Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / DoktorStrix / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/14 oldal   Bejegyzések száma: 138 
Kuruc mondák
  2022-11-19 21:00:02, szombat
 
 







KURUC MONDÁK









ZRINYI ILONA GRÓFNŐ LEVELE FIÁHOZ, II. RÁKÓCZI FERENCHEZ - 1703


Édes Fiam!

Férjem-uram magához hív engem. Rettentő nagy út áll előttem, de azért sietve sietek uramhoz és hűséges férjemhez. Kötelességem hozza ezt magával. Semmi sem esik nekem olyan súlyosan, mint tőled elszakadni, mert te nekem bánatot sohasem okoztál. Csak tanulj szorgalmasan, és rajta légy, hogy a dicsőség koronáját elnyerjed! Nincs a világon szebb és dicsőbb dolog, mint a becsületes név és a jó hír. A földi javak elveszhetnek, de aki becsületét vesztette, mindenét elvesztette.

Becsüld az embereket! Aki másokat megbecsül, magamagát becsüli.

Anyai áldásommal minden jót kívánok neked. Bárhová vet a sors, maradok mindenütt és mindenkor a te forrón szerető anyád:

Zrínyi Ilona

/1699-ben elkísérte férjét a török száműzetésbe. Nikomédiában halt meg, 1703-ban. Koponyáját fia maradványaival együtt, 1906. október 29-én Kassán, a Szent Erzsébet-székesegyházban helyezték végső nyugalomra/







TOKAJI FERENC FELKELÉSE - Tarcali népmonda nyomán


Addig rabolták, fosztogatták, kínozták a német zsoldosok a hegyaljai falvak népét, míg itt is, ott is lázadozni kezdtek a parasztok. Sokan elszöktek hazulról, és az erdőkben bolyongtak, mások kaszát-kapát ragadtak, és szembeszálltak a zsoldosokkal.

Ekkor Tokaji Ferenc szervezni kezdte a felkelést, bejárta Tarcal Tokaj, Olaszliszka házait, felkereste a bujdosók erdei szállásait és mindenütt arról beszélt, hogy közös erővel kell a zsoldosok ellen fellépni.
Tokaji Ferenc azt tapasztalta, hogy mindenütt szívesen hallgatják s még meg is toldják a szavait. Ekkor nyilvánosan is fellépett: a tarcali piactéren kezdett szónokolni.

- Ide hallgassanak, emberek! Ne tűrjék tovább a német garázdálkodását! Mi már fegyvert ragadtunk, jöjjenek velünk, mert úgy elkergetjük közös erővel a németet, mintha itt se lett volna!

Megállnak az emberek a piacon, hallgatják Tokajit, és kezdenek helyeselni:

- Úgy van, jól mondja. Miénk az ország, és kipusztít belőle I német. Fegyverre, emberek!

Csakhogy ott volt a tarcali bíró is, az meg azt mondta:

- Hallod-e, Tokaji Ferenc! Hagyj fel az izgatással, s ebből a községből tüstént menj el, mert rútul jársz!

De Tokaji nem ijedt meg tőle. Kivette zsebéből a pisztolyát, és a bírót abban a helyben agyonlőtte.







A TARCALI VÁSÁR - Tarcali népmonda nyomán


A tokaji várat a labancok, a szerencsit a kurucok tartották megszállva, ketten kétfelől szorongatták Tarcal népét.

A labancok különös gonddal ügyeltek a tarcali szüretre, és azon a címen, hogy a rendbontást akarják meggátolni, kifosz­tották a szüretelőket.

Hát még a vásár! A tarcali vásár nem eshetett meg a labancok dézsmálása nélkül. Történt egyszer, hogy a német labancok lejöttek a várból, a tarcali vásár egy részét bekerítették, és kezdték a vásárosokat zálogolni és fosztogatni. De ekkor megjárták.

Egy Tarcali nevű katonaviselt ember előre készült erre a lá­togatásra, és társaival együtt már várta a labancokat. Amikor a zálogolás, a dézsmálás elkezdődött, Tarcali elkiáltotta magát: - Hurrá a labancokra!

De hogy a nagy sokadalomban a labancot jobban megismer­jék, Tarcali azt is hozzátette:

- Magyarok! Le a kalappal!

Ezt a vezényszót a német nem értette, a magyarok pedig mind hajadonfővel álltak, most már ki lehetett adni a jelszót:

- Üsd a kalapot!

Ütötték is, ahogy bírták. A kalap pedig a labanc fején volt, hát ott ütötték. Meg is emlegették a tokaji labancok a tarcali vásárt!







RÁKÓCZI HAZATÉR - Thaly Kálmán nyomán


Messze idegenben, a prágai jezsuitáknál nevelkedett Rákóczi, és a bécsi udvar mindent megtett, hogy hazájától elidegenítse. pataki Amikor tizennyolc esztendős korában hazatért, először sárospataki várában szállt meg. Már Sárospatakon tapasztalta, hogy a magyar népet kegyetlenül sanyargatja az idegen zsoldos ka­tona, de még ennél is többet látott, amikor Szerencsre, Munkácsra ment.

Mit látott, mit tapasztalt Rákóczi?

A zsoldos büntetlenül verhette, kínozhatta a magyar jobbá­gyot; ha az panaszt tett, halállal lakolt. De hiába fordult a pa­raszt, a jobbágy a vármegyéhez is, mert azokat a megyei urakat, akik a nép pártját fogták, az idegenek elnevezték rebelliseknek, lázadóknak, és őket is törvény elé állították. Ott pedig olyan igazság volt, hogy egy német vallomása többet nyomott a latban, mint az összes magyar tanúk egybehangzó állítása.

Rákóczi igazságérzetét felháborították a törvénytelenségek, a megtorlatlan rablások és kegyetlenkedések. Amikor pedig a ma­gyar nép sok gondját, baját, szenvedését napról napra látta, egyre azon töprengett, milyen módon szolgáltathatna igazságot ennek a saját hazájában kegyetlenül üldözött népnek, az ő népének.

De kivel oszthatná meg az érzéseit? A magyar urak elhúzód­tak tőle, nem bíztak benne, mert idegenben nevelkedett, viselete is olyan volt, mint a bécsi uraké.

Végre egy vadászaton Rákóczi találkozott Bercsényi Miklóssal, a felső-magyarországi megyék fő hadbiztosával. Bercsényi­nek éppen az volt a hivatala, hogy a polgári lakosság és a katonaság vitás ügyeit rendezze; sokszor szolgáltatott igazságot az üldözötteknek, még többször érezte, tapasztalta, hogy gyenge ott az igazság, ahol fegyveres áll szemben a fegyvertelennel.

Éppen ilyen szövetséges, ilyen barát kellett Rákóczinak: mintha a sors állította volna őket egymás mellé, mindig összetartottak a közös célokért együtt harcoltak, és még a bujdosásban is közös volt a sorsuk. Együtt készítették elő a szabadságharcot: XIV. Lajos francia királlyal kerestek szövetséget.

De a bécsi udvarnak mindig ügyes kémei, besúgói voltak, Rákóczit is feljelentették, és a császár a bécsújhelyi börtönbe záratta. Abba a börtönbe, amelyből anyai nagyapját, Zrínyi Pétert vérpadra hurcolták.

Hiába követelte Rákóczi, hogy ügyét magyar bíróság elé utalják, őt is hasonló végzet fenyegette, mint a többi magyar rebellist, mert bécsi bíróság készült ítélkezni felette.

Álruhában, kalandos úton Rákóczi elszökött a bécsújhelyi börtönből, és Lengyelországba menekült. Barátja, Bercsényi Miklós már ott várt rá, mert az elfogatás elől sikerült egérutat vennie.

1703 tavaszán Rákóczi éppen egy vadászatról tért haza, ami­kor jelentették neki, hogy két magyar parasztember járja a várost, minden házba bekopogtatnak, és Rákóczi Ferencet keresik.
Amikor végre megtalálták, sírva borultak a lábához. Szakadozott beszéddel, sírva mondták el panaszukat, de elmondták azt is : csak Rákócziban bíznak, egyedül ő válthatja meg a szenvedő magyar népet.
Végre megnyugodtak a követek, akkor egy baltát kértek, az­zal kettéhasították kézbeli botjukat. Ezekben a botokban hozták el Rákóczi jobbágyainak siralmas leveleit. Mennyi szomorúság, keserűség és mennyi remény volt ezekben a levelekben!

A jobbágyok megírták, hogy az egész magyar nép olyan, mint a pásztor nélkül való nyáj, ide-oda kóborog, de ha a falvakban gyűlést tartanak, mindig Rákócziról tárgyalnak, mindenki tőle vár segedelmet. Az idő pedig megérett, mert a szenvedéseket tovább tűrni nem lehet. Megérett azért is, mert a császárnak más háborúságai támadtak, Magyarországról sok katonáját kivonta; most jött el az alkalom a támadásra.

A követek szava, a levelek tartalma megindította Rákóczit, de ő mindig megfontoltan, okosan cselekedett, most sem akart semmit elhamarkodni. A követeket kedvező válasszal küldte viszsza Magyarországra, de melléjük adta hűséges lovászát is, hogy híreket hozzon hazulról, kémlelje ki a németek állásait, a csapa­tok létszámát.

Amikor a lovász visszatért, és jelentette, hogy a helyzet ked­vező, Rákóczi felkelésének tervét mindenütt lelkesedéssel fo­gadják, akkor már nem lehetett késlekedni.

Rákóczi nyílt parancsot és zászlókat küldött haza, aztán maga is útra kelt, hogy élére álljon a nép szabadságharcának. Amikor az ország határára érkezett, bizony kicsiny sereggel találkozott, csak ötszáz puskás és ugyanannyi botokkal, bal­tákkal felfegyverkezett ember várta. De hamar híre futott érke­zésének, és nemsokára Bereg és Ung vármegye népe csak úgy tódult a zászlaja alá. 1704-ben már az egész ország Rákóczi zászlaja alatt állott, s ez büszkén hirdette a jelszót: ,,Pro patria et libertate" - A hazáért és a szabadságért.







RÁKÓCZI FOGSÁGA - Dunántúli népmonda nyomán


Sokan elárulták Rákóczit, mert olyan becsületes volt, hogy nem ismerte a hamisságot. Elárulta az a francia tiszt is, akire titkos leveleit bízta, s amikor a bécsi kormány a titok birtokába jutott, Rákóczit elfogatta.

Kocsin vitték Rákóczit Bécsújhely felé, és ahol a kocsi elhaladt, kigyűlt a nép az utcára, és levett kalappal állt, így köszöntötte a rabot. Amikor a kocsi Győrbe érkezett, ott éppen hetivásárt tartottak. A vásárosok mind az útra özonlöttek, levették a kalapjukat, úgy álltak sorfalat Rákóczinak.

A Győr és Abda közti hidat katonák őrizték. Amikor meglátták, hogy a kocsiban Rákóczit viszik, egy frissen fogott pontyot ajándékoztak a fogolynak.

Rákóczi megjutalmazta a katonákat, de a pontyot visszadobta Dunába, és azt mondta:

- Eredj, örülj a szabadságnak - bár a gondviselés hozzám is olyan kegyes lenne, mint ért tehozzád, és visszaadná szabadságomat.







ESZE TAMÁS, A TALPASOK VEZÉRE - Szabolcs-Szatmár megyei népmondák nyomán


Tarpán, a falu Kandia nevű részében lakott Esze Tamás, Rákóczi jobbágya. Hogy a családja sorsán könnyítsen, sót vásárolt, ökrös szekéren fuvarozta mindenfelé, azzal kereskedett. Ahogy az országot járta, mindenütt csak nyomorúságot látott, panaszt hallott: a föld népe nem élhetett az idegen zsoldosok rablásai, a tisztviselők dézsmálásai miatt.

Egyszer a sóhivatalnokok belékötüttek, el akarták kobozni tőle a sót, amit drága pénzen vásárolt. Megharagszik Esze Tamás, közéjük vág, hát a sóhivatalnokok csak úgy ugráltak ki az ablakon előle.
Most már látta Esze Tamás, hogy itt csak ököllel lehet igaz­ságot tenni. No, ha úgy, hát úgy. Amikor az urak nem akartak a tarpai népnek legelőt adni, felment a községházára, és követelni kezdte. Hiszen követelhette, mégsem adták meg. No, ha nem: Esze Tamás az urak nyáját a legelőről elkergette, a népét meg odahajtotta. Ezt már a pandúrok nem tűrhették: el akarták fogni.

Ekkor Esze Tamás elbujdosott hazulról, a beregi erdőbe ment; sokan éltek már ott, akiket a katonák üldöztek. A bujdosók összebeszéltek, küldöttséget indítottak Rákóczi­hoz Lengyelországba, és arra kérték, szabadítsa fel a magyar jobbágyságot, bontsa ki a szabadság zászlóját.

Amikor Rákóczi megérkezett Lengyelországból, Esze Tamás ott várta csapatával a határszélen. Rákóczi akkor szép beszédet mondott, dicsérte a tarpai job­bágyokat, akik mellette fegyvert kötöttek, és Esze Tamást ki­nevezte ezredesnek. Gyalogosezredet bízott rá, ezért nevezték Esze Tamást a talpasok vezérének.

Sok csatában vitézkedett Esze Tamás, bátran harcoltak a tal­pasok, amíg ő vezette a sereget. De az úri tiszteknek sehogy se tetszett a jobbágyból lett ezredes: a harcon magára hagyták, az ezredétől minden felszerelést megvontak, sőt a jobbágy katonákat visszakövetelték tőle, mert kellett a munkáskéz a földesúri bir­tokon. Ebben nem engedett a nemesség, hiába adott Rákóczi Ferenc jó példát! Hiába szabadította fel a maga jobbágyait, ma­gát Esze Tamást is, az urak egyre azt követelték, hogy a jobbágy térjen vissza a kasza, a kapa mellé, vagy ha vissza nem tér, ak­kor dolgozzon helyette a család.

Rákóczi elrendelte, hogy felmenti minden teher alól az olyan jobbágycsaládot, amelyik katonát ad, de hiába rendelte el, az urak a földesúri jogról nem mondtak le. Írta is Esze Tamás, nagy keserűséggel Rákóczinak:

,,Az ország főrendei nem akarják a haza szolgálatában való munkálkodását a jobbágynak, hanem kinek-kinek csak a job­bágyfogdosásra van gondja."

Amikor Esze Tamás a sereggel Nyitrán táborozott, egy vasár­napon a kurucok istentiszteletre mentek. De nem együtt mentek, hanem a katolikusok is, a reformátusok is a maguk templo­mába. Istentisztelet után a két csapat egymással összeszólalkozott: olyan vitatkozás támadt, hogy csak úgy zúgott, zengett a környék. A vitából verekedés, aztán lövöldözés támadt.

Meghallja ezt Esze Tamás, fut ki a sátrából, kezdi a verekedő­ket szidni, taszigálja, szétlökdösi őket.
Amíg ő így erősködik, a többi tiszt seregbontó ágyút hozat oda, és a verekedők közé lövet. Miért tették? Tudták-e, hogy Esze Tamás ott áll középen, és békíti a verekedőket? Senki sem tudhatja. De az ágyúgolyó belészánt a tömegbe, pusztítja a ve­rekedőket, elpusztítja Esze Tamást is.

Sírva szedték össze a holtakat a kurucok, de még akkor sír­tak igazán, amikor Esze Tamás holttestét megtalálták.

Közös sírt ástak, azt kővel megjelölték, s mikor mindent el­rendeztek, a talpasok ezt mondták:

- Bár mi mind meghaltunk volna, csak az ezredes úr maradt volna élve!







A NAGYENYEDI FŰZFÁK - Kőváry László nyomán

Nagyenyed közelében, a Tövis felé vezető út két oldalán egy-egy hatalmas fűzfa állott. Ezek a fák a nagyenyedi diákok hősiessé­gének emlékét őrizték.

Amikor 1704-ben a labancok erős sereggel és több ágyú­val Nagyenyedet megtámadták, a polgárság felfegyverkezett, fegyvert ragadtak a diákok is, és bátran szembeszálltak az el­lenséggel.

Ugyan milyen fegyvere volt a diákságnak? A diáknak diákfegyver jár, ők bizony a híres gerundiummal verekedtek. Az pedig olyan súlyos bot, mint a gerenda, és olyan nehéz, mint az a latin igenév, amitől sok diáknak megfájult a feje.

A diákok gerundiummal, a parasztok, a kézművesek kaszával kopjával, karddal rohantak a támadó labancokra, azok meg úgy megijedtek a nem várt támadástól, hogy az első összecsapás után elfutottak.

Dicsőséges volt ez a küzdetem, de nagy volt a veszteség is: harminc nagyenyedi diák indult harcba a városért, a kollégiumért, és csak kettő maradt közülük életben.

A csata után a két diák hálát adott Istennek, hogy megtartotta őket, majd közös akarattal a gerundiumot leszúrták a földbe a tövisi út mellett. A két gerundium fűzfából volt, és szépen meg­fogant: koronás szép fűzfa nőtt belőlük.

Amikor Jókai Mór arra járt, még látta az egyiket.







AZ ÓNODI VÉRES NAP - Rákóczi Ferenc emlékiratai nyomán


A vármegyék derék vezetői, akik megfogadták, hogy a harcot a szabadság elnyeréséig bátran folytatják, híven kitartottak Rákóczi mellett, mégis akadt néhány vármegye, amely megelégelte a há­ború költségeit, pusztításait és fáradalmait.

A felvidéki Turóc vármegye nemesei körlevelet írtak a többi vármegyéknek, ebben a levélben Rákóczit megrágalmazták, a kuruc hadjárat költségeit felhánytorgatták. Amikor ezt Rákóczi megtudta, országgyűlést hirdetett, és összehívta a rendeket Ónodra.

Megjelent az országgyűlésen Rakovszky alispán és Okolicsányi jegyző is, ők képviselték Turóc vármegyét.

Rákóczi pedig nyíltan felszólította Turóc vármegye küldötteit, mondják el élőszóval mindazt, amit a körlevélben panaszoltak. Hiszen ha csak panaszkodni kell! Az urak elmondták, mi ten­ger kárt tesznek a kuruc hadak, amikor egy-egy vármegyén keresztülhaladnak, elpanaszolják azt is, hogy Rákóczi rézpénze, a libertás semmit sem ér: az iparos, a kereskedő el sem fogadja. Még a piacosok is eldugják, amivel kereskednek, ha meglátják, hogy valaki rézpénzzel akarna fizetni. És folyik, folyik a panasz az urak szájából, pedig Turóc vármegye nem is esik a hadak útjába.

Bercsényi hallani se tudja az ilyesmit, már erősen feszeng a székén, többször a kardjára is csap haragjában. A fejedelem csi­títja, visszatartja, mert még rárohanna a panaszkodó urakra. Amikor Turóc megye követei befejezik a panaszkodást, meg­szólal a fejedelem.

Szemére veti Turóc megye nemeseinek, hogy sérelmekről be­szélnek, holott ők maguk fogadták meg: minden áldozatot meg­hoznak a szabadság kivívásáért. Különben is, becsületébe gá­zoltak a fejedelemnek, ezért ő nyilvánosan, az ország színe előtt elégtételt követel tőlük.

A fejedelem szavait mély csend követte. Senki sem szólalt fel, egyetlen megyei követ sem adott elégtételt a fejedelemnek. Rákóczi csak várt, várt, a csend már elviselhetetlen volt. Nem szólt a fejedelem sem, csak a lelke háborgott. Hát ezért áldozta fel családját, jövőjét, vagyonát, mindenét?!

Amikor senki egy szót sem szólt mellette, végre nagy keserű­ségében mégis ő kezdett beszélni:

- Édes nemzetem! Hát ezt érdemeltem hazám ügye mellett való sok szíves fáradságom után'?! Életemet, véremet, mindenemet ér­ted szenteltem föl. Feleségemet, gyermekeimet, szerencsémet meg­vetettem, sőt; ami több, hozzád való szerelmökért s virágzó sza­badságodnak helyrehozataláért édes eleim is, kockára vetvén mindenöket, véröket, hitöket feláldozták. S rólam most azt hi­szik, hogy hazám kárával kincseket gyűjtök... Készebb vagyok megvonni magamat az ország egyik szögletében; mint hogy a várt köszönet helyett zsarnoknak mondjanak. Nem tűröm, nem szenvedem el! Magammal koporsómba viszem! ... Édes hazám, ne szenvedd rajtam ezt a gyalázatot!
Ezekkel a szavakkal felállt, és nagy keserűséggel távozni ké­szült.

Ebben a pillanatban Bercsényi Miklós felugrott, szemére ve­tette a jelenlevőknek, hogy távozni engedik szabadítójukat, ahe­lyett hogy igazságot szolgáltatnának neki. Így kiáltott rájuk:

- Tűritek a rágalmazók szavát?! Nem! Nem!... Inkább hal­janak meg ezek a gazok!

Kardot rántott, és kardjának lapjával Rakovszky alispán vállára sújtott. Ekkor Károlyi Sándor, aki Bercsényi mellett állott, úgy vágta fejbe kardjával az alispánt, hogy az holtan rogyott össze.

Szörnyű verekedés támadt, a fejedelem csak nagy nehezen te­remthetett rendet. Ő maga védte meg az egyik turóci ügyvédet, pedig az beszélt ellene leghevesebben.







SAJT ÉS SZABADSÁG - Tóth Béla nyomán


Amikor Rákóczi békefeltételeket ajánlott a császárnak, Bercsényi Miklósra bízta a tárgyalásokat. Bercsényi közvetítők útján tár­gyalt, a közvetítést Anglia és Hollandia követe vállalta el.

A holland követ úgy találta, hogy a kurucok az adott körül­mények között túlságosan sokat követelnek. Alkudozni kezdett Bercsényi Miklóssal. Csakhogy Bercsényi indulatos, szókimondó diplomata volt, s amikor látta, hogy a hollandus alkuszik, gőgösen így szólt:

- Nem alkuszunk tovább, hollandus uram, mert mi szabadsá­got, nem sajtot keresünk!

A holland követ pedig, aki éppenséggel nem szégyellte a sajt­kereskedést, ami hazájának gazdagságot hozott, így felelt:

- Ha szabadságot kerestek, ne értéktelen rézpénzt adjatok a katonáknak, hanem vágjátok le a sok arany- és ezüstgombot a mentékről, abból veressetek pénzt, azzal fizessétek a vitézeket, majd jobb kedvvel, bátrabban harcolnak. Lám, Hollandia is ki­vívta a szabadságát, de a vezetői nem arany- és ezüstgombos, hanem ólomgombos mentében jártak.







KURUC-E VAGY LABANC? - Teremi népmonda nyomán


A Rákóczi-szabadságharc idején egy cseh kereskedő jött Magyar­országra. Útközben egy kuruc csapattal találkozott.Megkérdik tőle a katonák:

- Mi vagy? Kuruc-e vagy labanc?

A jámbor cseh nem tudta, kikkel áll szemben, és azt mondta nekik: - Labanc!

Erre a kurucok jól elverték.

Továbbment a cseh kereskedő, és most egy csapat labanccal találkozott.

A labancok is azt kérdezték:

- Mi vagy? Kuruc-e vagy labanc?

Most sem tudta, kivel áll szemben, eszébe jutott az előbbi csa­pat, hát azt mondta:

Kuruc!

Erre a labancok is jól elverték, aztán végül elengedték, az útjára. Ahogy továbbment, megint találkozott egy csapat kuruccal.Ezek is megkérdezték:

- Mi vagy? Kuruc-e vagy labanc?

Ezeknek már ezt felelte:

- Ne is kérdezzetek, csak üssetek!







KURUCLAPOS - Nagyszalontai népmonda nyomán

Hosszú ideig a török birtokában volt Gyula vára, és amikor visszavették, idegen katonaságot, német őrséget helyeztek el benne.

A kurucok megtámadták, de az őrség erősebb volt: a kuruc sereget visszaszorította. A visszavonuló kuruc sereg Nagyszalontán akart megpihenni, de a szalontaiak könyörögtek nekik:

Az Istenért, csak be ne jöjjenek Szalontára, mert ha a német megtudja, mindenestül elpusztít minket.
Mit tehettek a kurucok? A szalontaiak kárát nem akarták, ezért megállapodtak velük, hogy nem mennek be Szalontára, hanem egy szomszédos mezőn szállnak meg.

Úgy is történt. A kurucok megszálltak, a szalontaiak pedig nagy titokban ellátták őket enni- és innivalóval. Azóta azt a helyet, ahol a kurucok megpihentek, Kuruclaposnak hívják.










BERCSÉNYI MIKLÓS RÉZÁGYÚJA - Thaly Kálmán nyomán


Két bástya hat földsánc, két gömbölyű bástya védelmezte Érsekújvár várát, emellett a Nyitra mocsarai is megnehezítették az ostromát. Pedig a kurucok mindenképpen el akarták foglalni, mert ez a vár uralkodott a Vág és a Garam folyó egész környékén.

Annyira fontosnak tartotta a fejedelem a vár elfoglalását hogy, Bottyán János tábornokkal együtt maga irányította az ostromot. Végül éjszakai támadással foglalták el a hajdúk a várat, és nemsokára maga a fejedelem is belovagolt a piactérre.

Bottyán tábornok Ilosvay Imrét tette meg kapitánynak; öt­száz gyalogost és háromszáz lovast adott mellé.

1705-ben Bercsényi Miklós a várat kijavíttatta, és maga is ide költözött:. Annyira megkedvelte a környéket, hogy mindig csinosítgatta, parkot, sétautat csináltatott.

A vár bástyájára rézágyút állíttatott. Ez az ágyú Rákóczi pénzéből, a rézből vert libertásból készült; erről szól a felirata is. Ezt a verses feliratot latin nyelven maga Bercsényi költötte, római versmértékben:

Nummus eram patriae, nervus belli atque moneta
Nunc libertatis vindico iura boans
.
(A haza pénze valék, harc eszköze és emelője,
Most a szabadságnak dörgve vivom jogait.)







SZEPES VÁRA - Rákóczi Ferenc emlékiratai nyomán


Magas sziklákon áll Szepes vára, erősen védelmezi a természet, védelmezi a labanc is, hiába ostromolja a kuruc, semmiképpen se tudja bevenni. Már-már úgy látszott, hogy sikertelen marad az ostrom, ami­kor egy ember véghez vitte, amit az egész sereg nem tudott megtenni: megszerezte Szepes várát a kurucoknak.

Csáky Mihály uram nem volt labanc, de beszorult a várba, amikor a kurucok váratlanul körülzárták a várat. Hű szolgája, Trencsényi Mátyás meg éppenséggel a kurucokkal érzett, és gaz­dájával együtt a várban élt. Amikor Trencsényi Mátyás látta, hogy a kurucok újra meg újra hiába próbálkoznak a vár megvételével, gondolt egy na­gyot: ,,Megszerzem én ezt a várat a fejedelemnek!"

De hogy fogjon a dologhoz? Társaiban nem bízott, a néme­tekkel nem is tárgyalt; egyedül akarta véghez vinni a vár megszer­zését.

Először a visszavonulásról gondoskodott. Sok kötelet szerzett, abból hágcsót készített, és ezt felerősítette a sziklára. A hágcsót lebocsátotta a mélybe, ezen akart mene­külni. Ezután jó1 felszerelte magát, megerősítette a szívét, és felkeres­te a parancsnokot. Amikor a parancsnokkal szemben állt, hirtelen sót hintett a szemébe, azzal elvakította, aztán kardot rántott, és súlyosan meg­sebesítette. A parancsnok kiáltozni kezdett, futott mindjárt a felesége, fu­tottak hozzá a katonák, s akkor látták, hogy súlyosan megsebesült.

De Trencsényi Mátyás akkor mar messze járt. Odafutott a hágcsóhoz, és azon leereszkedett, nemsokára a kurucok táborában volt.

A parancsnok súlyos sebét a várban kezelni nem tudták, mert orvosuk nem volt. A labancok nem tehettek mást, a várat feladták, csak a sza­bad elvonulást kötötték ki. Ezt a kurucok megadták, és Szepes várát birtokba vették. Így szerezte meg Trencsenyi Mátyás a várat, és megszerezte Rákóczi Ferenc kitüntetését is.







JÓLTEVŐ BOTTYÁN JÁNOS GENERÁLIS - Móricz Pál nyomán


Ahogy a tölgyfa kimagaslik az erdőből, úgy emelkedett ki Bottyán tábornok a kuruc vitézek sorából. Ő volt a híres ,,rajta generális", aki vakmerő rohammal mindig győzött, és akinek testét a golyó nem fogta.

Bottyán generálist a szegény nép Jóltevő Jánosnak nevezte, mert megszabadította a zsaroló, kegyetlenkedő labanctól, a ma­ga katonáit pedig rabolni nem engedte.

Eleinte még labancpárton volt, Ocskay Lászlóval párbajt ví­vott, és amikor megsebesült, Zólyom várába vitték. Bercsényi nem hagyta nyugodni: ostrom alá vette a várat; ágyúkat hozatott, és a rozoga falakat lövette keményen. Bottyán tábornoknak ezer gondja volt: kínozta a sebe, gyenge volt a vár őrsége, a falakat meg már csak az imádság tartotta. Kétnapi ágyúzás után jelt adott Bercsényinek: tárgyalni akar, Bercsényi bizonyosra vette, hogy Bottyán tábornok feladja a vá­rat. Hiszen semmi reménye nem lehet arra, hogy a kurucok ellen megvédje. Annál jobban elcsodálkozott, amikor ilyen üzenet érkezett hozzá Bottyán tábornoktól:

Tisztelteti az öreg Bottyán a főgenerális urat! Beteg a sebe miatt. Valami jóféle bor meggyógyítaná, de a várban már csak, hitvány lőre maradt. Szívesen venné, ha a főgenerális úr egy akó jó bort beküldene neki - aztán tetszés szerint lövöldözheti a várat.

Bercsényinek tetszett a tréfa: egy akó helyett egész nagy hordó tokaji bort küldött Bottyán tábornoknak, és ezt üzente:

- Annyit küldök, hogy még a köznémet is hadd igyék belőle!

