Regisztráció  Belépés
rochlitzne.blog.xfree.hu
Szeressük egymást, gyerekek... Rochlitz Szilveszterné
1943.09.27
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 13 
Betiltani!
  2009-08-29 09:05:33, szombat
 
  Nagy Lajos:

BETILTANI!

Nagyon jól tette a... nem tudom kicsoda-micsoda, hogy betiltotta Bourdet úr színművének előadását. És nagyon jól tette a belügyminiszter, hogy a betiltást jóváhagyta. Reméljük, hogy nem állanak meg a hatóságok diadalútjuk kezdetén, hanem folytatják honmentő munkájukat, és egymás után sorra betiltják a betiltandókat. És végtelen a betiltandók száma!

Csak úgy kutyafuttában sorolok föl néhányat:

1. Be kell tiltani a bonctani és szülészeti tankönyveket. Én láttam már ilyen tankönyveket és mondhatom, hogy a legnagyobb disznóságokról van bennük szó. Az ember pirul szégyenletében. Az ilyen destruktív könyvek a legnagyobb mértékben veszélyeztetik a közerkölcsöket. Ellenben állami támogatással indítani kellene még néhány színházi lapot és alapítani kellene még néhány éjszakai mulatót.

2. Be kell tiltani az öngyilkosságokat. Mert nem engedhető meg, hogy a proletárok egyszerű öngyilkossággal kibújjanak a munka alól. Például teljesen lehetetlen állapot, hogy a háztartási alkalmazott lúgkőoldatot igyék, és azután a nagyságának magának kelljen takarítani és mosogatni. Ellenben elő kell mozdítani a proletártenyésztést. Proletárkiállítással (lásd: ebkiállítás!), versennyel és műkotorékversennyel, díjakkal és futtatásokkal.

3. Be kell tiltani az iskolai olvasókönyveket, mert tele vannak destruktív métellyel. Az egyikben például ezt a nemzetgyalázást olvastam: "Meghalt Mátyás király, oda az igazság!" Pedig az igazságról nyilvánvaló, hogy csak a keresztény nemzeti kurzussal született meg s még csak ezután jön el igazán.

4. Be kell tiltani a sírást, panaszkodást, jajveszékelést, mert ez mind izgatás a fönnálló rend ellen. Ellenben el kell rendelni az általános, egyenlő és községenkénti kötelező dicsekvést, nevetést és hálálkodást, csendőrségi ellenőrzés mellett. A dicsekvésnek bizonyos időtartamon keresztül való elmulasztása képezzen kihágást és legyen andó, endő, szigorúan büntetendő.

5. De azt azután egész komolyan mondom, hogy be kell tiltani az arcnak meztelenül való viselését, mert ez szerintem az esetek igen nagy részében szemérem elleni vétséget képez, a mai gyönyörű viszonyok közt.

6. De visszatérek az eredeti kiindulópontra. Be kell tiltani ennek a Bourdet-színműnek a külföldi, berlini, bécsi, párizsi előadását is. Át kell írni az idegen destruktív államok kormányainak és tiltakozni kell diplomáciailag a darab előadása ellen. Mert ha ott elterjed a ragály, onnan aztán a legnagyobb óvatosság ellenére is behurcolhatják hazánkba. Ha pedig a nevezett destruktív kormányok nem engedelmeskednek, meg kell szakítani velük a diplomáciai összeköttetést, haza kell hívni János, Pali és Bölömbér bácsikat.

7. Igazis! Azt a kérdést is be kell tiltani, hogy: "Hogy van?" Mert az bűntettre való felhívás. A kérdező ugyanis csak azt célozhatja, hogy a felelet az legyen: "Köszönöm, rosszul". Ez pedig talán még a lázadás bűntettének tényálladékát is kimeríti.
 
 
0 komment , kategória:  humoreszk  
Remete-igazolvány
  2009-08-29 08:56:02, szombat
 
  Nagy Lajos:

REMETE-IGAZOLVÁNY

Megvan-e már mindenkinek a születési bizonyítványa? Mert szervezett társadalmunkban a születést bizonyítani kell, a bizonyítás pedig nem azáltal történik, hogy vagyunk, hanem a bizonyítvány által.

