Regisztráció  Belépés
marcyt.blog.xfree.hu
Napraforgó a legtöbb lány, ahogy a virág, a fényre vár.Megváltozott az új világ. Szív és lélek, háttérben áll.... forognak a nap felé, pedig felhős az ég. Jánoki Imre
1945.12.03
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/7 oldal   Bejegyzések száma: 63 
Gyulai Pál: A távozó.
  2017-11-05 08:13:36, vasárnap
 
  Gyulai Pál:

A távozó.


Vándor felhők jőnek-mennek,
Ismerősi a bérceknek;
Megyek a menőkkel,
Kik jőnek, irigylem,
Bércek, édes ismerősim,
Nem lehet pihennem!

Virág nyílik a völgyben már,
Rajta méh és pillangó jár:
Remények virági,
Édes ajku méhem,
Kedvem játszi pillangói,
Eljöttök-e vélem?

Erdő felett vadgalamb száll,
Megállok egy vén tölgyfánál,
Lenyuló ágai
Vissza-visszavonnak,
Messze kísér búcsuhangja
Búgó vadgalambnak.

Az országút hegyen visz fel,
Lassan lépek, fáradnom kell;
Megfordulok gyakran,
Jól esik megállnom:
Hajh de már a toronynak is
Csak tetejét látom.

Zöld vetések, szőllős kertek
Alább-alább ereszkednek.
Tűnni kezd a vidék,
Oda van már minden . . .
Csak a vándorbot maradt meg,
Csak egy könny szememben!

1848.
 
 
0 komment , kategória:  Gyulai Pál  
Gyulai Pál: Dalaimról.
  2017-10-15 06:44:34, vasárnap
 
  Gyulai Pál:

Dalaimról.


Az ifjúság legszebb korát
Mély honfibúban éltem át;
Megtört vágy, széttépett remény
Úszott a kétség tengerén
S kitört a rejtett fájdalom :
Azért oly bús, komor dalom.

A honra hogy szebb nap derült,
Hajh örömem búval vegyült
Uj bú, új gyász szakadt reám,
Ott sírtam nőm ravatalán.
Elnyelt mindent egy sirhalom :
Azért oly bús, komor dalom.

Év gyorsan tünt el év után,
Enyhültem lyányom mosolyán,
Az anyjáé volt az nekem,
S most árny vagy, kedves gyermekem,
Enyésző árny, én puszta rom :
Azért oly bús, komor dalom.

Az élet ősze int felém;
Derül-e még rám enyhe fény,
Vagy uj vihar tarolja szét
Reményim hulló levelét,
Uj honfibú, uj fájdalom? . . .
Azért oly bús, komor dalom.

Budapesti Szemle. 1890.
 
 
0 komment , kategória:  Gyulai Pál  
Gyulai Pál: Gernyeszegen
  2017-10-05 08:43:11, csütörtök
 
  Gyulai Pál:

Gernyeszegen
1897.


Maros, Maros s te vén kastély a dombon.
Látlak megint hát oly sok év után !
A régi nyárfák még'mind ott virúlnak,
De hajh, ti már nem ismertek reám;
Ifjú helyett, a kit ti ismerétek,
Előttetek most egy agg férfi áll.
Járjak be újra minden régi helyet,
A húnyó emlék végsugárinál !

Megismerém a lépcsőt csarnokával,
A kis szobát, a tölgyfa ablakot;
Hányszor keltett föl, hányszor ringatott el
Nem messze a malom zúgása ott.
Hányszor bolyongtam a nagy árnyas kertben.
A rigó füttye most is üdvözel,
S a rózsa, jázmin bokra hosszú sorban
Lehajlik hozzám s mintegy átölel.

Oh ifjuság korán hervadt virági,
Emléketök nem örömet fakaszt!
Akkor hazám halálos sebbe' vérzett,
Zord tél követte a rövid tavaszt.
Hű gyermekként virasztottam felette,
És mardosott kegyetlen fájdalom,
Mindent, de mindent végkép veszni hittem,
S el-elsiratta bús-komor dalom.


De vígasztalt a kastély grófja gyakran,
Tanúm reá ez a tágas terem,
Ez asztalnál, ha későn fenmaradtunk,
Hazánk ügyéről elbeszélt velem.
>Bízz' a jövőben - mondogatta többször
Nagyobb vészt is már átküzdött hazánk ;
Ha hű marad a nemzet önmagához,
Egy újabb hajnal fog derülni ránk.<

És úgy történt. Maga is küzdött híven,
Ki nem fáradva, a míg csak lehelt.
Bort adjatok, bort, Czelna ó borából,
Ürítsem emlékére a kehelyt!
Oly honfi volt, milyen kevés van köztünk.
A kit nem önzés, hiúság vezet,
Hanem az erkölcs és a kötelesség;
Őrizze sírját hű emlékezet!

