|
 1/9 oldal 
|
Bejegyzések száma: 80
|
|
|
|
|
|
2022-07-07 19:30:45, csütörtök
|
| |
| |
A BOR A MAGYAR IRODALOMBAN
Link
1. PROLÓGUS
BORVERSEK, BORDALOK
Sok vers tanúsítja, hogy a költők is nagy barátai voltak a bornak, jókedvükben, bánatukban a borból merítettek ihletet. Válogatásom komolyabb és vidámabb hangulatú verseket egyaránt tartalmaz.
A bámulatosan gazdag magyar lírában - akár egy életművön belül is - viszonylag nagy számban fordulnak elő szorosan összetartozó, egymást feltételező, egymást magyarázó és kiegészítő művek. Minthogy a természet megannyi csodája között is talán a legnagyobb a bor csodája, a rossz bor és annak jobb híján való fogyasztása a természet és az élet rendjének megsértése. A rossz bor egy kiváló borokat termő országban nemcsak skandalum, hanem egyenesen szentségtörés, ami mélységes fájdalommal, keserűséggel és fölindultsággal tölti el a jobb sorsra érdemes költőt. A jogos, megszolgált jusstól való megfosztottság, a gyalázatos lőrék általi megalázottság, a cudar minőség miatti megbántottság motiválja a lírai alany hang-tompító nélküli haragját, hat versszakon át tartó és egyre fokozódó, vitriolos jellegű kifakadását. A Fóti dal szerzője a kontraszelekció és kontraprodukció kárvallottjaként erőteljes kritikai éllel, a számonkérő, szemrehányó, ostorozó magatartás alapján, az ironikus, szatirikus és szarkasztikus hangvétel jegyében alkotja meg a vád- és védiratként egyaránt olvasható művet.
A bor csodája a mitikus időktől végigkíséri az emberiség történetét. A bor csodája és misztériuma ugyanakkor végigkíséri a mi életünket is. A bölcsőtől a sírig, a születéstől a halálig számtalan formában találkozhatunk vele: gondűzőként vagy örömszerzőként, ihletadóként vagy szakralitásként, mágiaként vagy csodaelixírként hétköznapjainkon és ünnepeinken is jelen van a bor. Ez a folyamatos és állandó jelenlét szinte természetesnek tűnik, pedig a bor misztériuma az emberi világ egyik legnagyobb csodája, a földi élet egyik legfőbb ajándéka. Az életörömök, életszépségek és
életértékek bizonyosan legnagyszerűbb és legtalányosabb foglalatát tisztelhetjük a borban. ,,Mielőtt ezen a világon kert, szőlőtő és szőlő létezett volna, a lelkünk megrészegült a halhatatlan bortól" - írja a talán legnagyobb szufi misztikus költő, Jalal-od-Din Rumi
A borról értekezvén szólnunk kell a szőlőről, hiszen a bortörténet a szőlő történetével kezdődik. Úgy is mondhatnánk, hogy a bor tudománya a metszőollónál kezdődik és a borkóstolásnál végződik. A szőlőnövény az emberi történelem kétségkívül legintelligensebb kultúrnövénye.
A bor, mint a föld, a Nap és az emberi munka ajándéka egyidős az emberi civilizáció-val.
Vörösmarty Mihály: JÓ BOR 
Kit illet e pohár,
Mely kézről kézre jár?
A hős Egert,
Hevesnek fiait.
Te vagy, Heves, kit felköszöntök itt.
Boldog vidék! egy holló szálla le,
S nem láttam: földed olyan fekete.
Te hogy derítsd a költő asztalát,
Hozzá borodnak fűszerét adád.
Mégis van egy panasz, mely szívre hat:
Mért látom vérbe mártott tolladat?
Tollaidra - bár fehér vagy feketék -
Ellenség vére jobban illenék.
Ki a magyar, ha még
Heves sem az?
Mégis közöttük gyűlölség hadaz.
De mit beszélek? itt a bor,
Csepjeiben hősök vére forr,
Igyunk: javuljon a beteg!
Ki ép, az isten tartsa meg!
S e második pohár
Kinek nevére vár?
Egy új világ van
Méneshegy alatt,
Mely gyors erővel cél felé halad.
Hegyen és síkon annyi ott a kincs:
Azt kérdezhetnéd, hogy még mije nincs?
Végigfut rajt' a jövevény Maros,
S bár nem mind üdvös, mit vad árja hoz,
De büszke fejjel termő partinál
Egy ifjú város tündérképe áll.
Tűzpont gyanánt függ e város szeme
S alatta áll az alföld szelleme.
Magyar szellem! lobogj e városon:
Magas reménnyel néz felé a hon.
Csordultig a pohár, igyunk,
S az istenekkel álmadunk:
Éljen! ki hátra nem marad!
Virulj fel, ifjú szép Arad!
Kiért e lángpohár,
Fényes, mint napsugár?
Nem folyt-e vér az ős
Tokaj körül,
Hogy e bor végkép meg nem feketül?
Vagy tán arany jövendőt vár hazánk,
Azért mosolyg Tokajnak nedve ránk?
Arany borod, tűzlelkűk fiaid:
Hárítsd el éjszak rémes árnyait.
S mért itt e tenger?
Bodrogod, Tiszád
Törvényt nem ismer, és ez nagy hibád.
Sok víz ez ennyi borhoz.
Ébren állj,
Hogy el ne rontson a víz és viszály.
De mit beszélek? itt a bor,
Benn' a világok kincse forr;
Nap a jövő, a múlt csak hold:
Több jó napot, mint mennyi volt!
Kit illet e pohár,
Mely hű ajakra vár?
Szivemnek vére egy pohár borért,
És e pohár legjobb barátimért!
Rideg Somló, térföldi remete,
Reád száll a mezők lélekzete.
Körülfoly a nap mint hű szerető,
Osztatlan hévvel téged ölelő.
A távol Marcal szellőt küld feléd,
Hogy illat és fény olvadjon beléd.
Mégis, Somló, benned nincs érzelem,
Tőid levét hiába szeretem:
Megszégyenítni fösvény kebledet,
Baráti kéz tölté e serleget.
De mit beszélek? itt a bor,
Ahány csepp; éljen annyiszor
A hű barát s a szeretet,
Rideg Somló! isten veled!
Ismét egy új pohár,
Mely tiszta vágyat zár.
Egy régi és egy új barát kezén
Került hozzám e távol szerzemény,
Érmellék drága nedve. Volna bár
Tengernyi, értük folyna e pohár.
Biharnak vére forróbb, mint te vagy,
Szelíd bor! tán azért hogy enyhet adj
A honfiszívnek annyi baj után,
Midőn kifárad nyert s vesztett csatán.
Enyhítsd a jót, égesd az árulót,
Ki elforgatni kész a férfiszót.
Légy tiszta forrás tiszta keblűnek,
S zavart, ha korcsok rád tekintenek.
De mit beszélek? itt a bor,
A drágagyöngyös bakator,
Baráti kézzel áldozunk:
Biharnak jobb időt: igyunk!
S e végpohár kiért?
A tiszta szűz borért!
Amint leszállt fajunknak érdeme,
A hon borának úgy szállott becse.
Becsület, minden szennytől tiszta kéz,
Hű szorgalom, munkában éber ész,
Ész és erény lát víg s bő szüretet:
Butult gazság ad mérget bor helyett.
Dicső hegyek! hány ronda kéz habar
Gerezditekből bort, mely visszamar,
Mint a dühödt eb, vagy kábít s gyötör,
Hogy kínba fúl a tőle várt gyönyör.
Istennek büntetése rajtatok:
Nem issza senki maszlag borotok.
De mit beszélek? jó bor ez,
Magyar kezekből csörgedez.
Kerüljön egyszer már a sor:
Magyar hon! és a tiszta bor!
Vörösmarty Mihály: ROSSZ BOR 
Igyunk, barátim, szomjas a világ,
Kivált a költő, aki tollat rág.
Hiszen mi írtuk a jó Fóti dalt,
Igyuk meg hát ez átkozott italt.
Csapláros, méregkeverő!
Ne pislogj; jobb bort adj elő.
Cudar biz ez, de ám igyunk,
Hiszen magyar költők vagyunk.
Gyalázatos bor! ilyet iddogál
Magyar hazánkban ifjú s agg szakáll,
Kivévén a bölcset meg a papot:
A költő versben lát csak jó napot.
Csapláros, méregkeverő!
Ne pislogj; jobb bort adj elő.
Cudar biz ez, de ám igyunk,
Hiszen magyar költők vagyunk.
Mondják: Egernél híres bor terem.
Verembe szűrik tán? nem ismerem.
Megénekeltem harcait, borát,
S mind e napig nem láttam áldomást.
Csapláros, méregkeverő!
Ne pislogj; egrit adj elő.
Cudar biz ez, de ám igyunk,
Hiszen magyar költők vagyunk.
Mi szép vagy, Kolna, Ménes oldalán!
Borod setét, mint a cigány leány,
És benne a szív édes lángja ég.
Kuruc, tatár! csak ilyen kéne még.
Csapláros, méregkeverő!
Ménes borából adj elő.
Cudar biz ez, de ám igyunk,
Hiszen magyar költők vagyunk.
Ki láta bort, zöldet, mint drágakő?
És híg aranyt, mely nyakba önthető?
Somló, Tokaj, halljátok a panaszt:
Fösvény hegyek! nekünk nem szűrtök azt.
Csapláros, méregkeverő!
Legjobb borodból adj elő.
Cudar biz ez, de ám igyunk,
Hiszen magyar költők vagyunk.
Elég! elég! Fejünk majd megszakad,
Szemünk borul és nyelvünk elakad.
Költődnek, oh, hatalmas Hunnia,
Légy-étetőt engedsz-e innia!
Csapláros, méregkeverő!
Pusztulj, ne adj több bort elő.
Nagyon cudar, de drága volt:
Ízleld meg érte a pokolt!
2.BORLEGENDA - A BOR A MAGYAR IRODALOMBAN
A magyaroknál a bor elsősorban nem alkoholos, inkább mindig szakrális jelentőségű ital marad, ami a szertartásainknak, ünnepeinknek és a mindennapi életünknek is fontos szereplője
Hét évszázad magyar irodalmában több tucatnyi antológiát lehetne szerkeszteni a bor legendáját
megalapozó és a bor kultuszát kiteljesítő lírai alkotásokból. Íme a klasszikusként számon tartott, illetve a kortárs kánonba tartozó költőink borverseiből spontánul kínálkozó, teljesnek korántsem tekinthető lista:
Balassi Bálint: Borivóknak való; Csokonai Vitéz Mihály: Szerelemdal a csikóbőrös kulacshoz; Kazinczy Ferenc: Bor mellett; Czuczor Gergely: Bordal; Vörösmarty Mihály: Rossz bor; Jó bor; Fóti dal; Petőfi Sándor: A borozó; Ivás közben; Az én torkom álló malom; Csokonai; Gárdonyi Géza: A bor legendája; Ady Endre: Elillant évek szőlőhegyén; Szüret az Athoszhegyen; A fekete zongora; Az ős Kaján; Babits Mihály: Őszi pincézés; Juhász Gyula: Borok; József Attila: Úgy-e pajtás;Boros keserűség; Hymnus a borhoz; Áprily Lajos: Pataki bor; Jékely Zoltán: Bordal; Lesznai Anna: Mádi bor; Juhász Ferenc: Rezi bordal; Nagy László: Vers és szőlővessző öccsének; Ladányi Mihály: Három dal Bacchusnak; Utassy József: Szüret után; A zöldveltelíni; Ragyogjon a bordal; Kiss Benedek: Száraz Szamorodni; Egri Bikavér; Szentgyörgyhegyi Olaszrizling; Somlói Juhfark; Tokaji Aszú;Haladék; Baka István: Háry János bordala; Kányádi Sándor: A török követ; Farkas Árpád: Bordal; Gittai István: Férfitánc; Tari István: Kelyhem lelke; Mészöly Dezső: Ódon bordal;Szigligeti bordal; Fecske Csaba: Bacchus; Egy bogácsi pince falára; Kerék Imre: Egy boros
butéliára; Szepesi Attila: Palackok; Tarbay Ede: A bor dicsérete; Restár Sándor: Elégia egy hordó borért; Hárs János: Novemberi bordal; Kis Pál István: Elégia a szekszárdi vörösborhoz; Cseh Károly: Bogács felett; Tavaszáldozat; Lackfi János: Bornak áldásairól; Báthori Csaba: Bordal bacchusi ütemre.
Ady Endre: AZ ŐS KAJÁN
Bibor-palástban jött Keletről
A rímek ősi hajnalán.
Jött boros kedvvel, paripásan,
Zeneszerszámmal, dalosan
És mellém ült le ős Kaján.
Duhaj legény, fülembe nótáz,
Iszunk, iszunk s én hallgatom.
Piros hajnalok hosszú sorban
Suhannak el és részegen
Kopognak be az ablakon.
Szent Kelet vesztett boldogsága,
Ez a gyalázatos jelen
És a kicifrált köd-jövendő
Táncol egy boros asztalon
S ős Kaján birkózik velem.
Én rossz zsakettben bóbiskálok,
Az ős Kaján vállán bibor.
Feszület, két gyertya, komorság.
Nagy torna ez, bús, végtelen
S az asztalon ömlik a bor.
Ó-Babylon ideje óta
Az ős Kaján harcol velem.
Ott járhatott egy céda ősöm
S nekem azóta cimborám,
Apám, császárom, istenem.
Korhely Apolló, gúnyos arcú,
Palástja csusszan, lova vár,
De áll a bál és zúg a torna.
Bujdosik, egyre bujdosik
Véres asztalon a pohár.
,,Nagyságos úr, kegyes pajtásom,
Bocsáss már, nehéz a fejem.
Sok volt, sok volt immár a jóból,
Sok volt a bűn, az éj, a vágy,
Apám, sok volt a szerelem."
Nyögve kinálom törött lantom,
Törött szivem, de ő kacag.
Robogva jár, kel, fut az Élet
Énekes, véres és boros,
Szent korcsma-ablakunk alatt.
,,Uram, kelj mással viadalra,
Nekem az öröm nem öröm.
Fejfájás a mámor s a hírnév.
Cudar álmokban elkopott
A büszke oroszlán-köröm."
,,Uram, az én rögöm magyar rög,
Meddő, kisajtolt. Mit akar
A te nagy mámor-biztatásod?
Mit ér bor- és vér-áldomás?
Mit ér az ember, ha magyar?"
,,Uram, én szegény, kósza szolga,
Elhasznált, nagy bolond vagyok,
Miért igyak most már rogyásig?
Pénzem nincs, hitem elinalt,
Erőm elfogyott, meghalok."
,,Uram, van egy anyám: szent asszony.
Van egy Lédám: áldott legyen.
Van egy pár álom-villanásom,
Egy-két hivem. S lelkem alatt
Egy nagy mocsár: a förtelem."
,,Volna talán egy-két nótám is,
Egy-két buja, új, nagy dalom,
De, íme, el akarok esni
Asztal alatt, mámor alatt
Ezen az ős viadalon"
,,Uram, bocsásd el bús szolgádat,
Nincs semmi már, csak: a Bizony,
Az ős Bizony, a biztos romlás,
Ne igézz, ne bánts, ne itass.
Uram, én többet nem iszom."
,,Van csömöröm, nagy irtózásom
S egy beteg, fonnyadt derekam.
Utolszor meghajlok előtted,
Földhöz vágom a poharam.
Uram, én megadom magam."
S már látom, mint kap paripára,
Vállamra üt, nagyot nevet
S viszik tovább a táltosával
Pogány dalok, víg hajnalok,
Boszorkányos, forró szelek.
Száll Keletről tovább Nyugatra,
Új, pogány tornákra szalad
S én feszülettel, tört pohárral,
Hűlt testtel, dermedt-vidoran
Elnyúlok az asztal alatt.
Babits Mihály: ŐSZ ÉS TAVASZ KÖZÖTT
Elzengett az őszi boros ének.
Megfülledt már hűse a pincének.
Szél s víz csap a csupasz szőllőtőre.
Ludbőrzik az agyagos domb bőre,
elomlik és puha sárrá rothad,
mint meztelen teste egy halottnak.
Este van már, sietnek az esték,
álnokul mint a tolvaj öregség,
mely lábhegyen közeledik, halkan,
míg egyszercsak ugrik egyet, s itt van!
Nem tudjuk már magunkat megcsalni:
óh jaj, meg kell halni, meg kell halni!
- - -
Száradt tőke, unt tavalyi vendég:
nekem már a tavasz is ellenség!
csak te borulsz rám, asszonyi jóság,
mint a letört karóra a rózsák,
rémült szemem csókkal eltakarni...
Óh jaj, meg kell halni, meg kell halni!
Balassi Bálint: BORIVÓKNAK VALÓ - Részlet
...Ily jó időt élvén Isten kegyelmébül,
Dicsérjük szent nevét fejenkint jó szűbül,
Igyunk, lakjunk egymással vígan szeretetbül.
Baumberg Gabriella (Batsányi János felesége): A TOKAJI BOR DICSÉRETE
Finom bor, ó, tokaji!
Királyi itóka!
Hozzád akar, halld, szólani
E gondűző nóta!
Búsulókat vidámítasz,
Vért pezsdítsz. S mit mondnak
Szőkék, barnák, -mit számít az?!-
Észt adsz a bolondnak.
Hozzád akar, halld, szólani
E gondűző nóta,
Finom bor, ó tokaji!
Királyi itóka!
Csiki László: A MÉRTÉK
Legyenek hegyeknek korai borai,
legyen bár síksági őszi csiger,
okos aszú, vagy sima leányka:
botor, aki beéri kicsivel.
Én vagyok a mérték, nem a liter.
(...)
Mindenütt helyem van, belakom és élem,
a női zamat csontig átitat,
énbennem is helyet talál minden,
a tél, a vér, a hit haláliak.
Ámíts és kimélj, duhaj áhítat.
Kevés borhoz kedvet, a sokhoz barátot,
válogatott jó szót a beszédhez,
hallgatáshoz erőt adjon a fény,
melytől földmélyi só is édes,
beérett tikos szőlőszemmé lesz.
Garay János: FÜREDI BORDAL
Éljen, a ki feltalálta
A füredi borvizet,
Mert e viz volt, mely bennünket
E bor mellé ültetett.
Üssük össze, hadd koczogjon.
Kézről kézre hadd forogjon
A pohár!(...)
Éljen, a ki föltalálta
A füredi gyógyvizet;
Adjon isten a hazának
Ép, igaz, s hű szíveket!
Üssük össze, hadd koczogjon,
Az egész hazára szóljon
E pohár!
Jókai Mór: A BOR
,,Ah, a bor az felvidít, lelkesít, elméssé tesz, bátorságra hevít, szerelmet költ, kiszínezi, szivárványossá teszi ezt a szürke világot, eltemeti a bút, feltámasztja a reményt, demokratává teszi a nagy urat, úrrá teszi a szegényt"
Gárdonyi Gáza: A BOR LEGENDÁJA
Szólt az Isten: "Kedves fiam, Nóé:
Itt a szőlő, kóstold meg, hogy jó-é?"
Felelt Nóé: "No, megöregedtem,
de ilyen jó bogyót még nem ettem."
Szól az Isten: "Kedves fiam, Nóé:
A csípős must, hadd lássuk, hogy jó-é?"
Felelt Noé: "Ihaj, csuhaj! Sári!
Három Istent kezdek immár látni!"
Szólt az Isten: "Kedves fiam, Nóé:
Hát az ó-bor, hadd lássuk, hogy jó-é?"
Felelt Nóé: "Iszom reggel óta:
Gyere pajtás, van még a hordóba!"
Keresztury Dezső: DUNÁNTÚLI HEXAMETEREK
Fogj ásót, ha a tél megtört, forgasd meg a földet
új oltványok alá te is; elteregetve a trágyát
bontsd ki s mesd meg a tőkéket, de ügyelj, hogy a sarkot
jól válaszd: ne legyen sok a termő szem; ha kisarjad
vesszeje, fattyazd meg, kötözésekor a fürtre vigyázz: moly
rá ne tanyázzék; hozd ki a gépet, kádba vizet merj,
permetezése legyen gálic, mész, s hogyha a kék lé
felcsipi izzadt arcod, amíg fújtatva a rendet
járod, tűrd te is el; sarabolj, a magas venyigét nyesd
s újra kötözz, szórj permetet újra, kapálj, hogy a szőlőt
el ne borítsa a gaz; kelj hajnalban; hogy kénpor
harmatot érjen a fürtön, húzd bakhátra a földet
s úgy igazítsd, hogy a szél s a nap könnyen járja a bokrot;
őrizd, hogyha megérik a termés, nyisd ki a pincét,
végy hátadra te is puttonyt, húzd nyögve a prések
rúdját, mérd, foka jó-e a lének, ügyes kotyogóval
szűrd ki a forró mustbol a mérges gázt, s amíg erjed
újra takard be a tőkéket, s ha az őszi eső ver,
álld ki; mikor már söpreje megszállt, fejtsd meg az újbort,
készíts kármentőt, tölcsért, üsd csapra a hordót,
sajtározz te is, és ha az ujjad dermed, amíg kint
hóval hordja a horgos-utat be a téli jeges szél:
megtudod akkor, mért szeret úgy a körtefa árnyán
asztala mellett ülve s üvegpoharában a hűvös
bort ízlelve körülpillantani csendben a gazda
guggon ülő tőkéi között, majd megtudod akkor:
lassudan érik, gondviseléssel tisztul a jó bor.
(...)
... ég lángtalanul, feszül édes arányban az ész s a
mámor e borban, mellyet szételemezni ha tudna
versem, az ókori istenek is bámulva figyelnék.
Kisfaludy Sándor: CSOBÁNC
Bő, víg s népes volt Badacson
Az akkori szüretben:
Mozgott, hangzott az egész hegy
Fenn és alatt, kinn és benn.
Urai és asszonysági
Veszprém-, Somogy-, Szalának,
Ifjai és leányai
Mindnyájan ott valának.
Durrogtanak a mozsarak,
Hogy a bércek ropogtak,
Kongtak a még üres hordók,
Az ostorok pattogtak;
Harsogtak a tárogatók,
A hegedűk zengének,
Szólt a duda, tapsolt a tánc,
S a sarkanytyúk pengének.
Kiss Benedek: SZENTGYÖRGYHEGYI OLASZRIZLING
Itt élek; nyáron,
a Szentgyörgy-hegy alatt,
a bazaltorgonák sípjai alatt,
és mivel fölöttünk lebeg az Isten:
az Isten lángszóró szeme alatt,
ahol a szőlőlevelek miriádjai:
zöld fülek, hallgatóznak,
hallgatják leendő boruk titkát.
Mennyi fickós tűz lobog boraidban,
Szentgyörgy-hegy elfekvő elefántja!
Mily szárnyalásra készteted a lelket,
tüzes Olaszrizling,
Szentgyörgy-hegy első bora!
Barátom boltíves pincéjében
munka után ha
hersegő testedet harapjuk jó fogakkal,
hogy szikrázik tőled az élc, a szellem,
hogy harsan pajzán történetekre
legyőzhetetlen, szilaj nevetés!
Olaszrizling!
ha zöldesfehéren csillámlasz
metszett kehely-poharakban,
felejti az ember a fáradtságot,
s ha kimegy pösölni
a csillagokkal kivert éjszakába,
hetykén veti meg a lábát,
s úgy nézi szemközti fényeidet, Badacsony,
mint aki e tájat immár
el sose hagyja,
mint aki örökkön,
s örökkön mámorban él.
Kiss Benedek: TOKAJI ASZÚ
Folyékony aranyrögökként gördülő
magyar könny!
Istennők,
tüzes görög szűzek fűszeres könnye,
kit még Zeusz is ünnepekkor
emelhet ajkaihoz!
Pápák, császárok serlegeiben égő
foghatatlan nedű,
kit ha ínyünk ízlelhet olykor,
föltörnek bennünk Berzsenyi bús sorai,
föltör a ,,resurrexit vulnera inclitae
Gentis Hungariae" megcáfolhatatlan
igazsága. Édes hazám,
te gyöngyözöd ki ezt a csodát,
metszett sebeidet érintik a szőlőszedőlányok
illatos tomporai, s míg a végső
csodálatosság lesz a halhatatlan gerezdekből,
tudjátok,
hozzáértő atlétakarok virtusos s gondos
keze is kelletik hozzá.
Ünnepek remegő kézzel csurgatott bora,
ha Máriának s a kisdednek
én is ajándékot küldhetnék,
téged csomagolnálak ezüstpapírba.
Gondoskodó kezét az Istenszülő Nagyasszony
már csak e pár cseppért is terjessze
jobban fölénk!
Mert nem bor ez csak, hanem jelkép,
ilyet tud ez a föld,
ilyet tudnak a gazdái,
s nemcsak bosszújuk hatalmas olykor,
hiszem,
hanem egyszer jókedvünktől is dörgő lesz még
a Kárpátok medencéje!
Máray Sándor: MAGYAR BOROK - Részlet
,,A bor férfidolog, csendesen kell beszélni róla. Leghelyesebben egy pohár bor mellett.
Ha megöregszem, pincét akarok, ezt már szilárdan elhatároztam. Semmi mást nem akarok az élettől.(...) Mind öregek leszünk, a pince tulajdonosai és vendégei, irodalomról csak akkor esik szó közöttünk, ha legalább ezer éves, s borról csak akkor, ha legalább ötéves.(...) A tájat nézzük, kortyoljuk a bort, s óvatosan ejtjük a magyar szavakat, melyek egyidősek e tájjal. A bor nem bírja a beszédes vendéget, ez régi tapasztalás, s a beszédes vendég, akinek még fontos minden világi hiúság, nem bírja a bort.(...) Mind bölcsek leszünk, s az első pohárból a földre is loccsantunk egy kortyot, nagyon régi áldozati szokás szerint.(...) Bölcsek leszünk, mint a bor, melyet ittunk, s vállvonogatva beszélünk az utókor ítéletéről. Mert minden bölcsesség alja, melyet a magyar
a hazai borból és a műveltségből tanult, ennyi: szeretni kell az életet, s nem kell törődni a világ ítéletével.Minden más hiúság".
Márai Sándor : A magyar borokról
Link
Márai Sándor: AZ EGRI BOR
,,A borhoz nemcsak vulkanikus hegyvidék kell, a talaj sajátos ásványi összetétele, gondosan válogatott és megmunkált szőlővenyigék; a borhoz kegyelem is kell. A nagy borvidék olyan,mintha áldás lenne rajta. Ez a profán kegyelem árad az egerkörnyéki tájból.(...) Csak a Provance tájai ilyen áldottak. Mintha a nap másféle fénytöréssel érintené a dombokat, mint máshol, más tájakon. (...) Ez a táj bölcs, mosolyog.(...) Az ember és a táj évszázados erőlködésben összefogtak, hogy teremtsenek valamit, ami többlet és fölösleges a természetben. A termés, a gyümölcs táplálék; a bor többlet, illatos és titokzatos ajándék, mellyel a megáldott táj játékosan megajándékozza a szomorú embert.(...) Nagy borok megszabják egy táj embereinek vérmérsékletét, s így megszabják sorsukat is. Egerben nyájas a bor. Nem véletlen, hogy ez a barokk városa.(...) Nem véletlen az sem, hogy Eger a papok városa. Ahol okos papok élnek és jó bor terem, az élet öntudatos, szelíd formát ölt. Egerben összhang van a táj és a város embereinek vérmérséklete között. Egy város szellemi hőfokát nemcsak a könyvtárakban lehet mérni, hanem a borospincékben és az emberek modorán is.(...) Bikavér, mondják távoli borivók és legyintenek, mikor Egerre kerül a szó.(...) A valóságban Egernek csak cégére a bikavér. Egerben, elárulom, nem bikavért isznak, hanem rizlinget és sillert.(...) Az egri siller kevéssé ismert terméke ennek a tájnak, de az itteniek tudják, hogy ez a szelíden édes, rubin-csillogású bor igazibb kifejezője Eger lelki alkatának, mint az ünnepélyes, vérbő bikavér, ez a pathetikus és komor-gőgös dísztárgy, melynek híre elvitte a város nevét a világba".
Nagy László: ARANYPÉNZ-TÉRDŰ SZERETŐ
Ősszel édesült szerelem
mint a bor télre kiforr,
lélekben erős ragyogás,
mint pohárban a bor.
Kedvemet lángra csavarod
tipródva bajaimon,
nélküled szemetet eszem,
rozsdás vizeket iszom.
Ó MELY SOK HAL... - Népdal
Ó mely sok hal terem a nagy Balatonban,
Minden ágon egy mérő makk a Bakonyban.
Örül ott a halász, rikongat a kanász
Örömében.
Szépen illik a sült kappan a cintálban,
Jó bort mérnek Füreden és Köveskálban.
Igyál, jó barátom, neked ezt kívánom:
Sokáig élj!
Addig kell a vasat ütni, amíg tüzes,
Semmit sem ér az a hordó, amely üres.
kell hát bele tenni, ki kell aztán venni,
Ha szükséges.
(Ó, be sok hal...
Petőfi Sándor: BORDAL
Egyik kezemben a fegyverem,
A másikat sem hevertetem,
Jobbkezemben tartom kardomat,
Balkezembe veszek poharat.
Aki mostan nem tart énvelem,
Verje meg azt az én istenem,
Vigyék el a körmös angyalok...
A hazáért iszom, igyatok!
Igyunk jóbarátim, mostanság,
Bor a megtestesült bátorság,
Pedig nekünk ez kell, nem egyéb,
Öntsük hát magunkba hevenyén.
Ki tudja, hogy mit hoz a holnap?
Mire virad, tán már dobolnak,
Akkor aztán ki a csatára
Édes magyar hazánk javára!
Koszorús a haza homloka,
Szabadságból fontuk azt oda,
Ott is marad örök-mindétig,
Azt ugyan le róla nem tépik.
Egyszer volt csak rabnép a magyar,
Többé lenni nem fog, nem akar,
Most már meg van vetve a lába,
S az úristen sem hajt igába.
Szabadságunk, aki hozzád nyúl,
Elbucsúzhatik a világtul,
Szivében vér s élet nem marad,
Kiürítjük, mint e poharat!
Petőfi Sándor: A BOROZÓ
Gondűző borocska mellett
Vígan illan életem;
Gondűző borocska mellett,
Sors, hatalmad nevetem.
És mit ámultok? ha mondom,
Hogy csak a bor istene,
Akit én imádok, aki
E kebelnek mindene.