És megvan-e a kedves szülők bizonyítványa? És a házasságlevelük? És a nagyszülőké?... De megvan-e önnek a diplomája, az érettségije, az elemi iskolai bizonyítványa, az erkölcsije, az újraoltásija, a munkakönyve, a bejelentőlap-szelvénye, a helyhatóságija, a személyazonosságija, a letelepedési engedélye, az útlevele, a vízuma, tagságija, orvosi látlelete, valamennyi nyugtája? Szóval megvan-e minden okirata? Mert okiratok nélkül nincs élet, nincs munka, nincs lélegzés, nincs maradás, tilos a távozás, kár megbetegedni, mert nincs kórházi felvétel, kár meghalni, mert nincs eltemettetés.

Jaj tehát annak, akinek hiányzanak az okiratai, s esetleg meg sem tudja azokat szerezni, mert voltak ugyan, de elvesztek, mert elégett a szülőfaluja, mert egyszer már valahova, valami hivatalhoz benyújtotta, s azután nem kapta vissza őket, vagy - nyugtáknál - mert meg sem fizette a tartozásait. Annyira jaj az okirathiányos embernek, hogy ma is hallottam egy keserves sóhajt, melyet egy hatvan éves, hivatalos állásban levő, nyugdíjképes, becsületben megkopaszodott ember sóhajtott el, így:

- Ó, legjobban szeretnék én már elmenni valami erdőbe, akár a Bakonyba, remetének!

- Van remete-igazolványa? - kérdem tőle nyugodtan.

Hát nincs neki. És még ő akar elmenni remetének! Persze, egy ilyen javíthatatlan individualista nem képes felfogni, hogy nem vagyunk az erdőben, nem élünk a középkorban, hogy manapság már a remeteséghez, szóval ahhoz, hogy valaki egy elhagyott erdő közepén egy magányos barlangban felüthesse a tanyáját, ahhoz is okiratok kellenek.

Kell a remete-igazolvány; ennek elnyeréséhez igazolni kell a születést, az állampolgárságot, az újraoltást; be kell nyújtani a kérvény kapcsán a szegénységi bizonyítványt, letelepedési engedélyt, erkölcsi bizonyítványt; bizonyítani kell a büntetlen előéletet; legalább valami garancia legyen arra, hogy az illető nem művel majd abban a magányos barlangban valami olyasmit, ami ártalmára lehet a köznek; kell orvosi bizonyítvány arról, hogy a remetejelölt gyomra alkalmas a gyökerekkel való táplálkozásra; igazolni kell, hogy az illető nincs adóhátralékban.

Csak mindezek beszerzése, benyújtása, igazolása, bizonyítása, felmutatása után kaphatja meg bárki is a remete-igazolványt.

Azzal azután szépen otthon maradhat - feltéve, hogy ehhez is megvannak a kellő okiratai -, úgysem kap engedélyt az erdő- és barlangtulajdonostól, mert hátha néha-néha rőzselopásra vagy vadorzásra vetemedik.

1937
 
 
0 komment , kategória:  humoreszk  
Tabi: Az udvarias ember
  2009-06-19 09:15:01, péntek
 
  TABI LÁSZLÓ

AZ UDVARIAS EMBER


Tegnap délután negyed hattól fél hatig kiléptem egy ajtón. Azért tartott ilyen sokáig, mert nem egyedül léptem ki. Velem volt Kavics Leó, az udvarias ember is, akiről az a hír járja, hogy mielőtt kimegy egy szobából, kopog az ajtón. Leó lakásán bizonyos üzleti megállapodás ügyében jártam. Hogy a megállapodást aláírtuk, vettem a kalapomat s menni akartam. Ő is elmenőben volt, tehát mindketten haladtunk az ajtó felé. Előttem lépegetett, de az ajtóban hirtelen megtorpant és félreállt.

— Parancsoljon — mondta és a küszöbre mutatott.



Szerintem ugyan mindegy, hogy ki lép ki előbb valahonnan, de elfogott valami nagylelkűség. Én is megálltam.

— Oh, csak tessék — mondtam.

— No, nem, nem... — szabadkozott — csak tessék.

Fejembe szökkent a vérem. Hát nem mindegy, hogy ki megy ki előbb az ajtón? Hát még mindig itt tartunk, a XX. században is? Hát nagyobb úr vagyok, ha előbb megyek ki?

— A világért sem — mondtam —, ön az idősebb... — és a küszöbre mutattam.

— De én itthon vagyok — felelte szelíd mosollyal és küszöbre mutatott.

