt asszonyok,
kígyóbőrbe bújt férfiak.

És éhesek.
És szomjasak.

Kék, zöld, sárga, piros arccal
tolonganak.

Ki tudja, hogy itt vacogva állok?
Kinek vegyek most virágot?
Hol vannak a jóbarátok?
Ki hallja meg, ha kiáltok?

Nézem az esőt
téged keresve.
Hívlak kékülő szavakkal.

És piros, sárga, zöld
fényvonalakkal
óriás söröskorsót
rajzol az esőbe az este.
Megszületik az elmúlásba esve.

Aranykorsóban aranysör pezseg,
aranykorsó okád villany-fürtöket.
Csurog a nyálkás kövezetre
a foszforhab, villanyfoszfor.

Hová megyek?
Mit énekelek?

Ments meg uram engem a gonosztól!

A harmadik napon a legnehezebb, a harmadikon.
El kéne szaladni.
Itt kéne maradni.

Őgyelgek a villanysörhabon.
Bár ordítoznék, mint a gyerek, aki valamit szeretne,
ordítoznék, de mindenki kinevetne.
És fölmásznék rád villany-érháló-Magyarország,
feküdnék neon-agyadon.
hogy lássák az átsugárzott bordák
között megdagadt szívemet.
Amely tied.

De nem szabad. De nem lehet.

A harmadik napon a legnehezebb, a harmadikon.

Én nem kiáltok,
nem mondok átkot,
csak állok az esős szivárvány-vadonban,
szájamból nagyanyám szava lobban:
"Ments meg uram az Egyszarvú lótól, a Négymellű madártól,
ments meg uram a Pikkelyes kostól, a Vonító virágról,
ments meg uram az Ugató békától, a Patás angyaltól,
ments meg uram engem, ments meg a gonosztól!"

De kinek motyogok, kinek beszélek?
Kit ment meg a haláltól az ének?
Hiszen én istent nevetve megtagadtam,
tövis-ággal vertem ágyékát, s elszaladtam.
Lángomat isten-nagyra csavartam:
világ-rovarok perzselődnek benne hártyás nyálazással,
zöld könny-sistergéssel, zöld buborékolással.
S most befonják fejemet
a piros, kék, zöld villany-gyökerek.
Villany-ember leomló lila szakálla rámfolyik,
mint csápnyaláb-köteg fojtogat, beborít.

Csak te segíthetsz rajtam, jól tudom.
A harmadik napon a legnehezebb, a harmadikon.

Mit akarok?
Mit akartam?
Magamat szívedbe kapartam,
mint akna-tűzben a föld-anya
hasába a bozontos-arcú kis katona:
fölötte fény-halálfejek,
fém-levelek,
körötte rubint-szökőkutak, vér-legyek,
hús-cseppkő-szakadékok, lüktető-eres liánok,
szivárvány-szemhéjak, forgó szemgolyó-virágok.

Mint embrió
kuporgok ősszecsavartan lüktető, véres dzsungeledben:
ringatnak a lágyan-mozgó bordák,
verdes vér-zuhatagod sistergése,
a belek zsíros, fodros remegése,
hallgatom, hogy dolgozik, forr
a máj, a vese, a tüdő, a foszfor,
nyitott szemem látja belső éjedet,
s érzi átderengő testedet
tapogató-csáp-szemem.
Világűröm vagy, s mélytengerem.

Magam vagyok,

Veled vagyok.

Kék, sárga, zöld, piros eső zuhog.
Kiforognak a mélyből a fény-állatok.
S a villany-medúza-Magyarország,
a tenger agya libeg fölöttem,
s úszik a világűr-medúza: a földgolyó
a tejút-öbölben.

Én elhiszem
hogy puha álcádat leveted,
megépűl hited,
s arany-mozaik szárnyaid kibontod,
kigöngyölöd a nyálas, puha ragacsból,
kitinszerkezete megszikkadt, megszilárdúl,
hártyája megszárad, kifeszűl,
hogy kilüktetsz a kékeres lucsokból,
s az idő méhe csöndesen bezárúl.
Mert tudom, hogy a sorsom a te sorsod.

Itt állok egyedűl.
Ázott fejemet lehajtom.

A harmadik napon a legnehezebb, a harmadikon.
Csütörtök este van.
Nem átkozom magam.
Nem siratom.

S elindulok hazafelé, ázottan, életre-szántan,
a kék, zöld, piros esőben, a szocializmus korszakában.
 