És a bor vidám hevében
Füttyentek rád, zord világ!
Szívemet hol annyi kínnak
Skorpiói szaggaták.
Bor taníta húrjaimra
Csalni nyájas éneket;
Bor taníta elfeledni,
Csalfa lyányok, titeket.
Egykor majd borocska mellől
A halál ha űzni jő:
Még egy korty - s nevetve dűlök
Jégöledbe, temető!
Petőfi Sándor: DÍNOMDÁNOM
Hegedűszó, furulyaszó, cimbalom...
Van-e még, kit a búbánat terhe nyom?
Akinél van, igazítsa el a bút,
Nehogy neki mutassuk meg, hol az út.
A búbánat gonosz vendég, rosz madár,
A kebelbe életet, vért lopni jár.
A búbánat szívet rágó ürgefi:
Borral lehet, borral kell kiönteni.
A bor éleszt, a bor éget, mint a csók -
Csókot, lyányka, hosszut, édest, lángolót!
Csókod lángja, mint a napfény, mennyei,
Mely az élőfán a lombot neveli.
Lombon fakad, lombon fejlik a virág,
Lomb ne'kül, virág ne'kül mit ér az ág?
Hogyha pusztán s szárazon a törzsök áll,
Hamar éri a sodró vész, a halál...
Hah halál, te nagy kérdésjel, melyre még
Nem felele sem idő, sem bölcseség,
Mivel áldasz, mivel versz a sír után?
Van-e ott is élet és bor és leány?
Mit törődöm, mit tünődöm még sokat!
Élek most, és ölelem, mi élvet ad;
S mi ad élvet, hogyha nem bor és leány?
Éljen a lyány, éljen a bor... húzd, cigány!
Simon István: A LÁVAPOR
A hegy bazalt
tömege a hamvábahalt
tűz s lávafolyam
üszke, ahogy
kihűlt és megmerevedett;
de hidd el, még visszasajog
a hő - talpam alatt
érzem az áramló meleget.
A szőlő is mi volna más:
millió éve a tó
mentén lefojtott tűz, amit a nyárs
piszkált föl, a levert karó;
kúszik a láng
az estében - egy-egy lugas,
araszokban viszi tovább
a lécen konokul a kaccs..
Simon István: SZŐLŐSZEM
Némán s (mert gömbölyű) megfoghatatlan
érveléssel mond valamit a szőlő
ujjaimnak és aztán megőrlő
fogaimnak, ha feszes bőre pattan,
és szétcsordul egy akkora helyen a
nyár tüze, hogy az ember el se hinné,
mivel nem éget, mert illattá s ízzé
változott át a pokoli gyehenna.
Nem is egy nyárnak, hanem milliónyi
évnek hömpölygő lángtengere, hője
szűrődött le és szorult a szőlőbe -
mondaná is, ha nyelven tudna szólni.
Tari János: BADACSONY
Kóstolgatom a Hegy híres borát
csalfa neved is vén Szürke Barát
Forrt mustban együtt tűz, fény, napsugár
s a porló bazalt lángos csókja vár.
Millió éve olvadt lenn a kő
s lávaként vad kürtőből tört elő
még ma is érzem: langyos itt a föld
s a kényes fürtök sátrán több a zöld.
A karók verte szelíd tájakon
a napsugár hárfázva átoson
Szivárvány pántlikáz földet-eget
s a tőkék közt titkon Bacchus lépeget
s ha jön az ősz és sárgul a remény
hordókat görget lenn a pincemély.
Nemes borodból egy kancsó elég
lángol a lélek s borúja elég
mint erdőn gyűjtött száraz rőzsefa
nem is volt tán még bánatom soha!
Híres hegyünk! Koporsód vállain
teremjen bor s borban álmaim!
Tari István: KELYHEM LELKE
Istenien aranylik a
Szamorodni
Ne igyék az, aki el mer
Szomorodni
Búra terem éppen elég
Borogatás
Szentiváni éjben elég
A farakás
(....)
Testes asszony kacaja a
Hárslevelű
Előbb-utóbb lekerül a
Ruhanemű
Tőkéje -tudd!- épp fölálló
Vesszőzetű
Hosszú fürtjétől jobban szól
A hegedű
(...)
Őszi napként fölragyog a
Szürkebarát
Nem kér az Idő vasfoga
Tejbedarát
Bort kér, hordót, ha annyira
Tűrte magát
Édesedve a mámora
Bűnre talált
Utassy József: RAGYOGJON A BORDAL
Józanul?
Ebben a részeg csillaghullásban?
Amikor majdnem rámcsöppen a Hold?
Voltam én is valaha józan;
rá sem tudtam nézni a borra:
én bolond!
Józanul?
Nézzétek: hiszen inog a paplak!
Hold veri félre az egek nagyharangját!
Két szemem ilyenkor iker templomablak,
idegrendszeremen orgonál az Isten:
zaklat.
Józanul?
Ebben az illuminált univerzumban
Hol csűrdöngölőt ropnak a csillagok
és fergetegest jár a Föld a Holddal?
No nem, barátaim, amíg én itt vagyok:
csak ontsa Noé vesszeje a szőlőt,
s ragyogjon a bordal!
Vörösmarty Mihály: FÓTI DAL (részlet)
Fölfelé megy borban a gyöngy;
Jól teszi.
Tőle senki e jogát el
Nem veszi.
Törjön is mind ég felé az
Ami gyöngy;
Hadd maradjon gyáva földön
A göröngy.
Testet éleszt és táplál a
Lakoma,
De ami a lelket adja,
Az bora.
Lélek és bor két atyafi
Gyermekek;
Hol van a hal, mely dicső volt
És remek?
Vörösmarty Mihály: PUSZTA CSÁRDA
Ez a csárda nevezetes,
Gólya jár rá, nagy kelepes.
Ha én gólyamadár volnék,
Ilyen házra nem is szállnék.
Kidőlt, bedőlt az oldala,
Bele jár az istennyila,
A forgó szél dúdol rajta,
Boszorkánytánc van alatta.
Hej kivűl is, hej belűl is,
Ki van itthonn, ha beteg is?
Ki hoz nekem bort eleget,
Piros lánytól hókenyeret?
Puha kenyér eledelem,
Szomjam ellen borral telem,
S ha felindít a szerelem,
A szép leányt megölelem.
Hej de itt senki nem felel,
Csak az egy gólya kelepel:
Útra készűl az is szegény,
Nem ülhet a ház tetején.
Gyerünk innen, fakó lovam!
Tisza ide nem messze van,
A Tiszában megitatok,
A Dunáig meg sem állok.
Isten hozzád, puszta szállás,
Gözűtanya, denevérház!
Hordjon el az őszi zápor,
Mért nincs benned egy ital bor.
3.A BOR A VILÁGIRODALOMBAN
Bort igyál, mert az örök élet benne van
Mit hívsz az ifjúság örömének benne van
Bor csillog, rózsa s a kedves vár - részeg fejjel
Egy percig örülj: egy percben az élet benne van.
/Omar Khajjám/
Vedd, öreg, ezt az ajándékot, mit a város ivója sem ismer.
Légy vele boldog, apó, Athén hős népe dicsér majd.
Triptolomeusz a búzakalászt, te a szőlő fürtjeit kaptad.
Légy te szerencsésebb, a kalász nem képes a gondot elűzni,
ám a gerezd megmenti e kíntól az emberiséget.
/Dionüszosz/
A sárga föld iszákos,
s míg fák szíják a földet,
folyót iszik a tenger,
a nap tengerből szippant,
a hold a napot issza,
ha ez a dolgok rendje,
a költő is borissza.
/Euripidész /
A bor eloszlatja a fájdalmat, és megajándékoz a feledéssel, mivel elűzi az embert naponta kínzó, sötét gondokat".
/Euripidész/
Legények és ifjú szüzek
teli kosarakat hoznak,
sötét szemű gerezdeket,
s nosza vállról be a kádba!
Itt csak férfiak tapossák
lében fürdő fürtök halmát,
mámorosan vidám dallal
a boristen nevét zengik.
Közben az oly kedves újbort
lesik, forrására várnak.
Öreg is, ha issza, bármily
remegő a lába, táncol,
lobog fején fejér haja,
ám az ifjú tüzes vérrel
szűzre les, ha bortól lázas;
mikor a lány zsenge teste
fáradtan lombágyra roskad,
s már-már álom száll szemére,
bűvös szép szóval csábítja
idő előtt titkos nászra.
/Anekreón/
Még üdít a pázsit s a sok virágszirom,
de elhervadnak ám, vigyázz, pohárnokom,
igyál hát, s tépd le a legszebbet magadnak,
már holnap szél söpör a zörgő szárakon.
Mit a világtól kapsz, érd be kölcsön vele,
akár kedvez a sors, akár sujt a szele,
fonódjon a kezed hajfürtre, pohárra,
ki tudhatja, meddig lesz rá még ideje.
/Khajjám/
Ha neked adta a sors, ne kíméld
korsódat, hanem önts a csiszolt
serleg ölébe nedűt feledésre.
Illatát a mámoradó
kagylók fényes mélye lehelje
/Horatius/
Inni, vagy nem inni? - erre a vidoran feltett hamleti hangulatú kérdésre Omar Khajjám egyik fanyarédes versében így felel:
Igyál! Nem tudod, honnan jössz s minek.
Igyál! Örök titok, utad hová vezet.
Ugyanő két másik négysorosában így indokolja meg tanácsát:
A Bor, a fő-fő Ész, mely a sivár-
agyú Hetvenkét Bölccsel szembeszáll;
a nagy Bűvész, ki életünk kopott
ólmából Színaranyat kalapál;
a nagy Mahmud, aki a rémteli
kínok Csomóit mind kettészeli
s forgószél-kardjával a gyötrelem
gyászhordáit lelkünkből kiveri.
/Omar Khajjám /
Hogy mit hoz a Holnap, soha ne puhatold,
szépségem, kedvesem, holdfényben idd a Bort,
s vigadva boldogítsd hevülő szivemet,
később már úgysem lel bennünket itt a Hold.
/Omar Khajjám /
,,Ki nem ismer benneteket, borból fakadó mélységes örömök? Minden-ki, ha lelkifurdalását enyhíteni,
emlékeit feleleveníteni, fájdalmát lebírni vagy ábrándját táplálni kívánja, megidéz Téged, szőlő rostjaiban rejtőző, rejtelmes Isten. Ó, mily fenségesek a belső nap ragyogásában kibontakozó színjátékai a bornak! Ó, mily igaz és lángoló az ember második ifjúsága, melyet a bornak köszönhet!"
/Baudelaire/
4. TOKAJ-HEGYALJA ARANY NEKTÁRJA AZ IRODALOM TÜKRÉBEN
A magyar mindig is boros nemzetként tekintett magára, s míg néhány évtizede szinte minden vidéki családnak volt megművelt szőlője, és saját bora, mára a boros programok sokkal inkább önálló helyet foglalnak el a belföldi turizmus színes palettáján. A természeti élmény mellett itt főleg a kulináris élmények dominálnak - kirándulni, feltöltődni, jót enni, jót inni...
A borkultúra, amely Magyarországon hosszú évszázadokra tekint vissza, manapság reneszánszát éli, így híres borvidékeink egyre keresettebbek, és különösen kedvelt úti célok. 22 borvidékünket bizonyára csak kevesen tudnák felsorolni, ám Tokaj mindenképp olyan, ami a határainkon túl is egy fogalom. A kizárólagosan fehérszőlő termő terület, amely a Világörökség része, olyan különleges éghajlati és természeti adottságokat élvez, amelyek egyedülálló módon kedveznek a botrytis penészgomba által előidézett nemesrothadásnak. A vulkanikus talaj, a Bodrog és a Tisza mikroklímája, a késői szüret, valamint a pincék falát borító nemespenész eredményeként alakul ki a tájegység legjellemzőbb borának édes, testes, jellegzetes íze, illata és csodálatos aranysárga színe.
A borvidék 27 települése számos olyan borászattal büszkélkedhet, amelyek elnyerték az Év Pincészete vagy az Év Bortermelője címet, így kiváló borban erre felé nincs hiány. Ám Tokaj körül nem csak a szüreti időszakban akad izgalmas látnivaló és innivaló - a sárospataki vár, a Megyer-hegyi tengerszem, vagy a tokaji Kopasz-hegy lábánál összefutó Tisza és Bodrog a mesés Bodrogközi tájjal és túraútvonalakkal a természet szerelmeseinek is sok felfedeznivalót tartogat.
A magyarországi borrégiók között évszázadok óta kitüntetett helyet foglal el Tokaj-Hegyalja, melynek legnevezetesebb bortermő helyei: Tokaj, Tállya, Tarcal, Tolcsva, Szántó, Mád, Zombor, Sárospatak és Sátoraljaújhely. Habár a tokaji régóta fogalomnak számít, Magyarország fejlett szőlő- és borkultúrája miatt viszonylag lassan vívta ki a legjobbnak járó honi elismerést. Az arany nedű igazi világhírnevét II. Rákóczi Ferenc fejedelem alapozta meg azzal, hogy rendszeresen ajándékozott diplomáciai céllal tokaji bort. A tokaji Rákóczi-birtokon készített aszút nevezte el a Napkirály ,,a királyok borának, a borok királyának"
Tudta, hogy
egyenesen a Napkirálytól, XIV. Lajostól származik az elnevezés, miszerint a Tokaji ,,A borok királya, és a királyok bora"?
a Tokaji borvidék 1737 óta a világ első zárt borvidéke, amely majdnem 120 évvel előzte meg a bordeauxi borvidéket?
az aszúhoz a szemeket egyesével, szemenként válogatják?
Goethe Faustjában Mefisztó Tokajit ajánl igazi édes bornak?
a Tokaji benne van a Himnuszban?
Tokaj hegyalja az irodalom tükrében
Link
Bartók Lajos: KURUC BORDAL
,,Szikrát üt a szemben, a kardon a bor,
Szívedben a harc lobogó tüze forr!(...)
Fel, táncra, pohárra, csatára!
Sarkantyúz a bor, szerelem, diadal!/
Lány karjaiból paripára,
Hajrá, a labancra, aki magyar!"
Kiss Benedek: TOKAJI ASZÚ
Folyékony aranyrögökként gördülő
magyar könny!
Istennők,
tüzes görög szűzek fűszeres könnye,
kit még Zeusz is ünnepekkor
emelhet ajkaihoz!
Pápák, császárok serlegeiben égő
foghatatlan nedű,
kit ha ínyünk ízlelhet olykor,
föltörnek bennünk Berzsenyi bús sorai,
föltör a ,,resurrexit vulnera inclitae
Gentis Hungariae" megcáfolhatatlan
igazsága. Édes hazám,
te gyöngyözöd ki ezt a csodát,
metszett sebeidet érintik a szőlőszedőlányok
illatos tomporai, s míg a végső
csodálatosság lesz a halhatatlan gerezdekből,
tudjátok,
hozzáértő atlétakarok virtusos s gondos
keze is kelletik hozzá.
Ünnepek remegő kézzel csurgatott bora,
ha Máriának s a kisdednek
én is ajándékot küldhetnék,
téged csomagolnálak ezüstpapírba.
Gondoskodó kezét az Istenszülő Nagyasszony
már csak e pár cseppért is terjessze
jobban fölénk!
Mert nem bor ez csak, hanem jelkép,
ilyet tud ez a föld,
ilyet tudnak a gazdái,
s nemcsak bosszújuk hatalmas olykor,
hiszem,
hanem egyszer jókedvünktől is dörgő lesz még
a Kárpátok medencéje!
Kölcsey: HIMNUSZ
,,Értünk Kunság mezein
Ért kalásztlengettél,
Tokaj szőlővesszein
Nektárt csepegtettél".
Márai Sándor MAGYAR BOROK
,,A kincs nehezen fekszik a hegyek oldalán. Megérett, tele van illattal, nehéz borfajták előízével. A hűvös, napos délutánban melegen illatos az egész táj, az érett szőlőben erjedő újbor előíze ez, a világnak s a magyar glóbusznak ez a csodálatos kincseskamrája színültig megrakottan várja a szüretet. Mert ilyen a bor, ez a bor, hát hol van még ez a csodálatos bor, micsoda titkos
ereje a földnek és a napnak, micsoda összejátszása a természet s az emberi munka feltételeinek, hogy ezen a kis pár kilométeres pontján a nagy földnek terem csak meg ez az ünnepélyes, ez a méltóságos, ez a sehol nem termő hegyaljai bor?(...) Eszembe jutnak borfajták, amiket ittam, őszinte szívvel mondhatom, végigittam a fél világot, ittam cankót, ami az olajfák hegyén termett és fanyar skót és fekete dalmát és nehézkes rajnai s szentimentális görög és buja olasz borokat s hosszú éjszakákat tanácskoztam a magyar homok borával, de ezt a kiérett, ezt a méltóság-teljes, önnön illatával és súlyával utolsó cseppig eltelt hegyaljai bort, ezt nem ismerik sehol másfelé a világon.(...) Úgy áll az üres pincében ez a bor, mint az arany. A sziklába vágott, kriptaszerű pincékben, egy-egy mellékágban áll és érik húsz, harminc esztendeje, itt ötven liter, ott száz liter aszú. Neve nincs, nincs ára, nem kerül forgalomba. Érik a sziklaüregben, mint az arany. A lopóban nehezen kúszik fel, sűrű mint a méz. Nem innivaló ez. A gyertya-fényben sötéten üt át a poháron. Ez talán a legnemesebb bor a világon.(...) Van valami magyar királynak való ebben a borban. Ferenc József értett hozzá, neki pincéztek itt száz holdon aszút és szamorodnit, udvari ebédeken is a legnehezebb idevaló bort itta s nagyon jól bírta ezt a bort, amit neki kapáltak, neki gálicoztak, neki szedtek, neki tapostak, neki pincéztek"
Mikszáth Kálmán
"Tokajit iszogatva még az elöregedett férfiak is házasságra gondolnak"
5. AZ EGRI BOR A MAGYAR KÖLTÉSZETBEN
Eger mindenekelőtt az 1552-es várvédelem során mutatott hősiességével és borával vívta ki jó hírét itthon és a nagyvilágban. Elsősorban ez a két téma avatta a költészet múzsájának egyik kedvelt tartományává is.
Boros Edit: HÉT HAIKU
Visszhangos tájék:
aranyősz hívogat ma
borkostolóra.
Hány hosszúlépés
borongolón
Szépasszonyvölgye?
Mámoros présház,
mint aki vendéget vár:
egri leánykát.
Napglóriásan
csordul a muskotályos
fürtös kelyhekbe.
Telt poharamban
érik a rubinbogyó:
bikavér cseppje.
Felhangolt tücskök
kabócát játszanának
két korty óbor közt.
Hordóarcú hold,
gyújts pincevilágot
józanodásra.
Gárdonyi Géza: BORDALOK
I.
Hidd el pajtás nem érdemes búsulni
Sötét éjjel temetőbe indulni,
Holnap is nap, virágok még teremnek,
Igyál pajtás! Vess ágyat a kedvednek!
Nekem is volt szép szeretőm vagy
három!
Hál'istennek nem lett egy sem a párom,
Nem is adtam nyakamat a kötélnek,
Inkább mentem mindegyikhez
vőfélynek!
Hidd el pajtás nem érdemes szeretni,
Boldogságot leányszívben keresni.
A szerelem bánattenger hajója
Pokol partján köti ki a hajtója.
II.
Azért teremtett az Isten venyigét,
Hogy könnyebben megérthessük az igét.
Lám a pap még az oltárnál is iszik,
Mert különben az ördögök elviszik.
Aki iszik azt az Isten szereti,
Menyországi szőlőjébe vezeti,
Csakhogy ezt a feleségem nem hiszi,
Ha berugok, a szűrömet kiteszi!
Gárdonyi Gáza: A BOR LEGENDÁJA
Szólt az Isten: "Kedves fiam, Nóé:
Itt a szőlő, kóstold meg, hogy jó-é?"
Felelt Nóé: "No, megöregedtem,
de ilyen jó bogyót még nem ettem."
Szól az Isten: "Kedves fiam, Nóé:
A csípős must, hadd lássuk, hogy jó-é?"
Felelt Noé: "Ihaj, csuhaj! Sári!
Három Istent kezdek immár látni!"
Szólt az Isten: "Kedves fiam, Nóé:
Hát az ó-bor, hadd lássuk, hogy jó-é?"
Felelt Nóé: "Iszom reggel óta:
Gyere pajtás, van még a hordóba!"
Kiss Benedek: EGRI BIKAVÉR
Egri Bikavér -
kiveszik tán belőled végül
a tüzes-nemes kadarka?
Papok pincéi
őrzik még ízeidet!
Úgy magasodsz föl, mint a
hajdani Ápisz-bika, ha
üzekedni készült,
s alatta a kis folyató tehénkék
lába megroggyant.
Egri Bikavér,
én hiszek benned,
mint a szénszemű palóc menyecskék
erkölcsében,
mint a nagyfütykösű palóc legények
virtusában,
és nagyra tartalak téged,
nagy bor vagy te
a nagy borok között,
de a világ is úgy ámul rád, hidd el,
ha kadarka is tüzesít-nemesít,
s fölszikráznak tőled újból
a lebecsült régi lándzsák,
Balassák kardja,
s Dobó Katica tébolygó szemei!
Márai: AZ EGRI BOR
,,A borhoz nemcsak vulkanikus hegyvidék kell, a talaj sajátos ásványi összetétele, gondosan válogatott és megmunkált szőlővenyigék; a borhoz kegyelem is kell. A nagy borvidék olyan,
mintha áldás lenne rajta. Ez a profán kegyelem árad az egerkörnyéki tájból.(...) Csak a Provance tájai ilyen áldottak. Mintha a nap másféle fénytöréssel érintené a dombokat, mint máshol, más tájakon. (...) Ez a táj bölcs, mosolyog.(...) Az ember és a táj évszázados erőlködésben összefogtak, hogy teremtsenek valamit, ami többlet és fölösleges a természetben. A termés, a gyümölcs táplálék; a bor többlet, illatos és titokzatos ajándék, mellyel a megáldott táj játékosan megajándékozza a szomorú embert.(...) Nagy borok megszabják egy táj embereinek vérmérsékletét, s így megszabják sorsukat is. Egerben nyájas a bor. Nem véletlen, hogy ez a barokk városa.(...) Nem véletlen az sem, hogy Eger a papok városa. Ahol okos papok élnek és jó bor terem, az élet öntudatos, szelíd formát ölt. Egerben összhang van a táj és a város embereinek vérmérséklete között. Egy város szellemi hőfokát nemcsak a könyvtárakban lehet mérni, hanem a borospincékben és az emberek modorán is.(...) Bikavér, mondják távoli borivók és legyintenek, mikor Egerre kerül a szó.(...) A valóságban Egernek csak cégére a bikavér. Egerben, elárulom, nem bikavért isznak, hanem rizlinget és sillert.(...) Az egri siller kevéssé ismert terméke ennek a tájnak, de az itteniek tudják, hogy ez a szelíden édes, rubin-csillogású bor igazibb kifejezője Eger lelki alkatának, mint az ünnepélyes, vérbő bikavér, ez a
pathetikus és komor-gőgös dísztárgy, melynek híre elvitte a város nevét a világba".
Petőfi Sándor: EGER MELLETT
Hol jó bort érezek, betérek;
Ne térnék hát Egerbe?
Ha ezt a várost elkerülném,
Az isten is megverne.
Egyúttal azt is megtekintem,
Hol vítt Dobó nagy lelke;
És felköszöntöm, aki őt oly
Dicsőn megénekelte.
S ha majd, amint hiszem, a bortól
Hatalmas kedvem lészen:
Még verset is csinálok - Pesten
Eladhatom jó pénzen.
Áll a határzat, áll erősen,
Be kell Egerbe mennem!
Mert ennyi édes vonzerőnek
Szívem nem állhat ellen.
Vitkovics Mihály: AZ EGRI BORHOZ
Egri bor, annyi ezer jó napjaim életadója,
Tégedet áld, mint én, mind ki belőled iszik,
Verset is ír, táncol, minden bút félre felejt el...
Egri bor ott, hol nősz, ott van a szent Helikon.
6. SZENTGYÖRGY-HEGYI BORDALOK KISS BENEDEK LÍRÁJÁBAN
A táj, ember, kultúra egységét bukolikus szemlélettel és pannon derűvel megéneklő Kiss Benedek (Akasztó, 1943. március 19.- ) a kortárs irodalom egyik legkiemelkedőbb alakja.
Kiss Benedek: HAJNAL SZENTGYÖRGYHEGYEN
Köd üli meg lent a lapost,
mint dögös púpja a pupost,
köd fölött piros sugár
mint Jézus a vizen jár.
Hol vagytok, ti madarak?
Fölszakad a pirkadat,
de a vidék csendje oly holt;
rigó csak városban rikolt?
Elment a munkásvonat
a morc Badacsony alatt,
a Nap kazánja föllángol,
kibújok az éjszakából.
Tallér kutyám kenyeret kap,
tüdőmbe nikotin harap,
kisszékemre települök,
rigó helyett én fütyülök.
Kis párom biz jól alszik,
szuszogása kihallszik,
Csabagyöngye míg cukrosul,
álma rózsállva fodrosul.
Kiss Benedek: KÉSŐ-INDIÁN-NYÁR
Gesztenye gurul, mint a nevetés:
puttó-hasát csiklandozza a fény.
Levelek cseppje sárgáll, mint a méz.
Darazsak dongnak rakott venyigén.
Szüreti idő, késő-indián-nyár.
Ha ki most nem szed, bort másnál iszik.
Méz hulló cseppje - akácfalevél sárgáll.
Langy sugár: tarts meg, tarts ki tavaszig!
Tengerek hava szakad ránk nem sokára,
jég-fog őröl majd, zabál a fehér.
De most még késő-indián-nyár van.
Darazsak dongnak rakott venyigén.
S gesztenye gurul, mint a nevetés.
Kiss Benedek: MIKOR A PRÉS FÖLSZAKAD
Ó, az a mámoros pillanat,
amikor a prés fölszakad!
Mikor az egymásba sajtolt szemek
az utolsó csepp mustot is kihabozták,
mikro a csavarok meglazulnak,
s boldog szisszel tágul ismét
a préskosárba nyomorított
szőlőfürt-ország!
Ó, az a mámoros pillanat,
amikor a prés fölszakad,
mikor az egymásba sajtolt szemek
az utolsó csepp mustot is kihabozták!
Ropognak az áttételek,
ekkor már húzni nem lehet,
nem szabad,
pattognak a kemény akácfa-présfák,
hiszen az egymásba sajtolt szemek
a végső csepp mustot is kisajogták,
a legédesebb nedvet leadták,
ekkor már húzni nem szabd,
nem lehet,
repednek a kemény akácfa-présfák.
Ó, az a boldog pillanat,
amikor a prés fölszakad,
s boldog szisszel nyújtózik ismét
a préskosárba nyomorított
szőlőfürt-ország.
Kiss Benedek: ÖREG TŐKÉK KÖZÖTT
Öreg tőkék közt fiatalodva
ülök a Szentgyörgyhegyen.
A Szentgyörgyhegyen
mindig fúj a szél,
hogy aki dolgozik sajogva,
melege ne legyen.
S a zöld kendőjű hegyek is körben
- a Szigliget
Badacsony,
Gulács -
hűsítsenek, mint pásztoróra hevében
egy ismeretlen lánykacagás.
Még csak reggel van.
A völgyek metszett
gyümölcstáljait harmat füröszti.
Harsog a Nap, és
egyszerre
én is dalolni kezdek,
mint a kút vize, számon
pogány kedv ömöl ki.
Igen, a harc a gazzal
nyúvasztja derekam
tenyerem kérgét, persze,
hólyagok poloskázzák,
persze,
persze,
persze -
de akinek dala van,
magához vonja azt
a pólyázó magasság!
Éneket választ ki a lélek,
miként a testem verejtéket!
Kiss Benedek: SZEMÉT-KIRÁLY
Utcaseprő-szél,
idült nyugdíjas,
te nyughatatlan
északi szél
jól jönne most, ugye,
hogy tovább fújhass,
egy kis borocska,
míg tart a tél?
Forralt borocska ám,
fahéj, szegfűszeg,
borssal meghintve -
az volna jó!
Mínuszok járnak még,
a tócsa dermedt -
forralt bor volna csak
vagy fél akó!
Mínuszok járnak még,
behúzott nyakkal
kopog el sietve,
ki erre jár,
te söpörsz csak merőn,
gúnyos ajakkal,
északi szél, te
szemét-király!
Kiss Benedek: SZENTGYÖRGY-HEGYI FÉLÁLARC
Fönt, a szőlőhegyen jó nekem,
hol nem ér el a város zsivajja!
Idegen, jaj, minden idegen
a világban, s minden idegem
mégis az otthont, rokon akarja.
De rokonom nincs e kocsmazajba,
mit fájó torokkal nem tudok
túldalolni, s mit nem állhatok.
Itt ha új avar hull holt avarra:
Isten lép csak. Ott: minden unott.
Ott engemet már minden elhagyott,
nem lehet már magam tovább csalni.
Kit szerettem, mind megtagadott,
s tudom, nemsokára meghalok -
ó jaj, meg kell halni, meg kell halni!
Szívem mindig félt a lakodalmi
vígságoktól - nem kell félni már.
Belenyugszom: nem kell élni már...
S mégis: mégis. S: ó jaj, meg kell halni!
Fájt lennem, és: elmúlnom is fáj.
Harcok ura lesz, ki lekaszál,
mégis! - mindig harcba kényszerültem:
én, kinek a harc biztos halál,
ki akkor jut messzebbre, ha áll,
s töpreng magon, magán elmerülten.
De immár a tőkék közé ültem -
itt, a szőlőhegyen jó nekem.
Nem nagy orom: pannon táj, mit hűtlen
nem hagytam el, bárhová kerültem.
Nem orom, de szőlőt, bort terem.
Ülj mellém a padra, kedvesem,
add kezed: este van már, este.
A hold-lámpás ég, de már nekem
cigány tücskök cirpelik idelenn
altatómat: Tente, tente, tente...
Kiss Benedek: SZENTGYÖRGYHEGYI OLASZRIZLING
Itt élek nyáron,
a Szent György-hegy alatt,
a bazaltorgonák sípjai alatt,
és mivel felettünk lebeg az Isten:
az Isten lángszóró szemei alatt,
ahol a szőlőlevelek miriádjai:
zöld fülek, hallgatóznak,
hallgatják leendő boruk titkát.
