Belépés
skorpiolilike.blog.xfree.hu
"A szeretet és a bizalom elválaszthatatlanok! Egyik sem létezik a másik nélkül." P Marika
2016.01.12
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/5 oldal   Bejegyzések száma: 41 
Vajda János: Őszi hangulat
  2017-09-22 11:12:35, péntek
 
  Vajda János: Őszi hangulat

Vége már a szép napoknak.
A virágok hervadoznak.
Bágyadoz a nap sugára.
Lombjai a rengetegnek
Mélabúsan integetnek:
El kell menni, ugye, nemsokára?

Közelebb megyek hozzájuk,
Hallgatom a suttogásuk,
Ha nekem is felelnének.
Ülök a füves bozótba,
Mint ki virraszt, hallgatózva,
Ágya mellett vonagló betegnek.

Az erdőnek érverése,
Hegyi patak csörrenése
Egyre lágyabb, egyre lankad.
Odafönn a gyászfelhőbe
Készül már a szemfedője,
És egyszerre majd eláll, elhallgat.

Elmerengve tépelődöm,
Mi az ember itt e földön,
És a nagy rejtély, a lélek?
E csodás, e képzelhetlen
Vég nélkül való mindenben
Elenyész-e csak egy percnyi élet?

A levegő halkan mozdul,
És a haldokló falombrul
Egy levélke hull a földre.
Ez talán az égi válasz,
E halott kép, néma. száraz?
Hátha mégis...nézem eltűnődve.

Mintha írva volna rája:
E világ egy játékkártya:
Elkeverik, meg kiosztják.
Porszem, ember, falevél, mind
Megannyi pillangó lény itt.
Újulásban forgó mulandóság
 
 
0 komment , kategória:  Vajda János költészete  
Vajda János: Évszakok
  2014-11-03 12:19:48, hétfő
 
  Vajda János: Évszakok


Esik az eső csöndesen;
Jer az ölembe, kedvesem,
Hej a napok úgy lejárnak!
Maholnap vége a nyárnak.

Úgy ázik, kopog a tető,
Oda megint egy esztendő.
Alig van levél a gallyon;
Ölelj meg, gyöngyöm, angyalom.

Csikorog a hó, fuj a szél,
Ihol ni már meg itt a tél.
Szomorúan szól a nótája,
Nehéz a szemem pillája.

Mulatság, munka volt elég;
Vesd meg az ágyat, feleség,
Aludjunk szépen, sokáig
Akár ítélet napjáig.

 
 
0 komment , kategória:  Vajda János költészete  
Vajda János: Napirend
  2014-11-03 12:18:26, hétfő
 
  Vajda János: Napirend


A nap legszebb része bizonnyal a reggel,
Régi mondás, hogy ki korán kel, kincset lel.
De hogy ember ezt a szabályt követhesse,
Szükséges, hogy jókor feküdjék le este.

Éjfél előtt egy-egy jó órai álom
Bizony majd annyi, mint éjfél után három.
Hogy pedig alvásból mennyi elegendő,
Az életkor szerint különböztetendő.

Legtöbbre van szükség az élet két végén,
A csecsemő-korban, meg, ha az ember vén.
Mikor "még" nincsen, vagy "már" fogy az ereje,
Rászorul, hogy hosszú álommal nevelje.

A természet ezt is maga megmutatja,
Legkevesebbet alszik a déli nyár napja.
Télen, mikor fénye, ereje halványul,
Alig bír megválni a nagy éjszakától.

Azt tartotta már a hajdani bölcs Róma,
Aludni hét órát elegendő volna.
Nyolc óra hosszáig hevernek a restek,
Kilenc óra való csak tunya nemesnek.

Délelőtti idő minden perce drága,
Testi - de kiváltképp észbeli munkára.
Az ember ilyenkor leginkább alkalmas,
Mikor még el nem kezd munkálkodni a has.

Nem jó kora reggel mindjárt sokat enni,
De az is árt, ha nincs a gyomorban semmi.
Egyél, ha éhes vagy, de sohase sokat,
Találd el mindenben a bölcs középutat.

Ebéd után magad ne szoktasd álomra,
E szokás rabságát hagyd a késő korra.
Könnyedebb mozgásban telhet egy fél óra,
Azután indulhatsz erősebb dologra.

A vacsora legyen könnyebb, mint az ebéd,
És a lefekvésnél pár órával elébb.
A szegény embernek nem való tivornya,
Jó munkára való erejét megrontja.

 
 
0 komment , kategória:  Vajda János költészete  
Vajda János: Őszi hangulat
  2014-11-03 11:51:23, hétfő
 
 



Vajda János: Őszi hangulat

Vége már a szép napoknak.
A virágok hervadoznak.
Bágyadoz a nap sugára.
Lombjai a rengetegnek
Mélabúsan integetnek:
El kell menni, ugye, nemsokára?