 
1 komment , kategória:  Juhász Ferenc  
Juhász Ferenc: Élni! Élni! Élni
  2013-12-04 09:09:39, szerda
 
  Juhász Ferenc:

Élni! Élni! Élni


Mint amikor villám csapott
a faluvégi nádfödeles házba,
s lángolt a ház, a nádkéve sátortető,
s égett a gerenda, a gerendaszerkezet tető-hajó,
az ajtó, az ajtókeret, az ablakkeret, a vályog-fúgában
a szalmatömés-sár, az ágy, a szekrény, a szék,
a függöny, a párna, a dunyha, az asztalterítő,
a falvédő a konyhafalon a zománckályha fölött
és minden lángolt és minden égett,
s félrekongattak a harangok, a nagyharang, a lélekharang,
s kiabált a falu: tűz van, tűz van!
s rohantunk vödrökkel, lapátokkal tüzet oltani:
a férfi, az asszony, a gyerek, a fiú, a lány, a kamasz,
a napszámos és a kurva, a paraszt, a munkás, tisztviselő!
s odafönt az ég aranyöröm láva-gyönyörében
lila tajték-bivaly csordák tolongtak, bőgtek, hömpölyögtek
és dúlva, nyálazva hörögtek és szarv-szúrásuk újra-villám,
falu-földbe szúrt arany-villa, fehér sistergés-lapát:
lángolt a ház, parázs-kévéket röpve, mint a Sátán,
s fájt a fának a tűz, fájt a tűznek a parázs, fájt
a lángnak a vörös dörgés, zöldkék tollkazal dübörgés,
s mi dolgoztunk a lila-dübörgés habszőrhorda alatt az esőben
és sehol egy tiszta-tiszta csillag, valami hűvös fölszakadás,
mintha tinta-kacskaringós, tinta-csipkeláz itatóst tépne szét a magasság:
ilyen vagyok most! Testemben jajlángban izzó rozsdás
vaskötelek, tekerőkarok, emelődaruk, cölöpök, csigák, vas-kaktuszok,
cseppkőbarlang kristályoszlopok, márvánnyá aszalódott
őskori fák, vak fogaskerekek, csavaros zárak, csavarmenetek,
csavaranyák, ácskapcsok, ács-szögek, sziklahálók, légkalapácsok,
madárcsőrök, krokodilharapások, ősgyík-ölelések,
fagy-karolások, fagyott sikoltások, susogások és suhogások
szakadék-sikolyok, csillagparázs-rácsok, vasfogók,
szitaszűk szőlőprések, meteor-fölizzások, csontcsipke-zuhanások,
feszítés-szalagok, sajgás-pelenkák, nyál-igék, borzalmas
fojtó nyakkoronák, kövek, vasak, iszonyat-hegedűk
bagolysírások, sascsőr-ásítások, vasboronák, ősgyík-karmok,
csipeszek, szikék, márvány-padlások, remete-oszlopok,
vaskandúr süncicák, növekedés-tekeredésfák, izzás-bojtok,
horgok, horgonyok, apadás-rudak, száradás-csövek,
forgó, sziklagolyók, tűz-zuhogás dübörgő vízesések,
nyál-igák, téli udvaron kötélen száradó ingek, fagyott lepedők,
üveg-állagú jégropogású lepedők, jégcsap-hajnalok,
pikkelykés-csontuszonyfésű halak, havas alkonyi tarlók, kusza ugarok,
kobrakígyó fejlevelű sziszegés-jajongás-tevék, háromdimenziós
szitarács-számítógéprajz-kakasok összegyűjtött
fájdalom-halmaza lettem. Ember-alakú szégyen gyötrelem-gond.
És a hús, a vér, a velő, az ér, a szem, az agy, a belső-szerv, a csont
már csak földet tud remélni!
De mégis élni, élni, élni, élni!
Mert mégis élni, élni, élni, élni!
 
 
0 komment , kategória:  Juhász Ferenc  
Juhász Ferenc: Mondani, halálig
  2013-06-10 18:14:59, hétfő
 
  Juhász Ferenc:

Mondani, halálig


Csak mondd a magadét! Ne törődj te mással.
Sem a gyűlölettel, sem az elmúlással,
lényeden átfolyó idő-csobogással,
csontodban pattogó hárfa-szakadással.

Mint eső a lombban csöpögve szivárog,
levélről levélre ugrálva az átok,
cérnás víz-kocsánnyal szikra-koponyát fog
s billegve átszőnek a vízháló-csápok.

Csak mondd! Csak mondd! Csak mondd! Emberré törődve.
S megtelsz felhővel, mint a reggel kék vödre.
Szólj a csöndre, mintha beszélnél bolonddal.

Mondd, mondd, amíg élhetsz! Aztán a pokol jön.
Örökebb rabság, mint középkor-várbörtön.
S függsz halálodon, mint horgon csontváz-őshal.
 