Mennyi fickós tűz lobog boraidban,
Szent György-hegy elfekvő elefántja!
Mily szárnyalásra készted a lelket,
tüzes olaszrizling,
Szent György-hegy első bora!
Barátom boltíves pincéjében
munka után ha
hersegő testedet harapjuk jó fogakkal,
hogy szikrázik tőled az élc, a szellem,
hogy harsan pajzán történetekre
a legyőzhetetlen, szilaj nevetés!
Olaszrizling!
ha zöldesfehéren csillámlasz
a metszett kehely-poharakban,
felejti az ember a fáradtságot,
s ha kimegy pösölni a csillagokkal kivert éjszakába,
hetykén veti meg lábát, s úgy nézi
szemközti fényeidet, Badacsony,
mint aki e tájat immár
el sose hagyja,
mint aki örökkön,
s örökkön mámorban él.
Utassy József: A ZÖLDVELTINI
Bizony mondom nektek,
nem apad el soha
a zöldveltelíni:
Kiss Benedek bora!
Gyújtogat már a Nap,
csóvát dob a tájra,
lángol Szent György hegye,
lobog, mint a máglya.
De mit látok, nagy ég!
Bence meg az Isten
borozgatnak bent a
cigarettafüstben.
Borozgassanak is,
mert az idő hitvány!
Bencénk előtt papír.
Az Öreg meg diktál.
De míg az Úristen
ragyogván ott ragyog,
két koccintás között
Benedek dalba fog.
Összeölelkőznek,
kart a karba fonnak,
a csűrdöngölőtől
csakúgy reng a padlat.
Gondolj a világgal,
uram: sokat ittál!
Dobrokol a Göncöl
paripája kint, vár.
A falon hirtelen
kristálypohár csattan.
Benyitok a házba
óvatosan, lassan.
- Mi történt, barátom?!
Eljött Nagycsütörtök?
- Gyere, édes komám,
vigyen el az ördög!
- Láttam, amit láttam:
nem ördöggel ittál!
De az sem kutya ám,
ki előtted itt áll.
Hamar azt a verset,
ide vele gyorsan!
(Először szellemi
szomjúságom oltsam!)
És cincáljuk Bence
avagy az Úr versét - - -
Sarkcsillag fordítja
virradatba esténk.
Ködöböcz Gábor. ÚJ ÉLETRE KELT EREK
Kiss Bence barátomnak
Illa berek nádak erek
Megújultak ám az erek
Mondikálok mendegélek
Kilenc gróffal sem cserélek
Illa berek nádak erek
Füstfelhőket eregetek
Borozgatok éldegélek
Kilenc gróffal mért cseréljek
Illa berek nádak erek
Bordalokkal szárnyra kelek
Hulló hollót emlegetek
Ködigabi beleremeg
Illa berek nádak erek
Én vagyok a Kiss Benedek
Borgyöngyökkel töltekezek
Mindhalálig énekelek
7. SZEKSZÁRD SZŐLEJE ÉS BORA BABITS MIHÁLY KÖLTÉSZETÉBEN
,,A szekszárdi kifejezetten nőbor, éspedig leginkább huszonhét-huszonnyolc éves asszonyhoz hasonlítanám, erejének és szépségének teljességében, szerelmi tudásának csúcspontján, tökéletesen felszabadulva, de bámulatraméltó ízléssel és elképzelhetetlen édes tűzzel. A szekszárdi a lakodalom bora. Ez emeli át a menyasszonyt a házasságba. A mer tiszta Venus-bor."
Forrás:
Hamvas Béla: A bor filozófiája (144. o.)
Babits Mihály: ÉHSZOMJ - Részlet
...Betelni mindenféle borral,
letépni minden szép virágot
és szájjal, szemmel, füllel, orral
fölfalni az egész világot"
Babits Mihály: KÉT NŐVÉR - Részlet
Két nővér megy, ó Lélek, örökkön, az egyik előtted, a másik utánad:
az egyik a fekete Bánat, a másik a vérszinü Vágy...
... és kínál borral a Bánat, és kínál vérrel a Vágy
Babits Mihály: MAGAMRÓL I - Részlet
...Csöpp szőlőszemnek születtem...
Hány rossz madár vas-csőre vítt felettem...
Rossz végzet tölté fürtömet tömötté,
mert szomszéd szemek szögletes-zömökké
nyomtak, ki szépnek, szabadnak születtem,
s nemes-
rohadni napmagányt szerettem...
Babits Mihály: SZŐLLŐHEGY TÉLEN
Az egész szőllőhegyet látni most
a hegy husát most látni meztelen
mint ájult hölgy, mutatja fesztelen
telt formáját, a gömbölyüt, csinost,
A barna föld emlőjét látni most,
emlőt száradva, dombot nesztelen
hol az áttetsző gyöngygerezd terem,
melyből szürik a mézizű pirost.
Karók serege bús-meredten áll
arannyal árnyal a ferde sugár
a puszta hanton egy lélek se jár.
December, január, és február -
mikor jön már a tavasz és a nyár?
a fosztott tőke álmadozva vár.
Babits Mihály: Vile potabis
Szerény borral kínállak íme
nem Szekszárd régi lángbora:
ennek világosabb a színe
és szelídebb a mámora
de mégsem altató, butító
s nem durva főleg, s nem hamis
s vélném, baráti körben itt jó
olykornap ily olcsóbb bor is.
Kertem bizony már járta féreg
pár tán még most is benne rág:
de rohadjon a régi kéreg:
adott uj vesszőt - uj világ!
uj vesszőt, mely bár fája vérez
lombja rozsdátalan kihajt,
uj vesszőt amely meg sem érez
most semmi férget, semmi bajt!
Uj vesszőt, melynek bár gyümölcse
savanyubb a tavalyinál
elég hogy kádamat betöltse
és nektek enyhülést kinál,
ha szátok izét ronda karcos
rontá vagy édeskés barack -
s nekem erőt uj kapaharchoz
veletek, gyűvötény, tarack!
8. BOGÁCSI BOROK DICSÉRETE
Bogács, a Bükkalján található 750 éves település gyógyító hatású termálvize mellett leginkább borairól híres. A népszerű üdülőfalu egyik idegenforgalmi nevezettessége a minden évben június végén megrendezett BÜKKVINFEST, a Nemzetközi Borverseny és Bor-fesztivál.
Fecske Csaba: BOGÁCSI PINCE FALÁRA
Néhány pohár finom nedű,
s az ember örökéletű,
és megpendül lelke húrja,
a mámor csiklandó ujja
játszik rajta újra meg újra,
élvezi ezt, meg nem unja,
hordólyukba bú a búja.
Érzékeny hangszer az ember,
bor nélkül cincogni sem mer.
Bor nélkül fals hangon szólna,
mi lenne, ha bor sem volna?
Hajdu Imre: BOGÁCSIAK A MENNYORSZÁGBAN - Részlet
,,Folyton Szomjas Tiha, kezében a 20 literes hordócska borral, bánatosan elindult amerre Szent Péter
mondta. De nem ment messzire! A szíve nehéz volt, torkát a sírás szorongatta. Bánatában leült a
mennyország kapujától nem messze az árokpartra, s elkeseredésében a hordócska tartalmát kezdte
kóstolgatni. A tüzes bogácsi bor most is megtette hatását.(...)
- Miféle bor ez, fiam? - kérdezte kíváncsian Szent Péter, akiről tudnivaló, hogy gyengéje a jóféle nedű, ráadásul ért is hozzá, arról papírja is van, mert a fáma szerint valamikor, még a földön járva, Lillafüredre tévedve, elvégezte egy bizonyos István nádor nevű borlovagrend somelie (pohárnok) tanfolyamát. - Péter bátyám ez amit én itt iszok, bogácsi bor. Venyige Rézi pincéjéből - felelte Tiha. - Ha meg nem sértem, kóstolja meg! (...) - Szűz Máriám! - kiáltott fel. Ez tényleg jó bor! - s újra meghúzta a hordócskát. Még jobban ízlett neki.(...) Így került be Folyton Szomjas Tiha a mennyországba, ahol azóta is jó dolga van, úgy él, mint Marci Hevesen. Az angyalkák kényeztetik, az égi szőlőskertek termését őrző pincék kulcsából másolatot kapott, vagyis szabad bejárása van ezekbe a pincékbe, s annyit ihat, amennyit csak megbír inni. Teszi is ezt becsülettel, bár - s ezt csak önmagának meri bevallani, Szent Péternek el nem árulja, bár szerinte Szent Péter is tudja már ezt -, a mennyország bora nincs olyan jó, mint a bogácsi. Üzent is barátjának le a földre. Kaparó Kelemen álmában kapta meg Tiha üzenetét, miszerint amikor ő, Kaparó Kelemen úgy érzi, el kell költöznie a földről véglegesen, ne felejtsen az útra magával hozni egy kishordónyi bogácsi rizlinget.
Mert ez a bebocsátás ára.(...) Kaparó Kelemen mindenesetre így cselekedett, s lássanak csodát, amikor a bebocsátásra várók sorában meglátta őt Szent Péter a hordócskával, félrehúzta, s az üzlet már is megköttetett. Nem kellett mennie semmiféle lélek-röntgenezésre, hanem a szolgálati lépcsőn egyből a mennyországba került, s újra találkozott jóbarátjával, Folyton Szomjas Tihával. Később egyre több bogácsi indult utolsó útjára hozzájuk hasonlóan, kishordóval. Múltkorában megbízható forrásból úgy értesültem, hogy a mennyországon belül már külön városrészük van a bogácsiaknak, mert olyan nagy számban vannak ott jelen. A mennyország kapujában Szent Péter pedig kicsattanó, piros arccal, bölcsen mosolyog. Az angyalkák azt suttogják, a bogácsi bortól lett ilyen".
Szabó Bogár Imre: BOGÁCSI ÜZENET
Hallod-e, Vándor, vitt hírül a brüsszelieknek,
nemcsak a bor jó itt, s nemcsak a birkagulyás!
Ömlik a hévíz, isteni gyógyszer a sok nyavalyára:
estefelé már dalra fakadnak a némák,
s táncol a sánta, a béna, a Csáter apó ős-pincesorán.
Szorgos az ember, meg csupa szív. Nem álnok a jó szó!
Nyitva az ajtó, mert őket is várja Bogács!
Székely Dezső: BOGÁCSI BORDAL
Ahogy a fecske ősszel Afrikába,
úgy repülök én bortermő Bogácsra.
Nyugodj meg, szívem, te fáradt, te kóbor,
száz évig éltet a bogácsi óbor:
ezt rendeli orvos, beteg
az utolsó kenet helyett.
Baráti körben, szép muzsika mellett
a gond, a bánat elszáll, mint a felleg:
fejed sosem fáj, fogad el nem vásik,
ha jó bort iszol, vérgyújtó bogácsit:
ezt rendeli orvos, beteg
az utolsó kenet helyett.
Varga Rudolf: BORORSZÁG SZÍVE: BOGÁCS
Borország, borvilág szíve: napfényes Bogács!
Bükknek szőlőkertes palástja, történelmi e táj,
Orákulum-pincesorod présein orvosság
cseppen,
Nektárborod kerek, rövid, élénk, testes,
Golyvás, sápkóros, beteg városi embernek,
Patika a présház, ha buzgalommal hódol a
csillogó lének,
Áldott legyen Dionűszosz-kultuszának minden
cseppje,
Melytől tüzesedik a bogácsi tudós borvitézek
kedve,
CSobolyó alá tartsuk hát, barátom a kulacsot,
serleget, ónkupát,
Mert a bukés, fűszeres bogácsi bor mondatja ki,
A VILÁG LEGŐSIBB
TÜNDÉR-IGAZÁT!
9.A SOMLÓI BOR LEGENDÁJA
Hamvas Béla A bor filozófiájában számos borról (hegyaljai, szentgyörgyhegyi, badacsonyi, egri) beszél fölöttébb elismerően, de leginkább az általa somlainak nevezett nedűt emeli piedesztálra.
,,A somlai tűzbor, vulkánon termett. Minden borunk közül a somlai számomra a nincs tovább.(...) A somlai számomra az a szoláris, szőke hímbor, amely a legmagasabb teremtő spiritualitás olaját tartalmazza, és pedig boraink közül egyedülálló tömény tisztaságban.(...) Bár minden komolyabb hegyi bor inkább a negyvenen felüli kornak, mint a fiatalságnak felel meg, a somlai az aggastyán bora. A bölcsek bora, azoké az embereké, akik végül is megtanulták a legnagyobb tudást, a derűt.(...) A somlai bor hieratikus maszkjában éreztem magam a legközelebb ahhoz a kiérlelt derűhöz és bölcsességhez, ahhoz az intenzív teremtő mámorhoz, amely ezt a világot megalkotta.(...) Egyetemes bor nagyon kevés van - olyan, amit például az egész emberiség egyszerre ihatna valami nagy ünnepen, mondjuk a világbéke ünnepén. Erre a célra én boraink közül egyedül a
SOMLAIT ajánlanám".
Berda József: A BOR FENSÉGE
Bazalttüzes borod a föld
Legszerelmreszomjasabb méhe szüli e
költői kedélyt sugárzó szent hegyen.
Ki látta igaz italod, tudja már
mivé változik tőled, mámorító
illatú, arany-zöld látomásunk
Berda József: A SOMLÓ TETEJÉN
Bazalttüzes borod a föld
legszerelemszomjasabb méhe szüli e
költői kedélyt sugárzó szent hegyen.
Ki itta igaz italod, tudja már
mivé változik tőled, mámorító
illatú, arany-zöld látomásunk!
A tűz titka lobbant ki a körülötted
áradó síkságból s lám, heggyé
emelkedtél mindnyájunk örömére itt.-
Iddogálván mandulás zamatú
nemes nedvedet: szinte szerelembe
szaladó lendület feszíti minden
izmát annak, kire rámosolyogsz;
így kerekedik kedve jó munkára is,
- csak méltó módon élvezze a varázslatot!
Immár magukba mélyedők, hazájuk
boldogulásáért buzgolkodók itala
légy mindig, kik oly derűtelt, lobogó
lélekkel bandukolnak-bukdácsolnak most
göröngyös-macskaköves útjaidon mennybéli
magasodra, mint a gyermeteg lelkű,
éneklő zarándokok!
Jankovich Ferenc: SOMLÓ
Lágy derűvel, szelíd fénnyel
kékellő, lánglelkű domb -
Varázshegy, mely csodát mível:
Somló, a Dunántúlon!
Szűrd a bort,
mint kiforrt
lánymosolyt,
vén bazalt,
Somló!
E bor, mintha Ámort innád,
tűzbe visz, bár kortya lágy:
tőle birtokló hatalmát
növeli a férfivágy. -
Bűvös íz,
bájos íz,
tűzbe visz,
lángba visz
Somló!
Somló, tág csokrú szabadság
koszorúzza vén fejed!
Fürtjeidet símogassák
lágy tenyerű istenek!
S nőljön itt
sok fi, kit
láng-nedűd
tettre fűt,
Somló!
Kiss Benedek: SOMLÓI JUHFARK
Csóró életem ajándéka,
nagyravágyó, de
kisemmizett szerelmem,
te világszépe!
Kemény vagy, mint Áron
vesszeje vala,
miként az Írás,
s oly ritka is vagy,
mint ama vessző!
Nem hiába neveztettél
Bécsben
a ruganyos matracokon
gyerekcsináló bornak!
Ha téged illethetlek,
vitézlő s hűtlen gondolatok
marják eszem,
s olyannak képzelem a
Ságot és a Somlót,
mint szalmakazalban ropogó
fölbillent rakott szoknyát.
Mit whisky, gin vagy konyak,
ha te boldogítod a lelkem!
Egykedvű férfiak csapolnak pedig
minden tavasszal,
de kérlek,
virágozz,
foganj is meg,
ne legyen belőled
kényes somlai egyke,
s ha idegen helyekre kerülsz,
számítsd föl busásan árad,
hisz vetekszel te
a legjobb Rajnai borral,
de hozzám,
csóró imádódhoz
mindétig jó szívvel légy.
Én ingyen is imádlak!
Márai Sándor: MAGYAR BOROK
,,Más a helyzet a somlaival. Már a neve körül sok a fogalomzavar: ejtik 'somlainak', aztán 'somlyói'-nak, de mindez csak suta beszédhiba. Becsületes neve ,,somlói", s mint a nagynevű, kihaló családok, ez a bor is megköveteli, hogy nevét helyesen és tisztességesen ejtsük. (...) Somlói borban a magyar legnemesebb tulajdonságai élnek: keleti bölcsesség és nyugati műveltség. Van benne valami Ázsia nyugalmából, Európa kíváncsiságából. Ez a legszerencsésebb keverék borban és emberben. Nemcsak íze, illata, szesztartalma van, hanem mindenekfölött szelleme is van. Ez a magyar borok fejedelme. Kis területen termelik, s már nem sokáig: fáradt bor, lassan kivész a szőlőkből ez a
fajta. Illata olyan, mint a fehér burgundié, de annál is nemesebb. Van egy fajta somlói, 'Arany tűz' a neve, s pontosan olyan: tűz és arany keveréke. Ez a bor rábeszél. Ezt mondja: 'Élj'. Ezt az egyetlen szót mondja, de olyan következetes erővel, mint a latin versek a nagy tanulságokat. Mit szívott össze ez a bor a napsütésben, évszázados illatokban!"
Miszáth Kálmán: A NOSZTY FIÚ ESETE TÓTH MARIVAL
,,A Somlyó csaknem egy tökéletes, szabályos kúp, mintha egy óriás a kalapjából borította volna ki a földjét, a mintegy ezer holdnyi kúpot, mely voltaképpen három kúpból áll... Tűzhányó volt valamikor; a legfelsőbb kúp tetején tisztán kivehető a kráter üst alakú öble és szerteszét hever a sok lávakő még most is, később aztán, úgy látszik, meggondolta magát, vagyis észretért a Somlyó, hogy mennyivel okosabb lesz másképpen adni ki a tüzet, mint forró kőzetekben, forma dat esse rei és most már a legalsó kúpon díszlő venyigék gyümölcsén át jön ki a tüze. A pokolnak is vannak szerencsés ötletei".
Pápai Lajos EGY POHÁR SOMLAI BOR
Énnye. Be nem jól érzem belső részem,
Sem űlve, sem állva nem lelem helyem;
Mintha fáznának a testem tagjai -
Tán nem ártana egy jó pohár somlai!
Nini, mint az olaj, le oly könnyen hullt,
Még lábam öreg-ujja is megmozdult,
Bizony lehetnek bárkinek bajjai -
Elkergeti egy jó pohár somlai!
(...)
Lásd, vizissza, bezzeg elvisz jótova -
A szent Mihály patkolatlan görts lova.
S ha érzed a halál fojtó karjait,
Mért nem ittál egy jó pohár somlait!?
Jól figyeljetek hát reám, pajtások,
S amit mondok, eszetekben tartsátok,
Ha érzitek elbádgyasztó fagyait,
Igyatok csak egy jó pohár somlait!
Ne hallgassátok Grafenberg Prisznitzét
Csak ti töltessétek tele az itcét,
S bármit szólnak országunk orvosai,
Legjobb gyógyszer egy jó kancsó somlai!
Széll Farkas: SOMLÓI BOR
Poharamban Somló bora,
Igyál! igyál csak cimbora!
Igyál, igyál egy végtelent,
A multat nézd, ne a jelent!
Dicső hősök drága vére
Hullott a szőlő tövére.
Azért olyan tüzes a bor,
Miként a honfi vére, forr.
(...)
Nem is csoda, olyan bor ez:
Vérré válik, más vért szerez,
Más nemzetet tesz magyarrá,
Minket pedig magyarabbá!
Szűcs Dániel: SOMLÓHEGY
Egykor lángokat vetettél
Somlóhegy, most vesztegelsz
És kiégett köveiden
Szőlőfürtöket nevelsz.
Mégis jól tudod, mi voltál,
Híven érzed, amit rég:
Régi lángod, régi fényed
Boraidban most is ég.
Képed ez, te árva nemzet,
Mely elvesztéd fényedet,
Oh, de modd hát, szemeidben
Lángol-e még szent tűzed?...
Vörösmarty Mihály: SOMLÓHOZ
Rideg Somló, térföldi remete,
Reád száll a mezők lehellete,
Körül foly a nap, mint hű szerető,
Osztatlan hévvel, téged ölelő: -
A távol Marcal szellőt küld feléd,
Hogy illat és fény olvadjon beléd.
Vaczkó László
,,Az biztos, hogy ilyet, ilyen csodálatos bort nem ittam még. Másmilyent sem persze addig. De állítottam és állítom ma is - több mint fél évszázad után - hogy azóta sem! Ez volt az a bor, amit Ferenczi úr aranytűznek nevezett, s ami - elmondása szerint - a bécsi világ-kiállításon első díjat nyerve kapta ezt az elnevezést. Csodálkozásunkat és meghatódott- ságunkat a harmadik pohár után színlelni sem kellett már, mert az bizonyára észrevehetően látszott rajtunk. Felajzott hangulatban, elvarázsolt lélekkel bandukoltunk lefelé a göröngyösebbé vált úton a rózsaszínbe mártózott világba. Még a megkopott szegény Mária-szobrot is gyönyörű szép, fiatal leányzónak láttuk akkor. Azóta is itt van az az íz a számban, azóta is itt ég a tűz, ami beléfolyt ott a szívembe, az az aranytűz, ami a
somlai borban kiolthatatlan. Illatával, ízével, aranyával és tüzével lángol szakadatlanul minden új és újabb ízlelés után. És aki egyszer is megég e lángolástól, az mindörökre rabjává, vágyójává válik. Egyfajta hozzá való hűség kristályozódik a szívben tüze aranyától, mint a borkő, ahogy az idő múlásával a hordóban lerakódik. (...) Derűt, jó érzést, büszkeséget fakasztó ital, amitől megelégedéssel, békességgel töltődik fel annak fogyasztója".
Végső soron tehát a bor élete és kultúrtörténete az ember sorsának, a civilizációnak is tükre. A bor századok óta társunk, múzsa vagy barát, nélküle mérhetetlenül sivárabb volna az életünk. Bizton állíthatjuk, hogy a bor az ünnepi időt időtlen ünneppé emeli.
A BOR
Egy jó bor maradandó élményben részesít.
Bort inni jó. Nemcsak azért, mert jótékony hatással van a szervezetre, hanem azért is, mert jó beszélgetések, emlékezetes esték és bölcs gondolatok nem születhetnek nélküle.
Egy jó borban érezni a napfényt, a gyümölcs minden ízét, a szőlőbe vetett hitet és az érlelésére fordított gondoskodást.
A jó bor különlegessége természetes mivoltából ered. Egészséget hordoz magában, Napnak és Földnek energiáját. Csodálatos folyamatként alakul borrá a mézédes szőlőtermés, amely az ember számára áldásos öröm forrása. A bor nemcsak különleges táplálék, hanem szakrális szimbóleum is. Természetfelettisége a Teremtő szándékát tükrözi. Erőt ad, vidámságot és reménységet. Különösen fontos ez számunkra az év végi ünnepnapok közeledtével, csak okosan kell élni ezzel az isteni ajándékkal, túlzások nélkül, mértékletességgel.
A szőlő és a bor a mezőgazdaság egyik legfontosabb ágazata. Több millió embernek jelenti megélhetését, de nem csupán közgazdasági értelemben jelentős termékekről van szó. A bor, a több ezer éves hagyományok, a kultúrában betöltött jelentős szerepe, a gasztronómiára, egészségre gyakorolt hatása, kiterjedt szimbolikája következtében kiemelkedik valamennyi termék közül.
Kevés olyan területe van az életnek, ahol közvetve vagy közvetlenül ne jelenne meg. Nagy hatással volt többek között a költészet, a vallások, a történelem, az életmód alakulásában. Nem véletlen, hogy a bor a világ egyik legnépszerűbb itala, amelyet nap mint nap százmilliók fogyasztanak. Nemcsak egyszerű alkoholos ital, gasztronómiai kiegészítő, hanem közösségformáló, elgondolkodtató, helyenként filozófikus ital, búűző és vidámító társa az embernek.
Ahhoz, hogy a poharunkba tölthessük sok munka, odafigyelés, idő szükséges, kell hozzá megfelelő természetföldrajzi környezet, szaktudás, hagyomány, megfelelő technológia és nem utolsósorban a bor készítőjének lelke, egyedisége is.
Kívánok fogyasztásához, jóindulatú irigységgel, kellemes élményeket!
A borral kapcsolatban számos "vicces" mondást is használunk a mindennapjainkban.
Szemezgessünk most ezekből:
- Az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz bort igyál!
- Jó bornak nem kell cégér!
- A jó bort szódával, a szép szerelmet házassággal elrontani nem szabad.
- Étel mellett keveset, bor mellett sokat szoktak beszélni.
- Ahol a bor az úr, ott az ész koldulni jár!
- Akinek a bor csupán szőlőlé, annak a szex is csak anatómia!
- Ki a bort, a nőt és a dalt szereti rossz ember nem lehet!
- A bor kis mértékben gyógyszer, nagymértékben orvosság.
- Aki vizet önt a borba, Isten nyila verje orrba!
- Bort meg nőt csak tisztán!
- Vizet prédikál, és bort iszik.
- Többen halnak borban, hogysem tengerben.
- Megveri a bor az embert, meg az asszony szája!
- Bort iszik az úton járó, akár bolond, akár báró.
- Még a vénembert is táncba viszi a bor.
- A bor a némát is megtanítja szólani.
- Töltsük már a bort is, ne csak az időt.
- Borbarát van, de bajbarát nincs!
A borivók tízparancsolata
1. Bort soha ne igyál éhgyomorra.
2. Borivás előtt ne egyél édes ételeket.
3. Mindig légy figyelemmel az egyes borfajták hőmérsékletére.
4. Bort mindig megfontoltan, lassan igyál.
5. Apró kortyokban élvezd a bor zamatát.
6. Nemes borokat mindig tisztán igyál, soha ne keverd vízzel.
7. Tarts mértéket a borivásban.
8. Jobban ízlik a bor, ha eszel valami "hozzá illőt".
9. Szeresd a bort, de légy erősebb nála!
10. Bármikor, mielőtt bort iszol, egy pillanatra gondolj mindig arra, hogy mennyi fáradságos, verejtékes munka van egy pohárnyi nedűben.
Erdélyi boranekdoták
A bor eredete
A bort Noé találta ki unalmában. Hat állat vérét keverte össze. A hat állat az oroszlán, a tigris, a medve, a disznó, a majom és a galamb volt. Ez a hatféle vér mutatkozik meg a részegek hatféle természetében. Van, ki büszke, mint az oroszlán, kegyetlen, mint a tigris, düledezik, mint a medve, disznó módjára sárban hentereg, majomhoz hasonlóan bujálkodik, vagy olyan szelíd, mint a galamb
Astur - A bor legendája (Gárdonyi Géza verse)
Link
Petőfi Sándor - Bordal
Link
Jó borivó magyar ember - Forrás Néptáncegyüttes, Százhalombatta
Link
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szép versek és idézetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2022-03-30 19:45:51, szerda
|
| |
| |
Magyar Ottó:AZ ÉLET ALKONYÁN
Mikor kezed, lábad úgy fáj, majd leszakad,
A hátad meggörbül az élet súlya alatt.
Mikor bajodról tudsz már csak beszélni,
Azt kérded magadtól: Érdemes még élni?
Ha zimankós télben kicsi szobád hideg,
Ha sok ismerős arc mind fásult és rideg
Ha a vérnyomásod naponta kell mérni,
Megint csak azt kérded: Érdemes még élni?
Amikor nem bírsz el már egy üres szakajtót,
Amikor napokig nem nyitnak rád ajtót,
Mikor a holnaptól rettegve kell félni,
Újra csak azt kérded: Érdemes még élni?
Amikor az idő ólomlábon halad,
És megkeseredik a szádban a falat,
Imádságodban sem tudsz semmit kérni,
Így sóhajtasz: Uram, érdemes még élni?
Ha népes családodból egyszál magad maradsz,
Amikor nem vetsz és már nem is aratsz,
A sorstól nem tudsz semmi jót remélni,
Hát csoda, ha azt kérded: Érdemes még élni?
Agyonhajszolt szíved akadozik, s kihagy,
Amikor rádöbbensz arra, hogy már senki se vagy,
Szégyenkezve indulsz némi segélyt kérni,
Keserűn fakadsz ki: Érdemes még élni?
Ó felebarátom, megértem keserved,
Méltányolom, hogy sokszor panaszra áll nyelved,
Túl kemény fából faragták kereszted,
Cipeled, vonszolod, minden tagod reszket
Mégis arra kérlek, próbálj meg remélni,
Próbálj a Sorssal bátran szembenézni!
Hiszen, lelked még nem üres, kiégett,
Vedd észre bátran körülötted a szépet!
Vedd észre tavasszal, ha megjönnek a gólyák,
Szélkuszálta fészkük hogyan igazgatják.
Villásfarkú fecskék hogy hordják a sarat,
Hogyan rakják fészküket az ereszed alatt.
Ugye, hogy szíved nem csak hideg márvány,
Vedd észre, mily csodás nyáron a szivárvány!
Feslő rózsabimbón hogy csillog a harmat,
Örülj nyár reggelén a sok madárdalnak!
Mosolyogj megértőn szerelmesek láttán!
Te békédet is őrzik katona a vártán.
Teérted is felkél Isten áldott napja,
Érted is mond imát kis templomod papja.
tárd ki szívedet minden szépnek, jónak,
Nyújts segítő kezet a rászorulónak!
Adjál szeretet, mit majd viszonoznak,
Mert hidd el az emberek nem is olyan rosszak!
Sütkérezz még kissé az őszi napsütésbe,
Lapogass csendesen az emlékek könyvébe!
S ha majd s Sorssal meg tudtál békülni,
A még hátralévőt könnyebb lesz leélni.
Magyar Ottó - Az élet alkonyán
Link
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szép versek és idézetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2019-01-10 15:45:24, csütörtök
|
| |
| |
AZ ERDŐ - VERSEK
KÜLDÖM NEKED...
Ha a csókok, esőcseppek, akkor
Majd tengert küldök neked.
Ha az ölelések, falevelek, talán,
Erdőt is küldök majd neked.
Ha a szerelem szép és örök,
Az örökkévalóságot küldöm neked. 
Ha kinézel kedvesem az ablakon,
S felnézel az égre rád ragyogok.