Kerékbe kellene töretni az ilyen hülyét — gondoltam magamban — meddig vacakol ez még? Már régen a villamoson ülhetnék, ha nem nyavalyogna annyit. A küszöbre mutattam, amely a sok mutogatástól lassan már kopni kezdett.

— A fia lehetnék, Kavics úr — mondtam.

— De a vendégem volt. Csak tessék.

Vállamnál fogva ki akart nyomni az ajtón, de megfeszítettem magam az ajtófélfában. Ha belepusztulok, akkor sem megyek ki előtte!

— Nézze, uram — mondtam —, szerintem az lépjen ki előbb az ajtón, aki előbb odaér. Ha én értem volna előbb oda, bizisten kiléptem volna. De ha már ön boldoggá akart tenni engem azzal, hogy maga elé enged, akkor én boldoggá teszem önt azzal, hogy magam elé engedem.

Váratlanul könnyezni kezdett, s arra utalt, hogy belehalna a szégyenbe, ha egy vendége előtt hagyná el a lakását. Ő engem szeret, becsül és tisztel, ne utasítsam vissza az előremenés jogát.

Pukkadj meg, nyomorult — gondoltam magamban, s minthogy mozijegyem volt fél hatra, köszönetem nyilvánítása mellett kiléptem. A lépcsőn lefelé aztán elmagyarázta, hogy mindez nála nem formalitás, a vendégeit nagy becsben tartja. Egyébként Oxfordban nevelkedett s tudja, hogy mi a házigazda kötelessége.

Hazaérve átfutottam megállapodásunkat. Százötven forinttal becsapott.

 
 
0 komment , kategória:  humoreszk  
Tabi: A szakember
  2009-06-19 09:11:53, péntek
 
  TABI LÁSZLÓ



A SZAKEMBER





Történik egy cipészműhelyben a világtörténelem folyamán bármikor




A SZAKEMBER ül a kis székén és kalapál

AZ EGYSZERŰ EMBER Kezében egy félcipővel beállít: Jó napot kívánok.

A SZAKEMBER kalapál tovább

AZ EGYSZERŰ EMBER kissé hangosabban: Szabadság!

A SZAKEMBER kalapál tovább.

AZ EGYSZERŰ EMBER Kezitcsókolom.

A SZAKEMBER felnéz: Szolgája. (Kalapál tovább.)

AZ EGYSZERŰ EMBER Kéremszépen...

A SZAKEMBER felnéz.

AZ EGYSZERŰ EMBER elhallgat.

A SZAKEMBER Mit kíván uraságod?

AZ EGYSZERŰ EMBER Ezen a cipőn volna egy kis igazítanivaló...

A SZAKEMBER kalapál tovább.

AZ EGYSZERŰ EMBER zavartan köhécsel.

A SZAKEMBER leteszi a kalapácsot, nyúl a cipő után.

AZ EGYSZERŰ EMBER mutatja a cipőt: Kéremszépen, itt ez a...

A SZAKEMBER Tessék csak ideadni.

AZ EGYSZERŰ EMBER Ez itt ez a...

A SZAKEMBER Ne tessék mutogatni kérem. Látom én aztat jól.

AZ EGYSZERŰ EMBER Ott, ott...
A SZAKEMBER Hát ez a szög jól kiáll bizony, ezt alaposan be kell verni.

AZ EGYSZERŰ EMBER Erről volna szó, kérem.

A SZAKEMBER kalapál tovább.

AZ EGYSZERŰ EMBER Nem tetszik most megcsinálni?

A SZAKEMBER Postamunkát nem vállalok. Jövő hét végén meglesz.

AZ EGYSZERŰ EMBER De hát csak be kell verni...

A SZAKEMBER Ne tessék nekem magyarázni. Tudom én aztat nagyon jól, hogy mit kell csinálni. Nézegeti a cipőt. Ritka szög az, amelyik így kiáll. Gondterhelten csóválja a fejét.

AZ EGYSZERŰ EMBER Nem tudná megcsinálni most mindjárt?

A SZAKEMBER Na jó. Brájzlival csináljam, vagy forvájzzal?

AZ EGYSZERŰ EMBER Mi a különbség?

A SZAKEMBER Hat negyven. A brájzli olcsóbb, de hát az csak brájzli. Azzal én akárhogy megeccölöm, csak kibújik megint.

AZ EGYSZERŰ EMBER És a forvájz?