Végül Bottyán tábornok mégis feladta a várat, elvonult onnan, de katonáinak nagy része felcsapott kurucnak. Talán Ber­csényi tokaji bora is tüzelte őket. Később maga az öreg vezér is követte példájukat, és Rákóczi egyik legjobb tábornoka lett.







VAK BOTTYÁN LAKOMÁJA -Thaly Kálmán nyomán


Sokat portyáztak, kalandoztak a kurucok, hol itt, hol ott tűntek fel, s a német csak csodálkozott: ugyan honnan kerültek ezek ide? Ez a hadviselés nem volt szabályos, de gyakran eredményes­nek mutatkozott; így volt akkor is, amikor Bottyán tábornok őrmestere, Bornemisza János portyára indult.

Bornemisza őrmester társaival meghúzódott a Pozsony-nagyszombati út mellett, és jó leshelyről figyelte az utat, onnan várta a jó szerencsét. Sokáig várni nem kellett: fényes hintó érkezett az írton, s mellette húsz-huszonöt vasas német. No, ez nagy úr lehet, ha ennyien kísérik!

Amikor a hintó közelükbe érkezik, Bornemisza jelt ad a legényeknek, egyszerre kiugrálnak, rárohannak a kísérő vasasokra, és kezdik szabni őket. Ketten a hintós lovak istrángját vágják el, a többiek azalatt végeznek a németekkel, csak ötöt hagynak életben, a többit mind levágják.
Ki utazik ilyen kísérettel? Ki ül a hintóban? Nem lehet tudni, az ajtót nem nyitják meg. No, ha nem, Végh János odaugrat, hogy az ajtót kinyissa. Ahogy kinyitja, egy fényes ruhájú német tiszt rálő a pisztolyá­ból. Abban a pillanatban Végh János felüti a pisztoly csövét, így a golyó nem a mellét találja hanem a kalpagját fúrja ke­resztül.

Megharagszik erre Végh János, megragadja a német tisztet, és kirántja a hintóból. A többiek a hintót felkutatják, és megtalálják benne a császári sereg hadipénztárát. Ki lehet ez itt nagy úr? Kezdik vallatni az öt megmaradt kísérőt, de egyik sem mondja meg a fogoly nevét.

Megharagszik erre Végh János, ám nem tudja megbocsátani, hogy a tiszt majdnem lelőtte, és úgy pofon vágja a tisztet, hogy csak úgy csattan. Erre elsápad az egyik kísérő, a gróf inasa, és megvallja, hogy ez a fényes ruhájú tiszt úr maga gróf Starhemberg Guido, a császári hadak főgenerálisa.

- Ha már elfogtuk, elvisszük Bottyán generálisnak - mondja Bornemisza János, pedig a kuruc generális most éppen Nyitrán táborozik; és végig a labanc vonalakon kell a főtisztet átvinni. De amit Bornemisza feltett magában, annak meg kellett lenni.

A kurucok Starhemberg alá könnyű magyar lovat adnak, a hadipénztárt magukhoz veszik, azzal elindulnak. Starhemberg mellett egy kuruc lovagol hegyes tőrrel, a másik oldalon Borne­misza felvont karabéllyal. Azt is tudtára adják: ha megmukkan, halál fia.

Ahogy haladnak, Vizkelet községen vezet át az útjuk. Ott egy császári hadnagy állomásozik, csak ötven katonája van, és ép­pen vígan mulatozik. Ezt onnan tudják a kurucok, hogy egy lányt borért küldött, viszi is neki a boroskancsót.

- Megállj, húgom - azt mondja neki az őrmester -, az én ne­vem Bornemisza, de nem vagyok én azért bornemissza! Hoci azt a kancsót!

Jót ivott belőle, adott a többieknek is, ettől úgy felbátorodtak, hogy egy füst alatt ezeket a németeket is le akarták vágni. Meg is tették volna, ha a falusiak nem könyörögnek: ne tegyék, az Istenért, mert a községen áll bosszút a német. Erdőkön, mocsarakon, úttalan, utakon át haladtak az előkelő fogollyal; az sem gondolta a bécsi szalonban, hogy ilyen utazás­ban lesz része!

Amikor a Vág folyó partjára érkeztek, ott már erősen nyomukban volt a német. Hamar szereztek egy halászbárkát, és átkeltek a folyón, de a bárka kicsi volt, kétszer kellett vele fordulni. Amikor visszatértek a csónakkal, már ötszáz német nyüzsgött a parton. Ekkor Bornemisza János kardot szegezett Starhemberg szívének, és arra kényszerítette, tiltsa meg a katonáknak az ok­talan lövöldözést, mert őt pusztítják el, ha a kurucokra lőnek. Mit tehetett a tábornok? Parancsot adott a katonáknak, hogy ne lőjenek.

Így a csónak sértetlenül megérkezett a túlsó partra. Itt újra kezdődött a vad lovaglás: sűrű nádasokon, mocsarakon, teker­vényes utakon át, olykor derékig vízben lovagoltak Nyitra felé.
Bottyán tábornok nagyon megörült, amikor megtudta, hogy a császári hadak főgenerálisa az ő fogságába esett. Mindjárt gyorsfutárt küldött Rákóczi fejedelemhez, aki ekkor Kassán székelt.

Ezután fényes lakomát rendezett a kuruc generális, Starhem­berg tiszteletére, ahogy a katonai illendőség kívánta. Csakhogy azt már az ő szíve diktálta, hogy erre a lakomaíra meghívja - Bornemisza János őrmestert és minden katonáját: a kuruc tisz­tek, altisztek és közlegények együtt étkeztek a császári sereg fő­generálisával.







VAK BOTTYÁN TESTÉT NEM FOGJA A FEGYVER -Thaly Kálmán nyomán


Szentül hitték a kurucok, hogy Vak Bottyán tábornok testét nem fogja a fegyver, őt sem karddal, sem golyóval megsebesíteni nem lehet. Amikor Vak Bottyán fülébe ezek a hírek eljutottak, mint jó katona nagyon megörült, mert bízott benne, hogy ezzel is nö­velheti a kurucok bátorságát. Most már csak, azon töprengett, miképpen titkolja el a sebeket, mert bizony mindig az elsők között harcolt, kapott is sebet eleget.

Egyszer kémszemlére lovagolt, és Paks mellett összecsapott az ellenséggel. Ebben az összecsapásban a tábornok két sebet is kapott. Az arcát kardvágás érte, combját pedig olyan puskalövés ta­lálta, hogy holtáig sántikált tőle. Amikor a kurucok meglátták, hogy a tábornok úr sántikálva jár a táborban, megkérdezték tőle:

 - Mi történt a lábával, tábornok úr? Csak nem sebesült meg kegyelmed?

Vak Bottyán pedig úgy felelt erre, ahogy illett:

 - Sebesült bizony a kutya! Jól tudjátok, hogy az én testemet a fegyver nem fogja. Hanem a Duna-hídnál jártam az ásók között, ott egy szilánk lehasadt, és erősen megütötte a combomat. Attól sántikálok.

Azt mondja erre az egyik kuruc vitéz a másiknak:

- Ugye; mondtam, komám, hogy Vak Bottyán tábornok úr testét nem fogja a fegyver? Éljen a tábornok úr!







A FEJEDELEM DAJKÁJA - Mezőladányi népmonda nyomán


Rákóczi kímélte a föld népét, erősen megtiltotta a kurucoknak a rablást, de amikor az élelem elfogyott, mégis el kellett venni a szegények szarvasmarháját is. Erre a sorsra jutott a fejedelem öreg dajkája is: a kuruc katonák elhajtották egyetlen tehénkéjét.

A szegény öregasszony elindult, hogy felkeresse Rákóczi Fe­rencet, akit ő nevelt. El is érkezett gyalog Sárospatakra. Amikor az öregasszony a vár kapujához érkezik, azt kérdi tőle az őr:

- Mit akar maga, mama?

- Szeretnék a fejedelemmel beszélni.

- Most nem lehet - mondja az őr -, jöjjön holnap.

 Így ment ez három napon keresztül. A harmadik napon más őr állt a vár kapujában. Ennek odaadta a szegény asszony az utolsó krajcárját is, csak hogy Rákóczihoz bejuthasson.

Belépett a főkapun; bent már ajtót nyitottak neki, s hát egy­szerre ott állt a fejedelem előtt! Illedelmesen állt, de egy tiszt rá­kiáltott:

-Boruljon le a fejedelem előtt!

Azt mondja erre az öreg dajka: -Én boruljak le a Ferikém előtt, amikor én neveltem?

­Rákóczi erre a szóra figyelmes lett.

- Jöjjön közelebb, néném - mondta az öregasszonynak.

Az öregasszony előlépett, és elővett egy kis csomagot. Felbon­totta, hát egy kis dolmány volt benne.

- Megismered, Ferikém? Ez az a dolmány, amit még kicsi korodban hordtál. Megőriztem eddig, és most elhoztam neked. Itt van, tessék!

Rákóczi most már tudta, hogy ez az öregasszony az ő nevelő dajkája. Odament hozzá, és azt mondta:

- Köszönöm, nevelő dajkám, hogy megtartotta, és elhozta nekem. Van-e valami kívánsága?

- Jaj, édes fiam - már megbocsásson -, keresem a fiaimat. Kurucok, kuruc katonák, de sehol se találom őket. Meg aztán az egyetlen tehénkémet elhajtották a katonák.

- Ne legyen gondja, kedves dajkám, megkeresem a fiait! Meg­térítem a kárát is.

A fejedelem mindjárt intézkedett, hogy az öregasszony fiainak szabadságot adjanak, és az öregasszonynak szép birtokot ado­mányozott. Ekkor az öregasszony térdre borult, és megcsókolta a fejedelem köntösét. De Rákóczi felemelte, homlokon csókolta, és így búcsúzott tőle:

- Isten megáldja!







A TÁLTOS - Szamosszegi és tiszakóródi népmonda nyomán -


Rákóczi fejedelem igazi táltos lovon járt úgy is hívták a lovát, hogy Táltos. Szénfekete ló volt, csak a bal hátsó lábán viselt fehér jegyet. Ez a Táltos cukron, búzán élt, más egyebet nem is evett. De igazi táltos volt: értette a fejedelem szavát, és még tanácsot is, adott neki! Ő tanácsolta Rákóczinak, hogy visszájáról patkol­tassa meg, mert akkor az ellenség soha el nem megy a nyomán: a patkó állása, szerint éppen az ellenkező irányban üldözi.

Ha veszedelem volt, a Táltos nyerített és kapált, amikor pedig a fejedelem felült a hátára, úgy repült, hogy a lába nem érte a földet, de még a felhők közé is felszállt a fejedelemmel. Amikor labanc sereg közeledett, kiverte a lábával, hogy hány ezred katonaság jön.

Egyszer Rákóczi elvesztette a csatát, és a labancok üldözőbe vették. Akkor a táltos ló a fejedelmet egy rejtekhelyre vitte, maga pedig lefeküdt a döglött lovak közé, és a fejét a mellette fekvő ló nyaka alá dugta. Amikor a labancok jól elhaladtak, Táltos felállt, Rákóczi pe­dig előjött rejtekhelyéről, felpattant rá, és a kurucok után vág­tatott.







RÁKÓCZI KINCSEI - Nagyecsedi és nyírbátori népmonda nyomán


Tenger sok ezüst, arany, gyémánt csillogott-villogott Rákóczi kincseskamrájában, csillogott-villogott még a patkó is a lova lábán, mert az is aranyból volt. Annyi volt a földbirtoka, hogy keresztülmehetett az egész-országon, mindenütt a saját földjén járt.

Amikor Rákóczi az országot elhagyta, és Lengyelországba, ment, minden aranyát téglába verette, és az ecsedi vár falába berakatta. Az ezüstöt rudakba verette, és magával vitte. Az ezüstrudakat hajón szállította, az meg a vár környékén az Ecsedi-lápba belesüllyedt.

Mások azt tartják, hogy a fejedelem minden kincsét abba a hosszú pincébe rejtették, amely Nagykárolytól Ecsedig húzódik. Nagy hírű pince ez: itt rejtőzött egykor maga a fejedelem is, ezért hívják még ma is Rákóczi-pincének.




-


RÁKÓCZI ÖRÖKSÉGE - Beregdaróci népmonda nyomán


Egyszer Rákóczi Ferenchez beállított egy öreg parasztember. Fel volt tarisznyázva alaposan.
Amikor a fejedelem leültette, az öregember elővette a tarisznyáját, és kirakott belőle egy rakás pogácsát. Ahogy kirakta, azt mondta Rákóczinak, hogy törjön ketté egy pogácsát.

Rákóczi megfogadta a szavát, kettétört egy pogácsát, s hát elállt a szeme-szája! A pogácsából csengő aranyak hullottak az asztalra.

Az öregember azt mondta:

- Azért raktam az aranyat pogácsába, mert féltem, hogy ki­rabolnak az úton. Ötven aranynak kell lenni egy-egy pogácsá­ban. Ezt a fenséged nagyapja bízta rám, hát most elhoztam hiány­talanul, mert szükség lesz erre nemsokára.

Az öreg ravaszul mosolygott. Rákóczi jutalmul neki akart adni egy pogácsát, de az öreg­ember nem fogadta el. Akkor a gyémántköves óráját ajándékozta ­neki.







RÁKÓCZI KINCSTÁROSA - Vásárosnaményi népmonda nyomán


Rákóczi minden kincsét a Vöröstoronyban tartotta. Egyszer megparancsolta a kincstárosának, hogy hozzon neki ezer aranyat. De ugyan hogy hozza el, amikor a környék tele van rablókkal, még azoknál is rosszabb labancokkal?

A kincstáros keresett egy kis ládikót, azzal felment a Vöröstoronyba, a ládikát félig megtöltötte arannyal, az arany tetejébe földet szórt, és rózsát ültetett bele. Így már elvihette az ezer aranyat a sok országos rabtó között is. Amikor Rákóczi ezt meglátta, azt mondta rá:

- No; látom, hogy ezt a kisebbik fejével gondolta ki!

Ezt pedig azért mondta, mert a kincstárosnak a fején egy kis: gömb nőtt egy kardvágástól. Ebben a kisebbik fejben rejtőzött a kincstáros ravaszsága.







BEZERÉDY IMRE PÁRVIADALA - Thaly Kálmán nyomán


Rákóczi tisztjei személyes bátorságukkal is példát mutattak a kurucoknak, páros viaskodásban éppen úgy megállták a helyü­ket, mint a sereg vezetésében.

Híres vívó volt Bezerédj Imre is, sok ellenfelét legyőzte már, amikor egy rác kapitány párviadalra szólította. Fertő-Szent-Miklós és Szerdahely között, egy korlátokkal kö­rülvett réten folyt a párviadal. A két vívó lóháton vágtatott egymás felé, és karddal keményen összecsaptak. A rác kapitány kivédte Bezerédj kardcsapását, és visszavágott. Amikor Bezerédj hárított, markolatban eltört a kardja.
Most már biztosra vette a győzelmet a rác kapitány: erős csa­pást mért Bezerédjre. De Bezerédj jeles lovas volt, könnyű pari­páját a korlát mellett olyan ügyesen forgatta, hogy a rác nem tudta megvágni. Forgolódás közben a korlátnak ahhoz a részéhez talált köze­ledni, ahol kívülről a fegyverhordozója nézte az ura küzdelmét. A derék fegyverhordozó kapott az alkalmon, és odaszólt Beze­rédjnek:

- Vitézlő uram! Odaakasztottam ám a fokost a nyeregkápára!

Meghallja ezt Bezerédj, leoldja a fokost, jobbjába kapja az ősi fegyvert, és úgy nyakszirten vágja a rác kapitányt, hogy mindjárt lefordult a lováról.

Bezerédj utódai Ménfőn őrizték azt az ezüstfokost, amellyel a hagyomány szerint a vitéz a rác kapitányt levágta.







BEZERÉDI IMRE ELBÚCSÚZIK AZ ÉLETTŐL - Regéci népmonda nyomán

Híres vitéz, jeles hadvezér volt Bezerédj Imre, párviadalban, had­vezetésben nem volt párja. A fejedelem nagyon szerette, mert egyszer az ő szeme láttára negyvenkét osztrák tisztet győzött le. Hinni sem akarta a fejedelem, amikor hírül hozták:

- Bezerédi árulásra készül!

Mégiscsak hinni kellett, mert Bezerédj felesége jelentette fel az urát, neki elárulta a tervét. Bezerédj Imre a haditörvényszék elé került, az meg hazaárulás miatt halálra ítélte.

Rákóczi sírt, amikor az ítéletet kimondták, de ez ellen ő sem tehetett: az árulónak ez a büntetése. Sárospatakon volt a siralomház, oda vitték Bezerédjt kivégzés előtt. Megkérdezték tőle, mi a végső kívánsága. Bezerédy egy tükröt kért. Kérdezik tőle a volt tiszttársai:

- Ugyan minek az a tükör?

- Azt akarom megnézni, most is olyan bátor vagyok-e, mint amikor az osztrákokkal verekedtem.

Aztán megkérte a tisz­teket, hallgassák meg búcsúversét:

El kell menni, meg, kell halni,
Bevégeztem az életem.
Bűnös valék; itt a halál,
Tovább már nincs kegyelem.

Nem is volt: másnap a hóhér kivégezte.










HOLLÓ-KŐ - Mednyánszky Alajos nyomán


Kár, kár; kár! - károgják a hollók, amikor százával repülnek a magas sziklára, amelyet róluk Holló-kőnek neveznek. Mind azt károgják: Kár vala Ocskay Lászlónak, ilyen nagy vitéznek lenni árulónak...

A Kárpátokban, a Holló-kő tövében állt Szomolány vára, amely a Rákóczi-szabadságharc idején a császáriak birtokában volt. A kurucok mindenáron e1 akarták foglalni, Bercsényi a vakmerőségéről híres Ocskay Lászlót küldte ki a vár elfoglalására. De mit ér a vakmerőség, amikor várat kell ostromolni? Ocskaynak csak lovasai voltak, se gyalogság, se ágyú, mit lehet itt tenni? Nem kérdezte ezt Ocskay, hanem ostromlétrákat ácsoltatott, és éjjel támadott: meglepte a védőket.
Merész volt a vállalkozás, de talán sikerrel jár, ha az első ostromlétra el nem törik. De mikor eltört, és sok vitéz lezuhant a mélybe, a vár védői is felriadtak, és megrohanták azt a kis csa­patot, amely feljutott a várba.

Hiába küzdöttek a kurucok, győzött a túlerő, mind foglyul estek. Hogy megörült a vár parancsnoka, amikor a foglyok között felismerte Ocskayt, Rákóczi villámát! Annyira megbecsülte, hogy azt mondta neki:

- Ha becsületszavát adja kegyelmed, hogy szökéssel nem próbálkozik, szabadon járhat a várban s a környéken.

De számítás is volt ebben: a parancsnok Ocskayt el akarta tántorítani Rákóczitól, árulásra, átállásra kívánta buzdítani. Segítette ebben gyönyörű szép lánya, akivel Ocskay egyre többször találkozott. Végül megszerették egymást, s amikor Rákóczi ki­cserélte Ocskayt egy magas rangú császári tisztért; Ocskay feleségül kérte a szép Ilkát. De a parancsnok azt mondta neki:

- Ön bátor katona, és én örömmel látnám családomban. De mivel ellensége az én uramnak, a császárnak, nem adhatom ön­nek a lányomat. De hagyja el Rákóczi zászlóját, kérje a császár őfelsége kegyelmét, s akkor megkaphatja az én atyai áldáso­mat is.

Ocskay tiltakozott, a szép Ilka sírva fakadt, de hiába, a vár­parancsnok nem engedett. Ezután a két szerelmes titokban találkozott a Holló-kő tövében, aztán elbúcsúztak egymástól, és Ocskay visszatért a kuruc táborba.

Nemsokára újra megjelenik Ocskay a vár alatt, és levélben felszólítja a parancsnokot: adja fel Szomolány várát. De a levél mellett üzenet is volt: Ocskay azt üzente Ilkának, hogy éjfélkor várja a Holló-kő alatt.

Csakhogy éjfélkor Ilka helyett az apja jelenik meg, és a vár­parancsnok újra felszólítja Ocskayt: lépjen át a császár szolgála­tába. Ocskay ismét tiltakozik, nem akarja Rákóczit elárulni, de a várparancsnok szavait fontolgatni kezdi, s amikor legközelebb Ilka is megjelenik a találkozón - enged a parancsnoknak.

Ezután megkötik a szégyenletes alkut: Ocskay átviszi a regi­mentjét a császár zászlója alá, amnesztiát kér, és tiszti ranggal a császár szolgálatába lép. Néhány nap múlva Ocskay megkapja a császár pecsétes levelét, a feltételeit elfogadták.

A legközelebbi csatában, amikor Ocskay lovasságával a jobb­szárnyon állt, harc közben ezredével kitört, és átállt a császáriak­hoz. Ezredéből csak néhány hűséges kuruc maradt meg Rákóczi zászlója alatt.
   
Az áruló vidáman élt a szomolányi várban, készült a kézfogóra, és nem is sejtette, hogy néhány vitéze Jávorka Ádám vezetésével ott leskelődik a vár környékén, a legnagyobb veszedelemben, csak hogy őt elfoghassa.

Egyszer üzenet érkezett a várba: Ocskaynak üzent egy régi katonapajtása, hogy Verbón várja, mert fontos ügyben akar vele beszélni. Az egész környék a császáriak birtokában van, Ocskay nem is gyanítja, hogy a közelben kurucok leselkednek. Pedig amikor késő este Verbóról hazafelé tart csak egy inas kíséretével, egyszer­re megrohanják a kurucok, kicsavarják kezéből a kardot, megkötözik, s már indulnak is vele Rákóczi táborába. Jávorka jól ismeri az egész vidéket, úttalan utakon, nádasokon, ösvényeken vezeti a csapatot, és nemsokára megérkeznek Újvárba, Rákóczi táborába.
Amikor a nép megtudta, hogy Ocskayt elfogták, mind az utakra tódult, és így kiáltozott:

- Halál! Halál az árulóra!

Ha Jávorka és társai meg nem védelmezik, Ocskayt a kurucok és a parasztok ott helyben ízekre tépték volna. De nem így lett vége az árulónak: haditörvényszék ítélkezett fölötte, és az ítélet halálra szólt.

Beszélhetett Ocskay, hogy ha visszaadják a kardját, csodákat tesz ő még Rákócziért, senki se hallgatott az árulóra. Kivégezték, és fejét egy árbocfára kitűzték.

Kár, kár, kár! Kár vala Ocskay Lászlónak, ilyen nagy vitéz­nek lenni árulónak - károgtak a hollók; ezt károgták Holló-kőn is. Mert a rossz hír szárnyon jár: Ilka is hamar megtudta, mi történt vőlegényéveI. Amikor a hírt meghallotta, elájult, súlyos betegségbe esett, és józan eszét többé nem nyerte vissza. Nem szólt senkihez, de mindennap elment a Holló-kő alá, ott töltött egy órát, és hallgatta a hollók károgását: Kár, kár, kár! Kár vala Ocskay Lászlónak, ilyen nagy vitéznek lenni árulónak...







FODOR LÁSZLÓ HALÁLA - Thaly Kálmán nyomán


Amikor Heister tábornok meghallotta, hogy Ocskay Lászlót el­fogták, megüzente a fejedelemnek: ha Ocskayt kivégezteti, akkor ő tíz kuruc tisztet és katonát lefejeztet. Hiszen üzenhetett, mert az árulót úgy gyűlölték a kuruc táborban, hogy kegyelmet semmi­képpen se kaphatott. Nem is kapott, Ocskay Lászlót az újvári piactéren kivégezték, fejét egy árbocfára feltűzték. Heister pedig szavának állott.
Először Fodor László kurucezredest nevezte meg, mert a fe­jedelem többször ki akarta cserélni, labanc főtiszteket ígért ér­te. Jól tudta Heister, hogy Fodor László kedves embere a fejede­lemnek, ezért őt küldte elsőnek a vérpadra.

Még a szeme se rebbent Fodor Lászlónak, amikor közölték vele, hogy meg kell halnia. Sokszor szembenézett a halállal a csatamezőn, a vérpadon se riadt meg tőle.

Amikor a vérpadra felvezették, dolmánya zsebéből kihúzott egy finom kendőt, kibontotta, és kivett belőle tíz aranyat. Elálmélkodott ezen a katonaság, nagyot nézett a hóhér is. De Fodor László nem törődött az álmélkodással, hanem fogta a tíz-aranyat, és odanyújtotta a hóhérnak. Azt mondta neki:

- Megemlékezzél róla, hogy egy kuruc ezredessel volt dolgod. Azzal odalépett a tőkéhez, némán eltolta magától a hóhér­segédet, aki a szemét be akarta kötni, és rettegés nélkül szembe­nézett a halállal.







A KISBOJTÁR - Nyírbátori népmonda alapján


A Nyírségen történt, hogy a kurucok elfoglaltak egy falut. Ha elfoglalták, a falu szélén mindjárt tábort is vertek.

A labancok pedig két ravasz kémet küldtek a tábor felé, és a kémek az erdő sűrűjében éppen arról tanakodtak, hogyan kémlel­jék ki a kuruc tábort.

Az erdő mellett Misi, a kisbojtár legeltette a teheneket. Amikor a sűrűből meghallotta a labancok suttogását, közelebb ment, s hát a kémek észrevették! De a két labanc csak kíváncsi kisfiúnak nézte Misit, és barátságosan szóltak hozzá. Aztán megkérték, vezesse el őket a kurucok táborához, de úgy, hogy senki meg ne lássa a közeledésüket.

Jól van, Misi elvállalta a vezetést, és megindult a két labanccal a kurucok tábora felé. Vezette őket árkon-bokron át, s addig bujkáltak ide-oda, míg végül a kisbojtár a két labancot Rákóczi testőrei közé vezette. A testőrök mindjárt foglyul ejtették a labancokat, és vitték őket a tisztek elé. A tisztek kihallgatták á kémeket. Megtudták tőlük, hogy a labanc sereg a következő napon fog támadni.
Másnap aztán, amikor a labancok rohamra indultak, alvó kurucok helyett ugrásra kész sereget találtak. A kurucok körül­fogták az egész labanc sereget, és kit levertek, kit elfogtak.

Misit pedig kitüntették, felvették a seregbe, és jó katonát nevel­tek belőle.







MILYEN NAGY A KURUCOK EREJE? - Kölcsei népmonda nyomán


Egyszer az egyik labanc vezér azt mondta az egyik kémnek:

- Lopózz be a kurucok közé, és kémleld ki, hogy milyen nagy a kurucok ereje.

Jól van, a kém elment, és belopózott a kurucok táborába. Ott vendégeskedett sokáig, míg egy napon az egyik kuruc vitéz birokra hívta ki a vendéget.

Mindjárt ölre mentek, de a kuruc vitéz úgy odateremtette a labanc kémet, hogy csak úgy nyekkent.

Visszamegy a kém a labancvezérhez, és jelenti:

- Alássan jelentem: a kurucok nagyon-nagyon erősek.







CSODÁLATOS MENEKÜLÉS - Jármi-paposi népmonda nyomán


Amikor Rákóczi fejedelem 1710-ben Nagykárolyban járt, kísérői­vel a város végén, egy parasztházban szállt meg. Fáradt volt és lepihent, de nem sokáig nyugodhatott, mert az őrök jelentették, hogy ellenség közeledik.

Rákóczi és kísérői fáradtan, éhesen lóra kaptak, és a dombtető felé vágtattak. A dombtetőn egy kápolna állt, mellette pedig egy alagút nyílt, azon át akartak elmenekülni a német elől.

Amikor a kápolnához érkeztek, már erősen nyomukban volt a német. Alig ment át a fejedelem a kísérőkkel az első pinceboltozaton, már hallották az ellenség kiáltozását: a németek utánuk mentek, ők is leszálltak a pincébe.

Rákóczi és kísérői már az alagútban voltak, a németek pedig a pinceboltozat alatt tolongtak. Ekkor Rákóczi felsóhajtott:

- Ó, csak szakadna rájuk az első pince!

Halljatok csodát! A fejedelem kívánsága teljesült: a pince­boltozat ráomlott a németekre, mindnyájan ott pusztultak: Rákóczi fejedelem pedig nyugodtan folytatta útját.







RÁKÓCZI MENEKÜLÉSE - Kántorjánosi és laskodi népmonda nyomán


Sokszor üldözték Rákóczi Ferencet, de sohasem tudták elfogni, mert várait alagutak kötötték össze, és a föld alatt mindig el­menekült. Ha meg az úton járt, a nyomán nem lehetett elmenni, mert lovára fordítva volt fölverve a patkó.

Rákóczi egyszer azon az alagúton menekült, amelyik Vajától Bátorig vezet a föld alatt. A labancok vallatni kezdték a várbelieket, de senki se vallott Rákóczira.

Végre a lánya árulta el, mert beleszeretett egy német tisztbe. Amikor az üldözők a várba érkeztek, Rákóczi lánya éppen a vőlegénye fehér ingét varrta. Az apja, pedig megátkozta, hogy addig ne mehessen férjhez, míg nincsen készen az ing, de egy esztendőben csak egyet ölthet rajta.

Rákóczi lányának még holtában sincsen nyugodalma: minden évben megjelenik a várban, és egy öltést tesz a vőlegénye ingén







MIIÉRT ÁRULTA EL KÁROLYI SÁNDOR A FEJEDELMET? - Nyírségi népmonda alapján


Sokan azt tartják, hogy Károlyi Sándor azért árulta el Rákóczit, mert vagyonát akarta megszerezni. Pedig személyes bosszú ve­zette, mert a fejedelem megbántotta a hiúságát. Egyszer vendégségben voltak együtt, és éppen arról folyt a szó, hogy milyen a bátor ember.

Károlyi azt mondta, az a legbátrabb, aki sohase nézi a harc végét, hanem nekimegy az ellenségnek, és harcol az utolsó csepp véréig. A bátor nem fut el, hanem elesik a harctéren.

