Regisztráció  Belépés
marcyt.blog.xfree.hu
Napraforgó a legtöbb lány, ahogy a virág, a fényre vár.Megváltozott az új világ. Szív és lélek, háttérben áll.... forognak a nap felé, pedig felhős az ég. Jánoki Imre
1945.12.03
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/7 oldal   Bejegyzések száma: 63 
Füst Milán: Egy egyiptomi sírkövön
  2017-09-24 08:06:37, vasárnap
 
  Füst Milán:

Egy egyiptomi sírkövön


Élek és kiáltok, hogy halld, - de vajjon még meddig kiáltok én?
S vajjon kinek kiáltok én?
S meghallják-e vaj' a századok, hogy egy ember élt itt?
S vajjon elbolyong-e jajszavam a századok rengetegében - s nem hal-e el?
S vajjon tovább hullámzik-e a századok tengerében,
Ha oly gyengén lejt is majd tovább,
Mint nagy viharban kis hullámfodor?

S vajjon kinek kiáltok én, ha nem érti más,
Ha nem érti senki más, mit mond e jajszó?
Ha nem érti senki más, hogy mit tanúltam én,
Hogy mit szenvedtem és mit láttam én?

Ó mért is szólok hát s mért nem némulok el?
S mért hirdetem egy élten át örök fájdalmamat
S hogy szenvedéseteknek őse én valék!
Mért kell alamizsnát kérnem Tőled, átkozott Utókor,

Hogy tekints vissza majd reám az Idők és Szenvedések
És Nagy Viharok rengetegéből, - át hullámon és ködön,
Gondolj egy másodpercre reám, - mint a hajós,
Ki nagy viharban siklik át az őrvény feketeségén
S szellemszemekkel látja társát ott alant,
Amint zöld mohára hajtja elfáradt fejét
S gyengéden úgy öleli elfáradt szivéhez
Egyetlen kincsét: az örök éjszakát!

Nyugat 1920.
 
 
0 komment , kategória:  Füst Milán  
Füst Milán: Epigramma
  2017-08-31 07:25:08, csütörtök
 
  Füst Milán:

Epigramma


Ki komoly képpel gabonát őrölt eddig,
Kő alá vitte s formátlan kenyeret sütvén, (istentől z a forma) -
Házakat épített aztán szótlanúl - s megkoszorúzta,
Mikor elkészült - s kurjantott a fennálló falaknak, énekelt:

Az ember most komolyan (istentől ez a komolyság)
Istentől e z a bús komolyság: kést a kezébe vett
S rombolni indúlt véle lovakon s megölni, aki zavarná:
Házait óvni, őrlő kövét s gabonáját: -
Nem értem minő dolog ez, de látom, ez ősi komolyság, -
- Mint mikor a nő teherbe esik s ki kacagós volt eddig, komolyan
S elmélyedve készíti a bölcsőt s terhével járván
Kést is vesz maga mellé, védekezni a szelíd, vagy mikor:

A haldokoló ágyán végképen megkomolyodván
Rendeli: tegyetek kést a siromba védekezésül,
Hogy elűzzem a gonoszt a siromból s ottan is éljek:
Az életnek, oly mélyebb szava ez, látom, (származik ősi időkből)
Hogy bámulom, mint a fellegeket, mint a felhős eget, hol
Változik fény és árny, - véletlen kergeti úgy látszik,

Ámde fölötte egy mélyebb törvény sugallata sejlik,
Amelyet érzek én s tisztelnem rendel az ösztön.

1914.
 
 
0 komment , kategória:  Füst Milán  
Füst Milán: Epigramma . .
  2017-08-30 06:56:42, szerda
 
  Füst Milán:

Epigramma . .


Elnyugszik már hűs föld alatt a nagybátyám s pihen
Nyolcvankét éves aggastyán gazdag s gonosz-szívű.
Az átka sok deréken, lágyszívükön megfogant, kiken
Sosem fogott szitok, hiszen mind jámbor volt s igazhitű...

Egyszer még láttam őt, nagy búsan ült nemrégiben
Borús szemekkel nagy setét szobán, setét üveg mögött
S csak sárga arca s meghaló roppantul bánatos szeme
Világított felém: de én kevély mosollyal arcomon, - mintha nem értene
Szívem megtört, öreg szívének bánatához, - mentem mind tovább s láttam: megütközött
Az ifjúságom dölyfén: ó szegény agg ő nem tudhatá, hogy víg szemem mögött,
- Ha nem sír is az, - mi ég, mi forr: hogy készülök a sír mögé, a sír alá, könnyű szívvel a sírba le.

Nyugat 1909.
 
 
0 komment , kategória:  Füst Milán  
Füst Milán: Óda pártfogómhoz!
  2017-07-17 07:19:00, hétfő
 
  Füst Milán:

Óda pártfogómhoz!