A SZAKEMBER Az drágább, de az aztán tart is, uraságod úgy meg lesz elégedve, hogy mindig nálam fogja beveretni a szöget. Van még egy kis forvájzom, de nem sok...

AZ EGYSZERŰ EMBER Nem lehetne olcsóbban?

A SZAKEMBER Olcsóbban? Hozzon nekem forvájzt olcsóbban! Egy kicsit drága, nem mondom, de ha én ezt forvájzzal megcsinálom, akkor megtudom vinklizni rendesen, aláteszek egy kis huberspiccet s akkor uraságodnak lesz egy cipője. De milyen cipője!

AZ EGYSZERŰ EMBER Na és ha azzal a brájzlival?

A SZAKEMBER Akkor nem garantálom. Ha megvan a blicnije, akkor tarthat. De megvan-e?

AZ EGYSZERŰ EMBER Meg kell hogy legyen. Ugyan tessék már megcsinálni brájzlival...

A SZAKEMBER Nekem mindegy. Kezébe veszi a cipőt, ráüt a kalapáccsal, és visszaadja. Tessék.

AZ EGYSZERŰ EMBER Felpróbálhatom?

A SZAKEMBER Csak tessék!

AZ EGYSZERŰ EMBER felhúzza a cipőt, lép benne egyet, felordít: Jaj!

A SZAKEMBER Na teccik látni! Hát ez a brájzli.




 
 
0 komment , kategória:  humoreszk  
Tabi: A tudós...
  2009-06-19 09:09:45, péntek
 
  TABI LÁSZLÓ

A TUDÓS EMBER


Örömmel látogattam el Gyehetovszky Benedek professzorhoz, akinek a keserűsók terén folytatott kutatásairól már annyit hallottam. Ismeretes, hogy a professzor — noha 96 éves — a legfrissebb szellemi erőben és visszavonultan él Csikó utcai lakásán, kedvenc könyvei között. Most is, midőn beléptem hozzá, könyvespolcairól törölte le a port, mert — mint ő maga mondotta — ezt a munkát sohasem bízná másra. Egyszerű íróasztalán toronymagasan hevertek a folyóiratok, köztük a ,,Magyar keserűsó" és a ,,Szabad keserűsó" legfrissebb példányai. Ízléssel berendezett dolgozószobájának falait érdekes grafikonok díszítették: a világ keserűsókincsének megoszlásáról szóló sematikus rajzok. Egy kis állványon mellszobor, J. W. Sheridan szobra, aki 1670-ben elsőként ismerte fel a keserűsók jelentőségét.

— Mennél többet tudunk a keserűsókról — kezdte a professzor —, annál több a feltárni való kérdés. Nem fogja elhinni, ha azt mondom, hogy az emberi haladás gyújtópontjában a keserűsó-kérdés áll...

Bevezetett a szomszéd szobába, amelyben mintegy 300 üvegcse állt a polcokon, valamennyi keserűsóval töltve. A professzor leemelt egyet és az orrom alá tartotta:
— Milyen szagot érez?

— Semmilyent.

— Nos, ez az egyetlen keserűsó-fajta, amely szagtalan.

— Valóban?

— Igen, mostanában kizárólag ezzel az egy fajtával kísérletezem. Könyvet is írtam róla, most fog megjelenni. Íme az első példány.

Vaskos könyvet tett elém. A 3. oldalon felül ezt olvastam:

,,Ember, ne fuss mulandó örömök után! Nézd a keserűsót, volt van és lesz!" J. W. Sheridan.

— Nem élek társadalmi életet — mondta a professzor —, legjobban érzem magam az üvegcséim között. Törülöm róluk a port, mert ezt sohasem bíznám másra. S közben írom visszaemlékezéseimet. Két emberöltőt töltöttem el a keserűsó kutatásában, s ha ma ennyit tudunk a keserűsókról, abban nagy részem van.

Elmondta még az ősz tudós, hogy származása miatt a nyilas időkben bújkálnia kellett. Keserűsógyűjteményét a házmesternek adta át megőrzésre.

— Biztosra vettem, hogy nem adja vissza, hogy ráfogja: elvitték a nyilasok. Tévedtem. Az utoló üvegcséig visszakaptam mindent. Nem halt ki a becsület!