Közelebb megyek hozzájuk,
Hallgatom a suttogásuk,
Ha nekem is felelnének.
Ülök a füves bozótba,
Mint ki virraszt, hallgatózva,
Ágya mellett vonagló betegnek.

Az erdőnek érverése,
Hegyi patak csörrenése
Egyre lágyabb, egyre lankad.
Odafönn a gyászfelhőbe
Készül már a szemfedője,
És egyszerre majd eláll, elhallgat.

Elmerengve tépelődöm,
Mi az ember itt e földön,
És a nagy rejtély, a lélek?
E csodás, e képzelhetlen
Vég nélkül való mindenben
Elenyész-e csak egy percnyi élet?

A levegő halkan mozdul,
És a haldokló falombrul
Egy levélke hull a földre.
Ez talán az égi válasz,
E halott kép, néma. száraz?
Hátha mégis...nézem eltűnődve.

Mintha írva volna rája:
E világ egy játékkártya:
Elkeverik, meg kiosztják.
Porszem, ember, falevél, mind
Megannyi pillangó lény itt.
Újulásban forgó mulandóság...

 
 
0 komment , kategória:  Vajda János költészete  
Vajda János: Őszi tájék
  2014-11-02 16:13:36, vasárnap
 
  Vajda János: Őszi tájék

Az égen a felhő egymást űzi-hajtja.
Suhogva a parton hajlong a sikár.
Csóválja fejét a hegyélen a makkfa:
Hogy oda megint az örömteli nyár!
Gyülemlik a holló, varjú kavarogva.
A cinege fázik a tüskebokorba'.
A kerti haraszton zokogja a szél:
Elhervad a rózsa, lehull a levél.

Elhervad a rózsa, lehull a levél!
Ezért születünk hát, ez az életi cél?
Csak eddig a pálya, semmit se tovább,
Vagy itten az ember csak öltözik át?
Mi itten örök: a halál-e vagy a lét?
Hol itten a kezdet, hol és van-e vég?
Mi itt a csalódás, hol itten az álom,
Vajh innen-e, a vagy túl a határon?

Az égen a felhő egymást űzi-hajtja.
Bujdosni a tarlón indul a katang.
Elnémul az erdő, elszállt a galambja.
Siránkozik a falubéli harang.
Mezőkön az árnyék, tengereken hab
Múlik, születik, mint mára a holnap.
A szemfödelet rángatja hideg szél:
Elhervad a rózsa, lehull a levél.

Elhervad a rózsa, lehull a levél!
Hiába hisz ember, hiába remél?
Hát semmi, de semmi, ami vigasztal
Ott túl amaz árkon újra tavasszal?
Ereszkedik a ravatal a gödörbe.
Dörögnek a hantok: örökre, örökre.
A sírra borul le hű szerető:
Semmit soha vissza a temető?!

Az égen a felhő egymást űzi-hajtja.
Lemegy a nap. A nyáj hazatér.
Távolba vesz el halk, méla kolompja.
Kiált a kuvik, száll a denevér.
Sírhalmot ölelve az anya zokog.
- Majd kigyúl a csillag, kisüt a hold.
S ott fenn a keresztfán suttogja a szél:
Kinyílik a rózsa, kihajt a levél!
 
 
0 komment , kategória:  Vajda János költészete  
Vajda János: Merengések
  2014-03-28 11:16:13, péntek
 
  Vajda János: Merengések

I.

Miért is ne volnék én boldog?...
Hisz eddig engemet
Édesanyám s kisöcsémen kivül
E világon senki se szeretett!

Édesanyám szeretett végtelen,
Több példa van reá:
Kétéves voltam s hogyha kútra ment,
Elvittem a fejőszéket alá.

S a jó lélek, az isten áldja meg!
Leült, csókolgatott,
Amint ujjammal kimértem neki,
Édes ölében addig ringatott.

De elválasztá tőlem őt a sors;
Ki szeret ezután?
Oly édesen, oly feledhetetlenül...
Talán egy szép, egy áldott jó leány?

És kis öcsémnél hol volt jobb gyerek? -
Összekuporgatott
Sok krajcárt és erszény garast
S épen egy kis bunda ára volt.

Szerette ő a kis bundát nagyon,
De meg nem veheté!...
Mert a városból azt írtam neki,
Hogy koplalok... s nekem kölcsönözé.

S azóta a gonosz öreg harang
Egyre fizetgeti
Jó kis öcsémnek a nagy tőkepénzt,
A kamatot - mondá - elengedi.