Majd a sok ezer csillag fénye,
Köztük én is ott leszek, fénylek,
S nézek le szeretettel, mindig rád,
S onnan kívánok neked jó éjszakát.
CSEND VAN...
Most nem szólhat senki sem.
Csend van -
Most téged hallgatlak
A magány végtelen,
De te most itt vagy velem 
Szemem nem láthat
Kezem nem érinthet,
Mégis érezhetlek,
Most már bennem létezel...
NINCS IDŐ!
Az életnek mi haszna mond,
ha egyre hajszol, űz a gond.
Nem állhatsz meg a lombok árnyán 
tűnődni, mint tehén s bárány.
S nem, nem tudok figyelni, ó jaj,
hogy mókáz a mókus a dióval!
A TÖLGYFÁHOZ...
A köréd ölelkező, elbűvölő erdők
fölé nőttél itt a tisztás közepén.
Te uralkodsz terebélyes koronás sátraddal,
pihenőt, dús füvű asztalt és ágyat
terítvén az arra barangolóknak.
Mint őrző angyala a tájnak, úgy
bájoltál el mikor alattad 
nyugodtam meg, végül a hosszú út után.
Oly boldogan falatoztam, iddogáltam
csodálatos lombsátrad alatt, hogy aztán
elszenderítettél s az édes ébredés után
úgy öleltem meg hálából széles
derekadat, mint boldogságom legszebb,
legigazabb jegyesét.
MÁRCIUS VÉGÉN...
A késlekedő tavasz,
immár nem álom,
nevetve kopog a
harkály a fákon.
Feketerigó rikkant, 
trilláz, mint első énekes,
ujjong a cinke is jelezvén:
él az élet, ébredez!
AZ ERDŐ...
A hatalmas erdő bátran és délcegen állt,
Nem merte senki számon kérni a hatalmát,
Egy patak csörgedezve folyt át az erdőn,
Szelíden,csendesen, tiszta vizével éltetőn. 
Ellátom az állatokat, az erdő így kérkedett,
Adok nekik, mi kell, élelmet és védelmet.
De neked nincsen semmi hasznod,apró patak,
Felvered az erdő csendjét, elűzöd a nyugalmat.
FÁRADT ESŐ...
Fáradt eső hullott a fákra,
fáradt eső, csöndös eső,
égig ívelt a szivárványa.
Én azt hiszem: két hegy ilyenkor
belebúsult nagyon az égbe. 
És bánatukban rátaláltak
egymás tétova kezére.
Ha bánat veri omló záporával,
a szívek is úgy kapcsolódnak össze
néhány percre egy színes szivárvánnyal.
NÉZD...
Nézd a békés őzgidát,
a róka pockot kerget.
minden boldog, minden vidám, 
Még nem ismerik az embert!
ERDEI IDILL...
Nézz kedvesem szerteszét,
minden fénynek örül.
Hallgasd a madárzenét,
itt leng a fejünk körül.
Egy virág nyújtja feléd
finom hártya szirmait, 
száz színét tárja eléd,
érezd az erdő illatait...
Ott egy harkály orvosol
rovartól beteg törzset,
egy csörgő patak eloson
mely ezer követ görget.
NYÍRFA...
Egyszer
nyírfát ültettem.
Nyírfa helyett
vers hajtott ki a földből,
zúg a versszakok lombja 
fogalmam sincs róla
hogy történt mindez.
Azóta ha írok
a versem mindíg
nyírfaként sarjad
EGY KEZDŐ ISTEN...
Teremtek neked egy világot
Véremből lesznek a folyók,
izmaimból a hegyláncok.
Hajamból épül az erdő
szemem színű lesz az ég. 
Vulkán lesz a szívemből.
Szeretném, ha bejárnád
ezt az egész világot,
én neked építettem,
lelkedből adj egy szilánkot.
HA AZ ERDŐ...
Ha az erdő besötétül,
sűrűbe visz be az út,
nem látjuk, hogy utunk végül
a sötétbe hova jut. 
Ha az erdő fája ritkul,
nyílik az ég, süt a nap.
Látod az út merre fordul,
s ami rossz volt lemarad.
A KÖNNY...
Ha a könny a gyöngy:
A fagyöngyök az erdő könnyei,
Parány könnyek, mozdulatlanok,
Fák sudarára fagyott sóhajok,
Az erdő gyöngybefagyott bánata 
Élősködők mint minden bánat,
Amely az élet ütőerére támad.
És lassan észrevétlen
Felszürcsöli vérét a büszke fának.
ÜZENEM...
Az erdőnek üzenem: ne féljen,
Ha csattog is a baltások hada,
Mert erősebb a baltánál a fa,
S a vérző csonkból virradó tavaszra,
Újra erdő sarjad győzedelmesen. 
S még mindig lesznek fák, mikor a
Rozsda a gyilkos vasat rég felfalta már,
S a sujtó kéz is szent jóvátétellel
Hasznos anyaggá vált a föld alatt.
NÉHA MIKOR...
Néha mikor sírnak a fák...
Ezüst könnyük lepotyog... 
Levegőben érezni a bánatot...
Sötét éjjelen mikor a hold is elfogyott...
ŐSZÜL AZ ERDŐ...
Tegnap százszínű,
libegő láng volt,
ma földszagú szél
karjaiban táncolt.
Holnap ha itt jársz,
s felfelé nézel,
elárvult nagy fák
üzennek a széllel.
Arannyal öntve 
az erdő alja,
kusza virgács
a bokrok barna gallya.
Tüskés ág megfog,
s bús őszi jajjal,
elhult virágát
követeli rajtam
AUGUSZTUS...
Mint szépasszony ki arra ébred,
hogy arcán megkopott a báj -
szeme fakó, az ajka sápadt -
olyan a nyárutói táj.
A szeme sír, de ő dacol még,
próbálja kendőzni magát,
a szél kajánul szertehordja
a száradó sarjúk illatát. 
Az ég kékje didergőn tiszta
de itt lent már minden fakul,
nem lángolnak úgy a virágok,
a fákról sárga pille hull.
De még itt van, még küzd, csatázik,
övé a kert, határ, az erdő -
utolsó legszebb mosolygását
könnyelműen tékozolja szét.
SOHASEM...
Sohasem láttam magam ilyen átformáltan,
Mintha szobrász igazított volna arcom vonalán
Hogy szebb,vígabb ábrázatot mutassak a világnak.
Sohasem éreztem, nem is selytettem nyithatók új utak
Vágyaimnak testemben. Mindennap egy szirmot
Bontasz lelkemben, ezerszínű virág leszek öledben.
Ragyog szemed összes tekintete, olyan eleven, tiszta,
Meleg, úgy félt, ölelne, gyengéden vonz,
Ettől vagyok ma olyan kisbolond. 
Belebújtam képzelt világod csodás varázslatába,
Beteljesült tökéletesség az élet realitásába.
Komplex lényed széttöröm, hogy könnyebben
Hozzádd jusson a két világ összefort ereje, és
Annak mindent elsöprő kivételes szerelme.
Sohasem kell kiéletlen ábrándokat kergetned,
Én ott leszek,kezeimmel varázsszőnyegre helyezlek,
És elröpülünk édes párban a mennyekbe.
AZT MONDOD, HOGY A VERSNÉL SZEBB A PRÓZA?
A próza fű. A vers közötte rózsa.
A próza billegő házi kacsa,
csak úszni tud, bár oldalán a szárnya.
A vers csapongó énekes madár:
a földről mindig a magasba száll.
A próza csupa bővizű patak,
rajta hánykódva megy a gondolat.
A vers aranyló tiszta napsugár, 
a gondolat benn ölelkezve száll.
A próza morgó malom kelepelése,
a vers a szívnek hárfa - éneke.
A próza málik, szertehull ha régi,
A vers örök, mint minden ami égi!
Az erdő - SlidePlayer
Link
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szép versek és idézetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2018-02-23 15:00:41, péntek
|
| |
| |
PÁRBAJ avagy HUMOR AZ IRODALOMBAN
Bár az irodalom képviselői mindig is szívesen heccelték egymást, a műveken túllépő, hétköznapibb ugratásokat a nyugatosok, elsősorban Karinthy és Kosztolányi hozták divatba.
A magyar irodalom történetében híres az a szellemi-alkotói "párbaj", amely Karinthy Frigyes és Kosztolányi Dezső között zajlott le. A Nyugat folyóirat köré tömörülők közt ez nem volt ritkaság, ám az a két költemény, amelyet egymásnak írt e két kiválóság, most is szellemes, hisz örömöt, kacagást vált ki minden olvasóból.
Az előzmény mindenképpen Kosztolányi "Mint aki a sínek közé esett" c. verse, majd Karinthy reagálása, végül Kosztolányi Dezső: Nyár, nyár, nyár c versével való záró poémája.
MINT AKI SÍNEK KÖZÉ ESETT...
/A vers egy röpke pillanat felvázolása. Tragikus cím: pillanatokon belüli halál vár arra, aki a sínek közé esett. Ekkor fut át rajta az élet teljessége, amit eddig átélt. Megfogja az édeset./
MINT AKI SÍNEK KÖZÉ ESETT...
És általérzi tűnő életét,
míg zúgva kattog a forró kerék,
cikázva lobban sok-sok ferde kép,
és lát, ahogy nem látott sose még:
Mint aki a sínek közé esett...
a végtelent, a távol életet
búcsúztatom, mert messze mese lett,
mint aki a sínek közé esett:
Mint aki a sínek közé esett -
vad panoráma, rémes élvezet -
sínek között és kerekek között,
a bús idő robog fejem fölött,
és a halál távolba mennydörög,
egy percre megfogom, ami örök,
lepkéket, álmot, rémest, édeset:
Mint aki a sínek közé esett.
/Kosztolányi Dezső: A szegény kisgyermek panaszai/
Karinthy ebben az alábbi versében nyilvánvalóan Kosztolányi nagy sikerű verseskönyvét A szegény kisgyermek panaszai címűt gúnyolja ki - méghozzá igen találóan. A klapec vagy a nyöszörgés szavak mindjárt a legelején mosolyt csalnak a szánkra. Arról nem is beszélve, amit a vers nem ír le, nem mond ki, de olyan érzékletesen szól róla, hogy a mai olvasó is szinte érzi...
És ehhez kapcsolódik az az ugratás, amely így maradt az utókorra: Kosztolányitól egy ízben a friss autogramtulajdonos mindjárt egy másodikat, harmadikat, sőt negyediket is kért. "Mondd, fiam, mire kell neked négy aláírás?" - kérdezte a költő gyanútlanul. "Tetszik tudni - hangzott a betanított válasz -, ötven Kosztolányiért kapok egy Karinthyt."
Karinthy Frigyes: KOSZTOLÁNYI DEZSŐ
"A szegény kis trombitás szimbolista
klapec nyöszörgései" című ciklusból
I.
Mint aki halkan belelépett,
És jönnek távol, ferde illatok
Mint kósza lányok és hideg cselédek
Kiknek bús kontyán angyal andalog
Mint aki halkan belelépett.
Mint aki halkan belelépett,
Valamibe... s most tüszköl s fintorog;
Mint trombiták és roppant trombonok
S a holdvilágnál szédelegve ferdül
Nehéz boroktól és aranyló sertül
Úgy lépek vissza mostan életembe
Mint kisfiú, ki csendes, csitri, csempe
S látok barnát, kókuszt, koporsót, képet -
Mint aki halkan belelépett.
Karinthy Frigyes híres versét olvashattuk fentebb, melyben a Mester kigúnyolta Kosztolányit, elsősorban azt a kötetét, amely teljes ismertséget hozott a költőnek, A szegény kisgyermek panaszai című könyvét. Most pedig lássuk a másik Mester, Kosztolányi Dezső válaszát. Tökéletes összhangban van a két költemény: mondhatni, hogy annak, amibe "csendben belelépett" valaki az előbb olvasott Karinthy-versben, nos, annak most a forrását ajánlja fel a költő Kosztolányi. Igen fontos a költemény ajánlása is, és fogadjuk meg az ott található utasítást: olvassuk el mi is "minden irányban" a verset, ne feledkezzünk meg arról sem, hogy mi az akrosztichon: olyan vers, melyben a verssorok első betűit össze kell olvasni.
És ehhez jön még az a válasz, mellyel az aláírásgyűjtésre vágott vissza Kosztolányi:
"Egyszer egy egész gyereksereg rohanta meg Karinthyt, aki nagy büszkén kezdte osztogatni az aláírásait, ám a szignókat a lurkók értetlenkedve fogadták:
- Ja, hát ön nem Kosztolányi? Akkor nem is kell!" - és visszaadták a papírokat."
Alább olvashatjuk, mindezekre Kosztolányi Dezső mit válaszolt:
Kosztolányi Dezső: NYÁR, NYÁR, NYÁR
(Karinthy Frigyesnek, úri-magának, az embernyi embernek, de kicsit talán a Kálomistának is küldöm, azzal az instanciával, hogy ne átallaná elolvasni ezt a nekem-kedves poémát, minden irányban.)
Nyár,
A régi vágyam egyre jobban
Lobban,
De vár még, egyre vár.
Kár
Így késlekedned, mert az éj setétül.
Az élet
Siralmas és sivár
Enélkül.
Gigászi vágyam éhes, mint a hörcsög,
Görcsök
Emésztik s forró titkom mélye szörcsög.
Mostan hajolj feléje.
Közel a lázak kéjes éje.
Akarod?
Remegve nyújtsd a szájad és karod.
Itt ez ital illatja tégedet vár.
Nektár.
Te
Hűtelen, boldog leszel majd újra, hidd meg.
Idd meg.
Poénjaikhoz mindketten felhasználták például a felbérelt autogramkérőket. Egyszer egy egész gyereksereg rohanta meg Karinthyt, aki nagy büszkén kezdte osztogatni az aláírásait, ám a szignókat a lurkók értetlenkedve fogadták: ,,Ja, hát ön nem Kosztolányi? Akkor nem is kell!" - és visszaadták a papírokat.
Kosztolányitól pedig egy ízben a friss autogramtulajdonos mindjárt egy másodikat, harmadikat, sőt negyediket is kért. ,,Mondd, fiam, mire kell neked négy aláírás?" - kérdezte a költő gyanútlanul. ,,Tetszik tudni - hangzott a betanított válasz -, ötven Kosztolányiért kapok egy Karinthyt."
Karinthy Az Így írtok ti szerzője persze maga is a pályatársak állandó céltáblája volt. Szokásos kirakatnéző körútjai egyikén történt, hogy a műszaki bolt kínálatán merengve két fiatalember izgatott párbeszédére lett figyelmes:
- Ez a legnagyobb magyar író - mondta az egyik. - Jól nézd meg, nem mindennap látni ilyen nagy embert.
Karinthy dagadt a büszkeségtől, de persze úgy tett, mint aki nem hallja.
- De hát ki ez az ember? - kérdezte a másik.
- Hát nem tudod? Hunyady Sándor.
A leforrázva távozó írónak pedig a szemközti járdáról kajánul integetett a prózaíró pályatárs, Hunyady.
Később, a kommunista diktatúra éveiben a humor, az ugratás eszközei (a gúnyvers, a paródia és más nyelvi játékok) sok esetben az irodalmi túlélést is jelentették a mellőzött alkotóknak.
Örkény István: Az óbudai ikrek
Link
Írók a strandon
Link
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szép versek és idézetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2018-01-12 17:00:48, péntek
|
| |
| |
ALKONYTÁJT 
"Ne várd szelíden azt a végső éjt,
Tombolj, dühöngj, az alkony hogyha jő,
Védd, védd, amíg csak védheted, a fényt.
Ha minden büszke harc már véget ért,
És karjaidban nincs is már erő,
Ne várd szelíden azt a végső éjt.
Védd, védd, amíg csak védheted, a fényt."
Csillagok között c. film
"Nem is él, aki sohasem érezte még,
Hogy milyen gyorsan jön az alkony és utána az éj."
Perfect Symmetry
"Amikor nem vesszük észre a mindennap látottak ragyogását,
attól azok még ragyognak, legfeljebb halványabb fénnyel.
Mert a fény mások fénye által válik igazán tündöklővé."
Hioszi Tatiosz
Atillka Bartha: ALKONY
A napkorong nyugatra hajlik,
S fényével millió zöld fűszálat festeget.
Alkonyodik. S a novemberi csípős hideg
Szellemként járja át forrongó testemet.
Amott a távolban rozsdásodó sínjén
Halk vadsággal suhan el egy vonat,
S tetejére sűrű, fehér köd ereszkedik,
Mint milliónyi megőszült hajfonat,
Mi az égből hullik alá, mintha csak mind
Az ősöreg, vén hold egyik tincse lenne,
S a lenyugvó nap után lopódzna titokban
Egyetlen gyermeke, az este.
Ágostházy Vanessza: VISZONZATLAN ALKONY
Vágyakkal teli álmodozások sora
Fájó szívem hatalmas gondja
Odabent fellobbanó tűz
Fejem onnan minden reményt kiűz
Lehetetlennek tűnő gondolatok
Szívemnek fájó fondorlatok
Boldogság, míg alszom -
Viszonzatlan alkony.
Babits Mihály: ALKONYI PROLÓGUS
Itt van az alkony, jó takaró
a hegyek ormán lilul a hó
itt van az alkony, csittul a zaj:
elhallgat a fény és fölvillan a dal.
Villanj csodavillany, villanj csodanóta
ki fájsz a szívemben ki tudja mióta?
Mióta daloltam, amióta lettem:
mert fájni születtem, ki dalra születtem
s még messzire zenghetsz majd mostoha dal,
megéri, megéri, aki fiatal.
A nappal, a lárma űzött a magányba,
hol senkise hallott, a puszta homályba:
most itt van az alkony, most jer elő,
mint éji merénylő, titkos szerető:
mert kedves az alkony annak, aki lázad
és kedves az alkony annak, ki szeret:
elhagyni ilyenkor, kicsábul, a házat
s nem tűrni az égnél lentebb födelet.
Az ég is ilyenkor kitakarózik
és emberi szemnek kirakja a kincsét;
a lélek az égbe fölakarózik,
mozgatja a szárnyát és rázza bilincsét:
Dal, éji merénylő, titkos szerető,
dal, mostoha lélek, most jer elő:
másnak csupa fátyol, neked csupa látás,
itt van az alkonyat, itt van az áldás.
Béd Józsefné Mária: SÖTÉT ÁRNYAT FONT KÖRÉNK AZ ALKONY...
Sötét árnyat font körénk az alkony,
már nem láthattuk a nap aranyló sugarát.
Egy röpke pillanatra láttam csak a szemeid,
nem volt benne semmi ragyogás.
A csend ült kettőnk közé, s néma hallgatás,
a percek oly gyorsan tovatűntek, s te
rezzenéstelenül azt az arcod mutattad,
meg fogsz tudni érteni, mint egy jólelkű barát.
Vádolom magamat - a hiszékenységem ismét nem
ismert határt, mi vitt rá újra egy olyan barátságra,
hol egy nőnek nem jut más csak a megaláztatás?!
Mondani szokták volt, minden ember a maga kovácsa,
akár jóra , vagy rosszra talál: ne lépjen soha könnyedén
ingatag talajra, értelmetlenül ne vívjon csatát.
Hűséget senkitől soha ne várjon, csak elvétve akadnak csodák!
B. Huszta Irén: ŐSZI ALKONY
Harangszó zendül, este van.
Szökőkút adta halk moraj
Kíséri mély magányomat,
S a szeptemberi alkonyat.
Nem várok én már herceget,
Csak annyit, hogy beszélhetek
Gondról - örömről véletek,
Ti varázslatos emberek!
Boldog vagyok, hogy rám tekint
Egy őszi napsugár megint,
Mielőtt végleg eltűnik...
Amott fönn már a hold virít.
Nem mondhatom el - nincs kinek -
Apró, de mély örömömet,
Hogy lelkem zenével tölti meg
Az őszi nap, mely rám nevet.
B. Riskó Irén: NYIRKOS ALKONY
Fénytelen szemem távolra réved,
kesernyés hangom torkomon akad,
erőtlen testem lángokban ég el,
vágyam tüzében hamuvá porlad.
Lidérces álmok a sejtjeimben;
nyirkos alkonyaton a bánat mar,
átfutok az árulkodó képen
víz zuhatag mögé, mi eltakar.
Gázolok a tüskés emlékeken,
cseppek tükrében felvillan a múlt,
a legszentebb hitem hagyott cserben,
gyávaságom lobogva előbújt.
Kínzó tétlenség húsomban reszket,
romok közt szórom a vihar porát,
ajkakról unott remény hiteget:
fürkésszem tovább az Úr szándékát.
Paolo Coelho: AZ ALKONY SZENT ÓRÁJA
"Minden napban van egy olyan pillanat, amikor nehéz tisztán és pontosan látni: az alkonyat. A fény és a sötétség összekeveredik és semmi sem teljesen világos és semmi sem teljesen sötét. A legtöbb spirituális hagyományban ez a pillanat szent.
A katolikus hit arra tanít minket, hogy délután hatkor imádkozzunk el egy Üdvözlégyet.
A kecsuák szerint, azt a barátot, akivel délután találkoztunk és üdvözöltünk, az alkonyat beálltával még egyszer kell köszöntenünk, Így tehát jó estét kívánunk neki.
Alkonyatkor a föld és az ember közti egyensúly próbát áll ki. Isten összekeveri a fényt és az árnyékot, hogy lássa, van-e bátorsága a földnek tovább forogni.
Ha a föld nem ijed meg a sötétségtől, elmúlik az éjszaka - és másnap újra felragyog a nap. "
Csépányi-Kömi Roland: ALKONYODIK
A csatornafedelet félretolva,
Csöndben mászik elő a sötét.
Köntösét az árnyékba dobja,
Mely színét a járdán önti szét.
Alkonyodik. Lámpát kell gyújtani.
A mosdótálba vízcsepp csöppen:
Koppan és eltűnik, mint a hajdani
Emlékek a hosszú, néma csöndben.
Hallgatom a semmit: csak fülel.
Némaságában sóhajt egy nagyot,
Tudja jól, hogy lassan menni kell
És ha nincs itt, én egyedül vagyok.
Dsida Jenő: ALKONY 
Hűvös szeptember. Alkony.
A szürke tó
egy nagy kísértet félszeme.
Lehúnyt lelkem a másik.
A zúgó, vonaglótestű fák:
átszúrt, iszonyú pókok,
utánunk kapnak, elszabadult
prédáik után.
Szélfútta őszi levelek,
menekülünk, futunk
s fent kigyúlnak egy messzi kastély
hívó ablakai.
Jakab Ibolya Shanti: ALKONY
A lenyugvó Nap fénye simogatja arcom,
megvívtam már mindenkivel, nincsen többé harcom.
Hazugságot, álnokságot nem tudom elviselni,
csak az engem szeretőknek akarok megfelelni.
Békére, szeretetre, nyugalomra vágyom,
nem lesz, ahogy eddig sem volt hazug társaságom.
Nyugodt szívvel nézhetek este a tükörbe,
nem kell attól félnem, hogy amit látok, görbe.
Tiszta lelkű embereknek mindig segítettem,
sokszor tört az élet, de jó emberré lettem.
Barátokat nem gyűjtök, ám szívem nyitva tartom.
A lenyugvó Nap fénye simogatja arcom.
Juhász Gyula: ALKONYATI ÓRÁK
Alkonyati órák, ti vagytok enyémek,
Mikor rózsafényben fölragyog a lélek
S múltak tavaszából egy dal erre téved.
Ti vagytok enyémek, alkonyati órák,
Mikor enyhe bánat bársonya hajol ránk
S pompázva kinyílnak a nagy álomrózsák.
Így szeretnék egyszer e tájról elmenni,
Színből, fényből oda, ahol szürkül a semmi,
Madárként az ágon, dallal elpihenni!
Ó, de addig várnak sötét őszi éjek,
Lehervasztott vágyak, lekaszált remények,
Míg örök borúval tart e kurta élet!
Kárpáti Tibor: JANUÁRI ALKONY
Az alkony mögé bújnak a házak
Tavaszt álmodnak és fáznak a fák
A hóban sárga fenyő-csontvázak
És egy régen elnyűtt, tarka kabát
Varjak kárálnak, majd tovaszállnak
Oly rövidek, szürkék a nappalok
Szívemben elégnek a gyertyaszálak
S elcsendesülnek bennem a dalok
Átélem újra halandóságom
E kegyetlen nehéz, bús számadást
A fagyott hó alatt fekve várom
Reszketve várom a feltámadást
KenytheOne: ÉLETHÚR
Minden megújul, az alkony hull,
bánatot feszít az élethúr,
lágy ölén ring, majd elborul,
köddé válik és kimúl.
Érdeklődik, a csókba rejtve,
játszik veled, és elfelejtve,
Feldob, kacsint, majd leejtve,
az ég-ösvényen, visszafúj.
Minden megújul önmagában,
senki sem bízik más szavában,
hazug nap kel fel a tűz tavában,
megfürdenek a földanyában.
Így temetnek mosolyra gyúlva,
még egy kis sárt isznak újra,
elrepedt arccal agyagba gyúrva
Táncra kelnek boldogan.
Gyermeket, anyát mind felfalták,
Mit elkövettek, másra hagyták,
A halál csókját osztogatták,
még a kígyót is jól megmarták.
Minden délben, minden nappal,
háttal álltak, véres arccal,
jobbal döftek, vágtak a ballal,
imádkoztak a kövek és fák.
Virágba borult tűz-tavaszról,
érintetlen szűz-kamaszról,
keresztre feszült hős szavaktól,
hallhatatlan, de halott hangtól
úszkáltak ők a végtelenbe,
mámorukban elszédelegve,
tilosba lépve a kényelembe,
Fényt álmodtak a törött dalról.
Gonoszság csendül, a béke szárnyán
ficamodik, egy kőre állván
rikoltozik felkiáltván:
Bűnbe esni sosem hátrány!
Elrothadt már az élet fája,
letört most már minden ága,
a remény kapuja is bezárva,
s töpreng az ember, töpreng némán.
Minden megújul, majd kimúl,
Bánatot feszít és elborul,
lágy ölén ring, az élethúr
az ég-ösvényen visszafúj.
Hisz minden megújul, majd kimúl.
Nincs talány és nincs titok,
a kő nem él, a föld forog,
az űr üres, mint e sorok,
Én hazugként nem szólhatok.
A sírok mélyek, az éj sekély,
egy fáradt farkas mendegél,
talán majd holnap célhoz ér
és én tovább-tovább alhatok.
Mit kérjek még az élettől?
Vaksötétet a fényektől?
Talán téged, talán mást,
hóhéroknak is megnyugvást?
Távol lenni most mindentől,
távol lenni az élettől,
talán téged, talán mást,
talán egy csepp megnyugvást...
Egy út vezet, merre mennék,
óriás kezében apró emlék,
rég járt arra, könnyes arca
tanúskodik már réges-rég
egy elfeledett korról,
az ezeréves porról,
a botladozó holdról,
a szavahihető szóról,
mit elrejtettél a lámpafénybe,
a derűsen sejlő sötét égbe,
a ridegen zengő barlang mélybe,
a végtelen, morajló tengerkékbe,
tökéletes házban egy ferde képre,
alkonytájban a hajnali rétre,
nézz fel most, nézz fel végre,
az arcom torzul, a bőröm megégve!
Elborzadok a fajtánkat látva,
ugyanezt érzem a stégen állva,
savba mártva, olajba zárva,
oxigén nélkül a tengert látva,
mennyi küzdelem, mennyi förtelem,
mennyi naivság, mennyi gyötrelem,
mennyi élő, mennyi hulla,
hadakozik most, újra s újra,
hisz túlfeszített az élet húrja,
feldob, kacsint, majd levet újra,
mint gyermeket önző édesanyja,
feldob, kacsint, majd levet újra,
mint fuldokló embert a tenger súlya,
feldob, kacsint, majd levet újra,
mint engem, s téged az élet útja,
feldob, kacsint, majd levet újra,
és feldob, kacsint, majd levet újra,
és feldob, kacsint, majd levet újra,
és feldob, kacsint, majd levet újra,
és feldob, kacsint...
Kis István Mihály: ALKONYODIK
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .l
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . ko
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .nyo
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .dik,
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . az éj
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .leszáll,
. . . . . . . . . . . . . . . . . . .bíborba rejt
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . .a láthatár;
. . . . . . . . . . . . . . .hűvös szellő lehel reám,
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . ..utazom
. . . . . . . . . . . . . . . . . .az ünnep dalán.
. . . . . . . . . . . . . Ablak mögött a gyertyaláng
. . . . . . . . . . . . . . . . . . karácsonyi, víg
. . . . . . . . . . . táncra kél, epekedő ember-világ
. . . . . . . . . . . . . . .boldogságot, békét remél.
. . . . . Hideg télben fázott a szív. Meleg szózat járja
. ma át. A szeretet szava, ha hív, töri szívünk fagyos falát.
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . Aggodalom,
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . nyomor,
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . sóhaj
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . .ez ünnepen
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . .már elpihen;
. . . . . . . . . . . . . .. ringatózva hull a holnap,
. . . . . . . . . . . . . bús lelkekhez békém viszem.
Kosztolányi Dezső: TÉLI ALKONY
Aranylanak a halvány ablakok...
Küzd a sugár a hamvazó sötéttel,
fönn a tetőn sok vén kémény pöfékel,
a hósík messze selymesen ragyog.
Beszélget a kályhánál a család,
a téli alkony nesztelen leszállott. 
Mint áldozásra készülő leányok,
csipkés ruhába állanak a fák.
A hazatérő félve, csöndesen lép,
retteg zavarni az út szűzi csendjét,
az ébredő nesz álmos, elhaló.
S az ónszin égből, a halk éjszakában
táncolva, zengve és zenélve lágyan,
fehér rózsákként hull alá a hó.
Lőrinczy Viktória: SORSÁRA HAGYVA
Elhagyatott szobában,
Otthagyták fogságban.
Hideg föld porában,
A nap alkonyában.
Millei Lajos: Az ALKONYKARJÁBAN
Piros kapucniján, melyet az ég gonddal
a kéklő hasára húzott,
egy-két felhő pihent, és álomtól zsibbadó
szemekkel úszott
a láthatót elűző, a sötétségteremtő,
elképzelt világba.
Fehér foltos, fáradt, fölöttébb kesergő
benyomást keltve, az őt bámulóra,
mintha azt súgta volna:
nézd, nyitva van az ablak,
s a vágtázó vágyak vég nélkül,
szabadon áramolhatnak.