Ti unokái, szép reményű ifjak,
Haladjatok mindig az ő nyomán,
Gonddal nevelt föl erre jó anyátok,
A fenkölt lelkű, ritka honleány.
Még egy kehelyt! Hadd ürítsem reátok !
A mult s jövőt im egybe foglalom,
Olvadjon össze folyton újabb fényben . . .
Sok nem lehet, mit értetök iszom,

S te vén kastély, maradj, állj fenn sokáig !
Kinek kitártad egykor kebeled.
Az ifjú, mint agg, újra látni vágyott,
Hálás szivével. Hajh, Isten veled!
Vaj' látlak-é még? . . . Már kevés időm van,
Érzem, közelget síri éjjelem ;
De emléked, mélyen szivembe vésve,
Holtig kisér s a sírba száll velem.

Budapesti Szemle. 1900.

 
 
0 komment , kategória:  Gyulai Pál  
Gyulai Pál: Utcai hárs.
  2017-09-20 07:32:27, szerda
 
  Gyulai Pál:

Utcai hárs.


Beszorítva az aspháltba,
Sindevész a szegény hársfa :
A kék égből keveset lát,
Harmat helyett port nyel,
Hervadozó lombja között
Bánatos sóhaj kel.

Oh ha künn az erdőn volna,
Oh ha rajt' madár dalolna,
Oh ha játsznék a szellőkkel
S patak tükrét nézné :
Egy rövid nap virulóvá,
Boldoggá igézné!

Szegény hárs, e nagy városban,
Vigasztalódj', sok társad van.
Sok ember él úgy itt, mint te:
Vágy és küzd hiába,
S tört remónynyel, megtört szívvel
Roskadoz sírjába.

Budapesti Szemle. 1888.
 
 
0 komment , kategória:  Gyulai Pál  
Gyulai Pál: Kertemben
  2017-06-25 08:55:37, vasárnap
 
  Gyulai Pál:

Kertemben


Szép tavaszi nap van,
Merengve magamban,
Kertemben sétálok.
Fáim virágszemmel
Néznek rám s vig kedvvel
Üdvözlik gazdájok.

>Mért busulsz, jó gazdánk?
Hátha felviditnánk!
Vége már a telnek :
Kék ég, fénysugárzó,
Zöld fü, vig madár szó ! . . .
Örülnek, kik élnek.<

>Jó fák, nem busultam,
Csak arra gondoltam,
Ti hogy megifjodtok.
Bár tűnnek az évek,
A meddig csak éltek,
Újra virágoztok.

Tavaszát az ember
Éli csupán egyszer,
Tele sirba zárja;
Ujabb tavasz zöldjét,
Ujabb ősz gyümölcsét
Mind hiába várja.<

Budapesti Szemle. 1890.
 
 
0 komment , kategória:  Gyulai Pál  
Gyulai Pál: Szeretnélek még egyszer látni . . .
  2017-03-16 09:13:04, csütörtök
 
  Gyulai Pál:

Szeretnélek még egyszer látni . . .


Szeretnélek még egyszer látni
A kertben, ott a fák alatt,
Hallgatni édes csevegésed,
Mint gyermek, úgy örülni véled,
Szakítva a virágokat.

Szeretnélek még egyszer látni
Homályos őszi délután,
Kandallódnál a karosszéken,
Ha mintegy elringatva, ébren
Alszol, s álmodva nézz reám.

Szeretnélek még egyszer látni,
Midőn úgy várod jöttömet,
Megismersz immár a távolból,
S bár ajkad olyan hidegen szól,
Elárul néma örömed.

Szeretnélek még egyszer látni,
Szép csöndes nyári estvelen,
Holdfénynél az akászok árnyán,
Midőn fejed keblemre hajtván,
Így suttogsz: még maradj velem!

Szeretnélek még egyszer látni,
A vén udvarház csarnokán,
S ha elhangzott az isten-hozzád,
Még visszanézni utolszor rád
S először sírni igazán.

Szeretnélek még egyszer látni,
Meggyógyítna egy pillanat.
Mit szenvedtem, feledni tudnám,
S még egyszer örömest feldúlnám
Éretted ifjúságomat!