Gyakran kérd: Mikor leszek már nagyúr?
S mikor fizethetek?
Mert a fizetési határidő
Akkorra van, ha majd nagyúr leszek.

Szegény öcsém! Ne várd te azt, ne várd
Te drága pénzedet,
Szegénységben adtad énnekem,
Szegényen adom én is meg neked.

S szeretni foglak, mint te engem
Akkor szerethetél
S csak így lesz méltón megfizetve az
A drága kincs, melyet kölcsönözél!

De a sors tőlem elvitt téged is;
Ki szeret ezután?
Oly édesen, oly feledhetetlen...
Talán egy szép, egy áldott jó leány?...

Nem!... jól tudom, hogy engem ezután
Már senki nem szeret;
Hiszen kinyertem ezekével én
Minden szerelembéli részemet!

II.

Nyargal a szél a fák
Sárga levelével,
Jár a képzelődés
Nyugtalan lelkemmel.
A szél a harasztot
Temetőbe hordja,
Lelkem a szép multat
Visszasóhajtgatja.

Vajha most is, mint rég
Csodák történnének,
És a földre hozzánk
Jönnének tündérek!
Osztán a tündérek
Tündérkirálynéja
Mindent adna, mit csak
Az ember kivánna!...

Lenne nékem is majd
Hozzá egy kérésem;
Nem állana sokból,
Megadhatná könnyen.
Mit is kérnék - tán csak
Aranypalotákat?
Vagy szénásszekérből
Puha szalmaágyat?

A palota nagyon
Síma fényes lenne,
A szénásszekér meg
Könnyen földülhetne;
Nem jó a sártestet
Magasra fölvinni,
Benne ott a lélek
Nem tudna alunni.

Nem; - egy kunyhót kérnék
Erdők vadonában,
A szabadság leges-
Legszebb hazájával.
Csöndes lenne e hely
Emberek zajától,
Bűnös és fertőzött
Talán csak magamtól.

De talán fertőzött
Se lehetne tőlem,
Ha egyedül lennék
A szent erdőségben.
Lehetnék-e én ott
Más emberek rabja?
Lehetnék-e én ott
Ezerek zsarnokja?...

Sem egyik, sem másik
Nekem nem barátom;
Egészen más lenne
Foglalatosságom.
El-elmerengenék
A csendes tűzhelynél,
Kenyeret pirítván
Szemérmes tüzénél.

Anyám lenne a föld,
Fa, virág testvérem;
A könnyelmű kék ég
Lenne feleségem.
Enyelegnénk, hogyha
Szépen mosolyogna,
Együtt mennydörögnénk,
Hogyha elborulna...

De mi haszna! Többé
Csodák nem történnek,
Le a földre hozzánk
Nem jönnek tündérek,
S nem vagyok ugyan most
Ezerek zsarnokja,
Csak minden órában
Más hitványnak rabja!...
 
 
0 komment , kategória:  Vajda János költészete  
Vajda János: Körúton
  2013-03-10 18:56:38, vasárnap
 
  Vajda János: Körúton

Csupa öröm a stajer föld,
Hogy ha rajta utazol.
Erdő-mező ilyen szép zöld
A világon nincs sehol.

Változatos a táj képe.
Jó a hintó, jó az út.
Becsületes, jó a népe,
Csak a hímje szörnyü rút.

Tartsa isten valamennyit,
'Sz ép így jobb ez is talán;
Mert, mivelhogy... tudniillik
A stajer nő kedves ám.

Mikor még leány kiváltkép,
Arca, mint a liliom.
Hogy ez a virág milyen szép,
Igazán csak most tudom.

Hol az erdők boltozatja
Mint egy isten-trónterem,
Nap is lopva kacsintgatja -
Ily virág csak ott terem.

Szemeit oly áhitattal
Oly szeliden emeli,
Mintha csupa imádsággal
Volnának mindég teli.

Csupa ábránd, mint az erdő,
Kenetes ajkán a hang,
Mint a völgyből égbe rengő
Mélabús, halk estharang.

Szép stajer leány a boltban,
Szívem édes kínja nagy.
Szép hazádnak te valóban
Leghivebb eszménye vagy.

Egyet mondanék; tudod mit?
- De mi haszna, oh, mi kár!
A kegyetlen, kósza sors int,
Künn a postakocsi vár...

Menni kell, hát isten áldjon!
Kéjkörútas végezet:
Au revoir jövő nyáron!
Addig add - fényképedet...
 
 
0 komment , kategória:  Vajda János költészete  
Vajda János: Utolsó dal, Ginához
  2013-03-10 18:55:01, vasárnap
 
  Vajda János: Utolsó dal, Ginához

Ha eljövend a búcsu-óra,
Ha majd e szív végsőt dobog,
A percben, mely létem kioltja,
Majd akkor is rád gondolok.