A vendég urak megéljenezték a szavait, tetszett is a dicsőség Károlyinak, de akkor megszólalt a fejedelem, és azt mondta:

- Az a legbátrabb, aki harc előtt gondolkodik. Gondol az árvák, az özvegyek könnyeire, a feldúlt falvakra, kitapasztalja az ellenség gyöngéit. Ezen elgondolkozik, csak ezután harcol, és kevés veszteséggel győz.

Ez ellen nem lehetett szólni. Nemcsak azért, mert fejedelmi szó volt, hanem azért sem, mert Rákóczinak igaza volt. Csakhogy Károlyi Sándor sohasem bocsátotta meg Rákóczinak, hogy az urak előtt a fényes társaságban így kitanította; meg is állta érte bosszúját - elárulta a fejedelmet.







A KURUCOK LETESZIK A FEGYVERT - Szalay László nyomán


Amikor a kurucok fénylő csillaga lehanyatlott, a bécsi udvar Pálffy Jánost bízta meg: tárgyaljon Rákóczival a béke pontjairól, Tárgyalt is Pálffy, de ugyan hiába, Rákóczi nem fogadta el a békét, mert a nemzet szabadságát nem biztosította. Rákóczi elment Lengyelországba, hogy segítséget hozzon, s míg távol volt, Károlyi Sándorra bízta a vezényletet, mert igaz hívének, hű barátjának tekintette.
Károlyi Sándor pedig megegyezett Pálffy Jánossal, elfogadta a békepontokat, és előkészítette a kuruc sereg fegyvereinek letételét. Összevonta a kuruc lovasságot, több mint tízezer lovast, és Majténytól nem messze hosszú vonalban felállította a sereget.

Amikor Pálffy János császári tábornok odaérkezett, megszemlélte a dandárt, majd intett, és akkor a 149 zászlótartó körbeállt, és a kör közepén Károlyi meg a tisztjei esküt tettek a császárra. Károlyi Sándor így esküdött:

- Én, Károlyi Sándor, esküszöm a mindenható Istenre, menny­nek és földnek teremtőjére: minekutána a császár és koronás király kegyelmes urunk őfelsége fejünknek és jószágunknak teljes kegyelmet adott, ezért ennek utána mindenkor utolsó csepp véremig őfelségének igaz híve lészek.

Felesküdött a többi tiszt is, és amikor ez megtörtént, Károlyi Sándor nagy szónoklatot mondott: megköszönte a király őfel­ségének az amnesztiát, a kegyelmet, Pálffy János tábornoknak pedig a közbenjárást.

Pálffy János ugyancsak szónoklatot mondott, és ezzel az árulás munkáját befejezték. A zászlótartók otthagytták, a zászlókat földbe szúrva ezeket a német dragonyosok összegyűjtötték. Összeszedték a kurucok fegyvereit is - a szabadságharc végképp elbukott.

De Rákóczi Ferenc még akkor is bízott benne, hogy a harcot újrakezdheti. Levelet intézett a Szatmáron összeült rendekhez, s ebben a levélben leleplezte Károlyi árulását. Ezt írta Károlyi Sándorról :

,,Sír a lelkünk, keserves gyötrelemmel kínlódik szívünk, hogy akinek becsületét, tekintélyét magunk terjesztettük, vétkeit fedeztük, hitelét neveltük, belső titkosabb barátságunkba vettük, és szeretetünket és lelkünket vele közlöttük: abban kell nemcsak személyünknek, de hazánknak, igaz, hites ügyünknek veszedelme munkáját szemlélnünk.
De él még az Isten, megmutatja példás ostorával igazságát, kit mind Ocskayban és Bezerédyben is megmutatott, kiknek is­tentelenségétől ez annyiban különbözik, amennyivel nagyobb és súlyosabb veszedelmet hoz hazánkra."

Késő már, késő: a kurucok letették a fegyvert, Károlyi és ` tiszttársai megalkudtak, már csak a legjobbak tartanak ki Rákóczi mellett, s mert rab hazában nem élhetnek, inkább a száműzetés keserű kenyerét eszik.







ELAPAD A MAJTÉNYI FORRÁS - Kőváry László nyomán


Magyarország és Erdély határán, Majtény község közelében a dombokon két nagy szőlőskert fekszik.

Amikor Rákóczi csillaga lehanyatlott, ezekben a szőlőskertekben tisztek lappangtak. Az egyikben labanc főtisztek húzódtak meg, ők a megadás fel­tételeit hozták el, azt közöltek a kuruc tisztekkel, akik a másik szőlőből jártak át titkon hozzájuk. Átkozott mind a két szőlő: az egyikben árulók, a másikban cselszövők rejtőztek!

Amikor titokban már eleget beszéltek, közös megegyezéssel a szőlőskertek között, a szép, füves mezőn sátort vertek, és abban tárgyaltak egymással. Addig tárgyaltak, míg a cselszövő labancok elérték céljukat: a kuruc tisztek elárulták Rákóczit. A szőlőskertek között volt egy tiszta vizű forrás, abból ittak az ott dolgozó szőlőmunkások.

Amikor a kuruc tisztek a sátorból kiléptek, ők is inni akartak belőle, de halljatok csodát! A forrás elapadt. Azóta sincs benne egy csepp víz sem. Mind egy szálig kiveszett a szép zöld fű is, mert az árulók lába tapodta, nem is terem azóta azon a mezőn csak. gyom és csalán.







RÁKÓCZI-EMLÉKFÁK - Hanusz István nyomán


Az élő fa barátja az igaz embernek: árnyékával, lombjának su­sogásával, szépségével védelmezi, megnyugtatja, gyönyörködteti. Szerette az élő fát a Rákóczi-család minden tagja, jeles fák mellett pihentek, fákat, fasorokat ültettek.

II. Rákóczi György fejedelem a váradi vesztett csata után Bánffi-Hunyadon egy fenyőfa alatt pihent meg, ez a fa a Barcsay-kertben állott.

Lorántffy Zsuzsánna emlékfája, az a vén tölgyfa, amely a rovnyei templomot egészen betakarja, hosszú ideig őrizte I. Rákóczi György feleségének emlékét.

Rákóczi György leveleit rendesen ilyen módon keltezte: ,,Kelt Zborón, a száz hárs alatt."

Eredetileg ötven pár hárs állt a fasorban, de később kétszázra egészítették ki a fák számát.

II. Rákóczi Ferenc a rovnyei parkban száz hársfát ültetett, ezzel elődje példáját követte, a zborói fasor párját teremtette meg.

Híresek a csukárdi tölgyek, Bazin mellett, mert alattuk tábo­rozott Rákóczi Ferenc serege.

Bodrog-Sárán kegyelettel őrizték azt a csaknem két méter vastag Rákóczi-fát, amely alatt a fejedelem egykor táborozott. Rákóczi emlékét őrizte az a tizenöt méter magas vadkörtefa is, amely Biharban, Déda közelében állt. Ez a föld egykor a fe­jedelem birtokában volt, a hagyomány szerint ide sereglettek jobbágyai, hogy elbúcsúzzanak tőle. A vadkörtefa alatt vett búcsút a hűséges jobbágyoktól.

Máramarosban, az úrmezei határban állt egy hatalmas szilfa, ennek tövében költötte cl utolsó ebédjét a fejedelem, amikor Lengyelországba kibujdosott. Az ott lakó ruszinok annyira tisztelték a fejedelmet, hogy a szilfa alá keresztet emeltek, és oda jártak imádkozni.







LABANC MUNDÉRBAN - Móricz Pál nyomán


Amikor Rákóczi elbujdosott, Károlyi meg letette a fegyvert, a hajdú kurucok még mindig nem akarták hinni, hogy vége a szabadságnak. Vártak, várakoztak; várták Rákóczit, Bercsényit. De egyik sem jött, annál inkább eljött Pálffy tábornok, és egyez­kedni kezdett a hajdú kurucokkal.

Mit tehettek a hajdúk? Megegyeztek a tábornokkal, hogy beállnak a császári seregbe, felveszik a sárga zsinóros huszárruhát, és fejükbe csapják a széles, magas csákót. Ruhát cserélt a hajdú, de szívet nem. Erről Pálffy is megbizonyosodott, amikor az új lovasokat egy főgene­rálisnak bemutatta.
Sok német katona őrködött, ügyelt a hajdúkra, amikor a fő­generális Pálffy társaságában előttük ellovagolt. De a főgenerális nem állhatta, nem tűrhette a sok nagy bajszú kurucot, megállott a hajdúk előtt, s kezdte őket szidni. Sokáig, nagy hangon szidta a hajdúkat, azok meg csak hallgatták. A főgenerális így fejezte be a szónoklatot:

- Megérdemelnétek, hogy mindnyájatok fejét lecsapassam! Az egyik nagy bajuszú, vén hajdú nem állhatta meg szó nélkül, kimordult a német főgenerálisra:

- Aztán ha levágatnád a fejünket, akkor mire akasztanád ezt a bolond labanc csákót? Ó, te bolond német!

Pálffy gróf elmosolyodott ezekre a kuruc szavakra, és ilyen magyarázattal szolgált a főgenerálisnak:

- Azt mondja ez a vitéz, hogy már nagyon megbánták a ku­rucságukat.

Erre már a főgenerális se tehetett egyebet: elismerően bólogatott.







BERCSÉNYI MIKLÓS BUJDOSÁSA - Mednyánszky Alajos nyomán


Lehanyatlott a kurucok csillaga; a romhányi csata után végképp lehanyatlott, menekült mindenki, de már csak Lengyelország felé . ' volt szabad az út.

Bercsényi Miklós még ekkor is bizakodott, vagy nem tudta magát rászánni, hogy-hazáját elhagyja, annyi bizonyos, hogy Brunócra ment, ahol a Vág folyó közelében szép kastélya volt. Alig tölt ott két napot, fut egyszer az inasa, és átad neki egy levelet.

- Gróf úr! Meneküljön azonnal, mert még az éjjel német csa­patok támadják meg a kastélyt, ezek azt a parancsot kapták, hogy önt élve-halva megkerítsék. Minden utat elálltak már, csak a hegyeken át lehet menekülni.

Mármost mit lehet tenni? A hegyeken át aligha menekülhet, mert ott csak gyalogosan lehel járni, az utat is csak néhány pász­tor vagy hegyivadász ismeri. Bercsényi fejsebe még nem gyógyult meg, különben sem szokott ilyen gyalogos hegymászáshoz, a fiatal, életerős katonák biztosan utolérik. Mit tegyen, kitől kérjen tanácsot?

Volt Bercsényi tisztjei között egy francia hadnagy, akit más francia tisztekkel együtt XIV. Lajos küldött Magyarországra, hogy Rákóczinak segítséget nyújtsanak. Ezt a hadnagyot hívatta Bercsényi, és tőle kért tanácsot. A hadnagy elgondolkozott, aztán azt mondta Bercsényinek:

- Gróf úr! Készüljön fel, és induljon minél előbb. Én három-négy nap előnyt biztosítok önnek, addig a császáriak nem fogják üldözni. Ez elég idő ahhoz, hogy a lengyel határt elérje.

Bercsényi gróf kezet rázott a hadnaggyal, és egy megbízható hegyi pásztor kíséretével nekivágott a hegyi útnak.

A császáriak még az éjjel a kastély alá érkeztek, körülzárták erősen, és már előre örültek: lám, ketrecbe zártuk az oroszlánt! Hogy meglepődik Bercsényi, amikor a nap felkel!

De korai volt az öröm: hajnalban láthatták, hogy a kastély felvonóhídját felhúzták, a lőréseken pedig fegyverek csöve kan­dikál ki. Úgy látszik, Bercsényi várta a támadást, és védelemre rendezkedett be. No, annyi baj legyen! Ha szárnya nincs, a kas­télyból nem repül el - gondolta a császári kapitány, aki a kas­télyt körülzárta. Hiszen a körülzáráshoz elég volt a legénység, de az ostrom már nem megy ágyú nélkül. A kapitány visszaüzent a táborba, hogy tüzérséget kér. Másnap felvonult a tüzérség, és nekiirányozta az ágyúkat a kastélynak.

Ekkor üzenet érkezett a kastélyból: háromnapi haladékot kér­nek, addig ne kezdje az ellenség az ostromot. A császáriak szívesen megadták a haladékot, mert nem féltek már Rákóczitól, Bercsényi pedig e1őbb-utóbb úgy is a kezükbe kerül. De azért a kalitkát, amelyből a madár rég kirepült, jól megerősítették, még egy századot rendeltek oda a kastély őri­zetére.

Amikor a harmadik nap letelt, a felvonóhidat lebocsátották; és a császáriak bevonultak a kastélyba. Mindjárt a grófot keres­ték; mindenkinek jól az arcába néztek, mert személyesen nem ismerték ugyan Bercsényi Miklóst, de részletes személyleírást ka­pott róla minden tiszt. Hogy megörültek, amikor találtak a kas­télyban egy hatalmas termetű férfit, akire teljesen ráillett a sze­mélyleírás. Még a sebhely is ott volt a homlokán, erről biztosan fel lehetett ismerni.

Megörültek a császáriak a jó fogásnak, az álgrófot mindjárt hintóba ültették, és erős őrizettel Pozsonyba küldték. Ott aztán hamar kiderült a francia hadnagy második csele: Bercsényi egyik hű szolgáját, aki nagyon hasonlított az urához, úgy kimaszkí­rozta, hogy a németek lépre mentek: Bercsényinek hitték.

Pozsonyban kivetkőztették a hű szolgát a gróf ruhájából, és sötét tömlöcbe zárták. De nemsokára elbocsátották, mert hadi­törvényszék elé nem vihették az ügyét, hiszen mindenki rajtuk nevetett volna.
Most már bottal üthették a Bercsényi nyomát, mert egyheti előnye volt, és azt jól fel is használta. Nagy erőfeszítéssel mászott fel a magas hegyek csúcsára, és egyedül hűséges pásztorának köszönhette, hogy a sok nehézséggel fejsebe ellenére megbirkózott.Már-már megmenekültek, Trencsén vármegye határán jártak, amikor váratlanul katonai alakulat jött velük szembe. A pásztor arra biztatta Bercsényit, hogy másszon fel egy fára a katonák elől, de erre a gróf nem volt hajlandó. Erre a pásztor egy árokba rejtette el a grófot, és faágakkal gondosan betakar­gatta, maga pedig felmászott egy fára.

Amikor a katonák elvonultak, már bátrabban haladtak, de egyszerre, teljesen váratlanul felhangzott a kiáltás:

- Állj! Adjátok meg magatokat!

A következő pillanatban húsz rongyos, tépett ruhájú, fenye­gető külsejű alak vette őket körül.
Bercsényi gróf előhúzta pisztolyát, és azt mondta nekik: - Nono, ne olyan sietve, barátaim!
A gróf rablóknak nézte a rongyos alakokat, pedig kuruc buj­dosók voltak. Meg is szólalt az egyik:

- Uram, uram, nem Bercsényi gróf az úr?

- Az vagyok, de élve nem kerülök a kezetek közé - felelte a gróf.

- Ó, uram - felelték -, hiszen mi kurucok vagyunk, ott har­coltunk Rákóczi zászlója alatt. Parancsoljon velünk, mindenben szolgálatára állunk.

A bujdosók elvezették abba a barlangba ahol szegényes ott­honukat berendezték, ellátták étellel-itallal, már amennyire tőlük telt, aztán pokrócokból fekvőhelyet készítettek neki. Amíg ott pihent, mindig fegyveres őr állt a barlang előtt, ahogy a katonai rend kívánja.

A bujdosók elvezették Bercsényit Lengyelországba, onnan a gróf Franciaországba utazott, végül pedig Rodostóba ment, és haláláig szolgálta a fejedelmet.







A MÁRAMAROSI BOCVÁR-KÚT - Kárpát-ukrajnai népmonda nyomán


A német legyőzte Rákóczi seregét, ő meg néhány ruszinnal el­indult Lengyelországba.

A németek lóháton üldözték és már-már utolérték Rákóczit, amikor Bovcárba érkezett - itt a község lakói elrejtették a né­metek elől. Rákóczi három napig maradt a faluban.

Amikor a németek elvonultak, a fejedelem meg akarta hálálni a falusiak jóságát. Észrevette, hogy nincs kút á faluban, ezért a vizet messziről hordják. Nem késlekedett: kiválasztott néhány embert segítség­nek, aztán feltűrte a kabátujját, és munkához látott.

Kiásták a kutat, aztán Rákóczi maga fogott hozzá a kút falának felrakásához. Munka közben vett egy sima követ, és rá­véste: "itt járt Rákóczi Ferenc, ő rakta a kút falát." Átadta a kutat, azzal továbbindult. Lengyelországba ment.

A falusiak útikalauzt adtak mellé, hogy el ne tévedjen, a helységet pedig őróla nevezik Bovcárnak, ami magyarul annyit jelent: itt járt a fejedelem.

Aki ezt nem hinné, annak megmutatják azt a sima követ, amelyre Rákóczi maga véste fel, hogy ő rakta a kút falát.







RÁKÓCZI ELBUJDOSIK - Rákóczi önéletírása nyomán


Amikor Rákóczi az ország határát átlépte, még nem sejtette, hogy holtig tartó bujdosás vár rá. Azért ment Lengyelországba, hogy újabb szövetségest szerezzen, és amíg ő ebben járt, az árúló Károlyi Sándor letette a fegyvert.

A bécsi udvar megígérte a haza törvényes szabadságának helyreállítását, megígérte Rákóczi birtokainak visszaadását is, de a­ fejedelem nem bízott az annyiszor megszegett királyi szóban: A becsület követelte tőle, hogy a békét ne fogadja el, mert saját birtokát megtarthatta volna, de a népnek tett ígéretét nem vál­totta volna be. Ahogy maga írta:

,,Semmi mást nem remélhettem; csak a nemzet és a lakosok örökös szidalmait és átkait, hogy ha magamnak biztosságát meg­szerezve, a nemzetnek józan ésszel előre látható nyomorúságaiba beleegyezem."

Lengyelországban sem élhet biztonságban, a német kémek, ügynökök fenyegetik életét, ezért Franciaországba készül. Danzig városáig elkísérték udvari emberei, kuruc hívei, akik nagy hűséggel és eltökélt szándékkal követték, de ott búcsút kellett tőlük vennie; csak annyi udvari embert tarthatott maga mellett, amennyit el tudott látni.

Szomorú búcsú volt ez. Rákóczi úgy bánt híveivel, mint az atya gyermekeivel; amikor visszaküldte őket, akkor is a javukat akarta. Ezek a hű kurucok birtokukat, örökségüket önként el­hagyták, hogy Rákóczit szolgálják, és most a fejedelem útiköltség nélkül kénytelen őket elbocsátani. Mégis haza kell térniük, mert így még kegyelemben részesülhetnek, minél később térnének haza, annál kisebb a remény.

Rákóczi hosszú időt töltött Franciaországban, majd amikor arról értesült, hogy Károly császár és magyar király hadra készül a török ellen, követet küldött, török szultánhoz.

Nemsokára visszaérkezett a követ, hozta magával a szultán aranypecsétes levelét. Volt abban a levélben sok szép ígéret, hát még mennyi a követ szavaiban! Rákóczinak ígérte a szultán az összes katonai mű­veletek irányítását, két és fél millió költséget emlegetett, tehát reményt nyújtott a szabadságharc újrakezdésére.

Rákóczi közölte Orléans-i Fülöp herceggel a szultán tervét, de a herceg nem lelkesedett érte. Figyelmeztette Rákóczit, hogy a török rövidesen békét kér, mire ő odaérne, talán be is fejezik a háborút.

Rákóczi sem bízott a törökben, ő is látta a veszedelmet, de így felelt a herceg aggodalmaira:

- Engem eskü kötelez arra, hogy a fejedelemséget és a hozzám hű rendeket az iga alól felszabadítsam, és biztosságukról, még életem kockáztatásával is, gondoskodjam.

A herceg elcsodálkozott; amikor ezeket a szavakat hallotta, mert ilyesmit sem mondani, sem tenni nem szoktak. De Rákóczi nagysága éppen abban állott, hogy másnál többet vállalt, és amit elvállalt, azért mindhalálig munkálkodott.


Hangoskönyv változat Kaszás Attila előadásában
Rákóczi elbujdosik

Link











A GÁLYARABOK - Mikes Kelemen levele nyomán


A bécsi udvar annyira félt az elárult, kifosztott Rákóczitól, a sereg nélkül való Bercsényitől, hogy amikor a törökkel békét, kötött, külön pontban követelte: a kuruc hadak egykori vezéreit a határ közeléből el kell távolítani. Mit tehetett a török császár?

Erőtlen volt ahhoz, hogy tiltakozzék, Rákóczit pedig nagyon tisztelte. Mást nem tehetett, a bécsi követelésnek engedett, de két fényes gályát küldött el a bujdosókért. A nagyobbik gálya a fejedelmet és kíséretét vitte, a kisebbiket Bercsényinek és tár­sainak szánta a török császár.

Amikor Rákóczi a gálya fedélzetére lépett, elsütötték tisztele­tére az ágyút. Aztán felhúzták a vasmacskákat, és az evezősök munkához láttak.

Kétszázhúsz gályarab evezett, ötvenkét evező csapott egyszerre a vízre, és minden lapátot három-négy rab húzott. Hej, de mi­lyen evezés ez! A szerencsétlen gályarabok a padhoz vannak láncolva, ruházatuk csupa rongy, egymáshoz egy szót sem szól­hatnak, és az őrök ostorral verik őket. Egy-egy evezőhúzás úgy megrántja a karjukat, azt hinné az ember: kiszakad tőből.

A szegény rabokat nagy részvéttel nézte Mikes Kelemen, a fejedelem hű kísérője. Hát még mikor megtudta, hogy a gálya­rabok között nemcsak németek, franciák, lengyelek és oroszok vannak, hanem magyarok is.

Mikes két magyar rabot talált az evezősök között, és mindjárt szóba ereszkedett velük. Azt kérdezte tőlük:

- Vajon nem lehetne-e módot találni arra, hogy innen meg­szabaduljanak?

A gályarabok szomorúan csóválták a fejüket.

- Ugyan miért mennénk mi már Magyarországra? Feleségünk, gyermekünk ennyi időtől fogva meghalt - miből élnénk meg Magyarországon? Itt ételt adnak, és megszoktuk már ezt a nyomorúságot.

Húszévi fogság, kegyetlen gályarabság még a lelket, a hon­vágyat is kiölte szegényekből. Mikesnek meg eszébe jut: de hiszen az ő sorsa sem sokkal kü­lönb, mint a gályaraboké. Család nélkül, hazájától távol úgy él, mint a gályarabok: megszokja a nyomorírságot.

Nemhiába készített ilyen anagrammát, betűcserét Bercsényi: Rodostó - Ostorod.







A RODOSTÓI KAKUKK - Gulácsi népmonda nyomán


A rodostói bujdosókat erősen kínozta a honvágy, ébren is csak álmodoztak, mindig Magyarországon jártak.

A fejedelem ebben is példát mutatott a híveinek, sohasem pa­naszkodott honvágyról, nem keserítette őket a múlt emlegetésével.

Egyszer mégis felsóhajtott:

- Csak még egyszer hallanék egy kis hazai kakukkszót! Meghallotta ezt a sóhajtást Mikes Kelemen, a fejedelem hűséges kísérője. Ha meghallotta, mindjárt azon kezdett töprengeni, hogyan szólaltassa meg a kakukkot a rodostói kertben.

Nem sokáig töprengett, másnap reggel titokban kiosont a kertbe, ott egy fa alatt a fűbe lehasalt, tenyerét a szájához tette, és elkezdte a kakukk szavát utánozni. Meghallja Rákóczi fejedelem a rodostói kakukkszót, és igen elcsodálkozik rajta. Keresni kezdi a kertben, ugyan merre lehet az a kakukkmadár. Ahogy keresi, ott látja hűséges íródeákját, Mikes Kele­ment a fűben.

Mindjárt tudta, hogy ő a rodostói kakukk, és hű emberét könnyes szemmel megölelte.







TÖRÖK VENDÉGSÉGBEN - Mikes Kelemen levelei nyomán


Hadakozásra hívták Rákóczit Törökországba, de békességre ér­kezett: a szultán béketárgyalásokat folytatott, az aranypecsétes levélben tett ígéretek mind füstté váltak.

A bujdosók Marseille kikötőjéből indultak, egy hónapig ha­józtak, amíg Gallipoliban kiköthettek. Itt kocsiba szálltak, és Drinápoly felé haladtak, de a város előtt, az úton szembetalál­koztak a helytartó kapitányával, aki kétszáz török tisztet vezetett Rákóczi elé.

A kapitány köszöntötte Rákóczit Khalil nagyvezér és a szul­tán nevében, aztán a bujdosókat megvendégelte.

Szép sátrak voltak felállítva, ott tálalták a fényes lakomát. De ha fényes volt is, ott jóllakni nem lehetett, legalábbis Mikes Kele­men, a fejedelem hűséges kísérője egyik törökországi levelében ilyen panaszt tesz a török lakomázásról:

,,Eb szokás! Kutya szokás! Alig mártottunk egyszer a tálban, már elvitték előlünk, a másodikat, harrnadikat, egyszóval hetven vagy nyolcvan tál így repült el előlünk. Némelyikben még nem is mártottunk, már vitték - úgy tetszik, hogy csak az orrun­kat akarták megvendégelni, és így koplalva keltünk fel a gazdag ebédtől. Felfogadtam akkor haragos koplalásomban, hogy soha éhen török vendégségbe nem megyek. De az italról szó sem volt. Az való, hogy amennyit ettünk, semmi szomjúságot nem oko­zott."

Ha ilyen a fényűzés, az előkelő vendéglátás, ugyan milyen lehet a mindennapi vendégeskedés a töröknél? Mikes Kelemen, aki hosszú éveket töltött Törökországban, egyik levelében ezt is megírja:

"Azt nem kell várni, hogy valaki a házához híjon bennünket. Bizony nincsen is az a nagyravágyódásom, hogy valaki magához híjon, mert ugyanis miért; ott ád egy pipa dohányt, egy findzsa kávét, azután egy-két szó után a hosszú hallgatás; - mikor pedig a füstölőt elé hozzák, már az arra való, hogy el kell vakarodni a háztól, Azt ugyan talán meg lehetne kérdezni a gazdától, hogy mint vannak a kend gyermekei? - de azt kérdezni, hogy: mint vagyon a kend felesége? azt nem javallom senkinek, mert botokkal kísérnék ki a házból. Micsoda nyájasságért kívánhatja hát valaki a török barátságot, hanem csak éppen valamely haszonért?"

Bizony, mindenütt keserves a hontalan, a bujdosó élete, keser­ves a törökök országában is, hiszen a bujdosók sem a szokáso­kat, sem a nyelvet nem ismerik, és ha lassan-lassan hozzá is szoknak ehhez az élethez, mindig eszükbe jut: lám, nálunk más a szokás, más a nyelv, és más az élet. Ha szebb, ha csúfabb, az a miénk, egyedül otthon, a mi hazánkban élhetnénk boldogan; itt csak becsületből szolgálunk életünk fogytáig.










RÁKÓCZI HALÁLA - Mikes Kelemen levelei nyomán


Erősen féltette Rákóczi fejedelem a bujdosókat, a tétlenségtől és az unalomtól féltette őket, mert ez a kettő sorvasztja minden­kor a száműzött hontalant, ezektől kell leginkább tartani.

Maga a fejedelem jó példát mutatott: Rodostóban is mindig dolgozott, és olyan rendtartással élt, amely a kísérőket is foglalkoztatta.

Délelőtt, egészen ebédig a fejedelem olvasással és írással töl­tötte az időt, ebéd után az, esztergaműhelybe megy, fúr, farag, ­úgy dolgozik, mint a jó mesterember. Ahogy Mikes Kelemen írja:

,,Ebéd után pedig aki látná, azt mondhatná, hogy valamely mesterember; vagy fúr vagy farag, vagy az esztergában dolgozik. És az ő gyönyörű szakálla sokszor tele forgáccsal, hogy maga is neveti magát. És úgy izzad, mintha munkája után kellene enni kenyerét. Őtet minden csudálja; ő pedig neveti az olyat, aki azon panaszkodik, hogy elunja magát..."

Így peregnek a napok egymás után, de 1735 tavaszán a buj­dosók észreveszik, hogy a fejedelemnek valami belső baja, be­tegsége van. Maga a fejedelem erősen titkolja, erőszakolja a vi­dámságot, de testében erősen fogyatkozik; sokszor a hideg bor­zongatja.

 Egy reggel, amikor Mikes Kelemen megpillantja, elijed tőle, mert az arca, amely a természet szerint mindenkor piros volt, úgy elsárgult, mintha sáfránnyal kenték volna meg. Húsvétkor, Jézus halálának napján, nagypénteken halt meg a fejedelem, és nyáját pásztor nélkül hagyta.

Rákóczi testét bebalzsamozták, szívét Franciaországba küld­ték, ahogy maga kívánta, holttestét pedig három napra köz­szemlére kitették.

Megnézték a fejedelem testét a törökök is, és ahogy nézték, nézegették, egymás között suttogni kezdtek. Arról suttogtak, hogy a fejedelem nem halt meg, hanem titkon elment valahová, ez itt másvalakinek a teste, akit a fejedelem ruhájába öltöztettek. Harminc-negyven török is fogadkozott: Rákóczi nem halt meg, ez mind csak praktika, ennek ők nem hisznek!

- Bár igazat mondanának! - sóhajtott fel Mikes Kelemen. Ámbár mégis igazat mondottak: Rákóczi Ferenc maga a magyar szabadság, és az sohasem pusztul el.


Hangoskönyv változat Kaszás Attila előadásában
Rákóczi halála

Link



Kuruc mondák

Link



Kurucok, labancok véres csatája

Link



Árulás vagy józan megfontolás döntött a Rákóczi-szabadságharc sorsáról? 
1. ,,magyar ügy" nemzetközi háttere


Link



2. A kezdeti sikerektől a felkelés leveréséig

Link


3. Békekötés a kurucok ,,igazi" vezetője nélkül

Link


A magyarság becsületéért párbajozó labanc tábornok

Link










 
 
0 komment , kategória:  Történelem  
Az európai magyarellenesség gyökerei
  2022-11-18 22:15:40, péntek
 
 







AZ EURÓPAI MAGYARELLENESSÉG GYÖKEREI
Szerző: Cey-Bert Robert Gyula


Szégyenletes az Európai Unió magyarokkal szembeni viselkedése - mondta felháborodottan svájci történész ismerősöm, akivel hajdanán együtt jártam a genfi egyetemre.