Horatius: Maecenas atavis edite regilus
Oet praesidium et dulce, decusmeum


Pártfogóm ím szörnyű halálától görnyedten
Hajolok lábaidhoz és kérlek, kérlek
Törüld cipőd sarát fenkölt homlokomhoz!

Hisz neked köszönöm én, hogy vagyok még, hogy lettem,
Vaj' hogyan bókoljak a jótettért, hogy élek?
Kérlek: légy legalább nemesebb testrészimhez illetlen!

Ha gyöngéd volnál: a szégyentől hová kén lennem,
Alázatom pénzét ó fogadd fizetségűl,
Légy kicsapongó, mulass, légy velem pajkos, légy kegyetlen:

Használd homlokomat zsámolyodúl, tobzódj a királyi díszen
S ne félj, nem töröd el reszkető, ájuldozó, érzékenyke szívem
Nemes porcellánját!

Nyugat 1909.
 
 
0 komment , kategória:  Füst Milán  
Füst Milán: Őszi sötétség
  2017-06-29 07:29:46, csütörtök
 
  Füst Milán:

Őszi sötétség

Egy beteg lélek búcsúja


Az édes és végtelen tengeren,
Melynek tisztasága hűs s átjárja a lelket,
(Átjárja a lelket és lengeti szél,
Mint a boldog szabad lobogókat a bástya fokán,)
S didergő szivet amelyen napsütés melenget,
S a kiáltás hol úgy úszik a széllel zöld, zuhogó vizeken,
Mint könnyű rózsalevél,...
...S zöld üveglapon ahol áramlik és úszik,
Leng a magány, jár ragyogón, hidegen,...
...S ahol este a napkorong
A kezdődő homályba zuhan ... és eltűnik...

Az édes és végtelen tengeren
Előbb lengj lelkem, mint a kósza szél,
Mint a hajnali kiáltás, mely messze bolyong...
Előbb lengj lelkem te, ki elcsöndesedél,
S ha égnek még sebeid: fürdesz a zengő szélben...
Ó jobb kenőcscsel ken meg nagy magánya!

Aztán indúlj a messzi vidékre, hol megérkezel éjjel,
S hol sötét hegyek alján piroslik a tűz,
Mert zöld fenyőfát éget az éjszaki pásztor,
S a fenyőknek édes és gyantás illata terjeng!

Szegény! Ha még égnek sebeid: fürdesz e tűzben,
És lengesz a tűznek pirosló szárnyai közt...
És ott maradj éjszaka...
S várj, amíg a végtelenbe virrad...
 
 
0 komment , kategória:  Füst Milán  
Egyed Emese: Megálló
  2016-12-28 07:39:48, szerda
 
  Egyed Emese:

Megálló


Már kimosták a szőnyegeiket.
Szikkadni kerítésre teregették.
Már kerti gazt gyűjtöttek jó csomóba,
meggyújtották. Lám, füstölögnek, égnek
száraz gyomok, katicabogarak.

Jó rendet rakni: éldegélni rendben.
Voltaire is küld: hisz munka vár a kertben;
mit akarhatnánk haszontalanul.
A legelő rossz füve lángra gyúl.
A korom szerte száll szebb napjainkban.
Felperzselt történetek csontjainkban
(ragrím született. Hadd éljünk tovább:)

Maros holtágát, vadmadarát láttam,
király vonult el aranykoronátlan,
hallani véltem zajló udvarát;
vashidak messze, kőfejtő helyek,
valóságok, eleven emberek

(minek kereslek hurcollak magammal
minek minek minek
csönddel szavakkal)
 
 
0 komment , kategória:  Füst Milán  
Füst Milán: Vad iramban . . .
  2016-10-24 06:31:12, hétfő
 
  Füst Milán:

"Ha csontjaimat meg kelletik adni"
(Arany)


Vad iramban fut e vad fogat.
És mintha biztos célba vinne, jó födél felé:
Befut az aggság, kórság, a foghíjasság öveibe
S majd a nemlét boldog őslakói közt megáll.
Nem baj, nem sírok. - Oh fussatok hát vad lovak
S úgy száguldjatok vélem, hogy az emberek erdeje zúgjon,
Se lássak, se halljak. Csupa vadság legyen a szívem, mint a vadászé,
Ki ölni megy el, nem fél, - nem tekinti fenn a Teremtőt,
Nem lesi arcát, borús-e s hogy mint ítél, mikor kirepül majd ama golyó?...
De így szól: ez a rend! - Meg kell hoznom az áldozatot, meg kell halnom,
Ki voltam éhes, mint a kígyók,
Lusta, mint a krokodilus
S pusztító kedvű, mint az apokalipszis sárga lovasa
S a mohóság vad foltjai mozdultak meg a szememben.
Hát ennen balsorsodat siratod?
Tekintsd az ég madarát, ki segít annak, ha sikolt?
Vedd a tölgyet, az óriást, mikor nyögve törik el a viharban,
Tekintsd a borjat, amely még szopna s a hídra viszik
És minden egyebet, ami szomorún megy nem áhított célja felé...
S a vijjogó keselyűkről írd majd meg végül is himnuszodat e világon s arról,
Hogy szebbnek ítéltetett a tört szem itt, mint a ragyogó.
 