És jól tudom, előre látom,
Mi bú, öröm van itt ezen
S az ismeretlen túlvilágon:
Egyszerre mind átérezem.

Eszembe jut majd minden átok,
Mind, ami történt s ami nem;
Mely felgyujtotta a világot,
Mást üdvözítvén az "igen".

Mit lelkem eddig félve sejtett,
Előttem áll a nagy titok,
Hogy csak az halt meg, ami nem lett,
S az él örökké, ami volt.

És nem tudom, mi fáj majd jobban:
Mi itt örökre elveszett,
Vagy ami él a multban, s onnan
Kivenni többé nem lehet?

A gondolat, hogy e mindenség
Nem lesz se több, se kevesebb,
S isten se törli azt le végkép,
Mi egyszer itten megesett...

Vagy hogy nem halt meg voltakép itt
Csak az a perc, mely elrepült;
A bimbó, mely nekem ki nem nyilt,
A vágy, amely nem teljesült?
 
 
0 komment , kategória:  Vajda János költészete  
Vajda János: Magány
  2013-03-10 18:53:24, vasárnap
 
  Vajda János: Magány

Az emberek beszélnek fájdalomról,
Rakásra hordva sok bút, bánatot;
És mondja mindenik a magáéról,
Hogy már a földön az a legnagyobb.

Hallgatva némán ennyi bút, keservet,
A magamét én el nem mondhatom.
Keresem a magányt, a véghetetlent,
Csak ottan önthetem ki bánatom.

Hol legsürűbb az erdő, legsötétebb,
S a szél elalszik a falevelen,
Mintha megállna percre idő, élet, -
Leborulok sohajtva: "istenem,

Hát e világon semmi sem tökélyes!
Nincs alkotásod kifogástalan.
Ha fogyatékos minden, ami véges,
Teljes talán, ami határtalan?

Te, aki ülsz ott arany fellegtrónon,
Teremt, változtat, öl vezényszavad;
Míg lényeid itt hánykolódnak gyarlón,
Elégedett volnál te egymagad?"

És láthatatlan elborul az égbolt.
Valami árny vonul el odafönt.
A mozdulatlan levegő meredt, holt.
Mintha befagyna, dermesztő a csönd.

És mintha megszólamlanék az isten,
És hallanék fohászt, mélyet, nagyot:
"Hozzám hasonló e világon nincsen;
Mindig magamban, egyedül vagyok!"



 
 
0 komment , kategória:  Vajda János költészete  
Vajda János: Vasúton
  2013-03-09 19:20:57, szombat
 
 




Vajda János: Vasúton

Megindult a föld alattunk,
Vagy magunk előre hajtunk?
Hol vagyunk most, a pokolban?
Hosszu barlang szája horkan.
Csattog, fölsikolt a sárkány,
Tarjagos füstfelleget hány.
Rajzik a szállongó szikra.
Hogy forog az izzó szikla!
A sötéttel küzdve langal
Végig a függő bazalt fal.

Mintha régi füstös képek
Alakjai élednének...
Angyalok, kövült barátok
Morogják a miatyánkot,
Olvasót pörgetve ottan
A meredek szirttorokban.
Vagy talán csak víz esése
Bérc öléből a mélységbe?

Most a síkra ereszkedtünk.
Mi robog, zúg el mellettünk,
Vissza őrülten mi csörtet,
Összeláncolt sor kisértet?
Mi jövünk magunkkal szembe,
Megfordulva vagy kerengve?
Itt egy város, ott egy zárda
Tornyai rohannak hátra.
Milyen álom, milyen élet!
Hogy szorulnak percbe évek!

Hallga, hóha! most megállunk.
Itt kiszállunk, ott beszállunk.
Tölgyei a rengetegnek
Álmaikból fölrezzennek.
És a csöndes erdőn a fák
Mélabúba
Összesúgva
Társaiknak mondogatják:

"Hegyeink méhéből - kérded -
Hova lettek a tündérek?
Gnómok, rémek, gyíksárkányok,
Óriások, tüzet hányók?
Szörnyeinkről már maholnap
Még a dajkák sem danolnak.
Emberek nyeregbe fogták,
Nézzed - imhol lovagolják..."
 
 
0 komment , kategória:  Vajda János költészete  
     1/5 oldal   Bejegyzések száma: 41 
2018.09 2018. Október 2018.11
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 9 db bejegyzés
e év: 2185 db bejegyzés
Összes: 54935 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1101
  • e Hét: 3268
  • e Hónap: 49977
  • e Év: 1008462
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.