Az európai magyarellenesség gyökerei

Ezer év óta a magyarság az európai keresztény műveltség kihagyhatatlan elemét képezi. Magyarország hosszú évszázadokon át Európa védőbástyája volt, ugyanakkor tudósaival és művészeivel jelentős szerepet játszott az európai műveltség kimagasló eredményeiben. Már egyedül az 1956-os szabadságharc áldozatvállalásáért Európa hálás lehetne a magyaroknak, hiszen ti indítottátok el azt a folyamatot, amely végül is a Szovjetunió és az európai kommunizmus összeomlásához és Európa rabnemzeteinek a felszabadulásához vezetett. Történészként soha nem értettem meg, hogy az első világháború után a győztes nagyhatalmak: Franciaország, Nagy-Britannia és az Amerikai Egyesült Államok miért éppen azt a népet büntették meg a legjobban, akinek semmi köze nem volt a háború kirobbantásához. Kegyetlenül feldarabolták, elvették területének legnagyobb, leggazdagabb részét és több millió magyart kényszerítettek idegen, ellenséges fennhatóság alatt élni, ahol üldözés, megalázás és léleknyomorító soviniszta törvények örökös rabszolgaságába kerültek.

A magyarokat képmutató módon a kisebbségek elnyomásával vádolták meg azok a nagyhatalmak, amelyek országaikban betiltották a kisebbségek nyelvhasználatát, gyarmataikon véres kézzel kormányoztak és szörnyű népirtásokat követtek el!

Mindezek ismeretében teljesen érthetetlen az Európai Unió vezető politikusainak hisztérikus magyarellenes viselkedése az ország alkotmánya miatt. Részletesen tanulmányoztam az új magyar alkotmányt, amely minden bizonnyal Európa egyik legdemokratikusabb alaptörvénye, mégis az európai politikusok jelentős hányada antidemokratikusnak találja, ugyanakkor elfogadja, hogy Csehország és Szlovákia továbbra is törvényben tartsa a 2. Világháború után megfogalmazott magyarok és németek kollektív bűnösségét kimondó, fajgyűlölő Benes-dekrétumokat. Ez nem más, mint egy elfogadhatatlan kettős mérce alkalmazása, amely veszélyezteti az Európát meghatározó szellemiséget és jogrendet - mondta határozottan a tényeket kiválóan ismerő svájci történész, aki a doktorátusát az I. Világháborút lezáró békeszerződésekből írta.

Ezt senki sem érti, kivéve a magyar balliberális ellenzék képviselőit, akik sugallói és lelkes szövetségesei a Magyarország elleni rágalmazások megfogalmazóinak.

- Hogyan létezhet egy nemzetellenes ellenzék Magyarországon? Ha ez nálunk Svájcban megtörténne, az egész ország egyöntetűen fellépne ellenük és hazaárulóknak bélyegezné őket.

- Nem ismernek se Istent, se embert, se hazát, ha pénzről és hatalomról van szó - válaszoltam leverten.

- A pénz és a hatalom minden politikus éltető kenyere, de van egy meghúzandó határ a becsület, a becstelenség, a hazaszeretet és a hazaárulás között, amelyet, ha a politikus átlép, nemzetének érdekeit jövőbeli boldogulását veszélyezteti. A magyarokkal szembeni ellenséges európai magatartásnak azonban egy mélyebb, rasszista oka is van.

- Mélyebb, rasszista oka? Mit jelentsen ez? - néztem megdöbbenten a történészre.

- Keleti nép vagytok. Az európaiak mindig rasszisták voltak, soha nem kedvelték a más fajú népeket. A keletieket a legkevésbé, mert féltek tőlük.

- De hiszen már több mint egy évezrede európaiak és keresztények vagyunk!

- Emlékezz vissza egyetemi tanulmányainkra. Carl Gustav Jung azt mondta, hogy a népek közti rokonszenv és ellenszenv kialakulását a közösségi tudatalatti évezredes előítéletei okozzák. A harcias keletiektől, a keleti inváziótól mindig félt Európa, ti pedig, ha akarjátok, ha nem, Európa számára keleti nép vagytok! Ez viszont ne ijesszen meg benneteket, vállaljátok keleti származásotokat és a szövetségeseiteket elsősorban keleten keressétek - mosolyodott el vigasztalóan a magyar történelmet és a magyar lélektant is jól ismerő svájci történész ismerősöm.
Napokig visszhangzott bennem ez a beszélgetés, hosszan elgondolkodtatott és fájdalmas kérdések sorozatát indította el bennem.

Mi történt velünk, magyarokkal? Hogyan jöhetett létre ez a borzalmas törésvonal a nemzeti oldal és a balliberális oldal között, amely már a 19. század vége óta megmérgezi a magyar közéletet? Miért dolgozik a balliberális ellenzék Károlyi Mihály és Jászi Oszkár óta az ország érdekei ellen? Miért állnak inkább az ellenségeink oldalára és miért segítették elő hataloméhes tevékenységükkel az ország trianoni tragédiáját? - záporoztak bennem a szívfájdító megválaszolhatatlan kérdések.

A balliberális oldal felelőtlen nemzeti érdekeket semmibe vevő magatartása mellett azonban az európai nagyhatalmak magyarellenes politikája még fájdalmasabb, még nehezebben megválaszolható kérdéseket vetett fel. Miért bánik velünk ellenségesen Európa már hosszú évszázadok óta? Mi a bajuk velünk? Az, hogy magyarok vagyunk? Igaza lenne a svájci történésznek, hogy az európaiak rasszisták és ellenszenvük fő oka az, hogy keleti népnek tartanak bennünket?

Trianon: őslakókat kiirtó, kisebbségeket megsemmisítő háborús bűnös hatalmak magyarellenes bűnténye!

Sokat vívódtam magamban a svájci történész feltételezéséről, keleti eredetünk ellenségességet kiváltó jelentéséről. Trianon az európaiak évszázados atavisztikus előítéleteinek következménye lett volna, amelyben keleti eredetünk szerepet játszott? Trianon ugyanakkor a hazugság és a magyarellenes propaganda diadala volt, az igazságukat naivul védő magyarokkal szemben.

A győztes nyugati hatalmak - Franciaország, Nagy-Britannia, az Egyesült Államok - magyarellenes magatartásukat képmutató módon a magyarok elnyomó, türelmetlen, magyarosító kisebbségi politikájával magyarázták. A magyarok szemében meglátták a szálkát, a sajátjuk pedig véres vasgerendával volt tele! Az igazság, a történelmi tények nem érdekelték őket. A magyarság a történelme során Európa legbefogadóbb népe volt, ezért maradtak fenn a szlovákok és a rutének és ezért fogadták be Erdélyben a tízezrével betelepülő oláhokat (románokat) és Délvidékre a szerb menekülteket. A szlovákok, rutének, románok, szerbek megtarthatták nemzeti sajátosságaikat, hagyományaikat, nyelvüket és vallásukat, iskoláik és templomaik voltak.

Mi történt ugyanakkor Franciaországban a más nyelvű kisebbségekkel? 1850-ben Franciaország lakosságának a fele nem francia anyanyelvű volt: németül beszélő elzásziak, lotaringiaiak, flamandok, bretonok, baszkok, katalánok, provansziak, olaszok. 50 évvel később, a 20. század elején a francia kisebbségek nagy többsége elvesztette anyanyelvét, elfranciásodott. Mi történt? A franciák egyszerűen betiltották a kisebbségi nyelvoktatást, a francia nyelv kötelezővé vált. A francia kultúrfölényre hivatkozva elnyomták a kisebbségeket és megszüntették nemzeti azonosságukat. Ugyanezt tették az angolok a szomszédos kelta népekkel, a welsziekkel, a skótokkal és az írekkel. Rájuk támadtak, elfoglalták területüket, leverték szabadságharcaikat, betiltották anyanyelvüket, vallásilag megosztották (az északír probléma) és végül elangolosították őket. Az amerikaiak még radikálisabban oldották meg az Egyesült Államok őslakóinak a nyelvhasználatát: egyszerűen kiirtották őket és a helyükre Afrikában összefogdosott rabszolgákat telepítettek.

A nagy gyarmatbirodalmakat építő angolok és franciák még kíméletlenebbül viselkedtek ázsiai, afrikai és óceániai gyarmataikon élő őslakókkal. Borzalmas kegyetlenséggel bántak velük, a földjeiket elvették az ellenállókat lemészárolták, nemzeti kultúrájukat lerombolták. Afrikában, Ázsiában, Amerikában, Ausztráliában, Polinéziában, Új-Zélandon több millió ember életébe került az angol, francia gyarmatosítás.

Kínával az angolok jól jövedelmező ópiumkereskedelmet folytattak, majd amikor a kínai császári hatóságok betiltották a kínai lakosságot lelkileg és testileg tönkre tevő ópiumfogyasztást, az angolok háborút indítottak a Kínai Birodalom ellen (1839-1842 és 1856-1860) és kikényszerítették, hogy a kínai kormány engedélyezze továbbra is az ópium fogyasztását, kereskedelmi fogalmazását.
Az igazság az, hogy Trianon fő felelősei - Franciaország, Anglia, Egyesült Államok - igazi háborús bűnösként viselkedtek az I. Világháborút megelőző évtizedekben, szörnyű népirtásokat végeztek az általuk ellenőrzött, elfoglalt területeken.

A magyarok ugyanakkor emberségesen és toleránsan viselkedtek, nem támadtak egyetlen szomszédjukra sem, nem vettek részt a rabszolga-kereskedelemben és nem mészároltak le egyetlen őslakost sem, sőt, évszázadokon át védték Európát a keletről és délről jövő támadások ellen. Mindezek után az angolok, a franciák és az amerikaiak képesek voltak megvádolni a magyarokat a kisebbségek elnyomásával! A gyilkos megvádolta áldozatát, hogy életben akart maradni. 1919-ben egy évvel a magyarokra kényszerített békediktátum aláírása előtt az angolok Új-Delhiben belelőttek az indiai függetlenségért tüntető békés fegyvertelen tömegbe és több ezer ártatlan embert megöltek. Ugyanezt tették a franciák Afrikában és Indokínában és a hollandok Jáva és Bali szigetén.

Trianonban mégis a magyarokat ítélték el a kisebbségek feltételezett elnyomásáért és az igazi bűnösök emberiség ellen elkövetett bűntettei büntetlenek maradtak.


Gazdasági gyarmatosítás Afrikában és Magyarországon

A látszólag függetlenné vált afrikai országok továbbra is szenvedik a gyarmatosítás szellemi és anyagi következményeit. Gazdasági függőségük tovább súlyosbodott az angol, francia, amerikai érdeket képviselő multinacionális vállalatok kizsákmányoló tevékenysége következtében.

Magyarországon hasonló folyamat zajlott le: az ország a szovjet gyarmati függőségből a nyugati multinacionális vállalatok függőségébe került. Amerikaiak, franciák, angolok, hollandok, olaszok, németek fillérekért felvásárolták a jól jövedelmező banki-, biztosítási- és energia szektort, az ipari, kereskedelmi, vendéglátó és telekommunikációs cégeket. A virágzó magyar élelmiszeripar teljes egészében a kezükbe került és megtévesztő zsebszerződésekkel megszerezték a legjobb dunántúli és alföldi termőföldeket. Gyakran előfordult, hogy a könnyen megszerzett magyar vállalatokat bezárták és a magyar termékeket a saját termékeikkel helyettesítették. Nincs nagy különbség a függetlenné vált afrikai országok függősége és Magyarország nyugattól való függősége között. Afrikában is, mint Magyarországon a nyereségéhes nyugati vállalatok, gyarmattartóként a kezükben tartják úgy a gazdasági hatalmat, mint a nagy tömegeket befolyásoló médiákat.

Ha a félrevezetett emberek mégis rájönnek, hogy mi történik velük és egy olyan kormányt merészelnek választani, amely a nemzet érdekeinek megfelelően kormányoz, és nem veszi tekintetbe a multinacionális nagyvállalatok nyereségérdekeit, akkor azonnal elindul a hazug lejárató kampány az ország és a kormány ellen. Ha ez Afrikában vagy Ázsiában történik, a multinacionális világhatalom még radikálisabban jár el. Katonai puccs, lázadás, polgárháború kirobbantásával vagy emberi jogokat védő direkt katonai beavatkozással büntetik meg a népet és buktatják meg a kormányt.

A 19. és a 20. században a gyarmatosítók lőfegyvert használtak az ellenállás megtörésére. A 21. században viszont a médiák tudatmódosító, hazugsággal mérgezett manipulációs technikájával és a fogyasztói társadalom áruözönének csábos ajánlataival törik meg a bennszülöttek ellenállását.


Kettős mérce alkalmazása

Az Európai Unió és az európai intézményrendszer magyarellenes magatartása érthetetlen módon már a rendszerváltozás után ismét újra indult. Először is sorozatos szerződésszegésekkel és súlyos jogsértésekkel igyekeztek háttérbe szorítani a magyar gazdasági érdekeket és megakadályozni, hogy a magyarok gyorsabban az unió tagjai legyenek, mint szomszédaik, a csehek, a szlovákok, a lengyelek és a szlovénok.

Az Orbán-kormány magyar érdekeket képviselő intézkedései és törvényei felerősítették a magyarellenes európai támadásokat, amelyeket álságos és képmutató módon igyekeztek a magyar demokráciát és a magyar sajtószabadságot féltő magatartásként álcázni. Valójában a nyugati multinacionális vállalatok könnyen megszerzett extra nyereségét féltették. Szemérmetlenül azt állították, hogy a magyar alkotmány és a magyar törvények sértik az európai demokratikus normákat és az emberi méltóságot, ugyanakkor szemet hunytak a 2. Világháború óta mind Csehországban, mind Szlovákiában érvényben lévő Benes-dekrétumok felett.

A szlovák jogrend továbbra is helyesnek és törvényesnek találja a kollektív háborús bűnösnek tekintett magyarok 2. Világháború utáni lemészárlását, vagyonának elkobzását, a magyar családok földönfutóvá való tételét. A magyarokat kisemmiző kínzó, gyilkoló szlovák és cseh háborús bűnösök egyszer és mindenkorra mentesültek a felelősségre vonás alól. A szlovák parlament ezzel megerősítette, hogy az etnikai tisztogatás, a nemzeti kisebbségek megsemmisítése elfogadható magatartás lehet egy európai államtól. Az Európai Unió mindezért a szlovákokat, a szlovák alkotmányt nem ítélte el, viszont a magyarokat elmarasztalta, mert a magyar alkotmány diszkriminálja a homoszexuális kisebbséget és nem fogadja el az egyneműek házasságát.

Mi okozza az európaiak magyar ellenességét, az igazságtalan kettős mérce alkalmazását, amely ugyanúgy tetten érhető ma az Európai Unió részéről, mint ahogyan már megnyilvánult Trianonban és a Trianon előtti évszázadok során? 907-ben, nem sokkal a honvisszafoglalás után, a német püspökök által vezetett európai keresztes sereg hadiparancsa világosan mutatta az iszonyatos célkitűzést: Irtsátok ki a magyarokat! (Hunguros eleminandos esse!). Árpád fejedelem vitéz lovasíjászainak köszönhetően azonban a népirtásra buzdító hadiparancsot nem tudták végrehajtani. A kereszténység felvétele ellenére a nyugati előítéletek továbbra is fennmaradtak a magyarok ellen. A német-római császár már Szent István korában a magyarokra támadt. A későbbi évszázadokban sem változott a helyzet, sem a tatárjárás, sem a török háborúk idején. 1526-ban Mohácsnál Szulejmán szultán I. Ferenc francia király szövetségeseként indította a támadást a magyar haderő ellen. A török idők után az osztrák elnyomás következett. A szabadságharcainkat nyugat jóváhagyásával vérbe folytatták és következett a trianoni tragédia, a 2. Világháború szörnyűsége és a szovjet gyarmati sorsot felváltó nyugati multinacionális világcégek lélekölő gyarmatosítása.

A kérdést tehát jogosan tehetjük fel: mi baja Európának velünk?Igaza lenne a svájci történésznek, hogy az európai gondolkodás hagyományosan rasszista és nem befogadó?

Vitathatatlan tény, hogy az utóbbi évszázadok történelme, a felsőbbségüket tűzzel-vassal hirdető európai rasszizmus története is. Más fajú, más vallású népeket mélyen lenézték, kirekesztették, legyenek azok fekete afrikaiak, ázsiaiak, arabok, zsidók, indiaiak vagy keletiek. Az európai rasszizmus megnyilvánult minden olyan földrészen, ahol az európaiak megjelentek Amerikában, Afrikában, Ausztráliában, Ázsiában. Az őslakókat megfélemlítették, ellenállásukat fegyverrel letörték, rabszolgaként dolgoztatták és ellenállás esetén tömegesen lemészárolták őket. A magyarokat keleti népnek tekintették, évszázadokon át a lovas műveltségű szkítákkal és hunokkal azonosították.

A magyarok ellen megnyilvánuló évszázados európai ellenségességben, minden bizonnyal a keleti népek ellen érzett tudatalatti rasszista előítéletek jelentős szerepet játszották.


Keleti népek: hunok, avarok, magyarok

A 4. és az 5. században a keletről érkezett lovas műveltségű hunok mély lelki traumát okoztak ellenfeleiknek. Könnyedén térdre kényszerítették a kor két európai nagyhatalmát, a Kelet-Római Birodalmat (Bizáncot) és a Nyugat-Római Birodalmat, de a harcias germán népeket, a gótokat, a gepidákat, a vandálokat, a frankokat és a burgundokat is.

Atilla, a hun uralkodó ("tengríkút" hunul) jóságos és kegyelmes volt a legyőzött népekkel. Meghagyta földjüket, politikai és vallási intézményeiket és a királyaikkal barátsági szerződést kötött. Udvarában több tucat kisebb-nagyobb hatalmú germán király és fejedelem tartózkodott. A rómaiakkal ellentétben a hunok a legyőzött ország lakosságát nem vittél el rabszolgának, hanem meghagyták szabadságukat. A dekadens Római Birodalom az 5. századi fennmaradását a hunoknak köszönhette. A római császároknak hun testőrsége volt és az ütőképesebb légiókat hun segédcsapatokból állították össze, melyeket Atilla bocsátott a császár rendelkezésére. Hun segítség nélkül a Római Birodalom már régen összeomlott volna, a sorozatos germán támadások következtében. A kereszténnyé vált Római Birodalomban azonban a főpapok nagy része beleértve a pápát, veszélyesnek tekintette a pogány hunok befolyását a növekedésnek induló fiatal keresztény egyház számára.

Ekkor kezdődött a hunok sátáni, a lehető legijesztőbbre való lefestése, nehogy előfordulhasson, hogy az erőszakkal és megfélemlítéssel megkeresztelt, gondolkodásában még félig, pogány tartományok lakossága rokonszenvezzen a keletről érkezett pogányokkal.

A hungyűlölő római főpap és történetíró, Marcellus Ammianus soha nem látott egyetlen eleven hunt sem, mégis a hunellenes propaganda és hazug rágalom-hadjáratok legismertebb történelmi személyisége lett. A kereszténység legnagyobb ellenségeként, az ördög szövetségeseként írta le a hunokat, akik öldöklésből és rablásból élnek, mindent nyersen fogyasztanak, ismerik a főzési és sütési eljárásokat. A nyereg alatt puhított hús nevetséges meséjét is Marscellus Amiannus találta ki. A hunok lejáratására bevetett hazug vádakat és félelemkeltő rágalmazásokat később átvették ugyanúgy a középkori történészek, mint a modern történetírók, hivatkozva az Írott forrás mágiaként elfogadtatott dogmájára.

A hunok után a 6. században keletről érkezett lovas műveltségű avarokat és a 9. században szintén keletről érkezett lovas műveltségű magyarokat az európaiak hunnak vagy szkítának nevezték, és a hunok leszármazottainak tekintették. Nem véletlenül, hiszen az avarok és a magyarok a hunok utódainak tartották magukat és büszkén vallották hun származásukat. A magyarság sohasem tekintett Atillára és népére nyugat gyűlölködő szemével, nemcsak vérrokonsági meggyőződése, hanem közös lovas műveltségű szellemi és lelki értékrendszere miatt is. Atillát és hunjait csak a magyar tudományos kutatás értheti meg - írta Eckhardt Sándor a Magyar Szemlében (1940.).

Több mint ezer éves Kárpát-medencei magyar történelem során a hun-magyar rokonság mindig a magyar nemzettudat alapját képezte. Zrínyi Miklós Atillát, mint az első magyar királyt méltatja (1651.) és Kölcsey Ferenc a Himnuszban megemlékezik a hun ősökről: általad nyert szép hazát Bendegúznak vére (Bendegúz Atilla atyja volt).

A magyarságra visszasugárzó évszázados hun és lovas műveltségű népellenes európai előítéletek visszaszorítására a magyar politikai és tudományos körök a finn-ugor nyelvészeti elméletet találták a legmegfelelőbbnek a nyugati ellenséges magatartás ellensúlyozására. Feltételezéseik szerint a finn-ugor nyelvészeti elmélet nagy előnye az, hogy tagadja a hun-magyar rokonságot és az európaiak számára egy elfogadható rokonszenves kis északi néppel, a finnekkel hozza rokoni kapcsolatba a magyarokat. A rendszerváltozás után a finn-ugor rokonság erőszakos dogmatikus terjesztése még jobban felerősödött. Az egyetemeken, a főiskolákban, a középiskolákban a finn-ugor rokonságot megmásíthatatlan tényként tanítják. A magyar történelmet bemutató külföldieknek szánt kiadványokban erőteljesen kiemelik és aláhúzzák a magyar-finn-ugor rokonság dogmáját. A kilencvenes évek elején a magyar bulvársajtó hosszan beszámolt a magyar köztársasági elnök finn-ugor rokonnépeknél tett látogatásáról, amelynek során az őstörténelmünket kevéssé ismerő elnök meghatódva részt vett egy közös ősöket felidéző medvetoron(!) Azóta Magyarország több finn-ugor világkongresszust rendezett és 2013. tavaszán a magyar parlament elfogadta, hogy ezen túl minden év októberében finn-ugor napot fog ünnepelni az ország. A finn-ugor rokonság külföldi terjesztése azonban nem állította meg az európai előítéletek magyarság ellenes megnyilvánulásait. Nyugatot nem érdekli, hogy finn-ugornak hirdetjük magunkat vagy sem, továbbra is keleti idegenként tekintenek ránk.

A külföldiekre nem volt semmilyen hatással a finn-ugor rokonság hirdetése, viszont hatalmas károkat okozott a magyar lélekben. Már Gárdonyi Géza megjegyezte,hogy a hamis finn-ugor rokonság erőszakolása a magyar nemzettudat tatárjárását jelenti, mert lerombolja ősi legendáink, mítoszaink, krónikáink érzelmi értékeit. Minden népnek szüksége van az ősök által tovább adott mítoszra és nemzeti történelem tudatra. A mítosz, az ősi történelemtudat a nemzeti megmaradás fontos feltétele. Ha a mítoszt és az ősöktől örökölt történelemtudatot szétzúzzák, akkor a nemzetet összetartó érzelmi és történelmi értékeket is szétzúzzák, a nemzet torzsalkodó és megosztott tömeggé válik és ügyes manipulátorok azt tesznek vele, amit akarnak. Ez mégsem lehet a finn-ugor elmélet terjesztésének a célja! Vagy mégis?

Mindenesetre a finn-ugor elmélet terjesztésével jól összekuszálták az amúgy is súlyosan sérült nemzet tudatát és egyáltalán nem befolyásoltuk vele a külföldi célközönséget. Ha tetszik, ha nem, az európai tudatalattiban élénken él az évszázados lelki beidegződés a magyarság keleti gyökereivel kapcsolatban, amely továbbra is látványosan megnyilvánul az európai intézmények politikusainak magatartásában.


Magyarság: kelet és nyugat összekötő hídja

Az európai tudatalattiban erőteljesen működő kelet-ellenesség kisebbségi érzése gátlásokra és atavisztikus félelmekre épül.

Az európai kelet-ellenesség azonban nemcsak a keletről érkezett ősi lovas műveltségű népeket érinti, hanem a gazdaságilag megerősödött távol-keleti népeket, a kínaiakat, a japánokat, a koreaiakat és a dél-kelet ázsiaiakat is. Igaza van a svájci történésznek, hogy az európaiak ellenséges magatartása a magyarság keleti népekhez kötődő szellemi és lelki gyökerei ellen érzett ellenszenvre épül.

Az európaiak a keleti népekre a leggyakrabban meg nem értéssel, irigységgel és félelemmel tekintettek. Csodálták őket és féltek is tőlük. A nagy inváziók mindig keletről érték Európát és az esetek nagy többségében a keletiek legyőzték a nyugatiakat.

A 21. század gazdasági háborújában kelet ismét győzelemre áll. Kína, Japán, Korea, Dél-kelet Ázsia, sőt az olaj- és energia-gazdag közép-ázsiai török népek áruikkal elfoglalják és legyőzik az európai gazdaságot. Európa kelettel szembeni gazdasági vereségét beképzelt kulturális és civilizációs magasabb rendűségével igyekszik minimalizálni és ellensúlyozni. Szándékosan elhallgatva a keleti civilizációk több ezer éves kulturális és tudományos teljesítményét, amely jóval Európa előtt járt. A folyamatos erkölcsi, társadalmi és gazdasági krízisben vergődő Európát kelet látványos gazdasági előtörése nagyon zavarja, mert érezteti vele, hogy a jövő végérvényesen keleté és a keleti szellem győzedelmeskedik a nyugati szellem felett.

Mindezek tudatában eljött az ideje, hogy megüzenjük a magyarokkal ellenségesen viselkedő Európának, büszkék vagyunk keleti gyökereinkre, nincs szükségünk a finn-ugor nyelvészeti feltételezésekkel bizonygatni európaiasságunkat. Elég bizonyítéknak tatjuk, hogy több mint ezer éven át az európai kereszténység keleti védő bástyája voltunk és hatalmas véráldozatok árán bizonyítottuk hovatartozásunkat.

Keleti gyökerű európaiként őszintén együtt szeretnénk működni minden európai néppel Európa felvirágoztatásáért. Ugyanakkor testvéri kezet nyújtunk keleti lovas kultúrájú rokonainknak, a törököknek, a kazahoknak, az üzbégeknek,a kirgizeknek, a türkméneknek, a tatároknak, a mongoloknak és Távol-Kelet népeinek, a kínaiaknak, a japánoknak, a koreaiaknak, a dél-kelet ázsiaiaknak.

Így teljesíthetjük az Isten által ránk bízott küldetést, Eurázsia keleti és nyugati népei szellemi és lelki összekötő hídjának a felépítését, kelet és nyugat szellemi és lelki összhangjának a megteremtését


Link















Szép estét Budapest, szép estét Magyarország!





 
 
0 komment , kategória:  Történelem  
A Habsburgok valóban átírták a magyar őstörténetet?
  2022-11-15 20:00:45, kedd
 
 






A HABSBURGOK VALÓBAN ÁTÍRTÁK A MAGYAR ŐSTÖRTÉNETET?
Tóth Gábor / 2021. 07. 28.



Középkori dinasztiák, reformkori asszimilációs programok és ügynökakták. Csak pár azok közül, amelyek segítenek megvilágítani őstörténet kutatásunk kevésé ismert részleteit. B. Szabó Jánossal, a Budapesti Történeti Múzeum történészével beszélgettünk.


- Sokan úgy vélik, hogy a Habsburgok a 18-19. században beavatkoztak a magyar őstörténet-kutatásba, és megfosztották a magyarokat a szkíta-hun őseiktől. Valóban így történt?

- Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése után nem sok ,,szeretnivaló" akadt a dinasztián, így szokássá vált visszamenőleg is megvetni az osztrák uralkodókat. Ezek a nézetek a vesztes első világháborút követően még tovább erősödtek.

Én azonban nem tudok róla, hogy lenne valódi bizonyíték is arra, hogy a Habsburgok el akarták volna tagadni a magyarok dicső múltját: ez nem is igazán lett volna érdekük.

A Habsburg uralkodók hosszú időn keresztül betartották a középkori magyar királyság alkotmányos játékszabályait, amíg ezek fontosak és hasznosak voltak a számukra. Ebből a szempontból nézve: ha a magyar királyok őse Attila, akkor az ő ősük is az.


Than Mór alkotása: Attila lakomája, 1870 (Forrás: Wikipedia.hu)





Tudom, hogy még ma is nagyon sokan úgy gondolják, hogy a Habsburgok idegen megszállók voltak Magyarországon, de 1527 után a helyzet - majd 400 évig - sokkal bonyolultabb volt ennél. Rövid időszakok kivételével például nem is volt hozzá még ,,megszálló" hadsereg sem. Viszont a Habsburg-ház uralkodóit a Szent Koronával a törvényes formák szerint koronázták meg, ami annyit tesz, hogy uralmuk a magyar alattvalóik egyetértésén alapult.

Azaz a magyarországi uralkodásuk alapját a középkori magyar királyokhoz fűződő folytonosság jelentette.

- Akkor a Habsburg uralkodók, törvénytisztelő módon jártak el, mint magyar királyok?

- Többnyire igen, legalábbis formálisan be kellett tartaniuk az elődeik törvényeit. Az akkori tradícióknak még igen nagy ereje volt. Gondoljunk csak bele, a 18. század elején maga II. Rákóczi Ferenc a szabadságharc megindításakor az 1222-ben kiadott Aranybullára hivatkozott.

Egy ötszáz évvel korábbi dokumentumra!


II. Rákóczi Ferenc alakja Than Mór Az ónodi országgyűlés című festményén, 1864. A később készült, Attila királyt ábrázoló festményével szemmel látható a ,,rokonság" (Forrás: Wikipedia.hu)





Az Aranybulla alapján meg is lett volna a lehetősége arra, hogy a mozgalmát a Habsburgok is törvényesnek ismerjék el, és ennek értelmében kössenek valamiféle megállapodást, amivel a sérült jogokat lehet majd helyreállítani.