 
 
0 komment , kategória:  humoreszk  
Tabi: A jó ember
  2009-06-19 09:07:15, péntek
 
  A JÓ EMBER

Tegnap este a 67-es villamoson mellém ült Blekk Vince, a jó ember. Több, mint tíz éve láttam utoljára, közvetlenül az ostrom után. Nagyon rossz bőrben voltam akkor, tizenhét kilót nyomtam összesen, hátizsákkal együtt. Blekk Vince a nyílt utca során a nyakamba borult és dícsérte vas-egészségemet, amely átsegített a nehéz napokon. Most viszont, hogy újra nyolcvanhárom kiló vagyok, a következő beszélgetés folyt le közöttünk:

Ő: Hogy van, hogy van?

Én: Csakcsak.

Ő: Mintha egy kicsit sápadt volna.

Én: Nincs időm strandra járni.

Ő legyintve: Tüneti kezelés. A sápadtságnak rendszerint belső okai vannak. Mi van a májával?

Én: Mi volna? Itt van velem.

Ő: Megnézette már?

Én: Áh. Ki kíváncsi az én májamra? Máj az máj.

Ő aggodalmasan: Az ilyesmivel nem szabad viccelni. A sógorom nemrégiben ugyanígy viccelt a májával, pedig mondtam, hogy nézesse meg. Később megnézette volna, de akkor már késő volt. Most volt a sírkőleleplezése. Képzelje, kifakadt a mája.

Én megborzongva: Rémes.

Ő meghökkenve: Mondja csak még egyszer!

Én: Mondom rémes.

Ő: Mért karcol úgy a hangja?

Én: Karcol? Talán meghűltem egy kicsit.

Ő diadallal: Hohohó, barátocskám! Ez nem hűléses karcolás! Az egészen más!
Én: Hanem mi?

Ő: Nézze, nem akarom ijesztgetni, de az a gyanúm, hogy magának baringitisze van.

Én: Nem hiszem én azt, kérem.

Ő imára kulcsolt kézzel: Bár csak magának lenne igaza.

Én: És mi az a baringitisz?

Ő könnyedén: Beszéljünk másról.

Én izgatottan: Mért nem mondja meg?

Ő: Nézze... nem akarom nyugtalanítani. Hagyjuk.

Én: Menjek orvoshoz?

Ő: Nem érdemes. Mert ha nincs barinbitisze, minek? Ha meg van, hm...

Én megdermedve: Gyógyíthatatlan?

Ő bólint: Igen.

Én: Halálos?

Ő: Az nem volna baj. A baringitisz a szekréciós mirigyek elfajulása. Haslyukasztáshoz vezet. Rettentő fájdalom. Képzelje, az unokaöcsémnek volt. Karcolt a hangja, de nem tulajdonított neki jelentőséget. Négy héttel később kilyukadt a hasa.

Én megrázkódva: Kilyukadt a hasa? Borzalmas!

Ő: Az nem volna baj. De vérkeményedéssel jár együtt.

Én: Szent ég! Hiszen az biztos halálos!

Ő: Szerencsére igen. Az unokaöcsémnek kedden lyukadt ki a hasa, csütörtökre megkövesedett a vére, péntekre meghalt.

Én: És egyébként egészséges ember volt?

Ő: Pont ilyen drabális ember, mint maga.

Én megtörve: Hát én most leszállok itten... Viszontlátásra!

Ő sok szeretettel: Vigyázzon, ha itt leszáll. Mindennap elgázol itt valakit a szembejövő villamos.

Én: Köszönöm... Majd vigyázok...

Ő fájdalommal: Ugyanezt mondta most két hete az apósom is...





 
 
0 komment , kategória:  humoreszk  
Az adakozó..
  2009-06-19 08:57:20, péntek
 
  TABI LÁSZLÓ

AZ ADAKOZÓ EMBER


Szegény, beteg, öreg ember vagyok... Csak néhány fillért kérek...

— Mit mond, kérem?

— Szegény, beteg, öreg ember vagyok... Csak néhány fillért kérek...

— Piha! Hiszen magából csak úgy dől a borszag!

— Csak néhány fillért kérek...

— Hogy eligya, mi?

— Igenis, kérem. Szegény, beteg, öreg ember vagyok...

— Szegény, beteg, öreg ember, de ha kap húsz fillért, mindjárt a kocsmába viszi...

— Persze, kérem. Mit csináljak vele?

— Nem csoda, ha idejutott!

— Bizony, nem csoda. Csak néhány fillért...

— Nézze, öregem, nekem van szívem. Én tudom, mi az a nincs. De aki iszik, azt nem sajnálom.