1854.
 
 
0 komment , kategória:  Gyulai Pál  
Gyulai Pál: Az obsitos
  2017-02-03 06:44:11, péntek
 
  Gyulai Pál:

Az obsitos


Hagyjátok a vén obsitost magára,
Hagyjátok el s vigadjatok tovább.
Bor mellett ő a multak emlékével
Szép csöndesen elmulatja magát.
Hej! egykor én is vig valék, táncoltam,
Ki adja vissza ifjuságomat?
Ne húzd tovább... oh, ne húzd azt a nótát,
Fáj csonka lábam, szívem meghasad.

Igaz, rég volt, hiszen már negyven éve...
Én voltam akkor a legszebb legény;
Lobogós ingben, bokrétás kalapban,
Ezer leányszem kacsintott felém,
S midőn egy reggel huszárnak vivének,
Ugy megsiratták bucsuzásomat;
Ne húzd tovább... oh, ne húzd azt a nótát,
Fáj csonka lábam, szívem meghasad.

Nem bántam én, ha tengert sirnak össze,
Csak egy kis lánynak könye égetett,
Fehér nyakán selyemkendő piroslott,
S gyolcsingen át hő keble pihegett.
Én istenem! hogy nem tudtam meghalni
Az ölelés, a bucsucsók alatt:
Ne húzd tovább... oh, ne húuzd azt a nótát,
Fáj csonka lábam, szívem meghasad.

Hej messze vittek, hányt vetett az élet,
Sok szép országot, tengert láttam én;
De lelkemben csak Tisza habja zugott
S a kis falucska mosolygott felém.
Megállék sokszor és keletre néztem,
S könyek folyák el halvány arcomat:
Ne húzd tovább... oh, ne húzd azt a nótát,
Fáj csonka lábam, szívem meghasad.

Véres csatán ellőtték egyik lábom,
A tábornok haj! nem érdemlé azt;
A csonka törzsök új meg uj ágat hajt,
A csonka láb nem ér ujabb tavaszt.
Hol a szelid nő? hol a vidám gyermek?
Kik megfogják gyöngéden karomat:
Ne húzd tovább... oh ne húzd azt a nótát,
Fáj csonka lábam, szívem meghasad.

Fényes érdempénzt vartak föl mellemre,
S megdicsérvén, hazámba küldtenek;
apám, anyám testvérim elhalának,
A kis leány rég más arája lett,
Könyek áztatják száraz kenyeremet,
És sóhajok közt iszom boromat:
Ne húzd tovább... oh ne húzd azt a nótát,
Fáj csonka lábam, szívem meghasad.

A kis falu sem ollyan, mint régen volt,
Másképen zúg a Tisza habja már;
Nem nyílnak olly pirosan a virágok,
Nem zeng olly szépen a dalos madár,
Ott egy vén fa, nevem volt rája vésve,
Belőle már csak sötét seb maradt:
Ne húzd tovább... oh ne húzd azt a nótát,
Fáj csonka lábam, szívem meghasad.

A falu végén, itt élek a korcsmában,
Agg, ifjú jön, időt töltök velek;
Ide látszik, olly közel a temető
Nem kell majdan, hogy messze vigyenek;
Hagyjátok a vén obsitost magára,
Emlékivel viradtig elmulat:
Ne húzd tovább... oh ne húzd azt a nótát,
Fáj csonka lábam, szívem meghasad.

Hölgyfutár 1850.
 
 
0 komment , kategória:  Gyulai Pál  
Gyulai Pál: Egy ifjú emlékkönyvébe
  2016-12-01 08:56:35, csütörtök
 
  Gyulai Pál:

Egy ifjú emlékkönyvébe


Szólj, tégy, törekedj', hass,
Világra ne hallgass,
Ha dicsér, ha gyaláz;
Mit tartasz igaznak,
Szolgálj híven annak,
S csak erre vigyázz.


Bús harc ez az élet,
De vidoran éled,
Ha győzzük a bajt;
Állj bátran a gátra
Mert gyáva, ki hátra
Fordulva sóhajt.


S mégis ha csalódva,
Szerencse se' volna
Sokára híved:
Új kedvvel, erénnyel,
Hű régi reménnyel,
Tápláld a hited'.


Az elvhez a hűség
Örök kötelesség,
S ha messze a cél,
Enyhítsen önérzet:
Bár kebeled vérzett,
Az eszme - az él.