Nem véletlen, hogy a trónfosztásra csak évekkel Rákóczi mozgalmának kezdete után került sor.

Mai rohanó, gyorsan változó világunkban ez a szemlélet már felfoghatatlannak tűnik. Gondoljunk bele, hogy csak az elmúlt száz évben hányszor kapott Magyarország teljesen új törvénykezési gyakorlatot, alkotmányt, alaptörvényt - és kellett mindent elölről kezdeni.


- Ezért nem értjük az Habsburg uralkodók magyarországi stratégiáját?

- A hazai kurucos-nemzeti történelemszemléletből sosem fogjuk megérteni mindezt. Az adott kor csak a saját nézőpontján keresztül lenne valójában értelmezhető. Hogy hogyan is működtek és mi motiválta igazán a Habsburg-házat.

Amíg ezek a középkori keretek léteztek, addig azok voltak számukra a legitimitást biztosító jogforrások.

Sokáig csak a Szent Istvánra visszavezethető uralkodói méltóság volt fontos, a középkori Regnum, nem az abban élő számtalan féle nép, vagy azok múltja. Nem igazán volt miért okuk ,,megfosztani" a magyarokat ,,elődeiktől". Nem beszélve arról, hogy ez esetben is csupán az összlakosság igen kis hányadát kitevő, de a politikai jogokat birtokló nemesi nemzet elődei lehettek volna érdekesek, a lakosság több mint 90 százalékát kitevő közrendűek ősei - akiket eleve jórészt más eredetűnek is tartottak - valójában senkit nem érdekeltek a modern polgári nemzeteszme megszületése előtt.

Ma ők a lakosság többségének az ősei, nem az egykori nemesek...


Mária Terézia magyar királlyá választása, 1741 (részlet) (Forrás: Wikipedia.com)





- Hunfalvy Pálról - aki a finnugor rokonság híve volt - már életében is azt terjesztették, hogy osztrák ügynök volt, aki a magyar őstörténet tekintélyét igyekezett aláásni.

- Ezek jelenlegi tudásunk szerint bizonyítatlan spekulációk. Annyi valóban igaz, Hunfalvy saját visszaemlékezéséből is tudjuk, hogy az ügynökvád már az 1850-es években megfogalmazódott vele szemben.

Nincs ezen mit csodálkozni, hiszen a Bach korszakban az egész ország ,,ügynökfrászban" volt.

Viszont ma már számos levéltári forrást ismerünk a 19. századi osztrák ügynökökről, de épp Hunfalvy Pálról semmilyen bizonyíték nem került elő.


Hunfalvy Pál nyelvész, etnológus, történetíró (Forrás: Wikipedia.hu)





- Nem akarta a nemzeti múltat aláásni?

- Meglepő módon éppen ellenkezőleg: Hunfalvy ténykedése sok területen a modern magyar nemzet létrejöttének érdekeit szolgálta. Ha ma is pusztán régi, a nemesi történelemszemlélet mentén gondolkodnánk, akkor a népünk tömegei nemigen férnének bele a magyar nemzet fogalmába.

Az, hogy ma származásra való tekintet nélkül mindannyian egy nemzet tagjainak érezhetjük magunkat, azt éppen Hunfalvyék generációjának az eredménye.

- Hogyhogy?

- Úgy, hogy ők nem a származási, hanem kultúrnemzetben gondolkodtak, azaz - a középkori felfogástól ellentétben - nem csak azt tartották a nemzet tagjának, aki nemesi származású. Ezzel tudták a nemzet fogalmát kitágítani, melyre a 19. században valóban igen nagy szükség is volt.

Hitték és vallották, hogy a magyar nemzet tagja lehet bárki, aki elsajátítja a magyar nyelvet és kultúrát.

Ekkoriban vált erős jelmondattá ,,Nyelvében él a nemzet!" - amit mindenki ismer, a jelentésébe viszont kevesen szoktak belegondolni.


Reformkori magyar viseletek (Forrás: Wikipedia.hu)





Maga Hunfalvy is - szepességi szászként - tizenhét éves korában tanult meg magyarul. Tehát maga is az akkori asszimilációs program sikerét mutatja. Gondoljunk csak bele, Petőfit is eredetileg Petrovicsnak hívták, a tizenhárom aradi vértanú között bizony a magyar születésűek voltak kisebbségben. Sőt, Hunfalvy fő vitapartnere, a ,,török-ugor nyelvháború" másik vezéralakja, Vámbéry Ármin pedig zsidó származású volt.

- Akkor ez sikeres asszimilációnak tekinthető.

- Meglehetősen, hiszen mire bekövetkezett a Monarchia felbomlása, addigra a magyarság számarányát sikerült feltornázni 50 százalék fölé a 19. század első felében mért körülbelül 40 százalékról. Nyilván nem azért, mert a magyar anyák több gyereket szültek volna, mint a szlovákok, meg a románok.

Mindez csak úgy történhetett, hogy a magyarság vonzó asszimilációs célpontot kínált az országban élő más nemzetiségek számára.

Ha így tekintünk a 19. századra és a korban meglévő őstörténeti kérdésekre, akkor egészen másképpen látjuk Hunfalvy Pál szerepét is.


III. Béla névtelen krónikása, Anonymus szobra a Városligetben. Ligeti Miklós alkotása, 1903 (Forrás: Flickr.com)





- Ekkor vált az új nemzettudat központi részévé a régi nemesi múlt?

- Jórészt igen, hiszen nálunk nem lehetett olyan egyszerűen váltani, mint a mintaadó Franciaországban, ahol a nemesség tradicionálisan a hódító frankoktól eredeztette magát. Ott ezt a képet a forradalom után az új, polgári nemzet számára egyszerűen lecserélték az ,,őseink a gallok" formulára.

Hunfalvy pontosan látta a történeti legitimáció szerepét az új nemzetépítésben.

A Román Királyság megalakulásával pedig az elsők között ismerte fel azokat a veszélyeket, melyek a magyar államegységet fenyegették Erdélyben. Tisztában volt azzal is, hogy Anonymus Gesta Hungaroruma az egyetlen - a magyarok által is elismert - történeti forrás, ami románokat emleget Erdélyben a honfoglalás előtt!

Ezért ő Béla király névtelen jegyzőjének szerepét - s vele együtt óhatatlanul az egész középkori krónikás hagyomány hitelét - igyekezett csökkenteni, hogy az, a románok jelenkori követelésének ne legyen táptalaja.

Mégsem így emlékeznek meg róla, hanem úgy, mint osztrák ,,ügynök", aki megfosztotta a magyarokat a dicső őseitől.


Attila a hunok királya, Isten ostora, Aquileia elpusztítója... 17. századi metszet (Forrás: Wikipedia.hu)





- A rendszerváltozás után Hunfalvy ,,ügynökségét" éppen a szocialista rendszer valódi és egyik legnagyobb ügynöke, Kiszely István hangoztatta előszeretettel.

- Hogy miért foglalkozott ezzel az ,,elterelő" témával, az már a pszichológia területe. Nem ő volt az egyetlen, aki az ,,új idők" dalait meghallva sajátos ,,profilváltást" hajtott végre, és az akkor divatos ,,magyar őstörténet"-kutatásba menekült, hogy ott nem túl megalapozott, de szenzációsan hangzó dolgokat hangoztasson. A meglepő inkább az, hogy mennyien vevők voltak rá.

Nekünk, szakembereknek az az egyik legfájóbb pont mindebben, hogy a mai online kultúrának szinte nincs szüksége hitelesítésre.

Számos jelentős történelmi kérdésben ma inkább az érzelmi töltetek a döntőek. A szóbeszédek, hitek és tévhitek pedig gyakorta egy olyan össznépi társasjátékot hoztak létre, mely egyre távolabb sodorja a társadalmat a megismerhető történelmi valóságtól. Pedig okulni egyedül abból lehetne...

Tóth Gábor


Link







TÁRIH-I ÜNGÜRÜSZ azaz Magyarország krónikája (török kézirat alapján)
A kéziratra Vámbéry Ármin figyelt fel és adományozta azt a Magyar Tudományos Akadémiának 1860-ban. Így a keleti gyűjteményt egyik legértékesebb kézirata lett az adomány. A kézirat a Magyarország története címet viseli.

Link


Áttörés várható a hun-magyar őstörténet kutatásában- 2021. 08. 04.

Link


Julianus barát igazából ezért kereste meg a keleten maradt magyarokat

Link


A hun rokonság tagadásának végre bealkonyult

Link


A magyarság eredetének kérdésköre nemzetközileg is jelentős tudományos probléma

Link










 
 
0 komment , kategória:  Történelem  
Mi történt a keleten maradt magyarokkal?
  2022-11-14 21:30:18, hétfő
 
 







MI TÖRTÉNT A KELETEN MARADT MAGYAROKKAL?
Tóth Gábor / 2022. 04. 30.


A 10. században a források még megkülönböztetnek fehér és fekete magyarokat. A kijevi őskrónikában pedig szó van egy olyan magyar vándorlásról, amely nagy valószínűséggel nem lehet Álmos és Árpád népéé. Akkor viszont kikről számolnak be a kijevi Rusz őskrónikájának sorai? B. Szabó Jánossal és Sudár Balázzsal, a Budapesti Történeti Múzeum történészeivel eredtünk a történet nyomába.

- Ahogy legutóbb beszéltünk róla, Árpád magyarjainak honfoglalását követően, legalább két területen éltek magyarok Európa legkeletibb végein. Ezek szerint volt idő, amikor több Magyarország is létezett?


- S. B.: Tulajdonképpen igen. Más kérdés, hogy a keleten maradottak mennyire voltak politikailag szervezettek és közösségeik egyáltalán mennyi ideig maradtak fenn.

- B. SZ. J: Ebben az időben nincsenek olyan értelemben vett határvonalak, mint ma. Árpád magyarjainak a stabilizációt a Kárpátok vonulata adta meg.

A földrajzi keret, a kereszténység és a Szent István-i állam együttállása volt az, amely a magyarságot megtartotta a későbbi évszázadokban.

A besenyők törzsszövetségének nem voltak ilyen szilárd sarokpontjai, ezért idővel eltűntek, beolvadtak, nem tudtak államot létrehozni. Évszázados távlatokban a keleten maradt magyarokra ugyancsak ez a sors várhatott.





Vágó Pál Magyarok Kijev előtt című festménye, részlet (Forrás: Magyar Nemzeti Galéria)


- A Kárpát-medencei magyarok mennyire tudtak a keleten maradt testvéreikről?

- S. B.: Egyértelműen tudtak róluk, de az információk mennyisége idővel csökkent. A 10. századi bizánci források szerint rendszeres volt a kapcsolattartás. A jóval később lejegyzett magyar krónikás hagyományokban is vannak jelek arra, hogy számontartották a szétválások emlékét. Julianus barát éppen egy ilyen tudás nyomán indult keletre az 1230-as évek derekán. Ekkorra azonban erősen megkoptak az ismeretek: neki már keresnie kellett a keleten maradottakat, mert ott, ahová a Domonkos-misszió eredetileg elindult, már nem lelték őket.

- A tatárjárás ezeknek a keleten élő magyaroknak a szálláshelyeit is feldúlta, de mi történt az előtte lévő háromszáz év alatt az ottani magyarokkal?

- B. SZ. J.: Ezek azok a kérdések, amelyekre nem igazán tudunk választ adni. Hogy mi is történhetett a 10. század elejétől Gyula népével? Erre vonatkozóan, bár tényleg nagyon kevés forrásunk van, mégis adódik pár lehetséges válasz: a fennmaradt információk hatalmi változásokra engednek következtetni.

Lehetséges az is, hogy a besenyő előre nyomulás hatására a keleten maradt magyarok egy része Árpád magyarjai után a 10. században mégiscsak beköltözött a Kárpát-medencébe.





Mi történhetett a keleten maradt magyarokkal? Részlet a Képes Krónikából. Képünk illusztráció (Forrás: Wikipedia.hu)


- Van erre bármiféle bizonyíték?

- B. SZ. J.: Igen, a 10. században a források még megkülönböztetnek fehér és fekete magyarokat. A kijevi őskrónikában pedig szó van egy olyan magyar vándorlásról, amely nagy valószínűséggel nem lehet Álmos és Árpád népéé. A régészek állítása szerint ugyanis akkor még nem létezett Kijev.

- Akkor viszont kikről számolnak be a kijevi Rusz őskrónikájának sorai?

Meglátásunk szerint valószínűleg a keleten maradt magyarságról, akiknek a vándorlását, a Kárpát-medencébe való költözését látták és rögzítették.

- S. B.: Biztos információk hiányában sokféle lehetőség elképzelhető arra, hogy mi is történt a keleten maradt magyarokkal. Úgy tűnik, egy időben a besenyőkkel működtek együtt. Más csoportjaik pedig az oguzok törzsszövetségébe tagolódhattak be, ennek eredményeképpen az anatóliai türkmen nomádok között számos madzsar, azaz magyar nevű csoport bukkan fel. Éppen így később a nogaj törzsszövetségben is volt madzsar nevű család, de még a 16. századi özbeg államszerveződésben is részt vettek madzsarok. Mindez egy politikai kereteit elvesztett nép szétszóródásának a szokásos képét mutatja.

De bizonyosan maradtak magyarok a Volga vidékén is, rájuk a Volga-Oka környékén számos földrajzi név emlékeztet.





Kelet-Európa muszlim szemmel a 10. században (Forrás: B. Szabó János-Sudár Balázs: Gyula népe in. Dentumoger II.)


- Mi a helyzet a muszlim forrásokkal, nem nyújtanak további segítséget a keleten maradt magyarok történetében?

- S. B.: A szó szoros értelmében egyetlen forrás tájékoztat csak róluk, Dzsajhání ismeretlen adatközlője. A későbbiekben nem írnak magyarokról, emlegetnek viszont a leírások baskírokat, akikről addig nem esett szó. Míg a Kelet-Európában leírt népek köre viszonylag egyöntetű, érdekes, hogy amelyik forrás a baskírokról beszél, az nem tud a magyarokról, amelyik viszont a magyarokról ír, az nem említi a baskírokat. Ez arra mutat, hogy valami kapcsolat létezett a magyarok és a baskírok között. Egyes elképzelések szerint a két név valójában egy tőről fakad, de más verziók is elképzelhetők.

Az mindenképpen érdekes, hogy egy 12. századi utazó Magyarország királyát baskír királynak nevezte.

A baskírok között pedig fennmaradt a gyarmat és talán a jenő törzs- vagy nemzetségnevünk is. Sajnos a muszlimok a baskírok korai történetéről sem sok mindent jegyeztek fel, ez tehát nem segít nekünk sokat, de e téren még bőven lesz kutatnivaló.





Álmos a Képes krónika lapjain (Forrás: Wikipedia.hu)


- A 9-10. század fordulóján a muszlimok számára miért voltak fontosak a magyarok?

- B. SZ. J.: Bukhara a 890-es évektől nyeri el azt a nagyon aktív külpolitikával - is - együtt járó hatalmi státuszát, aminek a hatására a Számánida állam a térség meghatározó szereplőjévé válik. A Volga mentén - ahol a keleten maradt magyarok egy része is élhetett - épp Bukharával került kapcsolatba. Azaz al-Dzsajhání számánida miniszter számára azok a történések, azok a politikai viszonyok voltak érdekesek, amelyek a Volga mentén történtek. Ahogy korábban is beszéltünk róla, ezért is gondoljuk azt, hogy a muszlim források a 10. századi, keleten maradt magyarságról szólnak, nem pedig a korábbi korokéról. A 9. század legvégén zajlik ugyanis az az új muszlim expanzió a Volga régió irányába, amely ezeket a forrásokat egyáltalán létrehozhatta. Ezek nem történelemkönyvek, hanem hivatali, adminisztratív források, amik a jelen céljait szolgálták.





Nagymecset Bukharában napjainkban (Fotó: Sárközy Miklós)


- S. B.: Azaz a keleten maradt magyarokról szóló források nem kósza információk, hanem rendszerbe illeszkednek. Azért írtak róluk a muszlimok Buharában, a Számánida Birodalom központjában, mert a magyarok kereskedelmi partereik, a volgai bolgárok veszedelmes szomszédjai voltak.


- Ha viszont a korábban a 9. századra datált források nem a honfoglaló magyarokról szóltak, akkor ez azt jelenti, hogy nem is élhettek azokon a területeken, ahol korábban gondolták a történészek?

- S. B.: Élni élhettek, ám ezt nem tudjuk biztosan, forrásaink erről nem nyilatkoznak világosan. Egy ponton azonban talán mégis tovább léphetünk: a magyarokat a muszlim források a türk népek közé sorolják. Ezt korábban a kutatás általános érvényű megállapításnak gondolta, ami pusztán annyit jelent, hogy nomádok voltak.


Úgy néz ki azonban, hogy nem erről van szó.





A magyarok bejövetele a Képes Krónika ábrázolásában a 14. század közepéről (Forrás: Wikipedia.hu)


A 10. századi muszlim források meglehetősen tudatosan használták a türk kifejezést, mégpedig az ázsiai - és csak az ázsiai - sztyepperégióban lakó népekre. A kelet-európai sztyeppét ettől külön kezelték, és Bizánc érdekszférájának tekintették. A türk név használatának időbeli korlátai is voltak: a kazárokat vagy a bolgárokat, akármilyen nyelven beszéljenek is, nem sorolták közéjük. Al-Isztahrí meg is mondja, hogy a türkök egy nem sokkal korábbi vándorlás során kerültek az Urál hegység nyugati oldalára.


Ennek a vándorlásnak voltak részesei a magyarok is.

Ez annyit jelent, hogy a muszlim szerzők szerint az általuk leírt magyarok valahonnan Közép-Ázsiából - az egyik szerző szerint Horaszánból - keveredtek Európába, nem sokkal az ő időszakuk, azaz a 10. század előtt. Ez pedig már a magyar őstörténet szempontjából is fontos információ.

Forrás: Szentkorona rádió


Link
Link


A zilahi rovásfeliratos Tuhutum emlékmű története

Link



Szenzáció - Ismeretlen magyar fejedelem nyomára bukkanhattak

Link
















 
 
0 komment , kategória:  Történelem  
Ujgurok és a magyarok, TestVérNép!
  2022-11-13 20:00:07, vasárnap
 
 




Ujgurok és a magyarok, TestVérNép! UJGUROK ÉS A MAGYAROK, TestVérNép!
2022 január 15, szombat Szerző: Arieshu


Már több tudományos genetikai összehasonlítás történt a magyarok és ujgurok között. Ők nem csak, hogy a legközelebbi földi rokonaink, de majdnem 100%-ig megegyezik a genetikánk. Ők közelebb állnak hozzánk, mint a kazahsztáni madjarok, azt bizonyítva, hogy ők kevesebbet keveredtek szomszédos népekkel, mint a madjarok Kazahsztánban
.

Minden arra vall, hogy a magyarok-ujgurok vándoroltak a Kárpát medence és a Tarim medence (az Ujgurok hazája manapság, amit a kínaiak elfoglaltak illegálisan Tibet-el együtt) között ezer éveken át az úgynevezett Selyem utat megalkotva sokkal előbb, mint Marco Polo aki elnevezte ezt az utat, de nem felfedezte. Azt a magyarok csinálták kb. 4500 évvel ezelőtt!

Uyghurs and Hungarians
Link

Most már a genetikai közelségünk bizonyítva van az anyai ágon mtDNA-el és az apai ágon Ychromosome DNA-el is. Ezen már nem lehet vitatkozni. Ez már (a nagyon közeli rokonságunk) bizonyított tény. Ez nem igazán egy blog oldal vitatárgya. Ezt már a világ legokosabb tudósai eldöntötték!

Nagyon nagy rá a valószínűség, hogy a kazahsztáni madjarok azon három törzs leszármazottjai, akik úgy döntöttek, hogy nem jönnek Árpádékkal a hazajövetelre (nem a honfoglalásra) 895-896-ban.

Ők jobban ki voltak téve más törzsek, népek hatására, mint a magyarok és az ujgurok, akik egy medencében (Kárpát és Tarim) éltek és így védve voltak más népek belekeveredésétől.
Habár a magyarok a török hódoltság után kénytelenek voltak beengedni szlávokat, nagyobb részben (tótokat, szerbeket és horvátokat) feltölteni a kihalt, vagy kihalófélben levő falukat.

Szerintem is az ujgurokkal sokkal szorosabb kapcsolatot kellene kiépíteni minden alapon. Kulturálisan és állami alapokon. Nem elég csak, hogy egy két klub, vagy hasonló szervezet veszi fel a kapcsolatot velük, habár az is több, mint a semmi. /George Bela Kemeny/


Kína második Tibete


A Kína észak-nyugati határánál fekvő Hszincsiang tartományban élő ujgurok már régóta komoly gondot jelentenek a kínai kormány számára. Ez a népcsoport, mely a törökség délkeleti ága, a 7-8. század folyamán érkezett a Török Birodalomból a közép-ázsiai területekre. Később megalakult Turkesztán, melynek keleti része - ahol az ujgurok letelepedtek - idővel kínai befolyás alá került. Az ujgurok mindig gyarmatosítóként tekintettek Kínára és folyamatosan törekedtek a függetlenedésre, amire összesen két alkalommal került sor. Először 1933-ban kiáltották ki a Kelet-Turkesztáni Iszlám Köztársaságot, a következő évben azonban Kína megszállta a területet. 1944-ben kikiáltották a második Kelet-Turkesztáni Köztársaságot, de a kínai kommunista rezsim 1949-ben ismét megszállta a területet, majd 1955-ben Hszincsiang (új határvidék) Ujgur Autonóm Régió néven végleg egyesítették a Kínai Népköztársasággal.


Hszincsiang Ujgur Autonóm Régió





A több mint 20 millió lakosú Hszincsiang Kína területének mintegy 1/6-át teszi ki. A Franciaország területénél háromszor nagyobb régión összesen 13 etnikai csoport osztozik, melyek közül a legnagyobb az az ujgur etnikum, amely etnikai, nyelvi és kulturális szempontból sokkal közelebb áll a türkökhöz, mint a kínaiakhoz. A tartomány hivatalos nyelve az ujgur, mely a török nyelvvel rokon és kb. 10 millióan beszélik Kínában. Hszincsiangon kívül az ujgurok megtalálhatóak Kazahsztánban, Kirgizisztánban, Mongóliában, Üzbegisztánban, Németországban, Törökországban, és kisebb közösségek élnek még Pakisztánban, Oroszországban, az Egyesült Államokban és Kanadában.

Kína Hszincsiangot régóta az ország elválaszthatatlan részének tekinti és folyamatosan arra törekszik, hogy növelje itteni befolyását. Az 1960-as évektől például Kína megindította a han kínaiak tömeges betelepítését a területre annak érdekében, hogy csökkentse az ujgurok befolyását. Az ujgurok szempontjából több negatív következménye volt a kínaiak betelepedésének: egyrészt mára már 40% fölé nőtt a kínaiak aránya a régióban, másrészt az ujgurok körében nőtt a munkanélküliség. Az ujgur nyelv, kultúra és vallás idővel egyre nagyobb veszélybe került. Peking a gazdasági kapcsolatok szorosabbra fűzésével is befolyása növelésére törekedett, hiszen a '90-es években óriási összegeket invesztált a régió infrastruktúrájába, és a fejlesztések azóta is folyamatosak. Ezenkívül szoros diplomáciai kapcsolatokat alakított ki azokkal a Hszincsianggal határos országokkal, melyek esetlegesen támogathatták volna az ujgur szeparatista mozgalmakat.







Kína Hszincsianghoz való ragaszkodásának több oka van. Peking azért ítéli stratégiai fontosságúnak a területet, mert egyrészt hatalmas olaj- és ásványkincs készletek találhatóak itt, másrészt Hszincsiang egyfajta pufferzónát képez Kína és a szomszédos Oroszország között. A terület már a hidegháborúban is kiemelt jelentőséggel bírt Kína számára, hiszen a '60-as évektől egészen a '90-es évek közepéig a kínai atomfegyverek tesztelésére is szolgált.

,,A tielők oguz-ujgur, valamint ogur törzscsoportjainak szétválása már igen korán, legkésőbb a Kr. e. 3. században megtörtént" (Czeglédy Károly). A keleti tielő csoportok közül a legfontosabb szerepet a tokuz-oguz és a kilenc törzsből álló ujgur törzsszövetség játszotta. Az ujgur - mint a legkeletibb török (türk, török nyelvet beszélő) nép régebben az Orkhon vidékén lakott, de már a Kr. u. 6. században délebbre, a Tarim völgyébe, a mai kínai Hszincsiang Ujgur tartomány területére húzódott, amely területről tudjuk, hogy legalább 422-től török (türk) lakossága volt. Ide, a Turfán oázis vidékére költözött a kagán is. Fővárosuk Ilihot volt, amelynek temetőjéből - mint előbb említettük - eddig 500 csontváz feldolgozása van folyamatban.

Az ujgurok később annyira megerősödtek, hogy Kr. u. 774-ben megdöntötték a türk uralmat, és nagy birodalmuk 840-ig fennállt. ,,A belülről bomlásnak indult ujgur kaganátust 840-ben egy újabb nomád törzs, a kirgiz megsemmisítette, illetve legyőzte. Az immár műveltebb ujgurok a frissen érkezett barbár uralmat nem vállalták, törzseik felkerekedtek és a régi legelőket odahagyva nyugat felé vándoroltak. A törzsek nagy része a Tarim-medence északi részein telepedett meg, idővel ott alakították ki tokhár örökségből új fővárosukat Bes-Baligot.

Magukkal vitték a manicheizmust, de nem telt sok időbe, s az új haza hagyományos vallása, a buddhizmus is terjedni kezdett közöttük, sőt visszhangra talált náluk a nesztorianizmus is. A módosított szogd írásból itt alakult ki az ujgur írás, itt készültek az írástudó ujgur papok gondoskodásából a szent könyvek fordításai Belső-Ázsia iráni és egyéb nyelveiből, amelyek idővel a kínaival bővültek. Röviden: a török régiség legműveltebb népe lett az ujgurból"(Ligeti Lajos). A kínaiak az ujgurokat ,,Belső-Ázsia arisztokratáinak" nevezték.

Az ujgurok további története viszonylag jól ismert, a 9-11. századokban utódállamokat szerveztek. Utódaik és alattvalóik magukba olvasztottak sok nyelvileg és gazdaságilag rokon török népet, törzset, törzstöredéket, melyeknek pontos hovatartozását ma már aligha lehet meghatározni. Mivel területük igen kedvezőtlen földrajzi adottságokkal rendelkezik, ezért viszonylag háborítatlanul megmaradtak. Ma zömében (7 milliónyian) a kínai Hszincsiang Ujgur tartományban, kisebb számban (280 ezren) a volt Szovjet Közép-Ázsiában - Kazakisztánban - és részben a kínai Kanszu tartományban élnek. Szállásterületük egy részén a Selyemút halad keresztül, ezért ,,tiszta" csoportjaikat az ettől távolibb vidékeken és főleg a Dzsungár-medencében találjuk meg. Fővárosukat 1209 körül a mongolok rombolták le, de az ujgurok hajdani kultúrája a mongolságnak sokáig vezéreleme maradt.

A Kr. u. 4. században a hunok helyébe a tinglingek húzódtak. A kínai források ekkor már söla, tielő vagy ,,magas kocsi népének" (,,magas szekér népének") nevezték őket. Ez utóbbiak hat nagycsaládja közül az egyik neve jüenkh volt. Őket tartják a mai jogurok őseinek. 583-ban, miután az első nagy türk törzsszövetség felbomlott, a tielők nagy része a tung vagy keleti türkök uralma alá került; ekkor a jüenkheket már hojhóknak nevezték.

A hojhók egy része 627-ben Buza (Posza) vezetésével megerősödött, majd a 8. században a mai Csangje és Uve vidékére (Kanszu tartomány) költözött. 744-ben itt alakították ki a hojhók országát. Szállásterületüket hol az ujgurok (840-ben), hol a mongolok (1226-ban) foglalták el, hol pedig a kínai uralkodókkal kerültek ellentétbe. A kínai források a jogurokat (ahogyan ma magukat nevezik) 1081-ben ,,sárga fejű hojhóknak" hívják. Szállásterületük két megszakítással ma is ősi területükön - Kanszu tartományban -, részben a Csilien- (Mennyei-) hegységben, részben a Góbi sivatag délnyugati nyúlványában van.

Magyar - Uyghur - Bashkir - Ancient TURanian roots
Link


Lélekszámuk ma már csak 9000 körüli. A sokszoros vándorlás során keveredtek ugyan a mongolokkal, a tibetiekkel, újabb időkben pedig a kínaiakkal, hatott rájuk a magashegységi környezet és a Góbi-sivatag sajátságos éghajlata. Ennek ellenére őrzik ősi türk biológiai jegyeiket. Azon embertípus legkeletibb ágát alkotják, amelynek a legnyugatibb ága a Kárpát-medencében él. A török népek olyan csoportját alkotják, amely a legősibb szavakat, az ,,ó-török" pentatón zenét, az ősi kézművességet éppúgy őrzi, mint ősi ételkultúráját és vallását. Ma még élő táltosaik vannak. Ballada-, hiedelem-, és meseviláguk a legősibb elemeket őrzik. 1988-as utunk alkalmával jártunk náluk; még nagyon sokszor vissza kell térni hozzájuk, hogy megőrzött szellemi, tárgyi, zenei és embertani jegyeiket dokumentálhassuk, megőrizhessük és átadhassuk az utókornak.

Forrás: Szkíta-Hun


Link


Ujgurok - a nép, amely csak a magyart tartja rokonának

Link


"A magyarság hatalmas érték, ám egyben hivatás és küldetés is"
Az elmúlt századokba menő évtizedek magyarnak nevezett kormányai és a MTA teljes egyetértésben és sajnos eredményesen végezte népünket elhitetlenitő, romboló munkáját. Népünk nem ismeri múltját, egy-egy valóban magyar egyéniség és kis csoport kivételével nem tudja hová tartozik, mik a gyökerei, a feladata. Ránk erőltették a finn-ugor rokonságot, ami mára szerencsére megbukott. A magyar nyelv napja a közfigyelmet igyekszik ráirányítani a magyar nép szellemi-kulturális öröksége és nemzeti identitása alapját jelentő magyar nyelvre. 2009 óta április 23-án ünnepeltük, 2011-től viszont november 13-án.