— Értem, kérem.

— Mert italra az isten pénze is kevés.

— Bizony kevés. Egy kisfröccs két forint.

— Szokjék le átkos szenvedélyéről!

— Igenis, kérem. De mit csináljak helyette?

— Takarékoskodjék! Tegye félre a pénzt! Fillérből lesz a forint. Táplálkozzék rendesen!

— Tetszik gondolni?

— Hát persze! Visszatér az önbizalma, ha lesz egy kis spórolt pénze. De persze, ha elissza...
— Nem fogom elinni, kérem...

— Ital, kártya, nő — rettentő szenvedélyek ezek! Higgye el, a maga érdekében prédikálok!

— Köszönöm a jóságát, nagyságos uram ...

— Csak semmi hálálkodás... Én azt tartom, jó tanács a legtöbb, amit ember embernek adhat. Csak aztán jön a pénz.

— Bizony, bizony. Hát a jó tanács már megvolt...

— Nos, itt van egy forint, látja? Azért adok egy forintot, hogy kedvet kapjon a spóroláshoz. Embert akarok csinálni magából.

— Köszönöm a jóságát...

— Csak semmi hálálkodás... De nem a kocsmába vinni ám...

— Jaj, dehogyis, kérem...

— Nemcsak ígérgeti maga, öregem? Ne éljen vissza a bizalmammal ám! Mert egy forint az pénz!

— Tudom én azt, nagyságos uram...

— Aztán, ha legközelebb találkozom magával, ne legyen borszaga!

— Jaj, dehogyis... Nekem többé már soha...

— Szóval belátja, hogy igazam van?

— Be, kérem, be. De most már csakugyan tessék ideadni azt a forintot...

— Nono! Csak ne olyan követelőzően!

— Ne tessék haragudni, de nincs erő a lábamban...

— Persze, hogy nincs, ha folyton iszik!...

— Meg tetszik engedni, hogy mondjak valamit?

— Na, mondjon, jóember...

— Csapjon bele az istennyila a nagyságos úrba...

Elbiceg a sarki söntésbe és iszik két kisfröccsöt.














 
 
0 komment , kategória:  humoreszk  
A tépelődő ..
  2009-06-19 08:55:15, péntek
 
  TABI LÁSZLÓ


A TÉPELŐDŐ EMBER

A ,,Kékpatkány" vendéglőben üldögéltem Suhajda Elekkel. Kitűnően vacsoráztunk, egy-egy pohárka bort is ittunk. Halk zene szólt a szomszéd teremből. Kint langyos, kora őszi este volt, Elek pompás autója ott állt a vendéglő bejárata előtt.

— Látod — mondta szomorúan, feketéjét kavargatva. — Az ember jön-megy, este beül egy ilyen vendéglőbe, bezabál, rágyújt egy jó cigarettára, s aztán ül, üldögél, és így telik az idő...

Nem egészen értettem, mit akar ezzel mondani.

— Miért mondod ezt, Elek?

— Istenem... — sóhajtotta —, mért mond az ember valamit... Mért beszél az ember? Jövünk, megyünk, eszünk, beszélünk... Ki tudja, miért?

— Tulajdonképpen mit akarsz mondani? — kíváncsiskodtam.




— Mit akarok... — legyintett Elek —, mit akarok! Furcsa az élet... Akarások feszülnek az emberben, nézi az életet, és nem érti, nem tudja felfogni, hogy mi az, ami végbemegy benne és miért? Ugyan miért?

— Mi, hogy miért? — firtattam tovább.

— Ez az egész... És a lázas rohanás... a becsvágy... Hajsza a pénz után... És minden...

— Beszélj nyíltan, Elek! — kiáltottam rá — Valami bánatod van?

Fáradtan mosolygott.

— Már semmi. Beletörődtem. Megnyugodtam...

— Miben?

— Istenem... Miben?... Mindenben. Az ember egyszer csak ellankad, és belátja, hogy hiába...

— Mi, hogy hiába?

— Ez az egész.

— Elek — ripakodtam rá —, te már megint tépelődsz! Nem megmondtam már, hogy úgysem tudsz változtatni a világ sorján?

— Megmondtad, megmondtad... — bólogatott —, mit tudtok ti egyebet, mit megmondani. Jöttök, mentek, esztek, isztok és időnként megmondtok. De hogy megfogjátok egyszer a percet... hogy elrendezzétek magatokban a káoszt... Soha... Nem tudtok felülemelkedni...