Bambáktól bitorolt szemekkel bámultam,
mint aki hallja, de nem érti a szót,
ám kedvem e ködös kábulatban,
éledezni kezdett,
mint mikor a kezdet
harsogó hangjára,
ráfigyel a világ összes füle, szája,
mert érezteti nagyon,
ezt nem szabad kihagyni:
így kell magunkról is emléket hagyni.
Ilyen egyszerű képekben, hogy mindenki értse,
nem a cifra pompa, életünk értéke,
hanem az, amit mi nap-mint nap látunk.
A kenyér levágott szeletje,
az egyszerű családunk,
az igazi szándék megvalósult tettje,
a víz tisztasága, a levegő íze,
s maga az oxigén belőle
az, ami mozgatja,
hajtja életünket, mindig csak előre.
Hívtam az Istent, árulja el nekem,
mit üzen folyvást, e festői képeken.
Mit nem veszek észre?
Mi az, mi kihat később az egészre?
Mi az, min elsiklik szemem fáradtsága?
És nem marad örökül emberre, világra.
Miét nem tudom mindennapi tettel
láttatni a hitem?
S miért a múló természettel
üzen nekem Isten?
Vérző kérdéseim csak szálltak a szélben.
Nem felelt rá Isten, az alkony tüzében,
de közel hozta hozzám a haldokló Napot,
s az átölelt forrón, mielőtt elhagyott.
Molnár Nándor: ALKONYI KÖNNYCSEPP
Májusi alkony...
Fejem lehajtom
Egy puha, kicsiny, fehér kézre,
S úgy nyugtat az érintése.
Nyugtat, csitít, álomba ringat,
Már csak bódító virágillat,
Amit félébren érzek még;
Aztán rám hull a május-éj.
De ez az éj - lám - nem sötét;
Ez úgy várt rám, s úgy száll fölém,
Hogy benne fények lobognak,
S megtesz minket boldogoknak.
Ne vedd hát el a kis kezed,
Mert szétfoszlik a képzelet,
És megérzem, hogy valahol,
Ezen a május alkonyon
Könnycsepp ragyog az arcodon.
Nagy Bálint: ALKONYATI SÉTA A BAKONYBAN
Bakonyerdő fái alatt
Halkan, csendben járdogálok.
Köröttem vadvirágok,
Fejem felett csalogányok
Zengenek szép imádságot.
Valahol tán nem is messze
Furulyaszó cseng a csendbe.
Pásztor - legény fújja, fújja,
Fája szíve, nagy a búja.
Nagy fa alatt fűn heverget
A pásztortűz lángja mellett
Mert még pásztortűz is van ám
A Bakony füves oldalán.
Odébb megyek járdogálok,
Nagy fák között őzet látok.
Nem fél tőlem, nem szalad el,
Titokban mégis rám figyel.
Neki is van boldogsága,
Övé az erdők világa.
A hegygerinc a friss gallyak,
A csörgedező hűs patak.
Ami az erdőt illeti
Joggal övének tekinti.
Odébb megyek, járdogálok,
Valami mély zenét hallok.
Gerlék búgnak, vadgalambok,
Mint az ünnepi harangok
Úgy sírnak az erdőségbe,
Beestek a szerelembe.
Találkoznak szíven, dalon,
Csókolóznak az ágakon...
Suttog, zenél itt minden ág -
De szép erdei boldogság!
Ellopózok lábujjakon,
Itt az idillt nem zavarom.
Tovább megyek, járdogálok,
Füves tisztáson megállok.
Közepén százados vén fa,
A háncsai vésve, vágva.
Bele vésve betyárnevek,
Betyárszívből betyárének.
Elmesélné mennyit látott,
Itt tanyáztak a betyárok.
Szentségfa volt az a vén fa,
Balta bele volt vagdalva.
Pandúr erre sohase járt,
Kerülte az ,,átkozott" fát.
Pár lépésre hozzá közel,
Hol a vén tölgy földet ölel
A borostyánlombban odébb
Tátong egy szikla hasadék.
Belépek a szikla várba
Betyárok volt barlangjába.
Kőbe vésett asztal, padok,
Elhagyottan zöld - mohások.
Minden ódon, minden régi,
Már a betyárkort felejti.
Itt volt egyszer régen fogva
Az uraság szép leánya.
Reá vártak egy éjszakát
A betyárok s elrabolták.
Talán nem is úgy lopták el,
A betyárral önként ment el.
Lett az erdőrengetegbe
Betyárlegény szeretője
S dal csengett mindig ajakán -
(Így mesélte ezt Nagyapám.)
Tovább megyek, járdogálok,
Valami romfalat látok.
Düledező, rozzant falak,
Rég leomlott a vakolat...
Körüle nem hajt fű, virág,
Tájékán csend ül, némaság.
Az udvarán a vén tölgyfák
Mintha a múltat zokognák.
Pedig egykor volt itt lárma
A betyárok világába.
Cigány húzta, betyár járta,
Fokos volt a gerendába.
Betyár nézett mélyen bele
A csárdásné szép szemébe
S ha jött a csendbiztos, zsandár,
Fák között eltűnt a betyár.
Léptei nyomát belepte
A Bakony vad rengetegje.
Tovább megyek visz az alkony,
Szeretlek drága, szép Bakony.
Ha fáradtan hajtom fejem
Erdeiden szívem pihen.
Csodásak a hegygerincek
Ha vérző alkony szállja meg!
Szívem repül - és Feléd száll
Örök Természet, Ideál!
Dr. Nagy Mihály: NEM ALKONYUL...
A zsalugáter nyikorog a szélben,
s nem a féltékeny télkiáltó károg.
Ne higgy az irigy vénségnek az ágon,
csodás nyáridőn ne gondolj a téllel!
Nekem higgyél! Oly messze van az ősz is,
ilyen korai órán nem alkonyul,
napot takarja csupán sötét ború,
hűs zápor után felfrissül a kőris.
Nézz szét, milyen szép odakint a világ,
nincs nyoma télnek, nem nyílik jégvirág!
Túl józanul élek, sajátos hibám:
látod, már hosszúra nyúlnak az árnyak,
holtan születnek lehetetlen vágyak
múló, csalóka pillanatvarázsban.
Nagy I. Zoltán: ÉLETEM ALKONYA
Ne mondd, hogy ez az utolsó esténk
És ma éjszaka, az álmom majd örökké tart
Hogy életemnek nincsen többé napja
Hogy ez álomból, nincs ébredés.
Ne mondd, hogy számomra nincs több reggel
Hogy szememben többé nem ragyog a fény
És nem vesz körül sok-sok ember
Hogy nem lesz öröm, se bánat, se remény.
Ne mondd, hogy majd semmit sem érzek
Testem kihűl, szívem végleg megáll
Nem dobog majd szívem teérted,
S nem szólok, hiába ölelsz át.
Ne mondd nekem kezemet fogván,
Hogy milyen szép volt eddig minden nyár
Milyen más volt, ameddig éltem
Milyen más lesz majd ezután.
De én akkor, vajon mit érzek
Ha kérdezel, és felelni nem tudok
Soha ne mondd nekem, azt, hogy vége
Soha ne mondd, hogy többé nincs remény.
Ross Satyr: ESTELEDIK
Sárban, porban nyúlik az út,
kettéosztja a méla falut,
alvégen túl keskenyedik,
várja az erdő - esteledik.
Torzan csendül a csordakolomp,
parthoz csordul csendben a komp.
Oldala mentén lusta ladik,
csobban a tajték - esteledik.
Szellő mozdul, sejteni csak,
fáradt fényű napsugarak
mélán kúsznak a házfalakig,
nőnek az árnyak - esteledik.
Mélyen kondul most a harang,
bűnbánóan tétova hang
száll fel a síró istenekig,
halkul a visszhang - esteledik.
Vékony ökörnyál szála rezeg,
ég peremét az égi kezek
kékibolyásra festegetik -
bújj ide hozzám, esteledik.
Steel: ALKONYTÁJT
Alkonytájt, mikor fáradnak a fények,
kipirult arcún réved felém az Ég,
tűzarany gyertyája íriszembe ég,
a csillagok bennem kigyúlni térnek.
Alkonytájt, mikor kontúrrá foszlik szét
a felhők csipke-szépe, és álmából
körém nyújtózik a csend, száz árnyából
éjszakát sarjad nekem az este-rét.
Alkonytájt, mikor szenderülni látszik
ezernyi szín-gyermek, s festőt játszik,
vállam gödrébe gömbölyödik a szél.
Alkonytájt, mikor pillám mögé ásít
a Hold, és sugara csak fakó jácint,
minden emlék-ízed szívverésemmel él.
Szolomájerné Varga Krisztina: KÉPZETEK
Ülök magamban egy csöndes alkonyon,
S megérint valami különös révület.
Képek villannak eszembe, s nem tudom,
Káprázat csupán, vagy puszta szédület.
Prófécia ez, érzem, mire vágyom,
De ha csalódást küld is rám az élet,
Borítsa fátyollal ezt a világom,
Röpítsen előre az időben veled...
Eltűnik a ködben minden, mi körülvesz.
Elhalkulnak a tompa zajok.
Mi fájó volt, többé már nem sebez,
Minden változik, állandó csak én vagyok.
...Békésen susogó fák lombjai alatt
Ücsörgök veled, mélán hallgatok,
Aranyló levelek az ágakról hullanak,
Kezed kezemben pihen, arcom pedig ragyog.
Milyen szép, mily csodálatos az ősz!
Sóhajunk a nehéz múltba száll...
Madárkák hangja csicseregve köszönt,
Szöszmötölő bogár zizzen, mert végre párt talált.
Nézd arcom ráncait! Szereted-e még?
Észrevétlenül hogy megsokasodtak!
Nevetek csak, hisz szemeidben ott ég,
Sosem voltam szebb még, mint ezen napokban!
Holló fürtjeim bár hamuvá fakultak,
S a te halántékod sem a régi már,
Fehérré szépítette az idő folyama,
Érlelte, csókolta, borzolta annyi nyár...
Szél-cserzett kézfejünk az éveink során
Sovánnyá aszott, erezetté vált...
Az együtt töltött út nem indult korán,
S boldogságunk talán kissé sokáig várt.
De megérte veled minden áldozat,
Mi küzdelmessé tette a tegnapunk,
Csodákat láttunk, s örök ifjú maradt
Lelkünk, hisz egymástól csak örömet kapunk.
Szívemben már ott a vágyott nyugalom,
Hisz kezed erővel tölt, hogy melletted ülök,
A kedves szarkalábaidat csodálom arcodon,
S csillogó jégszínű szemeidbe révülök...
A sors ekkor visszaránt a jelen alkonyába,
A friss széltől didergek, s szívem téged keres,
Dobja nem csitul szerelmes dalában,
Vágyódva verdes, hisz tudja, érdemes!
TAVASZI ALKONY
Lefelé száll a füsttel
a gyöngyvessző fűszeres csókja,
árnyakba merült bokrok
közt tekereg, a fülemüle strófa.
Az almafavirág vaksin hunyorít,
szemhéján még kacsint
a nap búcsúzóul,
a bokrok ölén a szellő
önmagába fordul,
álom-hurkokat bodorít
és a szomjas földre
esti harmat tódul.
Elszálltak a világosság
madarai nyugatra,
fák alatt motoz a csend,
ez már a neszek birodalma.
Bagoly ül a kerítés lécen,
nagy szemekkel néz
a tova tűnő fényben,
mellette a rakéta tuják
a csillagok közé vágynak,
kilövésre készen.
Az orgona is alszik
virágporába ájult rózsabogarakkal,
holnap újra ékszerek lesznek,
smaragd kis szárnyaikkal.
A rózsalugasban, bent mélyen,
már álmodik a sok virág,
nem baj ha egy hideg éjjel,
a télre gondolsz te fázós világ
és harmatos szemmel
az égre révedsz,
mert egyik reggel majd,
a nyár ölelő karjaiban ébredsz.
Pieris.hu - sentenced - interaktív művészeti portál
Várnai Zseni: BALATONI ALKONY
Az ég a vízre ráhajol
a láthatáron valahol...
az ég a vízzel összeér,
az ég, a víz
gyöngyházfehér.
Így látom én fektemben itt
a táj elnyugvó fényeit,
miközben percem elrepül...
az ég, a tó
elszenderül.
Oly nyugodalmas most a táj,
boldog vagyok...semmi se fáj...
tükörsima a Balaton,
sellők énekét
hallgatom.
PAUL VERLAINE: ÉRZELMES SÉTA
Az alkony végső nyilait kiszórta,
Szélben ringott sok halvány tavirózsa;
Nagy nádi rózsák, mind hallgatagon,
Fájón ragyogtak a csöndes tavon.
Magam kószáltam, sebemtől tüzelten
A tóparton, hol a kicsiny füzesben
Ködfolt idézett megszomorodott
S tejszínű képű, roppant fantomot:
Sírása, mint az őszi réce hangja,
Ha szárnycsapással társait riasztja
A kis füzesben, hol sebem tüzét
Magam hurcoltam; leszállt a sötét,
S eltűnt a nap, mely nyilait kiszórta,
Sűrű lepelbe bújt sok tavirózsa
Halvány hullámok közt hallgatagon,
Nagy nádi rózsák a csöndes tavon.
(Fordító: Térey János)
Zagyi G. Ilona: ALKONY
Szomorú zsarátnokként pislog,
de még követel a halódó vágy.
A hamuból szökevényként röppennek,
a csillagfényű, apró titokszikrák.
Ágya hideg, de forróság emészti,
altatódalát dúdolja az elme,
nem akar kihunyni, riadtan kuksol,
reménykedőn vár egy ártatlan jelre.
Elveszni látszik, megadóan fárad,
a pernye már lágyan betakarja.
Csillapodik az emésztő láza,
üszkösödő magánya álomba fonja.
De nem engedi halni, élesztgeti,
melengeti az óvatlan pillanat,
s boldogan lobban életre még,
beragyogva, elfojtott álmokat...
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szép versek és idézetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2018-01-08 21:00:06, hétfő
|
| |
| |
TITOKZATOS IDÉZETEK HAZÁNK ESKÜVŐI MEGHÍVÓIN
Esküvői idézetek
Link
Esküvői meghívó idézetek
Link
A Nyelv és Tudomány még 2016 tavaszán érdekes levelet kapott a tatabányai József Attila Megyei és Városi Könyvtárból - az intézmény munkatársai egy tizenöt éves rejtélyt kíséreltek megfejteni:
,,Nemrégiben egy kéréssel fordult könyvtárunk tájékoztató osztályához egy fiatal házaspár. Meg akarták tudni, hogy ki a valódi szerzője egy versnek, hogy pontos hivatkozást írhassanak a vers alá a meghívójukra." - írta nekünk Nagy Ádám, a könyvtár kommunikációs munkatársa. A kérdéses négy sort számtalan weblapon megtalálni - bár ezek szinte mindegyike úgynevezett ,,idézetkereső" oldal, amelyek előszeretettel osztják ugyanazon részleteket, gyakran egymás oldaláról kölcsönvéve ezeket. Így szól a keresett és a házassági meghívókon kétségtelenül igen népszerű idézet(?):
Tanúm legyen a Föld, az ég s a tenger,
a sok madár, a Hold s minden ember,
Neked adom a szívemet, senki másnak,
mellé pedig az életem ráadásnak!
A kérdéses négy sor szerzője ugyanakkor élesen megosztja az idézetipar moguljait: a szájtok egy része egyszerűen Johann Wolfgang von Goethe-nek, másik része viszont Rabindranáth Tagore-nak tulajdonítja a vers(részlet?)et, mindenféle egyéb magyarázatot (vers címe, kötet neve, akármi) szégyenlősen elhallgatva.
A tatabányai könyvtárosokat azonban nem akármilyen fából faragták: komoly nyomozásba kezdtek. Mivel egyik szerzőnél sem tudták beazonosítani a keresett sorokat, a Libinfo oldalához fordultak. A Libinfo a magyar könyvtárak internetes tájékoztató szolgáltatása, amelynek számos magyar könyvtár a tagja és amit az Országos Széchenyi Könyvtár működtet. Itt hamarosan kiderült, hogy a kérdés már korábban is felmerült, azonban hiteles forrásra sem akkor, sem pedig most nem bukkantak a tájékoztató könyvtárosok. Ez bizony nem sok jót jelent.
A tatabányaiak arra is felfigyeltek, hogy a gyakori kerdesek.hu oldalon is komoly vita alakult ki a versről, már 2011-ben. Itt egy olvasó ,,100%-ig" állította, hogy ő bizony egy Geothe összes versei című kötetben olvasta a verset. A könyvtárosok megállapították, hogy pontosan ilyen című kötet a könyvtárban nem található - ami már csak azért sem meglepő, mert az Országos Dokumentum-ellátási rendszer oldalán sincs ilyen, ahol pedig szinte az összes nagyobb könyvtár katalógusára lehet keresni.
A könyvtárosok szerencsére még mindig nem adták fel és hamarosan rájöttek, hogy az idézet nem teljesen újkeletű. Többféle kulcsszóval keresve a Hungaricana oldalán megtalálták a vers egy alig néhány ponton eltérő változatát a Somogyi Néplap egy 1989-es számában. A cikkíró A nyomdász poéta című anyagában maga is megemlékezett erről vicces jelenségről.
Részlet a Somogyi Néplap 1989. október 2-i számából
Részlet a Somogyi Néplap 1989. október 2-i számából
(Forrás: http://library.hungaricana.hu/)
A tatabányaiak megállapították, hogy már 89-ben sem volt gazdája a versnek, no és már akkor is felváltva tulajdonították Tagore-nak vagy Goethe-nek a rigmust - és már azokban a változásszagú időkben is elsősorban esküvői meghívókon szerepelt az álidézet.
A történet - egyelőre - itt zárul, de ha bárkinek van hipotézise a versike eredetéről, netán konkrétummal tudnak szolgálni az alkotó személyét illetően, ne habozzanak megosztani azt az illetékesekkel, mivel mindeddig a probléma nem megoldott, sőt évek óta Ál-Ady-vers és Ál-József Attila-idézet terjed a neten!
Link
ÁL-JÓZSEF ATTILA IDÉZET TERJED A NETEN
Egy József Attilának tulajdonított idézetre is felfigyeltek:
A nagy szavak nem érnek semmit,
Elszállnak, mint az őszi szél
De a szeretet, ha tiszta szívből fakad,
Elkíséri az embert, amíg él...
Mint kiderült, széltében-hosszában megtalálható a neten - csakhogy aligha származhat a neves költőtől.
Az első rákeresés eredménye megmutatta, hogy az idézet számos helyen megtalálható, méghozzá József Attilának tulajdonítva, vagy éppen a szerző megjelölése nélkül. Az első találatok között nem volt olyan, amelyet megbízható forrásnak tekinthettek volna. Szerencsére abban biztosak voltak, hogy a Magyar Elektronikus Könyvtárban megvan a költő összes műve, így erre szűkítették a keresést. Az eredmény meglepő volt: az idézetet megtalálták, méghozzá szerzőjeként is József Attila volt feltüntetve. Csakhogy az idézet nem József Attila művei között szerepelt, hanem egy idézetgyűjteményben.
Jelenleg 99,9%-os biztonsággal kijelenthetjük, hogy az idézet nem az ismert költőtől származik. Egy kis esélyt azért meghagynak annak, hogy egy sokáig kallódó, későn megtalált, a gyűjteményes kötetekbe be nem került szövegről van szó. Az mindenesetre biztos, hogy József Attilát nem ezért a versszakért tartjuk nagy költőnek.
Izgalmas kérdés, hogy ki írta a verset, illetve hogy hogyan kezdett el József Attila neve alatt terjedni. Könnyen lehet, hogy a folyamat már jóval az internetkorszak előtt megindult, csak akkor még nem tűnt fel. Az sem érdektelen, hogy vajon még hány idézetet tulajdonítunk gyanútlanul olyanoknak, akik nem mondták vagy írták le az adott szavakat. Nem véletlen, hogy az esetről egy, szintén az interneten terjedő idézet jut eszünkbe.:
,,Az a baj az interneten terjedő idézetekkel, hogy nem tudod róluk megállapítani, valódiak-e."
(Petőfi Sándor)
Link
ÁL-ADY VERS TERJED A NETEN
Néhány éve figyeltek fel egy interneten megosztott Ady Endrének tulajdonított versre, mégpedig azért, mert a megosztott költemény nem származhat Ady Endrétől, sőt bűn-rossz versről van szó. Ady sosem használt olyan ritmikát, mint amiben ez a vers íródott. Nem is szólva arról, hogy még a korhűség sincs meg, ami az alábbi sorokból következik:
Forralt borral kezedben, a karosszékben,
Gyönyörködhetsz szebbnél-szebb zenékben.
Ady korában még nem gyönyörködött senki otthon szebbnél-szebb zenékben, mert még nem volt gramofon. Amerikában épphogy csak elkészítették az első darabokat, rádióról úgyszintén nem beszélhetünk.
Abban mindenképp egyet kell értenünk olvasónkkal, hogy a vers stílusa egyáltalán nem jellemző Adyra. A leghelyesebb, ha közzétesszük a valódi Az ősz dicsérete című Ady-verset, és mellette a hamisítványt is:
Ady Endre: AZ ŐSZ DICSÉRETE
I.
Evoé, Élet, be gyönyörű Ősz jött,
Talán legszebbik Ősze a világnak,
Ma mosoly-csokrát szórom szét a számnak,
(Megint virul e búra görbedett):
Evoé, Nap, nincsen baj égen-földön.
Evoé, Vágy, a Mind igazolója:
Él az Élet s az Élet nem beteg.
Csuklástól csókon-megistenülésig,
Élet, ma hallom csengőn a szavad:
Nem milliónyi ilyen-olyan ember,
De Ember az Isten igérete
S míg ember él, minden győzve halad
Teljesülésig, mit csak ember élt
S a legkülömbek szent vágy-zászlait
Továbbviszik a legkülönb maradtak
S Halál nincs a legfurcsább vágyra itt.
Evoé, Élet, be gyönyörű ősz jött.
II.
Ma belül és hősön élnek a hősök,
Igaz romlása nincsen semminek,
Az ősz megint csiklandós-szomorú,
Ragyogásos, nagy szivek a mezők
S ragyogásos, nagy mezők a szivek.
S ha fájtak a tikkadt, ősi legendák,
Hát új legenda kerül, ami lázaszt.
Talál a Vágy új legyűrnivalót,
Rettegő bút és aggodalmat százat
S a vígságos, hatalmas Úr előtt
Az Élet mit örömföldbe vetett,
Ma is drága és ma is szeretett,
Bár egy magyarul is megkötött sorsra
Minden egyéb ezerszer könnyebb volna,
De él az Élet s be gyönyörű Ősz jött.
III.
Támadjatok föl, jól-figyelő ősök:
Én tömeg-Mának nem adtam magam,
Nekem az Ember egy folytonos ember
S nekem semmi ma sem vigasztalan.
Most épitem vulkánokra a fészkem,
De fajtámra is mostan figyelek
S most hiszem el, hogy elhinni szabad,
Hogy milliókért élhet egy-nehány.
Dajka-nóták és tanító szavak
Fölzuhognak biborban egybeforrva:
Sohse vághat rosszat az Ember sorsa:
Ím, tábor vagyok gőgben, egyedül,
(Be jól van - vélem - minden, ami van)
Szívem napos, víg rétként elterül
(Hallom, hogy az egész föld dübörög
És átkozódnak, kik máskor imáznak):
Ma mosoly-csokrát szórom szét a számnak,
Evoé, Élet, be gyönyörű ősz jött.
1914
ál-Ady Endre
Egyszer csak, észrevétlenül
A fa alá avarszőnyeg kerül.
Megállsz a mélázó napsütésben,
Gyönyörködhetsz az őszi ködben.
Ezer színnel festett képek,
Mind a szívedbe égnek.
Nincs még egy évszak,
Mely ennyi pompát rejt
Fejedre kedvesen gesztenyét ejt.
Nézheted a vadludak vonulását
Ahogy őz keresi tisztáson a párját,
Szürettől hangos a hegyoldal
Itt, ott felcsendül egy dal.
A kertekben érik a dió
Hangosan kárál a szajkó.
Este, ha begyújtasz, fával a kályhába,
Tehetsz almát, krumplit a parázsba.
Mesebeli illat lengi át a szobát,
Megidézheted régi korok hangulatát.
Forralt borral kezedben, a karosszékben,
Gyönyörködhetsz szebbnél-szebb zenékben.
Este a csillagos eget nézve,
Felidézhetsz meséket,
Amiket egykor hallottál,
Amikor tiszta és jó voltál.
Ne bántsd az Őszt,
Fedezd fel inkább,
Amit nyújt,
Az összes titkát.
Link
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szép versek és idézetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2017-11-28 20:30:34, kedd
|
| |
| |
VALAMIKOR RÉGES RÉGEN
Emlékezzünk egy kicsit ezeken a kicsit szomorkás őszi napokon most azokra a régi dolgokra amikor még szépnek láttuk: a derékra kapcsolható széles gumiövet, a fekete topánkát, a kikeményített alsószoknyát, a színjátszó kisestélyit, a könyökig érő nylon kesztyűt, a nylon harisnyát, a nyitott peronú villamost, a kalauzt, a 2.70 Ft-os diák, és 6 ft.-os dolgozói hetijegyet, a pacsnit, a zsíros kenyeret, a kulcsos korcsolyát és persze még sok más mindent. Senki sem veheti el tőlünk a boldog gyermek-és ifjú éveket.
Emlékszel még?...
Azok a 60-as, 70-es évek!
Ha másért nem is volt szép, egyért biztos. Akkor voltunk fiatalok!!!
VALAMIKOR RÉGES RÉGEN
Dalszöveg
Valamikor réges régen,
Nyíltak lila orgonák,
Valamikor réges régen,
Szerettem egy barna lányt.
Szép májusi éjszaka volt,
Illatos volt kis szobád,
A vázában orgona volt,
S beszívtam az illatát.
Orgonavirág illata,
Egész testem járja át,
Eszembe jut kedves szavad,
Szeretem az orgonát.
Refr.
Hát utoljára küldöm neked,
Ezt a csokor orgonát,
Elfeledni mégsem lehet,
A májusi éjszakát.
Valamikor réges régen
Link
Link
Ady Endre: PÁRISBAN JÁRT AZ ŐSZ
Párisba tegnap beszökött az Ősz.
Szent Mihály útján suhant nesztelen,
Kánikulában, halk lombok alatt
S találkozott velem.
Ballagtam éppen a Szajna felé
S égtek lelkemben kis rőzse-dalok:
Füstösek, furcsák, búsak, bíborak,
Arról, hogy meghalok.
Elért az Ősz és súgott valamit, 
Szent Mihály útja beleremegett,
Züm, züm: röpködtek végig az uton
Tréfás falevelek.
Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé
S Párisból az Ősz kacagva szaladt.
Itt járt s hogy itt járt, én tudom csupán
Nyögő lombok alatt.
Arany János: JULISKA ELBUJDOSÁSA
(verstöredék)
Egyszer egy kisleány mit tett fel magába?
Azt, hogy ő biz' elmegy széles e világba,
Elbujdosik messze, a határon végig,
A mező párkányán leboruló égig.
Túl a három nyárfán, a tanyákon is túl.
Fele sem bolondság, mert már éppen indul;
Látszik, hogy korántsem tréfa volt a terve;
Szegénykét vajon mi indíthatta erre?
Hát bizony gyakorta megesik, nem újság
A gyerekszobában az ily háborúság:
A fiú vagy lányka tisztjét megfeledi:
Papa megdorgálja, s a mama megfeddi,
Sőt, ha nagy a vétség s nagyon rossz a gyermek,
Az se hallatlan, hogy valakit megvernek,
Azzal kényszerítik a maga javára,
Melynek egy-két könnycsepp nem olyan nagy ára.
A mi kislányunkat vereség nem érte:
De fájt neki a szó s megneheztelt érte;
Félreül duzzogni, csinál képet, hosszút,
Töri fejét nagyba, miképp álljon bosszút.
Mellé sompolyog a cicus, vigasztalja,
Dorombol egy nótát, a kezét is nyalja:
De a keményszívű elveri a macskát,
Orrára nyomintván egy goromba fricskát.
Jön az ebéd sorja, csörög tányér, kalán:
Ez a kis haragost megbékíti talán?
Ó, dehogy! akármint terítnek, tálalnak:
Ő még arra sem néz, elfordul, a falnak.
Majd összekeresi, ami csak az övé,
Szép rendetlenségbe köti mind együvé;
Nem marad ki semmi, vele megyen a báb:
Lesz kivel az úton beszélni legalább.
Akkor megcsókolja szüleinek kezét,
Búcsúzik örökre; nem használ a beszéd;
Anyja szépen kéri: "Ugyan hova mennél?
Hol hálnál az úton? mit innál, mit ennél?
Ne menj el, galambom! ne menj el, virágom!
Ki lesz akkor az én kedves kis leányom?
Ha te engem itthagysz, ugyan hova legyek?"
Gondolá a rossz lány: azért is elmegyek.
De az édesapja komolyan így szóla:
"Már, fiam, ha elmész, nem tehetek róla:
Itt van egy fehér pénz a nagy útra, tedd el;
Erre sem vagy méltó önnön érdemeddel."
Fanyalogva nyúlt a kisleány a pénzhez,
Otthon maradásra szinte kedvet érez;
De örökségét már kiadá az atyja,
Egy szó kellene csak: szóval sem marasztja.
Babits Mihály: BÚCSÚ A NYÁRILAKTÓL
Búcsúznunk kell újra, kicsi ház,
s egyre nehezebb a búcsuzás.
Hányszor látlak, ki tudhatja, még?
Hány nyarat fog adni még az ég?
Az idei zord volt és fukar.
Kárpótolni talán most akar.
De pávázhat a nap tolla már:
kései nyár, nem igazi nyár.
Óh e párás, pávás lomhaság!
Félszegen nyujtózik a faág
S olyan tarkák, merevek a fák,
ahogy pingálná egy kisdiák.
Mint a dróton csüggő művirág,
lanyhán ling-lóg szárán a virág,
S néma s fényes az egész világ,
mint üveg alatt egy mű-világ.
Mint egy akvárium fenekén,
idegen nagy csendben járok én.
Körülöttem sok halk szörnyeteg,
jövőm félelmei, lengenek.
Isten veled, kicsi hegyi ház!
Nem soká tart már a ragyogás.