Link


Baráth Tibor: Kik a Magyarok?
/2012 december 18./

Link












 
 
0 komment , kategória:  Történelem  
Ujgurok – a nép, amely csak a magyart tartja rokonának
  2022-11-13 19:00:09, vasárnap
 
 




UJGUROK - A NÉP, AMELY CSAK A MAGYART TARTJA ROKONÁNAK
2012.08.05.


Ujgurok gyökerei - a nép, amely a nomádok közül csak a magyart tartja rokonának.


Az ujgur testvéreink ("fehér emberek hosszú, világos hajjal" - ahogyan egy korabeli kínai utazó látja őket), akik a Sárga folyó és a mongol sztyeppék között éltek.

Az évszázadok során a szomszédos, kisebbrendűségi komplexussal igazán nem vádolható Középső Birodalom mindig is megpróbálta bekebelezni őket, ha nem egyéb, már csak az itt húzódó - és nagyon komoly gazdasági hasznot hajtó - Selyemút feletti totális ellenőrzés okán.

A hivatalos kínai álláspont szerint Hszincsiang, (vagyis az “új határvidék") már az időszámításunk előtti első században a Mennyei Birodalom szerves részévé válik - persze ezzel az indokkal az ujgurok (akiknek őseit a bizánciak “fehér hunoknak" nevezték) nagyon nem értenek egyet.







Amint az Kőrösi tanárának, Benkő Ferencnek földrajzkönyvéből kiderül, “Nagy és Kis Bukária" akkori fogalmak szerint lényegében Turkesztánnal azonos és az Aral-tótól Észak-Kínáig és Mongóliáig elnyúló hatalmas terület volt.

Nevezetesen: “Nagy-Bukária" tulajdonképpen Turkesztán nyugati része és egészen a Musztag-ata hegységig terjed. “Kis Bukária" viszont a Musztag-ata vidékétől keletre eső, Kínához tartozó terület, és a mai értelemben vett Kelet-Turkesztánnal azonos, a Tarim-medencében fekszik, amelyet északon a Tien-san, délen pedig a Kien-lun hegyláncai vesznek közre, s keleti felé a Góbi-sivatagot is magában foglalja.

Csoma kutatói felfogásában a kitűzött cél nemcsak a magyar őshaza megtalálása volt, hanem a magyarok rokonának tekintett hunok ázsiai őstörténetének tisztázása is.

Ázsiai utazásom tárgya: kikutatni a magyarok első település helyeit. Összegyűjteni történelmi tetteinket, megfigyelni a hasonlóságát, ami több keleti nyelv és a mi anyanyelvünk között van.

- írja.

Különféle források szerint Kőrösi Csoma Sándornak a göttingeni egyetemen folytatott tanulmányai során két olyan tanára is volt, aki arra ösztönözte, hogy a magyarok eredetét kutassa.

Az egyik Eichhorn, akit híres orientalistaként ismer a nyugati világ.

A másik pedig az antropológia megalapítója Blumenbach professzor volt.

Kőrösi az utóbbi révén tette magáévá az ujgur elméletet.

Ugyanis a professzor irányította rá figyelmét arra, hogy a magyarok valószínűleg a kínai évkönyvekben sokat szereplő ujguroktól származnak.

De ő volt az is, aki arra biztatta tanítványát, hogy a magyarságnak ezt az állítólagos őstörzsét, és ezeknek eredeti hazáját felkeresse.







Mint ismeretes Kőrösi Csoma Sándor végül is sohasem jutott el az ujgurok közé.

Személyes véleményem szerint ebben - nagy valószínűséggel - az is akadályozhatta, hogy nem volt muszlim, nem ismerte a szükséges mértékben és alapossággal az iszlám vallást, az iszlám kultúrát.

Abban a korban - és ezt bizton állíthatom - egy ilyen cél megvalósítása, a megfelelő tudás nélkül eleve kudarcra volt ítélve.

Hogy mit talált volna Kőrösi, ha eljut a céljához és találkozik az ujgurokkal?

Erre most nem térnénk ki részletesen, de egy dolgot mégis elmondunk:

Mukliszi Juszupbek, ujgur történész, aki a 30-as években a kínaiak által alapított nemzetiségi főiskolán, 1941-ben, Urumcsiban végezett, azt állítja:

Az ujgur nép őslakos Ázsiában, eredetükről az a legenda járja, hogy élt Közép-Ázsiában két testvér, “10 ujgur" és “9 ujgur".

Tőlük származik e pusztai nép két csoportja: a kínai Hszincsiang területén élő népcsoport a “9 ujgur" népe, míg a “10 ujgur", az onogurok Európába vándoroltak, s ők a magyarok ősei - tartja a máig is élő legenda.

Az ujgurok a mai napig számon tartják a magyarságot, mint távoli rokonokat. 14 milliónak tudjuk az Európában élő magyarok számát, mi Kelet-Ázsiában 22 millióan vagyunk, így a törzs leszármazottait 36 milliós lélekszámúra becsüljük.


Ujgurisztán egy megszállt ország





Ujgurisztán az ujgurok otthona volt legkevesebb 2000 éven át, amely idő alatt kisebb megszakításokkal szabad és független ország volt, szemben a kínaiak állításával, mely szerint Ujgurisztán ősi, elválaszthatatlan kínai föld.

A történelmi tények világosan bizonyítják, hogy Kína ezen állítása történelem hamisításon alapszik, annak a reményében, hogy az elnyomás és az asszimiláció eredményeit idővel legitimálhatja a világ szemében.

A kínai inváziók sora Kr. e. 104-ben kezdődött, és azóta Ujgurisztánt többször foglalták el kínai csapatok, ám ezek a megszállások soha sem voltak hosszú életűek. A következőkben néhány történelmi adalék a kínai megszállásokról:

1. A Wu ti korban, Li Kuang tábornok Kr. e. 104-ben elfoglalta Ujgurisztánt, de Ujgurisztán népe visszaszerezte függetlenségét Kr. e. 86-ban, a kínai katonák legyőzésével.

2. A Hsuan Ti korban, Chang Chi tábornok megtámadta és elfoglalta Ujgurisztánt Kr. e. 59-ben. Azonban Kr. e. 10-ben az ujgur kánok legyőzték a kínai seregeket és visszanyerték szabadságukat.

3. A Ming Ti kor Második Kán Dinasztiája idején Pan Chao tábornok belháborút indított Ujgurisztán megtámadásával, Kr.u. 73-ban. Ez a háború mintegy 28 éven át tartott. Kr. u. 102-ben Pan Chao visszatért Kínába, majd egy évre rá fiának Pan Yungnak menekülnie kellett az őt legyőző ujgur kánok elől. Ekkor Ujgurisztán újból visszanyerte biztonságát és függetlenségét.

4. A Topa(Wei) korban, Ujgurisztán adót volt köteles fizetni Kínának, 448-tól 460-ig.

5. 657-ben a Tang dinasztiabeli Kau Tsung elfoglalta Ujgurisztánt, de 669-ben a Gök Türk kánok kiűzték a kínaiakat Ujgurisztánból.

6. 747-ben Kau Tsung a koreai Kao Sien-chi tábornokot nevezte ki a kínai seregek parancsnokává és megbízta az egymással hadakozó ujgur kánok egy csoportjának támogatásával.

Ez a tábornok kihasználva az ujgurok megosztottságát, rendkívül agyafúrt és kegyetlen módon állította szembe egymással az ujgurokat, és így sikerült Ujgurisztánt kínai alávetettségbe taszítania.

Azonban az ujgurok 751-ben arab segítséggel megsemmisítették Kao Sien-chi erőit és így elnyerték függetlenségüket.







Kr. e. 104 és Kr. u. 751 között hat kínai hadjárat indult Ujgurisztán ellen
.
Ezalatt a 855 év alatt, a kínaiak mindössze 157 évig uralták Ujgurisztánt, és mint ahogy a hadjáratok gyakorisága mutatja, ez az uralom mindvégig csak részleges és időleges maradt.

A fennmaradó 698 évben Ujgurisztán szabad és független ország volt.

Abban időszakban (Kr. e. 104-Kr. u. 751) általánosságban baráti volt viszony és kereskedelmi kapcsolatok létesültek Ujgurisztán és Kína között.

Az újabb keletű kínai történelmi könyvek és politikai szándék ezeket a kapcsolatokat hátsó szándékoktól öveztetve úgy igyekszik beállítani, mint Ujgurisztán Kínának való alávetettségének bizonyítékát, hogy így legitimálják Ujgurisztán iránti igényüket.

Miután az arab, türk és tibeti erők kiűzték a kínai megszállókat 751-ben, mintegy 1000 esztendő telt el a kínai mandzsu uralkodók hódításáig.

Ez alatt a hosszú időszak alatt nem Kína volt az egyetlen fontos diplomáciai tényező Ujgurisztán számára.

Az ujgurok önkéntesen csatlakoztak a Mongol Birodalomhoz, ahol 207 éven keresztül megtartották függetlenségüket és fontos szerepet játszottak annak kulturális és politikai életében.

A fennmaradó 800 éven keresztül Ujgurisztán teljesen független volt, a jólét és fejlődés saját útját járta.

A mandzsu hódítók mintegy egy millió polgári lakos élete árán 1876-ban elfoglalták Ujgurisztánt és formálisan is betagolták a Mandzsu birodalomba, Xingjiang (vagy Sinkiang, amelynek jelentése “új tartomány") Tartomány néven.

Ezen időtől fogva Ujgurisztán folyamatosan katonai közigazgatás alatt állt.

1949-ig 42 fegyveres felkelés tört ki (átlagosan négyévente) a mandzsu uralom ellen, a függetlenség visszaszerzéséért.

1933-ban az ujgurok Ujgurisztán déli részén megalakították a Kelet-Turkesztáni Iszlám Köztársaságot, majd Ujgurisztán egészén a második Kelet-Turkesztáni Köztársaságot.

Az előbbi államalakulat 3 évig, míg az utóbbi 5 évig állt fenn.

A kommunista Kína 1949-ben foglalta el Ujgurisztánt, és 1955-ben változtatta XUAR-ra a nevét.

A kommunista Kína, azóta gyarmatosító uralmat valósít meg Ujgurisztánban.

Az ujgurok leírhatatlan szenvedéseket kellet kiálljanak az embertelen idegen elnyomó uralom alatt. Dacára a szenvedéseknek és a kulturális genocídiumnak az ujgurok lelkét nem sikerült megtörni.

A hozzáférhető kínai források szerint, az ujgurok 1954 óta, a kockázatok és veszélyek ellenére tüntetéseket és felvonulásokat szerveznek, földalatti mozgalmakat alakítanak, hogy kivívják jogegyenlőségüket vagy akár függetlenségüket, harcuk mely csúcspontját 1996-ban érte el, soha sem szűnt meg.

Az ujgurok építette Ming Oy vagy az Ezer Buddha Temploma még megtekinthetők Kucha, Turfán és Dunhuang városaiban, ahol a kanchou ujgurok éltek.







Kucha városában több mint 50 buddhista templom, könyvtár és a szegényeket istápoló népjóléti intézmény volt.

Hotan városában 14 nagy és számos kisebb kolostor állt.

Az ujgurisztáni ujgurok 934-ben vették fel az iszlámot, a Karahanida Satuk Bughra Kán uralkodása alatt. Azóta az iszlám az ujgurok egyetlen vallása, mind a mai napig.

Az ujgur hatalom, tekintély és kultúra a történelem hosszú folyamán át virágzott és több mint 1000 éven át uralta Közép-Ázsiát majd meredek hanyatlásba kezdett a mandzsu invázió után, majd a nacionalista de különösképp a kommunista Kína uralma alatt.


Magyar Tudat


Link


UJGUROK ÉS A MAGYAROK, TestVérNép!

Link


"BÜSZKÉK VAGYUNK, HOGY A MAGYAROK ŐSI TESTVÉREINK": az Ujgur Világkongresszus üzenete a testvéri Magyar néphez - VIDEÓ 2015. nov. 7.


Ümit Hamit, az Ujgur Világkongresszus vezetője a Magyar népnek üzent, minden magyar embert a testvéreinek vannak az ujgurok, szívmelengető üzenet a magyarság számára.

Kevesen tudják, de ma már egyre elfogadottabb és egyre több helyen hangoztatják, hogy a magyarság által a múltban a Távol-Keleten hátrahagyott ujgurok magyaroknak vallják magukat.

Legalábbis félig-meddig, mivel a magyart testvérnépként kezelik, saját magukat pedig az ősmagyarok rokon népének tartják.

Nem véletlen, hiszen történelmi feljegyzések emlékeznek meg róluk, mint “fehér hunokról".

A temetkezési szokásaik, a néptáncuk, a zenéjük és a dísz motívumaik mind megegyeznek a magyar ősi motívumokkal.

Hiszen egy tőről fakadnak...

Korábban már a titokterminál is írt arról, hogy Ujgur területen találtak rá egy 4000 éves ősmagyar törzs temetkezési helyére.

A sírokban talált emberek kifejezetten sok közös vonást hordoztak a magyar emberekkel kinézetre és a genetikai vizsgálatok is rokonságot mutattak ki.

Erről ide kattintva olvashatsz részletesebben.

Link


20 millió ujgur él külföldön, és folyamatosan harcolnak saját függetlenségükért, és népük, kultúrájuk megmaradásáért.

Ma az ujgurokat ugyanúgy elnyomás fenyegeti, mint az elmúlt évtizedekben...

Testvérnépünk rengeteg dologban hasonlít ránk: zeneileg, a motívumaikat, öltözködésüket, világfelfogásukat tekintve is.

A küzdeni akarásuk és dacos lázadásuk is az 48-as és 56-os harcosságra emlékezteti a magyarokat.

Jusson el minden magyar szívéhez ez az üzenet.

Melengesse fel lelkünket és hitünket arról, hogy egy napon majd minden nemzet, mely a magyarsággal egy tőről fakad, egyesül majd egy új világban.


Link


Az Ujgur Világkongresszus üzenete a testvéri Magyar néphez

Link


Rokonainknál, az ujguroknál
/Négyezer éves történelmük, szépséggel és titkokkal teli kultúrájuk van - ők az ujgurok. Távoli földön, Belső-Ázsiában élnek, de a magyarokat rokonaiknak tartják. Bármennyire is furcsa, sokkal többet tudnak rólunk, mint ahogy azt gondolnánk./

Link


"A magyarság hatalmas érték, ám egyben hivatás és küldetés is"

Link








 
 
0 komment , kategória:  Történelem  
Ocskay, a tűz fejedelme, az árulás nagymestere
  2022-11-11 22:45:00, péntek
 
 




OCSKAY, A TŰZ FEJEDELME, AZ ÁRULÁS NAGYMESTERE


Ocskay László volt az egyik leghíresebb kuruc huszártiszt, aki beszáguldozta csapatával a Felvidéket és rendszeresen átcsapott zsákmányolni osztrák és morva földre, amiért az ellenség Rákóczi villámaként, vagy a tűz fejedelmeként emlegette. Mindenkit meglepett, mikor átállt a labancokhoz.

A híres huszárnak cselt vetettek, elfogták és 1710. január 3-án Érsekújvár főterén lefejezték.

A családi birtokon, Ocskón, egy többségében tótok lakta kis felvidéki faluban született 1680-ban. Nemesi család sarjaihoz hasonlóan fiatalon katonának állt, huszár lett a Pálffy, majd az Ebergényi ezredben. Duhaj vitéz, hirtelen természet, számtalan botrány kísérte útját, amibe még az is belefért, hogy a törökhöz szökve áttért a muszlim hitre. Aztán visszatért, s mivel jó katona volt felvették az ezredbe, s a spanyol örökösödési háborúban bevetették a franciák ellen. Itt is megszökött, francia hadnagy lett, majd visszatért övéi közé. Innen tért haza 1703 nyarán szabadságra, megnősülni. Tisza Ilonát, egy özvegyasszonyt (két gyermek született a frigyből) vett el.

/Ajánlom figyelmükbe a kora kuruckorba játszódó Bükki bujdosók kisregényt, amiben ugyancsak vannak hősök és árulók, no meg olyanok is akik csak megpróbálták túlélni...

A mézes hetek után azonban, hogy vissza tért volna ezredéhez lovas csapatot toborzott, s csatlakozott a kurucokhoz! Ez már, barátok közt is a harmadik dezertálása volt. Úgy tűnt, hogy ez lesz az utolsó, vitézen harcolt, amiért birtokot és brigadérosi címet kapott II. Rákóczi Ferenctől. Huszárai sok fejfájást okoztak a labancoknak, meg a határmenti osztrák, morva falvak lakosságának, ahol gyakran feltűnt, s a kézzel fogható értékeket összeszedték, a lábas jószágot elhajtották, majd a kótyavetyén elkótyavetyélték a zsákmányt.


A vitézek idealizált élete:


Link



Egykori ezred tulajdonosa, Pálffy János közben generális lett, s úgy döntött, hogy megoldja az Ocskay problémát, volt katonáját a trencsényi vereség után (rossz nyelvek szerint már előtte megkereste, ezért is volt szokatlanul indiszponált) átállásra csábította, aki egész ezredét a király hűségére eskette (sokan közülük később vissza szöktek a kurucok közé). Árulása jutalmaként ezredesi rangot kapott. A labanc tisztek nem igazán kedvelték, mivel jól emlékeztek rá, hogy háromszor elárulta őket...

A kurucok nagyon megorroltak Ocskayra, s Jávorka Ádám főhadnagy kurucosan cselt vetett neki, kíséretének jó részét levágták, az ezredest pedig élve elfogták. Ocskayt rögtönítélő bíróság elé állították, amely halálra ítélte (ekkor felajánlotta, hogy negyedszer is elárulná a királyt, s újra kuruc lenne, de nem kellett) és 1710. január 3-án Érsekújvár főterén lefejezték. Példát statuáltak vele, mint a másik híres árulóval, Bezerédj Imre brigadérossal a pataki országgyűlésen.


Kik voltak a kurucok és labancok?

Link



A vér nem válik vízzé, a vitézkedést és duhajkodást leszármazottai is örökölték. Unokája, Ignác például duhajkodás közben agyonlőtte László nevű rokonát. Egy generációkkal később élt Ocskay, egészen pontosan Ocskay László, honvéd százados viszont a fineszt és a vitézséget örökölte. Az első világháborúban tüzér tisztként megsebesült. A másodikban, Budapest ostromakor becslések szerint mintegy 2500 zsidót, többségében munkaszolgálatost mentett meg, s gondoskodott ellátásukról is. Akkor se esett kétségbe, amikor a nyilasokkal támadt konfliktusa a zsidók miatt, volt amikor csőre töltött pisztollyal a kezében zavarta el őket, máskor segítségül hívta az SS-t! Magyarországi svábok voltak...

A korábban amerikai olajcégnek dolgozó Ocskay a háború után gyanús lett a kommunistáknak. ezért 1948-ban az USA-ba emigrált, ahol szerény körülmények közt élt 1966-ban bekövetkezett haláláig (nem lehet minden embermentő olyan szerencsés, mint Oskar Schindler). Posztumusz 1996-ban köztársasági elnöki aranyérmet kapott, 2002-ben pedig bekerült a világ igazai közé Jeruzsálemben. Ne csak az áruló, hanem a hős Ocskay Lászlóra is emlékezzünk! Joe Eszterhas se tudna ettől szívhez szólóbb történetet írni, mint amit Ocskay megcselekedett.


Itt pedig a másik áruló kuruc brigadéros, Brezerédj Imre története:


Bezerédj Imre, a kurucok (áruló) csillaga

Link



Szépirodalomban is szerepel Ocskay: Jókai Mór: Szeretve mind a vérpadig című történelmi regényében (1882).


Ne várjon a közösségi médiában az algoritmusok által kiszámíthatatlanná tett megosztásokra, hanem naponta nézzen be a http://www.kazivilaga.com-ra, s tallózzon bátran! Biztos talál olyan cikkeket, amelyek érdeklik!

/Bejegyzés szerzője: Kazi/


Link



Kik voltak a kurucok és labancok?

Link



Bezerédj Imre, a kurucok (áruló) csillaga

Link








 
 
0 komment , kategória:  Történelem  
„Kassa, Felvidékünk gyöngyszeme, ismét magyar”
  2022-11-11 20:45:24, péntek
 
 










,,KASSA, FELVIDÉKÜNK GYÖNGYSZEME, ISMÉT MAGYAR"
Babucs Zoltán


84 éve az első bécsi döntés értelmében Kassát visszacsatolták a Magyar Királysághoz.


Az 1938. november 2-i első bécsi döntés eredményeként véráldozat nélkül tért vissza a magyar Szent Korona fennhatósága alá a Felvidék déli, magyarok lakta része, ahova a Magyar Királyi Honvédség csapatai november 5. és 10. között vonultak be. November 11-én, pénteken került sor a felvidéki bevonulás legmagasztosabb ünnepélyére Kassán, ahol szinte egy gombostűt sem lehetett leejteni, annyi ember várta a kormányzót.

A város virág- és zászlóerdőben pompázott, s a különvonatokon és autóbuszokon számtalan anyaországi magyar is érkezett.

Pontban 11 órakor a budai Citadellán huszonegy ágyúlövés köszöntötte a Felvidék hazatérését, a kassai Szent Erzsébet dóm nagyharangja mellett az összes magyarországi templom harangja megkondult, és tízezrek borultak térdre, hogy hálát adjanak a Fennvaló ajándékáért.

A kassai dóm melletti dísztribünhöz dr. vitéz ómoroviczai Imrédy Béla miniszterelnök kíséretében érkezett meg a kormányzó hitvese és gyermekei, azután a kormány, a tábornoki kar tagjai, a felsőház és a képviselőház küldöttei, József királyi herceg, a diplomaták, valamint a felvidéki magyarság képviselői: nemesmiticzi Jaross Andor, gróf galántai Esterházy János és Szüllő Géza, de ott volt a magyar revízió külhoni patrónusa, Lord Rothermere is.

Márai Sándor, a Pesti Hírlap tudósítója is megindultsággal írt a magasztos pillanatokról: ,,(...) Horthy Miklós kormányzó leszáll lováról és fogadja Imrédy miniszterelnök tisztelgését. A kormányzó, mint mindig hivatalos és ünnepélyes alkalmakkor, tengerészi díszegyenruháját viseli; az arca komoly és nyugodt, csak pillantásában, éles sugarú, tiszta, határozott nézésében van valamilyen fátyolos köd, a meghatottság köde. E pillanatban Kassa népe, az ünneplők és a névtelen közönség nem tud betelni a kormányzó nevének éltetésével. Ez a »Horthy! Horthy!« nem egyszerű üdvözlés; ez a pillanat, amikor egy nép üdvözli szabadítóját, s utoljára így talán csak Rákóczi Ferencet üdvözölte Kassa és Felső-Magyarország népe az utcákon. (...) Horthy Miklós ott állt a ledöntött kassai Honvéd-szobor talapzata előtt, s birtokba veszi a felszabadított várost."







A miniszterelnök köszöntötte a díszemelvényen helyet foglaló kormányzót: ,,Főméltóságú Kormányzó Úr! Magyar testvéreim! Kassán vagyunk, Kassa, a legendás történelmi hely, Felvidékünk gyöngyszeme, ismét magyar. Szent csodálkozással nézünk körül: igaz-e az annyiszor megálmodott álom, hogy itt áll a históriától terhes falak között a büszke magyar hadsereg és élén a Hadúr, hogy itt tündököl az ország sorsának annyi intézője, hogy a kassai dómból tör fel egek felé a hálaima, a Gondviselés Szent István-évi ajándékáért. Itt ölelkezik ma a Felvidék ezernyi próbát becsülettel kiállott népe, a trianoni börtönráccsal tőle húsz éven át elválasztott kilencmilliónyi magyarsággal. Ma itt van lélekben velünk az egész ország. Szívdobogva és könnyes szemmel hallgatja a kassai harangok zúgását és velünk együtt éli ennek a nagy magyar ünnepnek minden pillanatát. Ó, hogy tudunk mi, magyarok, örülni egymásnak. Hogy tudunk örülni ennek a várva-várt percnek, amikor nincs különbség magyar és magyar között, amikor nem a közös veszély félelme, hanem a találkozás közös, felülmúlhatatlan gyönyörűsége terel össze minden magyart, amikor lehámlik a lelkekről minden máz és a magyar lelkek az Istenadta, Isten akarta megértésben feledkeznek egymásba. Ó, bár feledtetne ez az ünnep, ez az egymásra találás mindent, ami széthúz, ami szétforgácsol, erőtlenít és pusztít, bár döbbentene rá e pillanat nagyszerűsége, hogy megtaláljuk egymás lelkét, azt, ami egyesít, ami összetart, ami erősít és gyarapít. Ma az újonnan rajzolt határok között 10 millió lélek él, dolgozik, küzd és ha kell, vérzik a hazáért. Ennek a tízmillió magyar léleknek a köszöntését tolmácsolom, tízmillió lélek hűségét, hódolatát nyújtom át Főméltóságú Kormányzó Urunknak! Köszönjük Főméltóságodnak mindazt, amit értünk tett, köszönjük a húsz esztendőt, köszönjük a mai napot és kérjük az Egek Urát, áldja meg és ajándékozza meg továbbra is egészséggel, bölcsességgel, éleslátással, fajtájának jövendőjébe vetett törhetetlen hittel és bizalommal, hogy még hosszú-hosszú éveken át vezessen minket a magyar becsület és magyar igazság keresésének útján. Nagybányai Horthy Miklós, Magyarország Főméltóságú Kormányzója éljen!"

Ezt követően Kassa polgármestere, nemes bányavölgyi Tost László emelkedett szólásra, aki beszédében kijelentette: ,,Ebben a magasztos pillanatban, amikor itt Főméltóságotok előtt bemutathatom Kassa őslakos polgársága nevében hódolatunkat, köszönöm Főméltóságodnak, hogy lehetővé tette nekünk a mai napon azt, hogy az ősi város falai között üdvözölhessük. Hosszú, nagyon hosszú volt ez a húsz esztendő és még ezelőtt fél évvel remélni sem mertük, hogy ma már olyan ünnepünk lesz Kassán, amilyen ünnepe Kassának talán csak 1706-ban volt, amikor a Nagyságos Fejedelem vonult be ide az első országgyűlésre. Mély hódolattal jelenthetem Főméltóságodnak, hogy ezalatt a húsz év alatt Kassa őslakos polgárságából egyetlenegy sem akadt, aki a magyar szellem hitében megingott volna. Mi magyarok voltunk, magyarok vagyunk és magyarok is maradunk."

A szlovák Csárszky József (Jozef Čársky), Kassa katolikus püspöke a visszatért országrész katolikus egyháza és hívei nevében magyarul és szlovákul köszöntötte a kormányzót, majd Fehér Miklós volt szenátor beszélt, azután a felvidéki anyák, asszonyok és leányok köszöntőjét tolmácsolta Pausz Béláné a kormányzó és hitvese felé.

Gróf Esterházy János beszédében a határokon kívül rekedt felvidéki magyarok nevében szólott: ,,Maradtunk magyarok odaát a határokon túl, akiknek az élére állok és ígérem azt, hogy átmentem őket és meg vagyok győződve, hogy amint minket, magyarokat, erős keresztény érzések fűtenek, szlovák testvéreink ugyancsak az Istenbe vetett hitnek köszönhetik, hogy meg tudták élni, hogy most kezdenek felszabadulni. Mi, ottmaradt magyarok, ígérjük Főméltóságodnak, hogy kezet adunk az ott élő szlovák testvéreinknek és velük együtt dolgozunk egy szebb jövőért... Az ideát lévő magyaroktól pedig azt kérem, hogy az idecsatolt szlovákok nemzeti érzéseit tartsák a legmélyebb tiszteletben, engedjék meg, hogy ugyanúgy élhessenek itthon, mint ahogy mi követeljük, hogy ott élhessünk."

A köszöntések elhangzását követően Horthy Miklós lépett a mikrofonhoz: ,,Hálát adok az isteni Gondviselésnek azért, hogy Kassa városának dicső történelmi emlékekkel megszentelt falai közé, a magyar Felvidék nemzeti kultúrájának ősi földjére léphettem. Ami még néhány hónapja csak távoli remény, hetekkel ezelőtt csupán aggódó bizakodás volt, az a közelmúlt napokban bizonyosság és ma végre élő valóság lett. Ezért, hogy ez megtörténhetett, különös hálát érzünk a baráti nagyhatalmak és azok vezető államférfiai iránt. Vállalták a döntőbíró szerepét és ezáltal néhány óra alatt rendezték azt a kérdést, amely - noha mindenki belátta tarthatatlanságát - 20 év alatt nem tudott megoldást nyerni. Nehéz és kényes volt a szerep vállalása, mert a döntőbíró mindig csak az igazságot keresheti. Pártatlan kell, hogy legyen és nem kedvezhet senkinek, legkevésbé barátjának. Sorsdöntő napjainkban hagyományos baráti együttérzéssel állott mellénk a nemes lengyel nemzet. A mai ünnepnapon erre is őszinte hálával gondolunk. Meleg szeretettel öleljük magunkhoz hazatért felvidéki testvéreinket. Az elnyomatás és az üldöztetések dacára emelkedett szellemben, hittel és bizalommal álltak helyt a magyarsághoz való hűséges ragaszkodásban. Ezzel a mi nagy küzdelmünkben részt vállalva, nagymértékben könnyítették meg nehéz munkánkat. Húsz év múló pillanat egy nemzet életében, de annak a nemzedéknek, amely azt végigszenvedte, egy örökkévalóságot jelentett - a ránk kényszerített határokon innen és túl. Ennek a keserves időnek tanulságait le kell vonnunk. A házat ugyanis felgyújtani könnyű, de nehéz azt újra felépíteni. A Szent István évére esik a magyar igazság győzelmének első eredménye. A nagy király hagyományaihoz képest, az ő elgondolásainak szellemében fogadjuk az új határokon belül nem magyar fajú testvéreinket is. Régi otthonukat találják meg az egymás mellett kiontott vérrel annyiszor öntözött közös hazában. A magyar kenyér mellett a magyar szívek szeretete várja itt őket. Ez biztosítja részükre nyelvük és kultúrájuk teljes szabadságát. Minthogy ezen a vidéken szlovákok is laknak, néhány szót szólok hozzájuk nyelvükön."