1893
 
 
0 komment , kategória:  Gyulai Pál  
Gyulai Pál: A felhők.
  2016-09-14 05:46:24, szerda
 
  Gyulai Pál:

A felhők.


El-elnézem a felhőket,
Úgy szeretem nézni őket,
Amint szállnak fenn az égen;
Új alakot
Váltanak ott
S eltűnnek a messzeségben.

Sötéten a hegyre gyűlnek,
De napfénytől fehérűlnek,
S vidám kedvvel oszolva szét,
Mint báránykák
Be-bejárják
Az ég tágas kék mezejét.

Néha hajtja őket a szél;
Vándorfelhő, megpihennél!
Hajh szállnod kell, most mint gálya,
Majd mint sárkány,
Bércek ormán:
Száz alak a szél dagálya.

De hova oly seregestül?
Háborúba, villám dördül.
Zúg a harc, majd ki-kifárad
S fénnyel, könnyel
Szivárvány kel:
Összefoly az öröm s bánat.

Szép, ha derűlt az ég boltja,
Egy-két felhő minden gondja,
Rózsaszínt vált az is lassan,
S emlékképen
Enyhe-szépen
Visszamosolyg a magasban.

Hajnal, alkony egymást váltja,
Mindenik felhő barátja.
Biborfényben felhők szállnak:
Itt a hajnal,
Arany hajjal,
Ők hirdetik a világnak.

Alkonyra is híven várnak,
Tornyaivá tündérvárnak
Változva át, ott lebegnek,
És ragyogva,
Lánglobogva
Őrzik kapuját a mennynek.

El-elnézem a felhőket,
Úgy szeretem nézni őket.
Órahosszat nézem gyakran,
S mint a gyermek,
Elmerengek
Rajtok félig öntudatlan.

És úgy érzem, mintha lelkem
Velök, bennök szállna fennen,
S emlék, remény, ábránd, eszme
Új alakot
Váltana ott
S a távol ködébe veszne.

1890.
 
 
0 komment , kategória:  Gyulai Pál  
Gyulai Pál: Baráti körben.
  2016-06-20 05:12:09, hétfő
 
  Gyulai Pál:

Baráti körben.


Biztos hely e vadásztanya,
- Zuhoghat künn a fergeteg! -
Mint gyermekét a hü anya,
Vidám kedvünk úgy védi meg.
Hadd folyjon szó, csengjen pohár,
Bár az idő éjfélre jár !
Ki tudja, lesz-e még napunk,
Mikor megint találkozunk ?

Sok éve, hogy nem láttatok,
Én is, ti is, megvénülénk;
Úgy múlnak évek, mint napok
S már életalkony int felénk.
Hadd folyjon szó, csengjen pohár!
Az elhanyatló napsugár
Még gazdagabban szórja szét
Utolszor fényét, melegét.

Eszünkbe jut, mi volt, mi múlt;
Emlékké vált minden remény.
Oh hány reményünk sirba hullt
Az élet küzdő mezején !
Hadd folyjon szó, csengjen pohár!
Mi elmúlt nem tér vissza már,
És a ki küzdött, szenvedett,
Enyhíti az emlékezet.

Híven szerettük a hazát,
Küzdöttünk érte emberül;
Virrasztottunk sok éven át
A sebzett haldokló körül.
Hadd folyjon szó, csengjen pohár!
Ismét derült a láthatár,
S mert nem hiába áldozánk,
Te élsz és élni fogsz, hazánk!

Nem egy társunk kidűlt korán;
Áldás lebegjen sirjokon!
Mellettök a végső tusán
Nem állott nő, gyermek, rokon.
Hadd folyjon szó, csengjen pohár!
Ha minket a végóra vár,
Szelíden fogja bé szemünk
Hű nőnk vagy kedves gyermekünk.

A fergeteg immár elül,
A tiszta ég pirkadni kezd ;
Éltünk is így borul, derül,
Egy testvér a hajnal s az est.
Hadd folyjon szó, csengjen pohár,
Ha búsan is, búcsúra bár!
Im búra fordul örömünk,
Legyen, - de el nem csüggedünk.

Budapesti Szemle. 1888.
 
 
0 komment , kategória:  Gyulai Pál  
     1/7 oldal   Bejegyzések száma: 63 
2017.10 2017. November 2017.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 169 db bejegyzés
e év: 3026 db bejegyzés
Összes: 29455 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 390
  • e Hét: 40145
  • e Hónap: 110453
  • e Év: 1686278
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.