— Micsodán?

— Micsodán? Ezt kérded? Itt ülsz, lógatod a lábad, szívod a szivarokat, s miközben kint az emberek jönnek-mennek, meghalnak és születnek, te itt bent csak azt kérded: micsodán?

— Bocsáss meg, visszavonom...

— Visszavonom! Nem nézel szembe a nagy miértekkel, ugye? Betömöd a füled, behunyod a szemed, hogy ne kelljen felfognod...

— Micsodát?

— Hát ezt az egészet... Amit ti, kukacok, úgy hívtok, hogy élet...

Láttam, hogy személyeskedni kezd, nem érdeklődtem tovább. Gondoltam, hadd tépelődjön. Miért izgassam fel magam?

Elek szánakozó mosollyal nézett maga elé, és időnként csóválta a fejét.

— Eh — mondta később apatikusan —, mindegy... Ez az egész így, ahogy van... Mindegy. — Felkelt a helyéről, és fátyolos hangon azt mondta: — Gyere. Lemegyünk a bárba.



 
 
1 komment , kategória:  humoreszk  
Tabi L.:Az üzletember
  2009-06-19 08:52:11, péntek
 
  AZ ÜZLETEMBER




Képzelhető, hogy mennyire örültem, amikor 1946 novemberében felfedeztem a perpetuum mobilét, az örökmozgó gépet. Minthogy az első modell megépítéséhez 162 forintra lett volna szükségem, nekem azonban csak 155 forintom volt, barátaim tanácsára Placsek Gézához, az ismert üzletemberhez fordultam. Pazarul berendezett irodájában fogadott. Márvány íróasztalán öt telefonkészülék állt s egy üvegtálban szódabikarbóna. A hatalmas perzsaszőnyegen késedelmes adósok csonttá fagyott hullái hevertek szerteszét. A sarokban az infláció szobra állt, gyászlepellel letakarva. Néhány szóval vázoltam találmányom lényegét s egyben bemutatva Einstein és Archimedes elismerő nyilatkozatait munkásságomról, hétforintos kölcsönt kértem. Az üzletember ekkor így szólt:

— Ilyen kis kölcsönökkel nem foglalkozom. Ha azonban óhajtja, mint pénzestárs beszállok hét forinttal, persze, csak ha meg tudunk állapodni.
Kérdésemre, hogy mik a feltételei, elmondta, hogy a 7 forintról váltót kell adnom, azonkívül fedezetül letétbe kell helyeznem hat alsónadrágot vagy három inget. A találmány minden hasznából 80 % őt illeti, 20 % engem, s a befektetett hét forintot már az első haszonból vissza kell fizetnem. A találmány tulajdonjoga 75 évre az övé, azon túl az enyém, ha azonban örököseim volnának, a tulajdonjog további 250 évre őt illeti. A találmány kihasználásának mikéntjébe nekem semmi beleszólásom nincs, efelől ő dönt, de döntését utólag velem közölni köteles abban az esetben, ha már nem vagyok életben. Az engem illető 20 %-os haszonrészesedést jogában áll visszatartani, tartalékul a deficites időkre, illetőleg, ha deficit nem mutatkozna, más, általa jónak tartott célra. Végül pedig köteles vagyok a találmányt az ő nevére íratni, és az esetleges Nobel-díjat rá cedálom. Az átírás költségeit én viselem, ugyancsak én tartozom megfizetni a lapokban elhelyezett kommunikék díjait is, ha esetleg ő Nobel-díjat nyerne.Végesvégül pedig tartozom ötven forintot letétbe helyezni arra az esetre, ha a hét forintos kölcsön felvétele elől megszöknék.

— Súlyos feltételek — hebegtem.

— Csak a szokásosak — felelte. — Persze nem köteles elfogadni.

Nem akartam tovább hajszolni a pénzt, különben is arra gondoltam, hogy semmi sem fontos, csak a cél: a gépet minél előbb az emberiség szolgálatába állítani. Bosszantott azonban, hogy nem 12 forintot kértem. Akkor most — gondoltam — vehetnék magamnak egy pár zoknit és egy fél liter pattogatott kukoricát. Mi lenne, ha megpróbálnám?

— Rendben van — mondottam — elfogadom az ajánlatát. De ne hét forinttal tessék beszállni, hanem 12 forinttal.