Államférfiúi nagyságáról tett tanúbizonyságot, amikor békejobbot nyújtva a ,,derék tót atyafiaknak", anyanyelvükön szólt hozzájuk: ,,Bár nem bírom a szlovák nyelvet, de a haditengerészetnél töltött szép éveim egyik eredményeként horvátul beszélek és így a szláv nyelvek nem teljesen idegenek nekem. Meleg szeretettel üdvözöllek benneteket, akik e napon visszatértek ezeréves hazátokba. Kenyeret adó földjét nemcsak együtt munkáltátok, de együtt védtétek is. Legyetek meggyőződve, hogy az egész magyar nemzet megértő szeretete biztosítani fogja részetekre életszínvonalatok emelésén kívül a szlovák nyelv és kultúra teljes szabadságát is." Végül a következő gondolatokkal zárta beszédét: ,,Amidőn köszönetet mondok a szívek lelkes öröméből fakadt meleg üdvözlésért, arra kérek mindenkit, hogy merítsen erőt a jövő küzdelmeihez a magyar igazság átütő erejéből, amely az első alkalommal - a történelemben példa nélkül álló módon - már vér nélkül is győzedelmeskedni tudott."







A kormányzói pár az előkelőségek kíséretében, a gyalogos testőrök sorfala között vonult a Szent Erzsébet dóm felé, miközben az ünneplő tömeg a Himnuszt énekelte. A templom ajtajában nemes bányavölgyi Tost Barna plébános - a polgármester testvére - mondott rövid beszédet: ,,Alleluja, hála legyen az Istennek. A keresztre feszített Magyarország feltámadásának hajnalán a legmélyebb hódolattal üdvözlöm Főméltóságú Kormányzó Urunkat, amikor belép velünk együtt Árpád-házi Szent Erzsébet négyszáz éves templomába, amikor belép, hogy a kassai szent vértanúk ereklyéi előtt, a nagy fejedelemnek hamvai felett hálát adjon velünk együtt és minden magyar szívvel együtt a Mindenható Istennek azért a nagy kegyelemért, hogy irgalmas volt hozzánk, szenvedő magyarokhoz, és meghallgatta buzgó imáinkat, - amikor belép ebbe a templomba, hogy szívünk boldog érzelmével hálát adjunk a mi mennyei Atyánknak. A zsoltár is azt mondja, hogy az irgalmasság és az igazság találkozott és az igazságosság és a béke megcsókolta egymást. Ezzel a hódolatteljes csókkal üdvözlöm Főméltóságú Urunkat és mély hódolattal kérem, hogy atyai csókját adja minden elszakított, szenvedő magyarnak, akik most visszatértünk az anyaországhoz, és fogadjon minket atyai szeretetébe és velünk együtt köszönje meg hálás lélekkel a Mindenható Istennek ezeket a boldog perceket, ezt a feltámadási hajnalt, amelyet az ő irgalmas kegyelméből elértünk. Isten hozta Főméltóságú Kormányzó Urunkat, Főméltóságú Asszonyunkat és minden magyar testvérünket. Éljen a Kormányzó Úr!"

A Te Deumot Serédi Jusztinián esztergomi hercegprímás intonálta, ezt követően a kormányzó feleségével és kíséretével együtt II. Rákóczi Ferenc sírja előtt rótta le kegyeletét, majd visszatért a Mária téri díszemelvényre, hogy onnan szemlélje meg a miskolci 19. gyalogdandár bevonuló csapatait. Az MTI tudósítása szerint ,,háromnegyed egy órakor megkezdődött a honvédség díszmenete a folyamőrség zenekarának indulói mellett. Amikor feltűnt a díszmenet élén haladó lovastisztek csapata. A közönség percekig ünnepelte a magyar honvédséget. A lovastisztek után következett a ludovikások csapata, majd a nehéz géppuskások, kerékpárosok és a honvédség többi alakulatai. A díszmenet másfél óra hosszat tartott."


Link



1938 november (1. rész) I. Bécsi döntés, Felvidék visszacsatolása

Link












 
 
0 komment , kategória:  Történelem  
33 éve omlott le a berlini fal
  2022-11-09 21:57:33, szerda
 
 




33 ÉVE OMLOTT LE A BERLINI FAL


1989 november 9.

Aznap, amikor a szüleink, nagyszüleink ünnepeltek, pezsgőt bontottak, nyugati csodákban reménykedtek, senki sem szólt nekik előre, hogy majd Brüsszel akar lenni az új Moszkva, és, hogy a bankok lesznek az új tankok, ahogy azt sem mondta senki, hogy a Soros Gyuri bácsik nem jó szándékból, hanem anyagi érdekből segítenek rendszert váltani itthon.

Hiszek azonban ebben a történelmi pillanatban, hiszek abban, hogy soha sem érdemel többé teret semmilyen bolsevik hajlamú szándék, hiszek egy sok tekintetben egységes, de mégis független államok alkotta, erős és békés Európában. Hiszek a valódi szabadságban!



A berlini fal a Nyugat-Berlint körülvevő határépítmény volt Kelet-Berlin és az NDK területén. 1961 és 1989 között létezett. A hidegháború alatt a kettéosztott Berlin Európa megosztottságának és az elnyomásnak egyik fő szimbólumává vált.

1961. augusztus 13-án szögesdróttal választották el Berlin keleti és nyugati felét. Ezt a szögesdrótot váltotta fel később a betonból épült és védelmi zónákkal határolt fal. Létezésének szűk három évtizede alatt a fal egyre kifinomultabb, a szökést szinte teljesen lehetetlenné tevő határzárrá alakult át. Számos szökési kísérlet végződött a menekülők halálával. A fal 1989-es leomlása a hidegháború befejeződésének emblematikus dátumává változott. 1989. november 9-én a berlini fal leomlása után, Helmut Kohl előterjesztett egy tízpontos programot a két Németország egyesítésére. A létesítmény legnagyobb részét a két német állam egyesülése után lebontották, napjainkban már csak egyes szakaszai láthatóak.


1 A berlini fal története


1945 májusában Franciaország, Nagy-Britannia, a Szovjetunió és az Egyesült Államok szövetsége győzelmet aratott a nemzetiszocialista Németország felett. A Berlint elfoglaló szovjet hadsereg a város nyugati területének megszállási feladatait átadta a nyugati szövetségeseinek. Berlin területének 53,9%-a, míg népességének 62,9%-a került a nyugati államok ellenőrzése alá.

A Szovjetunió és az Egyesült Államok 1945 után fokozatosan szembefordult egymással. A kezdődő hidegháború része volt az a földrajzi pozícióharc is, melynek keretében a Szovjetunió megkísérelte elérni, hogy a nyugati szövetségesek adják fel berlini megszállási zónáikat. A szovjet megszállási övezet nyugati határán 1947-re fokozatosan kiépült a műszaki határzár, a korabeli politikai szóhasználatban a "vasfüggöny". 1948 nyarán az NSZK-ban végrehajtott valutareform miatt a Szovjetunió lezárta a berlini belnémet határt. A berlini blokád idején a nyugati szövetségesek légi úton gondoskodtak a város ellátásáról. A blokád csak 10 hónapig akadályozta az áruforgalmat a két városrész között, 1949 májusában újból szabaddá vált az átkelés. Hamarosan azonban újabb szigorítás lépett életbe. 1952-től nyugat-berlini lakosok nem léphettek be az NDK-ba.

Az NDK kikiáltása után Németország keleti felében a mind rosszabbá váló életkörülmények mellett a hatalom egyre keményebben lépett fel a sztálinista mintájú társadalom kiépítése érdekében. Ezzel egy időben az NSZK-ban növekedni kezdett az életszínvonal, kiépült a liberális demokrácia intézményrendszere. A romló kilátások elől a keletnémetek évről évre jelentős számban távoztak a nyitott berlini határokon keresztül nyugatra. A legmagasabbra a Sztálin halála után kirobbanó tüntetések erőszakos elfojtása után szökött a kivándorlók száma, akkor néhány hónap leforgása alatt 200 000 német hagyta el Kelet-Németországot. 1949 és 1960 között az NDK 17 millió lakosa közül összesen 2,6 millió települt át az NSZK-ba, míg az ország összlakossága több mint 1 millió fővel csökkent. A határ lezárása előtti napokban már napi 1500-1900 menekültet regisztráltak a nyugat-berlini menekülttáborokban.

Az 1950-es évek közepén az NDK gazdasága is fejlődésnek indult. Az újjáéledő ipar számára súlyos csapás volt a fiatal és szakképzett munkaerő tömeges kivándorlása. Az NDK gazdaságára furcsa módon pozitív hatással is volt a nyitott berlini határ. 50 000 kelet-berlini dolgozott Nyugat-Berlinben, az ő fizetésük volt az NDK egyik legfőbb valutaforrása. A politikai vezetés azonban bizalmatlansággal tekintett az ingázókra. Egyre több intézkedéssel büntették a nyugati munkavállalást.

1961 nyarán az NDK népességvesztése már havi 30 000 fő fölé ugrott. Az NDK kormányán növekedett a nyomás, hogy az állam demográfiai összeomlását a berlini belnémet határ lezárásával akadályozza meg. A keletnémet pártvezetők értekezletén Ulbricht közölte, hogy az egyre nagyobb méreteket öltő menekültáradat miatt szükségessé vált - egy nem pontosan meghatározott napon, de 14 napon belül - a berlini belnémet határ lezárása.

Augusztus 12-éről 13-ra virradó éjjel az NDK különböző fegyveres egységei, együttesen 15 000 főnyi csapaterővel lezárták a nyugati szektoroknak a szovjet szektorral, illetve az NDK területével érintkező határait. Az utcákon a szektorhatárok közvetlen közelében, azokkal párhuzamosan, de még NDK-területen először szögesdróttekercseket húztak ki, amelyekkel a gyalogos- és járműforgalom nagy része számára elvágták az átjárás lehetőségét. A drótakadályok előtt pár méterrel árkot ástak keresztbe az utcákon, hogy a kordon autókkal való áttörését megakadályozzák. Ezt követően elsősorban az NDK vidéki területei és a nyugati szektorok között húzódó határszakaszon (a korábbi zónahatáron), de helyenként a város belterületén is könnyű betonoszlopokra feszített, kb. 2 méter magas fonatos drótkerítést is telepítettek, a vidékiesebb szakaszokon kettős kiépítésben. .

A nyugati szektorok felől az átjárást elsősorban a szögesdróttekercsek és a közvetlenül mögéjük felállított őrség akadályozta meg. Az eredetileg 80 átkelőhely közül csak 12-t hagytak nyitva. Elvágták a városi gyorsvasút és a metró összeköttetéseit is. Csak a friedrichstrassei állomás maradt meg, ahol egy határállomást alakítottak ki. Augusztus 15-én éjjel Szászországból érkező építőipari munkások fegyveres felügyelet mellett elkezdték az addig felállított drótakadályok bontását és a betonelemekből álló fal felépítését. A fal a szovjet és a nyugati (francia, brit és amerikai) szektorok határa mentén, de NDK-területen épült.

A váratlan határzárás Berlin lakosságát mindkét oldalon sokkolta. Családok tagjai kerültek a kordon ellenkező oldalaira, százak nem tudtak eljutni a munkahelyükre vagy rokonaikhoz.

A Szovjetunió a nyugati államok felforgató- és kémtevékenysége miatt jogosnak nevezte a határ lezárását. Az NDK-propaganda a berlini falat a fasizmus ellen emelt védőbástyaként jellemezte.
A kettéosztott város

A Berlin közepén húzódó műszaki zár bénítólag hatott mindkét városrészre. Megszakadtak a város egységét addig biztosító közlekedési kapcsolatok. Az addig városközponti területek hirtelen rossz megközelíthetőségű perifériákká váltak. Nyugat-Berlinben ideiglenes munkaerőhiány lépett fel, az NDK pedig fontos valutabevételi forrástól esett el. A városban romlott a közszolgáltatások minősége, a kommunális hulladék elhelyezésének megoldatlansága pedig egyre súlyosabb környezetvédelmi válságot idézett elő. A fal építésével egy időben elvágták az elektromos hálózat összeköttetéseit is, így a nyugati szektorokban egy időre labilissá vált az áramszolgáltatás. Nyugat-Berlint elszigeteltsége miatt számos lakója hagyta el az évek folyamán, így lélekszáma az 1961-es 2 197 408-ról 1984-re 1 848 585 főre csökkent. A leginkább hátrányos helyzetbe a Nyugat-Berlin körüli falvak kerültek. E települések elveszítették kapcsolatukat a nagyvárossal, a közszolgáltatások minősége romlott, az államigazgatási központok 30-40 kilométeres távolságba kerültek. Az itt élők életét igen megnehezítette a határőrség állandó jelenléte is. A folyamatos ellenőrzések és a romló életkörülmények miatt e falvak lélekszáma csökkenni kezdett, lakóik Potsdamba és Kelet-Berlinbe vándoroltak.

A '70-es évek elejétől kezdve Willy Brandt NSZK-kancellár lépéseket tett a két német állam viszonyának javítása érdekében. Az új keleti politika keretében Brandt elérte, hogy az NDK enyhítsen a Nyugat-Berlint elszigetelő utazási korlátozásokon. A keletnémet állam nem aktív (főként nyugdíjas) polgárai számára lehetővé tette, hogy Nyugat-Berlinbe utazzanak. Enyhítettek a nyugat-berlinieket 1952 óta korlátozó szabályozásokon is: ettől kezdve látogatásokat tehettek Kelet-Berlinben és a város körül lakó rokonaiknál.

A berlini falat az NDK felől egy állandóan megfigyelt zóna határolta. A műszaki zár iránt túlzott érdeklődést tanúsítókat igazoltatták vagy a közeli határőrposztra kísérték. A falhoz közeli házak lakói külön igazolványt kaptak, csak ezen engedély birtokában mozoghattak a határzóna közvetlen közelében. A határőrök kötelessége volt a menekülőket megállítani, ennek érdekében szigorú tűzparancsot léptettek életbe a falnál. A külföldi államfők látogatása idején - a sajtó negatív reakciójától tartva - a tűzparancsot felfüggesztették.

A berlini fal a valaha létezett határok közül az egyik legszigorúbban őrzött volt. Az NDK-ban az emigrálásnak még a kísérletét is szigorúan büntették. A hidegháború idején egyes becslések szerint 75 000 polgárt vontak felelősségre kivándorlás kísérletének vádjával, akiket zömmel a Stasi hohenschönhauseni börtönében hallgattak ki. Az NDK államvezetése az emigrálni szándékozók elriasztására a falnál tűzparancsot adott ki a határőrök számára.

Az NDK-t a hatvanas években a konszolidáció, a hetvenes években a stabilitás jellemezte. Az 1980-as években azonban az állam helyzete az egyre mélyülő pénzügyi-gazdasági válság miatt kritikusra fordult. A konzervatív kommunista államvezetés elszigetelődött a reformok irányába mozduló szocialista országoktól és az ország lakosságától is. A szabadság hiánya és a romló életkörülmények a nyolcvanas évek második felében országos tömegdemonstrációkhoz vezettek, amelyeket a hatalom erőszakkal sem tudott elfojtani. Újból nőni kezdett az államot elhagyók száma, a külföldre kijutók közül egyre többen tagadták meg az NDK-ba való hazatérést.

1989 nyarától mindennapossá váltak a rendszer reformját követelő tömegtüntetések, melyeknek legfőbb követelése a belnémet határ megnyitása és a berlini fal lebontása volt. 1989 nyarán megugrott a szocialista államot elhagyó polgárok száma. Magyarország 1989. szeptember 11-én 0 órától megnyitotta határait az NDK polgárai előtt, a döntést Horn Gyula külügyminiszter jelentette be a Hét előző esti adásában. Ezzel rés nyílt az NDK-s menekülők számára. Az NSZK prágai követségének keletnémet menekülők általi megszállása után az NDK már arra kényszerült, hogy saját területéről engedélyezze egyes polgárai kiutazását. Október folyamán Csehszlovákia többször jelezte a kelet-berlini vezetésnek, hogy tűrhetetlennek tartja a Prága belvárosában előállt helyzetet és ha az NDK nem változtat a keletnémet polgárok nyugatra utazásának szabályain, akkor Magyarországhoz hasonlóan megnyitja nyugati határát.

1989. október 6-án Gorbacsov kétnapos látogatást tett az NDK-ban. Viselkedése egyértelművé tette a keletnémet vezetés számára, hogy nem zárkózhat el a változtatások elől.

November 9-én az utazási törvény ügyében ülést tartott az NSZEP felső vezetése. Az ott hozott döntést este, élőben közvetített sajtótájékoztatón Günter Schabowski ismertette. A sajtótájékoztató lezárása után Riccardo Ehrmann, olasz újságíró azt kérdezte, hogy milyen könnyítések várhatók az NDK-állampolgárok utazása ügyében. Schabowski zavartan keresgélt a papírjai között, mivel emlékezett arra, hogy kapott erre utasítást. Kollégája segített neki megkeresni, majd felolvasta. A teremben mindenki döbbenten hallgatta, és próbálta értelmezni a hallottakat. Erre a hamburgi Bild riportere Peter Brinkmann az intézkedések életbe lépésének idejéről érdeklődött, Schabowski ekkorra már eltette a szemüvegét, így pár másodpercig tanácstalanul forgatta papírjait, majd a következő választ adta:

Ismereteim szerint ez érvénybe lép... igen, azonnal.

A tévék előtt ülő NDK-polgárok ezrei indultak meg a berlini határátkelőhelyek felé, ahol egy órán belül hatalmasra nőtt a tömeg. A határőrséget ekkor még nem tájékoztatták, mivel a határozat csak másnap 4 órától lépett volna életbe. Az átkelőknél a feszültség egyre nőtt, a tömeg ,,visszajövünk, visszajövünk" skandálással követelte a határ megnyitását. A határparancsnokokat utasították, hogy a leghangosabban követelőzőket engedjék ki az NDK-ból, de igazolványukba tegyenek a visszatérést megtiltó pecsétet. A tömegnyomás azonban odáig fokozódott, hogy 23 órakor a Bornholmer strassei átkelőnél megszüntették az útlevelek ellenőrzését, felnyittatták a sorompókat és átengedték a tömeget Nyugat-Berlinbe. Pár nap elteltével a mindkét oldalról érkező németek vésővel, csákánnyal és puszta kézzel kezdtek hozzá a fal lerombolásához.

A fal leomlása utáni hétvégén 10 új határátkelő helyet nyitottak. A határátkelőknél nagy tömeg gyülekezett és hangosan ünnepelték a fal minden egyes elemének eltávolítását. A határzár magánszorgalmú bontása különösen az NDK Népi Kamarájának 1990. március 18-án lezajlott választása után gyorsult fel.

1990. július 1-jén, a német valutaunió életbe lépésének napján a határőrség hivatalosan is beszüntette tevékenységét a belnémet határ berlini szakaszán. Július 13-án a Bernauer Strassénál hivatalosan is megkezdődött a fal bontása. A munkálatokat az NDK-határőrség 300 fős műszaki alakulata végezte, és a belvárosi falszakasz bontásával november 30-án végeztek is. Mindössze 6 szakasz maradt meg, ezek emlékműként ma is állnak. A Berlin és Brandenburg határán fekvő műszaki zárat 1991 novemberére számolták fel véglegesen.








 
 
0 komment , kategória:  Történelem  
Isten ostorai - A HUNOK
  2022-10-18 21:15:38, kedd
 
 







ISTEN OSTORAI - A HUNOK




Mottó:

Hogy a hunok legvalódibb fajtájából származhatom, arra az is elég bizonyíték, hogy a legszebb Alpok közt Svájcban, vagy Itália legbujább völgyeiben és tájain sem vagyok képes oly forrón, lelkesen és rajongón érezni és élni, mint hazám pusztáin és síkságain.

Széchenyi István



A hunok Belső-Ázsia sztyeppéiről származó, ismeretlen nyelvű nomád nép tagjai voltak, Kárpát-medencei központtal Attila királyuk Hun Birodalmat hozott létre. A legelfogadottabb nézet szerint a hsziungnuk voltak a későbbi hunok - azaz a közép-ázsiai és európai hunok - ősei.

Attila hun király /2. szeptember 406 - 453/, gyakran Atilla, ritkábban Atli, Etzel, Etel, Etele az európai hunok leghíresebb nagykirálya. A Képes krónika szerint: "Attila, Isten kegyelméből Bendegúz fia, a nagy Magyor unokája, ki Engadiban nevelkedett, a hunok, médek, gótok, dánok királya, a földkerekség ijedelme, Isten ostora."

A Képes krónika szerint 410 körül született Mundzuk fiaként. Attila kora egyik leghatalmasabb nomád birodalmát uralta 434-től, befolyása Közép-Európától a Kaszpi-tengerig és a Dunától a Balti-tengerig terjedt.

A 440-es években két hadjáratot vezetett a Balkán-félszigeten a Keletrómai Birodalom ellen, magát Konstantinápolyt is fenyegetve. 451-ben a korábban szövetséges Nyugatrómai Birodalom ellen fordult, egészen Orléans-ig törve előre. A fővárosából, Ravennából űzte el III. Valentinianus nyugatrómai császárt, 452-ben.

Bár a birodalma halála után szétesett, mégis Európa történelmének legendás alakjává vált. Nyugat-Európában a vad barbárság szimbóluma lett és az ,,Isten ostora" névvel illették. Történetíróink viszont művelt és nemes uralkodóként tartják számon, ezt támasztja alá az egyetlen korabeli beszámoló szerzője, Priszkosz rétor is. Három viking sagában és a Nibelung-énekben is fontos szerepet játszik. Wikipedia

Forrás: https://quotepark.com/hu/szerzok/attila-hun-kiraly/








A HUNOK EREDETE


A hunok a kínai történészek feltételezése szerint a hsziungnuk leszármazottai lehettek, akik fél évezreden át uralták Belső-Ázsia keleti területeit. Birodalmuk az i. e. 3. századtól az i. sz. 2. századig állott fenn.

A kínai történészek nézete szerint a hsziungnuk voltak a későbbi hunok - azaz a közép-ázsiai és európai hunok - ősei. Feltevésüket alátámasztja, hogy a szogdok a hsziungnukat xwn (khun) névvel illették, helyénvaló tehát a hsziungnukat ázsiai hunoknak is címezni.

A hsziungnuk szakadatlanul hadban álltak a kínai seregekkel, s többek között e véget nem érő viszálykodás miatt építtették meg a kínai uralkodók a kínai nagy falat. A kínaiak végül, a korai Han uralkodócsalád idejében, legyőzték ősi ellenségüket. A hsziungnuk szövetsége ekkor két részre bomlott. Északinak nevezett águkból származhattak a hunok, s egyes tudósok vélekedése szerint az avarok és a magyarok.

A hunok néven ismert népességet részben kelet-európai, részben belső-ázsiai eredetű pásztorkodó lovasnépek alkották. Nyelvük, legalábbis az uralkodó népességé, a török nyelvek közé tartozhatott. Birodalmuk - melynek központja egy időben a Kárpát-medence volt - írott források alapján jól ismert, a hunok társadalmáról azonban viszonylag kevés feljegyzéssel rendelkezünk.







TÖRTÉNETÜK


Kínai forrásokban a hunok nevét első ízben az i. e. 318. évben említik, akik i.e. 4-3. században elfoglalta területük északi részét, valamint az északnyugati területek pusztáit a Sárga-folyó nagy kanyarulatánál. A hunok szövetségét az i. e. 215. évben megrendítették az egységbe tömörült kínaiak hadjáratai,azonban a hunok megtörték Kao-cu császár erejét, kényszerítették, hogy Kína számára megalázó egyezményt írjon alá (i. e. 198.), és visszafoglalták és biztosították uralmukat Kelet-Ázsia pusztai népei fölött - az i. e. 121-119. évben azonban Kína támadásba lendült, s végül északra, a Góbin túli területekre űzte ellenségeit. A hunok a Szelenga vízgyűjtő területén telepedtek le. - az i. e. 121-119. évben azonban Kína támadásba lendült, s végül északra, a Góbin túli területekre űzte ellenségeit. A hunok a Szelenga vízgyűjtő területén telepedtek le.

Ez időben Közép-Ázsia népei, legalábbis névlegesen, elismerték a hunok hatalmát. A hunok közvetlen befolyása nyugaton mindazonáltal csak a Tarim-medence északkeleti részére, valamint a Turfani-medence vidékére terjedt ki.

Miután a kínaiak északra űzték őket, a hunok erejét megosztották a belső viszályok. Fejedelmek váltották egymást gyors egymásutánban, s helyi kiskirályok küzdöttek egymással a hatalomért. A széthúzást kihasználták a kínaiak, és i. e. 115-60. között harcba szálltak a nyugati területek birtoklásáért. A kínaik végül elfoglalták, s igazgatásuk alá vonták a nyugati területeket. Sikerek és
vereségek után a szövetségük is kettészakadt, egyes hun törzsek megadták magukat és behódoltak, Kina határain belül telepedtek le, vagy tovább folytatták a harcot.

Birodalmuk összeomlása (i. sz. 91.) után a hunok kirajzottak Belső-Ázsia pusztáiról.

A 350. évben Közép-Ázsia területének egy részét hódító lovasnép vette birtokba. Első ismert szállásterülete a közép-ázsiai puszta volt, ahová a hsziungnu állam összeomlása után költözhettek. A hunok másik nagyobb szállásterülete a Volga, illetve a Déli-Urál vidékén volt.

A belső-ázsiai törökös népek - a hunok szövetségének részesei - a 350. évben elsőként az ott élők közép-ázsiai birtokait rohanták meg, s velük egybevegyülve a kelet-európai pusztán élő alán (ászi) és germán csoportokra törtek. Egy részüket elűzték, kiszorították lakóhelyükről, más részüket uralmuk alá hajtották, s ezekkel egyesülve Délkelet- és Közép-Európát fenyegették. Az európai hunoknak nevezett kötelék tehát az uralkodó törökök, szkíta ászik, valamint germánok csoportjaiból szerveződött. Előőrseik a 4. század végén jelentek meg a Kárpát-medencében

A 375. évben, Balambér (Valamibir) vezetésével - feltételezések szerint a Volgán keltek át - a kelet-európai puszta lakóit (többek között az alánokat és a keleti gótokat) uralmuk alá hajtva erős birodalmat hoztak létre.

A hunok az i. sz. 375. évben megrohanta a Donnál lakóknak, Don-mellékieknek nevezett alánok területeit. A legyőzött alánok csatlakoztak a hunok szövetségéhez. A következő mintegy három évtizedben a hun és alán nevet oly sokszor említik együtt, hogy a hunok (törökös népek szövetsége) és a szkíták összekovácsolódásában és szoros együttműködésében kételkedni nemigen lehet

A 376. évtől a hunok urai lettek a kelet-európai pusztának. Vezérlő törzseik a puszta keleti felében, előretolt csapataik pedig az Al-Duna vidékén táboroztak le. A 377. évben hunok és alánok kisebb kötelékei már a gótok szövetségeseként léptek fel a római erőkkel szemben.

A következő évben az Al-Duna vidékéig jutottak. A Balkán-félszigeten több sikeres hadjáratot vezettek, többek között a Keletrómai Birodalom ellen is, bár ezek kezdetben csak felderítő portyázások voltak. --

A hunok előrenyomulása folytatódott. Ez idő tájt maguk a hunok vezérlő fejedelmei és kíséretükben levő csapatok is a Havasalföldön ütötték fel sátraikat. A Kárpát-medence északi részét benépesítő nyugati germánok a hunok elől a mai Csehország és Dél-Németország vidékére menekültek. A hunok ekkor már Alföldünk nagyobb részét birtokolták. Urai lettek az itt élő, korábban letelepedett korai szkítáknak, keltáknak stb.

434-ben meghalt Roas, a hunok fejedelme, s hatalmát öcscsének, Mundzuk-nak fiai: Attila és Bléda örökölték.


A HUNOK A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN


A hunok a 4. század végén foglalták el a Kárpát-medence területét, pontosabban csak az Alföld keleti felét. A rómaiak Pannonia és Valeria tartományt Attila uralkodásának kezdetén engedték át a hunoknak.

A hunok - Ruga, Bleda (Buda) és Attila vezetésével - kezdetben a Nyugatrómai Birodalom szövetségesei voltak. Seregeik katonai támogatást nyújtottak Rómának Bizánc ellen. Amikor a két birodalom között - a Bizánc elleni két nagy hadjárat eredményeként - erőegyensúly alakult ki, Attila Róma ellen fordult.







TÁMADÁSOK A RÓMAI BIRODALOM ELLEN


Csakhamar rettegett szomszédai lettek a hunok a 395-ben végkép megoszlott birodalom keleti felének, vagyis a görög császárságnak. Attila és Bléda egyesítették a hun törzseket s legyőzvén az ellenkező társfejedelmeket, az egész hun népet hatalmuk alá hajtották. 444-ben Attila egyedüli ura lett a birodalomnak, mely akkor már a Fekete-tengertől a stájer hegyekig s az Al-Dunától a Keleti tengerig terjedt. Alattvalói között a hunokon kívül germánokat, szarmát és szláv népeket találunk, a kik félelemmel párosult tisztelettel tekintettek reá s készek voltak őt követni bárhova. Attila meghagyta fejedelmeiket, nem bántotta vallásukat, szokásaikat, csupán azt követelte tőlük, hogy hadba kövessék és adót fizessenek neki.