Szétroppan a kék üveg, az ég,
Beszakad a zápor és a szél.
S én futok, mint aki menekül,
Mint ki nem bírja ki egyedül,
Mint vihar jöttén a kósza juh
nyájat keres és karámba bú.
Én tudom, hogy ez a béna csend,
ez a vak fény gonoszat jelent.
Jön az ősz és életem is ősz:
Óh jaj, mit hoz őszömnek az ősz?
Ha egyszer a förgeteg beront,
mit ér, hogy ily tarka-szép a lomb?
Ami legszebb és legpirosabb,
az fog hullni leghamarosabb.
Remegnek a gyenge levelek,
mint siralomházban a fejek.
Az egész táj szép siralomház.
Isten veled, kicsi nyári ház!
Engem a város karáma vár,
Te itt maradsz, őszi tarka táj.
Eldobott rajz, míg majd a vihar,
letöröl nedves spongyáival.
Benedek Elek: A KUTYA MEG A NYÚL
Valamikor réges-régen,
a világnak kezdetén
minden állat békességben
éldegélt a föld színén.
Ki volt akkor nagyobb úr,
mint a kutya meg a nyúl!
Erdőn, mezőn együtt jártak,
együtt ettek, együtt háltak;
megosztották, amit fogtak,
szóval: jó barátok voltak.
Egyszer, hogy a tél beállt,
és a hideg hó leszállt,
azt mondja a füles nyúl:
- Rakjunk tüzet, kutya úr!
- Rakjunk tüzet, aki lelke!
Ne reszkessünk a hidegbe!
Nosza hamar gallyat szednek,
tüzet raknak, melegszenek,
melegítik bundájokat,
általfázott irhájokat.
Hej, de jó a meleg télen,
a havas zord erdőszélen!
Azt mondja a vidám nyúl:
- Játsszunk egyet, kutya úr!
- Mit játsszunk? - Tán lakadalmat!
- Jól van: játsszunk lakadalmat:
- cincogjunk meg brummogjunk,
ugrándozzunk, táncoljunk.
Felszökken hát a víg nyúl.
Szembe vele kutya úr:
ugrándoznak, bokáznak,
keringélnek, cicáznak.
S hogy a táncot szebben járják,
egymást hopp, hopp! átugrálják.
Hanem íme, mi történik!
Az állatok így regélik:
ahogy ottan ugrándoznak,
nevetgélnek, bolondoznak,
meglökte a kutyát a nyúl,
s tűzbe ugrott a kutya úr.
- Vaú! - üvölt a kutya!
Mit csináltál, te buta!
S hogy így rája kurjantott,
a farkába kaffantott.
A nyúl, uccu, vesd el magad!
farka nélkül tova szalad.
Nem kergeti a kutya:
leégett a papucsa!
Azóta csepp a nyúl farka,
s meztelen a kutya talpa,
s azóta van, hogy a nyúl
fut, ha jön a kutya úr.
Benjámin László: AHOGY ELJÁTSZIK
Nevetséges, de nem nevettető,
ahogy eljátszik velünk az idő:
ahogy odaad, ahogy visszavesz,
ahogy kicselez, ahogy kicserez,
ahogy elkever, ahogy felfedez,
ahogy élre tesz, ahogy félre tesz
ahogy eltöröl, ahogy megjelöl,
ahogy életre kelt, ahogy megöl,
ahogy megtalál, ahogy elveszít,
ahogy görcsbe ránt, ahogy kifeszít,
ahogy mélybe húz, ahogy partra vet,
ahogy kinevet, ahogy betemet
ahogy naponta újra hiteget.
Bódás János: ELVESZÍTHETETLEN ÖRÖM
Nem igaz, hogy az élet rút, kegyetlen,
sok öröme van, elveszíthetetlen.
Van öröm, amely mindörökre tart,
nem árt neki se szó, se tűz, se kard,
se fagy, se szélvész, átok vagy nyomor,
mitől a világ oly sokszor komor.
Van öröm, amely soha nem apad,
s ez az öröm: add másoknak magad!
Míg élsz, magadat mindig adhatod.
Adj szót, vigaszt, ha van falatot,
derűt, tudást, vagy békülő kezet,
mindez tiéd! Vesd másba s nézheted,
hogy nő vetésed, hozva dús kalászt,
s meggazdagítva lelked asztalát.
Csoda történik: minél többet adsz,
te megad annál gazdagabb maradsz.
Darvas Ferenc: KÖNNYŰBB ÁLMOT ÍGÉR
Igen a vers könnyűbb álmot ígér
talán egy szép gyermekkort idéz
talán szerelmes időket hoz fel
talán ünnepek hangulatára figyelsz
talán egyszerűen a vers maga kell
talán a bánatot sikerül felejtened
talán a fenséges hangzatok miatt
telán emlékek ködébe elvivő vigasz
talán gyász miatt kell maga a vers
talán s mert egy rossz napot felejtsz
Igen, a vers könnyűbb álmot ígér
mely elvisz magosba és égig elérsz
mely bút, bajt napodból kisöpör
mely lezár, befejez sok gyatra pört
mely bajban mint különös gyógyír
mely ringató és kellemes jóhír
Igen, a vers könnyűbb álmot ígér
nem számít ki gazdag, ki szegény
nem számít milyen fekhely az ágy
nem számít viskód-e vagy palotád
nem számít a szoba, milyen a hely
nem számít ki mit hord, mit visel
Igen, a vers könnyűbb álmot ígér
talán újra szép gyermekkort idéz
talán szerelmes nyarakat hoz fel
talán ünnepi hangulatra ügyelsz
talán csak pusztán a vers maga kell
talán sikerül a bánatot elejtened
talán a különös hangzások miatt
talán lelkeden béke lesz és vigasz
talán lázban segít maga a vers
talán így egy rossz napot felejtsz
álmod úgy jön el, mint szép tündér
mert a vers nyugodt álmot ígér.
Donkó László: ELSŐS LESZEK 
Kopogtat a vadgesztenye,
Vége van a nyárnak.
Anyu mondja: Ideje, hogy
Az isibe járjak!
Kinőttem az ovit, igaz,
Nagy legényke lettem,
S a csengettyűs iskolába
Megyek szeptemberben.
Elsős leszek, vár az osztály, 
Számológép, tábla,
Eszes Péter, János vitéz
Hív az iskolába.
Aranyos tanító néni
Kézen fog, ne féljek,
Esztendőre a suliba
Várlak én is téged!
Dsida Jenő: KOPOTT ÁLOM
Lelkemet mintha messzire sodornák
régi borongó, ismerős dalok,
mikor zenél a monoton eső
és felsírnak a csobogó csatornák.
Ázottan néznek egymásra a hársak,
végigfakul a lila nyári köd
a szekfű-szagú színes kerteken,
s a folyókák cikcakkos gödröt ásnak.
Most nincs, ahol az ablakot kitárnák.
Úgy merednek a házak mereven,
mint sok-sok nyirkos hideg álmodó,
s minden lépésre cuppognak a járdák.
Fekete felhők játszanak az éggel,
s vállamon komor, fekete köpeny:
borzongva, fázva összeszorítom,
mintha valami kincset rejtenék el...
Nagy álmot rejtek, szomorút, kopottat
(jaj csak valaki észre ne vegye!),
- és a lombok közt zizeg az eső
és kalapomon csendesen kopogtat.
K. M. Fofanov: ŐSZIDŐ, DE SZÉP, DE GYÖNYÖRŰ VAGY!
Őszidő, de szép, de gyönyörű vagy!
A tűnődő természet hervadása,
kora reggel az ősz ködgomolyag,
a búcsúzó fények, a madarak -
a lelket álom s bánat babonázza,
őszidő, de szép, de gyönyörű vagy!
Szeretem gyermekkorom óta, Észak
bús fia, hűlő vizek moraját,
az álmos erdőt, ha a komor évszak
lehelletétől felgyúlnak a fák.
Megyek a kertbe - hallgat a madárhad,
már kókkadt minden, de a kései
virágok végső pompájukban állnak,
közeledtén a meztelen halálnak
még fénylőbben vágynak tündökleni.
Vagy kimegyek a ritkuló berekbe:
bíborban ég, átlátszó s hallgatag.
Csóvát vetett az alvó tetemekre
immár a szeptemberi virradat!...
Vagy a folyóhoz megyek - csupa hullám,
ólmos habok lomhán türemlenek.
Csöndes, szelíd harmónia borul rám,
és álmaim gyönyörrel teljesek...
Megsajdulnak felejtett veszteségek,
de nincs bennük se gyötrelem, se vád,
homályosak, mint őszi csöndben ébredt
álomlátások, édes aromák.
És elnyerem megint a kurta békét,
könny fátyolozza megint szememet...
S ragyog az élet fénylő jelenésként,
ragyog, mint megfejtett édes jelek...
Ford: Lator László
Garai Gábor: JÓKEDVET ADJ
Jókedvet adj és semmi mást, Uram!
A többivel megbirkózom magam.
Akkor a többi nem is érdekel,
szerencse, balsors, kudarc, vagy siker.
Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
nem kell más, csak ez az egy oltalom,
még magányom kiváltsága se kell,
sorsot cserélek bárhol, bárkivel,
ha jókedvemből, önként tehetem;
s fölszabadít újra a fegyelem,
ha értelmét tudom és vállalom,
s nem páncélzat, de szárny a vállamon.
Jókedvet adj és semmi mást, Uram!
A többivel megbirkózom magam.
Akkor a többi nem is érdekel,
szerencse, balsors, kudarc, vagy siker.
Gárdonyi Géza: AZ ÉLET
Az élet olyan, mint egy séta az erdőben.
Ösvényen jársz, fákat hagysz magad mögött. Ez az út, melyen végighaladtál: a Te
múltad.Erre néha visszanézel és elgondolkodsz vajon a jó ösvényt választottad-e.
Az elhagyott fák és bokrok azokat az embereket jelképezi, akikkel eddigi utad során megismerkedtél. Néha letépsz pár szál
virágot, 
magaddal viszed őket, végigkísérik utad: ők a Te szeretteid.
Haladsz előre, látod az út végét, célod beteljesedését, de mi lesz veled, ha az
elkanyarodik és már csak egy pár métert ismersz belőle? Ne aggódj! Az út
folytatódik, ott van, csak várnod kell, míg meglátod. Ehhez viszont le kell győznöd
félelmed, amit az ismeretlenség, idegen környezet miatt érzel és haladnod,
lépned kell tovább! És addig is: képzeld el, találgass milyen lehet a folytatás
és így nem érhetnek meglepetések.
Utad során beesteledik. Sötétség borul az erdőre. Mi lesz veled most? Az orrodig se
látsz el, az előtted álló utat -a célt -nem ismered, félő hogy elbuksz és megütöd magad.
De ne torpanj meg! Miként szemed megszokja a sötétséget, már tudni fogod, merre
haladj!
Ha pedig útkereszteződéshez érnél: ne habozz! Válassz egyet bátran, hisz egyedül
neked kell döntened! Ez a Te utad! És ha már egyszer döntöttél, ne nézz vissza, ne
bánj meg semmit, hanem próbáld meg azt az utat szeretni, szebbé tenni, amit TE
MAGAD választottál!
Gárdonyi Géza: A FALU VISSZHANGJA
1
Azt gondoltam, virág van,
virág van az ablakban,
pedig hát egy leány ül,
leány ül az ablakban.
Virág volna, kalapomhoz szeretném,
de ha leány, a szívemre ölelném.
2
Nem nézett rám ez a kislány, csak egyszer,
mégis mindig eszembe van ezerszer.
Gondolatom ha virággá válhatna,
rá örökkön rózsaeső szállhatna.
Csipkerózsa magától kél, nem vetik.
A szerelmet leányszemek ültetik.
Barna kislány, mit ültettél szívembe?
A szerelem szép virágát ne törd le!
3
Nézz föl, kedves, a szemembe,
hadd pillantsak a lelkedbe.
Hadd pillantsak a lelkedbe:
mint a megnyílt kék egekbe!
Nézz fel, kedves, a szemembe!
Add a kezed a kezembe!
Add a kezed a kezembe:
A szívedet gondold benne.
4
Tátika, Somló. Badacsony,
hej, az én rózsám alacsony.
Azt szeretem, ha alacsony:
a szűröm alá takarom.
Kéklik a csöndes Balaton,
mint a te szemed, angyalom.
Fűzfa levele hajolj rám,
kékszemű rózsám pillants rám.
5
Sűrű sötét erdő,
vékony holdvilág.
Járom az erdőnek
gyöngyös harmatát.
Zsivány módon járok
bokros utakon,
pedig csak szerelmes
szívem hordozom.
Harmatos a szűröm, -
nem sajnálom én:
harmatos a csizmám, -
azt se bánom én:
rövid az éjszaka,
azt sajnálom én:
el kell válnunk, rózsám,
csak azt bánom én!
6
Fehér az én rózsám háza.
Rásüt a hold éjféltájba. 
Alszik itten a virág is.
Alszik az én violám is.
Nézek-nézek ablakára:
ablakában a virágra.
Szomorú az árnyékom is,
szomorú vagyok magam is...
7
Meg kell válni a falutól.
Faluban egy kiskaputól.
Kiskapuban rózsafától:
falu legszebb leányától.
Felhős az ég, csillag sincsen.
Isten veled, édes kincsem!
Egyet lépek, kettőt állok.
Jaj, de nehéz szívvel válok!
8
Magános fa a pusztában álldogál.
Leveléről sűrű harmat hulldogál.
Bánatommal úgy állok a világba,
mint az a fa a kietlen pusztába.
- Magános fa, mondd, mi történt teveled:
Mért olyan harmatos a leveled?
- Azért olyan harmatos a levelem:
nem tudom én, mi a boldog szerelem!
Gárdonyi Géza: A KUTYA MEG A NYÚL - Népmese
Valamikor réges-régen,
Avilágnak kezdetén,
Minden állat békességben
Éldegélt a föld színén.
Ki volt akkor nagyobb úr,
Mint a kutya meg a nyúl!
Erdőn, mezőn együtt jártak,
Együtt ettek, együtt háltak;
Megosztották, amit fogtak,
Szóval összebarátkoztak.
Egyszer, hogy a tél beállott,
És a földre sok hó szállott,
Azt mondja a füles nyúl:
- Rakjunk tüzet, kutya úr!
- Rakjunk tüzet, aki lelke!
Ne reszkessünk a hidegbe!
Nosza hamar gallyat szednek,
Tüzet raknak, melegszenek.
Melegítik bundájokat,
Általfázott irhájokat.
Hej, de jó a meleg télen,
A havas zord erdőszélen!
Azt mondja a vidám nyúl:
- Játsszunk most már, kutya úr!
- Mit játsszunk? Tán lakadalmat!
- Jól van, játsszunk lakadalmat:
Cincogjunk meg brummogjunk,
Ugrándozzunk, táncoljunk.
Azzal felszökken a nyúl.
Szembe vele kutya úr.
Ugrándoznak, bokáznak,
Keringélnek, cicáznak.
S hogy a táncot szebben járják,
Egymást vígan átugrálják.
Hogyan, hogysem, mi történik!
Az állatok így beszélik:
Ahogy ottan ugrándoznak,
Nevetgélnek, bolondoznak,
Meglökte a kutyát a nyúl,
S tűzbe ugrott a kutya úr!
- Vau! - üvölt a kutya -
Mit csináltál, te buta!
S hogy így rája kurjantott,
A farkába kaffantott.
A nyúl, uccu, vesd el magad!
Farka nélkül tovaszalad.
Nem kergeti a kutya:
Leégett a papucsa!
Azóta csepp a nyúl farka,
S meztelen a kutya talpa,
S azóta van, hogy a nyúl
Mindig búvik és lapul.
Mert a kutya, ha teheti,
Mindig, mindig megkergeti.
(1911)
A FARKAS REPÜLNI TANULT - Tanmese
Valamikor, réges régen a farkas meg a sas erős nagy barátságban éltek egymással.
Egyszer azt mondta a farkas a sasnak:
- Ej, komám be szeretnék egyszer én is repülni!
- Hát én, megtaníthatlak, ha akarod! - felelte a sas.
- Meg tudsz tanítani?
- Meg én, szívesen.
- Hogy?
- Hogy? Há', úgy, hogy te belékapaszkodsz a farkamba, én aztán felrepülök veled, megyek, megyek fölfelé a levegĘben. Azután kérdezgetlek, hogy látod-e még a földet? Amíg látod, örökké mondd, hogy látod. Miután már nem látod, mondd, hogy nem látom.
- Jól van, jó lesz! - örvendezett a farkas.
A farkas belé kapaszkodott a sasnak a farkába, a sas megindult fölfelé, osztán körbe, körbe föl, föl, egyre följebb. A sas mind kérdezgette:
- Farkas koma, látod-e még a földet?
- Látom.
- Jól van!
Még feljebb repült a sas s megint megkérdezte:
- Látod-e a földet farkas koma?
- Már nem látom - felelte a farkas.
- Na, akkor most ereszd el a farkamat, s azután már te es repülsz.
A farkas elengedte a sasnak a farkát, aztán repült lefelé. Ahogy közeledett a földhöz, látta, hogy alatta egy szenes tuskó meredezik. Lekiáltott a tuskónak:
- Eridj onnan te tuskó, mert mindjárt reád esem s agyonütlek!
A tuskó nem ment arrébb, a farkas ráesett, s annyit se tudott kinyögni, hogy nyekk, vége lett. Így tanította meg a sas repülni a kedves komáját.
Goethe: RÁD GONDOLOK
Rád gondolok, ha nap fényét füröszti a tengerár;
rád gondolok, forrás vizét ha festi a holdsugár.
Téged látlak, ha szél porozza távol az utakat;
s éjjel, ha ing a kis palló a vándor lába alatt.
Téged hallak, ha tompán zúg a hullám és partra döng;
a ligetben, ha néma csend borul rám, téged köszönt.
Lelkünk egymástól bármily messze válva összetalál.
A nap lemegy, csillag gyúl nemsokára.
Oh, jössz-e már?!
Hecz János Sándor: EMLÉKEK
Vagyok, kit nagyvilág Pesten lepett meg,
mikor a fényre kidugtam fejem.
Visítva bújtam volna vissza,
nem engedtek, lefogták kezem!
Féltőn szorított Jó Anyám magához,
hisz alig várta jöttömet,
hiába ordítottam: Visszavágyok!
Nem értették könyörgésemet.
Nem tudtam semmit a világról,
mégis éreztem, reszketek!
Édesanyám kezét úgy vágytam,
mert jól tudtam, védelmet lelek.
Pár hónap múlva totyogni kezdtem,
csábított minden, mi körbevett.
Ismerkedtem környező világgal,
nem kerülte semmi figyelmemet.
Telt az idő, tapasztalatom egyre nőtt,
elmémben ismerős szavak ragadtak.
Megértettem jelentésüket,
fejemben egyre többen maradtak!
Ha akartam, tudtam már kérni is.
Sejtettem, ha már beszélek,
minden, mit mondok, előre visz,
még csak kis totyogós voltam,
de olyan, ki már a tudásban hisz!
Később lett kisautóm, mely gurult gyorsan,
pöttyös labdám is, mely vidáman pattogott!
Utcánkban volt sok kis barátom,
kikkel kis énem fogócskázhatott.
Volt egy jó meredek utca,
hol szánkóztunk, ha leesett a hó.
Esténként, lefekvés előtt, ha elfáradtunk,
mesével altatott el a rádió.
Nem volt akkor még Tv-nk sem,
mert nekünk arra nem telhetett,
volt színes ceruzánk, rajzpapírunk,
azzal játszottunk számítógép helyett.
Patakot elgátoltuk minden évben
Pécel után, Rákoscsaba fölött,
telente hatalmas jégpályát csináltunk,
ott korcsolyáztunk a nádasok között!
Állomás mellett a "Béke" strand volt.
Vize nagyon koszos volt (és) vagy jéghideg!
Inkább ezért mi lábteniszeztünk,
azt választottuk megfázás helyett.
Odajárt sok ismert focista,
Martos Győző s az Ebedliék,
Boldogság töltött, ha velük játszhattam,
visszaemlékezni erre, jaj, de szép!
Mikor a múltra visszanézek,
ezernyi emlék rám köszön.
Kisautóm, barátok, pöttyös labda
egy pár pillanatra visszajön.
Dermesztő víz az árnyas strandon,
szívmelengetőn a kulcsos korcsolya,
jó néha visszaemlékezni ma is arra.
mi vissza már nem jöhet soha.
Juhász Gyula: KÓRUS A NAPHOZ
Ragyogj le ránk áldott derűvel
Fények örök királya, Nap
A gond és bú felhőit űzd el
S mutasd meg tündöklőn magad!
Te vagy az élet érlelője,
Az aratás és szüret őre,
Áldás és békesség te vagy,
Ó Nap ragyogj le ránk s el ne hagyj!
Szent fényed égjen a szívekben,
Hogy mind eltűnjön a sötét
És boldog, büszke győzelemben
Vegyük át Földünk örökét.
Ragyogjon a tudás , művészet
És ünnepünk legyen az élet,
Ó Nap, te fénylő és meleg,
Uralkodjál e Föld felett!
Juhász Gyula: MÁR AZT HISZI...
Már azt hiszi a vén szív: túl a jón
És túl a rosszon hindú bölcsességgel
Úszik mély vízen és örök hajón
És egy az ősi röggel, ősi éggel.
Már azt hiszi a vén ajk: némaság
A legbölcsebb szó e zajos világon,
Hogy nincs igénk, mely az örök magány
Ködén át zengne és hírt vinne fájón.
És íme: barnul már a téli rög
És íme: zöldell már az őszi parlag
És íme: csak a változás örök.
És íme: mély vizen, mely parttalan tart,
Még kora úszni, míg folyói folynak
És áradó és fájó tavaszoknak.
Juhász Gyula: ŐSZ
Opálos színei bágyadt ködében
Leszáll reám a kora alkonyat,
Kései tűzrózsák nyílnak a réten
S az égen a mély csöndesség fogad.
Nagy topolyafák gallya hullong gyéren
És sötétben hallgat a tó
S a kolomp úgy méláz a lomha légben,
Mint altató.
Hűs szele húz át az ősznek a réten,
Fázik a lelkem, érzi a deret,
Keresnék valamit a messzeségben,
Kihunyt fényt, elnémult üzenetet...
Oly hirtelen borult az est fölébem
S az ősz oly gyorsan rámtalált,
Úgy állok itt a hervadó vidéken,
Mint a topolyafák.
Kosztolányi Dezső: ÜLLŐI-ÚTI FÁK
Az ég legyen tivéletek,
Üllői-úti fák.
Borítsa lombos fejetek
szagos, virágos fergeteg,
ezer fehér virág.
Ti adtatok kedvet, tusát,
ti voltatok az ifjúság,
Üllői-úti fák.
Másoknak is így nyíljatok
Üllői-úti fák.
Szívják az édes illatot,
a balzsamost, az altatót
az est óráin át.
Ne lássák a bú ciprusát
higyjék örök az ifjúság
Üllői-úti fák.
Haldoklik a sárgult határ,
Üllői-úti fák.
Nyugszik a kedvem napja már,
a szél búsan dúdolva jár,
s megöl minden csirát.
Hova repül az ifjúság?
Feleljetek, bús lombu fák,
Üllői-úti fák.
Matos Maja: ELSŐS LESZEK
Elsős leszek
Akár hiszed, akár nem,
Nagyon jó az én kedvem.
Tudod minek örülök?
Iskolába kerülök.
Szép volt a nyár, szép nagyon,
Sütkéreztem a napon.
Játszottam és ugráltam,
Szaladgáltam, bringáztam. 
Halacskákkal versengve,
Úszkáltam a tengerbe'
Homokváram összedűlt,
A sárkányom elrepült.
Nincs már minek maradnom,
Van helyette más dolgom.
Nagy vagyok már iskolás,
Kezdődjön a tanítás!
Németh Edina: VALAMIKOR RÉGES-RÉGEN
Mintha csak tegnap lett volna, mikor minden délután
hintáztunk, és hanyatt fekve csúsztunk le a csúszdán.
Lágy szellő fújta a hajunkat a játszótéren,
napsugár melengette arcunkat... valamikor réges-régen.
Számíthattunk egymásra, és együtt barátokat szereztünk,
akiket mára már talán végleg el is veszítettünk,
de amit elveszítettünk, elfeledni nehéz...
a kegyetlen tudat, hogy többé már nem az enyém.
A jövőt rózsaszínűnek, boldognak és egyszerűnek láttuk.
Naivan hittük, hogy velünk marad minden barátunk.
Miénk volt a Nap, a Föld, a Hold, a csillagok,
izgatottan vártuk, hogy mi is lehessünk már "nagyok."
Egy láthatatlan szál, mi a végsőkig összekötött minket,
hittük, hogy szomorúság, ördög és rossz nincsen.
A "mi fánk" tetején suttogtunk egymásnak oly sok álmot,
hittük, hogy míg világ a világ, maradunk barátok.
Legyen úgy, ahogy elterveztük valamikor réges-régen,
Istenem, kérlek, ne engedd, hogy véget érjen!
...ez már mind csupán csak réges-régi emlék,
de ha hívnál, veled a világ végére is elmennék.
Cs.Németh Margit: EGY PORSZEMNYI KIS LÉLEK
Istenem,köszönöm,hogy élek,
Én,egy porszemnyi kis lélek.
A te csodás világodból,
Én csak egy vagyok a sokból.
Köszönöm,hogy teremtettél,
Utamba köveket tettél,
Hogy megtanuljam ,mennyit is érek,
Én,egy porszemnyi kis lélek.
Régi vándora vagyok a világnak,
Hogy utam végén hazataláljak,
Veled lehessek majd végleg,
Én,egy porszemnyi kis lélek.
Ellen Niit: OTTHONT ADSZ
Amint az ajtón benyitok,
kezemnek otthont adsz a tiédben.
Befogadod, mint csavargót a házba,
ott vacok várja, tűzhely, vacsora,
nincs lárma, nincs lótás-futás.
A lélek, felbátorodva,
kioldja átázott cipőjét,
vizes harisnyáját kötélre dobja,
aranyfényű teát tesznek elébe,
illatos málnaízzel,
vágnak mellé, amennyi jólesik,
a friss kenyérből.
Aztán ha a lélek, felbátorodva,
egy kicsit kutat a polcon,
talál még rejtett örülnivalót:
kis üveg mézet,
vagy egy pozsgás-piros almát ...
Csak annyi kell, hogy a kezemnek
egy pillanatra
otthont adj a tiédben.
(Rab Zsuzsa)
Osvát Erzsébet: VARÁZSLAT TÖRTÉNT
Én az iskolától
varázslatot vártam.
Úgy képzeltem el, hogy egy
mesebeli várban
varázsolni tanít
egy okos varázsló:
termetre óriás,
két szeme parázsló,
szája varázsigét
mormolgat nekünk,
és egyszer majd mi is
varázslók leszünk.
Így is lett. Megtörtént
a várva várt nagy varázslat.
A betűk, a számok barátokká váltak. 
Az okos varázsló
a tanító bácsi
segített hozzájuk
kulcsokat találni.
A varázsigékre,
ahogy megtanított,
könyvem sok meséje
azóta nem titok.
De nem titok többé
a tarka szivárvány,
s hogy a fák mért állnak
ősszel olyan árván...
És mégis, mégiscsak
varázslat marad
az a régi, első, szép
iskolanap
Osvát Erzsébet Varázslat történt
Link
Reményik Sándor: A MENEKÜLŐ
Ha mennem kell, magammal sokat vinnék,
Az egész édes, megszokott világot,
Rámástul sok, sok kedves drága képet
És egy pár szál préselt virágot,
Vinnék sok írást, magamét meg másét,
Sok holt betűbe zárt eleven lelket,
S hogy mindenütt nyomomba szálljanak;
Megüzenem a hulló leveleknek.
Vinném az erdőt, hol örökké jártam,
Hintám, amelyen legelőször szálltam,
A keszkenőm, mivel rossz másba sírni,
A tollam, mert nem tudok mással írni,
Vinném a házunk, mely hátamra nőtt,
Az utca kövét küszöbünk előtt!
Vinném... én Istenem, mi mindent vinnék!
Én Istenem, mi minden futna át
Gyötrődő lelkem alagútjain -
Olvasgatnám az ablakok sorát,
Simogatnám a fecskefészkeket,
S magamba szívnék minden verkliszót,
Mint bűbájos, mennyei éneket...
Utánam honvággyal tekintenének
Az ajtók mind és mind a pitvarok,
Szeretnék mindent, mindent magammal vinni -
És mindent itt hagyok.
Reményik Sándor: RÉGI NÓTA
Valamikor régesrégen,
Mesebeli erdőszélen,
Hogy hirtelen zápor szakadt:
Megbújtunk egy ernyő alatt.
Napsugárra nem is vártunk,
Napfény volt a mosolygásunk.
Egymás arcát derítettük,
Hogy borult: számba se vettük.
Mint fiatal fák a szélben,
Egymáshoz hajoltunk szépen,
Szűzi szívvel, tiszta szemmel,
Céltalan, szép szerelemmel.
S vert az eső, vert az áldás,
Tavasz volt. Tündérvirágzás.
Az alkalom csak elszaladt.
A pillanat csak elszakadt.
Mivé lett a régi erdő?
Hová lett a vén esernyő?
Az ég egyre csak feketült, 
A záporba jég is vegyült.
Már ernyőt sem feszítettünk,
Jégnek puszta fejjel mentünk.
S külön bánat, külön zápor
Vert és sodort el egymástól.
Aztán, búsabb, mélyebb szívvel,
Ajakunkon vihar-ízzel
Megint csak egymásra leltünk
És kérdeztünk és feleltünk.
Véghetetlen béke-vággyal
Egymás lelkét fontuk átal.
A csalánból, ami éget
Szőttük a nagy csendességet.
Álltunk, mint valaha régen
Mesebeli erdőszélen.
Álltunk enyhe borulatban,
Ünnepesti alkonyatban.
Álltunk őszbe hajló nyárban,
Ritka másodvirágzásban.
S feszült fölénk árnyat ejtő,
Vak vihartól mosolyt rejtő
Tündér-gomba: régi ernyő.
1934 február 26
Reményik Sándor: RÉGI NÓTA
Link
Reményik Sándor: ZÁRÓRA UTÁN
Az ívlámpák itt sorba kialusznak,
Fogy a muzsika, halkul a beszéd,
Az indóháznál egy-egy árva fény
Éjbe mereszti reszkető szemét.