Komor arccal kelt fel a helyéről:

— Kérem, ez gusztustalan Teleki-téri tempó, már nincs is kedvem az egészhez. Különben nem is ismerem magát.

— De hiszen csak 5 forint többletről van szó!

— Nézze — mondta erre — én szívesen támogatom a tudományt és szívesen hozok áldozatot a haladás érdekében. De megnyúzni nem hagyom magam!

És úgy kidobott, mint Szent Pál az oláhokat.

 
 
0 komment , kategória:  humoreszk  
Tabi László
  2009-06-19 08:46:44, péntek
 
  TABI LÁSZLÓ

AZ OKOS EMBER

Ha ismerőseim körében szóba kerül Flau Géza, mindig akad valaki, aki elismerően csettint és azt mondja:

— Látjátok, az egy okos ember!

A többiek ilyenkor valamennyien bólintanak. Tudják ugyanis, hogy Flau Géza nagyon okos. Honnan tudják? Egymástól. Addig mondogatták egymásnak Flau Gézáról, hogy okos, hogy most már esküsznek rá. Flau Géza okossága közmondásos, mint a róka ravaszsága. Flau Gézának még a bőre alatt is esze van — így mondják.Vajon ki mondta róla ki először, hogy okos? Talán egy hülye. De az ma már nem fontos, az okosság eredete elmosódott, szerzője ismeretlen, lehet, hogy amint az illető felismerte Gézában az okosságot, meg is halt, mert küldetését befejezte. De Flau Géza okossága itt maradt. Jele, bizonyítéka nincs. Flau Géza szerény és rendes köztisztviselő. De nagyon okos. Olyan okos, hogy az emberek megfordulnak utána. Persze, most már ő is tudja, hogy milyen okos.

Hát tegnap végre egy társaságban voltam Flau Gézával. És méghozzá nyilatkozatra tudtuk bírni a világhelyzetet illetően. Furcsán mosolygott, mielőtt beszélni kezdett:

— A világhelyzet kulcsa — mondta —, egy szó, egyetlen egy szó. Ez az egy szó: diplomácia.

Minden szem rá figyelt. A háziasszony hátradőlt a fotelben s lehunyta szempilláit. Többen sóhajtoztak, mások bólogattak. Az okos ember tovább magyarázott:

— Erők, amelyek keresik egymást, avagy erők, amelyek taszítják egymást. Ezek eredője: a világhelyzet.
Valaki zihálni kezdett a gyönyörűségtől. Mások magukba roskadva nézték a szőnyeget. A háziasszony megtörülte gyöngyöző homlokát.

Nem, ezt nem lehetett egykönnyen elviselni. Itt maga a Lángész nyilatkozott meg. Nem ember volt, aki ott ült a kereveten kopott kék ruhájában, nem Flau Géza volt immár, hanem a testet öltött Ész. Értelem. A perc nagyszerűsége ünnepélyessé tette a hangulatot. Az okos ember hátrasimította gyérülő haját s azt mondta:

— A létért való küzdelem periodikus. A fajok eredete fluktuál, és ezért nincs megállás a világtörténelemben.

A háziasszony felzokogott.

— Ez az élet rendje — mondta az okos ember, hogy vigaszt nyújtson a rászorulóknak.

Valaki bátortalanul azt kérdezte:

— És van remény?

Az okos ember hosszan nézett maga elé s elgondolkozva válaszolt:

— Minden a jövőtől függ...

Nem, többet nem tudott volna befogadni az elménk, a beszélgetés abbamaradt. Uzsonnáztunk, aztán szétszéledt a társaság. Komorak és áhítatosak voltunk, mint mindenki aki bepillantást nyer a lét és nemlét titkaiba.

Éjjel fél kettőkor arra ébredtem, hogy cseng a telefonom.

— Halló, te vagy az, Lajos? — kérdezte egy hang.

— Én vagyok.

— Itt Göbicze. Ne haragudj, hogy zavarlak, de olyan hirtelen tűntél el Pomáziék uzsonnájáról... Mit szólsz hozzá, hogy milyen okos ember az a Flau...?









 
 
0 komment , kategória:  humoreszk  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 13 
2017.03 2017. április 2017.05
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 3 db bejegyzés
e év: 6 db bejegyzés
Összes: 20829 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 206
  • e Hét: 2195
  • e Hónap: 21819
  • e Év: 80968
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.