Attila, mint a hunok általában, zömök testű, széles vállú, nagy fejű, apró szemű, lapos orrú, ritka szakállú s barnabőrű férfiú volt. Föllépése tiszteletet parancsolt: fejét hátra szegve, nyugtalanul s büszkén tekintett maga körül; komoly arczán dac és büszkeség tükröződött. Ha fölingerelték, arcza elkomorult, szemei szikráztak; a legelszántabbat is elhagyta ilyenkor bátorsága. De nyájas és nagylelkű is tudott lenni.

Övéi tisztelték igazságos voltáért, ellenségei rettegtek haragjától. Szerette, ha pompa vette körül, maga azonban ruházatában, fegyverzetében és életmódjában az egyszerűséget kedvelte. Alakja mélyen bevésődött a népek emlékezetébe; századok múlva is regéltek róla ,,Isten ostoráról", ahogy nevezték. Igy nevezte ő maga-magát is, azt állítván, hogy a hadisten kardját bírja, melyet egy pásztor a fűben talált s neki adott. Ha e kardot a földbe szúrta - igy szólt a monda - a népeket rettegés fogta el és Róma meg Konstantinápoly megrendült. De nemcsak kardjával győzött ellenségein, hanem csellel, ravaszsággal is; barátságot színlelt s akkor támadt rájok, mikor nem is várták. Annyi bizonyos, hogy hatalmas ember volt, a legkiválóbb mindama barbárok közt, kik Róma végső napjaiban a történelem szinterére léptek s a császárok trónját megdöntötték.

Mindjárt uralkodása kezdetén megkétszereztette az adót, mit a keleti császár elődjének, Roasnak fizetett, de ez nem tartotta vissza attól, hogy 441-ben be ne törjön a birodalomba. Bevette Viminaciumot, Ratiariát, Singidunumot, majd átkelt a Száván és elfoglalta Sirmiumot; aztán Thráciának fordulva, seregei Naissusig (ma Nis) hatoltak s ezt a várost, valamint Sardicát (ma Szófia) is fölprédálták és lerombolták. De még nagyobb csapást mért Attila a keleti birodalomra 446-ban: hatvan várost dult föl s pusztitva egész a Thermopylékig nyomult. II. Theodosius császár képtelen lévén az ellentállásra, békét ajánlott, melyet meg is kötöttek oly föltétellel, hogy Attila tüstént hat ezer font aranyat kapjon hadi kárpótlásul, azon kívül két ezer száz fontot évi adó fejében.


Görög követek tisztelgése Attila nejénél (Knackfuss H. rajza.)





A béke néhány éve következett ezután. Ez időben, 449-ben történt, hogy II. Theodosius császár követséget menesztett Attilához. A követséghez Priscus (Rhetor) görög történetíró is csatlakozott, a ki útjukról, élményeikről, továbbá Attiláról és országáról igen érdekes följegyzéseket hagyott reánk.
A követek útja feldúlt városokon és csontokkal borított csatatereken vezetett keresztül. A mai Szendrő táján hun révészek átszállították őket a Dunán, melynek közelében érték Attila sátor-táborát. A hun király e vidéken nagy vadászatot tartott, a mi a hunoknál épugy, mint később a mongoloknál, a hadgyakorlatnak egy neme volt. A követeket Attila sátorában, fa-széken ülve fogadta; meghallgatta üdvözletüket s átvette a császár levelét és ajándékait; közben rátámadt a görög tolmácsra, a miért a császár egy korábbi egyezség értelmében a szökevényeket egytől-egyig ki nem szolgáltatta. Két nappal utóbb Attila hunjaival megindult székhelye felé, hova a császár emberei is követték. Lapályos, hajózható folyóktól (Priscus ezek között a Drékon-t, a Tigas-t és a Tifézasz-t említi, melyek közül a Drékon talán a Béga, a Tigasz a Tisza, a Tifézasz pedig kétségtelenül a Temes) öntözött vidékén, északi irányban haladtak, mi közben több falut értek, melyeknek lakói étellel-itallal és szállással kínálták meg őket. Ételül kölest, italul egy méd-nevű italt (méz-ser?) kaptak; szolgáik szintén kölest, továbbá árpából készült italt, melyet a hunok kám-nak híttak. Körülbelül egy heti utat tévén, a követek Attila székvárosába érkeztek.

A hazatérő királyt ünnepélyesen fogadták alattvalói: fehér fátyolos leányok jöttek eléje s dalokkal üdvözölték. Attila székvárosának házai, kivéve a fővezér fürdőjét, egytől-egyig fából voltak építve, mert kőnek híre sem volt azon a vidéken; a fát is máshonnan hozták oda. Attila székhelye tehát csakis az alföldön, valahol a Tisza közelében lehetett. A királyi palota szintén fából volt építve, egy halom tetején, s czifra tornyaival s kerítésével kivált a többi épület közül.

Palotájában Attila fényes lakomát adott, melyre a császár követei is hivatalosak valának. A vendégek a fal mentén, kis asztalok mellett foglaltak helyet, rangjuk szerint, Attila pedig fönt a terem közepén, egy kereveten ült, mely mögött, nehány lépcsőnyi magasságban, hímzett függönyökkel takart ágya állott. Ebéd előtt s minden fogásnál előléptek a pohárnokok, arany és ezüst kupákban bort nyujtva a vendégeknek, melyeket azok Attila egészségeért kiürítettek, ki viszont őket köszöntötte föl. Beesteledvén, fáklyákat gyujtottak s két dalnok lépett be, akik dalaikban Attila győzelmeit és vitézségét dicsőítették.

,,A vendégek szemeiket rájuk függeszték - írja Priscus - némelyek a dalban gyönyörködének, mások a csatákra visszaemlékezve gondolatokba mélyedének, mások pedig, kiket a kor elgyöngített és nyugalomra kárhoztatott, könnyekre fakadának."

Alig hangzott el a dal, egy féleszű hun - afféle udvari bolond - nevettette meg a társaságot sületlen beszédjével. Majd egy törpe szerecsen lépett be, hun, latin és gót szavakat hadarva össze. Hangos kaczaj kísérte beszédjét; mindenki nevetett, csak Attila őrizte meg komolyságát. De midőn legkisebb fia, Ernák bejött s hozzáfutott, arcza egy pillanatra mégis földerült: megcsipte a kis fiu képét, és mosolygó szemmel nézett reá.

A vendégeknek feltünt, hogy míg nekik ezüst tányérokon hordják fel a sokféle ételt, s arany meg ezüst kupákban szolgálják fel a bort, Attila egyszerű fatálon csak húst eszik és fa-kupából iszik; csodálkozással vették észre azt is, hogy míg a hun főemberek ruhája, kardkötője csak úgy ragyog az aranytól és drágakőtől, Attiláé a lehető legegyszerűbb.

A császár követei Attila egyik nejénél Kréká-nál vagy Réká-nál is tisztelegtek, hogy átadják neki a császár ajándékait. A királynét puha kereveten ülve találták. Szolgák sürgölődtek körülötte, szolgáló leányai pedig előtte ültek a szőnyegekkel borított földön, és tarka szöveteket hímeztek, a milyeneket a hunok ruhájuk fölött szoktak viselni.


Attila lakomája Than Mór falfestménye. Budapesten, a vigadó épületében.





450-ben meghalt II. Theodosius s Marcianus ült a császári székbe, ki Attila követeinek, midőn az adót sürgették, azt felelé, hogy ajándékokat csak barátai számára tart, ellenségei számára ellenben fegyvert és katonát; s hogy biztosítsa magát, megerősíté birodalma határait és szaporítá seregét.
Attila jobbnak látta a támadást máskorra halasztani s a nyugati birodalom ellen fordult. Gaizerik, az Afrikába vándorolt vandálok királya is ösztökélte, a ki attól félt, hogy a Déli Galliában és Spanyolországban megtelepedett nyugati gótok a rómaiakkal egyesülve reátámadnak. Ürügyül azt hozta föl Attila, hogy III. Valentinianus császár megtagadta tőle nővérének, Honóriá-nak kezét, holott ez maga küldött volt neki jegygyürűt, minek alapján aztán Attila Honóriát s a birodalom felét követelte.

451 elején megindítá félmilliónyi hadát, melynek magvát a hunokon kívül gepidák és keleti gótok tették. A Duna mindkét partján nyomult előre, ut közben több germán népet csatlakozásra kényszerítvén. A Rajnán átkelve egymás után foglalta el és dúlta föl gótok országának tartott. Igy jutott Orleans városáig, melyet heteken át ostromolt s már-már be is vett, midőn megjelent Aëtius, a római sereg vezére s a vele szövetkezett Theodorik, a nyugati gótok királya, hadaikkal. Aëtius, ,,az utolsó római," Roas idejében kezesül a hun király udvarában tartózkodott s ezóta Attilával barátságos viszonyban állott. Attila ajándékokkal kedveskedett neki, a többi között egy törpével is, Aëtius viszont római irnokokat küldött Attilának.

A hun király betörésével Galliába a jó viszony természetesen megszakadt közöttük s a két jó barát mint ellenség állt egymással szemközt.

Amint Aëtius és Theodorik Orleanshoz érkeztek, Attila a Champagne sík vidékére vonult vissza, s itt, a catalaunumi vagy mauriacumi mezőn, Troyes közelében, ütközött meg velök.

A catalaunumi csata egyike a legnagyobbaknak, melyekről a történelem emlékezik. A sereg fölállítása hun részről úgy történt, hogy középen hunjaival Attila foglalt állást, a jobb szárnyat Ardarik, a gepidák királya, a balszárnyat ellenben Valamir, a keleti gótok királya vezette. A rómaiak részén Aëtius állt a balszárnyon, Theodorik, a nyugati góthok királya, a jobb szárnyon, középen pedig Sangiban, az alánok fejedelme.

Csata előtt Attila beszédet tartott vitézeihez; tanácslá nekik, hogy a rómaiakat föl sem véve, rohanjanak az alánokra és a nyugati gótokra.

,,Mutassátok meg elszántságtokat, mutassátok meg fegyvereitek erejét - így szólt hozzájok. Kinek élni kell, fegyver nem találja; kinek halni kell, eléri végzete, ha veszteg marad is. Én sujtom az első kelevézt az ellenre; ki nyugton maradhat, midőn Attila harczol, az már halva van!"

A harcz a csatamezőn emelkedő halom körül folyt, melyet mindkét részről elfogalni törekedtek. Attila már áttörte az alánok sorait s teljes erővel a nyugati gótokra veté magát, hol Theodorik lándzsától találva halva bukott le lováról; de ekkor Thorismund, az elesett király fia, népe élére áll s oly hévvel támadja meg az előretört hunokat, hogy hátrálniok kellett. Az éj beálltával Attila szekértáborába zárkózott, s tartva az éjjeli támadástól, a nyergeket halomra rakatta, el lévén határozva, hogy meggyújtja azokat s a lángokba veti magát, ha megtámadnák. Miért, miért nem? a támadás elmaradt, s Attila megfogyott seregével (mindkét részről állítólag 180,000-en estek el) háborítatlanul visszatérhetett országába.


Attila és Leo pápa - Raffael Santi festménye. Rómában, a Vatikánban.





A catalaunumi csatáról sok rege szól s ez is mutatja borzasztó voltát. Csata előtt való nap Attila katonái egy közeli erdőben egy jámbor remetét fogtak, ki jövendőmondó hírében állt. Attila kedvet kapott őt megkérdezni.

,,Te Isten ostora vagy - mondta a remete - a pőröly, mellyel az isteni gondviselés a világot sujtja; de Isten eltöri, mikor akarja, bosszuja szerszámait, s a kardot egyik kézből a másikba bocsátja. Tudd meg tehát: meg leszesz győzve a rómaiak ellen való csatában, hogy megismerd a hatalmat, mely nem a földről jő."

Nem bízván a jóslatba, Attila fölszólítá a hun bűbájosokat, hogy jövőt lássanak ők is. Mint ily esetben szokták, lefejtették a húst a csontról, s ezt tűzre tartván, a csontrepedésből jósoltak. A jóslat úgy szólt, hogy Attilát legyőzik, de az ellenség vezére el fog esni. Attila a jóslatot Aëtiusra magyarázta s úgy vélte, hogy az ő halála fölér egy csatavesztéssel. A csatamezőn patak folyt keresztül csendes folyással, mely az elesettek és sebesültek vérétől egyszerre megáradt. S midőn leszállt az éj s véget vetett a harcznak, az elesettek lelkei a levegőben tovább viaskodtak egymással.

A következő évben Itáliába rontott s pusztasággá változtatá a Pó mellékét; beveszi Aquiléját, Milanót, Páviát, majd átkel a folyón s pusztítja a jobbparti városokat is.

E hadjáratát a monda különösen kiszínezi. Aquiléja ostroma hosszúra nyulván, a hunok zúgolódnak s Attila el is akar már vonulni, midőn gólyákat lát, melyek elhagyják a háztetőire rakott fészküket s fiaikkal elvonulnak. Attila ezt kedvező jelnek vette, újult erővel megrohanja a várost, beveszi és földig rombolja. A visszatérésre is csodálatos esemény bírja. Midőn Leo pápával találkozék, a pápa feje fölött két férfit látott lebegni, a kik kardjukat villogtatva fenyegető pillantást vetettek reája. E látvány annyira megrémíté, hogy nem merte Rómát megtámadni.

A 452. évben Attila betört Italiába, és Róma felé vonult. III. Valentinianus császár Ravenna erős falai mögött keresett menedéket. A római egyház tanácsadói I. Leó pápának is a menekülést javasolták. Ő azonban, a mesés történet szerint, egy különösen finoman megmunkált arany karperecet emelt fel az asztalról, és a következőket mondta:

,,Ez a hunok munkája. Egy nép, amelyik ilyen műalkotásokra képes, hajlandó lesz az Élet igéjének befogadására is."

Kíséretével Mantova falainál találkozott Attilával, és sikerült elérnie, hogy a hunok megkíméljék Róma városát, s békét kössenek. A hunokat azonban vélhetően nem a pápa szavai késztették visszavonulásra, hanem a dühöngő járvány, s hogy ez időben Bizánc keleten megtámadta a hun birtokokat.





Attila halála (Naue Gy. rajza.)





ATTILA HALÁLA ÉS A HUN BIRODALOM FELOSZTÁSA


I. sz. 452-re Attila birodalma a mai Oroszországtól Magyarországon és Németországon át Franciaországig húzódott. Rendszeres hadiadót szedett Rómától és még egy római hadvezér fizetését is megkapta miközben római területen portyázott és római városokat pusztított el. I. sz. 453-ban Attila feleségül vette a fiatal Ildikót, és Priscus szerint túl sokat ivott az esküvőjén. Jordanes, Priscus beszámolóját követve, így írta le Attila halálát:

... lakodalma alkalmával tulságos vigságnak adván magát, a bor és álomtól elnyomatva hanyatt feküdt és bőséges vére, amely szokás szerint az orrán folyt el, mikor szokott útján megakadt, halálhozó uton torkába ömölvén, megölte. Így a harczban dicsősége királynak a részegség szégyenletes kimulást okozott. (49. fejezet, dr. Bokor János fordítása)

Az egész hadsereg gyászolta a vezetőjét. Attila lovasai vérrel kenték be az arcukat és lassan lovagoltak körbe-körbe a sátor körül, ahol a holttest feküdt.

Priscus rétor szerint, a katonái levágták a hosszú hajukat és megvágták az arcukat "hogy a valaha volt legnagyobb harcost ne az asszonyok könnyeivel és jajgatásával, hanem harcosok vérével gyászolják." Ezután egy gyásznap következett halotti torral és halotti játékokkal; az ünneplés és a gyász elegyének régi hagyományai voltak az ókori világban. Azon az éjszakán, bőven a Római Birodalom határain kívül, eltemették Attilát. Három koporsóban helyezték végső nyugalomra, a belső aranyból volt, a középső ezüstből, a külső pedig vasból. Az arany és az ezüst a hódításai alatt összeszedett hadizsákmányt szimbolizálta, míg a vas kemény szürkesége a háborús győzelmekre utalt.

A legenda szerint eltérítettek egy folyót, Attilát a folyómederbe temették, majd visszaeresztették a vizet, ami így elfedte a sírhelyet. A temetésen részt vevőket mind megölték, hogy ne tudják elárulni a pontos helyet. Kelly szerint, "ők is dicsőséges halált haltak", ugyanis a temetési szertartás részeként haltak meg egy kiváló harcos tiszteletére, aki rengeteget tett az embereiért.

Halála után fiai nem tudtak megegyezni örökségük ügyében; viszálykodásuk meggyengítette a hunok birodalmát. A küzdelemből Ellák került ki győztesen, hatalmát azonban nem tudta megszilárdítani. A germán hűbéres szövetségesek fellázadtak uralma ellen. A lázadók több csatában megverték a hunokat, és a Nedao melletti csatában legyőzték őket /I. sz. 454-ben/. A harcokban Ellák is elesett. A hunok maradékai a Keleti-Balkánon telepedtek le, illetve visszavonultak a kelet-európai pusztára.

A hunok befolyása a Kárpát-medencében megszűnt, területét az egymással marakodó germán királyságok vették birtokba. A hunok maradékai (beleértve alán szövetségeseik töredékeit is) a Havasalföldön, illetve Keleti-Balkán területén leltek hazára, s néhány évszázad alatt összekovácsolódtak a helyben lakókkal. A hunok másik része a kelet-európai pusztára vonult vissza.


ROKON NÉPCSOPORTOK - SZÉKELYEK, A HUNOK LESZÁRMAZOTTAI -


A székelyek magyar tudatú és magyar nyelvű népcsoport. A székelyek eredetére vonatkozóan több - egymásnak ellentmondó - elmélet létezik. Első okleveles említésük 1116-ból maradt fenn, eredetileg a Magyar Királyság nyugati gyepűinek mentén éltek.

A középkori székelységet még két csoportra lehetett osztani, a nyugati és a keleti székelységre. A valószínűleg kisebb létszámú nyugati székelység a 14. századra azonban teljesen beolvadt a magyarságba. A keleti székelység az áttelepítései során, hasonlóan más nemzetiségekhez - besenyők, szászok, kunok - az ország más közrendű népeitől eltérő sajátos-kiváltságos jogot (mai fogalmak szerint: önkormányzatot) kapott. A 15. századtól kezdve Erdélyben külön rendi nemzetnek minősült.

Jelenleg a székelyek elsősorban az Erdély keleti részén található Székelyföldön élnek, de székelynek vallja magát a Brassótól Nagyszebenig húzódó, úgynevezett Szászföld magyar ajkú lakosságának nagy része is. A bukovinai székelyek az 1764-es ,,madéfalvi veszedelem" után menekültek át a Kárpátokon túlra, onnan a 19. és a 20. században telepítették vissza őket, ma főként Tolna és Baranya megyékben, illetve a Vajdaságban élnek. Jelentős számban telepedtek meg székelyek Budapesten, Magyarország, Moldva és Erdély egyéb részein, Nyugat-Európában, Amerikában és Ausztráliában.

A székelyek eredethagyományát a középkori magyar gesztaszerzők foglalták írásba, akik az 5. századi hunok leszármazottaiként emlékeztek meg róluk. Egyes elméletek szerint a székelyek a honfoglalás előtt, a 8-9. században csatlakoztak a magyar törzsekhez, más elméletek szerint pedig már a Kárpát-medencében várták a honfoglaló magyar törzseket.

A székelyek tömegesen vettek részt a magyar szabadságharcban, képviselőik a magyar nemzet részének tekintették a székely népet. A területi igazgatási rendszerüket a szék rendszert az 1876-os megyerendezés szüntette meg. Az első világháborús magyar vereség és az 1920-as trianoni békediktátum után Székelyföld Románia része lett. Az 1940-es második bécsi döntéssel a terület visszakerült Magyarországhoz, 1944-ben szovjet és román csapatok foglalták el, az 1947-es párizsi békeszerződéssel pedig Székelyföld újra román fennhatóság alá került.

A legutóbbi, 2011-es romániai népszámláláskor a mai értelemben vett Székelyföld területén 810 367 főből 581 159 vallotta magát magyarnak, ők tették ki az ottani lakosság 71,72 százalékát. A román hatóságok különösen 1960 és 1989 között, a kommunista uralom időszakában jelentős asszimilációs-beolvasztó politikát folytattak a székelyekkel szemben. Székelyföld területe jelenleg a központilag irányított román államigazgatás fennhatósága alá tartozik; az 1990-es évektől mostanáig a magyarság szószólói folyamatosan megfogalmazták és megfogalmazzák az igényt Székelyföld területi autonómiájára.

A székelyek eredete, a székely népnév etimológiája a magyar történetírás egyik örökzöld témája. Tény viszont, hogy a székelyek: magyar néprajzi csoport Erdély DK-i részében. Mi akik magyarként nőttünk fel és az volt mindig a tudatomban, hogy a székelyföldi is pont olyan magyar, mint az anyaországi magyar, csak ez utóbbi a hiányos történelmi ismeretei okán kicsivel több butaságot hord össze, mivel sokuk számára már az is meglepő tény, hogy itt is magyarul beszélnek.

A székelyek mindig ,,magyarok" voltak, nyelvük a legősibb magyar nyelv jellegeit őrzi; az ősi magyar írás a ,,székely rovásírásban" náluk maradt meg legtovább. Társadalmi berendezkedésük - a földközösség, a zárt katonai szervezet (főnemesek, lófők és gyalogok), a székely kiváltságok, a nemzetségek szerinti birtoklás és a székekre, nemekre való tagozódás - sokáig megmaradt. A székelyek hun eredetét először a XVIII. században kérdőjelezték meg, amikor a hun nép utódának hinni magát a rebellis magyar nép egy csoportjának, már maga kész veszedelem volt. Ebben a monarchikus időben a magyarság ,,ázsiai" eredetének vallása is szégyennek tűnt. A székelység deheroizálásában a múlt századi finnugriták magyarellenes eszméi mellett a román nacionalistáknak sovinisztává való válása is fontos szerepet játszott. Ezután a ,,dáko-román" elmélettel - amely szerint a románok a trák eredetű dák népnek és a rómaiaknak utódai - próbálták a székelység ősiségét - nem sok sikerrel - kétségbe vonni.

Ezek után joggal felmerül bennem a kérdés: vajon magyarnak valják-e magukat: a jászok, a palócok, a matyók, a hajdúk netán a gyimesi csángók. (Forrás: Székelyhon.ro →


HUN - MAGYAR ROKONSÁG


A hsziungnuknak, valamint a hunoknak (Attila népének, bolgároknak) nevezett népesség, illetve a magyarok kapcsolatának kérdését számos tudományág szakértői - régészek, nyelvészek, az örökléstan szakemberei stb. - tanulmányozták már.

A régészek a tárgyi emlékek hasonlóságában látják megtestesülni a rokonság fogalmát, a nyelvészek számára általában a nyelvszerkezet stb. hasonlósága jelent rokonságot. Az örökléstan kutatóinak a rokonság származás szerinti kapcsolatot, azonos eredetet jelent, s a különböző népességek rokonságának mértékét az azonos eredetű egyének aránya szerint állapítják meg. Következésképpen a ,,rokonság" kifejezés esetenként mást és mást jelenthet.

A hun-magyar rokonság legkevésbé vitatott vonatkozása a műveltség, a szokások és hagyományok hasonlósága. A hsziungnuknak és a hunoknak nevezett népesség képviselői, nem különben a magyarok, nagyobb részben lovas pásztorok voltak, s műveltségük, szokásaik, hagyományaik is életmódjukhoz igazodtak.

A magyar történetírás kezdetétől a 18-19. századig a magyarok és a hunok közös eredetének tanát - hazánkban és külföldön egyaránt - általában fenntartások nélkül elfogadták. A nyelvészek azonban - a finnugor nyelvrokonság elméletére alapozva - kimunkáltak egy szinte kizárólagosan nyelvészeti érveken alapuló feltevést. E feltételezés szerint a magyar nép, pontosabban a honfoglaló magyarok az Urál vidékéről, a finnugor őshazából vándoroltak jelenlegi lakóhelyükre. Nyelvészeink - elgondolásukat a hazai történészek egy része is elfogadta - a hun származás eszméjét feltevésükkel nem tudták összeegyeztetni. Ennélfogva a hunok és a magyarok rokonságának lehetőségét elvetették /azóta viszont a finnugor elméletet is!/. A magyarok hun hagyományát pedig - mivel létezését nemigen lehet tagadni - idegen eredetűnek, hatalmi érdekeket szolgáló koholmánynak stb. minősítették.

Hóman Bálint terjedelmes értekezést tett közzé a hun-magyar kapcsolat tárgyában. A hagyomány eredetével, illetve a rokonsággal (,,azonossággal") kapcsolatban ekként nyilatkozik. ,,A hún-magyar azonosság gondolatát a magyarok nem kölcsönözhették sem a külföldi irodalomból, sem a német (germán) mondából, mert nem ismertek oly forrást, amelyben ezt megtalálhatták volna. E megállapításunk persze még fokozottabb mértékben áll a hún-székely azonosság hagyományáról, mert a külföldi források e korban a székelyeknek még a nevét sem ismerik. A hagyomány eredetét tehát másutt kell keresnünk."

S miután a kölcsönzés és a tudákos (kiagyalt) eredet feltevését a források alapos vizsgálata után elveti, eredményeit ekként foglalja össze. ,,Végeredményképen kimondhatjuk, hogy a hún-magyar azonosság gondolata nem a mai haza területén kialakult fiktiv hagyomány, hanem a honfoglaló magyar nép, illetőleg a nép finn-ugor elemeivel a honfoglaláskor már teljes ethnikai és nyelvi egységben összeforrt bolgár nemzetségeknek, elsősorban az Árpád-nemzetségnek keletről magával hozott, történeti tudaton alapuló, ősi hagyománya."

Az Árpád-ház hagyományai Makkay János szerint ősi örökségben gyökereznek, nem pedig a középkori krónikások képzelgéséről vagy külföldi átvételről van tehát szó. ,,Lehet gondolni arra is, hogy az egész meótiszi Hunor-Magor történetet a bölcselkedő Kézai találta ki és csapta oda a régi magyar krónikák bevezetője elé. Bölcsebb azonban arra gondolni, hogy az Árpádok és Árpád népének szokásai, hagyományai a sztyepp iráni és iránival, szkítával kevert türk örökségében gyökereznek. Kézai önkényes szerzősége ellen szól az is, hogy Anonymusnak a csaknem egy évszázaddal korábban, 1200 táján átírt ősgesztájában a várépítő Borsot szarvas vezette arra a hegytetőre, amelyen aztán Zólyom, illetve Bars várát fölépítették. Szent Lászlónak és bátyjának, Géza királynak a 12-14. századi krónikás hagyomány szerint egy csodaszarvas mutatta meg a helyet, ahol a Boldogságos Szűz váci egyházát kellett felépíteniük."

A Szegedi Tudományegyetem genetikusainak (Neparáczki Endre, Török Tibor, Pálfi György, és munkatársaik) legújabb kutatási eredményei jelentős ázsiai összetevőt azonosítottak a magyar honfoglalók között. Más kutatások alapján a lehetséges ázsiai népek közül a hun-magyar rokonság tűnik a legvalószínűbbnek, tehát lehet, hogy a magyarok az európai hunokon keresztül a hsziungnuk leszármazottai, azonban ennek igazolására további kutatásokra van szükség.

Neparáczky szerint a legújabb eredetkutatások eredményei összeegyeztethetők a honfoglalók egy részének hsziungnu (ázsiai hun) származásával, míg korábban feltételezett finnugor származásának ellentmondanak. Neparáczki és társai eredményeikben az európai hunok hsziungnu származásának bizonyítékát is látják.

A hun szövetség - mint bármely más nagyobb népalakulat - különböző származású népességeket fogott össze. Őstelepes jenyiszeji (paleoszibériai), kelet-ázsiai és észak-szibériai népeket, valamint nyugat-ázsiai (szkíta) jövevényeket stb. A Belső-Ázsiából kirajzó hunok egyesültek a szkíta szövetség népeivel stb., s e népesség részben, több hullámban, Európa keleti felébe költözött, ahol még balti, germán, kelta stb. eredetű népelemeket is magába olvasztott. A honfoglaló magyarok - az egykorú források tanúsága szerint - a szóban forgó, nagyobbrészt hun-szkíta népességből váltak ki. A hun szövetség részesei, s ilyen értelemben maguk is hunok voltak. Népességük magában foglalt hsziungnu népelemeket is.

A Szegedi Tudományegyetem Genetikai Tanszékén folyó kutatás, amelynek vezetője, Török Tibor a hvg.hu-nak adott egy olyan interjút, amelynél érdekesebbet őstörténeti témában tényleg régen nem olvashattunk. A vizsgálatok során

a finnugor származást egyértelműen kizárták.

A szegedi genetikusok szerint ez a genetikai állomány származhat az avaroktól, vagy a szkítáktól is, de

"a hunok illenek leginkább a képbe."

Elég tanulságos az is, amit Török a kutatásiak fogadtatásáról mond a magyar tudományos életben.

"Úgy látom, hogy a mai régészek többségének a finnugor elmélet határozza meg a gondolkodását. Ez persze egyáltalán nem régészeti elmélet, hisz a honfoglaló maradványok egy ,,törökös" sztyeppei kultúráról árulkodnak. Ennek ellenére első bejelentéseink régészeti körökben igen ellenséges fogadtatásban részesültek."

- mondja a tudós.

Mostantól tehát papírunk Link

van róla: a honfoglaló magyarok a hunoktól származtak


Attila the Hun by Delacroix





Érdekességek a hunokról, amiket mindig tudni akartál

Link



Hunok

Link



A hunok betörése. - Attila

Link



Rejtélyes hun örökség

Link



Terebess Ázsia Lexikon

Link



Total War: ATTILA Documentary

Link



Mostantól papírunk van róla: a honfoglaló magyarok a hunoktól származtak

Link



Attila serege



Hunok harcza. - Checa festménye.



A nagy-szt-miklósi lelet. (Állítólag Attila kincse.)





 
 
0 komment , kategória:  Történelem  
     1/14 oldal   Bejegyzések száma: 138 
2022.10 2022. November 2022.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 25 db bejegyzés
e év: 199 db bejegyzés
Összes: 4496 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 410
  • e Hét: 410
  • e Hónap: 50943
  • e Év: 640964
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2022 TVN.HU Kft.