Reszket és vele rezzen tétován
Lelkünk, hogy elhagynak ím, mind a fények,
Égbefúrhatjuk érte bús szemünk
S szegezhetjük a sötét messzeségnek.
Egy-két csillag, ha megmarad talán
Lesüppedt sírok őrének felettünk,
És messzi pályán tán egy árva láng:
Amerre elment mind, akit szerettünk.
Sík Sándor: A HAJNAL SZERELMESE
Azt szeretem, aki nevet,
Akinek rózsaszín az arca,
Aki örül, aki kacag,
Aki dalolva megy a harcra.
Enyém az áprilisi szellő.
A feslő bimbót szeretem,
A hasadót, a harmatosat.
A hajnal a szerelmesem.
Az én emberem a gyerek,
A nagyszemű, nevető gyermek,
Akiben szűz minden-csírák,
Ezer erők rügyezve kelnek.
Az én emberem, aki fölkel,
Az induló, az ébredő,
Akinek győzelem az álma,
Akiben dalol a jövő.
Szeretem azt, aki akar,
Aki remény, aki ígéret.
Az enyém a vér és a tűz:
A fakadó fiatal élet.
Az ébredő napot imádom,
Megyek a virradat elé.
Az én lelkem a tüzek lelke,
Az én dalom a hajnalé.
Tóth Árpád: HAGYATÉK - részlet
Múlt és jövő közt kik középen álltok,
S kiket ez ünnep, mint ezüst halom
Emel magasra, honnan messzi láttok,
Boldog látványt kíván néktek dalom,
Szép volt a múlt, várjon ragyogva rátok
Még szebb jövő, még dúsabb jutalom,
S ezek között, bár szerény fény gyanánt ég,
Szeretetünk is hadd legyen ajándék.
Tóth Árpád: AZ ÖRÖM ILLAN
Az Öröm illan, ints neki,
Még visszavillan szép szeme,
Lágy hangja halkuló zene,
S lebbennek szőke tincsei.
Itt volt hát? jaj, nem is hiszem,
Már oly kusza a tünde rajz.
Mint visszafénylő, kedves arc
Szétrezgő képe vad vizen.
Mint lázálomkép, lenge árny,
Cikázó galambsziluett
Lánggal égő város felett:
Füst közt vonagló gyenge szárny.
Egy holt csillagról árva fény,
Mely milljom éve untalan
Száll ájultan és hontalan
A végtelen tér jég ürén.
Édeni pajtás, égi kéz,
Feldobná szívünk a poros,
Vak légbe, mint vidám, piros
Labdát, de jaj, a szív nehéz.
Itt volt hát? - ó, Öröm, Öröm,
Egy szóra még, egy percre még!
Ó, mondd, az ég fenn ugye kék,
S az élet méze nem üröm?
Az Öröm illan, ints neki,
Még visszabúsul szép szeme,
Lágy hangja elfúló zene,
S ezüstfehérek tincsei.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szép versek és idézetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2017-03-20 22:45:37, hétfő
|
| |
| |
BOLDOGSÁG
Ma van a boldogság világnapja - Versek a boldogságról
A BOLDOGSÁG NAGYON RITKA
A boldogság nagyon ritka,
s ha valamit elszúrunk nem szólhatunk, hogy "VISSZA!!!".
Ki kell használni az öröm minden percét,
s ki kell élvezni ezt a csodás mesét.
De ha mégsem jönne ez az áldás,
akkor legyen mindenkivel a tisztánlátás.
A legrosszabb dolgokban megtalálni a szépet,
S a széttört szivek közt megtalálni az épet.
Ez minden történetnek titka,
Senkit nem fog le valami kalitka.
Mindig csináld úgy, ahogy szeretnéd,
S őrizd a tudatot hogyan keresnéd.
Ha már azt hiszed, az egész életed happy,
majd a gonosz és az irigy ezt a gondolatot megszegi.
Nincs olyan, hogy valakinek tökéletes az élete,
mert mindenkinek a szomorúság lételeme...
Bódi Guszti - Ritka a boldogság
Link
CSAK AZ SZERETNÉK LENNI...
Csak az szeretnék lenni, aki Neked lehetek,
Nincs boldogabb ember annál, akit szeretnek.
Szeress hát, biztass, óvj és védj meg engem,
Cserébe megmutatom, milyen is a szerelem.
Százezer szál virággal kötném át a szívedet,
Neked adnám a lelkemből feltörő rímeket.
Tiéd lenne, csak Tiéd, hozzád szólna versem,
Rólad írnék mindig, minden egyes versben.
S néha-néha, ha jönnének tán rossz napok,
Együtt leszünk Drága, mindig Veled maradok.
Ha lennének netalán szürke, morcos hajnalok,
Ki felvidít, és aki mosolyt csalna arcodra,
az Én vagyok!
Bertók László: BOLDOGSÁG DAL
Eljön a napja, meglásd, tán észre sem veszed,
csak sokkal szebben süt rád, csak mindenki szeret.
Nem tudod, mitől van, egyszer csak énekelsz,
s nevetsz, mert a dallam arról szól, hogy szeretsz.
Sétafikálsz az utcán, s mindig jön egy barát,
és ha a kedved fogytán, ő énekel tovább.
Szomorú vagy, magad vagy, és úgy érzed, dől a ház,
egyszer csak kopogtatnak, s ott áll, akire vársz.
A boldogság egy hajszál, egy szó, egy mozdulat,
Csak mozdulj meg, csak szólj már, csak el ne hagyd magad!
Fenyvesi Béla & Bertók László - Boldogság dal
Link
Farkas Éva: MI A BOLDOGSÁG?
Hogy mi a boldogság? Most elmesélem,
Ha ideülsz mellém, szótlanul, szépen.
Hunyd be a szemed, ne gondolj semmire,
Figyelj a lelkednek rezdülésire.
A boldogság ott mélyen, tebenned van,
Most szunnyad éppen, némán és hangtalan.
Jelre vár, hogy kinyíljon, mint a virág,
Ébredő fény, melytől más lesz a világ.
Boldogság, amikor másnak adni tudsz,
Ha békét hozol, nem szörnyű háborút.
Nem mérlegelsz, segítsz, ha valaki kér,
Megosztod, ha asztalodon van kenyér.
Mersz szeretni, hagyod, hogy szeressenek,
Letörlöd az érted hullott könnyeket.
Bízol, nyílt szívvel várod az új csodát,
Egy versben, egy dalban, ott a boldogság
A boldogságért néha szenvedni kell,
Egyszer eljön, vedd hát észre, jól figyelj!
Engedned kell, hogy szívedet mossa át,
S kezedet megfogja egy igaz barát.
Ne félj attól, hogy most talán sírni kell,
Szívedből lassan eltűnik a teher.
Hallgasd szívverésed friss, új dallamát,
Kicsiny csoda, de ez már a boldogság.
Gárdonyi Géza: MI A BOLDOGSÁG?
Mi a boldogság mond meg nagy király!
Az élet neked csak rózsát kínál;
A földgolyóból tiéd egy darab;
A koronát te hordod egymagad;
A gyönyör szolgád és vágyad lesi;
Füled a nem - szót nem is ösmeri.
Mi hát a boldogság; a hatalom?
A dicsőség? Vagy csak a nyugalom?
Avagy a szívben az örök tavasz?
- egyik sem az.
Hanem ha a szomszéd népek
A koronám alá lépnek,
S hatalmam, mint óriás kart
Átnyújthatom a világon,
Ez lesz az én boldogságom.
- Mi a boldogság szép leányka
Ki teremtve a boldogságra.
- Ha koszorúsan hófehérben
Oltár elé hajlik a térdem,
És az édes titkok titka
Előttem is meg lesz nyitva,
Semmit többé nem kívánok;
Elértem a boldogságot.
- Virágbokor mézeshétben
Boldogságról beszélj nékem.
- Várjon uram még egy évet
Akkor szólhat csak az ének;
Virág bokor, ingó - ringó,
Akkor jön a rózsabimbó.
- Mi a boldogság jó anya?
- Csitt! Felébred a kisbaba,
Életemnek gyönge ága,
Drága nekem minden álma.
Ha ő felnő, ha ő virul,
Ha erőtől arca pirul,
Betelik a lelkem vágya;
Ő a boldogságom fája.
Mi a boldogság török szultán?
Ha az Anteusz titkát tudnám.
Mi a boldogság szent apáca?
Lelkemnek menybe feljutása.
Mi a boldogság te agg?
Ha lehetnék fiatalabb.
Ingetlen koldus szólj ugyan...
Ha ingem volna jó uram.
Mi hát a boldogság jóságos Úristen?
Fiam, mindenkinek az, milye nincsen.
Milyen szép a világ
Link
Lui Amstrong, Csodálatos Világ
Link
Lupsánné Kovács Eta: ...HOGY MI A BOLDOGSÁG?
Ha belül boldog vagy, kívül is látszik
szemed csillog, a lelked sugárzik,
hegyeket mozgat a boldogság, ha kell
amit a másik örömmel visel.
A jóindulat is okozhat zavart,
csak úgy kicsúszott szó, nagy zivatart
összeszorul a lélek ott legbelül,
a tüdőbe levegő se kerül.
Olykor hirtelen elhallgat a zene,
szétterül a csend sötét köpenye
gyanakvó képzelet, ha elszabadul...
mindenki a saját kárán tanul.
...belső harmónia kell, lelki béke,
magától nem jön, tenni kell érte.
Megbocsátás a boldogság forrása,
szíved, lelked, szabad lesz utána.
Meggyesi Éva: A BOLDOGSÁG
A boldogság az egyetlen a földön,
amit irigyel még a gazdag is,
hiába van neki kincse,palotája,
ha egyedül bolyong, s boldogsága nincs.
A boldogság az egyetlen a földön,
amely mindennél fontosabb talán,
s mégis oly kevés ezen a földön,
kinek a boldogság örökké kijár.
Lehet kincsed és hatalmad,
megvehetsz mindent mit kívánsz,
s bár a pénzedért szeretni fognak.
boldog attól még nem leszel talán.
Sokszor a szegény a gazdag,
hisz mindenkinél gazdagabb talán,
kit kedves szavakkal,forró öleléssel
szerető párja karjaiba zár.
A kedves szót nem pótolja semmi!
Kinek kell az,ki dölyfös és puhány
,csak aki szívből tud szeretni,
az lehet boldog igazán.
Müller Péter: A BOLDOGSÁG TITKA AZ ADNI TUDÁS
Egy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska megtermékenyít, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat - és talán az életedet is. Müller Péter minden héten ilyen "lelki útravalót" ad. Olvasd el, és hagyd magadban megérni. Heti útravaló - 113. rész.
A fösvény, szűkmarkú embert onnan lehet megismerni, hogy gyakran beszél a bőkezűségéről és a nagylelkűségéről.
Hogy ő milyen jószívű! Hogy kinek mennyit adott! Hogy számolatlanul szórja másokra a pénzét... Akik rendszerint hálátlanok hozzá.
Ugye, milyen ismerős? Ne hidd, hogy hazudik. Ő ezt valóban így éli meg. Ötszáz forint elvesztése olyan fájdalmat okoz neki, mint egy érzéstelenítés nélküli foghúzás. Üvölteni tudna kínjában. És sebe lassan gyógyul. Még évek múlva is emlékszik rá, és szívesen felemlegeti, egyrészt azért, hogy szabaduljon a kellemetlen emléktől, és erősítse magát azzal, hogy az emberek milyen hálátlanok. Akinek adott ugyanis, rég elfelejtette.
A pénzhez való kicsinyes ragaszkodás a léleknek abban a rétegében gyökerezik, ahol az önbizalom is van. Az ilyen ember önátélése azt mondja: "Az vagyok, amim van, és annyit érek, amennyim van!" Minden veszteség: önvesztés. Neked ötszáz forint csak pénz, de neki lényének egy darabja. A húsa.
hirdetés
Jézus azt mondja, ha adsz, ne tudja a jobb kezed, mit tesz a bal. Aki igazán ad, nem tudja, hogy ad. Nincs igazán tudatában annak, mit tesz, mert amit ad, azt nem önmagából tépi ki.
És ez minden adással így van. Egy anya nem tudja, hogy ő szüntelenül csak ad. Akkor boldog, ha adhat. Mintha nem is az övéből adna. Ezt még akkor is érzi - boldogan -, ha olyasmit ad, ami aztán valóban csak az övé: a tejét. Milyen csodálatosan találta ki a Teremtő, hogy az anyukák élvezik is a szoptatást. És szenvednek, ha nem adhatnak, s a gyerek nem szopik.
Őri István: SZERETNÉK A BOLDOGSÁGRÓL ÍRNI
Szeretnék a boldogságról írni
szeretnék többé sohasem sírni
szeretném a világba kiordít'ni:
Ne csüggedj, van remény
az út vége a győzelem!
nehéz a harc, de 'mi vár:
boldogság, béke, szerelem!
Szeretnék a szerelemről írni
szeretnék boldogságtól sírni
szeretném a világba kiordít'ni:
Istenem! Ő itt van velem!
Látom Őt, nemcsak álmodom
a perceket már nem számolom
mert eljött, s többé nem megy el
ó, áldott élet
áldott szépség
áldott szerelem!
Szeretnék csak mindig Róla írni
tündérmesét, igaz történetet
szeretném a világba kiordít'ni:
Szeret, szeret, szeret!
S azt is, hogy én is szeretem
jobban, mint életem
s ez a szerelem végtelen
mert kettőnké - ugye, Kedvesem?
Szeretném elmondani
hogy szeme gyönyörű
s ajka édes
minden, mit mond és tesz
szivárvánnyal ékes
s csak, hogy láthatom
a Mennyország nekem
szeretném elmondani nektek
hogy végtelen szeretem!
Szeretném, ha mindez való lenne
szeretném, ha egyszer Ő üzenne:
Várlak, gyere, szeretlek én is!
szerettelek mindig
s szeretni foglak
a világ végezetéig!
Pusztai Zsanett: BOLDOG VAGYOK!
Boldog vagyok, hogy te vagy nekem,
tőled szebb lett az én életem!
Karodba zársz, mégis szabad vagyok,
melletted mindig szárnyalhatok!
Egymásra talált a két lélek,
ettől gyönyörűbb most az élet!
Szabados István: BOLDOGSÁG
Sétálok a fák alatt, lágyan susog a szél,
ahogy mozog a lombozat, úgy villódzik a fény.
Téged várlak álmodozva, feléd száll a sóhajom,
mennyi álmot szőttünk ketten, itt egy nyári alkonyon.
A boldogságról meséltél, messze szállt a gondolat,
megszületett a szerelmünk, itt az árnyas fák alatt.
Hozzám simultál lágyan szépen, Én fogtam a két kezed,
mámor járta át a lelkem, megigézett szép szemed.
Most is téged várlak kedves, a neved az ajkamon,
hozzám simul drága tested, átölel majd két karom.
Nem érdekel az életbe soha senki, semmi más,
nem lehet ez csak egy álom, ez maga a boldogság.
Weöres Sándor: BOLDOGSÁG
'A férfi`
Szeretem ernyős szemedet,
etető puha kezedet,
mellém simuló testedet,
csókolnám minden részedet.
Ha minket földbe letesznek,
Ott is majd téged szeretlek,
őszi záporral mosdatlak,
vadszőlő-lombbal csókollak.
'A nő`
Hidd el, ha egyszer meghalunk,
föl a felhőbe suhanunk.
Vének leszünk és ráncosak,
de szívünkben virágosak.
Nagy felhő-hintánk csupa láng,
alattunk sürög a világ,
gurul a labda, sül a fánk,
mosolyog hetven unokánk.
Weöres Sándor: Boldogság - Elmodja: Temessy Hédi és Mádi Szabó Gábor
Link
BOLDOGSÁG - IDÉZETEK
A legjobb módszer önmagunk felvidítására, ha felvidítunk valaki mást.
/Mark Twain/
Boldogok, akik nevetni tudnak önmagukon, mert nem lesz vége szórakozásuknak.
/Gyökössy Endre/
Megtanultam, hogy mindenki a hegytetőn akar élni, anélkül hogy tudná, hogy a boldogság a meredély megmászásában rejlik.
/Wass Albert/
Boldogság az, amikor az ember megérkezett, behúzza evezőjét és azt mondja: megérkeztem, nem megyek tovább.
/Müller Péter/
Boldogok, akik észreveszik a diófában a bölcsőt, az asztalt és a koporsót és mindháromban a diófát, mert nemcsak néznek, hanem látnak is.
/Gyökössy Endre/
Legyél derűs! Programozd át magad a nap minden percében: töltődj fel olyan gondolatokkal, amik többé tesznek! Ha ideges vagy, vagy zavart, próbálj nevetni magadon. Nevess hangosan, nevesd ki azt a nőt, aki aggódik, gyötrődik, és azt hiszi, hogy az ő problémáinál nincs fontosabb a világon.
/Paulo Coelho/
Az emberi szívnek nincs nagyobb boldogsága, mint boldogságot látni, melynek alkotói mi vagyunk.
/Eötvös József/
Nincs az az orvosság, amely meggyógyítaná azt, amit a boldogság nem tud meggyógyítani.
/Gabriel García Márquez/
Nem félt semmitől. Nem kötődött semmihez. A változás mögött a szüntelen megújulás örökkévalóságában élt. Mindig azt tette, amit tennie kellett. Azt hiszem, ez a szabadulás formulája!
/Szepes Mária/
Mindössze oda akarok kilyukadni, hogy a boldogság csak ilyen. Mindig rendkívüli szenvedés tövében terem meg, s éppoly rendkívüli, mint az a szenvedés, mely hirtelenül elmúlik. De nem tart sokáig, mert megszokjuk. Csak átmenet, közjáték. Talán nem is egyéb, mint a szenvedés hiánya.
/Kosztolányi Dezső/
A boldogság olyan madár, amit bezárni, megkötni nem lehet. Nekünk kell úgy élni, hogy velünk maradjon és elkísérjen egy életen át.
/Esztergályos Cecília/
Az életről tudom, hogy véges, de akadnak pillanatai, melyek felérnek az örökkévalósággal.
/Vavyan Fable/
Ha meg akarod ismerni az embert, ne azt nézd, mit mond, mit szeretne, mi után sóvárog - hanem mi az a konkrét lépés, amit megtesz, mert ez mindig az az irány, ahol boldogságát sejti. Ez adja lelki dinamikájának legnagyobb erejét. Hinni, mondani, remélni sok mindent lehet, de amikor válaszút elé kerül, és döntenie kell, kivétel nélkül mindenki abba az irányba indul el, ahol a legnagyobb boldogságát véli!
/Müller Péter/
Még mindig örülsz és lelkendezel, mert egy pillanatra kisütött életed fölött a nap, meleg áram járja át idegeidet, mosolyok szállanak feléd, emberi szavak vigasztalnak?... Még mindig nem tudod, hogy holnapra mindez törmelék lesz és kacat, mert az élet pontos mozdulatokkal vissza is veszi mindazt, amit ad, összetöri, amit felépít, eltapossa, amit odalök ajándéknak?
/Márai Sándor/
Legtöbb ember egy életet tölt el azzal, hogy módszeresen, izzadva, szorgalmasan és ernyedetlenül készül a boldogságra. Terveket dolgoznak ki, hogy boldogok legyenek, utaznak és munkálkodnak e célból, gyűjtik a boldogság kellékeit, a hangya szorgalmával és a tigris ragadozó mohóságával. S mikor eltelt az élet, megtudják, hogy nem elég megszerezni a boldogság összes kellékeit. Boldognak is kell lenni, közben. S erről megfeledkeztek.
/Márai Sándor/
A boldogság soha nem cselekmény. Boldog ember nem cselekszik, hanem van; ezért boldog.
/Márai Sándor/
Csak azért lehetünk néha boldogok, mert nem általában vagyunk azok.
/Popper Péter/
A sok kicsi szorongás képes összeállni egyetlen nagy depresszióba. Ez pedig kiolthatja azt a magas érzelmi hőfokú lángolást, amit Prométheusz lopott az emberek számára: az istenek tüzét. Szomorú, de sokan a közönséges szalonnapirító parazsat értik Prométheusz tüze alatt. Akinek valóban adatott belőle, az belehal, ha a láng kialszik. Ő azt is tudja, hogy nem mindenki kap belőle, ez ugyanis ajándék. Más felfogás Erósznak nevezi az érzést, még inkább varázst, amitől elevennek, az élet szerelmesének érezzük magunkat, amely által érzéki kapcsolatba kerülünk a világgal.
/Vavyan Fable/
Szerencsés az, aki kevés pénzzel boldog, szerencsétlen az, aki sok pénzzel boldogtalan.
/Démokritosz/
Minden vágyadnak eleget tenni: ez az emberi élet legnagyobb művészete. Akinek sikerül, az boldog. Ehhez azonban fontos, hogy kevés vágyad legyen.
/Wass Albert
A boldogság nem erkölcstelen, tehát csak jó. Na: ha a boldogság hizlal, akkor én most percről percre kövérebb vagyok. Ez a szó, hogy boldogság, ki van irtva egy normális teenager szótárából... Igenis, miért ne lehetne olyan, hogy én boldog vagyok? Boldog ezen az unalmas világon. Miért ne lehetne nekem boldogságom és épp pont ilyen boldogságom, amilyen van? Amilyennel sohasem voltam túlterhelve.
/Szilvási Lajos/
A gyógyító öröm egyenletes napsütés belül. Ez az élet kiolthatatlan lángja, amely kezdet nélküli s végtelenbe rezgő derűvel világítja meg a körülötte hullámzó erők szimbólumokban kifejeződő jelbeszédét.
/Szepes Mária/
Engem is mindig aranyos kedvűnek ismertek, de csak az én jó Istenem tudná megmondani, mennyi éccakai sírásba kerül a, hogy nappal mindig nevessen az ember szeme.
/Móricz Zsigmond/
A boldogság nem olyan, mint egy totemoszlop, amit felállítanak valahol, és azután az már mindig ott áll. A boldogság hajlékony, illékony, finom dolog, ennélfogva nem is mindig ordibál, hogy: Hé, megjöttem, itt vagyok! Más szóval: jó szem kell hozzá, anélkül talán észre sem veszed, hogy a közeledben jár. Légy rá nyitott!
/Vavyan Fable/
Senkinek sem volna szabad föltennie ezt a kérdést: miért vagyok boldogtalan? Ez a kérdés magában hordja azt a vírust, amely mindent elpusztít. Ha feltesszük ezt a kérdést, akkor hamarosan azt is megkérdezzük, mi tesz minket boldoggá. És ha az, ami boldoggá tesz minket, különbözik attól, amiben élünk, akkor vagy változtatunk a dolgokon, vagy még boldogtalanabbak leszünk.
/Paulo Coelho/
Gyanítom, hogy ahány ember él a földön, annyi színárnyalata van a boldogságnak is.
/Müller Péter/
Boldogok, akik tudnak elhallgatni és meghallgatni, mert sok barátot kapnak ajándékba és nem lesznek magányosak.
/Gyökössy Endre/
Figyeld meg, ha boldog vagy, hogy repül az idő. "Jé, már este van!" Ha pedig nagyon boldog vagy, akkor az idő nemcsak "repül", de meg is szűnik. Nincs. Egy olyan dimenzióban vagy, ahol nincsenek órák. Nincs holnap. Tegnap sincs. "Most" sincs - mert ha már tudod, hogy "most" van, nyomban félni kezdesz, hogy elmúlik az egész.
/Müller Péter/
Boldog az az ember, aki nem vétkezik szóval, és akit bűne miatt nem kínoz a fájdalom.
Boldog az az ember, akit nem vádol a szíve, és aki nem sűlyed reménytelenségbe.
/Biblia/
Nem szól, mert nem mer. Mert attól tart, ha kinyilvánítaná elégedettségét, íziben történne valami pocsékság, pusztán csak azért, hogy felrobbantsa ezt a nehezen fellelt, alig hihető boldogságot.
/Vavyan Fable/
A boldogság, éppúgy, mint a szeretet: tünemény. Jön és megy, éppen azokat hagyja cserben, akik csupán vágynak rá, de semmit nem tesznek érte.
/Hioszi Tatiosz/
Boldogság természetesen nincsen, abban a lepárolható, csomagolható, címkézhető értelemben, mint ahogy a legtöbb ember elképzeli. Mintha csak be kellene menni egy gyógyszertárba, ahol adnak, három hatvanért, egy gyógyszert, s aztán nem fáj többé semmi. Mintha élne valahol egy nő számára egy férfi, vagy egy férfi számára egy nő, s ha egyszer találkoznak, nincs többé félreértés, sem önzés, sem harag, csak örök derű, állandó elégültség, jókedv és egészség. Mintha a boldogság más is lenne, mint vágy az elérhetetlen után!
/Márai Sándor/
Csak nyugodt lelkű ember lehet boldog. Akinek a homlokán nincsenek soha fellegek. Akinek a lelkében nincs soha iszap, se ő nem sároz, se őt nem sározhatják be. Minden gondolata egyenes, becsületes.
/Gárdonyi Géza/
Mi nem csak egymást öleltük, magunkhoz vontuk az éjszakát, a fényes villámokat, s az általuk szabdalt eget, a sárkányüvöltő mennydörgést, a rongyosodó felhőket, a fellélegző növényeket és a búvókövet keresgélő békát, s részévé lettünk a végtelennek, a teljességnek. Mi voltunk minden: fű, fa, ég és eső, fény és meleg. Ránk talált a harmónia, elszenderedtünk hullámain.
/Vavyan Fable/
Boldog?! Valamikor az őskorban egy agyalágyult ősember kitalálta ezt a süket szót, aztán a sok utód elkezdte szajkózni. Kergetik. Rosszabb, mint amikor - a moziban láttam - a kocsis az ostor végére kötve szénát lógat a lovak elé, hogy a pacik azt higgyék, csíphetnek belőle. Futnak a lovak, a széna meg mindig előttük lóg, hiába kergetik.
/Szilvási Lajos/
Másoktól várni a boldogságunkat éppoly ostobaság, mintha másoktól várnánk, hogy helyettünk nőjenek fel, helyettünk tanuljanak, helyettünk szenvedjenek, örüljenek és éljenek.
/Müller Péter/
Aki még nem volt boldogtalan, az a boldogságról sem tud sokat mondani.
Nem tudnék reménytelenül futni senki után, azt se viselném el, ha utánam koslatna valaki. Valahogy úgy lenne jó, ha éppúgy szeretne, mint én, mindegy, hogy hosszú vagy rövid ideig... Szóval szeretnék boldog lenni, valamikor, legalább egyszer igazán!
/Lugossy Gyula/
Ha valaki őszintén számot vetne azzal a kérdéssel: "Mennyit örültem az elmúlt héten?"- sokszor riasztó eredményhez juthatna.
/Popper Péter/
Mert mi fontos? Az élet. Más semmi, csak az az egy. Az élet: a nyugodt és megelégedett élet, melyben az ember békét köt önmagával és a világgal, és nem vágyik sehova és semmire, még arra sem, hogy teljék az idő. Ezt talán boldogságnak lehetne nevezni, pedig nem az. A boldogság már nyugtalanító és aggodalmat ébreszt. Félelmet, hogy egyszer véget ér. A nyugalom az maga a végtelenség, bölcs, szelíd, emberséges élet: úgy folyik, hogyha közben véget érne, nem is venné talán észre az ember.
/Wass Albert/
Ó, mily boldog az a szív, mely még alszik, melynek a szerelem még föl nem zavarta nyugalmát.
/Eötvös Károly/
Lehet, hogy a boldogságot nem fölfedezni és megtalálni kell, hanem egyszerűen csak emlékezni rá, mert elfelejtettük? Ha így van, akkor nagyon elfelejtettük.
/Müller Péter/
" Az ember ott a legboldogabb, ahol a legközelebb él a boldogsághoz."
VIDEÓK
Milyen szép a világ
Link
Lui Amstrong, Csodálatos Világ
Link
Dobos Attila - A boldogságtól ordítani tudnék
Link
Apostol - Nehéz A Boldogságtól Búcsút Venni
Link
A boldogság nyomában - Teljes Film
Link
A boldogság titka az adni tudás
Link
Boldog boldogság világnapját kívánok minden kedves látogatómnak ezen a békés szép napon ezzel a gyönyörű, szívszaggató, szívfacsaró dallal!
Nikolas Takács - A boldogság Te vagy
Link
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szép versek és idézetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2017-02-20 22:15:32, hétfő
|
| |
| |
Lehoczki János: A VIZEK FOHÁSZA
Vándor, ki szomjadat oltod forrásom vizével
vigyázz reám!
Én hűsítem arcodat forró nyári napsütésben,
én frissítem fáradt testedet vándorútjaid után.
Csobogásom nyugtatja zaklatott lelkedet,
habjaim tánca bűvöli tekintetedet.
Poros gúnyádat tisztítom,
egészséged őrzöm.
Szépítelek, gyógyítalak,
üdítelek, vidítalak.
Erőmmel hajtod gépedet, malmodat.
Tartom csónakodat, hordozom hajódat.
Általam sarjad vetésed,
én küldök termékeny esőt
szikkadt kertjeidre.
Ott búvom édes gyümölcseidben,
a nádasok illatában rejtezem,
barlangok mélyén, erdők rejtekén,
sziklák között, csúcsok fölött,
posványban, sodrásban,
rám találsz.
Az élet bárkáit ringatom.
Otthonaként velem érez megannyi lény,
úszó, lebegő állat, lengedező növény.
Kusza hínár, tündérlő virág,
meglepő, eleven vízivilág.
Remélő ikra, játszi poronty,
leső harcsa, óvatos nyurga ponty.
Bölcső vagyok,
folytonos születés csöndes színpada.
Kezdet vagyok, a földi élet ősanyja.
Változás vagyok, végzet vagyok, a pillanat méhe.
Állandóság vagyok, szüntelen harcok békévé összegződő reménye.
Szelíd forrásként becézhetsz,
érként, patakként kedvelhetsz,
folyamként köszönthetsz.
Megmosolyogsz tavaszi pocsolyákban,
üdvözölsz berekben, limányban,
lidérces lápon, keserű mocsárban.
Csepp vagyok és óceán.
Tomboló vihar és szivárvány,
búvópatak és szökőár,
felhő és kút.
Ismersz, mint szigorú jéghegy, zord jégvilág,
mint lenge hópehely , tréfás jégvirág,
illanó pára, gomolygó zivatar.