 
0 komment , kategória:  Füst Milán  
Füst Milán: Zsoltár
  2016-10-23 07:03:44, vasárnap
 
  Füst Milán:

Zsoltár


Ó Uram, engem bántanak ...
Csendes vagyok, félek, kis helyre, sarokba meghúzódom
És utánam jönnek, üszkös bottal szurkálnak szörnyű módon,
Fázékony testemmel jeges vízbe rántanak ...

Ó Uram, én mozogni nem kívánok ...
Én pici helyen dideregve ülni akarok, én komplikációktól félek:
S tiszta ruhámmal, ujjaimmal ragadós mézfürdőbe lök az Álnok
És kijövök és piszokban élek ...

Én sírni sem akarok: és szemeim
Mély kútjai a vizet zuhogva ontják...
Én más lehelletét utálom s gyakorta mosom kezeim ..

Mért kell hát érintkeznem, mért kell élnem, mért nem bontják
Hűs, tiszta, örök-ágyam tiszta angyalok? ...
Vagy mért, hogy ebszájjal magamtól mindenkit el nem marhatok? ...
 
 
0 komment , kategória:  Füst Milán  
Füst Milán: Lelkek kórusa
  2016-10-14 05:31:11, péntek
 
  Füst Milán:

Lelkek kórusa


A szív megállt... S hogy mi a kósza szélben
Merre tartunk? - hogy mondjam el neked?
Ám tudj meg annyit: szótalan haladnak
A lelkek seregei, - hangtalan pataknak,
Örök pataknak vándorlásaként.

Volt látomástok arról ami fekete?
S megérted-e, mi lassan tovafolyó árnyék?
S hogy ezzé leszel, hinni mered-e?
S hogy hosszú út, csillagtalan mi reád vár még...

Vonulni éjen át, vonulni szüntelen...
Tátong az űr eléd s az óra már közel...
S ó mégse sírj, - kitárt két karja fénylik:
Anyád az ott, ki végre átölel...

Mert maga ő az örök éjfél mélye...
Mert maga ő az örök feketeség...

Borító kéz!...
S a ringató, a nyugtató, örök sötét.

Nyugat 1922.
 
 
0 komment , kategória:  Füst Milán  
Füst Milán: A mélyen alvó
  2016-02-11 04:34:46, csütörtök
 
  Füst Milán: A mélyen alvó


Alszol, mialatt az éjszaka
Ködköntösét vagdossa szablyával...
S felhőbe lövi nyilát a Garázda Vadász is,
Miután a nedves, éjjeli réteken tobzódva csatangolt.
Minden táncol s villódzva pörög körülötted, - egy mámoros, éji világ
S a hold is karikába gyűrűzve, őrjöngve forog,
Mert érzi, hogy közeleg a hajnal.

Már pirkad nemsokára s minden pendűlve éledni akar,
Minek rövid élte szakadna, mihelyt a sűrű holdi korong
Halványan borul el s lehanyatlik a hajnali bolton...
Minden zabolátlan veti bukfenceit, karikáz,
Gurulva nevet s mégegyszer fellobog élete.

De te alszol... s homlokodat köríti gyengülő csillogás.
Egy titokzatos élet körülölel ragyogással s bágyadó,
Lankadó szivedbe édes, permeteg álmait öntözi...
S mint a mézé: úgy vonja le súlya magával szegény, lelankadó fejedet.

Mosolyogsz, mialatt az éjszaka tombol s a bomlott holdi gyürűzet
Sose látott káprázatot ontva, kerengve küzd még maradásért.
S te feladod a kűzdelmet, álmodó? S a rejtélyes, éji időszak
Zenithjén engeded-e, hogy az álom mágnese lehúzzon a nemlét
Egyre mélyülő rétegeibe - s a rajzos, álombeli képek
Rajbafutó, csalékony alakzataival?

Szegény! Gyengéden kell téged ölelni, mint a halottat,
Ki átengedi szivét titkos örök-élte tünékeny látomásainak...
Ugyanígy téged is: megóva fénykoszorúdat vajszinű homlokodnak övén
Dédelget tekintetem alvó! - S szívem a fájdalom legmélyebb ködébe merít el
S mintha elvesztene: úgy zokog máris kincse után s felméri, ami neki voltál
S úgy vezetne kézen, remegő szeretettel: vendégeként vissza magához,
Mint legdrágább látogatóit: a téveteg szellemeket.

1924.
 
 
0 komment , kategória:  Füst Milán  
     1/7 oldal   Bejegyzések száma: 63 
2017.10 2017. November 2017.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 10 db bejegyzés
e hónap: 209 db bejegyzés
e év: 3066 db bejegyzés
Összes: 29495 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 5223
  • e Hét: 20649
  • e Hónap: 137483
  • e Év: 1713308
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.