 
0 komment , kategória:  Juhász Ferenc  
Juhász Ferenc: Évszakok
  2011-12-02 13:14:08, péntek
 
  Juhász Ferenc:

Évszakok


Elmúlt az ősz. Az elbomlás is elmúlt.
Rothadt növényeken gázoltam tehozzád.
Árva szemem halottak elhagyott szemhéjába bújt,
mint gyöngy-kérgű csigaházba magányos, meztelen rák.
Hulla-viola árnyékot csurgattak a bálnaszájú rácsok,
korhadt csecsemők és szutykos őszirózsák nyögtek ajkukból kicsüngve.
Kék gerlét vezettek hozzám, kis lábán viselt csöngettyűs aranyláncot:
atom-hasító mosolyodban áztam, s beleőszültem bolyongó szemedbe.

S elmúlt a tél is. Nem úgy, mint a többi!
A vedlett ég ropog a harangok fogsorában.
Gépfegyver-fogvacogásban indultam neked kenyeret könyörögni.
Csendből-bogozott erdő szikrázik a tél anyagában.
Jácint-kék árnyékot gondoltak a tündérország-rácsok,
csöndernyős bánat alól a vadak az ablakhoz tolongtak tipegve.
Ágyad szélén, mint öreg ház jázminbokrot, hallgattam gondtalan csacsogásod
és szarvas, nyúl, fácán, rigó figyelt a lecsülkölt hóban lángfehér énekedre.

Ó, ez a tavasz! Zöld, húsos tajték tódul,
s ráforr a falakra repedezett zománccal,
gombos kocsányán virág-hullák foszlánya bódul,
s benyúl a szemekért az űr gomolygó tapogató-halállal.
Epezöld árnyékot öklendeznek a foltos-bőrű rácsok,
hova emberhúsevő halak, nagyfogú csillagok gyűlnek sisteregve,
mert odacsalják burjánzó vágyak, beteg imák, átkok és boldog makogások.
Itt borulok én, tetszhalott sírra bodzabokor, szagos-sírkövű melleidre.

Majd jön a nyár. Népet arany-éremmé ver!
S a holdban fölágaskodik kék vigyorral az egyszarvú csődör
és jajgat a világ a szenvedés rátekeredő idegzetével.
S ibolyántúli habban a rovar álmodozva dőzsöl.
Savas árnyékot sziszegnek a foszló hüllőtestű rácsok,
s rásül üszkösen sok lepke a gyíkkézből kidagadt szívedre.
S hártyásodó lombok alatt hallgatom akkor is virágnőstény-zokogásod,
míg ott hörgök én, piros cseppkőbarlangkertben, fekete párduc, a szívedbe temetve?

 
 
0 komment , kategória:  Juhász Ferenc  
Juhász F: Gyűrődés-éjszaka
  2011-05-26 20:11:03, csütörtök
 
 

 
 
0 komment , kategória:  Juhász Ferenc  
Juhász Ferenc: A csönd virága
  2010-04-09 17:55:38, péntek
 
  Juhász Ferenc:

A csönd virága


A csönd elvirágzik levelet hajt a bánat nagy erekkel
Ne sikolts ne sikolts ne törj meg engem a szemeddel
Ne feszíts föl a jajgatásra eleven síró kötelekkel
Száradok húsomban szerveimben belep a halál döngő kék legyekkel

Mint a polip karjai idegeim a nyálas űrbe kinyúlnak
Csillag-halacskákra tekerődnek forró vérüktől ittasulnak
Nyálkás zöld szem vagyok tengelyen forgó szenvedéseim kigyúlnak
Emelj ki mélyeimből üveges közönyömtől ragadozó-álcámtól szabaduljak

Egy szarvast hallottam énekelni vándoroljunk arra a tájra
Ott csöndből vannak a levelek a némaság fái felszöknek sudárra
Ott piros madarak virágzanak ődöng a szelídség őzsutája
Kihajt szívedből a szívem holdfényben nyit a csönd virága
 
 
0 komment , kategória:  Juhász Ferenc  
Juhász Ferenc: Reszket az ...
  2010-03-31 10:51:12, szerda
 
 

 
 
0 komment , kategória:  Juhász Ferenc  
Juhász F.: A kertekre leszállt
  2009-10-31 18:01:59, szombat
 
 

 
 
0 komment , kategória:  Juhász Ferenc  
Juhász Ferenc: Áll még a ház..
  2009-09-23 20:43:35, szerda
 
 

 
 
0 komment , kategória:  Juhász Ferenc  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 15 
2017.09 2017. Október 2017.11
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 11 db bejegyzés
e hónap: 215 db bejegyzés
e év: 2757 db bejegyzés
Összes: 29186 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 4532
  • e Hét: 40314
  • e Hónap: 120807
  • e Év: 1513024
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.