Vízesés robaja, hullám moraja,
cseppkő csöppenése, veder csobbanása,
eső koppanása, véred dobbanása.
Kék vagyok, mint a tenger,
fénylő, mint a csermely,
szőke, mint a folyó,
zöld, mint a tó,
fehér, mint a hó.
Feszítő gőz vagyok, tanulj meg tisztelni!
Csikorgó fagy vagyok, tanulj meg kibírni!
Aranyhíd vagyok, tanulj meg csodálni!
Örvény vagyok, tanulj meg vigyázni!
Buborék vagyok, tajték vagyok,
szeretned kell!
Hűsítő korsó vagyok,
heves zuhany vagyok,
élvezned kell!
Tükör vagyok, arcod vagyok.
Hullám és híd, part és a víz.
Erő és báj, folyó és táj,
úszás és merülés,
áldás és könyörgés,
értened kell!
Víz vagyok.
Őrizned kell!
A varázslatos víz
Link
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szép versek és idézetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2017-02-15 20:00:14, szerda
|
| |
| |
HORVÁTH-VARGA SÁNDOR
Tűzzel fest és kiállítaná
Link
Link
Link
AMIT AZ ÉLETTŐL AKAROK
Remélni jót és alkotni szépet
Boldognak látni minden népet.
Megetetni az összes éhezőt
Virággal ültetni be a tar mezőt.
És meglocsolni a sivatagot
Ez-mit az élettől akarok.
Békében nevelni sok gyermeket
S ne legyen rémísztő a rengeteg.
Fény gyúljon fel az agyakban
S az ember ne éljen akaratlan.
Csak az örömök legyenek nagyok
Ez- mit az élettől akarok.
Emlékezni arra mi régen volt
Becsülve tisztelni az öregkort.
Mert tapasztalás tanít jövőt
És erős oltalmazhat serdülőt.
Hogy városokat ne fedjen el homok
Ez- mit az élettől akarok.
A vérnek legyen végre értéke
S nem kérdezve, hogy kérték-e.
Csak adni magadból őszintén
Hogy kísérjen a tudás, a fény.
S a gyermekek legyenek boldogok
Ez- mit az élettől akarok.
Kérem, legyen mindennap ünnep
Hol könnyet nem a fájdalmak szülnek.
Legyen hit,megértés, szeretet, béke
Hisz az életnek van valódi értéke.
Így büszke lehetek, hogy ember vagyok
Ez- mit az élettől akarok.
Horváth-Varga Sándor:Amit az élettől
Link
AZ ALKOTÓ DICSÉRETE
Ajánlás: Gaudi Évinek, ki a barátom, és szobrokat készít.
A tehetség bennünk rejlik
Csak vannak, akik nem is sejtik
Pedig az ember ajándékul kapta
Hogy világát formálhatja
- Akkor, rég, mikor kiűzetett
- És felszabadult a képzelet
Azóta is él a kényszer
Teremteni aggyal és kézzel
Mert alkotni, muszáj, kell
Tudva - érezve, ezért létezel
S most a szobrokat látva
Gondolj a teremtés folyamatára
Ez az, amit ő ért el
A sáros, agyagos kezével
Mikor abból gyúrva képet
Megmutat valami szépet
S íme, a műveket körül járva
Érzed, a lelked is átformálta.
ÁLDJA ISTEN
Áldja Isten azt,
Ki már arcokba verte öklét.
Áldja Isten azt,
Ki szívekbe szúrta tőrét.
Áldja Isten azt,
Ki megcsalta az igaz szerelmet.
Áldja Isten azt,
Ki már összetört sok szívet.
Áldja Isten azt,
Ki kihasználta a gyengét.
Áldja Isten azt,
Kinek fájdalmas meglét.
Áldja Isten azt,
Ki másokat meglopott.
Áldja Isten azt,
Ki sokakat elátkozott.
Áldja Isten azt,
Ki valótlant mondott már.
Áldja Isten azt,
Ki a sült galambra vár.
Áldja Isten őket,
Mert miattuk lesznek a nagyok.
Kiben a hit és szeretet ragyog.
Áldja, mert
Miattuk tisztul meg a szó.
Tőlük tanulva mi helyénvaló.
Áldja, mert
Csak erénnyel élni nem lehet.
Vizsgáljuk meg magunkat emberek!
BOCSÁNAT SZERETLEK
Elnézést azoktól, akiknek vétettem
Nem ellened, hanem érted tettem
Szerettem volna segíteni néked,
Gondolom indokom megérted
Ártottam. Pedig a szándékom jó volt
Mégis mindenki csak korholt,
Szeretek mindenkit, kicsit és felnőttet
Hibámmá az nőtt hogy imádom őket.
Akartam neves könnyed ne csorogjon
Boldogság csillaga kötényedbe, hulljon
Félre értett szándék ez oka mindennek
HIBÁM ennyi volt csak bocsánat, szeretlek!
EZ VAGY TE ŐSZ
A fények már kissé tompák
Öreg fák lombjaikat szórják
Más arcot mutat minden
És néha dér van a kilincsen.
Nem, nyargal a fürge szellő
Szél fúj, hideg s dermesztő 
Bár a nap még mosolyát szórja
Mikor világítva az útját, rója.
Csicsergése nem hallik madaraknak
Már itt csak kevesen maradtak
És nekik is a tolluk szürke
Jó időt várnak eleségért repülve.
Vedlik, bundát dúsít a macska
Gondolva várva az új tavaszra
Ez vagy te ősz. Szomorúnak látszó
Dolgos napokat pihenésre váltó.
GONDOLATAIM DELELŐN
A jó könnyesen és szenvedve
A rossz gazdagon, nevetve
Éli át létének első részét
És ugyanott találnak békét.
Az egyik útja simán fut
A másiké göröngyös út
Mégis egyszer fordul minden
S kapnak megváltást ingyen.
Tudom eredeti bűn nincsen
Az életem az egyedüli kincse
Megpróbáltam mindkét utat
Az életem fogy nő a tudat.
Jártam könnyű sima úton
Véreztem lábam a másikon
Simán hazudtam nőknek
Mondtam igazat szeretőknek.
És mindig szeretetre vágytam
Csalódtam gyermekben, barátban
Ami mindvégig ki tartott hitem
Hogy velem van, segít az Isten.
Nem hiábavaló a negyven évem,
S az utam melyre régen léptem.
Meg kell járnom vérző lábbal is,
Mert ez az út, ami nem hamis.
Mit én szenvedek, a semmi
Ahhoz mit viselt fiú, az isteni
Panaszra, ha nyílna a szám
Mit mondhatna a ,,szűzanyám".
Bocsánatot e szenvedés hozott
Ám a világ meg nem változott.
Elveszni nem hagyom az igét
Lelkemben őrzöm uram hitét.
Gyermekeim szeretetre neveltem
Hogy higgyenek magukban, és istenben
Mert a helyes utat az tudja
Kit kézen fogva vezet hite, ura.
Istenem, mint már annyiszor
Kérem fiaimról, lányaimról
Meg ne feledkezz soha
Hisz hitet sugároz arcuk mosolya.
A HÁROM DIÓFA
Kézen fogva szépen lassan mennek,
S közben csendesen beszélgetnek.
Hasonlítanak nagyon egymásra,
Ki rájuk néz, ezt azonnal látja.
Nem csoda. Hisz apa s gyermeke
Erősen mégis óvón fogja keze.
A hangok is komolyak ám lágyak,
Mint az erős madár szárnyak.
Melyek felemelnek a magasba,
Mélységes nyugalmat árasztva.
Fájdalom és erőlködés nélkül,
Miközben lent minden megszépül.
Közöttük szinte él a szeretet,
Nem játszik egyik sem szerepet.
Míg megbeszélnek sorra mindent,
Apa gyermeket csendre intett.
Figyelj, most elmondom azt neked,
Mit majd tőled tanul meg gyermeked.
Látod ott az a három fa terem diót,
Egy keveset, másik többet, harmadik milliót.
Én ezeket apámmal ültettem el,
Hogy miért azt most mesélem el.
Kell gondolni jövőre és a múltra,
Ezt az érző ember mind megtanulja.
Az öregebb fából készül neked asztal.
Egy életen át együtt leszel azzal.
Őrajta fogyasztod megszolgált ételed,
És nem esik földre fehérkenyered.
Mulatozás bánat körülötte zajlik,
Keményfa, ő soha meg nem hajlik.
Másikból készül bölcső gyermekednek.
S körülötte olyan vidámak lesztek.
Látva, ahogy erősödik szépen,
Megörökíted néhány kis fényképen.
Talán nem is gondolsz arra,
Hogy a bölcső volt egyszer diófa.
A harmadiknak, nem vidám a sorsa.
Ő kísér majd el az utolsó útra.
És eltakarva, háláját lerója,
Hogy ne legyen nehéz a föld súlya.
Itt hirtelen, sokatmondó csend lett,
S az apa arcán, legördült egy könnycsepp.
Látod fiam, egyszer úgy gondolsz apádra,
Mint most én, drága nagyapádra.
Ezért most mi is ültetünk hát,
Nem egy, de három diófát.
És terem, azaz ültetett sok fa,
Hagyományként szállva apáról, fiúra.
Apa, kisgyermek gödröket ásott,
Belekerült csemete, még vásott.
Ám mire feladata eljő,
Ez a fa is, hatalmassá megnő.
És amíg beteljesül a sorsa,
Négy szorgos kéz mindentől megóvja.
Leültek, nézték. Hogy dolguk elfogyott,
És érezték, mindketten boldogok.
S az a négy szem, pont úgy csillogott,
Mint, éjszakában a tiszta csillagok.
Este lett. Hazafelé lassan mennek.
Az apa és a kisgyermek.
Csendesen beszélgetnek.
MAGÁNYOS FARKAS
Egyedül él az erdő mélyében
Erős, nincs benne félelem
Teszi, azt, mit azért kell tenni
Hogy mindennap tudjon enni
Társa nincs csak vágya néha
Szanaszét sok ivadéka
De meg nem ismerné őket
A sajáterőből felnövőket
Este a holdfénybe vonyítja
Ő ezt nem így akarta
Tanítaná a farkas népet
Mondva ősi falka meséket
Arra vonul, hol véreit hallja
Vonzza társainak hangja
De a területet védő hímek
Nem örülnek a jövevénynek
Visszavonul bár nem gyáva
Csak véreit miért bántsa
Elfut mélyen a rengetegbe
Hogy magányát megkeresse
S éli életét mi még hátra van
És talán nem is boldogtalan
Mert a véréből való gyermekek
Lehet, egy szebb jövőt, teremtenek.
NOVEMBER 1
Miért gyullad a sok láng ma
Mit jelent a halottak napja
Nem értettem, s féltem a halált
Mely majd értem is jő, és kiált
Gyere velem, letelt már az idő
Mit számodra engedett a teremtő
Kicsi voltam, úgy öt, hat éves
Számomra a gondolat is rémes
Hogy majd egyszer én nem leszek
És elfelejtenek, kiket ma szeretek
Mára túl a negyedik x-en
Ilyen félelmem már nincsen 
Van egypár kedves halottam
Kikkel ettem, ittam és játszottam
Akik neveltek, és fagyizni vittek
Elvtársak voltak, vagy éppen hittek
Itt vannak ma is, és sok napon
Jönnek velem az utamon.
Vigyáznak rám. Tanácsot adnak
Nem félek, hogy magamra hagynak
S amikor értem is jő a kaszás
Megkezdődik egy új varázs
Együtt leszünk, mint voltunk rég
És a gyertya értem is ég
Közösen vigyázunk majd arra
Ki emlékszik egy távoli arcra
Aki valamikor én voltam
Mikor az élő embert játszottam
Így ma már pontosan tudom
A gyertyát magamért is gyújtom
AZ ŐSZ
A nap csak fényével van jelen
A mai fagyos reggelen.
Levelek hullanak a fákról
Kopasz ágak között, szél táncol.
Elmúlt. Pihen minden növény,
Barna a szép erdei ösvény.
Varjak szállnak, mondják ,,kár"
Hogy elmúlt az idei nyár.
A dér reggelre mindent átfest,
Fehér a fa és az úttest.
Melyen én is haladok előre
Gondolva a rohanó időre.
Nem fáj csak olyan szomorú,
Hogy derűre midig jön ború.
Sok a gond. Kevés az öröm.
Mégis szép vagy ősz. Köszönöm!
PARADOXON
Szerettem és megcsaltak
Csaltam mikor akartak
Szerencsémben, reménykedtem
Reményemben, szerencsétlen
Fájdalomban erősödtem
Erőmön az élet túltett
Nevetéstől meg könnyezve
A könnyektől újra élve
Életemtől jót remélve
Vágyaimtól felajzódva
Feszülésnek van-e haszna
Ha az erkölcs nagyon laza
Igazságom fájdalmat szült
Ma született sírba került
Egészséges sosem éhes
Éhségétől, nevetséges
Örömkönnytől megszeppenve
Félelemből elfelejtve
Munkájából túl szegényen
Koldulásból királyképpen
Uralkodva megtaposva
Megtaposva aranyozva
Nemesfémből piedeszta
Emelvényből akasztófa
Negyven éve átkos kornak
Átkos évek most is forrnak
Forró nyáron hűs éjszaka
Éjszakának gondolata
Gondolatnak szabadsága
Szabadságnak nincs hazája
Igazságom én kimondtam
Mondtam, alszom hát nyugodtan
Nyugodtságom elvesztettem
Elvesztettem, nem találom,
Találj reám édes álom
Édes álom van-e otthon
Otthonom a paradoxon.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szép versek és idézetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/9 oldal
|
Bejegyzések száma: 80
|
|
|
|
2023. Március
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
17 db bejegyzés |
| e év: |
71 db bejegyzés |
| Összes: |
4581 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Általános (25)
- Belső kör (0)
- Család (22)
- Munka (14)
- Haverok (0)
- Iskola (20)
- Ábrányi Emil (4)
- Adamis Anna (1)
- Ady Endre (14)
- Ágai Ágnes (1)
- Agytorna (29)
- Alföldi Géza (2)
- Alhana (1)
- Ambrus Magdolna (1)
- Andók Veronika (0)
- Andók Veronika (1)
- Andróczky Lászlóné (3)
- Antoine de Saint-Exupery (2)
- Anyák napja - gyermeknap (28)
- Áprily Lajos (3)
- Arany János (9)
- Arany Viktor (1)
- Arany-Tóth Katalin (1)
- Aranyosi Ervin (19)
- Artai Zsuzsanna (2)
- Árvai Attila & Emil (3)
- Átyim Lászlóné (1)
- B. B. Nala (1)
- B. Huszta Irén (1)
- B. Radó Lili (1)
- Babits Mihály (5)
- Bagi Tibor (1)
- Bajza József (1)
- Baktai Faragó Aranka (2)
- Balassi Bálint (1)
- Balázs Béla (1)
- Bálintffy Etelka (1)
- Balla Zsuzsanna (2)
- Balogh József (2)
- Baranyai Mária (1)
- Baranyi Ferenc (2)
- Barsy Irma (2)
- Bartalis János (1)
- Bartis Ferenc (2)
- Bartos Erika (2)
- Bella István (1)
- Bencze Marianna (1)
- Benedek Elek (3)
- Berde Mária (1)
- Bertók László (1)
- Berzsenyi Dániel (1)
- Bíró Melinda (1)
- Birtalan Ferenc (1)
- Boda Magdolna (1)
- Bódás János (2)
- Bodnár Éva (3)
- Bodó János (1)
- Bodor Aladár (1)
- Bodré Anikó (1)
- Bogár Lilla (1)
- Bogdán András & Bogdán László (2)
- Bognár Barnabás (1)
- Bonifert Ádám (1)
- Buda Ferenc (1)
- Budai Zolka (1)
- Bulvár (51)
- Bölcsességek és gondolatok. (125)
- Börzsönyi Erika (1)
- Coelho Paulo (1)
- Csabai Andrea (1)
- Csabai Lajos (2)
- Csapó Lajos (2)
- Cseffán Zsolt (2)
- Cseke Erika (1)
- Cseppely Zsuzsanna (1)
- Cserényi Zsuzsanna (1)
- Csiki András (1)
- Csitáry-Hock Tamás (1)
- Csokonai Vitéz Mihály (1)
- Csoóri Sándor (1)
- Csorba Győző (1)
- Csukás István (1)
- Csuray Zsófia (1)
- Czóbel Minka (1)
- Dáma Lovag Erdős Anna (1)
- Dapsy Gizella (1)
- Deák Erika (2)
- Devecseri Gábor (1)
- Dévényi Erika (3)
- Dienes Eszter (1)
- Dobos Hajnal (1)
- Dobrosi Andrea (1)
- Dobszai Károly (2)
- Dóczi Lajos (1)
- Domahidi Klára (1)
- Domonkos Jolán (1)
- Donászy Magda (2)
- Dorys May (0)
- Dr. Gyökössy Endre (2)
- Dsida Jenő (7)
- Duduj Szilvia (1)
- Dugasz István (2)
- Dutka Ákos (2)
- Dylan D Tides (1)
- Ecsedi Éva (1)
- Egészségünk érdekében... (139)
- Egyed Emese (1)
- Elekes Tímea Izabella (1)
- Életképek (97)
- Életmód (87)
- Endrődi Sándor (1)
- Erdei Éva (1)
- Erdélyi József (1)
- Erdős Olga /Luna Piena/ (2)
- Erdős Renée (1)
- Évszakok (110)
- Falcsik Mari (1)
- Falu Tamás (1)
- Farkas Anna&Árpád&Éva&Imre (6)
- Fáy Ferenc (1)
- Fazekas István (1)
- Fazekas Miklós (1)
- Fecske Csaba (2)
- Fehér Miklós (1)
- Fekete Lajos (1)
- Fellner Isrván (1)
- Fenyő László (1)
- Ferenczi Csilla (1)
- Fésűs Éva (2)
- Ficzura Ferenc (1)
- Film - színház (54)
- Flammerné Molnár Edit (1)
- Fodor Ákos& Emese&József (2)
- Fortune Brana (2)
- Fuchs Éva (1)
- Füle Lajos (6)
- Földeáki-Horváth Anna (1)
- Gabriel Garcia Márquez (4)
- Gál Éva Emese (1)
- Galyasi Miklós (1)
- Gámenczy Eduárd (1)
- Garai Gábor&János&Katalin (3)
- Gárdonyi Géza (6)
- Gaudi Éva Molly (1)
- Gebhardt Nóra (1)
- Geisz László (2)
- Gere Irén (1)
- Gergely Ágnes & István (2)
- Gligorics Teréz (3)
- Goethe (5)
- Gősi Vali (1)
- Gr. Vay Sándor (0)
- Grigó Zoltán (1)
- Gulyás Pál (1)
- Gutási Éva (1)
- Gyóni Géza (2)
- Győrfi-Deák Éva (3)
- Gyulai Pál (5)
- Gyurkovics Tibor (2)
- Gyöngy (1)
- Gyönyörű virágok&idézetek (37)
- György László (2)
- H. Kohut Katalin (1)
- Hajas György (1)
- Hajdú Levente (1)
- Hajdu Mária&Saci (2)
- Hajnal Anna (2)
- Hámori István Péter & Zsóka (2)
- Hamza Anikó (2)
- Harcos Katalin (4)
- Hatos Márta (1)
- Havas Éva (1)
- Hazafias versek (18)
- Hazánk - otthonunk (168)
- Heine (3)
- Heiner Ágnes (1)
- Héja (1)
- Helen Bereg (3)
- Helena (1)
- Heltai Jenő (10)
- Hemingway (2)
- Hepp Béla (1)
- Hervay Gizella (1)
- Híres emberek-jeles napok-évfo (137)
- Hóbor Hajnalka (1)
- Hock Éva Etelka (1)
- Hollósy-Tóth Klára (1)
- Horváth Ilona & Horváth István (1)
- Horváth M. Zsuzsanna (1)
- Horváth Piroska (1)
- Hosszú Bettina (1)
- Humor (220)
- Húsvét - Pünkösd (27)
- Idézetek birodalma (143)
- Ignotus (1)
- Ilianne (2)
- Illés Judit & Gábor (2)
- Illyés Gyula (2)
- Imre Flóra (1)
- Irodalom - Próza (91)
- Ismeretlen szerzők (1)
- Jagos István (1)
- Jakos Kata (1)
- Jatzkó Béla (1)
- Jékely Zoltán (1)
- Jobbágy Károly (2)
- Jókai Mór (3)
- Jónás Tamás (1)
- Jószay Magdolna (1)
- József Attila (9)
- Juhász Gyula (6)
- Juhász Magda & Juhász Szilvia (3)
- Juhászné Bérces Anikó (2)
- Kacsa Zsóka (2)
- Kaffka Margit (1)
- Káli László (1)
- Kállay Sándor (0)
- Kállay Sándor (0)
- Kálnoky László (1)
- Kamarás Klára (2)
- Kamenitzky Antal (1)
- Kányádi Sándor (2)
- Karácsony - Újév (70)
- Karai Gábor (1)
- Karinthy Frigyes (4)
- Károlyi Ami (1)
- Kárpáti Tibor (1)
- Kassák Lajos (1)
- Kaszás Zoltán (1)
- Katerina Forest (1)
- Katona Bálint & Andrea (3)
- Kecskés Beatrix (2)
- Kelemen Évi (1)
- Keller Boglárka (1)
- Kerecsényi Éva (1)
- Kerekes László (1)
- Kereszti Hajnalka (1)
- Keresztury Dezső (1)
- Kerner Mariann (1)
- Kertünk - házunk - otthonunk (51)
- Kijacsek Erzsébet (2)
- Kincses Zoltán (2)
- KisJenő,József,Judit,Irma,Rea (6)
- Kocsis Dániel (1)
- Koltay Gergely (6)
- Komáromi János (2)
- Komjáthy Jenő (2)
- Konda Bartal Piroska (2)
- Kondra Katalin (1)
- Koós Attila (2)
- Koosán Ildikó (1)
- Kormányos Sándor (1)
- Koszpek Ferenc (1)
- Kosztolányi Dezső (7)
- Kotsy Krisztina (1)
- Kovács Daniela & Anikó & Erika (4)
- Kun Magdolna (4)
- Kustra Ferenc (1)
- Kölcsey Ferenc (4)
- Lackfi János (2)
- Ladányi Mihály (1)
- Lady Moon (1)
- Lampert Géza (1)
- Lányi Sarolta (2)
- Laren Dorr (1)
- László Andrea, & Ilona, &Noémi (3)
- László Ilona (1)
- Lelkem szirmai (69)
- Lengyel Jolán (2)
- Lengyel Károly (1)
- Lesznai Anna (1)
- Lévay József&Lévay László (3)
- Ligeti Éva (2)
- Linda Dillow (1)
- Lindák Mihály (1)
- Lithvay Viktória (1)
- Lőrinczi L. Anna (1)
- Losonci Léna (2)
- Lupsánné Kovács Eta (2)
- Lys Noir (1)
- Lyza (1)
- M. Laurens (1)
- Maczkó Edit (1)
- Madách Imre (2)
- Magyar sorsot - magyar kézbe! (85)
- Major Gabriella&Majoros Gabrie (2)
- Majtényi Erik (1)
- Majthényi Flóra (2)
- Márai Sándor (7)
- Mardi Miriam (1)
- Marschalkó Lajos (1)
- Marton Pál (1)
- Maryam /Moldován Mné (1)
- Maszong József (1)
- Máté Péter (2)
- Matos Maja (1)
- Mécs László (1)
- Média (396)
- Meggyesi Éva (1)
- Mentovics Éva (2)
- Metzger Zsuzsanna (1)
- Mikodi Bianka (1)
- Minden, ami szép (8)
- Mindenszentek, halottak napja (9)
- Mirian (2)
- Monok Zsuzsanna (1)
- Móra Ferenc (4)
- Móra László (3)
- Moretti Gemma (1)
- Móricz Eszter (1)
- Művészet (57)
- Müller Péter (2)
- Mysty Kata (1)
- Nadányi Zoltán (1)
- Nagy István Attila & Bálint (3)
- Nagy Krisztina (1)
- Nagy László & Ilona (3)
- Nemes Nagy Ágnes (1)
- Némethné Mohácsi Bernadett (1)
- Nemzeti ünnep (55)
- Névnap- szülinap (47)
- Nőnapra & Farsang (9)
- Nyakó Zita (1)
- Ó. Kovács Ibolya (1)
- Oláh Gábor (1)
- OMNYE (58)
- Orbán Balázs&Orbán Hajnalka (3)
- Őri István (3)
- Orosz költők (3)
- Orth László (3)
- Osho (4)
- P. Geraldy (1)
- P. Pálffy Julianna (1)
- P. Tóth Irén (1)
- Pajzán történetek&mondák (46)
- Palágyi Lajos (1)
- Pálvölgyi Attiláné (1)
- Papp Váry Elemérné (1)
- Pásztor Piroska & Klaudia (2)
- Paudits Zoltán (1)
- Paula S. Tizzis (1)
- Pecznyík Pál (2)
- Pej Erika (1)
- Pénzár Miklós Csaba (1)
- Péter Erika (1)
- Pethes Mária (1)
- Petőfi Sándor (13)
- Pilinszky János (2)
- Pogány Zoltán (1)
- Politika (23)
- Poller Ildikó (3)
- Popper Péter (2)
- Pósa Lajos (10)
- Posztós Lenke (1)
- Prohászka Ottokár (1)
- Puskin (3)
- Rab Zsuzsa (1)
- Radnóti Miklós (4)
- Rajki Miklós (3)
- Rajzó Eszter (1)
- Rasztik Edit Emese (1)
- Ratkó József (1)
- Reichard Piroska (1)
- Reményik Sándor (25)
- Reviczky Gyula (3)
- Riersch Zoltán (1)
- Rónay György (1)
- Rózsa Amarilla (1)
- Rudnyánszky Gyula (1)
- S. Farkas Zsuzsanna (1)
- Sajó Sándor (6)
- Sándor Gyula (2)
- Sango Villagren (1)
- Sárándí Szilvia (1)
- Sárhelyi Erika (2)
- Sarkadi Sándor (1)
- Sárközi György (2)
- Sarlós Erzsébet (1)
- Scheffer János (1)
- Schrenk Éva (1)
- Schvalm Rózsa (1)
- Schwartz Léda (1)
- Serfőző Attila (1)
- Shakespeare (1)
- Shelley (2)
- Sík Sándor (2)
- Siklós József (1)
- Simon Ágnes & István (2)
- Simonyi Imre (1)
- Sipos Julianna (1)
- Sohonyai Attila (1)
- Somlyó Zoltán&Somlyó György (3)
- Somogyváry Gyula (3)
- Sonkoly Éva (1)
- Soóky Melinda (1)
- Sport (78)
- Steph McGrieff (2)
- Süssünk - Főzzünk (12)
- Szabados István (2)
- Szabó Éva, ...Gitta, ...Ila (3)
- Szabó Kila Margit (1)
- Szabó Lőrinc (3)
- Szabó Magda (1)
- Szabolcsi Erzsébet (1)
- Szabolcska MIhály (1)
- Szádeczky-Kardoss György (1)
- Szakáli Anna (1)
- Szalai Fruzsina (1)
- Szász Károly (1)
- Szatmári Delina (1)
- Szebenyi Judit (3)
- Szécsi Margit (1)
- Szeicz János dr. (2)
- Székely János (1)
- Szeleczky Zita (3)
- Széles Kinga (1)
- Szemlér Ferenc (1)
- Szent Gály Kata (1)
- Szentirmai Jenő (2)
- Szép Ernő (3)
- Szép versek és idézetek (80)
- Szépek szépei (20)
- Szerencsés János & Tünde (2)
- Szilágyi Anita&Viktória (2)
- Szilágyi Domokos (1)
- Szilágyi Hajnalka (1)
- Szilas Ildikó (1)
- Szilveszter Levente (1)
- Szőke István Attila (3)
- Szőnyi Bartalos Mária (1)
- Szuhanics Albert (6)
- T. Fiser Ildikó (1)
- Takács Dezső (1)
- Tamás István (1)
- Tánczos Katalin (2)
- Tarsoly Beke Tamás (1)
- Tasnádi Bernadett (1)
- Tatiosz (1)
- Taygate (4)
- Telekes Béla (1)
- Természet (18)
- Thalis Silvenier (1)
- Tobai Rózsa (1)
- Tóbiás Tünde (1)
- Tokaji Márton (2)
- Tompa Mihály (2)
- Torday Teodóra (1)
- Torma Judit (1)
- Tornay András (2)
- Tóth Anett, Juli, Julianna (3)
- Tóth Árpád (5)
- Tóth Attila & János (3)
- Tragédiák - katasztrófák (141)
- Tudod-e? (15)
- Tudomány - technika (65)
- Túri A. Zsuzsa (1)
- Túrmezei Erzsébet (3)
- Turza Sándor (1)
- Törő Zsóka (1)
- Történelem (146)
- Ujvári Lajos (1)
- Utassy József (1)
- V. Hugó (2)
- Váci Mihály (2)
- Vajda János (4)
- Vallás (61)
- Válóczy Szilvia (1)
- Vámosi Nóra (1)
- Varga János Veniam (1)
- Varga József (1)
- Varga Patrícia & Gyula (1)
- Vargáné Éva (1)
- Vargha Gyula (1)
- Varjú Zoltán (2)
- Várnai Zseni (8)
- Varró Dániel (1)
- Vas István (1)
- Vasas Mihály (1)
- Vázsonyi Judit (1)
- Végh Mária (1)
- Venyercsán László (1)
- Vesze László (1)
- Vészi Endre (1)
- Víg Éva (1)
- Világirodalom (18)
- Világirodalom: Burns (4)
- Világjárók (208)
- Virág Aliz (1)
- Vitó Zoltán (1)
- Vogelweide (2)
- Vona Erzsébet Cecilia (2)
- Vörös judit (2)
- Vörösmarty Mihály (3)
- Wass Albert (75)
- Weöres Sándor (4)
- Z. Konkoly Juci (1)
- Zágorec-Csuka Judit (1)
- Zagyi G. Ilona (1)
- Zas Lóránt (2)
- Zelk Zoltán (2)
- Zene, zene, zene... (115)
- Zeneszöveg (19)
- Zimonyi Zita (1)
- Zsefy Zsanett (3)
- Zsigai Klára (1)
- Zsóka Mariann (1)
- Örökzöld dallamok (40)
|
|
|
| |
- Ma: 346
- e Hét: 346
- e Hónap: 83092
- e Év: 234977
|
|
|
Offline
